- Az biztos. - hagyom rá, s nem fejtem ki a megfogalmazódó véleményemet, mely nem máshogy szól: a lovakat értelmesebbnek képzeltem ennél. Hisz ha egy kutya meg tudja szokni az új nevet, a ló meg nem, akkor ott fordított észbeli rendeződés van. Jó, nyilván nem, semmi tudományos nincs ebben a gondolatban, ezért sem mondom ki. S hamar kikúszik a fejemből is. Elnevetem magam az eladókat érintő megjegyzésén. Igaza van, aki nem ért valamihez, az - optimális esetben - ne áruljon olyan termékeket. Bár, ami azt illeti, a jelen fogyasztói társadalomra az jellemző, hogy mégis teszik. A véleménykifejtése - inkább annak megfogalmazása - megrökönyít, megint. Kicsit felszalad a szemöldököm, de inkább nem feddem meg a szóhasználatért. Nem vagyok az anyja. A mondatra meg nem tudok mit reflektálni. Szar, ja. Így is lehet mondani, bár én minden történtek ellenére sokkal szofisztikáltabban fogalmaznék. - A lényeg, hogy megszokta. - mosolygok rá. Ez pont olyan, mint amit ő mondott. Annyira semmitmondó. A lényeg, hogy élek. A lényeg, hogy megszokta. Teljesen jó ez így. - Meg, igen! - bólintok mosollyal. Elköszön, úgyszint elköszönök rőle, s miközben ő elporoszkál a lóval én útbaejtek még egy lakókocsit. Szeretnék "beszélgetni" a kisfiúval, ha már itt vagyok.
//Köszöntem! Ha van kedved újhoz, majd röptess egy pmet. ^^//
Yeah call the doc I must be sick, better get me my medicine Now it's five o'clock, on the phone again I think ima need another prescription
Call the doc I must be sick, better get me my medicine Now it's five o'clock, on the phone again I think Imma need another prescription
Jó munkához idő kell, rosszhoz meg még több. Nem mintha félresikerült volna, amit készítettem. Csak már sokadik alkalomra hoztam el. Ms. Hagennel az első találkozás nagyon emlékezetes maradt. Az a fajta beteg, aki tagadja a kór jelenlétét, büszkeségből vagy félelemből nem szeretné elismerni, hogy kezelésre szorul. Én pedig annyira szívesen segítenék rajta, mert egyébként egy kis tündér. Csináltam is neki szert, ami a hangulatát beülteti a liftbe és pár emelettel feljebb küldi. Én inkább a pszichiátriában, a gyógyszeres kezelésben jeleskedem, mint a fotelben ücsörgő elbeszélgetős műfajban, amiben például a Teremtőm volt nagyon profi. Keverek-kavarok és a végeredmény ritkán lesz rossz kimenetelű azoknál, akik megkapják. Az első adagokat úgyis én vettem be. Mindig készültem ide, de végül csak megittam a löttyöt. Beszámítottam a farkastényezőt és tulajdonképpen még tökéletesítettem is az anyagot. Önigazolás a halogatásra. Szóval akartam újra látni azt a kedves arcot és ma végre kislattyogtam ide, leparkoltam a telep szélén a kocsival és elindultam. Fogalmam sincs, merre találom a képviselőt, de az első útba esőt megkérdeztem, aztán még vagy 3 embert. Szóval most már megvan, melyik keréktől megszabadított tákolmánynál lelhetem fel. Amúgy ez egy nagyon gondolatébresztő hely! Van egy kempingfeelingje, csak sátor helyett lecövekelt autókat láthatok. A másik meg, hogy mekkora érzés lehet egy ilyen igazi lakóautóval vándorolni a világban. Egyszer ki kell próbálnom! Most pedig megnyomom a csengőt és türelmesen várakozom, az ajtónak háttal fordulva könyökölök a korlátra és vidáman nézelődöm. Csak egy kevés érzéstelenítőt vettem be, semmi extrát. Ha beütöm a lábamat a küszöbbe, azt észre se fogom venni. Ha levágja egy láncfűrész, azt is inkább hallom, mint érzem. Csúcsszuper, bitang erős. Valami mindig kell az útra, gondoltam, legyen ez és azért figyelek, hogy nincs-e mellékhatás, nem tompulnak-e az érzékek. Eddig semmi gáz. Délután 5 óra, nem fázom különösebben a zöld dzsekimben. Fejemen a napszemüveg, ahogy szoktam. Ami fura lehet, az a cipő, mert fehérorrú citromsárgát vettem fel. Szerintem tök jól néz ki, mások szerint giccses. Á, már hallom a lépteket...
Már a legelején megmondtam a miszternek, hogy igazán nincs nekem semmi bajom. Egyszerű volt a hazugság, tagadás inkább, semmint igazi valótlanság, hát könnyedén kúszott ki alapvetően igazat szóló ajkaim résén. Azóta nem került szóba mindez közöttünk, bár tény, hogy olyan gyakran nem is találkoztunk. Amit meg láttam, arról inkább nem szóltam senkinek. Hazudni ugyanis miatta - vagy neki, vagy érte, vagy akármi ami vele kapcsolatos - egynél többször nem terveztem. Így elmaradt mindenféle jelentés, mert én nem tartozom semmivel. Nem tudhatok semmit. Ezt sem akarnám, ami azt illeti. Az egyik üres lakóautó funkcionál irodámként, egész kellemes darab, szeretem itt tölteni az időmet és gyakran akkor is itt dolgozom, amikor nem a Park ügyeit intézem. Nagyon sokat van nálam a siket gyermek is, de ma éppen kirándulni mentek a szüleivel, így egyedül vagyok, amikor kopogásra kapom fel a fejemet. - Máris nyitom! - teszem le az éppen tanulmányozott kimutatást, s kattintom ki a tollamat, ami szintén az asztalra kerül. Két lépés a kinyitható - ággyá alakíthatóan lenyomható - asztaltól a bejárati ajtó, nem telik bele egy szívdobbanásnyi időbe se, míg kitárom. Meglepve, de mosollyal fogadom vendégemet. - Szép napot! - állok félre az útjából, hogy beereszthessem. Nem tartok tőle, nem hiszem, hogy kellene. - Mi járatban? - kérdem, hogyha bejött, vagy jelezte, hogy nem kíván belépni. Szavába nem óhajtok vágni ugyanis.
Már mosolyra húzódik a szám, ahogy meghallom a hangot. Fülelek, hogy épp hogy állunk. Valami kattanás hallatszott, egy golyóstoll lehet. Munkában van. Egy képviselő mikor nincs abban? Éjjel-nappal hívhatják. Még jó, hogy már nagyok a gyerekek. Az egyikkel pont pár napja találkoztam, el volt tévedve. Aranyos tinilány amúgy. Volt kitől örökölni. - Üdv, Önnek is! Milyen kedves, rögtön invitál a házba. Élek is a lehetőséggel, elvégre nem postásként jöttem. A cuccot is odaadom majd, itt lapul a belső zsebemben. De egy jót beszélgethetünk is. - Csak gondoltam, meglátogatom - mondom kedvesen és el is indulok befelé. - Köszönöm! Bent körülnézek, hogy érdemes-e levenni a cipőt. Igazából még nem voltam ilyen lakóautóban. Csak mozgóban, amivel utaznak is. - Nagyon érdekes ez a park, nem láttam még ilyet - nézelődök szétszórtan. Odamegyek az ablakhoz és azon is kipillantok, hogy milyen a látvány. - Hogy van mostanában, Lena? - kérdezem egy nagy mosollyal. Még nem nyúlok az ajándékhoz, inkább a hátam mögött kulcsolom össze a kezemet.
Nem tartok tőle, miért is ne invitálnám? Egyrészt ez itt nem a magánszférám, nem kell féltenem tőle a családomat és különben is, ha ártani akart volna nekem, akkor bármikor megtehette volna már. New Yorkban is, itt is. Talán túl naiv vagyok, talán túlzottan bízom az emberekben - ha nem emberek, akkor is - talán.. nem tudom. Mindenesetre félreállok az útjából, hadd kerüljön beljebb, s hogy ne eresszük be az összes alaszkai mínuszt a lakókocsi belterébe, becsukom utána az ajtót, kihajolva kicsit, mielőtt bezárkóznánk, hogy körbepillantsak. Ha már így elmozdultam a papírhalom mellől, akkor vessek egy pillantást a "birodalmamra" is. - Ez igazán kedves öntől. Kér esetleg egy csésze teát, kávét? Ajánlom a felhozatalt. Van egy kis hűtőm itt, szóval még tejjel is tudok szolgálni, ma hoztam, így biztos vagyok benne, hogy friss. Meg egyébként sem szokott rámromlani semmi, annál akkurátusabb háziasszony vagyok. A teafilterek pedig igazán nem foglalnak helyet, ahogy az őrölt kávé sem. A vízforraló és a kávéfőző pedig olyan luxus, amit megengedhettem magamnak, ha már itt is van "irodám". - Megvallom őszintén, mielőtt elkezdtem itt dolgozni, nekem sem sikerült testközelből találkoznom eggyel sem. Térek rá a park érdekességének témakörére. Közben ha eldöntötte, hogy mit is kér - még vizet is tudok neki adni, bár azt elfelejtettem ajánlani, de ha van miből teának forralni, akkor nyilván meginni is akad - nekilátok, hogy elővegyek megfelelő bögrét/poharat. Párhuzamosan kerül egymás mellé a kiskanál, ha kávét vagy teát kért, a bögre - nem mindegy merre áll a füle - és ha jól figyel, nem kerülheti el a figyelmét az, hogy mindenhez csak bal kézzel nyúlok, ami kinyithatós. Fiók, konyhaszekrény ajtaja, a bejárati ajtó az imént. - Remekül, köszönöm. Hát önnek hogy szolgál a kedves egészsége? Kérdezek vissza érdeklődve, kedélyesen. Örülök, hogy meglátogatott. - Nem túl sok a választási lehetőség, de kérem, nyugodtan helyezze kényelembe magát.
- Á, nem, nem, köszönöm! Szolgálatban nem iszunk. Igaz, nem vagyok szolgálatban. Vagy ahogy vesszük. De, egy bögre teát elfogadok. Jól megmagyaráztam. A teákat nagyon kedvelem, sokfélét fogyasztok és szeretek újakat is próbálgatni. Lena-nak nagyon pozitív a kisugárzása, megint. Ezért is vagyok itt, mert múltkor is ilyennek láttam. Egy szerethető nőnek, akin megesik a szívem, ha látom, hogy baja van. - És sikerült megszeretni? Úgy könnyebb, ha az ember nem menekülni akar, hanem jól érzi magát a munkájában. Én szerencsés vagyok, mert imádom, amit csinálok. Lena jó képviselő lehet, emberközpontú, de a határokat is képes tartani. Talán. Azt hiszem. Megelőlegezem neki ezt a bizalmat. Figyelem, ahogy készülődik. Biztos kézzel. Biztonságra vágyó kézzel. Minden katonás rendben. Nézem, hogy jobb kézzel csinál-e bármit, ami nem kétkezes dolog. Nem teszem szóvá, egyelőre csak némán nézem. - Ezt örömmel hallom! Nálam is minden oké. Nagy baj nem lehet, tudja... Tudja. Nem örülök ennek, akármennyire kedvelem. A tudás veszélyes lehet. Szaglászok kicsit, hogy milyen nyomokat, esetleg energiákat érzek itt. Nyilván nem én voltam az első találkozás. Egy székre ledobom magam és az asztalra könyökölök. - Milyen itt az élet? Mármint a parkban. Vagy akár a városban is. Érdekel, mit gondol és közben a mozdulatait lesem komoly arccal, de nem látványosan, nem ragadok le a bámulásnál. A keze, az arca, a szemei rezdülése mind sokat elmondanak róla. Szeretném jobban megismerni. Nem csak azért, mert akkor találhatom meg az igazi gyógymódot. Csak szeretném megismerni, mert az jó. Jólesik.
Rákérdeznék, hogy miféle szolgálatról beszélünk, de mondja ő magától is, szóval nem kell szavakba öntsem a kérdésemet. Mosollyal fogadom a döntését, majd felkelek, hogy a vízforralót lekapva talpáról a csap alá tartsam azt felnyitott fedővel majd miután teletöltöttem, visszategyem a talpazatra és bekapcsoljam. Míg a víz forr, bögrét veszek elő, valamint a teválasztékot sorolom, hadd válasszon kedvére. - Zöldteából natur van vagy citromos, feketeteám van barackos és sima earl gray valamint gyümölcsteából eper, málna és almás-fahéjas. Melyikből szeretne? Ha választ, akkor olyan filtert veszek elő, hogy a bögrébe lógassam. Cukrot és citromot majd tesz magának. Tej az nincs, nem ajánlom, valahogy az angol teázási szokások távol állnak tőlem, így nem is gondolok velük. - Szerencsém van, eddig egyszer sem volt olyan munkám, melyben ne találtam volna szeretni való momentumot. Jó itt, érdekes a hely, egész könnyen szót lehet érteni a lakókkal és egyébként is olyasmi, amit még sose csináltam, szóval kellemes. Ön most mit dolgozik? Emlékszem még, hogy mi a szakmája, de ki tudja a mai világban, hogy változott-e vagyis változtatott-e vagy sem. Azért is kérdezem így, ahogy. - Tudom. Jegyzem meg szűkszavúan. Túlzás, hogy tényleg tudom, de értem mire gondolt és biztosítani szeretném a fecsegésmentességgel arról, hogy nem feledtem el mennyire titok is, amit láttam. - A kérdés az, hogy a városban mindenki tudja-e akinek elszámolással tartozik róla. Teszem hozzá ezt. Jelentenem kell a személyéről, hogyha esetleg kóbor. Ha idetartozó, akkor csak tudják, hogy itt van, megspórolhatom azt a jelentést.. talán. - Az én ízlésemnek kissé sötét, de erről nem a park tehet hanem a hely, ahol a város található. De jön a tavasz, bizonyoára sokkal kedvelhetőbb lesz. Egyébként jól érzem itt magam, mindenkim itt van majdnem, aki fontos része az életemnek, szóval nem panaszkodom. Hogy talált meg? És főleg miért? - de ezt nem teszem hozzá. Nem akarom, hogy sértésnek vélje azt, amit cseppet sem szánok annak.
Látom, Lena is felkészült, nem csak egynótás előadó. Széles skálán mozgok teaügyileg. - Egy natur zöldet szeretnék! Na jó, ez kicsit drogosan hangzott. Szóval zöld teát, köszönöm! Bele is kuncogok kicsit. Mi az, amiről nem a tudatmódosítók jutnak eszembe? És nem vegyületek, kémiai kötések, képletek? Szakmai ártalom, sajnálom. Dehogy sajnálom! Egy kis cukrot fogok bele tenni, sőt talán dupla adaggal. Igen, most azt kívánom. Jó kis édességsokkot, amitől a tetőn landolok! - Ezt én is elmondhatom. Mondjuk nagyjából mindig ugyanazt csináltam. Bár a hegedülés és a mentőorvosi szolgálat azért más egy kicsit. Megint jót derülök. Két oldal a sok közül. Hivatásszerűen mással nem nagyon foglalkoztam. Az orvostudomány és kémia különböző vetületei közt vergődtem, meg tettem egy kis zenei kitérőt. A mindennapokban viszont vagyok én pilótától mikulásig minden! - Igen, nagyon érdekes hely! Határozottan érdekes! Lehet rövidebb időre is lakást bérelni? Megmozgatta a fantáziámat. Lakókocsiban jártam már, utaztam is vele, stopposként, de azért az ad egy szabadságérzetet, ha ilyenben él az ember. Még álló lakókocsiban is. Ha lehet egy hetet, egy hónapot kérni, akkor egyszer idejövök. A képviselő legalább jó arc, ezt már tudom. - A kórházban dolgozom, idegorvosként és gyógyszerészként. Nem unatkozom. Maradtam, ahol voltam, emlékezhet rá, hogy legutóbb is ugyanezt válaszoltam. Még sok mindenre emlékszem és Lena memóriája se rossz. Ami azt illeti, a szemeiben életörömön kívül valami megfoghatatlan bölcsesség is ott játszik. Nem Nobel-díjas szakértelem, hanem hozzáértés, méghozzá a nagybetűs Élethez. - Többet is tud, mint gondolnám. Hogy csinálja, hogy nem szúrt szemet senkinek? Mármint félre ne értsen, eszem ágában sincs maga alá tenni. Mármint ásni. Na, szóval a Falka nem tudja meg. Valamilyen kapcsolata lehet. Velünk nincs, szerintem tudnék róla, mert ilyenekre szoktam figyelni. Talán az Őrzőknél van valami cimbora, rokon, ivadék, nagypapi, dédmami, ilyesmi. Déd nem, az durva generációváltás lenne, azt hiszem. Közben nagyot kortyolok a teából, leengedem a forró levet a torkomon. Bevettem az érzéstelenítőt, ki is kell próbálni. Semmit nem érzek. Biztos végigégette, még a gyomromat, a nyelőcsövemet is, nem csak a nyelvemet, szájpadlásomat, de semmi. Mire elmúlik a szer hatása, talán be is gyógyulok. Meglátjuk. Kísérletezni muszáj, el kell foglalnom magam. Nem mintha Lena untatna. Ez nálam egy életforma. - Ezt megértem. Én is fényesebb vidékről jöttem. Maga honnan érkezett? Vannak közöttünk olyanok, akik a trópusokat is megjárták, szóval ez nem újdonság. Az ember is hihetetlenül alkalmazkodóképes, a farkas még inkább. Lena családját nem ismerem, azt hiszem. Nem rémlik. - Az nagyon jó! Nekem is sok rokon, barát van itt. Majdnem mindenki. Akiket elnyelt a múlt, azok hiányoznak. Közülük néhányhoz már nem fűzhet remény, velük csak odaát találkozom majd egyszer, mikor az angyalok hófehérben kísérnek át Szent Péter kapuján. Jön a tavasz. Ez egy kicsit aggasztó is, de remélem, hogy Lena tudása nem terjed ki idáig. Legyen a mi gondunk... - Nekünk ez nem olyan nehéz - mosolyodom el. Szagokat követni, nyomokra hagyatkozni. Vagy beírni az internetre és a lakóparkban egyszerűen megkérdezni, merre találom a képviselőt. Ha már itt tartunk, rá akarok térni arra is, hogy egyáltalán miért kerestem? - Én szeretem az életet a maga teljességében élni. Kihasználni a pillanatot és másokat is hozzásegíteni. Örömet szerezni azoknak, akik hagyják, akiknek öröm örömet szerezni. Elfogad egy kis apróságot? A teát közben fel is hajtottam. És még mindig nem érzem, mit pusztított el az ivás folyamata közben. A csészét leteszem a legközelebbi polcra, asztalra vagy bármire. A belső zsebembe nyúlok és előveszem a kis üvegcsét. Gyógyszertári felirat van ráragasztva, adagolással és a jelzésemmel. Dr. Balthazar Bluefox rendel. - Remélem, szereti az ánizst. És a vidámabb hangulatot. Semmi illegalitás, ez puszta jókedvcsináló, mellékhatások nélkül. Tesztelve van. Én se sértésnek szánom, de az ajkam szélének remegése érezteti, hogy tartok a félsikertől. Nem szeretném Lena büszkeségét a sárba tiporni. Csak jót akarok. Ezért jöttem. Szerintem látja is rajtam. Kérdés, hogy a démonaival meg tud-e küzdeni? Odasóz-e nekik? Bal kézzel, ahogy szokta...
Felvonom szemöldököm a képzettársítására. Először nem is értem meg, hogy mire mondja, a natúr zöld nekem nem jelent mást, csak teát. Vagyis, hiszen mivel arról beszéltünk.. Felnevetek, enyhe rosszallás vegyül ciccegésembe. - Megnyugtatásul közlöm, hogy nem, nem hangzott úgy. Eszembe nem jutna, hogy drogfogyasztó lenne. Vagy terjesztő. Vagy akármi. Akkor egy zöld tea rendel, minden nélkül. Értem. Az ismétlés inkább csak magamnak szól, nem annyira neki. Hozzálátok az elkészítéshez - nem nagy művészet, hiszen filteres teáról beszélünk, s ő dönti el majd, hogy mennyit áztatja - s közben hallgatom Dr. Bluefox szavait. - És még játszik? Derülök fel a hegedű emlegetésére. Szeretem a hangszereket, bár én magam egyen sem tudok játszani. Nem mondom, hogy sosem szerettem volna, de igazság szerint mégse jutottam odáig, hogy megtanuljam. A zongoráról az első órán kiderült, hogy nincs hozzá semmi tehetségem, egyszerűen nem ment a két kezemmel másféléket lejátszani. Pedig mondták, hogy a kétkezes majd sokára jön, de engem óva intettek a hangszertől. Hát így maradtam, hangszerismeret nélkül. Vagyis hangszeren való játszani tudás nélkül. - Lehet, természetesen. A legtöbben rövidebb időre bérelnek, az a nagyon ritka, ha valaki hosszan marad itt. Mondjuk talán ez nem véletlen. Vállat vonok kissé hanyagul, vagyis vonnék, de már az elején észreveszem mennyire illetlen dolgot is szeretnék csinálni, ezért nem forszírozom. - Nem nagyon kellett szemet szúrjak, akta van rólam. Gondolom én. Régebb óta tudom, hogy milyen ez a világ, semmint láttam volna önt. Nem, nem kockáztatom meg azt, hogy kiejtem a számon az átváltozni szót. És a férjem nevét sem óhajtom emlegetni, sem az apámét. Mondjuk neki nem is sok köze lenne ehhez az egészhez, hiszen ő nem avatott be semmibe. - Miért, egyébként gondolja, hogy zavarnám a köreiket? Fülem mögé gyűröm hajamat, igazítok rajta kettőt, bal kézzel természetesen. A babrálást, kilincshez nyúlkálást mindig így művelem. Páros számú ismétléssel és nem a jobb kezemmel. - Ó, Jézus, vigyázzon! Hűlök el, ahogy meglátom rezzenéstelen arccal belekortyolni a gőzölgő teába. Hiába, már kortyol, de nem sziszeg, nem ordít. Furcsák ezek a farkasok. - A nagy almából. Ott születtem. Dijont nem említem és azt sem, hogy hányszor voltam New Yorkban. Ha kérdezné, akkor munkaajánlat miatt vagyok itt. Nem szeretem ezt a titkolózást, de ennyi év alatt hozzá lehetett szokjak azért. - Mégis mit? Ugyan, igazán nem.. kellene - folytatnám, de az üvegcse előkerülése megakaszt. Kérdőn nézek a férfire. - De.. mégis ezt miért? És mi ez?
Lassan esett le a poén. Lena komoly nő, de aranyos, amikor kicsit mutatja, hogy érti a viccet is. Van benne valami, ami miatt nagyon megkedveltem, pedig én igazán a bolondokkal értem meg magam. Zsák a foltját, ugye... - Néha előveszem. Ahogy a zongorához is odaülök. Maga játszik valamilyen hangszeren? Észreveszem az érdeklődést, ezért gondolom, hogy tud valamin vagy szeretne, de csak álom maradt a dolog. Nekem is vannak még álmaim, mert érdekel a dob, a gitár és a fúvósok is, de azokban nem mélyedtem el igazán. - Igen, igen. Olyan rész nincs, ahol mozgó lakókocsikkal lehet parkolni, aztán tovább állni? Izgalmas lehet úgy járni a világot. Mint régen egy lovon, pokróccal, meg zsákkal. Én nem csináltam, de hallottam történeteket. Ahogy arról mesél, hogy tudnak arról, hogy tudja, kicsit megnyugszom. Nem nagyon járunk a tilosban. Ez nekem ritkán probléma, de ha valakinek komoly baja származhatna belőle, akkor nem szeretek szórakozni. - Arra rájöttem, hisz sokkal jobban meglepődött volna és nekem is bajosabban alakult volna a helyzetem. Az eszembe sem jutott volna, hogy elharapjam a nyakát, mert rosszkor volt rossz helyen. Inkább vállaltam volna a büntit, miután szólok, hogy nem figyeltem és megláttak, úgyhogy kéne egy törlés. Nem ez történt, szerencsére nem. Az őrzők tudják, ez oké, de engem érdekel, hogy miért hagyják? - Ha valaki kívülállóként lát ilyeneket, ritkán engedik csak úgy. Mit tesz cserébe? Nem mondom el senkinek, így görbüljek meg! A mutatóujjamat behajtom és integetek vele. Eddig se szóltam egy szót se, most is azt láthatja, hogy úgy kérdezek, mint egy gyerek, aki arra kíváncsi, hogy epres csokit kap vagy mogyorósat. Totális izgalom, kíváncsiság, nem hátsó szándék. Ahogy babrálja a haját, megint megfigyelem a szabályozott mozdulatokat. Nagyon fontos neki a biztonság. Nem tudom, hozzá kell-e kötni a tényhez, amire rájöttem, de valami ilyesmi húzódhat meg. Ezt lehet kezelni, betegtől függ, hogy mennyire. Akarni is kell a gyógyulást és sokszor ehhez le kell gyűrni azt a fránya büszkeséget. A torkom azért megérzi, amit csináltam, gyűlnek is a könnyek. Nem először égetem, de ez mindig komoly élmény. Könnyű seb, hamar be fog gyógyulni, addig is úgy ég, mint a Reichstag és ez kikapcsol, beindít, ezer érzést mozgat meg. Mosolyra fakaszt, ahogy az aggódó reakció is. Milyen jó ember! Félt engem, pedig nem ismer. Csak úgy, emberségből. Kezdem őt egyre jobban tisztelni és szeretni. A legjobb helyre hoztam az orvosságot. - Ott én is jártam, sőt éltem sokáig. Remek tanáraim voltak. Többet nem mondok, bár nem tudom, mire menne, ha tudná, hogy kik és mikor tanítottak. Egyszerűen túl pontos adatok és nem tudom, mennyire jó ötlet elmondani ezeket. Amúgy is tudunk miről beszélgetni, akad más téma. Látom rajta, hogy megijesztettem. Nem ismer eléggé, bármit feltételezhet. Nálunk még az se működik, hogy kérek egy poharat, töltök és magam is iszom a löttyből. Amiből én felépülök, ő nem, úgyhogy ez semmit nem bizonyítana. Jaj, hogy győzzem meg, hogy... Egyáltalán mitől fél? Megkérdezem, nem bírom ki. - Mert láttam, hogy... Úgy láttam, jót tenne. Maga olyan kedves, szeretném szebbé tenni a napjait. És öröm volt kikísérletezni egy újabb szert. Mitől tart? Elmondja nekem? Annyira kíváncsi vagyok, hogy most jövök rá: elfelejtettem válaszolni a másik kérdésre. A lényeg kimaradt. Megint meséket mondok, előadást tartok, bohóckodom, zavarban vagyok és a sok bába közt elvész a gyerek. - Hangulatjavító szer. Elmosolyodom és láthatja rajtam, hogy nagyon szeretném, ha elfogadná az ajándékot. Zavarbaejtően jó embernek tűnik és az ilyeneken még szívesebben segítek. Megvan az önös érdek is, mert ahogy mondtam, élmény volt megcsinálni és kipróbálni, ráadásul mikor már tuti volt, másnak is adtam belőle és bevált, mellékhatás nélkül. De a lényeg az, hogy elmúljanak ezek a mozdulatok, amik egy ketrecbe zárják, a megszokás biztonságába. Szegény talán nem is tudja, mi van a sövényen túl, de én szeretném, ha megtudná. A kezét nézem, hogy meglássam, férjnél van-e. Nem tudom, ez miért jutott eszembe. Talán arról, hogy van-e támasza az életben vagy nincs és ezért keresi a berögződéseket. - Be kell vallanom, a plüssöm végignézte, ahogy ezt készítettem és nagyon szurkolt, hogy jó legyen. Nem ismeri Macit, de higyje el, nagyon érző szívű és jólelkű! Egy fogyatékos mosolyával mesélem el mindezt. Öntudatlanul szaladt ki a számon, belülről indulva, hátha egy ilyen reakció őt is megindítja és elfogadja, amit adok. Hülye ötlet volt, most már tudom. Én elfogadtam volna ilyet emberkoromban egy majdnem ismeretlentől? Nem. Ehh, hülye Balthazar, hülye Balthazar. Gondolatban már a homlokomat ütögetem.
- Nem én nem tanultam soha. Bár édesanyám szerette volna, hogyha rajtam keresztül kiélheti az álmait és nagy hegedűművész leszek, de engem elkerült a zenélés iránti vágy. - vallom meg az igazat. Tulajdonképpen van egy olyan részem, ami sajnálja, hogy nem vagyok muzikálisabb, de egy másik viszont tökéletesen elégedett azzal, amim így van. És valljuk be, túlságosan is kényszeres vagyok ahhoz, hogy zenéljek. Ha bevallom ezt magamnak, ha nem. - De, van ilyen részünk is. Fel van parcellázva a park, mint valami parkoló, vagy kemping, szóval ha valakinek csakm időszakosak kell a bérlemény, akkor van lehetősége csak úgy kigurulni a naplementébe, amikor lejárt a mandátuma. - mosolygok Baltazárra. Fel se tűnik, hogy sikerül összemossak mindenféle filmes képet a választásokkal egy mondatban. Jobban leköt a ló, amit emleget, minek hatására muszáj vagyok megosszam vele egy emlékemet. - Nem is mond olyan dolgot, amit csak rég alkalmaztak az emberek. Pár hónapja járt itt egy férfi, aki elmesélte, hogy lóval jött Anchorageból. Eléggé meglepett vele, hiszen akkor még rendesen csípős volt az idő, de nem tűnt úgy, mint akit - vgy épp a lovát - különösen megviselt volna a dolog. Gondolom én, hogy szokva van hozzá. Eszerint ön nem találkozott még az utcákon vele. Ami azt illeti, ezt a Taco nevű férfit én sem láttam azóta, s igen rég is volt az, hogy összetalálkoztunk, de ha már a lovak lettek említve tényleg nem tudtam megállni, hogy el ne meséljem ezt. Elég meglepő és meghatározó élményem volt. - Mivel szankcionálnák? Egyébként az a férfi.. legjobb tudomásom szerint a lovas úr is éppen olyan, mint őn. Netalán egy közösségbe tartoznak, vagy épp önöket kereste? - azt, hogy falkába, nehezemre esik kiejteni a számon, hiszen azért ez nekem fura, mindannak ellenére, hogy az apám is és a férjem is informátor és történetesen láttam már átváltozni valakit. - Hogyhogy eljött, ha annyira szeretett ott? - a kérdésem úgy szalad ki a számon, hogy át sem gondolom. Talán udvariatlanság ilyesmibe belemászni, hiszen mindenkinek jöhet olyan az életében, ami miatt távozni kényszerül. Nem kell mindenkinek olyannak lenni, mint nekem, aki csak azért költözött, mert a férje munkaköre - milyen szép is annak nevezni az őrzőséget - megkívánta ezt. - Nem akarom megsérteni, de.. - beharapom alsó ajkamat, kettőt rágok rajta, mielőtt kiereszteném fogaim közül, mint valami húscafatot kiköpő ragadozó. - ..az én napjaim így is boldogok. Mármint nem hiszem, hogy rászorulnék bármire, amit szedni kell. És jaj, még a vitaminokat is elfelejtem bevenni, nem hogy mást! De mondja.. mi a baj a hangulatommal? Valóban a fárszt hozza rám. Fel kell keljek az asztaltól, hirtelen olyan morzsásnak látom, fogok egy rongyot, s nekilátok vele törölgetni inkább, ez legalább biztonságot ad. - Most viccel? - szalad fel szemöldököm és áll meg a rongy a kezemben. A plüsse? Komolyan jól hallottam? Nem tehetek róla, de nem tudok ezen tovább lépni, amíg nem magyarázza meg, hogy komolyan gondolta-e. Egyszerűen lefagyok ettől a képtelenséghalmaztól legott.
- És mik voltak az Ön álmai? Az én édesanyámnak egy vallásos családban, egy egyre nagyobb családban merültek ki. Az sose jó, ha erőltetik. Kell a szülői útmutatás és nem árt, ha sok mindenbe beleszagol a gyerek. Lenánál talán nem erről van szó, annyira nem hangzik durvának. Bezzeg az én sztorim, na, az durva! A vége viszont jó, igazi hepiend. Fenét, még nincs is vége. Eljátszom a gondolattal, hogy tegyek egy nagy utazást lakókocsin. Maeve és én. Bejárnánk Amerikát és ilyen helyeken állnánk meg vagy ennél sokkal kietlenebbeken. Hú, ez jó ötlet, szerintem neki is tetszene! - Azért ma már kevesebben csinálják ezt. Van a Falkában illetve a Falka körül egy fickó, akire illene a leírás. - Nem egy...khm...erős stílusú, nagybajszú mexikói? Egy igazi bunkó a hírek szerint. Még a szállodához is lovon ment, meg a Lakhoz. Oda régebben talán Odie-t láttam így érkezni. Túl sokat nem tudok róla, lehet, hogy nem is baj. Elég félelmetesnek hangzik, pedig elvileg csatlakozni akar. Mi a fenét kereshetett itt? Talán csak megállt pihenni. Most már érdekel. - Személyesen nem ismerem. Ugye nem csinált bajt? Nem az én dolgom, de Lenáért aggódom. Ha betévednek ilyen arcok, könnyen elfajulhatnak a dolgok. Ő lesz, hamarosan el is árulja, hogy farkas volt. De honnan tudta? - Olyasmivel, ami után már nem fáj. Fogalmam sincs, mennyit tud. Nem csak a halálra gondolok. A memóriatörlésre is, amire az Őrzők képesek. Nem szeretném őt ijesztgetni, csak tudnia kell, mivel játszik. Sajnálom, hogy elővigyázatlan voltam, de ezek szerint más is az volt, nem szűz szemeknek mutattam meg magam. - Egy idő után mennem kellett, mert semmi sem tart örökké. A szerelem talán igen, de egy várossal azért más. Nem veszem provokációnak. Valamiért ezt most nyersen sikerült megkérdeznie. Lehet, hogy ő is érzi. Én nem éreztetem vele. Nagyon jó társaság. Annyira megindító, amikor válaszolni kezd. Vékony jég ez, félek, hogy megbántom. A torkom még kapar a teától, amit lehúztam. Segít észnél lenni. A kezeimmel hevesen ellenkezek, hogy nem, nem, nem erről van szó. - Nagyon örülök, hogy boldog! Biztosan a férje is, aki szerencsés ember. Nem is azt mondtam. Ez csak egy kis színesítő, egy kis plusz. Elfelejti. Belemerül a szabályokba és a vitamin szabálytalan. Oh, már érzem is, hogy zavarba hoztam. Nem ezt akartam. A beteg, aki nem érzi, hogy az. Nem akar gyógyulni. - Ööö...igen - mondom én is kissé zavartan. Ki szoktam vágni magam, de most nagyon ciki, hogy talán a szívébe markoltam. A hülye doki. Ja. - Egy kis kabala. Egész jó játék megszemélyesíteni. Szeretik az emberek. Van egy páncélszekrénye, abban alszik - mondom komoly fejjel és közben Lena arcát fürkészem.
Legutóbb amikor Balthazar itt volt nálam, nem egészen sikerült megértenem miért is jött. Vagyis, ha őszinte akarok lenni, akkor nem a megértéssel voltak problémáim, inkább azzal, hogy nem akartam - és még mindig nem akarok - tudomást venni arról, ami miatt meglátogatott. Bizarr volt az élmény, ám talán éppen ez vezetett el odáig, hogy végül mégis felhívjam és egy újabb - ezúttal általam kért - találkozást egyeztessek vele. Azért itt s nem valahol ahol számára otthonos volna, mert a téma eléggé zavarba ejt még engem is. Vagyis inkább csak engem ejt abba, de nem kis mértékben van ez így. Egy köszönöm és egy várni fogom az, aminek lezajlása után a megfelelő napig várva kicsit mintha ünneplőbe öltöztetném a lelkemet. Nem, mintha éppen erre lenne szükség, sőt. Igazából nem ünnepelni, hanem gyászolni készülök, de ha egy másik oldalról nézzük, akkor csak ünnepi díszben és pompában tudom túlélni ezt az egészet. Mert nő vagyok, s melyik nő ne szeretne kiöltözni? Lelkileg éppen úgy, mint testileg. Amíg várakozom, van mit csináljak így nem járkálok fel s alá a kis lakóautóban. Szeretem ezt a helyet, minél többet vagyok itt, annál jobban és meg kell mondjam, hogyha tehetem, akkor a képviselői munkakörből is a legtöbbet hozok ki ide. Azért, mert itt otthonosabban érzem magam, minden zegzugát ismerem a lakókocsinak, amit irodának használok és a park lakossága sem olyan összetételű, ami zavarna. A rosszarcú farkas elkerüli a házam táját azóta, s hát ez több, mint szerencse dolga. Élvezem. A megbeszélt időpont közeledtével egyre többször pillantok órámra, mert bár nem feltételezem, hogy késne, kell ez a fajta biztonsági cselekvés, hogy mire a kopogásának hangját meghallom - ha meghallom - addigra teljesen felkészült legyek arra, hogy interpretáljam neki miért is kértem tőle ezt a találkozót. Akárhogy is fog zajlani, az biztos, hogy mosollyal fogom üdvözölni, s bal kézzel nyitok ajtót neki.
Ezer ördög és pokol! Nem hittem volna, hogy a múltkori után még Lena fog engem felhívni. Már gondoltam rá, hogy megint meglátogatnám, de addig kerestem az alkalmat és a megfelelő szavakat, hogy ő találta meg hamarabb. Megbeszéltük. Egy gyógyítónak mindig nagy öröm, ha a beteg _akarja_ a gyógyulást. Felhúztam egy laza inget, farmermellényt és rá a télikabátot. Csupa vidám szín. Konkrétan hófehér. Nekem az most a legvidámabb. A tiszta, kendőzetlen jövő. Mert sikerülni fog! Kocsival jövök, tök kiegyensúlyozottan, túláradó boldogsággal. Még szól a zene, mikor kiszállok. Majdnem elfelejtettem leállítani. Amikor a motor már nem megy és az autóm le van zárva, szépen, egyben, akkor kapom hónam alá, amit hoztam. Nem jövök üres kézzel. A telefon a zsebemben, hátha meg kell csörgetni a nőt. Sokat tud, egy civilhez képest sokat. De nem csak rólam. Akiről múltkor beszélt, az a falkánk tagja. Fura egy alak, főleg mostanában. Távol tartom magam tőle, mert akármilyen szépnek látom az életet, ő az én világomba nem illik bele. Lena annál inkább! Ahogy az is, ami miatt idehívott. - Szép napot, Lena! Hogy van? Megfigyeltem, hogy nyitott ajtót a kopogásom után. Mégsem mondom, hogy reménytelen. Soha nem is tartottam annak. Eleve nem indulok ki egy lehetetlen helyzetből. Még változhat. Most is mosollyal fogadom és már rögtön át is nyújtom, amivel készültem. - Remélem, nem sértődik meg, hogy készültem egy kis aprósággal. Ezzel átnyújtom a dobozkát, ami tele van az én egyéni almás pitémmel. Semmi tudatmódosító, csak egyszerűen kémiai alapon készült. Csupa egészséges dologból, speckó módszerekkel. Végülis ez is hangulatjavító!
A gurulós bőrönd itt már nem kelt olyan nagy zajt. A füvön simán elhúzom. Direkt nem hoztam magammal olyan sok cuccot, mivel több hónapos túrára készültem. Úgy is lett, mire June-t megtaláltam, évszakok rohantak el mellettem. Azóta is rohannak. Volt már itt ősz is, tél is. Ez jó nekem. A tavaszt is csak átvitt értelemben várom. Ez lesz az a ház. Majdnem mindegyik ugyanolyan, a számozás biztos sokat segít a lakóknak. Én máshogy tájékozódom. Megfigyelem a környéket, a fákat, az utak, a "házak" elhelyezkedését. És a szagokat. Lassan jöttem, minden apró részletet magamba akartam szívni. A megrendelés megvolt, még lesz egy kis papírmunka, aztán indulhat a kicuccolás. Tényleg csak a legszükségesebbeket hoztam. A kép is itt van nálam. Anélkül nem élet az élet. Gondosan bebugyoláltam, körbetekertem, hogy ne sérüljön. Nem tudom, mennyi időt fogok itt tölteni. Az őrzők már ismernek, talán meg is tűrnek. A Falkától még senki nem jelentkezett, pedig párszor már bekóricáltam a városba és egy falkaszagú nősténnyel is összefutottam. Érdekes találkozás volt. Egyelőre itt húzom meg magam és folytatom a partizánkodást. Van kiért a városba menni és meg fogom várni, amíg egyszer elcsíp valaki a helyi bundások közül. Nem kapkodom el. Szóljanak, ha akarnak valamit. Így szoktam. Szóval a kulcsot egy jó hosszú nevű hölgynél kell átvennem. Magdalena Hagen-Prescott lesz a házmester, ahogy régen hívtuk. Sokat változott a világ, nem olyan népszerűek az ilyen hosszú nevek. Egy örökkévalóságnak számítana leírni egy olyat, hogy Otto Bruckman-Schleifer. Hans Elfmant sokkal egyszerűbb. A lépcső aljánál letámasztom a cuccaimat, kicsit megrázom a kezemet, megigazítom a kabátomat, amit a vállpánt összerondított. Megállok az ajtó előtt, figyelek, hogy mit, kiket érzek odabentről és a környékről. Az energiáim végigpásztázzák a helyet. Fontos informálódni. Még egy ilyen különleges helyen is, ahol szépen meg lehet lapulni. Nyilván nem csak én érkeztem ilyen céllal. Megnyomom a csengőt és még egyszer átgondolom, mit fogok mondani és mire kell majd válaszolnom. Útközben már találkoztam egy házaspárral, akiknél arról érdeklődtem, a neonácik tényleg beköltöztek-e a szomszédjukba. Goldbergék eléggé megriadtak, mikor erről hallottak. Teljesen légbőlkapott ötlet volt, alkalmazkodva a benyomásokhoz. Ha horogkeresztes tetoválásúba futok bele, akkor azt kérdeztem volna, a zsaruk elvitték-e már azt a szélsőjobbost, akinél négy házkutatást tartottak. Mindegy nekem, hogy ki miben hisz. Én a félelemben. A rémhír az egyik kedvenc fegyverem.
A laptop képernyőjéről elkapom tekintetem, a törlőrongy után kutatok. Kétszer simogatom át a monitort az antisztatikus ronggyal, majd már majdnem leteszem az asztalra, amikor mégis eszembe jut, hogy egy harmadszori ismétlés is elkélne. Végül nagyjából az érkező küszöbre állásával azonos időben hajtom precízen élére a törlőt, s teszem vissza a helyére. Rend a lelke mindennek. Az enyémnek is. A csengő egyszerre szól a telefonommal, előbbit fülemhez emelem, utóbbinak hangjára pedig ajtót kívánok nyitni. - Lencsike, ne haragudjon, hogy ezzel zaklatom, de a menyem nagyon nyugtalanító dolgot mesélt nekem az imént. Tudja, hogy nagyon gyenge a szíve szegénynek. - hallom Mrs. Goldberg hangját a vonal túlsó végén. Biccentek az érkező Hans felé, udvariasan félreállok az ajtóból, hogy beléphessen az irodakocsiba mellettem, ellenben pillanatot intek neki mutatóujjammal. Muszáj vagyok lefolytatni ezt a telefonbeszélgetést. - Nyugodjon meg, asszonyom! Mindenképpen utánajárok a kérdésnek. Szó sincs semmiféle szélsőséges betelepülő-csoportról, Maria megnyugodhat. Kérem tölmácsolja neki, de majd az este én is átmegyek, mielőtt a parkot elhagynám. Jó lesz így? A vonalat elég hamar sikerül bontanom, némi nyugtalan szusszanással tűröm kétszer fülem mögé hajtincsemet, mely arcomba hull. - Elnézést kérek, msuzáj volt! - fordulok Hans felé. Kezemet nyújtom neki. - Magdalena Hagen-Prescott. Ön bizonyára Mr. Elfman. Nagyon pontosan érkezett. Kér egy csésze teát vagy kávét esetleg a szerződés átrágása előtt?
Zene füleimnek, amit hallok. Az öreg, károgó hang vagy inkább a hangszín. Kellemetlen beszélgetés lehet, amiben a nő részesül. Érzem a szívdobbanásait. Jól viseli, tök nyugodtnak tűnik és jókedvűnek. Mire ajtót nyit, minden cucc a kezemben van. Visszabiccentek és lelkesen törekszem befelé. Gyorsan körülnézek és látom, hogy mennyire rendben tart mindent. Káosznak nyoma sincs. Az asztal mellé lerakom a hátizsákomat, mellé a bőröndöt, a képtartó hengert pedig a fotelnek támasztom. Kicsit meglököm az asztalt és megbillen rajta pár dolog. Kimentően emelem fel kezeimet a még mindig telefonáló nőnek. A szavaira meglepettséget színlelek, teljesen hitelesen, esélye sincs felfedezni, hogy tudok a dologról, sőt én találtam ki. Nem kínált ugyan hellyel, de kiszolgálom magam és az asztalon könyökölve várakozom, amíg le nem teszi. A golyóstollat csattintgatom és a helyet figyelem. Ha van kép a falon, azon állnak meg a szemeim. - Persze, világos, ez a munkája - élek egy gyors mosollyal. Nem állok fel a kézfogáshoz, előre se dőlök, csak a praclimat nyújtom. - Örülök, hogy megismerhetem. Szólítson csak Hans-nak, Mrs. Prescott! Fejem mögé teszem a kezeimet, úgy hallgatom. - Nagyon kedves, egy kávé jólesne. Maga már túl van egyen-kettőn, gondolom. Csak kicsit lett zaklatott. Még reménykedik, hogy el tudja sikálni az ügyet. Aha. Előredőlök és kezeimet a térdemre helyezem. Szememmel követem a nőt, ha elindul a kávégéphez. - Megkérdezhetem, milyen szélsőségesekről volt szó? Ha már itt akarok lakni, nem szívesen tudnék a közelben terrorista szomszédokat és fenyegetések se hiányoznak. A neten lehet elég rémes sztorit olvasni, élőben nincs rá szükség. Játszom itt az aggódót, aki talán végül mégse írja alá a szerződést, mégse hordja ide a pénzét, sőt egy ilyen hír még messzebbre is vezethet. Talán később kidolgozom. Addig figyelem a nő mozgását, a viselkedését. Látni valakit az otthonában remek dolog. Ilyenkor lehet megtalálni a gyenge pontokat, mikor az ember a természetes közegében mozog, a biztosnak hitt biztonság kellő közepén.
Csak a jó nevelés nem engedi, hogy felszisszenjek, hiszem az azt jelentené, hogy nem figyelek száz százalékosan arra, akivel telefonon beszélek. Márpedig engem tényleg érdekel a miszisz problémája, na meg Maria szívének egészségi állapota is. Épp csak az, ahogy odébb gurul az asztalon a tollam, elhagyva a jegyzetfüzet gerincét; ahogy meglöttyen a víz a poharamban szinte azonnal hozná bennem magával azt, hogy visszaigazgassak mindent a helyére. De nem szisszenek. Csak összeráncolódik a homlokom kissé, s hátat kell fordítsak Hansnak, hogy inkább ne is lássam mit művel az asztal környékén. Ez is egyfajta menekülés a helyzetből azelőtt, hogy neurotikusan kényszeressé válnék. Ami egyébként vagyok, de nem kell mindenkinek tisztában lenni vele ugyebár. Tikkel az idegrendszerem a tollcsattintgatástól, de nem szólok rá, csak amint letettem a telefont, s a készüléket a lakókocsi konyhájának pultjára tettem, udvariasan a toll után nyúlok, mintha csak rendet szeretnék rakni, s ahhoz a toll is kellene. Füzet becsuk, toll a tolltartóba helyez, pohár víz kiönt, pohár a mosogatótálcába pakol, asztallap megsimogat kétszer egymás után, mintha csak a port törölném le róla a tenyeremmel. Aztán persze jöhet az, hogy kezet nyújtok neki. Nem tisztem ítélkezni, de az udvariatlansága szinte harapható. Mindegy, nem feleségül akarok menni hozzá, kvázi főbérlőként nem kell érdekeljen. Legfeljebb rosszalló véleménnyel majd Walternak élek róla a vacsora ideje alatt. - A Magdalena is megfelel akkor a Hansért cserébe. - mosolygok rá. A Lenát nem ajánlom, annyira nem szimpatikus. Aprócska, csak magamnak számító kis rosszallás ez, nem kell éreznie a mögöttes tartalmakat. Így is elég energiámat emészti fel az, hogy toleráljam a jelenlétének milyenségét, nem akarom még a masszív ellenérzéseimet is rejtegetni vagy gunyoros csomagba csavarni. Inkább lenyelem, mint a keserű pirulát. - Csak egyszer kávézom egy nap, a reggeli mellé. Hogy kéri? Feketén, tejjel, tejjel és cukorral vagy csak cukorral? - édesítőt nem ajánlok neki, nem gondolnám, hogy olyan egészséges életet él. Bár persze ez is előítélet, kávéfőzés közben meg is feddem érte magam. Nem szép dolog. - Valaki egy bizonyos politikai csoportosulás ideköltözését emlegette. - neonácim. Jó isten! Ha tudná az illető, hogy lakik(ott) itt horogkeresztes arcú tényleg neonáci is. Hála az égnek, hogy Dolf már elköltözött. - Megnyugtathatom, senki nem veszélyes errefelé. Legfeljebb a vadállatokra volt panasz - hagyok egy kis szünetet. Nem érzem, hogy farkas volna, én csak egy ember vagyok, de ettől még rájuk gondolok. Akárhonnan nézzük, hiába emberek, de tényleg vadállatok is a szememben. - ám az ő nem kívánt jelenlétüket is megoldotta a nemzeti park kihívott csoportja valamint a vadásztársaság. Ez egy biztonságos hely, tisztességes viselkedést várunk el az itteni lakóktól. Senki nem inzultálja a parkban lakó többieket. Utóbbit veheti első napirendi pontnak is azon a szerződésen. Távol álljon tőlem, hogy gyanúsítgassam! Én csak megjegyeztem a miheztartás kedvéért. - Határozott idejű szerződést tudunk kötni a lakókocsira, amit bérbe vesz, s akkor eltekintünk a kauciótól, vagy határozatlant, de akkor két havi lakbért előre kell befizessen. A telefonban nem egyeztettük, hogy melyik lenne önnek a szimpatikusabb. - A nos? lemarad a végéről. Itt az ideje, hogy megválaszolja a látens feltett kérdésemet. Addig én szervírozom a kívánt módon a kávéját neki.
Áhá! Sikerült némi zavart keltenem. Ez a csörömpölés nyilván nem jelent jót, de ez a nő valamiért érzékenyebben reagál. Nem mutatja, csak ami összerándul benne, az árulja el. Igazi stresszhelyzet. Ebből lesz még, azt hiszem. Megvárom, hogy beavatkozzon, egész addig rendíthetetlenül zörgök. Ahogy a tollért nyúl, szó nélkül átengedem neki egy mosollyal. Finom ecsetvonásokkal megyek az idegeire. Nézem, ahogy mindent szépen a helyére tesz. Most érzi magát biztonságban. Finoman, de határozottan szorítom meg a kezét. - Rendben, Magdalena. Elég lenne a fele. Lehet, hogy majd eltévesztem. - Az nem is baj. Egy még jót tesz a szívnek is. Bevallom, én néha 3-4 csészével is legurítok. Mesélek neki egy kicsit. Amúgy tényleg csináltam ilyeneket és a szakmában nem is az egyetlen voltam. - Tejjel és cukorral, köszönöm szépen! Amilyen udvariatlan a viselkedésem, olyan illedelmesen tudok néha válaszolni. Ha akarok. Az Élősködő nézelődik, morog a nőre. Jól meghajszolná, míg az ájultságtól esik össze hosszas futás után és akkor kezdené halálra kínozni. Nyugi, kisöreg, eljön még a te időd. - Egy egész csapat? Érdekes tény, én is hallottam valami hasonlót. A park szélén megállított valami borostás, élettelen arcú fickó, hogy én vagyok-e az egyik neonáci, aki zsidók mellé költözik be. Mit mondjak, nem örültem a hírnek. Elárulom, hogy én voltam és így talán gondolhatja azt is, hogy csak informálódtam. Faragatlanul, ahogy ide is érkeztem. - Ezt örömmel hallom! - felelek széles mosollyal. Tényleg békésnek tűnik a hely. Ha túlságosan is az, akkor nem lesz itt jó helyem. Felvonom a szemöldökömet, aztán a másikat. - Egy álmos hajnalon benézett a szarvas valakinek az ablakán? Kedves, hogy elmondta és korrekt, de hát azért... Játszom itt az elégedetlent, pedig valójában örülök. Más vadak is benéztek, jól van, nem leszek egyedül. És érdekel, mik a rendbontók. Vagy inkább kik. - Ennyire komoly volt? Most már mesélje el részletesen, miről van szó. A neten nem találtam erről semmit. Az alapos lakó, aki felkészül a helyből, amit meghódítana. Az a nemzeti park még jó hely lehet. Fel fogom keresni. - Ha távol áll magától, akkor elég sután fogalmazott, már elnézést! Eszemben sincs graffitizni vagy más módon vandálkodni. Milyen szolid és nőies megnyilvánulás! Megkaptam a magamét. Viszonoztam is. - Valóban nem. Nézze, én utazgatok. Sokfelé jártam itt az Államokban, hol tovább maradtam, hol kevesebb ideig. Nem ígérhetek semmit, úgyhogy a határozottnál maradnék. Persze szeretném látni a szerződési feltételeket. Tudom, hogy fogok dönteni, de ne legyen olyan egyszerű. Rossz ügyfél vagyok, kellemetlen. Magdalena biztos tudja kezelni az ilyeneket is. Most pedig felállok az asztaltól és elkezdek kifelé bámulni. Hátratett kézzel állok az ablaknál. - Ön miért nem a parkban lakik? Nem lenne kényelmesebb mindent innen intézni? Ahogy visszafordulok hozzá, a kezét nézem. Hogy van-e rajta gyűrű. Egy egész családnak nem a legjobb egy ilyen hely, azt megérteném.
Yetta morcos volt, amit nem csodáltam. Mire hazaértem a motelből, már várt a megkapott SMS-sel, hogy aztán hosszas, majdhogynem tányértörős vita-veszekedés vegye kezdetét. Megyek, nem enged, de akkor is, hát jön ő is, na azt én nem hagyom... Mocsok hosszú este volt, hajnaltájt pedig bevitte a perdöntő ellenérvet: én miképp reagálnék és mit tennék fordított helyzetben? Itt fújtam visszavonulót, mert igaza volt Néminemű morgolódást ugyan még hallattam, mert nem voltam elragadtatva, de beláttam, jogos az ő álláspontja és nem muszáj feltétlen rohanni a hülyeségbe. Így hát kénytelen voltam kiötleni egy alternatívát és elhinteni, hogy a fenyegetés hatott, nem fogok a város felé nézni. A másik félhamis infó pedig a tartózkodási helyemet jelentette. Nem ettem meszet, hogy egyáltalán a birtok környékét jelöljem, ha már azért nem mentem végső soron, hogy Yettának és Payne-nek véletlen se essen baja, Sarah-nak pedig ne okozzak újabb fejfájást, akkor nem a valóságot híresztelem. Bíztam a nőstény eszében, abban, hogy veszi az adást és harmadnapra bepróbálkozik a Trailer Parkban. Igazából még szívességet is tettem neki: szívhatja a vérem. Ráadásul ezen a helyen hemzsegtek a kétes alakok, akik pont azért, hogy az ő dolgukat és múltjukat senki se háborgassa, ők se zavarnak másokat. Ebben a boldog tudatban béreltem ki pár napra egy trailert, s vártam a megbeszélt napon a kamu asszonykámat. Ennyit a monogámiáról. Amikor vasakarattal és áhítatos, hű szerelemmel tartom magam hozzá, akkor jönnek a szélhámosságok, és keresztülhúzzák tisztes férj mivoltomat. Erről szintén tud min ulvinne. Ég őrizzen attól, hogy elhallgassak valamit, ami később kiderül és sokkal nagyobb pofonnal üt vissza, mint alapjáraton kéne. Előzzük meg a felesleges balhékat. Mellesleg kezdtem kurvára unni, hogy lepukkant helyeken kell ügyelmeket lezavarni. Nem tartottam magam kifejezetten se sznobnak, se burzsujnak, de elő-előtör bennem ilyenkor a hajdani arisztokrata neveltetés. Nem ehhez szoktam én, kérem szépen. Tizenhat éves korom óta egyetlen alkalom volt, amikor kifejezetten szegényesen éltem. Abban az ominózus egy évben, May halála után, az Andok vidékén, a javarészt spanyol dezertőrökkel. De az teljesen más élethelyzet volt.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Természetesen a találka után nem telt el úgy nap, hogy ne mérlegeltem volna magamban azt, hogy biztos jó ötlet-e belevágni ebbe az egészbe és megéri-e kockáztatni, mert ennyire még én se hagyhatom azt, hogy a bosszú elvakítson. Mérlegeltem újra és újra. Nekem csak meg kell találnom valakit, igazából ő az, aki főként megütheti a bokáját. Nem én vagyok az, aki egy falkatagot elrabolni, hanem ő. Ő neki a bundája válhat cikcakkossá, nem pedig az enyém, hiszen még nem is hazudnék, ha nemmel felelnék a kérdésre, hogy az én művem volt-e. Bár azt jó lenne tudni, hogy mikorra is tervezi az egész balhét, mert addigra azért a pincémet is kicsit otthonosabbá kellene tennem a jövevénynek. Igaz, vélhetően egy kutyának is nagyobb kényelmet adnék, mint annak a hímnek. Igazából még magam sem döntöttem el, hogy mihez is kezdjek. Én is kicsit körbeszimatoltam, érdeklődtem dolgok után, de feleannyira se nyilvánosan, mint a hím tette feltételezéseim szerint. Mindenki a maga módján intézi az ügyeket, én szerettem a sötétben maradni és csak akkor felfedni magam, ha úgy gondoltam érdemes megtenni. Csalfa nőszemély lennék, ez sose volt kérdés. A vörös rúzs pedig most se maradhatott el. Azért kíváncsi lennék, hogy a zsebkendőt kitalálta meg, vagy éppen lett-e következménye. Ha a hím, akkor talán egy hangyányit csalódott lennék, de ha egy nőstény. Na, az már izgi tud lenni! Amikor nem jelentkezett, akkor se estem kétségbe, inkább csak feltaláltam magam és hamarosan már olyan helyen voltam, ahova tuti nem jönnék magamtól. Mindennek van legalja, de úgy éreztem, hogy most még a motelhoz képest is lejjebb adott. Csak egy aprót morogtam magamban, majd pedig végül miután megszereztem a szükséges infót, ha netán éreztem őt, akkor kérdezés nélkül is a megfelelő irányba haladtam. Nem kopogtam, hanem egyszerűen benyitottam és besétáltam. – Legközelebb inkább mond azt, hogy eladósodtál és szerzek én helyet, mert félő, ha így zuhan a színvonal, akkor legközelebb már a híd alatt fogunk csövezni. – igen, a köszönés és a szia most is elmaradt. Inkább csak körbe néztem a helységben és még egy kisebb undor is kiült az arcomra. Nem is próbáltam megleplezni, de végül inkább neki dőltem vagy az asztalnak, vagy a szekrénynek, miután az ajtót is becsuktam.
Nem sokkal azután, hogy megérezhettem energiáit a pajzsomon nyitott résen át, már be is lépett a legnagyobb természetességgel, mintha csak átugrott volna a szomszédból. Önkéntelen vigyorra szaladt a száma rozoga széken ülve, kényelmesen hátra dőlve, ahogy követtem őt a tekintetemmel a szekrényig. Lábam a jobb napokat is élt asztalon pihent, nem nagyképűségből, de ha már ilyen a hely, akkor a lehetőségekhez képest kényelembe helyeztem magam. Szavai hallatán nemes egyszerűséggel felnevettem. Komolyan nem értem, senki se kérdezze, hogy miért, de őszintén jól szórakoztam a társaságában. - Legközelebb olyat kapsz, amiért akár egy szarral teli gödörben is szívesen találkoznál velem - legyintettem mosolyogva. - De mivel látom, nem tetszik a placc, amit akkora gonddal választottam - nem -, így térjünk is a lényegre. Nagyjából két éve veszett nyoma, azóta csak olyan hírt kaptam felőle Ryannek hála, amit azóta se dolgoztam fel igazán. Pontosabban inkább félretettem, mert a lavina, ami maga alá temetett, sokkal nagyobb és durvább volt az ő személyénél. Most, hogy ott a lehetőség egy karnyújtásnyira, rá kell jöjjek, fogalmam sincs, valójában mit akarok tőle. Mi lesz, ha megtalálja őt a nőstény, ha megtudom, hol van? Mit akarok vele kezdeni? Hiába vizsgálom magam, csak azt tudom, hogy nincs bennem gyűlölet, vagy gyilkos indulat, vérszomj, ha rá gondolok. Azt pedig felesleges lenne találgatnom, hogy ő miképp lehet ezzel. Az is megeshet, hogy már nem is él, bár valami azt súgja, nem így van. - Ki lenne a hím, akit a nőstényemért cserébe kérsz? - Eltűnt a mosoly az arcomról, komoly lettem, hűvös. Ő a múltkor kimondta, hogy nincs visszaút, én ilyen nagy szavakkal nem dobálózok már, mert a világon minden képlékeny és soha semmi sem marad az, mint aminek indul. Fenyegetés se volt bennem, az sose volt szokásom. Nincs zabszem a seggemben vele kapcsolatban, hogy feleslegesen felfújjam itt neki magam, ugyan már... Szánalmas lenne. - Mi a most használt neve, mit tudsz a falkabeli helyéről, mennyire van a közösségben, mennyire támogatják? Mindent tudni akarok.
Kezdőlap
Ha van kedved újhoz, majd röptess egy pmet. ^^//
