Paloma & Alice

Paloma & Alice // Szomb. Ápr. 18, 2015 3:19 pm

Paloma & Alice

- Tudom, hogy nem tudlak megállítani bátyám. De hogy ártatlan emberek? Miért?
Ősi nyelven visszhangozza be a testetlen alak lágy hangja a végtelen üres, fekete teret. A teremtés nyelve ez, szavainak hangzása lassú folyamként alakít hosszú hangsorokat, megértésére pedig csak azok képesek, akik ott voltak akkor, amikor minden elkezdődött. Akik birtokolják a tudást és a hatalmat.
- Bolond vagy, ha azt hiszed, létezik még ártatlan lélek a világukban. Menj innen! Gyenge vagy ahhoz, ami most következik. Felsorakoztattam a katonáimat, számukra már nem létezik visszaút.

***

Az éjszaka sötétje már hosszú órákkal ezelőtt a városra borult, a Hold ezüstös fénye lassan, ám határozottan színezte véressé az éjszakai eget. A házak ablakaira ereszkedő függönyök szálain át vörös és fekete árnyakban kelt táncra minden berendezési tárgy, bútordarab. A végtelen hegycsúcsok domborulatain, az életet lélegző fák rengetegében vérszínben tündököl a hó, a Chena és a Tanana jegébe bordó barázdákat karmol az idegen fénysugár. És nem történt semmi.
Csend van. Talán már alszol. Talán aludni készülsz, vagy most indulsz haza a munkádból. De a Hold istenének sápadt arca régen szerzett sebeitől véresen figyel, némán szúrja tarkódat üres tekintete, dobhártyáidra feszítő nyomással nehezedik a vészjósló csend, vállaidra ül a tény: a ragadozó lecsap ma éjjel.
Láthatod, ha akarod. Tiszta tekintettel meredhetsz rá, az égboltot uraló entitásra, faggathatod üvöltve vagy magadban céljairól. Kérheted, hogy sújtson le rád. De ő csak hallgat. Nem szól, nem felel, nem tesz semmit, csak jelen van: és ez pontosan annyira vészjósló, mint a világra köpött harag, amit ilyenkor annyira szeret szabaddá engedni.
Talán már nem is foglalkoztat. Talán már elfeleded Őt, aki ott ül az égi trónon, dacolva zárod magadra elméd kapuját. Főjön meg a bosszújában! Kegyelemért fohászkodsz. Telefonálsz. Rohansz, hogy szeretteid épségéről megbizonyosodhass.
Három.
A szívverésed felgyorsul, paripák vágtáznak végig lelkeden, tagjaidba zsibbadást fecskendez a félelemtől felszabaduló adrenalin.
Kettő.
Pupilláid kitágulnak, hogy szinte feneketlen mélységükbe zuhanjon a vörös fény. Egy szúrást érzel a mellkasod tájékán, rideg, fagyos verejték fakad bőröd alól - a tested zsibbadása szinte már illúzió. A te tested még egyáltalán? Létezik még neked olyanod? Hiszen minden olyan félelmetesen könnyűvé válik a pillanat leforgása alatt. A gravitáció póráza már nem köt a bolygó közepén fortyogó lávatenger felé. Vágyod és retteged az élményt. Elmész, és tudod, hogy a végállomásod tökéletesen tehermentes, béklyói nem tartanak fogva már a létezésnek. Csak a fehér fény van, világosság, boldogság és beteljesülés.
Egy.
Fizikai tested rongyként hever ott, ahol éppen hagytad. Alvás közben a saját ágyadban, az erdő, az utca közepén. Félned kellene. De a halálban érzett megnyugvás egyelőre csak keserédes szomorúsággal emlékeztet mindarra, amit magad mögött hagysz. Elhagyod a tested, és ha valaki a segítségedre sietne... Alig érezné a pulzusodat.

***

Egymás mellett felsorakozva, érzelemmentes arccal tekintenek előre Alignak katonái. Látják egymást, tudják, hogy kik ők. Csupán egyetlen pillanatra tölti meg szívüket a rettegés, amint felfedeznek egy-egy ismerős arcot.
Matthieu, Darren, Gina, Henry, Joana, Michelle, Emma, Abigail, Kate, Rocky, Claude, Sofia, Emett, Xavier, Lynx, Ryan, Victoria, Noah, Blake, Dana, Alice, Eleanor, Masako, Naomi, Pandora.

A sereg készen áll. A fejük fölül, a végtelen feketeség semmijéből színpadi reflektorként széles körben világítja meg külön-külön mindüket a fehér fény.
- Lépjetek előre!
Előreléptek. Szolgálatkészen, engedelmeskedve álltok meg saját fénykörötök közepén egy szürke kőasztal előtt.
Vörös szaténpárnákon érintetlenül pihen három fegyver. Az ezüsthegyű lándzsa - gyors és távoli halál okozója. Az ezüst tőr - kegyetlen közelségből szántja át a húst, töri át a bordákat és sebzi fel a szívet. Az ezüsttel töltött pisztoly - legyen dicső és bátor, aki saját fejéhez tartván pecsételi meg a sorsát.
Mellettük finom, hófehér selyemkendő nyugszik. A katona mindig megtisztítja a fegyvereit.

Egy hirtelen pillanatban megfeszül a testetek, és ha körbenéztek, nem csak magatokról tudjátok majd, hogy más testként tűntök létezni, de a társaitokról is.
Eska, Annakpok, Biisaiyowaq, Anguta, Sangilak, Eeyeekalduk, Sura, Kilaun, Nagojut, Tipvigut, Kaskae, Unalaq, Liliane, Lester, Savannah, Jennifer, Goran, Isabelle, Duane, Rahim, Paloma, Sam, Zachary, Payne és Philip vagytok. Az egyetlen közös bennetek a cinkos mosoly, mielőtt gyors egymásutánban a kőasztal másik oldalán, magatokkal szemben ott nem terem az, akinek testét és életét birtokoljátok. Akit ma térdre fogtok kényszeríteni.

Ahogy az áldozatok tükörképként manifesztálódnak saját, néma másaik előtt, tökéletesen tudatában vannak annak, hogy nincsenek egyedül. Mindenkiből kettőt látnak, ám ha kísérletet tesznek egymás megszólítására, hangjuk tovaszáll, egymást megérinteni, helyetekről elmozdulni képtelenek vagytok.
A benneteket megvilágító fénysugár egyre csak szűkülni látszik, egészen addig, amíg nem marad más, csupán a saját tükörképetek, és a köztetek feszülő kőasztal a párnákon nyugvó fegyverekkel. A fényen túl semmi sem vár, csak a feketeség és a csend, nem láttok és nem hallotok már senki és semmi mást. Egészen addig, amíg Alignak katonája szót nem emel, hogy beteljesítse a Hold Istenének parancsát.

Nem álmodtok. Nem a saját elmétek tart fogva benneteket. Ingatagon álltok élet és halál határmezsgyéjén, egy köztes világban a szellemlét és a fizikai világ között. Ott, ahol Alignak ereje kiteljesedhet. Ott, ahol a gondolatnak teremtő ereje van.
Bármit is tesztek a Határvidéken, a fizikai testetek is meg fogja érezni. Az itt szerzett sebesülések fájdalmát érezni fogja, bár nyomot nem hagy, valódi sérülést nem okoz, csupán az érzet lesz valóságos.
Felébreszteni odaát senki sem tud majd benneteket. Az orvosi segítség, a beavatkozás csak ront a helyzeten - ha valaki megpróbál ellátni benneteket, csak még több fájdalmat okoz.

Re: Paloma & Alice // Hétf. Ápr. 20, 2015 9:56 pm

Hallottam, olvastam róla a napokban, hogy ismét közeledik, de nem tudni, hogy idén vajon ismét lecsap e ránk, vagy esetleg megbékélt azzal, amit eddig ért el. Bár bennem van egy apró félelem mégsem akarom hagyni, hogy eluralkodjon rajtam. Tavaly kint voltam a városban, idén viszont egyedül vagyok az állataimmal. No nem direkt, egyszerűen csak így jött ki a lépés.
A kutyasétáltatásból hazaérve visszavonulok a fürdőbe, hogy kissé felfrissítsem magam egy kellemes fürdessél. Még tanulnom kellene rengeteget, ha nem szeretném kihagyni a következő vizsgámat.
A hosszú fürdő után belebújok meleg köntösömbe, papucsomba és úgy sétálok ki a konyhába, hogy készítsek magamnak egy nagy adag, meleg teát. A forró ital percek alatt elkészül, így hamarosan vissza is térek a szobámba ahol le is ülök az ágyamra. Párat kortyolok a teámból, végül a bögrét az éjjeli szekrényemre helyezem, hogy utána lábamhoz nyúljak. Már túl sokáig volt rajtam, ideje levenni.
Már nem idegen a számomra a mozdulatsor, a kezeim olyan könnyedén mozognak, mintha mintha már évek óta vele élnék...
A protézis az ágy szélének támasztva helyezem el, hogy végül kényelembe helyezve magam, a laptopot ölembe véve elkezdek tanulni, vagy inkább folytatom ott, ahol tegnap éjjel abba hagytam.
Csak pár perc telik el és a csöndet telefonom halk rezgése töri meg. Azonnal magam mellé nyúlok, de ekkor veszem észre, hogy bizony az asztalon hagytam a készüléket.
-Ügyes vagy Alice!-Magamban szitkozódva teszem félre a gépet, hogy utána mindvégig az ágyban kapaszkodva induljak el a telefonomért. Már éppen nyúlnék hozzá mikor....

Csak egy éles szúrás az utolsó emlékem, semmi több. Ahogy magam felett "lebegek" elfog a rettegés, az idegesség. Csak nézem élettelem testemet, amint ott hever a földön. És ekkor hasít belém a tudat...
De nem történhetett meg... Ez biztosan nem a valóság, hiszen... hiszen... Velkan! Még el sem köszönhettem tőle. Legalább hallhattam volna utoljára a hangját... Csoki de édes vagy, de már késő. Hiába ugatsz,hívsz segítséget, már nincs aki segítene rajtam.

Nem vagyok egyedül. Ahogy végignézek rajtuk felismerem a legtöbb arcot. Hát ti is? ... Titeket is elragadott a halál? Nem az nem lehet! De akkor miért vagyunk itt, miért láttam ott magam a földön?

Egy hang mely megszólal és kényszerít minket, hogy előre lépjünk. A többiekkel együtt én is lépnék, de várjunk csak... A lábam... Hisz képtelen vagyok megtenni azt az egyetlen egy lépést, de valami mégis arra késztet, hogy mindenáron követnem kell a többieket és nekem is be kell állnom a körbe.
Mivel nincs más választásom, így a pompázatos flamingót gyötrelmesen utánozva ugrálok el helyemre.
Az utolsó ugrásnál úgy érzem már elveszíteném egyensúlyomat, de hamar megkapaszkodom az előttem álló asztalban, hogy utána ismét kiegyenesedjek. Ám épphogy sikerül ismét megállnom a lábamon, mikor minden megváltozik. Hirtelen ismét érzem a lábam alatt a talajt, de ahogy lepillantok nem a saját lábaimat látom viszont. Ismét végig nézek a jelenlévőkön és ott, ahol az előbb a barátaim, az ismerőseim voltak most teljesen mások állnak.
De nem sokáig adódik alkalmam szemügyre venni őket, mert a sötétség vesz körbe engem.

-Üdvözöllek Paloma!-Egy széles, kedves mosoly terül el arcomon ahogy a másikra pillantok.
-Meglepődtél mi?... Igen én is te vagyok... Vagy legalább is a külsőnk azonos, de vajon az életünk is? Nem kell félned drága. Nem lesz semmi baj. Csak segíteni szeretnék neked, de ahhoz meg kell bíznod bennem.... Megteszed a kedvemért?-A hangom nyugtatóan öleli körbe a másikat. Próbálja az esetleges gyanakvását, félelmét, idegességét elfojtani, hogy csakis a feladatára tudjon koncentrálni.

Re: Paloma & Alice // Hétf. Ápr. 20, 2015 10:59 pm

Bevállaltam az esti ügyeletet, mert nincs kedvem hazamenni az üres házba úgy, hogy tudom Adam nem fog betoppanni. Egyébként szeretem a Patológián az estéket, mert ilyenkor tényleg nyugodtan tudok dolgozni, hacsak nem történik éjszaka valami olyan baleset vagy bűntény, hogy friss "pácienst" kell fogadni, és papírozni. A papírmunkát szívből gyűlölöm, de nem lehet minden fenékig tejfel.
A föld alatt nem látszik semmi a külvilágból, egyáltalán nem érzékelek semmit se a közelgő történésekből. Még csak egy baljós előjelet sem. De ha valaki a mai napon az orrom alá dörgölt volna egy jövendölést, arra is csak legyintettem volna, mert a kézzel fogható dolgok... a tudomány embere vagyok.
A laborban pakoltam ki a napközben érkezett kémcsőszállítmányt a szekrénybe, amikor egyik pillanatról a másikra úgy éreztem magam, mintha valaki erőteljesen meglökött volna hátulról. A dobozt elejtettem, de nem hallottam a zuhanó hangot. Ekkor lepillantottam. A lábaim előtt hevert alélt testem.
- Ne. - Döbbenetemben megdermedtem, majd lehajoltam, hogy megérintsem magam, de valami húzni kezdett. Olyan érzés kerített hatalmába, mintha a falon próbálnak átrángatni, és a másik oldalon a fény várt rám.

***

Csupa idegen ember közt találtam magamat. Talán csak néhányuknak derengtek a vonásai, bár nem láttam jól az erős fény miatt. A kezemet a szemem elé emeltem, hátha ez segít valamelyest.
- Hello! Mi ez a hely? - Próbálok kapcsolatba lépni a mellettem állóval, de nem érkezik válasz. Érzem a testemet, ahogy megérintem saját magam. Az alkaromba csípek, érzem a testembe hasító fájdalmat. Ez alapján nem álmodok. Eddig ez be szokott jönni, ha valamit álmodok, és fel akarok ébredni belőle.
A fények változnak, rám koncentrálódnak, mintha egy kifutó végén állnék. Ehhez tudnám a legjobban hasonlítani, mert már volt ilyenben részem. Még egy fényes pont tűnik fel közvetlenül előttem, aki... aki én vagyok!? Genetikailag lehetséges, hogy két ember hasonlítson egymásra a világ különböző pontjain élve úgy, hogy soha életükben nem találkoznak, és nincsenek is vérrokonságban... de ez a hasonlóság túlságosan tökéletes ahhoz, hogy csak erről lehessen szó.
- Mi történik itt? Ez valami átverés? - Szoktam látni a TV-ben, ahogy leszívatják egymást az emberek. Szkeptikus vagyok, szóval ez az első, ami az eszembe jut. Összevonom a szemöldökömet.
- Azok a tieid? - Pillantok a fegyverekre.
- Miért gondolod, hogy segítségre szorulok? - Ugyanúgy néz ki, mint én, és pont emiatt kezelem óvatosan. Elég abnormális ez a helyzet ahhoz, hogy ne adjam csak úgy a bizalmamat.

Re: Paloma & Alice // Szer. Ápr. 22, 2015 10:14 pm

2.

Hangosan nevetek fel kérdésére. Milyen kis naiv. Szánalomra méltó. Nem is értem, hogy tudott eddig életben maradni. Egyszerűen elfog az undor ahogy rá nézek, ami a hosszas nevetés után ki is ül arcomra.
-Az enyém...a tied...a miénk! Rajtad áll, hogy kié.-Vonom meg a vállam. Ez teljesen lényegtelen kérdés. Ma este nem azért vagyunk itt, hogy a fegyverek tulajdonosairól vitatkozzunk. Ma este sokkal fontosabb dolgunk lesz, vagy inkább neki. Mert ma valamelyikünk nem távozik innen élve.
-Úgy tűnhet az életed boldog, hisz van munkád, amit imádsz, vagy egy párod, akit szeretsz.. A legtöbb ember csak álmodozik erről. Te a szerencsésebbek közé tartozol.... Vagy mégsem?-A tekintetem sötétebbé, a mosolyom gonoszabbá válik, de még nem... még nem fogom őt előhívni. Még játszadozom vele egy kicsit.
-Azt hiszed a múlton ilyen könnyen túl lehet lépni? Milyen naiv vagy! A múlt nem tűnik el csak úgy! Azért tenni is kell valamit.... Vajon van valami, vagy esetleg valaki, aki tönkre tehetné ezt a boldogságodat? Gondolkozz el rajta kislány!-A vigyor egy percre sem tűnik el arcomról. Hagyok neki egy kis időt addig az asztalra helyezett fegyvereket szemlélem meg. Amint megérzem, hogy kezdi érteni a dolgot gonosz kacaj szalad ki a torkomból.
Csak ennyi kell ahhoz, hogy a sötétségből előbújjon egy férfi, egy ismerős férfi, akit már rég nem látott...Sötét haj....sötét szemek.
-Gondolom nagyon hiányzott!-Közelebb lépek a férfihoz, majd hosszan megcsókolom őt szenvedélyesen. Miután elszakadnak ajkaink ismét a másikra pillantok vigyorogva.
-Remélem nem hitted komolyan, hogy ilyen könnyen megszabadulhatsz tőle! Ő sosem fogja feladni, mindig megtalál bárhova is menekülj.... Tudja, hogy itt vagy Fairbanksben. Meg fog találni és akkor már túl késő lesz!-A férfi idő közben mögém lép és karjaival átfonja derekam, hogy szorosan magához öleljen, hogy hajamba temesse arcát.
-A féltékenységét csak tápláltad a gyáva meneküléseddel. El kellett volna intézned mikor alkalmad adódott rá, de te ostoba mód csak elfutottál és ezzel veszélybe sodortad a szeretteid életét. Tényleg ezt akarod?-Nézek rá már teljesen komolyan.

Re: Paloma & Alice // Csüt. Ápr. 23, 2015 12:10 am

2.

A tőr áll közülük hozzám a legközelebb, bár a pisztollyal is szemezek kicsit. Egy ideje már meg akarok tanulni lőni, de valahogy sose alkalmas az időpont.
Leginkább a nő köti le a figyelmemet, aki ránézésre pont olyan, mint én. Alaposan végig is mérem. Mintha fogytam volna… vagy a tükrök szoktak csalni, amikor belenézek?
A szemöldökömet lassan felvonom a szavait hallva.
- Könnyen nem, de igen… tovább lehet, és tovább is kell lépni. Azzal kell foglalkozni, ami előttünk van, és nem azon rágódni, ami mögöttünk. – Nem volt könnyű döntés otthagyni Kaliforniát. Imádom Los Angeles-t, az otthonomnak mindig is Santa Claritát fogom tekinteni, hiszen ott nőttem fel… de most jó itt Fairbanksben. Jó Adammel… szeretem őt. Tovább léptem.
Cooper felbukkanása váratlanul ér.
- Hogy kerülsz te ide? – Vonom kérdőre, és amikor a másom odalép hozzá, hogy megcsókolja, félrefordítom a fejem.
- Na jó, én erre nem vagyok kíváncsi… Betegek vagytok! – Cooper szerzett egy nőt, akit átoperáltatott, hogy úgy nézzen ki mint én!? Őszintén… én ezt simán ki is nézném belőle, amilyen betegesen megszállott. Hát egészségére, ha ez a helyzet áll fenn. Nekem egy cseppet sem hiányzik.
Amíg egymás szájában matatnak, próbálok kiutat találni innen, erről a furcsa helyről, de se kihátrálni nem tudok, se kimozdulni oldalra. Pedig próbálok, megvan az akarat, megvan a mozdulat is… valami mégis gátol.
- Igazán? – Fordulok velük szembe ismét. Ahogy a volt férjem ott áll a hasonmásom mögött, átölelve őt… a hideg futkos a hátamon. Szinte érzem magamon az érintését. Már évekkel ezelőtt megundorodtam tőle. A birtoklási mániájától, attól, hogy folyton be akart korlátozni, aranykalitkába zárni… uralkodni fölöttem. Hányni tudnék az összefonódásuk láttán.
- Jobban teszi, ha ott marad, ahol van. – Szögezem le. Nem fogadnám tárt karokkal, ezzel ő is tisztában lehet… ráadásul Adam se hiszem, hogy repesne az örömtől, ha zaklatni kezdene.
Meghökkenek.
- Elintézni? Nem vagyok gyilkos! – Ha megütött volna, akkor talán… fizikálisan viszont soha nem bántalmazott. Idegileg kicsinált, de az már másik tészta.
- Na most van elegem. – Körbeforgok a tengelyem körül, hátha találok valamerre kijáratot. Ez az egész kezd nagyon… de nagyon bizarrá várni. Ha vicc, akkor nagyon rossz vicc!
- Marhára nem tudom ki vagy, még ha úgy is nézel ki mint én, ne gondold, hogy ismersz… vagy a kapcsolatomat Cooper-el.

Re: Paloma & Alice // Csüt. Ápr. 23, 2015 12:53 pm

3.

-És arra még nem gondoltál, hogy mi van, ha a múlt nem hagyja, hogy elfelejtsd?... Ugye, hogy nem? Pedig erre is gondolni kell, ha nem akarsz fájdalmat okozni mind azoknak, akiket szeretsz. Nem tudsz te semmit Paloma. Csak egy naiv kislány vagy.-Semmit sem tud arról, hogy mi várhat még rá, hogy az a bizonyos múlt kísérteni fogja, míg le nem zárja rendesen, míg meg nem öli.
A meglepettségére elégedettség ül ki arcomra. Pont ezt akartam elérni, hogy undorodjon magától.
-Vagyunk? Édesem még mindig nem esett le? Én te vagyok.. Nem csak a külsőnk azonos, de az emlékeink is. Csak egy dolog választ el bennünket… Amíg te azt hiszed, hogy minden szép és rózsaszín és tudom, hogy mind ez csak egy újabb hazugság az élettől. Hamarosan ismét elfújja a szél azokat a rózsaszín felhőket és nem marad más csak a rideg valóság, és Ő!-Bökök a férfi felé, aki egy pillanatra sem veszi le tekintetét a másikról.
A fenyegetése hallatán mind a ketten felnevetünk. Gyenge szavak egy gyenge kislánytól. Komolyan azt hiszi, hogy ezzel megfélemlít bennünket, megfélemlíti azt a személyt, aki mindennél jobban vágyik rá? Milyen kis naiv.
-Paloma! Kellesz nekem és mindent megteszek azért, hogy ismét az enyém légy. Nem hagyom, hogy más férfiak fogdossanak téged! Te az enyém vagy senki másé! Gyereket fogsz szülni nekem… Mert én ezt akarom!-Szólal meg a férfi mély hangkán miközben egyik keze szép lassan felcsúszik mellkasomon a nyakamhoz, hogy azt megragadja. Először csak gyengéden fogja, úgy nézi tovább a másikat.
-Azt hiszed ha nem lépsz legyőzheted? Ne légy már ennyire naiv! Nyisd már ki a szemed Paloma! Nézz rá! Megőrült! Bármi képes lenne érted. Ha úgy adódik Ő nem fog megriadni, ha ölnie kell! Ha valaki megakadályozza lelkiismeret furdalás nélkül ölni fog! Nem kegyelmezz senkinek! Neki TE kellesz, senki más!-A hangom kezd egyre türelmetlenebbé, keményebbé válni.
-ELÉG!-Kiáltom el magam olyan hangosan ahogy csak tudok. Feldühít ez a hisztis szuka. Hogy lehet ennyire lassú a felfogása.
-Ne légy ennyire bolond, makacs! Ez nem holmi tréfa, amivel eteted magad! Én ismerlek téged a legjobban, tudom milyen volt a kapcsolatod Cooperrel, mert Én Te vagyok, minden emlékkel, fájdalommal. De ha ennyire nem hiszel nekem ezek talán meggyőznek téged!-Egy aprócska kislány fut el előttem, hogy aztán nem messze tőlünk leguggoljon a földre. Mivel háttal áll tőlünk nem látni mit csinál, vagy mit szed fel, csak mikor feláll és megfordul. Csak egy pillanatra fedi fel a kezében tartott dolgot. Egy kis halott veréb… Egy pillanat és a kislány máris eltűnik.
-Emlékszem arra a verébre. Azt boncoltad fel. A miatt vittek minket pszichológushoz. A saját szüleink azt hitték, hogy betegek vagyunk. Nem hittek nekünk… Vajon hány embernek mesélted el ezt?.. De ha ez nem lenne elég tudok még mesélni… Hogy apád munkanélkülisége miatt anyád, te mennyit szenvedtetek…. Paloma Én Te vagyok, ugyan azokkal az emlékekkel és fájdalmakkal. Ez nem átverés, nem manipuláció!-Egy pillanatig némán figyelem őt, majd csak folytatom keményebben, mint az előbb.
-A boldogságod múlik azon, hogy mit cselekszel ezen az estén Paloma. Ha most és itt nem végzel vele, velünk mindent, amid van elveszítesz. Én megadhatom neked a boldogságot, megadhatom neked a szép jövőt, amiben Ő nincs benne, amiben nem kell rettegned attól, hogy mikor bukkan fel. De ahhoz neked kell lépned!-A férfi keze megfeszül nyakam körül, szemeimből könnyek potyognak ki.
-Segíts magadon, segít a szeretteiden!-Hirtelen egy vérben úszó férfi jelenik meg a lábai előtt. Ez a férfi sem idegen, nagyon nem idegen, de Ő is csak pár pillanatra tűnik fel.
-Látod mire képes? Ezt Ő művelte Adammel… Azzal a férfival, akit szeretsz, akit szeretünk. Mentsd meg őt! Ölj meg és mindennek vége! Adam megmenekül Coopert soha többé nem látod. Csak meg kell húznod a ravaszt...-Nézek mélyen a szemeibe.

//500//

Re: Paloma & Alice // Csüt. Ápr. 23, 2015 4:24 pm

3.

Nemes egyszerűséggel kinevetem. Ó, én nagyon korán felnőttem. Sose voltam igazán kislány.
- Egyáltalán nem ismersz. Fogalmad sincs arról, hogy milyen vagyok. Ha tudnád, nem neveznél kislánynak. Elég gyenge utánzat vagy, akárki is legyél. - Vonom meg a vállaimat. Olyat nem tudok magamra venni, aminek úgy érzem, hogy nincs valóság alapja.
Egyre magasabbra szalad a szemöldököm. Ha nem lenne a hajam, esküszöm a tarkómon kötne ki.
- Te? - Nevetem ki.
- Na ne röhögtess! Oké, aláírom... félelmetes a hasonlóság, bár a mai világban nem lehetetlen. Rengeteg kiváló plasztikai sebész van a világon. Cooper meg elég jól ismeri minden porcikámat ahhoz, hogy megalkothasson... - Intek végig rajta. Abban nem vitatkozom, hogy olyanok vagyunk, mintha egypetéjű ikrek lennénk, de hogy mentalitásban és gondolkodásmódban olyan messze állunk egymástól, mint az északi és a déli pólus, az is teljesen biztos.
- Soha nem hittem azt, hogy minden szép és rózsaszín. Ha igazán ismernél, te is tudnád. - Újabb vállvonás. Pontosan mi, akik a halottakkal dolgozunk, szedjük őket ízekre, majd kutatjuk a haláluknak az okát, állunk leginkább két lábon a talajon. Én meg a rózsaszín felhő... nagyon távol áll tőlem!
Talán egyszer lebegtem olyasmiben, de az se tartott túl sokáig, és sokkal... de sokkal fiatalabb voltam akkor. Tudatosan élem az életem, rám aztán senki nem mondhatja, hogy csillámpónikat kergetek.
- Leszarom mit akarsz. - Rendezem le ennyivel Coopert. Ez egy olyan mókuskerék, amibe nem vagyok hajlandó ismételten beszállni. Nem vitatkozok vele. Már évekkel ezelőtt eldöntöttem, hogy nem kérek belőle. Egyszerűen nem tud érdekelni, bármit is mondjon. Már nem része az életemnek. Igen, azért jöttem el ide, mert besokalltam... de már nem menekülök. Már nem azért vagyok itt, már más tart itt: Adam. Szeretem őt, és kölcsönösen tiszteljük egymást, megkapom azt a mozgásteret, amit Cooper mellett soha nem kaphattam meg. Nem kezelnek tárgyként, nem vagyok kiállítási árucikk, amit különböző csomagolásokban mutogatnak. Most már csak szánom, ha még mindig rajtam kattog.
- Én nem akarok harcolni vele. Nem akarok tőle semmit. - A másom torkára pillantok, ahova Cooper ujjai fonódnak.
- Ez valami olcsó trükk? Egek! - Forgatom meg a szemeimet felsóhajtva.
- Ötletes, bevallom egészen lenyűgözne, ha jobb színésznőt keresett volna. Szarul játszol édesem... - Vonom meg a vállaimat. Cooper SOHA nem bántana engem fizikálisan. Most meg azzal fenyeget, hogy bántani fog, ha nem megyek vissza? Ezt akarja sugallni? Ki az az idióta, aki önként visszamenne egy ilyen pasashoz? Én nem, az biztos.
A kislány felbukkanására oldalra lépek. Összevonom a szemöldököm. Hát ez meg honnan jött már megint!? Ismerősnek tűnik... van valami ismerős benne, bár a vonásait nem tudom teljesen kivenni.
Amikor feláll, és megfordul, és meglátom a madarat a kezében, egy rövid pillanatra megingok, de ez továbbra se bizonyít semmit. A tudomány embereként egy teljesen következetes magyarázatot tudok adni erre is.
A kezeimet magam elé emelve elismerően tapsolok.
- Le vagyok nyűgözve. Biztos nem volt egyszerű találni egy ennyire hasonló kislányt. Tényleg hatásvadász, elismerem... de megint mellé lőttetek. Ugyan kérlek! Cooper is tudja, másnak is meséltem róla. - Semmi olyat nem mondott, amit ne tudhatott volna meg mástól, akár Coopertől.
- Az elméleted több sebből is vérzik. Én nem haragszom a szüleimre, amiért pszichomókushoz vittek. Én csípem a pszichomókusokat... - Hiszen pont a pszichológus volt az, aki javasolta nekem ezt a pályát, akitől először hallottam róla, hogy van ilyen hivatás.
- Apa nem tehet arról, hogy munkaképtelenné vált. Nem volt könnyű, de megoldottuk. Sose hibáztatnám őt ezért. Legalább hamar megtanultam gondoskodni magamról. - Szenvedésnek nem mondanám, soha nem is éreztem annak. Nagyon erős túlzás lenne. Az egy probléma volt, ami megoldásra várt, és meg is oldottam. Modellkedni kezdtem, és bár nem volt az életcélom, hogy modell legyek, de akkor az a pénz nagyon jól jött. Annak köszönhettem, hogy ki tudtam járni az egyetemet.
Nemlegesen rázom meg a fejem.
- Most már egészen biztos, hogy halvány fingod sincs rólam, és az elveimről. Soha nem bujtogatnék senkit se gyilkosságra. Cooper elfelejtette közölni, hogy igazságügyi orvosszakértő vagyok? Bocs cica, én hiszek a törvényben, az önbíráskodás és az ítélkezés nem az én reszortom. Én a tények embere vagyok. És egyértelmű tény, hogy ez egy nagyon hatásvadász szituáció.
Cooperből kinézem, hogy így akar rám hatást gyakorolni. Megvannak a sajátságos módszerei. Nézzük mi történhetett. - Előbújik belőlem az elemző én, a tudomány embere, aki két lábbal áll a földön.
- Mivel nem tudom hogy kerültem ide, feltételezem valahogy elraboltatok. Gondolom valamilyen drogot is kaphattam... valamilyen kis gyengébb hallucinogén cucc... - Feltűröm a ruhám ujjait, szúrásnyomot keresek a kezemen.
- Nem vénás... hm... tabletta? Gáz? Valami a kávémba? - Találgatok.
- Te egy sokad rangú színésznőcske vagy, aki elég olcsón vállalta ezt a szerepet. Jobban is felkészülhettél volna, talán még hihető is lenne az alakítás. Neked azért elismerésem Cooper. Nem hittem volna, hogy ennyire élénk a fantáziád. Jól szórakozok, de tényleg. Leszámítva azt, hogy ez emberrablás. Majd ha lecsuknak, kíváncsi vagyok, hogy akarod megvalósítani a megkaparintásom. - Emelem meg a szemöldököm.
Adam feltűnésére egy pillanatra tényleg megáll bennem az ütő. Ez betalált... egy... egyetlen pillanatra tényleg elhittem, hogy valódi, de aztán eltűnt. Hát ez nagyon undorítóan aljas próbálkozás.
- Adam még csak Fairbanks közelében sincs. - Ebben biztos vagyok.
- Nem mellesleg... már megbocsássatok, de azt hiszem tud ő magára vigyázni. - Úgy hangozhat mintha nem félteném. Dehogynem féltem! Viszont tisztában vagyok azzal is, hogy nem valami elveszett töketlen pasas, akit csak úgy el lehet intézni. Adam sokkal erősebb Coopernél, hiába Cooper a kigyúrtabb ránézésre.
Felveszem a fegyvert az asztalról, kiürítem a tárat, a golyókat csak egy pillanatra nézem meg, aztán az asztalra dobom őket, és hagyom, hogy leguruljanak onnan.
- Nézd Cooper. Ha meg akarsz halni, lődd főbe magad. Ha ezzel azt akarod elérni, hogy én tegyem meg helyetted, akkor erről most azonnal tegyél le. Én nem asszisztálok ehhez. - Felülök az asztal szélére.
- Ennél szánalmasabb nem is lehetnél a kis barátnőddel együtt.. - Nem mondom azt, hogy nem zavar a látványa annak, hogy egy tök olyan nőt fojtogat, mint amilyen én vagyok, de nem engedek a provokálásnak, nem lépek közbe. Pontosan azért nem, mert tudom, hogy ez az, amit el akarnak érni. Nagyon átlátszó!

Re: Paloma & Alice // Szomb. Ápr. 25, 2015 4:29 pm

A szavai hallatán egyre jobban hatalmába kerít a harag. Én megpróbáltam szép szavakkal hatni rá, de úgy tűnik ezzel aztán semmit sem érek el. Keményebben kell odacsapnom!
-Szánalomra méltó vagy. Azt hittem, hogy ennél okosabb vagy kislány!-Rázom meg a fejem, ahogy őt figyelem. Azt hiszi, hogy mind ez csak trükk... Igaz is az a kislány csak egy emlék volt, hiszen ő már felnőtt...
-Nem akarod ezt, nem akarod azt... Nem hiszel el semmit, de azt mégis látod, hogy Ő itt van. Ha valóban neked van igazad, ha valóban én csak egy olcsó színésznő vagyok, akkor szerinted miért hagytam volna, hogy ezt művelje velem? Mért akarnám olyan nagyon, hogy megölj?... Coopert már rég láttad nem igaz? Honnan tudod, hogy nem változott meg azóta? Honnan tudod, hogy nem rohadt meg belülről, mint egy alma, amiért gyáván elfutottál? Már akkor végezned kellett volna vele, de te nem tudtál. Így ne csodálkozz, ha egyik nap egy ismerős arc köszönt vissza arról a bizonyos asztalról.-A férfi kezét lehámozom nyakamról és közelebb lépek a másikhoz.
-Istenem, de naiv vagy! Annyi halottat láttál és mégis... Tudod kislány, ha az ember életében adódik egy olyan pillanat mikor nincs más választása, akkor igen is képes ölni... Még ha az a személy a legkedvesebb, legártatlanabb lény is. Az ösztön, a szeretet hatalmasabb tud lenni az akaratnál.-Arra a felvetésére miszerint ez egy emberrablás egyszerre kezdünk el nevetni hangosan és jó hosszan.
-Hihetetlen vagy! De most, hogy mondod. Miért is ne lehetne az? Ha annyira azt akarod, hogy valós legyen ez az egész, nos akkor azzá tesszük neked. Kíváncsi vagyok, hogy erre mit lépsz majd.-Az asztalról felemelem a tőrt, majd visszasétálok Cooper mellé, aki abban a pillanatban elindul a sötétség felé, majd kézen fogva az előbbi kislányt tér vissza mellém, hogy utána köddé váljon.

"And who are you, the proud lord said,
that I must bow so low?"

A kislányt magam elé állítom, és miközben szabad kezemmel simogatni kezdem haját ismét a másikra pillantok.
-Szóval azt mondod, hogy ő nem mi, hogy ő csak egy kislány, akit szintén elrabolhattunk... De akkor már nincs is rá szükségünk. Nemde? A feladatát elvégezte, nagyon szépen. És ha már úgy is börtönbe kerülünk, hát akkor már nem mindegy, hogy miért?-Lehajolok a kislányhoz, majd a felébe suttogok.
-Kicsikém nézz fel szépen arra a nőre. Mosolyogj neki és integess!-A gyerek azonnal megteszi, amit kérek tőle. Szép lassan egyenesedem fel, majd a tőrt a kislány nyakához helyezem és egy gyorsa határozott mozdulattal vágom el a torkát. A vér azonnal ömleni kezd a földre, ahogy a gyermeki test a földre zuhan. Az arcomra egy mosoly kúszik fel, ahogy Őt figyelem.
-Pedig nagyon aranyos és okos kislány volt. Sokra vihette volna, ahogyan mi is... De te megölted őt! ... Vajon még kiket képes lennél hagyni meghalni?-Női cipők kopogása hallatszik a sötétségből és nem sokkal rá egy szőke nő lép ki a fényre.
-Mallory barátném! Gyere közelebb! Nyugalom nem kell félni! Nézd ki van itt! Paloma...-Magamhoz hívom a nőt, akinek arcáról a félelem tükröződik vissza. Óvatosan lépked közelebb hozzám, hogy utána megállva mellettem a másikra pillantson.
-Meglepetés! Igen őt is elraboltuk! Úr Isten... Hogy lehetünk ilyen kegyetlenek?... Nos csak is rajtad áll!-Egy puszit nyomok a szőke nő arcára, majd a tőrt ismét felemelem és ha nem állít meg pillanatokon belül ő is a földön hever vérben úszva.
-Pedig olyan jó volt hozzánk. Azok a mennyei kaják, amiket összedobott... Hiányozni fog! De nézzük milyen meglepetésem van még a számodra.-Azzal már el is indulok jobbra, hogy kezemet kinyújtva megragadja egy kart. Látszik rajtam, hogy erőlködnöm kell egy kicsit, de végül győzők. Egy idős házaspárt ráncigálok ki a sötétségből és állítok ugyan oda, ahol az előbb álltak a többiek. Az ő arcukról sem olvasható le más csak a félelem, a rettegés.
-Nézd hogy félnek. De még megmentheted őket. Megteszed Paloma? Vagy hagyod, hogy a szüleiddel is végezzek?-Elkezdek játszadozni a véres tőrrel, majd az áldozatokra pillantok.
-Édesem kérlek segíts! Ne hagyd, hogy bántson minket! Annyira szeretünk! Kérlek... kérlek tedd meg...-Egy újabb röhögés szökik ki a torkomból. Odasétálok hozzájuk és egy puszit nyomok anyánk arcára, majd odasétálok apánkhoz, aki szintén kap egy puszit, de azzal a lendülettel együtt a szívébe szúrom a tőrt. A nő ennek köszönhetően sikoltozni kezd és bőgni. A férje mellé térdepel, próbálja ébresztgetni őt, majd a lányára pillant.
-Kérlek! Segíts! Nem hagyhatod, hogy megtegye! Kérlek!-Vigyorogva lépek a nő mögé, markolok bele hajába és helyezem tőröm a torkához. Ha most sem kép egy újabb halottal gazdagodom...

Re: Paloma & Alice // Szomb. Ápr. 25, 2015 11:11 pm

4.

- Én nem érzem magam annak. – Miért is érezném? Azt hiszem ennyi idősen, amennyi én vagyok, eléggé sok mindent fel tudok mutatni ahhoz, hogy ne érezzem magam szánalomra méltónak. Saját magamnak köszönhetem a szakmai sikereimet, és azt, hogy megbecsült vagyok a szakmámban. Van saját házam, amit fenn tudok tartani… és semmiben nem kell nélkülöznöm. Ráadásul van egy párom is, akivel harmonikus a kapcsolatom.
Persze tudom, hogy ez Coopernek mennyire nem tetszhet, hiszen mindig is azt akarta, hogy rá legyek utalva, hogy ne dolgozzak… ne legyen saját keresetem, hanem ő tartson el. Nem vagyok feminista, de ragaszkodok a személyes szabadságomhoz, és ahhoz, hogy azt tehessem, amit akarok, nem pedig azt, amire engedélyt kapok.
- Végre egy ész érv. – Amit el kell ismerni, azt el kell ismerni. Tényleg rég láttam, rég hallottam Cooperről. Nem szoktam kérdezni róla senkit se, pont azért, mert egyáltalán nem érdekel.
- Igen, talán változott, de én is változtam. Az a Cooper akit én ismertem, nem bántott volna soha. Talán ma már nem így van, talán megváltozott. De emiatt se visszamenni nem akarok hozzá, se megölni őt, mert azzal nem lennék különb nála, vagy bármely más bűnözőnél. – Sokan mondják rám, hogy flegma vagyok, pedig ez nem így van, csak kevesen vannak olyanok, akik igazán megértenek. Egyszerűen csak szelektálok, hogy mi az, amivel foglalkoznom kell… és érdemes, és mi az, amivel nem szabad. Hol lennék akkor, ha például minden egyes embert megsiratnék, aki elém kerül az asztalra, vagy a családtagjaikkal együtt gyászolnék!? Nem vagyok érzéketlen, csak tudatos.
- Mindig van választási lehetőség. – Tény, hogy nem kerültem még olyan helyzetben, hogy begőzöljek, de akkor is azt gondolom, hogy mindig van választási lehetőségünk, hogy mit hogyan oldjunk meg. A könnyebbik út hosszú távon nem biztos, hogy a jobb út.

I find it hard to tell you
I find it hard to take
When people run in circles
It's a very, very
Mad World
Mad world

Cooper visszatér a kislánnyal, majd… köddé válik!? Kapkodom a fejem, hátha megpillanthatom valahol, de aztán rossz érzés kerít hatalmába, ahogy tekintetem a kislányra siklik.
- Engedd el őt! Én soha nem tennék ilyet senkivel. Te nem vagy ép! – Förmedek rá, majd megindulok felé.
- Ne!!! – Kiáltok fel, amikor a kislány torkát egy könnyed mozdulattal elvágja. Milyen pszichopata képes ilyet tenni!?
- Ő csak egy gyerek volt, te pszichopata ribanc! – Odaugrok a gyerekhez, próbálom az ölembe húzni, elfogni az átvágott ereket, de a vér újra és újra utat talál magának. Olyan ez, mint valami rossz rémálom, amiből fel kéne ébredni, de nem tudok. Érzem a kislány forró vérét, az ereinek gyengülő lüktetését.
Amikor Mallory is felbukkan, és látom, ahogy a tőrt meglendíti, egy gyors mozdulattal nyúlok előre, és egy erőteljes mozdulattal igyekszem alhason vágni, hogy a mozdulattól összegörnyedjen, és ne tudja Mallory-t megölni. Egyszerűen nem hagyhatom, hogy megtegye! Mallory a szívemhez nőtt amíg ott lakott nálam albérletben, és nem csak azért, mert isteni kajákat főzött, hanem azért is, mert volt valami a személyiségében, ami miatt ha lett volna testvérem – amit megjegyzem, sose akartam – akkor olyan húgot tudtam volna elképzelni magamnak, mint amilyen ő.
A mozdulatot elvétem, Mallory teste élettelenül zuhan elém.
- NE!!! – A törékeny szőke lány hús-vér testét magamhoz húzom, próbálom megmenteni. Lekapom a köpenyem, felrepesztem az ujját, és próbálom a vér útját elszorítani… próbálom szívmasszázzsal az élők között tartani, de őt is elveszítem.
Tébolyult tekintettel pillantok fel, és a szüleimet meglátva nemlegesen tekerni kezdem a fejemet.
- Ők nem lehetnek itt! Ők lezuhantak a repülővel, és Adam keresi őket. Nem lehetnek itt! – Hajtogatom, miközben továbbra is a fejemet rázom. Nem vagyok képes felfogni, hogy mi folyik körülöttem. Még mindig Mallory élettelen testét ölelem.
Nem gondolkodok, nem érdekel, hogy én is megsérülhetek. Amikor látom, hogy a szüleim felé indul, én is felugrok, és ezúttal időben érkezem. Mielőtt lesújthatna a tőrrel, elkapom a csuklóját, hogy megakadályozzam benne, és ezzel egy időben a másik kezemmel megpróbálom teljes erőmből úgy orrba vágni, hogy szilánkosra törjem az orrcsontját…

Re: Paloma & Alice // Vas. Ápr. 26, 2015 12:52 am

5.

Úgy tűnik kezd észhez térni a kicsike. Ideje volt már. Reményeim ezzel már belőle is kitör a fenevad és feladja az értékeit, hogy megmenthessen ártatlanokat.
-Milyen jó, hogy nem neked kell megtenned. Hisz te magad mondtad, én nem te vagyok. Hát akkor mi itt a gond? Neked csak végig kell nézned!-Szélesedik ki mosolyom és már mozdul is a kezem. A nevetésem az egész helyet betölti. Milyen szánalmas.
-Hiába próbálkozol őt már nem mentheted meg.... De nyugi, lesz még akit megmenthetsz, de ahhoz neked is ölnöd kell.-De úgy tűnik még nem elég bátor hozzá, hogy megtegye, így egy újabb élettelen test zuhan a földre. A próbálkozása harmat gyenge volt. Még csak nem is súrolt. Ennél többre vagy képes kislány. Mutasd ki a fogad fehérjét, mutasd meg a benned rejlő állatot.
-De igen itt vannak. Csak kamu volt az egész. Mi terveltük ki... Adam is hiába indult el megkeresni őket. Csak egy csapda volt az egész!... Én figyelmeztettelek, de te nem hallgattál rám. Hát most itt az eredmény.-Mutatok a halottakra, majd már indulnék is a kedves, kétségbeesett szülők felé, de most ő volt a gyorsabb. Ahogy a karomat elkapja felé fordulok és ekkor érzem meg a fájdalmat. Az ordítás helyett nevetni kezdek, jó hangosan.
-Na véégre! Csak nem felébredtél!? Ideje volt kislány, de ez még mindig kevés! Ne felejtsd el, hogy nem vagyok egyedül. Egy gyors mozdulat és az egésznek vége. Vagy ők, vagy én! Tedd meg és hazamehetsz velük együtt... De ha nem teszed meg...-Félre pillantok, a szülők felé ahol már ott is van a drágalátos Cooper. Nála nincs fegyver, de nem is kell neki. Hátulról megfogja a férfi fejét, nyakát várva a jelre. Csak egy rántás és a drágalátos apuci meghal.
Az orromból folyik a vér, de nem igen foglalkozom vele. Ahogy ajkaimat eléri nyelvemmel lenyalom, majd csak tovább vigyorgok.
-Tedd meg! Vagy én vagy ők! Ha megteszed vége az egésznek... Nem lehetsz ennyire gyáva! A szüleidről van szó! Mégis mi a fontosabb? Az ő életük, vagy holmi erkölcs?-Megragadom a kezét, beleteszem a tőrt, majd a szívem fölé irányítom azt.
-Csak egy mozdulat és vége az egésznek... Élhetsz tovább boldogan a családoddal, a szerelmeddel.-Suttogom oda neki a szavakat. Ha nem teszi meg egy egy apró jel és az apuci nyaka hangosan reccsen egyet.

Re: Paloma & Alice // Vas. Ápr. 26, 2015 11:06 am

5.

Ez már tényleg sok. Annyi idő hiába való keresgélés, közben pedig a szüleim nem is voltak azon a gépen… és Adam hiába van annyi ideje távol? Mégis milyen emberek ezek? Cooper átlépett egy bizonyos határt! Azt még elviseltem valahogy, hogy engem zaklatott, amíg Kaliforniában éltem, de azt hittem nem képes ennyire messzire elmenni.
- Apa… anya… - Ez az én hibám. Nem kellett volna őket otthon hagynom ezzel az elmebeteggel. Még csak haza se látogattam, amióta Fairbanksben éltem. Telefonon se sűrűn beszélünk, és most ráadásul miattam kerültek veszélybe. Ezt nem hagyhatom. Ennek véget kell vetnem valahogy.
- Engedd el, te állat! – Villannak meg a szemeim, ahogy látom, hogy apám életére próbál törni. Kihez mentem én hozzá? Hogy lehettem ennyire vak?
Véget kell ennek vetnem itt, és most.
Amikor az utánzatom a kezembe nyomja a tőrt, egy pillanatra átfut a fejemen a gondolat, hogy magam ellen fordítsam azt, de mi garantálja, hogyha végzek saját magammal, a szüleim még megúszhatják? Szemtanúi voltak mindennek, ráadásul a világ úgy tudja, hogy azon a repülőn voltak. Cooper és ez a ribanc ugyanúgy meg fogják ölni őket.
Egyszer mindenkinek eljön az ideje, de a szüleim nem ilyen véget érdemelnek!
- Ezt akarjátok!? – Kiáltok dühösen, miközben megragadom a ribanc nyakát. Négy ujjamat a tarkójára fektetem, hüvelykujjam pedig a nyaka oldalára.
Megragadom a tőrt, meglendítem a kezem, és ahogy lecsapok… szándékosan vétem el a mozdulatot. Nem a szívébe szúrok, hanem mellé. Cooper nem orvos, nem tudhatja, hogy a tőr valóban szívet ért-e. Nem vagyok gyilkos, és nem engedem, hogy azzá tegyenek! Ennek a ribancnak meg kell bűnhődnie törvényesen a tetteiért.
Abban a pillanatban hogy a tőrrel lesújtok, a nyakán levő ujjaimmal elszorítom a vér útját az agy felé a megfelelő ponton, ezzel idézve elő spontán ájulást. A testben maradt tőr nem ért létfontosságú szervet... elzárja a vér nagyobb mennyiségű távozását a külvilág felé, ezért bár a szívverést lelassítja, de halált nem okoz… nekem az is elég, ha Cooper úgy látja, mintha megöltem volna, de ebből a helyzetből még bőven menthető a kis kurva.
Lefektetem a földre a testét, majd Cooper felé fordulok.
- Ezt akartad!? Hát megtettem! Most pedig ereszd el őket! – Rivallok rá ádáz tekintettel.

Re: Paloma & Alice // Vas. Ápr. 26, 2015 10:06 pm

6.

Végre sikerrel járok. Teljesen kiborul a halottak és a szülei láttán. Ennél jobban nem is alakulhatott volna mind ez. Csak vigyorgok rá, ahogy figyelem őt. Szenved, szenved attól, hogy itt látja a szüleit. Én próbáltam kedves lenni vele, de nem hallgatott a szép szóra. Így az ostobaságának ez az eredménye.
Cooper nem mozdul a helyéről, csak elmosolyodik, ahogy rá kiáltanak, de süketet játszik. Ő csak az én szavamra mozdul, hiszen én idéztem elő.
-Igen pontosan ezt akartam! Ha már az elején hallgattál volna rám nem kellett volna meghalniuk! Ez mind a te hibát, mert gyáva voltál!-Köpöm az arcába továbbra is vigyorogva. Az orromból még mindig folyik a vér, de mégis miért foglalkozzak vele, ha már olyan közel a cél?
Egy rövid nevetés szökik ki utoljára a torkomból. Nem érezhetem sokáig a fájdalmat, mert hirtelen minden elsötétül körülöttem.
Miután lerak és visszapillant Cooperre és a szüleire azt veheti észre, hogy kezdenek köddé válni, míg végül egyedül nem marad. Még a halott kislány és a vérben úszó Mallory is eltűnik kivéve egy testet. A földön már nem hever ott mása, helyette egy köntösbe burkolózott szőke nő fekszik, mellkasában tőrrel, törött, vérző orral.

Hirtelen pattannak fel szemeim. Szinte már fuldokolva kapkodom a levegőt, ahogy fellök és kezem mellkasomra szorítom. A könnyeimtől alig látok, viszont iszonyatos fájdalmat érzek a mellkasomban, és az orrom tájékán. Nem értem, hogy mi történt. Az utolsó képem az, hogy a telefonomért nyúlok...
A könnyek csak úgy potyognak a szemeimből, de nem tudok okot találni arra, hogy miért is sírok. Egyszerűen csak eltört a gát és nem akar abba maradni. A földön ülve kuporodom össze és hagyom, hogy kijöjjön belőlem minden. Talán már épp ideje volt ennek. Talán pont erre volt szükségem... De mégis mi történhetett?

//Nagyon szépen köszönöm és remélem te is élvezted!!! Paloma & Alice 1839924927

//

Re: Paloma & Alice // Vas. Ápr. 26, 2015 11:39 pm

6.

- Mi folyik itt!? - Kapkodom a fejem, ahogy mindenki eltűnik, aki eddig jelen volt. Cooper, a szüleim... Mallory, a kislány. Lepillantok a földön fekvőre, csak mi ketten maradtunk. Hátralépek, ahogy észreveszem, hogy nem ugyanaz a nő van ott, aki az imént. A tőr viszont ugyanúgy kiáll a mellkasából.
- Mi ez az egész!? - Ugrok oda hozzá, de a következő pillanatban...

***

A saját kiáltásomra térek magamhoz. Zihálva pillantok körbe. Beletelik pár másodpercbe, mire tudatosul bennem, hogy a patológia laborjában vagyok. Mellettem a kémcsöves doboz a földön. Fáj a halántékom, ahogy oda nyúlok, ragacsos folyadékba tapintok. Felszisszenek. Valószínűleg elestem, és bevertem a fejem.
Egy zsebkendőt veszek elő a köpenyem zsebéből, és a fejemhez szorítom, miközben felállok.
- Van itt valaki!? - Kiáltom el magam. Nem igazán tudom, hogy mi történt velem. Kibotorkálok a laborból az átkötő folyosóra, és felpillantok a faliórára. Húsz perc telt volna el még csak? Az nem lehet!
A szüleim... Mallory... Adam... a kislány... Cooper... az a nő!!!
Telefonálnom kell, értesítenem kell a rendőrséget! Az irodámhoz tántorgok, hogy azonnal értesítsem telefonon a rendőrséget. Ekkor hallom meg a kopogtatást.
- Ki az!? - Indulok gyanakodva az ajtó felé. Odakintről az egyik rendőr válaszol, akit ismerek. Halottat hoztak. Hát ez remek!
- Baj van doki? Úgy néz, mint aki szellemet látott! - Jegyzi meg a zsaru, amikor kinyitom az ajtót, és rám néz.
- Toljátok be srácok... - Int ki a többieknek, majd a kezembe nyomja az előzetes jelentést.
- Lester J. Edison. Nemrég talált rá a szomszédja. Még meleg. - A papírokat kézbe veszem. Ismerős a név. Megállítom a járőrt, széthúzom a zsákot, hogy megnézzem magamnak a halottat.
- Ismerem őt. - Állapítom meg zavartan.
- Hívassunk be mást? - Kérdezi a nyomozó.
- Nem... nem kell... Viszont történt valami, amiről beszélnünk kell...

// Én is köszönöm... <3 Jó játék volt! Paloma & Alice 1839924927

//

» Alice&Nate - Alice lakása
» Dr. Paloma Santiago
» Paloma szobája
» Dr. Paloma Santiago
» Paloma Santiago - igazságügyi orvosszakértő irodája

Paloma & Alice

Paloma & Alice

Similar topics

Similar topics