Megjelenés†All You Need Is Love

- Mi "mi nem"? - folytatom a visszakérdezést borzasztó felnőttesen - Nem tudom, és nem is érdekel.
Mármint Dakota melltartómérete. Vagy akármilyen mérete. Különben sem volt fontos, mert vígan elvolt még az én cuccaimban is, pólótól gatyáig, oké, a titkos csöcsketrec készleteimet még nyilván nem túrta fel, hogy viszonyítani tudjak. Ha-ha.
Bess persze nem áll le, a kasszánál két szóval hoz le az életről, és ha már harc, hát legyen harc, rajtam ne múljék. Pontosan olyan "fájó" pontján igyekszem benne megforgatni a tőrt, mint ahogy ő tiporta sárba a hiúságomat, mert míg ő burkoltam öregnek titulált, én egész nyíltan igénytelennek és mocskosnak. Nagyon kevésen múlik, hogy ne röhögjek a szeme közé a reakciójára. Sosem mondtam volna ki hangosan, de élveztem ezeket a kis csatározásokat. Én a magam részéről pont leszartam, hogy a kasszásnak mindeközben mi jár a fejében. Felőlem akár klinikai esetnek is nyilváníthat mindkettőnket, ha előállnék neki az igazsággal, rövid úton ő kerülne kényszerzubbonyban rácsok mögé, szóval felőlem addig méregessen, ameddig csak akar. "Én édes apukám." Fúj, és bazmeg egyszerre. Élesen, a fogaim közt szívom be a levegőt, miközben művigyort erőltetek a képemre, pedig legszívesebben megrázkódnék már erre a gondolatra is. És csak megjegyezném, hogy szerintem Vegas óta nem voltam tetves, akkor is valami prostitól ragadt rám, és nem, nem a fejemre. A világon semmi nem történt, amit egy borotválkozás ne tudott volna megoldani.
- A humora az enyém.
Közöltem a kasszással némi sötét tónussal a hangomban, ahogy a tárcámat a farzsebembe süllyesztettem és a nőt faképnél hagyva megindultam a "kislányom" után. Átfutott rajtam, hogy megdicsérem a bentiekért, mert egy jó trollkodást mindig el tudtam ismerni, de féltem, hogy a végén még elbízná magát, és arra gondolna, hogy innentől szabadon oltogathat következmények nélkül. Hát... pedig nem. És ennél egyébként is fontosabb közlendőim, kérdéseim voltak. Persze a válaszokra nem voltam felkészülve, és még csak meg sem próbáltam előle elrejteni a szerencsétlenkedésemet. Gyanítom, hogy felesleges lett volna, mert Bess amellett, hogy piszkosul fiatal, elég jól értett a lélek dolgaihoz, sokkal jobban, ahogyan én. Úgyis kibogozta volna a szálakat, feleslegesen meg utálok bármibe is energiát belefektetni. Csak kissé morcosan pillantok rá, ahogy hümmög, mert nem tudom, mire vélni. Most analizál? Megtalálta a bölcsek kövét? A lehetőségeit fontolgatja? Mi az istent hümmög már? Hát morr. Emellett épp elég dolgon kellett rágódnom a bagóm mellett, és a saját magamról és az életemről alkotott képem látszólagos romba dőlése kicsit fontosabbnak tűnt, mint a kölyök gesztusa, oké? Szerintem is. Végül pedig úgy döntöttem, hogy mentem, ami menthető, és kiadom magamból mintegy utolsó mentsvárként, hogy én hogyan láttam... akartam láttatni az egész helyzetet, magamat és a kapcsolatunkat Dakotával. Kötöm az ebet a karóhoz, hogy az egyetlen romantikusnak titulálható mozzanatnál is a körülményeink áldozatai voltunk, hát ki tehetett róla, hogy pont a tóparton kaptam el, küldtem el a picsába, hagytam majdnem ott, aztán mégsem? Nem direkt terveztük így. És amikor már azt hittem, hogy hősiesen megvédtem a saját becsületem, Bess mindenféle komolyabb erőfeszítés nélkül aláz le olyan szinten, hogy köpni-nyelni nem tudok. Legalább is elsőre. A helyzeten pedig az sem segít, hogy a ruhaboltos bige is beszáll a buliba, így most már két nyáladzó nő ostromával kell megküzdenem. Hát ez gyönyörű. Nagy levegő, utolsó, kétségbeesett roham, a haldoklók kapálózása.
- Nem vacsora, hanem ebéd! - hurrá, ezzel most sokat mentettem a renomémon, nem igaz? - És a Valentin nap véletlen volt, csak mert épp aznap voltam szabin! És... A tópart sokkal később volt... És... - ennyi, kifogytam. Mérgemben bevetem az utolsó fegyvert, amivel még bizonyíthattam, hogy nem az vagyok, akinek hisznek, és cseppet sem kedvesen villant a tekintetem az eladóra - Maga meg mit sóhajtozik itt, he? Tán ezért fizetik? Nem? Gondoltam. Akkor csak csinálja azt, amiért igen.
Na, tessék. Ilyen egy romantikus hím? Hát nyilván nem! Még elégedett is lennék magammal, ha Bess nem döntene úgy, hogy folytatja, ezúttal megadva az igazi kegyelemdöfést.
"Te végtelenül romantikus pasi vagy."
A tükrön keresztül meredtem a lány nyárkék szemeibe, eltátott szájjal. Nem tudtam volna megmondani, hogy a harag vagy az igazság tomboltak-e bennem jobban, de megszédültem, és egy lépést hátra tántorodtam. Bazmeg. Billy, a Kölyök, a gyilkos haramia egy végtelenül romantikus pasi. Életem filmjeként peregtek le előttem a pillanatok.
- A kéket...
Mondtam rá csak úgy rekedten, pont le is szartam igazából, és amikor már vérben fetrengő haldoklóként esedeztem volna kegyelemért, Bess, a Vörös Démon tovább szórja rám az átkát, én pedig sebesen dobogó szívvel hallgattam. De legalább az eladó eltakarodott. Le kell ülnöm.
Borotválkozás utáni, csókolózós kanapén tespedés. Az ígéretem, hogy mindig hazamegyek hozzá. Hogy amíg ver a szívem, mindig meg fogom védeni. Kartondobozokból épített palota ígérete a nappaliban, hogy újra nevessen és ne sírjon tovább. A giga plüssmaci, amivel közöltem vele, hogy öt percnél tovább úgysem tud rám haragudni. Az én vörös szemű, kis feketém. Hogy neki felkelek sörért, amikor magára önti. Hogy felválltam. Megjelöltem. Hagytam magam megjelölni. Hagytam, hogy emberként megszelídítse a domináns szürkét, és hogy a kibaszott holdfényben a kertben először csókolózzunk szerelmesen. Az apróságok. A kurva életbe. Bess kiütéssel győzött, a lelkem tetemei pedig a lábai előtt feküdtek.
- Ezt soha, semmilyen körülmények közt nem mondhatod el senkinek. - pillantottam rá végül komolyan, és bár a hangom próbált szigorú lenni, végső soron talán életemben először úgy igazán megkértem valamire - Még Tacónak sem.
Felsóhajtottam. Létezhet az, hogy Bess lesz majd a lelki szemetesem mindazok után, amin ketten átmentünk? Mert látszólag ebben a témában, ha akarnék, se tudnék előtte titkot tartani. A kellemetlen csak az volt, hogy ő nem egy haver volt, akivel lerészegedés közben meg lehet osztani ezt-azt. Ő egy nőstény volt, aki a száraz tények mellett a lelkiséget helyezte előtérbe, amihez én kurvára nem szoktam hozzá. Mihez kezdjek veled, te gyerek? Mihez kezdjek magammal... Beletúrtam a hajamba, az kellően megszokottnak tűnt.
- Tudod mit, Bess? - egy gyors torokköszörülés - Gondolj rólam, amit akarsz. Ez nem változtat a tényen, hogy egy seggfej vagyok, és egyébként is pontosan tudod, mit gondolok a címkékről. - mondja ezt az, aki mára már a nyakában villogóval létezik, de most nem ez a lényeg!!! - Mert az vagyok. Ami pedig köztem és Dakota közt történik, az csakis ránk tartozik, és bármi is legyen az, számunkra nem... nem... romantikus, és kész.
Tisztában voltam vele, hogy nem teszi meg nekem azt a szívességet, hogy ezt őszintén el is fogja hinni vagy fogadni, de minden erőmmel azon voltam, hogy itt és most ne érezhesse azt, hogy újra fogást talál rajtam. Bár, amilyen jó volt benne, talán hülyeség volt azt gondolni, hogy még csak meg sem fogja próbálni.
- Voltál te már egyáltalán szerelmes? Vagy csak a filmekből vagy ennyire jól tájékozott?
Visszadobom rá a kérdést, hátha nyerek vele némi egérutat. Hány éves lehet? Huszonöt? Harminc? Fogalmam sem volt róla, arra sem emlékszem, egyáltalán mikor lett a falka tagja. De velem ellentétben neki nagyon konkrét elképzelései voltak arról, hogy mit várt a partnerétől, gondoltam hát, valami tapasztalata csak kell, hogy legyen. Nem hiszem el, hogy minden gondolatát és hozzáértését Bridget Jones filmekből leste el.

Megjelenés†All You Need Is Love

Hiába próbálkoztam menteni a menthetőnek hitt dolgokat, Bess reakciói és válaszai úgy csaptak állon, mint egy oktondi gyereket a jót akaró, nevelni vágyó szülei. Minden, amit mentségemre felhoztam, teljesen felesleges volt, és ezt a lelkem mélyén már akkor tudtam, amikor elhagyták a szavak a számat, de a visszajlzésére váltak teljesen valósággá. Mondd, miért csinálod ezt velem? Mivel érdemeltem ki? Arról volt szó, hogy én csak elkísérlek vásárolgatni, az nem volt a feladat része, hogy közben még szét is szedsz, bassza meg!
Haragosan morranok, ahogy zöldfülűnek nevez az eladónak szánva a szavait. Nem vagyok zöldfülű. Másfél évszázada koptatom a világ porát, hát hogy az istenbe' is lennék én zöldfülű? Ja, hogy a témában. Abban meg nyilván nem lehettem az, mert nem az én témám volt, semmi közöm nem volt hozzá, még akkor sem, ha Bess ezt így gondolta.
Az utolsó ostroma azonban világossá tette bennem, hogy egyrészt: tényleg így gondolta. Másrészt pedig, hogy rohadtul igaza van, hogy dögölne meg itt most helyben, de nem. Akkor sem adok neki igazat vagy ismerem el konkrét szavakkal, hogy ez így van. Csak parancsolva-kérve vágom hozzá, hogy erről senkinek sem beszélhet, és legalább az ad egy kis megnyugvást, ahogy ígéretet tesz. Nem éreztem azt, hogy hazudik, ez plusz pont volt. Még csak az hiányozna, hogy elterjedjen a falkán belül, hogy én olyan vagyok igazából, amilyennek Bess leírt. A belőle áradó büszkeség volt az én halotti leplem, úgy vetült rám, ahogy egy halottra is vetült volna: akaratlanul, a mozdulás esélye nélkül, hogy tiltakozhassak ellene. A picsába már. Kicsit összeszedtem magam és próbáltam vele megértetni, hogy leszarom, hogy ő mit gondol, ez a kapcsolat csak Dakotáé és az enyém, és ez nem változtat meg, és hogy hajlandó vagyok mindenki más véleményét ignorálni a sajátjainkon kívül. Vagy legalább is, nagyon próbálkoztam vele.
A tanácsaira felprüszkölök, mert hát... Mandy is folyamat basztat, hogy mi bajom van, Pat meg eleve a pofázmányomból jött rá, hogy valami nagyon nem kerek felém. Jesszus. Azzal nem volt bajom, ha az egész világ tudja, hogy szerelmes vagyok, na de, hogy romantikus? Az már egy teljesen más lapra tartozott.
- Járőr vagyok, az isten áldjon meg, én nem nyomozok...
Ennyit voltam képes felböfögni a megállapításaira, és ahogy seggfejnek titulált, kissé büszkén húztam egyet a bőrkabátom gallérján. Ezt szerettem, ezt ismertem, és még így lélekhalál után is, de jól esett a visszaigazolás.

Nem hittem, hogy ennyire meg fogom sebezni a kérdésemmel. Előbb érzem meg a benne lezajló változásokat, mintsem meglátnám őket az arcán, és ez egy pillanat alatt söpri le az asztalról a saját nyomoromat. Bazmeg. Ahogy a Lakban sem, most sem állt szándékomban tényleg bántani, sem szavakkal, sem tettekkel, de hát... hozom a formám, nem igaz? Gyors, karmikus visszaigazolás, hogy tényleg nem változtam meg, hiába a sok címke, és a tény, hogy Dakota a mindenem volt.
A történetét, az emlékeit és a vágyait hallgattam. Előttem sosem volt ilyen modell, én soha a büdös életben nem láttam azt, amit ő, nem vágytam rá, nem kerestem, nem hiányzott. Ha valaki random felajánlotta volna hetekkel ezelőtt, kiröhögve küldöm el a picsába, nem hogy kapjak a lehetőségen, ahogyan Bess minden bizonnyal tette volna. Nekem megadatott kérés nélkül, neki nem, hiába sóvárgott. És ez valahol szar volt. Az arcom belsejére harapok, ahogy megint rám tereli a szót, ahogy a határai szélén táncolva végső soron dicsér és irigyel. És ha kell, hát segítséget kínál... Jesszusom.
A próbafülkébe szelel el, és hagy magamra. A könnyei sós aromája minden hangnál előbb érnek el hozzám. Egy darab szarnak érzem magam. Én ezt nem akartam. Én csak vissza akartam vágni, hogy mégis honnan a picsából van ennyi szakértelme, de fogalmam sem volt róla, hogy ennyire ki fogom készíteni a végén. De, a helyzet pozitív oldala az, hogy így legalább elterelődhetett rólam a szó, és hiába az "irigy" vallomás, hangsúlyosabbá vált az ő szenvedése a sajátom helyett. Csak néhány pillanat volt, mire a függönyt lendületesen félrerántva beléptem utána a fülkébe.
Fogalmam sincs, miért történt. Azért, mert engem is sebezhető állapotba taszított, azért, mert volt egy intim közös múltunk, vagy azért, mert tényleg kiszakadt belőlem a romantika, főleg azután, hogy Dakota miatt életemben először másként tudtam kezelni egy síró nőstényt, mint valaha tettem volna előtte. Vagy talán az összes együtt.
Átfogtam a derekát és magamhoz húztam. A farkasom, már csak a biztonság kedvéért is, masszív akadályként tornyosult Bess fölé, hogy ne legyen baj, ha esetleg túlságosan elragadtatnák az érzelmei. De a mellkasomnak húztam a kis nőstényt, hiába ellenkezett volna, nem adtam neki menekülőutat. A méltóságát pont leszartam, ő is elég szépen elvette az enyémet.
- Nem megmondtam, hogy itt hagylak, ha elbőgöd magad?
Csendesen tettem fel a kérdést, közben a feje felett a saját képemet és kettőnk alakját nézegettem a tükörben. Hát... ezt rohadtul nem így terveztem, part sok. Felsóhajtottam. Nyilván nem fogom itt hagyni.
- Farkas vagy Bess, basszameg, ha még egy kicsit bírsz magaddal, évszázadaid lesznek arra, hogy összejöjjön. Ha nekem összejött, neked is össze fog, mert én úgy kaptam meg, hogy igazából kurvára meg sem érdemlem.
A feje búbjára tettem az államat, ha jobban sírt, hát szorosabban öleltem, ha kevésbé sírt, akkor legalább addig, amíg majdnem teljesen meg nem nyugodott. Közben persze visszatért a ruhával a "főnökasszony", én pedig csak kikiabáltam, hogy hagyja ott a kurva türkizt, innentől egyedül is megoldjuk, kösz.
- És ezt sem mondhatod el senkinek.
Egy gyors puszit nyomtam a fejére, bár a tiltásommal nem csak erre a pillanatra, hanem az egész helyzetre gondoltam. Ha magához tért, hát eleresztettem, zsepim nem volt, nem hordok, ehhez nem vagyok kellően úriember.
- Na, gyere, nézzük meg, hogy áll türkizben... De ha a végén ebben a ruhában jössz össze életed párjával, kurva sok sörrel jössz majd nekem!
Azzal kiléptem a fülkéből, remélve, hogy ő is jön utánam. És elfelejti ezt az egészet, mondjuk a ruhabolttól kezdődően. Ahogyan én is szándékoztam.
Valamiért tényleg nagyon szerettem volna, ha rövid úton megkapja, ami jár neki, ami iránt falat kenyérként sóvárgott a lelke mélyén. Mert miért is ne? Nekem abból semmi veszteségem nem lett volna, sőt, inkább nyerségem amiatt, hogy elterelte volna rólam, rólunk a figyelmet. És ha ezen múlott volna, még a kurva gyertyafényes vacsorát is megcsináltam volna neki és Philnek, ha ezzel érdemben tudtam volna lökni Bess dolgain.

Megjelenés†Bad day

Leszarom a pillantását, ez most nem az a pillanat volt, amikor egy fikarcnyit is érdekelt, hogy ő mit gondol vagy szeretne. Vagy amit enged magának, mert hát, Dakotából tanulva ezek a nőstények mazochista lények voltak. Hiába voltak tisztában a vágyaikkal, mindent megtettek azért, hogy elrejtsék előlem, maguk elől, na, meg a világ elől. Úgyhogy csak azért is beteljesítve az akaratomat, magamhoz öleltem, és igazából nem tudom, mire számítottam, mert innentől kezdve nem voltak terveim. Azon is múlott, hogy ő miképp fogadja a nyakasságomat.
Megreszket és felsóhajt a karjaim közt, erre csak még erősebben préselem bele a mellkasomba. Az első szavaira puhán, nevetősen szusszanok fel. Komolyan azt gondolja, hogy képes lennék itt hagyni? Hát ne szórakozzunk már... És még ő cukizott le engem, amikor az egész reakciója, a szavai és a rám való tekintet szándéka tették őt pontosan azzá. Na, tessék! Ez cuki! Ő cuki! Hát hol vagyok én ettől, netán Dakota? Ég és föld a különbség.
- Hát, ha nem akarsz, akkor ezt kénytelen leszel nagyon gyorsan befejezni...
Mármint a sírást, nyilván. A csendes, biztató piszkálódással teli, morgós hanglejtésem azonban a kimondott szavakkal szöges ellentétben biztosította Besst arról, hogy semmi oka sincs aggódni amiatt, hogy magára hagynám. Még akkor sem, ha még fél órát zokog. Mert az egy dolog, hogy tényleg seggfej vagyok, de akkora már nem, hogy egy-egy józanító "pofon" után ne vállaljak felelősséget a szarjaim után, és hát... Erről most éppen én tehettem. És mintha csak olvasna a gondolataimban, bár fogalmam sincs, hogy miért, még jobban sírni kezd. Hát ne már!!!
Mivel már így is elég szorosan tartottam, és mivel nem akartam, hogy megfulladjon, így lazítottam a fogásomon egy kicsit, a derekáról a hátára csúsztattam a kezeimet, és úgy szorítottam rá megint. Istenem... Ha ezt bárki látná, soha nem mosnám le magamról. És őszintén szólva, nem is akartam, hogy kitudódjon. Jó lesz mindent eltemetni itt, ebben a fülkében.
Halkan és röviden nevettem fel azon, hogy szerinte megérdemlem Dakotát, és mindent, amit vele együtt kaptam. Az értelmet és a célt annak az Őstől jött parancsnak, ami a halálból visszalökött az életbe a Vörös Hold után.
- Olyan naiv vagy Bess, hogy mindjárt én is elsírom magam, azt meg hidd el, hogy nem szeretnéd.
Mert bár elfogadtam, hogy megtörtént, továbbra sem találtam rá érdemesnek magam és valószínűleg soha nem is fogom. De nem hibáztattam a kölyköt. Ő minden bizonnyal csak egy szerencsétlen vadparasztot látott bennem, akinek jár a boldogság. D én tudtam az igazat. Tudtam, hány életet vettem el már emberként is, hogy mennyire önző voltam világ életemben, hogy soha, semmi nem volt elég és még akkor is hálátlan voltam mindenért, amikor a világ hevert a lábaim előtt. Nem véletlenül átkozott el és ítélt halálra Anguta maga. Minden oka megvolt rá.
Az eladó pont ezekbe az érzékeny percekbe trappolt bele, hát nyilván, hogy elküldtem a halál faszára. És mindennek tetejében az elmúlt percek hatására olyat tettem, ami reflexből jött, s tán még engem is annyira meglepett, mint a Vörös Démont. Megpusziltam a feje búbját, mintha csak ezzel ígérném meg neki, hogy minden rendben lesz, nyugodjon meg, attól majd megnyugszik, ugyebár. Próbálnám is megesketni, hogy erről aztán senkinek egy szót sem, de ő csak elneveti magát, és most kivételesen nem sértődtem meg rajta, hanem inkább hatalmas kő esett le a szívemről, hogy kizökkent a mélydepiből. Mert végső soron, ez volt a cél.
- Hát, én így erre az egész próbafülkés légyottra gondoltam.
Felelek némileg feszengve a kérdésére, és ha már ő is rendbe próbálja szedni magát, úgy én is megrázom a vállaimat, mintha szabadulni akarnék a gesztusom emlékétől, a pulcsimon árulkodó könnyfoltok létezését pedig úgy ignorálom, mintha nem is léteznének.
Jól esik, ahogy visszatalál a humorához, mert ezt ismertem, ettől nem éreztem se szarul magamat, sem furcsán, sem pedig érzelgős buziként. És ja, nyilván kinéztem belőle, hogy képes lenne mindent is megvenni, már csak azért is, az meg, hogy az esküvői tanúja leszek, egyenesen nevetséges volt.
- Hát, ha megtalálod az igaz szerelmedet, de közben megragadsz ott, hogy én leszek a legjobb parti a tanúdnak, itt dögöljek meg, leszek. - vicceskedve tettem esküt, mert hát, azért voltak fenntartásaim, hiszen - Az rád sem vetne túl jó fényt, de azt meg kell jegyezzem, hogy irtó szexi vagyok csiniben, - szép ruhában, a gyengébbek kedvéért- szóval ha valaha is akarsz úgy látni, az a minimum, hogy meg kell majd hívnod.
Bár egy Bess-féle esküvőn lehet, hogy én lettem volna az első, akit a lagzin kibasznak a picsába a viselkedésem miatt, de ha most jól játszom meg a lapjaimat, talán élvezhettem volna az ara védelmét. És nyilván, Dakotát is vittem volna és pár ital után az ifjú pár helyett háltam volna el vele a nászéjszakát nyilvános helyen, de rohadt vicces volt elképzelni, hogy Bess visszaszerzi a korábbi csokrát, és a fejemhez vágja bögre helyett, mert szó szerint elbasztam a nagy napját.
Vigyorgok, ahogy ezek járnak a fejemben és amíg ő rendbe rakja magát. Nem stíröltem, nem figyeltem a mozdulataira, csak hagytam, hogy újra összekaparja magát, amíg én remekül szórakoztam a gondolataim között. Az, hogy már a türkiz ruhával van elfoglalva, biztosított arról, hogy jól van. A következő kérdése meg aztán.... végképp.
Azt hittem, hogy a korábban a lábai előtt való haldoklásom, meg a fülkében történtek után megkímél, de nem. Bevitte a kegyelemdöfést, az agyam pedig legalább egy percig képtelen volt feldolgozni a hallottakat. Borzasztó hülyén festhettem.
- Nem tervezem.
Nagyon határozottan bukott ki belőlem ez a két szó, miután a bambulásomból képes voltam rá nézni. Nem terveztem, mert... mégis mi a fasznak? Már mindent elvettem Dakotától és ő mindent nekem is adott, ami azt jelentette, hogy az enyém és én az övé. Az, amit múlt hétfőn emberként és farkasként együtt átéltünk, ezerszer többet ér, mint bármilyen papír, eskü vagy ékszer. Az én karikagyűrűm a harapásom volt, a nászunk pedig barbár körülmények közt jött létre. És különben is...
- Egyszer már voltam házas, úgy egy hétig, de nem igazán jött be, szóval annak az lett a vége, hogy az ex-nejem felvágta miattam az ereit és meghalt. - közlöm vele szárazon, és lám, tán felfedtem egy újabb okot azt támogatva, hogy nem gondolom, hogy megérdemlem Dakotát - Gondolom megérted, miért nem követném el még egyszer azt a hibát. És ha esetleg a különleges emlék miatt aggódsz, ne tedd. Abból már megéltük azt, amit a te... fantáziádban egy esküvő jelent. És nem, még egyszer mondom: Dakota nem olyan, mint "minden nő", szóval fixre nem fogja a szememre vetni, hogy nem veszem el.
Jó, hát ha akarná, elvenném, basszameg. De nem fogadtam volna nagy tétekben arra, hogy vágyna rá. És ahogy ezeken lamentáltam, Besst figyeltem a türkiz ruhával, és a szemem futólag a másik kettőre siklott.
- Tudod mit? Vedd meg bazmeg mind a hármat, "apád" majd fizeti.
Legyintettem egyet, és ez egyrészt volt egy kicsit türelmetlenkedés a részemről, másrészt, még mindig kompenzálás, harmadrészt pedig... Nem tudom, örültem, ha örül? A ruhák látszólag rohadtul feldobták, szóval képes lettem volna bármit megvenni csak azért, hogy ne kelljen sírni lássam többé. Bár, Dakotával ellentétben nem azért, mert kimondottan fájt, hanem azért, mert már tudtam, hogy őt is képes lennék megvigasztalni újra és újra, viszont ez a szerep nem volt éppen olyasmi, amit szívesen felvállaltam vagy mutattam magamból másoknak. Egyelőre még mindig sokkal jobban esett világi seggfejnek maradni.

Megjelenés†I'm Yours

there's no use trying to save my soul

Csak egy grimasszal és felhúzott szemöldökkel reagáltam arra, hogy szívesen látná, ha elbőgném magam. Kösz, nem. Erre az évtizdre már megvolt a nem tervezett nyilvános taknyom-nyálam egyben jelenetem január végén, nem terveztem újabb lehetőséggel élni. Még akkor sem, ha Besst boldoggá tenné a jelenet. Szóval itt és most megfogadom, hogyha valami totálisan lehetetlen oknál fogva mégis elsírnám magam, az nem a kis nőstény előtt fog megtörténni. És ez egyébként sem jelentett volna jót. Az mindig valami olyasmi tragédiát hordozott maga mögött, ami ilyen-olyan módon az életem végét jelentette. Ez pedig kurvára nem hiányzott.
Csak hálásan bólintok, ahogy Bess megígéri, hogy minden, ami az elmúlt percekben történt, köztünk marad. Kissé elmosolyodom a szájbezárós gesztusán, néha annyira kis hülye tud lenni. De mindenféle beszólás nélkül hagytam, hogy az legyen, mert legalább nem sírt, és amíg ezt így tudtuk tartani, nekem csak jó volt, szinte teljesen mindegy volt az ár, amit ezért fizetnem kellett.
A visszavágására és a kérdésére felnevettem. Azt is marha vicces volt elképzelni, ahogy Taco öltönyben meg csokornyakkendővel morgolódik, és az oltárhoz érve nem ereszti el Bess karját és spanyol káromkodásokat köpködve még egyszer megfenyegeti a leendő vejét.
- A családodat nem válogathatod meg Bess, Taco akkor is az apád marad, és kész. De a tanú... - tettem hozzá könnyed okoskodással - Madarat tolláról, ugye. És hidd el nekem, nem sokat dobna a megítéléseden, ha nem lennének nálam minőségibb barátaid.
Szar barát voltam egyébként is. Vagyis, hát... Nem tudom, milyen barát voltam, mert haveri címkéknél nem nagyon aggattam még többet másokra, és ez így volt kényelmes. Nincs nekem se időm, se kedvem, se energiám "barátságokba" invesztálni. Én az a típus voltam, aki vígan megvan mélyebb beszélgetések nélkül, nem akartam más nyomoráról tudni, a sajátomat meg nem adtam ki, és ha hónapok rádiócsendje után felhívtak, hogy elmegyünk-e inni, akkor elmentem és kész. Én ezt szerettem és ennél többre igényem sem volt.
- Nem. - feleltem egyszerűen a csini-előleg kérdésére, de nem voltam se bunkó, se bántó - Ez olyan, mintha azt kérném tőled, hogy öltözz fel szakadt gothnak, ami amúgy, egész biztos kurva jól állna, de szarul éreznéd magad a cuccokban.
Lelkesen magyaráztam neki az indokaimat, mert hát... Hiába tudtam, hogy szívdöglesztő vagyok, nem éreztem jól magam ingben meg nyakkendőben, és csak olyan ritka alkalmakkor voltam hajlandó elviselni, mint amilyen egy esküvő lett volna, vagy egy heccelős "nem-randi" Dakotával Valentin napon.
Annak ellenére, hogy azt hittem, hogy már minden rendben van és végre egyszer tök jól eldumáltunk, Bess csak nem bír magával és az egész témát megfordítja és betalál A Kérdéssel. És miután újraindítottam az agyam teljes operációs rendszerét, szárazon közlöm vele, hogy eszem ágában sincs elvenni Dakotát, és megosztottam vele a miértek zanzásított verzióját. Örültem neki, hogy Bess végül mégsem ért hozzám, mert vele ellentétben én beledöglöttem volna, ha egy ilyen gesztussal együttérzést mutat. Nem volt rá szükségem, és meg sem érdemeltem igazán. Megnyaltam a szám, és egy kicsit beleragadtam ebbe a nyers, látszólag érzelemmentes hangulatba, holott a felszín alatt, olyan helyeken, ahova Bess farkasa nem érhetett el, az emlékeim közt éppen Pat vert el a felelőtlenségemért. Egy tetoválószalonban dugtunk Jo-val. Hazamentem. Elmondtam. Mary sírva vágott ki a lakásból. És én boldog voltam, hogy megtette. Madarat lehetett volna fogatni velem. Mary meghalt. Pat a földhöz vágott.
- Nem kell. - rántottam meg a vállam, és némi fellengzős sajnálatot hazudtam az arcomra, ahogy Bessre néztem - Végül is... nem én haltam bele nem? Marynek meg már úgyis mindegy, egy szakadt drogos volt, akin a sajnálatod nem segít. Idő kérdése volt, hogy ez legyen a vége.
Újra abba a mentségbe menekültem, amivel Pat előtt védekeztem, és mindent a heroinra fogtam. Karba tettem a kezeimet, és csak akkor pillantottam rá újra Bessre, amikor szinte "engedélyt" ad arra, hogy Dakota és én ne házasodjunk össze.
- Nem fogom. - csak ha Ő akarja, de ezt már nem tettem hozzá. Bess és én továbbra sem voltunk olyan kapcsolatban, hogy mindenbe beavassam. Ő könnyebb eset volt nálam, sokszor magától is csak mondta és mondta, én pedig, mint sok minden mással kapcsolatban, ebben is a szöges ellentétje voltam. Az igazán fontos dolgokról sosem voltam képes beszélni.
Bess megint olyat kérdez, amit talán nem kellett volna, és ami miatt hosszú másodpercekig fürkészem a kíváncsi tekintetét. Az erre adott válaszom köszönőviszonyban sem lenne azzal, amit, már lőre látom, megpróbál romantikába csavarni.
Az a domináns ösztönlény voltam, aki miatt az Őrzők léteztek, aki, ha szabadon járna, húsban és vérben fürödne, mert mindig, minden pillanatban, kérdés nélkül elvenné azt, amire éppen vágyik. Ha lett volna eszem kívülről látni magamat, talán még a szar is belém fagyott volna a döbbenettől.
- Elvettem az állattal.
Értse, ahogy akarja, mert bármilyen kontextusba is helyette ezt a mozzanatot, mindegy volt, mert mindenhogy volt értelme. Birtokba véve vettem el, a lelkét vettem el, a testét, az éltét, akár még kurva feleségül is elvettem ezáltal, mert olyan mélységekbe nyúltunk le egymásban, amiről még mi magunk sem tudtuk, hogy léteznek. Mégis mit számított mindezek függvényében egy emberi papír? Semmit. És ennél a három szónál többet nem terveztem mondani, csak reméltem, hogy nem kérdez bele mélyebben. Inkább nagy levegőt véve felajánlottam neki, hogy vigyük az összes ruhát, amit eddig kiválogatott.
- Számító kis dög vagy, mi? - nevetve csóválom meg a fejem, ahogy közli, hogy már rég eldöntötte, hogy jön az egész garnitúra - Addig élvzed ki, amíg tart... - fenyegetem meg - Még úgy huszonnyolc percig.
Fogalmam sem volt, hogy milyen tervei voltak még, de ha nem akartam elkésni sehonnan sem, akkor tényleg muszáj voltunk lassan visszaindulni a Lakba.
Az, hogy belém karom, rohadtul meglep, és kicsit furcsa is, de nem rázom le magamról. Ki kockáztatott volna még egy kör sírást, nem igaz?
- Még hogy nem tudlak az asztal alá inni... Lekvár vagy hozzám képest Bess, a véremben általában több az alkohol, mint az oxigén, szóval a helyedben óvatos lennék. - felröhögtem, mert hát, tetszett vagy sem, ez volt az igazság - De jó, tudod mit? Legyen. Majd tartom a hajadat, ha hánysz.
Az lehet, hogy ő öt évig ellébecolt Mexikóban, de én arrafelé nőttem fel, éltem le pár évtizedet egy olyan korban, ahol víz helyett is szeszt vedeltünk, és ezt a szokásomat nem igazán vetkőztem le a mai napig sem. Kicsit azért megijedek, amikor a velem való terveit emlegeti eszembe jutott, hogy azokból is mi lett a legutóbb... Egy heveny szívroham az ágyán, aztán egy balul elsült szex-nem-kapcsolat. De ahogy végül kimondja, hogy taníthatnám, úgy bukik ki belőlem a röhögés, hogy az egész üzletet felverem vele.
- Tanítani? Én?? Téged? - teljesen ki vagyok borulva - Tán káromkodni? Esetleg lőni? Ne adj isten, pár punk nótát eljátszani dobon? Pókerezni? Mert ezeken kívül fogalmam sincs, mit tudnék én neked tanítani, amire alkalmas vagyok.
Nem, de most komolyan. Mentor sem voltam, semmi sem voltam, sosem tanítottam igazából senkit semmire úgy komolyan. Inkább csak rántottam egyet Bess karján, ha még mindig belém karolt, hogy mozduljunk. Vagy a kassza felé vagy kicsit arrébb, hogy beszélgetés közben nézelődjön még egy keveset, ha akart.

Megjelenés†I'm Yours

Megvontam a vállam. Nekem aztán tényleg nem sok fogalmam volt a barátságokról, ahogy igazából a mélyebb szociális kapcsolatok többségéről sem. Ebben (is) Bess vitte a prímet, de azért azt pontosan tudtam, hogy valahol azt próbálná pedzegetni, hogy el tudná képzelni, hogy akár mi is azok leszünk. Ez pedig baromi furcsa volt.
- Jól van, értem én, értem én. Hiába minden, te mindenképp ragaszkodsz ahhoz, hogy mi ketten valamilyen "státuszban" létezzünk. Nem gáz, tök megértem, én is nehezen mondanék le saját magamról...
Kajánul elvigyorodom, és hát nyilván, cukkolom. De csak azért, mert a szavaimmal ellentétben nem, hogy nem értem a szándékait, hanem egyenesen fingom sincs arról, pont ő mit lát pont bennem azon túl, hogy amíg "együtt" voltunk, panasz nélkül boldoggá tudtam tenni. Bár, tudja a bal herém, hiszen abban a témában is rengeteg meglepetést okozott nekem, még az is lehet, hogy a lelke mélyén mégsem veti meg a hozzám hasonló létformákat. Talán Taco kellően megedzette.
Az ébredező jó hangulat igen hirtelen vált zuhanórepülésbe, és a végére felszínre kerül az igazi valóm, akinek a lelkületével sokkal tovább éltem együtt, mint amennyit nélküle töltöttem. Nem volt szép. Nem volt kedves, nem volt olyasvalaki, aki mindezek után holmi kölyök sajnálatára érdemes volt. A megszólalásommal Bess elé hánytam mindezt, és csak felprüszköltem azon, hogy a lelkembe gázolt. Ezekben a pillanatokban, ezen emlékek közt nem éreztem úgy magam, mint akinek lelke van.
- Ó, igen? Szeretnéd mély részleteiben hallani annak a harminc-negyven ártatlan embernek a sztoriját, akiket minden bűnbánat nélkül gyilkoltam meg? - halkan, a fogaim közt sziszegtem a kérdést, a hangomban csak lappangott az indulat, erősebb volt a cinikus él - És te ne gyere ahhoz, hogy eldöntsd, minek maradt nyoma és minek nem. Fogalmad sincs róla, ki vagyok valójában.
Igaza volt. Lelkem is volt, nyoma is maradt, nem csak ennek, hanem még ezer más dolognak is, de előbb lőttem volna fejbe magam, mint hogy ezt Paten és Dakotán kívül bárkinek is elismerjem.
De nem szándékoztam ebben a számomra is kényelmetlen hangulatban maradni, így hát, miután jól megbeszéltünk, hogy nem lesz esküvő, inkább azon kezdek el gondolkozni, hogy miként fogalmazzam meg a dolgokat anélkül, hogy belemennék a részletekbe. És pontosan úgy lett, ahogy gondoltam. Csak felprüszkölök a tekintetére, a szemeire, a lelkes reakciójára. Legyen. Hadd maradjon meg abban a tudatban, hogy létezik valami titkos "szertartás" farkaséknál, amiről ő még nem tud, és kiváltja a fehér ruhás hányingert. A világért sem fosztanám meg ettől. Nem kellett tudnia, hogy amit valójában jelentett, az emberi tudatot teljesen nélkülöző, konszenzusos erőszaktétel volt. Ő, aki már egy letépett ruháért is odavolt, sikítva szaladt volna ki a világból.
- Igen, igen, nahát, csodálatos volt, egy örök emlék, de ez se tartozik ám senkire, szóval nincs több kérdés.
Az emlék és a téma sufniba vágódik, én pedig inkább igyekszem visszaterelni a kölyköt a vásárlás gyönyöreihez, megspékelve azzal, hogy én fizetek.
- Akár lehetne a második középső nevem is.
Mármint, az ünneprontó. Pont úgy, ahogyan az övé a számító kis dög, de nem ragaszkodtam hozzá, hogy innen azonnal nyargaljunk az anyakönyvi hivatalba nevet változtatni. Helyette inkább kicsit sem szolidan jeleztem, hogy partner lennék egy közös berúgásban, és lennék akkora úriember, hogy nem hagynám, hogy összemocskolja a szép, hosszú haját. Ennyit még tudtam nyújtani, és ha a kicsit nem becsüli, akkor nem mondom, hova dugja a próbálkozásaimat.
- Meg a nagy szart, azt mosod meg! - nevettem, bár a szavaimban némi komolyság csendült - A szakállam taperolásához VIP jegy kell.
Nem csak a hiúságom lobbant fel, hanem az a gondolat is, hogy a szakállam olyan territóriummá avanzsált, amire Dakota már birtokjogot formált, hiszen majdnem elsírta magát a lelkem, amikor megszabadultam tőle múlt héten. De gyanítom, már úgyis visszanő majd, mire Bess és én eljutunk az IBH szintjére. Tele vagyok tesztoszteronnal.
Tényleg szívből nevetek, amikor arra kér, hogy tanítsam. Mert most komolyan... Én? Azt sem tudnám, hogy kezdjek hozzá, bár Pat és a kurva Teremtés filozófiája már felütötte a fejét, amikor Dakotát a nulláról hoztam fel olyan szintre, hogy letaroljon minden bábut bowlingozás közben - aztán juttattam el odáig, hogy tönkre tegye a pályát. Van hova fejlődnöm. Szóval csak felsorolom neki azokat a random dolgokat, amikben tényleg jó vagyok, és bár nem hittem, hogy bármelyik is őszintén érdekelné, mégis úgy tűnt, hogy volt, amibe beletrafáltam.
- Már hogy a jó életbe' ne tudnék dobolni! - ugyan, kérlek, a szemem előtt nőtt fel a punk stílus, nyilván tudok dobolni - Póker? Ne viccelj! Vadnyugati Kölyök vagyok... És amúgy, miért nem kéred meg Tacót, hogy tanítson meg lőni? Tán megtiltotta, hogy fegyvered legyen? - mondjuk, nem lepne meg, mert Pat is száz évre letiltott, bár annak inkább ahhoz volt köze, hogy huszonegy embert lőttem le emberként - Mert ha igen, akkor tudod, kinek hiányzik, hogy megint elverjen miattad, mert stikában olyasmire tanítalak, amit ő nem akar.
Épp, hogy rendbe jöttem a múlt hetiből, nem hiányzott, hogy megint megtaláljon, nyilván. Aztán Bess a saját stílusában adok is, meg nem is stílusban kezdett el magyarázni, és bár az ilyen kétesen értelmezhető dolgokat utáltam, abban igaza lehetett, hogy dobhatna kicsit a renomémon. Azért azt nehezen hittem el, hogy vannak dolgok, amikre Taco nem tudja megtanítani, de jó. Legyen. Visszakanyarodtam a korábbi gondolataimhoz, miszerint mindenképpen én kellek neki valamiért, plusz, ezzel akár még szívességet is hajlandó tenni nekem.
De mielőtt felelhetnék, már a pénztárnál voltunk, szóval egyelőre megtartottam magamnak a véleményemet. Amíg Bess a kasszással bájolog, én csak szótlanul halásztam elő a farzsebemből a tárcámat, abból a kártyámat (megint), és fizettem. Amíg a terminálra vártunk, Bessre pillantottam, és nagyon reméltem, hogy akkor ezzel kvittek vagyunk a lekávézott szőnyege és a tönkretett ruhája kapcsán. Egyúttal az is meglepett, hogy a ruhaboltos kasszást minden trauma nélkül hagytuk, hogy végezze a dolgát.
Hagytam, hogy a papírtáskákat felkapva kitipegjen, én magam mindenféle köszönés nélkül mentem utána (az ATM-ek amúgy sem tudnak beszélni), és menet közben elpakoltam a dolgaimat.
A köszönete jól esett, ámbár ahelyett, hogy erre bármi elvárandót ragáltam volna, csak ciccentem, csettintettem egyet a nyelvemmel, a fejemmel pedig a kocsi felé böktem. Lóduljunk.
- Mér, mer idefele aztán kurvára nekimentünk bárminek is... - zsörtölődtem szemforgatva - És amúgy is, egyszer már bíztál bennem annyira, hogy kiszolgáltasd magad párszor, gondolod, hogy szánt szándékkal ártanék neked? Vagy magamnak. Mindegy.
A kocsiajtó nyílik, heves mozdulattal vetem le magam az ülésre, és már gyújtást is adok. Vegyok olyan jófej, hogy most semmilyen zenét nem kapcsolok, és egészen normális tempóban kezdek vezetni vissza, a Lak felé. Nem mondom, hogy nem kényelmetlen a tempó, de hát na. Mivel Bess mégsem használta ki a maradék időt teljesen, így én sem aggódtam azon, hogy el fogok késni a melóból.
- Visszatérve a korábbiakra... - töröm meg a csendet, ha Ő eddig a saját biztonságát féltve tényleg befogta a száját - A büdös életben nem tanítottam senkit semmi farkasosra, szóval, ha alkalmatlan vagyok és nem tanulsz semmit, én szóltam előre. - csak hogy ne buktasson már meg azért, mert estleg csalódott - De jó, próbáljuk meg. A szórakozás részét minden bizonnyal tudom garantálni. És, csak, hogy tudd... Vagy korán reggelre kell ütemeznünk vagy relatíve késő estére, mert nyilván más dolgom is van, plusz... bejelentett állásom, amit lehet, hogy Dario magasról leszar, de eléggé bekavar a falkás szarokba. Ez így neked oké?
Rápillantottam. Az biztos, hogy ő egész nap lógatja a lábát, mert nincs állása, hiszen, ha lehetne, nem igényelne kísérőt a városi afférjaihoz.

Megjelenés†I'm Yours

let me show you what it's like to never feel like I'm good enough for anything that's real

Nem akarta a teljes képet, bármennyire is mutatta ezt. És hiába rezzent össze az elé köpött, nyers és brutális valóságra, továbbra is kötötte az ebet a karóhoz, hogy mesélnem kellen magamról. Hát, heló. Ennek kellene lennie annak a pontnak, hogy megijedsz, hogy felfogod, hogy a gardedámod egy hidegvérű gyilkos, aki nem azért ölt, mert szüksége volt rá. Vagy mert olyan helyre született. Hanem azért, hogy megkapja azt, amiről úgy gondolta, hogy neki jár. Akkor is, ha az élet nem olyan helyzetbe ültette. Csak indulatosan felmorrantam a kérésére, hogy meséljek többet magamról. Gyűlöltem magamról mesélni, de azt is tudtam, hogy ennek nem most kell megtörténnie, ha már egyszer végül meg fog esni, így ellöktem magamtól a gondolatot, hogy majd egyszer, hogy majd talán... Egyelőre elég volt a bukott házasságom és az a gondolat, hogy Dakotával nem akartam ezt megkockáztatni, és a tény, hogy már egyébként is elvettem, csak nem úgy, ahogyan azt Bess képzelte. Nagy kaland, ő örömködött a végén, én őszintén válaszoltam a kérdésekre, és nekem tényleg nem számított, hogy mennyire durván elmentünk egymás mellett úgy egyébként. Csak beszélni ne kelljen róla...
- Nem, az elsőt nem adnám semmiért sem, te boszorkány... Legfeljebb, ha te is.
Játékosan kaffogtam vissza abban a biztos tudatban, hogy ez az üzlet mindkettőnk számára veszteséges lenne. Egy pillanatra átsuhant az agyamon ebben a szellemiségben, hogy ideje lenne a korábban Vörös Démonra átírt számát Bessre változtatni, de elengedtem, majd... Majd. Amikor éppen nem lesz jobb dolgom, mert hát most volt, méghozzá egy ivászatos este leszervezése, hánytatás, meg a szakállam, ugye... A szóválasztására felnevettem megint annak kapcsán, hogy nem akarna taperolni.
- Hát, ha a kerti slaggal mosnál le, csak úgy mondom, hogy még be van fagyva, minden más megoldáshoz már hozzászoktam kölyökként, szóval az van, hogy manapság már némileg erőszakosabban lépnék fel az ilyesmik ellen, már csak bosszúból is.
Nem fenyegettem. Nevettem és tényeket közöltem. Elég volt nekem egyszer tehetetlen kölyökként átélni hónapok vödör vízzel való ébresztését az istállóban aludva, és ha már hatalmamban áll, nyilván Bess húzná a rövidebbet, szóval... Mindkettőnk érdekében jobb, ha meg sem próbálkozunk vele és a szakállam az enyém marad. És tényleg szeretetből, nem csak köcsögösködésből.
A tanítás kérdése természetesen bazira lehetetlennek tűnik, és nem szépítve a magamról alkotott képen sorolom fel, hogy miben lehetnék esetleg a segítségére és egyúttal, még az aggodalmaimat is kifejezem, hogy ez a boszorkány, ez a Vörös Démon olyasmibe akarna belecsábítani, aminek Taco nagyon nem örülne. Ezt fontos volt tisztáznunk.
- Hát, az nem túl jó. - közlöm vele teljesen nyíltan, ahogy a közelharci dolgokat említi az apja kapcsán, a szavaimat pedig igyekszem az üzlet nyilvánossága szerint formálni - Tudom, nálunk nem megbecsült dolog a fegyverhasználat, de ki a faszt érdekel, ha szemtől szemben állsz a fenyegetéssel, aki van vagy háromszáz... - őőő, zavartan néztem szét - Háromszázszor jobb, mint te. Golyóval még akár élhetsz is. Anélkül sok sikert a közelharchoz.
Nekem is csak azért lehetett nagy pofám, mert sosem szégyelltem inkább emberként a túlélés érdekében meghúzni a ravaszt és jól célozni ahelyett, hogy kizárólag farkasként gondolkodtam. Van, akinek ez nem fért bele. Nekem igen.
- Nem-nem-nem, nem kell! - újfent nagy hangon biztosítottam arról, hogy nem kell ilyen drága dologba befektessen, és nem is akar előre egy dobszerkóba pénzt ölni, mielőtt kipróbálta volna - Sokba van, sérülékeny, azt se tudod még, hogy tetszik-e. Bár szerintem tetszeni fog, mert remek hangszer a frusztrációd kiélésére a bögrék mellett, de egyelőre hagyjad. - amúgy sem mutatna jól a szobájában, nem tudtam elképzelni a tip-top kis helyiségben - Majd elkezdjük nálam, ha tényleg érdekel, és ha el tudod viselni a kupit a szobámban. Ha meg nem, akkor ezt a leckét buktad.
Hogy jó volt-e, hogy helyes volt-e a gondolat, hogy esetleg a Lakon kívüli haza viszem-e? Passz. De nem láttam bele többet, mint amennyit kész voltam adni: egy esetleges levezetést a hétköznapokra, amire az utóbbi időben én magam is használtam. Éppen ezért se Phillel, se senki mással nem tudtam volna a zenei dolgaimon osztozni. A motivációnk teljesen más dimenzióban jelent meg - én sosem voltam zenész, én csak úgy és akkor játszottam, amikor fel akartam robbanni, ergo puszta zenekari kötelezettségből sosem kísérnék végig andalgós nótákat adott helyzet, közönség miatt. Mindegy is, nem opció.

Nem tudom, hogy a mostani hallgatása vagy a korábbi cserfessége idegesít-e jobban, a mindenféle burkolt mosolyával együtt. De nem is filóztam sokat ezen, csak beültem a kocsiba, és nyugdíjasként vezettem. Megült köztünk a csend, amíg meg nem szólaltam, és a kölyök lelkesedése és várakozása már az első "igen?"-jéből sütött, még akkor is, ha estleg azt hitte, hogy teljesen sarokba szorított. Pedig nyilván nem, csak ezt sem vetettem a szemére. Még ha kissé lemaradva is, pontosan tudtam, milyen játékot játszik, de nem állt szándékomban megfosztani bármiféle örömétől. Az eddig magában tartott gondolatainak rengetege szinte rám zuhan az utolsó kanyarban, ahogy a hegyi útra kanyarodtam. És, az, hogy kiemelte, hogy olyasmit akar tenni, ami Tacót büszkévé teszi, engem csak sárba tiport a saját teremtőmmel kapcsolatosan, de ennek sem adtam hangot. Csak egyszerűen elképzeltem, hogy léteznek olyanok, akik a folyamatos ellenállás mellett tudatosan szeretnék kivívni az Apjuk büszkeségét. Tudatosan én sosem akartam. Tudat alatt az utóbbi pár évben annál inkább. De az utolsó mondata kicsit belemart a szívembe, még akkor is, ha az azt megelőző vágyait csak kétségek mellett tudtam volna teljesíteni.
- Szakadj már le a vérvonaladról, még úgy vagy száz évig... - kelletlen jó tanács, aztán a fél kezes vezetés közben az ablaknak döntöm a fejem, és felsóhajtok, visszapörgetve mindent, amit vele kapcsolatban éltem át - Csak ezt a sznob picsa álcát engednéd el, akkor mindenki látná, hogy mennyire értékes vagy. Most mi van? - pillantottam rá, ha esetleg nem tetszett neki, amit mondtam - Az elveidet, a romantikádat meg mindent is megtarthatsz magadnak, de a falkában hadd lássa mindenki azt az erős, domináns kis szukát, amit Taco teremtett és amit nekem is megmutattál. Előre megmondom, hogy Daniela-klón leszel idővel, ez nem kérdés, de addig is... Megtanítalak lőni, a dobolás sokadlagos, a póker meg... - sokat mondó tekintet kapott tőlem, kimondatlanul is jelezve, hogy látom és értem a velem szembeni fellépését éppen - Már csak a lapokat kell tisztába tennünk.
Kicsit visszakanyarodtam az esetleges tanítás lehetőségére, és újabb mosollyal nyomtam rá a gázpedálra egy kicsit határozottabban, mert nem igazán bírtam a nyugdíjas tempót hazáig.
- Találd ki, mikor akarsz bebaszni, és szólj előre, aztán majd én is úgy intézem. Héj! Ezt itt ne hagyd... - löktem felé a fehérneműs zacskót, ahogy a Lakhoz érve nekiállt pakolni.
Vele együtt szálltam ki a kocsiból, mert az egyenruhámba még bele kellett bújnom, mielőtt szolgálatban mentem volna vissza a városba. Ahogy a Lakban elváltak az útjaink, csak rákacsintottam, és azzal búcsúztam, hogy
- Találd ki mit, mikor, azt' majd szólsz. Na csók.
A szobám becsapott ajtaja mögött öltözem fel, aztán mentem hivatalba. Egy feladat letudva, rengeteg kérdés maradt megválaszolatlanul, egy lehetséges "kapcsolat" jövője volt terítéken. A kérdés már csak az volt, hogy én igazából mennyire akartam az utóbbit, ráadásul pont vele....

Megjelenés†I'm Yours

Hát, én komolyan nem tudom, mit csinálok vele, ha tényleg nyakon önt egy vödör vízzel az életünk során. A szócsatákat és csipkelődéseket nagyon jól viseltem, sőt, még szeretni is tudtam, de a fizikai dolgok egészen más lapra tartoztak. Mondjuk, ehhez először hánynom is kellene, ami nem valószínű, hogy Bess társágában meg fog történni - vagy mire odáig jutok, ő már bealszik majd a piától. Már épp akartam volna mondani, hogy ő aztán csak ne készüljön fel semmi ilyesmire, de nem akartam adni alá a lovat. Ha nagyon ráfekszem a témára, már csak azért is meg fogja lépni, nekem meg tényleg nem hiányzott az, hogy Taco megint elverjen. És ha tudnám, vitatkoznék egyébként, mert a berúgás igenis lehet olyan jó lecke, mint bármelyik edzés - ha elég jól és következetesen csinálja az ember, még a regenerációját is segítheti vele, ugyebár. Máj- és sejtszinten mindenképp.
A magyarázatára némileg felsóhajtottam. Gyűlöltem, amikor moderálnom kellett magamat és hogy miként fejezem ki magam, de hát, mit volt mit tenni, emberek közt voltunk.
- Azt még farönkhordással is megoldhatod perpill. - vetettem oda, mintha annyira értenék hozzá, én csak a ralitást kerestem a dolgok mögött - Az igazi nagypályásoknál nem oszt, nem szoroz egyelőre a származásod, mert pöttöm vagy.
Még ha úgy is hangzott, nem szántam degradálónak a megnevezést. Kivételesen nem. Tizenkettő voltam, amikor először embert öltem, akit az életével együtt a boldog negyvenes éveitől fosztottam meg mindössze a szerencsémmel és egyetlen jó lövéssel. Ne mondja nekem senki, hogy másképp sikerült volna. Szóval Muszkliság ide, technikázás oda, egy háromszázast egyikkel sem fog tudni földre vinni, de a fejlövés... Na, a fejlövés mindig működik. Ezüstgolyóval meg főleg. Hjaj. Biztos jó lesz, ha én bármire is tanítom? Ilyen gondolatok mellett ebben egyre erősebben kezdtem kételkedni. Annak pedig őszintén örülök, hogy a dobfelszerelés kapcsán viccel, más se hiányzott, mint az, hogy bevásároljon, aztán bögrék helyett a cintányérokat vágja hozzám, ha kiderül, hogy nem tetszik, amit kapott. A könnyed sóhajtásomat csak a baszakodása lohasztja le némileg, ahogy felemlegeti, mennyire is hagytak bennem mély nyomot a kurva bögréi.
- Nem két fillér volt az üvegeztetés, csak mondom. - amit nyilván én intéztem, meg én fizettem - És senki nem mondta, hogy mondj le róluk. De a dobolással némileg kevésbé szociopata módon vezethetnéd le a dühödet.
Egyébként csak is azért hagyott bennem mély nyomot az egész, mert természetesen elfajult a helyzet, Danit is kirángattuk a kádból a dologgal, és hogy utána sokkal többet láttam Besst szenvedni, mint amennyit kívántam volna neki abban a helyzetben. Persze azt nem mondom, hogy a Lakban való dobolás nem fogja a szart is kiidegelni másokból, de azért első körben még mindig csak egy hajlekiabálást kapna. Azt meg talán túlélné.
Annak viszont nem tudom, mennyire örülök, hogy tényleg ennyire érdeklődő, ahogy azt sem tudom, hogy mennyire lenn jó ötlet haza-hazavinnem. De a rendrakással kapcsolatos szomorúságára azért muszáj vagyok felnevetni. Nem. Nincs az az isten, hogy én hagyjam, hogy a dobon kívül bármihez hozzáérjen a szobámban. Mármint, az igaziban. Nem abban a lyukban, ahol parancsra vagyok kénytelen az éjszakáimat tölteni, ha éppen nincs kimenőm.
- Nem Bess, nem rakhatsz rendet. - közöltem vele még mindig vigyorgósan - De jó... Tudod mit? Majd átpakolom a szerkót a nappaliba, ott rend van, és neked semmit sem kell elviselned, amit nem akarsz.
A szobám mindig is tabu volt, az volt a képzeletbeli királyságom trónterme, ahol kizárólag én uralkodtam, és még Pat is meghagyta nekem azt a luxust, hogy ott pöffeszkedő kiskakasként kapirgálhassak a saját szemétdombomon, ahogyan csak nekem tetszett. De Bess hirtelen lemocskoz (már megint miért?) és még meg is hazudtol, hogy nincs dobszerkóm. Ja... Jahogy. A kis hülye. Csak megforgatom a szemeimet, és a telefonomért nyúlok. Némi pötyögés után a kezébe nyomom a készüléket, egy rövid felvételt mutatva meg magamról, ahogy ütöm a bőrt a szobámban, ami teljesen máshogy fest, mint amihez a Lakban hozzászokhatott. Dakota lesifelvétele volt.
- A saját házamban lévő szobámban, te nagyon hülye. - fűzöm hozzá, amíg nézi - Még, hogy nincs dob felszerelésem, eszem megáll...
Még mielőtt véget érhetett volna a videó, kikapom a kezéből a telefont, lezárom a képernyőt és már süllyesztem is vissza a zsebembe. Oké, nyilván szokatlan lehet neki, de a falka nagyjának van saját ingatlana bent a városban, még akkor is, ha jelenleg nem sok hasznuk van. Ez számomra egyébként fájó pont volt, de a szabály az szabály - amit olyan gyakran szegtem meg, amilyen gyakran csak módomban állt.

A visszautunk eleje jobbára mély hallgatással telt. De ezek a helyzetek mindig borzasztóan frusztráltak. Ha csak nem volt különösebb okom befogni a szám, utáltam társaságban kussban maradni, de most éppen lefoglalt az, hogy kitaláljam, mit mondjak végül erre az egész tanításos témára. De aztán sikerült, és a belegyezésemmel és a feltételeimmel együtt a kéretlen véleményemet is a nyakába kapta, aminek nyilván nem örült annyira. Ez van, az élet egy ilyen sport, én pedig nem vagyok az a típus, aki kikozmetikázza a gondolatait. Lehet, hogy nem volt igazam dolgokban, de attól még a véleményem az enyém volt, és ahogy nekem ehhez volt jogom, úgy neki meg ahhoz, hogy ne értsen velme egyet. Én aztán egészen biztos nem fogok megsértődni rajta. És véleményem szerint a sznob picsára való reakciója, ahogy kihúzta magát, pont engem igazolt.
- Azt' ki mondta, hogy nem vagy, vagy lehetsz nő ettől még, he? - hiába duzzogott látszólag, én ránéztem. Mert az volt. Egy kis nő volt, óriási vágyakkal és elvárásokkal, amit tényleg a politikai vagy a harvadi, oxfordi elitben el tudnék elképzelni, farkasok közt már kevésbé.
- De már farkas is vagy, Bess. És egy szuka, ha tetszik, ha nem. - nem bántásból kontrázok rá, tényleg az volt, a nőstényhez még igencsak be kellett érnie - Oké, nem leszel pont Dani, de hozzá hasonló, sőt, talán még durvább is. De ehhez a mocskon át vezet az út. Nem a patyolat ágyneműn, a hattyúra hajtogatott szalvétán meg a hülye gönceiden. - ezt csak azért vágtam hozzá, mert tízből kilenc valamire való hím ugyanúgy leszaggatta volna a ruháját, ahogy én is tettem - Vér, izzadtság, sár, latyak, fájdalom, kócos haj, szakadtság, alpári stílus. Ez az állat. És neked is könnyebb lesz, ha legalább a falka köriben ezt el tudod fogadni. A többi extrád pedig megfér ezek mellett. És ha ezt be tudod vállalni, Taco is tuti büszke lesz.
Tudom, mennyire szar dolog összeegyeztetni a kapott farkast az emberrel, én is átéltem. Csak más szempontból. Az én Achilles-ínam (hahaha) abban merült ki, hogy képes legyek elfogadni, hogy  a szürke mindenben lehasalt Pat előtt, mikor emberként mást sem tettem évekig, csak menekültem előle és borsot törtem az orra alá, amikor csak lehetett. Hiába szerettem a magam módján apám helyett apámként már akkor is. És nem véletlenül mondtam, hogy Bess farkasa jobban a kedvemre volt, mint maga Bess. Végül is, jelenleg ő jelentette azt, hogy a lány egyáltalán túl tud élni. Könnyedén felnevettem a kérdéseire.
- Semmit Bess, semmit. - még egy kicsit meg is csóváltam a fejem, és lazán ütöttem egyet a kormányra - Csak simán vedd bóknak, mert tudom, milyen játékot játszol, még akkor is, ha én tudatosan nem veszek részt benne.
Mert nyilván érzékeltem, hogy a maga módján szervez, tervez és rendez, de nekem nem ért annyit az egész "én-analizálás", hogy a természetes reakcióimon kívül még megcsavarjam a magam részéről is valami furfangossággal.
- Jééééézusom, épp csak megszaladt a sebességmérő, ne fossál már!
Hát most komolyan, az agyam eldobom! Olyan jól jöttünk egészen eddig, gondoltam, egy hangyafasznyi gyorsítás nem tűnik fel neki, de sipákol megint. Puffogtam egy keveset, de aztán végül mégis épségben hazaértem vele, és pont leszartam, mennyire szorongatta az övet. Feladat teljesítve.
A kijavítására csak megforgatom a szemem, jó. Legyen, ahogy ő akarja, csak a cuccait vigye a kocsiból. Sajnos nekem még dolgom volt, szóval vele együtt be is indultam a szobám felé. Ő persze csak jött utánam, és bármennyire hangzott csábítóan a holnap esti "italozás, beszélgetés és egyébként berúgás", csak megráztam a fejem.
- Ez a hét nem jó, már be vagyok táblázva. Bocs. - tényleg bocs, de hát épp a Pat által javasolt napirendemet próbáltam követni - Valamikor jövő héten? Ott talán még akad egy-két szabad estém. Asszem. Remélem...
Bárcsak ne kellett volna ezekkel foglalkoznom. Bárcsak azonnal rábólinthattam volna a holnapra, de a büntetésem miatt ez nem volt annyira egyszerű. Patnek igaza volt, egészen addig bukni fogok, amíg nem tartom magam egy hülye napirendhez kilengések nélkül, és már épp elég volt abból, hogy nem élhettem úgy az életem, ahogy akartam.


//Egy kicsit átnézem a dátumokat meg az eseményeket, aztán írok PM-et xDDD //

Megjelenés†I'm Yours

Nyilván én sem tudtam volna őt elképzelni totál szétgyúrva, csak jeleztem szolidan, hogyha annyira a vérvonalképsségével akar foglalkozni, arra van más lehetőség is. Ez még nem jelentette azt, hogy feltett szándékomban állt volna a szó fizikai értelmében is a muszklisság felé terelni. Jesszusom, azoktól a "nőktől" egyébként is kiver a hideg verejték. Arra meg, hogy a városban lövöldözne, mg hogy letartóztatnám, csak megforgatom a szemeimet. Hát persze, hogy poénra vette, mintha én is arról lennék híres, hogy csak úgy lövöldözök bele a világba.
- Nem azt mondtam, hogy hibbanj meg, hanem azt, hogy tanulj meg fejre célozni... Önvédelemből.
Tettem még hozzá nyomatékosan, ami miatt egyetlen bíróság sem ítélné el. Na, nem mintha bármelyikünk is a világi törvényeknek felelne egy kedves fajtárs kiiktatása esetén, de az már megint egy más kérdés volt. Bár arról sem volt lövésem sem, hogy ezzel egyáltalán tisztában van-e. Akármit is gondoljon, a világ nem csak abból áll, hogy néhányan köcsögösködnek vele alkalomadtán. Egy pillanatra felsejlik, ahogy Vegasban majdnem felmetszették a torkomat, ahogy az is, ahogy abban a kurva sikátorban készültem elvérezni a testemben lévő, tár ezüstgolyóval. Mindkét helyzet teljesen másként alakulhatott volna, ha van nálam fegyver, de Pat neveléspolitikájának részeként le voltam róla tiltva. Kár volt.
Fogalmam sincs, ki az a Mr. Big, de nem is érdekelt túlzottan. Mondanám, hogy egyszer majd rákérdezek, de már az is csoda, ha nem felejtem el, hogy egyáltalán szóba hozta, mire kilépünk az üzletből. De annak azért örültem, hogy valaki Besszel kapcsolatban egyetértett velem valamiben.
- A legtöbbünknek van. - nevetősen horkantam a megrökönyödésére - Mi is csak azért vagyunk odafent, mert muszáj.
Vállat vontam. Hiába telt el pár év, még mindig nem gyűlöltem kevésbé ezt a kibaszott nagy kumbajázást. Mindig is csak Pat és én voltunk, hiába szolgáltuk a falkát, hiába voltunk a része már hatvanhárom éve, ennyire sosem voltunk a részei. Mi ismertük egymás rigolyáit, meg dolgait, nem kellett még ezer másik hülyeségére is tekintettel lenni. Dakota ezért is jelentett számomra megváltást, mert vel végre legálisan létezhettem a saját közegemben. Otthon. Az pedig pont nem érdekelt, hogy kedve lett volna végig nézni a videót: nem azért mutattam, hogy szórakoztassam, hanem hogy lássa a dobokat és a más környezetet. Azzal pedig nem tudtam vitatkozni, hogy esetleg már tényleg megállt az eszem, elég csak visszatekinteni az életemre mondjuk január eleje óta. Én lettem az őskáosz definíciója.

Semmit nem tudtam róla. Halvány gőzöm nem volt arról, hogy eddigi farkasévei alatt min ment keresztül. Én csupán úgy okádtam ki magamból a gondolataimat, mint egy külső szemlélő, valaki olyan, aki egyazon falkának a tagja, de különösebben nem vett tudomást a létezéséről egészen addig a bizonyos reggelig. És persze onnantól sem különösebben érdekelt, hogy mélyrehatóan megismerjem, ez egy egészen új ága a kettőnk viszonyának, ami minden bizonnyal ezzel a mai vásárlással indult el. De nem hibáztattam azért, mert jogosan rótta a szememre, hogy túl van minden mocskon és végig is tudja csinálni, ha kell. Ahogy, talán ő is "jogosan" feltételezte rólam, hogy igazából jó gyerek vagyok, csak kicsit proli, holott ez sem állhatna messzebb az igazságtól, mint ahogyan én kioktattam a farkaslét valódi oldaláról. Odáig sem jutottam el, hogy elgondolkozzak azon, hogy egy Achilles típusú darabszar miért harapta be egyáltalán vagy ölt már meg bukott próbálkozás címszóval, már azt leszámítva, hogy az öreg Taco nyilván jobban mutatott egy eyecandyvel az oldalán, mint nélküle. Meg persze, Bessnek is lehetett apakomplexusa, pont nem érdekelt a háttérben húzódó igazság.
- Is-is? - válaszoltam a bók és a szenyózás kérdésére - Indokolatlanul giccses. Mégis minek, ha kettő másodperc alatt szétbarmolja az ember a szaftos pofájával... - mert hát, most nem? - Nem attól vagy farkas, hogy alpárian beszélsz. Ez így hülyeség. - az esetleges reagálást vagy bocsánatkérést a félresiklott megítélésével kapcsolatban elegánsan kikerültem - Ettől csak... Te vagy. Szabadon, korlátok nélkül, leszarva, hogy a másik vagy a társadalom mit gondol rólad, nem akarsz megfelelni, megváltozni. Őszintébbé tesz. Arról nem is beszélve, hogy nem ragad benned semmi indulat, hanem, ha máshogy nem, kiadod magadból és megtalálod a lelki békédet. - jó ezen már én is elnevettem magam, de attól még nem volt hülyeség - És csak hogy tudd, egyes kutatások szerint a káromkodás mértéke arányos lehet az intelligenciával, és ez alatt nem az olvasottságot kell érteni, hanem az élethez szükséges... minden egyebet.
Nem emlékszem már, egyszer olvastam valami cikket erről, amit feldobott a Facebook hírfolyam, de arra még emlékszem, hogy Harvadros cucc volt. Jó, nyilván nem a leélt csövesekről, hanem az átlagemberekről szólt, a kettő közt azért én is meg tudom húzni a határvonalat.
Észrevettem... nyilván észrevettem, mert nem tegnap másztam le a falvédőről. A női lelkes dolgain nem tudok kiigazodni, azon, hogy valamiféle játékot játszott, azon mindenképp. Inkább nem oltottam le azzal kapcsolatban, hogy mennyire is jó így, hogy lebukott. Valahol el kell kezdeni, nem igaz? Az alapok jók, innentől már csak fejleszteni kell.

Csak egy kissé morcos, amolyan ezt-most-komoly és légyszi-nemár szemöldökrándítással néztem rá, amikor az elfoglaltságomat firtatta. Aztán végső soron a tarkómat vakargatva beláttam, hogy igaza van, tényleg úgy lesz a legjobb, ha majd én szólok neki. Bár, magamat ismerve ez úgy fog kinézni, hogy random bekopogok nála, kezemben két üveg piával és egy papírzacskóba rejtett, halomnyi tacóval, hogy akkor YOLO, most vagy soha, és vagy nagyon el fog küldeni miatta a picsába vagy csatlakozik. De kérdem én, neki milyen oka lehetne lemondani, ha amúgy velem ellentétben látszólag semmi dolga nincs? Na, ugye.
- Hjó.
Adtam meg a választ a felvetésére, aztán rongyoltam is öltözködni. Az őrmester úgy elhagyta a fészket, egy pillanatot sem vesztegetve, hiszen a plusz pár perc még akár arra is elég volt, hogy a városban majd feltankoljak kávéból meg baconös kifliből, amit Dakota fedezett fel a múlt héten, és ami amúgy rohadtul bejött.


//Akkor hivatalosan is zártam, én is nagyon szépen köszönöm itt is, és nyilván már előre is nyargaltunk a következőre       //