Balázs parancsára elfintorodok, de nem adok hangot az elégedetlenségemnek. A halál megoldana minden problémát, és esélyük sem lenne utána magukhoz térni. Azonban okkal ő a vezető, nem pedig én, és a drasztikus megoldásokat amúgy is nehéz kimagyarázni, így inkább hallgatok. Csak sajnálom, hogy így valószínűleg a semmiért hoztam magammal egy kisebb szakasznak is elegendő fegyvert. – Rendben – felelem a tegezésre. Furcsa érzés lesz, hogy egy feljebbvalóval ennyire személyeskedjek. Csupán Castorral jutottam el idáig, és vele is majdnem másfél évtizedbe telt. De hát ez az új világ, kérem alássan, itt meg kell tanulni az új módikat. Márpedig ez egy hozzám hasonló embernek nehéz munka lesz. Aztán rájövök, hogy nem is egy ismerősömnek csak még nehezebb, és reménykedem, hogy Martineznek lehetetlen. Egy idegen környezetben sokkal könnyebb lesz levadászni. Amikor kiosztja a parancsokat, én csak bólintok. Tyler ötlete tényleg nem rossz, és így legalább kikerül a veszélyből is. Ő nem harcos, hanem mentor, és nem kell szükségtelenül a tűzvonalba küldeni. Akkor mégis ki képzi majd a kölyköket? Én aztán biztos nem, annyira értek hozzájuk, mint Martinez az apasághoz… Sajnos azonban jó képességeket kaptam, és nem csodálkoznék, ha a Főnök egyszer csak a nyakamba sózna egy kicsi, bolyhos dögöt. Jó, Chantal más eset. Fölveszem a fülest és a frekvenciára hangolom. Miután ezzel megvagyunk, követem Balázst, betartva az összes, hadseregnél megtanult szabályt. De régen történt már az a kiképzés… és ráadásul egy másik hadviselési korban. Nem gond. Célozni még mindig ugyanolyan jól tudok a pisztollyal, legyen az nyugtatólövedékes, vagy sima. Pont a nyakát találom el, és azt hiszem, enyém volt az első lövés, nem sokkal azután, hogy szétváltak. Kimászok a ládák mögül, ahol eddig fedezéket találtam, és odalépek az alélt testhez. Azért ellenőrzöm, hogy él-e még. Nincs semmi baja, bár fájni fog a feje, amikor felébred. nem mintha az én bajom lenne. Vállamra is veszem, és várom, hogy Balázs megadja a jelet az indulásra.
Hamarosan megérkezünk, kiszállunk a kocsiból, majd Balázstól kapunk néhány infót. Vicces, hogy kinézetben én vagyok szinte a legidősebb harmincvalahány évemmel, azonban Raytól csak egy évvel vagyok idősebb, Balázs pedig jóval előttünk jár. Furcsa érzés, hogy egy huszonévesnek kinéző embernek engedelmeskedjek, de hát a falka az falka és Mentorként tökéletesen tudom, hogy mi is a feladatom és milyen lépcsőfokok is vannak a falkában. Ahogy a sporttáskák is előkerülnek, Balázs elővesz néhány fülest, amit szét oszt. Én is kapok egyet és a fülembe helyezem. - Érdekes... Szóval hármas csatorna... - motyogom magamban, és hamarosan már kristálytisztán hallom a beszélgetésünket. Persze, hiszen itt még nem sok szükségét vesszük, de hamarosan fontos kelléke lesz a küldetésnek. Furcsa, kisfiús izgalom járja át a testemet és magam is elcsodálkozom, hogy mi is ez az érzés. Érdekes, az egyszer biztos. Balázs gyorsan eldarálja, hogy kinek milyen feladatot kell teljesítenie. Úgy tűnik, hogy elég jó kis ötletet adtam, amire - gyerekesen megvallva ugyan, de - büszke vagyok. Határozottan biccentek, majd neki is indulok a két őrt felkutatásának. Az egyik férfi - egy kicsit kövérkésebb darab - éppen feltűnik az egyik lámpa fényénél. Gyorsaságomat kihasználva az egyik sötétebb résznél egy hajó mögött bújok meg, és onnan figyelem a kivilágított kabint. Nem tévedek, ott ücsörög bent egy nagyobb darab biztonsági őr, hangosan tévézve, szotyit rágcsálva, és néha a kamerákra sandítva. Úgy tűnik ,hogy totál nem is érdekli a kinti rész és nem is figyel a többiekre. Határozottan tépem fel az ajtót, majd ütöm is le a fejét az asztalra, ami habár picit roppan, nem törik el. Még egy párszor a falba verem a fejét, mire a férfi el is ájul. - Egy kiütve. - suttogom a fülesbe, hogy tudják a többiek is, akármerre is vannak. Vélhetőleg ők is hamarosan végeznek a két beszélgetővel. Lekapcsolom a lámpát a kabinban, habár nem tudom, hogy ez jó ötlet-e, minden esetre legalább nem lát senki, ahogy leemelem a férfit és gyors mozdulatokkal kötözöm meg a kezét és tömöm be a száját, majd a sarokba fektetem. A férfi még mindig eszméletlen, így nyugodt vagyok. Határozottan ülök a helyére és figyelem a kamerákat, amin jól látom, hogy a két fiú nyugtató lövedéket használ. Remek ötlet! - A kabin biztosítva várja Önöket, Uraim! - szólalok meg ismét halkan és hangomban egy kis büszkeség és gyermeki izgalom, jó kedv csendül. Balázs érezheti, hogy humorból magázom őket, nem azért mert ezt szoktam meg.
Nem igazán érdekel Ray fintora, amit azért kapok, mert nem ölhet meg senkit. Ezt betudom annak, hogy talán bizonyítani akar, ezért hagyom figyelmen kívül. Mindenki nekilát a feladatnak s nekem most csak egy farkasra kell figyelnem. Amint Ray leteríti az áldozatát én is meghúzom a ravaszt. Egy ismerős bizsergés szánkázik végig a testembe, melyet ennyi idő után nem kéne, hogy érezzek, de mindig is lázba hoz, ha meghúzhatom a ravaszt. Mivel azt a választ kapom a fülesen, hogy rendben van minden, nincs mit tenni, mint menni előre. Kiérzem hogy csak a humor miatt magáz minket Ty. A tagot a vállamra veszem és megindulok a kabin felé. Elvileg minden gond nélkül jutunk el odáig. Az ajtót kinyitom s ledobom a tagot a másik mellé. A kezeit összekötöm egy műanyag eszközzel és szorosan húzom meg a pöcköt a végén. A másik tagra lesek, akit Tyler intézet el. - Hányszor ütötted le? Teszem fel a kérdést, mert nem tűnik úgy, mintha lélegezne. Remélem nem ölte meg, mert nem lett volna rá szükség. Most azonban ezzel nincs időm foglalkozni, mert a percek telnek és az idő véges. Több hajó is van, amit el kell pusztítatni, szóval cselekedjünk tovább. Előveszek a táskából egy rajzot és mivel az asztalon nem sok hely van, így kiterítem a földre. - Hogy intézzük el ezt a hajót? Én robbantani szeretnék, de azt majd az utolsónál tehetjük meg a hang miatt. Egyéb ötletek, hogy végezze a ladik a tenger fenekén? Persze csak képletesen értve, mert egy kicsit sem ladik ez a hajó és a tervrajzon is látszik, hogy sok lejárata vagy és elég hatalmas is. Nekem akad még pár használható ötletem, de kíváncsi vagyok a véleményükre vagy az ötleteikre. Nem olyan könnyű egy hajót elsüllyeszteni ezt lássuk be. Robbantani pedig nagyon szeretek ezért ebből nem akarok, engedi, de csak az utolsó áldozatnál fogjuk azt használni, mert hangos. Nem kell, hogy idő előtt felhívjuk magunkra a figyelmet. Az ötletek függvényébe fogunk tovább cselekedni. Várakozóan pillantok először a testőrre, majd pedig a mentorra.
A fickó elterült, én pedig a vállamra vettem. Nem reagálok semmit Tyler üzenetére, de talán nem is lenne sok értelme. Balázs a főnök, neki kell utasítani, és neki is kell reagálni erre. Én csak biccentek felé, amikor elindulunk, vállunkon a szerencsétlen őrökkel. Szinte biztos, hogy ki fogják őket rúgni azért, ami itt ma történik. Mégis, szerintem még egész olcsón megússzák. Legalább megélik, hogy valaki kivágja őket. Ha rajtam múlna, elintézném őket egyszer, és mindenkorra. Semmi gond nem üt be addig, amíg el nem jutunk a kabinig. Nem éppen barátságosan és kedvesen dobom le a fickót a sarokba helyezett mellé, nyekken is egy nagyot. Még lélegzik, de ki tudja, lehet, hogy már nem sokáig. Egy részem valahogy reménykedik, hogy bajt fognak okozni, és vért onthatunk. Megrázom a fejem, és elterelem a gondolataimat a vérszomjról. Csak túl régóta vagyok itt, és a célomhoz még nem kerültem közelebb a megszokott eszközökkel. Viszont amikor Balázs kérdése elhangzik, gondolkodás nélkül nyúlik a másik fickó nyakára, és tapintom ki a pulzusát. – Még él. Gyenge a pulzusa, de szerintem túléli az éjszakát – mondtam. Azt hallgatom, amit mondd a nagy vezérünk, és magamban vigyorgok. A robbantások lényegesen nagy zajjal járnak, és feltűnőek is. Megértem, miért választaná ezt. – Robbanthatunk egyszerre is, de ahhoz szükség lenne távirányítású robbanószerre. Nem tudom, mennyivel rendelkezünk. Ha van, akkor bejuttathatjuk a hajók gyomrába, és leröpíthetjük velük a fél fenekét. Szép kis mutatvány lenne, az biztos… Közben azért gondolkodok is, rossz szokásom szerint. ha nem robbanthatunk, és véges az időnk, mégis mihez kezdjünk? Vannak lehetőségeink bőven, de a többségét egyből elvetem. Túlságosan is nagy a kockázati tényező az esetükben, és majdnem mindegyik követelne civil áldozatokat is. Ugyan nem ítélem el a járulékos veszteséget, főleg ha közelebb visz a célomhoz, de attól még jobb lenne elkerülni. – Akár el is indíthatnánk a dögöket, neki egyenest a partnak – mondom. – Persze ez még feltűnőbb, és lehet, hogy áldozatokat is követelne. Plusz van hibahatár is. Kinézek a kabinból, egyenesen a hajókra. Sietnünk kellene, csak idő kérdése, amíg a fedélzeten járőrözők észre nem veszik a társaik hiányát.
A kabinban várakozva pislogok kifelé, és közben a tv-re vetek egy pillantást. Valami idióta sorozat megy, így vágok egy fintort és szemforgatva az őrre nézek, aki békésen pihen, ájultan ücsörög a sarokban. Hamarosan megérkezik Balázs és Ray is, utóbbi elég erőteljesen vágja le az őrt a sarokba, mire csak elfordítom a fejemet. Én nem akarok vért ontani ,emberként igen nyugodt, megfontolt és határozott ember vagyok. Farkasként nem, de ez most más kérdés... Balázs lazán leteszi a saját "őrét", és megkötözi a többieket is. A kérdésre kíváncsian fordulok Balázs felé és mikor rájövök, hogy nekem szánta a kérdést, az őrre nézek. - Néhányszor az asztalba csaptam a fejét. Túl fogja élni. - jelentem ki határozottan, mégis halkabb hangon. Nem akartam megölni, eszembe sem jutott, de nem lenne szerencsés, hogyha idő előtt feleszmélne és itt találna minket. Ray megvizsgálja a pulzusát, amire csak megcsóválom a fejem. - Nem fognak meghalni! - jelentem ki és határozottan Balázs szemébe nézek. Hiszen ő a főnök, őt kell meggyőzni arról, hogy itt tényleg nem lesz haláleset. Legalábbis szándékos biztosan nem- a részemről. Hogy Ray mit tervez, azt nem tudom, de valahogy érzem, hogy ő kicsit vérszomjasabb, mint én. Kellemetlen. Balázs végül nem feszegeti tovább a témát, hanem kiteríti a térképet, amin be vannak jelölve a hajók. - A robbantás valóban elég hangos, kivéve persze, ha egyszerre csináljuk. - biccentek Ray felé, hiszen igen csak jó ötletet adott. - Van erre lehetőség? - nézek kérdőn Balázsra, hiszen ő tudja, hogy milyen cuccokat hozott a fekete táskákba. Ray második ötlete is igen kézen fekvő, viszont egy kicsit hibás. - Ahhoz, hogy a partnak ütköztessük őket, eléggé el kell távolodni a parttól, hogy nagy erővel csapódjanak be. Ehhez azt hiszem, több ember kellene. - gondolkozom hangosan és ismét Ray-re biccentek, afféle "Tisztelem az ötletet, és bocs, hogy kijavítom" nézéssel. Gyorsan átfuttatom az agyamon a lehetőségeket és elhúzom a számat. - Hogyha el akarjuk süllyeszteni őket, akkor is beljebb kellene vinni őket, hiszen itt a partnál nem hiszem, hogy könnyen menne. Esetleg felgyújthatjuk a lenti részeket, azok kiégnek, és remélhetőleg még a robbanás előtt elkezd süllyedni a hajó. De ehhez is több ember kellene. Pontosan hány hajó is van? - húzom kicsit közelebb magamhoz a papírt, de közben Balázsra nézek. Ahogy halkan beszélgetünk, hirtelen megszólal az egyik őr adóvevője, jelentést kérnek tőle. Higgadtan nyúlok oda, majd szólok bele kissé eltorzított hangon: - A stég ezen része tiszta. - Sietnünk kell! - nézek a fiúkra, akik bizonyára tisztában vannak ezzel.
Mind a ketten biztosítanak róla, hogy él, én pedig nem firtatom a kérdést, hiszen van ennél jobb dolgom is. A térképet kezdem el tanulmányozni s úgy teszem fel a kérdést, hogy mi is legyen. Nem arról van szó, hogy nem tudom mi tévő legyek, vagy nincs ötletem, egyszerűen érdekel, hogy milyen ötletek fogalmazódnak meg a fejükben. Nem olyan vezető vagyok, aki eldönti, hogy mi legyen és a katonák azt hajtsák végre minden áron. Az nem vezetne sehova és akkor már elmehetnék diktátornak is nem? Nem nekem való szerepkör. Először Ray-ra sandítok, majd a mentorra. - Persze hogy van. Mondjuk távirányító nincs a robbanószerekhez, mert azt annyira nem kedvelem, de van időzítő. Vigyorodom el, mert erre éppen gondoltam mikor bepakoltam a táskákat. A távirányító nem túl megbízható szerintem, mert azt el is vehetik vagy megsérülhet egy harc során még az előtt, hogy megnyomnánk a gombot. Az időzítő biztonságosabb, mert azt beállítod, és bumm. Nem hiszem, hogy sok robbanás szakértő mászkálna erre felé, aki hatástalanítani tudná és hát ezekben nem is a meg szokott szín rendszer játszik, vagyis nincs piros és kék drót. A színeket pedig csak az tudhatja, aki szétszedi, vagy éppen összerakja. A mentor szavaira bólintok, jelezve, hogy én is egyet értek. Nem igazán tetszik ez a vezessük a partnak a hajókat és dögöljön meg mindenki aki esetleg erre jár vagy a közelben lakik. - Három hajó van csak. Nincs több amivel végezni kéne és ennek örülök, mert egy flottát úgy sem tudnánk tönkre tenni. A térképre teszem az ujjamat s egy vonal mentén húzom végig lassan, mely nem más mint a hajó gerince. Ide fogjuk elhelyezni a robbanószereket, mert akkor megroppan és adiós baby. - Akkor, ezen a vonalon kell elhelyezni a robbanó szerkezetet. 3 perce van a robbanásig. Ez alatt kell kijutni különben, ott hagyjátok a fogatokat. Lesz rajta egy fekete pöcök azt kell megnyomni és éles is. Tyler, tied ez a hajó mi pedig átmegyünk a másik kettőre. Ha megadom a jelet akkor élesítsétek be, hogy egyszerre robbanjon. Mindenkinek világos? Kérdezem meg s a két srácra pillantok felváltva. Az adóvevő sercegni kezd s én a vállamra veszem a táskámat, hogy induljunk, mert az idő véges és sietni kell, ha nem akarunk meglepetést. Semmi kedvem hozzá, szóval munkának is láthatunk. - Sok szerencsét. Nem kell mondanom, hogy ha elbuknak, akkor nem tudjuk teljesíteni a feladott, mert mind a három hajót fel kéne robbantani. Persze ez nálam is benne van a pakliba, bár még nem volt rá példa, hogy ne tudtam volna megoldani egy feladatott. Kilépek a kabinból s miután mozgást nem tapasztaltam kint el is indulok az egyik hajó felé. A kezembe veszem a pisztolyomat s osonni kezdek a sötétbe. Elvileg nem vesz észre senki s átlépek a hajóra. A fejembe van a tervrajz így tudom, hogy merre jutok le a raktérbe. Mielőtt kinyitnám, az ajtót fülelni kezdek s elrejtem, hogy mi is vagyok. Még csak az kéne, hogy egy farkassal találjam szembe magamat, aki megérez. Szóval pajzs fel s benyitok az ajtón. A lépcsőn gyorsan megyek lefelé, melynek jellegzetes hangja kopogásra emlékeztet. Soha nem kedveltem a vaslépcsőket, de mást nem is lehet várni egy hajón. Lehet bármilyen a cipőd talpa, akkor is van egy hangja, ahogy haladsz lefelé. A folyosó elvileg üres, amin végig sietek. Semmi szokatlan, vagyis fehér ajtók az egyik oldalon és nagy ablakok a másik oldalon. A világítás valószínűleg sorosan van kapcsolva, legalább is a kicsi burákról erre tudok következtetni. Elég sok ajtó van itt, de valószínűleg a kabinokat itt helyezették el vagy az is lehet, hogy más hova jutnék, de engem csak egy ajtó érdekel, ami pontosan a folyosó végén, vagyis előttem van. A pisztolyom egyenesen tartom előre a levegőben, s ujjam a ravaszon várakozik. Ha nem így tennék, akkor bizony le sem jöttem volna, hiszen soha nem lehet tudni, hogy hol éri az embert meglepetés. Azt sem lehet mondani, hogy futok, mert akkor nem tudnám rendesen érzékelni a mozgást, ha esetleg keletkezne valahol. Bízzon benne, hogy gond nélkül jutok el az ajtóig. Ha így történik, akkor a kezemet a kilincsre teszem és lenyomom. Elvileg nyitva van. Megint csak lépcső, de itt már lehet érezni azt a jellegzetes szagot, amit a hajó áraszt magából. Még valami szag keveredik a levegőben, amit nem tudok beazonosítani, de most nem érek rá erre. Megtorpanok, hogy ismét használjam az érzékeimet, nincs e valaki a közelben. Elvileg nem érzek semmit, ezért tovább haladok egészen a hajó közepéig. A lámpák itt már nem burában vannak, hanem lelógnak a mennyezetről, amit nem is nagyon értek, mert ez nem túl biztonságos, de nem én terveztem a hajót. A fény viszonyok viszont sokkal rosszabbak, mint egy szinttel feljebb, mert itt már nincs ablak. Persze nekem ez nem okoz gondot, hiszen kiváló a látásom. Itt már nem sok ajtó van, inkább a folyosó a domináns, de nem is akarok benézni sehova. Amint a folyosó közepére érek megállok s körbe járatom a szemet. Mögöttem nincs ajtó csak a fal. A táskát óvatosan teszem le a földre s a pisztolyom az övembe csúsztatóm, hogy helyzet esetén is hamar elő tudjam kapni. A cipzárt elhúzom s kezembe veszem a szerkezetett. Az fogom kihasználni, hogy rögzíthető. Csak úgy hanyagul a földre is tehetném, de ha már van rajta erős ragasztó, akkor használjuk. Lehúzom a fehér színű fóliát és a talajra rögzítem. - Hogy álltok fiúk? Búgom bele suttogva a fülesbe s nélkülük nem kezdem el az élesítést természetesen.
Úgy tűnik, hogy a partnak vezetős ötletemet elvetettük. Csak magamban fejezem ki enyhe csalódottságomat, hogy elmarad a látványos pusztítás, de nem szólalok meg. Láthatóan egyikük sem rajong a járulékos veszteségért, és mi tagadás, az őrzők valószínűleg megnyúznának mindannyiunkat élve, ha valahogy mégis megtörténne. Mégis, ez egy háború, és nehéz elvonatkoztatnom ettől. Emberek kerülhetnek a tűzvonalba, bármikor. Arra, hogy nincs detonátorunk, majdnem elhúzom a szám, de még időben sikerül uralkodnom a vonásaimon. Egy ilyen bevetésre ez lenne az alapvető felszerelés, én legalábbis biztos pakolok, ha én állítom össze a pakkot. Azonban nem én tettem, csupán magamat fegyvereztem fel, de tökig, szóval inkább nem szólalok meg. Az időzítő húzóssá teszi a dolgokat, de meg tudjuk csinálni. Az Alfa egyébként is számít ránk, és nem fogom cserbenhagyni. Ha kell, hát megfúrom mindegyik nyomorult ladikot. Hallgatom hát az eligazítást, és amikor vége, csak bólintok, miszerint megértettem. Nem használom szükségesen a szavakat, ezen az estén nem. Már tényleg csak a cél lebeg a szemem előtt, és az, hogy ezzel árthatok Martineznek. Márpedig bármit megtennék, hogy azt a szemétládát elintézzem, méghozzá minél előbb. Mielőtt még az öregség elviszi. Na, azt nem bocsátanám meg magamnak. Az utolsó hajó felé veszem az irányt. Végiglopakodok egy kis csapat őr mellett, akik éppen cigarettáznak, és arról beszélnek, melyik hollywoodi cicababát kefélnék meg. Magamban elvigyorodok, és ellenállok a kísértésnek, hogy jobban megnézzem őket. Viszont a célpontul kiszemelt hajó őrei is csatlakozhattak hozzájuk, mivel egyet sem találok a feljárónál. Így a fedélzetre osonok, csendesen, előreszegezett fegyverrel. Ha bármi mozdul, azt szétlyuggatom. Probléma nélkül érem el a pontot, ahol el kell helyezni az első bombát, és le is rakom a földre. Már mozdulok is tovább, amikor meghallom a rádió reccsenését, és Balázs hangját. – Itt Ray. Minden rendben. Első csomag a helyén, indulok a másodikat is kirakni – feleltem, és megnéztem a táskát. Még három kisfiú várja, hogy kiossza őket a Mikulás. Remek, ez nem tarthat sokáig. Megyek is tovább.
Végül a bombák mellett döntünk, ami persze nem csoda, hiszen az a legjobb és legbiztosabb módszer egy hajú elsüllyesztésére. Az biztos, hogy nagyot fog robbanni és tuti, hogy utána futnunk kell, hogy ne kaphassanak el minket, de megéri. Gyerekes izgalom lesz úrrá rajtam, de igyekszem elnyomni ezt az érzést, hiszen ide higgadtság és önfegyelem kell. A kérdésre csak bólintok, majd magamhoz veszem a táskát és elindulok a számomra kijelölt hajóra. Figyelem, ahogy a másik két farkas társam is észrevétlenül felkapaszkodik a hajóra. A hátamra teszem a hátizsákot és én is gyorsan a hajóhoz sietek, majd fel is mászok rá. Egy pisztolyt én is előveszek és habár már lőttem fegyverrel, nem szívesen sütném el, így inkább csak készenlétben tartom, nem fenyegetésként tartom előre a csövét. Egy őr járőrözik a hajón, így lassan, hangtalanul követem és amikor a partról nem lehet látni, akkor hátulról egyszerűen leütöm. Elgondolkozom, hogy közöljem-e a többiekkel, de végül arra jutok, hogy senkit nem érdekel a férfi. Megkeresem a lefelé vezető ajtót és egyszerűen berúgva nyitom ki, majd sietek le a hajó testébe. Annyira nem bonyolult a hajó felépítése, a lépcsők lefelé vezetnek, talán nem lyukadok ki máshol, mint ami az úti célom. Berúgok még néhány ajtót és közben fülelek, hogy vajon van-e még valaki a hajón, de nem hallok és nem érzékelek mozgást. A fegyvert előre tartva nyitok be az utolsó ajtón, ahol halkan zakatol néhány gép. Pompás! Gyorsan előkészítem a bombát és mikor elhelyezem a megfelelő helyen, akkor serceg fel az adóvevő. Két társam is végzett, így én is megszólalok: - Én is készen állok. Egy őr volt a hajón, őt majd leviszem. Balázs, szólj, ha élesítsük! - jelentem ki halkan a rádióba, és megállok a bomba mellett. Kicsit nézegetem az elrendezését, meg a mechanikáját és fülelek, hogy vajon nem közeledik-e valaki. Remélem, hogy az őr sem kel fel idő előtt...
Egész nap csak odáztam a munkát, így minden mostanra maradt. Fáradt szusszanással bámulom meredten a monitort és pötyögöm befelé egyre csak a kódokat. Kisujjból rázom ki a dolgot ennyi év után, így eléggé monoton a munka. Dolgom végeztével mentek és bezárom az egész programot, majd elégedetten dőlök hátra, egyik kezemmel az energiaitalért nyúlva - még van egy nem reklámozott feltörési feladatom is mára - míg másik kezem ujjai a billentyűzeten zongoráznak végig, hogy két gombnyomással a falka tulajdonában levő épületegyüttesek kamerái által mutatott képeket ellenőrizhessem...
// Amennyiben a dobott érték páros, úgy Eden kiszúrja a mozgolódást és jelzi ezt a falkának, amennyiben páratlan, álmos tekintete elsiklik felette. //
Csak a válaszra várók a két sráctól és elég hamar jelentkeznek, aminek örül s egy apró megkönnyebbülést is érzek. Ezek szerint nincs bajuk és a bombákat is elhelyezték. - Ray ne tökölj, és ne most akarj, sor tűzet. Egy is elég, csak jó helyre kell rakni. Old meg, de gyorsan, mert rád várunk mind a ketten. Mondom bele a vevőbe és remélem, hogy nem akar most játszani, mert arra nincs időnk. Nem kell a sorozat robbanás, bár szép látvány lenne, ha három darab robbanna fel a hajó. Ha csak ezen múlik az öröme, majd szerzek neki egyet, amivel játszhat kedve szerint. - Akkor srácok 3 percetek van és irány a kocsi. Aki lemarad az sült farkas lesz! Remélem, egy nyelvet beszélünk?! A kocsival el kell tűnni, mert még a végén az is berobban és semmi kedvem nincs itt hagyni. Gyorsnak és fürgének kell lenni, különben farkas konzervek leszünk egy idióta marketbe vagy ami még rosszabb tonhalnak adnak el bennünket. Ehhez pedig semmi kedvem. A karomon lévő órámat átállítom stoppere s el is indítóm a számlálót. - Uraim, induljon a mandula! Ezzel meg is nyomom a gombot a bombán, melyen a piros Led visszafelé kezd el számolni. Szűkös az idő, ezért azonnal felkapom a táskám és mivel nem érzékeltem senkit, így rohanni kezdek sebesen. Ha lenne hajam, az most biztos lobogna. Mivel nincs ezért csak a cúgot érzem a fejbőrömön. A lépcsőket kettesével veszem s nem az a fajta vagyok aki elesik a saját lábába. Elvileg fel s kijutok a kocsihoz gond nélkül. Riasztó ki, táska anyós ülés és gyújtásba teszem a kocsit. Az első aki csatlakozik hozzám az elvileg az őrszem vagyis Aaron, aki csinál magának helyet mellettem. Nem szólók egy szót sem, csak kémlelem a sötétet, hogy mikor jönnek a fiúk. A kocsival megfordulok, hogy kitudjak majd lőni, mint egy golyó. A stopperemre pillantok 1:30, 1:31, 1:32…pörögnek a másodpercek vészesen. Amint elérem a 2:05 én elindulok, és itt hagyom azt akit kell. Semmi értelme, hogy bárki is itt vesszen egy miatt. Csak a fiúkon múlik mennyire ügyesek.
Amikor Balázs visszaszól, én már a második bombát is a helyére raktam. Elgondolkodok azon, amit mond, majd egy pillanatra végig is nézek az eddigieken. Jó helyen vannak? Igen, eléggé úgy tűnik? Lesz belőle elég nagy baj? Nem ismerem magát a robbanószerkezetet, így nem merem biztosra mondani. Elkáromkodom magam, és végül úgy döntök, elég lesz ez a kettő is. Végül is, az ő fegyvereiről van szó, csak tudja, mekkorát szólnak. Így a parancsra azonnal élesítem is az első robbanószerkezetet, majd a másodikat is. És most rohanunk. Feltrappolok a lépcsőn, egyáltalán nem törődök azzal, mekkora zajt okozhatok. Az idő talán az én esetemben a legkritikusabb, azonban a farkasom segítségével kell, hogy legyen időm megcsinálni. Szóval a finomkodásnak helye nincs. – Hé, mit csinál itt? – hallom az idegen hangot, amikor épp a főfedélzetre törnék ki. Nem lassítok, hanem fejjel előre nekirohanok az ember őrnek, így nem láthatja az arcom. Hallom, ahogy az ütés kipréseli belőle a levegőt, miközben szabályosan átrepül a korlát fölött, és a vízbe csapódik. Azonban eddigre én már lent is vagyok a hajóról, nem figyelek rá. Valószínűleg túlélte, ha nem, az sem nagy baj. Minek kellett ott lennie? Így aztán végigrobogok a kocsi felé. A korábban cigarettázó férfiak már eltűntek, behúzódhattak valahová. Én csak rohanok a kocsi felé, és bedobom magam a hátsó ülésre, cuccokkal együtt. A feladatot teljesítettük, probléma megoldva. Azért remélem, a mentor visszaér időben. Jó farkasnak tűnik, kár lenne itt hagyni. Meg aztán ne felejtsük el, hogy valakinek még a kölykökkel is kell foglalkoznia. Rossz esetben Castor még engem sorozna be hozzájuk, azt pedig nem viselném el könnyedén. Közben örülök, hogy könnyedén kijutottunk, talán még kocsmázni is elmegyek az éjjel. – Feladat elvégezve – jelentem, miután kifújom magam. Aztán hátradőlök, és várom az utolsó tagot.
A bombát lassan a helyére teszem és beszólok a kis adóvevőbe, hogy jelentem, én készen vagyok. Ray még több bombát akar felhelyezni, amire csak megcsóválom a fejem. Szerintem bőven elég egy is, de végül is a srác tudja. Ha van annyi ideje, akkor hajrá, nekem aztán halál mindegy. Ha már robbantunk, akkor robbantsunk valami jó nagyot, nemde? Balázs elég határozottan szól bele az adóvevőbe, mire remélem, hogy Ray is a fejéhez kap. A bombához sétálok és már csak egy gombnyomásra vagyok attól, hogy beindítsam. 3 perc. Vajon elég lesz? Az biztos, hogy én ki tudok jutni, de vajon a fedélzeten lévő őrrel mi a frászt csináljak? Azt hiszem, hogy felkapom és bevágom majd oda, ahol hagytuk a másik három őrt is. Kérdés, hogy akkor kijutok-e és hogy a többiek megvárnak-e? Minden esetre nem akarom a hajón hagyni a férfit, nem vagyok gyilkos - ember alakban legalábbis biztosan nem. Mikor Balázs közli, hogy mehet a menet, megnyomom én is a gombot, mire a kijelzőn felvillan a piros 2:59-es jelzés. Megcsóválom a fejemet, majd felgyorsítok vérfarkas gyorsaságra és máris kint vagyok a fedélzeten. A fegyvert elrakom az övembe, majd a még mindig eszméletlen férfit a vállamra kapom. Habár kicsit lassabban, de még mindig egész gyorsan rohanok le a hajóról és körbenézek. Nem látom a két srácot, lehet, hogy már itt is hagytak? Gyorsan a stég legszéléhez rohanok, oda támasztom az eszméletlen férfit az egyik oszlopnak, majd meghallom az autó motorját, ami felpörög. Villámgyorsan rohanok oda, majd bevágódom a hátsó ülésre és kicsit kifújom magam. - Másfél perc, gyerünk! - szólalok meg határozott hangon és szinte belepréselődöm az ülésbe, ahogy Balázs neki lódul és villámsebesen elhúzunk a fekete autóval. - Elnézést, nem akartam ott hagyni azt az ember a hajón. - szólalok meg egy kis idő múlva, még a robbanás előtt. Nem tudom, hogy mit fognak szólni a fiúk, de végül is hajók fel fognak robbanni, és legalább gyilkos sem lettem. Köszönöm szépen, én így érzem jól magam és nem érdekel, hogy én értem vissza utolsónak. Megmentettem egy ember életet!
Ray is megérkezik s jelenti, hogy bizony a bombák élesítve vannak. Biccentek felé, hogy okés, de továbbra is a sötétet fürkészem, hiszen még valakit várunk. Egész pontosan a mentort és nem örülnék ha itt hagyná a bundáját. Egyrészt, mert a kölyköknek szükségük van rá, másrészt felelnem kéne Castor előtt. Semmi kedvem a játszóteréhez, mert ott nem hintát és homokozót talál a farkas. Nem azt mondom, hogy szadista, bár, de tud olyan is lenni. A falkatagok élete az én kezembe van mikor küldetésen vagyunk s nekem kell felelni érte, ha valamelyik otthagyja a fogát. Szóval ha a mentor meghal, akkor közvetlen beutalom van arra a bizonyos játszótérre. Abban viszont bízom, hogy az alfa elme állapota még normális s megfelelő farkasokat választotta ki, nem pedig olyanokat, akik után rohangálnom kell egy pórázzal a kezembe. Hol a fenébe van már a férfi? Feszült vagyok s a kormányt is markolászom. A lábam a gázon van s nyomkodni is kezdem, ettől a kocsi kiadja azt az ismerős hangot, mint amit a forma egyben is hallani a startnál. Amint bevágódik, jó formán még azt sem várom meg, hogy becsukja az ajtót s azonnal a gázra taposok. A kocsi kilő s hagyom hadd pörögjön a sebesség mérő, akkor váltok amikor kell és figyelek arra, hogy ne fulladjon le a járgány. - Nem gond Jegyzem meg a mentornak, hogy megmentette az ember életét. Nekem aztán mindegy, hogy kit mentenek meg. Egy a lényeg, hogy a csapat a kocsiban van. A stopperem sípolni kezd s ez nem jelent mást minthogy robban a bomba. - Kapaszkodjatok. Nem vagyunk elég messze, így biztos, hogy érezni fogjuk a lökés hullámot, amit a szerkezet okoz a környéken. Tövig nyomom a gázt, s erősen fogom a kormányt. A Hangos robbanást lehet hallani, s a visszapillantóból látom a fényt. Elég hangos volt, s ezt szerintem az egész városban is lehetett hallani, de nem nagyon érdekel. Csendben nem lehet robbantani ugyebár. Egy kanyar következik, aminél egy kicsit lassítani kell, ha nem akarunk kisodródni. A sebességre pillantok, melynek műszere százötvenet mutat. A kocsi kereke fűstől a tapadás miatt, s mindenki bedől. Én be vagyok kötve, így csak a biztonsági öv nyomja elég erősen a vállamat. A fiúkat hátul nem tudom, ezért a tükörbe pillantok. - Az alfa büszke lesz ránk skacok. Jegyzem meg diadalittasan és örülök, hogy sikerült véghez vinni amit elterveztünk. Elvileg senki nincs az úton. Azonban ez nem lesz sokáig így, hiszen a rendőrség és a tűzoltók is hamarosan ellepik a környéket. A másik falkáról nem is beszélve, de addigra mi már máshol leszünk. Én továbbra is az útra koncentrálok, s haza vezetem a csapatott ha nem jön közbe semmi. - Jöttök az alfához velem vagy mást terveztek? Kérdezem meg hiszen nekem első utam oda fog vezetni, hogy jelentést tegyek a csapatról és az akcióról is, hiszen a fiúk dicséretet érdemelnek s a szemembe is nőttek egy jókorát.
// Sikerrel jártunk, ha nem jön közbe semmi, akkor Balázs az alfához megy, lehet csatlakozni hozzá. Következő reag nekem majd a hotelben lesz. Ha pedig közbe jön valami akkor természetesen nem Köszöntem a játékot fiúkák. //
Tyler is megérkezik, és barátságosan rávigyorgok. Na jó, ez inkább sikerül vadállatiasra, de a mai éjszaka után nem is csodálkozok ezen. Emlékezetembe vésem, hogy meg kell majd hívnom a Mentort valami italra. Immár a bajtársamnak számít, vagy valami olyasminek. Jó lenne megismerni azokat, akik az oldalamon állnak majd a hegyiek ellen. Egy nagy hadseregként… Dicsőséges lesz ez. nem tagadhatom, már alig várom. Az nem is érdekel, hogy nem hagyta az embert meghalni. Ha neki jobb így, hát legyen. Én csak hátradőlök az ülésben, és bekötöm a biztonsági övet, miközben Balázs nekilódul az utcának. Nem tudom nem élvezni a helyzetet. Ó, Istenem, de szeretném én látni annak a féreg Martineznek az arcát, amikor meglátja, mit műveltünk… Hagyhattam volna neki valamiféle nyomot. Csak hogy tudja, ki volt. A tűzijáték kifejezetten rombolásra és pusztításra vágyó énem elevenébe vág, igaz, hogy nagyjából csak a hang jut el hozzám, mert inkább nem nézek hátra. Mindig csak előre. Nézek ki a nagy fejemből, és közben azon gondolkodom, mivel üssem majd el az estét. A magától értetődő egy kis ünneplés lenne, talán a Hellben, talán a bárban, talán valami félcentes zugkocsmában. Vagy szerezhetnék pár kurvát, és átmulathatnám az estét… De valószínűleg egyik sem az igazi befutó. Nem, van pár érdekes aktám, amiket magamnak állítottam össze Martinezről és arról a szukáról, átfutom őket ezredszerre is, hátha találok valami érdemlegeset. –Nem, azt hiszem, én megyek, és kiengedem a gőzt – mondom, és hátrahajtom a fejem. Rá kellene szólnom Dominicra, hogy ugorjunk el megvegzálni, mit képes nyújtani ez a városka a chicagói nőkre szokott farkasoknak, mint mi. Egyedül még az ilyesminek sincs olyan varázsa, mint volt egykoron. Pedig próbálkoztam, elhihetik nekem. De a vér csak nem válik vízzé. Kivéve, ha Martinezé… Nem, remélem az sem teszi. Szeretném látni, ahogy szépen, lassan elvérzik. Végül valamiért nem tudom megállni, hogy hátra ne vessem a fejem, és fel ne nevessek, amikor rájövök, ezt is túléltük. És nem is volt annyira hajmeresztő, mint amilyenre számítottam. Vajon mi lesz a következő lépés? Vagy mi várjuk meg az ellenfelet? Nem tudom, de ˘remélem, hamar következik. Vérre szomjazom.
// Köszönöm a játékot, remek volt, nagyon élveztem!//
Bepattanva az autóba Balázs már nyomja is a gázt és sikerül elég távolra érnünk a robbanástól. Remélhetőleg senki nem fog minket gyanúsítani - semmiben. Elmesélem, hogy megmentettem a fent őrjáratozó emberkét, mire mindketten igazából "pont leszarják". Hát, nem tudom, nekem azért a lelkem kicsit nyugodt így. Ha már farkasként állatias vagyok, legalább emberként legyek normális, és embermentő. Ray "barátságos" vigyorára csak biccentek a férfi felé. Nem engedhetek meg magamnak egy mosolyt, még nem tartunk ott sem személyes szinten, sem a szituáció nem kívánja. A gyors hajtásban bekapcsolom az övemet, majd a robbanásra hátra fordulok. Látom a fényt és érzem is, ahogy a kocsit kicsit meglöki a detonáció, de szerencsére nem történik semmi bajunk. Egy durva kanyar és már el is tűntünk a stég közeléből. Balázs dicséretére megcsillan a szemem és talán egy apró, büszke mosoly is megjelenik a szám szegletében. Vetek egy pillantást Ray-re, majd a tükörben Balázs arcát figyelem. Ha tetszik a "jó" énemnek, ha nem, én igazán élveztem ezt a kis robbantást. Kis?! Na igen, biztos vagyok benne, hogy ezt az egész városban hallották és a közelben látták is. Nagyon remélem, hogy az őröknek nem lett semmi baja, habár biztos vagyok benne, hogy kórházba kerülnek. Hamarosan szirénák hangja lepi el a stég körüli területet, én pedig megnyugszom, hogy már úton van a segítség. Mi pedig messze a stégtől - hál'isten, így eszükbe sem jut minket gyanúsítani. A rendőröknek. De az Őrzők minden bizonnyal sejteni fogják, hogy mi is történt. Kicsit félek a következményektől, de azt hiszem, hogy Castor tudja, hogy mit csinál és mire utasít minket. Úgyhogy nyugodtan helyezkedem el a kényelmes ülésen és Balázs kérdésére megvillan a szemem. - Én elmegyek veled Castorhoz! - jelentem ki határozottan az után, miután Ray visszautasítja a meghívást. Régen találkoztam már "AZ" Alfával, nem árt megnézni, hogy vajon hogy van...
//Én is köszönöm a játékot, én is élveztem. Ray, azt az italt behajtom! //
Játékosok: Tazanna Reeves & Jesse Northfolk Civilek: 6 civil Időpont: Este 7 óra tájéka Leírás: A múltkori hajórobbantás okán Tazanna, mint kirendelt felügyelő Tark ellenőrzést tart a területen. Jesse pedig tudja, hogy ez egy Őslakos terület, ahol mégis megfordulhat, hiszen kevesebb félnivalója van, mintha a Síparadicsomban keresne magának "áldozatot". Egy hajó nemrég kötött ki. A stég korlátjánál egy 25 év körüli szerelmespár andalog, egy 35 éves apuka nyakában a kisfiával a hatalmas hajót bámulja. Egy fegyveres biztonsági őr fel-alá járkál, egy gazdag, 40-es nő pedig a kikötői étterem felé igyekszik.
Szépen, komótos léptekkel jártam körbe a kikötő környékét, mintha csak én is friss levegőre vágytam volna ma. Igazából az égvilágon semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy itt legyek a folyóparton, mert a robbantás miatt még mindig érződött a semmivel sem összetéveszthető füstszag. Szinte beleette magát a móló fájába, mire fintorogtam is egyet, de nagyobb feltűnést nem óhajtottam kelteni. Elég furcsa lenne szerintem, ha a fegyveres őr mellett úgy mászkálnék itt, mint egy strázsa. Már csak azért is, mert nálam nem volt most különösebben fegyver, és különben is erősen kis növésű, törékeny nőnek tűntem első ránézésre. Valószínűleg senki nem gondolta volna, hogy mennyi tapasztalatom van a közelharcban, és milyen nagy erő birtokában vagyok aprócska termetem ellenére. Ezen a gondolaton jót mosolyogtam, miközben befordultam a jegypénztáraknál, és kíváncsian néztem a szerelmespárt a korlátnál. Valamikor nekem is volt párom, akit a szemem láttára öltek meg. Azzal a lendülettel már fordultam is el, szemeimben keserűség csillogott. Lépteim határozottak voltak, de egyelőre semmi gyanúsat nem észleltem. Igazából eddig egyetlen alkalommal sem történt, mióta ki lettem ide jelölve. Biztosra vettem, hogy kamerán keresztül is van, aki figyelemmel követi az eseményeket, de azért még mindig jobb volt, hogy itt voltam, mintha csak a távolból érzékelnénk az esetleges veszélyt vagy behatolót. Szinte biztos voltam abban, hogy nem fognak a múltkorihoz hasonló támadást megkísérelni a betolakodók, így attól sem kellett tartanom, hogy egyszerre többen fognak rám támadni. Mondjuk akkor is csak egy telefonomba került volna, hogy valaki gyorsan ideérjen, de ez már csupán részletkérdés. Ahogy már a harmadik körömet róttam, idegen illat férkőzött az orromba, és fintorognom kellett tőle. Nagyon jól tudtam, hogy ismeretlen farkas jár a területen, és volt egy olyan sanda gyanúm, hogy nem csupán egy kóbor farkas, hanem a másik falkához tartozik. Ez nem volt túl jó hír, mert ma nem volt sok kedvem a harchoz, de ha más nem lesz, hát biztos vagyok benne, hogy feltalálom magam. Mindig is talpraesett voltam, akár üzletről illetve politikáról van szó, akár másról. Jelenleg az utóbbi volt terítéken, ha nem volna elég világos. Hátamat egy bódé fa borítású falának vetettem, és szerencsémre most nem magas sarkú volt rajtam, hogy esetleg nehézkesebb legyen a mozgás számomra. Nem, ezúttal jóval szembetűnőbb volt a mindössze 157 centiméteres magasságom, de nem éreztem fontosnak, hogy most kompenzáljam a dolgot. Helyette inkább felhúztam a pajzsomat, és úgy álltam tovább, arra várva, hogy a farkas erre jöjjön. Csak annyira hagytam lent az előbb említett mentális falat, hogy megérezze a másik farkas jelenlétét, azt már nem óhajtottam az orrára kötni, hogy mennyi idős vagyok, és melyik vérvonalhoz tartozom. Már csak az kellett volna, hogy egyből kiteregessem az ütőkártyáimat! Jó lesz az még később is, mikor nem tudja behatárolni, hogy veszélyes vagyok-e rá nézve, és csak annyit lát, hogy egy törékeny, békésnek tűnő nő vagyok, nem több. Végül is, a legtöbben nem nézték volna ki belőlem, hogy Tark vagyok, pedig az egyik legkeményebb voltam közöttük…
A Telihold odafönt virít az égen, de hívása most valahogy más és valahogy furcsa is, de nem foglalkozom vele, jelenleg igen vastag felhőréteg takarja el a holdat. Szándékomban áll engedni a hívásának, de előbb még van egy halaszthatatlan feladatom, amit el kell, végezzek, még ma éjjel, utána majd váltok, és a kettőt egy csapásra intézem el. Azonban előbb körbe akarom járni a területet. Tisztában akarok lenni azzal, hol vannak emberek, merre vannak, mondjuk úgy vak foltok, ahol senki nem jár, és majd ott hagyhatom a ruháimat, hogy váltsak, és úgy szaglásszam körbe a terepet. Bár váltani leginkább saját terepen szeretnék, de a meló az meló és nem várhatok vele sokat. Castor parancsba adta, hogy erről a helyről akar tudni, és az itt lévő őslakosokat, akik járőröznek, azoknak a fejét akarja. Gondolom, tesztelni akarja a képességeimet, hogy pont ma éjjelre zavart ide ki, de legyen, én ettől nem riadok vissza felkészültem. Mindig készen állok a melóra. Elvégre közel százötven éven át bolyongtunk a világban Rose-al, ennek köszönhetően mindig készen kellett állnom arra, hogy megvédjem magunkat vagy bármilyen melót elvégezzek, ami a szakmámhoz kapcsolódik és pénzt hozzon a konyhánkra. Ráadásul Castor közölte nem babra adta a rangot, meg is kell érte dolgoznom, és utalt arra is, hogy nem árt, ha be is bizonyítom, csakugyan vagyok olyan jó, ahogy Caleb is említette neki. Figyelem az embereket, akik körülöttem vannak, ahogy felmértem a terepet hat civilt számoltam össze, mind emberek. A hold ugyan még nincs magasan, még várat magára, de akkor is a Nap már lenyugodott, ideje lenne azt a gyereket ágyba dugni a véleményem szerint még akkor is, ha hétvége van. A szerelmes párral nem sokat foglalkozom, otthon engem is vár egy nőstény, vörös hajjal, csillogó szemekkel. Elgondolkozom azon, hogy valamivel meglephetném. Az elmúlt napokban többet veszekedtem vele és némely esetben bunkó is voltam. Azt hiszem, kellene vinnem neki valamit amivel, kiengesztelhetem. De ezt majd még kitalálom, első a munka, csak utána jöhet minden más. Pajzsom csak annyira van lent, hogy megérezzem, ha más ordas is jár a környéken és hamarosan fel is tűnik a „radaromon” egy másik farkas. pajzsa csak éppen annyira lehet lent, mint amennyire nekem, csak, hogy érezze, ha más jár a közelében. Az illatát egyelőre nem érzem, a szél felőlem fúj, ami nem a legszerencsésebb, de ezzel most nem tudok mit kezdeni, inkább csak a pajzsom tartom és a másik energiáit követem, keresem. Rövidesen meg is látom, hogy egy nősténnyel van dolgom, ahogy érzem, egyedül vagyunk a környéken, kiszúrok vagy két megfigyelő kamerát is. Fegyver van nálam, két ezüst penge lapul a csizmámban, egy desert eagle, amiben glaser safety rounds töltények pihennek. Nem kívánok feltűnést kelteni, így a fegyver is el van rejtve a dzsekim alatt derék magasságban. Ennél több fegyvert most nem hoztam magammal, a hely túl forgalmas ahhoz, hogy komolyabban felfegyverkezzek. Amúgy is, úgy gondoltam ma csak a terepet mérem fel, utána, egy olyan időszakban mikor nincs erre ember, akkor térek vissza csalival, hogy ide csalogassam az őslakosokat, akik a környéken vannak, és csendben leszedhessem őket. A Hold ereje növekszik, de szokatlan, amit érzek, és valami nem stimmel, úgy gondolom, de nem tudom belőni, hogy mi lehet az ami nem kerek ebben az egészben. Egyelőre csak nyugtalan vagyok. A nőstény felé veszem az irányt.
Sajnos nem voltam olyan nyugodt, mint amilyen lenni szerettem volna. Valami furcsa volt a mai estében, csak nem tudtam meghatározni, hogy mégis mihez hasonlíthatnám azt, amit érzek. Egyszerűen csak borsódzott a hátam megmagyarázhatatlan okok miatt, de betudtam annak, hogy még mindig éreztem a robbantás szagát, és közeledett felém egy hím is, akiről azt sem tudtam, hogy kicsoda, csak abban voltam biztos száz százalékig, hogy a másik falka táborát gyarapítja. Ez egyáltalán nem volt ínyemre, ami csak fokozta bennem a feszültséget. Ilyenkor voltam ám hajlamos arra, hogy túlzottan merész döntésekre szánjam el magam. Míg várakoztam, változtattam egy egészen kicsit a testhelyzetemen, de alig lehetett látni, csupán én érzékeltem. Ennek eredményeképpen abban bíztam, hogy majd hamarabb észreveszem a férfit, és talán még mindig én leszek helyzeti előnyben. A szél eddig mindenképpen nekem kedvezett, hiszen az fújta felém a szagokat, amelyek segítségével beazonosíthattam a környezetemnek azon részét is, amelyet már nem voltam képes belátni rendesen. A betolakodó tartózkodási helye is ezen tartományon belülre esett. - Nem érzi úgy, hogy nagyon rossz helyen jár? – kérdeztem halk, kissé talán érdes hangon. Megköszörültem a torkomat, de még mindig nem mozdultam meg. Csupán a szemem sarkából érzékeltem a közeledő alakot, de nem fordítottam arra a fejemet, hogy meg is tekintsem, felmérve egyúttal az erőviszonyokat is. Én csak lazán bámultam tovább a vizet, és azt mérlegeltem, hogy nem jártam volna-e jobban azzal, ha letegezem. Igazából szívem szerint az jött volna előbb a nyelvemre, de végül arra döntésre jutottam, hogy így még inkább érzékeltethetem vele, hogy mekkora távolságot szeretnék tőle tartani. Sőt, ha már itt tartunk, talán jobb lett volna, ha egyáltalán nincs is itt, és nem kell tőle távol maradnom semmilyen értelemben. - Tudja, sok bőr van a képükön, hogy még azok után idemerészkedik, amit a múltkor műveltek… - csóváltam meg a fejemet rosszallóan, szemeimben ellenséges fény gyúlt ki. Már nem voltam benne teljesen biztos, hogy mindez tényleg annak az ellenszenvnek volt köszönhető, amit irántuk éreztem, vagy valami több, elemi erejű gyűlöletnek az eredményeként jelent meg bennem. Talán nem is akartam én ezt annyira tudni, mert megijesztett volna a tudat, hogy valami vagy valaki átvette az elmém felett az irányítást. Soha nem tagadtam senki előtt sem – főleg nem magam előtt -, hogy szerettem a kezemben tartani a gyeplőt. Mindig azt akartam, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogyan én elképzeltem, ezért is taszított annyira a tudat, hogy valakinek a befolyása alá kerülhetnék. Gondolni sem voltam hajlandó rá… - Miért jött? – orromban közben megannyi aroma vert tanyát, elhomályosítva egy kicsit az érzékelésemet. Most először néztem végre rá arra a férfira, akit ma iderendeltek. Nem fecséreltem rá túl sok időt, csak gyorsan végigszaladt rajta a pillantásom, és ennyivel már le is tudtam az egészet. Én úgy voltam vele, hogy mind a kettőnk érdekét az szolgálná, ha most azonnal eltűnne innen. Egyébként is kezdtem rendellenesen feszültté válni, a pajzsom pedig szépen lassan elkezdett leereszkedni. A problémát az okozta, hogy nem én akartam így, és ez még inkább megrémített, ami nálam úgy jelentkezett, hogy csak idegbetegebbé váltam. Szép estének néztünk elébe, én mondom!
Valami határozottan volt a levegőben, ami kicsit sem tetszett. Valami erőteljesen nem stimmelt. Tudom, hogy Teli Hold van, és hamarosan váltanom kell, engednem a hívásnak, de még a felhők takarják a holdat, még tudom tartani magamat, és el tudom intézni azt, ami miatt jöttem. Vagy legalább is annak nagy részét. Legalább is ebben bízom, de valahogy más most a levegő vagy nem is tudom, mi is pontosan, de nem olyan, mint a legtöbb teliholdas éjjel. Persze volt már, hogy nappal vonultunk el váltani Rose-al, mert a hold már annyira magasan járt napközben is az égen, nem is erről van szó, hanem arról, hogy valami nincs rendjén. Hogy beijedtem volna a feladatomtól? Nem, ilyen nem fordulna velem elő, nem emiatt érzem magamat egyre feszültebbnek. Nem is attól, hogy érzem, van a közelemben egy másik farkas, a másik falkából. Az apuka a gyermekével megfordul és elindulnak arra amerről én jöttem, egy pillanatra rájuk emelem a tekintetemet és beleszívok a cigarettámba, majd kifújom azt, és előre pillantok. Már látom a nőstény farkast, akit korábban megéreztem, de a szaga még nem jutott el hozzám, fene a hátszélbe. Belenézek a nő szemeibe, mikor hozzám intézi a szavait, már elég közel vagyok hozzá, hogy tisztán megértsem a halk szavakat, amiket hozzám intézett, végignézek rajta, de nem, mint férfi, hanem mint bérgyilkos. Ruganyos, kecses test, bizonyára gyors is, de vajon, van olyan gyors, mint én? Pajzsa fenn van, így nem tudom megállapítani melyik vérvonalnak a tagja, de épp úgy ő sem tudja ezt rólam belőni, hisz az enyém is csak annyira van lent, hogy megérezzem, ha más is van a közelemben. - Nem. – Válaszolom meg neki, tömören és velősen. Kicsit sem érzem úgy, hogy tilosban járnék, hiszen ez a dolgom, hogy itt legyek és az ő csinos kis fejét haza vigyem Castornak, akkor miért is lennék éppenséggel rossz helyen? Nem néz rám, és nem is akar belenézni a szemeimbe. Ettől nem bízom el magamat, ugyan olyan nyugodtan közeledem felé, de óvatos vagyok. Figyelek mindent, ami körülöttem van, tudom, hol vannak az emberek a környezetemben, a szerelmes pár még mindig egymás manduláját vizsgálja, az apa a kisgyermekével már elment mellettem. A vízre pillantok, és figyelem, ahogyan az fodrozódik, miközben egyre közeledem a másik farkashoz. Nem itt helyben szándékozom végezni vele. Nem kellenek a szemtanuk, különösen nem a civilek. - Ne keverjen össze a többiekkel. – Közlöm vele hűvösen. Noha a falka tagja vagyok, a robbantáshoz semmi közöm sincsen, és nem is szeretem, ha egy kalap alá vesznek akárkivel. Noha nem ismerem azokat, akik robbantottak, de ettől még… Én a finomabb módszereket szeretem, a kevésbé hangosakat, robbanószerekkel ritkán dolgozom. - Szerintem, Ön is tudja miért is vagyok itt…- Válaszolom meg, hiszen mi másért lehet itt egy olyan valaki, mint én a másik falkából, ha nem azért, mert valakinek a vére lesz ontva rövidesen? Korom, vérvonalam és pozícióm nem tudhatja, ha csak Darren nem mesélt rólam az övéinek. Bár akkor nyilván nem így állna előttem a nő, röpke 8-10 méterre tőlem. Aztán egy pillanatra bennem akadt a levegő. Hiszen a pajzsom magától kezdett leereszkedni, holott én fent tartom, csak résnyire engedtem le, erre egyszer csak azon kapom magam, hogy a pajzsom már sehol sincsen.
- Ugyan miért ne? – kérdeztem tőle hanyagul, lekezelően, miközben büszkén szegtem fel a fejemet és továbbra sem tüntettem ki a figyelmemmel. Nem azért, mert féltem tőle és nem mertem a szemébe nézni. Erről az apróságról egyáltalán szó sem volt. Sokkal inkább azért nem fordítottam felé a fejemet, mert annyira sem méltattam, hogy ennyit megérdemeljen. Azok után, amit tettek, egyikük sem érdemelt tiszteletet, legalábbis az én véleményem szerint nem. Az, hogy esetleg ő nem vállalt részt a robbantásból, számomra most csupán részletkérdés lehetett, vagy még annyi sem. Nem érdemelt ő semmit. Erről teljesen meg voltam győződve, holott azt sem tudtam, hogy kivel állok szemben. Sem a nevét, sem a képességeinek tárházát nem ismertem, de valahogy nem is vágytam rá, hogy közelebbi ismeretségbe kerüljünk. - Ha netán arra vetemedne, hogy kioltja az életemet, akkor szeretném tájékoztatni, hogy cseppet sem lesz egyszerű dolga – jelentettem ki határozottan. Vele ellentétben én tisztában voltam a saját erőmmel, még ha sokan el is követték azt az aprócska hibát, hogy alábecsültek engem a nemem vagy a termetem miatt. Most mondanám, hogy egyik miatt sem kerültem még hátrányba, ha esetleg harcra került sor. Még egy férfinak is méltó ellenfele tudtam lenni, ha arról volt szó, most pedig olybá tűnt, hogy egy összecsapás elkerülhetetlen lesz számunkra. Emiatt aztán vegyes érzések alakultak ki bennem, melyeket nem tudtam hová tenni. Egyfelől örültem neki, mert régen engedtem már szabadjára az agresszívabb oldalamat, másfelől azonban nem szerettem volna, ha vér szennyezi be a mólót. Kiváltképpen azt nem, ha ez a sajátom. Igazából szívesen bonyolódtam volna egyelőre szócsatába is bemelegítés gyanánt, de erre már nem volt lehetőségem, ugyanis a pajzsom semmivé foszlása elég fejfájást okozott már most is. Egész nap egy kicsit furcsán éreztem magamat, de nem tudtam mire vélni. Valójában még most sem tudtam az okokat, csak azt, hogy ezt akár a saját hasznomra is fordíthatnám, hiszen érzékeltem, hogy ez a dolog nála is megtörtént. Sajnos mindez már csak terv maradhatott nálam, ugyanis mire méltóztattam ráemelni szemeimet, azok már vörösben pompáztak, holott nekem soha nem öltött még ilyen árnyalatot az íriszem. - Mi a franc… - fakadtam ki öntudatlanul, hiszen általában nem vettem a számra csúnya szavakat, csak ha valaki nagyon feldühített. Jelenleg a tehetetlenség volt az, amely ennyire kihozott a sodromból, nem is az idegen férfi jelenléte. Nem értettem, hogy mi folyik körülöttem, nem tudtam elképzelni sem, hogy milyen oknál fogva hasított fájdalom a testemben, de ettől függetlenül mindez megtörtént. Először próbáltam csak visszafogni a belőlem kitörni készülő kiáltást, de végül nem bírtam ki. Elfojtva adtam a világ tudtára, hogy bizony rohadtul szenvedek, miközben a korláthoz léptem. Ujjaim erősen szorították meg, és mire feleszméltem, már erős karmok martak a fába, felhasogatva a sima felületét. Hatalmas erőt kezdtem érezni magamban még az előtt, hogy tudatomat teljesen belepte volna a homály. Aztán se kép, se hang. Már nem érzékeltem, hogy a farkasom utat tört magának börtönéből, és ruhámat, bőrömet, csontjaimat szaggatva küzdötte magát a felszínre. Nem voltam többé intelligensebb, mint a többi állat, nem voltam ura a tetteimnek. Egyszerű vadállat lettem. Egy szörnyeteg, amely bárkit és bármit képes eltenni láb alól, ha neki úgy tetszik. A ruhafoszlányok megtermett testem mellett landoltak a földön, miközben fogaimat csattogtatva néztem az előttem magasodó hímre. Morgó hang tört fel a bestia torkából, amolyan figyelmeztetés, hogy jobb, ha eláll az útjából, különben őt sem fogja kímélni. Többé már nem voltam hatással arra, hogy mit teszek, mert lábaim hirtelen megindultak, miután orromba szökött a közeli emberek szaga. Vérre szomjaztam, mindenáron ízlelni akartam a vörös nedűt, és ebben senki és semmi nem állhatta utamat. Nem törődve azzal, hogy a másik átváltozott-e annak érdekében, hogy feltartóztasson, kitörtem akkori pozíciómból, és egyenesen a civilek felé vetettem megtermett testemet. Szemeimben éhség, gyilkos vágy fénylett, ijesztő összképet adva ezzel a világnak.
Nem kérem újra, hogy ne vegyen a többiekkel egy kalap alá. Az nem az én műfajom. Egyszer szóltam én nem a többiek vagyok, és innentől kezdve nem érdekel, mit gondol, vagy mit is akar tenni. csupán annyiban, hogy ha ellenem jön, akkor végezzek vele, de semmiképpen sem az emberek előtt. Nem tudom kicsoda-micsoda a nő, így azt sem tudom a feje mennyit ér meg Castornak, de úgy is az elvégzett munka a lényeges. Őslakos fej és kész, nem éppen úgy fest a nő, mintha csak egy kölyök lenne, ahhoz túl egyenes a háta és gőgös a tartása. Magasabban van ő, mint egy szimpla falkatag. Ebben is biztos vagyok, de, hogy mennyivel azt nem tudom. Pajzsom éppen, hogy csak le van engedve, hogy érezzem más farkasok jelenlétét is, de annyira már nincs lent, hogy más megtudhassa a korom és a vérvonalam, ugyan így van a velem szemben álló nőstény is, csak annyira van lent a pajzsa, hogy tudja, ha más is jár közelben rajtunk kívül. Még ő beszél, és nem tekint rám, én addig fél szemmel a civileket figyelem. Az emberek békések, andalognak és nézelődnek, nem úgy tűnik, mintha bármelyikük is veszélyt jelentene, még is valahol egy ösztön bennem mozgolódik, hogy baj lesz itt. Valami nem stimmel, nem olyan, mint lennie kellene, és ahogy telnek a percek ez az érzés úgy lesz egyre hatalmasabb bennem. - Reméltem is, hölgyem. Nem szeretem a könnyű prédát! – Pillantok rá, a civilek szemrevételezéséből. Nem incselkedek vele, és nem is nagyzolok. Valóban jobb szeretem, ha meg kell, dolgozzak a munkámért, és minél nagyobb falat ez a nő, annál nagyobb az esélyem arra, hogy rangban is magasabban van, így Castor is jobban penget illetve, elindulhatok a bizalma elnyeréséért előre. Kell a saját vacok, utálom a közös fürdőszobát, és nem is kevesen vagyunk az emeleten, akiknek egy fürdőjük van csak! Csúcsidőben bejutni, kész kínlódás, és néha sorban állás is van. Nem mintha kényes lennék, de már megszoktam, a privát fürdőt, és igénylem is. A szócsatát meghagyom másnak, az nem az én műfajom, így már a nyelvemen van, hogy ha csak erre képes, akkor nyugodtan le is térdelhet, és akkor egy percen belül már itt sem vagyok a fejével egyetemben. De akkor a Hold elől elvonultak a felhők, az eddigi rossz érzés elhatalmasodott rajtam és egy pillanat alatt hullott el a pajzsom. A Hold vörös, ami több mint megdöbbentő. Ilyennek talán még egyszer sem láttam, keresek- kutatok az emlékeimben, de sehol sem rémlik, hogy láttam volna ehhez foghatót. A Hold színe és a pajzsom lehullása között talán van valami összefüggés, de nincs időm arra, hogy ezen gondolkozzak el, úgy igazán. Az események felgyorsulnak. Velem szemben a nő nem tudja magát kontroll alatt tartani, pillanatok telnek el, vagy talán percek, nem tudom, az érzékeim megzavarodtak. A nőstény vált és teljes vérfarkas alakban morog a képembe, szemei vörös fénnyel izzanak. Ilyen tekintettel még nem találkoztam. Az emberek felé veti magát, így két dologra van időm, egy ledobom a dzsekim, és a fegyverem, majd lerúgom a csizmáim is. Egy árnyas helyen hagyom a cuccaim, ahol nincs szem előtt, nem kellene, hogy valaki belém eresszen egy sorozatot, de egy teljes vérfarkas alakban lévő egyed ellen, ennyi töltény nem lesz elég, pláne nem ilyen őrült helyzetben. Különösen, hogy a magam bestiája is ki akar törni, és a másik vérét ontani, így nem habozok tovább, pillanatokkal később, már ott vagyok a másik nyomában, és még éppen elérem, oldalról csapódok belé, mielőtt a mit sem sejtő szerelmespárra vethetné magát. Az oldalába vájom karmaim és a nyaka felé kapok, amint stabilizálom helyzetem, hiszen az előbb vetettem magam az oldalára, hogy ledönthessem őt a lábairól, és belevesszünk a sötétbe. Bundám színe fekete, teljes egészében és még így ebben az alakban is vastag és tömött a bundám. Ami jól jön, hiszen az aki harap jó vastag bundát kell átharapnia.
Űzött az éhség előre, talán annyira, mint még azelőtt soha. Nem voltam tudatában egyetlen mozdulatomnak sem, csupán az ösztönök irányították lépteimet, amikor az emberek felé vetettem magam. Vért akartam ízlelni, húst tépni, csontokat roppantani szét. Akkor és ott semmi nem tűnt csábítóbbnak, mint ezek az ábrándos képek. Vörös szemeim rátapadtak a leendő áldozataimra, és mit sem törődtem azzal, hogy mögöttem a hím is alakot váltott. Egyszerűen nem érdekelt semmi, csak a vérontás lebegett a szemeim előtt. Nem éreztem se fájdalmat, amikor rám vetette magát, sem más, ésszerű gondolat nem ütötte fel fejét az elmémben. Tele voltam energiával és gyilkos kedvvel. A hímnek ugyan sikerült ledöntenie a lábamról, és oldalamon végig is bucskáztam a sötétebb részig, de nem éreztem meg a testembe hasító fájdalmat. Az elmém egyszerűen figyelmen kívül hagyta, és továbbra is csak annyi tudott érdekelni, hogy megszerezzem, amit akarok. Ezért is próbáltam minél előbb lerázni magamról a másik farkast. Morogtam, fogaimmal felé kaptam. Igaz, hogy sűrű bundája elborította a számat, de ez volt most a legkevesebb. Ha már az embereket nem cincálhattam szét kedvemre, megtehettem ezt egy másik farkassal is, aki nem mellékesen maga ajánlkozott fel nekem. Kell ennél több? Ha lehetett volna, a farkas biztosan elmosolyodik, de vicsorgó fogaim nem engedtek teret ilyesfajta apróságoknak. Küzdöttem, tekeregtem jobbra-balra, hogy lerázhassam magamról, és helyjel-közzel talán sikerült is, mert mielőtt belekaphatott volna a nyakamba, rántottam egyet a fejemen. Karmai ugyan nyomot hagytak az oldalamon, és szép lassan kezdett barnás színű bundám vörösessé válni, nem gátolt meg abban, hogy tovább küzdjek. Felé kaptam karmaimmal, talán még az is sikerülhetett egy jól irányzott mozdulatsorral, hogy én is viszonozzam a szívességet, és felsértsem az oldalán a bőrt. Hacsak meg nem akadályozott, akkor valóban így is történt. Hatalmasat taszítottam mind a kettőnkön, küzdöttem a sűrű bundával, hogy végül átvájva rajta fogaimat, húsába marhassak. Lehet bármilyen jó harcos és nagyobb termetű, mint én, azért túlélő típus vagyok, és nem szoktam könnyen adni magam. Alapjáraton sem, most pedig a fájdalom érzése sem kötött meg. Talán esetlenebbekké váltak a mozdulataim, de ez volt minden. Hajtott tovább az éhség, szemeim eszelősen villogtak, fogaimat immár vér színezte be. Ugyan megízlelte belőle valamennyit, de még mindig nem kezdett el enyhülni a szomjam. Vonyítottam, ha éppen belém kapott valahol, de ezt inkább csak automatikus reakciónak mondanám, nem pedig annak, hogy valóban fájdalmat okozott nekem. Próbáltam rácsavarodni, hogy a nyakába kaphassak, hogy szőrt téphessek ki belőle onnan, ahonnan csak lehet. Le akartam harapni a fülét, megsérteni a bőrét ott, ahol csak értem. Más vágyam sem maradt, mint vérrel áztatni a talajt, hogy aztán kedvemre hempereghessek benne, ráadásul az emberek szaga is még mindig csábított. Talán elmenekültek a farkasok láttán, de valakinek maradnia kellett még itt, mert éreztem. Az orromba mart a csábító szag, és nem is kellett több, ha éppen szorított, a bundám árán is kitéptem magam, csak azért, hogy az ártatlanok felé vethessem magam. Akartam, kellett, muszáj volt!
Karmaim pengeként hasítottak bele a bundába és a bőrébe, hogy vörösre fessem az oldalát. Görbítettem kézszerű mancsaimon, hogy még mélyebbre vájhassam belé pengeéles karmaim. Nem itt és nem így akartam megölni, de nincs más választásom. Itt kell megküzdenem vele. Bár tudom jól ennek majd viselhetem a következményeit, hogy az emberek előtt történt a dolog, de valahogy majd megoldom. Most csak az volt a fontos, hogy eltérítsem az emberek irányából. Mellesleg erről majd beszámolok Castornak, hiszen mintha a nő megkattant volna. Az egyik pillanatról a másikra változott vérben fogó szemű bestiává. A nyaka felé kapok, de a fogaim csak a levegőben csattannak össze, hiszen mocorog, fetreng, tekereg, kapálózik alattam, hiába is vagyok valamennyivel nagyobb nála, még is akkora erő feszül benne, hogy nem tudom teljesen a földre szorítani, sikerül kifordulnia, így karmai elérik az oldalam, de én is mozdulok, így ugyan megsebez, de nem eléggé ahhoz, hogy lelassíthasson. Még szerencse, hogy vastag és tömött bundám van, áldom is érte a teremtőmet, hogy ilyet örököltem tőle. Ám ez sem tart örökké, vagyis nem fogja fel mindig a karmokat és a fogakat. Hatalmas taszítást érzek, nem csak ő, de én is elmozdulok, és, hogy ne nyekkenjek, a földön elengedem, de ezzel elvesztettem a fölényemet, és így már könnyebben el tud érni, nem is késlekedik. Hanem nekem támad, amit viszonzok neki. Agyarai a húsomba vájnak, és erre felnyüszítek. De én sem vagyok piskóta, karmaim vájom az oldalába, két oldalt, mintha csak ölelni akarnám, és harapásra tátom hatalmas pofám. Vállába marok, még ő is engem harap és tép. Hallom, ahogy mind a kettőnk húsa szakad, a vérét érzem a nyelvemen, és elönti a pofámat. Gyilkos indulattal, forgolódtunk, morogtam és vicsorogtam két harapás között, ő erős én gyors vagyok. Eltaszítottam magamtól, kitéptem magam a fogai közül, és újra támadtam rávetettem magam, hogy újra ledöntsem a lábairól, és ahol csak érem ott marjam és karmoljam. Hemperegtünk a földön, és fröccsent a vér, szakadt a hús repült a bunda, majd éles fájdalmat éreztem a fejemen, és röviddel később tudomásul kellett vennem letépte a bal fülemet. Ekkor egy pillanatra meginogtam, és ő kitéphette magát a szorításomból, nyüszítettem, a fülem helyén a vér patakzott homályosítva a látásom, megálltam, és megráztam busa fejem, hogy kicsapjam a vért a szememből, majd utána vetettem magamat. Nem érheti el az embereket, semmi esetre sem érheti el őket! Sikerül elkapnom, a hátsó lábát, bele marok a fogaimmal, és visszarántom, nem engedhetem el, nem érheti el az embereket. Satuként szorítom a lábát, és hörgök számból habzó vörös nyál csöpög a földre. Oldalamon is megcsillan a vörös vér, ami összetapasztja a bundámat, ahogyan a nyakamon is, hiszen a fülem helye még vérzik. Szándékomban áll elharapni, eltörni a jobb hátsó lábában a csontot a csánk és a mancs között.
Kezdőlap
//
Köszöntem a játékot fiúkák. 
//
//
