- Rendben van, akkor miért követnél? Szerinted mi érdekes lakozhat bennem, amiért megérné az időmet az én megfigyelésemmel tölteni? – pillantok rá barátságosan, ugyanakkor kíváncsian, hiszen tényleg érdekel az, hogy szerinte miért érné meg, hiszen a múltamat nem ismeri, ahogyan azt se, hogy mit kellett azért tennem, hogy újra csatlakozhassak. Nem mondom azt, hogy teljesen önként tettem meg, de egy kisebb bizonyítási vágy lakozott bennem Lucas irányába, hogy de meg tudom tenni, ugyanakkor csak így maradhattam a városban és Axel közelében. Bár azt még mindig nem tudom teljesen százszázalékosan kijelenteni, hogy biztosan jó ötlet volt-e a múltat ilyen téren is megbolygatni és megpróbálni helyre hozni a dolgokat. - Igen, hozzájuk tartoztam egykoron és talán egy része a szívemnek még mindig, de nem teljesen. – rántom meg a vállaimat, mert ez az igazság. Nem olyan, mint régen volt. Követtem el hibákat, de nem is ezek miatt éreztem így, hanem egyszerűen csak nem találtam teljesen a helyemet. Egykoron jól ismertem mindenkit, ha nem is barátok voltunk, de ismertem őket… most meg olyan, mintha totálisan egy idegen vidékre tévedtem volna, még ha ismerősek is az arcok. Pár évtized, de mégis annyi minden megváltozott, vagy csak én változtam volna? – Miért érdekel mások múltja? – kérdezem meg ahelyett, hogy mesélnék tovább. Tényleg érdekel, hogy miért akarja tudni a többi dolgot, bár nem hiszem, hogy képes lennék beszélni. Még ennyi év után is tisztán emlékszem, hogy milyen érzés volt 16 évesen másik vidéken magamhoz térni, hogy utána férfiak kihasználjanak… Minden egyes érintésre, fájdalomra a mai napig emlékszem, pedig nem akarok, de valahogy még se felejtek, mintha ez lenne részben a pajzsom is, hogy fenntartsam a távolságot a legtöbb emberrel szemben. Könnyedén nevetem el magam azon, amit mond és még kicsit a fejemet is megrázom. Rejtett adottság, hát hogyne. Nem vonzott sose ez a világ, mármint, hogy idegenvezető legyek. Amikor először talpra álltam, akkor üzletasszony lett belőlem és egészen jól. Utána pedig olyan életet éltem, amit sokan lenéznek, pedig bárki bármit mondjon nem könnyű a mocsárban se életben maradni. Meg ott se árt, ha az ember tud beszélni, de igaz ott inkább máson volt a hangsúly. – Nem idegenvezető voltam, hanem üzletasszony és ott se árt, ha valaki tud beszélni. Inkább azt mondanám, hogy sose vonzott ez a világ. – szólalok meg, miután sikerült a nevetést kicsit abbahagyni. Nem rajta nevettem, inkább csak a feltételezésen és úgy éreztem, hogy nem fog megsértődni se, legalábbis nem olyannak tűnt eddig. Mosolyom pedig még szélesebbre kúszik, ahogyan elkezd bohóckodni, ez pedig segít abban is, hogy kicsit én is feloldódjak a társaságában és ne gondoljam azt, hogy esetleg rossz ötlet volt hagyni azt, hogy csatlakozzon hozzám, hiszen eddig egészen remek társaság. A kisebb kuncogást követően megköszörülöm a torkomat. – Lehet, hogy ezzel kellene foglalkoznod inkább, hiszen szemmel láthatóan nem áll tőled távol az ilyen szerep és lehet, hogy még a hölgyek is élveznék, hogy a kőzetek helyet máson is legeltethetik a szemüket. – kacsintok is egyet játékosan a szavaim mellé, hiszen egyik nő se vak és ahogyan a férfiak, úgy a nők is szeretnek nézelődni. Én ne tudnám? Még akkor is, ha nem akarok semmit se a hímtől, de ha ő bolondozott, akkor én miért ne tehetném? Csendesen hallgatom azt, amit mond, de azzal, hogy megtűrt lett volna nem kapott volna védelmet se, ezt még én is tudom, hiszen a falka nem kockáztatna ilyen téren. Bár azt is nehezen tudom elhinni, hogy egy másik falka neki menne egy ennyire összetartó és nagy falkának, ha befogadtuk volna, de ki tudja. Nem éltem én igazán sehol se falkában az életem során, inkább mindig csak itt. Egyébként meg elvoltam egyedül is a nagyvilágban. - Nem, de véleményem szerint nem kapott volna így se védelmet, ha megtámadják. Nem falkatag, így miért védtük volna meg? Neki pedig pont erre volt szüksége, így pedig érthető, hogy inkább tovább haladt, hogy hátha talál menedéket valahol. – rántom meg alig láthatóan a vállaimat, mert én így látom. Nem kell egyetérteni és nem is fogom hangoztatni, mert úgyis kicsi vagyok, meg nem látok még talán annyira dolgok mélyére, mint Nessa és a többiek, de attól még van véleményem és nem tartok attól se, hogy Niall esetleg ezt továbbadná, ha pedig igen, akkor úgyse tagadnám le azt, hogy ezt mondtam. Felesleges lenne, meg ez még nem jelenti azt, hogy ne lennék hűséges, inkább csak vannak olyan dolgok, amiket én másképpen látok. A többfajta látásmód pedig sose volt gond… - Miért? A legtöbb idősebb azért szeret a középpontban lenni és mindenhol ott lenni, vagyis majdnem mindegyik. Ezek szerint inkább megfigyelő vagy? – faggatózom tovább, ahogyan egyre beljebb sétálunk a bánya gyomrába. Egy lámpát hoztunk, de szerintem ennyi is elég lesz. A lépteink nem éppen sietősek, de jobb óvatosnak lenni, mint esetleg zuhanni… - Nem, amit talán nem is bánok. Múlt évben ki lettem rakva a városból, így esély se volt rá, azt hiszem. Bár gondolom te se bánod, hogy nem kellett szembe nézned vele, vagy éppen látnod azt, hogy általad miként bánt valakit. – a hangom kicsit halkabban csendül, bár nem érzem azt, hogy bárki is lenne rajtunk kívül itt, de jobb óvatosnak lenni.
*Grimaszolok egyet, hiszen ez itt a huszonkettes csapdája. Nem ismerem Tawnyt, így nem tudhatom, mi az, ami őt különlegessé, úgymond 'megfigyelésre érdemessé' teszi, viszont ha már ismerném, akkor fel sem merült volna ez a kérdés első körben. - Valószínűleg azért, hogy erre a kérdésre kiderítsem a választ - vonok vállat, de hát ha eddig is ilyen komolytalanul beszélgettünk, eztán sem töröm meg a hangulatot. - Lássuk csak, öreg lélek vagy egy fiatal testben, titkok öveznek és rendszeresen kiszőrösödve vonyítasz a holdra... - veszem elő legsármosabb hangomat és legszuggesztívebb szemöldökfelvonásomat, de ezen a ponton nem bírom és elvigyorgom magam. Annyira abszurd és szürreális mindig, ha úgymond flörtölök, mivel a legkevésbé sem gondolom komolyan... - A teljesség ritkán fordul elő, különben mindenki Testőr meg ilyesmi lenne. Fiatal vagy, gondolom még erős a kalandvágy benned, kár lenne már most egy életre elkötelezned magad - vonok erre vállat, nosztalgikusan gondolva vissza saját kóboréveimre. Amik tulajdonképpen jóval több időt tettek ki, mint azok, melyeket falkában töltöttem. Persze ez nem azt jelenti, hogy hűtlenségre bíztatnám, pusztán jelzem, szerintem nála még nem jött el az ideje az 'életemet és véremet a közösségért' mentalitásnak. - Hogyan ne érdekelne? Ahhoz, hogy értsem, kik ők ma, tudnom kell, hogy kik voltak tegnap és azelőtt. Annak azért örülök, hogy megnevettetni - még mindig - megy az embereket. Pár pillanatig még tartom a fapofát, hogy nagyobb nyomatékot adjon az előadásnak, aztán finoman elmosolyodom. Ujjaim végigsimítanak a kézfején, ha hagyja, könnyed és ártatlan érintéssel. - Azt hiszem, engem sem vonzott sose ez a világ - ismerem el. Nem mondom, ha megint Írországot járnám, s olyasvalaki lenne mellettem, aki fontos számomra, akkor szíves-örömest kalauzolnám el az illetőt, hiszen mindenki lelkesen osztja meg azt, ami kedves a szívének, főleg, ha az még csak nem is személyes. A kinézetemre tett megjegyzést pedig természetesen nem veszem komolyan, igaz, le sem csapom a magas labdát. - Egyetlen falka sem szereti, ha idegenek balhéznak a területén. Ha a régi bandája felbukkant volna, csak azon az áron rendezhettek volna jelenetet, hogy összeakasztják velünk a bajszukat. Ez is egyfajta védelem, ha nem is teljes körű. De ha befogadunk minden problémás kóbort, az rossz vért szül a közösségen belül is, és kifelé is rossz az üzenete. Egyesek azt gondolhatnák, olyan gyengék vagyunk, hogy válogatatlanul minden idekeveredőre szükségünk van a fennmaradáshoz - magyarázom halkan, mert bár nem vagyok a falka vezetésében bennfenntes, de a kétszer kettőt én is össze tudom rakni, már csak tapasztalatból is. Nem baj, hogy Tawny máshogy látja, az ellenkezője már inkább problémásabb lenne. A fiatalok dolga, hogy meg akarják váltani a világot, mi öregek már inkább csak a létező rendszerek becsontosodott fenntartásában jeleskedünk. Már persze, ki az öreg... viszonyítás kérdése erősen. - Teljes mértékben - bólintok rá könnyedén, ez sem titok. Lámpánk fénye végigsiklik az egymásra rétegződött kőzeteken, hogy aztán megint a lábunk elé világítsak vele. - A farkasom sem domináns, és én is inkább a középutat keresem, úgy tapasztaltam, az visz általában a legmesszebbre. Az én erősségem nem az, hogy egy irodából vagy egy tárgyalóteremből, netán egy ringből igazgassak mindent - csóválom meg a fejem, vitán felül erre is szükség van, de a cipész maradjon a kaptafánál. Én meg maradok az erdőben meg a kölykök mellett, az az igazi terepem. - Nem mintha a kölykök kitelepítése megóvta volna őket. Közülük is sokan kidőltek annak az átkozott álomnak köszönhetően. - Amit nem árulnék el még Apple-nek sem, hogy bár nagyobbrészt megkönnyebbülés az, amit érzek az "áldásból" kimaradásom miatt, de egy nagyobbacska szeletem perverz kíváncsisággal szomjazza, mikor kerül majd rám a sor, hogy megtapasztaljam. Talán némi mazochista beütés lehet ez nálam, ami másban nem nyilvánult még meg, nem tudom. De titkolom, s nem most fogom felfedni egy kvázi-idegen falkatársamnak, úgyhogy ezután csendben hümmögve lépdelek tovább, míg egy jobbkanyar után úgy össze nem szűkül az általunk követett folyosó, hogy csupán négykézláb lehet átmenni az adott (beláthatatlan, hogy mennyire hosszú) szakaszon. Megtorpanok. - Na, átkúszunk, vagy keressünk könnyebb ösvényt? - nézek kérdőn a lányra.*
Nem mondanám azt, hogy tetszett a válasza, de ugyanakkor meg se lepődtem rajta. Nem ismer, így nem csoda, hogy akar tudni dolgokat rólam. Az már máskérdés, hogy én nem igazán osztok csakúgy meg senkivel semmit se. Főleg nem a múltammal kapcsolatban. Amit viszont ezek után mond azon jót derülök, mert inkább mondanám viccesnek, mintsem komolynak vagy olyannak, mintha az ember így akarna flörtölni. - Elhiheted, hogy volt részem bőven kalandban. Ahogyan mondani szokták senkit se a kora alapján ítélj meg. – pillantok rá komolyan, mert nem igazán nyeri el a tetszésemet az, amit mond. Lehet, hogy fiatal vagyok, lehet vannak még álmaim, de az még nem jelenti azt, hogy megint magam mögött hagynék mindent. Megtettem már, tudom milyen érzés, ahogyan azt is, hogy nálam ez milyen veszélyekkel rejt. Meg egyébként is sokszor a vénekben jobban él a kalandvágy, mint egy fiatalban, így nem kellene általánosítani. Főleg úgy nem, hogy semmit se tud rólam. Másrészt meg talán jobban ismerem az őslakósokat, mint ő, hiszen én régebben már itt éltem. Nem egy másik falkával érkeztem. – Nos, néha a tudás veszélyes lehet, ahogyan attól még, hogy megtudsz dolgokat, nem biztos, hogy ismered a teljes igazságot. – billentem oldalra picit a fejemet, ahogyan ránézek. Az érintése meglep, de nem húzom el a kezemet, csak egy mosollyal felelek és egy aprót bólintok a szavaira. Biztos vagyok abban, hogy engem se sokan képzelnének el egy ilyen barlang, mármint bánya mélyében. Bár szerintem ennél még borzalmasabb az, amikor emberek vérre borít és így ébredsz. - Te így látod, én másképpen. Ha mások emiatt gyengének gondolnának, abból még előnyünk is lehet, hiszen meglepetés lenne számukra az, hogy nem vagyunk gyengék. Ugyanakkor egy példa is lehet, hogy nem minden kitaszítottat kell bukásra ítélnie másoknak is. Harmadrészt meg, ha olyan hülye tud lenni egy-két farkas, hogy egy egész falkának neki mennének bosszúból, akkor az nem is érdemli meg azt, hogy talán éljen. Egy egész falka meg nem fog felsorakozni ilyen messze attól a helytől egy szem ember miatt. – az már eléggé röhejes lenne, meg egyébként is, ha jól tudom, akkor egy-két embert szoktak a másik után küldeni, nem egy sereget. Pláne gondolom, ha ennyire fiatal valaki. Nem várom el azt, hogy egyetértsen velem, ahogyan értem azt is, hogy mire gondol, de mivel megjártam már a poklot is, így talán nem meglepő, hogy másképpen gondolkozom. - És mit szeretnél? Vannak álmaid, amiket szeretnél elérni, vagy most jó az, ami van? – érdeklődöm tovább, ahogyan egyre beljebb haladunk a járatban. - Az is több, mint semmi, mert ha ki is dőltek, attól még nem kelt életre bennünk Alignak, vagy nem kellett szembenézniük vele. – szólalok meg komolyan, hiszen lehet kidőltek, de még mindig kisebb baj érte őket, mint azokat, akik maradtak. Emlékszem, hogy nem akartam menni, de Axel nem hagyott mást választást és emiatt akkoriban eléggé dühös is voltam. Amikor viszont a járat összeszűkül, akkor elnevetem magamat. – Legalább ismerős lesz a menet, hiszen elég sokat szaladgálunk úgy, nem? – pillantok hátra a hímre, majd következő pillanatban át is mászok a járaton négykézláb. Kicsit hosszabb ideig tart, de nem túlzottan zavar. – Azt hiszem ezen is túl vagyunk. Nos, merre? – pillantok rá pár lépést követően, hiszen innen meg három járat nyílt. Nem lehetett tudni, hogy mi hova vezet, hiszen nem volt semmi tábla se kifüggesztve.
Kezdőlap
