Bal lábam kinyújtva, a jobb pedig felhúzva, ahogy az egyik motorbicikli mellett a földön ülök, akkora terpeszben, hogy könnyedén hozzáférjek ahhoz a részéhez, amit éppen szerelek. Sötét farmer van rajtam, csizma, felül pedig egy itt-ott olajtól mocsokfoltos atléta. Felőlem aztán repkedhetnek a mínuszok odakint, nagyon nem tud meghatni, itt elég ennyi gönc is rám. A felsőm ha gyűrődésmentes nem is, de legalább tiszta volt még reggel, a hangsúly pedig azon van, hogy volt, de hát azóta már több óra is eltelt, én meg épp eléggé lefoglaltam magam és munka közben nem figyelek oda, hogy éppen mire ragad micsoda. Na jó, egyébként sem. Nem vagyok egy ficsúr, akit ez különösebben lekössön és ha eddig nem váltam azzá, akkor azt hiszem igen csekély az esély arra, hogy ez megváltozzon. Fekete fürjeim úgy állnak, ahogy éppen akarnak, reggel átszántottam a tincseim között az ujjaimmal, a tükörbe nézve pedig megállapítottam, hogy a mai sem az a nap lesz, amikor a borotva a képem közelébe kerül. A reggel elhagyhatatlan társai voltak a cigi és a kávé, a bögrét pedig megint széthagytam magam után. Mindennap abból iszok és mindennap koffeinlét, halálosan feleslegesnek és időpocsékolásnak tartom, hogy minden egyes alkalommal elmosogassam. Ráér az még totálisan. A műhelyben egyedül „szórakozok”, lévén, hogy hétvége van és ilyenkor a többieknek büdös a munka. Nem mintha nekem olyan nagy hivatástudatom lenne, inkább csak lekötöm a fölös energiáimat valamivel és mivel épp nem akadt jobb dolgom, hát ide vettem be magam. Persze, odakint is rohangászhatnék a fák között bundásabbik felemmel, de akkor le kellett volna mondjam a ma estére bejelentkező szőke szépséget, aki viszont semmiképpen sem akartam. Most mit tagadjam, 800 év után is jár a szórakozás, különösen az olyan fajta, amit ő tud nyújtani, én meg nem éppen arról vagyok híres, hogy elutasítanám, ami jó nekem. Nem mintha azon túl bármiről is híres lennék, hogy tőlem ered az összes villám. No, de legendának lenni pont attól lehet, hogy a farkas nem adja ki magát minden jött-mentnek és még azokkal szemben is kétszer – vagy inkább többször meggondolja – akiket esetleg első ránézésre alkalmasnak talál beavatni. De nekem nem az a dolgom, hogy felfedjem magam bárki előtt is, mi több, ma ha jól sejtem, akkor kizárólagosan egy feladatom és lesz, és ő remélhetőleg hamarosan be is viharzik a garázsajtón. Azt nem mondom, hogy epekedve várom, de tény, hogy nem is mondtam le a viszont látás újabb lehetőségét. Előre hajolok, hogy jobban lássam alulról ahová a csavart be kell illeszteni, másik kezemben a csavarhúzó és ahogy a kis mocsok a helyére billen, már be is csavarozom. Szándékosan nem sietem el a dolgot, nem kell minden egyes alkalommal mindennel rohannom. Titkon még én is lelassítok olykor, abban semmi érdekes nem lenne, ha egyfolytában cikáznék, mint a villám. Leteszem a csavarhúzót és egy szál cigit veszek ki a földön mellettem heverő dobozból, na meg az öngyújtómat is kihalászom a zsebemből és rágyújtok. Mélyen tüdőzöm le a nikotinfüstöt. Ezzel a járművel végeztem, készen van, mégsem állok fel mellőle a földről, baromi jó helyen vagyok én itt is.
Három napja ismét csodásan lesodort egy faszkalap az útról, úgyhogy kénytelen vagyok megint megjavíttatni a kocsimat, azt hiszem, lassan többet van szervízben, mint otthon, de még mindig sokkal inkább kifizetődő így, mint minden alkalommal újat venni. Meg aztán, a sok extra miatt nem is adnám a fejem rá, túl rég dolgozok már ezen a verdán, nem fogom csak úgy hagyni, hogy az enyészeté legyen. A motor szinte dorombol a füleimbe, kevés dolgot imádok annyira, vagy jobban, mint a vezetést, tökéletesen kikapcsol, elfelejtem a sok szart, csak élvezem a száguldást, a szabadság csalóka érzetét. Megdumáltam a Feketével, hogy ma jövök, hozom a kocsimat, ránéz, aztán meglátjuk, tud-e vele kezdeni valamit. Tudom én, hogy több csillió autószerelő van a városban, de őszintén, inkább olyan társaságában töltöttem az időm, akivel legalább minimális szinten jól tudom érezni magam, az tök mindegy volt, miért. Olykor mondjuk azt hiszem, hogy vonzom a magányos farkasokat, valahogy mindegyik tesztoszteronhólyagba sikerül belefutnom újabban, és míg Cukorborsónak csak a pofája nagy, addig a Fekete már több ízben bebizonyította, hogy jó valamire. Eme gondolatmorzsáért példának okáért bizonyosan lekapna a tíz körmömről, de még nem közöltem szemtől szemben vele eme véleményemet, talán nem is fogom, ki tudja. Sokszor jön rám az agybaj, és akkor aztán rohadtul nem számít, ki van velem szemben. Leparkolok a műhely elé, majd rátenyerelek a dudára egy röpke pillanat erejéig, hogy eresszen be, nem fogok a pajzsommal szórakozni, általában felhúzva tartom, egyszerűen így kényelmes, nekem is, de a környezetemnek pláne, nem kell, hogy az elbűvölő személyiségemhez csatlakozzon még a hozzám tartozó energiamennyiség is. Ennyi idősen azért ez már nagyon is számít, még akkor is, ha fizikailag már kezdek lerobbanni, és az oly kedves falkatársaim szerint lassan kerekesszékre szorulok. Ha beeresztett, behajtottam a műhelybe, nyilván volt annyi agya, hogy csinált helyet nekem, ha már tudta, hogy jövök, ha nem, nos, inkább mélyen hallgatok a véleményemről. Szerencsére nem kell csalódnom, így begurulok az itt-ott finoman szólva is nyomott autómmal, a táskám és a kabátom az anyósülésen virít, lévén egy fűtéssel rendelkező járgányban még halandóként is halál fölösleges a kabát. Így nem szúr szemet annyira a mínuszokhoz képest alulöltözött megjelenésem. Egyedül a lapos talpú téli csizmám simul bele a csodás időjárásba, egyébként a nejlonharisnyám vígan integet a rövidnadrág alól, amit magamra húztam, és nem mondhatni melegnek a laza blúz sem, amit sikerült hozzá párosítanom, mellesleg elfelejtettem bármi egyebet alávenni, mert úgy amúgy minek, még mindig irigylésre méltó volt, ahogy álltak a kebleim, arra meg nem fogom beáldozni egyik francia csipkecsodámat sem, hogy letépje rólam. Noha nem pont ezért jöttem, de általában valahogy mindig sikerül az időt elég kellemesen elütnünk, szóval jobb előre felkészülni. - Estét! Köszöntem az autóból kiemelve hosszú virgácsaimat, majd hamarosan csapódott is mögöttem az ajtó, én pedig könnyedén lépkedtem oda, hogy megállapodjak mellette, és a számat elhúzva nézzek arra a kurva cigire. Én nem értem, hogy a helyi macsó imidzshez mi a bús picsának kell ez is, de mindegy, amíg nekem nem kell szívni, leszarom. - Siker? Az én kicsikémmel nem lesz ilyen könnyű dolgod. Húztam el a szám, bár emlékeim szerint már volt szerencséje a látványhoz a versenyen is, szóval nem hathat rá az újdonság erejével.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
A dudaszóra kelek fel a földről. Azért nem sietem el a mozdulatokat. Tudom, hogy a szőke ciklon az, amire baromira nem nehéz következtetnem, miután bejelentkezett korábban, hogy jönni fog. Pajzsa fent, én meg nem szórakozom azzal, hogy porrá zúzzam azt. Ha neki így kényelmes, akkor így, tulajdonképpen rohadtul nem érdekel. Ahogy a garázsajtó felgördül, már be is áll a látványra is elég szar állapotban lévő kocsijával. Mondjuk nincs mit meglepődnöm ezen, egyfelől láttam, amikor történt, másfelől pedig pontosan tudom, hogy az aki olyan szenvedélyeknek hódol, mint mi, gyakran jár így a kis kedvenceivel. Az egyik fal mellé tolt asztalnak támaszkodok, amíg kikászálódik a járműből. Nem mondom, guszta látványt nyújt a mini nadrágban. A garázsajtót visszaeresztem, nem kell, hogy mást is beegyen ide a fene, főleg nem hétvégén. Pofátlanul gusztálom meg, ahogy ismételten beleszívok a cigarettámba. Jobbom lazán az asztal szélén, bal kezemben van a bagóm. - Neked is. – ha már a köszönésnél tartunk, hát se vittem túlzásba, mint általában semmit sem. Minek tépjem a szám cifraságokkal, amikor annyian megteszik azt helyettem. Kérdésére csak a vállamat vonom meg lazán. Amit össze tudok rakni, azt kurvajól össze tudom rakni, amit meg nem… azt nem is lehet. Hát ennyi. - Tényleg? Nem mondod?! – emelkednek meg enyhén a szemöldökeim a homlokom. Elnyomom az időközben leégett cigarettámat, a csikket pedig ott hagyom az asztalon és hirtelen lököm el magam a bútordarabtól. Sheila előtt állok meg pofátlan közelségben és a nőstény íriszeibe fúrom a sajátjaimat. - Mennyire… sürgős? – hajolok még közelebb, hogy az orrunk szinte összeérjen. Nem fogom eljátszani azt, hogy nem tudom pontosan mi van a ruhái alatt és a kötelező udvariassági köröknek sem vagyok a híve. Olykor dugunk és ha már ide jött, ennyire ingerlően guszta látványt nyújtva a cuccaiban – amiket nyilván nem véletlenségből válogatott össze – akkor nem szeretném, ha úgy tennénk, mintha egyikünk se tudná, hogy mire is gondol a másik egészen pontosan. Ő tudja, hogy mit vált ki ezzel belőlem, én meg tudom, hogy le akarom szaggatni róla a blúzt, ami alatt nyilvánvalóan nem visel semmit. Ha nem fordul(t) ki előlem valamilyen oknál fogva korábban, akkor egyetlen gyors és hirtelen mozdulattal kapok a dereka után és szorítom magamhoz, másik kezem pedig az arca után kap és ha sikerül, amit szeretnék, akkor az álla alatt fogom közre cseppet sem finomkodva állkapcsát két oldalról hüvelyk és a többi négy ujjam közé. Eddig minden egyes alkalommal „megharcoltunk” egymással, most sem kétlem, hogy ez másként lenne.
Ez egész gyorsan sikerült, már a figyelmet magamra vonni, nem mintha olyan nehezemre esne az esetek többségében, elvégre, már csak a magasságomat tekintve sem egyszerű elmenni mellettem, emellett valóban gusztálni valóan jó bőr vagyok, na meg természetesen szerény, főként az. Mosolyt nem kap, azt nem szoktam, meg aztán, a disznó sem vigyorog, mielőtt viszik a vágóhídra. Meghalni ugyan nem fogom, de attól még az is biztos, hogy nem úszom meg épp bőrrel ezt a kis találkozót, sosem szoktam. Nem vagyok a cifra köszönések híve, szóval bánja a rosszseb, hogy nem hajlong, meg nyalja körbe a hátsóm, szerintem ki is röhögném, határozottan nem az a típus, ha olyan lenne, egy percet nem óhajtanék a társaságában eltölteni. Rezignált sóhajom szökik ki csupán ajkaimból, de mondom, ezt jelenti az, ha mozog a pofám, de ezt már annyiszor megtárgyaltuk, hogy fölösleges megint belemenni. Nem vagyok az a csacsogós némber, ha beszélek, azt okkal teszem, mint ahogy azt is, ha nem szólalok meg. Példának okáért most, konkrétan szívem szerint pofán verném a visszakérdezése okán. Néha saját magam kergetem az őrületbe a sosem nyugodni képes véremmel. Vajon miért nem jutott nekem egy szikrányi késztetés sem arra, hogy bárkivel, akár csak egyetlen lélekkel szemben is képes legyek valóban fejet hajtani? Hiába Sangilak a dédapám, simán ugrálok a fején, még akkor is, ha utána megszívom, és higgyétek el, nem túl jó móka a legerősebbet magamra haragítani. Ó, ha tudnám… Nem, igazság szerint akkor sem viselkednék másként, hiszen nekem ez nem jelent semmit. Mindenben kell, hogy első legyen valaki, attól még lehet akkora lúzer, hogy a legtöbben körberöhögnék. Alig valamicskét vándorol lejjebb a tekintetem, hogy a szemeibe mélyedhessek jegességemmel. Vajon bassza a csőrét az a két-három centi? Én kurvára élvezem, most is elégedett, számító vigyor terül szét tökélybe metszett vonásaimon, és nem nézek félre. Tudhatná, sosem teszem, vagyok annyira erős és akaratos jellem, hogy bármiféle vihar előtt megkíséreljek megállni, és általában sikerül. - Tegnapra kéne? Válaszolok vissza pofátlanul, hülye kérdés, hülye válasz. Imádom a kocsimat, imádok versenyezni, nem szeretem, ha nincs a seggem alatt, és kész. Ettől még van egy, s más, amire hajlandó vagyok időt szakítani, és ebben általában nincs hiba, csak az oda vezető út hol rögösebb, hol könnyebb. Ettől még ingerlően kúszik végig tagjaimon a bizonyosság, hogy a látvány betalált, és akarja, amit akarom, hogy akarjon. Mennyivel könnyebb így, mint minduntalan kerülgetni a forró kását. Valóban nem jöttem volna így ide, ha nincs vele mellékes célom is, nem szokásom ok nélkül létezni, épp elég unalmas már az élet így az ötszáz felé közeledve ahhoz, hogy megkíséreljem lefoglalni magam, mikor mi jut eszembe. Lazán az autónak döntve hátsómat helyezkedem várakozó álláspontra, de a hím kellően hirtelen lélek ahhoz, hogy ne sokáig kelljen várakoznom arra, hogy a pillanatok tengere magával sodorjon. Karcsú alakom az övének simul, derekamon a szorítása ingerlő, és birtokló, mit csupán a pillanat szül, semmi olyasmi nincs köztünk, ami valóban azt sugallná, ez több annál, minthogy néha mindkettőnk számára gyümölcsöző időt töltünk együtt. A vad hófehér ordasom felvonyít, tekintetem színe nem, csupán kísérteties fénye változik, már rég egyek vagyok, sokkal inkább összeforrva, mint a városban a legtöbben a farkasukkal, ötödik születésnapomra kaptam, s azóta már bőven volt ideje beleivódni a lelkembe, így még emberként is érzem, miként próbálja letörni a szarvunkat a felháborító mozdulatával. Säde Saaristo állára senki se fogjon rá úgy, mint egy taknyos kis kölyökére. Jobb kezem azon nyomban lendül, belemarva fekete tincseinek sokaságába, és gondolkodás nélkül rántom hátra a fejét, másik kezem karmos mivolta a mozdulatnak hála kiemelkedő gigájára tévedhet így, és bár tudom, hogy lehetne sokkal egyszerűbb is, de abban mégis mi a jó? Bizonyára ezernyi olyan kis ribanc van, aki szó nélkül befekszik alá, nekem kell, hogy megmutassa, akkor is ő az erősebb, ha én ezt minden egyes alkalommal jótékonyan elfelejtem.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
A kettőnk közt feszülő alig valami magasságkülönbség, hogy őszinte legyek, kurvára nem érdekel. Több testet is elhasználtam már létezésem során, volt ilyen is, akadt olyan is, már baromira nem hat meg, hogy épp mekkorába szorítanak bele, a lényeg pont nem ez. És ha már itt tartunk, négykézláb minden nőstény egyforma, baromira nem számít akkor, hogy milyen hosszú combokkal és magas derékkal áldották meg őket. Akaratossága, önteltsége, merészsége és pofátlansága egyszerre bosszantó és tetszik is. Engem aztán rohadtul hidegen hagy a nők emancipálódása, a legtöbb nőstényt nem tekintem egyenlőnek egy hímmel – ha korban és képzettségben egy szinten is állnak, akkor sem –, azt hiszem ennek oka nagyon egyszerű. Egy más világ szülötte vagyok és noha példának okáért ez a nőstény is abból az időkből származik, amely azt a nézetet vallotta, amit én is, gondolom a nők kicsit másként éreznek és gondolkodnak a saját helyzetükkel kapcsolatban. Ritkán fordul elő, hogy egy nőstény ne csak abban az értelemben hívja fel magára a figyelmem, amiben a legtöbb. - Remek. Tehát megkapod, amikor készen lesz. – öntelt és sunyi vigyor mászik fel a képemre. Ettől még nem fogok elszarakodni rajta sokáig, de tény, hogy tegnapra sem fogja megkapni. Majd megkapja, amikor megkapja és annyi biztos, hogy elégedett lesz vele. Hirtelen mozdulok és mire hosszú pilláival pislogna, magamhoz szorítom és ráfogok az állára. Nem finomkodok vele, vele kapcsolatban egészen pontosan tudom, hogy nem kell. Na nem mintha én lennék egyébként a finomkodások farkasa, mert kurvára nem. Sejtettem én – inkább tudtam, mint sejtettem –, hogy nem hagyja majd ezt annyiban, na, de, hogy pont A Villámmal szemben próbálkozik gyors mozdulatokkal… Cöcö… Ahogy a hajamba mar és ezzel együtt(?) a nyakam felé is kap, kihasználva saját gyorsaságomat, engedem el az állát, kapok a keze után és ha rámarkolok a csuklójára, azzal a lendülettel rántok egyet rajta, hogy lehetőleg megperdüljön a saját tengelye körül és háttal legyen nekem. Kezét hasa előtt fogom még, másik kezemmel pedig a hátához nyúlok és a lapockái között lökök rajta, hogy az autójára hajoljon rá valamennyire. Ehhez nem használom ki minden erőmet, mivel nem célom beleépíteni a saját járgányába. Szabad kezemmel a belső combjához nyúlok, hátulról ölelve előrefelé a karommal – mondtam, hogy ilyenkor már mit sem számít a magasságkülönbség – és a puha húsba marok, de most még nem sértem fel a bőrt, bár a mozdulat korántsem mondható finomnak. Ágyékomat a fenekének nyomom és valamennyire én is előre hajolok. - Előbb azonban… kicsomagolnám, amit becsomagoltál nekem. – mordulok kissé rekedtesen. Az autója várhat és biztos vagyok abban is, hogy miattam (is) válogatta úgy össze a ruháit, ahogyan. Nem fogom azt eljátszani, hogy nem tudom, amit nyilvánvalóan mindketten tudunk már. Nem csak a járgánya miatt jött ide…
Épp elégszer szívtam már meg hosszú életem során, hogy nő vagyok, többek között bizonyosan ezért lettem ilyen szívtelen ribanc, de leszarom, és nem érdekel, ha valaki erősebb nálam, vagy csak annak hiszi magát, valamibe úgyis meg kell halni, nemde? Tavaly majdnem sikerült is. Igazság szerint, nem volna éppen kellemetlen a lelkemnek, ha megtörténne, és megpihenhetnék, egyedül az zavarna, hogy vélhetőleg Sakari nem élne addig, hogy megajándékozhassam szellem mivoltommal. - Csodás, reméltem, hogy nem félkészen. Nyilvánvaló, hogyha olyannyira fontos lenne, akkor már itt is hagytam volna a vérbe, hagy dolgozzon csak nagy magányában. Vagyok annyira öntudatos némber, hogy amit akarok, azt elvegyem, így vagy úgy, ha kell kiprovokálom, ha kell, én nyomulok, ha kell, akkor szimplán figyelemfelkeltően öltözködöm. Ez alkalommal az utóbbiról van szó. Ha tudnám, hogy Mr. Jégvihar A Villám áll velem szemben, őszintén, még akkor is próbálkoznék, ilyen típus vagyok, soha nem adom fel, és semmiből sem tanulok. A forrófejűségem úgy hiszem, mélyen gyökeredzik a vérvonalamban. Nem mondom, hogy sosem éreztem korához túlzottnak a képessége milyenségét, de nem fogok leülni vele értekezni arról, hogy figyi, tudom, hogy nem négyszáz vagy, mi lenne, ha nem kamuznál tovább. A drága üknagyapám mondotta volt, hogy számítsunk arra, itt van a többi díszpinty is, de nem érdekelt, csakis ő, a vérvonalalapítók csináljanak, amit akarnak, noha már kétszáz éve itt élek, de azt sem bánnám, ha jogot formálnának egykori földjükre. Gondolkodás nélkül elhúznék. Zseniális, esélyem sincs véghezvinni, amit tervezek, mert mozdul, az egyetlen szerencsém az, hogy mivel az én testemet óhajtja mozgatni, némi ellenállásba mindenképp ütközik. Hagyom, hogy megforgasson, mert őszintén, tervem van a dologgal, és sokkal inkább kivitelezhető, ha a hátam mögött van. Így hát könnyedén hajolok bele a mozdulatba, gyorsabban tán, mint ahogy a kocsimnak préselne. A mozdulatai ingerelnek, nem voltam fából sosem, és a hiedelmekkel ellentétben még szexelni is szoktam, lévén imádom, s nem kell, hogy a korral az ilyesmi kipusztuljon valakiből. Pláne úgy, hogy Sak mennyit döngöli a kis penészvirágját. - Sok sikert! Duruzsolom szokatlanul negédesen, és még arra is vetemedem, hogy ingerkedve feszítsem neki rövidnadrágba bújtatott hátsómat, már-már kéjesen hívogató a mozdulat, de persze velem soha semmi nem ilyen egyszerű. Mivel jelen pozitúrában az egyik keze elég szorosan fut mellettem, hát szabad jobbommal gond nélkül nyúlok átellenesen a hasamra simuló karjának felső része felé, hogy arra szoruljon elemi erővel ujjaim ketrece, és már rántom is el a földről, olyan erővel, amire csakis Sangilak utódai képesek, és bár gyorsaságban nincs párja, az erőm olykor meglepheti, még akkor is, ha az ő fizikai tulajdonságait nem koptatja az idő. Egy kibaszott teherautót is elbírnák, nem ő lesz nekem kihívás. Kivéve persze akkor, ha megkísérel kimenekülni a helyzetéből, de nem olyan jellemnek ismerném, aki az egyoldalú dolgokért van oda. Én sosem voltam egyszerű eset, nem is áll szándékomban elkezdeni. Mindenesetre az elképzelésem az volna, hogy magam helyett őt csapjam fel háttal a motorháztetőre, de vérfarkas tervez, másik közbeszól, ez már csak így megy.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
A mozdulatsorunk olyan, mintha eleve meg lett volna koreografálva, nagyon ellenálláshoz szoktam a nősténytől, így rögtön gyanússág válik, túl könnyen ment. És van egy igen erős olyan érzésem, hogy hamarosan azt is megtudom, hogy miért. A negédes hangja és a szavai pedig csak még inkább alátámasztják érzéseimet, miszerint készül valamire. No lám, kíváncsi vagyok, hogy mire is pontosan. Csakhogy elvonja a figyelmem, amikor a hátsóját az ágyékomnak dörgöli. Persze, hogy ingerel vele, maga az egész nőstény úgy, ahogy van ingerel, ami azt hiszem jó ideje nem titok előtte. Nem mintha valaha is titkolni akartam volna azt, hogy mennyire is gusztának és kívánatosnak találom. De még mielőtt igazán kiélvezhetném a csinos kis popsiját, na meg azt, amit kivált vele, ujjai erőnek erejével a felkaromra szorulnak – San vére, köszi – és bár megkísérelhetnék valamilyen úton-módon kikerülni ebből a helyzetből, igazából ez a lehetőség eszembe sem jut. Nem élet-halál harc megy közöttünk, ez valami egészen más, amivel mind a ketten nagyon is tisztában vagyunk. Plusz, rohadtul érdekel, hogy mit akar. De ha tőből kitépni a karom, akkor megjegyzem, azért rohadtul pipa leszek és nem biztos, hogy nem viszonoznám azzal, hogy megpróbáljam megtartani az egyik csinos hosszú combját. Szerencsére(?) azonban nem erről van szó. Bár azt most nem elemezném, hogy milyen kellemes belecsapódni a motorháztetőbe háttal. Azért mondjuk egy farkas-vigyor felmászik a képemre, mert nem mondom, igencsak ingerlő számomra, hogy mit nem merészel a szőkeség. Az meg még inkább az, hogy nemcsak merészeli, de még ki is vitelezi. Figyelemre méltó, akárhogy is nézem. Fekete bundásom persze erről nem így vélekedik, személyes sértésnek veszi az imént történteket. Nos… meg tudom érteni őt. - Egyedül nincs itt semmi érdekes… – morgok az orrom alatt, de azért a vigyor még ott van a képemen. Gyorsaságomat kihasználva – na azért nem a végletekig megyek el, nincs is arra semmi szükség – mozdulok én is és ha nem tér ki előlem, akkor felülve az egyik kezem a tarkójára, a másik pedig a derekára fog rá finomkodás nélkül és terveim szerint felrántom magamhoz a motorháztetőre, lehetőleg úgy, hogy fölébe tudjak gördülni. - Hol is tartottunk? Ja igen… a kicsomagolásnál… – az eddig a derekán lévő kezemmel a blúzához nyúlok. Körmeim helyén éles farkas karmok vannak és egyáltalán nem titkolom a szándékom, miszerint leszaggatnám róla az anyagot. Bár ahogy ismerem, még a végén képes kitalálni valamit, hogy koránt se az történjen, amit tervezek. Többek közt ettől tartom olyan izgalmasnak a nőstényt.
Tudom én, hogy kihez kell fordulnom, ha jól akarok szórakozni, minden téren, értelemszerűen ma is ezért vagyok itt, s nem lesz ez másként a jövőben sem. Van, hogy ki kell ereszteni a gőzt, és eddig ő a legjobb, akit ilyen téren találhattam. Azt nem állítom, hogy nem zavar egy cseppet sem ama aprócska tény, hogy mindig alulmaradok, de van az úgy, hogy valami olyat kapok cserébe, amiért megéri. Ettől még sosem hagyom, hogy könnyebb dolga legyen, hisz annak mi értelme volna? Ez amolyan egyedi előjáték, hisz úgyis tudjuk, mi lesz a vége, de a sima, egyszerű, helló, szia, mehet a menet nekem nem pálya. Elmebajos vagyok, ez sosem volt kérdés. Már majdnem meglepődök, hogy valami sikerült, amit elterveztem, talán meg is tenném, ha nem rántana fel maga mellé, majd gördülne felém. Említettem már, hogy nehezen bírom a korlátokat? Nem mondom, bizonyos szempontból jó odalenn is lenni, de jelenleg még nem tartunk ott, úgyhogy egyelőre marad a kelletlen szájhúzás. - Igaz is, most már legalább egy valami érdekes a motorháztetőmön. Rándul egy leheletnyit felfelé az ajkam, majdhogynem mosoly, és természetesen magamra gondolok, ki másra, ha már fizikailag meglehetősen izzasztó fölébe kerekednem, olykor verbálisan is kénytelen vagyok odaszúrni, nyilván vissza is fogom kapni, ettől még nem fogok erről másként gondolkodni. Egoizmusom az egekbe szökik, igen. - Ha letéped, nekem kell adnod a pólódat. Nem fogok meztelenül hazamászni, természetesen átváltozhatnék, de a város ezen pontján szerintem meglehetősen nagy feltűnést keltene az a baszott nagy dög, aki bennem tobzódik. - Pedig azt hittem, szereted, ha felül vagyok. Már-már negédes a susogásom, vonásaim azonban aligha lesznek lágyabbak a szokásosnál, márványba faragta őket a majdnem öt évszázad. Sokat tenni jelen helyzetben nem tudok, marad hát a kellemesnek ható figyelemelterelés. Nem vagyok rest egyik kezemmel illetlen terepre tévedni, s rámarkolni, többek közt azért sem, mert nyilvánvalóan inkább erre vágyom most, mint bármi egyébre, olykor olyan is van, hogy nem óhajtom laposra veretni magam, bár a pillanatnyi állapotom nem garantálja, hogy két perc múlva nem kattan be valami, amivel ismét meglephetem, és egyúttal kergethetem az őrület felé is. Tépje csak, amit akar, sok anyagot nem tud, nem vittem túlzásba a hideg ellen való védekezést…
//Bocsiiii a késlekedésért! //
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Megjegyzése újabb félmosolyt csal ajkaimra. Szemtelensége aligha ismer határokat, de probléma egy szál se, ha nebántsvirágok érdekelnének, akkor nem egy ilyen nősténnyel kezdenék, mint amilyen a jelen pillanatban alattam lévő. Mmm… milyen finom is innen a kilátás úgy egyébként. - Egyetértek. Te alattam mindig az leszel. – érdekes, izgató, számomra kifejezetten tetszetős. És még fokozhatnám a dolgot, de nem hiszem, hogy kell. Pontosan tudom, hogy ő nem erre gondolt, amikor a kis megjegyzését tette, de ez nem probléma, én meg úgy értelmezem, ahogy akarom. Jelen pillanatban pedig így akarom. A blúza után nyúlok és mire közli, hogyha letépem, akkor neki kell adjam a pólóm, az anyag már hasad is és villámgyorsan adja meg magát karmaim nyomán nekem, felfedve mindent, amit eddig maga alatt rejtett. Komolyan, az ilyen látványt miért kell elfedni?! A pólóm pedig… önelégült mosoly mászik fel a képemre mielőtt megszólalnék. - Ahogy akarod. – és az önelégült mosoly vigyorrá szélesedik az arcomon. Én marha jól szórakozom., mert egy férfi felsője ilyen módon egy nőn, akárhogyan is nézem, olyan érzést kelt bennem, mintha zászlót tűznék a meghódított vár fokára. A hasonlat rendkívül béna, viszont jól megmutatja, hogy miért is nem ellenkezek a pólómat illetően. Most mit mondjak?! Farkas vagyok, a terület kijelölés szimbolikus mivolta pedig természetes, hogy tetszik. Akkor is, ha egyébként abszolút nem érdekel kivel kavar még a nőstény. Megnézem az ingerlő látványt, ami elém tárul. Egyik tökéletes halom szebb, mint a másik és hiába láttam már, attól még minden egyes alkalommal kifejezetten tetszik. Szavaira épphogy csak feltekintek ismét íriszeire, amikor rám markol. Mélyről jövő, halk morgást hallatok elégedettségem jeleként és a tenyerébe lököm magam még inkább. Karmaimat nem húzom vissza, lenyúlok a combjához és előbb csak finoman simítok felfelé a tökéletes húst fedő harisnyán, majd amikor a rövidnadrág szárához érek, alácsúsztatva ujjaimat folytatom az utam, ameddig az anyag engedi. - Általában nem vagyok ellene, de innen most éppen tökéletes a kilátás. – morgom az orrom alatt. Másik kezem a tarkójára siklik, majd onnan fel a hajába és lágyan marok a tincseibe. Fájdalmat nem áll szándékomban okozni, ettől függetlenül kicsit hátra feszítem a fejét – hacsak nem tesz valamit másként – és megint végigfuttatom rajta sötétbarna íriszeim. Szemeimben élénk csillogás látszik, akarom ezt a nőstényt most és eszem ágában sincs még elereszteni. A nadrág anyaga alól a másik lába után nyúlok, belső combjáról hamar csúszik fel a kezem a lába közéhez és simítok rajta végig egy határozott mozdulattal a nadrág anyagán keresztül. - Túl sok ruha van még rajtad. – mordulok ismét és elengedem a haját majd lecsúszok a motorháztetőről – gyorsabban, mint egy ember tenné – mindezt pedig úgy, hogy a nőstény csípője után nyúlok és nemes egyszerűséggel lejjebb rántom magamhoz. Ha sikerül, amit szeretnék, akkor szemben állok vele – a combjai között – a földön, míg ő még mindig az autón van. Kezeim pedig a sort gombja után nyúlnak, hogy aztán egyetlen mozdulattal oldjam ki azt, majd lehúzom a cipzárt és reményeim szerint a nadrágot is róla. Bár nem mondom, megfordul a fejemben, hogy egyszerűbb lenne azt is csak letépni.
- Én mindenki alatt és felett az vagyok. A világért sem bírnám hagyni, hogy ne az enyém legyen az utolsó szó, mindenre van válaszom, jó, vagy kevésbé jó, lényegtelen. Jellemem sosem engedett meghunyászkodást semmilyen téren sem. S hogy erkölcstelen lennék? Valóban, bár közel sem forognak annyian az ágyamban, mint amekkora a pofám. A könnyű blúz anyaga szakad, erre lett kitalálva kérem, nem is állandó hordásra, nem véletlenül ezt vettem fel, béke hát poraira. - Úgy tűnik, ezt buktam. Állapítom meg egyszerűen, nem is hittem mást, mondhatni, csalódtam volna, ha finomabban bánik a könnyű anyaggal. Engem ilyen téren sosem kellett félteni, nem érdekel a divat, vagy a ruhák, ha jól akarok kinézni, jól fogok, de ehhez nem járok két percenként plázába, vannak örök klasszikusaim, minő meglepő, többnyire feketék. Tett, tettet követ, nem vagyok rest lecsekkolni az árboc milyenségét, mert annak bizony sok dolga lesz ma, ki vagyok éhezve, pont. Nem véletlenül vagyok itt, ez tiszta sor. Nem túl meglepő módon rátesz egy lapáttal, s nem vagyok rest élni a helyzettel, könnyed hergelem pulzáló szorításomban, nehogy érdeklődését veszítse itt nekem, noha ez nem szokott előfordulni. - Ahogy érzed. Kétszer nem ajánlok fel semmit, a pasik valamiért jobban szeretik, ha meglovagolják őket, de ha neki most ehhez támadt kedve, hát legyen, lesz még másként is, különben unalmas lenne. A fejem hátrafeszítése ellen küzdök, egy röpke ideig tartva magam, de végül hagyom, hagy szemlélje meg a megfeszült idomaimat. Nem szenvedek önbizalomhiányban, szerencsés az a pasas, aki így láthat, s akinek a férfiassága bennem járhat. - Mert valaki túl lassú. Szökik ajkaimra türelmetlenségem, de úgy tűnik, hasonlóképpen viseltetik ilyen téren, hisz mozdul, majd engem is maga után ránt, megvárom, míg lehúzza rólam a nadrágot, legyen valami könnyű is az egészben, majd emelkedem fel, és közben már rántom fel a pólóját, csak azért nem tépem, mert haza is kell mennem valamiben. Amint ezzel megvagyok, ujjaim a mellkasán siklanak végig vadul, lefelé a nadrágja korcához. A sok ruha rá is áll, én meg nem szeretem húzni az időt, ha rajtam már csak egy bugyi, illetve harisnya díszeleg. Közben megtalálom a mellbimbóját, és gondolkodás nélkül harapok rá, ezzel is hergelve, finom, lágy csókokra tőlem nem lehet számítani, ezt már megszokhatta, de ő sem az a széplelkű, romantikus hős lovag, ez pont így jó.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
+18 Tudom én, hogy nincs ínyére, amikor hátrafeszítem a fejét, de végül hagyja magát. Nagyon helyes és így még egyszer végigfuttatom ingerlő és kívánatos testén a pillantásom. Szinte iszom a látványát, van mit, ami azt illeti. Megjegyzésére fél oldalas és pimasz mosoly játszik a számon, egészen biztos vagyok abban, hogy nem élvezné, ha olyan gyorsan történne itt bármi is, mint amilyen gyorsaságra képes vagyok. Igazság szerint még én sem kedvelem mindenben a gyorsaságot, példának okáért abban egyáltalán nem, amit most teszünk és ami felé haladunk. Van amikor a lassúság sokkal érdekesebb és izgatóbb. A nadrágot egyszerűen leveszem róla és most már csak a harisnya és a bugyi áll az utamban. Mindkettőtől igen gyorsan fogok megszabadulni. Felemelkedik és leveszi rólam a pólót. Ujjai a mellkasomon cikáznak lejjebb, az enyémek pedig az ő belső combján írnak le apró köröket a lábai közé haladva. Halkan mordulok, amikor megharap. Kifejezetten kedvemre van a dolog, és amíg ő a nadrágommal bíbelődik, addig jobb kezemmel a bal mellére simítok, majd finoman rá is markolok, végül pedig ujjaim közé veszem a hetyke kis mellcsúcsot és dörzsölni, finoman morzsolni és húzni kezdem. Ahogy keményen és duzzadtan mered előre úgy nyúlok a másik után és játszom el azzal is, nehogy már kimaradjon a buliból. A bugyit és a harisnyát borotva éles karmaimmal elszakítom, nincs türelmem – meg kedvem – azokat is finoman lehúzni róla, a nadrágot megkíméltem, legyen annyi elég. Ha problémát okoz később reklamálhat miatta. Visszahúzom a karmokat és immáron szabaddá tett combjai közé nyúlok és simogatni, ingerelni kezdem. Szándékosan elkerülve azt, hogy belé csúsztassam az ujjaimat, egyelőre. Szabad kezemmel ismét a szőke tincsek közé nyúlok és megint hátrafeszítem őt – ha nem cselekszik másként – majd egészen közel hajolok az ajkaihoz. Alsó ajkát finoman megharapom és kicsit meg is húzom, majd elengedem és pimasz kis vigyorral a képemen lejjebb haladok, majd az egyik mellére hajolok és ajkaim közé veszem a keményen előre meredő, megduzzadt mellbimbót. Olykor finoman, de határozottan harapok rá, hogy aztán a nyelvemmel és számmal felváltva izgassam. Eleresztem a haját, kezem a másik mellére csúszik és azzal kezd foglalatoskodni, míg a combjai között játszadozó ujjaim a csiklóját veszik „ostrom” alá. Elhajolok a mellétől és ha eddig még nem tett volna szabaddá a nadrágom fogságából, akkor most megteszem én. Nem veszem le, csupán annyira nyitom meg, amennyire kell. Egyik kezemmel csípője után nyúlok és még lejjebb rántom a motorháztetőn, majd ujjaim a tarkójára siklanak és határozottan marok rá, másik kezem pedig elveszem a combjai közül és egyetlen mozdulattal lököm belé magam, minden finomkodás nélkül. Egy lélegzetvételnyi időt hagyok neki mielőtt mozogni kezdenék benne.
A nadrág hamar kioldódik, letolni teljesen nem tudom, de nem is szükséges, bőven elég, ha kikandikál ágaskodó férfiassága, ha ő másként gondolja, majd úgy cselekszik, sosem volt rest érvényesíteni az akaratát. Nyilván az alsót is letolom, és még abban a tekintetben sem húzom az időt, hogy kerülgessem a forrókását. Míg ő a mellbimbóimmal játszik, markom erőteljesen szorul köré, hogy hergeljem már amúgy is kézzel foghatóan masszív vágyát. Ezúttal rajtam a morgás sora, mikor megint hátrafeszíti a fejem, hálából nem vagyok rest ajkai után kapni, s fogaimmal kicsit belemarni, de utána eresztem útjára, megvan nekem a magam kellemes elfoglaltsága odalenn. Belőlem a legtöbb esetben nehéz bármit is kicsikarni, de ilyenkor nem fukarkodom, szeretem és élvezem a szexet, alakoskodás lenne, ha másként próbálnék tenni. Így hát vágyam visszaköszön a torkomból, s egy-egy erőteljesebb harapás nyomán a markom is szorul férfiassága körül, de még véletlenül sem olyan erősen, hogy károkat okozzak benne, ez még pont a határon mozog. Egyesek kifejezetten élvezik, ha kicsit durvább velük a másik fél, és nem úgy vettem eddig észre, hogy őt zavarná az ilyesmi, de ha így lenne, sem állíthatna meg egykönnyen, én is szeretem azt tenni, ami épp eszembe jut, és olykor kifejezetten szeszélyes tudok lenni. Vannak olyan pillanatok, amikor az előjátékot legszívesebben kihagynám, bár élvezem, de sok esetben csak nyálas időhúzás, amire nincs szükségem. Szerencsére vele nincs így, épp csak annyi jut belőle, ami feltétlenül muszáj, és én ennek őszintén örvendek. Mellesleg tény és való, hogy kellemes, de szeretem, ha egy férfi tudja, mihez és meddig kell nyúlnia, és nem ázik el nyálától az ölem, az már régen rossz, ha a kezembe kell vennem az irányítást. Szó se róla, szeretek irányítani, csak épp nem ebben a helyzetben. Ez az egyetlen aspektusa az életnek, ahol eltűröm, hogy leigázzanak úgymond. Végül az eddig ujjaimmal boldogított férfiasságával is a tettek mezejére lép, amiért csak örvendeni tudok, nem zavar a behatolás hirtelensége, tudja jól, velem nem kell finomkodnia, én nem az a fajta nő vagyok, aki tönkremegy egy kis durvaságtól, sőt. Ettől még egy röpke, érzéki sikoly kicsusszan a számon, de nem a fájdalom okán, egyszerűen élvezem. Lábaimat köré fonom, s noha tudom, nem szorul irányításra, sem segítségre, attól még könnyedén ösztökélem olykor kicsit tempósabb mozdulatokra, nem kell tökölni, ez nem erről szól, sosem erről szólt, és soha nem is fog. Szimplán kielégítjük egymással a vágyainkat, ennyi, és kész, tökéletesen elég, s örvendek a ténynek, hogy van valaki, akivel végre megtehetem, és nem ugat bele senki. Mondjuk, ha ugatna, az sem érdekelne.
Az élet visszatért a viszonylagos kerékvágásába. Nem mondom, hogy a lassan egy hónapja történtek nyom nélkül a múlt részei már, mert az hazugság lenne. De az élet megy tovább és azzal együtt is, hogy igyekszünk véget vetni Alignak bosszúhadjáratának, még vissza kell zökkenni a jelenleg kialakított életünkbe. Az utóbbi időben - bár amióta megvettem a műhelyt, tulajdonképpen azóta ez igaz - nagyon sok időt töltök itt. Jóval többet, mint amennyit kellene vagy szükséges lenne. Most a saját járgányomat bütykölgetem, bár tény, hogy rendesen karban van tartva, így tulajdonképpen inkább azt mondanám, hogy csak ellenőrzöm minden a legjobb állapotban van-e. Abban van. Az ebédet kihagytam, pontosabban egy jó erős kávéval helyettesítettem, most pedig jelez a gyomrom, hogy ideje lenne valamit végre befalni. Azt nem mondom, hogy kiesik a szemem az éhségtől, de azért be tudnék tolni valamit, így elpakolom a szerszámokat, megtörlöm a kezeimet - ami persze az olajfoltokat nem segít különösebb módon leszedni -, majd magamra veszem a bőrkabátomat és felülök az eddig csak bütykölgetett motoromra. Nem ez az egyetlen, de kétségtelenül ez az egyik kedvencem. Kinyitom a műhely ajtaját és kitolom rajta a kétkerekűmet, majd miután zsebre vágom a telefonomat és a tárcámat, felmarkolom a kulcsokat és bezárom magam mögött a szerviz ajtaját. Előtte azért kifüggesztem a rögtön jövök táblát, ami mellőz minden csicsát, csupán a maga egyszerűségében informál bárkit, aki a távollétemben óhajtana esetleg betévedni. Felülök a motoromra, és hamarosan felmordul a motor semmivel sem összetéveszthető kellemes hangja. Kikanyarodok az útra, megállok a lámpánál, de ahogy az zöldre vált, már suhanok is tovább. Saját vérvonalam nem csak a mozgásomnak ad felfoghatatlan sebességet, de a reflexeimnek is, így mérhető az a gyorsaság, amivel mindenki mást megelőzve sikerül elindulnom. Csakhogy ezzel együtt nem vár események láncolatát is elindítom, amikor beleütközök... egy másik motorosba...
Mi a lófasz?!! Mordulnék, ha épp nem azzal lennék elfoglalva, hogy sikerült az oldalammal végignyalni az aszfaltot, mint valami fizetett kurva az elé lógatott péniszt. A bőrkabátomnak annyi, ahogy érzem a farmeremnek is. Magam miatt nem aggódok, rohadt gyorsan helyre fog jönni minden horzsolásom, csakhogy nem egyedül sérültem ebben a koccanásnak azért nem leredukálható egymásba csapódás következtében. Pajzsom éppen annyira van fent, mint bármikor máskor, négyszáz év körülinek mutatott koromat és vérvonalamat bárki könnyen érzékelheti, aki képes erre. Felkelek az útról, köröttünk megálltak néhányan és aggódva bámészkodnak - arra persze egyiknek sincs esze, hogy mentőt hívjon, de ezt most a legkevésbé sem bánom - és körülnézve megpillantok először egy vörös hajzuhatagot, majd a hozzá tartozó farkast is - mert ezt azért játszi könnyedséggel állapítom meg róla (akkor is, ha a pajzsa teljesen kizár(na)). Érzem rajta a falka szagot - ami mondjuk annyira nem meglepő -, de ezt most figyelmen kívül hagyva lépek oda hozzá. Energiáim kutakodva törnek személyes terébe, tudni akarom, hogy mennyire komoly a baj. Ahogy mellé érek, úgy térdelek le és kisimítom a haját az arcából. Mostanra a vérvonala sem titok előttem, Eeyeekalduk leszármazottja. Ki mást lennék képes elcsapni?! Grimaszolva húzom el a számat egy pillanatra, majd a képem visszarendeződik szokásos mogorvaságába. - Jól vagy? Hol fáj? - érdeklődök gyakorlatiasan, amíg végignézek rajta komolyabb sérülések után kutatva. Kihallom, hogy a minket bámészkodók közül valakinek eszébe jut mentőt hívni, de csak annyiban, hogy ezt megemlíti. Rá emelem sötét íriszeimet mielőtt megszólalnék. - Orvos vagyok. - tárgyilagosan hagyják el a szavak ajkaimat, de az igazságtól messze járok. Pusztán tudom, hogy nem kellene emberi kezek közé kerülnie. Meg vagy lenyugszanak - nézőpont kérdése - az emberek és itt eszembe jut milyen könnyű őket manipulálni, de a gondolat ahogy jött, úgy tova is száll. Megint a vörös felé fordulok. ~ Biztos helyre viszlek a kíváncsiskodók elől. ~ hát, ha ellenkezik, akkor is beviszem innen, mert ha nincs már látványosság, akkor a tömeg is eloszlik. A motorok ahogy elnézem nem az út közepén landoltak, így azok egyelőre maradhatnak, majd később visszajövök értük, előbb a nősténnyel van dolgom. Minimum annyi, hogy beviszem a műhelybe.
Késői ebédelni indultam a kórházból, máskor benn eszem, de most olyan szinten elegem van már a betegekből, sérülésekből, hogy muszáj kiszabadulnom. Több se kellett, már fel is pattantam a motoromra, visszaöltözve a motoros szerkómba, mert miniben és magas sarkúban elég nehéz ezt abszolválni, és egyébként is imádtam, hogy tökéletesen másként festek, mint alapesetben. Nem voltam egy vad természet, de olykor jól esett elhitetni, hogy más vagyok, mint ami. Ennyi maradt meg bennem mindössze Eska vérvonalából. Már jól vagyok, legalábbis ennek a tudatában töltöm a napjaimat, ma már dolgoztam, tegnap megőrültünk kicsit Artemissel, nekünk mártíroknak néha ki kell ereszteni a feszültséget. Sikerült… Most mégis van egy pillanat, egy érthetetlen anomália, amikor megrándul a kezem, épp eléggé elvonva a figyelmemet arról, hogy belehajtsak a kereszteződésbe, amibe már nem lehetne, annyira sikerül csupán korrigálnom a helyzetet, mikor egyáltalán észlelem, hogy oldalra csapom a kormányt, és reménykedem, hogy csak egy lámpaoszlopra fogok felcsavarodni. Már szinte magától értetődik, hogy erre esély sincs, előbb érzem, mint látom, hogy valaki kicsit talán előbb indult, és sikerült belém száguldania, vagy nekem belé, tökéletesen lényegtelen, a két motor egymásba csavarodva landol valahol a járdán, szerencsére elkerülve minden gyalogost. A magam részéről csodálatos ívben repülök egy szépet, hogy a félig oldalt, félig a hátsómon csúszva szántam végig az aszfaltot, megakadályozhatnám a karmaimmal, de túlságosan feltűnő lenne, így csak viselem a szerencsétlenkedésem körülményeit. Nem akarom tudni, maradt-e rajtam bőr, esélyesen nem sok, csak azt érzem, hogy rohadtul éget, és fáj, de tudom, hogy számomra ez csak pillanatnyi kellemetlenség, hamarosan nyoma sem lesz, de jó volna, ha másokban nem nagyon tudatosulna, hogy esetleg be kéne vinni a kórházba. Törésem nincs, pillanatok alatt ellenőrzöm minden egyes porcikáim, egy enyhe agyrázkódást azért sikerült összeszednem, de az lehet azért is húzósabb terület, mert múlt héten Duncant rángattuk vissza az életbe… Tompán eljut a tudatomig, hogy egy másik farkast érzek a környéken, azt hiszem, vele sikerült összeütköznöm, hála a magasságosnak. Nem biztos, hogy jelen pillanatban késznek érezném magam valaki megmentésére, és megint ágynak dőlni pár napra. Megtenném, persze, hogy megtenném, de most nagyon is örülök neki, hogy nem szükséges. Megviselt az esés, bármennyire is vagyok vérfarkasból, jelen pillanatban nem érzem úgy, hogy olyan könnyen fel tudnék állni. Akkor sepri ki a hajamat az arcomból, és pislogok fel a hímre, még ebben a helyzetben is megvillantva egy bocsánatkérő mosolyt. Megcsap egy ismerős, túl rég érzett illat. Anya... Ismeri a Teremtőmet, tudni szeretném, hol van, látni vágyom, meggyőződni róla, hogy valóban él ő is, hogy jól van, és hiába szakadt meg a szívem aznap éjjel. - Megvagyok, csak felületi sérülések. Nem tört el semmim, nem kell helyretenni a csontjaimat, még csak összeölteni sem lenne szükséges sehol, csak pihennem kell egy keveset, és minden rendben lesz. Még csak annyit sem, mint múlt héten, nem féltem különösebben magam, ennél azért keményebb fából faragtak, bármennyire is tűnik ez esetenként máshogy. ~Én viszont tényleg az vagyok.~ Nevetem bele a szavakat a tudatába, nem volna illő az emberek előtt elkuncognom magam eme szerintem rendkívül vicces tényre. Mármint, ő kamuzza, és nekem van doktorim. Szerintem vicces. ~Az jó lesz.~ Bólintanék, de szerintem igencsak belefájdulna a fejem, szóval nem teszem, de szavak formájában áldásomat adom a dologra, nem fogok kardoskodni ellene, legalább minimálisan nem ártana összeszedni magam, mielőtt elintézem, hogy ma már ne nagyon legyen jelenésem sehol. Egyébként is többet ingáztam az elmúlt hónapban, mint egy távolsági busz, és már tele van vele a hócipellőm.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Ahogy elnézem, bőr az nem sok marad az oldalán és a hátsóján, de ennél nagyobb bajt ránézésre nem észlelek. Ez persze nem zárja ki a csonttörést vagy a belső vérzést, de gondolom, ha nagyon szarul érzi magát, akkor majd szól és megoldjuk a dolgot az emberek bevonása nélkül. - Azért beviszlek. - jelentem ki úgy, hogy egyértelmű legyen, ellenkezésnek helye nincs és egyébként se lenne jó most leállni megvitatni a dolgot. Adjunk a látszatra, róla hiányzik több bőr, bár nem mondom, azért az én oldalam és combom bőrfelületéből is került az aszfaltra. Hogy a fejemet ne is említsem, mert bár nagy baj nem történt, azért sikerült valahová azt is bevernem. Legalábbis a bal szemem felett valahol tuti van valami felületi sérülésem, mert konkrétan érzem, hogy a vérem végigfolyik a képemen. Nem aggódom, sokkal-sokkal szarabbat is átéltem már, hamarosan beforr a seb és olyan lesz, mintha soha meg sem történt volna az iménti kis attitűd. Felnyalábolom míg ő a gondolataimba küldi szavait és jókedvét is, mert az igencsak egyértelművé teszi, hogy kettőnk közül ő az orvos. ~ Legalább egyikünk az. ~ egyenesedek fel immáron a testével együtt és elindulok vissza, amerről jöttem. A szervizben a kutya se akar majd ránk nézni, de azért egy-két rosszalló pillantást elkapok, gondolom azért meresztgetik a szemüket, hogy miért nem várjuk meg a mentőt. Azért, mert csak. Viszonylag gyorsan haladok, de nem szaladok, elég érdekes is lenne kívülről nézve, ha így kapkodnám a lábaimat, miközben egy nőt tartok a karomban. ~ Hogy érzed, eltört valamid? ~ nézek rá, bár tudom, hogy már említette, csak felületi sérülései vannak, de jobb biztosra menni. Ha rosszul kezdenek a csontok összeforrni, nem lesz kellemes újra törni őket. De azt nyilván nem nekem kell megtennem. A műhelyhez visszaérve befordulok az épülethez, majd leteszem a nőstényt óvatosan, mert ha mindkét karom tele van vele, akkor bajosan tudom előszedni a kulcsot, ami kinyitja az ajtót. - Meg tudsz állni a lábaidon egy pillanatra? - azért még nem eresztem el, nehogy nekem elnyúljon itt még egyszer az előbbiek után. Ha megbizonyosodhatok arról, hogy nem lesz baj, akkor egy villám sebességével - na azért nem a képességem határát feszegetve, csak annyira gyorsan, amit a mutatott korom megenged - kapom elő a kulcsot és nyitom ki az ajtót. Átkarolom a nőstényt és bekísérem, majd az egyik székbe ültetem. Az ajtót becsukom és kerítek egy tiszta törölközőt a hátsó irodából. Idebent már egyáltalán nem kell az emberek számára tartogatott színjátékot játszani, így szó szerint két-három másodperc múlva már átadom neki az anyagot, hogy fel tudja itatni a vérét. - Nem mondhatnám, hogy túl sok elsősegély holmit tartogatok itt, de jeget tudok hozni. - szusszanok, ahogy megint végignézek a horzsolásain. Közben levetem a kabátomat és ráhajítom az egyik munkapultra. Az alatta viselt passzos trikó is elszakadt, de annyi baj legyen, nagyon nem izgat. Kézfejemmel letörlöm a homlokomra és a képem bal felére csordogált vért, majd úgy döntök, hogy nem ártana megmosni az arcomat és így megint hátra vonulok, főleg, ha a nőstény igényt tart a jégre, amit említettem. - Ha úgy érzed, hogy nem tudsz hazamenni egyedül vagy segítség kell, akkor telefonálhatsz innen. - szólok ki, majd a képem megmosása - és megtörlése - után visszatérek a vöröshöz. - Mennyire fáj? - nézek végig ismét rajta, pontosabban azon részein, ami elég csúnyán fest jelen pillanatban. Mondjuk azért sejtéseim vannak a dologról. Melléguggolok közben. - Szóval doktor vagy. - bár ez már kiderült, de sebaj. Felnézek rá, csinos, annyi szent. És közben átvillan a fejemen, vajon mit fog szólni Yee, amikor elmondom neki, hogy elcsaptam az egyik ivadékát...
Ki vagyok én, hogy vitatkozzak bármelyik matuzsálemmel? Eszembe nem jut, nem azért, mert nem állnék ki magamért, ha úgy adódik, de jelenleg én magam is okosabbnak vélem, hogyha bemegyünk, és nem itt villogtatjuk csodás, de érdekes módon egyre jobbnak kinéző sérüléseinket. Én még hagyján, de érzésre az övéi sokkal hamarabb el fognak tűnni. ~Nem, semmi komoly, csak felületi minden sérülésem, agyrázkódás van ugyan, de semmi olyan, amit helyre kéne tenni.~ Történetesen még az is menne, hogy a saját csontjaimat helyrerakjam, de ha nem visz rá a kényszer, inkább felkeresném vele Ems-t, minthogy én bűvészkedjek. Jelenleg azonban erről szó sincs, így nem kell rögtön visszabumliznom a hotelbe. Elég biztosnak tűnök egyébként a szavaimban, de hát, egyrészt orvos vagyok, másrészt mártír, és nekem roppant egyszerű mostanra megállapítanom valaki sérüléseit. - Persze, megoldom. Ha már nem, büszkeségből, nem mintha olyan sok feszülne bennem, bár azóta jóval több, hogy Eeyeekalduk átharapott, még ha nem is hencegek vele, igenis szétfeszíti a mellkasomat az elégedettség ezzel kapcsolatban. Csak láthatnám végre, mert kezdek megbolondulni. Azt sejtem, hogy él, hisz közülünk is minden halott feltámadt, valamint most az illatát is érzem ezen a hímen, szóval már csak ki kell várnom, hogy felkészüljön rá. Úgy sejtem, a történtek után össze kell némileg szedni magát, nem akarnám csak úgy zavarni, kénytelen vagyok türelmesnek lenni. Cukorból nem vagyok, szóval nem borulok fel, bár tény, hogy érzem elég erőteljesen, de egy felületi sérüléstől nem fogom eljátszani a hattyú halálát. Ami azt illeti, semmilyentől, de hát ennek most nincs lehetősége kiderülni. Beérve inkább azzal van problémám, hogy leüljek, mármint… egyrészt roppant kellemetlen, másrészt gennyesedni fog a horzsolásom elég hamar, az övé még hamarabb, és az igencsak undorító tud lenni, a székhez ragadni miatta viszont határozottan nem szeretnék. - Nem is kell, szerintem elég áttörölni egy tiszta, nedves törülközővel. Van itt olyan? Ez is csak a rend kedvéért fontos. Nem lehet bajunk abból sem, ha elfertőződne a seb, de elég kellemetlen, míg ki nem lökődnek az idegen anyagok, én magam inkább elkerülném. Közben én is lehámozom magamról a motorosdzsekim, a könyöke kiszakadt, a nadrágom erősen kukaérett, de hát ez van. Lehet, hogy mégiscsak fel kell hívnom valakit, hogy hozzon göncöt nekem, mielőtt innen kikeveredek. Bár nem szokásom mutogatni magam, de most kénytelen vagyok megválni a nadrágomtól, mert kellemetlen volna, ha itt-ott a frissen serkenő bőrömbe olvadna, utána kitépkedni… na köszi, de nem. Szóval leszenvedem magamról, és mivel az ülés még mindig tök kellemetlen, inkább állok, csak megtámaszkodom valami asztalféleségben/polcban/magában a székben, és igyekszem nem felborítani semmit. A törülközőt meg is kapom elég hamar, viszont vízcsobogást hallottam, szóval önállósítom magam, egyszerűbb ott elintézni, minthogy más ide-oda szaladgáljon, hogy újra átmossa, bevizezze. -Köszönöm! Előbb a sebemet teszem viszonylag rendbe, közben oldalra sandítva rá, hogy mit csinál, ha kell, az övét is kitisztítom, nem gond, láttam már elégszer hasonlót, a lurkók igen gyakran csúsznak el az aszfalton, szép kis sebekkel ajándékozva meg a bőrüket. Hazamenni ugyan haza tudnék, de egy szál bugyiban azért ezt nem játszanám be, szóval ez felejtős, ruha mindenképpen kell. Szerintem mindjárt felhívom Artemist, hogy legyen oly angyal, és hozzon nekem valami nadrágot, szoknyát, bármit, mert kissé gallyra ment az enyém. Ha őt nem érem el, majd megyek tovább a listámon. Hattiet csak azért nem áll szándékomban zaklatni, mert a bázis igencsak odébb van. - Nem annyira, mint amilyen rossznak kinéz. Ha engem kérdezne bárki, azt mondanám, hogy látványnak ez nagyon rémes, és feleannyira sem fáj ilyenkor, mint mikor gyógyul, és húzódik a bőr. Mindenesetre ennyi szerintem a mi fajtánknak meg se kottyan. Közben lassan haladok az általam látható részeken, és megtisztogatom, a hátsóm érintett része sajnos ki fog maradni, merthogy én biztos nem kérem meg erre a számomra idegen hímet, az holt biztos. Közben azon gondolkodom, akad-e a kóbor jelentések közt rá illő leírás, hátha valamelyest képbe kerülnék. - Igen, gyerekorvos. Bólintok mosolyogva, ebből nem hiszem, hogy nehéz továbbfűzni, hogy egyben gyógyító is lehetek, bár nem kell feltétlenül adja magát a dolog, de általában így van szerintem. - Te pedig motorszerelő, meg mintha láttam volna hószánt is, telente biztos durván sok a munkád. Ez a mi kis városkánban az év felét is jelenti, sőt, a hegyekben még most is van hó. Durva. Közben megejtem azt a telefont is gyorsan, a mobilom a jelek szerint a kórházban hagytam, zseniális. Úgyis tudom fejből Arti számát, annyit dumálunk mostanában, hogy félelmetes. Kellett neki a Lakba bútoroznia. - Szia! Bells vagyok. Volt egy kis koccanásom, és mondhatni… kicsit elgatyátlanodtam tőle. Hoznál valami göncöt az MMW-be? Igen, pontosan az a szerviz. Köszönöm, angyal vagy. Nem, semmi vészes, csak egy kis horzsolás. A motorom gőzöm sincs, hogy néz ki, szerintem ő sínylette meg jobban a dolgot… Ja és szólnál főnökasszonyomnak, hogy ma már nem tudok visszamenni? Imádlak, puszi! Barátnők egymás közt…
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Röviden bólintok, amikor arról biztosít, hogy nincs komoly baja. Orvos, mint azt már közölte, ráadásul Yee vérvonalában van, így szemernyi kétségem sincs afelől, hogy pontosan tudja mi az ábra, nekem meg ennyi épp elég információ. Beviszem a szervizbe, egy székhez kísérem, hogyha akar le tudjon ülni, ez az ő döntése. A törölköző kérdésre bólintok és hátramegyek keríteni egyet. Tartok belőlük párat, mert rendszerint összekenem magam motorolajjal szerelés közben és így következésképpen szokásom valamennyire lemosni magam munka után és szükségem van a nedvszívó textilre. Be is nedvesítem neki és átadom, aztán rájövök, hogy a magam képét se ártana áttörölni, de nem a seb kitisztítása céljából, hanem, hogy ne száradjon a bőrömre a vér. Az oldalam és a combom annyira nem zavar, nagyon hamar el fognak róla tűnni a sebek, már most érzem, hogy húzódik a bőr, tehát gyógyul. És nagyjából ekkor jelenik meg a nőstény is hátul a kezében a törölközővel és feltűnően nadrág mentesen. Értem én, hogy miért hagyta el - és félreértés ne essék, kifejezetten kedvemre való, ha csinos nők vesztik el az alsójukat a közelemben -, de ettől még alaposan megmustrálom és most nem kifejezetten a sérülése miatt. Bár tény, hogy azt is látom és hát nem fest valami szépen. - Nincs mit. - biccentek a hívással kapcsolatban, ott a telefon a pulton, azt bátran használhatja. - Na, az jó. - mármint, hogy nem fáj neki annyira, mint amilyen rosszul fest. Hamar rendbe fog jönni ő is, ez tény. Ellépek a mosdókagylótól és lazán a falnak támaszkodok háttal, karjaimat pedig összefonom a mellkasom előtt. Egy darabig elnézem, ahogy kitisztogatja a sebeit magának. A csendet akkor töröm meg, amikor visszakérdezek a foglalkozására. Úgy sejtem, hogy valószínűleg gyógyítója a falkának, nem csak a foglalkozása miatt, de a vérvonala is erre enged következtetni. Pontosabban fogalmazva a kettő együtt, mert külön-külön még egyáltalán nem jelentik ezt, mondjuk így együtt sem. - Az. - bólintok is, jelezvén, hogy tökéletesen tippelt a munkámat illetően. Mondjuk odakint lóg egy tábla, ami nem titkolja, hogy mi is ez a hely és hát a "berendezés" is elég egyértelmű. - Nem panaszkodok. De tudod, bírom a munkám, szóval, amikor több a dolog, az sem megterhelő. - tény, ami tény, valóban szeretek motorokat bütykölni. És erről most eszembe is jut, hogy két roncs-motor még odakint van az utcán. - Amíg telefonálsz, behozom a két motort. - látom, hogy a telefon felé indult, így nem volt nehéz kitalálni, hogy mit is tesz majd. Nem szeretném, ha roncstelepre vitetné valami idióta a széthagyott kétkerekűeket, így fogom magam és magára hagyom a nőstényt, én pedig kimegyek vissza a balesetünk helyszínére. Egyik sem fest valami jó állapotban, de egyelőre nem mondanék olyan ítéletet, miszerint már csak ócskavasnak jók. Előbb az egyiket támogatom a kerekeire, majd a másikat is és magam mellett tolva őket visszamegyek a műhelybe, belül "parkolva le" a motorokat. - Jön valaki érted? - pillantok a nőstényre, mert nem hallottam mit sikerült lebonyolítania a telefonálás alatt. Közben pedig a két járművet járom körbe. - Szerintem rendbe lehet őket hozni. - guggolok le az ő motorja mellett, így szemrevételezve a sérüléseket. - Ha gondolod, akkor megpróbálom helyre pofozni neked. - egyfelől, mint mondtam, nekem ez nem munka, hanem olyan foglalatosság, amivel szívesen töltöm az időmet, másfelől meg valószínűleg ugyanannyira hibás vagyok a balesetben, bár a fene se tudja, hogy mi történt pontosan, de nem is vágyom kinyomozni. Felállok a jármű mellől és a nőstényhez lépek. - Egyébként Manech vagyok. - nyújtok neki kezet és ha elfogadja, akkor rövid és határozott kézfogás után eleresztem a kacsóját. Megint hátra megyek, az irodában van egy kis méretű hűtő, amiben tartok némi piát. Kiveszem és annak a társaságában megyek vissza a vöröshöz. Kinyitom a whiskys üveget és átnyújtom felé. - Kérsz? - a kis izgalomra nem árt meg - meg egyébként sem - és ha már ilyen szerencsétlenül sikerült szó szerint egymásba gurulnunk rohannunk, akkor legyen a folytatás némileg "szívmelengetőbb".
Egy ideje már nem vagyok vak arra, hogy megnéznek a férfiak, azt hiszem, a legutóbbi ferde éjszakám során Elvisnek sikerült elég alaposan rávilágítania arra, hogy igencsak szemrevaló nőstényke vagyok, úgyhogy előfordult már párszor azóta, hogy belementem az apróbb, ártalmatlan flörtökbe. Attól még, hogy nyitottabb lettem valamivel, hisz a farkasom, akinek párja volt, már halott, még nem leszek feltétlenül könnyűvérű nőcske. Viszont tetszeni nagyon is szeretek, és eléggé odateszem magam általában ennek érdekében. Nos, ebből jelen pillanatban semmi sem látszik, de nem is fontos, még annak fényében sem, hogy érzem magamon a tekintetét, és a tükörbe felé pillantva látom is, hogy lefelé nézelődik. Mibe, hogy nem a sebemet vizslatja lelkesen? Valóban nem olyan nehéz rájönni, hogy mi lehet a foglalkozása, nem is gondolom magam zseninek miatta. - Ezt átérzem. Bólintok mosolyogva, hisz én is nagyon szeretem a hivatásomat. Sosem okoz gondot bemenni dolgozni, olykor viszont háttérbe kell tolnom a falka dolgai miatt, de ez természetes, a mi világunk így működik. - Rendben, köszönöm szépen! Hálás vagyok a segítségéért, azért pedig még inkább, hogy van annyira diszkrét, hogy hagyjon telefonálni. Ez a mai világban tapasztalataim szerint abszolút nem jellemző. Igyekszem azért a lehető leghamarabb eszközölni a dolgot, mégsem a saját előfizetésem keretét fogyasztom. Artemis indul, amint tud, remélhetőleg ez minél hamarabb bekövetkezik, mert hosszútávon bizony azért felettébb kényelmetlennek érezném a bugyiban grasszálást. - Igen, szerencsére. Már... Nem miattad, egyszerűen csak nem vagyok éppen elégedett a megjelenésemmel. Ebbe hangyányit bele is pirulok, a vörös haj, és a fehér bőr átka. Nem baj, ettől úgy hiszem, nem leszek kevesebb, nem úgy nadrág nélkül. - Ez jó hír. Derülök fel kicsit jobban, aztán rögvest el is kezdek bólogatni. Jól jönne, hogyha rendbe tudná hozni a gyönyörűségemet, mert sokkal jobban szeretem, mint az autókat, amim amúgy sincsen, szóval ezzel közlekedem. - Azt megköszönném, nem nagyon akadna most fölös időm szerelőt keresni. Azt mondjuk nem ártana tisztáznom előtte, hogy milyen minőségben kóbor a hím, de mintha derengene róla valamiféle jelentés, legalábbis a külső leírásra illik. A közelmúlt történései okán viszont nem nagyon kockáztatnék egy kóborral való üzletelést. Majd a hotelben utána járok, és ha keresik, akkor leadom a drótot róla, a motoromat meg buktam, de a prioritási sorrend ezt diktálja. Ha viszont nincs vele gond, akkor az sem baj, hogy igénybe veszem a segítségét. - Örvendek Manech, én Annabelle vagyok. Mutatkozom be, a Bellst nem toldom hozzá, annyira bensőséges viszonyban nem áll szándékomban keveredni vele, hogy úgy mutatkozzak be. Amikor meglátom a kezében a piát, sóhajtok egyet és megvakarom a fülem tövét. Na, ha valami nem jó ötlet, akkor az pontosan ez, nem igazán jövök ki jól a szeszekkel, ha a józan eszem megtartásáról van szó. - Egy kortyot elfogadok. Annyit, és nem többet, tényleg nem akarom, hogy megfeledkezzek magamról egy idegen közelében. Apropó, hogy is feledhettem el feltenni ezt a nagyon fontos kérdést. - Ismered Hope Belfortot? Kérdezek rá rögtön azután, hogy kortyoltam a whiskybe, majd átnyújtottam neki az üveget.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Épp a motorját szemrevételezem alaposabban, megpróbálva már most feltérképezni, hogy mekkora a kár és, hogyan lehetne rendbe hozni. Véleményem szerint néhány új alkatrésszel és jó pár órányi munkával vissza tudom állítani eredeti állapotába. És valamikor eközben válaszol a kérdésemre és teszi hozzá, hogy nincs megelégedve magával, amire természetesen újra végigpillantok rajta lentről felfelé hordozva a tekintetem, őt is olyan alapossággal szemrevételezve, ahogyan az előbb a kétkerekűjét, csak egészen más indíttatásból. Felállok a motor mellől. Nem tudom mi a nőknek ez a dilije, hogy nincsenek megelégedve önmagukkal, ráadásul rendszerint hallom ezt olyanoktól, akiken az ég világon semmi hiba nincs, ha a testükről van szó. - Hát fogalmam sincs, hogy ki mondhatott neked olyat, ami miatt ezt gondolod, de ez baromság. A megjelenéseddel az ég világon nincs semmi gond. Kifejezetten csinos vagy, főleg így... gatyátlanul. - egyre szélesedő és pimasz vigyor kerül fel a képemre és, hogy a szavaimat megerősítsem még egyszer megmustrálom magamnak, különös tekintettel a fedetlen részeit. Nem szerződtem arra, hogy nők hibás önképeit javítsam, de ettől még van véleményem és azt nem tervezem véka alá rejteni kb soha. - És jól áll, ha pirulsz. - vigyorgok immáron igencsak szélesen, mert ez a kis megjegyzés persze kihagyhatatlan volt. De aztán terítékre dobom a motorját. Természetesen nem kell elfogadnia, illetve azt is sejtem, hogy előbb a falkánál fog lemeózni. Legyen bárhogyan is, az ajánlatom áll. - Nem kell megköszönnöd. Egyfelől szívesen csinálom, másfelől meg, ha már ilyen szerencsétlenül elcsaptalak, akkor ez a minimum. - vonom meg a vállamat. Tényleg szeretek motorokat bütykölni, így nem nagy fáradtság. Bemutatkozom neki, azt hiszem itt az ideje ennek is. A neve hallatán bólintok egyet és egy újabb pimasz kis mosoly játszik ajkaim szegletében. - Akinek a nevében ott a belle szó, hogy nem lehet elégedett magával?! - fűzöm a korábbi témához ezt még hozzá. Azt hiszem sosem fogom megérteni a nőket és az észjárásukat, pedig nem egyhez volt közöm az múltban. Van, ami megfejthetetlen marad az örökkévalóságig. Vagy még azon is túl. Előveszek egy üveg whiskyt és felé kínálom. Látom rajta a hezitálást(?), amit nem tudok hová tenni, de mint más sem, úgy ez sem kötelező. Végül, amikor elfogadja, egy bólintással jelzem, hogy értettem. - Ahogy gondolod. - tukmálni nem fogom, ha meg közben meggondolja magát, a lehetőség továbbra is adott. Átveszem az üveget és rákérdez Yeere. Persze, hogy rákérdez, tudom, hogy rajtam van a szaglenyomata - mint ahogyan jelen pillanatban még más testvéreimé is, de az most mellékes -, és nem is feltételeztem, hogy pont az Önzetlen lenne az, aki ne kereste volna már fel minden leszármazottját. Ő ebben a tekintetben nálam jóval hamarabb kezdte el a kötelességeit véghez vinni, én azért olyan nagyon nem kapkodtam el a dolgot, de az igaz, hogy azóta már minden ivadékom felkerestem, hogy megismerjem őket. Bólintok egyet és meghúzom én is az üveget. Az alkohol végigmarja a nyelőcsövemet, ahogy a gyomromba ér le. Kifejezetten kedvelem ezt az érzést. - Igen, ismerem őt. - ami fedi az igazságot tökéletes mértékben, de a valóságot nem egészében. Yee számomra nem csak egy ismeretség és nem csak egy szimpla testvér. Sokkal többet jelent, ez azonban az ég világon senkire sem tartozik. Tulajdonképpen talán még ő sem tudja miféle érzések kezdeményeit zártam el magamban vele kapcsolatban. De ez most nem tartozik ide. Megint a nőstény felé kínálom az italt, hátha mégis meggondolta magát azt a bizonyos egy kortyot illetően, közben pedig a nőstényhez legközelebb lévő munkapultnak támaszkodok lazán háttal, félig felülve rá. Egy pillanatra megfeszül néhány izom a képemen, mert bár egyetlen sérülésem sem komoly - és még ha az lenne, az sem számítana olyannak, amit ne tudnék emelt fővel és mély kussban viselni - attól még nem kellemes a végighorzsolt oldalam. Pontosabban az nem, ahogy a bőr húzódik. Egyáltalán nem elviselhetetlen, csupán apró kellemetlenség, amit eddig fel sem tűnt igazán. Szürke trikóm még mindig rajtam van, nem is áll szándékomban levenni, legalábbis egyelőre. - Mióta ismered őt? - és vajon mennyire, de ezt így ilyen módon nem kérdezem meg tőle. Tulajdonképpen az érdekel, hogy mennyit tudhat a nőstény a valódi kilétéről avagy a létezésünkről, amit nyilván nem fog elkottyintani - legalábbis remélem, hogy azon leszármazottaink, akiknek felfedtük magunkat, tartják a szájukat -, de ettől még némi finom puhatolózást megpróbálhatok. Max majd megkérdezem Yeet alkalomadtán puszta kíváncsiságból. Mert az mindünk saját magánügye és privilégiuma, hogy eldöntse kinek fedi fel magát. Egyébként is meg kell ejtsek neki egy telefont, jobb, ha tőlem hall a balesetről, ami nem rég történt a vörössel és velem.
- Nem magammal van bajom, nem ezt mondtam. Az öltözékemmel. Egyébként, már rég túl vagyok azon az időszakon, hogy önbizalomhiányban szenvedjek a küllememet illetően. Nem vagyok nagyképű sem, ez sosem volt rám jellemző, csak épp vérfarkasként szerintem az ilyesminek egyszerűen nincs létjogosultsága, elvégre, elhízott vérfarkast én még nem láttam. Az már egy egészen más része ennek a történetnek, hogy sose használtam ezt ki, vagy éppen vettem észre, mert amióta csak tombolni kezdtek a hormonjaim, szerettem valakit. Már nincs így, bár ez meglehetősen zavarja a lelkemet, de segít, nagyon is sokat, hogy ennek a farkasomnak már nem a párja. Ettől még a zavarom őszinte, és válik még könnyebben érezhetővé, amikor ismét végignéz rajtam, sőt, még azt sem álltallja megjegyezni, hogy a pirulás is jól áll. Nos, ezt már nagyjából lehetetlen lenne palástolnom, szóval nem is próbálkozom. - Köszönöm... Azt hiszem. Kétségkívül vagyok olyan balga, hogy az ilyen dolgokért is hálát mondjak, no de szerintem ez sem fog már megváltozni sosem, érzésre azóta csak "reménytelenebb" lettem, hogy Eeyeekalduk átharapott. - Meglehet, de nem szeretek természetesnek venni semmit a világon. Így hát kifejeztem a hálámat a motoromat illetően is, én ettől aligha leszek kevesebb, maximum kedvesebb az átlagnál. - Az édesanyám nevezett el így, neki kétségkívül én voltam a legszebb a világon. Én magam persze nem gondoltam így sosem, de mint már tisztáztuk az imént, elégedetlen sem vagyok. Nagy szeszfogyasztó nem vagyok, néha, ha úgy adódik, kirúgok egy kicsit a hámból, és megfeledkezem magamról, olyankor valóban jól esik, de munkaidőben még vérfarkasként sem engedtem meg magamnak sosem. Más kérdés, hogy így már dolgozni sem megyek vissza ma, talán a holnapi napot is kiveszem, ne tűnjön fel senkinek sem a dolog, nem volna túlságosan kellemes. Végül csak nem bírom ki, rá kell kérdeznem, az illat egy egyszerű találkozást is jelenthet, sosem lehet tudni. Végül nem erről van szó, valóban ismeri, ami talán tényleg azt jelenti, hogy jól van, hogy él, és nem kell tovább azon aggódnom, hogy soha többé nem láthatom. - Jól van, ugye? Csendül némi aggodalom a hangomba, mert bár tudom, hogy akkor is visszajönne előbb-utóbb, de ki tudja, hogy látnám-e még az életben. Talán ez az információ az, ami elfeledteti velem, hogy nem kellene túlzásba vinnem az ivást, és kortyolok bele még egyet, majd nyújtom is vissza. Ennyi és nem több, bőven elég némi meglévő feszültség elűzésére, több pedig nekem most nem is szükségeltetik. - Nem tudom, hol sérültél meg pontosan, de nem lesz kellemes, ha a ruha anyaga beleragad a sebbe. Isten ments, hogy vetkőztetni akarjam, egyszerűen csak a praktikusságot tartom szem előtt, bár vannak egyesek, akik lazán kitépnék magukkal, mit sem törődve a dologgal. Lehetséges, hogy ő is így érez ezzel kapcsolatban, én magam ennél finomabb lélek vagyok. - Pár hónapja. Nem mondom, hogy átharapott, nem tartozik ez idegenekre, bár az már biztosan egyértelmű volt, hogy fontos nekem, és aggódom érte. - Csak... Úgy éreztem pár hete, hogy eltávozott, és eddig nem tudtam biztosra, hogy él, de ha nem így volna, nem érezném rajtad az illatát. Az igazából engem nem is mozgat, hogy milyen kapocs fűzi össze őket, nem vagyok egy pletykaéhes nőszemély.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
- Ó. Tudod, ezen könnyen lehet segíteni. Ha nem viselsz semmit nem lehet problémád az öltözékeddel. - pimasz mosolyt villantok rá, további hozzáfűznivalóm viszont nincs, lévén, hogy öltözködési tippekkel senkinek sem szolgálhatok. Arról nem is beszélve, hogy nem öltöztetni, hanem vetkőztetni szeretem a szebbik nem képviselőit. Bájos, ahogy pirul, miképpen az is, ahogyan fogadja tetszés nyilvánításomat ezt illetően. - Igazán nincs mit. - még mindig ott a csibészes mosoly a képemen. Remélem nem hozom kellemetlen helyzetbe vagy az eddiginél kellemetlenebbe. Egy bólintással reagálom le, hogy nem szereti természetesnek venni a dolgokat. Szívesen rendbe hozom a motorját, amint azt már említettem neki, így azt hiszem a lehető legkörültekintőbben jártuk körbe a témát. Ahhoz nem tudok mit hozzátenni, hogy az édesanyjának volt a legszebb. Véleményem szerint is igen csinos, és ennek már hangot adtam az imént, nem is egyszer. A szó Yeere terelődik és eszemben sincs eltitkolni, hogy ismerem őt. Kérdését hallva bólintok egyet, de szavakkal is szándékomban áll megerősíteni a dolgot. - Igen, jól van. - sejtésem szerint hamarosan ő is felkeresi a leszármazottait. Pontosabban, véleményem szerint már rég megtette volna, ha tehette volna. Amikor visszanyújtja az üveget, elveszem tőle, helyezkedésemkor pedig meglátja, hogy annyira nem élvezem a horzsolásaim begyógyulását, de ez már csak egy így megy. - Tehát azt mondod vetkőzzek én is? - pimaszkodom ismételten, mert a dolog annyira adja magát. Azonban nem állok neki a dolognak, mert a gyógyulási képességemet nem tudom lassítani, hogy az valóban egy négy évszázados farkasnak megfelelő regenerálódásnak tűnjön. Megtudom, hogy pár hónapja ismeri Yeet, ami nem meglepő, hiszen az ő vérvonala a nőstény, azonban, amit még hozzáfűz, azzal feltámad bennem a gyanú, hogy ki is lehet ezen nőstény a testvéremnek. - Ő a Teremtőd? - kérdezek rá minden kertelés nélkül, főleg amiatt, hogy érezte a halálát. Ezek szerint közel kell, hogy álljanak egymáshoz, ami egy sokad ízigleni ivadéknál nem feltétlen lenne/van így. Ráadásul eszembe ötlik, hogy valamikor említette már az átharapott kölykét és a nevét is mintha. Most pedig összeáll a kép. - Él, emiatt nem kell aggódnod. - azt azonban nem mondhatom a nevében vagy helyette, hogy biztosan fel fogja őt keresni valamikor. Noha ebben én egyáltalán nem kételkedem, ez mégsem az én dolgom és nem óhajtok belemerülni. Beleiszok a whiskybe, majd ismételten felé kínálom az üveget, hátha mégsem gondolta olyan nagyon komolyan, azt az egy kortynyit elfogadást.
- Azt hiszem, erre számíthattam volna, de azért arra nem vetemednék, hogy meztelenül motorozzak, bármennyire is tetszene ez esetleg az ellenkező neműeknek. Igen gyorsan rács mögött találnám magam szerintem, de egyértelműen nem ez tartana vissza, egyszerűen nem vagyok ennyire bevállalós, de bizonyára van olyan nő, aki képes volna rá. Úgy tűnik, mostanában meg vagyok áldva a pimasz hímekkel, bár nincs ezzel semmi baj, valamilyen szinten szórakoztatóak, csak az az állandó vörösödés ne lenne mellettük. Attól kikészülök. Az eddiginél kellemetlenebb helyzetbe azt hiszem, nehéz lenne hozni, bár nem fogadnék rá, mert ki tudja, biztosan vannak, akik képesek rá, és amilyen jól ment eddig eme hímnek, szerintem ő is képes lenne rá. - Ennek örülök. Azt sejtettem, hogy él, legalábbis nagyon bíztam benne, hogy így van, de azért jó más szájából is hallani, persze, tudom én, hazudhatna is, de nem látom be, mi oka lenne rá, már a puszta szórakozáson kívül, vannak páran, akiknek az is elég. Mindenesetre, akkor csak várnom kell, biztosan jelentkezik majd, ha aktuális lesz, sosem sürgetném. - Azt, ha nem akarsz nem saját bőrt is magadban. Nem, ezt nem vagyok hajlandó pikáns megjegyzésként értékelni, orvos vagyok, napjában igen sok embert kérek meg arra, hogy vetkőzzön, számos falkatagot láttam már ruha nélkül, és számomra az, hogy nincs rajta gatya, nem jelenti azt, hogy egymásnak kellene esnünk. Meglehet, ilyen szempontból igencsak merev vagyok, de különösképpen nem érdekel. Olykor elengedem magam, de olyan közelében, akin Yee illatát értem, egyszerűen valamiért nem menne. Nem tudom, mi közül lehet egymáshoz, de nincs is közöm hozzá, ám attól még ennyi pont elég számomra, hogy ne gondolkodjak olyan helyzeteken, amik talán máskor adnék magukat alsóneműben. - Igen, kaptam tőle egy második esélyt. Nem tagadnám, magamtól nem kötném senki orrára, de a konkrét kérdést nem tudom nem figyelembe venni, s ez egyébként is olyan dolog, amire mérhetetlenül büszke vagyok. Az meg talán még egyértelműbb, hogy átharapott, hiszen ha pár hónapja ismerem csak, nem kifejezetten lehetne az, aki eredetileg beharapott. - Köszönöm, nagy kő esett le a szívemről. Bár mintha egyszer éreztem volna, hogy ott motoszkál a tudatomban, de az nem volt elég. Jó hallani valakitől. Mosolyodom el gyengéden, s hálával telt pillantással nézek a hímre, nekem ennyi most tényleg elég, a többit Anyura bízom. Kényelmetlenül fészkelődöm kicsit, de nem miatta, egyáltalán nem, már az alsóneműben ácsorgást is megszoktam, de a sebem motoszkálása, a bőröm nyúlása igenis zavar. - Meg ezt is köszi. Áhh, mit bánom én, pár korty whiskytől még nem fogok kidőlni, úgyhogy elfogadom, legalább addig is telik az idő, ki tudja, Artemis mikor szabadul el.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
- Pedig nagy sikered lenne. - mosolygok rá, de tovább nem akarom húzni, mert van egy olyan érzésem, hogy nem feltétlen akar egyfolytában pirulni miattam. Átterelődik a szó Yeere és biztosítom arról, hogy jól van. Már nincs a kúriában, hazatért, így azt gondolom, hogy hamarosan ő is felkeresi a leszármazottait, de helyette nem ígérhetek meg semmit. Az nem lenne túlságosan korrekt a részemről. - Kedves az aggodalmad, doktornő. - egy fél mosoly ott marad a képemen, de koránt sem az a pimasz, ami még az imént jelen volt. Be kell lássam, igaza van. Azt úgy sem látta, hogy eredetileg mennyire horzsoltam le magam és nyúzódott le a bőröm, így a mostani állapota még nem mond arról semmit, hogy milyen gyorsan regenerálódom. A könnyebb horzsolások meg minden farkasnál elég gyorsan gyógyulnak. Legalábbis úgy számolok, hogy mostanra már nem tűnik olyan vészesnek az amúgy sem súlyos sebem. Rákérdezek, hogy Yee-e a teremtője és egy könnyed mozdulattal veszem le a trikómat. Miközben válaszol, végignézek az oldalamon, már fényes, új bőr képződött a lehorzsolt területen. Azért nem ártana egy nedves törölközővel letisztítani. - Értem. - fordulok vissza a nőstény felé. Sejtettem, hogy átharapás, mert a nőstény kora és az, hogy alig pár hónapja ismeri a Teremtőjét elég egyértelműen erre mutat. Azt azonban nem tudom, hogy mennyit tud pontosan róla vagy rólunk. Nem mindenkinek szokása a kölykével tudatni a pontos származását. - Igazán nincs mit, örülök, ha ezzel megnyugtattalak. - bólintok egyet röviden és felé kínálom az italt. Örömmel látom, hogy elfogadja. - Kitisztítom az "aszfalt részeket" magamból. - és ezzel megint elindulok hátra egy másik kis törölközőért. Most rajtam a sor, hogy benedvesítsem és így végigtöröljem az oldalamat. Gyanítom, hogy a combom is hasonlóan festhet, de azt majd utólag megoldom, ennél jobban nem szándékozok nekivetkőzni, noha nekem sincs semmi bajom a kevés ruházattal - vagy annak hiányával - ami azt illeti a legkevésbé sem vagyok szégyenkezős fajta. - Ha megengedsz egy kérdést... Hiányzik az előző farkasod? - nem kell válaszolnia, ha nem akar, erőltetni nem fogom, hogy megtudjam. Abban biztos vagyok, hogy Yee a legnagyobb felelősséggel döntött arról, hogy átharapja a nőstényt. Én a magam részéről hosszú ideje nem tettem ilyesmit, és nem ok nélkül. Ha válaszol, akkor csendben hallgatom, miközben még néhányszor áttörlöm a lehorzsolt részt az oldalamon.
Kezdőlap
//
