Hallgatóknak, intézményi dolgozóknak ingyenes! Mindenki másnak fizetni kell a belépésért, ha kölcsönöz, akkor a darabszámtól függően további költségek kerülnek felszámolásra. A díjban az internet használat is benne van, ám a használat korlátozott: csakis informatív jellegű tartalmak kereshetők: közösségi portálok, erotikus tartalmak, online játékok letiltva! Ha valaki mégis sikeresen ilyen oldalt tölt be, eltiltást kap a gépektől. Árak (külsősöknek): - Olvasójegy: 2.50 $ / alkalom. Havi bérlet: 10 $ - Kölcsönzés: 1 db könyv: +1.50 $ ; 2 db könyv: 2.00 $ ; 3 db könyv: 3.50 $ ; e felett egységesen 5.00 $ - Maximálisan kölcsönözhető könyvek száma: 8 darab - Kölcsönzés időtartama: 3 hét. Hosszabbítás: hetente 2.00 $
A hozzászólást Admin összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jan. 19, 2014 3:22 pm-kor.
Ejj, na most aztán jól belegabalyodtunk a dologba! Intek a farkasnak, kedvesen, hogy legyen türelmes, egy pillanat múlva visszatérek. Mert valami azt súgta odabent, vagy inkább odafent, hogy Duncan hajthatatlan lesz, és hála a meggondolatlanságomnak, nem fogom tudni elhajtani őt. Felsóhajtok, ahogy megkerülöm az egyik szekrénysort, és halkan odaszóltam az egyik kedves lánynak, aki olykor kisegített engem a munkámban, hogy elvonulok egy időre, de ha valami baj lenne, akkor keressen meg. Apró, sietős léptekkel térek vissza a farkashoz, de nem állok meg mellette, hanem tovább vezetem egy kis különálló szobácska felé. Szoknyám zsebéből előveszem a kulcsokat, kinyitom, majd behessegetem. A szobácska amolyan... Mindenes szoba. Vannak itt iratok, egy számítógép, régi, sérült könyvek egyaránt. Pusztán egyetlen szék tartozik a teli pakolt íróasztalhoz, én mégis inkább arrébb lököm a papírkupacot, és könnyedén, légiesen ülök fel félig az asztal lapjára. - Drága fiam, maguk felé aztán tényleg nem törődnek a hagyományőrzéssel, ugye? Na sebaj, ezt most orvosoljuk. Sóhajtok fel újra. Döbbenetes, hogy egy ilyen idős farkasnak fogalma sincs a vérvonalakról, és minden bizonnyal úgy kell elmagyaráznom neki, mintha egy apró kis szőrgombóc lenne. Ha nem szakít félbe, akkor folytatom. - Minden farkas egy vérvonalba tartozik. Vagy valaki máséba, vagy esetleg a sajátjába, ha elég erős hozzá. Minden vérvonal két tőről fakad, az ősökéről, majd a második szinten azok az egykori törzslakók állnak, akiket a nagyra becsült testvérpár elsőként választott maga mellé a vadászatok során. Kezdem a mesét. Érzem, hogy hideg szellő simít végig az arcomon, de nem tudom, hogy ki az. Úgy tűnik, hogy inkognitóban akar maradni, de jelezte, hogy itt van velünk a szobában. Nem volt fenyegető az energia, így kissé magabiztosabbá váltam, mert arra ösztönzött, hogy ennek a fiúnak tanulnia kell. Ha Duncan érzékeny a mágiára, akkor minden bizonnyal ő is érez valamit, amit nem tud hova tenni, de amíg nem látom rajta az értetlenség jeleit, nem kezdek magyarázatba. Szerintem anélkül is épp eléggé össze fogom zavarni. - Minden vérvonalnak különleges valamiben. Tagjai ügyesebbek, gyorsabbak, szívósabbak társaiknál. Egy ideig nyilván tartottuk a dolgokat, de mára gyakorlatilag követhetetlenné vált a fejlődés. Magát nem az alfája harapta be, igaz, kedvesem? Költői kérdés volt, de egy apró mosolyt azért mellékeltem hozzá. - A farkasára nincs hatással, csak a képességeire. Amikor betért ide, és még nem láttam meg az arcát... Nos, akkor olybá tűnt, mintha csak a helyiek közül lenne valaki. Nem tudom, hogy ki, de régről ismerem ezt az energiát. Konkrétat csak akkor tudok elárulni, ha a Nagy Szellemek úgy döntenek, hogy tudnunk kell. Nos, ez hazugság volt. De amikor dolgozom, mindig van rajtam bűbáj, így minden bizonnyal nem volt képes kiszagolni semmit. Szinte teljesen biztos voltam abban, hogy egyenesági rokona Vincent d'Arc-nak. De csak szinte... Azért még én is utánajárnék a dolognak... Újabb, hűs fuvallatot érzek, de ez már kissé vadabb, határozottabb. Bosszút tekintettel horkanok fel, és úgy csinálok, mintha egy légy szálldosna az arcom előtt. Most nem érdekel senki, Duncanre vagyok kíváncsi. Ha bárki akar valamit odafentről, az máskor keressen meg. Vagy ha fontos, akkor legalább ne hideg levegőként akarjon motiválni, hanem legyen egyértelműbb.
Gyűlöltem a tudatlanságot, pláne, ha a magaméról volt szó. Most pedig arról. Gőzöm sem volt erről a vérvonalasdiról, így hogy hallottam az elnevezést persze voltak sejtéseim, de megalapozott tudásom, az semmi. Chicagóban nem ilyenekkel voltam elfoglalva. Úgy tűnik, hiába váltam farkassá, mindvégig csak ember maradtam, egy bestiával megspékelve. Megvártam, mert nem tehettem mást, és mert fenemód kíváncsi voltam. Most már tudni szerettem volna, hogy ki fia-borja vagyok bundás berkekben, ehhez pedig ez a nő volt a kulcs. Amikor visszajött, követtem egy mindenfélével telezsúfolt kis szobába, becsuktam magam után az ajtót, és nekivetettem a hátam. Az irányítás illúziója: addig innen sehová nem megy, amíg nem ad kielégítő magyarázatot. (Dajkamese, én se hittem, hogy egy olyan helyen, ami tele van őrzőkkel, erőfölényben lehetek.) Kérdésére megráztam a fejem, aztán figyelmesen hallgattam, és igyekeztem mindent feljegyezni fejben. Furcsa bizsergést éreztem felfutni a hátamon, de nem tartott sokáig, és most különben is más érdekelt, nem a kóbor energiák. Újabb kérdés, újabb fejrázás. Castorhoz - de talán még hozzám - képest egy senkiházi harapott be, akit megölni se volt nagy dicsőség. Ezek után pláne nem volt kedvem az elődkutatáshoz, de ez azért kicsit meredek. Tök jó... Cas biztosan odalesz a gyönyörtől, hogy egy őslakos ivadék védi a seggét. - Nem lehet ezt valahogy megsürgetni? - löktem el magam az ajtótól, és közelebb léptem hozzá. Örültem volna neki, ennél rázósabb már úgyse jöhet! - Ha régről ismeri ezt az energiát nem tudná valahogy beazonosítani? Vacak érzés volt, legszívesebben levedlettem volna a bőrömet, hátha úgy megszabadulhatok a vérvonaltól is. Vagy inkább kivéreztetem magam, másból meg felpumpálnak... Hirtelen túl szűknek éreztem a testem, mintha a zsigereim meg akarnának fojtani. Nem először, és egészen biztosan nem is utoljára kívántam azt, hogy bárcsak valaki más lennék. megint éreztem azt az energiát, de ezúttal valamivel erősebben. A nő velem szemben elkezdett legyezni, mintha láthatatlan bogarat üldözne a kezével. - Mi volt ez? - kérdeztem az előbbi érzésre utalva. Már semmiben sem voltam biztos. Volt pár dolog, ami megingathatott - nem sok, de akadt -, azokkal viszont számoltam, számítottam rájuk. Ez a vérvonal dolog viszont olyan váratlanul ért, hogy a saját megérzéseimben sem mertem bízni egy darabig.
Ahogy a fiatalember sürgetni akarja a dolgokat, kedvem lenne egész egyszerűen csak képen legyinteni. Mégis hogy képzeli a tanulatlan farkasa? Hogy a Nagy Szellemek majd az ő kénye-kedve szerint jelennek meg, és mondanak el mindent? Felháborító, de nem dúlok-fúlok, egész egyszerűen összeszorítom a számat, és nagyon szigorú arccal próbálok ránézni. - Nézze fiam, ez nem játék! Ha akar valamit, azért áldozatot kell hoznia, és ha erre kész, akkor esetleg nagyon-nagyon reménykedhet abban, hogy útmutatást kap! Tudom én, hogy zaklatott és türelmetlen, de az én energiáimat is blokkolja azzal, ha kihoz a sodromból. Ha Tanonc lenne, már rég elküldtem volna felmosni, vagy könyveket pakolni a kis suhancot. Azonban a szobában lévő harmadik, láthatatlan vendég csak noszogat, csak ösztökél, és ez csak még jobban felidegesít. - Igen? Ilyen hozzáállással gondolod, hogy megérdemli, igaz? Persze, persze, te nyilván jobban tudod, nem téged akar sürgetni... Fordulok az ablak felé, és látszólag a semmibe beszélek. Kissé sértődötten rácsapok a combjaimra, még mindig ez a legdiplomatikusabb formája annak, hogy kitöltsem az idegességemet. Majd vissza fordulok Duncanhez. - Maga szerencsés, farkas. Nem is értem, miért... Na, adja a kezét, adja, ha mondom! Lépek közel hozzá, a másik kérdésével már nem is foglalkoztam, hiszen, ha eddig nem esett le neki a tantusz, akkor egy nagy tökfej, és a magyarázatomat sem értené meg.
A Sednás találkozó után nem sokat aludtam. Igazság szerint az elmúlt pár napban összesen nem aludtam nyolc órát, és már kezdtem érezni a hatását. Viszont még nem pihenhettem, arra később is ráérek, vannak dolgok, amik sokkal halaszthatatlanabbak az alvásnál. Persze az se lett volna jó, ha a koncentrációm és a fizikai állapotom is megsínylenék. Nem baj, hétvége van, majd este alszom egy nagyot - ha tudok, s el tudom zárni a tornádó módjára kavargó gondolataim. Ráadásul azt hiszem, már hallucinálok is. Miközben motoron robogtam az egyetem felé, elmentem a játszótér mellett, és az egyik kislány Anne szakasztott mása volt. Kicsin múlt, hogy nem kenődtem fel az előttem lefékező kamion hátuljára. Mázli, hogy megúsztam, sajnáltam volna a Yamahát, ha összetör, mert jó kis járgány volt. Az egyetem parkolójában leállítottam a kétkerekűt, leszálltam róla, lekaptam a bukósisakom és lendületesen megindultam az épület belseje, pontosabban a könyvtára felé. Mókás, hogy sokan milyen unalmas helynek tartják a könyvtárat, én viszont akár hányszor jártam ott, mindannyiszor lesokkoltak. Először Mortimer azzal, hogy átvenné Anne tanítását, és őrzőt faragna a Tökmagból, aztán Eva a vérvonalas hírrel. Egyik jobb volt, mint a másik, ráadásul azt se mondhatnám, hogy jó hatással voltak rám, sem testőrként, sem farkasként, sem emberként. Istenem, mintha évek teltek volna el mióta Fairbanksbe jöttünk! Az őrzők maszek könyvtárába akartam bejutni, de ahhoz egyelőre nem volt hozzáférésem, szabad bejárásom még kevésbé, így mindenek előtt szükségem lett volna egy mágia-gurura, aki útbaigazít, és/vagy engedélyt ad. Ha nem léphetek be oda... nos, az kellemetlen, és megnehezíti a dolgom - vagyis még több energiát emészt fel. Kifizettem a napi olvasójegy árát, aztán Eva keresésére indultam, de sehol sem találtam a nőt. Lehet, hogy szabadnapos? Vagy sürgős dolga akadt. Már kezdtem bosszankodni, hogy ő is akkor nincs itt, amikor kéne, ám hirtelen ismerős szagot éreztem. Visszatértem óta nem ez volt az első alkalom, amikor képtelen voltam eldönteni, hogy örülök-e a régi aromáknak, vagy sem.
Éppen lebeszéltem a laborozás lehetőségét az őrzőkkel, és felettébb elégedetten baktattam fel a főhadiszállásról. Sokakkal ellentétben nekem semmi rossz érzésem nem volt velük kapcsolatban. Odafenn aztán megtorpantam, mert az érzékeim régi ismerős jelenlétét jelezték. Körbepillantottam, s megindultam Duncan felé. - A madarak már csiripelték, hogy felbukkantál. Nem tudom, mit gondoljak róla, vagy hogyan vélekedjek. Haragudni én különösebben nem haragszom rá, de roppant rossz húzásnak tartom, hogy egy az egyik legjobb harcos egy ilyen helyzetben csak úgy otthagyja a falkáját szó nélkül. - Mi újság? Noha inkább közvetlen akarok lenni, azért a hangomba akaratlanul is némi számon kérő él vegyül, de hát próbáljon miatta reklamálni ...
Nem értem, miért tartom vissza minden egyes alkalommal a levegőt egy pillanatra, ha újból találkozom a falka tagjaival, mivel Castornál vészesebb úgyse jöhet már. A vele való találkozás sem azért volt rossz, mert nem akartam látni, hanem mert... rossz volt és kész. Jelenleg minden fairbanksi farkashoz óvatosan álltam, franc tudja, kitől mire számíthattam. Gabriel nem tűnt morcosnak, és ez némiképp megnyugtatott. Fenébe, egy apagyilkos kasszafúró is megnyugtatott volna, ha ugyanígy közeledik felém! Legkésőbb este kilenckor elmegyek aludni, lesz, ami lesz. - Pedig próbáltam őket elkerülni! - mondtam, s igyekeztem könnyed stílust, hangnemet megütni. A kérdésében éreztem némi élt, de nem róhattam meg érte. Ez volt a legrosszabb ebben az egészben: egy szót se szólhattam, ha megszóltak. - Piszok hosszú lenne elsorolni. Per pillanat az őrzők könyvtárába akarok eljutni - magyaráztam tárgyilagosan, tekintetemet pedig végigfuttattam pár polcon, mintha valami marha érdekes lenne rajtuk. Aztán csak-csak kikívánkozott a kérdés. - Mi a helyzet a falkában?
Duncan a laza, könnyed, bohó ficsúr. Azért kedvem lenne megcibálni a fülét. - Igen? Éppen onnan jövök. De erre most nem térek ki. A mi újság a falkában kérdés kissé azért borzolja az idegeimet. - Mi lenne, ha esetleg eljönnél, és megnéznéd? Nem érzed már úgy, hogy közénk tartozol? Most már elég szúrós a pillantásom. Körbenézek, de a környéken nincsen olvasó, így kissé nyíltabban beszélhetek. - Nos, elég sok újság van. A falka egy jó ideig gyakorlatilag védtelen volt, mert az alfán és a bétán kívüli egyetlen harcképes egyén egyszer csak lelépett. A legkisebb kölyköt kis híján levesztettük, mert a mentora eltűnt, és senki nem vette észre, hogy kallódik és kínlódik. Nekem kellett gondoskodnom a falka biztonságáról, jah, és szintén nekem kellett fedeznem a hátát, amikor egy vele egykorúval bunyózott. Képzelheted, milyen sokra ment velem ... De megoldottuk. Az őslakosok félnek még nyíltan kezdeményezni, Liut Castor végül is átharapta a saját vérvonalába, én felszereltem egy vadi új biztonsági rendszert, és Castort az őrzők összefoltozták. Ezen kívül van pár új tag, akik harcképesek, és Liu kiképzi azokat, akik nem azok. Nem érzed úgy, hogy neked is lenne mit tenned közöttünk? Nem unatkoznál, abban biztos lehetsz! Halkan, sziszegve szűröm a szavakat, és nem érdekel, hogy mennyivel idősebb. Annyi feladatom volt az elmúlt hónapokban, annyival magasabbra kellett nőnöm saját magamnál, hogy az életkor szerinti hierarchiák már rég nem érdekelnek.
Hogy nem érzem úgy, hogy közéjük tartoznék? Meg se mukkantam, csak hallgattam mindazt, ami ebben a két-három hónapban történt. Hirtelen úgy éreztem, magyarázkodnom kell, sűrűn bocsánatot kérni, esdekelni, könyörögni, de eszembe jutott, hogy miért is léptem le egy szó nélkül. Ettől ugyan nem lett sokkal jobb, ám némiképp igazoltam magam előtt a hiányzást. Minden hír keményen koppant. Jesszus, épp hallgattam Gabe legorombítását, a szemrehányását, és fikarcnyi késztetést sem éreztem, hogy behúzzak neki egyet. - Jó okom volt rá, hogy ne mondjak senkinek semmit - mondtam halkan, elvégre mégiscsak az őrzők területén voltunk. Fairbanksben amúgy is futótűzként terjedtek a hírek. - Tudtam jól mi az ára, de őszintén hiszem, hogy megérte. Persze az más kérdés, hogy a többi farkas mennyire tekinti elfogadhatónak, hogy egy emberlány életét helyeztem a fontossági rangsorom élére. Számomra akkor evidens volt, most se bánom, ha ezzel azt értem el, amit szerettem volna. - Kérlek, hadd ne kelljen elmagyaráznom, hogy miért nem mentem még a hotelbe! - emeltem a mennyezetre a tekintetem, de csak azért, mert ha lesütöm, az túlságosan is árulkodó bizonyítéka lett volna a szégyennek.
Megérte? Mi a fenét csinálhatott, ami egy egész falka előtt van? Nem, nem akarom most erről faggatni, mert még a végén most fogok rá nagyon megharagudni, amikor már nem kéne. - Pedig jó lenne, ha hamarosan csatasorba állnál, mert az őslakosok elkezdtek kóstolgatni minket. Vincent nekiment Patrishának pár napja. Az egyikük feltűnt a hotelben, de aztán nem lett belőle nagyobb zűr. Lehet, rövidesen kiélesedik a helyzet. Éppen még papolnék tovább, amikor megcsörren a mobilom. Mostanában bármikor lehet balhé, szóval azonnal kikapom a zsebemből, és amikor látom, hogy Tara az, fel is veszem. Aztán roppant furcsa arcot vágok. "Üldöznek a sünök! Segíts!" Tara hangja az, kétségtelen, és feldereng előttem a képe, amint menekül, és egy csomó apró süni dühödten, horkangatva üldözi, apró lábain surranva. -... melyik alfaj? Hát igen, a biológus szólalt meg bennem, nem az értelem. Tara lecsapja, de előtte mintha valami rendőrsziréna vijjogott volna. - Ő .... a sün az rendőr? - pillantok Dunra, és ha csak szikrányi helyeslést látok a szemében, akkor már cselekszem is tovább.
VALAMI TÚLBUZGÓ ZSERNYÁK KOLLÉGÁD AZ EGYIK FALKATAGUNKAT ÜLDÖZI. TUDSZ RÓLA ESETLEG, ÉS TUDSZ SEGÍTENI?
Az SMSt villámgyorsan bepötyögöm, és már küldöm is el Jake-nek. - Tarát üldözik a rendőrök. - közlöm Duncannel, bár lehet, hogy ő is halotta a telefont.
A csatasornál a farkasom - ami amúgy az elmúlt napokban vajmi kevés jelét adta annak, hogy még velem van -, érdeklődve a levegőbe szimatolt. - Nem véletlenül szeretnék lejutni... - Vettem egy nagy levegőt a folytatáshoz. - Nézd, Gabe, a... Nem tudtam befejezni, és nem is baj, mert ezt gondolati úton lett volna célszerűbb megtárgyalni. Telefoncsöngés szakított félbe, s Gabriel készülékéből Tara hangját hallottam. Mi az istent művelt az a nő!? Hallgottam az egész pár pillanatig tartó beszélgetést, és láttam Gabe arcán, hogy valamit nagyon nem ért, pedig szerintem egyértelmű volt minden. - Nem sündisznó! - szóltam vissza csípősen. - Előbb Castor testvére, aztán most a fakabátok. Legközelebb az egész város utána fog loholni... - És én még azt hittem, Amber kerül sűrűn bajba. - Apropó: aranyos volt a medvecsapda, amit a függöny mögött hagytatok. Örültem, hogy nem tudott belém kóstolni, hogy a rozsda rúgja meg! - Remélem nem lesz belőle nagyobb balhé. - Gondból amúgy is akadt elég.
Jó, hát én nem alvilági körökben nevelkedtem, ez a sün metafora vagy mi kimaradt az életemből. Biztos van még egy pár ilyen "szakszó", amit nem ismerek. - Hát, amilyen jó nő, el tudom képzelni ... - mormolom Dun szavaira, míg az SMS-el bíbelődöm. Aztán összerezzenek a csapda említésére, mert beugrik a hely, és az "elkövető". - Úúúú! Baccus! Az teljesen kiment a fejemből! Én még Raffinak hagytam ott. Bonyolódik az élet, és már nekem sincsen kapacitásom mindent fejben tartani. Remélem, Tara nem veri el, vagy eszi meg a rendőrt, mert ha igen, akkor megint nehéz éjszakám lesz. Na de én most innen ennél többet nem tudok tenni Tara érdekében. Ezért az alfajos kérdésért még biztos fogok kapni tőle hideget meleget. - Nos, én kaptam kölcsön tőlük egy pár könyvet, nem irigyek egyáltalán. Örülnek, ha egy farkas érdeklődik, és fejleszteni akarja magát. - térek vissza a másik ügyre.
Ha a jó nő alatt azt érti, hogy nyakas, akaratos és a maga módján nyers, akkor igen, tényleg az. - Neki hagytad, nekem maradt - vontam vállat, mert nem származott semmi bajom belőle. - Amúgy a ház már tiszta, feltakarítottam a fickó után. Azt már nem tettem hozzá, hogy Tara ennek ellenére nem lakott ott. Nem akarta, hogy a falka tudja, én pedig tiszteletben tartottam. - Valóban? - kérdeztem vissza, miközben szám lassan mosolyra húzódott, de nem a kedves fajtára, inkább olyanra, mint amilyen egy ragadozó zsákmányt-szereztem mosolya lehet. - Akkor örülni fogunk mind, mert én fene érdeklődő vagyok. Persze korántsem úgy, mint Gabe. Amíg az ő céljai az egész fajnak hasznára válnak, addig az enyém önös, és igaz, hogy más is profitálhat belőle, de korántsem a nagyobb jó érdekében cselekszem. Habár a "nagyobb jó" is relatív. ~ Vannak az ősökről és a vérvonalak tagjairól is terjedelmesebb írásaik? ~ Amikor először ilyesmi után böngésztem túlságosan is a Vincent-vérvonalába-tartozom hír hatása alatt álltam, így csak felületesen futottam át a dolgon. Ha van nyilvántartásuk a vérvonalakról, akkor a helyi farkasok őseiről csak vannak bővebb információik! ~ Szeretném maximálisan kiaknázni a lehetőségeim. Ha látom, hogy valamelyest haladok, majd benézek a hotelbe. Ha nem, akkor majd benézek a hotelbe. Nem volt több opció, és ha ezen az úton elindulva nem találok semmi használhatót, más merre kell tovább mennem. A nagy kérdés: merre?
Most majdnem beszóltam Duncannek, hogy legalább valami haszna van, ha takarít ... De végül nem tettem. Ez a vigyor, ami kiült a képére viszont semmi jót nem ígért. Nem, nem nekem, hanem úgy általában. Meg főleg magának. - Mért érzem úgy, hogy valami igen önpusztító spirálba kerültél? - nézek rá komolyan, aztán megcsóválom a fejem. Hallgatom, hogy miről olvasna, és tudom, hogy vannak ilyen könyvek. De azt is tudom, hogy ezek nem mind hozzáférhetők. "Szeretném maximálisan kiaknázni a lehetőségeim." ~ Mire? ~ a visszakérdezés ironikus, és az előbbi önpusztítós megjegyzésemre utal vissza. Nem szívesen nyújtok segítséget olyasmiben, ami árt bárkinek is, beleértve őt magát. ~ De ha gondolod, menjünk vissza együtt ... Ha most nemet mond, az is igen informatív lesz a számomra.
Láttam rajta, hogy valamit nagyon szívesen a fejemhez vágna - persze csak szóban -, ám végül nem tette. Ha valamit bírtam Gabe-ben az az, hogy nem vagdalkozik fölöslegesen, és ezzel az én dolgom is megkönnyíti. Legalább nem húz fel indokolatlanul. - Az önpusztításon túl vagyok - legyintettem türelmetlenül. ~ Anne már nincs velem. Eszembe jutott a játszótéri kislány, aztán inkább megráztam a fejem. Nem, ő máshol van, én pedig nem őrültem meg! A kérdésén s a felajánlásán egy darabig elgondolkodtam. Nem akartam ezt az egészet nagy dobra verni, se közhírré tenni a falkában, mert akkor semmit nem ér. Ám az is tény, hogy azért nem ártott volna, ha páran tudják, elsősorban Castor, de talán jobb Gabrielen tesztelni, mielőtt az alfa elé állok. Pár másodpercig még mérlegeltem, aztán jöjjön aminek jönnie kell alapon belefogtam. ~ Vincent vérvonalába tartozom. Jó múltkor még, az egyik őrző azt hitte látatlanban az energiám alapján, hogy a helyi falka egyik farkasa vagyok. Pedig nem volt már ő sem fiatal. Ezt akarom kihasználni. Tegnap éjjel... vagy inkább ma hajnalban beszéltem Sednával, és megpendítettem neki az átállás lehetőségét. Nem zárkózott el, de azt akarja, hogy bizonyítsak, máskülönben nem vesz be. Nem veszi be. Az eltűnésem és a származásom igazolják a döntésem okát előttük. Ha ügyes vagyok, bejuthatok. Ha nem fogadnak be... A vérvonalam még akkor is kapóra jöhet. Balhé, kavarodás vagy fejetlenség esetén az energiám megtévesztheti őket. Akárhogy is, ebből még hasznot húzhatok valamikor. ~ Egyelőre csak könyvekből tudok utánuk nézni. Ki tudja, lehet, hogy egy-egy vérvonalnak nem csak erősségei, hanem gyengeségei is vannak. Erő és ellenerő. Csak fizet mindenki valamit azért cserébe, hogy némely képessége fejlettebb a többi farkasénál! - Ezért akarok lejutni. Innentől az ő döntése volt, hogy segít-e vagy sem, és hogy mennyire ítél el.
Érzem Dunon a hezitálást, hogy mennyit mondjon nekem. Aztán belekezd, és én az első pár mondat után jobbnak látom leülni egy fotelbe. Először úrrá leszek a bennem felgyűlő érzelmeken, aztán mutatom neki, hogy üljön csak le ő is. Vincent vérvonala? Mik nincsenek! ~ Nos, a saját vérvonaladat minden bizonnyal van jogod megismerni. Eddig a dolog technikai része. Nem bírom megállni, hogy ne fűzzek ezek után először egy síős megjegyzést az ötletéhez. ~ Még hogy túl vagy az önpusztításon ... ahha ... Kicsit várok, összeszedem a gondolataimat. ~ Nem tudom, mennyire vagy tisztában azzal, mire is vállalkozol. Először is, ha Sedna megkéri, hogy engedd le a pajzsod, és úgy nyilvánítsd ki a hűségedet irányába, akkor nem fogsz tudni titkolózni. ÉS akkor bajba kerülsz. Persze, az is lehet, hogy ... nem, erre még gondolni sem akarok. ~ A másik buktató a bizonyítás. Mi van, ha egyikünk fejét kérik tőled? Persze ezt nem teszed meg, ha nem akarod, és legfeljebb buktad az akciót.
Igen, könnyen kérhetik, és Duncan elég sok mindenkit elkaphat közülünk. Elég komoly érvágás lenne a falkának, főleg morálisan, ha ő nyíltan ellenünk fordulna. ~ És végül van még egy mód, ahogyan félre csúszhat a dolog. Átlátnak rajtad, de nem tudatják veled, és csapdának használnak fel. Duncan ötlete hátborzongató. Túl sok a kockázat, és igen kérdéses a siker. Mert ugyan mit tudna ott intézni, ha beépül? Milyen eredményre számít?
A megjegyzésére inkább nem reagálok. Figyeltem ahogy leült, ám én inkább állva maradtam. Nem tudtam nyugton lenni, muszáj volt mászkálnom. Közben persze figyelmesen hallgattam az álláspontját, és egyre jobban örültem, hogy beavattam. Gabe, friss fejjel, másfajta szemlélőként, mint én, olyasmit is észrevesz, amit én esetleg nem. Az aggályai nem voltak alaptalanok, a kockázati tényezők zömére pedig én is gondoltam. ~ Ha fejet kér, megkapja, csak nem arról az oldalról, amelyikről szeretné. ~ Nem csíptem, ha valaki gyilkolást kért bizonyítékképp. Harc közben, vagy ha az érdekem úgy kívánja, akkor ölök. De csak azért, hogy más higgyen nekem... ~ A pajzsok... Nézd, az ölést is, és ezt is megpróbálnám elkerülni, persze, ha nagyon nem lehet, akkor vagy kitalálok valamit, vagy buktam ezt a részt. Egy biztos: a falkát nem fogom veszélybe sodorni, nem a ti bundátokat akarom vásárra vinni. ~ Ezt jobb minél előbb leszögezni. ~ Egyelőre azt várja, hogy határozzam el magam, és ha átállok, az legyen nyíltan kimondva. Az is érdekli, hogy mivel tudnám őket segíteni, erre természetesen az információ volt a válasz. Gondolom, most nem boldog. ~ Ne aggódj, nem vagyok hülye, be tudom csomagolni a jelentéktelen szarokat is selyembe, meg bíborba. ~ Elmosolyodtam azon, hogy engem használnak csapdának. ~ Gabe, jelenleg kétlem, hogy Castort nagyon meghatná, élek-e vagy halok. Ha valami félresiklik, gondoskodom róla, hogy az titeket ne vessen vissza. Elég fejfájást okoztam már ~ az nem kifejezés, testőrök szégyene ~, most megpróbálom jóvá tenni. ha esetleg attól tartasz, hogy menet közben megkedvelem őket... ~ vállat vontam ~ előfordulhat, semmi sincs kizárva. De nekem Ő az alfám. Kölyök korom óta ismerem, és még ha Vincent emberi vér szerint is lenne a rokonom, a hűségem akkor is Castoré. Ronda konok egy farkas voltam, akinek meg volt az a rossz szokása, hogy foggal-karommal kapaszkodik. Lehet, hogy a szavaim most csak egy cizellált nyálfolyamnak tűntek, ám valóban így éreztem. Szerettem Castort, és fájt, hogy elvesztettem a bizalmát.
Azon morfondírozom, mennyire érdekes látványt nyújthatunk, ahogy itt állunk/ülünk némán egymás mellett, és valahogy mégis mintha ... remélem, senkinek nem tűnik fel. Mikor éppen válaszolnék Duncan felvetéseire, akkor jön a válasz SMS. Elolvasom, és nem bírom megállni, hogy hangosan fel ne nevessek. Jake a minden lében kanál főalrendőrünk. Szerintem az egyetlen, aki még itt foglalkozik a közlekedésbiztonsággal. Meg kéne neki mondani, hogy ez az az éghajlat, ahol tökéletesen működik a természetes szelekció ezen a téren: aki túl gyorsan hajt, vagy nem vigyáz, az megjárja. De Jake elhivatott, és egyszemélyben akarja megváltani a világot, most már beleértve minket, farkasokat is, de szigorúan kívül rekesztve Castort, ha jól sejtem. ~ Mr. Westmoreland az a sün .... ~ közlöm Duncannel ~ ismered, ugye? Ő volt az, aki le akarta csukni Castort ittas vezetésért. Nekem kellett leütni, hogy életben maradjon. De most azt ígéri, hogy jófiú lesz. Erről aztán eszembe jut, hogy viszont Tara nem biztos, hogy jó kislány lesz, ah Jake utoléri. Márpedig a hölgy vezetési tehetsége, és az autója teljesítménye alapján utol fogja érni. Na, de Jake csak lesz olyan értelmes, hogy nem köt bele ... vagy .... nem? ~ Remélem, Tara nem eszi meg vacsorára ... Biztos,a mi biztos, írok egy SMS-t Tarának:
ALFAJ AZONOSÍTVA: ŐRZŐ. NE EDD MEG! SEGÍTHETEK MÉG VALAMIBEN?
Visszatérek Duncan ötletére inkább. Úgy tűnik ő is végigzongorázta a lehetőségeket, ami némileg megnyugtató. A hűségnyilatkozata is őszintének tűnik, de hát azért ő az idősebb. Trükközhet. Na, de nem akarok benne kételkedni! Viszont a költözés, és az új feladataim jelentős mértékben megnövelték bennem a paranoia faktort. ~ Nos, még ha óvatos is vagy, akkor is sokat kockáztatsz. Szeretném tudni, hogy mit remélsz cserébe? Mi az a nyereség, amiért érdemesnek látod ezt bevállalni?
A zsaru képe lassan felrémlett. ~ Á, igen, vele csevegtem el az érkezésünk után nem sokkal. ~ Amikor felruccantam a hegyekbe terepszemlét tartani. Mókás volt. A pasas normálisnak tűnt, nem olyannak, aki megijed az árnyékától, de ezzel a becsület-bajnoka mentalitással még gondot okozhat. Habár így, hogy őrző... franc tudja. Már a nyelvem hegyén volt a válasz, hogy csak nem azt őt tervezi befalni, mert akkor mi lesz azzal a nagy adag tésztasalátával, ami a hűtőben didergett, de még időben visszafogtam a gondolatot. Azt hiszem szét lenne rúgva a seggem, ha akarata ellenére elárulnám, hol táborozott le. Nekem pedig nem hiányzott egy hátsó-fertájas lesérülés. ~ Nem csak a nyereség motivál. Hiába nagy a kockázati faktor, tőlem már nincs mit lenyúlni, Gabe. Ha le is bukok, nem tudnak mivel, vagy kivel megszorongatni. ~ Amber mondjuk ott volt lehetőségként, de falkán belül, és ha őt is elhagyom, akkor talán nem próbálkoznak vele. Anne végleg kilőve a gyenge-pontok listájáról... remélem... ~ Gyenge pontok. Hogy kinek ki. Mindenképpen a tagok közti kapcsolat lenne a középpontban, hol, kik között piszok erős, kik között gyenge, és ezekkel játszani. Vannak sejtéseim arról, hogy mi mindent meg nem teszünk a szeretteinkért, akár a legnagyobb hülyeséget is, ha azzal biztonságban tudhatjuk őket. És lefogadom, hogy a hegyiek között sem minden téren felhőtlen a viszony. ~ Farkasok vagyunk, acsarkodunk, néha egymásnak ugrunk, csak az a kérdés, hogy kik, milyen sűrűn és milyen komoly szándékkal. ~ Bár arról is hallottam, hogy a mi házunk táján is lenne bőven tennivaló. ~ Ezért sem lehetett fejjel a falnak menni. Ha csak látszatra is, de váltok, az nem vetne valami jó fényt nem csak hogy rám, de a falkára és Castorra sem. Márpedig az itt a kérdés, hogy elsősorban őket akarjuk bomlasztani, vagy magunkat megerősíteni. A kettő egyszerre igazán problémás lenne. És úgy, hogy egy testőr hagyná faképnél az alfát... Elég kellemetlenül venné ki magát.
Hát ez egy nagy nesze semmi fogd meg jól válasz volt. ~ Nem csak a nyereség motivál ... ez nagyon szép, de mégis mi az a nyereség, ami nem motivál? ~ kérdeztem vissza kissé kisarkítottan és ingerülten, mivel egyáltalán nem adott rá magyarázatot, hogy milyen hasznot remél az akciótól. Nincs mit elvenni tőle. ~ Bakker, Duncan, ha most ez az egész csak arra megy ki, hogy mártírt csinálj magadból ... vagy éppen hőst .... bátor kezdeményezés, tényleg, de kinek lesz az jó, ha te oda beépülsz? Mert teszem azt tőled nincs mit elvenni ... és Castor? Szerinted mennyit adna érted? Kicsit szélesebb látókörrel kéne nézni a dolgokat! Tudom, most van némi mosolyszünet közöttük, de én biztosra veszem, hogy ez csak a felszín, és Castor kitépné a gigáját annak, aki kezet akarna emelni Duncanre, még ha elvileg fordítva is van ez a testőrösdi. ~ Igen, akadna tennivaló nálunk is. Például rohadtul kellene pár megbízható testőr, aki nem idegenben kalandozik, nem játszik téglát, hanem ott van, és lehet rá számítani. Erről mit gondolsz?
- Jézusom, dehogy! - fakadtam ki hangosan, ami elég hülyén nézett ki azok után, hogy eddig percekig gondolati úton, síri csendben ment a csevej. Az egyik egyetemista-féle csúnyán nézett rám, hogy mit zajongok, pechére az én csúnya-nézésem jobban sikerült. A srác úgy iszkolt, mint akit kergettek. ~ Ha mártírt akarnék faragni magamból, akkor egy büdös szóval nem említettem volna ezt sem neked, sem Tarának! Castornak meg végképp nem akarnám elmondani! ~ Úgy cirkáltam fel-alá, hogy lassan kikoptattam a padlót. Elhúztam a szám arra, hogy az alfa mennyit adna értem... mondjuk két garast. De lyukasat. Jelenleg legalábbis biztos nem többet. - Azt, hogy igazad van - mondtam a járkálással szöges ellentétben álló nyugalommal, kifejezetten halkan. ~ Viszont már találkoztam ezzel kapcsolatban az alfájukkal. Fura egy nőstény, kíséret nélkül besétált az Orfeumba, meg se fordult a fejében, hogy a találkozó csapda, viszont nem beszéde nem egy ostobáé. Még mindig nem tudom eldönteni, hogy bátor, vagy őrült. Na, igen, bizalmatlan volt, de annyira mégsem, gyanakvó, de nem eléggé. Mint a mesében: hozott is ajándékot, meg nem is. - Hamarosan benézek - mondtam végül, majd elnézetem arra, amerről Gabe feljött. A könyvtár csábított, annak a kislánynak a képe viszont nem akart kimenni a fejemből. Mi van, ha mégis... - Valaminek viszont mindenképp utána kell néznem - városon belül - tettem hozzá, mielőtt azt hihetné, hogy megint felszívódok. - Köszönöm a beszélgetést! Tanulságos volt. Ha neki sem volt már mondanivalója, sarkon fordultam és távoztam.
Még mindig nem kristályosodott ki előttem, mit is akar Duncan, de egyre inkább úgy tűnik, hogy ő sem tudja. Pár hónapja ebből az amúgy vagány, karakán fickóból eltűnt a racionalitás, és átvette a helyét valami érzelmi káosz vezérelte ámokfutás. - Úgyszintén. - válaszolom arra, hogy tanulságos volt a beszélgetés. Tanulságos és aggasztó. Nézem, ahogy elviharzik. Mármint hogy az őslakos alfa bejött az orfeumba? Na és? Vincent a hotelbe is bejött ... és? Ez nem nagy kunszt, bár én önszántamból feltehetőleg nem csinálnám utánuk. Nem tudom, nem-e fogja megvezetni Duncant az a nő ... De mielőtt elkezdenék összeesküvés elméleteket gáyrtani, inkább hazamegyek. Majd gyártja őket Castor meg Patrisha ...
Miután Eva elment, magunkra maradtunk anyuékkal. Bár a kíváncsiságom hajtott, hogy kérdezzek tőlük mindent meg az őrzőkről mégis a haragom bizonyult nagyobbnak jelenleg. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy eltitkolták előlem a dolgokat, amikor lett volna segítség már jóval korábban a bajomra. ~El kellett volna mondaniuk!~ Dohogtam magamban, s miután némi kajával felszerelkeztem, a szobámba mentem és magamra zártam az ajtót. Nem akartam velük beszélni, úgy viselkedtem mint egy sértett, durcás kisgyerek. Legalábbis, így utólag visszanézve olyan voltam. A popcornt és a kólát magam mellé raktam az ágyba és a TV-t bekapcsolva néztem az első filmet, amire rákapcsoltam és nem valami ZS kategóriás szar volt. Nem is a filmre figyeltem.
Gondolataim az őrzők, a farkasok és Jericho forgott minduntalan. Rá is haragudtam. Megbíztam benne, az életem minden egyes pillanatában mellettem volt és erre kiderül, hogy átvert. Sose mondta el, hogy kicsoda és mivel úgy éreztem szükségem van rá, ráhagytam a dolgot. ~De mekkora egy ökör vagyok, hogy így tettem! Faggatóznom kellett volna kitartóan, kíváncsiskodni meg minden. Akkor hamarabb kiderül minden és most nem tartanék ott, hogy két vérfarkasnak dolgozom.~ Hajamba túrok, de ettől még nem lesz jobb a helyzet. Legfeljebb kevésbé leszek ideges. Tudtam, hogy valamiért időnként eltűnik az utóbbi időben, most mégis úgy tűnt menekül a jogos haragom elől. Pedig rengeteg kérdésem volt, amit fel akartam tenni neki. De nem volt itt velem, hogy elmondhassam neki őket.
A szüleim persze próbáltak beszélni velem, de inkább bömböltetni kezdtem a tv-t, hogy ne is halljam őket. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek. Össze voltam zavarodva és úgy éreztem, egyedül vagyok, senkiben sem bízhatok. Nem kellett sok idő és már a tv sem érdekelt, kikapcsoltam. Azonban álom nem jött egykönnyen a szememre. Nem tudom mennyi ideig forgolódtam álmatlanul, mire álomba sírtam magam. Féltem a holnapi naptól, nem tudtam mi vár rám. Kavargó masszaként nyelt el az álom és én nem értettem mit jelent. Ott volt Dustin, Jericho, Tara, no meg Eva és a szüleim is. De volt ott még egy ember, akit korábban sosem láttam. Legalábbis nem emlékeztem rá, hogy láttam volna előtte.
A nőnek hosszú, dióbarna haja volt, ami szinte már feketének tűnt. Bőre barnás, kreolos, mintha latin amerikai lenne, de mégsem. Jobban megnézve arcát rá kellett jönnöm, indiai származású lehet inkább. Beszélt hozzám, de nem értettem mit mond. Jobban mondva egyetlen mondatát sikerült kivennem, bár annak sem láttam túl sok értelmét. "Én nem tudom megváltoztatni a jövőt, de te igen." Már épp meg akartam kérdezni, hogy mi ez az egész, amikor felébredtem. Lassan világosodott, így fáradtan hanyatlottam vissza az ágyamba és egy jó tíz percet pihiztem még mielőtt felkeltem volna. Annyira a történtek hatása alatt voltam, hogy simán rángatni kezdtem az ajtómat mire leesett, hogy bezártam az este a veszekedés miatt.
Letusoltam, majd felöltöztem és lementem reggelizni. Nem igazán tudtam enni, ideges voltam a találkozó miatt. Nem tudtam milyen lesz a mentorom. Egy kávét és némi müzlit ettem hát, de azt is úgy kellett leerőltetnem a torkomon. Némi energiaszeletet és egy üdítőt magamhoz véve elindultam a motoromhoz. Hamarosan beértem az egyetemre, miután leparkoltam nagy levegőt vettem és bementem a könyvtárba. Eva azt mondta, oda menjek. Vasárnap lévén elég kihalt volt a hely, de a viszolygásomat és rossz érzésemet lenyelve haladtam a hosszú folyosókon. Hamarosan elértem a nagy tölgyfa ajtóhoz, amin tábla jelezte a könyvtár nyitva tartását. Elvileg ma zárva volt, mégis megpróbáltam benyitni az ajtón, majd beléptem a helyiségbe.
*Nem nagyon szereti ezt a könyvtárat. Neki már egy kicsit túl modern, ezekkel a számítógépekkel nem is emlékeztet már annyira egy olyan igazi, régi, dohos könyvtárra. Azoknak tényleg megvolt a hangulatuk. Mindegy, a helyet nem ő választotta, Eva adta neki utasításba, hogy itt várja a lányt. Még jó, hogy az egyetem gondnoka minden gond nélkül kiadja nekik a kulcsokat, plusz ő mégis csak itteni tanár, szóval szép is lenne, ha olyan apró problémák, mint a kulcsszerzés problémát jelentene. Így amikor Christina lenyomja a kilincset, az engedelmeskedik és az ajtó simán ki is nyílik. Anya már itt van, a könyvtáros asztalánál ül és éppen egy könyvet olvasgat. Először úgy fest, mintha észre se venné a belépő nőt, de még mielőtt köszönhetne, beelőzi.* - Ülj le nyugodtan, fél pillanat. *Fel se pillant a könyvből, most már akkor is a bekezdés végére szeretne érni, ez talán nem bűn. Hangja nem tűnik parancsolónak, a legjobb szó rá talán az lehetne, hogy bájos, még így is, hogy csak így fél vállról érkezett a kijelentés. Egyébként ha a nő belenéz a könyvbe, akkor a szöveg mellett egy tájképet láthat, elég egzotikus. A képaláírás szerint Indiában készült a könyv maga pedig egy indiai útikalauz. Korábban jött, rábukkant erre, gondolta egy kicsit utána olvas, mi is a helyzet odahaza. Amint pedig még annak a két-három mondatnak a végére ért, becsukja a könyvet és kedves mosollyal tekint a másikra.* - Szervusz, Anya vagyok. Te vagy Christina Dawson, igaz? *Nem csak kedves, de közvetlen is, szája szegletében pedig szüntelenül ott bujkál a mosoly. Kezet is nyújt az asztal fölött, ehhez kicsit felemelkedik a székből. Tartása, és egész kisugárzása valahogy olyan festői, valószínűleg kevesen vannak akik ilyen szinten urai a mozdulataiknak, a saját testüknek. Ez persze nagy részt a hátán végigfutó ügyességre ható tetoválásoknak köszönhető, de persze ez nincs a homlokára írva.*
Kezdőlap
