Hát én nem tudom, hogy ez hogyan van a nőknél, de komolyan: a vásárlás boldoggá tesz. Ami azt illeti, ilyen típusú boldogságra most szükségem is volt, elég megterhelőnek bizonyultak számomra az utóbbi napok. Próbáltam segíteni valakinek, aki lassan a világon mindennél és mindenkinél fontosabb lesz nekem, de azon kívül, hogy csak a nyakába toltam a saját nyomoromat is, nem hiszem, hogy bármi felüdülést adtam a lelkének. Még csak azt sem mondhatom, hogy Naomi élvezhette azt a bizonyosságot, hogy az én életem rosszabb, mint az övé, mert nem. Az ő terhe vaskosabbnak bizonyult. És csak halkan jegyzem meg, hogy valószínűleg akkor sem örült volna, ha nem így van. Egyszerűen túl empatikusnak van összerakva. Többek között ezért is szerettem meg annyira. A merengés helyett viszont mára vásárlást ütemeztem be, s mivel a bevásárlóközpontot nem szeretem annyira, így a bevásárlőutcára vitt az utam. Élvezem, hogy már nincs olyan hideg, épp csak két harisnyában fagy be a fenekem és nem négyben, ami kifejezett haladás. Ennek örömére ma is a szakadt farmeremet viselem, mely alól kilátszik a fekete szívekkel nyomott harisnya anyagmintája. Ehhez méltón fekete csizmát húztam – a lapostalpú UGG utánzatot, amit az Alyeskán is viseltem – és a kabátjaim közül is a feketét kaptam elő. A sálam szürke, ahogyan a napszemüvegem kerete is. Hiába, ahogy kisütött az első nap, nekem muszáj felkapnom a szemüveget. Nem is annyira divatkliséként, semmint szemvédelmi célból. Nagyjából céltalanul lődörgök, elvégre már megvettem, amiért jöttem - nevezetesen egy csinos kis fülönfüggőt, ami most éppen a szürke táskámban lapul – de valahogy mégsem akaródzik hazamennem. Jólesik néha kimozdulni, s ez a nap is az ilyesmik közé sorolható.
Nia két teli szatyorral lépett ki a látványpékségből. Kiugrott némi munícióért ebédidőben. A két szatyornyi péksütit természetes nem egyedül tervezte befalni. A fiúk a rendőrségen leadták a rendelésüket, és a lány nekik is bevásárolt. Olyan jó illatok terjengtek a boltban, hogy Nia nyáltermelése teljesen beindult. Akárcsak annak a kis fekete-barna színű, bozontos kiskutyának, aki a pékség ablaka alatt posztolt. A négylábú szőrmók beleszimatolt a levegőbe, ahogy a lány ellépett előtte, aztán felemelte a fenekét és utána iramodott. Nianak feltűnt a második árnyéka. Hátrapillantott, majd megállt. A szőrős képű kutyusra pillantott. Nem volt nyakörve, és a bundája is ápolatlan volt. Az eb is megállt. Barna, gomb szemeivel nézett fel a szatyrokat cipelő lányra. Ínycsiklandó szagok szivárogtak azokból, egyértelműen nem Nia érdekelte. - Kajás vagy? – magyarázott a lány mosolyogva. A kutya erre leült. – Nah, jó. Elfelezem veled az egyik csirkemájas párnámat. Nia felemelte a szatyrokat, és matatni kezdett az átmelegedett zacskók közt, hogy megtalálja a sajátját. A szatyrok füleit a csuklójára csúsztatta. Ebben a kezében fogta az ebédjét, szabad másik kezével pedig tördelte a matériát. Leguggolt a kóbor kutyushoz, és falatonként etetni kezdte. Néha-néha ő is beleharapott a csirkemájas táskába, már csillagokat látott az éhségtől. Nia nagyon szerette a hasát. Éjfélkor is képes volt megrohamozni a hűtőt, ha épp akkor jött rá az ehetnék. A volt barátját azért menesztette, mert a fickó egyszer beszólt neki, hogy túl sokat eszik, és vigyáznia kéne az alakjára. A srác örülhetett, hogy nem egy hatalmas hátsónbillentéssel került Föld körüli pályára. Olcsón megúszta egy verbális kivégzéssel. Nia inkább az ebnek adta az utolsó falatot is, de amaz még mindig reménykedve pislogott fel rá azokkal a cuki, gülü szemeivel. - Basszus… Hová fér beléd ennyi? – vigyorgott a lány, és megsimogatta a kis bűzbomba fejét. Előhalászta a másik töltöttbatyut. A járókelők megbámulták őket, ahogy ott falatoztak kettecskén. Miután ez is elfogyott, Nia felsóhajtott. Nehezen indult a dolgára. Összeszorult a szíve, hogy magára kellene hagynia a torzonborz kölyökkutyát. Volt némi németjuhász beütése. - Mennem kell melózni. – mondta, mintha a kutyus értené. Felegyenesedett a guggolásból, és elindult. Remélte, hogy a menzatársa nem követi. De a kutyus ügetve a sarkában maradt. Nia lopva vetett egy pillantást a válla fölött. - Kérlek, ne csináld ezt velem! – forgatta meg a szemeit, ahogy meglátta a négylábú díszkíséretet. – Most mit csináljak veled? Zsebre nem tehetlek, a rendőrségen nem őrizhetlek, otthon meg apám kiherél minket. Nianak nem volt szíve otthagyni a kutyát. Ám tudatosult benne, ha akarná, sem tudná már levakarni. - Mennyit gyakoroltad ezt a tenyérbemászó Csizmás kandúr pillantást?... Tudod mit? Nem bánom. Velem jöhetsz egy feltétellel: Tűzbogár üléshuzata szent. Vili? Akkor ezt megdumáltuk. Nia megfordult, és ugyanezzel a lendülettel ütközött bele egy vörös hajú, sétálgató lányba. - Hopp… - vigyorodott el zavartan. – Ne haragudj, nem figyeltem.
Annyira leköt a nézelődés – de persze senki ne kérdezze meg, hogy mit figyelek éppen, mert halvány gőzöm sincs róla, úgy elvittek a gondolataim valamerre másfelé – hogy nem figyelek fel a kutyás intermezzora. Pedig valljuk be, igencsak lekötne a látvány, ahogyan egy fiatal lány próbál megszabadulni egy éhes ebtől, akinek szeretetrohama van. Kedvelem én az állatokat, Naomi kutyáját is imádom, de ha a jellememhez kéne szőrös társat választani, akkor inkább macskát tartanék, mint kutyát. A macska szeszélyes, önző és a végletekig lusta, amiből ugyan minden tulajdonság nem jellemző rám, de mégis inkább macskás vagyok, mint kutyás. Ahogy így merengek, s éppen a pékség kirakatát bámulom – nem, mintha lenne neki – kis híján a földön kötök ki, mert valaki nekem jön. Olyan nosztalgikus érzésem támad, már majdnem reflexből köszönök is, hogy „szia Naomi!” elvégre legutoljára ő öklelt fel még a csokiboltban, ám a bocsánatkérő hang, amit meghallok kicsit sem a barátnőmé, így visszavonulót fújok. Egyensúlyomat és mosolyomat összeszedve legyintek az ismeretlen nő felé. - Nem gáz, előfordul! – ma jó napom van, így nem harapom le a fejét a lánynak. Különben sem tűnik olyannak, aki direkt menne neki járókelőknek csak azért, mert ez az ő perverz szórakozása. Marad hát a mosoly, s egy pillantás a szatyraira, majd a kutyára. Elkerekednek a szemeim a döbbenettől. - Csak nem neki vetted mindet? – tegeződök reflexből, elvégre ő is így tett. A következtetésem nyilvánvalóan téves, de ha már kicsúszott a számon, akkor szégyen szemre vissza nem vonom. Maximum kinevet, na bumm. Több is veszett már a csatákban, azt hiszem.
Még jó, hogy nem lökte fel a lányt. - Remélem nem ütöttelek meg. – szólt bűnbánóan Nia. A kérdésre, hogy a blökinek vette-e a két szatyornyi elemózsiát, halkan elnevette magát. - Ó… - sandított az ebre, majd kék szemeit ismét Pandorára emelte. – Nem, nem dehogy. – mentegetőzött, mintha attól félne, hogy a végén még elvetemült állatvédőkbe botlik, és meglincselik, amiért indokolatlan mennyiségű kajával hizlalná fel a kutyát. Pandora nem úgy festett, mint aki erre készül. - Ő majd… mást kap. Ez a rendőrkapitányság ellátmánya. – vallotta be Nia. Most kapott észhez. Tényleg vennie kell néhány holmit, ha már komolyan örökbe fogadja a kivert bundást. Kell neki kutyaeledel, sampon, fésű, meg néhány fogára való teniszlabda. Inkább azokat csócsálja, mint a cipőket. Nia ezt a kutyás shoppingot nem ütemezte be a napjába, de munka után mindenképp időt kell rá szánnia. Még azt sem tudja, hogy fiú-e vagy lány. Még nevet is kell találnia. Meg azt is ki kell ötölnie, hogy hova teszi, amíg dolgozik. A kocsiban nem hagyhatja egész délután. Lesz ideje kitalálni ezt, míg visszaér a rendőrségre. Nia épp azt nézte, hogy milyen jól áll Pandorán a szakadt farmer, alatta a mintás harisnyával, plusz a fekete csizma hozzá. Hülyén jött volna ki, ha megjegyzi, elvégre nem is ismerik egymást. Alig végiggondolta, a blöki már cselekedett is. Odalopakodott Pandora lábához és megszaglászta. Nia elkapta a tekintetével. Résen volt, nehogy az eb jelölgetni akarjon. - Látom, nem csak étvágyad, de stílusérzéked is van. – jegyezte meg a lány mosolyogva. Nia ismét a napszemüveget viselő Pandora arcára emelte a tekintetét. - Nem hiszem, hogy harapna. – mentette ki a kutyust, még mielőtt Pandora esetleg sérelmezné a szőrmók érdeklődését. Nia nem tudhatta, hányadán áll a lány a háziállatokkal.
- Nem, dehogy. Mondom, semmi gond! – hárítok újból, ezúttal is megőrizve a kedvességemet. Még csak nem is hazudok, hiszen tényleg nem ütött meg túlzottan, sőt, őszintén szólva nem is tudnám már megmondani, hogy melyik részemen talált el a lökés. Annyiszor megyek neki magamtól is ennek-annak, hogy a testem szerintem már immunis minden ilyesmire. Nem azt mondom, hogy nem érezném meg azt, ha elütne egy autó, de azért ez mégis csak más. Vagy az más. Minden nézőpont kérdése. Ha sejteném, hogy mire gondol, valószínűleg a hasamat fogva nevetnék. Ha valaki messze van a véresszájú állatvédőktől, az én vagyok. Nem mondom, hogy nem szeretem őket, de azért gyarló az ember, közte pedig én, s simán használok olyan termékeket, melyek állatkísérletesek. Nem keresem tudatosan, de volt már, hogy egy régi kedvencemről megtudtam, hogy kísérletes s nem álltam le a használatával. Egy fecske nyilván nem csinál nyarat, szóval ha nem én használom azt a testápolót, akkor valaki más majd úgyis megteszi. A világ persze ettől a hozzáállásomtól nem lesz jobb, de az vesse rám az első követ, aki sose gondolkodott így. - Rendőrkapitányságé? – szalad fel íves szemöldököm ennek hallatán. Nincsenek negatív előítéleteim a rendőrökkel szemben, de azért azt meg kell jegyezzem magamban, hogy ez a lány itt előttem nem tűnik számomra annak a tipikus rendőrnek. Talán a bejárónőjük lenne? Nem.. - rázom meg a fejem gondolatban - ..ez még valószerűtlenebb. Találgatások helyett jobbnak látom hát, ha rákérdezek. Úgyse tudtam soha visszafogni magam. - Mit dolgozol ott? – a kérdés elég direkt, tekintve, hogy nem akarok felesleges marhaságokra rákérdezni, s az a lány előző megnyilvánulásából is világosan kiderült, hogy az őrsön dolgozna. Míg a válaszra várok, csak úgy megszokásból végigpillantok a lányon. Mindig érdekelt a mások öltözködése. Ebben úgy tűnik rokonok vagyunk a kutyával is – s Nia szavainak hallatán megállapítom, hogy a lánnyal is. - Helyes kis jószág, de elég zilált. Most találtad? – következtetem ki mesteri logikával abból, hogy Nia „nem hiszi”, hogy a kutya harapna. Ha a gazdája lenne, csak tudná, hogy harap-e. Persze, akár tévedhetek is. Nem zavar, majd a lány maximum kijavít. Megesett már az életben nem egyszer velem, hogy tévesen következtettem valamire.
Na igen, Nia valóban nem tűnt rendőrnek, nem is volt az. Bár tény, sok minden ragadt rá ott a kapitányságon a fiúktól, de fegyvert soha életben nem venne a kezébe. Ő inkább közelharcban effektív. Egyenesen szakmai ártalomnak tudható be, hogy amióta a rendőrségnél dolgozik, egészen más szemmel néz a dolgokra, és minden jelenség között kapcsolatot keres. Nagyon sokszor bele is trafál a rendőrségi ügyek logikai kirakósának megfejtésébe. Olyan apróságokat képes észrevenni, amik mellett más simán elsiklik. A munkatársai szokták nyaggatni a továbbtanulással, és az átképzéssel, de Nia hajthatatlan. Szereti a jelenlegi munkáját. - Fantomképeket készítek. – felelt mosolyogva. – Én megrajzolom a tettest, a srácok meg futnak utána. – megemelte a szatyrokat fogó kezét. – Kell nekik az energia. A blöki roppant békés, türelmes jószág volt. Ott ücsörgött a lányok között. Hol Pandorát figyelte, hol Niára fordította csillogó szemeit. Arra, hogy a kutyus csöppet torzonborz és ápolatlan, Nia elnevette magát. - Egészen szívtipró ezzel a hajléktalan külsővel... Igen, olyasmi. Bár, inkább ő talált meg engem, és nem bírom megállni, hogy ne vigyem haza. Nia egy pillanatra elgondolkodott. - Nem tudom merre mész, de szívesen elviszlek, ha a rendőrség felé lenne dolgod, vagy egy olyan helyen, ami útba esik. – ajánlotta fel Pandorának a segítséget. – Egyébként…. – mondta, miközben átvette bal kezébe a szatyrokat, hogy jobbját az ismeretlen lány felé nyújthassa. – Nia vagyok.
A munkájának hallatán csaknem leesik az állam. Hallottam már sok menő foglalkozásról eddigi életem során, de ez mégis viszi nálam a prímet. Mondjuk lehet, hogy a rajzosokra nagyon rápörögtem mostanában. De ezt hagyjuk is, nem szabad mindig olyan dolgokon gondolkodnom, amik nem vágnak a témába. De az tuti, hogy ezek után bármennyire is szeressem a szakmámat, nem fogom ecsetelni, hogy könyvelő vagyok. Inkább mondom, hogy fotósasszisztens. Az is korrekt, de mégsem hangzik unalmasnak. - Wow! Az nagyon érdekes foglalkozás lehet. Sok dolgod van egy nap? Úgy értem sok erre a bűnöző? – lehet, hogy ez ostoba kérdés, de engem mégis nagyon érdekel. Ennél közelebb nem szeretnék kerülni egy rendőrségi fantomképhez, szóval inkább kérdezgetek róluk, ha már így lehetőségem akadt rá, mert sem diktálni nem szeretnék soha egy tettest sem pedig azt nem szeretném, ha rólam készülne kép. Elég sokat rontana az ázsiómon. - Ettől annyi energiájuk lesz, hogy egy hadseregnyi rablót elkapnak! – nevetek fel, megjegyzést téve az étel mennyiségére. Mondjuk minden erősen függ attól, hogy hány fiú az a fiúk, de ettől még a poén az eszembe jutott, s nem akartam felhagyni azzal, hogy kimondjam. - S hogyhogy éppen ezt a szakmát választottad? – kérdezek rá, lovagolva még mindig ezen a témán. De most na, olyan nagy baj, hogy ennyire érdekel? Nem nagyon tudok szabadulni a dologtól úgy, hogy ezernyi kérdés kavarog a fejemben. - Valóban csinos! – nevetek fel. - S beférünk ennyien az autóba? – kérdezem mosolyogva, s közben lehajolok, hogy megsimogassam az ebet. Nem vagyok én kőszívű azért. - P. S. – mutatkozom be csak így, röviden. Hagyjuk most a millió meg egy nevem felsorolását.
A bevásárló utcán sétálok végig, bár nem ide akartam jönni. Sirius, otthon maradt legalább is én otthonhagytam. A vársáláshoz, semmi kedvem, de azért a négy fal között sem akarok lenni. Szép este van, csak az a gondom, hogy ezt a szép estét tönkre teszi az utcák lámpáinak a fénye. Így, még a csillagokat sem lehet látni, talán csak egy párat, vagy még azt sem. Utamat, egy fehér botos csaj, vagy nő keresztezi. Megállok elötte, és végig nézek rajta. Jól nézki, nagyon cuki, bár nem értem, hogy miért hord este is napszemüveget, ezt szinte sosem értettem meg. - He... Helló, a nevem Allison. tudok valamiben segíteni? - Mutatkozom be, és kérdem tőle, bár biztosan hülyének nézz, hogy fel ajánlom egy számomra vad idegen embernek a segítségemet.
Már megint nem tudom, mi a francért nem bírtam megülni a seggemen. Margarettel eljöttünk vásárolni, és míg bement a közértbe, mondván, inkább maradjak kinn, mert túl nagy a tömeg, én elkóboroltam. No, nem véletlenül, nagyon is szántszándékkal, így legalább egy kis levegőhöz jutottam… Szerintem csórikám azóta is keres, szóval nem mondhatnám, hogy olyan marha jó arc vagyok, de nem zavar különösebben. Azt sem tudom, hogy fogok hazajutni, de egyelőre csak kóborlok, mint fing a fürdőben, aztán majd kikötök valahol. A zajokból ítélve sok ember jár erre, és meglehetősen magas az ajtónyitások, zárások száma is, így talán üzletsoron vagyok. Az jó, mert ha haza szeretnék jutni, akkor így lesz kitől megkérdezni. Ezen a ponton esik le, hogy most akkor én bizony be is mehetek valahová, és vehetek piát. Halleluja! Zengnek kórust angyalkák a fülembe. Vagyis, inkább ördögöcskék. Megáll előttem valaki, s mivel már egészen megszoktam új világszemléletemet, és érzékelésemet, nem megyek neki, persze, direkt megtehetném, de most épp a pia jobban érdekel, mint valakinek a pénztárcája. - Szia! Én meg Angie vagyok... Ami azt illeti, jah, segíthetnél. Megmondanád, hol van olyan bolt, ahol árulnak alkoholt? Fordítom felé a fejem, napszemüveget én sem szoktam este hordani, igazából, nappal sem, de tudom, hogy Margaretet zavarja, hogy az üres tekintetemmel szemezzen, így mivel szükségem van a segítségére, figyelembe vettem a problémáját. Egyszerűen csak elfelejtettem levenni, lévén kényelmes, nem érzem, és mivel nem látok, nem zavar hogy van valami a szemeim előtt.
Ő is be mutatkozik, és már veszi is igénybe a segítségemet, mert egy ital üzletett keres, amire én csak nézzek, mint bórju az új kapura. ~ Tehát inni akar a kicsike. ~ Gondolom magamban, és jól körbe is nézzek a környéken. Mintha, láttam volna egy ital boltott az elöbb, de már nem vagyok benne biztos. Meglátok, egy éjjel-nappali boltott, és meg ragadom szegény lányt/nőt, és egyenesen a bal irányba fordítom, vagy is neki bal irányba, nekem jóbbra van. Mögé lépek, és halkan negédesen a fülébe búgom. - Most, balra fordítottalak, és most egyenesen elötted van egy éjjel-nappali üzlet, ott biztosan kapsz alkoholt. - Búgom neki, majd mondatom után, várom a reakcióját. Ellépek tőle, és várok. Nagyon aranyos, talán eltudnék vele szorakozni, de inkább mégsem.
Nem mondhatnám, hogy annyira értékelem a megragadás témát, de remélem, nem valami nőket elrabló perverz szukával van dolgom, aki berángat a furgonjába, hogy aztán ki tudja, mi az istent műveljen velem. Nem mintha nem lennék jelenleg könnyű célpont ilyesmire, de azt azért remélem, hogy nem egy darabolós gyilkos pincéjében fogom végezni, hogy utána megetesse a maradványaimat a kutyáival. Nagyon nem vágom, hogy miért búg a fülembe, mintha dorombolna, eskü, a végén még azt fogom hinni, hogy bejövök neki, és akar valamit. Nem mondom, hogy nem izgatja a fantáziám, hogy nővel kipróbáljam, de azért azon a terepen még közel sem mozgok magabiztosan, főleg nem világtalanul. Szóval, nem pont most szeretném elkezdeni. Balra fordított… hát basszus, vak vagyok, nem idióta… na mindegy, ajándék lónak ne nézd a fogát, szokták mondani, szóval moderálom magam, és nem ugatok be neki. - Ezer hála és köszönet. Mosolygok rá, majd jobb híján indulok is el előre, remélve, hogy tényleg a bolt irányába állított. S tényleg, hamarosan már koppan is a botom az ajtón, én pedig nem vagyok rest rögtön benyitni, elvégre ezért indultam. Hogy Allison jön-e utánam, vagy indult tovább a dolgára, azt nem tudhatom, nekem most mások a prioritásaim. - Üdv! Kérhetek egy kis segítséget? Egy üveg jack Danielst szeretnék. - Persze, máris adom. Hangzik fel a felelet, én pedig türelmesen várakozok, meg készítem elő a pénzem. Normális körülmények közt egyszerűen lenyúlnám, de jelenleg elég nehéz lenne kivitelezni, szóval marad a tisztességes út. Hallom, hogy valami koppan a pulton, nyújtom az összeget, majd az üvegre fonódnak az ujjaim. Rögtön egy mély sóhajjal jelzem nem tetszésemet. - Szerintem én tennék még egy próbát. Tolom vissza a pulton azt, amit meg akart itatni velem, de rossz csajjal kezdett ilyen téren, elég whiskyt vedeltem már életemben ahhoz, hogy megismerjem az üveget a látás képessége nélkül is. Hallom az elégedetlen szisszenést, közben újra csilingel a csengő az ajtó felett, valaki vagy valakik még bejöttek utánam. Egy csapat pasas lehet, tutira, mert az egyik rácsap a seggemre, én pedig megugrom a dologtól. - Menj anyádba… tuskó… Vágom a pofájába lazán, majd várakozom tovább, bár sejtem, hogy a hatalmas méretű egoja nem fogja elviselni, hogy egy nőszemély beugasson neki, és hamarosan az arcomban fog lihegni, de addig még elvagyok itt magamnak.
- Szívesen. - Mondom neki, mikor meg köszöni nekem az útba igazítást, és el indul abba az irányba, amerre fordítottam. Végig nézzem, hogy oda megy a bejárathoz, és be megy a boltba. Látom, hogy szép formás hátsoja, el tünik amint belép oda. Én, még várok egy kicsikét, és aztán én is be lépek, de nem egyedül. Egy fiatal férfi társaságában lépek odabe. A férfi, egyből Evangeline mögé lép, és a fenekére csap egyet. Evangeline, megugrik aztán mond is valamit a baromnank, mire én csak mosolygok egyet, aztán indulok is a polcok felé. De, úgy fest a dolog, hogy még az eladó is le lépett, vagy legalább is én nem látom őt a helyén. Nem megyek túl messzire, mert érzem, hogy szükség leszrám. A érfi, mintha kélyesen csókolná őt, mire én odalépek hozzájuk. De, csak a férfi nézz rám. - Mit Akarsz? - Kérdi tőlem, bunkó stilusban, mire én odalépek hozzá, és a férfire nézek, nagyon csúnyán, majd azt mondom neki. - Ha, még szeretnél utódot magadnak, jóbban tennéd, ha el lépnél a csajomtól. Te, pedig gyere, mert veled még külön beszélnem kell. - Mondom Evangelinek, de mert itt a fickó, és nyiltan a fickó elött nem merem a csajnak azt mondani, hogy a fickónak eléggé perverz képe van, így maradt ez a kis szinjáték. Ha ki értünk, csak akkor szólok hozzá. - Nagyon salynálom, de a fickónak nagyon szadista kinézete van, még a végén elvinne téged az erdőbe, aztán meg erőszakolna, utánna, aztán jól magadra hagyna. - Magyarázom neki, és közben a még mindig döbbent fickót figyelem, az ablakon keresztül. Bár, nem értem, hogy miért is teszem eszt, hisz nem is ismerem őt, vagy legalább is csak a nevét. De, azért muszáj vagyok őt megmenteni, attól a beteg állattól.
Ennek a majomarcú tahónak nem elég, hogy lecsekkolta a futóművemet, még az arcomba is óhajt mászni. Hát abból nem eszel, hapsikám. Úgy vágom pofán, hogy szabályosan rosszul esik a füleimnek a csattanás. - Belőlem te nem eszel, seggfejlém… Természetesen csak feldühítenem sikerül, felröhög, majd a pultnak présel, a mögötte álló csókának meg a jelek szerint sürgős berezelhetnékje támadt, és elhúzott a hátsó helyiségbe. Pofám leszakad. Megkísérlem tökön rúgni a tagot, jobb ötletem nincs, utálom, ha valaki egy hozzám hasonló nőn akarja kiélni magát. Jó vagyok az önvédelemben, vagyis, voltam, most, hogy nem látok, még nem éreztem rá igazán a megfelelő pontokra, amikhez nyúlni kell ilyen esetben. Szerencsére azonban meghallom a kinti nő hangját, aki leszereli a pasast, én meg csak kamillázom, mint engedelmes kis valakinek a csaja alapanyag, s ha már az eladó volt ekkora tahó, hát nem vagyok rest elemelni egy üveget kifelé menet, fingom sincs, mi az, nem az, amit akartam, de most nem is ez a lényeg. Ha van is kamera, sok sikert a megtalálásomhoz. Felőlem bevihetnek, lesz egy két szavam az alkalmazott számlájára. - Hú, nem vagy egy kicsit paranoiás? Kérdem odakinn, de azért értékelem, hogy kivakart szorult helyzetemből, bár nem tudom, hogy mivel riaszthatta meg a pasast, elég nagydarabnak tűnt, kétlem, hogy megijedt volna egy egyszerű nőtől. Na de sebaj, talán megleszek ezen információ nélkül is. Az erőszak mondjuk még hiányzik a palettámról, és nem feltétlenül szeretném átélni, úgyhogy hiszek neki a szadista kinézetet illetően, még ha különösebben nem is ijedtem meg. Arra ráérnék, ha tényleg bevonszolt volna az erdőbe. - Köszi amúgy, hogy segítettél. Az emberek szeretik kihasználni a helyzetemet… Rántom meg a vállam, majd igyekszem kicsit arrébb sétálni, hogy kinyithassam az üveget, mert már igencsak szükségem van némi szeszre. Nem bánom, ha jön velem, különösképpen nem zavar. - A csajod, mi? Miért pont az? Lehettem volna a húgod/nővéred, unokatesód, akármid… Tán a saját csapatodban játszol? Nem akarok én tapintatlan lenni, és nincs is semmi bajom a leszbikusokkal, de az ilyesmit azért jó tudni egy friss ismeretség kapcsán.
Miután kiviszem Evát, az utcára, mondatom után, egy kérdést tesz fel nekem, amin el gondolkodom. ~ Paranoiás, én? De, az a fickó tényleg meg erőszakolta volna Evangelinet, ha nem lépek közbe. ~ Gondolom végig a dolgot, de csak ennyit mondok neki. - Igazad van, talán ott helyben is meg tehette volna, vagy valamelyik sikátórban. Még, csak az erdőbe sem kell hogy kivigyen. - Mondom neki, de aztán meg is köszöni, hogy ki mentettem őt, és azt is, hogy ki használják őt. Erre, egy szívesennél többet nem tudok mondani, csak együt érzően ölelem meg a lány, ennél többet viszont már nem tudok tenni. Hallotta, hogy a csajomnak neveztem ott bent a boltban, és ezt szóvá is teszi nekem. - Bocs, de nem volt időm ezt végig gondolni kicsim, de HA, lesz olyan, hogy leg közelebb, akkor majd elötte gondolkodni fogok, és igen meleg vagyok. - Vallom be neki, és közben látom, hogy az üveget próbálja meg ki nyitni. Oda megyek hozzá, és egyenesen a kezében lévő üvegért nyúlok. - Ad ide kicsim, majd én ki nyitom neked. - Búgom a fülébe, és ha meg kapom tőle az üveget, én simán le kapom, és aztán vissza is adom neki. Valahonnan, az egyik sikátór felől, mint ha Marihuánás cigaretta szagát/illatát érzem, de egyenlőre nem tudom, hogy érdekeljen ez egyáltalán. De, nem csak azt érzem, hanem mielött vissza adnám neki, bele szagolok az üveg tartalmába, és az illattól, meg bórzongok. - Valahól, valaki füves cigit szív. Tudod, olyan kedély javítót vagy mit. - Mondom neki, de gondolom biztosan őt sem nagyon érdekli a dolog. Mint, ahogyan engem se. - Nos, merre tovább? - Kérdem tőle, és remélem, hogy hagyja nekem, hogy el vigyem, vagy is kisérjem őt oda.
- Azért, ahhoz nekem is lett volna egy-két szavam. Meg aztán, melyik hülye perverz az, aki fogja magát, és mások szeme láttára rángat el valahonnan… Láthatólag annyira komolyan azért nem veszem az iménti szitut, előbb gondolom azt, hogy valaki felöntött a garatra, és ettől felbátorodott, minthogy valóban ártani akarjon nekem. Elhiszem, hogy vannak nagyon rossz emberek ezen a sárgolyón, de attól még nem mindenki bűnöző. Mondjuk, vicces, mert én a társadalom szemével nézve az vagyok, bár jelenleg meghúzom magam, szóval hajlamos vagyok felmenteni magam bármiféle hasonló alól. - Kedves, hogy becézgetsz, komolyan, de nem vagyok a kicsit. Angie, Eva, akármi, ami a nevemből eredeztethető, jöhet, de ennyi. És mielőtt előjönne az előítélet téma, akkor is ezt mondanám, ha a pasikhoz vonzódnál. Nem fogok tovább ragozni a témát, és túlzottan akkor sem fogok aggódni, ha megsértődik, nem ismerem, bár segített, de attól még nem avanzsálok mások lelki világát figyelembevevő tündérkévé. Mondanám, hogy nem kell, hagyja csak, kinyitom én, boldogulok, de már ki is kapja az üveget a kezemből. Kicsit ráncolom miatta a szemöldököm, de a napszemüveg miatt úgysem láthatja. Egy köszi kíséretében veszem vissza az üveget, és húzok is bele egy derekadat, az illatából sejtem, hogy Metaxát sikerült elemelnem, köszi, megfelel az is, bár jobban örültem volna az elképzelésemnek, de ajándék lónak, ne nézd a fogát ugyebár. - Tudom, milyen a füves cigi, bár én nem érzem. Jó lehet az orrod. Mosolyodom el, azt jobb nem ecsetelni fűnek-fának, hogy ilyen téren nagyon is otthon vagyok, és atya ég, de jól jönne egy füvescigi nekem is, bár lehet, ma estére elég az alkohol, nem igazán tudom eldönteni. Mondjuk, most, hogy kicsit jobban figyelek, én is érzem a dolgot, úgy tűnik, hogy valakiknek ma jó estéjük lesz. - Hát, megiszom valahol ezt, aztán megpróbálok hazakeveredni. Lehet, hogy taxival egyszerűbb lenne. Emelem meg az üveget, jelezvén, azt kívánom meginni. - Azt hiszem, keresek egy padot. El is indulok, miközben ide-oda nyúlok a botommal, hátha lelek valahol egy ülő alkalmatosságot. - Kérsz amúgy? Bár, nem tűntél túl lelkesnek, mikor beleszagoltál… mondjuk, nem is szeretheti mindenki az alkoholt. Csak azért kínálom meg, hogy legalább ebben a tekintetben jó fej legyek, aztán vagy kér, vagy nem, az már annyira nem érdekel.
- Bocs, úgy látszik, hogy túl sok crimit nézzek a tévében. Le kéne szoknom rola, mert nem túl egészséges ez. - Ismerem be neki a dolgot, de aztán azt anyiba is hagyom. Szóvá is teszi, hogy ő nem a kicsim, és hogy szólitsam őt másként. - Benem, felsem merűlt, hogy te előitéletes lenné, Angie cica és különben pedig, ha a pasikhoz vonzódnék, akkor nem is mondtam volna neked, hogy kicsim. Vagy nem tudom, a fene tudja. - Mondom neki, és acica szót direkt raktam az Angie mellé, hogy egy kicsit még húzzam őt. Bár, ezt nem amiat mondom neki, mert azt hiszi, hogy előitéletesnek nézzném őt, csak úgy jöttt magától. - Egyébként, pedig bocs, hogy le cicáztalak nem direkt volt, csak szán szándékkal készakarva. - Mondom neki gonosz mosolyal az arcomon. Amikor a füves cigiről esik szó, én csak némán bollogatok, hogy értem. ~ Nem is tudod még, hogy milyen jó az orrom. ~ Mondom, de csak gondolatban. Szomorúan hallom, hogy meg isza a piját, és utánna már megy is haza taxi-val. Engem is megkinál, de én inkább udvariasan el utasitom, mert még a alkohol illata sem nyerte el a tetszésemet. - Mi az? Neked már kileckor fel lövik a pizsomát? Anyu, és Apu túl rövíd pórázontartja a szemefényét? - Egy újabb dolog, amiért cukkolhatom őt, bár azért selytem, hogy talán nem erről van szó. - Kár, hogy máris haza mész, miután azt meg iszod. Azért, reménykedtem benne, hogy legalább elmegyünk valami buli félébe, de ha már haza kell menned, én meg értem. - Ezt, viszont már komolyan mondom, de tényleg salynálom, hogy ilyen gyorsan le is akar lépni. Elő veszem a telefonomat, és belépek a tgelefon könyvbe, hogy be írhassam Angie telefon számát. - A telefon számódat el kérhetem? - Kérdezem tőle, és várom a válaszát.
- Segond, néha az én fantáziám is túl élénk, szóval meg tudom érteni a dolgot. Megkísérlek egy mosolyfélét felé, nem vagyok az a vidám csaj, sosem voltam, hát még azóta hogy elvesztettem a szemem világát. A világ szar hely, ezt tudom, de attól még nem látok perverzeket minden bokorban, noha tény és való, hogy sok az elmebajos, de ennyire azért talán nem. - Hát, ha valakit szívatni akarok, én szoktam ilyesmit mondani. Más esetben ki nem esne a számon a kicsim, mert hogy én nem vagyok hajlandó senkit csak úgy becézgetni, az tuti, az azt jelentené, hogy az illető fontosabb számomra, mint kellene, én pedig ezerrel kerülöm az olyan egyedeket, akik ezt elérhetnék nálam. Inkább, minthogy megégessem magam. Tovább cicáz, de mindegy, nem fogom még egyszer megemlíteni, hogy nem jön be annyira a téma, persze, húzza csak az agyam, meghatni kifejezetten nem fog vele. - Vágom… vagy direkt, vagy ez a kedvenc szavad. Akárhogy is, kedves egészségedre, nyávogni azért nem fogok. Mondjuk, ez a cica dolog elég találó az esetemben, elvégre MirrMurr is voltam sokaknak jó ideig, de ettől még nem vagyok oda a becézésért, és ez nem is fog két perc alatt megváltozni. A következő vérszívási kísérleténél megtorpanok, majd magamban elszámolok tízig, mielőtt elküldeném a picsába. Tudom én, hogy nem lehet tisztában az életemmel, de attól még érzékenyen érint, hogy így rögtön belemászott az egyik gyenge pontomba. Húzok is még egy kortyot a piából, s csak aztán szólok, sokkal higgadtabban, mint első felindulásomban tettem volna. - Árva vagyok, de kösz, hogy kérded. A pizsit én lövöm fel magamnak, és nem amiatt mennék hazam, ha nem látnád, kicsit nehezen boldogulok egyedül. Mellékesen, hagy jegyezzem meg, hogy elég morbid a szeme fényével dobálózni egy vaknak. Jó, nem bírtam ki mégsem, hagyom, hogy némi nyers él gyűrűzzön a hangomba, majd amint befejeztem, indulok is tovább. Lehet, hogy csak poénkodott, de igencsak aláaknázott terepre tévedt. - Nem nagyon tudok bulifélékben menni, a pultnál még elüldögélek, de a tánc már elég meredek... Sajnos gardedámra szorulnék egy ilyen helyen, bármennyire is imádok partyzni… viszont meglehetősen kellemetlen érzés, hogy másokra vagyok utalva, épp ezért inkább ülök otthon, vagy bóklászom a lakásom környékén. Kevésbé érzem tőle értelmetlennek a létezést. - Nem kell, egyszerűen csak nincs értelme egyedül bóklásznom az utcákon. Elég lehangoló tud lenni. Állandóan ezt csinálom mostanság, tudom, miről beszélek. Arról persze mélyen hallgatok, hogy szokásom ilyenkor egy-két gyanútlan alakot kizsebelni, bár sokkal bátortalanabb vagyok, mint amikor még láttam, de majd kialakul. - Hát, felőlem… ha megteszed, hogy felhívod magad a telefonomról, a tied a számom. Nyújtom oda neki a telóm, és felőlem el is rohanhatna vele, csak Margaret szokott idegesíteni rajta, szóval nem sok értelme van a használatának.
Angie, mond még nekem valamit, a crimis mondatomra, de ahoz én már nem akarok többet hozzá szólni, így hagyom lógva a témát. Látom, hogy mosolyog, és nekem tetszik a mosolya. - Szép a mosolyod Angie. - Dicsérem meg a csaj mosolyát. Második mondatán, én is csak mosolygok, de mondani már nem mondok rá semmit. De, a harmadik mondatán is, csak mosolygok, és csak enyit teszek. Angie, reakciójából kiveszem, hogy most aztán túl messzire mentem ezzel a mondatommal, de csak azután szólalmeg, hogy valamelyest le nyugodott. Elszégyelve magamat, hallgatom végi amit mond nekem. - Most nagyon túl löttem a célon, salynálom. - Mondom neki bűn bánoan, bár gondolom őt ez egyáltalán nem érdekli. Nem gondolkoztam, mint ahogyan akkor sem gondolkodtam, mikor ki mentettem őt. Buliba nem jár, hisz vak. szóra nyitnám a számat, de aztán meggondolom maga, és inkább kusban maradok. Az utólso gonosz megjegyzésem után, még készcsoda, hogy hajlandó oda adni a telefonját, hogy meg csörgessem magam. - Köszönöm. - Mondom neki meglepetten. De, el veszem és elővéve a saját telefonomat, és keresem a számomat, amit hamar meg is találok, és be írom az ő telefonjába, úgy hogy el is mentem neki. Utánna, aztán meg is csőrgetem a saját telefonomat, majd el is mentem a számát. - Elomentettem a telefonodba a számomat. - Mondom neki, miközben vissza adom a kezébe a telefonját. Majd ismét nem gondolkodva szólalok meg. - Nézd, ha szeretnéd, én szívesen el mennék hozzád, és ott lennék veled, mondjuk, úgy tíz ig... Tudod mit? inkább hagyjuk. - Mondom neki, hisz nem biztos, hogy akar-e látogatót fogadni a lakásában, így inkább el is vetem az ötletet. Minden esetre, remélem, hogy lassan fogja meginni azt a piját.
- Köszönöm. Bólintok, az övét sajnos nem tudom megdicsérni, hisz fogalmam sincs róla, hogy milyen, üres bókokkal pedig nincs értelme dobálózni. Tök egyértelmű lenne, hogy csak azért mondom, hogy szép a mosolya, szeme, bármije, mert ő is mondta. Én jobb szeretem csak akkor pozitív fényben feltüntetni a társaságom tagjait, ha valóban úgy gondolom. - Semmi gond, nem tudhattad, lépjünk túl rajta, nem haragszom. Rosszul esett, de valóban nem vagyok mérges, egyrészt lenyugodtam, másrészt vannak olyan dolgok az életemben, amiért sokkal inkább okom van haragosnak lenni. Így is többször vagyok komor, mint jó kedélyű. Nem lép le a telefonommal, ami azért plusz pont, pedig nyilván könnyű préda vagyok most ilyen téren, bár, szerintem még így is kiszúrnám, ha ki akarnak zsebelni. Nem véletlenül nincs nálam soha sok pénz, vagy iratok… Jelenleg képtelen lennék valaki után loholni, aki lenyúlna bármit is tőlem. Hallom a telefonok zárhangját, tudom, hogy az enyémen pötyög, biztos a számát írja be. Sok infót úgyse lelhetne rólam, a telefonkönyvem majdnem üres, hiszen mikor leléptem a férjemtől, új telefont kellett szereznem, azóta pedig nem bővelkedem ismerősökben. - Rendicsek. Bólintok, bár nem szoktam hívást kezdeményezni, csak ha Margaret kikeresi nekem a célszemélyt, hívni se nagyon szoktak, szóval nem erőltetem ezt a telefon témát. Ha valaha visszanyerem a látásomat, ez persze változni fog. Elveszem a telóm, és visszadugom a zsebembe, majd kíváncsian hallgatom, közben azért iszok még pár kortyot. Már haloványan kezdem érezni, hogy valami van a bucimban. Atya ég, ennyire rég nem ittam volna, hogy már ennyitől érzek némi bizsergést? Ciki. - Kedves tőled, de nem ismerlek annyira, hogy beengedjelek magamhoz. Félre ne érts, jó arcnak tartalak, de mostanság nagyon is sebezhetőnek érzem magam, és ezt kihasználhatják mások… Azt inkább nem ecsetelném, hogy mi történt legutóbb, mikor valakit beengedtem a házamba, jobban mondva, ő engedte be magát, én csak az ajtót nyitottam ki. Mindenesetre, valahol jól esik, hogy vigyázna rám, vagy nem is tudom, minek nevezzem a dolgot. Valahol egész aranyos. - Viszont, hazáig elkísérhetsz, ha gondolod, max dumálunk még közben, te meg mutatod az utat, mert nekem perpill fogalmam sincs róla, hol vagyok, nem ismerem még túl jól a várost. Vagy inkább semennyire nem ismerem, de ami késik, nem múlik.
- Szívesen. Mondom mosolyogva, Angie nek. Szerencsére, Angie hamar meg is bocsált, ami viszont jól esik nekem. Az ötletemre, hogy fel menjek hozzá, jól gondoltam, hogy rossz ötlet, és Angie már másodszora is jön a kihasználos résszel ami szerintem főként nekem szól nem, úgy mint az előzö. - Én, nem használnám ki a sebezhetőséged, de azért remélem, hogy össze barátkozunk. - Mondom a lánynak. - Nos, Angie merre is laksz? Csak azért kérdezem, hogy haza tudjalak kisérni. - Mondom neki, és meg várom a válaszát. Majd ha mondja, folytatom. - Egyébként, engem se a szüleim neveltek, Anyám eléggé fiatalon lett terhes, és bele halt a szülésbe, míg apám pedig részegen vezetett az autó pályán, balesetett okozott, és meg halt. Mondjuk, engem a keresztanyám nevelt. - Mondom neki, de tudom vagy legalább is selytem, hogy ez őt talán nem is érdekli. Bár, tudom, hogy egyedül az anyám, és keresztanyám tőrténete az igaz, mert apa valójában az első világhábóruban halt meg. De, ez most nem számít. Rossz előérzetem van, mint ha követnének minket, és néha hátra is nézek, és valóban követnek minket, de lehet hogy csak már megint a paranojám jött elő. Minden esetre ezt tudnom kell. - Most teszünk egy kis kitérőt a sikátórba. - Mondom neki, és be is kisérem őt oda. Várok, és tényleg, még ide is követnek minket. - Estét gyönyörű hölgyek, meg tudhatom, hogy két ilyen szépség mit keres itt a sikátórban? - Kérdezi az egyik, és egyenesen Angie felé nyúl, de rá csapok a kezére. És, most viszont mindent jól át gondolok. - Ne merészely a kis húgomhoz nyúlni, azzal a mocskos kezeddel, különben, el töröm. - Sziszegem a férfinek, aki jól látható módon, nem ilyedt be a mondatomtól. Csak, fel nevet, és látszik a gonosz vigyor az arcán. - Haver, téged érdekel a kis cukor falatka nővére?- Kérdebi a társától, aki csak egy rövid nemmel válaszól. - Sebaj, több élvezet jut nekem. - Mondja, és ismét közeliteni próbál Angie felé, de én meg ragadom, és egyenesen a földre lököm őt, és a magassarkummal a férfiasságára taposok. - AZT, MONDTAM, HOGY HAGYD BÉKÉN A HÚGOMAT TE BAROM! - Rivallok a férfira, akin látszik, hogy nem ehez szokot. Majd mikor nemkapok tőle választ, megint nyomok a férfiasságán, mire végre megszólal. - Ok, jó jólvan békén hagyom! - Mondja kétségbe esetten, majd mikor el veszem onnan a cipőmet, ismét meg szólal. - Hülye, ribanc. - mondja nekem, mire én ismét oda helyezem a cipőmet a férfiasságára, mire a pasas fel órdít. - Te, segísd fel a haverodat, és húzzatok el a picsába. - Mondom a másiknak, majd Angie felé fordulok. - Húgi, minden rendben? - Kérdezem tőle, őszinte agodalommal a hangomban.
- Jó, de azért gondolhatod, hogy mindenki ezzel jönne. Addig nem tudhatom, amíg meg nem ismerlek jobban. Az már más kérdés, hogy én nem szoktam senkit túlságosan közel engedi magamhoz, még a végén megégetném magam úgy istenigazából megint. Arra meg nem vágyom. Épp ezért nincsenek barátaim, szerelmem meg pláne… azt sem tudom, az milyen érzés lehet, de annyira nem is érdekel. - Egy kis házat bérlek a kertvárosi részen. Elregélem neki a címet is, szóval ha ismerős a városban, valószínűleg be tudja majd tájolni magát, ha pedig nem, nos, akkor majd elmagyarázom neki, hogy merre is kellene tartanunk, csak odajutunk valamikor. - Sajnálom… bár, legalább téged egy rokonod nevelt fel, már ha jó arc volt… Az én anyám nem is akart, nem meghalt, csak úgy otthagyott egy árvaházban. Az apám meg… na róla még ennyit sem tudok. Vonok vállat, nem túl nyerő ez a téma nekem, de hát ha már ennyire beletenyerelt az előbb, ennyit talán elmondhatok, nem fogok kikészülni tőle. Meg aztán, az is elég sokat segít, hogy neki sem volt lehetősége a szülei mellett felnőni. - A sikátorba? Hát mégiscsak érdekel a fű? Kérdezem vigyorogva, de elég hamar leesik, hogy nem erről van szó. Nekem is bizsereg a tarkóm úgy egy perce, de eddig nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. Ezek szerint kellett volna. Meghallom a nekünk magyarázó fazont, és gondterhelten sóhajtok egyet, annyira utálom, hogy vakon képtelen vagyok szétrúgni a picsáját, pedig tutira menne. Csak hallom, ahogy Allison lecsap valamire, talán egy kéz lehet. - Hát, tutira nem téged. Nyögöm be, a hangja alapján nem az esetem, bár tutira dohányzik is, így lejmolhatnék tőle jó eséllyel pár szálat, de attól még nem fogom hagyni, hogy egy ilyen majom taperoljon. Készen állok arra, hogy tökön rúgjam a fazont, mert úgy nézem, engem szemelt ki magának. Hiába, mindig is vonzottam a barmokat. Azonban nem szükséges védekeznem, Alli ura a helyzetnek, úgy ráordít a fickóra, hogy még én is megrezzenek. Előtte hallottam valami puffanást, később szerintem lecsekkolom, milyen izomzattal rendelkezik a nő, mert ha ilyen könnyen leterít egy pasit, akkor elég bika lehet. Mondjuk, én is le tudnám, de én inkább az egyensúlyából billenteném ki, kihasználva, hogy én gyors vagyok és kicsi, ő meg lomha és nagy. A pasas be van szarva, de vajon mitől? Majd később rákérdezek, ám hamarosan odáig jutunk, hogy ordít a fájdalomtól, én meg el sem tudom képzelni, mit csinál vele Allison. Hamarosan úgy érzékelem, hogy lelép a két puhapöcs, az egyik legalábbis tutira az, mert lószart sem segített a társának, pedig ketten több esélyük lett volna. - Persze, semmi bajom, hozzám sem értek. Jelentem ki, és abban a pillanatban hallok egy éles füttyszót magam mögül, valamint valaki átkarolja hátulról a nyakam, és a másik kezével egy pengét szegez az arcomnak. - Gondoljuk csak át újra ezt a dolgot… Jegyzi meg, a tekintete egyértelműen elárulja, hogy egy szadista faszfej, szóval Allison láthatja rajta, hogy nem viccel. Én meg nem merek mozdulni, mert perpill semmi sem jut eszembe, amivel a kést kiiktathatnám a képletből, és valahogy nem óhajtok egy sebhelyet az arcomra. Közben természetesen visszafordul a másik két majom a társuk jelzésére, úgy tűnik szorul a hurok, az, akinek a golyóin táncolt Allison, alig várja, hogy bosszút állhasson a büszkeségén esett csorba miatt. - Értékelném, ha megválnád a ruháidtól, drága. Allinak címzi, érthető módon én jelenleg nem vagyok képes vetkőzni, bár ha képes lennék, sem hajlanék a dologra.
Épp szólni akarnék, Angie nek, hogy menjünk ám ekkor egy éles fütyre leszek figyelmes, és a hang forrása felé fordítom tekintetem. Tekintetem, arra a férfire esik, akit az elöbb kínoztam meg azért, hogy hagyja békén Angie-t. A fickó kárőrvevdően vigyorog, amiből nem sok jó dolgot nézek ki. Majd, egy harmadik hang is megszóla mögöttem. Amint, megfordulok látom, hogy Angie-t elkapta egy harmadik is, és az ő kezében, még egy kés is van. - Na, most legyen nagy a pofád, kis anyám. - Mondja nekem a kár örvendős pasas. Szerencsére, Angie a közelemben van, így nem kell mennem egyik irányba sem. Angie, fogvatartójának kérésén, kicit el gondolkodom, de csak kicsit. Úgy sem akarom be mocskolni a ruhámat. Sohalytok egyet, és vetkőzni kezdek. - Lassabban cicám, és közben táncolj. - Mondja, és közben hallom mindkettejüket, hogy kajánul nevetnek. Vetkőzés közben mozogni kezdek, és néha még az alsó ajkamat is megnyalom. Miután megváltam a ruháimtol, várom a következő megalázó parancsaikat. De, új parancs egyenlőre még nem érkezik. Majd, hirtelen érzem amint valaki mögém lép, és a derekamra kulcsolodik a kezét, és az egész testével hozzám ér. - Jó kis lány legyél, mert most a húgod élete van a kezedben. - Búgja a fülembe, majd probál csókolni, meg harapni, de nem érzem, hogy ettől beindulnék, sőt inkáb kicsit még idegesit is, hisz csak össze nyálaz és enyi. Majd hallom, hogy lehúzza a sliccét, gondolom azért hogy elő vegye a farkát, és jól megdugjon. - Mit csinálsz te idióta? - Fájdalom díj ként, az enyém az első menet vele. - Mondja a társának szinte eszelősen. - Még is mi óta? Mindig is az enyém az első menet, még ha testvérekről is van szó. - Mondja a másik, és dúrván a földnek löki Angiet. A másik is ellép tőlem, és a társához megy, majd egymásnak esnek, szinte hallani, ahogy egymást püfölik. Ezt kihasználva, szedem össze a ruháimat, az egyik kezembe, míg a másikkal megragadom Angie csuklóját, és szólok neki. - Gyere, most letudunk lépni. - Mondom neki, és közben fel segítem őt, majd a kijárat felé rohanok vele. Mielőtt, még ki lépnénk, körbe nézek, hogy nincs-e a közelben egy rendőr, de nem látni egyet sem. Angie-t magamután húzva, rohanok minnél meszebb, ettől a sikátortól, egy másik ba, hogy fel tudjak öltözni. - Még jó, hogy egymásnak estek. - Mondom neki, miközben fel öltözöm. Miután végzek az öltözködéssel, Angie vel elhagyom a sikátort, és megyünk tovább hazafelé.
Hát ez kész… most komolyan vetkőzik? Szegény… vagy nem is tudom, bár, jobban belegondolva én is megtenném, ha annyira szorult helyzetben lennék, és persze látnék. Jelen helyzetben nem, hiszen aligha lelnék menekülő utat, és meztelenül kicsit gáz lenne a dolog. Jó, nem is kicsit. Elég szar érzés, hogy nem tudom megvédeni magam, és kénytelen vagyok mások jóindulatára bízni magam. Vajon mennyi idegbeteg faszkalapba futhat bele valaki egy éjszaka alatt? Mára van négy delikvens, gyönyörű, mondhatom. Remélem, Allisonnak van valamilyen terve, és talál ebből a helyzetből kiutat, mert bevallom, én nem tudnék mit kezdeni ezzel az egésszel. Egy pasi késsel jelenleg nekem sok… kell keresnem valakit, aki megtanít a látásom nélkül is verekedni. Közben a késes majom mindenféle beteg dolgot suttog a fülembe, kedvem támadna kiröhögni, mert sokkal kevésbé ijeszt meg velük, mint azt a késével teszi. Fogalma sincs róla, hogy mennyire erkölcstelen némber vagyok, szóval mondhatnám, hogy ezt bukta… Idegesít, ahogy veszi a levegőt, zavar, túlságosan zaklatott, ideges, pedig elvileg ura a helyzetnek, ezek szerint csak a felszínen, és egyébként nem érzi annak magát. Nem baj, ebből még jó is kisülhet. Istenem, de szívesen hasba könyökölném, de szétvágná közben az arcom, túlságosan merész mozdulat lenne még tőlem is. Hallom a matatást, cuppogást, szegény nő… komolyan, kezdem szégyellni magam, azt hiszem, ezután tényleg hívok egy taxit, hogy vége legyen ennek a nevetséges estének. Persze, nem miatta az, inkább a körülmények miatt. Már persze ha megússzuk egy darabban, rendőrséget talán még kevésbé akarok, mint ezeket a pillanatokat. Mindig az övé az első menet… hát az szép, ezek szerint ez a hobbijuk. Még jó, hogy nem kezdte el leszedni rólam a ruhadarabokat, és önállósította magát, bár, akkor biztos nem lett volna képes ilyen stabilan ott tartani a kést az arcomnál. Földre löknek, az üveg természetesen széttörik, szilánkjai a kezembe marnak, érzem a tenyerembe, az alkaromon, talán szerencsém van, s csuklót nem ért egyik darab sem. Csak a férfiak lehetnek ilyen idióták, és eshetnek az ego miatt egymásnak. Nevetséges. Utána Allison felrángat, tiltakozni sincs időm, szaladok, bár alig bírom tartani a lépést, picsába, pedig azt hittem, jó kondiban vagyok. A kezem rohadtul fáj, tutira be kéne kötni, azt nem tudom, varrni szükséges-e, de ezt akkor is dokira bíznám, ha látnék. - Ja… még… jó... Lihegem, mikor végre megállunk, és a térdeimre támaszkodva próbálom kifújni magam, összevérezve a nadrágomat is. - Figyi… történt egy kis baleset. Rá tudnál nézni, mennyire súlyos? Lehet össze kellene varratni… Amúgy, te jól vagy? Ma már sokadszor is köszi, remélem, több barom nem kezd ki velünk. Egyelőre én nem megyek sehová, legalábbis amíg nem válaszol a kérdésemre, mert hazamenni hülyeség, ha varrni kell a sebemet, hiszen én nem tudom megcsinálni.
Ahogy megfogtam Angie karját, hirtelen melegség önti el a kezem, de nem az egész kezemet. A másik sikátórban, csak lenyalom a kezemről a vért, és nem is foglalkozom vele, de mikor már fel öltözök, és Angie a kezét mutatja, én pedig vetek egy pillantást rá. - Ne agogy Angie, nem mély a seb, csak kikell mosni, és jóddal vagy mivel lefertőtleniteni. Egyébként igen, jól vagyok, köszönöm kérdésed. - Mondom neki, és közben egy papírzsebkendővel törlöm a sebet. Szerencsére, nincs nagyobb baj, de ezzel sem kell a sűrgösségire rohannia. - Ha, akarod kereshetünk egy gyógyszertárat, és én meg csinálhatom neked. - Ajánlom fel neki az ötletemet, révén legfejebb csak az ajtajáig kisérhetem őt. Jó, hát nem vagyok egy ápoló, de egy seb fertőtlenitése, még nekem se jelenthet gondot. Csoszogást hallok, és a több mint egyév fürdés nélkülőzésének az eredményét szagolom. Nagy sokára, a csoszogó hang el erősődik, és a lábak tulajdonosa szólalmeg. - Elnézést, nincs a hölgyeknek tűze? - Kérdésére, oda fordulok a férfihez, és tekintetem elött egy hajléktalan öreg ember áll, egyik kezében egy cigaretta, a másik pedig üres. A zsebemet tapogatom, hogy hátha találok benne valamit, és meg is találom amit keresek, egy doboznyi gyufát, és az öregnek dobom. - Tessék, a tied lehet, nekem van még otthon. - Mosolygok az öregre, aki a levegőben el is kapja, majd megköszöni, és el is tünik gyorsan a gyufás dobozzal. Én, vissza fordulok Angie hez,és várom tőle a választ.
Kezdőlap
