Rögtön a bejáratnál színes egymásutánban sorakoznak a különböző bódék és kocsik, ahol mindenfélével felpakolhatják magukat a látogatók. Természetesen vásári keretek közt. A legtöbb kocsi édességet, hotdogot és kukoricát árul, de a bódékban üdítőt, kávét és különféle kalóriában gazdag ételek is kaphatók.
*Nem vagyok sem gondolat olvasó, sem semmi egyéb. Az érzelmi ingadozását igyekszem figyelmen kívül hagyni, ami nehezen megy, de befogni a szám nem annyira. Így bizony csak csendesen vagyok és várom, hogy megszólaljon. De nem úgy tűnik mint aki épp nagyon beszélni akar. De a csend nem rossz... ha valamit, hát ezt megtanultam abban a pár hétben míg nem volt hangom. Szóval semmi bajom nem volt ez ellen a csendesen andalgunk dologhoz. De persze semmi sem tart örökké, így mikor leültünk és inni kezdtünk már volt nagyobb problémánk is mint a csend. Mondjuk az, hogy Sam beszedte azt a hülye Viagrát. Ami után már jön a vízözön, de előtte egy lyuk... Szavaira én is oldalra billentem a fejem.* - Hmm... meggondolandó... * Dehogy mi senki ne kérdezze, hiszen azzal voltam elfoglalva, hogy épp közeledtem felé, talán azért, hogy belefojtsam a válaszát vagy csak a hecc kedvéért vagy valami másért, amit most fogjuk az alkoholra, mert az mindenre jó kifogás... de végül megcsókoltam. Nem kezdtem el szikrázni, nem kezdtem el én semmit mint amit elvileg kéne. Mindössze csak jól esett, ahogy az is, hogy viszonozta. Oké, most kéne zavarba jönnöm, szóval fel is ugrottan ahogy megéreztem a kezét a derekamon és akkor futás. Persze nem csak ez volt az oka, hanem mondjuk az, hogy ne hogy itt nekem a Viagrának köszönhetően bepróbálkozzon. Másképp úgysem tenné meg. Igaz? Mondja valaki, hogy igaz mert nincs kedvem szétrúgni a hátsóját jelenleg, szóval hálás lennék érte. Nem kellett a másiknak túlhajtania magát, tekintve, hogy a farkasom a felszínen kavargott de csak lustán várt, nem tudom mire. De ott volt, azonban mégis emberi sebességgel futottam, bár azt nem mondhatom, hogy így léha voltam. Steve és a reggeli futásai... hiányzik. Mikor Sam elkap, a rántása váratlanul ér, így bizony eldőlök vele együtt... pontosabban Samre. Mire ideérek tekintetem már sárgán mered a másikéba, miközben nevetek. Egészen addig, míg nem jövök rá, hogy bizony "valami" nyom... Nevetésem kissé alább hagy, de jó kedvem nem múlik, csak az arcomon vörösödik ki, ahogy lefordulok róla, már ha hagyja és van időm ilyesmire. De nem pattanok fel, csak fekszek mellette és az eget nézem farkasom szemeivel.* - Steve ezért kifog nyírni mindkettőnket. * Billentem oldalra a fejem, hogy ismét rá nézhessek. De ezzel nem megijeszteni akartam, mindössze van egy olyan érzésem, hogy Steve nem fog repesni az örömtől, hogy mi micsodát is csináltunk az imént. Talán annyi mentség lesz, hogy én kezdeményeztem. Dehogy innen merre tovább azt nem tudom, s ajkam ismét rágcsálni kezdtem. Már ha eljutottam idáig... Ha, nem nos az ég tudja... Érzelmeim ide-oda kavarogtak a vidámság mögött, ahogy a gondolataim is. De nem, nem szabad gondolkodnom, ma este nem.*
Most szívem szerint megkérdezném, mi annyira meggondolandó, de a lány igen ügyesen fojtja belém a szót. Nem panaszkodnék, ha ezt tovább csinálná, másodpercekkel, órákkal, vagy egy teljes, rohadt évszázaddal… Talán észre sem vennénk az idő múlását. A pia, meg a csók együtt gondoskodnának róla, hogy az idő elszálljon, mintha ott sem lett volna, vagy mintha megzabálna energizer nyuszit. Most azonban csak a csókra fókuszálok, és a lány testére, oly közel az enyémhez. Majdnem felnyögök, amikor föláll, és szaladni kezd. Nekem azonban a vérvonalam is segít abban, hogy talpon maradjak, és bár ő sem esik össze, talán ez is benne van abban, hogy sikerül utolérnem. Esés közben megragadom a derekát, és úgy fordulok, mintha védelmezni akarnám. És védem is. A földtől, a zuhanástól, a becsapódástól, mindentől, ami árthat neki ezen az éjszakán. A farkasom kilő az övéhez, amikor látom a sárga szemét, és cseppet sem erőszakosan nyomja le a picit a földre, jelezve, hogy ő most bent marad. Bár nem tudom, szerintem nem kell sok ahhoz, hogy az enyém is kikívánkozzon. Nevetése azonban megnyugtat, zene a füleimnek… Két kézzel kapnék utána, amikor arrébb fordul, és már átkozom magam, amiért bevettem azokat a rohadt pirulákat. Legnagyobb meglepetésemre azonban nem pirulok el, még csak föl sem veszem a dolgot. Csak nézek a lányra, nézek azokba a zöld/arany íriszekbe, és apró mosolyra húzódnak az ajkaim. Szavait követően fordulok, úgy, hogy egyenesen fölé kerüljek. Két kinyújtott karommal tartom magam fölötte, és még így is szívfájdítóan távol vagyok tőle. – Velem azt csinál, amit akar – mondom. – Veled azonban… Nem engedem, hogy bárki, bármi, bármikor bántson, Ashley. Ha kell, hát a világ végéig elmegyek miattad, és megvédelek minden rossztól. De senki sem árthat neked, amíg én lélegzem. Szavaim végeztével közelebb ereszkedem hozzá. Meg akarom csókolni, újra érezni akarom ajkai ízét, és tenni is akarok valamit, ami a szavaimat bizonyítja. Lássa már, hogy ő a legfontosabb ezen a tetves világon! Ajkam ajkára forr, szemem behunyom, és mostantól rábízom magam. Történjen, aminek történnie kell. Ha ellök magától, akkor, jelen állapotomban talán még azt is elviselném. Elvégre van mivel leinni magamat.
*Kacagásom betölti a teret, mely tág és szabad. A szellő éri az arcom a szabadság az, melyet a nyílt terep ad és nem is vagyok feszült. Miért lennék? Nos, az alkohol kellően lazító azthiszem, hogy a pocsék íze ellenére megértem, hogy Steve miért használta olyan sűrűn. Nem éreztem gondokat, nem éreztem semmit csak a féktelen örömöt és... mehetnéket. Menni akartam, azonban feküdtem. S mégis úgy éreztem, hogy; Megyek, hogy valahol máshol járok, ott ahova nem ér a gonosz karmai. Most ide, nem jöhet semmi rosz. Igaz? Valaki nyugtasson meg, hogy ez az este lehet olyan mintha tényleg csak egy ember lennék... némi plusszal, de a jó oldalával és nem a keserves valósággal. Azzal ahol Ő ural mindent. Csak meglepetten konstatálom, hogy Sam arcával nézek szembe és pillogva párat térek vissza a gondolataim mezejéről és figyelem vigyorogva a másikat, ám arcom, vonásaim elárulják, hogy teljesen máshol és mégis itt vagyok. Szavai azonban meglepnek. Oké, ez így...* - Ühm... ez azt hiszem, hogy mármajdhogynem felér egy izé... mi is annak a neve? Pedig most vizsgáztam belőle... ööö... megvan! Romantikának. Ugyan olyan nagy szavak és nyálas és... abszurd. Sosem bántana Steve, meg más sem. Miért tennék? Én sem bántok senkit... Najóóó... Téged. De te meg ezért vagy mellettem. Különben nem keresnél... aztathiszem... ööö... izééé... láttam onnan is a szemed, azt hiszem. Sárga... * Beszéltem és beszéltem és csak beszéltem, de persze az Ő szemei nem sárgák, a sajátom tükörképét láttam de jelenleg ez nem volt számomra egyértelmű. Minden olyan pille könnyű volt, mégis ahogy közelebb hajol mutató ujjam teszem a másik alsó ajkaira.* - Izé... mit akarsz? Vagyishogy... nem tudok beszélni, de... vagyis... csak a gondolataim kuszák. Elfelejtettem, hogy mit akartam meg azt is, hogy te mit akarsz és Sam, te most izé... megakarsz... szóval csókolni? Ha igen, akkor mért nem? Ha nem, akkor mért igen? Na várj... elkeveredtem. - s alaposan megrágva a szavakat folytattam - Szóval ha, nem akkor mért? Ha igen, akkor mért nem? Ühm... így sem lett értelmesebb igaz? * Húztam el a számat bocsánatkérően de nem taszítottam le a másikat, csak nem tudtam, hogy mit akarok kérdezni. Vagyis tudtam, de mégsem vagyishogy... Most mi van? A franc se tudja, de én sem, hogy miért néz rám ilyen furán és pláne nem azt, hogy ha akar valamit akkor miért beszél és azt sem, hogy nekem volt-e alkalmam egyáltalán ezeket a kusza szavakat, mondatokat összevarázsolni. A nyelvtan tanárom most biztos sírna ha hallana, bár az irodalom is.*+
//Bocs, hogy ilyen dinka lett, de ez most úgy kellett. o.o és köszönöm a reag zenét arra sikerült összehoznom. xD//
Hallom a hangját, a kacagását, és belőlem is előtör a nevetés. Hangos, hosszú, nem obszcén, mint amit oly sokszor hallottam már az iskolában. A farkasomat is több-kevésbé még kontroll alatt tudom tartani, már ameddig nem tör valaki az életünkre mondjuk egy elszabadult hullámvasúti kocsi segítségével, és nem potyognak kis betolakodó harcikancák az égből. Ahogy fölé kerülök, figyelem az arcát, pislogás nélkül. A mosolyát, a szemét, mely mutatja, mennyire távol jár most. Nem tudom, ezért most zokognom kellene-e, avagy sem… Viszont kettőnk közül, olybá tűnik én vagyok a józanabb, ami ad némi bizakodásra okot. – Az. Színtiszta romantika – mondom, és kuncogok is mellé egy keveset. Mert hát tényleg olyan a dolog… Nagy szavak, végletes kilengések, meg önfeláldozási mánia. Bontsunk zászlót és éljen a (szexuális) forradalom! Jogokat a farkasoknak, meg izé… na jó, elfelejtettem, mit akartam. Nem túl jó ebben a helyzetben lenni. Sokáig bírom, elvégre a farkasom ereje is támogat, de előbb utóbb elkezdek majd szédülni. És félek, az hamarabb következik be, mint kellene. De Ash beszél tovább, én pedig dekódolom a szavait. Komolyan, örülök, hogy én a három viagrát vettem be, és valamivel kevesebbet ittam, mint a másik. És nem segít az a fejem hátuljában motoszkáló tudat, hogy ennél jobb esélyem nem nagyon lesz. – Ash, én nem azért vagyok melletted, mert alkalmasint szétrúgod a hátsómat. Nos, nem éppen szerelmi vallomás, de szép lassan meg fogja tenni. Szerintem. Talán nem hozza összefüggésbe azzal, hogy elviekben bent voltam a szobájában. Most nem tudnék, és amúgy sem akarnék hazudni neki. Elég még pár korttyal innia, és úgyis törlődik minden további. Meg jó eséllyel a kerítés nagyobbik része is. Igen, ezt próbáljuk azért elkerülni… – Igen – felelem a kérdésére, és kicsit elvigyorodok. Féloldalasan, már-már rosszfiúsan. El nem tudom képzelni, miért vártam a berúgással eddig. Nos, valószínűleg azért, mert nem tudtam, ilyen gyors iramban mossa el a gátlásaimat. A kissé nehézkesen döcögő kérdésére csak közelebb ereszkedem hozzá. Már-már összeér az orrunk, és kicsit oldalra fordítom a fejem. Gyengéden ízlelem az ajkait, aztán hátrébb húzódok. – Mert miért ne? na látod, én sem beszélek értelmesebben… Fiatalok vagyunk, Ashley, és ma miénk a világ. Mit szólnál, ha csinálnánk valami kapitiális… akarom mondani kapitális őrültséget?
*Sam szavaira bólintottam, de nesze neked kapkodás rögtön csillagokat láttam ahogy fekvő helyzetben is szédülni kezdtem. Hümm... ez már azért az abszurdnál is abszurdabb. Hogy lehet fekve szédülni? Oké, és mért nyomja a laposkám egy kavics és mért csak most veszem észre? Kicsit izegve Sam alatt igyekeztem kicsit kényelmesebb helyzetbe kerülni, de kezdtem szomjas lenni. S tekintetem valami folyékony után kutatott, de csak Sam tekintetét találta megint.* - Nem? Akkor nem értem... Bár a Mama mindig azt mondta, hogy nem kell mindenben a logikát keresni, de valahogy nem megy... *Hát persze, azt sem tudom, hogy két perccel korábban mit csináltam majd pont az álmom jut eszembe. Nem, egyenlőre nem ugrott be semmi. Sőt ami azt illeti a fejemben sem volt semmi, na nem azért mert kiszedték vagy nem volt, csak olyan csendes volt. Nem akart minden áron kattogni így a szavaim sem arról árulkodnak, hogy épp elgondolkozom a dolgon. Szimplán csak mondtam valamit, hogy beszéljek. De hogy miért... azt nem tudom. Ahogy közelebb hajol a másik tekintetem kissé összevonom, hisz én csak kérdeztem és elég jó a fülem ahhoz, hogy halljam mit mond még akkor is ha pár méterrel odébb van és motyog. De hmm... most határozottabb és ez...* - Sokkal jobban tetszik ez a Sam, mint az a visszataszítóan kisfiús, öcsis beütésű... * Böktem ki a gondolataimat minden gondolkodás nélkül. Nah igen, az alkohol és annak a hátrányai az ember lánya nem gondolkozik csak egyszerűen kiböki ami eszébe jut. Na de ha ezek után is folytatta a mozdulatot akkor csak egy mosoly bujkált ajkaim szegletébe ahogy ujjaim felcsúsztak a másik fürtjei közé. A magam határozottságával, amire épp nem mondanám azt, hogy simogatás de azt sem, hogy fájdalmat okoztam a másiknak. Legalábbis nagyon remélem, hogy egy kis határozottság miatt nem fog zokogni. Viszont a szavaira kissé közelebb vonom magamhoz - bizony a hajánál vonva - de továbbra sem fájdalmat okozva.* - Nem tudom mire gondolsz... * Feleltem őszintén, miközben megemeltem a fejem, hogy fogaim finoman az alsó ajkába mélyesszem. Nem tudom, hogy ezt miért kellett, de úgy kikívánkozott. Mondjuk addig jó, míg nem a pia kívánkozik vissza egy ilyen helyzetben. Jézusom... elmentek otthonról. De ahogy meg volt és ha Sam nem csinált semmit amivel maradásra késztette volna ajkaim visszadőltem mint egy lassított felvétel, nehogy megint megszédüljek. No meg, hogy a másik tudjon felelni. *
A tekintete visszanéz az enyémbe. Jó, haladunk, Sammie… Mondjuk nem csodálkoznék azon, ha ebben a pillanatban eldurrannék, mivel ennyire közel soha életemben nem voltam még egy lányhoz. Jó, a múltkor közelebb feküdtem hozzá, egészen összebújtunk, de… Az más volt. Kezdetnek nem volt bennem három viagra. Szavaira azonban ez az ostobaság kifut a fejemből, és mosolyogva tekintem le a lányra. Bár azt, hogy a vodka vigyorog-e bennem, vagy én magam, esetleg a farkasom – ebben a pillanatban nem igazán értem mi a különbség kettőnk között –, de nem is számít a dolog. Ő számít, ahogy itt van, testünket már szerintem nem centik, hanem milliméterek választják el. Bár fene tudja, vonalzót nem hoztam, csak egy van nálam, de azt még nem kéne elővenni… – Ashley – mondom. – Ketten vagyunk. Fiatalok vagyunk. Ami azt illeti, részegek is. Legalábbis szerintem. Basszus, tényleg kezd megütni az a pia… – rohadjon meg az orosz késleltetett hatás! – Szóval, azt akarom mondani: Ne keress logikát. A ma estében ne. Szavaira elmosolyodok. Vajon tényleg erről szól az egész? Ennyi? Csak egy kicsit tökösebbnek kell lenni, picit berúgni, enyhén kifordulni önmagamból, és majdnem átmenni ugyanabba a státuszba, amiben a farkasom van? Hmm, azt hiszem, józanul majd kitalálunk valami arany középutat, valami szépet, meg jót, meg szeretgethető izét. Legalábbis hátha sikerül előrelendítenem az ügyet… – Majd minden alkalommal berúgok, mielőtt találkoznánk – villantok rá egy apró mosolyt. Mondjuk, ha a dolgot más oldalról nézem, lehet az alkohol az, ami felszabadítja azt az oldalamat, amit eddig elnyomtam. Vagy csak eltitkoltam a létezését magam elől is? Húanyám, egy dolog már biztos, filozofáló piás vagyok. Nem baj. Nem számít. Főleg azután nem, hogy keze a hajamba szalad, és közelebb von magához. Azt hiszem a világ ebben a pillanatban hullik darabjaira, hogy csak mi maradjunk meg belőle. Az apró, szinte lopott csók édes, akár a méz, hiába érződik ajkain a vodka íze. – Megmutatom – mosolyodok el haloványan. Egy újabb, ez alkalommal már bátrabb csókot lehelek az ajkára. Picit lejjebb csúszok, és apró csókokkal borítom el a nyakát közvetlenül az állkapcsa alatt. Kicsit esetlenül, de próbálok érzéki lenni, de na… Be vagyok rúgva, legalábbis háromnegyed-részt egészen biztosan, ráadásul hasonlót pornón láttam utoljára. Ott pedig az izmos villanyszerelő általában nem törődik azzal, hogy a lánynak jó legyen, egyből a lényegre tér, az előjáték másban merül ki. Előjátéknak hívtam? Ja, annak… Nem vagyok bántó, ügyelek arra, hogy ne legyek. De fingom sincs, miként kellene ezt csinálni.
*Meg kell hagyni, hogy elég bárgyú az arca, még sem zavar igazán. Sőt, ami azt illeti kicsit sem. Bár általában - tehát mindig - én nézek ki úgy mint aki citromba harapott, mégis most mosolyra húzódik a szám és mutató ujjammal nyomom meg az orra helyét. Nem tudom miért, talán csak azért, hogy lássam miként reagál. Vagy most tesztelem azt a mondást, hogyha puha az ember orra akkor hazudik? Nem tudom, de jól esik. S nem is akarom az okot keresni, hisz most mondta, hogy ne keressem. De basszus, ez nekem mért nem megy mindig? Csak úgy lenni... élni, mintha minden nap az utolsó volna. Ehelyett mit csinálok? Belefásulok ebbe az egészbe. Rühellem, hogy Alexnek igaza van ahogy azt is, hogy a következő pillanatban meg rácáfolok ugyan erre. * - Jó... de mindennek vannak ööö... mi is az? Jah, meg van... következménye. Szóval azért mert ma nem keresek benne, holnap fogok és lehet, hogy nem lesz kedvemre való. * Vontam meg fektemben a vállaim. Basszus, sosem hittem volna, hogy ilyen helyzetben lehetek és még csak nem is akarok fordítani azon, hogy ez ne így legyen. Legutóbb mikor letepert, egy aljas húzással pillanatok alatt fordítottam meg az állást és most meg... ahw... a francba is. Inkább vigyorgok. Az még jobban megy mint a gondolkodás.* - Ööö... nem így értettem. Hanem úgy, hogy... nem tudom. Lásd meg... * Vontam meg a vállaim. Értse meg, azt, amit most nem tudok megfogalmazni. Nem az, hogy nem tudom, hogy mit akarok hanem, hogy nem tudom megfogalmazni úgy, hogy ne sértsem meg a másikat és pláne ne legyen az, hogy teljesen mást mondok, mint amit akarok. De hééé mióta számít az, hogy Sam megértsen? Ööö... majd megkérdezem Darrent. Elvégre Ő mindenre tudja a választ. Azt hiszem, ha meg ez nem ilyen farkasos izé akkor Steve biztos tudja. Kíváncsian pillogok, hogy mégis mit akar mutatni, de engedni nem eresztem. Hmm... egyszerre tartom közel és mégis távol... Ahogy ajka az enyémre ér, tőlem eleddig csak egyszer látott vehemenciával folytatom. Ja várjunk, Ő nem látta mikor a szüleim után kapálóztam és Darrennek akartam menni. Szóval mégse látott, tapasztalt hevességgel viszonozom. Bizony az én gyengédségem ebben nyilvánul meg, elvégre gyengéd... az ajka még a helyén és nem haraptam le. Bár ami késik... az nem most van itt. Nem értem, hogy miért csúszik lejjebb, de ez jó. Legalább már nem nyom. Viszont amit tesz... testem s én magam is kissé lemerevedek. Elvégre... mikor is volt? Hmm... rég, és pont nem akartam de mégis Joshua szőke fürtjei jelennek meg előttem. Kihívó vigyora az egyik film után, ahogy felém közeledik... ujjai a hajamba túrnak és finom határozottsággal vonják hátra a fejem, hogy ajkai könnyedén érjék el azt a pontot, amit most Sam is. Szemeim összeszorítottam, tudtam mi lett annak a vége... Farkasom morranva egyet rántott vissza a jelenbe, hogy ne merüljek el abban a sajgó ürességbe mely most újra felszakadt. Ha ez megállásra késztetné a másikat, akkor csak az ujjaimmal tartom határozottan, hogy nem; Most nem áll meg, mert fellógatom a hullámvasútra. Akartam? Vagy csak a dac az, mely beakarja bizonyítani, hogy én is képes vagyok rá, csak egy kis türelem kellett volna? S ha már itt tartunk, készen vagyok én erre? S Sammel akarom én ezt? Bah... mégis tudok gondolkodni, ez pedig nem jó. Szívem szerint újra az övegért nyúlnék, úgy is már vattát köpök, szóval azt hiszem, hogy tényleg illő volna inni. DE! Basszus... valami megmozdul bennem - valószínűleg Sam elért a kulcscsontomhoz - és ujjaim csak szorosabban fonódnak a másik hajába, míg szabad kezem; Nem, nem a piáért nyúl, hanem Sam pólója (?) alá siklik és mélyednek bele az ujjaim, mely közben egy halk sóhaj szakad fel az ajkaim közül. Észre sem veszem, de a sóhaj morgásba csap át és ujjaim helyett már a karmaim azok melyek a másik hátába mélyednek. Az átváltozás elindult, pedig még azonosítani sem tudtam ezt az ismeretlen szorongató érzést. S tehetett bármit a másik, Ő már kicsi ahhoz, hogy visszaküldje a helyére a farkasom. A kislány csak hófehér bundában feküdt a másik alatt s mancsát elvonva - ezzel pedig a hátán végig húzva - próbált meg felállni, elvégre nem cserebogár Ő. Bár azok sem szeretik.*
//Figy... nem tudtam, hogy Sam mit tesz, vált vagy sem és stb. Szal a sérülés mértékét azt rád hagytam. Ahogy a folytatást is... de vedd figyelembe, hogy Ash ha kijut akkor ott futni kezd. Ja és igen, ha nem tévedsz Ash kulcscsontjához, akkor a reagom második fele érvénytelen. xD//
Nem mondom, meglepődök, amikor megnyomja az orrom hegyét, de aztán csak szélesebbre húzódik a mosolyom. Nagyon nehezen állom meg, hogy ne kapjam be az ujját, mint holmi kutya, vagy csecsemő, csak a játék kedvéért, de tudom, ezek igazából a farkasom „gondolatai”, és a három viagra, meg az állatias nemi vágyakozása ugyanúgy benne van, mint az én érzelmeim Ash iránt. Szavaira ismét elmosolyodok, ezúttal biztatóan, és egyenesen a szemébe nézek. Szerintem ebben a pillanatban az én íriszem is sárgán világít. Nem sok idő kell hozzá, hogy a farkas kitörjön, félek. Ha nincs a pia, vissza tudom fogni. Viszont így… – Ne érdekeljen a holnap – mondom. Tudom, hogy érdekelni fogja, pontosan tudom, ahogy a válaszára is számítok. Ő olyan ember, aki nem tud a pillanatnak élni. Zavar ez engem? Fenéket! Ilyen közelségből, egyenesen a szemébe bámulva, miközben a testünk majdhogynem összeér, és ha a kártyáimat jól keverem sokkal, sokkal közelebbről, úgymond belsőségesen is megismerhetem… Nem zavar. Egyáltalán nem. Mert ebben a pillanatban valahogy ő a legcsodásabb emberi lény a földön. Csak ennek nem adok hangot. Én is megvonom a vállam, és beszélni kezdek, mielőtt még belesülnék. – Ha nem tetszik, ami holnap történik, soha többet nem csinálsz ilyesmi. Erre van a kamaszkor, asszem. El kell döntenünk, mit szeretünk, és mit nem. Én speciel nem szeretem a spenótot. Nem is eszem gyakran… Mi van? Na jó, inkább befogom a pofámat, és vigyorgok tovább, mert abban mindketten világelsők vagyunk, ahogy látom. – Értettem, Ash – felelem a szavaira. Legalábbis többé-kevésbé értettem. Gyakorlatilag elárulta nekem, merre tovább… Csak remélem, nem vagy túl részeg ahhoz, hogy emlékezzek rá később is. Le kellene írnom… Nem, az sem jó. Mégis mire írnám itt le? Az egyetlen lehetséges mód a lány, de az mégsem nézne ki jól, ha a hasába karcolnám, igaz? Eh, többet már biztosan nem iszok… Inkább élvezem, amit csinál, azt, hogy nem csak egy darab faként fekszik ott, alattam. Ujjai a hajamban, a keze, és a nyaka, amit apró csókokkal próbálok elborítani. Minden, ami itt van előttem, egy hús-vér Ashley. És ez mérföldekkel jobb, mint bármelyik hülye, kamaszos fantazmagóriám korábban. Érzem, ahogy a keze az ingem alá csúszik, és ahogy elérem a szegycsontot, szinte feltépi a húst. Állatias morranással próbálok kitérni a fájdalom útjából, követve a józan eszemet, miközben a farkasom csinálná tovább, amit eddig, nem is érdekli semmi. De ekkor látom, mi történik, látom, ahogy Ash átváltozik alattam, ezért hátrébb húzódok, leszállok róla, és én magam is felöltöm magamra az ingyen kapott bundámat. A farkasom a lányé után veti magát, próbálja tartani vele a lépést. Tekintve, hogy az ő vérében is ott kering az a három viagra, ennek lehet ronda vége is…
* Közelség az, mely alap esetben sem zavar, de az ilyen szintű izéért már csapnám le a másikat. Most mégsem teszem, mintha ez volna a legtermészetesebb dolog, ami történhetne velünk. Jó, remélem, hogy holnap nem fogok emlékezni erre az egészre, különben elásom magam. De az igazság az, hogy gőzöm sincs Sammie miről fecseg itt nekem. Amit ki kell próbálni, aztán ha nem tetszik akkor többet nem tenni. Ah... túl sok ez a tenni vagy sem, és igazából nem is értem, hogy mire megy ki ez az egész. Naiv vagyok? Igen, úgy látszik. Hisz nem értem, hogy mi a problémája néhány nem is annyira lopott csókkal, ami után szépen hazamegyünk mintha misem történt volna. Mert úgy megyünk haza igaz? S ha már itt tartunk, akkor miért nem otthon vagyunk? Ja igen, valami kikapcsolódás félét kéne csinálnom. Azt hiszem az agyam is kikapcsolt, de úgy rendesen. Szóval a cél elérve. Azt hiszem. De nem fogok semmi baromságot csinálni. Legalábbis ez volt a terv, az én tervem. Ahova valahol hiba csúszott... pff... meglepő lett volna ha nem. Hisz ahogy a másik halad előre bennem úgy kezd éledezni valami furcsa, nosztalgikus mégis feszítő érzés, amit nem tudok hova tenni. De jelenleg gondolkodni sem rajta, szóval nem foglalkoztat. Egészen addig míg a farkasom nem dugja felszínre a fejecskéjét. Szó szerint. Karmaim a másikba marnak és ha nem szállt volna le, magam taszítom ki oldalra, hogy ugyan szálljon már le rólam és hagyjon békén. Nem tudom miért...
A fehér nőstény szinte pillanatok alatt áll lábaira és iramodik futásnak. Célja nincs, csupáncsak élvezi a szabadságát néha maga körül megfordulva párszor. Farka ide-oda csapkod örömében miközben olykor-olykor vakkantás szerű hanggal igyekszik a másikat hívni. Kinek nem kell biztatás, jött magától is. Ha a hím megpróbálja leteríteni, akkor minduntalan kitér az útjából, már ha sikerül persze. Valahogy látszik rajta, hogy játszani vágyik és nem akarja adni magát. Viselkedése egyszerre táncra hívó és mégis elutasító, hisz nem enged. Ám, hogy meddig járja a két kölyök a maga táncát az jó kérdés, nyilván a nőstény nem fogja magától a földre vetni magát. Maximum ha kifárad, ámbár addigra akár reggel is lehet. Az alkoholtól kissé szédeleg, de mégis elemében van és a mozgással lassan, de biztosan segít a szervezetének lebontani az alkoholt is.*
Ahogy az ösztönlény előbújik, úgy húzódik vissza az emberi tudatom. Tudom, részegen nem lennék képes úgy befolyásolni a dolgokat, ahogy szeretném, de még így is próbálom megragadni a gyeplőt, és nem hagyni, hogy ez a dög álló farokkal a kisebbikre vesse magát. Mert azért lássuk be, az, ha az emberben élő farkas előbb veszíti el az „ártatlanságát”, mint az ember maga, több, mint gáz. Márpedig van épp elég dolog, ami miatt szégyenkezhetek, kezdve a lakásommal, haladva szépen az érzelmi teljes és totális inkompetenciám felé, nincs szükségem még egy kanos farkasra is… Ja, csak erre azelőtt kellett volna gondolni, hogy bevettem azt a három viagrát, most meg már cseszhetem a dolgot. Pár sikertelen, ám annál elszántabb roham után aztán taktikát vált, vagy nekem sikerül erősebben rámarkolnom a gyeplőre. Ezt nem tudom, de visszahátrál, és megáll a másikkal szemben. Hallom a vakkantásra emlékeztető hangokat, és tudom, hogy a farkasom is felélénkül tőle. A szervezetem közben már bontja lefelé az alkoholt, talán ezért is van az, hogy hosszabb időkre tudom átvenni efölött az idióta fölött a kontrollt. Viszont a beállása, és főleg a szeme azt az elemi, állati vágyat türközi, mely a nőstény felé űzné. Komolyan mondom, öcskös, ennél szánalmasabb már csak akkor lehetnél, ha még a nyálad is folyna. Eh, kellett nekem szólnom, már folyik is… Idióta! Hirtelen mozdul. A mozdulatban azonban nincs erőszak, és engem lep meg a legjobban, ahogy a nőstény előtt terem, majd két lábára ágaskodik, és a hold felé kezd vonyítani. Te most udvarolni akarsz, te marha? Remek, meg akarja mutatni a nősténynek, hogy ő erős, meg kemény, meg úgy alapvetően fasza gyerek. Meg kanos, mint az állat, de az már egy másik kérdéskör jelen esetben… Valahonnan a távolból medve szagát hozza a szél. Zsigereim így bezárva összeszorulnak… Ne, nem jó ötlet, nagyon rossz ötlet, ne csináld, nem ettől leszel méltó társ, írjál neki verset, vagy valamit… De késő a farkas már ki is lő abba az irányba, amerről a szagot Érzi. Most már csak remélni merem, hogy a kerítés kitart…
*Minden egyes pillanattal egyszerre lett józanabb és mégis részegebb. A kölyök nőstényt megrészegítette a szabadság melyet mostanában túl sokszor is megvontak Tőle. Minden egyes pillanatban még mindig vágyta a játékot, mintha nem volna holnap, nem volna semmi más, csakis az ami épp itt van. Szabadságra vágyott, a folyton elzárt testbe lét nem az övé volt. A két test körül az emberibb volt az agresszívebb ezzel elnyomva azt, ami Ő maga volt. Ám a játéka hamar vége szakad, ahogy a hím beáll elé. De csak vicsorogva próbál kitérni hol jobbra, hol pedig balra, hogy elhaladhasson a másik mellett. Pár percig járják a furcsa táncukat csupán, mely a kis farkast egyáltalán nem zavarja. Ám nem is tesz jót neki, hogy ismét gátolják. A másik mozgását fenyegetőnek vélte, de még mielőtt elszakadt volna a türelme a hím üvölteni kezdett és a sárga íriszek csak zavartan és meglepetten pillogtak a másikra. De nem csatlakozott a hímhez az üvöltésben. Mindenesetre csak ott állt és nem csinált semmit. Nézett. Egészen addig míg észre nem vette, hogy a másik szimatol. Persze a szagot a nőstény is megismeri és a másik után iramodik, ám a kerítés előtt beugrik a hím elé. S egy agresszív csapással vágja pofán a másikat, kiengedett karmokkal, hogy észhez térjen. Ha ez nem volna elég avagy összejött, akkor bizony a torkának ugrik, hogy biztosan a biztonságos rácsok között tartsa. Morog és bár kicsi, de nem ügyetlen... *
Az idióta hím pár jól irányzott hárítással szabotálja a kisebbik szabadságra való törekvését, de el nem engedi maga mellett. Én magamban azért imádkozok, hogy a kicsi kijusson, hogy véget érjen ez a testekbe zárt komédia. Az egy dolog, hogy Ash messze nem önmaga, elvégre a farkasa mérföldekkel játékosabb, mint a lány maga, de most nekem kell átvennem az agresszív szerepet, ami nagyon nem tetszik. Most én vagyok az, akinek az állati énje szívesen tenné helyre pár jól irányzott, pofonnal a kisebbiket. Nem tudják elképzelni, mekkora erő kell ahhoz, hogy ezt visszafogjam. Talán ezért nem tudok mit kezdeni azzal a zsigeri vágyakozással, ami a másik felé űzi. Vagy azért, mert én is ugyanezt érzem a nőstény emberi fele iránt? Kérdések, kérdések… A farkas bizonyítási vágyán csak nagyobbat dob, hogy a lány nem csatlakozik a vonyításához. Ha megteszi, ez a marha is visszavesz talán az állatibb énjéből. Így azonban csak eliramodik a kerítés irányába, és meglepődve fékez le, amikor a kicsi beugrik elé. Morog, és ebben a pillanatban egyáltalán nem kedves. És abban a pillanatban, amikor Ash farkasa agresszívan pofán vágja az enyémet, én mentálisan keresztet vetek. Basszus, ezt nagyon nem kellett volna. A pofán, amely az enyém, de valahogy mégsem, mély vágás fut át. A farkast elönti egy pillanatra az elemi utálat, a gyűlölet, és előrelendül. A kisebbik nőstényt célozza meg, de hogy meghágni, vagy éppen kinyírni akarja, azt nem tudom. Rettegve markolok rá a „gyeplőre”, de a szíjak csak kizúgnak a kezeim közül, alig sikerül valamicske fogást találnom rajta, és az csak arra elég, hogy ne ugorjon tátott pofával a nőstény torkának. Csak a jobb mellső lába mozdul, a másik felé kap, és ha a lány nem vigyáz, meg is sebezheti őt. Ebben a pillanatban nincs semmi, akit jobban gyűlölnék ennél a dögnél. ~ Ashley, ha tudod uralni a farkast… fuss! ~ küldöm felé. Az elmém nagyrészt tiszta, az erőlködés, és az aggodalom kijózanít annyira, hogy az üzenet ne tévesszen célt. Bár tudom, az enyém úgyis menne utána, mert fűti a vágy, és most már a harag is a kicsi felé. Basszus, nagyon nem így terveztem ezt az estét.
*Most mit tehetnék? Hagyjam, hogy ész nélkül rohanjon a kerítésnek és menjen az erdőbe valami hím bigyó miatt medvére vadászni? Nem értek én ezekhez, csak azt tudom, hogy a másik egy vadbarom és ott hagyhatja a fogát ha neki áll nekem itt medvére vadászni. Szóval megpróbálom megállítani, de azt hiszem, hogy nem egészen úgy sül el, ahogy annak kéne. Mancsom nyomán vér fakad, melynek szaga az orromba kúszik és én magam is éhes leszek tőle. De nem vészes, nem fogok nyúlra játszani jelenleg fontosabb az, hogy a másik letegyen az ostoba ötletéről. A sárga íriszek, csak nézik a másikat és bár a csapása elől megpróbál kitérni de hiába igyekszik a másik karmai még így is telibe találják a bundám és vitt is egy adagot belőle, még ha ha a húsomból nem is kapott ki, mélyen felsértette a "vállaimnál". Morogva vettem tudomásul maga azt, hogy a vérem vette a másik és a vörös köd szép lassan ellepett. Ezen keresztül jutottak el Sammie szavai a tudatom egy apró szegletébe. De add egy, sosem menekülök. Add kettő, annyira nem volt már emberi tudatom jelenleg, hogy nem is bírtam volna az uralmam alá hajtani a dögöt. De nem is akartam... Mindössze morogva borzolódott fel a bundám, ahogy a másiknak ugrottam minden hezitálás nélkül. Igyekeztem úgy ugrani, hogy fölé kerüljek és a hátán landoljak. Első mancsaim a bordájába marjanak, ameddig csak tudnak és a fogaim pedig a hátán, a gerince mentén mélyedjenek bele. Ha sikerült akkor mind a két, azaz három helyen igyekeztem megszabadítani egy kis feleslegtől és a földre vinni a hímet. Megütött és ezt valahogy szarul viseltem, olyannyira, hogy nem gondolkodtam, csak támadtam. Úgy, ahogy tudtam és ott ahol értem. Oldal, gerinc, nyak és szem. Mindegy volt, csak az ösztön irányította a mozdulataimat, hogy a másikat semmisé tegyem. Vagy csak Sammietől esett ilyen rosszul? Nem tudom, de nem is érdekel. A vérét akartam, azért mert megütött... lehetetlenné akartam tenni. Egyszerűen megsemmisíteni és eltüntetni a földről. Én is ezt akartam, nem csak a farkasom. Bár Ő volt a büszkébb, de volt amit én magam sem tűrtem. Az eddig játékos energiáim most fagyosak voltak... vérvonal tulajdonság, mely a sértettségünk rejti.*
Tudom, érzem, hogy a dolog félresikerült. Vagy nem kapta meg az üzenetet, vagy nem érdekli, nem tudom, és azt sem, melyik eshetőség lenne a rosszabb. Támad, én pedig szívem szerint kitérnék, de nem tudok tenni semmit. A farkasom a kisebbikre vicsorít. Meg sem próbál kitérni, csak fordul, úgy, hogy a másik ne a hátán landoljon, hanem a mellkasán. Felvonyít, amikor a kisebbik karmai a mellkasába mélyednek, a bordái már nem is érdeklik. Én még mindig kétségbeesetten próbálom visszaszerezni az uralmat a dög fölött, hogy a lehető legkisebb bajjal jöjjünk ki ebből az egészből. Nem figyelek Ash energiáira, nem figyelek a rohadt világra sem… Kizárok mindent, mindenkit, és mindenneműt, csak hogy megpróbáljam az akaratomat rákényszeríteni a dögömre. Félek, rettegek, mi történhet, ha nem teszem. A farkas azonban másképpen gondolkodik, és ahogy egy pillanatra hagyom beáramlani magamhoz a külvilágot, már tudom, mit akart. Olyat káromkodom fejben, hogy attól egy pap kifutna a világból, amikor meglátom azt a póznát. Akkor értem meg ugyanis, hogy miért hagyta magát a földre küldeni. Vérvonalának képességét használva célozza meg a póznát, majd a nőstény hatához löki a lábát… És teljes erejével kilő. Nem érdekli mindaz a véres nyom, ami az oldalán, vagy a mellkasán marad az elrepülő vérfarkast követően. Szívem szerint becsuknám a szemem, és nem nézném, ahogy a lány az oszlop felé száll, majd homlokkal ad neki egy csókot, de muszáj. A farkasom fölkel a földről, és közelebb lépdel a lányhoz. Ash már emberi alakjában fekszik ott, és más esetben valószínűleg megállnék végignézni a testén, de jelen pillanatban a farkas hajt. Mellső mancsával oldalba böködi a másikat, aztán elfordítja a fejét. Nem érti igazán hova a fenébe tűnhetett a fehér nőstény. Talán ott van a másikban? Megette volna? Nos, derítsük ki, gondolja a fenevad, és fölemeli egyik borotvaéles körmét. És ebben a pillanatban utolsó, kétségbeesett kísérletem, hogy visszanyerjem a kontrollt, és csodák csodája, érzem, ahogy a farkas háttérbe szorul. Talán azért, mert végre megerősödtem, vagy azért, mert ő maga sem akarja bántani a lányt. Legalábbis valahol mélyen még mindig érzi iránta azt a vonzalmat, amit korábban. Távolabb húzódok, és visszaváltozok. Pucér vagyok, mint anno az első emberek lehettek, de nem érdekel. Fölnyalábolom Asht, és pár percen belül már ott sem vagyunk. Minden izmom sajog a megterheléstől, amit az ide-oda váltások jelentettek, de jelen pillanatban próbálok nem foglalkozni vele. Az a lényeg, hogy a lányt biztonságba juttassam. Viszont tudom, fáradok, és nem lennénk képesek elérni a faházat. Ahogy elnéztem, komolyabb sérülése nincs, és még él is. Az agya pedig rendbe fog jönni, ha esetleg agyrázkódása lenne. Az egyik tisztáson aztán a földre helyezem, és még egyszer megnézem, nincs-e nagyobb sérülése. Aztán távolabb húzódok tőle. nem alszok, ezen az éjszakán nem is aludhatok. Őrt kell állnom fölötte, miután így elcsesztem a dolgokat. Meg fog nekem bocsájtani valaha is? Azt nem tudhatom. De basszus, én félek, hogy nem. Az egyik fatörzsnek támaszkodom hát, és csak figyelem a lányt, őrzöm az álmát. Reggel majd hazamegyünk valahogyan. Az fájdalmasan távol van még.
*Szinte pislogni is elfelejtett az a kis vakarcs, mely a másikra vetette magát. S bár célt ért, de nem egészen úgy ahogy azt vártuk. De karmai még így is teljesen a másikba mélyedtek mégha a pofájával oldalra is csapta az enyémet, hogy ne érjem el a torkát, mely így viszont már szabad préda volt a kislány előtt és minden hezitálás nélkül kapott felé. Véletlen volt, vagy szándékosan tette? Nem tudom, de nem is most fog érdekelni a dolog. Tekintve, hogy a következő pillanatban már mint egy medicin labda szállok el a levegőben. Tekintetem a másikon, lábaim úgy, hogy a talpamra érkezzek és azonnal támadásba lendüljünk. Természetesen még mindig egy a cél, a másikat semmissé tenni. Érzem a vér illatát mely a karmaimra ragadva és Samből fakadva szivárog. Hisz ahogy ellökött, elhajított és egyáltalán nem védte a mancsaim, azok mélyen belé hatoltak és ott kapaszkodva igyekeztem ott maradni ahol vagyok. Az oldalát ezzel a mozdulattal felhasítottam a bordáinál és azon sem lepődnék meg, ha kiszakadt volna ott egy-egy darab a két oldalán. De nem foglalkoztam ezzel, hisz a talpam helyett megfejeltem valamit és ismét a sötétségbe burkolóztam...
Mivel Ash nem ért haza és még csak nem is szólt, hogy késni fog. Darren aggódva indult meg, hogy előkerítse a kölykét. Nem tudta merre keresse, hisz nem szólt, hogy elhagyja a területet így farkasalakban rótta körbe az erdőt, majd végig a határokon, hátha megéri a kölykét. A vér szaga hamar elért az orrához és megiramodva követte a szagot. A saját vére szagát ami keveredett mással, valaki másnak a vérével. Elég idelye van itt, hogy felismerje kinek a szaga az, aki vele van. A helyzetet felméri és tudja, hogy történt valami és nem nehéz összeraknia, hogy a srác miért van távolabb. Egy pillantás alatt változik vissza, de dühe így is érezhető. - Holnap reggel várlak, ajánlom, hogy megjelenj! * Szól az ellent mondás nem tűrő szavai, miközben felkarolja a lányát és haza viszi. Természetesen megvizsgáltatta, hisz Ash nem szokott így kidőlni és semmire sem reagálni. De a dolog nem vészes, egy kis agyrázkodás és a karmolás a vállánál. *
Vigyorogva rázom meg a fejem lassan, ahogy a képembe lógó göndör fürtjeim alól Biishara nézek. Kolibri, angyal, más egyéb?! Egyik sem nekem való… Utána némi kis hógolyózás, megy ez nekünk. - Menjünk, gyere. – intek a fejemmel és a kezemmel is, hogy induljunk, ha végzett. No igen, a türelmetlenségem még most is megvan. Bár képes vagyok arra, hogy nyugton maradjak, ha kell, valójában olyankor nem igazán érzem jól magam. A haladjunk, gyerünk, tegyük meg! elv híve vagyok. Mindig is az voltam. - Hétfőn ráérsz? Komolyan elmegyek. – vigyorgok még mindig fültől-fülig. Brahiból simán bemegyek a rendelésére, aztán majd meglátjuk. Nem gondolom komolyan, hogy kiönteném a lelkem neki vagy bárki másnak, egész egyszerűen azért, mert nem vagyok lelkizős típus. Az nekem sose ment. Gondolom azért, mert nem szoktam agyalni azon, hogy mit érzek vagy sem. Elfogadom és kész. Vagy bevágom egy képzeletbeli ajtó mögé és onnantól kezdve nem foglalkozom vele. Kényelmes és egyszerű megoldás. - Hééé, az első alkalom nem ingyenes? Milyen marketing ez?! – húzom kicsit. Amúgy meg nem gondolom komolyan a dolgot. Az ő dolga, hogyan végzi a munkáját. Egyébként én se szerelnék ingyen senkinek semmit. Vagy nem szívesen. A kulcsot fordítom el, amikor a motorra térünk át, mint témára. Bólintok egyet látványosan, mielőtt szavakkal is válaszolnék. - Japp. Azzal jöttem fel egészen idáig. Illetve ha egészen pontos akarok lenni, több is van. – mármint Fairbanksig azzal jöttem egészen Vegastól. És a mínuszok ellenére is, a leggyakrabban motorral járok, autóval ritkábban. Jobban szeretem a két kerekűmet, na. - Ugorj át valamikor a szervizbe és megmutatom. Vagy a kúriába. Szerintem a többiek is örülnének. – mármint a motort, ha látni akarja, azt meg csak sejtem, hogy a csajok is jó néven vennék a látogatását. - Meglepetés, de szerintem tetszeni fog. – oldalra sandítok és csibészes fény gyúl barna íriszeimben. Oké, a Bacardi emlegetésére láthatóan feljebb szalad mindkét szemöldököm a homlokomon. Nem ítélkezem – igyekszem – de azért meglep, hogy azt a löttyöt említi. Hát, ha azt kér. akkor azt kér. De aztán kiderül, hogy mégsem. Láthatóan felsóhajtok egyet. - Távol álljon tőlem, hogy beleszóljak abba ki mit szeret. – nyugtázom, hogy utálja a pancsokat – ahogy ő fogalmazott – majd fütyülök egyet nagyon is elismerően. - Aaaz igen! Feleségül ne vegyelek?! – röhögök fel én is jó kedvűen – főleg, mert tudom mennyibe is kerül hozzávetőleg, de most már csak azért is megnézem, hogy kapható-e egyik vagy másik, bár vannak kétségeim. Ezek azért nincsenek minden üzlet polcain csakúgy elfekvőben. - Utánajárok, hogy van-e, de ne fűzz hozzájuk nagy reményeket. – vigyorgok még egyet mielőtt eltűnnék az italüzletben. Nem töltök bent sok időt, nincs nagy sor és hát elég célirányosan érkeztem, szóval viszonylag sikerül gyorsan megjárnom a vásárlást. - Sajnálom, nem nyert, de azért nem jöttem üres kézzel. – adom át a szerzett kis zsákmányt, aztán végre utalást teszek arra, hogy hová is megyünk. - Megegyeztünk. – bólintok és a vidámpark felé kanyarodok le, hamarosan pedig leállítom az autó motorját a parkolóban. Aztán megint felnevetek. - Ahogy akarod. Akkor előre ülünk. – kiszállok a négykerekűből, majd egy határozott mozdulattal lököm be az ajtót magam mögött és ha Biisha is kikászálódott, akkor bezárom az autót és zsebre vágom a slusszkulcsot. A vattacukor emlegetésére kissé gyanakvó képpel mérem végig. - De, ha összekensz vele… na jó, másokat ér! – csak az én hajamba ne kerüljön, mert az életben nem mosom ki ebből a gyapjú tengerből, ami a fejemen van. Persze, ha más hajáról van szó, akkor benne vagyok! Ha megvagyunk, na meg persze a piák is – azok semmiképpen sem maradhatnak itt – akkor irány a bejárat. Hála az égnek nincs sor, lévén ilyenkor elvileg nyitva sincs a park, de most mégis, mert kinyittattam. Pénz beszél, kutya ugat, ez meg megért ennyit. A szórakozásért mindent. Vagy majdnem mindent. Még rózsaszínű vattacukrot is szerzek neki – nem tudom milyen ízű lehet, gondolom pont olyan, mint amilyen színű – majd lelkesen és kissé talán sunyin vigyorogva nyújtom át neki. - Parancsolj. – én a magam részéről inkább az egyik whiskys üveg nyakára fognék rá. - Én inni kérek. És szerintem arra lesz a szellemvasút. – mutatok az egyik irányba, úgy random hasra ütésből, bár azt nem tudom miért gondolom, hogy arra van. Nevezzük megérzésnek. Ha meg tévedtem, akkor tévedtem. Nem nagy ügy.
A hozzászólást Manech T. Valeran összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Dec. 16, 2014 3:07 pm-kor.
- Soron kívül fogadlak. – nevetek vissza. Ha jön is, brahiból. Ebben biztos vagyok. De akkor is szívesen fogadom. Nem a lelki világa lesz terítéken, ha mégis, csak örülni fogok neki. Volna min átrágnunk magunkat. Csupán pár száz év emlékein csámcsognánk. Egyből nem lennék kisangyal, de nem is takargatom a bukásaim, tévedéseim. Attól még léteznek. - Ááá, tehát ismerős a szituuuu… - kacsintok rá, jókedvűen. - Nem is tudom. Ha hozod magad, akkor áll az alku. – vonogatom a szemöldököm. - Pff. Legközelebb nem vasmadárral fogok idejönni. – ha lesz legközelebb. – Űűű… megyek! Kúriába? Seeejthettem volna, hogy odaköltözöl. – hamiskás mosollyal válaszolok. – Naná! Megyek! – azt még nem tudja, hogy ki is akarom majd próbálni, mint mindig mindent. A csibészes fényre veszettül kíváncsi leszek, de úgyis tudom, hogy nem fogja elmondani és én meg vagyok olyan, hogy ne turkáljak a fejében felbukkanó emlékre, hogy mire is gondol most. Meglepi. Azokat pedig szeretem. Fülig érő vigyorral nézek rá, ahogy meglátom a döbbenetét a Bacardi emlegetésére. - Még hogy te. Engem. Feleségül. Kötényt ne kössek magam elé? – nevetek fel. Emberként még gondos háziasszony sem lehettem volna, nem hogy bármi más. rengeteget sóvárogtam arra, hogy legalább futni tudjak. - Igazán kedves vagy, kedves férjuram! – pillogok párat vigyorogva. – Köszi. – felelek már normálisabb hangnemben. Megnézem, mit hozott, csettintek is rá egyet. - Ez jó! Köszi! Végigsimítom a hajam. - Merted volna azt mondani, hogy nem ülünk előre… ha már kinyittattad asszonykádnak a zárt területet... - pislogok felé. A pia mégis velünk jön, így előhalászom az ülés alól. - Pedig már elképzeltelek rózsaszín mintával a fejeden. Majd ártatlan képpel én is beállok mögé sorba és egy neonzöld vattacukrot kérek, akármilyen ízű is. - Ezt megfognád? Kösz. – adom neki, majd átveszem a rózsaszínt. – Csak hogy passzoljunk. És beleharapok a rózsaszínbe, érzem, hogy az orrom hegyén marad egy része, leveszem, majd kidobom a kukába. - Ebből megennék vagy tizet. Inni? – a kabátom belső részébe rejtettem a piákat átadom az övét én a vattacukrot falom. - Most? Piálás közben? Előbb pia. Kár lenne a nedűért, ami kifolyik. Levágom magam az egyik elhagyatottabb padra. A vattacukrot el akarom pusztítani, mielőtt felcsattogunk a vasútra. - Utána még nézzünk el máshová is. – nézek rá nagy szemekkel. Hamar elpusztítom a vattacukrot, de nem bírom kihagyni, hogy egy szál, egészen véletlenül rászálljon Tipi hajára. Ártatlan arccal nézem a szálat, ha nem veszi észre. - És akkor most a pia. Nem hoztál poharat? – felállok, elcaplatok pohárért. - A pohár. Ha kéred. – töltök az enyémből, de előtte Tipi felé tartom. – Kérsz? - Mehetnénk két kört is. Még sosem voltam a vidámparkban. Meg mehetnénk dodgemezni is. De már tűkön ülök, alig várom, hogy a vasútnál legyünk. Legelsőnek mászok be, a legelejére. - Nah, mondom én, hogy előre ülünk. - nézek hátra az üres sorokra, vigyorogva. Teljesen kíváncsi vagyok. Bár azt sosem fogom megérteni, hogy az emberek miért szeretnek ijedezni. ~ Van elég bajuk az életben. Talán ettől úgy gondolják, hogy ez sokkal rosszabb és az övéké már nem ennyire rossz? ~
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Hétfőn jelenésem lesz akkor Biishanal. Talán nem hiszi, de ezután most már komolyan elmegyek és megnézem munka közben. Bár azt már tudom, hogy nem én leszek terítéken, mert még csak az kéne! Nem szoktam magamról túlzottabban és mélyre menően fecsegni és erősen kétlem, hogy most kezdeném el. - Jah. Eska és Annakpok meghívtak én pedig szíves örömest költöztem be a két nőstényhez. – melyik hím mondott volna nemet a helyemben?! Na ugye, hogy egyik sem. Pláne nem én. - Gyere csak. – vigyorgok vidáman és ha sejteném, hogy ki akarja próbálni a kétkerekűmet, már most lebeszélném róla, azon egyszerű oknál fogva, hogy imádom a járgányomat és nem szívesen osztom meg másokkal. Bármennyire is legyen ez görény dolog a részemről. - Felőlem köthetsz, de szigorúan csak a már rajtad lévő ruhák fölé. – még mielőtt eszébe villanna, hogy egy szál kötényt kössön magára és semmi mást. Mármint, ha ez a hobbija, engem ugyan nem zavar, csak ne a társaságomban történjen a dolog, mert az némileg frusztrálna, akármennyire is kedvesem Biishat. Ettől függetlenül a szavaira remekül derülök egyet mielőtt hozzátenném a magamét. - Igazán nem tesz semmit, asszony. – jesszumpepi, ennél idiótábbak aligha lehetünk. Miután túl vagyunk házasodási dilinken, megszerzem, ami kell a ma este további folyatásához. - A kedvedért bármit drága asszonykám. – ez kész. Mármint mi. Nem volt hülye ötlet kinyittatni pár órára a parkot, azt hiszem jól elfogunk szórakozni. - Rózsaszín mintával az én fejemen? – most azért feljebb szalad mindkét szemöldököm a homlokomon csodálkozásom jeleként. Nem tudom Biisha mit flashel, de én is kérek abból, amit szed. - Drágám, a rózsaszín a te színed, ha már te vagy a feleség. – röhögök fel jó ízűen. Értem én a poént, akkor is, ha elsőre meglepett, miket is képzeleg. És akkor már vattacukrot is cserélünk, csak, hogy minden klappoljon, de én ugyan a számba nem veszek belőle, egész egyszerűen azért, mert nem szeretem. - Na ez jó hír, mert ez is a tiéd. – vigyorogok az orrára ragadt rózsaszín vattát meglátva és utalok a kezemben lévőre. Átveszem inkább a piát, lecsavarom a tetejét és szépen meghúzom az üveget, én ugyan nem szórakozok poharakkal, lecsúszik az üvegből is. Őt követve vágódok le én is a padra és amíg ő a lehetetlen színű édességet falja, addig én elvagyok az üveggel, egészen addig, míg a képembe nem fújja egy szellő a hajam ragadt vattacukrot. Hirtelen nyúlok oda és mivel a kezem is hozzáragad ehhez a csodához, megbizonyosodok róla, hogy megtörtént az, amire ma nagyon nem vágytam. - BIISHA!!! – nézek rá oldalra és a pillanatnyi kifakadásom után megint elnevetem magam. - Ha le kell nyírjak a hajamból emiatt, veszel nekem egy sapkát. És nem színeset, pompommal meg egyebekkel. – még mielőtt elkezdene szárnyalni a képzelete. Bár, azon se lepődnék meg, ha rénszarvasosat szerezne be agancsokkal, mondván, hogy az nem színes és bojtja sincs. Amíg ő pohár után megy, én próbálom kiszedni a maradék cukrot is a hajamból, természetesen a vártnál sokkal kevesebb sikerrel. - Megyünk amennyit akarsz. – nyugtatom meg, ha már itt vagyunk, annak ellenére, hogy egyébként zárva van ebben az évszakban a vidámpark és csak a kettőnk kedvéért intéztem el, hogy ma nyitva legyen. Azon viszont elcsodálkozom, hogy pont ő nem volt még ilyen helyen ezelőtt. - Hát az meg, hogy lehet? – nem tudom, simán el tudtam volna róla képzelni, hogy párszor már lobogott a haja a szélben, ahogy a hullámvasúton ült. Amikor végre elindulhatunk, beülök vele az első ülésre és hamarosan el is indulunk, előbb lassan, majd egyre gyorsabban. Hamarosan sötétben haladunk és mindenféle huhogás meg búgás meg hörgés hallik minden felől. Füst is van, meg olykor random fények is, egészen addig, amíg meg nem állunk. És valami felülről el nem kezd lefelé, felénk matatni. Na ez azért annyira már nem vicces, már megint a hajamba akad valami és a vattacukor épp elég volt mára, ezért egy határozott mozdulattal nyúlok fel és rántom le azt a valami izét, ami hamarosan az ölünkbe hull és közben a kis kocsi is újra elindul és zakatolunk tovább. Amint valami fény pislákol fel megint, akkor látszik, hogy egy alsó test nélküli műcsontvázat sikerült lerántanom, amin még köpeny is van. - Asszony, úgy tűnik gyerekünk is van! – röhögök fel megint és örömmel nyújtom át felé a „kis csomagot”.
- Iiiigen? Na szép, mondhatom. – a nőstényre megrándul a szám. Nem szeretem, pedig tudom, hogy én is inkább vagyok állat, ösztön- és szellemlény, Elsővé válásom óta, mintsem ember. Pedig… igazából az ajándékkal lettem emberibb. Tudok a nélkül járni, hogy segíteni kellene, tudok futni, szaladni és verekedni, mint ahogy kellett volna ifjúként. Talán ezért vonzódom annyira az emberek világához. Voltaképpen a kettő között vagyok. Nem tudok olyan vad lenni fizikailag, az én erőm másban rejlik és …. tapasztaltam már, hogy tud éppen olyan pusztítást tenni, mint a fizikai erő vagy a gyorsaság. Visszavigyorgok az invitálásra. Már azt is nagyon várom. - Melyik századik évtől nem lett gusztusod a pucér férfitest látványára? – hagyom lebiggyedni a fejem felé, miközben felfelé nézek rá jelentőségteljesen. - Nagyon helyes, íígy kell egyetérteni a családfővel. – bólogatok nagyokat. Olyan kultúrában nőttem fel, ahol a rang és a származás vagy női ágú, vagy úgy bilaterális, hogy a nőé az elsődleges. Rá is sandítok jelentőségteljesen ismét a folytatásra. - Bááárcsak mindenki ilyen pasit fogna ki magának. A rózsaszínre csak a nyelvemet nyújtom ki. - Egyszerre kettő nem megy. Előbb végzek ezzel. Annak milyen íze van? – beugratós kérdés, hátha bokorból nyuszika ki. Én bizony ártatlan képpel és tekintettel nézem végig, ahogy realizálja, a hajába bizony landolt egy szál rózsaszín vattaizé. - Nem, Bastian. – felelek ártatlan arccal, majd kezdek el nevetni. – Akkor a sapkavételt megúsztam. Ugyanis kijön nagyon meleg vízzel. – kapom el tőle a zöld csomót is és kezdek bele. Persze, megint az orromra ragad az elsőnél. – Nem röhög. - Biztos? Csak mert telihassal… - vigyorgok. Zavarba jövök a kérdéstől. Most mondjam el neki, hogy egyedül érzem magam, mint a kisujjam? Mindegyik testvérem játssza a nagyfiút, nagylányt, érzem, ahogy az energiáik, gondolataik, érzelmeik kavarognak a városba és meg tudnék néha pusztulni tőle? Hogy a legtöbb technika még mindig új és mire megtanulnám kezelni, ami sosem megy, addigra új dolog jön és tök más? Vidámparkba meg nem egyedül jár az ember. Végül elhajítom magamtól a big bro’ ölelős megoldást, gyerekesség ide meg oda, és csak rákacsintok. - Rád vártam. Kíváncsi vagyok, mennyire fogod élvezni. - ~És mert nem tudom, mit fog kihozni belőlem. Jobb, ha mellettem van valamelyikőtök. ~ Ezt a gondolatot sem adom ki. Részben úgyis tudom, hogy sejti. A huhogásra vissza adom a hangot és a hörgésre is. Jókat vigyorgok. Ismerős. De nem innen. Érzem én is, hogy valami nem stimmel, ahogy elindulunk. Pislogok párat, amikor lerántja a biztonsági kart. - Áh, már ezt is tudom. Tágra nyílt szemmel nézek egy ideig rá, majd kirobban belőlem a röhögés. - Te, apjuk, valami lényegeset kihagytál a gyerekből! Így nem jó, nincs is rá sz… Flash. Tovább nevetek, de a tekintetem nem ide réved. ~ Nevess, ameddig lehet… Biisai ~ A látványra meredek, ez tuti nem Killian. Érzelmek, ki nem mondott sérelmek, megtorlatlan bosszúk. EGY bosszú. - … szó, hogy mit mondjak erre! – visszatér a jelen, a jelen idő, az itt és a most. A kezem rándulása hátrafelé röpíti a csontvázat. - Utazz velünk, barátom! Egy boszorkány repül át előttünk, hórihorgas orral, majd egy totemoszlop kezd tátogni mellettünk hangot kiadva. Felkiáltok, ami inkább morgás, a szám elé is kapom a kezem. - Hű, ezt nagyon eltalálták! – korrigálok. – Ez uncsi, valami izgisebb kéne. Vá!... – véresnek adott, összekaszabolt tetem vágódik le mellénk az útra én meg ugranék Tipi nyakába, ha menne, mert az az izé nem engedi. - Aztarohadt, azt hittem… nagyon jó! – emelem égnek a kezem, ahogy kiáltok és újra csillog a szemem. Az elmémben hátratolom a képeket. Mindennek eljön az ideje.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
- Világ életemben a pucér női test látványára volt gusztusom. – pillantok oldalra a másik hímre. Nem hiszem, hogy meglepetést okoznék ezzel, hiszen már emberként is egyik nőtől a másikig mentem és ebben a tekintetben nem változtam szinte semmit. Azt hiszem talán tényleg csak az a két alkalom volt egész életemben, amikor megpróbálkoztam azzal, hogy kibírjam egy nőstény mellett. Első alkalommal nem jött össze, a következőnél pedig meghalt a nő, akit szerettem és én is, miután lángba borítottam Londont. Őszintén és jóízűen röhögök fel arra a kijelentésére, hogy bár mindenki ilyen pasit fogna ki magának. - Hirtelen megnőne a pácienseid száma. – vigyorogok még mindig jóízűen. Nem szokásom egyik nőt vagy nőstényt sem leamortizálni szellemileg vagy lelkileg, de tény, hogy az álom férfitől én olyan messze vagyok, mint ide Mekka. Egyébiránt tisztában vagyok azzal, hogy mit vagyok képes kiváltani egy nőneműből, de a genetikailag kódolt családalapítási vágy belőlem abszolút hiányzik és ami azt illeti, hosszú távra sem szeretek tervezni. Köszönöm szépen, elég jól elvagyok úgy, ahogy vagyok. Ebben pedig benne van, hogy igencsak magamnak való lettem az évszázadok alatt. Változtatni pedig… ahhoz nagyon nyomós indok kellene, hogy hajlandó legyek rá. Nem lehetetlen persze a dolog. Tartogatom neki a másik adag vattacukrot is, amíg a rózsaszínnel küzd. Kérdésére feljebb emelem a neonzöldséget és némileg feljebb szalad szemöldökkel méregetem. - Gondolom olyan lehet, mint amilyen a színe. Zöld. – nem hiszem, hogy jobban le lehet majd írni az ízét. Én ugyan meg nem kóstolom, majd Biisha megmondja, hogy milyen ízű és én készséggel elhiszem majd neki. A hajamba ragadó ragacsos rózsaszínségnek nem örülök. Hogy a fenébe fogom én ezt kiszedni belőle?! A kisolló egyelőre még nem opcionális, de legrosszabb esetben az lesz. Szerencsére azonban kiderül, hogy elég lesz csak megmosni. - Hát remélem, hogy igazad lesz. – mormogom az orrom alatt, aztán feladom, hogy többet ki bírjak belőle szedni, amúgy is jobban leköt az, hogy elnevessem magam megint, amikor Biisha újfent összekeni magát a vattacukorral. - Én ugyan nem röhögök. – szólalok meg még mindig vihogva, de aztán elmúlik a dolog és képes vagyok normálisan viselkedni. - Az enyém nincs teli, ha a tiéd meg nem bírja, akkor nem ülök melléd. – egy napra bőven elég egy valami, ami rajtam landolt, nem kell még ehhez mást is társítani. Mégiscsak én vagyok a villám ősatyja, kurva gyorsan tűnök el Biisha mellől ha rókát akar ugrasztani. És ez nem vicc. Nem kerüli el a figyelmem, hogy zavarba jön a kérdésemtől. Hajjaj, úgy tűnik sikerült valami olyanba tenyerelnem, aminek ez lett a nyilvánvaló reakciója. Én és az érzékenység ugyebár kissé messze járunk egymástól, de ettől még azért van, ami nekem is feltűnik és ráadásul kőből sem vagyok. - Minden rendben? – a kérdésem komoly és van törődés a hangomban. Nem azt mondanám, hogy melegség árad belőlem – és ez most baromira nem a nemiségre vonatkozik – de azért a magam módján odafigyelek Biishara. És a többiekre is. - Na, akkor ezt jó hallani, mert nem magamnak szerveztem ezt le. Vagyis nem csak magamnak… – vigyorodok el szélesen. Én tudom élvezni a mókát, azt meg főleg szeretem, ha „buli” van. Még ennyi év elteltével sem untam meg élni, amiben lehet, abban benne vagyok és kiveszem belőle a részem. Jah, eléggé élvezem az életet. Testvériesen meglapogatom a hátát röviden mielőtt a szellemvasutat célozzuk meg.
Amíg Biisha huhog meg hörög, addig én röhögök. Vagy magán azon, amivel ijesztgetni próbálnak vagy a hangokon, amiket hallok, hol az „alagút”ból, amin végighaladunk a kicskocsival, hol pedig magam mellől a másik hím „előadásában”. Szórakoztató. Aztán jön a csontos izé, amit letépek és átnyújtok Biishanak. Röhögünk mind a ketten, de egyik pillanatról a másikra megváltoznak(?) a hím energiái. Nem tart soká, hogy befejezze a megkezdett mondatot. Nem teszem szóvá a dolgot, mindannyian hordozunk elég sok mindent, ha itt lesz az ideje, meghallgatom, ha beszélni akar róla. De azt kétlem, hogy pont egy hullámvasutazás kellős közepén kerülne erre sor. Újdonsült utódunk végül hátrahajítva végzi. Így járt. A banya átvág előttünk, aztán a totemoszlop tátog – csak tudnám mit is akar mondani – aztán jön a véres valami és érzem, hogy Biisha ugrana. Én meg jót vigyorgok még mindig. Farkasom unott pofával szemléli a dolgot, nem izgatja fel magát, ahogyan én sem. Nem érzünk veszélyt sehonnan sem. - Örülök, hogy így tetszik! – vigyorogok szélesen a hímre, aztán amíg a sötétben lassít a szerelvényünk és épp csend van – gondolom ez a stressz fokozás – addig előkapom az üveg whiskyt és meghúzom az üveget. Majd Biisha mellkasának tolom azt előzékenyen. Vagy utózékonyan. Hiába nem létezik ilyen szó, én most megkreáltam. - Kérsz? – toldom meg a kérdéssel, mielőtt bármi másra gondolhatna. És nagyjából ekkor nyúl ki mind a két oldalról egy-egy világító kéz és kezd taperálni minket. Na, de kérem ilyen jellegű inzultálásról nem volt szó! - Viszed innen a mancsod vagy én viszem magammal. – mordulok cseppet sem barátságosan és már épp azon vagyok, hogy gazdagítani fogom kis szórakozásunkat néhány kitépett műkarral is, amikor visszahúzódnak a semmiből előkerült kezek és hamarosan víz csobban mellettünk és természetesen jó adag fröccsen ránk. - Úgy tűnik a napi fürdés is megvolt. – vihogok fel, ahogy oldalra nézek, látni akarom, hogy a másik hím vajon mennyire ázott el. Én mondjuk úgy, hogy szórványosan.
- Bocs, be kell érned ezzel. – majd kihúzom magam. - Különben is, ne sértegesd habtestem! – de a vigyorom elárulja, hogy eszemben sincs megsértődni. – Jellemző, nem is vártam más választ. - Mert hozzám jársz, tudom én. – kacsintok egyet arra, hogy megnőne a pácienseim száma. A jól fizetősöknek kéne nőniük! A zöld ízre csak megadóan sóhajtok egyet és a szemeim forgatom. Hihetetlen tud lenni néha. Mint ahogy kidugom a nyelvem hegyét is, amikor kiröhög az első falat szokásos odaragad az orromhoz. Tudom, hogy lehetne kézzel letépni, de én az első falatot harapni szeretem belőle. - Azt ne mondd, hogy pont te nem fogsz tudni a rókabőr elől elfutni. – nézek rá gyanakodva, majd úgy teszek, mint aki szagolgat. - Hova rejtetted Tipit? Azonnal tessék megmondani! – majd kinyújtom a nyelvem hegyét rá. A kérdése meglep. - Nincs. Ha az lenne, ez lenne aaa…. Mennyország? – vigyorgok rá, de a tekintetemen látni, hogy jól esett a kérdése. - Helyes. Bulizni többesben jó. – vigyorgok vissza, majd szintén visszalapogatom.
Meglökdösöm a könyökömmel. - Te miért nem huhogsz? Még a végén az ölünkbe ülnek a szipirtyók… Jót szórakozik Tipi, de mégsem úgy, ahogy vártam. Ezt főleg akkor érzem, amikor visszatér a jelen és az itt. De itt van mellettem. Velünk. Annyi kihagyott év(század) után. - Még szép! Ilyen jót már régen szórakoztam. – kirobban belőle a nevetés. Kicsit se mondtam teljesen és nagyon is igazat. Letekintek a mellkasomra, mit is bök nekem, de már nyúlok is utána, hogy jó nagyot húzzak belőle. - Na, ez az enyém! – csapok oda, leütve a karhoz tartozó kezet. – Újjaj… azt hiszem fizethetek egy rakás lóvét a javításra. – nevetek fel. - Biztos raktál valamit a piába! – nyújtom vissza felé az üveget. A következő pillanatban azonban elakad a szavam. A víz hideg, nem is ez a baj, hanem telibe kap. Felnevetek. - Már tudom, miért oda ültél! – persze, tudom, hogy nem, mert én akartam elsőnek felülni. – Ó, neee, ez ilyen rövid? – állunk be végül a beállóba. – Méééég egy kört! – tartom fel a mutatóujjam. – Most már tudom, hol kell huhogni. Lehet idiótának nézni, tekinteni, azonban mindennek megvan az ideje véleményem szerint. Most jókedv van. A következő körben a taperolásnál felnevetek. - Már csak félkézzel m… - teljesen telibe talál a víz. – eeezt elfelejtettem… - prüszkölöm ki a vizet. – Ez nagyon jó volt, élveztem! – nyújtózkodom, miután kiszálltunk. - Ééés éhes vagyok…. – dupla hamburger....- te mit kérsz? Pár falat után azonban nem bírom ki, muszáj vagyok feltenni a kérdést. - Mielőtt kipróbálunk mást is. Sikerült találkoznod a többiekkel is? - értve ezalatt a többi testvért.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Visszavigyorgok Biishara. Hát most mit mondjak? Ha nőstény lenne, gond egy szál se volna, de a hímek teste nem éppen az, ami vonz. Hát ez van. - Félek azzal nem leszel előrébb. – az lehet, hogy egy fővel több lenne a páciensek száma, de mivel én eleve nem vagyok jó páciens-alapanyag… a nők meg… nem hiszem, hogy bármelyiknek lelkidoki kéne utánam. Aminek neon zöld – vagy mittudoménmilyenzöld – színe van, annak meggyőződésem szerint az íze is pontosan olyan lehet. Én ugyan a számba nem veszem, de majd Biisha nyilatkozik – ha akar – arról, hogy milyen, ha ezt is begyűrte. Addig meg lelkesen tartogatom neki. Nem lehet azt mondani, hogy nem vagyok jófej. - De eltudok. És el is fogok, ha kidobod nekem. – bár a hangom komoly, a tekintetem elárulja, hogy jót szórakozom a szagolgatós előadásán. - Oké. Ki vele. – nem fogom erőltetni a dolgot. Ha már elárulta, hogy nincs minden rendben. Tudja ő – ahogyan mindenki más is –, ha valamit el akar mondani, akkor készséggel és szívesen meghallgatom és ha tudok segítek is. De ha nem akar többet elárulni, azt is elfogadom. Ő tudja jobban, hogy kire van szüksége arra, hogy meghallgassa. Azt hiszem mindig kicsit kívülálló voltam a többiekhez képest, mert én nem tudok lelki mélységekbe belemenni. Nem azért, mert felszínes vagyok, hanem, mert egyszerűen ilyennek születtem. A dolgokat valahogy kívülről nézem és nem megyek bele apró kivesézős részletekbe. Az nekem sosem ment.
- Ha a jó segge és kerek melle, akkor felőlem ülhet az ölembe. – vigyorgok Biishara. A huhogás valahogy nekem nem megy, inkább röhögve élvezem a „műsort”. Na meg persze vészesen józanul, így szinte rögtön előkerítem a hozott piát és beleiszok az üvegbe, nagyon nyelve az aranyló alkoholból. Hajjaj, ha tényleg rég szórakozott jól, akkor azt hiszem lesz még mit bepótolnunk, én legalábbis bármikor benne vagyok egy jó „buliban”. A piát átnyújtom, Biisha kéz lecsapkodását jót vihogok. Bár igaza van, én sem hagynám, hogy elszedjék a piámat. - Ne mondd, hogy nem éri meg! – asszem nekem is a zsebembe kell nyúlnom a letépett félcsontváz miatt, de kellett belógnia a képembe. Most potyautas lett mögöttünk. - Persze, némi DNS-t, mert beleittam. – mást aligha tehettem volna bele, bár értem a poént. A víz engem kevésbé ér, mint a mellettem lévő másik hímet és szemétség vagy sem, de ezen is felnevetek. - Tudod, a napi fürdést itt ki akartam hagyni. – amúgy meg fogalmam sem volt róla, hogy ez így alakul majd, de végső soron elég önző vagyok, hogy azt mondjam, örülök, hogy nem én kaptam telibe a hidegzuhanyt. - Ahogy akarod. – bólintok és mehet a következő kör, most azonban a félkezes tapis izé ránk borít egy adag csillámot vagy mi a tökömet is. - Baszki, arról nem volt szó, hogy csillogni fogunk, mint a salamontöke! Mintha valami melegbárból szalasztottak volna minket… – ennek mondjuk azért annyira nem örülök. Hogy a rákba lehet ezt a sok szart majd kimosni magunkból?! Amikor ismételten megállunk – a víz ugyan lemosott valamennyit izét rólunk – és meglátom Biishat, elröhögöm magam. Ha én is úgy fénylek, mint ő, akkor azt hiszem idén nem lesz szükség karácsonyfára, nem mintha úgy egyébként megtartanám a karácsonyt, mert nem. - Most már kiállhatunk a főtérre csicsás fenyőfának. – marha szarul mutathat rajtunk a zöld csillogó izé, amit a nyakunkba kaptunk. - Abszolút jöhet, sok hússal. – bólintok a hamburgerre. Amint megkapom a sajátomat, jó ízűen harapok bele és rágom el a falatot, amíg Biisha kérdez tőlem. - Aha, szinte mindenkivel. És neked? – ami azt illeti történetesen a nővérével mostanában elég sűrűn összefutottam, amit mondjuk a legkevésbé sem bántam. Szívesen vagyok a nőstény közelében.
Gondolkodó képet vágok. - Mmmmm… nem. Kár a sok fincsiségért. – végre bebírkoznám a sok színes cukor ragadós izét, ki nem adom. - Nyemadom. Enyimé. – kapok be egy újabb vattacukor adagot, elviccelődve a szituációt. Nem akarok arról tudni, ami előttem áll. Életemben nem most először utálom a képességemet. Fájdalmat okozni pedig még jobban utálok.
- Az aszott hátsójával? Sok sikert hozzá! – nevetek fel. - Egy cseppet sem lehet kárban hagyni. A buli pedig oltári! – nevetek, miközben haladunk a kocsival. A DNS-re felnevetek és ingatom a fejem, majd nem bírom ki és kimondom. - Fúj, te megcsókoltál! – nevetek tovább. Játékos szúros szemekkel nézek rá a fürdésre, miközben csorog rólam a víz a hidegben. Pontosabban rám fagyna, de nem tud, csak a kabátom egy részére. Amikor a csillámpor ránk borul, muszáj vagyok Tipire nézni és egyszerűen röhögőgörcsöt kapok. - És te még a vattacukor miatt aggódtál. Ezt most ki a hajadból, tündérke! Az újabb adag vízre már jobban figyelek és egy adaggal kevesebbet kapok, de egyúttal jobban belém is mossa a csillámokat. Főleg, hogy még jól szét is kenem az arcomon. Pár pillanatig csak pislogok a csillámokra a kezemen, újabb képek és érzetek villanak belém, de aztán elnevetem magam. - Még jövő ilyenkor is csillogni fogunk! Ki nem állok oda! Dupla adag hússal hozom Tipinek a hamburgert, magamnak krumplival pakolom tele. Megkedveltem régebben és a mostani formában készítést különösen. Majdnem belefulladok a falatba, amikor Tipi voltaképpen megerősíti azt az érzetemet, hogy majdnem mind összegyűltünk. - Nem gondolod ezt furcsának? – jegyzem meg halkan. – Valami fog történni, ebben biztos vagyok. – jó nagyot húzok a kólából, a szénsavassága furcsa, de éppen ezért szeretem. - Nem találkoztam mindenkivel, csak párunkkal. ~Mintha mindenki kerülne….~ mint régen. Nem is fog változni már semmit ez. ~Csak tudnám, hogy akkor minek is vagyok itt.~ Azok az érzések, amik emberként elfogtak azelőtt, elhessegetem. - Találkoztál az utódaiddal itt? – sejtem, hogy vannak itt, de csak érzés, nem több.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Mondom, nem erőltetek én az égvilágon semmit. Ha nem akar beszélni, akkor nem fogom faggatni, ha pedig kellek, úgyis tudja hol talál meg.
- Örülök, hogy így élvezed! – nevetek én is, meg hát szó se róla, én is remekül szórakozok. Mondjuk pont ez volt a lényeg, szóval így van rendjén a dolog teljesen. - Én ugyan nem. Csak nyálat cseréltünk közvetett módon. – vigyorgok szélesen. Értem én a poént meg a lényeget, de akkor is, Tipvigutról ne mondja senki, hogy hímet smárolt – mondjuk, ha női testbe van csomagolva, akkor nem probléma, de egyébként szó sem lehet róla! – maradjunk csak annyiban, hogy egy üvegből ittunk. Sok emlékem van az üvegből való piálásokról, de ez most nem az a pillanat, amikor fel szeretném őket eleveníteni. - Baszki, egy hétig ki nem jövök a zuhany alól! – és akkor még nem számoltam azzal, hogy mit szólnak a lakótársaim, ha meglátnak. Bár kis szerencsével ez nem fog megtörténni. Ha meg mégis, akkor feltételezem, még egy évtized múlva is fel emlegetik… de hátha mégsem.
A kaját elveszem és jóízűen harapok bele. - Hát… – kezdek bele még tele szájjal. - igazából már maga a tetoválásunk jelzése sem volt hétköznapinak mondható. Szóval jah… biztos, hogy történni fog valami. Kétlem, hogy a Szellemek random poénból szórakoznának, de ki tudja?! – az számomra eddig sem volt kérdéses, hogy várunk valamire mindannyian, de, hogy mire is pontosan… na az majd elválik. Annyi biztos, hogyha eddig nem derült ki, akkor nyilván nem olyasmi, amit gyorsan meg lehet majd oldani vagy véghez lehet vinni, így sejtésem szerint huzamosabb időre itt ragadtunk mindannyian. Megint a hamburgerbe harapok és azt nyammogom, amíg Biisha válaszol és kérdez megint. - Még nem mindegyikkel, de néhányakkal. Érdekesek. Egyelőre alig ismerem még őket. – nem mondhatni, hogy nagyon aktív lettem volna abban a tekintetben, hogy felkeressem őket és törődjek velük. Eddig legalábbis. - És te a sajátjaiddal? – dobom vissza a kérdést, majd befalom a hamburger maradékát is és megvárom, amíg Biisha is eltűnteti a sajátját. - Na gyere, próbáljunk ki valami mást is, még két órán át a miénk a „játszótér”, aztán vége lesz a bulinak. – merthogy addig nyittattam ki a vidámparkot. Így is lesz ráfizetés annak a tekintetében, hogy ezt azt kicsit megrongáltunk örömünkben. Ha Biisha is egyetért, akkor vele együtt célzom be a következő akármit, amit ki szeretne próbálni a másik hím.
//Ha nincs valami, amit mindenképpen meg kellene vitatnunk, akkor részemről ez lenne a záróm és nagyon köszönöm a játékot! ^^ Hétfőn pedig megyek a rendelésre //
Kezdőlap
arra sikerült összehoznom. xD//
//
