Az egész város lázban ég, idén is elérkezett az idő a verseny ünnepélyes megnyitójához. Aki teheti, ma itt van, a belvárosi tér teli és hangos. Nem csak a verseny szponzorai, hanem azok is kisebb bódékkal vonultak a helyszínre, akiket a városból ismertél: ivók-éttermek települtek ki, de az a rossz hír, hogy mindegyik mellett hatalmas a sor és a tömeg is. A tér közepén épített színpadon először Anchorage polgármestere mond beszédet és emlékezik meg a régi hősökről. Ezek után a helyi őslakosok szövetségének kijelölt tagja beszél a terület kiemelt fontosságáról, aztán az egyik régi szánhúzó, mára idős unokája szólal fel. Ha sokadjára jöttél ki, unalmas lehet számodra mindez, ha ez az első alkalmad, talán még meg is hatódsz a beszédeken. Ki tudja? A rajthoz álló versenyzők is jelen vannak, akik szívesen fogadják az adományokat, és annak értékétől függően megengedik, hogy megsimogasd a vezérhímet vagy ha eléggé nagylelkű vagy, még a szánt is megkötik neked, hogy egy kisebb kört suhanhass a tó körül és vissza: legalább kondiban lesznek tartva a kutyák. Akik csak kutyák. Állítólag... Aztán ki tudja, hogy melyik bundája alatt lapul meg esetleg emberi lélek? Nos, ezt nem biztos, hogy a te feladatod felkutatni. De ha meg is tennéd: emberek sokasága, rendőrök, mentősök, tűzoltók állnak készenlétben, a hóval borított úttest kordonokkal van lezárva. Inkább csak... Élvezd a zenét, amit a hangfallakból hallassz vagy rohanj a tömegbe, ha éppen egy általad kedvelt helyi banda lép fel, mielőtt elstartolnak a versenyzők. Mert el fognak mindjárt. A Szellemkre, ugye nem fogadtál egy ballonkabátos alakkal senkire sem?
Szerző
Üzenet
Maloney V. Rocher
Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 50
◯ HSZ : 39
◯ IC REAG : 33
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : tarka ruháival és túlzó mennyiségű kiegészítőjével
Legyintettem Henry bocsánatkérésére, flegmán könnyed gesztusaként annak, hogy meg vala bocsátva az elfeledés ténye. Valóban nem az volt a legfontosabb abban a szituációban, hogy nevet cseréljünk. Annak nyomán ugyanakkor vissza kellett fojtanom egy kikívánkozó kacajt, hogy hölgy lennék, hisz épp csak annyira voltam az, amilyen szégyentelenül itt lóbálja a kezében a mogyoróit az Issumatar. Hála az égnek Henry "megment" a szabadkozásával. - Nem probéma, igazán. - Fűztem hozzá, ugorjunk. Mondjuk arra nem gondoltam, hogy oldalbordaként leszek a következőkben azonosítva, így önkéntelenül is csípősebb válasszal szolgáltam csuklóból. Elcsípve Solomon pillantását, mintegy tükreként az iménti mozdulatának, feljebb vonom kissé a szemöldökömet, noha az én gesztusom inkább hat kihívónak, ahogy állom a pillantását. Szavait kedves, kiszélesedő mosollyal nyugtázom - helyes válasz - s inkább terelem a figyelmet az említett kiscsaj és társasága felé, hátha többet megtudok a helyi kóborokról. Kicsit mondjuk kapkodom a fejemet, mert a két pasas sztereóban lát el infóval. Egy pillanatra még mintha rosszallóan összébb is préselném ajkaim kissé, de csak sikerül összerakni a képet. - Ha hercegnő típus, akkor jó neki... - Ciccentem szórakozottan, én magam idegenkedtem a gondolatától is az efféle lányregényes romantikának (megvolt, benéztem), így hát ennyivel reagáltam le csupán az elhangzottakat. - Oh, váo! - A légifuvar említésére önkéntelenül is felpillantottam az égre, meglehet, kissé el is nyíltak ajkaim a pillanatnyi bámészkodástól, de nem sikerült - egyelőre - kiszúrnom a repülőt. - Kérd meg, hogy raboljon el egy körre. Terepszemle fentről, csak belefér az egyenruhás melóba, nem...? - Szélesedik meg vigyorom, hogy Mandy kapcsán bólintsak. - Persze, megmondom neki, de hé! Mi az, hogy ha...?! - Fakadnék ki, hovatovább elcsípve periférián Solomon pillantását, elhallgatok. Rátekintek, majd vissza Henryre. - Olyan vagy, mujáro...! Vissza fogok keveredni. - Feleltem hűvösnek szántan, bár előttük a pillanatnyi zavart, ha akartam volna, se tudom rejteni.
Jelen van a helyszínen az országos televízió több képviselete is, hogy ha élőben nem is, de az esti hírekbe mindenképp bekerüljön egy három perces riport a helyszínről jelentve... Az operatőr visszaszámol. Három, kettő, egy... Benneteket pedig épp megtalál a korlátokat nem ismerő riporter:
- Itt vagyunk az Iditarod Trail helyszínén! A város szinte lázban ég, az emberek tömegével gyűltek össze, ünnepelve Alaszka legrangosabb versenyét. Talán mögöttem a kamerán látszik is a hangulat, de most megkérdezünk néhány jelenlévőt személyesen is arról, hogy ők mit mondanak és mi a véleményük a legnagyobb kérdésről: Iditarod - szép hagyomány vagy állatkínzás?
// A résztvevők neveit a randomizer.org weboldalon születtek a következő eredmények:
Anchorage: Zachariah O. Danvers Solomon LaChazar
Fairbanks: Kyle Prescott Jackson Carter //
A riporter minden szégyenérzet nélkül megközelít benneteket és hozzátok szól a következőképp kérdéseket is feltéve:
- Szia, ne haragudj, Gabrielle Smith vagyok a Fox Newstól, és szeretném megkérdezni, hogy miért jöttél ma ki a rendezvényre? Hallottál a verseny és a sport miatti tüntetésről?
A kérdések a kisorsoltaknak vannak feltéve a riportertől, DE ha valaki esetleg a közelükben tartózkodik, nyugodtan beleszólhat. Aztán majd kiderül, hogy a vágott anyagból mi megy ki a hírekbe.
-Sok sikert ahhoz, hogy találj valaki ilyet, aki képes engem felülmúlni, nehéz lesz -mosolyogtam angyalian. Egyáltalán nem akarom, hogy találjon valakit, aki minden tekintetben jobb nálam. Dios mío, nekem meg mióta vannak ilyen gyökér gondolataim? Hm. Nem tetszik ez nekem. Felírtam a zavarom számlájára, bár az is lehet, hogy hosszú idő után végre megbolondultam és a klinikán lenne a helyem, ki tudja. A hirtelen kirobbanó és hasonlóan gyorsan csillapodó tüntetés vagy mi a fene után a helyzethez képest nyugodtan kortyoltam bele a forró italba. Az egy dolog, hogy állandóan jegeskávéval mászkálok, de ez valahogy most jobban esett. Igaza volt a főnökúrnak, határozottan javult a lelkiállapotom. Figyeltem, ahogy Bruno beleveszik a tömegbe, majd ismét Zack felé fordultam. Meg azok a rohadt pillangók is, amik újra repkedni kezdtek a gyomrom környékén a közelségétől. Egyáltalán nem értettem ezt a szituációt, pedig lehet, hogy az orrom előtt volt a megoldás, csak nem vettem észre. Nem lennék meglepve, amilyen figyelmetlen tudok lenni. -Nem tudom, hogyan jött ez ide. Hacsak… -néztem fel a férfi szemeibe. -Te engedélyt szeretnél kérni tőle, hogy megölelhess engem? Gyanús vagy te nekem, mik a szándékaid Zack? -húztam össze játékosan a szemeim. Persze, hogy terelni szerettem volna a témát, és ha már hazudni nem tudok olyan jól (legalábbis eddig se Henry-t, se Bruno-t nem igazán tudtam átverni), a ködösítés általában bejön. Reméljük, hogy most is ez lesz a helyzet. Odalépdeltem a pult széléhez, hogy tárt karokkal várjam Zack-et és behajtsak rajta egy ölelést, persze vigyázva a kis borocskámra. Már éppen készültem arra, hogy odabújjak, amikor valami női hangot hallottam meg mögöttem. Oh jézusom, tényleg nem lehet egy nyugodt pillanatunk sem? Megálltam a mozdulatomban és felvont szemöldökkel néztem a csajszira. Fogalmam sem volt, hogy mihez kezdjek vele, így tárt karokkal néztem Zack-re. Hogy ez mennyire volt normális, azt nem tudom, de engem rettenetesen felidegesített a nő meg a kamera, így kissé ciccegve odébb léptem, hogyha lehet, engem hagyjanak ki ebből. -Én itt sem vagyok -suttogtam, hogy csak Zack hallja. Még hogy állatkínzás, amikor az előbb a saját szememmel láttam közelről, hogy mennyire szépek azok a kutyusok…
Kissé eltártam a kezeimet Dora szavai nyomán, képemen játékos vigyorral. - Nem én fogok keresni, nekem elhiheted. - Ha ő együtt tudott élni azzal, hogy mindenki a Pitben történtekkel cikizte és erről volt arrafelé népszerű, hát ki vagyok én, hogy keresetlen ötleteket adjak, nemhogy segítsek megszabadulni a titulustól! A következőkben Bruno gyorsan szolgálatba állítja magát, én meg szavamat adom, hogy ugyanitt fogja megtalálni a kiscsajt. Sértetlenül. Cserkészbecsszó. Dora pillantását elcsípve önkéntelenül is feljebb szalad szemöldököm, kérdő kíváncsisággal, mikor felismerés fénye csillan a lány szemeiben. Na vajon mit rakott össze egyetlen kérdés alapján? Nők, meg a túlkombinálásaik... Fel is röhögök röviden az eredményt hallva. - Nincsen szükségem tőle engedélyre, hogy megöleljelek, sem, hogy mást műveljek... De ha van egy fikarcnyi esély rá, hogy esetleg kitapossa a beleimet érte a doki, akkor arról jó lenne még időben tudni. - Azt hiszem, ez igazán érthető az én szemszögemből. Nem is kerüli el a figyelmemet éppen ezért, hogy nem kaptam továbbra sem érdemi választ a kérdésre, de ami késik... Apámat kiszúrva fejemet ingattam meg, hogy a következőkben egy szembetűnőbb jelenés rabolja el a figyelmemet. Igen, ez akár lehetne Dora is, a pult széléhez lépve jelzés értékkel, hogy nem fogad el nemleges választ a szünet kapcsán, ugyanakkor nem rá gondoltam. Egy riporter, meg a kamerafejű haverja közelített a pulthoz és mit adnak a szellemek, hirtelen mindenki másnak lett kiszolgálni valója... Intettem a riporternek, erre jöjjenek, majd ledobva a konyharuhát vállamról, léptem ki a pult mögül. Széles mosollyal tártam ki én is karjaimat, hogy ölelésembe vonjam a leányzót, ám ekkor értek oda a tudósítással foglalatoskodók. Érzékeltem a Dorában beálló idegenkedést és feszültséget a jelenlétük kapcsán, valahol gonosz mód szórakoztatott is, ami azt illeti. - Nyugi, mindjárt elhúznak. - Súgtam vissza, ám amikor elhúzódott volna, nekem egyszerűséggek nyúltam dereka után és vontam közelebb magamhoz egy, a riporternő felé elejtett türelmes mosoly közepette, mivel hallgattam, mit is akarnak pontosan. - Nézze Gabrielle, mint a legtöbben, én is csak szeretném jól érezni magam, azért jöttem ki ma. - Kacc. - Az etikus állattartás évek óta téma, amennyire tudom, de erről lehet, inkább azt az úriembert kellene megkérdezni. - Mutattam apám felé lelkes lendülettel. - Mr. Lachazar évek óta megbecsült tagja a városunknak, biztos szívesen nyilatkozik önöknek részleteiben is. Ha pedig megszomjaznának, a vendégeim egy körre a Pit standjánál. Nekik van a legjobb fej személyzetük, úgy hallom... - Kacsintottam kiszélesedő vigyorral. - Most viszont, ha megbocsát. - Ha nem, akkor is elfelé kezdtem el terelni Dorát és egyúttal én magam is megindultam a stand mögötti, nyugisabb terület felé. - Szóval, számíthatok rá, hogy Bruno agyonver, ha csak tíz centit is lejjebb szalad a tenyerem a derekadnál? - Húztam Dorát, hangom játékosságából egyértelmű volt, akárcsak abból, ahogy jelzés értékkel pár centivel tényleg lejjebb csúsztattam tenyeremet, csípőjéig.
-Egyéb indokot nem tudok elképzelni. Talán azt, hogy nem szeretnél semmi illetlent előtte -pislogtam nagyokat. Ha tudná az apám, hogy valaki megdobogtatja a pici kislánya szívét, már szervezné az esküvőt… Ezek után tényleg csak szerettem volna az ölelésemet a pult oldalánál álldogálva, de persze, hogy most kell mindenkinek is arra járnia, nem is találhatnának jobb időpontot. Egyébként sem túlzottan rajongtam a riportokért, nem értettem, hogy miért éppen minket találnak meg. -Hát azt nagyon remélem -súgtam vissza. Kissé kényelmetlen volt a helyzet számomra. Örültem volna, hogyha csak távolról figyelem az eseményeket, ám Zack nem így gondolta. Számolhattam volna ezzel. Ezernyi emlék rohant meg, ahogyan magához húzott, de a kamera előtt igyekeztem nem kimutatni, hogy éppen hatszázszor gyorsabban ver a szívem egy ilyen egyszerű gesztustól. Én voltam a legjobban meglepődve attól, hogy egyébként baromi jól esett az ölelése és olyan szinten megnyugodtam tőle, hogy már egyáltalán nem feszélyezett a kamera. Biztonságban voltam. Furcsa dolgokat művel az emberrel a… nem, ezt nem mondom ki még fejben sem. Érdeklődve hallgattam, hogy mit mond a feltettkérdésekre és elégedetten bólintottam arra a mondatára, hogy jó hely a Pit. De még mennyire. Ha esetleg elfelejteném, majd úgyis emlékeztet rá valaki. Khm. Követtem a tekintetemmel, hogy merre mutat, kíváncsi lettem volna, hogy ki az a titokzatos Señor, de hála a magasságomnak (vagy annak a hiánya miatt) nem láttam semmit. -Viszlát -vigyorogtam gúnyosan a riporterre és hagytam, hogy Zack elvezessen onnan. Hogy én mennyire utálom az ilyen nyomulós embereket! Odamenni mindenkihez és hülyeségeket kérdezni. Még a hideg is kiráz tőle, jó, hogy nem ilyen pályát szánt nekem a család. És éppen ezért borzasztóan örültem, hogy végre volt egy kis nyugalmunk, amit igazán nagyra értékeltem. Kezdett egy kicsit sok lenni a tömeg. -Hát, most éppenséggel nem lát minket, úgyhogy lehet az több is, mint 10 centi -vigyorodtam el szélesen. Rohadt hormonok. Vagy mi. -Egyébként nem hiszem és nem is hagynám, hogy bántson téged. De amúgy sem olyan a természete. Viszont főként, nem engedném neki -magyaráztam össze-vissza a hülyeségeimet. Én, meg az a nagy szám, amit képtelen vagyok időben befogni. Ha már ilyen kényelmesen voltunk, akkor egy hirtelen ötlettől vezérelve felcsillant a szemem. Használjuk ki a helyzetet és azt, hogy végre kettesben vagyunk. Istenem, milyen nyálas lettem az utóbbi időben. Ez is Zack hibája. -Esetleg… ha még egy kicsit jobb helyre teszed a kezedet és a másikat ideadod az enyémbe -mutattam fel a jobb kezem –akkor akár felőlem tangózhatunk is egyet. Mert nem ér, hogy csak te veszel le a lábamról, ideje viszonoznom -mosolyogtam rá kedvesen.
A kis emberlányról zajló értekezésünk akkor vett számomra komolyabb fordulatot, amikor Henry bedobta a házasságot a fiammal. - Na-na! Fogjuk vissza a lovakat - mondtam, már-már előre leizzadva. - Fiatal vagyok hozzá, hogy menyem legyen. - Minazzal együtt is, hogy minden nap minden percében legalább egy ötvenessel idősebbnek érzem magamat a valós koromnál, de... Olivier és a házasság... pláne emberrel... Nem fűztem hozzá többet, pedig rengeteg aspektus volt, amit körbe tudtam volna járni, de ez senki másra nem tartozott csak a fiamra és rám. A hercegnőtípusra is épphogy árnyalatnyi villanásra húztam el a számat. Hát ezt végképp hagyjuk. A légifuvaros kis nősténynél kicsit kikapcsoltam a csevegésből. A magam részéről annak örültem, hogy Oliviernek nem ugrott be valami csodás madártávlati terepszemle, mert mit tagadjam? A kisujjamat se bíztam volna Mrs. Őrmesterre. Valahogy ez a kettő ha egy húron pendültek, hajlamos volt belekeveredni valamibe, szóval összetettem a két kezem, hogy már hetek óta lekerült a porondról a közös edzés. Az okok nem érdekeltek, az eredmény számított. Miss Rocher méltatlankodó kijelentésére, hogy vissza fog keveredni Fairbanksbe, rövid, de jókedvű nevetést hallatok. - Ha mégsem, ne érezze rosszul magát, ez a város hajlamos itt-marasztalni az érkezőket. - A hangomban büszkeség rezgett, a Tökéletlen is büszkén szegte fel a fejét. És erre érkezett meg a riporter, én pedig akaratlanul is úgy vontam fel a szemöldököm a jöttére, mintha egy privát megbeszélésre állított volna be az irodámba - időpont foglalás nélkül. Gyorsan rendeztem a vonásaimat, az előbbi szinte csak érzéki csalódásnak tűnt. - Üdvözlöm - a városomban -, természetesen évek óta kilátogatok az eseményre, jó látni, hogy az évek múlásával sem tűnt el ez a hagyomány. A kutyákat illetően úgy tudom, mindent megtesznek azért szervezők és hajtók is, hogy minden ellátást megkapjanak és súlyosan büntetik, aki például nem tartja be a kötelező pihenőidőt. Jótékonysági szervezetek is fontos esemény ez, emellett ha nem tévedek, az esemény körüli napokban a menhelyek forgalma is megnő, ami megintcsak pozitívumnak tekinthető - biggyesztettem egy megnyerő mosolyt a végére, majd - kér esetleg a mogyimból? Kihagyhattam volna? Igen. Vétek lett volna? Mindenképp. - Egyébiránt Miss Rochert is kérdezheti, úgy tudom, először jött ki a rajthoz - biccentettem kissé oldalra a fejem Miss Rocherre pillantva -, illetve McCarty őrmester is biztos szívesen beszámol arról, mennyi állatkínzáshoz vagy esetleg kutyaviadalhoz hívják ki őket. Az ilyesmi meg szokta viselni. És újfent: kihagyhattam volna? Igen. Vétek lett volna? Mindenképp.
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 164
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Egyszerűen fantasztikus volt, ha akartam, se tudtam volna jobb napot elképzelni, mint a Sumival és a (nem) csajával egy festékdobálós melós etapot követően arról cseverészni, hogy "sajnos" a látszólagos emberi hercegnő lecsapja a kölkét a nejem kezéről. Menten meghalnék nagy bánatomban, ha nem osztoznék vele valahol abban a megkönnyebbülésben, hogy a srác nem viszi többet gyakorlatilag öngyilkos akcióba a nejemet - engem pedig őszintén nem érdekel, hogy ennek mi az oka. Sol ellenkezése Dora kapcsán pont ennyire hagy hidegen. - Tök jogos, az én apám is megérte a négyszázat. Mintha (szerintem) ez lett volna az egyetlen ok, amiért Sol ódzkodott, bár, szerintem volt több is, amit mindketten tudtunk, de sem a helyzet, sem a viszonyunk nem volt (még?) olyan, hogy ezt kitárgyaljuk. Ércesen nevettem fel Mal reakciójára és szavaira, és ja, kibaszott jól esett, hogy már ennyiből is "váó" a nejem, még akkor is, ha talán csak félkomoly volt a kérése. Ahogy a válaszom is. - Hát, Mal, egy ilyen kérés ebben a viszonyban azért járna némi viszonzással, ami meg részemről lenne kibaszott ciki, főleg azok után, hogy nem is emlékeztem rád. Ja, és köszi! - elrágcsáltam Sol egyik mogyiját, ahogy megígérte, hogy átadja a puszimat Mandynek, és megint röhögtem, ahogy Sollal (is) vitába szállt - Tök igaza van, hát látod, belőlem is mi lett! - feltételezem, ha már ilyen jó a memóriája velem kapcsolatban, azt is tudja, hogy engem is itt marasztalt a város... helyett - Csak egy jó indok kell, ami esetemben nem Sol mogyija, bármennyire csábító is, de kinek a pap, kinek a paplan, ha neked, Mal ennyi is elég, én nem vagyok az az ítélkezős típus. Pofátlanul nevettem megint, ahogy eszembe juttatta a lány akaratán kívül is, hogy mennyire nem akartam ezt, aztán mégis ez lett, de... Mégis az életemmé vált. Nem a város, itt nincs Times Square meg semmi, de amit adott, az egyszerűen... Egészen más volt. És a sok jó dolog mellett adott pofátlan TV-s riportereket is. Ösztönösen hátráltam két lépést, mert kurvára nem hiányzott ez az egész, ahogy az sem, hogy megzavarja az idilli kis hármasunkat. De mit van mit tenni, a Sumiban lángol a kötelességtudat, szép fogsora van, hadd mosolyogjon vele telibe az esti hírekben. ~ Ha majd elég öreg leszel, tudd, hogy ezért foglak megölni. ~ A felém forduló kamera miatti kényszeredett jó pofával összehangoltan szólaltam meg Sol gondolatai közt, és próbáltam rögtönözni valami olyat, ami miatt se kirúgni nem fognak, sem pedig legyilkolni a városiak. Nem volt könnyű, főleg, amiért a viadalt is szóba hozta. - A mai napon történt zavargások velejárói a rendezvénynek, amit az APD a helyén kezelt, a felbújtók elő lettek állítva. - a civil világ szemében, amiről Sol beszélt, arról nincs tudomásom - Ahogy Mr. LaChazar is feltette a kérdést: igen, sok állatkínzással kapcsolatos megkeresés érkezik, de amiatt, mert a szomszédok mérgezett húst dobálnak át a kerítésen, nem azért, mert kutyát futtatnak. - tény, de hogy ennek kint kell-e lennie a világban? Leszarom, tény - Nincs több kommentárom. És nem is volt. Nem voltam teljesen nyugodt, ahogy elfordultam a kamerától, de közben valahol elégedett is voltam magammal és a válaszommal. Ami frusztrált, azt nem itt és most verném le Solon (ha egyáltalán megtenném valaha). És amíg Mal beszélt (ha beszélt), én csak megírtam SMS-ben Dakotának, hogy: "este TV, imádkozz, hogy ne legyek benne, szeretlek, meg minden szar". A további reakcióim nagyban függtek a másik kettőjétől, szóval a Szürkével is készenlétben állva figyeltem, hogy mégis hova fut majd ki ez az egész.
Nekem azért lennének még ötleteim a "nem akarsz semmi illetlent előtte" és a házasságkötés opciói között, elég sok, ami azt illeti, de nem igazán jut idő arra, hogy mindezt kifejtsem Dorának, hála a képembe tolt kamera és mikrofon kettősének. Igazán remek, tényleg. Nem tudtak volna valamelyik iszogató vendéghez odamenni, a pultost kell feltartani. De persze, őrizve a hely jó hírnevét és persze a városét is, nem hajtom el csuklóból a nőt, hanem igyekszem rövid, diplomatikus választ adni, némi iránymutatással annak kapcsán, kinek is tehetnék még fel ugyanezeket a kérdéseket. Aztán megléptem a tett helyszínéről a mellettem leledző kiscsajjal. Úgy látszik, ez ilyen visszatérő motívum lesz nálunk... Felröhögtem a megjegyzésére a centik kapcsán, de a kikívánkozó megjegyzést lenyeltem ezúttal, nem kívánva pirospozsgásabbá tenni a képét annál, amire a kellemes hideg és a forraltbor kettőse csípte ki. - Rendkívül megnyugtató, hogy megvédenél tőle, de nem ez volt a kérdés, Miss Morano. - Vigyorogva tekintettem le rá, ahogy elérve a parkolót, szórakozottan perdítettem szemközt magammal a leányzót. A nem válasz is beszédes, nem firtatom hát jobban a kettősük viszonyát. Majd ráérek akkor, ha kell, aki helyretegye a csontjaimat egy húzósabb balhé után... - Jobb helyre? Mondjuk... ide? - Csúsztattam le pofátlanul a hátsójára lapáttenyerem kiszélesedő vigyor keretében. Hogy tartottam-e tőle, hogy pofán verne érte? Nem. Hozok neki sámlit is hozzá. Minden esetre, ha nem vágott oldalba kapásból vagy távolodott el, akkor tenyereim is tisztességes helyet találnak derekán maguknak a következőkben, s nemes egyszerűséggel ültetem fel az éppen mellettünk levő kocsi motorháztetőjére. Fogalmam sincs kié, nem is igazán érdekel jelen helyzetben, ami azt illeti. Másutt van a fókusz. - Kisajátítanám az élményt majd magamnak. De ha táncolnál, este a Jaxx-be terveztünk menni meló után. Csatlakozol? - Nem csökkentve kettőnk között a távolságot, lábai közt állapodtam meg, tenyeriemet combján nyugtatva két oldalt. Már, ha hagyta ugye.
Maloney V. Rocher
Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 50
◯ HSZ : 39
◯ IC REAG : 33
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : tarka ruháival és túlzó mennyiségű kiegészítőjével
Jót kuncogtam azon, az illendőnél talán kicsit hangosabban is, ahogy a házasságkötésről beszéltek. Volt valami végtelenül szórakoztató több száz évet megéltek esetében abban, ahogy hozzáálltak az egészhez. Annyival... lazábban kezelték, mint annak idején atyám az én esetemben. Szó esik még itt hercegnőkről, a terep feletti repkedésről, meg Mandynek átadandó üzenetről is, majd a marasztalás sajátosan zavarba ejtő megjegyzése közepette "kifakadok" kissé, fejemet ingatva. Henry válaszára féloldalas mosoly ül meg képemen. Én tudom, hogy a magam sajátos módján nem vagyok egyszerű eset, de azért... na. Nem vagyunk egy súlycsoportban, hogy magához hasonlítson, igaz, mentségére szóljon, van pár évtizednyi előnye a hímnek. - Majd ezt írom az áthelyezési kérvényembe: há' McCartynak is milyen jót tett a szomszédos levegő, Mrs. Kenway, tessék mán átengedni...! - Nevettem a képre, ahogy Abigail arcát elképzeltem a képzeletbeli levelem láttán. Minden esetre a rendőrrel ellentétben nekem nem volt indokom efféle kérvényeket írni, ennek nyomán a vigyor is mosollyá szelídült képemen az issumatar békítő megjegyzése nyomán. Aztán csak nehogy megbánja majd eme kijelentését idővel... Akárhogy is, az interjúalanyokra vadászó médiakeselyűk megjelenése telibeveri kicsit a hangulatot. Én személy szerint teszek is egy féloldalas lépést Henry mögé, hátha az egyenruha erejénél fogva képes leszek kissé láthatatlanná válni. Hiába teltek el évek anélkül, hogy papíron még mindig hites férjuram nem váltotta be ígéretét, jobbnak láttam továbbra is kerülni a feltűnést, főleg, ami az államokszerte megjelenő médiafelületeket illette. Nem túl őszinte mosollyal tekintek hát a kamera felé, suta intést produkálva, mikor Solomon megemlíti a nevemet, de gondolatban hálát adok érte, hogy máris folytatja a mondatot... Henry pedig magához ragadja a szót, megadva a lehetőséget annak, hogy azzá váljak valóban, aminek elsőre nézett: szemrevaló oldalbordává, akire két fűszál keresztbe tételét se bízná az ember, nemhogy véleményt nyilvánítson. Bólogatni azt roppant hihetően tudok... meg a végén egy megjátszott, butuska mosoly keretében elejteni, hogy: - Én ugyan úgy gondolom, ahogy azt az urak előttem elmondták... - Szellemek az égben, adjátok, hogy ne pont a legnyomorultabb nyilatkozókból készítsenek montázst estére...! - Meglehet, kicsit hangosabban fújtam ki a levegőt, mikor a stáb eltávolodik. - Ezt most azért nem írnám fel a marasztaló okok listájára, ugyanakkor őszintén örültem a személyes találkozásnak, Mr. LaChazar. - Szelídülnek meg iménti, riadt-haragos energiáim. - Neked pedig kitartást ehhez az egész naphoz, Henry. Ha ajánlás kell a kérelemhez, te leszel az első, akinek szólok...! - Nevettem fel, s cseppnyit sem gondoltam komolyan. Üdvözletét azért Mandynek mindenképp átadom majd, most azonban ideje, hogy elköszönve a kettőstől átadjam magam a város korábban nagyon belebegtetett "megtartó" erejének.
[Bruno az ember, akiről nem beszélünk]
Magam mögött hagyva a hely- és rend- fenntartóit, a mentő mellett slisszolnék el a tömegben, hogy a kísérő programok felé vegyem az irányt, ugyanakkor az autó mögül előlépővel nem kalkulálok, így esélyesen az ő reflexein fog múlni, hogy találkozásunk mennyire lesz frontális avagy sem. Akárhogy is, az első gondolat, ami a felismerés közepette átfut a fejemen - valamiért McCarty hangján, basszus - az, hogy ő a: "plátói szerelme és sosemvolt apja" a kis hercegnőnek. - Jértunmá. - Szalad ki az önkéntelen kifejezés, mi hangsúlyából ítélve a bocsánatkéréssel lehet egyenértékű.
- Minden szavad szíven talál - ingattam a fejem, amikor Henry közölte, hogy nem a mogyim csábította a városba. Jót derültem Miss Rocher elképzelt áthelyezési kérelmén, a szimpla mosolyból nevetés lett a végére. Ezt a könnyed derültséget törte meg némileg a riporter felbukkanása. Szinte észrevétlenül somolyogtam az orrom alatt azon, ahogy Miss Rocher egyből igyekezett fedezésbe vonulni, a rend nem túl tisztes őre pedig talán még ennél is jobban lelkesedett. Mindezek után miért hagytam volna ki őket a jóból, ami eredetileg csak engem illetett volna? A mogyim mellett az odafigyelésemet is szórtam, ami osztatlan sikert aratott. ~ Tépj sorszámot. ~ Nem volt kétségem afelől, hogy voltak a városban, akik szívesen láttak volna holtan, és lépnek is, ha ez bármiféle eredményt hoz. Tény és való, hogy nem voltam Atanerk, kihívhattak, de a legyőzésemmel nem járt együtt a cím is, ez pedig egyszerre jelentett valamilyen szinten védelmet és nagyobb kiszolgáltatottságot. Elég volt jobban csinálni, legyőzni se kellett, és már nem én voltam a Helytartó. Miközben beszéltem, éreztem a másik kettő ágálását, kiváltképp, amikor őket is megneveztem. Miss Rocher riadalma szinte szórakoztató lehetett volna, ha nem érzek mögötte valami mélyebb ijedtséget, ennek viszont biztos, hogy nem itt és most megyek utána, ha valaha úgy döntenék, hogy kideríteném a mélyebb igazságokat. - Részemről az öröm - hajtottam elegánsan fejet a nő felé, kellemes mosollyal. - Kérem, most karácsonykor se feledkezzen meg rólam - kacsintottam könnyedén, mert őszintén hiányzott volna, ha elmarad a megszokottá váló jóslatommal. Nem marasztaltam, csupán örültem, hogy megfordult itt délen legalább erre az egy napra az évenkénti levelezőtársam. A sokaságba vesző alakja után néztem, majd ahogy eltűnt az emberek közt, visszafordultam a hímhez. - Ha nem akarsz egész nap ilyen félresikerült halloweenezősként kinézni, akkor ajánlom a veszélyzónát - intettem a Pit bódéja felé, aminek a közelében a fiam és a hercegnő táboroztak. - Nincs, aki egy csaposnál gyorsabban és hatékonyabban rendbe tudná szedni a szerelését, biztos van erre is valami csodaszerük vagy rongyuk. Meg ha már arra jár, akár bele is köphet a házasságlevesbe. Nem feltétlen szándékosan, mindössze őstehetségnek tűnt az ilyesmiben, vagy úgy egyáltalán a zavarkeltésben és káosz teremtésben.
Az egy dolog, hogy biztonságban éreztem magam az engem ölelő erős kéz miatt, de határtalanul hálás voltam, amiért hamar lerendezte az interjút és elküldte máshoz a nőszemélyt. Nem enyhén idegesített a kamera és nem akartam tudni, hogy hogyan festhetek ott, miközben a szívem lassan kiugrott a helyéről. Képtelen voltam megszokni a közelségét. -Én kérek elnézést érte Señor Zack -vigyorogtam. Csak abban bízhattam, hogy ő nem érzi azt a melegséget, ami elöntötte a testemet attól, hogy közel húzott magához. Jó, lehet, hogy én vagyok az, aki elvesztette az eszét, de vállalom. -Bár fogalmam sincs, hogy hogyan, de igen, megvédenélek. Elméletben nagyon jól menne, de nem hiszem, hogy Bruno-t meghatja az a sok bokszlecke, amit vettem, de hát na… érted a lényeget. Megint túlmagyaráztam a helyzetet. Bár nem gondoltam komolyan az előző szavaimat, mégis akaratlanul feljebb csúszott a jobb szemöldököm a mozdulatsorára és elkomorodva néztem rá. Az egy dolog, hogy az arcom mit tükrözött, nehezen sikerült rávennem magam, hogy ne mutassam ki, hogy mennyire élvezem a szituációt, igyekeztem úgy tenni, mintha zavarna. Nem nagyon ment. -Nem is tudtam, hogy ennyire jóban lettünk, ez nekem is új információ -próbáltam visszafogni a mosolyom, miközben hagytam, hadd maradjon ott a keze. Fel se tűnt, hogy ahogy a tenyerei elvándoroltak, csak akkor, amikor egy pillanatig a levegőben kalimpáltam, majd megnyugodva fújtam ki a levegőt, amikor éreztem, hogy stabilan ülök. -Nem tudom, hogy kik lesznek ott, de mégsem mehetek így -húztam el a számat. Azért a bulizásnak szerettem megadni a módját, valami fekete minivel és magassarkúval, nem pedig bundás kabátban. Kicsit elkalandoztam. -Köszönöm, hogy meghívnál, csak valahogy mára nem kalkuláltam bele az asztalon táncolást -minden mindegy alapon előrehajoltam és adtam egy gyors puszit… a szájára. Megérdemelte, ellenben én is meglepődtem a saját bátorságomon, nem szoktam ennyire közvetlen lenni. Talán a közelsége és az illata babonázott meg, mert a pillangóhadseregem ettől nemhogy megnyugodott volna, hanem hevesebben kezdett el csapkodni valahol a gyomorom környékén. -Egyébként, láttad már, hogy milyen édesek azok a kiskutyusok? Az egyik versenyző megengedte, hogy játszak a bundással és annyira aranyos volt -olvadoztam. -Szóval, kicsit megnyugodott az állatszerető énem, sőt, szerintem megvan az új hátterem is, ha gondolod, akkor megmutatom. Bár a kiscicát még mindig hiányolom, még nem tudtam elmenni érte -néztem Zack szemébe, visszatérve arra a témára, amivel a Pit-ben idegesítettem. Mondjuk, nem mintha zavart volna, mert akkor most nem itt ülnék, de valahogy nem igazán bántam a mostani szituációt sem.
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 164
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Nem szándékoztam sorszámot tépni a Sumit legyilkolni akarók közt - amúgy sem gondoltam komolyan. Viszont az ellenérzéseim igen is azok voltak a kamera közeledtével, és azzal a ténnyel, hogy a kiscsibe a hátam mögé bújva várta, hogy majd én megoldom helyette is. Hát bazmeg, nem lett volna elég annyit mondjon, hogy nem nyilatkozik? Faszom, nekem is ezt kellett volna tennem, de a meló miatt ezt csak egy kis terelés mellett voltam képes megtenni, ami nagyon nem esett jól, de azért megtettem. A csajszi végül távozóra fogta, és nekem személy szerint nagyon tetszett, ahogy Sollal beszélt, egye bassza, talán még tényleg a nevemet is adnám a főnökének a fentről való szabadulásához, ha akarná - bár nem akarta. Hiába volt roppant szórakoztató, ahogy korábban az egész helyzetet lefestette. - Csók Mal, majd beszélünk! Nem fogunk, legalább is addig biztosan nem, amíg egy újabb véletlen nem kapar mindkettőnket a küszöbe alá. Ahogy Soltól is készen álltam könnyes búcsút venni épp, az atyai-barátinak szánt szarjaira csak szemet forgattam. - Igen Apu... Sumi.. Sol... - legyintettem, ahogy elléptem mellette és volt bennem annyi szemtelenség, hogy még az öreg vállát is megcsapkodtam - Már itt se vagyok, kösz a mogyid, sosem felejtem el! Mert hogyan is tudnám! Ezen a ponton szinte tényleg éreztem, hogy a pocimba ért pár szem kifejtette lassan telítő, olajos hatását és mit ne mondjak, tetszett és kellett. Még jobban is, mint ahogy arra volt igényem, hogy lemossam magamról a piros festéket.
[Zach & Dora]
A Pites random pult felé galoppolva recsegett be a rádió, hogy akad a parkolóban megrongált autó miatti bejelentés. Hát a faszomat, meg azt! Épp tisztálkodnék, mint kivételes alkalom, de ránézésre nem esett messze, szóval visszaböfögtem, hogy megnézem. Irányt is váltottam, próbálva a napi kötelező szar életérzéssel átvágni a kocsik tömege közt, de menet közben. Az ott.. Azok ott... LOL. - Héj! - kiabáltam át galambrettentően tisztes távolságból a pár felé, és már szájrepesztőre vigyorogtam magam egy pillanatra, ahogy visszaszóltam a rádión. - Közszeméremsértés, beavatkozom, új egység kell a megrongált járműhöz. Hát nyilván, mert ezt a világért sem hagytam volna ki, vörös festékfoltok ide vagy oda. Megnyaltam a szám és az alsó ajkamba haraptam, ahogy a random platón egymásra találó kettős románcába talpaltam bele teljesen "véletlen", még úgy is, hogy a hím még a rádiómat is hallhatta, ha akarta. - Dora! Micsoda meglepetés! - hiába hangzott úgy, kurvára nem volt az - Úgy volt, hogy tapas lesz, ha legközelebb talizunk, erre legfeljebb egy újabb bírság. - ejj-ejj, csóváltam meg a fejem szórakozottan, aztán Zach-re néztem - Plusz a szőkékre sem bukom, úgyhogy akár tetszik, akár nem, nem tettél boldoggá. Egyikünket sem, ahogy nézem. A szöszke Kisherceget azért, mert nem volt rá ideje, engem meg azért, mert hiába nem voltam semmi jó elrontója, a Sumi fia valahogy nem passzolt az ízlésembe. Nagy dolog. Sóhajtottam, abban a teljesen biztos tudatban, hogy Zach nem itt és nem most fogja ezt leverni rajtam, ha meg később mégis, hát... Tök megérte. Megölni meg csak nem fog Dakota miatt sem, meg az apja miatt sem, mert hát... Azt hiszem (ha tévesen is), van kreditem. Ne annak láss, aki vagyok. Annak, aminek Jóatyád szánt. Keresztvetés, nettó hányinger, de hát basszus, ha most épp ezt lehetett kihasználni, nyilván ki is fogom.
Úgy tűnik, a tüntetők idei fellépésének követhetően semmilyen nagyobb sérülés nem esett, néhány könnyebb zúzódás, de nagyobb volt az egésznek a füstje, mint a lángja. Ebből kifolyólag különösebben nem volt szükség orvosi segítségre, viszont maradtam még egy darabig, amíg váltottam néhány szót az egyik, éppen unatkozó mentőssel. Különösebben nem siettem vissza a fiatalokhoz, hadd élvezzék egy kicsit fesztelen(ebb)ül egymás társaságát, ám amikor egy újabb civil bukkant fel a mentőautók mellett, segítséget kérve, itt sem akartam tovább zavarni. Lassú léptekkel elindultam hát vissza a Pit bódéja felé, ám ahogy az órámra pillantva láttam, hogy mennyire lassan telik az idő, az is felmerült bennem, hogy valami kifogással kimentem magam, és inkább hazamegyek a csendes, kis vízparti házikómba – valahogy nem igazán vonz ez a nagy tömeg meg nyüzsgés… Mondhatnánk, hogy öreg vagyok én már ehhez, de egyszerűen sose voltam annyira odáig az ekkora felhajtásokért. Tessék, csak emlegetni kellett! Egy pillanatra kalandozik el az ember figyelme és máris megvan az eredménye. - Bocsánat, egy kissé figyelmetlen voltam… jól van? - bár el egyikünk sem esik annak ellenére, hogy szó szerint egymásba „rohanunk”, de azért rexlefből a másik után kapok, ha esetleg sikerült volna kibillenteni az egyensúlyából – aztán ha látom, hogy egyedül is boldogul, el is engedem, mielőtt még félreértené a dolgot, inkább kíváncsian kérdezek vissza – Ez milyen nyelven volt? - azt elmondhatom, hogy több nyelvet beszélek egészen jól, de hirtelen nem igazán tudom sehová sem besorolni a hallottakat. Aztán ki tudja? Lehet, csak félreértettem.
Maloney V. Rocher
Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 50
◯ HSZ : 39
◯ IC REAG : 33
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : tarka ruháival és túlzó mennyiségű kiegészítőjével
Ahogy egymásnak ütközünk, úgy magam előtt kitárt tenyerekkel igyekszem tompítani a lendületet, s szerencsére ő is ekképpen tesz, felkaromra fogva rá, aminek hála egyikőnk sem vágódik hanyatt a lendület közepette. Apró, hálás mosoly fut át ábrázatomon, elcsípve pillantását, néma jelzéseként annak: megmaradok. Ő pedig elenged, teszek is egy fél lépést hátrébb, nem akarva nyakamat törni, miközben a pasashoz beszélek. - Persze, köszönöm. - Biccentek udvarias érdeklődése nyomán, hogy a visszakérdezését először finoman összeráncolt homlokkal, értetlenül fogadjam, majd leessen, mire is gondolt. Önkéntelenül is csalfa, apró mosoly költözik vonásaimra, tekintetembe válaszom nyomán: - A gyerekkoromén. - Teljesen random tör fel belőlem múltamnak eme szeglete időnként, pedig magam mögött hagytam évtizedekkel ezelőtt, s nevelőatyám sem beszélte soha. Szeretném hinni, hogy a szellemekkel való közelebbi kapcsolatom sajátos megnyilvánulása az, hogy nem felejtettem el a nyelvet mindazok ellenére sem, hogy idejekorán kiragadtak szülőföldem közegéből. - Mindenki megmarad ott is? - Firtatom egyúttal, fejemmel a mentőkocsi felé bökve. Nem kerülte el figyelmemet határozott távozása a korábban kibeszélt pultnál időző társaságból a jármű felé, noha okáról nem volt fogalmam. Talán hozzátartozója is érintett volt az attrocitásban, de tulajdonképpen mindegy is.
Már épp kísérletet tennék, hogy megpróbáljam elismételni azt a különös hangzású szót, amit az előbb hallottam tőle, de a másik gyorsabbnak bizonyul, a válaszát hallva pedig akaratlanul elmosolyodok én is. Cseles! - Meghatározható lehetett, ha ilyen ösztönszerűen kíséri. - állapítom meg, hogy jó, vagy épp rossz értelemben volt befolyással a múltjára, azt pedig csak ő tudja, így vagy úgy, mindkettő képes beleszőni magát az ember lelkébe. - Úgy tűnik. A legsúlyosabb sérülés talán egy, a dulakodásban kitört fog, de azzal én sem tudok sokkal többet kezdeni, mint bármelyik mentős. Pár zúzódás… Szerencsére semmi vészes. - tekintek vissza a mentők felé egy pillanatra, majd a Pit bódéja felé is, ám a fiatalokat sehol sem láttam a közvetlen közelében. Sebaj, Zack ott van, nagy baj úgy sem történhet, még ha Dorából nem feltétlenül nézem ki ugyanezt, valahogy mindig vonzza a bajt. - Kamilla, kakukkfű, meg még valami, aminek hirtelen nem ugrik be a neve… - jegyzem meg hirtelen témaváltásként, véve egy mély lélegzetet, mert ha már gyerekkor, az őrző nőt finoman körüllengő fűszeres-gyógynövényes illata sok régi, kedves emléket ébreszt fel bennem, amikről már azt hittem, hogy nem is emlékszem – Gyógyászat, kertészet, vagy gasztronómia? - a legtöbb illatos-aromás növény könnyedén megállja a helyét több fronton is, és valahogy elnézve a másikat, bármelyiket könnyedén el tudnám képzelni hozzá.
- Bokszolsz is? Miket meg nem tudok... - Vigyorodom el önkéntelenül is, kihámozva az új infót a mondandójából. Szemmel láthatóan se tartós a Bruno iránti aggodalmam, kérdéses helyzetben hezitálás nélkül választanék oldalt és az sajnos nem a lányé. Bár, attól is függ, mi a kérdés... A "kinek van jobb hátsója"- meccset csont nélkül vinné nálam, ahogy a mellékelt ábra is mutatja. Letekintve rá állandósulni látszik a farkas (höh) vigyor képemen. - Nem úgy tűnik, mintha nagyon bánnád... - Kacc. Közkeletű tény, hogy mindig a nő határozza meg, hol a határ, az pedig, hogy nem tapasztalhattam meg első kézből a felemlegetett bokszedzések eredményeit, arra sarkall, hogy felemelve a földtöl felcsücsültessem az egyik közeli SUV motorháztetejére. - Hazaugorhatsz még előtte, fiatal a délután. - Nem igazán látom én itt a problémát kérem, hát fényes nappal van még és bár értem én, hogy elsőre megvan az Iditarod intézményének a sajátos varázsa, azért nem köti őt ide semmi. Leszámítva jelen helyzetben tenyereimet, mik combján pihennek, messze a közízlés határán belül, elvégre én lennék a helyi good guy, vagy mi. A hirtelen jövő puszira előbb meglepetten pislogok kettőt, majdan szélesebbé válik képemen a mosoly, főleg, ahogy Dora témát váltva magyaráz. Meglehet, érdemi válasszal is szolgálnék neki, ha az Életrevaló nem szúrná ki nálam jóval előbb a közeledő energiák tulajdonosát. A "megszólításra" nem reagáltam, elvégre bárkinek szólhatott volna, ami pedig a rádióba elejtett megjegyzést illeti, nos: one for the money, two for the show, ahogy Elvis is megénekelte... - Mondtam már, hogy cuki, amikor a zavarodat témaváltással próbálod leplezni? - Szusszantam nevetősen, ezzel együtt pedig nyakszirtjénél vonva közelebb a lányt, érdemi csókot váltottam vele. Elmerülni benne nem szándékoztam, épp csak addig tartott ki, míg Henry szóváltásnyi távolságba ért hozzánk. - Ő a másik apád lesz? Szép páros... - Szusszanok egy fél lépésnyit el is távolodva Dorától, de még mindig a kocsinál támaszkodva meg, épp csak annak háztetején - kellemes a hideg - a csaj mellett. - McCarty. - Biccentek felé egyúttal, csak úgy mellesleg, mert vele ellentétben én nem vagyok egy két lábon járó fasztarisznya. Azt hinné az ember, legalább az alap dolgokat megtanítják a rendőri oktatásban. - Szétkaptad a Télapót? - Firtatom pirosló ruhája felé bökve, finom jelzéseként, hogy lehetne jobb dolga is, mint a mondvacsinált basztatás.
Maloney V. Rocher
Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 50
◯ HSZ : 39
◯ IC REAG : 33
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : tarka ruháival és túlzó mennyiségű kiegészítőjével
Lassú mozdulattal vontam fel vállamat a megjegyzésére. Igaza lehet, ugyanakkor: - Régen volt, talán igaz sem volt. - Errefelé nem sok francia cigány fordul meg, hogy egyáltalán életben tartsam múltamnak eme árnyas szegletét, azt a keveset őrzöm, mi megmaradt belőle, mit nem írtott ki belőlem a Farkasom nevelése sem az együtt töltött első húsz évben. Testtartásom, energiáim egyszerre érdeklődőek és ugyanakkor van bennem valamiféle finom, árnyalatnyi távolságtartás is a farkas irányába. Mint a róka, amelyik a kertek alatt jár... érdekli a túloldal, de nem igazán tudja, megéri e átmásznia a kerítésen. Bajt hoz-e fejére vele, ha megteszi. Elmosolyodom mégis a megnyugtató hírek hallatán. - Oh... egészségügyisnek tetszik akkor lenni? Egy pillanatra azt hittem, talán hozzátartozója sérülhetett meg, de így igazán figyelmes öntől, hogy rögtön szolgálatba állította magát. - Velem ellentétben, de annyi baj legyen. Én sosem az vagyok, aki vakon ugrik, de vész esetén száz százalékig számíthatnak rám és ezzel a felettesem is tisztában van. - Zsálya. - Adom meg az általa keresett választ szelíden, pillantásom zöldje kétkedőn fürkészi közben a férfi vonásait. - Habár legtöbben az akácot szokták először felismerni... - De nem lep meg, hogy elnyomja a gyógynövények erős illata, amit leszállítottam főzet formájában a helyi különítménynek röpke fél órája. Nem lep meg, hogy illatuk megült ruháimban, bőrömön. Szerintem eltörölhetetlenül beitta magát már oda az összes. Arra ugyanakkor nem tudok nem felnevetni, amit felsorol. - Miért választana az ember, ha ezek jól megférnek egymás mellett mindhárman? - Nevetős mosolyom megül arcomon, s bár lendületes a mozdulat, nem mellőzi a korábbi óvatosságot, amivel kezemet felé nyújtom. - Maloney Rocher. - Ha már így alakult, ennyit igazán elárulhatok, nem igaz? Ebből még baj nem lehet. Azért visszakanyarodnék az iménti témához, mert az érdekesebb, mint személyem kiléte szerintem. - Járatos valamelyikben?
Valójában tényleg nem zavart a dolog, hogy merre járkál a keze, így a komoly arckifejezésemet felváltotta egy szívből jövő kacaj. Meg a megkönnyebbülés, hogy nem felemelve szándékozik a világ végéig cipelni, hanem csak egy motorháztetőre ültet fel, ami meglepően kényelmes volt így, hogy ott állt előttem. Velem szemben. Velem. Így voltunk mi kettesben, ez a csodás férfiú, én és a zavaró pillangók. -Mindenképpen hazaugranék, de nem biztos, hogy tudok egyedül ruhát választani -haraptam bele az ajkamba. Voltak elképzeléseim arról, hogy mit (nem) viselnék, de ha már itt van Zack, akkor nem minden hátsó szándék nélkül elmondtam neki az első gondolatomat, ami eszembe jutott. Véletlen sem szerettem volna, hogy segítsen kiválasztani a göncömet, ugyandehogy. Ellenben tényleg hálás voltam neki a meghívás miatt, ezért is adtam neki egy puszit. Meg mert igazán szerettem volna közelebb érezni hozzám. Az agyamra ment az alaszkai hideg, más magyarázat nincs. Igyekeztem elterelni a figyelmet arról, hogy megint mit műveltem, így inkább arról az édes bundásról kezdtem el magyarázni, akivel az előbb olyan szuperül eljátszottam és olyan részletesen dokumentálta nekem Bruno. Ebből a gondolatmenetből a meglepetésszerűen érkező csókja ragadott ki, bár egy cseppet sem bántam, minden másodperce csak jobban táplálta bennem a reményt, még akkor is, ha nem volt túl hosszú. -Csodálkozol, ha zavarban vagyok, amikor így csókolsz meg? -kérdeztem, miközben a kipirult arcomat legyeztem, hogy legalább egy kicsit megnyugodjak. A boldogságlufim csak akkor pukkadt ki, amikor meghallottam egy túlságosan és fájóan ismerős hangot. Pedig most nem is csináltam semmit! Érzékeltem, ahogyan Zack kicsit odébb lépett, így oda sem nézve próbáltam meg megkeresni a kezét türelmetlenül doboló ujjakkal, és ha sikerrel jártam, akkor összekulcsoltam őket, igyekezve, hogy ebből semmi se látszódjon a külvilág számára. -Na, látom, idefújta a szél a sze… akarom mondani a kedvenc rendőrbácsimat -mosolyodtam el szemtelenül. Végignéztem a ruházatán, hát, festett már jobban is, amióta ismerem. A piros nem az ő színe volt, ezért is nevettem fel prüszkölve Zack kérdésére. Azt a bunyót szívesen megnéztem volna én is. -Mellesleg hozzátenném, hogy ez a tali nem volt betervezve, szóval nem számít, megkapod a tapas tálat, csak mert ilyen aranyos vagyok. Ezen felül, pedig kivételesen nem csináltam semmit -pislogtam nagyokat. -Tudtommal nincs semmi illegális abban, hogy itt… beszélgetünk. De javítsatok ki, ha tévedek. Oh, és mielőtt elfelejtem, nem volt eddig panasz arra, hogy mennyire teszem boldoggá az embereket. Henry egy másodperc alatt el tudta érni, hogy a cinikus énem kerüljön előtérbe és ez most sem volt másképp. Akármennyire is összebarátkoztunk a múltkor, miközben Bruno műtötte, nem gondoltam volna, hogy ma is a véremet szándékozik szívni. De hát, úgy látszik, hogy szokásomhoz híven tévedtem egyet, úgyhogy beleálltam a dologba. -Esetleg szeretnél ma is megbilincselni? -nyújtottam felé lustán a (szabad) kezemet. -Vagy használod a sokkolódat? Mert akkor előbb lemásznék innen, hogyha nem gond. De, egyébként mit is követtem most el? Nem kéne egy kicsit lazítanod? Kérsz egy cigit? Bár nálam nincs, de biztosan tudunk szerezni önnek Őrmester úr -szalutáltam egyet felé. Istenem, egyszer még nagyon csúnyán meg leszek kergetve, ha nem tanulom meg időben befogni a számat. Bár hála istennek, ma nem magassarkú csizma volt rajtam, így annyira nem féltem attól, hogy el kell fussak előle. Apró mosollyal néztem Zack-re. Nem kell aggódnia, megoldom.
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 164
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Mit csináljak, karma. Eddig engem baszogattak az emberek, a revansra való lehetőség pedig tálcán kínálta magát. Eszemben sem volt se megbüntetni, se bevinni egyiket sem, de az apropó pont jól jött, hogy valós munka helyett inkább velük baszhatom el az időt, még akkor is, ha ők másfajta baszásnak örülnének. Ez van, az élet kegyetlen, az én vigyorom pedig letörölhetetlen volt, mert ha a hímből nem is éreztem kimondottan semmit, úgy Dora kéjvágya gyakorlatilag a nyelvemre tapadt, annak beteljesületlenségével együtt. Aww. - Hát minek nézel te engem? - pillantottam a hímre - Kajak kinézed belőlem, hogy összetörném több millió gyerek álmát? - nyilván igen, de nem ültem fel arra a vonatra, amire Zach ültetni akart azzal, hogy a festéket kommentálja - Beszélgettek? Azt hiszem, újra kell tárgyalnom a házasságomat. Mert ha a beszélgetés egyenlő volt azzal hogy egymás szájában és gatyájában vannak, akkor elég szűken értelmeztem eddig a megcsalás fogalmát. Na, mindegy. - Nem, ma nem, ha nem gond. Már megvoltál egyszer, innentől uncsi vagy. - ciccentettem foghegyről Dora bilincselős-sokkolós kérdésére - Még nem követtél el semmit, de tudod, mint a jóságos tündérkeresztanyád, azért élek, hogy megóvjalak a bajtól. Se de ez most nem volt különösebben fontos. Amellett, hogy mélységesen átjárt az öröm a pillanatba trappolásom mellett, talán tényleg szerencsésebb volt őket szétugrasztani, mielőtt egy kolléga kapja őket rajta ennél sokkal többel. A cigire csak megráztam a fejem, aztán a hím szemeibe néztem. - A főnököd - apád - szinte pánikrohamot kapott, - talán túlzok - hogy nem talált a helyeden. Gondoltam értékelné, ha jelezném neked, hogy állítólag ma gályázni vagy kint te is. Ahogy én is! Hát, nem azt csinálom? Őrzök, védek, a törvény nevében kiosztok pár sallert és megkímélem a parkolóban lófráló családokat attól, hogy a gyerekeik agyába beleégjen kettejük túlfűtött románca. Egy kibaszott védőszent vagyok. Ezen felül a mocskos részletek nem Dora emberi füleire tartoztak. Felsóhajtottam, a helyzet bája lassan elpárolgott, de azért üdítő lenyomatot hagyott abban a csoffadt kis szívemben. - Viccen kívül, tényleg menjetek kibaszott szobára, túl sokan vagyunk ma itt és Isten őrizz, hogy Zachnek le kelljen verni egy hekust, aki nem én vagyok. Mondhatnám, hogy szinte kihívással a tekintetemben néztem a hímre, bár inkább tálcán kínáltam az alkalmat, ami... Nos, ami valószínűleg őt nagyon boldoggá tette volna, és amit elkerülhetetlennek éreztem valahol a lelkemben, de... Mindent a maga idejében.
- Régen… igen. - íme, az egyik legszebb példája annak, hogy minden relatív, a fiatal nő szavait hallva képtelen vagyok elrejteni a mosolyomat. Ami nála a régmúlt, nekem mint ha tegnap lett volna, mégis, teljességgel átérzem a szavait. A fiatalkorom, sőt, az életem első fele sokszor nekem is olybá tűnik, mint ha egy egy előző életem lett volna, nem ez a mostani. - Mostanság én vagyok az ügyeletes doki a környéken. - ha valami olyasmiről van szó, ami orvosi ellátást igényel, és nem igazán szeretnénk dokumentációt utána a rendszerben, vagy magyarázkodni a kórházi dolgozóknak miatta, olyankor legalábbis mindenképp -Nem tudok róla, hogy bármelyik hozzátartozóm Alaszkában mozogna. - igaz, akadnak egy páran messze a nagyvilágban, de akikről tudomásom van, ők jelenleg mind délebbre élnek. A sors iróniája, hogy pont egyikük miatt kötöttem ki pont itt, Anchorage városában, de mint kiderült, ő sem itt élt, csak átutazóban volt – én meg itt maradtam egy időre. Ami a másik bókját illeti, nemes egyszerűséggel vállat vonok, mondhatni, régi beidegződés, szeretem hasznosan tölteni az időmet, abból úgy is bőven több van, mint elég. - Valóban! Zsálya, a „halhatatlanság füve”. - csillan a felismerés fénye a szememben, és nem is értem, miért nem jutott előbb eszembe – Az is elég jellegzetes illat, de a Európában és a keleti part környékén jóval elterjedtebb, mint a kontinens többi részén. - állapítom meg hangosan gondolkodva, mert ki tudja, akikhez szerencséje volt, hol fordultak meg korábban? Amilyen könnyű volt megállapítani korábban, manapság egyre nehezebb, hála a globalizációnak. - Jogos, pláne, ha mindegyikhez van érzéke, tehetsége. - adok igazat a másiknak, még ha nem is teljesen egyértelmű, hogy csupán a válaszadás alól akart kibújni, vagy épp, hogy ezzel válaszolta meg a korábbi kérdésemet. - Örvendek! Bruno Manzano. - viszonzom a kézfogását, a legkevésbé sem zavartatva magam a másik felől érkező óvatos, kimért érzései miatt. Őszintén? Inkább az adna okot a gyanúra, ha egyáltalán nem éreznék felőle hasonlót! - Egészségügy terén bátran állíthatom, hogy egész sok tapasztalatom akad. A másik kettőt illeti… éhen nem halok, de nagyjából itt meg is áll a tudomány. - szabadtéri tűznél egész jól elsütögetek, meg a fiatalkorom receptjei közül többet is el tudok készíteni, de összehasonlítva azzal, hogy manapság milyen szinten áll a gasztronómia, az én tudásom még gyerekcipőben sem jár mellette. Mezítláb, esetleg… - Ami meg a kertészkedést illeti, a természettől jobb kertészt kívánni sem tudnék. - ő pedig úgy is mindig rendületlenül végzi a dolgát, ha hagyják, vagy egy kis teret engednek neki, miért is akarnék belekontárkodni a munkájába? - Új lakóként köszönthetjük a városban, Miss Rocher, vagy csak átutazóban jár erre? - kérdezek vissza érdeklődő tekintettel, ha ezentúl ő is a környéken fog élni, akkor az nem épp elhanyagolható információ.
A hozzászólást Bruno Manzano összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Ápr. 07, 2024 8:28 pm-kor.
A ruhaválasztás kapcsán ejtett megjegyzésére a lánynak önkéntelenül is képemre szökik egy félsódéros vigyor, tekintetem leplezetlen szalad lejjebb vonásainál, de verbálisan nem kommentálom a kijelentést. Ha húz, jól csinálja. Ha pedig komolyan gondolta az "invitálást"... arra is lennének ötleteim. A kreativitás kifogyhatatlan tárháza vagyok, épp csak arról nem szólt a fáma, hogy Dakota a szkippelt edzések helyett nem a férjecskéje kielégítésével foglalatoskodik, úgy fest. - Ami azt illeti, igen. - Vontam vállat könnyeden a gyermekálmok összertörésére. Hát épp most rongyol bele itt Doráéba is, minden bizonnyal, tisztelt esküdtszék, kérem! Valahol rohadtul szórakoztat a helyzet, annak nyomorúságán túl különben, hallgatva a lányból előtörő pergő mondandót és a vele járó paprikás hangulatot. Nálam mondjuk pont akadt cigi, de nem nyúltam érte zsebembe, ahogy szóba került. Minek? A hím nekem szánt szavai nyomán egy pillanatra a könnyed derű is eltűnt vonásaimról, ahogy tekintetünk találkozott. Bennem a fekete bundás a balhé ígéretének íze nyomán feszülten, tettre kész várakozással szintén a másikat fürkészte. Fogalmad sincsen semmiről, miképp is mennek errefelé a dolgok, McCarty. Ez a te bajod. - A nagybátyám - az apám - minden bizonnyal rendkívül hálás lesz a szolgálatkészségedért. - Tártam el a kezeimet megadóan, egyúttal gondolatban téve hozzá a kérdéshez hűvösen felé: ~ Van még valami azon túl, hogy az issumatar neve mögé bújva baszod el a hangulatot? ~ Nem gondolom, hogy ne tartottam volna tiszteletben minden határt Henrynél, felületes ismeretségünk ellenére is, holott lehet, ha nem Dakotáról lenne szó, szartam volna bele magasról. Valamiért mégis szálka voltam mindig a hím szemében. Tudok ezzel élni, nekem attól rosszabb nem lesz, de ha már adódott ez a remek lehetőség... nos, én miért ne élhetnék vele? Egy kérdést, egy lehetőség feldobását mindenképp megéri. Csupán felhorkanok kissé, komolytalanul arra, hogy menjünk szobára. Nyilván két csók fogja nyomorba dönteni az Állam kiskorú fiatalságát... - A világért se bántanám a törvény igaz szolgáit. - Tért vissza a negédes lazaság hangomba, noha meghúzódott valami kellemetlen, sötét kis mellékíz benne. Irónia talán? Vagy valami sokkal rosszabb...? - Éreztem a másik hím energiáiban a kaffogó kihívást, mi rettentően szórakoztatott, pontosan tisztában léve vele, milyen könnyen elpattinthatnám nála azt a bizonyos vörös vonalat, hogy nekem ugorjon, kiharcolva az általa oly vágyott verést. És pontosan ezért nem adtam meg neki egyiket sem. - Minden esetre kösz a figyelmeztetést. További kellemes napot. - Szólt az elbocsátó szép üzenet részemről, jelezve, felfogtuk, amit mondott, s hacsak nincsen valóban még más a tarsolyában, szívja máshol a friss levegőt. Kelleni fog neki.
Maloney V. Rocher
Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 50
◯ HSZ : 39
◯ IC REAG : 33
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : tarka ruháival és túlzó mennyiségű kiegészítőjével
Ahogy megismétli a szavamat, úgy esik le számomra is a helyzet ironikussága, kiszélesedő vigyora láttán, ahogy szólnék, kissé indulatosabban veszem a levegőt és egy hangosabb szusszanást követően, magam is finoman csengő, nevetős éllel jegyzem meg: - Az már... szinte egy másik élet volt, szóval igenis régen! - Ingattam meg fejemet, barna loknijaim alig győzték követni a mozdulatot. Értően bólintok arra is, hogy ő lenne a helyi doki, a furcsaságok inkább a gyógynövényekkel kapcsolatos kérdésénél kezdődnek. Túlzottan... jól tájékozott és még a megjegyzésével is elevenembe sikerül találnia, így pillantásom fénye óvatossá válik a benne megjelenő árnyalatnyi bizalmatlanságtól. - Ezt kétségtelenül meg tudom erősíteni. - S habár túllendülök szemmel láthatóan a pillanat hevében fellángoló bizalmatlanságon, azért nem szűnik meg teljesen. Engem pedig az sem érdekel, ha ezzel a farkas tökéletesen tisztában lehet. Nevemet elárulom, nem titok az, s szelíd mosoly ül meg képemen, mikor viszonzásul kapok én is egyet. Ki tudja, mióta van használatban esetében mondjuk, de kicsire nem adok, nem vagyok én vércse-típusú informátor, aki az ilyenektől jön lázba. Épp elég a sajátjaimat elmémben tartanom. Válaszom kitérőnek tűnhet kérdésére, de ugyanakkor igaz is utolsó betűjéig. Ahogy atyám fogalmazta meg egykoron, tökéletes asszonykája lehettem volna bármely pasasnak egykoron, ha sárkány- helyett galamb-természettel áld meg a Sors. - És ön hogy látja, tényleg kezednek visszatérni ezek az... alternatív módszerek a gyógyításba vagy azért még a döntő többség inkább arra esküszik, hogy nyomjuk tele a beteget gyógyszerekkel? - A terület, amire nekem az orvoslásban rálátásom van, igencsak kicsi és sajátos szeletje az egésznek, így őszintén érdekel meglátása. A főzés és kertészkedés kapcsán tett megállapításai kapcsán szusszanva söpröm hátra barna tincseimet vállamról. - Azért néha nem árt kicsit irányba rakni azt a fenenagy kertészt...! Különösen, ha az ember kertjének fele fűszernövény, a másik pedig akár mérgező is lehet. Igazán kellemetlen lenne, ha véletlen nem a megfelelő kerülne az ember elé az asztalon, nem igaz? - Hazudnék, ha azt állítanám, alaptalan a félelem egyik-másik őrzőtárs részéről, ami a nyári lakomat illeti. Kevés dologra, de erre kínosan odafigyelek különben, noha egyáltalán nem igyekszem elejét venni a pletykáknak köreinkben. - Fairbanksben állomásozom már néhány éve, csak az ittenieket jöttem meglátogatni kicsit. - Feleltem, elhessegetve gondolatban Henry és az issumatar megjegyzéseit jelen város marasztaló képességeiről. Kétségtelenül közelebb áll hozzám a szabados világkép, mit ők képviselnek, de... nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust. Nem, amíg ő létezik.
Pirongva és némi zavarral az arcomon reagáltam Henry megszólalására, amiért így nyíltan kijelentette, hogy egyszer már megvoltam neki. Igazán jól esett ezt hallani úgy, hogy az, akivel valóban voltak ilyesmi terveim, ott állt mellettem. Nem volt kínos, ugyandehogy. Pedig igazság szerint nem volt ilyen szórakoztató a történet, nem mintha szerettem volna, hogy igaz legyen. Szívesen visszavágtam volna valamit, de erre nem jutott eszembe semmi értelmes válasz, amivel nem keltem fel Zack érdeklődését a részletekre vonatkozóan. Gyorsan összeszedtem magam és válaszoltam a rendőrbácsimnak. -Ahw, ez aranyos, hogy szintet lépett a kapcsolatunk és már a tündérkeresztanyám vagy -bájologtam Henryre pillantva, egy percig sem gondolva komolyan a szavaimat. A hullámzó kapcsolatunkba pont belefért egy ilyen pillanat. Majd a tapas tállal kiengesztelem, ha netán magára venné a beszólásomat, de nem féltem túlzottan ettől. Rosszabbat is túlélt már a barátságunk vagy mink. Azt viszont érzékeltem, hogy ők ketten leginkább haragos kapcsolatban vannak, abból ítélve, ahogyan egymáshoz szóltak. Pedig reménykedtem benne, hogy az esetlegesen felajánlott cigaretta mellett elfelejtjük a dolgot és ennyiben maradunk. Mondjuk azért annak is örültem volna, ha nem kapok újabb bírságot egy el nem követett dologért, mert Bruno tuti megskalpolna érte, én pedig nem akartam ezt kockáztatni. Megilletődve pislogtam felváltva a két férfira, fogalmam sem volt, hogy mit tegyek ebben a helyzetben. Hirtelen úgy tűnt, mintha láthatatlanná váltam volna kettejük szemében, ahogyan ez az egész átváltott valami olyan személyeskedésbe, amihez semmi közöm nem volt. Kelletlenül elhúztam a számat, nem tudva, hogy mi a helyes lépés és kinek van igaza. Mert nyilván, kiálltam volna én mindkettejükért, de információ hiányában nem akartam oldalt foglalni. -Idáig érzem a tesztoszteronszagot… -éppen csak olyan hangosan szólaltam meg, hogy biztos lehessek benne, mindketten hallják a kimondott szavaimat. Így, hogy Zack nem volt a közvetlen közelemben, kezdtem fázni egy kissé és összehúztam magamon a kabátot. Pedig el lettem volna még egy darabig a karjai között, de így csak az orromba ragadt sajátos illata maradt meg legnagyobb sajnálatomra. -Nem lehetne, hogy faszméregetés helyett békésen elbúcsúztok egymástól és mindenki megy a maga dolgára? Henry, te jobbra, hogy védd a népet, Zack, te balra, hogy az apád-nagybátyád, nem tudom kid ne legyen dühös, amiért elloptalak a melóból, én meg akkor megyek előrefele egy plusz pulcsiért, hogy ne legyen gond. Na. Csalódottan megráztam a fejem és lecsusszantam a motorháztetőről, kicsit sem elegánsnak nevezhető mozdulattal és a földet érés közben éreztem, hogy a bokámba nyilal a fájdalom, de nem törődtem vele. Miért van az, hogy az ember nem romantikázhat normálisan, anélkül, hogy bárki is megzavarná? Megint milyen átok ül rajtam és ki átkozott most el? Egy esetleges balhénak nagyobb hatása lett volna a parkolóban, mint annak, hogy Zack meg mert csókolni, aminek az emléke még mindig boldogsággal töltött el. Így beálltam kettejük közé, mint valami elbaszott békebíró, hátha ezzel lenyugszanak a kedélyek. Nem sok reményt fűztem hozzá, de próbálkozni mindig lehet. Tisztában voltam vele, hogy bármelyikük két másodperc alatt odébb tud rakni, de nem érdekelt jelen pillanatban. -Kérlek fiúk -szóltam könyörgően nekik. Valószínűleg nem hatotta meg őket, de én legalább megpróbáltam.
- Igazán jó kérdés, és örömmel elmélkednék róla napestig, de gondolom, nem azért látogatott pont a fesztivál idején a városba, hogy ilyesmiről értekezzen helyette. Vagy tévednék? - kérdezek vissza, mert rajtam ne múljon, nem hiába szoktam a helyi egyetemen is órát adni néha, mint vendég előadó – Nos, nézzük… manapság az embereknek semmire sincs ideje, pihenni sem, sokszor, nem hogy betegnek lenni… Ön szerint melyiket választja a többség? - sokszor gyógyszerre sem lenne szükség, csak pihenésre, esetleg némi növényi főzetre, hogy megtámogassák a szervezet gyógyulását, de mégis, inkább nyúlnak a mindenféle gyógyszerekhez, azoktól várva a gyors csodát. Pedig nem hiába jelez a szervezet, több nap, hét, hónap kimerültségét nehéz pár óra, vagy nap alatt helyrebillenteni. - Aki nem ismeri, ne használja őket, ebben rejlik a dolog titka. - vonok vállat nemes egyszerűséggel, aki pedig ismeri őket, azoknak nincs félnivalója. Pláne, mert többnyire ismerik annyira a határaikat, hogy ha bizonytalanok, inkább nem kockáztatnak, ismerve a lehetséges veszélyeket. - A burgonya is mérgező növény, ha úgy nézzük… de jó ideje nem találkoztam olyan esettel, hogy valaki azért kapott volna mérgezést, mert rossz részét fogyasztotta. A fűszernövények azért annyira nem veszélyesek, de aláírom, amúgy vannak trükkös növények. A ricinust, gondolom, nem kell bemutatni. - legalábbis a hozzá nem értők is egészen tisztában szoktak lenni a képességeivel… hogy a magja már kis mennyiségben elfogyasztva is halálos, holott ugyanabból a magból, ha olajat sajtolunk, egy értékes és sokoldalú szert kapunk, amit gyógyászatban is több féleképp lehet alkalmazni. - Egyébként meg biztosan hallotta már a vicces a gombákról, egyszer mindegyik ehető. - teszem hozzá komolytalan mosollyal, arról az meg végképp nem szegény gomba hibája, ha nem ismerik fel, mérgező-e vagy sem. - Egy párszor már jártam ott, de többnyire mindig valamilyen munka ügyben, úgyhogy nem igazán ismerem az ottaniakat. - kivétel erősíti a szabályt, egy-két orvos kollégához volt szerencsém, de érthető okokból se nem a városnézésről, vagy az ismerkedésről szóltak ezek a kis kiruccanások.
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 164
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
És még én vagyok az ünneprontó. Akkor ilyen alapon ő meg a karaktergyilkos, amiért ilyen könnyedén és minden egyéb megfontolás vagy humor nélkül kijelentette, hogy összetörném a kölkök álmait. Hát, tényleg nem megy az, hogy csak fű alatt lehessek geci, lesír rólam, tudja az egész világ. Szomorú. - Olyan előítéletes vagy... - pillantottam a hímre szinte már sértődötten, de az igazság fényével a szememben - Ugye? - váltottam át gond nélkül Dorára - Kibaszott cuki vagyok, csak ezt mindenkinek fáj beismerni. Nekem végképp, neki meg utánam főleg, kiváltképpen úgy, hogy a puszta "jóindulatom" oda vezetett, hogy elbasztam a pillanatát a jelenlegi szerelmével. De mindezt csak a közjó és a Sumi érdekében, mert hát, az ifiúr (lol) tényleg nem volt a helyén, engem meg lekenyereztek annyira a faterja mogyorói, hogy ezt a szívességet megtegyem neki. Egy céda vagyok, tudom. Ja, meg azt a szívességet is megtettem, hogy a főnökének neveztem, és nem tereltem egy sor kellemetlen magyarázkodásba azzal kapcsolatban, hogy Sol mégis pontosan kije a mi szótárunk szerint, amiből a kiscsaj amúgy sem értett volna semmit. - Már előre az volt, meg is etetett. - vigyorogtam Zach képébe, és ahogy a tőle érkező energiák elértek a gondolati üzenetével együtt, bennem is megfeszült az ezüst szemű Szürke a kalandvágytól ~ A faszom se bújik semmi mögé, nem az én szokásom, hát látod, itt vagyok. ~ Nem úgy, mint ő vagy bármelyik másik, akik az itteni protokoll okán azt sem engedték volna, hogy legalább annyira leugorjak ide anno, hogy a nőstényemre vigyázzak. Ehhez neki nem volt joga, egyikőjüknek sem, mégis kollektíven vették el tőlem a lehetőséget - Dakotával az élen, de azt mi már megtárgyaltuk. Minden esetre én nem bujkáltam sehol, Dora jelenléte perpill sokkal több védelemet adott, mint az apja címe rajta kívül valaha is fog. Dorának persze muszáj volt megszólalnia, amire a múltkori rendelős incidensnél szolidabban ugyan, de ösztönből reagáltam. Egy olyan mély morgással igyekeztem bekussoltatni, ami pont a határán volt az ember és farkas hangszálainak mezsgyéjén. - Már itt sem vagyok... Közöltem mindkettejükkel Dora javaslatára, ám azt azért még hozzá tettem, hogy tényleg jobban járnának, ha ezt a négy fal közt folytatnák, mert bármennyire is voltam pöcs a magam módján, ez a hely tényleg nem a random légyottoké volt. Az utolsó pillantásom Zachnek járt, ahogy hátat fordítottam neki: egy részem kívánta, hogy ugorjon rám (nyilván nem úgy, ahogy Dorára szokott), de... Nem, ez (még) nem volt az a nap. - A tapasról majd csacsogunk, de én sem tervezem Dakotát hozni, szóval egy estére neked is le kell mondanod a pasidról. Nagy hangon kiabáltam vissza Dorának, ahogy megindultam vissza a tömeghez és az események gócpontjához. De nem néztem rá. Pedig bennem volt, hogy poén lenne dobni neki egy kacsintást, de utáltam volna, ha a hímmel pont egy neki szánt kacsintáson megyünk össze végül. Annál sokkal több volt a mi románcunkban.
Kezdőlap
//
