Az egyik központi útvonal a városközpont felé. Jellegzetes kőkorlátai és az év minden napján zászlókkal díszített oszlopai már-már helyi nevezetességgé emelik az utat.
Muszáj vagyok elmosolyodni. Duane közvetlensége és őszintesége a mediterrán népeire emlékeztet. - Egyszer biztos összefutunk akkor. Dob. Mi más, hiszen aki itt sétál mellettem, pezseg és tele van életkedvvel. - Ez jó ötlet. Kihívás a zenésznek is és érdekesség a hallgatóságnak is. – általában elejétől a végéig azonos hangszereken játszunk. – A zene is megváltozik, ha más kerül a hangszer mögé. A nevemre érzem, hogy zongorázni kezd az emlékei között és érzékelem a felismerést is, majd ezt megerősíti szóban is. Derűsen nézek rá. - Sejtem, pár társával találkoztam már. Természetesen. – magától értetődő a válaszom. – De remélem, egyik sem baj. Ha az lenne, sem foglalkoztatna igazán. Nem igazán tudom még, hogy merre lépek helyeset, sokat változott a világ több, mint száz év alatt és mintha ez a farkasokra is érvényes lenne. - A lélek megnyugtatása nem egyenlő a nyugodt zenével. Van, aki kemény rockot hallgat, azzal adja ki a feszültséget. Ugyanígy a tánc is lehet ilyen. – jelzem ezzel, hogy mit is értettem, a lélek megnyugtatása alatt. - Van, aki ejtőernyőzik. Ezek szerint Ön a latin-amerikai zenét részesíti előnyben? – érdekesek a táncok és a zene, de táncolnom még tanulnom kell rendesen. Mély levegőt veszek, nem azért mert haragudnék rá, vagy hosszú monológgal jönnék. - Egyre többen, igen. Mindenkit éppen annyira nehéz, amennyire hajlandó és képes elfogadni magát és továbblendülni, feldolgozni azon, amin keresztül ment. – a végére halkul a hangom, az ő érzései érnek el. - Az emberek élete, lelkülete megváltozott, és nem tudnak lépést tartani ezzel a változással. Régebben sokkal több volt a trauma és a nélkülözés, ma egyre nagyobb elszeparálódás, sok magányos van, kapcsolatok nélkül. És amint látom, Önnek sikerült ez, és segítséget tud nyújtani másoknak is. A mosolyom széles, valóban érzem, ahogy a személyisége feltölt másokat is jókedvvel.
Duane fizimiskáján és az akcentusán is fenn lehetett akadni, ezenkívül tényleg hozta magával a virtust Kubából. Temperamentumosan viselkedett most is, lazán és nyíltan. Bastian ráérzett a lényegre, mert pont arról volt szó, amit mondott. - Igen, ez így van! Szoktunk vendégzenészeket is hívni és néha olyanok vagyunk velük, mint egy teljesen más zenekar. Mégis tudjuk ugyanazt nyújtani. Ez a nagy csoda a muzsikában! Duane a segítségüket felajánlók között emlékezett 3B-re, így természetesen nem volt baj, hogy ismer bárkit az Őrzők közül. - Egyáltalán nem! Szerintem maga se az a típus, aki ki nem állhatná a fajtánkat. Inkább úriember, mély nyugalommal, ez volt a kubai benyomása. Az előzőt kicsit félreértelmezte, túlságosan is pszichológusként akart gondolkodni, az meg nem megy neki. - Ja, értem, szóval hogy így! Akkor igen, igen, felpörgünk a zenétől, tánctól és megvan a harmónia végül. Igen, ezért csinálom tulajdonképpen és nagyon jó látni a boldog közönséget. Mikor megjönnek, egyesek kicsit félénkek, aztán oldódnak a gátak. Mikor az utolsó számnál az ropja legjobban, aki az elején karbatett kézzel feszengett, az a legnagyobb öröm! - mondta nagy lelkesedéssel. - Igen, nagyjából, minden jöhet, ami latin. A latin jazz-t is szeretem, de azt csak hallgatom, mert hú, ott aztán fel kell kötni a gatyámat, ha le akarom játszani, amit előadnak! Érdeklődve hallgatta Bastiant a munkájáról. Visszaemlékezett, hogy mikor őt küldték pszichológushoz, akkor is mondta a hölgy, hogy akarnia kell a gyógyulást. Ezzel nem volt gond, Duane nagyon is akarta. Nem is értette, miért ellenkezne valaki. Mára már többet tud, többet látott. - Mint a mondás tartja, segíts magadon, Isten is megsegít. Nem épp erre vonatkozik, de itt is így lehet, ahogy mondja. Van egy jóbarátom, aki elvesztette a feleségét és nem tudja elengedni. Igazából nem is akarja, én meg nem tudom meggyőzni, hogy ezzel nem segít. Az emlékeket máshogy is lehet őrizni, de nem hiszi el. Jól látja, igyekszem szóval vagy zenével segíteni másoknak és Őrző is azért lettem, mert ez még egy módja ezeknek. Duane-nek nem volt kétsége, hogy ez a farkas nagyon mélyre lát és nem csak az érzékeivel. Összerakja, mi hogy működik az emberben és a tapasztalataival bárkit kiismer. Róla is mindent tudhat már, legalábbis érzelmileg, olyat is, amit a kubai még nem nyilvánított ki. - Jól érzem, hogy ez hivatás magánál, ugye? Hogy buzog belül a segítő szándék? Ha nem titok, a Falka mit szól ehhez? - kíváncsiskodott Duane, mert érdekelte a városiak véleménye erről a kóborról.
A lelkesedése elér, elhivatott, akármihez fogjon. Keveseknek adatik ez meg. A kérdés részben véletlenül, részben megszokásból érkezett tőlem és valahogy mégis megkönnyebbülök, hogy nem mindenki gondolja úgy, hogy őrzőként mi nem igazán vagyunk… akármik. Sok ellenségeskedést láttam a múltban is, és ez egyre inkább jellemző. - Valóban nem. Hiszek abban a nézetben, hogy testvérek vagyunk, hogy összeköt bennünket ez a valami. – nem mondhatom azt, hogy tudom. Nem szeretem elárulni, ki vagyok. Széles mosollyal bólintok arra, hogy a zenének erre a részére gondoltam. - Tapasztalatból beszél és igen, így gondoltam. Magam is láttam hasonlót és szerintem ezért is jó zenésznek lenni. A közösség fontos. A jókedv. Érdeklődéssel nézek rá. - Latin jazzt még nem hallottam és a jazz számomra is megfoghatatlan valami. A túl elvont zenét sem szeretem. Próbáltam követni és megérteni, de nem megy. Bólintok. Bár fogalmam sincs, hogy a szellemek mit is akarnak tőlünk, nagyon hallgatnak, de azt saját tapasztalatból tudom, hogy akarhatják a szellemek valakinek a boldogságát, ha az nem törekszik rá. Nem éltem volna meg a hatodik évemet sem, ha nem akartam volna élni. Dacból nem adtam fel. - És miként értelmezi az őrzői segítséget? – érdeklődöm. Valóban érdekel. Sok indok lehet, hogy miért mond valaki igent és hogy miért marad rendületlenül tagja. - Hivatás? Nem hinném, hogy tökéletes vagyok, de ha mér ez a vonal adatott, akkor kihasználom. A falka? – magamban felnevetek, de kívülről csak felvonom a vállam, úgy hagyom egy ideig, majd leejtem. - Még itt vagyok. Ha nem tetszik nekik a képem, úgyis megmondják. Nem akarok gondot. – de csatlakozni sem akarok. – Neked milyen benyomásaid vannak az itteniekről?
3B visszavezette az Őrzőket egészen a gyökerekig. Minden Őrző tudja, tudnia kell az elméleti felkészülés óta, hogy Tupilektől származnak tulajdonképpen, de ez el szokott homályosulni. Maradnak varázshasználók, harcosok, emberfeletti emberek, néha farkasgyűlölők vagy még ki tudja, mik. Duane-t az ilyen szélsőségek sose vonzották, nem ragadták meg. - Igen, ez az, amire ha többen emlékeznének, nem lenne annyi konfliktus - mondta Bastiannek. - Hohó, az nálunk megvan, sőt túlcsordul a pohár! Ismeri a latin virtust, na, képzeljen el 7-8 vagy még több hasonló embert. A zenekarvezetőnk felesége szerint például felér egy terápiával, ha egyszer-kétszer ő is lejön a próbaterembe. Már elnézést, nem akarom a maga munkáját lekicsinyelni, egyáltalán nem úgy gondoltam! Duane megérezte, hogy ilyen éllel is lehet értelmezni, ha valaki arra hajlamos, ezért inkább kiemelte, hogy nem, nem erről van szó. Csak ragadós a lendületük. - De, biztos hallott már ilyet! A címke végülis nem fontos, azzal az újságírók imádnak dobálózni. A lényeg, hogy eszméletlenül pörgős zene óriási tehetségekkel. Arturo Sandoval vagy Chucho Valdes például ilyet játszik, hogy csak a Grammy-díjasokat említsem. A könnyed bárjazz-t jobban szereti? Tőlem meg az áll távolabb - osztotta meg Duane a zenei ízlését. A kérdés az elhivatása alapjairól egy igazán mély témára mutatott. Több volt ebben, mint Duane gondolatai és története. Egy tükröt is mutatott az Őrzőkről, mindig képet festett az egész helyi közösségről, ha erről volt szó. Ennek megfelelően is szokott válaszolni, természetesen és őszintén, mert megtehette. Bátran vállalta mindig, amit csinált. - Elsősorban úgy, hogy ha néha van egy-egy rendbontó farkas, akkor megóvjuk a civileket. De kisebb dolgokban is segíthet. Egyszer egy szimpla utcai verekedéstől mentettem meg egy lányt, akivel ki tudja, mit tettek volna még. Igen, az a Shiny nevű lány elég érdekes módon keveredett bele egy balhéba és ahogy Duane megmentette, az se volt hétköznapi. A lényeg az, hogy nem esett baja és slusszpoénként még sikerült pár gazfickót is rács mögé juttatni. A kubainak ezek a dolgok is számítottak, nem csak az, hogy a magából kikelő bundásokat megdöfködje, mikor rendetlenkednek nyilvános helyeken, ártatlanokat veszélyeztetve. - Úgy értem, nem fásultság tartja a szakmában, nem az, hogy nincs más lehetőség, hanem szívvel csinálja. Nem bírom azokat az orvosokat, szakembereket, akiktől az ember életkedve is elmegy, ha ránéznek. Nem beszélve arról, ha megszólalnak - magyarázta Duane. A Falka témája megint érdekes dolog volt. Történtek már csúnya dolgok a városban és ez a Falka nem az a Falka, ami volt pár éve. Eseménydús éveken van túl a város bundás és Őrző része. Duane 3B szavaiból úgy vette ki, hogy nem is keresték még, de ő se a helyieket. Fura volt, hogy ilyen lassan mennek a dolgok, mikor már egy ideje a városban él a kóbor. - Vannak nagyon normális tagjaik, meg olyanok is, akiknél sokszor gurul el a gyógyszer. Összességében úgy hallottam, hogy a magányosokkal azért meg tudnak állapodni, ha nem totális katasztrófa az illető. A szerbek jutottak eszébe, akik elbántak Alice-szel. Azóta viszont nem sokat hallott róluk, talán elültek az indulatok. Ez egy extrém eset, a Vörös Hold éjszakáján történtek szintén, hiszen megszállás alatt megint sok minden más. Azt nem lehet utólag felróni. Élhető farkasközösség hírében állt a fairbanks-i és személy szerint Duane-nek nem volt sok gondja velük. Ami volt, az megfelelt vizsgaanyagnak.
Biccentek a válaszra, egyetértek vele, bár az is kérdés, hogy valóban így lenne-e. - Tudom, hogy nem úgy értette! – nevetek fel. – Mindenkinek mások az igényei a kikapcsolódásra. És van, hogy nem feltétlenül a nyugodt, relaxáló zenék segítenek kikapcsolni. A Grammy-díjra vissza sem kérdezek. Fogalmam sincs, miről beszél. A neveket viszont megjegyzem, majd alkalomadtán megkeresem. - Azt játszom, amire igény van. A bárzenéket szeretem, mert bár jelentéktelennek tűnik a zene, a hiányát észrevenni. Egészen más a hangulat vele. A címkék pedig segítenek a beszélgetés során a megértőbb beszélgetésre. De címkézni én sem szeretek, ez tény. – mégis muszáj kategorizálni a munkám során is. - Ezek szerint az Őrző szó sem véletlen. – komolyan bólintok, Duane a védelmet és megmentést részesíti ebből előnyben. - Valóban nem az. Jó látni, ahogy egy nem működő ismét működni kezd, ha fejezhetem így ki magam. Szintén nem, ilyenkor mindig azt remélem, hogy az életuntság átmeneti. – és hogy mi lehet a mögöttes ok, amiért nem tud kibontakozni a hivatásban. Mert lehet, hogy kiváló szakember, csak valami visszatartja. A válaszra röviden felnevetek. - Kimerítő válasz. Igen, tapasztaltam én is. Egy részét. Nem tartok tőlük és tisztelem őket. – falkát összetartani, élhetővé tenni: munka és energia. Megállok az egyik épület előtt, felnézek rá. - Azt hiszem, megérkeztem. – névtábla hirdeti a nevem és hogy mivel foglalkozom. – Itt dolgozom. Nagyon jó volt összefutni, élveztem a társaságot, remélem, hogy még összefutunk. – a kezem nyújtom. – Ha máshol nem, akkor a bárban. – mosolygok rá. – Kívánom, hogy legyen szép a nap további része is. Viszlát! – intek még a lépcsőn felfelé nézve rá.
3B egyáltalán nem értett félre semmit, elég intelligens volt érzelmileg is. Duane elgondolkodott, hogy a vérvonal mennyit segíthet ebben. Mindent lát az embereknél, sokkal mélyebben és tisztábban, mint más farkasok. Igazából felesleges is volt a magyarázkodás, mert az érzéseket kiterített kártyapakliként olvassa a szakember. - Az biztos, hogy sokan szeretik és akár meg is lehet élni ilyen bárzenélgetésből. Jól látja, én igyekszem a csoportunk nevéhez hűen élni. Az egyensúly és a béke fontos a környezetünkben és ha tehetek érte valamit, én meg szoktam tenni. Duane szülei polgárjogi aktivisták voltak Kubában és a vallásgyakorlás szabadságáért küzdöttek. A börtön lett az egyetlen eszköz, amivel a hatalom el tudta némítani őket. Azóta is ott ülnek bent és a kubai titkolt reménye, hogy egy nap segíthet rajtuk. Az orvosokról, szakemberekről még órákig lehetne társalogni. Van néhány alapelv, gyakori probléma, amit Bastian biztosan ismer, olyan "orvosbetegségek", amikbe gyakran belefásulnak. Aztán vannak az egyéni problémák, családi ügyek és így tovább. Duane nem is ezt akarta kivesézni, csak kinyilvánította, hogy 3B-ből nem süt az unalomig ismételt terápiák, receptírások és hasonló feladatok nyűgje. Őt az hajtja, hogy tényleg segítsen, mint a szerelők, megjavítsa az elromlottat, ahogy mondta. Ez az igazi hivatástudat. És meg is érkeztek oda, ahol a munkáját végzi. - Remélem, hogy nem is adnak okot semmilyen negatív érzésre később se - mondta Duane a Falkáról. A kézfogással eljön a búcsú ideje. - Én is örülök, hogy találkoztunk. Minden jót magának is! A kubai biztos volt abban, hogy lesz még itt találkozója és ha minden jól megy, elcsípi még a türelmes és bölcs farkast máskor is. Mondjuk ha eljönnek Judy-val, aki nagyon is szereti a bárzenét, a higgadt eleganciát. Egy jó kávéra érdemes ide benézni.
Egyszer volt, hol nem volt, nem is olyan rég történt, hogy három barát egy este közös italozásra adta a fejét. Egyik ital a másikat követte, mígnem sikerült annyit legurítani, hogy egyikükből előtörjön a kreativitás – és a viseltes kispolskit cabrióvá alakítsa, néhány egyéb, kisebb átalakítást is eszközölve rajta, mint például a mozgatható ülések, vagy épp az ajtó leszakítása. Szép és jó is volt minden, amíg el nem múlt az alkohol hatása, és kisebb sokkot nem kaptam a végeredmény láttán, de ahogy telt-múlt az idő, végül mégiscsak sikerült megbarátkoznom a gondolatával és megszeretnem a kis tragacsot. És boldogan éltünk volna, míg a rozsda szét nem eszi a drágámat, de sajnos az élet nem tündérmese. Akármennyire is igyekeztem kerülni a rendőröket, csak-csak sikerült belefutnom egy igazoltatásba a napokban, amit képtelen voltam kibeszélni-megbeszélni a biztos úrral, hiába vetettem be minden alkudozós képességemet – végül csak azért nem vették el a jogosítványomat, hogy kapjak néhány nap haladékot: vagy összehozok egy műszaki vizsgát a kicsikére, vagy felejtsem el, hogy az életben valaha is vezetni fogom. Vagy még rosszabb, én fogok vezetni… Így hát nem volt mit tenni, megkértem Masakót hogy segítsen találni nekem a városban egy címet, ahová elvihetem szerelőhöz, én pedig kénytelen-kelletlen, mint ha foghúzásra mennék, indultam a cím felé. Miközben pedig haladtam, már előre sirattam az én kicsikémet… Meg a pénztárcámat. Mert vagy röhögve elküldenek melegebb éghajlatra, hogy ne is álmodjak, menthetetlen a helyzet, vagy ha mégsem, akkor úgy is úgy átalakítják a polát, hogy az életben nem fogok ráismerni többet – arra pedig még csak gondolni sem merek, hogy mindez mennyibe fog fájni nekem. Tudom, egyszerűbb lenne szerezni egy másik járgányt… Miután leparkoltam a műhely előtt, még egyszer előtúrtam a zsebemből a cetlit, amire Masako a címet írta, ellenőrizve azt, aztán egy nagy sóhajt követően kipattantam a csodajárgányomból. Akkor hát, essünk túl rajta… A műhely bejárata felé vettem az irányt, valami alkalmazottat keresve bősz „hahó”-zások közepette. Még egy „van itt valaki…?”-t is elengedtem, azzal pedig a legkevésbé sem törődtem, hogy esetleg olyan részre megyek, ahová vendégeknek tilos. Amíg nem találok valakit, addig nem nyugszom.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Újabb nap a műhelyben. Mily meglepő, ha az embernek - farkasnak - van egy saját szerelő műhelye motorok és egyéb motorizált járművek javítgatása céljából?! Nem. Egyáltalán nem meglepő. A néhány napja sikeresen elcsapott vörös nőstény két kerekűje még itt van, egészen jól haladok vele, de annak még nincs a közelében, hogy jó szívvel visszaadjam. Mondjuk úgy, hogy nem szeretek félmunkát végezni és bár már képes lenne gurulni, azért még nem tökéletes. És, ha már felajánlottam, hogy megjavítom, akkor csináljam rendesen. Most azonban nem azzal a motorral szórakozok, hanem a rendelőlap felett ülök, mert bizony van néhány alkatrész, amiből kifogyóban vagyok és ideje újabb szállítmányt hozatnom. Magyarán nézhetem át a készleteket és minden egyéb, izgalmasnak egyáltalán nem, unalmasnak sokkal inkább nevezett adatot, hogy ennek is a végére érjek. Lehet meg kellene gondolnom egy alkalmazott felvételét, aki ezt megcsinálja helyettem, mert egyáltalán nem tölt el örömmel, hogy úgyszólván ezzel basszam el az időmet. Nagyjából ezen munka kellős közepén hallom meg valaki hahózását, amire válaszul előbb farkasérzékeim nyúlnak az idegen felé, tudjam már ki fia borja érzi magát a havas hegytetőkön nálam és várja a visszhangot nagy lelkesen. Vagy lehet, hogy nem ezért jött, de nekem ez jutott eszembe első körben. Ahogy energiáim megtalálják, rájövök, hogy Unalaq ezen utódját már volt szerencsém megismerni egy évvel ezelőtt, nem túl kellemes körülmények között. Noha lehetett volna akár az is, ha Alignak nem köp a levesbe. Ha jól rémlik szőke - kedvelem a szőkéket - és igen szemrevaló is. Pajzsom annyira van a helyén, mint máskor is, négyszáz év körülinek mutatom magamat, a vérvonalam sem titok és az meg egészen egyértelmű, hogy nincs falkaszagom. Neki van. Felállok és előremegyek az irodából, de mint kiderül olyan nagyon nem kell sokat lépdelnem, mert a kisasszony már egészen mélyrehatóan besétált ide hátra. - Üdv! - itt vagyok, mint valaki, ha már az a kérdés is elhangzott, hogy van-e itt valaki. És ezt nem csak a hangom és az őt letapogató energiáim jelzik, hanem teljes életnagyságban is megállok előtte. - Miben segíthetek? - teszek felé egy lépést, mert nem tudom eldönteni, hogy az egy évvel ezelőtt történtek okán bukkant-e most itt fel - ha igen, akkor nem nagyon siette el a dolgot - vagy valami egészen más miatt. Ha tippelnem kellene, akkor az utóbbira fogadnék. Nagyjából ekkor tűnik fel a bejárat előtt hagyott, egykor talán autónak tűnő, ma már csak nagy jóindulattal annak nevezhető jármű. Szemöldökeim enyhén feljebb másznak a homlokomon. - Ha a roncstelepet keresed, az nem itt van. - mert valljuk meg őszintén, egészen úgy tűnik, hogy odaérett meg, így első ránézésre.
Ahogy egyre bentebb kavarodok a műhelyben, lassacskán sikerül némi energiafoszlányt is elcsípnem – ami arra elég, hogy útmutatóul szolgáljon, arra már kevésbé, hogy ráismerjek általa rég nem látott ismerősömre. Céltudatosan indulok meg abba az irányba, amerről érzékeltem, és néhány pillanattal később már nyílik az ajtó, és oda is toppan elém, hogy épp, hogy nem ütközök neki a lendülettől. Ellenben ahogy megpillantom az ismerős arcot, kis híján lefagyok, és néhány pillanatig csak meglepetten pislogok rá, mint aki nem hisz a szemének. - Te?! -bököm ki végül, és szinte már reflexből nyúlok a derekam felé, amikor tudatosul bennem, hogy a fegyvereim azok bizony otthon maradtak. Mert ugyebár ki gondolta volna, hogy bárki olyanba botlok, hogy szükségem legyen rá? Hisz csak a szerelőhöz indultam… Isten bizony, ezentúl még a bevásárlásokra is magammal fogom hordani őket! - Khm… Akarom mondani, maga…? Mit keres itt?! -szegeztem neki a kérdést némi zavart torokköszörülés után, mire rájövök, hogy lehet, hogy kissé túlreagálom a dolgot, és talán túlságosan is szőke nőként viselkedek… hisz egy szerelőműhelyben vagyunk, vajon mi a fenét csinálna itt? - Magáé az üzlet… igaz? -fújom ki a levegőmet egy szusszanással, majd körbe is pillantok, ismét, mielőtt reagálnék a kérdésére. - Az autómra ráférne némi javítás, azt hiszem. -felelem a lehető legnagyobb természetességgel, amikor pedig közli, hogy rossz helyen járok, csak kis híja, hogy nem kezd el tikkelni a szemem az idegességtől. Még hogy roncstelep? Meg az anyukájának a… - Annak az autónak eszmei értéke van. Csak… csak elkélne neki némi tatarozás. -felelem magabiztosan, majd ki is lesek a csodajárgányom felé, nehogy már ellopja itt nekem valaki, mert akkor tuti megüt a guta. - Na jó… talán nem csak némi, hanem kicsit több. De azért vagyok itt… tud vele kezdeni valamit? A jövő héten át kéne mennie egy műszaki vizsgán. -felelem olyan könnyedséggel, mint ha épp azt tárgyalnám, hogy a holnap esti vacsihoz még kell vennem egy kiló póréhagymát is. - Nem hittem volna, hogy még mindig a városban van. Nem is láttam, mióta… -mióta úgy szétkapott, mint foxi a lábtörlőt? - Szóval… azóta. Hmm… lehet egy indiszkrét kérdésem? -váltok hirtelen témát, majd a válaszát meg sem várva folytatom, úgy sem voltam soha a türelmemről híres - Mégis, hogy a fészkes fenébe csinálta?! Mert odáig oké, hogy idősebb mint én… gyorsabb, erősebb, ez is rendben van, de nem tűnik olyan nagynak a köztünk lévő korkülönbség, és én sem tartom magam különösebben szar harcosnak, így viszont akármennyit is töröm rajta a fejem, az istenért se sikerült rájönnöm, hogy lehetséges az, hogy azt a találkozást ő megúszta néhány karcolással, miközben engem félholtra amortizált, hogy utána hetekig az ágyat nyomtam, meg hónapokba telt, mire teljesen rendbe jöttem. - Vagy egyáltalán, mi történt pontosan? Mert akármit is mondtak a gyógyítók, úgy tűnik, az emlékeimet cseszhetem, mint ha sosem lettek volna, néhány halvány képet leszámítva... Még csak nem is ártottam neki, legalábbis amennyire emlékszem-nem emlékszem… Lehet, hogy a pofátlanság netovábbja részemről, de azt hiszem, ezek után már csak szívességből is igazán kikupálhatná a járgányomat, mintegy engesztelésképp. Nem igaz?
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
- Én. - bólintok egy aprót és közben figyelem, ahogy a dereka felé nyúl. Az azonban már nem derül ki, hogy miért is, mert a mozdulat abba marad. Mondjuk lenne rá azért tippem, hogy mi is vonzotta testének ezen részéhez a kis kezét, de vagy nem hozta magával azt, amit ott keresett vagy random sztriptíz gondolata szaladt át a fején és végül erről letett. Utóbbi valószerűtlenebb, de nem mondom, hogy nagyon zokon vettem volna a dolgot. Majdnem visszakérdezek a következő kérdésre annyival, hogy na vajon?, de végül megvárom míg leesik neki is a tantusz. - Így van. Az enyém. - erősítem meg a feltételezést és amíg körbe pillant, addig én az autónak nevezett valamit veszem észre. Tényleg átfut a fejemen, hogy rossz címen jár és a roncstelepet keresi. Azonban gyorsan kiderül, hogy tévedek. - Hát... ha ezt komolyan gondolta, akkor nemcsak némi javítás férne rá. - ennyit már innen és most meg tudok állapítani. Szerintem jobban járna egy újjal, de hát ez nem az én dolgom, hanem az övé. - Eszmei értéke? Aha. Szóval akkor szentimentális érzésektől indíttatva mentené. - nem kérdezem, kijelentem, mert egyébként nem látok rá más okot, hogy miért is lenne eszmei értéke. - Hogy mi?! - mosolyodok el, mert azért kérem, most komolyan át akarja tolni a műszakin ráadásul ennyi idő alatt kellene ezt nekem abszolválni?! Mármint az állapot rendbe hozást, ami biztosítja, hogy meg is legyen a vizsga. - Ha tényleg komolyan gondolja, akkor beljebb kellene állni vele és alaposabban is meg kell nézzem. - komolyodik meg a hangom és én magam is. Mert nem az én dolgom, hogy ésszerűséget diktáljak a nősténybe, miszerint jobban járna egy másikkal és ezt meg, ha annyira ragaszkodik hozzá, akkor állítsa a hátsókertbe, vagy akárhová, ahol hetente megtekintheti és még virágot is pakolhat a kerekeihez. Vagy amit akar. Azonban az autójáról igen gyorsan és éles kanyarban térünk át valami egészen másra. Tekintetem arcvonásai után kutat. - Gondolom, ha azt mondom, hogy nem, akkor is lesz, igaz?! - azt hiszem nem állítom meg abban, hogy kérdezzen, amit akar. Van rá tippem, hogy mi is lesz az, amit olyan nagyon tudni akar és mint kiderül nem is lőttem mellé a néma találgatással. - A Vörös Hold történt, csakúgy, mint idén is. - kétlem, hogy ne tudna erről, tekintve, hogy idén a falkában is feltámadtak a farkasok, és gondolom tavaly is a sérültek miatt nem maradt nagy titok, hogy mi történt. - Idősebb vagyok és hím. - fonom össze a karjaimat a mellkasom előtt. Azt hiszem ebben benne van minden elegendő magyarázat arra, hogy hogyan is csináltam, bár az tény, hogy nem fedi a teljes igazságot. Viszont nem is hazugság, amit állítok. - Dióhéjban pedig rám támadt és én úsztam meg kevesebb sérüléssel. - remélem, hogy nem várt hosszas lelkizős litániát, mert azt nem kap. - Na, ha még mindig azt akarja, hogy azt ott rendbe hozzam, akkor gurítsa beljebb. Vagy tolni kell? - somolygok az orrom alatt. A szerviz garázsajtaja nyitva van, már csak a járművet kellene épületen belülre hozni. - Egyébként mi a fészkes fene történt vele? - mert ahogy elnézem, nem a rendeltetésszerű használat az, ami ilyen állapotba taszított az autóját. Bár így csak nagy jóindulattal lehetne nevezni.
Arra, hogy az eszmei érték miatt ragaszkodok a tragacsomhoz, árulkodó mosolyra húzódik a szám. Minek is tagadjam? Szép emlékek fűznek hozzá, olyan emberekkel, akiket már soha többé nem fogok újra látni, lévén, már nincsenek az élők soraiban. Te jó ég, nem is tudom, mikor lettem én ilyen érzelgős-ragaszkodós… Vagy várjunk? Ja, megvan! Amikor én hülye kitaláltam, hogy majd néhány évente levelet írok a bátyámnak, akiről évekig azt sem tudtam, hogy egyáltalán él-e, vagy sem. Élt, találkoztunk, lelépett. Aztán évtizedekkel később újra találkoztunk, újra szó nélkül lépett le. Hát ezek után fogtam és az összes levelet a kandallóra vetettem, ragaszkodjon hozzá a bús halál. - Azt mondta a rendőr aki elcsípett, hogy addig kapok haladékot. Bár passzolom, lehet, ha viszek neki valami igazolást, hogy kicsit hosszabb időt vesz igénybe a javítás, akkor kapok még egy kis időt, annyira nem értek az ilyen műszaki dolgokhoz. -sőt, hogy őszinte legyek, egyáltalán nem, hacsak nem valami fegyverről van szó, de ez már annak is gyenge lenne, szóval - Nos? Mit gondol, mennyi időre van szüksége hozzá? -fordulok a férfi felé érdeklődő tekintettel, miközben a járgányomat mustrálja. Be kell hozni? Ezen ne múljon, azonnal, csak előbb még egy kérdést… vagy kettőt… plusz áfa. - Na neee… na nem mondja! -csapom össze a két kezem tettetett meglepettséggel, mint ha tényleg most hallanék először ilyesmiről, de aztán egy csapásra megváltozik az arckifejezésem, ami szavak nélkül is hűen tükrözi, hogy ugyan ne szórakozzon már velem, ki vele… Hát, nesze nekem kíváncsiskodás. Ahogy a képembe tolja a választ, elsőre meg se rezzenek, azt hiszem, ez csupán valami felvezetés a bővebb kifejtés előtt, így aztán türelmesen várok… még úgy 4-5 másodpercig. A csend nyúlik, mint a rétestészta, belőlem pedig végül önkéntelenül is kitör a nevetés. - Ennyi?! Na ne szórakozzon már, azt hiszi, most jöttem le a falvédőről? Annyival nem idősebb, hogy ez magyarázat legyen a történtekre. -vágtam csípőre a kezem, farkasszemet nézve vele, hátha a csúnya nézés meghozza az eredményét és megered a nyelve, de úgy tűnik, hogy hinni még mindig a templomban kell, ott is az első sorban, arra meg isten se tudja, mikor jártam utoljára… Talán úgy 270 éve, amikor férjhez adtak? Azóta nem rémlik… - Miért támadtam magára? -kérdeztem vissza makacsul, hisz ha ilyenekre emlékszik, akkor csak tudja azt is, hogy mi lehet a magyarázat, ha már amúgy nem vagyok olyan harcias típus - Miért pont magára? Mi a maga bűne? Ha válaszol, azt még megvárom, ha nem, akkor csak egy morcos fejcsóválással csörtetek ki az autóhoz, visszakiáltva a vállam felett. - Gurul az még, de ha nagyon szeretné, akár tolhatja is. -felelem, mielőtt még bepattannék a sofőrülésre, és épp a gyújtással vacakolok nagy bőszen, amikor meghallom a következő kérdést. - Hogy ezzel? Az egyik este italozás után két ismerősöm úgy találta, hogy nem fognak beférni a hazafelé útra, úgyhogy mielőtt még ellenkezhettem volna, kicsit tágasabbá varázsolták… Van elég fantáziája hozzá, hogy elképzelje, vagy részletezzem is, hogy pontosan hogyan zajlottak az átalakítások? -vontam fel a szemöldököm, amikor egy újabb próbálkozással végre felbrümmögött a motor, én pedig szépen begurultam a műhelybe, ahová navigált a kedves szerelő úr… Ha meg nem, akkor ahol helyet találok, majd a kezébe nyomom a kulcsokat – ha neki nem tetszik a parkolásom, majd korrigál rajta, nem igaz?
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
- Igazolást? - emelkednem meg hangyányit megint a szemöldökeim. Mégis kinek vagy minek néz? Valami nyamvadt orvosnak? Azok szoktam ilyesmit kiállítani meg halvány gőzöm sincs, hogy kicsodák. Az is igen érdekes, amikor Castor füzetébe pecsételek a villám pecsételőmmel a két hetente megejtett találkozóinkon. - De a rendeltetés szerű használathoz sem, igaz? - nem, nem várok erre választ. Mégis mi a fenét csinálhatott vele, amitől így néz ki ez a járgány?! Mindegy, nem az én dolgom, csak a rendbe hozása, úgy tűnik. Megdörzsölöm az állam, tenyerem alatt serceg a borostám. Átgondolom, hogy mennyi idő alatt hozok ki belőle... valamit. - Ha egy hét alatt kell rendbe hoznom, az húzós lesz. Magának. - árban, de ezt szerintem nem kel hozzátennem. Nem ismeretlen előtte a vérvonalam, ha van rá érkezése, hogy felismerje, de a korából fakadóan szerintem ez megy neki. Következésképpen nem meglepő, hogy sokkal gyorsabban tudok rajta dolgozni, mint bárki más, beleértve ebbe olyan szerelőket is, akik farkasok, csak épp más vérvonal szülöttei. Mondjuk esetemben a saját vérvonalam tagjai sem lennének képesek lekörözni gyorsaságban. - Viszont nem lehetetlen. - mármint ennyi idő alatt olyan szinte hozni, ami átmenne azon a bizonyos vizsgán. Szűk szavúan mesélek neki az egy évvel ezelőtt történtekről. Látom az ironizálását, de ha azt hitte, hogy a kedvéért mese délutánt tartok, akkor nagyot tévedett. Tekintetem, csakúgy mint a képem, elkomorul. - Miért, mit hitt, hogy hosszas traccsparti keretében percről perce adom elő a történetet? Takarót, kispárnát nem kér az esti meséhez? - mordulok, de hangulatváltozás energiáimban nem történik. - Úgy tűnik mégis. - többel is idősebb vagyok, de momentán jó 100 évvel, ami akárhogy is nézem, számít. Így kénytelen lesz ezt elfogadni magyarázatként, mert mással nem szolgálok. Ha meg nem fogadja el, úgy azaz ő baja lesz. - Mert megszállták magát. - ez az egyszerű válasz arra, hogy miért támadt rám. Legalábbis remélem, hogy egyéb oka nem volt, de ha volt is, arról nincs tudomásom. - Hogy szemtelenül jóképű vagyok. - vigyorodok el, noha a mostani testem fejét igen kalácsképűnek gondolom. Viszont nincs vele különösebb problémám és még panasz sem érkezett rá ilyen téren, amióta ebben a testben élek. - Akkor gurítsa be. - amíg ő beszáll a tragacs-kocsiba, addig én arrébb tolok egy motort, hogy legyen helye hol megállni. - Részletezheti, ha magán van a mesélhetnék, de el is tudom képzelni. A kérdés az, hogy cabrio formában szeretné visszakapni javított verzióban vagy inkább legyen teteje is? - járom körbe a járművet és veszem alaposabban is szemügyre is. - Van valami egyéb különleges kívánsága is? Példának okáért milyen színe legyen? Mennyire legyen hű az eredeti formájához vagy legyen valamivel modernebb a kinézete? Tegyek-e bele erősebb motort vagy ragaszkodik az eredeti konstrukcióhoz? - teszem fel az első kérdéseimet, de ha azzal jön, hogy csak guruljon és dudálni tudjon... maradjunk annyiban, hogy nem lepődnék meg. Ebben az esetben azonban a fantáziámra lesz bízva a kérdés. - De elmesélheti egy ital mellett is. - pillantok rá és csibészes vigyorral a képemen. Csinos nőstény és lassan vége is a napnak, szóval akár miért is ne?!
- Igen, azt. -bólogatok bőszen amikor visszakérdez, de engem aztán ne kérdezzen, hogy pontosan miről, vagy minek, már mondtam, hogy nem értek én az ilyesmikhez. Tudta a fene, hogy nem csak a dokik dobálóznak ilyenekkel, hanem a szerelők is, ha valaki műszaki vizsga alól akar lógni. Arra, hogy egy hét alatt rendbe hozza, széles mosolyra húzódik a szám, és már épp hangot adnék az elégedettségemnek, amikor folytatja, nekem pedig egy csapásra lehervad a mosolyom. Hát ez nagyszerű… Töprengve masszírozgatom a halántékom, miközben jobbra, balra nézek, várva valami segítséget, megváltást, tanácsot, de… úgy tűnik, mint sok mindenben, ebben a döntésben is magamra maradtam. - Na jó… és ha nem egy hetes sürgősségi javítást kell eszközölni rajta, hanem normális tempóban dolgozik? Úgy mennyi idő lenne? Azért azt sem akarom, hogy rámenjen a lovardám a javítási költségekre. -adom végül meg magam, mást nem, ha újra jelentkezne kedves rendőr barátom, akkor… nem tudom. Majd improvizálok aztán kidumálom magam valahogy. Aztán témaváltásként inkább a tavalyi Vörös Holdra ugrunk, de úgy tűnik, hiába próbálkozok, amennyire furdalja az oldalam a kíváncsiság, ő annyira cseszik bármit is mondani a történtekről. - Ha ilyen részletes, már-már futballmérkőzéseket megszégyenítő közvetítést kaptam volna, nem mondom, marhára díjaztam volna, de csupán beértem volna annyival, ha legalább pár mondattal többet hallok. -feleltem komoran, majd némi duzzogással azért még hozzátettem, hogy… - …ha már így felajánlotta, akkor de, kérek mindkettőt. -remélem, most boldog, mert én… nos, ha boldogtalan nem is, inkább csak csalódott. - Törölték már valaha az emlékeit? -kérdezek vissza a szűkszavú mondatai után - Mert nekem még tudtommal soha, de azt hiszem, az is hasonló érzés lehet… Mindegy. Azt hittem, ha magát megtalálom, akkor legalább választ kapok a kérdéseimre, hogy mi is történt azon az éjszakán, de úgy tűnik, tévedtem. -az egyetlen ember, akiből kiszedhettem volna valamit, ugyanolyan szótlan mint azon a vértől vöröslő éjszakán. Így vagy úgy, akármennyire is nehezteljek rá, amikor meghallom a következő, teljesen komolytalan megjegyzését a jóképűségéről, önkéntelenül is kibukik belőlem a nevetés. - Valóban? Mégis, honnan veszi, hogy így van? -kérdezek vissza nevetve, fejcsóválva, de már repülök is, hogy begurítsam a csodajárgányomat a helyére, mielőtt meggondolná magát a szereléssel kapcsolatban, aztán keríthetek másik szerelőt a városban. - Rendben, akkor bízok a fantáziájában. -ejtem a kezébe a kulcsokat, ha nem muszáj, hát nem túráztatom a szám feleslegesen… legalábbis ilyesmikről. Úgy is kapok helyette ezer meg egy kérdést, hogy ne maradjak túl sokáig csendben. - Húha, jó kérdés… őszintén, ezeken még nem is gondolkoztam. Mondjuk… tekintve, hogy milyen cudar az időjárás erre felé, lehet, nem ártana, ha lenne teteje is, mínusz 20-30 fokban annyira nem buli a kocsikázás. Kellett volna hoznom a tetőt is? Bár… félek, azt azóta már szétette a rozsda… -vakarom meg a tarkóm tanácstalanul, bár gondolom, ha alapanyagra van szüksége, úgy is tud szerezni, mégiscsak szerelő - Szín… szerintem jó lesz az a jó kis retro piros színe, ami eredetileg is volt. És igen, amennyiben lehet, ragaszkodnék az eredeti formájához… hogy a felszín alatt meg mit turbóz vagy épp ügyköd, azt magára bízom. Érdemes egyáltalán erősebb motort rakatni bele? Vagy ez is úgy megy, hogy mindent lehet, csak pénz kérdése? -faggatom egy kicsit, ha már a Vörös Hold kapcsán szótlannak bizonyult, legalább ebben kapjak némi felvilágosítást tőle. - Mondjuk egy sminktükröt meg egy pohártartót el bírnék viselni benne, ha már az extra felszereltségekről volt szó, meg… na jó, csak vicceltem. -vigyorodtam el, majd némileg komolyabban folytattam - Na jó… nem kell nekem, hogy valami luxusjárgányt varázsoljon belőle – gondolom, nem is nagyon lehetséges – de ha valami mai alapfelszereltségű autót ki tud hozni belőle, azért hálás lennék. -döntök végül, aztán vagy lehetséges, vagy mindjárt megtudom, hogy nem, és újratervezés… - Hoppá… mármint ezt? -kapok a számhoz a meghívása hallatán - Akkor most buktam az italt? Vagy amellett más mesére gondolt? -kérdeztem vissza ártatlan tekintettel.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Elkönyvelem az igazolás dolgot magamban valami viccnek, mert ezt ő sem gondolhatja komolyan. Ugye nem?! Helyette áttérünk arra, hogy mennyire is gyorsan tudok végezni a javítással. Ez ugye függ attól is, hogy mit akar bele, plusz mennyire kell sietnem és ennek megfelelően változik is az ár, hogy mennyi lesz a végösszeg. Minden csak pénz kérdése. - Úgy nagyjából három hét. Attól függ, hogy milyen pluszt szeretne bele és mennyire lesz problémás beszerezni. - mert ha ragaszkodik, hogy eredeti szériás alkatrészeket szerezzek, akkor az bizony gond lehet, na nem megoldhatatlan, de így megnyúlhat az idő hossza, ha mondjuk nekem is heteket kel várnom egy-egy megrendelt darabra, amit az autóhoz kell. - Az ágyamban van mindkettő. - mászik fel egy újabb csibészes kis vigyor ajkaim szegletébe. Bár beszédesebb akkor se nagyon leszek, de tény, hogy a kispárna és a takaró adott lenne. És még jól is mutatna az ágyamban a nőstény, nem mellesleg. - Ó, már itt tartunk, hogy ezt is megbeszéljük? - mondanám, hogy kicsit gyors a tempó, de nem. Ráadásul a leggyorsabbnál senki sem akarjon gyorsabb lenni. - De egyébként nem. Ezen élmény eddig még kimaradt az életemből. - helyette viszont van tengernyi más, szóval nem ragaszkodom ahhoz, hogy valaha is megtapasztaljam. Amolyan ez van testbeszéddel tárom kissé szét mindkét karomat. Igazság szerint nincs sok minden, amit azzal az éjszakával kapcsolatban mondanék neki. A kiszínezett cifraságokhoz nem értek és nem is szeretem a szavakat ilyen módon csűrni-csavarni, az alapvető tényeket már tudja. Újabb témaváltás, ami jól is jön és el is veszi a dolgok élét kellőképpen. Nevetése folytán én magam is somolygok még az orrom alatt. - Eddig még nem érkezett panasz. - vigyorgok a háta mögött, amíg az autóhoz megy és beleül, hogy aztán beparkoljon a műhelybe. - Helyes, abban nincs hiba. - nagyon is remek módon működő fantáziám van, amit ha ő annyira nem is, de én annál jobban tudok. Körbejárom az egész autót és közben elkezdem faggatni, hogy mégis mit is szeretne, miben kezdjek el gondolkozni a rendbe hozása kapcsán. - Tudja ahány farkas, annyi szokás. Én a tomboló télben is képes vagyok motorral közlekedni. - jegyzem meg mintegy mellékes infóként, utalva arra, hogy kinek mi a jó. Szép is lenne, ha pont a Jégvihart zavarná a nagy hideg. - Nem, a tetőt megoldom. - nézek fel a nőstényre, ez pont nem a beszerezhetetlen kategória, szóval abszolút megoldható, hogy legyen az autón az is, amikor majd visszakapja. - Nagyjából úgy. Értelemszerűen lehet bele nagyobb teljesítményű motort tenni. - adok választ a minden csak pénz kérdése dologra, a másik meg, hogy nem éppen egy új Ferrariba való motorra gondoltam az imént, de azért az eredetinél vannak már jobban, amelyek még tökéletesen illenek ebbe a típusba is. A sminktükör említésére nem szólok semmit, csupán egy újabb pillantással mérem végig a nőstényt. Ha ezt akarja, felőlem az is lehet. - Lehet róla szó. - ahogyan a pohártartóról is. Még rózsaszín plüss szőrmét is akarhat bele, nem magamnak javítom fel, szóval olyan lesz, amilyenre neki kell. - Számtalan extrával fel lehet szerelni, ennek majdnem, hogy csak a fantázia szab határt. De nagyjából azért már értem és sejtem, hogy pontosan mit is szeretne. Összeállítok egy listát holnap, hogy mit tennék bele és ha nem tetszik valami, kihúzza, ha kell még hozzá egyéb, azt meg hozzáteszi. Azokat az alkatrészeket külön jelölöm majd, ami nem kívánságlistás, tehát nélküle nem gurul a jármű. - mert ha nekem azt húzza ki, ami nélkül eleve el sem indul a járgány, akkor elég bajos lesz a végeredmény, amikor be sem indul. - És mellékelek egy viszonylagos árkalkulációt is, tételekre bontva. - így azért könnyebben átlátja majd, hogy mi mennyibe kerül és mennyire is akarja az autóba. - Nem, az ital még áll és lehet szó más meséről is. - vigyorodok el és lazán nekidőlök a járgányának, ahogy végignézek rajta. - Ki tudja, lehet eszembe jut más is az egy évvel ezelőtt történtekről. De találhatunk kellemes témát is. - és akár szó lehetne arról is, hogy a takarómmal és a kispárnámmal is közelebbi ismeretséget kössön, ha már szóba került ez korábban. - Szóval, van kedve hozzá? - mert ez ugye még nem derült ki.
- Trois semaines… -ismételem el halkan a hallottakat. Hát, azt hittem, alapból gyorsabb egy ilyen javítás, de ha három hét, akkor három hét, nagyon nem lehet mit kezdeni vele. - Amúgy ami az eredetiség-témát illeti… Különösebben nem ragaszkodom az eredeti szériás alkatrészekhez, inkább úgy értettem, hogy ha már egy kispolskit hoztam be javításra, három hét múlva nem egy Citroënt vagy egy Renault-t szeretnék viszontlátni helyette. -és azt hiszem, francia honfitársaim most köveznének meg egy ilyen kijelentésért, ha hallanák. Még jó, hogy nem. Ezek szerint a monsieur sem francia… Szóval akad az ágyában párna és takaró is? Na neeeee…. ez komoly? Azt a mindenségit! Halk, elismerő füttyentéssel adózom tisztelettel eme kijelentésének. Aztán inkább vissza is térünk a komolyabb témákhoz, mint a Vörös Hold és az emlékek elvesztése… - Még… -hangsúlyozom ki azt az apró szavacskát, ha már ő maga volt az, aki beleszőtte a mondatba - Mellesleg, örüljön neki. Elég kellemetlen érés. –húztam el a számat, de úgy tűnik, nem ő lesz a szerencsés nyertes, akivel kilelkizem magam ilyen téren… mondjuk nem mint ha Masakónak és Faye-nek még nem panaszkodtam volna eleget emiatt, pláne, amíg ágyhoz voltam kötve. Szerintem már a könyökükön jöhetett ki a „hisztim”, pláne a dokinéninek, hogy találjon ki valamit, mert vissza akarom kapni az emlékeimet! Putain… - Mert ha érkezett volna, mit csinálsz? Max. megfésülködsz, báránykám… -dobok még vissza egy kis csipkelődést a kocsi felé menet bongyor kis barátomnak, mielőtt beparkolnék a műhelyébe a csodajárgányommal. - Nem mint ha nekem annyira bajom lenne vele, lehúztam már jó pár évet északon, de… mégiscsak délebben születtem, és a „nincs bajom vele” azért még elég távol áll a „szeretem”-től. -csóváltam a fejem nevetve, még csak az hiányzik, hogy odafagyjak az ülésre… Meg egyébként is, a cabriók nem téli időjárásra lettek kitalálva. Igaz, pont az előbb esett róla szó, hogy ismét lesz teteje, szóval mindegy… Ahogy a felszereltségek meg az extrák kerülnek szóba, csak bólogatok, mint ha annyira értenék hozzájuk… ellenben ahogy meghallom ezt a bizonyos felajánlást a listáról, egyből felcsillan a lelkesedés fénye a tekintetemben. - Mon dieu, azt igazán megköszönném. -feleltem hálásan, bár nem bírtam megállni, hogy ne vágjak vissza némi grimaszolással, amikor külön megemlíti a „nem kívánságlistás” alkatrészeket. Ennyire ne nézzen már szőkének… Eddig is gurult a jármű, most is gurul, tehát ha ezek után nem fog, akkor ott ő lesz a ludas. - Rendben. Mennyi időm lesz átnézni, meg dönteni? Még aznap visszaszóljak? -kérdeztem vissza, mert ugyebár szorít az idő, pláne, ha onnantól kezd ketyegni a három hét, nem szeretnék egy hétig ilyesmiken meditálni, hogy mit kérek bele és mit nem… - Magnifique! Aztán remélem, nem csak valami gyors rövid ital lesz belőle… -csóválom a fejem komolytalanul, ha már egy villámmal hozott össze a sors, ám ekkor elhúzza az orrom előtt a mézesmadzagot azzal a bizonyos ígérgetéssel, én pedig kénytelen-kelletlen állapítom meg némi elismeréssel, hogy micsoda egy dög… - Hát lehet egy ilyen ajánlatra nemet mondani? -hát hogyne lehetne, de hülye lennék… ellenben - Igen, egy feltétellel – ha végre elárulja a nevét. -billentettem oldalra a fejemet somolyogva, erre vajon mit reagál. Tavaly nem volt hajlandó megosztani velem, vajon még mindig így áll hozzá?
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Megjegyzésére csupán bólintok egyet, épp elég ideig éltem olyan területen korábban, hogy annak idején tökéletesen megtanultam a francia nyelvet, így nem okoz nehézséget megértenem. Mi több, a jelenleg viselt nevem is francia eredetű, így meg aztán érdekes lenne, ha nem vágnám mit is mond. Magának vagy nekem az már oly mindegy. - Exactement. - nem maga a javítás venne el ennyi időt, hanem az, hogy a nőstény előtt mások is bejelentkeztek már és az ő járműveiket sem halasztgathatom, ráadásul tényleg sok minden függ attól, hogy milyen extrém elképzelései vannak - avagy nincsenek - az autóját illetően és mi az, amit külön emiatt a munka miatt kell megrendelnem. - Ha jól értem, nincs nagy véleménnyel a francia autókról. - vigyorodok el, és ha valóban így van, akkor nem lennék túlontúl meghökkent. Én, ha magamat veszem alapul, akkor többnyire a Mustangokat kedvelem, de nem kizárólag, szóval a francia autók nálam sincsenek a top lista tetején. Roppantul sajnálom, hogy nincs még hozzáfűzni valója az ágyamhoz, de ami késik nem múlik, még nem adtam fel. - Nem mondtam, hogy nem örülök. - mert hát ez így igaz, ahogyan mondom. Egyáltalán nem lennék boldog, ha megfosztanának némely emlékemtől, de ez még nem jelenti azt, hogy missziós feladatként tekintenék arra, hogy a nőstény is visszakapja a maga emlékképeit az előző évi vörös holdat tekintve. Ha más, velem kapcsolatos és sokkal kellemesebb emlékekről lenne szó, akkor azt hiszem zokon venném az amnéziát. - Eszemben sem lett volna! - vigyorgok még egy jót. Tény, ami tény, nem szokásom reggelente órákat vacakolni az üstökömmel, jó az úgy, ahogyan van, na meg az is, ahogyan az ujjaimmal beletúrok fésülködés gyanánt. Ennél többre azonban nem futja. Meghagyom a nőstényeknek azt a privilégiumot, hogy nálam hatványozottan több időt töltsenek el a fürdőben készülődve. - Jogos. Ez azonban nincs a kegyed homlokára írva. - következésképpen nem kell tudnom, hogy mit kedvel és mivel nincs baja. Én kedvelem a hideget, ezen a földön születtem, ezt ismertem nagyon hosszú ideig és számomra a meleg nyarak jelentették a nagy változást, amit nem mellesleg sosem kedveltem igazán. - Nem tesz semmit. - azt hiszem az természetes, hogy tájékoztassam a megrendelőt, hogy mit fogok csinálni a járgányával, ahogyan az is, hogy mennyibe is fog ez neki fájni. - Ez megint csak magán múlik. Ha aznap visszajelez, akkor le tudom adni a rendeléseket aznap azon alkatrészekre, amelyeket nem tartok készleten, ha később szól, akkor értelemszerűen én is csúszva tudom megkezdeni a renoválást. - felőlem akár hetekig is filózhat azon, hogy mit akar és mit nem, így ennek függvényében tényleg csak rajta múlik, hogy meddig akarja húzni a dolgot. Az ő pénztárcája bánja, nem az enyém, ahogyan neki fontos, hogy minél előbb visszakapja az autóját. - Nos... én a magam részéről a whiskyt preferálom, de ez nem jelenti azt, hogy nagyon sietnünk kellene bárhová is. - ravasz kis vigyor ül meg ajkaim szegletében. Felőlem akár egész este eliszogathatunk, elvégre a rövidekből több kört is lehet abszolválni, minden csak rajtunk múlik. - Reméltem, hogy nem. - vigyorgok rá egyre szélesebben, egészen addig ki nem derül, hogy feltételei is vannak. Azonban úgy tűnik, hogy ezt nem lesz nehéz kivitelezni. - Manech vagyok. És magácska? - árulom eme jelenleg használt nevemet és rákérdezek az övére is. Ha korábban esetleg már elárulta, akkor sajnos kiment a fejemből, ha pedig nem osztotta meg velem, akkor épp itt az ideje. - Akkor menjünk. - bólintok végül és magamra veszem bőrdzsekimet, majd a műhelyben lévő egyik motorra ülök fel. Amelyiket használni szoktam az még mondhatni kissé tropa azóta, hogy szó szerint belefutottam az egyik mártír falkatagba. - Jössz? - kérdezek még rá fejemmel a mögöttem lévő hely felé intve, elvégre elfér ott és nem gyalog gondoltam a várost a nyakunkba venni. Ha nagyon ragaszkodik a bukósisakhoz, adok neki egyet, de én a magam részéről nagy vonalúan megfeledkezem róla, mert semmi szükségét nem érzem és nem is kedvelem.
Kellemes meglepetésként ér, hogy ő maga is az anyanyelvemen válaszol figyelmetlen kis kotyogásomra, apró mosolyt csalva vele az arcomra. Mert aki beszéli a világ leggyönyörűbb nyelvét, vagy veszi a fáradtságot, hogy egyáltalán megtanulja, az már rossz ember nem lehet, nem igaz? - Különösebben nincs bajom velük. Mindössze annyi, hogy nem erre az éghajlatra lettek tervezve. Odahaza igen jól megállják a helyüket, és kimondottan kényelmesek. Bár szívem szerint egyre inkább visszasírom azokat az időket, amikor még lóháton közlekedtünk. Kevesebb gond volt velük, mint ezekkel az ördög-szekereivel… -csóváltam a fejem vigyorogva, csak akkor komolyodva meg némileg, amikor az emléktörléssel kapcsolatban vedlek át dacos kisgyerekké… - Pedig higgye el, a fésű csodákra képes! -kiáltok még hátra csipkelődve, mielőtt bepattannék a csodajárgányomra, hogy aztán már a garázsban folytassuk a társalgást. - Még jó… képzeljen csak bele, milyen borzalmas lenne, ha minden, amit szeretünk, vagy épp nem szeretünk, a homlokunkra lenne írva. A magáén mi virítani? -egy próbát megért a kíváncsiskodás, mást nem ezzel kapcsolatban sem mond semmit… nem igaz? Próbálkozni azt mindig lehet, és a kíváncsiskodás is nagy úr, az is biztos. Amikor bővebben felvázolja az árlistát és a lehetséges bővítések lehetőségét, csak „hozzáértően” bólogatok a szavaira, miközben már akörül forognak a gondolataim, hogy hogyan zsúfoljam be a napirendembe ezt az egész tanulmányozós dolgot… Mert gondolom, nem 5 perc lesz mire végigfutom, és az sem lenne túl logikus, ha csak ész nélkül böknék rá néhányra… Ha már ő maga is ennyit fárad vele, az a minimum, hogy én is rászánom a kellő időt, elvégre mégis csak az én autómról van szó. No meg az én pénztárcám fogja bánni… - Rendben, akkor igyekszem mihamarabb átrágni magam rajta. Inkább nem ígérek semmi biztosat, de tény, hogy sürget az idő, és számomra is fontos. -állapítom meg végül diplomatikusan, de aztán magam sem tudom, honnan, vagy miért, de eszembe jutnak az Egyiptomban töltött éveim, és önkéntelenül is széles mosolyra szalad a szám - És mondja csak, alkudozni mennyire lehet? -dobom be az újabb labdát a játékba, mást nem közli, hogy nem, aztán így jártam… Vagy ezzel is jót szórakozunk, mire megállapodunk a végső árban. - Hmm, legalább már tudom, hogy jó az ízlése. -ismerem el, igaz, hogy a magam részéről a whiskyt inkább férfiasabb italnak tartottam, de egy cseppet sem jelenti azt, hogy problémám lenne vele, vagy ne bírnám… Ó, szerencsétlen, csak a végén ki ne derüljön, hogy kevésbé bírja az alkoholt, mint én, mert nagyot csalódnék benne. - Odette. -osztom meg vele én is az aktuális álnevemet, hisz volt már annyi, mint égen a csillag… az igazin meg úgy is csak azok szólítanak, akik még ember-koromból is ismertek – a bátyám és az egykori mentorom, de miután mindkettő szó nélkül eltűnt az életemből, mostanában nem sűrűn szólongatnak úgy. - Rendben. -bólintok én is a szavaira, miszerint induljunk, majd megvárom, amíg összekészül, szedelődzködik, vagy amit akar… Hogy aztán, amikor az egyik motorra pattan fel, elismerő pillantással nézzek végig rajta. - Nem rossz, nem rossz… -jegyzem meg, amikor pedig visszakérdez, hogy megyek-e, csak franciául szólok vissza, hogy „azonnal”. Azonban ahogy közelebb sétálok, a vállára támaszkodva stírölöm végig, motorostól-mindenestől. - Megyek, megyek… De mondd csak, nem túl kényelmetlen az úton, a hátad meg a háttámla között nyomorogva? -paskolom meg finoman hol a lapockáját, hogy a bőr üléstámlát, felmérve a kettő közötti helyet. Nem mint ha olyan nagy darab lennék, de na… - Ennyi erővel akár a nyakadba is ülhetnék, ott is több hely lenne. Vagy ha már úgy is olyan villámgyors vagy, akár versenyezhetnénk is, ki a gyorsabb? Te, vagy én a motoroddal. Nos, mit szólsz hozzá? -dobom be a jobbnál jobb ötleteimet, hátha valamelyik elnyeri a tetszését… Ha meg nem, akkor megadom magam – az italozós ajánlatát mégsem szeretném a saját kényelmem miatt bukni, szóval lecsapok-bemászok a felajánlott helyre.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Jó kedvűen vigyorodom el a szavaira. - Én a magam részéről szívesebben utazom az ördög-szekereivel. - nincs különösebb bajom a lovakkal, de a motorizált gépek valahogy jobban illenek hozzám. Ez alól csak a repülők a kivételek, mert azokat egyáltalán nem kedvelem, de ott nem is a mechanikai működéssel van gondom. - Ahogyan a lenyűgöző személyiségem is. - vigyorgok rá újfent. Kifejezetten kedvelem a kis csipkelődését, saját magammal kapcsolatban pedig sosem voltak kétségeim. Jó ideje nem rajtam múlik már, hogy milyen külsőben kell éljek és meddig, de nem is hiszem, hogy egy helyes pofa elég lenne a nőknél. A következő kérdésénél odasétálok hozzá és mozgás közben adom meg a választ. - Az attól függ. Melyikre vagy kíváncsi? - arra, hogy mit kedvelek vagy arra, hogy mit nem? Egyébként is hosszú a lista mindkét oldalon, így ne esne nehezemre találomra választanom egyet-egyet, de azért nem árt tisztázni, hogy melyiket is akarja megtudni. - És a magáén mi állna, ha oda lenne írva, hogy mit kedvel? - lépek hozzá még közelebb, ezúttal szemtelenül a személyes terébe férkőzve. Vajon ő erre mit válaszol(na)? Visszatérve az autójára, összeállítok majd neki egy listát, aztán arról válogathat kedvére. Határt csak a csillagos ég vagy a fantázia szabhat, rosszabb esetben a pénztárcája. Az azonban nem rám tartozik, hogy hol is vannak a határai. - Én nem sürgetem, magán múlik minden. - felőlem akár hetekig is ülhet rajta, ez abszolút rajta áll. Viszont minél hamarabb juttatja vissza hozzám a listát, annál hamarabb tudok nekiállni a javításnak és annál hamarabb is kapja vissza az autóját olyan állapotban, ami át is megy a korábban említett és olyan nagyon áhított vizsgán. Újabb kérdése újabb mosolyt ingerem arcomra. Lám-lám, hogy mi eszébe nem jut ennek a nőszemélynek?! - Az attól függ mit ajánl, ami miatt megéri nekem engedni az árból. - nem, senkinek nem szokása lealkudni az árat és ami azt illeti, bár igen kifejező és nagyon is tetszetős pillantása van, a két szép szeméért még nem lesznek olcsóbbak sem a beszerzendő alkatrészek, sem a munkaidőm, amit az autójára fogok fordítani. - Ez sosem volt kérdés. - mondom mindezt úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy jó ízlésem van. - Nagyon örülök, Odette. - ismétlem el a nevét, miközben egy pimasz pillantással mérem végig. Most viszont az ismerkedést folytathatnánk valahol máshol is, egy ital mellett. Felülök a motorra és most rajta a sor, hogy végigmérjen engem. - Ha szorosan hozzám simulsz, nem kell annyira nyomorognod, emiatt ne aggódj. - nevetek fel. - Azzal azt hiszem okoznánk némi látványosságot a városban. - és nem is gondolom, hogy olyan kényelmesen ellenne a nyakamban, de hát különbözhet az ízlésünk abban a tekintetben, hogy kinek mi a kényelmes... - A motoromra pedig nélkülem esélytelen, hogy felülj... - csóválom meg a fejem, de közben szélesen mosolygok is.
Ha/amikor felül mögém és elhelyezkedik a nem túl tágas, de annál intimebb közelségbe hozó helyen a motoron, elindulunk és a műhelyből kikanyarodva az útra érkezünk. Van innen nem messze egy pub, ami tökéletesen meg fog felelni a célnak. A parkolóba gurulva leállítom a motort, a talpammal lököm lefelé irányba a támasztót. - Megérkeztünk. - jelentem ki az O'Connorsnál. Megvárom, amíg remélhetőleg újdonsült utastársam leszáll mögülem, majd én is követem őt ebben. A kulcsot kiveszem a motorból és zsebre vágom, aztán a bejárat felé veszem az irányt, reményeim szerint a nőstény társaságában. - Whisky jöhet vagy valami mást szeretnél? - érdeklődöm a kocsmába lépve, mert bár én azt kedvelem, arról még nem esett szó, hogy ő vajon mit is inna. Gondolom hamarosan ki fog derülni...
//Ha gondolod átvándorolhatunk az O'Connorsba, de akár itt is folytathatjuk :3//
Mit mondhatnék erre? Nem vagyunk egyformák. Vagy hogy a név kötelez, legalábbis ha valaki ismeri a születési nevemet is. - Óóó, mindkettőre! Kíváncsi természet vagyok. -mosolyodtam el, mint valami kisangyal, amikor pedig a listát beszéltük meg, csak hevesen bólogattam a szavaira. Jól van, jól van, rendben, tudom… Majd igyekszem csipkedni magam az üggyel. - Ja, hogy ilyen alkura gondolt… -húzom el kissé csalódottan a szám, valamit valamiért – nem mint ha nem lenne fair, csak hát mégsem az a potyázós piaci alkudozás, amit Egyiptomban annyira imádtam. Mert gondolom a megtiszteltetés, hogy elkísérem inni, nem alku tárgya… Úgy tűnik, hiába jövök itt a jobbnál jobb ötleteimmel, végül meg van vétózva mindegyik, így aztán egy megadó sóhajjal bökdösöm hátba a férfit, hogy akkor legyen szíves előrébb csúszni… hogy aztán felpattanjak mögé a motorra. - Az biztos, de ha már ilyen ünneprontó vagy, akkor koalázok itt a hátadra tapadva… Amúgy hová megyünk? -kérdeztem vissza, miután befészkeltem magam a helyemre, majd vártam, hogy elinduljunk.
- Óóó… az O’Connors. Az jó hely, szeretem. Szép emlékek fűznek hozzá. -vigyorodok el, ahogy leparkolunk az épület előtt, hiszen nem egy emlékezetes iszogatás emléke köt ehhez a helyhez, akár falkatagként, akár abból az időkből, amikor még magam is csak kóbor voltam a városban. A régi szép idők… - Nekem megfelel, ha neked is. -követem az épületbe, majd belépve egyből kutatni kezdem, hogy merre akad szabad asztal a közelben, mert őszintén szólva, most nem sok kedvem van másokhoz becsatlakozni. Másfelől, az italra visszatérve, amúgy sem rémlik, hogy a jó féle francia borokról lenne híres, és szégyen vagy sem, de a pezsgőért meg sosem ugráltam annyira – na meg az O’Connors nálunk úgy is mindig a vodkáról vagy whiskyről szólt, ha már ide szabadultunk. - Áh, megvan! -böktem oldalba Manech-et, ahogy sikerült egy üres asztalt kiszúrnom a terem túlsó felénél, majd a karját megragadva magam után is kezdtem vonni az asztalok között, a tömegen át… Ha már felajánlotta, hogy meghív, nehogy már eltűnjön itt nekem mielőtt még egyáltalán rendelhetnénk! - Tényleg, még nem is említetted… hogy tetszik az élet kóborként a városban? -érdeklődtem kíváncsian, miközben lehuppantam az egyik székre, a táskámat a szomszédos székre helyezve, miközben fél szemmel azt sasoltam, mikor keveredik erre egy pincér, hogy inthessek neki. - Eszem ágában sincs vallatni téged. -tisztázom a dolgot, mielőtt még félreértené az egész helyzetet, csak mert pont egy falkatagtól kap ilyen kérdéseket - Pusztán kíváncsiság. Személy szerint jómagam is csak úgy másfél éve csatlakoztam, előtte egy darabig kóborként tengődtem a környéken. -tettem hozzá magyarázatképp.
// Ha ott akad valami normális üres topic, akkor másszunk tovább oda :3 Ha nincs használható, akkor meg jó lesz itt is... Legalábbis jobb, mint pl. a "Mosdók" topicban vinni az iszogatós játékot //
Éppen, hogy csak megérkeztünk Lena, Helena és én. Még ki sem pakoltuk a dobozokat, amelyekbe az egész életünket összecsomagoltuk New Yorkban. A legtöbbje még pontosan ott hever, ahová a költöztetők lerakták őket és mivel nem a mindennapokban használt legfontosabb holmijainkat rejtették, ezért egyelőre még ki sincsenek bontva. Persze, tudom, hogy ez nem maradhat így sokáig - szerintem Lena agyára megy lassan a dolog, szóval a hétvégén muszáj lesz mindennek a helyét meglelni -, de egyelőre még sajnos nem volt időm arra, hogy nekiálljak és seígtsek kiszedni belőlük, amiket rejtenek. Aznap, amikor bejelentkeztem a Protektornál, összefutottam egy kollegínával, aki felajánlotta, hogy esetleg körbevezetne a városban. Én pedig természetesen kapva kaptam az alkalmon, hogy aztán kétszer le is mondjam telefonon a találkozót sűrű bocsánatkérések közepette. Nem arról van szó, hogy nem akarok vele találkozni, csupán az a helyzet állt elő kétszer is, hogy kénytelen voltam a bíróság miatt eltolni a kellemesnek ígérkező városnézést. Most azonban remélhetőleg nem fog közbejönni semmi. Engesztelésül vettem egy doboz csokit, bár dunsztom sincs, hogy Alice szereti-e egyáltalán. Ha nem, akkor sem esek kétségbe, meghívom egy kávéra vagy teára, csak van valami olyasmi, amit szeret és el is fogad. Legalábbis ebben bízok. Mikor meglátom alakját közeledni, gondolkodás nélkül indulok meg felé. - Ms Lavant! Borzasztóan sajnálom, hogy két alkalommal is lemondtam a találkozót, remélem nem haragudott meg rám véglegesen. - igyekszem villantani rá egy széles és nagyon is kedves, elbűvölő mosolyt. - Nagyon örülök, hogy kitartott és ennek ellenére is van kedve találkozni velem. Hoztam egy doboz csokit köszönetem jeléül, nem tudom, hogy szereti-e. - nyújtom át felé a bonbonokat rejtő csokoládés dobozt, bízva abban, hogy nem nagyon nyúltam mellé a választásommal. - Nos, merre van kedve menni? - ő a főnök, mert nekem a város teljesen új, szóval teljesen mindegy, hogy melyik végén is fogjuk kezdeni a sétát.
Hátamon egyetlen kissé kopott zsákkal szállok le a távolsági buszról a város kellős közepén. A zsebemben ott lapul Josh lakásának kulcsai, azt mondta nyugodtan meghúzódhatok nála egy darabig, ő úgyis csak ritkán dekkol ott. Én meg éltem a lehetőséggel – mertem volna neki ellentmondani, bár azt amúgy se szoktam, szinte soha – elvettem hát a kulcscsomót, most már csak a házat kell megtalálnom. És a gondok itt kezdődnek, mert halvány gőzöm sincs, hogy merre is van az arra. A taxi lehetősége ki van zárva, nem erre akarom elszórni a pénzem, ráadásul kibírom, valahogy és valamikor csak sikerül megtalálnom. Vagy ilyesmi. Egy idősebb nő nekem jön, ahogy furakszik és nem tud áthaladni a tömegen. - Bocsánat. – kérek én elnézést és közben igyekszem elhúzódni az útjából, nem szeretnék én senkinek sem láb alatt lenni. Meg amúgy is, jobban élvezem, amikor észre sem vesznek. A zsebembe nyúlok egy kis narancssárga műanyag dobozért, a tartalma néhány szem Vicodin, amit a tenyerembe szórok és folyadék nélkül szedem le. Megnyugtat a tudat, hogy beveszem és hamarosan a hatását is kifejti. Az egyetlen baj, hogy gyorsan kiürül a szervezetemből. Visszasüllyesztem a dobozt a zsebembe, aztán rántva egyet a táskám pántján, elindulok találomra az egyik irányba. Csak van ebben a városban valahol egy térkép kipakolva, majd ott lecsekkolom, hogy merre is a ház, ha már a telefonom lemerült és azon nem tudom megnézni.
Télen nehezen lehet utcai bűvészkedésből profitálni, hiába a farkasvér azért a mínusz húsz fokban, ami a digitális hőfokmérő tábla szerint uralta a város légkörét, nehéz úgy kivitelezni a kártyatrükköket, hogy ne csesszen el egy két dolgot. Ráadásul még a szél is rákezdett vagy fél órája, és olyan erősen hasított, hogy kénytelen volt behúzódni az egyik hirdetőtábla mögé. A kártyából meg vagy két dáma elszaladt, így lophat… pardon, vehet megint másikat. Elvégre most már hozzáfért a bankszámlájához szóval nem is volt rászorulva, hogy az utcán bűvészkedjen, de mivel élvezte és ebben a rohadt világban úgy tűnik elég kevés ideje maradt a hobbijára, ezért ha épp nincs halaszthatatlan dolga, elszórakoztatja magát, meg a nézelődőket is. A buszállomás környékén állította fel illegális és ideiglenes standját, mivel itt úgyis sokan megfordulnak, legalábbis ahhoz képes, ahányan a város többi hófútta részén megszoktak. A kényszerpihenő talán végleges is lesz. Egyébként is kezd sötétedni. Mindjárt három óra, és kemény négyórányi világosság után újra a sötétség lesz úrrá a városon. Mondjuk a hold keskeny sarlója, és a hótakaró így is bőségesen elég világosságot ad a maguk fajtáknak. Meg hát a közvilágításon sem szoktak spórolni Fairbanksban. Mivel nem volt mit tenni, így csak figyelte a járókelőket, meg a buszról leszállókat, és igyekezett az érdekesebb figurák energiáit, mimikáit és testtartását elraktározni elméjében. Nem volt kapacitása az összest magába tuszkolni, de tízből egyet azért sikeresen elsajátított. Persze ez kevés lenne a sikeres álcázáshoz, mert nem mindegyik szólalt meg, de azért kezdetnek nem rossz. Pajzsa a szokásos negyven farkasévet mutatta, kabátját pedig állig felhúzta és a sapkája is egészen a homlokára volt csúszva. Hát, ennyire azért nem fázott, de szinte mindenki így járt, és nem akart kitűnni a tömegből, most, hogy már nem bűvészkedik. A gázolajjal, izzadsággal, parfümmel és egyéb szagokkal vegyített levegőben egy kóbor illata áramlott felé, akit meg is talált, miután a hirdetőtábla mögül kikukucskált. Ránézésre elég fiatal volt, nem valószínű, hogy száznál több lehet. Hátizsákkal és enyhén bizonytalan léptekkel közeledett, mintha keresgélne valamit. – Helló – köszönt rá, amikor a közelébe ért. – Ehm… új vagy itt? – nyilván ő is megérezte a farkas szagot rajta, azt persze nem tudhatta, hogy illata falkaszagot is takar, de aki bekerül egy falka területére, az bizony számíthat rá, hogy előbb-utóbb megtalálják. Mondjuk lehet, hogy már egy ideje itt él, bár a poggyászból és a bizonytalanságból nem pont ez volt az első dolog, ami Angutának eszébe jutott.
Kezdőlap
//
//
