- Csak egy tipp volt, de a hallottak alapján annyira nem is rossz. – pillantottam rá mosolyogva, majd barna tincseimbe túrtam. Nem ez volt az első alkalom, hogy így hívott és nem mondom azt, hogy rajongtam érte, de nem is az a kategória volt, amikor bármit is reagálnék rá. Főleg úgy nem, hogy tudom direkt csinálja, így inkább csak egy mosolyt villantottam és közönyt mutattam. Ennyi miatt meg nem fogok eltipegni se, de azt se gondoltam volna, hogy annyira a múltnál ragadunk a jelenben. Kíváncsian fürkésztem őt, mert eléggé fura volt ez még csevegésnek is, mert a mi múltunk üzleti volt és nem éppen jó fajtából, így érthető, hogy a legtöbben meg se említenék egy viszontlátáskor. - Kár lenne rád pazarolnom az öklömet, másrészt meg ha vad is lennék, akkor se veled szemben. Így a kacsintásodat megtarthatod magadnak, vagy olyannak, akit érdekel. Egykoron se voltál rám hatással, ahogyan most se vagy, így maximum ábrándoz tovább. – ohh, nem az voltam, aki fékezné a nyelvét, vagy aki csak úgy ágyba bújna mással. Lehet, hogy voltak kalandjaim, de azért nem minden idiótával vagy taplóval, mint amilyen ő is. Meg amúgy se tudnám őt és engem elképzelni bármilyen fajta kalandban. Másrészt meg, ha együtt vagyok valakivel, akkor hűséges vagyok. Liamot szeretem, sose tudnék neki ártani ilyen téren se. - Ki tudja, de ha ennyire így gondolod, kíváncsi lennék, hogy te miként is jutalmaznál meg valakit ilyen téren. – pillantottam rá kíváncsian, de ha közeledni próbált vagy bármi olyat tenni, amit nem illik, akkor nem voltam rest ellökni, vagy lekeverni neki, mintha csak olyat próbálna tenni, amit egy védtelen és ártatlan nővel nem illik. S még az is lehetséges, hogy talán abban az esetben az itt ücsörgök közül lenne olyan, aki a védelmemre kelne. – Ohh, vagy az ebéd meghívás lett volna az? Akkor talán majd észben tartom, hogy ne egyek korábban. – szólaltam meg cinikusan. Köszönöm, de nem. Vele együtt enni olyan volt, amiből sose kérnék, se emberi alakban, se farkasként.
- Tippnek jó, de nem mindig érdemes tényként kezelni az elképzeléseidet. Hallgasd meg egy vén, bölcs személy tanácsát. A „vén” jelzőt szándékosan hagytam, hátha lecsap rá valami módon. Ha nem, azzal sem fog nekem álmatlan éjszakákat okozni. Jó dolog ez, hogy nem lehet megsérteni, akármennyire is próbál valaki. Szimplán csak azért nem, mert úgy általában leszarom mások véleményét magasról. Vannak személyek, akiket meghallgatok, de kicsi a lista, és egy kezemen is meg tudnám számolni. Első helyen pedig Riley áll, természetesen. Az, hogy nem mindig értek vele, nos… megesik. Habár eléggé ritkán. Jól kiismertük már egymást egyébként is, elég sok szinten. - És még kéreti is magát. Annál jobb. Dőlök hátra a székemben, arcomon továbbra is egy mosollyal. De amúgy tudom, hogy nincs nála sok esélyem, radikális módszerekhez pedig nem fogok folyamodni. Sosem tettem, sosem szándékozom. Bár nem tagadom, szívesen felpróbálnám magamra a nőstényt, viszont úgy tűnik, tényleg marad csak a képzelgés számomra. - Rengeteg ember mozgatója a pénz, hogy téged mi mozgat, fogalmam sincs. És nem, az ebédre való meghívás egyszerű gesztus volt, akármennyire is lehetetlenségnek tűnik ezt elhinni az én számból. Vonok vállat, majd félretolom a tálcát. - Amúgy meg érezd magad kivételesnek, mert másoknak még a jutalmat fel sem ajánlanám. Pláne, mert nem szoktam elvarratlan szálakat hagyni. Meg segítséget is csak akkor kérek, ha feltétlen szükségem van rá. Tokióban zsákutcába érkeztem, ott jól jött a kisegítés. Tokió nagy város, egyedül nem találtam volna meg valószínűleg a hímet. Azt sem tudom elmondani, hogy utána beindultak volna a dolgok. De legalább nem akadtam el többször.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Ha hallgatnék is, akkor az vélhetően nem a te tanácsaid lennének, amiket meg akarnék fogadni, vagy bárkinek is javasolnék, hogy fogadjon meg. – talán nem voltam éppen túl kedves, de tudtam jól, vagyis sejtettem részben, hogy mire képes, így érthető, hogy annyira nem volt kedvem hízelegni egy olyannak, aki olyan őrült dologra képes, mint amit láttam, hogy hagyott maga után. Szerencsére nem én „temettem” el a hullát, mert tuti, hogy elküldtem volna neki akkor postán, hogy utána még a rendőrség is a nyakára szálljon. Egész jó kis móka lett volna, de vélhetően ő annyira nem élvezte volna, hogy az Interpol keresi őt. Mindegy is, hiszen már vége van annak az időszaknak. - Kéretem magam? Mikor is tettem ilyet? – kérdezem meg kíváncsian, majd egy barna tincset csíptem az ujjaim közé és azzal babráltam. Nem hiszem, hogy kérettem volna magam, inkább tudtára adtam, hogy nincs nálam esélye. S nem csak azért, mert most Liammel együtt vagyunk, hanem amúgy se lett volna. Az üzlet az üzlet és nem több. Másrészt meg, ha a felesége nagyon is él, akkor nem én leszek az, aki bűnre csábítja a hímet. Még akkor se, ha eléggé nyitott házasságban élnek és szabad a préda. Inkább nem is akarok erre gondolni, hiszen ha együtt vagyok valakivel, akkor tényleg együtt vagyok és nem akarok mással összefeküdni. Legalábbis nálam így működik, de lehet, hogy én vagyok túl régimódi. - Ha rajtam múlik, akkor sose fogod tudni, hogy engem mi mozgat. Szeretem nem felfedni a kártyáimat. – jegyeztem meg egy apró mosoly keretében, majd tovább hallgattam azt, amit mondott. Egy apró sóhaj hagyja el az ajkaimat, majd körbepillantok és megrántom a vállaimat. - Akkor se, s most se én kerestem a társaságodat, s megölhetsz, de akkor egy jóval idősebb farkast kapnál a nyakadba, amiért kinyírtad a kölykét. – feleltem hezitálás nélkül, mert nem hiszem, hogy Rhydian csak úgy elviselné, hogy valami idióta és beképzelt alak a semmiért kioltsa az életemet. – Így jobb, ha békén hagyod a csinos kis nyakamat, ahogyan az életemet is. Miattam nem indult hajtóvadászat utánad, így érd be ennyivel. A szívességeid meg nem kellenek, eddig is megvoltam nélkülük. Van egy olyan sejtésem, hogy ahol te feltűnsz, ott előbb vagy utóbb valami nagy gebasz történik, vagy tévednék? – pillantottam rá kérdőn és kíváncsian.
- Nem értem, miért kell ilyeneket mondanod! Hát jó tanácsaim vannak nekem. Vagyis inkább úgy fogalmazok, hogy vannak jó tanácsaim. Mondjuk azok is elég radikálisak, de megteszik a dolgukat. Cél szentesíti az eszközt. Jé, ezt kimondva kezd bennem tudatosulni, hogy tökre machiavellista vagyok… Ennek olyan nagy meglepetésnek nem kellene lennie, mert szeretem az írásait, és ez régebben is így volt. Hm… - Mikor nem? Mosolyodok el a mondandóm közben. Most is ez, ahogy a hajával babrál, hát minek másnak lenne a jele? Aki nem ért egyet velem, az meg vak valószínűleg. Na jó, nem teljesen, mert még egy-két jelnek kéne látszódnia rajta, de kezdésnek nem rossz. Egyáltalán nem rossz. - Okos dolog így csinálni. Hidd el, hosszú életed lesz így. Nem szabad az elején kitárni a lapokat, hanem addig kell várni, mígnem a legnagyobb hatást tudod kifejteni velük. Na most mondja meg, ez mi volt, ha nem bölcs? Amúgy a mondandómból kiérezheti, hogy jelen helyzetben teljesen egyetértek vele. Hogy kinek mik azok a bizonyos lapjai… nos, embere válogatja. Biztos vagyok, hogy tudna meglepetést okozni még egy olyan sokat meglátott farkasnak is, mint én. Ezt szeretem az életben leginkább, a meglepetéseket. Mikor kijelenti, hogy nyugodtan megölhetem, akkor feljebb szöknek a szemöldökeim. Mikor elér a nyakáig a mondandójában, megállásra késztetem, nem hagyva, hogy folytassa. - Ho-hó! Ki mondta, hogy ilyen szándékaim vannak veled? Kérdezem őszintén, mert nem utaltam rá egyáltalán. Akármennyire is vagyok egy szadista állat, olyanoknak nem megyek nekik, akikkel különösebben bajom sincsen. - Az, hogy nem szeretem az elvarratlan szálakat, egyáltalán nem jelenti azt, amire gondoltál. Pláne a mostani, modern világban már. Habár biztos vagyok benne, hogy még így is képes lennék eltussolni egy-két dolgot. Elvégre élménnyel figyeltem a technológia folyamatos fejlődését. Már amennyire volt rá lehetőségem.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Szavaira csak egy aprót morrantam, szerintem ezzel is már tökéletesen kifejeztem azt, hogy mennyire nem hatnak meg a szavai. Lehet, hogy vannak jó pillanatai, jó tanácsai, de lehet, hogy magához az ördöghöz is hamarabb sétálnék oda, mint hozzá. Nem tudom, hogy miért érzem ennyire távolínak őt, vagyis inkább miért érzem azt, hogy jobb fent tartani a távolságot, de úgy érzem, hogy meg van az oka és vélhetően annak köszönhető, ami a múltban történt. - Egyetlen egy pillanatban se. – feleltem neki könnyedén, hiszen tényleg nem incselkedtem vele. Egyszerűen én csak így voltam összerakva, sokszor azt se vettem észre, hogy a hajamat piszkálom, mert annyira automatikusan jött a dolog. Szóval kár lenne belebeszélni bármelyik tettembe is, hogy őt akarom megkaparintani, mert sose tennék ilyet. Ő csak egy régi ismerős volt, akivel üzletet kötöttem, de semmi több. Bár lehet, hogy még az ördög fiával is jobb üzletelni, mint vele. Főleg akkor, ha esetleg a végén szarul jössz ki belőle. - Mindenkit szeretsz ellátni tanácsokkal? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen szerintem az első pár évben minden farkas megtanulja azt, hogy nem célszerű mindig nyíltlapokkal játszani. A rejtélyesség és a titokzatosság a mi nagy erősségünk, s talán nem túl nagy hazugság az, hogy a farkasok vélhetően az élet legjobb színésznői, vagy éppen színészei. A színészet nélkül nem élhetnénk ennyi éven át, jó kis kaméleonok vagyunk, vagyis a többség. Amikor félbeszakít, akkor feljebb vonom a szemöldökömet, de nem felelek, csak figyelem őt. - Milyen biztató és megnyugtató. Szóval ennyire vonz a modern technika? Szereted kutatni azt, hogy miként tehetsz úgy el valakit, hogy senki se találjon rád? – kérdeztem meg tőle kíváncsian, de természetesen csak annyira hangosan, hogy ő hallja és más még ne is sejthesse azt, hogy miről is folyik itt a társalgás. - Sokan a halált tartják a legnagyobb büntetésnek, pedig talán az a legkisebb büntetés. – jegyzem meg komolyan, miközben a karomat összefonom magam előtt. A halál lehet lassú, vagy gyors, de az életnek vége szakad, viszont mindig is úgy gondoltam, hogy akadnak rosszabb dolgok is a világban.
- Mindenkit? Neem, dehogy. Csak azokat, akiket valamilyen szinten bírok. Vagy ha látszólag tényleg rászorulnak, és nem olyan velük a kapcsolatom, hogy legszívesebben egy pohár vízbe fojtanám őket. Rosie-val őszintén szólva nem tudom, hogy állok. Közel sem vagyunk puszipajtások, sohasem leszünk, az utóbbitól viszont nagyon távol állok. Nincsen ellene semmim, ami miatt ilyenre kényszerülhetnék. Meg amúgy is, tudja, ha megpróbálna velem kibaszni, sokszorosan kapná vissza. A tűzzel nem érdemes játszadozni, mert könnyen megégetheti magát az ember. Hogy bírom-e? Nem tudom. Van egy stílusa, aminek nem vagyok ellene, mi több, egészen kedvelem. A szemnek is bőven jó látványt nyújt. Mit tudom én, nem fogok ebbe ennél jobban belemenni… - Lehet, úgy tűnök, mint amilyennek beállítasz. De csak azokat bántom, akik meg is érdemlik. Ők kibasztak velem. Durván. Hát mondhatjuk úgy is, hogy rossz emberrel kezdtek ki. Ahogy mondtam, nem szeretem az elvarratlan szálakat. A feleségem ügye pedig, amint elrabolták… csak akkor kezdődött. Az a baj csak, hogy húsz évembe telt meglelnem… Sóhajtok csak egyet, aztán legyintek is. Ne mondjon erre semmit. Nem fogom tudni meggyőzni semmivel, de nem is akarom. Nem a barátom, és nem is akarom azzá tenni. - Meglehet, hogy igazad van. De nagy volt a kockázat, hogy újra lépéshátrányba kerüljek. Tettem, amit tennem kellett. Vagy mi? Szárnyaid alá vetted volna, pátyolgatod a kis lelkét, míg azt nem mondom, mehet az útjára? Horkantok fel, majd pedig felemelem a kezemet is, és már állok is fel az asztaltól, tálcámat megfogva, és mielőtt elindulnék, még odanyögök neki néhány szót. - Ne is válaszolj. Tudom, mi lenne. Köszöntem a társaságot, jó volt látni további szép napot, Rosie. És mit is mondhatnék… Egy élmény volt!
// Köszöntem szépen a játékot, és ahogy Einar mondta: Egy élmény volt! //
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Lehet, hogy te nem fojtanád egy pohár vízbe a másikat, de az nem jelenti azt, hogy a másik ne tenné meg. – ohh, igazán angyali mosolyt villantottam. Nem azt mondom, hogy én megtenném, mert ennyire még ő se tud kihozni a sodromból, de vélhetően más megtenné habozás nélkül. Főleg akkor, ha a kéretlen tanácsaival is még ellátja az embert. Kíváncsian fürkésztem, de továbbra is tökéletesen érezhette azt, ha rajtam múlik, akkor sose fogja átlépni a határt. Nem akarok vele kavarogni, még az se érdekel, ha éppen eléggé szabadlelkűek a párjával. Én valahogy nem így voltam összerakva, nem tagadom, hogy voltak kalandjaim, de azért azokat is megválogattam, így ő tényleg a vonal túl oldalán fog maradni, s ha rajtam múlik, akkor vélhetően sose leszünk puszipajtások. Néha jobb a semmilyen kapcsolat, mintsem bármelyik irányba elmozdulni. Legalábbis én így gondolom. Főleg vele kapcsolatban. - Vagyis inkább szerinted megérdemlik, de lehet mások szerint nem. – hívtam fel a figyelmét egy lényeges dologra, majd egy aprót sóhajtottam. – Elhiszem, hogy hosszú idő, akkor talán inkább most is vele kellene lenned, mintsem rajtam legeltetni a szemeidet, vagy éppen célzásokat tenni. – mosolyodtam el talán kicsit gonoszkásán, hiszen kár lenne tagadni, hogy nem élveztem azt, hogy húzhatom az agyát. Nagyon is szerettem, még akkor is, ha mind a ketten tudtuk, hogy soha nem fog megtörténni. Hmm, ha falkatag leszek, akkor vélhetően még őt is el kell viselnem, remek lesz igazán, de legalább még könnyebben inthetek neki majd be, ha úgy tartja a kedvem. Hmm, ez annyira nem is rossz. Amikor viszont újra megszólal, akkor csak feljebb szalad a szemöldököm, de mielőtt bármit is mondhatnék szinte leint a szavaival, mire újra sóhajtok. – Legalább egyikünk számára! – mondtam kissé cinikusan, miközben figyeltem a távolodó alakját, majd miután eltűnt sietve pattantam fel én is, hogy inkább elinduljak haza, mert elég volt egy ilyen váratlan találkozás.
|| Én is köszönöm, s szintén egy élmény volt. Várom majd a folytatást!
Nem hittem volna, hogy engedélyt kapok rá, de még mindig történhetnek meglepetések. Nem is volt kérdés, hogy Rockyt fogom megkérni arra, hogy jöjjön el velem. Nem ismertem annyira, mint esetleg egy-két személyt régebbről, hiszen itt éltem hosszú ideig és itt lett belőlem farkas is, de ettől még bíztam benne. Egy „családban” egyébként is fontos dolog ez. Ha volt még valami mondandója a hímről, akkor szívesen meghallgattam, ahogyan a kapott tippeket is, hiszen mégis csak hozzám képest egy vénség volt és kitől tanulhatna az ember, ha nem tőlük? Ideges voltam-e? Egy picit igen, de reménykedtem abban, hogy nem lesz semmi baj se. Bár azt se tudtam, hogy Kram miként fog viselkedni, hiszen egy-két nap azért eltelt, mire üzentünk neki, hogy akkor megszületett a döntés és beavatnánk őt. Egészen hamar el is dőlt az idő, én pedig megadtam a helyet. Ez a kávézó egészen remek volt és még kicsinek se volt mondható. Meg nem messze már kezdődött is a gyorséttermek hada, de inkább egy kicsit eldugottabb, békésebb kávézó mellett döntöttem. Itt legalább senki se hallhatja azt, amit beszélünk, kivéve egy fület, aki a tömegben elveszett és figyelni fog. Ügyelni arra, hogy semmi baj ne történhessen. Kíváncsian fürkésztem az embereket, miközben próbáltam felidézni azt, hogy mit is keresek még mindig ebben a városban vagy pontosan mit is akarok itt kezdeni. Kár lenne azt mondani, hogy az egykori férjemmel minden rendben lenne. Elváltunk és most se újítottunk meg semmit se, de mégis ott fityeg az ujjam a régi gyűrű, amit néha legszívesebben leszednék és eltűntetnék, míg máskor nem. Túlzottan erősen ér bennem a kettőség, de legalább már jó ideje nem hódolok a káros szenvedélyemnek se, még akkor se, ha néha igazán nehéz megállni, hogy a még mindig létező kisebb vágynak ne engedjek, de nem bukhatok el megint. Lassan mozdítottam meg a kanalat a kávémban, majd egy kisebb habot kanalaztam le róla, miközben vártam. Hosszú szőke tincseim könnyedén hullottak a vállaimra, miközben a ruházatom talán kicsit arról árulkodhatott, mintha egy üzletasszony várna valakire, pedig az az egykori életem volt. Most inkább én is azon voltam, hogy egyre inkább „meggyógyuljak”, de ideje lenne ismét valamibe belevágni, legalábbis az is elterelné a gondolataimat. A pajzsomat pedig egyelőre teljesen felhúzva tartottam, hiszen senki se tartozott az, ami mélyen legbelül lappangott. Amikor viszont megláttam a hímet, legalább a kapott információk alapján ő lehetett, akkor mosolyogva integettem neki, hogy jöjjön csak. Amennyiben odaért az asztalhoz, akkor sietve álltam fel és kezet nyújtottam neki, ha úgy gondoltam elfogadná. - Örülök a találkozásnak Mr. Wolkov! – hangom barátságosan csendült, miközben a hímet fürkésztem. – Miss Vaidya vagyok, de nyugodtan szólíthat Tawnynak is. – tettem még hozzá, hiszen hiába volt a gyűrű az ujjamon, attól még nem voltam feleség, ahogyan mondhattam volna az egykori nevemet is Chloé, de inkább maradjunk a jelenleginél. Nem ismerem őt. – Elnézést kérek, hogy megvárakoztattuk, de minden időben telik ugyebár a mai világban. – folytattam tovább, miközben a pincér is sietve jelent meg, hogy az újonnan érkező, vagyis ő kér-e valamit. Egyből kibökhetném a döntést, de gondoltam azért egy kis bemutatkozás és illem nem árthat meg.
Szinte nyöszörögve tudtam volna beszélni a telefonba is, erőfeszítésbe került, hogy nyugodt hangon szóljak bele. Mindenem fájt, s nem csak testileg. Ahogy távoztam, felkészültem arra, hogy ez az utolsó napom. Bor, csoki, egy jó könyv, egy jó zene és én, a motelszobában. Nem akarok rohanni, nem akarok reszketve megbújni a sarokban. Szomorúan csuktam be késő éjjel a könyvet, nem tudtam befejezni. A szeretteimért már nem aggódtam, amennyire lehetett, bebiztosítottam őket, ha én már nem leszek. Az igazságtalanság fájt, s az, hogy bizalmatlan volt a falkám, az alfám velem. De végül is, mindenki a saját szemüvegén látja a világot, s ez alapján ítéli meg, mi helyes és mi nem. Nem vagyok alfa, nem viszek akkora terhet, mint ő. Nem is akar egyezkedni sem, hiszen akkor hagyta volna, hogy visszamenjek. Lemondott rólam, ám nem engedett szabadjára. Ebben még mindig hű voltam hozzájuk. Az utolsó küldetésem teljesítem: hagyom, hogy végezzenek velem azok, akik parancsot kaptak erre, mert nem vagyok olyan, aki foltot ejtene falkája alfájának becsületén, még ha már nem is a falkám. Szép volt a csillagos éj, s veszett hideg, de azt is élveztem. Legalább még érzek valamit. Már a farkasom sem ágált, ebben egyetértettünk: ennek így kell megtörténnie. Pedig élni akartunk, mind a ketten. Falkaterületen kívülre sétáltam, s felvettem farkas alakom, ruhámat, holmimat betuszkolva valahová, már nem foglalkoztam vele. Eljöttek. Ketten voltak, de velem szemben bőségesen elegek voltak, már csak a koruknál fogva is. Nem akartam őket szégyenben hagyni, így csak álltam, hogy nekem rontsanak. Nekünk rontsanak.
A délutáni napfény sütött rám, mikor kinyitottam... az egyik szememet tudtam csak. Távoli volt minden, nem tudom, meddig feküdtem úgy, arccal felfelé az égnek, mire érzékeltem, hogy ÉLEK. Nehezen forogtak az agykerekeim, s az eszmélés hosszú volt. Élek. Csúnyán összetörve, de élek. A nyomok alapján volt itt még valaki, vagy valakik, akik beleálltak a dologba, a ruha is rám volt terítve. Körbenéztem, mindenem fájt, s semmit sem értettem. Néha el-elcsíptem egy ismerős illatfoszlányt, majd mint szellem módjára, tovaszállt.
Új motelben szálltam meg, így nem kérdezősködtek még annyit sem, mint amúgy szokás lenne. Egy napig újfent nem tudtam magamról, s a telefon hangja ébresztett fel. Egy ideig meredtem a számra, próbáltam úgy felülni, hogy ne akarjak minden pillanatban felnyüszíteni. A hívás után csak meredtem újfent magam elé. Úgy éreztem, szivat az élet. Tudtam, hogy ha ők nem tértek vissza, újakat küldenek utánam, ha még nem vagyok falkában, végem. De az eddigiek alapján úgy gondoltam, nagyon is eljátszottam a szerencsekártyámat, vagy éppen viccelődni támadt kedv az életnek velem. Mindketten kábák voltunk, s ez nem csak a testi sérüléseknek tudható be. Az erdőben tudtam annyit pihenni, hogy a látható sérülések valamennyire helyre jöjjenek, így csak a nagy fokú bicegésem jelezte, hogy valami nem stimmel. A többi annál rosszabb volt, a szemem állapotát napszemüveggel takartam, semmit nem láttam a bal szememre. A sokk sokkal inkább lebénított és a sok kérdőjel. Már semmiben sem voltam biztos, csak a halálomban. Ami nem akart eljönni, eljátszadozott velem.
A helyszínre taxival mentem, a motelből kijelentkeztem, ha elküldenek, azonnal távozom, már nincs miért itt lennem, s nekik sem akartam összefércelődést egy másik falkával. Az asztal felé tartottam, a helyszín leírása alapján az a megfelelő asztal. - Szintén örülök, kedves ... – hagyom bemutatkozni, a kezemmel nem tudok fogni, a sérülések miatt, de akkor is kezet fogok vele. Az egész tartásomról kiabál, hogy nem stimmel sok minden, a napszemüveget meg nem vettem le. – Nem bánja, ha rajtam marad, Miss Vaidya? Megláttam a gyűrűt ugyan, s a név is megütötte a fülem, de nem kérdezek rá, nem tartozik rám. - Voltaképpen már a hullámmal kéne beszélgetnie, Miss Vaidya – sztoikusságom a napok alatt az egekbe szárnyalt, a nem tudom hol vagyok, mikor vagyok szövevényes terével együtt. - Köszönöm, hogy fogad. Már nincs hova rohannom, akik a nyomomban vannak, újfent, előbb-utóbb utolérnek. Így aztán minek kapkodjak? Leülök, a kabátot is magamon hagyom, jó az, ha rajtam van. A pincérre tekintek, s csak egy jeges kávét kérek. Lázas vagyok, s ha már a múltkori beszélgetésnél is sikerült kétszer is jeges kávét innom, nem töröm meg ezt a hagyományt. Nem kérdezek, s nem kezdem el irányítani a beszélgetést, nem én vagyok a mérvadó.
Nem voltam türelmetlen ember, de reménykedni tudtam csak abban, hogy nem fog túlzottan megvárakoztatni, mert ez az ő érdeke lenne, hogy tudjon arról miként is döntöttünk, vagy éppen mit is kellene tennie ahhoz, hogy maradhasson, így abban is biztos voltam, ha netán késne, akkor se fogok órákig itt ülni és nem hittem azt, hogy Rocky ellenezné ezt. Örültem annak, hogy a hím elvállta, mert így nem is sejthette Kram azt, hogy nem egyedül vagyok, nem érezhetett ismerős energiát se. Ahogyan egyre inkább közeledett, úgy vált egyre inkább egyértelműbbé, hogy valami nagyon nem stimmel, nincs jól. Ha a pajzsa fel is volt húzva és így nem érzékelhettem az energiáit, hiszen ebben az esetben tuti, hogy én is engedtem volna egy kicsit a sajátomon, akkor is beszédes volt az, ahogyan közlekedett. Egy farkas gyorsan gyógyul, persze kor függő is, de a járásából ítélve egészen frissek lehettek a sérülései. Elfogadja a kézfogásomat, de ennek köszönhetően még inkább szemügyre veszem az ott található sérüléseit. Tudom milyen érzés az, amikor magunkra maradunk, amikor úgy érezzük, hogy sehol se lelhetünk otthonra vagy menedékre, de azt is tudtam, hogy az én farkasom a haláláig küzdene, eddig is mindig megvéded és ezek után se lesz másképpen. Nem feleltem a kérdésére, csak intettem, hogy üljön le, majd az asztalon áthajoltam és óvatosan nyúltam a szemüvegéért. Ha hagyta, akkor könnyedén vettem le róla, de csak annyira, hogy lássam, amit akarok, majd vissza is adtam neki. – Nos, azt látva úgy érzem jobb, mert a végén kávézgatás helyett mentőben kellene beszélnünk vagy kórházi szobájában. - feleltem minden habozás nélkül, de a hangom nem árult el semmilyen érzést se. Mit is keresek itt? Mit akarok én egyáltalán a falkában? Száguldott át ismét a fejemen újra ezek a kérdések. Nem értettem, hiszen egykoron ez volt az otthonom és most is, de még se éreztem úgy magam, mint anno. - Akkor azt hiszem kész szerencse, hogy most nem egy sír felett kell állnom, vagy egy megcsonkított tetem felett. – fanyar humor, de ezt csak ő hallhatta. Én is tettem olyan dolgokat, amikre nem vagyok büszke, nem véletlen tudom azt, hogy milyen érzés mélyre süllyedni. Persze, nem olyan okból, mint ő, de már többször sikerült faképnél hagynom a halált és talán ezért hiszek abban, hogy ő is kaphat egy esélyt? Talán… - Ohh, ugyan már, ezen nincs mit köszönni, de mielőtt a tárgyra térnénk lenne olyan dolog, ami engem érdekelne. – szólaltam meg hivatalosan, de ahogyan közeledett a pincérnő, úgy hallgattam el én is. Csak egy barátságos mosolyt kapott tőlem. - Gondolom magára találtak, vagy tévednék? De abból ítélve, hogy éppen mi most kávézgatunk gondolom valaki mégis megvédte Önt, vagy tévednék? Elmesélné, hogy mi történt? – tettem fel a kérdést kíváncsian, hiszen érthető volt, hogy nem adtam meg neki egyelőre az annyira vágyott választ a kérdésére. Még a végén nem tudnék meg semmit se, az pedig nem lenne jó, így viszont remélhetőleg válaszolni fog, cserébe pedig idővel ő is megkapja a kért választ. Lehet, hogy emiatt egy dög voltam, de az üzleti világban és a farkasok között is megtanultam azt, ha valamire kíváncsi a másik és mi hordozzuk a választ, akkor mi is szinte bármit megtudhatunk. A sérüléseiről pedig kötelességem lesz jelenteni, az pedig még jobb, ha azt is tudjuk, hogy mi miatt történt ez vele. Bár lenne tippem, annak fényében viszont kérdéses, hogy amit mondani fogok az mennyire is fog állni.
Figyelve hallgattam el, mikor nem kaptam választ a kérdésemre, s mivel intett, hogy üljek le, megteszem. Majd utána leveszem a napszemüveget. Nincs mit takargatnom azon a téren, milyen korú vagyok, s ki is vagyok, farkas téren. Sokkal inkább a sérülések takarására figyeltem, hogy ne nézzenek ki, legalább ezzel haladjak. A pontosságom mit sem változott az évtizedek alatt, sosem kések sehonnan. - Igen? – értetlenül meredek arra, ahogy a keze nyúl az arcom felé, de nem mozdítom el a fejem, hagyom, tegye, amit akar. Karom tépte meg a szemgolyót és az üreg egy részét, idő, míg visszagyógyul, de legalább már nem olyan ronda, mint amikor legelőször láttam meg a tükörben, mindenesetre most sem szép még, és inkább egy nagy lencsével takarom. Vissza is teszem, amint visszakapom, egy halvány mosoly kíséretében. - Érthető módon, kerülném a kórházat, azért köszönöm a kedvességét – újabb mosoly. Nem akarom nyilvánosságra hozni fajtánk létezését, ezért is takarom inkább a sérüléseket, ismerem a polgári jótét lélek kényszereit, s a végén valóban mentőt kaptam volna a nyakamba. Most tudtam csak még jobban megnézni, ki is fogadott. Takaros külsejű, s a tekintete kedves. Nem ez az első ilyen szempár, amivel találkoztam itt, Fairbanksben. - Kedves Öntől – pedig nem lenne oka rá mindezeket mondani. – Feltehetően nem éreznék belőle semmit – mosolyodtam el ismét, rezignáltan. Érzékelem a váltást, a mosolyomon ez nem változtat. Ha eddig sztoikusnak éreztem magam, most sokszorosan éreztem ezt. Felkészültem a nemleges válaszra. Egyszer már elbúcsúztam mindentől, s vártam, s hogy ez az érzés újfent fennáll, túl nyugodt lettem. Néma maradok, míg távozik a pincérnő, majd azután válaszolok. - Kérdezzen nyugodtan. Legszívesebben a szememre nyomnám a hideg kávét, majd az arcomhoz, de csak kevergetem. - Eltalálta, minden egyes sorát. Legalábbis én is azt veszem ki, ami történt velem. Már amennyit tudok belőle. Letelt a három nap megadott határidő, így az erdőbe mentem. Nem akartam zűrt itt. Valóban meg is jelentek, aztán filmszakadás. Mikor magamhoz tértem, már csak én voltam ott. A nyomokból ítélve, - ~és hogy életben maradtam ~ - közbeavatkozott valaki. - ~Addigra én már nem voltam magamnál.~ - Szeretném én is tudni, ki volt az, vagy kik voltak azok. Belekortyolok az italba a szívószállal, jólesik a hideg, ami legbelül megérkezik. A gondolatokat a velem ülőnek címeztem, remélve, el is jut hozzá.
Amikor megérzem, hogy a pajzsa nincs felhúzva, akkor én is lejjebb engedem az enyémet, hiszen kíváncsi vagyok arra, hogy mit is rejtenek az energiái, de abban biztosan megerősítenek, hogy nincs jól. Nagyon nincs jól, bár erről a külseje is eléggé beszédes, a farkasom viszont nem mozdul. Távolból veszi szemügyre a fiatalabbat. Mennyi lehet közöttünk, mármint farkasaink között? 10 év, netán több? Ki tudja, de most nem is ez a lényeg és nem ezt akarom most megfejteni, más miatt vagyunk itt és nem akarom elszúrni. Szeretnék bizonyítani, hogy van helyem a falkában, hogy egyszer még lehetnek nagy és talán még egykori kínzom, Nessa is büszke lehet rám. Azt hiszem ez segíthet abban, hogy újra jobban megszeressem ezt a várost, az itt élőket, vagy ez együtt túl fura? Mindegy is, most erre a dologra kell koncentrálnom, nem pedig a saját magam megfejtését. - Pedig igazán remek munkaerők vannak ott. Biztosan szívesen segítenének Önön. – pillantottam rá barátságosan, hiszen nem egy gyógyítónk dolgozott a helyi kórházban. Ott volt Maeve, és a párja Balthazar is, vagy ők most nincsenek is itt? Hirtelen annyira sok minden történt, hogy már követni se tudom, hogy megvolt-e az esküvő vagy még nem. - Valószínűleg nem, bár ki tudja, hogy milyen is a másvilág. – rántottam meg a vállaimat könnyedén, de ezzel le is zártam a témát, hiszen én még nem szeretném megtapasztalni és ő se, vagyis remélem. Mielőtt viszont a tárgyra térnék még nekem is akad kérdésem, hiszen szerettem volna jelentést tenni arról, amit megtudok, ahogyan az is lehet, hogy ez által a helyzet is változni fog, legalábbis a válasz, hiszen sose lehet tudni, hogy a nagyok miként döntenek. Amikor szavai nem teljesen erősítik meg azt, amit mondtam, akkor kicsit feljebb szalad a szemöldököm és kíváncsian pillantok rá. Kicsit meglepett arckifejezés is kiülhet az arcomra, majd miközben hallgatom őt a gyűrűmet forgatom meg kicsit az ujjamon, hogy utána kezemet vissza ejtsem az ölembe. ~ Ezek szerint van még olyan, aki vigyázz magára, de azok is onnan valóak lennének? Miért kockáztatnának Önért? ~ kérdeztem vissza gondolatban, hiszen ha a pajzsok nincsenek fenn, akkor a mi korunkban egészen könnyedén megy már az ilyen fajta beszélgetés is, majd megköszörültem kicsit a torkomat, hiszen azért így se beszélhetünk örökké. Az túl gyanús lenne. – Biztosan furának fog gondolni a kérdésem miatt, de maga élni vagy meghalni szeretne inkább? Tudja, hogy vadásznak magára, de ennek ellenére Ön inkább semleges területre ment... Mint aki inkább a halál karjaiba futott volna, mintsem maradjon egy olyan területen, ahova csak az ostobák tennék be a lábukat ilyen okkal. – pillantottam rá komolyan, hiszen azért a falkaterület az egész város és az erdőség nagyobb része is. Utána ittam pár kortyot az italomból. – Szerintem ezzel nem csak Ön vagy így, engem is roppantmód érdekelne, hogy ki vigyázz még magára, de persze inkább szeretne már a lényegre térni, vagy netán lenne még valami, amit elmesélne? – úgyis ha hazudna, akkor arra rájönnék. Idősebb vagyok nála és a pajzsa sincs felhúzva.
Zavarodottsággal vegyes, sztoikus nyugalom leng körbe, s nem is titkolom. Beletörődés talán, hiszen ha ugrálgatok, nem csak az én bokám üthetem meg, s minek ugráljak? Szívat a nélkül is az élet, s inkább élvezem helyette azt, ami még megadatott. Kicsi és kevés vagyok én ahhoz, ellenszegüljek, s rosszindulatú, ártó szándékú, vagy agresszív sosem voltam, s nem is leszek. A megértés és problémák megoldása vezérelt mindig is, s éppen ezért ezekre figyelek most is, amennyire a jelenlegi állapotom engedi. - Elég sokszor találkozott itt ezzel a szívélyességgel, eléggé megnyugtató és csábító – mosolyodom el halványan. Elég hirtelen zárja, csapja le szavakkal, s mozdulatokkal a halál kérdését, így hagyom ezt elmúlni, habár engem egyre inkább kezd foglalkoztatni, hiszen hamarosan akár onnan is nézelődhetek eme világra. A másik világ márpedig létezik, s erről már emberként is volt alkalmam megbizonyosodni. Kikapom a gyűrűvel babrálást a látómezőmben, de nem nézek oda, nem kívánom zavarba hozni. ~ Ezt nem tudom. Nem találkoztam vele, vagy velük, így nem volt alkalmam megkérdezni. Nem tudok senkiről, aki védene. ~ Beatrice halott, a többiek meg inkább behódoltak, feltételezem. Egy kicsit megakad bennem a levegő, hogy erről szóban teszi fel a kérdést, ám elgondolkodom rajta, no, nem a kérdés első részén. - Ha nem akarnék élni, akkor nem kerestem fel volna Önöket. Letelt a csoport által adott határidő, s nem éppen azzal szereztem volna megkoronázni a helyzetem, hogy a városban csinálok perpatvart, két csoport között konfliktust generálva – mindig továbbgondolom a lépések következményeit, mint bábukat a sakktáblán. Ha itt vagyok, s a volt falkám tojik egyes dolgokra, akkor még nagyobb baj lenne most. – Mindezt úgy, hogy egyik csoporthoz sem tartozom. Vagy Önöknél az olyan kóborokat, mint én... mit tettek volna, ha maradok és a volt ... barátaim eljönnek értem? – a hangom sokkal inkább teoretikus, gúny egy szál sincs benne, hiszen akkor eleve úgy fogalmaztam volna meg, hogy egy elképzelt döntéshelyzetet adok, így, nyitottan hagyva viszont egyértelmű, kíváncsi vagyok. Szavaimmal a helyzetben hozott logikus döntésemre világítottam rá. Így volt a leghelyesebb részemről az adott helyzetben. - Szeretném én is tudni, ám megtanultam, hogy ésszel érdemes érdeklődni. Ez Önön és Önöktől függ – úgy vélem, nem egyedül jött el a találkozóra, logikusan, ám nem forgatom a fejem, tekintetem, keresve, kik is vannak még itt, ha többen vannak. Az előttem ülő a szóvivő, s ezt tiszteletben tartom. -, hogy van-e még kérdése, vagy mikor tér a tárgyra – mosolygok rá, még ha halványan is. Már nem tudom, mit várjak, s a mérleg nyelve, valahogy még mindig sokkal inkább a nem felé billen, mint az igen felé. Másoknak talán őrjítő lenne a várakozás, részemről inkább kivárás és figyelés. Ha vége, akkor vége, s mindig a legrosszabbra készülök fel.
Emberként ebben a városban majdnem halálra fagytam, ha David nem talál rám, aztán pedig a farkasom védett meg újra és újra, miközben mások kerültek a túlvilágra, ahogyan a múltam bizonyos szakaszaiban eléggé könnyelmű életet éltem, így sose voltam az, aki azon parázna, hogy nem akar meghalni, vagy éppen milyen lehet a túlvilág. Valahogy ezen dolgok sose érdekeltek, hiszen elraboltak, kihasználtak, de visszakerültem ide, majd droghoz nyúltam, majdnem meghaltam, családom lett, farkassá változtam, majd minden darabokra hullott és hiába vagyok tiszta már tavaly nyár óta, mert attól még mindig nem mondanám azt. Mélyre zuhantam egykoron, hiszen nem csak én, hanem a farkasom is függővé vált, így a leszokás se volt éppen kellemes vagy könnyű dolog. De ezen dolgok meg senkire se tartoznak rá, de emiatt talán néhány dolgot lazábban veszek, míg máskor sokkal inkább átérzem az emberekben rejlő érzéseket, gondolatokat. ~ Hmm, ez igazán érdekes, de gondolom, ha megtudná kik voltak azok, akkor elárulná nekünk, vagy tévednék? ~ nem éreztem azt, hogy hazudna, így felesleges lett volna tovább nyaggatnom azzal, hogy már pedig mondja el, ami érdekel. Az pedig, hogy én is gondolatban kérdeztem vissza még nem lehetet feltűnő a kissé kihalt kávézóban se, hiszen senki se figyelt ránk, másrészt meg bőven beszélgettünk úgyis, ahogyan az átlagemberek tennék. - Ez részben okos, másrészt meg ostoba. – feleltem minden kertelés nélkül. Nem hiszem, hogy meglepetést okoztam volna neki azzal, hogy kimondom azt, amit gondolok. Eléggé őszinte személynek tartom maga, aki kimondja azt, amit gondol, vagy éppen érez, miközben esetleg nem is ügyel mindig arra, hogy ez a másiknak miként is eshet. – Hmm, valószínűleg a barátai nem lettek volna olyan ostobák, hogy beteszik ide a lábukat, mert tudták volna, hogy megüthetik a bokájukat, ahogyan Ön is. Ez tény, de aki ennyire könnyedén odaveti magát a hiénáknak, az ne csodálkozzon azon, ha néhányan úgy gondolják, hogy könnyedén le is mondana az életről. – a hangom csak annyira volt hangos, hogy ezt az egészet csak ő hallhassa. Eléggé eldugott szegletében voltunk a kávézónak, ahogyan körülöttünk se ült senki se. Inkább mindenki a külső részeken foglalt helyet, hogy honnan könnyedén folytathassák az útjukat tovább, miután kipihenték magukat vagy kibeszélgették magukat az ismerőseikkel. Talán részben helyes volt, amit tett, de még se tudtam teljesen egyetérteni vele, mert ha meghúzta volna magát, akkor szerintem nem látogatták volna meg az ismerősei, hiszen nem lehetett volna tudni, hogy már azért van-e városban, mert befogadtuk, vagy még csak kóborként lézeng itt, hiszen a várost eléggé átjárja a falka szaga. Egy másik falka meg nem hiszem, hogy konfliktust szeretett volna velünk. Csak egy aprót bólintottam arra, amit mondott, majd sietve pillantottam körbe, miközben az érzékeimre hagyatkoztam, de még mindig nem figyelt ránk senki se. – Viszont gondolom szívesebben lenne már békésebb helyen, ahogyan egy ellátás se ártana Önnek. – pillantottam rá ismét komolyan, majd megköszörültem a torkomat. ~ Megtűrtként maradhat a városban, élvezve a vendégszeretetünket, amint pedig úgy érezzük, hogy nem jelent komolyabb veszélyt, akkor újra gondoljuk az egészet és csatlakozhat majd. ~ könnyedén férkőztem a gondolataiba, az elméjébe, hiszen nem volt felhúzva a pajzsa, de amilyen állapotban volt nem is csoda, hogy nem pont ezzel akart foglalkozni. – Természetesen tudom javasolni, hogy addig tegye magát hasznossá, ha olyan állapotban lesz. – fűztem hozzá már hangosan azt, amit gondolok. Egy falka mindig örül, ha olyan személlyel gyarapodik idővel, akinek hasznát is tudják venni és nem csak teng-leng. – Ha gondolja, akkor segíthetek ellátni a sérüléseit, vagy éppen másban is, mert gondolom ezen a dolgon kívül mással is küzd, vagy tévednék? – függő voltam én is, még ha drogfüggő is, de most nem voltam biztos abban, hogy nála is ez a helyzet, mármint azt éreztem, hogy nem drogról van szó, de talán másról. Viszont bárki tévedhet, meg eléggé megtépázott volt a külseje is, de talán nem csak a támadás miatt. Türelmesen és kíváncsian vártam a válaszát, hiszen most már tudja, amit tudnia kell. Egyébként is arra már akár ő is rájöhetett, hogy itt nem éppen sok kóbor leledzik a városban, szerintem most ő az egyetlen, így sejtheti, hogy nincs még minden veszve az irányunkba, mármint a falkával kapcsolatban.
~ Igen. ~ kétértelműnek tűnik a válaszom, ám két kérdés hangzott el egyben, így én is egyben válaszolok. Nincs mit titkolnom, az meg, hogy ha kiderülne, ki is volt az, az az én előbbre jutásomat szolgálná, most ezzel, úgy vélem, mindenképpen még legalább tíz kérdőjelet tettem a falka szeme elé a nevem mellé. ~ Ez is egy meglátás. ~ mindenkinek van véleménye, s nem zavar, ha el is mondja, éppen ellenkezőleg. Számomra ez a bizalom jele, így is kezelem. Még akkor is, ha egyáltalán nem befolyásol a döntéseimben. - Mint ahogy ez is egy meglátás. S amivel nem értek egyet – elvégre én is elmondhatom, miként vélekedek erről, s valóban nem értek egyet, ám koránt sem azért, hogy agresszíven vágjak vissza, vagy vitát keltsek. Eltér a véleményünk, mindössze ennyi. - Az jó lenne – halványan elmosolyodom. Aztán a mosoly eltűnik, ahogy megkapom a választ. Egy szépen csomagolt, virágokkal körbetűzdelt nemet, hangozzék akárhogyan is. ~ Jó még tudni olyan falkáról, aki megvédi a sajátjait a bajtól és a veszélytől. ~ nagyon jó falka, összetartó, megválogatják, kik lehetnek a tagjai. Én nem lehetek. Így viszont nem érzem védve magam, s az elköteleződést sem érzem részemre, ami számomra fontos, mert így nem érzem a hova tartozást, a hátteret. A levegőbe ígértetést, és a majd meglátjukot meg kenhetem a hajamra, ami úgy is szétáll, hamar meglátom alulról az ibolyát is így. Sok tényező szól ellenem. És tény az is, hogy csak annyit kértem, csatlakozhassak. Tény az is, hogy azt is kifejeztem, sürgős lenne. Az, hogy nem fogadtak be, ám úgymond maradhatok a városban, sokszoros feszültséget generálna a két falka között (bennem is), és tudom, hogy a két szék közé fogok megint esni azzal, ha csak húzzuk egymás idejét. Mert nem fognak bevenni, nem látnak bennem értéket, amiért felvállalnák ezt a kockázatot. Megértem őket. - Sok dolog van, bizony, amivel küzdök, mint mindenki más – mosolyodom el újfent, a sztoikusság győz bennem. És a döntés, érzékelve, hogy egy hullámhosszon vagyunk farkasommal. - Bármi is történik, Miss Vaidya, sose adja fel. Sokan szeretik magát és vannak ön mellett – halvány megérzés mindez csupán. Aztán elmosolyodom. ~ Talán én vagyok az egyetlen kóbor a városban, ebből úgy veszem, hogy vagy elűzik őket, vagy a falkába terelik. Megértem, hogy védik a sajátjukat, elsimerésre méltó ~ kis szünetet tartok. ~ Ha jól értettem előbbi kérdését-hozzáfűzését, felvetette felém, akarok-e élni egyáltalán? Íme a válaszom: falkájuk döntésével én így halálra vagyok ítélve. Én élni akarok. Egy másik falka talán előbb befogad.~ A zsebembe nyúlok, elővéve borravalóval együtt azt, amit fogyasztottunk, fedezni fogja. - Remélem, még találkozunk majd valamikor, Miss Vaidya – felállok, ám kezet nem nyújtok felé, pusztán biccentek egyet. Egy óra múlva indul egy járat más államba, azt még el fogom érni. Csak azt sajnálom, hogy a farkasom nem fogja megtudni, megkapni, amiért erre űzött utamon, s érzem is benne a megbánást, időt vesztettünk ezzel szerinte. ~ Úgy hiszem, egy lépéssel közelebb jutottunk az igenhez, vedd így. ~ ~ Pedig megnéznélek megint a hajnali jeges kávéddal.~ vigyorgást érzékelek felőle, tudom, melyikre gondol, elvgyorodom magamban én is, a gond ellenére is. ~ Nem mászom meg a Csomolungmát a kedvedért és nem, az Északi Sarkra sem megyek. ~ A gondok összehozhatnak két, amúgy annyira egymást nem kedvelő lelket? Most megkaptam a bizonyítékot, s ez is örömmel tölt el. Minden rosszban van valami jó.
//Köszönöm szépen a játékot és a lehetőséget! *.* //
Csak egy aprót bólintottam, hiszen eléggé érezhető volt, hogy másképpen gondolkozunk, de ez miért is lenne baj? Nem állt szándékomban semmit se erőltetni, ahogyan most nem is emiatt voltunk itt. Egyébként meg sose bántam azt, ha valaki más véleményen van, hiszen akár két véleményben is lehet féligazság, vagy csak felnyithatja a szemünket olyan dolgokra, amik nekünk eszünkbe se jutott volna. Egy részem talán sajnálta őt, amiért így ellátták a baját, de a másik felem nem tudta és talán azért se, mert engem az élet másképpen lökött a földre és pontosan tudtam, hogy minden okkal történik. És sokszor azt hisszük, hogy már nincs hátra, mint a halál, de az élet ilyenkor könnyedén bolygat meg mindent és utat mutat nekünk, hogy merre is kéne menni. Látom, hogy miként tűnik el az arcáról a mosoly, de hibáztatnom kellene érte? Nem, nem hiszem, mivel nem meglepő, hogy nincs ezzel kisegítve, ugyanakkor megértem Nessa döntését is, még ha nem is teljesen. Lehetett volna egy új falkatagúnk, erősebbé válthattunk volna, adhattunk volna neki segítőkezet, de ehelyett csak elvettük azt, mert tartunk attól, hogy egy másik falka be fog toppanni. Fura, főleg, hogy nem éppen vagyunk kicsik és sebezhetőek se, de persze én csak azt teszem, amivel megbíztak. Beleszólásom nincs. - Valóban jó dolog, de mindennek van hátránya is. – pillantottam rá komolyan, de ennél többet nem feleltem arra, amit gondolatban mondott, viszont ügyeltem arra is, hogy ne túl sokat beszéljünk így, hiszen az eléggé feltűnő lenne, hogy két személy beszélget, de meg se szólalnak. Ez pedig olyan válasz volt, amit bármire lehetne érteni, így nem kellett aggódnom semmi miatt se. Legszívesebben felnevetnék azon, amit mond, mert ha tudná, hogy mennyire nincs igaza és mi zajlik olykor a falak mögött, akkor ő se hinné ezt. - Ön legalább hisz ebben, én viszont tudom az igazságot, még pedig azt, hogy ez ügyben eléggé téved. – talán lepleznem kellett volna, de nem szégyelltem azt, hogy nem igazán vannak sokan, ahogyan még azzal a pár emberrel se tudom, hogy miként is áll, de a szeretet talán erős túlzás lenne, vagy ki tudja. Megvan a saját múltam, árnyaim és démonaim, amik sokszor próbálnak újra és újra megkísérteni; egyszer pedig talán nyerni is fognak. - Sajnálom, hogy így látja és remélem, hogy szerencsével fog járni. – szavaim őszintén csendültek, miközben pontosan tudtam, hogy ennek kicsi az esélye, hiszen ki tudja, hogy merre fogja sodorni a szellő, vagy éppen mennyi ideig tud elfutni azok elől, akik a halálát akarják. – Remélem még látjuk egymást Mr. Wolkov és vigyázzon magára, mert kár lenne Önért. – nem ismertem nagyon, de szimpatikus volt. Ezzel viszont a feladatom is befejeződött. Nem lesz megfigyelés, nem lesz semmi se, hiszen el fogja hagyni a várost. Hibáztatnom kéne érte? Nem, nem tudnám, ahogyan megpróbálhatnám megállítani is, de egy részem azt súgja, hogy máshol jobb lehet neki. Mielőtt viszont elsétálhatott volna ismét megszólaltam gondolatban. ~ Ha gondolja, akkor nézze meg magának Anchoraget. Szabadok városa, talán talál magának barátot, aki a segítségére lehet. Nem minden farkas rideg vagy magányos. Egy barát, társ pedig néha hűségesebb tud lenni, mint egy egész falka. ~ a pillantásommal őt figyeltem. Ez csak egy javaslat, de ő tudja, hogy merre fog tovább menni, de örökké ő se menekülhet és ha egy eléggé idős farkast sikerül szereznie maga mellé, akkor is már kisebb az esélye, hogy holtan végezné, de persze ezt neki kell tudni. Nekem már csak az a feladatom, hogy visszamenjek és jelentsek, hogy egy kóborral és lehetséges taggal kevesebb, sajnos. Pedig igazán szimpatikus farkasnak tűnt.
Nagyon untatom, úgy látom. Dehogyis. Én ritkán vagyok ilyen hatással az emberekre. Inkább idegesítem őket, felbosszantom, megijesztem, de unni nem nagyon szoktak. Ebben az apró válaszban rengeteg érzés rejlik. Olyanok is, amik tetszenek. Kivételesen őszinte mosolyt villantok az idézetre. Ami tőlem származik. A tánc remek, pont arra jó, amire való, amire én szoktam használni. Hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. Ki is teljesedünk egy csókban, ami már nem az első. Minden szónál többet mond, őserővel tör fel és elkap minket. Hirtelen arra gondolok, hogy ha a Névtelen szélörvénye itt kavarogna körülöttem, az se zavarna, míg June velem van. Amíg így van velem. - Egész jó meglátás. Már csak kicsit kötök bele. - Ez a látásmód belőled jön. Ha megéred mondjuk a 100-at és még mindig így gondolod, az talán majd jelent valamit. Azt, hogy szerencséd volt... Szépen ledorongolom, mert képtelenség, amit mond. Láttam azokat a szolgálókat a házban. Mind ki lettek belezve. Én is meghaltam volna, mikor az életemet kockáztattam, hogy másokat megmentsek. A sors játszani kezdett és egy ajándékot pörgetett ki nekem a ruletten. Minden más találat egy koporsó lett volna. June veszélyesen gondolkodik. Azt érzem, hogy nem én jelentem rá a legnagyobb veszélyt, pedig hát... - Az a legviccesebb, mikor már azt hiszed, ismersz. Derülök egyet a megjegyzésén. Egyébként nem kizárt, hogy képes lennék egy "Nézed a csajomat, köcsög?" jelenetre. Ott még nem tartunk, de édes a gondolat. Ahogy még sok más kellemes gondolat is jár a fejemben, de végül meghagyom June-nak a meztelenség magányát. Egész sokat láttam belőle a tónál. Mikor megpillant a folyosón, fura dolgokat érzek benne. Most jött rá, hogy mire készül? Hogy mi történhet? Megjegyeztem, de nem teszem szóvá. - Helyes - markolok rá finoman a kis kacsójára. A farkasom veszettül rohangál. Tetszik neki a helyzet. Időnként megböki az orrával a lányt, aztán körbeugrálja. Ő is jön, bizony. Nem kerüli el a figyelmemet, hogy June pötyög. Ha úgy tartja a telót, hogy látom, mit ír, akkor kicsit enyhülök. Nem szeretem, mikor jelentést írnak rólam. Vagy arról, kivel és hova mászkálok.
Pár perc séta és a hatalmas plázánál vagyunk. Ilyenkor már nagyon sokan járkálnak, elveszünk a tömegben. Csillogó táskák, csillogó szemű emberek. Üres táskák, üres szemű emberek. Aranybánya. Itt aztán ki lehetne fogni kósza lelkeket, hogy megkínozzam őket. Talán kombinálom a kellemeset a kellemessel. - A legfelső szinten van egy török étterem. Valami isteni a főztjük. Ha szereted az egzotikus sütiket, akkor egy baklavára is nevezz be! Mindezt arra alapozom, amit az utcán hallottam egy párocskától. Őszintén szólt a dícséret, akkor miért ne próbálkozzak be? A fényes folyosók még fényesebb kirakatai közt járva kényelmes léptekkel haladok a lift felé. Fogalmam sincs, merre van, de gyorsan kapcsolok, ahogy meglátom a piktogramos jelzést. - Mivel szoktak telni az estéid, June? A herceg olyankor is lefoglal? A kérdést sokféleképpen értheti. Nekem pont jó így. Hamarosan pedig már a lifthez érünk és pont nem kell gombot nyomni, mert az orrunk előtt érkezik meg. Előreengedem a lányt és biztos kézzel kattintok a hármas szintre.
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
Nem felelek arra, amit mond, mert felesleges lenne. Persze, nézhetném úgyis a dolgokat, hogy lehet két percen belül meghalok, mert nekem támad mégis valami miatt, vagy csak szimplán elüt az autó, de nem. Nem akarok eszerint élni, jobb szeretem a világot pozitívan látni, aszerint cselekedni és élni. Eleve szerintem kevés jóság van a világban, vagy önzetlenség, nem hiszem, hogy még kevesebbnek kellene lennie. Addig jó, amíg vannak olyanok, akik nem veszítették el teljesen a hitüket ilyen téren. - Szerintem az a pillanat sose fog eljönni, de ha nem zavar, akkor mehetek így is. – rántom meg a vállaimat. Sose voltam igazán magamutogató személy, de azért képes lennék rövid gatyában végigmenni a városon is, meg egy szál topban. A gond csak az, hogy itt ritka az ilyen jó idő, meg tényleg nem akarom azt se, hogy véletlen valakinek baja essen. Visszatérve pedig olyan dolog történik, ami még engem is meglep. Miért látok mást? Még mindig hiányozna az, akit nehezen tudtam eleinte elfeledni és részben ezért is zavartak azok az érzések, amik hatalmukba kerítenek. Nem helyes és nem is akarok hirtelen a múltra gondolni. Semmi jó se származna belőle, főleg úgy nem, hogy még mindig néha arra gondolok, hogy jobb lett volna embernek maradni. Kezünk hamarosan egymásba fonódik, majd pedig előkerül a telefon is. Addig elengedem a kezét, láthatja, hogy kinek írok, de névből úgyse fogja tudni, hogy ki az és miért írok egy pasinak olyat, hogy későn érek haza. Hahh, ez már legyen az ő baja, ha már állandóan ő is szórakozik, húzza az idegeimet, akkor én is megtehetem, nem? Bár lehet nem is érdekli őt.
Egy részem meglepődik, hogy a plázában kötünk ki, azt hittem, hogy legalább valami érdekesebb helyet nézett ki magának, de még se mutatok ki semmit se ebből. Itt is el lehet ütni az időt, de a városban is lehetett volna akkor már sétálni, vagy lemenni a partra és ott eltölteni egy kis időt. Vagy akár ott beülni az egyik étteremben, tudom itt is vannak olyanok, de azért mégis csak másabb egy plázában gyorsétteremben elveszni és egy rendes étteremben, bárki bármit is mondjon. Na, meg itt nagyobb esélye annak is, hogy valaki olyan is meglát, akinek nem kellene. - Nos, majd eldől, hogy mennyire is remek. – kicsit talán most hirtelen szkeptikus lettem, de szerintem annyira nem meglepő. Még se hittem volna, hogy még most este a plázában fogok kikötni, akár csak az étteremről van szó. Az üzletek amúgy is szerintem egy órán belül zárni is fognak, hiszen mégis csak este van. - Igen, minden este lefoglal, talán zavar, hogy így van? – pillantok rá kérdőn, miközben továbbra se árulom el, hogy egy édes kisfiúról van szó, aki az egyik helyi farmer fia. – És neked mivel telnek, azon kívül, hogy úgy néz ki a plázát valamennyire felfedted. – kérdezem meg tőle kíváncsian, miközben meg is érkezünk a kívánt „étteremhez”. Kíváncsian fürkészem az ételeket, de végül inkább gyros mellett döntök, vagyis itt azt hiszem döner a neve. Nem igazán vagyok otthon ilyen téren. Jöhet egy csokis baklava, meg kérek egy ásványvizet mellé.
Úgy vezettem fel ezt az egészet, mintha a luxusnegyedbe csalnám el a lányt. Időnként jók ezek a trükkök. Nem akarok kiszámítható lenni. Érzem a csalódást, de nem bánom. Már sok meglepetést okoztam és még fogok is. Saját magamnak is. Ez az életem története, meglepetés meglepetés hátán. - Jártál már Dél-Amerikában? Vagy New York leglepusztultabb negyedeiben? Néha az aluljáróban adják a legkirályabb hotdogot. Nem minden a csillogás. Legközelebb majd olyan helyre megyünk. Mikor nem arra számít. - Talán te is úgy érzed, hogy zavarnia kell. Majd bemutatkozom neki és meglátjuk. Nem titkolta, hogy leadja a drótot valami fickónak. Óvatos, okult a legutóbbiból, most már szól, mielőtt elmegy. Az ilyenekkel nehéz olyasmit csinálni, amit szoktam. June-nal mások a terveim, de hát ember tervez, Isten végez. Meg fogom tudni, ki az illető. - Sokat voltam az erdőben. Valahogy helyre kellett rázódnom, miután ujjat húztam a...haveroddal. Megvillantom két ujjamat, azt a kettőt, ami a legfiatalabb része a testemnek. Nemrég nőttek ki újra, miután az elődeikből esszencia lett. - Amúgy meg ismerkedem a hellyel, az emberekkel. Egész érdekesek. És játszom a szokásos játékaimat. Elindulok valaki után, szép lassan, aztán szórakozom, amíg meg nem unom. Mikor szembe kéne vele fordulni, akkor váltok irányt és teljesen összezavarom. Még mindig jó móka. - Ennyire északon még nem jártam, pedig a munkám miatt sokfelé megfordultam az Államokban. De annak vége. Felmondtam, mikor a keresésedre indultam. Mosolyt villantok. Vegye, aminek szeretné. Nem kényszerített. Magam döntöttem így, hosszú idő elteltével rájöttem, hogy nincs maradás. Mindig van tovább, minden lépést újabb követ. Jó a választása, a baklava főleg. Én egy zöldséges csirkét rendelek joghurtos tésztával és utána egy teát. - Még fél óráig nyitva vannak. Gondolom, csak a mozi miatt. Szoktál oda járni? Múltkor láttam egy nagyon érdekes filmet. Egy lányról szólt, aki lement a boltba és négy év múlva tért haza. Nem emlékezett rá, merre járt, mi történt vele. Találkoztál már ilyennel? Hamar megkapjuk, amit kértünk, így két falat között teszem fel a kérdést. Mohó vagyok, úgy falok, mint aki rég nem evett. Pedig már rég nem úgy van. Húzom a mézesmadzagot, ki tudja, meddig húzhatom. Az Élősködő nagyon élvezi a helyzetet. Nem kéne itt lennünk, nem kéne azzal lennem, akivel vagyok. De mindketten akarjuk. Borsot törünk a Névtelen orra alá. És én bizony nagyon is kedvelem ezt a nőt. Nem tudom. Nem értem.
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
- Igen, jártam és nem értem, hogy miként is jön most ez ide. – pillantok rá kérdőn, mert olykor kezdem úgy érezni, hogy egy-egy gondolatmenetet megtart magának és az átvezetők nélkül kellene tudnom követni őt. - Egyáltalán nem érzem úgy, szeretek vele lenni és igazán remek társaság. Talán még nálad is jobb, vagyis nem talán, hanem tényleg az. – szavak komolyan hangoznak el, hiszen tényleg így van. Imádok a kicsivel lenni és játszani vele. Nem én vagyok az édesanyja, és nem is akarok azzá válni. Egyszerűen csak imádok vele lenni, és örülök annak, hogy egykoron jelentkeztem erre a munkára és Nate felvett. Ezáltal pedig én is kaptam egy új családot is. - Nem a haverom és ha nem tudod, hogy mikor bölcsebb hallgatni és visszavonulót fújni az nem az én bajom. – tudom, hogy két ujja bánta azt a találkozott, de részben magának köszönhette, mert nem tudta, hogy mikor elég már a viccből, vagy a heccelésből. Meg szemmel láthatóan semmi baja nincs. Csak egy aprót bólintok, amikor viszont szóba kerül, hogy felmondott, akkor kíváncsian pillantok rá. Pár pillanat erejéig csak fürkészem őt, de nem mondok semmit se. Végül pedig ismét előre felé pillantok. - És hiányzik a munkád? – teszem fel végül a kérdést. – Megbántad, hogy utánam jöttél? – tettem fel egy újabbat anélkül, hogy az elsőre megvártam volna a választ. Bár kötve hiszem, hogy a másodikra kaphatok normális választ, vagy bármilyen reakciót. Komolyan, néha magam sem tudom eldönteni, hogy egy felnőtt férfihoz van-e szerencsém vagy csak egy éretlen tinédzserhez. A viselkedését tekintve szerintem nem meglepő eme gondolataim. - Régebben sokat odahaza, mostanában nem igazán. Moziba menni társasággal jó menni, de ahogyan én, úgy mások is eléggé elfoglaltak. – válaszolok neki, miután lenyeltem az éppen aktuális falatot, hiszen nem szeretem, ha bárki is teleszájal beszél és én se szoktam úgy beszélni. – Nem, sose találkoztam még ilyennel, te? – kérdezek vissza végül érdeklődve, majd pár pillanat erejéig csendesen folytatom az evést, ha van rá lehetőségem. - Miért viseled ezt a maszkot? – teszem fel a kérdést, mintha erre választ kaphatnék, pedig tudom, hogy nem fogok. De akkor is fel kellett tennem a kérdést, mert értem, hogy muszáj részben szerepet játszaniuk, mert farkasok, de attól még ő ezernyi maszkot visel, ami alól néha felszínre jut az, aki valójában ő, de az mégis ritka. Legalábbis jelenleg ezt érzem.
- A szem kápráztatása is élvezetes tud lenni, de ha hiányzik, belül még akkor is virágozhat az élet. Egy olcsó étterem is lehet jó, de ilyen nyíltan nem mondom ki, amit gondolok. Hozzám szótár kell, ami hol segít értelmezni, hol félrevezet. Nem adom könnyen a megismerést. June így is sokkal előrébb jár, mint mások. - Még nálam is? Igazi sármőr lehet, egy keménygalléros gentleman. Hallható, mennyire gondolom komolyan. Amennyire June jó társaságnak tart engem. Inkább kíváncsiság ez, mint őszinte kedvelés. A testünkből ered, de azt érzem, hogy túlnyúlik rajta. Ki fog derülni, mit tud a másik pasas. A vetélytársak csak egy ideig jók. - Ha nem tudnám, akkor a távozásomról szólt volna a jelentés. Vagy fekete kereszttel jelenik meg az újságban. Azzal inkább a Falka élne, de ki tudja, mire képes még a Névtelen? Nem a haverja. Őszintének érzem. Az anyján kívül senki nem kedvelheti azt a fazont. Alkut kötöttem. Ez látszik. - Elmondta neked, mire kellett az esszenciám? Nem sima főzethez. Ha úgy gondolja, akkor olyan kulimászt csináltat, ami miatt képtelen leszek egy helyen maradni veled. Őt idézve Piroskával. A naiv kislánnyal. Viszonylag pontosan idéztem. Tényleg ennek nevezte June-t a háta mögött. Kinézem belőle, hogy egyenesben is leterítette a kedvességével. Galádság, aljas húzás volt az a fenyegetés. Szeretném, ha June tisztán látna. Nem vagyok hülye, tudom, hogy akárki nem talál meg egy tanoncot, csak akihez tartozik. Vagy a Névtelen vagy a Molly fedőnevű a mestere. Ennyi azért ragadt rám. - Azért mentem a katasztrófavédelemhez, mert érdekelt. És nem utáltam meg. Szóval igen, hiányzik, de az élet változással jár. Már megszoktam. Az egyenruha hiányzik igazán. Az, hogy felnéznek rám, megbecsülnek, már az öltözetem, a posztom, a szakmaválasztásom miatt is. Tudom, hogy nem fogom sokáig kibírni, megint kell valami hasonló. - Okot készülsz rá adni? - kérdezem a nő szemeibe mosolyogva. Olyan birtokló, ellentmondást nem tűrő mosoly ez, mégis felfedezhet benne valami többet. Vágyakozást arra, hogy őszintén szóljon az a Nem. Egyáltalán nem bántam meg, sőt egyre jobban örülök, hogy utánajöttem. Hogy megtaláltam. - Igaz is, ugyan ki menne el veled moziba vagy ki érdeklődne erről, nem? Amúgy lenne valami jó film, amire éhezel-szomjazol? Finoman, jóízűen étkezik, élvezet nézni. Igazán nőies nő, ezt elsőre is észrevettem. Az ilyeneket a legjobb ijesztgetni. A mozis témát viszont nem csak az amnéziás csaj miatt vetettem fel. Ilyen későn már csak az marad nyitva a plázában, ha bezárnak az éttermek. - Érdekes nyomozás volt. Van az a jelenség, mikor az elme kiveti magából a legszörnyűbb dolgokat. A kis Sinsemilla simán hazatalált, de hónapokba telt, mire nyomot adott, ami alapján bilincset raktunk arra a bolond öregemberre. Még én sem lennék képes disznóólban tartani egy gyereket. Évekig. Elgondolkodtam rajta, de nem, én a gyors megoldásokat szeretem. A rend büszke őre voltam, óriási kitüntetéssel, egy család nyáladzó hálájával, mikor felfedtem a bűnesetet. Bezony. Nem így hívták a kislányt, de a sztori ez volt. - Az élet egy álarcosbál. Engem is érdekel, mi van a tiéd mögött. Hogy mi a története. Talán egyszer megtudjuk, amire kíváncsiak vagyunk. Jó lenne? Halál nyugodtan falatozom tovább. Nyugodtan, de sietve. Éhes voltam, jólesik az egzotikus fogás. - Víz mellett nőttem fel. Egy kikötővárosban, egészséges, de nehéz levegővel. Az ember hamar elkezdi játszani a szerepeket. A jó gyereket, a rosszfiút, a példás tanulót, a mindenen átgázoló ifjút és így tovább, ahogy halad előre. Te mit játszol legszívesebben? Az utolsó rágások alatt finoman megtörlöm a számat a szalvétával, majd kevergetni kezdem a teát. Onnan nézek fel June-ra, mélyről jövő érdeklődéssel a szemeimben. Mi a titok? Mi a titka? Az Élősködő csendben figyeli. Meredten, vele szemben üldögélve, energiáit visszafogva. Mert így akarom.
Kezdőlap
//
