Annyira poénos húgom van, hogy az már fájdalom! De imádom, nincs mit tenni. Viszont a megtorlás nem fog elmaradni, ezt már abban a pillanatban megfogadtam, mikor a fejemre az első csepp víz esett abból a vödörből. Szóval, a kocsi bezárása, csak a kezdet volt, sőt, igazából az még egy kis semmiség volt ahhoz képest, amit tervezek vele... Ejj-ejj, Aimée, rossz kocsiba szálltál... - Nagyon tehetséges vagy. - pillantottam rá oldalra, indulásra késztetve a kocsit, ami finoman és lassan kezdett el kigördülni a garázsból, hogy a földútra térjen pár percet követően. - Egyébként meg jobb, ha te nem nyúlsz a kocsihoz. Majd megoldom. - löktem meg vállait felé eső kezemmel, egészen szórakozottan, majd visszaengedtem azt a sebváltóra. Igen-igen, én az egykezes vezetés híve vagyok, mert megtehetem. - Ami meg az üdeséget illeti, azért még számolunk, hiába vigyorogsz. Jah, és nem, nem szeretném, hogy te vezess... - kezdtem rátolni a gázra még egy kis erőt, kicsit megpörgetve a kereket. Csíptem, mert sokkal jobban csúszott a föld, mint a beton - mily meglepő -, így pedig a lendület is sokkal jobban növelte az adrenalint. Nem mintha világi fenegyerek lennék, akinek erre van szüksége, de néha jól esett. És tudtommal Aimée is bírta az ilyesmit, szóval nem para. Ami azt illeti, igazán gyorsan elértünk a belvárosig, nem egész tíz percbe telt. Meg is lepődtem egy csöppet... - Ugye sehol nem láttál droid gépeket, fényképezővel?! - gondoltam itt a traffipaxra. Nem mintha érdekelne, mert én jogsi nélkül is kimegyek az utcára, ha úgy tetszik, vagy simán állíttatok elő egy újat. Mindenesetre most nem volt kedvem felesleges körökhöz. - Na megjöttünk. - pördítettem be a kocsit az egyik parkolóhelyre, majd már állítottam is le a motort, hogy lassan, komótosan kimásszak az ülésről. Nem volt sok kedvem ehhez a ruhás mókához tényleg, még akkor is, ha a tesóm szerint nem csajos dolog. Szerintem akkor is az, és pont. - Akkor? Textil begyűjtés lesz? - indultam meg az oldalán, továbbra se sietve el a lépteimet. Kettőnk közül maximum őt vonzotta a vásárlási láz, engem marhára nem. Főleg, hogy a kirakatok kilencvenkilenc százaléka tele van modernizált szarságokkal. Mert az kell nekünk! Na mindegy... A bevásárlóközpontba érve azonnal ezernyi emberrel találtam magam szembe, egymást lökdösődve, sőt... egymáson átteperve közlekedtek. Hát ez milyen... idilli... - Remélem, hamar végzel... - morogtam az orrom alatt, és bár emberi fül számára mindez maximum foszlányos nyöszögés lehetett, Aimée nyilván hallotta a szavaimat. Végül a ruhabolt előtt megálltam, még akkor is, ha a húgom már a közepéig berohant. Némi fintor is kiült az arcomra, de végül egy fáradt sóhaj kíséretében én is beléptem. Mentünk volna inkább kaszinóba... Mennyivel jobb lenne. Sok buzi ruha... Persze, csak magamba zsörtölődtem, mert miért ne? Nem volt ínyemre a vásárolgatás, ezt pedig alapesetben nem is takargattam. Viszont nem volt szívem megbántani Aimée-t úgyhogy felerőltettem egy kevésbé őszinte félmosolyt, majd zsebre vágott kezekkel sétálgattam a sorok között. Némelyik egészen kicsi ruhadarab mellett azért megálltam,volt olyan is amelyiket muszáj volt megérintenem. - Hallod! Ez valami világi! - kacagtam fel, meglebegtetve magam mellett az egyik se hosszú szoknyát, amin ezernyi fodor, dísz, és miegyéb virított. Mindez majdnem neon sárga kivitelben. - Booorzalom... - grimaszoltam egyet, kicsit hátrahőkölt tartással, ahogy szemem vonalába emeltem a textilt. Végül szabadon lévő karomat átdugtam rajta, az egész szoknya körülbelül akkora volt, mint az alkarom. Vagy akkora se. Aztán egyszerűen csak visszaakasztottam a helyére, fejemet rázva botránkozva meg az iménti látvány visszavetülésén. - Ugye, te nem ilyen szarokat akarsz venni? - böktem vissza fejemmel a szoknyára, csak úgy stílusosan, ahogy a tesóm mellé felzárkózva sétálgattam tovább a rakatnyi csiricsáré ruha között. Sose szabadulok innen ki, az már holt biztos...
-Ahogy gondolod. –vontam vállat az ajánlatára. Nekem aztán mindegy, nagylelkűen felajánlottam, de ha nem, hát nem. Amikor közli, hogy lemondhatod a vezetésről, csak egy elnyújtott, már-már költőinek mondható „De miéééééééért nem?” kérdéssel válaszoltam, bejátszva mellé az aranyos őziketekintetet, ha esetleg felém pillantana. Persze 100%-osan tisztában vagyok vele, hogy hogy is értette a dolgot, a helyében az én büszkeségemet is sértené, ha férfi létemre egy nő lepipálna vezetésben. Egy nő, aki ráadásul a húga… Meg így belegondolva, hogy lehet hogy az a múltkor gyorshajtásos bírság is szerepet játszik a dologban, amit neki kellett végül kifizetnie, lévén, a kocsi az ő nevén van… Ciki, mi? -A-ha, bár hogy őszinte legyen, nem is annyira figyeltem őket. Viszont nem tudom, láttad-e úgy 3 km-rel korábban jobb oldalon az út szélén azt a papír rendőrbábut, amit a vegyesbolt mellé állítottak ki. Nem? Mindegy akkor, majd hazafelé… -legyintettem, aztán bambultam tovább kifelé az ablakon, amíg azon nem kaptam magam, hogy megérkeztünk. -Igen-igen! –pattantam ki, majd rúgtam be magam után az ajtót, sikertelenül… Valamivel nehezebben is záródott, mint amikor elindultunk, de azért 3-4. becsapásra csak bezáródott. Győzelem! Bátyámmal az oldalamon meg is indultam, mutatva az utat neki. Elbírtam képzelni, hogy mennyire lelkesedhet az ötletért, mégis, értékeltem, hogy nem mondta le az egészet, hanem eljött. Itt van, és végigszenvedi az egészet, csak azért, hogy nekem örömet okozzon? Hát nem édes? Az én bátyám! Már előre irigylem azt a csajt, akinek majd sikerül behálóznia egyszer, a kis mázlista… Odabent aztán csak intettem Théonak, hogy vettem az adást, majd a tömegen át beverekedtem magam a kedvenc üzletembe. Hál’ Istennek ez nem volt annyira zsúfolásig tele, szóval nyugodtan tudtam nézelődni. Hátrapillantottam, hogy a bátyám hol maradhat, de úgy voltam vele, hogy nagy fiú, csak ide talál magától is, vagy ha mégsem, akkor majd iderángatom addigra, mire a ruhapróba lesz. Később aztán láttam, hogy ő is előkerült, lopva rá-rá pillantottam, hogy aztán a grimaszait meg a tartózkodó magatartását látva jót derüljek magamban. Egyem meg… -Azért te is nyugodtan nézelődhetsz, hátha találsz valamit, ami tetszik neked… Nem is értem, eddig honnan voltak ruháid, ha így viszolyogsz a vásárlástól. Csak nem Lascartól csórtad őket? –kiáltottam vissza pár sorral arrébbról, ahogy kiszúrtam Théo kezei között azt a förtelem kis hacukát- Óóó… az ilyenek jönnek be? Szólhattál volna korábban, akkor neked olyat nézek. –azzal már le is kaptam egy vállfára akasztott pólót, hogy felmutassam neki, egy széles vigyor kíséretében. Igaz, ez nem neon sárga volt, csak püspöklila… Persze nem gondoltam én komolyan, így aztán hacsak Théo tekintetében nem vélek felfedezni valami szerelem-első-látásra felcsillanást a darab iránt, akkor vissza is akasztom a helyére. A kosaramban már így is annyi póló van, hogy alig fér bele több… -Ugyan, hova gondolsz… Franciaországban születtem, ennél azért jobban konyítok a divathoz! Meg őszintén, mikor láttál te ilyen „szarokat” rajtam? Na ugye, hogy soha… -néztem fel rá tettetett sértődöttséggel, de aztán karon ragadtam és elkezdtem magam után vonszolni. -Gyere csak! Találtam neked is egy pár jópofát, próbáld fel őket, melyik tetszik! Én mindet imádom. –jegyeztem meg mosolyogva, azzal be is löktem az első próbafülkébe. Kár, hogy az épp foglalt volt, s ezt a bent lévő, egy szál farmerban és melltartóban lévő nő hangos sikítással a tudtára-tudtunkra is adta, mielőtt taszajtott volna egyet a férfin, hogy újra egyedül legyen odabent. Hoppácska. -Je suis désolée!-mentegetőztem, mindkettőjüknek címezve. Sebaj, gyorsan körbenéztem, hol van szabad próbafülke, mielőtt zaklatás miatt ránk uszítják a kidobókat, aztán már irányítottam is befelé drága egyetlen bátyókámat. A kezébe nyomtam egy rakat vállfára akasztgatott pólót, majd egy laza mozdulattal behúztam a függönyt. Tudom én, hogy nem szégyenlős a szentem, de akkor se tegye itt közszemlére adoniszi testét, mert na… A végén még nem győzöm levakarni róla a rajongókat aztán sose jutunk haza. Türelmetlenül toporgok a fülke előtt várakozva, de aztán nem bírom ki, amikor a hangok alapján úgy saccolom, hogy felpróbálhatta az első pólót, bekukkantok hozzá. -Hadd nézzelek! –dőlök neki a próbafülke fa oldalához, majd a mutatóujjammal leírok egy kört a levegőben, jelezve, hogy „fordulj, kérlek”. -Parfait! Következőnek pedig próbáld ezt, s'il te plaît! Ez annyira te vagy ilyenkor, emberek között… -nyomtam kezébe kuncogva egy szürke darabot, azzal ki is bújtam, had öltözzön tovább. Persze ha szól, ha nem, ugyanígy lecsekkolom az összes többit, hogy áll rajta, amit összeválogattam: a gyerkőcös, a dínós, a kezes, a hiányzik-belőlem-egy-darab-os… -Ha a szülinapodon elmegyünk bulizni, akkor ezt kell viselned, ragaszkodom hozzá! –nyújtottam be egy utolsó előttit, amit még közben találtam. Biztos voltam benne, hogy már a töke tele van az egész ruhapróbálgatással, akkor is, ha ilyen irtó klassz pólókat kerítettem neki, így aztán a végére egy egészen különlegeset tartogattam. -Calme-toi, c’est le dernièr… Imádni fogod! Akárcsak én téged, na kapd fel gyorsan! S amíg Théo öltözködött, én is gyorsan magamra kaptam egy jópofa darabot, s a próbafülkéje előtt állva feszítve várom, hogy előbukkanjon az a morcos feje a függöny mögül.
Egyértelmű, hogy miért nem vezethet. Egyrészt, mert minta látszat is mutatja, előbb roncsolja össze a verdát, mint, hogy elindítsa... Másrészt pedig: a húgom. Kötelességem szívni a vérét, és nem engedni. Egyébiránt persze bármikor vezetheti, még úgyis, hogy mellettem van. Sose zavarna. De ma... ma egész nap a "különleges szeretetemet" fogja érezni, hála a vizes akciójának. A rendőrbábus mondatán mondjuk jót nevettem, sőt... kifejezetten szerettem Aimée idétlen humorát. De persze, mindeközben már megérkeztünk, és meg sem álltunk a ruhaboltig. Komolyan úgy érezte magam, mint aki egy öt évest kísérget, legalábbis ahogy a tesóm berohant, azon nem tudtam felkacagni. Persze csak halkan, mértékkel, mert hát mégis csak a húgom. - Kac-kac. - villantottam rá íriszeimet, némi gúnyos grimaszt vágva. - Tudod, képes vagyok bevásárolni, ha muszáj. Ez nem jelenti azt, hogy szeretem is. Tökfej. - vigyorogtam immár, még a fejemet is megráztam, ám elég hamar lekötött a neon sárga szoknya elbarmolt látványa. Nem is értem, hogy erre hogy képesek anyagot, időt, és energiát pazarolni. - Igen, Aimée. Én erre bukok... - forgattam meg a szemeimet szórakozottan, és kedvem lett volna izomból a fejére húzni a szoknyát, ám ehelyett szimplán visszatettem a helyére. Jó, tudom... nem otthon vagyunk, úgyhogy kivételesen - egyelőre - visszafogtam magam. Noha, a felmutatott póló láttán akaratlanul is hangosabban felröhögtem, azon se csodálkoznék, ha az a néhány ember, akik itt vannak, azonnal mind felém fordulnának. Mondjuk, nem mintha érdekelne... - Esélytelen. Tedd vissza szépen. - ingattam meg fejemet, jelezvén, hogy: nagyon nem. Végül egy fáradt sóhaj kíséretében mellé léptem, pillantásom pedig a kosarára siklott. Ezernyi póló hánykolódott benne, színesek, mintásak... jézusereje... - Nyugtass meg, hogy ezeket csak sétáltatod. - böktem a kosárban nyugvó ruhadarabok felé, kezemet belesüllyesztve a nadrág zsebembe. Persze már a kérdésem is felesleges volt, mert a divat mércéjének levezetése után azonnal a karomba kapaszkodott, és maga után vonszolt. Dejó... - Nekem? Felejtsd el! - hadakoztam volna, de hát na... Vele szemben úgy se tudok. Túlságosan szeretem ahhoz, hogy nemet mondjak neki... Jól kicsesztem magammal! Úgyhogy csak hagytam, hagy toljon el a próbafülkékig, ám azzal nemigazán számolt se ő, sem én, hogy az első adott kis "dobozba" már vannak. A nő perce még a dobhártyámat is kisikította, én pedig egészen elkerekedett szemekkel bámultam rá, mint valami tökidióta. Igen, így egyben... - Nem is értem mire visong. Se segge, se melle... láttam egy deszkát, wáó! - röhögtem fel, ahogy a tesóm már lökött tovább a következő fülkéig, kezembe nyomva egy rakat felsőt. Aztán függöny le. Vagyis... el. A vállfákat felakasztottam, majd nyúzott, már-már unott képpel kaptam le az első pólót. A szöveget csak félszemmel olvastam le róla, de már most bántam, hogy két másodpercen belül rajtam lesz. Az ingemet kigomboltam, majd csak a kis székre hajítottam, a választott felső pedig már majdnem rajtam volt, mikor a tesóm türelmetlenül elhúzta a függönyt. Jól van, még egy kis mozdulat, és már a hátam se látszott ki. - Pont olyan fejet vágok, nem? - vontam fel egyik szemöldökömet, egész unott pofát vágva, noha hamar el is röhögtem magam. Az ujj pörgetést követve megfordultam a tengelyem körül, karjaimat kissé széttárva, és amint visszaértem a kezdeti kiinduló pontba, már alkottam is le magamról az idétlen pólót. - Semmi Parfait, nincs benne. Ne erőltesd. - vágtam hozzá az immáron levett textilt, majd nyúltam a következőért, amit kinézett. - Igen, ez már jobban illik rám. Már csak azt nem értem, hogy miből gondolod, hogy ilyeneket bármikor is felvennék. - nevettem fel halkan, sietve kapva magamra a szürke pólót. Kicsit meghúzogattam oldalirányba, nagynak tűnt. És nem... nem szeretem ha valami lóg rajtam, ez van. Szóval, ezt is hamar lecseréltem, és a többi... váltogattam a cuccokat, mint "jó" gyerek a nőit. Egy-kettő mondjuk tetszett... Például a dinós, vagy a kezes, ami épp elszorítani kívánja az egész felső testemet. - Ez jópofa. - dugtam ki a fejemet a fülkéből, a fejemre húzva a t-rexes pofát, némi hangeffekttel megspékelve. Persze röhögtem, és már megint kaptam le magamról a pólót, mert... mert haladjunk na. Végül, az utolsó előtti textil jött. Eleinte azt gondoltam, hogy valami idétlen, elbarmolt szöveg lesz a pólón, ha már a szülinapomról esett szó, de ahogy megláttam a fekete felsőt, újra kitört belőlem a nevetés. - Jó-jó. Ezt talán bevállalom. - gyúrtam bele magam, majd rántottam is el a függönyt. - Na...? Te hazavinnél? Képzeld hozzá, hogy aszott részeg vagyok! - kacarásztam továbbra is, mígnem ez a póló is lekerült rólam. - Ugye nincs több? - kérdeztem rekedtes, fáradt hangon. Igazából már untam a dolgot, hiába siettem minden egyes póló felpróbálásával. Legalább negyed órája öltözök-vetkőzök gyors váltásban... - Jó, megnyugszom. - kaptam ki a kezéből a sárga felsőt, ami ezek szerint az utolsó, majd merültem is el újra a fülkében. Oké, ezen tényleg tetszett, de csak a lovak miatt. Újra előkerültem, ám amivel szembetaláltam magam az egy jó adag röhögő görcsöt tolt a rekeszizmaimra. - Tudod... imádlak! - rántottam magamhoz a lökött húgomat, megölelgetni egy kicsit, persze csak egy röpke pillanatra. És még a hajába is beleborzoltam. - Akkor... ezt hordanod kell! - húztam meg mellkasa előtt a felsőt, majd engedtem is vissza. - Egyébként meg... a fekete, a dinós, az az idétlen kezes, meg ez a lovas jöhet. A többiről ne is álmodj! Öreg vagyok már bohócnak... még ha nem is látszik... - vágódtam vissza a fülkébe, hogy újra az ingemet kaparjam fel magamra. Igaz, hogy többnyire eléggé morcos, unott képet vágtam, de újra és újra képes voltam felnevetni, ami csakis Aimée számlájára írható. Hálás is voltam érte, azért meg pláne, hogy ő a testvérem. - Na te jössz! - hajtottam alkaromra a 4 pólót, még egyszer kijelentve, hogy a rajta lévőt is visszük, aztán a kosárba helyeztem a kiválasztott ruhákat, a többit meg ráhagytam a húgomra, hogy visszapakolgassa... Addig pedig én sem voltam rest... keresgéltem neki pár göncöt, bár igazából csak kettőt találtam, ami tetszett, és ami elég röhejes volt ahhoz, hogy rákényszerítsem. Sietősen sasszéztam Aimée mellé a vállára hajtva az első felsőt, amit lekpatam a helyéről. - Eeeezt mindenképp vedd fel! - vigyorogtam, mint a hülye gyerek, majd a kezébe toltam a másikat is. - Ezen meg olyan jót röhögtem, hogy meg akarom nézni rajtad! Szóval sipirc. - böktem a hátam mögé fejemmel, a próbafülke irányába. Valójában így, hogy végre nem én voltam premierplánba, már sokkal jobban élveztem a vásárlást, eltekintve attól, hogy biztos voltam benne, hogy itt még nincs vége. Pedig igazán örültem volna neki...
-Kár, hogy ilyen csökönyös vagy, szerintem tényleg jók. –kapom el fél kézzel a hozzám vágott pólót, majd még egyszer kézbe fogva megnézem- Jah. Én választottam, még szép, hogy jó! -jegyeztem meg, inkább magamnak, mint másnak... De ha nem, akkor nem. Annak úgy sincs értelme, hogy megvegyük, aztán csak törölközőnek használja a szentem, így aztán amit visszapasszolt, „nem kell” címszóval, azokat vissza sorban vissza is akasztgattam a próbafülkék mellett lévő fogasra. Mikor már kapásból a 3. pólóra mondta, hogy nem, egy kicsit kezdtem megijedni, hogy nem-e mosta át valaki az agyát, vagy cserélték ki, hogy ennyire szar ízlése legyen… de még az utolsó pillanatban, bizonyított! -Na azért…! –nevettem vele együtt a dínós produkciójára, s már láttam is, ahogy hajnal 1-kor így totyog ki hörögve a konyhába – kakaóért. -Az attól függ, tesó, attól függ… -kezdtem bele a nagy véleménykifejtésbe- Ha személyautóval mennék, nem hiszem, mert félő, hogy összerókázod. Ha platós kocsi, akkor simán feldoblak hátra, csak akkor meg félő, hogy elhagylak út közben. Bár ha úgy nézzük, hogy a húgod vagyok, illene hazavinnem téged, bár ha jobban belegondolok, ha kijózanodsz, úgy is hazajössz – nem hagynád itt a házat rám, nemde? Ha viszont nem a húgod lennék… Hmm… jó kérdés. Ismered azt a mondást, hogy a férfiak olyanok mint a bor? A korral egyre jobbak lesznek? Lehet bezárnálak a pincébe, érlelni még pár évig! Bár hallottam már olyat is, hogy az idősebb sem érettebb – akkor meg már inkább válassz egy fiatalabbat! –meséltem vigyorogva. -Oké, akkor ezt nekem mindenképp! –öleltem vissza, paskoltam meg kedvenc bátyám hátát, ám ahogy a hajamat kezdte birizgálni, már löktem is el magamtól. Gyorsan bebújtam utána az üres próbafülkébe, hogy levegyem a fehér feliratos pólót, majd az a kosárban landolt, a többi mellett. A többit, ami sajna marad, csak odadobáltam az állványra, majd az egyik bolti alkalmazott visszapakolgatja a vállfára, ezért kapja a pénzét. Vagy nem? -Nocsak, csak nem te is nézelődtél? Muti! –kaptam le a vállamról a két pólót, hogy magam előtt, a levegőben tartva, ám ahogy megláttam, melyik milyen… -Hát ez kész… eddig tetszik, szóval ha méretre jó, akkor jöhetnek! Amúgy mit akarsz, nem is vagy olyan reménytelen eset... –azzal már spuriztam is be. Függöny el, én pedig már kaptam is le a felsőmet, hogy a Théo által kiválasztott pólókba bújjak bele. Persze a vigyorgást egy percre se sikerült abbahagynom. Élveztem a győzelmet, hogy sikerült a tesóm számára is „felejthetetlen élménnyé” varázsolni a ruhavásárlást. Na ugye, nem olyan vészes ez… ugye? Ugye? UGYE?!!! -Milyen? –húztam ki a függönyt, majd szólnia sem kellett, már körbe is forogtam, hogy minden oldalról megcsodálhasson. Megvártam a válaszát, aztán még belebújtam a Pumbaásba is, had örüljön a gyerek… Majd visszavedlettem a sajátomba, hogy egy második menetre is „fejest ugorjak” a ruhák tengerébe! Igaz, most már magamnak is nézelődtem, nem csak kimondottan Théonak. Mivel neki úgy tűnik, inkább a mintás pólók jöttek be, nem a feliratosak, így neki elsősorban olyanokra vadásztam. Na igen, akinek ilyen írási nehézségei vannak, biztos az olvasás sem kóser… nem baj, remélem tudod, hogy így is szeretlek? ♥ Így került a kosárba a ”nagytesó figyel téged!” – mert csak… ő a bátyám, és olyan kis figyelmes meg gondoskodó hogy csak na, – aztán egy gyorskajás – mert legyünk őszinték, nem egy 5 csillagos séf a drága, na meg én se viszem túlzásba a dolgot. Ezt majd nászajándékba kapja tőlem, ha egyszer valakinek sikerül elrángatnia az oltárig, Monsieur moustache meg azért, mert múltkor poénból megjegyeztem, hogy egyszer igazán növeszthetne bajuszt és/vagy szakállat, úgy se láttam még soha olyannal… Végül pedig ezt, csak mert imádom húzni az agyát, azt a keveset ami még túlélt engem a fél év alatt, na meg mert pasiból van… Hmm… ha neki nem, mást nem Lascar megkapja tőlem szülinapi ajándéknak! -Théo, megint te vagy a soros! –szökkentem oda mellé, egy Colgate-reklámba illő mosollyal az arcomon, majd miután fél kézzel gyorsan megöleltem, már nyomtam is a kezébe az újabb köteg pólót. A kettőből az egyiket, amit magamnak nézegettem, azt úgy is pólónként véleményeznie kell majd… Mindenesetre, ha túlélte az újabb megpróbáltatásokat, akkor egyelőre nem fárasztottam további próbálni valókkal, én magam bújtam be a függöny mögé próbálni. -Tudod, Théo, ez kicsit emlékeztet a reggeli kis tréfádra… avagy „Hogyan vezessük az orránál fogva a másikat, úgy, hogy le se essen neki?” Oké, tudom, hosszú a szöveg, de ügyes fiú vagy, csak megbirkózol vele… Majd alig 1 perccel később… -Ezt az iszogatós pólót meg először neked gondoltam, de aztán rájöttem, hogy nem szeretsz olvasni… Áh, mindegy, jó ez nekem? Na? Utána beülünk inni valahová, a „Today” szellemében? –böktem az ujjammal a piros-fehér feliratra. …és újabb 1 perccel később újra függöny el,… -Ezt mindenképp vegyük meg, ez a kedvencem! –feszítettem büszkén, a szőke tincseimet egy laza mozdulattal „hátradobva”, hogy ne takarjon bele a szövegbe. Ahogy végeztem, megfricskáztam Théo homlokát, majd már „repültem” is vissza az (egyelőre) utolsó pólóhoz. Ehhez már semmi plusz kommentárt nem fűztem, csak elrántottam a függönyt, és vigyorogva vártam a véleményt.
Felvont szemöldökkel hallgattam a téma kifejtését, hogy milyen okok játszanának szerepet, hogy részegen hazavigyen. Arcom idétlen vigyorba fulladt, többször is halkan elnevettem magam. Aimée annyira idétlen, hogy az már valami félelmetes! - Annyira hülye vagy. Imádlak... - ráztam meg fejemet, belekapva tarkójába, hogy a homlokára hintsek egy egyszerű, szórakozott puszit. Jó érzéssel töltött el, hogy együtt lehettem vele, és igazából nem egyszer sikerült abba az illúzióba képzelnem magam, mintha még kölykök lennék... Pedig már rég nem vagyunk azok, mégis a társasága mindig képes volt felszabadulttá varázsolni. Végül az általam kiválasztott felsők kerültek terítékre, amiket jobbára csak poénból válogattam össze, de úgy tűnt elnyerte a tetszését. Ennek pedig kifejezetten örültem, noha a málé vigyorom nem teljesen erről árulkodott. - Sose voltam reménytelen, akármennyire is fáj ez neked. - csíptem bele oldalába, ahogy megindultunk a próbafülkék irányába. Türelmesen vártam, míg felpróbálja a pólókat, karjaimat átkeresztezve mellkasom előtt, ujjaimmal felkarjaimba kapaszkodva. Ahogy a függöny elhúzódott és Aimée pompázatos látványban részesített egész hangosan felnevettem. - Pont neked való. - kacsintottam rá egyet játékosan, hátamat kicsit hátrább döntve, ahogy a nem múló kacagás kitört belőlem. Noha, arra nem számítottam, hogy ezzel nem értünk a vásárlás végére... Ugyanis, miként kivágódott a fülkéből máris újabb vadászatra indult, elsöpörve mellettem. Kicsit megvakargattam a fejemet, ahogy tengelyem körül pördültem utána, végül egy lemondó sóhajjal követni is kezdtem. Bár nem is értem minek, mert olyan gyorsan összevakarta az újabb pólókat, hogy simán elmehetne egy gyors-bevásárlós show-ba. - Jaj ne csessz már, tesó... - nyögtem fel kelletlenül, ahogy megint a kezembe tolta a ruhákat. Az ölelés mondjuk jól esett, az már kevésbé, hogy újra be kell másznom próbálgatni. Mindenesetre némi szájvonogatást követően eleget tettem a kérésének, és magamra rángattam az idétlenebbnél idétlenebb felsőket. Ellenben, szinte már kicsattanó örömmel fogadtam, hogy miután lezavartam a pólókat, ő maga boldogságban úszva mutogatta a magának választottakat. - Hát ez mondjuk nekem is tetszik! Már rajtad... - vigyorogtam teli szájjal, ahogy a reggeli mókára utaló felső után előmászott a részegedősben. Kifejezetten humorosnak találtam, és heves bólogatásba is kezdtem, hogy ezt mindenképp hozza el. Mellesleg, egyébként is jól állt rajta. Noha... nőből van, az istenért! Rajtam inden jól áll... - Jó ez neked! - vágtam rá végül, visszapördítve őt a fülke irányába, félúton megnyomogatva a vállait. - Iszunk, iszunk, csak igyekezzél már... - dörmögtem a háta mögül, majd egyszerűen csak berántottam a függönyt, hogy haladjon. Persze muszáj volt még két felsőt magára erőltetni, de igazából mindkettőn marha jót vidultam, míg végül megvártam, hogy véglegesen is befejezze a bohóckodást. Aztán egyszerűen csak a karjába markoltam, és lendületesen elkezdtem magam után vonszolni. - Most már menjünk innen... - löktem fejem oldalát az övének, ahogy a kasszánál megállva, a szalagra ömlesztettem az össze kiválasztott ruhát. Amint pedig ezzel is végeztünk, úgy célirányosan elindultam kifelé az üzletből a vállamra dobva a megpakolt szatyrot. - Egyébként... Lascarra is aggathatnánk egy-kettőt ezekből. - böktem fejemmel hátrafelé, a szatyor irányába, szám szegletében folytonos mosollyal. Tekintetem ezt követően a kirakatokat kezdte el fürkészni, egyik szánalmasabb volt, mint a másik... Játékbolt... könyvek... Számtech cuccok... agyzsibbasztó volt. - Ahh, el se hiszem... Úgy felment a pelenka ára az utóbbi időben. - ráztam meg fejemet lemondóan, számat elrántva oldalra. Ám végül nem tudtam tovább játszani a törzsgyökeres balfasz szerepét, így csak szimplán elröhögtem magam. - Amúgy tényleg nevetségesek ezek az árak. Főleg úgy, hogy szart se érnek a termékek... - vontam végül vállat, elpillantva a többi kirakat irányába. Mertem remélni, hogy a naaagy plázázást követően találunk valami kajáldát, vagy egy beülős iszogatós akármicsodát, mert nem volt kedvem tovább vásárolgatni... Nagyon nem... - Tudod az embereket mindig foglalkoztatta a hosszúság... - dünnyögtem Aimée felé, csupán rágva a szavakat. - Engem is. Tudod miért? - pördültem végül a tesóm elé, hátramenetben haladva végig a folyosókon. - Mert olyan kuurva hosszú ideje mászkálunk itt, hogy kezdetleges elmezavarom lesz lassan! - kacagtam. - Üljünk már be valahova. Kérlek... - döntöttem oldalra a fejemet, és farkas ösztönök ide, vagy oda... sikerült telibe trappolnom egy ártatlan járókelőt. A nő felvisított, majd hisztérikusan kezdett csapkodni, ahogy belepréseltem az egyik kirakat üvegébe. - Bo... bocsánat! - hebegtem, de ő csak szitkozódott, és még a jó édes anyámat is megkörnyékezte. - Mondom bocsánat! - immár kicsit ingerültebb voltam, és talán sikerült is a hatást elértem, mert azonnal becsendült. Ideje volt... Megrágtam az államat, majd egy grimasz kíséretében visszazárkóztam a húgom mellé. - Nőőők... - sóhajtottam fel, miközben tudatosult bennem, hogy hát ő is abból volna, vagy mi fene... - Te ne vedd magadra. - karoltam bele vállain át, magamhoz húzva őt, ahogy megpillantottam egy gyorsbüfét, egy-két elvétett kiülős asztallal körbekerítve. - Na odamegyünk! - lelkendeztem egy sort, ráfogva a tenyerére, és ha akart, ha nem, velem kellett jönnie. Egyébként is már kezdtem megéhezni, de most, hogy megéreztem a melegszendvics és hot-dog, hamburger kombó keveredő illatát, rá is kordult a gyomrom. Sietősen fékeztem le a kasszás előtt, két könyökömmel terpeszkedve rá a pultra. - Két hamburgert kérek, meg fantát. Narancsosat. Aimée? - pillantottam oldalra a tesómra, és amennyiben elrebegte kívánalmait, azt is ledaráltam az SZTK-s szemüvegben pislogó nyurga fickónak. Míg készült a finomság, addig közölte, hogy foglaljunk helyet, majd kihozzák. Így tettem... csupán előtte levadásztam két ketchupos promó dobozkát a pult széléről, feldobálva azokat a levegőbe, egyiket közvetlenül a húgomnak címezve. - Nem játék ám! - böktem oldalba, ahogy megközelítettük az egyik asztalt. - Azt már egyszer az arcomra freccsentették, de belement a szemembe, aztán egy órán keresztül nem láttam tőle semmit, annyira mart. Szóóóval, csak okosan nyitogassad majd ki! - mutogattam a ketchupra, elszántan és megrendíthetetlenül kérlelve, hogy tényleg ügyeljen rá. Noha... igazából csak szórakoztam, mindattól függetlenül, hogy tényleg így történt, ahogy azt állítottam. Leszámítva, hogy Bells akarattal tette, de ez már részletkérdés volt... - Ez megfelel? - álltam meg az egyik asztal mellett, kirúgva a húgomnak az egyik széket...
A bókok hallatán csak elnevettem magam, igaz, amikor utána az oldalamba csípett, csak rásóztam egyet a kezére. Meg még mit nem… Húzás inkább próbálgatni! Meg aztán újabb adag ruhát vadászni, ami már csak azért is megérte, mert láthattam, hogy drága bátyám milyen világfájdalom arckifejezéseket képes produkálni. És hogy én mennyire imádom nézni ezt, mon dieu! Húzom is az időt a saját ruhapróbámmal, hiába próbál sürgetni, de na… van amit egyszerűen NEM lehet elsietni az életben, ilyen a ruhavásárlás is! Amúgy is, fog a halál visszajönni később, ha kiderül, hogy nem jó a méret, vagy tudomisén… Miután már kész Himalája pihent a pólókból a kosárban, már épp indultam volna, hogy nézzek pár nadrágot is, amikor drága bátyám úgy döntött, nem. -Naaa, hé! Várj már, hová sietsz! A kalapokat nézted már…? –próbálkoztam, de miután láttam, hogy esélytelen a dolog, csak színpadiasan lebiggyesztettem a szám szélét és hagytam had rángasson maga után. Persze ez is csak addig tartott amíg a pénztárhoz nem értünk ott aztán jött az ezer wattos kisangyal-mosoly a szempilla-rebesgetéssel meg kérlelő őzike szemekkel - azoknak, akiknek gondot okozna a testbeszéd eme értelmezése, értelmezése: „Otthon felejtettem a pénztárcámat, úgyhogy lécciléccilécci, fizetnél te? Köszi, puszi, tudod, hogy szeretlek!” Aztán csak némán követem a tekintetemmel, ahogy a hatalmas ruhakupac eltűnik 2 hatalmas szatyorban, mi pedig vígan tovább indulunk. -Még szép! Kár, hogy nem találtam valami csigásat, tuti megvettem volna neki… Tudod, mennyire imádja őket! Na mindegy, majd legközelebb! –jegyeztem meg töprengve, ahogy a tömegben krosszoztunk a tesóval. Ahogy meghallottam a megjegyzését, először csak megrökönyödve fordultam felé, de aztán olyan éktelen nevetésben törtem ki, hogy még a könnyem is kicsordult mellé. Te jó ég… -Szegénykém, mindjárt megsajnállak. Nagynéni leszek végre, vagy csak nálad veszi kezdetét a trottyos öregkor? Tudod, így túl a 300-on, tiszta Spárta! De amúgy jah, igazad van. Kár, hogy a régi jó dolgokból nem marad szinte semmi. Tekintetemmel megpróbáltam átsasolni a tömeg felett, hátha meglátom a hangszerboltot, kéne még az a gitár, ám Théo már megint jön a baromságaival itt nekem. -Mert a méret a lényeg? –válaszoltam szórakozottan a kérdésére miközben tovább keresgélek – akarom mondani keresgélnek, ha nem pördülne elém. Még épp az utolsó pillanatban sikerül lefékeznem előtte, hogy ne rohanjak belé, ám csak csípőre tett kézzel, összeráncolt homlokkal nézek rá: -Most meg mi van már megint?! Nem, nem tudom miért, de mondd, hogy nem velem akarod megbeszélni a méret-problémáidat… -válaszoltam egy szemforgatással- Kezdetleges elmezavar? Ugyan, drágám, nálad ez már erősen előrehaladott állapot. –feleltem egy bájos mosollyal, amikor Théo ismerkedésre adta a fejét. Amíg a hölgyemény püfölni kezdte, bátorkodtam hangosan kimondani egy „Csak a fejét, nehogy má’ lesántuljon!” megjegyzést, de aztán ahogy vége lett a műsornak, csak elkezdtem játszani a nagy töprengőt, hogy ugyan mit válaszoljak. -Na jó, legyen, csak mert kimondtad a varázsszót: „Kérlek.” –feleltem nyöszörögve, ahogy magához húzott, de aztán én is viszonoztam a dolgot, finoman megpaskolva a hátát- Amúgy nem vettem. Tudom, én így vagyok tökéletes, ahogy vagyok. Ééés értettem, kapitány! –szalutáltam még egyet futtában, aztán már siettem is utána. Na persze engem se kell sokat győzködni ha kajáról van szó, amint megéreztem az illatokat, épp hogy nem én kezdtem magam után rángatni csórikámat. Jó kislány voltam és csendben végigvártam, hogy Théo leadja a rendelést, ha már megint ő fog fizetni, s csak aztán szólaltam meg: -Nekem is ugyanez, plusz még egy adag sültkrupli és egy fagyikehely. Innivalónak meg… jah, jó a narancsos. Az asztalnál ülve aztán látom, bátyám továbbra is alakítja a nagyra nőtt gyereket, a történetét végighallgatva csak hosszakat bólintok. -Ilyen béna is csak te lehetsz. Most komolyan, ismersz még egy olyan szerencsétlen alakot akinek belefröccsen a ketchup a szemébe? Legalább chilis volt? –csóváltam a fejem, majd mielőtt elfoglalhattam volna a helyet amit drága bátyám volt oly kegyes és rúgott oda nekem, gondoltam egyet aztán elindultam az egyik irányba: - Átmegyek öt percre a szomszédba, keverd meg félóránként a levest… Na jó, amúgy csak wc-re kéne mennem, bár a női mosdókat ismerve a fél órás sorban állás garantált. Ha sikításokat hallanák, akkor meguntam a sorban állást és átugrottam a férfi mosdóba. Légy oly kedves és ne zabáld meg az ebédemet addig, ha kérhetem, sietek vissza! –feleltem, azzal már meg is indultam. Végül tényleg férfi mosdó lett a dologból, bár a sikítások sajna szerencsére elmaradtak. Túlságosan is féltettem a kajámat ahhoz, hogy annyit várjak, így aztán pár perccel később már vidáman trappoltam is vissza, amikor a zajládákból felcseng egy ismerős dallam. Riszálok is rá egy-kettőt, ahogy közelebb libbenek az asztalunkhoz, és mit látok? Valami idegen fószer épp a tesómnak csapja a szelet. Na ne… Ez komoly? A kis huncut… -Rázd bébi, rázd! –kiáltom oda neki, ahogy néhány méter távolságba érek, majd ahogy közelebb érek, szúrós tekintettel adom tudtára, hogy a francia szépfiú nincs egyedül, szóval le lehet koccolni. -Na, hess innét, hess-hess. –mutatom kézzel is, majd miután újra felszabadul a helyem, megkönnyebbülve huppanok le rá. -Egy egyiptomi fáraó azt mondta alattvalóinak: eljő még a nap, mikor ingyen kapod a búzát! Na, nálad is majdnem bejött a dolog, csak pár betű hibádzott az egyik szóban. Amúgy te is jó vagy, egy percre hagylak magadra és már ismerkedsz? Tudom én, hogy hiányzik az az iraki életérzés, csupa pasi, meg sehol egy nő, de akkor is... Szégyelld magad! Amúgy meg jut eszembe, hol a kaja?
Marha jól szórakoztam Aimée-n, de tényleg... Szerettem benne ezt a túlbuzgóságot, ezt a kicsattanó életörömöt. Valahogy mindig sikerült belém is kölcsönöznie egy darabot mindebből. Persze az idétlen visszakérdezéseivel nem igazán foglalkoztam, csak vigyorogtam, meg vállat vontam, vagy épp a fejem ráztam... mikor épp mit. Egyébként is most jobban foglalkoztatott az, hogy marhára éhes voltam. De úgy marhára. Szóval, ahogy elértük a kajás standot egész gyorsan rendeltünk is, majd kinézve egy asztal ledobtuk mellé magunkat. Jobban mondva én ledobtam, a húgom meg már megint idétlent játszik. - Ez mindenképp érdekelt. Igyekezzél... A kajádért meg ne aggódj, vagy megvár vagy nem... - morogtam halovány, pimasz vigyorral szám szegletébe, útjára is indítva ezzel a wc irányába. Már csak azzal nem számoltam, hogy miután lefordult az említett helység felé, nem sokra rá betalált valami homogén agybeteg barom. Természetesen ettem, és épp azon agyaltam, hogyan is üthetnék borsot a tesóm orra alá, mikor megjelent ez az elme roggyant. Eleinte igyekeztem még csak észre se venni, de miután harmadszor is megbökdöste a vállamat, már kissé indulatosan, és szúrós tekintettel emeltem fel rá íriszeimet. - Hallod... nincs jobb dolgod? - morzsoltam el a szavakat szinte lenézően, és undokul, berágva fogaim közél egy-két falatot. Persze csak mondta tovább a hülyeségét, hogy milyen jól nézek ki, meg milyen cukin rágok. Ez kajak hülye... meg simán homár. Megforgattam a szemeimet, majd egyetlen mozdulattal rántottam magam elé Aimée kajáját, belerágcsálva a sült krumplijába, ezt követően pedig meghúztam a magam fantáját. Ez meg csak mondja tovább, hát lehidalok... Kedvem lett volna már a hajamat tépni, és erősen el is gondolkoztam rajta, hogy szedek belőle neki pár darabot, miután azt kezdte el ecsetelni milyen jó illata van az említett tincseknek. Nagyot sóhajtottam, majd esdeklőn pillantottam el a wc irányába, háta megjelenik ez a lökött tyúk, és mindennek hatására ez az idióta is lelép. Mert... persze lazán összecsomagolom, vagy egyéb durvább szavakkal hajtom el, de azt hiszem hamarabb vágnának ki engem a bevásárlóközpontból, mint őt... - Hízelgő, de kurvára nem hat meg... Szóval, ideje lenne hátat fordítanod, és elmászni egy langyi bárba. Több esélyed lenne. - toltam be még két sült krumplit, miközben újabb falatot is haraptam mellé a hamburgerből. De persze, még ez se volt elég ennek a szarrá nyalt buzinak. Szó szerint... Épp, hogy a vállamra kívánta volna tenni a kezét, mikor izomból elrúgtam magam tőle legalább egy méterre, majd oldalvást pillantottam át rá. - Na most már tényleg húzzál innen! - csattantam fel ezúttal, mire a drágalátos húgom is megérkezett. Úgy látszik, az ő fellépése erősebbnek bizonyult, vagy csak szimplán riasztó volt a nőiessége... le is szarom egyébként. A lényeg, hogy a srác száj vonogatva ugyan, de sarkon fordult, és végre elszállingózott. Még a látókörömből is. - Maaarha vicces... - szólaltam meg gúnyosan, ahogy Aimée ecsetelni kezdte a saját stílusában előadott szövegelését a melegekről, és az iménti helyzetről. - A kajád meg... Hát a sült krumpli kicsit megfogyatkozott, de még életben vannak... - villantottam egy elégedett vigyort, ahogy elé toltam a tányérját, a megcsonkított krumpli maradványokkal együtt. Mindeközben persze én egész gusztusosan nyammogtam a még megmaradt hamburgeremen, leöntve mellé a fantát is. - Részemről végeztem... - nyeltem le az utolsó adagot is, amit már vagy egy percre rágcsáltam a fogaim alatt, majd kényelmesen hátradőlve megvártam, míg Aimée is végez a maga részével. Végül lassan felálltam, majd magamhoz ragadva a szatyrokat megálltam a húgi mellett, szórakozott mosollyal a képemen. - Megyünk haza! Szóval hajrá, mozogjál te kis majom. Egyébként... legközelebb, az ilyen és ehhez hasonló esetek elkerülése végett, veszek neked egy pelenkát. Hiába ment fel az ára, jobb, ha nem akkor könnyítesz magadon, mikor... - pillantottam el a hátam mögé meggyőződve róla, hogy a srác már messze jár, majd újra a tesómra emeltem kék íriszeimet. - ...nem kéne. - döntöttem végül oldalra fejemet, és ha Aimée is felállt végre, úgy meg sem álltam a kocsiig, hogy onnan egészen hazáig vezessek. Elég volt ennyi mára... Mind a vásárlásból, mind pedig az egyéb... helyzetekből.
// Hát ez se nem jó, se nem hosszú... Bocsi, hogy kicsit összecsaptam, de ígérem a kövi játékban összekapálom magam ^^ Köszönöm a játékot! //
Nyomtam egy barackot Théo fejére a gúnyolódásáért cserébe, de aztán tényleg lehuppantam a helyemre. Közelebb húztam a tálcát, majd mint aki egy hete nem evett, úgy vetettem rá magam az első hamburgerre, hogy egy percen belül már csak néhány hátramaradt morzsa árulkodott néhai létezéséről. -Csaf aft nem… éhrtem… hof… mi a fenéért nem kéhrsz… magadnak. –nyeltem le az utolsó falatot, hogy úgy folytassam- Tudod, hogy utálom, amikor beleeszel a kajámba! Ti, pasik kaptok mindig sikítófrászt, ha elmentek valahova kajálni, kérdezitek a csajt, hogy na, mit kérsz? Semmit, majd eszek a tiédből… Nos, ha eddig nem tudtad volna, ez fordítva is igaz ám, hallod-e? Jó, most az egyszer még megbocsájtok neked, csak mert a tesóm vagy, de könyörgöm, legyen már egy kis eszed. –csóváltam a fejem, s azzal a lendülettel kézbe kaptam a második hambit is, hogy egy harapással eltüntessem a harmadát, minimum. Belenyomtam a szívószálamat az üdítőbe, majd szürcsölve fel is hörpintettem legalább a felét, aztán néhány szál sült krumpli, s már faltam is tovább a hamburgeremet. Hát, nem egy cordon blue, vagy egy véres marha steak, de éhenhalás ellen talán megteszi. Théo szavaira csak bólintok egy aprót tele szájjal, miközben tovább nyammogok a kajámon. Jobbra, balra pillantottam közben, köröztem párat a szemeimmel, megpöcköltem a szívószálat, aztán nyeltem egyet, betoltam újabb pár szál krumplit – mon dieu, hogy ez milyen isteni!!! – finoman bokán rúgtam az asztal alatt a bátyámat aztán csak elvigyorodtam, ittam pár kortyot… és így tovább, amíg végül el nem pusztítottam mindent, ami a tányéromon volt. Na igen, 1-es szabály, kaját veszni nem hagyunk! -Okés… én is! –feleltem, ahogy összegyűrtem a papírokat és mindent belegyűrtem az üres üdítős pohárba, majd felkaptam a tálcát és a Théo előtt lévőn szemetet elkezdtem átpakolni rá, hogy össze tudjam rakni őket. -Köszi, hogy visszaviszed! –villantottam rá egy angyali mosolyt, majd jóllakottan megsimogattam a pocimat, mint valami kismama. Ahogy Théo közölte, hogy innen hazafelé megyünk, csak felháborodva pattantam fel a helyemről. -Na ne mááár! Ugye most szívatsz?! Hiszen még csak épp, hogy elkezdtük a vásárlást. Még el akartam menni cipőt venni, meg valami alkalmi ruhát, hogy a gitárról már ne is beszéljünk… Megígérted!!! -hadartam erős francia akcentussal, miközben az asztalra támaszkodva, morcos tekintettel vártam a tesóm válaszát. -És menj a fenébe a pelenkáddal együtt! –kiáltottam utána, hogy én aztán ugyan el nem mozdulok innen, menjen csak ha akar, kész duzzogok, engeszteljen ki, vagy valami! De aztán ahogy láttam az egyre távolodó alakját, egyre inkább erősödött bennem a gyanú, hogy komolyan gondolta a dolgot, pláne, hogy még csak véletlenül se nézett hátra, egyszer se. Pedig én már úgy rákészültem a morci-fejemmel meg a csúnyán nézéssel… -Ahhhhhgr!!! Théooo! Kész, itt fogyott el a türelmem. Inkább utána rohantam, mielőtt tényleg itt hagy, mert semmi kedvem hazagyalogolni…
// Nem lett rövid, nem lett rossz Az enyémre annál inkább illik mindkettő, de most ennyire futotta... Majd alakítunk a következőben ^^ És én köszönöm a játékot! //
A ruhát elnézegetem egy ideig, de aztán kapcsolok és a lányokra nézek. - Valójában még nem tudom, hogy milyet is szeretnék, és igen, férjhez megyek. Bár az időpontot még nem tűztük ki... Valójában a lánykérés óta nem is beszéltünk róla, mert közben annyi minden történt, hogy valahogy még nem volt rá időnk... - kicsit elgondolkozom közben. Azóta túl vagyunk egy vallomáson, ami majdnem szétszakította a kapcsolatunkat, csatlakoztunk a falkához, feladatokat kaptam, amiket próbálok megoldani, szóval valahogy azóta nem volt szó az esküvőről. És ahogy erre most ráébredtem, el is határozom, hogyha visszaértem a hotelbe, beszélnem kell erről Jessevel. Mégis egyáltalán mikor akar elvenni? - Szép szakmád van. - pillantok Annabellere. Kedvelem a gyerekeket, sosem volt velük gondom és tulajdonképpen én is szeretnék egyet. Jesset egy ideje már próbálom óvatosan rávezetni, de eddig az életünk nagyon nem olyan volt, amibe beleférhetett volna egy apróság. Tulajdonképpen még egy háziállat sem fért bele, nemhogy egy gyerek. És azt hiszem, ahogy most állnak a dolgok, hát nem a közel jövőben fogunk családdá avanzsálódni.
A boltban beszerezzük, ami kell, majd a pénztárnál mind fizetünk, ki-ki a maga vásárlását. Ahogy kilépünk az élelmiszerüzletből, Nori felé fordulok. - Ha benne vagytok, akkor mehetünk ruhákat nézni. Nori vezess minket kérlek, melyik butikkal kezdjük? - ő idevalósi, ezért gondolom tudja, hogy melyikbe menjünk majd be és kezdjünk el nézelődni benne. Ha mind egyetértettünk, akkor elindulhattunk és folytathatjuk a vásárlást.
Ahogy belépünk a ruhaüzletbe, máris széles mosoly ül ki az amúgy is mosolygós arcomra. Imádok ruhákat válogatni, próbálgatni, és vásárolni. - Oké csajok, hol kezdjük? - mindkét lányra rápillantok. Együtt jöttünk, ezért azt gondolom jó lenne, ha együtt járnánk végig a sorokat és nem pedig külön-külön. De ha a lányok máshogy szeretnék, nekem az is teljesen oké lesz. Az üzlet elejébe vannak pakolva a kabátok és sálak. Én a magam részéről biztosan szeretném majd végignézni ezeket. Kissé hátrébb pedig nadrágok, blúzok, felsők, szoknyák és mindenféle kiegészítők sorakoznak, arra várva, hogy mindet alaposan végignézzük.
-Adok ötletet. Nehogy ilyen habos-babos-csipkéset válassz, meg ne is nagy abroncsosat, mert mindenki abban érzi magát tökéletesnek, de szerintem meg állati snassz. Szerintem olyat keress, ami merész. Rövid, ujjatlan, maximum kis uszája van, de csak hátul, és kész. Na ez tuti egyedi lesz. Ötletei vannak, szó se róla, kérdés, szegény Rose-nak milyen az ízlése? Persze szívesen elmegy vele próbálni, ha szeretné, de nem akar ráakaszkodni, elég neki bőven az, hogy a falkában is tehernek tartják csak. Ann meg orvos, ez milyen már? Meglepődik, hát sok dolgot gondolt volna róla, de ezt nem. -Hűűű, túl szép vagy dokinak, komcsi. A gyerekorvosok többsége aggastyán, és esküszöm semmit nem értenek a gyerekek nyelvén. Legalábbis akiknél ő járt, azok tutira nem, igaz, ha látott kettőt életében, sokat mondott, na de mindenki mesélte a suliban, és az is bőven elég volt. Gumicukorból feltankolt, ez egy hónapra elegendő adag lesz, nem is kérdés. Kiszámolta, napi egy zacskó, néha kettő, ha elégedett a teljesítményével, tehát az úgy pont jó, ha tele van a kosár. Ja, hogy kiürítette a polcot? Van ilyen, de muszáj volt, nem rángathatja el mindig Rose-t, hogy jöjjön ki vele. -Aha, muszáj, nem kicsi a fogyasztásom, olyan vagyok, mint egy rosszul beállított autó. Vigyorogva meséli Ann-nek, mert lehet, neki ez teljesen természetes, de mindenki kiakad, amikor megtudja, mennyi édességet képes megenni egy hónapban, és ennek ellenére egy grammot sem hízik. Mozog is mellette, hiszen edz évek óta, de azért az mennyiség tényleg nem kevés. Mivel nála a kosár, ő fizet, aztán mindent behajigál a szatyorba, és már mehetnek is kifelé... remélhetőleg a szegény eper is túléli, mert azt nem nézte, hova került.
Rose-nak bólint, naná, hogy ismeri a várost, mint a tenyerét. -Oké, gyertek, tudom hol van a legtöbb a ruhaüzlet, bent a bevásárló központban. Na az tényleg olyan, hogy egyikbe be, ki, majd másik be, ki, és így tovább. Vannak klassz cuccok, extrémek, polgárpukkasztóak, és minden. Amint megérkeznek az első butikba, máris elrohan hátrafelé, most nem kabátokat szeretne, annyira már nincs hideg. Leakaszt egy csomó ruhát, nadrágot, szoknyát, felsőt, és mindent, aztán vár a lányokra, hogy utána a próbafülke felé vegye az irányt, Amit biztosan megvesz, az az a svájci sapka, amit a fejébe nyomott. Piros, és ez tetszik neki, ráadásul jól megy a szőke hajához is. -Lányok, ha akartok miniket, azok itt vannak. Én még nem tudom, melyik együttest válasszam. Szólal meg a piros sapkás ruhakupac, mert hogy nem látszik mögülük, az egészen biztos. Felpakolt, mindenféle színt összeszedett, kivéve a citromsárgát, mert azt a szőkéknek az elmélete szerint nem szabad viselniük. Nem áll jól nekik, ennyire egyszerű.
- Ez tök izgalmas, imádom az esküvőket, annyira jó látni két ember boldogságát azon a napon. A lelkesedésem valódibb nem is lehetne, noha azt még nem sikerült magamban tisztáznom, hogy én akarnék-e valaha is esküvőt, de ezt még nem is kell eldöntenem, igencsak messze állok az ilyesmitől. Az azonban valahol örvendetes, hogy vannak farkasok, akik még erre adják a fejüket, nyilván nem koptak még ki belőlük a régi szokások. - Igazából, ez szerintem egyáltalán nem egyediség kérdése. Az a lényeg, hogy ő jól érezze magát a ruhában, azt meg úgyis érezni fogja, ha elkezdi próbálgatni őket. Pillantottam Norira, igyekezvén nem a tudtára adni, hogy ezzel a kijelentéssel elég sok nő lelkébe mászna bele, többek között az övébe is, tekintettel arra, hogy ő mindig is egy nagy abroncsos csodába képzeli magát, ha ilyesmiről ábrándozik. Persze, ízlések és pofonok. - Köszönöm. – Pillantok mosolyogva Rosera, azt sosem említettem még senkinek, hogy valójában ez nálam a gyerek kérdést hivatott pótolni, hisz nekem sosem lehet sajátom, örökbe fogadni pedig nem is akartam volna. Utána némileg hitetlenül pillantok Norira, rögvest fel is kacagva, elvégre, egészen bájos ez a hozzáállás, el is feledteti velem a korábbi szavait. - Akkor, én vagyok a kivétel, aki erősíti a szabályt. Elárulom, hogy például az osztályvezetőm is egy rendkívül csinos hölgy. Lehet, hogy csak téged járattak rossz dokihoz. – Kacsintok, bár tény, hogy sok az idős orvos, de azért akad köztük hozzáértő is, de a generációs szakadék esetükben már túl nagy ahhoz, hogy tényleg foglalkozzanak a gyerkőcökkel, ne csak a száraz tényeket tárják a szülők elé. Az eper árát gondolkodás nélkül Nori kezébe nyomom, ellentmondást láthatólag nem tűrök, helyettem egy kamasz sem fog fizetni, szép is lenne… Utána pedig nekilátnék, hogy elmajszoljam az epret, de rájövök a szomorú tényre, hogy nem tudom hol megmosni, így marad a cipelése. Hm, hogy erre miért nem gondoltam? Kicsit mintha el lennék varázsolva mostanában… Amint felocsúdtam röpke csalódottságomból, már sietek is a lányok utána, elvégre, jöhetnek a ruhák, amitől mondhatni meglehetősen lelkessé váltam, mert hát, nekem is voltak azért hibáim, imádtam vásárolni, főleg csinosabbnál-csinosabb darabokat.
A ruhaüzletben körbepillantok, látszólag alaposan mérlegelve, hogy mire is van szükségem, de nálam ez általában mindig egyenlő a mindennel, pedig határozottan nincs így. Ilyen tekintetben nagyon is nőből voltam. - Hú, te aztán nem viccelsz. Jegyeztem meg mosolyogva Nori felé, amint végigszáguldott a sorokon, míg Rose meg én még azt sem döntöttük el, hogy mit nézegessünk elsőként. - Fiatalság, bolondság… Kacsintottam a hozzám hasonlóan vörös nőstényre, majd végül a kabátok és sálak felé mutatok. - Kezdjük az elején, nem? Nekem úgyis kéne pár melegebb darab, nem nagyon vagyok hozzászokva az itteni klímához… Persze, már elég lesz valami vékonyabb kabát is, de azért annak még szükségét érzem, meg hát, valami bolondos, színes sálra is szívesen befizetnék, az illik hozzám. Elindulok az említett darabok között, és inkább a rövidebb fazonokat nézegetem, van egy hosszú, piros szövetkabátom, azt szeretem, de már meleg, és a rövidebb amúgy is fiatalosabb. Közben azért a próbafülkék felé pillantok, ha esetleg Nori elkezdene próbálgatni, mondhassak véleményt, mert valahogy úgy érzem, hogy határozott lénye ellenére azért mégiscsak érdekelheti, mások mit gondolnak róla. Ez valahol minden nőben ott lapult, legyen akármennyire is fiatal.
Norit elhallgatva elnevetem magam. Olyan aranyos, ahogy előadja, hogy milyen ruhát kellene viselnem az esküvőmön. Ráadásul még tetszik is az olyan típusú menyaruha, amiről most beszélt. - Köszönöm a tippet, mindenképpen megfogadom! - szélesen mosolygok a nevetés után. Sokfélét szeretnék majd felpróbálni és csak utána dönteni. De előbb talán nem ártana, ha lenne egy hozzávetőleges időpontunk. Addig azt hiszem felesleges lenne fehér ruhákat válogatnom... Aztán Annebellere pillantok. - Ez kedves tőled. - mert akárhogy is nézzük, jól esik az ember lányának, ha azt mondják neki az esküvője kapcsán, hogy a másik együtt tud örülni vele a boldogságának. - Ugyan még nem beszéltünk erről Jessevel, de én örülnék neki, ha a falka is jelen lenne, szóval csajok ezennel meg vagytok hívva. - mindkét lányra tekintek közben és szélesen mosolygom. Nem tehetek róla, ez történik velem, ha az esküvőről van szó. Régóta vágyom rá, hogy Jesse megkérjen és most, hogy megtette a vigyorgás új értelmet nyert nálam, ugyanis szinte állandóan ott figyel az egyébként amúgy is derűs arcomon egy széles mosoly, főleg, ha még beszélek is a Nagy napról... - Előbb utóbb lesz majd rendes meghívó is, de egyelőre, csak szóban tudlak meginvitálni titeket. - teszem még hozzá. Nem, nekem nem kell sok, hogy meghívjak valakit egy olyan eseménye, ahol együtt örülhetünk, nem számít, hogy alig ismerjük még egymást. Egy falka vagyunk, szóval tőlem ez nem fura. - Igazából még nem tudom mit szeretnék majd viselni a nagy napon, de azt hiszem többféle modellt is próbálok majd. - fűzöm még hozzá Annebelle mondandójára, amit Norihoz intézett. - Na, de elég belőlem mára. - nevetek fel, aztán terelem a témát Annabelle foglalkozására. Nori szövegén nagyon is jót mulatok magamban, hogy szerinte Annebelle túl szép dokinak. Tényleg nem találkozhatott kedves és szép dokikkal korábban, csak vénségekkel. Az én időmben még nem voltak gyermekorvosok és azt hiszem Annabellében sem. Akkoriban is voltak már orvosok, de a tudásuk alig volt valamicske a mostani orvosokéhoz képest. Emlékszem, találkoztam még emberként olyan doktorral aki szerint a békanyál igen hatásos szer volt bizonyos nyavalyákra. Ma már kuruzslóknak neveznék őket, vagy csak szimplán idiótának... Na, de akkoriban!! Mindegy is, tova hessegetem a gondolatot és megint a két nősténynek szentelem minden figyelmemet.
Nori ruha halmát elnézve elismerően pillantok. Imádok vásárolni és azt hiszem ezzel nem vagyok most egyedül Üdítő olyanok társaságában lenni, akik szintén szeretnek a vásárlás élvezetének hódolni. - Én is úgy nézem, hogy nem viccel... - jegyzem meg Annabellenek és megint csak szélesen elmosolyodom, közben pedig gyorsan meglesem, hogy Nori miket is válogatott össze. - Tetszik a satyi, nagyon jól áll neked! - elismerő a hangom, mert szerintem tényleg nagyon jól áll neki a francia sapka. - Ahogy mondod. - válaszolom a vörös nősténynek. Fiatalság, bolondság... Egy pillanatra eszembe jut, hogy annyi idős koromban, mint Nori én kitagadtattam magam az apámmal, mert nem akartam férjhez menni egy korú férfihoz, aki inkább lehetett volna atyám, semmit hites uram. Megtettem amit, apám pedig elzavart otthonról és minden ami utána történt, az már történelem. Viszont semmit sem bánok. Ha akkor nem hagyom el a szülői házat, talán - sőt biztosan - nem találkozom Jessevel, most nem lennék farkas, azt hiszem nem állnék itt... - Abszolút jó ötletnek tartom. Én speciel szeretnék egy átmeneti kabátot. Nem mintha nem lenne elég már így is, de ez nem jelenti azt, hogy ne férne el még egy szekrényben... - megint felnevetek és most rajtam a sor, hogy a vörös nőstényre kacsintsak. Közben a próbafülke felé pislogok én is, hátha Nori feltűnik a színen és megmutatja, amit felpróbált. Végignézem a kabátokat és kiválasztok egy kellemes kis bőrkabátot, mustárszíne van. Nekem kifejezetten tetszik, ezért rögtön magamra is kanyarítom. Végignézek mind a két karomon, és magamon is, aztán a legközelebbi tükörbe sandítok és forgolódom kicsit. - Szerinted milyen? - kérdezem meg Annabellet közben és meg is fordulom lassan, hogy ő is lássa és, hogy én is a tükörből. Közben pedig észreveszek egy nagyon csinos fűzöld dzsekit is. Azt hiszem az lesz a következő, amit meg fogok nézni...
-Na ezzel most egyáltalán nem értek egyet Ann, mégpedig azért nem, mert egy menyasszony igenis ki akar tűnni a tömegből, meg a többi közül. Ha tudnád, micsoda őrület van az ilyen szalonokban, hogy nehogy olyan ruhája legyen az egyiknek, mint a másiknak? Na, az kész bolondok háza. Nyáron voltam ilyen diákmunkán ott, de komolyan mondom, a hajamat téptem. Ilyen legyen, olyan legyen, juj, ez tetszik, de az nem jó, húúú ez az én ruhám, ja de azon a menyasszonyon is hasonló van, ez túl csipkés, az nem fodros, ez strasszos, az abroncsos, ez sellős, az estélyis, de azért királylányos legyen, és mégsem, mert hercegnős, és ne csillogjon, de most meg mégsem csillog, inkább tegye... Ne menjetek oda dolgozni, tiszta stressz. Én ezért döntöttem el, hogy ha egyszer találok majd olyan hímet, akkor polgárpukkasztó ruhám lesz, jaja. Olyan, amitől mindenki megrökönyödik, és nem azért, mert habos, meg babos, hanem azért, mert túúúl nem átlagos. Neki ez a véleménye és nem rest kifejteni, kész kiselőadást tart a menyasszonyi ruhákról. Az a munka maga volt a rémálom, főleg amikor egyik-másik már a 100 aká rhanyadik ruhát próbálta fel, majd bejelentette, hogy az első volt álmai ruhája. Akkor ott tartott, hogy ő meg jól megpofozza, és akkor elmondhatja, neki meg ez volt az álmai pofonja. -Tényleg? Köszi. Boldog, na nem azért, mert most jól meghívták, hanem azért, mert Rose egyáltalán nem úgy tekint rá, mint a falkában a hímek. Rajtuk múlna, a szobájában kuksolhatna egész nap, ez tuti. -Aha, az én dokijaimat hagyjuk. Meg se hallgatták, mi bajom van, vagy mit keresek ott, de máris tudták, hogy nekem az fáj, ami nem fáj. Mert ők jobban tudják. Komcsi? A főnököd is nő? De durva már. Na jó, most már nem kell gyerekdokihoz mennem, de ha ezt előbb tudom, akkor saját magam választok azt is. Erről lemaradt, de annyi baj legyen, igazság szerint azt sem tudja, minek kellett neki orvoshoz mennie, amikor az őrzők meg tudtak oldani mindent? Na jó, Will mogorva volt mindig is, de azért kedvelte az öreget, mert legalább ott kereste a bajt, ahol kellett, nem máshol. Viszont most vásárolnak, és a sapkát már meg is vette, de a többi kupacot fel kellene próbálnia, már ha betalál a próbafülkébe, és nem nyit össze kettőt úgy indításul, aztán visszaszáguld, mert van még egy válogatott halom, csak az nem fért bele a kezébe. Pulcsikat is szerzett, a garbósakat szereti, azok jók ősszel is, és fel lehet venni szoknyához is. Aztán egyszer csak megjelenik, sötétkék garbós pulcsiban, egy világosabb rövidke szoknyában, és egy térd fölé húzható tavaszi csizmában. Persze a sapka a fején, azt le sem veszi. -Ehhez mit szóltok? Ja, azt előre mondom, hogy oké, itt azért nincs soha 40 fok, de azért nyáron nincs hideg, tehát ne csak kabátot keressetek. Télire pedig jobb, ha a bőrösnél keresünk, mert isteni szigetelt kabátokat tud.
Meghallgatom Nori véleményét, de szólni már nem szólok, fölöslegesnek vélem, mivel úgysem értünk egyet. Másrészt pedig a kamaszoknak megvan az a sajátos kis elképzelése, hogy minden, amit gondolnak, az szent és sérthetetlen. Nem én fogom ezt a világképet összetörni, s különösen nem pár menyasszonyi ruhával kapcsolatban. Igazából, teljesen mindegy volt nekem, hogy ki milyen ruhában áll az oltár elé. Én tudom, milyet szeretnék, de számomra ez rettentően távoli dolog volt, leginkább soha el nem jövő. Pedig optimista voltam, de ilyesmire eddig nem is nagyon gondoltam. Tökre nem is lényeges. Most még. - De jó, nem is tudom, mikor voltam utoljára esküvőn. Gondolkodom el, igazából, tényleg nem emlékszem, lehet, hogy csak keveredik a sok tv-s maszlag, meg a megélt dolgok. Én azok közé tartoztam, akik nem idegenkednek a technikai vívmányoktól, nekem a szakmámhoz is szükséges volt ezen a téren a fejlődés, így nem maradtam le semmi másban sem. Azt mindenesetre tényleg jó látni, hogy volt, aki ennyire boldog a szerelemtől, az én kis lelkemben ez mindig fellobbantotta a már-már kihunyni kezdő reményt. A rendes meghívóra csak legyintek, nyilván jelentéktelen apróság, amíg nem tűzik ki az időpontot. Utána aztán nagy hirtelen minden addig értelmetlennek tetsző dolog fontos lesz, legalábbis a menyasszonynak. Nem mintha Roset ilyennek gondolnám, de a legtöbb menyasszony meghülyül az esküvőszervezés időszakában. A dokik ecsetelése már egész más tészta, nyilván nem mindenki veti bele olyan lelkesen magát a dologba, mint én. Sajnálatos, hogy Norinak rossz orvosa volt, de szerencsére visszafordíthatatlan károsodást még így sem okoztak benne. Valahogy csak felcseperedett, bár ez nyilván nem az orvosokon múlt… Most már mások vigyáznak rá, és a sajátjaikon kívül nem volna szerencsés, ha más gyógyászatban járatos egyén vizsgálgatná, még szemet szúrnának neki bizonyos furcsaságok.
Nagyjából annyi idős lehettem, mint most Nori, amikor meghalt az édesanyám, s vérfarkas lettem, amikor beleszerettem Raybe, valamint megtudtam, hogy az apám egy lelketlen szörnyeteg. Nem mondhatni, hogy felhőtlen kamaszkorom volt, igazából, nem is sírom vissza, egyetlen részletét csak, de azt nem nehéz kitalálni. - Az nekem is kellene, valami vidámabb, ami bejön a gyerekeknek is. Szerettem a színes dolgokat, valahogy sokkal vidámabbnak éreztem magam, ha a szivárvány táncolt rajtam, de túlzásba azért nem estem sosem, ízlésem még volt. Mivel nekem feltöltésre várt a gardróbom, így nem kellett jelenleg visszafognom magam, ami kifejezetten üdítő volt. Én is egy smaragdzöld, épp hogy csípő alá érő ballonkabátot sasolok ki, amit rögtön le is emelek a fogasról, ez a szín remekül passzol a hajamhoz, nagyon szerettem. Még fel sem próbáltam, de már tudtam, hogy ez benne lesz a kosaramba. - Szerintem szuperül áll! Mosolygok Rose-ra, majd én is belebújok a kabátba, mit a derékrészen meg lehet kötni, így kicsit hangsúlyosabbá is válik az adott testrész, amit én mondjuk nem bántam, nem voltam épp vastag dongájú leányzó. Aztán pillanatnyilag Nori vonja el a figyelmem, mert ő meg előbukkan a próbafülkéből. Még szélesebbé válik a mosolyom, mert hát, ez az összeállítás meglepően nőcis szerintem a cserfes kislányhoz, akinek eddig tűnt. Léptem-nyomon meglepetése érik az ember lányát… - Nagyon csini vagy benne! És nyugi, nem csak kabátra hajtunk, de azt hiszem, mi kicsit nehezebben döntünk. Azzal le is vettem a kabátot, és hurcoltam magammal tovább, lévén ez már marad, mese nincs. Még az árát se néztem meg, de most nem is érdekelt, egyszer az életben megengedhetem magamnak, hogy ne osszam be minden pénzem. - Azt hiszem, most beszerzek pár vadítóbb darabot is... Gondolkodtam a kelleténél kicsit hangosabban, bele is pirultam. Viszont szerettem volna lenyűgözni Rayt, és hát, ismerni ismert, a külsőm volt még bevethető tényező, amit viszont egyáltalán nem. Egyelőre persze még rendbe kellett tennünk a dolgainkat, de nem én lettem volna, ha nem bízom benne, hogy így is lesz. Mindenesetre szavaimat tett követte, és már indultam is a blúzok és szoknyák közé, utóbbiak közül szokásomtól eltérően a rövidebb fazonokat nézegetve. Nem is tudom, talán itt volt az ideje, hogy nőiesebb legyen, ha már van valaki, akit igenis le akarok nyűgözni.
Meghallgatom Nori érvelését. Valahol egyetértek vele, de azt hiszem én még nagyon nem tartok ott, hogy pontosan tudjam, mit is szeretnék. A fazonok jó része - amiket felsorolt - tudom milyen, de azt hiszem, hogy majd akkor fog kiderülni, hogy milyen mellett szeretnék dönteni, amikor majd próbálgatni fogom őket. Reményeim szerint, ha rajtam lesz a megfelelő, azt érezni fogom. Ezért nem is akarok nagyon előre tervezni, minél többet jó lenne majd felpróbálni. - Persze, hogy tényleg. Örömmel venném, ha ott lennétek. Ha majd lesz időpont, meg hely, meg stb stb... Még semmit sem kezdtünk el úgy igazán szervezni... - pedig már kellene, mert a nyár vége hamar itt lesz. Abban legalább már sikerült kiegyeznünk, hogy valamikor akkor lesz, de semmi egyéb konkrétum nincs még meg.
- Köszönöm! Óóó, de jó színe van annak a kabátnak! - az a smaragdzöld színű ballonkabát valami gyönyörű, ami most még csak Bells karján pihen. - Rajtad is fantasztikusan áll a választásod! - dicsértem meg én is őt, valóban nagyon szépnek találtam a választását. Közben a mustárszínű kabátot leveszem és a kosaramba pakolom, ez már bizony hazajön velem. Aztán leveszem a fűzöldet is és abba is belebújok. Mivel ez is elnyeri a tetszésemet, így követi a mustár-barátját. Ezek után Nori felé fordulok. - Nagyon jól áll! Nagyon csinos vagy benne! - kész hölgynek látszott Nori ebben a szerelésben. Szerintem mindenképpen el kellene hoznia. A sapkája pedig még mindig nagyon tetszett. Alig ismertem a lányt, de máris belopta magát a szívembe. Egy tünemény ez a lány, tényleg. - Keresünk mást is, ne aggódj. - mosolyogtam a kölyökre, hiszen nem szándékoztam kizárólag kabátokat venni, de ami azt illeti szeretem, ha van néhány belőlük a szekrényemben, hogy mindig kedvem szerint váltogathassam őket. Majd Bells felé fordultam. - Vadítóbb? - mosolyogtam a lányra, mert nagyon aranyosnak találtam, ahogy kimondta a szavakat és bele is pirult. - Akkor nézzük meg, hogy milyen a kínálatuk ebben a tekintetben. Tudod, én is szeretnék beszerezni egy párat. Ilyenkor legalább azt tudom, mondani Jessenek, hogy nem csak magam miatt vásárolgattam... - nevettem fel jó kedvűen. Elég volt egy-egy szexi darab és máris kevésbé morgolódott, hogy már megint költekeztem. Mondjuk jelen esetben szabad volt, kaptam tőle egy új plasztik kártyát, amiről kényem-kedvem szerint költhetek. - Jössz te is Nori? Keressünk neked is valami szexit, hadd akadjon ki apád! - nem nagyon ismertem még Bradet, azt sem tudtam, hogy fenn akadna-e ilyesmin, és tulajdonképpen nem is gondoltam komolyan, amit mondtam, csupán csak ugrattam vele kicsit Norit, és őszintén remélem, hogy nem haragszik meg rám emiatt. Ha pedig mind egyetértettünk a vadítóbb darabok kérdésében, akkor irány az üzlet azon szeglete, ahol tartanak ilyesmit.
- Oké csajok, őszinte véleményt kérek! - fordultam feléjük, ahogy kikaptam a felfüggesztett darabok közül egy fekete felsőt. Nekem nagyon tetszett, mert különleges szerintem. És véleményem szerint nem csak az lehet szexi, amiből az embernek ki van mindene...
Elmondta a véleményét, persze nem kell rá adni, ez az ő meglátása. Viszont tény, mindenki nagy abroncsos ruhát választ, az meg neki snassz, mert nem lesz egyedi és különleges. Mintha fenyegetné annak a veszélye, hogy ő egyszer is férjhez megy... persze... még olyan hímet sem talált, akire felfigyelt volna. Na jó egyet igen, de az meg az apja... ciki. Mert hát na jó pasi, de azért öreg, meg ilyesmi, és különben is. Nehéz a kölykök élete, hát még a nőstényeké. Na mindegy. Most a ruha a lényeg, nem más, de majd Rose eldönti, mit szeretne. -Kösziiii! Kell segítség? Van helszínetek, vagy a szállodában tartanátok? Van elképzelésed díszítésről, meghívóról, ilyesmiről, vagy azzal még nem foglalkoztál? Szívesen segítek ötletleni, ha nem veszed tolakodásnak meg ilyesmi. Mert tényleg... oké, nem szokott sokat bíbelődni semmivel, de azért lehet, mond valami olyat is, ami esetleg tetszhet a többieknek.
A ruhákat már kiválasztotta, persze ez nem azt jelenti, hogy mindent megvenne, csak próbálgat, hiszen kinőtte a ruhatárát, és muszáj vásárolnia néhány darabot. Nézi a lányokat a kabátban, de Rose zöld választására megrázza a fejét. -Ez nem jó. Vörös hajhoz nem áll jól a világoszöld és a piros és a narancssárga. Tudom, ezt sokan nem nézik, de tényleg nem. Ezt nézd inkább. Ez nem zöld, hanem inkább kékes árnyalat, amiben van egy enyhe szürkés beütés. Na az kiemeli a hajad színét rendesen. Lehet sima kék, fekete, sárgás színek, és a fehér. Ha zöldet szeretnél, akkor inkább sötét árnyalatot keress, a fűzöld nem jó. Akkor rikít a hajad is, meg a kabát is. Én meg nem vehetek fel citromsárgát, mert a szőkémhez hülyén néz ki. Ann azért van jobb helyzetben, mert neki egy kicsit sötétebb a hajszíne, mint a tiéd, ő például felveheti a világoszöldet is. Fazonra viszont nagyon jó a kabát, tuti. Miután kiselőadást tart a színek és a hajak kombinációjáról, elrohan átöltözni, és pózolva tér vissza. Néha kiöltözik, de az nagyon ritka nála, most viszont bohókásat keres, és ha a lányok is rábólintanak, akkor máris van egy tavaszi kombinációja. -Ez jó? Akkor marad. Köszike. Örömmel robog vissza a próbafülkébe, hogy bepakolja a kosárba ami marad. Bent még válogat, már most tudja, mi az amit mégsem próbál fel, mert felesleges. Egy nyári kisruhát is felvesz, ami térd felett ér, nem is kicsit, de a színe meg tetszik neki, és a fazonja is. Aztán kirobog, és kikéri a lányok véleményét. Mikor meghallja mire készülnek, bólogat, minden ruhát visszaakaszt, kiválasztotta az eddig megfelelőket, mehetnek merész darabokat választani. -Jóóó, Bradley úgy is morogni fog, tudom. Felkapja a kosarát, és robog a lányok után, hogy akkor megnézze, milyen szexis kínálat van. Igen, körbenéz, ugyan még nem teljesen nő, de azért fejlődött, és bizony nagyjából tudja, mit vehet fel és mit nem. Rose választására pillant, a szabása nagyon tetszik neki, és kicsit zsabós, bár lehet, túl sok az a fodor ott fent, így nem látja. -Próbáld fel, a fazonja tök jó. Alig várja, hogy lássa Rose-n, hogyan áll, de szerinte tökéletes lesz, vagyis ebben reménykedik. Ő is talál valamit, hát akkor ki is emeli gyorsan, mert hát na, ráadásul két színben. Már csak Ann van hátra, neki is kell valami. Nekik legalább már van miért öltözni, ha minden igaz, mert biztosra veszi, hogy Ann-nek is van barátja. -Ehhez mit szóltok? Vagy inkább a piros? Kéket már talált, pirosat még nem, de most ez is megvan, és máris készen van a nyári kollekciója, esetleg kiegészíti egy kis szoknyával és nadrággal majd.
- Szerintem is nagyon szép a színe. Bólintok mosolyogva, és tudom, hogy ezen az egy darabon nem fogok gondolkodni, s így is lesz a felpróbálás után, Rosie mustárszínű kabátjához hasonlóan ez is kosárba kerül. Nori tudományos magyarázatára elmosolyodom, és figyelem, hogy meggondolja-e magát a másik vörös nőstény a hallottakra. Bár, én eddig szentül meg voltam győződve róla, hogy a vöröshöz megy a zöld, bár abba még nem gondoltam bele, hogy a vörösnek rengeteg árnyalata van, és ami az én hajamhoz illik, az nem biztos, hogy máséhoz is. Mindenesetre ráhagyom a döntést Rose-ra, én nem szólok bele, az tuti, hogy a ballonkabátom marad, mondjuk, az eleve sötétebb. Végül felkacagok, amikor az idősebb nőstény azt fejtegeti, hogy mikor nem rág be a párja a vásárlásra. Meg kell hagyni, van benne logika. - Hümm, ebbe még így nem is gondoltam bele… bár, Ray még úgysem moroghat, hogy fölöslegesen költöm a pénzt. Nem is tudom, hogy megemlítettem-e már a hím nevét, ha nem, akkor immár biztosan tudják, hogy kihez van közöm, vagy szeretném, hogy legyen. Már ha fülel Nori is. Azt mondjuk nem tudtam, hogy ismerik-e a testőrt, de ha nem is, majd idővel úgyis meg fogják, falkán belül nehézhosszútávon elkerülni egymást. A kék ruha csini, bár lehet, hogy Nori világosabb bőréhez valami sötétebb jobban mutatna, de láthatólag nagyon tetszik neki, úgyhogy nem szólok miatt, egyébként is nagyon szép így, akkor meg fölösleges variálni. - Húha, remélem, nem a mi fejünket fogja leszedni miatta. Pislogok, mikor Nori Teremtőjéről esik szó, na meg a szexibb darabokról, de nem ismerem az illetőt még, úgyhogy fogalmam sincs, mennyire zavarná a dolog… Az is lehet, hogy kifejezetten hidegen hagyja az ilyesmi, a kölyök majd úgyis megmondja, ő mégiscsak ismeri a hímet. S ki is derül, hogy morogni fog miatt, nos, amíg nem nekem kell hallgatni, addig azt hiszem, ez nem zavar. Már bőszen válogattunk, és őszintén, eléggé főtt a fejem a dolog miatt, mert fogalmam sem volt, mi állna igazán jól, többször előfordult, hogy levettem valamit a fogasról, majd rögtön vissza is akasztottam. Vajon mi az, ami igazán bejön Raynek? Áhh, kicsit jobban fel kéne térképeznem a dolgokat azt hiszem. - Szerintem nagyon szép, és különleges. Pillantottam a Rosie által mutatott felsőre, noha én valami merészebben gondolkodtam, lehet, hogy éppen ez volt a baj? Fene se tudja… Mindenesetre suttyomban a kosaramba dugtam pár darabot, amiről úgy gondoltam, hogy annyira nem jellemző rám, hogy épp ezért meglehetősen jól is kijöhetek a dologból. - Mindjárt jövök, megejtek egy próbát. Mosolyogtam a lányokra, és még vetettem gyorsan egy pillantást a Nori által választottra is. - Hm, kéket már választottál ruhában, lehet akkor inkább a piros kéne. Ezzel mintegy azt is tudtára adtam, hogy az adott darab rendben van, de most túlságosan izgatott lettem a saját választásom miatt ahhoz, hogy jobban belemerüljek a dologba, pedig ez nem jellemző rám. Egyszerűen csak azon járt az agyam, hogy mennyire tetszenék benne Raynek. Komolyan… miért zakkannak meg a nők, ha szerelmesek? Végül pár perc múlva kiléptem a fülkéből, és furamód nem is feszengtem az összeállításban, pedig azt hittem, hogy nem fogom magam önmagamanak érezni benne, vagy mi… viszont olyan volt, mintha rám öntötték volna. Ez inkább a motoros csajszi oldalamhoz illett, ami szintén én voltam, csak épp nem sokszor volt alkalmam csillogtatni. - Nos? Pislogtam a többiekre, kicsit félve, főleg Nori miatt, róla már kiderült, hogy nagyon is kritikus tud lenni…
Rose-zal "menyaruha", Jesse-vel... "vőliruci"? Vagy öltike? Nem tudom, hogyan becézhetik az öltönyt, nem is vagyok rá kíváncsi, ami azt illeti! Összekapartam a sérült kezű kis Jesse-t, miután bejelentette, hogy na most jött el az ideje az ő ruhapróbájának, a hónom alá csaptam Anne-t, mint elmaradhatatlan második árnyékomat - a kívánsága végett is -, és a garázsba mentünk. Megint az én kocsimmal fuvaroztam, de ezúttal nem lenget be olyan csajos légkör a belteret, nem is értem miért. Ha Jesse az úton nem beszélt, én se, Anne pedig csak ült kukán és nézett minket, mintha bajunk lenne. Ilyen az, amikor két szó-sóher egy légtérben van, és az egyetlen cserfes érzi rajtuk, hogy nagyobbak, erősebbek nála és baromira nincsenek tracssolós, vagy mesehallgatós kedvükben. Deja vum támadt a parkolóba kanyarodáskor, és megfogadtam, hogy legalább egy évig a központ közelébe se nézek! Kiszálltam, s miután a két utasom is, bezártam a kocsit, megfogtam a Tökmag pracliját és mehettünk is befelé. Éreztem, hogy kicsit tartott Jesse-től, ami csak azért mulatságos, mert a hím távolról se volt annyira veszélyes, mint mondjuk Castor, érte mégis rajongott. Apropó Castor... remélem minél előbb visszajön. Jó, nem depresszióztam rajta, ismerem, úgyis visszajön, ha nem, akkor megkeresem, ennyire könnyen nem fog megszabadulni a velem járó bajoktól, ha már ennyi ideje boldogítjuk egymást, vétek lenne így elválni. Szóval ő visszajön, mi meg maradunk, ennyi. Csak azt remélem, hogy gondol egyet és visszacuccolunk Chicagóba - ha így folytatom, tényleg honvágyósnak nyilváníthatom magam. Teljes menetfelszerelésben voltam: négy tőr, két pisztoly, plusz a tartalék tárak, mind ezüst. Egyébként se mászkáltam volna nélkülük, de Anne-nel az oldalamon csak még éberebb voltam. - Mondd, hogy már kész elképzelésed van - pillantottam a Végrehajtóra, mikor már az öltönyboltban voltunk. Némi nosztalgia fogott el, a BlackWolfban is mindig ilyenekben kellett flangálnom, ha épp szolgálatban voltam... A saját kócerájnak pedig megvan az az előnye, hogy saját! És azt veszek fel, amit akarok. - Neked is kell, Duncan - csipogta mellettem a Tökmag, mire lenéztem rá és felvontam a szemöldököm. - Esküvőre szépen kell menni - mosolygott rám, amit csak egy buksin simogatással viszonoztam, mások előtt nem játszok repedt fazekat. - Az enyém ráér. Isten ments, hogy még azzal is húzzuk az időt!
A leghaloványabb ingerenciám sem volt erre az egészre, ha rajtam múlna, farmerban zavarnám le a dolgot és nem öltönyben kezdenék el páváskodni, de pechemre nem tehetem ezt meg, pedig milyen jó is lenne. De én vagyok a hülye, hogy elborult az agyam és végre megkértem a kezét. Addigra végzek a kötéssel a kezemen, mire Corvin értem jön. Sok fegyvert nem viszek magammal, mivel necces is lenne a sok próbálgatás közben, így csak egy hónalj tokban pihen egy desert eagle nálam, a bokacsizmámban két kisebb ezüstözött tőr, és most ennyivel kifújtam, gyanítom méretet fognak venni, ami miatt a pisztoly is kellemetlen helyen lesz, tehát azt lehet, a kocsiban kell majd hagynom, aminek kicsit sem örülök az elmúlt hetek eseményei miatt. Nem örülök, hogy a lánya is velünk van, nem tudok mit kezdeni a gyerekekkel, nagyon nem, és nem is ugrálok értük, nem csoda, hogy visszatáncoltam attól, amit ideérkezésünkkor ígértem Rose-nak, hogy ha letelepszünk, benne leszek ebben a fogadjunk örökbe dolgon, nem megy, nem bírom megszokni a gondolatot, nem vagyok gyerek centrikus, és apának se való. Elvégre a párom, aki a kölyköm, vele se úgy bántam, ahogyan kellett volna, de ez most mind egy. Anne kicsit meg van tőlem szeppenve, talán érzi, hogy nem szimpatizálok a jelenlétével, de nem fogom adni alá a lovat, viszont nem is kezdek vele jó pofizni. Corvinnal kezet fogok, aztán velük megyek a kocsihoz, ahol az anyósülésre telepszem be, nem hiszem, hogy a tökmag itt ülne, elöl. - Valami fekete és nem csicsás… Nem akarok órákat tökölni ezzel, nem az én műfajom. – Válaszolom meg a másiknak, miközben mellette megyek, és érzem, egy cigi jól esne, de itt már nem lehet dohányozni, így marad az, hogy csendben ballagok a többiek mellett. Szürke farmert és fekete pólót viselek, aminek a tetején van egy farmerdzseki, hogy takarja a fegyvertartót és ne villanjon ki a pisztolyom. Én is a kislányra nézek, mikor Corvinnak kezd el beszélni. – Ja, te sem úszod meg, ott kell lenned. – Szúrom oda a másiknak, miközben rávillantom a tekintetemet, amúgy a hajam most összefogtam. - Lövésem nincs innen hova, ha van ötleted tiéd a terep… - Pillantok a testőrre, hogy neki van-e arról fogalma hova tovább, mert nekem nincs, nem szokásom itt járkálni, a gyűrűt is máshol vettem meg Rosenak, és nem ilyen helyen.
- Király - mondtam minden érzelemtől mentesen, de persze örültem, hogy nem fogunk órák hosszat válogatni, böngészni. - De azért ne lelkesedj ennyire - pillantottam rá a szemem sarkából. A farkas azt hihetné, ha valaki eljegyez egy nőt, élete szerelmét - most mondom, részemről egy bullshit, olyan egyszerűen nem létezik -, akkor ennél azért nagyobb örömmel és izgalommal veti bele magát az esküvői készületekbe. Nem annyira besózva, mint Rose, de nem is olyan foghúzós-szenvedősen, mint Jesse. Esküszöm, mintha a vágóhídra vinném. Kezdem azt hinni, hogy kényszerítették, vagy tudom is én. - Ott leszek - biccentettem, majd megrándult a szám sarka -, de csak mert csini a menyád. - Ez a szó ragadós, Rose egy életre a fülembe ültette. - Anne? - lestem le a kicsi lányra, mikor Jesse átadta a terepet. A Tökmag széles vigyorra húzta a száját, szeme csillogott, de mikor tekintete Jesse-re vándorolt, picit visszább vett, aprócska farkasa némiképp fedezéket keresett az enyémnél. - Én láttam egyet, amikor Rosie-val jöttünk, és emlékszem is, hogy hol. Mutattam neki, hogy akkor hajrá, előre, ő pedig húzott maga után és élvezte, hogy van haszna. A bolthoz érkezve Jesse-re sandítottam. Nekem egész bőnek tűnt a választék, nem volt egy utolsó lerobbant hely se - sőt, ahogy a kirakatot néztem, szépen az ember tárcájába nyúlnak! -, de ha a Végrehajtónak nem szimpi, akkor nem fogom bekergetni. - Megfelel? - kérdeztem, ha öt másodpercnél tovább vacillált.
- Te se épp úgy tűnsz, mint aki majd kiugrik a bőréből, örömében. – Jegyzem meg neki, miközben felé villantom a tekintetemet. Igazság szerint én nem gondoltam esküvőre meg bulira, mikor megkértem Rose kezét, letudtam a gyűrűvel és a papírokkal, nem hittem, hogy ilyen buli is lesz, de persze gondolhattam volna, a páromat ismerve. De most már mind egy megígértem neki, hogy meg lesz tartva, és öltönyt húzok, szóval nincs mese, ez van. De ahogy elnézem Duncan is legalább annyira lelkesedik a dolog iránt, mint amennyire én teszem. Azt hiszem, ebben van bennünk valamennyi közös, és abban is, hogy nála is van fegyver, így végül megszólalok újra. - Colt 1911? – kérdezek rá, úgy látszik közös bennünk az is, hogy mind a ketten fel vagyunk fegyverkezve, a szagok alapján nála is egynél több penge van és pisztoly is van nála, ha jól láttam, akkor egy Colt lapul egy tokban nála, bár ha ő is figyelt, nem elképzelhetetlen, hogy a magam desert eagle-je is villant, a 357-es szériából. A világosabb színű volt nálam, glaser safety rounds lapult bennem, jobban szeretem ezeket a golyókat, nem csak azért, mert öklömnyi lukat üt, hanem nem megy át az ellen felen, becsapódáskor kb robban így csak azt sebzem meg vele akit el akarok találni, és nincs abból gond, hogy keresztül ment az illetőn a golyó és ártatlan is sebesült. - Látom rád ragasztotta a szóhasználatát. – Pillantok Corvinra, miközben kényelmesen helyezkedek el az ülésben, az ezüst okozta sebem még nem tökéletes, és sokszor fáj, ha nem úgy helyezkedem el, hogy kényelmes legyen, így néha többet feszengek, mint általában szoktam, holott nem vagyok egy sajtkukac. Farkasom, érdeklődve figyeli a másik apróságot, és nem tudja eldönteni, lemorogja vagy megpiszkálja, így inkább teljesen felvonom a pajzsomat, és elzárom a bestiám a kicsitől, nehogy jobban megijessze, az én farkasom se rajong a kicsikért, nyűgnek érzi őket, ahogyan én is, bár ez valószínűleg a szakmámból adódik. Mindenesetre megtartom a távolságot Annetől és nem megyek a közelébe, vagyis csak annyira amennyire muszáj, de se megijeszteni nem akarom, se barátkozni vele. Megyünk a kislány nyomában, és rövidesen elérünk egy üzlethez. Végül megvonom a vállam, Corvin kérdésére. – Essünk túl rajta. – Nézek a másik farkasra, és intek, hogy hölgyeké az elsőbbség, szóval menjen csak előre Anne és ő, én meg megyek utánuk, addig is próbálok barátságosabban festeni, mint amilyen a kedvem. Nem sok ingerenciám van erre, és még a pisztolyommal is kell kezdenem valamit, mert nem tettem le.
Felhorkantam. - De nem is én nősülök, csak büntetést teljesítek, ahhoz pedig null lelkesedés is elég. A bulihoz már nem, főleg úgy, hogy te vagy az ünneplendő pár másik fele. - Rose amúgy is kiakadt a ruhapróba közepén, de ezt már nem tettem hozzá, az ő ügyük, én pedig nem vagy se békítő, se párkapcsolati tanácsadó, hogy belemásszak a magánéletükbe. Mikor felismeri a fegyverem, felé kapom a fejem, s kissé talán meglepetten vonom fel a szemöldököm, amolyan "ügyes!" arckifejezést társítva hozzá. Hátulra vannak felcsatolva, a bőrdzsekim takarni szokta, de persze mindig tehet olyan mozdulatot az ember, amikor kivillanhat, hiába a sötét tok és a matt bevonat - francnak hiányzott, hogy nekem prizmaként villogjon, mint valami hátsó lámpa. - Az - biccentettem. - Nem fiatal darab, de megbízható, még Chicagóból hoztam. - Kissé nosztalgiázós fejet vágtam, mire Anne megköszörülte a torkát. Ő nem szerette, hogy véres a munkám, illetve azt nem, ha ezen még be is tudtam lelkesülni, nekem viszont kellett. - Ha idősebb és erősebb lennék, akkor viszont elég lenne a tőr. Kevésbé szaglik, mint ezek, feltűnésmentesebbek, csöndesek. - Csak hát én még bokorugró korban vagyok. Jó, annyira nem, de lássuk be, nem a nyers erőmmel tudok elsősorban nyerni, és ha farkasalakos harcra kerülne a sor idősebbel szemben, akkor nagyon kéne taktikáznom, hogy ne kerüljek hullazsákba. - És ahogy érzem, te is szereted a nagyfiús játékokat - nyugtáztam, bár én csak a fegyver szagát éreztem, nem azt lestem, hogy neki mije van, hanem a környéket. Jó, egy zsúfolt bevásárlóközpontban nagy eséllyel senki sem ugrik nekünk, csakúgy, mint a múltkori ruhapróbánál, de az éberség még sose vált káromra. - A farkasodat kompenzálják, vagy a karomtisztítás túl macerás? - Hát na, nem én lettem volna... A szóhasználatra bólintottam, s elhúztam a szám, nem örültem neki. - Nem rajongsz a kicsikért - mondtam, mikor láttam rajta, hogy eléggé nem tudja hova tenni Anne-t, illetve ezt az egészet. Nem repesett a társaságáért, de el se zavarhatta és kénytelen volt kibírni mellette, nem épp klassz helyzet, de ez van, szériatartozékom egy időre a kicsike. Az ajtóban megforgattam a szemem és Anne előtt léptem az üzletbe, ha már udvariaskodás, akkor csináljuk rendesen, ahogy kell, férfi lép be előbb, hogy az kapja az első pofont, utána a hölgy(ek). - Majd kapsz nászajándékba egy illemkönyvet - paskoltam vállon, mert én ilyen jófej vagyok. ~ Előbb add a pisztolyod, ha csak nem akarod, hogy arról faggassanak, mit keres nálad fényes nappal. Rohadt kellemetlenek az emberek. Ja, tapasztalat. S ha elég közel állt, akkor feltűnésmentesen át tudtam tőle venni, majd elrejteni. - A bulin is lesz nálad?
Kezdőlap
Bocsi, hogy kicsit összecsaptam, de ígérem a kövi játékban összekapálom magam ^^ Köszönöm a játékot! 
//
//
//
