- Én azért mentem erre a pályára, mert csodáltam a szerek hatását, az emberi test befogadó képességét. A pénz jött vele, örülök is neki, de még mindig megvan a csodálat is! Ezt Tawny is tudhatja, hisz vele másfajta szereket próbáltunk, amik hatottak a testünkre, elég erősen és majdnem lassú halált okozva. A pillanat élt, a jövő haldoklott és ez így rendben is volt, mert inkább éljen valaki rövid ideig boldogan, mint sokáig szenvedve. Aztán mikor kiderült, hogy gyermekeket vár, akkor már más lett a leányzó fekvése. Onnantól kezdve mindent megtettem, hogy visszafordítsam a lejtőn. A férjével karöltve ez sikerült is és ezért is nagy csalódás nekem, hogy ott hagyta a nőstényt. - Örülök, hogy így tudsz gondolkodni. Én is ezt vallom. Csak lelki terápiák helyett cuccokkal űzöm el a démonokat. Meg azzal, hogy elfoglalom magam, mindenféle veszélyes és őrült dologgal. Ne legyen csend, mert az zavar. Feltörnek a traumák, mint a talajvíz és mindent elöntenek. Inkább én öntök le tudatmódosítókat a torkomon. - Az komoly vonzerőt jelent, ugye? Rákacsintok, pedig tudom, hogy nem így értette. A nők szeretik a gazdag pasikat és ezt ki is szoktam használni. Azt hiszem, Virginia is ezt tette, bár tisztán talán sose fogom látni. Rejtélyes egy nő volt. Tawny a drogos múltjával akár nagyon szarul is állhat anyagilag, de erről majd később. Lehet, hogy már helyrejött, felépítette az új életét, akkor meg nem húzom vissza a múltba. - Te egy látnok vagy, mindig is az voltál - mondom nevetve. Cuccokkal főleg látott olyanokat, amiket más nem. Én a mai napig így vagyok. Múltkor a medencében az a sakálfejű valami, az kemény volt. A félelem táncoló istene lándzsát rázott a vízen ugrálva. Örök emlék, visszatérő flash. Mae-nek elmondom majd Tawny szavait, jókat fog derülni. Annyira mókás ez az egész. Talán több is mókánál, de mindenképp szórakoztató. - Azt sajnos jól tudom. Eltört már pár ilyen az életemben. Ahogy az övében is, ezért nem kéne forszírozni. Hamar sikerül is témát váltani és megint ott tartunk, hogy örök gyerek vagyok, egy bohóc, egy játékmester, aki másokat is invitál a mókába. Elmosolyodom Taw szavaira. Ahhoz képest, hogy milyen állapotokban vergődtünk néha, elég jól megismertük egymást. Ő engem mindenképp. - Az mindig megy! Egyesek nem vevők rá, de elég sokan igen. Tudod, az udvari bolond mindig megbecsült tagja volt a király körüli csapatnak. Csinálok is egy bohócfejet, kezeimmel integetve a fülem mellett és bebandzsítva. Aztán nagy nevetés. Már zeng tőlünk az egység, de nem baj. Amit csendben kell megbeszélni, azt úgy tesszük, az öröm viszont hangos dolog, hadd szóljon! Érintés. Régen se nagyon bírta, csak mikor nagyon kész volt. Sosem mondta el, miért van így, mit tettek vele. Most kicsit szolidabb a reakció. A szemembe nézni mégse képes. Nem veszem el a kezemet. Ő se rántotta el. Szembe akar nézni azzal, amivel régen nem tudott. Valaki kell, aki segít. - Ha apám háborús hős lett volna, akkor én talán árvaházban növök fel. Tawny, ezek mind olyan dolgok, amik sose fognak kiderülni. Nem érdemes ezen aggódnod. Te nagyon sok mindent megtettél értük, gondolj arra! Elindultál és végig is mentél a tisztulás útján, értük, azért, hogy egészségesek legyenek. Én tudom, hogy ez mennyire nehéz, de te megcsináltad! Nekem is vannak ilyen élményeim, hogy mi lett volna, ha? Ha nem harapom be Chinookot, nem rohanok el. Ha hallgatok Mordechai-ra. Ha megmondom Lilinek az igazat. Nem mehetünk vissza a múltba, nem állíthatjuk a feje tetejére. Csendben és komoly arckifejezéssel hallgatom a történetet. Ezt nem tudom átérezni. Mikor egy gyermek elzavarja az anyját. Mert megtévesztették. Vajon így van? Vagy Taw ferdíti a dolgokat, hogy megbirkózzon velük? Én csak elmenekültem otthonról, de az se lehetett jó a szüleimnek. Muszáj volt megtennem, mert az az elmebetegség magas fokozata volt, ami ott ment, mégis rágódtam rajta. Bántottam őket és ez nem jó érzés. Mocsár. Abban lubickolok én is. - Ohh. Hát annak örülök, hogy valaki megtalált... Érzem, hogy felkavaró az élmény. Meg is tudom érteni. Előveszem a telefonomat, hogy megadjam a számomat. Ha ilyen történik, engem nyugodtan hívhat. Molyolok a telóval, miközben mesélek a lánykérésről. Elvigyorodom, aztán lerakom a készüléket és Taw szemeibe nézve folytatom. - Igen, abszolút. Az a nap is ezt példázza. Fogadtunk, hogy Mikulásnak öltözünk és édességet osztogatunk a múzeumban. Akivel több képet csinálnak az emberek, az nyer. Szarul álltam és inkább levettem a felsőmet, hogy többen jöjjenek. A rendőrnek nem tetszett... És még akkor mennyi ruha volt rajtunk! A boltban már csak fehérneműben tangóztunk, mégse volt akkora probléma. Castor nem szólt, hogy gáz lenne. Akkora balhét még nem csináltam. Nevetek, még mindig, nem zavar, hogy az előbb is majdnem belefúltam a röhögésbe. - Hű, tényleg? - kérdezem kicsit hangosabban és csillogó szemekkel. Aztán körbenézek, rájövök, hogy erről nem kiabálva kéne beszélni. Én mindig igyekszem komoly cuccokat gyártani, de hogy annyira szétcsapja magát, mint ember korában, ahhoz legalább ilyen jók kellenek. Érdekel! Nagyon érdekel. Látom, hogy nehéz neki, de most elkap a tudósok lelkesedése. - Ez a mocsár, amiről beszéltél, ugye? A lápi levegő különleges, olyan gázok keletkeznek ott, hogy néha még fényjelenségeket is okoznak. Az emberek olyat élnek át egy mocsárban, amit sehol máshol. A kezeit kezdem nézni, ahogy bábozik a sült krumplival. Nagyon aranyos, mindig is az volt. Lefogadom, hogy a gyerekei imádták, amíg velük volt. - Figyelj, van most ellátód vagy szered? Szívesen megnézném, ki is próbálhatnánk együtt. Vagy alkotok én! Azt a mai napig kedvelem. És nem is akármilyen anyag lenne! Érzem, hogy veszélyes vizeken evezek, mert egy egykori függő, akit kikezeltem és újra az lett, kockázatos. Még farkassal a belsejében is. De a kockázat a mindenem, imádom folyamatosan próbára tenni magam. Egy kérdés viszont van: - A volt férjed mit szólna hozzá? Aggódva nézek rá. Nem tudom, mennyire vonta vissza a szabadságát a fickó. Lakhat nála, oké, de az sem minden. Én nagyon szeretem Tawny-t, már fel is ajánlanám, hogy legyen nálam, de ott van Maeve is, meg még sok minden. Meg az egész helyzet túl bonyolult ahhoz, hogy hűbelebalázs módjára döntsek. A vágy viszont kétségtelenül megvan. Újra nyálfolyatva akarok vergődni a pincében, repülő elefántok között úszva, mint régen. Nem mindenki volt olyan jó partner ebben, mint Tawny. Sőt, másban nem is bíztam meg annyira, hogy ilyenbe belevigyem.
Örültem annak, hogy ő nem tartozik azok közé, akik csak a pénz miatt választották ezt a szakmát. Bár sose gondoltam korábban se azt róla, hogy bármit is a pénzért csinál. Mindig is olyannak tűnt, aki szeret kísérletezni és segíteni másokon, s erre remek lehetőség ez orvoslás, vagyis azt hiszem. Meg persze emlékeszem is arra, hogy miként hódoltunk mi is együtt a szereknek. Remek érzés volt repülni, majd jött a leszokás, amiben ő is sokat segítet a férjemmel együtt, hiszen a lányom már úton volt. - Akkor még egy hasonlóság. – mosolyodom el jókedvűen, mert lehet ezt vallom, de kicseszettül nehéz eszerint élnem, mert még mindig néha győznek. Ha nem így lenne, akkor nem zavarna az emberek közelsége és érintése is. Nem akarnám azt, hogy én irányítsak, hanem tényleg képes lennék elengedni magam, de már így is haladás amit elértem, vagyis azt hiszem. - Valakinek biztosan, de nem nekem. – kacsintok rá játékosan, majd körbe pillantok a helységben. Egy pillanatra oldalra billentem a fejemet, majd újra ránézek. – Szerintem még itt is találnék olyat, akinek hatalmas vonzerő lenne az, hogy mennyire dagad a zsebed. Bár nem hiszem, hogy ilyen trükkökre lenne szükséged, hiszen vonzó férfi vagy. – rántom meg a vállaimat, mintha semmi jelentőség teljeset nem mondtam volna. Azért mert Davidet szerettem régebben is és ő érte dobogott a szívem, attól még nem voltam sose vak és nem hiszem, hogy akkor gond lenne, hogy kimondom a nyilvánvalót. Szavain elnevetem magamat, majd örök gyerekmódjára nyújtom ki rá a nyelvemet. Tény, hogy elég sok mindent láttam már a szereknek köszönhetően, de néha az ébredés durva. Főleg, akkor, amikor minden tiszta vér. S ebbe még bele is borzongok. Az eltört dolgokra nem felelek, mert mind a ketten jól ismerjük és most nem szomorkodni akarok mellette, hanem mosolyogni. Ő mindig is jól értett ahhoz, hogy mosolyt csaljon mások arcára és ez szemmel láthatóan még mindig jól megy neki. Mintha semmit se változott volna az elmúlt 30 év alatt. - Szerintem, ha nem lennél itt, akkor kihalt volna ebből a városból a móka és őrültség. Bár már nem is ismerem szinte ezt a helyet. – pillantok rá mosolyogva és egy apró lemondó sóhaj keretében, hiszen tényleg nem ismerem már ezt a helyet. Nem csak a falka változott meg, de még a város is. Talán tényleg valami otromba tréfája volt ez az életnek, hogy pont ide kellett hoznia. Az érintésére nem tudok teljesen mozdulatlan maradni, megölni a démonaimat. Váratlan volt és más esetben talán az illető karja most roppant volna ketté. Pár évtizeddel korábban biztosan, ahogyan most is megeshet, de ő ismerős volt, így nem akartam bántani, se gyengének tűnni. Ő nem ismerte azt, ami velem történt. Talán egyszer elmesélem. Magam sem tudom, hiszen nem vidám mese. - Tudod néha ezt könnyebb kimondani, de nem olyan könnyű elengedni és nem gondolkozni ilyeneken. Tiszta lettem, de mit értem el? Semmit se, hiszen elveszítettem mindent és most még talán rosszabb vagyok, mint valaha voltam. Túl sok minden történt Balthazar, olyan dolgokat tettem, amit sose leszek képes feledni és azt se tudom, hogy van-e még remény számomra. – ez nem kétségbeesett szavak voltak, hanem sokkal inkább a koszos és nem finomított vélemény saját magamról. Persze, még ennél is csúnyábban tudtam volna fogalmazni, de nem hiszem, hogy kellett volna. Egyszer tiszta voltam, most meg függő lettem minden fajta alakban és nem biztos, hogy újra akarok e jó útra térni. A történeten meg elnevetem magam kicsit és hitetlenkedve pillantok rá, miközben kicsit megrázom még a fejemet is. – Akkor igazán főhet a fejük miattatok. – mondom picit halkabban, mert akkor két bajkeverő igazán egymásra talált, de ez sose baj. Sőt, kellenek az ilyenek is szerintem egy falkába, mert feldobják mindenki életét. - Ennyire örülsz ennek? – kérdezem tőle egy féloldalas mosoly keretében és kíváncsi szempárral. - Ez a mocsár csöppet se jó dolog, de igen Mr. Frankie, ez pontosan az, amiről beszélsz. Bár nem mindig olyan hatással jár. – s az arcom hirtelen komor lesz. - Nincs, inkább éppen amiben botlok, hiszen itt nem tudom kit kellene keresni. Vagyis találtam valamit, de az se a legjobb. - Néha rohadtul nincs jó vége és én is pontosan tudom, hogy ez által még inkább elcseszett vagyok, de még se érdekel. Mondhatni abba menekülök a démonaim elől. Szép nem?! - Szerinted érdekel, hogy mit szólna hozzá? Biztosan nem tetszene neki, de igazából feldughatja magának, amit akar, mert semmi közünk már egymáshoz! – csattan fel kicsit csöppet se nőisen. Oké, nem voltam túlzottan finomkodó személy se, de nem érdekelt most. Dühös voltam David-re és semmi joga nem volt megmondani, hogy mit tegyek és mit ne. - Amúgy meg nem hiszem, hogy miatta kellene aggódnod, hanem sokkal inkább a jegyesednek nem tetszene az, ha egy másik nősténnyel utaznál egy másik világba. – mondom komolyan, majd megrázom a fejemet. – Meg ez az egész hülyeség. Neked is jobb lenne, ha távol tartanád magad ilyen állapotban tőlem. Nem akarlak bántani. – s végül elhúzom a kezemet és idegesen túrok szőke tincseibe. ~Ébredtem már hulla mellett és tudom, hogy én tettem, mert felismerem a farkas nyomokat, de még se emlékeztem. Túl messzire mentem és túl veszélyes lettem… ~ mondom neki gondolatban, majd lesütöm a szemeimet is. Nem akarom őt bántani, de sose lehet tudni, hogy olyan állapotban mire miként reagálnék…
Nagyon örültem, mikor sok pénz ömlött a markomba, de tényleg sose volt motiváció a meggazdagodás. Ha aranypalotában laknék, kiszolgáló személyzet lesné minden szavamat, akkor is lenne egy laborom, ahová elbújnék kovalens kötéseket bontani. - Bizony, bizony. Egész sok van, nem? Meg különbség is, de azért mi elég jól megvoltunk droggal is, meg anélkül. Megértjük egymást. Szeretjük a szabadságot, de le is tudjuk magunkat kötni. Tawny is volt házas, én is. Most nem vagyok, csak félig, játékból, a szívem meg húz. Egyvalaki felé nagyon, egy másik felé is eléggé, de azt még nem tudom hova tenni. - Mert neked mi az, ami most levesz a lábadról? Régen Axel volt az és hihetetlenül jó hatással volt rá. De változott és érdekel, hogy most mi kell neki. Persze nem lenne igazi nő, ha premier plánban elmondaná. Célozgatni fog, én meg próbálok majd olvasni a sorok között. Vonzó lány, nagyon is csinos nőstény. Basszus, miért nem én mondtam ki először? A bókjára elmosolyodom és kihúzom magam, aztán színpadiasan megfésülöm a hajamat olyan sztáros beképzeltséggel dobom hátra nyitott szájjal. Elviccelem az egészet. - Te sem panaszkodhatsz, nagyon jó rád nézni! Mázlija, hogy időben megállítottuk a szerek hatását. Láttam olyanokat, akiknek teljesen szétcsúszott az arca vagy kimaradt egy életszakasz és rögtön a nyugdíjasba ugrottak. Tawny gyönyörű és megnyerő nő maradt. Részben nekem is köszönheti, de a géneknek is és annak a fickónak, akit most utál. Elkezdünk homokozóban összevesző gyerekekként viselkedni. Ez is közös bennünk, hogy vissza tudunk menni az óvodába és jól érezzük ott magunkat. Akire az előbb célozgatott, az talán meg is hallotta, mert egy barna szépség azóta is engem néz. Sajnálom, szivi, most abszolút nem alkalmas... Odanézek, mosolygok egyet, de utána már rá se sandítok. Ha egyszer úgy alakul, még megtalálhatom. De nem hagyom itt Tawny-t egy zöldhasúra éhes, élesfülű tekintet miatt. - Elismerem, sokat teszek a vidámságfaktor megmaradásáért. A város meg változik, újul, fejlődik. Most új polgármester is van, egy fiatal lány. A miénk... Dana-ról úgy beszélek, hogy Tawny érteni fogja, falkatagról van szó. Szerintem neki ez nem sokat jelent, legfeljebb annyit, hogy tényleg nagy hatalma van az itteni népségnek. - Tisztában vagyok vele, hogy a kibicnek semmi se drága. De őszintén...megéri ragaszkodni a fájdalomhoz? Ha nagyon szereted azt, akkor igen. Amennyire ismerlek, te inkább más fajtáját szereted. Szeretted régen... Én nem megalázni szeretném, meg nem okoskodni akarok. Hanem erőt adni neki, hogy legyen olyan életteli, mint amilyennek kinéz. Ha a szemeiben merülök el, égszínkék forrástavakat látok, amik egy barlang mélyén bugyognak tisztán. Az arca se árulja el, mekkora tragédiák főszerepét osztotta rá az élet. Egyszer már segítettem neki kimászni az emésztőgödörből. Most is megtenném. Hogy magához ölelje az életet, ne csak nézze, ahogy elfut előle. - Annak örülök, hogy megleled az örömöt az életben. Egy drogfüggő farkas nem olyan nehéz eset, mintha emberből lenne. És nem is annyira probléma, már ha nem lesz agresszív vagy ostoba. Mert akkor a Falka és az Őrzők haragját is kivívja. Egyik se túl kellemes. Én már láttam, igaz, nem a saját bőrömön. A hatások sokfélék lehetnek, ahogy nincs két ugyanolyan anyag sem. De még ugyanaz a bogyó is másképp hat két különböző szervezetre, ettől is olyan izgalmas ez az egész világ. - És hogy bírod? Ha gagyit kapott, az is szar érzés, de ha semmit, akkor jöhetnek az elvonási tünetek. Lelki szenvedés, halálfélelem vagy akár halálközeli élmény is. Az előbb felajánlottam, hogy nálam kopogtathat, ha úgy hozza a szükség. Nem erőszakoskodom. Ha nem, hát nem, bár nagyon örülnék egy jóféle elszállásnak. Vele, akivel már sokszor megtettük. - Hű, de idegesek lettünk! Azt még nem próbáltuk, de tudod, hogy bizonyos cuccok úgy sokkal nagyobbat ütnek? Ha már feldugás... Ennyire intim viszonyba nem kerültünk, de az tény, hogy a végbélbe jutó drogok olyat produkálnak, hogy csak na. Az idegosztályon járt egy középkorú hölgyemény, akinek totál összeomlott az idegrendszere, mert rendszeresen ezt csinálta. Kokainnal. Farkasnak meg se kottyanna! Erre a gondolatra csaptam le, a biokémiai kísérletre, a tudományos eredményre, nem arra, hogy semmi közük egymáshoz. Akarnám, hogy közöm legyen hozzá? Egyszer talán. Hasonlítunk, bírjuk egymást, de járni nem járnék vele. Valahogy...nem. Megrázom a fejemet. - Mae-vel tiszteletben tartjuk egymás szándékait. A szabadságot mindennél nagyobbra értékeljük. Szóval emiatt nem aggódom. Talán meg se tudná. Ha igen...szerinted gáz lenne? Akarnánk olyat tenni, amit inkább titkolni kell? Kacsintok is, mert úgy érzem, hogy én akarok. Bár ez mellékes. Van kivel szexelni, ettől még jó lehet, de Tawny attól különleges, hogy függő volt, kigyógyult, aztán visszaesett. Farkasként. Ezt nem lehet kihagyni. Vagy jegyzetelek vagy vele együtt repülök a Drug Airlines különjáratán. Akár házi készítésű jeggyel. Az aggodalmait viszont kezdem megérteni, ahogy elmeséli. Yetta jut az eszembe, a nőstény, akinek az exe adott egyszer a cuccomból és azóta egy családdal kevesebb él a Földön. Miatta és miattam. Nem ezzel alszom el, de sokszor eszembe jut és nem ismételném meg. - Értelek... Ez nem játék, de nem is kell azt gondolni, hogy mindig ugyanúgy lesz. Én meg sokat elbírok, hisz tudod. És van olyan, amivel még senki nem nyúlt mellé. Nem nevezem meg a szereket, mert már nagyon vékony jégen járunk. Gyilkosság, veszélyes életmód. A drogok emlegetése se piskóta. Ha épp itt zabálná a fánkját a múltkori zsaru, akkor már készítené is a bilincset. Az meg nem kell még egyszer. Elröhögöm magam, ahogy arra gondolok, mennyire töketlen voltam ott. Csak álltam és Mae rángatott magával, hogy szaladjunk el. Háháhá. Drága kis Maeve. Meg fogja érteni, tudom. - Hé! Figyelj, én nem vádollak. Abszolút megértelek, talán másnál is jobban, mert mindketten ugyanazon a hajszálnyi kötélen táncolunk. Ha hagyja, akkor most az állához nyúlok és felemelem, hogy lássa a bátorítóan mosolygó szemeimet. Megsimítom kicsit az arcát, utána nagyot harapok a ketchupos szendvicsbe. Egy kis saláta még kilóg a számból, miközben figyelem, mit lép erre a nőstény.
- Talán igen, talán nem. – jegyzem meg egy vállrándítás keretében, mert lehet, hogy régebben sok volt a közös bennünk és még maradt is, de ennek ellenére vélhetően eléggé másabbak vagyunk. Sok olyat tettem, amire nem vagyok büszke. A kérdést hallva egy apró nevetés hagyja el az ajkaimat, mert ő se gondolhatja azt, hogy erre valami konkrét választ fog kapni. - Csak nem szeretnéd, hogy megkönnyítsem a dolgodat? – kérdeztem tőle mosolyogva, majd egy pillanatra körbenéztem a helységben. – Szeretek ellazulni, ugyanakkor élvezni az életet és talán olyan dolgokat tenni, amik csak a rossz kislányok tesznek. – mondtam neki egy kisebb nevetés kíséretében, hiszen semmi konkrétat nem adtam, vagy még annál is kevesebbet. Régóta nem törődtem már olyan dolgokkal, hogy mi vesz le a lábamról. Elcseszett egy éltetem lett, én pedig menekültem részben, míg másrészről hagytam azt, hogy az életem újra és újra arcon vágjon. A reakciójának köszönhetően elnevetem magamat, akár illik, akár nem. Még egy picit meg is rázom a fejemet, amikor jön a színpadi előadás. Annyira mókás és szinte semmit se változott ilyen téren. - Köszönöm, de ez csak a smink miatt van. – legyintek, hiszen amikor szétzuhanok, akkor csöppet se nyújtok szép látványt. Lehet, hogy időben lett megállítva az öregedésem, de akkor se vagyok már annyira tündöklően szép, mint egykoron voltam, mint amikor tiszta voltam. Majd talán változni fog, de nem is akarom ezt túl ragozni, hiszen az elmúlt évek alatt én tisztán láttam a megannyi arcomat és tudom, hogy a tartás és a látszatott keltő szépség mögött mi lappang valójában, míg ő nem. De ez így is van jól. Barnaságra nem is figyelek oda, de azért Balthatar tettén jót mosolygok, majd intek is a fejemmel, hogy felőlem aztán oda is mehet, nem fogom zokon venni, hiszen szerintem még az a nő is szebb, mint én és több benne az élet. - Tényleg? Egy fiatal polgármester? S érti a dolgát is vagy csak jól mutat ott és közben valaki idősebb mozgatja a szállakat? – kérdeztem meg csöppet se burkoltam a dolgokat. Nem ez lenne az első eset, hogy egy csinos kis bábot ültetnének valaminek az élére, mert jól mutat. Nincs bajom a fiatalokkal, vagyis többségében nincs, de azért lehet én kételkednék abban, hogy egy fiatal és főleg, ha gyerekcipőben járó farkas mennyire is jó helyen van ott, de ez igazából nem is az én gondom. Vélhetően ők választották meg ennek, így nincs miért aggódni. - Régebben talán igen, de jelenleg tökéletes így. Sok minden történt, amiről fogalmad sincs és van olyan, amikor a fájdalom az egyetlen olyan érzés, ami miatt úgy érzed, hogy még élsz. – fogalmazhatnék szebben, finomkodhatnék, de felesleges lenne. Tudom, hogy mennyire egy elcseszett életem van, de hát van ilyen. Nem lehet mindenkinek tökéletes és perfekt az élete. Nem is kellene, de jelenleg sok értelmét nem látom annak, hogy élek. Nem is értem, hogy Dresdo miért nem ölt meg, amikor egymásba botlottunk. Az öröm dologra csak bólintok, de nem felelek. Nem leltem meg semmilyen örömet se, legfeljebb csak áltatom magam, ahogyan másokat is, de ez oly mindegy már. Tudom jól, hogy milyen mocsárban járkálok már évek óta. - Egész jól, de jöhetne már valami erősebb is… - vallom be a dolgot, hiszen a fajtánk számára nehéz meglelni a megfelelőt, de eddig legalább semmi méreggel fűszerezetett nem nyeltem be. Meg, ha nincs teljesen jól ütő szer, akkor majd beveszek többet. Már egész jól kitapasztaltam ezeket a dolgokat. Nem kell félteni, eléggé találékonyak tudunk lenni. - Sajnálom… - szólalok meg alig hallhatóan, de tény, hogy David még mindig nem a legjobb téma, ha higgadtnak akar valaki látni. – Ez most komoly? Ott még nem is próbáltam, de ki is hagynám. – legyintek, majd inkább bekapok egy sült krumplit. Akkor már a szippantás és a lövés szerintem jobb. De ezt mindenki maga dönti el. Én megmaradnék ennél a kettőnél. - Balthatar, sok olyat tettem már, amire nem vagyok büszke, ahogyan azt is tudom, hogy vagy hazudtok a világnak a gyűrűvel, vagy pedig csak egymásnak se merítek bevallani valójában a dolgokat. – kezdtem bele a dologba. – De azt nekem ne akarja senki se bemesélni, hogy ha gyűrű fityeg az ujján, hogy a szabadság természetes dolog a kispárjával. Talán most ezt gondoljátok, de hidd el, hogy nagyobbat ütne, mint amire gondolsz és ennyire talán romlott még én se lettem, hogy pont én gázoljak bele, de ellenben ő szerintem simán megtenné. – intek a fejemmel a barnaság irányába. Sok szert szedtem már be, sok férfival feküdtem le olyan-amolyan módon, ahogyan házas is és mennyasszony is voltam, így tudom, hogy nem a levegőbe beszélek, de hogy közte és az a nőstény között valamilyen módon nem minden oké, az tuti. - Talán majd máskor, de nem hiszem, hogy most kellene kockáztatnom. – mondom komolyan, hiszen bármennyire is vágyok azokra a szerekre, azért nem mennék túl messzire se. Nem akarok céltáblát tenni a hátamra. S ha ő is szívna velem együtt, akkor ő se lenne teljesen ura a helyzetnek, abból meg semmi jó dolog nem sülne ki. Amikor pedig az államhoz ér, akkor ijedten rezzenek össze, majd pillanatok alatt csúszok hátrébb a székkel együtt. Láthatja a szemben, hogy most minden védekező mechanizmusom bekapcsolt. Nyelek egy nagyot, de nem mozdulok. – Sajnálom, de ez nem jó ötlet. Ne hidd, hogy ellened irányul, de nem sok ember érintését vagyok képes elviselni a történtek után. Főleg akkor ne, ha váratlanul ér. – mondom neki komolyan, majd óvatosan újra közelebb csúszok hozzá. Fogalmam sincs arról, hogy esetleg ebből bármilyen következtetést le tud-e vonni, hogy egykoron miért is kerültem a drog bűvkörébe.
- De az biztos. Örök időkig lehetne erről vitatkozni, de szerintem sincs értelme. Látjuk, amit látunk, néha többet, néha kevesebbet, néha annyit, mint amennyi van. Nekem is vannak csontvázaim a gardróbszekrényben... - Látom, te nem szeretnéd. Visszavigyorgok egy mindent átlátó, cinikusan vidám mosollyal. A válasz sokat mond, de még többet sejtet. Rossz kislányok? Elhúzódik az érintéstől, na, ezt nem a rosszlányok csinálják. Bár eszembe jut valami, ami... Huh. Mibe nyúltam? Amibe már túl sokan? Bohóckodjunk inkább, az jót tesz a hangulatnak, ami egyébként eddig se volt rossz. - Figyelj, az idegosztályon dolgozom és előtte is láttam már pár csúfságot. Amiken a smink se segít... Szóval hihetsz nekem. Ha úgy nézne ki, mint aki tényleg szétcsúszott, akkor nem mondanám ezt. Valami szépet tuti mondanék, de nem ezt. Vannak sebek, amiknek a helyei nem gyógyulnak, főleg akkor, ha folyamatosan impulzus éri őket. - Ennyire nem mélyültem el a munkásságában. Sose voltam túl politikus alkat. Igazából tényleg nem tudom, hogy pontosan miként működik ez. Az tuti, hogy Dana nem lett kiskirálynő, nem tehet meg mindent. Igazából őt se nagyon ismerem. Nálam bennfentesebbet is lehet találni ilyen témában. Más az én asztalom, más érdekel, nem az ilyen dolgok, amikhez két lábbal kell állni a földön. Én inkább süllyedek vagy emelkedek, minthogy masszívan megvessem a lábamat a politikai és közéleti gyakorlatiasság harcmezején. - És nem is szeretnéd, hogy fogalmam legyen ezekről? Ismersz, tudok titkot tartani. És a fájdalommal én is élek, pontosan értem, amiről beszélsz. Elisabeth olyan kiképzést tartott, hogy néha kívántam a halált. Vagy azt hittem, el is jött. Hallottam róla, hogy a szellemek se tudják először felismerni a halál tényét. A vacsoránál, amin én csak az agyam egy részével vettem részt, ezen is gondolkodtam. Amennyire tudtam... Olyan kísérleteket végeztünk együtt, amilyeneket később a Teremtőm nélkül, egyedül is. Lehet, hogy Tawny ezt nem tudja, de tényleg megértem őt. Már emberként is olyanokat tettem magammal, amit csak az csinál, akinek nincs veszteni valója. Nem bátorság volt az, hanem nihilizmus, céltalanság céltudatos köntösbe burkolva. Ebből csak a köntös maradt meg, szerencsére. - Igen, tudományos tény. Ha mégis meggondolnád magad... Tudja, kihez kell fordulni. Szerintem valójában csábító ajánlat neki, mert fájdalmas is, erős is. Akkor aztán érezné, hogy él! De az ellenoldalt is megértem. Vannak kényelmesebb, tisztább módszerek. Amikor leleplez, akkor jövök rá, mennyire szarul hazudtam. Hányan jöhettek rá a Falkában? Ha Taw megmondta, akkor még sokan lehetnek így. Persze ez játék, aminek majd véget vetünk egyszer, bár nem tudom, hogyan. És igazság szerint jó játék, élvezem. Élvezzük. De abban is van igazság, hogy nem merünk valamit bevallani. Én Lilinek se merem, amit meg Maeve-ről gondolok... A testiséget már bevallottuk, meg is éltük, de ami ennél több és mélyebb. Basszus, magamnak se vallom be! Nyelek egyet, mert Taw kezében most röntgen van és a vesémbe lát. Próbálom tartani magam és terelni a dolgot. - Tényleg nem ismered őt. Nem egy hétköznapi, akit egy kép alapján és pár mondatból kirajzolhatsz magad elé. Mindenesetre tisztelem, ahogy gondolkodsz! Nem akar balhét közénk. És magának se. Egy féltékeny nőstény sok problémát okozhat. Kóbor a falkatag ellen? Rossz esélyekkel indulna. Maeve szerintem elég galád ellenség lehetne. Vagy ha megvadul, az se túl kellemes. Oké, Taw-nak igaza van. - Rendben, ahogy gondolod. A béke leül közénk, ahogy megbeszéljük az egyetértést és közös nevezőt találunk. Aztán lazázni kezdek és egy gyenge pontot találok el. Úgy reagál, mintha pisztolyt szegeznék a fejéhez. Istenem. Sejtem, hogy ez mit jelent. Amiket mond, azokat még meg is könnyezem. Megcsinálták vele a legrosszabbat, amit egy nővel lehet. Ez megmagyarázza, miért húzódott el mindig és megértem, hogy a mai napig nem tudott rajta túllépni. Ez a seb lassabban gyógyul, mint bármelyik. Ha egyáltalán be tud hegedni... Ha összekötöm a drogokkal, még csúnyább sztori bontakozik ki. Pislogok és letörlöm a könnyeimet. - Bocsánat. Nem tudtam, hogy... Értelek. És ha tudok segíteni bármiben, hogy ezen túllépj... Ha beszélni akarsz róla olyannak, aki nem adja tovább, nem nevet ki és nem is becsül le amiatt, amiről nem tehetsz... Szóval érted. A szendvics megáll a kezembe. Ilyenkor nem használ az ölelés, csak ront a helyzeten. Nem találkoztam még hasonló esettel, csak hallottam ilyen történeteket. Borzalmas magam előtt látni egy ilyen megrongált nőt. Az jut eszembe, amit Yetta tett a cuccomtól. Szintén elég durva dolog és azóta is nyögi. Meg én is. Most nem tudom, mit mondhatnék, mit tehetnék. Csak nézek, ingatom a fejemet. Jobbról nézem, balról, különböző szögekből. Mint a kutyák. A farkasom pedig odamegy és orrával bökdösi, megjelöli, mint szimpatikus egyedet. Remélem, ez nem készteti menekülésre.
Szavaira nem reagálok, hiszen bármit mondhatnék a tetteim már így is elárultak. Ez nem olyan, mint amikor leégsz a napon, majd lehámlik a bőröd és csak pár napig szenvedsz. Ez sokkal rosszabb. Ez örökre veled marad és nem tudod legyőzni, vagy éppen bezárni örökre. Daviddel szemben sikerült egyedül megszabadulnom a démonaimtól, de még vele szemben se teljesen. Másokkal szemben meg olyan, mint amikor valamit lenyomnak a torkodon és akkor nincs is gond, ha tesz semmi hirtelent a másik fél. - Rendben van, akkor hiszek neked, meg vénebb is vagy és nem tűntél sose olyannak, aki vak lenne a világhoz, így nem vitatkozom. Megadom magam. – szólalok meg végül játékosan, hiszen felesleges lenne ilyen bolondságon veszekedni. A látszat lehet, hogy még mindig fiatal és hamvas, de a lélek legbelül már szinte elrohadt és a pokol kénköves kövein ugrál egyik pokolból a másikba, mintha egyik se tudná eléggé megperzselni ahhoz, hogy örökre elvesszen a lelkem és vele együtt én is. - Kár, mert szerintem mindenki hasába lyukad tudnál beszélni, ezt nem mondták még, hogy állj politikusnak? – kérdezem tőle mosolyogva és egy kisebb kuncogás közepette. Tényleg remekül bánik a szavakkal, s szerintem könnyedén tudna bárkit az ujjai köré csavarni, így lenne tehetsége és jövője ebben a szakmában is. - Tudod, minden fájdalom másabb. Ahogyan szavak ereje is teljesen másabb különféle egyedekre nézve. Elhiszem, hogy ismered és sajnálom, hogy ismerned kellett a fájdalmat, de ami lehet neked meg se kottyanna, az másnak nagyon fájna vagy éppen fordítva. – hangom szelíden csendül és nem kioktatni akarom, inkább csak a véleményemet fejtem ki. Más lányok könnyedén túlléptek azon, ami velük történt vagy éppen ott pusztultak el, mert őket nem menekítette ki senki se. Vissza akartam térni, tönkre vágni azt a poklot, de valahogy még se ment sose. Mintha a lábaim a földbe gyökereztek volna és képtelen lettem volna egyáltalán annak a vidéknek a közelébe menni. - Hidd el, hogy nem fogom elfelejteni. Téged kereslek majd először. – kacsintok rá mosolyogva. Könnyedén jön a mosoly. Volt időm már begyakorolni és hihetővé tenni az évek alatt, miközben én gyakran láttam mögötte a fájdalmat még mindig, de mások nem. A látszat alá kevesen akarnak látni, de most legalább őszinte volt a mosolyom, mert jó érzés volt vele elütni az időt és bolondozni kicsit. Mintha legalább rövid időre a pokol fogságából kiszabadultam volna. Általában felismertem azt, ha valami igaz volt a szerelem fura útjain vagy annak hajnalán, hiszen jól ismertem és tudtam mire képes az emberrel, de nem is akartam erőltetni. Én kiszimatolni sose fogom, hogy esetleg ő hazudik-e vagy nem. - Ez tény, de én csak a kép és a szavaid alapján ítéltem. Sajnálom, nem akartam semmi rosszat se mondani. – szólalok meg sietve, hiszen tényleg nem állt szándékomban beleütni se az orromat, meg fogalmam se lehet arról, ami köztük zajlik. Eleve nem vagyok féltékenytípus, én életemben egyetlen egy férfihoz kötődtem, akit jelenleg legszívesebben megfojtanék, vagy éppen bokszzsáknak használnék. Ő emelt fel, s miatta kerültem vissza a pokol egyik útjába, amiből már kimászni se akartam, így inkább alagutat kezdtem el ásni vagy éppen egy ösvényt kitaposni az ördög világában és hagytam azt, hogy megperzseljem. – Én tényleg sajnálom.. – teszem még hozzá kicsit szabadkozva, de aztán az események felgyorsulnak, a tetteim és a szavaim részben elárulnak. Nem futhatok tovább, nincs kivezető út. Nincs menekülési útvonal, úgy, mint esetleg itt, ha baj ütne be. Figyelem őt, majd nagyot nyelek. A hajamba túrok, miközben beszél, ajkaimat benedvesítem, majd elfordítom a fejemet. Habozok, majd rá nézek és megrázom a fejemet. - Semmi baj, hiszen fogalmad se lehetett róla. Sose beszéltem arról, hogy miért nyúltam droghoz, vagy miért zuhantam szét, esetleg miért kerülöm az érintéseket, ha nem tudok felkészülni rájuk vagy nem én irányítok. – hadarom el a dolgot, majd kicsit közelebb hajolok. – Tudod mások szerint én tehetek arról, ami történt. Voltak olyan rendőrök, akik azt gondolták, hogy amiatt raboltak el, majd adtak el, mert túl kihívóan öltözködtem. Szinte még csak gyerek voltam, s a nővéremmel mentem bulizni. Én csak haza akartam jutni és mégis az én hibámnak tartják. – s éreztem, amint egy könnycsepp kicsordul. – Én…
A szemeim tényleg szépeket látnak. Ha egy fokkal sem lenne csinosabb az ördögnél, akkor nem mondanék ilyeneket, én nem az a típus vagyok. Rámosolygok, ahogy beismeri, hogy bizony szép vonásokkal áldotta meg az anyatermészet és kitartó munkával se tudta ezeket eltüntetni. - Tudok nagyokat mondani, de egyfolytában tárgyalásokon ülni és egyeztetni, papírokat tologatni, aláírni, na, az nem az én világom. Elég, amit a kórházban kell időnként. Tisztelem a jó politikusokat, akik átlátják az ország, a város szükségeit és ki is elégítik azokat. Én biztos nem lennék képes erre, üres lózungokat mondani pedig nem akarok hivatásszerűen. Más az utam. Én is nevetek, mert ezt Taw se gondolta komolyan. Egy kicsit beleéltem magam, de igazából baromság. - Bocsánat, nem azt akartam mondani, hogy a te fájdalmad semmi. Nehogy így értsd! Tudom, hogy ezek különböznek. Én se akartam kioktatni, se megbántani. Sajnálom szegényt és ha valakinek, hát neki kijárt a kiadós drogozás, mert szar életet tudhat maga mögött. Ilyenkor kell lefátyolozni az egészet és átugrani más világokba, más időkbe. A szerek meg tudják ezt adni. Tudja, kihez forduljon, ha megint ilyen orvosság kell. Egyszer már lejött a cuccról, de az nem olyan egyszerű, hogy húzunk egy vonalat és kész. Kísérteni fogja, élete végéig. Akár az én képemben, mert ha már így állunk, adjunk neki! Túlmagyarázzuk a dolgot és én most már nem mondok semmit. Mae-ről lehet találgatni, de olyan különleges, hogy még azok se ismerik, akik találkoznak vele. Nem esett jól, amit Taw mondott, de nem kötözködöm tovább. Elnézem, ahogy küszködik magával. Megérzi, hogy már tudom, mi érte őt. Én is nagyot nyelek, mert ez...nagyon kemény. Rám se tud nézni, mikor erről beszélünk. Biztos jó ötlet volt rákérdezni? - Tudom, vannak, akik szeretik az áldozatra kenni. Te jószagú úristen és az angyalok kara! Nem egy eset volt, hanem ki tudja, hány? Elrabolták és úgy tartották, ahogy a ringyókat. Szám elé teszem a kezem. A hírekben hallani teljesen más, mint attól, akit ismerek, nem olyan mélyen, de azért mégis jól. Közös múltunk van, belevittem jóba, rosszba és amit most hallok, az szíven üt. Én se bírok odanézni. Eltolom a tányért is, mert ezek után képtelen vagyok enni. Összefonom magam előtt a karomat. A nőstényt a barátomnak nevezhetem, bulipajtásnak, ilyesminek és megtudni, hogy ezt tették vele, iszonyú érzés. Mintha belőlem haraptak volna ki egy darabot. Á, dehogyis, az sokkal tűrhetőbb. Hamarabb gyógyul. - Nem, tudod, Tawny, én ezt semmilyen körülmény mellett nem tudom elfogadni. A cucc se arra van, hogy olyat tegyünk másokkal, amit akaratuk teljében nem tennének. Ha el szeretnéd mondani, megteheted, én elbírom, de azt is megértem, ha inkább véka alá rejtenéd. - biztosítom az együttérzésemről komoly arckifejezéssel. Mikor megérzem, hogy könnyezik és kezdi maga alá temetni a dolog, akkor túrok a zsebemben és adok egy tiszta zsepit. Szalvéta is van, de az nem olyan. Megfognám a kezét, sőt magamhoz ölelném, szorosan. Mégse teszem, mert fél. Fél attól, hogy megint az következik, ami régen. Ezzel viszont kezdeni kell valamit, mert örökké rab lesz, ha így hagyom. Azt nem tehetem meg. - Tawny... Nem tudom, hogy kezdjek bele. Most egész mást gondolok, mint előtte. Ez már nem buli. - Ugye, nem gondolod azt, hogy tőlem hasonlókra kell számítani? Megbízhatsz bennem. Szeretnék segíteni, bárhogyan is áll a szénád.
- Nem is kell, ha jó székben ülsz, akkor megteszi más, s te legfeljebb aláírsz. – jegyzem meg mosolyogva és itt még bolondozva, hiszen egyikünk se gondolja komolyan. – Ezek szerint ennyire utálod a papírmunkát? – kérdezem meg csodálkozva, hiszen ha nem tévedek azért a kórházakban is van papírmunka, nem is kevés, hiszen a betegek kartonjai és az esetek nem állnak csak úgy össze. Meg amúgy se nézem olyannak, aki másokat ugráltatna. Nem, az eléggé messze állhat tőle. - Balthazar, kérlek, ne mentegetőzz, ismersz annyira, hogy tud ritka az a pillanat, amikor akár a lelkembe lehet gyalogolni vagy éppen félreérteném a dolgot. – a hangom kissé komollyá válik, mint amikor egyik pillanatban még süt a nap, a másikban pedig már a viharfelhők megjelennek és pár másodperc múlva már a villámok csapnak le. – Tudom, hogy nem akartad. – teszem még hozzá röpke habozás után, de én ezzel már ezen túl is rendülnék. Nem akarom elrontani a beszélgetést, de persze, ha egyszer elkezd zuhanni az ember, akkor onnét már nincs visszaút, ahogyan a beszélgetés romlása is csak idő kérdése volt. Eljutunk ahhoz a ponthoz is, amihez talán nem kellene, hiszen itt alig ismerik a történetemet. Megtűrtem a közelemben egy-két hímet, de egyetlen egy férfit voltam világ életemben igazán közel engedni, aki nem más volt, mint David. Fontos volt Balthazar, Horatio és Darren is, de ők barátok, mentorok voltak, nem pedig olyan személy, akinek a szívedet adtad, hogy utána könnyedén szinte darabokra törje és visszalökjön a sötétségbe. - Lehet, de az se kizárt, hogy talán tényleg az én hibám volt. Ki tudja… - jegyzem meg alig hallhatóan, mert nem akarok arra az ázsiai vidékre gondolni, ahol voltam. Még hogy az arabtérségekben nem történhet semmi hasonló. Lehet, hogy valaki önszántából is vállalkozna erre, mert ilyenekből él, de én nem olyan voltam. Gyerek, tinédzser voltam, akit túl sok mindentől fosztottal meg. Én szerencsés voltam, amiért segítettek kijutni onnét, hiszen ha sose történik meg, akkor talán… Nem arra nem akarok gondolni, hogy miként vetettem volna idővel talán véget az életemnek. Figyelem, ahogyan a tányért eltolja, s emiatt még rosszabbul érzem magam. Lassan meg kellene veregetnem a saját vállaimat, amiért képes vagyok mindent eltolni és mindenhova keserűséget csempészni. Tudom, hogy a saját életemet is mennyire elcsesztem, nem kell mondani, se tükröt állítani, de hogy egy régi viszonttalálkozást is képes legyek. Nah, az már művészet… - Talán te nem, de mások igen. Ha nem tudná egyetlen egy férfi se elfogadni, akkor az erőszaktevést keményebben büntetnék, de valójában sose történne meg, ha valaki nem tartaná alapvető jogának azt, hogy elvegye azt, ami ő éppen akar és úgy, ahogyan éppen kedve tartja. A világ sose lesz ilyen téren jobb, s ha én ki is kerültem, akkor más ment az én helyemre. Ez ennyire egyszerű képlet. – mondom ki kissé talán túl ridegen, miközben a könnyeimmel küszködök, hiszen bármennyire is rideg a hangnem, attól még rohadtul éget belülről és csöppet se tudom ennyire könnyedén venni, mint amilyennek mutatni próbál. Elveszem a zsebkendőt, megköszönöm neki, majd megtörlöm a szemeimet, majd amikor belekezd, akkor érzem, hogy valami kezd megrepedni. - Kérlek, neee… - s azzal a lendülettel a szék kicsúszik, én pedig felpattanok. Felkapom a táskámat. – Ostobaság volt elmondanom ezt, nem kellett volna belerángatnom téged se, illetve elrontani ezt az egészet. Sajnálom! – mondom hadarva, miközben a könnyeim egyre inkább hullani kezdenek, majd sietve elindulok. Ha csak nem jön utánam, vagy nem állít meg, akkor egyszerűen csak eltűnök a tömegben, mint valami szerencsétlenség, aki nem bír megküzdeni a könnyeivel. Hamarosan pedig a mosdóban találom magamat, ahol könnyedén zúzom szét a tükröt, amikor belepillantok, majd pedig a vért lemosom az öklömről, hogy rendbe szedjem magam és eltűnjek erről a helyről…
Köszönöm a játékot, ha semmi olyat nem írnál, akkor ez lenne a záróm. Ha lesz kedved, akkor a jelenben majd összefuthatnának megint.
- Akkor lehet, hogy még nem jó székben ülök - mondom neki nevetve. - A papírmunkánál sokkal unalmasabbat nem tudnék elképzelni. Persze ha egy beteg sorsa függ tőle vagy az, hogy évek múltán is vissza tudjam követni egy kísérletem lefolyását, akkor szívesen csinálom. Ez a különbség. Száraz politikai hablatyokról olvasni és ezeket aláfirkantani, na, azt aztán nem! Sose tenném. Majd egyszer elbeszélgetek Danával, hogy ő hogy éli meg ezt az egészet. - Igazad van. Te meg azt tudod, hogy én szeretek túlmagyarázni és össze-vissza bolondítani dolgokat. Legyintek egyet és mosolygok a komollyá vált nőstényre. Én se akarom elrontani a jó hangulatot. Pedig el fogjuk, mert mindketten ismerjük a magunk és a másik sötétebb oldalát, ami ugyanúgy hozzánk tartozik, mint a nevetős. És be is következik. Erre azért nem számítottam. Elisabeth tudna mesélni arról, hogy kik nyúlnak leginkább ilyen szerekhez és én is sok mindent láttam, de nem mondhattam biztosra, hogy ez van mögötte. Megérzem, hogy Tawny-nak most szörnyű dolog ezzel szembenézni, előttem szembenézni. - Ezt felejtsd el. Kérlek... Lehet, hogy egyszer majd megkérdezem tőle, hogy is volt, mi is az a labilis pont a történetben, amire azt mondja, ő rontotta el ott és azzal, de most botorság lenne ezt megengedni. Én is harcolok a gondolat ellen. El fogom fogadni, hogy ez történt. Azért, hogy tudjam, miből kell kilábalni. Nem fogom lenézni, nem fogom gyalázatosnak tartani. Inkább tisztelem, hogy mer élni, azóta is tett valamit és ezek után családot alapított. Ez őrülten nagy dolog! - Tudom, milyen világot élünk, Tawny. Ilyeneken viszont ne rágd magad. Orvos vagyok és kutató, meg gyógyító, de akkor őrülnék meg igazán, ha szó szerint mindenkit meg akarnék menteni. Az lehetetlen és bolondultak már meg nagy elmék, akik mégis meg akarták tenni. Azokon nem segíthetünk, akik a világ minden részén ilyeneket élnek át. Tawny viszont itt ül előttem, hogy törődést és szeretetet, örömet kapjon. Megpróbálok mégis egy lényeges elemet megragadni, rátapintani, hogy ezt miért is mondta el. Nem kellett volna. A felületi kezelés helyett rögtön vágok és varrok. Picsába! A zsebkendő repül, pedig azt hittem, olyan sokat segített. Nem tudok utána rohanni, se kiabálni, hogy jöjjön vissza. Nincs hozzá szívem. Azt mondja, engem félt, de valójában maga elől menekül, ahogy régen is. Akkor a drogokba, most el innen. Az árnyai ott rohannak, üldözik őt és talán sose tudja lekaparni a karmaikat. Mindig magukkal rántják. Ezzel együtt kell élnie. Nekem meg nem kellene mindent kimondanom... Még ülök itt egy darabig, fejemet előrehajtva és a tetején összekulcsolva a kezeimet. Hülye Balthazar, hülye Balthazar! Amikor egy pincér jön oda érdeklődni, hogy mégis mi van, akkor rávigyorgok, mert az még megy és gyorsan összepakolok. Nekem is lépnem kell és egy jó adag cuccot betolni. Nosztalgia, emlékezés elleni módszer. Meg jól is esik. Ha Maeve most látna...
// Én is köszönöm! A folytatás pedig folyamatban //
Jobb dolog híján úgy döntöttem, elmegyek, nézek magamnak valami ruhákat. Nem sok cuccot hoztam magammal Fairbanksbe egyébként sem, és azóta is csak néhány ruhát vettem, amiket szinte naponta, kétnaponta kell kimosnom, hogy ne kelljen büdösen, és retkes öltözékben mászkálnom. Most meg nincs semmi dolgom egyébként sem, így miért is ne? Eltököltem vagy húsz percet összességében a ruházati boltokban, de ez legalább mind hasznosan telt el, nem úgy, mint egy srácnak, aki a barátnőjét kísérte el. De komolyan mondom… Bementem az egyik üzletbe, kinéztem magamnak egy inget, majd egy másikba is átnéztem. Visszamentem tizenöt perc múlva, gyerek még mindig ott ült azon a… fogalmam sincs, micsodán, arcán látszott a teljes fáradtság, és hogy legszívesebben máshol, másképpen töltené az idejét. Nem fogom sajnálni mondjuk. Ő jött el, nem hinném, hogy pisztolyt tartottak volna a fejéhez. Szóval igen, hasznosan telt el az idő. Vettem néhány cipőt, egy valamiféle elegánsat, egy futót – bár amennyit járok futni, nem sokat fog kelleni -, néhány farmert, pólót, inget, kabátot. Tehát van is nálam vagy 5 zacskó. De éhes is lettem, haza pedig nem akarok most menni. Már így is bőven növeltem a profitját az üzletnek, most nem mindegy, ha még megtolom egy kicsivel?! Ezek a kurva zacskók viszont nagyon útban fognak lenni, úgy érzem. Ki is másztam előtte a parkolóig, és bedobtam a csomagtartóba őket, hogy aztán azok nélkül állhassak neki csorgatni a nyálamat. Csorgatni, ezekre… ugyan már. De jó az most, ez van, ezt kell szeretni. Fogok egy tálat, kérek a kínai kajáldástól egy jó adag tésztát, meg néhány, olyan igazán tűzokádósan csípős húst, amit aztán gyorsban ki is fizetek, valami löttyöt öntetek magamnak, aztán keresek egy helyet is. Alig fogyott még valami a kajámból, mikor ismerős arcot tekintek meg. Mivel túlzottan nincs kedvem felállni, vagy átordibálni néhány sort, ezért csak úgy igazán szabadon engedem az energiáimat, hogy már közel pofán csapják a nőstényt, ezzel is jelezve, hogy egy kis társaságot nem vetnék meg. Ha látom, hogy észrevesz, akkor pedig pajzsom mögé vissza is rejtem energiáimat, hadd kapjon azért levegőt.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Tisztában voltam azzal, hogy túl sokat nem lóghatok ebben a városban, amíg kóbor vagyok, de néha igazán nehéz megállni azt, hogy ne tedd be a lábadat valahova. Főleg akkor, ha olyan személy él a városhatárain belül, akit bármikor bárhol szívesen látnál. Így még inkább úgy éreztem, hogy hamarosan meg kell hoznom azt a döntést, hogy belépek-e a falkatagjai közé, már ha egyáltalán megengedik, vagy inkább még tovább élem a kóborok életét, s így kockáztatom Liam biztonságát is, amit nem akartam. Azt szerettem volna, ha biztonságban van és boldog, ahogyan ő is ezt szerette volna velem kapcsolatban, de ennyi évtized után eléggé nehéz meghozni egy olyan döntést, hogy az ember csak úgy feladja a kóbor életet. Azt se tudtam, hogy egyáltalán be tudnék-e olvadni, vagy mi van akkor, ha esetleg olyat teszek, amivel még nagyobb veszélybe sodrom őt? Nem, nem kellene ennyit rágódnom rajta, de képes voltam leragadni a dolgoknál. Főleg olyankor, ha fontos személyről volt szó. S Liam nagyon is fontos személy volt számomra. Ezen senki se tud változtatni, mert bármit is fog hozni jövő, Ő mindig az lesz. Lassan haladtam a pláza folyosóján, amikor is a gondolataimból egy energiaáradat szakított ki. Pillanatra még meg is álltam és roppantmód zavart, hogy valaki ezt teszi. Nem éppen rajongtam azért, ha csak úgy valaki váratlan lecsap az energiáival. Kíváncsian pillantottam körbe és hamarosan meg is láttam egy régi ismerőst. Egyszer, jó pár éve, évtizede küldték hozzám, mert keresett valakit, én pedig akkoriban olyan dolgokban forogtam, hogy a legtöbb sötét lelkű egyedet ismertem, hiszen annyira angyaliak nem vesznek részt illegális futamokban, vagy verekedésekben. Megtaláltam neki, akit keresett, de onnantól kezdve és mostam is a kezeimet. Nem érdekelt azt, hogy mi dolga van azzal a fickóval. Nem szerettem senki piszkos ügyeibe belemászni. Sietve indultam el felé, majd pedig lehuppantam vele szemben. - Nem mondták még, hogy eléggé pofátlan tudsz lenni? – köszönés helyett ez is megteszi, majd a hímet ismét végig mértem, hiszen nem volt már fiatal, de egykoron mégis egy fiataltól kért segítséget. Érdekes… - Csak nem megint meg akarsz valakit találni? – tettem fel egy grimasz keretében a kérdést és kíváncsian fürkésztem őt. Nem sok kedvem volt itt ücsörögni és vele társalogni, de lássuk mit akar. Ha meg akar találni valakit, akkor forduljon máshoz, hiszen már régóta magam mögött hagytam azt az életmódot.
Különösebb indokom nem volt arra, hogy odahívjam magamhoz. De azért csak kíváncsi vagyok, hogy mégis mi a fészkes fenét keres ezen a tökfagyasztó hideg helyen, ismertebb nevén, Alaszkában. Mikor legutoljára találkoztunk olyan tíz éve, az… Ázsiában történt, azt hiszem. Rileyt kerestem továbbra is, és értesüléseim ott is megfordult az egyik ember, akinek köze volt az elrablásához. A Bordeux melletti falkát, mikor elfoglaltuk sokan megszöktek, egyesek éltek a maguk életét, mások bosszút esküdtek ellenem, és követtek lépten-nyomon, amennyire tudtak. Legnagyobb fájdalmat tudták, hogy a nejemmel tudnak nekem okozni, ha elrabolják, és kiteszik durva kínoknak. No igen… annyit viszont nem vettek számításba, hogy egy egész falkát lemészároltattam, csak mert úgy tartotta a kedvem. Nem tudom, mit is vártak, hogy nem fogok majd utánuk menni. Bár az a hadúr halandzsázott valamit, régi falkám egyik farkasa pedig elmondta, hogy beszélt olyanokról, miszerint már kezdte unni magát, és hasonlók. Lehet, hogy még számított is rám. Akárhogy is, az élet azon szakaszának már vége, és jobb is ez így. A büszkeségnek meg nem volt ott helye. Nem veszthettem el a kiszemelteket túl sok időre, ezért igen, segítségért fordultam. És Rosie volt az, aki eléggé benne volt az alvilági dolgokban, így tudtam, képes lesz nekem segíteni. Míg közeledik az asztal felé, nem vagyok rest végig is mérni őt, tetőtől-talpig, - Többször hallottam már, mint azt te hiszed. És nem is próbáltam sose az ellenkezőjét állítani. A végén azt hinnék az emberek, hogy megváltoztam. Á, azt nem hagynám. - Egyszerűen csak vágytam egy kis társaságra, megkérdezni, hogy s mint, mit keresel itt ebben a városban, ilyesmik. Nem fog az sem meghatni, ha fogja magát, feláll, és elmegy. Túlélem szerintem… - Mivel nagyon jótékony kedvemben vagyok, még meg is hívlak kajálni. Mielőtt belekezdenél… nincs semmi hátsó szándékom. Elfogadja, vagy sem, rajta áll, én nem fogom erőltetni. De vagyok én is olyan számító rohadék, hogy belegondolhassa, valamit akarok ezzel, hogy fizetek neki egy ebédet, pedig nem. Csak már annyit költöttem itt is, hogy tök mindegy, ha még elverek valamennyit. De azért úgy gondoltam, hozzá kell tennem, mert a végén még bemagyarázza magának. Vagy nekem.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Sose voltam igazán alvilági teremtés, inkább csak szerettem az illegális gyorsulási futamokat, illetve bunyókat még egykoron, hiszen igazán érdekesek tudtak lenni és ennek köszönhetően ismertem meg Alec-et, is, aki amolyan legjobb haver, bátyó vagy valami ilyesmi viszonyba keveredtünk az ével lefolyása alatt. Aki pedig ismeri eme rejtett dolgait a világnak, az sok olyan alakkal találkozik, aki szereti a gyorsulást és esetleg sötétebb körökben is megfordul. Ez tény, de attól még nem váltam alvilági teremtéssé, szerintem nem lennék jó annak, ahhoz azért nem sötét a lelkem, inkább csak szerettem a veszélyt, ahogyan a gyorsulást és a száguldó autókat, vagy éppen motorokat. Meg se lepődök már azon, hogy ő is ebben a városban van. Kezdek rájönni, hogy előbb vagy utóbb mindenki itt köt ki, mintha csak valami gyűjtőhely lenne ez a farkasok számára. S ahogyan egyre közelebb érek hozzá, úgy válik egyre inkább világossá, hogy ő is falkatag. Mondjuk különösebben nem érdekel, hogy az, hiszen engedéllyel tartózkodom a városban. Emma már akkoriban simán jelentett rólam, mert különben én se tudnám azt, hogy fizetnem kell, ha túl sokat tartózkodom itt. Természetesen egészen eddig kerültem azt a „túl sok” dolgot, de valakinek köszönhetően még több okom lett arra, hogy többet lépjem át a városhatárt, vagy legalábbis a közelébe jöjjek. - Talán egyszer túl messzire mész. – utaltam arra, hogy vannak nála idősebbek is, bár nem tűnt ostoba teremtésnek, de vélhetően az idősebbek nem vennék annyira jó néven, amit néha csinál. - Miért nem inkább a sajátjaid társaságát keresed? – vontam fel a szemöldökömet, s úgy fürkésztem őt, aki nem hiszi el azt, hogy csak ennyiről lenne szó. Farkasoknál elég ritka az olyan, amikor nem áll valami a háttérben. – Másrészt meg nem hiszem, hogy pont neked kellene beszámolnom, hogy mi dolgom ebben a városban. Főleg úgy, hogy már régóta tudnak rólam a helyiek. – tettem még hozzá csöppet se behízelgően, de sose gondoltam azt, hogy túl kedvesnek kellene vele lennem. Másrészt meg falkatag, vélhetően sejti azt, hogy pontosan mit is keresek itt, hiszen a falkának mindenhol szeme van, vagy tévednék? Mindegy, nem is érdekel ez jelenleg, nem akarok ilyeneken agyalni. - Köszönöm, de nem élnék a lehetősséggel. – utasítom el nyélből a meghívását, mert ha éhes lennék, akkor se fogadnám el. Az ördög egyik fiával sose jó együtt étkezni, se hagyni, hogy valamit kifizessen helyetted. – Viszont te új vagy errefelé, vagy netán tévednék? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen ha már annyira régóta élne itt, akkor valószínűleg már találkoztunk volna, de nem így volt…
- Az is pipa, ami azt illeti. Mondok neki csak ennyit, nem hinném, hogy a téma annyira érdekelné, hogy rákérdezzen, miről is beszélek. Nekem pedig feleslegesen nincs kedvem jártatni a számat. Amúgy mindezek alatt a francia nőstényt értem, aki megígérte nekem, hogy még nem végeztünk egymással. - Ha látsz itt valakit is a falkánkból, mutasd csak meg. Mert én nem, hogy nem látok, nem is érzek senkit. Mondjuk nincs is ledobva a pajzsom a béka segge alá, de előbb így volt, és akkor sem éreztem senkit. De ha valaki bejönne, és a közelben is lenne, azt valószínűleg észrevenném. Még hamarabb is, mint az előttem ülő nőstény. Ez az előnye annak, hogyha valaki idősebb. Sokkal tapasztaltabb is jónéhány dologban. Már ha nem hagyja el magát, és a gyakorlást. - Én felajánlottam. Vonok vállat, majd folytatom a kajámat. Senki ne mondja azt rám ezek után, hogy önző vagyok, és nem vagyok képes még egy ilyen gesztusra sem. Képes vagyok, de még ezt is elutasítják. Akkor meg mi a halál kaszájáért próbálkozzak? - A városban igen, de a falkát egyszer sem hagytam el. Szóval ezért is vagyok oly’ tudatlan, hogy mi járatban vagy erre. Meg nem hinném, hogy a többieket is az érdekelné, mi történt veled az elmúlt… évtizedben. Engem sem olyan mértékben érdekel, hogy ne tudnék e nélkül az infó nélkül élni, egyszerűen csak kíváncsi vagyok. Akkoriban még nagyban benne volt az illegális dolgokban… Még én is elmentem az egyik bunyóra, amit meg is nyertem. Ez volt igazából a belépőm, és csodás ismertségünk kezdete. - Nem fér a fejembe, miért vagy ilyen ellenszenves. Hát tettem én bármi rosszat is ellened? Játszott csodálkozás mindössze. Ne mondja senki nekem, hogy a színészkedés nem megy nekem. Megy… az más kérdés, hogy végső soron, elég szarul.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Mondanám, hogy milyen váratlan fordulat, de igazából nem, hiszen akkoriban se voltál egy szent és szerintem most se vagy az. – nem féltem attól, hogy esetleg nekem esne. Ismert már annyira, hogy tudja, ami a szívemen az a számon. Még akkor is, ha idősebb nálam. Nem voltam szívbajos teremtés, de hát kellene ilyen egyedek is a farkasok közé, s miért okoznék családódást ilyen téren? - Nem mondtam, hogy itt, de elég sok helyen jelen vagytok, így vélhetően akadna bőben társaságod, vagy ennyire nem akarnak a sajátjaid? – pimaszság talán túlzottan is jelen volt, de ő hívott ide. Nem akartam, de megtettem, így ne várja azt, hogy hízelegjek neki. Az nagyon nem az én műfajom, s ha őszinte akarok lenni, nem túlzottan tetszett az, hogy itt van, hiszen láttam, vagy legalábbis tudtam, hogy mit tett azzal a férfival, akit megtaláltam neki. Még szerencse, hogy nem voltam ott. Mondjuk azt, hogy talán kissé elmebeteg számomra ilyen téren. Csak morrantam egyet arra, hogy ő felajánlotta. Hamarabb hinnék bárkit úriembernek, mintsem őt. Ha azzá akarna válni, akkor vélhetően Liam bőven tudna tanítani azt, hogy mitől lesz az egy férfi, de mindegy is, hiszen nem nekem kell elviselnem őt nap, mint nap. S ha csatlakoznék, akkor se vélhetően. Eléggé nagy ez a város ahhoz, hogy ne ütközzek belé minden egyes pillanatban. Kijelentésére csak feljebb szökik kicsit a szemöldököm, majd barna tincseimmel szórakozom rövid ideig. - Nem hiszem, hogy téged annyira érdekelne, hogy merre is fordultam meg, de a lényeg az, hogy már magam mögött hagytam azt az életet. Másrészt meg mit keresnék itt? Tavaly nyár óta itt élek, s bármennyire is meglepő ebbe a városba is beszoktam tenni a lábamat. S te miért pont most követted őket? – kérdeztem kíváncsian, hiszen hallottam már pletykákat, hogy ez a falka valójában kettő falkából tevődik össze, de akkor nem az első hullámmal érkezett. Már csak az a kérdés, hogy miért. - Nem is tudom, esetleg megöltél valakit olyan helyen, ahol nem kellett volna és keresztbe húztad a számításainkat az önös érdekeiddel? – szólaltam meg úgy, mint aki elgondolkozik a dolgon, de vélhetően jól rémlik neki is, hogy mit tett. Természetesen úgy mondtam, hogy csak ő hallhatta meg eme szavakat. Csak azt nem látta, hogy milyen felbolydulás követte a dolgokat. Illegális dolgokban vettünk részt, de a gyilkosságok nem tartoztak közéjük, nem voltunk mi maffia.
- Nem véletlenül Hades a vezetéknevem. Villantok egy mosolyt a nőstényre. Annyi biztos, hogy én nagyon távol állok a jó ember fogalmától. És sosem próbáltam ellene tenni. Eddig, több, mint 300 év alatt nem ütött be a krach, ha pedig igen, könnyedén megoldottam. Nem tűnik hát olyan rossz taktikának. Továbbra is ugyanaz a seggfej maradok, aki eddig voltam. Egyesek így szeretnek, mások legszívesebben eltennének láb alól. Ez így van, mindig is így volt, és valószínűleg így is marad. Egyedül Riley látja a másik oldalamat is, de ettől függetlenül tisztában van, miként viselkedek a legtöbb emberrel. - Nem vagyok az a típus, aki elhív vásárolgatni bárkit. És én pedig azért jöttem legfőképpen. De közben megéreztem ennek a kajának is az illatát, és nem tudtam ellenállni. Aztán csak feltűnt egy ismerős a tájon. Utolsó szavaimnál rá is mutatok a villámmal a nőstényre, hogy aztán visszatérhessek az ételhez vele. Ő baja, ha nem kér, pedig nem tudja, mit hagy ki. Bár attól függ, mióta van itt, és próbálta-e már. - És mégis miért hagytad magad mögött azt az életformát? Jól ment neked. Ebben most nem hazudok egyáltalán, és semmiféle gúnyos grimaszt, vagy hangnemet nem kap hozzá. Láttam őt egy-két versenyen, mert hát én sem csak egy hétig tartózkodtam Tokióban, és akkor meglátszott minden. Az is, hogy régóta csinálja, na meg, hogy élvezi is. Vagy csak rohadt jól tud hazudni, és megtéveszteni másokat. - Egyébként azért, mert az utam végére értem, ami a kutatásaimat illeti. Megtaláltam a nejemet, és ahogy az eltávom előtt megígértem, amint végzek, visszatérek. Azt persze akkoriban még nem tudtam, hogy ez nem Chicago lesz, hanem Fairbanks. De kellett most ez a hideg levegő, Afrika forró tájai, sivatagjai után. Nem szeretem annyira a meleget. Az ellen sokat nem lehet védekezni. Vedelni a vizet, meg kiizzadni a belünket, annyit lehet abban tenni… Hideg ellen legalább vannak megoldások. Jól fel kell öltözni, és meg van oldva. A kajámra fordítottam épp figyelmemet, mikor újra megszólalt. Jobb is, hogy ilyen halkan mondta. Felpillantok rá, de meg nem szólalok. Ellenben, ha a pajzsa nincs teljesen felhúzva, akkor betüremkedek a fejébe. ~ Nem kínoztam volna meg ennyire, ha hamarabb megadja az infót, amit akarok. De makacs volt. A végén meg legalább voltam olyan kegyelmes, hogy végezzek vele. Tudom, ezért nem fogok díjakat kapni. Láttad a testet egyébként?
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Szerény… - villantottam rá egy mosolyt, de úgy igazán semmi jelentősége nem volt annak a mosolyognak. Egyszerűbb volt mosolyt varázsolni az arcomra, mint egy újabb grimasszal megajándékozni őt. Sok fajta grimaszt képes voltam arcomra varázsolni, mondhatni mestere voltam, ahogyan azért egész jó megtévesztő is tudtam lenni, ha arra volt szükségem. - Pedig biztosan igazán nagyszerű és felemelő lehet Hadessel vásárolgatni. – ohh igen, egy kisebb fajta gúny is vegyült a hangomba, ahogyan játékosság is. Szavaira pedig csak sóhajtottam. – Már csak az a kérdés, hogy mennyire éri meg az ismerősödnek lenni. – pillantottam rá kíváncsian, hiszen vélhetően akadnak olyanok is, akik inkább a sírját akarnák megásni, mintsem a trécselni vele. Szerintem pár arcot tudnék mondani Tokióból is, s ha nem megy el olyan gyorsan a tette után, vélhetően most nem ülnénk itt és nem beszélgetnénk, mert akár hagytam volna, akár nem, tuti, hogy lett volna olyan, aki fittyet hányva a szabályainkra megölte volna őt. Nem ő volt a legidősebb akkoriban. S a többieknek ott voltak a társaik is. - Néha kell változni, míg máskor megéri szelídebbé válni valakiért. – mondtam könnyedén, hiszen most már, hogy Liam is itt van, nem akarnék még több bajt a fejére hozni, másrészt meg az élet magával sodort, s közben so-so abbahagytam az illegális futamokat, de legfőképpen azóta, hogy Alaszkába keveredtem. Kár lenne tagadni, hogy nem hiányzott a sebesség, de majd megszokom, vagy nem… - Netán ő is itt van ezen a vidéken? Ezek szerint nem kell aggódni, hogy még több farkas fog hamarosan meghalni amiatt, mert hozzányúl(t) a nejedhez. – mosolyodom el szelíden, mert bárki bármit mondhat, de ha egy hím képes végigjárni a világot egyetlen egy nő miatt, akkor hívják bárminek, mert van szíve és a képes a szeretetre is. Maximum csak nem ismeri mindenki ezt az oldalát. – S mik a terveid eme fagyos vidéken? – érdeklődtem én is utána, ha már ő is megtette. Igaz, hogy nem sok mindent árultam el, de az lényegtelen. Hátha ő közlékenyebb lesz, mint én voltam vele szemben. A pajzsom csak annyira volt leengedve, ha akar, akkor tudjon kommunikálni mentálisan, de többre nem. Nem kedvelem azt, ha valaki csak úgy olvas bennem, vagy az energiáimból. ~ Talán csak nem kérted elég szépen, vagy még van mit tanulnod arról, hogy kínzás nélkül miként szerezz meg információkat. ~ s egy mosoly jelent meg az arcomon. ~ Szerinted? Valakinek a szart is és a felfordulást is el kellett takarítania utánad, ha te már voltál olyan kedves lelépni minden köszönés nélkül.
- Nos, ez teljes mértékben az ismertség típusától függ. Barátomnak jó lenni, habár nehéz belekerülni. Akik semlegesek számomra, azokkal tökéletesen elkerüljük egymást. Az ellenségeimnek már nincs könnyű dolga velem, maradjunk annyiban. De értelmetlen öldökléseken már nem szoktam részt venni. Ami Tokióban, és a világ többi pontjain történt, azok nem voltak értelmetlenek. Megérdemelték. Míg én voltam az alfa, könnyebb volt az ilyen dolgokra tekinteni, de most, falkatagként inkább meghúzom magam. Ettől függetlenül végrehajtó vagyok, és mindig készen állok rá, hogy valaki után küldenek. - Háhá… nehogy azt mondd, hogy bekötötték a fejed! Vigyorodok el gunyorosan. Bár, ha egy akkora faszkalap, mint én is képes volt megtalálni a szerelmet, a kötődést valaki iránt, akkor mindenkinek van esélye. Na meg nem tagadom, eléggé dögös teremtés Primrose is, a hozzá hasonlóknak pedig sosincs túlzott gondja pasit fogni magának. - Nincs farkasvadász idény, és nem is lesz egyhamar remélhetőleg. Nem várom el, hogy megértse, miről is beszélek. Legyen elég annyi, hogy a falkatagok, akiket régebben is ismertem, tudhatják, hogy ne packázzanak velem, mert vagyok olyan elvetemült pszichopata, ha a nejem biztonságáról van szó… - Nem tudok, mit mondani. Élni és túlélni, ahogy eddig is tettem. Kiélvezni az élet adta lehetőségeket. Segíteni a falkát továbbra is, és hasonlók. De ezt valószínűleg nem kell magyaráznom. És egyébként tényleg nincsenek terveim, szóval nem a legjobb kérdést tette fel, ami azt illeti. De még így is kapott rá választ. ~ Elrabolták a nejemet. És azt te is ki tudtad ép ésszel deríteni, hogy nem vagyok egy békés teremtés. Saját magának ásta a sírját azzal, hogy keresztbe tett nekem. Közben kajálok. Nem kell őt néznem, miközben magyarázok neki. Hogy ő mit csinál, az meg pont nem érdekel. ~ Ugyan, drága, hát ne mondj ilyet! Ha el nem is, de megköszöntem a segítséget! Belekarcoltam a mellkasába egy T-t, egy H-t és egy X-et is, egymást követő sorrendben. Elég nehéz lett volna eltéveszteni, nehogy azt mondd, hogy így volt!
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Akkor velem milyen is lenne a kapcsolatod? Se nem semleges, se nem barát? Esetleg üzlettárs? – kérdeztem tőle kíváncsian, hiszen nem mondanám magunkat barátoknak se, de azért ellenség se vagyok, viszont semleges fél se lehetek teljesen, mert akkor nem érte volna el azt, hogy leüljek vele beszélgetni. Nem vagyok könnyű eset, de néha jobbnak látom elkerülni egyes embereket, s vélhetően én inkább tovább sétáltam volna, ha ő nem vesz észre, csak ő engem. Üzleteltük és ennyi, meg keresztbe tett nekünk kicsit akár akarva, akár akaratlanul, de megtette és egy ilyet az ember sose nem felejt el, főleg nem egy farkas. - Bekötötték a fejem? – kérdezek vissza kissé érthetetlenül és még a kezeimet is felmutatom, hogy sehol egyetlen egy gyűrű se. Azt se tudom, hogy egyáltalán Liam fejében ilyen megfordult-e vagy nem. Az viszont tény, hogy nem keverednék már semmilyen kalandba se ilyen téren, mert hűséges típus vagyok, meg szeretem Liam-ot, így más férfira nem is vágyok, csak rá. Szóval mondhatni, ja, bekötötték a fejemet, még ha nem is hivatalosan vagy hagyományos értelemben. Csak bólintok és azt hiszem addig örülhet ez a vidék, amíg ő nem kezd el versengeni Alignakkal, hogy ki tud nagyobb vérengzést csinálni, vagy éppen több farkas életet elvenni. Már csak az kellene, de vélhetően a falkája se nézné el neki. - Ez nem valami sok terv. Azt hinné az ember, hogy nem csak a mának élsz, hanem több lappang benned. – jegyeztem meg egy kisebb grimasz keretében. Bár én is ilyen voltam, s talán vagyok is, hogy a mának élek. Azon meg nem lepődök meg, hogy közben eszik is, hiszen pasiból van, meg nem hiszem, hogy annyira érdekelné ilyen értelemben az illem őt. Én csak hátra dőlök a székemben, majd egy pillanatra a telefonomra pillantok, akár illik, akár nem. ~ S nem lehetett volna kicsit arrébb megölni? Nem a területünkön? ~ pillantottam rá kíváncsian, hiszen nem voltunk egy falka, de attól még vigyáznunk kellett nekünk is az illegális futamokkal, mielőtt esetleg lecsuknának és hasonlóak. Egy gyilkosság meg pont nem jön kapóra. ~ Drága? Szerintem sose mondtam azt, hogy hívhatsz így. ~ Kezdtem bele a dologba. Jobb tisztázni ezt, mert tőlre roppantmód nem tetszik ez a megnevezés. ~ Ohh, nem is tudtam, hogy azt a három betűt nekem hagytad köszönömképpen, azt hittem, hogy inkább másnak üzensz, vagy csak a védjegyedet hagytad ott, de a tényen akkor se változtat, hogy sokan szívesen kitépnék a szívedet. ~ rántottam meg a vállaimat ártatlanul. Megértem, hogy miért volt dühös, hiszen a szeretet nőt bántották. Megértem, de attól még intézhette volna gondosabba a dolgait.
- Na ezt! Ezt rádhagyom, hogy eldöntsd. A barátomnak nem mondanám, de azért mégsem teljesen semleges. Máskülönben nem ülne itt, és nézné, ahogy tömöm a pofámat. Tehát a semleges és a barát közti átmenetben vagyunk mi szerintem, a mérce mégis inkább előbbi felé mutat. Na de nem fogok belemenni ebbe, hogy kielemezzem a kapcsolatunkat, hogyan állunk egymáshoz… - Ha ezt nem is, de van valami a háttérben. Tipp volt, hogy egy pasiról van szó. Mutogathatja nekem itt az ujját, rohadtul nem érdekel. Nekem és Rileynak is voltak időszakaink, mikor épp nem volt gyűrűnk, mégis összetartoztunk. Meg akkor sem feltétlen viseljük, mikor mással vagyunk. Bár egyeseknek meg pont ilyen fétisük van, hogyha házas valaki, akkor csak is az kell nekik. Ah, lényegtelen. - Húsz évig azon nyargaltam, hogy visszakapjak valakit. Szerintem most, hogy ez rendeződött, megérdemlem, hogy leszarjam, mit hoz a jövő, és csak a mára gondoljak. Ha meg nem is feltétlenül érdemlem, de kijár. Akkor volt egy célom, hogy Rileyt újra megtaláljam, és leszámoljak azokkal, akik keresztbe tettek nekem útközben. Ez megtörtént. A saját magam által kijelölt küldetésemet teljesítettem, és most pedig megpihenek. Öreg vagyok már, vagy mifene. ~ Ah, perelj be. Mondom… izé, szólom inkább ezt a fejében, ne lovagoljunk már ezen a halott lovon. Mikor a becézésemet kritizálja, akkor pedig megkapja megint. ~ Mondom, perelj be. Legalább nem feminista. Ha az lenne, akkor ezt, hogy drágának szólítottam, már szexuális bántalmazásként élné meg, és menne a bíróságra eljárást indítani. Egek, de utálom az ilyeneket… - Na és te, hogy vélekedsz erről? Most már meg is szólalok, ha folytatni akarja a csendes kis kommunikációnkat, felőlem folytathatjuk. A kényes témákról ellenben nem jó hangosan beszélni, de azt már úgy-ahogy átugrottuk.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Szerintem maradjunk meg akkor az üzleti kapcsolatnál. – hagytam ennyiben a dolgot, mert a barátomnak se mondanám, ahogyan az ellenségemnek se, mert ha az lenne, akkor vélhetően már nem ülnék itt, s nem is lélegeznék. De sose vágytam arra, hogy ilyen alakokat haragítsak magamra és szemmel láthatóan nem is fogom, vagyis remélem. - Valóban arról van szó, de szemmel láthatóan te se viselsz gyűrűt, pedig elméletileg nejed van, akit annyira kerestél. – jegyzem meg komolyan, hiszen ha annyira fontos volt számára, akkor miért nem viseli a gyűrűt? Ennyire nem érdekelnék az ilyenek, vagy az, hogy esetleg valaki ráhajt az asszonyra, mert nem tudja, hogy foglalt? Nehezen tudom elhinni, hogy nyitott házasságban élnének, de mindegy ez nem is az én dolgom. Viszont Liam nevét nem fogom kimondani, mert nem akarom bajba keverni egyetlen egy falkás előtt se. Elég az, hogy veszélyes terepen evezünk már azzal, hogy én még kóbor vagyok. Nem kell még több falkásnak tudomást szerezni róla. - Valóban, de ha ennyire csak érte tepertél, s miatta tettél mindent, akkor most miért nem vele vagy? Azt hinné az ember, hogy ekkora hajsza és ilyen hosszú távollét után inkább vele töltenéd az idődet, mintsem külön. – a kíváncsiság pedig ott lappang az íriszeimben. Nem tudom, hogy ki lehet, vagyis egyszer, akkoriban talán láttam egy képet róla, igazán szép nő volt, de annyira meg se maradt az arcának a vonásai. Nem túlzottan érdekelt. Arra, hogy pereljem be csak megforgatom a szemeimet és egy aprót sóhajtok. Komolyan, mert olyannak tűnök, aki csak úgy perelgetne bárkit is. Pláne nem ilyen miatt. A kérdését hallva egy picit oldalra billentem a fejemet és kérdőn tekintek rá. - Pontosan miről is? – elég sok minden szóba került már, így jogos a kérdésem, hogy miről is miként vélekedek.
- Élesítsd a látásodat kicsit, mielőtt ilyeneket mondasz. Mutatom fel a kezemet, amely gyűrűsujján ott is pihen a gyűrű. Csak akkor vettem le az elmúlt két évtizedben, mikor próbáltam kiszedni a dolgokat a kiválasztottakból. Nem akartam, hogy valami még történjen vele, még ha csak egy kis vér is került volna rá. Jó messze kellett hát tennem, mert nem volt ritka, hogy métereket fröccsent a vér, mikor ütőeret vágtam mondjuk. Igazából ilyenekkor magammal sem vittem. Meg úgy bármikor, mikor harcolok… vagy megyek valami olyan helyre, ahol tudom, farkas alakban leszek, mint vadászni. - Te sem vagy épp a pasiddal, szóval szerintem egy szavad sem lehet. Szerintem mindketten tudjuk, hogy a legrosszabb az, ha mindig egymás nyakán lógunk. Ez nem jelenti azt, hogy nem szeretek időt eltölteni Rileyval… Az egyik kedvenc időtöltésem, tényleg, de nem lehetek minden egyes pillanatban mellette. Van rá lehetőségünk még bőven, és eddig is volt. - Arról kérdezek, hogy te is inkább kitépnéd a szívemet a helyéről, csak mert sajátos módszerekkel dolgoztam? Hát de most komolyan… Még meg is köszöntem, hogy segített megkeresni az embert. - Na meg amúgy is… Siettem, nem mehettem elköszönni tőled, akármennyire is akartam… Meg kétlem, hogy annyira élvezetes lett volna egyikünk, vagy másikunk részéről. Pláne, mert vele ellentétben én néha egy pszichopata állat vagyok, amit kordában tartok az időm legtöbbjében. Hadd gyűljön csak, aminek gyűlnie kell, majd kiengedem, amikor ki kell. Mikor a világot jártam, a nejem után kutatva, akkor ezt meg is tettem. Nem tudom, hány embert kínoztam meg, míg már tényleg a haláláért könyörgött… de legtöbb esetben el is takarítottam a szemetet, azért nem beszéltek a hírekben sorozatgyilkosról. De Rosie-nak hagyni akartam egy kis ajándékot, búcsúképpen. Megtettem, aztán most derül ki, hogy nem is értékelte? Szívem szakad meg.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Szavaira csak bólintok, de semmi több. Pont nem azt figyeltem, hogy éppen viseli-e az említett dolgot, vagy nem. Ha annyira érdekelt volna, akkor vélhetően helyes megállapítást teszek, de mindegy is. Nem pont emiatt fogom magam rosszul érezni, hiszen semmi közünk egymáshoz. Pusztán az üzlet kötött össze minket korábban, de semmi több és ezek után meg vélhetően még ennyi se. Nem minden múltbéli ismeretségnek kell folytatódnia a jelenben is. S ő olyan volt, akinél inkább szívesebben maradnék látótéren kívül, mintsem benne, mert úgy legalább a nyakam is a helyén maradhat. - Jelenleg nem… – szólaltam meg könnyedén, majd a barna tincseimet a fülem mögé tűrtem egyik oldalt. – Másrészt nem mondtam, hogy állandóan, csak ha ennyire kutattál utána, akkor azt gondolná az ember, hogy jódarabig szinte el se akarnál szakadni mellőle, de hát mindenki másabb. – rántottam meg a vállaimat, hiszen annyira nem érdekelt. Nem az én dolgom volt, s nem is akartam belefolyni. Vélhetően kedved teremtés lehet az a nőstény, de mint mondtam én jelenleg inkább látóhatáron kívül maradnék a jövőre nézve. - A módszereidhez semmi közöm nincs… - kezdtem bele egy kisebb habozás után. – a szívkitépés meg nem az én műfajom, de szívesen bemosnék azért, hogy elrontottad a szórakozásunkat, s balhétört ki miattad. – fejeztem be végül pontosan annyira halkan, hogy csak ő halhassa a dolgot. Nem voltam egy őrült nőszemély, aki csak szíveket úgy kitépne. Azt meghagyom másoknak, nem vágytam arra, hogy bárkit megöljek, ha csak nincs más választásom. - Számodra vélhetően kevésbé lett volna az, ha tudom, hogy mit hagytál magad mögött. Másrészt nem vágytam arra, hogy megköszönd utólag is, de arra annál inkább, hogy a mocskodat magaddal vidd. Nem volt kellemes lecsitítani a népeket, ahogyan a rendőrség előtt se eltusolni a dolgokat, elég az illegális futamoktól távoltartani őket... – bár utóbbi nem az én feladatom volt főként. Én inkább csak besegítettem, hogy ne legyen gond…
- Mondd csak meg, drága Rosie… honnan tudod te azt, hogy mikor találtam rá? Lehet, hogy éveket töltöttem el még Afrikában mellette. Nem mintha így lett volna. Korábban is kaptam már rendesen bemutatásokat tőle, mikor így hívtam. De hát rövidebb, mint végigmondani, hogy Primrose. A Prim becézés pedig egyszerűen csak nem jön be. Pláne azért, mert azzal nem tudom annyira idegesíteni, mint ezzel. Bár most sem várok el tőle vérmes reakciót. De azon sem lennék meglepve, ha fogná, felállna, és elsétálna. Eléggé gyerekes lenne egy majd’ 100 éves farkastól, de ha ezt akarja, akkor csak tessék. Én megállítani nem fogom. - Akár itt, de felőlem kint is megejthetjük ezt. Nem fogom elmondani senkinek. Meg szeretem, ha egy nő vad. Kacsintok rá, enyhén tapló módon. Nem teljesen tudom, mit várt ettől a beszélgetéstől, mikor leült elém. Hogy majd mindent megbeszélünk, spongyát teszünk a múltra, és újra kezdjük, az elejéről az egészet, mint két értelmes ember? Szerintem farkas között nem igazán van normális. Már azzal, hogy hagyta magát beharapni az ember is ezt mutatta… Én sem tartottam magamat sohasem teljesen normálisnak. De hát abba mi a jó? Tök unalmas. - A mocskomat, amit te segítettél előkeríteni. Most talán meg kéne jutalmazzalak, amiért eltakarítottad ezt az úgynevezett mocskot. Kéne. Meg is tenném. Bár szerintem előbb ugornál fejest a befagyott Chenába egy repülőből, minthogy tőlem elfogadj bármit is. Vagy tévedek? Szinte biztos vagyok benne, hogy nem tévedek. Elég csak visszagondolni arra, hogy még egy ebédre is meghívtam volna, amit galád módon utasított vissza. Faragatlanság az ilyesmi. És még én beszélek a faragatlanságról. Hát oké.
Kezdőlap
A folytatás pedig folyamatban 
//
