Kezd egyre reménytelenebbé válni a folytonos keresgélés. Sehol egy aprócska morzsa, amin kiindulhatok. Se egy fénykép, sőt még azt se tudom, hogy milyen színű a haja. Bár ha jól tippelek barnás, akárcsak az anyjának, és az apjának. Vagy nekem. Kicsit ijesztő belegondolni, ha végignézek magamon, hogy bizony, már nagymama vagyok. Háromszorosan is. És még csak esélyem se volt arra, hogy találkozzak bármelyik unokámmal. Eddig. És most, hogy ilyen közel van, egyszerűen nem találom meg. Hiszen hány Richard lehet a városban? Jó kérdés. Lehet, hogy már itt sincs, csak átutazóba töltött itt néhány napot. Nem először történne meg, hogy Ingridet félreinformálják... Igazán mély sóhajt hallattam, amikor csalódott arccal leültem az egyik padra, nem is törődve a hideggel. Nem fognak szólni, hogy mit keresek itt, hiszen pont úgy nézek ki, mint egy egyetemista. Na meg a cuki bojtos sapi és a virágos lábszárvédő is sokat csorbít a koromból. Ahj egye-fene még megkérdezek egy-két erre császkáló hallgatót, hátha, de utána hazamegyek, és könyörtelenül levezetem a feszültségem egy kiadós futásban.
Ash lassan végigsétál az hatalmas lépcsősoron, ami az egyetem főbejáratától vezet egészen, az épületet körbevevő parkosított rész széléig. Ruháit ennek a napnak reggelén is csak úgy spontán ráncigált ki a szekrényéből. Ez látszik is rajta, a színek armadája rohamozza meg, aki csak ránéz. Hátán igen nehéznek tűnő táska leledzik, nem is csak látszatra olyan...három igen vaskos könyv van belegyömöszölve a szerencsétlen hordozóba. Magához képest heves vitába bonyolódott a könyvtáros hölggyel. Az asszony nem engedte, hogy külsősként több kötetet kivegyen az egyetemi könyvtár saját részlegéből...pedig mennyi érdekesség van azokra a polcokra bezsúfolva. Az iskola folyosóin még bosszankodott egy kicsit, de a hideg levegő jó hatással van rá, már vidáman baktat. Amint lelép az utolsó lépcsőfokról azonnal be is veti magát a park fái közé. Kis mosollyal az arcán masírozik a diákok között, most valahogy élvezi, hogy közéjük valónak néz ki. Egy pillanatra leolvad vigyora, amikor az egyik vörösfenyő lombkoronájáról a fejére hullik néhány adagnyi hó. Majd egy kisebb kuncogást hallatva megrázza fejét mint egy kutya. Jobb kezével beletúr göndör fürtjeibe és tudtán kívül a legcsábosabban szánt végig rajta. A legtöbben csak egy pillantásra méltatják a fura alakot, majd folytatják tovább a diskurzusukat. Ekkor érzi meg az ifjú farkas, a másik jelenlétét. Titkon beleszagol a levegőbe. Ez nem segít túlzottan a betájolásban, de legalább így is megbizonyosodik arról, hogy nincs egyedül. Agyának egy kisebb zugában érzi, hogy nem sokkal idősebb nála, de biztos benne, hogy a másik falka tagja. Óvatosságra inti magát, bár tudja, hogy a városon belül nem bánthatják ha nem provokálja ki ő maga. Lassan tovább halad, azonban már figyelmét kifejezetten az emberek kémlelésére fordítja.
Ahogy ott magamba roskadva ücsörögtem csöndben a padon, és néztem az előttem elhaladó embereket, hátha feltűnik bármelyikük arcán egy ismerős vonás, végigkúszott a hátamon a már jól ismert érzés. Egy farkas sétafikál valahol a közelbe. Szinte azonnal kihúztam magam és mélyebb levegőt szippantottam be. Ha éppen engem figyelt, már biztosan tudja, hogy én vagyok a másik ordas, de annyi baj legyen. Még egy fiatal, aki nagy eséllyel a Betolakodókhoz tartozik. Hány kölyköt hoztak ezek magukkal? Na nem mintha én olyan hű de sok évet éltem volna meg, de azért na... Lassan felálltam, és végigpásztáztam az embereket, hátha meglátom a keresett alakot. Néhány lépés után ki is szúrtam, egy érdekes figurát, aki hozzám hasonlóan sasolta a mellette elhaladókat. Már éreztem, hogy ő lesz az, így elindultam felé egy ártalmatlan mosolyt öltve az arcomra. Tényleg nem akartam belé kötni vagy ilyesmi, de nem biztos, hogy adódik még egy ilyen alkalmam, és az ellenség kiismerése igen fontos, lássuk be. Az arcát fürkészve álltam meg előtte tisztes távolságban, hogy ne érezze fenyegetve magát. - Szia! Lehet egy kérdésem? - ennél barátságosabban nem tudtam beszélgetést kezdeményezni, szóval remélem beéri vele, és hajlandó lesz válaszolni.
Még néhány percig figyelgeti a körülötte járókat, amikor észre veszi, hogy a "jelenlét" közeledik hozzá. Nem is kell sokáig várnia, hogy megpillantsa a másik farkast. Egy igen szép fiatal nő áll meg előtte. Így, hogy szemtől szemben vannak egymással már biztos benne, hogy ő az. Arcán mosoly, tagjaiban jele sincs a feszültségnek. Ash nem érzékel felőle semmiféle agressziót. Ő is elmosolyodik. -Szia! Természetesen! Ash vagyok. Mondja és közelebb lép. Kinyújtja felé a kezét. Őszinte és barátságos mosoly terül el az arcán. Elképzelhető, hogy ez nem a legokosabb dolog. És, ha Patrisha, vagy Castor látná, akkor elég nagy bajba is keveredne. De most itt az alkalom, hogy megismerjen valakit, a bennszülött falkából. Csak nem lehetnek olyan rosszak, mint ahogy a "nagyok" mondják. Ez a lány legalábbis nem tűnik valami vérengző fenevadnak. Mondjuk...a Béta sem egy buldózer, még is vigyázni kell vele. Taráról ne is beszéljünk.
Meglepő módon egy kicsit sem volt tartózkodó, sőt egyenesen barátságos, legalábbis Liuhoz képest. Elfogadtam a felém nyújtott kezet, és csak néhány másodpercet hezitáltam, mert hirtelen nem tudtam, hogy melyik nevemet mondjam - Dorothy - maradtam az eredetinél, hiszen mégiscsak egy farkassal állok szembe, nem emberrel. - Ide jársz az egyetemre? Hátha tudsz nekem segíteni, egy fiút keresek...- kezdtem is el, még mindig mosolyogva. Lehet, hogy pont most fedem fel a gyenge pontom az ellenség előtt? Csak nem olyan aljas banda, hogy más szeretteit használják fel. De mi van, ha mégis? Az én felelőtlenségem miatt robbanna ki egy hosszú harc. Sosem tudnám magamnak megbocsájtani, pláne ha áldozatok is lennének. Sosem gondolkoztam, hogy vajon Sedna vagy Vincent mit szólna ahhoz, hogy a Betolakodók ifjaival 'barátkozok' de most már biztos is, hogy nem fogom az orrukra kötni Egy újabb derűs arckifejezéssel huppantam vissza a jelenbe, borús gondolataimtól, és próbáltam elsöpörni magamból a hirtelen feltörő aggodalmat.
Hmm...nem erre a kérdésre számított. Inkább valami helytelenítő megrovásra volt felkészülve. Mit keres a városban, esetleg mit képzel magáról, hogy elszívja a bennszülött falka elől a levegőt. Bár, ezt is csak a sztereotípiák alapján szűrte le. A falkájában sokan beszéltek úgy róluk, mint ha ostoba vidéki parasztok lennének, vagy hasonló. Ez a lány azonban nem ilyennek tűnt. Nagyon nem ilyennek. Látszatra minden hátsó szándék nélkül elfogadta az üdvözlést. -Tulajdonképpen nem, nem ide járok. De külsősként meg szoktam fordulni benn. Öhmm...ha mutatsz róla egy képet, talán tudok segíteni. Ez elég valószínűtlen volt. Bár Ash már végignézte a kiemelkedőbb diákok anyagait és néhányat fel is keresett közülük az elmúlt hónapokban. De ha a srác nincs a kiemelkedő tanulók között akkor nincs túl sok esély rá, hogy látta már valaha. De ha tud szívesen segít. Miután megkérdezte, Dorothy mint ha valami furcsa gondolatspirálba keveredett volna. Most azonban ismét vidámabb kifejezés figyelhető meg az arcán. A kölyök agyán átfut, hogy ez lehetne a két tábor békéjének az alapja. Ez természetesen nem következhetett be ilyen könnyen, de elmerengeni jó érzés rajta.
Felfedtem a gyenge pontomat hiába. Csalódottan és bosszúsan éreztem magam. A reményem szálat szép lassan vágták el ollókkal, csak mert ilyen szerencsétlen vagyok. - Az a baj, hogy nincs képem... Ezért is nehéz megtalálnom.Richardnak hívják, Richard Morrison ha minden igaz. Körülbelül egy hónapja jött a városba, de sajnos abba sem vagyok biztos, hogy beiratkozott az egyetemre. De szükségem volt valamilyen kiinduló pontra.- Bár az igazat megvallva nem ez volt az első állomás, ahol megfordultam a srácot keresve. Tényleg, abba bele sem gondoltam, hogy mi lesz majd, ha végre meglátom. Csak vigyorgok majd rá, mint a tejbe tök, vagy egyből elmondom neki az igazságot? Esetleg elbőgöm magam és a nyakába borulok? Már megint nem a jelenbe járok, egészségtelen ennyit tervezni, mert hasra esek és arccal fogok tompítani. Megint. - A könyvtárat látogattad, vagy esetleg egy kis uzsonna bujkál a táskádba? - lehet, hogy ezt nem kellett volna, de kezdtem egyre morcosabb lenni ebbe a nagy tehetetlenségbe.
A lány nem tűnik túl vidámnak a hír hallatán, hogy Ashnak nagy valószínűséggel fogalma sincs, hogy kiről beszél. Bár, miért is lenne az? Ha a srác jobban belegondol ez talán az egyetlen dolog amivel fel tudja hergelni önmagát...ha valamire nem találja meg a választ. Ebben az esetben pedig, Dorothynak a válasz nem más, mint a keresett személy. -Richard Morrison... Dünnyögi halkan. Kinyitogatja ágyának kicsiny fiókjait, hogy végigkutassa benne a nevet. De semmi... -Sajnálom...nem hallottam még a nevét. De mostantól jobban oda fogok figyelni. Plusz van egy...barátom a sulin belül. Ha gondolod megkérdezhetem majd, hogy hallott e róla. - A karórájára pillant. - De ilyenkor sajnos eléggé elfoglalt. Azt szándékosan nem említi meg, hogy a "barát" egyenlő a falkája egyik tagjával. Fogalma sincs arról, hogy a lány mennyit tud, így jobb óvatosnak lenni. Legalábbis a "családja" többi tagját illetően. Igen, Dorothy jól gondolja...ezt nem kellett volna. Ash felvidultan a kérdés hallatán ledobja táskáját az aszfaltra. Már csak a hangjából hallatszik, hogy nem egy csomag cukorka van benne. -Köszönöm kérdésed! A könyvtárból vettem ki néhány kötetet. És nézd milyen kis gyöngyszemekre akadtam!- Előhúz két vaskos, régi példányt. Az utolsót ott hagyja. - Bauer-től A genetika és Jules-től a Fizika tudománya az emberi testben. El sem tudod hinni mennyi ideig kerestem ezeket. Nem is gondoltam, hogy pont itt akadok rájuk! Tudod Jules egy igen félreértett tudós. A fekete anyagot próbálja... Lelkesen beszél. Természetesnek veszi, hogy Dorothy tudja miről hadovál. Sőt mi több érdekli is. Ha nem állítják le hamarosan akkor belelovalhatja magát, és akkor még az Úristen sem fog vele bírni.
Az, hogy elismételte a nevet, az aprócska szikrám kicsit felizzott, de hiába. Az a sorsom, hogy soha ne láthassam a családomat, persze Ingriden kívül. Csak azért, mert megfordult a fejembe, hogy esetleg beharapom? Kegyetlenség lenne tőlem, akárcsak az apámtól, hogy átváltoztatott minket? - Rendben, azt nagyon megköszönném, hátha tényleg errefelé kóborol. - sóhajtok egyet halkan. A kötözködésem egész egyszerűen lepattant róla, nekem meg kedvem támadt ragozni, míg elő nem vett két vastag kötetet a hátizsákból. Pedig biztos díjazta volna a nagymamás beszólásomat... Sebaj. - Szép darabok. - jegyzem meg hümmögve, és őszinte érdeklődéssel hallgatom a magyarázatát, de már az első mondatok után félbe kell szakítanom. - Bocsánat, lehet, hogy műveletlenségemet tükrözi, de nekem ez a két név nem mond semmit. De tetszik, hogy milyen lelkes vagy ezekért a könyvekért. - mosolyodom el. Sosem kötött le a fizika na meg a matek sem, de a földrajz és a történelem meg annál inkább. - Szóval biológus vagy fizikus vagy? Vagy csak szimplán érdekel a téma?
-Nincs mit! Jelenti ki halovány mosollyal. Ash-t még jobban fellelkesíti, hogy valóban érdeklődnek a téma iránt. Még ha ez a lány nem is ért hozzá, jó alapanyagnak tűnik. -Sebaj. De ha egy kicsit is foglalkoztat a tudomány, akkor őket tudom ajánlani. - Mosoly - Igen, igen...és igen. - Kis nevetés. - Tulajdonképpen biológiából doktorim van...fizikából pedig csak egy diplomám. De persze, csak úgy szimplán is érdekel. A mondat végére egy kicsit zavarba jön. Valahogy, furcsán érzi magát. A bizonytalanság elkezdni kapargatni a tudatalattijának felszínét. Csak most gondol bele komolyabban, hogy mit gondolna Castor, vagy Patrisha ehhez. Nagyjából nulla százalék esélye van annak, hogy boldogok lennének amiért ilyen jól elbeszélget az ellenfél egyik tagjával. De hát, ez a lány kevéssé lehet veszélyes rájuk nézve. Ezt nem alábecsülés gyanánt gondolja, csak nem nézi ki belőle, hogy egy vérengző őrült lenne. Sem egy szívtelen cégvezető. Néhány pillanattal később észbe kap, hogy másodpercekig állt csendben, félig tátott szájjal. Gyorsan visszatereli a beszélgetés fonalát az keresett személyre. -És öhmm...ki ez a Richard Morrison, akit annyira keresel? A könyveket visszaejti a táskába. A két vaskos darab nagy puffanással landol a talajon.
- Ah. Annyira nem kötött le sosem, inkább a történelem vagy a földrajz. De hát az sem most volt,hogy ilyesmiket tanultam. - vontam egyszerűen vállat, és figyeltem a srácot.Hány ilyen gyámoltalan figura lehet még köztük? Kétlem, hogy sok, hiszen ilyen csapattal nem merte volna egy vezető sem idetolni a képét, az egyenlő lenne az öngyilkossággal. Ennyire még ők sem idióták. Lehet, hogy igaza van Vinc-nek addig kéne cselekedni, míg nem eresztenek gyökereket. - Hát Richard... Nos ez egy elég hosszú történet. - Na meg magánügy is. Biztos, hogy nem fogom az orrára kötni, hogy az unokámat hajkurászom, hogy a végén túsznak használják, vagy beharapják maguk közé. Biztos vagyok benne, hogy akkor oda lenne a békepárti énem, és én magam gyújtanám rájuk a hotelt. - Szóval nem akarlak untatni vele. - rendeztem is le kicsit komoran. Ha tovább faggatózik, majd egy csúnya nézéssel lelohasztom a fene nagy kíváncsiságát.
-A földrajz még csak-csak, de engem például a történelem nem érdekelt soha. Valahogy a jövő mindig jobban vonzotta a figyelmemet. Itt elhallgat. Inkább nem említi meg, hogy a jövőn belül mivel foglalatoskodott eddig. És itt nem a génmanipuláló tevékenységeire kell gondolni. Klingonok, Romulánok, időutazás és fénykardok. Vagyis mindenféle tudományos fantasztikus filmből kiragadott jelenetek. Egy percig valami furcsa, távolba révedő tekintet jelenik meg az arcán, de a lány hangja visszacibálja a valóságba. Gyorsan még eldönti, hogy hamarosan szakít magára egy kis időt és újra végig nézi James T. Kirk kapitány kalandjait. -Dehogy is! Nem untatsz. Nyugodtan mond csak el. Ha hosszú történet az még exponenciálisan meg is növeli az értékét. Mondja mosolyogva. Még a legcsekélyebb mértékben sem tűnik fel neki, hogy Dorothy nem szívesen beszél a dologról. Bár...még ha így is lenne, akkor sem gondolna bele abba, amibe a nő.
- Végül is az egyik megörökíti a jövőnek, mindazt, amit tettünk, a másik meg előrébb viszi. - kezeimet a kabátom zsebébe csúsztattam, mert nem szerettem volna, hogy pirosak legyenek a feledékenységem miatt. Legközelebb bevarrok egy pár kesztyűt a kabát belsejébe. Nem vette a lapot a srác, így hát tényleg bevetettem a kicsit goromba tekintetemet, és csak azután szólaltam meg. - Csak egy eltékozolt srác, akit ideje lenne megtalálni, hátha segítségre van szüksége. - ennél többet igazán nem akartam neki mondani - De a többi meg nem is lényeg, csak nekem. - intettem le az egészet. - És amúgy, hogy tetszik Alaszka? Mennyire tűröd jól a hideget? - kérdezősködtem tovább általános dolgokról, mert az még mindig jobb, ha én faggatózok, mint ha ő tenné ugyanezt. Közben egy-egy pillantást vetettem a mellettünk elhaladókra, hátha pont szembe jön velem Rich, és valami véletlen folytán meg is ismerem. Az maga lenne a csoda...
~Hmm...Üdítően értelmes. Egy hatalmas mosolyt villant a lányra. Ilyen rövid idő után nem szokott ennyire elismerően gondolni az emberekre. A legtöbb emberhez kifejezetten pozitívan áll hozz, de van a modorában valami megbúvó lekezelőség. Nem érez másokat alacsonyabb rendűnek, csak éppen a tapasztalatai azt diktálják, hogy sokan nem elég tanultak ahhoz, hogy megértsék őt. Még fel sem merül benne, hogy esetlegesen önnön hibája lenne. Tara szokta mondogatni: "Az egod és Te, nem fértek be az ajtón, ezért jobb lesz ha különváltok." Ash sosem értett egyet vele. Főleg, hogy egy személy külön választása a tudomány mai állása szerint elképzelhetetlen. Na jó, egy láncfűrésszel, talán. Visszazökken a jelen helyzetbe. Érdeklődve néz a lány szemébe, amikor meglátja benne a rosszallást. Alig láthatóan félrebillenti a fejét. Már inkább az foglalkoztatja, hogy mi rosszat mondhatott. -Mhm... Csak ennyi a reakciója a Dorothy által felvázol helyzetre. A kérdésen egy kicsit meglepődik. Mostanában mindenki a hogyléte felől érdeklődik. -Gyönyörű hely. Csodálatos az élővilág. Rengeteg kutatni való van még itt. Bár, igaz ami igaz, nem vagyok éppen oda a hóért. Mindig is inkább a trópusi övezetet részesítettem elö... - Hangját elnyomja egy éppen elinduló motor felbőgő zaja. A jármű elsüvít a közelükben egy ronda, fekete felhőt húzva maga után. Ash rosszallóan nézi a vezető haszontalan erőfitogtatását. - A széndioxid kibocsátás a jóléti társadalmakban magam. És sajnos mi is egy ilyen szubkultúrához tartozunk a Földön belül. "A gyantacsíkot gyorsan kell lehúzni, mert fájdalmat okoz!" Az ökotoxikológia professzornak ez volt a kedvenc kis mondása. Még a New York-ban való tanulás ideje alatt rögzült meg a fejében ez a kis szösszenet. Valahogy mindig a természetvédelemmel hozta összefüggésbe. És igaza is volt. Minél tovább hagyjuk pusztulni a bolygónkat annál fájdalmasabb lesz rendbe hozni az okozott kárt. Azon kapja magát, hogy ismét csak elkalandozott. -És te? Mióta élsz itt? Nem látszol épp inuitnak. Persze, tisztában van azzal, hogy a farkasoknál a látszólagos kor nagyjából semmit nem mond el.
Bevallom őszintén a mosolyát nem tudtam mire vélni, de jól esett, úgyhogy viszonoztam. - Örülök, hogy tetszik, és megértem, először én sem voltam oda a téli hidegekért. De hamar meg lehet szokni. - miért beszélek én neki erről? Nem tudom, de egyszerűen jól esik. Végre egy farkas, aki normálisan képes kommunikálni velem, és mindemellett új arc is, szóval nem ismeri az életem minden apró kis részletét töviről hegyire. A füstfelhő, amit a kocsi ereget maga után, kicsit megcsavarja az orromat, szóval egy picit elfordulva kapok elő a kabátom zsebéből egy zsepit és nagyot tüsszentek. - Bocsánat. - fordulok vissza, mikor már úgy érzem, hogy nem kapok hapci rohamot menten. - Szörnyű, hogy mennyire tönkretesznek mindent. Nem mintha nekem nem lenne, de csak akkor használom, ha nagyon muszáj... - csóválom meg enyhén a fejem. Hirtelen olyan felszabadultnak kezdem érezni magam. Elszállt a gyanakvás és a kétségbeesés, sőt a reménytelenség is. Lehet, hogy nem ma, de hamarosan úgy is megtalálom Richardot... Addig meg kezdenem kéne magammal valamit - Én? Hát már egy ideje Alaszkában élek... De mit szólnál ha mindezt nem itt a hidegben ácsorogva mesélném el, hanem sétálnánk egyet valamerre? Esetleg egy kitérő valamelyik kocsmába? Már ha nem tartasz attól, hogy elnáspángol a nagyfőnök... - Én tartottam tőle, de nem annyira, hogy itt hagyjam a fiút csak úgy.
-Hát, remélem is. Igazából se New York, se Chicago nem nyújtott számára ilyen tapasztalatot. Bár nem az volt a leghőbb vágya, hogy egész életét, valami bélelt kabátban töltse el, de ha így alakult, hát a jó oldalát kell néznie. -Egészségedre! Tudod hány baktérium szabadul fel olyankor, amikor tüsszentesz? Meglepődnél. De nem is olyan sok. A legtöbb testnedvhez képest igen elhanyagolható számút tartalmaz. Csupán néhány százezret. Mérhetetlenül meg van elégedve magával, hogy egy ilyen információt megoszthatott a farkaslánnyal. Azt kicsit furcsállja, hogy egyes szám harmadik személyben beszél az emberekről. Ash úgy gondolja, hogy ők is azok. Csak éppen egy alfajuk. Lehet, hogy egy kis idővel változni fog a hozzáállása, de ez még a jövő zenéje. -Furcsa, én sosem tanultam meg vezetni. Valahogy nem vonz a dolog. Pedig elég hasznos eszköz lenne. Az utolsó mondatot már csak úgy magának szánja. Az elkövetkezendő néhány évben le kéne raknia egy vizsgát. Valószínűleg elég könnyen menne, de jelenleg a kutatások és a falka biztosítása fontosabbak. Nem is kicsit lepődik meg a lány meghívásán. A döbbenet még az arcára is kiül. De néhány másodperc múlva vidoran válaszol neki. -De, az nagyon jó lenne. A szórakozó helyeket még nem igazán ismerem. Rád bízom, hogy hová menjünk. Nem hiszem, hogy Castornak lenne ellene kifogása. Hazudja. Annyira azért ismeri az alfáját, hogy tudja, ez nagyon nem tetszene neki. A végén még egy mosollyal nyomatékosít. Elrendezgeti a hátizsákjában lévő holmikat, majd a vállára csapja.
- Csupán? Hát az sem hangzik túl egészségesnek. Tényleg, mi van velünk ilyen téren? Bennünk is megvannak ugyanazok a bacik, mint az emberekben? Ilyen oldalról még sosem közelítettem meg a dolgot, csak örültem, hogy nem vagyok lépten-nyomon náthás. - mosolyodtam el, és közben elindultam az egyetem bejárata felé. Az O'Connors-hoz viszem, hiszen annál semlegesebb területet keresve se találnánk a városban, így ott talán békén hagynak minket, ha nagy trécselésen kapnak. - Tényleg hasznos, főleg itt. Mármint a nagy hóba sokkal előnyösebb azzal közlekedni, mint utat törni magadnak a frissen leesett hóban, és azért közúti balesetet sem okozunk gyakran. - magyaráztam beleéléssel. - De most sétálhatunk ha neked megfelel. - pillantottam rá. - Akkor jó, örülök neki. Az O'Connors szerintem most tökéletes lesz. Ilyenkor nem nagyon zsúfolt a hely. - közben azért meglesem a nyakamban függő órán, hogy mégis mennyi lehet az idő. Remélem igazam is lesz, és nem kell majd ülőhelyet vadászni, vagy tovább keresgélni...
-Tulajdonképpen az nem túl sok. Ha Az orrnyálkahártya által termelt váladékban ennek a több tízszerese található meg. Magyarázza. A "bacik" kifejezésen egy kicsit megrándul az orra. Nem szereti ezeket az átszlengesített, tudományos kifejezéseket. Már az is megterhelő a számára, hogy az átlag embereknél nem használhatja a bacteria kifejezést. De inkább nem teszi szóvá ezt /a számára/ alapvető hibát. -Hmm...Igazából bennünk is megvannak. De nem fejtik ki úgy a hatásukat. Ugyan ez a helyzet a vírusoknál is. Azt nem tudom, hogy a komolyabb betegségek milyen hatással vannak ránk. De nem találkoztam még olyannak aki rákos, vagy AIDS-es lenne és közénk tartozik. Mondókája közepette néhányszor körbenéz, hogy nincs e valaki túl közel. Nem lenne jó, ha kihallgatnák a beszélgetésüket. Egy ügyesebb alak még a farkasok nyomára is akadhatna. De nincs senki olyan távolságban, hogy észlelje a beszélgetésük témáját. -Az O'connors? Mindig elmosolyodom ha ezt hallom. A vezetéknevem O'connor. Vigyorodik el. Lehet, hogy ez másnak nem olyan humoros, de Ash mindig megmosolyogja a dolgot. És valóban tökéletes lesz a beszélgetésüknek. Castor már mondta, hogy az semleges terület. Bár, nagyon kétséges, hogy ezzel arra akart utalni: "Menjetek és játszizzatok a bennszülöttekkel. Jó móka lesz!" Követi a lányt, amerre csak megy.
A tanulóimnak azokat a növényeket is fel kell ismerniük, amiket nem tudok éppen terepgyakorlaton megmutatni, mert nem nő a környéken. Ennek egy részére jó a botanikus kert, de egy része sajnos csak képen vagy növénygyűjteményben megtekinthető. Ezeket is feladtam, és ZH-t írattam velük. Ez persze nem csak nekik büntetés, hanem nekem is, mert ki kell javítani. Mivel ilyen jó időben már szívesebben vagyok szabad levegőn, a parkban ültem ki egy asztalhoz, és ott dolgozom. Szerencsére még wifi is van, így a jegyeket rögtön küldhetem a központ rendszerbe. Már a dolgozatok felével végeztem. Egy kupac még kijavítatlan, egy másik már javított papírhalmaz van előttem, meg a lap-top. A javítatlan kupacról leveszek egy lapot, kipipálom a megoldókulcs szerint a jó megoldásokat, aztán összesítem az eredményt, beírom a jegyet, és a lapot a javított kupacra teszem. Ez a sor ismétlődik immáron 47-szer, és még fog legalább ennyiszer. Imádom! A két kupacon a lágy szellők kicselezésére tollak pihennek papírnehezékként. Eddig ez így tökéletesen működött, azonban egy hirtelen élénkebb szélroham megemelte a legfelső papírlapok szélét,m mitől a tollak elegánsan legurultak a kupacokról. Gyors reflex-el csaptam le a két kupacra, így azok a helyükön maradtak, és ekkor kénytelen voltam tehetetlenül nézni, ahogy a gonosz fuvallat azt a papírlapot, amit éppen javítottam átlibbenti az orrom előtt, és már viszi is a legközelebbi pocsolya felé. ~ Ó... hogy az a ...
*A sportcsarnokból lép ki, röplabda edzést tartott a lány csapatnak. Tök pozitívnak tartja, hogy összegyűlt egy csapat, mert ha nem is viszik túl sokra, de legalább megvan a mozgás, ami a tanulás mellett elengedhetetlen. Legalább is véleménye szerint a sportnak legalább olyan fontos jelentősége van, mint az elme pallérozásának. Szóval elégedetten jön ki a csarnokból. Egyáltalán nincs kiöltözve, lévén edzést tartott. Mondhatni nagyon kis lezser az University of Alaska-s pulcsijában, ami talán egy kicsit nagy is rá, meg a farmerében és a hátul lófarokba összefogott hajával. De igazán a nyakában lógó síp teszi őt igazán edzővé. Persze nem szokott nagyon így lófrálni, ennél azért jobban ad a külsejére, de sportolni és edzeni se lehet úgy, mintha skatulyából húzták volna elő az embert, lévén akkor csak a baj van. Ahogy vág át a parkon, gondolataiba merülve, először csak a szálló papírt szúrja ki és mivel nem igazán érti annak a jelentőségét, egyszerűen csak megtorpan és figyeli, ahogy a pocsolyában landol. Úgy nagyjából ekkor szúrja ki a férfit, akihez minden az bizonnyal tartozott. Végül is, ha akarta volna se tudta megakadályozni, hogy beleessen, annyira azért nincs közel, de a pocsolyából még kiszedheti. Így arra veszi az irányt és két ujjal ki is horgássza a szemlátomást dolgozatnak tűnő dolgot.* - Uh, azt hiszem valaki egyest kap. *Állapítja meg maga elé tartva a lapot, nem nagyon tudja kivenni mi van ráírva, így azt sem, hogy milyen dolgozat is lehet. Viszont a lapot magától eltartva, lobogtatva viszi a férfi felé. Most már van alkalma kicsit jobban is megszemlélni az illetőt, sőt mi több fel is ismerni.* - Örvendek Gabriel. *Mintha nem is most találkoznának először, nem tűnik különösebben ellenszenvesnek a hölgy, nincs nagyobb problémája a férfivel. A lapot pedig mindeközben szépen elfekteti az asztal egy üres részén, ne mocskolja már össze a többi dolgozatot is.*
Hogy mért pont ott kell lennie egy tócsának? Ez olyan mint a vajas kenyér, azzal is csak a gond van, ha valaki leejti. Sajnos a tócsa nem kúszik odébb, így a papír benne landol. Ekkor lép be a képbe egy csinos hölgy sportos öltözékben és kimenti a fuldoklót. - Igen, én. - felelem egy sóhajjal. Nem szenvedhet azért a diák mert én nem vigyáztam a dolgozatára. Már csak az kéne. Szerencsére a jegyet már tudom, mert éppen sikerült összeszámolni a pontjait a nebulónak, csak aztán nehogy elkérje a dolgozatát megtekintésre, hogy mit is hibázott el! Kínos lenne ... - Köszönöm szépen! - hálálkodok, mikor a dolgozat (ázott cafat) visszakerül az asztalra. Az egyik kupacon rajta hagyom a kezem, a másikat felnyalábolom, és keresztben az elsőre rakom, aztán rájuk a lap-topot. Ha valami orkán jön, és ezt is elfújja ... Beírom gyorsan a jegyet még, amíg el nem felejtem. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy a hölgy a nevemen szólított. Ennyire népszerű lennék? Én még nem ismerem az egyetem összes oktatóját. - Én is örvendek! - felelem kissé bizonytalanul mosolyogva. Hacsak nem voltam nagyon szórakozott, akkor nem találkoztunk még. Biztos emlékeznék rá, ha valaki bemutatott volna már minket egymásnak. De így nem tudom viszonozni a megszólítást. Előveszek egy pár papír zsebkendőt, és nekiállok felitatni a szerencsétlenül járt dolgozatról a vizet, de néhol a papír egye-két rétege is jön vele, szóval inkább abbahagyom.
*Az apró megjegyzés hallatán elmosolyodik, de nem mond rá semmit. Most hogy jobban megnézi, van azért a papíron piros tinta is... pont ott folyik le oldalt. Mindenesetre úgy fest, hogy ki van javítva a dolgozat, még jó. Azért most egy kicsit örül, hogy neki nem kell olyasmikkel foglalkoznia, mint dolgozatok javítása és hasonló nyalánkságok. Képtelen lenne annyi ideig egy helyben semmit sem csinálni. A köszönetre aprót biccent. miközben helyet is foglal a férfival szemben.* - Igazán nincs mit. Ha rögtön tudom mi ez, talán odavetődök, hátha sikerül megmenteni. *Mondja bájos mosollyal, ki tudja, talán tényleg képes lett volna rá. Mármint... ő pontosan tudja, hogy képes lett volna rá, de ez részletkérdés. Figyeli a toronyépítést, kissé oldalra billentett fejjel és végül ugyanebben a pózban megmaradva tekint a férfira is a bemutatkozás hallatán. Hát úgy fest, csak ő ilyen jól informált kettejük közül, így nem igazán kerülheti el a bemutatkozást. Persze, nem mintha el akarná kerülni. Az asztal fölött szépen kezet is nyújt az úrnak.* - Anya. Mondhatjuk, hogy tesitanár vagyok... vagy valami ilyesmi. *Egészíti ki a bemutatkozását röviden, csak hogy el tudja helyezni magát a másik számára az egyetemi életben. Igazából azt se feltétlen szándékozik titkolni, hogy úgy egyébként micsoda, de amíg Gabriel nem kérdezi, addig nem fogja az orrára kötni. Végül is bőven elég, ha minden csak a maga idejében derül ki. Egyébként a dolgozat megtisztítását látván elmosolyodik és csak aprón megcsóválja a fejét. Látszik, hogy férfivel áll szemben, azaz ül szemben.* - Inkább próbálja meg majd kiszárítani, mondjuk egy hajszárítóval, vagy tegye radiátorra. Sikerült teljesen kijavítani? *Úgy fest tényleg érdekli a papír sorsa. Franc se nézné ki belőle, hogy egy őrző... méghozzá a harcosabbik fajtából, de hát minden éremnek két oldala van ugyebár.*
- Jaj, azért a vetődés az túlzás! - tiltakozom kissé elhűlve. Elképzelem, ahogy ott landol hason a pocsolyában, kezében a megmentett ZH-val. És mindenki a parkban döbbentem áll, és csak kicsit néznék őrültnek, de, lehet, hogy lenne, aki mentőt hív. - Ennyire nem tragikus a dolog. Megkapja a négyesét, és szerintem azzal megelégszik, nem fog reklamálni Mr. ... Zagorewsky. - olvasom le az el nem ázott sarokról. - Nem is emlékeszem rá! Lehet, hogy nem volt növényfelismerő túrán a hegyekben? - kalandozom el kissé a név hallatán. De aztán visszarángatom magam a jelen helyzetbe. Itt ül ez a csinos nő, és én Mr. Zagorewsky jövőjén elmélkedem, hogy most hiába írta-e meg ezt a ZH-t ilyen jól, mert ellébecolta a túrát, és akkor nem kap tőlem aláírást. Hát hol jön ez ide? - Anya. Ezt megjegyzem. Tesitanár .... hát, némelyiküknek nem ártana némi egrecíroztatás, mert nehezen bírják a terepet! - jegyzem meg aztán, visszaemlékezve arra szánalmas vánszorgásra, amit a csapat egyes tagjai a túra vége felé műveltek. S lám, már megint kibújt belőlem a pedagógus. Jobb lenne valahogy visszább tuszkolni. - S megkérdezhetem, hogy honnan is ismer engem? Ez egy rizikós kérdés, mert mi van, ha mégis bemutatták? Vagy ott volt azon az értekezleten, ahol engem bemutattak a testületnek? De nem, azon biztos nem volt ott. ÉS ott csak a biológia Tanszék oktatói voltak.
Kezdőlap
//
