- Na, ne idegesíts még te is! Miért tennénk ilyet? *Abszurdum, bár vitázni azt jól tudunk már.* - Valami kretén falkatag érdeklődik a városban élők iránt és falkatagságot ajánlott érte Cressnek, ő meg erre ide hívta... Várj! A slussz poén, hogy ellenben Mattről egy szót se adott ki nekik.
- Hát nézd, csinos, erős, nálad alacsonyabb és jól néztek ki együtt még mindig... Biztos, hogy nem kérted meg a kezét? - Kicsit szívtam a vérét, de baszki, tényleg shippeltem őket, vagy hogy mondják. Jelenleg csak őket, ha már a Yetta-Goran páros olyan rútul cserben hagyott. - Hm... értem. - A szakállamat simogatva agyaltam. - Matt-nek mindegy már, ki mit mond és mit nem róla, még egy stikli és kidobom. Annyiból meg jó, hogy nem mondott semmit róla, hogy igen nagy bajban lennénk, ha elkezdenének az itteniekről infókat hinteni falkásoknak. Nem vágyom rá, hogy idelátogassanak miattuk, várják meg, amíg a delikvens megy északra. Ami a túl érdeklődőt illeti... várjuk szeretettel - húztam sanda mosolyra a számat. - És intézzük úgy, hogy pont aznap mindenki, aki számít a Pitben legyen. Csak, hogy érezzék a törődést, akár van mersze egyedül jönni, akár nem. - Már ha jön egyáltalán.
- Hahh... Hagyjál már! * Valahol apa mondandója közepette hallatszik fájdalmas reccsenése ujjamnak és egy nem túl diszkrét "Basszameg", ahogy elejtem a telefont. [...] - Akar a halál feleségül venni egy ilyen ketyóst! Lefogadom a macskák se maradnak meg melletted. *Hallatszik távolabbról, majd kattanás - felveszem a telefont a földről - és hangom ismét közelről hallatszik, némileg dühösnek tetszőn.* - Azt hiszem a legjobb az lenne, ha bejönnél. Az irodában megvárunk, ha okés.
Pislogtam párat roppant szolidan, majd letettem a mobilomat addig, míg csak csörömpölést és dulakodást lehetett hallani. Elmosta a kávésbögrémet, s mire Olivier újból készülékképes lett, én is a fülemhez emeltem ismét a magamét. - Ó, irodára mentek? A szőnyeg kényelmesebb, az asztal gyorsabb - hallatszott a bölcs, apai jótanács. - Indulok, addig ne kapjátok szét egymást nem-mocskos értelemben.
Alig hagyom el a PIT-et apámmal való beszélgetésünket követően, máris tárcsázom a család kedvenc ügyintézőjét. Kacc. - Heló Ray! Mennyire unod az állóvizet? - Kérlek mondd, hogy nagyon. A délelőtti időpontban mondjuk lehet, még a kávé se ért le nála, ki tudja. - Lenne itt egy... ügy, aminél jól jönne a jelenléted. Napi jócselekedet és némi idióta-verés lehetősége garantálva mellé. - Vezetem fel a dolgot, némileg csendesebbre véve hangomat, miközben a kocsim felé haladok a parkolóban.
- Mi a faszomat akarsz ilyen korán? Amúgy kurvára. Morgom bele a telefonba, és csak azért vagyok ennyire szofisztikált, mert minimálisan legalább bírom a pofáját, egyébként mondjuk vélhetően fel sem vettem volna. Az én bizniszem akkor működik, amikor én akarom, és a délelőttök határozottan nem ilyenek. Némi homályos emlékem dereng a jó seggű feketeségről, aki az ágyamon hever keresztben. Hát, jobb lenne, ha már nem lenne itt, de mindegy. - A jócselekedetet nem kérem, de idiótákat szívesen verek. Vakartam meg a tarkóm, aztán egyebeket, majd magamra rángattam egy gatyát, komoly témához ennyi dukál legalább. - Na mondjad, miről van szó? Húztam ki a konyhába, kellett az a kávé, bár a témától függően lehet más lesz belőle.
Féloldalas vigyor kúszik képemre az "üdvözlése" hallatán. Én is téged, haver, komolyan... Lendületes mozdulattal vágtam be magam mögött a kocsiajtót, indítás helyett viszont átfogtam másik kezemmel a telefonra. - Van ez a nagyszájú majom, Archiebald... kettőötvenes, néhány hónapja jött. Tudod, aki indításként a Pit parkolójában parádézott. - Már akkor se lopta be magát a szívembe, de el lett intézve annyival, fogja vissza magát kissé. Nem sikerült, lássuk be. - Kitalálta, hogy nyit egy szorítót, ahova összefogdosott pár kölyköt egy kis életre-halálrára. - Míg bennem ez továbbra is forgatta a kést, tudtam, Rayre nem ezzel fogok hatni, hát igyekeztem a lehető leghűvösebben átadni az infót. - Nem egyedül van benne, próbálok rájönni, még kik az érintettek. Amint megvannak, jól jönnének a népnevelési módszereid. Mit mondasz? Segítesz? - Archie az enyém volt, ebből nem engedtem, de a társait szíves örömest bíztam Raymond gondoskodó kezeire...
- Ja, tudom. Lehugyoztam a gumiabroncsát pár nappal utána. Már-már nosztalgikusan emlékszem vissza a kellemes érzésre. Nem szeretem, ha valaki nagyobb pöcs nálam, és még híreszteli is, szóval muszáj volt éreztetnem vele. Természetesen mindez azután történt, hogy egy tőrrel szétvágtam, nehogy már csak egy kicsit legyen bosszús a szagok miatt. - Mi a faszom? Én sem voltam éppen matyóhímzés, de azért ez elég undorító egy ötlet, meg kell hagyni. Még nekem is sok, pedig nehéz megütni az ingerküszöbömet, de a kis szarosok még bőven ráérnének az életükért küzdeni… - Mármint ki kell verni belőlük a szart is? És életben kell maradniuk? Vagy, ahogy esik, úgy puffan? Nyomtam rá a kávéfőző bekapcs gombjára, ez így reggelre túl sok információ volt ahhoz képest, mint amit megszoktam, úgyhogy kerestem valami ehetetőt a hűtőben, ami per pillanat némi felvágott, sajt meg kenyér lesz. Az a picsa az ágyamban biztos nem tud főzni, ahhoz túl jó a segge. - Amúgy, jah, benne vagyok. Eszem azt a jólelkű, szamaritánus szívemet… elpuhultam asszem.
Ha valaki csak épp eltekint a kocsi felé, könnyen összetéveszthetne most apámmal is akár, ahogy az ujjaimmal finoman közrefogom orrnyergemet egy apró, megadó sóhaj keretében, amivel némán lereagálom Goran felismerését. Abban mondjuk igaza volt, hogy egy kretén elég a városba... az meg már akkor legyen normális a maga módján. - Egymás ellen, mint a parasztok a sakktáblán...! Ő meg gondolom jól levarr mindenkit fogadásokból közben, vagy őszintén nem tudom. - Halk morranásom a jele a helyzet felett érzett elégedetlenségemnek, önkéntelen, még ha igyekszem is visszafogni magam némileg, ami az emocionális részét illeti a dolognak. - Kösz, tényleg. Amint több részletet tudok, jelentkezem, de legkésőbb március végén meglátogatnám őket eme jeles eseményen. - Jó lenne előbb, de ahhoz információ kellett még, friss volt a dolog. Szerencsére van egy kis időm, hogy utána járjak a dolgoknak, mielőtt vakon ugranánk fejest az egész balhéban. - Ja és még valami! - Szélesedett a vigyor képemre. - Darlene visszajött. Apám felajánlotta neki a néhai poziját a pult mögött, gondoltam szólok. - Ezzel együtt bekötöttem magam, hogy induláshoz készülődve köszönjek már el tőle, mielőtt egy "csá holnap!" közepette bontanánk a vonalat.
- Ketrecharc, kutyák helyett farkaskölykökkel. Rántottam vállat, azért valahol nagyon mélyen pislákolt ott valami mellkas tájékon, na, bár arra sosem vinne az átkozott balsors, hogy kölyköm legyen, elég nekem az a három borzalom, bár sose láttam őket, csak képen, de… Szánt szándékkal soha az életben nem teremtenék. - Nyilván nem hagyhatjuk, hogy ez a szarság megvalósuljon. Nyugtáztam, aztán lefőtt a kávém, úgyhogy gyorsan le is húztam úgy, ahogy volt, az elbocsájtó szép üzenetére pedig finoman felszaladt a busa szemöldököm. - Naaaahááát… Azt hiszem, hogy ma este innom kéne egyet, Zackie fiú… Kösz a remek ötletet. Csá! Dobtam a pultra a telefonomat, aztán nekiálltam kajálni. Egészen más megvilágításba került a reggelem.
Az egyik sofőröm hívta fel rá a figyelmemet, hogy a reggeli újságban van valami apróság nekem. A versikét látva előbb fejemet csóválva nevettem fel, majd a vállamat veregető és intenzíven "namivancasanovázó" beosztottra rámorrantam, törődjön a maga dolgával. Vár még rá egy kocsi, amit meg kell pakolnia... - Aztán fogtam a telefonomat és tárcsáztam egy partnert, akikkel együtt dolgozom, tegyenek már meg egy szívességet nekem a mai napon. Megfizetem, nyilván. A következő hívás már Miss Morano-nak ment, remélem már ébren volt a reggeli időpont ellenére is, de még nem indult el munkába. - Hogy van Anchorage legújabb költőnője? Heló! - Szóltam bele derűsen a készülékbe.
Szokásomhoz híven egy kávét kavargattam a pizsimben, nem is gondolva arra, hogy mit tettem. Na jó, magamat úgysem tudom átverni, rózsaszín köd úszkált a szemem előtt, amikor leültem megírni azt a bizonyos verset. Túlságosan mély nyomot hagyott bennem az az este és a csók, én pedig nem bírtam magammal. Igyekeztem nem gondolni a következményekre, bár a reménytelenül romantikus énem vágyott arra, hogy legyen ebből valami. Rezegni kezdett a telefonom, én pedig kiköptem a kávét, amikor megláttam, hogy ki hív. Az én lovagom. Te jó isten. Gyorsan rendeztem a vonásaimat és felvettem a telefont. -Szép jó reggelt. Fogalmam sincs, hogy kire gondolsz, biztos jó számot hívtál? -kuncogtam. Reméltem, hogy nem hallatszik a hangomon, hogy mennyire örülök a hívásának. Túlságosan reggel volt még a flörtölős énemnek, de ő még ezt is elérte. Fogalmam sincs, hogyan csinálja. -De ha rám célzol, köszönöm, jól vagyok. Éppen nagyon izgalmasan kávézgattam, amikor befutott a hívásod. És arrafele mi újság? -kínomban lefejeltem az asztalt, ami remélhetőleg nem hallatszott a telefonban. Minek kellett nekem felhozni az újságot? Tuti, hogy olvasta, és most fogja közölni velem, hogy akármi is volt ez, ennek itt és most legyen vége. Szakíthat két ember úgy, hogy amúgy nem is voltak együtt? Ráadásul mindezt Valentin-napon...
Elvigyorodtam replikájára. Tusé. - Nos, csak remélni merem, hogy igen. Mert különben rettentő szomorú lennék, ha mégsem... - Még le is biggyesztettem kicsit szám széleit, hiába nem látta a készüléken keresztül mindezt. A hangsúly anélkül is árulkodó volt: könnyed és szórakozott, szóval talán nem dőlnék a kardomba végzetesen egy kellemetlen hírtől a téma tekintetében. - Áh, akkor ezek szerint még otthon vagy, szuper! - Az órámra sandítottam telefonálás közben. - Én épp melózom, rakunk össze egy nagyobb fuvart, ami megy majd át Fairbanksbe, de nem is ezért hívtalak. Emlékszel, mikor azt mondtam, ha visszaélek a címeddel, az neked csakis jó lesz? - Kivártam a válaszát, mielőtt folytattam volna, széles vigyorral a képemen. - Az van, hogy pár percen belül meg kellene érkezzen egy kisebb csomag hozzád. Ha már a verselés nem az én asztalom, gondoltam, ennyivel feldobom a reggeledet... - Valóban egyébként, mire válaszolna Dora minderre, csengetnek és kibonva a küldeményt, mely egy helyi, népszerű vegán-vega-mindenmentes cukrászdából érkezett, egy kisebb dobozban néhány valentin-napi cupcake néz vele farkasszemet. (Haha.)
-Na jó, azt kicsit sem szeretném, hogyha szomorú lennél. Nem állna jól neked -vigyorogtam, mint egy vadalma (fuj). Már azzal szebbé tette a reggelemet, hogy felhívott. És a romantikus énem is örült, hogy létre jött ez a szituáció. Talán tényleg megérte megírni azt a pár sort az újságba. Érdeklődve hallgattam a hangját, ahogy a munkáról mesélt, szimplán csak baromi jól esett hallani a hangját. Valami komoly baj lehet velem, ha ennyitől feldobódok. -Hogyne emlékeznék -pirultam bele az emlékeimbe. Ugyan ki tudná elfelejteni azt a csodás estét? -Egy pillanat, csöngettek. A telefont elhúzva a fülemtől az ajtóhoz mentem és átvettem a csomagot, amit a futár a kezében tartott. Becsaptam az ajtót és a szabad kezemmel bontogatni kezdtem a szép csomagolást. Amikor megpillantottam a süteményeket, akaratlanul is felsikkantottam örömömben. Újra a fülemhez emeltem a telefont és beleszóltam. -Istenem, ez a világ legédesebb ajándéka. Köszönöm, köszönöm! -mondtam teljesen meghatódva. Ezek szerint én is tévedhetek néha és lehetnek tévképzeteim. -Mennyire hangzana nyálasan, ha azt mondanám, hogy bárcsak itt lennél, hogy együtt együk meg őket? -kérdeztem tőle pirongva. Kivételesen örültem, hogy nem látja az arcom, lassan úgy nézhettem ki, mint aki leégett a napon. -Őszinte leszek, ezután már kicsit sajnálom, hogy én csak pár sort írtam... -hoztam fel magamtól azt a témát, amit igyekeztem eddig kerülni. Aki ilyen finom és figyelmes ajándékot ad, az nem akarhat rosszat.
Elégedett kisbéka-szerű mosoly ül ki képemre, mikor jelzi, hogy csengetnek. Bingó, akkor kábé jól időzítettem! Piros pont az üzleti partnernek is, majd írok nekik google reviewt. Amikor Dora ismételten felbukkant a vonal túlfelén, felnevettem őszinte lelkesedésére. Volt benne valami végtelenül aranyos. Úgy az egész csajban mondjuk, de nem jöttem még rá, miből fakadhat mindez pontosan. - Csak egy apró figyelmesség, nem nagy dolog... - Ütöttem el a "világ legédesebb ajándéka" titulust, hovatovább győztesen a levegőbe bokszoltam ezidő alatt, elvégre pontosan valami efféle hatást akartam elérni a gesztussal az álszerénység ellenére is. - Nem kevéssé, mint szívecskés cupcake-eket küldeni... - Nevettem fel a kérdése nyomán, sokadjára hívásunk óta. A vigyor állandósul képemen mára, úgy fest, de nem érdekel, akkor se, ha a kolléga lassan idiótána néz itt mellettem érte. - De örülök, ha tetszik. És ne sajnáld, az legalább személyre szóló volt és kreatív. Viszont nekem sajnos mennem kell, a bútorok nem pakolják fel magukat a platóra. Csak ennyit szerettem volna, meg hogy legyen nagyon szép napod! - Szelídült meg a vigyor képemen, mielőtt válaszát megvárva elköszöntem volna tőle és bontom a vonalat.
Hihetetlen, hogy egy doboz süti mennyi érzelmet kiváltott belőlem. A sikolyom csak hab volt a tortán, az öröm és a meghatottság mellett a pillangóim is táncot jártak a hasamban. Sok mindenre számítottam, de erre nem, viszont nem is volt okom panaszra. -Akarom tudni, hogy mi számít nálad nagy dolognak? -vigyorodtam el. Nyilván, ugyanarra gondolunk... nem hagyhattam ki ezt a magaslabdát. Mosolyogva bólintottam a válaszára, ezek szerint nem csak bennem veszett el egy romantikus lélek, hanem benne is. Mindezek ellenére borzasztóan örültem a kis meglepetésemnek, és bár tényleg jó lett volna vele elfogyasztani, beértem annyival, hogy a sütemények mellett hallhattam a megnyugtató hangját is. -Csak szerettelek volna meglepni téged -vontam meg a vállaimat. A nyelvem hegyén volt egy szó, de egyelőre visszafogtam magam. -Ügyes legyél a munkában és vigyázz magadra! És, ha gondolod, akkor este összefuthatunk, hogy személyesen is meg tudjam köszönni az ajándékot -mosolyogtam. A hívás után valószínűleg egész nap mosolyogni fogok. Talán még akkor is, amikor a csodálatos sütijeimet fogom enni. -Neked is legyen szép napod és kitartást! Csókok. Hatalmasat sóhajtva dőltem el az ágyamon, miután letettük a telefont. Még jó, hogy nem akartam szerelmes kamasz módjára viselkedni...
Unottan pörgettem a közösségi oldalakat a telefonomon, semmi érdekeset nem találtam rajtuk, csak néhány egyetemi ismerős profilján kedveltem néhány fényképet. Ledobtam a telefonom az új ágyamra, majd a konyhába lépve főztem magamnak egy pohár kávét, szimplán csak az íz kedvéért. Visszatáncikáltam a szobámba, majd hirtelen felindulásból magamhoz vettem a telefonom és bepózoltam, hogy lőjek magamról egy képet a tükörben. Egészen jól sikerült, úgyhogy megnyitva az üzeneteimet a kedvenc nevemre kattintottam, hogy átküldjem neki. Nem először kapott tőlem ilyesmit, szóval remélhetőleg nem fog most sem meglepődni a dolgon az időpont ellenére sem. „Úgy unatkozom, nincs kedved játszani valamit?” küldtem el a szöveget a kép mellé, kiegészítve ezt az egészet egy szívecskével. Jobb nem igazán jutott eszembe, én pedig tényleg nem találtam semmi olyat, ami lekötötte volna a figyelmem jelen pillanatban. Örültem volna neki, ha azonnal válaszol és megszabadít az egykedvűség béklyójától Zack.
A telefon pittyenése zökkent ki aktuális tevékenységemből, az üzenet küldőjének neve láttán önkéntelenül is vigyor kúszik képemre, s már oldom is fel a készüléket, hogy megnézzem, mit is akar a leányzó pontosan. A minden kétséget kizáróan nyilvánvaló korhatáros gondolatok közepette, mi elsőre felötlik bennem az üzenet és a kép kombóján, azért eljut az agyamig az is, hogy nem otthon készült a kép róla. Nem ismerős a beltér, igaz, nem is állok le képkockáról képkockára kielemezni a fotót, inkább pötyögök valami választ a kérdésére. Mire gondoltál? A "Merre jár Dora, a felfedező?" féle játékokban baromi béna vagyok... Cuki a szemcsi, btw. Olyan kis okosnak tűnsz tőle.
Idióta vigyorral az arcomon néztem az azonnali válasszal küldött sorokat, amibe akaratlanul is belepirultam. Nekem fel sem tűnt már, hogy szemüvegben vagyok, de örültem neki, hogy ennyire tetszik neki. Vöröslő fejjel írtam vissza neki, hiába én kezdeményeztem a dolgot, azért ehhez még nem szoktam hozzá. "Hát nem is tudom, lenne pár ötletem" Leírni mondjuk eszem ágában se lett volna ezeket az gondolatokat, de őt ismerve tudta nagyon jól, hogy mire gondolok. Elég volt az a kacsintós emoji, amit az üzenetemhez írtam. "Egyébként ideiglenes megoldás, amíg szerzek magamnak egy jobb helyet a régi helyett. Felmondtam az albérletet az eset után." Nekem annyira egyértelmű volt a dolog, hogy nem is pazaroltam rá több szót, helyette inkább bepötyögtem egy újabb üzenetet. "Szóval, felfedezés helyett mi lenne, ha megmondanád, hogy mi van rajtad?" Örültem neki, hogy nem látja az arcom, szerintem egy rák kevésbé pompázott ilyen csodálatos piros színben, mint én. Ezt is csak Zack tudja kiváltani belőlem.
Arra, hogy lett volna pár ötlete, önkéntelenül is felnevettem. Őt ismerve, szemtől szemben vöröslő arccal reagálna minden erre írandó válaszomra, szóval... ennek gondolata kellő elégtétel ahhoz, hogy megmentse attól, hogy csuklóból visszaírjak valami arcpirítót. Eset? Milyen eset? Kitett a hegyitroll? :O - Válaszolom inkább, mert nem egészen értem mire fel az ideiglenesség. A terelésre való szándék minden esetre tűpontos még írásban is. Háh! Smooth... de nem fogod tudni elterelni a figyelmemet. Előbb tegyük ezt helyre, aztán szívesen beszélgetek róla, mit és hogyan fedeznék fel veled. Vagy hogy ki mit visel épp.
A hozzászólást Zachariah O. Danvers összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Ápr. 23, 2024 10:32 pm-kor.
A kezembe temettem az arcom és igyekeztem figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy mennyire zavarban vagyok. Hupszi. "Kár, pedig örültem volna neki, ha hamarabb megtudom" a szabad kezemmel legyezni kezdtem az arcom, hátha hamarabb megnyugszom. Vettem pár mély lélegzetet és gyorsan visszaírtam neki, mielőtt azt hiszi Zack, hogy itt hagytam egyedül. "Meg mertem volna esküdni rá, hogy meséltem a múltkori éjszakát" hát ezek szerint nem. Kelletlenül elhúztam a számat arra, hogy kénytelen leszek most elrontani ezzel a beszélgetésünket, számomra kellemetlen irányba. "Felmondtam neki, mert hiába kértem, hogy cserélje ki a zárat, amikor eltűnt a kulcsom, nem tette" borzasztóan haragudtam rá még mindig emiatt az "apróság" miatt. "Mellesleg miatta tűnt el a plüssmackóm majdnem az ágyamról." Ennyiből csak megérti a dolgot, nem volt kedvem annyira részletekbe menni azzal kapcsolatban, hogy mennyi pakolnivaló volt a hülye lakásban a rohadt betörők miatt.
Lásd, kegyes vagyok... annyit elárulok, hogy dzseki nincs rajtam, mert múltkor is sikerült nálad hagyni. xD - Velem lehetett alkudni, ugyanakkor tényleg érdekelt, mi a francot jelent ez a "múltkori eset". Hazudnék, ha azt állítanám, az aggodalom nem jelent meg némi tarkón felkúszó, hideg érzés formájában a gondolatra, hogy valami kellemetlenség történt a lánnyal. Nem jó előjel, ha már ennyitől így reagálok a személye kapcsán, a fenébe is. Eltűnt a kulcsod? Meg a... basszus, Dora, bement hozzád a lakásba valaki vagy mi a franc?! - Ennyit arról, hogy ne ugorjon meg a vérnyomásom pusztán a gondolatától is, hogy baja esik. - Nem szivatsz? Biztos nem a gyökér főbérlő volt? - A remény hal meg utoljára.
Kezdőlap
//
