First topic message reminder :

Az e’Lemaître Lovardától alig tizenöt percnyi sétára található romos épület egykoron családi ház volt. Számos kísértethistóriát szőttek már köré a város fiataljai...

- Talán mert öreganyám a küszöbön táncol - reagálom arra, hogy miért menekülhetne.
Most jobban belegondolva, fogalmam sincs honnan jött ez az abszurd gondolat, főleg egy ilyen helyzetben, de valamit csak mondanom kellett. Hogy miért kellene menekülnöd, Rachel? Miért lenne az logikus, ha most azonnal fognád magad és nyakadba szednéd a lábad, olyan messzire kerülve tőle, amennyire csak tudsz? Mert veszélyes vagyok. Veszélyesebb, mint az a rakéta, mint amire a vadászgéped műszerei figyelmeztetni akarnak, mielőtt beléd vágódik .Azt hamarabb el tudod kerülni... azt hamarabb el tudod kerülni, mint engem. Sokkal rosszabb vagyok. Gyilkos... vérszopó... átverő... gyerekgyilkos... ez voltam én. Ez volt a múltam. Talán elmúlt, talán az események már beleveszett az elmúlt évszázadok ködébe, de a részem volt. Hozzájárult ahhoz, amivé váltam mostanra. Kitörölhetetlen, elfeledhetetlen... de most itt voltam. Lassan teljesen meztelenül, megszabadulva a gönceimtől, melyek igazából csak fogyóeszközök, de most még szükség lehet rá. Mikor hangot ad a megrökönyödésére, először nem reagálok rá semmit, csak teszem azt, amit elkezdtem... de aztán újra megszólalok később, egy valamit tisztázva magammal kapcsolatban.
- Őrült vagyok, valaki ezt mondja rám .., de a világ tesz ilyenné, nem az én hibám - hallatszik hideg hangom.
Rá fogsz jönni lányom, mennyire igazságot mondtam. A farkasok világ minden, csak normális nem. Mágiára épül, földöntúli lényekkel van tele, akik nemet tudnak mondani a fizikai szabályaira, felülmúlva mindent, amit addig ép ésszel meg lehetett mondani. Ez a világ vár rád, Rachel. Nyújtja feléd a kezét és én leszek az ujj, mely téged megragad és behúz. Talán nem fogsz örülni neki, tán átkozni fogsz azért, mert megsemmisítem a valódat... az addigi valódat, hogy valami újjá válhatsz. De bízok benne, rá fogsz jönni, mennyivel több rejlik ebben. Mennyivel többet fogsz látni mindabban, ami körülvesz téged...

S átváltoztam. Farkasom szürke, foltokban tetovált lenyomatú bundája majdhogynem beleolvadt az éjszakába, szemeim csillogása viszont egyértelművé tette a félhomályban, hol vagyok. Elindultam Rachel felé biztos léptekkel. Nem volt több kérdés, nem volt több mondanivaló, mely felkészíthette volna, mi vár rá. Mindent elmondtam ilyen téren, amit akartam, ennyi volt. Már nincs visszaút. Se neked, Rachel, se pedig nekem. Bármennyire is akarsz majd harcolni ellene, ez itt most a részedről nem választás kérdése. Azt mondtad, megbízol bennem, bár tény, ez még azelőtt volt, hogy átváltoztam. Talán most megtöröm ezt a bizalmat. De ezen át kell esned. Mindig a kezdet a nehéz, figyeld meg. Ám hiába figyelmeztettem őt, hogy ne próbáljon meg ellenállni, menekülni, mégis győz az emberi oldala, ahogyan hozzám vágja a beszélőjét és el akar menekülni. Halk morgást hallhatott maga mögött, ahogyan utána vetettem magam.
~Megmondtam, hogy nem tudsz elmenekülni előlem~ - hallhatta a fejében, majd az egyik előjárónk hangját próbáltam meg utánozni. - Önnek olyan nehéz a felfogása, hogy még Sangilak se tudná felemelni.
Nem volt hosszú üldözés. Nem akartam elnyújtani. Ha most vadásztam volna rá, hagytam volna, hogy messzire jusson, táplálkoztam volna a félelméből, a kilátástalanságból, ami körbelengi, az áldozatot, mely megrészegíti a vadászt. De most nem tettem ezt. Nem akartam a farkasomat felingerelni, hátha elveszti a fejét. Nem, ezt most rövidre kell zárnom. Rachel tíz méternyire, ha eljutott, mielőtt arra lett figyelmes, hogy hirtelen elnyargalok mellette, szembe fordulok vele és nekivágódok, keményen koppanva a golyóálló mellényen, de ledöntve a lábáról. Teljes súlyommal nehezedtem a felsőtestére, rátelepedve, nyomva őt le a földre, megvetve magam, hogy ne tudjon menekülni. Meleg leheletem csiklandozta az arcát, a szürke szempár sugározta felé, hogy nem tud elmenekülni. Itt és most nincs menekvés előlem... s akármiért is jöttem, végig fogom vinni. Harcolj csak ellenem, ha akarsz... megteheted... de csak az erődet pocsékolod. S úgy érzem, ideje lesz teljes mértékben bemutatkoznom neked...
~A nevem Nicholas Strauss. Születtem Alexei Szergejevics Vorosil néven, Tsaritynben, 1664-ben. Kilaun, az Álmodó vére vagyok, egy az illuzionisták közül, a vérfarkasok hatalmas nyájából. Te pedig, Rachel Hawke...~
Villantak az agyaraim, ahogyan az éles, akár gyilkolásra is kész fogak belemélyedtek Rachel nyakába. Megtehettem volna, hogy átharapom a nyakát... egy mozdulatomba került volna, hogy kioltsam az életét. Mint ahogyan oly sokszor megtettem a múltban... a vér édes íze most is ismerősként érkezik a pofámba... ám az agyaraim nem mélyednek bele teljesen. Nem érkezik a kegyelemdöfés. Annyiszor gyilkoltam életemben, annyi halál szárad a lelkemen... de most, itt, hiába csábít a több vér, hiába érzem a késztetést, ellenállok a késztetésnek... mert én életet adni jöttem. Ezt is teszem, ahogy a farkasok ereje lassan átcsörgedezik a nő testébe az agyaraimon át... ahogyan Ikina egy része képletesen kiszakad és átköltözik Rachelbe... ahogyan megkapja tőlem atyám vérét, eggyé téve őt a roppant falkából... kiszakítva Rachelt az emberek közül...
~... kölykeim közül, te vagy az első!~

//zsebszöveg//[/i]

Rachel kiáltása tölti be az erdő éterét körülöttünk, ahogyan érzem belőle áramlani a halálfélelmet. Nem hibáztattam érte, teljesen normális ez a reakció, ha egy megtermett farkas trónol rajtunk, aki éppen a nyakunkat rágja. Nem húztam ki agyaraimat Rachel nyakából. Elvileg egy darabig el fog tartani, mire teljes egészében végbemegy a folyamat. Elvileg, mondjuk tényleg  nem csináltam ilyet és a hallomásokból építkeztem. Bár nekem is az lett volna az ésszerű, ha adok egy kis időt a dolognak. Ugyan az agyaraim bemélyedésével azonnal megindul a folyamat, de hogy mennyi időt vesz igénybe. Mondanám, hogy a saját példámat venném alapul, de nem voltam éppen toppon akkor, hogy ilyenek megmaradhassanak bennem. Szóval biztosra mentem, hogy mindent átörökítsek és egy darabig ott maradtam a nyakánál. Persze, ezzel meg azt kockáztattam, hogy mégiscsak átcsábulok a sötét oldalra és nekiállok kiszipolyozni őt. Ám egyelőre még álltam a sarat és nem akartam túllépni azon a bizonyos határon, ahogy még az agyaraim se mélyedtek teljesen bele a nyakába. S most Ikina se vágyódott rá. Tudta, a kölyke már benne van Rachelben, ezzel pedig a farkasom kölyökfétise is aktiválódott. Mindketten szerettük a kölyköket, még ha mi voltunk a nagy domináns farkasok is, de így volt. Ilyen háttérrel pedig igazából nem volt mitől tartania. Igen, letaroltam, hogy ne mozogjon... s megharaptam, mert más mód nincs. Talán elég lett volna egy karmolás is de az olyan, snassz. Meg akartam adni a módját és ezért is elölről vetettem rá magam az imént. Azt akartam, hogy belenézzen a szemembe, mielőtt megtörténik. S ahogyan teltek a másodpercek, úgy érzékeltem a változást. Ahogyan még mindig ott van a halálfélelem a nőben, de más is kezdi környékezni. Határozottan megérinti az újdonság érzete. Ahogyan elkezdenek a farkaslét ajándékai aktiválódni benne... emlékszem, nekem ez annak idején először a fokozott munkabírásban nyilvánult meg.
~Elhiszem, hogy furcsa, amit most érzel, de hidd el, teljesen normális. Semmivel sem vált a világ furcsábbá, ezek a dolgok eddig is körülvettek téged, csak eddig nem tudtad észrevenni. Hozzá fogsz szokni. Egy új világ küszöbén léptél át, Rachel, ami első ránézésre nem különbözik az eddigi életedtől, de látni fogod, azért rengeteg az újdonság. S nem, biztosíthatlak, nem őrültél meg, amiért a hangomat hallod a fejedben. Most még minden zavaros, de helyre fog állni. Amit pedig magadban érzel, az a te erőd. A farkasod, melyet tőlem kaptál. Ne félj tőle, ő nem egy parazita, sokkal inkább olyan, mint ha kaptál volna még egy lelket. Ha figyelsz befelé, még a hangját is meghallod.~
Persze gondolom beszélhetek, ettől nem fog megnyugodni. Érzem benne a küzdeni akarást, hogy mely annak az állapotnak a sajátja, ha veszélyben érezzük az életünket. Ám érzem benne a teher hatását... a teherét, azt a sok újdonságot, ami rászakadt. Rengeteg mindent kell még neked mondanom, gyermekem... túlságosan is sokat ahhoz, hogy hamar megérts mindent. Közben pedig elégnek ítélem. Kicsit megmozgatom a pofámat, ahogyan lassan kiaraszolnak a nyakából.
~Tedd a nyakadra a kezed!~ - parancsolok rá.
Igyekeztem nem mélyen belenyomni a fogaimat a nyakába, de ki tudja, mennyire mentem túl mélyre. Remélem ennyitől még komolyabb baj nem lehet... s hogy a farkasa időben meggyógyítja a sérülést. A ruhámnál viszont van kötszer, szóval nem lesz itt gond. Ellenben ahogyan belenézek Rachel szemeibe, a riadtságon kívül mást is észreveszek... a szemei... kifakultak, akárcsak az én kékjeim egykoron. Hát lányom... ez bizony családban marad. Csak el ne ájulj ha tükörbe nézel.
~Most lemászok rólad, de semmi hirtelen mozdulat, értve vagyok? Maradj a földön.~
Megvártam, míg mutat valami beleegyezés félét, majd négy lábra álltam és lassan áttelepedtem mellé az avarba. Éreztem egyfajta szagot érkezni a szája irányából, mint amikor türemkedik felfelé egy bizonyos dolog az ember emésztőszervén... remélem nem kell ecsetelnem. Ott ültem egy darabig Rachel mellett, figyelve árgus szemekkel, hogyan vészeli át az első perceket, mielőtt elmegyünk innen...

Csendben, némaságba burkolózva ültem a magzatpózba görnyedt kölyköm mellett, mozdulatlanul figyelve minden egyes rezdülését. Nem szóltam többet. Nem biztattam őt, nem gorombítottam le, vagy éppenséggel rángattam meg, hogy térjen magához. Jól tudtam, hogy most nem kell lépnem még. Ez most egy olyan állapot, amit meg kell élnie. Hogy még ha kábán is, de belevésődjenek emlékei közé. Hogy mikor majd már évek telnek el, talán mikor engem már elragadt a halál akkor is élénken emlékezhessen, hogyan kezdődött. Miként semmisítették meg kizárólagos emberségét és emelték fel őt a létezés egy újabb szintjére. Miként vált farkassá és hogyan élte meg azokat a perceket, mikor feltárult előtte az addig ismeretlen világ. Fontos momentumok ezek, melyet sosem fog elfelejteni. Mert egyszer mindannyian elindulunk valahonnan. Egyszer mindannyian kölykök voltunk, kezdtük, ahol kezdtük, míg eljutottunk a jelenlegi állapotunkra. Jól vésd ezt az egészet a fejedbe, gyermekem, mert itt kezdődik minden. Már csak azért is, mert neked a jelek szerint megadathatott ez a lehetőség. Ami azt illeti, egész jól viseli a nehézségei ellenére. Legalább is jobban, mint én, én rövidúton beájultam a beharapásom során. Oké, mondjuk Rachelt nem tépte meg egy vadkutya falka és véreztette ki. Nehéz helyzetben volt, ahogyan próbálta megemészteni a teste az új ingereket. Most viszont még nem siettem a segítségére. Meg kellett élnie mindezt, fel kellett dolgoznia, neki. Ebben nem segíthettem neki, nem az én testem volt átállóban. Hogy szokja a rengeteg újdonságot, melyet a fel nem készült tudatának közvetítenek az érzékszervei... azzal a megmagyarázhatatlan dologgal együtt, hogy immáron egy másik lénnyel osztozik a testén. Egyetlen dolgot tehettem: hogy itt voltam vele, energiáimmal fogtam körbe az újszülött testét, hogy a benne élő farkas hamar megtanulhassa, kihez is tartozik... és ő is tudja, mi lesz az az ismerős érzés, mely engem körbefog. Számára óráknak tűnő percekig ültem mellette csendes árnyként az avarban, mire megmozdultam. Visszabaktattam a ruháimhoz, majd újra felvettem az emberi alakomat. Hamar felöltöztem, majd felkapva a walkie-talkie-t, visszamentem Rachelhez. Ugyanúgy volt, mint hagytam és mint korábban észrevettem, már beforrt a sebe is a nyakán. Remek, ez jó jel. Ez is jelzi, hogy minden rendben ment a beharapásnál. Bár nem tudom, miért lepődök meg, nem halt bele már rögtön az elején, onnantól már aligha lehetnek komplikációk. Leguggoltam mellé és rátettem a vállára a kezemet. Az egy dolog, hogy viszonylag magánál van és úgy vészeli át a történéseket, de a külvilágra se nagyon reagál. Teljes katatón állapot. Felnéztem az égre. Fiatal még az éjszaka, de tartok tőle mire úgy ahogy rendbeszedi magát, az túl hosszú ideig fog tartani ahhoz, hogy itt megvárjuk. Így hát karjaimba véve felemelem őt a földről és elindulok az új otthonunk felé: a Farkaslakba. Nagyjából félúton járhatunk, mire a tudata megadja magát a rá nehezedő nyomás alatt és elveszti az eszméletét...

//Ez esetben foly köv hamarosan... reményeim szerint pár percen belül //

Lester és Anguta

//Ulfred így néz ki , csak hétköznapibb ruhában vagyok most   //

Volt már mozgalmasabb nyaram is, élet és halál közt lebegve, de azért ez az idei alaszkai fagyos melegévszak mindent visz. A hétköznapok kutatómunkáit egy kicsit félretettem, hisz tiszteletjegyet kaptam egy mesedélutánra. A komédiást már hallottam korábban szerepelni és előtte én voltam színpadon, de valójában neki lenne ott a helye. Mégis a titkok mezején lépdel katonás zűrzavarral, neveket és szituációkat elhasználódott zokniként cserélgetve. Rájöttem, hogy a torokra támadó mentalitásom nélkül egészen szórakoztató. Se hit, se komolykodás, akkor egyszerűen tapsviharral fogadja az előadást a lelkem közönségrésze.
Ezt a mai estét levadászom a szarvassal együtt, amit felkoncoltam az erdőben kicsit beljebb. A megszokott, saját farkasalakomban hoztam ezt a tetováltságában színfoltos jószágot, aki hosszas hajtóvadászat után leterített egy büszke agancsost. A lábaim kirohanták magukat a világból, a hasam tele friss husival és még maradt is. Ha a nagy találkozó után lesz gusztusom elkergetni a dögevőket és az erdő zümmögő-motoszkáló népét, akkor repetázni is fogok. A holmimat pedig kis zöld tornazsákba csomagoltam.
A farkasom nagyjából letörölgette pofájáról a gyilkosság bizonyítékait, hisz egy szarvas vérével nem kívánom beszennyezni a civil ruháimat, ahogy elhordozom a batyuban. Keresztülrohanok az erdőn, számban a zsákom. Már pár nappal korábban megnéztem magamnak a kísértetházat, amiről legendákat lehet alkotni. Ha egyszer nagyon meg akarok ijeszteni egy hölgyeményt, elhozom ide vagy elvezetem a lovardától egy trükkel és az infarktusig hajszolom. Nincs olyan, akit annyira gyűlölnék, hogy ezt tegyem vele, de jól hangzik az elképzelés, mókás volna. A ház körül két szagot érzek, melyek közül az egyik a komikusé, a másik teljességgel idegen, de hamar megismerhetem a társművész urat. Gondoltam rá, hogy nincs is semmilyen Ulfred, hanem magáról beszél isteni eperháromban. Valaki most mégis erre járt és ha rosszkor csöppent rossz helyre, akkor talán a vére rosszkor csöppen, de jó helyre. Meg fogjuk látni, a vak is ezt mondta, mikor fogással akarta megállapítani, melyik drót van áram alatt.
Informálódtam, hogy ez mennyire falkaterület, része-e a sörényes vágtázók birodalmának, de szerencsére nem. Kár lett volna ezért esőnapot jelenteni és kihagyni a műsort. Jó hangulatban érkeztem, vadászattól lefáradva vagy inkább lecsillapodva és éhségmentességtől jókedvűen. A ház egyik omladozó lépcsőaljába rohan le a tarkabarka farkasom és ledobja a kis nylont a koszos-erdős kőelőkére. Alakváltás után igen gyorsan kicibálom a zsák száját és amit kirángatok, azt húzom is a testemre, hogy kontúrt mutassak, ne tetovált izomzatot. Az energiákra végig figyeltem, senki nem láthatott meg, nem szükséges eltüntetnem egy szemtanút sem. Zsák a zsebbe és indulás!
Nincs más hátra, mint megkeresni a domborművel díszített ajtót, mely faragáson esett át, ha lehet hinni Jasonnek. Nem lehet, sok mindenben teljesen felesleges értelmet és valóságalapot keresni nála, de erre azért kapott egy esélyt. Miért lódítana még egy kényszeres hazudozó is ilyenben? Hogy megvárassam és 20 percig keringjek, mint gólyatoll a levegőben, mielőtt megtisztelném a jelenlétemmel? Sokkal valószínűbb lenne, hogy el sem jön, de ezt a szagok cáfolják. A házat már sok mindenki látta és nyilván ő is sokat látott. Ha mesélni tudna, szívesen meghallgatnám és most, hogy a roskatag penész és fáradt gerendák körül járok, a fejemben motoszkál, hogy kell ide egy külső tanulmányi utat szervezni. Valahogy össze fogom kombinálni a kutatómunkámmal, mondjuk a történetmesélés és az improvizált sztorik nyelvezetét vizsgálva rendeznék itt egy horrordélutánt a nebulókkal. Imádnák, a tinik szervezete bezsongana már a gondolattól is.
Végre meglelem a bőszen díszített ajtót. Muszáj alaposan megfigyelnem, minden részletét kilesnem. Mint Herkulest a görögök, engem örökített meg rajta az alkotó, hősies fellépésről tanúskodó, ám mindig a nagyobb erőtől elbukó héroszként mutatkozom az események tűzgyűrűjében. Én krumplit hámozni is rusztikusan szoktam, szóval csodálom a kézügyességet, mely kirajzolódik az alkotás mögül. A bolti tolvaj őzikeszemei, a tarkított hátú szörnyeteg kidolgozottsága, a mobilozó modern emberek babrálásának érzékletessége és a félszájúvá tett farkas kínszenvedése komoly tehetséget sugall. Az üzenete bőszítő, de nagy levegőt veszek, tüdőre és tudatosítom magamban, hogy szórakozni jöttem, nem gladiátorharcra. A bukásaimat és kihágásaimat kiemelő ábrákkal gazdagított ajtót én is kiemelem. Óvatosan fogom meg úgy, hogy a zsanérokról még épp le tudjam akasztani. Kár lenne az enyészetnek meghagyni. Inkább vessük alá elemzésnek, míg társalgunk ET-ről, a belső Földről, a molyemberről és az első farkasokról. A szárazfát hónam alá kapva állítok be és talpam alatt fütyül a szél, reccsen a korhadt deszka. Eltűnni nem szeretnék, ezért úgy lépek, hogy ha futóhomok kerekedik alattam, azonnal ugorni tudjak. Követem az energiák és szagok együttesét, a nyomok pedig az emeletre vezetnek. Ez a valaki bizony szándékosan jött el, ezért egy Ulfredet kell keresnem. Azaz bárkit, aki felveszi ezt a nevet és nem fenyegeti a lebukás álcája, mivel nem ismerhetem.
- Király a trónod, de merre hagytad a fafaragásban is jeleskedő polihisztor udvari bolondodat?
Arcomon óriási vigyor dalolászik, mivel most már díszlet is lesz az előadáshoz. Kétszemélyes színház, személyre szabott darabbal és a 2. színész még valahol a kulisszák mögött tanyázik. Keresem, hogy hol, Bestiám körbekutakodik, szagmintákat és energialenyomatokat keresve. Ulfred nem érdekel túlzottan, bár lehet, hogy hasonlóan mulatságos, mint Jason, akivel némileg már megbarátkoztam. Az ajtót leteszem magam elé és rátámaszkodom, mint lusta derekú közmunkás a hólapátra. Jót állok magamért és csak vigyorgok és vigyorgok, ahogy keresem a jóembert. Egyszerű fehér póló és sötétkék farmer a ruhám, nem öltöztem ki a darabhoz, de látom, Ulf bátyó sem.

A tejbetök egészen fura recept alapján készül és nem értem, miért vigyorog, de most ahhoz lehet engem hasonlítani. Vígjátékra jöttem a Jason-David Színházba, persze, hogy a jókedvem intenzitása az ég alját éri. Egy ismeretlen színész áll a pódiumon és a pofája fább az ajtónál, amit hónom alatt szorongatok. Elküldte a direktor urat?
- Hová irányítottad? Csak nem borért vagy kiló kenyérért?
Még mindig vigyorogva kérdezek, sőt bele is röhögök a képtelen kérdésbe. Ha ez itt a nyomába ér, az sem egy utolsó tény, de igazából nem erre készültem. Semmilyen Ulfredre nem számítottam volna. Hát ki fia borját kérte meg, hogy jelenjen meg színem előtt? Pajzsom a bokámnál, azaz teljesen ki vagyok terítve, mert nem szoktam fajtársak előtt titkolózni. Nagyon nagy gáz van, ha én falanx alakzat mögé rejtőzöm, mint a római légiók.
- Ahogy mondod, de maradjunk a Jay megszólításnál. J, mint joviális, hisz ma éjszaka így érkeztem, miután megbeszéltük ezt Jason barátoddal, aki David és Samuel meg Barnaby és valahány név a naptárban van, mindet képes magára aggatni, mint ágas a cserépedényeket.
Hú, de nemességes mozdulat! Akár az Uralkodó, csak az a kis kámzsa hiányzik a nagy fejéről. Bortermelő kolostorlakónak is beillene, de lám, mit fog mutatni, ha hatalmában állt elküldeni Jasont, akire csak indokolt esetben lehet hatni. Én nem voltam elég indok, bármily határozottan léptem fel. Csak a torokmasszázs győzte meg, az is ideiglenesen, mint a hónom alatt mellékelt ábra mutatja. Kaptam volna egy kedves szájműtétet, ami után csak gondolatban büntethettem volna a jónépet a szóvirágok dobálásával.
- Magányos fuvallatok között az elsőnek érzed magad? Ez is egy módja az önértékelésnek - nyújtom át revansomat ezüstként maró tálcán.
Jasontól egy mókás történet még mókásabb folytatását vártam, helyette jött egy verbális verőlegény, akivel elölről kezdjük azt, amit a csenő manóval már befejeztünk. Most nem hagyom magam felbosszantani. A medve nem támad szúnyogra és ágyúval sem érdemes verébre lőni, pedig én szoktam. A nagyság felé haladó úton ezekről le kell szoknom, mint Zsugás Jimmy-nek a cinkelésről. Az egóm és a Bestiám együtt mordulnak, de rendre intem őket. Most zabáltátok tele magatokat, inkább tartsatok egy kis csendes pihenőt. Emilio, az érett Emilio, ki nyomdász maffiózó mellett tanulta az önuralmat, majd lerendezi a diplomáciai késztetéseit.
- Információd téves avagy hiányos, hisz a professzori cím a célkitűzéseim között szerepel, nem a már elnyert titulusaim közt. Érdekelne viszont, mivégett fújtad le a mai előadást, mikor a műsorváltozás jogának fenntartásáról nem esett szó!
Ha engem akart volna elküldeni egy ilyen nagyfejű, akkor valahogy mégis maradtam volna, hisz ígéret szép szó, de a mogyoróvajgyári személyügyi előadó még szebb. Jason megint gumiként hajló gerincet mutatott, én pedig inkább török, pedig nem hordok turbánt. A folytatás az elmebajt ugrálja körbe heves vitustánccal. Az ajtót lehelyezem a földre úgy, hogy mindketten jól lássuk és elindulok körbe a teremben. Megkerülöm a jóembert, mint Magellán a Föld nevű bolygót. Sandán méregetem, pszichiátriai beutalóra méltónak vagy kivételesen merész hazugságtermelőnek minősítve őt. Igen hasonlítanak, Jason a legjobb társat találta. Azt hihetném, itt lapul az ajtófélfa rejtekében, de nem teheti, hisz észrevenném és nem Eska gyermeke, hogy árnyabb lenne az árnyaknál.
- Úgy beszélsz, mintha rokonok lennénk, pedig eddig semmit nem árultál el magadról és az ősök közül elvileg már csak egyetlenegy él.
Ha mégse kopott fel valamelyiknek az álla, akkor olyan aggastyán, hogy Marco Polo is csak magázhatná ha élne. Nem ettem meszet, hisz az nem növel izomtömeget, úgyhogy természetesen hit egy szál se. A játékba belemehetnék, hátha ez is szórakoztató lesz, de nem fűlik hozzá a fogam. Zavar, hogy megint nem értek semmit, hogy egy újabb kusza lelkű idegen tébolydájába kaptam belépőt a viccszínház helyett.
- Ó, Morfok Atyja, memóriád már megcsócsálta az évszázadok molylepkéje, igaz? Nevezd hát meg fiacskádat, ki ha itt lenne, a legtiszteletreméltóbb volna mindhármunk közül.
Ute abból a népből származott, melyet manapság az ufóhívők ismernek legjobban. Egy nyomtalanul eltűnt törzs, akik után sem háború jellegzetes karcolatai, sem költözés bevésődései nem maradtak. Mintha felszippantotta volna őket az égbeli hatalmas lény, aki rágyújtott egy jó nagy békepipára. Sokat nem tudok róla, hisz a Teremtőm mindig a jövőbe nézett és nem a múlt paripáján lovagolt. Egy név és egy nép, ennyiben kimerül a családfa ismerete. Az őstörténetet Tupilek haláláig tudom, utána már íratlan és nem egységes történelem következett.
- Mivégre mondasz ítéletet felettem, önjelölt bíra és mi terved a megjelenéssel? A Nagy Egész is biztos kíváncsian les ránk a Proxima Centauri csillagköde mögül. Szerintem ő is kíváncsi, hogy a te Teremtőd mily névre hallgatott akkor, mikor eljárt a szája és te lettél a végeredmény.
Jason homályos szavai csúcson égő olajmécsesként hatottak a fátyolos fickó mendemondáihoz képest. Továbbra is kerülgettem, mint farkas a toporgó szarvast. Ki kell hajtani belőle a válaszokat, különben inkább megyek utamra és a műalkotással a vállamon keresem meg az est szervezőjét.
- Tekintsd meg, mily figyelemreméltót alkotott a megbízód. Leírhatnád saját szavaiddal, mily katartikus élményt jelent számodra a megörökített cselekménysorozat!
Direkt cserélem fel a tényeket és Jasont állítom be úgy, hogy rávette valamivel az ismeretlent, játssza el a megbízót. Nem hiszek én egy fatalista világirányító parancsait követő őslényben, inkább hamis hercegek kisded játékainak tűnik az, amit hallok. Utánam járt és igazolni szeretné tudásának helytállóságát, de már csak azért sem árulom el a Teremtőm nevét. Inkább kutatom, hány esztendő szállhatott el a magas homlokú felett és melyik ősatya gyermeke. Sokkal izgalmasabb mindez, hátha végül lehull a lepel a lódító jelentéktelen kis vállalkozásáról.

- Én meg különleges találkozóra jöttem, amit a csenő manóval beszéltem meg. Eléggé zokon venném, ha olyan tiszteletlenségre kényszerítenéd, hogy elmaradjon a beígért folytatással.
Gyanítom, hogy mindent tud a parkban zajlott ominózus műsorunkról, de ha mégsem, nem én leszek a szátyár, aki kifecsegi. Nem átallok új embereket és farkasokat megismerni, hisz mindenki új játékot és közönséget jelent a szokásos szóvirágdobáláshoz. Ez az Ulfred egy kicsit száraz kórónak tűnik, olyan vezetőnek, akiből kifelejtette az élet a humorérzéket és észre se veszi, hogy egy pótkerékkel kevesebb van neki. Úgy fel van puffadva, mint a túlfőzött tejbegriz, nem bírja, hogy nem ugrom a nyakába, mint házieb a kiküldetésből visszatérő katona gazdira.
- Puffogtasd csak a pisztolyt, Hétlövetű Harry! - utánzom én is a mozdulatot, széttárt karokkal álldogálva, mint sámán a hegycsúcson, az égieket tenyere közepével a földre hívogatva. Kicsit már pedzegeti az idegszálaimat, de csodás napom volt, így nem lesz neki olyan könnyű kihozni belőlem a tomboló ökröt.
- Mókaimmunitásban is? Ismerem pár komoly vetélytársadat, de könnyen lehet, hogy előttük haladsz partvist nyelt katonai díszlépésben.
Amit mondok, azt a praclijaim elő is adják. Karok lefeszítve, kihúzott, majdnem hanyatteső póz, homlok az égnek és csapom a lábamat a padlóra. Mindjárt leszakad az emelet a menetrengéseimtől. Most én csinálom a műsort és ő a közönség, igaz, nem túl hálás... Inkább az a fajta, aki eleve 12 férőhelyes tojástartóval érkezett és csak a pillanatot várja a romlott csirkekoholmány színpadra vetéséhez.
- "A fiatalok dolga bolondságot művelni, az érettebb főké pediglen az, hogy drágán szerzett tapasztalatokban bölcsen elítéljék az ifjak bolondságait", nem igaz, Fegyelmező Ferdinand?
A Robinson Crusoe-ból vett idézetet imádják az egyetemisták, mert legitimizálja minden ostoba vagy szabályokkal ellenkező tettüket. Én fiatal farkasként puffogtatom néha, de most arra utalok, hogy lényegtelen az én szakmai titulusomon lovagolni, hisz annak én vagy a zsokéja, ketten nem férünk el a nyeregben. Mókás tény, hogy Jason életét kívántam kioltani, míg nem értettem tettei eredőjét, most viszont már másodszor védem az irháját. Először egy Őrző előtt támogattam a falat, melyet hazugságokból húzott fel, most pedig a képzeletbeli barátja előtt kampányolok. Mintha elhinném, hogy erre szükség van és nem csak egy felbérelt másik mókamesterrel szórakoztatjuk egymást, mint két farkát kergető kutya.
- Őstörténeti szimpóziumra érkeztem, de a műsorváltoztatás jogával történő élés tényét látom fennállni.
Ha Jason elmondta neki, mi volt a látogatásom célja, akkor érteni fogja, ha pedig a tudatlanság ködében hagyta meg, akkor én se gyújtok lámpást neki. Meglepően jól bírom a fokozódó pressziót, pedig sehol nincs két szép szem vagy két megnyomni való duda, ami általában jótékony hatású az idegrendszeremre. El tudom engedni a gyeplőt és hagyom ezt a vad lovat vágtatni, hogy csak nézzem, milyen pályát ír le. Egy kevéske haragmorzsa persze felbukkan, de visszasöpröm az asztal alá. A vérvonalát kiszagolni nem tudtam, de a szeme állásából már egyértelmű, hogy a családom szépen összegyűlt itt a városban és ez azért figyelemreméltó tény. Már szinte érdekel, mi lehet mögötte.
- A Nagy Egész rajtam keresztül érdeklődik az őseimről? Inkább én akartam volna ezt megtenni, miután felfedeztem a különleges tudakozó hívószámát.
Ami a bűvész úrnál csörög és inkább mesevonal, mint tudományos ismeretterjesztő, de néha szükség van a mondákra is. A rokonságot nem vonom kétségbe, hisz sem látássérült, sem félkegyelmű nem vagyok. Úgy látom, Ulfred vette át a történetmesélő szerepét, de ő nem annyira tehetséges benne, mint a David nevű Jason. Vagy csak más a stílusa, olyan, ami nincs ínyemre. Ő is előadja itt a törődő ősatyát, ami kirajzolódni látszott a parkban elkezdett sztoriból is. Más szájába adták a verset, de hát akkor lássuk, hisz szavalni sokféleképpen lehet, ez nem egy másodfokú egyenlet, amire egyetlen jó megoldás létezik. Meg fogom hallgatni és ezért le is állok a körjárattal, megállapodom vele szemben.
- Fejszámoló lecke az ősök ősétől? - kérdezek vissza vigyorogva.
Pimaszkodásom megint a tetők fokára hág. Lehet, hogy öregebb az időnél, de eddig nem érzékeltette, csak bosszantó légypiszokként bűzölgött, ezért nem mutattam jelét a tiszteletnek, amire egyébiránt képes vagyok, ha meggyőződöm az indokoltságáról.
- Ez esetben lehetséges, hogy mellényúltam a találattal és annak testvére szobrozik előttem faragott kőarccal, ki megszállt egy helybélit, hogy szembeállítson engem a halál tükröződő kivetüléseivel, amik közül rosszat vagy rosszabbat választhattam.
Tupilekre célzok, Alignak testvérére, ki igazán főhajtást kiérdemlő szereplője a legendánknak. Nyilván nem hiszem el, hogy vele nézek farkasszemet, de ha mesét költünk, tegyünk bele anyagot bőven! Vicces eljátszani a gondolattal, hogy egy ősömet akarja megnevezni. A Teremtőm előtt jó 150 évvel születhetett Purcell Teremtője. Igazából fogalmam sincs Ute koráról és sorsáról. Nagyon keveset hallottam róla, mert Atyám nem szeretett lerágott csontot harapdálni, sem a kölykének ilyet adni, inkább táplálóbb cuccokkal nevelt. Az viszont biztos, hogy nem kis kutatómunkát végzett a komédiás, még a hiátus ellenére is.
- Úgy látszik, az alaszkai tél belepte jéggel, úgyhogy egy fokkal lejjebb csúszol akkor a ranglétrán, Anguta megkreált kölyke!
Nem az őslakosok nyelvére szakosodtam, de a farkas alapműveltségem megvan és ebből eredően ismerem az eposzi jelzőket. Nem csak azt tudom, hogy volt egy Tipvigut, hanem hogy ő volt a Jégvihar és Eska a Hajnali Köd. A saját ősatyám nevének jelentését is ismerem, így nem okozok csalódást, jó közönség vagyok, sokkal jobb, mint az Ulfred szerepét alakító elsőfokos imitátor. Kezd érdekelni a mese folytatása és a végén az egyszemélyes stáblista is. Ki fogom várni, mint fanatikus mozilátogató, aki üres popcornos zacskóval üldögél a nézőtéren a vászon elsötétüléséig.- Aki mindenből elhisz egy kicsit, az a végén semmit sem fog hinni. Nem szükséges ismétlőre állítanod a gépfegyveredet, ahogy nekem sem szükséges jó interjúalanyként kimerítő választ adnom.
Jason is puhatolózott a származásom után, de túl nehéz és megtermett vagyok én ahhoz, hogy csak úgy behúzzanak egy csőbe. Ez a fickó más természet, hozzám hasonlóbb, mint a neo-Houdini, mégsem rángatott még még ki a béketűrésből. Pedig ha valahol, akkor itt szabadon zúzhatnánk a falakat és a berendezést. Se Őrző, se falkakoma nem csapna a kezemre házsártos anyukaként, hogy "Nem szabad, kisfiam!"
- Jason pont olyan rejtélyes alak, mint a Nazca-vonalak, mely jócskán meghaladják egy homokugar apró részletkéjét. Ha te maga vagy az Andok hegyvonulata, hát itt a soha vissza nem térő lehetőség, hogy ennek jelét add.
Én is mondhatom azt, hogy megborotválkozott és zsírégető diétán átesett Mikulás vagyok, ám ha nem járom be egy századmásodperc alatt a Föld Joulupukki-hívő lakosságának kémény- és ajándékváró zoknirendszerét, hitelességem csorbát szenved. Én hajlandó vagyok hinni a tényeknek, de eddig csak a Mondák könyvének felolvasóestjéhez közelítő előadást láttam, semmi komolyabbat.
Ahogy az árny ugróegérként terem mellettem, én is ugranék, de helyette egy energiacunamit kapok az arcomba és elsöpör, mint Katrina a civilizációt. Pislogok és próbálok megállni a lábamon, de az izomzatom bizony megroskad a roppant súly alatt. Dupla Teremtőmnyi adag ez, erősebb a legidősebb farkasénál, akivel Dasmarinas-ban találkoztam. Az 550-esek klubjának tagja tudott hasonlót mutatni, de ez lepipálja. Négykézlábra ereszkedve tekintek fel és most már elismerést sugall a nézésem, nem cinikus megvetést. El kell másznom innen és újra kell gondolnom, amit hallottam. Korban lehetne a Teremtőm Teremtőjéhez hasonló, de messziről jött embernek messze van a hazája, ahol ismerik és állíthat bármit, ellenőrizni nem áll módomban. Maradjunk a szokásos módszernél, érdekek és érdektelenségek mentén vizsgálva az igazság mivoltát.
- Ekkora súllyal még nem nyomtam szakítópróbát, meghajlok az energiaviharod előtt
Mást nem is tudnék tenni. A trón felé mászom, mert inkább leülök és úgy veszek részt az interaktív előadás további részében. Azt hiszem, nem kell lemennem kúszó-mászó királykobrába, négykézláb még tudok járni. Ő az Úr? Ez egyre érdekesebb és összevág a trónnal, amit ezek szerint jelképként hozott. Díszlet, díszlet, de jobbnak látom oda leülni. Elmászom a tákolmányig, belekapaszkodom, feltolom magam és mikor már ülök, hátamat a támlának vetve préselem ki a levegőt a nagy megmérettetés után.
- Tévesen ítéltelek meg, míg a hit mezején kellett kalandoznom, ám a tényekkel én sem megyek szembe faltörő kosként. A kérdésem inkább az, hogy kik felett kívánsz uralkodni és miért nem ismerem a Falkádat?
Egy Alfa nem igazán szokott ilyen trükkökkel szórakozni, az Úr pedig nálunk az Alfát jelenti. Falkaszag sehol. Egyáltalán érzek valami szagot a testéből vagy a testére ragadtak közül? Hirtelen ezt sem tudom eldönteni. Egy csapatnyi farkas vezetéséhez pedig már túl öreg, legyőznék a Leonidászról készített film címének megfelelő számú éveket maguk mögött tudók. Habár a gyorsasága és az ereje nem valami aggastyáné, hanem sokkal karakánabb.
Idejön a semmiből, hogy engem a földre gyötörjön. Ez nem beépített ember, mint a Távol-Kelet vérben fürdő özvegyasszonya. Jason igazat mondott és most pihegve folytatnám a gondolatsort, ám kimerültségem okán nincs már módom rohanvást menekülni, mikor a királyi építmény megadja magát. Farcsontom és hátsó koponyám is az összeomlott trónus romjaival vegyes korhadó léceken koppan, ahogy seggre, majd hanyatt esek. Gyötör itt a túláradó farkasenergia és a gravitáció hatalma is, mintha összebeszéltek volna.
- A detronizáció fejfájdítóan új értelmet nyert - szólok neki, ahogy csak fekszem és tapogatom a deszkákat.
Pihenni kell és háton hallgatni a folytatást. Ha meg kívánna ölni, már a szellemvilágban kalandoznék. Másról lesz itt szó és mihamarabb tudni szeretném. Felesleges már a titkok kulcsát is vászonba rejtve őrizgetni egy kilométer mélyre ásott széf gyomrában.
- Gyújts világot! Anguta nemzette Utét, ő pedig Purcellt, aki hozzád hasonlóan lesz tekintélyes, mikor megéri korodat.
Érezheti, hogy ebben most falatnyi irónia sincs, egy lenyűgözött bika behódolásával szólok Atyámról, aki szintén humortalan, de rengeteget jelent nekem, mert az élet legnagyobb tanítómestere számomra.
- Láthatóan nem színesfém a bőröd, ezért nagyapám felismerése helyett szeretném tudni, hol kell téged elhelyezni a messzi időkbe nyúló családfám ágai közt?
A kor még nem vonja maga után a rokonságot is, habár vérvonaltestvérek vagyunk. Nagyapám testvérének kell lennie, ha igazat szólt Teremtőjéről, aki a nagybetűs Alkotó volt. Mégis úgy beszélt, mintha az ő ajándékát hordoznám. A gerincemet végignyaldossa egy hideg áramlat, ahogy eszembe jutnak legendák, nem igazolt történetek arról, hogy az első Morf nem csak bundás testrészeket tudott másolni. Ute képtelen volt ilyesmire, a Teremtőm ezt az egyet egyértelműen kijelentette, mikor pelyhes farkasként azt hittem, felvehetem Jimmy Carter alakját és nyilatkozhatok a tévében különlegesen szógazdag elnöki beszédet mondva. Áh, ennek semmi értelme, egy Első nem űzne ilyen kisded játékot, ha egyáltalán még az élők levegőjét szívja, nem védőszellemként kísér valakit leszármazottai közül. Terülök, mint egy hulla és gyűjtöm az erőt, hogy dacolhassak a szembe széllel és végre két lábra állhassak. Sosem szerettem a padlón, sem a kórházi ágyon maradni tétlenül lesve a tévét. Agyam fogaskerekei darálják a darabkákat, de nem tudom, minek kell kijönnie a gyártósor végén. Jason és Ulfred rejtelmesebbek, mint Nemo kapitány szigete...

Hát még jó, hogy nem épít kerítést közénk az óvóbácsi, aki meg akarja mondani, kivel barátkozzon a kis Jay! Tabasco-szósznál is erősebb szó a kapcsolatunkra a barátság, inkább betyárpertunak mondanám vagy közönség-előadó nexusnak. Ulfred pedig maga a fából faragott királyfi, kiről az asztalos lefelejtette a humorpácot.
- Tán egy kicsit merész egész életre való kijelentést tenni egy téves következtetés alapján. Aki kiöltözik és komédianézőbe megy, annak talán egész léte lényege az az este, mikor mosolyért vált jegyet? Mesélj az éter parazitáiról, ha már úgy rendezted, hogy te lépsz fel. Megígérem, nem fogok tapsolni.
Kissé messze lovagoltunk a témától, mert a sértettség sötét napszemüveget tett a német úrfi fejére. Sötéten látja a világot és a sötétség beburkolja az elméjét, hisz engem se ért. Ha itt komoly előadás lesz, meghallgatom és nem a vígjátékokhoz szokott közönségként fogok reagálni. Én aztán nem csak egy síkon mozgok, szinte bármiről el tudok beszélgetni új arcokkal, mert kedvelem az újdonságot és a társaságot is. Magányomban se sírok, de az élet többes számban az igazi.
- Lord Bezzeg még minden szót úgy vett, ahogy az elhangzott és a madárinfluenzáéval rokon mód terjedő irónia biztos még indexen van nála. A világ pedig ott tart, ahol tartjuk, én viszonylag rövid pórázt adok neki.
Jöhet a változás, de ne söpörjön el mindent, mint hurrikán a tevefarmot.
Erre a megjegyzésre muszáj nevetnem. Mégis van ott valami humorféle, cinikus és keserű világlátás kiábrándult megfogalmazása. Szépen beleszőtte az én experimentális produkciómat a mostani helyzetbe.
- A szándékos félreértés nagymesterei sokszor egészen kedvelhető emberek. Tanulhatnál tőlük, ha esetleg a népszerűség átka is foglalkoztat, tervek hálóját szövögető farkaspók.
Lehet, hogy nem szándékos szócentrifugázást végez, akkor viszont a kognitív képességeiben léptek fel igen komoly diszfunkciók. Magyarán szólva ennyire hülye nem lehet. És nem, nem fogok ily rusztikusan megszólalni, inkább forogjanak csak azok a fogaskerekek. Dolgozzon meg azért, hogy megértse az én Nagy Egészemet is. Mindenki hordoz magában egy Nagy Egészet és azt megismerni a legnagyobb tudomány. Nőknél életfogytig tartó tanulást igényel és az sem elegendő, annyira kiszámíthatatlanok. Amit Ulfred kitalált, az most már egész unalmasnak hangzik. 100 éves machináció és engem akar hozzá értelmetlennek látszó vagy inkább értelmetlennek látszóságot álcázóan tényleg nihilista manőverekkel.
- Miért volt szükséges felcsapni a krónikák nagy könyvét és több generáción át kilesni a felmenőimet, de kihagyni a legkézenfekvőbbet, akit még első kézből is kérdőre lehetne vonni?
Purcell ereje teljében már két vállra fektette volna ezt a cirkuszi mikulást és a szolgáját is. Vele nem játszott volna macska-egér mókát egyik se. Hogy a Vörös Holddal mit akar, azt megint nem értem, Jasonnél is ezen pumpáltam fel a vérnyomásomat, hogy nem lehet eldönteni, mikor hazudik igazat. Aztán kibocsátja magából az energiát, ami úgy megvisel, mint sztratoszférát a napkitörés. Le kell menni kutyába, hogy kibírjam, négy lábon állok, így is alig. Máshogy kell már látnom mindent, mert ekkora falnak csak a vak ló megy neki azzal, hogy utána majd azt mondja, nem vak volt, hanem bátor.
- Ekkora Úrral még nem találkoztam vagy akkora élmény volt, hogy a memóriám inkább kivetette magából.
A Vörös Hold idején előfordulhatott egy hasonló trónus elé járulás, de abból semmi sem maradt az utókornak. A 600 éves farkas istennek számít az emberek számára és sajnos még az én koromnak is el kell ismernie őt, de ez már valami súlyosabb szindróma. Mi a frissen kevert beton bűzlő gőzét kezdjek egy istenkomplexusos mágiamuszklis ősfarkassal? Nem verhetem a fejébe, hogy verje ki belőle a téveszmét. Pedig megtenném. Az ereje előtt meghajlok, a pszichózisa előtt viszont nem. A Down-kórosok is tudnak úgy támadni, hogy komoly pankrátorok is küzdenek velük, láttam ilyet, mikor egy szaktárssal tiszteletünket tettük egy intézetben. Az erős bolond ugyanúgy bolond, mint a cérnakarú.
- Felépítésünkből eredően statikailag mindkettőnk alá más tervezést igényel egy fafotel...
Időnként gondolok arra, hogy amikor már öreg leszek és iszonyú tapasztalt, akkor bevetek ilyen trükköket, öreg és örök királyt fogok játszani. Félderéknyi farönkökből kellett volna építeni, nem pálcikákból. De hát nyilván nem nekem szánta. Az pedig még mindig kérdés, hogy mit szánt nekem, de egyelőre csak addig jutottunk el, hogy egyáltalán figyeljek rá és ehhez is energiaszélnek kellett ledöntenie a lábamról.
- Messziről jött embernek távol van a hazája. Elh...
Folytatnám, de a fejembe képeket sugároz az Ulfred Channel, a bennszülöttekről szóló tudományos ismeretterjesztő műsor különkiadásában muszáj megtekintenem, ahogy ő megtekint egy kicsit ismerős tájon egy nagyon ismeretlen indiánt kimászni a wigwamból. Varázsos jelenet és nincsenek kétségeim, hogy valós mindez. Lehet a sápadt hódítók legöregebb gyermeke, ki akkor látott napvilágot, mikor Kolumbusz eltévedt Indiába menet, de az is lehet, hogy két hete járt egy hagyományőrző műfaluban, amit kivételesen élethűre alkottak meg. Merthogy annyira indián, amennyire én függönykarnis vagyok. A látomás esszenciája viszont még mindig rejtve maradt.
- Nem vagyok egy poshadós seggű, de most jólesik fekve nyomni a padlót.
Perverz dolog széttört faléceken terülve hemperegni a hidegségében elavult kövezeten, de most akkor is jólesik. A másik pedig, hogy nem igénylem a kegyét, amivel enged felállni. Ereje letaglózott, de milyen győztes az, akit engednek nyerni? Inkább unja meg a bicepszmutogatást, utána esetleg felállok. Tiszta fejjel gondolkodva fetrengek még most is és fellélegzek, mikor leugrik mellkasomról a mágikus energia túlsúlyos békája. Szinte hallom a kuruttyolást, ahogy legyek után ered, hogy valami értelmeset is tegyen.
- Éppen akartam mondani, hogy mindennek a célját és okát is szeretném már a kristálynál tisztábban látni.
Kivételes esemény ez. Nem húzok nyolcvansoros mondatruhát a vágyra, ami a tudásra irányul. Rettenetesen kíváncsi vagyok, mit akar ezzel a bemutatóval és miért állít nekem olyan tényeket az őseimről, amiket nem tudok ellenőrizni, de talán még Purcell sem képes rá. Anguta és egy pszeudo-Anguta, ugyan ki él már azok közül, akik még meg tudnák mondani, mekkorát lódít a valóságon a német farkas? A kérdés megint az értelem, a cél és ő is érzi, hogy elég a technikai részletekből. Megmutogatta, melyik csavart hova kell beforgatni, de most már érdekelne, hogy elöltöltős mosógépet vagy ballisztikus rakétát építünk? Mégsem siettettem. Egyrészt azért, mert egy Chena-t átúszó bolha kimerültségét élem meg, másrészt pedig valamiért kedvemre van hallgatni és fülelni. Mégis előadás ez, de eddig inkább tragédia. Az egyetlen komikus elem az elejtett mondat és a kiskirályra rászakadó trón volt.
- Pontosan 93 évvel előttem. Ha előre szólsz, hogy kell a dokumentáció, kivettem volna a könyvtárból egy 1978-as újságot a Bajnok haláláról.
Több infót nem adok ki, mert van egy olyan sejtésem, hogy csak szélhámosság megvalósítását kell itt keresni, nem filozófiai életmű felépítését. Ute nevét magától nem mondta ki és most már érdekelne, hogy egyáltalán mit tud rólam, azt pedig kinek a kisujjából szopta ki és késztette ilyen speciális tudás megszerzésére. Az egóm büszkén húzza ki magát a figyelem megtisztelő tudata alatt, miközben Bestiám vicsorog az őt lenyomó nagyobb hímre.
A szóban forgó Uraskodó Ulfred pedig közelebb lép. Nem ugrom kőszáli kecskeként, hisz ha akar, bokámnál fogva hajít bele a plafon kellős közepébe és semmit nem tehetek, egyébként pedig dominanciára vágyik, nem öldöklésre. Ez megmagyarázza, miért játszik méltóságteljes szerepet. A látványra viszont úgy érzem magam, mint aki egyben nyelt le egy vödör fagyott jégkrémet. Jason illuzionistának adta ki magát és a német produkciói is megfelelnének ennek, de annyira valós mind és éreztem is, hogy nem abból a vérből származik. Ilyet csak a horrorfilmek sminkesei tudnak és elmém vadul keresi a skatulyát, amibe beleillene az arcváltás látványa. Anguta tudott ilyet a legendák szerint, de a legősibb mondákban mindig úgy szerepelnek még az első fokosok is, mint az Elsőnél kisebbek, képességénél szerényebbel bírók. Tipvigut kölyke nem tudja annyira kipörgetni a kilométerórát, Sangilak utódja alulmarad az erős farkasok versenyén és senki nem éri utol az ősét. Nem, lehetetlen, hogy ez egy elsőfokos morf. Ha pedig nem az, akkor... Állj, itt valami bődületes nagy átverés zajlik! Egy 800 éves farkas hogy játszana kisded játékokat utódkájával? A Nagy Egész egy bolondozás, mint amikor a nagypapa sihuhuhuhu-t kiabálva hason fekve végigkúszik a nappalin, hogy a kisunoka nevessen? Vannak infantilis farkasok, de hogy az Elsők, a legelső kiválasztottak ilyenek legyenek, azt én nem hiszem el. Fejtem a valóság fakérgét, de piszkosul vastagnak tűnik.
- A csenő manó megkapta a halálbüntetést...
Ennél a pofánál érdemes elidőzni egy kicsit. Ha tehetem, bele is bökdösök abba a félig nyitott szájába és megpöckölöm alsó ajka szegletét. Mint Madame Tussaud viaszszobrai, úgy les itt előttem. Rengeteg következménye lehet annak, hogy ha valaki ilyen szinten képes alakot és energiákat másolni, beilleszteni és elhitetni. Beülhetett az órámra renitens diákként, megfigyelhetett az edzőteremben, mint kínzom a súlyokat, amik inkább az emelgetőjüket szokták gyötörni és még sokkalta rosszabbakat is megtehetett. A frissen belakmározott szarvashús bizony bőszen mozgolódik odabent és érzem, hogy megnyomta a liftben a felfelé gombot.
- Egyszemélyes triumvirátus, de a három túl kicsi szám a leírásához. Inkább legyen a megalkotott személyek száma végtelen, amihez Chuck Norris kétszer is eljutott a számolás során. Sosem mondtam még olyat, hogy nem akarom elhinni, amit látok, de most egyáltalán nem szándékozom. Csak mondd el a forgatókönyvet, Főrendező Frederick és azt is, milyen érzés volt hallani, ahogy a másik megnyilvánulásodat dícsérem a te szapulásod mellett?
Szívesen előkapnék most egy pszichiáteri diplomát a hónom alól, de olyannal sajnos nem rendelkezem. Pedig ha beiratkoznék, ebből a farkasból Nobel-díjas tanulmányt írhatnék. Doktor r, olyan bizonytalan vagyok. Vagy mégsem?

A Vörös Hold világhírű rendezvény, a Teremtőm is tudott róla, mikor ide irányított. A kérdés az, hogy Ulfrednek mi köze van hozzá. Ha nem bejáratos az első farkaspár bunkóbbikának szellemkonyhájába, akkor nem főzhetett ki olyan nagy dolgot, amit a földi halandók ne foghatnának fel. Eddig olyan ez, mint az ufókutató klub vezetőjének beetető előadása. Nagy szavak, rejtélyes utalások és a nagy semmi. De az tényleg nagy!
Lassan túllépünk az ellenszenven, ami természetesen megmarad, csak a témák közül kerül kihajításra. Kapott tőlem fagyasztó megjegyzéseket és felhergelő megnyilvánulásokat úgyszintén. Lapozzunk!
- A drága Jason előadóművésznek egészen kitűnő, de magánnyomozónak ne menjen, ezt majd tolmácsold neki, ha előbb beszélsz vele, mint én. A teremtésmítoszomat pedig halld hát!
Volt egyszer egy ember, szakálla volt kender,
bükkfa a tarisznyája, égerfa a csizmája.
Közel volt a tenger, beleesett fejjel.
Kiapadt a tenger, s kimászott az ember.
Írta ismeretlen szerző verse.
Merthogy több részletet nem fogok elé teregetni, az hétszentség és a nyolcadik utas a halál, az is elég biztosnak tűnik. Kap egy ilyen felesleges mondókát, ami nem is illik rám, de épp olyan értelmetlen eredettörténet, mint amilyen az egész találkozásunk.

- És az iróniát is visszaállítja két lábra.
Az is benne volt a szavaimban, hogy akkora élmény volt a találkozás, hogy kivetette magából az elmém. Mert nem tudott benne megragadni, érdektelensége okán. Az energia hurrikánja felkapotté s földhöz vágott, de más ilyet még biztos nem tett velem. Odaát egész fura dolgok mehetnek és az vesse a jellememre az első követ, aki visszajön a halálból, nem a klinikaiból, hanem a feltrancsírozott állapotból és utána mindenre emlékszik. Krisztust meg lehetne kérdezni mondjuk. Vagy Gilgamest. Persze az ő trónjuk nemesebb lehetett, mint ez a kis faszerkezet itt. Az összeomlás bekövetkezett, mint a szovjeteknél. Jöhet a hidegháború...
- A város összes asszonya életét vesztette a távozásod okozta szerelmi bánatban vagy az Urukat siratták az alattvalók?
Lehozom az égieket a földre, mert annyira elrugaszkodott ez az egész istenesdi. Meghalt, hogyne. Én is mindjárt meghalok a röhögéstől. Tízezreket rántott magával. A terroristák már biztos keresik, hogy adjon receptet. A kétségeim üvöltenek, a gondolataim telekiabálják a házat hitetlenséggel. Az erőnek hiszek, de a teofánia nem igazolt paranormális jelenség. Keresztre feszíteni meg nem tudom...
Az a két arc viszont... Ilyen illúzió nincs és a trükk egyelőre még az árnyékban csücsül. Nem bírom megfejteni, tiszta navajo. Bökdösöm, mint rozsdás tőr a piaci tolvaj áldozatának szatyra fülét és egy röpke hangot hallok. Megrázom a fejem és a kifeszített mutatóujjamat belenyomom Jason orrába. A taknyát is lemásolta, hogy teljesen hiteles legyen? Utána nemes egyszerűséggel belekenem az egészet a falécek darabjaiba. Ha már szétesett, kapjon egy kis kötőanyagot szegény királyi szék.
- Akkor te gyakorlatilag egy pszichikai entitás vagy és elfoglaltad Jason testét, mint mi Normandiát a partraszálláskor?
A kérdésemet úgy teszem fel, hogy hallhatja és érezheti is, mennyire veszem komolyan. Pont, mint azt a feltalálót, aki beállít a hivatalba, hogy megcsinálta az örökmozgót, de gyorsan jöjjenek megnézni, mert még leáll. Inkább hátat fordítok neki és elsétálok az ablakhoz. Legszívesebben kiugranék, mert ez a színház egyre zavarbaejtőbb. Azt már tudom, hogy mi a hazugság, de az igazság még nem toppant elém sáros bakanccsal. Az ilyen helyzeteket nehezen viselem. Értelmet nem látok, max. a kíváncsiságom kielégítését, de az meg nem rajtam múlik. Ha nem akarja, nem mondja el és kényszeríthetem szavakkal, az nem használ, nem is árt. Ez már bebizonyosodott.
- Sár és vér nem kelthető életre, de a mágia elhozza a gólemet, ugye? Miért akarnám én, hogy te véglegesen kapj egy földruhát, amibe bezárva járhatsz-kelhetsz a világon?
A hülyeséget fűzzük fel még több gyöngyszemmel, hátha előjönnek a disznók, amik elé vetettük ezeket. Úgy hiszek neki, mint ingatlanügynök a milliós kifizetést ígérő hajléktalannak.
- Több szakmát űztem már, de a 007-es ügynök nem én vagyok, még ha meg is lenne hozzá a sármom.
Amit jogosan szeretnék tudni, arra rá fogok kérdezni, de nem kotyogom ki ennek a ketyegőnek. Alignakot nemkívánatos személynek nyilvánítják, az dícséretes és talán még részemről is támogatandó ötlet. A városban akarok maradni, nem akarok megint a dobbantóra ugrani és ezért tényleg érdemes segédkezni. De nem ennek az Ulfrednek. Az Őrzőkkel volt már bajom, de hála is fűz hozzájuk, úgyhogy majd meglátogatom őket.
- A spiclit trónja karfájára ültetné a trónfosztó. Köszönöm, de nem igazán szeretek ücsörögni.
Nyalizni és áskálódni a hatalomért az nem az én műfajom. Fejjel nekiszaladni a nálam nyilvánvalóan hatalmasabbnak, ha marhaságokat csinál, az már nekem való. Egyébként meg a békés együttélés az utam. Kis kihágásokkal vagy nagyokkal, de képes vagyok rá. Egy ilyen magányos alakból nem lesz Úr. Ha le is győzné erejével Castor de Lucát, szétrágná a hierarchia és a lázadás közös fogsora. Ő, mint vezető? A saját életét vezeti meg az áramot, ha röfi orrában akar turkálni és disznónózinak nézi a konnektort. Semmi értelme ennek a mesének. Az ablakpárkányon támaszkodom tenyérrel. Kell is, mert az energiaviharok itt forognak körülöttem. Ki és mi ez, ki fia borja? Kész, betelt a pohár, ki kell loccsantani a tartalmát és tiszta vízre cserélni. Visszafordulok, karjaimat összefonom a mellkasom előtt és csak fixírozom a félarcút, mint biztonsági őr a láthatóan biztonsági eseményre készülő randalírozó-gyanús elemet.
- A farkaserőd meggyőzött a létezéséről, de nyilván kiolvastad már az érzéseim naplójából, hogy a történetedet a mesék világába soroltam. Regéld el az igazi neved és azt is, hogy ezt az arcos trükköt hogyan csinálod? Csak a Teremtőről, a vérvonalunk alkotójáról maradtak fen hasonló mendemondák. Első fokos vén csontok nem képesek ilyesmire, akármennyire tisztelendő az erejük, ami előtt én meg is hajlok. A kreált céljaid és történeteidből egy csonka borjú áll össze, amely elöl-hátul vérzik, ugyanis se füle, se farka. Miért muszáj a hazugság tengerén evezned és személyiségeket magadra aggatnod, mint karácsonyfára a habkarikákat? Még egy hozzád hasonló is találhat megfelelő, értsd fajtabéli agyturkászt, aki kikezelheti a kényszerbetegséget és az esetleges tudathasadást is.
Az istent őrültnek nevezni teljesen logikus, amíg meg nem mutatja igazi hatalmát. Ha pedig nem mutatja meg és érezhetően hisz a meséjében, akkor nem szélhámos. Hanem sárgaházba beutalandó alak, aki majd barátokat találhat azok között, akik meggyőződéssel vallják, hogy ők Marco Polo, Jimmy Carter és Michael Jackson. Akár egy személyben. Az Úúúúúrnak ezt az uras reflexióját még megvárom, mielőtt vitorlát húzok és elröppenek a széllel. Ha nem ő fog kihajítani vagy padlóba préselni. Könnyen nem adom magam, legalább a bajszát meghúzom, hisz harc az élet és a végsőkig fogok én is küzdeni, mint legutóbb a kőoltár mellett...

- Hát aki vulkánra ül, ne csodálkozzon, ha kap egy meleg beöntést.
Ez a történet a csodálatos, nem a tűzhányó kitörése. Döbbenetes és egyben undorító is kezd lenni, hogy egy elképzelt világban hisz ez a valaki itt előttem. Én meg adtam neki még 6 másikat és fogok is, mert szeretek ilyenekkel dobálózni. Elvitte a láva több várossal együtt. Naná. Én meg a pisai ferde torony vagyok, csak ki lettem egyenesítve. Hol tudnám megállítani ezt az elmebeteg ámokfutást? Az ilyenek akkor buknak el, mikor a valóság eléjük épít egy fekvőrendőrt és nem látják, mert épp másik városban vagy bolygón járnak. Jason egész jól alkalmazkodott a helyzetekhez, ez viszont talán nem fog. Mégse látom a helyes vágányt. Olyan vagyok, mint a legbizonytalanabb állatok, akik ugyebár a Mitévő Legyek?
- Hogy egy kissé plasztikusabb képet fessek arról, amit te színielőadásnak nevezel, halld hát a történetet! A torkomat megjárta egy ezüsttőrt, mint merőkanál a húsosfazekat. Átszúrta és már akkor kétséges volt, hány percig fogok még élni. Aztán ellenfelem, kinek jobb első mancsát már lerágtam és csak idő hiányában nem került a gyomromba, faltörő kosnak használta az alkarcsonkját és benézett a gyomromba, hogy kipiszkálja belőle az aznap elfogyasztottakat. Az izomfal átszakadt, a húst megspékelte a félkar és vértengerben úsztam át a holtak földjére. Nézz egy kis horrort!
Ha át tudom neki küldeni az emlékképet, akkor láthatja, hogy egy másik ugyanilyen Bestia végez velem és az utolsó emlékképem is feltűnhet neki. Az átváltozás nem, azt már nem bocsátom rendelkezésére. Még képes megkeresni az illetőt és felhergelni ellenem. Olyan szépen meghaltam, hogy azt tanítani kellene. Hónapokig feküdtem és faltam a húst meg a pihenést, hogy újra ép legyek. Az erdő népéhez csatlakoztam, mikor kihajítottak a hegyről, mint Taigetosz-pozitív spártai lurkót. Ez a hihetetlen vagy egy zombi a Krakatauról?
- Ha lényegében erről van szó, akkor most szállj meg engem is! Fordíts szembe azzal, akit egyébként becsülök és töröld ki minden emlékemet!
Széttárt karral várom, hogy erre ugyan mit mond. Semmit, igaz? Hatalmasabb Alignaknál. Ha ezt jövő tavasszal is benyögi, megkérem, hogy mondja le a szellemvilágban a Vörös Hold éjszakát érdeklődés hiányára hivatkozva.
- Ha egy várost akarok marionettbábuként mozgatni, akkor majd kitanulom a bábozás művészetét.
Nincsenek ilyen ambícióim. Ha már öreg leszek és iszonyú erővel bírok, akkor lehetséges, de most tudom, hány kiló vagyok. Még nem elég, a nyelvészet pedig nem egyenlő a nyalással, amit igencsak utálok. Kivéve, mikor nők csinálják rajtam vagy én bennük.
- Némiképp sikerült megragadnod a valóság gyeplőjét.
No lám, észrevette! Micsoda sólyomszemű, hogy fél óra után már rá is jött! Éles elméjénél csak az egója erősebb. Másik beépülőt kell keresnie. Én szívesen elintézném, hogy a farkasok tébolydábájba kapjon egy beutalót, de sajnos azt még nem építették meg. Halál kell az ilyennek, nem gumiszoba. Sajnos én nem tudom elhozni neki.
- Csak hármat számoltál? Percenként követ el annyit, de a végefelé már elindulni látszott a fényes ösvényen.
Készülök, hogy most mi következik. Ha kell, azonnal átvedlek bestiaruhámba, hogy foggal és körömmel, joggal és örömmel harcoljak. Fehér zászlót lengessen, aki üvegcsonttal született, én nem adom meg magam. Az arcán már kitört a háború, pszichoszomatikus alapon ráng az idegrendszerének minden végződése. A léc elől elhajolok, pont a másik irányba és figyelem, mi várható. Nem engem akar megölni? Teljes napfogyatkozás állt be nála...
És most csak nézem azt a produkciót, amiért az úgynevezett body art képviselői rögtön beneveznék három szakmai versenyre és abból kettőt meg is nyerne. Az arcomon értetlenség látszik és egyben undor. Szánalmasságában gyomorforgató, hogy nem hittem el neki a mesevilágát és ezért inkább kiugrik a valódiból is. Hát akkor hulljon a férgese! Gyönyörűre festi a padlót, már az egykori trón darabkái alá is becsúszik a hömpölygő tenger bordósága. Ez igazi lesz, nem olyan Krakatau-feeling. Csak megrázom a fejemet, ahogy megcsap a fájdalom tetőfoka. Csípőre tett kézzel nézek egy darabig, aztán még figyelek. Ennyi? Szétrántják a függönyt és kinyitják a büfét, mivel vége az előadásnak? Tragikomédia volt ez, méghozzá az értelmetlenül sokkoló fajtából.
- Az öngyilkos istenség figurájával legalább alkothattál volna valami érdekeset egy pszichiátriai eseten felül is. Adios, amigo!
Miután láttam meghalni vagy legalábbis ahhoz közel kerülni a félig fehér, félig fekete farkast, aki pont olyan keszekusza, mint fejetlen torzó, én inkább kiugrom az ablakon. Nem bánom, ha újra megkeres. Nem követem el többet azt a hibát, hogy komolyan veszem. Ha az erejét akarja használni, megtehetné, de az ész útjain próbál járni. Ott pedig eltévedt, ahogy társastáncot árt az idővel. A mennyországot célozta meg, de még Mexikóba se jutott el, csak a halál torkáig. Nem hozta el a világvégét, hisz nincs rá igény.
Lábaim az erdő aljnövényzetén landolnak. Egy nagy sóhaj, aztán röhögés, hogy belezeng a fák lombja és a mókusok bundája. Üvöltés és irány a város, ahol a lényeges dolgok történnek, ha úgy akarom. Fogalmam sincs, hogy ki volt ez és hogy merre rohant el Jason, mert nem bírom követni a nyomait. Ha újra összefutunk, majd megkérdezem, mi a fafúvósok mumusa vitte rá, hogy egy ilyen félkegyelműnek dolgozzon. Van az a pénz, de ezért mennyit ajánlhatott? A trükkre pedig mindig emlékezni fogok és még sokszor feladom magamnak rejtvényként. A tehén is bonyolult állat, de én megfejtem.


Kibukott angyal üvölt az égre
Rázza az öklét és közben
Festi az arcát fekete-fehérre

Szatírok álma szirének völgye
Apolló torzó fejetlen Vénusz
Táncol az idő körbe-körbe

Kiugrom nyomban a földszinti ablakon
Hogy mondjam el hogy ördög vagy angyalom

Szerelmes ember a sötétben félve
Mondja, hogy menjünk a mennybe
De szerintem inkább Mexikóba kéne

Káosz Amigos vitorlát szélbe
Mindenki él, nincs rá igény
Hogy pont az idén legyen világvége

Kiugrom nyomban a földszinti ablakon
Hogy mondjam el hogy ördög vagy angyalom


// Kösz a játékot, dédi! //

//Köszi én is a játékot //

Danny & Yvonne

Az utóbbi időben valahogy túlságosan sok olyan dolog történt, amiért úgy éreztem, le kell vezetnem a feszültséget. Nem velem, ez tény, de attól még hatással voltak rám. Ezen a ponton elgondolkodtam mondjuk azon, hogy vajon velem miért nem történik úgy igazán semmi világomat megrengető? Nem mintha nem lennék el tök jól az alkohol és a férfiak társaságában, de néha kevésnek érzem. Szeretném, ha valaki megfogná a kezem, és azt mondaná, elég, ez így nem mehet tovább. Ám ez idáig ilyen nem történt, nagyon szeretem Saraht, mindent feláldoznék érte, de ő sem az a felelős, helyes irányba terelő szülő, amiért mondjuk hálás vagyok, de most kicsit úgy érzem, hogy jó lenne behúzni a féket, különben kiégek. Ennyi idősen ehhez még rohadt korán van. Nem mintha annyira vágynék a helyes életre, meg iránymutatásra, csak most úgy érzem, hogy sok volt. Vagy csak nem ittam ma még eleget.
A lényeg azonban az, hogy eljöttem az erdőbe futni egy kiadósat, és levadászni valami nagyot. Ezen már túl vagyok teleettem a bendőmet, jól is esett, bár nem volt oly rég Telihold sem, de ez most kellett a lelkemnek. Amolyan gyakorlásnak is betudható, bár már a vadászatban nagyon is jó vagyok, de a tökéletesség messze van, tán elérhetetlen is, ám törekedni lehet rá. A szarvas egyébként hozzám sem tudott érni, szóval egyetlen apró sérülés sem akad rajta, nem is baj, mert nem szeretem őket. Elviselem, ha kell, de jobb, ha minden épen a helyén van.
Már épp azon gondolkodom, hogy elhúzok haza, mert nem szeretek annyira idekinn éjszakázni, más az, ha nem vagyok egyedül, és össze tudunk bújni, akkor elviselhető, de így nincs kedvem hozzá, inkább bemegyek az Upperbe még 1-2 órára akkor már, legalább nem harapom le senki fejét, mert egész békés hangulatban vagyok most.
A ruháim felé közeledvén megérzem, hogy valaki van a közelben, ennyiből nem tudnám megmondani, ki az, de nagyon is kíváncsi vagyok, szóval el is nyargalok arrafelé, mert hát, sosem tanulok az ilyesmiből, az is lehet, hogy valaki olyan, aki nem szívleli a váratlan „látogatókat”. Nem gond, maximum kapok pár ideiglenes varratot, túlélem.
Amikor előbukkanok a bokrok közül, a sötétben fürkészem a földön fetrengőt, de nem ismerős a farkasa, viszont az illata igen. Csak épp ötletem sincs, hogy az illat gazdája, akit felfedezni véltem benne, mit keres itt. Fairbanksben. Kissé döbbentem dermedek meg pár méterre tőle, majd teszem le a hátsóm, és farkammal sepregetem kicsit a lehullott avar leveleit.
~Hát te mit keresel erre, szépfiú?~
Nem hittem volna, hogy látom még valaha az életben, pedig igencsak kellemes éjszakát töltöttünk el együtt Anchorageban, már ha tényleg ő az, s nem valaki nagyon hasonló energiákkal. Az azért kicsit ciki lenne, de hát, olyan még nem volt, amiből ne vágtam volna ki magam.

~Pont most ült le eléd.~
Nem is én lennék, ha nem dobálóznék ilyen szavakkal. Egész egyszerűen pofátlanul magabiztos vagyok, ledobva minden pár perccel ezelőtti elmélkedésemet a nem jó ez így témaköréről. Igen, nem tehetek róla, nagyon is könnyű kirángatni ebből, és sokszor elég hozzá egy jó pasi. Felszínes vagyok? Közel sem, csak épp a mélységeket nem vagyok hajlandó megélni, mert elég volt már belőlük. Most élvezem az életet, és kész.
Ha már így megtette a javaslatát, könnyedén közelebb lépkedek hát hozzá, és beleszimatolok a levegőbe, az energiáimba hamar meglepettség szikrái vegyülnek, borostyán tükreimmel vizslatom a pofáját. Mi a fene?
~Na erre sosem kötöttem volna fogadást. Mi történt, Mr. Független?~
Érdeklődőm, és persze, hogy nem vagyok rest letenni magam mellé, sosem voltam szívbajos, s miért is ne mernék odamenni? Nem félek tőle, s ha esetleg zavarna, hogy idősebb, akkor sem tenném, mert falkatársak vagyunk. Egészséges bundatépés persze mindig szóba jöhet, de a mi kis történetünk nem pont így kezdődött, nem hiszem, hogy most attól kellene tartanom, hogy példát akar statuálni. Még nem is pofáztam vissza, jó, ami késik, nem múlik.
~Igen, épp arra gondoltam, hogy milyen csodálatos is lenne az együtt csillagbámulás.~
Határozottan nevetséges, tényleg nem vagyok romantikus alkat, biztos van olyan részem, ami szomjazza a gyengédséget, meg minden ilyen maszlagot, de az már igencsak rég nem került előtérbe, tán már ki is pusztult.
~Szóval ez csak felfordult teknős állapotban működik?~
Kérdezek rá, és én is a hátamra gördülök, úgy bámulom hamarosan az eget. A csillagokat bírom, szépek és elérhetetlenek, különlegesek, s persze az életünket annyira befolyásoló Hold kispajtásai.
~Mi vett rá?~
A falkára… szerintem tök egyértelmű, ha mégsem, majd magyarázom, mondjuk nem vagyunk éppen bizalmi viszonyban attól, hogy átszeretkeztünk egy éjszakát… Nyami… de azért bepróbálkozom, hátha.[/color]