- Akkor ezek szerint, láttad te is a filmet, ha ez a véleményed róla. Egyébként, lett volna egy olyan ötlet is, ami az LV-426 kolónián játszódik, mikor is meg találják azt a hajót. Aztá, a kiscsaj kivételével mindenkinek annyi. De, ezt az ötletet is el vetették gondolom, révén mert nem találtak olyan lányt, aki legalább emlékeztett a kettőben szereplő kis csajra. - Mondom, és nekem már csak a sült krumpli van hátra, hogy meg egyem. Közben, hallgatom amit mond. - Egyébként, mind fekete, kivéve azt az egyet a negyedik részben, amelyik meg születik majd a királynő ellen fordul. - Mondom neki az infót, majd a colámba kortyolok. Kérdésén el gondolkodom. - Köszönöm, de egyenlőre nekem ennyi is elég, de egy kis fagyit szívesen elfogadnék, olyan csoki sziruposat. - Mondom neki, révén a Mekis részénél vagyunk a éttermeknek. Amíg ő elmegy, ha elmegy, én el tüntetem a maradék krumplimat, meg a colámat, és ott ülve várom őt vissza a fagyival. A telefonomat, elő veszem és Lisanak írok egy sms t és el is küldöm neki. Rá pár percel késöbb, már kapom is tőle a választ, amin kénytelen vagyok mosolyogni.
- Ja, láttam, bár fogalmam sincs most mire gondolsz. A második rész pont arról szólt, hogy megtalálták a hajót, aztán mindenki meghalt azon a kolónián. Minek kellett volna azt újra forgatni? – kérdezte értetlenkedve Egon, mert nem értette, hogy ez az öltet miért jött a készítők agyába alapból, amikor így, legalábbis Allison elmondása alapján semmi értelme nem lett volna. - Feketék bezony, bár a harmadik részben az animáció miatt néhol kicsit vöröses színt kap. Meg el is csesz néhány jelenetet a gagyi grafika. Na mindegy, attól még tűrhető film volt. Bár a második rész sokkal jobb – Egon közben befejezte a hamburgert és mivel még éhes maradt, el akart menni a pulthoz, de előtte még megkérdezte Allison kér-e valamit, és mivel igenlő volt választ kapott megvárta, amíg a lány kifejti tüzetesebben a fagyi milyenségét, ha nem akkor rákérdez. - Milyen fagyi legyen? – kérdezte türelmesen, mivel az oké, hogy csoki szirupos, de attól még nem biztos, hogy csoki fagyit kér. – És hány gömbös? Miután Allison elmondta pontosan milyet szeretne Egon beállt a sorba a hamburgeresnél, szerencsére csak egy valaki volt előtte, de az is gyorsan végzett. Egon megrendelte a burgert, majd fizetett és megkérte a pultost, hogy legyen szíves az asztalukhoz kivinni, aki készségesen rá is bólintott a dologra. Addig Egon elment fagyiért, és hamarosan talált is egy Fürge Nyalda nevezetű fagylaltozót. Szerencsére az alaszkaiak télen is imádnak fagyizni, így nyitva is volt. Kikérte amit Allison szeretett volna, majd visszabattyogott a gyorsétterembe és odaadta a fagylaltot a lánynak. - Remélem ízleni fog – mosolyodott el, amikor a lány átvette. Közben már a hamburgere is az asztalon volt, persze nem tudta, hogy valóban a pultos hozta-e ki, vagy Allisont ugrasztotta-e érte, de igazából Egonnak ez a részlet nem igazán sokat számított. A kaja az asztalon volt és csak ez volt a lényeg. - Amúgy dolgozol valamit? – kérdezte a lánytól, két falat kaja közben.
- Mindegy, hagyjuk. - Mondom kissé szomorkásan, meg eleve én sem tudnám ezt neki úgy el magyarázni, hogy meg értsen. Ez, mondjuk nem az ő hibája, egyszerüen arról van szó, hogy közöttünk a szó leg szorosabb értelmében van köztünk egy óriási generációs szakadék. Bár, ez nem mindenben látszik meg. - Bennem, már régóta motoszkál az a relytéj, hogy az a alien tojás, hogy kerűlt fel a hajóra, mert nem hiszem, hogy lett volna ideje tojástrakni a királynőnek, két harc között. Így, merűl fel az a kérdés, hogy mit kereset a harmadik rész elején az a tojás a hajón. Ja, és még szerintem, még Bishop nak sem lett volna ideje beszerezni egyet, hacsak nem kereste fel azt a másik hajót. - Mondhattam volna mást is, de végül is inkább mégis ezt mondom neki. Fagyis kérdésére, csak sohajtok egyet, és fel állok, majd én is a pulthoz megyek, Egonnal. Egon, le is adja a rendelését, és már menne is, csak én hozzá szólok. - Amit kértél már itt van. - Mondom, majd én is az eladóhoz fordulok. - Üdv, én szeretnék egy fagyit, csoki sziruppal. - Mondom, majd a férfi vissza is tér egy műanyag átlátszó pohár félével, aminek a tetején is van egy műanyag átlátszó tető. A pohár alján, felfedezhető a csoki szirup. Meg köszönöm a kiszólgálást, és kedvesen a nőre mosolygok. Vissza térve a helyünkre, kapok egy kérdést. - Egy kocsmában vagy miben vagyok pultos. Te, jelenleg dolgozól valamit? - Kérdezek vissza, ha már ő is rá kérdezett. Bár, ha nem kapok választ, akkor nem is erőltetem majd a témát. Inkább, rá hagyom a dolgot.
- Ahogy gondolod - vont vállat Egon, majd körbe tekintett, de minden a legnagyobb rendben volt. Sehol egy macska, aki furcsa mód egyik pillanatról a másikra, visszahelyezte volna magát két másodperccel azelőtti helyére, jelezve, hogy a Mátrixban változtatás történt. - Óh, hát igen, arra nem lehet értelmes magyarázatott találni, csak azt, hogy valamiképpen meg akarták oldani, hogy csinálhassanak egy harmadik részt is - vigyorodott el Egon. - Mert a királynő nem vitt fel tojást, ha csak akkor nem tojt kettőt hirtelen, amíg a leszálló egység belsejében guberált. De ezt nem igazán tartom valószínűnek, bár fene tudja ezeknek a dögöknek a biológiai működését. Végül is valami savszerű anyag folyik az ereikben, miért ne dobhatna össze a királynő két tojást a semmiből? - Egon sem értette egyébként, hogy az a két tojás, miként került oda. - Bishop szerintem pedig túl rendes lett volna, ahhoz, hogy ezt ő szervezte volna így. Bár én sosem bíztam meg a szintetikusokban - vonta meg a vállát Egon. A következő néhány jelenet élete talán legfurcsább tapasztalatai közé tartozott. Furcsa kettős történet szál kezdett kibontakozni elméjében, aminek a közepe táján éppen kedélyesen beszélgetett a Fürge Nyalda kedves eladónőjével és kikérte a fagyit, amit Allison szeretett volna, a másikban pedig a lány kérte ki saját magának a fagylaltot a gyorsétteremnél. Rettentően furcsa módon, mindkettő olyan nagyon valóságosnak tűnt, hogy el nem tudta volna dönteni, melyik lehet az igaz. Elgondolkodott, hogy talán nem volt jó ötlet ötven évvel ezelőtt, olyan nagyon berúgni, hogy két teljes nap kiessen az életéből. Sejtette, hogy egyszer ez az élmény vissza fog rúgni, de nem gondolta volna, hogy ez pont ma lesz. Mindenesetre fájni is kezdett a feje a kettős látás, hallás és érzékelés hatására. Aztán meglátta a fekete macskát mindkét verzióban, valamint azt, hogy mindkettő egy pillanat alatt a korábbi helyén jelent meg. Ekkor már tudta, hogy valami nagyon nem stimmelt a Mátrixban, aztán észrevette, hogy a Fürge Nyalda elkezd szétfoszlani, és ő egy pillanat alatt Allison mellett találta magát a pultnál, aki egy rántással visszahúzta a valóságba, és már a hamburgere is készen volt. - Óh, remek - válaszolta, majd visszaült a helyére, és hallgatta Allison válaszát az Egon által feltett kérdésre. A kettős érzet is elmúlt és a fájdalom sem kínozta már a fejét, ráadásul a macska is felszívódott, mintha sohasem lett volna ott. Egy pillanatra azon is elgondolkodott, hogy vajon minek is volt a macska ott, de nem tudta felidézni, hogy a jószág jelenléte és a Déja Vu érzet, mire is szokta figyelmeztetni az embereket. Pedig az imént még teljesen tisztában volt vele. Megrázta a fejét és már nem emlékezett másra, csak arra, hogy Allisonnal együtt sétáltak a pulthoz, és a lány kikérte a fagyiját, ő pedig a hamburgerét. - Én nem dolgozok semmit - válaszolt a lány kérdésére, amikor a két eddigi történetszál helyett, már csak az egyik volt érvényben. - De majd tervezem, tudsz esetleg valakit, akinek kell futószalagos ürge? Mert, ha igen bátran szólj nekem.
Végig hallgatom Egont az alien es dologban, majd úgy fest a dolog, hogy ő még mindig éhes, és kérdi, hogy akarok-e én is még enni, de én inkább fagyit kérek. Mikor rá kérdez a fagyi ízére, Inkább magam indulok el, és szerzem meg a fagyimat. Amint mind a ketten vissza térünk a helyünkre, egy kérdést kapok tőle, amire válaszolok is neki, majd én kérdezek, és kapok is rá választ, majd megint egy kérdés. Ezen, kicsit el gondolkodom, és utánna válaszólok a kérdésére. - Sajnálom, de nem ismerek ilyen embert, mert nekem nincsenek ilyen kapcsolataim. Talán, Castor tud neked ebben segíteni, kérdezd talán majd őt. - Talán csak ennyit tudok neki mondani, majd csöndben kanalazom a fagyimat. Közben, gondolataim Lisa körül forognak, hogy ő vajon most épp mit is csinál. Még, az is az eszembe jut, hogy még nekem is készűlnöm kéne, kivállasztani a aruhát, amiben megyek, zuhanyoznom is kell, ja és ott van még a smink is, és ráadás ként még Siriust is meg kell sétáltatni. Miután, végzek a fagyimmal, Egonra nézek, és szólásra nyitom a szám. - Köszönöm ezt a remek napot, meg hogy dumáltunk, de most már mennem kell, mert még el kell készülnöm az estére, ami nállam egy nagyon hosszú folyamat. De, azért remélem, hogy még találkozunk. - Mondom búcsuzoul Egonnak, majd magamhoz veszem amit vettem, még megvárom, hogy el köszönjön, majd egy szimpla szia kiséretében, el tünök onnan.
//Köszönöm neked a játékot, és remélem még fogunk majd játszani.//
Egon nem volt igazán csalódott, hogy Allison nem tudott neki valami munkát ajánlani. Élvezte a lazítás örömeit, igaz néha unatkozott, de hát erre való a könyv, amit néhány órája vett. - Nem gond, valószínű, majd megkérdem őt, ha összejön a dolog veletek kapcsolatban – mondta, utalva a falkacsatlakozási kísérletre. Egon nézte, ahogy a lány a fagylaltot eszi, közben ő már majdnem végzett a sajtburgerével. Mindketten úgy tűnik elgondolkodtak, és amikor Allison elfogyasztotta a fagyit, az esti programjáról és a hosszas procedúráról számolt be, ami neki az elkészülést jelentette. - Én is köszönöm, és bízom benne, hogy össze fogunk futni. Főleg, ha összejön Castorral a dolog – mosolyodott el miközben nézte, ahogy a lány feláll és távozni kélszül. - Szia – mondta neki, mire Allison is elköszönt. Egon magára maradt vásárolt könyvével, és saját gondolataival. Szépen komótosan megette a kajáját, de még mindig éhesnek érezte magát. Miért is ne adhatna egy keveset a kalóriáknak? Úgysem nagyon látszik meg rajta, hogy nagyon hízna. Felállt és kikért még egy sajtburgert, közben gondolatai a helyi falka körül kezdtek el forgolódni. Hamarosan készült felvenni a kapcsolatot velük, de még nem tudta biztosan, hogy mikor, de remélte minél hamarabb csatlakozhat, és utána idővel számára méltó vacsorához juthat.
//Köszönöm én is a játékot Remélem én is, főleg, hogy most már falkatag is vagyok //
Feketén hullámozhatna a selyemszoknya fodra, ha ugyan felvettem volna reggel azt, amit kikészítettem magamnak. Ilyen finomságokra azonban nem lehettem alkalmas, főképpen mivel a színháztól az utóbbi időben olyan szinten elment a kedvem, hogy azt még hallgatni és megélni is öröm. Én nem tudom, hogy egyesek honnan veszik a bátorságot ahhoz, hogy csak így a képembe tolják, hogy mekkora egy szar vagyok, de mindegy, hát ez van, ezt kell szeretni, s nyilván a jelentésembe nem fogalmaztam bele semmit saját szájízemből. Az csak az enyém, majd Lucasnak esetleg elnyögöm, hogyha úgy jön ki a lépés - bár lehet, hogy csak vagy ötven év múlva kerül rá sor, amilyen gyarkan lelkizünk mi egymással - de másnak nem sok köze van hozzá. Nem haragudhatnék, hanem megtiszteltetésnek kellene vennem az egészet, de köszönöm hadd ne legyen már megtisztelő egy hatalmas köpet az arcomon! Rendes tag ez a Dimas - nekem Dimas, nem vagyok hajlandó beemelni séróba, hogy ki is ő valójában, pedig tisztában vagyok azzal, hogy igazat szólt - nem arról van szó, de azt hiszem, hogy van egy s más, amit nem ártana tudomásul vennie neki sem, nyolcszázegynéhány év ide vagy oda. Füstölgő puskacsőként viszont nem baktathatok az utcákon, így lejjebb tekerem magamban a méreg intenzitását, s takarékon égek csak. Tettetve az igazi, ízig-vérig nőt - aminek sose vágytam lenni, s ami nem is lenne dicsőség a szememben, már abból kiindulva, hogy Ettore bácsi elveihez ragaszkodom - állok meg egy-egy kirakat előtt, nézegetem az árukat és néha bele-beletúrok a hajamba is, hogy adjak a látszatnak és a hiú képnek, amit magamról kiállítani igyekszem. Pajzsom annyira van felhúzva, hogy ne nyomjam ki mindenki szemét, de kilássak mögüle, elvégre nem árt, hogyha nyitott szemmel közlekedik a farkas, főképpen azért, mert mostanában olyan szapora a kóborpopuláció, mint a macskák, pedig nincs is tavasz. - Nem kérek, köszönöm! Hárítom el az egyik szórólapozó kitüntetett figyelmét, s anélkül megyek el mellette, hogy elvennék tőle akárcsak egy lapot is. Nem érdekel, hogy az a munkája, hogy minél többet elsózzon, ha nekem nincs szükségem a vackaira, akkor nem veszem el, ez ilyen. Tekintetem lustán siklik végig az utca emberén - és farkasán - bennem a dög jóízűen alszik, hisz nincs mivel szórakoztassa magát.
A gyorséttermek közeli kis kávézóban ücsörgök. Már mindent bepakoltam a holnapi utazáshoz, vásárhoz és ünnephez. Nem hagynám ki a január végi ünnepet, főleg, hogy nem minden évben rendezik meg Barrowban. A Kivgiq-et nagyon élvezem és áprlisban is tervezem találkozni a többiekkel Bethelben, a Cama-i-n. Ahnah és Sesi most el tudnak jönni, és Tuktut is bemutatják a közösségnek, a kislányukat. Nem gyújthatok rá, de nem is vágyok most erre, csak a kávéscsészét forgatom a kezeimben. Egy hangulat előbb ér el, mint a többi érzet felőle, lustán pillantok arra, s érdeklődéssé alakul a pillantásom. A visszafojtott fortyogás simán eljut hozzám, mint ahogy más is. Sértett büszkeség? Értetlenség? Mindegy, de tudom, hogy az ilyet jó kimondani. Nem biztos, hogy én vagyok az, egy próbát megér. Még ha rajtam is borítja ki a bilit. Ami benne van most, ha így marad, az csak rossz lesz. ~És a társaságomból, Leah?~ Ha erre fordul, egy mosolyt is kap az üdvözlő integetés mellé. Most egészen más képet festek, elvégre ügyeket is voltam intézni, nem a szakadt favágót adom az erdő mélyén.
Nem vagyok olyan, mint a bátyám, pajzsomat én fel szoktam rángatni még a hotelban is, mert cseppet sem izgat, hogyha bizonygatnom kell, hogy ehhez a fejhez annyi év társul, amennyi. Vicces lenne mondjuk az is, hogyha a nővérének néznék ki, szívhatnám a vérét vele, de nincsen így, szóval ez kimarad az életemből. Most is fent van az a pajzs, de nem érek vele el maximális sikert, ugyanis a kóbor energiái mögécsókolnak könnyedén. Idősebb, mint én vagyok, ebben biztos lehetek már így is, bár eddig is pedzette az elmémet ez a tudás. Elmosolyodom. ~Leah Amalia.~ Javítom ki ekképp, hadd vegye észre magát. Egyben szeretem használni a két keresztnevemet, még az nagyapámat is kijavítottam, szóval Claude sem lehet ebben más. Elindulok felé, megállok az asztala mellett, kezemet kecsesen és célzatosan a vele szemközti szék támlájára teszem. - Nem zavar, ha csatlakozom. Közlök és nem kérdezek. A kívülállók számára az ajkaimon ülő cinkos kis mosoly azt hivatott jelezni, hogy ismerem a férfit és kedvtelve évődöm vele, esetleg tetszik is nekem. Farkasomat viszont nem érdekli, mint hím, ahogyan engem sem, mint férfiember, de a színjáték ebben az esetben nem is Claudenak szól. Beletúrok hajamba támlát nem érintő kezemmel, hátratűröm fülem mögé az arcomba hulló, kiengedve hagyott, szög egyenes vörös tincseket. Talán egy kacsintás árnya szalad végig arcomon? Még az is lehet. Leülök a székre a válaszától teljesen függetlenül. Adni kell a látszatnak, de a végletekig nem szórakozom még az emberiség kedvéért sem.
A név kijavítására felnevetek magamban. ~Leah Amalia.~ ez egészen addig így lesz, amíg nem sért meg, vagy játszik ki. Vagy nem. A kezemet a szemben lévő szék felé mutatom. - Csak tessék. ~Akkor nem szólítottalak volna meg.~ finom célzás arra, hogy nem „akart” észrevenni. A cinkos mosoly és évődésre csak egy vidám mosolyt kap válaszul. Még szerencse, hogy nem érdeklem, főhetne a fejem, mert akkor le nem szállna rólam. Egy ideig csendben nézek rá, néha bele-belekortyolok a forró italba. - Egy kávét, vagy valami mást? A vendégem vagy. – itt mások a szokások, volt időm alkalmazkodni, és ezek a szokások attól is eltérnek, amibe beleszülettem. - Eléggé fortyogsz. – nem lennék az, ami, ha ezt nem vettem volna észre. – Egy kávé vagy kapucsínó jót fog tenni. És most érezheti igazán azt, ami vagyok, mert a nyugalom és egyben megfrissülő könnyebbség, ami ezzel a farkasommal, ha nem is egyből, de alapvető tulajdonságommá vált, megjelenik. A suttogó, aki valóban mások lelki támasza is, a számtalan feladatai közül.
Az a véleményem, hogy aki megsértődik, annak van a legnagyobb baja a világon, s nem az a hibás, aki a sértéseket orr alá tolja. Nem mondhatom, hogy angyalnak születtem, így szíves örömest sértegetek bárkit, hogyha annak helyét és idejét érzem – meg okát is, hiszen ok nélkül semmi sem születik az életemben és az elmémben – de egyelőre úgy vagyok vele, hogy Claude nem adott effélére okokat nekem. Finom biccentéssel nyugtázom, hogy hellyel kínál – ahová valljuk be akkor is leültem volna, hogyha nem így tesz – majd letelepszem a székre, ahol is első dolgom keresztbe tenni bal lábamat a jobbon, combjaimat egymásra simítva hosszú felületen így. A szemérmes nők ülése, de én kényelemből helyezem el így magam. Ha otthon lennék, most felhúztam volna lábamat is magam alá, de koszos, latyakos csizmával ez a művelet a ruházatom tisztaságának megőrzése érdekében nem lenne épp nyerő. - A kávéjuk pocsék. Már bocs, ha épp azt iszod. Nem leltározom, hogy mit szürcsöl, bele se szagoltam a levegőbe, hogy érezzem, így a mondatot nem módosítom. - Egy kapucsínót, kérlek. Köszönöm! Mosolygok rá. Mennek ezek a formulák, nem barlangban nőttem fel, s ahhoz sem lehet épp kőbunkónak lenni, hogy valaki egy alfa testőre legyen. S ha okom van a normális arcomat mutatni, még egész bájos is tudok lenni, ami azt illeti. - Fortyogok? Felvonom szemöldökömet, kíváncsian hajolok előre, téve le előbb keresztezett lábamat, hogy kényelmesebben tudjak áthelyezkedni. Nem kérdezek rá, hogy „miből szűrte le”, az előbbi kérdésem így is teljesen egyértelmű. A mi tesz jót és mit nemet sem kérem ki magamnak. Valóban fortyogok, de azért nem olyan hatásfokon, hogy ezt minden jöttment farkasnak éreznie kelljen. Csak nem lólábat látok kilógni az asztal alól?
Nem állok fel, míg leül, sosem voltam úriember neveltetésű és nem is leszek. A megjegyzésre megfogom a csészét, megdöntöm, belenézek a tartalmába, majd intek a kezemmel és mutatok még egy kört. - Akkor lehet, hogy az ízléseddel van baj… vagy éppen sajnálod tőlem a nedűt. – kacsintok rá. A válaszára pedig ismét lendül a karom és jelzem, hogy egyből kettő lett immár. Ugrálni nem ugrálok, itt így szokás. Aminek örülök. - A kapucsínó úton van, kisasszony. – beccentek aztán felé. Előredőlök én is, mintha cinkosan összebeszélnénk éppen valamin. - Messziről üvölt rólad. És a szarkazmusod sem olyan csípős, mint szokott lenni, viszont veszettül formális vagy. – dőlök vissza hátra, mert közben az újabb adag is megérkezik. Megköszönöm, aztán újra Leahra tekintek. - Láthatóan nem fogod az orromra kötni, mi bajod, nem is kérdezek rá. De ez nem jelenti azt, hogy – öntöm a barna cukrot a csészébe, majd kanalazni kezdem a habot. – ne hallgatnálak meg. Tovább kavarom az italt, majd beleiszok. - Egész jól nézel ki. – őszinte vagyok, van mit rajta nézni. – Ha szeretnéd kiszellőztetni a fejed, éppen utazni készülök. – sejtem, hogy nemet fog mondani, viszont a kóbor létben éppen ezt élvezem: a szabad mozgást és a felelősséget önmagamért.
Előttem aztán tényleg nem szükséges, hogy felálljon, semmilyen szinten nem érdekel, sem udvariassági, sem erotikus értelemben. A kávéjába pillantok, elmosolyodom egy vállvonás keretei között. - Pontosan írtad le a helyzetet, egy csepp kávét is sajnálok tőled, mert én már csak ilyen szennyes lelkű angyal vagyok. Hátradőlök a széken, hagyom, hogy rendeljen, én sem ugrálok, hiszen meghívott, meg amúgy sincs miért. Nem vagyok egy nikkel bolha, hogyha ilyen lényegtelen dolgokról van szó, mint a rendelés. Mondjuk amúgy nem várom el, hogy meg legyek hívva, mindig úgy tekintettem magamra, mint nadrágot hordó nőre, hát a viselkedési mintáim is ehhez alkalmazkodtam az évek során. Viszont felajánlotta, hát nem fogom elutasítani. Ki tenné? Nekem jó, ha ez így neki is. - Akkor pucold ki a füledet, mert rólam ugyan nem üvölt semmi, maximum neked szorult valami a hallójáratodba, ami dobhártyádon túlra kiabálja mindazt, amit szeretnél. Nesze neki szarkazmus. Kap. Méghozzá nem is burkoltan közlöm vele, hogy szerintem arra vágyik, hogy engem felpaprikázottnak lásson. Nem gondolom teljes mellszélességgel, hogy így lenne, de azzal, amit az előbb mondtam neki, nem is hazudtam és nem is mondtam igazat. Ez legalább nem büdös válasz, nem úgy, mint a „nincs semmi” lenne. - Egész kedvesen tudsz bókolni. Nevetem el magam. Nem is olyan szar társaság, meg kell hagyni. A felajánlására mosollyá szelídül a nevetésem. - Ugye tudod, hogy mi lesz erre a válaszom? Kérdezek vissza. Egyértelműen nem, de van a kérdésemben valami kedves azon túl, hogy picit csúfondáros is. - És hová utazol?
Az angyalra ránézek, majd végig rajta. - Ők nem így néznek ki. És nem szennyes lelkűek. Azok a bukott angyalok. Nem ugrik, hogy majd ő kifizeti, mert éljen az egyenlőség. Más világba születtem és másban éltem sok évszázadon át, ott egészen másképpen nyilvánultak ezek meg. Kifejezetten lubickolok ebben a világfelfogásban, bár azt is megjegyeztem elég hamar, hogy a szellemek világa és a nemi szerepek két teljesen külön dolog. Amit az én fejem nehezen fogadott el. - Nem is a fülemmel hallom és a szememmel látom. – nézek rá. – És nem, nem azt fogom hallani és csakis azt meghallani, amit én szeretnék. Hanem azt, amit te mondasz el. – felelem komolyan. - Csak őszinte vagyok. – vonom meg a vállam enyhén, mint ahogy a mosolyom is az. - Nem találgatok. Vagy elmondod, vagy nem. – a szellemvilág csavaros eszű, és a találós játékok az egyik kedvencük. Ha bárki belemegy abba a játékba, még nagy tapasztalattal is könnyen pórul járhat. - Ha velem tartasz, elmondom. Amúgy Barrow-ba. Három napot leszek távol. Hozzak onnan valamit? – a vásár elég nagy hírű, bár a tavaszit jobban szeretem és oda P.S.-el szeretnék elmenni.
Felvonom a szemöldökömet. Próbálom feldolgozni, amit mondott, s nem röhögni képen. - Nem néztél gyakran televíziót, ugye? Főleg Karácsony tájékán. Célzok ezzel a Home Alone egy bizonyos részére, amiben a szennyes lelkű angyalokat emlegetik. Ott sem éppen bukott, szárnyas csodák, bár nem is vörös hajú nőstények. Mindegy, ettől még a visszakérdezésem adta magát, hát meg is tettem. De nem ám csak ennyivel reagálok rá. - Ugye nem hiszed el komolyan, hogy léteznek angyalok? Elképedés üli meg tekintetemet. Ha erre most az lesz a válasza, hogy de, akkor vagy leborulok a székről a röhögéstől, vagy rögvest mentőt hívok hozzá. - Akkor maradjunk annyiban, hogy nem beszélünk róla, s akkor minden máris rendben van. Adok választ ekképp, tulajdonképpen közölve vele, hogy igaza volt, van valahol kutya elföldelve, de nem óhajtom tudatni vele. Nem a személye ellen szól – jó, az ellen is, lévén egy magányosról beszélünk – hanem úgy egyáltalán. Nem vagyok az a jellem, aki megosztja bárkivel, fűvel-fával búját, haragját. - Egyébként jólesik. Teszek még ennyit hozzá, kis mosollyal puhítva szavaimon. Az utazásra figyelek, s mindenre, amit ezzel kapcsolatban mond. Az, hogy jólesett erre is vonatkozik. Eszemben sincs elmenni vele, de azért kedves tőle, hogy gondolt rám. - Ilyet nem játszunk, Claude! Ciccegek rosszallón. Tekintetemben vidámság csillan, mindamellett nekem is komolyak a szavaim. Nem teszem a nyakamat a guillotine alá, nagyobb dologért sem, nem hogy egy utazás. - Lepj meg! Kacsintok rá. Híres vásár vagy nem híres, engem nem mozgat meg különösebben. Soha az életben eszembe nem jutott volna elmenni. Viszont az, hogy hozna valamit meglepett annyira, hogy ne csapjam le valami undoksággal. Ez is valami. - Mik vannak ott?
//Szerk.: A színházas játék előtt vagyunk ic időben//
- Nincs tévém. És nem is nézném, ha lenne sem. Nem vagyok ellene a tévének, de a mozit jobban szeretem. A sorozatokat meg nem is ismerem. Inkább vagyok a műhelyben és dolgozok. A kérdésre komolyan és hosszan nézek rá. - Nem, nem hiszem. Tudom. – egyértelműen nem hazudok. – A szellemek világának ők is lakói, csak máshol másképpen nevezik őket. Az a lényegén nem változtat. Ha fennakad rajta, ha nem, elmondtam. Kérdezett és én válaszoltam. Azonban fenemód elégedett mosollyal tekintek rá a csésze mögül, mielőtt kortyolnék belőle. - Rendben. – nem vonok vállat, de legszívesebben megtenném. Tény, hogy közöm hozzá semmi. Arra, hogy jólesik neki, egy kedves, meleg mosoly a válaszom, derűvel fűszerezve. - Te lehet, hogy nem, Leah Amalia, de attól én még igen! – vonom fel félmosollyal az egyik szemöldököm. A meglepésre összevonom a szemöldöm, játékos szúróssággal nézek rá. - Vigyázz, mert szavadon foglak. A kérdésre leteszem a csészét a kezemből, felvont vállal szétnyitom a kezem egy rövid időre. - Azt mondtad, hogy lepjelek meg. Akkor ne légy kíváncsi. Egy edzés valamikor? – hirtelen témaváltás az egyik megszokott kedvencem. Kíváncsi vagyok, hogy reagál és miként.
- Mert? Vonom fel kérdőn szemöldökömet. Nem értem én ezt a nagy televíziófóbiát, bár meg kell valljam, én sem lógok állandóan a képernyő előtt. de haladni kell a korral, s különben is. Ez olyan, mintha más elektromos eszközt sem használna. Ha már itt tartunk, erre is rá kell kérdezzek. Pontosabban nem kell, de szeretnék, szóval miközben érdeklődéssel billentem oldalra fejemet – hajam nem szabadul el, mert lófarokba fogtam, feszesbe, mint mindig, hogyha ilyen frizurát készítek – úgy tekintek rá, miközben kérdezek. - Eszerint számítógéped sincs? Esetleg mobiltelefon vagy más elektromosság-fóbia? Nem, mintha a moziból nem következne az, hogy nincs baja az ilyesmivel. Ha már megfogalmazódott a kérdés, akkor fel is tettem, nincs ebben semmi visszaszívnivaló. - Aha, hát hogyne. Hagyom ennyiben. Nem röhögtem ki, s ez nagy teljesítmény tőlem, ha azt vesszük, hogy a szellemekben hiszek, de azért az angyalok erős túlzással tekinthetők a szellemvilág lakóinak a szememben. Vagy ha mégis, hát férfi létemre – hiába vagyok nő, Ettore bácsi nevelése bennem van, és hajlamos vagyok magamra is férfiként gondolni bizonyos kontextusokban - tuti nem beszélnék ilyesmiről. Röhejes. De nem tudatom vele, s ez piros pont nekem. Abszolút siker. - Akkor jó játékot. Kacsintok rá. Részemről ezzel lezártnak tekintem a kérdéskört. Elmosolyodom. - Miért ne foghatnál? Azt mondtam, hogy lepj meg. Szerintem ez nem meríti ki azt a merészséget, amit még vissza kellene szívnom. Elrabolni nem fog, az Innbe gondolom nem jön égetni, meg amúgy is jelentettem ismeretségünket, szóval semmi nincsen abban, hogyha meglepne valami vásárfiával. Akármi is lenne az, a helyén tudnám kezelni. És honorálnám. Kérdés az, hogy mégis milyen természetű reakcióval. - Edzés? Felvonom szemöldökömet. - Milyen természetű? Nem játszom a hülyét, feltettem csak egy teljesen logikus kérdést. Amíg választ nem kapok, nem bólintok rá semmire sem. Nem szeretem, hogy nem falkatag, ezt bevallom magamnak azért.
- Neked miért van? – kérdezem egyből vissza, mert ennek nagyjából ugyanolyan értelme van. A következő kérdésre ránézek, majd a farzsebemből előveszem a mobilt, és neten rákeresek a műhely oldalára, ahol még rendelést is lehet leadni, majd felé fordítom a képernyőt. - Attól, hogy nincs tévém, még nem vagyok ősember. Még a névjegykártyán is ott van az oldal, mint elérhetőség. Mosolyogva vonom fel a szemöldököm. - Idáig hallom a röhögésed, csak nyugodtan. – sóhajtok egyet, de közben derűs marad a mosolyom. - Nem hittérítő vagyok, ha nem hiszel és nem hiszed, akkor nem. – vonok vállat. - Azt teszem. – kacsintok rá én is vissza. Felemelem a kezem, mintha megadnám magam, majd inkább az államra könyöklök, s csintalan tekintettel nézek rá. - Én kérek elnézést. – furcsának tarthatják mások, ha nem értik meg teljesen. Én sem értem, de én még magamat is alig értem. A visszakérdezésre, hogy milyen edzés, döbbenten meredek rá. - Nem lepedőakribatikára gondoltam. Bár fehérnek fehér lesz, amire lépünk… - jegyzem meg sejtelmesen. - Kint, a szabadban, fegyveres vagy pusztakezes? A kávé majdnem kihűlne, de nem hagyom. Már csak negyede van, az egy kortyra bőven elég.
Nem tehetek róla, el kell nevessem magam. Amúgy nem szokásom a csengő kacarászás, meghagyom az ilyesmit azoknak a nőstényeknek, akik ettől érzik kiteljesedettnek magukat, ám azért velem is el tud fordulni, hogy néha átesem a ló túlpartjára, s előjön belőlem az ősöreg idők homályába veszett, lehetett volna gyermek. Nem volt ugyanis igazi gyerekkorom, de nekem így megfelelt. - Pedig biztosan nagyon csinos lennél talpig ágyékkötőben és bunkósbottal a kezedben, ahogy mamutok után rohangálsz. Játszom el a gondolattal ekképp. Persze azért odapillantok arra a képernyőre, jó ezt tudni, sose lehetek biztos abban, hogy nem jön jól. Mindig, minden jó valamire. - Ma csupa olyan dolgot fogsz felsorolni, ami nem vagy? Beszállhatok én is? Villan masszív szemtelenséggel tekintetem. - Nem vagy táncos, nem vagy transzfesztita, nem vagy jóképű.. hopp. Kapom tettetve szám elé a kezem, mint aki megbánta, amit mondott. Nem bántam meg, főleg azért nem, mert hazudtam és ezt érezni fogja. A jóképűség egy megállapítás, ami „nem vagy” nélkül igaz rá szerintem, de ez nem jelenti azt, hogy bármilyen szinten is dobogna érte, vagy akár másért is a szívem. Elégszer emlékeztetnek álmaim arra, hogy nekem van párom. Egy életre Massimo. ÉS tökéletesen megfelel ez így. Megforgatom a szememet. - Mert úgy nézek én ki, mint aki erre gondolt? Szerinted minden nőnek csak ez juthat eszébe rólad? Elhúzom a számat. Nem baj az, ha egy pasinak van egoja, de ne a farkára legyen. Próbálkozni szabad velem, maximum egy bárd alá kerül a szerszám, s a végén eladom Mrs. Kensingtonnak, a kedvenc vevőmnek, mint újfajta különlegességet. - Pusztakezes, fegyveres, mint kard vagy lőfegyver, esetleg egy kis vadászat? Sok lehetőség van és egyikben sincs benne a lepedő. Az sem zavar, hogy sikerült belekotyogjak abba, amit ő mond, hiszen ugyanezeket emlegette az előbb. Megvonom a vállamat, rábökök amolyan válassz te módon. S közben mintegy mellékesen újabb téma után nyúlok. - Találkoztál mással is közülünk. Dűlőre jutottatok a maradásod feltételeit illetőn? Mintha nem tudnám. Illetve nem, nem is tudom pontosan, hiszen a jelentéseink egyirányú utcák, más jelentéseiről nem kapunk tájékoztatást. De se süket, se hülye nem vagyok. Beszélnek ezt-azt. És engem ez érdekel.
- Azt mégnézném, hogy ér egy ágyékkötő a talpamig… - jegyzem meg somolyogva. – A hallgatás beleegyezés. – értem a tévére. Két ősember. A mobilt visszarakom a zsebembe, tovább játszom a kávéval. A kérdésre félig felvonom a szemöldököm, de megvárom a válaszát, mert sejtem, hogy lesz. És lám… - Köszönöm az őszinte bókot. – az egyes szám kifejezetten jelzi, melyikre is gondoltam. A tetszést érzékelem, másfajta érzelmet nem. Számomra már a jóképűség is furcsa. Nem foglalkozom ezzel, hacsak annyiban nem, hogy még most is a régi arcom néz vissza rám a tükörből. - Mivel ilyen ajánlásra a lányok úgy gondolják, hogy a pasik erre gondolnak. – vonok vállat. – Éljen az általánosítás és előítélet. – kacsintok rá. - Bingó! – csapom össze a kezem. Hogy mi bingó, a (hó)fehér vagy az edzés, az már más kérdés. - A vadászatot kihagyom kösz, enni nem közönség előtt szoktam.. a többi jöhet sorrendben, és… egyszerre csak egy. – vagyis jön a pusztakezes, ami rizikós tőlem. Nem, mintha a kard ne lenne az. Mai napig űzöm mindkettőt, mert továbbra is az életem része. - Ha rajta lennék a most wanted listáján, arról te tudnál az elsők között. – teszem fel az alkarom az asztalra. – És nem ülnél itt előttem ilyen nyugalommal, ha más lenne a döntés. – derűs kék szempárral nézek rá. Az nem zavar, hogy náluk terjednek a hírek. Terjedjenek, az mutatja, hogy jó a falkán belüli összhang. Nem érdekem, hogy az, ami egyben van és jó, azt szétzúzzam. - Az időpontot és a helyszínt rád bízom. – iszom ki az utolsó kortyot, majd felállok. – Élveztem a társaságodat, remélem, lesz még rá alkalmam. Megigazítom a kabátom. Tudom, hogy tudja a telefonszámom, biztosan el fog érni. - Szép napot a továbbiakban. – egy rövid mosoly és távozóra fogom.
- Nézd el nekem, hogy ágyékkötők tekintetében nem vagyok kiművelve. Felőlem akár a talpadig is érhetne. Megvonom a vállamat vidoran. Cseppet sem vagyok szégyenlős, elbeszélgetek én holmi alulöltözöttségről, nincs ebben semmi. Pláne azért nem, mert durván hozzátartozik a meztelenség az átváltozásokhoz. Pont annyira különleges is, mint egy átváltozás így a 300 felé közeledve. - Nem akartam bókolni neked. Jelentem ki igen határozottan. Nem elutasítón, de tényszerűen, melyből következtethet arra, hogy amit mondtam, azok száraz tények és nem mások. Most is, az előbb is. - A libák. Teszek kiegészítést a „lányok” után. Nem mondom, hogy nincs igaza, mert sajnos tényleg ilyen korcs a női társadalom, nem véletlen hát, hogy magamra mindig inkább úgy gondoltam, ahogy Ettore bácsi. Nem nőként, nem lányként. Legyen ez bármilyen furcsa is. Megforgatom a szememet. - Milyen szemérmes itt valaki. Hogy mire értem? Az evésre, a vadászatra vagy a közönségre, esetleg még mindig a lepedőkre? Teljesen lényegtelen, elég, hogyha én tudom. - Nem erre vonatkozott a kérdésem, de a te dolgod, hogy válaszolsz-e rendesen. Aprót rántok vállamon. Végül is majdnem lényegtelen, hogy elfogadott-e itt, mint magányos, vagy sem. Majdnem az. Ám a majd és a nem között félúton megállok és inkább nem forszírozom még csak magamban sem a dolgokat. Ami lényegtelen, azon nem kell agyalni, mert a végén lényegessé válik. - Megüzenem. Mosolygok rá csintalanul. Nem fogok itt dönteni, nem vagyok hamari, összecsapott. Hagyom, hogy cihelődjön, nem pattanok fel én is. Van még az italomból, s különben sem hajt sehová a tatár. - Úgyszint, Claude. Neked is! Intek utána kecses kézmozdulattal, majd maradok magamnak addig, míg el nem fogy, amire meghívott. Aztán én is elindulok a kötelességem után.
- Mit tudom én! - csattanok fel, aztán megvakargatom a fejem - Secretly We Are Gay, azt hiszem. egy pillanatra megmerevedek, fájdalmas képet vágva tátom el a számat, ahogy a pillanat megnyúlik köztem és Jason között, barna szem ütközik frontálisan egy másik pár barna szemmel aztán... Felsóhajtok, és mély, nemtörődöm kussban tépem fel a bejárati ajtót, és azon filózom, hogy tényleg motorral kellene-e mennünk, mert akkor megint kapaszkodni fog, mögém ül, és egy erősebb fékezésnél kiüti a heréivel az alsó csigolyáimat. - Változott a terv, kocsival megyünk! Visszalépek a házba, hogy magamhoz vegyem az autó kulcsait, aztán távirányítóval kinyitom a garázsajtót, hogy Jason be tudjon szállni, amíg bezárom a házat.
Ahogy indítok, azonnal megszólal a zene is, pontosan ott, ahol a legutóbbi alkalommal abbahagyta a lejátszást. Vicces, ez a zene Jason fiatal korából való, mégis olyan nevetségesnek tűnik elhinni, hogy valaha hallgatott ilyesmit vagy hogy egyáltalán ismeri a Rock You Like A Hurricane-t. Nem kérdezem meg, hogy zavarja-e, vagy ilyesmi. Én kocsim. Én zeném, és nem véletlenül mondtam, hogy ne akarjon a szobámba jönni, mert lehet, hogy ott is találna olyasmiket, amik nem nyernék el a tetszését. Lovashintóval meg nem tudok szolgálni, ez van. Hangerővel annál inkább, amire még a saját énekhangommal is ráerősítek. Valahogy ki kell vernem a fejemből azt a rohadt A-betűt. Az egyik pirosnál áthajolok az oldalára, hogy ellenőrizzem, van-e stukker a kesztyűtartómban, aztán elégedetten csapom vissza. Megnyugtat a tudat, még akkor is, ha nem vettem pisztolytáskát. A Bentley felé elhajtunk a Hotel mellett is, bár nem teszem szóvá, hogy hamarosan itt lesz jelenése. Jobb, ha nem tud előre ilyesmiket.
- Szeretnéd, hogy fogjam a kezedet? - pillantok rá a Bentley bejárata előtt, és halálos komolysággal nyújtom felé a praclimat, csak hogy elhiggye, megtenném, ha nagyon szeretné. - Há! Felejtsd el... A megfelelő pillanatban röhögve, játékosan rántom el előle, hogy aztán a farzsebembe töröljem az érintésének még a kósza gondolatát is. Egyből lever a víz, ahogy az áruházba érünk. A pajzsomat totál bezárom, mert nem érdekel a tömeg nyűgje, egyébként is meghalok attól a parfümfelhőtől és izzadtság- meg kajaszagtól, ami az egész épületet ellepi. Nem, nem vagyok klausztrofóbiás, meg semmi, de azt hiszem, hogy az emberiség nem véletlenül találta fel az eBayt. - Elmondom, hogy csináljuk. - olyan gyors és széles léptekkel iramodok meg, mintha egy titkos üldöző elől készülnék menekülni, és a lelki szemeim előtt már látom is az óriás árcédulákat, ahogy rám vetik magukat - Bemegyünk a Levi's-be bőrért, aztán átmegyünk a deszkás boltba valami használhatóért, de nem vagyok hajlandó kettőnél több ruhaboltban picsáskodni, mertööö... - ha már így említi a picsáskodást, két szőke jobb felé, mit csináljak, mágnesként vonzzák a tekintetem, ahogy elhaladnak mellettünk, és lehetőségem van felmérni, mit hordanak a seggük helyén, és a jobb oldali formássága egészen könnyfakasztó lehetne, ha éppen nem lennék egy gyerekkel. Jézusom. - Mertööö, szóval nem, és kész. Na, tessék, itt vagyunk, ez remek lesz. Megragadom a vállánál, és a Levi's üvegajtaján keresztül irányítva kurjantok egy szép napot, és könnyed bájjal rátámaszkodom a tömör fa pultra, hogy előadjam, hogy a gyereket öltöztetni kell. Meg persze etetni, de ennyire ne menjünk bele a kiábrándító részletekbe. - Minden reményem magában van, kedves... - vigyorodom el, mire a fekete hajú lány bemutatkozik - Bernadette. - ismétlem meg, ízlelgetve a szót, aztán felsóhajtok kissé gondterhelten - Szeretném, ha a srác úgy nézne ki, hogy akár maga is elmenjen vele meginni egy kávét. Persze csak miután velem végzett. - mindketten nevetünk, aztán némi susmussal később már kezelésbe is veszi Jasont, én pedig a próbafülkék melletti luxus, világosbarna bőrkanapéra huppanok, a lábaimat feldobom a karfára, hogy több percnyi ujjal dobolás után elkurjantsam magam. - Ugye nem most rázod ki, he? Mi a francot csinálsz odabent ennyi ideig?
Jason kinyitotta a száját, hogy szóra nyissa, közben mutatóujját is kissé megemelte, de aztán inkább grimasszal az arcán legyintett egyet és megrázta a fejét. Nem értette ettől a ruhától miért lenne titokban meleg, de nyilván ez csak amolyan Henrys hülyeség volt, amivel nem kell foglalkozni. - Hát, ennek igazán örülök – mormolta nem létező bajsza alatt, közben azért egy kicsit tényleg megkönnyebbült. Ha elvágódtak volna a motorral és feltűnően gyorsan begyógyulnak a sebei, az felettébb gyanús lenne. Homlokát bő vízzel megmosta, mielőtt elkezdte volna a felmosást, és nem is igazán látszott csak egy kicsike vágás a szemöldöke felett nem sokkal. A vérzés meg már jó ideje elállt. Talán nem fog nagyon feltűnni neki, hogy napok múlva már hűlt helye sem lesz.
Kényelmesen elhelyezkedett az anyósülésen, és igyekezett egy szóval sem megemlíteni, hogy a kocsi belsejére esetleg ráférne egy kis takarítás. A biztonsági övet bekapcsolta, nehogy valami túlbuzgó rendőr leállítsa őket, mert akkor Henry nyilván zabos lenne, bár amilyen nagy ez a város lehet, hogy erre nem kerülne sor, hiszen ismerik a kollegái valószínűleg a kocsiját. Hacsak nem valaki otthagyta neki egyik este ajándékba. Hallgatta a zenét, közben kifelé bámult az ablakon. Mennyivel kellemesebb úgy autókázni, hogy nincs hátrabilincselve a keze ezüsttel, és nem egy rendőrautó hátuljában kell gubbasztania. Kósza pillantást vetett a hím felé, amikor az elkezdett duettet előadni a lejátszóval. Vigyor ült ki a képére, de inkább vissza is fordult az ablak felé. Még a végén azt hiszi, kiröhögi az énektudását. Megdörzsölgette csuklóit, majd mindkét karjáról felhúzta a pulcsit, és megnézegette az ezüst okozta sebeket. Örömére szolgált, hogy még mindig látványosan sérült. Érdemes volt ezek szerint feszegetnie a csuklóját. Arcára viszont enyhe grimasz ültetett, majd visszahajtotta a pulcsi ujját, amikor Henry elkezdett a kesztyűtartóban kotorászni. Nem igazán lepődött meg a pisztoly láttán, de azért hátrahőkölt és kiegyenesedett. Merev képpel nézett Henryre, mint akit épp most fenyítette be. Persze tudta, ha le akarná lőni nem itt, tenné meg, de Jason olyan szerencsétlen, hogy még akár ezt is feltételezhetné.
Nem igazán szeretett soha vásárolni, mert elég unalmasnak tartotta, viszont a lopás sokkal mókásabb, de nem fog másokat megkárosítani akkor, amikor nem létszükség. Mélyen beszívta a friss levegőt, ahogy kiszállt a kocsiból és csöndesen lépkedett Henry mellett. Szagok kavalkádja fogadta, amit szívesen fogadott. Henry kérdésére élesen nézett rá, mint aki szerint épp megbolondulni készül, de a keze automatikusan mozdult a hím tenyere felé, mivel kitudja, mit akar átadni feltűnésmentesen számára. Lehet megérzett valamit, ami miatt egy kést vagy tőrt akar ingujjából elővarázsolni, amikor kezük közelebb ér. Persze saját maga nem fogott épp semmi veszélyt és hamar ki is derült, hogy Henry nem akart semmit átadni neki. - Nem fogtam volna meg– jelentette ki dacosan, miközben zsebre vágta kezeit. – Csak ösztönösen nyúltam utána, jó? – nézett szerencsétlen szemrehányással. Az áruházba érve rengeteg inger érte, amit igyekezett különválogatni és feldolgozni. Próbált minden egyes részletet megjegyezni, amit látott, és közben farkasok után kutakodott óvatosan. Meglepte, hogy Henry bezárta magát, de nem igazán törődött vele. Biztos nyomasztják az emberek, amit meg tudott érteni, bár számára ez már igazán rég jelentett problémát. Jason teljesen egyetértett Henryvel a gyors bevásárlással kapcsolatban, valamint követte a hím tekintetét is, amikor az néhány nőre fixálni kezdett. - Ilyenkor simán le tudnának lőni amúgy – jegyezte meg komoly képpel enyhén korholó jelleggel. Persze nem hitte, hogy éles helyzetben is képes lenne női seggeket bámulni, hiszen az életét valószínűleg jobban félti, meg egy pláza talán nem az a hely, ahol maximális figyelmet kellene fenntartania. - Be tudok menni magamtól is – közölte halkan, mialatt Henry a vállánál fogva beirányította a bolt ajtaján. Kicsit frusztráló volt neki a gyerekként kezelés, hiszen most nem farkasokkal kell találkoznia, hanem sima emberekkel, bár lehet, Henry csak ki akarja magát menteni viselkedésével az olyan vádak alól, hogy egy kiskorút szedett volna föl. Egy pillanatig eljátszott a gondolattal, hogy könyörögni fog az eladónőnek, hogy hívja a 911-et vagy, az ujjaival jelzi, de aztán hanyagolta a dolgot. Egy ilyen akcióért a hím marhára berágna, ami a csatlakozását a falkához esetleg megnehezíteni. Még az is lehet, hogy a házból is kidobná, mielőtt Patricket jobban megismerné, ezt pedig nem szerette volna megkockáztatni, ha már egyszer ilyen jól alakultak a dolgok. Az eladónő valóban kezelésbe vette és valamiért szinte elsőre eltalálta a méreteit, nyilván szakavatott a témában már. A próbafülkében unottan próbálgatta a cuccokat, majd megrázta a fejét és halk sóhajt eresztett meg, amikor meghallotta Henry kiáltását. - Ah… még két perc – szólt ki duzzogó hangon. Nem kellett hozzá Henry, hogy eldöntse jól állnak-e rajta a göncök. Miközben öltözködött igyekezett fejét rákvörös színűre változtatni, ami sikerült is neki. A tükörben megcsodálta az eredményt, majd lehajtott fejjel kilépett, miközben tarkóját vakargatta. Egész feje vörösbe váltott, majd odalépett Henryhez. – Ezek jók lesznek – közölte kurtán, majd kicsit közelebb hajolt hozzá és egészen halkra fogta hangját – Nem lehetne, hogy kevésbé égetsz be? Csak egy kicsit? – nézett rá kérlelően, bár nem hitte, hogy lesz valami hatása és valójában saját magát sem érdekelte, de talán Jasont igen. - Akkor… most megyünk enni? - kérdezte normális hangerővel, amikor felegyenesedett. Igazán jó lett volna, ha nem kéne a másik boltba is betévedni.
Kezdőlap
Remélem én is, főleg, hogy most már falkatag is vagyok 
//
