Gondolom, azért telt bele ilyen sok időbe, hogy megtaláljam azt a helyet, amiről az álmomban beszélt még Mallory, mivel a kíváncsiság, és izgulás teljesen elvette az eszemet. Gondolkoztam rajta, hogy visszafordulok, hisz nincs itt semmi. De valami ott motoszkált bennem, hogy most aztán tényleg nem szabad visszafordulnom. Így hát erőt véve magamon kerestem meg a helyet, amit mondott, és… fogalmam sincs, mennyi idő múlva meg is találtam. A Szellemekre, még azt sem tudom, mennyi időt álltam ott, próbálva megőrizni a nyugodtságomat. Leah, Savannah, és még ő is. Mindegyikőjük halála elég kellemetlen érzés volt, hisz lehet, hogy olyannyira nem ismertem, de nem kívántam volna a halálukat. Nem vagyok olyan. Pláne nem a falkatársaimmal. Vagy az őrzőkkel. Manech-kel egyébként is lenne beszédem, hisz a Vörös Holdat követően kidőltem egy hétig, és nem sokkal azután, hogy felébredtem, már újra feküdtem le. Szóval hosszú ideig nem jelentkeztem, és azért nem tagadom, örülnék, ha megtarthatnám a munkám. Egek, most komolyan ez a legnagyobb gondom?! Rápillantok a telefonomra, megnézve az időt. Nemsoká záróra. Remélem, bent van. Azért kíváncsi vagyok, hogy pontosan miként is fogja lereagálni. Azért aranyos, hogy már egy ideje neki dolgozok, és aztán a minap kiderül, hogy ő is egyike a Vérvonalalapítóknak. Igazából fogalmam sincs, miként kéne efelől éreznem. Átvertnek? Egyáltalán nem. Megértem, hogy miért olyan fontos ez a titok a mi világunkban. Ha nem is érteném, Nagojut bőven belém verte volna. Már látótávolságomon belülre kerül a műhely, és még gyorsan rápillantok az órára. Olyan 2-3 perc, és zár Manech. Hacsak ma nem tette meg ezt korábban. Tök mindegy, akkor is felzargatom. A napomat már így is elbasztam, úgy-ahogy van. Beljebb is haladok a műhelybe, becsukom magam mögött az ajtót, aztán pedig már kutatok is Manech után. Odalépdelek hozzá, akárhol is van, és megszólalok. - Tudom, nem voltam itt egy jó ideig, majd meg is magyarázom, de előtte van valami fontosabb dolog. Szögezem le, semmiféle köszönés nélkül, vagy valami. - Ismered Malloryt ugye? Mallory Nash? Aztán körbenézek, hogy nincs-e itt senki. Zárórakor miért is lenne? Aztán újra megszólalok, miután megbizonyosodok róla, hogy egyedül vagyunk. - Nagojut. Nem sok kedvem van most a köntörfalazáshoz. És szerintem ezt a nevet hallva, neki sem túlzottan.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
A motor, amit a falhoz vágtam azon az éjszakán, gyakorlatilag menthetetlenül tört ripityára. Kiszedtem belőle, ami alkalmas lehet még alkatrésznek, a többi hulladékká vált. Nagojut temetése után kezdtem el rendbe hozni a műhelyt és felszámolni a károkat, erre az időre pedig bezártam teljesen. Amíg nem tudtam mozogni, minden olyan állapotban maradt, ahogy összezuhantunk itt a leszármazottam nőstényével. Minden egyes pillanatát gyűlöltem a fekvésnek, hiába tartott csak egy hétig. Ryder is eltűnt, de mint kiderült, nem egészen a szellemek világáig. Még bénultságom alatt érdeklődtem a saját leszármazottaim után, meg akarván tudni azt, hogy egyáltalán élnek-e és akkor már a nálam dolgozó farkasról is, tekintve, hogy feltűnt a hiánya, amikor nem jött be dolgozni. Húgom temetése óta nem szívesen vettem senki társaságát Yee-ét leszámítva. Az idő nagy részében vagy ide zárkóztam be vagy odakint az erdőben voltunk éjfekete Bestiámmal, csak az elmúlt néhány napban nyitottam ki ismételten. Sok meló nem akadt, most is az egyik saját motoromon dolgozom, amikor megérzem a hím farkas energiáit közeledni. Nem nézek fel, maradok a földön ülve és tovább bütykölök, csak akkor fordulok felé, amikor megszólal. Alkaromat lazán a térdemre helyezem és némasággal hallgatom szavait, meg nem szakítva őt. Mallory név említésekor résnyire szűkülnek szemhéjaim, amikor azonban ősi nevén nevezi őt, egy szívdobbanásnyi idő sem telik el, hogy talpra állva álljak meg előtte, karba font kezekkel a mellkasom előtt, kisterpeszben. Rezzenéstelenül nézek a tekintetébe, foglyul ejtve azt. Sosem barátságos képem még mogorvábbá válik, pajzsom pedig, amely négyszáz év energiáit engedte eddig láttatni, hirtelen száz évet dob a meglévőekre. Ha tud rólunk és így indítja a szavait, akkor feltételezem, azt is tudja már, hogy most kivel is áll szemben. Jeges, sosem nyugvó energiáim vibrálva lengnek körül engem és most már őt is. - Miért kérdezel olyat, amire már tudod a választ? – mordulok a legkevésbé sem bizalomkeltőn. Nem kedvelem a szarakodást, sem a puhatolózó felvezetést. - Mit akarsz Ryder? – újabb morgással kísért kérdést szegezek neki. - Nagyon ajánlom, hogy jó okod legyen arra, amiért ezt kérdezted Tőlem. – az utolsó szót szándékosan nyomom meg.
A kérdése teljesen jogos. Igazából én sem értem, minek kérdeztem meg ezt tőle. Gondolom, csak valahogyan be akartam vezetni az egészet. Tudhatnám már, hogy Manech amúgy sem az a fajta, akivel bájcsevegni lehet. Sosem volt gondom ezzel. Néha nekem is sokkal könnyebb, mikor csak egyenesen meg kell mondanom valamit. Lehet, hogy félnem kellene tőle, teljesen jogos is lenne, és marhára nem is lenne alaptalan, de jelenleg úgy érzem, biztonságban vagyok. Ismétlem: Jelenleg. Azért kicsit más fényt vet az egész helyzetre az, hogy már tudom, kivel állok szemben. Mármint… komolyan kivel állok. Emlékszem, mire volt képes Nagojut, ami túlmutatott a vérvonalunk képességein. Vajon a Villámok Atyja mire lehet képes? Bár… lehet jobban járnék, ha nem tudnám meg. Így is, most már tudom, hogy túlzottan nem lenne jó dolog felhúzni őt. Bár, ezt a Darrenes eset óta már jól tudom, de a mostanság megszerzett tudás csak még inkább alátámasztja. - Jó okom van rá. Biztosítom felőle, majd mielőtt elfogyna a türelme, már folytatom is. - Azt mondta, köszöni a nyílvesszőt és az íjat, de szebb ajándék úgy, ha van, ki forgassa őket. Idézem… Remélem, pontosan Mallory szavait. Amint felébredtem, már kerestem is egy papírt, és jegyzeteltem le, amennyire emlékeztem rá. De már folytatom is a beszédet. - Azt akarja, hogy amilyen gyorsan csak tudod, szólj a többieknek, hogy a Szellemek nem kérnek a társaságából, és hogy a visszatéréséhez szüksége van a ti segítségetekre. Ami őket illeti, ennyit mondott csak el. - Az álmomban jelent meg tegnap, és akkor mondta el mindezt. Nem hittem neki. Amíg meg nem láttam a sírját.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Azt, hogy mennyire volt jó vagy sem azaz ok, majd én eldöntöm, amint ki is nyögi és melegen ajánlom, hogy minél gyorsabban tegye meg, mert a türelmem igencsak véges. Nem veszem jó néven, hogy az engedélyem nélkül tudja ki vagyok, azt meg még kevésbé, hogy volt képe elém is állni ezzel a tudással. Amíg várok arra, hogy végre elmondja, mégis mi a fészkes fenét is akar ezzel a húzásával, nyughatatlan energiáim egyre szorosabban fonják körbe őt és magamat is. Nem adom jelét annak, hogy egyszerre lep meg és dühít, amiért olyasmiről tud, amiről kurvára nem kellene neki. A nyílvessző valóban az én ajándékom volt az útra, az íj pedig a húgomé, ezekről azonban csak mi tudhatunk és ebbe a kontextusba ez a hím rohadtul nem fér bele. Ez az egész azonban nagyjából semmi ahhoz képest, ami következik. Szarom le, amit a hírnökről mondanak. Egy sem volna képes a véreim közül arra a gyorsaságra, amivel Ryder torka után nyúlok és hacsak valami úton módon ki nem került, akkor ugyanezen sebességgel mozdulok, hogy a szemközti falhoz préseljem, lendülettel és erővel, csontját azonban nem célom törni. Egyelőre. Nyolc évszázad fagyos energia förgetegét szabadítom rá. Nem díjazom, ha valaki ilyesmivel akar megetetni és még, ha igaz is, amit mondott – ő igaznak véli, ez kétségtelen, mert hazugság bűze nem facsarja az orromat –, azért a dolog nem így fog kinézni, hogy csakúgy ugráltathat engem, A Jégvihart egy akármilyen farkas. Ha Nagojut is küldte, nyilván okkal és neki számolnia kellett azzal, nem én vagyok a legtürelmesebb vagy a leghiggadtabb. - Szóval erről álmodsz, mi?! – mordulok újra és eszemben sincs elengedni, a falhoz nyomva tartom, ujjaim pedig még mindig a torka köré fonódnak. - És utána idejössz, hogy utasítgasd A Jégvihart?!! – ezen a ponton rántok rajta egyet, hogy oldalirányban vágjam bele az egyik munkaasztalba. Energiáimmal továbbra is a föld felé szegezem és egy szempillantás sem telik bele, hogy megálljak fölötte. Remélem eszébe sem jut felkelni. - Mit csináltál a sírjánál? Honnan tudtad, hogy hol van? Halljak mindent erről az álomról, de úgy vigyázz, ha lepkét fingó egyszarvúak kerekednek ki belőle, megtudod, hogy miért úgy neveznek, ahogyan. – nem vetem el az 'üzenet a túlvilágról' dolgot, de egyelőre nem szopok be elsőre mindent.
Legjobb helyre küldtél, Nagojut. Komolyan, nyugodtabb természetű személyhez nem bírtál volna? Már akkor sejthettem volna, hogy nem fogja díjazni ezt az egészet, mikor oly’ hirtelen pattant fel a helyéről. De semmi gond. A beszélőkém jó. Bár kétlem, hogy ebből a helyzetből ki tudnám beszélni magam olyan könnyedén. Mondjuk valamilyen szinten meg is értem, miért ide küldött. De túlbecsülte a képességeimet. Ezt nem lehet jól bevezetni. Nem véletlenül küldött pont hozzá, akinél gyorsabb nem létezik ezen a földön. Szép kis beszélgetésnek nézünk elébe, ezt az elején meg tudtam volna mondani. Arra viszont bevallom, tényleg nem számítottam, hogy ennyire túl fogja pörögni az egészet. Arcomról, és energiáimról is érezheti, hogy teljesen nyugodt vagyok. Sokszor néztem már szembe a halállal, és ha pont most jönne el az időm… Akkor ez van. De kétlem, hogy megölne. De ki tudja, lehet legszívesebben már most néhány csontomat eltörné. Kérdésére egyetlen izmom sem rendül meg az arcomon, mikor viszont, mintha súlyom sem lenne hajít el az egyik asztal felé, akkor azért kicsit meglepődök. De ideges nem leszek. Na jó, valami velem sem stimmel… Ettől legalább egy kicsit pipának kéne érezzem magam… Akárhogy is, a földön maradok. Nem hiszem, hogy tanácsos lenne felállnom. De azért úgy helyezkedek, hogy lássam a hímet. - Nem utasítgatlak. Üzenetet adok át. Mondom neki egyszerűen, érthetően. A megkérdőjelezése pedig teljesen logikus, de ezt meg lehetett volna erőfitogtatás nélkül is oldani. - Hogy mit csináltam? Álltam vagy húsz percig a közelében, aztán eljöttem. És hogy honnan tudtam? Onnan, hogy Nagojut mondta el. Nem hiszem, hogy rajtatok kívül tudott volna bárki más is arról a helyről. Meg őszintén… Honnan tudtam volna azt is, hogy te az vagy az, aki, ha nem ő mondja el? Vágom vissza neki a kérdéseket. Elég lesz vajon jobb belátásra bírni? Őszintén? Nem vagyok benne olyan biztos. - Nem tudok mit mondani róla azon kívül, amit már elmondtam. Az evidens, hogy meghalt. És úgy néz ki, csak velem tud kommunikálni, senki mással. És tudja, hogy nekem is szándékom visszahozni őt. Nélkületek soha nem érnek véget a Vörös Holdak.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Azt, ha valakinek van vér a pucájában és mersze kiállni, akkor is, ha tudja, eleve esélytelen abban, amivel – és azzal akivel – szemben áll, általában tisztelem. A hülyeséget azonban megvetem és nagyon vékony határon táncol a hím. Továbbra sem eresztem energiáim nyolc évszázados súlya alól, érezze csak a Jégvihar förgetegét önmagán és ahhoz mérten érje fel ésszel, hogy mit akar válaszolni, ám ez úgy tűnik, nem teljesen sikerül neki. - A kérdéseket én teszem fel, Ryder és te válaszolsz. Ha eddig nem tűnt volna fel. – mordulunk Bestiánkkal együtt. Mondom, a bátorságot értékelem, az ostobaságot viszont nagyon nem. Nem viccelődtem és kicsit sincs ínyemre az, amit művel. - Máris sikerült többet mondanod, úgy tűnik mégiscsak megy ez neked. Mikor álmodtál? Miért nem jöttél előbb? Hogyan jelent meg álmodban? Mit mondott még? Miért csak veled tud kommunikálni? Hol van most, ha nem a Szellemek közt? Mikor szól hozzád újra? Csak álmodban tudsz vele beszélni? Beszélni akarok vele most, ha tényleg képesek vagytok egymással kommunikálni! – egy szusszra mondom el a kérdéseimet és nem kérek a végén. Tekintve – már ha egyáltalán feltételezem, hogy minden úgy van, ahogyan az állítja és hiszi a hím –, hogy semmivel sem tudok többet, mint amit eddig elmondott, abból dolgozom, amit most kapok. Húgom, ha tényleg szót tudsz váltani az utódoddal, ha tényleg te küldted őt hozzám, akkor gyere, hallgatlak téged.
Vannak helyzetek, mikor nekem is nagy a pofám, és visszaszólok mindenre, de ez most nem olyan helyzet. Szimplán csak azért, mert levegőt alig tudok kapni, ahogy az energiáit rám zúdítja. Ha ő lenne az első Vérvonalalapító, aki ezt csinálja velem, valószínűleg bezárkóznék jó hosszú időre a lakásomba, hogy feldolgozzam. De már Nagojut eljátszotta ezt velem, jó néhány évtizeddel korábban. Azt túléltem. Ezt is túl fogom… Remélhetőleg. A kérdésekkel csak úgy bombáz, én pedig próbálom megjegyezni, mire is kell válaszoljak. A végén viszont nyelek egyet. Ha most itt vagy, Nagojut, verd le mondjuk azt a szerszámosládát. Igen, azt ott! - Tegnap, ma, attól függ, honnan nézzük. Amint felébredtem, mentem keresni a sírt, hogy nem csak beképzeltem magamnak mindet. Aztán, miután feldolgoztam, jöttem is ide. Teljes, emberi alakjában jelent meg egyébként, mintha mi sem történt volna. És nem tudom… Talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy a két lét határán. Itt is, ott is. Sóhajtok egyet, aztán folytatom. - Egyikünk sem tudja, miért csak velem tud kommunikálni. Próbált mindenkivel, de ahogy ő mondta: „úgy tűnt, csak én bizonyultam elég fogékonynak rá”. Francba, kicsit begyakorolhattam volna ezt a szöveget, mielőtt idejövök. Azt sem tudom, hogy fejezzem ki magam. - Lényegében szellemként van jelem a mi világunkban. Úgy tűnik, egy olyan szellemként, aki konkrét kapcsolatot csak velem tud létesíteni. Nem tudom, miért. Talán, mert utódjaként akart választani, és jobb hírvivője nem lehetett volna nálam. Gondolom legalábbis ezt gondolták a Szellemek. Hogy mikor szól újra hozzám? Fogalmam sincs. De nem lennék meglepve, ha most is itt lenne. Túrok bele a hajamba, próbálva kitalálni valamit, mit is kezdjek ezzel a szituációval. - Valószínűleg, amint lehetséges. Ő sem akarja, hogy holtan végezzem. Fogalmam sincs, miként működi ez a szellem… lét. Úgy vettem ki a szavaiból, hogy képes valamilyen szinten hatni erre a világra. Gondolom, megoldható lenne, hogy beszéljetek. Nem tudom. Túl sok a kérdés bennem is, elhiheted.
Teher alatt nő a pálma. Ami nem öl meg, az megerősít. - És még sorolhatnám a közhelyeket jelen helyzetére utódomnak, ami pedig Tipvigutot illeti... világ életében értett hozzá, hogy mindenféle hatásvadász sallang nélkül kreálja drámaivá az adott helyzetet hirtelen természetével. Védőszellemi kötelékbe nem kényszeríteném magam, nem ez feladatom ideát, sőt... nincs is itt keresni valóm a szellemek szerint, s az egyetlen, kivel szót váltanék, éves álmát alussza pofátlanul, szóval esélytelen a folyamatos kommunikáció a kölyökkel. A megszállós témától meg akképpen ódzkodok, mint tulajdon képességem legjavának használatától tettem Denaali felbukkanása előtt nyolc évszázadon át.
Azt azért mégsem hagyhatom, hogy (úgy fest) egyetlen lehetőségem csúf eredménytelenséggel zárja a küldetést, mibe én rángattam, én aggattam kéretlenül is nyakába. Ám mivel sosem "élveztem" a szellemlétet annak előtte és senki nem mondta el, mégis pontosan hogyan működik az egész, saját kreativitásomra hagyatkozva próbáltam elébb Ryderrel kapcsolatba lépni - hasztalanul - majd végül már filmes klisékre fanyalodva engedni szabadon szaladni túlvilági energiáimat, hogy az éles neonfény is beleremegett, kihagyva pár másodpercig újra és újra. Szinte már figyelmeztetően rázkódik meg a támaszára állított, oly kedves motor, mintha semmi lenne feldöntenem - pedig érzem, azzal nem bírnék - s körötte a széthagyott szerszámok, csavarok szerte gurulnak egy láthatatlan lábnyomnak hála, mi közéjük gázol szemtelen daccal.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Nem, valóban nem a türelmemről vagyok híres, sosem voltam és már erősen kétlem, hogy valaha is lennék. Ez az eset azonban a maga egyszerűségében is túl megy egy bizonyos határon és ez alatt nem azt értem, hogy földhöz vágtam egy hímet. Olyasmit próbál beadni, hihetővé tenni, ami mondjuk úgy, hogy még az én érzéketlenségemet is érzékenyen érinti. Nagojut a húgom volt, egy közülünk, része a körnek, a miénknek, több, mint nyolc évszázad fűz vele össze mindannyiunkat. Együtt váltunk emberekből farkasokká, ugyanazon a napon, együtt voltunk kölykök és együtt ismertük meg képességeink különbözőségét az évszázadok alatt. Együtt álltunk ki Alignak ellen, együtt taszítottuk őt a mélybe. Mind viseljük a kört a lapockánkon, ami összeköt minket évszázadok óta. És Nagojut most halott. Hiába voltam én is már az – és itt vagyok – ez az egész nem fél kézzel elintézhető egyszerű kis semmiség. Nagojut meghalt. Eltemettük. És ezért senki ne merészeljen elém állni azzal, hogy itt van, hogy valóban nem ment el, hogy van még esély arra, visszajöjjön és ne évszázadok múltán, hanem most. Nem fogadom jól, amit Ryder mond vagy mondani akar, de minden szavára figyelek, el nem szalasztva egyetlen hangot sem és ha kell, szó szerint préselem ki belőle az utolsó csepp információt is. - Több fűzi hozzánk, mint hozzád, mégis te vagy rá fogékony... – félig talán kérdezem, félig kijelentem és a hanglejtésemben ott van, nem tetszik ez az egész, rohadtul nem. Ő, mint jobb hírvivő??! Jobb, mint akármelyik vértestvére, Atyja Fivérének vérei??! Sötét íriszeimet farkasom teljesen fekete szemgolyója váltja fel. Elönt a düh és még ha agyam egy zugában tudom, erről talán mégsem Ryder tehet, nem fékezem meg indulataim örvényét. És ekkor valami változik. Előbb a lámpa fénye tükröződik másképpen a hím arcán, éppen elég feltűnően ahhoz, hogy tekintetem felfelé fordítsam, majd a motorom rázkódik meg ok nélkül és a szerszámok, csavarok gurulnak szét. Olyan hirtelen marom fel a hímet a földről, ahogy senki más nem képes rá, csak én. Talpra állítom ezáltal, kezemet azonban nem veszem le róla, tekintetem pedig továbbra is a műhelyt kutatja lázasan, ahogyan energiáim is végig pásztázzák azt újra és újra, de nincs több furcsaság, nincs több jel. Nincs semmi más. - Nagojut, beszélnünk kell! – azon a nyelven szólalok meg, amit az utód nem érthet, amin csak mi értjük meg egymást, amelyet anyanyelvként kaptunk a szánkba oktalan gyermekekként. - Ha képes vagy rá, tedd meg. – elvileg Ryderrel tud kommunikálni és ha ez igaz, akkor legyen ő a szócső, nem érdekel, de ne egy elcseszett Poltergeist film jelenetét elevenítsük már meg!
Na jó, azt már most meg tudom mondani, hogy marha tanácstalan már nagyon régen voltam. Azt hittem, valamivel egyszerűbben fog menni ez az egész. Én kis naiv. Bár mondjuk szólhatott volna Nagojut is, hogy Tipvigut még Manechnél is ingerlékenyebb. De nem fogom ezért hibáztatni. Az is közrejátszott abban, hogy ilyen könnyen felkapta a vizet, hogy rosszul vezettem be a dolgokat. Akárhogy is… jelenleg nem igazán tudom, mit kellene mondanom. Elhiszem, hogy válaszokat vár, de tőlem ezeket nem kaphatja meg, és az pedig, hogy Mallory mennyire tud hatni erre a világra, azt nem tudhatom. - Elhiheted, nem egy túl hálás dolog ez. Bár, egyelőre még könnyen is megúsztam, egy csontom sem tört még el. Ha mondjuk másik testvéréhez küldött volna Mallory… lehet még rosszabban jártam volna. Ki tudja… Mondjuk a Legerősebbhez. Már ha itt van a városban egyáltalán. Azt pedig nem hiszem, hogy akinek ez a neve, az lenne egyben a legszelídebb is… Megint rossz szavakat használtam látszólag, és erről Manech szemei színének megváltozása is jelzi. De mielőtt bármit is tehetne, úgy tűnik, a védőangyalom közbe is lép. Mármint, amennyire képes rá. Elviszem tekintetem a hímről, és a furán viselkedő tárgyak felé fordítom. Épp fordulnék vissza felé, de már szinte állok is. Már megint?! Inkább csendben maradok viszont. Eleget hergeltem már látszólag, és… az én szándékomban is áll, hogy ezt ne folytassam. Mikor elkezd beszélni, nem tudom megmondani, miről beszél. Valószínűleg az anyanyelvükön szól Nagojuthoz. Hallottam már őt is így beszélni, bár legtöbbször inkább maradtunk az angolnál. Fogalmam sincs tehát, a hím miről beszél. De gondolom ő is valami olyasmit mondott, amit én fogok most. - Nem tudom, képes vagy-e rá, hogy… egek, el sem hiszem, hogy ezt kimondom… megszállj valamennyi ideig, akkor tedd csak meg nyugodtan. Különben sehova nem fogunk haladni. Azt már sikerült bizonyítania, hogy jelen van, és miért is ne lenne? Biztos aranyos látvány lehet ez az egész… De más ötletet is szívesen elfogadok a megszálláson kívül. Már ha tényleg egyáltalán képes-e rá. A filmekből kiindulva gondolom csak, hogy talán meg tudja csinálni. De, ha ez az egyetlen mód, hát legyen. Nem fogok belehalni… Ugye?
Ryder szavai testetlen energiaként is elevenembe marnak, s némi dühöt ébresztenek bennem, hiába értem meg a kétkedő másik felet is. Ha csak feleennyire lennék bizonytalan az egész szellemlét kapcsán és nem lenne újdonság eme létforma számomra, lehet, még le is állnék erkölcsi vitát folytatni szeretett, szilaj természetű bátyámmal, ám ennek nem itt és nem most van helye, de biztos lehet benne, meg lesz még a böjtje a dolognak. Csak jussunk el odáig, a szellemekre, szerintem még élvezni is fogja valahol az idióta kőkobakú...!
Idegen az egész érzés. Hatalmas a test, nem szoktam ekkorához, s fájóak az ütközés okozta sebek még, hiába gyorsulnak rettentő gyorsan. Leginkább viszont bátyám energiáinak kavargása az, mi szokatlanul nyomja mellkasom, szinte megfojt. Ismeretlen ez az egész, hisz egy napon születtek farkasaink, sosem voltak korban különbözőek, hát elnyomni sem voltunk képesek egymást, legfeljebb ideig-óráig kerekedhettünk felül testvéreinken. Erre most... - Ha annyira beszélgetni akarsz, Testvér, tegyél egy szívességet és ne fojtsd meg az egyetlent, akin keresztül ezt megtehetjük! - Ismerős és mégis bizarrul idegen a hangom, hisz Ryderé az. Az ősi nyelven szólok, mit ő sosem beszélt ily folyékonyan, legfeljebb egy-két kifejezés, megnevezés ragadt rá, míg társaságomban időzött. - Fogalmam sincs, mennyi időm van és miért pont csak a kölyökkel sikerült kapcsolatba lépnem, de megbízok benne és szeretném, ha ti is ekképpen tennétek. Nem fog elárulni benneteket, mert pontosan tudja, mivel járna ez, mekkorát csalódnék benne. Az inkognitótok végett sérült egótokkal meg ráérünk akkor foglalkozni, ha valahogy vissza hoztatok, de Tipi... bíznotok kell bennem és ez által benne is, mert nélkületek nem fog sikerülni.
// Mesélői egyeztetést követően a megszállás ideje 2 reag, ebből egyet el is lőttem, a lényeg, hogy nem kell írj most Tipi után Ryder, majd csak ha "elhagytalak". //
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Csupán a tekintetem villan a hímre, szavakkal már nem reagálok rá. A húgomhoz szólok, vele van beszélnivalóm, már amennyiben ez egyáltalán lehetséges lesz. Bár, ha a leszármazottjával képes kommunikálni, akkor feltételezem, hogy valamilyen módon megejthetjük a dolgot. Nagojutot szólítom hát és mikor Ryder is hozzáteszi a magáét, újra felé nézek. Fő biccentéssel értékelem önfeláldozását, a megszállás egészen biztosan nem lesz kéjutazás a számára, de fontosabb az, hogy az ősével beszélhessek. Lehet, hogy nem könnyen veszi be a gyomrom ezt az egészet és másik Testvérünk finomabban kezelte volna a dolgot, de ha engem meggyőz, én is képes leszek a többieket. - Nem terveztem. – mordulok, de ezzel együtt feljebb húzom a pajzsomat, hogy tomboló energiáim ne sújtsák tovább Ryder testét. - Szóval igaz. Tényleg visszajöhetsz. – érzékelem, hogy nem mindennapi az, aminek részese vagyok, hiába éltünk meg annyi évszázadot, hiába tudjuk pontosan, hogy lehetséges az élet számunkra újra a halál után. Én meg is tapasztaltam. Csakhogy az nem éppen így működött, mint ez most. - A sérült inkognitóm érdekel most a legkevésbé Nagojut. Hogyan tudunk visszahozni? Mit kell hozzá megtegyünk? Mit mondjak a Testvéreinknek? Atyám küld vissza? Mikor? – ha rövid az időnk, hát annyi kérdést teszek fel, amennyit csak tudok. - Jó, a leszármazottad miatt ne aggódj, kiállok majd érte és a szava mellett. Ígérem. – nem szokásom ígérgetni és jótékonykodni meg még kevésbé. Most azonban megteszem, mert ez az a pont, amikor kell, amikor szükség van rá.
Valami hasonló eszmefuttatást követően lyukadtam ki Tipinél én magam is, mikor a hírvivő személye kapcsán döntöttem. Persze, mellette szólt még nyughatatlansága, gyorsasága is, és azon mezei tény, hogy Ryder munkaadója. - Mondhatni, keresve sem találtam volna jobb személyt a dologra. Öröm az ürömben "idefent" az ilyesmi. Ahogy az energiák már nem nyomják kölcsönvett testem mellkasát, megkönnyebbültnek tetsző sóhajt hallatok. Fájdalmasan nyomorult érzés gyengébbnek lenni a megszokottnál és ezzel nem Rydert húzom le, egyszerűen csak... tény. Szavaira fanyar, őszintétlen mosolyra húzódnak az idegen ajkak. - Úgy tűnik... - Átok ez számomra, de áldás tizenhármunknak. Megtehetném, hogy nem foglalkozom vele, de bármennyire is voltam önző a múltban, bármennyire ragaszkodtam a magam hűségéhez, attól a többség javát helyeztem mindig is előtérbe. Most sincsen ez másként, s ha a Nagy Szellemek úgy látják, odaát több hasznomat veszik, hát megyek. Mielőbb, igaz, ez nem csupán rajtam múlik. Ezért szólok hát most hozzád, s általad a többiekhez Testvérem. - Akképp, ahogy titeket is visszahoztak a halál után. Szükségem lesz egy erős testre, de ezen a területen jelenleg nincs olyan, ki alkalmas lenne rá. Amint meglelem Őt, tudatni fogom veletek. Addig is szólj Yee-nek és Surának a tetoválásunk kapcsán, ők biztosan tudják a módját, miként tartósítható az, mit én viseltem, míg szükség nem lesz rá. - Hangozzék ez bármily morbidul is, szükség törvényt bont alapon elnézem nekik a sírbolygatást, hisz nem én nyugszom ott, csupán egyik testem a sokból... - Illetve meg kellene győzni az őrzők vezetőségét a rituálé elvégzéséről. Sangilakot és Annakpokot javasolnám, de... - A Szabad mindenen átgázoló makacs öntudata vagy a Legerősebb ereje meg kell, hogy törje a legkonokabb vezetőt is. Bármennyire partnerként igyekeztem rájuk tekinteni, ez nem olyan ügy, amiben kevesebbel beérem a rábólintásnál és választási lehetőséget hagyok nekik. Az ő érdekük is a dolog valahol. - ... a többiekre is szükségem lesz majd a jövőben. - Zárom soraimat, felajánlására pedig akaratlanul is szelíd, gyermeteg mosoly terül el képemen. Vagyis Ryderén. Áh, totál ijesztő ez az egész! Még jó, hogy nincs tükör köröttünk, belezavarodnék amolyan szűzleányosan, az meg csak cikibbé tenné az egészet. - Köszönöm Testvérem! - Mondanék még más is, többet, de érzem, fogy erőm, elszakít a túlvilág az élőkétől, elhagyom a leszármazott testét hát, mielőtt ájultan esne össze, hagyva annyi energiát benne, hogy talpon maradhasson a Jégvihar előtt.
// Köszöntem szépen nektek a gyors reagálást, amint érdemi előrehaladás lesz az élők részéről, jelentkezem megint! <3 //
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Csendben hallgatom Ryder testében lévő Testvéremet, figyelve szavaira és meg nem szakítva őt. Kevés az időnk, ostobaság volna a saját hangomat hallatni, amikor az övé most jóval fontosabb. - Gondom lesz mindenre, beszélek velük. – úgy, ahogy kérte. Bólintással toldom meg szavaimat, röviden fogalmazva, hogyha bármi van még, amit el akar mondani, akkor legyen rá lehetősége. - Rendben. – ismételten tudomásul veszem a szavait, köszönetét pedig újabb biccentéssel fogadom. Szóra nyílnának ajkaim, azonban valami történik. Hirtelen ragadom meg a hím vállait, talán így próbálva marasztani Húgom szellemét, sikertelenül. - Nagojut! – szólók, szólnék utána, de hiába. Ha Ryder testét túlságosan is megviselte a megszállás és elhagyná eszmélete, illetve ereje, hát megtartom és vállamra vetem a hímet. Hátraviszem az irodába, van ott egy kanapé, arra helyezem. Itt biztonságban lesz, amíg magához tér, ezt azonban nem várom meg. Előhalászom a zsebemből a telefonomat és Yee számát hívom először. Mindegy, hogy felveszi-e vagy csak a hangposta kapcsol be. Kifordulok az irodából, felkapom a bőrdzsekim kifelé menet, de csak azt. Én magam gyorsabb vagyok, mint a motorom vagy az autóm, a saját lábaimon akarok menni. - Yee, azonnal beszélnünk kell, pár perc múlva nálad leszek. Nagojutról van szó. Ha sikerült a nőstényt elérnem, akkor még elköszönök, mielőtt kilépnék a műhelyből és a Jégvihar gyorsaságával útra nem kelnék. A sötétben mozgom, de az emberi szem és agy nem képes követni a sebességem, így tudom, hogy észrevétlen tudok eljutni Yee házához.
//köszönöm a játékot én is, később még találkozunk ^^//
Mit ne mondjak, nem fog a kedvenc időtöltésemmé válni ez, ha még a többi Elsővel is találkoznom kéne. Elég egyelőre tudnom kettejükről, Tipvigutról és Nagojutról. Utóbbi egyébként is megnehezíti most kicsit az életemet. Bár… ez a legkevesebb, mert ő neki… hát, ő nem is igazán él már… Én viszont nem akarok hasonló sorsa jutni még a végén, így biztos ami biztos, kimondom az első dolgot, ami eszembe jut, és a filmekben is bevált. Megszállás. Nem tudom, hogy érzékelni fogok-e belőle bármit is, vagy csak hirtelen már Kubában vagyok. Majd kiderül. Nem is
Aztán hirtelen képszakadás, és már csak annyit érzek, hogy majd’ összeesek. Ahhoz tudnám ezt az érzést hasonlítani, mikor valaki úgy lerészegedik, hogy a lábán sem bír megállni. Bár most rendesen józan az eszem. És azt is felismertem, hogy nem ugyanabban a helyzetben voltunk Manech-kel, mint a képszakadás előtt. Remélhetőleg sikerült beszélniük, bár nem igazán érzékeltem. De ez a hirtelen elszédülés erre engedett következtetni. Vagyis… sejteni tudom csak, hogy emiatt történt meg. Eszméletemnél vagyok teljesen, csak érzem, hogy fizikailag vagyok kicsit megbénulva. De csak egy kis pihenés kell. Összeesni sem esek, mert Manech összeszed, ott pedig letesz egy kanapéra. Figyelem, ahogy elmegy ezt követően a Vérvonal feje, én pedig csak hátradöntöm a fejemet, lehunyom a szemeimet, és pihenek inkább. Ez a legtöbb, amit most tenni tudok. Egek, ez az elmúlt néhány nap rendesen kikészített… Először felébredek a komából, azt követő első éjszakán megjelenik Mallory az álmomban, rákövetkező nap pedig egy másik vérvonalalapító, Tipvigut nyom szét az energiáival majdnem úgy, mint egy csótányt szokás. Na jó, ez túlzás, de hasonló lehet.
Kivételesen nem egy kétkerekű, hanem egy hószán meghibásodott motorját bütykölöm. Mindkét kezem feketéllik a motorolajtól, a rongy, aminek a sarkát a farzsebembe gyömöszöltem, jobb napokat is látott már, mocskos, ahogyan a mancsaim. Rydert ma hamarabb hazaküldtem, péntek van, menjen szórakozni, vagy legyen ahol akar, a lényeg az volt, hogy hagyjon magamra. Nincs különösebb oka, egyszerűen csak kimerült a mai napra adagolható szociális érzékem és nincs kedvem senki képéhez a magamén kívül. Castor reggel küldött egy rövid, de annál velősebb üzenetet – kifejezetten kedvelem, hogy ő se ereszti bő lére a kommunikációt –, hogy megérkezett oda, ahová küldtem első körben. Miatta nem aggódom – mondjuk más miatt se szokásom – hajlok arra, hogy tudjam, jobb döntésre nem juthattam volna mással, legalábbis abban a tekintetben, amire elkezdtem felkészíteni. A lejátszóból zene szól, a hatvanas éveket idéző punk-rock, engem pedig fagyos energiáim lengnek körbe, vadul cikázva és a szokott négy évszázadot megmutatva a valódi koromból. Épp a kezemet törlöm a rongyba és nyúlok egy újabb alkatrészért, amikor ismerős energiákra – vagy szagra, ha a pajzsa fent van – leszek figyelmes. A kint szállingózó 0 fok ellenére a műhely garázsajtaja teljes magasságában nyitva. A hideg nem zavar egy cseppet sem, mi több, most kifejezetten jól is esik. Nem kell felnézzek, hogy tudjam ki közeledik, nem is teszem. - Hiányzott a képem, vagy apád után jöttél érdeklődni? – megmondtam Castornak, hogy ne avasson be senkit, akit nem muszáj, de nem fogom hülyének nézni a saját véremet, ha van egy csepp esze, akkor összerakhatta a mozaik részleteit és, ahogy megismertem, hajlok arra, hogy ez már megtörtént. Mert azt kétlem, hogy most csakúgy jött volna, szerelgetni, időt tölteni vagy valami ehhez hasonló okból kifolyólag. - Ha már úgyis ott vagy, azt a 18as csavarkulcsot add ide. – mutatok mögé az asztalon heverő szerszámra és a kezem is nyújtom érte, ekkor nézve fel az érkezőre.
Ha akartam volna se kérdőjelezem meg a falka elé tárt mesét. Egy Omega kétkedése több mint nevetséges és visszhang nélküli, úgyhogy tettem, amihez az utóbbi egy hónapban nagyon jól értettem: gúnyos-keserű grimaszra rándítottam a képem és elballagtam. Sem ebben, sem a gyászban nem osztoztam. Rosszul voltam még a gondolattól is, hogy én őt gyászoljam, előbb csókolna nekem talpat a Jégvihar. Kezdem úgy érezni, hogy valami elcseszett módon vagyok rosszul összekódolva a VT-kkel, előbb Bognár, most ez, a különbség annyi, hogy utóbbi feljebb tessékelődött. De nézzük a jó oldalát, ismét kebelbarátom lett a "lószarban sem lehet megbízi" világszemlélet. Jobb nekem, jobb mindenki másnak is. Felejtsük el egymást, engem meg a ranglétra alján. A világ összes kincséért vagy rangjáért se vallottam volna be, hogy cefetül vagyok, blazírt pofa és megszokott morgolódás mögé zsúfolódott minden, a bevett formula szerint. Csak az a szuka ne kerüljön a szemem elé, és még a nagy falkabecsületen se esik részemről csorba, nem trollkodok bele az utolsó rendeletébe. Annak érdekében, hogy mindez így legyen, a lehető legtöbbet voltam Hotelen kívül, azt a kurva hegyet meg még messzebbre kerültem. Ezúttal legalább okom is akadt a kiruccanásra. Igaz nem, sok, mert milyen alapon kérek én számon nem hogy egy Vérvonalfőt, hanem bárkit is? Megakadt a mozdulat, amivel a bukósisakomat akartam feltenni. Farkasom fáradtan fordította el a fejét. Kit érdekelnek az alapok? Bassza meg... Szinte menekülésnek is beillett, ahogy elhajtottam a hotel parkolójából. A sebességhatárt messze túlléptem, a műhelynél pedig kemény fékezéssel álltam meg, pedig nem voltam sietségben. Legfeljebb újszülött csecsemődémonaim elől rohantam. Örültem, hogy Manech elébe vágott mindennek és már megadta az irányvonalat, mert abba nyugodtan kapaszkodhattam. - Szóval tényleg a te mancsod van benne - tettem le a sisakomat az egyik asztal szélére, ahol nem volt útban. - Mit tettél vele? - Nem feltételeztem, hogy kinyírta volna, az eddigiek alapján kifejezetten elégedett volt vele, plusz... nem lengte körbe az a jellegzetes "íz", ami a gyilkosokat szokta az ölés utáni napokban. A kiadott utasításnak egyből, szó nélkül engedelmeskedtem, és minden további nélkül adtam neki a kulcsot. A hideg is végigfutott a hátamon. - Mikor jön vissza? Nem akartam elárvult anyámasszony kiskölyöknek tűnni, aki az apja után szűköl pár nap után, de az a kurva nagy helyzet, hogy kezdett kikristályosodni előttem: rajta kívül az atya úr isten se szed ki innen, ebből. Önzés? Az. De nem tudom, hol a kiút.
//Kölcsönös. XD//
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Nem válaszolok azonnal a megerősítést váró kérdésre, előbb még befejezem azt a munkamenetet, amiben benne vagyok, némi grimasszal a képemen, mert a rész a motoron van olyan érzékeny, mint egy nőstény mellbimbója; ergo baromi óvatosan kell vele bánni. Amint viszont végzek vele, nyújtom a kezem a szerszámért és sötét íriszeimet a hímre emelem. - Igen. – ha eddig nem lett volna egyértelmű, hát most kétség sem maradt, valóban azért lépett le Castort, mert ezt vártam el tőle. - Él és virul, ha erre vagy kíváncsi. – veszem át a csavarkulcsot és hajolok vissza a szán motorja fölé, hogy folytassam annak javítását. - Szabad akaratából teszi azt, amit tennie kell, nem kényszerítem. – nem azért közlöm vele, hogy akármilyen véleménye is legyen az apjáról vagy rólam ebben a kérdésben, annyit viszont tudhat, hogy felesleges aggódnia, már ha egyáltalán ez munkálkodik benne. - Nem mostanában. Ennyire hiányzik? – érzelem mentes hangon kérdezek vissza és húzok még egyet azon a bizonyos csavaron, amihez a szerszám kellett. - A kulcs benne van, fordítsd el és indítsd be. – emelem meg az üstököm annyira, hogy a fejemmel a járműre bökjek, amin dolgozom. Látnom kell a motort működés közben és nem mellesleg hallanom is ahhoz, hogy tudjam mi és hol lehet még a baj, már, ha van egyáltalán és tekintve, hogy itt van a hím is, nem bánom, ha hasznossá is teszi magát, miközben valamikor végre hajlandó lesz kibökni, amit mondani akar. Vagy kérdezni. Vagy egyáltalán szóvá teszi, amiért jött. - Halljam, mi történt?! – az, hogy olyan fejet vág, mint aki minimum szarba kóstolt, rögtön leesik, de nem vagyok jótékonysági szeretetszolgálat, így nem várok terjengős litániát. Az viszont tagadhatatlan tény, hogy törődöm vele is annyira, mint bármely más leszármazottammal, mi több, bizonyította már, hogy érdemes a véremre és ez a hím még ráadásul van olyan szerencsés is, hogy Teremtője áll a legközelebb ahhoz, akire azt mondanám, hogy kifejezetten kedvelem, így pedig az általam állított rangsorban egészen előkelő helyen áll. Ha közben beindította a motort, ahogyan azt mondtam az előbb, akkor ezen a ponton emelem meg a mancsom, hogy jelezzem elég volt, leállíthatja és beszélhet, amiről akar.
- Oké - reagáltam le mindössze ennyivel a hallottak egy részét. Él és önszántából döntött így, abból kiindulva pedig, hogy nem szólt nekem, valamint Manech is elég egyértelműen éreztette: a miértek kurvára nem rám tartoztak, így nem firtattam őket. Egyelőre. Tudni kell, hol van a dac helye és hol nem tűnik úgy, mintha értelmileg csökkent képességű lennél. - Az első normális Apám és az egyetlen Alfa, akit elismerek. Igen, hiányzik. - Már csak azért is, mert úgy ment el, hogy még mindig a hierarchiai láncolat két végén voltunk, szavaim ellenére viszont ugyanolyan kimért a hangom, mint a Jégviharnak. Van vele szemben bennem egy egészséges, életösztön diktálta távolságtartás és gát. Nem nevezném félelemnek, de azok után, amit a kiléte felfedésekor megmutatott nekem, hülye lennék másképp viszonyulni. Biccentettem az újabb utasításra, kulcs elcsavar, hószán beindít. Sose bütyköltem még ilyet, s bár nem ezért voltam itt, mégis figyeltem, mert sose lehet tudni, mikor jön jól itt, az isten háta mögött, ha alkalom adtán elbírok egy ilyen masinával - és nem úgy, hogy szétverem. Egyébként meg úgyis abban egyeztünk ki - pontosabban azt közölte velem -, hogy megteszek neki ezt-azt. Nem feleltem elsőre, csak megfeszült az állkapcsom. Röhej, pedig ez most nem is az én saram, legalábbis rohadtul nem tudtam annak tekinteni. - Emlékszel, hogy a Vörös Hold alatt én jöttem összeszedni Emmát? Na, azon az estén így grasszáltam, az egyik Gyógyítónk mellett segédkeztem meg minden. Ezen az estén, a zűrzavart kihasználva megszökött az egy szem vér szerinti öcsém, amivel szemen köpte Castor jóindulatát meg úgy mindent. Jelentettem és elsőként jelentkeztem a levadászására. A helyzetem miatt kísérő lettem nem sokkal később egy Végrehajtó mellett, de... én öltem meg. Aztán a Végrehajtó jelentett. Utána még vállaltam egy ideiglenes eltiltott falkatag szemmel tartását is párakkal együtt, de semmi meló volt ez már - vontam vállat, bár azt szerintem ő is érezte, hogy hiába a száraz, jelentés-szerű beszámoló, a tulajdon testvérem megölése fölött se akkor, se ma, se holnap nem fogok tudni csak úgy elsétálni. Ennél több érzelmet viszont nem mutattam, mert nem picsogni jöttem. - Aztán nyár elején egy kóbor Omega, aki addig a lakban élt, eldöntötte, hogy csatlakozna - öklömnyire szorult a gyomrom, a szorításom a hószán kormányán önkéntelenül is erősebb lett. - És falkatagként fogadta be a béta. Szerettem volna visszafogni magam, de a keserű kétségbe hajszoló düh kérlelhetetlenül feszült energiáim hullámai közt. Az éjfekete bestia büszke vérig volt sértve, a magamé nem különb. - Meg akarom tépni azt a nőstényt, meg úgy mindenkit, akit lehet - kurva nagy volt bennem a késztetés, mert már nem tudtam, mit tehetnék -, de azzal totálisan aláásnám a hierarchiát és Castor tekintélyét is, a saját végérvényes elkaszálásomról nem beszélve. - Kissé terjengősre sikeredett mindez, főleg magamhoz képest, de azt akartam, ha már eljutottam arra a pontra, hogy hozzá folyamodok tanácsért, akkor lássa a teljes képet, tudja, mi a fészkes francot keres ez a kilátástalanságérzet a hangulatomban. - Ezek után nem tudom, mi kell még - tártam szét tanácstalanul a karjaimat. - De nem akarom egy bagatell semmiért, könyöradományként kapni a falkatagságot, már ha valaha kaphatom. Úgyhogy... ez történt és az Apámon kívül emiatt is jöttem: te mit tennél a helyemben? Jó, tudom-tudom, ő eleve nem jutna ilyen mélyre, tudom. Viszont én tökéletesen kifogytam nagyjából mindenből, és félek, ha így folytatódik, a küzdőszellememnek is annyi, az után pedig csak a beletörődés, a végleges megfeneklés, majd az ebből jövő halálra ítéltség. Az pedig már nem egy tetőről való lehajítás lesz, efelől magam gondoskodok, mert inkább dögöljek meg, minthogy így maradjak még évekig: legalul.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Nem, a legkevésbé sem hat meg, ha valaki érzelmi oldalról közelít meg bármit is, és ha ez a hím nem abban a helyzetben volna a szememben, ahová már pozicionáltam, akkor nem kérdezném tovább és nem érdekelne a mondanivalója. Az sem, hogy mennyire hiányolja vagy sem a Teremtőjét. Csakhogy; ő is és a szóban forgó farkas is a saját mércém szerint egészen különleges helyet foglalnak el, ezért kérdezek és ezért hallgatom, amit mond. A hiányával kapcsolatban nem óhajtok hosszasan belemerülni bármibe is. - Kezd hozzászoktatni magad ehhez az állapothoz, Duncan. – emelem rá sötét íriszeimet a bütykölendő motor felett. Nem jön vissza egyhamar és ha valóban az lesz a sorsa, hogy átvegye a feladatomat ezen a világon, akkor végképp így igaz. Minden egyes villám az övévé válik, az örökségem az ő öröksége lesz. A családja. Amikor elcsavarja a kulcsot a figyelmem a szerelt motorra terelődik, eddig úgy tűnik, hogy nincs más baja, megjavítottam, ami a problémát okozta. A mancsommal jelzem, hogy leállíthatja a motort, majd a farzsebembe tűrt rongyba törlöm a felesleges motorolajat a kezeimről. Amíg beszél, töltök a műhely ezen felében, a pult alatt tartott whiskyből neki és magamnak is, a poharat pedig átnyújtom mielőtt a magam italát húznám le. Blazírt képpel hallgatom végig a történetét, egyáltalán nem félbeszakítva, amíg mesél. Félig felülök a pultra – a lábam a padlót érinti közben – és így figyelek, olykor az italomba kortyolva. Amikor azonban a végére ér, nem kap választ azonnal. Halk szusszanással kísérve teszem le az immáron kiürült poharamat magam mellé, hogy újratöltsem és közben kezdek bele a válaszba. - Nem kezdek kiselőadásba arról, hogy miként működik egy falka vagy miként működik Atyád falkája. A fivéred megölése a Te szemedben nagy áldozat, a falka szempontjából nem az. – ráemelem sötét íriszeimet. Nem fejeztem még be a neki szánt szavak áradatát, csak az üveget teszem le közben és marom fel a poharam megint. - Ha a fivéred vétkezett és halált érdemelt, akkor békélj meg ezzel, ahogyan azzal is, hogy magadra vállaltad a halálának elhozatalát. Te választottad, a te döntésed volt, de ne várj érte hátba veregetést. – ahhoz, hogy kilábaljon abból, amiben van, ideje a saját sértettségén túl látnia. - Ami az kóbor nőstény illeti, az, hogy miként fogadták, lehet az ő érdeme is, amiről nem tudsz, de lehet a béta hibája is. A te szempontodból viszont lényegtelen, hogy melyik eset áll fenn. – ha megtépi a szóban forgót, az semmilyen módon nem lenne a segítségére meglátásom szerint és az én véleményemet kérte, hát most megkapja. - Nem törted halálra magad, úgyhogy ezt a mártír-köntöst felejtsd el, mert végtelen méltatlan hozzád, Atyádhoz és Hozzám is. A megoldás pedig egyszerű; teperd ki a beled is. Légy büszke és okosabb, mint mások. Keresd és találd meg a lehetőségeket. Új bétátok van, tudd, hogy mit akar és menj elébe anélkül, hogy a nyelved a seggét a érné. Jelentkezz elsőnek minden feladatra, ne csak arra, amihez szerinted közöd van vagy ami a te dolgod lenne... – mint a fivérének a halála, amit bárki elhozhatott volna. Ő döntött úgy, hogy ezt meg akarja tenni, de ezért ne várjon semmit a falkától. A saját áldozata volt és nem a falkáé. - És tegyél meg olyasmit is, ami közösséget szolgálja és nem hívják rá fel a figyelmed. Jelents róla minden alkalommal. Ne a falka lábtörlője legyél, szervezd meg, hogy más legyen az. – elmarom az üveget az asztalról és el is lököm magam a pulttól, hogy a hím elé sétálva a poharába löttyintsek megint az aranyló alkoholból és ezzel együtt lépjek bele a személyes terébe. - A legarrogánsabb, legmakacsabb, legkitartóbb és legbüszkébb vérvonalfő leszármazottja vagy, akinek a gyorsasága mindenki felett áll. Ne csak a rohangászásig terjedjen a képességed kihasználása. Ismerd fel az új lehetőségeket mások előtt és élj velük. – mivel olyan szinten nem ismerem a falka belső ügyeit, hogy a szájába rághassam mit tegyen, nem adok konkrét példákat. De egyetlen szavam sem üres frázis puffogtatás és ajánlom, hogy ne is vegye annak.
- Azon leszek - tudtam le ennyivel a magam részéről is. Nem fogom telezokogni a műhelyét nagy apahiányomban. Ugyan. Lehet, hogy ő az első normális az életemben, de attól még százötvenhét éves vagyok, nem hét. Emellett az a helyzet, hogy momentán a posztom és a tőle való megszabadulás jóval égetőbb problémává kezdi magát kinőni, mint amekkora eddig volt - annyira, hogy már segítségkérésre adtam a fejem. Soha senkinek se fogom bevallani. Ehhez mért komolysággal és figyelemmel hallgatom, miután elé tártam az ügyemet. Valahol röhejes belegondolni, hogy egy másfél évszázados bajai mekkorák lehetnek egy nyolc évszázadoséhoz képest. Mit mondhatnék? Nem vet fel az empátia - kérni se kértem belőle, babusgatást végképp nem vártam, de többet látott, többet ért, jóval tisztábban és tárgyilagosabban képes látni, kezelni ezt az egészet, mint én. Nekem pedig józan észre volt szükségem. A whiskybe csak pár másodperces tanakodás után ittam bele. Még mindig messze kevesebb alkoholt fogyasztottam, mint tíz éve, és csak igen nagy jóindulattal nem tartoztam az absztinensek táborába. Mégis ittam ezúttal, kellett az a pohárnyi nedű. Kissé összehúztam a szemem, ám egyszer se vágtam közbe, pár mondat után pedig a pia helyett a szavait ittam mohón. Szám sarka olykor megrándult, mondandója vége felé közeledve már féloldalas mosolynak is lehetett titulálni a jelenséget. Farkasom készenléti feszültségben rótta köreit bennem, neki pontosan annyira tetszett, amit hallottunk, amit kaptunk, mint nekem, mert azt kaptuk, amiért jöttünk. - Rendben - bólintottam lassan, s mire újból rá emeltem tekintetem, az már vörösben úszott. - Megfogadom, amit mondtál, Jégvihar. - Ha neked sikerült bizonyítanom, hogy méltó vagyok az életre, a vérvonaladra, akkor nekik is, hogy nem vagyok Omega. Közvetlen közelről is álltam a tekintetét egy darabig, félre csupán illemtudásból fordítottam és mert nem akartam, hogy kihívásnak vegye. Fél pillanatig se élnék akkor. Egyben hajtottam fel, amit másodjára öntött nekem, majd átvettem tőle az üveget és még egy keveset után töltöttem magamnak, hogy aztán poharamat az övének koccintsam. Igaza van, az önsajnálattal még soha senki semmire se vitte. Danielt se vethetem a szemére, hogy miképp kicsinyíti le az egészet - más perspektívába tette a történteket. Gyorsabbnak kell lennem. - Köszönöm - mondtam szentimentalizmustól mentesen, mégis őszintén. Nem ittam előre a medve bőrére, az újból felpiszkált ambíciómat köszöntöttem. Szervezzem meg, hogy más legyen a lábtörlő. Ezúttal vele együtt ittam és ha nem volt ellenére, maradtam még egy darabig bütykölni. Ha meg ellenére volt, akkor elküldött, ő nem szívbajozik ilyesmin, én meg továbbra se veszem magamra. Már csak azért sem, mert pont most adott nekem egy újabb löketet. Kurvára reméltem... nem, nincs több reménykedés: több löket nem fog kelleni. Ami pedig tényleg kell, azt el fogom venni, ahogy egy villámhoz illik. Ahogy Castor Kölykéhez és Tipvigut leszármazottjához illik. Egyszer utolérlek titeket.
//Igazából... tekintve, mennyire lelkizős meg társalkodó-nő hajlamú mindkettő, asszem ez ennyi volt. XD Mert neked sincs más, akkor én nagyon szépen köszönöm a játékot, egy élmény volt újfent! Ö.Ö //
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Nem vártam ennél kevesebbet. Hiányozhat a Teremtője – mind átéltük –, de nélküle is meg kell találnia a helyét és önmagát. Az Én-tudatának éppen olyan erősen jelen kell lennie, mint minden másnak is. Mert ez fogja lehetővé tenni, hogy ne csak százötvenhét évet éljen meg, hanem ennek a sokszorosát is… - Örülök, ha így teszel. A fejleményeket pedig várom. – még szép, hogy számomra is fontos, hol áll a leszármazottam egy falka rendszerén belül. Omegának lenni szégyen, felülemelkedni viszont erény. Tegye meg, legyen jobb és gyorsabb, mint mások. Ravaszabb és kerítsen valaki mást a maga helyére a ranglétrán, aki nála jobban megérdemli a jelenleg általa bitorolt posztot. Ez ennyire egyszerű. - Ne köszönd, Duncan Corvin. Csak legyél méltó a felmenőidhez, ennyit várok tőled. – tanácsért jött, azt is kapott és ha tudja hasznosítani a hallottakat, az csak az ő erényére válik. Bár már azzal is sikerül halványan felpiszkálnia a büszkeségemet, hogy hiszti és cirkusz helyett inkább a helytállást választja. Meglátjuk mire jut vele valójában. - Ha megittad és van kedved, tedd azt rendbe. – bökök a fejemmel az egyik Harley felé, de a hangomban benne van, ha nincs kedve, akkor mehet, nem fogom tartóztatni. Amennyiben a maradás mellett dönt, úgy csendben dolgozunk egymás mellett, a lényeget már mindketten elmondtuk azt hiszem.
//nagyon mini lett, de köszönöm a villám-játékot én is és örülök, ha segíthettem //
Kezdőlap
//
//
^^//
én is és örülök, ha segíthettem 
