Ilyen galád lépésre Duane nem ragadtatta volna magát, annál ő egyenesebb volt. Rögtön szólt inkább, hogy nem stimmel valami és fel is ajánlotta a segítséget. Nagy terheket hordott éppen a lelkében, mert Judy-val átéltek egy kisebb válságot (amiről majd az idő eldönti, mennyire volt kicsi vagy nagy), a szülőket akarta kiszabadítani Kuba legjobban őrzött börtönéből és a saját életében is sokkal nagyobb őszinteségre törekedett. Úgy érezte, a változások évében jár, ólomsúlyú gondfellegek alatt, de ettől még az emberségét megőrizte. - Egy kicsit sötétebb képet festesz a boltról, mint amilyen. Én gyakran járok ide és nem őrültek háza. Igaz, kosárkákkal egyszerűbb lenne, mint kocsikkal, mert kevesebb helyet foglalnak - árnyalta a kubai a panaszok alapját képező helyzetet. Ő lazán vette az életet és nem akadt fenn ilyeneken. Valami mást sejtett, mondjuk temperamentumbéli különbségeket. - Ó! Egy ideje már én is kutyázom, szóval kezdem érteni, mit jelent ez. A kis diktátor kihajt a világból, ha nincs tele a tálkája, igaz? Olyankor nincs mese, menni kell. Duane jóleső nevetéssel adta elő ezt, bár a házikedvenc tartásának hátterében az állt, hogy az eb gazdája kórházban fogadja az inzulin-injekciókat és folyamatos megfigyelés alatt áll. A kis Buster saját maga választotta ki a pótlást, mert Duane-t kedvelte legjobban tartója, Lou baráti köréből. Igyekezett kicsit jobb kedvre deríteni a nőt, hogy ne legyen ennyire maga alatt. Szimpatikus volt egyébként, nem csak a külseje miatt, hanem a kisugárzásában is volt valami, ami kötélként csimpaszkodott a kubai aurájába. Többet rejt a kreol szépség, mint gondolnánk, vélte Duane. - Ohó! Már meg is van! Mázli, hogy legalább ezt nem tolták el! Duane mentette a menthetőt. Hátratett kézzel megvárta a túrást és utána Iris-szal karöltve kezdett is átpakolni abból a kis üres sarokból, ahová a nő kigyűjtötte a saját cuccait. Megnézte közben, miket pakol át, akaratlanul is szembesült így a fodrásznő és kiskedvence ízlésével. Emellett megfigyelte, mi lehetett a tévedés oka. Az ilyenekre ráérzett, a környezetben fellelhető tárgyakat, berendezéseket mindig meg szokta figyelni. Már csak azért is, hogy mit lehet alkalomadtán felhasználni búvóhelynek, fegyvernek, hasonlónak. A túlélők módszere és a kubainak ez már sokszor jó szolgálatot tett Havanna utcáin ugyanúgy, mint errefelé. - Az oszlop zavart meg, ugye? Vigyázni kell ám, egyik barátom felesége megjárta, mert egy hasonlóan eltakart helyen a táskát is benne hagyta a kocsiban és egy óvatlan fél perc elég volt, hogy lenyúlják. Úgy látta, Iris nem volt ilyen elővigyázatlan, de azért elmesélte neki, nehogy pórul járjon. Átlendültek a kezdeti konfliktuson, mint Tarzan a dzsungelmélyi árkok felett és már a konyhai ügyeskedések kerültek terítékre. Mint kiderült, egyikük se nagy szakács, de a törekvés jelen volt mindkettejükben. - Hasonló cipőben járunk. Rám is főznek néha, illetve gyakran, de megállok a saját lábamon is, mert muszáj. Az sosem árt. És szeretem a hasamat is! Nagy vigyorral folytatta a pakolást. Vidám bevásárlás lett ebből a maiból, kellemes meglepetésként szolgált a baki. A kubai közben felidézte, amíg a nevelőszülőknél lakott és főztek rá, plusz tanítgatták is, hogy majd egyedül is meg tudjon élni, amikor épp nincs asszony a háznál. A mosolyába vegyült egy kis keserűség, csak egy pillanatra, de egy szemfüles szemlélő észrevehette. Az a gondolat rohant ugyanis végig a fején, hogy a saját anyja nem tehette meg ezt, mivel rácsok mögött ül már több mint 10 éve. Gyorsan elhessegette a vészmadár sugallatát és visszatért a konzervek, fűszerek és kutyaeledelek közé lélekben is. - Igen, az az! De hogy oda jár-e...na, most megfogtál! Egyszer mentem elé. Judy Haynes-nek hívják és...fantasztikus az aurája! Az örökké vigyori Duane szemeiben felcsillant a szerelem villáma. Akármennyire is összekaptak, tudta, hogy a vágy és a kötődés újra összehozza őket. Elejtett egy kis utalást arra, hogy a barátnője is Őrző és Iris talán megérezte rajta, hogy más, mint a többiek. Elkezdett túrni a zsebében, hogy a telóból megmutassa Judy fotóját, ami természetesen háttérképként volt beállítva. Egy remek fénykép, ami a hegyekben készült, túra közben, a kipirultságában szépséges barátnőt ábrázolva. Előhúzta és Iris elé tolva meg is mutatta. - Ha rendszeres vendéged, akkor nagyon örülök, hogy megismerhetem azt, aki a remek frizurákat csinálja neki! Jól megy a bolt egyébként? Fél szeme közben már azon volt, hogy mit kell még vennie. Már bepakolta azt a cuccot is, amit kézben hozott, míg kereste a kocsiját. A polcról válogatott, nézte az árakat, a lejárati időt is, de a füle Iris-é volt. Tudott kétfelé figyelni, ahogy egy jó harcoshoz illik. Észrevette azt is, hogy a szokásosnál hangosabb szóváltás hallatszik a pénztárnál.
- Hűha, akkor valószínűleg én fogom ki mindig az ilyen napokat. – Nevetem el magam. Elképzelhető egyébként. Nagyjából mindig egyforma mennyiséget vásárolok, szóval gondolom ezért van az, hogy pont mindig az ilyen napokra esik a bevásárlás. Meg kéne variálnom kicsit. Többet vagy kevesebbet vásárolni most, és akkor kikerülök ebből az ördögi körből. – Ezek a kocsik veszélyesek. Az ember ösztönösen addig pakolja amíg tele nem lesz, pedig lehet, hogy nem is lenne annyi mindenre szüksége. Több helyet foglalnak, de olyan szempontból kényelmesebb, hogy a kocsiig ki lehet tolni, és nem kell nehezet emelni. – Suzyka kajája nem épp pehelysúlyú. Nem vagyok erőtlen virágszál, de meggyűlne vele a bajom, ha egy fordulóval akarnám a parkolóig kivinni. Néha, ha anyáékkal vásárolunk, akkor nem hozunk nagy kocsit. Elég a kicsi kosár, szegény apát meg telepakoljuk mindenféle dologgal, mint egy mozgó karácsonyfát. Szegény még egyszer se panaszkodott miatta. - Így van. Kikövetelik maguknak az ételt is, és a figyelmet is. Milyen kutyusod van? – A kutyákról bármikor, bármennyit képes vagyok beszélni. Ők igazi kis családtagok. Mindig a középpontban vannak, akármi is történjen otthon. Ha vendégem érkezik, elsőként rongyol elé. Ő az első, akit üdvözölnie kell az érkezőnek, s ha az megtörtént, akkor engedi át nekem is a lehetőséget. Ráadásul ha a vendégem szereti a kutyákat, képes pofátlanul visszaélni a helyzetével. Nonó figyelmét is igyekszik magára vonni, és úgy tud méregetni minket amikor beszélgetünk, mintha ő is részt venne a baráti csevejben, amiből tökéletesen ért mindent. - Hát igen. Nem szívesen kezdtem volna az elejéről. – Mosolyogtam. – Igen, szerintem az oszlop lehetett a ludas. – Határozottan nem merném kijelenteni, de én is ezt gyanítom. Ha nem foglalt volna le annyira az olvasgatás, akkor biztos kiszúrtam volna… szóval lényegében maga az olvasás is a ludas volt. Máskor jobban résen leszek. Nem szeretnék még egyszer így járni. Most szerencsém van, mert a pasi jó fej, de lehetne üvöltöző ripacs is. A történetet hallva kimeresztem a szemeimet. – Jó ég! Az szörnyű lehetett. Nekem ott lenne végem. A fél életem ebben van. – Kocogtatom meg a táskámat a könyökömmel. A határidőnaplóm folyton velem van. Bármikor hívhatnak ugyanis napközben, hogy időpontot kérjenek, és a határidőnaplómban vezetem, hogy ki mire jön hozzám, és mit szeretne csináltatni. Lehet, hogy készítenem kéne biztonsági másolatot, vagy duplán vezetni. Alapvetően nem vagyok egyáltalán pesszimista alkat, de az óvatosság sose árt. A táskámra mindig odafigyelek, nem szoktam őrizetlenül hagyni. – És mi történt? Visszakapta, vagy végleg eltűnt a tolvaj? – A legtöbb üzlet manapság már be van kamerázva. A bolti szarkákat általában hamar lefülelik, csak sokszor addigra már túladtak a táska tartalmán. - Ne mond el senkinek, de én is… - Simogatom meg nagy sóhajjal az említett testrészemet. Igyekszem odafigyelni magamra. Suzy edzésben tart. Hacsak nincs anyáéknál, akkor reggel és este leviszem sétálni, meg havonta egyszer elnézek edzeni is. Mondhatni mindenevő vagyok. Szeretem a jó kalóriadús kajákat. Szörnyű, hogy azok a legfinomabbak! Napközben megengedem magamnak az ilyeneket, de kora estétől szigorúan csak könnyű saláta sovány hússal. Erre nagyon odafigyelek, és sokat iszok. Ami felesleg van rajtam, az elhanyagolható. Nincs problémám a homokóra alkatommal. A lényeg, hogy egészség legyen! Feltűnt valami múló szomorúság a pasi arcán. Nem vagyok tapintatlan, nem kérdezem meg tőle, hogy mi a baj, de megjegyzem magamban ezt az ominózus pillanatot. - Judy? Tényleg??? Tényleg, hát persze! Hogy nem raktam össze!? – Csapok őszinte kacajjal a homlokomra. A képre csak egy futó pillantást vetek hevesen bólogatva. – Akkor te vagy Duane! – Csettintek az ujjaimmal. – Nahát! Sokszor szokott emlegetni. Hozzám jár, igen. – Mindig szeretettel beszél Judy a szerelméről. – Egy zenekarban játszol, igaz? – Jó kapcsolatot ápolok a visszajáró vendégeimmel. Mindenki be szokott számolni arról, mik történtek velük, mióta utoljára nálam jártak. Judy nagyon energikus, és kedves nő. - Iris Lance vagyok. Örülök, hogy megismerlek végre! – Nyújtottam vidáman a kezemet. Ha eddig feszélyeztem magam a történtek miatt, most teljesen elszállt. Az egész inkább komikus. Kicsi ez a város, az biztos! – Igen, szerencsére jól megy. – Bólogatok. Elég sokszor kell túlóráznom, mert nincs szívem senkit se visszautasítani. Még szerencse, hogy van tetőtere a fodrászatnak. Ha így folytatódik, akkor a felső szintet is ki kell alakítanom, és legalább egy segédet… de inkább fodrászt felvenni magam mellé. Én is felfigyelek a hangoskodásra. A pénztárak irányába fordulok, és a nyakamat nyújtogatva keresem a zaj forrását. – Vajon mi történhetett?
- Látod, erre még nem is gondoltam. A kocsi már maga egy marketingfogás, hogy annyit vásárolj, amennyi csak belefér. De tényleg jó, ha eleve sok minden kell és nem akarsz megszakadni. Iris most rávilágított valamire, amit Duane tényleg nem sejtett eddig. Amúgy egyetértett a nővel és kezdte egyre értelmesebbnek látni, ahogy beszélt magáról. A kutyakaja akkor éri meg, ha nagy adagokban veszik, az pedig komoly súly. Egy Őrző harcos elbírja, de hát a közérteket nem nekik tervezik. - Buster meg tud húzódni a háttérben, nem akar ő mindig sztár lenni, de a kaja, a kaja az szent! Kis basset hound. Nem az enyém amúgy, csak mostanában nálam van. A kubai vigyorogva mesélt az ebről, aki megrágja a cipőit, a radiátorra támaszkodva rángatja a függönyt és hasonló csínyeket követ el. Csak úgy. Gazdája, Lou hiányát nehezen viseli és muszáj volt befogadni, mert a napi 2-3 látogatás már nem volt elég. Egy ideje már nála lakik a jószág és Judy is nagyon bírja, hisz ő szereti az állatokat és tiszteli is őket nagyon mélyen. - A gazdáját kezelik és a kis csibész, hogy is mondjam...kiválasztott engem magának - mesélte Duane nagy nevetéssel, míg pakolászott. Tényleg így történt. Más is próbálta elvinni, de Lou többi haverjánál nem bírtak vele. A kubainál viszont különlegesen viselkedett, hallgatott rá, nem szedte szét a házat, miután Duane párszor rászólt. Persze próbálkozik, de a katasztrófa nem fenyeget. Máshol elleben durva károkat okozott és mindenkinek jobb úgy, hogy az Alvarez-házban lakik. - Gondolom, vigyázol is rá. Sokan elhibázzák ott, hogy "velük nem történhet meg". Ez a hölgy is elment zacskóért, szedett pár almát és közben megléptek a tatyójával. A kubai a jelenséget a másik oldalról is ismerte. Havanna utcáin a kölykök pont az ilyen hozzáállásúakat keresték. Embereket, akiket könnyű kirabolni, lakásokat, amiket nem őriznek rendesen, megfújható kocsikat, bringákat, piaci, bolti árukat. Egy ideig elfogadhatónak tartotta azt az életformát, de nem szerette és végül ott is hagyta. Egykori tolvajként pedig tudja, mire kell vigyázni, hogy ne legyen belőle áldozat és másokkal is szívesen megosztja a tanácsokat. - Nem tudom, mi lett a történet vége. Akkoriban még a feljelentésnél tartottak, aztán elköltöztek, rég beszéltünk. Egyébként tényleg az a gáz ebben, hogy ami csak neked értékes, neki nem, azt is elviszi. Igazolvány, fénykép a gyerekről, stb. Duane kezdte érezni, hogy merülnek a bánatos témákban és gyorsan visszaváltott. Szerencsére a nővel lehetett is vidámkodni. - És a tiéden se látszik - mondta Duane és viccesen megbökdöste Iris pociját a kifeszített mutatóujjával. Laza volt és közvetlen, nem átallott fizikai kontaktusba kerülni. Semmi rosszat nem kellett sejteni emögött és ha mégis zavaró, majd szól a hölgyemény. Duane ilyen volt, ölelgetős, vállon veregetős típus. Igazi kubai. - Duane Alvarez, én is örülök! Erősen, de nem csontokat ropogtatva fogadta a kézfogást. Erő és határozott magabiztosság áradt ebből a gesztusból. - És Judy jókat mond rólam? - kérdezte kuncogva. Tudta, hogy ha nem, akkor se fogja ezt megtudni a fodrásztól. A nők összetartóak tudnak lenni és Iris-t abszolút ilyennek látta. Először beszéltek, de úgy érezte, Judy-val megvan az összhang köztük és nem hiába jár ugyanoda. Társasági élmény is a hajvágás, nem csak szolgáltatás, legalábbis a barátnőjének biztos. Arról pedig hallgatott, hogy most épp hogy vannak egymással. Nem akarta világgá kürtölni. - Jaja, latin zenét játszunk. Főleg salsa-t, de kicsit újítottunk nemrég a repertoáron. Ütőhangszeres vagyok. Ezt például felismered? A kubai elkezdte ütni a jellegzetes bevezető ritmust és a lálálá részt hozzáénekelte. A hangja nem volt kiemelkedő, csak átlagos, a ritmust viszont profin hozta a bevásárlókocsi műanyag részét csapkodva a tenyereivel. Nem zavartatta magát, hogy ez egy nyilvános hely. Pár leütés belefér, az még nem deviancia. Közben az átrakodással végeztek és mindenki mehetett volna a dolgára. Ha már így összeismerkedtek, Duane nem akarta csak úgy itt hagyni a lányt. Érdekelte amúgy is. - Ja, látom már. Gyere, innen megnézheted! Intett Iris-nak, hogy hagyja ott az oszlopot, ami ma már elég bajt kavart. Ha egy kicsit arrébb állt, láthatta, hogy a pénztárossal egy igen alacsony nő veszekszik és az egyik keze maszatos, a másikban pedig egy felbontott doboz franciasaláta van. - Eküszöm, hogy kifizetem! Hát azért állok sorba itt, nem segélyért jöttem! A legszebb az volt a dologban, hogy még a szája is foltos volt. Az étkezési kultúráról nem sokat hallhatott a nő. A pénztáros válaszát nem lehetett hallani. A feje vörös volt. Még ő szégyellte el magát és próbálta halkan csitítani a számonkérés miatt mérgelődő nőt. Beáll az áruval és már a sorban enni kezdi, ráadásul kézzel, szájtörlés nélkül. Ilyet se sűrűn látni Fairbanks-ben. - Mint az éttermekben, mikor kérdezik, hogy itt fogyasztod vagy elvitelre kéred. Ő összevonta a kettőt - mondta Duane és jót nevetett. A háttérben még fejhangon kiabált a vevő és a pénztáros hölgy. Nem úgy nézett ki, hogy lesz ebből szóváltásnál nagyobb gáz, úgyhogy a kubai figyelme megint Iris-é volt. - Látod, ha nem ma jöttél volna, nem látsz ilyen műsort. Na, megérte? Megint nevetett egyet, szokás szerint jókedélyű volt, de most különösen.
- Az tudom melyik fajta! Nagyon édesek, nekik is lóg a fülük, mint a spánieleknek! - Bólogatok hevesen széles mosollyal az arcomon. Ha gyerekek vagy kutyák kerülnek szóba, önkéntelenül is széles mosoly szalad a számra, hiszen mindkettőtől rengeteg boldogságot és szeretetet kaphatunk. - Ó igen! Ez így szokott kezdődni. Ha ő nem is marad nálad végleg, fogadni mernék rá, hogy annyira hiányozni fog, hogy be fogsz szerezni egy saját kis tüneményt. - Könnyű elcsábulni, és kutyás gazdivá válni. Én már csak tudom. El se tudnám képzelni már úgy az életem, hogy nincs mellettem Suzy. Persze tudom, hogy örökké nem lesz mellettem, hiszen sajnos az ő élete jóval rövidebb, mint egy átlag emberé, de mindent megteszek azért, hogy kiegyensúlyozott és boldog legyen mellettem. - Természetesen. Kiskoromtól belém nevelték. - Mosolygok Duane-ra. Szerintem nagyon fontos, hogy valaki mit hoz otthonról. Ha a szülők odafigyelnek arra, hogy mindenre felkészítsék a gyermeküket, és a rossz dolgoktól se akarják minden áron megóvni, akkor nem lehet baj. - Néha hallani, hogy a tolvaj az igazolványokat és a képeket egy borítékban eljuttatja a kiraboltnak, de ez azért nem olyan gyakori. Sokszor nem is a készpénz miatt lopnak, hanem a kártyák miatt. Elég súlyos személyazonosság lopások vannak a mai világban, amikor visszaélnek az adatokkal, vagy meghamisítják azokat. A legjobb alapanyag az, ami részben valódi. A CNN-en láttam pont egy ilyen esetet néhány hete. - Kalandozok el egy kicsit. Reflexből kapok a hasamhoz, amit be is húzok, és felnevetek. - Ez az én nagy szerencsém! - Jó, persze csak részben szerencse, mert azért odafigyelek a mozgásra. Ha csak a feneket mereszteném otthon, amikor épp nem dolgozok, akkor már biztosan akkora lennék, hogy a lakásajtómon se férnék be. Mindennek ára van. Teletömöm minden jóval a pocakomat, de le is dolgozom. Nem mondom, hogy néha nem lustálkodnék szívesebben, de erőt veszek magamon, és utólag sose bánom meg, mert a sport jó dolog. - Csak jókat! - Felelem. Ha nem így lenne, természetesen akkor se árulnám be Judy-t. Női lojalitás is van a világon, ráadásul nem árulnám el a vendégeim bizalmát. Nekem ez nagyon fontos! Még szép, hogy felismerem a dallamot! Szeretem Shakira dalait, a drága bátyám miatt meg ha akarom, ha nem... anyáéknál mindig belefutok a focimeccsekbe, hiszen a TV előtt terpeszkedve nézi néhány tálca sör kíséretében. "La la la la la La la la la la La la la la la I dare you!" A zenei aláfestés mellé eresztem ki visszafogottan a hangomat. Néha megesik, hogy engedem magam rávenni a karaoke-ra. Mondták már, hogy egész jó hangom van, de engem sose foglalkoztatott túlzottan. A művészi hajlamaimat kiélem mások hajkoronáin. - Shakirát ki ne ismerné? - Kérdezem, miközben igyekszem nem tudomást venni azokról a pillantásokról, amik minket fürkésznek. Duane után lépek, hogy megnézzem a jelenetet. Félrebiccentem a fejemet, és elgondolkodva mérem végig a nőt, majd egy félmosoly kúszik az arcomra azzal egy időben, hogy Duane vicceskedve elneveti magát. - Ide a rozsdás bökőt, hogy babát vár. Talán még ő se tud róla. - Érintem meg ujjhegyeimmel az államat. - Jó a terhes szenzorom. - Fordulok nevetve Duane felé. - Valahogy mindig kiszúrom, ha valaki terhes. Egyébként a sógornőm is ugyanezt csinálta. Én már akkor mondtam neki, hogy szerintem terhes, de nem vett komolyan. Két hónappal később kiderült, hogy igazam volt. Akkor már három hónapos terhes volt. - Talán mi nők könnyebben ráhangolódunk egymásra, vagy észreveszünk olyat is, ami másnak nem szúr szemet. Nem tudom igazából mivel magyarázni ezt, de szinte mindig igazam van.
Duane már kezdte érteni, miért törzsvendég a barátnője ennél a fodrásznőnél. Az állatok szeretete csak úgy sütött belőle és Judy ezt mindig megérzi. Iris egyébként is tök pozitív nő volt, de most ért fel a csúcsra. A kubai is vigyorgott és nagyokat bólogatva tette tovább a dolgát. - Igen, pontosan! A legjobb, amikor szalad egy madár után és jobbra-balra leng a két füle, mint a szatyor. Buster egy nagy franc, mindig kitalál valamit, hogy ne lehessen megunni. Nem isb írja mindenki idegekkel, meg ő se mindenkit. - Erre én is gondoltam. Főleg, hogy Judy mennyire imádja, nálam is jobban. A kubai egy pillanatra elgondolkodott. Egy közös háziállat már majdnem olyan, mint a házasság. Együtt vállalnak felelősséget valakiért. Mert ők tényleg így csinálnák, nem csak egy bútordarabnak tekintenék a kutyát, mint egyes gazdik, akiktől aztán fel is fordulhat. - Akkor remek szülők nevelték! - mosolygott vissza a kubai. - Igen, vagy csak leteszik egy kuka tetejére és hagyják, hogy a hajléktalanok vigyék vissza. Ez olyan szempontból jobb, hogy akkor a szegény csövik kapnak valami kis jutalmat cserébe. Duane látott ilyet Havanna utcáin is. Ők kicsiben játszottak, nem loptak igazolványokat, de ha táskát csórtak el és benne volt, akkor így csinálták. Hadd csurranjon valami az utca idősebb népének is. - Képzelje, múltkor hogy jártunk. Elmesélem, mert így már elég vicces, bár akkor inkább zavaró volt. Becsöngetett hozzám egy néni, úgy nézett ki, mint az angol királynő. De komolyan, még a kis kalapja is! Hozott egy újságot, hogy prosztatabajra keresek masszőrt, látta a hirdetést. Tényleg benne volt és azóta se tudom, mi állt emögött. Az eredeti lapszámban nem volt ilyen hirdetés, megnéztük. Most mondja meg, ennek például mi értelme volt? Talán örök rejtély marad, hogy aznap mi történt, ki verte át Duane-t egy idős hölgy segítségével és miért. - A legszebb, hogy van egy ismerősöm, aki épp keresett ilyen szakembert, felhívta a hölgyet, meg személyesen is elmentünk és sehol senki. viszont anyagi kár nem ért, meg semmi hasonló, ezért nem értem. Vannak fura dolgok a világban. Még az emberek között is, abban a világban pedig, ahová Judy-n keresztül becsöppent, csak fura dolgok vannak. A bökdösés jól sült el, Iris értette a viccet. Szerencse vagy munka, mindegy volt, jól nézett ki. Duane nagyot nevetett az udvarias válaszon. Másra nem is számított. Azt viszont nem várta, hogy a nő beszáll a dalba. Egy pillanatra meglepődött, de végül vele énekelte az utolsó pár sort. - Háhá, egész jó hangja van! Ő is körülnézett, mert páran nem értették, miért van előadás a közértben. Néhány mosoly, néhány olyan tekintet, ami azt tükrözte, hogy "Ezek hülyék". Egy idős úr csak megállt a botjával és vigyorogva nézte őket még akkor is, mikor már befejezték. Lefagyott a műsortól. - A vásárló vagy az eladónő? - kérdezte Duane és megint röhögnie kellett. Érezte azt a pluszt Iris-ban, ami kell például az Őrzővé avatáshoz is, a mágiaérzékenységet. Azt nem tudta, sima emberi, női ráérzéssel ki lehet-e szúrni ezt vagy fejlettebb érzék kell hozzá. Mindenesetre nagyon meglepődött. - Ja, ő is kézzel-lábbal evett? Hát azért ez elég érdekes, nem hallottam még olyanról, aki ultrahang meg teszt nélkül megmondta másokról, hogy gyereket várnak. Nem is akarta komolyan venni, amíg a pénztár felől újra hallatszott a kiabálás: - Há' most mé' csinálja ezt velem? Otthon enni sincs időm, a 4 gyerek a nyakamon lóg, most is a férjem van velük, de... Látja, már hív is, hogy mikor jövök! A nő a kezével mutatta a telefont, amit gond nélkül megfogott salátás ujjaival. Ott villogott, hogy hívják. - Szia! Megyek már, csak itt szívóznak velem a közértben. Na, szia! Letette és visszafordult az eladónőhöz az eddigi, kőegyszerűségű stílusában. - Na, jóasszony, mondom én, hogy kifizetem. Hát ne csinálja már ezt, családom van, 4 gyerek a nyakamon lóg, már jön az 5., hadd egyek má'! A kubai inkább visszabújt az oszlop takarásába, hogy ne legyen kínos az eladónak a helyzet. Nem bírt magával, vörösödött a feje a röhögéstől. Amellett pedig be kellett látnia, hogy Iris-nak igaza volt. A combját csapkodta és úgy szólt vissza. - Ördöge van, nem tudom, hogy csinálja. Amúgy ha minden megvan, beállunk a sorba? Közelebbről nézhetjük a műsort. Duane-nek még pár dolgot kellett összeszednie, azokat hamar le tudta kapni a polcról. Ha Iris is végzett, akkor tolta mellette a kocsit és vigyortól vörös fejjel besorolt a kígyózó sor végére. 2 pénztárban szorgoskodtak az eladók. Gondolkodott erről a fura képességről. Judy-val meg kell beszélni, mert ha ez nem szimpla női megérzés, akkor lehet, hogy egy Őrzőjelöltet sodort eléjük az ősök keze, ami terelgeti a sorsokat.
- Igen, nagyon imádom őket! – Soha semmi okom nem volt rá, hogy akárcsak egy rossz szót is szóljak rájuk. Nem mindenki olyan szerencsés mint én, ezt nagyon jól tudom, és talán emiatt még jobban megbecsülöm azt, hogy nekem megadott a boldog és nyugodt gyerekkor, a családi szeretet. Pedig két báty mellett nem is olyan egyszerű ám felcseperedni! A történetet hallgatva hitetlenkedve vonom fel a szemöldökömet. – Mint az angol királynő? – Kérdezek vissza, hogy biztos jól hallottam-e. Alaszkán kívül én még csak Kanadában jártam, de az angol királynőt szerintem a világ majdnem minden pontján ismerik. Előttem is egy idős, apró néni jelenik meg csinos kalapban, és konzervatív kosztümben. - Prosztata masszőr? – A szám elé kapom a kezemet, hogy csillapítsam a nevetésem erejét. Még a végén kitiltanak a boltból, pedig tényleg elég ritkán járok ide vásárolni. - Hát ez nagyon furcsa történet, az már egyszer biztos. – Nyugtázom levakarhatatlan vigyorral a képemen. Ilyen mókás szituációba én még nem kerültem, pedig a fodrászatban elég sok ember megfordul. Hallok néha ezt-azt, meglepő dolgokat, de ez az összest überelte. - Hm. Nem lehet, hogy az egyik barátod tréfált meg? A tv-ben szoktak lenni néha ilyen átverős műsorok, amikor az emberek megtréfálják egymást. Nekem ilyenben még nem volt részem, de ha nem károsítottak meg, akkor esetleg erre tudnék gondolni. – Töprengek. - És komolyan olyan volt, mint a királynő? Csak az öltözéke miatt mondod, vagy hasonlított is rá? Ha ez tréfa volt, akkor nagyon pihent barátaid vannak. Nekem sose jutna ilyen az eszembe! Van két bátyám, mi gyerekkorunkban április elsején összefogkrémeztük egymást, meg kétoldalú ragasztószalaggal leragasztottuk a számítógépes egeret az asztalhoz, szóval apróbb csínyek nálunk is voltak… de azért ez elég komoly szervezést igényelhetett, bárki is állt mögötte! – Fogalmam sincs, hogy reagálnék ilyen szituációban. - Köszönöm. Ez hízelgő bók egy zenésztől! – Nevetek kissé zavartan. - A vásárló. – Suttogom a fejemet csóválva, de azért a nevetés ott bujkál az én ajkaimon is. - Igen! Nem bírta kivárni, amíg hazaértek a bevásárlásból. Volt, hogy már a boltban felnyitotta az ételt, mondván olyan éhes, hogyha rögtön nem ehet, akkor össze fog esni. Elég stresszes volt a munkája, szóval ő stressz evésre fogta, de én valahogy éreztem, hogy terhes. Ne kérdezd! Nem tudom hogyan. Talán azért, mert emberekkel dolgozok, és könnyebben kiszúrom a változásokat. – Vonom meg a vállamat. A műsor tovább folytatódott. Fél füllel hallgatóztam, aztán a mosolyom egyre szélesebbé vált. A kezeimet széttárva nevettem el magam. – Lottóznom kéne! - Igen, már csak egy csomag rágó kell, de az úgyis a pénztárnál van. – Azért még egyszer végigpillantok a kosaram tartalmán, hogy tényleg minden megvan-e, és nem maradt ki semmi, mert nem szeretnék még egy kört futni. – Mehetünk.
Duane is boldog gyerekkorként gondol vissza az első évekre, de nem a nyugalom boldogsága volt az. Mindig történt valami, harc a politikával, néha az utcakölykökkel, aztán tizenévesen jött a krach. Onnantól már csak harc volt és nem boldogság. Acélozódás, amihez persze kellett a jó alap és ezt megkapta a szüleitől. Akik ezen a nyáron szabadok lesznek... - Pontosan úgy! Ruhát még lehet venni, de arcra is szakasztott olyan volt. A kubai is nevetett egyet, morgósan, békésen. Már túl volt a felháborodáson, hogy átverték. Viccnek tekintette, főleg, hogy másnak nem is lehetett. Egy jó sztori lett belőle, amit már Joao is mesél, mert ő hívta fel a nénit és persze, hogy kíváncsi volt mindenre. Énekeltek, doboltak, hangoskodva nevettek, igazi latinos vásárlók voltak ők ketten. Duane tudta, hogy Judy-ra is jó hatással van a fodrásznő. Érezte. - Ugye? El se hinném, ha nekem mesélnék. A kandikamera volt a legésszerűbb ötlet, meg pár nagyokat röhögő haver, de valami mégse klappolt. - Azoknak a végén mindig előjön az ugrató és nagyokat röhögnek egymás vállára borulva. Én meg azóta se tudom, ki volt, szóval fene tudja. Lehet, hogy egy titkos kormánykísérlet volt - mondta Duane próbálva ijesztőre venni a figurát rejtélyes kézmozdulatokkal és meregetett szemekkel. Aztán persze megint elnevette magát. Sokan szeretnek mindenben összeesküvést látni és ezzel előállni általában jó poén. Iris mellett remekül érezte magát, a nő is vidám típus volt, szeretett nevetni. Ez Duane-nek is nagyon fontos volt. - Igen, ezen sokszor gondolkodom. Óriási szervezés kellett. Legyártatnia egy hasonló újságot, keresni egy pótkirálynőt, mindent kigondolni. Akár színésznő is lehetett, olyan jól alakított. Ha egyszer megtudom, ki volt, én is kifőzök valami hasonló hülyeséget. Duane vigyorogva gondolt arra, hogy igen, ezt nagyon szívesen megtenné. Csak baráti ugratásként, semmi alázás, de rendesen megviccelné a fazont. Továbbra is jókat derültek a pénztári balhén. Első találkozás, de mintha ezer éve ismerték volna egymást. Két egészséges lélek. - Hm, nagyon érdekes, ilyet még nem hallottam! Van más is, amit megérzel? A kubai 2 vigyor között gondolkodott azon, hogy ez hogy is működik. Honnan származik a mágia? Iris-ban is érezte valamennyire és lehet, hogy ez egy ilyen kapocs. Megérzi a plusz életet odabent. Egészséges lélek jó szívvel és ha ilyen ereje is van, akár még értékes Őrző is válhat belőle. - Akkor gyerünk! - mondta és szépen eltolta a kocsit Iris társaságában. Mire odaértek, már a negyvenes, pocakos biztonsági őr is a pénztárnál állt. Csípőre tett kézzel nézte az apró asszonyságot, aki csak csettegett a nyelvével, hogy nem hagyják békén. Mikor sorra került, már szóra sem méltatta az eladót, hanem csak fizetett. Duane feszítette az arcát, hogy ne nevesse ki a salátás bankjegyet 2 ujjal óvatosan forgató pénztárosnőt. Még 2 ember állt előttük, de csak kisebb adag áruval. Az egyiknél tej volt, a másiknál pár csomagolt zöldség és kefír, meg egy nagy bagett. Mikor az anyuka kilépett az ajtón, az eladó a plafonra nézett és egy sóhajjal adta ki magából a feszkót. A vásárlók elmosolyodtak és innentől egész hamar ment minden. Duane előre engedte Iris-t, udvarias volt, mint általában.
- Nahát. - Ez tényleg meglepő, bááár. - Hallottam arról, hogy állítólag mindannyiunknak van egy hasonmása a világban. Egyszer valamilyen blogon láttam is képeket, ahol két külön ember szerepelt, a világ különböző részein laknak, és valóban megdöbbentő a hasonlóság közöttük, pedig tudomásuk szerint nem állnak rokonságban egymással. Egyébként szerintem a kisbabák többsége elég egyforma, nehéz közöttük különbséget tenni. A szüleik felismerik őket, és meg tudják különböztetni a többi gyerektől, de akik nincsenek velük folyamatosan, azok könnyen összekeverhetik. Szerintem az idős emberek is egy bizonyos kor után egyformává válnak. Megőszülnek, a többség összemegy. A frizurájukat is hasonlóan hordják. Szóval nekem is olykor deja vu érzésem van, ha meglátok egy idős embert, hogy mintha már láttam volna valahol. Az is lehet, hogy tényleg láttam, de az is lehet, hogy csak egy nagyon hasonlót hozzá. A királynő egy olyan személy, akit szerintem nem sokan láthattak közvetlen közelről. A televízió elé általában nagyon rendezett, jellegzetes külsővel állítják. Egy jó fodrász, egy jó sminkes szerintem ügyesen varázsol dublőrt neki. Például... gondolj bele, hogy néha veszélyes helyeken is megjelenik. Mi a garancia arra, hogy tényleg ő van ott személyesen, és nem egy dublőr, aki őt játssza el? - Hangosan gondolkodok, be se áll a szám. Néha elragadtatom magam, ha érdekes társalgási témát sikerül elcsípnem. A fodrászatban általában inkább hallgatom a vendégeimet, néha kérdezek is, de többségében ők szoktak beszélni. Jó hallgatóközönség vagyok, de beszélni is ugyanúgy szeretek. - Igen, azokat általában a világ végén szokták bevetni, hogyha rosszul sülne el, akkor eltakaríthassák a nyomokat, és nem tudódik ki soha. - Vigyorgok. Én nagy X-akták rajongó voltam a sorozat fénykorában. Nincs olyan rész, amit legalább kétszer ne láttam volna. Az UFÓkban nem hiszek, már azokban, amikben az emberek többsége. Ha mi itt vagyunk, akkor könnyen lehet, hogy más bolygón is van élet, de az nem feltétlenül olyan, mint a miénk. Talán emberi érzékek számára fel se fogható. Lehet, hogy egy teljesen más dimenzió síkon mozognak. Na jó, tényleg sok volt az X-akták! - Nem tudom, nem tudok róla. Eddig nem vettem észre magamon. Nem vagyok médium, meg semmi ilyesmi, mielőtt arra gondolnál. Szerintem már ennyi miatt is megégettek volna a középkorban, mert rám fogták volna, hogy boszorkány vagyok. Pedig nem is szoktam seprűn közlekedni. - Nevetek. Beálltunk a sorba, megköszöntem Duane-nak, hogy maga elé engedett, és elkezdtem felpakolni a futószalagra, amikor már volt rajta hely. Nem fizettem keveset, de hát nem is vásároltam keveset. A blokkot beledobtam a kosaramba a kifizetett áruk tetejére. Nem szoktam a pénztárnál fenntartani másokat azzal, hogy ott kezdek táskába pakolászni. A kocsim csomagtartójában egyébként is vannak kosarak. Abba szoktam átpakolni, és amikor hazaérek, abban szoktam felvinni a lakásomba is mindent. - Örülök a spontán ismeretségünknek Duane. Mond meg kérlek Judy-nak, hogy üdvözlöm! - Odakint elválnak útjaink, amikor én beülök a volán mögé, és elindítom a kocsit. Utoljára még odaintek a víg kedélyű férfinek, és hazafelé veszem az irányt.
- Ez érdekes, de el tudom hinni! A genetika sok fura dolgot produkál. Duane nem volt annyira begyöpösödött, hogy ellenkezzen. A néni is hasonlított a királynőre, meg amúgy is, mindenkinek van olyan ismerőse, aki valakinek a kiköpött mása. - Igen, azt mondják, minden gyerek olyan, mint Churchill, de a szülőknek persze egész más! - mondta nevetve, amit ő is a szülőktől hallott. A kis vasgyúrók tényleg szoktak hasonlítani és a vonásokban rejlő apróságokat csak a legfigyelmesebbek veszik észre vagy azok, akiknek különösen fontos a gyerek. - Ezt még nem vettem észre. Az idősek azért sokban különböznek. De ha megtudom, hogy nálad készült a frizurája, mindent tudtál és nem mondtad el, akkor én is készülök hasonló meglepetéssel - bökdöste meg Iris oldalát viccesen. Nem hitte, hogy így lenne. A nő biztos elárulta volna utólag. Nagyon megkedvelte ezt a kis fodrászlányt és Judy-val is öröm lesz megosztani, hogy mi történt a boltban. Ha lesz rá alkalom. - Bizonyos szempontból Alaszka a világ vége - kontrázott rá. Jól elviccelődtek itt. A kubai is sok mindenhez hozzá tudott szólni, ha nem kellett olyan nagyon komolynak lenni, akkor főleg. Mindene volt a nevetés és ezt szerette elhozni a környezetébe is. A savanyú szőlők megőrültek tőle, de amúgy kedvelni szokták, mert vicces és jó kedélyű, az pedig ragadós. - Értem, de ez nagyon érdekes. Majd ha véletlenül meglátlak seprűt rázni, megkérdezem, hogy "Nem indul?" - sütötte el az ezeréves viccet egy újabb nevetéssel. Judy-val majd fognak erről beszélni. Lehet, hogy semmi extrém dolgot nem jelent, de az is lehet, hogy igen. A kubainál is megvolt minden, amit eredetileg venni akart. Nagyvonalúan engedte előre Iris-t, de pakolni már nem furakodott oda. Nem akart mindent rögtön a kezébe venni és elsöpörni a szabadságot. Az neki nagyon fontos volt. Mikor ő került sorra, gyorsan kipakolt, kártyával szerencsére hamar lehetett fizetni és aztán már csak el kellett tolni a kocsijához a cuccokat. Fülig érő mosollyal integetett Iris-nak, miközben a furgon felé tolta a bevásárlókocsit. - Én is, nagyon! Mindenképp szólok neki és ha legközelebb érte megyek hozzád, benézek. Szép napot! A furgon anyósülésénél nyitotta ki a kocsit és oda rakodott be mindent. Szatyorban elfértek a cuccok, elhelyezte őket úgy, hogy ne boruljanak le. Vidáman vezetett hazafelé, mert ma is megismert valakit és örömteli találkozás volt. Aztán meg azon kezdett vigyorogni, mennyire fog örülni Buster a kis finomságoknak. Ezeket a jutalomfalatokat imádja.
Gyűlöltem bevásárolni. Bármennyire is igyekeztem, mindig akadt valami szarság, ami feltartott, ráadásul szinte akárhányszor jövök, mindig átrendezik ezt a helyet, így sokkal több időt vesz igénybe, amíg egyáltalán megtalálom azokat a cuccokat, amik kellenek. Már nem tudom, hány éve én vásárolok magamnak, de ezt soha nem fogom megszokni. Véleményem szerint igencsak nyomorék képet festek a bevásárlókocsival a kezemben, mint valami elfuserált buzi, vagy éppenséggel valami papucsférj, ha az asszony őt küldi bevásárolni. Értelemszerűen egyik sem voltam, így talán érthető, miért is frusztrált annyira a dolog. De sajnos a hűtőm nem töltődik meg magától, ahogyan eddig sohasem tette, úgyhogy valakinek meg kell töltenie a masina bendőjét, hogy aztán a sajátommal is hasonlóan tehessek. Szóval nagy nyugiban tologattam a kis kocsimat, volt már benne sör, whisky, chips, üdítő, almalé, szinte egy egész kartonnyi mindegyikből. Ha egyszer eljövök vásárolni, akkor azt úgy teszem, hogy jó ideig ne is kelljen többet. Kerül felvágott, vaj is a kocsiba, fagyasztott pizza, meg mindenféle mirelit kaja, zacskós leves, kaja alappor, húsfélét is veszek akkor már, tojást, mert igenis szoktam főzni, lehet nem a legjobb a koszt, de nekem megfelel. Egészen szép az árumennyiség a kocsimban, amikor még a középső soron rodeózok egyet, hátha valami eszembe jut még. Előttem egy hölgy tolja a kocsiját, kellőképpen gyorsan halad, hogy ne foglalkozzak vele, a pajzsom ilyen helyeken meg teljesen fel van húzva, nem érdekel senki és semmi. Oldalra pillantok, mert mintha egy ismerős arcot látnék elsuhanni magam mellett, de ennek pedig az a következménye, hogy beletolom a kocsimat az előttem éppen megtorpanó hölgyemény hátsójába. Egyből visszahúzom, természetesen, de nincs túl jó kedvem, hogy nekiálljak jópofizni. - Elnézést hölgyem, nem volt szándékos, de figyelhetne jobban, hogy ne hirtelenjében álljon meg az út kellős közepén - merthogy az előbb még normális tempóban haladt és alig egy-két másodpercre tekintettem másfelé és máris letapiztam a fenekét. Fenébe a kocsival, ha még legalább a kezem csapódott volna neki... Több időt nem akartam a szituációra pazarolni, úgyhogy hacsak nem tartóztattak, úgy szépen kikerültem Miss.FormásHátsót és igyekeztem minél előbb elhúzni erről a helyről.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Legtöbb ember utál, szinte már gyűlöl bevásárolni, de én nem ilyen voltam. Tudtam és szerettem is főzni. Na, meg a kisbetegeimnek mindig szerettem cukorkát, nyalókát venni. Ohh, igen velük mindig képes voltam kedves lenni. Ha már mással néha úgy viselkedtem, mint egy kis dög, vagyis egy számító nő. Kisebb dúdolgatás közepette fedeztem fel a boltot, mert itt még nem jártam. Eddig általában kisebb közérteket látogattam meg, de mindenek egyszer eljön az ideje. Rengeteg édesség és csokoládé is fellelhető volt a kosaramban, hiszen gondolnom kell a „nagygyerekre” is, ha esetleg jön vizitre és újra csokit szeretne magának. S erre a gondolatra még egy kisebb mosoly is megjelent az arcomon, mert emlékszem arra, hogy múltkor mennyire „rajongott” a csokoládéért. Majd pedig jöhettek a zöldségek, hús, tészta, esetleg egy kis levesnek való, mert szerettem főzni. Még akkor is, ha nem volt kire. Nekem is ennem kell és inkább eszek saját készítésű kajákat, mint rengeteg mű vackot. Aki azt veszi meg, az vagy nem tud főzni, vagy nincs ideje, vagy egyszerűen csak lusta. De a tapasztalom alapján az első vagy az utolsó igaz rájuk. A lehető legjobb „útvonalat” választom és a középső soron haladok és ha kell valami, akkor vagy befordulok a kocsival abba a sorba, vagy egyszerűen csak berohanok úgy, ahogyan néha a gyerekek szoktak rohanni az édességpulthoz. Figyeltem a többieket, hogy mégis mit éri meg itt megvenni, mert az emberek vásárlási szokása azért sok mindenről árulkodik. Például arról, hogy melyik termék jó, melyik annyira nem. De ez meg mondjuk ízlésfüggő. Természetesen most is elrejtettem az igazi ki létemet. Nem régóta voltam még csak a városban, így nem tettem szert túl sok barátra. Egyre biztosan nem. Szerintem azok után a fiatal farkaska kerülni fog engem, de azért elég vicces volt az erdőben történtek. Végül hirtelen megállok, mert egy kisgyerek ront ki az egyik sorból, hogy a szüleihez rohanjon, s szerencsére sikerül nem elütnöm őt, de ugyanaz ez nem mondható el rólam. Valaki szerencsésen a fenekemnek megy és egy kisebb morgás keretében talán tovább is haladnék, de aztán meghallom a szavait. Próbálok háromig elszámolni, de nem igazán megy és szikrákat szóró pillantással fordulok meg. Talán ha nem a nők fenekét vizslatná majdnem kieső szemekkel, akkor lehet képes lenne az utat figyelni és nem menne másnak neki. – szólalok meg negédes hangom. A barátságos Maeve azt hiszem ennyi volt, de még ekkora tuskót, hogy másra keni a dolgot, amikor az ő hibája. Lassan végig mérem a férfit és hirtelen az arca ismerős kezd lenni. De ekkor még fogalmam nem volt arról, hogy honnét. 80 év hosszú idő és egy bizalmatlan nőstény nem arról híres, hogy ennyi idő alatt párkapcsolatai lettek volna. Sokkal inkább másabb dolgai... De az se kizárt, hogy szemüveget kellene csináltatni és akkor a fene nagy orrán túl is remekül látna. – szólaltam meg egy grimasz keretében és a férfit, vagyis fiút figyeltem. Látszatra nem sokkal idősebb lehet nálam.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen bájos kis választ kapok majd, de nem is a szavai, sokkal inkább maga az arca volt, ami felkeltette az érdeklődésemet. Vagyis inkább előpiszkálta az emlékeimet, merthogy találkoztunk mi már és én nagyon is jól emlékszem a kis nősténykére! Ami minden bizonnyal róla nem mondható el, merthogy a felismerés leghalványabb jeleit sem voltam képes felismerni rajta. Bennem mély nyomot hagyott, hogy olyan csúnyán kikosarazott, dühös voltam rá, mert nem sikerült becserkésznem és pontosan annyira tiszteltem is, amiért képes volt nemet mondani az ellenállhatatlan csáberőmnek. - Nehogy azt higgye, hogy a magácskához hasonlóaknak olyan formás feneke lenne, hogy érdemes lenne rá egyetlen futó pillantásnál többet pazarolni - válaszoltam csuklóból, ha már eldobtuk a kedvességet, akkor dobjuk ténylegesen is. Én bocsánatot kértem és közöltem vele, hogy nem volt szándékos, ám nem kentem rá, csupán közöltem vele, hogy figyelhetne jobban. Ne engem hibáztasson, nem csak én vagyok a ludas a történetben! - Ne aggódjon, kedves, azon így is remekül túllátok - kacsintottam egyet, a grimaszolását látva pedig szélesebbre húzódott a mosoly a képemen. Roppant mód jól szórakoztam, szinte epekedve vágytam rá, hogy miket fog még a fejemhez hajigálni, számomra teljes mértékben érdekes volt a szituáció. Alapjáraton is így válaszoltam volna egy felvágott nyelvű, csinos nősténynek, hát még Pöttöm Pannának, akit ráadásul ismerek is! Mondhatnám, hogy valami kicsinyes bosszú, ám közel sem volt az, bár az egómat bántotta kissé, hogy még csak fel sem ismert. Biztos a több napos borosta teszi! Merthogy egy ideje már nem kifejezetten borotválkoztam, bár azért az őslakos bozontjától még elég messze álltam. - Hm, magácskának pedig kellene egy kis erős paprika, nem eléggé csípős a nyelve - kontráztam még rá, aztán egy sokkal jobb dolog jutott eszembe. - Vagy esetleg egy Pöttöm Panna mesekönyv? Az kifejezetten magácskának való volna - rándult meg szám széle, ám a kocsimmal nem mozdultam, így hacsak ő nem lépett el előlem, akkor egy kocsinyi távolság még mindig volt közöttünk. A toló karra fektettem egyik alkaromat, a másikkal pedig megtámaszkodtam a rúdon, hogy tenyerembe helyezve az állam szemléljem a nőstényt. Vajon ennyiből leesik neki, honnan ismerjük egymást? Továbbra is rettentő módon mulattatott a szituáció, elég volt ránézni a képemre, hogy Maeve számára is egyértelmű legyen.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Kezdem úgy érezni, hogy valami rossz cselszövés részese vagyok, amit az égiek intéztek el nekem, hiszen minden hétre valami kijutott, aminek köszönhetően csöppet se volt unalmas az életem. Figyeltem a férfit és egy pillanatra a szemein állapodott meg a tekintetem, majd tovább fürkésztem arcának a barázdáit, mert minél tovább láttam, annál ismerősebb volt, de jó pár perc kellett ahhoz, hogy leessen hol találkoztunk korábban. Mindig is hamarabb jegyeztem meg valakinek az arcát, mint a nevét. De tudomásom szerint alkalmunk se volt akkor bemutatkozni, mert játszadoztam vele, majd egyszerűen csak eltűntem a hajnalban, mintha sose léteztem volna. A válaszán csak elnevetem magamat, majd egy kicsit még a szemeimet is megforgatom. Szóval leragadt, akkor egynek a bámulásánál? Legalább nem tagadja, mert ha képes lenne túl látni a női idomokon, akkor látta volna, hogy egy gyerek rohant el az előbb, így kénytelen voltam ilyen hirtelen megállni. De ez azt hiszem képtelenség lenne számára, hiszen férfiból van. – szólalok meg negédes hangon, hiszen férfiból van és nem hiszem, hogy akkora örömmel tologatja a bevásárló kocsiját, így kár lenne tagadni, hogy ne engedne az ösztöneinek és nem bámulná meg az elhaladó nőknek a bájait, idomait, amivel vagy a sors, vagy a plasztikai sebész áldotta meg őket. De továbbra se adom jelét annak, hogy esetleg derengene az, hogy ismerem őt. Mert még én se vagyok teljes mértékben biztos, így jobb, ha megtartom magamnak ezt az információt. Na, meg a múltat se kell emlegetni, mert biztosan megbántottam az egóját azon az estén. Általában a nőknél beválik eme „csábos” kacsintása? Vigyázzon még a végén tikkelni fog a szeme, ha túl sokszor csinálja. – s közben ártatlanul pillantok rá, de mosolyom továbbra se tűnik el az arcomról. Végül kicsit arrébb tolom a kocsimat, s arrébb lépek én is, hogy egy arra haladó pár elférjen, de továbbra se eresztem el őt a pillantásommal. Mondhatni a fejemben leborotválom a szőrzetét, hogy biztosabbra mehessek abban, hogy tényleg vele találkoztam volna a múltban. Amúgy a borotvákon túl jött. Két sorral arrébb, a másik irányban találja és akkor talán nem hiszik majd azt magáról, hogy most szabadult. – ohh, sose voltam angyali és nem most akarnék megváltozni. Illetve a hímekkel szemben mindig is nehezen tartottam a csípős nyelvemet, mert imádtam kóstolgatni őket, majd pofára ejteni őket. Letörni a képzeletbeli szarvúkat és részben már vele megtettem, ha nem csal a megérzésem. A csípős nyelvemre tett megjegyzésére csak megforgatom a szemeimet és próbálom figyelmen kívül hagyni, de a másik dologtól már egyáltalán nem tudok eltekinteni. Pöttöm Panna mesekönyv? Miért pont az? – kérdezem vissza kíváncsian, majd közelebb léptem hozzá, de még mindig kellő volt a távolság, majd mosolyogva az ajkamba haraptam. – Amúgy esetleg az ősemberekről újra filmet forgatnak, s ahhoz növeszti vagy egyszerűen csak imádja távol tartani magától a nőket azzal, hogy megszúrja? – s a jókedv ott csillogott a szemeimben, mert tényleg jól szórakoztam annak ellenére is, hogy reménykedtem abban, hogy sose fogom őt többé látni. Ő abban a városban marad, én meg itt és mindenki jól jár. Nem mondom azt, hogy rosszul állt neki, de a világért se hagytam volna ki ezeket a dolgokat, még ha nem is voltak olyan nagy piszkálódások, mert közben igyekeztem óvatos maradni, hiszen hátha nem ismert még fel. Hátha pocsék az arcmemóriája.
- Egy gyerek? Kedveském, maga nem látta, mit, avagy kit bámultam, vagy bámultam-e egyáltalán, csupán az előítéleteiből építkezik. Arról nem tehetek, hogy csak tapló férfiak sürgölődnek maga körül, akik nem látnak túl a női idomokon. Ellenben ha már itt tartunk, akkor én is ítélhetek a tapasztalataim alapján, nem igaz? A magához hasonló hölgyecskék előszeretettel találnak ki bármiféle mesét, hogy a saját hibáikat leplezzék vele - vontam meg a vállam, ám rettenetesen jól szórakoztam. Meg szoktam nézni a csinos nőket, de történetesen ezúttal teljesen másról volt szó, így rossz irányban tapogatózott. Ellenben tudtam, hogy előtte valószínűleg egy gyermek haladt át, de nem én lettem volna, ha csak úgy elsiklok egy ilyen beszólás felett. - Nahát, micsoda kedvesség! Máris aggódik értem, ezt igazán sokra értékelem - szélesedett ki a képemen játszó görbület a szavait hallva. Nyilván nem így gondolta, de egek, amilyen magas labdákat adogat, ne csodálkozzon, ha örömmel csapkodom le őket! - Ó, ugyan kérem! - grimaszoltam egyet - Miféle álomvilágban él, hogy azt hiszi, a bűnözőknek ilyen fizimiskája van? - tetetett felháborodásomban továbbra is ott ült a pimasz él. Lehet, hogy több napos volt a borosta, de kérem szépen! Azért elég kulturált arcom volt, azért az ilyesmire figyelni szoktam. - Mert pöttöm is vagy, Panna is vagy.. - vontam meg a vállam, mindenféle fennakadás nélkül váltva át tegezésre. Fiatalabb volt nálam, ráadásul még nem érte el a cserzett csoroszlya kort, úgyhogy talán nem sértem meg vele, hogy letegeztem. Egyébként a választ nem akartam túlkomplikálni, egész egyszerűen ezt a becenevet aggattam rá, nem volt ezen mit megmagyarázni. - Igazán kényes lehetsz, vagy csak valami mágikus burokban nevelkedhettél, ha neked ennyi már szúrósnak számít - vágtam vissza, mosolyogva és negédesen küldve felé a szavaimat. Mocsok módon élveztem a szituációt, ez az ábrázatomra is kiült, nem is akartam volna leplezni és minden bizonnyal a kis nőstényke is így volt ezzel. Csodás!
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
A kijelentésére csak feljebb szökött a szemöldököm, mert minél tovább néztem őt és minél inkább kezdtem érezni az illatát, annál inkább biztosabb lettem, hogy ő volt az a férfi Anchorage-ben, ami azt jelenti, hogy saját magát is letaplózta. Eme gondolatnak köszönhetően pedig széles mosoly kúszott az arcomra, mondhatni már olyan, mint ami a beszívottak arcán ül. – Gondolom ezt is tapasztalatból mondod. Ami arra enged következtetni, hogy a körülötted lévő nők mindig találnak valami mesét, hogy lerázzanak, vagy tévednék? Amúgy meg, ha tapló férfiak vesznek körül, akkor azzal be ismeri, hogy maga is az?! Legalábbis a korábban mondottak alapján. – s ártatlan pillantással nézek rá. Nem állt szándékomban elszólni magamat, de egy ilyen visszafordítást sose bírtam volna megállni. Még akkor se, ha esetleg ebből rájön arra, hogy mi már nagyon is találkoztunk. Az az este is nagyon érdekes sikeredett, de nem bántam a dolgot, hogy akkor sikerült kicsit belegázolnom a lelkébe, hogy csak úgy faképnél hagytam. Ha maga ezt kedvességnek nevezi és aggódásnak, akkor valószínűleg a fejében nincs minden rendben. Esetleg a közeli sárgaházat mostanában zárták be vagy csak megszökött onnét? – tudom, vagyis inkább sejtem, hogy az idegeimen akar táncolni, de igyekszem uralkodni magamat. Még akkor is, amikor az új nevet hallom. Legszívesebben hozzávágnék valamit a kosaramból, de valószínűleg még a csokit is jobban sajnálnám, mint őt, ha esetleg eltalálnám vele… A kijelentésére csak elnevetem magamat és legyintek. Ezt ő se gondolhatta komolyan, hogy erre bármit is mondani fogok. Nem, kivételesen jó kislány leszek, de ez az elhatározásom elég hamar szertefoszlott, mert jött Pöttöm Panna dolog. Lassan fújtam ki a levegőt és neki dőltem még a kosaramnak is, hogy jobban szemügyre vegyem őt. Nem vagyok Pöttöm, se Panna. Elég rossz lehet a névmemóriád. – nézek rá egy fintor keretében, de az se kizárt, hogy még a nevemet se árultam el akkor. Igen, azt hiszem valóban így van. De még mielőtt bármit is mondhatna, megszólalok. – Viszont ha tényleg én vagyok Pöttöm Panna, akkor rád nézve elég… - majd úgy teszek, mint aki a megfelelő szó után kutakodik. – cikis, gáz lenne, ha elbánnék veled, nem? – kérdezem tőle kíváncsian, hiszen egyszer már megtettem. Az orránál fogva vezettem, még ha nem is éppen birkózásban vagy hasonló dologban győztem le őt. Szerintem nem mondtam, hogy engem szúrna meg Mr. Okoska. – negédes hangon szólalok meg, s egy pillanatra a kosarára téved a tekintetem. – Remélem a mentők száma megvan Superman, mert a végén édesség mérgezés fog kapni, vagy lassan már a hasán fog gurulni. – persze nekünk az ilyen nem árt meg, de nehezen tudtam volna elhinni azt, hogy másnak vette ezt a sok édességet.
- A lerázás és a hibák elmismásolása nálam nem egy és ugyanazon kategória - válaszoltam teljes türelemmel, mert ezt már kicsit kisarkítottnak éreztem, de a kedvemen egy cseppet sem változtatott. - Hm, én már nem csapom a szelet és nem is legyeskedek maga körül, arról nem tehetek, hogy nekiállt replikázni - nyilván én kezdtem, de én bocsánatot kértem! Ő jött aztán azzal, hogy nyilván bámulom a nőket, azért mentem neki. És nem véletlenül biggyesztettem bele a mondatomba a „már” szavacskát, mert most tényleg nem állt szándékomban csapni neki a szelet. - Nincsenek nagy igényeim ezen a téren és maga azt mondta, hogy ne kacsintgassak, mert a végén tikkelni fog a szemem. Ez nálam már aggódás kategória, de ha maga szerint nincs minden rendben a fejemben és sárgaházból szabadultam, akkor jól zárkózzon be éjszakánként és az utcán is figyeljen, mert az igazi dilisek tuti nem a szájukat fogják először tépni - hanem a kishölgy ruhácskáit, vagy ki tudja, éppen mit. Azért ez erős volt, még hogy elmegyógyintézetből szöktem! Hát aranyom, igazán kedves vagy, arról nem is beszélve, hogy szépen felvágták a nyelved. Nevet és legyint a következő kijelentésemre, ami így a dilisekkel kapcsolatos dolog után tényleg csak azt támasztja alá számomra, hogy nagyon álomvilágban élhet és nem igazán találkozott még tényleg rosszfiúval. Mert attól, hogy csaptam neki a szelet, még nem vagyok bűnöző, azok sokkal vérmesebbek és nálam elmebetegebb alakok is élnek ebben a városban. - Becenevekről, vagy gúnynevekről hallottál már esetleg? - kérdezek vissza szemöldököm felvonva, mert lehet szar a névmemóriám és nem emlékszem a valódi nevére, de az általam kitalált becenév az nagyon is megmaradt bennem. - Attól függ, miben - dobtam vissza a labdát. Tény és való, hogy gáz volt, hogy felültetett, de egek, máskor is előfordult már, hogy egy nő bugyijába nem sikerült bejutnom - bár tény, hogy elég ritka volt -, de ettől még nem dől össze a világ, kedveském! Nehogy azt hidd, hogy olyan hű, de vagány csajszi vagy azért, mert lepattintottál egy nyomulós csávót. - Tény és való, de alapból szúrósnak tituláltad, szóval ez neked már az. És nyilván nekem van nagyobb tapasztalatom abban, miként reagálnak erre a nők - vágtam vissza, negédes mosoly ült továbbra is az arcomon. Volt, akit zavart, ezt elismerem, de ezzel szemben sok olyan is akadt, akit nem, éppen ezért soroltam az első kategóriába tartózókat kényesnek. Nem mindenkinek a babapopsi a nyerő. - Édesség? Drágám, hol látsz te itt édességet? Javasolnék neked akkor egy szemészt, lehet nem ártana egy vizsgálat- álltam kicsit odébb, hogy szemügyre vehesse a kosaramat. Nem vagyok édesszájú, éppen ezért inkább csak chips volt benne a sör, whisky, mirelitcuccok és az alap élelmiszerek mellett. - Most viszont ha megbocsátasz… Kezd túlságosan egyhangúvá válni a beszélgetés, talán akad itt errefelé izgalmasabb beszélgetőpartner - sóhajtottam, majd ismét megfogtam a kocsimat, hogy elégedett vigyorral a képemen térjek ki mögüle és induljak útnak. Talán ennyivel békénhagy és akkor nem kell többet látnunk egymást, no meg valamilyen szinten szerettem volna viszonozni a múltkori dolgot, érezze csak, milyen az, amikor valaki faképnél hagyja.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
A válaszára csak kikerekednek a szemeim és csodálkozva figyelem őt. Próbálok megfejteni, hogy hirtelen mi történhetett, de talán csak arról van szó, hogy túl mimózalelkű, vagy pedig óvatosnak kell lennie a falka előtt. Hallottam már olyanokról, akiken rajta tartják a szemüket, még annak ellenére is, hogy engedélyt kaptak a csatlakozáshoz. – Nem mondtam, hogy most csapod nekem a szelet. Nem tudtam, hogy csak a jelenre érted és a múltra már nem terjed ki. – habozás nélkül válaszolok rá és picit talán normálisabb hangnemben. Nem gondoltam azt, hogy ennyire lesújtja őt egy hasonló vélemény fejtés, vagy viselkedés, de úgy néz ki, hogy nem csak a világ változik, hanem a hímek is. Nem vagyok olyan, aki megijedne egy őrülttől és ne tudná magát megvédeni. Nem gondoltam volna azt, hogy ennyivel a lelkébe lehet tiporni, de talán tényleg igaza volt annak a lánynak. Nincs humoruk az ittenieknek. Esetleg nem vagy Corvin véletlenül? – ártalmatlan kis kérdés, de azért tényleg érdekel. Mert emlékszem Sie szavaira, hogy az ő családjának meg még inkább nincsen. Nem jártam utána, hogy miként is néznek ki a Corvinok, de maximum tévedtem és akkor legalább lesz miért bocsánatot kérnem. A diliházas megjegyzésemért várhatja, hogy kérjek. Ha tudom, hogy olyan, aki ezen képes „besértődni”, akkor lehet két másodperc után elsétáltam volna. Komolyan kezdem úgy érezni, hogy tökéletesen értek ahhoz, hogy a férfiak lelkébe gázoljak. Ott volt Phil, s most ő. Ráadásul neki már kétszer is, vagy valami olyasmi. Nem élek álomvilágban, egyszerűen csak szeretem szívni és játszani a hímekkel, de úgy néz ki, hogy nem mindenki viseli olyan jól a csípős nyelvemet. De ez van. Szőkének nézel? – kérdezek vissza egy lemondó sóhaj keretében és a következő kijelentésére inkább elharapom a nyelvemet. Nem, nem fogok szerencsétlennek még inkább neki esni. Nem éri meg, hiszen ki tudja, lehet, hogy itt még vannak kamerák is. Sőt, biztos. Általánosságról még nem hallottál? Eleve nem érintettem meg, így fura lenne azt mondani, hogy engem zavar. Amúgy meg te is csak feltételezel és nem tudod pontosan a dolgokat. – de végül egy kisebb sóhaj hagyja el az ajkaimat lemondóan. Nem gondoltam volna, hogy hirtelen ennyire mufurc lesz. Azt hittem, hogy több menne a szufla, de tévedni is emberi dolog. Vagy tényleg csak óvatosnak kell lenni. Igaz, inkább sörhasra gyúrsz. – javítom ki magamat egy negédes mosoly keretében. S közben őt figyelem. Lassan összefonom a karomat magam előtt. Tényleg, mintha egy kisgyerek lenne, akinek most vették el a legjobb játékszerét, ezért bevágja a durcát. Touché?! Biztosan lesz olyan, aki majd nyalogatni tudja a mimózalelkedet. – szólaltam meg csöppet se kedvesen, majd ha elindult, akkor egy hülye ötlettől vezérelve felé hajítottam egy gumicukrot, vagyis egy kisebb zacskót. Ez már azt hiszem tényleg gyerekes volt tőlem, de megérdemelte, hiszen ugyanazt akarta eljátszani, amit én tettem vele. S még az se érdekelt, ha fejét találtam el. Csak úgy tova sétálni, de szemmel láthatóan főként ő húzta fel az orrát megint az egészen és nem én.
- A múlt az maradjon múlt, igazán hálás lennék érte - valami mosolyfélét produkáltam, bár nem kifejezetten a mi közös múltunknak szólt. Azóta eszméletlen sok minden történt és bár igenis bántja az egómat, hogy annyira faképnél hagyott, szeretnék nem foglalkozni vele. Túl sok minden történt azóta. Egyébként nem sújtott le a vélemény fejtése, egész egyszerűen csak nem akartam tudomást venni róla. Azt hiszem sikerült mindkettőnknek félreérteni kissé a másikat. - A lelkembe tiporni? - felnevettem. Nem bírtam megállni, mert fogalmam sincsen, hogyan jutott erre a következtetésre. - Ne sértődjön meg, kisasszony, de maga édeskevés ahhoz, hogy a lelkembe tiporjon. Valamit nagyon benézett - kedves mosolyt villantottam, a gúnyosabbik fajtából. Tény és való, hogy nem éppen a legkellemesebb érzés, amikor valakire azt mondják, hogy dilinyós, úgy, hogy előtte már börtönből szökött és ősember utánzat is volt, de az, hogy ezen besértődjek, az igencsak kevéske. - Nocsak, miből gondolod? - kérdeztem vissza a homlokomat ráncolva és semmi jelét nem adtam annak, hogy ismerősen csengene a név. Honnan a fenéből jutott ilyen következtetésre? Az eszem megáll, itt mindenki ismer már lassan minket? - A mai hajfestékek csodákra képesek - vágtam még vissza egy vállvonás keretében. Nem néztem szőkének, egyébként, kifejezetten agyafúrt nősténynek véltem, de ha már ő kérdezte, hát tessék, készséggel válaszolok. - Feltételezek? Kislány, ezt most komolyan mondtad? - teljes meglepődés terül el a képemen, mintha nem tudnám, sírjak, vagy inkább nevessek. Az előbb mondtam, hogy kettőnk közül nekem van nagyobb tapasztalatom a nők terén, illetve a több napos borostára való reakciójukat tekintve, akkor mégis honnan jött az, hogy feltételezek? Inkább hagyjuk, mert ennek nem lesz túl szép vége, ha így haladunk tovább. - Az apatípus úgyis menő mostanság - vontam meg a vállam, gondoljon csak, amit szeretne. Inkább maradok az „okos enged, szamár szenved” álláspontnál, úgyis bármit mondanék, mindenre lenne egy csípős megjegyzése. Azt meg, hogy miből szűrte le, hogy durcizok.. hát passz, fogalmam sincsen. Inkább el is hagyom a süllyedő hajót, de ő még utánam hajít egy megjegyzést, amire legszívesebben csak legyintenék és nevetnék is, csakhogy nem a megjegyzése az, amit utánam vág. Megállok, egy pillanatra belefagyok a mozdulatba is, majd sóhajtva fordulok meg és indulok el vissza, ezúttal már kocsi nélkül. A gumicukor nem érdekel, történetesen pontosan rálépek, de annyi baj legyen, nem hozzám tartozik, majd a kishölgy elrendezi a dolgot. - Először is szart se tudsz rólam - állok meg egészen közel hozzá, szinte csak egy arasznyi távolság van közöttünk - Mégis mit vársz? Hogy majd hajbókolok nagyságod előtt, amiért lepattintottál? Ügyes kislány, menten megtapsollak. Másodszor pedig tudd, csak azért nem váglak itt menten pofán, mert túl sokan látják és természetesen azért is én lennék a rosszfiú, bármennyire is megérdemelnéd - ezúttal már semmi poénkodás nem volt a hangomban, teljesen komolyan beszéltem, farkasom pedig már talpon volt. Az a gumicukor már neki is sok volt, velünk senki se szórakozzon így. - És még egy jó tanács.. Tanuld meg, hogy olykor érdemes visszafogni a csípős nyelved és máskor tekints el az ilyen gyerekes kis szarságoktól - mutattam a földön lévő, eltaposott gumicukorra -, mert más nem biztos, hogy ilyen türelmesen fogja tűrni a kis műsorodat - feljebb rándult szám széle, majd ha nem replikázott a szavaimra, akkor hátrébb léptem. - Nos, Pöttöm Panna, igazán örültem a találkozásnak - pöccintettem meg a képzeletbeli kalapom, ezúttal már a szokásos Danny-vigyorral a képemen, majd visszaléptem a kocsimhoz és ha nem tartott vissza, a pénztárak felé vettem az irányt, hogy mielőbb eltűzhessek innen.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Csak sóhajtok újra. Komolyan, mint aki mérges szömörcébe tenyerelt volna. Eddig egészen normálisnak tűnt, persze csak a maga módján, de akkor is. Most még szerintem egy kaktusz is kevésbé tüskés, mint ő. Nem értem, hogy miért lett hirtelen ilyen. Talán tényleg óvatosnak kell lennie, mert figyelik őt és bármikor lecsapnának rá. Mondhatni arra várnak, hogy hibázzon? Hmm, nem ostobaság, de magam sem vagyok biztos. Akkor talán a korábbi ténymegállapításaim közül volt valamelyik igaz. – rántom meg a vállaimat és egy gúnyos mosolyt villantok rá. Elkezdhetném kielemezgetni, hogy mi a guta ütött belé, ami miatt hirtelen ennyire megváltozott. De nem érdekel. Legyen olyan, mint egy kaktusz, vagy olyan, mint egy kisgyerek, hiszen a legtöbb férfi tényleg olyan. S még azt mondják, hogy a nők szeszélyesek? Akkor szerintem nem találkoztak ezzel a férfival, aki egyik pillanatról a másikra változik meg „ok” nélkül. Mondjuk puszta megérzés, de mivel se nem tagadod, se nem mondod, hogy az vagy, így valószínűleg igazam van. – majd látványosan végig mérem őt, mint aki csak valami után nagyon kutat, majd „hmmm” hagyja el az ajkaimat. – Nos, azt hiszem, így már mindent értek. – egy széles mosoly telepszik az arcomra. Ohh, eszem ágában sincs elárulni, hogy a kicsi Sie mondott egy-két dolgot a családjáról. Nem vagyok ennyire ostoba. Falkatag vagyok már hónapok óta, így akár a falkában terjengő pletykákból is tudhatom. Gondolom ezt is tapasztalatból mondod. – s látványosan a hajára pillantok, de egyszerűen hülye lennék megállni azt, hogy ne táncoljak az idegein. Kíváncsi vagyok, hogy meddig bírja elviselni ezt az egészet, de persze hamarosan már kereket szeretne oldani. Csak megrántom a vállaimat az apatípus dologra. Ha ő mondja, akkor biztosan úgy van. Nem áll szándékomban mindenre megjegyzést tenni és tényleg igyekeztem nem gyerekesen viselkedni, de mire észbe kaphattam volna, addigra már repült is a zacskó. Majd pedig egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy le kellene lépni, de sose voltam olyan, aki megfutamodik. Képes vagyok a tetteimért vállalni a felelősséget, illetve kíváncsi voltam, hogy mit lép erre. Talán nem tudok, de attól még hallhattam dolgokat és a tetteid, reakcióid alapján is leszűrhettem bozonyos dolgokat. – jegyzem meg nemes egyszerűséggel. Figyelem őt és nem lépek hátra se, majd elnevetem magamat. Komolyan, most miből szűrte le ezt? Ennyire félreérthető lettem volna, mert nem vágytam elismerésre emiatt. – Először is nem vágyom arra, hogy elismerj amiatt, amit tettem, vagy megtapsolj. Másodszor meg eléggé fura, hogy ha a szavakba beletörik a bicskád, akkor egyből ütnél, még akár egy nőt is. Harmadszor meg ez azt jelenti, hogy vaj van a füled mögött. – s közben egy pillanatra se engedtem el őt az íriszeimmel. S úgy adtam elő ezt az egészet, mintha csak az időjárásról beszélgetnék. Nem volt benne se gúny, se bántás. Egyszerűen csak következtettem és azt adtam a tudtára. – Más talán nem lesz egyik másodpercről a másikra olyan, mint a sündisznó. – szólok utána már csöppet se kedvesen. Sose viselkedtem így, ha valami repülni szokott, akkor az azért ennél sokkal nagyobb sérülést képes okozni. Én is örültem Mr. Sündísznó. – szólaltam meg komolyan, majd egy kisebb sóhaj keretében is. Nem szoktam csak úgy bocsánatot kérni, de azért még én is képes vagyok rá. Főleg, ha tényleg Corvin és Sie-hez köze van, akkor nem hagyhatom, hogy miattam kerüljön bajba. – Sajnálom..- szólaltam meg alig hallhatóan, de fogalmam sem volt arról, hogy ez megállítja-e őt, vagy nem, de kivételesen tényleg komolyan gondoltam. De nem magam miatt, hanem a tündéri kölyök miatt, aki valami miatt fontos lett számomra, pedig még alig ismertem a lányt.
- Jah, igen, egészen biztosan - rántottam meg a vállam flegmán, mert ebbe nem itt és nem most fogok belemenni. Ha ezt hiszi, akkor higgye ezt, ahogyan az sem érdekel, hogy abban a hitben él, hogy a lelkembe gázolt. Nem véletlenül mondtam, hogy nekem ennél jóval több kell, az utóbbi időben eléggé megedződtem ilyen tekintetben, de eljutottam arra a pontra vele kapcsolatban, hogy nem igazán érdekel. - Akkor azt is tudhatnád, hogy nem érdemes velünk ujjat húzni, mert köztudott, hogy hajlamosak vagyunk ostobaságot csinálni - rándult meg szám sarka. Sienna persze kivétel, de ha ennyire képes volt telibe találni azt, hogy Corvin vagyok, akkor nyilván hallott ezt-azt rólunk. Falkatag volt, azt éreztem rajta, ahogyan ő is érezhette rajtam, bár nem éltem a falkával, így az én esetemben halványabb volt a szagminta. A legtöbb falkatag nyilván tisztában van azzal, mi történt nyár végén, ahogyan a pletykák nagy részével is; bajos kölyök voltam, ahogyan a bátyám is. - Ja, a magadfajtáktól túl hamar kezdtem őszülni - rántottam meg ismét a vállam. Nem volt titok számára, hogy idegesítőnek véltem, nem kell mindenkit szeretni. Nyilván nem fogja elhinni, hogy festetem a hajam, mert nem volt így, de ha ebben a hitben éli tovább az életét, hát magasról teszek arra is. Jön a gumicuki, én meg megyek vissza, egyenesen előtte állva meg és kapja a szavaimat. Istenem, miért nem lehetne, hogy egyszer valaki befogja a száját és nem akar visszareplikázni? Miért nem fogadja el azt, amit mondtam? Miért baszogat mindenki? Merten elbőgöm magam, komolyan mondom… - Arról esetleg nem hallottál, hogy a valóság nem mindig egyezik meg a látszattal? - vontam fel a szemöldököm. Nyilván nem előtte fogom kiteregetni a szennyest, vagy az igazi énemet, ahogyan a pletykákról is megvolt a véleményem. - Semmi köze nincsen a dolognak a szavakhoz és a bicskámhoz. Egyszerűen csak nehezen tűröm, ha teszem azt, valaki fejbe vág egy nyamvadt zacskó gumicukorral. Vagy mit vársz? Majd leereszkedek a szintedre és visszahajítok én már két zacskót? - kérdeztem a fejem csóválva. Nem, engem nem olyan fából faragtak, én ezért adnék neki pofont. Az meg, hogy nő, nem érdekelt. Számomra nőstény volt és emiatt nem élvezett semmiben sem előnyt nálam. - Le sem tagadhatnám - vontam meg a vállam ezúttal már egy gunyoros mosollyal a képemen. Nem voltam jófiú és rengeteget hibáztam, de tanultam a hibáimból. Vesse csak rám nyugodtan a követ, kaptam már eleget, nem pont az övé fog fájni és még mélyebbre taszítani. - Oké, látom nem érted, de nem érdekel - ismét csak a vállam tudtam vonogatni, komolyan, lassan görcsbe áll, annyit vonogattam az elmúlt pár percben. Jöjjön csak azzal, hogy sündisznó vagyok és nincs humorom, meg karót nyeltem és bedurciztam. Nem érdekel. Hajtogassa csak a saját igazát és éljen boldogan. Tényleg, szívből kívánom, hogy ne essen pofára annyiszor, mint ahányszor én, mert ilyen hozzáállással, amit felém tanúsított, előbb-utóbb bizony csúnya véget fog érni. A megjegyzésére csak szélesebb lett a mosolyom, de nem reagáltam rá semmit, az alig hallható megjegyzésre pedig csak legyintettem, úgy, hogy ő is láthassa. ~ Nem kell, tartsd meg magadnak ~ küldtem ezúttal már gondolatban vissza hozzá. Éreztem a szavak komolyságát és őszinteségét, de tényleg nem vágytam arra, hogy sajnálgasson. Hagyja meg valaki olyannak, aki értékelni is tudja, nem kell rám pazarolnia az ilyesmit.
Ez a feszült csend, mely szinte követelte, hogy végig futtasson egy beszédes, és kimagyarázó hosszú beszélgetést, egyszerre volt nyugalmat-ébresztő és gyanút keltő. S mikor a legbiztonságosabb alapon vonunk le következtetéseket, akkor ér minket a legnagyobb meglepetés. A kölyök és az állandó rohanása. Hogy utálom én ezt. Megint csak a miért, az egyértelműen miért a miért-re. Egy ilyen katartikus magyarázatot, nem lehet csak két szóval szépen kisemmizni. A miért maga is egy érhetetlen fogalommal bírt. Ezt a gondolatot, még ha meg is lehetne ragadni, csupán csak homoknak tűnne a szemünkben. Semmi jelentéssel. Semmi jelzővel. Az én miértem, ahogy a hasonló miértekhez sem egyszerű, és megfogalmazható. - Mit akarsz zabálni? – keltem fel a letöltések sorozata után, hogy a falnak dőlt „fiamra” vessek egy sunyi pillantást. Egy vállvonás és minden el van intézve. Hogy miért kellek én neki? Egyszerű mint egy pofon. Falkaterületre akar menni, oda meg persze hogy megyek én is. A hűtőre Alec számára került fel egy cetli. Általában van nála egy pótkulcs…”Fairbanksben értekezünk” Mindig úgy hittem, és úgy gondoltam önmagamra, hogy az általam végigélt háromszáz év már semmiféle meglepetéssel nem szolgálhat. Láttam már mindent a világon, ami csak létezhet. Nincs, és nem is létezhet számomra meglepetés soha, az élet semmilyen területén. A múlt egy szörnyeteg. Elfeledkezel róla, mert évszázadokon át nem bukkant fel, aztán mikor nem számítasz rá, egyszer csak előáll és azt mondja: emlékszel még rám? Életed legnagyobb hibája vagyok. Ilyenkor a normális reakció az, hogy darabokra téped és a kutyákkal eteted meg. Csakhogy esetemben ez egyáltalán nem így működik. Ráadásul hülye sem vagyok. Komolyan kell venni az élet egyes területeit, és bár olykor megengedek magamnak némi lazítást, a munka mindig is a terület volt, melyet sosem vehettem és vettem fél vállról. Élvezettel tölt el az érett gyümölcs, amit annak sikeres elvégzésével leszakíthatok. Sok millió lehetőség van arra, hogy az ember kikapcsolódjon. Fairbainksben eléggé reggel lehet, vagy nem tudom, míg Anchorageban sürögnek, forognak az ordasok, itt meg még mindig a téli álmukat alusszák? Istenem, mekkora mázli ez a kihaltság! A tervezett lista nélkül kerülök beljebb, a jóformán üres supermarketbe. Legyen akkor a vacsorakészítéshez megfelelő alapanyagok megtalálása az én reszortom. Ő addig... kezdjen valamit magával. De még mielőtt belevetném magamat a felderítésbe, muszáj vagyok utána kérdezősködni afelől, hogy: - Dupla? Megkaptam a helyeslést, szóval a kosárral a kezemben vágtam neki az alapanyagok keresésének. Nem jártam még erre, de csak itt kapható elég jól leárazott mirelit, meg értelmes hűtőbe való moslék. Amit ez a marha szeret.. csak azért jöttem vele, nehogy a „terroristák” elkapják. Mondjuk én a chipsek és kekszek felé voksoltam. Azokon is lehet élni, míg el nem jön a vadászat. Unalom űzés, amíg hajtom a nyerőpontokat nap- nap után. Ahogy a sorok között haladtam úgy eresztettem le félig a pajzsom, körül szimatolva a bentieket. Öten…Egy egész fiatal is van a közelben, egész jól érezhet a falkássága. Meg egy idősebb is lézeng körülötte… a többi nem érdekes. A chipsek felé kanyarodtam, ő akkor ugrott fel egy nagyobb zacskóért, naná, hogy a képességét előhívva horgászta le azt a szart…pont akkor ért talajt mikor egy muksó fordult be rajtam kívül. ~ Hát te nem vagy százas! - jegyeztem meg, a szörnyen idióta akcióját egy szemöldök-húzással megkérdőjelezve. Hogy a rákomban lehet ennyire ütődött?! - Egy igazi agytröszt csobbant be közénk!! - forgatom meg a szememet a egyetlen medrében, mintha csak kiakarnám ugrasztatni a helyéről. A csodás véletlent, ideje átcímeznem szerencsétlen balesetre! Nem tudtam csakúgy elsiklani a tény felől, hogy az imént egy majdnem sikerült emberszemlére tennie a dögségét. Úgy, hogy itt vagyok jómagam is jó fejűségként címezve. Kigondolná, ezen a nyugodt, szín kavalkáddal teli kis üzletben? Ideális célponttá válik minden elkóborolt vagy magára hagyott kis-tökmag a perverz pedofilok számára. Az egyik előforduló bűntény, amit nem nagyon viselek el. Bár ha azt én csinálom, akkor kifejezetten imádom. A felszökött ingerem küszöbömnek köszönhetően, továbbra sem vontam meg magamtól a gyilkos, tövig döfős tekintetemet a kiscsaj szemében. Nem sokon múlott, hogy ízek-re és más egyéb biológia részecskékre szedjem. Hálát adva a mellettünk elhaladó embernek, ez szerencsére nem történt meg. Ahogy a kis muksó elhalad a közelünkből, úgy pillantok vissza a törpe ciklonra...
Nem sok kedvem volt kimozdulni otthonról, főként azért, mert tartottam attól, miféle dolgokat váltana ki belőlem az emberek közé merészkedés, már csak az hiányzott, hogy valami balul süljön el! Mégsem ülhettem örökké a Lakban, mint valami elcseszett királykisasszony, ezúttal pedig az erdőnél is messzebbre vágytam. Úgyhogy felajánlottam Willow-nak, hogy majd én elintézem a bevásárlást, úgysem kellett sok holmi, inkább csak valami nasi az esti film mellé, azzal pedig elboldogulok, nem igaz? Egy Mentort azért megkértem, hogy kísérjen el, bármennyire is derogált a fehér nősténynek odabent, de egyedül semmiképpen sem merészkedtem volna emberek közé. Ezzel legalább annyit sikerült elérnem, hogy némiképp a háttérbe húzódott, mondván számára egyelőre semmi érdekes nincsen, hiszen bébiszitterrel már közel sem olyan jó móka ez az egész. Nem foglalkoztam vele. Legalábbis próbálkoztam nem foglalkozni vele, de mivel a részem volt, hozzám tartozott, nem tudtam teljesen figyelmen kívül hagyni. A bolt előtt kiszállva az autóból mondtam kedves kísérőmnek, hogy nem kívánkoztam hosszúra nyújtani a dolgot, de mivel ő is vásárolni szeretne, miattam egy cseppet se siessen, majd a kijárat előtt találkozunk, az még biztos közelben van, hogy tudja, minden rendben van-e. Magamhoz ragadtam hát odabent egy kosarat, elköszöntem tőle és megindultam befelé. A pajzsot ezúttal nem gyakoroltam, hogy tuti ne tévesszen szem elől a kísérőm, Kölyökként amúgy is, ha összefutok itt valakivel, könnyedén gázolhat át a vékonyka falakon. A rágcsálnivaló felé vettem az irányt, hiszem az volt az elsődleges célom, került némi édes keksz is a kosaramba, mielőtt megálltam volna a chipsek előtt. Kis időbe beletelt, mire megtaláltam, amit szerettem volna és hát persze, hogy már csak a legfelső polcon volt belőle. Sóhajtva néztem körbe, találok-e fellépőt, de egy sem volt a közelbe, sem ember, akitől segítséget kérhettem volna, ám abban a pillanatban, hogy felmerült a gondolat, teszek egy kört a következő soron, hátha találok segítséget, a farkasom feljebb kúszott. Még mit nem, amikor egy nagyobb ugrással könnyedén leszedhetjük onnan! Fog a halál órákat császkálni még, úgysincs itt senki! Egy utolsó körbenézés hát, aztán ugrottam és hopp, meg is volt a zacskó. Ám alighogy földet értem, meghallottam az elmémbe furakodó szavakat, illetve a közeledő hím lépteit, a másik irányból pedig egy ember érkezett. Megijedtem kissé a mentálisan érkező mondattól, nem is annyira a jelentése, sokkal inkább maga az élesztgette a dühömet, hogy volt mersze belepofázni a fejembe. ~ Tartsd meg a gondolataidat magadnak, oké? Köszike ~ üzentem neki vissza gondolatban, éppen annyira voltak a sajátjaim, mint a farkasomé a szavak, őt is eléggé bosszantotta, hogy holmi jöttment kóbor belepofátlankodott a fejünkbe. - Hú, micsoda elmés megszólalás! - gúnyosak voltak a szavaim, a farkasom a felszínen ólálkodott, rájátszva a dologra pedig még a szám elé is kaptam egyik kezem. Ezt követően lehajoltam, hogy felvegyem a kosaram és beleejtsem a zsákmányomat, felegyenesedve azonban még mindig a hímmel találtam szemközt magam és ha ijedősebb típus lennék, tuti elszaladnék egy ilyen pillantás elől, de te jó ég.. Már rég kinőttem abból a korból, hogy ilyesmitől megijedjek, pláne egy ilyen bundással, mint amivel én rendelkeztem. - Igazán hatásos, de inkább olyan kislányoknál vesd be, akik meg is ijednek tőle - pimasz voltam, tudom jól, de sem én, sem a bundásom nem tűrhettük, hogy egy kóbor sértegessen bennünket, pláne úgy, hogy semmi probléma nem történt. Lehet pedofil, vagy itt helyben nekem esik, de elég idősnek tűnt ahhoz, hogy ne akarjon nyilvános helyen jelenetet rendezni, vagy éppen rám ugrani, hiszen kapásból két kamerát kiszúrtam, mögöttem is tuti akad még belőle. Arról nem is beszélve, hogy egyetlen kiáltás, vagy energiáimban beálló intenzív változás hatására jönni fog a Mentor, akivel érkeztem. Nem is zavartattam hát magam, feltett szándékom volt mellette ellépve befejezni a rövidke várásló utamat.
A pszichológiai hadviselés a kedvencem és most előhúztam a zsebemből a cár-bombát. - Ha a bébi őröd nem teszi helyre a buksid… - gondolok itt a másik vadra, aki az utcai napjain kíséri el a hebrencs pukkancs nagyszájút. Farkasom pofáját nyalja, elégedett a dolgok menetelével. Füleit a kis nőstény felé emeli, energiáját oda kúsztatja, hogy mintát vegyen a maga módján. Közben ugyan olyan zacskót emelek le könnyedén, amit az előbb jómaga megszerzett egy kis akcióval nutrázva. Pontosabban hármat. Magamnak. Kölyköm a másik fajtát eszi. Az apróság energia szintje zizeg, ficeg… szinte ölni képes már ezzel az indulattal… de hát ki vagyok én, hogy megállítsam ebben? Inkább fokozom. Abban jó vagyok. Felelőséget meg majd vállal érte az, ki ide hozta. A francot sem érdekli. A numera meg tekerve jó és erősítésekkel, nem? Dehogynem! Pacsit nekem! Figyeltem őt. Ami sok esetben szörnyen illetlen és helytelen dolog, meg ejnye-bejnye... Egy igazi arrogáns, önző, gyalázkodó kis cafka... kis cincogi, ez jobban illik rá! Ha tehetném, a saját két kezemmel tépném szét, de … ugye kötve van a kezem. A tenyerembe mélyesztem a körmeim, hogy erőt vegyek magamon még jobban. Nem akarok hülye lenni, elég volt mára abból a felemből. Nem hiába nem reklámozom, hogy mi is vagyok. Az igazság sokszor undorító és kínkeserves. A féktelen italozások, a forró éjszakák és a monumentális csaták az én szívem melengethetik. Nekem nincsen szükségem hatalmi helyezkedésekre, pontosan jó helyen vagyok ott ahol vagyok most. Valószínűleg még nagyon-nagyon sokáig ott is leszek. Miért? Mert rohadtul nem érdekelnek a falkák és az azokon elhelyezkedő strigulák. Nekem van belőle bőven. Elég annyi. Az utóbbi években szívesen múlattam az időm vadászattal. Az erdőkben hátrány, ha nem tud valaki lopakodni… olykor nekem jött pár ordas a nehezebbik fajtából, de kik ők hogy megállítsanak egy vadászatban? - Ezt elhallgatva, mintha egymillió egér cincogását szimfóniába írtad volna…nem hagynád abba?! - igazi bosszús, és vér-komoly magatartással próbáltam meggátolni abban, hogy még jobban begőzöljön és kettészedje az üzletet. Aztán nekem mondják, hogy nehéz eset vagyok… akkor ő mi? Lassan léptem mellé, hogy a mögötte porosodó zacskókból is szedjek párat, de még arra is futotta, hogy finoman arcon paskoljam a leányt. - Helyes pofi, de a magatartásodon lenne még mit csiszolni. - vigyorogtam telibe szerencsétlent... így is elég gondja lehet neki, de hát... ő baja. Nekem meg egyre jobban megjött a kedvem.
Kezdőlap
//
//
