Nagyjából annyira volt átlátszó ez a kegyes hazugság Bessie részéről, mint egy pohár csapvíz, ennek ellenére azonban mégis halvány mosolyra húzódik a szám. Így is elég szar a helyzet, legalább ezt a strigulát megspóroljuk egymásnak, miért nehezteljünk... Úgy is akad más részemről is, és tekintve, hogy nem mindig vagyok túlzottan szociális alkat, valószínűleg ő is tudna miről listát írni az idegesítő tulajdonságaimat tekintve. Túlzottan azonban nem haladunk előre a kutya projektet tekintve, mivel előbb Shiva kezd furán viselkedni, majd nekem is feltűnik rövid időn belül, hogy mi az oka – vagyis inkább ki. Bessie. Azt már mind látjuk, érezzük, sejtjük, hogy valami nagyon nincs rendben, ám sokkal előrébb nem vagyunk az üggyel... Shiva nem tud beszélni, Bessie mint ha itt sem lenne, én meg mindig is kuka voltam az ilyen pszichés izékhez. Egy töréssel vagy vágással még megbirkózok, ha már elsősegélyről van szó, de egy rohammal? Azt már kevésbé... Hívom is a segítséget, amint Bessie-t sikerült leültetni az autóban, mit sem törődve azal, hogy pánik. Pánik, pánik... jó, de mégis, mihez kezdjek vele?! A fenébe, lassan már én is pánikolni fogok, ha így folytatjuk! Telefonálás közben fél szemmel azért figyelem, mit ügyködnek ők ketten, ám miután látom, mennyire nem boldogul a táskával, nyújtom is a kezem – igaz, mielőtt ideadhatná, kicsúszik a kezéből, épp, hogy sikerül elkapnom, mielőtt még minden szanaszét peregne belőle. - Hagyja csak, majd én. - mondom csendben, miközben a telefont a vállammal tartom, ám elég egy pillantást vetni a táskába, hogy... jesszusaszaég. Ez most komoly, hogy ennyi kis szirszarral van megtömve? Nem csoda, hogy nem találja benne, amit keres. Tudom, hogy nem harap, ettől függetlenül mégis csak óvatosan nyúlok bele, mert... mégis csak az ő tulajdonsa, privát szférája, vagy milye, én is hülyét kapnék attól, ha a kabátzsebeimet kezdené el átnézni valaki. Igaz, ez most vészhelyzet, és nincs idő lelkizni, így nagyjából egy perc után fel is hagyok a keresgéléssel, nemes egyszerűséggel kiborítom az egyik ülésre a táskát, és meg is van! A gyógyszer, első pillanatra. Igaz, annyira gyors azért nem voltam, hogy Elisabeth a mentő kiérkezése előtt bevegyen belőle, így, hogy a segítség megérkezett, inkább nekik adom oda a gyógyszeres dobozt. - Üdvözlöm, Jonathan Wilson. Jó kérdés... nem mondanám, de jobban sem lett. De a gyógyszerét megtaláltuk. - teszem még hozzá, hisz Bessie segítsége nélkül nem ment volna ez sem, innentől kezdve azonban hagyom érvényesülni a hozzá értőket, inkább csak visszaseprem a temérdek apróságot a táskáva anélkül, hogy különösebben megnézném őket. Max. annyira nézek körül, nem-e maradt itt valami a kocsiban? Nem csak azért, mert mondjuk szívás lenne, ha elveszítené mondjuk az iratait, én is magyarázkodhatnék a végtelenségig, ha Hannah-ék valami női izét találnának az autó hátsó ülésén... Talán nem meglepő, hogy a latin név nem sokat mond számomra a fóbiát illetően, mondanám, hogy majd rákeresek, ha hazaérek, de esélyesen úgy is elfelejteném, még előtte. A nyelvbotlást a nyelv miatt betudom csak a pániknak, hisz beszélni sem lehet könnyű ilyen állapotban, amikor azonban közli, hogy nem mondhatja meg a többi adatot, csak értetlenül vonom fel a szemöldököm. Mi ez, valami vicc? Pont az egészségügyisekkel? Csak nem az a fránya női hiúság? Mert ha igen, az eszem megáll, komolyan... De ki tudja, próba szerencse. - Egy perc és jövök, csak váltok pár szót az állatorvosnak. – szóltam az asszisztensnek, ha esetleg tőlem is bekérnének valami adatot az adminisztráció miatt, azzal már intettem is Shivának, hogy utánam! Amíg megbeszélem a dokival odabent, hogy mi a szitu a talált kutya kapcsán, addig meg csak végeznek a többiek is odakint. Még szerencse, hogy a sógornőm is állatorvos, így a kollégáival is egész jól ismerjük egymást, hamar sikerül vázolni nekik a problémát a talált kutya kapcsán, s miután kiderül, hogy chipet sem kapott még, egyből bonyolultabbá válik a helyzet. Fiatal kölyök még, így esélyesen a szükséges oltások is elmaradtak, a szokásos kölyökkori teendők mellett, amik pótolása jó eséllyel több időt vesz majd igénybe, mint pár perc. Abban maradunk hát, hogy kicsit később visszanézek, aztán majd elválik, kettőnk közül ki nyeri meg a blökit magának. - Hm, mi a helyzet idekint? - fordulok a többiek felé, miután visszaérek az autóhoz. Pontosabban a mentőautóhoz, hiszen már mindhárman ott tüsténkednek a belsejében, ám amikor az orvos közli, hogy mi a helyzet... - Valószínűleg nem lesz semmilyen komoly mellékhatása, szövődménye a dolognak, de azért bevisszük a kórházba, biztos ami biztos. Még szeretnénk elvégezni néhány vizsgálatot, és csak ott vannak meg a szükséges eszközök hozzá. Mr. Wilson, köszönjük a segítségét, innentől már átvesszük a hölgyet. - közli az orvos, majd mint aki jól végezte dolgát, az asszisztens felé fordul, jelezve, indulni kéne.
*Iszonyúan pocsék helyzetben vagyok, nem is vitás. Épp csak rendbe szedtük volna a félreértéseket és enyhült volna a paprikás hangulat mikor bezavar a pánikrohamom. Soha nem tud jobb alkalommal érkezni, persze egy rohamhoz nincs jó alkalom. De ez…utálom a helyzetet és utálom magamat, legalább annyira amennyire magamnál vagyok. Ez az egész egy lavina, ha egyszer elindul nem lehet megállítani míg ki nem tombolta magát, hiába sikerül a rémképeket száműzni, már elindultam a lejtőn. A tünetek és a tudat, hogy mások – főleg Jonathan – így lát, egymást generálják. A légszomj és az emiatt kapkodó levegővételek szédüléshez és remegéshez vezetnek, s mikor kezd picit homályosabbá lenni a világ, akkor attól ijedek meg, hogy most tényleg rosszul leszek, hogy tényleg történik valami és meghalok és akkor nem leszek csak egy test amiben nincs élet és mindenki elfelejti, csak egy darab „tárgy” ami nem érez, nem lát, és így tovább. Ettől persze a meglévő tünetek felerősödnek…ördögi kör ez. Shiva nyalakodása egy pillanatra kiragad ebből a kulimászból, van néhány rövid lélegzetvételnyi időm, hogy magam elé idézzem a jól bevált képeket. Tengerpart, pálmafák, susogó szél, loccsanó hullámok, kellemesen hűs koktél. A fejemben szól a képekhez kapcsolódó zene is, amit korábban a meditálások alkalmával hallgattam, akár a Pavlov kutyáját szoktattam magam az elképzelt hangulathoz. Ám hiába tolom távolabb a rémképeket, a tünetek már jelen vannak és feltételezem egy laikusnak mint Jonathan eléggé ijesztőek. A táskám is kicsúszik a kezeim közül, szerencsére Jonathan elkapja és nem buggyan ki belőle semmi, de amennyire gyenge vagyok most még az ellen sem tudok tiltakozni, hogy belenyúljon. Ha jobban lennék és felfognám azt amit csinál, jót kacagnék azon az óvatos nyúlkáláson amivel a gyógyszeremet keresi, mint aki darázsfészekben próbálja megtalálni a hőn áhított kincset. Eléggé elszánt de annál inkább óvatos. Ám még ez a látvány sem tudatosul bennem. Talán egyszer majd emlékezni fogok rá és ki tudom majd hámozni a rossz érzések kavalkádjából. Csak egy kis időre lenne szükségem, hogy túllendüljek ezen az egészen, de mire odáig jutok, hogy érthetően fejezzem ki magam, már a mentőorvos ott téblábol közöttünk. Mélyen belül felnyüszítek a rám váró dolgoktól. Kórház, magyarázkodás, a kezelés visszautasítása, vita, hogy nem kell pszichiáter, Big ügynök értesítése mint legközelebbi hozzátartozó aki majd hazavisz. * -A gyógyszere, remek Mr. Wilson, mutassa csak. *A nevéből már következtethet néhány dologra és talán nem dönt úgy, hogy mindenképpen bevisznek.* -Jól…vagyok…csak kell….egy kis idő.*Hogy elmúljon a kéz remegésem, a szédülésem és amúgy az egész testemre kiterjedő gyengeség. S aztán jönnek a kérdések melyek a jellegükből fakadóan úgy tűnhetnek, hogy valóban az adataimra kíváncsi az orvos, ám én tudom, hogy csak azt akarja leellenőrizni mennyire vagyok a tudatomnál. Mindent megtudhat az irataimból. Nem, nem mondom el Jonathan füle hallatára mikor és hol születtem és azt sem, hogy van-e hozzátartozóm, főleg miután a rosszullét miatt majdnem elszóltam magam. Össze kell szednem a gondolataimat mielőtt bármit is mondok, különben annyi a tanúvédelmemnek és már csak idő kérdése, hogy Ramos emberei rám találjanak. * -Rendben Mr. Wilson, menjen csak, még eltart egy ideig. *Ennél több figyelmet nem is szentelnek neki, velem foglalkoznak minden ellenkezésem félresöprésével. Vérnyomást mérnek, nyugtatót adnak melyek a tüneteket enyhítik és persze kissé kába leszek tőle, de tudom, hogy muszáj amikor a tünetek már ennyire felerősödtek. S persze eldöntik, hogy bevisznek, ez is csak azért fordulhatott elő, mert sokat gondolkodtam az újra feltett kérdéseken, de ebben az állapotomban képtelen voltam koncentrálni a betanult információkra. Ezekhez a vizsgálatokhoz át kellett ülnöm a mentőautóba ami már önmagában véve is egy elég nagy frusztráció, hát még a fertőtlenítő szag amit hiába próbáltak illatosító adalékkal elfedni, mindenki tudja, hogy képtelenség. A táskámról meg is feledkeztem, vittek mint egy zsákot, vagy inkább kísértek mint egy részeget. *-Mi a helyzet…a kutya….Shiva…van gazdája?*Nem csak a nyelvem forog nehezen hanem az agyam is, de már nem szédülök, legalábbis nem úgy ahogy korábban és Jonathan arca sem elmosódott miután visszatért az állatorvostól. Most inkább úgy érzem magam mint egyetemista koromban amikor bulikirálynő voltam három lecsúsztatott Tequila után. Az viszont élesen eljut a tudatomig, hogy a mentősök be akarnak vinni és ezt tényként közlik Jonathannal.* -Neeee! Jól vagyok…kérem… csak haza kell mennem és …minden rendben lesz, tudom kezelni. *Segélykérőn nézek Jonathanra, de persze gondolom ő csak örül, hogy megszabadulhat tőlem aki olyan vagyok a számára mint egy elemi csapás. *-Most nem sikerült jól kezelni Mrs. Smith, szóval bevisszük és értesítjük a férjét. *Le sem kell nyomnia a hordágyra, magamtól süllyedek le. Feladtam, kész, ennyi volt. Persze megnézte az irataimat, hogy ellenőrizze mindent jól mondok-e és most szépen kiadott. Remek, rosszabb már nem is lehetne. Csak egy nyöszörgésre futja, nem is nézek fel Jonathanra és már nem is ellenkezem a kórház miatt, csak el innen minél előbb ebből a kínos szituációból. A mentőápoló hozza a táskámat a kocsiból ami eddig ott hevert az ülésen, némi morgás hallatszik ki és kulcscsörgés ahogy a kiborult táskába próbál mindent visszapakolni, nem biztos, hogy mindent sikerül. *
Nos, mit mondhatnék? Hiába Bessie minden próbálkozása, amivel bizonygatni igyekszik, ő bizony jól van, mint ahogy az ujjtörésem kapcsán ő is hajthatatlan volt, most engem sem győz meg túlságosan így, a rohama közepette. Nem csak engem, de a hozzáértőket sem, ami azt illeti. Ha nem lenne ilyen rossz a helyzet, még jót mosolyognék ezen az egészen, pláne azok után, hogy nem sokkal ezelőtt fordított felállásban játszottuk végig ezt az egészet, de elég rémisztő így is ez az egész, én meg jobban aggódok, minthogy megjegyzéseket tegyek miatta. Sőt mi több, miután úgy vélem, hogy a jelenlétem csak ront a helyzeten, nehezítve az orvos és asszisztense dolgán, úgy döntök, hogy jobb lesz, ha addig inkább Shiva ügyét intézem el... vagy ha azt nem is sikerül, legalább elindítom az útján, hisz miután bebizonyosodik, hogy bizony valami hajléktalan utcakutya, kapásból megsokszorozódik a teendők száma. Mégsem lesz annyira gyors az állatorvosi látogatás, mint azt reméltem. Ráadásul az is egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az én nyakamon marad a kutya, hacsak nem hagyom ott én is az út szélén, de ha ennyit költünk rá, akkor nyilván hülye lennék... Másrészt meg a húgom is biztos megsértődne egy ilyen húzást követően. Elisabeth-tel meg még sem mehet a kórházba, nem igaz...? - Nem, nincs. Vagyis nem valószínű, chip nem volt benne, így esélyesen a kötelező oltásokat sem kapta meg, most pótolja őket a doki. Ha volt is gazdája, túlságosan nem törhette magát miatta. - jelentek a kutya állapotáról, ahogy visszaérek - Ne aggódjon miatta, jó kezekben van. - ráadásul képzelem, mennyire segítene a rohamán, ha még a kutya miatt is felzaklatná magát! - Bessie... ha az orvos azt mondja, hogy be kell mennie, akkor azt nem véletlenül mondják. És ha megint visszatér a roham? Vagy rosszabbodik az állapota? - felelem, mert rám ne nézzen ilyen Bambi-anyját-lelövik-és-kocsira-rakják tekintettel, miután ő is berángatott engem a kórházba, csak nem gondolja komolyan, hogy én meg csak úgy hagyni fogom, hogy megússza... pláne, ha tényleg szüksége van rá! - Nem lesz semmi baj. Ha a doki végez a kutyával, majd beugrok, hogy megbeszéljük, mi legyen vele. Ne aggódjon, nem ússza meg ilyen könnyen. - dobok be egy erőtlen poént, sokat úgy se ronthat a helyzeten. Mondanám, hogy bekísérem, de mivel nem vagyok hozzátartozó, és ezt tudják is, valószínűleg úgy sem engednék, hogy a mentőautóval menjek, másrészt meg csak külön probléma lenne, hogyan jutok vissza a kocsimért... Vagy mi lesz a kutyával? Hisz az állatorvos nem bébiszitter, hogy őrizgesse nekünk, hiába ismerem, vagy vagyunk jóban... Csak türelmesen várok, hogy összepakoljanak, meg búcsút intsek a mentőnek... olyannyira, hogy elsőre fel sem tűnik Bessie vezetékneve előtt az a „Mrs.”, csak amikor már a férj értesítése kerül szóba, esik le a tantusz... Hogy mi van?! Értetlenül nézek Elisabeth után, valami magyarázatot várva, hogy mégis, mi ez az egész? Ám hiába, ő már megadva magát a sorsnak, erre se néz, csak várja, hogy induljanak, én meg állok az autóm mellett, mint valami rakás szerencsétlenség. Nem mint ha bármi olyan történt volna köztünk, amiért rosszul kéne éreznem magam, vagy lelkiismeret furdalásom lenne, de attól még értetlenül állok a dolog előtt. Hiszen se gyűrű, se egy említés... és ha ugyanolyan cipőben járna is, mint én, nos... a férj értesítése ezeket a kételyeket is egy szempillantás alatt oszlatta el. Megvárom, hogy kikanyarodjon a mentőautó a parkolóból, aztán a saját kocsimat bezárva visszaindulok a rendelőbe, hogy ha Shiva is letudta a kötelező orvosi köröket, akkor vele együtt induljak útnak ismét... Igaz, előzetes terveimmel ellentétben nem a kórház felé. Részben, mert kutyával vagyok, részben, mert még mindig nem dolgoztam fel teljesen ezt a felszínre bukkanó kis titkot, így inkább hazafelé veszem az utat, azzal nyugtatva magam, hogy mire beérnék a kórházba, a látogatási idő úgy is véget érne... Majd holnap, nem igaz? De azt meg ki gondolta volna, hogy mire holnap reggel eljutok a kórházig, addigra már Bessie-nek semmi nyoma?
Részemről ez a záró lenne, aztán majd egyeztetünk pm-ben, hogy hogyan tovább... Egyszerűen imádtam, köszönöm a játékot! Meg a sok kalamajkát benne, meg hogy rám írtál anno... O.O
*Utálom a helyzetet, utálom magamat és minden ok nélkül neheztelek Jonathanra amiért kihívta a mentőket. Tudom, hogy nem tehetett mást, hiszen eléggé ijesztő lehettem és ő még nem ismert úgy mint Big ügynök és nem is volt kiképezve ilyesmire. Persze ha kizárólag terápiás célzattal arcon üt, ahogy azt az ügynököm szokta hasonló helyzetekben, minden bizonnyal bokán rúgom, már csak megszokásból is, de idáig nem jutottunk el. Az is valószínű, hogy nem egy szimpla hisztériás rohamnak látta az egészet, valójában nagyon megijedt, de ettől még nekem ugyanúgy rossz, hogy ki vagyok szolgáltatva, ráadásul a kórház is esélyes, ami további bonyodalmakat von maga után. Egy hétig ki sem tehetem majd a lábam otthonról, kész óvoda. Szobafogság. Amikor visszatér Shiva nélkül, már a kutya és a sorsa érdekel, ez jó figyelem elterelőnek bizonyul, a tüneteim már nem tombolnak de még az utóhatás nem csengett le.* -Jaj, szegény. Árva. *Nem szándékos, nem tudatos ahogyan Jonathanra nézek, jelenleg eszembe sem jut, hogy bármilyen női praktikával hatással legyek rá és a jóindulatára, mégis sikerül „szépen néznem”.* -Vigyázzon rá, kérem.*Én természetesen rá gondoltam, az, hogy most nincs vele, nem azt jelenti, hogy nem is lesz. Remélem. Ha nem kerültem volna ilyen méltatlan helyzetbe, akkor sem vihettem volna haza, de Jonathannál jó helyen lesz. Shiva miatt már nem aggódom, de magam miatt igen, főleg mikor ellentmondást nem tűrően közlik, hogy bevisznek a kórházba. Hiába nézek megint, most már tudatosan segélykérőn Jonathanra, mit is várhatnék egy teljesen idegentől. Mert végül is az…hiszen alig két órája ismerjük egymást, vagy egy kicsivel több. Csak annyit tudok róla, hogy van egy házisárkány húga, volt egy felesége aki meghalt és még nem lépett túl az elvesztésén, van egy gyereke, farmja és jó feneke. Vagyis annyira már nem is idegen, nahát! S pont úgy tud viselkedni mint egy határozott férj. Picit mérgesen válaszolok amiért még lovat ad a mentősök alá.* -D nem tér vissza…nem fog romlani, csak szép dolgokra kell gondolnom. *Azt nem tudja, hogy pont a feleségének a halála váltotta ki nálam az egészet, vagyis az hívta elő a halál gondolatát, de nem is igyekszem ezt elmondani neki, mert akkor újra kezdődik a hullámvasút. *-Most boldog ugye? Hogy visszaadhatja.*Nem tudom, hogy most mérges legyek rá vagy nevessek, utóbbira voksolok, mert ígéretnek veszem, hogy újra találkozunk és ez jó, legalább van valami jó ebben a rosszban. De csak erőtlen mosolyra futja. Hiába örülök, ez az „Előre iszik a medve bőrére” tipikus esete, mert a mentőorvos bedobja a nagyágyút a Mrs. Smith- szel. Jonathan arcán nem látok semmit, de ez persze nem jelenti azt, hogy nem figyelt, vagy csak későn esik le neki, nekem már úgy is mindegy. Ha találkozunk is legközelebb, Shiva miatt lesz és Jonathan tartani fogja a távolságot, én pedig nem mondhatom el neki, hogy Big ügynök nem a férjem, hogy nem vagyok igazából Mrs. Smith, sőt még Mrs. Sem, mert akkor mindennek annyi. Bár kétlem, hogy elárulna, de a titok az már csak ilyen, elég egy vétlen elszólás, én már csak tudom. Párszor már vétlenül elszóltam magam. Megadom magam a sorsomnak és befészkelem magam a mentőben, csak ne szirénázzanak. A táskámat is a kezembe kapom, és a telefonomat keresem, jobb ha Big ügynök tőlem tudja meg, hogy hol keressen, mintha egy orvos hívja fel a kórházból, mert akkor esélyem sincs lenyugtatni és tajtékozva fog megérkezni. A táskámba belepillantva hatalmas rendetlenséget látok, úgy lett minden beledobálva válogatás nélkül, vetek egy mérgesen kérdő pillantást az ápolóra és persze tudja miért, mert visszadobja bocsánatkérőn. A telefon meg van, ám valami hiányzik és csak percek múlva jövök rá, hogy a nylon tasakba csomagolt női túlélő készletem egyike, a harisnya és a bugyi az ami valószínűleg ott maradt Jonathan kocsijában, feltételezve, hogy ott borult ki a tartalma amit aztán az ápoló sietve dobált vissza. Nem tudom melyik jobb, Jonathan kocsija vagy a parkoló. A parkolóra szavazok. *-Szia drágám! Ne ijedj meg, minden rendben, jól vagyok, csak gyere értem a kórházba, kérlek….nem, nem sérültem meg, csak tudod a roham…megint.
//Miből lesz a cserebogár?! :cheers: Lesz még kalamajka azt hiszem! már alig várom! nagyon jól szórakoztam egész idő alatt Köszönöm én is Jonathant, remek kis karakter!!! //
* Eljött az én napom. Nem mintha eddig nem vásárolgathattam volna, néha azért bejöttem a városba, vagy Achillesszel, vagy valakivel akinek volt rám ideje, de ez más volt. Nem kellett rohanni, a célirányos vásárlás helyett most kedvemre nézelődhettem, ez most csak az én napom volt. Meg persze Achillesé, bár kétlem, hogy ő oda lett volna az ötletért amikor előadtam neki. Viszont egyből rábólintott és ezt értékeltem. Majd megjön a kedve is, gondoskodom róla. Imádtam a karácsonyt, a vásári forgatagot, a díszbe öltözött boltokat, a sült gesztenye illatát, a karácsonyi zenéket melyek kiszűrődtek a boltokból. Floridában is meg volt a maga hangulata, de tény és való, hogy itt Alaszkában volt az igazi. A hó és a hideg is hozzátartozott, elvégre téli ünnep. Ráadásul jubileumot is ünnepelhettem, kerek egy hónapja nem jártam a gyengélkedőn. Sajnos azonban farkaséknál a gyógyítás művészetét csak nős férfiaknak vagy nőknek találták ki, így ebben a témában sem jutottam előbbre. Mióta elindultunk a lakból, nem lehetett letörölni a fülig érő mosolyt az arcomról, úgy nézhettem ki mint aki betépett egy zsák fűtől. A bevásárló utca ünnepi díszbe öltözött, mindenhol feldíszített karácsonyfák álltak, égősorok borították fénybe az egész utcát az elejétől a végéig, egyszerűen csodálatos volt. Az egész város pompázott, de itt volt a legkifejezőbb, a legszínesebb a karácsonyt váró légkör. Az utca elején megálltam, belekaroltam Achillesbe és végignéztem a fényárban úszó utcán. Koradélután volt, de már szürkült, nem sokára besötétedik, a mindig napos Florida után ez volt az egyetlen amit nem tudtam megszokni, a napos órák száma úgy négy körül mozgott, viszont kedvezett az ünnepi fényeknek.* -Minden üzletbe bemegyünk. Eszünk sült gesztenyét és iszunk forró csokit, és fahéjas-almás teát. Veszünk díszeket és lesz karácsonyfánk. Ez lesz az első karácsonyunk együtt. Sütök neked karácsonyi pitét és készítek tacot is. Csirkével vagy marhával szereted? *Még mindig nem indultam el, csak álltunk az utca elején és vigyorogtam bele a világba és Achillesre. Azt hiszem hosszú idő óta ez volt életem legboldogabb napja és megérdemeltem.*
Achilles & Bessie
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Ilyenkor is gondolok arra, mennyi minden történt ebben az évben, meg az előzőben. Az életem gyökeres fordulatot vett. Megtudtam, hogy van egy lányom. Azóta Madi eltűnt és bármit tettünk, nem került elő. Nem adtam fel, olyan nincs, hogy én feladjam. Itt lesz, meg fogom ölelni, szét fogom szorongatni és összekócolom a haját örömömben. Aztán jött a tőr átka, sötéten láttam a világot, semminek nem volt értelme. Bessie-t már ismertem. És most még jobban ismerjük egymást, mert már nem kell lepleznünk a nagy titkot. Szuperül megvagyunk. Igyekszem neki teret engedni és baromira örülök, hogy ennyi mindenkivel ellóg. Érdeklődnek iránta, ő is meg akar ismerni másokat. Néha az az érzésem, jobban halad, mint én. Ma eljöttem vele, hogy együtt karácsonyozzuk meg a vásárt, ami engem kevésbé érdekel, őt meg nagyon. Nekem barna pulcsi, bőrdzseki, aztán jöhettünk is. Jolly Jokernek pihenőnapja van, a taxisnak meg zsúfolt. Jól meg is kentem. - Na, mi van, Vigyorka? Jó a buli? - kérdezem. Odafordulok, hogy lássam a csillogó szemeit. Az érzései mindent elárulnak. Mikor megtudta, hogy jövünk, már akkor a csúcson volt. Én is nézelődöm, lesem ezt a sok árust. Ezer zokni, párna, kerámiák, akármi. Én szeretem a kézművességet, értek is hozzá, mert a dzsungelben meg kellett tanulni és nagyon jó tanítómesterem volt. Ez nem az én szintem. Itt csodákat árulnak. Lépek egyet és bólintva nézek a kölykömre, hogy ne csak álldogáljunk. - Höhöhö! - kezdek röhögni, ahogy megnyomok egy csipogó pingvint, ami majdnem a szemembe lógott, hogy rohadna meg! Én is remekül érzem magam a kölyökkel az oldalamon. Hogy mit gondolnak mások, azt leszarom. Tehetnek egy szívességet, ha nem tetszik. - Te, Bessie, ezzel az egésszel nem tudok vitatkozni! Megragadjuk, amit kell. Akkora karácsonyfát viszünk haza, hogy felmászunk rajta az égig! És lerúgom onnan Alignakot, úgy, hogy kitörik az állkapcsa, bizisten! - A csirkés a tuti. Te hogy szereted? Az nem kérdés, hogy szereti. Tényleg jöhet minden, amit magyaráz. Ez kivételes időszak, szeretem is. Ilyenkor megváltozom kicsit. - A forralt bort kihagytad. Hidd el nekem, kiszagolom, melyik itt a legjobb! Legalább négy helyen látok ilyesmit. Mindent megnézünk. - Milyen volt a tavalyi karácsonyod? Az a mérce, ami fölé akarunk most lőni. El is kezdem ingatni a fejem a zenére, ami igencsak kedves a fülemnek. Egy kis hazai.
-Fantasztikus!*Egyszerűen imádom. Voltam már karácsonyi vásárban, de ez mindent felülmúl. Már csak azért is, mert ez új életem első karácsonya és ezt kellőképpen meg kell ünnepelni. Hiányzik a családom és fáj, hogy nem lehetek velük, pedig megtehetném, de úgy éreztem nem lenne jó reményt kelteni bennük, utána pedig mindezt elvenni. Kétszer feltépni a sebeket gonoszság. Így csak én szenvedek, de ez a nap nem erről szól. Becsülöm és imádom Achillest amiért eljött velem, tudom, hogy nem az volt az álma, hogy egy romantikus lelkű, habos-rózsaszín, púderillatú és minden cukinak örülő nővel töltse a napot. Értem megteszi és ez nagy szó. Talán egy kicsit az apámnak tekintem, apapótlónak de szerintem élvezi. Lehet, hogy még a vásárlást is élvezni fogja? Felnevetek amikor megfog egy csipogó pingvint és nyomogatja. Végre ráveszem magam, hogy elinduljunk és ne csak bámuljam a sok csillogást. Megnézek néhány kézműves batyut, úgy néznek mint régen a déli nők kis szütyője amit a csuklójukra kötve hordtak, táncrenddel, zsebkendővel és púderrel. Azt hiszem kell nekem egy olyan, de majd visszafelé megveszem. Előbb szétnézek, szétnézünk.* -Égigérő Karácsonyfa. Ez remek filmcím is lehetne. *S már el is képzelem, vagy századszorra, hogy hova állítjuk, hogyan díszítjük fel, mert természetesen azt előre meg kell tervezni. Milyen színek domináljanak, és az illik-e a szoba színeihez.* -Még nem ettem. A tészta hizlal. De most már fogok enni, biztosan finom. *Elkészíteni sem lehet ördöngösség, csak jó recept kell hozzá, azt meg találok az interneten.* -Nem szeretnék berúgni….jaaaa! De nem is fogok! Akkor jöhet a forralt bor is.*Bizony! Farkasként már nem árt az alkohol, legalábbis nagyon sokat kell inni ahhoz, hogy részeg legyek. Ez is tetszik, ez a gyors anyagcserés dolog nagyon szuper.* -Úgy érted Big ügynökkel? Remek volt. A karácsonyfám akkora volt mint egy asztali lámpa, két liter forró csokit kortyoltam el és három filmet néztem meg a kanapén ülve egy bolyhos takaróba burkolózva, és telebőgtem egy doboz papírzsebkendőt. A sültem elégett, mert rábíztam Big ügynökre míg én letusoltam, a karácsonyi puding összeesett és a legjobban az fájt, hogy még a nagymamámat sem hívhattam fel. Szóval ha erre akarsz rálicitálni, meg sem kell erőltetned magad.*A savanyú arckifejezés addig tartott amíg mindezt elmondtam, aztán elég volt Achillesre néznem és máris mosolyogtam. A zene ami betöltötte a körülöttünk lévő teret, nem az a tipikus karácsonyi dal volt csengettyűkkel és csilingeléssel, de illett Achilleshez. *-Látod?! Még a karácsony szelleme is neked hízeleg. Szagold ki azt a forralt bor és igyunk egyet. *Az egyik üzlet bejárata mellett álló cserepes tujáról leszedtem egy marék havat és megpróbáltam az arcába nyomni, persze csak finoman, mintha krémmel kenegetném és azt sem bántam volna ha visszakapom. *
Achilles & Bessie
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Bessie napokat tudni itt eltölteni és vagyonokat költene el. Nem egyet, többet. Ez az ő világa, olyan otthonosan mozog benne, ahogy én a harcban vagy a lovaglásban. Ezért is jó, hogy eljöttünk. Beszélt már arról, mit szeret, de látni abban a közegben, amibe való, az az igazi. Még egy pár év és maga is járhat majd ilyen helyekre, addig pedig tudom, mivel jutalmazzam majd. Ott lesz a helyünk, bármi hasonlót rendeznek a városban. - Ez jó! Biztos nem lenne egy nyálas film. Gondoltam rá, hogy meg kéne nézni együtt valami normális karácsonyi filmet. Olyat, ami után nem kell felmosót és vödröt hozni a nyáltenger miatt. Néztem a műsorújságot, de jobb inkább megkérdezni valakit. - Még nem? Hát hol éltél te? - kérdezem röhögve. Nem Mexikóban, azt tudom. Pontosan tudom, hol élt. Ez van, egyesek kimaradnak a jóból. Majd kap olyan vacsorát, hogy leszarja, más hány kilót hízik tőle. - Edzel te eleget, nem leszel zsírdisznó! Megint elnevetem magam. El se tudnám képzelni Bessie-t kövéren. Ahogy elnézem, előtte is foglalkozott magával. - Ez nem arra van, hogy sírva hányjál tőle! Egy nyeszlett embernek is kéne belőle vagy egy liter, hogy bebasszon, annyit meg normális arc nem nyakal be. Egy pohár, de az király legyen! A forralt bor szinte desszert, úgy jó, ha kevés. Két nap koplalás után esetleg megütné a fejét egy gyenge szervezetű embernek. Mi nagyon nem ez a kategória vagyunk. - Akkor licit helyett felejtsd el! Kuka. Big ügynök is. Haza lett hívva, mikor elintéztük azt a köcsögöt. Az FBI-nak már nem kellett védenie Bessie-t, mert nem volt kitől. Ramos és az érintett társai már az örök vadászmezőkön futkároznak. Vadként, amiket ki lehet lőni. Bessie szar korszakának vége. Én nem úgy bánok vele, mint akinek muszáj ott lenni, de utálja az egészet. Minden összekapásunkkal együtt szeretem, gondoskodom róla és megvédem, akár az életem árán is. Mint teremtő a kölykét. Amikor havat kapok az arcomba, az váratlanul ér. Az első reakcióm, hogy a kurva anyját, mi ez, de visszafogom magam. Csak a szemem villan, aztán egy másik marék Bessie sapkáján landol. Jól beledörgölve. Röhögve karolok belé. - Ott. Nagyot szippantok a levegőbe. Megállok egy pillanatra, ujjamat feltartom és irányba állítom. - Ebben olyan fűszerek vannak, hogy már leves, nem is bor. Imádni fogod. Úgy viselkedem, mint egy ínyenc, aki tényleg illatra megy. Elhaladunk egy stand mellett, amin távol-keleti vagy olyannak látszó szobrocskák sorakoznak. Érdekes figurák, a mintázatuk egyáltalán nem szokványos. Az egész nem illik ide, mégis tetszik. Az egyik csak olyan szobadíszféle, a másikba gyertyát lehet dugni vagy füstölőt. Rengeteg van. - Mit szólsz a kínai piachoz? Jól néznek ki, nem?
*Elnevettem magam, és nem ez lesz ma az utolsó nevetésem. Achilles néha annyira jó fej és mindezt úgy tudja előadni mintha matematika példát magyarázna. De nyálas film lenne, az ő szemszögéből, az enyémből pedig egy meghatóan sírós, pont amilyet szeretek. Talán egyszer rá tudom beszélni egy ilyenre, addig meg vagy egyedül nézem, vagy valamelyik romantikus lelkű csajszival. *-Jobbára Floridában, de ez nem mérvadó, a tengeri herkentyűket ki nem állhatom. Se kagyló, se rák, sem hasonló állatnak nem kinéző. *Furcsa, hogy a tengerparton nőttem fel és soha nem éreztem gusztust arra, hogy az egészséges és mások által finomnak titulált ételeket megegyem. Egyszerűen a szagukat sem bírom. Halból sem eszem akármilyet, csak lazacot vagy tonhalat és minél kevesebb a szálka, annál jobb. *-Ó, ez megnyugtató. Ez a te érdemed, halálra dolgoztatsz.*Hogy halálra az kissé túlzás, de az biztos, hogy nem hagy henyélni, szinte minden rázósabb beszélgetésünk végén oda lyukadunk ki, hogy bundában mérkőzünk egymással. Mostanra már van annyi gyakorlatom az alakváltásban, hogy nem az épületben változom át. Így a bútorok is egyben maradnak – viszonylag, de már megtelítettük a faházat – elég mókás azonban ahogy Achillest kergetem a folyosókon, le a lépcsőn, át a nagy nappalin, ki az udvarra. Naná, hogy nem hízok el. Az alkohol sincs már rám olyan hatással mint korábban emberként volt, bár így sem viszem túlzásba, de már nyugodt lélekkel hajtok le egy tequilát Achillesszel, ő meg örül ennek, mert ökör iszik magában és remek társaság vagyok. *- Félútig sem jutnék el, a bort amúgy is kedvelem. Bízom a szimatodban.*Ha alkoholról van szó, akkor Achilles. Ezen a téren ínyenc, csak a minőségre megy, tequilából sem akármelyiket issza meg, talán még a kezemből is kiverné az üveget, ha olyat vennék és innék meg ami nem ment át az ő rostáján. Ez is egyfajta gondoskodás, de ő sokkal többet tesz ennél és többek között ezért is becsülöm és szeretem. A legnagyobb dolog az volt, hogy megszabadított Ramostól, amíg távol volt alig mozdultam ki a szobámból, nem titkoltam senki előtt, hogy aggódom érte, annál nagyobb volt az öröm amikor hazatért. *-Kuka. *Könnyen beleegyezem, a tavalyinál csak jobb lehet és tudom, hogy ezek után mindent meg is fog tenni ennek érdekében. Már az is ajándék, hogy itt van velem, hogy itt lehetek a karácsonyi vásáron. Egészen más mint otthon, régen. Különös, imádni való hangulata van. Biztosan a hó miatt amihez nem nagyon voltam hozzászokva, de most remek játékot nyújt. Sikerül Achilles arcába nyomnom egy marékkal, széles vigyorgásom enyhíti a hirtelen fellobbant haragot amit csak a szemeiben látok, aztán jön az öblös nevetés és egy marék az én fejemre. Egy kis emlék, valamennyit visszakapok most a gyerekkoromból. *-Együnk hozzá sült gesztenyét, érzem az illatát.*Én is szimatolok, de a bor helyett a gesztenyéjét érzem, és arra mutatok amerre Achilles irányba állít. Már csorog a nyálam, képletesen persze, de hamarosan nem csak úgy és az talán nem kellene megvárni, nem illő egy nőtől, hogy csorgatja a nyálát a kabátjára. Most már tényleg kíváncsi vagyok arra a forralt borra, ami már nem is bor hanem leves. *-Jin és jang? Szantálfa és sárkányok. Az illataikat imádom, sokféle virág és fűszer. Gyönyörű porcelánjaik vannak, bár amit itt árulnak egyike sem értékes, de szépek. Neked tetszik?*Nem ártana ötleteket is gyűjteni az ajándékához, amit persze nem ma fogok megvenni, hiszen akkor nem meglepetés, majd megkérek valakit, hogy hozzon el még egyszer, de akkor célirányosan megyek, most nézelődünk. Ez viszont azt eredményezi majd, hogy lassan jutunk el a forralt borig, előrébb rángatom Achillest egy nekem tetsző boltig, ahol most a karácsony ünnepe miatt, az utcán is van pult. Gyönyörű karácsonyfa díszekkel, girlandokkal, égőkkel.* -Nézd! Ez csodaszép! Neked milyen karácsonyfa tetszene legjobban? Melyik szín legyen a domináns? Én a kék-ezüstre szavazok, az megy legjobban a szobához. *S már teljesen leköt az ezüst és kék girlandok nézegetése, a fehér angyalkák és csengettyűk, csúcsdíszek teljesen elbűvölnek.*
*Boldogan és minden tekintetben kárörvendő mosollyal az arcomon léptem ki a lak ajtaján, hogy a rám várakozó kocsiba üljek. Tanulva abból, hogy itt fene nagy egyenlőség van, már amikor nem a falkán belüli ranglétra fokait forszírozzuk, meg egyébként sem lehet egy férfira sem számítani, ha udvariasságról van szó, kinyitottam magamnak az ajtót és beszálltam. Láttam Henry-n, hogy nem nagyon van oda a mai napi kísérgetésért, de örüljön annak, hogy velem letudhat egy heti feladatot, nem mellesleg vérszemet is kaptam ahhoz, hogy én is szívjam még egy kicsit a vérét. Pusztán azért, hogy érezze a törődést. Lesimítottam a kabátomat, ölembe vettem a táskámat, elhelyezkedtem, becsatoltam az övet…csak azért, hogy ne legyen már ebből is baj, ha megállít egy rendőr. * -Ne nézz rám ilyen gyilkos tekintettel, nem én találtam ki. Achilles-t verd a szemeiddel, utálja a shoppingolást, a ruháim meg rohamosan fogynak. *Nem kell mondanom miért. Na igen, drága Teremtőm ötlete volt, hogy Henry kísérgessen a városban, míg mindent össze nem szedek amire szükségem van, az meg nem egy órás séta lesz. Először még élvezte, karácsonyi vásár volt és friss az apa-lánya kapcsolat, de sikerült már párszor az idegeire mennem és nem csak itt Fairbanksben. * -Belváros, bevásárló utca….kérem. *A „kérem”-et úgy tettem hozzá az úti célhoz, mintha taxiban ülnék, ezzel is nyúzva Henry idegeit, de közben szélesre nyúlt a szám. Az, hogy sikeresnek mondható-e a mai feladat, nagymértékben tőlem függött, nem mintha meg akartam volna fúrni. Ellenkezőleg. Segíteni akartam, de ő ezt nem tudja. Én meg addig szórakozom jól, amíg nem tudja. * -Hogy állsz a főzéssel? *Az első próbálkozása nem sikerült fényesen és továbbra is a listán volt a falka megetetése, érdekelt, hogy mennyire feküdt rá a témára. Kérhetett volna segítséget is, sült kacsában jó vagyok, de szerintem inkább leharapta volna a nyelvét. * -Csak azért kérdezem, mert szeretnék egy gyertyafényes vacsorát, és gondoltam te szívesen megcsinálnád. *Négyfogásos, előétellel és desszerttel együtt, két személyre. Már felírtam a listára, nem marad kettőnk között és nem is bújhat ki alóla. Ezzel el is leszünk míg beérünk a városba, vagy ülhet kukán, bár rengeteg kérdéssel készültem, leginkább arról aki képes volt Casanova szívét elrabolni. Kíváncsi voltam na.*
Megjelenés†Muzsika
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 164
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Úgy hiányzott ez az egész, mint egy gyulladt pattanás a hátam közepére, de mit csináljak. Egyelőre nagyon szarul álltam a hetek teljesítését tekintve, és ha valaha véget akarok vetni ennek a tragikomédiának, akkor nagyon bele kell húznom és teljesítenem még azt is, amihez semmi affinitásom nincs. A megbeszélt időpontban, járó motorral, lehúzott ablak mellett várok Bessre a kocsiban egy szál cigivel az ujjaim közt. A hangfalakból üvölt a jelenlegi motivációs dalom, azt hiszem, hogy a hétköznapokat ezen önáltatások nélkül kevéssé tudnám túlélni. És nem, az hétszentség, hogy én azért nem szállok ki, hogy ajtót nyissak, van keze, Muszkli is, szóval ereje is van, hát nehogymár egy kurva kocsiba ne tudjon beszállni magától. Ahogy meglátom közeledni, kivágom a félig elszívott cigarettát a hóba (úgy is nekem kell majd felszedni, nem mindegy?), és igazítok egyet a pulcsim nyakán. Nagyon hülye fejjel nézek rá, ahogy beköti magát, mert kérdem én, mégis minek? - Ugye most csak szórakozol... - nézek rá hitetlenkedve és annyi szívességet teszek, hogy lentebb tekerem a hangerőt, de ki- vagy elkapcsolni nem fogom a nótámat. A múltkor lement a Négy Évszak, ez a bosszú ideje - Ha ütközünk, amit nem fogunk, semmi bajod nem lesz, és egyébként meg... Mi történhetne? Megállít egy rendőr és megbüntet? Engem? Ne szórakozz már... - szinte már sértve ciccenek fel, megcsóválom a fejem, de legyen, ahogy akarja, ne ezen menjen el a napunk - Tudom, hogy nem te találtad ki. Akkor még ennél is rondábban néznék, hidd el. Mondjuk ez volt a legkevesebb, amit megtehettem. Rohadtul nem volt kedvem még egyszer Achilles mancsai közé kerülni, szóval marad a shopping. Órák kérdése, és túl leszek rajta. - Már megyünk is, ne fossál... Megindultunk. Taxiztat itt, bazmeg... A vezetési stílusom biztos hagyott számára némi kivetnivalót maga után. Mindig gyorsan vezettem. De tudtam, hogy mit csinálok, azóta tudtam, mióta először menekültem lovon a holdfényben, az éjszaka közepén. Van, aki kurva jól fest, én kurva jól vezetek, ez jutott. Eddig csak motoron taknyoltam el, autóval még soha nem okoztam balesetet. Még. - Jaj, Bess, hagyjál már... - nyüszítek fel és jobb kezemmel kicsit a kormányra ütök, ahogy a főzést hozza fel - Felejtsd el. - köptem a szavakat a lábai elé, éreztetve, hogy nem, ez nem tárgyalás kérdése, inkább tényleg pucolok WC-t, ahogy Dario végül nem kérte - És amúgy is... Minek neked gyertyafényes vacsora? Magadnak? Ez is ilyen úrinői szokás? - piszkálom nevetős hangon, miközben a hegyi úton sebesen a város felé haladunk - Csak azt ne mondd, hogy te is "beszerelmesedtél", mert kihalok. Egyrészt, mert erre mennyi esély lenne. Másrészt meg valahol a szívem mélyén reméltem, hogy ez nem egy ilyen titkos kis "bosszúhadjárat" első csatája, mert akkor tényleg kiröhögöm és ott hagyom. Közben a következő random dal is megszólal, és ha bármilyen próbálkozása lenne kikapcsolni a sztereót vagy még lejjebb halkítani, úgy csak egy "he, menjonnan" kézre csapással akadályozom meg benne. Én kocsim. Én zeném. - Na, de most komolyan. Bepasiztál? Nem, nem eresztem a kérdést, komolyan érdekel a dolog. Bár, ahogy az esetek többségében lenni szokott, úgyis valamiféle hervasztó választ fogok kapni rá sejtéseim szerint. Ez van, amikor az Élet minden izgalmának forrása az én hülyeségem, és bármennyire vágytam rá, a többség képtelen volt túltenni rajtam.
*Nagylelkűen nem veszem észre amikor eldobja a cigaretta csikket, szívom eleget a vérét ma, nem akarom mindjárt az első öt percben ellőni a puskaport. Egészen más stratégiát választottam mára, ezért is mosolyodom el szélesen amikor felhördül az öv becsatoláson. Hát elkezdődött. Csiklandoz a jókedv, és ezen még a fület bántó zene sem tud szemernyit sem lohasztani. Azt azért magamban értékelem, hogy halkabbra tekerte, de tudom, hogy a férfiak kocsija az valami Szent Grálnak számít és bár szívesebben hallgatnék mást, nem feltétlenül klasszikust, nem hívom magamra a szörnyeteg haragját. Szeretném a mai napot a vásárlásnak szentelni, de ha mindjárt az elején kiütöm, mi marad nekem? Nem mellesleg Achilles már kiütötte. Még szélesebben elmosolyodom arra, hogy rondábban nézne, ha csak egy kicsi esélye is lenne annak, hogy én találtam ki a mai „büntetését”. Mondjuk sem ő, sem Achilles nem tudja, hogy azért jócskán benne van a kezem, de a férfiakat úgy lehet az orruknál fogva vezetni néhány jól megválasztott szóval, hogy öröm nézni. Apró szavakkal terelgetem az idegbaj felé, amire meg is kapom a sajátos Henry választ. Máskor, más helyzetben rá is szólnék, hogy ne beszéljen így, de most csak újra elmosolyodom, még talán egy halk kis kaccantás is kibújik belőlem. Még nem vörösödött a feje, de lesz ez még így se. Mondják, hogy édes a bosszú és ezzel most nagyon egyet tudtam érteni. Taxizgatok. -Már felírtam a listára. *Jegyzem meg ártatlan arccal felé fordulva, és jelzésértékűen belekapaszkodom a testemet átszelő övbe. Szerintem ezzel az őrült száguldozással akar kikergetni Fairbanksből. * -Meg akarod mutatni, hogy nem lesz semmi bajom, ha ütközünk? Egyébként két személyes vacsorát írtam fel, négyfogásosat. *Bököm a szavai közé derűsen, mert ettől fog kihalni, nem attól, hogy beszerelmesedtem. * -Miért lenne az olyan nagy dolog? Neked is sikerült. *Ezt meg úgy mondom, mintha lehetetlen lett volna. Mondjuk sokan nem fogadtak volna rá, körülbelül az egész falka.* -Kihalsz? Szerintem marad még belőled, bár veszélyeztetett faj vagytok ti…a Casanovák. *Eszem tovább az idegeit, jóízűen rágcsálva és nem mulasztok el egyetlen idegrángást sem. A zene elhalkul, de nincsenek illúzióim a következő nótát illetően sem, igyekszem faarccal tovább lendülni a zenei ízlésvilágom szándékos roncsolásán. Nem fogom megadni neki azt az örömöt, hogy rácsaphasson a kezemre amikor ki akarom kapcsolni, amúgy szerintem miattam válogatta össze. Én túl fogom élni a mai napot, ellenben vele. Módfelett érdeklődik a kapcsolati státuszom iránt, nem tudom minek örülne jobban, de sajnos a farkaslakban csupa pletykás vénasszony él, úgy is kiderülne. * -Nem pasiztam be. Miért van valaki akivel összeismertetnél? Már kerítőnek is felcsaptál? Mesélj inkább te róla. Hogy is hívják? *Én meg ezt a témát nem fogom elereszteni. Érdekel, annál az érdekes momentumnál kezdve, hogy kimondja a nevét. Nem mintha nem tudnám.*
Megjelenés†Muzsika
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 164
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Kettőnk közül valaki szemmel láthatóan élvezi a helyzetet. Segítek: nem én. Mindegy, igazából csak az agyam hátsó zugában kezd felpiszkálni a tény, hogy Bess egyre szélesebben vigyorog, sőt, még kacag is, miközben az én fejem fölött lebegő fekete felhőből kezdek lassan bőrig ázni. És hol van még a vége! Ha pár perc alatt feladom, azzal nem csak Ő nyer, hanem még én is bukok egy feladatot, és ezt most nagyon nem engedhettem meg magamnak. Hiányzott a loftunk. Persze arra nyüszítve csattanok fel, ahogy a "virágzó" konyhai képességeim után érdeklődik, és amikor közli, hogy már listás tétel, csak megforgatom a szemeimet és egy drámai sóhajjal könyökölök az ablaknak és támasztom a fejem a bal tenyerembe, míg a jobb a kormányon van. - Élvezed, he? - morgok oda a bajszom alatt - Ne, ne, ne, ne mondj semmit, tudom. A pajzsom csak félig van fent, és Bess bosszúszomjas elégedettségének szagát a világ leghánytatóbb szagú kókuszos autóillatosítója sem tudná elvenni. Na, nem mintha használnék bármilyet is. Kiadatlan dühömnek valahogy utat kellett találnia a testemből, és hát, a gázpedált lenyomó lábfejemben kívánta megmutatni magát, ahogy az eddig sem túl jól tolerálható sebességre még egy kisebb lapáttal rátettem. Ha neki jó, nekem is. A kérdésére rajtam a sor, hogy némi elégedettséget érezve felé fordítsam a fejem, felvont bal szemöldökkel és egy kaján félmosollyal nézzek a nőstényre, a szemeibe, ha felém fordul. És bár kanyarodik néhol az út, az irányítást a perifériámból intézem minden gond nélkül, hosszú pillanatokra megragadva a kis nőstényen. - Nahát, csak nem azt akarod mondani, hogy nem bízol bennem? Nem is értem... - hát nyilván értem, de a vezetés más, mint egy "kapcsolat" címke nélküli kapcsolat ápolása - Négy fogást két személyre? - húzom szemtelenül, és a kocsi motorját bőgetve még jobban gyorsítok, miközben továbbra sem veszem le róla a tekintetem, az adrenalintól pedig kissé hevesebben kezd dobogni a szívem - Biztos, nem akarod ezt átgondolni? Nagyon messze vagyunk még az elérhető végsebességtől, időnk van, max kitérővel jutunk el a bevásárló utcáig, de addig, amíg fel nem csattan vagy meg nem retten, az útra is csak fél-fél pillanatokra kapom oda a tekintetem, gyorsítok tovább, és igyekszem lyukat égetni belé a szemeimmel. Kiszórakoztam magam, szerintem még egy röpke merevedésem is volt az adrenalintól. Akárhogy is legyen, a kis játékom végeztével visszatérek a már eredetileg is gyorsnak ítélt tempómhoz, hogy beszélgethessünk. Tényleg ki akartam deríteni, mégis mi a hereráknak kell neki egy gyertyafényes vacsora, ráadásul két főre. - Nem lenne nagy dolog. - rántok vállat hanyagul - A hozzád hasonló szexi, lelkük mélyén vadállat jó kislányok hamar találnak pasit maguknak. Vagyis találnának, ha nem lennél ennyire válogatós. - rajtam a sor, hogy visszavágjak, ha már neki sem derogál engem szolidan baszogatni - Csak az időzítés lenne kurva vicces. Mármint, hogy közvetlenül azután találta meg élete párját, hogy dobtam a sajátomért. Egyébként semmi közöm hozzá, tényleg, még azt is el tudtam képzelni, hogy Achillest akarja ezzel a húzással kifektetni vagy "kiengesztelni" a múltkori verés után, bár ahogy Tacót ismerem, ezzel elég rossz úton járna. És le-Casanováz. Csak a szemimet forgatom (megint), mert egyébként így jobban belegondolva nem érint rosszul a becenév, mert hát az igazság az, amivel én is teljesen tisztában voltam, az az, hogy - Nem vagyok Casanova, Bess. - közöltem vele érces hangon, és megcsóváltam a fejem - Neked is pontosan megmondtam, hogy egy rosszéletű seggfej vagyok. Az nem az én hibám, hogy százhatvan kurva év után találkoztam valakivel, akinek pontosan ez kell. Nem tettem semmi olyat, amit egyébként sem csináltam volna. És nem viselkedtem egy hangyafasznyit sem másként, mint egyébként eddig. Szóval továbbra sem tartom magam hősszerelmesnek. Sajnálom Bess, tudom, ezt talán nehéz elhinned, de vannak olyan nőstények, akik pont leszarják a virágot, a csokit, meg a szerelmes, szép szavakat. Hát, nem lennétek barátnők, az is fix. Felőlem akár az esküvőjét is szervezhetné, hacsak nem kapnék rá meghívót, még arról is lemaradnék, hiába pletykás a falka. Én a társasági élet ezen részéből mindig is kimaradtam, sosem érdekelt, mi van másokkal, hacsak nem kerestek meg ők maguk. Engem legfőképp az ivászatok érdekeltek. Na, meg persze, a feladataim. De a lényeg (lényeg?) tényleg az, hogy nem pasizott be. Kár. Mondtam, hogy hervasztó választ fogok kapni a kérdésre... - Dehogy csaptam, jézusom! - ciccenek fel méltatlankodva - Bár tény, Pat eleganciáját és zenei ízlését meg jó modorát biztos csípnéd, de kétlem, hogy az öreg bírná veled az iramot, szóval felejtős. Az kéne még, hogy ezek ketten összejöjjenek! Nem lenne extrán cikis egyik vasárnapi családi ebéd sem, ha mindenki hozná a maga másik felét, én pedig úgy ülnék ott, hogy az asztalnál jelenlévő nőstények száz százalékát megdugtam. Nem, nem poén. De aztán róla kérdez. Meséljek róla. Hogy hívják. Valami tőlem nagyon szokatlan lágyság költözik az arcom vonásaira, hiába gondolkodom közben azon, hogy pont őt miért érdekli az a nőstény, aki miatt kismillió traumát kellett miattam átélnie. Mondom, a női lélek, ehhez én kevés vagyok. - Dakota. - feleltem mosolyogva, jól esett kiejteni a nevét, még úgy is, hogy itt sincs - Dakotának hívják. Mit meséljek róla...? Fogalmam sem volt, mit kellene mondanom. Ez az első alkalom, hogy a bizalmi körömből kívül eső akárkivel kell(ene) beszélnem róla, és hát... Mondtam, hogy én nem vagyok az a pletyizős fajta, ugye? Fogalmam sincs, hogy Bess mit akar hallani, de egy gyors szájnyalintás után a telefonomhoz nyúltam, hogy a Born To Be Wildot leváltsam valami olyasmire, ami nem csak hangzásában, de szövegében is kiverheti Bessnél a biztosítékot, de nem érdekelt. Pont ez volt a lényeg. És nem, amíg ezzel szöszöltem, megint nem néztem az útra. - Mit meséljek? Hogy barna haja van és zöldes-barnás szemei? - nevettem fel röviden, ahogy újra az útra néztem - A kis szar... Megcsóváltam a fejem, és nem, tudatosan nem tűnt fel, hogy megint az ablaknak támaszkodom vezetés közben, ujjaimmal a friss jelölést birizgáltam, de ezúttal nem a gondterheltség lengett körbe, hanem a boldogság. A "becézést" pedig olyan lágysággal ejtettem ki, mintha a világ legszebb bókját mondtam volna ki, hiába ütközhetett meg ezen Bess, de igaz volt: Dakotának úgy udvaroltam, ahogy másokat inzultálni szoktam. - Nem tudom Bess, képzelj el engem csajban, és akkor mindent el is meséltem. Ha most itt lenne, megkérne, hogy csavarjam feljebb a hangerőt, minden sort hamisan üvöltene együtt velem és megkérne, hogy tapossak a gázra még jobban. Ez elég? Felé fordítottam a tekintetem egy kissé kérdőn mustrálva végig, és ha még önmagában el is ítélt mindkettőnket azért, mert ilyen "proli" stílusunk volt, nem érdekelt. Megvoltak az indokaim arra, hogy miért nem volt soha normális kapcsolatom, azzal is együtt tudtam élni, hogy nem vagyok a krémek krémje, mert nekem így volt jó, így voltam önmagam. És az, hogy jelen helyzetben egy fikarcnyit sem kellett állítanom magamon valakivel szemben, tényleg hihetetlen volt, de mégis megtörtént. Mások véleménye pedig pont nem érdekelt.
*Naná, hogy élvezem, és ennél csak jobban fogom. Nem kell válaszolnom, de szerintem a fülig érő mosolyom és a hozzá csatolt boszorkányos pillantás, mely a nők sajátja, elegendő is. Azonban Henry is tud mutatni nekem olyat, amitől a víz verne le….ha hagynám. Persze a lelkem legmélyebb zugában kezdek pánikolni, amitől a farkasom is a sarokba vonul, és igyekszem nem nagyon kapaszkodni amikor rálép a gázpedálra. Oké, hogy nem halnék meg ha ütköznénk, de azért az a mondat, hogy „semmi bajom nem lesz” így, ebben a formában, nem igaz. Nem szeretnék napokig gyógyulgatni, másrészt még az is előfordulhat, hogy egy vasakat szállító teherautóba ütközünk és egy közülük felnyársal. Kevés az esély, de na! Nekem viszont nem csak az öv van a kezemben, hanem egy újabb feladat élő szóban közlése is. * -Most mondjam azt, hogy nem? *Nem, tényleg. Van olyan őrült, hogy képes neki menni valaminek, csakhogy bizonyítsa az igazát. A motor meg felpörög és bőg, mint egy éhes tehén, én meg csak pislogok a szemeibe, mert azokkal nem és nem az előttünk rohamosan fogyó utat nézi. * -Nem akarom átgondolni, ne játssz itt velem, nem vagy te jedi. *A sebességmérőre esik a pillantásom, és esküszöm azt hittem kiakadt a mutató, de jócskán messze vagyunk még attól. Te jó szagú atyaúristen! Direkt csinálja, de kiscica legyek, ha hagyom magam belerángatni egy pánikrohamba. Nem is igazán a sebességgel lenne a gond, hanem azzal, hogy emellett nem az utat nézni.* -Ha nem nézel előre, honnan tudod, hogy jó irányba haladunk? *Érzésem szerint ide valami macsós duma fog jönni, amiben azt taglalja milyen menők már és százfelé van szemük és amúgy is megérzik, mert hát egy farkasnak élesebb a látása. Csak pár percet kell túlélnem, ebben a tempóban gyorsan beérünk a városba, hacsak le nem gurulunk az útról….~Nyugi Bessie! Tengerpart, pálmafák, cseresznyés koktél…~ Amíg viszont a szemeit nézem, nem kell az útra figyelnem, hogyan suhan el mellettünk, bár ez eléggé képzavar, hiszen mi suhanunk el az út mellett. A lényeg, hogy nem látom, akár egy tériszonyos aki nem néz le. Az a gondolat biztat csak, hogy amint kiszálltunk, az ő szórakozásának vége. Sikerül megúsznom egyetlen ijedt nyikkanás nélkül, Henry tekintete visszatér az útra, a sebességmérő pedig kicsit lejjebb vándorol. Az akut szívroham és a pánikhangulat is sarokba vonul, én meg magyarázkodhatok miért is kell nekem kétszemélyes vacsora. * -Ó, köszönöm a bókot, mert az volt, ugye? *Ugrik újra fülemig a szám, majd lankad is le egyből a mondat második felére.* -Nem vagyok válogatós! Vannak normális férfiak is, akik értékelik a szépet. Példának okáért ott van Phil. Imádja a klasszikus zenét és műveli is, és nem káromkodik. *Abszolút Henry ellentéte minden tekintetben, abban viszont egyet kell értsek Henryvel, hogy valóban vicces lett volna az egybeesés.* -Na, az látod tényleg vicces lett volna. De te is megtaláltad az igazit, csak időbe telt, én sem vagyok még olyan öreg, hogy azt mondjam, késő lenne. Mellesleg nem ketyeg a biológiai órám, és esélyesen több száz év áll a rendelkezésemre. Nem sietek sehova. *Ahhoz viszont nagyon szerencsésnek kell lennem, hogy megérjek több száz évet, mondjuk még egyet is, de ezen nem agyalok. * -Az vagy…na látod! Lehet, hogy százhatvan év múlva meg én találom meg a romantikától velejéig romlott pasit, aki még a kocsiajtót is kinyitja előttem, virágot vesz nekem, meg csokit, lesegíti a kabátomat és egy Vivaldi koncert után elvisz vacsorázni. Természetesen nem olyan vacsorára amit te főztél, de aaaaz, na az tényleg vicces lenne. Addigra te is megtanulhatsz főzni. *Nekem ne mondja, hogy nem Casanova, úgy gyűjtötte a nőket, mint más a bélyeget, nem is volt ezzel probléma. Nekem sem volt vele problémám, nem értem miért akadt ki. Azért jólesett nyúzni még az agyát, megkeresni az egyetlen épen maradt idegszálát és azon táncolni. Megkönnyebbülök, hogy nem csapott fel kerítőnek, az ő személyét és feltételezett baráti körét tekintve valószínűleg, egy rocker motorost perdítene elém vigyorogva. * -Tényleg csak egy valaki jutott eszedbe? *Húzom el a számat, mint aki citromba harapott, de ez nem engem hivatott minősíteni, hanem Henry-t. * -Pat…a négyszáz éves farkas. Igazán kedves tőled, hogy összekötnél vele….ja! Nem! De egyébként tanulhatnál tőle jó modort és eleganciát. Hogy nem volt képes téged gatyába rázni? *Sok gyertyát gyújtottam neki, de azért lássuk be, a nagyapám lehetne akkor is ha nem lenne farkas, és bár tényleg kedves az öregúr, jóval túl van már azon a koron ami nekem megfelelne. És erre nem mondja nekem, hogy válogatós vagyok. Nem mellesleg látványosan elámulok, hogy adjak még némi fűszert a szavaimhoz, bár tény és való, a mi kettősünk Achillesszel is elég ellentmondásos. Inkább Dakotáról kérdezek és nem mondom, hogy nincs bennem ezzel kapcsolatban hátsó szándék, mert bejön a számításom. Henry önmagához képest ellágyul, megszelídül. Még a nevét is olyan mosollyal ejti ki a száján, ami hajaz a hősszerelmes férfira. Közben másik zenét kapcsol be, egyedül nekem, mert érzem én, hogy kivételes odafigyeléssel válogatott azért, hogy bosszantson, de legalább egy sikítófrászt kicsaljon belőlem. Szemet forgatok, hogy „ugyan, kérlek! Komolyan, csak ennyi telt tőled?” de közben tényleg a sikítás peremén egyensúlyozok. Az ilyen zenét nem emberek találták ki, minimum valami földönkívüli vadhajtás. * -A kis….óóóó! Milyen bájos ahogy becézed. *Valóban az, bár van némi kifogásom a szóhasználat ellen, és ezen a ponton tényleg kíváncsivá tett Dakota iránt. Én biztosan kitértem volna a hitemből is a becézés hallatán, de hát farkasa válogatja. Mielőtt még megfogalmazódna bennem a gondolat, már ki is mondja. Olyan, mint ő csak csajban. * -Ti aztán tényleg egymásnak lettetek teremtve. Mi volt ennek az esélye? Tökéletes ellentétem. Annyira cukik lehettek együtt. *Tényleg örülök, és ezt teszem úgy, mintha egy mindentől csöpögő romantikus filmet néznék, amiben elértünk a csúcspontra, midőn a sok viszontagságot megélt szerelmespár végre egymáséi lesznek. Vigyorgok rendesen és még a kezeimet is összecsapom, ám a lecukizás, legyen tőlem bármennyire is őszinte, szándékos. Hozzátartozik a mai napi bosszantáshoz, és számítok is a csúcssebességnél valami erősebb megtorlásra.*
Megjelenés†Muzsika
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 164
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Ó, felőlem áltathatja magát, hogy nem szorult össze a segge az egyre növekvő sebességtől. De ehhez még túl kicsi, hiába próbálna mindent a pajzsa mögé passzírozni, a szürkém orrát nem képes átverni. Plusz, már az is kellően árulkodó önmagában, hogy képtelen leszakadni a tekintetemről. Persze, tudom, hogy borzasztóan jóképű vagyok, meg hát nyilván a fájdalom, hogy kicsúsztam a kezei közül, de gyaníthatóan inkább az volt a motivációja, hogy ne kelljen látnia azt a többmérföldes káoszt, amit a sebességünktől elmosódó táj alkot, és ami rohadtul veszélyes volt. Viszont engem ez csak még jobban felpörgetett. - Hát szívem, jedi az nem vagyok, de veszélyérzet nélküli ex-bandita igen, szóval most épp azt fogok játszani, amit akarok. Magabiztos merészséggel vigyorogtam rá, rohadtul élveztem a helyzetet és azt, hogy én irányítottam, legalább most, annak ellenére, hogy ez a boszorkány voltaképpen a csicskájaként kezelt, édes szavakba burkolva a valódi szándékait. Bőgjön csak az a motor! - Leszarom, milyen irányba haladunk. Ez volt az igazság, és erről a szemeimben lángoló, vad villanás is biztosíthatta. Nem készültem semmiféle macsó dumával, mert egyrészt nem vagyok az. Másrészt, ami ahhoz kellett, hogy épségben az úton maradjunk, azt a perifériámból láttam, a későbbi gyors odapillantásokkal fel tudtam mérni. És hogy ezeket leszámítva pontosan hol fogunk kikötni, ha véletlenül elfelejtettem lekanyarodni, az már teljesen mindegy volt. Legfeljebb ha ennek vége, újra tervezünk és egy öt perces kitérővel érkezünk meg shoppingolni. Nagy ügy. Bár az újra gondolást nem tudtam belőle kicsikarni, az én kicsinyes bosszúmnak teljesen elég volt, hogy tudom, ráhoztam a frászt. Ennél többet pedig aligha tehettem volna vele anélkül, hogy megint mehessek raportra Dario vagy Achilles elé. Helyette inkább a hülye vacsorájának a célját próbálom meg kiszedni belőle, illetve az esetleges társaságáét, ha már így témánál vagyunk. - Ezek tények Bess, nem szoktam bókolni. - ábrándítom ki a ragyogó arcú démont - A túrót nem vagy az! - jóízűen röhögök fel a válaszára, az meg, hogy Philt hozza fel példának, még jobban kiborít - Phil?! Ne szopass Bess, nem vágod, hogy szub? Fél perc alatt maga alá csinálna, ha lenyomnál neki pár olyan műsort, mint nekem... Még, hogy Phil... Ki tudja, talán hiba volt ennyire személyes részleteket felemlegetnem kettőnkkel kapcsolatban, de annyira belelovalltam magam az Harwell és Bess párosának képébe, hogy reflexből kicsúszott. Ha lesz valami következménye, majd akkor foglalkozok vele. - Hát jó, de te már most erről fantáziálgatsz. Én meg sosem vágytam rá. Ez a különbség. Meg persze az, hogy nekem van akkora mázlim, hogy ezt a kort megéltem, neked, hát... - játékos "ítélkezéssel" nézek végig rajta - Nem, sajnálom, de reménytelen vagy. Elhúzom a számat, ahogy meghoztam felette az "ítéletet", aztán elröhögöm magam, mielőtt még túl komolyan venne és nekiáll pampogni. Veszekedhetnénk itt holnapig, hogy most akkor Casanova vagyok-e vagy sem, szóval inkább nem firtattam tovább, gondoljon, amit csak akar. Viszont, ahogy elkezdi nekem mély átéléssel sorolgatni, hogy számára milyen az ideális partner, úgy kúszik egyre mélyebb grimasz az arcomra. Mintha valaki romlott halat tartana az orrom alá. Vivaldi koncert, kinyitja a kocsiajtót, lesegíti a kabátját... Megborzongtam mindezektől, komolyan libabőrös lettem, és még mielőtt elhánytam volna magam, inkább csak egyetlen szóban fejeztem ki a véleményemet. - Fúj. Tényleg megráztam kicsit a vállaimat, hogy szinte lerázzam magamról ezeket a dolgokat, meg a képzelt képeket, amiben ez Besszel mind megtörténik. Dakota sírógörcsöt kapna, ha megpróbálnám minden ok nélkül lesegíteni a kabátját. Szinte hallom, ahogy elküld a picsába és közli, hogy nem béna, hagyjam már békén. És igen, pont ezen okok miatt meg sem fordulna a fejemben, hogy megtegyem ezt vele, vagy akárki mással. Nem bénák. Mondjuk Pat tényleg adná a felsoroltakat, de egyrészt nem vagyok hülye, másrészt pedig nyilván csak szívatom a kis nőstényt. Meg Pat sem tudná komolyan venni. De azért elégedetten vihogok egyet a kelletlenségére. - Ő az egyetlen ilyen típus, akit ismerek, mit vártál? - persze, majd gondolja, hogy mindenféle embereket gyűjtögetek magam mellé az Oxfordról, hogy meglegyen a számuk tarcsiba, ha Bessnek épp randi kell - Nyilván csak szívom a véred. És ki kell, hogy ábrándítsalak. Ez nem az ő szegénységi bizonyítványa. Pat mindent megtett értem, ennyire futotta, és őt ismerve kaphatsz egy képet arról, hogy honnan indultam. Egy rablógyilkos, többszörösen halálra ítélt, alkoholista, szerencsejáték-függő, drogos, punk, legenda voltam. Ma rendőrőrmester vagyok, egy falka Felderítője annyi felelősséggel, hogy feltakarítsam a saját szaromat magam után, és aki éppen mostanában el tudott köteleződni valaki irányt, akit először az életben a saját önzése elé helyezett. Szerintem Pat kurvára megérdemli az évezred Teremtője díjat, bocs, hogy nem szoktatott át Vivaldira. De ezt nem fogom kiteregetni Bess elé, hiszen voltaképpen azt sem tudom, hogy tudja-e, hogy ki vagyok valójában, és szerintem a kapcsolatunk bőven nincs azon a szinten, hogy életem legsötétebb időszakáról színt valljak. Még Dakotának is sokszor nehezen ment. Apropó, Dakota... Tényleg nem tudom, hogy mit mondhatnék róla, és bár életem sötét dolgait egyáltalán nem akartam vele megosztani, erről az új fényről igazából akár mondhattam is volna valamit, de... Nem tudtam, hogyan és hol kezdjem. Szóval kreatívra váltottam, és amíg dübörgött a So What, én meg felröhögök, ahogy kiakad rajta és forgatja a nyárkék szemeit, na meg persze, ahogy leakad a kis szaron. Úgy is tudtam, hogy ez lesz, nem vártam el tőle, hogy megértse, de attól még remekül szórakoztam rajta. - Ugye? - nézek rá és kacsintok egyet, tudom, hogy bájos vagyok - Engem Rohadéknak vagy Balfasznak szokott hívni, mikor melyik. - ingatom meg a fejem, mintha két focicsapatról beszélnék - Na jó, egyszer voltam Drágám is, de akkor épp húzta az agyam, szóval az igazából sértés volt. Próbálom borzasztóan hétköznapian előadni ezt az egész fejtegetést, de nagyon nehéz megállni, hogy ne nevessem szét az egészet. Istenem... Nem, nem kellett látnom rajta semmit vagy kifejtenie a véleményét, nekem lég volt az, hogy pontosan tudtam, belül mit érezhet. Imádtam. Összefoglalom hát neki, hogy Dakota pontosan milyen, bár az eddigiek alapján nem gondolom, hogy túl nagy meglepetést árulok el neki azzal, hogy magamhoz hasonlítom, és hogy mit tenne, ha most itt lenne a kocsiban. Nem tudom, milyen reakcióra számítok, talán valami olyasmire, hogy zsák-a-foltját vagy tudja a tököm. De amilyen tónusban és hagnszínen megszólal, már attól bucskázik egyet a gyomrom. Minden eddigi, intimebb pillanataim félelme Bess száján ölt testet és valósággá válik, ami voltaképpen igaz, de Dakotával egymás közt badass, a valóságban pedig.... pedig... CUKI! Satufék. Nem tudom, hogy a kölyök iránt érzett haragom vagy a saját, páni félelmem hozza-e a mozdulatot, bár esélyesen mindkettő. A kocsi megpördül, a kerekek csikorgása fülsértően visít bele a zenébe. Hiába kapaszkodom erősen a kormányba, az csak arra elég, hogy legalább fékezéskor ne fejeljem le, ahogy dühös morranással próbálom irányban tartani a járművet, gyakorlatilag nulla sikerrel. A jó kurva anyádat, te szar... Megcsúszunk, aztán pördülünk egy jó másfél fordulatot, égett gumi szagot érzek, és a kormányt markolva, az adrenalintól és a feszültségtől zihálva bámulok ki ezüst szemekkel a szélvédőn. - Nem vagyunk cukik. - morranok rá Bessre indulatosan - És ha ezt nem fejezed be, akkor gyalog jössz! - az ezt alatt nyilván a verbális húzásomat értettem, meg a kurva feladatait is - Bazmeg. Ez már nem neki szól, hanem a helyzetnek, ahogy lecsapódik bennem, hogy ja, ennek az egésznek elég csúnya vége is lehetett volna, nem csak egy pördülés. Hatalmasat sóhajtok, a szemem újra emberi lesz, és megpróbálom normalizálni a légzésemet, majd a vörös démonra nézek. - Jól vagy? - igen, eljutott az agyamig ezzel is foglalkozni, úriember vagyok, tényleg, és ha meggyőződtem róla, hogy nincs komoly baja, hozzáteszem - Látod? Nem ütköztünk... Tökéletesen ura voltam a helyzetnek. Ja, mondjuk nem, de ha összekaptuk kicsit magunkat, simán folytathatjuk az utunkat anélkül, hogy akár csak (autó)mentőt kelljen hívni. Na, ki a király?
*Teljesen biztos voltam abban, hogy mindent amit érzek, ő is érez. Tényleg kell tennem valamit azzal a pajzzsal, de most ez nem fog menni. Még azon sem akadtam el, hogy ex-banditának titulálta magát. A múltjáról nem tudtam semmit, de ez még változhat, egyelőre azonban csak visszamosolyogtam rá, szándékoltan tettetett mosoly volt, csupán erre voltam képes. Nem volt elég a hangos és lelket tipró zene, még a motort is bőgette, ami rátett még egy lapáttal az infarktus közeli állapotomra. A macsós duma elmaradt, viszont annál sokkal rosszabbat kaptam a szemeiben villanó őrült fények mellé. * -Ó, az remek! *Jegyeztem meg kissé mélyebb hangon, az orrom alatt morogva, de most már biztos voltam abban, hogy ha tehetném sem húznám ki a listájáról a négyfogásos vacsorát. Az őrült, vakon száguldás után sem lett sokkal jobb, de legalább letett arról, hogy kiforduljunk a világból. Azért gondolom ő sem akart meghalni, vagy hetekig tartó gyógyulással vacakolni most, hogy megtalálta az igazit. Volt egy sejtésem arról, hogy most is azért teper annyira, mert nem akar lemaradni az aktuális randijáról s nem a falka iránti elköteleződését akarja bizonygatni. Nos, mindenkinek volt egy fontossági sorrendje. Reméltem, hogy a belőlem áradó félelem kielégíti és hálát adtam a sorsnak, meg a bestiámnak is, amiért nem robbant ki belőlem. Szép is lett volna ezzel zárni a mai napot úgy, hogy még tulajdonképpen el sem kezdődött. Bár a sebességgel kapcsolatosan még voltak fenntartásaim, érezhető volt a különbség, csak egy kicsit nyugodtam meg, a kezemmel továbbra is az övbe kapaszkodtam, nem mintha az sokat segített volna egy ütközésnél. Már nem a szemeit néztem, annál is inkább, mert végre előre fordult és hajlandó volt az utat nézni, amit most már én is, de olykor rápillantottam az arcélére. Látható volt a vigyor, ami a röhögés előfutára volt Phil említésekor. Na arra nem számítottam, hogy a nem is olyan távoli, közös kis múltunk minőségét hozza fel ellene, így röpke egy másodperc alatt elpirultam, mert ez már túl volt azon a bóknak mondott tényen, amit még az úrinő lelkem el tudott viselni. Ha hozzá vesszük még a megfogalmazást is….* -Ó! Áááóóóó….fogd már be! *Levegő után kapkodtam, akár egy karótnyelt angol hölgy, jóllehet minden igaz volt amiről beszélt, de ilyesmiről _nem_beszélünk_! Ami a „hálószobában” történik az ott is marad! Oké, hogy beletiport a női lelkembe, de az már ezzel együtt sok volt, hogy a büszkeségemet is megtépázta azzal, hogy nem nézett ki belőlem száz évet. Nem mintha én igen, de a remény hal meg utoljára és tényleg igyekeztem mindent megtanulni ahhoz, hogy kézzel foghatóbb legyen. A farkasomnak sem tetszett ez a bizalmatlanság és méltatlankodását a másik felé küldte egy dühös morranással együtt.* -A te szemléleteddel tényleg csoda, hogy megérted ezt a kort. *Nem gondoltam, hogy magára veszi, róla sok minden lepergett, mint esőkabátról az eső. De nem voltam reménytelen eset, ezt kikértem magamnak. Picit feljebb is emeltem a fejem mikor makacsul kiálltam magam és a farkasom mellett. * -Majd meglátjuk…..ne röhögj! *Kicsit megsértődtem, és igen, komolyan vettem a felettem tört pálcát, de nem volt híján a bosszúnak. Elsoroltam milyen pasira vágyom és kitartottam amellett, hogy valahol létezik ilyen, csak egymásra kell találnunk. Ahogy azt sejtettem, Henry kiborult és rajtam volt a sor, hogy felkacagjak a mélyátéléssel horkantott „fúj”-on. Azért az elég döbbenettel töltött el, hogy csak egyetlen pasit volt képes feldobni, de végül is érthető volt, hiszen Henry nem mozgott olyan körökben, ahol ez elvárás volt. * -Őt is véletlenül. *Vakkantottam oda félvállról, miközben elfordulva néztem hogyan mosódik még mindig össze a táj. * -Ez azért borzasztó! Egyszer majd ha egy horroros estére vágyom, mesélhetnél magadról. *Szemet forgattam a gondolatra is, elképzelni sem voltam képes Henry múltját, és igazából még mindig nem fogtam fel teljesen a farkasok hosszú életéből adódó kalandos életút sokszínűségét. Persze a letűnt korokat ismerve, sok illúzióm nem volt. Elnézve és elgondolva mennyit formálhatott rajta Garrett, érdekelni kezdett és egyszerre el is borzasztott, hogy hova fogok én jutni Achilles mellett. Őszintén reméltem, hogy inkább én fogom őt formálni és nem fordítva. Viszont Henrynek még lett volna lehetősége változni, ám az a szerelem ami rátalált…hogy is mondjam….megtalálta a zsák a foltját? * -Ez igazán találó. *Jelentőségteljesen nézek végig rajta, egyetértésemet bizonygatva a Dakota által adott beceneveit illetően. * -Most éppen a második. *Jegyzem meg már csak azért is, mert amit miatta művelt, oda juttatta, hogy engem kísérgethet shoppingolni. * -Nahát, akkor most már tudom, mi bosszant fel. *Kárörvendően nevetek azon, hogy most már tudom mivel piszkáljam ha szemétkedik velem. Ezt mindjárt ki is próbálom, jóllehet csak a saját érzéseim és megfogalmazásom kerül felszínre, tudom, hogy ettől kiborul. Megint. Csak épp kevésbé drasztikus borulásra számítok. Megint motorbőgetésre, zeneváltásra, vagy arra, hogy fél kézzel elkezd fojtogatni, hogy fogjam már be. Helyette rám hozza a frászt egy pillanat alatt, de ezzel tudok a legkevésbé foglalkozni. Egy örökkévalóságnak tűnik míg a kocsi az úton keringőzik, valójában néhány szívdobbanásnyi idő, de ez pont elég arra, hogy a farkasom a felfokozott ijedt állapotomat és a testembe robbanó adrenalin löketet kihasználva, megpróbáljon kibújni a bőrömből. Hallom amit Henry mond, de nem igazán jut el a tudatomig az értelme. Lehet, hogy majd később emlékezni fogok rá, de jelenleg azzal vagyok elfoglalva, hogy ne szaggassunk el még egy ruhát. * -HENRY! *Riadtan küszködve kiáltok rá, hogy hagyja már abba, van nekem más bajom is azon kívül, hogy leordítsam a haját a fejéről amiért megint megpróbált megölni minket, szemeimben már a borostyán fénye villan, egyik kezemmel a vállát markolom, míg a másikkal tehetetlenségemben a kocsi ablakára csapok. Küzdök ellene, de most a mantrám sem segít….*
Megjelenés†Muzsika
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 164
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Nem azt mondom, hogy mindig, minden körülmények közt kifejezetten szerettem túltolni dolgokat, bár most éppen igen. Legtöbb esetben csak úgy megtörtént, és sokszor nem jöttem ki jól belőle, de most magabiztos voltam. Élveztem Bess energiáit, reakcióit, úgy éreztem, hogy ennyi igazán kijár azért, mert hát, ő sem igazán tűnt úgy, hogy kegyelmezne nekem, ami a szivatásomat illett. Ha harc, hát legyen harc. A fejemet a fejtámlának vetve nevetek fel, ahogy zavarba jön attól, hogy emlékeztetni mertem arra, mennyire messze jár ettől a prűd picsától a négy fal között, és csak remélni merem, hogy a reakcióm egy kicsit még jobban a hajához hasonló színűvé festi majd az arcbőrét. Nem fogom be - szemmel láthatóan a lelkemet is kikacagom a helyzeten. Úgy az egészen. Számomra nincs benne semmi ciki vagy kellemetlen. Megtörtént, megtörtént. Én ezzel együtt tudtam élni anélkül, hogy zavarban lennék miatta vagy elfogna az idült nosztalgia. Száraz tények csupán. Ahogy ezt is annak vettem, hogy csoda, hogy megértem ezt a kort. Nem is tudtam volna jobban egyetérteni vele. - Végre valamiben egyetértünk! - kurjantam fel diadalittasan, nevetősen - Jaj, már Bess, ne duzzogj, csak szívom a véredet. Tessék, én legalább még ezt is képes voltam hangosan az arcába mondani ahelyett, hogy alattomos módszerekkel tettem volna ugyanezt. Ha valahogy megtanulja visszafogni magát akkor, amikor kell, valószínűleg egy hidegvérű nősténytitán lesz belőle, de az még úgy két-háromszáz évvel odébb van. De már láttam benne a Dani kettő-pont-nullát. Azért jó volt így, hogy felváltva röhögtünk egymáson és a nyomoron, amit előidéztünk a másikban. Nem mondom, hogy feltámadt a versenyszellemem, de azt be kellett lássam, hogy összességében szórakoztató élmény volt eddig az autóút. Még mindig inkább ez, mint a mély kussban ülés, azt jellemileg képtelen voltam elviselni. Felprüszkölök, hogy Patet is véletlenül ismertem meg. Ó, ha tudná, hogy a felszín alatt mekkora játékos az öreg... Rápillantok, ahogy tüntetőleg elfordul és a tájat kémleli, aztán felkacagok a horroros ajánlatán. Na, azért baltás gyilkos nem vagyok. Bal kezembe veszem a kormányt, a jobbal megkocogtatom a vállát, és ha hajlandó felém fordulni, a kézfogásra nyújtott jobbommal találhatja szembe magát. - Heló, Billy vagyok. Billy, a Kölyök. Nagyon örvendek. - mosolyodom el büszkén, és ha elfogadja, kezet rázok vele - Nem vagy túl jó a vadnyugatos töriben, he? Már csak azért sem, mert a mai napig az ismert születési nevemet használom, ahogy Pat is az a Pat Garrett, aki állítólag huszonkét évesen lelőtt. Ez a tény még olyan volt, amit büszkén hirdettem, a "halálom" utáni dolgok voltak inkább sötétebbek. - Nyugodtan olvass Wikipédiát, ne vedd túl komolyan, szorozd meg tízzel, és nem, Pat nem lelőtt, hanem beharapott. A többiről... Talán majd egyszer mesélek. Nem teszek ígéretet, felesleges volna. És még ha kérdez is, nem hiszem, hogy ebbe az autóútba beleférne egy hosszadalmasabb válasz. Főleg úgy, hogy egészen más vizekre kezdtünk evezni. A Dakota-vizekre. Leszarom, hogy mennyiben ért egyet azzal, hogy akármiért is balfasz lennék. Bárki más szájából minimum egy állas lenne a válaszom, de most azon nem sértődöm meg, hogy egyetért a dologgal. Tisztában voltam vele, hogy tényleg az tudok lenni egyébként, de Dakota az egyetlen, aki ezt sosem azért mondta, mert megítél vagy mert bántani akar. Minden balfasz helyzetemben szeretett és elfogadott, sőt, imádta, hogy balfaszként viselkedem, és, hát... nos. Ez másokról nem mondható el. - Nem mondtam, hogy felbosszantott. Pillantok rá sejtelmesen, hiába örül magának. Persze, abban a helyzetben bosszankodtam, de más miatt és... áh, mindegy! Az hót ziher, hogy a szexuális életemet nem fogom vele megvitatni. Talán a valóságtól távol járó okok miatt történik. Talán, mert azt hiszi, hogy "drágám" a triggerem, de nem, hanem minden, ami ezzel és a szót jelképező nyállal együtt jár. És erre pontosan rá is tapintott akkor, amikor nekiállt romantikázni, és egész egyszerűen lecukizott. Hát bazmeg! Satufék, a kocsi pörög, és amellett, hogy azon dolgoztam, hogy a bőrünket mentsem, még az a kurva kölyökfarkas is elő akart bújni. Hát ez kurva jó! Jó, hát, végül is, pont ezért van szüksége kísérőre, ha a városban jár, basszameg... Legalább érezhetem, hogy nem volt felesleges az ittlétem. Bár, akár az is lehetett volna, ha nem játszom a tűzzel és lépdelek át mindenféle határon. Gratulálok, Henry! Amint azt érzem, hogy nem lesz komolyabb baj, reflexből kapok a kis Muszkli után a szürkémmel, a farkas rámar a marjára, és könnyedén parancsolja vissza oda, ahova való. Az ember mögé, a váltást elkerülendő rácsok mögé: teljesen mindegy, mennyire a acsarog, a szürke agyarai élesebben villannak. Érzem a kezét a vállamon, hallom, ahogy dobbant egyet az üvegen, hallom a nevem kiáltását. Felmorranok és a farkasommal egy apró, jelentéktelen ponttá zsugorítom a kitörni készülőt. - Ha kitöröd a kocsim ablakát, elverlek. Hörrenek rá, aztán kiosztom (megint), csak hogy tisztában legyünk azzal, hogy se cukik nem vagyunk, se én, sem Dakota, és hogy kurvára örülnék, ha befejezné a szivatásomat, és igen, bassza meg, azért én is örvendek, hogy nem lett nagyobb baj. Bss álla alá nyúlok, ahogy mindketten lehiggadtunk, és ha kell, hát erővel fordítom magam felé a tekintetét. - Lehiggadnál? Mondtam, nem ütköztünk. Minden fasza, mehetünk vásárolni. Beverted valamidet? Ez már az embernek szól, mert tudom, hogy a farkasa láncra verve hever a lábaim előtt, bár Danivel ellentétben ez engem nem szórakoztat. Úgy forgatom a fejét, mintha vásári ló lenne, hogy lássam, vérzik-e vagy valami. És ha mindent rendben vagy elhanyagolhatónak találok, kikapcsolom a zenét, és a vezetéshez visszatérve újra irányba állítom a kocsit, és mehetünk is tovább. Nincs baj. - Most az lesz... - kezdem kissé morcosan - Hogy addig nem szólsz hozzám, amíg oda nem érünk. Ezalatt csendben megbékélsz a tudattal, hogy a faszom se fog neked gyertyafényes vacsorát főzni, és lehúzod a listáról. Ha értelmes kérésed van, azt nagyon szívesen. Felderítő vagyok, nem Omega, meg nem a falka bohóca, fogd fel. - a mostani például egy értelmes kérés. Mert szükséges. Mert a falka érdekét szolgálja. Nem az Ő személyes szórakozását.
Sosem voltam haragtartó típus, így mire a bevásárló utcában leparkoltam, már mindenen is túl voltam, lehiggadtam és képes voltam úgy szólni Besshez, vagy éppen ránézni mintha pár perccel ezelőtt semmi sem történt volna. Kiszálltam a kocsiból és lendületesen bevágtam az ajtót magam mögött. - Na cica, légy üdvözölve Csodaországban! - gondolom én, mert hát a shopping minden nőnek valami ilyesmi élmény lehetett, és nem a szükséges rossz, mint mondjuk nekem - Van úgy kábé... Másfél órád kiélni magad, nekem utána be kell mennem dolgozni. Te csak menj, én megyek utánad. Merre? Kérdőn néztem rá akár mellém lépdelt, akár még mindig a kocsi másik oldalán álldogált. Mondjuk, ha már itt vagyok, nem lenne rossz nekem sem beújítani pár új pulcsit Dakotának, meg egy garnitúra boxert, mert hát, mostanában az is fogyóeszköz lett. Nem. Megrázom a fejem, elhessegetek minden olyan gondolatot, amitől esetleg hangulatba jöhetnék, helyette inkább csak Bess arcát fürkészem és várom, hogy meginduljon, irányítson, és hogy legalább egy kicsit boldog lehessen attól a tudattól, hogy lejöhetett vásárolni. Innentől nem állt szándékomban beletrappolni az élményeibe, de komolyan.
*Ó, tényleg jobb lett volna ha a városban találkozunk és lemondok erről a csodás útról, amiben megtapasztalhattam a fénysebességet. Reméltem, hogy ennyivel beéri, de persze nem voltak illúzióim. S naná, hogy nem hagyta magát és a száját alapállásban. A zavar nem azért kelt életre bennem, mert szégyelltem volna bármit is abból, amit elmondott, egyszerűen csak az én társaságomban nem illik ilyesmiről nyíltan beszélni. A szexuális ténykedés mint olyan, tabu téma, még ha nem is kíséri mély érzelem, bensőséges és magánügy. Még akkor is ha csak ketten vagyunk, mármint amikor beszélünk róla. De hiába is magyaráznám Henrynek, úgy sem értené és napestig lovagolhatnánk ezen a témán, nem volt kedvem a szájbarágáshoz. A „hagyd magad, hamarabb szabadulsz” elvén maradva zártam le egy szemforgatással. Az már egészen más volt, kinek meddig tart az élete és hiába mondták párszor, hogy uralkodjak magamon, tovább élek, ez valahogy nem jött be. Fene örökség….Achilles is megélt pár száz évet, pedig neki aztán nagyobb a szája és mentalitásában is jóval felülteljesít rajtam, nekem miért ne sikerülhetne? Ha nem bosszantanak fel, kedves vagyok és bűbájos. * -Igen, érzem! *Csattantam fel tócsányira kerekedett szemekkel nézve rá, csakhogy nagyobb jelentőséget tulajdonítsak annak, aminek felesleges. Mert hát én is szívtam az ő vérét, ehhez kétség sem férhetett és még fogom is, amint beértünk a városba. Addig meg elcseverészünk mi itt mindenről, ami a röpke nem címkézett kapcsolatunkból kimaradt. Kicsit sajnáltam is, hogy nem fektettünk nagyobb hangsúlyt ezekre a dolgokra, jobban megismerhettem volna, pláne egy olyan oldaláról, ami talán hasznosabb is hosszú távon. De még nem késő! A sokszáz éves farkas került szóba, akinek annyi gyertyát kellett gyújtani, mint égen a csillag és a mocskos, nagyszájú Henry-t nézve fura is volt a lelkesedése, de lássuk be, régóta koptatták már a világ útjait és még mindig együtt voltak. Jó értelemben véve irigyeltem…ezért is. Azt viszont nem tudtam, hogy az ismeretségük milyen keletű, de mint kiderült, nyugati. A vállam kocogtatására fordultam vissza a tájtól és összerántott szemöldökeim alól néztem rá a felém nyújtott kezére, ami a bemutatkozását volt hivatott komolyabbá tenni. Ám én csak néztem értetlenül. Hallottam Billyről a Kölyökről, de nem tanulmányoztam olyan behatóan, hogy el is higgyem a létezését. Számomra csupán legenda volt – bocsi Henry – egy regényhős, akiről filmet is készítettek, de érthető módon nem voltam oda a koszos nadrágba bújtatott, szivart rágó, állig fegyverbe öltözött pasasoktól, akik vagy lövöldöztek a vásznon, vagy ittak, vagy a kettőt egyszerre művelve próbálták összetörni a csehót, egyszersmind elbűvölni a női nemet. Tipikusan nem romantikus történet amin el lehet használni egy doboz zsepit és meg lehet enni egy doboz jégkrémet. Az, hogy a kezemet nyújtottam és megszorítottam az övét, csupán a neveltetésemből fakadó ösztönös mozdulat volt, de csak néztem elnyílt ajkakkal, és próbáltam kitalálni, hogy ugrat, vagy basszus, tényleg igaz amit mond? * -Te most is a véremet szívod? *Kérdeztem vissza teljesen jogosan és nem, nem voltam túl jó a vadnyugati történelemben. Megemelkedett szemöldököm is erről mesélt, mikor a Wikipediát emlegette, és ez egyszer elakadt a szavam. Persze csak rövid időre, mert volt más ami jobban érdekelt, már csak azért is, mert számomra kézzel foghatóbb volt, jóllehet még nem találkoztam Dakotával. Érdekes volt hallani róla és a Henryvel való – címkézett? Vajon milyen nevet adtak neki? – kapcsolatáról. Egy kis bepillantást nyerhettem a hétköznapi életükbe, becézés terén legalábbis. Elszörnyedtem, majd nevettem azon, hogy amire én vágyom, az Henryt felbosszantja, akkor is ha nem vallja be. Bár az én számból egészen más jelentősége lenne ha ledrágámoznám, talán még tetszene is neki. Azért bármennyire is nem az én stílusom volt, aranyosnak találtam ahogy szeretik egymást. Ez pedig ki is bukott belőlem, nem feltétlenül bosszantás gyanánt, de ami ezután következett, arra engedett feltételezni, hogy ezüst karddal nyársaltam fel a hablelkét. Nem segít az ijedtségen, hogy Henryt még most is a kocsija érdekli és a kitörni készülő farkasom mellett még a bosszankodással is törődnöm kell.* -Baszd meg a kocsid ablakát! *Na ez az a pillanat amikor nem találom a jólneveltségemet és felülkerekedik az Achillestől kapott. Érzem ahogy a bestiám küzd a másikkal, annak ellenére, hogy mindketten tudjuk, esélye sincs, de nem adja könnyen magát. Máskor, más helyzetben roppant büszke lennék rá, de most Henrynek és a szürkének adok igazat. Ez már sok is szegénykémnek, egy utolsó nyikkanással kushad le a sarokba, míg én még próbálok a kihagyott levegők után kapkodni. * -Már hogy lenne minden fasza amikor majdnem nekimentünk egy fának. Fel is nyársalhatott volna, mi meg világgá szaladunk. *Vágok vissza dühösen, érzelmileg még mindig felpörögve azon, ahogy elintézte a farkasomat – de persze hálás is vagyok érte – másrészt az egész nem ért annyit, hogy feltekeredjünk egy fára. * -Ne rángasd a fejem, jól vagyok! *Morranok rá és elhúzom a kezéből a fejemet, elengedve a karját a mellkasomra szorítom, és igyekszem lecsillapítani a szívem heves dobogását, közben lehajolok a padlóra esett táskámért, és ugyanazzal a lendülettel vállon is csapkodom. A táskámmal. Már ha sikerül, de a szándék meg van és véresen komoly. * -Komolyan egyetlen szó miatt képes voltál….erre? *Mutatok ki az előttünk lévő útra, a kocsira, magunkra, hitetlenkedve ingatva a fejem. Végül szusszantok egy nagyot, amivel a mérgem nagyját ki is adom. Nem firtatom a „mi lett volna ha” kérdéskört, inkább megnyugodnék, hogy visszakapjam a jól ismert, szelíd önmagamat. Nem megy könnyen.* -Ha szépen kérsz….te meg nem káromkodsz…..értelmes kérés? Rrrendben. *És ez már vésztjóslóan hangzik el, de sokkal békülékenyebb hangnemben. * -És kapcsold ki ezt fület és lelket borzoló zenének nevezett zajt. Kérlek! *Nézek rá a monológja után mosolyogva, mintha mi sem történt volna. Nem kétlem, hogy egészen a városig hallgatnom kell, de legalább megpróbáltam. Alkalom a tűzszünetre. Én is hallgatni fogok. A hosszú csend – remélhetőleg zene nélkül – visszarántott a korábbi, izgatottságban leledző hangulatomba , na meg a bestiámmal is „beszélnem” kellett. Megtépázott büszkeségét helyre tenni, gondolatban odakucorogni mellé. Olyan mint a meditáció, vagy kicsit jobb, és legalább a pajzsomat is feljebb sikerült tekerni. Megérkezve azonban felélénkültem attól, hogy vásárolhatok. Imádtam vásárolni, sokszor órákat töltöttem el ezzel a tevékenységgel és volt amikor végül nem vettem semmit, de maga a nézelődés, válogatás….mindent megért. Szóval, mint akit kicseréltek, szálltam ki a kocsiból, és ha már Henry megtette, nem finomkodtam én sem a kocsiajtóval. Persze azért ügyeltem arra, hogy ne törjön ki a francos ablaka. A mosolyt le sem lehetett törölni az arcomról, az új becenevemre azért felmordultam a farkasommal együtt. Utóbbi csak diszkréten. * -Jártam már itt. *Úgy üdvözölt, mintha most láttam volna először a várost, gondoltam emlékeztetem arra, hogy ez így nem igaz. Az idő rövidségére viszont elnyíltak az ajkaim.* -Csak másfél óra? Az a nézelődésre sem elég! Tudod te mennyi ruhát kell felpróbálnom, mire megtalálom az igazit? Meddig kell dolgoznod? *Érdeklődtem, mert hátha itt hagy nézelődni és mire bezárnak az üzletek, visszajön értem. Közben el is indultam a már ismert bolt felé sietősen kopogós léptekkel.* -Nem messze innen van egy cuki fehérnemű bolt. *Oda sem figyelve ha esetleg szemeket forgat a mondat bármelyik részére, célirányosan mentem. S tényleg nem volt messze, a kirakatokban, melyekből kettő is volt, felöltöztetett próbababák álltak, ültek. * -Gyere be te is. Vannak férfi holmik is. Meg vehetnél valami szépet Dakotának. *Végignéztem rajta és eszembe jutott mit mondott róla.* -Mondjuk egy boxeralsót? *Mielőtt még nekem esett volna, felnevettem jelezve, hogy most éppen szívom a vérét.* -Jólvanna, te mondtad, hogy olyan mint te, csak csajban. *Azzal beléptem a Paradicsomba.*
Megjelenés†Muzsika
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 164
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Még akár büszke is lehetnék arra, hogy egy viszonylag rövid autóút alatt több leckét is adtam neki, mint amit Daniela prezentált, már amit Bess jelenlegi helyzetét illette. Egyik sem volt nevelő célzatú, de így utólag belegondolva, mégis ezt a célt szolgálták. Ne baszakodjon nála jóval idősebbekkel, ne pofázzon vissza. Bár oké, utóbbi szempontjából nálam messzebb nyúltak a határok, mert hát, alapvetően úgy voltam bekötve, hogy verbálisan az apám faszába is elküldhetett bárki: ilyesmikre nem ugrottam, minden másra viszont gondolkodás nélkül. Egymás vérének szívása viszont így elér egy holtpontot, ahogy kicsit meg kell birkózzunk, és kreatív oda-visszacsapásokkal ostromolni egymást. Ezt a fajta csatározást tudtam szeretni Bessben, mert még tökéletes ellentétemként is talált úgy rajtam fogást, hogy az nem untatott a halálba. Éljen a nap fénypontja? Gondolom. Aztán, amikor bemutatkoztam neki, és rászorítottam a kacsójára, elnevettem magam a kérdésére. Még annyi szívességet is megtettem neki, hogy amíg válaszoltam, teljesen ledobtam a pajzsom. - Dehogy szívom a véred, ez hót komoly! Mit gondolsz, miért ismerem apádat Új-Mexikóból, he? Nem csak a pélóm legenda, én is az vagyok. Persze, ezt csak amiatt mondtam így ki hangosan, mert Dakota egyszer és azóta sokszor szóvá tette a dolgot, és tetszett a megfogalmazása, szóval... itt is átvettem. Baszki, a nyakamon díszelgett a Jele, ezt a kilenc plusz sok hetes büntetést is miatta vállaltam el, mégis milyen címkét ne aggathatna rám? Kapcsolatban voltam, de nem csak random csajom volt, hanem nőstényem, a világom, az életem és a jövőm. Nem is ez akasztott volna ki, hanem a cuki megnevezés, amire gondolkodás nélkül reagáltam a satufékkel. Mert bazmeg, vannak határaim. - Te nekem csak ne bazmegozz, baszd meg! Rákiabáltam, mert hát basszus, ha betöri az üvegemet a kábé semmiért, tényleg nagyon morcos leszek, és hiába rángatózott a kis Muszkli a szürke hatalma alatt, egy-egy káromkodásnál többre nem futotta. Ami amúgy, nagyon tetszett. De tetszett eddig is, hogy végre valami nyers és ösztönös erővel kapcsolódhattam, nem pedig a jól nevelt kislányhoz, akinek mindenféle elvárásai voltak. - Most komolyan azon akarsz picsogni, hogy mi lehetett volna, ha? - vágtam hozzá fennhangon, mert hát basszus - Nem lett és hurrá, tök rendben vagy, tapsolnék is, ha nem kéne vezetnem. Persze basszus, mint bármelyik random picsa, nekiáll ütlegelni a táskájával. Mondjuk ezt most a többi mellett éppen nem találom viccesnek, rá is mordulok és még a Szürkét is újra ráküldöm, hogy nézze már meg helyettem is, hogy mennyire mászott elő a kis Muszkli a sarokból, ahova tettük. Basszameg. És a kioktatást és a saját határaim végleges meghúzását is megérdemli, ahogy a zenét kikapcsolva közlöm vele, hogy túl sokat gondol magáról. - Nem kérlek szépen, hanem mondom, és nem, bazmeg, a nem káromkodásom is csak a te hülye hisztid, ami nem szolgál falkaérdeket, úgyhogy kénytelen leszel lenyelni, ha már csaholsz azért, hogy velem tölts időt. Basszameg... Háromra, ahogy a néma csendben a gázra tapostam, és már a városban kanyarogtunk, hogy elérjük a végcélt. Egy kanyar közben a csendet megörve megjegyeztem, hogy - A farkasodat sokkal jobban szeretem, mint téged. Mert nyers volt, vad, őszinte és most komolyan, az egyetlen tényező, ami Besst meg tudta menteni az alkalmatlanságtól, még akkor is, ha nehéz eset volt. Ezen lehetett javítani, a Királynőn nem sokat.
- Nem tudom, meddig kell, ameddig bent tartanak... Nem hazudtam, nem sumákoltam, mert hát, ha valami beesett az utolsó pillanatban esetleg, attól nem tudtam menekülni. Így azt sem tudtam megígérni, hogy adott órára visszajövök érte. Fehérnemű bolt, hát persze. Mentem utána, de ahogy a vállamat a kirakatnak vetettem, Ő úgy invitált befelé, pedig gondoltam, hogy én itt majd kint megvárom, de nyilván nem. Nehogy nekem szar visszajelzést adjon a hetiben, vagy valami. Egy pillanatra ezüstben villannak a szemeim a cukkolására, de hamar visszafogom magam a mondandója kapcsán, és csak annyit közlök vele, hogy - Az én cuccaimban is ezerszer szexibb, mint te a kisestélyidben, szóval ja, akár neki is vehetnék boxert is... Kelletlenül követem a boltba, morcosan és kicsit türelmetlenül szaladok át a kínálaton. Amíg Bess elvan magával, én a tanácsát megfogadva szorítok az ujjaim közé két hármas pakk Calvin Klein fekete boxert, amit fixre elviszek. Ezt leszámítva "felügyelőként" pont leszarom, hogy Bess mit alkot, hiszen számomra a lényeg az, hogy úgy élje ki magát a világban, hogy ne változzon át és egye meg a kasszás nénit. De a lelkem mélyén azt is tudtam, hogy nem azért hozott ide, hogy csupán a vásárlását felügyeljem. Túl egyszerű lett volna.
*Közös kis utunk kezdő békéje gyorsan átcsapott a káoszba, ezen túllendülve nem is gondoltam, hogy akad olyan téma ami némi csendre és gondolkodásra ösztönöz. Henry a meglepetések embere volt, és nem mérte fukarul az újabb és újabb ajakelnyílós információkat. Mondjuk ez a meglepetés legalább nem okozott akut szívrohamot. Nagyon oda kellett figyelnem arra, mikor akar megvezetni, nem véletlen, hogy még rá is kérdeztem, de….talán nem kellett volna. Az egy dolog, hogy ő is úgy rángatta a pajzsát, mint más a redőnyt, amit minden idősebb farkastól irigyeltem, persze jó értelemben, nekem ez volt a mumusom. Sosem tudtam annyira ellazulni, hogy ráérezzek az ízére. Azonban most, hogy a bokájáig letolta, tisztán érezhettem az őszinteségét és már-már fellobbant bennem a csodálat, de mindent tönkretett egyetlen szóval. Mondanom sem kell mi volt az. * -Ó, hát ezt megemlítened sem kellett volna. *Miért van az, hogy a pasik mindent a farkukhoz mérnek? Szemet kellett forgatnom, de ezt gyorsan el is felejtettem, mert jött egy újabb meggondolatlan szó, ami az én számat hagyta el és Henry egészen halálian reagált rá. Az öv alaposan belevágott a bordáim közé, de a fájdalom már nem jutott el az agyamig – gondolom majd később annál inkább érezni fogom – mert azzal kellett megküzdenem, hogy ne ugorjon felszínre a bestiám. Na bezzeg ez ment volna egy pillanat alatt, Henry meg azzal volt elfoglalva, hogy ne törjem ki a kurva kocsijának a kurva ablakát. Ezen a ponton nem számított, hogy fejben vagy hangosan milyen szavak buknak ki belőlem, ezen a ponton Achilles kölyke voltam. * -Akkor baszdmegozok amikor akarok! *Csattantam fel, míg a két farkas összecsapott egymással, ki-ki a maga akaratát érvényesítve. Sajnos tudtam, hogy az enyém húzza a rövidebbet, de legalább nem adta magát olyan könnyen. A harciasságát a Teremtőjétől kapta és meg is becsülte, de végül alulmaradt. Én meg, mikor már úgy ahogy helyreállt a szívverésem és a farkasommal sem kellett megküzdenem, felvázoltam tettei várható, de szerencsére be nem teljesedett következményeit. Ezzel csak arra akartam rámutatni, mennyire felelőtlen volt egyetlen hülye szó miatt, ami mellett akár el is mehetett volna. A szavaira csak azért nem tapsoltam pimaszul, mert jobbnak láttam ha a táskámmal csapkodom meg egy kicsit, azzal legalább kiadtam a maradék dühömet is. Persze szegény Sátánka húzta ezért is a rövidebbet, éreztem ahogy hátrébb húzódik a sarokban, ahova száműzve lett, de azért párszor odakaffant a miheztartás végett. Végül egy nagy sóhajjal karöltve közöltem a feltételeimet, melyekben Henry megint talált kivetnivalót, de legalább a zajt kikapcsolta. Minden egyes káromkodásra összerezzentem és kirázott a hideg, de csendben maradtam. Csak fújtam egy dühöset és magamhoz öleltem a táskámat, jó szorosan, nehogy még egyszer eszembe jusson Henryt megcsapkodni, nem akartam gyalogolni. Az út során csak egyszer szólalt meg, amiben optimistán csak a pozitívumot hallottam meg és mosolyogva felé fordultam.* -Ó, akkor mégis szeretsz egy kicsit? *A kérdésben nem volt semmi vágy, vagy olyasmi amiből azt a következtetést vonhatta volna le, hogy bármiben is reménykedem, csak húztam az agyát. A csata a hosszú csend után tovább folytatódott, amit meglehetősen élveztem. Ő gondolom nem annyira. Sajnos a másfél órából nem tudtam többet csinálni…egyelőre, így be kellett érnem annyival és abba sűríteni mindent amit mára terveztem. Rohanás lesz. A fehérnemű bolt előtt kicsit megpiszkáltam Henryt, és nem maradt adósom, de tudtam, hogy csak bántani akar amiért jól kicsesztem vele, ezért nem is sértődtem meg. Helyette negédes mosollyal kérdeztem vissza.* -Szemétkedünk, szemétkedünk? *Azzal beléptem a nők Csodaországába és elvegyültem a melltartók és bugyik világában. Legalább két órát el tudtam volna itt tölteni, de sietnem kellett, ezért nem sokat próbáltam, csak lekaptam azt amiről biztosan tudtam, hogy jó nekem. Kezemben egy rakás fehérneművel és egy farkas mintás boxeralsóval jelentem meg Henry mögött.* -Boooo! *Nem feltételeztem róla, hogy meg fog ijedni, sőt biztos voltam abban, hogy mindig pontosan tudja hol vagyok, és ügyelt, hogy ne egyek meg senkit. A kezében tartott csomagra pillantottam csalódottan.* -Nagyban vásárolsz? Minden egyforma fekete, semmi frincfranc. Nézd! Találtam neked egy jobbat. *Majdnem azt mondtam, hogy cukit, de idejében lenyeltem a szót. Ki tudja mit művelt volna velem a bolt kellős közepén. Felmutattam a szürke alapon fekete farkasokat viselő, tökéletes méretű boxeralsót, mellé pedig egy vörös csipke melltartót és a hozzávaló francia stílusú bugyit. * -Ezt vedd meg Dakotának. Biztosan jól állna neki. De cserélhettek is. *Kuncogtam, remélve, hogy van annyi esze, hogy nem ragad nyakon. De nem hagytam sokáig bosszankodni, ha bosszankodott, mert azonnal megenyhülten vállon paskoltam. * -Ne haragudj, csak cukkollak. Egyébként örülök nektek, tényleg. *Azzal a kezébe nyomtam a két, általam választott darabot és a pénztárhoz igyekeztem. *
Megjelenés†All You Need Is Love
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 164
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Ahogy magamról beszéltem és ahogy a Tacóval kapcsolatos ismeretségemet is felhoztam, egy pár pillanatra tényleg jó kedvem volt, és nevettem a hisztijén is. De a csodálata persze pumpálta az egómat is rendesen, hiába, mindig is imádtam, ha produkálhattam magam. Még hagytam, hogy ezt az önfeledtséget érezze, mielőtt újra a pajzsom mögé dugtam volna mindent. Ami talán jól is jött, mert ha mindent telibe kapott volna részemről akkor, amikor a satufékben megpördültünk, akkor meglehet, hogy már rohadt késő lett volna bármire is reagálni a farkasát illetően és szétszedte volna a kárpitot. Amellett, hogy leugattam, hogy ne bazmegozzon nekem, a feleselése amellett, hogy talán sértenie kellett volna, mégis kurvára tetszett. Szóval idegből bár, de azért közöltem vele, hogy - Végre már, valami használható! Ennek ellenére egy percig sem hagytam, hogy bármilyen szempontból is fölém kerekedjen. Az ablakomat nem törte ki, visszaszájalt, amivel úgy-ahogy együtt tudtam élni, ezen kívül pedig csak ledominálva feküdt a szőrmókja a sarokban. De a felszín alatt igazából tényleg tetszett mindaz, amit Tacótól kapott örökségül, bármennyire is álljon távol ez attól, amit emberként képviselt. Az meg, hogy felelőtlen vagyok... Heló? Rólam van szó, mégis mi az úristent várt pont tőlem? Hogy majd magamhoz ölelve andalgunk, nehogy bárkinek bármi baja essen? De most komolyan... És nem, nem tetszenek a feltételei, meg az emberi oldalának egyik direktbe szopatós aspektusa sem, szóval helyreteszem, hogy tudja azt, hogy nem vagyok sem a csicskája, sem az Omega, sem a személyes szórakozása, így hát... Be kell érnie valami konstruktívabbal, ha belőlem akar kisajtolni bármit is. Morr már. Persze nyilván közlöm vele, hogy a farkasát mennyivel jobban viselem, mint ezt a karót nyelt és elvárásokkal teli spinét. Mivel még épp harag volt, nem kérdeztem meg, bár szöget ütött a fejembe, hogy vajon mi lesz akkor, ha megtalálja a lovagját, és a farkasa majd hét határon fog menekülni tőle, mert túl unalmas és túl... csöpögős. Mindegy, igazából ez már kurvára nem rám tartozott. A kérdésére felciccentem. - Mégis mit számít az neked, he? - mármint, hogy szeretem-e egyáltalán egy kicsit is - Tán jobban alszol éjszaka a szeretetemtől... A szeretet egyébként erős szó volt, de kedveltem és szimpatikus volt az az énje, amiben megcsillant a mexikói fenevad. Azzal tudtam mit kezdeni, az emberi énjével a szexen kívül egyelőre nem sokat, de hát, az már egy ideje nem volt aktuális.
A bugyibolt előtt meg aztán végképp nem tudtam mit kezdeni az emberi oldalával, csak kaffogtam, mert ez volt a legtöbb, amit éppen tehettem. Más választásom nem volt, ha le akartam tudni ezt az egészet, mint sikeres feladatot. - Hát nyilván... Szemétkedtem, mint egyetlen fegyver a kezemben, aztán hagytam elmenni, hogy élvezze a neki járó örömöt, már amennyire időszűkében ezt ki tudta élni. Csak megforgattam a szemeimet a boo-zására, és nagy sóhajjal fogadtam, ahogy elém perdült. Meg bírált. Hát persze. - Mit csináljak, fogyóeszköz. Egy kósza, kedélyes vigyor futott át az arcomon a gondolatra, hogy Dakota előszeretettel szaggatja le rólam a boxert. De tegye is, ha kellett volna, az egész boltot felvásároltam volna csak azért, hogy ezt napjában többször is megtehesse. Megrázom a fejem, nem Henry bazmeg, nem ezért vagyunk itt! Meg nyilván azért sem, hogy Ő válasszon neki és nekem fehérneműket. Eltátott szájjal néztem az általa kijelölt kínálatra, aztán reflexből átkaroltam a derekát és határozottan közel húztam magamhoz, hogy amíg halkan beszéltem a fülébe, az üzlet velem szemközti polcaira fókuszáljak. - Nem fogok előtte az ex-dugipajtim által kiválasztott boxerben sasszézni, és a vörös amúgy sem az Ő színe, a csipke meg pláne nem, és egyébként sem tudom a méretét, szóval köszi a felajánlást, de ezt most dobom. Na, haladjál! Lendítve rajta egy egészen kicsit, de ellököm magamtól, a kezembe nyomott választékát pedig a mögöttem lévő "feltúrós" állványra teszem. Ahogy a kasszához siet, én is követem, és ahogy sorra kerül, kicsit meglököm vállal, hogy takarodjon arrébb, miután letette a cuccait, és én is az asztalra csaptam a boxereket. - Egyben lesz. Igen, kompenzáltam. Rohadt sok mindenért, még úgy is, hogy ez a része nem lett volna kötelező, de már nyúltam is a farzsebembe a tárcámért, meg a kártyámért is egyúttal, hogy kifizessem mindkettőnk cuccait. Annak idején amúgy is megígértem, hogy kárpótolni fogom a szőnyegért, meg a róla letépett ruha miatt. Közben pedig az utolsó kijelentése körül forogtak a gondolataim. Persze a kasszás egy zacskóba tette a boxerimet az Ő dolgaival, szóval az átvétel után egyből ki is szedtem őket, még mielőtt elindultunk volna kifelé. Gondolom, hogy nem ez volt az első bolt, ahova betértünk. És amíg a következő felé követtem Besst, kibukott belőlem a kérdés. - Mégis mi a faszomnak örülsz ennyire? - mert hát, látszólag jobban imádta a már minden szempontból megcímkézett kapcsolatomat, mint mi - Nem értelek... Most épp vérig sértve kellene érezd magad, amiért miatta le sem szartalak és még össze is balhéztunk, erre itt csápolsz miattunk. Most te vagy ennyire hülye, vagy én azért, mert nem tudom hova tenni? Bármerre is vezet az útja, teszek egy gyors kitérőt a kocsim felé, hogy bedobjam a boxereket, de szinte azonnal, akár kocogva is felzárkózok Bess mellé, hogy a következő üzletbe kísérhessem.
*Ha ráértem volna, szemet forgatok a lelkesedésére, de idő hiányában ez elmaradt és nem is értékeltem. Nem értettem miért jó az, ha mocskos szavakat használok, mitől vagyok akkor jobb? Nem ez határozza meg sem az embert, sem a farkast, de úgy tűnt, Henrynek ez jön be. Nem gondoltam, hogy későn jöttem rá a titok nyitjára, ha ezen múlt volna a kapcsolatunk sem beszéltem volna úgy, mint a gyerekkorát meghatározó kocsisok. Viszont már értettem miért megy mindig fejjel a falnak, szegény. Ő is remek kis örökséget kapott, bár nem a Teremtőjétől hanem a korszaktól. Annyi elégtételt kaptam, hogy a háta közepére sem kívánta a mai napot és azt sem amit még rászabtam a későbbiekre, és ugyan most azt mondtam, hogy nem gondolom meg a magam, az idő mindent megszépít. Egyelőre abban a tudatban hagytam, hogy ideje elővennie egy szakácskönyvet, a goggle-t és a főzős videókat, hogy a sikertelen feladatai közé jusson sikeres is. A csendet ő szakította meg és nekem megint remek alkalmam nyílt arra, hogy nyúzzam egy kicsit. Azért elgondolkodtató, hogy ennyiből sem tanult még, mert állandóan magas labdákat dobott nekem. A ciccentésére felnevettem és megingattam a fejem, majd finoman, barátian megcsapkodtam a vállát, a kezemmel, nem a táskámmal.* -Csak vicceltem. Egyébként számít, igen és jobban alszom. *Mégis ki az aki szereti ha utálják? Henry sok mindent nem értett, kezdve azzal, hogy miért van virágos jókedvem, egészen addig, nem akartam minduntalan megbögrézni. Remek bizonyíték volt az, hogy megpróbált minél több tüskét szúrni a bőröm alá, de edzett voltam már, másrészt Achilles gyilkos humorából tanultam és merítettem ihletet, végül de nem utolsósorban nekem is volt humorom. Utóbbival ráztam le magamról a negatív kritikát és vetettem bele magam a vásárlásba. Olyannyira, hogy még helyette is választottam, mert kinéztem belőle azt a fantáziátlan csomagot, amit a kezében tartott. * -Áóóóósssszzzzzzz! Ez forró volt! *Szisszentem fel amikor röpke pillanat alatt felfogtam mire utalt, és nem, nem akartam hallani a szexuális életéről, hogy mit és hogyan. A magaméról sem igazán, de ezt ő nem érthette. Szabadszájú volt és szabadlelkű. A neki és Dakotának szánt neglizsé válogatása közben biztos voltam abban, hogy nem fogja elfogadni, márcsakazértse, de amikor megláttam az arcát, már megérte. Mókás volt ahogy eltátotta a száját, le kellett volna fényképeznem, de mindig lemaradok a jó pillanatokról. Legközelebb a kezemben tartom a telefonomat. Hagytam, hogy magához öleljen, és reméltem, hogy nem a fojtó szorítást alkalmazza. Én viszont hozzá hasonlóan eltátottam a számat és a szemeibe nézve tócsányira kerekítettem a magaméit.* -Nem tudod a méretét? *Jellemzően a lényeget ragadtam meg. Még a szemöldökeim is felszaladtak a homlokomra, szabaddá vált kezemmel pedig előbb egy kerek keblet formáztam meg, majd széttártam értetlenül. Ebből érthette, hogy illene tudnia, legalább fogásra, ha másképp nem. Azonban már lökött is tovább nem túl finoman, akár egy üres széket az asztalnál, noszogatva, hogy igyekezzek a pénztárhoz. Ott ismét meglökdös, amire már méltatlankodnék is és már nyíltak az ajkaim, esküszöm ha nem olyan gyorsan csapta volna le a boxereket a pultra, mint ahogy azt megtette, gazdagabb lett volna néhány illedelmes de keresetlen szóval. Helyette negédesen elmosolyodtam.* -Köszönöm apuci! *Szememmel intettem, hogy most ne szóljon egy szót se, boltban vagyunk, emberek között. De végül is, akár az ük-ükapám is lehetett volna, másrészt olyan csillogó szemű mosoly villantottam, hogy a pénztáros teljesen elalélt a tökéletes apa-lánya kapcsolattól. Persze nem címkéztem fel. Kifelé menet elmartam a papírtáskát, immár a boxerek nélkül, és elindultam volna toronyiránt, de Henry feltétlenül fontosnak tartotta, hogy elrejtse a kocsiban a gatyáit, hát megvártam. Addig is kaptam egy kérdést, egy Henry-s kérdést, Henry stílusban. Komolyan, még Achilles sem beszélt úgy, hogy minden második szava vagy a baszd meg, vagy a férfi hímvesző vulgáris változata lett volna. Ennyit a mexikói kultúráról. * -Tényleg válaszolnom kell erre a kérdésre? *Nem vártam meg a válaszát, jelentőségteljesen pillantottam rá, amiből már kitalálhatta melyik verziót választom, de mivel pasi, akinek mindent a szájába kell rágni, kisegítettem.* -Te vagy hülye Henry. *Elindultam a ruhaszalon felé, remélve, hogy azt is kifizeti, elvégre a fehérneműimből csak a szőnyeg jött ki. * -Nem volt eleged a hisztiből? Három bögrét pazaroltam rád, általában egy vagy kettő is elég szokott lenni. Sértett voltam és összebalhéztunk, pipa. Tudom az okát, és mivel nem vagyok beléd zúgva, másrészt előre lefektettük a szabályokat, miért is pörögnék még mindig ezen? Ha rögtön akkor szólsz, amikor lángra lobbantál, hogy ez a helyzet, hanyagoljuk egymást, mindezt megspórolhattad volna magadnak és rólam sem lennének előítéleteid. *Ezen a ponton megálltam, szembe fordultam vele és felemeltem a mutatóujjamat, hogy meglengessem az orra előtt.* -Éééés, imádom a romantikus történeteket. Oda vagyok értük. Ha esetleg elkezdek bőgni, akkor tudd, hogy elérzékenyültem. A becézgetésed egyébként esélyes befutó. *Azzal faképnél hagytam, egy világraszóló mosollyal zárva a monológomat, és beléptem a következő üzletbe. *
Megjelenés†All You Need Is Love
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 164
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Fogalmam sem volt róla, hogy egy tízes skálán mennyire gondolja komolyan, hogy tényleg jobban alszik a szeretetemtől. Hitetlenkedve felsóhajtottam és megcsóváltam a fejem. - Maradjunk annyiban, hogy nem utállak teljesen. Fellengzős sokat tudással húztam félmosolyra a szám, ennél többet nem várhatott tőlem. Ha rám omlik a világ sem fogom a szeretlek szót használni, még játékosan is max részegen szoktam, legtöbbször faszkodásból hímeknek. Meg persze Dakotának. De az más. Mivel azt érzem, hogy ez az egész fehérneműs kezdés csupán a gyertyafényes vacsorának, a cukizásnak, meg az egész Henryszivatásnak a része, persze, hogy ott csípek oda, ahol tudok. A lelkem mélyén talán még meg is könnyebbülök, hogy nem veszi magára a kaffogásaimat. Tudom, fura, de igazából nem állt szándékomban bántani Besst, csak úgy akartam látszani, mintha, és általában mindig mindenkivel ez volt a helyzet, csak hát... Tíz emberből tizenegy nehezen tolerálta a megszólalásaimat. Persze én is megkaptam a magamét, főleg, amikor Dakotának boxert javasolt, meg akkor, amikor a megszokástól vezérelve a szokásos fekete alsókkal szerelkeztem fel. A szisszenésére elröhögöm magam, ez azért jól esett. Ha bántani nem is akartam szándékosan, de egy túlélhető, nyilvános zavarba hozást mindig őszintén tudtam értékelni - kivéve persze, amikor én kaptam. És ez most úgy tűnt, hogy betalált. Ahogy ő is nálam a hülye csipkével, meg farkasos alsóval, úgyhogy miután felocsúdtam a zavart döbbenetből, magamra húztam, mint egy pokrócot, hogy közöljem vele a véleményemet, lehetőleg anélkül, hogy az egész üzletet telekiabálnám vele. Erre most rajta a sor, hogy halként tátogjon, és megint azokkal az óriási szemeivel nézzen. Én pedig lenézek rá, egészen közelről. Dakota méreteiről érdeklődik és szerintem az a csöcsmímelő mozdulat az, ami végső soron arra késztet, hogy határozottabban lökjem el magamtól, le magamról. - Mi? Nem...? Értetlenül nézek rá, és megborzongok. Mégis honnan a francból kellene tudnom Dakota méreteit? Kellene egyáltalán? Ez is olyan dolog, amire egy csaj számít? Bazmeg, Bess, most komolyan... Megrázom a fejem, nem. Dakota nem olyan, mint egy áltagos csaj átlagos elvárásokkal, főleg nem olyan, mint Bess és meggyőzöm magam arról, hogy az jobban érdekli, hogyan szedem le róla a fehérneműt, mint az, hogy behatóan tanulmányozzam őket. Krisztus a kereszten, komolyan... És a kasszánál hiába akartam csak úgy szimplán, kompenzálva jófej lenni, még ebbe is úgy ugrik bele páros lábbal, mindössze kettő darab szóval, hogy reflexből felé fordítom a fejem. Egy pillanat tört része alatt fut át pillantásomon egy hálátlan tekintet, kissé megremegnek az ajkaim, aztán elmosolyodom. - Boldog adoptálási évfordulót, napsugaram. - kabbe, Bess, majd a kasszásra néztem - Még tetves volt, amikor megtaláltuk a nejemmel egy sikátorban, és most nézzenek rá! A büszkeségem... Hát mindjárt egy könnycseppet is elmorzsolok. És különben is, elsőre sokkal inkább hangozhatott mindez egy egészen pajzánabb kontextusban felmerülő apucizásnak, mintsem a valóságnak, mert... mert... Nem! Ennyire senki nem nézhet öregnek, baszki, hogy a lányom lehessen, max őt ennyire fiatalnak. És még csak nem is hasonlítottunk az én mogyoróbarna szemeimmel és majdnem fekete, barna hajammal. Hát ne már! A hiúságomat nem piszkáljuk. Értem? Mindezek után nagyon jól esik, ahogy pofán vág a fairbanksi fagy, ahogy kilépünk az üzletből, én pedig bedobom a kocsiba a boxereket és felteszem a millió dolláros kérdésemet, némi magyarázat mellett kifejtve az értetlenkedésemet, ami egyébként már egy ideje böki a csőrömet, csak a boltban most újra szóba került. - Mondjuk? Ja, örülnék, ha válaszolna a kérdésemre, nyilván, ha annyira egyértelmű lenne mindkettőnk számára, akkor nem tettem volna fel. Duh? Felzárkózom mellé, és ahogy közli velem, hogy márpedig én vagyok a hülye, kicsit, mint aki üvegajtónak sétált, olyan fejet vágok. Már miért lennék én a hülye? De persze ez sem marad túl sokáig magyarázat nélkül, néma kussban baktatok mellette a következő üzlet felé, zsebre dugott kezekkel. Igazából Bess semmi olyat nem mondott, amit ne tudtam volna eddig is, de talán... Az hiányzott valahol, hogy ezeket tőle is hangosan halljam? Mert nélkül már előre elkönyveltem azt, hogy anélkül ártottam neki, hogy akartam volna és mintegy "feloldozás" gyanánt szükségem volt minderre, hogy tovább tudjak lépni és elengedjem a bűntudatot? Talán. Kissé riadtan torpanok meg, ahogy ő is eképp tesz, ujját pedig az arcom előtt lengeti meg. Hirtelen nem is tudtam, mit kellene mondanom. - Ha bőgni kezdesz, itt hagylak. Morogtam oda reflexből, és hagytam, hogy besétáljon az üzletbe. Én kint maradtam és gondolkodó mozdulatokkal gyújtottam rá, pajzsomat kissé lentebb eresztve, hogy érzzem a kölyköt, és ugorhassak, ha baj van. De ez a cigi most kellett. A mi történetünk nem romantikus. A mi történtünknek csak simán így kellett lennie és kész. És sokáig sok minden fájt, és fáj a mai napig is, mert hát... A hülyeségeim miatt még hetekig rabláncon vagyok, és ez minden, csak nem romantikus. Ahogy a karaktereink sem. Ugye? Erőteljesen löktem be a bolt ajtaját, se köszönéssel, se biccentéssel nem vesződtem. Csak próbáltam kiszúrni Besst, és jó ölebként nyargalni utána, pedig megtehettem volna, hogy egy sarokban leparkolok és onnan nézem. De amíg válogatott, valami megindult bennem, ami már az utcán gyűlni kezdett, a cigivel pedig egyre csak nőtt és nőtt. - Ez nem egy romantikus történet, jó? - kötöttem az ebet a karóhoz - Na, jó, talán egyszer, amikor egy tóparton ölelkeztünk balhé után, de ennyi. - kétszer, háromszor, százszor is, de ezekről nem beszéltünk, ugyebár - De az is csak azért, mert tópart, havas hegyek, napfény, kutyafasza. És igen, vettem neki ötven rózsát, plüssmacit, meg elvittem étterembe is Valentin-napon, de csak azért, hogy szívassam és nem azért, mert ezzel akartam meghódítani. Vagyis de, csak épp a szívatás részével és nem azzal, amitől mondjuk Bess elalélt volna. - Mindegy. Király vagy, hogy nem vagy zabos. Zsebre dugott kezekkel toporogtam mellette, ahogy a dolgát intézte, és bár köszönömöt a világért sem böfögtem volna fel, a király vaggyal kifejeztem mindazt, amit az előbbi szó elmondhatott volna. Megköszörültem a torkomat. - Még egy órád van, iparkodj! Tettem hozzá, hogy kicsit másfelé tereljem az irányt. Fogalmam sem volt, hogy kell ezekről beszélgetni, de egyelőre biztos nem ment úgy, hogy Bess sírva fakadjon a gyönyörtől. Hála istennek, legalább nem kellett itt hagynom, ahogy azzal korábban fenyegetőztem.
Kezdőlap
Egyszerűen imádtam, köszönöm a játékot! 
Meg a sok kalamajkát benne, meg hogy rám írtál anno... O.O
Köszönöm én is Jonathant, remek kis karakter!!! //
