Valahol a nap közepén ébredhettem fel. Meglepő mód, most nem teljesen másnaposan, és egy négylábút sem hoztam haza a Lakba, mint múltkor. Darren eltűnése óta próbálok a lehető legjózanabb maradni, hogy ha valakinek hasonló kitörése lesz, mint Jennynek volt, akkor teljes mértékig ott tudjak lenni, fizikailag és mentálisan is. Ezért is volt, hogy már csak reggel jöttem be a saját fészkembe, a végső kimerülés határán. A kis bébiszitterkedés után viszont eldöntöttem, hogy ha más nem, egy nap pihenőt adok magamnak. Felébredve egyből le is csapatom magamat, hogy kicsit felfrissüljek. Ma a legtöbb, amit tervezek, az pihenés lesz. Se több, se kevesebb. Lefürödve fel is kapok valami kényelmes ruhát magamra, egy valamiféle nadrágot, egy pólót, meg rá egy inget. A hajamat hátul összefogtam, egyedül csak oldalt és felül. Miután kicsit rendbe vágtam magamat és nem voltam teljesen kómás elő is vettem a telefonomat, hogy bepötyögjem Yvonne számát. Gondolkoztam egy sort, hogy üzenetet írjak, vagy hívjam fel. Végül előbbi mellett döntöttem. „Hali. Ha esetleg valamiféle „kikapcsolódásra” vágysz, én egész nap ráérek. Tudod, hol lakok.” - Szólt az üzenet. Valószínűleg érti, hogy mire gondolok. Ennyi idő után csak nem kell feleslegesen magyarázkodnom már. Majd pedig zsebre is vágtam a telefont. Szándékosan írtam feltételes módban azt, amit. Amennyiben más dolga van, vagy szimplán kedve nincs, akkor hagyja. Nem erőltetek én semmit. Ezt követően le is vágom magamat a kanapémra, a TV-t benyomom, aztán elkezdek valamiféle természetfilmet nézni rajta. Heh… épp a farkasokról beszélnek. Ó, az irónia. Nem foglalkozok túlzottan a lakásom rendberakásával, hisz amúgy sem szokott nálam túlzott rendetlenség lenni. Nem vagyok egy pedáns alak, viszont legalább elférek és megtalálok mindent. Végül inkább fogom magam, és bedugom a Playstationt, aztán azon kezdek el valamit játszani. Ha egyedül is töltöm a napot, az se gond, mert látszólag jól elszórakoztatom én magamat. Az új, mai technológiát meg hülye lennék megvetni. Magam sem tudom, mennyi idő telhetett el, végül viszont mikor meghallom a kopogást, kinyomom a gépezetet, aztán az ajtóhoz sétálok. Egyszerűbb lett volna nyitva hagynom, de hát eddig nem gondolkodtam. Kinyitva az ajtót pedig neki is dőlök az ajtófélfának. - Jó téged látni. - Aztán pedig félre is állok, hogy bejöjjön, én akárhogyan is, de elindulok beljebb, fejemet hátrafordítva kérdezek tőle. - Kérsz valamit inni? - Egy kis hangulatfokozó sosem árthat. Nekem pedig van elég piám…
Valamikor hajnalban estem haza az Upperből, és be is zuhantam az ágyba, ma Sarah a soros, én meg pihenek, vagy valami olyasmi, mert a hátsómon sosem tudok igazán megülni. Ettől még egész sokáig húztam a lóbőrt, noha az nem szokásom, de mostanság kicsit necces a helyzet a falkában, Darren eltűnések sokakban hagyott nagyon mély nyomot. Nekem is hiányzik, de nem annyira, mint mondjuk Sarahnak. Én nem kerültem vele barátilag is komolyabb viszonyba. A telefonomon villog valami, szóval rápillogok, és el is vigyorodom rögtön, nos, kikapcsolódás az bármikor jöhet. Fel is pattanok, de mielőtt rögtön nyakamba venném a hegyet, azért betolok egy reggeli-ebéd félét, és veszek is egy hosszabb zuhant, hajmosás, egyebek. Kész szerencse, hogy levágattam, azóta sokkal kevesebb vele a macera, szerintem jobban is illik hozzám, amúgy is szinte mindenkinek hosszú, szeretek másmilyennek lenni. Ha ezzel megvagyok, kiszórok pár göncöt a szekrényemből, és egy harisnyás, rövidnadrágos verziót választok, hozzá egy szolidabb nyakú felsővel, s persze minderre kabát és térdig érő csizmák. Többnyire rendkívül elégedett tudok lenni magammal, ez most is így van. Azt hiszem, négy felé járhat, mikor felkeveredek végül a lakhoz, és ott is Ryder lakrésze felé veszem az irányt, ha valaki szembejön, biccentek, örömködni nem fogok, mert eléggé síri hangulat uralkodik, egyszer majd, ha nagy leszek, szeretnék én is ennyit számítani a falkámnak, de azt hiszem, bőven nem vagyok annyira szociális, mint Darren. Kopogtattam a hím ajtaján, és a keretnek támaszkodva ráérősen várakoztam. Mikor végül kinyitja, egy kurta mosolyt azért megengedtem magamnak. - Hasonlóképpen. Vonulok el előtte, és megszabadulok a kabátomtól, mert idebenn már egész meleg van. A csizmám is lekerül, kinn már elég mocskos körülmények tudnak lenni ilyentájt. Ismerős a hely, voltam már párszor, szóval otthon érzem magam, mikor elindulok a kanapé felé, és leteszem a hátsóm. - Hogyne, sosem lehet hozzá túl korán, jöhet bármi. Sosem tagadtam, sokat iszom, mert szeretem, bár függőnek nem vallom magam, de aztán ki tudja. Lehet nem bírnék ki nélküle huzamosabb időszakot. A kontroller után nyúlok, és elkezdek egy játékot, sok szempontból elég fiús csaj vagyok, az ilyesmit is bírom, meg jó is vagyok benne, szégyen lenne, ha Unalaq véreként másként lenne.
Azért a tény megnyugtató kicsit, hogy nem addig játszottam, míg már este nem lett. Lényegtelen is, mert ugyanolyan frissnek érzem magam, mint miután lefürödtem. Örökmozgó ugyan nem vagyok, de mikor nekem is olyanom van, akkor sürgök-forgok, lábatlankodok, ahol csak tudok. Ezzel pedig sikeresen az agyára tudok menni egy-két embernek. Na nem mintha nem ez lenne a célom vele. A frissességemnek viszont biztos örülni fog a fiatal nőstény. Mikor kinyitom az ajtót, akkor nem vagyok rest végigtekinteni rajta, és nem tagadom, kicsit be is indította a fantáziámat a látvány. Bár valószínűleg más sem volt a célja vele. Tisztában van az adottságaival és jól is használja ki őket. Szavaimat komolyan gondolom, tényleg örülök, hogy láthatom. Ezt követően be is engedem őt, aztán becsukom az ajtót magunk mögött. Nem kell semmi „érezd otthon magad” maszlagot benyomnom, eléggé jól ismeri már a helyet. - Ez az az Yvonne, akit én ismerek! - Mutatok rá mutatóujjammal, miközben elhaladok előtte, el, a konyhába. Ott a bárszekrényem előtt leguggolok, és elgondolkozok, mit igyunk. Viszont nem is lennék hű a származásomhoz, ha nem egy jófajta kis Johnnie Walkerre esne a választásom. Amint ez megvan, fogok két poharat és úgy indulok vissza a nőstényhez, aki máris egy játékot nyúz. Meg sem lepődök rajta igazából. Lerakom a két poharat a kanapé előtti kisasztalra, aztán bontom is az üveget, hogy töltsek mindkét pohárba. Majd az üveget ott hagyom, az egyik poharat pedig, miután leültem a kanapéra nyújtom oda Yvonne-nak. - Na és mizu van? – Kérdezem tőle, majd épp kortyolnék is bele Skóciába, mikor eszembe jut. - Pardon. Egészségünkre! - Emelem a poharamat. Nem sietünk ugyan sehova, így beleférhet egy kis beszélgetés még előtte. Ő sem hinném, hogy nagyon idő szűkében van, tekintve, hogy már a gépemet nyúzza. Végül pedig belekortyolok az isteni nedűbe.
- Miért, találkoztál egy gyenge utánzatommal, vagy micsoda? Meglepne, de gőzöm sincs, mire céloz. Voltam valamikor másmilyen? Még csak depis sem az utóbbi időszakban, tök jól vagyok, Sarah körül zajlanak ugyan a dolgok, de az épp annyira nem visel meg lelkileg, mint amennyire igazából őt sem. Szóval mostanság csak a discos drogügylet miatt fájt a fejem, de az meg nem volt publikus, és akkoriban a lak környékén sem jártam. Végül úgy döntök, nem veszem fel a dolgot, amúgy sem érdekelne, ha bárkinek el kell szenvednie, hogy másmilyen vagyok. Én dolgom. Inkább el is kezdek játszani, amíg várok rá, mert most éppen ilyen hangulatban vagyok. Mármint, nem kell mindig ajtóstul rontani a házba, nekem még kicsit korán van ehhez a tegnapi napom után, de bizonyára, ha akar valamit, majd eléri, hogy ahhoz illő hangulatba keveredjek, ettől egyáltalán nem tartok. - Hümm, remek választás. Az üvegre pillantva nyalom meg szégyentelenül az ajkaimat. Igazán kellemes ezzel nyitni így fényes délután, esetemben tök komolyan, mert engem aztán nem fog zavarni a dolog, az biztos. El is veszem a saját poharam, aztán odatartom koccintani, addig le is teszem a kontrollert, és könnyedén hátradőlök a kanapén, féloldalasan tekintve Ryderre. - Pihenőnapom, leginkább. Amúgy a melón kívül semmi említésre méltó. Sem a többi hímről nem fogok neki beszélni, akikkel olykor sikerül összegabalyodnom, sem pedig Sarah magánéleti problémáiról, de ez szerintem egyértelmű. Éppen most senki egyéb illata nincs rajtam, mert bizony mostanában valahogy mindenkinek olyan kedve volt, hogy betaláltak egy-egy pásztorórával. Nem mintha annyira titkoltam volna valaha is, hogy ilyen téren igencsak szégyentelen vagyok. - Na és errefele milyen a klíma, mióta Darren megpattant? Nem tudom, kit mennyire visel meg a téma, nekem a magam módján hiányzik ugyan, de annyira mély kapcsolatban nem voltam vele. Ryder vetületében meg gőzöm sincs. Aztán végül bele is kortyolok a piába, de a játékot nem folytatom, nem vagyok az a fajta, aki más társaságában külön elfoglaltságot keresne. Az elég tapló dolog, annyira még én sem vagyok bunkó.
- Persze, és vele is lefeküdtem. Habár fura volt, nuku humorérzék, kis félénk, visszahúzódó volt. – Viccelem el az egészet, mikor elérem a konyhát viszont helyesbítek. - Nem amúgy, ez csak egy szólásom. – Mondom neki komolyabban már ezt. Vannak fura szavajárásaim, de hát ilyen ez. - Az alatt a huszon-harminc akárhány év alatt elszívott fűmennyiség lehet maradandó agykárosodást okozott rajtam. Akárhogy is, megszokhattad volna, hogy nem mindig beszélek érthetően. – Mondom ezt mikor már a pohárral és üveggel a kezemben megyek vissza a nappaliba. Ha skót akcentussal akarnák beszélni, akkor pedig meg se értenének valószínűleg. De annyi helyen jártam már, hogy néha annyira keverem a kiejtéseket, hogy csak na. Bár, aki régóta ismer bőven megérti a skót akcentusomat is. Horráról nem is beszélve, akivel szinte nem is tudnám elképzelni, hogy ne így beszéljek. Függ a hangulatomtól igazából. Koccintás megtörténik, majd már bele is kortyolok a finom nedűbe. Hülye lennék tovább húzni a dolgot. Figyelve a nőstényre hallgatom, amit mond. A kérdését követően viszont újra meghúzom a whiskyt. - Akikhez nagyon közel állt, őket túlzottan is megviselte az ügy. Én ugyan barátomként tekintek rá, de biztos megvolt rá az oka, így nem fogok túlzottan aggódni miatta. Amúgy is meg tudja védeni magát, elég nagyfiú már ahhoz. Így én inkább csak próbálok odafigyelni a Lak és az itt élők épségére. Két napja nem aludtam semmit emiatt, mai napot viszont kivettem szabadként. Viszont vágytam egy kis szórakozásra, így gondoltam megdoblak egy üzenettel. Te pedig alkalomhoz illően is öltöztél, ahogy látom. – Mosolyodok el a végére már, és újra szemtelenül végigtekintek rajta. Hülye lennék nem kimutatni, vagy inkább kimondani a tetszésemet. Bár valószínűleg érti ezt a célzást ő, és nem fog magyarázat kelleni.
- Hú, de bizarr lenne. Nem, határozottan nem tudtam elképzelni magamat a lefestett verzióban, valahogy nagyon idegenül hatott. Poénnak persze remek volt, ez tény és való, de inkább elhessegettem a képet. - Sejtettem, de nem tudtam nem meglovagolni. Mosolyodtam el mellé, én is hajlamos vagyok hülye poénokra, meg szeretek minden témát pikánssá is varázsolni. Szóval nem vagyok egyszerű eset semmilyen téren sem, hát még félénk és visszahúzódó. Kizárt. - Az ki van zárva, egyszerűen csak lökött vagy. Az agyunk folyamatosan regenerálódik, nem lehet benne ilyen módon kárt okozni, különben az elfogyasztott szeszmennyiségtől nekem már üres lenne a fejem. - Azért elég fura lehet nélküle, de én is azt gondolom, hogy tud magára vigyázni. A végét hallva egészen sunyi mosoly húzódott az ajkaimra, bár tény, hogy meglehetősen nehezemre esett volna most rögtön belekezdeni, a csinos öltözködés pedig amúgy is kedvemre való, szerintem ribis nem vagyok, akárki akármit mondjon, ennél vannak sokkal kihívóbb cuccaim, ha épp totálisan magamra akarom irányítani a figyelmet. - Egy lány adjon magára, nemde? Kérdezem már-már túlzottan is hihető, ártatlan pillantással. Tudok én angyalkának tűnni, ha olyan hangulatban vagyok, más kérdés, hogy nyilván nem hiszi el mindenki. Többek között Ryder is túl jól ismer ehhez. - A szórakozás házhoz jött, innentől a te dolgod, mit kezdesz vele. Ha már fáradtam azzal, hogy idejöttem, hát egy kicsit "küzdjön" meg a dologért. Egyértelműen felhívás keringőre, de hát nem is lennék itt, ha nem lennék vevő a dologra.
- Igaz… De pont ez annyira szeretnivaló bennem, nem gondolod? - Kérdezem tőle egy kisebb kacagást követően. Nem sokan állították az ellenkezőjét ennek. Pedig az igazság az, hogy tudok én komoly is lenni, ha az kell. Ha valami komoly ügyről van szó, akkor én sem fogom azt elpoénkodni. Na jó, eleinte talán egy-két vicces megszólalásom lenne, de aztán felvenném a pókerarcomat. De hát ez van, ilyen vagyok. Ha bajom van, azt se túlzottan mutatom ki senkinek. Nekem sokkal fontosabb az, hogy másoknak boldogságot okozzak, vagy csak mosolyt csalhassak az arcukra. De elismerem, nem mindig engedhetem meg magamnak ezt a fajta luxust, néha bizony komolynak kell lennem. - Kicsit tényleg fura, de ugyanez lenne, ha bárki más elhagyná a Lakot egyetlen szó nélkül. - Legalábbis szerintem. Egyesek biztos jobban lesújtanának néhány személyt, mint másokat. De ettől függetlenül véleményem szerint bárki ilyesfajta távozása nagy űrt okozna a hely egészében. Főként, akik ilyen régóta tartózkodnak itt. Csak bólintok egyet arra, amit mond, de nem mondok rá semmit. Helyette csak megiszom a maradék whiskyt a pohárból. Nem töltöttem túl sokat, inkább legyen sok kevés. Úgy többnek tűnik. Következő megszólalására csak kicsit nekidőlök a kanapé háttámlájának, de tekintetem nem veszem le a nőstényről. - A türelem nagy erény, drágám. - Egy féloldalas mosollyal nézek rá, aztán pedig nyúlok is az üvegért megint. - De előtte szerintem nem bánsz még egy italt. - Emelem fel az üveget kérdően, aztán válaszától függetlenül öntök magamnak még egy adaggal. Ha ő is kér, hát kap. Bár kétlem, hogy olyan lenne, aki elutasítaná az ingyen piát. Főként, hogy még alig fogyott belőle valami. Most ezért is öntök valamivel többet. Amennyiben nem hoz fel semmi beszédtémát, úgy csak csendben, nyugodtan kortyolgatjuk el az italainkat. Majd pedig végül lerakom az enyémet az előttünk lévő kisasztalra, és kiveszem Yvonne kezéből is az üres poharat, amit szintén rárakok az asztalra. Bár azt nem olyan kis nyugodtan rakom le, mivel már e cselekedet közben elkezdem a nőstényt a hátára dönteni a kanapén. Hallom is, ahogy az a pohár legurul a földre. Érdekli a fenét, hogy most összetörik-e, avagy sem. Van még ezer ilyen poharam… Nem habozok túl sokat, egyből utat török magamnak a szájába, miközben kezemet becsúsztatom a felsője alá. Annyira nem szeretek tökölni, de a túlzottan gyors menetek híve sem vagyok.
- Ötletem sincs, nem sokszor érdekel mások szerethetőségi faktora. Kuncogom el magam, mert tényleg nem ilyen szempontból érdekelnek a velem egy levegőt szívók, bár tény, hogy általában úgy viselkedek, ahogy velem szemben teszik mások, de az emellett nem számít, hogy alapjában mennyire szerethető, vagy épp nem valaki. Azt viszont aláírom, hogy szükség van olyanokra, akik így állnak az élethez, én sem veszek túl sok mindent komolyan, bár kifejezett humor herold sem vagyok. - Ebben azért nem vagyok annyira biztos sajnos. Darren, azért mégiscsak Darren. Vonok vállat, mert azért vannak páran, akik kevésbé központi figurák, és talán nem is tűnne fel rögtön senkinek, hogy eltűntek. Darren azért nagyon benne volt a vérkeringésben. - Szóval szerinted nem vagyok türelmes? Kérdezem sanda fél mosollyal, te jó ég, itt sokan nem is tudják, hogy mennyire az vagyok, csak épp harminc év elég volt a rendőri, nyomozói majd viselkedéselemzői szakmából, és most nem gyakorlom az ott felhalmozott tudást, Mary-Margaret meghalt, vele együtt a kvalitásai is. Yvonne már közel sem olyan kötelességtudó, mint ő. Csak így tudtam magamban lezárni azt a szakaszt az életemből, így legalább nem nézek vissza, bármennyire is hiányozzon olykor. - Az italt sosem bánom. Na jó, közben azért hanyagolnám, akkor már más érdekel, de felőlem most még hangolódhatunk így rá, egyébként is szükségesnek érzem még kissé a dolgot. A második kört azért valamivel hamarabb elkortyolgatom, de a duma nem jön, nem is tudom, sosem voltam az a kifejezetten jópofizós típus, Ryderrel meg csak egy bizonyos vetületben mély a kapcsolatunk, szóval nem az, akivel bármiről tudnék beszélni, ez van. Nem is szeretek nagyon mélyre ásni senkivel, mert félek, hogy kötődnék, az meg nekem aztán nem hiányzik, egyszer is épp elég volt, abból sem lett semmi. Átadom neki a kiüresedett poharamat, és somolyogva figyelem, mire készül, de ellenkezni nem fogok, ohh, eszemben sincs, semmi jónak nem lennék elrontója. Az hidegen hagy, hogy lepottyant a pohár a földre, abszolút mellékes, sokkal inkább hagyom, hogy magával ragadjon a pillanat, és forrhassanak egymásba ajkaink, s ha már ő matat, hát én is felsimítok a hátán, közben feltűrve a pólóját is, de egyelőre nem rángatom le róla, ez egyelőre még kellemesen nyugis a jelenlegi lelkiállapotomnak, szóval nem heveskedem el, abból úgyis akadt más alkalom mostanság.
- Aláírom, hogy ennyire nem biztosan lennénk lelombozva, ha másról lenne szó. Vagy nem ennyien. Néhányan jobban hiányoznának egyeseknek, mint másoknak. De hagyjuk is, nem hinném, hogy a filozofálás miatt van itt akármelyikünk is. - Részemről le van zárva a téma, nincs semmi kedvem most erről beszélni. Ma biztosan nem. Elég volt az elmúlt néhány nap, amit Darren eltűnése okozott. Na meg tényleg nem hinném, hogy emiatt jött volna ide Yvonne is. El tudunk mi beszélgetni úgy-ahogy, de általában nem emiatt szoktunk találkozni. Nem igazán vagyunk mi egymás lelki társai. Én amúgy sem szoktam túl sok mindenkinek megnyílni minden hülyeség miatt, maximum csak, ha iszom. Már ha sokat. De akkor még olyanoknak is, akiket egyáltalán nem érdekelnek a személyes problémáim, vagy akár nem is ismernek. - Ezt nem állítottam. - Kúszik egy mosoly az arcomra. Bár, ahogy elég sok minden, a türelem is eléggé tág fogalom, amit nem igazán van kedvem boncolgatni. Egyébként sem vagyok én filozófus, másrészt nem is akarok az lenni. Szerintem jó vagyok én így, ahogy vagyok. Nem ások a dolgok mélyére gyakran, csak ha tényleg fontos dologról van szó. Viszont az ilyen témakört inkább hanyagolnám, mint a türelem kérdésköre… Az italunkat elfogyasztva pedig jöhet is a lényeg, amiért meghívtam a nőstényt. Mivel nekem időm, mint tenger, így elkapkodni nem igazán akarom most ezt, de hát ki tudja, hogy kap el a hév, mikor már benne leszünk az egészben. Lassan simítok végig a hasán, miközben ajkait falom. Aztán kezem irányt változtat, és a hátára simítok, hogy a melltartóját kikapcsoljam. Nem hinném, hogy nagyon szükségünk lenne rá az elkövetkezendő időben. Majd pedig újra előreérve, elkezdem az egyik mellét a kezemmel masszírozni. Ingerlem egy ideig, majd pedig elkezdem feljebb húzni rajta a felsőjét, és amennyiben hagyja, úgy megszabadítom mind a felsőtől, mind a melltartótól. Ha ezek megtörténtek, akkor pedig elszakadva az ajkaitól először csak a nyakát hintem csókokkal, majd pedig egyre lejjebb haladva az egyik mellét veszem kezelésbe a számmal, nyelvemmel.
- Nem, ebben határozottan igazad van. Bólintok, nyilván nem is kötelező nekünk megvitatnunk egymással a falka dolgait, úgysem szoktunk hasonlóképpen tenni, bár szerény véleményem szerint Darren eltűnése azért meglehetősen komoly dolog, de azt sikerül felfognom, hogy Ryder nem akar róla beszélni. A férfiak mindig úgy sietnek, ha a témázásról van szó. Nem baj, szerencséje, hogy én szinte mindig vevő vagyok a dologra, és nem kell fűzögetni, vagy hetek, hónapok, netán évek alatt ledumálni rólam a bugyit. Az a vonat már nagyon régen elment. Legyintek, szerencsére nem lassú felfogással áldottak meg az égiek, így elég gyorsan tudatosul, hogy ma ennyit is kár volt dumálással eltölteni, szóval jobban járunk mindketten, ha belecsapunk a lecsóba, és nem pofázásra fordítjuk az energiáinkat. Vagy még pohár néma csöndben elfogyasztott pia, de ami engem illet, akkor már inkább csak hangozzanak csak fel mihamarabb a gyönyör dallamai, és érezzük jól egymást, mert a beszéddel ellentétben az azért sokkal jobban megy nekünk. A melltartómtól cseppet sem szomorúan búcsúzom, formás, nem túl nagy méretű kebleim máris fellélegezhetnek, a melltartó nem tartozik a kedvenc ruhadarabjaim közé. Ami azt illeti, alig várják a kényeztetést, szerencsés vagyok ilyen téren, meg az is, aki próbál behangolni, lévén szinte mindenhol tömve vagyok erogén zónákkal, már olyanokkal, amik valóban működnek is. Van pár sanyarúbb sorsú nőtársam, akit mondjuk hidegen hagy a nyakának csókolgatása, és hasonlók. Nem is értem, hogy lehet úgy élni. Eszemben sincs akadályozni a vetkőztetésemet illetően, sőt, még segítek is neki, dehogy vagyok én bármi jónak elrontója, isten mentsen attól. Amint elkezdi a meztelen bőröm csókolgatni, már fel is hangzanak az első sóhajaim, és közben azért én is igyekszem felhúzni rajta a pólóját, mert hát, rá szintúgy nem szükségeltetik ruha, mint amennyire rám sem… Igaz, ami igaz, a mellem kényeztetése közben nem sok ép agysejtem marad, de próbálom nem passzívan élvezni a helyzetet.
Főként azért nem akarok Darren eltűnéséről beszélgetni most, mert a hangulatot sem akarom lelombozni. Ismertem Darrent, azt is mondhatom, hogy barátomként tekintettem rá, így persze, hogy valamilyen szinten nekem is szarul esik, hogy csak így lelépett. Lesz időm máskor ezzel a problémával foglalkozni. A mai nap viszont a pihenésé legyen, én azt mondom… Pihenés, szórakozás, nálam egyre megy. Örülni tudok csak annak, hogy Yvonne nem szokott túlzottan a terveim elrontói közé tartozni. Főként, ha erről van szó. Nem kell sok ahhoz, hogy már a felsőjével együtt a melltartója is lekerüljön róla, amit néhány csók követ a nyakán. Tetszik, ahogy máris hangot ad az érzéseinek, ez pedig miért is ne adhatna nekem önbizalmat még inkább? Bár nem nagyon kell az, hisz a nőstény nem igazán panaszkodott még. Meg hát most is itt van, nem igaz? Mielőtt még a melleihez elérhetnék a számmal viszont, segítek neki megszabadítani magamat a pólómtól. Aztán viszont nem sokat tökölök és máris elkezdem kényeztetni a melleit, egyiket főként a számmal, másikat pedig az egyik kezemmel létesítem egy jó kis masszázsba. Igazság szerint már azt is élvezem, hogy érzem a testéből milyen reakciókat sikerül kiváltanom. A masszírozó kezem végül elkezd a hasán keresztül egyre lejjebb siklani, lágyan végigsimítva a bőrét. Ujjaim mohón törnek utat a nadrág, harisnya, és bugyi alá, hogy aztán ott kezdjem el ingerelni a nőstényt. Rövid távon ugyan a kanapé jó megoldás, de sosem árthat ha több helyünk van. Ezért is gondolok egyet, és a kezem a nadrágja alól kihúzom, és ajkaimmal pedig visszatérek rövid időre a nőstény ajkaihoz. Kezeimmel a combját ragadom meg és állok fel a fekvő pozíciónkból. Összekulcsolja-e a lábát a derekam körül, avagy sem, nem számít, én megindulok a szoba felé, miközben az ajkait falom még mindig. Beérve oda pedig egyből borulunk is az ágyra, aztán pedig már kezdem is megfosztani őt a nadrágjától.
Most, hogy a beszéddel a jelek szerint végeztünk mára, én is igyekszem egész másra koncentrálni. Nem mondom, hogy olykor nem fordul meg a fejemben, mennyire meglazultak mostanra az erkölcseim, de amíg Sarah nem kezd el péklapáttal csapkodni, hogy most akkor már elég lesz, addig különösképpen nem fog mozgatni, hogy mennyire nem vagyok szentéletű. Ami engem illet, az esetek többségében nem komplikálom túl a dolgokat, ha megvan a fizikai kapocs, ami elég a vágyam fellobbantásához, más már nem érdekel. Maximum a saját örömöm a partneremé mellett, mert viszont olyan téren önző vagyok, hogy én is kapjam meg a részem. Ez van, a kölcsönösség adja magát minden téren az esetemben, ez alapesetben is igaz rám, és természetesen az ágyban is. A hirtelen ruhátlanságom okán mellbimbóim egészen hamar megmerevednek, persze ebben jó része van annak is, hogy Ryder ajkait érzem a bőrömön. Póló le róla is, mindjárt jobb, kezeim így a meztelen bőrére tapadhatnak, és amíg a földön landol a ruhadarab, pár csókkal illetem a hasfalát, majd felfelé a mellkasát. Mostanában extrémebb körülmények között sikerült hódolnom eme szenvedélyemnek, egész konkrétan asztalon, illetve állva, falnak döntve alakultak a dolgok, most valahogy jól esik a kényelmesebb módi, ez egyelőre nem is tűnik olyan vadnak. Az ölem már abba belefeszül, ahogy a melleimet kényezteti, és már ettől megvadulok, hiszen szerencsére roppant mód érzékeny vagyok majd mindenhol. Tényleg nincs nehéz dolga velem. Mikor aztán lejjebb vándorol, feszülten várom a pillanatot, hogy odalenn érjen hozzám, és kéjenc szuka módjára dörgölöm csípőmet a kezéhez, már amennyire mozogni vagyok képes. Már-már felháborodottan szűkölök fel, amikor kihúzza a kezét, de rájövök, hogy máshová megyünk, szóval persze, átkulcsolom lábaimmal a derekát, ne kelljen holt teherként cipelnie, még akkor sem, ha egyébként bőven elég erős hozzá. Közben vad táncot járnak ajkaink is, kezeim pedig nem restek közben a nadrágja korcánál matatni, hogy kioldjam azt, és ezáltal könnyebb legyen majd megszabadulni tőle. Nem kifejezetten vallottam magam türelmes típusnak, ha már belekezdtünk a témázásba. Nyekkentem egyet a súlya alatt az ágyon, s mikor a nadrágomtól akart megszabadulni, megemeltem a csípőm, hogy könnyebb dolga legyen, majd hosszú lábaim egyikét nadrágja korcába akasztottam, mintegy jelzésértékűen, hogy mehet az enyém mellé a földre...
Felesleges lenne tovább húzni az időt beszélgetéssel, hisz már megvolt az alapozás is, hogy úgy mondjam. Akár egyből csinálhatnánk in medias res, volt már rá példa, hogy nem volt kedvem az előjátékhoz, de az esetek túlnyomó részében nem szeretem elkapkodni ezt. Ha egyszer csináljuk, akkor csináljuk rendesen, élvezetesen. Meg hát, ha a whisky nem lett volna elég, akkor ez is bőven besegít a ráhangolódásnál. Míg a felső a földre nem kerül, addig bizony élvezem én is azt a néhány csókot, amivel jutalmaz. Jobb szeretem, ha valaki nem passzívan vesz részt ebben az egészben, szerencsére a nőstény ezzel tisztában is van látszólag. Majd nem vagyok rest visszatérni az előbbi tevékenységemhez sem, és folytatom a kényeztetését, miközben élvezem az érintéseit. Rövid ideig kényeztetem csak azon pontját is, de látszólag nagyon is élvezi ezt Yvonne. Meglepődni nem lepődök meg, de attól még jó látni, hogy mekkora hatással is lehet rá lenni ezekkel. Hát még rám. A kis akaratossága miatt rajtam is egyre jobban feszülni kezd a nadrágom, de nem sietünk sehova. Ha sietne is a nőstény, valószínűleg úgy jött volna, hogy ez csak egy gyors menet legyen, mert dolga van. Így viszont időnk, mint a tenger. Elmosolyodok a reakcióján, mikor kezem elhagyja azt a pontját, de megnyugtatásként egyből állok is felfele, és emelem ezzel együtt őt is fel. Megkönnyítve a dolgomat, hogy körém fonja a lábait nem vagyok rest közben a fenekét, combját simogatni, hol egyik, hol másik kezemmel, miközben el nem engedem és haladunk is befele a szobába. A csókokba belemosolyodok, hogy milyen kis akaratos, ahogy a nadrágommal babrál. Az ágyra érve nem sokat teketóriázok, a nadrágjáért nyúlok, és az alatta levő összes ruhadarabbal együtt készen vagyok megfosztani tőle. Amint le sikerül róla ráncigálnom róla, már dobom is a földre a hátam mögé, nem kell az neki most úgy sem. Kérése számomra parancs, jómagam is megválok a nadrágomtól, majd pedig az alsómtól is. Ellenben nem azt teszem ezt követően, amire valószínűleg számítana, hanem végigcsókolgatva a testét a számmal, nyelvemmel kezdem el kényeztetni a legérzékenyebb pontját. Kezemmel eközben nem vagyok rest hol a hasát, hol a combjait cirógatni, miközben ajkaimmal falom odalent, délen. Rég ízleltem már meg idelent, így hát miért is ne? Ha nagyon akarja viszont, hogy ennél tovább lépjünk, akkor azt csak kivitelezi majd valahogyan.
Vannak helyzetek, amikor működik a durr bele, de azok inkább spontán egymásra feszülések, nem megbeszélt átjössz, és elleszünk helyzetek. Ilyenkor azért némileg hangolódni kell, mert csak úgy nem indul be az ember lánya a hóból érkezvén. Legalábbis én nem, de mentségemre legyen mondva, legalább nem nehéz elérni nálam, hogy vevő legyek a témára. Valóban nem sietek sehová, ráérősek, nem kapkodósak az érintések, de ezen belül szeretek évődni, feszegetni a határokat, kényelmetlenné varázsolni a nadrágokat, ilyenek. Esetemben számítani kell az ilyesmire és kész. Különösképpen akkor, ha már odalenn ingerel valaki, mert hát valljuk be, kellemes ám a dolog igencsak, és ilyenkor egyre inkább szomjaz valami mást is az ember lánya. Az ágyhoz vezető út valahogy roppant mód hosszúnak tűnik, de csak sikerül megérkeznünk kisvártatva, amikor is nem bírok nem önmagam lenni, és lábaimmal a nadrágját babrálom, de szerencsére rögtön aztán elhagyja a sajátját is, hogy az enyém a földön landolt, vagy ki tudja hol, határozottan nem a ruházatom érdekel most már. Nem mondom, hogy nem lep meg, hogy még húzza az időt némileg, de az biztos, hogy határozottan jól esik. Nőből vagyok, szeretem, ha a legérzékenyebb pontomat is kényeztetik olykor, viszont a heves egymásnak eséseknek az nem igazán a része nagy bánatomra. Következésképp most különösen jól esik, és igyekszem kiélvezni minden pillanatát, aminek élvezetes nyögéseim formájában hangot is adok. Meg bírnám szokni az ilyesmit, az egyszer tökéletesen biztos, csak azt sajnálom, hogy közben nem igazán tudom őt érinteni, épphogy elérem a vállait, bár annyira azért megvadulok pár pillanatra, hogy a hajába markolva feszítem kicsit erősebben neki az ölemet, és bizony meglehet, hogy leszek olyan önző, hogy addig ne nagyon mozduljak semerre, ameddig a végsőkig nem hajszol, én utána is működőképes vagyok, és rég volt már, hogy ily módon szárnyaltam az élvezet felé.
A nőstény, ha tényleges kikapcsolódásra számít, aminek ehhez van köze, akkor tudja, hova kell jönni. Nagyon ritkán vagyok csak úgy, hogy rendezzük le, aztán puszi, általában szeretem kiélvezni az egészet. Sokkal jobb is így, hisz míg őt ingerlem, addig én is egyre inkább felizgulok, aztán minél tovább húzom az ő kényeztetését, annál jobban fog esni a végén számomra is az a megkönnyebbülés. Na meg melyik nő ne szeretné egyébként is, ha ilyen módon kényeztetik, mint ahogy én teszem most a nősténnyel? Értek én a dolgomhoz, hisz bőven voltak olyan időszakaim, mikor nők között kerestem a társaságomat, noha bordélyházakba, és hasonlókba életemben nem voltam még. Nem meglepő mód köze van ennek ahhoz, hogy az anyám mi is volt egykoron. Heh, ki tudja, talán még büszke is lenne rám, ha látná, mennyire is élvezem az életet, de főként a nők jelenlétét. Na nem mintha mindenkivel megtenném azt, amit jelen helyzetben Yvonne-nal. Nyögései zene füleimnek, ezeket hallva csak még mohóbban falom őt odalent, amit láthatóan, hallhatóan nagyon is élvez. Az ajtóm általában nyitva áll a nőstény előtt, ha ilyesmire lenne szüksége, ezt tudja jól. Az pedig tökéletes, hogy egyikünk sem képzel bele bármi egyebet. Nem hiányoznak egyikünknek sem a további bonyodalmak. Bizonyos idő után pedig az egyik kezemmel megállok a simogatásában, és a nyelvem játékához társítom az ujjaimat is, hadd élvezze csak a nőstény. Én ugyan meg nem fogom akadályozni az orgazmusát, azt is kétlem, hogy ő meg akarja. Ezért is, ha semmi különösebb ellenkezésbe nem ütközök, akkor a végsőkig hajszolom őt, hogy miután elért a csúcsra, még egy rövid ideig ízlelgessem őt ott lent. Aztán pedig elkezdek feljebb kúszni rajta, végigcsókolgatva a hasát, felsőtestét, aztán pedig a nyakát kezdem el szívni egy kicsit. Ha nem fog semmit lépni Yvonne, akkor én fogok, attól függetlenül, hogy eddig konkrétan csak én irányítottam. Bár hagyok neki időt, hogy kicsit összeszedje magát, miközben a nyakát kényeztetem, aztán ajkaihoz hajolva csókolom meg őt újfent.
Az biztos, hogy ha ilyen tempó kell, és kicsit nyugisabb víz, akkor Rydernél kilincselek, bár általában az a vágyam is spontán alakul ki, hogy most vele futnék össze szívesen, de az sem az első, hogy ő szól, hogy összefuthatnánk. A helyzet az, hogy ez sem zavar, mármint ez a rendelésre érkezem dolog, vagy hogy erősen megkérdőjelezhető az erkölcseim puszta léte. Hagytam magam elkorcsosulni ilyen téren, és nem bánom. A szentek és széplelkű kislányok máshol járnak. Hagyom, hogy az agyam tökéletesen kikapcsoljon ténykedései nyomán, és csak a puszta, nyers vágy számítson, másra nincs is szükségem. Az érzelmek csak összezavarnak mindent, Ryderrel meg sosem voltunk a mély beszélgetések mesterei, szinte nem is ismerem, de legalább így semmiképpen sem tudok kötődni hozzá, ami a nők nagy hibája, ha valakivel összefekszenek. Én azonban nem hiszem azt, hogy bárkivel is több alakulna ki, kiváltképp akkor, ha mellőzöm a közelebbi ismeretséget ezen kívül. Nem mondom, hogy erre vágytam kislányként, még csak azt sem, hogy öt éve nem volt ez másként, de most ez van, és nem próbálom visszaforgatni az idő kerekét legalább annyiban, hogy más legyen a hozzáállásom. Természetesen nagyon is élvezem a ténykedését, ez jól hallható, és talán szükségem is volt most egy kicsit intimebb megközelítésre, még ha azt nem is merném kijelenteni soha, mert azzal önmagamat bírálnám, hogy ez így tulajdonképpen nem jó, hogy nem csinálhatom sokáig, mert rá fogok menni. Egyébként is elmos minden épelméjű gondolatot az élvezet, s így is kell lennie, akkor lenne nagy baj, ha ilyenkor a gondolataim uralkodnának. Igencsak hamar eljutok arra a pontra, ahonnan már csak egy kevéske ösztökélés hiányzik, és átlendülök a beteljesülés hullámai közé, megfeszülve, finoman remegve heverve előtte az ágyon, rendkívül sebezhetően, de mindez nem tart igazán sokáig, amint elindul felfelé, nem vagyok rest pillanatnyi gyengeségemen felülkerekedve lendületet venni, hogy átfordítsam a helyzetet, legalább egy kicsit, mert némi hála azért jár az előbbiért, bármennyire is szeretném már lábaim közt érezni. Így eshet meg, már ha nem tiltakozott a ténykedésem ellen, és valóban én vagyok felül, hogy a nyakától indulva hintem perzselő csókokkal a mellkasát, hogy szép hosszú utamat bejárva kisvártatva ajkaimmal kényeztessem én is őt, de azt nem fogom megvárni, hogy hozzám hasonlóan eljusson a csúcsra, egész egyszerűen azért, mert azt már nem biztos, hogy meg tudnám várni nyugiban, amíg ismét elkezd örvendezni nekem. Így hát ha már én is előcsaltam belőle némi elégedettséget sugalló reakciót, akkor kaján vigyorral pillantottam fel rá, indultam vissza, de csupán addig, hogy továbbra is magamnál tartva az irányítást fogadjam magamba. Lehunyt szemekkel élveztem ki a pillanatokat, ahogy pontról pontra töltött ki belülről, fejem hátravetve támasztottam meg végül magam a mellkasán, hogy aztán elkezdjek mozogni, egyelőre csak hangolódásképp, egész lassan. Fekete, rövid tincseim már most ziláltan simogatták arcomat.
Jó ideje már, hogy nem próbálok semmiféle lelki társat, vagy ilyesféléket keresni. Amúgy sem voltam ez a fajta, túlságosan kötődő típus, inkább élvezem az életet. Persze voltak olyan személyek az életemben, akiknek sokkal nyíltabban tudtam beszélni, mint másoknak, és most is vannak olyanok. Emlegethetnék itt néhány személyt, de ő rájuk inkább tekintek úgy, mint testvérek, nem mint bármi komolyabb. Nem könnyű azt sem elérni nálam, hogy valakit testvéremként szeressek, de vannak, akiknek sikerült. Ez nem azért van, mert bizalmatlan vagyok másokkal, egyedül csak ha nincsenek meg valakikkel a közös témák, a jó mókák, akkor nyugodtan hanyagolhatjuk egymást. De hagyjuk is. Én mindenkit szeretek. Miközben a nőstény kényeztetem, én magam is próbálok kicsit helyezkedni, hogy azért mégis kényelmesebb legyen számomra is ez a dolog. A hangok, amiket kiváltok belőle egyébként is hatással vannak rám, ezt sosem tagadtam. Szerencsére nem kell olyan sokat játszadoznom vele, és viszonylag hamar el is éri azt a pontot. Majd következőleg meg már én vagyok alul, és mosolyogva pillantok végig a nőstényen, már amennyire tudok. Egyre lejjebb indul el a testemen csókjaival, mire az én pulzusom is egyre inkább emelkedni kezd, ahogy azon pontom felé közeledik. Mikor viszont ajkaival elkezdi a férfiasságomat ingerelni, akkor egy hosszabb sóhaj szakad fel a torkomból, egyik kezem pedig automatikusan utat talál hajzuhatagába, a tarkójára, és ott pihen meg. A kényeztetésének köszönhetően érzem, ahogy egyre inkább afelé a pont felé lök, és ezt az is tetőzi, hogy már a látvány, mit is csinál, az is rendesen felizgat. Látszólag tisztában van vele, hogy mikor kell megállnia. Csak örülni tudok annak, hogy nem így akarja, hogy ez az egész véget érjen. Bár az is biztos, hogy én nem bántam volna. Jómagam is hátravetem a fejem, míg magába fogad, hogy aztán végigtekintsek a nőstény lélegzetelállító testén. Jóleső sóhajok szöknek fel a torkomból, ahogy elkezd rajtam mozogni, kezem a csípőjén időzik el mindeközben és a látványt teljes mértékben magamba szívom. Végül pedig gondolok egyet, és felülök, ettől függetlenül meghagyva neki az irányítást. Ajkaihoz hajolva csókolom meg őt, és ráadásként még kezemmel is elkezdem odalent kényeztetni őt. Ha már csináljuk, csináljuk jól.
Határozottan egy követ fújtam ilyen téren Ryderrel, a kötöttséggel csak a baj van, egyszerűen vannak olyanok közöttünk, akiknek nem való. Tudom, néha motoszkál bennem a vágy valami más után, de ami jó, azon végül is minek változtatni. Bizonytalanra nem adunk. Még csak barátom sincs sok, nemhogy olyasvalaki, aki iránt tudnék többet érezni, de nem is kell, nem biztos, hogy készen állok arra, hogy szeressek, és megint megüssem a bokám. Rohadt sokszor fogom még az életben, tudom én jól, de amíg lehetséges, legalább ilyen téren szeretném elkerülni. Az adok-kapok híve voltam mindig is, és vannak helyzetek, amikor bőven belefér egymás kellemes kényeztetése, mint például most is. Egy gyors numera esetében az O’Connors mellékhelyiségében, vagy épp az elhagyatott hát falának nyomva az ilyesmi nem járja, de jelenleg kifejezetten élvezem, és abban a tekintetben sem kell noszogatni, hogy viszonozzam. Szeretem azt, amikor ebben a helyzetben olyan nagyon sebezhető egy férfi, és gyakorlatilag azt csinálok vele, amit akarok, hisz én irányítom. Mindegy, milyen erős valaki, amíg ajkaim közt legbecsesebb kincse, tehetetlen. Ennél csak abban a pillanatban gyengébbek, amikor elérik a beteljesülést. Imádom, tényleg, annyira jó érzés, persze, minden ezzel kapcsolatban. Egészen addig, ameddig tart, utána egy darabig még élvezem a történek hatásait, de ha lecsendesül testem, és lelkem, minden egyes nap rám tör a magány érzete, mert néha igenis jó lenne valaki mellett felébredni többször, érezni, hogy tényleg kellek, ugyanakkor fogalmam sincs, hogy fel vagyok-e készülve erre az egykori férjem árulása után. Végül nem eresztem el a vágyait a beteljesülés irányába, mert azért valljuk be, jobb az mindkettőnknek, ha magamban érezhetem, persze, lehetséges, hogy van, aki ezzel vitatkozna. Nekem jobb, és szerintem neki sem fog eszébe jutni panaszkodni. Tudom, hogy jó rám nézni, szóval nincsen kisebbségi komplexusom a testemet illetően, de ettől még élvezem, amikor majd felfalnak a tekintetükkel. Csípőm lágyan kezd ringani, ajkaim élvetegen harapom be, ahogy végre magamban érzem, s szépen fokozatosan gyorsítok a tempón, mert nem szeretném, ha túlságosan hamar véget érne. Arra viszont nem számítok, hogy hamarjában keresztül szándékozza majd húzni ezen számításaimat. Karjaimat összefonom a nyaka körül, mikor felül, s könnyedén veszek bele a csókba ritmikus mozgásom közepette. Az ujjainak táncára szemérmemen azonban megfeszülök kissé, alig valamicskét megharapva ajkait, ezzel kívánva jelezni, hogy óvatosan, hogyha nem akarja, hogy lekörözve őt áldozzak másodjára is az orgazmus oltárán.
Voltak, talán még ma is vannak, akikre képes vagyok úgy tekinteni, mint többre, mint barát. Akikben feltételek nélkül megbízom, akikre tudom, hogy számíthatok. De szerelmet még senki iránt nem éreztem. Vagy lehet éreztem, csak én magam sem vettem észre, olyan hamar tovaszállott. Corina felé is többet éreztem, mint mások iránt, több volt ő nekem, mint csak egyszerű barát, lelkitárs, átharapó teremtő, de nem tudnám megmondani, igazából micsoda. Most nem is igazán számít ez a kérdés már. Két évtizede láttam utoljára, és ha olyan lennék sem várnék rá ennyit. Két évtizede, hogy utoljára láttam, azóta sem szólt magáról egy szót sem. Kicsit azért csalódott vagyok emiatt. De az önsajnáltatásnak nem most van itt az ideje. Ráérek később is gondolkozni ezeken, mikor épp nem valami közben… vagy inkább valakiben vagyok. Szerencsére Yvonne sem tartozik a hálátlanok kategóriájába. Én eljátszadoztam vele, most ő teszi ugyanezt akképpen, hogy neki is jó legyen. De hát én nem fogok panaszkodni. Hülye is lennék. Eléggé érti ahhoz a dolgát, hogy bármiféle kétely is felmerüljön bennem, vagy valami. Amúgy is imponál valamelyest, hogy nem egyszerűen csak fekszik az ágyon, mint valami szobor, és nekem kell végeznem minden egyes munkát. Volt már ilyesmire példa, és szerintem nem kell magyarázkodnom, milyen élmény volt. A nőstény legalább aktívan részt vesz ebben, az meg, hogy ő irányít most is… csak még jobbá teszi a dolgokat. A tempó gyorsulásával fokozódik a szívverésem, légzésem is, de nem bánom. Mi több, csak egyre jobban élvezem. Végül, csakhogy ne érje a ház elejét, én is kicsit aktívkodok, és elkezdem őt odalent kényeztetni. Mikor ajkamra ráharap, akkor pedig csak egy rövid ideig ingerlem odalent, végül abbahagyom. Végül az a kezem átcsúszik az egyik mellére, és azt kezdem el finoman ingerelni, masszírozgatni, és teljesen nyugodtan játszadozok vele. Aztán már érzem is, hogy a vég nagyon közel van, néhány pillanat múlva pedig testem megfeszül, és beléengedem magam egy jóleső, mély, hosszas sóhajjal kísérve mindezt.
Azt hiszem, az ágy az egyetlen terep, ahol világ életemben domináns voltam, már az egykori férjem esetében is szerettem irányítani, kísérletezgetni, és kevesen vannak, akik képesek elérni nálam, hogy átengedjem a gyeplőt. Egyszerűen jobban érzem magam így, persze akadt már jó párszor olyan eset is, hogy eljátszottam az irányításra szoruló nőt, vagy olyan masszívan domináns pasasba futottam bele ilyen téren, hogy nem engedte át az irányítást. Nekem egyikkel sincs bajom, nem ez a lényeg, hanem a beteljesülés, ami az út végén vár ránk. Az a helyzet, hogy egy idő után mindig hajlamos vagyok túlhajtani mind magam, mind pedig az aktuális hálótársam, de részemről a kiadós szex utáni fáradtságnál egész egyszerűen nincs jobb. Imádom, mikor remegő lábakkal dőlök ki, és percekig nem térek magamhoz. Élvetegen mozgok rajta, a tempó lassan már felfoghatatlan lenne emberek számára, de mi vérfarkasok vagyunk… Olykor majdnem átlendít a végső ponton, mikor ingerelni kezd az ujjaival is, de mindig épp az utolsó pillanatban kezd másba, ha tudatos, nagyon jól csinálja, mert hamarjában a hajam tudnám tépni tőle, pozitív értelemben, ha ugyan ez lehetséges. Végül ő az, aki előbb eljut a csúcsra, és szerencsére a belőle áradó beteljesült vágy hullámai elöntenek engem is, és átlöknek a túlsó partra, hogy pillanatok múltán kicsit elengedve magamat, megfeledkezve a külvilágról terüljek végig rajta, csendesen pihegve elégedettségemet a bőrére. Túl sokáig azonban nem húzom, ha felállna, akkor azért sem, de maximum tíz percet engedélyezek magamnak ebből az édes semmittevésből, aztán részemről mindenki mehet a dolgára. A miérteket aligha kell ragoznom, ez köztünk így működik, sosem alszunk együtt, ami azt illeti, senkivel sem aludtam együtt a férjem árulása óta, és ezen nem is nagyon áll szándékomban változtatni. Az együttalvás olyan mély kötődést feltételez a részemről, amit nem szívesen mutatnék senki felé sem. - További szép napot, nagyfiú! Kacsintok rá mosollyal tűzdelt köszönésem keretein belül miután magamra kaptam a ruháimat, és indulok is. Farkas éhes vagyok, ideje meglátogatni a kedvenc burgeresemet, talán Sarahnak is viszek egy kiadós adagot…
//Köszönöm szépen a játékot, és bocsi, hogy így elhúztam. Nem tudom, írsz-e még, de ha nem, kérnél zárást? ^^//
Alig hiszem el. Ez az első Vörös Holdam. Láttam és teljesen ledöbbentem. Mármint úgy első, hogy részt is vettem benne és nem csak figyeltem az ablakból. Segíteni akartam, ahol csak tudtam. De apával akartam lenni. Amikor kómába estek jó páran, nagyon aggódtam értük. Apáért, Symaráért. Hallottam hírüket, meg Alignakról, meg valami irányításról… sérültek rengetegen voltak, a halottak is kikerültek az őrzőktől, de még farkasoktól is. A veszteség minden oldalon más és más, de mégis ugyanolyan fájdalmas. A kómába esettek többen voltak, megint mindkét féltől kerültek ki. Ijesztő dolgok vannak erre felé… még jó hogy haza jöttem. Próbáltam segíteni, ahogy tudtam, tudom hogy a családom azt akarta, hogy maradjak távol az esettől és menjek el én is. Kérdezhetném, hogy hova? Nem ismerek senkit, de az őrzők közt maradhattam volna, talán valahol én is megbújhattam volna. De nem, én maradtam. Wood vagyok… amikor apa kómába zuhant a szobájába… egyedül akartam segíteni neki… de mégis csak vannak gyógyítóik itt a Lakban… aggódtam, hogyne aggódnék érte. Symara megsérült egy másik ordastól, szerencséje volt, ha ezt lehet annak nevezni. Szerencsére a Lakba beléphetek, senkit sem zavarok itt létemmel, amíg a szüleim épp lábadoznak… nem sok vizet zavarok. Ha meg mégis, hát púp lehetek a Hegyiek hátán. Jelenleg nem érdekel, csak az, hogy ez a kettő felébredjen, vagy épp meggyógyuljon. Kigyógyuljanak ebből az állapotból. A napok pörögtek, bár nekem csigalassúsággal teltek… apa felébredt. Nekem ez nagy öröm volt. Hagytam neki teret, hagytam időt neki, hogy felfogja mik történtek körülötte. Nagyon örültem, hogy végre fent van és itt van. Nem tudom mihez kezdenék, ha ő nem lenne. Meg ha Sym se lenne. Nekem akkor ott elszakadna, eltépődne mindenem, mi egyben tartott. A legfájdalmasabb dolog elveszíteni egy hozzánk közel állót. - Szia. - álltam meg az ajtóban őt figyelve, végül beljebb engedtem magam és leültem az ágy szélére. - Jobban vagy? - érdeklődök miközben arcát tanulmányozom. Örülök hogy itt van épen és egészségesen. - Hozzak valamit, apa? - kérdezek, aggódó arcom simán elárul, hogy igenis azt hittem elveszítem őt. Egy pillanat alatt kerül le rólam a cipőm, felmászom az ágyra apa mellé és jó szorosan átöleltem. - Hiányoztál a francba is. – dünnyögtem a fülébe, el se eresztettem, hosszan tartóan öleltem és szívtam magamba az illatát. Addig el sem eresztettem, míg ő nem akart távolságot tartani, de ha ő nem akkor egy perc után én térdeltem vissza mellé az ágyon. Kis mosoly virított rajtam, mely neki szólt és az állapotának. - Elmenjek? Zavarok? - kérdezem meg hamar, majd sóhajtok. - Elmegyek, ha zavarlak... - pillantottam rá ártatlanul és már indulni is akartam...
Fura volt ez a hirtelen jött kóma, mit ne mondjak. Egyik percben még harci készültségben várom, hogy megcsipogtassanak minket, miszerint menni kell segíteni, a következő percben pedig… nos. A következő percben fogalmam sincs, mi történt. Egyszerűen csak elvesztettem az elméletemet, mint derült égből villámcsapás. Nemrég ébredtem csak fel, így nagyon nem tudom összerakni, mi a fészkes fene történt, de arra is eljön a sor. - Jó reggelt… Köszöntöm a lányomat, aki úgy tűnik, itt virrasztott mellettem. Egek, hányadika lehet ma? Meg is keresem a naptáramat, hogy megnézzem az időpontot. 25.-e. Az igen… Egy hetet aludtam. Még a legdurvább lerészegedésemnél is ez a szám kettő volt. De akkor tényleg durván gallyra vágtam magamat. - Jelenleg még nem tudom, hogy vagyok. Hadd zuhanyozzak le, kitisztítom a fejemet kicsit. Meg látszólag egy hete nem fürödtem… Addig szolgáld ki magad. Állok fel, és nyomok egy csókot a lányom feje tetejére, aztán pedig már megyek is a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak. Vagy tíz percig áztatom magamat, nem gondolva semmire, egyszerűen csak állok alatta, folyik rám a víz, én pedig mosakszom. Azt követően még meg is mosom a fogamat, végül a törülközőt magamra tekerve jövök ki a fürdőből. Ott aztán ledobom magamról azt, kiterítem száradni, és felkapok egy gatyát, majd a szekrényemhez sétálva valami bemelegítő nadrágot. Nem érdekel, a lányom hol van ekkor. Farkas vagyok. Nem nagyon vagyok szégyenlős ebből kifolyólag. Aztán végül visszaülök az ágyra, és hagyom, hogy a lányom átöleljen. A karját simogatom mindeközben, a kérdésére már-már felháborodok. Megjátszva csak persze. Aztán megszólalok. - Te vagy az utolsó személyek egyike, akiket kitennék a házamból, mert zavar. Aztán beletúrok a hajamba, és sóhajtok egyet. - Mi történt? Azon kívül, hogy kidőltem. A Vörös Hold… Tőmondatokban beszélek csak, de hiszem, hogy így is megérti. Arra vagyok kíváncsi, ki sérült meg, vagy… rosszabb. Valószínűleg a falkától jobb belátást kapnék a mi helyzetünkre, viszont az őrzők részéről is érdekelne a dolog.
Apa elment lezuhanyozni. Testileg rendben volt, de belül, lelkileg talán gyötörték a kérdések. A miértek, a hogyanok. Engem is érdekelne, hogy miért kómált be a fél társaság itt is, meg amott is. Ez tényleg nagyon érdekelne. A víz csobogása kihallatszott a fürdőből, kicsit megnyugodtam, de akkor is, apámért aggódok. Kicsit taccsra tette ez az egész. Nem lehet követni, hogy most mi is van, engem pedig ez egyre inkább tesz frusztrálttá. Néha kellene ránk ilyen kikapcsoló gomb, vagy egy törlés gomb is jól jönne. Ehh a legjobb az lenne, ha mindkettő lenne rajtunk. De ezek mindig megmaradnak az elménkben, meg a szívünkben és egyszerűen csak felfalnak minket. Apa visszatért a szobájába, majd pucéran kereste a megfelelő öltözékét. Általában én immúnis vagyok erre a hatásra, de jelenleg bármennyire is szerettem volna megőrizni közönyösségemet, nem igazán sikerült. El kellett fordulnom egy pillanatra, pedig láttam párszor a fatert csupaszon, de most épp nem tudok ránézni... a helyzet adja magát. Csak amikor magára vedli a ruháit és vissza ül az ágyra akkor vontam az ölelésembe. Szavai tényleg jól esnek, meg igaza van. Ha rosszat tennék se hajítana ki és ez így van jól. Eleresztem, ahogy mozdul, hogy hajába túrhasson és eldőlök mellé az ágyra. Kérdésére elpillantok róla. - Mészárlás volt, apa. Egy őrző és egy farkas veszett oda... - kezdtem ezzel, majd hamar felültem... - Rettenetes volt. Egymásnak esett mindenki. - tudom, hogy apának ez sokat jelent, hisz mindenkit ismer, de nem fogja kimutatni. Mert ő ilyen, fáj neki, ezt jól tudom. Még azt se mutatná ki, ha én elmentem volna oda fel... - Amúgy te, miért nem mentél el a többiekkel ki a városból? - tettem fel a nagy kérdést. - Vigyázni a kölykökre, vagy valami ilyesmi? - nem tudom, hogy elmondjam anyuval is történt valami. - Symara megsérült. Életben van, de kicsit tropára ment lelkiekben, ő is. A hajamba túrtam és letöröltem az előtörni készülő könnyeimet, majd neki dőltem apámnak.... kurva szar és remélem több ilyen nem lesz. Edzenem kellene, hogy jobb lehessek.
A hozzászólást Kristin Wood összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Május 03, 2016 9:55 am-kor.
Kezdőlap
Nem tudom, írsz-e még, de ha nem, kérnél zárást? ^^//
