Felkapom a fejem a férfi suttogására. Olyan halk, hogy még kiélezett farkashallásommal sem vagyok benne biztos, hogy azt hallottam, amit, így nem is tulajdonítok nagy dolgot a dolognak. Könnyed vállvonás kíséretében végülis elérem a szobám. Nem válogatok sokat, soha nem voltam az a folytonosan és kényszeresen öltözködő és a legmodernebb és legdivatosabb cuccokat beszerző nő. Így végül előkapok egy fekete farmert a táskámból, majd egy bő szabású poncsószerű pulcsit veszek az egyszerű ujjatlan v-nyakú felsőm fölé. Még a hajamat törölgetve indulok meg kifelé, de úgy döntök ennél többet már nem várakoztatom szerencsétlen embert, mint valami izgulós menyasszony, aki órákat készülődik. Meztelen talpam nem csap zajt, ahogy kisétálok a nappaliba. Talán furcsa lehet ez a néma ragadozójárás, de nem tehetek róla, már akarva sem tudnék úgy csörtetni, mint egy elefánt. A törülközőt bedobom a fürdőbe, a hajam még mindig nedves, amikor megérkezem a nappaliba, de nem fázom, egy farkasnak ennél hidegebb kell ahhoz, hogy cidrizzen. Bocsánatkérőan rámosolygok Martinra, aki úgy tűnik máris valami alkotással foglalta el magát. - Bocs, azt hiszem megint jól elhúztam a fürdést, de ez a kád az emberiség egyik legnagyobb találmánya... Aztán odabaktatok hozzá és ha hagyja próbálom megnézni mit rajzol. - Mit alkottál, amíg lustálkodtam?
Hát most már tök mindegy mit vesz fel Sedna, megláttam benne a "nőt" ettől a törölközős átvonulástól, és ezt nehezen fogom kiverni a fejemből. Nem vagyok ennyire szexmániás, csak éppen váratlanul ért az élmény egy amúgy is nyitott, alkotó hangulatban, amikor az inspirációkra éhes elme mindent befogad. De ettől még próbálok teljesen normálisan viselkedni. Valentin ide vagy oda, nem fogok itt átmenni macsóba, vagy bájgúnárba. A rajzot természetesen megmutatom, hiszen neki ígértem. - Még nincs kész, és lehet, hogy csak vázlatnak minősítem, és kezdek majd egy újat. - teszem hozzá. - Mindig ez van, ha valami új témával kezdek. A rajz felénél rájövök, hogy tudnám én ezt még ennél sokkal jobban is. Hogy mért olyan ezen Sedna haja, mintha fújná a szél? Mert olyan amazon alkat, akit csakis a természetben tudok elképzelni. Ha háttér kellene a rajra, akkor biztos nem tenném zárt térbe.
- Óóóó.... A mglepett hangocska önkéntelenül hagyja el az ajkam. Meglepetten pillantok a férfire, mintha most látnám életemben először. ~ Mégis ki ez a fickó? ~ - Ez zseniális Martin, gyönyörűen rajzolsz. - mondom őszintén. Esküszöm, mintha tükörbe néznék, sőt, talán még szebb is nálam a kép. Ha most nagyon cicababás akarnék lenni, ellőnék néhány, uh én nem is vagyok ilyen szép, vagy gyönyörűbbnek állítasz be, mint a valóság stílusú szöveget, de az nem volt az én stílusom. A rajz valóban gyönyörű volt, és nem magamra gondoltam ezzel, hanem a stílusra, meg az egészre. - Tanultad valahol, vagy autodidaktán? Még egyszer szemügyre veszem a különös képmásomat és csak a fejemet csóválom, tényleg nagyon tetszik a rajz. - Hát, ha ez csak a vázlat, kíváncsi leszek a valódi képre... - nevetek fel. Kényelmesen elhelyezkedek a fotelbe, magam alá húzom a lábaim és onnan figyelek a másikban ücsörgő rajzművészre. - És ráadásul azt gondolatból rajzoltad... hmmm... szeretnék én is így tudni. - mondom fejcsóválva és őszintén.
Szeretem ezeket az első, önkéntelen reakciókat. Ezért rajzolok néha másoknak, nem csak titokban, és álnéven. Kellenek az ilyen érzelmi töltést nyújtó pillanatok. És örülök, ha örülnek a rajzomnak. - Amióta az eszemet tudom, rajzolok. Nem végeztem művészeti iskolát, de igyekszem fejlődni. Általában a képzeletem előrébb járt, mint a kézügyességem és ez inspirált. - felelem. - Nem rossz egy könyvelőtől, ugye? - pillantok fel Sednára, aztán rajzolok tovább. Mikor elhelyezkedik, ezt annak jeleként értékelem, hogy megfelel neki a csendes üldögélős, beszélgetős délután, miközben én rajzolok. Nekem is. - Sedna, már egy ideje együtt vagyunk, mi több kettesben, így minden figyelmünk, vagy majd minden a másiké. Volt időm rá, hogy elraktározzam a vonásaidat. Azt nem teszem hozzá,hogy egy ilyen nőn amúgy is megakadna az ember szeme, szerintem, ha nem teljesen vak vagy kishitű, akkor ő is tudja. Folytatom a vázlatnak szánt rajzot, és igyekszem szépen befejezni, bár az a vonal, amit az aljára karistoltam még így is zavar, hogy amúgy ki lett radírozva. Úgy érzem, hogy ezzel elrontottam az egészet. De ha Sednának tetszik, akkor nincs baj, ezzel nyugtatom magam. Amúgy arról a vonalról meg nem igazán beszélnék neki amúgy sem.
- Nos az még nálam is megvan, hogy a képzeletem előrébb van, mint a kézügyességem... - kacagtam fel. Amennyit tudtam rajzolni, annak körülbelül az ezerszeresét el tudtam képzelni.... - Szóval nem biztos, hogy ez az oka, hogy ilyeneket tudsz rajzolni, mert ilyen alapon nekem is kéne, hogy menjen... - vigyorogtam. Pedig nem ment. Jó, nem csak pálcikaembereket tudtam rajzolni, de azért ettől távolt álltam. Vetettem még egy pillantást a férfire elgondolkozva. - Könyvelő vagy? Tényleg? - kérdezgettem kíváncsian. Nem akartam zavarni az alkotásban, de az teljesen esélytelen volt, hogy csöndben megüljek a fenekemen, amíg rajzol, nem voltam soha az a típus. Jól elvoltam nyugalomban és nem voltam nagyon izgága, ha olyan volt a helyzet, de most nem egy üzletet akartam megkötni, vagy ilyesmi, így beszéltem, amíg tehettem. A végső szövegén kissé elcsodálkozok. Persze, igaz az egész, csak olyan különösen mondta... Nah mindegy. - Jó, jó, te nyertél. - emelem fel a kezeimet. - Amúgy szólj, ha csöndben maradjak, mert nem tudsz tőlem rajzolni... - tettem még hozzá azért végül a biztonság kedvéért.
- Nem a fülemmel, vagy a számmal rajzolok, és kifejezetten szeretek közben beszélgetni. Úgyhogy, nehogy csendben maradj! - fenyegetem meg tréfásan, miközben az utolsó simításokat végzem a vázlaton. Persze hiába szeret valaki beszélgetni rajzolás közben, ha a legtöbb művét álnéven publikálja, és így ilyenkor értelemszerűen magányosan alkot. - Igen, könyvelő. elég száraz munka, de meg lehet belőle élni. Szeretnék valami eseménydúsabbat, valamit, ami alkotó tevékenység, de egyenlőre még nincs elég pénztartalékom, hogy kiszálljak a taposómalomból. Félreteszem a képet, és nekiállok a következőnek, ami most már a tényleges "mű" lesz. Sedna arcvonásait sikerült elkapni, ezt már tudom, most már csak az ábrázolás módja a kérdés. Nemrég fejeztem be egy sci-fi képregényt, amiben egy felsőbbrendű faj egyik képviselője ölt emberalakot a történet végén, és amolyan isten-szerűen jelenik meg a nép előtt. Azzal az alakkal kínlódtam sokat, hogyan tudom ezt szépen, de nem túl giccsesen képen megjeleníteni. Most úgy döntök, az ott kifejlesztet technikákat fogom most is alkalmazni, amikor Sednát rajzolom meg. Van benne valami ... természetfeletti, amúgy is, bár nem hiszem, hogy marslakó lenne.
- Nos igen, ahhoz már valóban nagyon profinak kéne lenned, hogy a füleddel, vagy a száddal rajzolj ilyet... - vigyorogtam körbe a fejem. Nah jó, annyira talán nem volt széles a mosolyom, de most egész jól éreztem magam. Elfeledtem egy kis időre, hogy mi volt, hogy mennyit szerencsétlenkedtünk, és hogy a velem szemben ücsörgő férfi kis híján halálra kaszált sielés közben... nis igen, a művészet csodákra képes, nem igaz? ~ Talán mégis jó ötlet volt eljönni... ha más nem is, talán még a végén szerzek egy barátot... ~ Ezen elmosolyodtam. A barátság igen nagy luxus volt, ha egy falka minden gondja baja a te nyakadba szakadt és mindenki nyafogására neked kellett ugrani. Kényelmesen elhelyezkedtem, tűnődve türem el gyorsan száradó hajam. - Szóval szívesen foglalkoznál valami művészi dologgal? Festés, meg ilyenek? Csak nincs aki mentoráljon? - érdeklődtem. Nem csak azért, hogy koptassam a számat, jó hangulatomban egész kedves és adakozó tudtam lenni. Most pedig egész jó volt a kedvem. ~ Talán, mi lenne ha... igen... ~ A gondolatoknak nem vetettem gátat, hagytam, hogy merész pillangóként csapongjanak.
Élvezem most ez a nyugis délutánt. Jó dolog a mozgás, meg egészséges, de jelen állapotomban inkább kell a stresszmentesség. Éppen elég strassz nekem az a fickó ott kinn a pályán. Megint megborzongok csak a gondolatára, hogy itt van a közelben. - Óhohóóó! Ahhoz nem profinak kéne lennem, hanem mozgássérültnek. Jó, tudom, a mai teljesítményem erősen közelített hozzá, de én tényleg nem vagyok azért ennyire béna ... Nem, ezt jobb, ha nem ragozzuk tovább. Inkább a rajzolásra koncentrálok. A hátam az fáj, a lábujjam szép lila színben játszik, azt láttam a fürdőben, de hát ez még nem olyan vészes. Volt már ennél sokkal rosszabb is. - Mentor? Nem igazán. Tudod, ahhoz, hogy meg tudjak élni a rajzolásból, ahhoz sokat kellene rajzolnom, és aztán sokat nyüzsögnöm és jópofiznom a megfelelő körökben, hogy megbízásokat kapjak. Ahhoz, hogy ezt kivitelezzem, sok szabadidő kéne. De mivel nem tudok megélni a rajzolásból, így dolgoznom kell, ami erősen a sok szabadidő rovására megy. Ez olyan 22-es csapdája. Kicsit elhallgatok, de még olyan beszélhetnékem van, szóval mondom tovább. - Amikor kiderült, hogy megörököltem a régi családi házat apámtól, akkor gondoltam rá, hogy felmondok, ideköltözöm, és belevágok ebbe a dologba. De ... azt hiszem ... túl gyáva vagyok hozzá. - vonom le a számomra is elég kellemetlen végkövetkeztetést. Sedna persze arra fog gondolni, hogy nem merek beleugrani az ismeretlenbe, én inkább arra gondolok, hogy nem merek itt maradni ebben a városban, ahol ez a fickó él.
- Nem mozgássérült volt, inkább ön és közveszélyes. - vontam meg a vállam. Aztán végül ő sem ragozta túl a témát, tehát nem tettem én sem. A rossz emlékeket és a kellemetlen megalázó situációkat jobb minél mélyebbre űzni a felejtés mocsarában, hogy ott poshadjanak meg, és ne a mi gondolatainkat métejezzék meg. Aprót sóhajtottam, majd felvettem az ölembe a lábamnál sertepertélő Juniort ~nem is tudom hogy bírta ki eddig az öleb lét nékül... ~ aztán felveszem az új téma fonalat. - Nos értem, ez jellemző. Aztán összeszedtem a gondolataimat és próbáltam normálisan fogalmazni. - Érthető, de ezért mondtam a mentort. Neked rajzolnod kéne, ő jópofizna meg nyüzsögne helyetted... meg persze ha olyan kezdetben anyagilag is támogatna... és voálá, kész is a kitörés lehetősége. A végét még nem tettem hozzá, had érlelődjön benne egy kicsit a dolog, úgy lesz a legjobb. ~ Nagyon tehetséges a kölyök, tényleg nem kéne elpazarolnia... ~ A következő szavaira meg csak legyintettem, majd elmosolyodtam. - Hülyeség. A gyávaság az, amikor bemagyarázod magadnak, hogy félned kéne valamitől... Figyelj Martin, én nem akarlak rávenni semmire, de szerintem ha a sors adott egy lehetőséget, azt használd ki, élj vele! - mosolyogtam rá. Jó tudom, kicsit porszívóüynökösen hangzott, de ennek ellenére komolyan gondoltam.
Amire Sedna gondol, az nem a mentor, inkább a menedzser, de ilyen apróságokon nem akadok ki. Ez valóban megkönnyítené a dolgomat. - Nem vagyok benne biztos, hogy vagyok olyan jó, hogy két embert is eltartsak a rajzaimból. Márpedig az ilyen segítség általában részesedéssel jár. A biztatás jó esik, de nem tud teljesne meggyőzni. - A sors adott egy lehetőséget, de hogy pontosan mire, azt nem tudom. Az egyik lehetőség, hogy itt maradok, kilépek a munkahelyemről, és megpróbálok befutni. A másik lehetőség, hogy eladom a házat, kilépek a munkahelyemről, és úgy próbálok befutni. A harmadik, hogy befektetem a pénzt, és maradok a fenekemen, és örülök, hogy van tartalékom, valami, amit forgathatok. Alapból mindhárom megoldás lehet jó. De amióta megláttam azt az alakot a sípálya szélén az első már szinte egyáltalán nem szimpatikus. Bennem keveredik apám bohém, felelőtlen, és anyám nagyon is földhöz ragadt, hidegen számító énje. Jelenleg az utóbbi uralkodik, hiszen anyám hatása élénkebb, és a munkám is ezt követeli meg. A másik én néha megpróbál teret nyerni, de nincsen könnyű dolga.
~ Mondjam, vagy ne mondjam? ~ Végül úgy döntöttem, nem bízok a véletlenekben, és biztos volt valami célja annak, hogy találkoztam ezzel a gyakran közveszélyes férfival. Talán éppen az volt a cél, hogy segítsek neki. - Nos igen, a többség a részesedésért csinálja, mondjuk azok inkább menedzserek. Én egy olyan mentorra gondoltam, aki csak támogat, szóval nem vár érte részesedést. Itt tartottam egy kis szünetet, fészkelődtem egy picit, aztán kis homályossággal kiböktem. - Azért mondtam, mert ismerek egy ilyen embert. Mármint aki szerintem, ha sikerül meggyőznöd, szívesen támogatna, amíg nem sikerül a saját lábadra állnod. - mosolyogtam rá. Nos én voltam az a személy, de erről azért nem kell tudnia. Nem túl valószínű, hogy elhinné, hogy egy jelentős vagyonnal rendelkező több évszázados orosz uralkodócsalád tagja vagyok. Az utolsó mondataira csak megvontam a vállam. Nem akartam én mindenképpen meggőzni, egyszerűen csak fölajánlottam egy lehetőséget, ilyen egyszerű és nagyszerű volt a helyzet. - Nos a döntés a tied Martin, én aztán nem akarlak befolyásolni. - vontam meg a vállam ismét. - Tégy legjobb beletásod szerint. Ha maradni szeretnél maradj, ha meg mehetnéked van, menj.
- Igen?! - először csak ennyit tudok válaszolni Sedna szavaira. Mi történt most hirtelen? Isten a lábát lógatja nekem, és csak meg kell ragadnom? Még rajzolást is abbahagyom, és félreteszem most a mappát és a ceruzát egy időre. Ezt érdemes körbejárni alaposabban. - Mondanál erről egy kicsit többet? Nekem tényleg nem életcélom, hogy könyvelőként menjek nyugdíjba. Persze ez kétoldalú bizalmi kérdés. Az az egyik része a dolognak, hogy én meggyőzöm az illetőt, hogy fektessen belém pénzt és energiát, a másik fele, hogy én is meg tudjak benne bízni, és megmutatni neki a terveimet. Nem kifejezetten arcképrajzolóként akarok ugyanis megélni. És nem biztos, hogy a fantasy, sci-fi képregények, mindenféle alakváltós témák is beleférnek mindenkinek a művészeti elképzeléseibe.
- Nos igen. - mondtam könnyeden. Láthatóan érdekelte a dolog, mé a rajzolást is abbahagyta egy kis ideig. Ezt sajnáltam, mert kíváncsi lettem volna a képre, de ennek nem adtam hangot, elvégre én voltam az, aki belekezdett a másik témába. - Szóval persze, szívesen mondok, habár így tényeket most nem tudok. Annyit, hogy van egy ismerősöm, akiről tudom, hogy elég jó az anyagi háttere és érdekli a művészet, szóval szerintem szívesen támogatna. Persze majd mutatni kell neki néhány munkád... tényleg, amúgy miket szoktál festeni? Vagy rajzolsz inkább? Megvártam, amíg válaszol, csak azután folytattam. - Nos, szóval szívesen beszélek vele, ha gondolod és hogyha szerencsénk lesz, akkor segít neked, amíg nem állsz a saját lábadra. - vontam meg a vállam. Kisimítottam néhány száradozó tincset az arcomból és kíváncsian figyeltem a férfit, vajon mit fog reagálni. ~ Minden esetre megvolt a napi jócslekedetem... de nem is, igazából tényleg nagyon tehetséges, kár lenne elvesztegetni egy életet könyvelésre, amikor ilyen talentumot kapott a sorstól... ~ Junior vakkantott egyet, de csak álmában, szóval nem törődtem a kölyökkel.
Ez kezd eléggé komollyá válni. Bennem meg elindul a félsz, hogy könnyűnek találtatok. - Rajzolni szoktam. Nem festek. Nem, nem vagyok egy Picasso, én csak egyszerű srác vagyok, aki szereti a klassz történeteket, és túl élénk a fantáziája. Vagy nem is annyira fantázia? Erre a kérdésre mit mondjak? Mit szoktam? - Huh, ez így most hirtelen jött. Anyám forogna a sírjában, ha most hallana minket - jegyzem meg kissé kijózanodva -, apám viszont örülne. - teszem hozzá aztán, ahogy a két felem vívódik bennem. Az a kérdés, hogy mennyire merek megmutatkozni. Egy ideig hezitálok, aztán odaadom Sednának a vázlatfüzetet. Van benne minden női akttól kezdve (a legutóbbi barátnőm), egy aprólékosan megrajzolt virágon át a fantasy-ig minden. De a fantasy elég nagy hányadát tölti ki. Tündérek, orkok és persze farkasok, kiborgok, és mindenféle mutáns teremtmények.
A hozzászólást Martin Williams összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Ápr. 16, 2012 7:19 pm-kor.
- Hmm értem. Kis ideig gondolkozok és hallgatok. ~ Én megadtam az esélyt,már csak rajta múlik, hogy elfogadja-e. ~ Aztán amikor felé nyújtja, átveszem a vázlatfüzetet és szinte gyermeki kíváncsisággal állok neki nézegetni a rajzokat. Gyönyörűek, illetve legalábbis nekem nagyon tetszenek. Aztán egy farkasnál leragadok egy kis időre. Csak bámulok az állatot, aki nem csak állatnak tűnik... ~ Vérfarkasok? És miért tűnnek olyan valóságosnak? ~ Legszívesebben ráncoltam volna a szemöldököm, de azt hiszem, azt félre érti, így inkább nem keltettem benne azt a gyanút, hogy nem tetszenek a képei, ugyanis tetszettek. Egy apró biccentés kíséretében visszaadtam neki a füzetet. - Nagyon szépek, tényleg nagyon ügyes vagy. - mosolyogtam rá, majd felálltam. - Viszont ha nem haragszol, én most elteszem magam holnapra. Hosszú volt ez a nap, de örültem a beszélgetésnek. Holnap adok neked egy névjegyet, amin elérhetsz és majd beszélek a barátommal. Ha összekészítenél néhány képet, az segítene, meg gondold végig, mivel szeretnél foglalkozni, meg ilyenek. Megvártam, hogyha van még kérdése, arra maradtam válaszolni, de ha nem volt elvonultam a szobába és bebújtam az ágyba, hogy kiheverjem végre ezt a mai napot.
Amíg Sedna az albumot nézegette nem tudtam persze tovább rajzolni, így nem tudtam mást tenni, mint várni a véleményét (lélegzet visszafojtva!), és igyekeztem nem gyűrögetni semmit, és nem tördelni a kezemet közben. Elég sokáig nézelődik, és van egy pár pillanat, amikor úgy látom rajta, hogy nem fog ez neki tetszeni. Mára gyomrom is összeszorul. De végül megérkezett a vágyott elismerés, és én is egy megkönnyebbült mosollyal veszem vissza tőle a mappát. - Köszönöm szépen! Nagyon kedves tőled! Hagyom, hogy nyugovóra térjen, én még kicsi folytatom a rajzot róla, és amikor már Sedna mélyen alszik, akkor bújok be mellé az ágyba csendesen, vigyázva, hogy fel ne zavarjam.
A költözés simán ment. Mire visszatértem az erdőn át a hotelbe, a kulcs már az ágyamon hevert. Nem tudtam pontosan, hogyan, s miként juttatták el hozzám, de most mit agyaljak rajta? Itt van, és kész. Mivel még ki se voltam pakolva, igazából csak fölkaptam a táskákat, és indultam is tovább. A séta kicsit hosszúnak tűnt, de csöppet se volt kimerítő. Vidáman baktattam fel a hegyre, s néhány térkép vizsgálat után a faházakat is megtaláltam. 103. Belépve, egy igen tágas helyiséget találtam, egy kisebb emeletet, kandalló, kanapé... Na igen, tipikus pároknak való. De csajozásnak most nincs helye. A szekrényeket elfoglalva pakolgattam szét a holmikat. Bakancsok a cipős szekrényekbe. Könyveket, s néhány lemezt pedig a polcokra. A konyhában a hűtőt elfoglalva a még városban vásárolt kajákat elhelyeztem a polcokra. Teljesen felszerelt konyha. Hmmm... Ez kicsit megnyugtatott. Az évek alatt meg kellett tanulnom főzni. Manapság egyáltalán nem furcsa. De a régen, a női és férfi hierarchiák között elég furcsán néztek rám. Volt rá példa. De ma? Zuhany után összeállítok valami könnyűt. Ma már az a fura, ha férfiként nem kenem magam mindenféle kenceficével. Meg smink... Férfiakon??? A borotválkozástól is feláll a szőr a hátamon, hát ha még szépségápolási tippekkel kezdenének el bombázni. Na de mindegy. Farkaséknál ez azért nem így működik. Legalábbis remélem. A fürdőszobát birtokba véve a zuhany alatt volt időm gondolkodni. Ez a nap igencsak élménydús volt. Találkozás egy Ikkuma lányával, s most... Ashley még könnyen bele fog rángatni mindenbe. És nem csak jóba. Felnevettem, miközben törülköztem. Az a lány egy kész élménygyár. Felvéve egy kényelmesebb vászon nadrágot, mezítláb, csupasz, még néhol vizes felsőtesttel léptem ki a fürdőből. Farkasom izgatottnak tűnt, ami nem volt túl jellemző rá. Élénken járt körülöttem. A kölyök jelenlétében persze komolyak voltunk, de igen. Örültünk a lány lelkesedésének. - Na mi van, várod már mi? - kérdeztem vigyorogva. Én is vártam már a hajnalt, s amúgy is éjjeli baglyoknak mondhatók voltunk. Nem éreztem fáradtságot, sőt. A konyhába betérve elkezdtem édes, csípős szószos csirkemellet készíteni. Majd a kanapéra leülve, fogyasztottam vacsorámat. Figyeltem a kandallóban ropogó tűz lángjainak táncát. Elbűvölt, s eszembe juttatta a Falka találkozókat, még Londonban. A múlton merengve étkeztem. Mikor befejeztem az étkezést, a szennyes tányért a mosogatóba téve rendet raktam magam után. Mikor megfordultam, hiány érzetem támadt. A konyhából kimenve, a legnagyobb táskához léptem, amit még nem bontottam ki. Kinyitva, a kíváncsi szem láthatta, hogy tartalma csak hangszerekből állt. Kipakolva ír sípot, egy kisebb uillean dudát, egy akusztikus gitárt, egy bodhrant vettem elő. A gitárt a kezembe véve pengetni kezdtem. Farkasom a közelemben maradva hallgatta, mit próbálgatok. A hiány érzet kezdett elmúlni, ahogy ujjaim a húrokon táncoltak. Majd meg is fogalmazódott a dallam. Rendben. Lassan pengetve elkezdtem azt a dalt, mit Melissa énekelt még nekem. A kedvenc éneke volt. S így szakítottam meg magam körül, az éjszaka csöndjét.
*Feszült voltam, naná, hogy az voltam. Nem aludtam jól és kicsit sem tetszett, hogy még mindig rémálmaim vannak. Persze tudtam, ezek nem fognak múlni. Darren sárga szemei sosem fognak eltűnni, bármennyire is szeressem mindig üldözni fognak és félelmet keltenek bennem a mélységes éjszakáimon. Ő sem aludt jól, ahogy én sem hiába öleltek ovo karjai s duruzsolt nyugtató szavakat a fülemben. De legalább nincsenek mellette spontán átváltozásaim. Már ez is több mint a semmi. Mielőtt elindultam még egy nyugtató puszival hagytam magára az ágyban, Ő még ráért. Sárga szabadidőnadrágban, lila hosszított, testhez álló pólóban és fekete tornacipőben baktattam fel a síparadicsomba, megkeresni a faházat. Nem volt nehéz. Már messziről hallottam, ahogy a dallam kifelé áradt. Lassítottam a lépteimen, hogy minél tovább élvezhessem. A Hajnali csendben, az erdő, a harmat friss, csillogó cseppjeivel ez a szomorkás szám… Vagy csak a hang? Nem tudom… már magam sem tudtam, hogy mi van. De hagytam, hogy átjárjon, hogy megérintsen. Nem volt nehéz… Csak egyszerűen… így tűnt helyesnek? Ösztön? Vajon tényleg belém piszkált? Hazudna? Mért tartok attól, hogy a szemembe hazudik? A zenével együtt a kérdéseim csak nőttek. De nem várhattam tovább, tudtam, hogy érezte a közeledésem, ha csak nem rejtette el magát a pajzsa mögé. Egy pillanatra megálltam az ajtó előtt és a finoman futattam végig az ujjaim a finom fán. Persze indulás előtt ittam egy kávét, hisz nem tudtam, hogy Raven képes-e ilyesmire de én meg kérni pláne nem fogom. Szóval mindegy is… Határozott, erőteljes kopogással jeleztem etikailag is a jelenlétem. S csak hiányérzettel telve biggyesztettem le az ajkaim, ahogy a játék elhalt. Mikor ajtót nyitott azonban ennek már jelét sem adtam, s a kislány már körül is lengte játékos energiáival a másikét.* - Jó reggelt Raven. – mosolyodtam el, és ha beljebb hívott, hát mentem. Kissé karikásak voltak a szemeim, hisz sosem aludtam jól. De ez nem befolyásolt semmiben.* - Még van egy húsz percünk. Addig elmondom, hogy mik a mai edzéseim. 5-6-ig futás, ma farkasként. Ezt neked kell majd előhívnod belőlem és vissza is tuszkolni, még nincs meg a három teliholdam, hogy menjen egyedül. 7-8-ig Farkas gesztusok gyakorlati része és a falkaélet elméleti szinten. 9-10-ig a Teremben szoktam lenni… de ma ez elmarad. Ebben az egy órában rád bizom, hogy mivel boldogítjuk egymást. 10-12-ig, Mentális állóképesség fejlesztése. Ezt nem fogjuk szeretni. – mosolyodtam el halványan. – 12-13-ig Darrennel szoktam ebédelni. De együtt kell maradnunk, szóval remélem bírsz főzni. * Vigyorodtam a másikra. Élmény egy óra alatt kotyvasztani valamit és még enni. * 13-14-ig Mentális kommunikáció… Darrenen és Ryanen kívűl még senkivel nem próbáltam. Nem biztos, hogy egyből menni fog megtalálni veled is azt a csatornát. –Biggyesztettem le az ajkaim, hisz ez nagy hátrány számomra. – 15-17-ig Fizikális állóképesség és a kislány önkontrollja van terítéken. 17-19-ig Fegyver használat. Jelenleg a dobótőrökkel senyvedek, de nem vészes a dolog. Értesz a pengékhez? – Vontam össze a szemöldököm, hisz nem tudtam. – 19-20-ig pedig Samuellel találkozunk. Én tartok neki alap harci edzéseket. A kölyökebb mint én, pedig korban felettem van pár évvel farkas viszonylatban. De az agyamon szeret tornászni. Szóval nehéz menet lesz. Ja és igen… nem adhatom oda előre az órarendem, de úgy megjegyzem, hogy ez a leglazább napom. * Vontam meg a vállaimat. De valóban ez volt és pont azért, mert vasárnap Stevevel vagyok, minimális edzéssel és ne terheljen le, a kihagyott nap után a hirtelen visszaállás. Hangom komoly volt, de ha edzésről van szó, ez mindig ilyen. Azonban zöld tekintetem barátságosan csillogott a másikra, csak úgy mint tegnap is. * - Van valami kérdésed vagy olyan, ami nem tetszik? *Billentetem oldalra a fejecském fürkészőn és persze, ha bizony lent volt a pajzsa, kutattam ám a hazugság után. Nem szép dolog, de tudnom kell. *
A hozzászólást Ashley McLoyd összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Ápr. 27, 2013 5:17 pm-kor.
Pajzsomat nem vontam fel, amióta a házban voltam. Ha bárki meg is érezne, nem valószínű, hogy rám törné az ajtót. Meg aztán, Ashleynek is könnyebb így. Mikor megéreztem, felemeltem a fejem, de nem hagytam abba a dalt. Lágyan hangzott a muzsika, s kissé nehezemre esett volna azonnal elszakadnom Melissa emlékétől. Vártam a kopogását, de az valahogy később jött, mint vártam. Abbahagyva a zenét álltam fel, s nyitottam neki ajtót. - Jó reggelt Ashley! - viszonoztam mosolyogva a köszöntését. - Gyere! - mondtam beinvitálva a házba. Becsuktam utána az ajtót, s közben farkasom nyugodtan hagyta, hogy a másik játékosan körbe vegye. Örültem, hogy nem szégyenlős, vagy legalábbis figyelmen kívül hagyta, hogy fél meztelenül fogadtam, de annyi baj legyen. - Ha gondolod ülj le. - mutattam a kanapé felé, ami mellé a gitárt támasztottam. Miközben a napi programot ecsetelte, a szomszéd szobába átmasírozva kezdtem átöltözni. Fekete póló, egy lazább sötétszürke szabadidő nadrág, s egy fekete sport cipő. Szín választékban nem voltam túl bonyolult. Fejemre húztam a szokásos fekete sapimat. - A többiek általában mivel hozták ki belőled a farkast? Dühvel inkább, vagy valami mással? - kérdeztem, miközben kiléptem a szobából. Bár nem voltam biztos benne, hogy válaszol a kérdésre. Ugyan, persze, megmondaná a megfejtést? Megkönnyíteni egy Alfa dolgát? Ch... naiv lélek vagyok, tudom. Az ebéd hallatán elvigyorodtam. Ha főzni kell rájuk, azon ne múljon, összeállítok nekik olyat, hogy megnyalják majd utána mindkét mancsukat. - Mondjuk, hogy ismerem a pengéket. - mondtam megállva előtte. - Világjárásom során találkoztam, és tanultam velük, de nem mondanám, hogy a mester szintre fejlesztettem volna a tudásom. Miután befejezte, elmosolyodtam. - Nincs több kérdésem. Legalábbis a mai nappal kapcsolatban. Viszont, mielőtt elindulnánk, kérsz valamit? Úgy értem, reggeli, inni valamit? Vagy ezeket már elrendezted indulás előtt?
*Ó dehogy nem vettem észre, hogy a másik félmeztelen van. Csak épp nem foglalkoztam vele. Hisz amint beléptem már a nyakába is zúdítottam a mai programot. A prioritásaim megvannak, az edzés mindenek előtt aztán jöhet a többi. Ezt nem úgy kell venni, hogy folyton komoly vagyok, ugyan dehogy. Csak azt, hogy fontos számomra. De az feltűnő lehetett, hogy kerülte a tekintetem a férfit, vagy csak is kizárólag a szemeire koncentrált. Nem, nem jött be mint pasi. Sosem foglalkoztam ilyesmivel és bár, Darren rendszeresen egy szál alsóban alszik velem, ez mégis más. Bár, Olennél a földig pirultam, most legalább nem felejtettem el, hogy miért vagyok itt. Ejha… apu feladata szinte már jó hatással van rám. Az újabb invitálásra leültem a kanapé karfájára és a lábam lóbálva fejeztem be a hosszas monológom, míg a másik felöltözött. Ahogy visszatért, elmosolyodtam.* - Hát nem a felsőtestükkel az biztos. Különben meg… Darrennel járok futni. Ez lényegében leegyszerűsíti a dolgot. *Tértem ki a válasz alól. Persze, nem mindenki szereti a kölyköket, nem is kell. Azonban abból, hogy miként teszi is sok minden kiderül. Naná, hogy nem mondom meg. De nem hazudtam… tényleg Darrennel vannak a futásaim, s mint Teremtőm neki egyszerű dolga van vele. A beismerésére bólintottam, de különösebben nem hatot meg.* - Nos… mázli, hogy nekem jelenleg csak az alapok kellenek. A fix fegyverhasználataimra meg van a Tark, aki segít. * Nem, nem véletlen nem neveztem a Tarkot a nevén. Semmi szükség rá, hogy olyan információval gazdagodjon, amivel visszaélhet, ha még sem hozzánk csatlakozik, avagy elutasítják. A kérdésére elmosolyodtam.* - Reggeli 6-7-ig van… De egy kávét elfogadok, köszönöm. Milyen volt az éjszakád? * Kérdeztem mellékesen. A dolgokat tisztáztuk, nincs kérdés… jöhet egy kis csevej míg megisszuk a kávét.* - Ja és egy plédet hozz magaddal, mert azt otthon felejtettem. Néha megeshet, hogy helyettem kell gondolkoznod. * Vigyorogtam. Na igen... vannak apróságok amikről megfeledkezem. Mint víz, olykor enni is, aztán a pléd az átváltozásokhoz... sok is apróság, de fontos.*
A felsőtestes megjegyzésre elvigyorodtam. Nem mondtam rá választ. A konyhába vettem az irányt, hogy elkészítsem a rendelt kávét. Nem kapkodtam, volt még időnk. Miután elkészült, egy kis csészébe töltve, mellé két kockacukrot téve a csészealjra adtam a kezébe kiskanállal. A tejet egy kis fém töltőben hoztam ki, én magam csak azzal ittam a kávét. A kesernyés, meleg íz kellemesen ment le a gyomromba. - Nyugisan telt - vontam vállat a kérdésére. - Kicsit még szokatlan az új hely. - majd ismét belekortyoltam a kávéba. Nem mondtam, hogy nem aludtam egy csöppet sem. Jobban éreztem most így magam. Nem éreztem fáradtságot. - És neked? A karikáidból ítélve, kicsit nehezen aludtál, nem? - kérdeztem, de nem kigúnyolva. A pléd témára szótlanul felálltam, majd az egyik nagyobb fiókból kivettem egy összetekert pokrócot. Az átváltozás miatt fontos. Bele se gondoltam, milyen lesz, de valamiért nyugodt voltam. Érdekes napunk lesz. Ember, egy alig 16 éves lánnyal fogsz átváltozni. FÖLFOGTAD??? Lassan letettem az üres csészét az asztalra, majd nyugodtan néztem rá. Nem hiszem, hogy ebből probléma lesz, ahogy eddig se volt semmiből. Farkasok vagyunk, és tanítanom kell őt, és ahogy látom, ő ezt el is várja. Ez jó érzéssel töltött el. Ha befejezte a kávét, akkor ideje indulni. Lassan felállok, hónom alá kapom az összetekert pokrócot, majd felé pillantok. - Indulhatunk? - mosolyogva nézek rá.
*Ahogy megkaptam a kávém kissé összevontam a szemöldököm arra a csészére, meg az alátétre, meg a mellé pakolt cukorra… Oldalra biccentett fejjel nézegettem, hogy ezt mégis hogyan tudnám megfogni úgy, hogy jó legyen és kényelmes.* - Azt hiszem erre a hétre elhozom az egyik bögrém. * Feleltem komolyan, bele dobtam a cukrot, az alátétet az asztalra tettem és kicsit sem kényelmesen körbe öleltem a csészét, aztán inkább elkavartam a cuccot benne, hogy megihassam. Nem tetszett a csésze, meg ez az izé… a jó öreg bögre megoldás híve voltam. Nem a királyi palotából származom. Ezüstkanál kellett volna hozzá. A kérdésére ráemeltem a szemeim és egy halvány bánatot érezhetett, láthatott rajtam, belőlem.* - Nem csak ma… Mióta farkas vagyok, nem alszom jól. * Vontam meg a vállaim látszólag könnyedén. Nem akartam foglalkozni a dologgal, így lenyeltem a kávét és további beszéd helyett a kérdésére bólintva álltam fel és vittem ki a konyhába mind a kettőnk poharát betéve a mosogatóba.* - Mehetünk. *S csendesen hallgattam a lépteink, a szívűnk halvány zaját. Nem mondom, hogy nem. Hisz, nagyon is tartottam a másiktól ilyen szinten, hiába is játszadozott vele a farkasom gyerekesen. Hiába éreztem magam jobban mellette, mint amikor elindultam, hiába hiányoltam a dalát…
Az úton csendesen haladtam miközben az alig félórával ezelőtti szám kúszott a tudatomba, amitől megrázva a fejem igyekeztem szabadulni. Nem tudtam hova tenni, de nem is akartam. Most nem, ezen a héten fontosabb dolgom van mintsem az ostoba, gyerekes lelkiállapotom és békém, amit Raven felrúgott ezzel a furcsa izével… amit már nem is tudok minek nevezni. S nem is akarom. A hegyre felérve, elkértem a plédet Raventől és kedvesen, felvont szemöldökkel mutogattam neki miután beljebb értünk az erdőbe, hogy forduljon el. Ha ez megtörtént levetkőztem, a ruhám a fa alatt hagytam és magamra terítve a plédet, jó szorosan összefogva néztem a férfire. (Márha még nem vetkezőt le. De csak nem, hisz sok bokor van.) - Tiéd a pálya… előre szólok, hogy elcsatangol… neked kell irányítanod, terelgetned… * Emberkét sokkal határozottabb és céltudatosabb voltam, mint farkasként. De csak ennyit mondtam, a többi rajta múlik, hogy miként teszi.
*Fáradtan huppantam le Raven kanapéjára, ahogy visszaértünk a házba. Nem csoda, hosszú volt a mai nap, a reggeli futás szinte már megszokott. De összességében volt hat óra harci edzésem, ebből négy farkasként. Két mentálisom és két fegyverhasználatom. Véleményem szerint egész jól telt a nap, hisz nem akart játszani de mégis meg volt a magunk hülyeségük. Nem meglepő, ez a negyedik nap… ennyi idő alatt már azért illik megszokni a másikat és képesnek lenni együtt dolgozni, még akkor is ha esetleg nem füllik rá a másik foga. Nos, az én fogam köszöni, de nagyon is jól van, azon kívül, hogy épp szívom hisz tudom, hogy mi vár ránk. A táskámból, amit reggel hoztam előguberáltam egy ezüst tőrt, ami még nem látszott, hogy az. Hisz tudom, hogy nem mindenki szívleli a cuccot, így egy bőrtokban van, amit aztán ki is csomagolok és az ujjaim közt forgatom… eléggé ügyetlenül. Hisz dobni tanulok és nem mást… sajnos. No de…* - Remélem kesztyűd van, ha nincs akkor a markolatán hagyd rajta a védő izét… de még mielőtt itt szétszabdalt… kaphatok egy kávét? Félő, hogy elalszok közben. * Kac-kac… nagyon vicces kedvemben vagyok. Mert hát a kínzás pont az a tevékenység, ami közben a szenvedő alany épp be tud aludni. Azt hiszem ennyire még Victor sem mazochista. Bár kitudja… de azt én mindenképp, hogy Én tuti nem fogok aludni. Már ha kapok kávét persze.* - Segítek… * Álltam fel és mentem utána a konyhába márha bólintott, hogy ad és a szekrényeket kezdtem nyitogatni, hogy hol is van a csésze, no meg a bögrém, amit ide szervíroztam erre a pár napra, hogy normálisan tudjak kávézni. Cukor, tej… kanál… kerestem én mindent, és ha megtaláltam hát az asztalra tettem.* - Mindjárt vége a hétnek… * Jegyeztem meg úgy mellékesen. Na nem azért mert annyira vártam a dolgot. Valahol mélyen sajnáltam, hogy vége lesz. Egész jól elvoltam Ravennel. Magamhoz mérten legalábbis. De ez nem jelenti azt, hogy még repesni fogok. Hisz ha marad is, akkor sem lehetek vele nonstop mint most. Ha meg nem… nos, nem akartam ebbe az eshetőségbe belegondolni. De Raven hozzá állása azért érdekelt. *
Kezdőlap
