Elérkezett annak a napja, hogy végre feltöltsem a hűtőmet, hiszen nekem is élnem kell valamiből. Noha elég sok pénzem elúszik a lakbérre, de legalább marad valamennyi, amennyiből költekezhetek kajára is, hogy ne haljak éhen. Habár, ha éhen halok, azt legalább a lakásomban teszem. Vagány, mi? Nem tudom, de én büszke vagyok magamra, hogy eddig eljutottam. Hiszen eddig mindenem meg volt, a családom gazdag. De mióta elköltöztem anyám felém se néz, esélyem sincs rá, hogy anyagilag akárcsak egy picit is támogasson. Így kerültem ebbe az élelmiszerboltba a telefonommal a kezemben, amiben a számológép van megnyitva. Igaz nem túl modern egy telefon, de én így szeretem. Telefonálásra, sms küldésre jó, számológép is van benne. Ezt most úgy gondoltam, mintha amúgy lenne értelme annak, hogy elérhetnek rajta. Senki sincs, akinek megadtam volna a számom vagy bármi. Kivéve talán Emmát, ő az egyetlen, akinek van oka engem keresni. Jó, mi? A munkahelyemet és a főnököm még érdeklem. Egy kis bevásárló kocsit tolok magam előtt, míg a másik kezemben az éppen a kocsiba dobott áru árát próbálom leolvasni, egyenlőre sikertelenül. Pont megtalálom rajta a címkét, mire arra eszmélek, hogy valakinek nekimentem, illetve valaki másnak a kocsijának. - Jaj, úgy sajnálom! - nézek fel a lány arcába. Hirtelen ismerősnek tűnik, de nem ugrik be honnan. Majd elönt a felismerés. Ez a csaj dolgozik a könyvesboltban ahová járni szoktam könyveket venni! Noha nem ismerem annyira, csak a nevét tudom, meg mindig is szimpatikus volt. De ennyi. Sosem találtam még rá indokot, hogy beszélgetésbe eredjek vele. Mindig közbejött valami. - Nahát! Szia, Amy! - köszöntem rá a jól ismer mosolyommal.
Csak egy kora esti, délutáni bevásárlás ez - pont olyan, mint a többi. A melóban végeztem, így ide ugrottam be, tekintve, hogy ez esik útba hazafelé, hiszen így rögtön hazamehetek innét nagyapához. Azt hiszem, steak-et fogok készíteni, valami egyszerűbb szósszal vacsorára. Épp a fűszereket, fűszerkeverékeket nézegetem - hatalmas a választék! - amikor a kocsik találkozásának jellegzetesen fémes, ütközős zörgése hallatszik, én pedig felkapom a fejemet és előre tekintek, ki is lehet az, aki nem fér el mellettem, holott szerintem kifejezetten félre álltam. Olyannyira, hogy félrébb már nem is tudnék! Viccesen festhetek az elkerekedő tekintettel és az egy-egy kézben tartott fűszeres zacsival, ahogy a mosolygós lányra tekintek. Az első, ami szembe jön, az a meglepettség, a második egy kérdés: Honnét tudja a nevemet?! Valahogy ismerősnek tűnik, bár nem hiszem, hogy egy suliba jártunk volna, tekintve, hogy csak a gimi után kerültem a városba. - Öhm... heló! - jelenik meg apró mosoly a képemen nekem is és a fűszereket a kosaramba ejtem megadóan. - Tudom, írtó bénán hangozhat ez most, de ismerlek? - Kínos a helyzet rám nézve, az fix. De nem jut eszembe az istennek se, honnét ismerős ez a lány, holott rendkívül szép az arca, a tekintete és jellegzetes a haja színe ahhoz, hogy ne lehessen beazonosítani. Hacsak tényleg nincs közelebbi ismeretségem vele. Vajon nagypapa valamelyik vadásztársának az unokája? Ez egy járható út lehet, hiszen a nagy "partikon", amikor családostól összeülnek az öregek, mindig ezer másik ember van, akinek alig győzöm a nevét megjegyezni.
Könyörtelenül próbáltam megbirkózni ezzel a tömérdek számmal, amik rám vetették magukat, hála a kevés bejövő pénznek és a viszonylag sok kimenőnek. Hangsúlyba kell helyezni a kettőt, hogy lehetőleg ne menjen több ki, mint amennyi bejön. Mert az úgy elég ciki lenne. Ezért csinálom azt, hogy fontossági sorrendben haladok egy előre eldöntött fix kerettel. Legelőször azokat a dolgokat pakolom a bevásárlókocsimba, amikre feltétlen szükségem van, azoknak az árát összeadogatom. És így haladok, addig, amíg benne lesz a kocsimban, minden, ami kell, vagy amíg alulról nem karcolom ezt a keretet. Tehát ebben a hatalmas csatában voltam benne az árakkal, amikor nekimentem egy másik kocsinak a sajátommal. Sietve elnézést kértem, majd észrevettem, hogy kivel állok szemben. Vidáman köszöntem neki, majd ő közölte, hogy fogalma sincs ki vagyok én. A mosolyom csak kicsit apadt lejebb, de gyorsan visszahúztam a szokott szélességére. - Dehogy hangzik bénán - legyintettem gyorsan - Mei Bell vagyok, a te könyvesboltodban szoktam vásárolni - sütöm le a szemeim, amiért azt feltételeztem, hogy tudja ki vagyok. Inkább én éreztem magam idiótán miatta, hiszen még sosem beszéltünk túl sokat. Mindig csak annyit, hogy én mondtam, hogy ezt a könyvet szeretném. Ő pedig lehúzta és közölte velem a fizetendő összeget. Én meg fizettem. Biztosan sokan megfordulnak nála, úgyhogy nem csoda, ha nem emlékszik rám. Majd a kezeire néztem, amelyekben egy-egy fűszeres tasakot tartott. Nem akartam beleszólni a dolgába, de látszott rajta, hogy tanácstalan, így gondoltam hátha ezzel tudok némi beszélgetést kezdeményezni vagy elérni a szimpátiáját felém. Mert én mindig szimpatizáltam vele, de úgy tűnik ez egyoldalú volt. Hiszen a csaj egy könyvesboltban dolgozik! Még szép, hogy szimpatikus nekem. Biztos szeret olvasni, ez már egy közös pont! - Én ezt választanám - bökök mosolyogva a jobb kezében tartott fűszeres zacskóra.
A bemutatkozására akaratlanul is elmosolyodtam, némi felismerő fénnyel tekintetemben. Milyen aranyos neve van! Olyan... dallamos és illik hozzá. Bezzeg az enyém! Le se tagadhatnám, hogy katonacsalád lánya vagyok. Néha még mai napig is végigfut a hátamon a hideg, ha valaki Ameliának szólít. Olyankor mindig eszembe jut anyai nagymamám affektálós hangján a dolog. 'Améliaaa!' - Hát köszi. - Az túlzás, hogy az én könyvesboltom lenne, de így már megvan. Te szoktál a fantasy és a sci-fi könyvek között vacillálni... - Szélesedik ki a képemen a mosoly egy árnyalatnyival őszintén. A javaslatára megemelem kissé a tasakot és szusszanva ejtem a kosaramba - ezek szerint csak azt - és a másikat visszapakolom a polcra. - Azt hiszem igazad lehet, ezzel gyorsabban meglesz a dolog, mintha egyesével akarnám összerakni a pácot. - Magyarázok, miközben kissé nyújtózkodva visszateszem a már sokat emlegetett fűszert, hogy aztán ne nagyon iparkodjak elfelé. Jó itt, rá is érek kicsit, ami azt illeti, szóval miért ne váltanék pár szót egy kedves 'ismeretlen ismerőssel'. - Régen jártál már a boltban egyébként. - ejtem el a megjegyzést, hátha ebből kialakulhat valami. Úgy fest, mindketten a szociális élet csúcsán állunk... Haha. Érdekes lesz ez így, de nem mondhatja nagyapa, hogy nem próbálkozom barátkozni és kedvesnek lenni másokhoz!
Igazából meglepődtem ezen a véletlen találkozáson, noha nem kellett volna. A csaj ugyanebben a bevásárlóközpontban dolgozik, csak egy másik boltba. Meg lennék lepve, ha átjárna a világ túlsó felére bevásárolni. Milyen kellemes lehet. Ha megéhezik és nincs nála kaja, csak kiakasztja a boltra a "Rögtön jövök" táblácskát és csak lerohan egy szintet. Szép kis munka lehet. Most kicsit irigylem. Nagyjából egy olyan ággal foglalkozik, amivel én is szeretnék, csak mégis inkább a festésre meg a fotózásra áldoztam be magam. Írni már csak nagyon hobbiból szoktam. De hát ez van. Azt hiszem a kezemben nagyobb a tehetség, mint a fejemben, jobb ez így. - Igeeeeeeen. Tudod, mióta nem számíthatok a családom támogatására, nagyon be kell osztanom a pénzem - fordítom felé a telefonom kijelzőjét bizonyításként, ahol még mindig a számológép van megnyitva. Elhúzom a szám, ahogy tudatodul bennem a dolog, hogy tényleg annyira lezuhantam, hogy össze kell adnom a megvásárolandó termékek árát. Válaszára vállatvonok. Igazából nem sokat konyítok a főzőcskézéshez, de tapasztalatom már van az itteni dolgokkal szemben. Noha kétlem, hogy nekem több lenne, mint Amynek, hiszen itt dolgozik a szomszédban. - Hát mint az előbb már említettem, nem olyan egyszerű ez. Inkább nem megyek be, mert elkap a kísértés és ki kell hagynom a vacsit egy könyv miatt - próbálok viccelődni a helyzetemen. Hiszen tényleg úgy néz ki, hogy veszek egy könyvet, de mondjuk kajára már nem marad pénzem. Habár ki tudja. Ha sikerül jobban bevágódnom Emmánál, lehet több és jobb munkát fogok tőle kapni. Az nem lenne rossz. Több munka egyenlő több pénzzel, pénzből pedig sosem lehet túl sok. Jelen helyzetemben legalábbis ezt vallom.
- Igen? - szalad ki az őszintén érdeklődő kérdés a szavaira, a számológép láttán pedig egyenesen elkerekednek a szemeim kissé. De időben észre veszem magam, hogy ez így kissé bunkón hathatott és zsebben / magánéletben turkálósan. - Mármint... nem akarok tolakodónak tűnni, vagy ilyesmi, szóval ha nem szeretnél beszélni róla, megértem. Semmi közöm hozzá. - Szélesedik ki a mosolyom, ahogy szabadkozóan emelem fel a kezeimet. - De ha szeretnéd, szívesen segítek bevásárolni. Tudom, mennyire nehéz egy minimálbérből kijönni, én is csináltam jó ideig. - Csak a nagypapa közölte, hogy nem gondolom, hogy én fogom mindkettőnket eltartani. És kiment az erdőre vadászni. - Ó, értem... - kissé lebiggyednek ajkaim, mert ez olyan szomorú, hogy már a könyv is luxuscikknek számít az emberek életében. - A könyvtárba nem vagy beiratkozva? - jut eszembe hirtelen, közben pedig, ha csak Mei nem bánja, léptekre indítom kettősünket, hogy a bevásárlással is haladjunk, mielőtt ránk zárják a boltot.
Kicsit keserűen bólintok Amy költői kérdésére, de rögtön folytatom a mosolygát. Nincs az az isten, hogy én szomorkodásra hajtsam a fejem. Történjék bármi, én mosolygok. S noha az emberek sohasem adták meg nem a kellő tiszteletet, törődést és kedvességet, én tudom, milyen jól tud esni valakinek, ha kedvesen rámosolyognak köszönetképpen, vagy akár csak minden ok nélkül. Úgyhogy én igyekszem ezt tenni, noha a világ egyenlőre nem akarja ezt nekem viszonozni. Következő kérdésére csak megvonom a vállam. - Nem zavar, igazából csak nincs ezen mit beszélni - mosolygok - Egyszerűen csak nincs annyi lóvém mint annakidején - mondom, és ez igaz is. Habár azok után, hogy régen bármire korlátlanul költhettem, nehezebb megszokni, hogy csak a nagyon-nagyon szükséges dolgokra adhatok ki pénzt. És ez nehéz, de hála az égnek kitartó vagyok és ezt nagyon becsülöm magamban. - Remek! - kiáltok fel Amy ajánlatára, enyhe mosolyom vigyorrá szélesedik. Örülök, hogy van valaki, aki legalább ennyire hajlandó. Könyvtár. Nem tudok magyarázatot adni arra, hogy miért érzek így, de én szívesebben veszek meg egy könyvet, hogy utána az én birtokomban álljon. Akkor is, ha tulajdonképpen többet nem veszem a kezembe. Jól esik, hogy azoknak a regényeknek a nagyja, amiket kiolvastam, ott sorakoznak a polcomon. Így csak megrázom a fejem csillogó szemekkel. Nem esetem a könyvtár. Majd megindulok mellette a pácok és öntetek, meg fűszerek sorai közt.[/color]
Furcsa ez a lány, bár még nem tudom eldönteni, hogy az aranyosan vagy a furán furcsa értelemben... Abban azért bízok, hogy nincsenek olyan pillanatai, mint nekem szoktak lenni olykor, hogy kényszert érzek a kezemben levő dolgokat a közelemben levő személyekhez vágni, ha azok éppen nem kívánatosak a számomra. Mondjuk, talán nem fenyeget ennek a veszélye, lévén nyilván nem véletlenül szólított meg. Megbízik bennem. Vagy egyszerűen csak ismerkedne. - Aha. Értem... - Hagyom rá, nem erőltetve. Tudom milyen az, amikor az ember nem szívesen beszél valamiről - pláne nem egy idegennel - nem kell bemutatni. Kedves mosollyal biccentek inkább, mikor elfogadja a segítségemet. Ez azért egy lépés előre az előbbi után, azt hiszem. Megfordítom a kosaramat, hogy "menetirányba" álljon, majd szusszanva pillantok a sorról a lányra. - Mutasd, mid van eddig és mi az, ami még feltétlenül kell! - kérem, hangomban egy leheletnyi utasítással csupán. Közben persze haladunk, nem szeretném sem én, sem pedig ő eltorlaszolni a fűszeres szakaszt.
Amikor Ryan elment, alig lehetett kicsalogatni a lakból és most, hogy visszajött, alig lehet becsalogatni. Sajnos ilyen ez a dolog, egész egyszerűen.. nem tudom, mit mondhatnék. És az az igazság, hogy egyelőre nem is akarok. Túlságosan friss a seb, alighogy begyógyult az, amit a szó nélkül való eltűnésével okozott, visszajött, hogy egyből fel is tépje. Pompás. Állandóan csinálok valamit. Vagyis állandóan akarok. Mindenféle kis apró-cseprő dolgot elvállalok és egyre inkább szeretnék visszamenni Emmához dolgozni, azt hiszem itt az ideje, hogy megint megcsócsáljam kicsit Darren fülét, hogy had mehessek. Jól vagyok. Egyszerűen nem engedhetem meg, hogy Ryan olyan helyzetbe sodorjon, mint legutóbb. Hogy elhagyjam magam. Vannak barátaim, van családom, van egy új Teremtőm, akik mind fontosak nekem, így inkább velük foglalkozom. Megpróbálok minél több időt velük tölteni, de sajnos előfordul olyan is, amikor egyikük sem igazán ér rá. Ilyenkor jön az, hogy elmegyek mondjuk bevásárolni, így Darren hűtője tuti, hogy soha nem szenved hiányt semmiben, mert én aztán olyan jól felpakolom mindig, hogy csoda, nem roskadt még össze. Valamivel muszáj elfoglalnom magam és mivel a divat annyira nem érdekel, így inkább a ház körüli teendőkkel foglalkozom. Pontosan emiatt is kerekedtem fel, hogy bevásároljak, no nem mintha olyan nagy szükség lenne, de a fő dolog, hogy elfogyott a tusfürdőm. És vész esetén kérhetnék mondjuk Jenny-től is, vagy használhatnám Darrenét is, mivel nincs is jobb dolog, mint a pasi tusfürdővel való mosakodás, azért mégiscsak így illik. Meg végre kimozdulok és csinálok valamit. Úgyhogy kerítettem egy kísérőt, felpakoltam magam a kocsijára és indulhattunk is. Nem volt egyszerű meggyőzni arról, hogy nyugodtan menjen és intézze a dolgát, megleszek, főleg a közelmúltban történtek után, de végül csak sikerült. Nem szeretem, ha állandóan a nyakamban lógnak, ráadásul lehet vásárolnék olyan dolgokat is, amiket lehet kínos lenne az ő jelenlétében. Nem túl nagy ez a bolt, szóval nem lesz semmi gond, ha pedig bármi balul sülne el, sikítok. Már nem mintha az energiáimon nem érezné, de akkor is. Amúgy is max három sorral arrébb tologathatja a kis kocsiját, szóval semmi probléma. Én a magam részéről egy kosarat cipeltem magammal, soha nem szerettem azokat a guruló rémségeket, inkább cipekedek, kis edzés soha nem árt és amúgy sem akarok most túl sok mindent vásárolni. Utam célirányosan a higiéniás termékek felé vezet, méghozzá a tusfürdők felé és mivel időm, mint a tenger, így hát szépen sorjában nekiállok szaglászni a termékeket. Fogalmam sincsen, mennyi ideje ügyködöm ezzel, de túl szép lett volna, ha minden simán megy és ha legalább egyszer megúszom kínos eset nélkül. Merthogy valami felelőtlen anyuka szabadon engedi rakoncátlan nebulóit, akik persze futkároznak és valami űrlényes játékot játszanak, amiben előkelő helyet kap az ártatlan vásárlók fellökése menüpont. Jó, nyilván nem direkt csinálják, de pont mikor mellett futnak el, az egyik akkorát taszajt a másikon, hogy az nekem esik, én pedig elvesztem az egyensúlyom és habár a kezemben tartott flakont nem hajítom el, sikerül erőteljesebben rászorítanom. A vékony műanyag nem áll ellen erőmnek, erősen préselődik össze a doboz, a benne lévő illatos vacak pedig egyenesen spriccel kifelé. Méghozzá egy gyanútlan vásárlóra. Szuper. A gyerekek pedig máris rohannak tovább, mintha mi sem történt volna. - Basszus! - kiáltok fel igazán nőiesen, amikor észreveszem, hogy a tusfürdő bombám bizony valakinek a felsőjén landolt - Eszméletlenül sajnálom, ne haragudj, fogalmam sincsen, ezt hogyan hoztam össze! Máris zsebkendőt keresek és ha csak az illető nem tart vissza, akkor máris nekiállok letörölni a cseppet sem takonyra emlékeztető trutyit a ruhájáról.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Csak valamikor délután kell bemennem a szervizbe, így van időm arra, hogy előtte bevásároljak pár dolgot. Kényelmes lenne, ha valaki megcsinálná helyettem, mert rohadtul utálok boltba járni, de mivel senki nem végzi ezt el helyettem, kénytelen vagyok magamnak megoldani. Nem tervezem, hogy nagyon hosszúra nyújtom a dolgot, csupán néhány alap dologra van szükségem, mint tusfürdő, deo, gumi és sör. Whiskyt nem itt veszek, mert az szerintem nívón aluli, már ami márkát itt felvonultatnak és ami azt illeti, ha a farkas úgy dönt, hogy inni akar, akkor ne az olcsó utánzatokkal érje be. Én legalábbis így vélem. Kétkerekűn megyek el a szupermarketig, tudom, hogy sokan nem tartják normális dolognak, hogy repkedő mínuszokban motorral járok, de nagy ívben teszek mások véleményére. Van autóm is, azonban motorozni még mindig jobban szeretek és csak azért, mert tél van, még nem gondolom, hogy ne azzal akarnék jönni-menni, amikor úgy adódik. És elég gyakran történik meg az ilyesmi, lévén, hogy eléggé izgága vagyok. Mindig is az voltam. Célirányosan megyek végig a sorok között az üzletben, sehol sem pöcsölök nagyon sokáig. Megvan, hogy miből mit szoktam venni és nem szeretek cserélgetni vagy változtatni, így aztán nem is kell hosszú időt eltöltenem a válogatással. Azaz, hogy nem kellene, ha lenne az a márka, amit tusfürdőként használok, de úgy tűnik, hogy jelen pillanatban épp kifogytak belőle. Na remek. Én meg igazából utálok annyira vásárolni, hogy ne akarjak másodjára is visszajönni ezért, így kénytelen vagyok másikat választani. Az üzletben más farkasokat is érzékelek az embereken kívül, akiknek ugyanazt mutatom meg magamból, amit mindenki másnak is. Az, hogy nincs falka-szagom, egyértelmű, a pajzsom pedig csak annyira van leengedve, hogy négyszáz körülinek tűnjek. Érzékelem, hogy egy fiatal nőstény, pontosabban egy kölyök közelít felém, gondolom ő is vásárol, igazság szerint nem tulajdonítok neki sok figyelmet, mivel nem az én vérvonalam tagja, amit egészen könnyedén állapítok meg. A többiek leszármazottaival semmi dolgom. Felpillantok ugyan, hogy jobban megnézzem magamnak, csinos egy példány meg kell hagyni és valahogy még kissé ismerősnek is tűnik, de amilyen régóta élek, ez az érzés gyakrabban fog el, mint az normális lenne, ezért nem foglalkozom vele különösebben. Nyolc évszázad alatt nem egy nőhöz volt közöm és bizony olykor egyik hasonlít a másikra, megesik. Már épp megvan az a tusfürdő, amelyik jó lesz – a lényeg, hogy ne legyen pacsuli meg virág szaga, és akkor már jó is – amikor az ember gyerekek elkezdenek randalírozni a sorok között. Sosem értettem, hogy ezt miért hagyják a szülők a kölykeiknek és ilyenkor mindig örülök, hogy én ezt megúsztam, a fenének se kell gyerek. Már a gondolat is elég borzalmas. Nem bírom őket. Persze, nem mondom volt, aki bepróbálkozott azzal, hogy a kölyke az enyém, de mindegyiket rövid úton küldtem el melegebb éghajlatra. Nincs szükségem kéretlen utódokra. Indulnék is, hiszen végeztem, amikor telibe kapok egy adag büdös trutyit, hála a gyerkőcöknek és a kölyöknek. - Fasza! – mordulok fel automatikusan, széttárt karokkal – az egyikben ott himbálózik a kosár – és eléggé mogorva képpel. Nem mondom, el tudtam volna tűnni a kispriccelő szarság elől, de az elég hülye ötlet lett volna, mert emberek és farkasok is szemtanúi lehettek volna és nem célom lebuktatni saját magamat. Így maradt az a megoldás, hogy telibe kapjam a vackot. Remek. A következő pillanatban meg már a kis nőstény simogatja le rólam a cuccot, amire kicsit megemelkednek a szemöldökeim a homlokomon, de nem állítom le. Melyik hímnek lenne azzal gondja, ha egy csinos csaj simogatja végig?! - Ha ismerkedni akarsz szépségem, elég lett volna, ha leszólítasz és nem pedig telibetrutyizol. – vigyorodok el pimaszul és a nőstény vonásait kezdem el tanulmányozni. - Egyébként meg nem gáz, de mondjuk választhattál volna valami kevésbé orrfacsaróbbat is. – farkas vagyok, érzékeny a szaglásom és egy egész flakonnyi illattenger némileg sok. Ráadásul nem is vagyok oda a gyümölcsöket utánzó illatokért, mert semmi közük ahhoz, amilyen illatuk a gyümölcsöknek vannak.
Ó, édes Istenem, hát megőrülök. Az mondjuk egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy esetleg jó néven fogja venni, hogy legalább megpróbálom helyrehozni a hibámat, de arra sem számítottam, hogy ez lesz az egészből. Féloldalas mosoly szökik ajkaimra, ahogyan fejcsóválva sóhajtok egyet. - Szerencséd, hogy jó hangulatomban vagyok, különben ezt az egészet rád borítanám - vágok vissza pimaszul, cseppet sem zavartatva magam, bár lehet nem okos dolog, hiszen idős és kóbor, de egy bevásárlóközpont kellős közepén csak nem fog senki jelenetet csinálni. Szívem szerint tényleg ráborítottam volna a flakon tartalmát, de ugyanazokat az érveket tudom csak felhozni, mint az előbb. Idős és ismeretlen. Amúgy meg megérdemelné, mert miért kell mindig olyanra gondolni? Az eszem megáll. Sebaj, szép mosolyt kanyarintok az arcomra, ahogyan a tusfürdős zsepit egy másikba csomagolva vágom zsebre, majd valamikor kidobom. Ez tök undi. A tusfürdőt visszateszem a polcra, biztos nem ezt fogom megvenni. - Még csak a próba folyamatnál tartok - reagálok az elhangzott szavaira, mert valóban nem döntöttem még és ez tényleg büdös volt. Mióta beharaptak, én is jobban megválogatom a kenceficéimet, érzékenyebb szaglással már semmi sem ugyanolyan, mint előtte. - És bocsi még egyszer a felső miatt.. - harapok rá az alsó ajkamra - Kárpótolhatlak valamivel? Lehet kicsit elhamarkodott kijelentés ilyet tenni egy nálam jóóóval idősebb, kóbor hímnek, de remélhetőleg nem gondolkodik túl nagy dolgokban, mert az meg ciki lenne, ha azt mondanám, hogy bocsi, valami mást kérj/mondj, elvégre mégiscsak nekem kellene jóvátenni azt, hogy ilyen szépen elintéztem. Még akkor is, ha konkrétan nem én voltam a hibás. Szóval amíg várok, addig egy tusfürdőt be is dobok a kosaramba, azt az illatot, ami eddig a legjobban tetszett.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Nem mondom, mindkét szemöldököm feljebb szalad a képemen a szavaira. Ilyen kijelentéseket nála jóval idősebbek is kétszer megfontolnának azt érezve, amit megmutatok magamból egy üzlet kellős közepe ide vagy oda. Ez a kölyök pedig vagy ostoba vagy még olyan fiatal, hogy képtelen megállapítani és felmérni azt, hogy kivel áll szemben. Utóbbit kétlem, mert szabadon jár-kel egy szupermarketben – még akkor is, ha van vele kísérő, a falkaszag csakúgy árad belőlük –, ahol megannyi inger éri őt és a farkasát, tehát az előbbinek van csupán értelme. - Szerencsém? Ez most komoly?! – pimasz vagy pedig buta, mondjuk a kettő nem zárja ki egymást, és némi kis vigyor azért ott játszik a képemen, mert még ha valahol értem is, hogy minek szólt a válasza, azt azért már tudnia kellene, hogy farkasként hol a helye. Akkor is, ha én nem vagyok a falkája tagja. - De nem jó felé haladsz. – akár válogat, akár nem, attól még tény, hogy az, ami rajtam landolt, számomra egy cseppet sem kellemes szagú. Nem csak a ragacsossága miatt – meg mert most úgy nézek ki, mint akit leköptek – hanem konkrétan az illattenger miatt, ami piszkálja az egyébként is érzékeny szaglásomat. - Valóban kárpótolni akarsz? – kérdezek vissza, mert valahogy nem hiszem, hogy tényleg szeretné vagy megtenné. Arra már nem reagálok, hogy nem történt tragédia, mert nem vagyok papagáj, hogy magamat ismételgessem és már közöltem vele az imént, hogy nem nagy gond, ami történt. - Mondanám, hogy mosd ki a pólómat, ha már rám nyomtad a flakon tartalmát, de kétlem, hogy visszakapnám, úgy meg nem lenne sok értelme, nem igaz?! – bár érdekel, hogy erre vajon mit fog reagálni. Ha van benne annyi, hogy vállalja, még oda is adom neki, csak előbb veszek egy másikat, amit fel tudok venni. Kissé fura lenne, ha a téli mínuszokban póló nélkül mászkálnék. Bár a kabát alatt nem látszik. Még szerencse, hogy nem cipzáraztam össze, ha a bőrkabátomon landolt volna a cucc, azért kicsit morgósabb lennék. Még ennél is.
Elszaladt velem az a bizonyos paci, méghozzá nem is kevéssé. A visszakérdezésekor egyből elszégyellem magam, mert ezt tényleg nem így kellett volna megfogalmaznom, de javítani rajta már nem tudok, sajnos nem lehet visszaszívni a kimondott szavakat. - Ismét elnézést kérek - nézek a hímre egy pillanatra, majd a fejem is lehajtom, valamiért sokkal kényelmesebb az orrom hegyét fixírozni - Ez azt hiszem.. nagyon nem volt helyén való.. Oké, hogy nem a falka tagja, de akkor is sokkal idősebb, mint én, én pedig nem tudom, hogy mit képzeltem magamról. Remélem, hogy nem írtam le magam túlságosan, vagy ha igen, akkor nem találkozunk többet, mert ez így nem túl kellemes. Végül is, magamnak okoztam a bajt, szóval csak magamra vethetek. - Igen, az valóban elég borzalmas volt - rázom meg a fejem szavaim kísérőjeként, az tényleg nem volt jó, ami a hím pólóján kötött ki, ellenben az, amiért visszanyúlok, az már megfelelő, legalábbis az jött be a legjobban. Meg amúgy sem szeretnék itt tovább szerencsétlenkedni, eléggé leégettem már magam a másik előtt, jobb lenne mielőbb eltűnni, mielőtt még újabb galibát okozok. A kérdést hallva szemöldököm csúszik fel a homlokomra, nem véletlen mondtam azt, amit, ha nem akarnám kárpótolni, akkor nem tettem volna ilyen kijelentést, arról nem is beszélve, hogy nem tenném meg. Ha felajánlottam, akkor megteszem, még akkor is, ha nincs hozzá kedvem. Ez a minimum. - Igen - ennyivel válaszolok csupán, nem ragozom túl a dolgot, ha neki nem kell a kárpótlás, akkor nem kell, én aztán nem fogok erősködni. Csak elmosolyodom a válaszát és a kérdését hallva, majd ismét megcsóválom a fejem. - A kárpótlásnak pont ez a lényege, hogy a felajánló személy áldozatot hozzon, hogy kiengesztelje a másikat, nem igaz? Vagy tévedek? - kérdezek vissza, mert lehet, hogy nem mindenki gondolja így, én azonban úgy lettem nevelve, hogy ne menjek el szó nélkül az olyan dolgok mellett, amit én rontottam el, vagy az olyan bakik mellett, amit én okoztam másoknak. - Amúgy meg ha férfi pólóra lenne szükségem, nem kellene ellopnom a másikét, akad bőven a lakásban is - vonom meg a vállam, mert ha férfi póló kell, akkor ott van Darren szekrénye, meg nekem is akad néhány, mert a férfiak ruhái sokkal kényelmesebbek, mint a legtöbb női ruhadarab. Legalábbis otthon flangálni és edzésre járni nem is nagyon szeretek másban. - Szóval..? - nem is fejezem be a kérdést, csak kíváncsi tekintettel pillantok a hímre, én aztán tuti visszaadom a pólóját, ha tényleg ezt szeretné, amúgy sem vagyok olyan, hogy nem tartom be azt, amit ígértem.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Mivel észbe kap, betudom a temperamentumának a dolgot, de egyébként sem dőlt össze a világ. Amikor lehajtja a fejét, szabad kezem megindul felé és éppen csak az ujjaimmal nyúlok az álla alá, majd azt – ha közben nem akadályozza ezt meg – finoman felfelé emelem, hogy ne a cipője orrát tanulmányozza. Kutatón próbálok a szemeibe nézni, ha hajlandó azokat rám emelni. - Tényleg nem, de nem szívtam mellre. Hogy hívnak? – érdeklődök kíváncsian. Csinosnak tartom és így nem látom akadályát annak, hogy három mondatnál akár többet is váltsunk egymással, ráadásul, ha már így esett az eset, hogy le lettem trutymózva, miért is ne kérdezhetném meg, ki is követte el a dolgot, még ha nem is szándékosan. - Én Manech vagyok. – nyújtok neki kezet, ha elfogadja. Kézfogásom rövid, viszonylag gyors és határozott. - Amúgy a rossz az benne, hogy semmi köze ahhoz az illathoz, amit utánozni próbál. – amit nyilván ő is érzékel, de attól még tovább fűzöm a szavakat. Azt, amelyiket végül kiválasztja, nem ismerem, nem vagyok otthon a női tusfürdőkben. Igazság szerint a férfiaknak kínált illatok nagy részét sem ismerem, mert nem érdekel. Van egy fajta, amit jó ideje használok és nem szoktam cserélgetni gyakran, mert utálok a válogatással időt tölteni. Még mindig a gyorsan essünk túl a vásárláson elv híve vagyok. - Nem, nem tévedsz, csak tudod, sokan inkább az udvariasság miatt mondják, de nem gondolják komolyan. Tapasztalataim legalábbis ezt mutatják. – vonom meg a vállamat röviden. Nem ismerem a nőstényt, így természetesen nem tudom, hogy ő milyen és a fejébe sem látok, hogy tudjam mit gondol komolyan, avagy mit nem. Szavait követően szélesen elvigyorodok. - Nem is úgy értettem, hogy ellopnád, hanem, hogy nem találkoznál újra egy vadidegennel. De ha ez a gondolat nem ijeszt meg, akkor köszönettel elfogadom a felajánlást a kárpótlásra. – tisztában vagyok vele, hogy mennyire is vagyok pimasz, de hát ő hozta fel a kárpótlást, én meg nem bánom, ha más vállalja a mosást. - De ha nem gond, nem itt helyben adom oda, mert a végén még kihajítanak, ha nekiállok vetkőzni. – még akkor is fennáll ennek a lehetősége, ha csak a pólómat adnám át. Jó lesz erre a mosdó is, mármint én ott leveszem, aztán kiviszem neki. Nem vagyok szégyellős, sosem voltam, de tény, hogy az emberek többsége furcsán kezdene méregetni, ha itt szabadulnék meg a felsőmtől. Én meg nem szeretem a felesleges feltűnést.
Lehajtva a fejem nem is látom, hogy felém nyúl, az érintésére összerezzenek, mégis hagyom, hogy ezáltal felemelje a fejem, önkéntelenül is a szemébe nézek, ám ebben a pillanatban lépek egyet hátra. Egyrészt kínos a szitu, másrészt én hibáztam, harmadrészt én nő vagyok, ő meg férfi és hiába nincsen olyan jellege a dolognak, akkor sem tölt el tőle jó érzés. Túlságosan fáj még Ryan, érthető talán, hogy így reagálok. Arról nem is beszélve, hogy ismeretlen és semmit sem tudok róla.. - Payne.. - nyögöm ki végül, amikor felocsúdok a kábulatomból, a nevét hallva azonban ismét lesokkolódom picit, persze azért a felém nyújtott kezet elfogadom és megrázom, próbálva mosolyt rittyenteni az arcomra. Manech.. Valahol már találkoztam ezzel a névvel, bár a hímet tuti nem ismerem, csak akkor is furcsa érzés. És oké, tudom, hogy valószínűleg sok Manech mászkál a világban, de nem sűrűn találkoztam eddig ezzel a névvel és sajnos sok esetben hajlamos vagyok a legrosszabbra gondolni. Gyorsan el is hessegetem a gondolatot, majd akkor megfejtem a rejtélyt, ha egyedül leszek. - Ezzel egyet értek! - bólintok ezúttal már jóval határozottabban és a mosolyom is őszintébb - Főleg hogy van, amelyik elméletileg olyan virág kivonatot tartalmaz, amiről még életemben nem hallottam. Vagy gyümölcsöt. Némelyikről azt se tudni, hogy mi az - még a szemeimet is megforgatom, noha egyáltalán nem a tusfürdőkbe akartam ennyire belemerülni, nem is szándékom ennél többet beszélgetni róluk, főleg mivel felmerül a kiengesztelés. - Akkor remélem üdítő kivétellel találkozni - mosolygok ezúttal már szélesen, hála égnek hamar visszatér a jókedvem. Egyáltalán nem tartom magam nagyra, csak amit megígérek, azt be is tartom, legfeljebb csúszok vele egy kicsit, de ha semmi nem jön közbe, akkor nem lehet akadály. Ezzel is így van, még akkor is, ha egy idegen hímről van szó. Soha nem esett nehezemre szóba elegyedni másokkal, vagy éppen kapcsolatot építeni, ezúttal sincsen másképpen. - Dehogy ijeszt meg - legyintek - Amúgy is mindig van velem egy kísérő, szóval.. Nem fejezem be a mondatot, mert azt azért mégsem fogom a képébe mondani, hogy aligha rabolhatna el, mert jelen pillanatban például simán megtehetné, hiába sikítanék, a kísérőm valószínűleg nem érne ide időben. Meg azért ilyet mégse mondjuk egy nálunk idősebb hímnek, nem igaz? A kísérőt pedig nem is titkolom, fiatal vagyok, eléggé fiatal és ha tudja, hogyan mennek a dolgok egy falkában - legalábbis szerintem máshogy is így megy -, akkor azt is tudja, hogy egy kölyök nem kószálhat egyedül. Legfeljebb a falkaterület közvetlen környezetében, de oda meg kóbor tuti nem jön. - Nekem nem gond - halkan nevetek fel a szavait hallva, már csak az kellene, hogy előttem kezdjen vetkőzni! Meg úgy mindenki más előtt, szép is lenne, ha közszemérem sértésért kihajítanák innen, senkinek sem lenne kellemes. - Felőlem mehetünk - jegyzem meg mellékesen, én már mindent bepakoltam, amire szükségem volt, amúgy sem kell most sok cucc, azért hoztam csak kosarat, nehogy véletlenül kísértésbe essek, mert arra sajnos hajlamos vagyok. Ha Manech készen van, akkor felőlem mehetünk, én követem, persze a mosdóba nem megyek be utána, ha kifizettük a holmikat, akkor rám már csak egy kis türelmes várakozás marad.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Összerezzen az érintésem nyomán, majd hátrál is tőlem. Hagyom, visszaejtem a kezem a törzsem mellé és érdeklődve várom a választ arra, hogy mi a neve. Bemutatkozom én is, és bár elfogadja a kézfogást, azért feltűnik, hogy a nevem hallatán megdöbben, akkor is, ha nem túlságosan feltűnően teszi. Nem tudom hová tenni a dolgot, ezért szemöldökeim kissé feljebb szaladnak a homlokomon kérdőn. - Miért lepett meg ennyire a nevem? – jó rendben, gondolom nem olyan nagyon gyakori vagy mit tudom én, de nem hiszem, hogy bármi fura lenne benne. - Egyébként örülök a megismerkedésnek, Payne. – szép nőkkel egyébként is nagyon szívesen kötök új ismeretségeket, így aztán igazak is a szavaim. Még ha a találkozásnak el is tudtam volna képzelni valami kellemesebb körülményt, mint egy flakonnyi trutyit a pólómon. - Tény, hogy egyik-másik elég különlegesnek hangzik. – főleg annak, aki még esetleg nem nagyon járt a nagyvilágban és feltételezem, hogy ő is közöttük lehet. Valójában én is csak az előző életem alatt jutottam el a világ számos pontjára, sem előtte, sem pedig azóta nem jártam be a földgolyót. - Mindenképpen az. – viszonozom a mosolyát és bólintok is egy aprót, majd a következő kijelentésére jókedvűen nevetem el magam. - Örülök, hogy nem találsz ijesztőnek. – a kísérőjével kapcsolatban viszont nincs mondandóm, tisztában vagyok azzal, hogy a kölyköknek mindig van gardedámjuk. Az összkép részei. - Akkor ezt megbeszéltük. Menjünk. – előre engedem a pénztárhoz menet. Szerencsére nincs nagy sor és bár kapok egy értetlen pillantást az eladótól, a pólómat illetően, gyorsan végzünk. - Mindjárt jövök. – fordulok a nőstény felé, mielőtt lelépnék a mosdóba. Nem hiszem, hogy időközben fogná magát és lelépne, korábban volt rá lehetősége, hogy kibújjon a kárpótlás alól. Nem szórakozok sokáig a férfi mellékhelyiségben, gyorsan szabadulok meg a pólótól, majd visszaveszem a bőrkabátomat és felhúzom a cipzárt. Gombócba gyűröm a trutyis pólót, majd azzal a kezemben térek vissza a nőstényhez. Nem várattam túl soká, szégyen lenne, ha pont én nem lennék elég gyors, még úgy is, hogy számításba veszem az embereket és azt, hogy bárki megláthat bármit, a lebukás esélyét pedig nem adom meg. - Itt van. És kösz. Megadom a számomat, hívj, ha aktuális lesz visszaadnod. – és ezzel átadom neki a felsőt, na meg a telefonszámomat is, ha elmenti. Névjegykártyám nincs, szóval ha nem a telefonjába írja be, akkor egy fecnire firkálom fel neki. Ezzel együtt pedig el is köszönök tőle, mert ideje munkába mennem.
//köszöntem drágám és hívj, ha megvagy a mosással //
Tartottam attól, hogy ez a kérdés bizony fel fog merülni, de nincs mit tenni, válaszolni kell, az eddig történtek után egyáltalán nem érezném fair dolognak, hogy egy legyintéssel elintézem. - Nem tudom, csak olyan.. furcsán ismerősnek tűnik. Mármint nem emlékszem, hogy túl gyakran találkoztam volna ilyen névvel, szóval.. - töprengek el egy pillanatra, magam is gondolkozom, hogy honnan lehet ismerős - Lehet, hogy olvastam valahol - vonom meg végül a vállam, mert igazándiból magam sem tudom, csak egy halovány felsejlés. Nem túl gyakori ez a név, így azért talán tudnám archoz kötni, főleg, mivel elég jó a névmemóriám, de sajnos nem megy. Sebaj, majd talán egyszer beugrik a dolog. - Én is örülök, még akkor is, ha elég kacifántosan indult az ismeretségünk - zavart mosoly kúszik a képemre, mert egyrészt ott volt a tusfürdő, másrészt meg a csodálatos „beszólásom”, amit tuti nem fogok senkinek elmondani, én marha. - Az biztos! - bólintok egyetértően, mert tényleg akadnak különös nevűek, de én a részemről kimerítettem ezt a témát és ha jól látom, Manech is hasonlóan áll hozzá a témához, szóval szuper, ugorhatunk is tovább. Csak kedvesen mosolygok, amikor azt mondja, valóban jó kivétellel találkozni, akkor csak nem szúrtam el annyira ezt az egészet, a nevetését hallva pedig elsőre egy picit megijedek, de jókedvűen hangzik, úgyhogy széles vigyorra kunkorodik a szám. - Dehogy talállak! - legyintek még mellé egyet, azért jóval több kellene, hogy valakitől megijedjek. Ha mondjuk állandóan morcosan nézne és egyetlen mosolyt sem láttam volna tőle, vagy netalán meg akart volna fojtani csak azért, mert összetrutyiztam a pólóját.. na akkor tuti félnék tőle! De így egyáltalán nem vészes a dolog. Indulunk, fizetek, ezek hála égnek gyorsan megvannak, még mázli, hogy a tusfürdőt a végére hagytam, így aztán fogom a kis szatyorba bakolt cumóm, hogy kövessem a hímet a mosdóig, az ajtó előtt megvárom, nem fogok eltűnni, még csak mondani sem kell, hogy várjam meg én ajánlottam fel, eszem ágába sem jutna eltűnni. Fogom aztán a pólót, belegyűröm egy zacskóba, majd ha kimostam, úgyis ki fogom vasalni. Előkapom a telefonom, bepötyögöm a számát, aztán zsebre vágom a készüléket. - Mindenképpen hívlak majd, szerintem pár napon belül. Nem akarom sokáig húzni, mert az meg olyan lenne, hogy ki akarok bújni a dolog alól és amúgy is én ajánlottam fel ezt az egészet, az a minimum, hogy minél hamarabb visszajuttatom majd. Egyikünknek sincsen több mondanivalója, úgyhogy nincs más hátra, csak a köszönés, integetve mondok neki sziát, hogy aztán ledobjam magam egy padra és türelmesen várakozzak a kísérőmre.
Alapelvárás a nők esetében, hogy szeressenek vásárolni. Én szeretek is, csak nem mindegy, hogy miért kell a boltba mennem. Parfümériákba, drogériákba és divatboltokba imádok járni, mert egy nőnek sose lehet elég holmi a gardróbjában, élelmiszerboltba viszont tényleg csak akkor megyek, ha már vészesen fogyóban vannak a tartalékaim, vagy Suzy kajájának mennyisége csappan meg. A kis drága igen szereti a pocakját, ezért ránk aztán tényleg nem romlik soha, semmilyen étel. Én nem igazán szoktam bújni az akciós újságokat, ezért nem is tudom pontosan, hogy mikor vannak akcióváltások, de a boltok forgalmán lehet érezni. Mivel alig tudok manőverezni a bevásárlókosarammal a polcok és az emberek között, ezért gyanítom, hogy valószínűleg a mai nap is ilyen lehet. - Bocs, elnézést! - Szólok a nagyjából korom béli lánynak, aki telefonnal a fülén a chipsek között, de mivel meg se hallja, ezért finoman nekitolom a kosaram, hogy vegye már észre: nem csak ő van itt, más is szeretne vásárolni. Szerencsére veszi a lapot, közelebb lép a polchoz, a kosarát is félrehúzza, így én elférek mögötte. A fűszeres-szószos polcsorhoz irányítom a kosaramat, és félretolva oldalt hagyom, hogy kényelmesebben tudjak keresgélni. Előhúzom a mobilomat, amibe fel van vezetve a bevásárló listám, mert nem emlékszem pontosan, hogy melyik fűszerekből kell utánpótlást vennem. Márka, és típus szerint vannak csoportosítva, elég könnyen el lehet igazodni a kínálaton. Hamar megtelik a kezem a BBQ, curry, egész szemes színes bors, oregánó, szárnyas fűszerkeverék, őrölt kömény, és egyéb fűszerek tasakjaival. Épp azon szörnyülködök, hogy a BBQ fűszerben mennyi adalékanyag van, amikor a szemem sarkából megpillantom a kosarat. Gondolkodás nélkül szórom bele a tasakokat, és már fogok is rá a kosárra, hogy tovább tolva azt folytassam a bevásárlásom. Közben fel se tűnik, hogy a kosár tartalma egészen más, mint amit én bepakoltam eddig, és nem a saját kosaram, hanem valaki másét toltam el, míg az enyém továbbra is ott árválkodik a helyén, ahol hagytam.
Az élet zajlik, mint jég az északi tengerrészeken és nem hagyja mindig, hogy csak úgy elrohanjanak mellette. Duane napjai a szokásos tevékenységekkel ugyanúgy elteltek, mint eddig. Nagy terveket szőtt, megpróbált kontaktust teremteni az otthoniakkal, de edzenie, zenélnie továbbra is kellett, no és persze az otthoni teendők se vártak másra, mint rá. Judy-val a viszonyuk még mindig olyan volt, mint a helyi időjárás. Befagyott, amióta a kubai ráárasztotta barátnőjére a legmélyebb dolgait. Azóta nem Judy számított lakótársnak, gyakori vendégnek, hanem Lou barátjának a kutyája, Buster. Szegény srác kórházi kezelésre szorul és mivel a kubai már sokszor levitte a kutyust, megörökölte a feladatot. A kis basset őt szerette a legjobban alkalmi gazdái közül, ezért ideiglenesen a kubai be is fogadta. Ma is kettejüknek igyekezett vásárolni. Csirkefarhát, tésztafélék és péksütemény, meg kenyér és rávalók, vaj, felvágott, sajt, ilyenek kerültek bele a kosarába. A fűszeres polcnál parkolt le, mert ott eszébe jutott, hogy kellene 1-2 üveg olivabogyó is a túloldalról, de minek cikázzon a kocsival, mikor csak pár lépés visszamenni? Le is kapta a polcról az üveget és mellé még egy kis gombát is, mert akciós volt. Ez az üzlet elég olcsónak bizonyult, ezért rakta tele szépen a bevásárlókocsiját. A meglepetés akkor jött, mikor visszament és sehol nem találta a fémkasztnit. Egy másik árválkodott ott, egész eltérő tartalommal. A táskáját nem hagyta benne, övtáskában volt nála minden, semmit nem hagyott őrizetlenül. Nem bolti tolvajokat sejtett hát, hanem csak valakit, aki nagyon elmerült a gondolataiban és azt se nézte, mit tol maga előtt. Körbenézett, hogy látja-e valakinél és nem kellett sokáig keresgélni. Odalépett egy határozott mozdulattal a kreol bőrű hölgy elé és rámosolygott, majd a kocsi tartalmára nézett és vissza. Könnyed hangvételben szólt a lányhoz: - Remélem nem ragaszkodsz a cseréhez! Érzett ebben a nőben valamit, ami ha megvan valakiben, akkor akár Őrző is lehet belőle. Ennyire nem szaladt előre, csak végigmérte a fiatal lányt, aki eddigre már összekeverte a két kocsi tartalmát. Bocsánatos bűn, Duane nem is hőbörgött, csak kezében 2 üveg olivabogyóval és gombával vigyorogva várta, hogy leessen a tantusz.
El ne felejtsem, hogy anyának is vennem kell egy zacskó magkeveréket, mert tegnap nem tudott venni egy másik helyen, márpedig anya házi sütésű magvas kenyerénél nincs is jobb a világon. Amióta Ryan-éktől megkapta szülinapjára a kenyérsütőt, nem is vásárolunk kenyeret. Hirtelen fékeztem le, még a cipőm sarka is megcsikordult a járólapon, amikor a semmiből előttem termett egy srác. Meredt, kérdő tekintettel bámultam rá. - A mihez? - Lövésem sincs, hogy mit akarhat, vagy miért vigyorog annyira. Talán ismernem kéne? Jaj Istenem, remélem nem az egyik olyan vendégem, aki ritkábban jár hozzám, én meg nem ismerem fel! Az mindig annyira kellemetlen tud lenni. - Ne haragudj, de nem igazán értem, hogy mit szeretnél. - A legjobb beszéd az egyenes beszéd. A bogyós üvegekre, és a gombára pillantottam, amit a kezében tartott, s pont átfutott az agyamon, hogy tipikus pasi, aki azt hiszi magáról, hogy minden elfér a kezeiben, amiket venni szeretne, aztán az ötödik polcsor után már úgy teleaggatja magát mindenfélével, hogy még karácsonyfának is elmennének, amikor ösztönösen lepillantottam a kosaramra. Ezek micsodák? Úgy bámultam a kosár tartalmára, mintha azoktól vártam volna választ a fel nem tett kérdésemre. Én biztos, hogy nem pakoltam be kenyeret, és húst se vettem. Diszkréten megköszörültem a torkoma, majd elengedve a kosarat hátráltam tőle egy lépést. - Ha jól sejtem, akkor ez a tiéd!? - Ha ez az övé, akkor hol az enyém? - Én nagyon sajnálom, egy kicsit szétszórt vagyok. - Kínos mosolyra húzódtak ajkaim, aztán gyorsan visszaléptem, hogy kiszedjem a kosárból a fűszereket, amiket beleszórtam. - Mindjárt visszaadom, csak közben belepakoltam. Tényleg bocs, nem vettem észre. Totál lökött vagyok!
Duane észrevette a semmibe révedő tekintetet és tudta is, hogy ez várható. Aki elcsaklizza más bevásárlókocsiját tök véletlenül, az nagyon meglepődik, mikor szembesítik vele. Épp ezért nem akart méltatlankodni, háborogni, amúgy se szokása és inkább vigyorgott, hogy a vicc mezejére terelje a dolgot, mert az is volt. Már előre látta, milyen nagy sikert fog ez aratni a baráti találkozókon, mikor elmeséli. A lányon érzett valamit, de még nem tudta pontosan megfogni, mi lehet az. - Nem haragszom - mondta tömören. Megvárta, amíg leesik a tantusz. Ha ejtőernyős, hát ejtőernyős. Bárkinek lehet ilyen napja és minek erősködjön, ha magától is rá fog jönni. Értelmesnek látszott a lány, ez csak bambulás lehetett. Valahonnan ismerős volt neki, lehet, hogy látta már a városban, talán a 2nd Avenue-n, de nem volt biztos benne. Meg is történt a várva várt lepillantás és a kocsi tartalma már elárulta Iris-nak, milyen cseréről van szó. Duane türelmesen mosolygott és együttérzést is lehetett látni rajta. Néha vele is előfordult ilyen, hogy egyvalamire koncentrál, de arra nagyon és hülyeségeket csinált közben. Bárkivel előfordulhat. - Igen, így van. Nincs gond, csak szeretném a kasszához vinni, amit összeszedtem - mondta elnevetve magát. Most tört ki belőle. Nem akart megalázó lenni, de röhögés nélkül nem bírta ki. Ő úgy látta, nem bántóra sikerült a nevetés, az arckifejezése egyáltalán nem volt lenéző. A helyzetnek szólt a vidámság, nem az agyi kapacitásnak, amit ilyenkor emlegetnek egyesek. - Mondom, nem baj. Keressük meg a kocsidat és segítek is átcuccolni - ajánlotta fel rögtön, amit tudott, hogy mentse a helyzetet. Már neki volt kellemetlen, hogy a csaj ennyire ostorozza magát, pedig nem ölt embert, csak más cuccát tologatta véletlenül. Aki kamuzik és úgy mentegeti magát, azzal nem így viselkedik, de Iris-on látszott, hogy most csöppent vissza a földre és ez elég volt, hogy Duane empatikus legyen, hogy meglássa az esendőséget. - Nehéz napod volt? Vagy lesz? A kubai rátette kezeit a kocsira és ha Iris szemével megtalálta a saját kocsiját, akkor odatolta az övét. - Így mégiscsak könnyebb pakolni, mint kézben vinni ennyi cuccot. De látom, a főzéshez értesz - mondta egy életvidám vidám mosollyal. Már eszébe jutott, Judy-t hozta el egyszer kocsival a fodrásztól és ott látta ezt a lányt. Elég jellegzetes volt, nem sok kreol szaladgált Fairbanks utcáin. - Fodrász vagy, ugye? Emlékszem, a barátnőmért mentem egyszer, akkor láttalak. Tudod, etnikum az etnikumot megismeri. Ha Iris engedte, a zenész tényleg segített átcuccolni és ami nem az ő kocsijába illett, azt pakolta a másikba. Óvatosan rakodott, nem dobált semmit, csak fogta, emelte, áttette. Nem sietett sehová. Azon gondolkodott, hogy kérdezzen rá arra, amit érez. Nem hallott még az ígéretes mágiaérzékenyek között erről a hölgyről, pedig lehet, hogy a jövő Őrzőinek egyikével hozta össze a sors éppen itt a közért polcai előtt.
- Tökéletesen meg tudom érteni. - Simán megvárhatta volna, hogy kifizessem, és csak utána közölni, hogy valójában ezek az ő cuccai. Oké, azért annyira nem vagyok elvarázsolt állapotban, hogy ne tűnt volna fel a kasszánál, hogy valami nem stimmel. Az tényleg bosszantó lett volna, pláne ha közben már méteres sor állt volna mögöttem. Így is elég kellemetlen, hogy valaki más kosarát toltam el, de úgy még kellemetlenebb lett volna a kialakult helyzet. Szerencsére időben lefülelt a kosár jogos tulajdonosa. - Köszi, ez rendes tőled. - Félbehagyom a cuccaim összekapkodását, és csak annyit teszek, hogy amit eddig összeszedtem, azt a kosár még üres sarkába teszem, hogy legalább azokat ne kelljen már újra kikutatni. - Nem igazán. Csak nem szeretek annyira boltba járni. Ezek a kosarak legtöbbször inkább útban vannak. Pláne ilyenkor. Nincs tömegfóbiám, de túl sok itt az ember, és senki nincs a másikra tekintettel. - Néha viszont kénytelen vagyok nagy bevásárlást csinálni, ahogy most is. - Fogyóban a kutyám étele, szóval csak emiatt vettem rá magam, hogy egyszerre le is rendezzem a havi bevásárlást. Mesterien kifogom mindig azokat az időpontokat, amikor tolong a nép. - Túlzás lenne azt állítani, hogy panaszáradatot zúdítottam az ismeretlen férfi nyakába, de ha már rákérdezett, akkor megosztottam vele, hogy feltehetően próbáltam agyilag kikapcsolni magam innen, mielőtt még kiborultam volna a hömpölygő tömeg okozta stressztől. Van, aki élvezi ezt, én nem. - Azt hiszem az az enyém! - Ahogy visszatértünk a fűszeres polcsorhoz, megláttam a félretolt kosarat, aminek a tartalma már eléggé ismerős volt. Közelebb léptem a kosárhoz, majd kicsit áttúrtam a tartalmát, hogy teljesen biztos legyek benne, hogy nem egy másik ember kosarát akarom ismételten eltolni. - Igen, ez az enyém. - Erősítem meg a dolgot. Egyébként érthető, hogy összekevertem a pasaséval. Az övé is nagyjából itt állt, az enyém viszont az oszloptól kissé takarásban volt, ezért ösztönösen az övére nyúltam rá. Még szerencse, hogy közben más nem tolta el az enyémet, mert akkor most kezdhetném előröl az egész vásárlást. - Ó, az túlzás, hogy értek. - Nevetem el magam, és azt hiszem sikerült is átlendülnöm a kínos pillanatok felett. Szerencsére jó fej a pasas, és nem hordott le minden hülyének, hanem jól kezelte a szituációt. - Inkább csak érteni szeretnék. Néhány egyszerűbb ételt el tudok készíteni önállóan, vagy szakácskönyv segítségével, de elég sokszor intézek S.O.S. hívást az anyukámnak, hogy mit is kell pontosan csinálni!? - Régebben nem érdekelt annyira a főzés. Mióta a saját lábamra álltam, azóta próbálkozom azzal, hogy minden téren el tudjam látni magamat. Anya sokat segít, és remélem, hogy idővel majd segítség nélkül is meg tudok csinálni bármit. - Igen. Enyém az Iris fodrászat a 2nd Avenue-n. - Bólintottam, miközben pakoltunk, majd felpillantottam a férfire, de nem volt ismerős, szóval kétlem, hogy vágtam volna a haját. Hamarosan aztán magyarázatot is kapok arra, honnan ismert fel. - Tényleg? Hogy hívják a barátnődet? - A vendégeim túlnyomó többsége visszajáró. Ha az ő barátnője is az, akkor biztos emlékezni fogok rá.
Kezdőlap
és hívj, ha megvagy a mosással 
//
