Rögtön a bejáratnál színes egymásutánban sorakoznak a különböző bódék és kocsik, ahol mindenfélével felpakolhatják magukat a látogatók. Természetesen vásári keretek közt. A legtöbb kocsi édességet, hotdogot és kukoricát árul, de a bódékban üdítőt, kávét és különféle kalóriában gazdag ételek is kaphatók.
*Oké, Abivel való beszélgetés óta foglalkoztatott a gondolat, hogy tényleg én vagyok a hülye vagy… tényleg az vagyok. De eddig bírtam az agyalást, nem tudom miért, de megkellett tudnom. Lábaim vittek is, hogy megtaláljam Sammiet olykor-olykor egy-egy embert megkérdezve, hogy merre is látták a srácok. Hát semerre, erre pedig csak egy magyarázat van… nincs itt vagy a szobájában van, vagy csak felvette Harrx Potter köpenyét. Na jó ez már kapásból három, amiből egy baromság. Nah, pontosan erről beszéltem a legelején. Végül megtalálva a srácot a kilátónál álltam meg mellette… de… mégsem szóltam semmit. Csak mosolyogva köszöntem és csendben álldogáltam, egészen addig míg Sam nem kérdezte meg, hogy bízom-e benne. Nos… erre nem mondhattam azt, hogy igen… de azt sem, hogy nem. Elvégre pasi, de mégis érintetlen maradt a kis vackom és a gimnasztikát sem árulta el így az arany közép nem tudom maradt. De valamit forgatott a fejében, ez látszódott a csillogó tekintetén. Végül áldásom adtam rá. Végül is… ha nem tudom miről van szó, de ha nem lehet benne megbízni, egyszer úgy is kiderül. A ma pont olyan jó, mint bármelyik másik nap. Hosszú utat tettünk meg, de az erdő szélétől egyenesen Sam kezét szorongattam és ha nagyon elengedte magát, fent áll annak az esélye, hogy összeroppantom. A farkasom bár nem retteget de nem lett közvetlenebb én pedig féltem. Nem sűrűn hál istennek, de kocsik haladtak el mellettünk én meg mint egy nyúl ugráltam. Sam nyugtató szavai – már ha volt – semmit nem értek. A reflexei annál inkább, tekintve, hogy majdnem sikerült eltörnöm a bokám az egyik ugrás alkalmával. Pedig aztán tornacipő volt rajtam, egy fekete nadrág, egy lila felső és a fekete kabátom. Nem olyan színes mint szokott, de ez akadt a kezembe. A többi meg nem számít. Hajam össze volt fogva, de már pár tincs kicsúszott… szokásuk, de nem zavartak, csak a fülem mögé tűrtem őket az egyik kezemmel a másik csak kitartóan Samét szorongatta.* - Mikor leszünk ott és hova megyünk? * Egyszer éreztem, hogy a farkasom kezdett ideges lenni és Sam farkasa a fülénél fogva húzta vissza. Ejha… az a dög meg maradt a seggén. Remek, a félelmének van egy jó oldala is. Nem pattog a srácéval szemben csak olykor-olykor újra próbálkozott hátha kitörhet. Lelkemben pedig ott volt a félelem, ami már szinte rettegés volt. Nem tudtam elrejteni és nem is akartam. A vidámpark előtt azonban csak pillogtam a másikra.* - Nem is tudtam, hogy itt van ilyen… de este van. Ez meg zárva… ezt megnézhettük volna a neten is. Nem mehetnénk? * Toporogtam, mint egy hülye továbbra is a kezéből palacsintát csinálva. Nem tudtam, hogy mit akar itt és már azt is lefelejtettem… vagyis egészen eddig. De nem tudtam, hogy fel-e tegyem a kérdést. Ennek jele viszont az volt, hogy rágcsáltam az ajkaim már megint. Szokásom, na bumm. Hiába Steve szavai ez megmaradt és még csak észre sem vettem, hogy ezt teszem. De valószínűleg nem csak a vidámpark látványa miatt jöttünk. Nem tudtam, hogy miért is kéne bíznom benne. Vagy arra gondolt, hogy képes visszafogni? Nem tudom… de… érdekelt na. Azonban féltem… oké, Tabithának igaza van. A sör jó… nem hagy gondolkodni, félni meg pláne nem. Istenem miért nem hoztunk magunkkal? Mármint nem Tabit, hanem sört. Valószínűleg azért, mert nem adják ki. Micsoda felfedezés. Szürkészöld tekintetem a másikra tévedt és ahogy elhaladt melletünk egy kocsi, ugrottam akkorát, hogy csoda, hogy nem a másik nyakában kötöttem ki. Na nekem sem kellett több, Sammie testét érezve lendületből ugrottam vissza, távol tőle de a kezét nem eresztve. Ennek örömére meg a hátsómra huppantam, ahogy a beton egyik hasítékában megakadt a cipőm… De Sam kezét fogtam, szóval vagy visszatartott, vagy kicsúszott és nevethetett rajtam vagy pedig esett velem együtt… egyik jobb mint a másik. De mindjárt kiderül, hogy mennyit rontottam a helyzeten.*
Az elmúlt napok meglehetősen színtelenül teltek. Jó, ezt nem mondanám, suliban véget ért éppen az utolsó nagy hajrá, már csak az osztályozások vannak hátra. Csak egyre kevésbé bírom, hogy ülök a hátsómon, és nem csinálok semmit. Várom, hogy Doktor Howard meggyógyuljon, és ennyi. Ilyenkor túl sok időm van gondolkodni, és az egy hozzám hasonló idióta esetében akár még életveszélyes is lehet. Szóval eldöntöttem, hogy elterelem a gondolataimat Ashről. Több időt töltöttem Sue-val, mint eddig, marhultunk és tanultunk a végső megmérettetésekre. De mindvégig ott motoszkált bennem a tudat, hogy mindeközben Ash, akinek eddig segítettem felkészülni arra a nyomorult vizsgájára, valahol odakint depizik. Senki se értse félre, imádom Sue-t, nagy arc a csaj, mikor belelendül, lelőni sem lehetne, de... Sosem aludt hozzám bújva egy szál pólóban, miközben én félpucéran öleltem. Ki tudja, egyszer eljöhet majd az a nap is, de addig Ash meg közöttem (legalábbis azt hiszem), van valami furcsa kis kötelék. Bűntársak, vagy mi a fene... Főleg úgy, hogy utána még csináltam neki palacsintát is. Márpedig mind tudjuk – nem mintha akkor gondoltam volna erre –, a palacsinta azt jelenti: „Köszönöm az estét, drágám!” Nem tudom, miként jutottam ki a kilátóra, de addigra már volt egy kész tervem. Tudom, hogy a lány milyen, eleget kínlódtam miatta. De a múltkori után nem adom föl, valamilyen módon fel fogom rázni a depijéből, vagy abból, ahol éppen kóborolt. Minekutána tudom, hogy az edzései már messze nem abban a megfeszített ütemben haladnak, mint korábban. Szóval ki kellett találnom valamit, ami kicsit talán feldobja, és ehhez a legtöbb segítséget egy véletlenül kihallgatott beszélgetés jelentette. Már csak arról kellett meggyőznöm, hogy megbízhat bennem annyira, hogy tegyünk egy kis túrát a sötét erdőben. Egy csúnya, nagy farkassal. Jó, mondjuk lássuk be, ő sem éppen Piroska. Az út nem volt leányálom. Szavakkal nem próbáltam nyugtatni, a farkasom viszont annál többet tett. Takaró módjára takarta be az övét, nyugalmat, és biztonságot próbált sugározni magából. Persze, valószínűleg mindketten tudtuk, hogy ez ostobaság, hiszen hogyan lehetne biztonságban, amikor alig vagy idősebb nála? Nem tudom, a farkasom vissza tudná-e fogni az övét, ha valami baj történne. Viszont megpróbálta megnyugtatni, amiért hálás voltam. Az összes, „Ott vagyunk már?” típusú kérdést csak sejtelmes vigyorral rendeztem le. Arról ne is beszéljünk, hogy a kezemet majdnem összeroppantotta, de hát tökös gyerek vagyok én, kibírom. – Na, mit szólsz? – kérdezem, amikor megérkezünk. A szavaira elvigyorodok. – Nem. Ha kicsit feljebb megyünk, a kerítésen van egy jókora lyuk. Tudom, hogy emberek közé nem akarsz menni, de azt hiszem, te is megérdemelsz egy kis szórakozást. Szóval... engedd meg, hogy ma este én legyek a kísérőd. A pingponglabda-szerű pattogása viszont eléggé váratlanul ért, és én is a földön kötöttem ki mellette. Azért könyörgöm, ennyire büdös csak nem vagyok, hogy ugrálni kelljen tőlem! De a földön fekve aztán csak lehunyom a szemem, és magamban sóhajtok. Valószínűleg nem sértésnek szánta, ezért nem is veszem annak. Csak fölkelek, és a kezemet nyújtom felé. – Nos, akkor mit szólsz? Mehetünk?
*Átváltozni nem változtam szóval ez már fél siker. Aki a kicsit meg nem becsüli… na jó, ez nem volt olyan kicsi. Sam egész ügyesen eltakarta a napot a kislány elől így kizárva az életet is, avagy a félelmét. Mégha biztonságot nem is igazán meríthetett a másikból hiába volt idősebb tőle. Legalábbis a farkasaink közt elég nagy volt a korkülönbség… szerencsére. Hát most na… valakinek komolynak is kell lennie, nem lehet mindig játszani mint azt az enyém szeretné. Különben már biztos elmentünk volna a városba túrázni, farkasalakban… vacsorát keresve a campinghez. Darren bizonyára díjazta volna a dolgot. No meg Steve is, hogy törölhet emlékeket. Viszont megérkezve csak kikerekedtek a szemeim és nem, nem Csizmás kandúrt játszottam… hanem mindössze annyira hihetetlen volt, hogy ilyen nagy szemeket még Ő sem tud ereszteni.* - Sam, ezért le is csukhatnak… Szerinted mennyire díjaznák, hogyha a rendőrségre kellene értünk jönni? De most komolyan… Steve lenne az első aki megtudná. Őrző a rendőrfőnök vagy ki a fene… és Darren sem repkedne az örömétől. Plusz ott már Te is kevés lennél, hogy visszafogj… * Legalábbis ha figyelembe veszem azt, hogy miként reagál egy farkas ha bezárják és ehhez hozzá adom azt, hogy én mint ember mennyire irtóztam a zárt helyektől pláne, ha tudtam, hogy nincs kiút… nos az egy csodás káosz. De persze kitudja… így, hogy fél a kislány nem vagyok már semmiben sem biztos. Samet sem ettem meg, mint szoktam. Ellenben a palacsintáját, na az finom volt. Bár csoda, hogy Steve nem kérdezett rá, mert hogy csesztem elmosogatni az is tuti. No mindegy. Viszont már jött is a baj, még mielőtt befejezhettem volna a mondatot és mind a ketten a földön kötöttünk ki. Éreztem, hogy valami kellemetlen kélt életre Samben, de lássuk be… nem tudtam, hogy mi az és betudtam annak, hogy csak azért mert elrántottam. A felém nyújtott kézre hezitálok. Nah ebből megint esés lesz vajon? Najó, ennyire béna nem vagyok és remélem Samnem. Apró kezem az övébe kúszik de inkább magam állok fel, nem kell felhúznia vagy ilyesmi. Mindössze a gesztust viszonoztam azonban elég nagylány vagyok ahhoz, hogy menjen egyedül is. Felállva megmozgattam a bokám és egy kicsit benyilallt, de annyi baj legyen. Arcomon nem látszódott, bár pajzs nélkül érezhette a másik a hullámot. A kezét fogva forgattam, hogy minél jobban megszokjam a dolgot és ne hátráltasson a hazafelé vezető útón.* - Jó. De ha bajba kerülünk én esküszöm neked, hogy hozzád küldöm Darrent magyarázatért. Stevet nem, Ő nagy falat lenne Te meg máglya. De mégis mit akarsz itt csinálni? A játékok nem üzemelnek, ha bekapcsoljuk őket riasztjuk az őröket, ők meg kapásból a rendőrséget. Vagy kiakarod iktatni őket, hogy egy kicsit szórakozzunk? * Vontam fel a szemöldököm, de hééé… én azt mondtam, hogy hazafelé ne zavarjon a bokám. Erre tessék… ennyit arról, hogy megyünk is haza mert ez hülyeség. De tényleg az volt, mégis maradtam… Hajm Sam a sírba fogsz vinni, ha sok ilyen baromságot csinálunk.* - Tudtad, hogy az engedetlen és a farkas létre nem méltó kölyköket a völgyben végezték ki? * Nyugtattam meg, hogy nehogy azt higgye itt nekem, hogy Darren könnyű menet lesz. Nah jó, ez gonosz volt pláne a vigyorral az ajkaimon. De tekintetemben ott volt egy fajta várakozás is, ami lássuk be, nem a válaszára irányult. Hanem inkább arra, ami előttünk állt. Közben persze ha eddig nem indult el, akkor lépésre ösztökéltem méghozzá úgy, hogy megindultam. Bár mivel nem tudtam hogy hol van az a lyuk így valószínűleg egy rossz irányba. Azonban a vigyoromból csakhamar boldog mosoly lett… Stevvel voltam utoljára vidámparkba, ahogy egyszer cirkuszban is. De emlékszem, hogy csak a kedvemért lefizette a kishintás fazont és felült egy miniatűr lóra, hogy jöhessen velem egy kört. Hát na… mindig elérte, hogy vigyort csaljon az ajkamra. Bár sosem értem, hogy miért nem mondott nemet és mozgatott meg mindent, hogy teljesítse néha a hajmeresztő kívánságaim. Igen, egy időben teszteltem, hogy mégis meddig képes elmenni. De azt hiszem, a gyújtsuk fel a házat rész volt az, amire már hülyének nézet. *
– Lecsukhatnak... Ha elkapnak. De az osztálytársaim némelyike hetente, vagy éppen kétnaponta is kijár ide, és őket sem kapják el – vontam meg a vállam. Igen, tudom, hogy milyen következményei lehetnek, és ezt én is számításba vettem már. És készítettem tervet is, megoldom, ha valami baj történne. – Figyelj, ha mégis történik valami, hát van emberem, aki kihozzon bennünket, anélkül, hogy bárki megtudná. Hú, ez de nagyon titkosügynökösen hangzott. Meg magabiztosan. Pedig őszintén szólva, fingom sincs, Sue kiszedne-e onnan, ha bejelenteném, hogy „Szia, drágám, itt vagyok Ash-vel a dutyiban, leperkálnád értünk az óvadékot?” Jó, többször mentette már meg a nyavalyás valagam hasonló szitukban, mint amire szívesen emlékeznék, de... De ő mégiscsak egy híresebb ember lánya, nem keveredhet bajba miattam a végtelenségig. Ráadásul már tényleg érik tőle egy pofán vágás az irányomba. Csúnyán kihasználom őt, akaratlanul is. De majd visszaadok neki mindent. Ez biztos. Nem akarom, hogy a barátságunk menjen rá erre a fiatalkori elhülyülésemre. Az már túl sok lenne. – Ki tudja, lehet, jól fog állni nekem az égő haj – vigyorodtam el féloldalasan. – De ne aggódj, ha bármi történik, szerintem megoldjuk. Van még pár olyan lyuk a kerítésen, a helyi fiatalok járkálnak ide már vagy tíz éve sötétedés után. Van, hogy szerelmespárok, van, hogy kis csapatban jönnek berúgni... Hé, akár még alkoholkészletet is találhatunk valahol! nem, nem ez a nagy tervem, nyugi... Viszont vannak játékok, amik mennek. Néhányat megbuheráltak. A hullámvasút például megy, és néhány büfébe is be lehet menni, egy-kettő a cuccot hűtőkben tárolja. Ellentételezést persze hagyunk – mutatom meg a jó kötegnyi pénzt, az utolsó havi tartalékomat, amit üvegek összeszedéséből szereztem –, és jól érezzük magunkat. Anélkül, hogy félni kellene a farkasod kitörésétől. Hát igen, ma csak a miénk a hely. Meg esetlegesen pár másik tinédzseré, de hát őket kikerüljük/villogó fogakkal elijesztjük, fene tudja. Az ezt követő szavaira azonban megtorpanok, és én is felvonom a szemöldökömet. Mi van? Ez msot fenyegetés akart lenni? ha igen, akkor eléggé gyenge, már évtizedek, vagy éppen évszázadok óta nem történt ilyen kivégzés. Elhessegetem a dolgot magamtól, és folytatom az utam, egészen addig, amíg meg nem találom a „bejáratot. Görnyedni kell ugyan hozzá, de bőven átférünk... – Igen, tudom – felelem végül. – Még mindig találni ott csontokat. Amikor idekerültem, sokat jártam arra. Hátborzongató hely... De miért említed? Ó, és hölgyeké az elsőbbség! Időközben még a rácsot is megemelem kissé, hogy kényelmesebben átférjen. Ha bement, követem, majd elindulok abba az irányba, amelyikbe ő gondolja. Innentől már csak a bátorságunk szab határt az estének...
-Tehát most azt mondod Sammie, hogy törjünk be nyugodtan mert mindenki ezt csinálja és nem lesz belőle probléma? Így hogyan fogunk felelősséget tanulni és pláne miért kell nekünk is azt csinálni mint a többieknek? * Tettem fel két kérdést, de nem akadékoskodtam… annyira. Csak épp hogy… najó, amennyire tőlem megszokott. Szóval eléggé. De hé én még sosem csináltam ilyesmit, pláne nem azért mert ez a „menő” és mások is ezt csinálják. Döbbenten tátottam el a számat az alkoholra. Na ne már.. ez most komoly? De azért megnyugtat, hogy nem az a célja, hogy leitasson pedig aztán… nah abból szép dolgok lennének. De mikor a pénz előkerül már muszáj megszólalnom.* - Az honnan van Sam? Meg különben is miért jó ezaz egész? Mért nem mentünk el vadászni vagy… nyulat kergetni vagy nem tudom. * Érezhette, hogy félek. Naná… nem a lebukástól hanem attól, hogy csalódást okozok Apáimnak. De rám aztán ne mondja, hogy hangulatot rombolok így aztán el is indulok persze az esést követően. Majd utólag ha baj lesz szét rúgom a seggét, mint egy fajta levezetésként. A felvont szemöldökére nem reagáltam, csak a kezét fogtam meg mert hát ismét egy autó közeledet. Nem lehetett látni a fényeit, de nesze neked farkas hallás. Én hallottam. Viszont csak-csak választ kaptam a kérdésemre és a szemeim lesütöttem.* - Furcsa véletlen… én is oda járok. Még most is. Van már otthon két szatyornyi csontom. * Jegyeztem meg, de meghagytam neki, hogy levonja a következtetést, hogy miért is van nálam. Mondjuk addig jó míg Darren nem találja meg. Közben átmásztam a lyukon és hát ha tetszett ha nem elengedtem Samet és a kerítésen belül míg nem lesz baj, valószínűleg nem is fogom keresni a mancsait. * - Csak azért, mert ha bajba kerülünk mi is könnyen ott végezhetjük még ha csak képletesen is. * Osztottam meg vele, de mivel a hullámvasutat mondta, hogy üzemel így tekintetem azt kereste. Mikor megleltem csak elindultam annak az irányába. Az este alatt sötét volt minden és ez… mintha menedéket nyújtott volna, elzárt volna a világtól minket. Egyenlőre nem hallottam sem szívdobbanást, sem nevetgélő fiatalokat.* - Komolyan mondtad azt az alkohol dolgot? * Kérdeztem vissza és tekintetem az övét kutatta. Azonban kissé feszültté váltam. Na nem azért mert annyira tartottam az alkoholtól hanem eszembe jutott, hogy miért is kerestem Samet.* - Nem rég beszéltem Abigaillal. És… szóval ahogy elmeséltem neki, hogy milyen Steve… rájöttem, hogy olyan mint Te. Ami nem gond csak nem értem… Steve dinka, mert szerelmes Abigailba. De te is az vagy… mármint szerelmes csak… szóval a kérdésem amiért kerestelek… megakartam kérdezni, hogy kibe. Mert eleddig egyetlen lányt sem említettél. * Vigyorodtam oldalra, a srácra és figyeltem minden apró kis rezdülését. Nem akartam zavarba hozni vagy valami, és persze ha nem akart nem válaszolt. De attól még meg kellett kérdeznem, hogy ki az a lány, aki miatt kevesebbet fog velem lenni. elnyerte a szívét.*
– Hogy akarsz felelősséget tanulni, ha nem követsz el bizonyos dolgokat? Erről szól a kamaszkor – vonom meg a vállam. Persze nem valaki megöléséről beszélek, ez egyértelmű, olyat csak kevesen tesznek, azok meg hülyék, meg mehetnek az államiba. De igenis, át kell párszor hágnunk a társadalmi szabályokat, egész egyszerűen muszáj. Nem tudom elhinni, hogy a lányba ennyire minimális lázadási ösztön sem szorult. Viszont amikor megkérdezi, honnan van a pénz, meg az utána következőket, fölnevetek. – Kiraboltam egy bankot. Tudod, én szabadidőmben ezt csinálom… Egyébként üvegeket gyűjtögettem, és visszavittem őket. Ha az ember tudja, hova járnak az osztálytársai lerészegedni, akkor egész könnyen meg lehet oldani a dolgot. És azért nem, mert azok… Azok farkas-dolgok, oké? Én csak szeretném, ha lenne egy normális estéd. Farkasok, vadászat, meg vérszag nélkül. Mint egy átlagos tininek, akinek az életét nem rombolták le. Ja, és ezzel megnyugtatom a saját, háborgó lelki világomat is. Én ezzel a szarral nőttem fel, esélyem sem volt soha egy normális életre. De Ashley más. Ahogy más volt Lucy is, meg Ben is. Mindannyijuknak esélye volt egy normális életre, sőt, ennek a lánynak még egy szerető családra is! És ezt az életet mindannyijuktól elvették. Én nem adhatom nekik vissza, nem tehetek meg mindent, hogy jobb legyen nekik. Nem támaszthatom fel a holtakat, nem forgathatom vissza az idő rohadt kerekét… Megtenném, ha lehetne. De nem lehet. Mégis, megpróbálhatom kicsit élhetőbbé tenni mindezt. – Mit akarsz tenni azokkal a csontokkal? – kérdeztem. Minden egyes alkalommal, amikor megragadta a kezem, a farkasomat és engem is elöntött egyfajta férfias büszkeség. Egy lány, egy számunkra igen fontos, nőnemű egyed, biztonságban érzi magát mellettünk. Most úgy őszintén, ki nem lenne büszke magára ezután? A magyarázatára viszont elkomorodok egy picit. Nem vészesen, nem mint James, ha Raven témája a szeme elé kerül – Sam baszdki, tényleg abba kell hagynod ezeket! –, éppen csak egy pillanatnyi megingásnyira. – Hé, Ash, bízz bennem. nem lesz gond. senki sem fogja tudni, hogy itt jártunk. ha meg mégis… Gyorsabbak vagyunk náluk. Egy-két rendőrt vagy biztonságit még csak lefutunk… – Ha gondolod, megkereshetjük az egyik készletet – vigyorodtam el. Az azonban, ami ezután jön, letörli a képemről a vigyort. Meg minden gondolatot a kobakomból. Még a farkasom is felszegi a fejét, a levegőbe szimatol, aztán csak szorosabban bújik a kicsihez. Remek, és merje bárki azt mondani, hogy a kutya az ember legjobb barátja… – Most tényleg abból veszed le, hogy valaki szerelmes, ha dinka? – vonom fel a szemöldököm. Normális esetben felnevetnék, de most inkább egy sarokba szorított állat minden furfangjával keresem a kiutat. Gyerünk, Sammie, juss ki valahogy a csapdából! Ne hozz szégyent Doktor Howard bizalmára. – Egyébként említettem lányokat. Említettem Sue-t. Meg Jasmint. Sokakat. De igen, szerelmes vagyok, Ashley. És… szeretném megtartani, kibe. Magánügy, tudod. Meg aztán, biztos kinevetnél, ha megtudnád… Ja, vagy éppenséggel Chuck Norrist meghazudtoló kecsességgel és eleganciával nyomna le egy pörgőrúgást, egyenesen az arcomnak címezve. Bármi megtörténhet.
*Sam szavaira kinyitottam a szám. aztán be is csuktam, szemöldököm összeszaladt, de akárhogy is kerestem a kibúvót nem találtam. Végül lemondóan sóhajtottam, de mégis egy halovány mosollyal az ajkaimon feleltem. * - Oké, ott a pont. Ezzel nem tudok vitatkozni, de attól még nem tartom jó ötletnek. Viszont ha már itt vagyunk… - vontam meg a vállaim. – Csak nem kapok ki mert egyszer „kamasz” voltam. * Forgattam meg kelletlenül a szemeim, mégis kissé vidáman. Persze, egyértelmű, hogy nem szó szerint gondoltam a kikapást. Bár tény, egy „csalódtam benned” mondat rosszabb mint ezer pofon. Tapasztalat. NAh de hess innen buta gondolat és valójában jobban foglalkoztatott az, hogy Sam mégis honnan a pokolból szerezte azt a pénzt amit itt villogtatott.* - Hát hogyne… * Nem, nem hittem el ezt a bank rablósdit. Oké, sok marhaságot sem néztem ki Samből, amire most készülünk meg végképp nem. Szóval megeshet, de hát a remény hal meg utoljára. Viszont ahogy kinyitottam a szám, hogy tiltakozzak a pénz elcseszése miatt, szintén csak becsuktam. Bakker, tényleg halnak mehetek. De nem akartam megbántani Samet, így nem. Viszont agyam már lázasan kattogott, hogy miként is viszonzom.* - Vérszag? A minap a saját szoknyámban buktam orra és állt az oldalamba egy csont. Béna vagyok, semmi garancia arra, hogy ezt megússzuk. * Világosítottam fel egy kicsit, hogy ne reménykedjen abban, hogy nem lesz vér ha a közelemben van. Ha már a saját szoknyámban is orra esek… bármi megeshet.* - Jó-jó… abba hagytam. De tényleg. * Emeltem fel védekezően a kezeim. Nem tudtam, hogy mi motiválja Samet, de azért nem fogom megnehezíteni nagyon a dolgát. Így nem ellenkeztem csak követtem és olykor-olykor magam elé és mögé is nézve haladtam. Hát most na… nem szerettem volna sem lebukni, sem semmi. Paráztam… naná, nem csináltam én ilyet és ez az érzés nem is tetszik. Nem értem, hogy mások mit szeretnek benne. * - Fűzök belőlük nyakláncot? * Vontam fel a szemöldököm a kérdésére. Persze, nem ez volt a szándékom. De hát ha úgy tetszik, itt a lehetőség, hogy kiderüljön, hogy mennyire is figyelt rám mikor velem volt. Mármint az érzéseimre amit ha akartam sem tudtam elrejteni. Éreztem a büszkeségét, de én betudtam annak, hogy jöttem és nem akadékoskodtam tovább. A megingását éreztem, de nem értettem, hogy mire van. Szóval nem kérdeztem, majd kiderül. * - Nem futok… legalábbis nem el. De ha már lúd legyen kövér, szóval keressük meg. * Vigyorodtam el menet közben a vasút felé. De most komolyan… ha már egyszer kihágunk, legalább tegyülk rendesen, hogy ha gond van elmondhassam, hogy na… megérte vagy másnap épp az ellenkezőjét de ez most lényegtelen. Hajm… már megint ez a maximalizmusom. A pokolba kerget néha, de talán most hasznomra lesz. De nem kell nekem alkohol ahhoz, hogy kinyiljon a kis szám és mondjon dolgokat, kérdezéshez meg végképp nem. A visszakérdésre csak elnevettem magam és megingattam a fejem.* - Jogos, a dinka relatív fogalom, de kifejtem. Fütyülve készülődik, többet tölt fürdőben mint én egy héten, vigyorog mint a vadalma és olyan… nem Ő. Jah arról már nem beszélve, hogy jobban ad a külsőjére mint bármikor máskor és bár készülődés közbe nem látlak… de a viselkedésetek sok ponton megegyezik. És ne próbáld bemagyarázni, hogy nem. * Vigyorodtam el. Nem ettem én meszet, hogy ezt el is higgyem vagy megtéveszthessen. Ennyire nem. * - Jóóó… de Sue a barátod. A kettő nem fér össze. * A többire nem reagáltam, mármint Jasminra meg a „sokakra” a lényeg az volt, hogy senkiről nem beszélt olyan csillogó és átszellemült tekintettel, imádattal a hangjában mint ahogy az elvárható egy szerelmes kamasztól. Tapasztalat, még ha rossz is. * - Jó, ne mond el… de mesélhetnél róla. Naaa… kérlek. * Néztem rá mosolyogva kérlelve a másikat. Szerettem volna ha beszél róla, nem tudom miért. Talán csak tudni akartam, vagy csak látnom kellett, hogy mennyire reménytelen. Mármint Steve… Bár kitudja. A lényeg, hogy szerettem volna ha mesél a lányról. De nem erőszak ez sem, ahogy az sem, hogy nem akarja elárulni a nevét.* - Nem veszíthetsz semmit. Úgy sem ismernék rá… nem ismerem. * Ez egyértelmű. Nem járok olyan társaságban ahol Ő. Bár… aszem Ő se nagyon. No mindegy a lényeg szintén az, hogy nem veszíthet semmit azzal ha mesél róla.*
– Na látod – bólintok, amikor végre beadja a derekát. Közben próbálok nem túlzottan örülni a fejemnek, hogy sikerült nyernem. Egyszer a büdös életben. Hazamegyek, az biztos, hogy pezsgőt fogok bontani, aztán berúgunk Hannibállal. Mondjuk vicces lesz, mert egyrészt, nincs pezsgőm, másrészt meg... Már csak azért is megérné szerezni egy üveggel, hogy az oposszummal igyam le magam. Olyat szerintem élő emberi lény még nem csinált. Juhé, lehetnék az első valamiben! Az első dolgokat elérő pasik bejönnek a csajoknak, nem? Hátha így lenne egy kis esélyem... Na, gyerünk Sammie, piát kell találnod! – Bízz bennem, bízz önmagadban... Egész este ismételgetnem kell a nagy kliséket, Ash? – kérdezem apró vigyorral. Nem kérdezem meg, hogy jobban van-e már, elvégre látom, hogy kutya baja. Jó, ezt a kifejezést is sürgősen el kell felejtenem, elvégre farkasok vagyunk, ha valakinek a képébe mondanám, lehet megsértődne. Nekem meg talán nem kellene ennyit problémáznom. És örülök amikor azt mondja, abbahagyta. Nem tudom, pontosan mire is gondol, de én is örülök, hogy már nem fog folyamatosan ellenkezni. Legalább ennyivel simább utunk lesz... – Nyakláncot? – kérdezem. – Mármint... Biztos ez az új divat, vagy valami... Egyébként jól sejtem, hogy el akarod temetni őket? – nézek rá nagy komolyan. na tessék, ki hitte volna, ilyet is tudok. legalábbis valamennyire képes vagyok komolynak lenni... Egy ideig. – Ebben az esetben megengeded, hogy segítsek? Több szem többet lát, több kéz, többet ás, meg a többi izé... Na tessék, magabiztos Samből visszasüllyedtünk balfasz, habogós, aztsemtudommitbeszélek Sambe. De legalább szép volt, amíg tartott, nem igaz? Nem baj, egyszer elmúlnak a színes éjszakák, de azért reményeim szerint az önbizalmam nem olyan mélyre ásta magát, mint az örök ifjúság, mert egyébként jól ráfáztam. És miért beszélek már megint hülyeségeket magamban? A szerelmes résznél viszont szívem szerint futni kezdenék. Miért kell feszegetni, de most komolyan? Miért nem elég neki az, hogy nem akarok beszélni róla? Olyan szépen alakultak a dolgok, már sikerült rávennem, hogy egy kicsit bízzon bennem... Ha most ezt elmondom neki, azzal minden romba fog dőlni, össze fog omlani. Gyerünk, kölyök, találj ki valami fasza köztes megoldást. kemény gyerek vagy, menni fog! – Igazad van. Végül is, elmondhatom... – bólintok. Avagy Kangunart kiképzésem még el sem kezdődött, de máris kezdhetek féligazságokban beszélni. – Van egy lány. Pár hónapja ismertem meg, és... Csodálatos, tudod? Nem maga a megtestesült földi tökély, de nincs is eltelve magától, nem gondolja, hogy ő lenne a jóságos tündérkeresztanya legjobb munkája... És emiatt kedvelem, tudod? Gyönyörű, okos, olyan tűz ég benne, ami kevés emberben, és tudom, hogy soha nem lesz semmi esélyem nála. De még így is próbálkozom. Na tessék, szerelmi vallomás kisfarkas módra, nevek nélkül. Ezen az érzelmi sokkon már tényleg csak piával lehetne túltenni magam, szóval hagyom, hogy arra vonszoljon, amerre kedve tartja, és közben azért nyitva is tartom a szememet. Hátha belefutunk valami jóba...
*Tudom, néha sok a baj velem és máskor pedig próbálok higgadt és... megfontolt maradni. Az már más kérdés, hogy akkor vagyok higgadt mikor nem kéne és akkor van baj velem mikor nem kéne. De mindig van egy első... kövessünk egy idióta srácot, azt hiszem épp azt teszem, ráadásul minden ok nélkül. Na de...ha már így van és eddig eljutottunk élvezzük. Vagy legalábbis megpróbálom. De az adrenalin szintem megnövekedése nem épp tett jót a buksimnak és a lelkemnek sem. Ez így, ilyen formában nem jó. Akkor már inkább ugráljunk ki repülőből egy kötélen. Azt legalább szabad és a hatás ugyan az... gondolom. Hmm... na majd legközelebb én viszem el őt egy ilyenre. S a lehetőség is megvan mivel a Darrenék kezében van a katonai izé... * - Jól van na... nem kell.* Nevettem el magam, de azért a nevetésemben volt némi feszültség is. Bizony nehéz úgy önfeledtnek és vidámnak lenni, ha az ember lánya tudja, hogy valami rosszat csinál. Vagy csak nálam ilyen? De akárhogy is... a szavaira már épp húztam volna el a szám, mikor folytatta. Azért megnyugtató, hogy nem néz ki belőlem ilyesmit. De aztán kitudja lehet egyszer tényleg csontokból fogok láncot fűzni... * - Jól, ha Steve vagy Darren segít. De eddigi meglátásom szerint egyszerűbb lenne egy plusz földréteget rá vonni és egy emlékművet felállítani. Egyesével kizárt, hogy mindent összetudnék szedni és az is kérdéses, hogy Apáimnak el-e ér addig a keze, hogy bevizsgáltassák, hogy melyik csont kihez vagy melyik másikhoz tartozik. Macerás, sok idő és ki tudja hány réteget kéne felásni. Szóval nem tudom... segíthetsz, de még bepróbálkozom majd Darrennél, hogy nem-e lehetne felállítani oda valami emlékművet plusz réteg után. Így meg van a normális temetésük is, amit megérdemeltek volna. *Vontam meg a vállaim. Igen, ez érdekelt és annyira, hogy a kellemetlen érzés míg beszéltem elmúlt a gondolataim pedig csak ez körül forogtak, hiába vittek a lábaim előre. Persze a lánykás téma is megteszi a hatását és azzal foglalkozom nem pedig azzal, hogy hol vagyok. Hmm... ha beszélünk egész elviselhető ez az egész betörösdi. Érdeklődve hallgatom a szavait, már-már kíváncsian de senki ne kérdezze, hogy ez miért is érdekelt annyira. Persze a költői kérdésekre nem válaszoltam. Mert naná, hogy nem tudtam de ez evidens. * - Na várj... elkeveredtem. Ha ennyire... hhmmm... jó... akkor miért ne lenne esélyed? A magad módján jó fej vagy, megértő és tapasztalatból tudom, hogy kitartó. Miért temeted ha még el sem kezdted meghódítani? *Kérdeztem hisz Sam is aranyos meg ilyenek. Egy ilyennek olyan lányra van szüksége mint amit leírt. De nem értem, hogy miért ne lenne esélye. Közben a hullámvasutat is elérjük és lássuk be, gőzöm sincs, hogy hogyan kell elindítani. * - Tudod, hogyan kell elindítani? * Kérdeztem és ha megbuherálta a szerkezetet akkor felszálltam és bíztam benne, hogy nem épp egy másik kocsiba óhajt felszállni. Sosem láttam még, hogy hogyan indítják el ezeket. De fényeket valószínűleg nem kapcsolnak, hisz akkor bukta. Sötétbe meg nem ültem én ilyenek. Egy újabb első... sok lesz már nah de ne már most kezdjek el ezen gondolkozni. Legalább lesz valami ami a kettőnkké, ha más nem hát a kamaszos első alkalmak. *
Érzem a feszültséget a hangjában, de inkább csak a hangjával foglalkozom. Ritkán hallom nevetni, és még ritkább, hogy ezt én tudom okozni... Ezért hát kiélvezem minden egyes pillanatát. Egyébként is, szép a nevetése, és nekem is mosoly húzódik tőle az ajkamra. Nem mintha én különösebben nyugodt lennék, elvégre mégiscsak szabályt sértünk, meg miegymás, de... De én élvezem, na. Ez egy kicsit megrémiszt, hiszen inkább izgalom mozgolódik a gyomromban – meg más, ami nem a reggeli, ha Ashre nézek, de dögöljenek már meg azok a tetű pillangók –, és én sosem élveztem a szabályok áthágását. Mik ki nem derülnek, ha az ember farkasa elkezd vadulni, nem igaz?
– Ashley, azt a völgyet már valószínűleg évszázadok óta nem használják arra, hogy... Na, szóval arra, amire korábban. – Nem akarom kimondani a vérengzés szót, nem akarok még csak rá sem gondolni, de tudom, előbb vagy utóbb muszáj lesz szembenézni a ténnyel, főleg akkor, ha segíteni akarok a lánynak. Márpedig eltökéltem, hogy annyi időt töltök vele, amennyit csak tudok. Máshogy amúgy sem juthatok a közelébe, hiszen a vizsgái is véget érnek lassan. Már nem lesz rám szüksége, és félek, meg fognak csappanni ezek a beszélgetéseink. – Úgy értettem, hogy nem bíztam, hogy abból a korból vannak feljegyzések. A falkának vagy az őrzőknek... nagyon régről visszamenően csinálták, tudod? Azt is hallottam, hogy az Elsőktől kezdve. De ha szeretnéd elmehetünk a könyvtárba, hátha ott vannak bizonyos feljegyzések eltűnt személyekről, meg minden ilyesmiről.
Ja, Sue mindig mondja, hogy az a hely a városi történelem fellegvára. Nos, úgy tűnik ez most kifizetődik. Amikor azonban tovább boncolgatja a szerelem kérdését, szívem szerint elrohannék, valahova messzire. Hogy miért? Hát azért, mert félek. Rohadtul félek attól, ami történhet, attól, hogy akár ki is kotyoghatom, amit érzek iránta. Istenem, nézz le rám, milyen fasza kis aknamezőre tévedtem itt... Jól szórakozol, mi? Pop-corn van a kezedben? Éljenek a kisfarkas problémái, igaz? Na, akkor csináljuk ezt jól, vagy sehogy. Avagy tovább és mélyebbre a féligazságok erdejébe! Ha valaha is előásnak, majd mondhatom, hogy nem volt választásom, amikor cselekedtem.
– Azért, Ash, mert eléggé nyilvánvalóvá tette. – Hú, amdjnem hozzámondtam, hogy –d – Nem kellek neki. Ő valaki erősebbre vágyik, aki... Fene tudja, mire vagy kire vágyik. A léyneg az, hogy nem rám. Viszont én meg nem tehetek ellene, vesztegetem tovább az időmet, és remélem, hogy legalább a méltóságom maradékát meg tudom tartani... Pedig nem lennénk mi rossz páros, egész jól ki szoktunk jönni.
ja, ez igaz. Szótlanul, saját szavaimon rágódva követem a hullámvasútig, és próbálom nem a hajának széllel való játékát figyelni út közben. Amikor aztán felteszi a kérdést, elvigyorodok. Párszor jártam már vidámparkban, főleg amikor Lucyt ültettem fel egy-egy ilyenre, aztán vártam, hogy sikongatva leszálljon... De sosem álltam még a kezelőpult mögött. Érdekes kihívásnak ígérkezett.
– Megpróbálhatom – mondom. – De ha elrontom, akkor nem voltunk itt.
Persze csak vicc a dolog, elvégre pont ehhez hasonló marhaságok miatt hoztam ide. kezemet táncoltatom egy ideig a pult fölött, aztán lenyomok pár gombot, és láss csodát, a szerkezet mozgásba lendül. Most már futnunk kell, hogy elérjük az utolsó kocsit, vagy különben megpróbálhatjuk még egyszer. Én a magam részéről mindent megteszek, és remélem, a lány sem most fogja föladni az estét.
* Kissé olyan volt az első megjegyzése mintha kiakarna oktatni, oké ezzel még nincs is baj. De én magam is tudom, hogy nem éppen tegnap fejezték be a kölykök kivégzését. Viszont ahogy folytatja már nem nézek rá felvont szemöldökkel és kérdő tekintettel. * - Igen, talán ott lehet valami de nem látok bele a Krónikákba. Stevenek van hozzá férése és lehet, hogy ott akad valami. Ezek több száz évre visszamenőleg vannak. De igazából mindegy... több száz év alatt annyi föld réteg került a csontokra, hogy képtelenség lenne leásni. Tényleg csak a plusz réteg marad no meg egyöntetű emlékmű... Márha belemegy a vezetőség. Hisz ha eddig nem foglalkoztak vele, akkor mért pont egy kölyök javaslatára tennék? * Hát hogy most biztatást vártam-e vagy valami mást magam sem tudom, de azt igen, hogy semmiképp sem hazugságot. Csak egy vélemény szerinti reális meglátást és talán nem azt a pesszimizmust ami folyamatosan belőlem áradt.* - De ettől még megpróbálkozhatunk a könyvtárral... * Mosolyodtam Samre miközben elengedve kezét simítottam a fülem mögé egy meglógott tincset. Szimpla megszokás volt, sosem szerettem ha a szemembe lógott hisz hátráltatott de a rövidhajat még jobban utáltam. A kellemetlen témák már köreinkben nem olyan meglepő dolgok, az igen, hogy az első mondat után nem estünk egymásnak és a szó nem épp pozitív és élvezetesebb értelmében gondoltam.* - Sam ne butáskodj... azért mert nem versz le mindenkit nem azt jelenti, hogy senki vagy. Ha más nem... a humoroddal padlóra teszel bárkit. *Vigyorodtam bíztatóan, nem szokásom hazudni és nem is most fogom elkezdeni. Ami csak annyit jelent, hogy nem tettem. Tekintetem egy pillanatig fogva tartotta a másikét, már ha nem nézett kényszeresen más merre aztán folytattam. * - De talán ki kéne derítened, hogy mi az, ami kell neki. S ha semmiképp sem egyezik veled... nem tudom. Talán nem éri meg. De attól még örök igazság marad, hogy a lányok és még a nők is olyan férfire, srácra vágynak aki mellett biztonságban érzik magukat. Aki egyszerre barát, mentőöv, lelki társ és partner. Akire támaszkodhatnak... még azok is, akik bőszen állítják ennek az ellenkezőjét. Tapasztalat. * Mosolyodtam el halványan. Hisz hiába mutattam, hogy nagy lány vagyok, megállok én a lábamon ha egyszer igenis szükségem volt valakire. Bár tény, hogy jelenleg Apáim nyújtják a biztonságot.* - De hát azt ne felejtsd el, hogy Farkas vagy... egy embert akkor is megtudsz védeni ha nem akarod. Csak meg kéne neki mutatni ha mégis ezen bukna a dolog. Mikor nem jöttök ki mi a baj? Hátha ott van a kutya elásva... de nem értek sokat ehhez, de hátha segíthetek. *Vontam meg a vállaim. Hisz a falkában kevés a korabeli lány és ha csak nem pártolt a másik oldalra a szíve, akkor csak is ember lehet. Persze ezzel nem azt mondtam, hogy változzon farkassá és üldözze ki szerencsétlen lányt a világból, hanem azt, hogy egyszer álljon ki érte vagy valami. Mittudom én, hogy mi kell a lányoknak.* - Itt? A határban voltunk... azt sem tudom miről beszélsz. * Kémleltem az eget. Éreztem, hogy nem gondolja komolyan ahogy én sem volnék képes hazudni, és ezt Ő is tudja, remélem. Ahogy elindul a szerkezet kell pár pillanat mire kapcsolok, de még nem későn Sam kezét megragadva eresztem szélnek a lábaim, hogy futással elérjük a kocsit. Farkasok vagyunk... nehogy már egy játék gyorsabb legyen indulásnál mint mi. Bár közép tájékon a pályán már nem lenne esélyünk de így van. Ahogy elérem már ugrok is... persze Sam kezét nem engedem el, így kénytelen Ő is ugrani vagy húzom, abból csúnya balesett lenne, de semmiképp sem akarom, hogy lemaradjon. Viszont ahogy felérünk - márha sikeres volt - kissé érdekes helyzetben találjuk magunkat én belül, egyik lábam kissé Sam lába alá szorulva a másik rendesen, a kezem Sam hátsója alatt így viszont az arcom túlságosan is közel a nyakához és a vállához. Vigyorogva mégis vörösen tekintek fel csillogó zöld szemekkel a másik sötétjébe.* - Szállj le a kezemről, különben kiesünk ha begyorsul... vagy rosszabb esetben rád dőlök és az isten se mossa le rólunk, hogy egy párt alkottunk no meg rólam, hogy féltem. * Hangom vidám, mégis zavart de semmi neheztelést nem hallhat. Hát ezt így sikerült összehozni, nem hazudtoltam meg a bénaságom. HA valamilyen oknál fogva nem sikerült, hát vártunk... *
– A történelem során a nagy dolgokat is ki kellett találni először, mielőtt megvalósították volna őket – vonom meg a vállam. – Eddig senki sem vetette fel egy emlékmű, vagy valami ilyesmi ötletét. Te megteszed. A helyedben számítanék némi ellenállásra az öregek felől, de szerintem keresztül viszed majd. És ha van kedved hozzá, akkor én bármikor kapható vagyok. A nyári szünet amúgy sem az igazi, ha az ember nem veheti le a pulóverjét a hideg miatt. A haj-hátrasimítást nem látom, de azt hiszem, témánkat ítélve talán jobb is. Hallgatom a szavait, és magamban, valahol mélyen jót mulatok azon, hogy nem is érti, miről folyik itt a szó. Vagy túlságosan is jól érti, és csak a lényeget nem veszi észre? Igazából mindegy is. Viszont a beszélgetés maga kezd veszedelmesen ingoványos talajra tévedni, én pedig érzem, ahogy egészen térdig süppedek a sárban. Mint anno a mocsárban. Bár annak azért nem lett annyira rossz vége... De félek, itt arra hiába várok. Mindenesetre egy elkeseredett manőverre szánom el magam. ha most nem bukok le, akkor szerintem soha. – Miért, neked mire lenne szükséged? – kérdezem. Ezt veheti baráti, kissé talán tolakodó kérdésnek is. De ha a szavak mögé lát... Édes Istenem, akkor nekem végem. De már nem bánom, igazából majdnem bármi jobb, mint ez az elcseszett állapot, amiben mi ketten leledzünk. Pontosabban én, ő meg a tudtán kívül lelkesen asszisztál hozzá. Komolyan, ha nem ez a csaj fog a sírba vinni, akkor nem tudom, kicsoda, vagy micsoda teszi majd meg. Amikor viszont azt kérdezi, mi a baj, amikor nem jövünk ki, ismét elgondolkodom. Merjem megpróbálni? Áh, egye fene, ha eddig eljöttem, hát én vissza nem fordulok. – Régebben a hülye hozzáállásom volt dolgokhoz. Más szemlélet, meg minden... Mire meg rájöttem, hogy igaza van, addigra szerintem elkönyvelt egy baromnak. A kis poénos válaszán elmosolyodok, miközben belövöm a dolgot. Tudom, nem gondolta komolyan, de én sem. ha elcsesződik a dolog, hát letörlöm az ujjlenyomatokat, és tiplizünk innen a fenébe. Viszont kiderül, hogy erre igazán szükség sincs, és mire a dolog rendesen belemelegszik, mi már ott fekszünk. Egymáson. Basszus. Gyorsan le is kászálódok róla, és magamra kattintom azt a fém tartót, aminek biztonságban kellene tartania minket. Remélem ő is ezt teszi, mert a cucc közeledik az első karikához, utána meg kidőlős fordulat lesz. De jó, hogy nem ettem semmit, most tuti visszanézne. – Most miért repülő farkast még úgysem látott a világ – nevettem fel kissé, és csevegő, könnyed hangnemben, vidáman folytattam. – Egyébként is, az annyira szörnyű lenne? Mármint, ha azt hinnénk, párocska vagyunk... Na, még a végére egészen is is kámpicsorodok. Hát mi van már? Mondjuk elég gáz, ha nem akarja, hogy ezt gondolják. Át kéne gondolnom nekem ezt a dolgot, mielőtt még jobban belevágok, és még nagyobbat ütnek a szavai. De hé, mosolyt vissza az arcra, a farkasod is elvan a picivel, az érzelmeid meg túl nyíltad, Sammie! Ezen még dolgoznod kell.
*Sam szavai megmosolyogtattak pedig aztán nem voltak biztatóak. De lássuk be, valaki legalább képes pozitívan hozzá állni a dolgokhoz ámbár néha fura érzésem van ha vele vagyok. Olyan mintha... sőt nem csak hanem...* - Köszönöm, de azaz érzésem, hogy sokkal többet nézel ki belőlem, mint amire valójában képes vagyok. Ez nem baj... csak nehogy csalódj egyszer. * Feleltem miközben a tekintetét kerestem. Igen, ezaz esély mindig fenn áll, ha valaki hamis dolgokkal álltatja magát. Az, hogy mi lesz a Völggyel csak a jővő zenéje, amiről most kár is szót ejteni hisz nem fogok haza rohanni és egyből ecsetelni Darrennek, hogy mi a helyzet és mit szeretnék. Van fontosabb dolga is, no meg még van egy közös utunk is. Ráérek majd akkor adagolni neki a dolgot. Bár az én módszereim ismerve... durr, a közepébe azaz adagolás, de ez is lényegtelen. Az már nem, hogy Sam vak szerelmes és még csak viszonzást sem nyer? Zavar? Persze... annyira ismerem, hogy tudjam megérdemelné. De hát istenem, vannak lányok akiknek kiveri a szemét az igazság. Így hát próbáltam némi tippet adni arra, hogy mit is tegyen a másik. De tuti nem én fogom megírni a "hogyan csajozz" következő kiadását. Viszont ahogy a kérdés érkezik megbotlok és hát bocsánat, de el azért nem esek. Csak hitetlenül pillogok a másikra. Hajjaj... most komoly? Komolyan fejtsem ki? * - Ööö... Hát ez jó kérdés. De ha a táncos lábúnak eltudtam mondani, akkor talán most is megy. Valaki aki megért. Aki képes megszelídíteni, hisz tudom, hogy támaszkodhatok rá. Aki megtud védeni, de mégis képes megnevetetni. Valaki, aki olyan mint te, csak kissé másabb eltudja fogadni, hogy nem vagyok egy törékeny baba, de mégis eléri, hogy annak érezzem magam a közelében és ezt ne negatívként éljem meg. Ne úgy, hogy kevés vagyok hozzá. S ezek mellett az sem árt ha szeret... ja és a farkasomról se feledkezzek meg. A legtöbben frászt kapnának tőle... és nem pedig elfogadnák, hanem vadásznának rá. Szóval ilyen ember nincs... De nem minden lánynak van ezekre szüksége. Mindenkinek más az igénye... talán valaki hétköznapid embert kéne erről kérdezned. Mondjuk Suet, Norinát vagy valamelyik másik lányt, aki nem úgy nőtt fel ahogy én. Nem minden embert nevelnek Sam harcosnak... az olyanok mint én, sokkal nehezebb esetek. Mivel megtudjuk védeni magunkat, így kevés olyan ember van aki mellett lánynak vagy nőnek éreznénk magunkat. Olyannak mint egy átlagos nő... gyengének és szerethetőnek. * Vontam meg a vállaim. Ennyit arról, hogy nekem mire van szükségem. Hát tessék tudja, de ezzel nem megy messzire az fix. De ezt egy átlagos lány is igényli. Annyi, hogy a mérték más. De hát istenem, most mit várt? Nem én vagyok a nők szakértője... szakértőnek ott van James vagy Jenny. De inkább egy újabb kérdést dobok neki, mert hát... hátha közelebb kerülünk a megoldáshoz. Ha belőlem indul ki... akkor már rég temetnie kellett volna a dolgot. Viszont a válaszra hümmentek egyet és keresek egy választ. Valami olyat, ami talán jó is lehet és nem csak légből kapott baromság. Hát lássuk csak...* - Nincs olyan vélemény, amit ne lehetne megváltoztatni. Persze, idő kérdése és ha egyszer elástad magad, akkor sokat kell kaparni, hogy a felszínre kerülj. De minden ember változik és hibázik... bizonyítsd be, hogy rájöttél, hogy barom voltál. Egy bocsánat kérésbe még nem halt bele senki... azt hiszem. Ha nincs más út, hát mond meg neki személyesen vagy apróságokkal. Nem tudom... Sam, az ilyen lelki izékbe nem vagyok jó. Néha azt sem tudom, hogy nekem mi a jó nem még azt, hogy más lányoknak mi lehet. Szóval a szavaim semmire sem garancia. Csak ötletek. *Vontam meg a vállaim. Nem akartam, hogy csak az én szavaimra alapozza a dolgot. Inkább másnál kéne ilyenért kutatni, de segíteni akarok neki. Azonban úgy nehéz, hogy nem ismerem a lányt. De várt ránk egy hazafutás is, ami végül sikeresen végetért. ÉS Sam rajtam kötött ki. Szóval ez egy sikeres zavarba ejtés volt. De héé... fent vagyunk a hullámvasúton, szóval csak fel a fejjel. S így csak megkértem, hogy másszon már le rólam és nem próbáltam meg elásni magam. Mikor leszáll lehajtom azt az izét és készen is vagyunk.* - Ha nem baj, nem én lennék az első. * Ingattam meg vidáman a fejem, ám a következő kérdésére abba is maradt ez a tett. Na nem, nem lettem dühös vagy valami. Csak furcsálltam. De hát a fiúk azok furcsák. Nah de keressük meg az aranyközép utat, mielőtt tönkre teszem az estét.* - Ööö... ezt nem mondtam. De azt sem, hogy nem. De tény, hogy kellemetlen lenne, el magyarázni mindenkinek, hogy az nem úgy van/volt. Ha meg rájuk hagynánk neked szembe kéne nézned az apáimmal... minimum... De hidd el, nem csak te hanem még én is. Megint végig hallgathatnám a felvilágosítást, Steve aggodalmát, Darren és Ryan csipkelődését, Jenny útmutatásait... Nath nem tudom milyét, James kis célozgatását és az oktatóim megrovását, hogy nehogy a teljesítményemre menjen. Túl sok gubanc jár még egy téves feltételezésből is, nem még abból ha valóban lenne egy barátom. No meg a végén még szoknyát akarnak húzni rám, meg sminkelni tanítani... köszönöm, de nem kérek ezekből. * Nevettem el magam. Én, amint a tükör előtt állok, tű sarkúban, ruhában és épp sminkelek. Vicces látvány. De komolyan... sosem sminkeltem talán gyerekként csentem el anyum rúzsát de azzal is csak a falat rajzoltam össze, meg az asztalt. Nem magam... nekem a körömlakkok elegek. * - Már mondtam Sam, hogy nem nekem valóak ezek... *Ingattam meg a fejem és kissé megkapaszkodtam mert a gépezett haladt az éjszakába. Kiabálni nem kiabáltam, akkor meghallanak. Viszont szavaimról Joshua jutott eszembe és énekelni kezdtem. Halkan, de Sam farkas... úgy is hallja ha akarja.*
Majdnem válaszolok a szavaira, de inkább csak befogom a számat. Azt akarom mondani, hogy képtelenség, hogy csalódjak benne, de ezután nem tudnám megállni, hogy ki ne öntsem neki a szívemet. Hogy elmondjam, mennyire csodálatosnak, okosnak, kitartónak tartom is őt valójában, és hogy biztos vagyok a sikerében, mert ő aztán sosem adja föl. De nem teszem. Nem, mert egy gyáva féreg vagyok. nesze, leszervezem ezt az estét, szívességek egész sorát hajtom be, csak hogy mosolyogni lássam, de nem vagyok képes a szemébe mondani, mit érzek? Gyűlölöm magam? Talán. Undorodom magamtól? Egészen biztosan. De már kezdem megszokni az érzést. Aztán csak hallgatom a szavait, ahogy az ideális jelöltről beszél. Lehetnék én az a farkas? – akarom kérdezni, de ismét csak meghátrálok. Bár ennek nem a gyávaság az oka, csupán a megfontoltság. Ezt a lányt egyszer már átejtette egy barom, akinek előbb-utóbb biztosan leszabom a tökeit, amiért ennyire tönkrevágta az esélyeimet ennél a lánynál. Addig viszont mindent megteszek, ami a kevés erőmből tetszik, hogy helyreállítsam azt a bizalmat benne, ami megsérült. Tudom, ismét egy emberfeletti feladatra vállalkoztam, de nem érdekel. Meg tudom csinálni, és meg is fogom csinálni. Nem érdekel, mit mondott Doktor Howard, nem sétálhatok el mellette úgy, hogy látom, mennyire megviselte az a szemétláda érzelmileg. – Azért nem kérdezem őket, mert az a lány olyan, mint te, Ash. Nem átlagos. Különleges. Egy remek, de sebzett ember, akinek a láttán elfacsarodik a szívem – mondom, és még egy bágyadt mosolyt is erőltetek a pofázmányomra. Viszont az ezt követő szavai adnak egy kis reményt, egészen aprócskát, hogy kimásszak abból a gödörből, amit magamnak ástam, és ő felügyel, akaratán kívül. Mindenesetre elmosolyodok, és megint leküzdöm a késztetést, hogy megcsókoljam a lányt. Húbasszus, lehet nem kellene ezután inni, mert két nyelet erősebb pia után már nem biztos, hogy vissza tudom fogni magamat. – Tudom, hogy csak ötletek, Ash. De köszönöm. Az első kis karika után a gépezet felgyorsul, és már-már veszélyesen megdől a kifelé dőlő szakaszon. Én csak vigyorgok, és élvezem az arcomba és gyomromba vágó szelet, miközben a szavait hallgattam. Igaz, ami igaz, ezt nem gondoltam végig, ráadásul ő úgy hiszi, hogy én azt kérdeztem, hogy mások tévedésből hinnék ezt… Pedig nem lenne az ellenemre. De nem fogom megmondani neki, hogy őérte elviselnék bármilyen kínzást, amit a két öreg ki tud találni, elviselnék minden ugratást, amit Jenny elém rak, sőt, igazából a Poklok minden mezején átgyalogolnék, hogy mellette ébredhessek reggelente, hogy láthassam a hajára hulló napsugarak fényét. De ez csak álom, és egy darabig még biztosan az is marad. – Ember legyen a talpán, aki szoknyát próbál rád húzni – nevettem föl hangosan. Azután csak hallgatom az énekét, és próbálom figyelmen kívül hagyni a legutolsó megjegyzését. Nincs a legjobb hangja, de esküszöm, nekem kedvesebb, mintha a világ legjobb énekesnői énekelnének mellettem. Közben hamarosan az út negyedéhez érünk, ami duplacsavarral akarja elkápráztatni a nagyérdeműt. Hmm, lehet jó, hogy nem vacsoráztam ma.
*A szavaimra nem vártam választ, igazából még csak reakciót sem. De az önmarcangolása meg ugyan nem lepett csak épp nem értettem. Összevont szemöldökkel próbáltam meg elválasztani egymástól, az érzések csomóját kigubancolni s beazonosítani egyesével. De még így sem sikerült teljesen, az okát meg aligha érezhettem volna. Szóval inkább csak rákérdeztem. Az sokkal egyszerűbb mint képleteket gyártani, aztán lebontani meg megfejteni... grrr... már megint a matek. Agyamra ment a tanulás az tuti.* - Miért bántod magad? * Suta kérdés szó se róla, de talán érti a másik, hogy ezzel mit akartam kérdezni. Ha meg nem, hát kifejtem neki, hogy az önmarcangolására gondoltam. De azért igyekeztem tovább fejtegetni. Egyrészt... így is tanulok, másrészt meg... lássuk be, érdekelt, hogy mi a baja a másiknak. Az önmarcangolás nem vezet sehova. Ezt tudtam... csak már későn jöttem rá. De hát csak rám kell nézni és ez szinte szembe ötlő. Viszont Sam következő szavai kissé meglepnek, de inkább csak a szavam akad el. Erre most mit mondjak? * - Kevés olyan ostoba lány van mint én... és hidd el Sam, ez nem erény. De ha tényleg olyan és ha engem reálisan ítélnél meg, akkor már te is láthattad volna, hogy nem igazán van olyan ami vonzana. Ha a lány ténylegesen olyan mint Én, vagy csak fele annyira... még csak tanácsot sem tudok adni, ötletekről meg gőzöm sincs. Nekem nem volna olyan, ami miatt elgondolkoznék azon, hogy jó volna egy barát. Valahogy a szívét kell megnyerned... de nem tudom miként tehetnéd. Ezt már tényleg átpasszolom a nagyoknak. De ott van James meg Darren... csajozósak voltak vagy még azok is. Ők bizonyára eltudjak mondani, hogy miként varázsolják le minden nőről a fehérneműjüket. * Ahogy befejeztem úgy halkult a hangom és vörösödtem el. Nem értem, hogy miért ez a reakcióm mikor még Stevevel is képes vagyok elbeszélgetni erről... és csak egy egészen hangyányit akarok a földdel egyenlővé válni olyankor. De igazából bízom benne, hogy a srácnak nincs olyan peche, hogy a lány ténylegesen olyan legyen mint én. Akkor nem hogy nagy fába vágta a fejszéjét, hanem inkább egy sziklába. Nem kell az újabb csalódás... van jobb dolgom is mint éjszaka sírni. Mondjuk rémeket álmodni újra és újra. De a köszönetére csak megvontam a vállaim. Most erre mit mondjak, hogy szívesen? Ezt úgy is tudja, ahogy azt is, hogy máskor is megtalálhat ilyen izékkel ha többet nem is, de meghallgatni megtudom. Viszont gyorsul ez a vacak és még meg is dől a kezeim pedig reflexszerűen markolnak rá a korlátra és ajkamba harapva, kissé vérem fakasztva nyomom el a sikolyom. Jó hát na... ösztönös. De a szemeim egy pillanatra sem csukom le. Ha látom mi jön kevésbé riasztó, no meg... szép az éjszaka még ha az ég sötét is. Ámbár az utolsó mondatomra elnevette magát s tekintetem szúrósan meredt a másikra. Hűűű tényleg labilis vagyok, de ezt fogjuk arra, hogy holnap után indulunk szóval azért vagyis inkább pont ezért erőltettem egy mosolyt a rosszallásom helyére vagy mellé? Ez már csak részlet kérdés...* - Majd Kubában... én megteszem. * Ott meleg van... csaknem rohangálhatok farmerben sőt ha mázlim van, még egy kis szint is felszedhetek. De hangomban ott lapult a dac... ami nem tudom miért volt de egészen olyan "csak azért is" szaga volt a dolognak. De háhá... a másik nem látja, hogy szoknyába bújok, no de nem is azokba a mini, tenyérnyi darabokba. Viszont a csavarhoz érve hangom elhall s a számnak is vége de egy vigyor kerül az ajkaimra, pláne mikor észre veszem, hogy a csavar után egyből a "szabad" esésű rész jön... legalábbis aztaz érzetet kelti, aztán meg a magasodó... Nah itt már nevettem, de valami nem stimmelt... nem tett jót a farkasomnak a dolog és megijedt azaz igyekezet a felszínre jutni. Ha visszafogta Sam, ahogy ígérte akkor minden gond nélkül szálltunk ki, hisz igazából ez volt a vége... Nevetve szédelegtem pár lépést mire megtalálta, hogy merre van az arra s szemeimbe boldog csillogás volt.* - Ez óriási volt... merre tovább? * Kérdeztem miközben megigazítva a hajam fogtam össze a csuklómon pihenő hajgumival. Kócos volt és így már a szemembe lógott, ami idegesített. Közben a lábaim elindultak valamerre... miközben Sambe karoltam. Nem felejtettem el, hogy bárkivel összefuthatunk. Így kellett a közelsége, hogy biztosan nyugton maradjak.*
Kérdésére ránézek. Egy pillanatra meglepett a tekintetem. Nem számítottam arra, hogy ő is megérzi az érzéseimet… Veszélyes ez a játék így, na, ezt el kell ismernie mindenkinek. De szerencsére készen áll a megtévesztésre is alkalmas kis stratégiám. Fejemet hátravetem, és elnevetem magam. Nem is annyira mű ez a nevetés, mint eredetileg számítottam rá. Nocsak, fejlődök… Lehet, el kellene mennem színésznek. Ja, egészen buli lenne. – Tudod, ezt azután szokás kérdezni, hogy megfogták az ember kezét, és fejbe verték vele – mondom, mikor abbahagyom. És egész meglepő, hogy közben jókedvem is kerekedett. Mekkora mazochista vagyok már, élvezek beszélni arról, ami velem vagy hatvanszor megtörtént életemben. És nem, nem számoltam. Csak megközelítő érték. Viszont, ahogy látom, újabb problémával kell foglalkoznom. Remek, magam alatt gyújtom be egyfolytában azt a rohadt tüzet… Na, most nekem kéne verni magamat (nem úgy!), de végighallgatom, amit mond. Amúgy is, túlságosan feltűnő lenne, ha elkezdeném csapkodni a fejem a falba. – Én nem a bugyit akarom lehúzni arról a lányról – mondom. Na jó, előre építsük a renoménkat… De ez igazából nem erről szól. Hanem arról, hogy végre, azt hiszem, az este folyamán először nem féligazsággal operálok, hanem kimondhatom, amit gondolok. Márpedig ez igen ritkán történhet meg a lány tekintetében, tekintve, hogy ha kimondanám, akkor a fejembe állítaná a hullámvasút összes darabját. – Szeretem őt. És bármit megtennék, hogy ő is hasonlóképp érezzen velem kapcsolatban. Még akkor is, ha egész életemben vissza kellene fognom magam, és egy ujjal sem érhetnék hozzá… Ha minden nap mellettem ébredne, és az arcát láthatnám minden éjjel, mielőtt elalszom, már megérné. Na tessék, szerelmi vallomás a kisfarkas stílusában… Ennél szebben már csak azt lehetne mondani, hogy minden prédát megosztanék vele, de személy szerint nem vagyok még ennyire farkas, és tudom, ő sem híve ezeknek a dolgoknak. Szóval maradjunk meg ezen az emberi vonalon. Addig nagy baj lehet, amíg nyúlt nem látunk. A szórs tekintetre egy pillanatra megijedek, már azt hinném, olvas a gondolataimban. Aztán elvigyorodok a válaszát hallva. – Hát igen, Kuba más – mondom. Aztán már érzem, ahogy a farkasa jönne kifelé, ezért nem is figyelek többé a hullámvasútra, hanem a farkasokat követem figyelemmel. Az enyém csöndesen próbálja elnyomni a lányét. Nem támad, nincs benne agresszió, egyszerűen csak lenyomja a másikat, kissé talán játékosan, hogy az ne törhessen a felszínre, és ne vehesse át a hatalmat a másik felett. Nem lenne annak szép vége. És ezért szinte már meg is könnyebbülök, amikor leszállunk a masináról, és a dögöm elengedi a lány farkasát. – Most? – kérdezek vissza. Annyira elvesztem a két farkas tetteiben, és abban, hogy Ash ne szőrösödjön ki újra, hogy egy pillanat kell, amíg visszarázódok a való világba. – Mit szólnál, ha megkeresnénk a piát? Kell a környéken lennie néhány elrejtett rekesznek…
Szavaira és nevetésére felvontam a szemöldököm. Most komolyan, azt játsszuk, hogy nézzük hülyének a másikat? Hát istenem... az oké, hogy az idősebbek teljesen hülyének néznek, de hogy még Ő is azt hiszi, hogy szőke vagyok... Most nem tudom eldönteni, hogy ez most sértő vagy mégis mi. Mindenesetre nem esik jól, de hát istenem. Nyissuk föl a szemét akkor...* - Tudod Sam, akkor szokás poént csinálni valamiből ha nem akarunk egyenes választ adni avagy titkolunk valamit. Mindenkinek meg vannak a titkai... senki nem mondta, hogy öntsd ki nekem a lelked és mutass meg magadból mindent. De esküszöm neked, ha még egyszer hülyének próbálsz nézni szét rúgom a segged. Ezt hagyd meg az öregeknek... vagy tanulj meg hihetően hazudni. * Mosolygok, de érezheti, hogy szavaim komolyak. Nem kell válaszolni, nem kell mindent elmondania, de istenem... ne nézzük már hülyének egymást. Inkább hazudjon, de azt is úgy tegye, hogy ne érezzem meg. Meredek feladat, de nem lehetetlen. De mindegyis, ha még egyszer hülyének néz én megint megverem. Csak a mihez tartás véget, és hogy ne szokjon el. Viszont Sam következő szavaira most nem tudom, hogy a szemeim forgassam vagy... vagy nem tudom. Egyáltalán erre mit lehet mondani?* - Te Sammie... ilyeneket a szappanoperákban mondanak. De ha azt veszem... ott is mindig happy end a vége. Akkor nincs minden veszve... * Najó, talán nem ezt kéne mondanom. De még mindig finomabb mintha azt mondtam volna, hogy ez egy nyálas baromság, aminek se füle, se farka pláne nem realitása. No mindegy, Tőlem ennyi telt, de héé... tizenhat vagyok, Hamupipőke helyet CIA-s bevetésekre aludtam el és kém könyveken, James Bondon nőttem fel és nem a Szerelmünk lapjain. Szóval azt hiszem, hogy ez még kedves is volt... legalábbis magamhoz mérten. A hullámvasút alatt éreztem Sam farkasának a határozottságát és ennek kimondottan örültem, így bizony élvezhettem ezt a hullám völgyet. Utána meghallottam Sam válaszát és széles mosolyra szaladt az arcom.* - Igaz, tudod, hogy az alkohol a bestiát a felszínre hivja s mivel az emberi én beszámíthatatlan így, minden gond nélkül veszi át az uralmat? * Mondtam el, amit Darren is nekem mikor először ittam. Ott nem volt gond, mert Ő józan volt de lássuk be, Sam és Darren ég és a föld és akkor a hegyen voltam, most meg egy olyan helyen ahonnan csak egy köpés az emberi légkör. De nem álltam meg... Az egyik bódé ajtaja alatt volt egy lyuk, amit észre vettem így odamentem és láttam, hogy csak kivan támasztva azaz izé. Kinyitva magamhoz vettem, egy üveget és... találtam mellette valami kis zacsiban kék pirulákat. Nem tudtam mi az, de ha már lúd legyen kövér. Visszazárva az ajtót nyújtottam át az üveget Samnek ami a vodka szót hirdette és a tasakot.* - Nem tudom mi az, de valamire jó lehet... * Kacsintottam rá és elindultam egy olyan helyre ami sötét és senki nem fog arra járni. Fő a biztonság.*
Szavaira a vigyor úgy hervad le az arcomról, mintha soha életemben nem ismertem volna a kifejezést. Csak hallgatom a fejmosást, vagy valamit, ami az akar lenni, és szívem szerint a képébe ordítanám, hogy miért nem érti? Azért nem válaszoltam rá, hogy neki jó legyen. Ő az egyetlen, akiért ebben a nyomorult világban elmennék bármeddig. Akiért a saját életem eldobná, ha csak egyetlen pillanatra szüksége lenne rá. De még ahhoz is túl gyáva vagyok, hogy ezt bevalljam neki. Áttrappolnék az egész rohadt világon érte, de most, amikor itt van… Most nem bírok megszólalni. Gyáva féreg vagyok? Az. – Soha nem néztelek hülyének, Ash – mondom. Nem próbálom megfogni a kezét, az arcát, semmit sem… Élénken él még az emlékezetemben az edzőtermi eset. Tudom, hogy a terep, amin járok jelen pillanatban ingoványosabb, mint a mocsár, amiben Odette meg én találkoztunk… De fenébe az egésszel, ha ott nem süllyedtem el, itt sem fogok! – És hidd el, szívesen elmondanám, miért érezted azt, amit… De majd máskor, oké? Miután hazajöttetek? Addig hadd maradjon az én titkom, kérlek. Következő szavaira elvigyorodok. Hát, igaz, ami igaz, lehet, kicsit túlzásba vittem a dolgot, de… Hasonlóan érzek, na. Persze a fizikai kontaktus kell, elvégre az emberek ösztönlényeg, és a farkasok talán még inkább… De ez a gondolatmenet nagyon elkanyarodott az eredeti folyamától, márpedig az sosem jó. Szóval csak kinyitom a számat, és hagyom, hogy a szavak beszéljenek helyettem. Hú, ma egyre rosszabb vagyok! – Jó, egy kicsit túloztam… De a lényeg, hogy szeretem azt a lányt. És csak remélni merem, hogy előbb-utóbb ezt el is mondhatom neki – vonom meg a vállam. Igazából mindegy is az egész. Előbb-utóbb elmondom neki. Lehet, hogy egy óra, lehet, hogy egy évszázad múlva, de előbb-utóbb berúgok annyi... akarom mondani, gyűjtök magamban annyi bátorságot, hogy elé álljak. A gondolatmenet eddig jut, amikor is elmondja a jövőben valószínűleg híressé nem váló, de engem megérintő szöveget. – Nem kell aggódnod – mosolygok rá. – Ha valami nagy gáz történne, visszaterelgetlek a Farkaslakba. Amúgy sem történt még olyan, hogy én tutaj részegre igyam magam… – Főleg azért nem, mert akkorra már elfogyott a pénzem. De ezt neki nem kell tudnia. Viszont a piát ő leli meg először, én pedig követem. Menet közben a kis, kék pirulákat vizsgálom, aztán elvigyorodok, és a lányra nézek. – Te, Ash, szerintem ez viagra… Jó, nem vagyok benne ezer százalékig biztos. De ha az, akkor nem csak a fiatalok járnak berúgni ide, hanem a nyuggerek is. Ami felvetne pár érdekes kérdést, de a fejembe egyelőre csak hosszú járóbotokkal vívott fénykardharcok és hasonló nyalánkságok tolakodnak. Príma. Darth Nagymutter feltámad!
*Ha ez nem az, akkor nem tudom mi. De mindegy is, annyira nem érdekel a dolog, hogy az már szinte fáj. Ez meg egy csodás paradoxon, de nézzünk el az ilyen apróságok felett, elvégre nem lehet minden logikus pláne nem kiszámítható. No de mindegy is, hisz a következő szavaira csak... csak egyszerűen megforgattam a szemeim.* - Nézd Sam én mondtam, hogy nem kötelező. De ha akkor majd úgy érzed, felőlem okés ha meg nem, hát nem. Hidd el, nem fogom telesírni a párnámat mert nem mondod el. Mint mondtam, megvan a saját életed aminek én egy hangyányit vagyok a része. Ez így normális... De most egész este ezt kell ismételgetnem? * Vontam fel a szemöldököm. Persze, nem ugrottam ki a bőrömből, azonban nem is volt bennem semmilyen rossz érzés vagy ilyesmi. Egyszerűen, ha nem, akkor az nem és kész. Nem fogok ezen pattogni és besérülni. Ezt már azért kinőttem. De a következő szavaimra adott válaszára csak megingattam a fejem.* - Mi tart most vissza? Ha így sem, úgy sem veszíthetsz semmit akkor édes mindegy, hogy mikor állsz elő vele. Kétesélyes marad, az időtől függetlenül is. Ha nem enged a közelébe, hogy megtudd hódítani apránként, akkor csak ez marad. De ez szintén csak az én meglátásom és lássuk be, nem próbáltam még meghódítani senkit. * Szögeztem le. Tehát amit mondok, lehet úgy baromság ahogy van. Aztán a fene sem tudja. Hajm... nő szakértőnek kéne lennem. Akkor talán a körülöttem lévő hímek még a hasznom is vennék. De nem vagyok, szóval okosat senki ne várjon Tőlem, ha a szerelemről meg az ezt megelőző, ezzel járó cuccról van szó. Érzelmek meg... ott is silány tapasztalatim vannak no meg a megfigyeléseim. De az vajmi kevés bármihez is.* - Hmm... szóval azt mondod, hogy képes vagy a bestiát a sajátod mellett még az enyém is irányítani? Ez önbizalomra vall... ami nem feltétlen előnyös. Én nem a négy lábú szőrcsomóról beszélek Sammie, hanem a bestiáról aki teliholdkor kél életre... a kétlábúra. Az mindig veszélyesebb... * Nos igen, sajnos van ez is és az is. Sosem lehet tudni, hogy mi az ami előhívja a bestiát. S ha az előjön, akkor bizony már mindennek vége. Ha valakit akkor őt végképp nem tudom irányítani. A kicsivel még elvagyok... valamennyire, ha már kifáradt. De nem állt szándékomban ellenkezni, ha már kihágunk, csináljuk rendesen, hogy a szobafogságba elmondhassam, hogy megérte. Épp ezért is vettem magamhoz azt is amit találtam ott az itóka mellett. Nah de... Sam válaszára elpirultam. Áldott, csodás sötétség mely takarja arcom pírját, tekintetem zavaros csillogását. Jajj vaz, mi a frászt hálálkodok, az energiámon érzi a zavarom. Nesze neked farkaslét. Hát akkor húzzuk fel azt a rohadt pajzsot, míg lenyugszok. S reméljük, hogy erre elegendő lesz 10 perc. Tovább úgy sem... * - Ööö... mi? Mit keresne itt olyan... izé. De könnyen kilehet deríteni. Szedd be és kész. * Milyen édes vagyok nem? Elpajzsolom magam, megerőltetem mikor már így is, úgy is tudja hisz későn húztam fel, de utána még a szavaim is elárulnak. Komolyan mondom, ennyire nem lehetek szerencsétlen. Nah de legalább nem fanyalodok magamra, ez már undorítóan gely. No mindegy... Megtalálva a helyet egy fa tövébe telepedtem le és döntöttem neki a hátam. S vártam, hogy most mi lesz... Az igazat megvallva féltem attól ami lehet, de hát istenem. Ha nagy gáz van, van nálam telefon... olvasni meg tud szóval feltudja hívni Aput. *
Nem fogom kommentálni. Nem, nem és ezerszer is nem. Ezt a békát most szépen lenyelem. Most mondjam azt neki, hogy ha hazamegyek majd én telesírom a sajátomat? Jó, valószínűleg nem, de jó eséllyel ütöm egy olyan lyukat a falon, mintha belecsapódott volna egy rohadt meteor. Vagy ordítsam a képébe, hogy azt akarom, hogy ne csak egy hangyányit legyen a rohadt életem része? Hogy Ő az én életem, és rajta kívül kurvára nem számít senki sem? Annyival egyszerűbb lenne, ha látná, ha valahogy érezné… De nem. Ezt nekem kell majd kimondanom, akkor, amikor képes leszek rá. Nem előbb, és legfőképpen nem utána. De én már most akarom ezt tenni. MOST! – Az ilyennel nem áll csak úgy elő az ember – mondom. Szavai segítenem lehiggadni. Hirtelen ötlettől vezérelve elé pördülök, és a legjobb vigyoromat eresztem meg felé. Akkor játszunk, kérem szépen. Elvégre… Egy főpróba sosem árt. – Miért, Ash, te mit szólnál? Itt állok előtted… Mi lenne, ha azt mondanám: Szeretlek! Hogy csak neked akarok élni, azt akarom, neked legyen jó életünk hátralévő összes évszázadában? Nos, te mit szólnál? Hangommal próbálom érzékeltetni, hogy nem komoly a dolog, de félek, pont annyi komolyság jutott a dologba, mint komolytalanság. Nem baj. Ha komolyan veszi, hát komolyan veszi, én legalább választ kapok a kérdésemre. És talán valamicske lezárást is. Mondjuk poénnek is veheti, műkomolykodásnak... Mondjuk lássuk be, Sammie, ezt nem így tervezted. De soha semmi nem jön be, amit tervezel… Igazából lehet, abba kellene hagynom a tervezgetést. Ja, lehet, az lenne a legjobb. Nos, legközelebb nem tervezek majd. Elviszem valahova, aztán vagy kikötünk egy kétszemélyes vacsorán, vagy egy lebujban. De bevallok neki mindent. Az utolsó kis morzsát is, mindent, amit csak elmondhatok. Kezébe nyomom azt a nagy, vörös, dobogó izomcsomót, ami életben tart, aztán vagy a pofámba vágja, vagy nem. Nem tudom. De bármi történjék is, csak remélni merem, hogy utána könnyebb lesz. – Irányítani? Nem tudom, hogy arra képes lennék-e – mondom. Őszinte vagyok, és érzelmeim kavalkádja is leülepedett már. Próbálok nem arra gondolni, valószínűleg semmi esélyem sincs a lánynál. Rosszabb esetben már el is döntötte, hogy nem vagyok több holmi öcsikénél, vagy bosszantó rovarnál. Márpedig ha erre gondolnék, az dühöt szülne bennem, az ivás előtt meg az nem ajánlott. – De azt tudom, hogy az enyém erősebb, Ash… Ne vedd sértésnek, csak a koruk miatt. Szóval szerintem képes lennék arra, hogy visszavigyelek. – Hogy mi? – kérdezem a kék pirulára vonatkozóan. – Persze, igazán jó móka lenne… Vagy álldogálok itt egész éjjel, vagy bevetem magam a játékok közé sárkányvadászatra, mi? Na jó, tudod mit? Add ide! Azzal felmarkolok három szemet azokból a pirulákból, és mielőtt még meggondolnám magam, be is dobom őket a számba. Utána már csak kibontom az üveget, és miközben leülök a lány mellé, a vállának vetve a vállam, egy jókora kortyot utána is küldök a vodkából. Égeti a torkomat az egész. És… Hmm, valami történik! Ja, és nem sárkány száll el a hegyek fölött. Basszus, ez viagra volt! Mondjuk álldogáltam én már kellemesen matekórán, de olyankor a gatyám nem tűnt ennyire szűknek.
*Lássuk be erre egyáltalán nem számítottam. Mármint nem arra, hogy csendben van, hanem hogy én leszek a próba baba. De most anyuuuuuu segíts valahogy, hogy mi a fészkes fenét mondhatnék erre. Persze válasz nem jött, szóval hagyjuk is a dolgot. Nah de most légy okos Ash... Tekintetem próbált a másikéból kiolvasni valamit, de hát most nem tudtam eldönteni, hogy ez mi. De nem is azt kell megfejtenem, hanem azt, hogy amit kérdezett.* - Nézd Sam, én rohadt rossz próbababa vagyok. De komolyan... Sue biztosan jobban segítene. De ha nekem Te ezt mondanád... nos... jajjjj... nem tudom. De egy biztos, én a napokba elutazom. S semmi esetre sem mondanék igent, így... meg, szerintem amúgy sem. Azt hinném, hogy megsütött a nap vagy bebombáználak pár kérdéssel, hogy miért pont én... Nézd, nekem ez nem fekszik. Az én esetemben kevésbé aktuális ez a boldogan élünk még meg nem halunk. Már csak azért is, mert nagy a szám és ha valaki nem nyír ki a következő százötven évben, akkor ott lesz az, hogy még nagyobb az esély arra, hogy bárhol ott hagyhatom a fogam. Ilyenre, hogy kapcsolat vagy boldogan élünk míg meg nem halunk... én nem gondoltam eddig sem és, ezek után meg végképp nem. * Ó istenem, körülbelül hét éves lehettem mikor utoljára megfordult a fejemben az, hogy nekem lesz férjem, lesz egy szép családom csak úgy mint a miénk volt. De farkaséknál ez már végképp nem járja. Bőven jó ha élek még vagy 50 évet anélkül, hogy valakinél nagyon kiakasztanám a dolgokat. De azt hiszem, hogy ez egy elég őszinte válasz volt, ami bár hosszabban kifejtve de azt jelenti, hogy; Nem tudnék mit kezdeni a helyzettel. Tehát ez se nem egy visszautasítás de nem is biztatás. NAh de ami ez után jött elnevettem magam...* - Héé... ne magyarázkodj már annyit. Tudom, hogy erősebb ezen nincs mit szépíteni. Már csak azt remélem, hogy állatként kissé vehemensebb. * Kacsintottam rá, mert bizony emberként hatszor meggondolja még azt is, hogy megemelje a kezét, nem még azt, hogy nekem jöjjön ha kell. Nos ha a bestiája is ilyen... akkor addigra én hét határon túl vagyok, mire megmozdul. A tettére a pajzsom azonnal lehull, hisz a koncentrációm azonnal arra összpontosul, hogy még időben elkapjam a másik kezét, hogy meg ne tegye de késő... én pedig lesápadtam és csak ültem ott mellette döbbenten és pillogtam. Értetlenség, zavarodottság és tanácstalanság.* - Te hülye vagy... Sam, a vi... annak az izének hormon termelő hatása van és... oké, menj keress valakit még mielőtt engem találsz be. Mert ha így lesz szét rúgom a micsodád vagy a kezedbe adom. * Sóhajtottam lemondóan. Menjen, csajozzon be, ha más nem egy útszélivel - pénz van nála - és engedje ki a... gőzt. Csak fáradtan dőltem el hátra az avarra kikerülve a fát és néztem az eget. Komolyan, ha engem akar ezek után meghágni, jobb ha elkönyveli, hogy míg nem nő vissza, nem lesz micsodája. S azt hiszem, Steve már csak másodlagos probléma lesz ezek után. De így fekve ittam bele abba a vacakba, ami marta a torkom és könnyes szemmel, köhögve és prüszkölve ültem fel. Ez borasztó. De tuti visszahozta a színt az arcomba.*
– Ugyan, ki akar boldogan élni, amíg meg nem hal? – kérdezem nevetve. Jó, ez most már kezd veszélyessé válni, de nem baj. Úgy tűnik, nem vett komolyan, márpedig ez alapján lefixálhatok pár dolgot. – Ash, nem hiszek a tündérmesékben. Az Sue. Én baromi régen tudom már, hogy az élet egy szemétláda, és előbb-utóbb minden szarrá fog menni. De egy dologban biztos vagyok. Te nem fogsz meghalni. Felnősz majd szépen, aztán elfoglalod a helyed a tarkok között. Én meg Kangunart leszek. És egy békés várost kapunk majd, mint sokan előttünk, mert biztos vagyok benne, hogy a háború nem tart el addig. Elvégre… Egy sem tarthat olyan sokáig, igaz? – Felsóhajtok. Ideje elengedni a dolgot. – De amúgy is, csak vicceltem, Ash. Csak meg akartam mutatni, miért nem lehet egyből csak odaállni valaki elé, és elmondani, hogy érzel. Az kisiskolásként még megy. De a mi világunk sokkal bonyolultabb. Aztán egy kicsit szótlan maradok. Tudom, néhány embert a falra tudnék kergetni a derűlátásommal, de én meg nem vagyok képes másra. kapaszkodnom kell a lehetőségbe, hogy jobb lesz, vagy ez a szartenger elnyel. Ash nem engedi, hogy ő legyen, Doktor Howard nem néz felém – mondjuk, ezt ő nem tudná egyszerűen kivitelezni –, Yetta meg elmegy. Sue itt marad, biztos, de ember… Nem merem egy emberre építeni az életem. Jasmin után nem. Szóval itt van Ash, meg az örök és törhetetlen optimizmus. Vajon melyik fog a végén jobban fájni? – A farkasom? Ha szabadjára engedem, az. De ritkán teszem – mondom, és megvonom a vállam. Majd akkor derül ki a dolog, ha szükség lesz rá. Addig értelmetlen ezen agyalni. Jó, értem, hogy ő tudni akarja, de engem néha még mindig le tud lombozni az, ha a farkasomról beszélek valakivel. Még mindig nem kezes bárány a dög, de sokat javult az elmúlt hónapokban. Ami nem kis részben köszönhető ennek a lánynak itt mellettem. A mozdulatra elvigyorodok, a szavaira viszont lekúszik a képemről a kifejezés, és egy pillanatig megnyúlik az arcom. Basszus, én ebbe bele sem gondoltam. Na jó, ki kell találni valamilyen vészmegoldást, mert különben ennek katasztrófa lesz a vége. Vagy öröm a köbön. De amíg Ash nem elég részeg, valószínűleg inkább katasztrófa… – Hát figyelj… Ha olyan van, hát ások a földbe egy lyukat. Megoldja az ember okosban – mondom, aztán nevetek egyet. Aztán átveszem a vodkásüveget, húzok belőle. Ismét ott az égető érzés, de nem baj. Eltereli a figyelmet arról, hogy a gatyámban valami szét akar robbanni. Legalábbis nagyon olyan az érzés. Fészkelődök, sehogy sem könnyű ülni… Aztán találok egy kényelmes pontot, és úgy nyújtom az üveget a lány felé. Mondjuk ugyanebből még van egy abban a dobozban.
*A kérdésén elgondolkodva húztam össze a szemöldököm. Jó, erre most mit lehetne mondani? Hogy ki nem? Mindenki szeretne, csak van aki reálisan látja a világot és nem ringatja magát álomban... olyanok, mint Én. De mire ezt végig gondoltam már tovább is beszélt és inkább a szavaira figyeltem. Szó szerint. Oldalra fordítva a fejem néztem ahogy beszél... az arckifejezéseit, a tekintetét mikor sikerült elkapnom. Az optimizmusa szinte már majdnem tiszteletre méltó... volna, ha nem saját szavaira cáfolna rá.* - Sam... azt mondtad, hogy nem hiszel a tündérmesékben. Most mégis lefestettél egyet. Különben meg boldog mindenki szeretne lenni... csak van aki belátja, hogy erre minimális az esély. * Vontam meg a vállaim. DE nem vagyok sem kapcsolati tanácsadó, sem semmi ilyesmi. Szóval hagytam a dolgot, Ő tudja, hogy mikor lesz jó a lánynak vagy mikor nem. De megesik az olyan, hogy soha nem jön el a megfelelő pillanat, de ezt is majd Ő fogja érezni. Ahogy edzésre sem jár hozzám, szóval a farkasához sincs közöm. Meg úgy semmihez sem.* - Remélem. * Ez egyenlő volt, egy hiszek neked-del. Mégha nem is ezek a szavak voltak. De aztán már nem is érdekelt. Ha baj lesz megoldja... leleményes. Ebben biztos vagyok. De ahogy itt ülünk... csak emésztem Sammie szavait. Mit kezdjek vele? Najó... ha már lúd, legyen kövér. Mikor felém nyújtja az üveget ismét jó nagyot kortyolgatok belőle és legyen bár mily rossz, bizony jó másfél decivel megcsappan az üveg tartalma. Már nem volt olyan elviselhetetlen, mindent meglehet szokni, de az arcom grimaszba fordult, miközben visszanyújtottam a másiknak. Nem kellett mondanom, tudta, látta rajtam a véleményem; ez pocsék. Nah de ideje válaszolni a szavaira. Mutató ujjam a földet kapargatta és egészen addig meg sem állt, míg a fele el nem tűnt az ujjnyi lyukba. Csillogó tekintetem a másikra emeltem.* - Tessék... lyuk. Elegendő lesz.... * Feleltem de aztán feltérdeltem, még ha egy pillanatra meg is imbolyogtam és ha csak a "lyuk" látványára nem támadt futhatnékja, akkor előre dőlve felé közelítettem. Senki ne kérdezze mi ütött belém, de melegem van azt tudom. Egy pillanatra megálltam pár centire Tőle és arcomon széles vigyor volt. Szóra nyitottam a szám, de aztán becsuktam. S mintha mi sem volna természetesebb hajoltam a másik ajkaira. Senki ne kérdezze, hogy miért... de megcsókoltam. Szívem hevesebben kezdett el verni, de fogjuk az újdonság varázsára. NEm tartott sokáig, de ajkaim egy finom harapással váltak el a másikétól az alsó ajkába. De aztán már fel is pattantam és kissé megszédülve ugyan - épphogy látva - kezdtem el szaladni nevetve. Hát kapjon el... márga képes felfogni időben és nem leszek már hetedhét határon túl. De az is lehet, hogy még felugrani sem volt időm... majd kiderül. *
Felsóhajtok. Tényleg nem érti, hogy egy kis lelket próbálok önteni belé? Úgy tűnik, nem. Nem baj, azt hiszem, ez az én nagy feladatom, életem hátralévő részére. Öntsünk lelket Ashley McLoydba, nézzük végig, ahogy belezúg majd valami tuskóba, aki háromszor jól megdöngeti, aztán otthagyja, hagyjuk, hogy kisírja magát a vállamon, aztán reset, mert kezdődik elölről az egész. Fenébe már. Jó kilátások, Sammie. Az elkövetkező háromszáz éved a szivárvány konstans kergetésével fog telni. De ahogy téged ismerlek, ha elérsz a végére, úgyis sikerül odaszarnod. Nem szólok viszont semmit. Nem beszélek, nem mondom azt, hogy téved. Gyávaság? Talán. De most a békességre, a nyugalomra, meg arra törekszem, hogy élvezze ezt a napot. Vagy éjszakát. Belógtunk egy rohadt vidámparkba, nehogy már itt vesszünk össze egymással! Szóval inkább lenyelek minden felkúszó választ, és csodálkozom egy kört azon, mennyire nem zavar ez. Lehet, később majd fog. De a legvalószínűbb, hogy szépen papucsállatkává avanzsálok. Hmm, ha lenne pénzem, erre innék! Ja, de van nekünk vodkánk… Arra, hogy bízik bennem, szintén bólintok. Jó, nem ezekkel a szavakkal mondta, de elég időt töltök vele, sejtem, miként értette. És ez eltölt valamiféle büszkeséggel. Lehet, nem én vagyok a legnagyobb, legerősebb hím a környéken, de Ashley megbízik bennem. Vajon Sue ugyanígy bízna? Hmm, remek, alig ittam, de már most marhaságokon gondolkodok… Ha rajtam múlik, az a lány sosem fogja megtudni, hogy a vérfarkasok egyáltalán léteznek. Na jó, erre iszok, hátha a pia íze elviszi az ostoba gondolatokat. Aha, használ. Főleg amikor Ash lyukat fúr a földbe. Félrebillentem a fejem. Aztán nézem. Nézem. Még mindig nagyon nézem. Aztán iszok még, megtörlöm a képem, és úgy nézek rá nagy, komoly szemekkel. – Hát, kérlek szépen, ez kicsi lesz. Mint centire, mint vastagságra – mondom. És még bele sem pirulok! Hát én erre vodkát bontok. Nem jó, már van egy a kezemben. Hú, én kezdtek bebaszni… De nincs időm ezen filozofálni, mert rám ugrik, és megcsókol. Álljon meg a menet! Megcsókol! Ashley McLoyd lesmárolt engem… Basszus, ilyenkor sajnálom, hogy nem írok naplót. Kezem a derekára siklik, és célom magamhoz ölelni, miközben én is megcsókolom, de ekkorra le is ugrik rólam. Én fölpattanok, és loholok is utána. Kissé dülöngélek először, de aztán már egyenesen tudok szaladni utána. A piát visszük, a másikért meg majd visszajövünk. De most csak loholok utána, a farkasom erejét és kitartását is beleadva. És lassan utolérem, hogy aztán átkaroljam, lerántsam magamhoz, és megint megcsókoljam.
Kezdőlap
