Időnként kell ilyen kellemes vasárnap este is, amikor Nia a papával van otthon nagy családi szeánszon, én pedig szabad vagyok. Nem mintha házisárkány lenne, csak egyedül más lenni, mint társaságban. Egy ideje már nem mondom, hogy jobb. Sokkal inkább keresem a közösséget, amióta visszatértem a holtak földjéről és persze az igazságot is. Egy üveg ínyenc bor társaságában, mert úgy az igazi. Még deres a pohár is, mert most vettem ki Chateau d'Esclan rosé-t a hűtőből és lassan ízlelgetem első kortyomat. Mmm, mennyei. Laza otthoni viseletben, fehér pólóban és sötétkék melegítőnaciban ücsörgök a fényes nappali kanapéján. Hanyatt dőlök, forgatom számban a bort és élvezem az ízeit. Fantasztikus, tetőtől talpig átjár és ezt az érzést nem ismerik, akik vödörszámra vedelik. Lassan kell adagolni és utána várni, majd újabb kortyok következhetnek. Ez egy igazi rituálé nekem, nem szabad megszakítani, sem elkapkodni. Francia hagyomány és a borszakértőké is. A szép talpas pohár visszakerül az asztal üveglapjára, míg nyammogok. Érdekes, hogy mióta újra élek (de fura ezt kimondani még mindig!), azóta valahogy rákaptam a cigire. A füstöt élvezem, olyan jó, mikor beborít, eltakar. Szinte eltűnök benne. Maga a folyamat, emelgetni és lassan megszívni a szálat pedig majdnem olyan szakrális, mint a borozás. Nem láncdohányos vagyok, csak néha ezzel töltöm az időmet és pokolian jólesik. Most is itt van az asztalon a hamutál. Közvetlenül a doboz gyufa és a Tibeti Halottaskönyv mellett, aminek nekiugrottam ezen a csendes vasárnap délutánon. Azt már a bevezetőből látom, hogy nem ez fogja nekem elárulni, mit csinált velem Alignak a Vörös Hold éjszakáján és különösebben nem ragad meg az eszméje sem, de ha már elkezdtem, végig fogom olvasni, mert nem árt ilyennel is találkozni. Jobban fogom érteni a tibeti hagyományokat, a buddhistákat. A mű nyelvezete pedig megkapóan régies, ódon, szépirodalmi élményt is nyújt. Lehamuzom a bagót és megint szippantok egyet belőle. Még 1-2 korty, aztán folytatom az olvasást, de most csak nézem a hűvös alaszkai fényt. Itt is úgy ragyog a kora esti, lemenőfélben lévő Nap, mint Marseilles tengerpartján, csak egész más körítésben. És egész más az is, aki néz bele a nagy csillag távolabbnál is távolabbról érkező, életet lehelő fényébe. És...füst, ami felszáll a napfény elé, kicsit belerondítva az amúgy nyitott ablaktól friss levegőbe. A háttérben halkan szól a lejátszóból egy lemez, aminek a hangulatára csak ráerősít a bagószag és csak úgy szárnyal a szabadságérzetem. Érdekes jelenség ez, hogy majdnem ugyanolyan jól érzem magam, mint vágtázva a hegyoldal szikláin vagy fákat kidöntve egy erdei vadászat során. A modern ember prérije az ilyesmi... No, még egy slukkot!
Mert az élet nem állhat meg. Ez az örök igazság, melyet meg kellett tanulnom az elmúlt fél évszázadban, amit egy feleolyan idősnek kinéző testben leéltem. Bármi is történik, bárki is megy el, amíg a lábunk éri a földet el kell fogadni, hogy tovább kell menni. Ez az, amit nagyon hamar meg kell tanulnia egy őrzőnek. A mi életünk már csak ilyen, nehéz, többször szembesülünk a kudarccal, mint mások életük során akárhányszor. S nem csak azért, mert tovább élünk az átlagembereknél. Hanem azért, mert nehezebb az életünk az átlagembereknél és olykor már csak a takarítás marad. Miért is emlegetem ezt most? Mert éppenséggel legutóbb nem jártam sikerrel... sőt, sokkal inkább kudarccal jártam. Nem találtam meg Paloma szüleit, hogy őket életben tartva hozhassam vissza a lányuknak. Nem voltam elég ügyes, nem voltam elég gyors, pedig nem kevés időt töltöttünk el a keresőcsapattal az ügy érdekében. Graham-et sikerült megmenteni, ez tény, de ez nem derített jobb kedvre. Felelősnek éreztem magamat, dacára annak, hogy senki se okolt. Se Paloma, se senki más. De ennek ellenére azóta is ott van bennem a tüske, vádló tekintetet érzek magamon odaátról. Mint ha direkt hagytam volna cserben az "apósomékat" és emiatt lelték volna a halálukat. Igyekeztem leszámolni ezzel az érzéssel, de máig nem sikerült egyszerűen túllendülnöm rajta. Paloma tudta velem feledtetni átmenetileg, de amint elkerültem a közeléből... éreztem, hogy ott van a vádlás a tudatomban. Pedig már eltelt egy ideje, hogy visszajöttem Fairbanks-be. Nem akart ereszteni az érzés és magamat ismerve nem is fog még egy darabig. Azért eléggé bennem tudnak ragadni az ilyesmik, akár hiszitek, akár nem. Most viszont... most viszont dolgom van. Pár napja kaptam egy megkeresést, hogy elő kellene kerítenem valakit. Eddig ezek a munkák az erősségeimnek számítottak, most viszont kissé kétségeim támadtak a fentebb említettek miatt. Ennek ellenére belementem. Nem akartam cserbenhagyni a megbízómat. Szóval belevetettem magam és megkezdtem a kutatást az eltűnt férfi után. Vicces, miért van az amúgy, hogy mikor már a rendőrség se tud mit kezdeni a dologgal, akkor keresnek meg? Mindegy. Nekiálltam lefutni a szokásos köröket. Beszéltem a családtagokkal, kifaggatva őket mindenről a férfi családját illetően. Utána jöttek a közeli ismerősök, barátok. Próbáltam rekonstruálni a fickó mindennapi életét ezzel meg a rendelkezésemre álló papírok által. A fickó nem tűnt bajosnak, egyrészt emberek fuvarozásával foglalkozott vizi úton. A rendőrségi forrásaim is megerősítették, hogy büntetlen előéletű. A fő probléma pedig csak ezután jön. Az ismerősök maximum egy héttel az eltűnésének bejelentéséig tudták rekonstruálni a hollétét. Ez túl nagy intervallum. Valahogy szűkítenem kellett a dolgot és hamarosan meg is lett a megoldás. Szerencsére az emberünk eléggé alapos volt és felírta, mikor kiket vitt a folyón. Ezt a kis füzetet forgatva találtam meg az utolsó embert, akit átvitt... két nappal a bejelentés előtt. Ez adott úgy lendületet a keresésnek, ahogyan kinyomoztam, ki is ez a bizonyos illető. Na itt már volt egy kis balsejtelmem, ugyanis vérfarkas az illető. Bár helyi, mikor kérdezősködtem azt mondták, hogy a normálisabb fajta. Na majd kiderül, ahogy ellátogattam a címre, amit a társaimtól kaptam. Mit ne mondjak, ez lesz aztán a vidám látogatás. Határozottan kopogtam be az ajtón, mikor megérkeztem, majd türelmesen kivártam, hogy ajtót nyissanak. - Szép napot! - köszöntem a férfinek. - Adam Revenor vagyok, a Fairbanks-i Protektorátus tagja - remek vagy Adam, ezt már akkor tudta, mikor meglátott nagyjából. - Egy eltűnési ügyben nyomozok és felvetődött a neve, mint lehetséges szemtanú. Szeretnék feltenni néhány kérdést... persze, amennyiben rosszkor jöttem úgy máskor is visszajöhetek. Legalább is a kényelmes öltözéke, illetve a ház belsejéből érkező zeneszó nekem hirtelen azt az érzetet keltette, hogy éppen valakinek felrúgom a vasárnapi pihenőnapját.
A szoba magányában csak bámulom a hűvösen sötétlő égboltot. Vajon melyik részén járhattam? Esetleg alant tettem egy kört? Vagy olyan helyen, ami nincs se égen, se földön, se alatta és nem lehet megfogni, csak kivételes alkalmakkor. Elindított bennem valamit az a túlvilági kirándulás és sokkal inkább érdekel a szellemek élettere, a mágikus világ, mint előtte. A bor illata bizsergeti az orromat és épp nyúlnék újra a pohárhoz, mikor meghallom a közeledő lépteket. A lakók vasárnap is járkálnak, beleértve persze Mary Mama-t, a közvetlen szomszédomat, akinek kész mennyország a hétvége, mert mindig talál valakit, akit megállíthat, akivel órákig trécselhet. A léptek viszont az én ajtóm előtt állapodnak meg és az energia arra enged következtetni, hogy valaki bele akar mászni a magánszférámba ezen a csendes estén. Rossz fát nem tettem a tűzre, ami miatt lekaphatnának a 10 körmömről és egy ilyen ifjúnak amúgy se lenne esélye. Másról lesz itt szó, talán teljesen közömbös dologról. Netán egy új postás, aki civilben Őrző. A szagot nem ismerem, a kisugárzása nem ősöregre utal. A kopogtatás után méltóságteljes lassúsággal fordulok meg. Nem szólok ki, hogy jövök. Ha fontos, amit akar, adjon cserébe valamit. Időt. Kezdem a játékaimat, amikkel szeretem az embereket manipulálni és összezavarni, közben pedig megfigyelni. Sokat elárul az emberről, amit tesz, mikor várnia kell. Először csak megfordulok, majd a hamutálba teszem a cigit óvatosan, nehogy végigégve az asztalomat piszkolja össze. Az üveglapot könnyű letakarítani, de akkor is. A borból még egyet kortyolok, míg felállok és a papucsomban odacsattogok az ajtóhoz. Kulcs lekap a kis szekrényről, hadd hallja a csörgést. Kilesek a kukucskáló lyukon, ahogy Mary Mama szokott az ablakon unalmas pillanataiban, amikből elég sok van. Sajnos. Markáns arcvonalú fazon és viszonylag fiatalnak néz ki. Elfordítom a zárban a kulcsot és kitárom az ajtót. - Üdv! A köszönésem után megvárom, hogy bemutatkozzon. Nem bízza a véletlenre. Itt a küszöbön közli, hogy a Protektorátusról jött. Egy kívülállónak ez nem mondhat semmit, de nekem nem tetszik, hogy óvatlan. Az arckifejezésemen fáradtságot látni, de csak pressziót helyezek rá, hogy lássam, mennyire bírja. - Biztos, hogy engem keres? Ez csak egy beugrató kérdés, mert nevet nem mondott. Valószínűnek tartom egyébként, hogy nem tévesztette el a címet. Szórakozni akkor se rossz, ha mindent tud és precíz a munkájában. Dolgozzon meg érte, ha segítséget akar. A számlát pedig majd benyújtom, ha úgy alakul. - Máskor se jobb - szól a nem túl szívélyes fogadtatás, a fejemmel mégis intek befelé, majd félreállok, hogy elférjen mellettem. Ne az ajtóban beszélgessünk, mert a falnak is füle van. Ha bejön, az előszobából már láthatja is a nappalit és az én kis szeánszomat, a zene pedig megütheti a füleit. Ha befárad, becsukom mögötte az ajtót és egyre rázárom. Alapvető óvatosság, nehogy váratlan vendégünk jöjjön. - Igazolványt kérek! Hidegen szól a hangom és noha nincs félnivalóm, szeretném látni, kiféle jött hozzám. Vagy magánnyomozói vagy Őrzői minőségben érkezett, ezutóbbi esetén nem kapok papírt. Mindegy egyébként, úgyis a lényeg az, hogy mennyire együttműködő. Ha már idejött, ki lesz elemezve. Ízekre szedem. - Nos, meséljen, mit láttam? Sok mindent látok. Szeretném, ha még több dologról maradna titokban, hogy láttam és nagyon is érdekel, miről van szó. A cigis dobozt felveszem az asztalról, kihúzok egy szálat és a fickó felé nyújtom. Bólintok egyet, hogy vegyen nyugodtan, ha dohányzik. A folyosóról már hallom is, hogy a "kedves" szomszédasszonyom, a ház egyszemélyes térfigyelő és információ-elosztó rendszere már nyitja is az ajtaját, hogy megnézze, kijött hozzám. Szerencsénk, hogy a 90 felett járó nénike nem gyorsvonat, különben nem úsznánk meg a tartalmas hozzászólásait. Lehet, hogy így is bekopog és tuti, hogy Adam távozásakor azonnal ugrik, hogy minnndent megtudjon. Lesből támad...
Csendben álldogáltam kint az ajtó előtt, türelmetlenségnek pedig még csak a nyomát se érzékelhette felőlem. Gyerekkoromban megtanultam már, micsoda érték lehet az, ha képesek vagyunk nyugton maradni és csupán várni, mit hoz számunkra az idő. Így hát ujjaimat összefonva magam előtt álltam, még csak fel-alá se kezdtem el sétálni, hogy na, mikor méltóztatik már Mr. Őslakos ajtót nyitni. Tudtam, hogy itthon van. Ha nem is olyan erősen, mint egy farkas, de bizonyos területen belül egy őrző is megérzi a farkasok jelenlétét. S figyelembe véve, hogy farkas, nem tartottam szükségesnek újra kopogni. Tehát várakoztam, jobb híján megnézve magamnak a környéket meg magát a házat, mielőtt hallottam, hogy nyomódik a kilincs meg nyikordul az ajtó, feltárva előttem az illetőt, kifaggatandó "áldozatomat", ha fogalmazhatok így. Nem szándékoztam a feleslegesnél több időt itt tölteni, elvégre dolgozok, vagy mi a szösz, így hát azonnal a tárgyra tértem és igyekeztem rövid is lenni, amennyire csak lehetséges. - Természetesen, Mr. Chesterton. Tudakozódtam, mielőtt idejöttem, ez már csak természetes. Nem szokásom anélkül bekopogni egy vérfarkashoz, hogy előzetesen te tudakozódtam legalább a külső jegyeiről, személyiségéről, meg ilyesmi, főleg, hogy tudjam, hogyan viselkedjek vele. Na bumm, ezt most úgy mondom, mint ha lépten-nyomon beléjük rúgnék, csak úgy, heccből. Pedig Emma és Sarah is megmondhatják, a-aaa, engem nem ilyen fából faragtak. Messze nem, valószínűleg ezért vagyok még mindig életben, bár még mindig eléggé fiatalnak számítok. Mindenesetre a megjegyzése is arra késztet, hogy akkor jobb lesz ezt hamar letudni. Rossz időben húzogatni egy farkas bajszát az időpontot illetően sose kifizetődő. - Köszönöm - mondom, miközben beinvitál, majd a nyomába szegődök, hogy ha azon belül mozgunk, persze csak tisztes távolságban. Nem állok neki körbenézni, elvégre nem háztűznézőben vagyok. Így is elég információ éri el az agyamat másodpercek alatt, melyek jelzik, hogy valóban nem pont a legjobb volt az időzítés. Mint amikor betoppanunk a csendes pihenő során valakihez, egy az egyben olyan érzésem van. A lágy zeneszó, no meg az alkohol és dohányillat elég meggyőző bizonyíték számomra erre. A kérése jogos, neki is állok kutakodni a zsebemben, mire előhorgászom a magánnyomozói igazolványomat és felmutatom neki. Adhattam volna névjegykártyát is, elvégre Summernek hála már azt is nyomtattam, de szerintem eléggé bunkó húzás lett volna tőlem, mint ha csak reklámoznám magam, pedig senki se kérte. Szóval miután túlvoltunk mindezen, előhúztam a noteszomat az egyik zsebemből. - Családi megbízásból nyomozok - mondom, miközben előhúzok egy fényképet a noteszból és átadom neki. - Úgy tudom, ismeri ezt a férfit. Robert Daylon, harmincegy éves fairbanks-i lakos. Egy hónapja minden előzetes jel nélkül eltűnt, a rendőrség azóta nem találja. Bentley Island-re fuvarozott embereket vízi úton, ennek kapcsán kerül Ön a képbe. A fuvarozói feljegyzései alapján Önt két nappal az eltűnése előtt szállította át a szigetre, ezzel valószínűsíthetően Ön találkozott vele utoljára - itt várok egy kicsit, azért, hogy megerősítse az elmondottakat, majd utána. - Szeretném ha elmondaná nekem, mit tapasztalt Mr. Daylon kapcsán aznap. Hogyan viselkedett, nem volt-e feleslegesen feszült. Emellett szeretném megtudni, hogy miután átértek és még volt rálátása, nem találkozott-e valakivel, vagy hogy egyáltalán mit csinált az utat követően. Fussuk le azokat a kötelező köröket... magamban pedig nagyon reméltem, hogy nem zsákutcára bukkantam, mert akkor tényleg meg leszek lőve.
Akárki is ez a pasas, nem valami ideges típus. Megtanult várni. Ez szimpatikus így önmagában, legalább nem sürget. Az első próbán átment. A másodikon is, miután elárulta, hogy engem keres. Jobb azért biztosra menni, érhetik meglepetések az embert, ha túl sok mindent biztosra vesz. Egy sztoikus bólintással veszem tudomásul, hogy én vagyok, akivel beszélni akar. Még érdekesebb. Mi az, amit vasárnap kell tőlem megtudakolni, személyesen, a lakásomon? - Rendben, Mr. Revenor. Kíváncsian várom, milyen nyomozásban remél tőlem segítséget. Nia szerintem sárgaságot kap, hogy ebből ki van hagyva. Annyi izgalmas ügyünk volt már, amibe véletlenül keveredtünk bele. És olyan jó volt vele ilyeneken dolgozni. Sajna ezt most ki kell hagynia. Hacsak nem lesz valami utóélete a dolognak. Na, de egyáltalán miről van szó? A fickó nem izgatott, szerintem nem gyanúsítottként hallgat meg. Joga se lenne hozzá amúgy és erről szépen tájékoztatnám is, ha ilyennel próbálkozna. Finomodtam, de azért tudok még szóbeli pengeváltásokat... - Ühüm. Emlékszem rá. Nagydumás fickó volt. A testvérével és az apjával viszik a vállalkozást. Nem élveztem túlzottan, hogy mennyit beszél, főleg, hogy ijesztő történeteket adott elő. Nia-t is kemény fából faragták, de ha már piknikezni megyünk, ne horrortörténetekkel melegítsen be a kedves fuvaros úr! Most meg eltűnt. Na, ez érdekes... Beleszívok abba a cigibe, amiből Adam végülis nem kért. Mintha észre se vette volna, hogy megkínáltam, nem foglalkozott vele. Kérdez, de én is fogok kérdezni. Az információnak ára van. Nálam mindenképp. - Nem volt feszült, jó kedve volt. Mondom, szórakoztatott minket a barátnőmmel, mikor fuvarozott a motorcsónakjával. Elmesélt egy történetet, hogy előző nyáron, tavaly júliusban egy csapat egyetemistát vitt át a szigetre és az egyik infarktusban meghalt. Még meg is őszült. Daylon aggódott is értünk, hogy ott akarunk sátorozni. Azóta ennek utánanéztem és a hírekben is benne volt, Adam is emlékezhet rá. - Visszaúton már az apja, Trevor hozott minket. Ő hasonló mentalitású, de ha a család bérelte fel, akkor ezt biztosan tudja. Szigorú szemekkel szögezem a falhoz a nyomozót. A háttérben szól a kellemes blues. Nem halkítottam le, így is halljuk egymást. Nem szoktam bömböltetni. Akkor átjönne Mary Mama és rég lejárna a lemez, mire befejezné a történeteket az unokáiról meg a templomi barátnőiről. Lehet, hogy még ma is találkozunk vele, mert kiszagolja, mikor a legrosszabb megjelenni. Istenadta tehetsége van hozzá... - Lehet, hogy láttam még mást is és el is mondom, de ha már ide jött, maga is mondhatna egyet s mást. Például harcos, mágus vagy gyógyító? Érdekes alak, nem tudom eldönteni róla, melyik testhezálló neki. Nem informátor, mert azok rejtőzködnek, Adam energiáit viszont érezni. Határozott, lehet akár harcos is, a mágia magaslatai és a gyógyítás pedig nem olyan, ami csak úgy lerí minden gyakorlójáról. Tőle akarom hallani, hová tartozik. Nem érzem túlzásnak a kérdésemet. Folytassunk párbeszédet, ha szeretne még valamit hallani. Egy Őrzővel nem árt jóban lenni, segíthetnek elintézni ezt-azt. Amúgy meg lesz még mit mesélnem, mert voltak ott fura dolgok...
Csendben hallgatom a beszámolóját az aznapi történtekről. Nem igyekszek látványosan ráncolni a homlokomat, elgondolkodtató arcot vágni, meg a társai, ahogyan az sok szakmabeli megjátssza, csak hogy mutassa, ő mennyire rajta van az ügyön. Nem kellett mimikát adnom külsőleg annak, hogy időközben lázasan forogtak az agykerekeim, próbálva összeilleszteni a képkockákat. Azokból, amit elmond nekem, nagyon úgy tűnik, hogy külső ránézésre rendben volt az illető azon a napon. Farkas a másik, szóval ha nagyon frusztrált lett volna azt biztos megérzi, persze az megint más kérdés, hogy ezt közli-e velem. Ám a leírt viselkedés egyáltalán nem árulkodik egy bizonyos, klasszikusnak nevezhető eltűnési esetről. Ami nem is kimondottan eltűnés, hanem megszökés sokkal inkább. Mikor valakinek nem túlságosan fekszik az adott környék, problémák vannak a családdal, kifejezetten az asszonnyal, akkor nemes egyszerűséggel fogják magukat és lelépnek. De ez még mindig a ritkább variáció, van egy másik is. Mikor megrendezik a saját halálukat, kilépve a család életéből. Ám nagyon úgy tűnik, hogy most nem ez áll fenn, elvégre se halálesetről nincs tudomásom, sem pedig a férfi nem mutatott olyan viselkedést a felvett adatok alapján, ami a távozási szándékra utalna. Nem, itt valami másról lesz szó. - Mennyi idő telt el az Ön szigetre való megérkezése és a távozása között? Őszintén szólva ez egy olyan része volt ennek a históriának, amit nem teljesen értettem. Napokkal korábbra állították a családtagok, hogy utoljára találkoztak volna az "áldozattal", de érdekesmód azért tudták egymást váltani a műszak alatt. Erre pedig az apja csak a jól rá jellemző módon, amire Mr. Chesterton is felhívta a figyelmet, megvonta a vállát és mondta, hogy olajozottan dolgoznak. Aha, olajozottan, de egy telefont luxus megejteni, hogy biztosan jöhet-e a váltás. Valahogy az ilyenek túlságosan is merő véletlennek tűntek ahhoz, hogy bekövetkezhessenek. Mondjuk a kép is eléggé szürreális lenne, hogy valami köze lehet az apának a fia eltűnéséhez, de sose lehet tudni. Túlságosan sok mindent láttam ahhoz, hogy ne higyjek az ilyen eshetőségekben. A következő felvetésére viszont csak felvonom az egyik szemöldököm. Most ez mégis hogy kerül ide? Mert hogy nagyon eltértünk egyik pillanat alatt a tárgytól, az biztos. Viszont megőriztem a hidegvéremet. - Fogalmazzunk úgy, hogy ha vészhelyzet van, én megyek a terepre. Direkt nem mondtam ki. Ennek oka egyszerű. Nem őrző ügyben voltam itt, mondhatjuk, hogy civilben... a farkas viszont olyan információval akart seftelni velem, ami ettől elüt. Neki talán nem volt túlzás a kérdés, de kíváncsi lennék, mit mondana, ha én kezdenék el kérdezősködni a falkában való szerepéről. Minimum lenne szerintem, hogy kihajítana a házából és az már a vérmérsékletétől függene, hogy repülnék, vagy a csak szavakkal beérné. Valószínűleg náluk az információk titkosabbak, ne tudjátok meg, milyen falkataggal beszélni és milyen nehéz belőle konkrét dolgokat kiszedni... ám az őrzőknek is megvannak a maguk a dolgai. Hogy mégis miért beszéltem valamit, még ha sejtelmesen is? Elég értelmesnek tűnik ahhoz, hogy kilogikázhassa, s ne mondhassa azt, hogy nem voltam közreműködő.
- Nocsak, nem őrizték meg a papírokat? Pedig kértünk számlát. Még meg is van valahol. Tényleg meglepő. Előre szerződtünk és rögzítettük, hogy 1 út oda és 1 út vissza 3 nap múlva. Egy ilyen szigetre jönni-menni nem lehet olyan egyszerűen. Én még kiúsznék, de az üzlet nyilván nem ezen alapszik. Szerződés, számla, minden hivatalos volt és nyugodt. Családi balhé, meg tragédia nem lógott az arcvonások mögött. Persze nem titok, hogy mi történt, így végül elmondom meglepetten és még mindig Revenor arcvonásait kutatva, hogy mit akar ezzel. Ha tudja, akkor engem akar ellenőrizni. Ha nem tudja, akkor a család stiklije van a háttérben. - Egész pontosan az odaút utáni 3. napon hozott vissza minket Trevor. Valamikor délután, talán 2 körül. Nem láttam rajta semmi figyelemreméltót. Elképzelhető, hogy ha mégis eltűnt a fiuk, akkor ezt már többször megtette és 3 nap nem számít kirívónak. Lehet, hogy csak 1 hét múlva kaptak észbe. Vagy előre meg volt beszélve, hogy egy időre elmegy, de aztán nem került elő. Számtalan lehetőség van. Engem pedig inkább az érdekel, hogy Adam miféle alak és meg is fogom tudni, ha már eljött az oroszlán barlangjába. A kérdés váratlan, de szeretek erős effekteket használni. - Fogalmazzunk úgy, hogy azon a szigeten is járhatott volna kicsit korábban, mint mi. Karjaimat összefonom magam előtt és várok, hogy fog-e még mondani vagy kérdezni valamit. Én még mesélhetnék szagokról és fura erdőlakókról, de megvárom, mit lép a titkos harcos uraság. - Mondja, mióta magánnyomozó? Valahogy egész mást, bölcsész aurát közvetít inkább. Ez a munka is sok gondolkodással jár, de sok dörzsöltséggel is. Ismerni kell az utolsó csövest, az alvilág pár kulcsemberét, néhány arcot az örsről vagy még feljebb. Persze lehet valaki átlagos nyomozó is, de én valahogy többet érzek ebben a fazonban. Értelmet és érdeklődést, csak inkább humán irányba. Nem tudom, miért érzem ezt, de határozottan ezt gyanítom. Adok neki még egy kis csalit, hátha ráharap. - Hallott már Dr. Franklinről? A szigeten van egy birtoka ennek a dokinak, aki egy visszavonult, nyugdíjas kémikus. Nem találkoztunk vele, esetleg csak a feleségével, ha az a nő Franklinné volt. Ha Adam kutatott a sziget után, akkor tud a doktorról, de lehet, hogy még nem arra indult el, hisz miért is nyelne el a sziget pont most egy fiatal férfit, aki már annyiszor járt ott. Én se tudom, de ebből még lehet valami egész érdekes dolog is, ami a Falka javára válhat. Egy rejtőző kóbor, akire le kéne csapni. Vagy valami egész más. A lemez közben lejár és odanézek. Nem indítom újra. Maradhat a csend és s füst együtt. Feszültség van a levegőben, nem nyugalom. A cigiből kell még egy slukk, aztán lehamuzom a tartóban és elnyomom.
- Őszintén szólva az is csodával határos, hogy az Ön átszállításáról tudomást szereztem. A hajójából bányásztam elő a szállításokat tartalmazó füzetet, még a rendőrség se tudott róla. Na ez megint egy olyan dolog volt amin lementem hídba kis híján. Csodálkoztak itt a családtagok, amiért nem találták meg a rendőrök az eltűntet, erre kiderül, hogy nem éppen adtak nekik teljes tájékoztatást. Az egy dolog, hogy az apa is egy nagydumás ürge, de hogy nem az eszéért tüntették ki őket annak idején, arra is mérget vennék. Közben pedig az is kiderül, hogy napokkal később hozták vissza az előttem állókat. Hát ezt már komolyan nem hiszem el, remélem ez nem valami késői április 1-ei átverés, amit a család eszelt ki nagy unalmában, hogy szívassa a hatóságot. De nem, ahhoz túlságosan komolyan tűnik… a család hozzáállása pedig komolytalan, ami azt illeti. - Napokkal később ment Önökért és közben nem is beszélt a fiával, hogy egyeztesse a továbbiakat, hátha változás van – sóhajtok, majd mintegy magamnak megjegyzem. – Remek, Trevor, nehezítsük csak tovább a magánkopó dolgát. Ha ezek után megtalálom az eltűntet az tuti, hogy prémiumot is kérni fogok a sikerért… de nem, ezt még én se gondolhatom komolyan. Nagyon nem az a fajta voltam, aki mások nyomorán áll neki élősködni. Főleg nem akarok addig erre gondolni, míg nem mutatok fel valami eredményt. Utána max gondolok a jutalomra, addig szépen kiverem a fejemből, mert kissé önelégült gondolat előrehozni, amit nem érdemeltünk ki. - Igen, eléggé ismerték őt, kimondottan a partmenti lakosok. Sajnos használható információval ők se szolgáltak, pedig volt, aki napi kapcsolatban állt vele. Bár ha engem kérdeznek eléggé valószínűtlen, hogy valaki kiszáll a motorcsónakjából és baromira nem látja senki világos nappal, merre megy. Ez olyan szintű véletlen amiben nemhogy nem hittem, de őszintén kérdőre vontam az agyuk épségét. Mindenhol van szemtanú, mindenhol vannak szemek, még ha nem is tudunk róluk… pont ezért szoktam általában a környék hajléktalanjait kikérdezni. Félelmetes, mi mindent látnak. Viszont megint egy kérdés én pedig kezdem lassan kétségbe vonni, hogy vajon ki is jött kikérdezni. Egyszer kérdezett, azt mondom, rendben… de hogy megint. Mint amikor valaki igyekszik kipuhatolni rólam, ki vagyok. - Ha jól számolom tizenhét éve, folyamatosan – adom meg neki a választ, a megjegyzésére pedig úgy döntök, elcsepegtetek neki némi információt. - Valószínűleg azért érzi így, mert Kínában nőttem fel, keleti minták alapján. Az őrző dolgokról nem voltam hajlandó beszélni, ezek közös dolgok voltak, amik nem alku tárgyai. Az viszont már rajtam áll, hogy a magánéletemből mennyit adok ki. A származásom jelentette ellentmondások amúgy le szoktak csapódni előbb utóbb a farkasoknál. Túlságosan nyugodt természet vagyok ahhoz, hogy egy átlagos nyugati lehessek. Ez már a keleti emberek hidegvéréhez tartozik, akik sokkal többet tudnak az életről, mint ideát valaha tudni fognak. S jól sejti: megvannak a kapcsolataim. - Igen. Dr. Abraham Franklin, azon kevesen tudósok egyike, akik itt élnek Fairbanks-ben. Fiatalkorában főleg az állatok kémiai folyamataival foglalkozott, ezzel alapozta meg a nevét. Öt éve nyugdíjba vonult, nemrég költözött a feleségével ide – röviden tömören ennyi. – Tán úgy gondolja tudhat valamit? A tény, hogy a férfi felhozta, illetve hogy a doki birtoka Bentley Island-en van, eléggé adja magát. Bevallom, őt speciel nem kerestem meg, pláne azért nem, mert időpontot se tudtam kérni tőle. Eléggé magának valónak tűnt, ráadásul mindenhol azt hallottam róla, hogy eléggé csodabogár egy pasas. De vajon tényleg köze lehet a dologhoz? Nehezen tudnám elképzelni, hogy egy nyugdíjas benne van ilyesmiben, de a mai világban…
Trevor a hajót magabiztosan vezette, de lehet, hogy szakbarbár és bármi máshoz annyit ért, mint taxisofőr a gazdaságpolitikához. Nem nehéz elhinni. Elég egyszerű gondolkodású fazon és találhatott hasonlókat, meg ugye ezt adta át a fiainak. A magánnyomozó viszont ügyes, hogy megtalálta a feljegyzést. Egy pont neki. - Azt nem tudom, hogy beszélt-e vele. Be nem állt a szája, de a gyereket nem emlegette. Mennyire az agyamra ment akkor! Elindultunk kirándulni, távol a belvárostól és egy kéretlen idegenvezetést kaptunk. Szerencsére rövid volt az út, utána pedig nyugtunk volt. De ez az eltűnés nekem is fura. Ha összekötöm azzal, amit hallottam a szigetről és amit éreztem, akkor van némi nyom, de ezzel még várok. Lehet, hogy direkt hallgatnak, mert nem mernek mindent elmondani. Félnek, hogy hülyének nézi őket a magánszimat, pedig nem egy átlagos fickó, de ezt szerencsére nem tudják. A magyarázat hagy egy kis kívánnivalót maga után. Kínában is sokféle kultúra van, de ha arra gondolok, hogy a testet és a lelket egyaránt ápolják, tovább élnek, mint a nyugati ember és mekkora hatalmi rendszert építenek ki, akkor valahol érthető a mentalitása. Egzotikum. - Melyik harcművészeti ágat műveli? Én a savate-t, egész a megjelenése óta. Még Franciaországból hoztam. Az Őrzők mindent tudnak a múltamról és nem is szégyellem ezt. Edzésekre pedig lejárok, szóval az végképp nem titok, mit kedvelek. Szerintem belefér egy kis magánbeszélgetés. Ha nem érzi úgy, hogy kiadja az ütőkártyáját. Szegénységi bizonyítvány, ha egy Őrző nem meri elmondani, melyik stílusban harcol, hiszen velük van az erő és a mágia, meg ugye az se dönt a porba mindent, ha tudom, melyik ágban harcol az ellenfél. Sok egyéb szempont is van. - Könnyen lehet. Azt hiszem, a feleségével találkoztunk. Victoria Milkins, egy idősebb hölgy, aki tuskót hordott a karjaiban, mint egy kisbabát. Elég fura volt. Esélyes, hogy itt valami komolyabb machináció van. Olyan, ami már túlmutat a magánnyomozói hatáskörén. Én nem tudtam ennyit a dokiról, csak annyit, hogy kémikus. Ha állatspecialista és valahogy elbírt egy kóborral, azzal a nősténnyel, akinek a szagát éreztem, az elég érdekes. Ahogy az egész erdő is a csendjével, az átkozott csendjével, mintha minden állat elmenekült volna. Meg a tuskós nő. Az éjszaka közepén flangál egy elemlámpával és majd megőrül, hogy menjünk vele vendégségbe a férjéhez. Lehet, hogy prédát akart vinni egy kísérlethez? Mint Lawrence-ék. Az se volt semmi és ők a háziorvost avatták be, aki szintén tudós volt mellékesen. Azt hiszem, innentől már komolyabb a tét, minthogy szórakozzak ezzel az Őrzővel. - Adam. Azt hiszem, a legjobb, ha most azonnal autóba ülünk és elmegyünk arra a szigetre. Nemrég járt ott, ismer olyan helyet, ahol kevesen fordulnak meg és könnyű átjutni a folyón? Odamegyek a lemezlejátszóhoz, megnyomom a gombot, hogy kiadja a CD-t. Nem jó neki, ha túl sokáig benne van, ezt hallottam. A zenét pedig meg kell becsülni. A tok ott van mellette. Szépen belehelyezem, aztán felmutatom és a nyomozóra nézek. - Ismeri Hugh Mortimert? Érdemes meghallgatni, ha bírja a blues-t. Egy rajongó mosolyával reklámozom az előadót. Tényleg kedvelem, szívből ajánlom. Valahogy benne van a 2-300 évvel ezelőtti zenék érzésvilága, igen gazdag érzelmekben. A lemez a helyén van, a lejátszót még kinyomom. Megvárom, míg kialszik a gomb. Még az ablakot kell becsukni, aztán cipő, kabát és mehetünk is. Én biztosan megyek, akkor is, ha Adam nem kíván velem tartani. De remélem, jön, mert jó lenne együtt megoldani ezt az ügyet és hát nem az árt az Őrzőkhöz benyalni magam. Némelyikkel jóban vagyok, kértem és kaptam is segítséget, miért ne tegyem most is? - Kocsival van? Ha nem, szívesen elviszem.
Néha őszintén elgondolkozok rajta, hogy mi az öreganyám térdekalácsáért választottam pont ezt a hivatást és szívatom magam. Hogy miért? Mert a nyomozás során mindig, szinte minden egyes alkalommal kiderül, hogy a felfogadóim nem voltak éppen alaposak. Mire az ügyek végére érek, kiderül, hogy a lehetséges információnak még csak a felét se mondják el, mert nem tartják fontosnak... aztán ahogyan haladok előre, számolok be a haladásról, akkor derül ki, hogy basszus, ezek itt sunnyogtak, én meg igazából egy helyben toporgok, mert semmi új nem derül ki. Nekem pedig csak nyelnem kell egyet, mély levegőt venni és folytatni az ügyet, mert végső soron én ezért kapom a pénzemet és pont ezért nem küldhetek el senkit a francba. Mondjuk amilyen beállítottságú voltam nem is tenném meg, elvégre azzal meg aztán főleg nem fogunk előre menni. Ám van egy olyan sejtésem, hogy ha legközelebb találkozok Trevorral biztosan nem fogom neki megköszönni ezt a felszínes beszámolót. - Wing Tsun Kung Fu, Leung Ting iskolája nyomán - tény, farkasok ellen nem feltétlenül hatásos, de a harcművészet nem feltétlenül erről szól. - Tán részt vett a megalkotásában? Sosem lehet tudni, elvégre amilyen sokáig élnek a farkasok könnyen lehetséges, hogy egy-egy pár évszázados életútba belefért egy harcművészeti/küzdősport stílus létrehozása. A viszont érdeklődés is egyfajta saját dolog, elvégre ha már így nőttem fel, nyitott voltam más stílusokra. Csak a sajátomat gyakoroltam, de az eszmefuttatásoktól nem voltam mentes. Beszélni meg beszéltem róla... annyira nem nagy információ igazából. Mert ha valaki azt hiszi, hogy ennyiből akkor tudni fogja a nagy titkot velem kapcsolatban. A kung fu csak a fegyvertáram egy részét alkotta és nem is feltétlenül fegyverként tekintettem rá. Sokkal inkább életmódként. - Vagy machináció, vagy kifogtuk az egyetlen olyan tudósfeleséget aki nehézatlétikát művelt életében és még mindig szívós. A hangsúlyom elárulta, ezt még én se gondoltam komolyan. Nagyjából ennyi erővel azt is mondhatnám itt a farkasnak, hogy hiszek a tündérmesékben, mert ez olyan szintű blama volt. Mondjuk egy valamire kíváncsi lennék. Hogy ha valóban félrement valami, akkor hogyan nem figyeltünk fel rá? Ez valóban egy olyan ügy lesz, amit ki kell vizsgálni. - Tartok tőle valóban utána kell járni ennek az ügynek. Találtam egy utat nemrég, amin szárazföldön is megközelíthető a terület. Kicsit nehéz terep, de bőven járható. Mondjuk kíváncsi lennék, mi ez a hirtelen jött lelkesedés. Nekem nagyon úgy tűnt, hogy a mai napon még az ajtóig nehezen akart volna eljönni, nemhogy még szedje magát és kimenjen terepre. Most viszont mint ha feléledt volna benne a láng. Hát rendben van, ha ennyire be akar szállni, én nem leszek semmi jónak az elrontója. A kérdésére csak megrázom a fejem, de megjegyzem, úgyis terveztük Palomával, hogy tartunk egy kis laza napot valamikor, majd belehallgatunk. Vérfarkas ajánlásával... oké, én se leszek reklámmanager. Viszont míg készülődik, nekem valamit meg kell ejtenem. Elvonulok az ajtóhoz és telefonálok. Egyrészt értesítem a többieket, hogy helyzet van, lehet, hogy beszivárgóval van dolgunk... másrészt pedig kérek erősítést. Ez most nem bizalmatlansági kérdés a farkassal kapcsolatban, hanem felsőbb előírás. Mióta Anya-t elvesztették az itteniek, William belénk verte, hogy senki se mászkálhat egyedül a környező területeken. - Megköszönném, ha elvinne. Ugyanakkor útba kellene ejtenünk egy bizonyos helyet.
Miután Jackson volt oly kegyes, s megjegyzést tett az egyik hímre, vagy legalábbis utalt, akkor még inkább úgy éreztem, hogy legbelül szétvet az ideg. Oké, még a virág hadsereget valamennyire sikerült volna lenyelnem, de hogy egy sör mellett vagy mi a fene mellett rólam beszéljenek, az azért már több volt. Mert nem hiszem, hogy csak éppen megemlített volna, mert akkor Jackson se mondta volna ezt. Igyekeztem minél több dolgot kihúzni Jacksonból ilyen téren, s talán ostoba voltam, hogy elhittem neki. De valami miatt inkább hinnék Jacksonnak, mint Stephen-nek, legalábbis jelenleg. De ha hazudott, akkor jobb, ha az a csirkefogó se kerül a kezeim közé a következő napokba. Miközben pedig tartottak a vizsgálatok igyekeztem nem kimutatni azt, hogy kicsit azért felforrt az agyvizem, ahogyan az egyik mesében is volt. Már csak tényleg az hiányzott, hogy a füstöt látni lehessen. Még Abigail-nél is egész jól elviseltem a szerelem témát,- ami szerintem eléggé kizárt nálam-, mint ezt a húzást. Nem is értem, hogy miként fordulhatott meg az angyali teremtés fejében az, hogy képes lennék rá. Illetve ezek után csodálkozik a nővérem, hogy nem akarom senkiből se a jobbik énjét kihozni? Elég őket egyszer vagy kétszer elviselni, aztán mindenki mehet a maga útjára, de ne rólam beszélgessen már a haverjával, vagy ne lepje már el a munkahelyemet virágokkal, s pletykákat adva ezzel a kollégáim szájába. Komolyan, mintha nem lenne elég így is a pletyka a városban. Én nem akarok azon „felnőttek” közé tartozni, akik farkaslakot argentin szappanoperákat megszégyenítő műsorral látjék el. Ahhoz már vannak páran, én inkább élvezni szeretem az élet. Alig, hogy Jackson elment, én is indulni készültem. Jeleztem, hogy rövid időre elhagyom a kórházat és senki se keressen. Biztosan látta az asszisztensem azt, hogy nem vagyok éppen rózsáskedvemben, így meg se próbált marasztalni. Vannak jó páran, akik tudnak segíteni, ha bármi baj van. Nekem most más dolgom van. Nem volt nehéz megtalálnom azt, hogy merre is lakik. Elég régóta éltem már a városban, hogy viszonylag hamar megtudjam a falka társaimat merre is találom. A lépteim eléggé sietősek voltak, mondhatni még menet közben bújtam bele a dzsekimbe is, hiszen már a szellő eléggé hűvös volt. S a látszatot fenn kell tartani, mivel farkasként még a hideget is jobban elviseljük. Na meg fűtött belülről a „szeretet” is, amit az irányába tápláltam. Reménykedtem abban, hogy otthon van, de ha nincs, akkor se érdekel, mert abban az esetben is tuti, hogy házon belül fogom megvárni. Nem fogok én a háza előtt csövezni, nem vagyok valami őrült ex, aki zaklatni akarja őt. Sokkal inkább egy dühős falkatárs, egyéjszakás kaland? Hmm, nem is tudom, hogy melyik a jobb kifejezés, de talán az első inkább. Hiába honolt már kint hideg, mert még az se volt képes a forró véremet lehűteni és hamarosan már a lakása előtt álltam. Sietve kezdtem el kopogni, verni az ajtót, hogy biztosan meghallja, ha sokáig nem nyit ajtó, akkor nem kizárt, hogy ajtóstól rontok be, ha pedig kinyílt az ajtó, akkor első lendülettel megpróbáltam lekeverni neki egyet. Igen, köszönés helyet így is lehet kezdeni.
It's the eye of the tiger It's the thrill of the fight Risin' up to the challenge Of our rival
And the last known survivor Stalks his prey in the night And he's watching us all with the Eye of the tiger
Ó, szép fenyő, ó lucfenyő! Egy karácsonyi témájú blues-lemezt hallgatok, miközben a nappaliban központi helyére állítom a fenyőt. Most hoztam haza, tiszta gyantaszag, meg tűlevél vagyok. Egy csipetnyi természet. Nem is akartam műfenyőt, ha már elfér az eredeti. Beleállítom a talpba, amibe éppen belepasszol, mivel így faragtattam. A díszítéssel még ráérek 2 nap múlva, de addig is illatozzon. Az ablakot is kinyitom kicsit, mert friss levegőre szükség van. És kivételesen nem cigizek. Pedig nagyon rászoktam. Most nem kell. Épp leülnék a kanapéra, hogy kezembe vegyem A marsit, amit nemrég kezdtem olvasni. Csak a 10. oldalon tartok, de vannak kétségeim, hogy mennyire fog tetszeni... A filmet nem láttam, viszont hallottam, mekkora durranás volt a könyv és szeretek új köteteket olvasgatni, úgyhogy ezzel leptem meg magam nemrégiben. Amúgy nyugis nap volt, már szabadságomat töltöm és a tervek szerint némi olvasgatás után majd körbenézek a Falkában, hogy kivel mi újság. Meg esetleg az Őrzőknél is. Mostanában egész sokukkal dumáltunk többet és mélyebben. Például Roxannel, aki anyuka lett és egész megváltozott. Vagy Jackson, a lesérült sportoló, akivel közös bevetésen voltunk és utána még megittunk egy kis jóféle bort, mellette pedig sok mindenről eldiskuráltunk. Vicces gyerek az, még pelus a fenekén van Őrző szempontból, de jó arc. Hajolok a könyvért, mikor kopogtatást...mit kopogtatást, vérmes dörömbölést hallok. Nem vártam vendéget, de végülis jöhet. Kieresztem kicsit az energiáimat, amik a szaglással együtt elárulják, hogy mi van. Elmosolyodom, mert Maeve-ről hallani mindig jó. Ő erre biztos nem számít, hisz az első találkozásnál is kapott hideget-meleget, azóta meg nem igazán kerestem. Nem akartam rászállni. Így a legjobb, hogy ő jött el hozzám. Igazából van egy tippem, hogy miért. Kavartam kicsit, hogy ne tudjon kiírni az életéből. A hírnek nagy hatalma van... - Neked is szép napot! Köszönök, miközben látványosan elfordítom a fejem, mintha csak a pofon erejétől tenném. Hagytam, hogy legyen egy kis sikerélménye. Jobb kezemmel megsimogatom az arcomat ott, ahol bepirosodott. Aztán visszanézek és kitárom az ajtót. Most már kap egy mosolyt, mert nem hiheti, hogy ennyivel letaglózott. - Gyere be, megbeszéljük, mi nyomja a szívedet... Hallom ám, hogy a szomszédban már zörög a kulcs. Mary Mama résen volt. Szerintem megint az előszobában tipródott, hogy mikor hall valamit, amire le lehet csapni. Unatkozó nénike, ilyenkor pedig mint a keselyű, ráveti magát a lehetőségre, hogy valakinek elmondja élete és unokái történetét. Huszadszor is. Ha Mae nem jön be, tutira nem ússzuk meg. Ha bejön, akkor is képes átkopogni, sőt örülni fog, hogy dupla társasága lesz... Lerendezem én, de kellemetlen. Mindig az... Tigrisszemekkel figyel. Most is, mikor harc van készülőben...
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Elsétálhattam volna, mintha a közelgő karácsony szelleme bennem is otthonra lelt volna, ami igazából igaz is volt, csak az volt a bökkenő, hogy pillanatok alatt távozott belőlem, amikor meghallottam azt az irodámban. Tudtam én kedves is lenni, meg igazán szerethető is, vagy legalábbis Abie szerint képes voltam rá, de jelenleg nem tűntem túl békésnek. Nem is értem, hogy miért jó a szerelem, hiszen a férfiakkal csak a gond van, de tényleg…Van az a játék is… Angry Birds. Nos, szerintem jelenleg arra a piros madárra hasonlítottam, ami képes bármikor felrobbanni. Lehet, hogy nem volt jogos a kiakadásom, de számomra annak tűnt, így a világ meg gondoljon azt, amit akar, engem nem izgat. Az ajtót se kíméltem és tényleg képes lettem volna feltörni a zárat, ha nem nyitja ki. Először tuti megpróbáltam volna a filmekben mutatott trükköket, volt már, hogy hasznát vettem, de ha most nem sikerült volna, akkor tuti, hogy ajtóstól megyek be, mert az is biztos, hogy nem ültem volna le a szőnyegre – már ha volt ilyen az ajtója előtt – kitéve magamat a kíváncsi szempároknak. Szép is lett volna, ha idáig süllyedek. Na, azt már nem! Nem fogok én senki lakása előtt csövezni, vagy legalábbis nem az övé előtt és pletykákat adni a szomszédok, majd pedig talán a város szájába. Elég volt az, ami most jelenleg a kórházban zajlik. Alig, hogy az ajtó kinyílt a kezem lendül, csak utána gondolok bele, hogy amúgy lehetett volna más is, aki ajtót nyit, hiszen most egyáltalán nem figyeltem a farkasom által kiszűrhető dolgokra. Szerencsére viszont ő állt ott és ő kapta meg a pofont. Mondhatnám azt, hogy „Meglepetés”, viszont szerintem már így is sejti, hogy mennyire lehet csodás hangulatban. Arcának elfordulása nem túlzottan érdekel, vagyis nem hat meg, ahogyan a kedves köszönése se. Viszont annál inkább „örömmel” tölt el az, hogy a tenyerem helyén egy kisebb piros folt jelent meg, bár nem fog sokáig megmaradni. Amikor pedig beinvitál, s hallom, hogy valahol fordul a kulcs, akkor minden habozás nélkül belépek az ajtón. Nincs kedvem nyilvánosság előtt folytatni ezt a dolgot. - Szívemet? – szólaltam meg egy kisebb hitetlenkedő nevetés keretében, majd egyszerűen lerúgtam magamról a cipőmet, hiszen ennyi tisztelet még belém is szorult, hogy ne járkáljam végig a házát a koszos cipőmmel. - Mégis hogy a francba volt hozzá bátorságod? - kérdeztem tőle dühösen izzó tekintettel. Bár az se biztos, hogy tudta mire gondolok, mert még magam sem tudtam pontosan. Talán azt, hogy csak úgy trécselt Jacksonnal rólam, s arról, ami esetleg történt köztünk, vagy a virágokra inkább? Azt hiszem, hogy mind a kettőre. A kezem pedig egy pillanatra ökölbe szorult, s az se kizárt. hogy újra meglendítettem, hogy betörjem az orrát mérgemben – „picit” én is túl harcias tudok lenni, ha valaki felhúz – de arról fogalmam sincs, hogy célba találtam-e. Kit érdekel. Egyszerűen csak dühös voltam rá, amiért ezt tette. Persze, egy normális nő majd kiugrott volna a bőréből, de én nem voltam se normális (átlagos), illetve semmi se volt köztünk. Jól éreztük magunkat és ennyi, vagyis gondolom….
Small town gang yeah we get so bored That I stole a shotgun and robbed a liquor store We're running these streets, we're the mustang kids Only doing what we want and don't take no shit
I might seem wild but momma raised a gentleman In another life, no telling who I would have been Now you're a king or a boxer in a ring, But I'm just me so I sing
Az van, hogy ez már akkor sem tetszett, amikor a Lakban egymásnak estek, pont úgy. Csodás volt végignézni, mondanom sem kell, de megtettem, mert kíváncsi voltam, mi jön még utána. Némi csalódottság színezi a lelkemet, mert ez az én szememben határozottan nem az a vigyázok rá kategória. A pillanatnyi öröm nem érhet fel azzal, hogy valaki lelke egyensúlyban és rendben van. Én igyekeztem vigyázni rá minden alkalommal, amikor csak módomban állt, és találkoztam is vele a megbeszéltek szerint farkas alakban, de nem akartam, hogy tudja, ki vagyok. Nem kellett tudnia, addig biztosan nem, amíg úgy néz ki, hamarosan meg fogok halni. Követtem Maevet, sokszor megteszem, de igyekszem elkerülni a korábbit, a magánélete nem érdekel, addig nem, míg nem Stephenhez vezeti, miképpen most is. Könnyedén suhanok be mellette az ajtón, amíg pofozkodik, el kell ismernem, ez azért egy kicsit tetszett, de bármennyire is szeretném a műsort nézni, jelenleg inkább én kívánok műsort szolgáltatni, és meg is fogják kapni. Hallom, hogy becsukódik az ajtó, én magam nesztelenül osonok be a fürdőbe, és húzom be magam után az ajtaját, hogy ott felfedve magamat dobjam le magamról az összes textilt, és álljak be a fürdőkádba a zuhany alá. Tudom, nem szép dolog bekavarni, de őszintén szólva most pont nem érdekel, mi a szép. Az sem volt az, hogy meghúzta azt, akire vigyáznia kellene, bármilyen legyen is Maeve maga. Rá is rávarrnám legszívesebben a bugyit, mert szemmel láthatólag gondot okoz neki magán tartania. Könnyedén engedem meg a vizet, és hagyom, hogy eláztasson tisztességesen, mintha valóban a zuhanyzás lett volna a cél, egy kevés a hajamra is kerül, csak a látszat kedvéért. Az még Rockynak is csodás újdonságként hathat majd, hogy van valaki a fürdőjében, de nem ostoba, nem véletlenül választottam őt, le fog esni neki, miként talán az is, hogy ez jót sajnos nem jelenthet, de nem is akarom, hogy ezt higgye. Most nem áltatnék senkit. Úgy röpke három perc telik el addig, míg nem érintik meztelen talpaim a csempéket, és indulok az ajtó felé, hogy kicsit kitárjam azt. - Macikaaaaaa, nem úgy volt, hogy jössz zuhanyozni? Kukucskálok ki az ajtón, bár ha nem jöttek beljebb, még úgysem látszom, de hogy hallani hallatszom, az egyszer biztos. Engem egyébként felettébb szórakoztat a dolog, és amennyiben nem kifejezetten vadulnak el a dolgok, bánni sem fogom. Ha mégis, akkor semmi köszönet nem lesz ebben a napban, mert én is tombolni fogok, azt pedig szerintem senki sem akarja.
A nagyvonalú fogadtatás, amivel hagytam magam megpofozni, nem sokat ért. Enyhe megkönnyebbülést látok csak, de ez még édeskevés. Annak örülök, hogy nem akarja világgá kiabálni a dolgot. Én félig-meddig ezt tettem. Ha már más is hozzám köti, akkor nem hagyhat ki az életéből. Egyszerűen nem mehet el mellettem szó nélkül. Sunyi módszer, olyan igazi Árny taktika. Annyira szemét voltam vele, hogy alig érezhette, mit akarok valójában. Támogatni, de úgy, hogy ne vegye észre. - Mihez is? Adom a hülyét, pedig sejtem, hogy Jacksontól valahogy visszajutott a fülébe a dolog. Vagy sokadik kézből, az pedig még érdekesebb. Nem fogadtunk titoktartást és bűnt se követtünk el, hogy egymásnak estünk. A diszkréciónak pedig megvan a helye és annak is, hogy mikor kell vele visszaélni. Szándékos, célzott pletyka volt ez. A kis rejtőzködő majd megnyugszik. Akár az én hangomtól, aminél a karácsonyi zene is hangosabb a lemezjátszómból. Épp vált és egy feszes tempójú, bulis blues zendül fel. A karácsonyfa illata pedig mindent betölt, talán a harag elnyomására is alkalmas lesz. Az újabb ütést már nem fogadom el, mert kétszer nem engedem ugyanabba a folyóba lépni. Nálam is vannak határok. Egy finom savate-mozdulattal elkapom a karját és leszorítom, aztán elengedem. Érezze csak, hogy ezt a szituációt nem erővel kell megoldani. Az nem illik hozzánk, elvégre az árnyék nem üt, hanem oson és a lélekbe lopakodik be, hogy alattomosan tegyen-vegyen. Pont mint az, aki növeli a vízszámlámat a fürdőben locsogva. A szellemek nem így szokták kezdeni az ismerkedést, arról már hallottam, hogy sokadik fokozat a tárgyak mozgatása. Betörő nem képes engem kijátszani, kivéve egyet. A legprofibbat. Szóval Nagyikám ott tanyázik a zuhanynál. És nem véletlenül. Most legalább megvan a biztos tudat, hogy figyel. Múltkor csak sejtettem, de nem derült ki. Elvigyorodom a hangok hallatán. Még úgy is, hogy gyorsan átfut a fejemen, mi lesz ebből. Egy kóbor nőstény pucérkodik nálam, ez előbb-utóbb kiderül, még akkor is, ha most rejti az energiáit. Aztán történetesen pont ő az, aki rám bízta Mae-t, így még nagyobb lesz a meglepi. Nagy vonzalom nem alakult ki, de most legalább azt is látom, hogy reagál, hogy rajta kívül más nőre is ránézek. - Manócska, légy türelemmel! - szólok közönyösen, ahogy a hang irányába fordulok. Ez most egy színjáték lesz és nagyon meg kell gondolnom, mit mondok. Minél kevesebbet. Meghagyom őket egymásnak, nekem egy gond is elég. Ha meglátom Eska arcát, mosolyognom kell, de utána megint Maeve kapja a figyelmet. Kezeimet széttárom és pofátlanul vigyorogva felteszem a kérdést: - Egy italt? Harapnivalót? Valójában dolgoznak a fogaskerekek, hogy ebből a szorításból hogy keveredek ki. Úgy gondoltam, van még idő hosszasan elnyújtani a megismerkedést, de Eska gyorsabb tempóra gondolt. Vagy direktebbre. Vagy tök másra, amibe nem fér bele a kanapézás, meg a kérdés-kérdés harc, amit a fiatal nősténnyel profi szinten űztünk múltkor.
// Helló, Nagyi //
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Nem is értem, hogy miként keveredhettem ilyen helyzetbe. Miért nem bírtam kivételesen csukva tartani a lábaimat. Akkor nem lett volna mit mesélni és minek visszajutnia hozzám. Természetesen nem minden pletyka igaz, de máskor meg elég, ha csak egy morzsát elszórnak az embernek és az agytekervények beindulnak, hogy vajon mit is mesélhetett az a bizonyos személy egy korsósör mellett, miközben a pulton támaszkodtak, vagy éppen az asztalon. Nem is érdekel. Azt se értem, hogy miként kerülhettem témába, hiszen egyiküknek csak az orvosa voltam és nem is igazán ismertük a másikat. A másikkal se ismertük túl jól egymást, de ott nem csak messziről figyeltük meg egymást… - Ez most komoly? – kérdeztem vissza hitetlenkedő pillantás keretében, majd a kezem újra lendült pár másodperccel később, de természetesen ezt már nem hagyta, hogy célba is találjon. Nem is számítottam arra, hogy engedni fogja azt, hogy bokszzsáknak használjam őt. És nem is akartam annak használni és az is tény, hogy szerintem életemben most először ütöttem meg valakit, vagy legalábbis túl régen ahhoz, hogy emlékezzek ilyen esetre. Sose az erőmet használtam mások ellen, hanem a vérvonalam előnyeit vagy éppen a csípős nyelvemet és a gonosz kis praktikáimat, de ez most kicsit másabb helyzet volt. Túlzottan is mérges voltam. Amikor elengedte a kezemet, akkor tettem befelé (hátrafelé) egy-két lépést. Mintha csak távolabb akarnék tőle lenni, de a szemeimben még mindig kicsit ott izzott a düh és még valami keveredett bele, de nem törődtem semmi mással. - Esetleg arról, hogy dicsekszel másoknak arról, ami történt? Vagy arról, hogy a kórházi dolgozók szájába pletykát szolgáltatsz, mert úgy gondoltad, hogy jó ötlet az irodámat a virágüzlettel összetéveszteni?! – szavak sietve hagyták el ajkaimat, miközben összefontam a karomat magam előtt. Még a zene se igazán volt képes lenyugtatni, a fenyő illata pedig alattomosan ölelt körbe, mintha csak a természet is ellenem lenne és szeretné visszacsempészni belém az ünnep varázsát, szellemét és békességet teremteni legbelül. Ha esetleg tett felém egy-két lépést, akkor én annyit hátráltam, s így egyre beljebb sétáltam a lakásba, amit néha azért megfigyeltem és szemügyre vettem, mintha csak valami tárgyat keresnék, amit még utolsóként hozzávághatnék, de eszem ágában se volt ilyet csinálni, vagy legalábbis még biztosan nem. Aztán egyszer csak meghallom a vízcsepegését, mozgolódást az egyik helység felől, mire arra fordulok, majd kíváncsian pillantok vissza a hímre. Ohh, remek még se ketten vagyunk, hanem van közönségünk. Miért nem tűnt fel korábban? Miként nem érezhettem korábban? Ennyire elvakított volna a düh? Amikor meghallottam a megszólítást, akkor sietve pillantottam hátra – ha eleget sétáltam hátra felé, akkor láthattam a szőke hajú nő arcának vonásait -, ha nem akkor egyszerűen csak a hangból próbáltam megállapítani, hogy milyen is lehet az, aki a fürdőjében van és rá vár. Arcom rezdüléstelen maradt, vagy legalábbis is igyekeztem semmilyen érzelmet nem kimutatni. Amikor meghallottam Stephen válaszát, majd a jó házigazda kérdéseit, akkor egy kisebb morgás hagyta el ajkaimat, majd felemeltem a kezeimet megadóan. - Szerintem van más, akivel megoszthatod. Meg jobb ha mész, még a végén elfogy a meleg vized. – szólaltam meg egy kisebb grimasz keretében, majd ha tudtam, akkor megpróbáltam elviharozni mellette, még az se zavart hirtelen, hogy a cipőm se volt rajtam. Ha eljutottam az ajtóig, akkor amilyen sebesen beléptem rajta, akkor olyan hirtelen is távoztam és olyan hangosan vágtam be magam mögött. Tényleg nem vágytam arra, hogy esetleg miattam várasson meg valakit. Amúgy is mindenki azt csinál, amit akar. Én pedig nem akartam senki szexuális vagy éppen szerelmi életét megismerni… Ha pedig nem jutottam ki a házból, mert utamat állta, vagy valaki megakadályozott benne, akkor csak egy kisebb grimasz keretében a következőt mondtam: Esetleg valami erős van, meg füldugó? – mintha csak célozni akartam volna arra, hogy ne zavartassák magukat, feltalálom magamat vagy míg ő(k) eltűnik/nek, addig én elszököm….
- Türelem, türelem, rózsát terem. Teremne, ha az ugyan lett volna valaha, na jó, akad, de nem ezen ügy keretein belül, nem a leszármazottaimat, pláne nem az utódjelöltemet tekintve. A kölyköm sem tehet meg mindent, akkor nem, ha rajtam múlik, és bár vigyázni akarok rá, de a határok megvannak. Reménykedem benne, hogy megtehetem a háttérből, de éppenséggel az is lehet, hogy hamarosan nem fog menni, amilyen kis szétszórt lélek. Mondhatjuk, hogy az én hibám is, mert nem voltam mellette, de egek, sokkal rosszabb lett volna neki akkor. Nem vagyom rest közben addig mocorogni törülközőstül, míg meg nem látom őket, nem oly hosszú darab, néha nem is értem azokat, akik törülközőt gyártanak, mert egek, egy férfire még hagyján, de nőkön még egy miniruha is hosszabb olykor, mint ez körbetekerve. Nem mintha szégyellném az alakomat, sőt, most még jól is jön, jobban alá tudok így pörkölni a helyzetnek. - Ohh, nem, nem fogy el, szuper a bojler. Pislogok mosolyogva a kölykömre, adva a totál agy halott szőkét, aki nem érzi az iróniát, vagy épp látja a grimaszt a szép és különleges kis arcon. Egyelek meg édesem, hát miért kell így berágni, ha csak ágytorna volt? Az ég adja nektek, hogy csak az legyen, máskülönben nem bízhatlak rá, ha én már nem leszek. Az érzelmekkel nem tudok és nem is akarok ilyen szinten mit kezdeni, de ha Stephen nem képes arra, hogy úgy legyen ott neki, ahogyan én szeretném, és váljon később élete legfontosabbjává anélkül, hogy a lába közé mászna, akkor mást kell keresnem. Márpedig ebben a városban nincsen más, akit alkalmasnak ítélnék erre, és ez baj. Mert azt viszont nem fogom hagyni, hogy valaki egy másik vérvonalból esetleg magához ragadja… egyszerűen azt akarom, hogy Árny legyen, akkor is, ha én már halott leszek, de ehhez szüksége lesz valakire, mert túl fiatal. - Jaj, ne menj már el, te is zuhanyozhatsz velünk, elférünk. Húztam fel kissé pofátlanul a szemöldökömet. Nem, sosem tenném meg vele, de érdekeltek a reakciói. A menekülése nem tetszett, azt sugallta, hogy más van itt, mint amit szeretnék, hogy legyen. Bíztam benne, hogy Stephen megállítja, mert ha nekem kell, az nem lesz túlságosan kellemes. - Édesem, zuhanyzás van tervben, hacsak nem zavar a vízcsobogás, akkor szükségtelen a füldugó. Legyintettem mosolyogva, bár valahol azért szórakoztató is volt ez a pukkancs üzemmód, sok nőnek része, tudom jól, és azt is, hogyha semennyire sem érdekelné Stephen, akkor tényleg magasról tenne arra, hogy kivel és mit csinál, de soha nem akartam még ennyire, hogy tévedjek.
Sokat viccelődtem múltkor is, de ez most komoly. Igen. Maeve meg nem az, általában inkább a hülyeséget keresi. Most meg a bosszút, arra hajtja az érzékeny női vére. Finoman leállítom és rájön, hogy ő is tudja, nem tenyérrel kell ezt megoldani, legyen szó bármiről is. Hamar kibújik a szög a pofonzsákból. Csak kicsit fura... - Maeve, egyetlen egy valakivel beszéltem erről, vele is csak azért, mert közös ismerősünk és laza gyerek. Arról nem volt szó, hogy ő világgá kürtöli. Carter... Ezt a virágüzletes dolgot nem teljesen értem. Lilinek van ilyen boltja, de az az égvilágon sehogy se kapcsolódik ide. Felvirágoztatták Maeve irodáját, tök jó. Azt se tudom, melyik az, de ő már rám is fogja. Kíváncsi vagyok, hogy mit tud. Mert szerintem inkább sejt valamit, aztán olaj a tűzre, ha tagadok. Még jobban égne a dühe lángja. A lakás békét áraszt, nyugalmat, az idegesség teljes hiányát. Rend is van, kellemes illat és nyugis zene, amiben azért van lendület is. Ahogy Mae-ben is. A pajzsom lejjebb van engedve, így amennyit áttörés nélkül lehet, annyit megnézek belőle. Nagy a baj... Nem közeledem, csak állok és hagyom bejönni, letelepedni. Mary Mamának eszébe jutott valami, mert még nem csöngetett át. Mázli... A fürdőző másik nőstény megjelenése viszont nem annyira szerencsés fordulat. Az ír is így gondolja és még magasabbra hágnak az indulatok. Mégsem mutatná, inkább erős marad. Azzal, hogy elvonul a sebeit nyalogatni. Nem akar dupla balhét. Jó, ez már nekem is sok. Ha Eska szivat, akkor ez még csak a jéghegy csúcsa. Mondóka, ami sokat sejtet. A világ végét, ami eljövendő, nagyinak köszönhetően tudom. Egy bizonyos világnak véget kell érnie, hogy egy újabb, jobb jöjjön. De ne Maeve kerüljön ki rosszul az egészből! Még akkor se, ha ilyen genyón vigyorog, mert élvezi, hogy szemétkedhet. - Lassan a testtel! - szólok hozzá, mielőtt erőt kéne alkalmazni. Közben odanézek, hogy mégis miként sétál ki az ősanya. Jó nő, szóval abszolút meggyőző lesz, hogy miért van itt. Vágja alattam a fát, hogy lepottyanjak a mélybe. De akkor mi lesz? Égő pofával támogassam a kis Árnyat? Vagy húzzak el innen, amilyen messzire csak lehet? Nem, ez csak szívózás, amit állni kell és mikor vége, megy minden tovább. Érettebben, bölcsebben kell belőle kikerülnöm. A nagyi leckéi, első fejezet. - Szóval mi ez a virágos dolog? Kaptál egy nagy névtelen csokrot? Nem tőlem, az tuti. Ez most úgy is kijöhet, mintha a szőke előtt menteném magam. Egyiküket se szabad leszarni, az arany középúton kell járni. - Pirinyó, nem, Maeve nem ezért van itt... - szólok nyugodt és tárgyilagos hangnemben. Amúgy teljesen igaz. Balhézni jött, nem zuhanyozni, egy ilyen ajánlat meg... Nos balhés zuhany lenne, az tuti. Bízom benne, hogy kellően felkeltettem Mae figyelmét és nem kell ahhoz nyúlnom, amit nem akarok. Ha máshogy nem megy, pár lépéssel elérem és a vállánál fogva visszatartom, de mi nem az erő gyermekei vagyunk. Az árnyék nem rángat, nem gáncsol, nem verekszik. Csak kivetül, felvillan és minden máshogy történik, ha ilyenekkel szembesül valaki. De ha máshogy nem megy, akkor marad az erő, mert Mae nem mehet el. Azt nem szabad hagyni. - Skót whisky jó lesz? Van egy a hűtőben, bontatlanul, örülök, ha neked megfelel. Az üzleti partnerek szeretnek mindenfélét ajándékozni. Néha mellényúlnak, mert én meg a tömény... Ezeket szoktam csúnya módon továbbadni. Csúnya, de gazdaságos módszer és aki eredetileg adta, úgyse tudja meg. Szóval Mae kezében és torkában jó helyen lesz. Múltkor is lecsapott a konyakra, ez meg egy egész nagy üveg és márkás is, csak ellesz vele. ~Ott voltál, ugye? Én nem láttam akadályozó tényezőnek, amit csináltunk. Azóta elhintettem biztos helyen a dolgot, hogy mástól is hallja. De valaki bezavart...~üzenek Eskának, várva, hátha közli, mit is akar tulajdonképpen. Ha rákérdeznék, biztos nem mondaná el. Ez a lényeg. Én nem érzek Maeve-ben féltékenységet. Épp az a gáz, hogy szerinte én rácuppantam és túlzásokba esem. Csak ezt kettesben kell megbeszélnünk. Mivel a szőkétől már türelmet kértem, ebben benne van az, hogy nem fog elmenni. Maeve-re is jut idő és rá is, szóval... - Stephen! Stephen! Itthon van? Hallottam, hogy itthon van! - szólal meg az öregesen rekedt nénike hangja az ajtóm elől. Nemhogy csak kopog, még a kilinccsel is próbálkozik, már el is fordítaná, ha tudná. A szomszédasszonyom igen kíváncsi természet. Amikor nő jön hozzám, valahogy mindig meg kell jelenni Mary Mamának is, hogy aztán méregesse azt, akit itt talál. Most nem fogom beengedni. Csak egy nagyot sóhajtok és szemeimmel a plafon felé nézek, mintha arra keresném a kiutat. - Remek, hogy még ilyen jó a hallása, de most nem érek rá! - kiabálok ki úgy, hogy tisztán hallhassa.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Szerintem még egy kígyó is jobb táraság lett volna, mint én. De ezt kapta, s részben magának ásta meg a dolgot. Lehet, hogy összefeküdtünk, de az is csak egyszer volt. Erre máris az egyik ismerősének erről kell diskurálnia. Komolyan a legtöbb férfi annyira…. bosszantó… maradjunk a finomabb és nőiesebb megfogalmazásnál, ami még gondolatban is eléggé nehéz volt. - Ohhh, nagyszerű! Gondolom most örülnöm kellene, amiért csak egy személynek mondtad el, s ha annyira jó barátod, akkor hogy a francba nem tudtad, hogy képtelen tartani a száját!? Vagy neked ekkora jelentősége lett volna? – nevetem el magamat gúnyosan, majd megrázom a fejemet, hiszen ez eléggé abszurd. Legfőképpen azért is, mert az egyik betegemtől jöttem rá. S szerintem egyik orvos se vágyik arra, hogy a betege a szexuális életéről tudjon, még akkor se, ha csak egy kaland volt és semmi több. Ilyenkor olyan szívesen bemosnék nekik, de sose voltam az erőszak híve. Nekem más praktikáim voltak, de az is tény, hogy ilyen helyzetbe se keveredtem még. Nem érdekel se karácsony szelleme, se a békesség. Legszívesebben most tényleg tombolnék, amiért ilyen helyzetbe hozott, és ha ez mind nem lett volna elég, akkor ott volt az a kicseszettül sok virág is. Szerintem az összes szálat ezek után a fején törtem volna el, hogy utána még meg is tapossam őket, majd távozzak úgy, mint egy dühös fúria. Amikor azt mondja, hogy lassan a testtel, akkor csak egy morgás tör elő ajkaim közül, hiszen hiába vagyok fiatal, attól még a farkasom se élvezi ezt. Főleg azt, nem amit hallottunk. Persze, utána megjelenik a szőke nő is. Nem tagadom szép, de ettől még a megnyilvánulásaitól a falat kaparnám. Talán még egy ötödikesnek is több esze lenne, mint annak. Arra meg nem is gondoltam, hogy az egész csak egy színjáték az Árnyak királynőjétől. Még is miként gondolhattam volna rá? Sose láttam anyámat normál alakban, energiáit meg tökéletesen elrejtette előlem. - Csokrot? A füleden ülsz? Szerintem ki lett fosztva az itteni virágüzlet és a haverod eléggé meggyőző volt arról, hogy te említettél valami hasonlót így tőled származhat. Miért hazudna, ha már úgyis mindent megbeszéltek? – s még felé is böktem az ujjaimmal, miközben a szemeim villámokat szórtak… Kíváncsian várom a választ, amikor pedig meghallottam a nő szavait, akkor újra felpillantottam és egy újabb morgás, de halkabb volt, mint az előző. - Köszönöm, de inkább kihagynám. Inkább meghagyom neked Őt.. – s a fejemmel meg Stephen felé intettem, hogy még nyilvánvalóbb legyen. S ekkor már tudtam, hogy el akarok menni. Semmi kedvem nem volt ehhez. Inkább elmegyek az erdőbe, s kiélem ott azt, amit érzek, mint itt maradok és élvezzem az ő társaságukat. Nem is kellett volna idejönnöm. Ostobaság volt és talán eléggé nagy hiba. Amikor pedig megállít, akkor sietve fordulok meg, s rázom le magamról a kezét. – Vedd le rólam a kezedet. Felejtsd el azt, ami történt, ahogyan azt is, hogy valaha itt jártam és hagy távozni! – szólaltam meg teljes mértékben komolyan. Nem akartam tovább maradni, viszont amikor a kérdéséből hallottam azt, hogy nem fogok még távozni, akkor a nőre pillantottam. Vajon élvezi a műsort? Őt miért nem zavarja ez a helyzet? Miért nem mondja azt, hogy enged el? Miért nem tesz semmit se? Ennyire a hálójába lenne Stephennek? Jesszuson, sose fogom megérteni a nőket, hogy miként képesek ragaszkodni ennyire valakihez. - Elmenni szeretnék és nem pedig a whiskyidre vágyom. – tettem hozzá kicsit higgadtabban, majd hátráltam újra, mintha csak tőle akarnák távol lenni. S így is volt, de legfőképpen ettől a helyzettől akartam szabadulni. Ha nem lett volna társaság, akkor simán hozzávágtam volna valamit, de nem akartam még több műsort adni, nem akartam még több pletykát hallani, egyszerűen csak menni akartam… Elrejtőzni, elveszni az erdőben, ami mindig is az otthont jelentette számomra és a farkasomnak is… A karomat összefontam magam előtt, de nem mentem semerre se. Beszorultam, s fogalmam nem volt arról, hogy merre juthatnék, de aztán egy női hang megszólalt kintről. Talán az utolsó lehetőségem, még akkor is, ha ezzel már akár a saját szememben is picit elsüllyedek. – Mary, ugye? – üvöltöttem ki és a hímet figyeltem, s ha nem akadályozott meg valamelyikük, akkor könnyedén folytattam. – Nincs esetleg kulcsa? Távozni szeretnék, de ő ezt nem érti meg. – tessék neked pletykák. Játszhatunk így is, vagy legalábbis ezt gondoltam, ha sikerült ezek után még szóhoz jutnom.
- Nem gáz, Macika, én tudok osztozni. Vonom meg nyugodtan a vállam, közelebb somfordálva a tűzhöz. Kit érdekelnek a virágok, vagy úgy bármi. Engem elsősorban most csak a saját kölyköm izgat, és az, hogy mi a francért ilyen idegbajos picsa. Mármint, oké, dumáltak róla, de egekre, mennyit fognak még, ó, ha tudná. Sok mindent kell még tanulnia az életről, ha arra vágyik, hogy a férfiaknak ne járjon el a szája. - Kár, csinoska. Csak kicsit mintha elmentek volna neki otthonról. Integetek tenyeremmel az arcom előtt, mintha legalábbis totál zakkantnak nézném a másikat. Mi tagadás, ez a hiszti a szememben majdhogynem egyenértékű vele, de anélkül nem igazán tudom meg, hogy mennyire mélyen gyökeredzik a probléma, hogy úgy istenesen fel ne csesszem. Már az alap is igen tekintélyes mértékű volt, amire építkezünk, szóval nem aggódom. Ha nekem esik, csak nyugodtan, talán még azt is hagynám, hogy megtépjen. - Valóban? Eddig nem így tűnt? Kérdezek vissza negédes mosollyal a meghagyom neked őt strófa hallatán, kedvem támadna felkacagni rajta, mert igaz, a múltban történt, de megtörtént. S én tudom. Többet tudok, mint azt ők valaha is akarnák, de ez van, ezt kell szeretni, vagy jelen esetben nagyon nem. A cselekedeteimmel senkinek a világon nem kell elszámolnom, egykor Tupileknek megtettem volna, de már ő is kiesett ilyen téren a kosaramból. - Rettenet, milyen hisztis a kiscsaj. Komolyan megdugtad? Vonom fel a szemöldökömet, kellemesen szórakoztat ez az egész, ugyanakkor tombol bennem más is, és isten óvja őket attól, mert rohadtul utálok csalódni olyanokban, akikhez nagy reményeket fűznék. Egy árny nem így intézi a problémáit. Nem rendez jelenetet, nem ver fel egy egész tömböt. Egy árny alattomos, bekúszik a másik bőre alá, kényelmetlen bizsergéssel adózva a köztük feszülő problémának. Egy árny intelligens és számító. Egy árny kivár. Sokat kell még tanulnod, gyermekem, nagyon sokat, és talán nem lesz elég hozzá Stephen, így semmiképp. ~Ezt te komolyan gondolod? Nézz már rá, majd felrobban. Ha nincs szex, nincs komplikáció. Azt kértem, hogy vigyázz rá, kerülj közel hozzá. Hozzá, nem a testéhez. Szerinted hogy a picsába fog így valaha bízni benned? Elárulod, Einstein?~ Vágtam energiáimat az elméjébe, s mivel az voltam, aki, ezt megtehettem anélkül, hogy a nőstény bármit is érezhetett volna. Igen drágám, jól sejted, haragszom, mert legalább neked lehetett volna több eszed. Rád bíztam volna az életét valakinek, aki farkasom farkasa, és így elkótyavetyéled. Egyetlen egy örömittas óra sem ér ennyit. - Hozd csak azt a whiskyt, Macika, maximum eltöri a fejeden, de kár lenne érte. Szavamra, isteni, meg kellene kóstolnod. Az utolsó szavaimat Maevenek címzem, van ebben a kell-ben valami kényelmetlenül bizsergető, valami, amire a farkasa bizonyosan felfigyel, mert bizony, parancs… Érezd, halld meg, láss többet, mint hajlandó vagy. - Kedves Mary, nyugodtan menjen csak a dolgára, csupán egy színdarabot próbálunk, a kisasszony nagyon beleélte magát a szerepbe. Kedélyes, minden nyafogást levetkőző hangomon szóltam ki, metsző tekintetem Maeve arcát fürkészte, elég volt. Túl sokat láttam már eddig is, ami azt illeti, és köszönöm, de a műsor mára véget ért. A csalódottság marja a torkomat, és ez olyasmi, amit gyűlölök. - Egyelőre nem mész sehová, Maeve, ülj le szépen, amíg még képes vagyok megőrizni a nyugalmam, és nem robbanok fel ettől a szégyenteljes műsortól. Hagyom, hogy íriszeim felöltsék a Hold fényét. Lásd csak, hogy itt és most elbuktál. Az érzelmek fontosak, de közel sem szabad ilyen szinten a világra köpnünk őket, saját magunkat meztelenítjük le vele, ezer meg ezer támadási felületet hagyva. Nem szabad.
Tiszta víz van a pohárban, de Maeve inkább kidönti, hogy folyjon, törjön, csak a pusztítás jön. Azt hiszem, inkább át kéne ugrani, mert megmagyarázni nem lehet. Le a mélységig, ahonnét jön ez a fenenagy felháborodás. - Megtudta valaki, hogy képes vagy mással jól érezni magadat egy teljesen természetes formában. Van, amit ennél jobban szégyellsz? Megpróbálom szembesíteni azzal, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonít valaminek. Mégse volt az röpke pillanat. Basszus, nem látszott, hogy ennyire számított neki. Ami bensőséges, azért pirulhat az arc. Az én pletyi célzott volt, szánt szándékú. Mellément, látom már. A farkasainkat nem eresztjük össze. Ha az övé előtör, majd én lecsendesítem. Nem egy idegbeteg, akit kaptam, szóval nem tartok nagy balhétól. De Eska-tól annál inkább... - Valami hasonlót. Te tudod, mennyire volt hasonló a virágcsokros szépelgéshez. Lehet, hogy senki nem hazudik. Csak valaki téved, jó nagyot. Az a rakás virág jött valahonnan és nem nehéz lenyomozni. Vannak szagok, vannak feliratok és vannak készséges eladók. Meg van egy Lilink és ha nála vették, seperc alatt meglesz a tettes. Akire én is odafigyelek majd. Ha Carter maga volt, akkor nagyon meg fogja bánni, hogy rám kente ezt az egészet. Semmi erőszak. Sokkal rosszabbakra vagyok képes.... - Na jó... Ezek fújnak egymásra, mint macska a tápjára pályázó másikra. Én nem ragozom tovább. Nincs értelme. Eska csak szadizza a távoli leszármazottját és vele engem is. Támogatás, tanítás. Ez is egy módszer, de tartok attól, hogy rosszabb van készülőben. - Senki nem megy el itthonról. Nyugalom van. Tenyereimet kitartva szólok halkan és nyugodtan, előre döntött, merev tekintettel, a falhoz szegezve Mae-t. Eska-ra nem nézek. A kis nőstény menekülne, de azt nem engedem meg. A kezemet sem rázhatja le, akármennyire fordul. A vállát markolom és az erő velem van. Nem szívesen teszem, de ha most elszalad, a mesének sose lesz vége. - Mire jó ez, ha te emlékszel? A felénél se tartunk. Eska még durvább és értem én, mire céloz. Egy Árny ne hisztizzen, hanem csendben és titkon vágjon oda, ahol már van egy seb. - Maeve, alapjában van fejre állítva a helyzet. Komolyan emiatt égeted magad mások előtt? A hisztis picsa, aki csak dugásra jó. Eska ezt fogta rá. Mellé állok, mert talán meglátja az ír, hogy mit is csinál. Külső szemmel még viccesnek is lehetne találni. Az előbb elmondtam, mit gondolok, a nagyit nem érdekelte. Az se, hogy félrecsúsztak a dolgok egy virágmániás miatt. Maeve-ben nem hagytam olyan mély nyomot. Biztos. Egy szex nem akadály, ezt most is vallom. Túlleszünk ezen, de a nagyinak nem bizonygatom. Inkább az érdekel, mit vár, miért szerepel megint az élet színpadán egy új jelmezben. Az energiáitól majdnem hátrahőkölök és neki is kell dőlnöm a falnak. Ha ez mind elszabadulna... Oké, nem is tudok ellenkezni. Az meg a legszarabb, hogy az erejét használja, mert ez nagyon kétségbeesett lépés egy Árnytól, az alapítótól főleg. Elsüllyedhetek. ~Világos, elbasztam, Eska. Megégettük a kezünket, Maeve óvatosabb lesz és én is. Milyen jövőt látsz?~ Nem beszélek mellé, megragadom a lényeget. Elképzelhető, hogy nekem annyi, csak a súly marad, a tudat, hogy tehettem volna valami nagyszerűt, nemesi cselekedetet és nagy felelősséggel nagy tettek kapcsolódhattak volna hozzám. Titkon, mert ez a vérvonalunk lényege. Na igen, megszegtem. Pletykával próbáltam elérni azt, amit másféle módon is lehetett volna. Megölni nem fog, az nem a nagyi stílusa, de ha túl nagy csalódást okozok, akkor elvesz mindent. Amit adott és amit másoktól kaptam. Ha ő úgy akarja, akkor nekem nincs jövőm és ezt minden büszkeség, tetterő és fáradhatatlan kitartás mellett is tudom. - Mi lenne más odakint? Az árnyak eloszlanak, ha másként vetül a fény, de mindig ott maradnak. A falon, a fák mögött közlekednek és ha valakinek árnyéka van, sosem szabadul tőle. A képletben van egy nagy hiba. A korábbi tetteink már megmásíthatatlanok, de egy zavaró tényezőt még ki lehetne iktatni. Ha hajlandó rá. A hülye szomszédom pedig a legrosszabbkor jön... Nem tágítok az ajtótól, Mae és a kilincs között állok meg. Most érzem úgy, hogy Mary Mamát nem akarom tovább tűrni. Intézni fogok neki egy csúszós lépcsőházat, ahonnan egyenes út vezet a kórházba, aztán pedig a temetőbe. Az időskori combnyaktörés teljesen megszokott közvetett halálok. Eleget szemétkedett már. - A mosolyod elárulja, hogy megint nem vitted le a szemetet. És inkább kiszöknél levegőzni, minthogy beismerd. Mondd, miért van ez minden pénteken így? - kérdezem számonkérő hangsúllyal és az ajtón kívül is jól hallható hangerővel tovább rakva az Eska által lerakott fal alapjait, ami majd távol tartja a vénséget. A színdarabba szánt mondat után hétköznapibb hangsúlyra váltok. - Mary Mama, VIP-jegyet kap, ígérem! Volt már a szálloda dísztermében? Csak annyi az ára, hogy most hagyjon minket próbálni... A szomszéd néni toporog kicsit és birizgálja a kilincset, aztán elhallgat. - Komolyan? Jaj, nagyon kedves magától Stephen! Mikor lesz? Mert majd fognak jönni az unokáim, csak még nem tudták megmondani, hogyan vizsgáznak és... Ismerem ezt a műsort. Ha nem állítom le, az ő monológja mindenkiét elsöpri és Mary Mama ellopja az estét. - Jövő szombaton, úgyhogy tényleg nagyon sietnünk kell. Szólni fogok. Mary Mama szinte mosolygó hangon válaszol, mielőtt távozik. - Jó, az szerintem nagyon jó lesz! Máris beszélek velük, megyek, hívom is őket azonnal. Ügyesek legyenek, Stephen! Szemeim a plafonon keresik a kiutat és egy nagyot sóhajtok. Eskára nézek, majd bólintok, hogy ez szép volt. Aztán képes lennék megkérni, hogy menjen el, mert ha itt van, nem jutok dűlőre a másik nősténnyel. Ekkor viszont fordul a kocka, lehull a lepel és nem, képtelen vagyok távozásra kérni. Most olyan fejmosást kapunk, hogy bele is rokkanunk. Mae talán nem, de én valahogy érzem a véget. Ha nem is az életemét, de valami fontosét igen. Nem megyek ki ugyanúgy ebből a lakásból, ha ezt befejeztük. Karomat összefonom és kis terpeszben állok meg. Nem szólok, megvárom az ősanyát, hogy mit tervez. Egyszer már keresztbe tettem neki akaratomon kívül, most nem ismétlem meg. Nem kell robbanás. A lemez utolsó dala forog, egy rendhagyó karácsonyi dallal, ami borzasztó képeket fest a falra csodálatos zenei körítéssel. Valahogy most nem tud feldobni a blues. Ez az igazi rabszolgatábori reménytelenség állapota, amit most megérzek. A tiszta, ősi gyökerek depressziója. Hatalmasat sóhajtok, fájdalmasat és tisztítót.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Próbáltam figyelmen kívül hagyni a nő szavait, idióta szőke megjegyzéseit és sokkal inkább Stephenre összpontosítani, hiszen a bennem lakozó haragom az ő irányába összpontosult és nem a szőke libáéba. De persze ő se tudta igazán, hogy mikor kell befogni. Csak csacsogott és csacsogott, miközben legszívesebben én magam fogtam volna be a száját… Amikor meghallom Stephen kijelentését és kérdését, akkor csak egy erőteljesebb morgás tör elő belőlem minden válasz helyett. Azt hiszem, eléggé világos lett számára, hogy nagyon mellé trafált eme szavakkal. Nem az volt a gond, hogy szégyelltem volna, hanem sokkal inkább azt, hogy ő maga „dicsekedett” vele, mintha csak valami trófeát szerzett volna meg. - Szóval nem te voltál? Remek, akkor meg engedj elmenni! – szólaltam meg még mindig dühösen, s amíg meg nem hallottam a nő újabb szavait addig rá se bagóztam, de azzal célt élt. Talán tényleg úgy viselkedtem, mint egy őrült, vagy mint akinek elmentek otthonról. De ha valaki úgy viselkedik, akkor ne mond neki. Ha a hím nem kapott el idejében, akkor nem kizárt, hogy a nő megtapasztalta azt, hogy miért nem jó ezt a kijelentést hangosan is kimondani. Nem érdekelt az, hogy kárt tehetek benne. Egyszerűen nem érdekelt, ha pedig elkapott valaki időben, akkor nem kizárt, hogy ő tapasztalta meg a lábaim és a körmeim hatását. Nem is értettem, hogy miként képes valaki elviselni egy ennyire szőke libát. A világ is hálás lenne, ha nem léteznének… - Miért ne mehetnék el? Talán bezársz? Elrejtesz mások elől? – kérdeztem minden udvariasság nélkül és csöppet se tetszett az, ahogyan a falhoz szegezett, ahogyan a keze a vállaimon pihent. Esélyem se volt lerázni magamról, ezt én is tudtam, így ezért se küzdöttem jobban, mint egy gyenge próbálkozással. Figyeltem őt, álltam a pillantását és mindent láthatott benne, kivéve bizalmat vagy tiszteletet az irányába. - Igazad van, sokkal jobb lenne, ha én ne emlékeznék rád. – hangom negédesen csendült, ajkaim mosolyra húzódtak és remélhetőleg végre már elengedett, mert egyre inkább kezdett idegesíteni az, amit tesz. Hogy kihasználja azt, hogy erősebb nálam és a falhoz szegez. Amikor pedig a nő újra megszólal, akkor elnevetem magamat. Oké, ez most már egyre abszurdabb. - Talán igen, talán nem. Inkább befoghatnád! – pillantottam rá még mindig izzó tekintettel, aki képes lenne bármikor átrendezni a csinos kis szőke hajfürtjeit, vagy arcának vonásait. Egyszerűen csak idegesített a hangja, azt, ahogyan játszotta a hülye szőkét. Majd amikor meghallom Stephen helyeslését, akkor pattan csak el bennem valami igazán, s a lábam lendül, ha nem kapcsol időben, akkor eléggé érzékeny pontja bánja a dolgot. ~Nem vagyok egy olcsó kurva, engedj el menni! S kerülj el messzire, örökre! ~ mondtam egyre dühösebben Stephennek. Legjobb tudomásom szerint a nő ebből semmit se hallhatott, de Stephen érezhette, hogy most aztán eléggé mellé nyúlt, amikor ilyen téren a nő pártjára árt. Lehet, hogy sose szerettem igazán, lehet, hogy sok kalandban volt részem, de voltam kurva. Ha más mondta volna ezt rám, akkor nem kizárt, hogy egy bizonyos testrésze bánta volna, de ellene semmi esélyem se volt, így érthető, hogy első felindulásból a lábam lendült… A Whisky dolgot ignorálom, mert tényleg még egyszer neki fogok esni, vagy elkövetek mindent azért, hogy megkeserítsem az árnyékből az életét, majd amikor a hím újra beszélni kezd, akkor sietve fordulok felé. Hallgatom őt, de csöppet se segít a helyzeten. – Mi lenne másabb? Például az, hogy nem kell szagolnom a leheletedet, vagy éppen a belőled áradó illat halmazt, nem kell egy idióta szőke társaságát hallgatnom, esetleg soroljam még? Azt hiszem igen, ez lenne másabb, hogy végre nem lennék a közeledben… a közeletekben! – talán nyers volt, talán nem éppen hozzám illőek voltak a szavak, de ha eddig nem fogta fel, hogy mennyire nem akarok a közelében lenni, akkor talán végre megteszi. Bár azok után, hogy finoman szólva le olcsó nőzött nem is csoda, hogy nem akarom élvezni többé a társaságát. Hamarosan pedig végre esélyt kapnék arra, hogy meneküljek, de persze mind a ketten keresztbehúzzák a számításaimat. Ha szerinte már eléggé beégettem magam előtt a nő előtt – akit szerintem soha többé nem fogok látni -, akkor meg miért nem enged? Mindenki jobban járna. Sose fordultam még ki ennyire önmagamból, mint most. S talán csak minden egyes pillanattal rosszabb lett. Főleg, amikor egy-két jelzőt aggattak rám… Már éppen megszólalnék, amikor valaki más teszi meg. Dühösen pillantok a nőre, hogy még is mit képzel, de aztán egy másodperc alatt lefagyok. Szemének színe, az íriszei megváltoznak, a vérem megfagy, a bennem tomboló tenger hullámai jéggé dermednek, s kicsit még hátrébb is tántorodok – így nem kizárt, hogy Stephennek sétálok -, majd pedig az egyik falhoz simul a hátam. – Máthair…- egyetlen egy szó hagyja el ajkaimat a döbbenet hevében az anyanyelvemen… Onnét figyelem őt, a Teremtőmet, de nem bírok mozdulni. A lábaim a földbe gyökereztek. Talán percek telnek el így, mire sikerül erőt vennem magamon és beljebb sétálnom a lakásba, majd ledobom magam a kanapéra, de menet közben azért hátra pillantok Stephenre… ~ Te tudtad, igaz? Végig összejátszottál vele? ~ kérdeztem tőle csöppet se jókedvűen és az se érdekelt, ha esetleg másnak az elméjében is csendült, de én csak a hímnek küldtem. Felhúztam a lábamat, s a kanapé egyik végében foglaltam helyet, de nem mondtam semmit se... MI értelme lett volna? Semmi….
Amennyiben Stephen megfogja, és nem tud karmolászni a lányom, akit jelen pillanatban jobban szégyellek, mint talán bármelyik véremet az életem során, akkor épp úgy nem történik semmi, mintha nekem esne. Párdon, utóbbi esetben azért egy picsás hagyjálmárbékéntehülyeribanc kiszalad az ajkamon. Érzem, ahogy a bőröm alatt forrnak az energiáim, ahogy egyre csak növekszik a haragom, és most először érzem úgy, mióta az életem része a kiscsaj, hogy rohadtul nem való közénk. Ez a műsor, ez a hiszti nem játék, ez a szomorú, lecsupaszított, szánalmas valóság. Haragszom. - Szerintem kettőnk közül neked kellene befognod. Sziszegem, de ebben már nincs játék, noha ő ezt nem tudhatja, még nem, mindjárt fogja, büszke lehet magára, a hozzáállásával elérte, hogy megmutassam előtte magam, holott eszemben sem volt. Jobb lett volna enélkül neki is és nekem is. Biztonságosabb. A mentális kommunikációja nem érdekelt a hím felé, a dühe lepattant a bőrömről, mert még rejtőztem, és nem éreztem annak valódi mélységét, de tudtam, milyen érzés majd felrobbanni, ó, hogyne tudtam volna, percek óta érzem. Kettőnk közül azonban én szinte soha nem eresztem rá a világra, mert a düh is gyengeség, talán a legeslegrosszabb, mert minden józan gondolatunkat elmossa, mert miközben forr a vérünk miatta, hibát hibára halmozunk. ~Nem olyat, amilyet akartam. Stephen, érzed te egyáltalán a helyzet súlyát? Ő a gyermekem. Rád akartam bízni, a te gondjaidra, de komolyan azt hiszed, hogy ezt ki lehet javítani? Hát ennyi év után sem tudod, mennyire törékeny dolog a bizalom?~ Biztosan tisztában van vele, nem is megkérdőjelezem, inkább vegye dorgálásnak, rá kevésbé vagyok mérges, legalább megpróbált tiszta vizet önteni a pohárba, amire a kedves lányom a legcsekélyebb mértékben sem vevő. Szar ügy… Ennyire heves sosem voltam, talán tényleg tévedtem, de kap még esélyt. Már nem Stephen. Maeve. S ha megint csalatkoznom kell benne, leveszem róla a kezemet. A fiatalság nem indok az ostobaságra. ~Közben elmesélheted, mit értél el Anchorageban.~ Nem hagyom, hogy a Stephen irányába gyűrűző csalódottságom most felüsse a fejét, kijavítható, mindenki szokott hibázni, senkinek sem csak egy esélye van, de még nem tudom, mivel köszörülhetné ki a csorbát, csak azt, hogy szeretnék még neki esélyt adni. - Felvágták a nyelved, drágám, kár, hogy közben az nem esik le, hogy mekkora címeres ökröt csinálsz magadból, pedig tudtommal egészen más állat lakozik benned. A fog meg a fehérje, ugyebár. A cérna ugyan nem szakadt el, de meguntam a műsort, másrészt nem szerettem volna hagyni, hogy még inkább lejárassa magát előttem. Éppen elég volt. Értékelem, hogy legalább az unokám vevő a helyzet elsikálását célzó törekvéseimre, mert így mégiscsak hihetőbb a történet. - S lám, a nap leghiszékenyebb tagja. Állapítom meg, mikor végre lekopik a szomszéd vénasszony, eszem elszáll komolyan, hogy ennyire indiszkrét lelkek léteznek a világon. Tegyük félre, hogy én meg mondjuk pont a kamatyolásuknak voltam a szemtanúja, de az más. Mentségemre legyen szólva, mocskos mód nem számítottam rá, aztán pedig lefagytam, és már mindegy is volt. Most pedig… jöjjön a valóság, nem is teljes valójában, mert a teljes erőm alatt megroppanna a gyermekem, Rocky elviselné, de ő is a földet nyalná fel tőle, ez nem célom, mert az igazság a maga egészében nem tartozik Maevere, ezt a tudást nem bíznám egy ostoba kislányra, mert amit ma láttam belőle, az sajnos nem más. Remélhetőleg ez volt az első és utolsó ilyen, de biztosra aligha vehetném a dolgot. Hagyom, hogy az ezüstjeim uralják íriszeimet, és megvárom, míg végre leesik neki a tantusz a vörös köd ellenére, mert már bőven van miből összeraknia a képet. - Szereted ezt a szót használni, de az az igazság, hogy nem vagy méltó arra, hogy kiejtsd a szádon. Vágom oda, mert bármennyire is nem voltam vele, az, amit most láttam, számomra csak azt igazolta, hogy kár volt belépnem az életébe, noha tény, neki fogalma sem lehet róla, mekkora kegyet gyakoroltam ilyen téren vele, mert nagyon hosszú ideje nem törődtem egyetlen gyermekemmel sem. - Nem, nem, nem suttogunk egymás közt. Elég volt. Stephen ismer, igen, tudta, hogy mindez részemről mondhatni teszt akar lenni. Feléd. Felé… nos, az más tészta. Mindketten csalódást okoztatok, de te… Maeve, álmomban sem gondoltam volna, hogy kenterbe vered a zárt osztályon kezelteket. Szerintem egy Árnynak nem jön jól, ha esetleg az ujja köré csavar egy idősebb hímet? Ha talál valakit, akitől több tapasztalatot szerezhet? Aki sokkal jobban tudja nála, milyen Árnynak lenni? Mi megkeressük, megragadjuk, és kihasználjuk a lehetőségeket, mindent a magunk javára fordítunk, és nem, Maeve, nem csapunk le szemtől szembe, nem véletlenül vagyunk ÁRNYAK. Cikázik közöttük a szó, de azt ezúttal sem hagyom, hogy a haragom felszántsa a bőrüket, nem kell, hogy érezzék, valójában mennyire mély ez az egész, nem tudhatják, ez az én terhem, én cipelem, mint megannyi mást is életemben. Szeretnék, mint az anyja, a Teremtője, szeretnék odalépni, isten lássa lelkem, de nem engedhetem meg, hogy túlságosan közel kerüljek hozzá, már megvan az áldozatom, és bár nem félek, hogy bárkit jobban fogok szeretni a kapitánynál, de az esélyét sem akarom megadni neki.
Kezdőlap
//
//
