A kijelentésére csak feljebb szökött a szemöldököm, mert minél tovább néztem őt és minél inkább kezdtem érezni az illatát, annál inkább biztosabb lettem, hogy ő volt az a férfi Anchorage-ben, ami azt jelenti, hogy saját magát is letaplózta. Eme gondolatnak köszönhetően pedig széles mosoly kúszott az arcomra, mondhatni már olyan, mint ami a beszívottak arcán ül. – Gondolom ezt is tapasztalatból mondod. Ami arra enged következtetni, hogy a körülötted lévő nők mindig találnak valami mesét, hogy lerázzanak, vagy tévednék? Amúgy meg, ha tapló férfiak vesznek körül, akkor azzal be ismeri, hogy maga is az?! Legalábbis a korábban mondottak alapján. – s ártatlan pillantással nézek rá. Nem állt szándékomban elszólni magamat, de egy ilyen visszafordítást sose bírtam volna megállni. Még akkor se, ha esetleg ebből rájön arra, hogy mi már nagyon is találkoztunk. Az az este is nagyon érdekes sikeredett, de nem bántam a dolgot, hogy akkor sikerült kicsit belegázolnom a lelkébe, hogy csak úgy faképnél hagytam. Ha maga ezt kedvességnek nevezi és aggódásnak, akkor valószínűleg a fejében nincs minden rendben. Esetleg a közeli sárgaházat mostanában zárták be vagy csak megszökött onnét? – tudom, vagyis inkább sejtem, hogy az idegeimen akar táncolni, de igyekszem uralkodni magamat. Még akkor is, amikor az új nevet hallom. Legszívesebben hozzávágnék valamit a kosaramból, de valószínűleg még a csokit is jobban sajnálnám, mint őt, ha esetleg eltalálnám vele… A kijelentésére csak elnevetem magamat és legyintek. Ezt ő se gondolhatta komolyan, hogy erre bármit is mondani fogok. Nem, kivételesen jó kislány leszek, de ez az elhatározásom elég hamar szertefoszlott, mert jött Pöttöm Panna dolog. Lassan fújtam ki a levegőt és neki dőltem még a kosaramnak is, hogy jobban szemügyre vegyem őt. Nem vagyok Pöttöm, se Panna. Elég rossz lehet a névmemóriád. – nézek rá egy fintor keretében, de az se kizárt, hogy még a nevemet se árultam el akkor. Igen, azt hiszem valóban így van. De még mielőtt bármit is mondhatna, megszólalok. – Viszont ha tényleg én vagyok Pöttöm Panna, akkor rád nézve elég… - majd úgy teszek, mint aki a megfelelő szó után kutakodik. – cikis, gáz lenne, ha elbánnék veled, nem? – kérdezem tőle kíváncsian, hiszen egyszer már megtettem. Az orránál fogva vezettem, még ha nem is éppen birkózásban vagy hasonló dologban győztem le őt. Szerintem nem mondtam, hogy engem szúrna meg Mr. Okoska. – negédes hangon szólalok meg, s egy pillanatra a kosarára téved a tekintetem. – Remélem a mentők száma megvan Superman, mert a végén édesség mérgezés fog kapni, vagy lassan már a hasán fog gurulni. – persze nekünk az ilyen nem árt meg, de nehezen tudtam volna elhinni azt, hogy másnak vette ezt a sok édességet.
- A lerázás és a hibák elmismásolása nálam nem egy és ugyanazon kategória - válaszoltam teljes türelemmel, mert ezt már kicsit kisarkítottnak éreztem, de a kedvemen egy cseppet sem változtatott. - Hm, én már nem csapom a szelet és nem is legyeskedek maga körül, arról nem tehetek, hogy nekiállt replikázni - nyilván én kezdtem, de én bocsánatot kértem! Ő jött aztán azzal, hogy nyilván bámulom a nőket, azért mentem neki. És nem véletlenül biggyesztettem bele a mondatomba a „már” szavacskát, mert most tényleg nem állt szándékomban csapni neki a szelet. - Nincsenek nagy igényeim ezen a téren és maga azt mondta, hogy ne kacsintgassak, mert a végén tikkelni fog a szemem. Ez nálam már aggódás kategória, de ha maga szerint nincs minden rendben a fejemben és sárgaházból szabadultam, akkor jól zárkózzon be éjszakánként és az utcán is figyeljen, mert az igazi dilisek tuti nem a szájukat fogják először tépni - hanem a kishölgy ruhácskáit, vagy ki tudja, éppen mit. Azért ez erős volt, még hogy elmegyógyintézetből szöktem! Hát aranyom, igazán kedves vagy, arról nem is beszélve, hogy szépen felvágták a nyelved. Nevet és legyint a következő kijelentésemre, ami így a dilisekkel kapcsolatos dolog után tényleg csak azt támasztja alá számomra, hogy nagyon álomvilágban élhet és nem igazán találkozott még tényleg rosszfiúval. Mert attól, hogy csaptam neki a szelet, még nem vagyok bűnöző, azok sokkal vérmesebbek és nálam elmebetegebb alakok is élnek ebben a városban. - Becenevekről, vagy gúnynevekről hallottál már esetleg? - kérdezek vissza szemöldököm felvonva, mert lehet szar a névmemóriám és nem emlékszem a valódi nevére, de az általam kitalált becenév az nagyon is megmaradt bennem. - Attól függ, miben - dobtam vissza a labdát. Tény és való, hogy gáz volt, hogy felültetett, de egek, máskor is előfordult már, hogy egy nő bugyijába nem sikerült bejutnom - bár tény, hogy elég ritka volt -, de ettől még nem dől össze a világ, kedveském! Nehogy azt hidd, hogy olyan hű, de vagány csajszi vagy azért, mert lepattintottál egy nyomulós csávót. - Tény és való, de alapból szúrósnak tituláltad, szóval ez neked már az. És nyilván nekem van nagyobb tapasztalatom abban, miként reagálnak erre a nők - vágtam vissza, negédes mosoly ült továbbra is az arcomon. Volt, akit zavart, ezt elismerem, de ezzel szemben sok olyan is akadt, akit nem, éppen ezért soroltam az első kategóriába tartózókat kényesnek. Nem mindenkinek a babapopsi a nyerő. - Édesség? Drágám, hol látsz te itt édességet? Javasolnék neked akkor egy szemészt, lehet nem ártana egy vizsgálat- álltam kicsit odébb, hogy szemügyre vehesse a kosaramat. Nem vagyok édesszájú, éppen ezért inkább csak chips volt benne a sör, whisky, mirelitcuccok és az alap élelmiszerek mellett. - Most viszont ha megbocsátasz… Kezd túlságosan egyhangúvá válni a beszélgetés, talán akad itt errefelé izgalmasabb beszélgetőpartner - sóhajtottam, majd ismét megfogtam a kocsimat, hogy elégedett vigyorral a képemen térjek ki mögüle és induljak útnak. Talán ennyivel békénhagy és akkor nem kell többet látnunk egymást, no meg valamilyen szinten szerettem volna viszonozni a múltkori dolgot, érezze csak, milyen az, amikor valaki faképnél hagyja.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
A válaszára csak kikerekednek a szemeim és csodálkozva figyelem őt. Próbálok megfejteni, hogy hirtelen mi történhetett, de talán csak arról van szó, hogy túl mimózalelkű, vagy pedig óvatosnak kell lennie a falka előtt. Hallottam már olyanokról, akiken rajta tartják a szemüket, még annak ellenére is, hogy engedélyt kaptak a csatlakozáshoz. – Nem mondtam, hogy most csapod nekem a szelet. Nem tudtam, hogy csak a jelenre érted és a múltra már nem terjed ki. – habozás nélkül válaszolok rá és picit talán normálisabb hangnemben. Nem gondoltam azt, hogy ennyire lesújtja őt egy hasonló vélemény fejtés, vagy viselkedés, de úgy néz ki, hogy nem csak a világ változik, hanem a hímek is. Nem vagyok olyan, aki megijedne egy őrülttől és ne tudná magát megvédeni. Nem gondoltam volna azt, hogy ennyivel a lelkébe lehet tiporni, de talán tényleg igaza volt annak a lánynak. Nincs humoruk az ittenieknek. Esetleg nem vagy Corvin véletlenül? – ártalmatlan kis kérdés, de azért tényleg érdekel. Mert emlékszem Sie szavaira, hogy az ő családjának meg még inkább nincsen. Nem jártam utána, hogy miként is néznek ki a Corvinok, de maximum tévedtem és akkor legalább lesz miért bocsánatot kérnem. A diliházas megjegyzésemért várhatja, hogy kérjek. Ha tudom, hogy olyan, aki ezen képes „besértődni”, akkor lehet két másodperc után elsétáltam volna. Komolyan kezdem úgy érezni, hogy tökéletesen értek ahhoz, hogy a férfiak lelkébe gázoljak. Ott volt Phil, s most ő. Ráadásul neki már kétszer is, vagy valami olyasmi. Nem élek álomvilágban, egyszerűen csak szeretem szívni és játszani a hímekkel, de úgy néz ki, hogy nem mindenki viseli olyan jól a csípős nyelvemet. De ez van. Szőkének nézel? – kérdezek vissza egy lemondó sóhaj keretében és a következő kijelentésére inkább elharapom a nyelvemet. Nem, nem fogok szerencsétlennek még inkább neki esni. Nem éri meg, hiszen ki tudja, lehet, hogy itt még vannak kamerák is. Sőt, biztos. Általánosságról még nem hallottál? Eleve nem érintettem meg, így fura lenne azt mondani, hogy engem zavar. Amúgy meg te is csak feltételezel és nem tudod pontosan a dolgokat. – de végül egy kisebb sóhaj hagyja el az ajkaimat lemondóan. Nem gondoltam volna, hogy hirtelen ennyire mufurc lesz. Azt hittem, hogy több menne a szufla, de tévedni is emberi dolog. Vagy tényleg csak óvatosnak kell lenni. Igaz, inkább sörhasra gyúrsz. – javítom ki magamat egy negédes mosoly keretében. S közben őt figyelem. Lassan összefonom a karomat magam előtt. Tényleg, mintha egy kisgyerek lenne, akinek most vették el a legjobb játékszerét, ezért bevágja a durcát. Touché?! Biztosan lesz olyan, aki majd nyalogatni tudja a mimózalelkedet. – szólaltam meg csöppet se kedvesen, majd ha elindult, akkor egy hülye ötlettől vezérelve felé hajítottam egy gumicukrot, vagyis egy kisebb zacskót. Ez már azt hiszem tényleg gyerekes volt tőlem, de megérdemelte, hiszen ugyanazt akarta eljátszani, amit én tettem vele. S még az se érdekelt, ha fejét találtam el. Csak úgy tova sétálni, de szemmel láthatóan főként ő húzta fel az orrát megint az egészen és nem én.
- A múlt az maradjon múlt, igazán hálás lennék érte - valami mosolyfélét produkáltam, bár nem kifejezetten a mi közös múltunknak szólt. Azóta eszméletlen sok minden történt és bár igenis bántja az egómat, hogy annyira faképnél hagyott, szeretnék nem foglalkozni vele. Túl sok minden történt azóta. Egyébként nem sújtott le a vélemény fejtése, egész egyszerűen csak nem akartam tudomást venni róla. Azt hiszem sikerült mindkettőnknek félreérteni kissé a másikat. - A lelkembe tiporni? - felnevettem. Nem bírtam megállni, mert fogalmam sincsen, hogyan jutott erre a következtetésre. - Ne sértődjön meg, kisasszony, de maga édeskevés ahhoz, hogy a lelkembe tiporjon. Valamit nagyon benézett - kedves mosolyt villantottam, a gúnyosabbik fajtából. Tény és való, hogy nem éppen a legkellemesebb érzés, amikor valakire azt mondják, hogy dilinyós, úgy, hogy előtte már börtönből szökött és ősember utánzat is volt, de az, hogy ezen besértődjek, az igencsak kevéske. - Nocsak, miből gondolod? - kérdeztem vissza a homlokomat ráncolva és semmi jelét nem adtam annak, hogy ismerősen csengene a név. Honnan a fenéből jutott ilyen következtetésre? Az eszem megáll, itt mindenki ismer már lassan minket? - A mai hajfestékek csodákra képesek - vágtam még vissza egy vállvonás keretében. Nem néztem szőkének, egyébként, kifejezetten agyafúrt nősténynek véltem, de ha már ő kérdezte, hát tessék, készséggel válaszolok. - Feltételezek? Kislány, ezt most komolyan mondtad? - teljes meglepődés terül el a képemen, mintha nem tudnám, sírjak, vagy inkább nevessek. Az előbb mondtam, hogy kettőnk közül nekem van nagyobb tapasztalatom a nők terén, illetve a több napos borostára való reakciójukat tekintve, akkor mégis honnan jött az, hogy feltételezek? Inkább hagyjuk, mert ennek nem lesz túl szép vége, ha így haladunk tovább. - Az apatípus úgyis menő mostanság - vontam meg a vállam, gondoljon csak, amit szeretne. Inkább maradok az „okos enged, szamár szenved” álláspontnál, úgyis bármit mondanék, mindenre lenne egy csípős megjegyzése. Azt meg, hogy miből szűrte le, hogy durcizok.. hát passz, fogalmam sincsen. Inkább el is hagyom a süllyedő hajót, de ő még utánam hajít egy megjegyzést, amire legszívesebben csak legyintenék és nevetnék is, csakhogy nem a megjegyzése az, amit utánam vág. Megállok, egy pillanatra belefagyok a mozdulatba is, majd sóhajtva fordulok meg és indulok el vissza, ezúttal már kocsi nélkül. A gumicukor nem érdekel, történetesen pontosan rálépek, de annyi baj legyen, nem hozzám tartozik, majd a kishölgy elrendezi a dolgot. - Először is szart se tudsz rólam - állok meg egészen közel hozzá, szinte csak egy arasznyi távolság van közöttünk - Mégis mit vársz? Hogy majd hajbókolok nagyságod előtt, amiért lepattintottál? Ügyes kislány, menten megtapsollak. Másodszor pedig tudd, csak azért nem váglak itt menten pofán, mert túl sokan látják és természetesen azért is én lennék a rosszfiú, bármennyire is megérdemelnéd - ezúttal már semmi poénkodás nem volt a hangomban, teljesen komolyan beszéltem, farkasom pedig már talpon volt. Az a gumicukor már neki is sok volt, velünk senki se szórakozzon így. - És még egy jó tanács.. Tanuld meg, hogy olykor érdemes visszafogni a csípős nyelved és máskor tekints el az ilyen gyerekes kis szarságoktól - mutattam a földön lévő, eltaposott gumicukorra -, mert más nem biztos, hogy ilyen türelmesen fogja tűrni a kis műsorodat - feljebb rándult szám széle, majd ha nem replikázott a szavaimra, akkor hátrébb léptem. - Nos, Pöttöm Panna, igazán örültem a találkozásnak - pöccintettem meg a képzeletbeli kalapom, ezúttal már a szokásos Danny-vigyorral a képemen, majd visszaléptem a kocsimhoz és ha nem tartott vissza, a pénztárak felé vettem az irányt, hogy mielőbb eltűzhessek innen.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Csak sóhajtok újra. Komolyan, mint aki mérges szömörcébe tenyerelt volna. Eddig egészen normálisnak tűnt, persze csak a maga módján, de akkor is. Most még szerintem egy kaktusz is kevésbé tüskés, mint ő. Nem értem, hogy miért lett hirtelen ilyen. Talán tényleg óvatosnak kell lennie, mert figyelik őt és bármikor lecsapnának rá. Mondhatni arra várnak, hogy hibázzon? Hmm, nem ostobaság, de magam sem vagyok biztos. Akkor talán a korábbi ténymegállapításaim közül volt valamelyik igaz. – rántom meg a vállaimat és egy gúnyos mosolyt villantok rá. Elkezdhetném kielemezgetni, hogy mi a guta ütött belé, ami miatt hirtelen ennyire megváltozott. De nem érdekel. Legyen olyan, mint egy kaktusz, vagy olyan, mint egy kisgyerek, hiszen a legtöbb férfi tényleg olyan. S még azt mondják, hogy a nők szeszélyesek? Akkor szerintem nem találkoztak ezzel a férfival, aki egyik pillanatról a másikra változik meg „ok” nélkül. Mondjuk puszta megérzés, de mivel se nem tagadod, se nem mondod, hogy az vagy, így valószínűleg igazam van. – majd látványosan végig mérem őt, mint aki csak valami után nagyon kutat, majd „hmmm” hagyja el az ajkaimat. – Nos, azt hiszem, így már mindent értek. – egy széles mosoly telepszik az arcomra. Ohh, eszem ágában sincs elárulni, hogy a kicsi Sie mondott egy-két dolgot a családjáról. Nem vagyok ennyire ostoba. Falkatag vagyok már hónapok óta, így akár a falkában terjengő pletykákból is tudhatom. Gondolom ezt is tapasztalatból mondod. – s látványosan a hajára pillantok, de egyszerűen hülye lennék megállni azt, hogy ne táncoljak az idegein. Kíváncsi vagyok, hogy meddig bírja elviselni ezt az egészet, de persze hamarosan már kereket szeretne oldani. Csak megrántom a vállaimat az apatípus dologra. Ha ő mondja, akkor biztosan úgy van. Nem áll szándékomban mindenre megjegyzést tenni és tényleg igyekeztem nem gyerekesen viselkedni, de mire észbe kaphattam volna, addigra már repült is a zacskó. Majd pedig egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy le kellene lépni, de sose voltam olyan, aki megfutamodik. Képes vagyok a tetteimért vállalni a felelősséget, illetve kíváncsi voltam, hogy mit lép erre. Talán nem tudok, de attól még hallhattam dolgokat és a tetteid, reakcióid alapján is leszűrhettem bozonyos dolgokat. – jegyzem meg nemes egyszerűséggel. Figyelem őt és nem lépek hátra se, majd elnevetem magamat. Komolyan, most miből szűrte le ezt? Ennyire félreérthető lettem volna, mert nem vágytam elismerésre emiatt. – Először is nem vágyom arra, hogy elismerj amiatt, amit tettem, vagy megtapsolj. Másodszor meg eléggé fura, hogy ha a szavakba beletörik a bicskád, akkor egyből ütnél, még akár egy nőt is. Harmadszor meg ez azt jelenti, hogy vaj van a füled mögött. – s közben egy pillanatra se engedtem el őt az íriszeimmel. S úgy adtam elő ezt az egészet, mintha csak az időjárásról beszélgetnék. Nem volt benne se gúny, se bántás. Egyszerűen csak következtettem és azt adtam a tudtára. – Más talán nem lesz egyik másodpercről a másikra olyan, mint a sündisznó. – szólok utána már csöppet se kedvesen. Sose viselkedtem így, ha valami repülni szokott, akkor az azért ennél sokkal nagyobb sérülést képes okozni. Én is örültem Mr. Sündísznó. – szólaltam meg komolyan, majd egy kisebb sóhaj keretében is. Nem szoktam csak úgy bocsánatot kérni, de azért még én is képes vagyok rá. Főleg, ha tényleg Corvin és Sie-hez köze van, akkor nem hagyhatom, hogy miattam kerüljön bajba. – Sajnálom..- szólaltam meg alig hallhatóan, de fogalmam sem volt arról, hogy ez megállítja-e őt, vagy nem, de kivételesen tényleg komolyan gondoltam. De nem magam miatt, hanem a tündéri kölyök miatt, aki valami miatt fontos lett számomra, pedig még alig ismertem a lányt.
- Jah, igen, egészen biztosan - rántottam meg a vállam flegmán, mert ebbe nem itt és nem most fogok belemenni. Ha ezt hiszi, akkor higgye ezt, ahogyan az sem érdekel, hogy abban a hitben él, hogy a lelkembe gázolt. Nem véletlenül mondtam, hogy nekem ennél jóval több kell, az utóbbi időben eléggé megedződtem ilyen tekintetben, de eljutottam arra a pontra vele kapcsolatban, hogy nem igazán érdekel. - Akkor azt is tudhatnád, hogy nem érdemes velünk ujjat húzni, mert köztudott, hogy hajlamosak vagyunk ostobaságot csinálni - rándult meg szám sarka. Sienna persze kivétel, de ha ennyire képes volt telibe találni azt, hogy Corvin vagyok, akkor nyilván hallott ezt-azt rólunk. Falkatag volt, azt éreztem rajta, ahogyan ő is érezhette rajtam, bár nem éltem a falkával, így az én esetemben halványabb volt a szagminta. A legtöbb falkatag nyilván tisztában van azzal, mi történt nyár végén, ahogyan a pletykák nagy részével is; bajos kölyök voltam, ahogyan a bátyám is. - Ja, a magadfajtáktól túl hamar kezdtem őszülni - rántottam meg ismét a vállam. Nem volt titok számára, hogy idegesítőnek véltem, nem kell mindenkit szeretni. Nyilván nem fogja elhinni, hogy festetem a hajam, mert nem volt így, de ha ebben a hitben éli tovább az életét, hát magasról teszek arra is. Jön a gumicuki, én meg megyek vissza, egyenesen előtte állva meg és kapja a szavaimat. Istenem, miért nem lehetne, hogy egyszer valaki befogja a száját és nem akar visszareplikázni? Miért nem fogadja el azt, amit mondtam? Miért baszogat mindenki? Merten elbőgöm magam, komolyan mondom… - Arról esetleg nem hallottál, hogy a valóság nem mindig egyezik meg a látszattal? - vontam fel a szemöldököm. Nyilván nem előtte fogom kiteregetni a szennyest, vagy az igazi énemet, ahogyan a pletykákról is megvolt a véleményem. - Semmi köze nincsen a dolognak a szavakhoz és a bicskámhoz. Egyszerűen csak nehezen tűröm, ha teszem azt, valaki fejbe vág egy nyamvadt zacskó gumicukorral. Vagy mit vársz? Majd leereszkedek a szintedre és visszahajítok én már két zacskót? - kérdeztem a fejem csóválva. Nem, engem nem olyan fából faragtak, én ezért adnék neki pofont. Az meg, hogy nő, nem érdekelt. Számomra nőstény volt és emiatt nem élvezett semmiben sem előnyt nálam. - Le sem tagadhatnám - vontam meg a vállam ezúttal már egy gunyoros mosollyal a képemen. Nem voltam jófiú és rengeteget hibáztam, de tanultam a hibáimból. Vesse csak rám nyugodtan a követ, kaptam már eleget, nem pont az övé fog fájni és még mélyebbre taszítani. - Oké, látom nem érted, de nem érdekel - ismét csak a vállam tudtam vonogatni, komolyan, lassan görcsbe áll, annyit vonogattam az elmúlt pár percben. Jöjjön csak azzal, hogy sündisznó vagyok és nincs humorom, meg karót nyeltem és bedurciztam. Nem érdekel. Hajtogassa csak a saját igazát és éljen boldogan. Tényleg, szívből kívánom, hogy ne essen pofára annyiszor, mint ahányszor én, mert ilyen hozzáállással, amit felém tanúsított, előbb-utóbb bizony csúnya véget fog érni. A megjegyzésére csak szélesebb lett a mosolyom, de nem reagáltam rá semmit, az alig hallható megjegyzésre pedig csak legyintettem, úgy, hogy ő is láthassa. ~ Nem kell, tartsd meg magadnak ~ küldtem ezúttal már gondolatban vissza hozzá. Éreztem a szavak komolyságát és őszinteségét, de tényleg nem vágytam arra, hogy sajnálgasson. Hagyja meg valaki olyannak, aki értékelni is tudja, nem kell rám pazarolnia az ilyesmit.
Ez a feszült csend, mely szinte követelte, hogy végig futtasson egy beszédes, és kimagyarázó hosszú beszélgetést, egyszerre volt nyugalmat-ébresztő és gyanút keltő. S mikor a legbiztonságosabb alapon vonunk le következtetéseket, akkor ér minket a legnagyobb meglepetés. A kölyök és az állandó rohanása. Hogy utálom én ezt. Megint csak a miért, az egyértelműen miért a miért-re. Egy ilyen katartikus magyarázatot, nem lehet csak két szóval szépen kisemmizni. A miért maga is egy érhetetlen fogalommal bírt. Ezt a gondolatot, még ha meg is lehetne ragadni, csupán csak homoknak tűnne a szemünkben. Semmi jelentéssel. Semmi jelzővel. Az én miértem, ahogy a hasonló miértekhez sem egyszerű, és megfogalmazható. - Mit akarsz zabálni? – keltem fel a letöltések sorozata után, hogy a falnak dőlt „fiamra” vessek egy sunyi pillantást. Egy vállvonás és minden el van intézve. Hogy miért kellek én neki? Egyszerű mint egy pofon. Falkaterületre akar menni, oda meg persze hogy megyek én is. A hűtőre Alec számára került fel egy cetli. Általában van nála egy pótkulcs…”Fairbanksben értekezünk” Mindig úgy hittem, és úgy gondoltam önmagamra, hogy az általam végigélt háromszáz év már semmiféle meglepetéssel nem szolgálhat. Láttam már mindent a világon, ami csak létezhet. Nincs, és nem is létezhet számomra meglepetés soha, az élet semmilyen területén. A múlt egy szörnyeteg. Elfeledkezel róla, mert évszázadokon át nem bukkant fel, aztán mikor nem számítasz rá, egyszer csak előáll és azt mondja: emlékszel még rám? Életed legnagyobb hibája vagyok. Ilyenkor a normális reakció az, hogy darabokra téped és a kutyákkal eteted meg. Csakhogy esetemben ez egyáltalán nem így működik. Ráadásul hülye sem vagyok. Komolyan kell venni az élet egyes területeit, és bár olykor megengedek magamnak némi lazítást, a munka mindig is a terület volt, melyet sosem vehettem és vettem fél vállról. Élvezettel tölt el az érett gyümölcs, amit annak sikeres elvégzésével leszakíthatok. Sok millió lehetőség van arra, hogy az ember kikapcsolódjon. Fairbainksben eléggé reggel lehet, vagy nem tudom, míg Anchorageban sürögnek, forognak az ordasok, itt meg még mindig a téli álmukat alusszák? Istenem, mekkora mázli ez a kihaltság! A tervezett lista nélkül kerülök beljebb, a jóformán üres supermarketbe. Legyen akkor a vacsorakészítéshez megfelelő alapanyagok megtalálása az én reszortom. Ő addig... kezdjen valamit magával. De még mielőtt belevetném magamat a felderítésbe, muszáj vagyok utána kérdezősködni afelől, hogy: - Dupla? Megkaptam a helyeslést, szóval a kosárral a kezemben vágtam neki az alapanyagok keresésének. Nem jártam még erre, de csak itt kapható elég jól leárazott mirelit, meg értelmes hűtőbe való moslék. Amit ez a marha szeret.. csak azért jöttem vele, nehogy a „terroristák” elkapják. Mondjuk én a chipsek és kekszek felé voksoltam. Azokon is lehet élni, míg el nem jön a vadászat. Unalom űzés, amíg hajtom a nyerőpontokat nap- nap után. Ahogy a sorok között haladtam úgy eresztettem le félig a pajzsom, körül szimatolva a bentieket. Öten…Egy egész fiatal is van a közelben, egész jól érezhet a falkássága. Meg egy idősebb is lézeng körülötte… a többi nem érdekes. A chipsek felé kanyarodtam, ő akkor ugrott fel egy nagyobb zacskóért, naná, hogy a képességét előhívva horgászta le azt a szart…pont akkor ért talajt mikor egy muksó fordult be rajtam kívül. ~ Hát te nem vagy százas! - jegyeztem meg, a szörnyen idióta akcióját egy szemöldök-húzással megkérdőjelezve. Hogy a rákomban lehet ennyire ütődött?! - Egy igazi agytröszt csobbant be közénk!! - forgatom meg a szememet a egyetlen medrében, mintha csak kiakarnám ugrasztatni a helyéről. A csodás véletlent, ideje átcímeznem szerencsétlen balesetre! Nem tudtam csakúgy elsiklani a tény felől, hogy az imént egy majdnem sikerült emberszemlére tennie a dögségét. Úgy, hogy itt vagyok jómagam is jó fejűségként címezve. Kigondolná, ezen a nyugodt, szín kavalkáddal teli kis üzletben? Ideális célponttá válik minden elkóborolt vagy magára hagyott kis-tökmag a perverz pedofilok számára. Az egyik előforduló bűntény, amit nem nagyon viselek el. Bár ha azt én csinálom, akkor kifejezetten imádom. A felszökött ingerem küszöbömnek köszönhetően, továbbra sem vontam meg magamtól a gyilkos, tövig döfős tekintetemet a kiscsaj szemében. Nem sokon múlott, hogy ízek-re és más egyéb biológia részecskékre szedjem. Hálát adva a mellettünk elhaladó embernek, ez szerencsére nem történt meg. Ahogy a kis muksó elhalad a közelünkből, úgy pillantok vissza a törpe ciklonra...
Nem sok kedvem volt kimozdulni otthonról, főként azért, mert tartottam attól, miféle dolgokat váltana ki belőlem az emberek közé merészkedés, már csak az hiányzott, hogy valami balul süljön el! Mégsem ülhettem örökké a Lakban, mint valami elcseszett királykisasszony, ezúttal pedig az erdőnél is messzebbre vágytam. Úgyhogy felajánlottam Willow-nak, hogy majd én elintézem a bevásárlást, úgysem kellett sok holmi, inkább csak valami nasi az esti film mellé, azzal pedig elboldogulok, nem igaz? Egy Mentort azért megkértem, hogy kísérjen el, bármennyire is derogált a fehér nősténynek odabent, de egyedül semmiképpen sem merészkedtem volna emberek közé. Ezzel legalább annyit sikerült elérnem, hogy némiképp a háttérbe húzódott, mondván számára egyelőre semmi érdekes nincsen, hiszen bébiszitterrel már közel sem olyan jó móka ez az egész. Nem foglalkoztam vele. Legalábbis próbálkoztam nem foglalkozni vele, de mivel a részem volt, hozzám tartozott, nem tudtam teljesen figyelmen kívül hagyni. A bolt előtt kiszállva az autóból mondtam kedves kísérőmnek, hogy nem kívánkoztam hosszúra nyújtani a dolgot, de mivel ő is vásárolni szeretne, miattam egy cseppet se siessen, majd a kijárat előtt találkozunk, az még biztos közelben van, hogy tudja, minden rendben van-e. Magamhoz ragadtam hát odabent egy kosarat, elköszöntem tőle és megindultam befelé. A pajzsot ezúttal nem gyakoroltam, hogy tuti ne tévesszen szem elől a kísérőm, Kölyökként amúgy is, ha összefutok itt valakivel, könnyedén gázolhat át a vékonyka falakon. A rágcsálnivaló felé vettem az irányt, hiszem az volt az elsődleges célom, került némi édes keksz is a kosaramba, mielőtt megálltam volna a chipsek előtt. Kis időbe beletelt, mire megtaláltam, amit szerettem volna és hát persze, hogy már csak a legfelső polcon volt belőle. Sóhajtva néztem körbe, találok-e fellépőt, de egy sem volt a közelbe, sem ember, akitől segítséget kérhettem volna, ám abban a pillanatban, hogy felmerült a gondolat, teszek egy kört a következő soron, hátha találok segítséget, a farkasom feljebb kúszott. Még mit nem, amikor egy nagyobb ugrással könnyedén leszedhetjük onnan! Fog a halál órákat császkálni még, úgysincs itt senki! Egy utolsó körbenézés hát, aztán ugrottam és hopp, meg is volt a zacskó. Ám alighogy földet értem, meghallottam az elmémbe furakodó szavakat, illetve a közeledő hím lépteit, a másik irányból pedig egy ember érkezett. Megijedtem kissé a mentálisan érkező mondattól, nem is annyira a jelentése, sokkal inkább maga az élesztgette a dühömet, hogy volt mersze belepofázni a fejembe. ~ Tartsd meg a gondolataidat magadnak, oké? Köszike ~ üzentem neki vissza gondolatban, éppen annyira voltak a sajátjaim, mint a farkasomé a szavak, őt is eléggé bosszantotta, hogy holmi jöttment kóbor belepofátlankodott a fejünkbe. - Hú, micsoda elmés megszólalás! - gúnyosak voltak a szavaim, a farkasom a felszínen ólálkodott, rájátszva a dologra pedig még a szám elé is kaptam egyik kezem. Ezt követően lehajoltam, hogy felvegyem a kosaram és beleejtsem a zsákmányomat, felegyenesedve azonban még mindig a hímmel találtam szemközt magam és ha ijedősebb típus lennék, tuti elszaladnék egy ilyen pillantás elől, de te jó ég.. Már rég kinőttem abból a korból, hogy ilyesmitől megijedjek, pláne egy ilyen bundással, mint amivel én rendelkeztem. - Igazán hatásos, de inkább olyan kislányoknál vesd be, akik meg is ijednek tőle - pimasz voltam, tudom jól, de sem én, sem a bundásom nem tűrhettük, hogy egy kóbor sértegessen bennünket, pláne úgy, hogy semmi probléma nem történt. Lehet pedofil, vagy itt helyben nekem esik, de elég idősnek tűnt ahhoz, hogy ne akarjon nyilvános helyen jelenetet rendezni, vagy éppen rám ugrani, hiszen kapásból két kamerát kiszúrtam, mögöttem is tuti akad még belőle. Arról nem is beszélve, hogy egyetlen kiáltás, vagy energiáimban beálló intenzív változás hatására jönni fog a Mentor, akivel érkeztem. Nem is zavartattam hát magam, feltett szándékom volt mellette ellépve befejezni a rövidke várásló utamat.
A pszichológiai hadviselés a kedvencem és most előhúztam a zsebemből a cár-bombát. - Ha a bébi őröd nem teszi helyre a buksid… - gondolok itt a másik vadra, aki az utcai napjain kíséri el a hebrencs pukkancs nagyszájút. Farkasom pofáját nyalja, elégedett a dolgok menetelével. Füleit a kis nőstény felé emeli, energiáját oda kúsztatja, hogy mintát vegyen a maga módján. Közben ugyan olyan zacskót emelek le könnyedén, amit az előbb jómaga megszerzett egy kis akcióval nutrázva. Pontosabban hármat. Magamnak. Kölyköm a másik fajtát eszi. Az apróság energia szintje zizeg, ficeg… szinte ölni képes már ezzel az indulattal… de hát ki vagyok én, hogy megállítsam ebben? Inkább fokozom. Abban jó vagyok. Felelőséget meg majd vállal érte az, ki ide hozta. A francot sem érdekli. A numera meg tekerve jó és erősítésekkel, nem? Dehogynem! Pacsit nekem! Figyeltem őt. Ami sok esetben szörnyen illetlen és helytelen dolog, meg ejnye-bejnye... Egy igazi arrogáns, önző, gyalázkodó kis cafka... kis cincogi, ez jobban illik rá! Ha tehetném, a saját két kezemmel tépném szét, de … ugye kötve van a kezem. A tenyerembe mélyesztem a körmeim, hogy erőt vegyek magamon még jobban. Nem akarok hülye lenni, elég volt mára abból a felemből. Nem hiába nem reklámozom, hogy mi is vagyok. Az igazság sokszor undorító és kínkeserves. A féktelen italozások, a forró éjszakák és a monumentális csaták az én szívem melengethetik. Nekem nincsen szükségem hatalmi helyezkedésekre, pontosan jó helyen vagyok ott ahol vagyok most. Valószínűleg még nagyon-nagyon sokáig ott is leszek. Miért? Mert rohadtul nem érdekelnek a falkák és az azokon elhelyezkedő strigulák. Nekem van belőle bőven. Elég annyi. Az utóbbi években szívesen múlattam az időm vadászattal. Az erdőkben hátrány, ha nem tud valaki lopakodni… olykor nekem jött pár ordas a nehezebbik fajtából, de kik ők hogy megállítsanak egy vadászatban? - Ezt elhallgatva, mintha egymillió egér cincogását szimfóniába írtad volna…nem hagynád abba?! - igazi bosszús, és vér-komoly magatartással próbáltam meggátolni abban, hogy még jobban begőzöljön és kettészedje az üzletet. Aztán nekem mondják, hogy nehéz eset vagyok… akkor ő mi? Lassan léptem mellé, hogy a mögötte porosodó zacskókból is szedjek párat, de még arra is futotta, hogy finoman arcon paskoljam a leányt. - Helyes pofi, de a magatartásodon lenne még mit csiszolni. - vigyorogtam telibe szerencsétlent... így is elég gondja lehet neki, de hát... ő baja. Nekem meg egyre jobban megjött a kedvem.
- Majd a bébiőröm eldönti, mikor kell helyretenni a buksim - nem fog ennyivel felhúzni, az egészen biztos, könnyedén pattantak le rólam szavai, miként a felém kúszó energiái is. Hideg volt a fal, jeges volt a körülöttem hömpölygő energia, farkasom pedig egész egyszerűen nem foglalkozott a hímmel. Túlságosan semmire vette, hogy egy pillantásra is méltassa, neki holmi kóbor nagyszájú hímecskék ne akarják megmondani a tutit még akkor se, ha egyetlen mozdulattal a földbe passzírozhatna. Nem vakmerő voltam, mindössze közönyös. Nyilván nem szimpatizál velem, ehhez még az energiáit se kellett éreznem, az arcára volt írva és ehhez még jött az csúnya tekintet..! Jajj, tényleg mindjárt megijedek. Szavait hallva pimasz félmosolyra görbültek ajkaim. - Egymillió egér cincogása egy szimfóniában? Na azért ahhoz nem semmi tudás kell! - nyilván nem a pimaszkodó oldaláról fogom felfogni a dolgokat. - Egyébként meg nehogy azt hidd, hogy a te hangod kellemesebb tónusú - vontam meg a vállam és indultam is volna, csakhogy közelebb lépett, egész pontosan mellém. Amikor azonban arcon paskolt, a csuklója után kaptam, magabiztosan fogva rá. Nem mintha ne tudta volna kitépni az ujjaim közül, ha akarta volna, de annyira talán elég lesz, hogy eltartsam az arcomtól a pracliját. - Saját magad tapizd, ha élvezetre vágysz - pimasz fény csillant a tekintetemben, hasonló érzelmekkel fűtött mosoly bujkált szám szélénél is. Farkasom energiái kicsit megduzzadtak körülöttem, de egyelőre nem akart ennél jobban előmerészkedni, tökéletesen élvezte a műsort így is, hogy mindössze a jelenlétével csalogatta elő belőlem a szavakat. Elengedtem a kezét, úgy, mintha valami felettébb piszkos dolgot fogtam volna, hogy aztán a nadrágomba töröljem a tenyerem, biztos, ami biztos alapon. - Ismered a mondást, miszerint bagoly mondja verébnek? - szaladt feljebb egyik szemöldököm, tudtam volna regélni arról, hogy miféle magatartást tanúsít itt nekem, nőnek, férfi létére, mégsem tettem. Had vigyorogjon csak a képembe, a szájszagán kívül mást amúgy sem igazán érzek. - Most pedig ha megbocsátasz, bár ha nem, az sem kifejezetten érdekel, de fontosabb dolgom is volna - és ha nem tartott vissza, ezúttal is megpróbálkoztam azzal, hogy ellépjek mellőle és folytassam az utamat.
Pofátlan, mocskos vigyor kúszik a pofámra. - Valóban? - közel hajolok füléhez. - Minden percben rendbe kellene téged tenni... - hanyag eleganciával kacsintok a lányra miután elhajoltam a közeléből. Véresen komolyan kell venni mindent, de azért az élet noha kemény és ádáz, mindig szembenézhetünk valami széppel és kegyessel. Bár feltett szándékom nem volt végigmérni, mint egy húsvéti sonkát, hogy megvegyem e vagy sem, elég húsos e vagy sem, de megtettem. Férfiból voltam az istenit, és nem voltam vak, bár lehet, most azzal mindenki jobban járt volna. Egy széles vigyor terül szét az arcomon a megjegyzése hallatán, majd az összeszűkölt szemei láttán, muszáj volt az alsó ajkamba harapnom, hogy visszatartsam a nevetésemet. Magam sem hittem volna, hogy ilyen hamar elszabadulnak az indulatok, de megtörtént, így csak sodródtam az árral… Elvenni mindent, megtörni az akaratot, uralni, hatalmat gyakorolni. Sok-sok csábító gondolat, de nem, ez a nő még nem kész rá, még túl dacos és vad és talán ez a vadul táncoló láng a tekintete mélyén, ami felkeltette az érdeklődésemet, aminek köszönhetően tudni akarom mire és miképp reagál, hallani akarom szívének heves szinte már fájóan tomboló dobbanásait, érezni testének rezdülését, látni ahogy elnyílnak ajkai, látni amint menekül, pulzusa fellendül és az egekbe szökik…álmodozz Dillon! Felvont szemöldökkel és folyamatos vigyorral arcomon néztem, ahogy „dühöng”. Be kell vallanom tetszett ez az egész helyzet.. hogy némi feszélyezést éreztem rajta. Volt benne valami megragadó, és figyelemreméltó, részben ezért figyeltem szótlanul. Nem kis önuralom kellett, hogy összepréselt ajkaimat olyan erősen szorítsam, hogy semmi sértő kifejezés ne tudjon rajta kibukni. Hogy merészeli….a kezét szuggeráltam ahogy sajátomat fogva tartja. Nem rántottam el, inkább nem…tudom és ismerem magam annyira, hogy egy áldásos nyaklevest adnék neki….de nem itt. - Pimasz kis mitugrássz... -dünnyögöm válaszul megjegyzésére, és cseppet sem hazudtolom meg miatta önmagam. Kívül tágasabb, ha nem tetszik neki a felhozatal, hát a hátra arc megfontolandó lehetne. De ahogy látom a távozás nem olyasmi volt, amit felvetett, mint ötletet. Sőt. Kíváncsi leszek mi fog legközelebb történni. Mert valami katasztrofális befejezése lesz ennek a napnak, az teljesen biztos.
Ha két hónappal ezelőtt találkozunk, akkor valószínűleg totálisan zavarba jöttem volna és elpirultam volna a megjegyzését hallva és a kacsintását látva. Mondjuk ha akkor találkozunk, akkor idáig sem jutottunk volna el, mert alapból nem mentem volna bele ebbe a játszadozásba. De azóta igencsak fontos dolgok történtek az életemben, ennek köszönhetően pedig még mindig itt voltam és a mocskos vigyorát látva sem rezeltem be, mindössze egy pimasz félmosoly görbült ajkaimra. - Hm, szóval a rosszlányokat szereted - egyáltalán nem állt szándékomban más irányba fordítani a kis találkánkat, de erről neki egyáltalán nem kell tudnia. Nem zavartattam magam akkor sem, amikor végigmért, bár lehet én már rég itt hagytam volna, de a farkasomat túlságosan izgatta a történet, a játék, szórakozni akart kicsit és ez a hím tökéletes „áldozatnak” bizonyult. Azzal pedig egyikünk sem foglalkozott, hogy lehet jobb lett volna nem ujjat húzni vele már csak pusztán azért, mert jóval idősebb és ezáltal erősebb is nálunk. Egyáltalán nem éreztem úgy, hogy elszabadultak volna az indulataim, egy cseppet sem dühöngtem, sőt! Kifejezetten élveztem az egészet, számomra ez játék volt, ahhoz azért kicsit több kell, hogy ténylegesen beguruljak, a farkasom is kényelmesen nézelődött, bőven elég volt neki annyi tér, amennyit már így sikerült uralnia. Enyémek voltak a szavak, mik a számat elhagyták, enyém volt a hang és mintha mégsem én beszéltem volna. Így éltem a napjaimat lassan két hónapja, túlságosan érdekelték a történések a bundásomat, hogy képes legyen háttérbe húzódni. - Valami olyat mondj, amivel nem vagyok tisztában - válaszoltam a szemeimet forgatva, ahogyan elléptem mellőle. Tudtam, hogy pimasz vagyok, a kicsivel is egyetértem, a mitugrász már más kérdés volt, de nem fogok belekötni, még a végén túlságosan nyeregben hinné magát. Bár, az eddigieket látva ez már akkor így volt, amikor először hozzám szólt. - Igazán örvendtem a találkozásnak - produkáltam még egy pukedlit neki, ajkaimon szép ívű mosoly uralkodott és ha eztán sem tartott vissza, akkor ezúttal már tényleg faképnél hagytam.
// Hacsak vissza nem tartasz valahogyan, akkor köszöntem szépen a gyors, ám annál élvezetesebb játékot! //
Nem bántom én ezt a gyereket...ugyan már. Több eszem van annál. Nem azért, mert falkás. Vagy mert bármikor beroboghat egy tag a falkájából és hepajt csap.... azért mert ártatlan. Én meg szeretem nyúzni a picik idegeit a magam módján. Főleg az olyanokat, akikben dúl egy kis vihar a lelkükben valami miatt. Benne pedig kecmergett egy orkán....vagy olyasmi. Farkasom a picit figyelte, szuggerálta, de meg se moccant elég volt neki a törpe energiája is. Meg nekem is. Amíg ő fortyog, addig én erősödöm, bár ki tudja nem de? Figyelemmel kísértem a lépteit, a szavait és ahogyan a pukedlit lenyomta, egy fejcsóválás kísérte mindezt, ahogy ő kiegyenesedett én abban a pillanatban emeltem le a nem létező kalapomat a bozontos fejemről. - Hát még én kisasszony. - villantottam egy bájgúnár mosolyt, ami aztán hamar lehervadt a képemről, ahogy eltűnt a látóteremből. - Ha végeztél, indulhatnánk. - pillantottam hátra a vállam felett, akkor kukkantott be a sorra a kölyök egy igazán idétlen vigyorral. Pár pillanat múlva hallottam az ajtó nyitódását és csukódását, a másik két bundás távozóra fogta. A kosárba még vagy 5 féle élelmiszer talált helyet magának. Mi is megindultunk a kasszákhoz, hogy minél előbb letudjuk ezt az egészet. Nem lenne kellemes beleütközni pár kopóba. Kedvem se lenne hozzájuk....
Kezdőlap
//
/
