Amikor Ryan elment, alig lehetett kicsalogatni a lakból és most, hogy visszajött, alig lehet becsalogatni. Sajnos ilyen ez a dolog, egész egyszerűen.. nem tudom, mit mondhatnék. És az az igazság, hogy egyelőre nem is akarok. Túlságosan friss a seb, alighogy begyógyult az, amit a szó nélkül való eltűnésével okozott, visszajött, hogy egyből fel is tépje. Pompás. Állandóan csinálok valamit. Vagyis állandóan akarok. Mindenféle kis apró-cseprő dolgot elvállalok és egyre inkább szeretnék visszamenni Emmához dolgozni, azt hiszem itt az ideje, hogy megint megcsócsáljam kicsit Darren fülét, hogy had mehessek. Jól vagyok. Egyszerűen nem engedhetem meg, hogy Ryan olyan helyzetbe sodorjon, mint legutóbb. Hogy elhagyjam magam. Vannak barátaim, van családom, van egy új Teremtőm, akik mind fontosak nekem, így inkább velük foglalkozom. Megpróbálok minél több időt velük tölteni, de sajnos előfordul olyan is, amikor egyikük sem igazán ér rá. Ilyenkor jön az, hogy elmegyek mondjuk bevásárolni, így Darren hűtője tuti, hogy soha nem szenved hiányt semmiben, mert én aztán olyan jól felpakolom mindig, hogy csoda, nem roskadt még össze. Valamivel muszáj elfoglalnom magam és mivel a divat annyira nem érdekel, így inkább a ház körüli teendőkkel foglalkozom. Pontosan emiatt is kerekedtem fel, hogy bevásároljak, no nem mintha olyan nagy szükség lenne, de a fő dolog, hogy elfogyott a tusfürdőm. És vész esetén kérhetnék mondjuk Jenny-től is, vagy használhatnám Darrenét is, mivel nincs is jobb dolog, mint a pasi tusfürdővel való mosakodás, azért mégiscsak így illik. Meg végre kimozdulok és csinálok valamit. Úgyhogy kerítettem egy kísérőt, felpakoltam magam a kocsijára és indulhattunk is. Nem volt egyszerű meggyőzni arról, hogy nyugodtan menjen és intézze a dolgát, megleszek, főleg a közelmúltban történtek után, de végül csak sikerült. Nem szeretem, ha állandóan a nyakamban lógnak, ráadásul lehet vásárolnék olyan dolgokat is, amiket lehet kínos lenne az ő jelenlétében. Nem túl nagy ez a bolt, szóval nem lesz semmi gond, ha pedig bármi balul sülne el, sikítok. Már nem mintha az energiáimon nem érezné, de akkor is. Amúgy is max három sorral arrébb tologathatja a kis kocsiját, szóval semmi probléma. Én a magam részéről egy kosarat cipeltem magammal, soha nem szerettem azokat a guruló rémségeket, inkább cipekedek, kis edzés soha nem árt és amúgy sem akarok most túl sok mindent vásárolni. Utam célirányosan a higiéniás termékek felé vezet, méghozzá a tusfürdők felé és mivel időm, mint a tenger, így hát szépen sorjában nekiállok szaglászni a termékeket. Fogalmam sincsen, mennyi ideje ügyködöm ezzel, de túl szép lett volna, ha minden simán megy és ha legalább egyszer megúszom kínos eset nélkül. Merthogy valami felelőtlen anyuka szabadon engedi rakoncátlan nebulóit, akik persze futkároznak és valami űrlényes játékot játszanak, amiben előkelő helyet kap az ártatlan vásárlók fellökése menüpont. Jó, nyilván nem direkt csinálják, de pont mikor mellett futnak el, az egyik akkorát taszajt a másikon, hogy az nekem esik, én pedig elvesztem az egyensúlyom és habár a kezemben tartott flakont nem hajítom el, sikerül erőteljesebben rászorítanom. A vékony műanyag nem áll ellen erőmnek, erősen préselődik össze a doboz, a benne lévő illatos vacak pedig egyenesen spriccel kifelé. Méghozzá egy gyanútlan vásárlóra. Szuper. A gyerekek pedig máris rohannak tovább, mintha mi sem történt volna. - Basszus! - kiáltok fel igazán nőiesen, amikor észreveszem, hogy a tusfürdő bombám bizony valakinek a felsőjén landolt - Eszméletlenül sajnálom, ne haragudj, fogalmam sincsen, ezt hogyan hoztam össze! Máris zsebkendőt keresek és ha csak az illető nem tart vissza, akkor máris nekiállok letörölni a cseppet sem takonyra emlékeztető trutyit a ruhájáról.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Csak valamikor délután kell bemennem a szervizbe, így van időm arra, hogy előtte bevásároljak pár dolgot. Kényelmes lenne, ha valaki megcsinálná helyettem, mert rohadtul utálok boltba járni, de mivel senki nem végzi ezt el helyettem, kénytelen vagyok magamnak megoldani. Nem tervezem, hogy nagyon hosszúra nyújtom a dolgot, csupán néhány alap dologra van szükségem, mint tusfürdő, deo, gumi és sör. Whiskyt nem itt veszek, mert az szerintem nívón aluli, már ami márkát itt felvonultatnak és ami azt illeti, ha a farkas úgy dönt, hogy inni akar, akkor ne az olcsó utánzatokkal érje be. Én legalábbis így vélem. Kétkerekűn megyek el a szupermarketig, tudom, hogy sokan nem tartják normális dolognak, hogy repkedő mínuszokban motorral járok, de nagy ívben teszek mások véleményére. Van autóm is, azonban motorozni még mindig jobban szeretek és csak azért, mert tél van, még nem gondolom, hogy ne azzal akarnék jönni-menni, amikor úgy adódik. És elég gyakran történik meg az ilyesmi, lévén, hogy eléggé izgága vagyok. Mindig is az voltam. Célirányosan megyek végig a sorok között az üzletben, sehol sem pöcsölök nagyon sokáig. Megvan, hogy miből mit szoktam venni és nem szeretek cserélgetni vagy változtatni, így aztán nem is kell hosszú időt eltöltenem a válogatással. Azaz, hogy nem kellene, ha lenne az a márka, amit tusfürdőként használok, de úgy tűnik, hogy jelen pillanatban épp kifogytak belőle. Na remek. Én meg igazából utálok annyira vásárolni, hogy ne akarjak másodjára is visszajönni ezért, így kénytelen vagyok másikat választani. Az üzletben más farkasokat is érzékelek az embereken kívül, akiknek ugyanazt mutatom meg magamból, amit mindenki másnak is. Az, hogy nincs falka-szagom, egyértelmű, a pajzsom pedig csak annyira van leengedve, hogy négyszáz körülinek tűnjek. Érzékelem, hogy egy fiatal nőstény, pontosabban egy kölyök közelít felém, gondolom ő is vásárol, igazság szerint nem tulajdonítok neki sok figyelmet, mivel nem az én vérvonalam tagja, amit egészen könnyedén állapítok meg. A többiek leszármazottaival semmi dolgom. Felpillantok ugyan, hogy jobban megnézzem magamnak, csinos egy példány meg kell hagyni és valahogy még kissé ismerősnek is tűnik, de amilyen régóta élek, ez az érzés gyakrabban fog el, mint az normális lenne, ezért nem foglalkozom vele különösebben. Nyolc évszázad alatt nem egy nőhöz volt közöm és bizony olykor egyik hasonlít a másikra, megesik. Már épp megvan az a tusfürdő, amelyik jó lesz – a lényeg, hogy ne legyen pacsuli meg virág szaga, és akkor már jó is – amikor az ember gyerekek elkezdenek randalírozni a sorok között. Sosem értettem, hogy ezt miért hagyják a szülők a kölykeiknek és ilyenkor mindig örülök, hogy én ezt megúsztam, a fenének se kell gyerek. Már a gondolat is elég borzalmas. Nem bírom őket. Persze, nem mondom volt, aki bepróbálkozott azzal, hogy a kölyke az enyém, de mindegyiket rövid úton küldtem el melegebb éghajlatra. Nincs szükségem kéretlen utódokra. Indulnék is, hiszen végeztem, amikor telibe kapok egy adag büdös trutyit, hála a gyerkőcöknek és a kölyöknek. - Fasza! – mordulok fel automatikusan, széttárt karokkal – az egyikben ott himbálózik a kosár – és eléggé mogorva képpel. Nem mondom, el tudtam volna tűnni a kispriccelő szarság elől, de az elég hülye ötlet lett volna, mert emberek és farkasok is szemtanúi lehettek volna és nem célom lebuktatni saját magamat. Így maradt az a megoldás, hogy telibe kapjam a vackot. Remek. A következő pillanatban meg már a kis nőstény simogatja le rólam a cuccot, amire kicsit megemelkednek a szemöldökeim a homlokomon, de nem állítom le. Melyik hímnek lenne azzal gondja, ha egy csinos csaj simogatja végig?! - Ha ismerkedni akarsz szépségem, elég lett volna, ha leszólítasz és nem pedig telibetrutyizol. – vigyorodok el pimaszul és a nőstény vonásait kezdem el tanulmányozni. - Egyébként meg nem gáz, de mondjuk választhattál volna valami kevésbé orrfacsaróbbat is. – farkas vagyok, érzékeny a szaglásom és egy egész flakonnyi illattenger némileg sok. Ráadásul nem is vagyok oda a gyümölcsöket utánzó illatokért, mert semmi közük ahhoz, amilyen illatuk a gyümölcsöknek vannak.
Ó, édes Istenem, hát megőrülök. Az mondjuk egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy esetleg jó néven fogja venni, hogy legalább megpróbálom helyrehozni a hibámat, de arra sem számítottam, hogy ez lesz az egészből. Féloldalas mosoly szökik ajkaimra, ahogyan fejcsóválva sóhajtok egyet. - Szerencséd, hogy jó hangulatomban vagyok, különben ezt az egészet rád borítanám - vágok vissza pimaszul, cseppet sem zavartatva magam, bár lehet nem okos dolog, hiszen idős és kóbor, de egy bevásárlóközpont kellős közepén csak nem fog senki jelenetet csinálni. Szívem szerint tényleg ráborítottam volna a flakon tartalmát, de ugyanazokat az érveket tudom csak felhozni, mint az előbb. Idős és ismeretlen. Amúgy meg megérdemelné, mert miért kell mindig olyanra gondolni? Az eszem megáll. Sebaj, szép mosolyt kanyarintok az arcomra, ahogyan a tusfürdős zsepit egy másikba csomagolva vágom zsebre, majd valamikor kidobom. Ez tök undi. A tusfürdőt visszateszem a polcra, biztos nem ezt fogom megvenni. - Még csak a próba folyamatnál tartok - reagálok az elhangzott szavaira, mert valóban nem döntöttem még és ez tényleg büdös volt. Mióta beharaptak, én is jobban megválogatom a kenceficéimet, érzékenyebb szaglással már semmi sem ugyanolyan, mint előtte. - És bocsi még egyszer a felső miatt.. - harapok rá az alsó ajkamra - Kárpótolhatlak valamivel? Lehet kicsit elhamarkodott kijelentés ilyet tenni egy nálam jóóóval idősebb, kóbor hímnek, de remélhetőleg nem gondolkodik túl nagy dolgokban, mert az meg ciki lenne, ha azt mondanám, hogy bocsi, valami mást kérj/mondj, elvégre mégiscsak nekem kellene jóvátenni azt, hogy ilyen szépen elintéztem. Még akkor is, ha konkrétan nem én voltam a hibás. Szóval amíg várok, addig egy tusfürdőt be is dobok a kosaramba, azt az illatot, ami eddig a legjobban tetszett.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Nem mondom, mindkét szemöldököm feljebb szalad a képemen a szavaira. Ilyen kijelentéseket nála jóval idősebbek is kétszer megfontolnának azt érezve, amit megmutatok magamból egy üzlet kellős közepe ide vagy oda. Ez a kölyök pedig vagy ostoba vagy még olyan fiatal, hogy képtelen megállapítani és felmérni azt, hogy kivel áll szemben. Utóbbit kétlem, mert szabadon jár-kel egy szupermarketben – még akkor is, ha van vele kísérő, a falkaszag csakúgy árad belőlük –, ahol megannyi inger éri őt és a farkasát, tehát az előbbinek van csupán értelme. - Szerencsém? Ez most komoly?! – pimasz vagy pedig buta, mondjuk a kettő nem zárja ki egymást, és némi kis vigyor azért ott játszik a képemen, mert még ha valahol értem is, hogy minek szólt a válasza, azt azért már tudnia kellene, hogy farkasként hol a helye. Akkor is, ha én nem vagyok a falkája tagja. - De nem jó felé haladsz. – akár válogat, akár nem, attól még tény, hogy az, ami rajtam landolt, számomra egy cseppet sem kellemes szagú. Nem csak a ragacsossága miatt – meg mert most úgy nézek ki, mint akit leköptek – hanem konkrétan az illattenger miatt, ami piszkálja az egyébként is érzékeny szaglásomat. - Valóban kárpótolni akarsz? – kérdezek vissza, mert valahogy nem hiszem, hogy tényleg szeretné vagy megtenné. Arra már nem reagálok, hogy nem történt tragédia, mert nem vagyok papagáj, hogy magamat ismételgessem és már közöltem vele az imént, hogy nem nagy gond, ami történt. - Mondanám, hogy mosd ki a pólómat, ha már rám nyomtad a flakon tartalmát, de kétlem, hogy visszakapnám, úgy meg nem lenne sok értelme, nem igaz?! – bár érdekel, hogy erre vajon mit fog reagálni. Ha van benne annyi, hogy vállalja, még oda is adom neki, csak előbb veszek egy másikat, amit fel tudok venni. Kissé fura lenne, ha a téli mínuszokban póló nélkül mászkálnék. Bár a kabát alatt nem látszik. Még szerencse, hogy nem cipzáraztam össze, ha a bőrkabátomon landolt volna a cucc, azért kicsit morgósabb lennék. Még ennél is.
Elszaladt velem az a bizonyos paci, méghozzá nem is kevéssé. A visszakérdezésekor egyből elszégyellem magam, mert ezt tényleg nem így kellett volna megfogalmaznom, de javítani rajta már nem tudok, sajnos nem lehet visszaszívni a kimondott szavakat. - Ismét elnézést kérek - nézek a hímre egy pillanatra, majd a fejem is lehajtom, valamiért sokkal kényelmesebb az orrom hegyét fixírozni - Ez azt hiszem.. nagyon nem volt helyén való.. Oké, hogy nem a falka tagja, de akkor is sokkal idősebb, mint én, én pedig nem tudom, hogy mit képzeltem magamról. Remélem, hogy nem írtam le magam túlságosan, vagy ha igen, akkor nem találkozunk többet, mert ez így nem túl kellemes. Végül is, magamnak okoztam a bajt, szóval csak magamra vethetek. - Igen, az valóban elég borzalmas volt - rázom meg a fejem szavaim kísérőjeként, az tényleg nem volt jó, ami a hím pólóján kötött ki, ellenben az, amiért visszanyúlok, az már megfelelő, legalábbis az jött be a legjobban. Meg amúgy sem szeretnék itt tovább szerencsétlenkedni, eléggé leégettem már magam a másik előtt, jobb lenne mielőbb eltűnni, mielőtt még újabb galibát okozok. A kérdést hallva szemöldököm csúszik fel a homlokomra, nem véletlen mondtam azt, amit, ha nem akarnám kárpótolni, akkor nem tettem volna ilyen kijelentést, arról nem is beszélve, hogy nem tenném meg. Ha felajánlottam, akkor megteszem, még akkor is, ha nincs hozzá kedvem. Ez a minimum. - Igen - ennyivel válaszolok csupán, nem ragozom túl a dolgot, ha neki nem kell a kárpótlás, akkor nem kell, én aztán nem fogok erősködni. Csak elmosolyodom a válaszát és a kérdését hallva, majd ismét megcsóválom a fejem. - A kárpótlásnak pont ez a lényege, hogy a felajánló személy áldozatot hozzon, hogy kiengesztelje a másikat, nem igaz? Vagy tévedek? - kérdezek vissza, mert lehet, hogy nem mindenki gondolja így, én azonban úgy lettem nevelve, hogy ne menjek el szó nélkül az olyan dolgok mellett, amit én rontottam el, vagy az olyan bakik mellett, amit én okoztam másoknak. - Amúgy meg ha férfi pólóra lenne szükségem, nem kellene ellopnom a másikét, akad bőven a lakásban is - vonom meg a vállam, mert ha férfi póló kell, akkor ott van Darren szekrénye, meg nekem is akad néhány, mert a férfiak ruhái sokkal kényelmesebbek, mint a legtöbb női ruhadarab. Legalábbis otthon flangálni és edzésre járni nem is nagyon szeretek másban. - Szóval..? - nem is fejezem be a kérdést, csak kíváncsi tekintettel pillantok a hímre, én aztán tuti visszaadom a pólóját, ha tényleg ezt szeretné, amúgy sem vagyok olyan, hogy nem tartom be azt, amit ígértem.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Mivel észbe kap, betudom a temperamentumának a dolgot, de egyébként sem dőlt össze a világ. Amikor lehajtja a fejét, szabad kezem megindul felé és éppen csak az ujjaimmal nyúlok az álla alá, majd azt – ha közben nem akadályozza ezt meg – finoman felfelé emelem, hogy ne a cipője orrát tanulmányozza. Kutatón próbálok a szemeibe nézni, ha hajlandó azokat rám emelni. - Tényleg nem, de nem szívtam mellre. Hogy hívnak? – érdeklődök kíváncsian. Csinosnak tartom és így nem látom akadályát annak, hogy három mondatnál akár többet is váltsunk egymással, ráadásul, ha már így esett az eset, hogy le lettem trutymózva, miért is ne kérdezhetném meg, ki is követte el a dolgot, még ha nem is szándékosan. - Én Manech vagyok. – nyújtok neki kezet, ha elfogadja. Kézfogásom rövid, viszonylag gyors és határozott. - Amúgy a rossz az benne, hogy semmi köze ahhoz az illathoz, amit utánozni próbál. – amit nyilván ő is érzékel, de attól még tovább fűzöm a szavakat. Azt, amelyiket végül kiválasztja, nem ismerem, nem vagyok otthon a női tusfürdőkben. Igazság szerint a férfiaknak kínált illatok nagy részét sem ismerem, mert nem érdekel. Van egy fajta, amit jó ideje használok és nem szoktam cserélgetni gyakran, mert utálok a válogatással időt tölteni. Még mindig a gyorsan essünk túl a vásárláson elv híve vagyok. - Nem, nem tévedsz, csak tudod, sokan inkább az udvariasság miatt mondják, de nem gondolják komolyan. Tapasztalataim legalábbis ezt mutatják. – vonom meg a vállamat röviden. Nem ismerem a nőstényt, így természetesen nem tudom, hogy ő milyen és a fejébe sem látok, hogy tudjam mit gondol komolyan, avagy mit nem. Szavait követően szélesen elvigyorodok. - Nem is úgy értettem, hogy ellopnád, hanem, hogy nem találkoznál újra egy vadidegennel. De ha ez a gondolat nem ijeszt meg, akkor köszönettel elfogadom a felajánlást a kárpótlásra. – tisztában vagyok vele, hogy mennyire is vagyok pimasz, de hát ő hozta fel a kárpótlást, én meg nem bánom, ha más vállalja a mosást. - De ha nem gond, nem itt helyben adom oda, mert a végén még kihajítanak, ha nekiállok vetkőzni. – még akkor is fennáll ennek a lehetősége, ha csak a pólómat adnám át. Jó lesz erre a mosdó is, mármint én ott leveszem, aztán kiviszem neki. Nem vagyok szégyellős, sosem voltam, de tény, hogy az emberek többsége furcsán kezdene méregetni, ha itt szabadulnék meg a felsőmtől. Én meg nem szeretem a felesleges feltűnést.
Lehajtva a fejem nem is látom, hogy felém nyúl, az érintésére összerezzenek, mégis hagyom, hogy ezáltal felemelje a fejem, önkéntelenül is a szemébe nézek, ám ebben a pillanatban lépek egyet hátra. Egyrészt kínos a szitu, másrészt én hibáztam, harmadrészt én nő vagyok, ő meg férfi és hiába nincsen olyan jellege a dolognak, akkor sem tölt el tőle jó érzés. Túlságosan fáj még Ryan, érthető talán, hogy így reagálok. Arról nem is beszélve, hogy ismeretlen és semmit sem tudok róla.. - Payne.. - nyögöm ki végül, amikor felocsúdok a kábulatomból, a nevét hallva azonban ismét lesokkolódom picit, persze azért a felém nyújtott kezet elfogadom és megrázom, próbálva mosolyt rittyenteni az arcomra. Manech.. Valahol már találkoztam ezzel a névvel, bár a hímet tuti nem ismerem, csak akkor is furcsa érzés. És oké, tudom, hogy valószínűleg sok Manech mászkál a világban, de nem sűrűn találkoztam eddig ezzel a névvel és sajnos sok esetben hajlamos vagyok a legrosszabbra gondolni. Gyorsan el is hessegetem a gondolatot, majd akkor megfejtem a rejtélyt, ha egyedül leszek. - Ezzel egyet értek! - bólintok ezúttal már jóval határozottabban és a mosolyom is őszintébb - Főleg hogy van, amelyik elméletileg olyan virág kivonatot tartalmaz, amiről még életemben nem hallottam. Vagy gyümölcsöt. Némelyikről azt se tudni, hogy mi az - még a szemeimet is megforgatom, noha egyáltalán nem a tusfürdőkbe akartam ennyire belemerülni, nem is szándékom ennél többet beszélgetni róluk, főleg mivel felmerül a kiengesztelés. - Akkor remélem üdítő kivétellel találkozni - mosolygok ezúttal már szélesen, hála égnek hamar visszatér a jókedvem. Egyáltalán nem tartom magam nagyra, csak amit megígérek, azt be is tartom, legfeljebb csúszok vele egy kicsit, de ha semmi nem jön közbe, akkor nem lehet akadály. Ezzel is így van, még akkor is, ha egy idegen hímről van szó. Soha nem esett nehezemre szóba elegyedni másokkal, vagy éppen kapcsolatot építeni, ezúttal sincsen másképpen. - Dehogy ijeszt meg - legyintek - Amúgy is mindig van velem egy kísérő, szóval.. Nem fejezem be a mondatot, mert azt azért mégsem fogom a képébe mondani, hogy aligha rabolhatna el, mert jelen pillanatban például simán megtehetné, hiába sikítanék, a kísérőm valószínűleg nem érne ide időben. Meg azért ilyet mégse mondjuk egy nálunk idősebb hímnek, nem igaz? A kísérőt pedig nem is titkolom, fiatal vagyok, eléggé fiatal és ha tudja, hogyan mennek a dolgok egy falkában - legalábbis szerintem máshogy is így megy -, akkor azt is tudja, hogy egy kölyök nem kószálhat egyedül. Legfeljebb a falkaterület közvetlen környezetében, de oda meg kóbor tuti nem jön. - Nekem nem gond - halkan nevetek fel a szavait hallva, már csak az kellene, hogy előttem kezdjen vetkőzni! Meg úgy mindenki más előtt, szép is lenne, ha közszemérem sértésért kihajítanák innen, senkinek sem lenne kellemes. - Felőlem mehetünk - jegyzem meg mellékesen, én már mindent bepakoltam, amire szükségem volt, amúgy sem kell most sok cucc, azért hoztam csak kosarat, nehogy véletlenül kísértésbe essek, mert arra sajnos hajlamos vagyok. Ha Manech készen van, akkor felőlem mehetünk, én követem, persze a mosdóba nem megyek be utána, ha kifizettük a holmikat, akkor rám már csak egy kis türelmes várakozás marad.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Összerezzen az érintésem nyomán, majd hátrál is tőlem. Hagyom, visszaejtem a kezem a törzsem mellé és érdeklődve várom a választ arra, hogy mi a neve. Bemutatkozom én is, és bár elfogadja a kézfogást, azért feltűnik, hogy a nevem hallatán megdöbben, akkor is, ha nem túlságosan feltűnően teszi. Nem tudom hová tenni a dolgot, ezért szemöldökeim kissé feljebb szaladnak a homlokomon kérdőn. - Miért lepett meg ennyire a nevem? – jó rendben, gondolom nem olyan nagyon gyakori vagy mit tudom én, de nem hiszem, hogy bármi fura lenne benne. - Egyébként örülök a megismerkedésnek, Payne. – szép nőkkel egyébként is nagyon szívesen kötök új ismeretségeket, így aztán igazak is a szavaim. Még ha a találkozásnak el is tudtam volna képzelni valami kellemesebb körülményt, mint egy flakonnyi trutyit a pólómon. - Tény, hogy egyik-másik elég különlegesnek hangzik. – főleg annak, aki még esetleg nem nagyon járt a nagyvilágban és feltételezem, hogy ő is közöttük lehet. Valójában én is csak az előző életem alatt jutottam el a világ számos pontjára, sem előtte, sem pedig azóta nem jártam be a földgolyót. - Mindenképpen az. – viszonozom a mosolyát és bólintok is egy aprót, majd a következő kijelentésére jókedvűen nevetem el magam. - Örülök, hogy nem találsz ijesztőnek. – a kísérőjével kapcsolatban viszont nincs mondandóm, tisztában vagyok azzal, hogy a kölyköknek mindig van gardedámjuk. Az összkép részei. - Akkor ezt megbeszéltük. Menjünk. – előre engedem a pénztárhoz menet. Szerencsére nincs nagy sor és bár kapok egy értetlen pillantást az eladótól, a pólómat illetően, gyorsan végzünk. - Mindjárt jövök. – fordulok a nőstény felé, mielőtt lelépnék a mosdóba. Nem hiszem, hogy időközben fogná magát és lelépne, korábban volt rá lehetősége, hogy kibújjon a kárpótlás alól. Nem szórakozok sokáig a férfi mellékhelyiségben, gyorsan szabadulok meg a pólótól, majd visszaveszem a bőrkabátomat és felhúzom a cipzárt. Gombócba gyűröm a trutyis pólót, majd azzal a kezemben térek vissza a nőstényhez. Nem várattam túl soká, szégyen lenne, ha pont én nem lennék elég gyors, még úgy is, hogy számításba veszem az embereket és azt, hogy bárki megláthat bármit, a lebukás esélyét pedig nem adom meg. - Itt van. És kösz. Megadom a számomat, hívj, ha aktuális lesz visszaadnod. – és ezzel átadom neki a felsőt, na meg a telefonszámomat is, ha elmenti. Névjegykártyám nincs, szóval ha nem a telefonjába írja be, akkor egy fecnire firkálom fel neki. Ezzel együtt pedig el is köszönök tőle, mert ideje munkába mennem.
//köszöntem drágám és hívj, ha megvagy a mosással //
Tartottam attól, hogy ez a kérdés bizony fel fog merülni, de nincs mit tenni, válaszolni kell, az eddig történtek után egyáltalán nem érezném fair dolognak, hogy egy legyintéssel elintézem. - Nem tudom, csak olyan.. furcsán ismerősnek tűnik. Mármint nem emlékszem, hogy túl gyakran találkoztam volna ilyen névvel, szóval.. - töprengek el egy pillanatra, magam is gondolkozom, hogy honnan lehet ismerős - Lehet, hogy olvastam valahol - vonom meg végül a vállam, mert igazándiból magam sem tudom, csak egy halovány felsejlés. Nem túl gyakori ez a név, így azért talán tudnám archoz kötni, főleg, mivel elég jó a névmemóriám, de sajnos nem megy. Sebaj, majd talán egyszer beugrik a dolog. - Én is örülök, még akkor is, ha elég kacifántosan indult az ismeretségünk - zavart mosoly kúszik a képemre, mert egyrészt ott volt a tusfürdő, másrészt meg a csodálatos „beszólásom”, amit tuti nem fogok senkinek elmondani, én marha. - Az biztos! - bólintok egyetértően, mert tényleg akadnak különös nevűek, de én a részemről kimerítettem ezt a témát és ha jól látom, Manech is hasonlóan áll hozzá a témához, szóval szuper, ugorhatunk is tovább. Csak kedvesen mosolygok, amikor azt mondja, valóban jó kivétellel találkozni, akkor csak nem szúrtam el annyira ezt az egészet, a nevetését hallva pedig elsőre egy picit megijedek, de jókedvűen hangzik, úgyhogy széles vigyorra kunkorodik a szám. - Dehogy talállak! - legyintek még mellé egyet, azért jóval több kellene, hogy valakitől megijedjek. Ha mondjuk állandóan morcosan nézne és egyetlen mosolyt sem láttam volna tőle, vagy netalán meg akart volna fojtani csak azért, mert összetrutyiztam a pólóját.. na akkor tuti félnék tőle! De így egyáltalán nem vészes a dolog. Indulunk, fizetek, ezek hála égnek gyorsan megvannak, még mázli, hogy a tusfürdőt a végére hagytam, így aztán fogom a kis szatyorba bakolt cumóm, hogy kövessem a hímet a mosdóig, az ajtó előtt megvárom, nem fogok eltűnni, még csak mondani sem kell, hogy várjam meg én ajánlottam fel, eszem ágába sem jutna eltűnni. Fogom aztán a pólót, belegyűröm egy zacskóba, majd ha kimostam, úgyis ki fogom vasalni. Előkapom a telefonom, bepötyögöm a számát, aztán zsebre vágom a készüléket. - Mindenképpen hívlak majd, szerintem pár napon belül. Nem akarom sokáig húzni, mert az meg olyan lenne, hogy ki akarok bújni a dolog alól és amúgy is én ajánlottam fel ezt az egészet, az a minimum, hogy minél hamarabb visszajuttatom majd. Egyikünknek sincsen több mondanivalója, úgyhogy nincs más hátra, csak a köszönés, integetve mondok neki sziát, hogy aztán ledobjam magam egy padra és türelmesen várakozzak a kísérőmre.
Alapelvárás a nők esetében, hogy szeressenek vásárolni. Én szeretek is, csak nem mindegy, hogy miért kell a boltba mennem. Parfümériákba, drogériákba és divatboltokba imádok járni, mert egy nőnek sose lehet elég holmi a gardróbjában, élelmiszerboltba viszont tényleg csak akkor megyek, ha már vészesen fogyóban vannak a tartalékaim, vagy Suzy kajájának mennyisége csappan meg. A kis drága igen szereti a pocakját, ezért ránk aztán tényleg nem romlik soha, semmilyen étel. Én nem igazán szoktam bújni az akciós újságokat, ezért nem is tudom pontosan, hogy mikor vannak akcióváltások, de a boltok forgalmán lehet érezni. Mivel alig tudok manőverezni a bevásárlókosarammal a polcok és az emberek között, ezért gyanítom, hogy valószínűleg a mai nap is ilyen lehet. - Bocs, elnézést! - Szólok a nagyjából korom béli lánynak, aki telefonnal a fülén a chipsek között, de mivel meg se hallja, ezért finoman nekitolom a kosaram, hogy vegye már észre: nem csak ő van itt, más is szeretne vásárolni. Szerencsére veszi a lapot, közelebb lép a polchoz, a kosarát is félrehúzza, így én elférek mögötte. A fűszeres-szószos polcsorhoz irányítom a kosaramat, és félretolva oldalt hagyom, hogy kényelmesebben tudjak keresgélni. Előhúzom a mobilomat, amibe fel van vezetve a bevásárló listám, mert nem emlékszem pontosan, hogy melyik fűszerekből kell utánpótlást vennem. Márka, és típus szerint vannak csoportosítva, elég könnyen el lehet igazodni a kínálaton. Hamar megtelik a kezem a BBQ, curry, egész szemes színes bors, oregánó, szárnyas fűszerkeverék, őrölt kömény, és egyéb fűszerek tasakjaival. Épp azon szörnyülködök, hogy a BBQ fűszerben mennyi adalékanyag van, amikor a szemem sarkából megpillantom a kosarat. Gondolkodás nélkül szórom bele a tasakokat, és már fogok is rá a kosárra, hogy tovább tolva azt folytassam a bevásárlásom. Közben fel se tűnik, hogy a kosár tartalma egészen más, mint amit én bepakoltam eddig, és nem a saját kosaram, hanem valaki másét toltam el, míg az enyém továbbra is ott árválkodik a helyén, ahol hagytam.
Az élet zajlik, mint jég az északi tengerrészeken és nem hagyja mindig, hogy csak úgy elrohanjanak mellette. Duane napjai a szokásos tevékenységekkel ugyanúgy elteltek, mint eddig. Nagy terveket szőtt, megpróbált kontaktust teremteni az otthoniakkal, de edzenie, zenélnie továbbra is kellett, no és persze az otthoni teendők se vártak másra, mint rá. Judy-val a viszonyuk még mindig olyan volt, mint a helyi időjárás. Befagyott, amióta a kubai ráárasztotta barátnőjére a legmélyebb dolgait. Azóta nem Judy számított lakótársnak, gyakori vendégnek, hanem Lou barátjának a kutyája, Buster. Szegény srác kórházi kezelésre szorul és mivel a kubai már sokszor levitte a kutyust, megörökölte a feladatot. A kis basset őt szerette a legjobban alkalmi gazdái közül, ezért ideiglenesen a kubai be is fogadta. Ma is kettejüknek igyekezett vásárolni. Csirkefarhát, tésztafélék és péksütemény, meg kenyér és rávalók, vaj, felvágott, sajt, ilyenek kerültek bele a kosarába. A fűszeres polcnál parkolt le, mert ott eszébe jutott, hogy kellene 1-2 üveg olivabogyó is a túloldalról, de minek cikázzon a kocsival, mikor csak pár lépés visszamenni? Le is kapta a polcról az üveget és mellé még egy kis gombát is, mert akciós volt. Ez az üzlet elég olcsónak bizonyult, ezért rakta tele szépen a bevásárlókocsiját. A meglepetés akkor jött, mikor visszament és sehol nem találta a fémkasztnit. Egy másik árválkodott ott, egész eltérő tartalommal. A táskáját nem hagyta benne, övtáskában volt nála minden, semmit nem hagyott őrizetlenül. Nem bolti tolvajokat sejtett hát, hanem csak valakit, aki nagyon elmerült a gondolataiban és azt se nézte, mit tol maga előtt. Körbenézett, hogy látja-e valakinél és nem kellett sokáig keresgélni. Odalépett egy határozott mozdulattal a kreol bőrű hölgy elé és rámosolygott, majd a kocsi tartalmára nézett és vissza. Könnyed hangvételben szólt a lányhoz: - Remélem nem ragaszkodsz a cseréhez! Érzett ebben a nőben valamit, ami ha megvan valakiben, akkor akár Őrző is lehet belőle. Ennyire nem szaladt előre, csak végigmérte a fiatal lányt, aki eddigre már összekeverte a két kocsi tartalmát. Bocsánatos bűn, Duane nem is hőbörgött, csak kezében 2 üveg olivabogyóval és gombával vigyorogva várta, hogy leessen a tantusz.
El ne felejtsem, hogy anyának is vennem kell egy zacskó magkeveréket, mert tegnap nem tudott venni egy másik helyen, márpedig anya házi sütésű magvas kenyerénél nincs is jobb a világon. Amióta Ryan-éktől megkapta szülinapjára a kenyérsütőt, nem is vásárolunk kenyeret. Hirtelen fékeztem le, még a cipőm sarka is megcsikordult a járólapon, amikor a semmiből előttem termett egy srác. Meredt, kérdő tekintettel bámultam rá. - A mihez? - Lövésem sincs, hogy mit akarhat, vagy miért vigyorog annyira. Talán ismernem kéne? Jaj Istenem, remélem nem az egyik olyan vendégem, aki ritkábban jár hozzám, én meg nem ismerem fel! Az mindig annyira kellemetlen tud lenni. - Ne haragudj, de nem igazán értem, hogy mit szeretnél. - A legjobb beszéd az egyenes beszéd. A bogyós üvegekre, és a gombára pillantottam, amit a kezében tartott, s pont átfutott az agyamon, hogy tipikus pasi, aki azt hiszi magáról, hogy minden elfér a kezeiben, amiket venni szeretne, aztán az ötödik polcsor után már úgy teleaggatja magát mindenfélével, hogy még karácsonyfának is elmennének, amikor ösztönösen lepillantottam a kosaramra. Ezek micsodák? Úgy bámultam a kosár tartalmára, mintha azoktól vártam volna választ a fel nem tett kérdésemre. Én biztos, hogy nem pakoltam be kenyeret, és húst se vettem. Diszkréten megköszörültem a torkoma, majd elengedve a kosarat hátráltam tőle egy lépést. - Ha jól sejtem, akkor ez a tiéd!? - Ha ez az övé, akkor hol az enyém? - Én nagyon sajnálom, egy kicsit szétszórt vagyok. - Kínos mosolyra húzódtak ajkaim, aztán gyorsan visszaléptem, hogy kiszedjem a kosárból a fűszereket, amiket beleszórtam. - Mindjárt visszaadom, csak közben belepakoltam. Tényleg bocs, nem vettem észre. Totál lökött vagyok!
Duane észrevette a semmibe révedő tekintetet és tudta is, hogy ez várható. Aki elcsaklizza más bevásárlókocsiját tök véletlenül, az nagyon meglepődik, mikor szembesítik vele. Épp ezért nem akart méltatlankodni, háborogni, amúgy se szokása és inkább vigyorgott, hogy a vicc mezejére terelje a dolgot, mert az is volt. Már előre látta, milyen nagy sikert fog ez aratni a baráti találkozókon, mikor elmeséli. A lányon érzett valamit, de még nem tudta pontosan megfogni, mi lehet az. - Nem haragszom - mondta tömören. Megvárta, amíg leesik a tantusz. Ha ejtőernyős, hát ejtőernyős. Bárkinek lehet ilyen napja és minek erősködjön, ha magától is rá fog jönni. Értelmesnek látszott a lány, ez csak bambulás lehetett. Valahonnan ismerős volt neki, lehet, hogy látta már a városban, talán a 2nd Avenue-n, de nem volt biztos benne. Meg is történt a várva várt lepillantás és a kocsi tartalma már elárulta Iris-nak, milyen cseréről van szó. Duane türelmesen mosolygott és együttérzést is lehetett látni rajta. Néha vele is előfordult ilyen, hogy egyvalamire koncentrál, de arra nagyon és hülyeségeket csinált közben. Bárkivel előfordulhat. - Igen, így van. Nincs gond, csak szeretném a kasszához vinni, amit összeszedtem - mondta elnevetve magát. Most tört ki belőle. Nem akart megalázó lenni, de röhögés nélkül nem bírta ki. Ő úgy látta, nem bántóra sikerült a nevetés, az arckifejezése egyáltalán nem volt lenéző. A helyzetnek szólt a vidámság, nem az agyi kapacitásnak, amit ilyenkor emlegetnek egyesek. - Mondom, nem baj. Keressük meg a kocsidat és segítek is átcuccolni - ajánlotta fel rögtön, amit tudott, hogy mentse a helyzetet. Már neki volt kellemetlen, hogy a csaj ennyire ostorozza magát, pedig nem ölt embert, csak más cuccát tologatta véletlenül. Aki kamuzik és úgy mentegeti magát, azzal nem így viselkedik, de Iris-on látszott, hogy most csöppent vissza a földre és ez elég volt, hogy Duane empatikus legyen, hogy meglássa az esendőséget. - Nehéz napod volt? Vagy lesz? A kubai rátette kezeit a kocsira és ha Iris szemével megtalálta a saját kocsiját, akkor odatolta az övét. - Így mégiscsak könnyebb pakolni, mint kézben vinni ennyi cuccot. De látom, a főzéshez értesz - mondta egy életvidám vidám mosollyal. Már eszébe jutott, Judy-t hozta el egyszer kocsival a fodrásztól és ott látta ezt a lányt. Elég jellegzetes volt, nem sok kreol szaladgált Fairbanks utcáin. - Fodrász vagy, ugye? Emlékszem, a barátnőmért mentem egyszer, akkor láttalak. Tudod, etnikum az etnikumot megismeri. Ha Iris engedte, a zenész tényleg segített átcuccolni és ami nem az ő kocsijába illett, azt pakolta a másikba. Óvatosan rakodott, nem dobált semmit, csak fogta, emelte, áttette. Nem sietett sehová. Azon gondolkodott, hogy kérdezzen rá arra, amit érez. Nem hallott még az ígéretes mágiaérzékenyek között erről a hölgyről, pedig lehet, hogy a jövő Őrzőinek egyikével hozta össze a sors éppen itt a közért polcai előtt.
- Tökéletesen meg tudom érteni. - Simán megvárhatta volna, hogy kifizessem, és csak utána közölni, hogy valójában ezek az ő cuccai. Oké, azért annyira nem vagyok elvarázsolt állapotban, hogy ne tűnt volna fel a kasszánál, hogy valami nem stimmel. Az tényleg bosszantó lett volna, pláne ha közben már méteres sor állt volna mögöttem. Így is elég kellemetlen, hogy valaki más kosarát toltam el, de úgy még kellemetlenebb lett volna a kialakult helyzet. Szerencsére időben lefülelt a kosár jogos tulajdonosa. - Köszi, ez rendes tőled. - Félbehagyom a cuccaim összekapkodását, és csak annyit teszek, hogy amit eddig összeszedtem, azt a kosár még üres sarkába teszem, hogy legalább azokat ne kelljen már újra kikutatni. - Nem igazán. Csak nem szeretek annyira boltba járni. Ezek a kosarak legtöbbször inkább útban vannak. Pláne ilyenkor. Nincs tömegfóbiám, de túl sok itt az ember, és senki nincs a másikra tekintettel. - Néha viszont kénytelen vagyok nagy bevásárlást csinálni, ahogy most is. - Fogyóban a kutyám étele, szóval csak emiatt vettem rá magam, hogy egyszerre le is rendezzem a havi bevásárlást. Mesterien kifogom mindig azokat az időpontokat, amikor tolong a nép. - Túlzás lenne azt állítani, hogy panaszáradatot zúdítottam az ismeretlen férfi nyakába, de ha már rákérdezett, akkor megosztottam vele, hogy feltehetően próbáltam agyilag kikapcsolni magam innen, mielőtt még kiborultam volna a hömpölygő tömeg okozta stressztől. Van, aki élvezi ezt, én nem. - Azt hiszem az az enyém! - Ahogy visszatértünk a fűszeres polcsorhoz, megláttam a félretolt kosarat, aminek a tartalma már eléggé ismerős volt. Közelebb léptem a kosárhoz, majd kicsit áttúrtam a tartalmát, hogy teljesen biztos legyek benne, hogy nem egy másik ember kosarát akarom ismételten eltolni. - Igen, ez az enyém. - Erősítem meg a dolgot. Egyébként érthető, hogy összekevertem a pasaséval. Az övé is nagyjából itt állt, az enyém viszont az oszloptól kissé takarásban volt, ezért ösztönösen az övére nyúltam rá. Még szerencse, hogy közben más nem tolta el az enyémet, mert akkor most kezdhetném előröl az egész vásárlást. - Ó, az túlzás, hogy értek. - Nevetem el magam, és azt hiszem sikerült is átlendülnöm a kínos pillanatok felett. Szerencsére jó fej a pasas, és nem hordott le minden hülyének, hanem jól kezelte a szituációt. - Inkább csak érteni szeretnék. Néhány egyszerűbb ételt el tudok készíteni önállóan, vagy szakácskönyv segítségével, de elég sokszor intézek S.O.S. hívást az anyukámnak, hogy mit is kell pontosan csinálni!? - Régebben nem érdekelt annyira a főzés. Mióta a saját lábamra álltam, azóta próbálkozom azzal, hogy minden téren el tudjam látni magamat. Anya sokat segít, és remélem, hogy idővel majd segítség nélkül is meg tudok csinálni bármit. - Igen. Enyém az Iris fodrászat a 2nd Avenue-n. - Bólintottam, miközben pakoltunk, majd felpillantottam a férfire, de nem volt ismerős, szóval kétlem, hogy vágtam volna a haját. Hamarosan aztán magyarázatot is kapok arra, honnan ismert fel. - Tényleg? Hogy hívják a barátnődet? - A vendégeim túlnyomó többsége visszajáró. Ha az ő barátnője is az, akkor biztos emlékezni fogok rá.
Ilyen galád lépésre Duane nem ragadtatta volna magát, annál ő egyenesebb volt. Rögtön szólt inkább, hogy nem stimmel valami és fel is ajánlotta a segítséget. Nagy terheket hordott éppen a lelkében, mert Judy-val átéltek egy kisebb válságot (amiről majd az idő eldönti, mennyire volt kicsi vagy nagy), a szülőket akarta kiszabadítani Kuba legjobban őrzött börtönéből és a saját életében is sokkal nagyobb őszinteségre törekedett. Úgy érezte, a változások évében jár, ólomsúlyú gondfellegek alatt, de ettől még az emberségét megőrizte. - Egy kicsit sötétebb képet festesz a boltról, mint amilyen. Én gyakran járok ide és nem őrültek háza. Igaz, kosárkákkal egyszerűbb lenne, mint kocsikkal, mert kevesebb helyet foglalnak - árnyalta a kubai a panaszok alapját képező helyzetet. Ő lazán vette az életet és nem akadt fenn ilyeneken. Valami mást sejtett, mondjuk temperamentumbéli különbségeket. - Ó! Egy ideje már én is kutyázom, szóval kezdem érteni, mit jelent ez. A kis diktátor kihajt a világból, ha nincs tele a tálkája, igaz? Olyankor nincs mese, menni kell. Duane jóleső nevetéssel adta elő ezt, bár a házikedvenc tartásának hátterében az állt, hogy az eb gazdája kórházban fogadja az inzulin-injekciókat és folyamatos megfigyelés alatt áll. A kis Buster saját maga választotta ki a pótlást, mert Duane-t kedvelte legjobban tartója, Lou baráti köréből. Igyekezett kicsit jobb kedvre deríteni a nőt, hogy ne legyen ennyire maga alatt. Szimpatikus volt egyébként, nem csak a külseje miatt, hanem a kisugárzásában is volt valami, ami kötélként csimpaszkodott a kubai aurájába. Többet rejt a kreol szépség, mint gondolnánk, vélte Duane. - Ohó! Már meg is van! Mázli, hogy legalább ezt nem tolták el! Duane mentette a menthetőt. Hátratett kézzel megvárta a túrást és utána Iris-szal karöltve kezdett is átpakolni abból a kis üres sarokból, ahová a nő kigyűjtötte a saját cuccait. Megnézte közben, miket pakol át, akaratlanul is szembesült így a fodrásznő és kiskedvence ízlésével. Emellett megfigyelte, mi lehetett a tévedés oka. Az ilyenekre ráérzett, a környezetben fellelhető tárgyakat, berendezéseket mindig meg szokta figyelni. Már csak azért is, hogy mit lehet alkalomadtán felhasználni búvóhelynek, fegyvernek, hasonlónak. A túlélők módszere és a kubainak ez már sokszor jó szolgálatot tett Havanna utcáin ugyanúgy, mint errefelé. - Az oszlop zavart meg, ugye? Vigyázni kell ám, egyik barátom felesége megjárta, mert egy hasonlóan eltakart helyen a táskát is benne hagyta a kocsiban és egy óvatlan fél perc elég volt, hogy lenyúlják. Úgy látta, Iris nem volt ilyen elővigyázatlan, de azért elmesélte neki, nehogy pórul járjon. Átlendültek a kezdeti konfliktuson, mint Tarzan a dzsungelmélyi árkok felett és már a konyhai ügyeskedések kerültek terítékre. Mint kiderült, egyikük se nagy szakács, de a törekvés jelen volt mindkettejükben. - Hasonló cipőben járunk. Rám is főznek néha, illetve gyakran, de megállok a saját lábamon is, mert muszáj. Az sosem árt. És szeretem a hasamat is! Nagy vigyorral folytatta a pakolást. Vidám bevásárlás lett ebből a maiból, kellemes meglepetésként szolgált a baki. A kubai közben felidézte, amíg a nevelőszülőknél lakott és főztek rá, plusz tanítgatták is, hogy majd egyedül is meg tudjon élni, amikor épp nincs asszony a háznál. A mosolyába vegyült egy kis keserűség, csak egy pillanatra, de egy szemfüles szemlélő észrevehette. Az a gondolat rohant ugyanis végig a fején, hogy a saját anyja nem tehette meg ezt, mivel rácsok mögött ül már több mint 10 éve. Gyorsan elhessegette a vészmadár sugallatát és visszatért a konzervek, fűszerek és kutyaeledelek közé lélekben is. - Igen, az az! De hogy oda jár-e...na, most megfogtál! Egyszer mentem elé. Judy Haynes-nek hívják és...fantasztikus az aurája! Az örökké vigyori Duane szemeiben felcsillant a szerelem villáma. Akármennyire is összekaptak, tudta, hogy a vágy és a kötődés újra összehozza őket. Elejtett egy kis utalást arra, hogy a barátnője is Őrző és Iris talán megérezte rajta, hogy más, mint a többiek. Elkezdett túrni a zsebében, hogy a telóból megmutassa Judy fotóját, ami természetesen háttérképként volt beállítva. Egy remek fénykép, ami a hegyekben készült, túra közben, a kipirultságában szépséges barátnőt ábrázolva. Előhúzta és Iris elé tolva meg is mutatta. - Ha rendszeres vendéged, akkor nagyon örülök, hogy megismerhetem azt, aki a remek frizurákat csinálja neki! Jól megy a bolt egyébként? Fél szeme közben már azon volt, hogy mit kell még vennie. Már bepakolta azt a cuccot is, amit kézben hozott, míg kereste a kocsiját. A polcról válogatott, nézte az árakat, a lejárati időt is, de a füle Iris-é volt. Tudott kétfelé figyelni, ahogy egy jó harcoshoz illik. Észrevette azt is, hogy a szokásosnál hangosabb szóváltás hallatszik a pénztárnál.
- Hűha, akkor valószínűleg én fogom ki mindig az ilyen napokat. – Nevetem el magam. Elképzelhető egyébként. Nagyjából mindig egyforma mennyiséget vásárolok, szóval gondolom ezért van az, hogy pont mindig az ilyen napokra esik a bevásárlás. Meg kéne variálnom kicsit. Többet vagy kevesebbet vásárolni most, és akkor kikerülök ebből az ördögi körből. – Ezek a kocsik veszélyesek. Az ember ösztönösen addig pakolja amíg tele nem lesz, pedig lehet, hogy nem is lenne annyi mindenre szüksége. Több helyet foglalnak, de olyan szempontból kényelmesebb, hogy a kocsiig ki lehet tolni, és nem kell nehezet emelni. – Suzyka kajája nem épp pehelysúlyú. Nem vagyok erőtlen virágszál, de meggyűlne vele a bajom, ha egy fordulóval akarnám a parkolóig kivinni. Néha, ha anyáékkal vásárolunk, akkor nem hozunk nagy kocsit. Elég a kicsi kosár, szegény apát meg telepakoljuk mindenféle dologgal, mint egy mozgó karácsonyfát. Szegény még egyszer se panaszkodott miatta. - Így van. Kikövetelik maguknak az ételt is, és a figyelmet is. Milyen kutyusod van? – A kutyákról bármikor, bármennyit képes vagyok beszélni. Ők igazi kis családtagok. Mindig a középpontban vannak, akármi is történjen otthon. Ha vendégem érkezik, elsőként rongyol elé. Ő az első, akit üdvözölnie kell az érkezőnek, s ha az megtörtént, akkor engedi át nekem is a lehetőséget. Ráadásul ha a vendégem szereti a kutyákat, képes pofátlanul visszaélni a helyzetével. Nonó figyelmét is igyekszik magára vonni, és úgy tud méregetni minket amikor beszélgetünk, mintha ő is részt venne a baráti csevejben, amiből tökéletesen ért mindent. - Hát igen. Nem szívesen kezdtem volna az elejéről. – Mosolyogtam. – Igen, szerintem az oszlop lehetett a ludas. – Határozottan nem merném kijelenteni, de én is ezt gyanítom. Ha nem foglalt volna le annyira az olvasgatás, akkor biztos kiszúrtam volna… szóval lényegében maga az olvasás is a ludas volt. Máskor jobban résen leszek. Nem szeretnék még egyszer így járni. Most szerencsém van, mert a pasi jó fej, de lehetne üvöltöző ripacs is. A történetet hallva kimeresztem a szemeimet. – Jó ég! Az szörnyű lehetett. Nekem ott lenne végem. A fél életem ebben van. – Kocogtatom meg a táskámat a könyökömmel. A határidőnaplóm folyton velem van. Bármikor hívhatnak ugyanis napközben, hogy időpontot kérjenek, és a határidőnaplómban vezetem, hogy ki mire jön hozzám, és mit szeretne csináltatni. Lehet, hogy készítenem kéne biztonsági másolatot, vagy duplán vezetni. Alapvetően nem vagyok egyáltalán pesszimista alkat, de az óvatosság sose árt. A táskámra mindig odafigyelek, nem szoktam őrizetlenül hagyni. – És mi történt? Visszakapta, vagy végleg eltűnt a tolvaj? – A legtöbb üzlet manapság már be van kamerázva. A bolti szarkákat általában hamar lefülelik, csak sokszor addigra már túladtak a táska tartalmán. - Ne mond el senkinek, de én is… - Simogatom meg nagy sóhajjal az említett testrészemet. Igyekszem odafigyelni magamra. Suzy edzésben tart. Hacsak nincs anyáéknál, akkor reggel és este leviszem sétálni, meg havonta egyszer elnézek edzeni is. Mondhatni mindenevő vagyok. Szeretem a jó kalóriadús kajákat. Szörnyű, hogy azok a legfinomabbak! Napközben megengedem magamnak az ilyeneket, de kora estétől szigorúan csak könnyű saláta sovány hússal. Erre nagyon odafigyelek, és sokat iszok. Ami felesleg van rajtam, az elhanyagolható. Nincs problémám a homokóra alkatommal. A lényeg, hogy egészség legyen! Feltűnt valami múló szomorúság a pasi arcán. Nem vagyok tapintatlan, nem kérdezem meg tőle, hogy mi a baj, de megjegyzem magamban ezt az ominózus pillanatot. - Judy? Tényleg??? Tényleg, hát persze! Hogy nem raktam össze!? – Csapok őszinte kacajjal a homlokomra. A képre csak egy futó pillantást vetek hevesen bólogatva. – Akkor te vagy Duane! – Csettintek az ujjaimmal. – Nahát! Sokszor szokott emlegetni. Hozzám jár, igen. – Mindig szeretettel beszél Judy a szerelméről. – Egy zenekarban játszol, igaz? – Jó kapcsolatot ápolok a visszajáró vendégeimmel. Mindenki be szokott számolni arról, mik történtek velük, mióta utoljára nálam jártak. Judy nagyon energikus, és kedves nő. - Iris Lance vagyok. Örülök, hogy megismerlek végre! – Nyújtottam vidáman a kezemet. Ha eddig feszélyeztem magam a történtek miatt, most teljesen elszállt. Az egész inkább komikus. Kicsi ez a város, az biztos! – Igen, szerencsére jól megy. – Bólogatok. Elég sokszor kell túlóráznom, mert nincs szívem senkit se visszautasítani. Még szerencse, hogy van tetőtere a fodrászatnak. Ha így folytatódik, akkor a felső szintet is ki kell alakítanom, és legalább egy segédet… de inkább fodrászt felvenni magam mellé. Én is felfigyelek a hangoskodásra. A pénztárak irányába fordulok, és a nyakamat nyújtogatva keresem a zaj forrását. – Vajon mi történhetett?
- Látod, erre még nem is gondoltam. A kocsi már maga egy marketingfogás, hogy annyit vásárolj, amennyi csak belefér. De tényleg jó, ha eleve sok minden kell és nem akarsz megszakadni. Iris most rávilágított valamire, amit Duane tényleg nem sejtett eddig. Amúgy egyetértett a nővel és kezdte egyre értelmesebbnek látni, ahogy beszélt magáról. A kutyakaja akkor éri meg, ha nagy adagokban veszik, az pedig komoly súly. Egy Őrző harcos elbírja, de hát a közérteket nem nekik tervezik. - Buster meg tud húzódni a háttérben, nem akar ő mindig sztár lenni, de a kaja, a kaja az szent! Kis basset hound. Nem az enyém amúgy, csak mostanában nálam van. A kubai vigyorogva mesélt az ebről, aki megrágja a cipőit, a radiátorra támaszkodva rángatja a függönyt és hasonló csínyeket követ el. Csak úgy. Gazdája, Lou hiányát nehezen viseli és muszáj volt befogadni, mert a napi 2-3 látogatás már nem volt elég. Egy ideje már nála lakik a jószág és Judy is nagyon bírja, hisz ő szereti az állatokat és tiszteli is őket nagyon mélyen. - A gazdáját kezelik és a kis csibész, hogy is mondjam...kiválasztott engem magának - mesélte Duane nagy nevetéssel, míg pakolászott. Tényleg így történt. Más is próbálta elvinni, de Lou többi haverjánál nem bírtak vele. A kubainál viszont különlegesen viselkedett, hallgatott rá, nem szedte szét a házat, miután Duane párszor rászólt. Persze próbálkozik, de a katasztrófa nem fenyeget. Máshol elleben durva károkat okozott és mindenkinek jobb úgy, hogy az Alvarez-házban lakik. - Gondolom, vigyázol is rá. Sokan elhibázzák ott, hogy "velük nem történhet meg". Ez a hölgy is elment zacskóért, szedett pár almát és közben megléptek a tatyójával. A kubai a jelenséget a másik oldalról is ismerte. Havanna utcáin a kölykök pont az ilyen hozzáállásúakat keresték. Embereket, akiket könnyű kirabolni, lakásokat, amiket nem őriznek rendesen, megfújható kocsikat, bringákat, piaci, bolti árukat. Egy ideig elfogadhatónak tartotta azt az életformát, de nem szerette és végül ott is hagyta. Egykori tolvajként pedig tudja, mire kell vigyázni, hogy ne legyen belőle áldozat és másokkal is szívesen megosztja a tanácsokat. - Nem tudom, mi lett a történet vége. Akkoriban még a feljelentésnél tartottak, aztán elköltöztek, rég beszéltünk. Egyébként tényleg az a gáz ebben, hogy ami csak neked értékes, neki nem, azt is elviszi. Igazolvány, fénykép a gyerekről, stb. Duane kezdte érezni, hogy merülnek a bánatos témákban és gyorsan visszaváltott. Szerencsére a nővel lehetett is vidámkodni. - És a tiéden se látszik - mondta Duane és viccesen megbökdöste Iris pociját a kifeszített mutatóujjával. Laza volt és közvetlen, nem átallott fizikai kontaktusba kerülni. Semmi rosszat nem kellett sejteni emögött és ha mégis zavaró, majd szól a hölgyemény. Duane ilyen volt, ölelgetős, vállon veregetős típus. Igazi kubai. - Duane Alvarez, én is örülök! Erősen, de nem csontokat ropogtatva fogadta a kézfogást. Erő és határozott magabiztosság áradt ebből a gesztusból. - És Judy jókat mond rólam? - kérdezte kuncogva. Tudta, hogy ha nem, akkor se fogja ezt megtudni a fodrásztól. A nők összetartóak tudnak lenni és Iris-t abszolút ilyennek látta. Először beszéltek, de úgy érezte, Judy-val megvan az összhang köztük és nem hiába jár ugyanoda. Társasági élmény is a hajvágás, nem csak szolgáltatás, legalábbis a barátnőjének biztos. Arról pedig hallgatott, hogy most épp hogy vannak egymással. Nem akarta világgá kürtölni. - Jaja, latin zenét játszunk. Főleg salsa-t, de kicsit újítottunk nemrég a repertoáron. Ütőhangszeres vagyok. Ezt például felismered? A kubai elkezdte ütni a jellegzetes bevezető ritmust és a lálálá részt hozzáénekelte. A hangja nem volt kiemelkedő, csak átlagos, a ritmust viszont profin hozta a bevásárlókocsi műanyag részét csapkodva a tenyereivel. Nem zavartatta magát, hogy ez egy nyilvános hely. Pár leütés belefér, az még nem deviancia. Közben az átrakodással végeztek és mindenki mehetett volna a dolgára. Ha már így összeismerkedtek, Duane nem akarta csak úgy itt hagyni a lányt. Érdekelte amúgy is. - Ja, látom már. Gyere, innen megnézheted! Intett Iris-nak, hogy hagyja ott az oszlopot, ami ma már elég bajt kavart. Ha egy kicsit arrébb állt, láthatta, hogy a pénztárossal egy igen alacsony nő veszekszik és az egyik keze maszatos, a másikban pedig egy felbontott doboz franciasaláta van. - Eküszöm, hogy kifizetem! Hát azért állok sorba itt, nem segélyért jöttem! A legszebb az volt a dologban, hogy még a szája is foltos volt. Az étkezési kultúráról nem sokat hallhatott a nő. A pénztáros válaszát nem lehetett hallani. A feje vörös volt. Még ő szégyellte el magát és próbálta halkan csitítani a számonkérés miatt mérgelődő nőt. Beáll az áruval és már a sorban enni kezdi, ráadásul kézzel, szájtörlés nélkül. Ilyet se sűrűn látni Fairbanks-ben. - Mint az éttermekben, mikor kérdezik, hogy itt fogyasztod vagy elvitelre kéred. Ő összevonta a kettőt - mondta Duane és jót nevetett. A háttérben még fejhangon kiabált a vevő és a pénztáros hölgy. Nem úgy nézett ki, hogy lesz ebből szóváltásnál nagyobb gáz, úgyhogy a kubai figyelme megint Iris-é volt. - Látod, ha nem ma jöttél volna, nem látsz ilyen műsort. Na, megérte? Megint nevetett egyet, szokás szerint jókedélyű volt, de most különösen.
- Az tudom melyik fajta! Nagyon édesek, nekik is lóg a fülük, mint a spánieleknek! - Bólogatok hevesen széles mosollyal az arcomon. Ha gyerekek vagy kutyák kerülnek szóba, önkéntelenül is széles mosoly szalad a számra, hiszen mindkettőtől rengeteg boldogságot és szeretetet kaphatunk. - Ó igen! Ez így szokott kezdődni. Ha ő nem is marad nálad végleg, fogadni mernék rá, hogy annyira hiányozni fog, hogy be fogsz szerezni egy saját kis tüneményt. - Könnyű elcsábulni, és kutyás gazdivá válni. Én már csak tudom. El se tudnám képzelni már úgy az életem, hogy nincs mellettem Suzy. Persze tudom, hogy örökké nem lesz mellettem, hiszen sajnos az ő élete jóval rövidebb, mint egy átlag emberé, de mindent megteszek azért, hogy kiegyensúlyozott és boldog legyen mellettem. - Természetesen. Kiskoromtól belém nevelték. - Mosolygok Duane-ra. Szerintem nagyon fontos, hogy valaki mit hoz otthonról. Ha a szülők odafigyelnek arra, hogy mindenre felkészítsék a gyermeküket, és a rossz dolgoktól se akarják minden áron megóvni, akkor nem lehet baj. - Néha hallani, hogy a tolvaj az igazolványokat és a képeket egy borítékban eljuttatja a kiraboltnak, de ez azért nem olyan gyakori. Sokszor nem is a készpénz miatt lopnak, hanem a kártyák miatt. Elég súlyos személyazonosság lopások vannak a mai világban, amikor visszaélnek az adatokkal, vagy meghamisítják azokat. A legjobb alapanyag az, ami részben valódi. A CNN-en láttam pont egy ilyen esetet néhány hete. - Kalandozok el egy kicsit. Reflexből kapok a hasamhoz, amit be is húzok, és felnevetek. - Ez az én nagy szerencsém! - Jó, persze csak részben szerencse, mert azért odafigyelek a mozgásra. Ha csak a feneket mereszteném otthon, amikor épp nem dolgozok, akkor már biztosan akkora lennék, hogy a lakásajtómon se férnék be. Mindennek ára van. Teletömöm minden jóval a pocakomat, de le is dolgozom. Nem mondom, hogy néha nem lustálkodnék szívesebben, de erőt veszek magamon, és utólag sose bánom meg, mert a sport jó dolog. - Csak jókat! - Felelem. Ha nem így lenne, természetesen akkor se árulnám be Judy-t. Női lojalitás is van a világon, ráadásul nem árulnám el a vendégeim bizalmát. Nekem ez nagyon fontos! Még szép, hogy felismerem a dallamot! Szeretem Shakira dalait, a drága bátyám miatt meg ha akarom, ha nem... anyáéknál mindig belefutok a focimeccsekbe, hiszen a TV előtt terpeszkedve nézi néhány tálca sör kíséretében. "La la la la la La la la la la La la la la la I dare you!" A zenei aláfestés mellé eresztem ki visszafogottan a hangomat. Néha megesik, hogy engedem magam rávenni a karaoke-ra. Mondták már, hogy egész jó hangom van, de engem sose foglalkoztatott túlzottan. A művészi hajlamaimat kiélem mások hajkoronáin. - Shakirát ki ne ismerné? - Kérdezem, miközben igyekszem nem tudomást venni azokról a pillantásokról, amik minket fürkésznek. Duane után lépek, hogy megnézzem a jelenetet. Félrebiccentem a fejemet, és elgondolkodva mérem végig a nőt, majd egy félmosoly kúszik az arcomra azzal egy időben, hogy Duane vicceskedve elneveti magát. - Ide a rozsdás bökőt, hogy babát vár. Talán még ő se tud róla. - Érintem meg ujjhegyeimmel az államat. - Jó a terhes szenzorom. - Fordulok nevetve Duane felé. - Valahogy mindig kiszúrom, ha valaki terhes. Egyébként a sógornőm is ugyanezt csinálta. Én már akkor mondtam neki, hogy szerintem terhes, de nem vett komolyan. Két hónappal később kiderült, hogy igazam volt. Akkor már három hónapos terhes volt. - Talán mi nők könnyebben ráhangolódunk egymásra, vagy észreveszünk olyat is, ami másnak nem szúr szemet. Nem tudom igazából mivel magyarázni ezt, de szinte mindig igazam van.
Duane már kezdte érteni, miért törzsvendég a barátnője ennél a fodrásznőnél. Az állatok szeretete csak úgy sütött belőle és Judy ezt mindig megérzi. Iris egyébként is tök pozitív nő volt, de most ért fel a csúcsra. A kubai is vigyorgott és nagyokat bólogatva tette tovább a dolgát. - Igen, pontosan! A legjobb, amikor szalad egy madár után és jobbra-balra leng a két füle, mint a szatyor. Buster egy nagy franc, mindig kitalál valamit, hogy ne lehessen megunni. Nem isb írja mindenki idegekkel, meg ő se mindenkit. - Erre én is gondoltam. Főleg, hogy Judy mennyire imádja, nálam is jobban. A kubai egy pillanatra elgondolkodott. Egy közös háziállat már majdnem olyan, mint a házasság. Együtt vállalnak felelősséget valakiért. Mert ők tényleg így csinálnák, nem csak egy bútordarabnak tekintenék a kutyát, mint egyes gazdik, akiktől aztán fel is fordulhat. - Akkor remek szülők nevelték! - mosolygott vissza a kubai. - Igen, vagy csak leteszik egy kuka tetejére és hagyják, hogy a hajléktalanok vigyék vissza. Ez olyan szempontból jobb, hogy akkor a szegény csövik kapnak valami kis jutalmat cserébe. Duane látott ilyet Havanna utcáin is. Ők kicsiben játszottak, nem loptak igazolványokat, de ha táskát csórtak el és benne volt, akkor így csinálták. Hadd csurranjon valami az utca idősebb népének is. - Képzelje, múltkor hogy jártunk. Elmesélem, mert így már elég vicces, bár akkor inkább zavaró volt. Becsöngetett hozzám egy néni, úgy nézett ki, mint az angol királynő. De komolyan, még a kis kalapja is! Hozott egy újságot, hogy prosztatabajra keresek masszőrt, látta a hirdetést. Tényleg benne volt és azóta se tudom, mi állt emögött. Az eredeti lapszámban nem volt ilyen hirdetés, megnéztük. Most mondja meg, ennek például mi értelme volt? Talán örök rejtély marad, hogy aznap mi történt, ki verte át Duane-t egy idős hölgy segítségével és miért. - A legszebb, hogy van egy ismerősöm, aki épp keresett ilyen szakembert, felhívta a hölgyet, meg személyesen is elmentünk és sehol senki. viszont anyagi kár nem ért, meg semmi hasonló, ezért nem értem. Vannak fura dolgok a világban. Még az emberek között is, abban a világban pedig, ahová Judy-n keresztül becsöppent, csak fura dolgok vannak. A bökdösés jól sült el, Iris értette a viccet. Szerencse vagy munka, mindegy volt, jól nézett ki. Duane nagyot nevetett az udvarias válaszon. Másra nem is számított. Azt viszont nem várta, hogy a nő beszáll a dalba. Egy pillanatra meglepődött, de végül vele énekelte az utolsó pár sort. - Háhá, egész jó hangja van! Ő is körülnézett, mert páran nem értették, miért van előadás a közértben. Néhány mosoly, néhány olyan tekintet, ami azt tükrözte, hogy "Ezek hülyék". Egy idős úr csak megállt a botjával és vigyorogva nézte őket még akkor is, mikor már befejezték. Lefagyott a műsortól. - A vásárló vagy az eladónő? - kérdezte Duane és megint röhögnie kellett. Érezte azt a pluszt Iris-ban, ami kell például az Őrzővé avatáshoz is, a mágiaérzékenységet. Azt nem tudta, sima emberi, női ráérzéssel ki lehet-e szúrni ezt vagy fejlettebb érzék kell hozzá. Mindenesetre nagyon meglepődött. - Ja, ő is kézzel-lábbal evett? Hát azért ez elég érdekes, nem hallottam még olyanról, aki ultrahang meg teszt nélkül megmondta másokról, hogy gyereket várnak. Nem is akarta komolyan venni, amíg a pénztár felől újra hallatszott a kiabálás: - Há' most mé' csinálja ezt velem? Otthon enni sincs időm, a 4 gyerek a nyakamon lóg, most is a férjem van velük, de... Látja, már hív is, hogy mikor jövök! A nő a kezével mutatta a telefont, amit gond nélkül megfogott salátás ujjaival. Ott villogott, hogy hívják. - Szia! Megyek már, csak itt szívóznak velem a közértben. Na, szia! Letette és visszafordult az eladónőhöz az eddigi, kőegyszerűségű stílusában. - Na, jóasszony, mondom én, hogy kifizetem. Hát ne csinálja már ezt, családom van, 4 gyerek a nyakamon lóg, már jön az 5., hadd egyek má'! A kubai inkább visszabújt az oszlop takarásába, hogy ne legyen kínos az eladónak a helyzet. Nem bírt magával, vörösödött a feje a röhögéstől. Amellett pedig be kellett látnia, hogy Iris-nak igaza volt. A combját csapkodta és úgy szólt vissza. - Ördöge van, nem tudom, hogy csinálja. Amúgy ha minden megvan, beállunk a sorba? Közelebbről nézhetjük a műsort. Duane-nek még pár dolgot kellett összeszednie, azokat hamar le tudta kapni a polcról. Ha Iris is végzett, akkor tolta mellette a kocsit és vigyortól vörös fejjel besorolt a kígyózó sor végére. 2 pénztárban szorgoskodtak az eladók. Gondolkodott erről a fura képességről. Judy-val meg kell beszélni, mert ha ez nem szimpla női megérzés, akkor lehet, hogy egy Őrzőjelöltet sodort eléjük az ősök keze, ami terelgeti a sorsokat.
- Igen, nagyon imádom őket! – Soha semmi okom nem volt rá, hogy akárcsak egy rossz szót is szóljak rájuk. Nem mindenki olyan szerencsés mint én, ezt nagyon jól tudom, és talán emiatt még jobban megbecsülöm azt, hogy nekem megadott a boldog és nyugodt gyerekkor, a családi szeretet. Pedig két báty mellett nem is olyan egyszerű ám felcseperedni! A történetet hallgatva hitetlenkedve vonom fel a szemöldökömet. – Mint az angol királynő? – Kérdezek vissza, hogy biztos jól hallottam-e. Alaszkán kívül én még csak Kanadában jártam, de az angol királynőt szerintem a világ majdnem minden pontján ismerik. Előttem is egy idős, apró néni jelenik meg csinos kalapban, és konzervatív kosztümben. - Prosztata masszőr? – A szám elé kapom a kezemet, hogy csillapítsam a nevetésem erejét. Még a végén kitiltanak a boltból, pedig tényleg elég ritkán járok ide vásárolni. - Hát ez nagyon furcsa történet, az már egyszer biztos. – Nyugtázom levakarhatatlan vigyorral a képemen. Ilyen mókás szituációba én még nem kerültem, pedig a fodrászatban elég sok ember megfordul. Hallok néha ezt-azt, meglepő dolgokat, de ez az összest überelte. - Hm. Nem lehet, hogy az egyik barátod tréfált meg? A tv-ben szoktak lenni néha ilyen átverős műsorok, amikor az emberek megtréfálják egymást. Nekem ilyenben még nem volt részem, de ha nem károsítottak meg, akkor esetleg erre tudnék gondolni. – Töprengek. - És komolyan olyan volt, mint a királynő? Csak az öltözéke miatt mondod, vagy hasonlított is rá? Ha ez tréfa volt, akkor nagyon pihent barátaid vannak. Nekem sose jutna ilyen az eszembe! Van két bátyám, mi gyerekkorunkban április elsején összefogkrémeztük egymást, meg kétoldalú ragasztószalaggal leragasztottuk a számítógépes egeret az asztalhoz, szóval apróbb csínyek nálunk is voltak… de azért ez elég komoly szervezést igényelhetett, bárki is állt mögötte! – Fogalmam sincs, hogy reagálnék ilyen szituációban. - Köszönöm. Ez hízelgő bók egy zenésztől! – Nevetek kissé zavartan. - A vásárló. – Suttogom a fejemet csóválva, de azért a nevetés ott bujkál az én ajkaimon is. - Igen! Nem bírta kivárni, amíg hazaértek a bevásárlásból. Volt, hogy már a boltban felnyitotta az ételt, mondván olyan éhes, hogyha rögtön nem ehet, akkor össze fog esni. Elég stresszes volt a munkája, szóval ő stressz evésre fogta, de én valahogy éreztem, hogy terhes. Ne kérdezd! Nem tudom hogyan. Talán azért, mert emberekkel dolgozok, és könnyebben kiszúrom a változásokat. – Vonom meg a vállamat. A műsor tovább folytatódott. Fél füllel hallgatóztam, aztán a mosolyom egyre szélesebbé vált. A kezeimet széttárva nevettem el magam. – Lottóznom kéne! - Igen, már csak egy csomag rágó kell, de az úgyis a pénztárnál van. – Azért még egyszer végigpillantok a kosaram tartalmán, hogy tényleg minden megvan-e, és nem maradt ki semmi, mert nem szeretnék még egy kört futni. – Mehetünk.
Duane is boldog gyerekkorként gondol vissza az első évekre, de nem a nyugalom boldogsága volt az. Mindig történt valami, harc a politikával, néha az utcakölykökkel, aztán tizenévesen jött a krach. Onnantól már csak harc volt és nem boldogság. Acélozódás, amihez persze kellett a jó alap és ezt megkapta a szüleitől. Akik ezen a nyáron szabadok lesznek... - Pontosan úgy! Ruhát még lehet venni, de arcra is szakasztott olyan volt. A kubai is nevetett egyet, morgósan, békésen. Már túl volt a felháborodáson, hogy átverték. Viccnek tekintette, főleg, hogy másnak nem is lehetett. Egy jó sztori lett belőle, amit már Joao is mesél, mert ő hívta fel a nénit és persze, hogy kíváncsi volt mindenre. Énekeltek, doboltak, hangoskodva nevettek, igazi latinos vásárlók voltak ők ketten. Duane tudta, hogy Judy-ra is jó hatással van a fodrásznő. Érezte. - Ugye? El se hinném, ha nekem mesélnék. A kandikamera volt a legésszerűbb ötlet, meg pár nagyokat röhögő haver, de valami mégse klappolt. - Azoknak a végén mindig előjön az ugrató és nagyokat röhögnek egymás vállára borulva. Én meg azóta se tudom, ki volt, szóval fene tudja. Lehet, hogy egy titkos kormánykísérlet volt - mondta Duane próbálva ijesztőre venni a figurát rejtélyes kézmozdulatokkal és meregetett szemekkel. Aztán persze megint elnevette magát. Sokan szeretnek mindenben összeesküvést látni és ezzel előállni általában jó poén. Iris mellett remekül érezte magát, a nő is vidám típus volt, szeretett nevetni. Ez Duane-nek is nagyon fontos volt. - Igen, ezen sokszor gondolkodom. Óriási szervezés kellett. Legyártatnia egy hasonló újságot, keresni egy pótkirálynőt, mindent kigondolni. Akár színésznő is lehetett, olyan jól alakított. Ha egyszer megtudom, ki volt, én is kifőzök valami hasonló hülyeséget. Duane vigyorogva gondolt arra, hogy igen, ezt nagyon szívesen megtenné. Csak baráti ugratásként, semmi alázás, de rendesen megviccelné a fazont. Továbbra is jókat derültek a pénztári balhén. Első találkozás, de mintha ezer éve ismerték volna egymást. Két egészséges lélek. - Hm, nagyon érdekes, ilyet még nem hallottam! Van más is, amit megérzel? A kubai 2 vigyor között gondolkodott azon, hogy ez hogy is működik. Honnan származik a mágia? Iris-ban is érezte valamennyire és lehet, hogy ez egy ilyen kapocs. Megérzi a plusz életet odabent. Egészséges lélek jó szívvel és ha ilyen ereje is van, akár még értékes Őrző is válhat belőle. - Akkor gyerünk! - mondta és szépen eltolta a kocsit Iris társaságában. Mire odaértek, már a negyvenes, pocakos biztonsági őr is a pénztárnál állt. Csípőre tett kézzel nézte az apró asszonyságot, aki csak csettegett a nyelvével, hogy nem hagyják békén. Mikor sorra került, már szóra sem méltatta az eladót, hanem csak fizetett. Duane feszítette az arcát, hogy ne nevesse ki a salátás bankjegyet 2 ujjal óvatosan forgató pénztárosnőt. Még 2 ember állt előttük, de csak kisebb adag áruval. Az egyiknél tej volt, a másiknál pár csomagolt zöldség és kefír, meg egy nagy bagett. Mikor az anyuka kilépett az ajtón, az eladó a plafonra nézett és egy sóhajjal adta ki magából a feszkót. A vásárlók elmosolyodtak és innentől egész hamar ment minden. Duane előre engedte Iris-t, udvarias volt, mint általában.
- Nahát. - Ez tényleg meglepő, bááár. - Hallottam arról, hogy állítólag mindannyiunknak van egy hasonmása a világban. Egyszer valamilyen blogon láttam is képeket, ahol két külön ember szerepelt, a világ különböző részein laknak, és valóban megdöbbentő a hasonlóság közöttük, pedig tudomásuk szerint nem állnak rokonságban egymással. Egyébként szerintem a kisbabák többsége elég egyforma, nehéz közöttük különbséget tenni. A szüleik felismerik őket, és meg tudják különböztetni a többi gyerektől, de akik nincsenek velük folyamatosan, azok könnyen összekeverhetik. Szerintem az idős emberek is egy bizonyos kor után egyformává válnak. Megőszülnek, a többség összemegy. A frizurájukat is hasonlóan hordják. Szóval nekem is olykor deja vu érzésem van, ha meglátok egy idős embert, hogy mintha már láttam volna valahol. Az is lehet, hogy tényleg láttam, de az is lehet, hogy csak egy nagyon hasonlót hozzá. A királynő egy olyan személy, akit szerintem nem sokan láthattak közvetlen közelről. A televízió elé általában nagyon rendezett, jellegzetes külsővel állítják. Egy jó fodrász, egy jó sminkes szerintem ügyesen varázsol dublőrt neki. Például... gondolj bele, hogy néha veszélyes helyeken is megjelenik. Mi a garancia arra, hogy tényleg ő van ott személyesen, és nem egy dublőr, aki őt játssza el? - Hangosan gondolkodok, be se áll a szám. Néha elragadtatom magam, ha érdekes társalgási témát sikerül elcsípnem. A fodrászatban általában inkább hallgatom a vendégeimet, néha kérdezek is, de többségében ők szoktak beszélni. Jó hallgatóközönség vagyok, de beszélni is ugyanúgy szeretek. - Igen, azokat általában a világ végén szokták bevetni, hogyha rosszul sülne el, akkor eltakaríthassák a nyomokat, és nem tudódik ki soha. - Vigyorgok. Én nagy X-akták rajongó voltam a sorozat fénykorában. Nincs olyan rész, amit legalább kétszer ne láttam volna. Az UFÓkban nem hiszek, már azokban, amikben az emberek többsége. Ha mi itt vagyunk, akkor könnyen lehet, hogy más bolygón is van élet, de az nem feltétlenül olyan, mint a miénk. Talán emberi érzékek számára fel se fogható. Lehet, hogy egy teljesen más dimenzió síkon mozognak. Na jó, tényleg sok volt az X-akták! - Nem tudom, nem tudok róla. Eddig nem vettem észre magamon. Nem vagyok médium, meg semmi ilyesmi, mielőtt arra gondolnál. Szerintem már ennyi miatt is megégettek volna a középkorban, mert rám fogták volna, hogy boszorkány vagyok. Pedig nem is szoktam seprűn közlekedni. - Nevetek. Beálltunk a sorba, megköszöntem Duane-nak, hogy maga elé engedett, és elkezdtem felpakolni a futószalagra, amikor már volt rajta hely. Nem fizettem keveset, de hát nem is vásároltam keveset. A blokkot beledobtam a kosaramba a kifizetett áruk tetejére. Nem szoktam a pénztárnál fenntartani másokat azzal, hogy ott kezdek táskába pakolászni. A kocsim csomagtartójában egyébként is vannak kosarak. Abba szoktam átpakolni, és amikor hazaérek, abban szoktam felvinni a lakásomba is mindent. - Örülök a spontán ismeretségünknek Duane. Mond meg kérlek Judy-nak, hogy üdvözlöm! - Odakint elválnak útjaink, amikor én beülök a volán mögé, és elindítom a kocsit. Utoljára még odaintek a víg kedélyű férfinek, és hazafelé veszem az irányt.
- Ez érdekes, de el tudom hinni! A genetika sok fura dolgot produkál. Duane nem volt annyira begyöpösödött, hogy ellenkezzen. A néni is hasonlított a királynőre, meg amúgy is, mindenkinek van olyan ismerőse, aki valakinek a kiköpött mása. - Igen, azt mondják, minden gyerek olyan, mint Churchill, de a szülőknek persze egész más! - mondta nevetve, amit ő is a szülőktől hallott. A kis vasgyúrók tényleg szoktak hasonlítani és a vonásokban rejlő apróságokat csak a legfigyelmesebbek veszik észre vagy azok, akiknek különösen fontos a gyerek. - Ezt még nem vettem észre. Az idősek azért sokban különböznek. De ha megtudom, hogy nálad készült a frizurája, mindent tudtál és nem mondtad el, akkor én is készülök hasonló meglepetéssel - bökdöste meg Iris oldalát viccesen. Nem hitte, hogy így lenne. A nő biztos elárulta volna utólag. Nagyon megkedvelte ezt a kis fodrászlányt és Judy-val is öröm lesz megosztani, hogy mi történt a boltban. Ha lesz rá alkalom. - Bizonyos szempontból Alaszka a világ vége - kontrázott rá. Jól elviccelődtek itt. A kubai is sok mindenhez hozzá tudott szólni, ha nem kellett olyan nagyon komolynak lenni, akkor főleg. Mindene volt a nevetés és ezt szerette elhozni a környezetébe is. A savanyú szőlők megőrültek tőle, de amúgy kedvelni szokták, mert vicces és jó kedélyű, az pedig ragadós. - Értem, de ez nagyon érdekes. Majd ha véletlenül meglátlak seprűt rázni, megkérdezem, hogy "Nem indul?" - sütötte el az ezeréves viccet egy újabb nevetéssel. Judy-val majd fognak erről beszélni. Lehet, hogy semmi extrém dolgot nem jelent, de az is lehet, hogy igen. A kubainál is megvolt minden, amit eredetileg venni akart. Nagyvonalúan engedte előre Iris-t, de pakolni már nem furakodott oda. Nem akart mindent rögtön a kezébe venni és elsöpörni a szabadságot. Az neki nagyon fontos volt. Mikor ő került sorra, gyorsan kipakolt, kártyával szerencsére hamar lehetett fizetni és aztán már csak el kellett tolni a kocsijához a cuccokat. Fülig érő mosollyal integetett Iris-nak, miközben a furgon felé tolta a bevásárlókocsit. - Én is, nagyon! Mindenképp szólok neki és ha legközelebb érte megyek hozzád, benézek. Szép napot! A furgon anyósülésénél nyitotta ki a kocsit és oda rakodott be mindent. Szatyorban elfértek a cuccok, elhelyezte őket úgy, hogy ne boruljanak le. Vidáman vezetett hazafelé, mert ma is megismert valakit és örömteli találkozás volt. Aztán meg azon kezdett vigyorogni, mennyire fog örülni Buster a kis finomságoknak. Ezeket a jutalomfalatokat imádja.
Kezdőlap
és hívj, ha megvagy a mosással 
//
//
