- Az kétségtelen, és még többen háborodnának fel, összességében elég prűd világot élünk. Jelentem ki, és igen, így is gondolom, sokaknak még az is gond, hogy egy doki előtt levetkőzzenek. - Mondhatjuk, hogy szakmai ártalom, bár határozottan szőrösebb vagy, mint a betegeim. Kuncogom el magam, már az arcszőrzete is bőven igazzá teszi a szavaimat, elvégre a gyerekeknek nincsen borostája. A kamaszoknak már talán, de még olyan kis semmilyen. Bármennyire is érzem magam zavarban, az nem azért lesz esetleg, mert ő is inkább a sebe rendbetételére koncentrál, és fedetlenné válik bármely testrésze. Mások ilyen téren egyáltalán nem zavarnak, ellenben saját magammal, nos, ott már azért bőven akad probléma. Ez azonban legyen csak számomra kellemetlen, másnak nem szükséges annak lennie, és igen, történetesen egy ideje már azzal is tisztában vagyok, hogy látvány terén nincs velem gond. Csak épp nem vagyok annyira tüzes, mint a vörösök többsége. S amikor végül leveszi a pólóját, nem azért szemlélem meg, hogy a mellkasát, hasát tanulmányozzam, engem jelenleg inkább csak a sebe érdekel, egyébként sem vagyok az a típus, aki mindenhol, minden körülmények között képes elengedni magát. Ez van, sajnos egyáltalán nem vagyok egyszerű eset, de hát nincs mit tenni. Nem lehet mindenki laza erkölcsökkel megáldva, és ilyen téren nem is bánom, hogy más vagyok. Tudom én, nem olyan a legtöbb vérfarkas, de azért elég sokan vannak a városban. - Sokat köszönhetek neki. Nem is tudom, ezt miért mondom, talán mert még a mai napig nem érhettem fel ép ésszel, hogy pont Eeyeekalduk maga tisztelt meg ilyen téren a bizalmával. Ennél nagyobb kegy aligha érhetett volna, és bevallom, eleinte nehéz volt kezelnem a képességemet, de félelmetesen gyorsan belejöttem, és imádom, nem mintha jó lenne állandóan ütött-kopottan járni, de ez mégiscsak sokkal jobban illik hozzám, mint bármilyen egyéb vérvonal, és jobban érzem magam azóta. A farkasom is ezerszer inkább hasonlít hozzám, nagyszerűen kijövünk, szinte mindenről ugyanúgy gondolkodunk. Csoda hát, hogy jobbnak ítélem a helyzetet? Nem mellesleg a farkasommal együtt kitépte belőlem a köteléket is Ray felé, amiért pluszban hálás vagyok, hisz már csak fájdalmat okozott. - Rendben. Amíg tisztogatja magát, én is újra szemrevételezem az oldalamat, azt hiszem, azt sem kell mondanom, hogy a regenerációs képességeim önmagukban is átmentek egyfajta fejlődésen, mióta Mártír vagyok, és szinte állandóan hordozom valaki sérüléseit. Ez nekem is hasznos, úgyhogy örülök neki, fejlődni, egyre használhatóbbá válni, mondhatni, új célt kaptam, értékesebbnek gondolom magam, mint eddig voltam, mert bár gyógyítóként is lehetett rám számítani, de ezzel a vérvonallal még inkább igazzá vált a dolog. Már egész jól néz ki, de még mindig kellemetlen a bőr húzódása, ám szerintem ez így is fog maradni, de különösképpen nem érzem problémának, holnapra úgysem lesz nyoma, maximum majd éjszaka a másik oldalamon alszom. - Ez talán kegyetlenségnek fog hangzani, de egyáltalán nem. Árny volt, számító és alattomos, állandóan azon volt, hogy átverjen, miközben behízelegte magát, és elhitette velem, hogy jót akar. A legjobb barátnőmnek is nekiugrott ok nélkül... Szóval, nem illettünk össze, a mostanival hasonlítunk, nagyon egy húron pendülünk, és így sokkal könnyebb. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy mindig a könnyebb utat választom, egyszerűen csak épp elég volt 150 év a másikkal, annyi idő alatt, főleg az utóbbi időben, sikerült rájönnöm, hogy nem egyet akarunk. -És… neki is könnyebb így. Elhagyott minket a párunk, szenvedett. Félreértés ne essék, küzdött, nem akarta engedni, de esélye sem volt. Nem akarom én, hogy sajnáljon, már nem érdekel Ray, ha valaha még látnám, egy tisztességes pofonnal jutalmaznám, és közölném, hogy soha többé az életben ne merjen hozzám szólni, mert bemocskolta azt, ami köztünk volt.[/color]
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
- Volt rosszabb is. - már ami a prűdséget illeti. Tény, hogy az évszázadok alatt elég sokat változtak az öltözködési normák és szokások, mint nagyon sok minden más is. - Pedig még nem sokat láttál belőlem. - nevetem el magam, már ami a szőrösségemet illeti. És akkor a farkasom kérdése még elő sem került. Na ennyit a szőrről. - Akkor, ha jól sejtem, gyerekorvos vagy. - mert gondolom, azért szőrös férfit láthatott már élete során, de ha nem azok teszik ki a betegei egy részét, akkor erre kell következtessek. Bár lehet, hogy kizárólag nőkkel foglalkozik. Mit lehet tudni?! Elvégre nem fejtette ki korábban. - Hope... nos ő... igen önzetlen. - bólintok egyet, gondolom, hogy tényleg sokat köszönhet neki, hiszen a testvérem az a személy, aki mindig és minden körülmények között mások érdekeit és javát nézi, így nem meglepő, ha valaki hálát érez iránta. És nem mellesleg nem véletlenül lett ő tizenhármunk közül az Önzetlen. Amíg a sebemet tisztítom, addig hallgatom őt az előző farkasát illetően. Figyelek a szavaira, közben pedig szemrevételezem az oldalamat, amin visszanőtt a bőr, kicsit még fényes ugyan, de már az is múlik. Még pár perc és semmilyen nyoma nem marad annak, hogy lehúztam az aszfalttal egy részét. Érdekes, ahogyan Eska vérvonalának tagját - vagyis az előző farkasát - jellemzi. - Akkor szerencsés vagy, hogy kaptál egy új társat. - a harmónia fontos, csakis ezen keresztül tud egyként létezni a bestiájával. - Ezt pedig sajnálattal hallom. Sokaknak évszázadok alatt sem sikerül megtalálni a párjukat, vagy épp túl sokat is találnak. - pillantok a nőstényre, amolyan "ez van" tekintettel. Éjfekete bestiámmal sosem választottunk párt magunknak. Aki elég fontos lehetett volna ehhez, nem volt farkas, így az enyémet nem érdekelte, nem mintha olyan nagyon hiányzott volna a dolog az életemből. Ha akartam volna, nekem is lehetett volna családom, csakhogy nem akartam, nem vágytam rá. És most nem mondanám, hogy különösebben lenne hajlandóságom az ilyesmire. Tökéletesen jól megvagyok nélkülük. Visszamegyek a nőstényhez és hacsak nem nagyon ragaszkodik a whiskyhez, akkor érte nyújtom a kezem, hogy ismét belekortyoljak, de ezt követően megint felé nyújtom az üveget. - Hogy van a sebed? - érdeklődök és az oldala felé bökök - bár hozzá nem érek a nőstényhez - pillantásom pedig az említett sérülésre vándorol.
Ez kétségtelen, nem is vitatkozom vele, még én is éltem olyan időben, amikor ennél sokkalta enyhébb dologtól is rásütötték az emberre az erkölcstelenség bélyegét, manapság már nagyon merészek egyesek, és ki tudja, száz év múlva miben fogunk járni. Optimista vagyok, biztos megérek még legalább annyit, látva, milyen idős farkasok kószálnak, bár, ha még egyszer összefutok azzal a féreg magányossal, aki megölte a kórházban a gyerekeket, valószínűleg az lesz életem utolsó napja. Rég volt már, mégis úgy érzem, mintha csak tegnap történt volna. - Pontosan. Bólintok rögtön széles mosollyal, én végtelenül büszke vagyok arra, hogy a kis emberporontyok egészségét felügyelem, és még sokáig szeretném ezt csinálni. Az én életemben mérhetetlenül nagy lökést ad minden egyes mosolygó arcocska, s mióta Eeyeekalduk átharapott, sokkal inkább érzem az én utamnak, pedig előtte sem voltak kétségeim. - Ez tagadhatatlan. Mit önzetlen, a legönzetlenebb, de ezt nem hangoztatom senkinek, egyetlen egy szót sem ejtettem róla soha senkivel, pedig Castor már tud róla, hogy ki is valójában az új Teremtőm, de igencsak ritkán kerülünk egy légtérbe, és nem is nagyon bánom a dolgot. - Igen, nagyon szerencsés, csak remélni tudom, hogy sosem okozok majd csalódást, és válok méltatlanná a Teremtőm bizalmára. Akkor tényleg meg lennének számlálva a napjaim, hiszen ugyan ki más fogadna magához aztán? Esélye sem lenne senkinek sem, hogy átharapjon, és nem is akarnám, most, hogy végre megtaláltam az igazi társamat, és megvan köztünk az az irigylésre méltó harmónia, amiért a kölykök rimánkodnak kezdetben. Nekem jó sok időmbe tellett, és az előző farkasommal nem is sikerült megtalálni, csak én hittem azt. - Biztos naiv és túlontúl romantikus, hogy azt gondolom, mindenkinek csak egy párja van, már a farkasnak, de én valamiért így gondolom. Érdekes, hogy erre is kaptam egy új esélyt, de ha őszinte akarok lenni magamhoz, inkább távol tartanám magam az ilyesmitől a jövőben. Nem tudom, miért traktálom ilyesmivel, szerintem abszolút lényegtelen lehet számára ez a téma, de mindegy, már kimondtam, maximum elhúzza a száját, vagy valami, és túllendülünk a kérdéskörön. Valamiért jól esik, hogy ismeri Hopet, talán ezért is bízom meg benne valamilyen szinten, pedig lehetséges, hogy nem kellene, de sosem voltam az észérvek mestere, engem a szívem vezet, ezért vagyok sokkal gyengébb, mint a legtöbb vérfarkas, más szempontból viszont erősebb. Valamit, valamiért. - Alakul, szerintem három-négy nap múlva már nyoma sem lesz. Pillantottam rá a sebre, beszéd közben el is feledkeztem róla. - Hú, neked úgy látom, még ennyi problémád sem lesz vele. Troll vagy? Bár, nem mintha láttam volna, hogy milyen volt frissiben. Nem kutakodtam az energiáit illetően, sosem teszem, valahogy nem tűnik fontosnak, hiszen soha senkivel nem az összeütközés a célom.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Azt hiszem ahhoz, hogy valaki gyerekorvos legyen, a szakmája iránti rajongáson túl egy hatalmas adag türelemre is szükség van, eltűrni a sok emberpalántát. Én Teremtőként sem jeleskedtem túlzottabban sosem, apa pedig még nem voltam és nem is áll szándékomban a közel jövőben azzá válni több okból kifolyólag sem. Van, ami egyeseknek egyszerűen nem való vagy csak nem akarják, én is valahogy így vagyok vele és nem hiszem, hogy bármit is vesztettem volna. - Szerintem, ha eleve így állsz hozzá, akkor az már fél siker. És, ahogy őt ismerem, ez mindenképpen értékelendő számára, noha természetesen a nevében nem nyilatkozhatok. - megeresztek a nőstény felé egy félmosolyt. Tulajdonképpen, az efféle igyekezetet én is fontosnak tartom a saját ivadékaimmal szemben. - Sokan vélik hasonlóan úgy, ahogyan te. Én nem hiszek benne, de ettől még nem cáfolom a dolgot, szerintem mindenkinek joga ezt magának eldönteni. - vonom meg a vállam egyszerűen, de nem nemtörődömségből, hanem, mert ehhez a témához nem tudok ennél többet hozzátenni. Nem csak annak okán, hogy a bestiámnak sosem volt igénye nőstényt találni maga mellé, hanem azért is, mert ha akartam volna, az biztosan nem végződhetett volna jól. Testvéreim közül nem egy történetét ismerem már, akik esélyt akartak adni és adtak is ennek az érzésnek és kivenni a saját, őket megillető szeletet, de a vége mindig ugyanaz lett. Büntetés, mert nekünk ez az érzés nem jár felhőtlenül. - Ezt örömmel hallom. Igyekszem rendbe tenni a kétkerekűdet minél hamarabb és ha adsz valami elérhetőséget, akkor erről értesíteni is tudlak. - a felépülése és motorjának kipofozása nem egymásból következő témák, de már úgyis mindegy, így alakult a dolog. Nem véletlen, hogy sosem voltam jó a szócséplésben... - Nem, nem az vagyok. Az én sérülésem nem volt vészes és még vén is vagyok. - vigyorodok el. A mutatott négyszáz évem nem mondhatni, hogy a legöregebbek közé sorolna. Hazugság pedig nem hagyja el a számat, értelmetlen volna. Büszke vagyok a vérvonalamra, amelyet nem szokásom titkolni. Abba is hagyom a seb áttörlését, jó lesz ez így is alapon és inkább a whiskys üveg után nyúlok, amit újfent felé kínálok, majd előkerítem a cigimet. - Kérsz? - nyújtom felé a dobozt, miután kiveszek belőle egy szálat és a fogaim közé harapom azt. - Remélem nem bánod, ha rágyújtok. - a műhely elég nagy és nem szándékozom olyan közelségbe állni hozzá, hogy a képébe fújjam a füstöt, de ha mégis zavarná, azt roppantul sajnálnám, mert ebben az esetben sem áll szándékomban nem rágyújtani. Így hamarosan halk kattanással lobban a láng és izzik fel a nikotinszál vége.
Csak bólintani tudtam a szavaira, én magam bíztam benne, hogy így lesz, és úgy is éreztem, hogy büszke rám, olyan jó lélek volt, szerintem a legcsodálatosabb, akit valaha volt szerencsém ismerni, és sosem lehetek elég hálás miatta a sorsnak. Ő pedig ismeri, épp ezért talán a szavai mögött tényleges lehetőség is rejlik arra, hogy valóban így van. - Nem mindenkinek való, szerintem nekem sem, mindig rosszul alakul. Mindig… egyszer. De az az egy volt az igazi, az emberemnek és a korábbi farkasomnak egyaránt, épp ezért nagyon fájt elveszíteni, ráadásul nem is úgy, hogy eltávozott az élők sorából, hanem egyszerűen elment. Most már belátom, a sorsomba volt vésve, hogy nem kell vele mennem, így nem is bánom különösképpen, hogy nélkülem, szó nélkül távozott. Sokáig emésztett, ám már lényegtelen az egész, miként az egykor volt ő sem nagy már a számomra, csak egy szennyes foltja a múltamnak, amit leginkább kimosni kell, és elpakolni a szekrény legaljára. - Rendben, köszönöm szépen. Biccentek mosolyogva, és le is diktálom neki a telefonszámomat, mert a motorom nélkül félembernek érzem magam. Nem tudom, miért alakult így, illetve, miként történt, hogy pont motorral kezdtem el járni, de azóta nagyon hozzám nőtt. - Igen, ez kétségtelenül jó a korban. Nekem az a furcsa, hogy mióta Mártír vagyok, gyorsabban megy a gyógyulás, ha segítek másokon. Máskor igazából nem is szoktam megsérülni. Nem vagyok egy balhés fajta, szóval az esetemben elég ritka, hogy lábadozzak, de nem is engedhetném meg magamnak, gyógyító vagyok, és civilben is orvos, ebben a tekintetben szükség van rám. - Nem köszönöm, nem élek vele. Csóválom meg a fejemet, a whiskyből azonban iszom még egy kortyot, az jól esik most, és úgysem kell már vezetnem. Sokkal oldottabb ugyan nem lettem tőle, hiszen elég hamar lebontja a szervezetünk, és közel sem iszom olyan vad mértékben. - De te csak nyugodtan. Azt azért nem mondom, hogy egészségére, bár nekünk már nem is árt, de ettől még nem szeretem a szagát sem, erről azonban nem szólok. Nem szokásom mások szórakozását elrontani, még ilyen aprósággal kapcsolatban sem, bár neki vélhetőleg nem apróság, inkább napi rutin. Szerencsére azonban Artemis személyében meg is érkezik a gondviselőm perceken belül, így megment a dohány szagától, meg a fedetlen lábaktól is, így hát hamarosan már csak az elköszönés marad hátra. Szőke barátnőm nem rest azért beszédesen somolyogni, de én leintem, ezzel jelezve, hogy semmi olyan nem történt, amit ő feltételez, nem vagyok az a típus, épp elég volt, hogy Elvissel összegabalyodtam ittasan, nem kell bővíteni a sort. Végül a két csicsergő nőstény után csend borulhat a műhelyre…
//Köszönöm szépen a játékot, régi már, nem kicsit túlhaladtunk időben, szóval ez volna a záróm! ^^ Ha nem írnál már esetleg, kérnél rá zárást? //
Szabadidő, ami arra való, hogy oda menjen, ahol jól érzi magát, de hogy miért egy műhely, na az a világ legjobb kérdése. Igazság szerint a városba indult, aztán hirtelen ötlettől vezérelve irányt váltott, és végül itt kötött ki. Minden bizonnyal illik a műhelybe az öltözékével, de annyi baj legyen, vigyorogva a motorokat, darabokat, alkatrészeket nézegeti. Egyszer majd neki is lesz ilyenje, de majd kikéri a falkatagok véleményét, már akiknek van motorjuk, melyiket ajánlják. Most csak nézelődni jött és érdeklődni, mert majd valaki másnak szeretne egy vasat, amennyiben elvállalják. Az elmúlt időszak nem volt túl termékeny, mégis sok minden történt. Beszélt Lilivel, ahogy az apja meghagyta, volt közös reggeli, ami halál jól kezdődött és így is végződött, és lehet, temetésre öltöztek összebeszélés nélkül, az elmaradt. Az üzenetet megtalálta, hiába volt a lecseszős rész, a lényeg a sorok között bujtatva szerepelt. Végül is halál büszke lehetne arra, hogy ki volt az, aki látni akarta, mit tud, és persze az is, mert hazudna, ha azt mondaná, nem így van, de legalább érti, hogy Castor miért volt ennyire ideges az utóbbi időben. Végül is nem csodálkozik rajta, ő is tutira az lenne, ha felbukkanna itt 13 jól megtermett már nyugdíjaskorú farkas, akiknek az átlagéletkora 800 év, maroknyian pedig összességében idősebbek, mint a területen felelhető összes farkas együttvéve. Most már csak vigyorog azon, hogy végül is beletrafált abba, ki ment bele a játékba ott a parton, és azon is, hogy motor szervizben dolgozik, a sajátjában. Mégis hol dolgozzon egy villám? Jogos. -Halihó! Beköszön, azért annyira nem akar pofátlan lenni, hogy berongyol és máris szemügyre veszi a bent lévő gépeket, pedig de megtenné... majd. Egyelőre visszafogja magát.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
A szervizt a hónap végéig még egészen biztosan zárva tartom. Egyszerűen azért, mert nem vagyok kíváncsi másokra. Egyszerűen nem akarok bájcsevegni idióta ügyfelekkel - nem mintha valaha is ment volna a bájcsevely, de az most mindegy is -, jobb ha mindenki békén hagy a fenébe. Igaz már nem töltöm minden időmet az alkohol társaságában a szobám mélyén vagy éjszínű bundásom alakjában a szabadban, de ettől még egyáltalán nincs kedvem másokhoz. Jobban élvezem a motorok társaságát, így azokat bütykölgetni bejárok a műhelybe, de ennyi. Legalább lefoglal és nem engedi, hogy agyaljak bármivel is kapcsolatban. Az ugyanis nekem sosem ment és nem is tett jót. Nem így működöm ugyanis. Ezért is érthetetlen számomra, amikor valaki belép a szervizbe, és ez a valaki nem mellékesen a saját leszármazottaim egyike. Norina illanat és energiái azonnal segítenek beazonosítani őt és bár nem hagyom abba a földön ücsörgést és így a motor bütykölését, amivel eddig is eltöltöttem a napomat, azért a figyelem nagyobb részben az övé lesz. Őszintén érdekel, hogy miért jött el idáig, noha ezt eszemben sincs kimutatni irányában. Pajzsom a szokásos módon van a helyén, csak a mutatott négyszáz évem és a vérvonalam nem titkolom előtte, vagy bármely más farkas előtt. - A szerviz zárva tart októberig. Mit akarsz? - eszemben sincs teketóriázni vagy mellébeszélni, felteszem a kérdést, ami a legjobban érdekel. Nem tudom, hogy mégis mi a fenét keres itt, de felteszem hamarosan csak kiderül. Hátrafordulok, hogy lássam a nőstényt, na meg persze nem mellesleg nagyon szeretném tudni, hogy mégis mi ette ide a szervizbe. - Elromlott a motorod vagy autód, vagy esetleg valami más miatt jöttél? - résnyire összehúzott szemekkel mérem végig a fiatal nőstényt, várva arra, hogy felfedje előttem jövetelének okát.
Szerencse, hogy nem szoktam fogadni, különben most buktam volna egy óriásit. Én aztán fel nem keresem a két hét letelte előtt. Nem én. Kizárt. Egy nagy frászt keresem! Három-négy nap telt el az ominózus eset óta és az MMW felé tartottam a motoromon, na nem azért, hogy szervizeltessek - bárcsak azért jönnék! Két dolog motivált - tényleg motiváltnak éreztem magam -, az egyik, hogy ha Castor ad a szavára és rokon, akkor talán jó pont, ha személyesen tájékoztatom. A másik, hogy jelenleg nem voltam olyan helyzetben, hogy bármit is ecseteljek neki a Kölykömről a létezésén túl, amit erős a gyanúm, hogy amúgy nem ismer el. Legalábbis nem a saját családjába tartozóként, és ha Manech-et meg tudom győzni arról, hogy minden randomság ellenére ez nem volt hiba, később talán ő is jobban elfogadja. Nem hiszem el, hogy egy majdnem-vadidegennel készültem minderről diskurálni. A "gyerek" (szolid kis kétajtós szekrényke...) a hotelben pihent, volt mit kihevernie, arról nem is beszélve, hogy eszemben sem volt erre a randira elhozni. Nevezhetjük féltésnek vagy elővigyázatosságnak, tök mindegy, tartottam ép ésszel annyira ettől a tagtól, hogy a nácimat ne rángassam élből elé. Ki tudja, mit reagálna rá első felindulásból. Lehet, hogy zsidó, aztán előkapja az egyik szerszámos ládából az ószövetséget és mindkettőnket agyonver vele. Fő az óvatosság, amit ha már a saját életemmel szemben nem vagyok képes tanúsítani, legalább másokéra vigyázzak, amennyire tőlem telik. Közeledve vagy háromnegyed részt leengedem a pajzsom, mintegy előre beköszönve és a farkas "kivagyiságával" figyelmet követelve. Ő színtisztán büszke és elégedett, azt akarja szeretné, ha a másik is az lenne. Ha fel volt húzva a "roló", hát begördültem, nagyon reméltem, hogy épp nincs vendége. Ha lenne, kénytelen volnék várni, mást nem tehetnék, bár szerintem nem lepném azzal a türelmetlenséggel, ami energiáimból sütött. Amennyiben egyedül értem, úgy meg nem volt semmi gond. Egyelőre. - Manech - köszöntem egy biccentéssel, miközben kitámasztottam a motorom és leszálltam róla, a bukósisakot pedig a kormányra tettem. - Pár percet rabolnék csak a drága idődből - legalábbis én így tervezem, aztán hogy a pár perc mennyire fog nyúlni, sajna nem rajtam áll kizárólag. Őszintén? Valahol piszkosul vágytam rá, hogy dicsekedjek, akkor is, ha más szemében ebben semmi dicséretre méltó nem akadt. Az enyémben volt, innentől a többi nem igazán tudott érdekelni.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Nem számítok arra, hogy a legutóbb beújított két heti találkozóm ma - vagy bármikor máskor - beállítana. Sejtem mekkora örömmel fog majd minden egyes alkalommal elindulni otthonról a megadott találka helyre, de igazság szerint magasról teszek arra, hogy mi okoz neki örömet. Nem annak fényében közöltem, hogy mostantól kötelező jelleggel látni akarom időnként. Az pedig, hogy ez mennyire esik nehezére vagy sem, kizárólag az ő problémája. Így aztán nem mondom, hogy nem ér meglepetésként, amikor megérzem a műhelyben az energiáit, mint érkeztének előfutárait. A műhely széles ajtaja nyitva van, pont azért, hogy bárki begurulhasson rajta, ha oka van betérni a szervizbe. Épp egy Chopper mellett ülök a földön és a motorjának rendbe hozásával vagyok elfoglalva. Fogalmam sincs, hogy mi szél hozta ide, de remélem nem az, hogy lebeszéljen a másfél hét múlva esedékes megjelenéséről, mert akkor baromira feleslegesen fáradt. Nem állok fel, maradok a helyemen és folytatom, amit eddig is, amikor már begurul a műhelybe és leállítja a járgányát. Ki tudja, lehet, csak szerelni kell a kétkerekűjét, de ebben sem lehetek biztos. Kíváncsian várom, hogy mit is akar, mert egy valamiben biztos vagyok, azaz, hogy akar valamit. Már azelőtt figyelem, hogy megszólítana. Pajzsom annyira van leengedve, hogy a vérvonalam és a mutatott négy évszázados korom egyértelmű legyen, minden mást azonban megtartok magamnak. - Nem gondoltam, hogy ilyen hamar hiányozni fogok. Roppant megtisztelő. - felhúzott lábam térdére támasztom a könyököm, kezemben még ott a csavarkulcs. - Mihez kellek? - biztos vagyok abban, hogy jó okkal jött, mert anélkül valahogy igencsak kétségesnek érzem, hogy idetolta volna a képét. De gondolom hamarosan úgyis megtudom. Mivel a műhely nem bútorok, székek és egyéb ülőalkalmatosságok színhelye, így hellyel nem kínálom, de gondolom csak feltalálja magát, itt a padló vagy ott a pult, ha valahol nagyon kényelembe akarja helyezni magát.
Nem remélem könnyű találkozót, se nehezet. Semmit sem remélek, mert egyáltalán nem ismerem annyira, hogy tudjam, vagy legalább sejtsem, mire számíthatok tőle ilyen téren, lutri az egész. Egyáltalán nem zavar, hogy nem tudok bőrfotelben helyet foglalni, sose voltam az a finnyás fajta ilyen téren, sőt, itt a műhelyben sokkal otthonosabban érzem magam, mintha mondjuk egy irodában lennénk. Eszembe jut az ősöreg Harley, amit annak idején csak kedvtelésből bütykölgettem, amolyan pótcselekvés volt, miután leszoktam a bagóról és felhagytam az ivással is. Anne-nel együtt hagytam hátra ezt a "hobbit" is, azóta már biztosan bezúzták. Zsebre tett kézzel, kényelmes terpeszben állok egy darabig, amíg beszél, s kezdem érezni, hogy úrrá lesz rajtam valami. Feszültség, izgatottság, fogalmam sincs, utóbbit nem igazán tapasztaltam eddigi életem során így ha az volt, akkor se igazán tudtam beazonosítani. Elhúztam a szám - jah, én se gondoltam, hogy ez megtörténhet, de magamat ismerve lassan semmin se kéne meglepődnöm. A kérdésre nem feleltem egyből, csak álltam, némileg feszülten méregettem, mint egy ketrecbe zárt vadállat, úgy éreztem magam, s ennek megfelelően tettem meg pár céltalan lépést, hogy aztán gondolva egyet pár méterre álljak meg tőle és üljek le a földre törökülésben. Zsizsegve vibráltak energiáim, élénken, izgágán, a másikat fürkészve még pár másodpercig, de tényleg tippem sem volt. Nos, volt már pár vak ugrásom, ez se sokban fog különbözni azoktól, ami azt illeti. Nagy levegőt vettem, kifújtam és kiböktem. - Teremtettem. Tegnapelőtt. Egész testemben megfeszülve vártam a reakcióit és úgy vizslattam,a hogy a vadászkopó a lelőtt és még zuhanó vadkacsát. Késznek éreztem magam akármelyik pillanatban felpattanni és elugrani a közeléből, ha esetleg támadna, akkor is ha tökéletesen tisztában vagyok azzal, mennyivel gyorsabb nálam. A légzésem nyugodt maradt, mert kényszerítettem, de a felszín alatt valami hevesen kapott belém, és súgta érdesen, hogy igenis kurva sokat számít a véleménye, bármennyire nem akarom. Ehhez mért volt az a feszültség is, ami szárba szökkent bennem. Nagyon örültem, hogy nem hoztam magammal a nácit, tök mindegy, milyen vallású, van-e vallása és nem az ő kinézete miatt voltam boldog efelől, hanem a magam helyzete miatt. Egyformán takargatnivaló volt mindkettő, mi mégis ezekkel éltünk. Mintha Castor ítéletét vártam volna, vagy megjegyzését. Az övé is benne lesz valahol, az, amit nem mondott ki, igaz, "rokon"?
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Egyelőre nem nagyon tudom hová tenni, hogy miért szökik izgatottság és feszültség az energiáiba. Nyilván amiatt van, amiért most megkeresett, de tekintve, hogy egyelőre kukát játszik, fogalmam sincs, hogy mi zaklatja fel ennyire. Azt kétlem, hogy pusztám a személyem lenne, aminek szól idegessége, mert akkor azt már megéreztem volna a jelenlétével együtt. Figyelemmel kísérem, hogy végül leül a padlóra ő is. Nagyon remélem, hogy nem a pszichológusának néz és azt várja, hogy kihúzzam belőle, mégis mi a fenének látogatott meg soron kívül. Ahogy kiböki, hogy mi újság, egy pillanatra mindkét szemöldököm feljebb szalad. Nem válaszolok azonnal, hanem a magam mellett lévő szerszámos ládát fogom meg és fél kézzel közelebb csúsztatom hozzá. Ha ért a szereléshez, akkor beszállhat, hogy lenyugtassa kicsit magát. Persze a dolog nem kötelező. Én pedig újra a motorhoz nyúlok és folytatom a munkámat miközben megszólalok. - Gratulálok az új családtaghoz. - morgom először az orrom alatt, mert még, ha ő is harapta be a következő villámot, attól még a kölyök a vérvonalam tagja lett és ezzel együtt most már hozzám is tartozik. - Nem épp a józan eszedről vagy híres, ugye?! - nem kell válaszolnia, épp eleget láttam már belőle ahhoz, hogy erre magamtól is tudjam a választ. - Nem kellett volna előbb a falka szemetéből legalább elfogadható taggá válnod? - Omegaként kölyköt teremteni?! Nincs elég dolga és bizonyítani valója már egyébként is?! De mindezen véleményemmel együtt is, nem szólok bele abba, hogy ki mikor teremt, nekem ugyanúgy a leszármazottam minden egyes kölyök, akit villám harap be. - Szeretném megismerni a Kölyködet, remélem, nem bánod. - ejtem ki mindezt úgy, hogy a hangomból érezhesse, nem vita tárgya a dolog. Az ő Kölyke, hát maradjunk meg a formalitásnál, miszerint elméletileg kérem a beleegyezését, gyakorlatilag pedig... a Kölyök hozzám is tartozik. És ennek fényében nem választható opció az audiencia találkozás.
Ahogy megfogja a szerszámos ládát egy pillanatra váltig hiszem, hogy teljes erőből hozzám bassza. Tényleg nem lepődnék meg, azon viszont már annál inkább, hogy csak felém löki. Pislogtam párat, meglepettségem nagyjából akkora volt, mint az övé a bejelentésemet követően, ám nem tettem szóvá a dolgot, csak végignéztem a csavarkulcsokon, majd gyakorlott mozdulattal vettem ki egyet. Eszemben sem volt visszautasítani a lehetőséget, tényleg szükségem volt valamire, ami leköt annyira, hogy ezt a zsibongást elhallgattassam. Nem volt rám jellemző és nem is örültem neki. - Kösz - mondtam, miközben a Chopperhez fordultam és machinálni kezdtem vele. Az ép észre elhúztam a szám, egyelőre semmit se mondva a következő kérdéssel egybekötve viszont már szükségét éreztem némi magyarázatnak. Nem magyarázkodásnak, távol álljon tőlem, egyszerűen csak... jobb kifejezés híján: azt akartam, hogy megértsen. Vagy legalább a "miért"-emet. - Gondoltam rá, hidd el - már a beharapás előtti előmenetelre -, visszatartott úgy egy napig. - Kisebb csavarkulcsért nyúltam és az egészen apró beállításokhoz mentem. Ez volta z egyetlen dolog a világon, ami nem tudott kihozni a béketűrésemből. - De nem akartam, hogy bárki elhappolja. Egyszerűen... kellett. Nem egy nebáncsvirág és érdekel, mennyire tud küzdeni, emellett - egy pillanatra megállt a kezem - hogyan érthetném meg a leginkább a Teremtőmet, ha nem így? - pillantottam rá szemem sarkából, majd mind a munkát, mind a közben való fejtegetést folytattam. - Ő teljesen az én felelősségem és ha azt akarom, hogy ne baszogassa mindenki, feljebb kell jutnom. Plusz motiváció. - Elhúztam a szám. - A bestia kinézte magának. Tudja, hogy mennyit jelent nekem a farkas, ha másban nem is, de ezt illetően biztos vagyok benne. Ahogy azzal is tisztában van, hogy ordasként nem hibázok, volt alkalma felmérni és ha rokon, gondolom neki is van kölyke, olyan, akit azért harapott be, mert egyszerűen valami megragadta és ellenállhatatlan erővel vonzta felé, sarkallta arra, hogy megszerezze. A megismerési "kérésre" valahol számítottam és nem ringattam magam abban a hitben, hogy "nem"-et mondhatok. Mást viszont mondhattam és mondtam is, mert muszáj lesz felkészítenem, ha nem akarom, hogy ott érje a sokk, ami miatta esetleg mindketten kapunk, nem is keveset. - Náci. - Csak így egyszerűen. - Legalábbis tele van olyan tetoválásokkal - tettem hozzá, mert arról még nem cseréltünk eszmét, mennyire hithű árja-buzi. Ha kajlább és szórakozottabb lennék, biztos hozzátettem volna, hogy na, mit szólsz, lett egy kis Adolfkám, de ettől mindkettőnket megkíméltem, úgy hiszem, okosan. Azt hiszem, lassan kezdi Manech kapiskálni, hogy mire fel volt ez a felindulás részemről és akkor a viselkedéséből, jelleméből még mit sem látott. Pedig az! Na, az igazi csemege, én mondom.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Nem kell ahhoz nagy zsenialitás, hogy tudjam, nem ezt a reakciót várta tőlem. Legalábbis a szerszámokkal kapcsolatban. Azt viszont remélem, hogy sikerül kicsit lekötnöm és nem fog továbbra is ennyire zsibogni minden energiája. Felesleges ugyanis túráztatnia magát, mert egyelőre nem akarom agyoncsapni. Ha meg akarnám, akkor se csavarkulccsal tenném, de az most talán mindegy is. - Egy napig? - pillantok rá és megáll a kezem a bütykölés közben. Nem is lenne villám, ha ennél nagyobb türelmes tanúsított volna és erre a gondolatra, ha nem is fültől fülig érő, de azért vigyor szalad a képemre. Mondjuk nem marad sokáig, az is igaz. - Ahhoz, hogy megérthesd a Teremtődet, neki is ugyanakkora szégyent kellene okoznia neked, mint Te Castornak. - amit nyilván nélkülem is pontosan ilyen jól tud, de ettől függetlenül ez a gondolat nem akadályoz meg abban, hogy hangot is adjak a véleményemnek. - Szóval részben azért a kölyköd, mert magadnak akartad, részben pedig azért, hogy ugródeszkának használd. - mint plusz motiváció, hogy a falka és az apja szemében is több legyen, mint ami most jelen pillanatban. Nem kérdésként ejtem ki, sokkal inkább csak hangosan vonom le a tanulságot. - Az első részével egyetértek. Tudom milyen, amikor így kell valaki. Ami pedig a másik felét illeti... ha nem leszel átkozottul jó teremtője és belőle is akkora szerencsétlenséget nevelsz, mint ami te most vagy... nos abban az esetben jobb, ha írmagod sem marad. Egy Kölyök nem játékszer ilyen szempontból. - nem vagyok egy kibaszott szent én sem, épp elég farkasvér tapad a kezeimhez, azonban egy kölyök felelősség, ahogy ő maga is fogalmazott. Nem pedig valami furcsa kicsavart perverzió, ami azért kell, hogy közelebb kerüljön az Atyjához. Elbaszott egy apakomplexusa lehet szerintem, de nem vagyok pszichológus, hogy ezt megállapítsam. - A szeme színe, a vallása, az alsója mérete és a horogkereszt vagy éppen rózsaszín póni tetkói, csakúgy, mint a többi lényegtelen információ, nem érdekel róla. Amíg nem arra használja a farkasát, hogy bármilyen okból fakadóan értelmetlen tömeges mészárlásba kezdjen... azzal rittyenti ki magát, amivel akarja. Vagy van más oka, amiért ezt megosztottad velem? - gőzöm sincs arról, hogy miért mondta ezt el nekem, de visszaszívni már nem lehet. - Vagy nálad ez szempont volt? - hogy épp mivel varratta ki magát. Gondolom a farkasa nem épp a tetoválásai miatt indult be a fickóra. Legalábbis remélem, hogy nem...
Megrándul a szám sarka nekem is, bár vigyor nem lesz belőle, ahhoz nálam valami gigászi dolognak kell történnie, amilyen savanyú és elbaszott vagyok. Némán hallgatom, ahogy a véleményét ecseteli és magamban igazat kell adnom neki. Felesleges lenne azon pattognom, hogy nem a csalódás érzetére vágyom, nyilván ő is tisztában van vele. - Valahogy úgy - bólintottam, bár nem kérte az "áldásom" és nem is kérdés volt. Fék, lelkiismeret... valami belőlem, ami sokkal komplikáltabb annál, semmint hogy rendesen szavakba tudjam önteni. Az élen az áll, hogy kellett, onnantól minden ennek a hozadéka és habár nem vagyok az optimizmus mintaszobra, az előnyöket igyekszem nézni, mindazt, amit ebből az egészből ki lehet hozni, máskülönben sosem jutok egyről a kettőre. Figyelek rá, ha nem is nézek épp oda, legalább annyira koncentrálok arra, amit mondd, mint arra, amit csinál. Az eddigi viharos találkozásainkhoz képest ez a mostani egyébként is szokatlanul nyugodt, de amennyi minden történt mostanában, nem panaszkodtam. Mindenkinek kell egy kis nyugi, még ha csak fél órányi is, amiben valamilyen módon feltöltődhet és röhejes amúgy, hogy én ezt pont most és pont itt érzem. Megálltam és egyenesen ránéztem, amikor sorolni kezdte, hogy mi minden nem érdekli, hagyja hidegen a Kölykömmel kapcsolatban. Ezúttal elmaradt a csodálkozásom, a helyét valami egészen más vette át - óvatos kíváncsiság. - Ötletem sem volt, hogyan reagálnál rá, ha úgy látnád meg, hogy ezt előre nem mondom. Nem tudom, miről mit gondolsz, mi neked az elfogadhatatlan, vagy van-e olyan tyúkszemed, ami ilyesmihez köthető. Éppen ezért inkább előre szólok és megkíméllek egy agyvérzéstől, magamat pedig attól, hogy amilyen gyorsan szert tettem rá, olyan hamar el is veszítsem. - Megnyugtató volt, hogy ennyire nyitottan állt ehhez, legalább biztosra vehetem, hogy eggyel kevesebbeket fog érdekelni, mit visel a bőrén a náci. - Nem volt szempont - feleltem őszintén, de szinte egyből vissza is kapcsoltam az előbbi körhöz. - Egyáltalán nem ismerlek. Nem vád volt, vagy burkolt követelés, hogy kezdjen el magáról pofázni, ha ilyen igényem lenne, van annyi vér a pucámban, hogy kerek perec megmondjam. Mindez annak szólt, hogy amíg ez így van, addig számíthat még olyan megjegyzésekre, kijelentésekre vagy "előre felkészítésekre", amik hasonló jellegűek lehetnek.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Ahogy ő megállt, amíg felsoroltam mi az, ami nem különösebben érdekel a kölykével kapcsolatban, most ugyanez rajtam volt soron, amikor megadja a választ, hogy miért avatott be érdektelen információkba. - Ha ez megnyugtat valamennyire, a legtöbben nem tudják miről mit gondolok, szóval nem vagy vele egyedül. - ó, tudom én, hogy ezzel abszolút nem segítem ki, de hiába nem ismer, ha ez nem így lenne, akkor sem hiszem, hogy könnyebben tudná mire miként és mivel felelek, képletesen vagy szó szerint. Nem azért, mert egy kibaszott nagy rejtélynek titulálom saját magam, hanem mert több, mint nyolc évszázad felelősségét, harcát és tapasztalatát kellene ahhoz ismernie, hogy tudja, miként és miért működök vagy, hogyan reagálok egy-egy adott helyzetben. - Van tyúkszemem egyébként. - a kezem megállnak és fekete íriszeimet a hímre függesztem. Ha már felhozta a dolgot, akkor nem vagyok rest bevallani neki, mi az, amit nehezen viselek el. - Az, ha valaki érdemtelen a vérvonalunkra és mégis a tagja. Aki csalódást okoz villámként. Ha nem éri el a mércét, ami szerint nézem és ehhez nem tartozik hozzá, hogy mit visel vagy nem visel. Nekem a farkas a fontos, a bestia. Az, hogy valaki képes-e kimeríteni a benne rejlő lehetőségeket és tehetséget. - tudom, hogy számára ez miként hangozhat és az sem érdekel - amíg ki nem mondja -, ha szenilis vén baromnak néz, mert ennyire fő szempontnak tartom, hogy egy villám legyen méltó arra, hogy villám legyen. Főleg azért, mert valóban ez a fontos számomra. És vén is vagyok. - Te példának okáért a tyúkszemem voltál, azóta, hogy kiderült, villámként a legutolsó vagy valahol, valamiben... a falkádban. Egészen addig annak tartottalak, amíg meg nem láttam, hogy milyen a bestiád. Most egyelőre várakozó állásponton vagyok és meglátjuk mit alakítasz a találkozásainkkor. - feleslegesnek tartom, hogy ne az igazsággal állítsam szembe. Idegen vagyok neki és nyűg is, akinek teljesítenie kell és gondolom, hogy mennyire nem akarja, de az élet sok olyasmit tol elénk, amit nem akarunk és mégis muszáj. Hát ez egy ilyen bicikli. - És ennek ellenére mégis itt vagy és a Kölyködről mesélsz nekem. - nem ismer, de valami idehozta és a nyelvét is megoldotta. Én ajánlottam fel, hogy itt megtalál és nem is ok nélkül.
Észrevétlenül kúszik mosoly az arcomra. Nem a torz fajta, amit a világ általában kap, éppen ezért szinte mintha ott sem lenne, borzasztóan halvány és illékony. A szavai váltják ki, hogy érzem a megmutatott őszinteséget, valamint azt a hasonlóságot, amitől feláll a szőr a hátamon, mégis visszább vesz a bestia maró, akaratos energiáiból. Ha őt magát nem is, de ezt ismerem, és ha eddig akadt is kétségem afelől, hogy Castor rokona, az ezzel végleg elszállt. Nem volt új, amit mondott, hallottam már ezt némileg másképp, más szájából, a belőle sugárzó elvárás, rendíthetetlen határozottság sem ért újdonságként. Ahogyan beszélt, amit mutatott... ha nem is tökéletesen, de megragadott, gyökeret vert bennem és amennyire én, annyira a farkas is figyelt, tekintetem árnyékából ha már jobban nem jöhetett elő. - Értem - biccentettem mindarra, amit mondott, attól kezdve, hogy mit tekint a tyúkszemének, mire kíváncsi, egészen addig, hogy az én sorsom is függőben van még, csak némi időt nyertem. Mától tekintve másfél hetet még az életből és ez bármennyire is legyen beteg: tetszik. Nem háborít fel annyira, hogy ítélkezhet fölöttem minden jel szerint, mint a legelső alkalmakkor. Valahol doppingol a tudat, hogy innentől kéthetekben mérhetem az életem, lerövidült a táv, gyorsabb lesz, jobban fog rohanni, ijesztőnek kéne lennie, mégsem az. Egyáltalán nem félek, a saját életemet legalábbis vajmi kevéssé féltem. - Azt mondtad, hogy Castorral megbeszéltétek, hogy találkozhatsz velünk és megítélhetsz minket. Ha ennyit számít neki a szavad, az nekem elég, akkor is, ha nem értem, akkor is, ha nem ismerlek. Hiába nem teadélután ez az egész - fordultam vissza a motorhoz. - Halálba is unnám magam, ha az lenne - tettem hozzá, mintegy mellesleg. Egész életemben a kihívások vittek előre, a rizikós helyzetek, nem az a fajta voltam, aki képes ölbe tett kézzel ülni és várni - akkor sem, ha olykor nem ártott volna legalább részben így viselkednem. Bízom az Alfámban, vakon és kétkedés nélkül, mert ez a legkevesebb. Ha ő bízik Manech-ben, én is. Legalábbis megpróbálok nem elzárkózni ettől az egésztől és a lehető legjobbat nyújtani, ami tőlem telik, mert neki ez fontos, hát nekem is az lesz. Nem fogok rá szégyent hozni sem azzal, hogy megpróbálok kibújni a találkozások alól, sem azzal, hogy azokon leszerepelek. Elég volt. - Tényleg nagyon hasonlítotok egymásra.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Lám, mosolyt csalok az arcára. Ki hitte volna?! Főleg, hogy az én arcizmaim sem gyakran vetemedtek erre túl gyakran - pedig egykoron igazán nagy mókamester voltam, természetesen mások kárára - mostanában azonban nem volt gyakori vendég ajkaimon az örömgörbe, azt pedig nem volt nehéz elsőre sem felfedeznem, hogy ezzel ő is hasonlóképpen lehet. Úgy tűnik van bennünk is hasonlóság, még ha te, drága, sokadik leszármazottam, ezt nem is tudod. Én azonban látom. Egyetértő biccentését annak tudom be, hogy számára is hasonló értékek lehetnek fontosak - pontosabban fájóbbak, ha már a tyúkszemekről regéltem az imént -, vagy talán nem is kifejezetten neki hanem mondjuk az Atyjának. Abból, amit eddig leszűrtem, ebben az esetben mindegy is, mert szerintem neki akar mindenáron megfelelni. Érzem a változást energiáiban, azt, hogy az idegességre hajazó izgatottság átvált a vágy és öröm izgatottságába, mintha kifejezetten tetszene neki, hogy vizsgáztatni fogom. Mert azt fogom tenni, minden egyes alkalommal. És az, hogy ez rá ilyen hatással van, kifejezetten a kedvemre való. Egy villám igenis akarja, hogy megfeleljen, legyen eléggé ambíciózus és legyen benne a hajlam, hogy jobb és jobb akarjon lenni és ezt bizonyítsa is. Lám-lám, talán nem lőttem mellé, amikor úgy döntöttem, hogy van még egy utolsó esélye nálam. Talán... - Ez így van. - de nem azért, mert Atyád tud róla, hanem, mert ténylegesen megtehetem. Mert az vagyok Aki. Erről azonban neked nem kell tudnod. - Többet is, mint hinnéd... - nem feltétlen a szavam vagy a véleményem számít(hat) Castornak, bár sosem kérdeztem, így nem tudom. Azt viszont elég egyértelműen a tudtára adtam, hogy elvehetek tőle mindent, ami és aki fontos a számára, bármikor, amikor csak akarom. Így talán nem mellékes, hogy mit gondolok, főleg a kölykeivel kapcsolatban. Arról pedig senkinek sem kell tudnia, hogy valójában eszemben sincs megfosztani őt a családjától. Számomra és a többi Alapító számára is a farkasok családtagok, és nem célunk irtani őket. Ez azonban az én titkom és a Testvéreimé. - Idővel megismersz annyira, amennyire szükséges. Kérdezni kérdezhetsz, az pedig csak tőled függ, hogy mire kaphatsz választ is. - ha kiérdemli, akkor több mindenre, ha nem, akkor kénytelen benyelni, hogy válaszok és értelem nélkül rángassam, akár egy marionett bábut. Mert akárhogy is nézzük, ez az igazság. - Örülök, hogy így állsz hozzá. - féloldalas, örömtelen mosolyba húzom ajkaimat egy pillanatra. Valóban nem teázgatni fogunk, de majd hamarosan megtudja, amikor megtapasztalja. Szavaira rápillantok és, ha akarja, megláthatja fekete íriszeimben, hogy mennyire egyetértek ezzel az állításával. Tényleg hasonlít rám az Atyja és erre büszke is vagyok. Az egyetlen fájdalmam vele kapcsolatban, hogy nem az én fiam. Azt viszont már kiharcolta magának, hogy tiszteljem annyira, hogy ne akarjam elvenni a farkasát. Nem sokaknak sikerült ezt még elérniük nálam. - Benned is megvan, ami benne. És ha van egy kis eszed, akkor képes leszel hozzánőni. Ha viszont nincs... gyorsabban tüntetlek el a Föld színéről, mint amit képes lennél felfogni. De erre szerintem már magadtól is rájöttél, igaz? - nem fenyegetem meg, nincs arra szükségem. Pusztán tényeket közlök vele, amelyeket már ő maga is tudhat. Ha pedig nem... hát tényleg roppant nagy, de annál felejthetőbb csalódás lesz a léte és az élete...
Megfelelni, felnőni, büszkeséggé válni... Olyan örök vágyak ezek, amiket soha nem tudtam levetkőzni és nem is akarok, éppen ezért fogadok mindent olyan elvetemült - és talán néhol öngyilkos - hévvel, mi erősebbé tehet, ami megedzhet, aminek a túlélésével bizonyítom, hogy igenis van bennem valami. Erő, kitartás, szívósság, nyakasság. Tudom, mivel játszok, milyen jóindulattal, miféle lehetőségekkel - illetve Manech részéről épp csak a felszínt kapargatom. De azt tudom, hogy nincs több dobásom, vékony jégen járok, ettől függetlenül eszemben sincs beszaribbnak lenni, csak másfelé fordítom mindezt. Olyan irányba, ami előrébb vihet és nem visszavet. - Akkor tényleg jobb lesz, ha nem kapok tőled egyest - mondtam elhúzva a szám. Valami mondjuk azt súgta, hogy nála nem egyes lenne, hanem azonnali halál. Nem bizonygatom ennek ellenére, hogy márpedig én biztosan nem fogok elbukni. Minden megszerzett, birtokolt rangon ezt mondtam és tessék. Inkább befogom a pofám és teszem, amit tudok, aztán elválik, mire jutok ezzel. Az egyre biztosabbnak látszik, hogy neki sikerült elkapnia bennem valamit, aminél fogva húzhat és nekem eszem ágában sincs ellenkezni. - Jó üzletnek tűnik - mondtam, majd letettem a kulcsot és kipróbáltam, hogy működött-e az első lámpa. Hibátlanul, ez pedig adott egy illékony pillanatnyi, szikrányi sikerélményt. Nem ültem sokáig a babérjaimon, inkább folytattam másutt a munkát. - Akkor íme egy kérdés:nincs szükséged alkalmi munkásra? - folytattam a fék körül ténykedésemet. Igazából nekem mindegy volt, hogy ez olyan-e, amire teszem azt következő alkalommal fog csak felelni, miután megismerte a nácit - akit addig amúgy nekem kéne megismerni valamelyest még -, vagy ez a bármikor jöhet kérdés kategóriája-e. Majd kiderül. A kérdés minden esetre komoly szándékot rejtett, bármennyire jött hirtelen, csakúgy, mint a Teremtés. Pillanatnyi benyomás, valaminek a megérzése, valamire vágyás, annak megragadása, nem eresztése. Nem megfelelő dolgok után kaptam vakon eddig, nem hallgatva az ösztönre, ami a másik irányba húzott, hát itt volt az ideje, hogy minden eddiginél erősebben próbáljam meg visszaszerezni az irányítást az életem fölött. Elszakadtam Anne-től, felhagytam mindennel, ami a nyugalmat, a rövid ideg tartó megállást jelentette. Vissza akartam szerezni mindkettő legnagyobb eszközét, s úgy tűnik, talán sikerül. Sikerülnie kell. Az egyik a nácival, tűnjön ez bármilyen elvetemült ötletnek is, a másik pedig talán pont Manech révén. Azt tudom csak, hogy az életem túl már nincs mit veszítenem Rá nézek, állom a tekintetét, nem vagyok az a félrefordulós fajta. A falkában kénytelen vagyok a jelen körülmények között, de vele szemben semmi sem köt meg, hát adom, aki vagyok és engedem, hogy az egyetértése elérjen. Nem csak azt látok benne, hanem megbecsülést is a Teremtőm felé, ez pedig megnyugtat, nem fogja hátba szúrni - remélem. Nem lesz vele olyan, mint én. Képtelen vagyok tagadni, hogy jól esnek a szavai, ugyanakkor keserűséggel is töltenek el, mert tudom, mi mindent köptem le a viselkedésemmel, azzal, hogy idáig jutottam. De most kellett ez a kis alamizsna, bármennyire is tűnjek tőle szánalmasnak, megköszönni viszont nem fogom. Nem most. Inkább visszafordulok a Chopperhez. - Tudom. És azok után, mi mindent megúsztam - mennyi halált -, ez a legkevesebb. Nem is kérnék kegyelmet. - Nincs bennem nagyzolás, felfújt vakmerőség vagy félelmet nem ismerés, hangom is egyszerűségről árulkodik, elfogadásról, megértésről. Szívesen mondanám, hogy amúgy idáig nem fogunk eljutni, ám ez megint az ígérgetés kategória, amiről viharos sebességgel szoktam le az utóbbi pár hónap tükrében. - És ha tényleg akkora a hasonlóság, amekkorát látok, vagy érzek, tudom, hogy nem fogsz felszínes hévből dönteni. - Innentől kezdve pedig nem maradt több félszem vele szemben.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
- Fogalmazhatunk így is. - én még nem úgy tanultam, hogy számjegyekkel lehetett volna osztályozni bármit is, de igazat kell adjak neki, nálam jobb, ha nem erre játszik. Tényleg nem tudom még, hogy mi legyen a sorsa, bár, ha elbukik, akkor a farkasától mondhat búcsút, a többit pedig az ellenségeire bízom, biztos vagyok abban, hogy van neki olyanja is. Nézzek velük szembe az ajándéka nélkül, ha ostoba ahhoz, hogy megtartsa. Bár itt még MÉG nem tartunk. Egyelőre. Amikor munka felől érdeklődik kicsit feljebb szalad az egyik szemöldököm. Most komolyan itt akarna dolgozni? Mondjuk az én dolgomat csak megkönnyíti, annál inkább szem előtt lenne. És nem mellesleg a lámpát is helyre pofozta a Chopperen, szóval azt sem lehet állítani, hogy nem értene a motorokhoz. - Komolyan itt akarsz dolgozni? - nem teszek úgy, mintha ez lenne az évszázad meglepetése. Nem tudom még, hogy milyen oknál fogva pont itt akar lebzselni, de felőlem nincs akadálya a dolognak, amíg valamit nagyon el nem szar. Bár abban az esetben nem (csak) a munkája fogja bánni a dolgot. - Legyen. Holnap reggel kilenckor már kezdhetsz is. Kivéve, ha valami mással jobban el nem vagy foglalva... - mit tudom én, hogy mit sóztak épp a nyakába, de mivel a falka legutolsója, igazság szerint bármit el tudtam képzelni. Tulajdonképpen nekem mindegy is, hogy mikor kezd, elvégre nincs égető szükségem a kisegítésre, viszont nem is mondok rá nemet. - Nem tartok kiselőadást az üzlet menedzsmentről vagy mi a szarról. Bejössz, dolgozol, fizetést kapsz érte. Ennyi. Ha szarul dolgozol elküldelek, ha jól, több munkát adok. - nem majd, arról kezdek el szájalni, hogy miként bánunk az ügyfelekkel, meg a többi szarság. Lófaszt. Úgyis itt vagyok én vagy az a Ryder gyerek, egyedül amúgy se hagynám eleinte és nem azért, mert attól félnék, hogy kilopja a szemem - azt próbálná csak meg -, hanem mert eleve alkalmi munkára kérdezett. Jól teszi, hogy állja a tekintetem, nem is tudja mennyit zuhanna a szememben, ha nem tenné. Egy villám legyen büszke. És sohasem meghunyászkodó. Az olyanoknak nincs helye az enyéim között, a mi képességünk nem a visszavonulásról szól, hanem arról, hogy mindenki más előtt törjünk az élre. Ezek vagyunk mi, Villámok. - Azt jól tennéd. - a kezemben lévő csavarkulccsal felé mutatok, pontosabban a mellkasa felé bökök, de nem érek hozzá. - Egy Villám soha ne kérjen kegyelmet! - jegyzem meg mogorván az orrom alatt és egy pillanatra átsuhan bestiám fekete írisze a szemeimen. Mi nem kérünk kegyelmet, mi nem olyanok vagyunk! - Vállald a tetteid következményit emelt fővel. Mindig. - eddig sem a megalkuvása az, amiről megismertem, remélem eztán sem válik olyanná. Nem kell tökéletesnek lennie, én sem vagyok az, de az a minimum, hogy bármit is tegyen, utólag ne akarjon kígyó módjára kicsusszanni a felelősség alól. Tartson ki a választása mellett, gerinccel. - Nem, nem fogok. De ettől még ne hidd, hogy nem hozok meg egy döntést gyorsan. És ha meghoztam, akkor az végleges. - utólag egészen biztosan nem fogom meggondolni magam és végképp nem létezik, hogy segget csináljak a számból. Ő még talán nem tudja, de majd megtudja, amikor eljön az ideje. - Van más egyéb kérdésed is a munkán kívül? - pillantok rá megint, de csak futólag, miközben a helyére illesztek egy csavart.
Látom a finom meglepettséget, ami nem csoda az eddigiek után. Csakis magának köszönheti, nem kellett volna felém tolnia azt a ládát, hanem tényleg inkább fejbe kellett volna basznia vele. - A legkomolyabban - bólintottam teljesen őszintén. Nem gondoltam, hogy mellényúlhatok ezzel, hiába kóbor és ütöttem már meg a bokámat igencsak tisztességesen miattuk. Miatta nem fogom. - Ha semmit sem találnak ki nekem és a Kölyök is rendben, jövök - mondtam, mert bár érezhető volt a hangomon és az egész kisugárzásomon, hogy az előbbi "feltétel" kicsit sem volt ínyemre, attól még bárki beleszólhatott ebbe a kilences kezdésbe, de ezzel azt hiszem, ő is tisztában volt. A Kölyök meg Kölyök, annál se tudom megszabni, mikor sírjon fel kajáért, vagy bármi egyébért, legyen szó bármekkora egyedről. A kényes helyzetet tekintve úgyis csak az extrán sztahanovista mentorok fognak vele foglalkozni szerintem. Vagy akiknek kuriózum. - Ennek örülök - már a kiselőadás hiányának. Bármiben le merném fogadni, hogy nem engem, hanem saját magát nem akarta ezzel untatni, amivel én csak jól jártam. Tényleg nem emiatt kértem, amit. Egy kis nyugalom, egy kis egyensúly. Ennyi kell, semmi több. Furcsa de onnantól, hogy beszélt a tyúkszeméről, az elvárásairól, hogy realizáltam, micsoda hasonlóságot mutat a Teremtőmmel, könnyebb volt ráhangolódni, méghozzá sokkal. Ráérezni az elvárásra, megtalálni a középutat a büszkeség és a tiszteletadás között, hogy se meghunyászkodó, se bunkó ne legyek. Utóbbit aligha venné a lelkére, nem is elsősorban azt védtem. - Igenis - mondtam halvány szájrándulással, elszakítva tekintetemet a mellkasom felé mutató csavarkulcsról. Sose kérünk kegyelmet, nem létezik könnyebb út... Fáj, hogy ezeket eddig magamtól is tudtam, mégis ide jutottam. - Igenis - ismételtem, s habár ez üres bólogatásnak tűnhetett verbális úton kifejezve, attól még volt súlyuk. Felfogtam, megértettem, elraktároztam. - Tényleg sokat jelent neked a vérvonalunk. - Ez sem volt ismeretlen, csak Castor részéről nem vérvonalra terjedt ki ez a hozzáállás, hanem a falkára. - Tudom... mármint gondoltam - javítottam gyorsan, mert honnan tudhatnám, ha az előbb mondtam, hogy nem ismerem. Mégis kismilliószor közelebbinek éreztem, mint korábban. De attól még nem fogok zokogva a nyakába ugrani, hogy elmeséljem minden kis szarságomat, nem is érdekelné mondjuk, ez a másik oldala a dolognak. - Biztosan lesz még, de egyelőre nincs - mondtam, mert olyan kérdéseket még messze értelmetlennek találtam feszegetni, hogy honnan és mióta ismeri Apámat, milyen rokonságban is állnak... Az ismeretségre első alkalommal azt hiszem, rá is kérdeztem, az akkor kapott ködös válaszon túl pedig most sem kaonék többet, ebben teljesen biztos voltam. Ha hagyta, akkor még itt voltam egy darabig, s ha nem akadt kérdése, megjegyzése, úgy csendben dolgoztam még vagy fél-egy órán keresztül, teljesen belefeledkezve abba, amit csináltam. Szóval tartás nélkül én sem beszéltem, csendben bütyköltem csak, és amikor úgy éreztem, ideje mennem, mert épp elég ideje voltam távol, elköszöntem. Nem gondoltam, amikor ide jöttem, hogy ennyire besűrűsödnek majd a viszontlátások, ráadásul pont én leszek a kezdeményező fél és nem mertem azt sem biztosan kijelenteni, hogy ez teljesen jó ötlet volt. Csak bízhattam benne, hogy az utóbbi egy-két napban meghozott döntésem nem egy újabb és végleges katasztrófa felé visznek majd.
//Ha nincs más, akkor én nagyon-nagyon köszöntem a lehetőséget a játékot és a munkát is! Ö.Ö És hozni-vinni fogom a kisvillámot bemutatóra. :3 //
Komolyan úgy érzem magam, mint aki szülői értekezletre megy, akkor is, ha a pofavizit helytállóbb megállapítás lenne. Ennek ellenére nem strapálom magam azon, hogy puccba vágjam mindkettőnket. Odatelefonáltam, hogy tud-e most fogadni minket - mint egy kibaszott királyi audiencia! -, és ahogy rábólintott, már el is kezdtünk szedelődzködni. Annyira már nem aggódtam emiatt, mint amikor elmondtam neki, hogy mit műveltem, és rájöttem, hogy külsőségekben különbözünk. Manech azt mondta, nem érdekli a külső, nos, ezt azt hiszem itt volt az ideje bizonyítani. Vagy legalábbis hozzáállásban is igazolni. Oké, egy kicsit aggódtam, mert nem akarom, hogy ebből gáz legyen, bíztam benne, ha Castor életben hagyta, az azért neki is fog valamit jelenteni. Bár nálam se jelentett védelmet, hogy túléltem azt a baszott nagy esést. - Rokonhoz megyünk, vérvonalban rokon, a pontos helyét nem tudom - vallottam be a volán mögött ülve, mellettem az anyósülésen a Kölyökkel - nem árulta el, az tuti, hogy Castorhoz van jobban köze. - Ha az én nevemmel még mindig nem is, de a többiek közül néhányéval azért már tisztában volt. - Az biztos, hogy a Teremtőm ad a szavára, szóval nem árt nála jó pontokat szerezni. Az enyém az, hogy életben hagyott. - Karrier, tudom. - És hozzá járok bütykölgetni. Szóval annyira még én se vagyok reménytelen eset, de jobb mindenre felkészülni.
A műhelyhez érve leparkoltam - kocsival mégse kéne úgy begurulni, mint motorral -, pajzsomat teljesen leengedve jeleztem, hogy megérkeztünk. Most ugrik a majom a vízbe, meg a Kölyök a farkasbarlangba. Egyébként hiába tudtam meg a nevét Sarah-nak hála, továbbra sem vitt rá a lélek, hogy nevén nevezzem. Passz-piros, hogy miért, nem állt rá a szám, ennyi. Az övé se az én nevemre, szóval kvittek voltunk, ennyi idő után pedig megejteni egy rendes bemutatkozást amúgy béna és rettenetesen gáz lett volna. - Manech - léptem be és egy kurta biccentéssel üdvözöltem a hímet, energiáim nyugodtan és megfelelő tartással lengtek körbe. Nem tartottam tőle, de nem is rajongtam érte, viszont tagadhatatlan, hogy már volt, amit neki köszönhettem, ehhez mérten pedig kisebbre vettem a pofám vele szemben. - Ő itt a Kölyköm - böktem hüvelykujjammal a náci felé, mintha amúgy nem lenne tök egyértelmű. Ha valamit elkezdett piszkálni és tapizni, akkor energiáimmal csaptam nyakon a farkasát, hogy legyen szívesen figyelni. - Örökölte a vérvonalat és az első vadászatán egyedül ejtett zsákmányt. Tömören: részemről megvan minden: az öröklés, vagyis Villám, emellett az életben maradás legalapvetőbb ösztöne is munkál benne tisztességesen. A többi rajta állt, engem már ismert, mint a rossz pénzt, szerintem azt is meg fogja tudni, hogy a Kölyök se sokkal jobb, csak még nem volt ideje kifejlődni. Meg remélhetőleg azért pár baromságtól el fogom tudni tántorítani majd a jövőben. Remélhetőleg.
//Bocsi, hogy én szamár elöl. ._.//
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Tekintve, hogy előre jeleztem, meg akarom ismerni vérvonalam legújabb tagját, amikor Duncan felhív azzal, hogy most jönnének, rábólintok a dologra. Hozza csak, roppant kíváncsi vagyok arra, hogy ezúttal ki is részesedett abban a megtiszteltetésben, hogy a villámaim sorát gyarapítsa. Nincsenek előítéleteim azok alapján, amiket Duncan elmesélt róla, baromira leszarom, hogy éppen milyen fétise van vagy nincs. Számomra csak annyi a lényeg, hogy lássam, van helye a leszármazottaim sorában. Ha igen – ez a minimum elvárt szint -, akkor az egész auduencia találkozó zökkenőmentesen fog lezajlani, ha viszont méltatlan… azzal ráérünk akkor foglalkozni, ha valóban annak minősül a szememben. Mikor megérkeznek, kivételesen nem motort bütykölök – pontosabban nem egy két kerekűt -, hanem egy autó motorházteteje alá görnyedek és egy négykerekű motorját szerelem. A kezem koszos a motorolajtól, amit egy rongyba törlök, ahogy megérzem mindkettejük energiáit. Az én pajzsom a szokásos módon van fent, a vérvonalam sosem titkolom, a korom pedig négy évszázadot mutat meg belőlem. Az idősebb hímnek ez már nem újdonság. Éjfekete farkasom körbejárja a legfiatalabb bestiát, tartása tiszteletet parancsoló, a büszkeséget és az arroganciát pedig letagadhatatlanul ontja magából. - Duncan. – bólintok én is a köszöntésre, majd fekete tekintetem a kölyökre vándorol. Az ábrázatom olyan, mint bármikor máskor, leginkább komor és mogorva. - Gondolom nem szükséges még egyszer bemutatkoznom. Mi a neved? – szegezem neki a kisebbnek – a farkas korát tekintve, mert azt látom, hogy az ember szép szál méretű – a kérdést. Bármily meglepő, a városban előforduló leszármazottaim nevét tudom, itt az ideje, hogy az övét is felvéssem elmémbe, az meg már csak rajta múlik, hogy ott is marad-e vagy lekerül róla. - Ha jól sejtem, nagyjából felvilágosítottak arról, hogy ki vagyok. – még egyelőre a fiatalabb hímet veszem górcső alá és bár tudom, hogy az a felvilágosítás nem lehetett túl részletekbe menő, de, hogy őszinte legyek, ez kurvára nem érdekel. Nem kell tudnia, hogy kivel is áll szemben pontosan. - Hogy jössz ki a farkasoddal? – az első és legfontosabb, hogy megvan-e köztük a közös hangra való hajlam. Természetesen azt pontosan tudom, hogy a harmóniától még baromi messze állnak, de most nem is ez a lényeg. - Te elégedett vagy vele? – fordulok Duncanhez és bár nyilvánvalóan tudom, hogy jelen van az említett fél is, nem árt, ha megszokja, van, amikor a feje felett beszélnek róla. - Min vagytok már túl? – újabb kérdés az újdonsült papához és remélem, hogy nem kezdi el ecsetelni, hogy reggel mikor kelnek és ki mossa meg kinek a fogát. Azt akarom tudni, hogy farkasként mi az, amit már csináltak. Mivel egyelőre egy alig pár napos farkasról van szó, az elvárásaim nem olyan nagyon, de sokkalta nagyobbak, mintha mondjuk nőstény lenne és nem hím. A hímeknél a megugrandó mérce nálam sokkal magasabb. Ez van. - Próbálod már edzeni a vérvonalad adta képességed? – fordulok megint a kölyök felé. Nem várok nagy dolgokat, de azt hiszem egy villámnál minimum elvárható, hogy a leghétköznapibb rutinjait igyekezzen egyre gyorsabban véghez vinni. A legapróbb dolgok is számítanak.
Kezdőlap
//
^^ Ha nem írnál már esetleg, kérnél rá zárást? 
//
//
