Ez fura....Azt hittem, hogy legalább neki van ötlete arra, hogy mivel bizonyítsa be nekem ezt az egészet! Azt hiszem tényleg egy nagyon érdekes délután elé nézünk. Remélem azért rossz nem sül ki belőle. -Igen erről az aura látásáról én is olvastam, hallottam. De az nem hiszem, hogy különleges képesség lenne. Elvileg mindenki megtanulhatja, csak türelem és kitartás kell hozzá...Na meg egy jó tanár....De igaz van aki ezt könnyebben elsajátítja.-És azt vehetjük ha nagyok akarja különleges képességnek. -Rendben akkor menjünk!-Azzal vállamra veszem a táskám, majd elviszem a tálcákat a megfelelő helyre. -Igazán nincs mit! Örömmel hívtalak meg! Remélem sikerült jóllaknod! Majd néha napján összefuthatnánk...Vagy eljöhetnél hozzám és majd főzhetek neked, ha szeretnéd És félre ne érts! Semmi hátsó szándékom sincs...Csak mint jó barát szeretnék rajtad segíteni.-Hova mehetnénk? Nah az jó kérdés.! Talán az erdőhöz..Ott biztosan kevesebben vannak. -Menjünk az erdő felé! Ott biztos találunk valami megfelelő helyet.-Ha rábólint az ötletemre el is indulok az egyik irányba. Igaz még nem közlekedem tökéletesen a városban, de Jamie is biztosan tud segíteni. Meg csak megtalálunk egy bazi nagy erdőt. Bár igaz ha nem akkor egy jót fogok magunkon röhögni.
Á, kicsit se nézek ki hülyén, ahogy a bevásárló utca elején a motorom alatt fekszek a betonon. Végül is miért is menne úgy a napom, ahogy azt elterveztem. Túl egyszerű lenne így eljutni A pontból B pontba. De hogyan is kerültem jelen, kiszolgáltatott helyzetembe? Nagyon egyszerű. Melóból igyekeztem haza, gondoltam levágom az utat, szlalomozok egy kicsit bevásárlók között és akkor már milyen hamar hazaérek. Nos, ez nem jött be, ugyanis lefulladt alattam ez a dög. Nem meglepő, rendszeresen csinálja mostanában, hiszen már nem mai darab, ez látszik is rajta, de ez az első alkalom, hogy nem tudok újra lelket verni belé. Érezhettem volna, hogy eljön egyszer ez a pillanat... Szóval itt az ideje bevetni a hosszú évek alatt felszedett motor-szerelői tudásomat, ami egyébként nem túl fényes, tehát benne van a pakliban, hogy végül majd tolhatom hazáig. Na az lesz ám az igazi móka. Igazából a rajtam lévő fekete bőrdzsekit, meg a koptatott farmert sem igazán féltem, így nem okoz túl nagy lelki problémát az a tény, hogy legjobban alulról férek hozzá a jószághoz. Az pedig, hogy a járókelők esetleg hülyének néznek, nem igazán feszélyez. Kitámasztom hát a kicsikét, előkotrom az ülés alatti kis csomagtérből a kis szerszámosládát és minden további nélkül hanyatt vágom magam a hideg betonon... - A rohadt életbe... - Állapítom meg szofisztikáltan csak úgy magamnak, hogy tényleg baromi hideg a beton. Így első körben fel is húzom a dzsekim cipzárját nyakig, nem mintha ez segítene azon, hogy a hátamnál hideg a mocsok. Most pedig igyekszek épp úgy tenni, mintha érteném is, amit nézek. Nem fogom ám ilyen könnyen feladni, képes vagyok megjavítani, hiszen mindenre képes vagyok! Fő a pozitív hozzáállás. Végül egy fogót veszek kézbe és azzal kicsit megbirizgálom az egyik alkatrészt... Ez nagyjából annyit ér, mintha bekopognék rajta, hogy megkérdezzem jól van-e. Mindenesetre a külső szemlélők számára úgy tűnik, mintha marhára szerelném az utca szélén a motoromat a baromi hideg betonon fekve.
Ahogy közeledik a karácsony úgy lesz egyre hidegebb ebben a városban és úgy kerül egyre több réteg rám. Mikor kimozdulok a lakásból alaposan bebugyolálom magam, hogy a hideg sehol se tudjon beférkőzni, ám ez azzal jár, hogy szinte az egész arcomat eltakarom. Csak a szemeim és az orron látszódik, bár ha az orra is lenne valamiféle sapka, most azt sem lehetne látni. A bevásárló utcában már sokszor voltam. Szeretek itt lenni és most karácsony idején egyre szebb és egyre érdekesebb holmikat talál az ember. A mai napon is sikerült pár apróságot beszereznem ajándék gyanánt, de bevallom őszintén magamnak is vettem igen sok mindent...Tudom nem kellene ennyit költekeznem főleg nem olyanokra, amikre alig van szükségem, de most úgy döntöttem igen is megérdemlem. Ahogy hazafelé indulok elsétálok egy földön fekvő férfi mellett, aki nagyon úgy tűnik, hogy a motorját szerelgeti. Ahogy jobban szemügyre veszem a srácot megpillantom az arcát és meg is állok. Ismerős nekem ez az arc és nem is akárhonnan. Végigfut rajtam a hideg és érzem ahogy bőröm libabőrössé válik. Ezek nem a legkellemesebb emlékeim közé tartoznak...Sőt nagyon is szeretném, ha csak álmok lennének és nem megtörtént esetek. -Salem te vagy az?-Közelebb sétálok hozzá és úgy szólok neki. Ha esetleg felpillant rám egy apró mosolyt varázsolok arcomra, majd azért be is mutatkozom neki. Lehet, hogy ő nem emlékszik rám. -Szia! Emlékszel? Masako vagyok!-
Remekül elvagyok a motor alatt, miközben próbálok rájönni, hogy mi is a baja ennek a rakás szerencsétlenségnek. Persze esélyem sincs kellő ismeret hiányában, így megállapítom, hogy ez hosszú menet lesz, ehhez pedig rá kell gyújtani. Máskülönben nagyon hamar idegbajos lennék. Így némi matatás után a kabátzsebemben előkerül egy szál cigi és a nadrágzsebemből is sikerül így földön fekvő állapotomban előkotorni a gyújtót. És már füstölök is így a földön fekve, a továbbiakban így vizsgálom a motort. Éppen addig, amíg meg nem szólítanak. Ezen a ponton jönne az a rész, hogy felülök meglepetten, de ebből első körben csak az lesz, hogy beverem a fejem a motorba. - Baszki... - Hanyatlok vissza és a most keletkezett olajcsíkot még el is dörzsölöm a homlokomon. Persze erről halvány gőzöm sincs. Másodjára pedig már óvatosabban eljárva, sikerül felülnöm és jól rácsodálkozok a velem szemben állóra. - Persze, hogy emlékszem. Hát szia. Mi járatban erre? Minden oké? - Nézek fel rá a földön ülve érdeklődőn. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy összefutok még arról a pokoli napról valakivel, amit egyébként marhára igyekszem is az agyam egy eldugott szegletébe rejteni. Így még csak a meglepettségem miatt nem viszonzom a mosolyt. Viszont nem festek úgy sem, mintha nem örülnék neki. Sőt, még fel is tápászkodok a betonról, kihasználom, hogy van okom nem odafagyni. Most már azért valami barátságos mosolyfélét is sikerül produkálnom, a ruhám leporolásával meg nem nagyon foglalkozok. Amúgy elég idétlenül nézhetek ki az elkent olajfolttal a homlokomon. - Remekül nézel ki, jól áll a hétköznapi élet. - Állapítom meg elégedett macskás mosolyommal. Meglepő, de nem csak azoknak a nőknek szoktam bókolni, akiket meg akarok dönteni. Egyébként karjaimat összefonva magam előtt, dőlök neki a motorom ülésének. Arra még jó, hogy támaszkodjak. Természetesen a cigi továbbra is a kezemben van és időnként bele is szívok, de arra azért ügyelek, hogy félre fújjam a füstöt, elég bunkóság lenne Masako arcába.
Úgy tűnik elég hangos voltam ahhoz, hogy meghalljon engem, mert azonnal fel is ül, vagy legalább is megpróbálja. Mikor beveri a fejét kezemet a szám elé kapom, majd aggódó tekintettel pillantok le rá. Ez még nekem is nagyon fájt. -Oh én csak vásárolgattam karácsonyra, meg magamat is megleptem egy két dologgal és jól vagyok...De te megvagy? Ne haragudj...Lehet, hogy meg kellett volna várnom, hogy kimássz onnan!-Bár nem gondoltam volna azt, hogy beveri a fejét. Ahogy feláll megpillantom homlokán az elkent olajfoltot, ami egy széles mosolyt varázsol arcomra. -Oh köszönöm! Ez igazán kedves tőled! Viszont te olajos lettél! Várjál adok egy kéztörlőt, az talán leveszi!-Azzal a táskámban el is kezdek kutatni, majd előveszek egy kisebb csomagot, amiben nedves és illatos kéztörlők vannak. Egyet oda is nyújtok neki. -Vagy ha akarod én is letörölhetem!-Én mégis csak jobban látom, de természetesen ezt ő dönti el. Nem fogok megsértődni, ha nemet mond. -Csak nem elromlott a motorod?....Na jó ez hülye kérdés volt!...-Ha nem romlott volna el minek feküdt volna alatta? Néha tényleg ostobaságokat tudok beszélni. -És veled mi van? Látom pizzát szállítasz! Fura, hogy még nem találkoztunk! Sokat szoktam tőletek rendelni! És szereted? Mármint a munkád!-Tudom ezek sem a legjobb kérdések, de nem akarom azt megkérdezni tőle, hogy hogy dolgozta fel azt a napot, vagy egyáltalán sikerült e neki. Talán jobb lenne erről nem beszélni! Nem úgy szeretnék rá emlékezni, mint az a srác akit velem együtt elraboltak, hanem úgy, mint az a srác akivel jókat beszélgettem.
A vásárlás említésére realizálom is, hogy valóban szatyrok vannak nála... meg ez végül is bevásárló utca szóval annyira nem is lett volna indokolt a kérdésem, de tessék elnézni, mert most vertem be a fejem. Azért aranyos, ahogy aggódik, még a mosolyom is kiszélesedik. Amúgy keményfejű vagyok, szóval meg fogok maradni minden bizonnyal. - Áh, én voltam a hülye, nyugi. De megmaradok. Tört már be a fejem, szóval edzett vagyok. Na, viszont annak örülök, hogy jól vagy, vásárolgatsz, meg ilyenek. Nekem nem vettél semmit? - Vigyorodok el szélesen, ugye miközben nekidőlök a motoromnak. Persze honnan is tudhatta volna a nő, hogy épp velem fog összefutni? Értelemszerűen csak viccelek, de azért nyakamat nyújtogatva igyekszem belesandítani valamelyik szatyorba, mintha csak a nekem szánt ajándékot keresném. Persze a vigyor ott marad a képemen, nem akarok én tőle semmit, csak egyszerűen idióta vagyok és a humorom is idióta. A megjegyzésen azért kissé meglepődök, nem nagyon tudom elképzelni, hogy hogyan is lettem olajos, amikor alig nyúltam hozzá a géphez. Azért értetlenül nézek le a kezeimre. Persze akkor beugrik, hogy a motorom alját fejelgetni bőven kimeríti az olajossá válás lehetőségét. - Uhh, letörölnéd? Én gyanús, hogy csak elkenném, meg a képemet te azért mégis jobban látod. Alapvetően nem szokott zavarni, ha hülyén nézek ki, de azért mindennek van határa. - Mondom elmosolyodva, közben persze el is lököm magamat a motortól és engedelmes gyerek módjára odaállok Masako elé, hogy rendelkezzék velem. Mármint a homlokomon lévő kosszal természetesen. Ha kell egyébként kicsit be is rogyasztom a térdeimet, hogy kényelmesen felérjen, bár én se vagyok két méteres, szóval akkora problémát csak nem jelentek ilyen téren. Szóval türelmesen kivárom, míg eltakarítja rólam a dzsuvát. - Dehogy, ez a csajozós technikám. Menő srác a motor alá fagyva, mindig bejön. - Elvigyorodok elégedetten. Nem is én lennék ha egyszerű választ adnék, de amúgy mivel kitalálta, hogy bekrepált a motorom, így felesleges is lenne megismételnem, amit ő mondott. A kérdésekre csak úgy megingatom a fejem, közben beleszívok egy utolsó slukkot is a cigimbe és a csikket meg eldobom. Mikor kifújom a füstöt, akkor válaszolok. - Nem egy álommeló, de már megszoktam, jóideje csinálom. Amúgy valszeg azért nem látsz túl gyakran, mert ez most csak másodállás. Amúgy a hotelben pincérkedek pingvinjelmezben. Te amúgy mit csinálsz... ezt valahogy legutóbb nem sikerült megbeszélni. - Húzom el kicsit a számat, de aztán érdeklődve nézek a csajra. Kíváncsi vagyok Mulan civil munkájára. Még kicsit oldalra is billentem a fejem, miután visszadőlök a motornek és újfent összefonom a karjaimat a mellkasom előtt.
A kérdésére hangosan felnevetek. A múltkor nem derült ki róla, hogy komikussal van dolgunk, de ez nekem nagyon is tetszik. Még ennyire vicces emberkével nem találkoztam itt a városban. Már hiányoztak nekem ezek a bolondos beszólások. -Várjál! Van itt nekem valamim!-Azzal el is kezdek kotorászni az egyik zacskómban, miközben abba sem tudom hagyni a mosolygást. Teljesen feldobódott a hangulatom és valami nagyon rossznak kéne történnie ahhoz, hogy el is szálljon ez a vidámság. Egy kisebb keresgélés után végül megtalálok egy tábla csokit. A csomagolásán látszik, hogy nem egy olcsó fajta, de engem csöppet sem zavar. Szívesen odaajándékozom neki. -Tessék! Előre is Boldog Karácsonyt! Remélem szereted a csokit!-Bár ha nem az sem baj. Legalább több marad nekem! Mivel megkér, hogy én töröljem le az olajfoltot a homlokáról közelebb sétálok hozzá és lábujjhegyre állok, hogy neki ne kelljen annyira lejjebb vándorolnia. A folt nehezen tűnik el, de azért nem adom fel a küzdelmet. Sokan megbámulhatnak idő közben minket, de ez engem csöppet sem zavar. Semmi olyat nem teszünk, amivel bárkit is megsértenénk. Amint sikeresen végrehajtottam a műveletet büszkén elmosolyodom és hátrálok egy kicsit tőle. -Most már sokkal jobb!... De akkor most elrontottam a csajozós technikádat? Ne haragudj! Igazán nem akartam! Kit néztél ki magadnak? Majd én szólok neki, ha még nem kergettem el!-Tudom jól, hogy csak viccel, de ha már így elkezdte ezt a játékot akkor miért ne álljak be? Amúgy is rám fér egy kis szórakozás. -Hotelben? És melyikben, ha szabad kérdeznem?-Bár nem hiszem, hogy ott meglátogatom majd, mert biztosan jó drága, de azért kíváncsi vagyok, hogy mégis melyikről is van szó. -Nah igen a múltkori...-Mosolyom eltűnik arcomról, majd gyorsan elkergetem a gondolataimat és inkább válaszolok a kérdésére. -Divattervező vagyok! New Jerseyben, ahonnan jöttem már van egy picike boltom, ami igaz még nem megy valami fényesen, de azért bezárni sem kell még. Itt meg leginkább csak megrendelésekre dolgozom.-Szívesen beszélgetnék még vele jó sokáig, de érzem, hogy ha még egy órát itt maradok egy helyben minden lábujjam le fog fagyni az orommal együtt. -Nincs kedved beülni valahová és mondjuk egy finom sör mellett, vagy forralt bor mellett beszélgetni? Én nem sietek haza, bár nem tudom, hogy neked mennyi időd van!?-
- Jaj, nem mondtam komolyan, maradj már... - Mondom gyorsan, de nem tudom megállni, hogy ne nevessem el magam. Most ha tényleg előszed nekem valamit, akkor eldobom az agyam, hiszen csak egy poén volt. Nem gondoltam volna, hogy ennyire véresen komolynak tűnök, de azért merem remélni, hogy itt nem arról van szó, hogy nem érti a poénjaimat. Mindegy, úgy fest nem tudom megakadályozni abban, hogy kotorásszon és amikor elővesz egy tábla csokit, felszaladnak a szemöldökeim, továbbra is mosolyogva persze. Na jó, hát ez így übercuki, paraszt lennék, ha nem fogadnám el. Főleg hogy megtanultam, ha adnak fogadd el, ütnek szaladj el. - Basszus... nem kellett volna. Tényleg csak poén volt, de... hát köszönöm, na. - Én meg csak bazsalygok a gesztuson, mint valami idióta, mert most ez tényleg egy kedves húzás volt tőle, annak ellenére, hogy ténylegesen nem vártam semmi ilyesmit. - Ugye nem gáz? - Nyúlok a csoki felé, de be kell szúrnom azért ezt a kérdést. Nehogy kiderüljön, hogy ez valakinek az ajándéka lenne, vagy ezt magának tervezte. Szóval megerősítésre várok és ha megkapom, akkor persze át is veszem. Amúgy meg hogyne szeretném a csokit, szinte már legendásan édesszájú vagyok felnőtt ember létemre. Mondjuk ez a felnőtt emberség még nem nyert megerősítést, de ez részletkérdés. Engedelmesen hagyom, hogy lesikálja a homlokomról a dzsuvát. AZ, hogy mások megnéznek minket, a legkevésbé se zavar, de ez mondjuk tán nem is meglepő, hiszen az sem érdekelt, hogy a motor alatt fekvésnél megbámultak. Amikor elkészül, azért megnézem a pofázmányom a motor visszapillantójában. Zsír, nincs folt. - Kösz. Amúgy még semmit sem rontottál el, nem szemeltem ki senkit. A férfias vonzerőmnek kellene bevonzania random csajokat. - Mondom elvigyorodva, remélem persze, hogy egy szavamat sem hiszi el, hiszen továbbra sem beszélek komolyan. Nem mintha megállás nélkül csak poénkodnék, lehet velem komolyan is beszélni, de most kaptam csokit, a motorom tropa, és összefutottam egy régi ismerőssel... miért is lennék komoly? - Holiday Inn. Egész puccos, szerintem tuti ismered. Nem hiszem, hogy több ilyen lenne Fairbanks-ben. - Válaszolok egyszerűen, miután sikerül visszatelepedni a motorra, háttal nekidőlve ugyebár, mint az előbb is. Azért az ő válaszán elcsodálkozom, elő is kerül az "Aztadehűha" ábrázatom elismerő bólogatás keretében. - Az a nem semmi kislány... És hogy lettél divattervező? Egyik reggel felébredtél és eldöntötted, aztán nekiálltál rajzolni, meg varrni? - Mit tudom én, hogy mit csinál egy divattervező, de az új információk iránt mindig nagyon fogékony voltam, szóval tényleg érdekel, hogy is jött ez neki. Gondolom a legtöbb lány ezt ki szokta nőni... vagy mit tudom én. Majd megkérdezem Leonát, hogy ő hogy áll ezzel, meg elmesélem, hogy divattervezővel is találkoztam már. Az is teljesen lenyűgözte, amikor Bruce Willis-szel találkoztam. Jó, mondjuk az engem is lenyűgözött. Az ajánlatra viszont kissé elhúzom a számat. Nem mintha nem tetszene az ötlet, viszont... letekintek a motorra, aztán újra Masako-ra. - Az a gáz, hogy nem igazán hagynám itt a kicsikét. Bár jelen állapotában max el tudnák tolni, de na... meg aztán ha besötétedik, akkor lósz*rt se fogok látni. - Kicsit meg is paskolom a motort, amikor róla van szó. Remélem amúgy, hogy levágja, hogy nem elhajtani akarok, mert felőlem maradhat, sőt, jó lenne ha nem magamban kéne beszélnem meg a motorral, csak ugye most mégis ide vagyok kötve.
-Nyugi! Tudom, hogy csak vicceltél, de szívesen adom! Magamnak vettem, de van egy másik táblám. Nah meg amúgy is le kéne szoknom a csokiról! Egy kicsit túl sokat eszem belőle.-A végén elvonóra kényszerítenek engem. Én nem az alkohol, vagy a drogok függője leszek, hanem a csokié. Így kimondva elég vicces egy dolog, de hát igazából ez nem is az én hibám. Miért kell olyan finomra csinálni azokat a csokikat? -Értem! Nos végül is sikerült...Bár lehet, hogy nem pont egy ilyen lányt szerettél volna. De remélem azért nem vagy szomorú!-Lehet, hogy egy bögyös leányzónak jobban örült volna, de ez van. Sajnos nem mindig kaphatjuk meg azt amit éppen szeretnénk. -Oh igen ismerem azt a helyet! A tulajdonost is volt szerencsém megismerni.-Bár félig meddig mégsem mondhatnám szerencsének. Nagyon nem szimpatikus nekem az a pasas. Oké sokat rendelt tőlem, amiért hálás vagyok, de ennyi. Különben meg ha lehet inkább kerülöm. A meglepettségén ismét egy jót nevetek. Nem hittem volna, hogy ennyire sikerül ledöbbentenem őt és ha látná az arckifejezés bizonyára ő is röhögne egy jót saját magán. -Neeem ez nem ilyen könnyű! Egyetemre jártam! Nem tudom már, hogy hány évesen döntöttem el, de már az érettségi előtt tudtam, hogy az akarok lenni. Van hozzá tehetségem és érdekel is a dolog. Szóval megért egy próbát és most itt vagyok. Nem azt mondom, hogy világhírű a nevem, de remélem jó úton haladok a felé! Ha érdekel milyen ruhákat szoktam tudok mondani egy internetes címet!-Igen a boltomnak weblapja is van! Nem volt olcsó egy mulatság, de ma már ha nem vagy fent az interneten, akkor észre sem vesznek! -Kár, de megértem! Bár miért nem hívsz ki egy szerelőt? Vagy ti férfiak jobban szeretitek magatok megjavítani a dolgokat?-Kiszélesedik mosolyom, majd körbepillantok. Ha sokáig itt kell még állnom akkor bizony be kell szereznem valami meleg italocskát. -Kész forralt bort? Ha jól látom ott lehet kapni és ma már úgy sem fogsz vezetni!-Vagyis nem hiszem, hogy egyhamar meg tudja javítani a motorját, ha csak nem szerelő.
- Ha ezzel segítek a leszokásban, akkor viszont mindenképp elfogadom. Inkább én, mint az elvonó. Szar dolog, nekem elhiheted. - Mondom széles mosollyal és akkor bizony át is veszem a csokit. Annyira nem érzem szörnyen nagy kitárulkozásnak, hogy az elvonós korszakomra utalgatok. Igazából az a típus vagyok, akkor ugyanúgy felvállalja a hibáit, mint az eredményeit, még ha az utóbbiakból elég kevés is van. Miközben válaszol szépen neki is állok kibontani a csokit, sőt egy kockát le is török és szépen bekapom. Minek őrizgessem? Azért a válaszán elkerekednek a szemeim és nem éppen úriember módjára, de nem várom meg, hogy lenyeljem a falatot, félig-meddig teli szájjal szólalok meg. - Miért, milyen lányt szeressek? Engem nem zavar, hogy ázsiai vagy, meg ilyenek... - Mondom nagyon is komolyan, nehogy itt a végén fajgyűlölettel legyek megvádolva. Nyilván azért jut eszembe, mert nem igazán tudnék más kivetnivalót mondani Masako-ban, hiszen igazán jócsaj. Az engem általában nem szokott zavarni, hogy egy nő alacsony, vagy esetleg nem domborodik annyira, hogy a melleivel kiverje az ártatlan járókelők szemét. Az eddigi barátnőim se topmodellek voltak. Csak az a lényeg, hogy legyen bennük valami szép, mondjuk egy mosoly, vagy valami. - Rendes csávó. - Állapítom meg a hely tulajdonosát illetően és mondjuk félig-meddig még komolyan is gondolom. Jó mondjuk nincs semmi kitörő lelkesedés a szavaimban, hiszen vannak azért olyan tulajdonságai, amiket nem szívlelek benne, de sajnos rá vagyok szorulva. Erről persze a nőnek nem kell tudnia, így maradok ebben a rövid véleménynyilvánításban és inkább bekapok még egy kocka csokit. Azért beugrik, hogy paraszt vagyok és Masako felé is tartok az édességből, hagy vegyen, ha már ilyen kis függő. Kissé elámulva hallgatom a válaszát, nem gondoltam ugyebár, hogy ehhez egyetemi végzettségre is szükség van, de hát könyvtárakat meg lehetne tölteni azzal, amit én nem tudok. - Hát, én annyira nem értek hozzájuk. A gatya-gatya, a póló meg póló... nekem igazából egyre megy. Én is a turiból öltözködök. De mondjuk megnézhetem az oldalt, bár kétlem, hogy megfertőzne a divatvilág. - Mondom elmosolyodva, végül is nem zárkózok el semmitől, meg biztos érdekes lenne megnézni, hogy miket is alkot, szóval miért ne? Végül is nyitott természet vagyok. Max gyorsan végiggörgetem, ha uncsi és akkor a piros iksz a barátom. A kérdésre pedig egyszerűen elnevetem magam halkan. - Igen, ez ilyen becsületkérdés. Plusz pénztárca kérdése főképp. De ügyes gyerek vagyok, pillanatok alatt összerakom. Úúúú, forralt bor... ez jól hangzik. - El is kezdek kotorászni a farzsebembe a tábla csoki maradékát addig félretéve a motor ülésére. Igen, szándékomban áll legalább a sajátomat kifizetni, persze attól függ mennyire vagyok csóró éppen aktuálisan. - Amúgy a vezetés nem zavar, legfeljebb kicsit sakkosabban fog menni. Elütök néhány parasztot. - Mondom elvigyorodva, persze nem kell komolyan gondolni, hiszen én sem úgy mondom. Az mondjuk más kérdés, hogy néhány sör után én még lelkifurdalás nélkül képes vagyok motorra ülni.
A mondatából rögtön rájövök, hogy ő bizony megjárta már az elvonót. De vajon milyen okból? Rákérdezni mégsem fogok, vagyis még nem ismerjük egymást annyira, hogy azt megtegyem. Majd talán később, ha már jobban összebarátkozunk. -Most nem pont a származásomra gondoltam! De örülök neki, hogy nem zavar! Inkább a küllemre gondoltam. A férfiak szeretik ha egy nő formás! Sokszor lehet látni férfiakat, akik szinte tátott szájjal bámulnak meg egy magassarkúban, miniszoknyában, mély dekoltázsú felsőbe öltözött, szőke, szép arcú és nagy domborulatokkal rendelkező nőt. De ne is figyelj rám! Csak össze-vissza locsogok.-Legyintek is egyet. Már túlságosan is belementünk ebbe a témába, pedig nem állt szándékomban. Én is csak poénkodtam az elején, de már kezd túl elmélkedős lenni és azt hiszem most jobb lenne nem belemenni az ilyenbe. Arra, hogy a főnök rendes csávó inkább nem mondok semmit. Igaz velem is rendes volt, de azért nem lesz a haverom. Inkább tartom a tisztességes távolságot. Érzem rajta, hogy ő sem szívesen van a társaságomban, így én sem erőltetem ezt a dolgot. -Jaaj! Nem is akarlak én megfertőzni vele! Mindenkinek szíve joga úgy öltözködni ahogy akar. Én csak megrajzolom és valóra váltom az ötleteimet és megmutatom másoknak is, akiknek vagy tetszik, vagy nem. Próbálok egyedi lenni, de közben követni a divatot, de nem fogom rád erőltetni a ruháimat. Azért én sem az elit márkák közül válogatom ki a ruhadarabjaimat. Sőt bevallom őszintén, hogy nekem az a stílus nem is jön be. Én inkább maradok az egyszerűnél és bízom abban, hogy azzal sikereket érek el.-De ha esetleg tényleg érdekli a dolog, akkor oda is adok neki egy névjegykártya szerűséget, amin a weblapcímem is rajta van. -Értem! Nos mondanám, hogy segítek neked, de én ehhez nem értek. Ebben igazi szőke nő vagyok, szóval lehet, hogy csak hátráltatnálak. Bár mondjuk abban szívesen segítek, hogy kihívok egy szerelőt és adok egy kis pénzt kölcsönbe. Tudom még nem vagyunk puszipajtások, de azért szerintem annyira már ismerjük egymást, hogy bízzunk egymásba.-És ez csakis a múltkori esetnek köszönhető. Ha ott nem bíztunk volna a másikban akkor lehet, hogy most már nem élnénk. -Akkor hozok! Viszont a csomagjaimat addig itt hagynám! Kérlek vigyázz rájuk!-Leteszem mellé a zacskókat, majd elindulok a bódé felé. A pénzt nem vártam meg és nem is akarom elfogadni. Tudom a pasik szokták meghívni a nőket, de most én szeretnék lenni a "pasi". A bódéhoz érve kérek két forralt bort, amit miután kifizettem meg is kapok egy-egy műanyag pohárban. Óvatosan sétálok visszafelé. Nagy a tömeg és az út sem a legbiztonságosabb a hónak köszönhetően. Már majdnem oda is érek Salemhez, mikor érzem, hogy valaki erősen meglök engem hátulról, amitől elvesztem az egyensúlyomat és a bort is magamra öntöm végül a csúszós jégnek is hála egy jó nagyot esek a popómra, miközben az egész bor a kabátomra ömlik. Természetesen a meglökőm elsiet és még egy bocsánatot sem kér. -A fenébe! Ezt nem hiszem el!-Csendesen morgok magamban, majd leteszem a földre a poharakat és megpróbálok felállni.
Némi értetlenséggel vonom össze a szemöldökeimet, ahogy hallom a válaszát. Mintha nem is akarnám elhinni, amit mond, mert amúgy nagyrészt így is van. Pedig amúgy semmi gond a felfogóképességemmel, de mennyi szép keleti csaj van már, akik nem a kosárméretüktől azok... Szerintem Masako is simán közéjük tartozik. Szóval helyeslőn bólintok nagykomolyan, amikor eljut odáig, hogy össze-vissza locsog. - Észrevettem. Egy nő nem attól szép, hogy mekkora melle van... persze az se utolsó szempont, de végül úgyis az összkép számít. Lehet, hogy nem vagy magas, meg nem hordasz két lufit a pólód alatt, de szerintem csini vagy és simán megérnél egy ajtócsapkodást... Na... mármint vágod... - Még rá is mutatok, miközben róla van szó, a végére meg azért realizálom, hogy milyen finoman és férfiasan sikerült megfogalmazni, hogy nem rugdosnám ki páros lábbal az ágyamból. Még jó, hogy nem specifikusan rólam volt szó, hanem általánosságban beszélek és remélem ezt ő is érti. Nincs szükség itt semmiféle kétes kimenetelű szexuális ajánlkozásra, egyszerűen annyi a lényeg, hogy szerintem sok férfi megdöntené. Hogy én is? Hát puff neki, nem olyan nehéz nekem megfelelni. A névjegykártyát persze átveszem és egyúttal el is olvasom akkor, mielőtt eltenném a zsebembe. - Ez mondjuk szimpatikusan hangzik... úgy is túl vannak már spilázva a ruhák. Már akkor se tud venni az ember egy egyszerű farmert, ha akar, mindenhol ezek a koptatottak vannak, meg szakadtak, rojtosak... Ezeket pont szeretem, de azért nem arra vannak, hogy az ember mindenhol ezeket hordja. - Természetesen van véleményem, hiszen miért ne lenne. Alapvetően jó társaság vagyok, ha azt nézem, hogy mindenhez hozzá tudok szólni, bár tisztában vagyok vele, hogy gyakran hagyják el piciny számat f*szságok. Mindegy, legalább nem vagyok unalmas ember. A felajánlásra felvonom a szemöldökeimet, de persze nem úgy, mint aki már mióta várt egy ilyen lehetőségre. - Szó sem lehet róla kisanyám. Nem szokásom kölcsönkérni és nem ma fogom elkezdeni. Minden oké, megoldom én ezt egyedül is. - Mondom végül elmosolyodva. A kölcsön azért már tényleg a méltóságomba hatoló kérdés, mert bár nincs túl sok elvem, de erre pont van egy. Legyen szó bárkiről, nem fogadok el semmi ilyen vackot, utálok tartozni egyszerűen. Már a tudat is taszít. - Nyóvan, addig bütykölöm ezt a csodát. - És meglepő módon, le is ereszkedek négykézláb és tényleg elkezdem kicsit bütykölni, amíg Masako elvan a forralt borokért. Persze a motortémában továbbra sem érzem magam okosabbnak, szóval bekapok egy újabb kocka csokit és végül úgy döntök, hogy az egyik, egyébként elég hangos motor elemet én most megszabadítom a burkolattól és megnézem hátha az okozza a bajt. Menet közben tényleg sokkal hangosabb, mint annak lennie kéne. Ezen eszmefuttatásom és cselekedetem közepette hallom a puffanást majd a szitkozódást. Persze azonnal odakapom a fejem és már pattanok is fel. - Ó, hogy rohadnál meg, te faszkalap! - Nem a nőnek szól, a faszi után nézek, aki már bele is veszett a tömegbe és fellökte a csajt. Persze közben oda is lépek Masako-hoz. - Minden oké? Egyben vagy?
A szavaira sikeresen elpirulok kissé, de nagy szerencsémre a hideg miatt már így is kipirult az arcom, így ez most nem olyan feltűnő, mint máskor. -Nagyon szépen köszönöm! Ez igazán kedves tőled!-És teljesen őszintén mondom. Jól esnek a szavai. Mindig mikor a divat magazinokat lapozgatom az önbizalmam hangya nagyságúra zsugorodik. Igaz a legtöbb modell sem rendelkezik nagy mellekkel, de azokon kívül, akik túl soványak nagyon szépek és nos az ember egyik borzalmas tulajdonsága az irigység. Ám mikor ilyen kedveseket mondanak nekem az önbizalmam visszanyeri eredeti méretét és ettől jobban is érzem magam. -Nah igen lehet, hogy meglepő, de én is szoktam kínlódni a ruhavásárláskor. Szerintem az én stílusom elég egyedi és nos nem találom meg mindig könnyen a keresett ruhadarabot. Leginkább a mai női ruháknak nevezett valamiken vagyok kiborulva. Lehet, hogy ti férfiak szeretitek, hogy ha sok látszódik ki egy nőből, de azon kívül, hogy mutatósak semmi jó nincs bennük! Télen is ugyan úgy öltöznek, mint nyáron és csodálkoznak, hogy havonta kell orvoshoz járniuk. Én komolyan nem értem azokat a lányokat, akik miniszoknyában, vékony harisnyában és derékig érő kabátban mennek ki az utcára a mínusz tíz fokokban. Nem normálisak!...Nah de nem untatlak ezzel. Csak ez most kijött belőlem!-Én élvezek vele beszélgetni és szerintem eddig semmi b*romságot nem mondott. Amúgy is ilyen témákban mondhatni semmi sem b*romság, mert mindenkinek megvan a maga véleménye, amit vagy elfogad az ember, vagy jön a veszekedés. -Ne haragudj! Nem akartalak ezzel megbántani! Csak gondoltam azért felajánlom, ha már máshogyan nem tudok segíteni.-Gondoltam, hogy vissza fogja utasítani, de mégis csak úgy gondoltam, hogy egy próbát megér. Én szívesen segítek neki, de sajnos csak anyagilag tudnám támogatni, szakmailag nem. -Egyben vagyok, de nem minden oké! Az egész bort magamra öntöttem és nem tett jó a fenekemnek, sőt talán a derekamnak sem ez az esés. Kérlek segíts!-Felé nyújtom a kezem és, ha megfogja akkor állok fel a földről nagy nehezen párat nyögdécselve. -Köszönöm!-Egy apró mosolyt varázsolok az arcomra, majd elengedem a kezét. -A fenébe ez nagyon fáj! És még borom sincsen!-Mikor megpróbálok lehajolni az üres poharakért, hogy felszedjem hangosan felszisszenek és inkább kiegyenesedem. -Na jó ez nem fog menni! Nem szeretek szemetelni, de azok most ott fognak maradni! Neked meg hozok egy másik teli poharat, de lassabban fog menni szóval a türelmedet kérném!-lassan indulok vissza a bódé felé. Egyrészt félek, hogy megint elcsúszom, másrészt meg csak ilyen lassan megy most a járás. Kívülről biztosan viccesen nézhetek ki, mint egy vén asszony, aki elvesztette a botját.
Némi meglepettséggel tekintek a nőre, ahogy megköszöni az ordenáré paraszt bókomat, de végül is... Hát legyen, buzdítson csak a sajátos önkifejezésre. Gondolom kiszűrte belőle a lényeget és lefordította saját nyelvezetre, így tényleg el lehet boldogulni velem. Szóval produkálok is valami félmosolyt végül, majd hagyom a témát annyiban, hiszen még a végén továbbköltöm a gondolataimat. A nők öltözködését pedig hallgatom tőlem telhető értelmes tekintettel, néha még bólintok is közben, hogy lássa, értő hallgatóságra talált, bár őszintén szólva tényleg sikerült egy kicsit olyan témába belefolyni, ami nem igazán érdekel, szóval, amikor a végére ér egy nyomatékos bólintással nyugtázom a dolgot. - Így van. Amúgy semmi gond, nekem kiadhatok, ha valami nyomja a szíved. - Mondom elmosolyodva, de remélem ezzel nem buzdítom túlságosan arra, hogy folytassa csak az öltözködés kielemzését. Engem egyébként sem zavarnak a falatnyi ruhák a nőkön, én pont az a kör vagyok, aki nagyon szívesen legelteti a szemeit a szebbik nem szebbik porcikáin. Hogy bocsánatot kér csak elmosolyodok, tényleg nem gondoltam, hogy én most marhára meg fogok sértődni és szerintem nem is látszott rajtam. - Noprob. - Mondom félvállról, én már akkor túltettem magam rajta, mielőtt kimondta volna, hogy ne haragudjak. Nehéz megsérteni, de ha valakinek tényleg sikerül, az feltűnő és általában annál nehezebb kiengesztelni. Amikor elesik persze, hogy nyújtom neki a kezem, kérnie sem kell és persze simán fel is húzom, hiszen nem lehet több húsz kilónál vasággyal együtt. Majd végignézek rajta, nem úgy néz k, hogy bármije is eltörött volna, de ez ugyebár még nem jelent semmit. Vagyis... mit tudom én mit jelent. - Jólvan, meg fogsz maradni... - Mondom halványan elmosolyodva a közvetlen közelében, de úgy fest ez a csaj nem képes nyugton maradni. Értetlen pofával ragadom meg két oldalt a vállait és így nem is hagyom, hogy elinduljon vissza. - Hé-hé-hé... Ácsi! Most estél el, úgy mozogsz, mint a reumás nyolcvan éves nagymamám, k*rva hideg van és át vagy ázva, na meg persze ragadsz és bűzlesz a bortól. Szóval nagyon cuki vagy, hogy nem adod fel, de most hívok egy taxit, meg egy szerelőt a motoromhoz és haza vitetlek. A poharakat is felszedem. Rendicsek? - Szemtől szembe magyarázok neki, ehhez persze le kell kicsit hajolnom, de a vállait végig nem engedem el. Ennyit a méltóságomról. Annyi megtakarított pénzem van, hogy ezeket tudjam állni, szóval nem para, tényleg csak méltósági kérdés volt a motor önálló megszerelése. Viszont ez így nem buli, szóval ha nem akar hanyatt-homlok továbbra is bort hozni nekem, akkor előveszem a telefonom és hívok egy taxit.
Hülyén érzem magam, hogy így sikerült elesnem. Biztosan mindenki jót nevet magában. Ilyenkor leginkább hazafutnák és ki sem mozdulnék otthonról pár napig. Ami meg a hab azon a bizonyos tortán az a magamra öntött bor. Érzem ahogy árad belőlem a forralt bor illata. Igaz szeretem ezt a meleg italt, de nem rajtam. Amint megfogja a vállaimat megállok és a szemeibe pillantok. Az összehasonlításra csak elmosolyodom, majd bólintok egyet. Megérettem és igaza van. Tényleg jobb lenne, ha nyugton maradnék. Csak szerettem volna még vele beszélgetni talán még arról a bizonyos estéről is, hiszen senkinek sem meséltem el és ő előtte legalább ezt nem kell titkolnom és kiadhatok magamból mindent neki. De mégsem fogom itt az utca közepén. -Rendben és köszönöm! Tudod csak nagyon zavar a dolog, hogy ilyen ügyetlen voltam. Szívesen beszélgettem volna még veled és nem is volt kedvem még nagyon hazamenni....Bár talán, ha neked is kedved lenne hozzá egyszer összefuthatnánk valahol és folytathatnánk a beszélgetést!...Vagy ha nagyon nem jön össze akkor majd a pizzarendelésnél téged foglak kérni!-Kiszélesedik mosolyom, majd visszasétálok a holmijaimhoz. Nem örülnék neki, ha ellopnák őket. -És mond te karácsonykor is dolgozni fogsz, vagy azért ilyenkor ti is kaptok egy két nap szabadságot? Egy ideig nagybátyám éttermében dolgoztam pincérnőként, de karácsonykor este tízig nyitva kellett tartanunk, mert annyi vendégünk volt, hogy már nem tudtunk mindenkit leültetni. Csodálkoztam ezen, mert azt hittem, hogy ilyenkor az emberek inkább otthon maradnak. Vagy legalább is nálunk így teltek a karácsonyok.-Tudom nem ideillő téma, de mégsem akartam csendben megvárni, míg megjön az a bizonyos taxi.
Na, akkor ha nem szalad el, márpedig úgy fest most sehova se fog szaladni, akkor én kikeresem a telefonból a taxi számát és szépen fel is hívom. Pillanatok alatt el is intézem a hívást, szóval nem kell sokáig várnia, hogy megszólalhasson. Épp süllyeszteném vissza a zsebembe a telót, amikor felveti egy esetleges újabb találkozás lehetőségét. Hát akkor ismét előveszem. - Nyugi, bárkivel megeshetett volna, az a lényeg, hogy egyben vagy. És akkor, hogy ne kelljen cselezned, kérek egy telefonszámot. Kiscserkész becsületszavamat adom, hogy ha lesz időm, akkor fel foglak hívni, hogy találkozzunk. - Jegyzem meg kiszélesedő mosollyal, majdhogynem vigyorral. Szegénykém olyan kis cuki is nyakig borosan, hogy akkor se mondanék mást, ha neadjisten nem bírnám. Szóval, ha bediktálja nekem a számát, akkor én szépen bepötyögöm és elmentem. A mai kor gyermeke vagyok, szinte fénysebességgel jutok el a mentés gombig és akkor már meg is vagyunk. Ha esetleg igényli még meg is csörgetem, hogy akkor az én számomat is el lehessen menteni. Mindeközben persze hallom a továbbiakat, fel is sandítok rá mindig, de csak akkor adok választ, ha már ténylegesen sikerül a zsebembe süllyesztenem a mobilt. - Hát azért, mert az emberek hülyék. Én szabit vettem ki karácsonyra, megyek haza. Tuti nem fogom étteremben tölteni az ünnepeket, eleget vagyok ott év közben. Elvileg családolás van tervben, meg a szüleim kiidegelése, meg ami még jön. Hopp... azt hiszem a kocsi érted jött. - Mutatok a közeli taxi szerű képződményre és akkor ha igényli még a csomagokkal is segítek neki, tehát elkísérem odáig. Majd még kellemes ünnepeket kívánok, meg biztosítom róla, hogy akkor majd a megbeszéltek szerint fel fogom hívni, aztán mehet útjára. Persze a taxit én fizetem, lévén én hívtam, szóval megkapja előre a sofőr a kellő összeget.
Tökéletes átlagosságban telt a mai nap, mondhatni, a bosszantó tényezőkre pedig igyekeztem nem gondolni. Ez amolyan muszáj-Herkules dolog... hogy már csak azért se fogok itt önpusztító hadjáratba fogni a sokadik kis vita miatt apámmal és Jezével! Az egyetem folyosóján ballagok, kezemben táskám és kabátom, arcomon elégedett mosoly. Haley-től az előbb köszöntem el, hisz neki még van órája. Én szerencsére az utolsót szabaddá tudom tenni, avagy nemes egyszerűséggel: nem megyek be. És ekkor még nem is sejtem, hogy ezzel milyen dolgot fog elém gördíteni az élet néhai "nővérem", barátnőm személyében. Na de ne siessek ennyire előre... Az előadás helyett ráérősen kanyarodok kifelé az iskolából. A főbejáratnál egy srác megfogja nekem az ajtót, jutalma érte egy hálás pillantás és bájos mosoly. Hihetetlen, hogy valakinek ennyivel is örömet lehet okozni... lefogadom most fél évig ez lesz a szenzáció közte, meg a haverjai között. " Dana Berger, a polgármester lánya rám mosolygott!" – Hát úristen! Rám meg egy Szerencse nevű illető mosolyoghatna igazán, de most már ezer wattos vigyorral. Kocsiba szállok, a táskám az anyósülésre dobom és úticélom mi más lehetne, mint a belváros a maga bevásárló utcácskáival. A hűvös időjárás és a duzzogó szívek átmelengetőjéért, némi koffeinért könyörög a szervezetem már erőteljesen, szóval az egyik kávézót célzom meg, miután leparkoltam. Az Alaska Coffee mélyéről kellemes langymeleg és friss kávéillat terjeng kifelé is, melyért meg kell az embernek vesznie, oly kellemes. Nem is teketóriázok sokáig, befelé orientálódok, engedve a kávé hívogató illatának... Persze, mint a legtöbb régi helyen, itt is ismernek. Legalábbis a felszínen, a polgármester kedves, aranyos, ajdebájos - haha - kislányaként. Nincsenek illúzióim a kiállhatatlanságommal kapcsolatban, de tény, hogy tudok én rendes is lenni. Ha akarok. - Karamellás latte machiatto-t kérnék, köszi. - huppanok le egy ablakhoz közli helyre, a megszólalás pedig egy köszönés után a pincért illeti meg, némi elégedett mosollyal.
Éppen hazafelé tartottam - kivételesen gyalog, mert az autóm szervízben volt - mikor megrezzent a telefonom, sms-em érkezett. Szemöldökeim a magasba szökkentek, kíváncsi voltam, kitől érkezhetett üzenet, hisz többnyire csak Taraval szoktam beszélni, de ő is általában telefonon hív, és senkinek sem szokása nekem üziket dobni csak úgy. Éppen ezért érdeklődve nyitottam meg az üzenetet, s mire az olvasást befejeztem, elszállt minden életkedvem. Gombóc nőtt a torkomban, dühös voltam és bántott az, hogy fizetett szabadságra küld, csak úgy, minden magyarázat nélkül. Az utóbbi időben, mióta Fairbanksbe kerültem, és új életet kezdtem, azóta jöttek-mentek az emberek, körülöttem semmi sem volt stabil, vagy állandó, kivéve a munkámat és az Upper Deck-et. Szerettem ott dolgozni, lassan már a törzsvendégeket is megismertem, és ha nem is voltak közelebbi ismerőseim, azért mindenkivel tudtam váltani pár kedves szót, és nem éreztem magamat haszontalannak. Így azonban teljesen kétségbe estem, és hirtelen azt sem tudtam, hogyan tovább. Fizetett szabadság...Ismétlődött fejemben ez a két szó, s bármilyen jól is hangzott volna előző életemben, abban a pillanatban szívesen földhöz vágtam volna a telefonomat. - Fel kell hívnom Jaket. - Azonnal a férfi jutott az eszembe, legkedvesebb lakótársam, akivel már szintén rég találkoztam, hála a falkában hozott szigorú szabályoknak és a háborúnak a két falka közt. Egyből tárcsáztam a számát, közben idegesen söpörtem félre hajszálaimat, de csak a hangpostafiók válaszolt. - A francba! - Dünnyögve nyomtam meg a piros gombot, majd a telefont a zsebembe süllyesztettem , és körbepillantottam, mert hirtelen azt sem tudtam, hol lehetek. Tőlem alig pár méterre állt egy kávézó és étkezde, nem is volt kérdés, hogy szívesen bedobnék egy szívmelengetőt, s reménykedtem abban, hogy talán ezen a helyen is osztanak rumot, ha máshogy nem, teában. Egy gyors körbepillantás után átfutottam az úton, majd betértem a helyiségbe és azonnal megcéloztam a pultot. - Elnézést, van itt..- Leintettek, jelezve, hogy várjam ki a soromat, mire sóhajtva pillantottam körbe, hogy kinézzek magamnak egy helyet, s abban a pillanatban megpillantottam Danát. Pupilláim kitágultak, egy pillanatra megmerevedtem és el sem hittem, hogy újra őt látom. Viszont, az mellett, hogy újra kedves régi barátnőm arcvonásait véltem felfedezni, valami mást is megéreztem, a belőle sugárzó erőt, mintha ő is...ő is hasonló lenne hozzám. Lehetséges lenne ez, őt is utolérte az, amitől féltettem őt? Ami miatt elszöktem és ott hagytam? Nem volt kétséges ,hogy ő az, s bár nem tudtam, hogyan fog reagálni, ha meglát, erőt vettem magamon, és odasétáltam, megközelítettem az asztalát. - Dana? Te..mit keresel Fairbanskben? - Bravó, ennél jobb kérdést is feltehettem volna, mondjuk azt, hogy hogy van, vagy örülök, hogy látom, de hirtelen csak ilyen bugyuta szavak jöttek ki a számon.
Már becsekkoltam forsquare-en a kávézót illetően twitteren, szóval elégedetten ejtem táskámba a mobilomat és ahogy mellém lépnek, automatikusan azt gondolom - hisz mi másra gondolhatnék? - hogy a lattém érkezett meg. Kedves mosollyal fordulok az illető felé és köszönném meg a dolgot, de a mosoly azon nyomban képemre fagy és úgy tekintek egykori khm, munkatársnőmre és egyben legjobb barátnőmre, mint aki szellemet lát. - Chantal... - Pislogok kettőt zavartan, főleg, hogy érzem az energiáit én is. Ez sok mindent megmagyarázhatna vele kapcsolatban és talán mérges sem lennék annyira... ha gondolkoznék kicsit. De nem teszem, mert a meglepődöttségen még mindig nem sikerült teljesen úrrá lennem. Aprót nyelek és zavartan intek, hogy foglaljon csak helyet velem szemközt. - Én ide tartozok. Tuuudom, azt mondtam, bostoni vagyok, de nem. De kinek nem voltak ott titkai, nem igaz? Mellesleg, én is kérdezhetném, hogy te mit keresel a városban... - kissé szemrehányóra sikerül a vége a mondatnak, de azok után, hogy egyetlen fegyverrel ott hagyott, mint eb a végtermékét, azt hiszem, ez a legkevesebb. Örüljön, hogy nem fakadok ki és hagyom faképnél! Mondjuk... azért érdekel, hogy mi történt vele. Hogy mi van most vele, annyi év után. Mégiscsak olyan volt nekem, mintha a nővérem lenne és ez talán sosem változik már meg. Szóval adok ennek a beszélgetésnek egy esélyt, mielőtt istenesen elpattanna az agyam és a farkasomnak adnám át az irányítást. Nem, nem adnám, abba még belegondolni is rossz! Brrr... Közben a lattém is megérkezik és látva, hogy Chantal velem van, menten készségesebbek lesznek vele is a kiszolgálás terén.
Ahogyan ő megdöbbent azon, hogy látott, úgy én is nagyokat pislogtam, mert nem akartam hinni a szememnek, annak, hogy őt láthatom, s újra itt van, tőlem alig néhány méterre. Miután ott hagytam őt a motelnél, egyetlen fegyverrel, sokat gondoltam arra, hogy mi lehet vele, nem-e érte őt baj. Többször bántott a lelkiismeretem, amiért egyedül hagytam őt, de mikor rádöbbentem arra, hogy valami nincs rendben velem, és valamiféle lénnyé alakulok át, az annyira megrémisztett hogy féltem. Tartottam attól, hogy majd Dana látja annak a kárát, ha én vele maradok. Akkor még nem tudtam, miféle erők birtokába jutottam, s az ő biztonságának érdekében láttam jónak azt, ha eltűnök. Most pedig, hogy újra láttam, végig azon pörgött az agyam, hogy vajon mit gondolhat rólam, arról, hogy csak úgy , egyetlen szó nélkül eljöttem. - El sem hiszem..- A döbbenettől csak erre futotta, majd amikor intett, letelepedtem mellé, vele szembe, s még mindig csak néztem őt. Kicsit megváltozott, de még mindig ugyanazt a lányt láttam magam előtt, aki az egyik legjobb barátnőm volt, akit testvérként szerettem. - Ide? Mármint , azt akarod mondani, hogy fairbanksi vagy?- Kissé zavarba jöttem, sikerült összezavarnia, mert nem igazán értettem, hogy annak idején miért hazudott arról, hogy honnan jött. Az is érdekelt, hogy ha itteni, miért nem futottam vele össze eddig a városban, de ez egy másik kérdés, egyelőre ezt nem is hoztam szóba, mert még mindig a döbbenet játszadozott velem. - Igaz..- Erre halkan sóhajtottam egyet, bár én a múltamból semmit sem titkoltam Dana előtt, kizárólag egyetlen dolgot, azt, hogy farkassá lettem. Éppen ez jutott az eszembe, mikor feltette a kérdését, én pedig rá emeltem a tekintetem. - Én...Dana ez egy nagyon hosszú történet. - Jegyeztem meg, mikor a pincérlány mellénk lépett, így elhallgattam. Letette Dana elé a csészét , majd kedves mosollyal rám pillantott. - Önnek mit hozhatok?- Kérdezte, mire hirtelen azt sem tudtam, hogy mit kérdez, de végül csak sikerült kinyögnöm valamit. - Egy...kávét kérnék és egy ásványvizet. - Adtam le a rendelést, megvártam, míg a pincérnő elsétált, majd visszapillantottam barátosnémra. Mivel érzékeltem a belőle áradó energiát, s más farkasok szagát, így az volt a sejtésem, hogy előtte már nincsenek titkok , és nekem sem kell tovább titkolóznom. - Erre menekültem és itt kötöttem ki. Nézd Dana, mielőtt még rosszat gondolnál rólam, szeretném, ha tudnád, hogy nem akartalak ott hagyni, egyedül. Csak..féltettelek. - Elhalkultam, azután tekintetem körbevezettem, hogy nem-e figyel minket valaki, majd visszapillantottam és halkan folytattam tovább. - Amikor rájöttem, mi vagyok valójában, megrémültem. Te nem láttad azt, hogy ott mi történt...Ott voltál a motel szobában, én pedig nem mertem visszamenni, mert féltem attól, hogy kárt tehetek benned. Féltem, hogy majd megijedsz tőlem, annyira sajnálom. - Sóhajtottam, még egy könnycsepp is végig csordult az arcomon, pedig én sosem voltam sírós fajta, de itt eltört a mécses. - Biztam benne és reméltem, hogy nem lesz semmi bajod, kérlek ne haragudj, hogy ott hagytalak, remélem, megérted,hogy miért tettem. - Ujjaimmal megtöröltem a szemeimet, majd mély lélegzetet vettem, s próbáltam nem elsírni magam. Jó volt őt újra látni, de féltem attól, hogy nem ért majd meg.
Kérdésére aprót biccentettem, kissé talán zavartan pillantva körbe. Remélem, senki nem hallja a beszélgetésünket... - Igen, ide valósi vagyok. Miután... elváltak útjaink - igen, ez lesz a jó kifejezés, noha ezerszer nagyobb sértéseket vágnék a fejéhez, amiért ott mert hagyni egyedül, riadtan. Gyerekesen még talán azt is rá hárítanám, hogy miatta kerültem vissza ide. Pedig igazán semmi köze nem lehet hozzá - ez csakis apám műve.* - Szóval, miután elváltak útjaink, apám elérte, hogy idővel hazatoljam a képem. Mindent magam mögött hagytam, Chanti, érted? Én... szeretném elfelejteni Bostont. - Mégis olyan sokszor eszembe jut, hisz az életem egy fontos, jelentős része volt és lesz is mindig is. Szinte ott nőttem fel, lettem nővé és ki tudja még mi köt a városhoz. Magyarázatba kezdene, de bezavar a pincérnő. Kissé idegesen szusszanok és mosolyom sem túl őszinte, amivel megköszönöm az elém lerakott lattét. - Féltettél, aha... Annyira, hogy még egy értelmes magyarázatot se kaphattam volna? - fortyantam fel, mire majdnem sírva fakadt. Ezt ne... ez annyira nem fair! Én itt vitáznék erre... Megadó szusszanással álltam fel és csúsztam át az ő oldalára, átölelve Chantalt. - Talán megijedtem volna. Talán meg se értettem volna, de legalább tudtam volna, hogy mi történt veled és miért kellett elmenned. Féltettelek és az igazat megvallva, kicsit féltem is. - húzódik itt már azért vigasztaló mosolyra ajkam, ahogy haját söpröm félre arcából szeretetteljes mozdulattal, ahogy csak a barátok, testvérek tudják azt egymásnak. - Haragudtam rád és talán még haragszom is, de ettől... te nekem mindig Chanti maradsz, oké? - Csak ne sírjon, mert mindenki minket fog bámulni, ha eddig nem tették volna. - Azért... remélem egy beszámolót megérdemlek, hogy mi történt veled azóta. - nyomok puszit a hajába szelíd mosollyal, mintha nem is én lennék a fiatalabb.
Teljesen ledöbbentem azon, hogy Danaval találkoztam Fairbanksben, még mindig úgy ültem ott előtte, mint aki szellemeket lát, s amit megosztott velem, az még inkább ledöbbentett. A legjobb barátnőm volt, úgy tekintettem rá, mint a húgomra és azt hittem, hogy mi mindent megosztottunk egymással, de az, amiket ő magáról mesélt annak idején, és arról, hogy hol élt, honnan jött, az kiderült, hogy csak hazugság volt. Hogy rosszul esett -e az, ahogy színt vallott előttem? Igen, rosszul esett, mert én sosem csaptam be őt, egyszer sem hazudtam neki, mindig is bíztam benne. Tény, hogy végül ott hagytam, elmenekültem, de mindezt csak az ő érdekében tettem. Most pedig itt ült előttem, s hosszú idő után most először beszélgethettünk egymással. Elgondolkodva figyeltem őt, különféle érzelmek cikáztak bennem, de ennek ellenére próbáltam megérteni, hogy miért hazudott nekem. - De miért nem meséltél nekem erről korábban? Egyszer sem beszéltél az apádról, semmi ilyesmiről, én ha tudtam volna, akkor is segítek neked. - Sóhaj hagyta el ajkaimat, közben magam előtt tologattam a pohár alátétet, csak azért, hogy ne boruljak ki túlzottan. Rosszul esett, hogy támadóan lépett fel velem szemben, mintha nem akarta volna megérteni azt, miért hagytam őt ott annak idején. - Igen, én...megváltotam akkor Dana, olyasmi történt velem, ami még engem is megrémisztett. Nem érted? Féltem attól, hogy téged is bánthatnálak, akkor én még nem voltam tisztában az új...adottságaimmal. - Ezt már jóval halkabban mondtam, mert nem akartam azt, hogy az egész kávézó hallja azt, hogy miről beszélünk. Már nem bírtam tovább magamban tartani a könnyeimet, néhány csepp végig gördült az arcomon, miközben előre hajtottam a fejem, hogy valahogy elrejtsem ezt. - Sajnálom, hogy ott hagytalak egyedül. - Magamhoz öleltem őt, hosszú idő óta ő volt az egyetlen a múltamból, akivel most újra találkoztam, és ez túl sok emléket szakított fel bennem. - Annyira örülök, hogy újra látlak Dana. - Még öleltem pár pillanatig, aztán elengedtem őt, s már kicsit lenyugodva töröltem le arcomról a könnyeket és rámosolyogtam. - Örülök, hogy így gondolod. - Bólintottam a szavaira, miközben a mosolyom kiszélesedett. - Olyan jó, hogy újra látlak, annyi mindenről kell beszélnünk...- Szavaink szinte egymásba vágtak, el is nevettem magam, jó érzés volt az, hogy nem volt benne olyan nagy harag, mint ahogyan azt vártam. Közben a pincérlány is kiérkezett a kért italokkal, aztán letette elénk és elsétált, így újra beszélgethettünk. - Dana, miután eltűntem, én ebben a városban kötöttem ki, találtam munkát is. Az Upper Desk-ben dolgoztam felszolgálóként, egészen a mai napig, míg ki nem rúgtak...Aztán, lett egy lakótársam is, egy rendőr, nagyon rendes pasas és nagyon megszerettem őt. Mostanában azonban vele is ritkán találkozom, mert át kellett költöznöm a hotelbe...tudod, itt vannak ellentétek a két...társaság között. - Ismét elhalkultam, s kíváncsian pillantottam Danara, mert érdekelt az, hogy ő vajon mennyit tudhat. - Most viszont te mesélj, veled mi történt , és hogy lehet, hogy te is...mert érzem..az energiáidat. - Halkan beszéltem, közben kezembe vettem a pohár vizet, amit korábban rendeltem, és abból kortyoltam.
Kezdőlap
