A kávézó belterében világos és sötét színek harmonikus kontrasztja keveredik, miként távoli vidékek kávékülönlegességeinek illata a felszolgált édességekével. A kilátás páratlan, szinte az egész birtokot belátni: a füves pályákat, a tavat és annak élővilágát... Az egyik sarokban emelvény, rajta régimódi, hatalmas fekete zongora. Nap közben többnyire üresen áll, néma díszként, de késő délutánonként és este fel-felcsendül rajta a kellemes muzsikaszó.
Az "étlapon" egy nívósabb kávézónak és cukrászdának kínálatával egyenértékű finomságok sorakoznak - megannyi habos, gyümölcsös, csokoládés csoda - ugyanakkor alkoholt is felszolgálnak (amennyiben a 21. életévét betöltötte a kedves vendég).
A mosolyt visszaszerezni nem is olyan egyszerű, de rajta vagyok az ügyön. Tulajdonképpen az eltelő idő egyre közelebb visz a hithez, hogy tényleg nem szívja vissza senki az adományt, s a Lilivel történt beszélgetésem is valahogy ezt erősítette bennem. Mondjuk.. nem mondhatom, hogy nincs bennem rossz érzés azóta, de az az én dolgom és nem kell senkinek tudnia. Eddig sem fecsegtem ész nélkül és eztán sem fogok, bár fáj, hogy a nővel, akit anyámnak tekintek nem lehetek őszinte valami olyan dologban, ami ennyire fontos nekem. Falkaérdek, tudom. De attól még nem lesz kellemesebb színezete mindennek. A mai nap úgy döntöttem, hogy nem bírok tovább a Lakban maradni. Nem azért, mintha még mindig halálszag lengne be mindent, hanem azért, mert jelenleg nincsen rám szüksége senkinek. Akikért tehetek még valamit, őket elláttam és vizitáltam a reggel folyamán, majd mivel nem én vagyok az egyetlen gyógyító, más kezeire hagytam őket. Bizalom. Nem vagyok az, aki csak azt a munkát tartja jónak, amit ő végez el. Kerülöm a fürdőszobapadlót, látni sem akarom. Úgy indultam zuhanyozni, hogy csak meredten néztem előre a saját vackomban, mint egy eszelős, mert nem akartam emlékezni arra, hogy mennyi könnyet hullattam itt. Elég volt. Kell a mosoly, kell a szabadság. Csak egy kicsit, mielőtt újra beszippant a mókuskerék. A Clubot még nyitás előttre időzítve látogatom meg. Szokásomtól eltérően most egész csinosan sikerült felöltözzek, mégis Artihoz megyek. Mondjuk a szoknyás összképen ront kissé a viselt pink szabadidőcipő, de nem vagyok az a tipikus magassarkú-párti, nincs is hangulatom hozzájuk, de amúgy nem is rendelkezem eggyel sem. Ha valahova nagyon ki kell öltözzek, akkor kölcsönkérek, ennyi az egész. Messziről hagyom, hogy energiáimat megérezze, nem tartok attól, hogy errefelé illetéktelenek kúsznának pajzsom alá. Amint meglátom a nőstényt ugyan visszahúzom a pajzsomat, de csak azért, mert így már hangosan is tudom köszönteni. - Szia! Csak ennyi, aztán várakozóálláspontra helyezkedem. Vajon zavarom valamiben? Nem akarom. Ha azt jelzi, majd ajánlkozom és visszajövök később. Mert én ilyen vagyok.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Annak ellenére, hogy nem zárkózom el ennek lehetőségétől, még mindig több az egyszerű ember a munkatársak között - vagy informátor tisztségben tetszelgő őrző, ezt sose tudhatja az ember lánya - mint a farkas. Éppen ezért, még egy kisebb csoportosulás közepette is kiszúrom a felém kúszó energiákat, melyek ismerősen cirógatják enyéimet, rég látott barátként üdvözölve azokat, s bár nekem még van pár keresetlen szavam a köröttem állókhoz, farkasom, az a tömött bundás kedvesség lelkesen üdvözli a kis hölgyet. A Ginette elé táruló kép ugyanis nem más, mint a fehérbe és barackárnyalatba öltözött beltér, melyeket a díszítésként remekül alkalmazott növények zöldje tör meg. Igazán bájos az egész összkép, épp csak a cukormáz hiányzik róla - de talán jobb is, hogy nincs, ugyanis a főhelynek tűnő nagyobb asztal körül álló tömegben az én hangom az, mi kimagasodik mind közül. Hallhatóan a rendelést pontosítom, a díszítést kritizálom és úgy egyáltalán azt, hogy még nincsenek kész mindennel. Farkastársam érkezése egyben azt is jelenti, hogy végszót intézek a beosztottakhoz. - Jól van emberek, holnap estig még bőven van idő helyrehozni mindezt, szóval munkára! - Kezeimmel hessegető mozdulatot teszek finom, könnyed keccsel. Táguljanak innét dologra... Én magam pedig apró sóhajjal engedem le vállaimat, hogy szemközt fordulva Ginettel már mosolyt öltsek ábrázatomra. Egy apró igazítás a ruhámon, könnyed mozdulat, mivel a szőke tincseket vállaim mögé száműzöm, s felé lépdelek: ölelésre tárom karjaimat. - Szia Ginette! Téged se sűrűn látni errefelé... Mi újság? Minden rendben van, szívem? - Érdeklődök őszinte pillantással fürkészve a másik arcát, mikor az üdvözlő ölelést követően ellépek kissé tőle.
Magától értetődő természetességgel simulok bele az ölelésbe, viszonozva azt boldogan. Nem különösebben foglalkoztat az, hogy slamposnak érzem magam Arti mellett, mindig tudtam, hogy a nyomába sem érhetek és nem is igyekszem rajta. Egyszerűen csak sütkérezem a kifinomultságában, s ez pontosan elég nekem. - Kellett egy kis szabadság. – vallok színt minden kertelés nélkül, miután kibontakoztam az ölelésből, s beleigazítottam hajamba. - Igazán nem szeretnélek zavarni, ha sok a dolgod, csak szólj nyugodtan. Egyébként meg szívesen segítek bármiben. – teszem hozzá, hiszen ha van olyan dolga, amit én is meg tudok könnyíteni, akkor egy kis csevegés kíséretében szívesen teszem. A mi újság kérdésre hirtelen nem tudok mit mondani. Sok minden, de ennek nagy része olyan, amit nem teregethetek ki, vagy éppen olyan, amit meg mindenki tud. Végül csak összeszedem a gondolataimat, s felelek valamit, ami majdnem kielégítően válaszol a kérdésre. - A sérültek állapota napról napra javul, s mintha már kezdené mindenki elhinni, hogy nem álmodik. Feléd? Arról, hogy velem mi újság, nem sokat tudnék mondani és egyébként sem helyeztem soha előtérbe magamat egy-egy beszélgetésben. Olyan sok mindenkit ismerek és oly sokakra figyelek, hogy az ő életükről – legyen ez bármilyen ronda pletykálkodás – sokkal több mesélnivalóm akad. Végigpillantok a helyen mindeközben, amolyan műkedvelő módjára. Ahogyan mondta, valójában nem sokat járok erre, mert nem vagyok idevaló, de nagyon tetszik az egésznek a miliője. Tavasszal különösen szép, bár az időjárásnak nem sok köze kéne legyen az épületekhez. De számomra van. Minden mindennel összefügg, ha kusza, akkor is. És szeretem a szépet keresni magam körül. A Vörös Hold óta pláne görcsösen igyekszem ezen. Elég volt a könnyekből.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Elég neki, de volt időszak ismeretségünk hajnalán, mikor nem volt elég nekem és minden áron akartam némi eleganciát csempészni a csajszis bájjal megáldott farkas ruhatárába, viselkedésébe – sikertelenül. Ma már szóvá sem teszem a ruházata mellé választott cipőket, melyektől eltekintve egyébként szívet melengetően nőcis az összkép. Mosolyt csal arcomra. Hát még ha tudnám, hogy direkt az én kedvemért lettek gondosan a szekrényből összeválogatva a ruhadarabok! - Ennél szabadabb területre már csak akkor jöhettél volna el a belvárostól, ha az országutakat vagy az erdőt célzod meg! – Jegyzem meg kiszélesedő mosollyal, ahogy enged ölelésem. Kék pillantásom ugyanakkor nála marad, rajta „felejtődik” érdeklődő csillogással fürkészve a gyógyító aranyos vonásait. - Ó, hidd el, találnék neked is, ha annyi teendőm lenne. Nem tudnál zavarni egyáltalán. – Legyintek könnyedén, felajánlására ugyanakkor cinkos mosoly költözik az eddig érdeklődő, szelíd kis görbület helyére. - Nos, ami azt illeti… lenne is itt valami, amiben segítségemre lehetsz! – Finoman fogok rá vállaira is fordítom lassan menetirányba, a szemközti bárpult előtt levő asztalhoz invitálva meg. - Foglalj csak helyet bátran, ez eltart majd egy darabig, magunkat ismerve… - Nevetek, hangom könnyeden csevegő, ahogy épp csak Ginette felé pillantok vissza, miközben én magam tovább tipegek a magas sarkakon a bárpult mögötti területre, hogy kistányérokat és süteményes villákat szervírozzak. Közben persze szóval tartom vendégemet, mint minden rendes házigazda, hiába nem lakásomon látogatott meg. - A természettudományi kar dékánasszonyának most diplomázik a lánya és itt tartanak egy kisebb fogadást az osztóünnepség után, de azon túl, hogy barack-fehér témában menjen a dolog, nem sok támpontot kaptam tőlük. Még a süteményeket sem voltak hajlandóak kiválasztani, azt is rám bízták, hogy öt féléből rendeljek, de… - Nagyobb tálcával lépek ki a pult mögül, rajta az üres kistányérok és villák mellett egy háromemeletes süteménytartóval, amin, igen, véletlenül sem pont öt, hanem legalább tizenkét fajta sütemény sorakozik, mindegyik hasonló árnyalatokkal játszó külsővel megáldva, mint a terem díszítése. Igazán pofásak, ami azt illeti. - Parancsolj, válogass kedvedre! Mit hozhatok mellé innivalóként? – Érdeklődöm meg, bár lehet, az ízek kedvéért és a választás megkönnyítéséért a víznél kellene maradnunk mind a kettőnknek. Ennek ellenére, ha a forrócsokoládé az, mire szíve vágyik a másik nősténynek, akkor azt fog kapni! – Ritka alkalmak egyike, hogy ingyen és bérmentve választhat valaki a teljes kínálatból, ami azt illeti. Akárhogy is dönt, mindenképpen lesz még egy köröm a pult mögött, így ezúttal látogatása okára és hogylétére kérdezek rá egyetlen kérdéssel. Épp felpillantok, hogy elcsípjem a finom vonakodás ismerős kifejezését képén – nem tolakszom hát. Ha akarja, úgyis megosztja, ha meg nem… nem hibáztatom érte. Barátságunk sosem volt igazán mély, ennek ellenére, amikor kellett, számíthattunk egymásra és azt hiszem, ez az, ami igazán számít. - Nem lehet egyszerű sem nekik, sem a közelebbi hozzátartozóiknak... Szolgáld ki magad bátran! – Sóhajtok aprót. Megereszkedő vállakkal lépdelve vissza a terülj-terülj asztalkámhoz, s elegánsan könnyed mozdulattal foglalok helyet dolgom végeztével Ginettel szemben. - Szerencsések, hogy mindannyiukat megtalálták és rögtön szakértő kezek közé kerültek, miután… újraéledtek. – Nincs erre jobb szó, mai napig a teremtő szellemek csodájának vallom a történteket. Mert ez az volt. A szó vegytiszta értelmében vett, megkérdőjelezhetetlen csodája az életnek. Keveseknek adatik meg szabad szemükkel megélni ilyesmit. Hálás vagyok, azt hiszem, hogy errefelé sodort az élet, még ha bosszú, megváltásvágy űzött is a fagyos északi vidékre. - Én megvagyok, köszönöm. Már a Corvin végett törött bordáim sem akarnak elmászkálni a helyükről néhány hete… - Húzódik suta félmosoly képemre, tekintetem a süteménycsodákon réved el kissé. Ahogy Ginette-nek, úgy nekem is megvannak a magam démonai. - Mi a helyzet a kóboroddal? – Kérdeztem inkább szelíden érdeklődve, egyúttal visszapasszolva a témát magamról… rá. Nyilván pontosan tudja, melyik kóborra is célzok, nem volt belőlük sok a lakban a ominózus éjszakán.
- Valahogy nem volt kedvem az országúton kutyagolni, azt hiszem ott kis eséllyel találkoztam volna olyannal, akit kedvelek, s akivel szívesen beszélgetek. – mosolyogok rá, s egy kis kacsintást is megengedek magamnak. Meglepő, hogy itt, a Laktól távolabb egészen könnyednek érzem magam, mintha nem telepedne rám az a sok gyász, s annak a súlya, hogy mi is történt, s minek az újbóli megtörténésétől rettegek. - Persze, bármi! Egész kíváncsi leszek rá, hogy vajon mivel áll elő, mi az amiben az ő munkáját tekintve még én is kompetens vagyok. Letelepszem a mutatott helyre, majd várakozóálláspontra helyezkedve hallgatom, amit mond. - Nem tudom miért kell ennek ekkora feneket keríteni. Aki elmegy egyetemre, az el is végzi, már hogyha normális, szóval ez a nagy hajcihő szerintem halálosan felesleges. Egy esküvő, na az más. Meg mondjuk a huszonegyedik születésnap, amikor még mindenki azt hiszi, hogy az élet egy nagy csoda és a bűvös nagykorúság után minden szép lesz és jó, s hipphopp csudaizgalmas felnőttnek lenni. Fejtem ki véleményemet, de csak eddig jutok, ugyanis Arti megjelenik a sütemények hadával. Az állam is leesik, úgy nézegetem a csodákat, mint kigyerek lelkesedne az édességboltban. - Ez művészet, én mondom neked. Te sütsz? Nem úgy értem, hogy konkrétan ezeket ő sütötte-e, hanem úgy általában. Én nem zárkózom el a konyhaművészettől, de nem hagyatkozom a szépséges kivitelre. A legpofásabb dolog, amit valaha sütöttem az egy pudingtorta volt, de az meg nem is igazán sütés, szóval nem emlegetem. Meg a pudingot amúgy se. Amíg Jo fel nem épül, biztos nem eszek egy falatot sem abból, amit pudingnak nevez a cukrászipar. - Egy pohár víz elég lesz, köszönöm. – válaszolok. Nem akarom, hogy bármi elvegye a sütemények finom ízét. Bár meg kell valljam, hogy ami úgy néz ki, mintha csokiszerű lenne, abból nem fogok kóstolót kérni. Valahogy a csokoládé és én nem szeretjük egymást. Találomra kiválasztok egy viszonylag kicsi, hacos darabot – mintha értenék hozzá – kistányérra teszem, majd magam elé húzom azt, de még nem eszem bele. - Köszönöm! – mosolyodom el. - Nos, igazából már egyszerűnek kéne lennie. Elvégre élnek és élni fognak. Ezzel jórészt kifejeztem azt, hogy nem az, de nem szeretném elszomorítani. Egyszerűen csak jól kívánom érezni magam vele. - Olyan bizarr ezt hallani, nem? Újraéledtek.. mint valami morbid tündérmesében. – szinte beleborzongok. - Mi történt Corvinnal? – pirulok fülig a kérdéstől. Nem, mintha valami pirulnivaló lenne Corvin tényén, épp csak a tájékozatlanságom csalja mindezt elő belőlem. Aztán a kóboros kérdés csak tetézi ezt. Esküszöm, akár hangosbemondóba is mondhattam volna. - Él, ahogy a többiek. Egész jól lett fogadva, bár butaság volt odavinnem. Ettől függetlenül nagyon szeretném tudni, hogy ki vitte el és miért.. – vallom be csendesen. Ezt nem mondtam még senkinek.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Megnyugtató azért azt hallani felőle, hogy nem tervezi nyakába venni az országutakat a lesújtó történtek ellenére sem, mosolya pedig üdítő pillanata a fárasztóan dolgos napnak. Apróság - mégse cserélném el anyagi javakért. (Egyszerű azt mondjuk úgy, hogy ilyesmik végett aggódnom nem kell férjuram bőséges hagyatékának és a jól menő üzletnek hála.) - Én magam se vélem másként, de bolond lennék ezt közölni a kedves megrendelővel... az őszinteség az üzleti életben nem sok profitot termelt még, bár tény, kifizetődő sok esetben ugyanakkor. Visszatérve a professzor-asszonyékra... szerintem csak villogni akar a kicsi lányával! Az ilyesmik sosem az ünnepeltről szóltak az esetek többségében már az én időmben sem, sokkal inkább a környezetünknek. - Sóhajtva engedem lejjebb kissé vállaimat pakolászásom közepette, mintha csak eme hanggal együtt egy kósza, kelletlen emlékképet eresztettem volna szélnek. Szervírozom a süteménycsodákat, elégedett mosollyal nyugtázom, hogy Ginette-nek nem szegte kedvét a mennyiség, amin át kell rágjuk magunkat az elkövetkezőkben. Kérdésére finom éllel nevetek fel. - Én? Nagyon ritkán van rá alkalmam és határozottan ki merem jelenteni, nem igazán szokott türelmem lenni ilyen cifra díszítésekhez! - Szélesedik ki mosolyom, fejcsóválva lépek is tova a vízért, hogy visszatérve immáron helyet foglaljak a falkatárssal szemközt. - Igazán nincs mit, egészségedre! - Biccentek apró mozdulattal, ajkaim szegletében megbújó mosollyal, mintha csak ezekkel is biztatnám: fogyasszon bátran! Én magam is kiválasztok egy szimpatikusnak tetsző barackos puncs-szeletnek titulált cukrászcsodát. - Ehm... magam se találhattam volna rá jobb hasonlatot. - Húzom el kissé számat a tündérmesés képre. - De igazad van. Élnek és ez a lényeg. Idővel csak egy csodaszámba menő sztori lesz mindenki számára. - Elégedett hümmentéssel tüntetek el egy falatot a számban. - Ezt meg kell kóstolnod neked is... - duruzsolom elégedett ábrázattal, élvezve az ízek harmóniáját, mígnem kérdésére kezemet ajkaim elé kapom, hogy lenyeljem a falatot. Teli szájjal mégsem illik válaszolni! - Nem olvastad az újságban?! Ő az, aki kiugrott a hotelből. Vagyis... gondolom, nem önként tette. Eléggé hazavágta magát, gondolhatod, ha már minket hívtak Bellszel meg Candvelonnal. - Rosszallóan fejcsóválok, miután a pohár vízbe kortyoltam. - Ugyan, Ginette... lehet, hogy kóbor, de számodra fontos. Nem... nem volt butaság. - Zárom ennyivel, pedig tudnám részletezni, levezetve neki a dolgot, de ahogy eddig is csupán karcolgattuk a csodás feltámadás témáját, úgy ezúttal sem ások lejjebb benne, mellécsapva az elhalálozás körülményeit is grátiszként. Pedig szerintem senki nem szeretne egyedül meghalni, illetve mindenkit megillet a farkashoz méltó temetés - legyen bár kóbor vagy falkatag. Ő meg nem tudhatta még akkor, mi fog történni. Senki nem tudta. - Próbáltál már utánakérdezni, mondjuk valamelyik testőrnél? - Érdeklődöm csendesen, újabb falatot eltüntetve, míg pillantásom fürkészőn pihen rajta.
- Valószínűleg tényleg nem tenne jót az üzletnek. Ahol a pénz beszél, a kutya ugat. Vagy valami ilyesmi. Nem is próbálok meg úgy tenni, mintha értenék, vagy érteni akarnék az üzlethez. Ennek kivételesen nem érzem szégyenét, azt gondolom, hogy ebben a cipész maradjon a kaptafánál, hát én is így teszek. A gyógyítás az én világom és nem az, amiben Arti jó. Az a szép a világban, hogy mindenki találhat benne olyasmit, amit szeret és amihez ért, vagy amit ha kitanul, akkor megfelelő lesz benne. Mert a munkának véleményem szerint csak egy része a tudás, másik szegmense viszont az elhivatottság. Csak ezt sokan nem így gondolják. Sajnos. - Ez is a művészet egyik ága, s még finom is. Bár én sajnálnám elfogíasztani szerintem. Múltkor például jártam a helyi Marlene’s-ben, gondoltam veszek magamnak valami édességet. De mind olyan szép volt, hogy végül nem vettem semmit, csak legeltettem a szememet. Nem azt akarom mondani ezzel, hogy a csúnya sütiket jobban szeretem. Épp csak ami szép, az képre való, s nem a gyomorba. Pláne, hogy ott mi történik vele. Brr.. nem kellene előszednem orvosi tanulmányaimat itt és most. Inkább csak élvezem az ízeket anélkül, hogy a gyomorsavra asszociálnék. - De vajon.. meddig? – teszem fel a kérdést tétován. - Nem tudom, hogy eszébe jutott-e valakinek már rajtam kívül, hogy amit egyik kézzel a csodatévő adott, azt vissza is veheti ugyanilyen egyszerűen. Elhúzom a szám. Nyilván másban is felmerült, csak nem mindenki olyan siránkozós, mint most én vagyok. Egész elszégyellem magam. Amit az újságban olvasnom kellett volna, azt jó is, hogy nem olvastam. Mélyen felbőszítettem volna magam rajta, s ha már itt tartunk, akkor a volna nem is csak volna. Az előbbi témához szorosan kapcsolódik az, ami kitör belőlem két falat között. - Aki képes rá, hogy mégis önként ilyesmit tegyen, az nem méltó arra a jutalomra, amit Önzetlenül adhattok neki. – megmásíthatatlan közlendőm fölötti újabb szégyenkezésem kiöli hangomból a magabiztosságot. - De.. mégis miért történhetett az, hogy nem magától esett meg vele az eset? Odafent mostg a Falka dolgaival sem foglalkozom, így az Alfa szeszélyes családi életéről sem tudok semmit, nincs rálátásom. És talán ez nem is lenne baj, mégis érdekelnek az eset körülményei. - Darrennel beszéltem, ő megengedte, hogy megkeressem. Mást nem szívesen vonnék bele ebbe. Bár Lucast még meg is kérdezhetném, vele vagyunk olyan viszonyban. Tényleg! Ő jól van? Nem hallottam, hogy baja esett volna és találkoztunk is a gyásztól megrokkanva, de akkor nem tudtam megkérdezni, hogy mitől olyan mélyek a barázdák a homlokán. Tudom, mindezen kérdéseimet egyszerűbb lenne feltenni az érintetteknek, de valahogy mindig kitörnek belőlem az olyan alkalmakkor is, amikor nem kellene. Mint például a mostani beszélgetésben. Ha már így szóba került..
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
- Ugyeee? Imádok tőlük rendelni, mindegyik darab kész mestermű! - Szélesedik mosolyom a Marlene's felemlegetésére, s jót kuncogok azon, hogy végül nem vett semmit Ginette az üzletben, hanem addig nézelődött, jóllakott a puszta szemlélődéssel is talán. - Nem vagy valami optimista, te lány, hallod-e! - Mosolyom kiszélesedik szelíden, kissé meg is csóválom fejemet, ahogy feddőn legyezgetem meg villámmal a levegőben. - Oka van mindennek, így annak is, hogy visszatért beléjük az élet. Kétlem, hogy hirtelen elvenné, akárki is adta. Azzal önmagát tagadná meg, a döntését. Szóval ne tessék ilyen derűlátónak lenni, kedvesem, egyszerre csak egy dolog. Most ennek kell örülni és segíteni őket, ahol csak lehet, hogy mielőbb felépüljenek. - Szúrok újabb falatot villámra őszinte meggyőződésem közepette, majd azért oldalt sandítok rá, arcáról igyekezve leolvasni véleményét. A megjegyzése széles mosolyt csal elő belőlem, ha nem ülnénk egy megrakott asztal mellett, most egészen biztosan megölelném, csókot hintve anyáskodón vörös tincsei közé. Kishúgomra emlékeztet, csupán kevéssé szőke és feleannyira kényes, mint Lucy volt. - Fogalmam sincs, Ginette. Nincs rálátásom a de Luca klán belső ügyeire, csak arra, amit a közzel is megosztanak. De azt hiszem, addig jó nekem, míg ez így is marad! - Kuncogok pohárért nyúltamban, hogy leöblítsem a sütemény ízét, mielőtt a következő szimpatikusba fognék. - Kutya baja! - Nevetek fel Lucas kapcsán és csak helyeselni tudok a felkeresés ügyében neki, annak meg kifejezetten örülök, hogy mással is beszélt már a dologról, nem csak velem. Ennek fényében ejtem is a témát, elegánsan lavírozva el észrevétlen könnyedebb társalgási területek felé, miközben az idő múlik a sütik pedig fogynak...
Iszonyatosan sokat vacilláltam azon, hogy most akkor mégis mit csináljak, vagy, hogy egyáltalán jó ötlet volt-e elküldeni az önéletrajzom Artemis-hez, hogy vegyen fel a Klubba. Tudom, hogy az ingatlaniroda vezetői pozíciója után igencsak lealacsonyító érzés lesz pingvinruhát húzni, de valamiből muszáj megélni és a több hetes sikertelen keresés eredménye lett ez az opció. Itt semmilyen normális munkakörbe nem keresnek embereket, úgyhogy kénytelen voltam ezt választani. Viszont szinte már abban a pillanatban megbántam a döntésem, hogy elküldtem a papírokat. Mi van, ha ezzel felhívom magunkra a figyelmet és lebuktatom Artemist? Vagy csak túl paranoiás vagyok? Fenébe is, inkább elmegyek hozzá! Nem jelentkeztem be, hanem egyből kocsiba pattantam, hogy egy kis kitérő után a Northern Lights előtt állítsam le a motort. Késő délelőtt volt, túl a reggelin, de még az ebéd előtt, ilyenkor remélhetőleg nincsenek olyan sokan. Betérve egy eldugottabb asztalt kértem/kerestem magamnak, hogy a kiérkező pincértől egyelőre csak egy pohár vizet kérjek, mondván a partneremre várok. Az útközben vásárolt virágcsokrot az asztal szélére helyeztem, az üveg mellé - merthogy ablak melletti asztalhoz vágtam le a popsim -, és máris kotortam elő a telefonomat.
Elrabolhatlak egy kávészünetnyi időre? Van itt a közelben egy nagyon szuper Club, valami csinos szőke vezeti, ha rám érsz néhány percre, akkor ott várlak!
Nyomtam rá a küldés gombra, aztán türelmesen vártam, letéve az asztalra a készüléket. Bíztam benne, hogy itt van, az energiáimmal nem tapogatóztam, teljesen felhúztam a pajzsom, nehogy a farkasom idő előtt buktasson le. Ha nincs itt, akkor bebuktam, vagy ha éppen nem ér rá, akkor is, nem túlzottan érdekelt, én megpróbáltam. És ha most nem ér rá, akkor úgyis kiharcolok egy időpontot magamnak, amikor rám fog érni, ezzel remélhetőleg a nőstény is tisztában van. A vizemet megköszöntem, hálásan biccentve a pincérnek és nem is akartam arra gondolni, hogy simán elképzelhető, hogy a munkatársam lesz. Már ha úgy alakulnak a dolgok a nősténnyel, ugyanis totálisan elbizonytalanodtam és a pincér-karrierem is erre a találkozóra tettem fel.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Mozgalmasak a hétköznapok, emberek jönnek és mennek a Northern Lights életében - nem csak a vendégek, de a beszállítók és a dolgozók soraiból is sajnálatos módon. A nehezén már túl vagyok (legalábbis ekkor még így gondolom), most épp a koktélbár mögötti raktár készletét ellenőriztem, azt befejezve pedig ki is lépnék a szűk kis helyiségből... Igen ám, de látóterembe bekúszik Daniel alakja, ami egyféle ösztönszerű hátrálásra késztet, visszalépve fedezékembe, mintha ki se jöttem volna az aprócska raktárból. Talán még lélegzetvételem is elakad pár pillanatig, ahogy kivárok, van-e társasága. Fogalmam sincs ugyanis, mi a helyzet vele, figyelik-e minden lépését vagy hasonlók. Ám úgy fest, egymaga van. Sőt, mintha várna valakire... Apró sóhajjal söpröm hátra szőke tincseimet, finoman igazítok ruhámon és leengedem vállaimat, tartásomat kiegyenesítve. Nem fogok holmi hím miatt egy raktárban kuksolni, mint valami eszelős, csak mert nem mondtam még semmit a jelentkezésére! Kisétálok, köszönök, ha kiszúr, aztán nyomás tovább, mintha nem érdekelne, kivel találkozik... Csak lazán, csajszi! Olyan könnyű ezt különben kigondolni, mégis torkomban dobog szívem, ahogy kilépek és behúzom magam után a raktár ajtaját. A telefonom ebben a pillanatban jelez, annyi időm van csupán, hogy letegyem papírosaimat a koktélpult belső felére és csekkoljam az üzenetet - akkorra már ő is könnyedén kiszúrhatja személyemet. Sóhajtva, zavart, ugyanakkor leplezetlenül lelkes mosollyal tekintek felé, szórakozottan intve oda neki, majd kilépve a pult őrző-védő takarásából feléje indulok meg. - Azt hiszem, nehéz lenne ezek után tagadnom, hogy éppenséggel pont ráérek! Szia! - Szusszanok, apró mozdulattal söpörve hajamat fülem mögé, ahogy lepillantok rá, asztalánál, mellette állapodva meg, hacsak hellyel nem kínál kapásból. - Azt elfogadom ugyanis. - Mi járatban erre, Daniel? - Érdeklődöm a könnyedség profi álcáját öltve bájos ábrázatomra. Pajzsom fent, mint általában mindig, mert akadnak itt farkasok is elvétve a személyzet meg a vendégség tagjai közt - ne hergeljük már egymást a saját nyűgjeinkkel és érzéseinkkel, ha többen vagyunk egy térben.
Az üzenet elküldése után vettem csak észre a pult mögött állva, ami kifejezetten sajnálatos, mert ha esetleg időben kiszúrtam volna, akkor nem pazarolok sms-re időt, hanem egyből odamegyek hozzá és úgy kérdezem meg, volna-e rám néhány szabad perce. De annyi baj legyen, ennyiben nem fogok belehalni, inkbb türelmesen várakozom, jön-e, vagy nem. Amikor int, hasonlóan teszek egy mosoly kíséretében, aztán amikor felém jön, némi megkönnyebbülés árad szét bennem. Hála égnek, elég kellemetlen lett volna, ha ezek után mondjuk visszaír, hogy bocsi, nem érek rá, aztán itt hagy. - Meg is sértődtem volna, ha itt hagysz - mosolyodtam el szélesen, ahogyan felemelkedtem ültömből és a kezemmel intettem neki, hogy foglaljon helyet. Mögé lépve pedig a széket is kihúztam neki, most mondja bárki, hogy nem vagyok udvarias! - Igazán csinos vagy ma - is. Amint leült, helyet foglaltam én is, majd a virágot felé nyújtva folytattam a mondandómat - Ezt neked hoztam. Köszönetem jeléül elég csekélyke lenne, szóval azt még valamiképpen pótlom, ez inkább engesztelés lenne, amiért voltam olyan ostoba, hogy elküldjem az önéletrajzomat - kezdtem bele a beszédbe, egészen bőven kifejetve, miért is tévedtem ma ide. - Meghívhatlak egy kávéra? - nem tudom, az üzletvezetőt mennyire szokás meghívni egy kávéra, én mindenesetre próbáltam jófej lenni és olyan könnyed hangnemet megütni mind az invitálással, mind az érkezésem apropójának felvázolásával, amennyire csak lehetett. - Mint az előbb is mondtam, meggondolatlan cselekedet volt elküldenem az önéletrajzomat, szóval felejtsük csak el és tegyünk úgy, mintha nem is tettem volna meg. Nem szerettelek volna kellemetlen helyzetbe hozni, ezzel viszont minden bizonnyal mégis sikerült, mégis úgy gondoltam, tartozom neked annyival, hogy személyesen mondjam el, ne pedig telefonba böfögjem bele, mit is szeretnék pontosan - elég bő lére eresztettem a mondandómat, de nem is volt baj. Szerettem volna, ha teljes mértékben tisztában van azzal, miért is érkeztem ma ide hozzá és innentől kezdve az ő kezébe helyeztem a döntést, mondjon bármit, teljes mértékben el fogom fogadni.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Az asztala felé lépdelek, a visszaírás amúgy sem az én világom lett volna ebben a helyzetben. Annál azért jóvallta több a büszkeség bennem, hogy megfutamodjak. - Feltűnő is lenne az igazat megvallva szerintem, ha kerülnénk egymást látványosan. Éppen ezért türelmesen bájos mosolyommal lépek hozzá oda, megköszönve a kihúzott széket. Hát léteznek még igazi úriemberek a világon...! LoL. - Köszönöm. - Felelem egyúttal bókjára is, a virágot meglátva pedig már épp számon van a megjegyzés, hogy vajon megvesztegetésnek szánja-e a csokrot, mert akkor bizony nem fogadhatom el, pusztán a fair play érdekében. Na persze. - Nem gondoltam volna, hogy itt találkozunk személyesen újra és... igazán nem kellett volna. - Szélesedik mosolyom, s szórakozottan bele is szagolok a virágok közé, mielőtt a csokor ezúttal a felém eső oldalon feküdne el az asztalon. - Nem kell semmit sem pótolnod, Daniel, én nem... azért nem jeleztem azonnal vissza az önéletrajz kapcsán, mert probléma lenne vele! Egyszerűen csak kissé elfoglalt vagyok. Ez a búcsúztató amit annak a prímabalerinának szerveznek... őrület, mennyi kívánalmuk van, alig győzöm követni! - Szusszanok, a kávé említésére ugyanakkor valami hálás pillantás csillan tekintetemben. Mintha nem ihatnék bármikor idebent... de az igazság az, ebben a hajtásban eszembe se jutott. - Az igazán jól esne most! - Bólintok rá szelíd, kiszélesedő mosollyal és bár ő az, aki meghív, mégis én intek oda egy pincért kecses mozdulatsorral, hogy ugyan szolgáljon már ki bennünket. Egyszerű feketét kérek a szokásos agyontejezett latte helyett ezúttal én és miután Daniel is leadta esetleges rendelését, a pincér pedig balra el, szólal meg, én pedig türelmesen hallgatom, nem maradva adósa a válasszal, véleményem kifejtésével. - Ooooké... bár nem vagyok benne biztos, hogy értelek, de ezek szerint vissza akarod mondani a jelentkezésedet? Csak mert már le van papírozva minden, egyedül a munkakör, a béred és a munkaidőd az, amiket egyeztetnünk kellene, meg aláírnod őket. A jövő héttől már kezdhetnél is akár, csak eddig tényleg annyira elfoglalt voltam, hogy időm sem volt nagyon vele foglalkozni... - Áldottam az eget, hogy pajzsom felhúzva pihen, mert ez azért így nem volt teljesen igaz, a bizonytalanság a másik személyével kapcsolatosan ott ült vállamon, a kérdőjelet lobogtatva: jó ötlet vajon felvenni? De mint korábban megjegyeztem, feltűnő lenne, ha nem így tennék hanem valami mondvacsinált oknál fogva visszadobnám - vagy most az, hogy ő kéri vissza az egészet - és kerülnénk egymást.
// Nem adnám másnak szívesebben a 100. reagomat, mint önnek, Mr. Corvin! :$ //
- Ahogyan én sem és.. nem számít, én jobban érzem magam tőle és remélem te is valamilyen szinten - vontam meg a vállam a virágot illetően. Lehet nem kellett volna, de szerintem igen, bár még így is csekélyke egy csokor virág azzal szemben, amit ő tett értem, amit ő vállalt értem és vállal a mai napig pusztán már talán azzal, hogy itt ül velem szemben. Az állásról nem is beszélve. - Lehet te így gondolod, de én teljesen máshogyan érzem. Mindaz amit vállaltál.. ahh, úgyis tudod, ahogyan azt is, hogyan vélekedek minderről. Szóval szerintem egy csokor virág igenis pótlásra szorul - erősködtem, persze cseppet sem durván, kedves voltam, legalábbis próbáltam az maradni úgy, hogy a saját igazam mellett is kiálljak. Bólintok a kapott válaszra, a pincért ő hívja ide nekünk, Artemis-hez hasonlóan én magam is egy egyszerű feketét kérek, némi tejjel csupán és egy kevés cukorral, hogy aztán ismét beszélni kezdjek. - Ohh - ennyi mindössze a reakcióm a válaszával kapcsolatban, az arcomra is némi döbbenet ült ki, mert.. ez most komoly? - Tényleg? - kérdezek vissza, mintha csak meg akarnék bizonyosodni róla, hogy nem hallottam félre az elhangzottakat és tényleg azt mondta, amit. - Én.. nem tudom, Artemis. Nem tudom, mennyire lenne hozzám illő ez a munka az ingatlanipar után, főleg azokkal a hátunk mögött, amik történtek. Elbizonytalanodtam.. - szó szerint, teljesen nyíltan mégsem fogom kimondani, hogy nem akarom veszélybe sodorni őt azzal, hogy alatta dolgozzak, mert félő, ezzel a pár szóval már megtenném. A falnak is füle van, ugyebár… [i]~ Ugyanakkor csak lehet jobban felhívnánk magunkra a figyelmet, ha visszalépnék, vagy nem vennél fel… Basszus, de szar egy helyzet ez![/color] - sóhajtottam és legszívesebben már megint vertem volna a fejem a falba, hogy miért tettem meg ezt a lépést. - Szerinted hogy állna rajtam a pingvin-ruha? - kérdeztem inkább egy szélesedő mosollyal, nehogy valakinek túl feltűnő legyen, hogy egymással szemben ülünk, mégsem kommunikálunk a másikkal. A kérdésem ugyanakkor máris megválaszolhatott neki egy másikat, hiszen én elsősorban erre a munkakörre gondoltam, álljon bármilyen viccesen is rajtam a szóban forgó öltözék.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Akaratlanul mosoly szökik ajkam szegletére a megfogalmazása, meg úgy egyáltalán a csokor tényére. Szórakozott, naiv, kislányos mosoly, melyet igyekszek elnyomni egyúttal gyorsan - mégiscsak munka ügyben jött és nem holmi udvarlás céljából, hát az a legkevesebb, hogy én is ehhez igazodva igyekszem professzionálisan viselkedni és nem lemenni tizenéves csitribe, olyanokat látva bele a dolgok mögé, amik nincsenek is ott. Mert... nincsenek. Ugye? - Igazán kedves tőled, tényleg nagyon szépen köszönöm. - Zárom ennyivel a mondandót, az asztal felém eső oldalára fektetve finom mozdulattal a csokrot. Vonásaim megfeszülnek kissé a folytatásra, tekintetem figyelmeztetően villan - ezt ne itt...! - és talán még ki is húzom magam ültemben a szokásosnál is jobban, oldalt pillantva el, mindkét irányba, kik is tartózkodnak még köröttünk a falkából jelen pillanatban. - Felejtsük el, Daniel. Te a történteken nem tudsz változtatni, én a véleményeden, szóval így lesz a legjobb. Lépjünk tovább a dolog felett, oké? - Szökik újfent mosoly ajkam szegletébe, ahogy rá tekintek, pedig húgom volt az, ki minduntalan megkapta, hogy a Jóisten remek hangulatában lehetett, mikor teremtette, tekintve, hogy állandóan mosolygott. Hívom is az egyik pincért, mintegy ezzel is jelezve felé, részemről túl van tárgyalva az egész téma. Ne foglalkozzunk vele akkor is, mikor épp nincsen terítéken, mert falra fessük vele az ördögöt, azt pedig úgy vélem, egyikőnknek sem áll szándékában. Válaszadásom késlekedését magyarázom, döbbent arckifejezése mindent pénzt megér, ki is szélesedik képemen vigyorrá az a szolid mosoly egy pillanat erejéig, ahogy bólintok. Tényleg. Bizonytalanságát hallva aprót sóhajtok. - Három hónap fizetett próbaidő. Ez általában elég szokott lenni, hogy kiderüljön, kölcsönösen megfelelünk-e egymásnak. Már, a munka a munkavállalónak, meg a beosztott a helynek. - És nekem, de ez részletkérdés. Nem is értem, miért érzem szükségét annak, hogy magyarázzam a kölcsönös megfelelést... - Neked munka kell, mert ingyen senki nem él a falka nyakán, aki már nem kölyök, nekem pedig melós. Mindketten nyerünk, szóval, ha engem kérdezel, egy próbát megér. - Engedek pajzsomon, gondolatban is üzennék felé, ám meglepő módon ő előbb ér el a mentális vonalon. ~ Habár én magam kissé... szofisztikáltabban fogalmaztam volna meg, de remekül látod a dolgot. ~ Pillantok felé, közben pedig megérkezik a kávénk, ami megtöri kicsit az egész beszélgetésünk rendjét. Megköszönöm egy kedves mosoly keretében a pincérnek, meghagyva, ha kell valami, majd jelzem felé, ne körözzön erre, mint holmi ragadozó madár, arra várva, mikor szolgálhat ki bennünket újra. - Őszintén? Nem is tudom... boldogulnál vele, úgy érzed? Az a tökéletesen betűrt ing és csokornyakkendő meg mellény... - Szélesedik az én mosolyom is, ahogy igyekszem az előbb mellettünk időző pincér nett, élére vasalt ruházatát Danielen elképzelni. Oké, lehet, tökre jól boldogul az elegáns öltözékkel - bár az eddigiek alapján valahogy pont az ellenkezőjét gondolnám róla. Nem annak a típusnak tűnik, akivel estélyeket, bálokat látogat az ember lánya, sokkal inkább olyannak, akivel megszökik onnét... - Na de visszatérve a munkára! Pillantásom őszinte érdeklődéssel pihen Danielen, válaszára várva.
- Oké - bólintottam kissé talán határozatlanul, mert az oké, hogy megbeszéljük, hogy felejtsük el, csak hát az.. nem olyan egyszerű. De rajta leszek az ügyön, ha elfelejteni nem is tudom, továbblépni tovább lehet és nem kell ezen sem rágódni, sem pedig többé felhozni és beszélni róla. Mintha semmi sem történt volna. Nyilván érdekes látvány lehetek, ahogyan ledöbbenek a mondandóján, de hát valóban furcsa és tényleg nem gondoltam volna, hogy mindössze ennyi miatt nem válaszolt még. Legalább ezen jól szórakozik. Bólintásával bizonyítja, hogy tényleg ez a helyzet, úgyhogy inkább a bizonytalanságomat osztom meg vele, mert valóban nem tudom, ide való vagyok-e én, de az állások közül, amiket találtam, mégiscsak ez az, ami a leginkább közel áll hozzám. - Szóval azt mondod három hónapnyi próbaidő? - kérdezek vissza, csakhogy tényleg teljesen tiszta legyen. Abban is igaza van, hogy ingyen nem élhetek a falka nyakán, nem is szeretnék, szóval tényleg csak mindketten jól járhatunk a dologgal. És ha nem jön be valamelyik oldalról a dolog, akkor még mindig lehet nemet mondani, hiszen próbaidőről van szó. Egyre vonzóbb az ajánlat. ~ Ne haragudj, hogy ilyen helyzetbe sodortalak ~ húztam el a számat kissé, de hamar eltűnt a dolog, mert meghozta a pincér a kávénkat. Biccentéssel köszöntem meg neki, majd lassan kezdtem kavargatni az italt. Nem állt szándékomban ilyen kellemetlen helyzetet teremteni a nőstény számára, de mint annyi helyzetben, most is csak később használtam a fejem, amikor meg már késő volt, szóval… - Kikérem magamnak, én üzletember voltam! - az irodámért még mindig fáj a szívem - Nem hiszem, hogy a betűrt ing, a csokornyakkendő, vagy éppen a mellény okozna gondot - mosolyodtam el újfent, hiszen oké, hogy nyilván meg kell majd szokjam azt az öltözéket, de véleményem szerint azzal boldogulni fogok. Sokkal inkább maga a munka, az, hogy kiszolgáljam az embereket és a vágyaikat lessem.. De hát, én választottam ezt és még mindig ott van a lehetőség, hogy a próbaidő lejártának vége előtt azt mondjam, hogy ez nekem nem felel meg.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
- Pontosan. - Bólintottam visszakérdezésére a próbaidőt illetően, magunk mögött hagyva a történtek azon részét, melyet jobban járunk, ha homály fed örökre... vagy legalábbis, míg ennek a falkának a tagjai között, egyáltalán közelében vagyunk mind a ketten. - Illetve ez idő alatt a próbaidőre vonatkozó fizetést kapod és semmit az általános juttatásokon kívül, bár tekintve, hogy falkásként azokat alapjáraton meg kell, hogy kapd a clubbal kapcsolatosan, így ennek igazából nincs jelentősége. - Fűzöm hozzá, csak, hogy teljes legyen a kép számára, mit is vállal, noha sejtem, nem az anyagiak végett fogja még szívni a fogát rendszeresen az elkövetkező időszakban... Üzenetére nem felelek, pillantásom sokkal beszédesebb annál, minthogy akár egyetlen szót is ejtsek felé a mentális "csatornán". -Nem haragszom, hiszen tudtam a telefonhíváskor is, mit vállalok, s nincs ez másképpen most sem, hogy hallgatok róla: én adtam le a drótot a kislány kapcsán. Tekintetem kékjében ugyanakkor kérdő fény is csillan. Tényleg ennyire hihetetlen számodra, hogy egyszerűen csak azért segítettem, mert így éreztem helyesnek? Ennyire idegen a te világodtól az önzetlenség, Daniel?
A ruházattal kapcsolatos válaszára, arra, hogy kikéri magának feltételezésemet, nevetve emelem fel tenyereimet, megadóan. - Oké, ott a pont! Bár én valamiért azt hittem, inkább a biztonsági őr dolog állna közelebb hozzád, kicsit bántott is, hogy telítve vagyunk olyan téren teljesen. - Magyarázom fülem mögé tűrve pár szőke tincset, mielőtt ajkaimhoz emelem a kávéscsészét és belekortyolok az italba.
- Persze, ez teljesen érthető - bólintottam határozottan, elfogadva a „feltételek” ezen részét. Lényegében egy szavam sem lehetett volna, akkor se, ha valami esetleg nem tetszik. Szar helyzetben voltam, akár innen, akár onnan néztem is a dolgot, minden kis dologra figyelnem kellett, arról nem beszélve, hogyan használjam ki a kínálkozó lehetőségeket. Szükségem volt valamilyen állásra, jelen pillanatban talán ez volt a legfontosabb és az, amit Artemis kínál nekem, teljes mértékben elfogadható volt. Választ ugyan nem kapok az üzenetemre, legalábbis nem hasonló módon, ellenben a szemei minden mást elmondanak a szavak helyett. Tisztában vagyok mindezzel, mégis nyomasztó a teher, hogy miattam vállalt ekkora kockázatot. Igen, Artemis, az én világomtól sajnos ennyire idegen az önzetlenség. Attól a pillanattól kezdve szűnt meg minden ilyesmi a számomra, hogy elszakítottak a bátyámtól. Milyen ironikus, hogy pontosan akkor is lép vissza az életembe, legalábbis Artemis cselekedete által, amikor ismét részesei leszünk Duncannel egymás életének.
A reakcióját látva az én mosolyom is szélesebbre szalad, még egy halk nevetést is megengedek magamnak. Mennyivel egyszerűbb a könnyedebb témáról beszélgetni, még egy pillanatig képes vagyok el is felejtkezni mindarról a szarkupacról, amit felhalmoztam magam köré. - A biztonsági őr meló unalmas.. Legalábbis nem hiszem, hogy olyan gyakran előfordulnak itt kihágások, bár javíts ki, ha tévedek - mondandóm első részénél lebiggyesztettem a számat, míg a végén már szélesen mosolyogtam és alkarjaimmal támaszkodva meg az asztalon hajoltam kicsit közelebb. - A pincérkedésben legalább van némi izgalom - vontam meg a vállam és dőltem ismét hátra a székben. Persze ezzel ő nyilván jobban képben van, majd kijavít, ha nem így volna. - Van még valami, amiről nem árt, ha tudok?
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Nem látok bele elméjébe, tekintete sem olyan könnyedén olvasható, mint az enyém, de ez így van jól. Elég a beleegyező, elfogadó hallgatása számomra jelen helyzetben, s bízva bízok benne, nem csinál hülyeséget, amivel csak megnehezíti a kettőnk dolgait, ekképpen pedig idővel elsikkad az egész, jelentéktelen semmiséggé válik, hisz - urambocsá' - az is! Engem a hogyléte érdekelt, őt a lánya helyzete, nagy kaland. Előbb-utóbb úgyis megtudta volna máshogyan a történteket, nem egyszerűbb hát így? Tudom, tudom, elvekről van itt szó, hogy szembementem az alfa kiadott szavával és egyáltalán szóba álltam vele a tiltás ellenére. De az vessen rám követ, aki sose úszott még szembe az árral... ettől sokkal, de sokkal drasztikusabb módon!
Nevetése melengeti szívemet, ekkor érzem csak igazán, hogy célt értem azon próbálkozásommal, hogy a beszélgetést inkább a munka, semmint a közelmúlt röpke, közös szeletének nyomora felé tereljem. - A múltkor gázszivárgás volt és mai napig nem jöttek rá, mi okozta. - Bököm oda játékosan szavaira, de el kell ismernem, pár karakánabb vendég kitessékelésén, szétszedésén - vérmes nőszemély a gazdag fajta, kegyetlen is, én már csak tudom - túl nem igazán akad más melójuk a biztonságiaknak az állandó figyelmen kívül. - Nos... fel kellene majd keresned valamelyik gyógyítót, aki civilben is elfogadható pecséttel rendelkezik, hogy adjon papírt az egészségügyi alkalmasságodról, meg ilyenek, a többi pedig majd jön magától. Nem tudom, mikor terveztél kezdeni, de akár a héten meg is ejthetjük a betanításodat és a jövő héttől munkába állhatsz, ha ma aláírod a papírokat! - Szélesedett ki mosolyom, bizakodóan tekintettem a jövőbe, mindezen lelkesedésem pedig akkor sem tört meg, mikor Daniel magára vállalja lovagiasan a kávék kifizetését, majd magunk mögött hagyva a kávézót az iroda felé invitálom, hogy ne csak beszéljünk a dolgokról, de a tettek mezejére lépjünk végre ténylegesen is szemügyre vehesse és aláírhassa azokat a papírokat.
// Köszöntem szépen (és kitartást a melóhoz)! <3 :$ //
Szeretettel meghívom az Alaszkai Emberi Jogok Szervezetének keretein belül megrendezendő jótékonysági estünkre. A befolyó összeget az európai menekültválság érintettjeinek megsegítésére kívánjuk felhasználni. Az est témája a kulturális sokszínűség, és ezért is örömmel fogadjuk, ha vendégeink olyan elegáns öltözékben jelennek meg, mely valamely általuk választott egzotikus ország kultúrájának hagyományait eleveníti meg.
Program: 20:00 – Svédasztalos vacsora 21:00 – Megnyílik a tánctér, zenél az Atlantic Big Band 22:00 – Afrikai Tűztáncos Show 23:00 – Jótékonysági Aukció (értékes borok, ékszerek, egzotikus utazások) 02:00 – Kapuzárás
Pár hete kapta meg a meghívót, orvos létére általában az efféle eseményekre mindig megpróbálják beszervezni, és ő örömmel részt is vesz, ha nem kell hozzá túl sokat utazni, s mivel az áthelyezést már akkor is tudta, igent mondott. Az ár borsos volt, de alapvetően nem lesz tőle gazdagabb, avagy sokkal szegényebb, plusz egy jó lehetőségnek is érezte az eseményt. Vegyülni a helyi elittel, pár pácienst szerezni, közben pedig jót mulatni a különböző ”nagyon” egzotikus öltözeteken. Apropó öltözet. Franz nem sokat teketóriázott, a választást illetően. Szent Ilona szigetén nevelkedett, így egy olyan szubkultúrát ismert, ahol találkozott a helyi őslakosság, a fekete afrikai népesség, és persze a hideg angol-skót-ír európaiság. Multikulturális közeg volt, ez kétségetlen, és az emberek is alapvetően jóindulattal voltak beoltva, nem pediglen mohósággal és rosszindulattal fertőzve. Volt a régi emlékekként megtartott ruhái között, egy Nyugat-Afrikára jellemző fejfedő, mely egyben sálként is funkcionált, és úgy érezte, hogy ez kifejezetten jól tudna passzolni egy hajdani fellépő öltözetéhez, mely a barna különböző árnyalataiban lett elkészítve. Ezt még egy régi fúziós bandában használták, ahol az afrikai dallamvilágot próbálták ötvözni a jazzel. Szerette azokat az éveket, de ugye minduntalan ügyelni kellett, hogy a túl jó lehetőséget ne fogadja el, a túl nagy siker az őrző léttel nehezen egyeztethető…
19:45-kor állt meg a taxija a bejárat előtt, nem a bejutás sem volt eget rengető, pár biztonsági, jegyellenőrzés, és már bent is volt a belső térben a hideg időjárásra tekintettel kabátja leadása után cserélte csak le sapkáját, a hagyományos arab fejviseletre, mely sötét bordó színével jól passzolt a választott régi ám eléggé hagyományosnak tetsző fellépő ruhához. ~A zenekarért már megérte eljönni, de remélem azért lesz egy-két érdekes meglepetés is a társaságban…~ Apró félmosoly és semmi több, aztán pillantás az egyik ablak felé, és a már emlegetett szájmozdulat tovább szélesül mivel kijelenthető, hogy az alkalmazott arcfestő anyag tökéletes lett, családi vonásait leszámítva a szín tökéletesen megfelel, már-már valóban hasonlít egy igazi nyugat-afrikai férfiére…
Kedvelem az elegáns eseményeket, szeretem mutogatni rajtuk magam. Ráadásul, ha nem lenne valahol önmagában is szórakoztató, még a kapcsolatépítésre is tökéletesen megfelelt. Új embereket megismerni mindig öröm, és ki tudja, hogy mikor lesz valami haszna egy-egy elejtett információnak, illetve mikor tudok remek hasznot húzni belőle. Nem vagyok ám haszonleső, de vérbeli üzletasszony már annál inkább. Ráadásul az is szándékomban állt, hogy bekerüljek majd a városi tanácsba, úgyhogy nem hagyhattam ki egy pazar jótékonysági rendezvényt a világért sem! Annak érdekében, hogy a nevem bekerüljön még inkább a köztudatba, természetesen ajándékoztam az aukcióra néhány igencsak értékes bort a gyűjteményemből, valamint arra is készültem, hogy a licitálásommal támogassam az ügyet, amelyért rendezték az egész estélyt. Általában mindennek, amit teszek, megvan az alaposan megfontolt oka, ritka az, ha ösztönből cselekszem a vakvilágba. Aznap estére egy egyszerűnek tűnő, ám annál különlegesebb ruhát választottam. A magam részéről a Távol-Kelet területére jellemző stílust választottam, kicsit még a sminkem is arra hajazott, bár nem mázoltam falfehérre az arcom. Már csak azért sem, mert alapvetően is fehér bőrű nőszemély vagyok. - Köszönöm! - mosolyogtam rá a ruhatárosra, aki lesegítette rólam a bundát. Időben érkeztem, mint mindig, kivéve, amikor szándékosan késem el valahonnan. Ezúttal azonban nem szerepelt a terveim között, hogy ezzel keltsek feltűnést, bőven elég lesz majd a visszafogottabb módja is annak, hogy magamra vonzzam a kíváncsi tekinteteket. - Miss Harper! Hadd üdvözöljem az estélyen, és ezúton is szeretném még egyszer megköszönni a nagylelkű adományt! - a férfi, aki odalépett hozzám, udvariasan nyújtotta a kezét, hogy csókot leheljen a kacsómra. Nem húztam el botor módon, úgy viselkedtem, ahogyan egy sznob nő tenné egy hasonló helyzetben; fogadtam a gesztust. - Andrew Carlton vagyok, az est védnöke! - mutatkozott be, a kissé értetlen arckifejezésem láttán. - Ó! - mosolyodtam el egyből, mint aki megvilágosodott. - Igazán semmiség! Örülök, hogy segíthettem, és én köszönöm a meghívást! - viszonoztam a kedvességet máris, ahogyan azt illik. - Kérem, fáradjon csak beljebb! Igyon egy pohár remek pezsgőt, és érezze jól magát ma este! - jókívánságait egy biccentéssel köszöntem meg, utána megfogadta a tanácsát, valóban elindultam a többi ember közé. Térültem-fordultam, köszöntem a futó ismerősöknek, akikbe épp csak belebotlottam. Legalábbis addig ez igazán remek elfoglaltságnak tűnt, amíg meg nem éreztem egy ismerős illatot. Hirtelen nem tudtam beazonosítani, egészen addig, amíg meg nem láttam a férfit, akihez tartozott. - Nocsak, Mr. Meyerhof! - szólítottam meg, Hoppá, hirtelen még a neve is beugrott, ahogyan az is, hogy hol futottunk össze korábban. - Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy ön volt az utolsó, akire számítottam ezen az estén! - vallottam be őszintén, lecövekelve a férfi mellett. - Hogy hogy a városban van? Az eseményre érkezett? - csevegtem tovább könnyeden, csak a szokásomhoz híven.
A hozzászólást Victoria May Harper összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Feb. 05, 2016 5:54 pm-kor.
- Na de Bill, nem mondhat ilyet egy ilyen kellemes estén… Mi az, hogy nem fog licitálni az utazásra? Meglephetné a nejét, vagy esetleg a titkárnőjét… Látom én, hogy maga még mindig jó formában van. Ha pedig nem igen tudja magát kivonni az otthoni ügyek alól, bízza rám magát, amint megnyílt a magánrendelőm elintézek magának, egy pihenésre jogosító utazást. És még csak füllentenie sem kell! Jól alakul az este, akad itt helyi milliomos, tisztviselő, egyházi személy, és persze politikus is. A jelenlegi partner is egy meglett 60 körüli férfi, komolyabb vállalkozásokkal a város körül, főként szállítmányozás és nehézipar, a nőcske akivel belépett, azonban éppen csak betölthette a húszat. Egyértelmű volt a helyzet, és Franz mindig jó volt az efféle helyzetfelismerésben, gyűrű, fiatal oldalkocsi, boldogtalan házasság, mindenki által ismert háttér, elég a vagyon és a befolyás, hogy ne keltsen nagy port egy ilyen eseményen sem… A névjegykártya a vicces ”férfias” társalgás végén a helyére kerül, és a jó doktor nekikezdhet megkeresni a második gintonicját, azonban ez az üres pohár elhelyezését követően úgy megakad, mint a keleti front anno a második világháborúban, csak éppen itt sokkal kellemesebb okokról van szó, és kietlen sztyeppék helyett, sokkalta látványosabb felszíni formák képezik az akadályt… - Még nem döntöttem el, hogy csodálkozzam, avagy örvendezzem a viszontlátásának kedves? Bocsásson meg, rossz a névmemóriám… Félmosolyra húzza a száját és a nő ebből könnyedén észlelheti, hogy bizony ez egy udvarias figyelmesség, Franz nincs tisztában azzal, hogy milyen néven, és milyen céllal van jelen a farkas, ezért nem szeretne egy esetleges kellemetlen helyzetet generálni azzal, hogy más néven üdvözli, mintsem ami a meghívójára felkerült… Anchorage, rossz szokások, ezekből már nem fog kinőni sosem. - Bevallom én sem gondoltam, hogy egy tájfun erejével fog lecsapni rám kegyed elragadó külleme. És azt kell mondjam, hogy mostanra sikerült is felocsúdnom, a kezdeti sokkból, és rájönni, hogy egyszerre csodálkozom, és örvendezem ebben a pillanatban, bár ezen két érzés tovább erősödne, ha meghívhatnám egy gintonicra, ha jól emlékszem legutóbbi találkozásunkkor is azt fogyasztott, de teremtsen le bátran, ha tévedek… Azzal el is indul a bárpult felé, és remélhetőleg a nő is vele tart, üde kis színfoltot jelent az estéjében, és ezért nem örülne, ha gyorsan el is válnának egymástól. - Ami a jelenlétemet illeti, hamarosan már Faribanks lesz a magánrendeléseim helyszíne, úgy érezték a feletteseim, itt nagyobb szükség van rám. Ilyen a mi szakmánk, mindent a közjó érdekében… És kegyed, hogy-hogy megtisztelt minket, és emeli az est ragyogását jelenlétével?
Láttam rajta, hogy felismert ugyan, mégsem teljesen tudott hová tenni. Nem volt ezzel semmi baj, nem lehet mindenkinek olyan memóriája, mint nekem, hiszen hónapokkal ezelőtt csupán egy futó találkozó volt a miénk. Az illatok azonban nálam jobban meg szoktak ragadni, mint egy hozzá hasonlónál. Ők nem raktározzák úgy el, nincsenek annyira fejlett érzékeik, éppen ezért megbocsátható ballépésnek könyveltem el magamban. - Természetesen örvendjen, hiszen nincs ok a csodálkozásra! - vörösre festett ajkaim szélesebb mosolyra húzódtak. - Victoria Harper, Anchorageban találkoztunk! - frissítettem fel készségesen a memóriáját, nekem aztán nem okozott problémát. Meg is sértődhettem volna akár, hogy nem voltam maradandó emlék számára, de annyi baj legyen. Vannak különösen szórakozott egyedek, akiktől az ilyesmi túl sok elvárásnak minősülne. - Valóban így volt, de most beérem egy pezsgővel is, amit ingyen osztogatnak! - arcomon vidám kifejezés ült, magamban remekül mulattam a szituáción. - De megköszönöm, ha szerez nekem egy újat, mert ez bizony kiürült! - azzal felhajtottam a poharam alján lévő maradék italt. - Valóban? Nocsak! - pillantottam rá oldalasan csodálkozva, miközben a pult felé indultam vele együtt. - Hasonlóan vagyunk beállítva ezen a téren... - fűztem hozzá, már ami a közjót illeti. Nekem is mindig a falka érdekeit kellett néznem először, és csak utána a sajátjaimat. Eleinte ugyan nehezemre esett, de ennyi év alatt már hozzá lehet szokni ahhoz is, amihez nem fűlik különösebben a fogunk. - Adományoztam néhány igen értékes bort az aukcióra - közöltem, mindenféle nagyzolást mellőzve. Egyszerű kijelentés volt, de azért az látszott rajtam, hogy szerintem megcselekedtem a napi jót. - Egyébként pedig itt lakom a városban... - tettem még hozzá, mert nem voltam benne biztos, hogy magára a városra gondolt, vagy egyszerűen csak az estélyre. Így azonban mind a két lehetséges kérdésre megadtam a választ, kerülve további felesleges körök lefutását. - Talán licitálni is fogok, ha úgy alakul, ezt még nem döntöttem el. Látnom kell, hogy milyen a felhozatal! - vontam meg kecsesen a vállaimat, és ha idő közben megszerezte nekem a kívánt italt, akkor már azt tartva a kezemben, felé fordultam. - Miféle szakterületen is dolgozik? - erre meg én nem emlékeztem, valószínűleg nem is került szóba közöttünk legutóbb. Majd most begyűjtök néhány újabb információt, és máris ki lesz köszörülve a csorba.
Kezdőlap
