* Ezer éve nem horgásztam, de most sem ezért vagyok itt. Szimplán csak kell egy hely ahol nem zavar meg senki, amíg tivornyázok egymagam. Meg van az előnye és a hátránya is. Egész nap itt voltam és nem kíméltem az agysejtjeimet még egy kicsit sem. Az ötödik üveg alkohol után már nem számoltam mennyit dobtam a folyóba. Nem akarok mást csak zsibbadást, de azt nagyon. Sok minden kavarok a fejembe a múlttal kapcsolatban, melyek nem akarok a felszínre hozni. Túl mocskosak ahhoz, hogy újra átéljem ezeket a képeket és érzelem hullámokat. A tűz még szépen pislákol és nekem tetszik a tánc amire a szellő kérte fel. Nem fázóm, de már este van. Azt hiszem ennyi fűtőanyag után, senki nem érezné az amúgy csípős szelet. Nem mintha ezzel foglalkoznék nagyon, de Velencében csak melegebb volt. Komolyan nem fér a fejembe, hogy választhatott a bátyám egy ilyen hideg terültetett. Mindegy, mert Ő tudja mire van szüksége. Hogy nekem mire lenne? Jelen pillanatban pár bikinis csajra, meg egy hideg koktélra. Erről jut eszembe, hogy akad még egy üveg a táskámba, amint nem vagyok lusta elővenni. A nedű erős, de már nem érezem a karakterest ízt a torkomba. Az ízlelő bimbóim sem a régiek, ebben biztos vagyok. A gitárért nyúlok és pengetni kezdek rajta egy dallamot. A zene a fejembe van, de én szeretek hangot is adni.* - Whiskys üvegek, szerte széjjel…..áh, nevetséges, mert ökör iszik magában!* Hát valami olyan és bár lettem volna ökör azon az éjszak mint farkas. Nos nem volt választásom akkor, pedig máshogy cselekedtem volna. A múlton rágódni kár! Inkább megint az üveg után nyúlok és annak felét a szervezetembe döntöm mintha muszáj lenne. Azt hiszem kezdek éhes lenni, de erre tuti egy ember palánta sem fordul meg. Még sem ide kellett volna jönni, de én már vissza nem megy. Az üveget magam mellé teszem és elnyúlok a parton. A csillagokat kémlelem, bár nem vagyok valami idillikus állapotban. Szét feszülök belül. Nehéz ezt az érzést leírni. Már egy ideje nem engedte szabadon a bestiát és követeli a szabadságát, de ezt nem lehet megtenni, akkor amikor Ő akarja. Már nem, sajnos! Hiányzik a magányos lét ezt nem tagadom, mert azt szedtem szét, akit csak akarok és gyűlölöm a falkásságot. Ez most sem változott, de próbálok viselkedni, csak nem mindig megy. Nehéz küzdelem ez nekem és ezt a csatát mindennap meg kell vívnom a farkasommal. Néha nyerek, de csekély a siker élmény. Egy belső valami – amit én egy kicsit sem díjazok – még is azt szeretné, ha úgymond „normális” lennék. Normális…..ejj, de régen volt már olyan. Akkor mikor még azt sem tudtam milyen farkasnak lenni. Egy újabb epret kapok a számba és majszolom el a gondolataim viharába. Szeretem az epret!*
A ma éjszakát az erőben terveztem tölteni. Már délután kijöttem, és hosszasan kerestem a megfelelő helyet, ahol igazán érzem a világ harmóniáját. Egy kis dombtetőn találtam meg, a folyótól nem messze. Innen látni lehet a fodrozódó hullámokat. Itt pakoltam le a holmimat. Itt meditáltam egészen estig, aztán ettem egy keveset, sétáltam a környéken, és mikor beesteledett, és feljött a hold, jógázni kezdtem. Az első mozdulatot, amit elvégeztem másik napüdvözletnek hívják, de én a holdat üdvözlöm vele immáron majd 300 éve. Szükségem van most a kiteljesedésre, ezért is meditáltam ilyen hosszan, és ezért is végzem el most a megszokott gyakorlatsort háromszor egymás után. Miután átmozgattam a testem, újra visszaülök, és elkezdem azt a meditációt, mely megnyitja mind a hét csakrát egymás után. Ez roppant energiákat szabadít fel, a végére az ember (és a farkas is) súlytalannak érzi magát, szinte testetlennek, mégis erősnek és szívósnak. A meditáció közben fel-feltámadó szél fajtárs, alkohol és égő fa szagát hozza, majd rövidesen egy dal foszlányai is eljutnak a fülemig, egy kellemes férfihangtól kísérve. Nem zavartatom magam, sokkal inkább vágyom a meditáció élményére, mint a másik társaságára. Egyenlőre. De aztán a "kígyó felbéred", megnyílik mind a hét csakra, és én csillogó szemmel, kalandra készen emelkedek fel a földről. A holmimhoz lépek és egy fegyvert veszek magamhoz, és az övemre akasztom. Nem gondolom, hogy feltétlen szükségem van rá, de a mai napon, mely tömítve van tradícióval és hagyománnyal a számomra, szinte bűn lenne enélkül elindulni. Irányba fordulok, és könnyű léptekkel, a jelenlétemet egyáltalán nem leplezve indulok el a másik felé. Hagyományos indiai ruha van rajtam, egy fehér szári, ezüst szegéllyel, csak úgy világít a hold fényében. Lassan lépdelek, a szellő bele-belekap a szárim lepelszerűen a derekamig lógó végébe, ami ilyenkor szárnyként lebben meg mögöttem. Azt hiszem, a látvány eléggé festői lehet, ahogy kibukkanok a fák közül, lassú, kecses, ringó léptekkel, ajkamon egy halvány, alig észlelhető mosollyal. Az ezüst szegélyeken, és pengén megcsillan a hold fénye.
* A tekintetem még mindig a csillagokon ugrándozik és azt hiszem találtam egy eddig ismeretlen csillagképet. Számomra biztosan az, mert még életembe nem láttam. Ha összekötném a pontokat, akkor egy szép nagy epret kapnék. Atya ég, már megint mik nem jutnak az eszembe? Tiszta defektes vagyok, bár ezt eddig is tudtam. Tekintetem tovább vándorol és a holdon állapodik meg. Olyan szép és hívogató még ebben az állapotában is. A farkasom mocorogni kezd bennem, de az okát is tudom. Neki is tetszik a hold és már alig várja, hogy ismét holdtölte legyen, pedig most volt nem régen. Hát annak a varázsnak ami akkor körülvesz senki nem tud parancsolni és kénytelen az ember is és a farkas is ellen állni neki. Nem tudom, honnan ez a fene nagy ereje, de talán nem is nekem kell, ezt megfejtenem. A farkasom tovább mocorgok bennem, pedig a íriszeimet már elszakítottam a holdvarázsától. Nem tudom mi lelte, de nagyon aktív a mai éjszaka, csak tudnám, hogy miért. Pff, mindegy, most nem igazán érdekel, mert a zsibbadás amit érzek az éppen elég arra, hogy ne törjenek fel bennem az általa gerjesztett sötét gondolatok. A hasamra fordulok s valami megcsillanni látszik a fák felől. Megdörzsölgetem a szemeimet, de a csillogás nem marad abban. WTF? Támaszkodom mind a két kezemmel s megemelem egy kicsit a meztelen felső testemet, mely nyomokban a homok fed be. Valaki közeledik és ahogy egyre közelebb ér egy vékony női alak rajzolódik ki. Hát nem egy ronda nő, így első ránézésre, sőt, ahogy nézem folyamatosan egyre többet látok belőle és egy igazi szépség. Nocsak, mikre nem lel a farkas, így az éjszaka lába előtt….Nem fogok én kiabálni, megváróm amíg elég közel ér és lassan végig is mustrálom. A fegyverén megakad a szemem és az ezüst szegélyen is. Ezer közül is felismerném, az anyagot. A pajzsomat próbálom felhúzni, de érzem, hogy nem olyan szilárd mint amilyen szokott lenni. Gondolom a pia és a zsibbadás az oka. A hátsómra ülök, mert ez így már nem a legkényelmesebb test helyzet. Enyhe szédülés fog el a cselekvés miatt, de oda se neki. Erős farkas vagyok, ezt kibíróm. Az epres tálat a kezembe veszem és felé nyújtom.* - Huppanj le ide csaj és majszolgass egy kis epret, attól megjön a kedved.....* Teszem fel a kérdést és hát most mi van? Lehet epret szeretne vagy alkoholt, de az is lehet hogy engem! Jah, egy kicsit beindult a fantáziám, de hát férfiból vagyok. Ha kér, akkor vehet belőle, de ha nem kér, akkor majd megeszem én. Ez ennyire egyszerűen működik. Mondjuk lehet piával kéne kínálnom ha már így ide tévedt a szende szűz. Valamiért annak fest ebben a holdfényben. Mondjuk, ha nm akarna az lenni, akkor szívesen leszek az, aki megfosztja a szűz jelzőtől. Azt hiszem, túlteng bennem az energia egy cseppet. Az üveget is felé nyújtom* - Talán erre pályázol csinibaba?* Kérdezem meg egy kaján vigyorral a képemen az üveget meglóbálom egy kicsit.*
Nem mondanám, hogy hullarészeg a fiatalúr, de van benne rendesen. Még úgy állok meg tőle, hogy karnyújtásnyi távolságon kívül legyek, aztán elindulok körbe, lassan, kicsit úgy, mintha egy nemlétező zenére táncolnék. - Látom, felszerelkeztél minden földi jóval. Így lehet a mennyországba reppenni elég hamar. Igen, aki egy folyóparton heverészik, piál, és epret eszik, könnyen a mennyországban érezheti magát, jó dolga van, de a mondatban az is benne leledzik, hogy ilyen részegen egy másik farkassal találkozva könnyű átlépni azt a bizonyos határt a valóságban is. Nem akarok a háta mögé kerülni, adok lehetőséget, hogy utánam forduljon, ha nem teszi, akkor is hamarosan újra eléje érek. - Nem tudom, kell-e nekem valami tőled, nagyfiú. Még nem döntöttem el ... - állok meg újra vele szemben. - De lehet, csak valami még csábítóbb ajánlatra várok. Egy szemöldökrezdülés, kérdő, kihívó módon, csak egy pillanatnyi villanás, felhívás játékra. Találja ki mit, szeretnék, bűvöljön, varázsoljon el ... ja, nem. Ja, nem. Varázsolni azt majd én fogok ... Erős, velem nagyjából egykorú farkas, de nem tudom, mi lehet. A fülesek nem súgtak róla semmit, egyik leírás sem passzol rá. Még leginkább Castorra hasonlít, de nem ő. Róla láttam fényképet, egészen frisset. Ki lehet?
* Szavaira megemelem az egyik szemöldökömet és a tálat visszahúzom. Egy bárgyú mosoly kerül a pofimra, így nagy hirtelen csak akad egy kis gond a reakció időmmel. Figyelem ahogy körbe sétál, de válaszolok is neki.* - A mennyből páros lábbal rúgnának ki, ha valami fura gondolattól vezérelve, oda szándékoznék bekopogni. Szóval meg sem próbálom a bejutást.* Vonom meg a vállaimat és követem egészen addig, míg ki nem akarja csavarni a fejemet a tipegése miatt. Soha senkit nem engedek a hátam mögé, de most valahogy még sem fordulok meg. Oh nem, érzem, hogy mi csoda és az erejét is, de most nem megy a fordulás. A farkasom még mindig ugrál bennem, talán valamit érez, mely nem jut el a tudatomig. Megint megrántom a vállamat a sajt gondolatomra. A piás üveget nyújtom felé, de az sem kell neki. Hát akkor maradt a harmadik vagyis én. Mindig is egy jó képű gyerek voltam, de olyanra még nem volt példa, hogy első ránézésre letepertek volna. Nos, egyszer mindent ki kell próbálni ugyebár. Lassan emelem fel a tekintetemet a másikra.* - Még csábítóbbra? Ne flörtölj velem, mert azt célzásnak veszem és még a végén, megnézem mit rejt a csini ruhád. Már ha persze nem félsz….* Dőlök hátra és a könyökeimen támaszkodom meg, úgy lesek rája. Ismét megakad a szemem a pengén és furdalja az oldalamat a kíváncsiság, hogy miért hordja ennyire látható helyen az ezüstöt.* - Mond csak, azokat ott használni is szoktad? Csak nem a saját fajtádat vadászod?* Kérdek rá kerek perec. Soha nem voltam szívbajos, hát most sem leszek. Lehet félnem kéne, mert hát ebben az állapotban nem lehet valami nagyon gyorsa ha esetleg megtámadna, bár kitudja. Láttam én már karón madarat. Egyszer még sok-sok év ez előtt találkoztam egy vadásszal. Nem volt szimpi és akkor finoman fogalmaztam. Nem, nem én kellettem neki, bár azt mondta egyszer úgy is elfog kapni, ha eljön az időm. Én kiröhögtem, bár azért volt valami félelem keltő a szavaiba. Gondolom azért mert nem patyolattal mosoly a lelkemet, de az már régen volt és egészen eddig a pillanatig nem is jutott az eszembe.* - Nah, gyorsítsunk a tempón. Most akkor csatizol vagy érezzem magamat kirakat majomnak azért ahogy így végig mértél? Vagy tán a bajt keresed?* Érzem minden egyes pillantását, mellyel megpróbál feltérképezni és tudom, hogy figyel. Csak azt nem tudom miért, de reményeim szerintem, mindjárt kiderül.*
Csendben figyelem ezt a részeg sötét lovagot itt, és hallgatom a szavait, csak a talányos mosolyom a válasz először a kérdéseire. Nem véletlenül köröztem körülötte, fel akartam mérni, mennyire is ura a saját mozdulatainak, a testének. Érzek ezen a téren némi hiányosságokat, az kétségtelen, de azt is tudom, hogy ő is érzi. Nem akarok feltétlen verekedni, Inkább szeretném tudni, hogy ki is ő valójában, bár az első szavai mindjárt adnak is erre egy bizonyosfajta választ. Az, hogy a szoknyám alá nézne, csak egy pár szemérmesnek csak igen nagyvonalúan nevezhető szempilla rebegtetést vált ki belőlem. - Ó, igen, szoktam. - felelem mosolyogva. - Tudod, egy magamfajta nőnek vigyáznia kell magáram, mert néha egyes elbizakodott, szemtelen egyének a szoknyám alá akarnak nézni. - nézek rá, és felvonom a szemöldökömet egy pillanatra, mintegy kérdezve, hogy magadra veszed-e pajti a célzást. - Mármint az engedélyem nélkül ... - teszem aztán hozzá. Még az is lehet, hogy van, aki benézhet a szoknyám alá, ha engedélyt kap rá, sőt, mást is csinálhat arrafelé. De hát ez a gondolatsor, azt hiszem, túl messzire vezet. Viszont, úgy tűnik, a másik oldalon nem a türelem a legfőbb erény, amivel az úrfi rendelkezik. Egy fejcsóválás keretében helytelenítőleg ciccegek. - A bajt nem kell keresni, az megtalál magától is mindenkit. Leguggolok úgy, hogy elérjem az epret, és veszek belőle egy szemet, ha már felkínálta. Az alkoholt megtarthatja magának, legalább nem fog még egy ideig kijózanodni. Úgy harapok bele abba a szem eperbe, mintha csókot adnék neki, és közben még mindig őt figyelem.
- Minő szerencse, hogy nekem van szemem.* Vigyorgok mint valami jól lakot óvodás, bár én azért helyesebb vagyok mint azok a pulyák, de erre most had ne térjek ki. A mosolyom azonban átcsap valami másba és inkább kíváncsiság tükörőzid az arcomon.* - Hogy lehet oda engedélyt szerezni? Három példány, meg 30 munkanap?* Boncolgatom tovább a kérdést, mert hát azért csak jó lenne tudni, hogy mennek nála a dolgok. Igazat kell adnom,mert a bajt tényleg nem kell keresni, az csak úgy jön mint egy hívatlan vendég. Figyelem ahogy leguggol és nem húzom el a tálat, mely jelen pillanatban az ölembe hever. Még csak feljebb sem helyezkedem, pedig nem szoktam ennyire valaki a közelembe engedni, nem mintha túl sok mindent csinálhatnék jelen pillanatban. Igazából mire felfogom, hogy epret csent, addigra már kívánatos ajkánál van a gyümölcs. Az ajkamat nyalom meg erre az eper evésre. Tuti, hogy ingerelni akar és lássuk be, hogy sikerül is ez neki.* - Khm, ne játssz a tűzzel, mert megéget és ezt még pár ezüst golyóval sem tudod csillapítani.* Jegyzem meg komolyan, mert hát én sem lennék hülye. Tudom én mit akar, de egem a farkam nem irányt. Oké, minden férfi ezt mondja, de a szomorú tény, hogy ez csak egy jól hangzó mondat nem egyéb, mert a valóságtól jól messze áll. Fel ülök és egy kicsit mocorogni kezdek.* - Bíróm az ilyen nőket! Akik tudják, hogy csinosak és használják is a nőiességüket. Régen találkoztam már ilyen farkassal. Minden területen ennyire érzéki tudsz lenni, vagy csak az eperrel?* Teszem fel újabb kérdésemet, mely ismét csak egy dolog körül forog. A farkasomat is érdekli, bár nem olyan indítatásból, mint férfiúim mi voltamat, de az energiát nem csak verekedéssel lehet levezetni ugyebár. Annál n tudok egy sokkal kellemesebb cselekvést is, hogy nagyon őszinte legyek.* - Hát nem idilli a környezet? Holdfény, tábortűz, gyönyörűnő, egy helyes pasi…..már csak egy dolog hiányzik. A zene, de azt is orvosolom mindjárt.* Veszem kezembe megint a gitárt és miután az ujjaimat be állítottam a hurokhoz, játszani kezdek. Ezt a számot nagyon régen hallottam, de megtetszett. A szövegét max olaszul tudnám elénekelni, de elég ha csak dúdolok. Tehát játszani kezdek. Mindig is szeretem pengetni a húrokat és ma különösképpen van hozzá kedvem. Pár akkord után azonban a másikra pillantok.* - Nem tetszik? Szerintem pont ide illik, bár ha máshoz volna kedved azt is megtudom érteni és azon is lehet segíteni…..* Húzogatom meg a szemöldökömet s kíváncsi vagyok, veszi e a célzást vagy nem. Azért annyira nem lehet nehéz kitalálni lássuk be. *
"Minő szerencse, hogy nekem van szemem." - Még ... - fűzöm hozzá kedvesen, megszakítva az eperevést egy pillanatra, de aztán szinte lehúnyt szemmel élvezem a gyümölcs zamatát. Azért csak szinte, mert a sűrű szempillák mögül a másikat figyelem közben. - És látom használod is ... - folytatom arra célozva, hogy rendesen végigmér többször is. A kérdésre, hogy mi kell az engedély megszerzéséhez, csak pár újabb csábító, és kacér pillantást kap. Márpedig ezek igencsak célzatos, pontosan kiművelt pillantások. Mint minden indiai nő akkoriban, engem is okítottak táncra, és az indiai táncban minden porcika mozog, többek között a szem, szemöldök is. Mint kiderül, ő pedig értékeli azokat, akik képesek élni a nemükből adódó fegyverzetükkel is. Hát, én élni fogok, az garantált. - Ez egy gyönyörű hely, azért jöttem én is ide. Úgy tűnik ebben mindenképpen megegyezik az ízlésünk. Ja, és az epret is szeretem. Újabb szemért nyúlok, de most a mozdulat gyors, a lehető leggyorsabb, ami tőlem telik, és pontos is. Kikapom az egyik felül lévő epret, de úgy, hogy egy kicsit karmolásszerű a mozdulat. Persze az epernek nem lesz semmi baja. Gyorsan eltüntetem a számban, mert ez apró szem, nem kell harapni, azért is választottam. Ahogy játékhoz készülődik, látszik rajtam már eleve, hogy tetszik az ötlet, és felkelti a kíváncsiságomat. Amikor megtorpan, csak kézzel jelzem, hogy folytassa, majd felállok, és táncolni kezdek. Ismerem a számot, természetesen én is, ez eléggé közkedvelt. A szöveg nem lényeges, de tudom, hogy egy folyóról is szól. Indiai mozdulatokat használok, lassú, kecses karmozdulatokat némi csábító csípőmozgással festem alá. Hát, most akkor eldöntheti a művész úr, hogy eléggé érzéki vagyok-e ezen a területen is.
* Jól mondja még, bár szerintem nem fog kiesni a helyéről. A természet ezt jól oda ragasztotta hacsak valaki ki nem akarja nyomni, de erre kevés esélyt látok. Nem azét van hogy használjam? Szerintem az a célja.* - Zavar, hogy megnézlek. Régen láttam ilyen szépséget, de ha gáz…..* Mind a két kezemet a szemem elé kapom, de úgy helyezem az ujjaimat, hogy ki lássak és egy mosoly i kerül az arcomra. Nah, nem fogom ott tartani és le is engedem mancsaimat.* - Vonzod a szemem, nem tehetek erről.* Vonok vállat, mert ez így igaz. Nincs ebben semmi, szép nő és hát ezzel tisztában is van, mert használja nőiességét ami nekem tetszik. Ennyi az egész. Szavaira elvigyorodom és őszen bólongatni kezdek.* - Akkor két közös már van bennünk kedves….oh, hogy engem sem a jó modorom miatt kedvelnek.* feljebb ülök és közelebb is megyek a csajhoz. A kezemet nyújtom felé s ha elfogadja akkor egy kéz csókot lehelek a bőrére.* - Raffaello De Luca személyesen* Mutatkozom be, nem gondolom, hogy mondana neki bármit is a nevem, mert én emlékeznék ha láttam volna már, de még nem. Föl is álltam volna, ha rendben lenne az egyensúly érzékem, de sajna hagy maga után némi kívánni valót, szóval jó lesz a térden kúszás is jelen esetben. Ez még jól is jöhet ki, de ez mindjárt kiderül. Egy biztos, neki pontos s gyors mozdulata van, mely rólam még egy kicsit sem mondható el, ebben az állapotban. Ezt kell szeretni, de íve nem tervezek megmérkőzni vele, így nincs is szükség a gyorsaságomra. Mondjuk lehetnék egy bunkó tahó állat és leteperhetném, amivel már eljátszottam gondolatban és kedvem is lenne hozzá, valszeg alul maradnék. Nem vagyok én hülye, csak egy kicsit részeg. Szerencséje, hogy nem az agresszív fajta vagyok, mert akkor már régen nem lenne rajta az a lepel. Mondjuk még így is lekerülhet róla. Mivel a falam nem túl stabil, így az is lehet, hogy érzi a felfokozott vágyamat iránta, amit annyira nem is akarok leplezni. Hogy gondolataimat egy kicsit nyugodtabb vizek felé vezessem, inkább játszani kezdek a gitáron. Nem hagyom abba és végig követem, ahogy táncot lejt ebben a holdfényes estében. Mikor a szám véget ér, kérdőn emelem meg az egyik szemöldökömet* - Van valami kedvenc számod? Szívesen eljátszom ha ismerem.* Ajánlóm fel neki és nem mondhatja, hogy nem vagyok rendes. Mondjuk ha a kultúrából indulok ki, akkor nem lesz meg a közös hang.* - Melyik földrészről érkeztél erre a part szakaszra?* Teszem fel neki a kérdést, bár van egy tippem. Azt hiszem ez a csaj nem csak a kígyó bűvölésben lehet jó, hanem másban is és kezd érdekessé válni a számomra.* - Mit mondtál miért is vagy ebben az országban?
Míg ő játszik, nekem felötlik a dal szövege, vagyis a története. Ejnye, no, ebben egy nagy szerelem után meghal a nő! Valami nyálas féltékenységi dráma. A de Luca névre önkéntelenül is felszalad a szemöldököm. ~ Ketten vannak? Nevet váltott? Nemnemnem! Ez nem ő. Nem ilyen a fényképen. - Csak nem rokona vagy Castor de Lucának? - kérdem meg tánc közben, s hagyom, hogy a hangomba kiüljön a kíváncsiság az előbbi szemmozgással már úgyis elárultam magam, hogy a név ismerős. Persze, hogy érzem a vágyait, de egyenlőre olyan kedvesen, és meglehetősen illedelmesen fejezi ki őket, hogy nem érzem ezt tolakodásnak. Egyszerűen csak őszinte. Feltehetőleg erről a pia tehet ... nem képzelem, hogy ennyire kedves és szókimondó lenne józanul is. És még kezet is csókolt! Egy lovag veszett el benne, csak azt nem tudom, milyen mélyre. - Ó, én már évszázadokkal ez előtt elhagytam a hazámat, Indiát. Azóta rengeteg országban éltem már. És azért nem emlékszel rá, hogy miért is jöttem erre a vidékre, mert nem mondtam. Kezdek bele a csevegésbe, amikor véget ér a zene. Remélem, érti, hgoy ha ezek után sem kezdek bele, akkor ezt az információt nem feltétlen akarom megosztani. Ettől persze még erőltetheti ... Nem akarok még egy számot kérni, és végigtáncolni, a tánc már megtette hatását, Raffaelo egészen kenyérre kenhető állagú lett. Persze ha kijózanodik, a helyzet változhat. De szinte már szeretném is, ha kijózanodna. Így ... túl kiszolgáltatott. Nem ezt érdemli. - Szólíts Banhinak (Tűz). - folytatom hát, és a szemeim egy pillanatra felvillannak, egy apró mentális sugallat pedig pontosan tisztázza a szó jelentését is. Közelebb lépek hozzá, egészen eléje állok, úgy nézek le rá. - Kérek még egy epret, Raffaelo! - mosolygok le rá. Várom, hogy felnyújtsa nekem az eperszemet, amit kiválaszt.
* Figyelem a szép vonásokat, melyek egy kicsit megnyúlnak mikor meghallja a nevemet. Csak nem ismeri a bátyámat? Nem is mondta Carlo, hogy ismer egy ilyen szépséget. Ezt bezzeg elhallgatta. Nos, ez még megbocsátható bűn, mert még is sikerült beléje futnom. Mikor a nevét hallom, közömbösség fog el, melyet érezhet is, hiszen ezt sem leplezem, bár ha akarnám sem menne, mert mire felfogom az érzést, addigra már körülöl ölel.* - Én nem vagyok rokona Castor de Lucának! *Jelentem ki kissé talán határozottabban mint ahogy akartam. Nem hazudok, nekem Castor egy senki. Csak egy név a levegőben és semmi közöm hozzá. Csak egy alfa neve, mely azért elég hangzatos és azt feltételeznénk, hogy erős jellemre utal. Milyen kár, hogy csak a név alapján jut ez az eszünkbe, legalább is nekem. Nem is kedvelem ezt a nevet és lövésem sincs, hogy miért pont ezt aggatta magára. Találhatott volna valami jobbat is. Persze ha Carlot mondott volna, az, teljesen más reakciót váltott volna ki belőlem. Viszont kíváncsiság ébred bennem.* - Ha őszinte akarok lenni….*Húzom el a szavakat s ezzel próbálok egy kis időt nyerni, hogy a gondolat össze álljon a fejembe. Ne csak egy katyvasz legyen, ami kijön belőlem* - Akkor ismerek egy Castor nevezetű fazont. Mi dolgod neked vele? Túúúl, hm, szőrös hozzád. Ráadásul elég gyenge jellem, én sokkal jobb party vagyok* Vigyorgok rá egy darabig, majd komoly ábrázatot veszek fel. Nem tudom mi dolga Castorral, de most már kíváncsi vagyok. Hát ez nem jött össze nagy fiú, mert a csaj okos és nem esik bele a gyenge csapdádba amit álltani próbáltál! Igaza van a hangnak a fejembe, de próbálkozni lehet nem? Gondoltam hát ha elmondja, mert úgy érzem akad valami benne/ a hátérben amiért itt van. Túl titokzatos ahhoz, hogy csak erre sodorja a szél. Jah, vagy csak túl sokat ittam és üldözési mániám lett. Nem lehet ezt sem kizárni. Azt hiszem ki kéne józanodni egy kicsit, ahhoz meg át kéne változnom. Mennyi probléma, de komolyan. A neve az mely kiránt a gondolatok sűrű erdejéből. A sugallat miatt pontosan tudom, amit tudom kell.* - Banhi…* Ízlelgetem a nevet egy ideig, mely a szemeibe pillantok. A nyakam igen csak fel kell szegnem, hogy lássam is azokat a szemeket. Lassan, de biztosan feltápászkodom a földről és kell egy pillantat mire ismét az arcára tudok pillantani. Nem üres kézzel jöttem ám a talajtól. Az eper szemet melyet választottam lassan emelem az ajkaim felé.* - Vedd el Banhi!* Csak súgom neki a szavakat az éjszakába és az eper ajkaim fogságába kerül. Ha kell neki vegye el, ha pedig nem, majd megeszem én. Ebből nem csinálok problémát. Kíváncsi vagyok mi lesz a következő lépése. Igazából az ölembe s húzhattam volna, egy hírtelen mozdulattal, de ez tűnt a jobb megoldásnak.*
Érdekes a válasz. Ha nem rokonok, akkor mért egyezik a nevük? De őszintének tűnik a fickó. Itt valami kis mesterkedés van, vagy valami, amit nem értek. - Én csak hallottam róla. Botorság lett volna úgy idejönni, hogy nem tájékozódom, márpedig Castor az egyik falka alfája. Ez eléggé érthető, mi több, alapvető dolog. Az venné ki magát furán, ha nem hallottam volna még róla. Amit mond aztán, azon kuncogok egyet. - Ó, hát én elhiszem, hogy te vagy a szemrevalóbb, és a délcegebb, meg a szebb, a jobb ... de mondd, csak, mért van az, hogy akkor én mégis róla hallottam? Igen, ez egy nagy kérdés. Mért hallottam én Castorról, nem is keveset, de egy árva szót sem Raffaelóról? Érzem az apró lemondást, ahogy tudomásul veszi, hogy nem sétálok bele a csapdájába. Kedvelem benne, hogy szépen tud veszíteni, még ha csak ilyen apróságokat is. Aztán jön az eprem. A megoldás ötletes, érzéki, kedvemre való. Azért nem csapok le rá rögtön. Előbb a szemébe nézek, hosszan, mélyen, csábítóan, aztán pedig az övem felé nyúlok lassan, óvatos mozdulattal, és kihúzom a fegyvert onnan. A mozdulat eddig volt lassú, most hirtelen gyorsasággal hajítom el oldalra, hogy beleálljon a legközelebbi fa törzsébe, teszem ezt úgy, hogy egy pillanatra szem szakítom meg a szemkontaktust. Erre nem lesz most szükség. Nem mintha teljes lenne a bizalom, de úgy vélem enélkül is elbírnék vele jelen részeg állapotában. Talán józanul is, csak megfelelő mágia kérdése az ügy. De most nekem nem a feje kell, csak az az eper. Közelebb lépek, hogy a testünk már szinte összeér, és lassan, nagyon lassan közelítek a szája felé. A cél az eper, de amíg óvatosan a fogaim közé veszem a kilógó felét, az ajkaink összeérnek. Nem kapom el a szám, hagyok időt a pillanat megérlelődéséhez, majd ha adja az epret, akkor átveszem, ha nem, akkor a felével távozom csak.
- Ez igaz, valóban az lett volna.* Értek vele egyet és ha nekem is ez a föld lett volna a szándékom, akkor lehet én is érdeklődöm egy kicsit, bár a vérem nem tudom meghazudtolni. Előbb ütök és csak utána kérdezek és akkor este is ez volt a helyet. Az Olasz virtus ha úgy tetszik. Szavai úgy hatolnak belém mint kés a vajban és még meg is forgatja. Pedig nem élek Castor árnyékában, sőt még Carlojéban sem. Nem, nem félek attól, hogy rám húzzák majd a helyes kis öcsi szerepét, bár a helyesnek még örülnék is. Amúgy sem vállalom én ezt a szerepet. Tudnék én nagy lenni és még az is lehet túl tudnám szárnyalni, de engem nem vonz ez a falka irányítás. Ráadásul én már régen neki mentem volna a másik falkának a terület miatt. Nem ülök a babérokon, de hát másképp gondolkodunk* - Talán, mert nem vagyok alfa? Mit hallottál róla?* Kérdezek rá és hangomba komolyság költözik. Kíváncsi vagyok mit hallott róla, mert közel sem biztos, hogy jobb nálam. Most komolyan fel támadt bennem a verseny szellem? Nah szép, bár kivel versenyezzen az öcs ha nem a bátyóval? Ezt még természetesnek is lehet nevezni, csak nem nálam. Kiss kezdem magamat furán érezni, de komolyan. Ezt betudom, az alkoholnak és inkább az indiai szépségre koncentrálok. Igen csak felszalad az egyik szemöldököm, mikor a kést eldobja. Elég gyors és pontos a célzása. Veszélyes nő lehet, de én vonzom. Meg sem lepődöm.* - Ez szép volt* Dicsérem meg s kénytelen vagyok elszakítani igéző szemeitől pillantásomat, mert ha nem látom, magam sem hiszem el, hogy ilyen pontosan céloz. Mint egy katona és eszembe is jut pár emlék azokból az időkből. Egy nagy sóhajjal fordulok vissza felé és ahogy fogva tartja a tekintetem elfelejtem, mire is gondoltam az imént. Érzem ahogy egy kicsit melegebb lesz a levegő körülöttem és ez csak is a közelségének köszönhető. Áh, egy kicsit sem a bennem tomboló vágyaknak vagy talán még is. Nem engedem, hogy ez lehengerelje még a végén megijed, pedig ha szabadjára engedném valszeg megperzselné. A testünk még nem ér össze, de érzem a jelenlétét. Hagyom hagy érjen meleg, puha ajka az enyémhez és én el nem húzom a buksimat. Kiélvezem a pillantott amit kivált belőlem az ajka érintése. Halom ahogy a felére ráharap és ajka vészesen távolodni kezd. Óvatosan csúsztatom a kezemet a derekára ha hagyja s magamhoz húzom egy határozott mozdulattal. Ez még megy, de amit hozzám ér, (ha minden igaz) ugrok egyet hátra, mert az ezüst golyói a bőrömhöz értek. Nem számítottam erre a fájdalmas érzésre, mert kiment a fejemből, hogy van rajta ezüst. Tényleg tüzes egy csaj. Mivel nem állok valami biztos lábakon, így elvesztem az egyensúly érzékemet s a földön landolok.* - Hu, Te mindenkire ilyen hatással vagy? Már is a lábaid előtt heverek* Próbálom el viccelni a dolgot. Összeszedem magamat és felülök a homokban. Nah most mi legyen? Jó kérdés, mert magam sem tudom. Ennél azért határozottabb szoktam lenni.* - Öh, mi lenne ha azt az övet is ledobnád. Tudod az ezüsttel nem vagyok valami jó barátságban, bár bíróm a fájdalmat, ha számítok rá* Vallom be őszintén, mert igazából nem baj az, ha egy kicsit fáj, csak legyek rá felkészülve. Eszembe jut még valami, amit szintén nem tartok magamban. A tál felé bökök a fejemmel.* - Egyébként ehetsz máshonnan is* Vigyorodom el s már is a következő szemért próbálok nyúlni, amit egy kicsit messze van, de ezért van lábam. Ez nem lehet gond, főleg ha rávehető egy kis játékra. A következő szemet veszem a kezembe és ha már az előbb feküdtem akkor miért ne. A hasamról lesöpröm a homok szemeket és oda helyezem a következő epret. Egy kacér mosollyal az arcomon rá pillantok.* - Vagy jobban szereted ha mások esznek rólad?* Mondjuk ahhoz le kéne dobni a rucit, de ez nekem nincs ellenemre.*
A hosszabb csókban benne lennék, de hát ha valaki már az elején ennyire nekivetkőzik itt a dolgoknak, azt érhetik kellemetlen meglepetések. Jókedvűen, de nem gúnyosan kacagok azon, ahogy pórul jár. A hatás nem vészes, mert nem tömény ezüst a dísz a ruhámon, az nekem is kelemetlen lehetne, már csak az öltözködésnél is. Csupán sok-sok ezüstözött szál közé van szőve pár valóban ezüst is, és ez az ezüst csík van a fehér anyagra rávarrva, persze kívülről. Csíp, kellemetlen, ha valaki így hozzásimul, ha hosszabban rám tapadna, égetné is, így csak amolyan villanypásztor hatása van, és nem a védelem miatt van rajtam, hanem azért, mert ez a hold féme, ez illik ehhez a ruhához és az alkalomhoz. - Ennyire gyorsan nem szokott menni a dolog, általában jobban meg kell dolgoznom az ilyen lehengerlő eredményekért. - felelem még mindig nevetve. Aztán leülök melléje, törökülésbe, bár ebben a helyzetben a ruha nem takarj teljesen a lábamat, a térdeim kilógnak alóla a két oldalsó résen keresztül. - Annyit tudok Castorról valóban, hogy alfa, és hogy nemrég még Chicago-ban volt igazi nehézfiú. De nagyjából ennyi. Nem kérdezősködtem sokat, mivel nem akarok csatlakozni. Nézem az epret, mint aki koketál vele, hogy valóban hasról fogyassza, még egy kicsit arrafelé a dőlök, mintha szájjal szeretném elvenni, aztán egy hirtelen kézmozdulattal odakapok érte, és már a számba is tömöm. Diadalmasan kihívó, jókedvű mosollyal elmajszolom, aztán a másik irányba hajolok le inkább, és óvatosan, hogy a ruhám ne érjem a testéhez egy hosszú csókot adok neki. A csók még nem tüzes, inkább érzéki amolyan bódító jellegű. Nem tudom, ki ez a farkas, és hogy mit követett el, megérett-e a likvidálásra, de most kedves és aranyos, és ezért jár neki egy csók, főleg, ha még én is élvezem ezt. De vetkőzni nem vagyok hajlandó. Még ... - No, és ha te ismered, akkor a falkája tagja vagy? És mért azonos a családnevetek? Azért haladjunk az információszerzéssel is, nem csak az élvezet legyen a fősodor!
- Nah szép, egy férfi a lábaid előtt hever, Te meg kineveted, kedves* Jegyzem meg édesen csengő nevetésén, de mondjuk nem bánom. Legalább hallottam, hogy milyen mikor nevet. Tetszik ez a mézes hang, ezt nem is tagadom. Azt hiszem ha csókot akarok tőle lopni, azért meg kell harcolom, és el kell tűrnöm a fájdalmat is. Izgalmas nem mondom.* - Hát látod nálam ennyi is elég* Válaszolok neki vigyorogva és a fejem még mindig bódult állapotban van. Nem szoktam sokat tökölni, ha kell valamit azt általában megszerzem így vagy úgy. Tudok én úriember is lenni, csak nem ebben az állapotban. A vágy szinte felperzsel belülről. Sok bennem az energia amit ideje lenne levezetni egy jó partnerrel. A csaj minden szempontból érdekes nálam, mert az egy dolog, hogy szexi, de van benne valami rejtély is mely érdekes. Megfejteni biztosan nem fogom a mai este alatt, mert ahhoz túl kábult állapotban vagyok. Nem akarok gondolkodni, csak élvezni a pillanatokat. Figyelem ahogy mellém helyezkedik és végig futtatom a tekintetem a kivillanó bőrén. Azt is elárulja, hogy mennyit tud az alfáról. Van benne valami igazság, bár én még mindig puhánynak gondolom.* - Nehézfiú, hát ez csak nézőpont kérdése. Szerintem nem lehet valaki kemény, ha egy falka élén áll…...helyesbítek egy ilyen nyámnyila falka élén. Ahonnan én jövök, ott a gyengék meghaltak és csak az erősek élhettek. Itt meg…...áh inkább hagyjuk is* Legyintek egyet, mert semmi kedvem nincs a falkáról beszélni. Gyengének gondolom őket inkább érzem az erőviszonyokat. Simán letépném a fejüket és kiakasztanám a másik falka területére jelezve, hogy igen is, mi erősek vagyunk. Erre mi megy itt? Babusgatják a gyengéket. Számomra gyomorforgató! A hasamra teszem az epret s háta is dőlök. Lássuk, hogyan veszi el. Figyelem és elégedett mosoly ül ki az arcomra mikor feje közeledik a hasamhoz. Azonban ez a mosoly gyorsan átmegy csalódottságban, mert csak simán elveszi. Egy kicsit meglepődök mikor ajka találkozik az enyémmel, mert nem gondoltam volna, hogy ezt a lépést megteszi. A csók érzéki, mely viszonzásra talál és már éppen kezdek bele jönni, mikor fejét elvonja. Ejjj Te nő! Pont a legjobb résznél, bár érzem ahogy oda lent mocorogni kezdtem. Ilyen hatással van rám, de ezt én egy kicsit sem bánom. Lemondóan sóhajtok egyet.* - Jah a falkája tagja vagyok, de nem jó kedvemből. Így hozta az élet, de már nem kell sokat várnom, hogy elhagyjam ezt a puhány bandát. Nem nekem való ez a falkaság.* Jelentem ki komolyan és érezheti, hogy mennyire őszinte vagyok. A második kérdésre csak megvonom a vállamat. Ez szörnyen egyszerű amit mindjárt el is mondok neki, csak egy eper szemet halászok ki a tálból.* - Nevek, te is tudod, hogy egy idős farkasnál jönnek-mennek. A De Luca egy régi, híres olasz család neve, melynek jelentése is van. Lehet csak felvettem, pont azért, mert megtetszett neki. Ez meg sem fordul a fejedben? Tudod, Te, mennyi farkas akarta magjáévá tenni és büszkén viselni? Nekem pedig az a dolgom, hogy azokat felkeresem és likvidáljam.* Jó párat megöltem már, és szerintem lesz is még olyan, ki jogtalanul akarja használni a nevemet. Nos, azoknak csak egy a sorsuk a halál, mert a nevemet nem használhatja senki, kinek nincs joga. Azt nem tudom, hogy ebből mit szűrt le, de nem is ezzel akarok foglalkozni, mert van ennél jobb dolog is. Beszéd közben egyre közelebb hajoltam hozzá, ha nem húzta el a testét és úgy súgtam neki a szavakat. Óvatosan próbálok egy csókot lehetni a nyakára, ha hagyja és ha igen, akkor nem állok ám meg. Hülye lennék. Egészen a fülig lehelem a finom puszikat a bőrére és még a nyelvemmel is lehet finoman végig szántom a bőrét. Kíváncsi vagyok milyen hatást váltok ki nála, ezért figyelek a teste reakciójára. Azt az eper szemet, mely eddig a kezembe volt az ajka fel nyújtom..* - Azt mondod nem akarsz csatlakozni, még is infót gyűjtesz róla. Lehet, hogy kicsit felöntöttem a garatra, de hülye azért nem vagyok kedves. Még is csak érdekel, de az okát még nem tudom. Gondolom nem is fogod elárulni. Mi lenne, ha inkább hagynánk ezt a részt és áttérnék az élvezetekre? Érzed, hogy kívánlak és ezt szépen ki is használod, de amíg adsz is valamit, addig én ezt nem bánom.* Most akkor adok neki infót vagy sem? Jó kérdés, de ez nem csak rajtam múlik. Mit ad cserébe ugyebár, mert mindennek ára van, amit meg kell fizetni. Én azt az elvet vallóm, hogy kössük össze a hasznosat az élvezettel.*
Nem kell minden poént rögtön az elején lelőni, és mindent a végsőkig feszíteni, kihasználni, elsütni minden petárdát. Nem kell azonnal az első csóknak olyan kerítésszaggatónak lennie. Hagyom, had beszéljen, érdekes dolgokat hallok tőle, pedig nem is nagyon erőltettem a dolgot. A nyakamat hátrahajtva élvezem a csókokat, és halkat sóhajtok az élvezethez. Jó éreznie egy nőnek, hogy ennyire vágynak rá, még ha nem is döntötte el teljesen, hogy enged-e a késztetéseknek, vagy sem. Én eddig csak játszottam a szexszualitással, bennem nem éledt fel semmi. Az első apró rezdülések ennek a pár nyakra kapott csóknak az eredményei. - Mafla vagy. - korholom aztán kedvesen. - Én rólad kérdeztem, nem róla. Ha csak egy kicsit is visszaemlékszik a kérdéseimre, bizony ő volt az alany. Hogy ő mért Castorról beszélt ennek ellenére? Azt hiszem, erről Freud és Jung tudna hosszasan értekezni. - Castor csak annyiban érdekel, amennyi egészséges egy, a területén járó kóbor farkasról. Ennek alapján kérdezhetnélek Vincentről is, de feltételezem, őt nem ismered annyira. De felőlem egyikről se meséljen, nincs szükség rájuk. Most kettesben vagyunk, és se kukkolók, se kibicek, se jelenlévő szellemek nem szükségesek, bár a valóban testetleneket aligha tilthatjuk ki, akkor legalább azokat nem kell megidézni, akik még fizikai valójuk korlátaiban leledzenek. - De rólad szívesen hallanék még. Olyannak tűnsz, aki tudja élvezni az életet, és nem zavartatja magát mindenféle konvenciók miatt, igaz? Az egyik kezemet felemelve óvatosan körberajzolom azt a pár halványpiros foltot, amit a ruhám perzselt a bőrére. Nem vészes, szerintem egy óra múlva már biztos nem fog látszani. De persze szerezhet helyette újabbakat. Az eperről egyenlőre nem veszek tudomást, de ha úgy látom, hogy hosszabban akarna beszélgetni, akkor elfogadom a kínálást.
- Mondj újat szépségem!* Válaszolok vissza rögtön egy játékos mosollyal a képemen. Jah, hogy rólam. Biztos az alkohol tehet róla, hogy azt gondolom, mindenkit Carlo érdekel. Oké, azért lássuk be Ő az alfa nem pedig én. Nem mintha én akarnék olyan lenni. Csak a baj lenne vele, mert az én meglátásaim sokkal drasztikusabbak mint az övé. Mindegy is. * - Mit akarsz rólam tudni kedves? A múltam érdekel vagy a jelenem? Egyik sem izgalmas.* Vonom meg a vállaimat, bár ez elég relatív úgy gondolom. Nekem inkább átok volt a múltam mint tömény izgalom. Azt nem mondom, hogy nem élveztem dolgokat, de a fene sem akart több mint 300 évi élni. Azt mondják az öregek bölcsek és megviseltek lesznek. Nos, én nem vagyok öreg. Úgy nézek ki mint fiatal koromban. A keresztem nekem is meg van, amit már egy jó ideje hurcolok és attól, hogy nem veszek tudomást róla, még nyomja a vállaimat rendesen. Már hozzá szoktam, nem panaszkodom. A fejemet megingatom, mert fogalmam sincs ki az a Vincet. Nem jött még velem szembe, habár hallottam róla ezt is meg azt is, de én nem hiszek a pletykákban.* - Nézőpont kérdése az egész, bár nem tudom mit jelen a konvenció szó. Még életembe nem hallottam, pedig nem mai kan vagyok. Most biztosan azt gondolod, hogy nem vagyok elég művelt hát nem kizárt, de minden nap tanul valamit a farkas. Szóval mit jelent?* lehet hogy ismerem a szót, csak ebben az állapotban nem jut az eszembe. Nem lehetek tökéletes és nem tudhatok mindent, mert akkor egy nagyon okos farkas lennék, ami elég veszélyes tud lenni…… Figyelem ahogy puha úja végig simít a piros pontjaimon. Azt nem mondom, hogy nem esik jól az érintse, mert akkor hazudnék. Nem tudom milyen tervei vannak, de hol azt érzem, hogy ennyi az este, hol pedig azt, hogy ki lehet még ebből többet is hozni. Most támadjam meg és húzzam gerincre? Az olyan alattomos lenne, bár ezzel nem értünk egyet a farkasommal. Vívódás az emberi és a farkas mivoltomba, mindig ez van és mindig az erősebb győz. Ha nem kell neki az eper, majd bekapom én, ebből nem csinálunk gondot. Miután lenyeltem ismét a csaj felé fordulok. Egy kicsit mintha érezném a fejem súlyát is. Azt hiszem sokat ittam és lassan de biztosan távozni kíván a szervezetemből.* - Öh, az a helyzet, hogy meg kell csavarni a gyíkomat. Szóval én most balra el, de ha itt leszel, mire vissza jövök, folytathatjuk amit még el sem kezdtünk.* Lassan tápászkodom fel a földről és tényleg keresek egy méretes fát, amit megöntözök g nagy hirtelen. Természetes ha hív a természet és nincs telihold. Kissé dülöngélve indulok meg, de megtartom magamat. A fák felé veszem az irányt és beljebb merészkedek. Ugye senki nem gondolta, hogy a dolgomat, majd egy nő jelenlétében végzem el? Úri farkas vagyok én kérem szépen! Amint elég messze vagyok a parttól és meg van a méretes fa is. Elvégzem a dolgomat……*
- A konvenció az szabály, megegyezés. Általában olyan értelemben szokták használni, amikor egy régen szükséges szabály szokássá alakul, és akkor is követik, amikor már semmi értelme. Mondjuuuuk ... ha most szeretkezni kezdenénk, és óvszert húznál. Ó, hát az én gondolataim azért már a szex körül járnak, de amúgy is ez egy jó példa volt. Mert ugye betegséget nem kaphatunk el, és garantáltan nem fenyeget a gyermekáldás sem. Na, de egymásra borulás helyett itt hegy, igaz nem megy messzire, csak a közeli fák mögé. Ha menni kell, hát menni kell. Nem zavartatom magam, elhelyezkedem kényelmesen oldalamra heveredve, egyik kezemen könyökölve, míg a másikkal az epres tálat támadom meg, és az eper megfogyatkozik, mire Raffi visszatér. Nem fogy el teljesen, de azért a hiány jelentős, és könnyen észrevehető. De mire visszaindulna, már ötletem támad, és inkább mégis felülök. A gitárját magam elé húzom, de nem veszem fel, marad a földön elfektetve. párszor végighúzom a kezem a húrokon, és aztán lefogok egyet kettőt a nyakon, és az ujjaimat fel-le csúsztatom, miközben a húr rezeg. Igen érdekes, egészen keleties hangzások bújnak elő belőle. Ha hagyja, és nem kapja ki a kezemből, akkor pár perc múlva már egész jó eséllyel találom meg a nekem kellő hangokat, nem ez az első húros hangszer, ami a kezembe kerül, persze, de az indiaiakkal sokkal jobban tudok bánni. Néha mosolyogva rápillantok, szeretném látni, hogy tetszik-e neki a produkció (ami persze még csak alakul), vagy félti a hangszert esetleg. Persze nem lesz annak az ég világon semmi baja, de sok zenész nem akarja, hogy más is játsszon a hangszerein.
Hihetetlen, hogy Paulban még nem vetődött fel a gondolat, nem égett a vágy az iránt, hogy megismerje azt a helyet, ahol lakik. Mikor a megérkezésemet követő napon felkerestem az ingatlanos nőt, és elintéztük a papírmunkát, akkor érdeklődtem tőle, hogy mit ajánlanak, miféle helyeket érdemes megnézni a környéken. Oké, én sem vagyok egy nagy természetjáró típus, hiszen az utóbbi években New York betontengerében tengettem a mindennapjaimat, de mégis szerettem volna látni a környéket, már csak ihletszerzés céljából is. Én a benyomások alapján szoktam alkotni, egyszerűen csak felidézem a fejemben, és már készül is a kép. Nem tudnám megfogalmazni a folyamatot, ha valaki erre kérne, de hála istennek még nem is volt rá példa. Inkább csak a végeredményt szokták értékelni, és ez nekem bőven elég. Tehát, amint említettem, az ingatlanostól érdeklődtem a kikapcsolódási lehetőségek után, és ő mondott is nekem pár hasznosnak mondható tippet. Sajnos ennek ellenére napokig nem volt lehetőségem mégsem arra, hogy felkeressem bármelyiket is azok közül, amiket megemlített. Az anyagokat már beszereztem félig-meddig a ház felújításához, de embereim még nem igazán akadtak az asztalos munkák elvégzésére, arról már nem is beszélve, hogy kellettek volna egyéb szakemberek is, akik megvizsgálják a vízcsöveket, a villanyvezetékeket, és egyéb apróságok, amik kellenek a normális élethez. Mivel ennyire állt minden, elhatároztam hát, hogy itt a remek alkalom. Hétvége volt, Paulnak is szóltam, hogy ne menjen be dolgozni, hanem helyette töltse inkább velem az idejét. Lehet, hogy jobban járt volna, ha nem kotyogja el, hogy szinte a várost sem ismeri, de már így járt. Egy ideig kocsival tettük meg az utat, de amikor már nem lehetett bentebb menni a fák közé, akkor leállítottam, és közöltem a kedves felfedezőtársammal, hogy induljunk meg befelé, az útmutatásnak megfelelően. Egy percig sem aggódtam amiatt, hogy esetleg el fogunk tévedni, mert bíztam abban, hogy valahol majd úgyis kilyukadunk, és lehetőleg anélkül, hogy összetalálkoznánk valami vadállattal, ami a felfalás veszélyével fenyegetne bennünket. - Nem fogunk fázni? – kérdeztem elmerengve a mellettem lépkedő Paultól. Igazából úgy sejtettem, hogy hamarosan leérünk a táborhelyre, mert ritkultak a fák. Ebben a hidegben kész őrültek vagyunk, hogy egyáltalán belevágtunk egy ilyenbe, de egyrészt én szeretem az őrültségeket, másrészt meg legalább lesz okunk arra, hogy összebújjunk. Nem mintha most már efféle trükkökhöz kellene folyamodnunk, de attól még remek ötletnek tűnik így is. – Szerintem valamit otthon hagytam… - szólaltam meg némi gondolkodást követően, mert az a határozott érzésem volt, hogy megint elfelejtettem valamit. Sajnos szoktam így járni, méghozzá nem is ritkán. Hol a kulcsomat hagyom el, hol a villanyt hagyom égve, vagy esetleg a telefont zárom be a kesztyűtartóba, aztán napokig keresem, és csodálkozom, hogy sehol sem találom. Oké, kicsit szétszórt nőszemély vagyok, de azt hiszem még így is szerethető. Legalábbis merem remélni! A gondolatot követően oldalra sandítok egyenesen Paulra, ajkaim pedig szórakozott mosolyra húzódnak. Szeretem a spontán kalandokat!
A mai nap a minősíthetetlenül rossz viccek, a részeg éneklések és az éjszakai alvás teljes hiányának iskolapéldája. Esküszöm, jártam háborús övezetekben, aludtam, miközben tőlem alig fél kilométerre bombák csapódtak be egy városba, de ezek a részeg félőrültek újraértelmezik a koncert fogalmát. Ezzel semmi baj nem lenne, ha mindezt nem hajnali egykor csinálnák, alattam, és nem verném a taktust különböző bakancsokkal a padlón, az asztalon és alkalmasint egymáson. Olyan hangosan kornyikáltak, hogy egyszerűen nem tudtam elaludni. A kiadásaim meg megugrottak, szükségem van az extra bevételre, ezek az őrültek meg éjszaka járnak ide igazán. Nem a külterületen kellett volna kocsmát nyitnom… Mondjuk nekem legalább van hová mennem. Már amennyire. Kétségtelen, hogy Lily befogadna, főként az elmúlt pár, együtt töltött napot követően. Még mindig a fellegekben jártam, ezt azért hozzá kell tennem. Féltem esténként álomra hajtani a fejem a hosszú sétáink, vagy éppenséggel az összeölelkezve üldögélős napok után, mert rettegtem, hogy felébredek és kiderül, hogy mindezt csak álmodtam. Nem tudnám elviselni, ha felébrednék a ötét szobában, és rá kellene jönnöm, hogy ő még mindig New Yorkban van. A másik lehetőségre még csak gondolni sem vagyok hajlandó. Nem. Lily itt van, velem, és boldognak érzem magam miatta. Csak ez számít, csak ő számít. Azért az picit meglepetésként ért, amikor elhívott kirándulni. Úgy terveztem, hogy délelőtt beállok a pultba, belefejelek az egyik vendég italába és kialszom magam benne, aztán meg átöltözök és lezuhanyozok, remélhetőleg nem ebben a sorrendben. Aztán a nap további részét meg vele töltöm, talán szakembervadászattal, talán kalapálással valamelyik ferde gerendán, merthogy arra még jó vagyok. A délelőttöt így inkább ejtőzéssel és csomagolással töltöttem. Előtört belőlem a katonaember, és összeraktam mindent, amit csak találtam. Váltás zokni, hideg élelem, mely elég három napra is, a teljes katona túlélő-felszerelés oldalfegyverrel és egy póttárral, továbbá a kihagyhatatlan, kétszemélyes sátor, amely kivételesen nem a szabvány katonai szett, hanem egy jópofa kis boltban vettem, alig kétutcányira. Így vártam Lilt, aki meg is érkezett. – Hoztam pokrócokat – feleltem a fázós kérdésére. – Ha meg így is fázunk, hát összebújunk. Nem ez lesz az első alkalom, Lil. Talán nem is az utolsó – mosolyogtam rá, miközben a kezét fogva törtem az utat előre. Nem is sokára megakadt a szemem a táborhelyen. Elmosolyodtam. Tökéletes, nyugalmas és magányos kis hely. – Jaj, talán csak az aggodalmaidat hagytad otthon! – nevettem fel. – Gyere, Liliomszál, inkább mondd meg, hová verjem fel a sátrat.
Nem is gondoltam volna, hogy egy egyszerű kirándulás a városon kívül, ekkora izgalommal és lelkesedéssel fog eltölteni. Márpedig így történt, holott csak nemrég indultunk útnak, ha úgy vesszük, de máris sok érdekes dolgot láttam, és meg sem fordult a fejemben, hogy valami rosszra is fordulhat. Jó, most kicsit füllentettem, hiszen végiggondoltam mi lesz akkor, ha valami vadállat ránk támad, de el is vetettem azzal a vigasztaló válasszal, hogy majd Paul úgyis megvéd. A legtöbbször így álltam hozzá mindenre, hogy ő majd helyettem megoldja, amire én képetlen vagyok. Elég talpraesett nőnek tartom magam, de tény, hogy a szétszórtságom vetekszik bárkiével, sőt, túl is szárnyalja azokat. Ezzel aztán felesleges is lenne vitába szállnia bárkinek is! Hagytam, hogy gond nélkül vonjon maga után az úton, a keze pedig csak plusz biztonságérzetet adott. Legalább biztos lehettem abban, hogy nem fogok egyhamar a fenekemen landolni, mert fogta a kezem, és nem hagyta volna. Sajnos fent állt nálam ilyesminek a veszélye is, főleg úgy, hogy nem szokásom túl sokszor a természetben járni. Olyannyira nem, hogy kénytelen voltam beszerezni az áruházban egy hegymászó bakancsot, aminek talán tényleg nagy hasznát fogom venni itt északon, ahol télen ekkora a hó, mint most is. Abban bíztam, hogy így minimálisra csökkenthetem a csúszásveszélyt, ami fenyeget engem. - Valahogy a második megoldás sokkal jobban tetszik – sandítottam rá, hatalmas vigyorral az arcomon. Hát igen, én is pont úgy terveztem, hogy majd hozzábújhatok, és az milyen jó lesz. Szerettem, ha átölelt, én meg úgy érezhettem, hogy soha semmi rossz nem fog történni velem, amíg ő vigyáz rám. Eközben ki is értünk a táborhelyre, és míg én elégedetten néztem körül, addig Paul valamit beszélt hozzám, de nem igazán fogtam fel. Gondolatban már teljesen máshol jártam, és csak lassan, de biztosan jutott el a tudatomig, hogy miről is beszél. Kissé kába pillantást vetettem rá, és automatikusan szólaltam meg. - Tessék? – kérdeztem először, majd észbe kaptam. – Ja, nem is tudom… - oldalra billentett fejjel felmértem a terepet, hogy hol is lenne jó helyen. Aztán megláttam egy tűzrakó helyet, amit nem sokkal ezelőtt valaki bizonyára használt, mert a hó még nem lepte be. Úgy döntöttem, hogy mellette lesz a megfelelő hely. – Mit szólnál, ha oda állítanánk fel, és akkor közvetlenül a tűz mellett lennénk! – magyaráztam nagy hévvel, hogy miért pont azt választottam. – Segítek neked, még úgysem csináltam ilyesmit sosem. Korábban mindig apu meg Phil állították fel a sátrat, ha nagy ritkán elmentünk valahová kirándulni – az emlék mosolyt csalt az arcomra, de hamar újra magamra találtam, és ledobtam a földre a cuccomat. – Na? – kérdeztem sürgetően, már alig vártam, hogy lássam a sátrat.
Látom, hogy Lily boldog, és ennyi nekem is elég, hogy az én képemre is mosoly kússzon. Nem is számít már nekem semmi, mint az ő boldogsága. Az Isten szerelmére, nézzenek rám! Huszonhét leszek pár napon belül, lelkileg lenyomorodtam, érzelmileg még mindig teljesen és tökéletesen balfék vagyok, és egy lebujt vezetek, amely miatt nem tudok aludni éjszakánként. A szomszédok sem a legjobb barátaim, mert mióta megnyílt a kocsma azóta megugrott a prostik száma a környéken. Az egyik háziasszony már megfenyegetett, hogy ha az urát még egyszer rajtakapja valamelyikkel, akkor tönkretesznek. Mondhatom marha jó az életem. De Lily olyasvalaki, akivel jól érzem magam. És az ő még viheti is valamire az életében. – Nekem is jobban tetszik – mosolyogtam rá. Ez ismét csak a gyermekkorunkra emlékeztetett. Akkoriban még azt sem igazán tudtuk, mi az a szeretkezés, és nagyrészt hittünk abban, hogy a gyereket a gólya hozza. Többször aludtunk el összebújva a kanapén, vagy viharos estéken. Szorosan magamhoz szorítottam, ő is engem és tudtam, hogy ez sosem fog véget érni. Mert ez a világ rendje. Bármikor megvédeném, bármi ellen, és isten a tanúm rá, nincs olyan emberi lény ezen a planétán, akit szívesebben tartanék a karjaim között, mint Lilt. Közben azért taktikus szemmel is felmértem a helyet. Jó kis hely. Enyhe emelkedő az egyik oldalon, én magam ott állítanám fel a sátrat, így csak egy oldalt kell figyelni. Amit mond azonban nem rossz. A víz közelebb van onnan, ahol ő felállítaná, és a tűz is közelebb lesz, így kevesebbet kell fagyoskodnunk. – Én valahogy mindig kimaradtam ezekből. Inkább ellenőriztem a járműveket – mondom, miközben elkezdek kipakolni a szükséges dolgokat. – Hát, ha összedől a fejünkre, akkor legalább tudni fogjuk, hogy hibáztunk. Persze addig még vár ránk pár órányi munka, hogy élhetővé varázsoljuk ezt a helyet és… Azt nézd! Ezzel egy távolabbi pont felé mutatok, fel a hegyek felé. A nap éppen aranyló ragyogásba vonja az egész, havas hegyoldalt, nekem pedig hirtelen kedvem támad odaszaladni. Milyen szép látvány! Gyengéden átkarolom Lily derekát és közelebb vonom magamhoz, miközben gyönyörködök a látványban. A sátor kellékei meg körülöttünk a földön, teljes és totális rendezetlenségben. Sebaj. A zseni átlát a káoszon. Még szerencse, hogy van velem egy.
- Biztosan van valami használati útmutató. Az ilyenekbe szoktak tenni, nem? – kérdeztem elgondolkozva, miközben a sátor részeit bámultam. Igaz, hogy én már láttam párszor, hogyan kell ezt felállítani, hogy lakható állapotúvá váljon, de ez nem jelentette azt, hogy egyedül is képes lennék végigcsinálni. Szinte kedvem lett volna felhívni Philt, de nem láttam sok esélyt arra, hogy itt egyáltalán akad egy kis térerő. Azt pedig már kár is lenne megemlíteni, hogy talán nincs is nálam a telefonom, mert megint a kocsiban, vagy ami még rosszabb, otthon felejtettem. - Szerintem menni fog, csak egy kis kreativitás kérdése! – húztam ki magam nagy magabiztosan, minekutána én rendelkeztem eme remek készséggel. Én elég kreatívnak tartottam magam, de hát melyik művész nem az? Valahol mindenkiben ott lappang, és én amúgy is biztosra vettem, hogy kell lennie egy használati útmutatónak abban a nyavalyás sátorban, hiszen biztosan vannak még más hozzánk hasonlóan tapasztalatlan sátorépítők is. És aki még soha nem sátorozott? Az mégis hogyan boldogulna? Szóval én egyáltalán nem aggódtam, de gondolatban már azt próbáltam összerakni, hogy a kis darabokból hogyan lesz egy teljes egész, mikor Paul megszólalt újra. Automatikusan követtem a tekintettemmel azt az irányt, amerre mutatott, majd lassan felálltam és közelebb mentem hozzá. Hagytam, hogy magához húzzon, és mihelyt megéreztem a testének melegét, otthonos érzés szállt meg, és még közelebb bújtam hozzá. Szerettem érezni az ölelését, mert mindig azt gondoltam, hogy semmi rossz nem történhet velem, és azt hiszem, hogy valóban így is volt. Egyből mosolyra húzódott a szám, és én is legalább olyan elbűvölten bámultam a hegyet, mint ő. Mondtam én, hogy itt minden annyira szép és lenyűgöző, hogy az egyszerűen hihetetlen. Na, meg az is hihetetlen volt, hogy Paul mindezt kihagyta hónapokon át, mióta itt él a városban. Elég furcsa dolog ez, én azt hiszem, de több szót sem érdemel. Közben megfordultam immár Paul fel, mint az itt töltött legelső estémen a kertemben, és két karommal a nyakába csimpaszkodtam, úgy pislogtam fel rá. – Látod, hogy milyen szép helyre hoztalak? – kuncogtam vidáman, majd lábujjhegyre állva addig ácsingóztam, míg a válaszát megelőzve, csókkal be nem tapasztottam a száját. Rövid volt, még azelőtt hátrébb húzódtam, hogy igazán belelendülhettem volna. Végre megint együtt fogunk aludni, és ez majd ráér akkor is, ha azt akartam, hogy valóban sor kerüljön erre. A sátor továbbra is csak arra várt, hogy felállítsuk, én pedig fájó szívvel ugyan, de kibontakoztam az ölelésből, és nekiálltam megkeresni a sok elem között a felállításhoz szükséges útmutatást. Csakhamar meg is találtam, és diadalittasan felolvastam az első néhány mondatot. - Na, mit mondtam?! – kérdeztem ujjongva, és már el is indultam az egyik vasrúd irányába, hogy összedugdossam a sátor vázát. – Gyere már, segíts! – sürgettem izgatottan, és a többi hasonló rudacska felé mutogattam, amiket be kellett dugdosni a sátor anyagának megfelelő helyeibe.
Kezdőlap
