Én aztán nem sértődöm meg, ha jót nevet a történeteimen. Az mondjuk már zavarna, ha azért nevetne ki mert béna vagyok, de idővel én is kinevetném magam. Szóval nehéz engem megsérteni. -Nah igen sajnos a pasik terén nincs túl sok szerencsém!-Egy szomorú sóhaj, majd inkább visszavarázsolom a mosolyom. Nem is akarok rágondolni a régi barátaimra. Sok idő kellett, míg túllépek rajtuk, főleg az utolsónál, így nem akarok megint depressziós lenni miatta. A lefagyásán meglepődöm. Néha igen nagyon furán viselkedik ez a fiú. Elég rossz lehetett a gyerekkora, ha csak ennyi önbizalma és tartása van. De majd felnő és megkeményedik, bár az sem lenne jó, ha átesne a ló túloldalára és egy hülye, mogorva üzletember válna belőle. -Furcsa dolgok? Az enyhe kifejezés...De ami nem öl meg az csak megerősít nem?-Hogy tudna e segíteni? Ez jó kérdés. Végül is sok mindenben tudna segíteni, de azok lehetetlen kérések. -Ez kedves tőled, de azt hiszem nem. Bízom benne, hogy végül minden rendbe fog jönni és működni fog. De ígérem, ha lesz majd valami felkereslek!-Biztos idővel kelleni fog a segítsége, de most nem tudnék mit mondani neki.
Alig láthatóan lebiggyesztem az ajkam. Szegény. Sajnálom, hogy nem jött össze neki a Nagy Szerelem, pedig igazán kedves lány és jó társaság. Nem érzem se a kisugárzásán, de a szagán, hogy bármennyi rosszindulat is lenne benne, ezért nem értem, hogy miért nem találta meg a párját. Fura, hogy tudok így gondolkozni, annak ellenére, hogy számomra a romantikus kapcsolatok eddig csak abból álltak, hogy szexuális eszközként használták a testemet... - Valahol mindenkinek van egy társa... Próbálom biztatni, és észre sem veszem, hogy mikor nyúlok át az asztalon, és fogom meg óvatosan Masako puha kézfejét. Ha érzem, hogy meglepődött, vagy zavarja, akkor gyorsan vissza is rántom s lesütöm a szemem. De... Igazad van... - felsóhajtok, ahogy a saját helyzetemre gondolok. De nem akarok megint mélabús lenni, szóval inkább eszem tovább. Aztán eszembe jut, hogy talán nem én vagyok az első farkas, akivel találkozott. Mi lenne, ha... - Mesélsz nekem ezekről a furcsaságokról? Igyekszem nem túl rámenősen kérdezni, nehogy gyanút keltsek. Természetesen megértem, ha ilyen témákat nem akar feszegetni, de egy próbát megér. - És értem. De tudd, hogy az adósod vagyok, Masako. Hajtom le kicsit a fejem, mintha meghajolnék előtte, aztán mosolyogva nézek a lány szemeibe.
-Nah igen elvileg van valahol!-Bár én már nem nagyon hiszek ebben. Régebben még optimista voltam ezen a téren, de most?...Inkább nem is agyalok ezen többet. Ahogy hozzáér a kezemhez elmosolyodom. Nem zavar az érintése, sőt inkább jól esik, még ha kicsit fura is. -Hát túl sokat azért nem tudok erről mesélni. Csak mondhatni nem unalmas itt az életem. Más sikerült a kórházba bekerülnöm egy nagyobb "baleset" miatt. Meg egyszer egyik ismerősömmel, aki Vadőr találtunk egy holttestet is. Bár igaz ez mindenhol előfordulhat, de én most láttam először ilyet. Borzalmas volt...Főleg, hogy sikerült ráesnem.-Még most is kirázz a hideg, ha rágondolok arra a napra. Iszonyatos volt és az a bűz! -Most hülyének fogsz nézni, de néha olyan különös érzés fog el, ha valakire pillantok. A múltkor is elmentem egy munkamegbeszélésre és egy nagydarab fickó nyitott nekem ajtót és olyan fura volt...De nem azért mert nagydarab...Meg az ottani emberek is mind engem bámultak mintha még nem láttak volna japán embert...De lehet, hogy csak én képzelem be a dolgokat.-Legyintek is egyet szabad kezemmel, majd én is inkább az evéssel foglalkozom tovább.
Örülök, hogy nem veszi zokon, hogy hozzáértem. De azért mégis elhúzom a kezem, de így már nem ijedten, hanem teljesen nyugodtan, mert nincs mitől tartanom. Szerencsére. Viszont amikor mesél, szinte biztos vagyok abban, hogy ez a lány már nem először találkozik farkassal, bár ahogy hallottam Mikától, errefelé rengeteg a farkas, szóval kár csodálkoznom. Kissé elsötétül a tekintetem, amikor a kórházról beszél, és nagyon remélem, hogy nem egy farkas miatt került oda. Mondjuk túlságosan negatív lenne arra gondolni, hogy a hulla farkas áldozat volt, de könnyen lehet. Ismerem a fajtámat. - Úúú... - kiáltok fel grimaszolva - Szegény. Hát, nagyon nem lettem volna a helyedben annál a holttestnél. De remélem, hogy azért azóta sikerült kiheverned... Aztán folytatja, de én nem nézem hülyének. Biztosan érzéke van hozzá, hogy megérezze a farkasok jelenlétét, csak nem nagyon tudja beazonosítani őket. Az viszont ijesztő, hogy farkasoknál dolgozik, vagy fog dolgozni. Nem akarom, hogy préda legyen belőle. Szeretném megvédeni őt, de erre sajnos nem sok esélyem van. Végeznének velem, aztán vele is... - Sok embernek vannak ilyen megérzései, szóval nem vagy egyedül... Arra még nem gondoltál, hogy különleges vagy? Mármint.. Hogy van valamilyen képességed... De tegyünk egy próbál! - csillan fel a szemem hirtelen - Tesztelj! Ha rám koncentrálsz, akkor nem érzel semmi különöset? Kérdezem óvatosan, de tényleg érdekel, hogy mire képes. Kicsit leeresztem a pajzsomat, hogy a farkasom a felszínre jöhessen. Így az étterem minden zaja, illata, az emberek energiái mind-mind eljutnak hozzám, ami kissé zavaró,de erre a kis időre kibírom. Hátha...
-Persze sikerült. Bár mikor hazaértem vagy ötször lefürödtem és este sikerült róla álmodnom, de már minden oké. Feldolgoztam a dolgot és bízom abban, hogy többel nem találkozom, vagy ha igen nem leszek ennyire rosszul.-De inkább hanyagolnám a halottakkal való találkozást. A szavaira összeráncolom a homlokom. Különleges képesség? Ez most valami vicc? Nem vagyok én szuperhős...Különben is azok mind csak kitalációk...Különleges képesség...Igen talán az, hogy remek divattervező vagyok, de ennyi. -Jah persze....Aztán kiderül rólam, hogy én vagyok pókember elveszett lánya....Nem hiszem, hogy lenne különleges képességem. Ez nem is létezik. Oké mindenki jobban ért valamihez, mint a másik, de ezek hétköznapi dolgok és a szavaid alapján te nem ilyenre gondolsz!-Meg sem próbálom azt, amit kér tőlem, hisz tudom, hogy semmi különös nem történne. -És különben is miért éreznék bármi is? Hisz egy normális srác vagy. Oké kicsit lökött, de ezzel nincs semmi baj.-Megvonom a vállam, majd kiszélesedik mosolyom. Nem bántásnak szántam. Sőt én is lököttnek gondolom magam.
Megvallom őszintén, hogy kissé lelomboz az, hogy Masa ennyire nem hisz semmi különleges dologban. Pedig ha tudná Ha tudná, hogy egy olyan srácról gondolja, hogy normális, aki egy vérfarkas és aki korábban gyakorlatilag szexrabszolga volt, aki miatt embert öltek és aki kutyaként él egy családnál... Szerintem még fel is pofozna, amiért ilyen sületlenségekről beszélek neki és hogy kihasználtam a jóindulatát. A maradék hamburgert pedig lenyomná a torkomon annak reményében, hogy megfulladok. - Tényleg nem ilyesmire gondoltam. - vonom meg aprón a vállam - Mindegy. Szerintem te nagyon racionális nő vagy Masa. Biztos csak azt hiszed el, amit a saját szemeddel látsz. És ezzel nincs is semmi baj. Persze mosolyogva mondom neki. Nem az én feladatom megítélni, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Én csak egy porszem vagyok, aki jelentéktelen, és most éppen nagy szerencséje van ezzel a lánnyal. - De én hiszek a természetfeletti dolgokban. Úgy értem... Szerintem izgalmas lenne, ha lennének különleges képességű emberek, vagy szörnyek... - zavartan felnevetek - Biztos csak azért van, mert még fiatal vagyok, és élénk a fantáziám. Majd ha lesz állásom és családom, akkor már biztos nem tartanám olyan jó ötletnek az ilyeneket. Mire befejezem a mondanivalómat, a magam részéről elfogyasztottam mindent, amivel Masako megajándékozott. Hálásan nézek rá, és még elrebegek egy halk köszönömöt.
Ahogy hallgatom őt elkerekednek szemeim. Most úgy érzem magam, mint akit lehülyéztek, csak burkoltan. Szépen leteszem a szendvicsem maradékát, majd miután lenyeltem a falatom Jamie szemeibe pillantok. -Egy szóval sem mondtam azt, hogy nem akarok hinni bennük! Én is élvezném, sőt nagyon örülnék neki ha lennének képességeim, de ez nem létezik. Ez kitaláció...Természetesen igen csak akkor hinném el, ha látnám...Talán az elején még akkor sem, de idővel gondolom felfognám....De tudod mit!? Akkor ki fogom próbálni azt, amit kérsz tőlem, ha bebizonyítod, hogy vannak különleges képességek, meg akár "szörnyek" is.-Mondom neki határozottan, de nem fejezem be a szendvicsem. Valahogy már nem kívánom. -Nem konyhamalacnak nézlek, de nem kéred a maradékom?-Ha nem akkor sincs baj. Oké nem szokásom ételt kidobni, de magamba erőltetni meg nem akarom, mert tudom mi lesz annak a vége és az nem jó!
Na az tuti, hogy most sikerült megsértenem, pedig nem akartam. Emiatt most úgy érzem magam, mint egy szemét alak, mert Masa egyáltalán nem érdemli meg, hogy miattam legyen ideges, vagy hogy azt érezze, hogy bántom. - Sa-sajnálom, nem akartalak megsérteni! Ahogy igazi szubhoz illik, elfordítom tőle a tekintetem és oldalirányban bámulom a padlót, amíg nem kapok jelzést arra, hogy a bűnöm el van nézve. Tényleg furdal a lelkiismeret, szóval ez most elég cudarul jött ki, ami azt illeti. Próbálom leplezni a meglepettségemet, amikor arra kér, hogy bizonyítsak. Csak a szemöldököm szalad fel kissé, és körbe nézek az étteremben. Még ha - hangsúlyozom, ha - meg is tenném, biztosan nem itt és nem ennyi ember között. A szívem gyorsabban ver, és kissé izgatott leszek. Eddig olyan jól ment. Kellett nekem faggatózni! Plusz, ha megtudná, akkor nyilván nem tartana már cukinak és normálisnak. - Jó, megeszem, ha tényleg nem kell. Kerülöm ki a válaszadást és a maradéka felé nyúlok, majd zavartam majszolni kezdem. - Nem biztos, hogy be tudom bizonyítani... - hazudok neki cseppet sem elegánsan - De... Ha meg szeretnéd próbálni, akkor... Akkor... - jaj, minek kellett folytatnom a mondatot?! - Ne itt. Ennyi. Hát én tényleg totálisan idióta vagyok. De persze még mindig megcsinálhatom azt, hogy elviszem valahova, és mert én úgy akarom, nem fog történni semmi. Ennek ellenére ki tudja, lehet, hogy tényleg van különleges képessége, ami elveszne az által, hogy nem vagyok hajlandó segíteni neki abban, hogy a felszínre hozza. Valamit sürgősen ki kell találnom addig, amíg még itt vagyunk a McDonalds-ban.
-Nem kell bocsánatot kérned! Tudom, hogy nem akartál semmi rosszat!-Csak én vagyok túl érzékeny, de azért elcsodálkozom a reakcióján. Néha tényleg úgy viselkedik, mint egy kutya. Ha az ember valamiért bocsánatot kér nem viselkedik így...Maximum lesüti a tekintetét, vagy elpirul, de nem alázkodik le ennyire. Nagyon elnyomhatták ezt a fiút gyerekkorában. Vajon milyen szülei lehetnek neki? Bár ha egyedül él biztosan elvesztette őket, vagy csak egyszerűen nem foglalkoznak vele, de ezt nem tudom elhinni...Egy anya aki hagyja szenvedni a fiát?....Neem...Biztos nem erről van szó. -Tényleg nem kérem!-Azért megjelenik arcomon egy aprócska mosoly, majd csak némán figyelem őt. Kedves egy fiú csak ne lenne ennyire papucs. Ha ilyen marad irtózatosan ki fogják használni a kedvességét . Ahogy kimondja, hogy megpróbálja bebizonyítani tátva marad a szám. Nah erre aztán tényleg kíváncsi vagyok. -Rendben! Akkor ha befejeztük mehetünk is...És hova akarsz elvinni?..De majd csak akkor válaszolj, ha visszajöttem...Ki kell mennem a mosdóba!-Nem várom meg, míg lenyeli az utolsó falatot. Lehet, hogy ez bunkóság, de így legalább hamarabb elmehetünk és már érzem, hogy nem kell sok idő, hogy megint elkezdjek szteppelni. Nem kell sokáig egyedül maradnia mivel úgy öt perc után vissza is térek az asztalhoz. -Amúgy hogy akarod bebizonyítani? Varázs trükkökkel nem csapsz be!- Természetesen nem fenyegetésnek mondom, amit talán a mosolyom jelez is Jamienek. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mivel is fog próbálkozni főleg, hogy el sem tudom képzelni a dolgot. De majd kiderül. Maximum nevetek egy jót az egészen és tovább léphetünk ezen a témán.
- Nem tudom. Valami kihaltabb helyre, ahol nincsenek ennyien. Motyogom az orrom alá, és csak bólintok arra, hogy kimegy a mosdóba. Most nem tudok nevetni azon, ahogy felidézem szteppelését. Aggódom. Amíg nincs velem, az arcomba temetem a kezem, és néhányszor homlokon csapom magam. Hogy lehetek ekkora gyökér? Komolyan... Diplomás címeres ökör vagyok, hogy ilyesmikre adom a fejem. De nincs sok időm gondolkozni, mert hamar visszatér, én pedig ekkor már pont befejeztem a maradék elfogyasztását. - Még én sem tudom, hogyan. - felelem egyszerűen - De valami módja csak van, nem? Ha meg nem történik semmi, akkor legfeljebb szórakozunk egy kicsit, ennyi az egész. Egyébként olvastam egy könyvet az emberi kisugárzásról... - próbálok nagyon intellektuálisnak tűnni - Ha nagyon erősen koncentrálsz, akkor megérezheted a másik auráját, meg az érzelmeit, meg ilyesmiket. Talán ezt kipróbálhatnánk, de itt ugyebár biztos nem lehetne koncentrálni. Ez végül is egészen hihetőre sikeredett. - Van ötlet, hova menjünk? Én kész vagyok, nagyon köszönöm még egyszer. Esetleg egy park, vagy ilyesmi jó lesz?
Ez fura....Azt hittem, hogy legalább neki van ötlete arra, hogy mivel bizonyítsa be nekem ezt az egészet! Azt hiszem tényleg egy nagyon érdekes délután elé nézünk. Remélem azért rossz nem sül ki belőle. -Igen erről az aura látásáról én is olvastam, hallottam. De az nem hiszem, hogy különleges képesség lenne. Elvileg mindenki megtanulhatja, csak türelem és kitartás kell hozzá...Na meg egy jó tanár....De igaz van aki ezt könnyebben elsajátítja.-És azt vehetjük ha nagyok akarja különleges képességnek. -Rendben akkor menjünk!-Azzal vállamra veszem a táskám, majd elviszem a tálcákat a megfelelő helyre. -Igazán nincs mit! Örömmel hívtalak meg! Remélem sikerült jóllaknod! Majd néha napján összefuthatnánk...Vagy eljöhetnél hozzám és majd főzhetek neked, ha szeretnéd És félre ne érts! Semmi hátsó szándékom sincs...Csak mint jó barát szeretnék rajtad segíteni.-Hova mehetnénk? Nah az jó kérdés.! Talán az erdőhöz..Ott biztosan kevesebben vannak. -Menjünk az erdő felé! Ott biztos találunk valami megfelelő helyet.-Ha rábólint az ötletemre el is indulok az egyik irányba. Igaz még nem közlekedem tökéletesen a városban, de Jamie is biztosan tud segíteni. Meg csak megtalálunk egy bazi nagy erdőt. Bár igaz ha nem akkor egy jót fogok magunkon röhögni.
Á, kicsit se nézek ki hülyén, ahogy a bevásárló utca elején a motorom alatt fekszek a betonon. Végül is miért is menne úgy a napom, ahogy azt elterveztem. Túl egyszerű lenne így eljutni A pontból B pontba. De hogyan is kerültem jelen, kiszolgáltatott helyzetembe? Nagyon egyszerű. Melóból igyekeztem haza, gondoltam levágom az utat, szlalomozok egy kicsit bevásárlók között és akkor már milyen hamar hazaérek. Nos, ez nem jött be, ugyanis lefulladt alattam ez a dög. Nem meglepő, rendszeresen csinálja mostanában, hiszen már nem mai darab, ez látszik is rajta, de ez az első alkalom, hogy nem tudok újra lelket verni belé. Érezhettem volna, hogy eljön egyszer ez a pillanat... Szóval itt az ideje bevetni a hosszú évek alatt felszedett motor-szerelői tudásomat, ami egyébként nem túl fényes, tehát benne van a pakliban, hogy végül majd tolhatom hazáig. Na az lesz ám az igazi móka. Igazából a rajtam lévő fekete bőrdzsekit, meg a koptatott farmert sem igazán féltem, így nem okoz túl nagy lelki problémát az a tény, hogy legjobban alulról férek hozzá a jószághoz. Az pedig, hogy a járókelők esetleg hülyének néznek, nem igazán feszélyez. Kitámasztom hát a kicsikét, előkotrom az ülés alatti kis csomagtérből a kis szerszámosládát és minden további nélkül hanyatt vágom magam a hideg betonon... - A rohadt életbe... - Állapítom meg szofisztikáltan csak úgy magamnak, hogy tényleg baromi hideg a beton. Így első körben fel is húzom a dzsekim cipzárját nyakig, nem mintha ez segítene azon, hogy a hátamnál hideg a mocsok. Most pedig igyekszek épp úgy tenni, mintha érteném is, amit nézek. Nem fogom ám ilyen könnyen feladni, képes vagyok megjavítani, hiszen mindenre képes vagyok! Fő a pozitív hozzáállás. Végül egy fogót veszek kézbe és azzal kicsit megbirizgálom az egyik alkatrészt... Ez nagyjából annyit ér, mintha bekopognék rajta, hogy megkérdezzem jól van-e. Mindenesetre a külső szemlélők számára úgy tűnik, mintha marhára szerelném az utca szélén a motoromat a baromi hideg betonon fekve.
Ahogy közeledik a karácsony úgy lesz egyre hidegebb ebben a városban és úgy kerül egyre több réteg rám. Mikor kimozdulok a lakásból alaposan bebugyolálom magam, hogy a hideg sehol se tudjon beférkőzni, ám ez azzal jár, hogy szinte az egész arcomat eltakarom. Csak a szemeim és az orron látszódik, bár ha az orra is lenne valamiféle sapka, most azt sem lehetne látni. A bevásárló utcában már sokszor voltam. Szeretek itt lenni és most karácsony idején egyre szebb és egyre érdekesebb holmikat talál az ember. A mai napon is sikerült pár apróságot beszereznem ajándék gyanánt, de bevallom őszintén magamnak is vettem igen sok mindent...Tudom nem kellene ennyit költekeznem főleg nem olyanokra, amikre alig van szükségem, de most úgy döntöttem igen is megérdemlem. Ahogy hazafelé indulok elsétálok egy földön fekvő férfi mellett, aki nagyon úgy tűnik, hogy a motorját szerelgeti. Ahogy jobban szemügyre veszem a srácot megpillantom az arcát és meg is állok. Ismerős nekem ez az arc és nem is akárhonnan. Végigfut rajtam a hideg és érzem ahogy bőröm libabőrössé válik. Ezek nem a legkellemesebb emlékeim közé tartoznak...Sőt nagyon is szeretném, ha csak álmok lennének és nem megtörtént esetek. -Salem te vagy az?-Közelebb sétálok hozzá és úgy szólok neki. Ha esetleg felpillant rám egy apró mosolyt varázsolok arcomra, majd azért be is mutatkozom neki. Lehet, hogy ő nem emlékszik rám. -Szia! Emlékszel? Masako vagyok!-
Remekül elvagyok a motor alatt, miközben próbálok rájönni, hogy mi is a baja ennek a rakás szerencsétlenségnek. Persze esélyem sincs kellő ismeret hiányában, így megállapítom, hogy ez hosszú menet lesz, ehhez pedig rá kell gyújtani. Máskülönben nagyon hamar idegbajos lennék. Így némi matatás után a kabátzsebemben előkerül egy szál cigi és a nadrágzsebemből is sikerül így földön fekvő állapotomban előkotorni a gyújtót. És már füstölök is így a földön fekve, a továbbiakban így vizsgálom a motort. Éppen addig, amíg meg nem szólítanak. Ezen a ponton jönne az a rész, hogy felülök meglepetten, de ebből első körben csak az lesz, hogy beverem a fejem a motorba. - Baszki... - Hanyatlok vissza és a most keletkezett olajcsíkot még el is dörzsölöm a homlokomon. Persze erről halvány gőzöm sincs. Másodjára pedig már óvatosabban eljárva, sikerül felülnöm és jól rácsodálkozok a velem szemben állóra. - Persze, hogy emlékszem. Hát szia. Mi járatban erre? Minden oké? - Nézek fel rá a földön ülve érdeklődőn. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy összefutok még arról a pokoli napról valakivel, amit egyébként marhára igyekszem is az agyam egy eldugott szegletébe rejteni. Így még csak a meglepettségem miatt nem viszonzom a mosolyt. Viszont nem festek úgy sem, mintha nem örülnék neki. Sőt, még fel is tápászkodok a betonról, kihasználom, hogy van okom nem odafagyni. Most már azért valami barátságos mosolyfélét is sikerül produkálnom, a ruhám leporolásával meg nem nagyon foglalkozok. Amúgy elég idétlenül nézhetek ki az elkent olajfolttal a homlokomon. - Remekül nézel ki, jól áll a hétköznapi élet. - Állapítom meg elégedett macskás mosolyommal. Meglepő, de nem csak azoknak a nőknek szoktam bókolni, akiket meg akarok dönteni. Egyébként karjaimat összefonva magam előtt, dőlök neki a motorom ülésének. Arra még jó, hogy támaszkodjak. Természetesen a cigi továbbra is a kezemben van és időnként bele is szívok, de arra azért ügyelek, hogy félre fújjam a füstöt, elég bunkóság lenne Masako arcába.
Úgy tűnik elég hangos voltam ahhoz, hogy meghalljon engem, mert azonnal fel is ül, vagy legalább is megpróbálja. Mikor beveri a fejét kezemet a szám elé kapom, majd aggódó tekintettel pillantok le rá. Ez még nekem is nagyon fájt. -Oh én csak vásárolgattam karácsonyra, meg magamat is megleptem egy két dologgal és jól vagyok...De te megvagy? Ne haragudj...Lehet, hogy meg kellett volna várnom, hogy kimássz onnan!-Bár nem gondoltam volna azt, hogy beveri a fejét. Ahogy feláll megpillantom homlokán az elkent olajfoltot, ami egy széles mosolyt varázsol arcomra. -Oh köszönöm! Ez igazán kedves tőled! Viszont te olajos lettél! Várjál adok egy kéztörlőt, az talán leveszi!-Azzal a táskámban el is kezdek kutatni, majd előveszek egy kisebb csomagot, amiben nedves és illatos kéztörlők vannak. Egyet oda is nyújtok neki. -Vagy ha akarod én is letörölhetem!-Én mégis csak jobban látom, de természetesen ezt ő dönti el. Nem fogok megsértődni, ha nemet mond. -Csak nem elromlott a motorod?....Na jó ez hülye kérdés volt!...-Ha nem romlott volna el minek feküdt volna alatta? Néha tényleg ostobaságokat tudok beszélni. -És veled mi van? Látom pizzát szállítasz! Fura, hogy még nem találkoztunk! Sokat szoktam tőletek rendelni! És szereted? Mármint a munkád!-Tudom ezek sem a legjobb kérdések, de nem akarom azt megkérdezni tőle, hogy hogy dolgozta fel azt a napot, vagy egyáltalán sikerült e neki. Talán jobb lenne erről nem beszélni! Nem úgy szeretnék rá emlékezni, mint az a srác akit velem együtt elraboltak, hanem úgy, mint az a srác akivel jókat beszélgettem.
A vásárlás említésére realizálom is, hogy valóban szatyrok vannak nála... meg ez végül is bevásárló utca szóval annyira nem is lett volna indokolt a kérdésem, de tessék elnézni, mert most vertem be a fejem. Azért aranyos, ahogy aggódik, még a mosolyom is kiszélesedik. Amúgy keményfejű vagyok, szóval meg fogok maradni minden bizonnyal. - Áh, én voltam a hülye, nyugi. De megmaradok. Tört már be a fejem, szóval edzett vagyok. Na, viszont annak örülök, hogy jól vagy, vásárolgatsz, meg ilyenek. Nekem nem vettél semmit? - Vigyorodok el szélesen, ugye miközben nekidőlök a motoromnak. Persze honnan is tudhatta volna a nő, hogy épp velem fog összefutni? Értelemszerűen csak viccelek, de azért nyakamat nyújtogatva igyekszem belesandítani valamelyik szatyorba, mintha csak a nekem szánt ajándékot keresném. Persze a vigyor ott marad a képemen, nem akarok én tőle semmit, csak egyszerűen idióta vagyok és a humorom is idióta. A megjegyzésen azért kissé meglepődök, nem nagyon tudom elképzelni, hogy hogyan is lettem olajos, amikor alig nyúltam hozzá a géphez. Azért értetlenül nézek le a kezeimre. Persze akkor beugrik, hogy a motorom alját fejelgetni bőven kimeríti az olajossá válás lehetőségét. - Uhh, letörölnéd? Én gyanús, hogy csak elkenném, meg a képemet te azért mégis jobban látod. Alapvetően nem szokott zavarni, ha hülyén nézek ki, de azért mindennek van határa. - Mondom elmosolyodva, közben persze el is lököm magamat a motortól és engedelmes gyerek módjára odaállok Masako elé, hogy rendelkezzék velem. Mármint a homlokomon lévő kosszal természetesen. Ha kell egyébként kicsit be is rogyasztom a térdeimet, hogy kényelmesen felérjen, bár én se vagyok két méteres, szóval akkora problémát csak nem jelentek ilyen téren. Szóval türelmesen kivárom, míg eltakarítja rólam a dzsuvát. - Dehogy, ez a csajozós technikám. Menő srác a motor alá fagyva, mindig bejön. - Elvigyorodok elégedetten. Nem is én lennék ha egyszerű választ adnék, de amúgy mivel kitalálta, hogy bekrepált a motorom, így felesleges is lenne megismételnem, amit ő mondott. A kérdésekre csak úgy megingatom a fejem, közben beleszívok egy utolsó slukkot is a cigimbe és a csikket meg eldobom. Mikor kifújom a füstöt, akkor válaszolok. - Nem egy álommeló, de már megszoktam, jóideje csinálom. Amúgy valszeg azért nem látsz túl gyakran, mert ez most csak másodállás. Amúgy a hotelben pincérkedek pingvinjelmezben. Te amúgy mit csinálsz... ezt valahogy legutóbb nem sikerült megbeszélni. - Húzom el kicsit a számat, de aztán érdeklődve nézek a csajra. Kíváncsi vagyok Mulan civil munkájára. Még kicsit oldalra is billentem a fejem, miután visszadőlök a motornek és újfent összefonom a karjaimat a mellkasom előtt.
A kérdésére hangosan felnevetek. A múltkor nem derült ki róla, hogy komikussal van dolgunk, de ez nekem nagyon is tetszik. Még ennyire vicces emberkével nem találkoztam itt a városban. Már hiányoztak nekem ezek a bolondos beszólások. -Várjál! Van itt nekem valamim!-Azzal el is kezdek kotorászni az egyik zacskómban, miközben abba sem tudom hagyni a mosolygást. Teljesen feldobódott a hangulatom és valami nagyon rossznak kéne történnie ahhoz, hogy el is szálljon ez a vidámság. Egy kisebb keresgélés után végül megtalálok egy tábla csokit. A csomagolásán látszik, hogy nem egy olcsó fajta, de engem csöppet sem zavar. Szívesen odaajándékozom neki. -Tessék! Előre is Boldog Karácsonyt! Remélem szereted a csokit!-Bár ha nem az sem baj. Legalább több marad nekem! Mivel megkér, hogy én töröljem le az olajfoltot a homlokáról közelebb sétálok hozzá és lábujjhegyre állok, hogy neki ne kelljen annyira lejjebb vándorolnia. A folt nehezen tűnik el, de azért nem adom fel a küzdelmet. Sokan megbámulhatnak idő közben minket, de ez engem csöppet sem zavar. Semmi olyat nem teszünk, amivel bárkit is megsértenénk. Amint sikeresen végrehajtottam a műveletet büszkén elmosolyodom és hátrálok egy kicsit tőle. -Most már sokkal jobb!... De akkor most elrontottam a csajozós technikádat? Ne haragudj! Igazán nem akartam! Kit néztél ki magadnak? Majd én szólok neki, ha még nem kergettem el!-Tudom jól, hogy csak viccel, de ha már így elkezdte ezt a játékot akkor miért ne álljak be? Amúgy is rám fér egy kis szórakozás. -Hotelben? És melyikben, ha szabad kérdeznem?-Bár nem hiszem, hogy ott meglátogatom majd, mert biztosan jó drága, de azért kíváncsi vagyok, hogy mégis melyikről is van szó. -Nah igen a múltkori...-Mosolyom eltűnik arcomról, majd gyorsan elkergetem a gondolataimat és inkább válaszolok a kérdésére. -Divattervező vagyok! New Jerseyben, ahonnan jöttem már van egy picike boltom, ami igaz még nem megy valami fényesen, de azért bezárni sem kell még. Itt meg leginkább csak megrendelésekre dolgozom.-Szívesen beszélgetnék még vele jó sokáig, de érzem, hogy ha még egy órát itt maradok egy helyben minden lábujjam le fog fagyni az orommal együtt. -Nincs kedved beülni valahová és mondjuk egy finom sör mellett, vagy forralt bor mellett beszélgetni? Én nem sietek haza, bár nem tudom, hogy neked mennyi időd van!?-
- Jaj, nem mondtam komolyan, maradj már... - Mondom gyorsan, de nem tudom megállni, hogy ne nevessem el magam. Most ha tényleg előszed nekem valamit, akkor eldobom az agyam, hiszen csak egy poén volt. Nem gondoltam volna, hogy ennyire véresen komolynak tűnök, de azért merem remélni, hogy itt nem arról van szó, hogy nem érti a poénjaimat. Mindegy, úgy fest nem tudom megakadályozni abban, hogy kotorásszon és amikor elővesz egy tábla csokit, felszaladnak a szemöldökeim, továbbra is mosolyogva persze. Na jó, hát ez így übercuki, paraszt lennék, ha nem fogadnám el. Főleg hogy megtanultam, ha adnak fogadd el, ütnek szaladj el. - Basszus... nem kellett volna. Tényleg csak poén volt, de... hát köszönöm, na. - Én meg csak bazsalygok a gesztuson, mint valami idióta, mert most ez tényleg egy kedves húzás volt tőle, annak ellenére, hogy ténylegesen nem vártam semmi ilyesmit. - Ugye nem gáz? - Nyúlok a csoki felé, de be kell szúrnom azért ezt a kérdést. Nehogy kiderüljön, hogy ez valakinek az ajándéka lenne, vagy ezt magának tervezte. Szóval megerősítésre várok és ha megkapom, akkor persze át is veszem. Amúgy meg hogyne szeretném a csokit, szinte már legendásan édesszájú vagyok felnőtt ember létemre. Mondjuk ez a felnőtt emberség még nem nyert megerősítést, de ez részletkérdés. Engedelmesen hagyom, hogy lesikálja a homlokomról a dzsuvát. AZ, hogy mások megnéznek minket, a legkevésbé se zavar, de ez mondjuk tán nem is meglepő, hiszen az sem érdekelt, hogy a motor alatt fekvésnél megbámultak. Amikor elkészül, azért megnézem a pofázmányom a motor visszapillantójában. Zsír, nincs folt. - Kösz. Amúgy még semmit sem rontottál el, nem szemeltem ki senkit. A férfias vonzerőmnek kellene bevonzania random csajokat. - Mondom elvigyorodva, remélem persze, hogy egy szavamat sem hiszi el, hiszen továbbra sem beszélek komolyan. Nem mintha megállás nélkül csak poénkodnék, lehet velem komolyan is beszélni, de most kaptam csokit, a motorom tropa, és összefutottam egy régi ismerőssel... miért is lennék komoly? - Holiday Inn. Egész puccos, szerintem tuti ismered. Nem hiszem, hogy több ilyen lenne Fairbanks-ben. - Válaszolok egyszerűen, miután sikerül visszatelepedni a motorra, háttal nekidőlve ugyebár, mint az előbb is. Azért az ő válaszán elcsodálkozom, elő is kerül az "Aztadehűha" ábrázatom elismerő bólogatás keretében. - Az a nem semmi kislány... És hogy lettél divattervező? Egyik reggel felébredtél és eldöntötted, aztán nekiálltál rajzolni, meg varrni? - Mit tudom én, hogy mit csinál egy divattervező, de az új információk iránt mindig nagyon fogékony voltam, szóval tényleg érdekel, hogy is jött ez neki. Gondolom a legtöbb lány ezt ki szokta nőni... vagy mit tudom én. Majd megkérdezem Leonát, hogy ő hogy áll ezzel, meg elmesélem, hogy divattervezővel is találkoztam már. Az is teljesen lenyűgözte, amikor Bruce Willis-szel találkoztam. Jó, mondjuk az engem is lenyűgözött. Az ajánlatra viszont kissé elhúzom a számat. Nem mintha nem tetszene az ötlet, viszont... letekintek a motorra, aztán újra Masako-ra. - Az a gáz, hogy nem igazán hagynám itt a kicsikét. Bár jelen állapotában max el tudnák tolni, de na... meg aztán ha besötétedik, akkor lósz*rt se fogok látni. - Kicsit meg is paskolom a motort, amikor róla van szó. Remélem amúgy, hogy levágja, hogy nem elhajtani akarok, mert felőlem maradhat, sőt, jó lenne ha nem magamban kéne beszélnem meg a motorral, csak ugye most mégis ide vagyok kötve.
-Nyugi! Tudom, hogy csak vicceltél, de szívesen adom! Magamnak vettem, de van egy másik táblám. Nah meg amúgy is le kéne szoknom a csokiról! Egy kicsit túl sokat eszem belőle.-A végén elvonóra kényszerítenek engem. Én nem az alkohol, vagy a drogok függője leszek, hanem a csokié. Így kimondva elég vicces egy dolog, de hát igazából ez nem is az én hibám. Miért kell olyan finomra csinálni azokat a csokikat? -Értem! Nos végül is sikerült...Bár lehet, hogy nem pont egy ilyen lányt szerettél volna. De remélem azért nem vagy szomorú!-Lehet, hogy egy bögyös leányzónak jobban örült volna, de ez van. Sajnos nem mindig kaphatjuk meg azt amit éppen szeretnénk. -Oh igen ismerem azt a helyet! A tulajdonost is volt szerencsém megismerni.-Bár félig meddig mégsem mondhatnám szerencsének. Nagyon nem szimpatikus nekem az a pasas. Oké sokat rendelt tőlem, amiért hálás vagyok, de ennyi. Különben meg ha lehet inkább kerülöm. A meglepettségén ismét egy jót nevetek. Nem hittem volna, hogy ennyire sikerül ledöbbentenem őt és ha látná az arckifejezés bizonyára ő is röhögne egy jót saját magán. -Neeem ez nem ilyen könnyű! Egyetemre jártam! Nem tudom már, hogy hány évesen döntöttem el, de már az érettségi előtt tudtam, hogy az akarok lenni. Van hozzá tehetségem és érdekel is a dolog. Szóval megért egy próbát és most itt vagyok. Nem azt mondom, hogy világhírű a nevem, de remélem jó úton haladok a felé! Ha érdekel milyen ruhákat szoktam tudok mondani egy internetes címet!-Igen a boltomnak weblapja is van! Nem volt olcsó egy mulatság, de ma már ha nem vagy fent az interneten, akkor észre sem vesznek! -Kár, de megértem! Bár miért nem hívsz ki egy szerelőt? Vagy ti férfiak jobban szeretitek magatok megjavítani a dolgokat?-Kiszélesedik mosolyom, majd körbepillantok. Ha sokáig itt kell még állnom akkor bizony be kell szereznem valami meleg italocskát. -Kész forralt bort? Ha jól látom ott lehet kapni és ma már úgy sem fogsz vezetni!-Vagyis nem hiszem, hogy egyhamar meg tudja javítani a motorját, ha csak nem szerelő.
- Ha ezzel segítek a leszokásban, akkor viszont mindenképp elfogadom. Inkább én, mint az elvonó. Szar dolog, nekem elhiheted. - Mondom széles mosollyal és akkor bizony át is veszem a csokit. Annyira nem érzem szörnyen nagy kitárulkozásnak, hogy az elvonós korszakomra utalgatok. Igazából az a típus vagyok, akkor ugyanúgy felvállalja a hibáit, mint az eredményeit, még ha az utóbbiakból elég kevés is van. Miközben válaszol szépen neki is állok kibontani a csokit, sőt egy kockát le is török és szépen bekapom. Minek őrizgessem? Azért a válaszán elkerekednek a szemeim és nem éppen úriember módjára, de nem várom meg, hogy lenyeljem a falatot, félig-meddig teli szájjal szólalok meg. - Miért, milyen lányt szeressek? Engem nem zavar, hogy ázsiai vagy, meg ilyenek... - Mondom nagyon is komolyan, nehogy itt a végén fajgyűlölettel legyek megvádolva. Nyilván azért jut eszembe, mert nem igazán tudnék más kivetnivalót mondani Masako-ban, hiszen igazán jócsaj. Az engem általában nem szokott zavarni, hogy egy nő alacsony, vagy esetleg nem domborodik annyira, hogy a melleivel kiverje az ártatlan járókelők szemét. Az eddigi barátnőim se topmodellek voltak. Csak az a lényeg, hogy legyen bennük valami szép, mondjuk egy mosoly, vagy valami. - Rendes csávó. - Állapítom meg a hely tulajdonosát illetően és mondjuk félig-meddig még komolyan is gondolom. Jó mondjuk nincs semmi kitörő lelkesedés a szavaimban, hiszen vannak azért olyan tulajdonságai, amiket nem szívlelek benne, de sajnos rá vagyok szorulva. Erről persze a nőnek nem kell tudnia, így maradok ebben a rövid véleménynyilvánításban és inkább bekapok még egy kocka csokit. Azért beugrik, hogy paraszt vagyok és Masako felé is tartok az édességből, hagy vegyen, ha már ilyen kis függő. Kissé elámulva hallgatom a válaszát, nem gondoltam ugyebár, hogy ehhez egyetemi végzettségre is szükség van, de hát könyvtárakat meg lehetne tölteni azzal, amit én nem tudok. - Hát, én annyira nem értek hozzájuk. A gatya-gatya, a póló meg póló... nekem igazából egyre megy. Én is a turiból öltözködök. De mondjuk megnézhetem az oldalt, bár kétlem, hogy megfertőzne a divatvilág. - Mondom elmosolyodva, végül is nem zárkózok el semmitől, meg biztos érdekes lenne megnézni, hogy miket is alkot, szóval miért ne? Végül is nyitott természet vagyok. Max gyorsan végiggörgetem, ha uncsi és akkor a piros iksz a barátom. A kérdésre pedig egyszerűen elnevetem magam halkan. - Igen, ez ilyen becsületkérdés. Plusz pénztárca kérdése főképp. De ügyes gyerek vagyok, pillanatok alatt összerakom. Úúúú, forralt bor... ez jól hangzik. - El is kezdek kotorászni a farzsebembe a tábla csoki maradékát addig félretéve a motor ülésére. Igen, szándékomban áll legalább a sajátomat kifizetni, persze attól függ mennyire vagyok csóró éppen aktuálisan. - Amúgy a vezetés nem zavar, legfeljebb kicsit sakkosabban fog menni. Elütök néhány parasztot. - Mondom elvigyorodva, persze nem kell komolyan gondolni, hiszen én sem úgy mondom. Az mondjuk más kérdés, hogy néhány sör után én még lelkifurdalás nélkül képes vagyok motorra ülni.
A mondatából rögtön rájövök, hogy ő bizony megjárta már az elvonót. De vajon milyen okból? Rákérdezni mégsem fogok, vagyis még nem ismerjük egymást annyira, hogy azt megtegyem. Majd talán később, ha már jobban összebarátkozunk. -Most nem pont a származásomra gondoltam! De örülök neki, hogy nem zavar! Inkább a küllemre gondoltam. A férfiak szeretik ha egy nő formás! Sokszor lehet látni férfiakat, akik szinte tátott szájjal bámulnak meg egy magassarkúban, miniszoknyában, mély dekoltázsú felsőbe öltözött, szőke, szép arcú és nagy domborulatokkal rendelkező nőt. De ne is figyelj rám! Csak össze-vissza locsogok.-Legyintek is egyet. Már túlságosan is belementünk ebbe a témába, pedig nem állt szándékomban. Én is csak poénkodtam az elején, de már kezd túl elmélkedős lenni és azt hiszem most jobb lenne nem belemenni az ilyenbe. Arra, hogy a főnök rendes csávó inkább nem mondok semmit. Igaz velem is rendes volt, de azért nem lesz a haverom. Inkább tartom a tisztességes távolságot. Érzem rajta, hogy ő sem szívesen van a társaságomban, így én sem erőltetem ezt a dolgot. -Jaaj! Nem is akarlak én megfertőzni vele! Mindenkinek szíve joga úgy öltözködni ahogy akar. Én csak megrajzolom és valóra váltom az ötleteimet és megmutatom másoknak is, akiknek vagy tetszik, vagy nem. Próbálok egyedi lenni, de közben követni a divatot, de nem fogom rád erőltetni a ruháimat. Azért én sem az elit márkák közül válogatom ki a ruhadarabjaimat. Sőt bevallom őszintén, hogy nekem az a stílus nem is jön be. Én inkább maradok az egyszerűnél és bízom abban, hogy azzal sikereket érek el.-De ha esetleg tényleg érdekli a dolog, akkor oda is adok neki egy névjegykártya szerűséget, amin a weblapcímem is rajta van. -Értem! Nos mondanám, hogy segítek neked, de én ehhez nem értek. Ebben igazi szőke nő vagyok, szóval lehet, hogy csak hátráltatnálak. Bár mondjuk abban szívesen segítek, hogy kihívok egy szerelőt és adok egy kis pénzt kölcsönbe. Tudom még nem vagyunk puszipajtások, de azért szerintem annyira már ismerjük egymást, hogy bízzunk egymásba.-És ez csakis a múltkori esetnek köszönhető. Ha ott nem bíztunk volna a másikban akkor lehet, hogy most már nem élnénk. -Akkor hozok! Viszont a csomagjaimat addig itt hagynám! Kérlek vigyázz rájuk!-Leteszem mellé a zacskókat, majd elindulok a bódé felé. A pénzt nem vártam meg és nem is akarom elfogadni. Tudom a pasik szokták meghívni a nőket, de most én szeretnék lenni a "pasi". A bódéhoz érve kérek két forralt bort, amit miután kifizettem meg is kapok egy-egy műanyag pohárban. Óvatosan sétálok visszafelé. Nagy a tömeg és az út sem a legbiztonságosabb a hónak köszönhetően. Már majdnem oda is érek Salemhez, mikor érzem, hogy valaki erősen meglök engem hátulról, amitől elvesztem az egyensúlyomat és a bort is magamra öntöm végül a csúszós jégnek is hála egy jó nagyot esek a popómra, miközben az egész bor a kabátomra ömlik. Természetesen a meglökőm elsiet és még egy bocsánatot sem kér. -A fenébe! Ezt nem hiszem el!-Csendesen morgok magamban, majd leteszem a földre a poharakat és megpróbálok felállni.
Némi értetlenséggel vonom össze a szemöldökeimet, ahogy hallom a válaszát. Mintha nem is akarnám elhinni, amit mond, mert amúgy nagyrészt így is van. Pedig amúgy semmi gond a felfogóképességemmel, de mennyi szép keleti csaj van már, akik nem a kosárméretüktől azok... Szerintem Masako is simán közéjük tartozik. Szóval helyeslőn bólintok nagykomolyan, amikor eljut odáig, hogy össze-vissza locsog. - Észrevettem. Egy nő nem attól szép, hogy mekkora melle van... persze az se utolsó szempont, de végül úgyis az összkép számít. Lehet, hogy nem vagy magas, meg nem hordasz két lufit a pólód alatt, de szerintem csini vagy és simán megérnél egy ajtócsapkodást... Na... mármint vágod... - Még rá is mutatok, miközben róla van szó, a végére meg azért realizálom, hogy milyen finoman és férfiasan sikerült megfogalmazni, hogy nem rugdosnám ki páros lábbal az ágyamból. Még jó, hogy nem specifikusan rólam volt szó, hanem általánosságban beszélek és remélem ezt ő is érti. Nincs szükség itt semmiféle kétes kimenetelű szexuális ajánlkozásra, egyszerűen annyi a lényeg, hogy szerintem sok férfi megdöntené. Hogy én is? Hát puff neki, nem olyan nehéz nekem megfelelni. A névjegykártyát persze átveszem és egyúttal el is olvasom akkor, mielőtt eltenném a zsebembe. - Ez mondjuk szimpatikusan hangzik... úgy is túl vannak már spilázva a ruhák. Már akkor se tud venni az ember egy egyszerű farmert, ha akar, mindenhol ezek a koptatottak vannak, meg szakadtak, rojtosak... Ezeket pont szeretem, de azért nem arra vannak, hogy az ember mindenhol ezeket hordja. - Természetesen van véleményem, hiszen miért ne lenne. Alapvetően jó társaság vagyok, ha azt nézem, hogy mindenhez hozzá tudok szólni, bár tisztában vagyok vele, hogy gyakran hagyják el piciny számat f*szságok. Mindegy, legalább nem vagyok unalmas ember. A felajánlásra felvonom a szemöldökeimet, de persze nem úgy, mint aki már mióta várt egy ilyen lehetőségre. - Szó sem lehet róla kisanyám. Nem szokásom kölcsönkérni és nem ma fogom elkezdeni. Minden oké, megoldom én ezt egyedül is. - Mondom végül elmosolyodva. A kölcsön azért már tényleg a méltóságomba hatoló kérdés, mert bár nincs túl sok elvem, de erre pont van egy. Legyen szó bárkiről, nem fogadok el semmi ilyen vackot, utálok tartozni egyszerűen. Már a tudat is taszít. - Nyóvan, addig bütykölöm ezt a csodát. - És meglepő módon, le is ereszkedek négykézláb és tényleg elkezdem kicsit bütykölni, amíg Masako elvan a forralt borokért. Persze a motortémában továbbra sem érzem magam okosabbnak, szóval bekapok egy újabb kocka csokit és végül úgy döntök, hogy az egyik, egyébként elég hangos motor elemet én most megszabadítom a burkolattól és megnézem hátha az okozza a bajt. Menet közben tényleg sokkal hangosabb, mint annak lennie kéne. Ezen eszmefuttatásom és cselekedetem közepette hallom a puffanást majd a szitkozódást. Persze azonnal odakapom a fejem és már pattanok is fel. - Ó, hogy rohadnál meg, te faszkalap! - Nem a nőnek szól, a faszi után nézek, aki már bele is veszett a tömegbe és fellökte a csajt. Persze közben oda is lépek Masako-hoz. - Minden oké? Egyben vagy?
A szavaira sikeresen elpirulok kissé, de nagy szerencsémre a hideg miatt már így is kipirult az arcom, így ez most nem olyan feltűnő, mint máskor. -Nagyon szépen köszönöm! Ez igazán kedves tőled!-És teljesen őszintén mondom. Jól esnek a szavai. Mindig mikor a divat magazinokat lapozgatom az önbizalmam hangya nagyságúra zsugorodik. Igaz a legtöbb modell sem rendelkezik nagy mellekkel, de azokon kívül, akik túl soványak nagyon szépek és nos az ember egyik borzalmas tulajdonsága az irigység. Ám mikor ilyen kedveseket mondanak nekem az önbizalmam visszanyeri eredeti méretét és ettől jobban is érzem magam. -Nah igen lehet, hogy meglepő, de én is szoktam kínlódni a ruhavásárláskor. Szerintem az én stílusom elég egyedi és nos nem találom meg mindig könnyen a keresett ruhadarabot. Leginkább a mai női ruháknak nevezett valamiken vagyok kiborulva. Lehet, hogy ti férfiak szeretitek, hogy ha sok látszódik ki egy nőből, de azon kívül, hogy mutatósak semmi jó nincs bennük! Télen is ugyan úgy öltöznek, mint nyáron és csodálkoznak, hogy havonta kell orvoshoz járniuk. Én komolyan nem értem azokat a lányokat, akik miniszoknyában, vékony harisnyában és derékig érő kabátban mennek ki az utcára a mínusz tíz fokokban. Nem normálisak!...Nah de nem untatlak ezzel. Csak ez most kijött belőlem!-Én élvezek vele beszélgetni és szerintem eddig semmi b*romságot nem mondott. Amúgy is ilyen témákban mondhatni semmi sem b*romság, mert mindenkinek megvan a maga véleménye, amit vagy elfogad az ember, vagy jön a veszekedés. -Ne haragudj! Nem akartalak ezzel megbántani! Csak gondoltam azért felajánlom, ha már máshogyan nem tudok segíteni.-Gondoltam, hogy vissza fogja utasítani, de mégis csak úgy gondoltam, hogy egy próbát megér. Én szívesen segítek neki, de sajnos csak anyagilag tudnám támogatni, szakmailag nem. -Egyben vagyok, de nem minden oké! Az egész bort magamra öntöttem és nem tett jó a fenekemnek, sőt talán a derekamnak sem ez az esés. Kérlek segíts!-Felé nyújtom a kezem és, ha megfogja akkor állok fel a földről nagy nehezen párat nyögdécselve. -Köszönöm!-Egy apró mosolyt varázsolok az arcomra, majd elengedem a kezét. -A fenébe ez nagyon fáj! És még borom sincsen!-Mikor megpróbálok lehajolni az üres poharakért, hogy felszedjem hangosan felszisszenek és inkább kiegyenesedem. -Na jó ez nem fog menni! Nem szeretek szemetelni, de azok most ott fognak maradni! Neked meg hozok egy másik teli poharat, de lassabban fog menni szóval a türelmedet kérném!-lassan indulok vissza a bódé felé. Egyrészt félek, hogy megint elcsúszom, másrészt meg csak ilyen lassan megy most a járás. Kívülről biztosan viccesen nézhetek ki, mint egy vén asszony, aki elvesztette a botját.
Némi meglepettséggel tekintek a nőre, ahogy megköszöni az ordenáré paraszt bókomat, de végül is... Hát legyen, buzdítson csak a sajátos önkifejezésre. Gondolom kiszűrte belőle a lényeget és lefordította saját nyelvezetre, így tényleg el lehet boldogulni velem. Szóval produkálok is valami félmosolyt végül, majd hagyom a témát annyiban, hiszen még a végén továbbköltöm a gondolataimat. A nők öltözködését pedig hallgatom tőlem telhető értelmes tekintettel, néha még bólintok is közben, hogy lássa, értő hallgatóságra talált, bár őszintén szólva tényleg sikerült egy kicsit olyan témába belefolyni, ami nem igazán érdekel, szóval, amikor a végére ér egy nyomatékos bólintással nyugtázom a dolgot. - Így van. Amúgy semmi gond, nekem kiadhatok, ha valami nyomja a szíved. - Mondom elmosolyodva, de remélem ezzel nem buzdítom túlságosan arra, hogy folytassa csak az öltözködés kielemzését. Engem egyébként sem zavarnak a falatnyi ruhák a nőkön, én pont az a kör vagyok, aki nagyon szívesen legelteti a szemeit a szebbik nem szebbik porcikáin. Hogy bocsánatot kér csak elmosolyodok, tényleg nem gondoltam, hogy én most marhára meg fogok sértődni és szerintem nem is látszott rajtam. - Noprob. - Mondom félvállról, én már akkor túltettem magam rajta, mielőtt kimondta volna, hogy ne haragudjak. Nehéz megsérteni, de ha valakinek tényleg sikerül, az feltűnő és általában annál nehezebb kiengesztelni. Amikor elesik persze, hogy nyújtom neki a kezem, kérnie sem kell és persze simán fel is húzom, hiszen nem lehet több húsz kilónál vasággyal együtt. Majd végignézek rajta, nem úgy néz k, hogy bármije is eltörött volna, de ez ugyebár még nem jelent semmit. Vagyis... mit tudom én mit jelent. - Jólvan, meg fogsz maradni... - Mondom halványan elmosolyodva a közvetlen közelében, de úgy fest ez a csaj nem képes nyugton maradni. Értetlen pofával ragadom meg két oldalt a vállait és így nem is hagyom, hogy elinduljon vissza. - Hé-hé-hé... Ácsi! Most estél el, úgy mozogsz, mint a reumás nyolcvan éves nagymamám, k*rva hideg van és át vagy ázva, na meg persze ragadsz és bűzlesz a bortól. Szóval nagyon cuki vagy, hogy nem adod fel, de most hívok egy taxit, meg egy szerelőt a motoromhoz és haza vitetlek. A poharakat is felszedem. Rendicsek? - Szemtől szembe magyarázok neki, ehhez persze le kell kicsit hajolnom, de a vállait végig nem engedem el. Ennyit a méltóságomról. Annyi megtakarított pénzem van, hogy ezeket tudjam állni, szóval nem para, tényleg csak méltósági kérdés volt a motor önálló megszerelése. Viszont ez így nem buli, szóval ha nem akar hanyatt-homlok továbbra is bort hozni nekem, akkor előveszem a telefonom és hívok egy taxit.
Kezdőlap
