Reménykedtem abban, hogy ez nem csak hiúábránd, hanem tényleg létezik még esély. Csak eddig képtelenek voltunk meglátni, vagy esélyt adni ennek az aprócska lehetőségnek. Azt is sejtettem, hogy messze van még a kívánt cél, vagy az ami egykoron azért főként jellemzett minket, vagyis a harmónia és a béke, de úgy néz ki, hogy talán még se annyira veszet fejsze a helyzet, mint eddig hittük. Ez pedig jó jel, de ettől még nem tudtam most se igazán fellélegezni. Továbbra is remekül éreztem a gombócot a torkomban, ahogyan az elmémben milliónyi gondolat cikázott. Egyszer talán ennek is vége lesz és minden egyszerűbb lesz, de ahhoz nekem is be kell látnom azt, hogy ezt az életmódot tuti nem folytathatom és nem is futhatok a gondok elől örökké. - Túl jól ismerjük egymást? – vontam fel kicsit a szemöldökömet és megráztam picit a fejemet. – Inkább azt mondanám, hogy egykoron jól ismertük, de akik most itt állnak… Nos azt talán annyira nem ismerjük. Mind a ketten megváltoztunk, nem is kicsit Ben. – pillantottam rá komolyan, hiszen elismerem, hogy nulláról nem lehet kezdeni, de azzal nem értek egyet, hogy túl jól ismerjük egymást. Ő is változott, de a legelső lépés amit tehetne, az az, hogy megszabadul ettől a csöves ábrázattól. Igazán tudnám díjazni. Viszont az, hogy ő ennyire hisz ebben az egészben nekem is segít kicsit jobban hinni ebben. Pedig általában fordítva szokott lenni, a nő hisz benne, a pasi annyira nem. Úgy néz ki, hogy ez nálunk kicsit felcserélődött, nem mintha bánnám. Sóhajtottam egyet, majd alig észrevehetően bólintottam is, hiszen én se nagyon akartam erre gondolni, így inkább nem is akartam tovább részletezni. Így is elég volt már ennyi rosszból. Remélhetőleg idén nem fog ekkora baj történni már, mint ami tavaly történt, vagy fogalmam sincs. Nem akartam semmilyen eshetőséget kizárni, mert nem akarom még egyszer ennyire szarul érezni magam, vagy még szarabbul, így homokba se dughattam teljesen a fejemet. Pohár könnyedén ürül ki, még akkor is, ha nem vagyok nagyivó. Picit még a hideg is kiráz, de szerencsére annyira nem észrevehető. Ben érintése pedig egyszerre kellemes, ugyanakkor még mindig kicsit futhatnékom van bármennyire is gyerekes lenne. Végül aztán a kanapén kötött ki mellette. A lábamat feljebb húzom és még az se érdekel, hogy a piszkos cipő még mindig rajtam van. Csak bambulok, amikor kibukik belőlem az, amit érzek. - Túl sok mindentől Ben, attól, hogy ismét minden elromlik, hogy hiába reménykedtük. Vagy attól, hogy egyszer arra ébredek, hogy nem vagy többé és még ezernyi dologtól félek. Miként tudnék ezzel megbirkózni, ha a többi dologgal se ment mostanában? – pillantottam rá kicsit kétségbeesetten, majd idegesen tűrtem a fülem mögé egyik oldalt a hajamat. Kicsit bántam, hogy levágattam, de szép lassan azért nőtt, így okom se lehet a panaszra. - Tudom, de mi van akkor, ha ennek köszönhetően vita lesz és megbántjuk a másikat, pedig nem akarjuk? Vagy éppen nem tudjuk kimondani, ami gondolunk, érzünk, mert még magunknak se merjük bevallani? Tudod másoknak akarok segíteni, ezért tanulom azt, amit tanulok, de hirtelen úgy érzem, hogy képtelen vagyok még magamon is segíteni... – sütöm le egy pillanatra a szemeimet és kicsit a pulcsim ujjával szórakozom. - Egyszerre voltam rád dühös és nem is, amikor nem állítottál meg azon a napon. Egyszerre akartam elmenni, távol lenni mindentől, de még se bírtam. Egyszerűen csak fogalmam sem volt, hogy mehetnék. Elveszítettem egy aprócska teremtést, aztán majdnem téged is, utána jött apám, nagyapám hazugsági és még az is, hogy van egy féltestévrem, aki történetesen a legjobb barátnőm. – nevettem el magam keserűen és rövid időre inkább a tűzet bámultam. – Nem akarom újra azt pokoli fájdalmat érezni, amikor nem vagy mellettem, de hirtelen magam sem tudom már, hogy ki vagyok. – óvatosan pillantottam fel rá, hiszen ez volt az igazság. Kifordultam önmagamból én is, nem is kicsit.
- Rajtam meg aztán meg is látszik. De ne aggódj, meg fogok ettől a csöves kinézettől szabadulni. Mert mondania sem kell, látom rajta, hogy szinte rossz rám néznie ebben a formámban. Nem tudom, hogy pontosan mit fogok csinálni, lehet csak kicsit rendbevágom a hajamat, a szakállamat megigazítom, hogy nézzen is ki valahogyan. Majd eldől a fürdőszobában, mikor kézben lesz a hajvágó is. - Nos… őrzők vagyunk, Cali, tudtuk a kezdetektől, hogy mire vállalkozunk. Próbálom megvédeni magam, amennyire csak képes vagyok rá, amennyiben te is ugyanígy fogsz tenni, és nem hajszolod túl magad rengetegszer, hogy már felkelni sincs semmi erőd. Az áprilist sem hiszem, hogy itt fogom tölteni, kivéve, ha feltétlen szükség van rám. A tavalyi után semmiképpen nem szeretnék maradni. Épphogy rendbe jönne az életem, aztán pedig meg is szakadna a folyamat… erre aztán tényleg nem vágyom. Szeretném Calit boldoggá tenni, ahogy csak tudom, és nem hiszem, hogy az lenne a legjobb, ha megkockázatnám, hogy maradok, és vagy meghalok, vagy nem. Tavaly is rémesen közel voltam hozzá. A sebeim mind a mai napig megvannak abból az estéből. - Úgy vélem, hogy még mindig jobb, hogyha megbántjuk egymást, de legalább őszinték vagyunk a másikkal. A másikra nem tudok mit mondani… ne legyen ilyen. Akármilyen kis bajod is van, ha érzed, hogy valami nem stimmel, akkor magadba kell nézned, és rájönnöd, mi a gond. Nem hiszem, hogy ne tudnánk a másiknak segíteni. Felnőtt emberek vagyunk, sok mindennel a hátunk mögött. Többek között másfél év szinte folyamatos együttléttel. Nem azt mondom, hogy elválaszthatatlanok voltunk, mert nem így volt. De akkor is rengeteg időt töltöttünk együtt. Habár néha már a tököm is ki volt az apjával, mert csak basztatni tudott, mást nem, de ilyenkor csak egyszerűen figyelmen kívül hagytam, és inkább Calival foglalkoztam. A mondandóját figyelmesen hallgatom, és végül közelebb is ülök hozzá, és végigsimítok a hátán. - Egyedül azért nem ellenkeztem, mert nem voltam rá képes. Már-már sokkban voltam, egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy ennyi szar után, amit átéltünk, elhagysz. Ahogy mondtam, utána pedig volt időm átgondolni az egészet, és egyre inkább rájöttem, hogy sokat hibáztam, és végül megértettem, hogy miért akartad, hogy vége legyen. Próbáltam elfogadni ezt követően, és megbékélni vele, de képtelen voltam. Először a születésed napján, aztán karácsonykor ébredtem csak rá arra, hogy mennyire elcseszettül hiányzol nekem. Emlékszem ugyanis a tavalyira, hogy legalább arra az ünnepre mennyire elfelejtődött minden gondunk, és milyen jól éreztük magunkat. Ahogy a nyakamba vetetted magad, mikor megkaptad tőlem a nyakláncot. El is mosolyodok, ahogy felidézem magamban az estét. - Arra, ahogyan elgyepáltad a seggem többször is, egyre inkább bebizonyítva, hogy inkább az eszemmel hódítsak, ne a harctudásommal. És aztán arra, ami a fürdőben történt. Ez volt az az este, mikor úgy éreztem, hogy visszataláltunk egymáshoz. És mai napig így is gondolom, mert egy időre tényleg sikerült. Csak aztán eljött az április.
- Szerintem ez nem is volt kérdés, mert a végén még utóajándéknak kapnál valami kupont valamelyik fodrászszalonba. Vagy csak beszélnék Abigail-el, hogy kapjon el. – mosolyodtam el alig észrevehetően, mintha ezzel is csak oldani akarnám a bennem lakozó feszültséget, mert az volt bőven. Természetesen kicsit másabb, mint ami az elmúlt időszakban uralta a lényemet, de attól még nem szűnt meg létezni. Sok kétely élt bennem és csak remélni tudtam, hogy majd az idő múlásával ez változni fog, vagy legalábbis kicsit kisebb teret követel magának. - Nem ígérhetek semmit se, hiszen ismersz, de ha túlzásba esnék, akkor ott vagy te, hogy figyelmeztess, nem igaz? – fogalmam sem volt arról, hogy mi fog még ránk várni, de azt sejtettem, hogy nem az fog jönni, hogy akkor holnap már cuccolok is vissza. Arra még képtelen lettem volna, ha nem is olyan lassú tempóban haladunk, mint első találkozásunkat követően, de attól még nem akarok rohanni se. Közepes tempóval tökéletesen jó lesz, hiszen akkor közben talán kiderül az is, hogy mennyire működik ez az egész. – El akarsz menni ápriliskor? – kérdeztem meg kicsit meglepetten, hiszen gyógyító és biztosan hasznát vennék, illetve amennyire makacs volt tavaly, hogy maradna. Tudom, hogy a támadás őt is eléggé pocsékul érintette, de erre akkor se számítottam. Még a hideg is kirázott attól, ami tavaly történt vele, még szerencse, hogy pulcsi van rajtam, még a végén látná ahogyan tiszta libabőr lettem rossz értelemben. Remélem, hogy egyszer vége lesz ennek az őrültségnek és Alignak szelleme végre képes lesz lenyugodni. - Remélem igazad lesz, de ez akkor is eléggé nagy és veszélyes lépés véleményem szerint. Annyi minden kavarog a fejemben, hogy úgy érzem szép lassan szétrobban a fejem. – ez volt az igazság. Abban pedig igaza volt, hogy nem vagyunk gyerekek. Bár azért én még eléggé fiatalka voltam és azt is tudtam, hogy vélhetően neki sokkal több területen nagyobb a tapasztalata, de ez most mindegy is volt. Küzdeni akart ezért, ahogyan én is, csak valahogy nekem ezzel szembe nézni sokkal nehezebb volt és lesz is talán a kezdetekben, mint neki. Tudom, hogy az érintésével csak meg akar nyugtatni, de jelenleg… fura és szokatlan, még akkor is, ha annyiszor tett már hasonló dolgot. Majdnem 5 hónap telt el azóta, ezt az időt nem lehet csak úgy kitörölni, ahogyan azt se, amit együtttöltöttünk előtte. Csendesen hallgatom azt, amit mond. Igen, akkor rövid időre tényleg minden békésnek tűnt, de aztán újra és újra felszínre tört egy régi emlék, történés, amihez hozzájött a többi szarság. Amikor a nyakláncot említi, akkor akaratlanul is megérintem a nyakamban logó medált a pulcsin keresztül, hiszen az azóta is megvan és ritka volt az, amikor nem viseltem, még ha nem is volt egyszerű emléke. - Nos, ami nem megy azt nem kell erőltetni. – mosolyodtam el kicsit bátrabban a seggbe billentős dolgon, de hát tény, hogy a harc inkább nekem megy, mint neki. Ő meg használja továbbra is az eszét, vagy éppen a humorát. - Ravasz vagy, - ezt a részét inkább poénnak szántam, a zavaromat akartam picit leplezni-,de az egyelőre szerintem inkább még a képzeletedben fog élni jó darabig. – utaltam itt az utolsó dologra. Nem akartam elsietni semmit se. Majd alakul úgyis minden magától, a következő pillanatban pedig felvettem a poharat, amit korábban töltött újra, hogy lehúzzam. Egy kisebb grimasz kiült az arcomra. - Nem szeretném elsietni a dolgokat, talán nekem majd több idő kell egy-két dologhoz, mint neked… - billegtettem meg az ujjaim között a poharat, majd kicsit közelebb kúsztam, de aztán meggondoltam magam. – Amíg az marad, addig tuti ez is esélytelen... Sajnálom, vagy talán annyira mégse. Egy kis önfegyelem sose árt. – ráztam meg eléggé határozottan a fejemet, miközben picit hadonásztam is utalva arra, hogy mire is gondolok. Talán csókot akartam adni neki, vagy puszit. Ki tudja, de aztán könnyedén gondoltam meg magam inkább az arcát tarkító bozont miatt. - Szeretném, ha beszélnél valakinek arról, ami veled történt áprilisban. Nem fogom kérni azt, hogy velem osztd meg, hiszen így is van bőven mit megbeszélnünk, de szeretném, ha azt se temetnéd örökre el. Akár beszéld meg Abie-vel, hiszen biztosan szívesen meghallgat ő is. – a hangom ismét komolyan csendült. Nem fogom erőltetni, ha szeretné, akkor meg fogom hallgatni, de nekem az is jó, ha azt egy tapasztaltabbal és sokkal több mindent megélő személlyel osztja meg.
- Ott lenni ott leszek, csak ha elkaplak egy rossz pillanatodban, még nekem is lekeversz egyet, jól gondolom? Bár korábban sem volt az a nagyon közveszélyes személy Cali, és most is inkább viccelődve mondom ezt neki, mintsem véresen komolyan. Na meg egy-két pofonba nem halok bele, ha úgy is alakulna. Az elég jelzésértékű, hogy valamit rosszul csináltam. Vagy ha csak keményen akarja csinálni… Hm, úgy látszik, nem veszett még ki minden humorérzékem. Akármennyire is tisztában vagyok azzal, hogy ilyesmi egyhamar biztos nem fog megtörténni. - Nem szívesen maradok a mostani után. De fogalmam sincs, mi lesz igazság szerint. Nem akarok cserben hagyni másokat sem, de közben azzal sem járunk egyáltalán sehogy, ha közben engem kap el megint Alignak. Akár áldozatként, akár pedig úgy, hogy megszáll engem. Szóval igen, szeretnék minél távolabb lenni ekkor. Gondolja ezt gyávaságnak, ha akarja, én elővigyázatosságnak mondanám. Biztos vagyok benne, hogy még így is lesz valami passzív következménye annak, hogy múltkor ilyen közel voltam magához a halálhoz, és egy többszáz éves szellemhez is. Bár fogalmam sincs, mert nem igazán vagyok jártas még az ilyenekben, és őszintén szólva, nem is akarok. Felhúzom a szemöldököm arra, mikor felhozza, hogy ravasz vagyok. Reméltem, hogy nem fogja félreérteni azt, amit mondok, de láthatólag sikerült neki. Nem tartom én sem valami jó ötletnek, hogy szinte már menjünk is szobára. Az túl gyors lépés lenne jelen pillanatban. Mondjuk ha már itt tartunk, érdekes belegondolni a helyzetbe, hogy tavaly ilyenkor mi volt. Együtt voltunk ugyan, de hónapokon keresztül szinte mindig visszautasított, egészen karácsonyig. Most is körülbelül ezekben a hónapokban volt az, hogy alig láttuk egymást, és karácsony környékén jött el annak a pillanata, hogy adjunk magunknak egy új esélyt. Csak sóhajtok egyet azt követően, hogy látszólag el akart kezdeni hozzám közeledni, de végül úgy döntött, inkább tovább kínoz. Hát ez tényleg remek. - Esküszöm, mindjárt elmegyek keresni valami borotvát. Vagy egy kést, bármi, amivel rendbe szedhetem magam. Nem teljesen mondom komolyan, de minél tovább gondolkozok rajta, annál inkább elkezdem úgy gondolni, hogy annyira nem is rossz ötlet. Bár csekély esély van rá, hogy bárki is itt hagyott valamit, de ha így is lenne, kétlem, hogy használnám. Viszont nem csak egy napra béreltem ki ezt a helyet, és sebtében vágtam bele a dolgokat a sporttáskába. Még a végén kiderülne, hogy bedobtam a hajvágógépemet is. Mikor az április kerül szóba, akkor felveszem én is a poharamat az asztalról, és lehúzom a vodkát belőle. Kicsit megrázom a fejemet utána, amolyan akaratlanul, majd visszarakom az asztalra, és öntök újra a poharakba. Végül válaszolok is neki. - Eh… rendben van, majd beszélek valakivel. A végén még eleged fog lenni belőlem, mert a megszokottnál is többet fogok beszélni veled. Amúgy sem volt semmi panasz a beszélőkémre, de ezt neki aztán tényleg nem kell magyaráznom. Az viszont, hogy Abie-val beszélek-e erről, vagy Calival… nem tudom még. De most nem is nagyon akarok arra az esetre gondolni. - És egyébként hol tervezed tölteni a szilveszteredet? Az elmúlt két évben mindig egymással töltöttük, habár más-más volt az egymáshoz fűződő kapcsolatunk. Elsőnek még csak fűztük egymást, de olyan nagyon komoly dolog nem történt, tavaly pedig még egy párként. Most… jelenleg nem is igazán tudom, hogy minek nevezzem magunkat. - Nem akarsz itt aludni? Jó ideig ki van bérelve ez a hely, és örülnék neki, ha nem egyedül… vagyis nem csak a kutyámmal kellene itt töltenem az időmet. Megígérem, hogy nem fogok próbálkozni semmivel. Egyszerűen csak szeretném újra azt érezni, amit már olyan régen nem érezhettem. Hogy mosollyal az arcomon ébredek fel, veled az oldalamon.
- Nem kizárt, de legalább nem váratlanul ér, hiszen tudod mire vállalkozol, vagy megtanulsz te is kicsit harcolni és akkor talán van esélyed kivédeni. – rántottam meg a vállaimat, hiszen tényleg van rá esély. Bármennyire is poénnak szánta a korábbi dolgot, mert jól tudom, hogy miként reagáltam mostanában a rosszabb pillanataimban, így tényleg semmilyen lehetőséget nem kellene kizárni. Természetesen direkt nem akarom bántani, de hát sokszor pontosan azt tesszük, amit nem akarunk. Csendesen hallgatom azt, amit áprilissal kapcsolatban mond. Fogalmam sincs, hogy el akarok-e menni, vagy inkább maradnék. Mielőtt még idejöttem, úgy voltam vele, hogy még az se érdekelne túlzottan, ha meghalnék az események forgatagában. Mostanában valahogy nem túlzottan érdekelt az, hogy mi fog történni velem, vagy éppen miért miként üthetem meg a bókámat. Mintha csak valamiféle fura lázadós korszakot élnék, éltem volna… - Biztos vagyok abban, hogy megértik. Nem hiszem, hogy olyat kérnének, amit nem akarsz megtenni ilyen értelemben, hiszen senkinek se könnyű túljutni azon, ami azokban az időkben történik. – szólaltam meg óvatosan, de azt inkább kerültem jó messzire, hogy én mit gondolok. Mármint nem vele kapcsolatban ilyen téren, hanem magamra nézve, mert még most se tudom azt, hogy csak úgy elmennék-e vagy inkább maradnék. Tavaly megúsztam, de arra már messze nincs garancia, hogy ez idén is így lenne. Addig viszont még szerintem jó pár dolog fog történni, ami befolyásolhatja a döntésemet. A beszélgetés pedig halad tovább a saját medrében, még ha nem is olyan, mint régen volt, viszont az elmúlt hónapokhoz képest tényleg szerintem egész jó kis úton haladunk. Ahogyan az is egyre inkább kezd szembe tűnni, mintha kicsit komolyabb lenne, legalábbis most egészen komolyan el lehet vele beszélgetni ezekről. Nem próbálja meg valami tréfával elütni a dolgot, hogy inkább beszéljünk vidámabb, viccesebb vagy éppen poénosabb dolgokról. És még ki tudja, hogy miben is változott, vagy ebben mennyire változott meg. Remélhetőleg idővel ki fog derülni. - Nos hova rohanni? Idő mint a tenger, meg amúgy is lassabban jársz, tovább is élsz. – persze itt inkább ránk értettem. Nem akarok semmit se elsietni, még azt se. Talán kicsit a pia is közrejátszott, hiszen sose voltam túl nagy ivó ilyen értelemben. Így lehet, hogy jobb is , ha pici szünetet tartok a második feles után. Nem akarom, hogy megártson és olyat tegyek, amit akár másnap megbánnék. - Szerintem sose lesz ilyen téren elegem belőled, hiszen mindennek az alapja a kommunikáció, ahogyan egy kapcsolatnak is. – lehet, hogy ez már túlzottan szakmailag hatott belőlem, de tényleg így volt. Minden emberi kapcsolatnak ez az alapja, ha a kommunikáció elromlik, akkor minden elromolhat. Meg fogom én is hallgatni őt, ha ő inkább nekem akarja elmondani, de jobban örülnék, ha Abigailt keresné fel, mert ő biztosan jobban tudna segíteni neki, mint én. - Nem gondolkoztam túlzottan rajta. Azt is mondhatnám, hogy nem volt tervem, de szerintem inkább a lakásom melegét választottam volna egy kisebb edzés után. – jahh sose tudok leállni, mostanában meg pláne nem. Amikor viszont ismét megszólal, akkor nekem szökik picit feljebb most a szemöldököm. Meglepetten hallgatom őt, hiszen nem lehetett abban biztos, hogy bármi jól sül el… Vagy egyedül is itt pihent volna? A harmadik pohártartalmát pedig könnyedén húzom le, még ha jelét is adom annak, hogy ez még mindig nem a kedvenc italom. - Nem tudom, hogy mennyire lenne jó ötlet, ha mi ketten… - kezdtem bele kissé zavarodottan, majd a hajamba túrtam zavaromban. – Mármint érted, ha mi együtt aludnánk bármilyen értelemben is. Talán picit túl sok lenne hirtelen ennyi hónap után. Meg nincs is ruhám. Na meg ott van az a tény is, hogy Dustyt nem akarom magára hagyni… - hadartam el a dolgokat, de biztos voltam abban, hogy már az első két szó után levágja, hogy rohadtul zavarba jöttem és nem tudok hirtelen mit kezdeni azzal, amit mondott. – Mármint Dusty a kutyám. Elég kicsi, az utcán találtam és nem biztos, hogy jó lenne, ha egyedül maradna hosszabb időre. – vakargattam meg kicsit a tarkóm vonalát, majd pedig a pulcsim ujját kezdtem el gyűrögetni. Maradnék is, meg nem is. Eléggé erősen ért bennem a kettőség és szerintem ezt ő is sejtette, még akkor is, ha csomó nem oldalt erősítő indokszerűségeket soroltam fel.
- Csak remélhetőleg ne törd el semmimet. Azért igazán hálás lennék. Azokat még elviselem, ha egyszer-kétszer, mikor meg akarnám lepni, ahelyett, hogy csak kicsit megijedne, lecsapna, de bárminemű törés az már azért mindenen túlmutatna. Meg hát annyira még Cali sem agresszív, legalábbis remélem. Kisebb-nagyobb sebek tekintetében meg édes mindegy, mit kapok, mert gyógyító vagyok, és azon belül pedig elég tapasztaltnak is mondhatom magam, anélkül, hogy nagyképűnek tűnnék. De miért is ragadtam le most ennél? Olyan ez, mintha már mindennapos lenne, hogy ver az asszony. - Mondjuk igaz is, a türelem nagy erény. Az egyetlen gond csak az most, hogy már így is 5 hónapot kellett várnom. Arra is, hogy egyáltalán beszéljek Calival akár két szót is, meg hogy ilyen közel lehessek hozzá. Hogy újra hozzáérhessek, simogathassam őt, és úgy összességében érezzem a közelségét. Nem tudnám megfogalmazni sem, hogy mennyire hiányzott már ő. - Vigyázz, még a végén szavadon kell fogjalak! Mosolyodom el lágyan, akármennyire is tudom, hogy ezt ő most komolyan gondolja. Nem csak gondolja, tudja. Én is tisztában vagyok vele, hogy beszélgetés nélkül nem jutunk egyről a kettőre soha sem. Erre az után jöttem csak rá igazán, hogy jó időre elvesztettem őt. Nem is tudom, hogyan bírtam ki ezt a néhány hónapot nélküle. - Remélem meg tudom változtatni a véleményedet addig, és együtt búcsúzhatunk el az óévtól és köszönthetjük az újat. Örülnék neki, ha együtt töltenénk a szilvesztert, de nem fogok túlzottan erőszakosan erőlködni, hogy ez bekövetkezzen. Mindenesetre szeretnék vele lenni, de azt is megértem, ha ő inkább úgy dönt, hogy egyedül tölti ezt az ünnepet. Én sem fogok mást tenni ez esetben. Sejtettem, hogy nem lesz könnyű dolgom ez ügyben sem, ezért nem is lepődök meg annyira, hogy most nem tud egyszerűen mit szólni hozzá. Aranyos, ahogy megint zavarba jön. Ez hiányzott már nekem nagyon, ez az éne. Mikor egy nevet említ, feljebb szalad egy kicsit a szemöldököm, de egyelőre nem kezdek el kombinálni magamban semmit. Azért kicsit megnyugodok, mikor azt mondja, ő csak a kutyája. Amint befejezi a mondandóját, leszállok a kanapéról, és Cali előtt térdelek le, kezeit az enyémbe veszem egyúttal. - Elhozzuk akkor. A kutyádat, a ruháidat is, és amit akarsz. Akira egyébként sem egy olyan kutya, aki megveti a társaságot. Na meg hasonlóan nehéz sorsúak, én például a menhelyről hoztam őt el még a jó múltkorában. Mikor a nevét említem, rá is pillantok a huskymra, aki még mindig csak szuszog a fotelban. Vagy lehet, hogy csak hallgat, készenlétben áll, ha bármi is történne, mindeközben pedig csak pihenteti a szemét. Mindkettő olyasmi, amit kinézek belőle. Végül közelebb hajolok Cali egyik kezéhez, és a kézfejére adok egy csókot, aztán pedig felnézek rá, és hüvelykujjammal pedig továbbra is a kézfejét simogatom. - Na, Cali. Ne kelljen könyörögnöm! Lágyan mosolyodok el, ahogy kérlelem őt, hogy maradjon. Szinte biztosra veszem, hogy ő is vágyik erre valamilyen szinten, de közben még mindig ott vannak benne a kétségek.
- Ha nem porcelánból vagy, akkor szerintem nem fog, de azért majd igyekszem is, viszont tényleg eleinte, amíg nem kezdek el még inkább helyre billenteni, addig lehet, hogy jobb, ha nem próbálkozol ilyennel. - fogalmam sem volt arról, hogy mire miként reagálnék. Még akkor se, ha most picit úgy néz ki, hogy kezd helyre billenni kicsit minden, és talán van esély arra, hogy még jobb legyen idővel minden. Viszont azt se tudom elfelejteni, hogy miként reagáltam arra, hogy a hazugnagyapám megjelent abban az edzőteremben, ahol oktatok és még engem is keresett. Ebből kifolyólag pedig jobb, ha még óvatosabb lesz Ben is. - Pontosan és majd eldől, hogy mennyit is szereztél ilyen téren az elmúlt 5 hónapban. – mosolyodtam el barátságosan, hiszen sose gondoltam azt, hogy türelmetlen lenne. De azért tényleg nem hiszem, hogy még kicsit a lassabb tempó ártana nekünk. Mindennek eljön a maga ideje, ahogyan ennek a találkozásnak és beszélgetésnek is eljött. - Csak nyugodtan. – kacsintottam rá egyet játékosan, majd megköszörültem a torkomat kicsit, hogy ismét komolyabban pillantsak rá, mert ebben nem ismerek most tréfát. Múltkor is részben azért kezdett el megromlani a viszonyunk, mert pocsék lett a kommunikáció. Remélem, hogy nem fogunk ilyen hibába esni ismét. - Hmm, ez majd eldől még. Még bőven van időn… - de már nem fejeztem be, mert közben leesett, hogy igazából holnap este már Szilveszteréjjel lesz. Így annyira nincs időnk. Bár azt is nehezen tudom elképzelni a jelenlegi helyzet után, hogy akkora bulit csapnánk. Szerintem ilyentájt még egy idősek otthonában is nagyobb buli van, mint most itt ebben a faházban. Látom azt, ahogyan kicsit megváltozik arcának a mimikája, amikor kiejtem Dusty nevét, de nem csak emiatt folytatom tovább a beszédet. Így is eléggé zavarban voltam ahhoz, hogy össze-vissza beszéljek. Szerintem még az is kész csoda volt, hogy volt értelme annak, amit hablatoltam. Ez annyira jellemző volt rám, viszont eléggé régen nem keveredtem szerintem hasonló helyzetben, így az se kizárt, hogy igazából Ben közelségének köszönhető ez az egész. Amikor viszont letérdel, akkor úgy érzem, hogy most jöhetne a negyedik pohárral, mert ez… Persze a legtöbb nő egyből arra gondolna, hogy tuti most kérik meg a kezét, hiszen valami fura dolognál fogva mostanság eléggé felkapott lett karácsonykor megkérni a másik kezét, ami szerintem eléggé nagy hülyeség. Ennek nem erről kellene szólnia, mármint karácsonyt ne alakítsuk már át lánykérő ünneppé. Plusz ebben a helyzetben ilyen szóba se jöhetett, de akkor se értettem, hogy miért csinálja ezt. - Fogalmam sincs, hogy a buldogom mennyire is társaságkedvelő. Engem szeret, de semmi mást nem tudok garantálni. – vallom be, majd egy aprót alsó ajkamba harapok, miközben Bent figyelem. Mondanom kellene valamit, de hirtelen nem tudom, hogy mit is mondhatnék… Kezemre adott csókja meglepetésként érint, de kár lenne tagadni, hogy nem esett jól. Nagyon is jól esett. - Miért ne? Egészen jól áll neked ez a térdelős dolog. – mosolyodtam el haloványan, majd egyik kezemmel baloldalt a fülem mögé simítottam hajamat, mintha időt akarnám húzni. – De nem ér reklamálni, ha végül mégis a kanapén kötsz ki! – nem tudom neki garantálni azt, hogy akár ruhástól képes lennék hirtelen ennyire elviselni a közelségét. Nahh meg ott van az is, hogy mostanában Dusty aludt velem, amiről szerintem annyira könnyedén nem akarna lemondani… Ki tudja. - Én viszont tuti nem vezetek, ahhoz túlzottan is sokat ittam már. - igaz "csak" három pohárral ittam, de akkor se érzem, hogy úgy, hogy jó ötlet lenne... Nincs kedvem a kórházban tölteni a következő napokat, vagy éppen a börtönben, mert balesetet okoztam a felelőtlenségem miatt.
- Nem valami sokat, ezt már most megmondom. De ki tudja, a végén még magamat is meglepem. Mondjuk az is teljesen mérvadó, hogy a türelem alatt mit értünk. Mert más dolog arra várni, hogy a kaja elkészüljön, meg más arra, hogy megcsókolhassam végre újra Calit. Bár szerintem így is elég jó vagyok benne, mert öt hónap telt el, és nemhogy nem csókoltam meg egyszer sem, szinte alig láttam. Ez kicsit szomorú viszont, hogy ennyire elhidegültünk egymástól a szakítást követően. Kíváncsi vagyok, hogy azóta volt-e valami kis futó kalandja. Hosszú távú kétlem, mert akkor nem hogy nem adott volna új esélyt, valószínűleg itt sem lenne. - Bizony, holnap már szilveszter van. De végül is van huszon-, vagy talán harminc-akárhány óránk eldönteni. Nem igazán tudom, hogy jelenleg mennyi az idő. Valahol pedig van ebben a lakásban is egy óra, de jelenleg nem emlékszem rá, hogy merre. Meg annyira nem is számít. - Akkor visszük hozzád Akirát is, és meglátjuk, hogy jönnek ki. A többit meg majd kitaláljuk ezt követően. Mindenre van valami megoldás, én pedig jó problémamegoldó voltam. Legalábbis szeretek magamra így gondolni. Főként, mivel én a legegyszerűbb megoldásokat tekintem mindig elsőnek. Általában az a legjobb is, de azt is elismerem, hogy nem minden egyes esetben. - Jó fiú leszek, ne aggódj. Nem tennék én semmi olyat, aminek ez lenne a következménye. Na meg remélhetőleg még fel tudom ismerni azt, ha valami sok Calinak, és ideje abbahagynom. Vagy az egyszerűbb megoldás, hogy szól, ezt fejezzem be. De nem hiszem, hogy ilyen könnyű dolgom lenne. - Hívunk akkor egy taxit, és az majd elvisz oda… akárhol is laksz. A vezetést én fel sem hozom, mert akármennyire is extrém sportolok már évek óta, a legfontosabb számomra mindig is a biztonság volt. Az ittas vezetés pedig nagyon nem tartozik azok közé. Meg az sem, hogyha hulla fáradtan ülünk be a volán mögé. Ritka a jó végkifejlet ezekből. Még egy csókot nyomok az egyik kezére, aztán pedig felállok. Hátrafordulok az asztalhoz, öntök még egy pohárral Calinak, és mindkét poharat a kezembe veszem, egyiket odaadom neki. - Az újrakezdésre? Mosolygok rá, aztán pedig koccintok is vele. Én viszont le is húzom már a tartalmát a pohárnak, és ezt most meg is érzem már. De panaszom nem lehet. - Na, akkor felhívok egy taxit, és indulhatunk szerintem. Hacsak nincs ellenvetésed. Amennyiben nincs, akkor már vonulok is félre, hogy a telefonomat felvegyem a konyhapultról, és bepötyögjem egy taxi számát. Elmondom, hova kellene jönnie, hogy kutyával vagyunk, és szerencsénk is van, mivel valaki épp a közelben rak le valakit, így már készülődhetünk is. Megköszönöm, majd lerakom, és visszamegyek Calihoz. - Nos, mindjárt itt lesz, szóval öltözzünk, én amondó vagyok. Aztán pedig odasétálok a kutyámhoz, és végigsimítok a fején, amire végül kinyitja a szemét már, és kérdőn néz fel rám. - Akira, drágám, gyere, megyünk. Ő pedig már mászik is le a fotelból, én meg indulok a kabátomhoz, hogy magamra kapjam. A kulcsokat, és minden fontos dolgot zsebre vágok, aztán pedig már indulhatunk is, amennyiben Calinak nincs ellenvetése.
- Az sose baj, ha az ember meglepi magát, mert olyan esetben sokszor a másiknak is képes meglepetéssel szolgálni. – zagyválok itt össze-vissza, de a jelenlegi helyzetben akkor se tudok mást tenni. Nem mindig könnyű megszólalnom, vagy normális ember módjára reagálnom a dolgokra, hiszen még mindig kicsit csábító az a fránya ajtó, amin besétáltam, de még itt vagyok és azt hiszem, hogy csak ez számít… Vagyis nagyon remélem, hogy tényleg csak ez számít és később se támad kedvem csak úgy elrohanni. Illetve azt se tudom, hogy kellene e neki beszélnem arról, ami a távoltöltött időben történt esetleg másik hímnemű egyeddel, vagy nem. Nem voltam még hasonló helyzetben, ahogyan kalandokban se nagyon volt részem. Ben jött és „rabolt” is egykoron. - Igazából nem akarok semmit se elhatározni, úgyis eldől majd, hogy mi legyen. Sokszor terveztünk már dolgokat, de aztán elég gyakran még se az lett a vége. Jelenleg nem akarok semmit se tervezni, vagy bármi hasonlót tenni. – kicsit talán így túl spontánok lesznek a dolgok, de még magam sem tudom pontosan, hogy mi lesz ennek a vége, hiszen attól még, hogy most kezdenek kicsit jól alakulni a dolgok és képesek vagyunk egymással beszélni, egymásra nézni, attól még nem biztos, hogy két-három nap múlva, vagy hét múlva is ez lesz. Inkább történjen az, aminek történnie kell. Néha kell ilyen is. - Ha ő jön, akkor elég hamar le is léptek a lakásomból. Kutyát se tarthatnék ott, így még Dustyt is titkolom a főbérlő előtt. Remélem nem lesz semmi gond, mert ha kiderül, akkor tuti kitekeri a nyakamat. – sóhajtottam egyet lemondóan, mert nem akartam arra gondolni, hogy a pár hete tartó titkolódzásom most fog kiderülni egy másik kutya miatt. Minden rendben lesz. - Igyekszem… - mármint nem aggódni, de szerintem így is értette. Viszont ilyen viharos időszak után könyű azt mondani, hogy ne aggódjon az ember. Eleve képes voltam régen is néha kicsit aggódni, ahogyan azóta is jó pár dolog miatt, de ez most mellékes is. - Rendben, ha ismered a taxik számát. – én nem ismertem, arról meg fogalmam sem volt, hogy itt mennyire van internet vagy bármilyen könyv, szórólap amin találnánk valami használható telefonszámot. Amikor pedig még egy pohárral tölt, akkor kicsit habozok, hiszen talán már így is sok, de végül elveszem a poharat. - A reményre, a talányokra és arra is. – szerintem eléggé sok ismeretlen tényező lesz még jelen ezen az úton. Legalábbis számomra tuti, végül pedig lehúztam a poharat, viszont totálisan ülve maradtam, mivel ezt már jobban megéreztem a fejemben is. Jobbnak láttam kicsit ülni és összeszedni magam, mielőtt bemutatok egy nem túl nőies botlást az alkohol miatt. Taxis dologra is inkább csak bólintottam, mivel a gyomrom is kavargott kicsit. Lehet többet kellett volna ennem ma, de nem bírtam. Ez a találka totálisan kikészített ilyen téren is. Most már viszont eléggé éreztem azt, hogy öreg hiba volt nem enni. Csendesen figyelem azt, ahogyan a kutyának szól, mintha a korábbi dolgot meg se hallottam volna. Végül felállok, amikor ők már az ajtóban vannak és sietve bújok bele a kabátomba. Mielőtt még egy hasast bemutatnék, azelőtt szerencsére a kinti fagyos szellő megcsap és segít kicsit észhez térni. Minden rendben lesz. A lehető leghalkabban megyek fel a lakásba, amikor megérkezünk és már fut is egyből oda hozzám Dusty. Hamarosan pedig be is mutatjuk egymásnak a két kutyát. Dusty először csak méregeti a másikat, majd közelebb szalad, aztán távolabb, mintha ő maga se tudná mit kellene tenni, de aztán végül kisebb ugatás közepette kezdenek egymásra találni, mielőtt viszont túl nagy hangzavar keveredne sietve pillantok Ben-re. - Inkább menjetek. Szerezzetek valami kaját, talán van még valami nyitva, addig én összepakolok. Még a végén a főbérlő felébred! – láthatta rajtam, hogy nem viccelek. Ha pedig elmentek, akkor igyekeztem lenyugtatni a saját kutyámat, hogy utána összepakoljak és némi kekszet nyámmogjak el. Az is több, mint a semmi. Amikor pedig végeztem, akkor a kutyával és a bőröndömmel egyetemben sétáltam vissza a taxira, hogy utána megvárjuk Bent. Nagyon reméltem, hogy szerzett valami kaját, ha pedig mindenki megvolt, akkor már mehettünk is vissza. Ha Ben akarta vinni a cuccomat, akkor nem akadályoztam meg benne, de nem volt feltétlen szükség. Követtem őket a faházba, hogy utána lerázzam magamról a havat. A következő pillanatban pedig máris elkezdődött az őrültség. Könnyedén kezdtek el futkosni a kutyák, mintha csak meg akarnák ismerni egymást. Éppen a salámból próbáltam kihámozni magam, amikor elszaladt először Akira, majd utána Dusty, én pedig sikeresen majdnem mind a kettőre ráléptem, de igyekeztem elkerülni. Ennek köszönhetően pedig Bent löktem meg, aki könnyedén esett neki egy ajtónak, mire visszanyertem volna az egyensúlyom addigra a drágalátos kutyám ismét pont ott szaladt el, ahova lépni akartam, a másik meg mögöttem, így pedig megbotlottam. Sietve próbáltam megkapaszkodni valamiben, de ennek csak az lett a vége, hogy valahogy sikeresen lenyomtam a kilincset és mind a ketten boroltunk a földre...Talán pont a fürdőbe, vagy éppen a hálóba. Fogalmam sem volt arról, hogy mi merre van... A kezem továbbra is a sálamnál volt, miközben szinte még levegőt is elfelejtettem venni. Régóta nem voltam ennyire közel hozzá. Egyszerre hiányzott eszeveszettül és ezernyi gondolat cikázott a fejemben, miközben megannyi annyi ellenérv is felsorakozott a fejemben, hogy bármit is tegyek. - Sajnálom, azt hiszem, hogy nem bírnak magukkal. – szólaltam meg végül kissé zavaromban és a két kutyára pillantottam, akik még mindig játékosan egymást cincálták, de legalább már nem rohantak úgy, mint az őrültek. – Tényleg a kaja… Sikerült valamit szerezni? – tettem még hozzá kissé hadarva, mintha ezzel is valamiféle menekülőt akarnék adni magamnak, magunknak. Ideje lenne fel is állni, de még mindig éreztem a fejemben a korábbi vodkát kicsit.
- Nos… akárhogy is döntesz, én minden bizonnyal itt fogok lenni, szóval ide bármikor jöhetsz. Kellett már nekem is ez a kis elszigeteltség mindenkitől, de veled csak még jobb lenne az ittlétem. Örülnék neki, ha együtt töltenénk az estét, de ha ő esetleg nem akarja, akkor nem fogjuk. Ilyen egyszerű. Nem hiszem, hogy most jött volna el az ideje annak, hogy máris elkezdjek erősködni. Egyelőre még ezt az egészet sem voltam képes teljesen felfogni, hogy újrakezdjük. Őszinte leszek, minden eshetőségre számítottam, szóval egyik sem sokkolt volna túlzottan. De azt magától értetődően el tudom mondani, hogy ez volt a legjobb végkimenetel, ami csak történhetett. Hogy adunk magunknak egy új esélyt. Hogy rendbe szedjük a kapcsolatunkat, még ha változásokkal is. De ezek a változások egyáltalán nem rosszak, sőt. Szerintem csak előnyünkre fog válni. Szeretjük egymást, ez tiszta és érthető, le sem tudnánk tagadni. De még hosszú út áll előttünk, mire újra sikerülni fog úgy néznünk egymásra, mint régebben. - Akkor csak beköszönünk a kutyádnak, utána már mozgunk is. Mosolyodom el, és bólintok is, hogy jelezzem, megértettem. Inkább ott derüljön ki, hogy egyáltalán elviselik egymást, vagy reménytelen a helyzet. Bár okos állatok a kutyák, nagyon sok mindent megértenek. Többek közt, ha a gazdájuknak van valami gondja, de azt is, hogyha egy fajtársuknak. És nem hiszem, hogy csak úgy véletlenül bóklászott volna el Cali kutyája sem. Mindkettejüknek nehéz sorsuk volt. Bár mi sem vagyunk kevésbé elcseszettek Calival. Nemsokára pedig már el is indulunk. A taxi már ott vár a beszélt helyen, és nemsokára már be is ülünk. Cali elmondja, hova kell menni, mert nekem fogalmam sincs, aztán pedig már el is indulunk. Ha nem húzza el a kezét Cali, akkor meg is fogom, miközben a másikkal Akira fejét simogatom. Amint megérkezünk, elmondom a taxisnak, hogy egy jó húsz perc múlva újabb fuvarra lesz szükségünk, ugyan itt. A két eb elég hamar meglelik a közös hangot. A szó szoros értelmében. Akira rápisszegek, hogy fejezze be. El is hallgat a drágám, én pedig csak megvakargatom a füle tövét. Csak bólintok, mikor megkér rá, hogy menjünk valami kaját nézni, és már meg is indulunk. Akirát leültetem a bolt előtt, míg én bemegyek, és veszek néhány kisebb rágcsálnivalót. Kekszet, chipset, néhány innivalót, és ilyesmiket. Mire visszaérek a taxihoz, Caliék már ott vannak, a taxis épp most pakolja be a táskáját hátulra. Beülök én is a kocsiba, aztán meg már indulhatunk is vissza. Kifizetem a taxist, jókora borravalót adva neki, és megköszönöm neki, aztán pedig már megyek is hátra, hogy felvegyem Cali táskáját magamra. Kinyitom a zárat, és besétálok, a táskát lerakom a földre, a szatyrokat pedig fel a konyhapultra. A kutyák pedig szinte el is szabadulnak eközben. A kabátomat lerakom az egyik székre, és kipakolom az asztalra a zsebem tartalmát. Aztán pedig Cali előtt elrohannak az ebek, és a láncreakció pedig be is indul. Nekilök a háló ajtajának, majd ő is borul nem sokkal ezt követően, míg végül beesünk az ajtón, rá a földre. Egy kisebb nyögést hallatok, mikor földre érkezem. Mégiscsak háttal érkeztem meg, és még elölről is nyomott Cali a maga kis ötven kilójával. De különösebb bajom nem lesz tőle. Még dolgozott bennem a pia, habár a friss levegő kétség kívül jót tett. Csak elmosolyodom arra, mikor Cali megszólal. Aztán ahelyett, hogy felállna, újabb kérdést szegez hozzám. Válasz helyett csak végigsimítok az arcán, kezem a tarkójára téved, és úgy húzom őt kicsit közelebb magamhoz, és hajolok én is előrébb. Ha pedig nem ellenkezik, akkor meg is csókolom őt. Tudom, hogy egy kis önfegyelmet akart, meg miket mondott még, de jelenleg, ebben a helyzetben, képtelen voltam már tovább türtőztetni magam.
- Majd meglátom még. – hagyom ennyiben a dolgot. Így is szinte mindenkitől a lehetőségeknek megfelelően sikeresen elszigeteltem magam. Nem túlzottan beszéltem senkivel se, és az se kizárt, hogy az egész után el fogom kapni Abigailt jó magam is, hiszen ezernyi dolog zúgott a fejemben. Azt pedig jó magam sem tudom, hogy kivel mással beszélhetném meg. Az lenne a legjobb, ha anya még mindig élne, akkor szerintem sok minden sokkal könnyebb lett volna és biztosan a dolgok is másképpen alakultak volna. De ezen most kár is rágódni, hiszen semmiben se lehetünk biztosak, csak azokban a dolgokban, amik már meg is történtek. Illetve volt így is mivel foglalkozni jelenleg. Valahogy ezt a süllyedő hajót is tovább kell foltozni, javítgatni, mire ismét képesek leszünk igazán együtt egy hajóban evezni. Nem túlzottan sokáig húztuk azt, hogy elmenjünk hozzám. Fogalmam sem volt arról, hogy tényleg nem tudta-e hol lakom, vagy csak nem akartam bevallani azt, hogy esetleg már járt erre, de sose csöngetett be. Vagy ha megtette, akkor sikerült pont akkor, amikor itthon se voltam. Amikor a taxiban megfogta a kezem, akkor elég rövid időn belül elhúztam. Hirtelen túl szokatlan volt, nem az egész ellen szólt, de nekem ő volt az első kapcsolatom, ami kissé talán szokatlan módon egészen komoly is lett, így érthető, hogy hirtelen ez az egész békülődi dologgal se tudtam mindig mit kezdeni és voltak még hirtelennek tűnő mozzanatai. Idővel talán sokkal természetesebb lesz minden, ahogyan egykoron volt. Egészen hamar sikerült összepakolni és indulásra is készen voltunk, miközben vártunk rájuk, viszont szerencsére ők is hamar visszaértek a taxishoz. Az utat csendben tettük meg és kész szerencse volt, hogy ott még nem akarták egymást még inkább megismerni a kutyák. Nem volt mindig könnyű visszafogni őket, de szerencsére semmi bajt nem kavartak annyira, hogy ki akarják rakni a szűrünket a taxiból. Már csak tényleg az hiányzott volna. Viszont ez már nem volt elmondható a bérelt lakásról. Ott úgy viselkedtek, mint akiknek elment az esze. Hiába szóltam rá Dustyra is, mintha meg se hallotta volna és a berendezések törése helyett inkább minket vettek részben célba, vagy az is lehet, hogy mi álltunk rossz helyen, aminek meg is lett a következménye. Mind a ketten idővel elestünk, hogy utána az a fránya ajtó is kinyíljon és végül a földön landoljunk. Én legalább viszonylag puhára estem, de Benről ez nem volt elmondható. És a kisebb nyögéséből ítélve nem éppen volt kellemes a találkozása a földdel. Pár másodpercbe nekem is telt, mire sikerült legalább megszólalnom, még ha egyből felállni nem is, de mire igazán összekaptam volna magam, addigra Ben keze könnyedén siklott arcomra, mire lefagytam rövid időre. Jól eső érzéssel töltött el, de attól még váratlanul ért és kicsit szokatlanul is hatott. Ellenkezni se volt időm, hiszen eléggé lefagytam, így könnyedén tudott kicsit közelebb húzni magához, hogy aztán ajkának érintésével ajándékozzon meg. Nem viszonozom egyből, hiszen bármennyire is hiányzott szerintem nem meglepő, hogy kicsit lesokkolódtam. Végül mégis viszonzásra lelt a csókja, de annyira hosszan talán még se tartott, hiszen idővel elszakítottam ajkaimat az övétől. – Hiányoztál…- csak ennyit suttogtam kisebb zavar közepette, hogy utána a torkomat picit megköszörüljem. - Talán jobb lenne megnézni őket. – mondtam sietve, majd ha hagyta, akkor kisebb szerencsétlenkedés közepette felálltam, hogy megnézzem azt, hogy hirtelen a két kutya miért hallgatott el. Könnyedén fészkelték be magukat ugyanabba a fotelbe, hogy álomra hajtsák a fejüket. - Azt hiszem, hogy több gond nem lesz velük, legalábbis jelenleg. Ha nem gond én vennék előbb egy forró fürdőt/zuhanyt, aztán akár vacsorázhatnánk is, meg beszélgethetünk. Azt hiszem, hogy még van bőven mit aprítani a levesbe. – csúsztattam a kezeimet a farmerom hátsózsebébe, miután végre megszabadultam a kabátomtól és a sálamtól, így nem nagyon maradt más, amit babrálhatnék.
Néhány pillanatig nem igazán tudtam én sem mit kezdeni az egész helyzettel. Főként, mivel egy pillanatra magamba kellett pillantanom, hogy minden rendben van-e, nem-e tört el valamim az esés közben, hogy minden szervem a helyén van, ilyesmik. Elég kellemetlenül érkeztem, még a kezemmel sem tompítottam az esést. Máskor, ha józan lennék teljesen, valószínűleg meg sem nyikkantam volna, mert képes lettem volna úgy esni, hogy se nekem, se Calinak ne legyen baja. De szerencsére azon vettem észre magam, hogy különösebb bajom nincsen, az egyedüli rendellenesség pusztán annyi volt, hogy a mellkasomban egyre hevesebben dobogott a szívem. Nyilván nem az esés miatt. Sokkal inkább azért, mert őszintén szólva, jó ideje már nem is reménykedtem abban, hogy valaha is ilyen közel lehetek Calihoz, mint amennyire most vagyunk. Szerintem fél magának is bevallani, hogy ez most neki is milyen jó érzés, de a teste rendesen elárulja, hisz szinte meg sem mozdul, nem mászik le rólam. Én pedig már-már ösztönösen nyúlok a tarkójához, hogy magamhoz húzhassam őt, és ajkaira tapaszthassam az enyéimet. Talán azért is vert ilyen gyorsan a szívem, mert féltem, hogy visszautasításra fogok találni. Eleinte nem viszonozza, és csak reménykedni merek abban, hogy ez mindössze kezdeti sokk, és semmi más. Folytatom még tovább, és úgy voltam vele, hogy ha más nem, akkor egyszerűen csak abbahagyom. De végül viszonzásra lel ez a tettem, és arra a rövid időre is, míg tart, teljesen ellazulok. Szememet is lehunyom, valamint az egész testemet melegség járja át, ahogy újra érezhetem őt ilyen értelemben is. Ki hitte volna, hogy a türelmetlenségem végül ki fog fizetődni valamilyen módon. - Te is nekem. Válaszolom neki, miközben kezem továbbra is a tarkóján pihen, és hüvelykujjammal simogatom a bőrét. Végül pedig hagyom, hogy felálljon, és én is ugyanígy teszek. Kicsit megnyújtóztatom a derekamat, és roppanok is egy olyat, hogy egy pillanatra tényleg meg kell bizonyosodnom róla, hogy semmim nem tört el. Elmosolyodom, mikor meglátom, hogy máris milyen hamar kifáradtak. Vagy csak úgy döntöttek, hogy az alvás a legjobb, amit most csinálhatnak. Cali kérdését követően ismét közelebb hajolok hozzá, hogy megcsókolhassam őt, remélve, hogy most már nem fog olyan gyorsan elhúzódni. - Vegyél nyugodtan. Esetleg kell benne segítség? Kérdezem tőle mosolyogva, csak félig gondolva komolyan az egészet. Ha belemegy, akkor pedig követem is őt a fürdőbe, másik esetben pedig a hálóba mászok vissza.
Idővel könnyedén állok fel, miközben próbálom kicsit a légzésemet normalizálni, illetve a gondolataimban is valamiféle rendet tenni, de ez eléggé nehéz. A kutyák pedig egész jó indoknak tűntek ahhoz, hogy kicsit távolabb legyek Bentől. Jó volt ennyire közel lenni hozzá, de még se ment még teljesen. 5 hónapot és az előtte lévő káoszos, viharos időszakot se lehet csak úgy egy csettintéssel eltűntetni, illetve erre még egyetlen csók se képes. Kicsit megnyugodva látom, hogy a két kutya legalább nem kapta szét egymást és a kisebb rohangálást követően inkább úgy döntöttek a pihenés a legjobb módja az egésznek. Rám is rám férne már egy kiadós pihenés, de úgy érzem, hogy ettől még eléggé messze vagyunk. Fogalmam sincs, hogy mi lesz még az este folyamán, de azt tudtam, hogy biztosan olyan értelemben nem fogom tudni még őt közel engedni és ki tudja, hogy mennyi ideig még. A csókja ismét váratlanul ér, hiszen eléggé elszoktam tőle, de a karomat végül a nyaka köré fonom és viszonzásra lel. Noha ez se egyből, de azért hamarabb, mint a korábbi csók, viszont a jóból is be kell azt hiszem érni jelenleg ennyivel. Másrészt meg eléggé zavar a nagyobb szőrpamacs az arcán, meg az kicsit elhanyagolt külső. Jó, én se fordítottam túl sok időt a külsőmre, de úgy néz ki, hogy még mindig jobban törődtem magammal a különtöltött időben, mint ő saját magával. - Nem kell, vagyis annyiban segíthetsz, hogy megmutatod melyik ajtó mögött is van. – pillantottam rá tanácstalanul, mert tényleg fogalmam sem volt. Miközben a válaszát vártam kinyitottam a bőröndömet és halásztam elő belőle tiszta ruhákat. Amint pedig meg volt a válasz úgy el is indultam a fürdőbe. Ahhoz pedig, hogy ne essen kísértésbe még be is zártam belülről. Egyáltalán nem kapkodtam el a fürdőzést, majd amikor végeztem, akkor jöhetett a tiszta holmi. Egy hosszú pizsama gatya, meleg zokni, pizsama felső és még egy pulcsi. Biztosan sokan valami csábos fehérneműben vagy hálóruhában bukkannának elő, de valahogy arra nem is álltam készen, illetve ott volt még az is, hogy nem túlzottan tudtam midig elfogadni magam. Azóta az eset óta annyira nem tudtam azt mondani a testemre se, hogy túl szép lenne. Mintha csak láttam volna valamit, amit mások nem, így pedig még inkább rejtegetni próbáltam. Amikor végeztem kiterítettem a törülközőt, utána pedig visszasétáltam a szobába. - Mi lesz a vacsora? – majd pedig leültem az ágy túlsófelére, mint ahol ő volt. Ha esetleg ismét csókot akart volna lopni, akkor az ujjam könnyedén siklott ajkára és megráztam a fejemet. Részben a külseje miatt is, mert nem éppen volt kellemes ekkora bozont társaságában csókolózni, másrészt meg ezernyi dolog kavargott a fejemben és nem hiányzott még nagyobb káosz, mint amit ő elért a korábbi apró, de annál édesebb tettével.
Nem vagyok képes betelni vele, ezért is döntök úgy, hogy inkább újra megízlelem az ajkait. Na meg egy kis kíváncsiság is benne volt a dologban, hogy vajon viszonozza-e, vagy inkább eltol magától. Ő akart annyira önfegyelmet tanúsítani, hát kíváncsian vártam, sikerülni fog-e neki. Az eredmény nekem kedvező, mert végül érzem, ahogy karjait a nyakam köré fonja, és átadja magát az érzésnek. Sejtem, hogy még mindig zavarja őt a szakállam, meg úgy az egész jelenlegi kinézetem nyaktól felfelé. Nem szoktam ennyire elhanyagolni magam, mint amennyire most tettem, mióta szétváltak útjaink. De aggodalomra semmi ok, mert ez a jelenlegi formám nekem sem tetszik valami eszeveszetten, és könnyű szívvel leszek képes megválni tőle. Sejtettem, hogy nem fog rábólintani, de azért egy kis reménykedés volt bennem. Én viszont nem ellenkezek, és inkább megmutatom, hogy merre van a fürdő, benyitom az ajtót, aztán pedig már lépek is el onnan. Megvárom, míg bemegy, amint becsukja az ajtót, már indulnék is vissza a hálóba, de hallom a kulcs elfordulását a zárban. Csak elmosolyodok és megrázom a fejemet. Hihetetlen, mennyire nem bízik meg bennem ilyen téren. Eljátszottam volna a gondolattal, hogy utána megyek, az igaz, de tenni nem tettem volna semmit sem. Tiszteletben tartom azt a kívánságát, hogy inkább legyünk türelmesek egymással. Míg ő fürdött, addig időközben én is elkezdtem a cuccaim között kutakodni, hátha meglelem a hajnyírót. Borotvát, meg borotvahabot nem vettem, míg a boltban voltam, pedig lehet nem ártott volna. Mindegy végül is, nem lesz babapofim legalább, csak egy erősebb borostám. De a legjobb az egészben, hogy egy ollót vettem, amivel megigazíthatom a hajamat, meg valami formázó tudomisénmit. Összeszedem a szükséges dolgokat, aztán bedobom a sporttáska tetejére, és ráhúzom a cipzárt, és megvárom, míg Cali elkészül. Mikor kijön, elmosolyodom, és még hozzá is fűzök valamit. - Ennyire azért nincsen hideg. Már csak a kabát hiányzik. Szívom egy kicsit a vérét, remélve, hogy nem fogja rossz néven venni a megszólalásomat. Nem bántó szándékkal mondtam, és valószínűleg ezt ő is tudja. - Bementem valami kisebb kajáldába, és kértem néhány dolgot elvitelre. Gyros, hamburger, meg még néhány dolog. Meg kisebb rágcsák a kisebbe, ha arra vágynál. A nagyobb szatyorban megtalálod őket. Pakolj ki, addig én is veszek egy zuhanyt. Aztán pedig már veszem is le a felsőmet, nem különösebben fordítva rá túl nagy figyelmet, hogy Cali figyel-e még rám. A hasfalamon még mindig ott virít négy szép hosszú heg, amit az Ezüstkarommal okoztam a farkasnak, és ezzel együtt magamnak. A karomon is látható még nyoma annak, ahogy jó mélyen végig szántotta az egyik alkaromat. Remélhetőleg időközben kimegy a szobából, addig én kerítek magamnak egy törölközőt, és a sporttáskából kiveszem a dolgokat, amit a törölközőbe rejtek, lényegében feltekerve, és a vállam alá véve indulok meg a fürdő felé. Megnyitom a csapot, és gyorsan végzek a tisztálkodással, a vizet viszont nem zárom el egyelőre még. Megtörölközöm gyorsan, majd a derekamra tekerem a törölközőt. A hajnyírónak nincs nagy hangja egyáltalán, a víz pedig végkép elnyomja. Először a szakállamat szedem rendbe, végig megyek rajta az arcomon néhányszor, a végeredmény pedig magáért beszél. Ugyan fodrász képzésben nem részesítettem magamat, valahogy feltalálom magamat, hogy hátul is lássam a fejemet, miközben ezzel szórakozok, és nézzen is ki valahogy. Az ollót egyaránt használom, és a hajnyírót is, a végeredmény pedig ugyan nem tökéletes, de jobb, mint előbb volt. Átmeneti megoldásként jó lesz, aztán majd egy fodrászt meglátogatok, ha a városban járok. Még azt a hajformázó nemtudommit is használom, hogy álljon is azért valahogy a hajam. Ez után viszont merjen csak panaszkodni Cali. Gyorsan összetakrítok, és még utoljára megnézem magam a tükörben. Elmosolyodom az eredményt látván. Tisztára új ember lettem. Végül elzárom a csapot is, és kimegyek a fürdőből, egyből be a hálóba. Figyelek arra, hogy Cali ne láthasson belőlem semmit. Ilyen ez, meg akarom lepni. Konkrétan egymás mellett van a két hely, így sokat nem kell mászkálnom. Bezárom az ajtót mögöttem, ledobom a törölközőt és a cuccaimat, felkapok magamra egy boxert, rá egy melegítőt, egy pár zoknit, és egy rövidujjú pólót. Időben még így is hamarabb végeztem, mint Cali, habár nem sokkal. Remélem a kajálást sem kezdte el nélkülem. Bár, ha igen, akkor ez van. A törölközőt kiterítem valahova, aztán pedig kimegyek végül én is a konyhába/étkezőbe. - Szóval, mit eszünk?
A hozzászólást Ben D. Lavant összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jan. 02, 2017 5:38 pm-kor.
Nem túlzottan akartam sietni, hiszen kicsit legalább volt időm gondolkozni, hagyni azt, hogy a gondolataimmal kettesben maradjak. Nem mintha túl sokat segített volna a helyzeten. Na meg ott volt az is, hogy igyekeztem úgy lezuhanyozni, hogy a hajamat a legkevesebb víz érje. Nem akartam most vizes hajjal rohangálni, ahogyan kedvem se volt megmosni. Tegnap mostam meg, így semmi baja nem volt. A szobába is még összefogott hajjal sétáltam be, ahogyan az se érdekelt, hogy mennyire lesz nyerő ez a pizsama. Nem éreztem úgy, hogy hirtelen el kellene dobni, na meg annyira azért itt bent se volt meleg, hogy csak úgy pulcsi nélkül legyek. Oké, nem vagyok egy fagyos szent, de azért olyan baromira se bírom még a hideget. Lehet van egy picike előnyöm amiatt, ahol éltem, de attól még ez a hely igazán hideg tud lenni. Szerintem még a pokol is képes lenne befagyni, ha egy napra valami miatt Alaszkába keveredne egy hidegebb téli estén. - Vigyázz még a végén az a kívánságod is teljesülni fog. – mosolyodtam el haloványan, majd miután elpakoltam a levetett ruháimat ki is engedtem a hajamat. Kicsit beletúrtam, az ujjaimmal picit megigazítottam, de nem kellett semmi tükör se. Eleve nem bálba készültem, meg az ágy idővel úgyis még kócosabb hajat varázsol nekem. Elnyomtam egy ásítást úgy, hogy ne vegye észre, miközben hallgattam azt, hogy mi is a kaja választék. - Rendben, akkor mindját körbenézek. – hagytam ennyiben a dolgot, de mire kimehettem volna, addigra már le is került róla a pólója. Kár lenne tagadni, hogy a pillantásom nem keveredett arra felé, viszont eléggé könnyedén ki is szúrtam az idei évben szerzett sebeit, de mielőtt még túlzottan nézelődni támadt volna kedvem inkább ki is sétáltam a szobából, hogy megkeressem a kajás zacskót. Utána pedig jöhetett az, hogy találjak poharat, tányérokat. Öntöttem magamnak egy kis gyümölcslevet, hiszen szerencsére még azt is vett, nem csak szénszavas italokat. Könnyedén gurítottam le, majd pedig a nappaliban álló vodkára tévedt a pillantásom. Talán az se ártana meg, legalább kicsi erőt gyűjthetnénk, viszont azt se akartam, hogy a pia miatt csináljak valamit, vagy akár tegyek meg. Percek könnyedén teltek, miközben csináltam helyet az evéshez, de ő még mindig nem került elő. Nem értettem, hogy mit csinálhat bent ennyi ideig, viszont a hasam már legalább ötödére mordult meg. Mintha csak mindenképpen tudatni akarná, hogy az egész napos éhezés után igazán ehetnénk, így mielőtt még visszajött volna elvettem az egyik hamburgert és elkezdtem majszolni, közben pedig a tűzjátékát figyeltem a kandallóban, vagy pedig néha a kutyákra pillantottam, hogy mennyire békésen alszanak együtt. Kicsit ránk emlékeztettek, de azt is tudtam, hogy még képtelen lennék ennyire közel lenni Benhez. Nem kizárt, hogy tényleg nekem mindenhez több idő kell majd, mint neki. Teljesen elmerültem a gondolataimban, így amikor megszólalt, akkor kicsit riadtan rezdültem össze, mert váratlanul ért. - Jesszusom, nem ér a frászt hozni a másikra. – mondtam játékosan neki ezt, de még ekkor se láttam azt, hogy kicsit emberibb külsőt öltött magára. Sietve fordultam hátra a kanapén, hiszen oda vackoltam be magam a hamimmal. – Én hamburgert, de az hogy te mit fo… - de már nem bírtam befejezni, mert láttam azt, hogy mi is tarthatott ennyi ideig. - Hmm, nem is tudtam, hogy ez valami csodafürdő. Lehet én mégis rossz ajtón sétáltam be. – mosolyodtam, majd egyik oldalt a tiszta kezemmel a fülem mögé simítottam a hajamat. – Bár azért hirtelen ne nyiss fodrászüzletet. – húztam picit őt, de ismert annyira, hogy tudja valójában nagyon is tetszik az, amit látok. Sokkal jobb volt így látni őt. Így nem tűnt annyira megviseltnek, meggyötörtnek és végre arcának a rezdüléseit is jól láthattam.
Nem teljesen így terveztem, hogy rendbe szedem magamat. Reggel szerintem még érdekesebb reakciót tudtam volna kiváltani Caliból, mikor teljesen kómásan arra ébred, hogy már nem nézek úgy ki, mint egy csöves. Szerintem kellett volna neki egy kis idő, hogy felfogja, mi történt, meg hogy nem álmodik/képzelődik pusztán. Nem fogom letagadni, én is sokkal jobban érzem így magamat, hogy nem áll össze-vissza az egész fejem, hanem legalább részben sikerült kipofoznom magamat. Kicsit esett csak rosszul, hogy nem várt meg a kajálással, de nem fogok túl nagy feneket keríteni neki. Elhiszem, hogy éhes, én is az vagyok, bennem mondjuk lett volna annyi, hogy legalább megvárom. És még hogy a férfi szívéhez a hasán keresztül vezet az út! Nem tudom, ki kezdte el most is hamarabb a vacsoráját. Már nem is számolom, hogy hanyadjára rezdül össze közvetlen vagy közvetett módon miattam. Megtámasztom magam a kanapé háttámláján, miközben azt várom, hogy végre felém forduljon. Elmosolyodom arra, ahogy a szava is hirtelen elakad. Csak játékosan sóhajtok egyet, mikor a kéztudásomra panaszkodik. - Na szép… Rendbe vágom magamat, megteszek minden tőlem telhetőt. Erre mit kapok? Egy beszólást. Semmi „jobban nézel így ki”, semmi „így már sokkal jobb”, vagy hasonlók. Vérig sértesz, Cali. Rázom meg a fejemet, színészkedésemből viszont tökéletesen kiveheti, hogy csak szórakozok vele. De amúgy tényleg jól esett volna, ha legalább benyög valami hasonlót, amit az előbb mondtam, de ez van, ezt kell szeretni. Bezzeg, ha elcsesztem volna teljesen, akkor azt meg tuti szóvá tette volna! Szép, mondhatom. Elmegyek végül én is a kajámért, kikeresem a hotdogot, aztán pedig visszamegyek én is a kanapéhoz. Leülök, és lerakom az asztalra az ételt, a vodkából pedig ismét öntök magunknak. Az egyiket odaadom Calinak, a másikat pedig a saját kezembe fogom. - Most már tök mindegy, mennyit iszunk, van annyi kaja, hogy felszívja, ha szükség lenne rá. Hogy akar-e koccintani, vagy sem, nekem lényegtelen, én nemsokára már le is húzom a sajátomat, a poharat pedig visszarakom az asztalra, és felveszem a hotdogot. - Jó étvá… habár már khm… mindegy, te úgy is mindjárt befejezed. Utalok ezzel arra, hogy igazán megvárhatott volna.
A hozzászólást Ben D. Lavant összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jan. 02, 2017 5:38 pm-kor.
Nem számítottam arra, hogy máris megpróbál megszabadulni a csövesekhez hasonló kinézetétől. Ezért se kerestem egyből őt a tekintetemmel, de amikor megláttam, akkor azért sikerült belém fojtania a szót. Szerintem mindenki akinek van szeme, az tuti, hogy egyetértett volna velem, hogy sokkal jobban néz így ki. Bár azt se akarom neki teljesen megszabni, hogy miként hordja a haját vagy bármi, de azért egy kisebb fajta igénységet elvárni szerintem nem olyan nagydolog volt tőlem. Sőt, határozottan jót tett neki. Így legalább a morzsákat se keresgélnie túlzottan az arcán nőtt erdőben, vagyis bozontban. Mosolyogva hallgatom őt, hiszen nem akarom őt félbe szakítani. Szerintem nem mondtam azt, hogy nem fogom megdicsérni, de ha hamarabb egy kisebb piszkálódás jött tőlem… nem tehetek róla, legalább nézhetné a jó oldalát is pár pillanat erejéig kicsit olyan volt, mint régen közöttünk minden. Ártatlan arc pedig totálisan járt az ő színészkedése mellé. Még kicsit ártatlanul meg is rándítottam a vállaimat, hogy én aztán nem tehetek semmiről se. Sőt még a kezeimet is széttettem, amikor éppen arról akart meggyőzni, hogy vérig sértem őt. - Talán csak féltem attól, hogy még nagyobb lesz az egód. – csúszott ki az ajkaim között, mintha még inkább tovább akarnám szívni kicsit a vérét. Persze a hangom és az ábrázatomat is megirigyelte volna bármelyik angyal. Most nahh, pasikat dicsérni kész életveszély tud lenni. Másrészt meg meg akartam dicsérni, de hát még addig nem jutottam el. Jött előbb a sokk, a „kedvesség” és utána ő máris ezt mondta. - Attól még nem tesz jót, a mérték sokat számít, meg amúgy se vagyok nagyon alkoholmániás. – feleltem neki, miközben elvettem a poharakat. Természetesen, amíg ő is szerzett magának kaját, addig megint elfogyasztottam legalább két falatot. Nem tehetek róla, hogy éhes voltam, hiszen amióta rám írt, hogy találkozni akarna, azóta nem is ettem igazán és az nem ma volt. Szóval igazából csak a rosszullétet akartam megelőzi és semmi több. Koccintásra emeltem végül a poharamat, majd legurítottam, de talán tényleg nem kellene többet innom. Mindenkinek ismernie kell a határait ilyen téren is, az enyémek meg nem voltak a legjobbak. - Mindjárt befejezem? Csak nem el akarod lopni a másik hambit… - pillantottam a tányéromban heverő másikra, hiszen az tény, hogy ezt mindjárt megeszem, de hát kettőt nyúltam le és nem állt szándékomban csak úgy lemondani a másikról. – Neked is jó étvágyat! - Baromi éhes voltam, de ahogyan egyre inkább leesett, hogy kisebb durcás hadmenetbe ment át, úgy kicsit közelebb csúsztam hozzá a kanapén. - Ne legyél már ennyire morcos medve. Tényleg sokkal jobban áll ez a kinézet és köszönöm, hogy ennyire hamar megszabadultál tőle, de időt se adtál arra, hogy ezt elmondjam. S megvártalak volna, ha az elmúlt napokban úgy igazán ettem volna bármit is. – mondtam neki, majd egy apró puszit nyomtam a kissé szúrós arcára, hiszen rendesen nem tudott megválni a borostájától. Majd picit oldalra döntöttem a fejemet és úgy figyeltem őt, mintha arra várnék, hogy végre kicsit olyan lesz, mint a zuhanyzás előtt. - De ha szeretnéd, akkor el is mehetek és akkor legalább nem kell senki miatt se zsörtölődnöd, mint valami vénség. - persze ezt csak viccnek szántam, de ismer annyira, hogy tudja tényleg képes lennék lelépni. Még akkor is, ha azt mondtuk, hogy kicsit lassítva, de megpróbáljuk a dolgokat, hiszen az a fránya ajtó még mindig kicsit csalogató volt.
- Én sem. De annak el kell még fogynia, drága. Ünnepeljük így a szülinapodat, na? Mutatok az üvegre, amiben van még körülbelül két deci. Két-két pohárnyival kell még legurítanunk, hogy üres legyen. De amúgy nem gondolom teljesen komolyan. Nem is nagyon erőltettem eddig sem, hogy igyunk, és ugyan nem először nyomtam a kezébe a poharat, bármikor megtehette volna, hogy inkább visszateszi az asztalra. Akárhogy is, legalább kicsit feloldódtunk mi is, és már nem feszengünk egymástól annyira. Legalábbis Cali tőlem, és az érintéseimtől. Én már az elején sem éreztem magamat nyomás alatt, ha hozzám ért volna, sőt… lehet, hogy eleinte kicsit fura volt újra érezni őt, de egyáltalán nem a rossz értelemben. Erről a mostani karácsonyról lekéstünk, ahogy a születésnapjáról is. Remélem, hogy jövő évit viszont már együtt fogjuk tölteni, és minden olyan lesz, mint régen. De nem… inkább jobb. Mert hiszem, hogy a kapcsolatunk nem annyinál ért véget, mint mikor még a legnagyobb problémánk az volt, hogy az apja utál engem. - De ha túllősz a célon, majd fogom a hajadat, mint a régi szép időkben. Nem szégyen ez, néha bárkivel elszaladhat a ló. Nekem is volt már ilyen, mikor Calinak kellett ápolnia, és ez a másik részről sem volt másképpen. - Néha csodálkozom, hogy vagy képes ennyit enni, és mégis megtartani a formádat. Felhúzom a szemöldökömet, mikor morcos medve jelzővel illet. Nem vagyok én az, csak szórakozok vele, húzom egy kicsit az agyát. Hm… az alkohol tényleg teszi a hatását, hogy képes vagyok megint viccelődni, ő pedig szintén. De inkább nem szólalok meg, örülök, hogy közelebb csúszott hozzám. Időközben elkezdek én is enni, mert én nem kevésbé vagyok éhes, mint ő. Habár én ettem az elmúlt napokban, de én szinte mindig képes vagyok enni. Na jó, ez enyhe túlzás, de inkább úgy mondom, az esetek többségében nem utasítok vissza kaját, ha magam elé kapom. Maximum utána az Úr segítségéért imádkozom, hogy könyörüljön rajtam. Jobbik esetben meg csak lemozgom. Már ha képes vagyok egyáltalán még mozogni utána. - Legalább több kaja maradna nekem, mert a végén feleszed az összeset. Mosolygok rá, tovább húzva őt. Nem-nem, ha már áthozta a cuccát, és a kutyáját, akkor nincs az az Isten, hogy én hagyjam őt elmenni. A hotdogot elég hamar betessékelem magamba, hisz nem is volt valami nagy darab, meg inkább kajálás után beszélgessünk, én legalábbis úgy vélem. Végül felállok, és kidobom a szemetet a kukába, a számat és kezeimet pedig a csapnál megmosom gyorsan, majd visszasétálok a kanapéra. Nyomok egy csókot Cali arcára, és át is karolom őt, remélve, hogy nem fog túlzottan ellenkezni. - Reméljük, hogy az új év csak boldog emlékeket hoz az életünkbe, nem úgy, mint az elmúlt másfél. Én mindenképpen erre fogok törekedni. Nem volt egy könnyű év ez a mostani sem, de a tavaly augusztuskor történteket is beleszámolom ebbe. Ott kezdett el minden megromlani, amit próbáltunk ugyan befoltozni, de… nem sikerült teljesen. De most újra itt vagyunk, reményekkel tele, hogy még mindig képesek leszünk a másikra úgy nézni, mint ahogy két szerelmesnek kell. - Jöhet az újabb kör, vagy inkább később? Pillantok a vodkára, és ismét… csak félig gondolom komolyan. - Vagy inkább kövessük a kutyáink példáját, és tegyük el magunkat holnapra? Amennyiben viszont beszélni szeretne, akkor azzal sem lesz semmi gondom.
- Ahhoz már picit elkéstünk, nem gondolod? – pillantottam rá kérdőn, hiszen annak már jó pár napja volt, hogy újra idősebb lettem. Másrészt meg nem is kívántam több alkoholt. Lehet, hogy néha jót tesz és én is kicsit annak a hatásába akartam menekülni, de most már egyre inkább kezdtem azt érezni, hogy jobb, ha több pohárral nem is iszom belőle. Ez volt az utolsó pohár. Még akkor is, ha maximum még 2-3 pohárral jutott volna belőle. Nem akartam ostobaságot csinálni, alkoholhatása alatt meg az ember sok ostobaságot tud tenni. Olyat, amit később megbán, nekünk meg így is eléggé nehézségekkel tarkított volt az elmúlt időszak. Nem hiányzott még több bonyodalom, vagy még több gondolat, amitől még nagyobb lehetne a káosz a fejemben. - Igazán rendes vagy, hogy eszembe jutattad azokat a nem éppen túlzottan büszke és nőies pillanatomat, de most inkább kihagynám. Nem kérek többet, ha szeretnél, akkor nyugodtan igyál, de nekem most ennyi elég volt. – néha az emberek az alkoholba menekülnek, ha valami rossz történik velük, de nálam szó se volt ebből. Én inkább másképpen tettem ki kicsit veszélynek az életemet, túlzásba meg tényleg nem akartam ilyen téren esni. Annál csúnyább amúgy sincs, mint amikor egy csaj annyit iszik, hogy hány vagy éppen már azt se tudja merre van, mert még az állás is annyira nehezen megy neki. Pedig a mostani fiatalság eléggé ilyen tud lenni. - Tudod a sok edzésnek van valami haszna, még akkor is, ha hátránya is olykor. – volt már olyan, amikor sérülés miatt szenvedtem, vagy csak elég arra gondolni, hogy mi történt tavaly ősszel, de képtelen lettem volna kimondani. Szerintem így is érteni fogja. Harmadrészt meg ott szokott lenni még néha az izomlázas is, ha arról van szó. Nem lettem terminátor, azért én is megérzem azt, ha túlzásba esem, vagy éppen sikerül annyira óvatlan lennem, hogy sérülést szedjek össze, mint legutóbb, amikor Gloriával edzettem. - Uhhh, teeee… - pillantottam rá durcás fejjel, majd játékosan felkaptam a mellettem lévő díszpárnát, hogy utána kicsit megszeretgessem vele őt. Persze ügyeltem arra, hogy semmilyen fájdalmat ne okozzak, de ezt ő se gondolhatta komolyan, hogy csak úgy szó nélkül hagynám. Sose érdekelt az, hogy mennyit eszem, én legalább nem azok a nők közé tartoztam, akik azt számolgatták, hogy még mennyit ehetnek, hanem sokkal inkább szeretett enni. Persze van olyan kaja, amit én se eszem meg, de legalább nem vagyok bulimiás se. Mire pedig visszatér hozzám, addigra én is lenyelem az utolsófalatot és a gyümölcslevet kiiszom a poharamból. Elmosolyodom, amikor puszit nyom az arcomra, de nem mozdulok meg. Idővel a fejemet kicsit a vállának döntöm, miközben a lábamat felhúzom. - Reméljük, hogy igazad lesz és tényleg van még remény. – mondom neki, hiszen tényleg egy picivel nyugisabb évet elfogadnék, de még erre eléggé kicsi esélyt láttam. Hamarosan újra április lesz és még addigi időszakkal is meg kell majd küzdeni. - Köszönöm, de továbbra se kérek. Megvagyok a gyümölcslével. – és kicsit még a kezemben lévő poharat is megmozgattam. Tényleg nem kívántam több vodkát, így is kicsit a fejembe szállt. - Támogatom az ötletet, kicsit elfáradtam. – vallottam be, hiszen ma is edzettem, nem is keveset. Kiittam a poharamat, majd leraktam azt is az asztalra. Idővel pedig fel is álltam, hogy elinduljak a szobába. Kivettem a fogkefémet és a fogkrémet, majd eltűntem rövid időre a fürdőben. Aztán pedig visszamentem a szobába, ha sikerült picit rendeznem a dolgokat. - Kint alszol, vagy itt? – kérdeztem meg kíváncsian, ha pedig a hálószoba mellett döntött, akkor kicsit habozva, de végül elkezdtem igazgatni a saját térfelemet, végül pedig egy párna landolt középen, mint valami választék. Tudom, hogy nem tenne olyat, amit nem akarok, de valahogy most ennek szükségét éreztem. Egy kisebb határt fenntartani, remélhetőleg ő se fogja nagyon magára venni.
- Sosincs túl késő. Meg csak szűk egy hét telt el azóta. Pótolni bármikor tudnánk, de ha nem, akkor nem. Nem hiszem, hogy az lenne legjobb ötlet, ha vennék neki most valami komolyabb ajándékot, mint mondjuk tavaly a nyakláncot. Így is látom, mennyire könnyen zavarba képes jönni egy-két megszólalásom, vagy tettem miatt. Ha vennék neki valami drágább dolgot, azzal még a végén lehet túllőnék sok mindenen, és csak elrontanám az egészet. Nem akarom ezt megkockáztatni. Nem most, mikor úgy érzem, még minden rendbe jöhet. - Most mi van? Legalább azokban a pillanatokban tényleg volt hasznom is! Mosolyogva mondom mindezeket továbbra is, hogy oldjam a már egyre kevésbé jelen lévő feszültséget. Még mindig nem ugyanaz, amilyen régen volt, de erre nem is fog egyhamar sor kerülni. Elmosolyodom csak arra, mikor hozzám vágja az egyik párnát, és elkezd vele csapkodni. Csípős humorom van, ez mindig is így volt, de az elmúlt hónapokban nem viccelődtem ennyit, mint most. Cali is ismerhet már, hogy tudja, nem szánom egyetlen szavamat sem sértésnek. Vissza fogok én venni, majd ha már józan leszek teljesen, és a véralkohol szintem is a béka segge alatt lesz. De addig is próbálom nem túlzásba vinni, a végén még tényleg az lesz, hogy elmegy. - Ahogy gondolod. Én még öntök magamnak egy fele akkora adagot, mint amit eddig ittunk, és lehúzom. Az asztalról átpakoltam ezt követően a dolgokat a konyhában, hogy a kutyák ne kóstolják meg a vodkát. Ezt követően pedig követem Calit a fürdőbe, hogy én is megmossam a fogaimat. Kezd későre járni már amúgy is, az alkohol pedig csak még jobban álmosít. Nem mintha különösebben ez baj lenne, amíg bennem marad. - Kint aludni, hogy fájó háttal ébredjek? Kihagynám, köszönöm. Amennyiben viszont ő nem akarna velem egy ágyban aludni, akkor lényegtelen lett volna, mert mentem volna ki a kanapéra a kutyák mellé. Csak sóhajtok egy aprót arra, mikor egy párnát rakott be közénk, de nem fogom véresen magamra venni. Mielőtt befészkelné magát az ágyba, közelebb lépek hozzá, mutatóujjammal álla alá nyúlok, hogy tekintetét magamra vezessem. - Én megváltam attól a valamitől az arcomon, és rendbe is szedtem magam, méghozzá elég gyorsan. Szerintem kijár nekem egy kis jutalom, nem? Ha nem látom rajta a teljes elutasítást, akkor még a nap folyamán utoljára megpróbálkozok ezzel. Közelebb hajolok hozzá, hogy újra az ajkaira tapasszam az enyéimet, miközben kicsit magamhoz is ölelem őt. Egyik vagy másik végkifejlettől függően jelenik meg az arcomon egy mosoly is, de aztán pedig már nyomom is le a lámpát a szobában, és fekszek is be az ágyba. Eléggé nyilvánvalóan a tudtomra adta, hogy nem kívánja annyira a közelségemet az éjszaka folyamán, én pedig nem fogok próbálkozni. Mondjuk volt már nem egyszer, mikor be volt durcázva, de közben másra sem vágyott, csak hogy magamhoz öleljem és megszeretgessem. De ez most nem ilyen helyzet volt. Hosszú út áll még előttünk, hogy az előbb említettekhez hasonlóakkal találjuk szembe magunkat újra. Még egy jó éjszakát elmormolok Calinak, de aztán meg nem kell sok, hogy el is nyomjon az álom. Mi tagadás, a vodka remek altatószer.
Másnap reggel arra ébredek, hogy Akira az arcomat nyalja az ágy mellett, miközben fegyelmezetten ül a fenekén. - Mi az, kicsim, éhes vagy? Hátra pillantok Calira, aki még mindig szuszog, én pedig a lehető leghalkabban mászok ki az ágyból, hogy aztán kimenjünk a szobából a kutyámmal, és adhassak neki is valami kaját. Kicsit fáj a fejem a tegnapi miatt, ezért bekapok valami gyógyszert, hogy csillapítsa a macskajajt. Megvárom, míg Akira megreggelizik, aztán pedig irány a kanapé, ahova leülök, a kutyám pedig az ölembe fekteti a fejét, amint felmászott mellém. Benyomom a tévét, és csak halkan hallgatom… Vagyis nem is hallgatom, inkább csak bambulom a tévét, miközben Akira selymes bundáját simogatom, és várom, hogy a gyógyszer elkezdjen hatni.
Nem mondok semmit se arra, amit mond, hiszen az arcom szerintem így is eléggé beszédes, hogy nem szeretnék most olyan nagy ünneplést csapni rá. Elmúlt és annyira boldogan nem is telt, hiszen egyedül voltam. Linnel is beszélnem kellene, de fogalmam sincs, hogy mégis miként kellene megtennem. Főleg most, hogy tudom az igazat, hogy a féltestvérem. Vajon tudta, vagy nem is tudja és ha kiderül, akkor másképpen fog rám nézni azért, mert apa engem választott és nem őt? Fogalmam sincs és ez még inkább megnehezít mindent ilyen téren. - Ohh, ezek szerint úgy érzed, hogy amúgy semmi hasznod nem volt? – kérdeztem vissza játékosan, de csöppet se gondoltam komolyan. Csakis annyira, amennyire ő gondolhatta ezt az egészet komolyan. Egyikünk se volt sose ilyen téren szívbajos és mindig is szerettük a másikat kicsit húzni ilyenekkel, de talán most sokat segített ilyen téren az alkohol is. Legalábbis számomra tuti segített kicsit, hogy feloldódjak és könnyebben vegyem a kissé szokatlan, de mégis egész jól ismert helyzeteket. Hiába tudtam azt, hogy milyen az ölelésében lenni vagy bármi, attól még ebben a helyzetben eléggé szokatlan volt. És azt se mondhatom, hogy túl nagy tapasztalatom lenne a békülős dolgokban, hiszen előtte még sose szerettem senkit se. Örültem annak, hogy egyből elfogadta azt, hogy nem szeretnék többet inni. Abban viszont nem állt szándékomban megakadályozni, hogy ő igyon. Az már az ő felelőssége, hogy tudja-e menyit bír el és mennyit célszerű most innia vagy nem. Idővel pedig ismét meglátogattam a fürdőt, hogy kicsit rendbe szedjem magam az alváshoz. Amikor pedig válaszolt a kérdésre, akkor egy pillanatra ismét Ben-re pillantottam. - Ezt úgy mondod, mintha tapasztalod lenne a kanapén való alvásból. – nem rosszindulatból mondtam, de nem értettem, hogy honnan sejti azt, hogy azzal ébredne. Nem minden kanapé tud kényelmetlen lenni. Sőt, néha még kényelmesebb is, mint az ágy maga. Legalábbis nálam ez volt a helyzet, amíg nem szereztem másik ágyat az albérletembe. Nem egyszer fordult elő, hogy a kanapén aludtam inkább és nem is fájt tőle a hátam. Párnát könnyedén rakom be magunk közé, majd a pulcsimból is kibújok, megigazítom picit a pizsamámat. Az se érdekel, hogy manapság nem sokan hordanak ilyet, inkább alszanak egy nagyobb pólóban, vagy valami szexi hálóingben, de most egyikre se vágytam. Jó volt ez, hiszen mindent takart, így okom nem lehetett panaszra. - Hmm, szerintem már így is volt szerencséd jutalomban, vagy nem úgy gondolod? – vontam fel kicsit a szemöldökömet, majd amikor ajkaival enyémeket érintette, akkor egy rövid csókot nyomtam az ajkára, de azért még ez messze nem volt olyan, mint egykoron volt. A türelem amúgy is rózsát teremt. Hamarosan pedig már az ágyban is voltam. Rövid ideig még mozgolódtam, hogy kényelembe helyezzem magamat, a lábamat meg fel húztam még így is. - Ben? – szólaltam meg percekkel később alig hallhatóan, de szinte meg se vártam a reakciót. – Sokszor eszembe jut a tavaly ősz, hogy most milyen boldog család lehetnénk. Ha nem is itt, de máshol, egyszerűen… - szinte alig lehet hallani azt, amit mondok, hiszen egyszerűen még mindig rohadtul nehéz beszélni erről és még az se érdekelt hirtelen, hogy esetleg semmit se hallott ebből, mert már elnyomta az álom. Egyszerűen csak képtelen voltam elaludni egyből, annyi mindenről nem beszéltünk még… Ha már aludt, mert nem érkezett semmi reakció erre, akkor egy darabig még a plafont bámultam mire egyáltalán képes voltam elaludni és közben pedig a kételyeimet igyekeztem elűzni.
Fogalmam sincs, hogy már mennyi lehetett az idő, amikor arra ébredtem, hogy Dusty befúrta magát hozzám. Mosolyogva figyeltem őt, mire ő csak megnyalta örömében az arcomat. Megvakargattam a füle tövét, de jó darabig meg se mozdultam. Végül aztán rávettem magam arra, hogy kidugjam az orromat, és nem is kellett sokáig keresgélnem Bent, de mielőtt tudtára adtam volna, hogy felébredtem inkább elmentem a mosdóba és a fürdőbe is kicsit, de semmi kedvem nem volt rendbe hozni magam. Álmos ábrázattal és kócos hajjal sétáltam a kanapé irányába. - Jó reggelt! – nyomtam el egy ásítást, majd inkább a konyhába mentem, hogy valami kávé után kutakodjak. Most túl nagy szükségem volt. – Látom könnyedén csábítottak el téged az ágyból. – poénnak szántam, majd megvakargattam kicsit a fejemet, mint aki hirtelen nem tud mit kezdeni magával, de aztán szerencsére meg lett a kávé is.
- Nos, ezt neked kell eldönteni. Igazából csak kifogytam a humoros válaszokból, és valahogy le akartam zárni a témát. Annyira nem voltam hasztalan, mint amennyire most beállítjuk. Sokat segítettem Calinak, legyen szó akár takarításról, akár főzésről, akár valami nagyobb dolgokról. Nem voltam egy nagy zseni konkrétan abban, amit tanult, de ha olyan tárgya volt, amiben tudtam segíteni, akkor megtettem. - Van olyan jutalom, amiből sosem elég. Nem vártam el, hogy percekig nyaljuk-faljuk egymást, mert… nos, lássuk be, az valószínűleg már mást jelentene, minthogy csak csókolózunk, és azt már az elején kijelentettük, hogy nem akarjuk elsietni a dolgokat. Fogalmam sincs, hogy a jelenlegi helyzetre milyen hatással lenne az, hogyha idő előtt lefeküdnénk egymással, de nem is igazán akarom megkockáztatni. Most egész jól állunk egymással, legalábbis nekem úgy tűnik, annak ellenére is, hogy csak ma döntöttük el, hogy újra megpróbáljuk. Csak időt kell adni magunknak, és minden rendbe fog jönni. Legalábbis nagyon reménykedem benne. Fontos számomra Cali, és számára is én voltam az első szerelem. Már az is sokat jelentett, hogy idejött, de látva rajta azt, hogy még mindig nem vagyok közömbös számára, csak még inkább megnyugtatott. Háttal neki fészkeltem be magam az ágyba, és már egyre inkább kezdem ellazulni, mikor meghallottam, hogy szólít. Nem sokat várt a folytatással, én pedig csak csendben hallgattam, de meg még mindig nem fordultam. Újra elkezdett nőni egy gombóc a torkomban, mert tudom, hogy erről nem beszéltünk soha sem. Egyszer már elrontottam, de többé nem fogom. Végül felülök, és felé fordulok. A párnát most jelenleg félredobtam – ha nem is szó szerint – hogy átszeljem a távolságot köztünk. Kezem a térdére csúszott, és ráhajtottam a fejemet egy rövid időre a vállára. Aztán egyszer csak ránézek. - Szörnyű az, ami veled történt. Mai napig nem vagyok képes teljesen túltenni magamat a történteken, akármennyire is úgy festhetek számodra. De nem a te hibád volt, hogy ez történt, remélem tudod. Sok minden máshogy lett volna, ebben biztos vagyok. De Cali, nincs értelme a „mi lett volna, ha” kérdésen rágódni. A jelenben kell élni, és a jövő felé tekinteni. Még nincsen semmi veszve. Bármikor lehet még gyereked, és szeretném azt hinni, hogy ő a kettőnk szerelmének a gyümölcse lesz. Szükségünk van mindkettőnknek arra, hogy ezt most kibeszéljük. Ha ő viszont úgy dönt, hogy inkább halogatja a témát, azt is teljes mértékben megértem. Majd máskor is át tudjuk ezt beszélni, ha úgy akarná valamikor.
- Nos, igen, nem volt nehéz dolga ennek a kis dögnek. Hamar elrabolta a szívemet. Mosolygok, miközben a konyha felé fordulok. Végül erőt veszek magamon, és felállok, Akirának meg hagyom, hogy csináljon, amit akar. Cali irányába megyek, megmosom a kezeimet, az arcomat, és leszedek két müzlis tálat. - Remélem jó lesz ez reggelinek. Tegnap vettem a boltban valami gabonapelyhet, tej pedig már volt a hűtőmben. Ahogy mondtam, egy kis időre el akartam szeparálódni az emberektől, ezért több napra készültem, hogy itt maradok. Ha nincs ellenvetése neki, akkor fel is töltöm a két tálat a megfelelő mennyiségekkel, hogy aztán kivegyek még két kanalat, berakjam a tálba, és leüljek az asztalhoz, készen ahhoz, hogy reggelizzünk.
Csak elmosolyodtam a szavaira, hiszen remélhetőleg idővel ez is sokkal természetesebb lesz ismét és sokkal inkább képesek leszünk kifejezni így is egymás iránt érzett érzéseket, de most még… Hmm, nem is tudom mi lenne a legjobb szó rá, de valahogy nem is érdekelt. Jól esett a közelsége, ugyanakkor hálás voltam azért a sorsnak, hogy Ben is megérti a dolgot és nem akar ő se semmit se elkapkodni. Valószínűleg, ha képtelen lett volna megérteni, akkor már régen otthon lennék és azt mondogatnám magamnak, hogy mekkora egy ostoba voltam, hogy eljöttem erre a találkára, hiszen így is volt elég sok bonyodalom az életemben. Az álom viszont nem akar csak úgy jönni, még ha nehéz is megszólalnom, vagy beszélnem róla úgy érzem, hogy nem bírom már totálisan magamban tartani. A szavak lassan és alig hallhatóan hagyják el az ajkaimat. Háttal van nekem, de valahogy még ez se érdekel. Talán már rég alszik is, ki tudja, de úgy éreztem, hogy muszáj valamennyit kiadni belőle, mert szép lassan leginkább ez kezd szétfeszíteni, nem is kicsit. Amikor viszont megmozdul, akkor kíváncsian pillantok rá és még inkább görcsbe rándul a gyomrom, hiszen lehet jobb lett volna hallgatnom. Amikor viszont a határt „átlépi” és a fejét a vállamra hajtja, akkor meglepődök, de kisebb habozás nélkül gyengéden simítok végig a fején. Nem mozdulok meg, képtelen lennék rá, de ha eddig is voltak pillanatok, amikor tanácstalan voltam, akkor ez már totálisan az volt. Miközben beszél kicsit feljebb ülök én is, a hátamat az ágytámlának döntöm, a lábamat pedig ismét felhúzom. Hallom amit mond, de ez nem ennyire egyszerű. Képtelen vagyok nem hibáztatni magam és őszintén még a testemet is gyűlölöm azóta, persze ő ezt nem is sejtheti. Azok után meg ami történt képtelen vagyok felfogni, hogy mégis miként képesek egyes anyák elvetetni a gyermeküket. Én nem akartam elveszíteni, de mégis megtörtént és azóta se tudom elfelejteni. - Talán lehet, ki tudja, hiszen pontosan tudod, hogy milyen életet élek. És tényleg nem az én hibám lenne? Ki vitte túlzásba az edzéseket, Ben? Én, miattam történt, ha óvatosabb vagyok, akkor az egész nem következik be. Ha hamarabb felismerem a dolgokat. Abban se vagyok biztos, hogy akarok-e még gyermeket, vagyis szeretnék talán egyszer a távoli jövőben, de örökre ott lenne bennem az, hogy mi van akkor, ha azt is elveszítem? Vagy pontosan azért történtek így a dolgok, mert szörnyű anya lettem volna… - hangom többször megbicsaklott, vagy éppen megremegett, de bármennyire is nehéz volt végül mégis csak tudtára adtam egy részét annak, amit gondolok és érzek. Nem akarom többé a szőnyeg alá söpörni és ezzel az eseménnyel indultunk el a lejtőn, így talán legelőször ezt kell valahogy megoldanunk. Ha közelített volna, akkor biztos, hogy valahogy a tudtára adtam, hogy ne tegye. Nem bírtam volna most az ölelését elviselni, hiszen még azt is nehéz volt megállnom, hogy ne sírjam el magam ismét.
- Akkor lehet jobb, ha elkezdek aggódni. – mondtam játékosan, miközben kávét igyekeztem varázsolni, mert szerintem anélkül nem fogok felébredni. Kicsit pedig még a fejem is hasogatott. A kettő együtt, meg nem volt a legjobb párosítás. Amikor pedig ő is megérkezett a konyhába, akkor próbáltam úgy állni, hogy ne legyek útban, miközben ő is serénykedik. - Teljesen jó lesz. Bár azt hittem, hogy megmutatod, hogy milyen jó kis szakács vagy. – mosolyodtam el, majd felmutattam a kávét, hogy kér-e, ha kért, akkor csináltam neki is, ha nem, akkor csak magamnak, majd a bögrével együtt foglaltam helyet az egyik széken. - Mit terveztél eredetileg erre a napra? – utaltam itt arra, ha én nem toppanok be, vagy éppen elmentem volna időközben. Közben pedig kortyoltam párat a kávémból, majd nekiláttam a müzlinek, miután meglocsoltam kicsit tejjel.
Érzem rajta, hogy mennyire nehéz most neki erről beszélnie. Elég kényes téma, akármennyire is több, mint egy éve történt. Az ilyet az ember nem tudja kiverni a fejéből egyhamar. Én megpróbáltam, számtalanszor, és néha sikerült is mélyre temetnem magamban azt a szörnyű esetet, de néha, mikor ránéztem Calira, és láttam rajta, hogy nem teljesen boldog, akkor mindig felütötte ez az emlék a fejét. De én továbbra is tartottam magam ahhoz, hogy ha nem beszélünk róla, akkor idővel elfelejtjük, és képesek leszünk túllépni rajta. Én vagyok az idősebb, nekem kellene ezzel együtt a bölcsebbnek is lennem. Úgy néz ki, bizonyos területeken nincs akkora tapasztalatom, mint másokon. A folyamatos hallgatással, tereléssel pedig mit értem el? Cali szakított velem. Legfőképpen jogosan, és csak kis részben jogtalanul. Jogosan, mivel fel kellett volna tűnnie nekem, hogy erről beszélnünk kell, akármennyire is fáj. És jogtalanul, mert Cali nem állt oda elém, és mondta, hogy beszéljünk erről, mert szüksége van rá. Nem mutogatok senkire ujjal, egyszerűen csak ez a véleményem. Csendben hallgatom tehát, amit mond. Egyre jobban megszakad a szívem, mikor hallom, hogy elmegy a hangja, vagy csak egyszerűen megremegett. Nem szólalok meg több pillanatig az után, hogy elmondja, amit el akart. De végül megtörik a jég. - Tudom, hogy ez nem sok vígaszt jelent számodra, amit most mondok, de mindannyian hibázunk, Cali. Én is, te is. De a hibák arra vannak, hogy tanuljunk belőlük. És vannak olyan dolgok, olyan szörnyű dolgok, amik akár akarjuk, akár nem, de megtörténnek. Csak sejteni tudom, hogy rajtad ez mekkora sebet ejtett, és pontosan emiatt is hibáztatod magad. Valahogy… könnyebb, mint azt belátni, hogy ilyen megtörténik azokkal a várandós nőkkel is, akik teljesen épek és egészségesek, és semmi veszélynek nincsenek kitéve. Azt pedig verd ki nagyon gyorsan a fejedből, hogy rossz anya lettél volna… - majd pedig egyik kezemet ráhelyezem Cali mellkasára, ott, ahol a szíve van, és folytattam. - Hatalmas, önzetlen szíved van. Talán pont ezért szerettem beléd már a kezdetekben is. Tudom, hogy megbirkóztál volna a feladattal. De ha nehéz is lett volna, ott lettek volna a barátaink, akik segítenek nekünk. Elég csak Abie-ra gondolnunk, biztos vagyok benne, hogy minden tőle telhetőt megtett volna, hogy eloszlassa minden kételyedet. Jó ember vagy, és tudom, hogy jó anya is fogsz lenni, ha egyszer arra kerül majd a sor. Őszinték a szavaim, és ismer már eléggé, hogy tudja, tényleg így gondolom.
Csak megrázom a fejemet, mikor kávét ajánl nekem is, és helyette inkább leülök - A főzőtudásomat már volt szerencséd megkóstolni. És amilyen fenemód másnapos vagyok most, szerintem bele is bambulnék a főzésbe, és nem azzal akarom tölteni az újév első napját, hogy a fazekakat sikálom. A legtöbb esetben nem így szokott lenni a sorrend, hogy szilveszter napján másnapos az ember, hanem sokkal inkább az újév első napján. De estére már nem lesz semmi bajom valószínűleg, és egy pezsgőt mindenképpen bontani szeretnék, akár úgy dönt Cali, hogy velem marad este, vagy inkább egyedül akarja ünnepelni. Én az előbbinek sokkal jobban örülnék. - Különösebb tervem nem volt. Úgy gondoltam, hogy nagyban befolyásolni fogja a mai napomat a tegnapi történések végeredménye. Ha úgy döntesz, hogy nem akarod újra megpróbálni, valószínűleg egész nap ittam volna, de ha más nem, este biztosan, és valószínűleg átalszom az éjfélt is. De örülök, hogy így alakultak a dolgok. Vagyis részben. Az az utolsó két feles nem kellett volna már. Majd pedig meg is törlöm a szemeimet, és végül elkezdek én is enni. Teljesen belebambulok az étkezésbe, hisz még mindig fenemód fáradt vagyok. Délután lehet lesz egy kis pihenőm majd, bár fogalmam sincs, a nap hogyan fog alakulni. A kaja már jórészt elfogyott a tálamból, mikor végül visszatérek az életbe. - Egyébként látod, nem dőlt össze a világ, hogy itt aludtál. Ugye nem bántad meg? Komolyan kérdezem tőle, mert ha azt mondja, hogy igen, akkor belemegyek abba, hogy még ennél is lassabban haladjunk. Akármennyire sincs ínyemre, de nem fogok vérmesen ellenkezni.
Nehezen küzdök meg a könnyeimmel, hiszen sose hittem volna azt, hogy még nem sírtam el az összes könnyemet ezzel kapcsolatban, de az élet most is megmutatta azt, hogy nincs olyan, hogy az összes könnyet elsírjuk. Mikor Ben ismét megszólalt, akkor pár pillanat erejéig lesütöttem a szemeimet és a pizsama felsőm ujjával kezdtem el szórakozni. Még kész szerencse, hogy hosszút vettem fel, mert különben nem tudom, hogy most éppen mit gyűrögetnék aprócska ujjaimmal. Éreztem, hogy van abban igazság, amit mond. Bár azt is kötve hiszem, hogy itt lenne helye kismama őrzőnek, így lehet részben még inkább okkal történt így. Nem is akarok arra gondolni, hogy esetleg Alignak engem is, minket is megtámadhatott volna. Az is megfordult néha a fejemben, hogy Abigailnek is veszélyes ez a vidék és lehet csak azért maradhatott, mert elég tapasztalt már és részben vezető is. Sose jártam ennek utána és jelenleg nem is szeretnék. Mások babáival még úgy ahogy elvagyok hosszabb-rövidebb ideig, de nem is tudok arra gondolni, hogy egyszer legyen saját. Ahhoz szerintem legalább évek kellenek majd, hiszen ez túl mély nyomott hagyott bennem. - Talán mindenki hibázik Ben, de legtöbb esetben nem akkorát, hogy valaki az életével fizessen érte. Én azt se értem, hogy miként nem tudsz emiatt gyűlölni, haragudni rám, hogy ennyire óvatlan és felelőtlen voltam… - bukott ki az ajkaim között az, amit gondoltam. Utálnia kellene, gyűlölnie, hogy még ennyire se voltam képes, hogy óvatos legyek és ne öljem meg a gyermekét, mert bármennyire is szeretnénk szépíteni biztosan köze lehetett a dologhoz annak, hogy milyen életmódot folytattam és folytatok most is. Amikor keze a mellkasomra téved, akkor viszont már nem tudom teljesen visszafojtani egy-két könnycseppet és könnyedén gördülnek végig az arcomon, hogy utána a mélységbe zuhanjak. – Lehet egyszer képes leszek ebben hinni, de jelenleg nem és nem is akarok arra gondolni, hogy anya lehet belőlem. Nem akarok évekig semmi ilyen helyzetbe keveredni. – vallottam be, mert jelenleg még az előzőn se tettem túl magam. – Túl veszélyes ez a hely és talán, ha egyszer úgy hozná a sors, akkor nem is akarnék itt maradni. – teszem még hozzá, viszont még sok teendő van itt és a segítség jól jön. Amíg pedig a lélek ilyen téren nem gyógyul be, addig pedig nagyon gondolni se akarok ilyen dolgokra. Addig majd segítek másoknak, ha tudok ilyen téren. Mármint vigyázok akár az unokaöcsémre is, ha már Linn-nek lett egy kisbabája, de saját… nem…
- Hmm, pedig biztosan nem lenne unalmas az év első napja. – pillantottam rá mosolyogva. Abban pedig igaza volt, hogy már volt szerencsém kóstolni azt, amit ő főzött, de eléggé régen, viszont most ebbe nem akartam belemenni. Szerintem már az is nagy szó, hogy egy asztalnál reggelizünk. Csendesen fogyasztom a müzlimet egészen addig, amíg hallgatom őt és a terveit ezekről a napokról. Jól sejtettem, hogy függött attól, hogy miként alakulnak tegnap a dolgok, illetve amikor az egész napos italozást említi, akkor könnyedén lesz nem éppen kedves a tekintetem. Sejtheti, hogy mit gondolok arról, hogy le akarta esetleg inni magát. Biztos vagyok abban, hogy még a cigit se rakta le, pedig nem ártana. Viszont ezzel ráérek később is foglalkozni. - Aki nagy legény volt este, az legyen nappal is az. – utaltam itt a másnaposságára. – Gondoltam elvihetnék a kutyákat sétálni. Biztosan élveznék a friss levegőt és az erdőt is. Erre felé talán még nem is veszélyes, aztán pedig akár tarthatnánk filmmaratont is. Nem túl sok kedvem van jelenleg túlzottan bulizni. Egy kicsit nyugisabb napnak jobban tudnék örülni. – osztottam meg vele azt, hogy nekem mi fordult meg a fejemben. Közben meg lehet akár néha beszélgetni, de valahogy az alkohol se hiányzik, meg az se feltétlenül, hogy bulizzunk egy hatalmasat. Nyugisabb dolog jobban passzolna az új mottónkhoz is, hogy lassabban haladjunk. Láttam rajta, hogy nincs nagyon formában, így nem is zavartam őt utána az evésben. Csendesen fogyasztottam el, majd pedig jöhetett a kávézás továbbra is utána. Lassan kortyolgattam még mindig, hiszen eléggé forróra sikeredett, de ettől még nem dőlt össze a világ. - Nem, jelenleg még nem bántam meg, de továbbra is fenntartanám azt, amit mondtam. – pillantottam rá a bögre mögül, majd végül letettem azt az asztalra. – Elhiszem, hogy neked ez eléggé nehéz lehet, de továbbra is szeretném, ha lassan haladnánk, ahogyan az elmúlt kb. napban tettük. – mondtam neki óvatosan, hiszen biztosan nem lehet neki egyszerű és hálás vagyok, amiért ezt figyelembe vette, amit mondtam, de ez egyelőre nem változott meg továbbra se.
Kezdőlap
