A Nap könnyű sugarai átragyognak az eget elszürkésítő felhők között. Mintha át is akarnák engedni, meg nem is. Annyi ilyen ember is van, aki nem tudja, mit szeretne. Nekem is sok mindennel kell foglalkoznom, de nem esem kétségbe. A városomban már kicsit megposhadt az élet. Azzal a pár farkassal nem csoda. Jó arcok, meg minden, csak kevesen vannak. Aztán benéztem a nagy ősök földjére megint és mit találtam? Egy gyereket. Az enyémet. Ha minden igaz. A rohadt egészségügyben nem lehet egy hétnél hamarabb valamit találni, szóval papírom még nincs, de már úgy vagyok vele, hogy tuti. Érzem. A sztorik és a kövek, a megszentelt medálok, amik árasztják azt a tiszta mágiát, mint a ribancnál is. Érteni akarom, de ahhoz még idő kell. Madison pedig nehéz eset, gatyába kell ráznom, mert nekem nem lesz olyan gyerekem, akit szégyellek! Büszke apa leszek és ha véreverejtékes az út, akkor is végigmegyünk rajta. Ketten együtt. Most nincs itt, mert elfoglalt és nem is kell mindig velem lógnia. Megbeszéltük, hogy találom meg és addig pedig a napoknak hasznosan kell telniük. Például egy kurva jó taco-ra van szükségem! Azt hallottam, itt a világ végén, az út mentén van valami park. Hogy bírnak kocsikban lakni az emberek, én nem értem. A faháznál ridegebb házakat is nehezen szoktam meg, de itt döbbent, hogy mi van. Hosszú kocsik és konyhákat, fürdőket, szobákat kell beléjük képzelni. Gépekben lakni. Kerekük van, de állnak. Baromi fura ez, de leszarom. Nem beköltözni jöttem, hanem egy jóféle mexikói kajáért. Itt sertésből csinálják és ha lapockából, az baszott finom lesz! Odavagyok érte, ezért is jöttem ki ilyen messzire. - Jó legyél, pajti! - szólok a lónak, miután teleette magát. Hoztam neki útravalót, mert olyan nagybélű, mindig csak enne. Jó partner, hűségesen és lelkesen elkísért engem Anchorage-ból a nagy utamra. Megdöngetem az oldalát és a homlokára rásimítok egyet-kettőt. Megrázza a fejét és nyerít egy nagyot. Nem szeret kikötve lenni, főleg idegen helyen, de már szokja. Muszáj, a villanyoszlop lesz a barátja, míg én zabálni indulok. Én meg a tatyót a vállamra dobom és egyszerű bőrdzsekimben, alatta fekete, V-nyakú pulóverben dzsasztázom a kifőzdéig. Hú, ezek az illatok! A paradicsom, a fűszerek! Nyami. Király lesz. Oda is járulok a pulthoz, rákönyökölök és benézek. Egy fiatal srác tökig verejtékben nyomja hátul, egy másik pedig odajön a kis fehér sapijával: - Jónapot! Mit adhatok? Megnézem az étlapot. Itt rendesen kiírtak mindent. Van csirkés, sertéses, marhás. Tudom, miért jöttem, úgyhogy benevezek arra. - Helló! Lapockából csináljátok a disznósat? A srác vigyorogva válaszol: - Igen, abból. Friss paradicsommal. Mit tehetek még bele? Az illatok közül egy akad, amire most nem vágyom. - Köményt ne! Minden más jöhet. Itt fogyasztom. A rác bólint és hátraszól: - Johnny! Egy sertéstaco mindennel, kömény nélkül. Pár perc, uram. Szólni fogok! Bólintok és aztán már nem is foglalkozom velük tovább. Hadd melózzanak, hogy jó legyen a kaja. Körbenézek, hogy mégis milyen arcok élnek itt. Lehet, eldumálok valamelyikkel, ha találok normális fazont. Szeretek új embereket megismerni. A kaja készül, én meg hátat fordítok a srácnak és úgy könyökölök, kényelmes pozícióban. Csak nem törik le ez a léc...
Enni, nos azt kell. Nem én lennék, hogyha ebédidőben ne indulnék meg valami étel után járulni. Kivételesen nagyon siettem reggel és otthon hagytam az összekészített ebédemet, marad hát az, hogy megegyem, ami a felhozatal. Nem szeretem a mexikóit különösebben, valahogy tradicionális házikoszt-hívő vagyok, de ettől még nem fogok itt éhen pusztulni. Útba ejtem hát azt a híres-nevesnek nem mondható helyet. Éppen akkor sikerül odaérjek, amikor a férfi befejezi a rendelését. Hirtelen ugyan nem fordul meg, de nekem mégis annak tűnik a mozdulata, így hátrébb lépek egyet, nehogy a személyes terébe sikerüljön álljak. Fülem mögé tűrök egy hajtincset - most nem rendeztem kontyba a fürtjeimet, néha szeretem akkor is, ha kiengedve hagyom őket, fiatalosabb, s mostanában igazán hajhászom a nem ízléstelen módszereket arra, hogy pár évet letagadhassak, a családom miatt - egyszer, majd másodszor is megismétlem a mozdulatot. Nem sietek sehová, amíg a férfi étele készül, addig megszemlélem magamnak a kiírt étlapot. A szárnyasételeket sokkal jobban szeretem, mint azt, ami négylábúból készül, így arra esik a választásom, de amíg a lécen támaszkodó az utamban van, nem fogok közelebb furakodni a kiadónyíláshoz. Inkább biccentek felé, mert még nem tudom, kik laknak erre, illendőnek tartom, ha minden lakónak hitt valakivel normális kapcsolatot ápolok. A közös képviselet nem hálás munka, ha valakit nem bírnak elviselni azok, akiknek talpig kosztümben és lapos talpú csizmában a nyakukra jár.
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Ahogy ott döglök a pulton, háttal terpeszkedve, figyelem ezt a nőt. Már az 50-es éveiben járhat, de iszonyat jól néz ki. Az a típus, akinek jól áll a kor. Lehet, hogy még tutibb volt fiatalon, de így egy érett bombázó. Nem mozdulok innen, amíg nem muszáj. Tudom, hogy milyen vagyok, de csak idejött. Sokszor megkapom az emberektől, hogy a rekedt baritonomat nem szeretnék hallani egy sikátorban a hátuk mögül. A pofámat meg fényes nappal se látják szívesen. Ez a bige nem rettent el, ide jön. Nyaktól lefelé is végighordozom rajta a tekintetemet, egész bokáig, azzal a csinos kis vádlival, amit a kosztüm jól kiemel. A csizma ellenére is látszik, nem hanyagolja el magát vagy kurva jó öröksége van az anyjától. Mint Madisonnak, aki a ribanc kiköpött mása. Állítólag nem volt ribi az anyja , de ezt még semmi nem bizonyítja. Ez a nő itt puccos üzletasszonynak néz ki, de ha kijön egy ilyen kifőzdébe, nem lehet olyan gáz. Aztán már csak az arcát nézem és az érzéseibe lesek bele. Mintha valamit nagyon el akarna rejteni. Szégyen? És udvariasság. De nem szól, hogy álljak arrébb. Én meg bunkó vagyok, tudom, nagyon is, de most minek legyek az? Semmi értelme elhajtani a vevőket, ráadásul ez egy normális nő is lehet akár. Félreállok és nyitott tenyérrel mutatok a hely felé hirtelen mozdulattal, mintha békanyálat ráznék le magamról egy kiadós úszás után. - Tessék csak! Láttam, hogy a csirkésnél időzött el a szeme az étlapon. Az könnyebb, én most nehéz ételre vágyom. - Maga itt lakik? - kérdezem egyszerű érdeklődéssel. Nem akarom megijeszteni jobban, mint ahogy teszem általában a kinézetemmel és a megszólalásommal. Mosolyogni nem fogok, mert nem bunyó ez, de szerintem tök normálisan tudtam hozzá szólni. Rendelhet, ha akar és közben dumálhatunk, meg utána is. Van itt álló asztal kis tetővel, én tuti ott fogom megenni a taco-mat.
Ha szemmel vetkőztetni lehetne, akkor előfordulhat, hogy már rég anyaszült meztelenül állnék a férfi lelki szemei előtt. Nekem viszont nem tűnik fel, hogy úgy néz rám, mint nőre, nem szoktam hozzá egyébként sem ahhoz, hogy ilyesféle pillantásokkal illessenek, de ha hozzá is lennék edződve, akkor sem érdekelne. Van, amit nem kell se férjezett, se hajadon nőnek észrevenni, s ez szerintem tipikusan olyan. - Köszönöm! Billentem meg a fejemet udvarias mosollyal a bizarr küllemű úriember felé. Nem vagyok előítéletes, hogyan is lehetnék? Nem minden a külső, de ha még az is lenne, amíg udvarias(nak tűnik) velem szemben valaki, addig bizonyos dolgokon isten bizony fenn nem akadok. A rendelés leadása után - igen, csirkés, nekem teljesen megfelel - ér a kérdése, mellyel több soron sikerül meglepnie. Egyrészt, mert magáz. Másrészt, mert beszélgetést kezdeményezett és harmadrészt azért, mert kinézi belőlem, hogy errefelé lakom, ami azt jelenti, hogy fogalma sincs közös képviselői mivoltomról. Vagyis vagy nem itt lakik, vagy behunyt szemmel jár. Mosollyal rázom meg a fejem. - Nem, uram. Én csak a hellyel dolgozom. Nem véletlenül nem mondom azt, hogy itt. A végén még lokálisan elhelyezne valami munkakörben, ami területileg ide van kötve, s őszintén szólva nem akarom elképzelni mit is tudna kitalálni nekem, mint foglalkozást. - Hát ön, Mr..? Kérdezek vissza és tudakolom meg egyszerre a nevét. Nem zavar, hogy megszólított, nem vagyok antiszociális személyiség, sosem voltam az.
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Túl sok mindent nem akarnék tőle, nem azért jöttem. Ami szép, azt meg kell nézni, ennyi. Az ilyen kimért udvariasság nekem sose volt a műfajom és másnál is kétségekkel nézek rá. Nem is viszonzom. Ugyanolyan morcos ábrázatom van, mint bármikor máskor. A sokéves, sokévszázados küzdelmek rámírták a soraikat és amikor laza vagyok, akkor is rettenetes az arckifejezésem. Ezt mondják. A kór, ami pedig összeaszta az arcomat, örök életre velem marad. Egyszerűen így nőtt, ezért is érezheti a nő, hogy valami nem stimmel. Annyira nem parázott be, csak valamit észrevett. Most pedig már csak várni kell a kajánkra. Az illatok alapjáűn én király ebédre számítok, remélem, puha is lesz, meg úgy egyáltalán, nézzen ki faszán! Egy jóféle taco mindent felülmúl. Hogy mi a szarért lepődik meg a csaj, azt nem vágom. Olyan befordult arcok laknak itt, hogy nem szoktak hozzászólni? Vagy csak tőlem nem várta ilyen pofával. - A hellyel? Az mit jelent? Valami főnök lehet ilyen rucival. Alantasabbat nem tudnék elképzelni róla. Érdeklődik, rögtön a nevemet akarja. Ha már egyszer szóba elegyedtünk. Még valami felügyelő is lehet, térfigyelő, ilyesmi. Hát aztán? Engem figyelhet, nem készültem egymásra hajigálni a kocsikat, csak egy jó zabálásra ugrottam be. - Achilles Kilpatrick vagyok. De szólíthat Taco-nak. Rámragadt, mert amióta felfedeztem (hű, de rég volt), azóta megszállottja vagyok. Szóval Taco. Nem Taco bácsi, mert azért harapok. Mondjuk ez a nő nem is egy gátlásos tini, aki bácsizna. - És maga ki? - kérdezem, ahogy vaskos alkarjaimmal letámaszkodom az állóasztalra. Mmm, mindjárt kész lesz a kaja. Már érzem, hogy úgy szaglik, ahogy ereje teljében kell, fogyasztásra készen.
A foglalkozásomból adódóan fogyatékkal élőkkel is dolgoztam már, a rossz ábrázata meg se kottyanna. Igazából valami egészen más zavar benne, elmémben kaparászik, de nem tudom még csak értelmes gondolatokba se önteni, nem hogy szavakba. September óta mindig ott motoszkál bennem ez a kínos, rossz tapasztalatból születő paranoia, ha olyanokkal találkozom, akiket - még - nem ismerek. - Néhány napja már az itteniek érdekeit képviselem, leváltva az elődömet, Mr. Readet. Nem tudom, talán őt ismerhette, esetleg. Fogalmazom meg nagyon egyszerűen azt, hogy mit is csinálok. Persze nem csak erről van szó, mert a bérleti díjat is nekem kell beszedni, felém tartoznak elszámolással, nekem kell jelenteniük, hogyha valami tönkrement, s javításra szorul.. szóval kicsit olyan, mintha a park anyja lennék, amire így rádöbbenni elég humoros. - Magdalena Hagen-Prescott. Az egyszerűség kedvéért lehet Lena, ha gondolja. Vagy Mrs. Hagen, hogyha nagyon ragaszkodna a formaságokhoz. Az asszonynevem kihangsúlyozása bizonyos szituációkban nem véletlen és jócskán afölött áll, hogy büszke vagyok arra, férjnél vagyok. Most inkább csak megszokásból szaladt ki a számon, nem azért, mert az erkölcseimet kellene őrizzem az érdes férfi mellett. A magázódás udvariatlanabbik formáján szintén nem lamentálok. Kezd körvonalazódni bennem, hogy mit vállaltam ezzel a hellyel. azt hiszem ide nem efféle ruházatban fogok járni. A nadrágkosztüm is bőven elég. - Itt lakik, Taco? Kérdezem, használva a kért-kedvelt becenevét. Nekem ugyan furcsa, de nem vagyok egy karót nyelt nőszemély, akárminek is látszom, tehát működőképes ez így nekem.
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Próbálkozik, adja a jófejet, de mégis tart közben valamitől. Csak a szokásos. Beszaratós fejem van akkor is, ha jó a kedvem. Nem lepődöm meg. Amíg tudunk normálisan dumálni, addig nincs gáz. Közben integet a srác, hogy kész a kajám. - Pillanat! - emelem fel a mutatóujjamat és odamegyek a pulthoz. Őt még nem hívták, de szerintem mindjárt meglesz a csirkés is. Kipengetem a zsét, kabátzsebemből húzom elő és amikor kézbe veszem a gőzölgő taco-t, egy darabig csak nézem. Mint apa az újszülött gyermekét. Húúú, de fasza lesz ez! Visszacaplatok az asztalhoz, ahol szalvétát kell venni. Ezüstpapírba csomagolt taco-t lehetetlen úgy enni, hogy sehova ne csöppenjen. Ennyi kultúrám nekem is van, hogy a végén letörlöm a pofám. - Biztos mindjárt adják a magáét is! Szóval képviselő. Ez azt hiszi, itt lakom. Lóval. Hát nem sok hasonlót láttam, fura lenne, ha nem ismerne. De hát vannak sztorik, hetekre eltűnő lakók, akik visszatérnek. Láttam én is karon varjút. Harapok egy jó nagyot és a csípős ízek már betöltik a pofámat. Elvigyorodom, ahogy nyammogok a bajszom alatt. Rákenődött a szósz, de ott hagyom. Kap még úgyis, ráérek a végén lepiszkálni. - Oké, Lena! Minek bonyolítsuk? Mrs. Hagen, mi? Vágom én, becsapta az ajtót. Azt hiszi, fel akarom szedni. Férjes asszonnyal is érdemes néha próbálkozni, de mikor ennyire megmondják, akkor nem. Amúgy se ez az életem. Nő néha kell, de bebaszna, ha attól függnék. A kezére nézek. Eddig nem láttam a gyűrűt. Amúgy meg lemegy a Nap, mire kimondom a teljes nevét, úgyhogy jó lesz a Lena. Alaposan kiélvezem az ízeket, nem kapkodom el a zabálást. Jól megrágom, ahogy szeretem. Tényleg jó. Nem egetverő, de megérte. A kérdésre csak intek a lovam felé, aki ki van kötve a villanyoszlophoz. Elvan ott, lóbálja a farkát, amúgy csendben álldogál. Már jóllakott. - Dehogyis... Vele jöttem Anchorage-ból - mondom nyersen és hidegen. Bejön, hogy laza a csaj és vevő a becenévre. Ettől még így közlöm, amit akarok. - Üzleti ügy, de lehet, hogy hosszúra nyúlik. Ja. Közben lett egy lányom is, csak úgy mellékesen. Amúgy meg a boltra simán ráfogok mindent és még igazság is lehet benne. De valójában a város fogott meg még régen és megérett a meggy, hogy leszedjem. - Fasza a város amúgy. Király hely, amennyit láttam belőle. De hogy itt hogy tudnak élni? Ez mind utazik, jön és megy, aki ilyen kocsilakó? Értetlenkedem, de annyira merev és idegen az egész. Egy lóval járni a világot, zsákkal a fejem alatt aludni, pokrócban, tűz mellett éjszakázni egész más. Egy fémkasztniba beköltözni, aztán jönni-menni fura, de a legfurább, ha el se mennek. Mikor van rendes faház, kőház, kinek kell ez? Ehh... Még egy harapás, még egy folt a bajszomra. Faszán fogok kinézni a végére. Tökig taco-ban... - És maga honnan jött ide? - kérdezem két rágás között érdeklődve és a szemeit fixírozva. A főzőkocsi oldalához szegezem a tekintetemmel. A szokásos könyörtelenség játszik bennük, pedig csak érdeklődöm.
Bólintok, jelezve ezzel, hogy várok én, amúgy sem sietek sehová és még rendes is volt azzal a pillanatozással, nekem teljesen jól megfelel. - Hogyne, csak nyugodtan! Hagyom rá, s míg ő fizet, addig én nem a pult felé pillantok, hanem a hátam mögé, meg úgy egyáltalán magunk körül. Sose lehet tudni. Nem vagyok paranoiás, de tudom, hogy miért kaptam a munkámat - éppen ezt, vagy akár a polgármesterit - s nem kicsit frusztrál, amiért süket vagyok erre az egészre megérzésileg. Bár talán jobb így. De az biztos, hogy Walternek lesz minek utánanéznie. - Igen, az. Kelek fel én is az asztaltól, hogy a biztosnak biztosságával kifizessem, amit ebédre rendeltem. Visszaülök vele Achillesszel szembe az asztalhoz. A lovat nem figyeltem és megmondom őszintén, hogy semmin sem szokásom meglepődni. Mondjuk egyébként sem szériatartozéka egy akárkinek a városban a ló, szóval nem gondolok vele. Mivel pedig nem kérdez rá, vagy nem ad hangot felháborodásának, ennyiben hagyom. - Vakóban, Taco. Minek is? Mosolygok rá, hiszen nem vagyok én olyan savanyú, sőt, egyáltalán nem vagyok az. A mosoly a fegyverem, az, amelyiket használni igyekszem és szeretem. És cseppet sem zavar, hogy lelenáz, hiszen én ajánlottam fel. A közlendőm lényege így is úgyis átment, azt hiszem. A gyűrűm ott van, ahol eddig volt, az ujjamon, világosan jelezve, hogy férjnél vagyok. Egyszerű karika, semmi felesleges flanc. - Ah! - veszem észre a lovat és többek között azért sem csapok a homlokomra, mert tele van a kezem, meg egyébként sem szokásom ilyesmire ragadtatni magam. - Érdekes közlekedési eszköz, hogyha azt vesszük milyen helyen és korban élünk. Teszek finom, nem piszkálódásból, csupán őszinteségből születő megjegyzést neki. A nyerssége nem zavar, nem ijeszt, semleges nekem. - Gondolom akkor minden üzleti partnere tudja, hogy merre tartózkodik. Próbálkozom nyulat ugrasztani a bokorból, vagy nem is tudom. Fogalmam sincs róla egyébként, hogy farkas, de aki nem mágiaérzékeny, de őrzőkkel dolgozik, abban kialakul egyfajta paranoia. - Igen, nagyon kellemes. Reflektálok a várossal kapcsolatosan. Azt nem mondom, hogy nem olyan régen élek itt, hiszen nem sok köze van hozzá és egyébként is mindig jól - igyekszem - őrizni a személyes teremet ilyen módon. - Nem feltétlenül. Sokan az anyagi helyzetük miatt nem engedhetnek meg maguknak másféle szállást. Teszem hozzá, gondolva a siket kisfiúra és fiatal szüleire, akikkel itt lakik. Nos, ők tényleg elég szegények. - A városból. Mosolygok rá. Nem említem New Yorkot, bár ha rákérdez, akkor majd mérlegelem mit tegyek hozzá. Közben egy időre hallgatásba burkolózom, míg elfogyasztok pár falatot az ételemből. Teli szájjal nem illik beszélni, nem is teszem. - És a lova hogy bírja ezt az éghajlatot?
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Nyugis hely ez. Unalmas. Ha nincs semmi balhé, megáll az élet. Nem csipázom a normál kerékvágást. Egy taco-ra jó, de amúgy nem nyűgöz le. Lassan már mindketten zabálhatunk, Lena csirkése is elkészül. Hát lehet, hogy majd egyszer eljövök egy olyanra, mert faszán szaglik. Bólintok Jó étvágyat helyett és falunk. Erre a mosolyra én is megeresztek valami hasonlót. Vészjóslót, mivel az én fizimiskámon máshogy mutat ez. A szemöldökeim, a kórzabálta pofám, a kemény élet belevéste magát a vonásaimba és nálam a kedves mosoly se úgy sikerül. Eddig elsiklottam a gyűrűje felett, csak most tűnik fel. Szép darab, nem hivalkodó. Jolly Joker nem nagyon érdekli. Ránéz, beszól, hogy ez fura és ennyi. Sose ült még lovon, max a férjén lovagolhatott. - Nem eszköz, társ. Ez a lényeg. A beszólás ettől a nőtől nem úgy hangzik, hogy leoltsam a gecibe. Ha tényleg bunkó lenne, megkapná, talán a szószt is a pofájába. Ő már nem így nőtt fel, vágom én. Madi is csodálkozott, hogy valaki lóval jár, pedig neki volt is pacija. - Akikhez jöttem, azok már tudják. Nyersen és hidegen nézek rá. Kiolvashatja, hogy jobb, ha erről nem kérdez. A Falka tuti látott már, szerintem nincs messze egy megkeresés. Amit egyébként meg akarok előzni. Oda akartam vágtatni, csak közbejött egy gyerek! Faszom se gondolta volna... - Panelos? Vagy háza van? Nekem egy jókora fakunyhóm van Anchorage-ban. Nem titok ez, ha már dumálunk, akkor dumáljunk. A nőn viszont azt érzem, hogy félti az élete részleteit. Hogy tőlem vagy mindenkitől, nem vágom, de ha egy képviselő ilyen merev, akkor kiutálják innen is. Az emberek nem csípik a fantomokat. Tudom, mert néha el kell játszanom és olyankor nem vagyok népszerű. - Szóval csórótelep. Fizetni is basznak? Megnézném, hogy adja elő a behajtót. Azért el tudom képzelni, hogy a sarkára áll. Nem egy lehengerlő alak, de szerintem fel tud lépni határozottan. Nyilván nem úgy, ahogy én tenném, hogy asztalost meg kőművest kéne hívni utána az orvos mellé. - A városból... Ne féljen, taco-t zabálok, nem magára vágyom. Szóval honnan jött? Tök finoman közöltem, hogy jó lenne, ha nem fosna be. Tényleg nem akarom megvárni otthon és erőszakkal felcsinálni vagy kirabolni, esetleg kinyírni az egész családjával együtt. Már ez a hallgatás is kínos, nem csak a szűkszavúság. Én elmondtam, akkor legyen képes ő is kiköhögni! - Óh, ezeknek nem számít - legyintek egyet két falat között laza fejrázással megdobva a hajamat. Most már csiklandoz valami a bajszom szélén, úgyhogy le kell törölnöm. Lassan rágok, élvezem az ízeket, van is mit. - Keményebbek, mint mi. Sose ült még lovon? Az autókkal annyit szopnak a tulajok télen. Nem indul, ráfagy a hó, ilyen szarságok. Egy ló szinte mindent kibír. Ha nem kap be valami bacit, még a sarkvidékre is elmehetek vele. És egyszerűen társ, egy személy, egy érző valaki. Nem csak úgy becsapom az ajtót és kész, el van felejtve. Közben eloldalog egy házaspár mellettünk. Egyszerű ballonkabát, kopott farmer és sísapka abból a fajtából, amit a legcsóróbbak hordanak. Hm, vágom már, mi ez a hely.
Lehet, hogy félnem kellene tőle, de mivel semmit nem tudok róla, így csak egészséges bizalmatlanság van bennem irányába, de ez nem ül ki a vonásaimra. Ha tudnám, hogy miket gondol, akkor ez lenne az a pont, amikor faképnél hagynám, de mivel szerencsére nem jutnak el hozzám a lovat és a lovaglást illető agybajai, így csak kedélyes nyugalommal mosolygok rá, mint bármelyik idegenre szokás. - Nem állítottam, hogy eszköz volna, már nem a maga lényében, csak a közlekedési formájában. Szófordulat volt. - jelentem ki kategorikusan, mert ez valóban így volt. Az állat is ugyanolyan élőlény, mint az ember, nekem is volt gyerekszobám és tudom, hogy megy ez. A lovakkal ugyan nem vagyok jóban, de lenyűgöznek. Épp csak nem mindenkinek társ a társ. Kicsit furcsálkodva szalad össze szemöldököm. - És mi a neve? Már a lóé, s nem a férfié, utóbbit már tudom, többszörösen és hathatósan is. - A maga dolga! - lépek ki a hideg tekintete elől egy ennyivel. Nem akarok összeszólalkozni ezen. De ettől függetlenül adott néhány kérdésem, amit fel szeretnék tenni. Ez a baj a nem mágiaérzékenységgel. Túl gyanakvó vagyok és ott is azt látok, amit nem látok, ahol nincs róla szó. - És miféle üzlet? Csak úgy kíváncsiságból. - teszem fel a kérdést neki. Közben kifizetem a tacom és a kérdéseit hallgatva étkezésbe merülök, így legalább van időm a válaszadás előtt rágni is. - Házas vagyok. - kínálom meg egy szóviccel. A méretekbe nem megyünk bele, de érzem, hogy nyit, hát én is nyitok. - Szeretem a kertrendezést, nem tudnám elképzelni a panelos létet, ahogy mondja. Igaz, hogyha rá lennék szorulva, biztos menne, de ezt nem teszem hozzá. - Már ne is haragudjon, de úriember így nem beszél. Nem mondanám rájuk azt, amit ön. És fizetnek, ha nem tennék, akkor nem lehetnének itt. Nem vagyok behajtó, de azért kézben igyekszem tartani a dolgokat a tervek szerint. A fülemet a stílusa sérti, nem bírtam ki, hogy finom szigorúsággal ne utasítsam rendre. - Nem feltételeztem, hogy rám vágyna. New Yorki voltam ezelőtt. Dijont kihagyom a szórásból, mosollyal nyelem el az életem felét, mint pár újabb adag tacot. - Ami azt illeti de, egyszer, még gimnazista koromban. Nem volt egy kellemes találkozás, elment a kedvem tőlük. Ön régóta rajongója a lovaknak?
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Ja, hogy ez megint az a fránya humor. Ráadásul a női fajtája, amit még annyira se értékelek, mint a fickósat. Lena kimenti magát, hogy nem is akarta basztatni Jolly Jokert. Oké, vágom én. - Én jobb szeretem az egyenes beszédet. Költészet, baszd meg. Kell a fasznak. Érzem, hogy nem genyóság volt, szóval én se csesztetem nagyon, csak tudja azért, hányadán állunk. Mondja ki, amit akar. - Jolly Joker. Tényleg egy főnyeremény amúgy! Találó nevet kapott a gazdájától. Semmi panaszom nincs rá, kiváló hátas. Lena mit csodálkozik, nem tudom. Talán még mindig ott tart, hogy lóval jött valaki, hű, há! - Ja, az. Hideg tekintet, hideg lezárás, hideg válasz. De csak nem hagyja abba. Nem gáz, engem nem hoz zavarba. - Vadászboltom van. Kell a reklám, kell az áru. Mindig valami újdonság. Ami azt illeti, tényleg üzlet lesz ebből, csak nem úgy, ahogy általában értik. A Falkával valahogy meg kell állapodnom, mert meg akarok és amit én akarok, azt elérem. Kész, ennyi. Nincs más választás. - Jó is az. Én se bírnám a tömény betont. Megint volt itt egy vicc és megint nem nevettem. Lehet, hogy közös képviselőnek jó, mert végülis könnyen megtalálja a hangot, velem is meglett. Bírom a csajt, egész normális a gondolkodása is, csak ezeket a dumákat nem annyira csipázom. - Pedig megértette, nem? Vágom, akkor jó csókák laknak itt. Nem ő fogja nekem megmondani, hogy beszéljek! Leszarom, hogy letörik a körme, ha hall egy baszdmeget. Finom hölgyemény és elértük a tűréshatárát. De még most is tud mosolyogni. Harapom én is a kajámat és törlöm a pofámat, mert már mindenhol van rajta szósz. - Na, azt csak a tévéből ismerem, de kurva nagy város! Milyen volt idejönni a nyugiba? A nyugati partot végigjártam, jó 50-60 éve, keletre nem vitt a lélek. Lehet, megnézem egyszer, mert időnként rámjön, hogy nekiindulok és világot látok. Ide is úgy jöttem és az ősök földje, a Hűvös Észak titka csak az egyik cél volt. Az utazást is nagyon bírom. Azért is jöttem fel lóval, 3 nap alatt... - Leesett, mi? Mindenki úgy kezdi, nem gáz az. Röhögök egyet. Az egy külön tudomány, hogy megülj a lovon. Nem olyan, mint a szék. Mikor én ismerkedtem vele, lezúztam a karomat. Szerintem esésről beszél, ha mégse, majd elmondja. A lovaom közben prüszköl egyet, hátranézek és kacsintok rá, meg vigyorgok, hogy nyugi, mindjárt jövök. - Ja, én is kiskoromban találkoztam pacikkal, de megszerettem őket. Van háziállata? Na, ő is olyan, csak nagyobb, a mozgásigénye is. Három egész napot jöttünk és baromira bírta! Akármennyire is kiélvezem az ízeket, már az utolsó falatokat ropogtatom. Hopp, egy jó nagy hagyma. Jót reccsen a fogam alatt. Büdös lesz tőle a pofám, de nem bánom. Ez természetes és ha véletlenül felszedek valami luvnyát, akit csak ez tart vissza... Hát van annyi zsém, hogy befogja az orrát. - Véletlenül nem tud egy jó labort vagy kutatóorvost a környéken? Lenne valami spéci problémám. Vágom, hogy nem él itt régóta, de hátha. Azt nem kell tudnia, hogy DNS-klinikát keresek apasági teszt miatt. Beszarás, hova fejlődtünk, hogy már ilyen is van és beszarás magamat is hallani. Azért lassan én is tudok lépést tartani a korral. Madikém, megoldjuk ezt a dolgot. Előbb-utóbb tutira meglesz a papír! Ha kérdezi, majd bekamuzom, hogy nem tartozik rá vagy valami. Egy vénembernek ezer baja lehet. Most pedig a szalvétával megtörlöm magam, tisztára, mert kész lettem. Lena-t bevárom, egész jól eldumálgatunk és nem is sietek.
- Az egyenes beszéd ellentéte a hazugság. Tett itt valaki olyat? - kérdezem, mert bár érteni vélem, hogy mire gondolt, ettől még nem szeretném, hogyha félre menne bármi is az információáramlásban. Megérteni szeretem az embereket. - Ön adta a nevét, vagy így vásárolta? Nem sok lovat vettem életemben, sőt, konkrétan egy darabot se, de azt tudom, hogy például a menhelyi állatoknak - nem, nem lovak - van saját nevük, s a gazda dolga, hogy átnevezi-e. Én megtartanám a nevét, volt még a kezdeti időkben New Yorkban - házasságunk hajnalán - egy kutyánk, eszemben nem lett volna más nevet adni neki annál, amit már megszokott. Elvégre egy árvaházból kiemelt gyermeket sem illik más néven szólítani. Hozzá tartozik, azzal az, aki. Az állatokról is így gondolom. - Óh. Akkor gondolom jó lövő. - mosolygok rá. Valamiért bizalomgerjesztő számomra ez az információ. Marcel jut eszembe, s ettől egy pillanatra le is fagy a mosolyom. Mert tudom, hogy miért tanultam lőni annak idején. Lám, így kell egy egyszerű kinek milyen boltja van kérdésből először szimpátiát, majd szomorúságot gyártani magunkban. - Meg. - hagyom rá kis sóhajjal. Nem tetszik, ha valaki mocskosul beszél, cseppet sem szimpatikus, de ettől még az ő dolga, nem én fogom megnevelni. Akkor se én tenném, ha nem most találkoztunk volna először, de így meg pláne nem. - Csókák? - szalad fel a szemöldököm, először nem értem, majd nagyon is lekattan, s elnevetem magam. Hát, van egy kamasz lányom, de őt se hallom így beszélni, szóval nincs benne a fülemben a kifejezés, ám amint sikerül rájönnöm, hogy milyen kontextusban hallottam már, tényleg nevetésre sarkall, hogy most éppen ez a férfi mondja nekem. Elfintorodom a bérhajadonok emlegetésére. - Elég nagy, igen. - javítom ki, hátha látens rögzül benne a szép beszéd, bár erre nem fogadnék azért. - Érdekes élmény, mondhatni tökéletesen újszerű. Amondó vagyok, hogy az embernek szüksége van a változásokra néha, így örülök, hogy eljöttünk ide. Nem említem, hogy miért vagyunk itt, teljesen lényegtelen, hogy a férjem munkája hozott-e ide minket, vagy az enyém. - Hol járt már a világban? - kérdezem azzal a céllal, hogy amíg beszél, legyen időm befejezni az étkezést is annak rendje és módja szerint. - Le. Keresztül a ló lehajtott fején, egyenesen a málnásba. - elevenítem fel az emléket. Nem húzogatom a számat, mosolyom se tűnt el. Ügyetlen voltam, ezt készséggel bevállalom, de ettől még nem sikerült ingert érezzek ahhoz, hogy újra megpróbálkozzam a lovaglással. - Jelenleg nincsen, de régen volt kutyám. Meg a lányom patkányt tart. Avatom be Helena háziállatttitkaiba csak így névtelenül, válaszolva a kérdésére. - Sajnos nem, ilyenekben nem vagyok otthon. De a helyi kórházban gondolom tudnak önnek segíteni, bár a problémáját nem ismerem, így erre az állításomra nem vennék mérget. Megtörlöm a számat, felkelek az asztaltól, hogy kidobjam a szalvétát a közelünkben levő szemetesnek csúfoló, fellógatott zsákba. Visszalépdelek Achilleshez. - Netalán beteg?
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Fasznak lovagol most a szavakon! Erre aztán már tök felesleges válaszolnom. A semmiről beszélgetünk és ennek semmi értelme. Ennyi. - Dehogyis... A tulaj így nevelte, hülye lennék átnevelni másik névre. Nem értené, mi a faszt beszélek. Nem sok köze van a lovakhoz ennek a nőnek. Sokéves munka, ha valaki olyan kényes, hogy nem jó neki a ló neve. Ha valami ultrahülyeség lett volna a neve, nem őt veszem, hanem másikat. - Ja, szeretek vadászni. Ha nem vágnám csínját-bínját, nem lenne keresnivalóm a szakmában. Egy tipikus városlakó rajzolódik ki előttem. Ami nem baj, mert egyébként jó fej, csak ezek a laikus kérdései... Milyen vadász az, aki szarul lő? Még boltosként is kell a szakértelem. Pofa kellene ahhoz, hogy áruljam, amiről fingom sincs. Most meg mi baja? Valami szar emlék jött fel biztos. Miért ne kérdezzek rá? A végén még vesz is valamit, haha. Biznisz. - Volt már fegyver a kezében? Vagy kellett használnia éles helyzetben? A vadak nem csak az erdőben járnak... Nem arra céloztam, hogy én is az vagyok, hanem az utcai támadókra, betörőkre, ilyenekre. Nem árt, ha az átlagember is konyít a cuccokhoz. Az oktatást hamar befejezte. Nem tetszik neki, de elfogadja, hogy leszarom. Megértette, miért is ne értené? Azért, amiért a csókákat? A maffiaszlengből tudok még pár cifrát. Ha ennyire bejön neki, még mondok majd. Heh, jó arc a bige. - Hát ja, én is így vagyok. Mexikóból jöttem, az se egy köpésre van. Amúgy meg sokfelé az Államokban, délen, a nyyugati parton, meg itt fönt. Ki se kell mozdulni, itt Amcsiban van minden, látjuk az egész világot, ha ezt bejárjuk. Pedig még be se jártam, csak amíg idejöttem. Nem érzem úgy, hogy nekem Európa kéne, meg Ázsia. Itt születtek az őseim, én is itt születtem, jó ez nekem. És tényleg kurva nagy, úgyhogy lehet utazgatni bőven, szoktam is. - A fején. Na, szegény ló... Azt hogy a fenébe sikerült? Elröhögöm magam, mert látom a jelenetet. A hülyegyerek átbucskázik Ráró nyakán. Szar lehetett, biztos betojt, aztán azóta nem mer felülni. Komoly baja nem eshetett, különben mondaná. Hátranézek, hogy ott áll-e nyugodtan. Jolly Joker most egész jól megvan. - Érdekes dolog ez. Régen csak kiraktuk a mérget, most meg külön tálkából esznek ezek a dögök. A patkány nekem nem barát. Remélem, Madinek nincs, mert összetaposnám legszívesebben. Mindent megzabál, fertőz. Nem engem, nekem nem árthat. - Inkább nem részletezem. - hangzik a tömör válasz a semmitmondó infókra. Oké, csak kerülgetjük a forró kását. Amíg nem tuti, addig nem dicsekszem egy félrekúrással. Az egészség magánügy, satöbbi. Nem tud segíteni. Majd lesz, aki tud, nagy a város, valakit tuti találok. Pofatörlés, kézleporolás, maradék a szemétbe. Tisztán tartják, nem púposodik a kuka teteje fölé a salak. Tapsolok egyet, mert mennék már utamra. Fejemmel intek a mozgolódó ló felé, aki szintén indulna. - Nem tesz egy második próbát? Jó fej ló. Jolly Joker tényleg egy rendes paci. Ha nem hergelik, nem harap, amúgy meg érdeklődő. Én elindulok felé és ha Lena jön, akkor odaengedem. Ha bármi hülyeséggel próbálkozik a ló, úgy rá fogok ordítani, hogy a képviselő nőci is összecsinálja magát. Nekem jól viselkedjen, ha már vendéget hozok neki. Nem lesz gond, eddig mindenkit csípett.
Nem értek a lovakhoz, ez való igaz, de nem érzem úgy, hogy ettől ostobának kéne lennem. Bár a másik se éreztetik velem azt, mit is gondol, ha megtenné, akkor valószínűleg nem beszélgetnénk már tovább. - Aha, világos. Akkor ez nem úgy megy, mint a kutyáknál, hogy megszoknak más nevet is. - jegyzem meg és nagyvonalúan eltekintek attól, hogy a hímtag emlegetését is kikérjem magamnak. Lassan már szelektálva hallom meg Achilles szavait. - Eladó lehet akárki, nem kell ahhoz motoroznia, hogy bukósisakokat értékesítsen. - vonom meg a vállamat kissé hanyagul, régről éledő nemtörődömséggel. - Volt, igen. - jegyzem meg határozottan és kissé nyersebben annál, ahogy szeretném. Nem dörrenek rá, a hangerőm mit sem változik, de ettől függetlenül az, amire rákérdez nagyon is pontosan elevenembe vár. Bár akkor sem tudok Septemberre vadként nézni, hogy kétszer akart megölni. Viszont tény, hogy lőttem már. Élesben csak rá, de az is épp elég volt. Remek találatnak bizonyult, ha nem is halt bele. Emberként bevégezte volna és ettől olyan szörnyű az egész. - És hogy viselte a hőingást. Mexico azért egész más, mint Alaszka. - veszem vissza mosolyom és lovagolom meg inkább a hideget, mint időjárási örök klasszikust. - Megbotlott és lehajtotta a fejét, engem meg lerántott, mivel nem eresztettem el a kantárt. Öreg ló volt már, rosszul látott. Azért kaptam, mertg ettől függetlenül okos, nyugodt állat hírében állt. Hát, azzal nem is volt semmi gond. - nevetek én is vele. Az emlék nem kellemetlen, mert bár nem volt épp felemelő a málnásban landolni, a barátnőm kacagása mindennel felért. Na meg Walteré, amikor megosztottam vele csodálatos ügyességemet. Akkoriban még csak ismerkedtünk egymással.. szép időszak volt az is. Elkerekednek a szemeim a patkányokról alkotott véleményére. Úgy döntök, hogy inkább nem kommentálom. Az ő véleménye, joga van hozzá, ahogy másnak is a magáéhoz. - Ahogy óhajtja. Akkor csak ennyivel tudtam segíteni. - kínálom meg ezzel a semmitmondó infóira. A kérdését hallva végigpillantok magamon. Szoknyás kosztüm, csizma, harisnya. Nem éppen lókompatibilis. - Azt hiszem nem ahhoz öltöztem, de ha áll az ajánlata legközelebbre is, esetleg szaván fognám. - közlöm vele át nem gondolt, hirtelen ötlettől vezérelten. Miért is ne? Azt mondta nem szándékozik azonnal elhagyni a várost. És egyébként sem lehet tudni, hogy van-e róla Walternek mit mondanom..
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
- Nagyon nehezen fogadná el. De miért nevezném át? A legbaróbb kártyalap! Kutyák, ők egész mások. Egy lónak új nevet adni annyit jelent, hogy mindent, amit addig megtanult, kezdhet elölről. Mi a fasznak? Kényeskéknek talán eszükbe jut, nekem nem. - Láttam már ilyen eladókat, de azok inkább menjenek kapálni... Nem, én ezt nem osztom. Aki árul valamit, értsen hozzá. A zöldséges, aki nem tudja, mi a különbség a kelkáposzta meg a fejeskáposzta között, ne csodálkozzon, ha a pofájába vágom az áruját. Aki nálam melózik, arra ilyen törvények vonatkoznak. Farkastörvények, hehe. - Szar lehetett, látom magán. De él, az a lényeg. Finomlelkű nőci, még a kibaszott káromkodásaimat se nagyon bírja. Mi élhetett át, nemtom. Talán majd egyszer elmondja, ha még talizunk. Az arca és az érzései sokat elárulnak. Felkavaró sztori lehetett. - Lassan szoktam hozzá! - mondom hevesen bólogatva. - Igaz, lassan is jöttem, rengeteg helyen megálltam, szóval azért volt idő. Azt nem mondom el, hogy évekbe telt, mert lovon érkeztem. Nem volt olyan vészes, lassan megbarátkoztam a klímával, ahogy haladtam északnak. Mire ideértem, már haver volt a tél, amit a dzsungel nem igazán ismert. - Kösz! - lököm oda, mert ennyit megérdemel. Vágom én, hogy segítene, de nem tud. A patkányait meg babusgassa akkor, nekem ez a véleményem és kész. Mikor befejeztük a kajálást, még teszek egy ajánlatot. Azt is lehetne, hogy odajön, megsimizgeti a lovat, megnézegeti. Kilenne mindene, ha ebben a csiriviriben felpattanna, nem is arra gondoltam. - Ja, oké! Itt megtalálom, ugye? Nincs számcsere. Szám sincs. Telót csak az üzletben használok, a szállásom meg még képlékeny, úgyhogy nem mondom, hol keressen. Ha már nincs más hátra, akkor oldalba veregetem Jolly Jokert, ahogy szereti. Dobog, mert már menne. Teli has, kellemes társaság, vígan indulok utamra. - Na, Lena, örültem! Még biztos látjuk egymást - mondom, miközben egy dinamikus mozdulattal felkapaszkodom a lóra. Nyoma sincs betegségnek, de persze nem lehet mindent meglátni ilyenekből. Már a lovon vagyok, mikor két ujjal a halántékomhoz intek és a gyeplővel irányba állítom a társamat. - Viszlát! Vigyázzon magára - még kacsintok is egyet. Ha egyszer használt fegyvert, talán megy még egyszer. Jó arc a bige, kár lenne érte, ha leszúrnák vagy valami. Jolly Joker és én lassú, kimért léptekkel indulunk el a város széle felé. Nem nézek hátra. Egyenes tartással hajtom a lovat és közben arra gondolok, hogy a picsába tudnak itt élni emberek? Tégla, beton még elmegy, ha jól meg van csinálva, de egy fémkasztni? Modern világ, ehhh...
// Köszönöm az együttkajálást, még biztos találkozunk! //
- Az biztos. - hagyom rá, s nem fejtem ki a megfogalmazódó véleményemet, mely nem máshogy szól: a lovakat értelmesebbnek képzeltem ennél. Hisz ha egy kutya meg tudja szokni az új nevet, a ló meg nem, akkor ott fordított észbeli rendeződés van. Jó, nyilván nem, semmi tudományos nincs ebben a gondolatban, ezért sem mondom ki. S hamar kikúszik a fejemből is. Elnevetem magam az eladókat érintő megjegyzésén. Igaza van, aki nem ért valamihez, az - optimális esetben - ne áruljon olyan termékeket. Bár, ami azt illeti, a jelen fogyasztói társadalomra az jellemző, hogy mégis teszik. A véleménykifejtése - inkább annak megfogalmazása - megrökönyít, megint. Kicsit felszalad a szemöldököm, de inkább nem feddem meg a szóhasználatért. Nem vagyok az anyja. A mondatra meg nem tudok mit reflektálni. Szar, ja. Így is lehet mondani, bár én minden történtek ellenére sokkal szofisztikáltabban fogalmaznék. - A lényeg, hogy megszokta. - mosolygok rá. Ez pont olyan, mint amit ő mondott. Annyira semmitmondó. A lényeg, hogy élek. A lényeg, hogy megszokta. Teljesen jó ez így. - Meg, igen! - bólintok mosollyal. Elköszön, úgyszint elköszönök rőle, s miközben ő elporoszkál a lóval én útbaejtek még egy lakókocsit. Szeretnék "beszélgetni" a kisfiúval, ha már itt vagyok.
//Köszöntem! Ha van kedved újhoz, majd röptess egy pmet. ^^//
Yeah call the doc I must be sick, better get me my medicine Now it's five o'clock, on the phone again I think ima need another prescription
Call the doc I must be sick, better get me my medicine Now it's five o'clock, on the phone again I think Imma need another prescription
Jó munkához idő kell, rosszhoz meg még több. Nem mintha félresikerült volna, amit készítettem. Csak már sokadik alkalomra hoztam el. Ms. Hagennel az első találkozás nagyon emlékezetes maradt. Az a fajta beteg, aki tagadja a kór jelenlétét, büszkeségből vagy félelemből nem szeretné elismerni, hogy kezelésre szorul. Én pedig annyira szívesen segítenék rajta, mert egyébként egy kis tündér. Csináltam is neki szert, ami a hangulatát beülteti a liftbe és pár emelettel feljebb küldi. Én inkább a pszichiátriában, a gyógyszeres kezelésben jeleskedem, mint a fotelben ücsörgő elbeszélgetős műfajban, amiben például a Teremtőm volt nagyon profi. Keverek-kavarok és a végeredmény ritkán lesz rossz kimenetelű azoknál, akik megkapják. Az első adagokat úgyis én vettem be. Mindig készültem ide, de végül csak megittam a löttyöt. Beszámítottam a farkastényezőt és tulajdonképpen még tökéletesítettem is az anyagot. Önigazolás a halogatásra. Szóval akartam újra látni azt a kedves arcot és ma végre kislattyogtam ide, leparkoltam a telep szélén a kocsival és elindultam. Fogalmam sincs, merre találom a képviselőt, de az első útba esőt megkérdeztem, aztán még vagy 3 embert. Szóval most már megvan, melyik keréktől megszabadított tákolmánynál lelhetem fel. Amúgy ez egy nagyon gondolatébresztő hely! Van egy kempingfeelingje, csak sátor helyett lecövekelt autókat láthatok. A másik meg, hogy mekkora érzés lehet egy ilyen igazi lakóautóval vándorolni a világban. Egyszer ki kell próbálnom! Most pedig megnyomom a csengőt és türelmesen várakozom, az ajtónak háttal fordulva könyökölök a korlátra és vidáman nézelődöm. Csak egy kevés érzéstelenítőt vettem be, semmi extrát. Ha beütöm a lábamat a küszöbbe, azt észre se fogom venni. Ha levágja egy láncfűrész, azt is inkább hallom, mint érzem. Csúcsszuper, bitang erős. Valami mindig kell az útra, gondoltam, legyen ez és azért figyelek, hogy nincs-e mellékhatás, nem tompulnak-e az érzékek. Eddig semmi gáz. Délután 5 óra, nem fázom különösebben a zöld dzsekimben. Fejemen a napszemüveg, ahogy szoktam. Ami fura lehet, az a cipő, mert fehérorrú citromsárgát vettem fel. Szerintem tök jól néz ki, mások szerint giccses. Á, már hallom a lépteket...
Már a legelején megmondtam a miszternek, hogy igazán nincs nekem semmi bajom. Egyszerű volt a hazugság, tagadás inkább, semmint igazi valótlanság, hát könnyedén kúszott ki alapvetően igazat szóló ajkaim résén. Azóta nem került szóba mindez közöttünk, bár tény, hogy olyan gyakran nem is találkoztunk. Amit meg láttam, arról inkább nem szóltam senkinek. Hazudni ugyanis miatta - vagy neki, vagy érte, vagy akármi ami vele kapcsolatos - egynél többször nem terveztem. Így elmaradt mindenféle jelentés, mert én nem tartozom semmivel. Nem tudhatok semmit. Ezt sem akarnám, ami azt illeti. Az egyik üres lakóautó funkcionál irodámként, egész kellemes darab, szeretem itt tölteni az időmet és gyakran akkor is itt dolgozom, amikor nem a Park ügyeit intézem. Nagyon sokat van nálam a siket gyermek is, de ma éppen kirándulni mentek a szüleivel, így egyedül vagyok, amikor kopogásra kapom fel a fejemet. - Máris nyitom! - teszem le az éppen tanulmányozott kimutatást, s kattintom ki a tollamat, ami szintén az asztalra kerül. Két lépés a kinyitható - ággyá alakíthatóan lenyomható - asztaltól a bejárati ajtó, nem telik bele egy szívdobbanásnyi időbe se, míg kitárom. Meglepve, de mosollyal fogadom vendégemet. - Szép napot! - állok félre az útjából, hogy beereszthessem. Nem tartok tőle, nem hiszem, hogy kellene. - Mi járatban? - kérdem, hogyha bejött, vagy jelezte, hogy nem kíván belépni. Szavába nem óhajtok vágni ugyanis.
Már mosolyra húzódik a szám, ahogy meghallom a hangot. Fülelek, hogy épp hogy állunk. Valami kattanás hallatszott, egy golyóstoll lehet. Munkában van. Egy képviselő mikor nincs abban? Éjjel-nappal hívhatják. Még jó, hogy már nagyok a gyerekek. Az egyikkel pont pár napja találkoztam, el volt tévedve. Aranyos tinilány amúgy. Volt kitől örökölni. - Üdv, Önnek is! Milyen kedves, rögtön invitál a házba. Élek is a lehetőséggel, elvégre nem postásként jöttem. A cuccot is odaadom majd, itt lapul a belső zsebemben. De egy jót beszélgethetünk is. - Csak gondoltam, meglátogatom - mondom kedvesen és el is indulok befelé. - Köszönöm! Bent körülnézek, hogy érdemes-e levenni a cipőt. Igazából még nem voltam ilyen lakóautóban. Csak mozgóban, amivel utaznak is. - Nagyon érdekes ez a park, nem láttam még ilyet - nézelődök szétszórtan. Odamegyek az ablakhoz és azon is kipillantok, hogy milyen a látvány. - Hogy van mostanában, Lena? - kérdezem egy nagy mosollyal. Még nem nyúlok az ajándékhoz, inkább a hátam mögött kulcsolom össze a kezemet.
Nem tartok tőle, miért is ne invitálnám? Egyrészt ez itt nem a magánszférám, nem kell féltenem tőle a családomat és különben is, ha ártani akart volna nekem, akkor bármikor megtehette volna már. New Yorkban is, itt is. Talán túl naiv vagyok, talán túlzottan bízom az emberekben - ha nem emberek, akkor is - talán.. nem tudom. Mindenesetre félreállok az útjából, hadd kerüljön beljebb, s hogy ne eresszük be az összes alaszkai mínuszt a lakókocsi belterébe, becsukom utána az ajtót, kihajolva kicsit, mielőtt bezárkóznánk, hogy körbepillantsak. Ha már így elmozdultam a papírhalom mellől, akkor vessek egy pillantást a "birodalmamra" is. - Ez igazán kedves öntől. Kér esetleg egy csésze teát, kávét? Ajánlom a felhozatalt. Van egy kis hűtőm itt, szóval még tejjel is tudok szolgálni, ma hoztam, így biztos vagyok benne, hogy friss. Meg egyébként sem szokott rámromlani semmi, annál akkurátusabb háziasszony vagyok. A teafilterek pedig igazán nem foglalnak helyet, ahogy az őrölt kávé sem. A vízforraló és a kávéfőző pedig olyan luxus, amit megengedhettem magamnak, ha már itt is van "irodám". - Megvallom őszintén, mielőtt elkezdtem itt dolgozni, nekem sem sikerült testközelből találkoznom eggyel sem. Térek rá a park érdekességének témakörére. Közben ha eldöntötte, hogy mit is kér - még vizet is tudok neki adni, bár azt elfelejtettem ajánlani, de ha van miből teának forralni, akkor nyilván meginni is akad - nekilátok, hogy elővegyek megfelelő bögrét/poharat. Párhuzamosan kerül egymás mellé a kiskanál, ha kávét vagy teát kért, a bögre - nem mindegy merre áll a füle - és ha jól figyel, nem kerülheti el a figyelmét az, hogy mindenhez csak bal kézzel nyúlok, ami kinyithatós. Fiók, konyhaszekrény ajtaja, a bejárati ajtó az imént. - Remekül, köszönöm. Hát önnek hogy szolgál a kedves egészsége? Kérdezek vissza érdeklődve, kedélyesen. Örülök, hogy meglátogatott. - Nem túl sok a választási lehetőség, de kérem, nyugodtan helyezze kényelembe magát.
- Á, nem, nem, köszönöm! Szolgálatban nem iszunk. Igaz, nem vagyok szolgálatban. Vagy ahogy vesszük. De, egy bögre teát elfogadok. Jól megmagyaráztam. A teákat nagyon kedvelem, sokfélét fogyasztok és szeretek újakat is próbálgatni. Lena-nak nagyon pozitív a kisugárzása, megint. Ezért is vagyok itt, mert múltkor is ilyennek láttam. Egy szerethető nőnek, akin megesik a szívem, ha látom, hogy baja van. - És sikerült megszeretni? Úgy könnyebb, ha az ember nem menekülni akar, hanem jól érzi magát a munkájában. Én szerencsés vagyok, mert imádom, amit csinálok. Lena jó képviselő lehet, emberközpontú, de a határokat is képes tartani. Talán. Azt hiszem. Megelőlegezem neki ezt a bizalmat. Figyelem, ahogy készülődik. Biztos kézzel. Biztonságra vágyó kézzel. Minden katonás rendben. Nézem, hogy jobb kézzel csinál-e bármit, ami nem kétkezes dolog. Nem teszem szóvá, egyelőre csak némán nézem. - Ezt örömmel hallom! Nálam is minden oké. Nagy baj nem lehet, tudja... Tudja. Nem örülök ennek, akármennyire kedvelem. A tudás veszélyes lehet. Szaglászok kicsit, hogy milyen nyomokat, esetleg energiákat érzek itt. Nyilván nem én voltam az első találkozás. Egy székre ledobom magam és az asztalra könyökölök. - Milyen itt az élet? Mármint a parkban. Vagy akár a városban is. Érdekel, mit gondol és közben a mozdulatait lesem komoly arccal, de nem látványosan, nem ragadok le a bámulásnál. A keze, az arca, a szemei rezdülése mind sokat elmondanak róla. Szeretném jobban megismerni. Nem csak azért, mert akkor találhatom meg az igazi gyógymódot. Csak szeretném megismerni, mert az jó. Jólesik.
Rákérdeznék, hogy miféle szolgálatról beszélünk, de mondja ő magától is, szóval nem kell szavakba öntsem a kérdésemet. Mosollyal fogadom a döntését, majd felkelek, hogy a vízforralót lekapva talpáról a csap alá tartsam azt felnyitott fedővel majd miután teletöltöttem, visszategyem a talpazatra és bekapcsoljam. Míg a víz forr, bögrét veszek elő, valamint a teválasztékot sorolom, hadd válasszon kedvére. - Zöldteából natur van vagy citromos, feketeteám van barackos és sima earl gray valamint gyümölcsteából eper, málna és almás-fahéjas. Melyikből szeretne? Ha választ, akkor olyan filtert veszek elő, hogy a bögrébe lógassam. Cukrot és citromot majd tesz magának. Tej az nincs, nem ajánlom, valahogy az angol teázási szokások távol állnak tőlem, így nem is gondolok velük. - Szerencsém van, eddig egyszer sem volt olyan munkám, melyben ne találtam volna szeretni való momentumot. Jó itt, érdekes a hely, egész könnyen szót lehet érteni a lakókkal és egyébként is olyasmi, amit még sose csináltam, szóval kellemes. Ön most mit dolgozik? Emlékszem még, hogy mi a szakmája, de ki tudja a mai világban, hogy változott-e vagyis változtatott-e vagy sem. Azért is kérdezem így, ahogy. - Tudom. Jegyzem meg szűkszavúan. Túlzás, hogy tényleg tudom, de értem mire gondolt és biztosítani szeretném a fecsegésmentességgel arról, hogy nem feledtem el mennyire titok is, amit láttam. - A kérdés az, hogy a városban mindenki tudja-e akinek elszámolással tartozik róla. Teszem hozzá ezt. Jelentenem kell a személyéről, hogyha esetleg kóbor. Ha idetartozó, akkor csak tudják, hogy itt van, megspórolhatom azt a jelentést.. talán. - Az én ízlésemnek kissé sötét, de erről nem a park tehet hanem a hely, ahol a város található. De jön a tavasz, bizonyoára sokkal kedvelhetőbb lesz. Egyébként jól érzem itt magam, mindenkim itt van majdnem, aki fontos része az életemnek, szóval nem panaszkodom. Hogy talált meg? És főleg miért? - de ezt nem teszem hozzá. Nem akarom, hogy sértésnek vélje azt, amit cseppet sem szánok annak.
Látom, Lena is felkészült, nem csak egynótás előadó. Széles skálán mozgok teaügyileg. - Egy natur zöldet szeretnék! Na jó, ez kicsit drogosan hangzott. Szóval zöld teát, köszönöm! Bele is kuncogok kicsit. Mi az, amiről nem a tudatmódosítók jutnak eszembe? És nem vegyületek, kémiai kötések, képletek? Szakmai ártalom, sajnálom. Dehogy sajnálom! Egy kis cukrot fogok bele tenni, sőt talán dupla adaggal. Igen, most azt kívánom. Jó kis édességsokkot, amitől a tetőn landolok! - Ezt én is elmondhatom. Mondjuk nagyjából mindig ugyanazt csináltam. Bár a hegedülés és a mentőorvosi szolgálat azért más egy kicsit. Megint jót derülök. Két oldal a sok közül. Hivatásszerűen mással nem nagyon foglalkoztam. Az orvostudomány és kémia különböző vetületei közt vergődtem, meg tettem egy kis zenei kitérőt. A mindennapokban viszont vagyok én pilótától mikulásig minden! - Igen, nagyon érdekes hely! Határozottan érdekes! Lehet rövidebb időre is lakást bérelni? Megmozgatta a fantáziámat. Lakókocsiban jártam már, utaztam is vele, stopposként, de azért az ad egy szabadságérzetet, ha ilyenben él az ember. Még álló lakókocsiban is. Ha lehet egy hetet, egy hónapot kérni, akkor egyszer idejövök. A képviselő legalább jó arc, ezt már tudom. - A kórházban dolgozom, idegorvosként és gyógyszerészként. Nem unatkozom. Maradtam, ahol voltam, emlékezhet rá, hogy legutóbb is ugyanezt válaszoltam. Még sok mindenre emlékszem és Lena memóriája se rossz. Ami azt illeti, a szemeiben életörömön kívül valami megfoghatatlan bölcsesség is ott játszik. Nem Nobel-díjas szakértelem, hanem hozzáértés, méghozzá a nagybetűs Élethez. - Többet is tud, mint gondolnám. Hogy csinálja, hogy nem szúrt szemet senkinek? Mármint félre ne értsen, eszem ágában sincs maga alá tenni. Mármint ásni. Na, szóval a Falka nem tudja meg. Valamilyen kapcsolata lehet. Velünk nincs, szerintem tudnék róla, mert ilyenekre szoktam figyelni. Talán az Őrzőknél van valami cimbora, rokon, ivadék, nagypapi, dédmami, ilyesmi. Déd nem, az durva generációváltás lenne, azt hiszem. Közben nagyot kortyolok a teából, leengedem a forró levet a torkomon. Bevettem az érzéstelenítőt, ki is kell próbálni. Semmit nem érzek. Biztos végigégette, még a gyomromat, a nyelőcsövemet is, nem csak a nyelvemet, szájpadlásomat, de semmi. Mire elmúlik a szer hatása, talán be is gyógyulok. Meglátjuk. Kísérletezni muszáj, el kell foglalnom magam. Nem mintha Lena untatna. Ez nálam egy életforma. - Ezt megértem. Én is fényesebb vidékről jöttem. Maga honnan érkezett? Vannak közöttünk olyanok, akik a trópusokat is megjárták, szóval ez nem újdonság. Az ember is hihetetlenül alkalmazkodóképes, a farkas még inkább. Lena családját nem ismerem, azt hiszem. Nem rémlik. - Az nagyon jó! Nekem is sok rokon, barát van itt. Majdnem mindenki. Akiket elnyelt a múlt, azok hiányoznak. Közülük néhányhoz már nem fűzhet remény, velük csak odaát találkozom majd egyszer, mikor az angyalok hófehérben kísérnek át Szent Péter kapuján. Jön a tavasz. Ez egy kicsit aggasztó is, de remélem, hogy Lena tudása nem terjed ki idáig. Legyen a mi gondunk... - Nekünk ez nem olyan nehéz - mosolyodom el. Szagokat követni, nyomokra hagyatkozni. Vagy beírni az internetre és a lakóparkban egyszerűen megkérdezni, merre találom a képviselőt. Ha már itt tartunk, rá akarok térni arra is, hogy egyáltalán miért kerestem? - Én szeretem az életet a maga teljességében élni. Kihasználni a pillanatot és másokat is hozzásegíteni. Örömet szerezni azoknak, akik hagyják, akiknek öröm örömet szerezni. Elfogad egy kis apróságot? A teát közben fel is hajtottam. És még mindig nem érzem, mit pusztított el az ivás folyamata közben. A csészét leteszem a legközelebbi polcra, asztalra vagy bármire. A belső zsebembe nyúlok és előveszem a kis üvegcsét. Gyógyszertári felirat van ráragasztva, adagolással és a jelzésemmel. Dr. Balthazar Bluefox rendel. - Remélem, szereti az ánizst. És a vidámabb hangulatot. Semmi illegalitás, ez puszta jókedvcsináló, mellékhatások nélkül. Tesztelve van. Én se sértésnek szánom, de az ajkam szélének remegése érezteti, hogy tartok a félsikertől. Nem szeretném Lena büszkeségét a sárba tiporni. Csak jót akarok. Ezért jöttem. Szerintem látja is rajtam. Kérdés, hogy a démonaival meg tud-e küzdeni? Odasóz-e nekik? Bal kézzel, ahogy szokta...
Felvonom szemöldököm a képzettársítására. Először nem is értem meg, hogy mire mondja, a natúr zöld nekem nem jelent mást, csak teát. Vagyis, hiszen mivel arról beszéltünk.. Felnevetek, enyhe rosszallás vegyül ciccegésembe. - Megnyugtatásul közlöm, hogy nem, nem hangzott úgy. Eszembe nem jutna, hogy drogfogyasztó lenne. Vagy terjesztő. Vagy akármi. Akkor egy zöld tea rendel, minden nélkül. Értem. Az ismétlés inkább csak magamnak szól, nem annyira neki. Hozzálátok az elkészítéshez - nem nagy művészet, hiszen filteres teáról beszélünk, s ő dönti el majd, hogy mennyit áztatja - s közben hallgatom Dr. Bluefox szavait. - És még játszik? Derülök fel a hegedű emlegetésére. Szeretem a hangszereket, bár én magam egyen sem tudok játszani. Nem mondom, hogy sosem szerettem volna, de igazság szerint mégse jutottam odáig, hogy megtanuljam. A zongoráról az első órán kiderült, hogy nincs hozzá semmi tehetségem, egyszerűen nem ment a két kezemmel másféléket lejátszani. Pedig mondták, hogy a kétkezes majd sokára jön, de engem óva intettek a hangszertől. Hát így maradtam, hangszerismeret nélkül. Vagyis hangszeren való játszani tudás nélkül. - Lehet, természetesen. A legtöbben rövidebb időre bérelnek, az a nagyon ritka, ha valaki hosszan marad itt. Mondjuk talán ez nem véletlen. Vállat vonok kissé hanyagul, vagyis vonnék, de már az elején észreveszem mennyire illetlen dolgot is szeretnék csinálni, ezért nem forszírozom. - Nem nagyon kellett szemet szúrjak, akta van rólam. Gondolom én. Régebb óta tudom, hogy milyen ez a világ, semmint láttam volna önt. Nem, nem kockáztatom meg azt, hogy kiejtem a számon az átváltozni szót. És a férjem nevét sem óhajtom emlegetni, sem az apámét. Mondjuk neki nem is sok köze lenne ehhez az egészhez, hiszen ő nem avatott be semmibe. - Miért, egyébként gondolja, hogy zavarnám a köreiket? Fülem mögé gyűröm hajamat, igazítok rajta kettőt, bal kézzel természetesen. A babrálást, kilincshez nyúlkálást mindig így művelem. Páros számú ismétléssel és nem a jobb kezemmel. - Ó, Jézus, vigyázzon! Hűlök el, ahogy meglátom rezzenéstelen arccal belekortyolni a gőzölgő teába. Hiába, már kortyol, de nem sziszeg, nem ordít. Furcsák ezek a farkasok. - A nagy almából. Ott születtem. Dijont nem említem és azt sem, hogy hányszor voltam New Yorkban. Ha kérdezné, akkor munkaajánlat miatt vagyok itt. Nem szeretem ezt a titkolózást, de ennyi év alatt hozzá lehetett szokjak azért. - Mégis mit? Ugyan, igazán nem.. kellene - folytatnám, de az üvegcse előkerülése megakaszt. Kérdőn nézek a férfire. - De.. mégis ezt miért? És mi ez?
Kezdőlap
//
Ha van kedved újhoz, majd röptess egy pmet. ^^//
