Az egész város lázban ég, idén is elérkezett az idő a verseny ünnepélyes megnyitójához. Aki teheti, ma itt van, a belvárosi tér teli és hangos. Nem csak a verseny szponzorai, hanem azok is kisebb bódékkal vonultak a helyszínre, akiket a városból ismertél: ivók-éttermek települtek ki, de az a rossz hír, hogy mindegyik mellett hatalmas a sor és a tömeg is. A tér közepén épített színpadon először Anchorage polgármestere mond beszédet és emlékezik meg a régi hősökről. Ezek után a helyi őslakosok szövetségének kijelölt tagja beszél a terület kiemelt fontosságáról, aztán az egyik régi szánhúzó, mára idős unokája szólal fel. Ha sokadjára jöttél ki, unalmas lehet számodra mindez, ha ez az első alkalmad, talán még meg is hatódsz a beszédeken. Ki tudja? A rajthoz álló versenyzők is jelen vannak, akik szívesen fogadják az adományokat, és annak értékétől függően megengedik, hogy megsimogasd a vezérhímet vagy ha eléggé nagylelkű vagy, még a szánt is megkötik neked, hogy egy kisebb kört suhanhass a tó körül és vissza: legalább kondiban lesznek tartva a kutyák. Akik csak kutyák. Állítólag... Aztán ki tudja, hogy melyik bundája alatt lapul meg esetleg emberi lélek? Nos, ezt nem biztos, hogy a te feladatod felkutatni. De ha meg is tennéd: emberek sokasága, rendőrök, mentősök, tűzoltók állnak készenlétben, a hóval borított úttest kordonokkal van lezárva. Inkább csak... Élvezd a zenét, amit a hangfallakból hallassz vagy rohanj a tömegbe, ha éppen egy általad kedvelt helyi banda lép fel, mielőtt elstartolnak a versenyzők. Mert el fognak mindjárt. A Szellemkre, ugye nem fogadtál egy ballonkabátos alakkal senkire sem?
Hiába éltem a városon kívül, és hiába nem volt otthon se tv-m, se rádióm, még így is hetekkel előre tisztában voltam a mai nap programjával, szimplán mert… az egész város erről beszélt. A kollégák, a boltban a pénztáros, a parkban galambot etető nyugdíjasok, és bár első körben nem igazán vonzott a tömeg meg a nyüzsgés, végül az asszisztensem csak addig rágta a fülemet, amíg megígértem neki, én is benézek. Állítólag sokkal szorosabb lesz a verseny, mint a tavalyi, és a programok is szuperek lesznek. Ha ő mondja, hiszek neki, bár véleményem szerint Dorát jobban el fogja kápráztatni az egész, ha úgy dönt, kilátogat a rendezvényre, hátha valóra válik az egyik álma, és ha farkast nem is, szánhúzó kutyát talán simogathat. Ahhoz képest, hogy már pár órája itt vagyok, és több beszédet is végighallgattam, eddig se vele, se más ismerőssel nem futottam össze, ami a hatalmas tömeget elnézve mondjuk annyira talán nem meglepő. Szerzek egy bögre forralt bort magamnak, majd végigsétálok a bódék között, mielőtt visszatérnék a szánhúzók közelébe, hogy közelebbről is szemügyre vegyem magamnak a versenyzőket. Már napok óta arra fogadnak egymás között a kollégák, hogy ki lesz a nyertes befutó, s bár nekem egyik név sem mondott túl sokat, azért mégis, kíváncsi voltam rájuk, ha már ennyit hallottam róluk.
[Bruno - elsőre, de csapódok, mint a billiárdgolyó]
Mint minden évben, idén is kitelepültünk italos-kajás bódéval Pit részről, ostobaság lett volna tőlem ezt kihagyni, kiváltképp, hogy élveztem a rajt körüli felhajtást, a várakozással teli bizsergést - nem csak a nyitóünnepélyen, hanem előtte napokban is. Volt, aki pár év alatt megunta az egészet, bennem is volt megszokás, de egyáltalán nem bántam. Kértem egy csomag mogyit Hannah-tól, és abból csipegetve mászkáltam, egyszerre ittam magamba a hangulatot és radaroztam. Ez is szimpla megszokás volt. Bár az utóbbi hónapok kellemetlen hírei mellett nagyobb készültségben. Ki tudja, miféle elme borul el pont ma... A lehetőség mindig adott, így egyelőre nem aggodalmaskodtam, csak nyitott szemmel jártam - ennek eredményeképp szúrtam ki a dokit a forraltborával. - Hello Bruno - léptem mellé, minden további nélkül tartva oda neki a megbontott sózott-pörkölt földimogyoró csomagot, némán kínálva. - Mi újság? Minden szép és jó? Ha a város boldog, az Issumatar is. Őt is inkább csekkolni akartam most, főleg, ha kifejezetten várt valakire, leginkább csak beköszöntem.
- Szervusz, főnök. - biccentettem az ismerős arc láttán, a felém tartott földimogyorós zacskóból pedig vettem néhány szemet, ha már kínálták – Mondhatni, valami olyasmi. A meló szokás szerint végeláthatatlan, de na… valahogy az orvosok sosem unatkoznak. - sem napjainkban, sem száz, vagy kétszáz évvel előtt. - Az év legnagyobb történése eddig, hogy év elején végre vettem magamnak egy kis vitorláshajót. Ha unod a fiatalok nyüzsgését, csak szólj, aztán kihajózunk pecázni egyet a tengerre. - dobom be nagylelkűen az ajánlatot félig-meddig komolytalanul, elvégre azt tudom, hogy két keréken bírja a száguldozást meg az azzal járó adrenalint, de hogy a vízzel milyen a kapcsolata, az valahogy nem igazán került szóba korábban. - Na és felétek? Van bármi fejlemény karácsony óta, vagy mindenki bőszen hallgat? - passzolom vissza azt a bizonyos képzeletbeli labdát, mert bár nem várom el, hogy mindenbe beavasson, azt azért remélem, jelzi majd időben, ha bármi mozgolódás van készülőben, és nem csak valaki félholt farkastársunkkal rúgják rám az ajtót.
Tömeg. Mindenhol rohadt nagy tömeg volt és konkrétan elveszettebbnek éreztem magam, mint a felfedező barátosném egy kaland közben, amikor megkérdezi a térképét. Fogalmam sem volt, hogy merre nézzek, mit fedezzek fel elsőnek és talán egy kicsikét, de felpörögve éreztem magam attól, hogy ennyi minden történt egyszerre. Szereztem magamnak egy jegeskávét és azt iszogatva sétáltam a tömegben, néha egy-egy fotót ellőve, mint aki igazán komoly tudósító munkát végez. Legalább hasznosnak éreztem magam, ha már egyedül kóvályogtam, mint az a bizonyos a levegőben. Egy darabig csendben kapkodtam a fejem, ami igazán ritka pillanatnak számított tőlem, úgyhogy ezt legalább annyira meg kéne ünnepelni, mint a rajtot. Na. A nagy fejcsóválgatásban, amit egy kutya is megirigyelhetne tőlem, végre kiszúrtam egy hullámos hajkoronát, ami végre ismerősnek tűnt és végre egy kicsit lenyugodtam. Odaugrándoztam, mert rohadt hideg volt és dolgozott bennem a koffein, ahol a kedvenc főnököm állt. Láttam, hogy beszélget valakivel, de fogalmam sem volt arról, hogy ki az. Minden mindegy alapon megvontam a vállaimat és kissé félénken odaléptem a két beszélgető férfihoz. -Sziamia Bruno és a kedves, ámde magas férfinek is jó napokat -vigyorogtam bele a vakvilágba. Kezdtem belenyugodni abba, hogy rám már senki nem fog normálisként tekinteni. -Láttátok, hogy milyen édesek a kutyusok? Úgy szeretnék egyet megsimizni meg fotózkodni vele, de valószínűleg nem lehet -biggyeszettem le az ajkaimat. Pedig már úgy beleéltem magam, hogy lesz ilyen képem és Bruno, mert annyira szeret, lő majd rólam néhány képet. Álmodozni szabad, nem? Pláne a múltkori eset után, egyszerűen viszketett a tenyerem, hogy valami négylábút megsimogassak végre. Kár, hogy erre még várnom kell, minden valószínűség szerint.
Elhúztam kicsit a szám a főnökre, de nem tettem szóvá, csak mogyival kínáltam Brunót. - Azért remélem, nincs sok szőrszálhasogatás - mondtam könnyedén, és bár esélyesen senki se figyelt ránk, jobb volt elővigyázatosan fogalmazni. Ha farkas-fronton nincs sok dolga, az sose hátrány. A vitroláshajó említésével viszont elérte, hogy jószerével elengedjek minden korábbi témát, és hagytam, hogy az arcomon megjelenjen a vágyakozás. - Hozok pecabotot, pár karton sört és eltűnünk a naplementében! - sóhajtottam már-már ábrándosan. - Szavadon foglak, Bruno - nevettem fel a végén, mert az egy napos, vagy legalább pár órás kimenő ígérete végtelenül csábító volt. Ráadásul egy idősebb farkas társaságában, ami az alól is felmentett, hogy nekem kelljen vigyázni rá. Mindezt egyelőre csak dédelgethettem magamban, mert a kérdése visszarántott a zord valóságba. - Nos, kissé csodálkozok, de örülök is, hogy az újabb hírek tükrében nem volt még nagyobb balhé - komorodtam el. - Tartok tőle, hogy ez vihar előtti csend, úgyhogy továbbra is csak azt tudom mondani, hogy éberség. - Bár ő legalább célpont tekintetben nem volt előtérben - legjobb tudásom és az eddigi információk szerint.
[Dorával kiegészülve]
Tovább viszont ezt nem volt lehetőségünk pedzegetni, mert megérkezett a részeges karatemester csaj, aki olyan önfeledt perceket okozott nekem és Hannah-nak a biztonsági felvételeket nézegetve. A korábbi komorságot eltüntettem a képemről, és semlegesebbnek, már-már szórakozottnak tűnhettek a vonásaim. - Hello - köszöntem könnyed félmosollyal, és bár udvariassági szempontból folytattam volna bemutatkozással, ő túl lelkes volt és a kutyák fontosabbak voltak. Brunóra sandítottam és elnyomtam egy mosolyt. - Ha fizetsz, simizheted őket - mondtam, félig inkább a hímnek címezve a szavaimat, mert egymás mellett kicsit olyanok voltak, mintha Brunónak lenne egy kiskedvence. Pomerániai törpespicc például. - A legjobb forraltbort pedig ott mérik - mutattam a Pit bódéja felé somolyogva. Hova máshova mutattam volna? - Érezzétek jól magatokat! - paskoltam vállon búcsúzóul Brunót, és egyrészt őket meghagyva egymásnak, másrészt újabb delikvenst vadászva tovább álltam.
[facér vagyok egy csomag mogyival! ]
Maloney V. Rocher
Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 49
◯ HSZ : 34
◯ IC REAG : 28
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : tarka ruháival és túlzó mennyiségű kiegészítőjével
Ha már úgy alakult, hogy éppen esedékes volt az orvosi készletek heti feltöltése a kirendeltségnél, úgy időzítettem érkezésemet, hogy a csomagomat leadva Ginának, az induláskor már itt lehessek a versenynél. Eddig minden évben csupán a Fairbanksen áthaladó szánokat csodálhattam meg, szóval megadatott az újdonság varázsa az egész rendezvénnyel kapcsolatosan újfent kicsit, főleg, mert a többieket is sikerült rávenni, hogy "legalább nézzünk ki". Ebből mondjuk az lett, hogy a nagy beszélgetés és információcsere közepette előbb-utóbb mindenki levált kis csoportunkból meglátva egy ismerőst, beállva valami sorba. Roxant és a kislányát annak osztálytársai, meg a szánhúzó ebek csalták mellékvágányra. Intettem is egy mosollyal a nőnek, hogy egyáltalán nem probéma, ha magam maradok, menjen csak a gyerkőc után. Ráérősen pillantottam körbe a nyüzsgő, émelyítően békésnek tetsző látképen, mit az egész adott, s mélyebb sóhaj közepette űztem el a vállaimra telepedni kívánó kellemetlen érzést. Mindenki megérdemel egy őszintén békés napot... Ugye? Ezen gondolat közepette sétál be látóterembe egy ismeretlen ismerős, akivel még egy évvel ezelőtt, kevéssé napsütéses helyen és körülmények között volt szerencsém találkozni. Azóta meg a kéretlen előrejelzéseimmel boldogítottam leginkább, amik így szemtől szemben állva már rettentő kínosnak tetszenek... főleg, amikor elkapva egymás pillantását az övében a felismerés fénye csillan, s vele együtt lelkes mosolyféle fut át képén. Én magam tenyerembe temetem az arcomat. Ó, basszus... Apró szusszanás követi a gesztust, s mire odaér hozzám a pasas, már őszinte mosollyal tudom fogadni. - Mr. LaChazar. Úgy fest, van, amit még a kártyák sem képesek előre jelezni...! - Nagyon sok minden van, lévén inkább iránymutatással szolgálnak, semmint konkrét válaszokkal, de ebbe talán nem itt és most kell belemenjek.
- Nem, abból semmi olyan, ami szót érdemelne. - mint mondjuk a Henry vállából kioperált golyó, a szavai alapján úgy is szimpla munkahelyi ártalom volt, nem több – De ha lenne, te fogsz elsőként tudni róla. - biztosítottam felőle. Egy helyen élünk, és bár nem vagyunk falka, csak úgy tud működni ez a relatíve békés együttélés, ha összetartunk, nekem pedig eszem ágában sincs veszélyeztetni ezt az egész állapotot. Harcoltam, háborúztam már eleget, jól esik ez a békésebb időszak, tartson ameddig tartson. - Megegyeztünk! - nevetek jóízűen a lelkesedését hallva, mondanám, bármelyik hétvégén vitorlát bonthatunk, de ha időben szól, egye fene, akár valamelyik hétköznapról is szó lehet, talán az neki is nyugisabb a Pit ügyes bajos dolgai mellett. De majd tudja, mikor akar elszabadulni kicsit. - Én is hasonlótól tartok. - fűzöm hozzá a vihar előtti csendes megjegyzésre, ami pedig az éberséget illeti, csak szótlanul bólintok egyet. Látó vagyok, mondhatni, az nálam „munkahelyi” ártalom… És ha már éberség: - Úgy tűnik, közben a gyakornokom is befutott… - sóhajtok nagyot, felkészülve arra a pörgésre és sajátos energiamennyiségre, ami Dorának annyira sajátja. Nem tudom, a másiknak volt-e már szerencséje hozzá, ha nem, nos… most megismeri. - Szia Dora. - mosolyodtam el, ahogy odaért hozzánk, és már épp bemutattam volna őket egymásnak, ha valaki nem ugrott volna rá egyből a kutyás témára. Hát sebaj, akkor majd legközelebb. - Na akkor mindjárt azt is leteszteljük. Legalább beköszönök a fiataloknak is. - tekintettem én is az emlegetett bódé felé, majd azzal a lendülettem ittam ki az utolsó kortyot a bögrémből. - Köszi, hasonlókat nektek is! - biccentettem a másik felé, majd ha tovább állt, újra a gyakornokomé volt a teljes figyelmem. - Hát figyelj, elvileg a múlt héten utalták a fizetéseket, szóval… -az nem lehet akadály, kérdés, hogy mennyit szeretett volna, vagy volt hajlandó rákölteni – A fotót nyugodtan bízd rám, aztán meg ki tudja, lehet, azzal is készültek. - mint a vidámparkban azok a jópofa polaroid fotók, amiket egyből kézbe is kap az ember – Ha meg kipipáltad a bakancslistádon a kutyasimogatást, meghívlak egy forró borra. - dobtam be nagylelkűen, tudtommal már ő is megfordult a Pitben egyszer-kétszer, szóval lehet, a srácok sem lesznek teljesen ismeretlenek neki.
Brunóékat - és a kellemes vitorlázás ígéretét - hátrahagyva mászkáltam tovább a fogadásokat kötők és kutya-simogatásra vágyók között. Mások esélyeket latolgattak, volt akinek már most kezdett túl sok lenni a forraltbor. Energiák pezsdültek itt-ott, nevetés és gyerekzsivaj, valamint a mágia finom vibrálása. Anchorage élő-lélegző lüktetése volt mindez, én pedig ennyi év után is ugyanúgy szerettem, mint amikor átvettem a stafétát Anatole-tól. Ezek a pillanatok, események emlékeztettek rá, hogy miért, hogyan csinálom végig a nehéz napokat, időszakokat is. A sokaságban újabb ismerős arcra lettem figyelmes, magamban jót derültem a zavarán és minden további nélkül indultam el a fiatal őrző felé. Azt hiszem, ekkor esett le igazán, hogy Olivier mégis miért "vadászott" úgy olyanokra, ahogy és akikre... - Miss Rocher, üdvözöm nálunk! - tártam szét kissé a karjaimat kedélyesen, és neki is odatartottam a mogyoróimat. - Kér? Vegyen nyugodtan. Nekem egyébként is hamarosan valami nedű után kellett néznem a sok sónak hála. - Valóban váratlan találkozás - értettem egyet mosolyogva. - De örömteli! Hogyhogy lejött és nem Fairbanksben várja az érkezőket?
Általában jól neveltnek mondom magam, de jelen pillanatban kicsit sem éreztem magam annak. Túlságosan lekötött az, hogy mennyi édes kutyust látok, és hogy mennyire, de mennyire szeretnék egyet megsimogatni. Természetesen ennek hangot is adtam, nem én lennék, ha egy ilyen információt magamban tartanék. Akármit is mondanak mások. Felcsillantak a szemeim az ismeretlen férfi szavaira és bár szerettem volna ugrálni örömömben, igyekeztem visszafogni magam. Elég, ha csak kicsikét néznek bolondnak. -Mindenképp meglessük, köszönjük -integettem vidáman a távozó férfiú után és ha lehetséges, még egy kicsit jobban felpörögve. Lehet, hogy a negyedik kávémat nem kellett volna már elszürcsölni… -Úristen, tényleg? Tényleg csinálsz rólam képet? -ennyit az előbbi fogadalmamról, most már teljes mellbedobással ugrálni kezdtem a boldogságtól. Teljesülhet végre valamelyik vágyam! Miután kiugráltam magam, szó nélkül kézen fogtam Brunot, hogy azonnal menjünk kutyust simogatni. Út közben kidobtam az üres poharamat és amikor hajlandó voltam megállni a versenyzők és a bundásaik előtt, majdnem elaléltam a gyönyörűségtől. -Tessék mondani, ugye szabad? -néztem csillogó szemekkel az egyik versenyzőre, miután előhalásztam egy nagyobb bankjegyet a táskámból. Ha ilyen szép állatokat akar versenyeztetni és nevelni, áldásom rá, remélem jóra költi a pénzt. Nekem pedig minden centet megért, hogy a bundással játszhassak egy kicsit. Bruno kezébe nyomtam a telefonom és az engedély után térdre vetettem magam a világ leggyönyörűbb kutyája mellett és végre, annyi várakozás után, bármily meglepő, de megsimogattam. És ez engem hatalmas boldogsággal töltött el és a lelkibékém is helyre állt. Legalábbis egy időre. -Ki a jó kutyus? Hát persze, hogy te vagy az -gügyögtem a négylábúnak vidáman. Reméltem, hogy Bruno lelkiismeretesen készíti a fényképeket, amin éppen valóra válik az álmom. Baromi jól éreztem magam. De egy idő után, hogy ne szenvelegjen egyedül a kedvenc főnökuram, elköszöntem a kis barátomtól és a gazdájától, majd visszaugráltam felé boldogan. -Életem legjobb élménye volt, köszönöm a türelmet Bruno. Láttad, hogy mennyire édes volt a kisállat? Remélem majd ügyesen versenyez, drukkolni fogok neki -magyaráztam csillogó szemekkel. -Viszont most már élnék a bor lehetőségével, kicsit átfagytam így a hóban térdelve. A pult fele pillantottam reménykedve és gyorsan megigazítottam a hajam, hogy ki is nézzek valahogy. Bruno-ra pillantottam, és mielőtt gondolkoztam volna, kicsúszott a számon a következő mondat: -Ugye elég jól nézek ki?
Nem akartam beállni a pult mögé ma kivételesen. Minden évben ez van, de komolyan már...! Megdumáljuk előre, hogy ezért tartjuk az alkalmazottakat, erre valahogy a verseny reggelénél kiderül, hogy alulterveztük a létszámot/kiesik valaki dögrovás miatt vagy mert meghalt az aranyhala előző éjjel/be kell állni, mert csak. Az egyetlen pozitívum az egészben, hogy legalább a kölyökkel rendeződni látszik a viszonyunk, így egymás vérét szívva két feles meg három sör kimérése közben igyekszünk túlélni a mai napot. Nem unatkozunk, az biztos, bár jellemzően hullámokban jönnek az emberek, így azért akad szusszanásnyi idő is, amikor érdemben tudok pár szót váltani a pultnál megforduló ismerősökkel. Meg diszkréten - frászt, hangosan odakiabálok neki, hogy ne tartsa fel a munkaerőt az udvarlásával - elhajtani Raymondot, mikor már feltűnően hosszú ideje támasztja a pultot Darlene oldalánál...
- Persze, miért ne? Annyira öreg nem vagyok, hogy ne boldogulnék egy mobiltelefonnal. - feleltem komolytalanul. Mondjuk tényleg nem voltam egy technikai zseni, maximum amennyire az orvoslás kapcsán érteni kellett hozzá, de ha bármi olyan probléma merült fel akár telefon, akár számítógép gondon, amit egy újraindítás nem oldott meg, ott az én problémám is kifújt. Szóval részben ezért is, részben pedig ha én készítettem a fényképet, az azt jelentete, hogy biztosan nem leszek rajta a fényképen. Igen… túlzottan nem rajongtam érte, ha fotó készült rólam, pláne, hogy manapság egyre könnyebben okozhat gondot, így, hogy farkasként relatíve lassan öregszünk. Ahogy korábban a simit sem tűrtem, úgy most a kézfogásból is kiszabadítottam magam úgy két szempillantás alatt, mert akármennyire is voltunk jóban, azért a gyakornokommal csak nem fogok kézen fogva andalogni a tömegben… és pont. De amint megérkeztünk a szánhúzókhoz, és Dora rendezte az anyagiakat, már nyújtottam is a kezem a telfonjáért, hogy jó pár képet készítsek róluk. Közelebbit, amin csak ő és a kutya látszik, távolabbit, amin a környezet is, lehet, hogy egy-két homályosabb is sikeredett, amikor épp bemozdultak, de majd átválogatja otthon. Én megtettem minden tőlem telhetőt. Amúgy meg… valahogy egészen szívet melengető volt a gyermeki lelkesedése, úgy tűnik, őt sem nehéz boldoggá tenni, no. - Hogy ne láttam volna, meg is örökítettem vagy 150 fotón. - nevettem a kérdését hallva – Interneten meg tv-ben elvileg végig közvetíteni fogják a versenyt, úgyhogy ha munkaidőben nem is, de amúgy követheted élőben is a versenyt.[/color] - pontos címeket, csatornákat remélem azért nem kérdez, mert annyira nem voltam otthon a témában, de a Google a barátja, vagy gondolom bármelyik szervezőt, vagy helyit megkérdezi, biztosan fognak tudni segíteni. A forralt bor említésére csak bólintok, aztán már mutatom-töröm is az utat a tömegben a Pit bódéja felé, amikor közeledve hozzá meghallom Dora kissé váratlan kérdését. - Persze, miért ne néznél ki jól? - felelem magától értetődően, majd vetek egy pillantást rá, majd oda, ahova tartunk, és ismét rá, hallva, az egyre gyorsabban zakatoló szívverését, és akaratlanul is elmosolyodok – Csak nem tetszeni szeretnél valakinek? Ismerem az illetőt? - dobom be az ártalmatlannak szánt kérdéseket, miközben meg is érkezünk a Pit bódéjához. - Szevasz Zack, kaphatunk két forralt bort? - köszöntöttem a fiatal hímet – Mi újság erre felé, jól megy az üzlet?
Maloney V. Rocher
Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 49
◯ HSZ : 34
◯ IC REAG : 28
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : tarka ruháival és túlzó mennyiségű kiegészítőjével
Habár én magam teljesen természetesnek élem meg, hogy a kártyákon keresztül tudok leginkább a szellemi világgal kapcsolódni, tudom, hogy sokan fenntartásokkal kezelik mindezt. És bár karácsonykor küldött válasza a férfinak arra enged következtetni, nem tekint furán rám érte, azért mégis okoz most némi zavart az egész gondolatmenet bennem, így face-to-face. Szerencsére nem tart sokáig. Amilyen könnyedén széttárja karjait, oly gyorsan sikerül nekem is visszatalálnom önmagam könnyed határozottságához, mi jellemez a hétköznapokban. A felém nyújtott tálkára pillantottam, majd onnét a férfira, szemöldököm finoman feljebb is szalad, ahogy macskás mosoly kúszik képemre. - Nekem apukám azt mondta, ne fogadjak el semmit idegenektől. - Kacc. Mégis ezzel együtt a tálka felé nyúlok és látványosan csippentek egy szemet ujjaim közé. - Mindenkivel ilyen szívélyes? - Firtatom, egyúttal állva pillantását az ajkaimhoz emelem a mogyorót, amit két halk kis roppantás közepette el is fogyasztok. A kérdésére az ittlétemet illetően vállat vontam. - Kellemest a hasznossal, mondhatni... a Protektorátus igyekszik az itteni készleteket is naprakészen tartani, úgyhogy hoztam egy kisebb csomagot és ha már így alakult, gondoltam, kinézek. Még sosem láttam a rajtolást élőben. - Mutattam el a gyülekezők és fotózkodók felé, onnét fordítva vissza figyelmemet Solomon felé. - Van valami, amiben különbözik a többi állomástól vagy áthaladási ponttól ön szerint? Valami különlegesség?
Az éppen szóló élőzenébe egyre jobban behallatszik valami más is. Erősödő skandálás közelít az egyik mellékutcából, ahonnan kisvártatva tüntetők érkeznek hangosbemondókkal, transzparensekkel, fehér pólóban. A táblákra és a felsőkre hasonló szólamokat írtak fel: "KUTYAKÍNZÓ VERSENY", "SZERESD NE HAJTSD!", "A KUTYA A TÁRSAD, NEM A SZOLGÁD!" Az állatvédő aktivisták a rajthoz gyűlnek, élő láncot alkotva térdelnek le egy sorban, látszólag így próbálva megakadályozni, hogy a szánok elhagyják a várost és a verseny ténylegesen elkezdődhessen. Az elől lévő bámészkodók közt nyugtalanság támad, kiváltképp, amikor a fejükre olvassák, hogy az adományaikkal ezt a kizsákmányoló rendezvényt támogatják. A tüntetők előtt a hóban korábbi évekből származó képek hevernek, mind egy-egy, a verseny során elpusztult kutya képével. A tiltakozó skandálás közepette az esemény biztosítására kirendelt rendőrök is felsorakoznak a tüntetők és a versenyre látogatók között, a rangidős tiszt pedig felszólítja a tüntetőket a távozásra, emlékeztetve őket a jogaikra és figyelmezteti őket, hogy ha nem hagynak fel a rendezvény megzavarásával, erővel fogják eltávolítani őket a helyszínről. A tiltakozók nehezen, de szórványosan oszlani kezdenek, ám a hirtelen kialakult feszültség mindkét tábor részéről felerősíti a - renitensekben megbúvó - harci szellemet. Három élvonalasnak tűnő tüntető "GYILKOSOK" felkiáltással vörös festéket önt a tömegre, a rendőrökre, lényegében bárkire, aki van olyan szerencsétlen helyzetben, hogy a közelben tartózkodik. Dühös apák, férfiak nyomulnak meg a résztvevők közül, a dulakodás elsodorja-ellöki a közelben állókat. A három festéköntő közül kettő - miután az üres fémdobozt a tömegbe hajították - futásnak eredtek, a harmadikat sikerült előállítani, ahogyan az agresszívan fellépő jelenlévők közül is azt, akit kellett. Néhány rendőr a "szökevények" után ered, a többiek oszlásra szólítják fel mindkét térfelet és akit kell, a készenlétben álló mentőkhöz kísérnek. A nagyjából tizenöt perces dulakodásból a végére a résztvevők számára nem marad más, csak egy kellemetlen érzés, némi vörös festék, de mondják: nincs olyan helyzet, amire még egy pohár ital ne nyújthatna megoldást. Mondjuk az ellátásra szorulóknak és az előállított embereknek biztosan más a véleményük.
Letörölhetetlen volt a vigyor az arcomról, miután kijátszottam magam az édes kiskutyával. Nem, kivételesen egyáltalán nem fordult meg a fejemben, hogy nekem is kell egy, kicsi lenne az a lakás neki és egyelőre éppen elég volt, hogy simogathattam kedvemre és Bruno csinált nekem erről fotókat. Szomorú estéimen legalább lesz mit nézegetnem. -Tényleg köszi, hogy elviselted -mosolyogtam szeretetteljesen a főnökömre. Azon kevés emberek közé tartozott, akinek még nem mentem az agyára. Legalábbis reményeim szerint. -Rendi, rákeresek majd, mert ezt nagyon izgalmasnak találom. Még sose láttam ilyet, úgyhogy legalább ez is egy új élmény lesz az életemben. Pláne, hogy ez cuki eseménynek tűnik. Követtem Bruno-t a tömegen keresztül és csak fohászkodtam magamban, hogy elég jól álljon a hajam, amit önkéntelenül is piszkáltam. Az oké, hogy nem minden a külső, de hát istenem, még mindig meg tudtam lepni magam azzal, hogy gusztustalanul boldoggá tett már egy-egy gondolat is. -Nem, én ugyan nem -vinnyogtam felismerhetetlenül vékony hangon. Éreztem, ahogyan elpirulok. Utáltam hazudni Bruno-nak, de ezt ugyan nem szedi ki belőlem. Bár valószínűleg hamar összerakta a képet, amikor a pultra pillantva felcsillant a szemem. Hacsak nem teljesen hülye, de ezt gyorsan ki is zártam. Persze, hogy ismeri és tuti, hogy leesett neki, hogy érdeklődöm egy bizonyos helyes férfiú után. -Halihó -mosolyodtam el és a szívem kihagyott egy ütemet, ahogy felnéztem a világos szempárba. Nyugi Dora, ez csak egy sima találkozás. De akkor miért jelentett ennyit? Legszívesebben körbeugráltam volna az egész bódét, de tényleg nem akartam Bruno előtt ennyire feltűnően örülni a fejemnek. Már éppen szólásra nyitottam volna a számat, hogy valami frappáns választ adjak a két férfinak, amikor megütötte a fülemet a skándálás, amit nem tudtam hova tenni. Nem gondoltam volna, hogy ilyen heves érzelmeket vált ki egyes emberekből egy egyszerű verseny és ez megijesztett engem. Igyekeztem kicsire összehúzni magam és láthatatlannak tűnni. Fogalmam sem volt, hogy merre kapjam a fejem, borzasztóan sok minden történt egyszerre és szinte lassított felvételben láttam az eseményeket. Egy dolgot értettem csak meg, mégpedig azt, hogy számomra borzasztóan ijesztő volt ez a helyzet és örültem, hogy a Pit kijelölt helye elég távol van az epicentrumtól. Félve húztam össze magamon a kabátom és ötletem sem volt, hogy mit kéne tennem ebben a szituációban? -Mi az isten történik?- suttogtam értetlenül.
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 164
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Nem, nem a normál "csiniben" kellett ma brillírozni, és talán ez volt az egyetlen ok arra, hogy némiképp büszke voltam arra, hogy itt strázsálhatok. De ha már megvolt a SWAT vizsga és ha már potenciális veszélyforrás volt az esemény (mint minden évben), hát... Voltak a sima járőr köcsögök (cöh), meg én. Azaz mi, de én vagyok a lényeg. Legalább a full szerkónak és az automata fegyvernek köszönhetően idén már nem én voltam az, akitől minden második szerencsétlen megkérdezi, hogy merre van a kézműves bódé, szimplán azért, mert az egyszerű halandók nem szívesen beszélgetnek egy két lábon járó fegyverarzenállal. Mondjuk így az órák alatt elkezdett beállni a derekam, meg kicsit irigyeltem is azokat a távolban felbukkanó ismerősöket, akik ki is élvezhették a helyzetet, nem pedig csak meló okán kellett kint lenniük. Mindegy, ezért nem megyek el csaposnak a Pitbe, annyit nem ér. És, megjöttek a tüntikézők, ahogy arról az eligazításon is szó esett, kávé sem kellett, a Szürkémmel a lelkemben nyomultam és futottam előre a többiekkel, ahogy jött a rádión a parancs, őrmesterként a sajátjaimat is meghívva a buliba. Mert buli lesz. Évszázadoknak tűnő percekig feszültem a két tábor közt a többiekkel, a vérem forrt, a helyzet tüzelte a Szürkét. Ja, aki pár jogilag elfogadható "nyugodjmárle" után sem nyugodott, annak tőlem (is) betalált a gumibot, pörögtem-forogtam, ellet próbálva tartani magam mindkét félnek. De aztán jöttek ezek a festékes köcsögök és ahogy ezeket a leöntéseket általában nem szoktam megúszni, úgy az sem ment, hogy a festék elkerüljön... Hogy a jó kurva anyádat! A tarkójánál kaptam el az egyiket a háromból, nyomtam a földre, hogy aztán festéktől tacsakosan kirángassam a tömegnek, átadva egy járőrnek, hogy intézze a továbbiakat. Persze menet közben megkaptam, hogy én is gyilkos vagyok (ha tudnád, barátom), hogy egy propagandista köcsög vagyok és egy bábállamot szolgálok. - Hogyne, a világot meg gyíkemberek irányítják és a Föld lapos, tudom én. Nesze Coyle, vedd át... Azzal ott hagytam a "taxisnak". Nem jött újabb parancs a rádión, szóval a tömeg végén grasszáltam, közel a rendezvényhez kivonult bódékhoz és színpadhoz, szemmel tartva a tömeget. Ha le lehet lépni átöltözi, majd lelépek: addig marad a festékes egyenruha és a vágy, hogy fele királyságomat egy pofa sörért képes lennék odaadni. Ennek hiányában csak cigit bányásztam elő a zsebemből.
- Megértem és akkor még ott van a Piroska és a Farkas mese is - somolyogtam, ahogy a mogyim után nyúlt csak-csak, és miután vett belőle, én is bekaptam pár újabb szemet. - Elvégre házigazda volnék bizonyos értelemben - feleltem a szívélyességem firtatására. - Szeretem jól tartani a vendégeimet, amíg rá nem szolgálnak az ellenkezőjére. A hangom nem kapott plusz színezetet, de bíztam benne, hogy enélkül is kitalálta Miss Rocher, hogy nem véletlenül voltam én a Helytartó. Inkább az ő ittléte okát firtattam, örülve, hogy nem ütköztem vaskos falakba, s így megértően biccentettem. - Nos, mindig is a kezdésnél és a célnál a legnagyobb a nyüzsgés, az izgalom, emellett... A probléma is, mint a zúgó skandálás jelezte, amire elnémultam és még mielőtt Miss Rocher meghallhatta volna, én már a hang irányába fordultam, finoman megfeszülve. Akkor ereszkedett meg a vállam, amikor biztos lett, hogy csak állatvédő tüntetők. A program szokásos része évek óta. - Jöjjön, hamisítatlan Iditarod rajt élmény - intettem fejemmel a balhé felé, és ha kíváncsi volt, utat törve a sokaságon át nyomultam közelebb az eseményekhez. - Tavaly nem volt festék - hajoltam kicsit Miss Rocherhez, kommentálva a végjátékot, már-már közönnyel. Ennyi idősen, több évtizede itt élve már nem volt olyan könnyű kizökkenteni. A hangulat és a lelkesedés érezhetően esett egyet, ami nem csoda. Családosan meg mindenhogyan jöttek ki az emberek jól érezni magukat, senkinek sem hiányzott a felfordulás. A legkevésbé gondolom a ma kirendelt zsaruknak. - Nézze csak, az ott McCarty! Nagyon szórakoztató, bár lehet ismeri is, falkás volt - csevegtem, mert engem tényleg nem hatott meg ez a kis közjáték, beszéd közben pedig könnyed léptekkel haladtam az emlegetett felé. - Most biztos mérges, mert leöntötték, de a mogyim majd feldobja! - vigyorogtam Miss Rocher-re, miközben megérkeztünk Henryhez. - Tudom, valami erősebb jobb lenne, de kétlem, hogy a feletteseid örülnének, ha lapos üvegből kínálnálak és elfogadnád. Tessék, rágcsálj, az megnyugtat - toltam az orra alá, de ha nem vett, ő veszte, több marad nekem. - Amúgy ha unatkoznál - biztos, pont úgy festett -, itt a Pites barátnőd is, még józan. Ha Miss Rocher kíváncsi volt, szívesen beavattam. Nincs is annál jobb, mint kínos helyzetbe hozni a fiatalságot!
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 164
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Én tök nyugodtan (nem) kezdtem el bagózni a tömeget hátulról szemmel megbaszva, hogy robbanhassak, ha valami gebasz van megint - erre jobbról jön a Sumi, az ő sajátos humora, meg valami farkasomat bizergető bige. Meg néhány megjegyzés, és egy csomag mogyoró. Tudom... TUDOM, hogy közel sem vagyok abban a pozícióban, de ha már nem az Alfám, hát csak végig nézhetek rajta némileg becsmérlőn, amiért köcsögösködik - legfeljebb megver, nagy kaland. - Olyan cuki vagy Sol, nem is értem, miért nem tartunk még képet otthon rólad a falon. Mr. Észak-Korea disztingváltabb és sokkal valóban humorosabb verziója, de hát... Ha már kedves volt, ki vagyok én, hogy nemet mondjak a mogyoróira? Ha már az igaziakhoz esélyem sem volt hozzáérni, így a jobbommal lendületesen martam bele a zacsijába (istenem, már megint...), és úgy markoltam fel egy adag mogyorót (nem az övéit még mindig), hogy egy csomó pocsékban hullt le a földre, mielőtt elérte volna azt a nagy pofámat. - Köff, biftof van még ott ahonnan ef jött... Rágtam és beszéltem egyszerre, aztán a falatot lenyelve és a kommentárját hallva olyan lesújtó tekintettel néztem rá, hogy szerintem reflexből el akarta röhögni magát Dora emlegetése után, de ha nem is tette, hát oké... Ezt, ezt a fejet nyomtasd bazmeg kitűzőre legközelebb!!! (Amúgy az előző még megvan, és sosem vallanám be, de tök jól esik a léte.) - Melyik csajom a sok közül? Már nem tudom követni.. - anyád, Sol - Henry McCarty, jut is eszembe. - biccentettem a Sumi oldalán vonagló kislány felé, aztán szinte zavart pofával, szemöldök ráncolva kérdeztem - Bocs, maga az idei modell? Már csak azért, mert tavaly nem láttam még mifelénk. Azt' a tavalyival mi lett? Egyrészt: fingom nem volt Sol nőügyeiről, de ha már piszkálódott, az a minimum, hogy vissza is piszkáltam. Másrészt, ha Fairbanksből emlékeznem is kellett volna a társaságára, nos... Nem. Nem történt meg.
Nagy duzzogásomban a kollektív meló kapcsán többnyire épp azzal foglalkozom, ami előttem van, nem igazán nézelődök közben. Ezerszer - na jó, annyiszor nem, de tízszer alsó hangon - láttam már a szános hacacárét, így inkább a feladatra koncentrálok. Ennek köszönhetően Doráékat is már csak akkor szúrom ki, mikor az előttük levőknek átnyújtom a két poharat, meg elkérem az árát, odanyújtva a terminált a pasasnak. Közben a figyelmem már nem is rajtuk, elcsípve a csaj pillantását önkéntelenül is vigyor szökik a képemre. Lám-lám...! Mondjuk azt azért rohadtul remélem, hogy nem derül ki, valójában Bruno lánya. Még a végén kereshetnék új illetőt, aki helyreteszi az orromat, ha szarul forrna vissza... - Heló doki, hogy a viharba ne! Kisasszony. - Biccentettem Dora felé játékos könnyedséggel, miközben mozdultam két pohárért nekik. A szemem sarkából kiszúrtam ugyan Pascal rosszalló pillantását, de nem igazán foglalkoztam vele. Nem hibáztatom érte, hogy szinte várja az Iditarod idején "szokásos műsort", megdolgoztam érte az elmúlt években, hogy elkönyvelje így magában a mai napot, de hé! Már az is baj, ha kedves vagyok a fizető vendéggel? - Kettő, három vagy esetleg ötdecis legyen? - Firtatom, tulajdonképpen mindkettejüktől, hogy a Bruno felől elhangzó kérdés nyomán apró, hangosabb szusszanás hagyja el tüdőmet. - Kérdezd a tulajt, valahol itt kóricált az előbb... - Húztam el a számat kissé, de a fancsaliság csak félig volt komoly. - Nem unatkozunk egyébként, amint azt látod. Olyannyira nem, hogy időközben megjelennek a tüntikézők is. Én nem mondom, hogy nincs igazuk, csak az eszközeiket választhatnák meg hathatósabban. Teszem azt menjenek a városvezetéshez a kisgyerekes családokat is felvonultató rendezvény helyett. De a nap végén, ki vagyok én, hogy megmondjam, nem igaz? Dora riadalma az egyetlen, mi némileg kizökkent az események katasztrófa turizmusából. S bár teljesen nem tudok áthajolni a pulton, azért igyekszem közelebb húzódni némileg. - Csak a szokásos műsor, az állatvédők évek óta tüntetnek a szánverseny ellen... Jobbára ártalmatlan aktivisták, de ne aggódj, ahogy látom akad pár fakabát, aki kész megmenteni a napot. - Böktem fejemmel a rendőri megkülönböztető jelzéssel ellátott egyedek felé, amikor azok felbukkantak.
Maloney V. Rocher
Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 49
◯ HSZ : 34
◯ IC REAG : 28
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : tarka ruháival és túlzó mennyiségű kiegészítőjével
- A különbség csak az, hogy én lehet vissza is harapok... - Nevettem fel könnyed, szelíd kis kacajjal. Értse, ahogy akarja, - meglehet, egy kicsit mind igaz lesz a végére. A házigazda szerepkörre csupán biccentettem, s ha már úgy oda tartotta a cuccát, vettem ismét a mogyiból, kezeimet épp csak felemelve védekező gesztusként az ellenkezőkre való rászolgálás kapcsán, mintegy némán jelezve: eszem ágában sincs. Van elég buhaja mostanság errefelé a világban, nem kell a felesleges feszkókeltés! Talán ezért - meg mert semmi szupertitkos nem volt benne - sem nagyon kendőztem ittlétem okát előtte. Egy paranoid farkas mellett nőttem fel, ismertem a jeleket hozzá, hogy felmérjem gesztusaiból a következőkben, valami közeledik, hát elhalkultam némileg én magam is. Szívverésem ugyan megugrott a pillanatnyi bizonytalanságtól, de aztán a férfi nyugalma gyorsan rám is átragadt, ahogy követtem őt, hálát adva a széles vállainak. Alacsonyabb termetem végett gyorsan elvesznék a tömegben, ha nem törne utat előttem, így azonban könnyedén lavírozok, igyekezve lépést tartani. Épp csak kétszer lépnek rá a szoknyám szélére a szemetek. Igyekszem követni az eseményeket, egyúttal Solomon kommentárjára is figyelni. Halk, rosszalló ciccenéssel nyugtázom a rendőri jelenlétet. Végtére is nem sérül meg komolyabban senki és ez a lényeg. - Van szerencsém ismerni, legalábbis névleg. - Biccentek aprót, hogy a társaságunkba invitált rendőr szavába se vágjak bele különösebben a következőkben, elvégre ők az ismerősök, beszélgessenek csak. A bemutatkozásra azért megül egy szórakozott mosoly a képemen. -Igen, tudom. Legutóbb Aaron vére volt magán, mikor találkoztunk. A piros már akkor sem állt önnek valami jól. - Vészesen őszinte mondatok veszélyesen hazug időkben, még ha könnyeden is peregnek le telt ajkaimról. A modell-lét kapcsán pedig aprót szusszanva forgatom szemeimet. - Maloney Rocher. - Ha már ő is bemutatkozott az imént. - És biztosíthatom, Mr. Lachazarnak össze kell kapnia magát, ha akárcsak a jövő évi modell címére is pályáztat. - Hja, hogy mellettünk áll az érintett? Aaanyway... - Viszont ha az a csaj a te nőd, akkor ki van ott mellette? - Érdeklődöm, tulajdonképpen mindkettőjüktől. Az újszülöttnek, mondják, minden dolog új, nincs ez másként a városban ritkán megforduló őrzővel sem. Pedig a környék kóborait szeretem számon tartani.
- Egy újabb szelet igazi, hamisíthatatlan alaszkai életérzés. Egy fokkal barátibb, mint a -30 fok meg méteres hó egy este alatt. - utaltam egy korábbi beszélgetésünkre, mert emlékszem, szegény mennyire meglepődött, amikor említettem neki, készüljön fel a hideg ellen. Abból kiindulva, hogy azóta már volt pár hidegfront, Dora pedig még mindig élt és virult, sejtem, legalább valamennyire megfogadta a tanácsaimat. - Ühüm, látom. Meg hallom. - vigyorodtam el, és gondoltam, megkegyelmezek neki, nem kezdem sorolni, hogy farkas érzékek nélkül is mennyi minden buktatja le éppen. Nincs semmi baj azzal, ha az ember fiatal és szerelmes, ez az élet rendje, mondhatni. Inkább köszöntem a Pites csipet csapatnak, hogy aztán a rendelést is leadjam, és közben fél szemmel a reakcióikat figyeljem. Mondjuk volt egy sanda gyanúm, ki dobogtatta meg így a gyakornokom szívét, még ha a másik jobban is titkolta, hogy bármi közük lenne egymáshoz. - Legyen három, arany középút. Ahogy hallottam, valaki már így is egész nagy hírnévre tett szert nálatok. - és ha nem lenne egyértelmű, biccentettem egyet a mellettem álló leányzó felé, komolytalanul cukkolva egy kicsit, csak mert tudom, mennyire „imádja”. Nehogy már szó érje itt a ház elejét, hogy akárhányszor ital közelébe kerül, hamar megfeledkezik a mértékről… pedig tud ő tartani, ha akar! - Ó, épp az előbb futottunk össze vele, bőszen terelgeti a vevőket felétek. - válaszoltam hasonló komolysággal, ami pedig a nem-unatkozást illeti, nos, látom… elég volt körbenézni, mekkora tömeg volt. Ami a tömeget illeti, ahogy szóba kerül, egy pillanatra le is dermedtem, ahogy valami egyre közeledő változást érzékeltem az emberek hangulataiban, energiáiban… Nem kellett sokat várni, hogy kiderüljön, kiknek köszönhető. Amikor először látogattam ki a versenyre, még relatíve kíváncsisággal követtem az eseményeket, mit akarnak, így, hogy már harmadszor volt szerencsém hozzá, inkább kezd bosszantó lenni a dolog, még ha valahol is dicséretes a kitartásuk. Elég volt a gyakornokom lelkében kavargó érzéseknek tanúja lenni, ha őt felnőtt létére ennyire megrettenti az egész, képzelheti bárki, egy kisgyermeknek hány álmatlan éjszakát okozhat… - Semmi gond, Dora. Valószínűleg mindjárt vége, meg amúgy is, amíg minket látsz, nincs mitől tartanod. - mosolyogtam rá a bátorítónak szánt szavak mellé, ahogy a kezemet a vállára raktam, ezzel is jelezve, ha bármi történne, megvédjük. Ó, és ha még tudná, milyen hátvédei vannak… Szerencsére azonban koránt sem olyan vészes a helyzet, nagyobb az egész tüntetés füstje, mint a lángja, a Pit bódéja mellől, biztos távolságból követve az egészet legalábbis. Ha megkapjuk az italokat, közben rendezem is a számlát, majd Dora kezébe nyomom a poharat, igyon csak, biztosan segíteni fog. - Maradj itt egy kicsit, amíg teljesen elül a balhé, rendben? - fordulok a lány felé – Megyek, megnézem, kell-e segíteni valamit, utána visszajövök érted, ha úgy van. - igaz, vannak mentősök is kirendelve, de tapasztalatból tudom, azokból sosem elég, mindig jól tud jönni pár „szabad kéz”. Így, hacsak nem nincs ellenére, akkor magukra is hagyom kicsit a fiatalokat, még ha teljesen nem is lehetnek maguk...
Én tényleg igyekeztem legalább az arcomat kordában tartani, hogy ne áruljam el magam, amiért valaki ennyire lázba hoz. A testem önkéntelen reakcióiról nem igazán tehettem és Bruno-t sem igazán tudtam átverni, túlságosan kiismert az elmúlt hónapokban. Csak amíg magamnak sem vallom be, hogy pontosan mi is ez a pillangóhadsereg a gyomrom környékén, addig másnak sem igazán szeretném elmondani. Eme nemes gondolatok közül Bruno replikája szakított ki. -Legalább nekem van valami hírnevem, bele is írom az önéletrajzomba -kuncogtam. -Señorita Dora, sebész, szabadidős jósnő és hírneves a Pitben -nagyon jót nevettem magamon szokásomhoz híven. És legalább ezzel is lepleztem a zavarom, amit a kedvenc pultosom mosolya váltott ki belőlem. Csak abban tudtam reménykedni, hogy ő nem veszi annyira észre ezeket az érzelmeket rajtam, mint a drága főnököm. Arra viszont egyáltalán nem voltam felkészülve, hogy az édes kutyusok miatt bárki is tüntetni akarna. Hiszen láttam az előbb, amikor az egyikkel játszottam, hogy jól van tartva és szeretve, tehát nem igazán értettem a felháborodás okát. Mivel egyáltalán nem számítottam ilyenre, így a legerősebb válaszreakcióm a félelem volt. Ami azt hiszem, jobban látszott rajtam, mint bármi más. Kizökkentett, amikor Bruno és Zack is egyszerre próbált megnyugtatni és ez megmelengette a szívem. Milyen rendes embereket ismerek! Hálát kéne adnom nekik. Így viszont örültem, hogy itt vannak nekem és nem hagyják, hogy bármi bajom essen. -Rendi, itt leszek. Ezen a szent helyen, el se mozdulok -ígértem meg a főnökömnek, mielőtt lelépett volna. Elsősorban igaza volt, hogy maradjak ki a balhéból, másodszor pedig… hát szerintem egyértelmű volt, hogy ki miatt akartam maradni legalább egy kicsikét. Belekortyoltam a forralt borba, ami jól esett a téli hidegben. Nem véletlen hívják lélekmelegítőnek. És a szétzilált idegeimnek is jót tett, egy kicsit segített megnyugodni az előbbi balhé után. Felnéztem a pultban álldogáló férfira és bár baromira szerettem volna legalább átölelni köszönésképpen, nem igazán láttam rá lehetőséget, így csak egy bátortalan mosoly volt a jutalma. Hova is tűnt az önbizalmam? Pedig pár perce még itt volt. Rohadt pillangók. -Hiány… akarom mondani nagyon finom itt a bor -nyeltem egy hatalmasat, ami biztos látványos volt. Attól még, hogy én így érzek, nem bírtam volna elviselni ezek után egy elutasítást. -Nem is tudtam, hogy ma dolgozni fogsz. Hogy bírod? -érdeklődtem Zack-től. Kedves vagyok, na, nincs ebben semmi. -Ahogy elnézem a tömeget, ma nem igazán lesz lányszöktetés. De, ha le tudsz lépni egy cigiszünetre, akkor legalább nem töröm ki a nyakam a beszélgetés közben, nem enyhén magasan vagy nekem -kuncogtam. Alapból volt köztünk vagy harminc centi és ezen a pult egyáltalán nem segített. Én tényleg csak normálisan akartam beszélgetni egyet, véletlen sem volt semmi hátsó szándékom. Tényleg nem. Egyáltalán nem szerettem volna kicsit személyesebben üdvözölni, ugyandehogy.
- Szívesen adok nagy felbontásút kinyomtatva, bekeretezve. Csak kérlek, ne a hálóba tegyetek ki. - Egyikük se kerül még a ship-füzetembe, mert nem tudtam eldönteni, ki illene hozzájuk a nyilvánvaló csalhatatlan megérzéseim szerint. Mindegy, inkább mogyizzon ő is, utána Miss Rocher-nek is odatartottam megint a zacsit, mert nincs is jobb a közös mogyorózásnál. A lehullott szemekkel nem törődtem, ez lesz ma a szemét legkevesebb része és a legkisebb pocsékba menő dolog. Érdeklődve vontam fel a szemöldököm Ronny vérének halltára - őt is rég láttam, szinte hiányzott a sebhelyes képe. - Tényleg kicsi ez az állam - ingattam sommásan a fejem, hogy így keresztbe-kasul ismerik egymást az "emberek", bár... úgy tűnt, csak egyik oldalról, mert Henry a jelek szerint teljesen vakon volt Miss Rocher-t illetően. - Ejnye, McCarty, udvariatlan dolog csinos hölgyeket így elfelejteni. Az épp említett hölgytől érkező csípős megjegyzésre árnyalatnyit felvontam a szemöldököm, felé fordultam és két másodpercre mélyen a szemébe néztem, majd kellemesen elmosolyodtam. - Természetesen - adtam igazat neki előzékenyen, majd Henryhez fordultam, mert akadt pár megválaszolatlan kérdés. - A feleségem egyébiránt jól van és tökéletes egészségnek örvend, köszönöm kérdésed - szögeztem le, némi éllel, mert nem szerettem az ilyen hangnemet Jane-nel szemben, ennyivel azonban el is engedtem a dolgot. - Aki mellette áll, az még nem tudja, hogy biztos urunk zabos lesz szerelemféltésből - csevegtem tovább az őrzőnek, olyan magától értetődő természetességgel, mintha valóban mi sem történt volna. Mindazonáltal megnéztem volna, ahogy Henry nekimegy Brunónak Dora miatt. Tény és való, még a magam számára ad hoc szabadnappá nyilvánított Iditarot nyitányán se jutott eszembe kellően elborult scenárió ehhez, de az élet sokszor jóval kreatívabb nálam, így ne zárjunk ki semmiféle lehetőséget sem, ugye? Csak vitorlásozni hadd mehessek. Ha pedig már egyébként is feléjük pillantottam, egy szemöldökfelvonással intettem oda a Gyermeknek. Fiam, remélem te is épp jól szórakozol, mert apád ritka gyereknapjainak egyikét éli minden jel szerint.
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 164
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Belibbent a Sumi, oldalán egy farkast bizsergető nőszeméllyel, hát remek. Az egyetlen jó dolog számomra a szituban a Sumi mogyija volt, ami akkora adag volt, hogy még parazolhattam is belőle nyugodtan, maradt még bőven ott, ahonnan ez a több évszázados here előkerült. - Áh, máshol semmi értelme. Legyintettem a kérésére, hogy ne a hálóba akasszam a soha-ki-sem-kerülő képét. De fasza, legalább a magunk módján mindketten tudtuk, hogy csak szórakozunk, ennél több nekem nem kellett. Azon mondjuk összeráncoltam a szemöldököm, hogy a csaj ismer, bár... Sokan lehettek így. Egy évvel ezelőttig elég sok mindenkivel "ismerkedtem" a magam módján. De ahogy benyögte Ronny esetét, és felsejlett az a kurva Vörös Hold...És még csodálkozik, hogy nem emlékszem? - Azt' az is minek, megmentem a kurva éltét és se puszi, se ajándékcsomag... - kissé megforgattam a szemeimet, de valójában azt próbáltam leplezni, hogy - Hát, bocs, Mal - tegeztem és becéztem kérdés nélkül is csuklóból, ha már ismerősök voltunk - Most mi van? Igyekszem arról az estéről kábé mindent is elfelejteni. Hiába mondta, továbbra sincs meg, hogy mi hogy jöttünk össze, de remélem, ezen nem fog elkezdeni duzzogni - világ 99%-a így járt velem kapcsolatban. És Sol dorgálása sem érdekelt különösebben, főleg nem ebben a témában, de ha a városnyi mogyorói egy kicsit is érintettek voltak a témában, talán megérti. - Ja, hát, akkor jó. - "köptem" oda Solnak a tavalyi modell kapcsán némileg visszavonulót fújva, mert a fasz sem tudta, hogy nős, csak láttam mással is többször a Pitben, de nyilván nem voltunk olyan viszonyban, hogy ismerjem a részleteket - Akkor téged betudlak a keresztlányának. Érdekel is engem, hogy Maloney és a Sumi közt pontosan mi volt... Nyilván nem. De utóbbi persze visszagecizett és mire felfogtam, hogy pontosan miről/kiről beszél, a csaj megint megszólalt. Meg aztán Sol is, és én csak álltam, mint valami díszfasz a kettejük kereszttüzében. Hát ez így pont hiányzott a tüntikézés után. Kérhetném azt vissza? - Mit tudom én, ki van mellette... - pillantottam a Pites pult felé a Dora-Bruno-Zach szentháromságot meglátva - A plátói szerelme és a sosem volt apja, meg egy aranyat érő házasság szőke hercege, ahogy nézem. - hát, most mit mondjak, Sol kölkével kavarni a városban a legjobb életbiztosítás volt - Szerelemféltés? Na, ne szórakozz... - puffogva nevettem Sol megjegyzésén - Így is nyugodtabban alszom, hogy a latina el van a kölköddel, amíg az én nejem - pillantottam ki Maloney felé - inkább madártávlatból vet ránk odafentről egy pillantást a hülye turistáival együtt. Neki a legjobb. Megrántottam a vállam és belém csapott az inger, hogy írjak neki valamit, de egyrészt úgyse kapná meg, másrészt... - Héj, még egy marékkal, na! - kaptam lelkesen Sol mogyijai után, ha már ilyen rendes volt - Mondd már meg Mandynek, hogy a kedvenc társa puszilja, ha visszakeveredsz északra. Köszi. Már, ha visszakeveredsz. Ennyit csak kérhetek, nem? Nehogy már ne... A jelenlegi állapotokban pedig foglalmam sem volt arról, hogy Maloney látogatása tartós-e vagy ténylg csak a kibaszott uncsi buli kedvéért jött.
Biccentettem a forraltbor mennyisége kapcsán, s miközben felkaptam a poharakat, hogy kimérjem az italt, önkéntelenül is fel kellett nevessek Bruno szavain. Köcsög dolog volt? Meglehet, de kétségtelenül szórakoztató volt a felemlegetett szitu, akárcsak a lány által felvázolt titulus. - Itt csak egy dolog fog segíteni, Dora: imádkozol, hogy jöjjön valaki, aki felülmúl... szerencsére elég sok az átutazó mostanság. - Mondjuk boldogabb lett volna néhányunk mosolya ennek kapcsán, ha tényleg csupán a Pit-ben való műsorozástól kellett volna tartani a mindenféle népektől... - Hiába szólt a mai nap is a jókedvről és a lazaságról, azért még nyitva tartottam a szemem és a fülem, akárcsak az érzékeim. Dora pechére, többek között, hisz szívének gyors üteme, lányos zavara éppúgy nem volt titok előttem se, mint a doki előtt. Épp csak az évek rutinjának hála perifériára tudtam tenni a dolgot, ha kellett. Ami apámat illeti, felciccentem rosszallóan a vevőterelgetés híre hallatán. - Jól van, jól van, legalább ő is hajt valami hasznot akkor ma... - Kacc. A csibészes vigyor önkéntelenül is képemre fagy kicsit a közeledő tiltakozó seregletet érzékelve, de szerencsére gyorsan leverik, mint a néhai cárevics a palotaforradalmat. Az italokat átnyújtva terminált is kap mellé a doki, rajta az elébb közölt összeggel, s biccentettem aprót arra, hogy mindjárt jön. - Majd vigyázunk rá, el ne csavarogjon. - Közöltem még felé, hogy a pultra könyökölve hajoljak közelebb Dorához, visszatekintve egyúttal az eltávolodóról felé, egyszerre szólalva meg: - Kérlek mondd, hogy... - De elharaptam a dolgot, fejemet ingatva meg kicsit a bor kapcsán. - Kösz. És adom az ötletet, de csak ha elárulod, honnét ismered Manzanot. - Kíváncsiskodtam, ugyanakkor már hámoztam is le a vállamról a konyhai törlőruhát ezzel együtt ééés... szúrtam ki Sol tekintetét. - A picsába. - Nyögtem elhalóan, visszaintve az öregnek egy őszintétlen mosollyal, elvégre nem egészen itt terveztem tölteni helyettesítéssel a napot.
Kezdőlap
