Betty valami tábor-szerűségbe ment, a szülei pedig kihasználták ezt az időt arra, hogy sok időt töltenek házon kívül - vagy inkább házon belül, elég... elzártan. A múltkori ruhát, amit a szemét mellett találtam, hazahoztam, és gondosan elástam a kutyaház mögött. Ma újabb felfedező túrára indulok a kissé koszos pólóban és a kék melegítőnadrágban. Cipőm nincs, ami engem nem zavar, de az utcán elég sokan megbámulnak és kikerülnek. Fogalmam sincs, merre megyek, csak nézelődöm, ismerkedem a várossal, ha már egyszer úgy alakul, hogy egy darabig még biztosan erre leszek. Viszont hiba volt betérni ebbe a bevásárló utcába. Mindenhol drága holmik, amik nem vonzzanak különösebben, de egy-két étteremből elég finom illatok szállingóznak. Mikor is ettem utoljára bármit, ami nem kutyatáp...? Elég régen. Féltem, hogy egyszer eljön ez a pillanat, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar. Meglátok egy lányt, akinek véleményem szerint kedves arca van... Leeresztem a pajzsomat, és úgy tűnik, hogy végre nem farkas. Ettől vidám, és határozott leszek, majd azért mégis esetlenül, bátortalanul lépek mellé, és zavartan, halkan szólalok meg. - Szia... Ne haragudj... Nincs véletlen pár fölös apród...? Érzem, ahogy elvörösödök, és ez csak rosszabb lesz, amikor lesütött tekintetem a meztelen lábamra téved.
Otthon éppen nem volt semmi dolgom, így gondoltam sétálok egyet a jó időben. Ebben a városban ki kell használni az ilyen napokat. Ki tudja mikor jön egy vihar, vagy egy nagyobb lehűlés. Természetesen véletlenül pont egy boltokkal teli utcába sikerül "eltévednem", ahol nagy örömömre valami kis bódés pasas valami csokis bogyókat árulgat, ami igaz nyuszi bogyóknak tűnnek, de az illatuk összetéveszthetetlen. Ez biztosan csoki! Kérek is azonnal egy jó nagy adaggal, úgy is el fog fogyni mire hazaérek, nah meg a sok sétának köszönhetően úgy sem fog ez ártani nekem. Miután pár kirakatot szemügyre vettem konstatálom, hogy itt bizony nem fogok nagy bevásárlásokat szervezni. Hihetetlenül pofátlan összegeket kérnek egy-egy darabért. Akkor inkább már megvarrom magamnak a ruhát. Sokkal olcsóbb és legalább tökéletes munka. Az egyik kirakat előtt állok mikor valaki megszólít. Nem nézek rá rögtön csak miután jó alaposan megnéztem magamnak egy cipőt. A kérdést felfogtam és épp válaszolnék is neki, de mikor megpillantom az arcát a falat is megakad. Ó te jó ég! Ilyen fiatal és már kéreget? Mi a fészkes fene ütött ebbe a világba. Neki még tanulnia kéne... -Öhm szia...Ne haragudj, csak kicsit meglepődtem. Igazából felesleges nincs, de tudok adni valamennyit.-A csokis zacskót gyorsan beleteszem a táskámba, majd előveszem a pénztárcámat, vagyis venném, ha nem látnám meg a lábait. -Te jó ég! Rajtad nincs cipő! Bolond vagy!? Nem repkednek itt a plusz harminc fokok, hogy csak így mezítláb rohangálj...És különben is bármi élesbe beleléphetsz! Neked nem apró kell, hanem egy cipő! Sok kis apró kéregetéséből meg nehezen fog összejönni egy, főleg ebben az utcában.-Most meg mit csináljak vele? Vegyek neki egy cipőt? De nem szánhatok meg minden embert...Olyan lennék mint azok a vén bolond öreg asszonyok akik befogadnak minden kóbor állatot...Csak én emberekkel csinálom ezt. Hjaaaj a fejemnek.
- Köszönöm szépen, igazán kedves tőled... Hadarom el, és óvatosan felpillantok rá. De aztán megáll a mozdulatban, mert észreveszi, hogy nincs cipő a lábamon. Én pedig olyan vörös leszek, mint a rák. Még a farkasom is összegömbölyödik odabent. A kedves, dorgáló szavak jól esnek. Betty is mindig ilyen velem. Ezért egy kis mulya mosoly ül ki a számra, és belenézek végre a csokibarna szemekbe. - Ó, ne aggódj... Alaszkai kölyök vagyok, bírom a hideget... Most egész jó idő is van egyébként... De nem is cipőt szeretnék venni, hanem... Valami harapnivalót, ami azt illeti... Na, már csak az kéne, hogy korogjon a gyomrom! De szerencsére kibírom anélkül, az ínycsiklandó szagokról is próbálok nem tudomást venni. Persze, láttam, hogy ennél a lánynál van egy zacskó csokoládé is, de sosem voltam olyan, aki más tulajdonára feni a fogát. Arra pedig nem is reagálok, hogy esetleg belelépek valamibe. Begyógyul, mire észreveszem, hogy fáj. - Szóval, csak néhány cent lenne... De cserébe szívesen segítek, bármiben. Ha... Ha vásárolsz mondjuk, segíthetek hazavinni a csomagokat! Nyugi, nem vagyok se betörő, se rabló... Teszem hozzá gyorsan, és még a kezeimet is felemelem. Nem szeretném, ha ez a lány rossz embernek könyvelne el már az elején, és azt hinné, hogy valami hátsó szándékom van.
-Oh értem...Bár akkor is veszélyes így mászkálnod!-És rosszul is érzem magam amiért nem szerzek neki egyet gyorsan, no de nem fogom rá elkölteni a pénzem, és ha tényleg nem zavarja...Bár lehet, hogy csak udvariasságból mondta...No majd ha látok valami jó kis turit akkor benézek hátha van egy neki való cipő. -Oh enni! Öhm hát persze! De tudod mit inkább én venném meg neked. Sajnos megszoktam, hogy akárhányszor kértek tőlem pénz "kajára", azonnal besiettek a kocsmába. Bár rólad ezt nem feltételezem. Addig is tessék itt egy kis csoki. Nekem amúgy sem kéne ennyit ennem. A végén csokimérgezésben halok meg...Bár nem lenne rossz halál.-Elgondolkozom egy pillanatra, majd elmosolyodom. -Mellesleg meg semmit nem kérek cserébe.-A kezébe nyomom (ha elfogadja) a csokibogyós zacskót, majd körbepillantok. -Ha jól látom ott lehet valami ehetőt venni. Nah akkor gyere és nézd hova lépsz!-Meg sem várom a válaszát csak elindulok. Amúgy is kezdek éhes lenni. A csoki amolyan előétel volt most nekem, bár az más kérdés, hogy általában desszertnek is ugyan azt eszem, de így kerek a történet. -Kérj amit szeretnél, bár ha lehet ne akard az összes félét, mert annyi "felesleges" apróm tényleg nincs.-Lehet, hogy volt megrendelésem, de azt a pénz félre raktam más célokra.
- Tudom... Felelek mosolyogva a veszélyességre. Furcsa, hogy egy vadidegen így aggódik értem. Ennek ellenére kellemes és furcsa. Meg tudnám szokni azt hiszem. A következő monológjára eltátom a szám, és ha eddig el voltam pirulva, most már rákvörös vagyok. Nem megy nekem ez a lejmolás... Rosszul érzem magam attól, hogy azt feltételezi, hogy nem mondok igazat. Minden esetre ő ember, nem érzi meg a szagomon, ha hazudok. - Persze, ha neked így jó... De nem vagyok drogos,meg semmi! - próbálom kicsit védekezően hárítani a gyanúját - És köszönöm, de ne... Már nem tudom végigmondani, hogy nem szeretném megenni előle a csokit, mert a kezembe nyomja. Egy darabig csak nézegetem a zacskót aztán bátortalanul megkóstolom. Szinte azonnal szétolvad a számban. - Hmm... Neked nagyon jó ízlésed van! Kacagok fel és felé nyújtom a zacskót, hogy akkor már inkább osztozzunk a maradékon. Aztán felajánlja, hogy rendeljek, amit kérek... Hűűűha. A gyomrom hatalmasat kordul, ahogy eszembe jut a Pedigree és az itteni ételek között különbség. - Egy... Egy... Hamburgert szeretnék, ha lehet. Nézek rá kiskutya szemekkel, és ha rábólint, akkor megköszönöm neki. - Egyébként a nevem Jamie. Vagy Milo, amelyik jobban tetszik. Megkérdezhetem, hogy téged hogy szólítanak? Próbálok beszélgetni, amíg várjuk az ételt.
-Rendben! Nem vagy drogos, sem alkoholista. Nem is érezhető ez rajtad, szóval hiszek neked. -Jó tudom ez kicsit bunkóság, de nem meg kell tanulnom nem akárkiben megbízni vagyis oké ő benne még nem bízok, de legalább elhiszem amit mond. Nah meg ilyen kék szemekkel egy ember csak rendes lehet. -Hát ha csokiról van szó csak kérdezz engem. Most nem viccből mondom, de én szerintem csokifüggő vagyok. Ha eltelik úgy egy nap, hogy még egy kockát sem ettem nem tudok elaludni szinte. De igaz inkább függjek a csokitól, mint az alkoholtól.-Csak egy hamburgert? De azzal nem fog jól lakni. Még én sem lakom jól vele és ő mind e mellett még pasi. Azok meg dupla annyit esznek. -Akkor legyen két hamburger, sült krumplival és öhm egy kólával és mentes vízzel.-Ki is fizetem a összeget, majd le is ültetnek egy kissé rozoga asztalhoz. Elvileg kihozzák nekünk. Remélem nem valami ócska húst fognak elénk pakolni, ha már ennyit elkérnek érte. -Jamie? Az a Jamesnek a becézése, vagy ez is egy különálló név?...Vagyis en haragudj, csak még nem hallottam ezt a nevet. De nem azt mondtam, hogy rossz...Nah ebből már nem jövök ki jól!-Egy nagyot sóhajtok, majd inkább én is bemutatkozom neki. -Én Masako vagyok! És úgy hívsz ahogy akarsz, vagyis úgy is szólok, ha nem tetszik!-Elmosolyodom, majd a "pult" felé irányítom tekintetem és elkezdem szuggerálni a pasast, hogy minél hamarabb jöjjön.
Hehe, és én még azt gondoltam, hogy csak a farkasok használják az orrukat. Egyébként én nagyjából évente egyszer iszom, és életemben talán két alkalom volt, amikor részeg voltam. Egy emberöltő alatt ez azért nem olyan nagy szám... De persze nem köthetem az orrára, hogy annyi idős vagyok nagyjából, mint a nagyapja. - Ahhoz képest, hogy ilyen sok csokit eszel, szép alakod van. Sportolsz valamit? Dicsérem meg kedvesen, és tovább érdeklődök. Mondjuk elég furcsa, hogy valaki képes csokoládé függővé válni. Mondjuk nekem aztán nem lenne szabad ilyen dolgokon csodálkoznom, hiszen nagyjából az egész életem arról szólt, hogy valakitől függtem. Mondjuk egy személytől függni azért egész más, mint egy ételtől. Amikor meghallom a lány rendelését, és az összeget, amit ki kell érte fizetnie, félrenézek az asztalok felé. Nem hittem volna, hogy ennyire drága ez a környék, meg hát végül is...Ez csak egy kisváros, nem a Broadway! Ennek ellenére, amikor az asztalhoz megyünk, hálásan nézek a lányra. - Köszönöm... És nem... - kacagok fel könnyedén - Sokan tényleg azt hiszik, hogy köze van a James-hez, pedig nincs. Ez egy különálló név. A második nevem Damien, de azt nem sokan használják. A Milo nevet pedig... - megvakarom a fülem tövét kissé - Egy barátom aggatta rám, szóval az amolyan becenév-szerű. Azért azt mégsem mondhatom el neki, hogy egyébként a gazdám nevezett el Milónak, aki történetesen azt hiszi, hogy kutya vagyok, és a kertjükben élek... - Masako... - ízlelgetem a különös csengésű nevet - A Masa az tetszik? Szerintem aranyos, illik hozzád. Ha nincs ellenére, akkor a jövőben így fogom hívni majd. Látom, hogy nagyon szeretné, ha a rendelést hamar kihoznák. Figyelem az arcát, ahogy szuggerálja a felszolgálót. Bár éhes vagyok, én türelemmel várok. Megszoktam már, hogy akkor kapok csak bármit is, amikor valaki más úgy dönt, hogy épp megérdemlem. A felszolgáló jön, leteszi elénk a rendelést. A hamburgerek borzasztóan kicsik, nagyjából akkorák, mint Masako tenyere, ráadásul a szagukat megérezve egyből egy feltűnő fintor ül ki az arcomra. Értem én, hogy néha a szemétben turkálok, de az ilyen szagok nem illenek egy vendéglátó helyhez. - Valami gond van? Érdeklődik kissé bunkón a felszolgáló, én pedig hol rá-hol Masára nézek. Az Isten szerelmére, tudom, hogy egy nyúl vagyok a farkasok közt, de egy emberrel csak felvehetem a versenyt. De mégis Masára nézek, ahogy kimondom a gondot. - Ezzel a hússal valami nem stimmel. Érzem a szagán. - Az én hamburgerem mindig stimmel, kölyök. Mi vagy te, nyomozókutya? Nos, ami azt illeti, nem is jár olyan messze az igazságtól. Nem akarom Masát bajba keverni, ennek ellenére rápillantok, és várom a reakcióját. A szívem úgy ver, mint egy gőzgép, ennek ellenére fel kell készülnöm arra, hogy le kell vetkőzzem a mimóza jelmezemet.
-Oh ez kedves tőled köszönöm, de bevallom őszintén utálom a sportot. Nem vagyok benne jó, így inkább nem is próbálkozom vele. A suliban a tanár mindig próbálkozott valamivel, de sosem járt szerencsével. Még a futásban is béna vagyok. Képes vagyok elesni a saját lábamba. Szóval inkább csak szerencsém van és nos néha a munkámmal az is jár, hogy alig eszem. De nem panaszkodom. Én jól érzem magam így.-Jó igaz lehetnék bögyösebb, de el kell fogadni azt ami van. Bár igaz ott vannak a jól bevált plasztikai műtétek, de szerintem az borzalmas. Ha fizetnének sem mennék bele. Ha meg senkinek sem kellek így akkor meg majd tényleg egy macskás vén boszorkány leszek. -Nem kell megköszönnöd! Szívesen tettem.-És hogy a Masa tetszik e? Nos így még sosem hívtak és kissé fura, de biztos megszokom majd idővel. -Hát elég fura. Általában Mas szoktam lenni, de biztos ezzel is megbarátkozom. Szóval maradhat!-A szuggerálásnak megjön az eredménye. Igen hamar kihozzák a rendelésünket, bár ahogy rápillantok a tányérra meg is bánom, hogy sietettem őket. Ennyit adnak annyi pénzért? Ezzel aztán egyikünk sem lakik jól, még akkor sem, ha Jamie-ét is befalnám. És milyen zsíros már ez a krumpli. Lassan az én arcomra is kiül a fintor, majd a felvetésre közelebb hajolok, hogy megszagolhassam a húst. Valami tényleg nincs rendben vele, bár alig érzem. -Öhm szerintem sem jó ez és a krumpli ázik az olajban. Nézze mi még nem nyúltunk hozzá így inkább visszakérném a pénzem.-Teljesen nyugodt hangon beszélek a fickóval, bár az úgy tűnik nem szereti az elégedetlen vendégeket. Természetesen nem akarja visszaadni a pénz, amin őszintén nem is csodálkozom. -Tudja mit!? Egye meg az én hamburgerem. Ha nincs gáz vele akkor gondolom nem nagy gond az, hogy meghívom Önt egyre.-És ha még ő sem tudja megenni akkor jöhet a balhé, mert nem fogom hagyni, hogy annyi pénzzel meglopjanak.
Szóval Masa is érzi, hogy valami nem stimmel az elénk rakott étellel. Nagy szemeket meresztek rá, mert elképedek azon, hogy mennyire éles eszű, és hogy mennyire határozottan reagál erre az egészre. A pasas, aki kihozta az ételt, sokkal nagyobb és erősebb nála, de ő mégsem fél attól, hogy leteremtse. Kicsit még a számat is eltátom nagy meglepetésembe, és szeretném megdicsérni őt, de addig inkább befogom a számat, amíg ennyire jó a társaságunk. A pasi beleharap a hamburgerbe, és azt mondja, hogy semmi baja sincs, de érzem a szagán, hogy nem mondd igazat. Küzd a falattal, hogy legyűrje, majd miután lenyeli, visszadobja a tányérra. - Hazudik! Vágom rá határozottan, de legbelül még mindig vadul kalapál a szívem. Meg tudom védeni magunkat, az tény, de nem akarok verekedni. Jó, akkor ezt most magyarázzuk ki valahogy... - Kommunikációt tanulok az egyetemen. A kitágult pupillája és a heves mozdulatai arról árulkodnak, hogy nem mond igazat. Uhh, nagyon remélem, hogy nem mondtam hülyeséget. De úgy tűnt, hogy nem hatottam meg a fickót, mert amint a magyarázatom végére értek, megragadja a pólómat, felránt a székről, és megráz, mint egy lepedőt. - Hazugnak nevezel, te kis sz*ros?! Adok én neked! Alapvetően nem vagyok agresszív, és tűröm ha bántanak, de a farkasom egy embertől ezt nem hajlandó eltűrni. Ez még nekem is furcsa, és igazából fel sem fogom, hogy mit csinálok. - Eresszen el! Csak adja vissza a kisasszony pénzét, és már itt sem vagyunk! A két kezemmel ráfogok a csuklójára, és olyan erővel mélyesztem az ujjaimat a húsába, amire nem számított, így kénytelen elengedni. Bosszúsan felkiabál, és már mozdulna is, hogy lekeverjen egy pofont, de kitérek előle.
Meglepődöm mikor a fickó a kezébe veszi a hamburgerem. Azt hittem, hogy csendesen visszavonul, de nem. Inkább beleharap ebbe a szarba. Bár nagyon is látszik rajta, hogy nem szeretné lenyelni. Az arca mindent elárul. Igazi nyitott könyv. -Nah meg a fintor is azt árulja el, hogy magának nem ízlett. Nem gondolja azt, hogy ha jobb minőségű árút árulnának talán még meg is tudnának élni belőle? -Sosem értettem az ilyen embereket. Láthatóan nem él valami jól, pedig egy gyors büfére mindig szükség van, csak legyen ehető az étel. Amikor a pasas felemeli Jameit azonnal felpattanok ijedten a székemről, majd csak nézem őket. Ha kell leütöm őt azzal a mocskos tányérral. -HÉ! Elég legyen! Nem kell itt a bunyó! Jamie maradj nyugton maga meg azonnal adja vissza a pénzem! Mert ha nem mindenkinek elkiabálom, hogy rohadt húst próbált ránk kenni és be is zárathatja a szaros büféjét!...Hallotta? Kérem vissza a PÉNZEM!-Úgy tűnik ez valamennyit hatott rá, bár látszik rajta, hogy leginkább széttépne és az én húsomból csinálná meg a következő hamburgereket. Bár szerintem nem járna jól velem, túl csontos vagyok. Elég lassan szedi össze a pénzt és idő közben az én hólyagom is szépen megtelt, így azonnal elkezdek "táncot" lejteni, ami talán szteppre hasonlítható. -A fenébe siethetne már. Nem tudod, hogy van e valahol a közelben egy mosdó?...Huu te jó ég!-Olyan hirtelen jött, mint a kánikulában a nyári zuhé. Ki kell bírnom! Mégsem pisilhetek be ennyi ember előtt, hisz felnőtt nő vagyok. Bár ha tovább várat minket akkor félek bekövetkezik a baj. -Hozza már ki a francba!-
/Váltóláz: "Toporzékoljon, mint egy tinipicsa és táncoljon, mint Michael Flatley!"/
Meg kell hagyni, Masakónak tényleg van vér a pucájában, sőt, ami azt illeti, nem is kevés. Pedig ez az állat őt simán leteríthetné, mégse fél fele kiabálni és határozott lenni. Úgy tűnik, hogy ez a mi barátunkat is meglepi, mert morogva faképnél hagy, aztán elindul a pénzért. - Te nagyon bátor vagy, Masa. Megleptél, de tetszett. Szólok oda neki mosolyogva, de ahogy ránézek, látom, hogy valami nincs rendben. Toporzékol, mintha csak hisztizne, de hamar rájövök, hogy csak hívja a természet. Szegény lány, lehet, hogy az ijedtség hozta ki belőle, hogy ennyire hirtelen rájött a pisilhetnék. Alig észrevehetően a levegőbe szimatolok, forgatom a fejem kissé, aztán örömteli arcot vágva szólok Masához. - Nézd, ott a sarkon van egy nyilvános wc. Menj előre, majd viszem a pénzed, kint megvárlak... Ajánlom fel neki, mert úgy tűnik, hogy már nagyon kell neki, én pedig nem akarom, hogy "balesetet" szenvedjen. De a pasi szinte azonnal hozza a pénzt, úgyhogy indulatok Masával, vagy utána a mosdó felé. - Azért ez meleg helyzet volt. Sajnálom, ha nem szólítalak le, akkor háborítatlan marad a napod. Kérek tőle bocsánatot, amikor már megkönnyebbülve ismét az utcára lép, és ha nem várta meg a pénzt, akkor átadom neki a pontos összeget.
-Én bátor? Neeem én nem vagyok az.-Inkább csak egy naiv kis liba aki mindig abban reménykedik, hogy jól végződnek a dolgok. Most meg is lepődtem amiért nem kevert le nekem ez a nagy darab állat egy pofont. Nem hittem volna, hogy elérem nála, hogy visszaadja a pénzem. De ezen nem rágódom tovább, inkább Jamiere figyelek aki talált is nekem egy közeli mosdót. -Uh azt nagyon megköszönném! Akkor majd ott!-Azzal el is sietek az említett hely felé. Természetesen fizetős. Még jó, hogy van nálam egy kis apró és legalább nem hosszú a sor. Amint elvégzem a dolgom egy kis mosoly kúszik az arcomra és egy pillanatra még azt is elfelejtem, hogy Jamienél van a pénzem. Mikor visszaadja nekem pár másodpercig értetlenül nézek, majd elveszem tőle és elrakom. -Köszi! És ne kérj bocsánatot ez nem a te hibád. Azt hiszem ezek után inkább maradok a jól bevált gyorséttermeknél és a házi kosztnál. Azt ajánlom induljunk el valamerre és ha találunk egy normális helyet akkor beülünk oda oké?-Megígértem neki, hogy veszek valami ennivalót, így addig nem is megyek haza, míg be nem tartottam azt. -Amúgy nem értem az ilyen büféseket. Látszik rajta, hogy nem tud megélni ebből. Pedig ha felpofozná a helyet és nem romlott húsokat árulgatna meggazdagodhatna...Téényleg! Neked iszonyatosan jó az orrod. Ha nem szólsz én meg sem éreztem volna. Hogy csináltad ezt?-Bár igaz lehet, hogy akkor sem ettem volna meg mert nem nézett ki valami gusztusosan, de akkor nem kérhettem volna vissza a pénzem.
- Rendicsek. Megyek, amerre mész. Mosolygok rá barátságosan. Mondjuk csodálom, hogy nem akar lerázni, de örülök, hogy maradhatok vele. Jól esik végre egy ember társaságát élvezni - emberként is. Beszélgethetek vele, nem csak vakkanthatok meg nyüszíthetek. Egész felüdülés, mondhatom. - A legtöbb ember önző, és ott tesz alá a másiknak, ahol tud. Biztos, hogy annyira zsugori, hogy minél kevesebb pénzből akarja megoldani az ételkészítést, és azt ilyen drágán eladni az erre tévedőknek. Fejtem ki a véleményemet a dologról. Nem kell hozzá lángésznek lenni. Szépen sétálok mellette, és egyáltalán nem zavar, hogy nincs cipő a lábamon, és úgy tűnik, hogy már Masako sem aggodalmaskodik a dolog miatt. Amikor aztán a jó szaglásomat firtatja, kissé zavarba jövök. Basszus. Azt nem mondhatom neki, hogy amúgy farkas vagyok, és azért ennyire jó a szaglásom! Nem készültem fel az ilyen helyzetekre. - Öööö... hát, nem tudom. Csak jó a szimatom! Tudod, aki olyan helyzetben van, mint én, sok romlott étellel találkozik... Egy idő után megszokja az ember, és felismeri, ha valami nincs rendben. Nem tudom, hogy ez mennyire "ehető" válasz, és fogalmam sincs, hogy mit fogok válaszolni akkor, ha esetleg nem hisz nekem, és tovább faggatózik.
-Jössz amerre megyek? Ez kicsit olyan hűséges kutyusnak hangzott. Természetesen ha van ötleted, hogy hova menjünk nem kell eltitkolnod. Én még nem ismerem annyira a várost. Gondolom te többet tudsz róla. Annyira ismered, mint a tenyered. Vagy tévedek?-Nézek rá kérdőn, majd felnevetek. Máris jobban érzem magam. Azt hiszem mi ketten nagyon jól ki fogunk majd jönni. Meg is van kivel fogok menni legközelebb bulizni. Muhahaha -De úgy vélem, hogy az ilyen üzletek nem élnek sokáig. Mindenki rájön, hogy nem éri meg idejönni és elveszíti a vendégeit. De hát ha neki ez így jó, akkor tegye, csak ne az én pénztárcámmal szórakozzon.-Már majdnem ott voltam, hogy leöntöm azt a fickót azzal a "sült krumplival". Fúj de undorító volt. -Hmm ebben végül is van valami. Szokták mondani, hogy néha az embernek egyik érzéke jobban kifejlődik. Bár inkább olyanoknál, akik süketek, vagy némák. Nah de mesélj még magadról! Ha nem gond akkor az is érdekelne, hogy mégis hogy kerültél ilyen helyzetbe. Olyan fiatal vagy. Ilyenkor még élvezned kéne a fiatalságot. De persze csak akkor mesélj erről, ha nem gond és nem szakítok fel vele régi sebeket.-Biztatóan elmosolyodom, majd kiszélesedik mosolyom. -Ott nézd! Az ott egy Meki! Nah abban még sosem csalódtam. Jó lesz az?-
- Hűséges típus vagyok. Nézek fel rá az ártatlan kékséggel a szememben, és még csak nem is kell hazudnom. Persze azt nem kötöm az orrára, hogy úgy egyébként valóban kutyaként is funkcionálok. - Ami azt illeti, én se nagyon vagyok képbe. Csak pár hete vagyok itt, szóval csak néhány útvonal van, amit jól ismerek. Ez a környék főleg, és az erdő egy része. Hogy ezt miért kellett hozzátennem? Ahj. Szeretném magam fejbe vágni, de nem akarok hülyeséget hülyeségre halmozni. - Remélem, igazad lesz, és tényleg hamar becsődölnek. Az ilyen alakok nem érdemlik meg, hogy sikeresek legyenek. Jó, én nem fogok pálcát törni senki felett sem, de gondoltam, hogy nem baj, ha támogatom Masako érvelését. Meséljek magamról?! Jamie vagyok, szubmisszív vérfarkas, akit kivágott a Klánja, és most egy ember házában élek, mint a család négylábú legjobb barátja. Na, ebből faragjunk ki valamit. - Egy Sitka nevű városból jöttem ide egyetemre, de előtte még gondoltam, hogy a nyáron megismerkedem a várossal. De kiraboltak, elvették minden pénzemet idefelé, és most ez van. Szeretnék munkát találni, de így egyelőre nem sok esélyem van. Felsóhajtok, ami nyomatékosíthatja azt, hogy milyen sanyarú sorsom van. Utálok hazudni. De muszáj. Igazából ezért a sóhaj. - Meki? - kapom fel a fejem, mert nem messze van Betty háza - Meki! Remek ötlet! Csak utánad! Lépek az ajtóhoz gyorsan, és illedelmesen kitárom Masako előtt. Aztán lopva körbenézek, és nagyon remélem, hogy egy ismerős arc se jár erre. - BigMac-hez mit szólsz? Foglalok asztalt magunknak, aztán segítek elhozni a tálcát! - és máris pattanok egy szabad asztal felé. Amikor Masa nem figyel, a kezembe temetem az arcom, amiért ennyit kell kamuznom, ráadásul egy olyan lánynak, aki kedves velem és segíteni akar.
-Oh hát ezt jó hallani. Bár azért óvatosan ezzel is. Át lehet esni a ló túloldalára és azt sem szeretik a lányok, ha mindent nekik kell csinálni, eldönteni. Néha meg kell mutatni, hogy igen is férfi vagy! Bár félre ne érts nem akarlak kioktatni. Rendes srác vagy te! Szerintem sok lány elolvadna érted.-Csak kicsit ki kéne pofozni....Hmm milyen jól is mutatna egy szép ingben, meg új farmerban. Ha gazdag lennék most elvinném egy boltba és felöltöztetném. Igazi macsó válhatna belőle. Miközben elmeséli a történetét elkerekednek szemeim. Kirabolták? Szegény fiú! Ez de szemétség. Hogy lehet valaki ennyire barom. Legalább egy gazdag emberkét rabolnának ki aki meg is érdemli, de ne egy diákot. -Oh ez szörnyű! Hihetetlen, hogy néhány ember mire nem képes. És van hol laknod? Tudom még csak most ismertelek meg meg stb, de fel tudom ajánlani a nappalimat. Örülnék egy lakótársnak. Sosem szerettem egyedül lakni. -Már elnyerte a bizalmamat, hisz mikor kimentem a mosdóba akár el is futhatott volna a pénzemmel. -Viszont sajnos állást nem nagyon tudok neked biztosítani. Bár egy névjegykártyát tudok adni. Én kaptam tőle munkát. Egy szálloda vezetője meg valami szórakozóhelyé is. Hátha van valami üres poszt amire fel tud venni. De csak akkor veszem elő, ha majd leültünk, könnyebb a keresgélés. -Nagy örömömre végül be is térünk a Mekibe, ahol azonnal megcsapja a finom kaja illata az orromat. Nah igen ez még a gyomromnak is tetszik. -Hu most úgy érzem magam, mint aki két Big Macet is meg bír enni. De akkor megyek rendelni.-Be is állok a nem túl hosszú sorba, majd le is adom a rendelést, amit egy percen belül ki is adnak. Szerencsére ráfért az egész egy tálcára, így kezembe véve azt el is indulok Jamiehez, majd le is teszem az asztalra. -Minden rendben van?-Nézek rá érdeklődve, miközben leülök a vele szemben lévő székre.
- Héé, azt mondtam, hogy hűséges vagyok, nem papucs! Tudom én, mi kell a lányoknak! Nevetek fel játékosan, amikor közlöm vele, hogy félreértett. Ha egy kicsit jobban ismernénk egymást, talán még barátságosan oldalba is böktem volna. Bár, azt hiszem, hogy csak szeretném tudni, hogy mi kell a nőknek. Mondjuk azt mindig tudtam, hogy Charlotte, a Teremtőm mire vágyik, de ő eléggé... Határozottan véste az eszembe a legapróbb mozdulatokat is. - Kedves tőled, hogy felajánlod a nappalidat, Masako! - nézek rá hálás szemekkel. Talán nem véletlen ez sem, talán ez is egy jel arra, hogy el kellene jönnöm Betty-éktől, de Istenem... Én nem akarok elhagyni őt, és nem akarom, hogy fájjon neki, hogy "Milo elszökött". Annyira szerencsétlen vagyok. - Talán az iskola tud nekem szállást intézni a kollégiumban, csak így nyáron lassabban megy az ügyintézés. Aludni van hol, de ennél több göncöt nem tudtak nekem szerezni. Nem tudom igazolni magam, nincsenek papírjaim, szóval... Gáz. De tudom, hogy jobb lesz! Olyan még nem volt, hogy sehogy se lett volna, nem igaz? Nézek rá bizakodva, és bár hazudok megint, elhiszem, hogy valóban jobb lesz majd nekem. Nekünk. Valahogy. Jobb kell legyen! Az asztalnál nagyon gyorsan telik az idő, így szinte megijedek, amikor Masa már meg is érkezett, kezében a tálcával. Felpattanok, és egyből a tálcáért nyúlok. - Miért nem szóltál? Mondtam, hogy segítek... Mondom kissé bosszúsan és szomorúan átveszem tőle a tálcát, ha tudom. A kérdésére csak egy kis idő elteltével felelek. - Persze... Persze! Hogy ne lenne! Minden remek. Hiszen itt vagyok egy kedves lánnyal, aki jószívű, aranyos... Csak kicsit kellemetlen, hogy én meg ilyen selejtes vagyok. De ez csak átmeneti! Majd ha elkezdődik a suli - ami sosem fog - akkor majd meglátod, milyen is vagyok valójában! És máris jókedvet erőltetek az arcomra, és az egyik szendvicsért nyúlok, és megszagolom. - Hát, tény és való, hogy ez sem igazi hús, de attól még finom az illata! Jó étvágyat! - beleharapok a szendvicsbe, és rágás közben faggatom Masát - De beféjjünk rólad if! Meféj! - nyelek egyet - Te mit csinálsz errefelé?
-Én kérek elnézést! Nem akartalak lepapucsozni. De az jó, ha tudod. Annyi balfékkel hozott már össze a sors. Egyik srác így udvarolt nekem....Figyelj jól ez poénos lesz. "Te tényleg létezel vagy ez a Mátrix?"...Néztem rá kérdőn, hogy ez most mi. Aztán kifejtette, hogy a filmben a Mátrix síkban, vagy hogy nevezzem volt egy dögös szőke, piros ruhában....Aztán kiderült róla, hogy nagy Mátrix rajongó. Ezek után nem is csodálkoztam azon, hogy így próbál felszedni lányokat....Jah egy másik meg annyira kétségbe volt már esve, pedig nem volt öreg. Olyan 23 lehetett. Kijelentette a harmadik "randinkon", hogy "Gyereket szeretnék tőled."....Ott el is köszöntem tőle. Én akkor még csak húsz voltam. Durva, hogy mik vannak ugye!?-Egy kis vidámság után valami komolyabb ls szomorú témára terelődik a szó. Rossz volt őt hallgatni. Olyan sok ember panaszkodik apró dolgok miatt és közben meg itt van ő aki eddig egy rossz szót sem mondott, sőt tök pozitívan áll az egészhez. Lenne mit tanulni tőle az egyszer biztos. -Nos ha tudok valamiben segíteni akkor csak szólj! Ruhákat én is tudok szerezni neked akár ingyen is és jó állapotúakat. Csak a méreteid kellenének, meg az, hogy kb miket is szeretsz hordani....Mellesleg a rendőrségnél próbáltál valamit elérni? Általában az iratokat ki szokták dobni a kukába vagy csak az utcára. Lehet, hogy találnának valamit, vagy ha esetleg láttad az ember arcát még el is kaphatnák. De amúgy rendes az iskolától, hogy ilyen segítőkészek.-Nem tudom hogy mennek itt a dolgok, szerencsére nem kellett iskolai ügyekkel foglalkoznom. Bezzeg odaát délen...Huu ha nem tudtad fizetni a tandíjat akkor nem is voltak hajlandóak beszélni veled. Ebből is meglátszik, hogy Alaszka teljesen más. -Nyughass! Én is elbírom a tálcát. Lehet, hogy nem vagyok egy súlyzóbajnok, de azért ezt a pár cuccot én is elbírom.-De ha már ennyire cipelni akarja átadom neki arra a pár másodpercre, míg lerakja az asztalra. -Héé! Ne hívd magad selejtesnek. Nem vagy az! Majd ahogy te is mondod lesz jobb is. Amúgy is minden csak akaraterő. Ha te is azt akarod, hogy minden rendeződjön, akkor meg is fog történni, csak nem szabad feladni.-És pont. Ha rajtam múlik addig zaklatom őt, míg ki nem mászik ebből a pöcegödörből. Mikor elkezd teliszájjal beszélni felszökik a szemöldököm. Nah azért vannak bizonyos dolgok, amik már engem is zavarnak. -Először is ne beszélj teli szájjal mert semmit nem értek és gusztustalan nah meg különben is most ne röhögj ki, de nekem ezt a duracell nyuszi mondta! Volt egy nagy duracell nyuszim, amit nagybátyám szerzett valahonnan és volt a hátán egy kötél amit meg kellett húzni. És ezt mondta, hogy Teli szájjal sose beszélj, mert senki sem fogja megérteni és minden falat kiesik a szádból! Szóval hallgassunk a duracell nyuszira.-Tök komolyan kezdem el előadni az egészet, majd a végére azért csak elnevetem magam. -Nah de visszatérve a kérdésedre. Én csak új életet akartam itt kezdeni, ami eddig nagyjából be is jött, de azért rá kell döbbennem, hogy itt sem habos-torta az élet.-De erről inkább még nem beszélnék róla, így inkább én is beleharapok a szendvicsembe.
Hát, ez a lány nagyon vicces! És a történetek, amiket mesél, azok is mulattatnak. Nem tudom, hogy mennyire illetlenség az ilyen történeteken kacagni, de én halkan mégis megteszem. Remélem, hogy ezzel nem sértem meg, de hát ha egyszer vicces is, meg aranyosan is meséli, akkor nem tudok nem mosolyogni rajta! - Jól beválasztottál a randipartnereiddel. Mondom neki mosolyogva, aztán rájövök, hogy semmi jogom sincsen ahhoz, hogy megítéljem őt, vagy a tetteit, így hát, csendben maradok. Ahogy aztán felszólít, hogy nyughassak, érzem, hogy a tálcát a kezemben tartva fagy meg bennem a vér. A szemeimet lesütöm, és amilyen gyorsan csak lehet, helyet foglalok, és a tálcát leteszem az asztalra. Egy ilyen szó elhangzása irányíthatatlan gesztusokra késztet, még akkor is, ha csak egy emberről van szó, én akkor is úgy érzem, hogy meg kell adnom magamat. Ráadásul Masako egy olyan ember, akinek tartozom, szóval ez rá sokkal jobban érvényes - akkor is, ha tudom, hogy nem bántana fizikailag. - Már érdeklődtem, hetente kell visszajárnom hozzájuk, de még semmi. - hazudtam megint a rendőrséggel kapcsolatban - Igazából, nekem édes mindegy,mi van rajtam, csak ne csukjanak le közszemérem sértésért, vagy hogy a csudába hívják... Vakargatom meg elgondolkozva a fület tövét a bal kezemmel, és közben a szendvicsre bambulok. Aztán inkább beleharapok, és elrágcsálom a falatot, de megint nem bírom ki nevetés nélkül a Duracell nyuszis poént. Ami igazából nem poén, mert megtörtént, csak.. Vicces, na! - Oké, oké, lenyeltem! - emelem fel védekezően a kezeim, de közben mosolygok - Szóval új élet? Hmm... Érdekes helyet választottál, annyi szent! Itt Alaszkában eléggé furcsa dolgok szoktak történni... De azt mondtad, hogy nem habos-torta... Tudok esetleg valamit segíteni? Nézek rá. Nagyon szeretném, ha lenne bármi, amivel viszonozhatom a kedvességét.
Én aztán nem sértődöm meg, ha jót nevet a történeteimen. Az mondjuk már zavarna, ha azért nevetne ki mert béna vagyok, de idővel én is kinevetném magam. Szóval nehéz engem megsérteni. -Nah igen sajnos a pasik terén nincs túl sok szerencsém!-Egy szomorú sóhaj, majd inkább visszavarázsolom a mosolyom. Nem is akarok rágondolni a régi barátaimra. Sok idő kellett, míg túllépek rajtuk, főleg az utolsónál, így nem akarok megint depressziós lenni miatta. A lefagyásán meglepődöm. Néha igen nagyon furán viselkedik ez a fiú. Elég rossz lehetett a gyerekkora, ha csak ennyi önbizalma és tartása van. De majd felnő és megkeményedik, bár az sem lenne jó, ha átesne a ló túloldalára és egy hülye, mogorva üzletember válna belőle. -Furcsa dolgok? Az enyhe kifejezés...De ami nem öl meg az csak megerősít nem?-Hogy tudna e segíteni? Ez jó kérdés. Végül is sok mindenben tudna segíteni, de azok lehetetlen kérések. -Ez kedves tőled, de azt hiszem nem. Bízom benne, hogy végül minden rendbe fog jönni és működni fog. De ígérem, ha lesz majd valami felkereslek!-Biztos idővel kelleni fog a segítsége, de most nem tudnék mit mondani neki.
Alig láthatóan lebiggyesztem az ajkam. Szegény. Sajnálom, hogy nem jött össze neki a Nagy Szerelem, pedig igazán kedves lány és jó társaság. Nem érzem se a kisugárzásán, de a szagán, hogy bármennyi rosszindulat is lenne benne, ezért nem értem, hogy miért nem találta meg a párját. Fura, hogy tudok így gondolkozni, annak ellenére, hogy számomra a romantikus kapcsolatok eddig csak abból álltak, hogy szexuális eszközként használták a testemet... - Valahol mindenkinek van egy társa... Próbálom biztatni, és észre sem veszem, hogy mikor nyúlok át az asztalon, és fogom meg óvatosan Masako puha kézfejét. Ha érzem, hogy meglepődött, vagy zavarja, akkor gyorsan vissza is rántom s lesütöm a szemem. De... Igazad van... - felsóhajtok, ahogy a saját helyzetemre gondolok. De nem akarok megint mélabús lenni, szóval inkább eszem tovább. Aztán eszembe jut, hogy talán nem én vagyok az első farkas, akivel találkozott. Mi lenne, ha... - Mesélsz nekem ezekről a furcsaságokról? Igyekszem nem túl rámenősen kérdezni, nehogy gyanút keltsek. Természetesen megértem, ha ilyen témákat nem akar feszegetni, de egy próbát megér. - És értem. De tudd, hogy az adósod vagyok, Masako. Hajtom le kicsit a fejem, mintha meghajolnék előtte, aztán mosolyogva nézek a lány szemeibe.
-Nah igen elvileg van valahol!-Bár én már nem nagyon hiszek ebben. Régebben még optimista voltam ezen a téren, de most?...Inkább nem is agyalok ezen többet. Ahogy hozzáér a kezemhez elmosolyodom. Nem zavar az érintése, sőt inkább jól esik, még ha kicsit fura is. -Hát túl sokat azért nem tudok erről mesélni. Csak mondhatni nem unalmas itt az életem. Más sikerült a kórházba bekerülnöm egy nagyobb "baleset" miatt. Meg egyszer egyik ismerősömmel, aki Vadőr találtunk egy holttestet is. Bár igaz ez mindenhol előfordulhat, de én most láttam először ilyet. Borzalmas volt...Főleg, hogy sikerült ráesnem.-Még most is kirázz a hideg, ha rágondolok arra a napra. Iszonyatos volt és az a bűz! -Most hülyének fogsz nézni, de néha olyan különös érzés fog el, ha valakire pillantok. A múltkor is elmentem egy munkamegbeszélésre és egy nagydarab fickó nyitott nekem ajtót és olyan fura volt...De nem azért mert nagydarab...Meg az ottani emberek is mind engem bámultak mintha még nem láttak volna japán embert...De lehet, hogy csak én képzelem be a dolgokat.-Legyintek is egyet szabad kezemmel, majd én is inkább az evéssel foglalkozom tovább.
Örülök, hogy nem veszi zokon, hogy hozzáértem. De azért mégis elhúzom a kezem, de így már nem ijedten, hanem teljesen nyugodtan, mert nincs mitől tartanom. Szerencsére. Viszont amikor mesél, szinte biztos vagyok abban, hogy ez a lány már nem először találkozik farkassal, bár ahogy hallottam Mikától, errefelé rengeteg a farkas, szóval kár csodálkoznom. Kissé elsötétül a tekintetem, amikor a kórházról beszél, és nagyon remélem, hogy nem egy farkas miatt került oda. Mondjuk túlságosan negatív lenne arra gondolni, hogy a hulla farkas áldozat volt, de könnyen lehet. Ismerem a fajtámat. - Úúú... - kiáltok fel grimaszolva - Szegény. Hát, nagyon nem lettem volna a helyedben annál a holttestnél. De remélem, hogy azért azóta sikerült kiheverned... Aztán folytatja, de én nem nézem hülyének. Biztosan érzéke van hozzá, hogy megérezze a farkasok jelenlétét, csak nem nagyon tudja beazonosítani őket. Az viszont ijesztő, hogy farkasoknál dolgozik, vagy fog dolgozni. Nem akarom, hogy préda legyen belőle. Szeretném megvédeni őt, de erre sajnos nem sok esélyem van. Végeznének velem, aztán vele is... - Sok embernek vannak ilyen megérzései, szóval nem vagy egyedül... Arra még nem gondoltál, hogy különleges vagy? Mármint.. Hogy van valamilyen képességed... De tegyünk egy próbál! - csillan fel a szemem hirtelen - Tesztelj! Ha rám koncentrálsz, akkor nem érzel semmi különöset? Kérdezem óvatosan, de tényleg érdekel, hogy mire képes. Kicsit leeresztem a pajzsomat, hogy a farkasom a felszínre jöhessen. Így az étterem minden zaja, illata, az emberek energiái mind-mind eljutnak hozzám, ami kissé zavaró,de erre a kis időre kibírom. Hátha...
-Persze sikerült. Bár mikor hazaértem vagy ötször lefürödtem és este sikerült róla álmodnom, de már minden oké. Feldolgoztam a dolgot és bízom abban, hogy többel nem találkozom, vagy ha igen nem leszek ennyire rosszul.-De inkább hanyagolnám a halottakkal való találkozást. A szavaira összeráncolom a homlokom. Különleges képesség? Ez most valami vicc? Nem vagyok én szuperhős...Különben is azok mind csak kitalációk...Különleges képesség...Igen talán az, hogy remek divattervező vagyok, de ennyi. -Jah persze....Aztán kiderül rólam, hogy én vagyok pókember elveszett lánya....Nem hiszem, hogy lenne különleges képességem. Ez nem is létezik. Oké mindenki jobban ért valamihez, mint a másik, de ezek hétköznapi dolgok és a szavaid alapján te nem ilyenre gondolsz!-Meg sem próbálom azt, amit kér tőlem, hisz tudom, hogy semmi különös nem történne. -És különben is miért éreznék bármi is? Hisz egy normális srác vagy. Oké kicsit lökött, de ezzel nincs semmi baj.-Megvonom a vállam, majd kiszélesedik mosolyom. Nem bántásnak szántam. Sőt én is lököttnek gondolom magam.
Kezdőlap
