Míg felfelé utazom a 3-ra, mindvégig somolygok ebben a bizonyos liftben. Stephenre rácsörögtem, amint ideértem és kiszálltam a kocsiból, úgyhogy tudja, egy perc, és fent vagyok nála. Mielőtt magára hagytam a munkájával délután, még benéztünk együtt a 203-asba. Egyetlen éjszakára foglalták le, ezt is álnéven tették. Mikor felmentünk, már senki nem tartózkodott benn. A vöröske még az éttermes alakítása előtt kijelentkezett, és leadta a kulcsot. Ezzel sem akkor vesztegette az idejét, mikor gyorsan kellett távoznia. Eljuttatta Stephenhez a szalvétát, és huss, felszívódott. A 203-ban a csaj viszont valóban megfordult. Néhány percnél többet nem tölthetett bent, szinte semmihez sem nyúlt. Minden ugyanúgy fogadott minket, ahogy a szobalány hagyta. Egyetlen apró figyelmességet leszámítva az ágy melletti éjjeliszekrényen. Egy névjegykártya méretű, fehér lapocskán akadt meg a szemünk. Kemény, fényes, drága, minőségi papírból készült. Rá cirkalmas, aranyszínű betűkkel egy idézetet nyomtattak:
„A tisztesség valami láthatatlan, S kinek nincs, gyakran az henceg vele.” William Shakespeare: Othello
Mintha direkt külön erre a célra készítették volna a kis kártyát. A szálak mozgatójáról sokat elárult a kivitelezése. Művelt, kifinomult, igényes ember, sokat ad a külcsínire és a minőségre. Egyértelmű, hogy felsőbb körökben mozog. Mintha nem is akarná megtéveszteni Stephent, mégis titokzatoskodik. Az viszont világos, mit gondol a páromról. Tisztességtelennek tartja. Nagy játékosnak. Ahogy Stephen elvette a kártyát az éjjeliszekrényről, akkor láttuk meg a fehér sakkbábut, a királynőt, aminek nekitámasztották. Ismerem a sakk szabályait, de nem szoktam gyakran játszani. Apámmal hébe-hóba lezavarunk egy-egy meccset, de ez határozottan nem az én sportom. Általában veszítek apám ellen. A jóakaró kivette a legerősebb figurát, és elénk rakta. Ez a szimbólum vajon mit jelképezhet a számára? Erőt, hatalmat, vagy kicsit elvonatkoztatva a játéktól, magát az értékes nőt, akit elemelt a király mellől? Nem tartom lehetetlennek ezt az elvont megközelítést sem, elvégre a mai nap nőkről szólt, akikkel engem akart leválasztani Stephenről. A kép egyre körvonalazódik az ellenlábasról. Férfinek kell lennie. A nőket kizárhatjuk. Ezt meg is vitattuk Stephennel. Ennek fényében készíthette a listáját. A 203-asban tett látogatásunk után hazamentem lefürdeni és átöltözni. Közben Stephen átküldött emailben néhány kimerevített képet a szőkéről és a vörösről is, amiket továbbítottam a rendőrségre az illetékesnek, hogy derítse ki kik ezek a nők, akik zaklatják a barátomat. Stephen nem szerepelt ezeken a fotókon, úgyhogy rólunk még mindig nem tudnak. Most különben sem hiányozna, hogy ilyen beszólásokkal cukkoljanak viccből: Óóó, semmi extrém nincs ezeken a képeken, Mr. Chesterton nagy valószínűséggel több vasat tart a tűzben. Én tudom, hogy nem így van, de akkor sincs szükségem a felesleges, buta megjegyzésekre, mégha csak poénnak is szánják. Ha meglesznek a csajok, értesítenek, csak idő kérdése. Mire Stephen lakásához érek, valószínűleg már kinyitja az ajtót és ott vár a bejáratnál. Ha így van, akkor szélesen rámosolygok, amint megpillantom. - Szia! – köszönök neki. Ha beenged a lakásba, hozzá lépek. Karjaimat a nyaka köré fonom és szerelmes vággyal, hosszan megcsókolom. Isteni érzés, ahogy az ajkunk lágyan találkozik. Csupán egy-két órája, hogy elváltunk, mégis úgy csókolom Stephent, mintha legalább a XIX. század óta nem láttam volna. Majd ahogy az üdvözlő csók után elszakadunk egymástól, simogató érintéssel végighúzom a tenyerem a mellkasán. - Lássuk, mennyire lett hosszú az a lista? – mosolygok fel rá, miközben mélyen pillantok a fagykék lélektükrökbe.
Elég sűrű volt a délutánom. Állandóan magamnál tartottam egy cetlit és egy tollat, hogy ha eszembe jut valaki, akkor felírjam rá. Így is tettem. Intéztem a dolgaimat a szállodában, de közben be-beugrott egy alak a múltból és gyorsan papírra is vetettem. A felvételek gyorsan meglettek. Megkértem a srácokat, hogy nagyítsanak rá az arcra és azt mentsék le képként, aztán küldjék át nekem. Én pedig rögtön továbbítottam is Nia-nak a „gyanúsítottakat”. Még nem találtam ki, mit csinálok velük, ha meglesz a főbűnös is. Ők csak bábuk ebben a játékban, biztosan pénzért vállalták, de akkor is elvállalták. Ahogy a gyerekjátékban szól a kérdés, „Mit érdemel a bűnös?”. Meglátjuk, de nem sok jót, az biztos. A szagát még éreztem pár helyen a hotelben, de sokkal többet nem tudtam ott kideríteni. A 203-asban csak ő járt, más szagot nem éreztem. Hagyott egy üzenetet, ami megint sok mindent elárult, főleg a szándékról és a gondolkodásról. Engem akar besározni a pasas, alattomos, körmönfont módszerekkel. Terv alapján halad, mint egy sakkjátékos. Nyilvánvaló, hogy Nia a fehér királynő és ha olyan helyzetbe kerülne, hogy őt leütnék, sakkban tarthatnák a királyt. Legalábbis én ezt látom benne. Nia csak eszköz, nem ő a cél, hanem én. Aggasztó, hogy belekeveredik miattam ilyen dolgokba, de bízom abban, hogy megoldjuk. A kártya elkészítése tényleg finom intellektusra és igényességre vall. Nehezebb dolgunk lesz, mint a dilinyós Lawrence-családdal vagy az alkoholista íróval. Ezzel szűkült a kör is, de akik maradtak a listán, azok elég gázos alakok. Próbáltam még követni a vörös szagmintáját, amit a szalvétáról vettem. Kiment és taxiba szállt, aztán már túlságosan gyenge lett a nyom, nem akadtam rá. Most már itthon vagyok egy kész listával és várom a kedvenc fantomképrajzolómat. Egy dolog nyugtalanít, hogy érzek itt egy idegen szagot. Nem a vörösét és nem a szőkéét, hanem teljesen idegent. Megnéztem, nem tűnt el semmi értékes, a zár is rendben van, de bosszantó, hogy valaki bejutott. Nem tudom, milyen apróságot vihetett el. A farkasokkal kapcsolatos ügyeimről nincs semmi feljegyzés, fénykép, stb., tehát attól nem tartok. Ahogy meghallom Nia lépteit, már nyitom is az ajtót és tárt karokkal várom. - Salut, ma chérie! - köszöntöm és én is átölelem. Hosszan ölelkezünk és csókolózunk itt az ajtóban. Én is nagyon örülök neki és érzem, hogy ő is majd kiugrik a bőréből. Én az arcát simogatom, majd a derekát fogom jó erősen. Ahogy felteszi a kérdést, betessékelem és bezárom az ajtót. - Parancsolj! A nappaliban van az asztalon – mondom és amíg leül az egyik kanapéra, én hozok italt. Van alkoholos is, meg tonik, gyömbér, narancslé. Mára viszont főztem teát. Nem epreset, amit múltkor ittunk, hanem erdei gyümölcsöset, mézzel, ahogy párom szereti. Bemegyek egy pohárral és odaadom neki széles mosoly kíséretében, én pedig egy hűtött bort iszogatok. Hagyom, hadd olvassa végig azt a pár nevet és a konfliktusunkat, amit mindenkinél leírtam 1-1 mondatban. Majd utána fogok tenni néhány kiegészítést. A bejelentett kóborokat, lázadó falkatagokat, akikkel összetűzésbe kerültem, természetesen nem írtam ide, csak egyebeket. Egyáltalán nem farkasos módszereket láttam. Tévedhetek is, de az az érzésem, hogy nem vérfarkas az ellenség.
Az előszobába lépve kibújok a világosbarna, lehajtott szárú bokacsizmámból, és fekete dzsekimet felakasztom a fogasra. Kényelmesen, lezseren öltöztem, úgysem megyünk ma már sehova. Sztreccs, világoskék koptatott farmernadrág van rajtam egy piros, háromnegyedes ujjú pólóval, aminek az ujjai feketék. Az elejére azt a feliratot nyomták; „I love to see you smile”. A hajam lófarokba van fogva. Bemasírozok a nappaliba és lecsüccsenek az egyik krémszínű kanapéra. Stephennek igazán csinos, barátságos lakása van, tágas, fényes helyiségekkel. A bútorok és a falak kellemes, lágy színe nyugtatólag hat az emberre. Előre hajolok, hogy kézbe vegyem az asztalon heverő listát. A szemem végigfut az azon szereplő neveken és a hozzájuk tűzött megjegyzéseken. A lábaimat közben törökülésbe magam alá vonom. Gondolkodva hümmintek a férfinevek láttán. Stephen megengedte, hogy megtartsam a 203-asban talált kis kártyát a sakkbábuval együtt, hátha eszembe jut valami róluk. A szokásos módszeremmel igyekeztem a gondolatok nyomába, hagytam, hogy a szándékosan hátrahagyott tárgyi bizonyítékok megérzéseket keltsenek bennem, és azok szabadon elárasszanak. Egy idő után már a logika is bekapcsolódott a játékba. Valahogy nem tudom összeegyeztetni a listán felsorakoztatott embereket, a hozzájuk fűződő konfliktusokat a rejtélyes jóakaró lépéseivel. - Az az érzésem, hogy akit keresünk, nincs ezen. – lengetem meg az írást a levegőben, miközben Stephenre nézek. Ő épp teát szervíroz. - Merci! – viszonzom a mosolyát a csésze fölött, ahogy azt elveszem tőle. – Nincs olyan jelölt, akinek a nőügyébe keresztbe tettél? Mert ezek a fiúk ebben a mai műsorban ártatlannak tűnnek. – duruzsolom, aztán belekortyolok a forró, édes italba. A szememet nem veszem le Stephenről. - Mmm! Ez nagyon finom! – elvigyorodom. – Mézzel csináltad. – jegyzem meg hálásan, mert érzem az ízét. Hihetetlen milyen figyelmes, hogy gondolt rám. - Még nem is mondtam. – a mosolyom szélesedik, ahogy beugrik valami. - Az étteremben ki is ment a fejemből. Egy hete beiratkoztam egy francia nyelvtanfolyamra. A Stephen előtti korszakomban eszembe nem jutott volna franciát tanulni. De most motivál az, hogy legyen még egy közös kapcsolódási pont köztünk. Azt hiszem, Stephen nagyon szereti ezt a nyelvet, és nekem sem árt, ha pallérozom az elmém. Nem azért mondom el, hogy büszke legyen rám, csak ettől is közelebb érzem őt magamhoz. Még egy darabig nézegetem a listát, újra és újra végigolvasom, hátha beugrik valami, de az a sejtésem, hogy a felsoroltak más eszközökhöz folyamodnának. Stephen ellensége kifinomult, elmés alak. A papírlapot visszateszem az asztalra, majd a párom arcára fordítom a pillantásom. - Nekem ez még tetszik is így. Mármint az intellektuális kihívás, és a módszer, amivel a fickó intrikál. Nem szeretem, ha a főgonoszok agyilag alulprezentálnak. – vallom be heherészve. - Ettől még izgalmasabbá válik a vadászat. Valóban jobban szeretem, ha az ellenség intelligens, mint lélekpusztítóan agresszív és primitív. Ahogy Stephen vonásait fürkészem, az a sanda gyanú kerít hatalmába, hogy valami, ha icipicit is, de zavarja. Elég érzékenyek a receptoraim az ilyesmikre. Ha mások nem is mutatják ki, és inkább igyekeznek leplezni a nyugtalanságukat, az is kiül az arcukra, a szemük fényébe ilyen-olyan formában. - Mi a baj? Minden rendben? – kérdezem.
Ha Nia akar papucsot, akkor még az előszobában választhat. Van olyan, ami pont jó az ő lábára. De zokniban is jól el lehet lenni nálam, elvégre van fűtés. Meghagyom neki a szabadságot, hogy válasszon, hogyan érzi jobban magát. Nem először van itt, már tartottunk pár „edzést” itthon és persze mást is csináltunk itt együtt. Az a szerkó, amiben az étteremben várt, nagyon bejött, de így is csinos. Egy igazi mosolyimádó pólóval jött és lófarokba font hajjal, ahogy legjobban szeretem. A lakásom tényleg fényes, kivéve a hálószobát, ami sötétebbre van festve, de oda amúgy is aludni jár az ember. Meg edzeni. Én pedig jól látok a sötétben is. Azért ott se kell tapogatózni, el lehet igazodni és villany is van, ha nagyon nem menne. Nem barlang ez. Nia már nagyban dolgozik az ügyön, mikor megérkezem a teával. Szinte jobban meg akarja oldani, mint én illetve jobban mutatja. Én is sokat gondolkoztam, hogy ki az, aki Shakespeare-t idéz, sakkozik, gazdag és kiterjedt a kapcsolatrendszere, az ellensége pedig én vagyok. Nem találtam senkit, akire ez illett volna. A falkában mindenkivel jóban vagyok, amennyire tudom. A kóborok közül meg nem emlékszem ilyenre. A múltamból akadhatnának hasonlók, de azok már jó 100-150 éve halottak. Érdekes, hogy Nia is erre jut. Sóhajtok egyet, mert úgy néz ki, rossz nyomon járunk. Megfigyelem, hogy franciául köszöni meg a teát. Ezt a szót lehet ismerni, van ilyen bonbon is, meg néha lehet vele találkozni, de valami újításnak érzem. Eddig nem igazán használt francia szavakat. A papírt nézem, aztán őt és leülök a tonikommal. Megvakarom a nyakamat oldalt és csücsörítek, ahogy gondolkodom. Hunyorgok és veszek egy nagy levegőt, aztán próbálom továbbfűzni a gondolatot: - Hmmm. Jó az ötlet, lehet, hogy ráéreztél valamire. Alapvetően nem kezdek olyannal, akiről tudom, hogy foglalt. De persze volt már, aki nem vallotta be vagy akire többen is pályáztunk. Ha olyat kell keresni, aki jól ismerhet engem és ez is illik rá, hát... Volt egy gyúrós fickó még a főiskolán. Nagyon hajtott egy Lauren Baxter nevű csajra, de a lánynak inkább én kellettem. Na, ő ezt igen nehezen viselte még akkor is, ha buktak rá a csajok. Neki Lauren kellett. Sok víz lefolyt azóta a Chena-n, de nagyon meglepődnék, ha ő állna az egész mögött. Közgazdásznak tanult, de 3-asnál jobb jegyeket ritkán szerzett. Az az agyatlan gyúrós fajta volt, sziklakemény, duzzadó izmokkal, feszes pólókkal, modern ruhákkal. Ha most már sakkozik és Shakespeare-t idéz, akkor komoly fejlődésen ment keresztül. Hozzá jobban illene 4 kétajtós szekrény, aki este a sikátorban vár engem, minthogy ilyen körmönfont módszerekkel operáljon. Mi is volt a neve... Leslie. A vezetékneve talán Sorgens vagy Sorgenson. Az a pali befolyásossá válhatott azóta, de az esze nemigen lett több szerintem. Max. egy komolyabb drogdíler vagy maffiózó manapság, ha abból indulok ki, mekkora gyökér volt. Vidáman bólogatok, ahogy Nia felfedezi, hogy mézzel ízesítettem a teát. Igyekszem kedveskedni neki ilyen apróságokkal is. Ő megérdemli és úgy érzem, kölcsönös a figyelmesség. Mikor elmondja, hogy beiratkozott francia tanfolyamra, megáll a kezemben a tonik és kicsit zavartan mosolygok. Erre nem számítottam, de nagyon jólesik, hogy ennyire keresi a közös pontokat. - Ó! Megleptél. És nagyon kellemes a meglepetés. Én meg előkapartam az olasz szótárt, hogy ne maradjak le melletted. Kitanuljuk egymás nyelvét. Csak szólj, ha akarsz gyakorolni! – mondom nevetve és oda is mutatok a belső ablakpárkányra, ahol éppen van a kis könyv. Tényleg nagyon örülök, hogy ilyen figyelmes. Biztos, hogy meg fogja érezni a francia nyelv szépségeit is, mert ő elég fogékony az ilyesmire, úgy érzem. Nagyon, nagyon kellemes meglepetés, tényleg. Az arcomról most már nem fagy le a mosoly. Mikor Nia mondja, hogy tetszik neki az intellektuális párbaj, megint a benzinkútra kell gondolnom. Szerintem azt is élvezte és utólag talán keserűen és csalódottan gondolt rá, mivel lenyúltam a nyomot, de tetszett neki, hogy méltó partnerre talált. Én már sok méltó partneren túlvagyok, úgyhogy inkább az eredmény a lényeg. Kezdem érezni, hogy Nia-t zavarja most valami, méghozzá velem kapcsolatban. Megérezte, hogy nyugtalan vagyok a behatoló miatt. Mondhatnám, hogy semmi gond nincs, de jobb, ha nem titkolózom nagyon. Nem kell tudnia, hogy szagok alapján tudom, amit tudok. - Remek megfigyelő vagy – mondom neki félredöntött fejjel és utána rámosolygok egyet összeszorított ajkakkal. - Az az érzésem, hogy járt itt valaki rajtunk kívül. Nem járatok takarítónőt, én magam csinálom. Nem ijedek meg a porszívótól és a felmosótól. Ahogy ma bejöttem, a fürdőszobaszőnyeg nem úgy állt, ahogy hagytam. Megnéztem, semmi nem tűnt el, úgyhogy betörő nem lehetett. De olyan földrengés sincs, ami csak a kádkilépőt mozdítja el 5 centivel. De megnyugodhatsz, nem ugrik elő senki a szekrényből. Lecsekkoltam mindent. Szóval nincs sok értelme, csak fura - fejtem ki kissé aggodalmasan, de inkább tanácstalanul, majd megvonom a vállamat és egy szép francia kifejezéssel folytatom, ami mosolyba hajlik: - Pas probléme, mon amour!
Az izomagyú fickó sztoriján elvigyorodom. - Egy ilyen előbb utal be az intenzívre, minthogy Shakespearet idézzen. Őt ki is zárhatjuk. Hatalmas fordulat lenne tőle, ha mégis felfejlődött volna idáig. – magyarázom. – Tutira nem ő az emberünk. Engem meg az lep meg, hogy Stephen nekiállt az olasznak. a mutatott irányba pillantok és meglátom az ablakban a nyelvkönyvet, majd sugárzó arccal ismét visszafordulok Stephen felé. - Szólni fogok. – mondom, s közben mocsok kis vigyor bújik a szám sarkába. Megint a szennyes fantáziám. Inkább hagyjuk mit lehetne még gyakorolni, ha már a nyelveknél, és a franciánál tartunk. Stephen minden bizonnyal nem direkt használta a hívószót, nem tudhatta mire asszociálok a normál értelmezés mellett. inkább csak magamban szórakozok a saját dilinyósságomon. Örülök, hogy nem próbálja meg leplezni az aggodalmait, mikor rákérdeztem. Felesleges lett volna, és így legalább értem mi zavarja, nem kell találgatnom. - Miféle szellemileg kihívott egyén tör be csak azért, hogy elhúzza a kádkilépőd? Egy ilyen béna csíny nem fér bele az ellenlábasod imidzsébe, nem méltó hozzá. – tárom szét mindkét karom és elnevetem magam. Ez így valóban abszurd. Stephen tutira töviről-hegyire ismeri a holmijait, tudja mije van és mije nincs. Ha szerinte nem hiányzik semmi, akkor az úgy is van. Jártam már párszor nála, de annyira nem akartam megfigyelni a dolgait, hogy fejben hibátlan leltárt sikerüljön vezetnem róluk. Nem ilyen céllal szoktam Stephenhez jönni. Nem tudtam, hogy Stephen maga takarít. Most megint meglepett. Érdeklődő pillantást vetve rá billentem oldalra a fejem. Nahát! Esküdni mertem volna, hogy bejárónő takarít nála. Nem azért mert ő férfi, én meg nősoviniszta vagyok. Teljesen előíteletmentes a gondolatvilágom. A férfiak is tudnak ügyesen takarítani (Stephen lakása meg csillog-villog és a rend szinte katonás), ez nem kizárólag női kompetencia, de a párom megtehetné, hogy takarítónőt fogad. Jóleső nevetés rázza meg a vállaim, ahogy azt a néhány centit ecseteli, amivel arrébb találta a szőnyeget a fürdőszobában. - Te komolyan kiszúrsz még pár centi eltérést is? Egek! Ez aztán a precizitás! – nevetgélek. - Óh, én nyugodt vagyok. Idegeskedjen az, aki a szekrényedben lapul. Felőlem kiugorhat, de számítson arra, hogy ketten ruházzuk meg. Lassan, apró kortyokkal iszogatom a teát. Ki akarom élvezni a gyümölcsök és a méz ízkavalkádját. Stephen mellettem ül, és felé fordulok. Bal vállal a kanapé háttámlájának, miközben a bal lábam a jobb térdhajlatom alatt pihen, és ezt a lábam leeresztem a szőnyegre. - Oké, ha te mondod. – duruzsolom mosolyogva. Lányos zavarom pírként lángol fel az arcomon a franca becézés hallatán. Én még nem mondtam ki így ezt Stephennek, de ez nem azt jelenti, hogy nem is érzek iránta szerelmet. Ez az érzés már javában megérett bennem, csak még nem találtam megfelelő pillanatot arra, hogy színt valljak. Az igazság az, hogy ilyesmit tettekkel könnyebben fejezek ki, mint szavakkal. Néhány másodpercre ránk ereszkedik a csend. Nem a betörőn mélázok, egészen más irányba folynak a gondolataim. Kettőnkön jár az eszem. Stephennel még az is csodálatos, ha semmit nem csinálunk, csak csöndben ülünk, és tudom, hogy itt van a közelemben. Aztán lassacskán visszaterelem a gondolataimat a jelenbe. - Zárva volt az ajtó, amikor haza értél? Nem találtál a záron nyomot, ami erőszakos behatolásra utalna? Ha nem, akkor csakis tolvajkulcskészlettel törhetett be. Jó oka lehetett rá. – na, igen, ez a szőnyegtologatás sántít. Másnak is kell még lennie. Céllal jött az illető, a kérdés; mi az? - Talán látni akarta hogyan élsz, még közelebbről akart megismerni, az ember otthona sokat elárul a személyiségéről, a szokásairól, a hobbijairól, arról, hogy mit szeret és mit nem. Esetleg újabb támadható gyengepont után kutatott. – ismét kortyolok a teából. A szemeim egyszeriben kerekednek ki, ahogy villámként csap belém a gondolat. Stephenre meredek, majd a csészét leteszem a poháralátétre az asztalon. - Várj!… - duruzsolom, és felkelek a helyemről. Fehér zokniba bújtatott lábaim szinte nesztelenül lépkednek a padlón. Kimegyek az előszobába, a kabátom alatt lóg a tatyóm. Kihalászom belőle a telefonomat, az apró jegyzetfüzetem és a kabbala tollam, aztán visszamegyek a nappaliba. Visszacsüccsenek a kanapéra a párom mellé, ugyanabba a pózba, mint az előbb. A mobilomat az asztalra teszem. Sosem lehet tudni mikor üzennek a rendőrségről a vöröske és a szöszi kapcsán. Kizárólag ezért van rá szükségem. A tollam halkan kattan egyet, ahogy kiugrik a hegye. Kinyitom a füzetet és írni kezdek bele. „Mi van, ha elrejtett valamit? Egy poloskát, vagy kamerát?” mutatom Stephen felé a szöveget. Kérdőn pislogok rá. Ha így is van, nem kell tudnia az illetőnek, hogy rájöttünk. Inkább csöndben kéne megtalálnunk, ha van is itt valami. - Szívesen segítek a nyári nagytakarításban… - jelzem, hogy csótányirtást vállalok, ha Stephen úgy gondolja szükséges még egyszer mindent átkutatni. A füzetet megint elém veszem, és újabb sorokat firkantok bele. "Amíg nem győződtünk meg arról, hogy tiszta a lakás, ne hangoztassuk mire jutottunk, vagy mit fogunk tenni. Ne élvezzen már taktikai előnyt." nyújtom ezzel a füzetet Stephennek.
Amire gondol, arra én is gondolok a francia nyelvvel kapcsolatban, de nem így fogom megpendíteni. Majd ha eljön az ideje, kicsit később, mikor már nem ilyen ügyeken agyalunk, akkor megmutatjuk egymásnak az aktív nyelvtudást. Érzem én, hogy bejön neki és én is szeretem, ahogy csinálja. Az egyértelmű, hogy nem a kádkilépőt elhúzni jött hozzám valaki. Biztos van, aki szeret beosonni másokhoz és elhúzza a függönyt, megpiszkálja a szőnyeget és ezt élvezi, hogy apróságokkal bosszantja őket. Sokféle beteg ember létezik. Akit mi keresünk, az viszont nem piti alak. A kádkilépő pedig el se volt mozdítva, csak ezt találtam ki, mintha megcsúszott volna ott valaki és ezzel felborította a rendet, én pedig észrevettem. Mégse mondhatom, hogy olyan szimatom van, mint egy vadászkutyának. Nem tudom, Nia mit gondolhatott, de meglepődést érzek, mikor a takarításról beszélek. Szerintem nem azon lepődik meg, hogy rendet tartok és hogy ellátom magam. Vannak olyan agglegények, akiknél évszázados mocsok van és a kenyér megvajazását is főzésnek tartják, úgyhogy inkább szétdobált pizzásdobozokkal lehet náluk találkozni, mint szennyes edénnyel. Nia tudhatja, hogy én nem ez a típus vagyok. Talán azon lepődött meg, hogy ezzel is töltöm az időmet és nem bízom másra. Igazából lényegtelen. Még attól se kell tartania, hogy ha sokszor jön, akkor rá lesz sózva az egész. Tényleg furán hathat egy kicsit, hogy ilyen apróságot észreveszek, de Nia elvicceli. Jót nevetek azon, amit mond. Ha kiugrana valaki a szekrényből vagy a kanapé mögül, tényleg csúnyán járna. Annyira jó, hogy jut időnk a romantikára is közben. Én sem mondtam még ki pont azokkal a szavakkal, hogy „Szeretlek”, de megszólításként már alkalmazom. Biztos vagyok benne, hogy ő is ugyanezt érzi, csak ő sem mondja ki. Eszembe jut, mikor készültünk a „fellépésre” a farmra menet és az „egyetlen mazsolám” megszólítást kaptam. Akkor még nem is tudta, hogy utálom a mazsolát. Akkor kezdtünk egymásra hangolódni és sokkal több lett ebből, mint gondoltuk. Most sem siettetem a dolgokat, csak ülök itt és iszom a tonikomat és hagyom, hogy dolgozzanak a fogaskerekek. Én is meg akarom oldani ezt a dolgot és nagyon agyalok. Nia kérdéseire csak megrázom a fejemet és lesütöm a szemeimet, majd előredőlve válaszolok: - A zárat ugyanúgy nyitotta a kulcsom, mint bármikor máskor. Meg is néztem, semmi baja. Lehetett tolvajkulcs, de ha nagyon profi, lemásolhatta az én kulcsomat is. Le fogom cseréltetni a zárat valami bonyolultabbra, az biztos. Igazad lehet. Talán látta vagy megfigyeltette a találkozónkat az étteremben és rájött, hogy nem úgy reagálok, ahogy ő azt elképzelte. Talán meg akarja tudni, most milyen vagyok és bejött vagy beküldött ide valakit fényképezni, videózni, stb. Sajnos nincs kamera az emeleten, idebent meg pláne. Apropó, elmondod, hogy... Épp meg akarom kérni Nia-t, hogy villantsa meg újra a kivételes emberismerő készségét és eszét, de közbeszól. Látom, hogy fontos és most nem figyel, hanem feláll és kimegy. Nézek utána, hogy mit forralhat a fejében. Hallom, hogy a táskában matat. Mikor leül mellém, megsimítom az arcát és rámosolygok. Itt volt a papír, a lista, azt is összefirkálhatta volna, de nem kérdezte meg, hogy megteheti-e. Hosszabb szöveget akar írni? Hú, a rohadt életbe. Már értem, mire gondol. Pont azt írja le, amit ezekkel a cselekvésekkel sejtet. Hátradőlök és sóhajtok egy nagyot, aztán megvakarom a halántékomat és hunyorgok, a számat is elhúzom és lefelé nézek. Ha a CIA bekamerázza és lehallgatja egy forró nyomon járó újságíró vagy egy magasrangú észak-koreai politikus lakását, azt megértem. De ki az, akinek ilyen technológiája van és pont én érdeklem? Rettenetesen eltökélt lehet. Vagy mi lettünk nagyon paranoia-sak és „árnyakat” kergetünk, mint Wright. Neki is igaza volt és ha Nia ötlete helytálló, az igazán nagy gáz. Így lenne értelme a látogatásnak. Én is tollat fogok és leírom neki a választ: „Szerintem kicsit túlzás lenne, de nézzük meg. Szőnyegek, szekrények oldala? Vagy hova rejtenék?” Filmeken már sok mindent láttam, de a valós módszerekről nem sokat tudok. Nekem és a többi vérfarkasnak is mások a módszereink. Én inkább besurrannék láthatatlanul és ottmaradnék egy ideig, hogy saját szememmel lássak mindent, aztán nyom nélkül felszívódnék. Meg is fogom tenni azzal, aki itt kavarja a szart, az tuti. Bólintok és egy kissé gonosz mosollyal válaszolok: - Hát ha nem elég, ahogy én takarítok... Ha van poloska, ezt akár csipkelődésnek is veheti, Nia viszont érteni fogja, hogy nem kekeckedek. Fel is állok és elmegyek törlőrongyért, aztán kettővel jövök vissza. Legyen meg a látszat. Utána pedig mindent megmozgathatunk. Ha másból nem, ebből Nia rá fog jönni arra is, hogy alaposan szoktam takarítani. Igazából örülnék, ha semmi értelme nem lenne a munkánknak és nem találnánk ilyen kütyüket. Bosszantó lenne a tudat, hogy meg vagyok figyelve. Ha nincs semmi, akkor meg jót röhögünk majd az egészen. Újabb abszurd helyzet. Itt vagyunk kettesben a lakásomon, romantikázhatnánk, de helyette nem létező kémeszközöket keresünk. Megint egy fura randevú.
Hiszek Stephennek, ez nem vitás. Egyetlen pillanatra sem veszem fél várról a gyanúját, nem is kérdőjelezem meg, hogy biztos-e benne. Ha neki az az érzése, hogy idegen járt nála, akkor az úgy is van. Én mindig hallgatok az efféle sugalmazásokra. - Mit mondjak el? – kérdezem, mert nem kerülte el a fülem Stephen kérdése. Még azelőtt belekezdett, hogy felálltam volna a kanapéról. Ha olyasmi, akkor nyugodtan beleírhatja a füzetembe, és elolvasom. Ezt a füzetet meg fogom tartani. Írásos emlék lesz belőle egy szép napon. Szerintem nem a nagyfőnök jött személyesen, inkább az egyik bérence bejárhatta kamerával a lakást, ahogy Stephen is feltételezi. Mutatóujjammal hívogatom magamhoz. Ha hozzám hajol, én is közelebb dőlök, és a fülébe suttogok. - Tudod mit szoktak még csinálni? Ellopnak ezt-azt, amin rajta van az alany ujjlenyomata vagy DNS-e, aztán egy gyilkosság helyszínén elhelyezik, hogy a zsaruk megtalálják, mint bizonyítékot. Így kennek másokra olyasmit, amit el sem követtek. Azért beszélek nagyon halkan és óvatosan, mert nem akarom Stephen jóakaróját szakmailag továbbképezni, sem ötletekkel gazdagítani. Elhúzódom lassan. Újabb szavakat vések a lapra, amiket aztán megmutatok. „Az éjjellátó kamera az igazán ciki…” Ha ez így megy tovább, paranoidabb leszek Wrightnál. Nem szeretnék azon parázni, hogy edzés közben filmeznek. Jujjj! Válaszolok Stephen azon kérdésére, hogy hova szokták rejteni az audio-vizuális megfigyelés eszközeit. „Könyvek közé a polcra, állólámpákra a sarokban, az asztal lapjának az alsó felére, vázában lévő virágok közé, és egyéb lehetetlen helyekre.” - Mániákus takarító vagyok… - somolygok fel a füzetből gonoszdin a férfiúi szempárba. – A farmon is láthattad. Az tuti, hogy nem sok ember tüntet el olyan szisztematikusan és rögeszmésen nyomokat, mint én. Nézem, ahogy Stephen feláll és elindul rongybeszerző körútra. Elnevetem magam, és a fejemet csóválom. Nem tököl. Ez állati lesz. Komolyan. Négykézláb csúszok-mászok majd a szőnyegen, és csótányokat keresek. Szerintem tök romantikus, hogy közben még lehet, valaki mindezt egy monitoron figyeli. Ha nem találunk semmit, mekkorát fogunk ezen az egészen röhögni. - Te hajcsár… - duruzslom búgva. Persze csak viccelek. Én is felkelek a helyemről. A törlőruhát elveszem tőle, rávillantok egy sötét, gunyoros farkasvigyort, olyan emberit, aztán megrángatom az anyagot, hogy összegöngyölődjön a két kezemben. Az egyik végét elengedem, és ahogy ellépek Stephen mellett, játékosan a hátsójára csapok vele. - Mielőtt hozzákezdünk, meglátogatom a mosdót. – mosolygok angyalin. Éppenséggel szétnézni megyek. Lehet, hogy a besurranónk dobott egy hátast a fürdőben, bár az furi lenne. Mitől esett volna el? Elkapta egy váratlan agyvérzés és megborult? Na, de mindegy is. A gáz az lett volna, ha Stephen megtalálja odabent a holttestét. Az lett volna csak az igazi „aki másnak vermet ás, maga bele hopp” végkifejlet. Elvonulok a fürdőszobába. Ismerem a járást. Addig Stephen porolgathatja a fantom porszemeket a nappaliban. Odabent is pedáns a tisztaság, minden első osztályúan ragyog. Stephen nagyon ügyesen takarít, le a kalappal előtte. Még erre is futja az idejéből a munkája, és most már mellettem is. Igazából nem a rendet jöttem csekkolni, de ahogy nézelődöm, akaratlanul is észreveszem a tisztaságot. A mosdókagylóhoz lépve a fölé függesztett tükör oldalának az élén finoman végighúzom az ujjam, nem érzek-e valami kidudorodást. Nem, és nem is látok semmi rendhagyót. Én nem tudom mi történt, lehet, hogy szellemek járnak erre, de valami neszezni kezd a borotválkozó szekrényben. Erre a fura zörgő zajra felkapom a fejem. Valami mintha finoman az ajtajának puffanna. Pár másodperc múlva, a zajok alapján lavinaszerűen több minden is megindul odabent. Erre a szekrény ajtaja megadja magát, és kinyílik. Egymás után potyogni kezdenek a fehér port tartalmazó, átlátszó kis zacskók. Vidáman puffannak, ahogy padlót érnek. Dermedten bámulom mi történik. Döbbenet! Felfogtam már az első zacsi láttán is, hogy mi ez. De képtelen vagyok mindezt összeegyeztetni Stephennel és az üzletpolitikájával. Lehetetlen, hogy ez a cucc az övé legyen. Épeszű ember különben sem a borotválkozó szekrényben tárolja a többkilónyi kokót. Stephen ennél okosabb, ha ilyesmivel is foglalkozna. Amit egyébként nem tudok elképzelni róla, ha agyonütnek sem. Óvatosan kijjebb hajtom a szekrényke ajtaját. Ahha, még maradt bent is. Ahogy nézem van ez 2-3 kiló por. Ezért ha bevarrják, jópár évet kap. - Hű! – nyögöm intelligensen. – Bacca meg… ügyes… nagyon, nagyon az. - ezt el kell ismernem. Rohadt elvetemült és bátor az ellenség. Pokolian veszedelmes, ha már ezt meg merte lépni. Az egy másik kérdés ő hogyan és honnan jutott az anyaghoz. Ez mindegy igazából, inkább a helyzetet kell azonnal korrigálni. Azért ennek már komoly súlya van, ha fülön csípik az embert a zsaruk ilyenért. Mielőbb cselekedni kell. Odalépek az ajtóhoz és résnyire nyitom, hogy a fejem kidugjam rajt. - Ehhm… Stephen! – kiáltok ki a helyzethez képes szolidan bombariadót fújva. – Kérlek, gyere ide! Ha Stephen jön, én félre is állok az ajtóból, és intek, hogy kerüljön beljebb. Ha így tesz, egyből a földön heverő zacsik halmába botlik, majd a borotválkozó szekrény ajtajára bökök a mutatóujjammal, jelezve a származási helyüket. Kap kemény 3 másodpercet, hogy felfogja, amit lát. Persze még az is megtörténhet, hogy bevallja, az övé. De ez már tényleg a vicc kategória lenne. Nem heccelem feleslegesen olyan süket kérdésekkel, hogy ugye ez nem a tied? Persze, hogy nem az! - Ne nyúlj hozzájuk. – adom utasításba, és felsóhajtok, miközben gondterhelten a szemébe nézek. - Oké… Csak egy gyors kérdés: Melyik utat választod? A hosszabbat, ami becsületes, de jól meghurcolnak rajta, vagy a rövidebb, de becstelent, amin jó eséllyel nem keveredsz semmibe. Szóval? Sietned kell, nincs túl sok időnk. A rendőrség bármikor beállíthat. Szerintem már leinformálta őket arról, mit keressenek és hol… - pislogok rá aggodalmas, hatalmas szemekkel. Úgy érzem most megint minden pillanat számít. Letojom, ha lehallgatnak minket, bár azt hiszem megtaláltuk, amiért itt járt a betörő. Biztos vagyok benne, hogy valahonnan a közelből még meg is figyelte, vagy figyeli a lakást, és a megfelelő percben ránk küldi a zsarukat. Én ezt tenném az ő helyében. Egy telefonfülkéből hívnám őket.
Nia-nak csak annyit felelek egy legyintéssel, hogy majd máskor. Csak meg akartam kérni, hogy mondja el, a lakás berendezése és a tárgyak alapján mit gondolna rólam, ha nem ismerne. De ezt nem a kamerák előtt fogom kérni tőle. Nem kell, hogy olyat is halljon az emberünk, maire magától nem jött rá. Amiket elmond, elég ijesztő dolgok. Ujjlenyomatot oda rakosgagtni, ahová csak akarják? Ez már nagyon modern technológia nekem, de elhiszem, hogy megoldható. Nia már csak tudja, ha a kapitányságon dolgozik. Aggasztó, hogy bármikor előkerülhetnek ilyen dolgok, akár évekkel később is. Nem szeretnék belefutni hasonlóba. Castor megmondta, hogy ha lenne rendőrségi ügyem, akkor megmozgat minden szálat az Őrzőknél és biztos el is tudnák intézni, de akkor is egy tortúra lenne. Gondterhelten sóhajtok és bólintok Nia-nak, hogy érzem a lehetséges következmények súlyát. Amit a papírra ír, azon viszont elnevetem magam. Ha tényleg van kamera, az nem vicces, de szerintem nincs erről szó. Le kell ellenőrizni, persze és követem is Nia tanácsait. Ahogy nekikezdünk, ennyit mondok viccesen: - Igen, igen, láttam, hogy takarításban nem ismersz tréfát. Nevetve kezdünk hozzá, de párom előbb elmegy, hogy ne hordozzon fölösleges terhet. Én közben minden könyvet egyesével megnézek és varázsolok a ronggyal, mintha takarítanék, de csak egy-egy simítást kapnak a kötetek. Az asztalt is lecsekkolom, végigtapogatom. Minden sorra kerül és sehol nem találok műszert. Ha nem lennék vérfarkas, szerintem nem hallanám, mit motyog Nia. Valamit talált. Valami nagyon rosszat, mert nem szokott káromkodni. Azt hiszem, akkor hallottam utoljára szitkozódni, mikor Daniel véres feje esett elé. Ha ennek a jelentősége ahhoz hasonlítható, akkor ultragáz lehet. Tudom, hogy nem fogja elhallgatni, így tovább piszkálódom itt. Már jön is és behív, én pedig megyek érdeklődő fejjel. Majd szétvet az ideg, hogy mi lehet? Na, neee. Ez durva. Több kiló fehér por, ami biztos nem cukor és nem liszt. Hanem olyan, amiért évekre, évtizedekre bevarrják az embert a dutyiba. Bambán állok ott a ronggyal, ahogy megértem, mi történt. Persze, hogy nem betörő volt és nem vitt el semmit, hanem ajándékot hozott. Mit akart ezzel? Azt hitte, feldobom majd az esténket és beleviszem Nia-t egy kis kábulatba? Vagy már a zsarukat is értesítette egy névtelen informátor, hogy jöjjenek razziázni? Pár másodperc kell, hogy leessen, ezt Nia-nak is meg kell magyaráznom. Szarok a mikrofonra. - Ugye, tudod, hogy megvan, mi volt az ismeretlen látogató célja? Sose drogoztam, díler se vagyok. Nem tudom, hogy mit gondol pontosan, de azt érzem, hogy bízik bennem. Nem is magyarázom nagyon. Ha górcső alá veszi a testbeszédemet, a pupilla kitágulásától a lábam állásáig mindent mefigyelhet, azt fogja látni, hogy igazat mondok és még csak meg sem játszom. Tanácsokat ad, amiket gyorsan átgondolok. Szép dolog a becsület, de egy rendőrségi hercehurca már nem annyira. Azt hiszem, nem csökken a megbecsülésem Nia előtt, ha lehúzom a vécén az egészet. Bár azért kikérem a véleményét, mielőtt cselekszem. Azt hiszem, ő rutinosabb az ilyesmiben, biztos hallott már ilyen történeteket. - Akkor szédítsük el a csatornapatkányokat? Mi legyen a zacskókkal? - kérdezem és az ujjbegyeimre mutatok. Ahogy a vörösnek hagynia kellett ujjlenyomatot a szalvétán, úgy esélyes, hogy a zacskókon is találunk valamit. Még jobb lenne, ha a dílerét vagy a főgonoszét találnánk meg. Bár ez túl egyszerű lenne és tuti, hogy nincs ilyen szerencsénk. Okosabb a fickó, tuti, hogy ezerszer okosabb ennél. Érzem, hogy Nia mennyire aggódik. Ha jó a vécébe szórás, akkor azt csinálom, de ha ennél jobb módszert mond, akkor követem az utasításait. Megbízom benne. Nagyon nagyra értékelem, hogy segít nekem, kockáztatva azt, hogy bűnpártolás gyanújába keveredik. Ha van itt kamera és a felvétel eljut a zsarukhoz, ő is megüti a bokáját velem együtt. Több cafatra kell szedni azt a rohadékot, aki ezt csinálja, mint egy csirkemellfilét. Akár élve megnyúzni, ahogy Daniel is csinálta. De előtte még alaposan tönkreteszem az életét, lerombolom a birodalmát, elveszek tőle mindent, amit szeret és értékel az életben. Meg fogja bánni, hogy velem kezdett ki, akárki is ez. Most viszont el kell tüntetni a nyomokat és csinálom, ahogy Nia mondja.
- Ejnye, ejnye… Nem néztél körbe elég alaposan. - dorgálom meg halkan Stephent, míg lejár a 3 másodperce. – Tudom, hogy nem a tied. Ezt mondanod sem kell. – duruzsolom. Ha mégis kiderülne róla, hogy nepper, az sem érdekelne már, mert annyira sokat jelent nekem. Ennyi. Azt hiszem ez a férfi totálisan elvette az eszem. Valamiért halovány, gunyoros vigyor kúszik a számra. Ez most kivételesen nem Stephennek szól, inkább az ellenségnek. Biztosra veszem, hogy szörnyen elégedett magával, és azt hiszi megijedtünk, vagy most vágott istenesen alánk. Hát nagyon téved. Nem engedem, hogy kifogjon Stephenen. Ezt az örömöt nem szerzem meg neki. A fehér királynő még nagyon is játékban van a király mellett, és elszántan teszi a dolgát, hogy megvédje. Sok parasztot fog leütni. Mindenben partner vagyok, ha Stephenről van szó, döntsön bárhogy a drog sorsáról. Szívem szerint én az egyszerűbb, de piszkos megoldást választanám, ám nem sugalmazok. És voila! Stephen is az egyszerűség elvét vallja. Én egyáltalán nem bánom, hogy így gondolkodik. Ettől nem lesz kevesebb a szememben. Ez egy józan, okos, érthető döntés ilyen helyzetben. Magam sem cselekednék másként. Nekem is megfordul a fejemben az ujjlenyomat, de ez így túl egyszerű lenne. Ekkora baklövést biztos, hogy nem követ el a nagykutya, és a besurranó is profi. Kesztyűben dolgozhatott, erre mérget vennék. Engem most nem érdekel, ha csupasz kézzel megfogom a zacskókat. Villámgyorsan kirámolom a szekrényből is azt a néhányat, ami ott maradt. Alattuk megtalálom a pengésdobozkát is. Abból fürge ujjakkal kikapok egy pengét. - Tartsuk meg és adjuk el. – mondom rezzenéstelen fapofával. Végül kibukik belőlem egy rövid kacaj. Nem gondolom komolyan. Nem ebből akarok pénzhez jutni. - Húzzuk le, az lesz a legjobb. – hadarom, majd a padlón heverő csomagokat is felkapom a karjaim közé. Sarkon pördülök, és a toaletthez rohanok. Ledobom mellé a zacskókat. A WC fedelét felnyitom. Mit nyitom, feltépem, úgy sietek. - Figyelj addig, hogy nem jönnek-e a zsaruk. Szólj, ha van valami mozgás. Nem akarom, hogy Stephennek a legkisebb köze is legyen ehhez a szerhez. Ha el is kapnak közben, az ő ujjlenyomata sehol nincs. Nem engedem, hogy hozzá érjen. Majd én elintézem. Ha gáz lesz, csak engem vegyenek elő. Én könnyebben kidumálom és tisztázom ezt az egészet. A pengével egyesével felnyitom a fehér porra teli batyukat, hogy beleborítsam a tartalmukat a toalettbe. Ha egyet kibeleztem, az üressé váló zacskót is utána dobom, majd lehúzom. A víz erős sodrású örvénye azonnal elnyeli az anyagot, ahogy adagolom a lefolyóba zacskónként. Ott térdepelek a budi előtt és szórakozok a droggal. Sosem hittem volna, hogy egyszer ilyet pont én fogok tenni. Nagyon igyekszem. Ügyelek arra, hogy ne porozzak össze semmit, se az ülőkét, se magam. A csésze fölött bontogatom a zacskókat. Nem tudom mennyi ideje ügyködhetek, elvesztettem az időérzékem. Érzem, hogy az izgalomtól kimelegszem, és apró verejtékcseppek jelennek meg a lüktető halántékomon. A cuccnak már a háromnegyedét eltüntettem. Ahogy fogynak a csomagok, egyre jobban izgulok, zakatol a szívem, a bordáimat majd kiüti, az ujjaimon ott fehérlik az anyag. Röhejes. Versenyt futok az idővel. Ha időközben beállítanak a rendőrök, remélem Stephen nem engedi be őket azonnal. Valamivel húzhatná kicsit az időt, míg mindent tökéletesen helyre teszek idebent. De imádkozom azért, hogy erre ne legyen szükség, és én legyek a gyorsabb. A csoda az lenne, ha nem is jönnének.
Tudom, hogy Nia viccel, de én ezt most nem tartom mókásnak. Hát honnan a francból gondoltam volna, hogy 3 kiló kokaint kell keresnem a borotváim mellett. Ő sokkal könnyedebben kezeli az egészet. Igen, most megint ott tartunk, mint az étteremben. Ő ad erőt nekem, még ha rövid ideig is. Érzem benne, hogy elégedett és büszke magára. Kaptunk egy újabb csapást és ezt is kibírta a kapcsolatunk. Azonnali reakciót láttam nála, ez nem megjátszás. Nem fogja felhozni két hét múlva, hogy úgy egyébként tényleg nem az enyém volt-e. Tetszik neki, hogy erősebb, mint amilyennek gondolja a fantom. Mikor kezdené felvágni a zacskókat, belemegyek. Ha tényleg profival van dolgunk, úgysem lesz ujjlenyomat. Már a kezében van a penge és akkor áll elő egy újabb viccel. Ezt most nem tudom úgy lereagálni, ahogy szoktam, de még egy mosoly se fér bele, csak egy kíméletlen tekintet. Mikor elneveti magát, akkor kapok észbe, hogy nem kéne megijesztenem. Hagyom, hogy csinálja, amit vállalt. Nagy veszélyt húzott most a nyakába. Ha a rendőrök ideérnek és őt itt találják, kiizzadva és izgatottan, nehéz lesz megmagyarázni. Nem tudom, mennyire keltette rossz híremet a benzinkutas eset után, de lehet, hogy emlékeznek rám. Őt pedig biztos ismeri az összes helyi rendőr és ha pont őt találják itt, akkor szivatás tárgya lesz az elkövetkezendő időszakban. Én is elég ideges vagyok, de igyekszem nem mutatni. Nem szólok semmit. Ez egy feszült hallgatás. Ha jönnek a zsaruk, sokkal messzebbről meg fogom hallani őket és a szagukat is hamarabb megérzem, ezért állok a bejárati ajtó belső felénél. Magamban szurkolok Nia-nak, hogy mindent tüntessen el és ne vágja el a kezét. Ha mégis baj lenne, tudja a rendet, van sebtapasz, fertőtlenítő, minden. Csak ne kerüljön a vérébe a szer, mert az lenne a legnagyobb baki. Hallom, ahogy megy le a szemét a lefolyón. Nekem csak szemét az ilyesmi. Akik foglalkoznak vele a Falkán belül, azokat persze nem csesztetem, de nem is becsülöm. Az alkoholistákat jobban ismerem, de a drog még durvább és illegális is. Én nem akarok ezzel foglalkozni, beérem a Kangunart feladatok mellett egy kis szállodai gazdasági pepecseléssel. Jól megélek abból és remélem, nem cseszik el ma sem. Ajjaj, csengetett a lift. Bárcsak egy ártalmatlan szomszéd lenne. Lépteket hallok, nagyon határozott lépteket. Legalább hárman vannak. Messzebb megyek, hogy távolról hallják, ahogy kikiabálok. Persze, hogy a fürdőbe vezet az utam. Megnézem, hogy van Nia. Ha kell, besegítek még a takarításba, de hamar hallom a csengőt. Kikiabálok innen és elindulok. Közben még ránézek. Kitalálhat valamit, mondjuk, hogy zuhanyozni készült vagy hasonló. Én megyek a kulcsomért és jól hallható léptekkel közeledem az ajtóhoz. Kinézek a kukucskáló üvegen és persze, hogy a zsaruk. Nem kommandósként, nem fegyverrel jöttek, csak állnak, mint egy rutinellenőrzésnél. Mi is úgy fogunk tenni. A törlőrongy el van dobva a szobában és remélem, Nia is olyan helyzetet teremt, ami megfelelő lesz. A kulcsot a zárba teszem és kinyitom az ajtót. Most már egyébként egy sötétkék melegítőnadrág és egy zöld póló van rajtam, nem a szállodai viselet. Átöltöztem, mikor hazaértem. Így nyitok ajtót és várakozóan nézek a rendőrökre, miközben köszönök. Egyebet nem teszek, nem mondok. Ha házkutatási parancsot mutatnak, akkor bejöhetnek és szétnézhetnek.
Még az előtt tekintek Stephenre, hogy nekiállnék a nagytakarításnak. Nem mutatja, de belülről biztosan majd szétveti a düh és az idegesség. A szája komor vonal. Ebből sejtem piszkosul haragosnak. Markáns arcán zord kifejezés trónol. Egészen félelmetes így. Komoly és bosszús. Ő közel sem tartja viccesnek a helyzetet. Én sem, de nem borulhatok ki. Szükségem van a tiszta agyra, ahhoz, hogy képes legyek cselekedni. Ha Stephen ismerné az apámat, most tudná miért vagyok úgy összerakva, ahogy. A jellemem tiszta Jensen. Ha a sötét oldalhoz húznék, tuti, hogy apámmal remek páros lennénk, de azért, hogy valamivel több időt tölthessek vele, és még inkább a kegyeiben fogadjon, nem kezdek el bűnözni. Így is szeret, az igazság bajnokaként. Muszáj felbontogatnom a zacskókat, nem akarom velük eltömíteni a lefolyót. Az is egy rizikófaktor. A toalett csészéjében ügyködöm, úgyhogy a por nem száll, mert nem a magasból öntöm ki az anyagot. Ez az ég törődő keze, az isteni gondviselés műve, hogy kiestek a zacskók a szekrényből. Ha nem húzza le őket a súlyuk, még most is ott sorakoznak a polcokon, és megtalálják őket a rendőrök, mert mi mit sem sejtünk a létezésükről. Ahogy leöblítem az utolsó felhasított adagot is, felpattanok a padlóról. A pengén ott fehérlik a por, akárcsak a markomban. Arra ügyeltem, hogy ne vágjam el a kezem, akkor jól kicsináltam volna magam, ha belém megy a drog. Az lett volna még egy műsor. Ennyire amatőr nem vagyok. A mosdókagylóhoz szökkenek, hogy a csap alá tartsam a pengét. Gyorsan ráengedem a vizet, a kezemet is lemossa, aztán a pengét behajítom a kis fehér szemetesbe a borotválkozó szekrény alatt. Stephen ekkor jön be a fürdőbe. Láthatja, hogy épp felkapom a rongyot, amit még a nappaliban adott. Csak egy részét vizezem be, azt is alig, és már fordulok is meg, hogy körbetöröljem vele a WC ülőkét. Ha volt is rajta anyag, most már eltűnt. Egyáltalán nem csináltam pocskot. A rongy sem lett fehér. Ezzel a fedelet lehajtom, és a törlőrongy megy a szennyeskosárba. Ha oda valaki benéz, csak egy mosásra váró, nedves törlőruhát lát. Jól állunk. Mire jönnek a zsaruk, semmit nem fognak találni. Kutyákkal tudnák csak kiszimatoltatni, hogy itt nemrég még drog volt. A csengő hangjára felkapom a fejem. Egyetlen villanásnyi időre összenézek Stephennel. Másodperceink maradtak. Le kell higgadnunk. Különben sem tettünk semmi rosszat, vagy törvénybe ütközőt. Vissza kell találnunk a tudatlanok ártatlan nyugalmába, hogy a rendőrök előtt is hitelesek legyünk. Nem fecsegek, feleslegesnek tartom. Ahogy ő elindul kifelé, én azzal megengedem a kádba a vizet, hogy mire ajtót nyit, vadul zubogjon, mintha fürdeni készülnék. Lerántom a fölsőmet és lecibálom magamról a farmernadrágom a látszat kedvéért. Soha ilyen gyorsan nem vetkőztem még. Csak a pántnélküli, fekete melltartó és a bugyi marad rajtam. .A ruhámat a szennyeskosárra menesztem, majd az első fürdőlepedőt, amit érek, a testem köré csavarom. A hónom aljától a térdem fölé ér. Közben a dugót sem felejtem el belenyomni a lefolyóba. A kád szélére ülök, és a rajtam lévő fehér flottir törölköző csücskével megtörölgetem az arcom. Hatalmas lélegzetet veszek. Hosszan fújom ki a levegőt. Jó lesz elkapni az intrikust, mert ez így nagyon nem jó. Úgy tűnik, semmilyen eszköz bevetésétől nem riad meg. A következő lépését már meg kéne előzni, mert van egy olyan átkozott érzésem, hogy az rosszabb lesz, mintha Stephen bőre alá férkőzne. Eközben Stephen fogadja a küszöb előtt posztoló rendőröket. Huston hadnagy és Gabriel jöttek ki egy harmadik, rozmártestű fiatal rendőrrel, Scottal. Huston hadnagy igazolja magát, és felmutatja a hatósági meghatalmazást is. Még szerencse, hogy időbe telik, mire megkapják, nem is tudom mi lett volna, ha előbb érnek ki. Természetes, hogy házkutatási engedéllyel érkeztek, máskülönben Stephen nem köteles beengedni őket. Ez nem egy "halaszthatatlan nyomozati cselekmény", amikor szó nélkül rátörhetik az ajtót. - Jó estét, Mr. Chesterton. Thorn Huston hadnagy vagyok a rendőrségtől. Bejelentést kaptunk, hogy több kiló kokaint rejteget itthon. Szeretnénk szétnézni odabent. – a hadnagy szigorú, kimért és tárgyilagos. A szeme sem rebben, ahogy keményen Stephen arcába néz. Arra vár, hogy Stephen félreálljon a bejárattól. Ha ez megtörténik, besétál a lakásba, nyomában a magas, szőke, sportos Gabriellel, és a harmadik rendőrrel. A hadnagy már az előtérben megáll. Ott lóg a fekete dzsekim, és a táskám, alattuk meg a csizmám. Homlokán a ráncok összegyűlnek, ahogy gondolkodik. Felismeri a holmijaimat. Gabriel szintén. A két férfi összenéz, de nem szólnak egymáshoz. Huston hadnagy morózus ábrázattal veszi tudomásul, hogy itt vagyok valahol. Gabriel csak megrántja a szemöldökét, ahogy átcsap rajta a meglepődés, aztán beljebb jönnek a lakásba. A víz hangosan csobog, Nem hallok tőle semmit, úgyhogy résnyire nyitom az ajtót és kidugom a fejem. Tudom, hogy a rendőrök már bent vannak, látni akarom kik jöttek. Egyáltalán nem lep meg, hogy Huston hadnagyon akad meg a szemem. Amióta elvált, ő sem pihen, inkább munkába öli az energiáját. Úgy tudom nem randizgat. Egy nő pedig jót tenne neki, pont úgy, ahogy nekem Stephen. Most mégis elő kell adnom, hogy mennyire meglep a látogatásuk. Törülköző frankón takar, mint valami ruha, abban csattogok ki a nappaliba Stephenhez, arcomon széles, bájos, természetes mosollyal, mintha szeretnék tőle valamit, aztán a rendőrök jelenlétére látványosan megilletődök. - Hadnagy?! – a tekintetem végigfut a kíséretén is. – Helló! - Nia… - sóhajtja, de inkább bosszúsan nyögi a főnök, ahogy meglát. A kezeit csípőre teszi. Dühös pillantást küld felém. Megértette a felállást Stephen és köztem. Az ember lánya nem ok nélkül szaladgál majdnem pucéran egy legénylakáson. Azt azonban nem róhatja fel, hogy Stephennel járok. Legfeljebb elítélhet, egy másik alkalommal, mert nem emiatt jöttek. Gabriel pimasz diszkrécióval mér végig. Lesüti a tekintetét és fojtottan elvigyorodik, majd ismét rám néz. - Hadnagy, mit keresnek itt? – tudakolom. - Ezt én is kérdezhetném tőled, Nia. – mordulja azon a mély baritonján, bár nagyon jól tudja, hogy mi az ábra. Ezért nem is mondok erre semmit. Majd máskor lefutjuk ezt a verbális kört. Tudom, hogy számon akarja kérni tőlem ezt az egészet. Meglátom a kezében a határozatot, és odamegyek hozzá, hogy elvegyem tőle. - Ez meg minek? – pislogok fel aztán a dokumentumról. - Érkezett egy névtelen bejelentés, miszerint a… barátod… - ezt a szót külön nyomatékosítja. - nagy mennyiségű drogot tart magánál. Megvonom a vállam, és elnevetem magam. Olyan elbűvölően tudok mosolyogni, mint egy szent. - Stephen? Drogot? Ugyan már! Viccnek jó. Stephenre pillantok. Én tökéletesen nyugodt vagyok. Úgy sejtem, ő sem bánja, ha a hadnagyék teszik a dolgukat. - Majd meglátjuk, kisasszony. – döngi a főnök baljósan, mintha nagyon akarna találni valami terhelő bizonyítékot, már csak azért is, hogy engem megnevelhessen miatta később. Csak tessék. Te jó ég! Csak nem pikkel rám? Majd idővel túlteszi magát ezen. Talán nem tetszik neki, hogy jóval idősebb férfival álltam össze? Vagy sejt valami turpisságot? Esetleg felbugyognak benne az atyai érzések? Ha a fiúk szétnéznek a lakásban, be fog bizonyosodni, hogy valóban hamis volt a vád, mert itt egy deka kokain nincs. Akárki riasztotta őket, megérdemli, hogy feljelentést tegyünk ellene hamis vád, vagy rágalmazás miatt. Ez a minimum. Elég durva, hogy 3 kiló drogot csempészett a szekrénybe. Stephen életét simán gallyra vághatta volna, ha nem találjuk meg időben. Én meg bűnrészességért és a hatóság félrevezetésért lehetnék többszörösen előállítva. Elvégre Stephennek falazok. - Én épp fürdéshez készülődtem. – csacsogom, és odamegyek a kanapéhoz, amin előtte is üldögéltem. Helyet foglalok rajt, a térdeimet szorosan összezárom. Eszemben sincs előadni az Elemi ösztönt. A nyomozók nekikezdenek felderíteni a helyiségeket. Benéznek a fiókokba, polcokra, szekrényekbe, Huston hadnagy pedig bemegy a fürdőszobába. Nem loholok a nyomába, végezze csak a munkáját, nem tartom fel, és nem is ellenőrzöm. Azt teszi, amit kell. Se többet, se kevesebbet. Több évtizedes rutin van benne. Nekem meg nincs mitől félnem. A víz még csobog. Hallom, ahogy elzárja. Lehet, hogy félig megtelt a kád azóta, és sokallja a számlát? Mondjuk kedves tőle, mert úgy is hagyhatná. Azt is hallom, ahogy odabent nyitogatja a borotválkozó szekrény ajtaját. A fürdőszoba ajtaja tárva-nyitva, minden zaj kiszűrődik onnan. Mindkét karommal a térdemre könyöklök, és az államat a kezeimbe fektetem. Várom, hogy a hadnagy visszajöjjön a nappaliba. Gabriel és Scott szintén ügyködnek egy-egy helyiségben. Közben Stephenre nézek. Biztatón rámosolygok. Ha bármit találtak volna, már sikoltoznának. A hadnagy kisétál a fürdőből, eközben Gabriel és Scott is befejezte a vizsgálódást. Gabriel a hadnagyra pillant. Nemlegesen csóválja a fejét. - Semmi. Minden a legnagyobb rendben van. – búgja. Neki kifejezetten kellemes a hangja, a csajok imádják. Kiviláglik belőle a nyugalom. Nem ingerült, amiért valaki feleslegesen kihajtotta őket az éjszaka közepén. Egyelőre nem mutatja méltatlankodás jeleit. A hadnagy viszont pont az ellenkezője. Aranykeretes szemüvege mögött ülő szürke szemeiben viharfelhők gyülekeznek. Ő csöppet sem tolerálja a téves riasztásokat. Gyűlöli, ha hülyének nézik a rendőrséget. Sokkal fontosabb dolguk is lenne az ehhez hasonló ostoba kiszállásoknál. Látom, hogy a szeme az asztalt pásztázza. A mobilom mellett heverő listát méregeti, meg a jegyzetfüzetem, ami be van csukva. - Nia, mi folyik itt? – teszi fel nemes egyszerűséggel a kérdést, és rám mered. Megvakargatja a homlokát. Ő is agyal. Felsóhajtok, ahogy a tekintetem találkozik az ellentmondást és a csínyeket, hazugságokat nem tűrő ábrázattal. A hadnagy lehetne a drákói szigor megtestesítője, de mindenképp magyarázatot érdemel. - Valaki minden áron be akarja sározni Stephent. Egész nap ezen fáradozott, és mindenféle ostoba vádakat, kamu helyzeteket kreált ellene, csakhogy összeugrasszon minket. Nem tudjuk ki az, csak próbálunk rájönni. – felelem. A hadnagy vonásai megenyhülni látszanak irányomba. Úgy fest, hisz nekem. Nem szoktam okot adni a kétkedésére. De azt már nem vallom be, hogy most húztam le a budin 3 kiló kokót. Azt viszont véresen komolyan veszi, hogy valaki szórakozik velünk. A bérencek hiába csak bérencek, súlyos bűntényt követtek el a részvételükkel, hiszen egy ember becsületében próbáltak kárt tenni. Nem is akárhogyan. Folytatom. - Emlékszik a Christine Walter ügyre? Akkor kerültem a rendőrségre. A pasija az adóhivatalnál dolgozott, és jókora adóhátralékot csapott a csaj számlájához. Igyekezett minden téren ellehetetleníteni. Hivatalos adóügyi nyomozást, majd körözést indíttatott ellene. Adócsalást akart rábizonyítani, csak mert a második randi után otthagyta. A főnök bólint. Emlékszik. Undorító ügy volt, de a pasi meglett, és azóta is a sitten rohad. - Ez is hasonló helyzet. – magyarázom. - Nia, az ilyesmi nem tréfa. – a hadnagy így olyan tanárbácsis, ahogy próbál kiokítani. - Persze, hogy nem. – mosolygok rá. – De jelenleg nincs kit feljelentenünk, mert csak egy név- és arcnélküli fantom a háttérben, aki másokkal végezteti el a piszkos munkát. Azokról, akik eddig közvetve benne voltak, már leadtam pár képet, és várom az eredményt. A hadnagy Stephenre néz. Hosszan, mint aki alaposan felméri még utoljára. - A telefonhívást lenyomoztuk. Egy utcai fülkéből jött. Ha súlyosodik a helyzet, vagy megtudtok valamit, azonnal szólj. – fordul felém. Az utasítás határozott. - Úgy lesz. - bólogatok. A hadnagy komolyan veszi az ügyet, ahogy engem is. Az, hogy Stephennel járok, némileg talán beárnyékolja a kettőnk barátságát, és még kapok ezért fejmosást, de felnőtt, okos ember, el tudja különíteni a személyes ellenszenvét a munkájától. Kiváló nyomozó. Az egyik legjobb, akit ismerek. Akárcsak Gabriel. Eddig, ha komoly gáz volt, rájuk mindig számíthattam, sosem kételkedtek a szavamban. Ez a bizalom nem most fog megrendülni. Stephen jóakarója ha megtudja, dührohamot fog kapni. - Jól van. – búgja a hadnagy. Halvány, vérszegény mosolyfélét címez nekem. – Mi végeztünk. Megyünk is. Nem akar tovább maradni a kelleténél, nem is lenne értelme. Nyomozóként jött, és nem a főnökömként, apámként, vagy holmi erkölcscsőszként. Ő is tisztában van vele, nem lenne helyénvaló itt és most ragozni a dolgokat. Én egyáltalán nem bánom, amiért lebuktam, hogy Stephennel vagyok együtt. Fejben fellélegzek és megkönnyebbülök. - Elnézést a zavarásért és a kellemetlenségért, Mr. Chesterton. – mondja a hadnagy. Nem hiszem, hogy kínosan érinti, amiért ránk tört. Ha drogot nem is talált, legalább megzavarhatott valamit. Ezt még megfejtem, miből fakad nála. – Nia, veled holnap találkozunk. További szép estét! Igen, valóban, holnap még munkanap. Lesz rá alkalma hivatalosan kifaggatni erről a cirkuszról, és a kapcsolatomról. Sejteti a folytatást. - Viszlát, hadnagy, sziasztok! Jó éjt! – búcsúzom el a srácoktól. Gabriel és Scott viszonozzák, majd Stephentől is elköszönnek. Ezzel mindhárman távoznak. Én óriásit sóhajtva dőlök hátra a kanapén, amint a párom bezárja utánuk az ajtót, és végre édes kettesben maradunk. Ez „könnyen” ment. - Fúh!... Közel volt… - motyogom. Cefetül rám telepszik a megnyugvás. Stephent vizslatom, ő vajon hogyan érzi magát az újabb megmérettetés után.
Nem mondanám, hogy pöccre vágom a rangjelzéseket, de azt felismerem, hogy most egy hadnagyot küldtek, ami nem kis rendfokozat. Ahogy mutatja az igazolványát, rájövök, hogy ő az, akiről Nia már annyit mesélt, aki a felettese. Na, szegény, kapni fog egy fejmosást, ha Huston emlékszik rám és nem tudom, mi várható még. Megnézem az igazolványt és a papírt is. Csodálkozó fejet vágok. Igyekszem arra koncentrálni, hogy mennyire abszurd ez az egész és hogy milyen gyorsan történt. Áldom Nia szimatát, hogy még épp megtalálta a bajos dolgokat. Remélem, hogy a hűtőbe nem raktak levágott kezet vagy a szekrénybe, más helyekre egyéb dolgokat. Bár azokat talán kiszagolnám. A hadnagy mondandójára felszökik a szemöldököm, de csak röviden válaszolok: - Én ugyan nem rejtegetek semmi ilyet, de parancsoljanak! - mutatok szívélyesen, a karomat a szoba felé tárva, hogy bejöhessen a szigorú, a hórihorgas és a hájas rendőr. Érzem, hogy a hadnagy nagyon kemény ember, kíméletlenül le akar csapni a bűntett elkövetőjére. Gabriel nem vár semmi extrát, csak teszi a dolgát. A harmadik meg a bamba töltelék, az az ember, aki jött, de minek. Érdekes csapat. Azt hiszem, felismerték Nia cuccait a fogason. Mi futhat végig az agyukon? Emberrablást is rámkennének? Kötve hiszem, hogy kitalálnák, milyen kapcsolatban vagyunk. Pedig sejthetik. Talán épp azért aggódnak. A víz már csobog egy ideje a fürdőben, Nia-n szerintem már csak egy törülköző lehet. Ügyes. Ahogy a zsaruk nyitogatják a szekrényeimet, elég kellemetlenül érzem magam. Sose éltem még meg házkutatást, de rendőrök se vallattak. Mindig sikerült elkerülni. Most viszont itt vannak és nézegetik a ruháimat, az ágyneműimet, a könyveimet, a videokazettáimat, dvd-imet és mindent, amit találnak. Megalázó a helyzet és ezt láthatják is rajtam. Ahogy azt is, hogy nem félek. Ha mégis találnak valamit, velük együtt fogok meglepődni. Nia oldja meg a drámát, ahogy kijön egy szál törülközőben és úgy tesz, mintha nem lenne szégyellős, pedig biztos vagyok benne, hogy ciki neki a helyzet. Ahogy ránézek, kellemesen elmosolyodom és ezt észrevehetik a rendőrök. Ahogy egymásra nézünk, abból tudhatják, mi van köztünk. Vállaljuk. Egyikünk sem így képzelte a színvallást, de rólam teher esik len, hogy most már nincs titkolózás és szerintem Nia-ról is. A hadnagy dühös, Gabriel csorgatja a nyálát és zavartan lefelé néz. Majdnem elröhögi magát, hogy a bájos kis kolléganőt így látja. Őt nem az ügy izgatja nagyon. Hustonban tombolnak az indulatok, de egy kicsit aggódik, hogy Nia mibe keveredett. A párom viszont profin adja elő a meglepettséget. Én hallgatok és nézem, mi történik. Mikor összenézünk, már tudok rá mosolyogni. Őt mindig jó nézni, kevesebb ruhában pedig még jobb. A hadnagy morog és keménykedik, de most már Nia-t is vádolja magában, ez süt az érzéseiből. Amíg a rendőrök vizsgálódnak, Nia leül. Óvatosan mozog, ahogy egy törülközőben kell. Ezt a lépést meglépte, de villantani biztos nem akar. Az elég volt a horgászatnál. Jókat mosolyogtam ott is a szövegein. Mehetnék a zsaruk után, hogy merre járnak, mit csinálnak. Ha valamelyik le van fizetve, az sem kizárt, hogy hozott magával drogot és ő maga tesz úgy, mintha megtalálta volna. Az érzéseik viszont nem mutatnak semmi ilyet. A keresést látom, a kíváncsiságot és a gyanút, de nincs olyan szándék, ami elárulná, hogy bármelyikük készül valami meglepetésre. Emberek, nem vérfarkasok, nem tudják előlem elrejteni az érzelmeiket. Végülis leülök Nia mellé. Talán nem bosszantom ezzel fölöslegesen a hadnagyát és a többieket. Összemosolygok vele és hanyattdőlök. Utána megint megsimítom a vállát, ami most szabadon van. Ez a Gabriel a legnormálisabb arc köztük. Megállapítja, hogy alaptalan volt a gyanú és ennyi. Nem akarja bizonyítani a nemlétezőt. Nyugodt ember, nem ideges típus. Huston viszont még mindig mérges. Azt érzem, hogy már nem ránk dühös, hanem az bosszantja, hogy a semmiért jöttek ki. Pedig benne van a pakliban, hogy vannak téves riasztások vagy szándékos félrevezetések. Elhiszem, ha ennyi idősen már unja a hasonló eseteket. Az asztalon mindent otthagytunk, de azért már csak nem visznek be. Sejti, hogy gáz van, de nem engem kérdez, hanem Nia-t. Jobb is, hogy ő beszél. Én nem is szólok bele. Tehetnék kiegészítéseket, de hagyom, hogy az én kis profi simlisem vázolja fel a dolgokat. Ismeri a hadnagyot, tudja, hogyan kell, hogyan érdemes vele beszélni. Meg is győzi, érzem, hogy Hustonból elszáll a gyanú. Vajon mit gondolhatott, mit tervezünk a listán lévő emberekkel? Biztos, hogy ezt a riasztást is fejben a többihez írja Nia szavai alapján. Így pedig már a yardnak elég oka van, hogy hivatalosan is nyomozzon. Ha a szomszéd Mary mama azt hiszi, hogy gyilkosság történt, pedig csak túl hangosan nézték mellette a helyszínelőket, azért nyilván nem veszik elő, legfeljebb letolják. Ha viszont szándékosan vezette félre valaki a rendőrséget, az büntetendő. Foglalkozhatnának valós ügyekkel, így pedig fölösbe ment az idő, a benzin, a papír, minden. A cselszövő kiszúrt magával. Szerintem erre nem számított. Nia sztoriját érdeklődve hallgatom. Remélem, nem cseszi le a hadnagy, amiért egy civil előtt beszél rendőrségi ügyekről. Szóval találkozott már hasonló esettel, ezért vág ilyen jól az esze. Komplikált lenne, ha még az adóhivatal is rám lenne uszítva, de sajnos nem kizárt. Sóhajtok egyet, ahogy megértem, hogy a lehetőség fennáll, de arra gondolok, hogy most már a rendőrök is tudnak az egészről. Ha Nia nem lenne itt, talán hiába magyarázkodnék, de neki elhiszik. Érzem mindenkiben az undort az ügy emlegetésével kapcsolatban. Nia szépen mellém állította a fél kapitányságot. Nagyon ügyes az én kedvenc fantomképrajzolóm. A hadnagyot megint bosszantja, hogy meg lett kerülve és Nia magánakcióba kezdett, de segíteni akar. Érzem rajta, hogy tudja, én az áldozat vagyok, nem az elkövető. Megalázó a helyzet, de sokkal rosszabb is lehetett volna. Mind értik a lényeget, még ha neheztelnek is egy kicsit. Nem kell minden védencet szeretni, ezt tudják. Végzik a munkájukat, ahogy a rendes fakabátok. Mikor elköszönnek és Huston elnézést kér, rámosolygok egész kedvesen és ennyit mondok: - Semmi baj, hadnagy. Maguk csak a munkájukat végzik, értem én. Idegesített, mikor megjelentek és Huston viselkedése se volt szimpatikus, de ettől még a lényeg átjött. Ahogy távoznak, bezárom utánuk a bejárati ajtót és figyelek, hogy nem maradtak-e hallgatózni. Érzeném a szagukat és hallanám a szuszogásukat. Nem sunyulnak, távolodnak a lépteik. A lift hamar újra csenget és a trió távozik. Megint kettesben maradtunk. Visszaülök Nia mellé és én is hanyattdőlök, átkarolva a vállát. Láthatja, hogy kb. annyira vagyok vidám, mint egy lehengerelt aszfaltdarab, de oldódom, ahogy ránézek. - Remekül csináltad, ma petite! Nem irigyellek azért, amit holnap kapsz tőlük. Tulajdonképpen ők mit gondolnak rólam? Tudom, hogy a benzinkút után kutakodtál egy kicsit, de aztán már elfelejthettek volna engem. Vagy nem? Előredőlök és felé fordulok, közel hajolok a füléhez, majd búgva suttogok bele. - Szerintem fejezzük be a takarítást és ha minden tiszta, akkor nekikezdhetünk az edzésnek. Te már úgyis ahhoz vagy öltözve – mondom neki elmosolyodva. Megvolt a következő csapás. Nia bizalma nem rendült meg, a zsaruk nem találtak semmit, sőt velünk együtt nyomoznak. Eddig minden oké. Már arra gondolok, hogy a bibliai tíz csapást akarja eljátszani az ellenségem, bár semmi nem utal vallásos jellegre. Örülnék is, ha nem jönne a két ribanc és a drog után még 7 másik próbálkozás.
Ha Stephen ellensége bekamerázta a nappalit, és szemtanúja volt a műsornak, akkor most a fejét verheti a falba. Jó hogy ránk küldte a zsarukat. Ezzel igazából most maga alatt vágta a fát, mert ha bármi történik Stephennel, és elmegy vele a rendőrségre, ott tudják már hova sorolni a dolgot, és nem őt fogják meghurcolni, hanem belevetik magukat egy ismeretlen elkövető elleni nyomozásba. Én semmi különöset nem tettem, csak az igazat mondtam Huston hadnagynak. Nehezebb helyzetben lettem volna, ha a drog előkerül. akkor aztán magyarázkodhattam volna, hogy az anyag nem a páromé. Megkaptam volna, hogy elfogult vagyok, és az érzelmeim elvakítanak. De így! Se drog, se komplikáció. Christine Walter ügyéről csinos újságcikk is íródott anno. Nem titkos az infó. Meg is kereshetném, de nem hiszem, hogy Stephent tovább érdekelné. A lényegét elmondtam. Teljesen belesüppedek a kanapé puhaságába. Ahogy Stephen átkarolja a vállam, az oldalához bújok. Szinte szinkronban engedünk és lélegzünk fel. Ahogy telnek a másodpercek, egyre jobban megnyugszom. - Ez nem volt pite… - szusszanok nagyot, végül elnevetem magam. A benzinkút emlegetésére felpillantok Stephen arcára. Komisz mosolyom csak terebélyesedik. - Tény, hogy elkérettem a benzinkút kamerafelvételeit, de azóta lezárult az az ügy. Vannak a „bilétás pasinál” sokkal elvetemültebb bűnözők is, akik lefoglalják a rendőrség szabad kapacitását. – játékosan kiöltöm a nyelvem Stephenre. – Megsértődsz, ha azt mondom, hogy már rég feledésbe merült a legendád? Akkor tényleg nagy misztikumnak számított Stephenről a felvétel, de megmagyarázták az azon látottakat, aztán meg még el is tüntettem. Stephen tiszta, sosem követett el olyat, amiért ujjal kéne rá mutogatni. Csak a hadnagy és Gabriel emlékeiben él még. Most meg azért került elő, mert a fantomképrajzolójuk vele randizgat. Biztosan furcsállják. Szerintem el nem tudják képzelni hogyan jöttünk mi össze. Nekik ezt nem kell tudni. - Valójában nem tudom miért kapnék ki holnap. – vonom meg a vállam. – De tényleg. Nem gyerekgyilkosságot követtem el, csak járok valakivel. Huston hadnagy valamit biztosan nemtetszéssel fogad majd, de meg fogjuk tudni beszélni. Aztán lehet, hogy tévedek, és nem hány semmit a szememre. Amondó vagyok, ha mégis, akkor legfeljebb a korkülönbségen fog lovagolni. Lehet az a baja, hogy valahol a lányaként tekint rám, és aggódik. Egyébként nincs gyereke. Nekem igazából teljesen mindegy hogyan okítanak, agymosni nem tudnak, befolyásolni is csak akkor, ha érzem, hogy a hatás a javamat szolgálja. Én járok Stephennel, én tudom mi a jó nekem és mi tesz boldoggá. Másoknak fogalma sincs rólam, egyedül saját magukról. Ahogy Stephen a fülembe zümmögve beleduruzsol, rövid kacajt hallatok. Jólesően megborzongok a nyakamon végigsimító forró lehelettől. - A hadnagyék körbenéztek már a szobákban… Ha találtak volna bármit, tuti szólnak. – magyarázom halkan, és beszívom az alsó ajkam. – Nem fordíthatjuk meg a sorrendet? – kérdezem cinkosan, vágyakozón, miközben a mutató- és a középsőujjam finom nyomással fellépkednek Stephen mellkasára.
Nia tényleg nem tett semmi különöset. Csak a nyilvánvalót mondta és a megfelelő terelő szöveget, azt viszont úgy, ahogy kellett ebben a helyzetben. Pontosan tudta, mire nyugszik meg a hadnagy és mire harap rá. Neki ez biztos rutin, én viszont nagyon hálás vagyok azért, hogy számíthattam rá. Szerencsére egy ideje már nem emlegeti a törlesztést, de már most törlesztett mindent. Ahogy egymás mellett lélegzünk, nekem is feltűnik, hogy egyszerre csináljuk. Annyira jó Nia-t itt tudni a karjaim között. Mikor komiszan kezd nézni és elmeséli, hogy nyomoztatott utánam, akkor esik le, hogy a kamerák felvették az eltűnésemet is. Mennyire gyűlölöm ezt a világot, ahol minden lépésünket megörökítik! Szóval a Houdini-hasonlat nem csak következtetésen alapult, hanem látta, ahogy eltűnök és feltűnök a kocsiban babrálva. Mégsem forszírozta ezt annyira. Ha bulvárújságíró lenne, másnap négy riporter lógott volna a nyakamon, hogy hogy tudok láthatatlanná válni. Ő pedig csak a Sparky-ügyet akarta megoldani és „megzsarolt”. Biztos vagyok benne, hogy azóta is eszébe jutott párszor, amit látott, de a titkomat meghagyta nekem. Azt se árulta el senkinek a kapitányságon, hogy én segítettem neki a nyomozásban. A mai találkozás után viszont szerintem már összerakják a képet. Azt hiszem, a hadnagynak az lesz a benyomása, hogy Nia szégyellte bevallani, megkereste a pasast, aki ellopta tőle a nyomot, együtt dolgoztak és beleszeretett. Láthatta, hogy kölcsönös és tuti észre is vette. Igazából egy szava sem lehet emberileg. Ha kiderül, hogy be vagyok avatva nyomozási ügyekbe, az már gázosabb, de bizonyítsák be. Nia nem fogja maga alatt ásni a gödröt, az biztos. Jót nevetek a válaszán és ránézek. - Még szép, hogy meg! Dehogyis... Amúgy szerintem össze fogják kötni a nyomozásaidat velem, de biztos ki tudod majd magyarázni. A hadnagyon meg látszott, hogy aggódik is, de tele lenne jótanáccsal, amivel gondolom, rólam akar lebeszélni. Nem aggódom, tudom, hogy nem fog neki sikerülni. Érzem, hogy Nia teljesen odavan értem. Amit a poloskákról mond, igaz is lehet. Egy ilyen drogos akció után már minek helyeztek volna el kamerákat? Nem találtunk semmit. A rendőrök ugyan nem ilyet kerestek, de elég alapos felforgatást végeztek és ők se láttak fura eszközöket beépítve. Nem akarok átmenni üldözési mániában szenvedő pszichotikusba, úgyhogy inkább elindítom az ujjaimat. Ahogy Nia keze a mellkasomon halad felfelé, az én kezem az ő hátán indul a törülköző rögzítése felé, hogy kioldjam azt. - Akkor szerva itt, csere ott, ma princesse! - szólok a kis hercegnőmhöz és a mai napi nehézségeket elfeledve lassan elkezdhetjük, amit nagyon szeretünk. Pusztítjuk a kalóriákat a lehető legkellemesebb formában. Holnapra pedig biztosan lesz eredmény a képek alapján és látogatást tehetünk a két szajhánál. Akár a végére járunk, akár nem, kell egy normális randi is. Lesz valami rendezvény az egyetem kertjében, majd oda elcsábítom Nia-t. Most viszont hódolunk az élvezetnek.
Lehet, hogy összekapcsolják az ügyeket Stephennel, ám sikeres véggel zárult minden eset, és azt hiszem, csak ez számít. A múltat különben sem lehet már megmásítani. - A véleményeket meghallgatom, de… ha valódi drogbáró lennél, akkor sem tudna lebeszélni. – bazsalygom Stephen szemeinek kékjében elmerülve. A szemei látványától el tudnék alélni, olyan gyönyörűnek találom őket. Mosoly kúszik az arcomra, amint megérzem Stephen ujjait a törülközővel babrálni a hátamon. Lassú macskamozgással feltérdelek a kanapéra Stephen mellé. A mozdulattól leomlik a testemről a puha flottir törölköző, és kiderül, hogy mindvégig fehérnemű volt rajtam. Lágyan vigyorogva Stephen ajkára hajolok, a szemeimet behunyom, s közben jobb lábamat átemelem a másik oldalára, hogy az ölébe ülhessek, ahol kényelmesen elhelyezkedem. Mindkét tenyerem végigsimít a mellkasán, felsiklanak a vállára, végül átkarolom a nyakát. Szerelmesen csókolom. Eleinte csak az ajkaimmal masszírozom az övét, aztán köztük át át csusszan a nyelvem is, hogy táncra hívja a férfiét, akiért meghalnék. Ujjvégeim komótosan cirógatják Stephen tarkóját, majd ahogy egyre elragad a fellángoló szenvedély, beletúrok a hajába. A fekete, rövid tincsek selymesen szöknek meg az ujjaim közül. Stephen ajka forró és nedves. Semmire sem gondolok, csak arra, hogy vele akarok lenni. Más nem érdekel ezen a világon. Teljesen megrészegít. A csókom egyre szomjasabb és mohóbb. Amit érzek, jóval több, mint a szex utáni vágy. Nem csak testestül akarok összeolvadni vele, hanem mindenestül, ami én vagyok. Kínos lassúsággal elvonom az ajkaimat, és kívánkozva a szájára sóhajtok, miközben a homlokomat a homlokának döntöm. Elengedem a nyakát, és megmarkolom a zöld fölsője anyagát. Azon vagyok, hogy lehúzzam róla. Ha hagyja, és feltartja a karjait, akkor a ruhadarab a kanapé mögé röppen. Az arcomat odafúrom a nyakához, hogy apró, lángoló csókok záporával hintsem be. Az ajkaim közül olykor kibukkan a nyelvem hegye, hogy élvezettel kóstolgassam a bőrét, miközben belélegzem Stephen férfias, csábító, mámorító illatát. Gyengéden a nyakába harapok, aztán az ajkaim egyre feljebb kúsznak. - Mindent meg szeretnék adni neked. – suttogom, s megnyalintom a férfiúi fülcimpa hegyét.
Nia most már ki is mondja, amit az érzéseiben eddig is láttam: mindegy, ki mit mond és hogy ki vagyok valójában, ő szeret engem. Talán eljutunk majd addig is, hogy megmutatkozom egyszer az igazi valómban, de az még nem most lesz. Nézzük egymás szemeit. Az övé is kék és imádom azt a két kis szép színű gyöngyszemet. Ahogy lekerül róla a törülköző, nem csalódom. Biztosra ment, hogy ha le is esne, akkor se a teljes szégyen pirítsa el. Fogom, ahogy helyezkedik. A karommal tartom, nehogy leessen. Mikor az ölemben ül, én a derekát simogatom és a hátát apró, lassú mozdulatokkal a gerinc mentén. Mikor a nyelve kezd táncot járni, partner vagyok. Kergeti egymást a két ízlelőszerv, tekeredve, forogva, egymásba bújva és szétválva, majd újra összegabalyodva. Érzem, hogy itt nem csak szexuális vágyról van szó, hanem sokkal többről. Nem mondta ki, de szerelmes és ha tehetné, a csontjaival a csontjaimba, a húsával a húsomba olvadna, hogy teljesen eggyé váljunk. Eszméletlenül jó érzés és én is hasonlókat élek át. Legszívesebben szorítanám, ahogy bírnám, de azt nem élné túl. Még a farkasnők se igazán szerették, mikor teljes erőből ropogtattam őket. Nia-val finoman, de határozottan bánok. Hagyom, hogy lehúzza rólam a pólót, én pedig felkúszok az ujjaimmal a melltartójáig és kigombolom azt. Nem bénázok, tudom, hogy kell. Kitapogatom, kioldom és finoman leveszem róla, majd az asztalra dobom a fehérneműt. A bal kezem ezután elkezdenek siklani hátulról előre, szépen végigsimítva a vállakon, onnan feljutok a csuklyásizomig, majd elkezdek lefelé haladni. A kulcscsontján oldalirányba kétszer végigmegyek és onnan célzottan lefelé tartok az ujjaimmal. Elkezdem az udvart körbejárni és lassan, de egyre erősebb cirógatni. A jobbommal még tartom, fogom, de ha hagyja, akkor hanyattdőlök vele fekvő helyzetbe és magamra húzom. Közben én is csókolgatom a nyakát, majd a másik vállát és a karját végig. Amikor megszólal, halkan én is beszélek hozzá: - És én is neked. Megérdemled, kicsi kincsem!
Szeretem Stephen kezeit, mesterien bánik az érintésekkel és a simogatásokkal. Fel tudnék zokogni, annyira jól esnek. Megszabadít a fekete melltartótól, s a mellkasom buja halmai meztelen mellkasának feszülnek. Csodálatos érzés, ahogy a bőrünk összeér. Ahogy Stephen hanyatt dől a kanapén és magával húzz, átadom magam a mozdulatnak, nem ellenkezem. Bal karommal megtámasztom magam széles válla fölött. Ahogy ajkaimmal illetem a nyakát, az arcomat az arcához simítom. Kedves szavaira lehunyt pillákkal sóhajtok fel. Szinte elolvadok, valahányszor becéz. Már attól gyönyört élek át, hogy gyengéden dédelgetve cirógatja a porcikáimat, és csókokkal kényezteti a testem. Tébolyító varázslat. Azt kívánom, bár sose hagyná abba. A mennyekben járok. Férfi még nem bánt velem ilyen szépen. Minta a testem egy templom, egy szent hely lenne számára. Stephen rezdülései mellőznek minden erőszakot és türelmetlenséget, az ölelése erős, határozott, mégis gyengéd. Érezteti velem, hogy az övé vagyok, és én pedig imádattal üdvözlöm ezt a tudatot. A vérem sebesen rohan az ereimben, elönt belülről a pusztító forróság. Halkan a fülébe nyögök a csóktól, amit a nyakamra, és a vállamra hint. Lángolok a testi-lelki elementáris vágytól. Csiklandós bizsergés hurrikánjai söpörnek végig rajtam hullámokban. Bársonyos bőröm lúdbőrössé válik, ahogy beleolvadok Stephen érzéki ölelésébe. Fogalmam sincs merre járt eddig ez a férfi. Elhúzódom a nyakától. Fölé hajolok, hogy lássam a fénypöttyökkel tarkított szemeit. Boldogan mosolygok az arcába. Ő a legcsodálatosabb férfi, akivel valaha találkoztam. Ujjaimmal lágyan megérintem az arcát. Hegyüket végighúzom ott, és megsimítom a markáns, keménymetszésű arcélt. Ismét leereszkedem hozzá, hogy édes, szellőkönnyű csókot nyomjak a szájára, az állára, a mellkasára, aztán ajkaim lezarándokolnak a hasán egészen le a nadrágig. Kérdőn felpillantok onnan Stephenre, vajon mit kíván, mi tenné boldoggá. Nincs olyan testrésze, amit ne szeretnék, vagy ne akarnék újra és újra felfedezni. Ő nem tudna olyat kérni tőlem, amit ne teljesítenék. Csak azt tudom, hogy boldoggá akarom tenni.
Érzem, hogy Nia-t a hetedik égig repítem és így sokkal élvezetesebb. Mindig azon a véleményen voltam, hogy ha adunk, akkor sokkal többet kapunk a szexben. Másban nem feltétlenül gondolom így, de ebben igen. Már lobog belül, mint a tűzre tett gyújtós. Érzem, hogy a bőre kezd változni, libabőrös lesz, ahogy elérzékenyül. És ő is érezheti, hogy az én testem is egyre forróbb. Ahogy az ölemben ül, az emelkedés sem kerülheti el a figyelmét. 314 év minden tapasztalatát megoszthatom vele és ez nem kevés. Óriási, fültől fülig mosolyt eresztek meg, ahogy újra összenézünk. Csak bámulok bele a mélykék szemekbe és közéjük is nézek, meg az arcára, különböző helyekre. Imádom úgy, ahogy van. Bájos, szépséges és még lehetne sorolni a jelzőket. A számmal az ujja után kapok és megcsókolom azt. Ahogy az ő drága ajkai elindulnak rajtam lefelé, érzem, hogy következik a francia nyelvlecke és ez még jobban felizgat. Ahogy onnan lentről felpillant, mint fiatal borjú a harangtoronyra, lesütöm a szemeimet, átélem a pillanatot, majd bólintok rá és a fejét, a haját és a füleit kezdem simogatni. Pici nyomásokkal jelzem, hogy mehet nyugodtan lejjebb. Utána majd cserélünk és az én szám is meg fogja mutatni, mit tud. Nincs itt semmi gond, teljes az összhang és dúlnak a szerelem lángjai. Ha hozzákezd, a melegítő alatt fekete boxert talál, amit könnyedén lehúzhat. Én közben a lábaimmal próbálom közrefogni és végig kényeztetem a fejét, a nyakát, ahol csak érem. Kétoldalról csinálom, két kézzel és olyan jó érzés ezt az okos kis fejet azon a helyen a markaimban tartani. Nem fogom nagyon nyomni, de egy kicsit azért érzékeltetem, hogy mehet, ne fogja vissza magát. Én is kéjes sóhajokat és nyögéseket hallatok, a testem pedig lángol és pezseg bennem az adrenalin. Csodálatos ajándékot kaptam az élettől. Az egyéjszakás kalandokat nem lehet ahhoz hasonlítani, ami most történik, szerelemben, harmóniában és kölcsönös, konkrét vágyban. Egymást akarjuk, nem csak pótolunk valamit valakivel, aki mindegy is, hogy ki. Nem. Neki én kellek és nekem ő.
Egyetlen kívánságom van. Hadd legyek Stephennel. Semmi mást nem akarok az élettől. Érzem az ölemhez nyomódva, hogy az ő vágya is testet ölt odalent. A szenvedély az ő testét is egészen felforrósította már. A belőle áradó hő teljesen beterít és elnyel, míg rajta heverészek. Lassan lekúszom Stephenről. A világ minden odaadásával csókolom végig a mellkasát, a hasát, végül belecsókolok a köldökébe. Megkapom a választ, és az ujjaim beleakaszkodtak a nadrágjába. Ha megemeli magát, a fekete boxerral együtt húzom le róla, és félredobtam a kanapé mellé. Sóhajtva borulok a párom meredező férfiasságára, hogy őrjítő lassúsággal végignyaljam a nyelvem hegyével. Csókot nyomok a csúcsára. Stephen lehunyja a szemeit, miközben lenyúl hozzám. Ujjai gyengéden simítják a hajam, beletúr, nem tépi, csak simogatja, az arcom, a fülem cirógatásával egyetemben. Értem a kézmozdulatait, a gyengéd erőszakot, amivel utasít. Örömmel hódolok be neki. A számba véve a nyelvem körbetáncolja, csiklandozza a fegyverét. Telt ajkaim puha gyűrűbe fogják és többször végigmasszírozzák a teljes hosszát. A nyelvem közben sem marad rest. Ide-oda cikázik az érzékeny férfiúi porcika keménységén. Egészen felizgat ez a játék engem is. Le sem tagadhatnám mennyire élvezem. Fel-felpillantok Stephenre. Szemeimben pajkos szikrák lobbannak. Látni akarom az arcát, majd én is behunyom a szemem, és mérhetetlen élvezettel szívogatni, szopogatni kezdem a fegyverét, amire az ujjaim is ráfonódnak, ahogy bevonom őket a mókába. Másik tenyerem felszánkózik Stephen hasára, és ott pihentetem. Fel-alá járkáló ajkaim, hol óvatos és gyengéd, hol fürge nyelvcsapásaim addig fokozzák a gyönyört, míg Stephen elégedetten, jólesően nem sóhajtozik. Figyelem a légzését, testének a rezdüléseit, amik ha arról árulkodnak, hogy közel sodródott a véghez, megállok, vagy addig hajszolom az élvezet ösvényén, míg Stephen maga nem vet véget az édes kínzásnak.
Nagyon finom csókokat kapok végig a felsőtestemen és az érzések pedig teljesen magukkal ragadnak, ahogy Nia-t is. Együtt repülünk a hevületben. Megszabadít az alsónadrágtól és elkezdi a nyelvtudását fitogtatni. Egyre csak keményedek tőle, ahogy lassan megdolgoz, végigjár alaposan, minden oldalról, körbeveszi, passzírozza, simítja, nyálazza. Amikor egymásra nézünk párszor, láthatja bennem a teljes ellazultságot. Feszültségnek, gondterheltségnek már nyoma sincs. Érzem és látom is rajta, hogy ő is majd szétpattan az élvezettől és imádja ezt csinálni velem. Sóhajtozok, egyre hevesebben és már nagyobbakat nyögök. Érzem, hogy hamarosan kijön, a finom kezek addig tisztogatják a fegyvert, amíg elsül. Már létrehozza a vákuumot és a szívóerő rettenetesen felizgat. Eddig nem volt probléma, ha bele is mentem konkrétan a szájába, azt hiszem, most is jó lesz úgy. A tankban van még elég üzemanyag, hogy a padlásajtó mellett jusson a pincebejáróba is. Egyre gyorsabban és erősebben kezdem simogatni a fejét. Nem nyomom erősen, hanem inkább fogom, szorítom és néha elkalandozok oldalirányba. A füleit is megcirógatom. Nagyon szeretem azokat a kis hallószerveket macerálni. Amikor belelövök párat és még folytatja, figyelek az érzéseire. Nekem nagoyn jó, már most a legmagasabb csúcsokon járok, de szeretném, ha kölcsönös lenne. Mikor már azt érzem, hogy váltana, akkor felülök és finoman hátralököm. Ezzel fordul a kocka. A lábait a nyakamba veszem és végigsimítok rajtuk, majd elindulok felfelé. A combok külső, majd belső oldalán haladok pókszerű mozgással, amibe néhány simítást is csempészek. A hasán a köldökénél és a csípőjénél elidőzöm egy kis ideig, majd felfelé megyek a melleire. Megmarkolgatom őket, utána elkezdek körözni a bimbóudvaron. Addig csinálom, amíg nem érzem, hogy keményebb az izgalomtól. Mikor összenézünk, kéjes mosolyt és terveket láthat. Igen, most tervezem megadni, amit ő is adott nekem. Egy pillanatra megfogom az oldalát és a számmal kapaszkodok bele kis fekete bugyiba. Lehúzom róla, csak úgy combközépig és után belevetem magam abba, hogy újra felfedezzem, amit alatta találok. Mindkét kezemmel ott kalandozok, simogatom, szétnyitom, keresgélek benne és lassan a számmal is közelítek. Az arcom biztosan csiklandozza a combbelsőit, de hamarosan már a nyelvem merül el benne. Jár mindenfelé odabent és ha megvan a legérzékenyebb pont, akkor azt kezdem stimulálni nagy intenzitással. A kezeimmel közben végigsimítok a combjain és a hasán, néha pedig szerelmesen felnézek.
Az ujjaim finom satuba zárják Stephen buja porcikáját. Eleinte lassan, komótosan, majd egyre gyorsabban csúszkálnak rajta fel-alá. Közben hozzáérintem a fogam élét a csúcsához. Csak óvatosan, nem sértem meg, arra ügyelek. Gonoszdin felvigyorodom a páromra. Talán már rájött, hogy ez a játék a fétisem, az, ha szájjal elégíthetem ki. Szeretem szívogatni, nyalogatni és kedvemre kényeztetni a nyelvemmel. Érzem, ahogy a szerszám megnő a számban. Ezzel együtt meghallom Stephen nyögéseit, sóhajait. Zene füleimnek, amiket épp cirógat. A tenyere forró, ahogy élvetegen simogat. Tudom, hogy élvezi, és mivel nem mutatja jelét annak, hogy azt akarná; álljak le, nem is teszem. Tovább buzdít. Nem húzódom el Stephentől, ahogy elsül a számban. Hagyom, hadd történjen meg. Nem első tapasztalat ez vele, de talán nem is sejti, hogy ő az első, akinek ezt megengedem. Boldogságának meleg nedve elkeveredik a nyálammal. Nyelvem hegye lesiklik a szerszáma alsó felén, egészen le a tövéig, ahol az ajkaim közé szívom a golyókat, hogy őket is megszopogassam. Minél hevesebben nyalogatom azokat, annál jobban felajz a hadművelet. Ahogy Stephen ágyékánál ténykedek, lélegzete, nyöszörgése elég árulkodó a magaslatokról, ahol repül. Amint az egyik mozdulatból elég, vált, mintha telepátia lenne közöttünk, mintha megérezné, pontosan mire vágyom. Felül és hanyatt lök a kanapén. Kék szeme nagyon közel van egy pillanatra, egymás szemébe, talán egymás lelkébe nézünk. Ahol megsimít, a combomon, az oldalamon, a hasamon, a bőrömön végig égető tüzek gyúlnak. A végletekig felizgat, pedig még csak simogat. Kerekded halmaim pont a tenyerébe illenek, és megmarkolja őket. Imádom ezt az érintést. Kéjesen nyögdécselek tőle. Az ujjak csiklandós körözésétől megkeményednek a kis bimbók. Stephen ezüstöskék pillantása Ámor nyilaként hatol a szívembe, ahogy a tekintetünk találkozik. Kéjsóvár mosolya rám vetül. Eszelős vágyakozástól ködfátylas szemekkel pislogok vissza rá. A bugyimat a fogaival húzza le. Szemeimmel követem, amit csinál. Stephenhez nyúlok, és az ujjaim beleszántanak fekete hajába. Reszketve, epekedve várom, hogy szeressen. Lassan, határozottan széttárja combjaimat és közéjük férkőzik. Simogató kezei nagyon gyengédek. Beleveszek a vad gyönyörbe, ahogy szeméremajkaim közt kitapintja, s szakértő ujjakkal csiklandozva ingerli a kéjgyöngyömet. Az ágyékom fellüktet, amint az arcát az ölembe fúrja. Kezem lehanyatlik Stephenről, és a kanapéba mélyesztem az ujjaimat. Szinte beleszédülök szenvedélyes csókjaiba. Stephen isteni ajka rajtam van, a vágyamon, Vénusz-dombomon, szeméremtestemen. Nedvességem ajka nedvességével elegyedik, keze a csupasz csípőmön, és csókol, harapdál, nyelve előrelendül és azzal is megtalálja a csiklómat. Lassan körözni kezd körülötte. Úgy mozgatja, mintha csak lebbenő láng, finom legyezés lenne. Minden csupa villámló káprázat. Úgy érzem menten elájulok. Hangosan sóhajtozok és nyögdécselek. - Stephen! – sikoltom a szerelem nevét. Sírni tudnék, annyira veszett jó, ami történik. Forgatja a nyelvét, körbe-körbe, újra meg újra lecsap, folyamatosan gyötör. A hátam feszes ívbe rándul, ahogy a testem ide-oda vonaglik az elviselhetetlen gyönyörtől. - Úhhh!… - zihálom az édes mámor tengerében úszva. Forog velem a szoba, az ölemben egyre sajgóbban pulzál a gombocska. Stephen perzselő leheletét is érzem odalent. Néhány másodpercre lehunyom a pillám, szemhéjaim mögött színes szikrák pattognak. Az ajkaim remegve nyílnak szét. Megemelem az ölem, a testem hullámzik. Szenvedek. A kín mennyei, a vágy pokoli. Akarom Stephent. - Kérlek… Kérlek… - könyörgöm reszkető hangon. De hogy miért, magam sem tudom. Igazság szerint mindenért. Azért, amit most tesz velem, és azért, mert érezni akarom őt magamban. Tűzvihar zubog a testemben. Stephen akárhányszor rám néz, el akarok veszni az acélkék szemekben. - Istenem! – szakad ki belőlem a hangos nyögés. Az arcom vörösen lángol, szaporán kapkodok levegő után, a mellkasom gyorsan emelkedik és süllyed. Testem megkönnyebbülésért kiállt, nem bírom tovább. Nem tudok hazudni. Csak azt akarom, hogy bennem legyen, és magáévá tegyen újra meg újra.
Annyira jó, hogy Nia is élvezi ennek minden percét. Még a fogaival is gonoszkodik, de persze nem ártóan, csak incselkedve. Végigcsinálja, mindent bevet és a végkifejlet is megfelel neki, ráadásul szereti is. Ahogy halad lefelé, tövig és már ott nyalakodik, egyre hangosabban nyögök, már szinte kiabálva. Utána mikor megfordítjuk a szerepeket és összenézünk, az valami különleges nézés. Nem csak azért, mert nagyon közelről tekintünk bele egymás lélektükreibe, hanem ebben a helyzetben nagyon bensőséges, sokkal intimebb, mint akármikor máskor. Hatalmasat mosolygok rá, mielőtt hanyattdöntöm. A lábaimat elhúzom onnan és a kanapé maradék felén hasalok. Majd úgyis le lesz takarítva. Már szinte attól lángol a teste, hogy az ujjaimmal csavargok rajta a legkülönbözőbb tájakon. Bekeményednek a bimbói, fizikai jelét is adva, hogy nagyon élvezi, amit csinálunk. Mikor újra összenézünk, már mintha nem is itt lenne, hanem fél lábbal a boldogság megfoghatatlan országában. A hajamat nem tépi, csak birizgálja, miközben dolgozok rajta. Hamar megvan a „gyenge” pontja és mikor az érzései a csúcsra hágnak, nem hagyom békén. Hergelem, simogatom, a számmal és a nyelvemmel is megközelítem. Már kapaszkodik, mert érzi, hogy el fogja ragadni a az az erő, ami most elkapta. A szaft kezdi betölteni a számat és a nyelvemet, ahogy ingerlem, egyre mélyebben és egyre vadabban. Már a nevemet kiáltozza, miután előtörnek belőle a különböző nyögések és sóhajok. Közel van a csúcshoz, de még egy kicsit haladni kell. A nyelvem, mint egy tekergőző kígyó játszik benne, megközelíti a nemes szervet, majd hátrahúzódik, lesben áll, de csak azért, hogy újra lecsapjon, egyre nagyobb és nagyobb intenzitással. Érzem, hogy emelkedik a hangulat, Nia már olyan, mint egy kifeszített íj. Mintha küzdene az ellen, ami ellen igazából nem is akar. A legnagyobb csúcsokkal mindig együtt jár az öröm fájdalma és most is ez keríti a hatalmába. Én pedig csak halkan, de szenvedélyesen morgok közben és nyammogok. Néha rá is fújok a kis részre, hogy a meleg levegő és a lehelletem még többet tegyen. Megemelkedik az öle, mintha szenvedne. Könyörög, de szerintem maga sem tudja, miért. Nem hagyom még abba. Most kell rátenni plusz egy lapáttal. Mint az igazi edzésben. Mikor már nagyon fáradt az ember és érzi, hogy ez sok volt, akkor nem szabad leállni. Utána lesz meg a valódi edzéshatás. Mi is kemény tornát végzünk itt. Felnézek onnan, a takarásból, csak orrtól felé láthatja a somolygó szemeimet és az izzadt homlokomat. Ahogy nyögdécsel és zihál, egyre szaporábban csiklandozom a nyelvemmel és kisebb harapásokat is megejtek. Nem sértem meg még a bőrét sem, nagyon óvatos vagyok. Csak ingerkedem. A kezeim pedig mindeközben még jobban markolásszák és simogatják őt, majd a végén megragadom a csípőjét és belekapaszkodom, hogy a számat, a nyelvemet, a lehető legerősebben és legmélyebben nyomjam be a vágy barlangjába. Közben szinte hörgök, kéjesen, lángolva és ezt nagyjából két percig csinálom még, aztán szünetet tartok és ráhajtom a fejemet Nia drága ölére, majd finoman simogatni kezdem. Azt hiszem, ezután át kell vonulnunk a hálóba, ahol a franciaágyon következhet a folytatás a hagyományos formulákkal.
- Kérlek… ne hagyd abba!... – nyöszörgöm esdekelve. Nyelve újra csiklómra tapad, mohón, vadul, mégis gyengéden. Teljesen letaglóz az élvezet, védtelen vagyok Stephen bűvereje és hatalma ellen, minden porcikámban, sejtemben elkap a remegés, ahogy belém nyalint. A nevét suttogom rekedten, elalélva. Sűrű, fekete hajába mélyesztem az ujjaimat; sötét, puha, zilált hajába, és közelebb húzom magamhoz a fejét, az orgazmusomhoz, a közelgő orgazmusomhoz. Lüktető csiklómat dörzsöli a nyelvével, motollaként csapkodja, és végül megadom magam az érzésnek. Megremegek és zuhanok az élvezetbe, mikor belém harap. Ellenállhatatlanul sodródom arra a pontra, ahonnan nincs már visszatérés. A remegés vibrálássá változik, gyönyörteljes és könyörtelen, ellenállhatatlan görccsé. Az öklömet a számba kell tömnöm, hogy ne sikoltsak fel az örömtől, ahogy utol próbál érni. Óh, Istenem! Óh, mindenható Isten, édes, édes, édes Istenem! Ahogy ördögien kegyetlen nyelve határozottan benyomul lángoló, nedves járatom mélyébe, megfeszülök és felhördülök. Kezeim lekúsznak Stephen kezeire, amikkel a csípőmbe kapaszkodik. Erősen belemarkolok az alkarjaiba, a térdeimet feljebb húzom. Ahogy a fejemet hátravetem, teljesen belenyomom a kanapé puhaságába. A nyakam keményen megfeszül. Vonagló testemben nőttön-nő a feszültség, szétárad a véremben. Az izgalmam már az elviselhetetlenségig fokozódik. Nem szégyellem kiereszteni a hangom, és ezen most már segíteni is képtelen vagyok, mert kikívánkozik belőlem az éles sikoly. Hagyom, hadd törjön ki belőlem szabadon. A hangom betölti a nappalit. Azt hittem belepusztulok a bennem tűzijátékként szétrobbanó beteljesülésbe. Könnyen lesújtott rám. Tehetetlen vagyok, izzadságtól nedvesen, tűzben perzselt testtel heverek a kanapén. Minden porcikám kellemesen elernyed. Lenézek Stephenre, különös, karakteres, ragadozó arcára, még remegő combom között. Szinte nevetek a boldogságtól, a vágytól, a vadságtól. Azt tehet velem, amit csak akar. Tönkre tehet, elpusztíthat, és ezt Stephen is tudja. Még ezeket is élvezném, ha ő teszi velem. Még mindig szaporán veszem a levegőt, a szívem sebesen kalapál. Hálásan mosolyogva nézem Stephent. Ölemre hajtott arcát cirógatom fél kézzel, majd összeszedem az erőmet, és felülök. Markáns arcát két tenyerembe veszem közben, és magamhoz húzom, hogy a homlokára, az orra hegyére, majd a szájára pecsételjek egy-egy apró csókot. Ha nem mondom ki, akkor is tisztában lehet vele, mennyire kívánom. Beleharapok az alsó ajkába, s közben ilyen közelről fonódik össze a pillantásunk. Ezek a bűvös, férfiúi fagykék szemek úgy ragyognak, mint a legtisztább kristálytó. Valahányszor rám néz velük, mindig meghalok és újjászületek. Ekkora erejük van fölöttem. -Sosem akarlak elengedni. - suttogom a szájára halkan. A vallomást nem a testi vágyak mondatják velem, hanem az iránta érzett szerelem. - Az idők végezetéig veled szeretnék maradni.
Mondania sem kellett volna, éreztem én, hogy nem szabad most abbahagyni. El kellett jutnunk a teljességre. Nia összeomlott az ostrom alatt. Remegés, gyengülés, kapaszkodás. Mindent bevetve küzdött, még a saját száját is betömte. Igen, az igazi orgazmus hangjai időnként artikulálatlanok és vannak, akik szégyellik vagy a szomszédoktól tartanak. Mégis elértem, hogy átugorjuk a határt és leomoljanak a gátak. Egy hördülést követően borzasztóan megfeszült a női test, az én drága párom hordozója és megszületett az a hatalmas sikoly. Ebbe én is beleborzongtam és még jobban élveztem az egészet. Együtt értük ezt el, közös munkával feljutottunk a csúcsra. Ahogy még mindig remeg, a fejemet lassan újra felemelem és közelítek hozzá. Feltétlen bizalmat, odaadást érzek. Bármit megtehetnék vele, nem ellenkezne. Teljesen magamba bolondítottam. Összefonódott testünk-lelkünk. Egyvalami hiányzik még nekem. Meg kell tudnia, ki vagyok valójában. Annyira szívesen megajándékoznám a hosszú élet titkával, a vérfarkasok számtalan csodálatos képességével, de nem teszek rajta erőszakot. Nem esek át a ló túlsó oldalára. Még kölyökkoromban történt olyan, hogy egy hasonló eset közben változtam át, mert nem tudtam még uralni. Az érzelmek elöntöttek és egy szétszabdalt nő teteme lett az eredmény. Utána sokáig nem mertem belekezdeni, csak miután már képes voltam magamat kontrollálni. És azt is meg kell hagyni, hogy ilyen szintű összekapcsolódásban már rég volt részem. Pedig csak pár hete ismerjük egymást, mégis olyan, mintha Nia nekem született volna és én pedig az ő kiegészítése lennék. Védőszellemek vannak, de ha lélekvándorlás is van, akkor szerintem mi már vándoroltunk együtt. Csoda. Egy csoda. A hevesen lélegző Nia felemeli az arcomat és hagyom neki. Én is próbálok közelíteni, rámászok. Fél karral támasztom magam, amíg én is felülök. Nem engedem el közben sem, sőt csókolom, ahol érem. Mikor a szemünk összetalálkozik, nem megyek tovább. Csak nézem, elmerülök az égszínkék íriszek mélységében és az orromat hozzányomom az övéhez, majd hatalmasat mosolygok rá. Amit ő mond, én is ugyanazt érzem. Egy pillanatra eszembe jut, hogy a köztünk lévő különbség miatt valószínűleg én élem túl őt, de ezt a gondolatot gyorsan elhajtom. Nem engedem elrontani a pillanatot. Megfogom a tarkóját és a nyakát és magamhoz húzom Nia-t, szorosan ölelem. Így üldögélünk egymás mellett most egy darabig. Illene válaszolnom, de nem teszem. Szavakkal nem, inkább tettekkel, tekintettel, mosollyal és érzésekkel. Ha megengedi, akkor karja és a térde alá nyúlok, hogy átvigyem a hálószobába. Ott képzeltem el az éjszaka további részét. Van egy szép nagy ágy és ott nem kell óvatoskodni, kibontakozhatunk. Ha sikerül, akkor óvatosan felállok vele és átmegyek, gyors, de megfontolt lépésekkel. Az ajtónál elfordulok, nehogy véletlenül beverje valamijét a félfába. Az ágyhoz érve lehajolok vele, kicsit dobok rajta, de csak finoman, nem fog nagyot esni. Utána pedig ráugrok és a két tenyeremmel mellette támaszkodok meg. Elkezdem csókolgatni homloktól lefelé és már ránehezedek, miközben jobb kezemmel az éjjeliszekrényt nyitom. Tudom fejből, hol van az óvszer. Oda se kell néznem, csak kitapogatom, miközben Nia-t elárasztom tucatnyi csókkal.