Alapvetően azt gondolom, hogy felnőtt - mit felnőtt, jó néhány száz éves - farkas, főleg, aki közülünk való, nem sértődik meg azon, ha az inkognitójának védelme okán költözik vagy változtat az életén. Ha Annakpok mégis emiatt fog behisztizni, az a szíve joga és ezzel együtt az ő problémája is. Félre értés ne essék, nagyon is kedvelem és a kevés barátaim egyikének is tartom azon túl, hogy a Testvérem, de ezzel együtt is él, hogy kizárólag nekem van jogom eldönteni, ki előtt fedem fel magam. És, ha ezt a jogomat veszélyben érzem, akkor nyilvánvalóan cselekedni fogok. Ahogy fordított esetben nyilván ő is... - Az utóbbi időben több is, mint ami egészséges volna. - húzom el a számat, mert bár egyáltalán nem célom ezt az imposztor Idegent szóba hozni, azért a tények még nem változnak. Őszintén szólva nem voltam kíváncsi a létezésére, főleg, hogy alapvetően azt gondolom, jobb volna, ha nem is élne. - Hogy kiderült, van egy lányom? - kérdezek vissza csípődből, bár gondolom, hogy erre irányulhat a milyen érzés kérdés. - Idegen. - szusszanok egyet, feltételezve, hogy erre kíváncsi. Nem is tudom, hogy miként is érzek Payne létezésével kapcsolatban. Nem agyaltam rajta túl sokat, az valahogy sosem volt az én formám. - Sosem voltam még korábban ilyen szerepben. - mert nem akartam. És most nem vagyok teljesen biztos abban, hogy akarom, de ezt sosem árulnám el senkinek sem. Egyelőre várakozó állásponton vagyok, majd alakul, ahogy alakul. - Alapvetően azt gondolom, hogy ez nem tartozik másokra, elvégre az én dolgom. - vonom meg a vállam röviden. Ez nem olyasmi, ami bárkire is tartozna rajtam és Payne-en kívül. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor most minek is árultam el, de erre egyszerű a válasz. Eska a barátom, nagyon is közel áll hozzám és nem is tudom... vele meg akartam osztani. Ennyi. Jogos, amit mond és mielőtt bármit is reflektálnék rá, előbb némi szünetet hagyok. Nem akarom, hogy ez a látogatás és beszélgetés egy teljesen más irányt vegyen, viszont tisztelem annyira Eskát, hogy nyílt lapokkal játsszam előtte. - Tudom. Nyolc évszázadot így éltem le, azonban... tudod, nem hiszem, hogy változtatnék az álláspontomon. - nem hiszem, hogy magyaráznom kell, mit is értek ez alatt. Elsőként támadtam az Idegenre és nem gondolkozom róla azóta sem másképpen, mint akkor, azon a bizonyos Hajnalon. Az pedig csak a hab a tortán, hogy mindig is tudtam, a szeretet nem nekem való, csak a gond lehet vele, így aztán nem mondhatni, hogy gyakran átéltem volna. - Értem. - bólintok egyet lassan, de határozottan. Nem becsülöm le a vérségi köteléket, nem erről van szó. - Tudom mennyire fájdalmas szeretni. - csendesen hagyják el a szavak ajkaimat. Egy alkalommal jó néhány száz életbe került, beleértve az enyémet is. A másik alkalommal... nos mondjuk úgy, megtanultam türtőztetni magam, de ettől még egyáltalán nem könnyebb. Örülök, hogy felhozza a kölykét és érdekel is, hogy mit akar megosztani velem az utódjával kapcsolatban. - Nem te vagy az egyetlen. - aki ilyen Teremtő lenne, de szerintem érti, hogy mire is célzok. - Törődni akarsz vele? - mert a szavaiból nekem ez jön le, hogy érdekli a sorsa és nem csak annyira, mint amennyire bármelyik sokadik generációs leszármazottunk, elvégre mégiscsak a kölykéről van szó. - Miért haraptad be? - eszemben sincs pellengérre állítani és így faggatni, csupán érdeklődés csendül ki a hangomból. Én sem voltam soha nagyon gondos teremtő. Egy meghatározott séma szerint haraptam be minden kölykömet, egy darabig csak megfigyeltem őket a végeleges döntésem előtt. Azonban a nevelésükre már nem fordítottam ekkora gondot.
Erre csak bólintani tudok, és a kellemetlen jelzőt is hozzátűzném, bár több testvéremmel ellentétben én magam nem hibáztatom Denaalit, de a hírekért, amivel érkezett, nem rajongok. Nehéz ügy, és nem vagyok benne biztos, hogy nem fogunk még egymásnak feszülni miatta többekkel, de egyelőre inkább táncolok a vékony jégen, holt biztos, hogy nem szeretném, ha Tipviguttal vitatkoznom kellene emiatt. Akkor inkább dugjuk a homokba a fejünket, bármennyire is gyermeteg gondolat legyen ez. - Igen. Pontosabban, hogy apa vagy. Ez a szó… súlya van, olyasmi, amit sokan nem bírnak el, hiába hiszik azt, hogy menni fog. Én sosem voltam érdemes arra, hogy anya legyek, túlságosan önző voltam hozzá mindig is, és nem kellett volna gyermeket szülnöm. Életem legnagyobb hibája volt. Késő bánat. - Valamiért most volt itt az ideje. Nem vagyok oly naiv, hogy azt higgyem, sehol a világban nem mászkálnak vérszerinti gyermekei, inkább csak nem tud róluk, ami nem is feltétlenül baj. Úgysem lehetett volna igazán ott mellettük, hogy végignézze, ahogy felnőnek. A kötelességeink nem igazán engednek meg ilyesmit. - Én is valami ilyesmire akartam kilyukadni, de nem is muszáj beszélnünk róla, ha úgy érzed jobbnak. Én aztán nem fogok erőszakoskodni, tudhatja, mint ahogy azt is, hogy jobban ismerem, mint azt a legtöbben hiszik, vagy talán ő maga is, és sejtem, milyen kétségek gyötörhetik az egésszel kapcsolatban. Ám mindezt megtartom magamnak, a lelkizés mestere nem én vagyok, ez is egyértelmű. - Értem. Bólintottam, nem fogok erről több szót váltani, sem senkit meggyőzni arról, hogy az én elgondolásom a jobb. Közel sem biztos. Ám azt tudom, hogy én még mindig ezt látom a kisebb rossznak, mint azt, hogy lassan kipusztul a fajtánk, és bevallom, vajmi kevés esélyt látok arra, hogy megszülessen ezzel kapcsolatban az egységes döntés. Csak komoran fürkészem a vonásait, emlékszem Londonra, emlékszem a nőre, szavak nélkül is tudtam, hogy mi megy végbe benne, de nem szólhattam bele, sosem tettem, senki életébe, én csak figyeltem, mindig ebben rejlett az igazi erőm. Valahol roppant nevetséges egyébként, hogy pont mi ketten társalgunk a szeretetről, de valahol, a lelkem mélyén nem tudok rajta kacagni, mert igenis szívfacsaró. Mindenki képes rá, van, aki nehezebben, vagy nem mutatja ki, de attól még a felszín alatt roppant erők mozgolódnak. - Nem tudom, hogy képes vagyok-e törődni. Inkább csak biztosítani akarok neki egy szebb jövőt, családot, amit én sosem akartam megadni neki. Most sem akarom. Nem áll szándékomban elállni, hogy én vagyok a Teremtőd, borítsuk fátylat a múltra és minden a lehető legnagyobb rendben lesz. Erről nincs szó, de attól még nyomon akarom követni a sorsát, aztán meglátjuk, miként alakul. Talán egy pillantásomra sem érdemes, bár a lelkem mélyén nem így gondolom. - Megláttam benne, amit kerestem bennük mindig. Észrevettem. Márpedig én nem sok embert veszek észre. És… tudod, pont azelőtt történt, hogy megváltam volna a farkasomtól. Amolyan búcsúajándék volt, vagy nem is tudom. Nem tudok igazán értelmes választ adni, meg kellett tennem, és kész. Ennyi, amit mondani tudok, és most itt van, egy másik kölykömmel egyetemben. Hihetetlen, hogy valójában mennyire kicsi ez a város.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
- Meglehet. - valójában hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg a fejemben, ha nem történt volna meg mindaz, ami igenis megtörtént az utóbbi időben, akkor most is hasonlóan vélekednék az apasággal kapcsolatban. Ha nincs a hívás és Deenali, akkor talán nem érdekelne Payne és a sorsa, de az utóbbi idők történései sok mindent átírtak köröttünk és bennem is. - Ha nem akartam volna neked beszélni róla, akkor meg sem említem. - pillantok Eskára. Tény, ami tény, megtehettem volna, hogy szóba sem hozom. Viszont ami az iménti kijelentésemet illeti, azt nem úgy értettem, hogy nem akarok, róla vele beszélni. Tudom, hogy tudja, én is tisztában vagyok azzal, mennyire is fáj megszeretni valakit. Ott volt Londonban, akkor is, ha nem beszéltem neki akkoriban Lisbethről, valamiért azt gondolom, hogy érti és érzi a szavaim súlyát. Érdekes, hogy pont mi ketten beszélgetünk a szeretetről és annak erejéről. Valahol még nevetséges is. Fájóan az. - Tudod... baromság arról beszélni, mi lett volna, ha, de annak idején el kellett volna, hogy vegyelek. Azt hiszem remek párost alkottunk volna. - keserű mosolyra húzódnak az ajkaim. Ő az átka miatt, én születésem vagy az elcseszettségem okán nem voltunk képesek szeretni. Egészen addig, míg az ő életében meg nem született a lánya és nem törte meg az átkát, esetemben pedig Elisabeth felbukkanásáig. Azt hiszem összeillettünk volna, de ezen már kár lenne rágódni. Meg talán nevetséges is... Szóba hozza a kölykét és érdeklődéssel kérdezek az utódjával kapcsolatban. - Akkor azt hiszem nagyjából egy cipőben járunk. - mert hát Payne-el kapcsolatban valami ilyesmi forog az én fejemben is, de erről még korai lenne beszélni, hiszen alig ismerem a nőstényt. Mégis azt szeretném, ha rendes és gondos Teremtő mellett nőne fel. Eszembe sem jutott átharapni és amennyit eddig sikerült megismernem belőle, nem is illik bele abba a sémába, amit a kölykeimmel kapcsolatban felállítottam. - Mit láttál meg benne? Mármint, Te mi alapján választottad ki a kölykeidet? - érdeklődöm meg tőle mindenféle ítélkezés nélkül, mert nekem is van egy sémám, ami szerint szeretem a kölykeimet kiválogatni. - Megértem. Nekem két kölyköm is van jelenleg, jó messze innen. - nyilván nem úgy értem, hogy összesen ennyi van, hanem kettő olyan, akik még kölyökkorúnak számítanak. Egyiket sem én nevelem, velük még kevesebbet törődtem, mint az előzőekkel. - Csak vigyázz, aztán nehogy megszeresd. - szomorú és keserű féloldalas mosoly ül ki a képemre, ahogy a szavait idézem vissza neki - ha nem is pontosan -, mert esetében ugyanolyan veszélyes valakit a szívébe zárnia, mint nekem. Kiiszom a poharam tartalmát és az üveg után nyúlok, bár mielőtt utántöltenék magamnak, előbb felé kínálom. - Kérsz még? - ha igen, akkor töltök neki, aztán magamnak is. Ha nem, akkor értelemszerűen csak a saját poharamba löttyen az aranyszín alkoholból. - Leszámítva az utóbbi időben történteket, hogy megy sorod? - pillantok rá a képembe hulló, sötét fürtjeim alól. - Jöhettem volna hamarabb is. - bár emiatt nincs bennem szégyenérzet, hiszen tudom, hogy miért költözött el a kúriából és a döntését tiszteletben is tartom. De ez még nem jelenti azt, hogy ne hiányzott volna. Igazság szerint szerettem vele és Annakpokkal együtt élni. És nem tölt el örömmel a tudat, hogy megint egymagamban lakjak, de ha meg kell tennem, hát megteszem...
- Tudom, de mindenkinek jogában áll menet közben meggondolnia magát. Én legalábbis ezt vallom, de azt tudhatja, hogy bármi is van, én meghallgatom. Szíves örömest. Tanácsot adni azonban gyermek ügyekben még egy kutyának sem, ennyit elmondtam, és a füleim továbbra is nyitottak a témában, de ilyen téren nem releváns az, amit én mondhatnék. A szavai hallatán pár pillanatig könnyedén, gurgulázva nevetek fel, közben csak csóválom a fejemet. - Ha akkoriban elvettél volna, és gyermekünk született volna, gyűlöltél volna, mert meghal az átkom miatt. Akkor aligha lehetnénk most itt. Nyilván másként kellett lennie, bár tény, nagyon más életem lett volna a keresztem nélkül... Nem biztos, hogy kihevertem volna az elvesztését annak a gyermeknek, de talán évszázadok érzelemtengere idővel haloványra mosta volna a fájdalmat. Mindenesetre, nem így történt, s fura is elképzelni azt, hogy ő meg én. Bár igaz, akkor nem lett volna olyannyira fura, még a korkülönbség ellenére sem. - Nem mondom, hogy ez meglep, valahol igencsak hasonlóak vagyunk. Mosolyodtam el, s bízom benne, hogy mindketten találunk majd olyan szemé!yt az illetékesek életébe, akit megfelelőnek tartunk. - Olyanokat kerestem, akik nem csak néznek, de látnak is. Figyelnek, keresnek, hibát, lehetőséget, szépet, bármit, de van céljuk. Akik érdekesek, merészek, különlegesek, csalfák, ott vannak és mégsem. Akiket olykor észre sem veszel. Nehéz megfogalmaznom, ha látom, tudom. Azért bízom benne, hogy valamennyire sikerült. Mindenesetre, ez tényleg olyan, amit vagy érzek, vagy nem, bár még így is sokat figyelem őket, hogy biztosra menjek. - Kölyköm nincs. Akartam egyet, egy új esélyt, amikor tudod... Jobban csinálom. De a történtek fényében erről lemondtam, nem látom értelmét, ugyanúgy nem lenne esélye mellettem felnőni. Nem csak azért, mert én vállalnám a halált és megvan az áldozatom is. Sokkal inkább azért, mert Alignak helyében rögtön lecsapnék az ilyen gyenge, sebezhető farkasokra. - Van olyan kölyköm, akit a szívemnek legkedvesebb szerepkörből képtelenség kirugdosni. Ez évszázadok óta így van, és nem is fog már változni, az én életemben is van, ami fix, bármennyire is kerülöm az érzelmeket. - Persze. Bólintok könnyedén, jöhet még, ennél sokkal több sem ártana meg. - Jól vagyok, alkotok, viszem a boltot, olykor meglesem az enyéimet. Na és a tied? Tényleg... Hová fogsz költözni? Mondanám, hogy van hely nálam, de nincs használaton kívüli szoba, másrészt akkor ismét csöbörből vödörbe esnék. Arra nincs szükségem, nekem ilyen téren egyedül a legjobb. - Mint ahogy én is mehettem volna, de talán így volt jól. Mosolyodom el, elvégre, ha hamarabb kellett volna erre sort kerítenünk, úgy is történt volna.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
- Igen, ez igaz. - értek vele egyet ebben a kérdésben, hiszen alig van olyasmi, amit valóban előre látunk és biztosak lehetünk benne. Ahogy az élet alakul, aszerint van nekünk is jogunk megváltoztatni a gondolatainkat, de ettől még tartom azt, hogy a felelősséget mindig és mindenkor vállalnia kell mindenkinek a hozott döntései kapcsán. Rá emelem a tekintetem, amikor könnyedén elneveti magát a "mi lett volna ha" felvetésemen és ahogy reflektál is rá, úgy mosolyodok el én is, igaz örömtelenül. - Hacsak te nem gyűlöltél volna meg előbb a hűtlenségem miatt. - nincs mit szépíteni ezen, ma sem mondanám magam monogám típusnak. A farkasom mindig úgy érezte, hogy ő felül áll a párválasztáson és nincs szüksége társra, én pedig miért tagadtam volna meg magamtól bármilyen élvezetet is, ha nem volt muszáj?! Azt már nem ismétlem utána, hogy, de nem így alakult, és igaza van, nyilván megvolt ennek is az oka. - Igen, nagyon úgy tűnik. - van bennünk hasonlóság, azt hiszem ennek köszönhető az is, hogy már a farkasunk megkapása előtt is jól kijöttünk egymással és nem véletlenül volt olyan időszak az életünkben a szétszéledésünk után is, amit viszonylag együtt töltöttünk, egy azon városban. Érdeklődéssel hallgatom, hogy mi alapján választotta ki a kölykeit és valahol - nyilván nem minden pontban - de azaz érzésem, hogy kicsit ő is a maga képére hozta meg a döntéseit. - Értem. - bólintok, hogy átjött a lényeg teljesen. - Én mindig olyanokat választottam, akikben megtaláltam önmagamat. Hiszem, hogy a képességeink nem véletlenszerűen alakultak ki, idomultak hozzánk és így teljesedtek ki végül. Ezért igyekeztem a beharapásoknál olyanokat választani, akikben megvolt valami belőlem, hogy a lehető legjobban tudják később a vérvonalam adta lehetőségeket kamatoztatni. - mesélem el neki a választásaim hátterében meghúzódó okokat. - Jogos, amit mondasz. - tényleg kérdéses, hogy mennyi lehetőse lenne felnevelni egy új kölyköt. Én azt hiszem most sem tartanám magam mellett sokáig, ha esetleg beharapnék valakit és nem a lehetőség hiánya miatt, de igazság szerint nem gondoltam ilyesmire az utóbbi időben. Pontosabban átharapásra igen, de arról már letettem. - Nekem már nincs. Volt ilyen kölyköm, de annak évszázadokkal ezelőtt én magam vettem el a farkasát. - annak idején, még Londonban, azóta azonban egy sem volt olyan, aki igazán közel került volna hozzám, de esetemben ez azt hiszem nem meglepő, alig vannak néhányan, akikkel közel kerültünk egymáshoz. Töltök neki is és magamnak is a whiskyből, majd bele is kortyolok a sajátomba, amíg válaszol a kérdésemre. - Megvagyok én is. Az utóbbi időben rengeteg időt töltöttem a szabadban a farkasomban, a szervizt sem nyitottam ki. Tartom a kapcsolatot a leszármazottaimmal, időről időre összefutok velük, figyelem, meghallgatom őket és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tesztelem is. Kíváncsi vagyok, mennyire méltók a véremre. - halvány mosoly jelenik meg ajkaim szegletében, viszonylag tényleg sok időt vagyok a közelükben - A szerviz fölött van egy üres helyiség, eddig raktárnak használtam. A dobozoktól kezdve a szerszámokon át, néhány alkatrészig minden van ott. Mikor megvettem a helyet, már akkor is ezek voltak ott, én meg még pakoltam oda néhányat belőlük. Majd rendbe rakom, hogy lakható legyen, zuhanyzó meg van a földszinten. - lévén, hogy a munka elég sok piszokkal jár, még az előző tulaj csináltatott egy egyszerű és kicsi fürdőt. - Lehet. - bólintok egyet, mert igaza van, talán tényleg így volt jó, ahogy volt, elvégre azt már régen tudjuk, hogy a dolgok folyásába csak kis beleszólásunk van, főleg a saját életünkkel kapcsolatban. - Nincs kedved kicsit kimozdulni? - hirtelen ötlet, nem is tudom honnan jön, viszont ötletem van pár, hogy merre mehetünk, feltéve, ha van hozzá kedve.
- Na látod, hogy pocsék páros lettünk volna. Nem mintha tudnám, milyen szerelemmel szeretni valakit, de ha valaha megtörténne, utálnám, ha félrekefélne. Nem disztingválok, mert erre szerintem nincs szebb szó, még úgy sem, hogy én magam is számtalanszor megtettem, csak éppen akkor nem érdekelt, hogy más esetleg engem valóban szeret, hiszen én nem tettem, soha senkit, s csökevényes érzelmi világommal nem foghattam fel, mit teszek velük. Nem tudom, hogy ma már másként tennék-e, de ismerve a pasik jó részét, általában már csak témázás után derül ki, hogy amúgy foglaltak, szóval semmiképpen sem venném a lelkemre. - Szerintem valahol ez mindannyiunkra igaz. Az már más kérdés, hogy ők, a gyermekeink miként vélekedtek az ajándék továbbadásáról. Noha volt olyan időszak az életemben, amikor nem válogattam, elég volt egy apró szikra is. Vagy éppen egy London emésztő tűzvész, de ezt így nyíltan nem fogom kijelenteni, mert bár akkor sem értettem, miért tette, de felhánytorgatni abszolút nem szeretném, nem vagyok az a típus. Nem követtem el akkor sem végzetes hibát, sőt, igazából olyan kölykömről nem is tudok, akiből legszívesebben kiráncigáltam volna a tőlem kapott farkasát. - Én még sosem tettem. Meglehet, ehhez gyenge vagyok, de sosem tűnt volna jó megoldásnak, bármennyire is legyen valaki csalódás a szememben. Lehetséges, hogy néha meg kellett volna tennem, bár a kölykeimre szerencsére ez nem volt jellemző. S őt egyébként sem bántottam volna soha, de csalódást sem okozott. Öröm az ürömben, hogy Arthur sosem kérdőjelezné meg a döntéseimet, bízna, mert én bízom, az egyetlen volt, akit a magam csökevényes módján, de valóban szerettem, nem szerelemmel persze, de ezt nem is hiányoltam sosem. Minden titkomat tudta, és elmondani nem tudom, mennyire bántam, hogy a kötelességeim elszólítottak mellőle. - Remélem, nem kell csalódnod. Nem tudom, milyen leszármazottai vannak itt, az Atanerkhez volt szerencsétlenségem, nem kedvelem, de tagadhatatlanul hajaz Vérvonalának alapítójára, s ez így is van jól. Fura egyébként kicsit, hogy ennyire sokat van velük, de semmiképpen sem rossz, csak éppen pont róla nem feltételezné nagyon az ember, hogy ennyire a szívén viseli, hogy egyengesse az útjukat legalább addig, amíg egy városban van velük. - Ha gondolod, nagyon szívesen segítek kitakarítani azt a helyiséget. A sok lom egyedül igen macerás lehet, bár igaz, te jóval gyorsabb vagy nálam, szóval, ahogy szeretnéd. Én szívesen, legalább addig sem gondolkodom mindenféle lehetséges jövőképen, mert kezdek kicsit bekattanni tőle. - Tudod mit? De… menjünk, de rád bízom az ötletelést, amíg magamra kapok valami normálisat. Túlzásba azért nem viszem, de azért az itthon hordott gönceim nem feltétlenül olyanok, amiben kimennék utcára. A kinyúlt felső, és a szaggatott nadrág azért nem épp vállalható viselet… Azt viszont nem mondhatja, hogy sokat kell várni rám, mert nagyon hamar vissza is érek, menetkészen, csak a bokacsizmámba kell belebújnom, és mehetünk is.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Nos igen, értem, amit mond, bár a lényeg pont azon volt vagy lehetett volna, hogy egyikünket sem a szerelem mozgatott volna. Akkoriban legalábbis biztosan nem, de azt hiszem kár volna ezen meditálnunk, mert tulajdonképpen tök mindegy mi lehetett volna. Nem úgy lett és ez a lényeg. - Igen, ez így van. Bár örömmel veszem észre, hogy jó néhány ivadékom hordozza a jellemvonásaim egy részét, vagy az emberi oldaluk vagy a farkasuk. De tény, hogy nem mindenkinél tapasztaltam ezt, akivel eddig életem során találkoztam. - nem csak itt, hanem máshol is. Viszont most is van olyan friss kölyök a vérvonalamban, akinek a farkasa hajaz az enyémre nyomokban. Ez pedig valahol logikátlan és irreleváns büszkeséggel tölt el. - Örülök, hogy sosem kellett megtenned. Nem a legfelemelőbb tettek egyike. - húzom el a számat, de azt őszintén vallhatom, hogy tényleg örvendek, amiért neki nem kellett még farkasától megfosztania senkit sem. Én sem vagyok büszke erre, nem is azért, mert megtettem, hanem azért, mert eleve rosszul választottam és Anik méltatlan volt a tőlem kapott ajándékra. Ő az én kudarcom, az én bukásom. - Ezt én is remélem. - mondjuk eddig nagy panaszra nincs okom. Van olyan tagja a vérvonalamnak, aki nem tudom, hogy miért és, hogyan került bele, de tulajdonképpen szégyent nem hozott a véremre, így aztán csalódást sem okozott. - Kösz, az jó lenne. - jól esik, hogy segítene és nincs is okom visszautasítani, ha már felajánlotta a dolgot, szóval örömmel veszem, ha tényleg van kedve kitakarítani a szerviz feletti részt. Amíg Eska elmegy átöltözni, én lehúzom a whiskym maradékát és felkelek a kanapéról. - Attól függ, mihez van kedved. Elmehetünk szórakozni és inni valahová; kimehetünk a szabadba is váltani, ha inkább ahhoz volna kedved; van a városban paitball pálya, még nem voltam ott, csak hallottam róla; megnézhetünk valamit a színházban is; vagy, ha nem bánod, hogy fájdalom nyilall a tetoválásunkba, akkor átmehetünk Anchorageba is. - sorolom fel hirtelen, ami eszembe jut a teljesség igénye nélkül. - Legrosszabb esetben, ha nagyon unalmas lenne az este, elveszlek és az mindjárt feldobja az egészet. - vigyorodok el szélesen, ahogy mindezt bejelentem. Nyilván nem gondolom komolyan a dolgot. - De bármilyen ötletre vevő vagyok, ha ezek egyike sem tetszik, szóval ne fogd vissza magad. - halvány mosollyá szelídül a vigyorgásom, amikor visszatér és a csizmákba bújik bele. - Mehetünk? - emelem meg a karom, már csak a poén kedvéért, remélve, hogy elfogadja és belekarol. - Szóval hová vihetlek? - somolygok az orrom alatt és ha elárulja, hogy mihez lenne a leginkább hajlandósága, akkor annak fényében kísérem le az autómig, ülünk be és adok gyújtást.
- Ez valahol magától értetődik, hisz a farkasban ott van, még akkor is, ha idővel gyengül. Bár ez sokféleképpen történhet, nekem van olyan sokadik leszármazottam, aki sokkal inkább hasonlít rám, mint a felmenője, aki a kölyköm, s olyan beharapottam is, aki kiköpött másom lelkiek tekintetében. - Ennek én is mérhetetlenül örülök, és sajnálom, hogy te nem úsztad meg. A szavaiból egyértelmű, hogy neki viszont meg kellett tennie, amit senkinek sem kívánom, mert egyszerűen borzasztó lehet, nem elég, hogy egy részünket megöljük, de azt is beismerjük, hogy tévedtünk, vagy egy leszármazottunk hibázott. - Szuper. Nem mintha olyan nagyon megszakadnék a plusz munkáért, de szeretem a testvéreimmel tölteninaz időmet, kiváltképp vele. Így hát ez nem olyan nagy ügy, simán belefér. - Hmmm... Mondjuk, nézzünk el Anchorageba, fojtsuk szeszbe a fájdalmunkat, és vegyél el. A végére persze elvigyorodtam, nyilvánvalóan én magam sem gondolom komolyan, noha egy papír az égvilágon semmit sem jelentene, ő nem úgy szeret, én nem úgy szeretem, de mindezek ellenére nagyon viccesnek találnám. - De ha nem gond, a neved nem veszem fel, az Alethea Valeran annyira nem hangzik jól. Fűzöm tovább a dolgot, mert ez tényleg nagyon mókás elképzelés, én pedig tudvalevőleg minden mrhaságban benne vagyok, kétszer nem kell kérni. - Hogyne. Karolok bele nevetve, aztán részemről már csak bezárnom szükséges az ajtót, és indulhatunk. Semmi komoly dolgom nincs ma, szóval nem látom be, miért nem rucca hatnánk ki, hiszen odafentről is jó nagy a csönd egy ideje. Nem is akarok ebben kifejezetten elmélyedni, megtettem a szükséges lépéseket, a jelöltjeim megvannak, a többi már nem érdekel. - Az elgondolásom nem változott, menjünk Anchorageba. Tollat és papírt viszek, mert ha úgy adódik, hagyok én magam is egy szép üzenetet a vérvonal unokámnak, amiben kifejtem, hogy remélem, mihamarabb megleli a drága fiam, különben a gyermeke bizony árva lesz előbb-utóbb. Kellemeset a hasznossal, ahogyan mondani szokás, s részemről nem volt gáz a hat órás csönd sem, Tipi mellett valahogy sosem éreztem a kínos hallgatás terhét.
Fogalmam sem volt arról, hogy mire számíthatok, vagy éppen mit szeretne elmondani. Az első pár sms váltás után csöppet se voltam nyugodt. Úgy éreztem, hogy komoly dologról lehet szó, de mégis miről? Az meg egyáltalán nem tetszett, hogy esetleg egyszer Rocky fogja elmondani azt, amit ő is elmondana nekem. Erre gondolni se szerettem volna, mert úgy éreztem, hogy tőle kell megtudnom, így mindenképpen életben kell maradnia, de nem csak emiatt. Szinte nem is ismerem, de mégis óv. Lehet, hogy a kölyke vagyok, de valahogy úgy érzem, hogy nem a legjobbak közül való. Kicsit talán néha túl felelőtlen és csípős a nyelvezetem, ahogyan egyszer még a gyógyszerem is elgurult és persze pont akkor kellett ott lennie. Bár néha úgy érzem, hogy mindenhol ott van. Ez pedig egyszerre ijesztő és egyszerre megnyugtató, mert olyan, mintha mindig valaki vigyázna ránk. Izgultam a találkozó miatt, viszont elég hamar el is röppent az igalom, mivel alig hogy visszatértünk volt miben segédkezni. Nem véletlen lettem gyógyító, így akinek szüksége volt még ellátásra, azt elláttam, hiszen Bells és a többiek remekül helytálltak az elmúlt napokban, amíg mindenki kidőlve feküdt és biztosan kimerültek már ők is. Ugyanakkor Balthazarért is aggódtam, hiszen elég hamar megtudtam, hogy megsérült, de még se nagyon beszélgettünk. Mintha hirtelen a jókedv tényleg elillant volna és ezt teljesen megértettem. Egyik társunk oda lett, ahogyan az őrzők közül is volt olyan, aki meghalt. Mind a két fél elveszített egy értékes tagot. Ugyanakkor sokan maga Alignakkal néztek szembe… Nekem se volt túl sok kedvem hülyülni most. Mintha valami megváltozott volna kicsit legbelül, magam sem értettem. Végül sietve kaptam magamra tiszta ruhát, miután lezuhanyoztam, majd belebújtam a kabátomba, de előtte még a szőke és rövid tincseimet megszárítottam. Végül pedig lassan indultam el a megadott cím felé. Fogalmam nincs, hogy mi fog történni, de nem fogok meghátrálni. Úgy érzem, hogy ez egy olyan lehetőség, ami elől nem menekülhetek el. Legyen bármi is a végeredménye. Amikor elértem a megfelelő ajtóhoz, akkor egy pillanatra haboztam, majd végül kopogtattam és türelmesen vártam arra, hogy kinyíljon. Kár lenne tagadni, hogy nem izgultam, de talán sokan megtennék, ha nem éppen közeli viszonyban lennének a Teremtőjükkel..
Nem voltam a legjobb formámban, ez tény és való, bár a sérüléseim, amik igazság szerint egészen elenyészőek voltak, már nem igazán látszottak, szóval fizikailag rendben voltam, noha a lelki részét inkább nem firtatnám. Az legalább nem száradt a lelkemen, hogy általam halt egy leszármazottam, mert azt pláne nem tudtam volna elviselni. Igaz, nem tudtam volna megtenni, inkább végzek magammal, minthogy megtegyem. Erre nem került sor, mert Alignak kifutott az időből, de sajnos nem volt ez mindenkinél így. Nagojut elvesztése még túlságosan eleven, nem tudok egyelőre úgy tekinteni rá, hogy előbb-utóbb majd visszajön, mert az a most tekintetében még nagyon távoli. Egyszer biztosan, de a jelenünkre csak a gyász marad. Nem tudom pontosan, mikor fog megérkezni Maeve, még csak semmi különössel nem is várom. A kanapén még ott a vér, a szőnyegen a bor, a függönyön szintén vörös pettyek virítanak. Nem volt erőm kicserélni őket, vagy épp kitisztíttatni a huzatot. Sokkal jobban magam alatt vagyok, mint gondoltam volna, hogy leszek. Mindenesetre ennek most nem szabadna látszódnia, de amikor ránézek az asztalon megbontott pizzás dobozra, és a mellette árválkodó borospohárra, amit ma már többször kiürítettem, fogalmam sincs róla, hogy mégis mit képzelek magamról. Nem szoktam összeesni, vagy ha igen, senki sem láthatja, de most… nem érdekel az egész. Amikor meghallom a kopogást, az ajtóhoz lépkedek, nem vagyok öltözék tekintetében sem a topon, bár mivel Maeve eddig csak farkas alakban, illetve törülközőben látott, aligha tudja, milyen vagyok stílus tekintetében, szóval nem kell, hogy meglepő legyen a lenge, hosszú póló és a leggings. Elég kényelmes egyébként, szóval lehet, hogy rászokok. - Szia! Gyere csak be. Tárom ki az ajtót, aztán ha belépett, be is zárom mögötte, majd intek, hogy kerüljön beljebb. Nos, rend nincs, maximum, ha finnyás, nem ül le. - Azt hiszem, jobban járunk a konyhával. Vakarom meg finoman a halántékomat, elvégre tényleg nem a legjobb a helyzet jelenleg a lakásom küllemét illetően. - Mi a helyzet? Jól vagy?
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Lehet, hogy írnom kellett volna, hogy hány óra körül várható a betoppanásom, de valahogy még se ment, mert magam sem tudtam, hogy mikor sikerül elszakadnom a sok tennivalóból és az aggódásból. Pontosan tudtam, hogy Rocky-val is beszélnem kellene, de arra se tudtam rávenni magam. Majd idővel talán minden jobb lesz. Nagyon reménykedtem abban, hogy pár hét után sikerül visszarázódni a normálnapokba. Azokba, amik már néha sokak szerint monoton, de még az is jobb lett volna, mint ez a rossz hangulat és keserűség, ami körbe lengett mindenkit. Nem tudtam sok mindent még, nem ismertem minden körülményt, hogy pontosan kire miként csapott le Alignak, de ha őszinte akarok lenni, akkor jelenleg nem is érdekelt. Az érdekelt, hogy Alethea-val mi történt, illetve Balthazarral, hiszen Bells megúszta a dolgot, ahogyan láttam és kiderült abból a pár szóból, amit váltottunk. Abigail pedig nem volt itt, így nem eshetett baja. Kristin-ről se hallottam semmi nyugtalanító híreket, ahogyan apáról se, így két személy volt az, akikért eléggé aggódtam. Biztos vagyok abban, hogy a Teremtőm eléggé ravasz lehet, legalábbis ennyit már sikerült talán megfejtenem belőle, de ott volt Balthazar. utáltam azt, hogy nem tudok neki segíteni, hogy nem tudok újra mosolyt csalni az arcára, de tudtam jól, hogy nem fogok hátat fordítani se neki, se senkinek, ha már hagytam, hogy egy-két ember fontos legyen számomra. Most nem futhatok el. Türelmesen vártam arra, hogy az ajtó kinyíljon, miközben az idegesség újra és újra végig szambázott a gerincem vonalán. Amikor pedig kinyílt, akkor egy apró mosolyt villantottam rá. - Szia! Köszönöm! – szólaltam meg végül sietve, majd beljebb sétáltam. Látszott a lakáson, hogy nem olyan régen itt kevésbé békés dolgok történtek, láttam a vércseppeket is, de nem tettem szóvá, csak bólintottam és követtem őt, majd helyet foglaltam. - Igen, jól vagyok. Csak kicsit kimerült. Sok a teendő, de nem bánom. Inkább itt vagyok, mint a semmi közepén. – nem felróni akartam neki a dolgot, hogy elküldött, de sejthette, hogy nem túlzottan tetszett a dolog. Arról meg nem állt szándékomban beszélni, hogy kiért is aggódok. Ha akarta, akkor már rég kiderítette. – Te jól vagy? Nem esett bajod? – pillantottam rá kicsit aggódva és érdeklődve.
A mosolyt viszonoztam, bár nem sok valóságtartalma volt, és most még csak nem is akartam, hogy igazinak tűnjön. Nem mintha annyira szerettem volna vele éreztetni, hogy nem vagyok a legjobb állapotban, sajnáltatni végképp nem volt célom magam, de most tényleg kisebb gondom is nagyobb volt annál, minthogy úgy csináljak, mintha minden rendben lenne. Nem akartam, kész, pont. Amíg Annakpok itt volt, és szétfüveztük az agyunkat ahelyett, hogy bármiféleképp is komolyan belegondolnánk, illetve firtatnánk testvérünk halálát, esetleg marakodnánk annak okán, hogy én anno kiköltöztem tőle. Így jobb volt, és kész, mondjon bárki bármit. Néha mi is a homokba dughatjuk a fejünket. Most így kellemesebb, könnyebb nem lesz ugyan, de legalább nem is rohan meg állandóan az érzés. - És leginkább életben. Fűzök hozzá pusztán ennyit, mert eszemben sincs magyarázkodni a miértjeim kapcsán. Gyönyörű lett volna, ha vele, vagy Rockyval kerülök szembe. Dominiccal legalább nem volt túlzottan sok kapcsolódási pontunk, találkoztunk előtte párszor, és elszórakoztattam magam a kis játékommal, ami neki csak most köszönt vissza, hisz úgy gondolta, ott ő volt, aki játékot űzött. Nos, csalódnia kellett. Ami meg Maevet illeti, én jövőre akkor is kiteszem, hogyha a falka nem segít be a kitelepülésük kapcsán, mert szó nem lehet róla, hogy őt a Vörös Hold közelében tudjam. Ami Rockyt illeti… Alignak teljesen hülye lenne, ha a saját Utód jelöltemet küldené ellenem, egyszerűen ostobaság volna. Mindenesetre nála sosem lehet tudni, de még van időm eldönteni, hogy jövőre is kérjek-e ekkora szívességet. - Nem mondhatnám jónak, bajom esett, de nem sok, már alig látszik. Igaz, nem részletezem, mert a háromszáz évemhez mérten azért valljuk be, extrém a gyógyulási tempóm, szóval hacsak nem akar elmélyedni benne, én magam nem fogok. - Kérsz valamit inni? Van egyébként még pizza is. Nem vagyok nagy konyhatündér. Tudok, ha akarok, de most nem volt kedvem kotyvasztani, inkább rendeltem. Ez van. - Kérdeznék… és örülnék, ha kapnék választ. Dominic is elájult, ő támadott rám egyébként, onnan tudom. Szóval… te is elájultál, ahogy a hotelben körülnéztem – igen, megtettem, és örülnék, ha ez köztünk maradna -, még sokan mások is. Van már bármi ötletetek, hogy miről lehet szó, miért történhetett? Nem biztos, hogy tudja, vagy bárkiben felmerült a miért keresése, avagy, ha fel is merült, volt már lehetősége elmélyedni a témában, de attól még meg kellett kérdeznem.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Láttam rajta, hogy nem túlzottan őszinte a mosolya, de most valahogy még ez se zavart. Inkább az lett volna fura, ha Alignak tettei után bárkinek most örömteli mosoly ült volna arcán. Bár öröm azért jelen volt sokaknál, mert nem esett baja olyannak, aki nagyon fontos volt számára, de mégis inkább lehangoltság és szomorúság uralta most ezt a várost. Senki se értette, hogy ki és miért ájult el hosszabb időre, ahogyan azt is nehéz volt elfogadni, hogy a családunk egyik része már nincs többé. A kijelentésére csak egy apró sóhaj hagyta el az ajkaimat, hiszen valahogy jelenleg még ezzel se igazán foglalkoztam, hogy mennyire számít az, hogy én élek-e vagy nem. Valószínűleg kevesebb személynek hiányoztam volna, mint Leah, az a nőstény, aki meghalt. Ahogyan az is lehet, hogy még Alignak se kellettem volna. Valahogy nem túlzottan foglalkoztam azzal, hogy mennyire élek, mert hiába voltam farkas, most kicsit úgy éreztem magam, mintha csak valami zombi lennék. Fáradt voltam, de talpon voltam, hiszen egy hetet már pihentem, nem kell még több pihenő. Amíg bírom, addig talpon leszek minimális alvással. Jövőre meg még nem is akartam gondolni, hogy mi lesz egy év múlva. Előbb azt is meg kell élni, másrészt meg volt elég sok káosz a jelenben is. Előbb azokra kell választ kapnom vagy éppen megoldani, utána jöhetnek a távolabbi dolgok is. - Ennek örülök, hogy jobban vagy. – s ez tényleg így volt. Örültem annak, hogy nem lett komolyabb baja. Nem akartam elveszíteni őt, az üzente után meg pláne nem, de még mindig nem értettem, hogy mit szeretne elmondani. Az is lehet, hogy meggondolta magát közben, így jobb lenne nem is agyalni ezen. Majd eldől, hogy mi lesz. Most már itt vagyok, így hamarosan kiderül. - Igen, kérnék. – a pillantásomból pedig kiolvashatta, hogy bármi jó lesz. Lehet alkohol, vagy nem az. A pizza dologra meg megráztam a fejemet, hiszen éhes nem voltam. Egy falatot se bírtam volna lenyelni. Ha nem a lakban segédkeztem, akkor a kórházban járkáltam, hiszen ez a pár hét eléggé betett mindenkinek. Kíváncsian pillantottam rá, amikor meghallottam a szavait. Nem tetszett az, hogy ki támadott rá, de ezen nem tudtam változtatni. Amúgy se ismertem igazán a hímet. Kíváncsian fürkésztem a Teremtőmet és eléggé meglepett az, amit kérdezett. – Nem fogom senkinek se elmondani, de nem tudok rá választ adni. Sokan kidőltünk, de csak egy napja tértünk magunkhoz, még senki se tudta megfejteni és szerintem nem is ezzel foglalkozott a többség, hanem azzal, hogy a sérülteket még ellássuk, akiknek szüksége volt rá, vagy éppen a régen látott fontosabb személyekkel töltsük el az időt. Sajnálom, de majd talán később tudok felelni. – szólaltam meg könnyedén, hiszen ez szerintem nem volt nagy titok. – Esetleg… - kezdtem bele óvatosan és ha kaptam italt, akkor abba belekortyoltam. – neki nem volt véletlen fura álma,vagy ezt nem tudod? – kérdeztem tőle kíváncsian, hiszen Balthazar is kiütésre került, s még olyan is, akiről tudtam, hogy volt fura álma. Persze elég hülye ötlet volt, de ki tudja…
- Köszönöm, bár igazából alig lett valami bajom, szóval nem kifejezetten kellett értem aggódni. Elvégre, rögtön írtam neki is, és Stephennek is sms-t, hogy ne fáradjanak az ilyesmivel, mert jól vagyok, élek, a lényeg ez, nem más. Legalábbis nekik. Én elvesztettem az egyik húgomat, ez olyasmi, amit azóta sem érek fel épp ésszel, és még jobban gyűlölöm Alignakot, mint eddig. Ha már kér, akkor kap, mondjuk bort, fő a változatosság, szerettem borozni, na, kellőképpen elegáns volt, a rövid italok nem valók hozzám, noha nem mintha most a megjelenésem makulátlan lenne, de ez van, különösképpen emiatt nem fogom zavartatni magam. - Nem probléma, megértem, nekem is volt fontosabb dolgom, mint ezen agyalni. Arra talán elég volt, hogy elültessem a bogarat a fülébe, és megpróbáljon utánajárni. Tudatosan, ennél konkrétabban nem fogom erre az útra terelni, mindenkinek kell az önállósodás, ám mind nekik, mind pedig nekünk hasznos lehetne, hogyha kiderülne, mi is pontosan a titok nyitja ezzel kapcsolatosan. - Nem, sajnos nem volt időnk túl sokat beszélgetni miközben igyekezett kioltani az életemet, vagy épp a sajátját. Viszont volt egy fura dolog, közben egy kis időre magához tért, mármint, még Alignak megszállása alatt, és tiszta volt a feje, aztán megint jött a szellem. Azt végképp nem tudom, ennek mihez van köze. Sóhajtottam fel, viszont neki könnyen lehetett fura álma, ha már épp ezt a kérdést tette fel. Mindenesetre ez az egész még szörnyen zavaros, és nagyon örülnék, ha kicsit tisztábban tudnék látni, mert ez így egyelőre nagyon nincs rendben. Sőt, azt is jó volna tudnunk, hogy Nagojut halála milyen hatással van az alkura, mert az sem mindegy. Azonban aligha van arra esély, hogy ezt bárki megválaszolja, hiába keresem már Denaalit is… Bosszantó. - Milyen fura álom egyébként? Neked ezek szerint volt. Elmesélnéd részletesen? Rockyt is meg fogom kérdezni, ha sikerül vele beszélnem, elvégre ő is kámfort játszott egy hétig, aztán könnyen lehet, hogy a kettőnek valóban van valami köze egymáshoz. S az is, hogy a világon semmi.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Szavaira csak bólintok, hiszen úgy érzem kár lenne ezt túl tárgyalni. Az számított, hogy nem lett semmi baja, ahogyan azoknak se, akikért aggódtam. Legfeljebb szinte mindannyian beájultunk. Abigaillel is beszélnem kellene, hogy ő miként van és mikor tér haza. Vele is beszélnem kellene, de előbb legyek túl ezen, ahogyan még Balthazarral is vár minket egy roppant érdekes beszélgetés. Fogalmam sincs, hogy mit fognak hozni a következő napok, de azt tudom, hogy bármekkora szélvihar is érkezik, én nem fogok elfutni és ki fogok tartani. A bort megköszöntem, majd aprót kortyoltam belőle, ahogyan illik, hogy megízlelje az ember, majd egy apró mosoly kúszott arcomra, hiszen emlékszem, amikor először kóstoltam ilyet és mennyire nem ízlett, anyáék pedig nevettek, de sietve hessegetem el az emlékeimet. - Ha megtudod valamit, akkor majd szólok… - zártam le ezzel a témát, hiszen lehet, hogy kóbor és nem lenne szabad, de nem hiszem, hogy ártani akarna nekünk. Sokkal inkább ő is csak rájönni a dolgok nyitjára. De érdekes volt látni azt, hogy mást is mennyire érdekelhet, s csöppet se volt jó érzés, hogy a Teremtőmet is megtalálta Alignak, ahogyan Balthazar is. Vajon, ha maradok, akkor melyikük ellen használt volna fel? Már annak is örülhettem, hogy nem egymás ellen kellett küzdeniük. Az eléggé pocsék lett volna. - Mi van akkor, ha esetleg ez is az álomnak köszönhető? Mármint a két tárgy lehetne Alignak és Tupilek.. Az egyik veszélyt hordoz magában, míg a másik lehetne a békesség jelképe. Bár ezek csak saját gondolatok, sose beszéltem erről, meg csak úgy hirtelen jött. Az se kizárt, hogy a sok izgalom és a bor együtt megártott már. – mosolyodom el haloványan, hiszen elég ostobának hangozhat eme gondolatom, de miért ne? A tőr eleve nem békés tárgy, s simán lehetne Alignak jelképe, míg a toll békés és lehetne Tupileké. Persze ez csak amolyan kósza gondolat és talán így próbált a másik ősi segíteni a bajba jutott gyermekeken. Ki tudja. Picit még meg is rántom a vállaimat, pedig csak magamban gondolkozom főként. - Igen, volt. Bár ez volt az első ilyen eset. – jegyzem meg, majd egy pillanatra elgondolkozom. – Sötétség uralt mindent, eleinte rémálomnak tűnt, de aztán békés volt a második. Egy gyönyörűen kifaragott kőből készült oltár volt ott, amin két tárgy pihent, a tőr és a toll. Te már hallottál ilyenről? – pillantottam rá kíváncsian, hiszen vélhetően ő több mindent tud, mint én ilyenek terén…
- Mi jutott eszedbe a borról? Igen, kiszúrtam, nem sok minden kerüli el a figyelmemet, az egyszer biztos, ugyanakkor nem fogok ragaszkodni ahhoz, hogy elárulja, bár úgy hiszem, a többség a kellemes emlékeiről azért szívesen beszél, még akkor is, ha jobban őrzik őket, mint a kellemetleneket. Megsérteni nem fog vele, de érdekel, mi csalt mosolyt az ajkaira. - Köszönöm. Hogy árulónak tartom-e emiatt? Én ugyan nem, de ha az, hát vannak még rajta kívül nagyon sokan a falkában, mert hozzám hasonlóan szintén akad olyan testvérem, aki nem engedi, hogy tovább adják a titkát, és ezért hajlandóak is lennének súlyos árat követelni. Már, ha az adott szó megszegik. Talán épp ezért jobb volna nem tudnia, nem kell neki ez a teher, éljen, legyen boldog, legyen szerelmes, fájjon, érje veszteség, egyszerűen csak tapasztaljon meg a lehető legtöbb mindent, s ha megtörtént… majd megtudja. Vagy ha mást nem, hát halálom után, Rockytól, mert az, hogy utána elmondhatja, nem elévülő akaratom. Ettől még sajnos, nem sajnos, Alignak csúnyán keresztülhúzta a terveimet, mert olyan nyert beavatást általa, akinek szerintem nem kellett volna tudnia. Már mindegy. Kényes vagyok az ilyesmire, nem célom hát, hogy még többen tudják, és talán Maeve is jobban jár, ha nem tud róla. Na arra, hogy Tupilek a békesség jelképe lenne, tudnék mit mondani, ámde nem teszem. Az atyám iránti csalódottságom nem szükséges, hogy mások tudtára jusson, eszemben sincs hirdetni ugyanis, különösképpen azért, mert akkor könnyebben bukna ki, hogy személyes érintettsége is akad. - Nem, egyébként ez egyáltalán nem ostoba gondolat, sőt… ami azt illeti, alapvetően nagyon is elképzelhető, hogy őkat jelképezik. Amilyet oda tud szúrni drága Teremtőm is, nem lepne meg túlzottan, ha a toll őt jelképezné, hisz éppen úgy lehetne fegyverként is használni. - Nem, erről még nem hallottam, viszont ha többen is ezt álmodtátok, akkor nagyobb jelentősége van, mint talán gondoljátok. Mindenesetre ennek szerintem én is utánajárok majd. Nem mintha jelenleg lenne kitől kérdeznem, de amennyiben összefutok majd valamelyik testvéremmel, mindenképp illenék átbeszélnünk ezt a kérdéskört is. - El akartam mondani neked valamit, de úgy alakult, hogy nem tehetem meg, és talán jobb is, ha nem tudod. Csak azért mondom ezt, mert emlékszem mit írtam, és nem szeretném, ha felelőtlen szavakkal dobálózásnak tartanád. Alignak sajnos közbeszólt az idei működésével, így hallgatnom kell. Talán jövőre, ha akkor győzedelmeskedik felettem, megtudja majd Maeve is, de azért bevallom hősiesen, még nem távoznék Nagojut után, hisz meg kellene oldanunk előtte ezt az égető problémát a Vörös Holdak, meg a fajunk elpusztítása kapcsán.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
- Egy régi emlék, amikor még kicsi voltam. Anyáék ittak bort, én pedig bemásztam anya ölébe és végül elértem, hogy megkóstolhassam. Nos, azt a díjnyertes fejet látni kellett volna, amikor először kóstoltam meg gyerekfejjel a bort. Mindenki nevetet, én meg megszólaltam, hogy ez „Ez borzalmas”. – mesélem el könnyedén, mert nem hiszem, hogy akkora bűn lenne az, ha engedek bepillantást nyernie a múltamban, abba amelyikben nem volt részese. Nem hiszem, hogy akkoriban ott lett volna a közelemben, de néha úgy érzem, hogy sose lehet tudni, hogy éppen hol van, vagy mit fülel ki, vagy éppen less meg. Elég csak az itteni eseményekre visszagondolni, de mindegy is. Lehet ostobának tűnő emlék, de nekem még mindig sokat jelentenek eme emlékek, még akkor is, ha időközben kiderült, hogy az apám nem az apám. Szavaira csak bólintok, hiszen nincs ezen mit köszönni. Bízok benne, pedig nem is ismerem igazán. Kíváncsi lennék arra, ha nem úgy alakulnak Stephennél a dolgok, akkor is felfedi-e magát előttem idővel, mármint emberi alakban. Farkasként már láttam korábban is. S nem hiszem, hogy az álmok megfejtése olyan nagy titok lenne, hiszen kóborokat is érinthet a dolog, és ha így van, akkor jobb lesz óvatosnak lenni, mert a végén ez a város lassan a fejetetejére fog állni. Aztán pedig kifejtem a saját véleményemet, azt, amelyiket még senkinek se mondtam el, hiszen mi értelme lett volna? Szerintem legfeljebb Balthazarnak tudtam volna elmesélni, hiszen eleve nem szeretek a nagyok dolgába beleszólni, meg most mindenkinek megvan a saját baja. Majd ha kicsit csillapodnak a dolgok, hiszen még csak tegnap érkeztünk vissza. Sok a teendő amúgy is. - Igen, de fura, hogy miért pont toll. Egyszerre lehet fegyver és egyszerre lehet a békesség szimbóluma is. – jegyzem meg egy kisebb habozás közepette, mert tényleg eléggé fel lehet azzal is sérteni akár a másik bőrét, ha ügyesen használjuk, vagy éppen írni és néha a leírt szavak mélyebbet sebeznek, mint esetleg egy tőr. - Ha esetleg valamit megtudsz, akkor te is elárulod? – pillantottam rá kíváncsian, hiszen az információ jól jöhet. Főleg most, amikor érzem, hogy velem sincs minden rendben. Talán önző dolog, de tudni szeretném azt, hogy miért nem vagyok képes szinte semmilyen értelemben felhúzni magam. Pedig az is hozzátartozik az egézséges emberi tulajdonságokba. - Ohh, értem… - szólalok meg kissé csalódottan, mert tényleg nagyon érdekelt, hogy mire akart utalni az sms-ben, de ahogyan sok minden, most ez is továbbra is titok marad. S ennek nem éppen örülök, de csak elfogadni tudom, mást túlzottan nem. – Amúgy miért gondolod azt, hogy jobb is így? – kérdeztem vissza végül kíváncsian, mert nem fogom feszegetni a titkot, ha nem akarja elmondani, nem fogja, de ha nem csak Alignak szólt közbe, hanem így is gondolja, nagyon is érdekel, hogy miért. Ennyire elástam volna magam múltkor, hogy rájött talán nem is vagyok méltó ismerni ezt a dolgot?
- Ez igazán aranyos. Jó is az, ha vannak olyan emlékeink, amikből táplálkozni tudunk később. Remélem, most már azért jobban szereted a bort, de ha nem, van más is ám, nem kötelező ezt inni. A világért sem erőltetném rá, az nem az én stílusom, van még egyéb választék is, s ha nagyon nem jön be semmi, még mindig ott a sokszor életmentő víz. Azért valahol egészen meghat, hogy beavat, nyilván amikor kicsi volt, még nem követtem soron az életét, kiváltképp azért sem, mert akkor még szerintem nekem is élt a gyermekem. Tovább azonban nem ragozom a dolgot, mert a múltba révedés nekem nem műfajom, visszamenni sosem szeretek, túlzottan is megviselne szerintem több esetben is, szóval nem erőltetem. - Tupilek is vérfarkasként élte az életét, és egy vérfarkas sosem lehet csupán békés, hiszen belénk van kódolva a vérontás utáni vágy. Vannak köztünk finomabb lelkek, de Teliholdkor mind szörnyetegek vagyunk, ezen nem változtat sem jellem, sem az, hány évesek vagyunk. Fogalmazom meg úgy a véleményemet ezzel kapcsolatban, hogy még véletlenül se sejthesse meg, valójában igencsak első kézből beszélhetek Tupilekről, hisz nekem sosem csak egy szellem, vagy épp legenda volt. Ő a Teremtőm, az, akit évszázadokig jobban tiszteltem bárkinél, de a feltételeik megszabása óta képtelen vagyok felnézni rá, mi nekem talán jobban is fáj, mint neki. Ez azonban az én terhem, nem beszélek róla sem neki, sem senki másnak. - Igen, beavatlak majd. Ha ugyan megtehetem, de az én arcomra ráfér egy hazugság, nincs benne semmi, nálam jobban úgysem műveli senki, aligha jöhetne rá. Annyi bőven elég jelenleg, hogyha módomban fog állni, kisegítem ilyen téren őt, és ezáltal a falkát, én ettől nem leszek kevesebb. - Nem gondolom, tudom. Ha tehettem volna, senkivel nem osztom meg, mert túl nagy tehernek tartom. Amennyiben valaha meghalok, tudni fogod, bár nyugi, ezt azért még közel sem tervezem, és nem is olyan könnyű eltenni láb alól. A Vörös Holdak olykor kiváló kísérletek rá, bár eddig csak a tavalyi volt olyan, ahol sikerrel járt, noha azt Tupilek végül megakadályozta. A helyzet az, hogy a másik kettőn legszívesebben képen röhögtem volna Alignakot. Idén azért nem tettem, mert sajnos Nagojut már nincs köztünk. - Egyébként, van valamiféle kérdésed? Rég találkoztunk, és nem is a legkellemesebb viszonyban váltunk el. Rockyval haladtatok valamit előre? Nem szeretném, ha rosszban lennének, kiváltképp, hogy megkértem valamire a hímet, mikor beavattam, és ahhoz határozottan nem jönne jól, ha ily csodás maradna a viszonyuk.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
- Igen, most már szeretem. – jegyzem meg halkan, de az emlékes dolgokra már nem reagálok. Sokszor adnak erőt, ugyanakkor már nem túlzottan vagyok olyan, amilyen akkoriban voltam. Néha talán gyengébb vagyok, míg egyesek szerint erősebb. Nem tudom, s sose fogom magam olyannak látni, mint amilyennek mások látnak. Ezt pontosan tudom, de nincs is ezzel semmi probléma. Lassan kortyolok abból a borból, majd kíváncsian pillantok a Teremtőmre, amikor Tupillekről beszél. Fura hallani azt, amit mond, de nem is gyanakszom. Én is hallottam már történeteket róla, mármint az egyik ősünkről, ahogyan Mende-mondák vannak az elsőkről is, de ennyi és nem több. Mintha részben lenne igazság és talán kitaláció is ezekben a történekben. - Valóban, de mi lesz most? Mármint mi van akkor, ha esetleg egy döntés képes elérni azt, hogy valaki higgadtabba legyen? Vagyis ha megjelenne a düh és hasonló érzés, de hiába, mert az illető képtelen lenne rá, hogy teljesen érezni tudja ezt, mintha csak másodpercek töredéke alatt el is párolognak. Akkor mi lesz? Mármint akkor is annyira fenevadak lennénk? – nagyon is érdekelt, hogy mit gondol erről, hiszen érzem, hogy valami megváltozott bennem. Sokkal higgadtabb vagyok, de azt nem tudhatom másoknál mi a helyzet. A jelenünket, amikor nem telihold van, akkor eléggé befolyásolja, vajon ha beköszönt a telihold, akkor is hatással lesz ránk eme fura dolog, vagy akkor mindegy, hogy mit választottunk, mert győz a bennünk lakozó fenevad mindenképpen? Fogalmam sincs, pedig roppant mód érdekel. Tényleg érdekel, hogy hirtelen miért nem mondja el azt, amit szeretne, de nem fogom nyaggatni emiatt. Felesleges is lenne, meg tényleg nem vagyok olyan típus, aki csak úgy rágja mások fülét. Így inkább csak bólintok. - Ezt örömmel hallom, hogy nem adod olyan könnyedén az életedet, azt viszont nem, hogy csak akkor tudhatom meg, ha te már többé nem vagy, mert ez azt jelenti, hogy valaki más fogja elmondani. Olyan, aki a titkodat ismeri. – jegyzem meg könnyedén. Semmi szemrehányás nincs a hangomban. Inkább csak sajnálom, hogy majd egyszer mástól tudom meg, - talán évek múlva, ki tudja -, azt, amit én inkább tőle szeretnék megismerni, de tiszteletben tartom ezt a döntését. - Szeretném azt, ha te is tanítanál, ha továbbra is találkozhatnánk. – pillantok rá egy halovány mosollyal. Talán nagy kérés, de egy kölyöktől talán még se akkora, majd a hajamba túrok idegesen. – Nem igazán. Viszont idővel biztosan változni fog, hiszen semmi se állandó, ahogyan a harag se, vagy a hasonló dolgok. – biztos vagyok abban, hogy idővel menni fog, de elég sok minden történt mostanában és kisebb dolgunk is nagyobb volt, mint azt a csodás pillanatokat helyre hozni vagy éppen felemlegetni.
- A düh mindenkiben benne van, Maeve, csak vannak, akik akarják, és tudják kontrollálni, uralkodni rajta. Mások viszont kieresztik. És sajnos, ha a felsőbb hatalmak akarnak valamit, általában sikerül neki, bármennyire is gyűlöljük a gondolatát. Tudod… ezt nem is mondtam, de megleptél a választásoddal, és őszintén örülök neki, hogy a toll került ki győztesen, büszke vagyok rád. – Ha már a múltkor olyan csúnyán lehordtam, úgy hiszem, jár neki a dicséret is, márpedig ebben a szellemben nem illik fukarkodnom vele, és csak a csalódottságommal terhelni. Abból a lányból csak azt tudtam volna kinézni, hogy a tőrt ragadja meg, de örülök, hogy nem így lett. - Nem mintha vigasztaló lenne, de a titkom felfedése nem rajtam múlott, kényszerű döntés volt. – Rocky esetében azért, mert őt szeretném Utódomnak, míg Dominic esetében Alignak gondoskodott arról, hogy ne lehessen másként. Ki tudja, jövőre talán Maevenek is szerencséje lesz, ámde ezzel még gondolatban sem viccelnék, nagybátyámnak fura humora van, még a végén valóban úgy alakítaná, hogy őt küldi ellenem. - Hidd el, túl nagy teher ez bárkinek is, és ha rajtam múlt volna, senki sem tudja meg. – Arthur más. Ő volt az a kölyköm, aki a legtovább volt mellettem, aki két bőrömben is ismerhetett. Nem lesz már több, úgy nem, hogy a halálom napját várom, azt a napot, amikor Arthurt is magammal rántom, és csak csendben rimánkodom azért, hogy Maeve ne kerüljön közelebb hozzám, ezért is vagyok vele olyan kimért, és próbálom tartani a távolságot. Gyűlölhet miatta, gondolhat nemtörődömnek, de ha majd eljön a vég, akkor Rockytól úgyis meg fogja tudni az egész történetet, és rájön majd, hogy minden az ő érdekében történt így. - Találkozhatunk, nincsen semmi kifogásom ellene. Mit gondolsz, mire kellene megtanítanom? – Nekem is van ötletem, de kíváncsi vagyok, ő miként vélekedik a dologról, roppant mód érdekel, ami azt illeti… - Ezt viszont nem olyan jó hallani. Mindenesetre, én azért még bízom benne, hogy idővel sikerül majd elsimítanotok a nézeteltéréseiteket, – Annál is inkább, mert különben, ha Maeve megtudná, mire kértem Stephent, kitörne a harmadik világháború… Igaz, ebben az esetben talán át kell gondolnom, mert ha nem megy, hiába szeretném, nem erőltethetem rájuk egymás társaságát.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Csendesen hallgatom azt, amit mond és érzem mélyen legbelül, hogy igaza van. Én is néha tudtam kontrollálni, de abban a pillanatban nem. Úgy éreztem, hogy rombolni szeretnék, s erre a mai napig nem vagyok büszke. Nem értem, hogy mi ütött belém, mintha egy veszett farkassá változtam volna, még szerencse, hogy nem lett nagyobb baj. A dicséretével sikerül meglepnie és ez szerintem az arcomra is kiül. Előle nem is akarom és szerintem nem is tudnám a valódi érzéseimet elrejteni. – Örülök, hogy így gondolod. Először még én se tudtam, hogy mit választanék, de aztán a tollat közelebbinek éreztem magamhoz. El tud rejteni, akár fel is tud öltöztetni, ugyanakkor akár meg is védhet. – mondom alig hallhatóan azt, ami miatt emellett döntöttem. Úgy éreztem, hogy nem csak hozzám, hanem a vérvonalamhoz is közelebb áll az, mint a tőr. Ugyanakkor még ott volt, hogy a béke jele is. - Sajnálom, hogy így alakult. Nem tudom, hogy miféle titkot őrizhetsz, de tiszteletben tartom a döntésedet. – pillantok rá komolyan. Érdekel, még szép, hogy érdekel, ahogyan azt is sajnálom, hogy más megtudhatta, de én nem. Még ha véletlen is volt, de talán nem jött el még az ideje. Talán egyszer, ha elég erős leszek, vagy az élet úgy gondolja, hogy eljött a megfelelő pillanat, akkor úgyis meg fogom tudni. Már csak az lesz kérdés, hogy miként. Szavaira pedig csak bólintok, mivel hiszek neki. Miért hazudna erről? Elkezdhetnék tippelgetni, gondolkodni azon, hogy miről is lehet szó, de inkább leállítom most ezzel kapcsolatban a fogaskereket az agyamban. Nem akarok olyanon agyalni, amiről ő úgy gondolja, hogy jobb, ha nem tudom. A távolságtartását se értem, mert nehezen tudom elhinni, hogy esetleg ekkorát csalódott volna benne, de ki tudja… - Talán, hogy jobban tudjam leplezni az érzéseimet, hogy jobb árny lehessek. Úgy érzem, hogy bőven lenne még mit tanulnom arról, hogy mit is jelent jó árnynak lenni. – sütöm le kicsit a szemeimet, hiszen valamennyire sejtem, de be kell látnom magamnak azt is, hogy még sok mindent meg kellene tanulnom ilyen téren. – Persze, csak akkor, ha te is egyetértesz ebben. – pillantottam rá végül és kíváncsian fürkésztem őt, ahogyan talán egy gyermek tenné az anyjával. - Sajnálom, s hiszem, hogy idővel változni fog a dolog, hiszen mindenki változik. Talán csak még nem jött el a megfelelő pillanat. – a hangom viszont alig hallhatóan csendül, hiszen én se kerestem a hím társaságát, de idővel talán változni fog. Azt hiszem, hogy most túl sok minden történt. Előbb álljon minden vissza a normális kerékvágásba, amennyire lehet és utána majd rendeződnek a helyzetek.
- Tudom, hogy nem mindig egyszerű az eszeddel harcolni, és a nyílt konfrontáció helyett más utat keresni. Farkasok vagyunk, igaz, de az adottságunk nem fizikai eredetű, a harcot választani sok velünk egykorúval szemben ostobaság, mert hátrányból indulunk. – Egyszer majd tökéletesen érteni fogja, most még fiatal, talán tudja, milyennek kellene lennie, de amíg eléri azt a célt, addig azért egy, s más történik majd az életében. Az ilyesmit nem lehet egy csapásra elsajátítani. Indoklást ugyan nem kértem, de értékelem, hogy megtette, láthatólag nem csak a hasára csapott, ez pedig határozottan pozitív. - Ami azt illeti, nincs is más választásod. – Mosolyodom el, de azért biccentek hálám jeléül. Ha én azt szeretném, hogy ne tudjon valamiről, nemes egyszerűséggel nem fog, nincs ezen mit ragozni, nem az ő hibája, a Vörös Hold előtt úgy gondoltam, beavatom, de nem volt tervben Dominic. S akkor döbbentem rá, hogy ilyen lehet jövőre is. Valaki talán akkor tudja majd meg a titkomat, önszántamból nem gyarapítom hát az ilyenek számát, mert sosem lehet tudni, hogy mire kényszerülök rá. Nincs ínyemre az egész, erről szeretek magam dönteni, és ezúttal nem volt rá lehetőségem, meglehetősen zabos is vagyok miatta, de nincs mit tenni. Most már megtörtént, abból kell dolgoznom, ami van. - Miben, hogy bőven lenne még mit tanulnod? A halálunk napjáig tanulunk, Maeve, mindig van mit. Az érzéseink leplezése a legnehezebb mind közül. A hazugságaink épp úgy a homályban maradhatnak általa. – Magyaráztam csendesen, nyugodtan, nekem egyértelmű volt, ő még fiatal. - Maszkíroztad valaha magad valaki mássá? – Teszem fel az ezzel kapcsolatos tán legfontosabb kérdésemet. Úgy könnyebb megtanulni uralkodni magunkat, ha mások bőrébe bújunk. - Maeve, ha Rockytól nem vagy hajlandó tanulni, máshoz kell majd küldjelek, és azt nem fogok megköszönni. Nem elég csak egy minta, nekünk nem. Túlságosan is sokfélének kell lennünk ahhoz, hogy boldoguljunk. Vannak terveid? A jövőre? Mi leszel? Hol akarsz lenn tíz év múlva? Maradsz a falkában? Ha igen, milyen posztot szeretnél betölteni? Mi az, ami miatt minden reggel felkelsz? Mi tesz boldoggá? Mi teszi boldoggá a farkasodat? Mitől lesztek szomorúak? Nyugodtan fejts ki mindent, ahogy csak szeretnéd, én megvárom. Mindenekelőtt az a fontos, hogy önmagadat kellőképpen ismerd. – Szerintem még ilyen szinten is vannak hiányosságai, nekem meg tudnom kell, honnan induljak, hogy előrébb jussunk. Határozottan nem úgy vélem, hogy nem menne neki egyedül, de ha már kéri, hát ki vagyok én, hogy megtagadjam tőle? Főleg úgy, hogy bármikor meghalhatok.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
- Talán igen, de nem mindig vélhetően. Néha lehet nálunk is az előny. S ahogyan te mondtad farkasok vagyunk, ezáltal nehezebb az erőt és a vele járó dolgokat háttérbe szorítani. – főleg most, amikor a legtöbb farkas sokkal hevesebb lett valaminek köszönhetően. Egyesekké higgadtabb lett, békésebb, mint előtte, míg másoké sokkal vadabb lett. Nem tagadhatjuk meg azt a vadállatot, ami bennünk lakozik. Tudom jól, hogy ésszel sokkal nagyobb lehet ütni, mint tettekkel, de vélhetően nem mindig az a megfelelő út, vagy nem tudom… Teremtőm volt, de még se ismertem őt. Szerettem volna megismerni, de úgy éreztem, hogy sose fogom igazán, ahogyan talán sose fogunk egymáshoz igazán közel kerülni, mint a legtöbb Teremtő és kölyök. Nem mellette cseperedtem fel, s talán részben sose fogom tudni elfogadni azt, amit tett, hogy akkor magamra hagyott. Látott bennem valamit, erősnek gondolt, de az életem múlt azon, hogy a falka befogad-e, vagy nem, hiszen egy ismeretlen kölyköt nem szokása senkinek se csak úgy magához venni. Azt pedig pontosan tudtam, hogy holtáig tanul mindenki. Ezzel nagyon is jól tisztában voltam… - Igen, tettem már meg. – jó móka volt, ahogyan legtöbb esetben, talán a falkán belül se adom igazán önmagam. Nem látta még szinte senki se azt, hogy mi bújik meg teljesen a látszat alatt, kivéve egyetlen egy hímet és ez így is van jól, meg talán őt. Ő már lehet látta a távolból, vagy éppen nagyon is közelről. Nem szokásom csak úgy közel engedni senkit se, vagy az, hogy a bőröm alá férkőzzön. Hamarosan pedig kérdés özön áraszt el, egy darabig még talán elviselem, de másrészt meg se próbálom leplezni azt, hogy nem túlzottan nyeri el a tetszésemet a kérdéseivel, vagy éppen a szavaival. Nem látom azt, hogy miért is kellene felelnem rájuk. Talán segíthetnek a tanulásban, de nem ismertem őt, s ha annyira ismerni akar, akkor inkább derítse ki, mintsem az ölébe ejteném a válaszokat, még ha csak büszkeségről is volt szó. Figyeltem őt, s pár pillanat erejéig nem is válaszoltam. Lassan kiittam az italt a pohárból, majd leraktam azt. - S miből gondolod, hogy a kényszerednek köszönhetően akarnék bárkitől is tanulni? Elhiszem, hogy hosszúak a karmaid, hogy elérsz bárhova és talán mindig megkapod azt, amit akarsz, de talán engedhetnél ebben kicsit. Hagyhatnád azt, hogy a meder visszaálljon a normális állapotába. Nem mondtam, hogy nem akarok tőle tanulni, de időt azt kértem. S ha tényleg fontos számodra az, hogy tőle tanuljak, akkor megadod azt az időt, amire szükségünk van. – pillantottam rá határozottan. Nem remegett meg a hangom, hiszen őszinteséget akart, akkor megkapja. Nem fogok a kényszerének köszönhetően mástól tanulni. Nem kell az, hogy a nyakamra küldjön még egy farkast. Egyet már küldött és lám mi lett a vége. Talán ha nem szól bele, akkor lehet szent lenne a béke most, de megtette akkor, így szerintem érthető, hogy azt kérem, húzza vissza a karmait és adjon időt nekünk.. Nem véltem úgy, hogy ez annyira nagy kérés lett volna a részemről. - Mit számítanak a tervek, ha az élet egy perc alatt képes mindenen változtatni és keresztbe húzni a terveinket, az álmainkat? – kérdeztem vissza válaszadás helyett. Igen, vélhetően maradni fogok a falkában és legközelebb már a Vörös Hold elől se akarok elfutni. Ha a számomra fontos emberek maradnak, akkor én is maradni akarok. – A posztomon meg miért változtatnék? Nem ok nélkül lettem gyógyító, vagy szerinted az nem méltó? – vontam fel kíváncsian a szemöldökömet, hiszen vélhetően pontosan tudja, hogy mi a szerepen a falkában. – S ha nem szeretném kifejeteni? – nem ellenkezés volt ez a részemről, s hallhatta ezt a hangomból is, de nem beszéltem sose arról, ami a felszín alatt lappangott. Ha valaki szerencsés volt, akkor megpillanthatta, a többiek pedig azt látták, amit éppen mutattam. Nem többet és nem kevesebbet. – A legjobb maszkokat meg talán a pillanat szüli, nem? – utaltam itt arra, hogy ő is miként hozta Stephen házában a buta szőke nőt. Nem hiszem, hogy előtte órákig gondolkozott volna rajta. Szavaim pedig mind végig barátságosan csendültek. Nem volt benne gyermeki dac, s semmi ilyen, mint bármi korábban. Inkább csak őszinteség.
Lám, jól tettem, hogy nem mondtam el neki. Nem először vesz semmibe, és taszít el magától gondolkodás nélkül. Nem tartom hibának, mert pontosan ezt akarom én is, távol maradni. Érzelmileg nem kötődni, mert attól csak jobban fog fájni. Tudom, sérült már eleget, és azt, hogy mindez az ő érdekes, csak akkor fogja belátni, ha én már nem leszek, és Stephen beavatja. Így a jobb, hiába kapargatja szívem kérgét az, hogy tulajdonképpen megtagad, még ha nincs is ennek tudatában. Mosolyogva kortyolok a boromba, azt hiszem, a mára tervezett további programunkat egy csapásra törölte el, elvégre, azt aligha taníthatom igazán, aki nem hajlandó beengedni, erőszakoskodni pedig nem fogok. Jó móka lett volna bevenni magunkat a jelmezboltomba, és különböző szerepeket felöltve járni a várost. Hagyjuk, majd megtanulja magától, amit tudnia kell, miként eddig is megtette. Ha tőlem akarna tanulni, együttműködne. Nincs időm kikaparni a gesztenyét, és mindez nem arról szól, hogy én megismerjem, sokkal inkább arról, hogy ő megismerje magát. Ha csak elgondolkodik a kérdéseimen, az már jó, kimondania nem kifejezetten muszáj őket. - Tényleg szörnyen naiv vagy, ha azt hiszed, bármilyen meder valaha vissza fog állni a normális kerékvágásba. Időm az nincs, és nem azért nem adok, mert nem akarok, hanem mert az enyém is véges. – Higgye, aminek akarja. Meg fogok halni, és egyre inkább érzem, hogy ez független az egyezségünktől. Ugyanakkor, ha létrejön, akkor bizonyosan, ha nem, akkor az eljövendő Vörös Holdak egyike biztosan elvisz, mert Alignak nem fog lenyugodni soha. - A céltalan élet éppen annyira fölösleges. Vannak tervek, amik megvalósulnak, nem szabad attól félni, hogy mi lesz, ha. Merni kell nagyokat álmodni és tenni érte… – Csóválom meg a fejem, de a napnál is világosabb, hogy nem számít, mennyire nem értek egyet vele, vagy épp mennyire világossá tette az imént, hogy képtelen felülemelkedni a gyermeteg sértettségén. Én nem fogok küzdeni a szeretetéért, arra nincs szükségem, csak bajt hozna, a tiszteletet pedig senkiből sem lehet kiverni. Ha eredendően nem lakozik benne az irányomba, szintén nem fogok harcolni érte, fölösleges. Alakítsa a sors, ahogy akarja. Kár volt felbukkannom az életében, egyre inkább így látom. Az, hogy gyakorlatilag mindenbe beleköt, amit mondok, nem olyasmi, amit el óhajtanék fogadni, egyben eltűrni. Nem is fogom. Aki tanulni akar, nem kérdőjelezi meg a mesterét, különben nemes egyszerűséggel nem ő az embere. Jelen esetben farkasa. Nincs mit tanítani annak, aki nem akar tanulni. Tőlem legalábbis nem. - Örültem a látogatásodnak, Maeve! További szép napot! – Válasz már nem érkezett, csak felálltam, és az ajtó felé intettem kezemmel. Menjen csak, élje a világát, kétségkívül jobb lesz az úgy. Nem szeretné kifejteni, nekem viszont nincs időm lebontogatni róla a kőpáncélt, és minden alkalommal több ízben arról győzködni, hogy tudom, miről beszélek. Ha nem hajlandó menni, akkor nemes egyszerűséggel semmivé lettem előtte, ezzel jelezve, hogy bármi is volt ez itt, ebben a pillanatban véget is ért. Arcom érzelemmentes merevsége csak saját láthatatlanságom leple alatt válik semmivé. A sóhajomat már nem látja senki, mi tagadás, nem pont így éreztem, nem kész még rám, és ötletem sincs, ki tudom-e várni, hogy valaha az legyen.
Kezdőlap
