- Majd a bébiőröm eldönti, mikor kell helyretenni a buksim - nem fog ennyivel felhúzni, az egészen biztos, könnyedén pattantak le rólam szavai, miként a felém kúszó energiái is. Hideg volt a fal, jeges volt a körülöttem hömpölygő energia, farkasom pedig egész egyszerűen nem foglalkozott a hímmel. Túlságosan semmire vette, hogy egy pillantásra is méltassa, neki holmi kóbor nagyszájú hímecskék ne akarják megmondani a tutit még akkor se, ha egyetlen mozdulattal a földbe passzírozhatna. Nem vakmerő voltam, mindössze közönyös. Nyilván nem szimpatizál velem, ehhez még az energiáit se kellett éreznem, az arcára volt írva és ehhez még jött az csúnya tekintet..! Jajj, tényleg mindjárt megijedek. Szavait hallva pimasz félmosolyra görbültek ajkaim. - Egymillió egér cincogása egy szimfóniában? Na azért ahhoz nem semmi tudás kell! - nyilván nem a pimaszkodó oldaláról fogom felfogni a dolgokat. - Egyébként meg nehogy azt hidd, hogy a te hangod kellemesebb tónusú - vontam meg a vállam és indultam is volna, csakhogy közelebb lépett, egész pontosan mellém. Amikor azonban arcon paskolt, a csuklója után kaptam, magabiztosan fogva rá. Nem mintha ne tudta volna kitépni az ujjaim közül, ha akarta volna, de annyira talán elég lesz, hogy eltartsam az arcomtól a pracliját. - Saját magad tapizd, ha élvezetre vágysz - pimasz fény csillant a tekintetemben, hasonló érzelmekkel fűtött mosoly bujkált szám szélénél is. Farkasom energiái kicsit megduzzadtak körülöttem, de egyelőre nem akart ennél jobban előmerészkedni, tökéletesen élvezte a műsort így is, hogy mindössze a jelenlétével csalogatta elő belőlem a szavakat. Elengedtem a kezét, úgy, mintha valami felettébb piszkos dolgot fogtam volna, hogy aztán a nadrágomba töröljem a tenyerem, biztos, ami biztos alapon. - Ismered a mondást, miszerint bagoly mondja verébnek? - szaladt feljebb egyik szemöldököm, tudtam volna regélni arról, hogy miféle magatartást tanúsít itt nekem, nőnek, férfi létére, mégsem tettem. Had vigyorogjon csak a képembe, a szájszagán kívül mást amúgy sem igazán érzek. - Most pedig ha megbocsátasz, bár ha nem, az sem kifejezetten érdekel, de fontosabb dolgom is volna - és ha nem tartott vissza, ezúttal is megpróbálkoztam azzal, hogy ellépjek mellőle és folytassam az utamat.
Pofátlan, mocskos vigyor kúszik a pofámra. - Valóban? - közel hajolok füléhez. - Minden percben rendbe kellene téged tenni... - hanyag eleganciával kacsintok a lányra miután elhajoltam a közeléből. Véresen komolyan kell venni mindent, de azért az élet noha kemény és ádáz, mindig szembenézhetünk valami széppel és kegyessel. Bár feltett szándékom nem volt végigmérni, mint egy húsvéti sonkát, hogy megvegyem e vagy sem, elég húsos e vagy sem, de megtettem. Férfiból voltam az istenit, és nem voltam vak, bár lehet, most azzal mindenki jobban járt volna. Egy széles vigyor terül szét az arcomon a megjegyzése hallatán, majd az összeszűkölt szemei láttán, muszáj volt az alsó ajkamba harapnom, hogy visszatartsam a nevetésemet. Magam sem hittem volna, hogy ilyen hamar elszabadulnak az indulatok, de megtörtént, így csak sodródtam az árral… Elvenni mindent, megtörni az akaratot, uralni, hatalmat gyakorolni. Sok-sok csábító gondolat, de nem, ez a nő még nem kész rá, még túl dacos és vad és talán ez a vadul táncoló láng a tekintete mélyén, ami felkeltette az érdeklődésemet, aminek köszönhetően tudni akarom mire és miképp reagál, hallani akarom szívének heves szinte már fájóan tomboló dobbanásait, érezni testének rezdülését, látni ahogy elnyílnak ajkai, látni amint menekül, pulzusa fellendül és az egekbe szökik…álmodozz Dillon! Felvont szemöldökkel és folyamatos vigyorral arcomon néztem, ahogy „dühöng”. Be kell vallanom tetszett ez az egész helyzet.. hogy némi feszélyezést éreztem rajta. Volt benne valami megragadó, és figyelemreméltó, részben ezért figyeltem szótlanul. Nem kis önuralom kellett, hogy összepréselt ajkaimat olyan erősen szorítsam, hogy semmi sértő kifejezés ne tudjon rajta kibukni. Hogy merészeli….a kezét szuggeráltam ahogy sajátomat fogva tartja. Nem rántottam el, inkább nem…tudom és ismerem magam annyira, hogy egy áldásos nyaklevest adnék neki….de nem itt. - Pimasz kis mitugrássz... -dünnyögöm válaszul megjegyzésére, és cseppet sem hazudtolom meg miatta önmagam. Kívül tágasabb, ha nem tetszik neki a felhozatal, hát a hátra arc megfontolandó lehetne. De ahogy látom a távozás nem olyasmi volt, amit felvetett, mint ötletet. Sőt. Kíváncsi leszek mi fog legközelebb történni. Mert valami katasztrofális befejezése lesz ennek a napnak, az teljesen biztos.
Ha két hónappal ezelőtt találkozunk, akkor valószínűleg totálisan zavarba jöttem volna és elpirultam volna a megjegyzését hallva és a kacsintását látva. Mondjuk ha akkor találkozunk, akkor idáig sem jutottunk volna el, mert alapból nem mentem volna bele ebbe a játszadozásba. De azóta igencsak fontos dolgok történtek az életemben, ennek köszönhetően pedig még mindig itt voltam és a mocskos vigyorát látva sem rezeltem be, mindössze egy pimasz félmosoly görbült ajkaimra. - Hm, szóval a rosszlányokat szereted - egyáltalán nem állt szándékomban más irányba fordítani a kis találkánkat, de erről neki egyáltalán nem kell tudnia. Nem zavartattam magam akkor sem, amikor végigmért, bár lehet én már rég itt hagytam volna, de a farkasomat túlságosan izgatta a történet, a játék, szórakozni akart kicsit és ez a hím tökéletes „áldozatnak” bizonyult. Azzal pedig egyikünk sem foglalkozott, hogy lehet jobb lett volna nem ujjat húzni vele már csak pusztán azért, mert jóval idősebb és ezáltal erősebb is nálunk. Egyáltalán nem éreztem úgy, hogy elszabadultak volna az indulataim, egy cseppet sem dühöngtem, sőt! Kifejezetten élveztem az egészet, számomra ez játék volt, ahhoz azért kicsit több kell, hogy ténylegesen beguruljak, a farkasom is kényelmesen nézelődött, bőven elég volt neki annyi tér, amennyit már így sikerült uralnia. Enyémek voltak a szavak, mik a számat elhagyták, enyém volt a hang és mintha mégsem én beszéltem volna. Így éltem a napjaimat lassan két hónapja, túlságosan érdekelték a történések a bundásomat, hogy képes legyen háttérbe húzódni. - Valami olyat mondj, amivel nem vagyok tisztában - válaszoltam a szemeimet forgatva, ahogyan elléptem mellőle. Tudtam, hogy pimasz vagyok, a kicsivel is egyetértem, a mitugrász már más kérdés volt, de nem fogok belekötni, még a végén túlságosan nyeregben hinné magát. Bár, az eddigieket látva ez már akkor így volt, amikor először hozzám szólt. - Igazán örvendtem a találkozásnak - produkáltam még egy pukedlit neki, ajkaimon szép ívű mosoly uralkodott és ha eztán sem tartott vissza, akkor ezúttal már tényleg faképnél hagytam.
// Hacsak vissza nem tartasz valahogyan, akkor köszöntem szépen a gyors, ám annál élvezetesebb játékot! //
Nem bántom én ezt a gyereket...ugyan már. Több eszem van annál. Nem azért, mert falkás. Vagy mert bármikor beroboghat egy tag a falkájából és hepajt csap.... azért mert ártatlan. Én meg szeretem nyúzni a picik idegeit a magam módján. Főleg az olyanokat, akikben dúl egy kis vihar a lelkükben valami miatt. Benne pedig kecmergett egy orkán....vagy olyasmi. Farkasom a picit figyelte, szuggerálta, de meg se moccant elég volt neki a törpe energiája is. Meg nekem is. Amíg ő fortyog, addig én erősödöm, bár ki tudja nem de? Figyelemmel kísértem a lépteit, a szavait és ahogyan a pukedlit lenyomta, egy fejcsóválás kísérte mindezt, ahogy ő kiegyenesedett én abban a pillanatban emeltem le a nem létező kalapomat a bozontos fejemről. - Hát még én kisasszony. - villantottam egy bájgúnár mosolyt, ami aztán hamar lehervadt a képemről, ahogy eltűnt a látóteremből. - Ha végeztél, indulhatnánk. - pillantottam hátra a vállam felett, akkor kukkantott be a sorra a kölyök egy igazán idétlen vigyorral. Pár pillanat múlva hallottam az ajtó nyitódását és csukódását, a másik két bundás távozóra fogta. A kosárba még vagy 5 féle élelmiszer talált helyet magának. Mi is megindultunk a kasszákhoz, hogy minél előbb letudjuk ezt az egészet. Nem lenne kellemes beleütközni pár kopóba. Kedvem se lenne hozzájuk....
Kezdőlap
//
/
