Kocsival érkezem, út közben olykor kissé talán túl is lépve a megengedett sebességkorlátot, de igazából ez izgat a legkevésbé. Sorra előzöm meg az előttem haladókat, és egy pirosba is sikerül beleszaladni. Mortimer azt mondta, gáz van, szóval nincs időm tökörészni, mikor az egyik emberem segítségre szorul. Lendületes ívben kanyarodok az Upper parkolójába, de kiszállni már a lehető leglazább nyugalommal szállok ki. Mikor elhajtottam a bejárat előtt, kiszúrtam a keresett személyek egyikét. Anya gondolom bent lehet még - de ha nincsenek egy légtérben, olyan nagy gáz nem lehet, mint amilyennek beállították. És én ezért hajtottam... Oltári! Azért az utasítás az utasítás, na meg a pasas köszönő vendég Őrzőék körében, mondhatni. Kiszállok hát a kocsiból, könnyed mozdulattal csapom be ajtaját és lépdelek a cigarettázó felé. Mikor oda érek, már egy szál cigit forgatok ujjaim közt. 'Ték it ízi!' Lehet, hogy Rowen nem teljesen százas, de a legőrültebbek is kezelhetőek, ha megfelelően áll hozzájuk az ember. - Mr. O'Dowood. - biccentek felé üdvözlően és rágyújtok. Ha névről nem is, látásból talán ismerhet - a rendőrség gyakori látogató a Nemzeti Parknál mikor eltűnik egy-két turista. Eszem ágában sincs kapásból lerohanni és pár jól irányzott mozdulattal kiiktatni, míg bevisszük. Bár velem lenne a meglepetés ereje... Előbb azért adok egy esélyt a "megfelelő hozzáállásnak". Egyik kezem leengedve magam mellett, másikban a cigi, melynek füstjét a beálló csendben lustán fújom ki. Anyának már éreznie kellett, hogy ide értem. Magamban szinte visszaszámolom a másodperceket, mégis felképelni való nyugodtság ül rajtam látszólag. - Vár esetleg valakit? - pillantok körbe - Mert éppenséggel magát keresem. Lenne itt egy meghívás az ön számára. - épp csak lopva, szemem sarkából tekintek felé, lesve a reakcióját. Nem fogok neki könyörögni.
Jó pár perce várhattam már, pontosabban másfél ciginyi ideje. Van egy olyan érzésem, hogy a nő nem fog magától kisétálni. Én pedig nem szívesen látott vendég vagyok most, úgyhogy maradt a várakozás. Viszont.. Azt sem akartam, hogy riadóztassa a barátait, aztán egész este a nyakamba lihegjenek. Éppen elnyomtam a második cigit, mikor odaslattyogott hozzám egy ismerős figura. Láttam már valahol, de nem tudtam hová tenni. Egy két másodperc után végül csak leesett. A vadőr gyerek őrzővédő szerepben. Hát ... ez... igazán... remek. Egy fejbiccentéssel viszonzom csak a köszönését. - Vártam. A meghívásnál már biztos vagyok benne, hogy a nő hívta ide a fickót. Az meg biztos még mindig bent lapít. Könnyű mással elintéztetni a dolgokat. Most én is riadóztassam a falkát? Na jó, az nagyban nem járulna hozzá, hogy konfliktusmentesen megússza mindenki, mert több, mint valószínű, hogy nem sietne a segítségemre senki. - Kösz, de inkább kihagyom. Majd talán legközelebb. - Gúnyos vigyorra húzódott a szám, utána szándékomban állt kikerülni, hogy végre elhúzzak innen.
*Bent várakozik és hamarosan vissza is hívja őt Mortimer. Gyorsan bedugaszolja ismét a fülét, hogy azért halljon belőle valamit, de úgy fest, hogy az öreg csak azért hívta fel, hogy aztán letegye. Na, de aztán most meg az sms-re várhat. Egyáltalán nincs ínyére ez a sok várakozás, de jelen helyzetben nem nagyon tud mit tenni. Amikor pedig az sms is megérkezik, gyorsan elolvassa, majd végül zsebre vágja mobilját. Azért megkönnyebbülés, hogy Will jön, az a férfi érti a dolgát, csak érjen ide hamar. Érzi még egyébként, hogy Rowen kint van, ő pedig már fel-alá járkál az ajtónál, hogy mikor is érzi meg a kolléga jelenlétét is. Egy ízben még a biztonságiak is megérdeklődik, hogy ugyan mi a baja, de ráfogja az iménti kis incidens miatti zaklatottságra. Végül is nem is hazudik ezzel olyan nagyot. És végre érzi, hogy Will megjelenik, így szépen meg is indul kifelé. A rövid kis párbeszéd végére ér ki, amikor a farkas épp kikerülné az őrzőt. Most nem üdvözli külön a férfit, egyértelműen Rowen-re tekint, miközben a páros felé tart.* - Mortimer azt szeretné, ha bejönnél velünk az egyetemre Rowen. *Ridegen, tényként közli az információt, bár fogalma sincs, hogy Will eddig mit mondott neki. Mindegy is. Alapvetően nem akar balhét, de ez a hozzáállás ugyebár nem mindig jön össze. Most meg már baromi bátor, hogy van erősítése persze. Mondjuk attól még nem érzi magát gyávának, hogy segítséget hív, amikor tudja, hogy nem elég egy feladathoz. Három lépés távolságban torpan meg a férfitól. Pajzs nélkül még egyszer nem szándékozik a közelébe menni, ha csak nem muszáj. Egyáltalán még csak el sem tudja képzelni mi járhat a férfi fejében, így ennek megfelelően tart is tőle, viszont Will ítélőképességében és tapasztalatában megbízik.*
Ahogy ott ácsorgunk és szívjuk a koporsószögeket, pár tinilány elénk tolakodik, mintha nem lenne jobb dolguk. Jó lesz ez így, ha civileket is belekeverünk, tényleg. Hangjuk irritál, nevetésüktől a falat kaparnám hosszú távon, de mindezt nem mutatom a külvilág felé. ~ Ránézek a Napra, téged látlak; ha ránézek a Holdra, téged látlak; ránézek a csillagokra, akkor is téged látlak...~ - mantrázom magamban, de ahogy az egyik plázatöltelék selyemfiúja szinte a lábamra lép, finoman megfogom a vállát és megmutatom neki, hogy is kellene állnia. - Állj már arrébb b'zmeg, nem látok tőled semmit! - fűzöm hozzá és nem tudom, mit lát a tekintetemben, de inkább le is lécel a kis társaság. Halleluja! És még csak meg se emeltem a hangomat hozzá. Sokan azt hiszik, csak azért, mert nem vagyok egy kapásból üvöltözős, kőbunkó alak, máris puhány leszek. Pedig tapasztalatom szerint sokszor a higgadtság ezerszer őrjítőbb, mint ha tombolna valaki. Na meg, a hidegvér megkettőzi a képességeket és az erőt. Szóval a látszat ellenére nem lehet velem szórakázni, és a "csikós" bandázásokból, hülyülésekből is kinőttem már. Nem, nem, és nem! Nem vagyok hajlandó - még egyszer - zöldre festett hajjal, rózsaszín kosztümben, lila harisnyában és piros topánkában táncot ropni az asztal tetején! Csak ha fizetsz érte. Ahogy Rowen ellépne mellettem, tenyeremet mellkasára téve állítom meg, ha kell, még határozottan lökök is rajta egyet, hogy visszalépni kényszerüljön előbbi helyére. - Tudod... néha úgy érzem magam, mint egy csirke: csak kotkodácsolnék egész nap! Ehelyett a ti marhaságaitok miatt ugrálok. Nem felajánlás volt a dolog. - és megérkezik Anya is, felé sem kell fordulnom, hogy érezzem, tudjam. Nagyszerű. Szavai, mikor megszólal megerősítik az enyéimet. Tekintetem nem veszem le Rowenről. - Különben sincs semmi baja a csajnak. - Tudom, hogy ez nem enyhítő tényező, de a farkas talán nem. Végtére is, rendőr...
"Mortimer azt szeretné, ha bejönnél velünk az egyetemre, Rowen" Grimasz ült ki az arcomra, ahogy visszhangzott bennem a mondat. Én meg azt szeretném, ha mindketten elhúznának a francba, és megmondanák az öregúrnak, hogy dugja fel a seggébe a meghívását. De ez nem szeretném-nem szeretném kérdése. Miért kell ennyire felfújni egy ilyen apró dolgot? Nem is értem. Ezeknek nincs jobb dolguk, mint csesztetni minket? Én bezzeg ma nem ártottam senkinek, mégis itt lihegnek a nyakamban. Mi lett volna, ha véletlen megsérül a nő? Kényszeredett vigyor telepedett az arcomra. - Már a haverodnak is megköszöntem a meghívást - biccentettem Anya felé, de mikor kikerültem volna a fószert, taszajtott rajtam egyet. Ezt most kihívásnak venném, ha épp nem Mort-papa seggében lihegnének. Semmi kedvem ahhoz, hogy még egy buzgó seggnyaló megjelenjen. Igazából csak az kéne, hogy hagyjanak békén, amíg még türelmes vagyok. - Akkor takarodj vissza kapirgálni a tyúkudvarba - morogtam kedvetlenül az idióta megjegyzésére. Lejött, hogy nem fognak egykönnyen elengedni, de az a nagy büdös helyzet, hogy amíg én nem megyek önszántamból, addig max hullazsákban fognak tudni a nagyvezír elé hurcolni. És ahhoz nekem is lesz egy két szavam. - Kössünk alkut - kezdtem miközben kezem a fegyverem után mozdult iszonyú lassan -, én szépen elsétálok, ti meg mentek mindketten a dolgotokra, és akkor nem esik baja senkinek. Ha nem lépett közben egyik sem, akkor a mondat végére már a kezemben volt a pisztoly, és egyenesen a fickóra szegeztem.
*Aprót szusszant a válaszra, de ennyivel azért nem lehet lerázni. Most, hogy itt van Will, azért magabiztosabb, amely magabiztossága egyébként bárki mással szemben egyedül is meglenne, de speciel Rowen-től pontosan tudja, hogy bármi kitelik. Épp a kiszámíthatatlansága miatt tart tőle. De nem fogja ám ennyiben hagyni.* - Csak, hogy ez nem meghívás. Épp elég dolog van a számládon. Igazából meg sem kéne lepődnöd azon, hogy most itt vagyunk. *Azért ő még próbálja nyugodtan kezelni a dolgot, de valahogy gyanítja, hogy nem nagyon fog hatni a másikra. Viszont örök optimistaként úgy van vele, hogy az érvek miért ne hatnának, ennyire Rowen sem lehet elborult... bár, ami bent történt nem ezt bizonyítja speciel. Alapvetően tényleg szeretné elkerülni a harcot. Annak örül, hogy Will nem hagyja elmenni a férfit, bár a megjegyzését nem is igazán tudja hova tenni. Lehet sikerült felkelteni nem rég, azért ez kotkodácsolós dolog, de igazából nem is érdekli. Az a lényeg, hogy itt van. Viszont elkerekednek a szemei, amikor előkerül a fegyver. Hát mégsem lesz egyszerű, pedig milyen jó is lett volna. Hirtelen azt se nagyon tudja, hogy mit mondjon, némi ijedtséggel tekintetében néz Will-re, majd vissza Rowenre. Megint csak gyorsan kell gondolkoznia.* - Csak ne hamarkodj el semmit. Azzal, ha megölsz közülünk valakit lényegében a saját sírod ásod meg, de szerintem azt te se szeretnéd... *Miközben pedig beszél megkísérli észrevétlenül előkotorni zsebéből a mobilt és amint már ujjai között van a kis szerkezet... Rowen-hez vágja, próbálva úgy fejmagasságba hajítani. Márpedig azért ügyesség terén azért eléggé toppon van. Persze nem az a célja, hogy ezzel hatástalanítsa a farkast, pusztán egy pillanatra akarja elterelni a figyelmét... és akkor már csak abban bízik, hogy Will kapcsol és nem sül el a fegyver idő előtt.*
Azt, hogy Anya miért ismétli meg a szavaimat, csak másként megfogalmazva, nem igazán értem - mondjuk nem is érdekel, legfeljebb Rowen un rá, hogy kétszer hall mindent. Hullazsák pedig akad a kocsiban, ha annyira vágyik rá, szívesen megadom neki. Igazából kezdhettem volna kapásból úgy is, ha olyan lenne a természetem, na meg, ha nem fogalmazták volna bele a parancsba, hogy jobbára élve kellene a fószer. Egyébként a további szentszövegelést meghagyom a hölgynek a trióból, neki az ilyen mindig is jobban ment, lássuk be. Tekintetem Rowent fürkészi, annak minden egyes apró mozdulatát, így nem esik nehezemre kiszúrni azt a jellegzetes mozdulatot, amivel a fegyverért nyúl játszi óvatossággal. Zsaruk... az nélkül nem is érezné magát biztonságban. Anya is kiszúrja a fegyvert - nem nehéz, mikor épp lendül Rowen karja, hogy rám szegezze azt - és rákezd egy kisebb litániára. Na mit mondtam az előbb a szövegelésről? Nők... Most pedig vázoljunk egy lassított felvételt arról, mit is lépek meg abban a másodpercben, ahogy Rowen a képemnek szegezné a játékszerét.
Karom szinte egyszerre mozdul a másik férfiéval, hogy bal alkarom külső felével érve el fegyvert tartó jobbkezét "másik pályára" irányítsam. Kezemmel közben csuklóját elkapva és nem túl udvariasan - annak az ideje lejárt - meg is csavarva kissé azt, arra kényszerítem, hogy a föld felé álljon a fegyver csöve. Ha el is süti, legfeljebb pár balszerencsés vakondnak essen baja, ne nekünk. De az lenne a legjobb, ha sikerülne rávennem, hogy engedje el a stukkert. Ennek érdekében, amint a fegyvert biztos irányban tudom, szinte ösztönösen mozdul szabad - jobb - karom és könyökkel próbálok egy ütést bevinni a pasas nyakára. Vagy a képébe, ahol elérem. A félig se elszívott cigim a földön kötött ki a mozdulatsor közepette és ezért különösen pipa vagyok, a jelenlegi, nem túl rózsás kedvemen túl is.
Ez a nő annyit tud beszélni, és annyira felesleges tölteléknek éreztem az egészet, hogy jobbnak láttam elereszteni a fülem mellett az összeset. Mint egy gombnyomás; ahogy meghallottam a hangját, kikapcs, és ismét beállt a csönd. Néhány hangfoszlány azért eljutott a tudatomig; mint a "megölsz" , "ne hamarkodj" , "saját sírod ásod". Még ez is több volt, mint kellett, hogy összerakjam a mondatot, meg egyébként is arra voltam rákoncentrálódva, hogy milyen projektben van a keze a zsebében. Először azt hittem fegyvert ránt, de aztán csak egy telefon került elő. Innentől kezdve nem is zavartattam magam különösebben, de végül hozzám vágta, és éppen annyira tudtam kivédeni, hogy ne egyesen a pofámban landoljon, hanem csak homlokon csapjon. Mikor a földre zuhant a szerkezet, és a fickó is támadásba lendült, rátapostam a nő mobiljára. A reccsenéssel szinte egy időben sült el a fegyver. Körülöttünk néhányan felsikítottak, kiabáltak, elhangzott a rendőrség szó, és elég volt egy röpke pillantás, hogy megállapítsam, szűk tíz perc múlva már a zsaruk is itt lesznek. És volt egy olyan sanda gyanúm, hogy az én kedvenc felettesem is köztük lesz, lévén őrző is egyben. Miután a fickó megpróbált megütni, megelégeltem az egészet, és a könyöke után kaptam, ha sikerült, egyszerűen csak arrébb taszítottam őt. - Fejezzük ezt be, mielőtt kiérnek a zsaruk. Szavaim bizonyítékaként arrébb rúgtam a saját fegyveremet. - Az én kocsimmal megyünk - vigyorogtam a fickó képébe, majd tettem egy túlóvatoskodott mozdulatot a pisztolyom irányába. Még mielőtt bármelyiknek is lett volna valami hozzáfűznivalója, még gyorsan hozzátettem: - Fegyvertelenül nem megyek egy métert sem. Nézzenek csak gyávának, de senki nem lehet annyira idióta, hogy besétál az oroszlán barlangjába csupaszon. Legalább a tudat legyen meg, hogy van valami nálam. Ha meg tudtam ragadni a fegyvert, visszaraktam a tokjába. - Lehetőleg még ma induljunk el - morogtam magam elé, és vártam, hogy a díszkiséretemmel el jussunk végre A pontból B-be, mielőtt a zsaruk itt találnak. Nem tenne jót a hírnevemnek, ha lövöldözésen kapnának, bár ha azt vesszük, csak eggyel meg kell toldani a bűnlajstromomat.
*Neki meg persze miért is tűnne fel, hogy Rowen rá se bagózik? Teljesen abban a hitben van, hogy a szavai értő fülekre találnak, de ugyebár az események tanúbizonysága szerint ez mégsem éppen így van. A telefonját pedig nem sajnálja, inkább örül annak, hogy sikerült annyira elvonni vele a farkas figyelmét, hogy Will is akcióba tud lépni. legfeljebb Mortimer aggódhat, ha nem tudja őt elérni, bár ebbe jelenleg nem is igazán gondol bele. A lövésre azért egy kicsit összerezzen, persze ő is hallja utána, hogy a rendőröket emlegetik, ami nem feltétlen baj... sőt! És úgy fest Rowen is hasonlóan vélekedik.* - Eddig sem rajtunk múlott. *Von aprót vállat, majd megindul, bizony ugyancsak a fegyver felé, mert esze ágában sincs fegyverestül menni a férfival. Így elég nagy meglepettséggel tapasztalja, amikor rájön, hogy nem csak ő hajol érte. Végül csak kérdőn tekint Willre... igazából, ha ez az ára, hogy bevigyék Rowen-t, akkor esetleg vállalhatnák a kockázatot, de ebben a kollégának kell döntenie, hiszen ő tudja, hogy mágiával mennyi is tudja megvédeni magukat. Ha dűlőre jutottak, akkor pedig részéről megindul természetesen csak Rowen után. Ha rajta marad a fegyvertok, akkor azért eléggé figyeli, hogy vajon mikor is tesz felé gyanús mozdulatokat. Ha nem... akkor értelemszerűen nem. Amúgy a telefonja darabjai ott maradnak, teljesen kimegy a fejéből. Nem a technika embere, számára a mobilhasználat nem olyan természetes, mint a felesleges vackok hiánya.*
Nem kenyerem a felesleges erőszak, így mikor Rowen hárítja az ütésem, szinte ösztönösen lépek hátra. Főleg, hogy hallom a hozzá kapcsolt szavait is. Jó "kutya". - Rendben. - bólintok arra, hogy az ő kocsijával menjünk. Bánom is én, csak legyünk már ott! Zsebemben a cigis dobozom után kutatok, mert az előbb sikerült elejtenem a félig elszívott szálat. Erre, ahogy meglelem és feléjük tekintek, azt kell látnom, hogy mint az óvodás gyerekek, kapnak a fegyver után szinte egyszerre. Kénytelen vagyok elmosolyodni a reakción, s kiszúrom a nő kérdő pillantását. - Hagyd rá. - sóhajtok békítően. Nincs értelme túlizgulni a helyzetet. Ééés ha végre Rowen a kis játékával hajlandó megindulni, akkor talán eljutunk a kocsiig is. Még mielőtt Anya beülne, érezheti férfiasan nagy tenyerem érintését a vállán. Van benne valami biztató, bátorságot adó. Ha felém pillant, láthatja, hogy mintha nem egészen itt járnék, nem is rá pillantok, csak magam elé. Egy pillanat törtrésze az egész, de máris érezheti, hogy tapintással való érzékelése mintha kicsit tompulna. Ez a varázslat mellékhatása. Én meg nem szólok semmit, csak beülök a kocsiba Rowen mellé és becsukom az ajtót, majd kezembe kapom az öngyújtómat. De hiába erőlködök vele, tüzet nem csihol nekem. Félhalk káromkodás után fordulok a kettős felé. - Nincs véletlen tüzetek?
Cigivel, vagy anélkül, de csak eljutunk Mortimerhez, akinek beköszönünk, Rowent pedig hátrahagyva nála lépünk le, hacsak nincs még szüksége ránk. Anyától azért még megérdeklődöm utólag, hogy tényleg minden oké e. Nem azért, mert aggódnék érte, egyszerűen kötelességnek érzem.
- Igen!* Mondom határozottan, nem gondolom, hogy ezt ennél jobban is meg kéne indokolnom. Nem véletlen jöttem ide, hozzá. Tőlem aztán lehetne elveszett, ha nem nézne ki jól hátulról és most már, hogy látom elölről is, így ezt is vegyük bele. Csini csaj, de szerintem ezzel Ő is tisztában van. Szavaira felnevetek.* - Garancia? Próbáld ki és megtudod.* kacsintok rá. Nem gondolom, hogy kéne adnom, bármiféle garanciát is, mert hát a pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el, de szerintem nem lesz gond. Számomra kicsit fura a főnök kifejezés, mert még egyszer sem gondoltam úgy a bátyóra, hogy főnök. Amint beléptem a szeretett falkájába az lett, pedig nem is akartam, csak nem is tudom miért mentem bele. Más lettem egy kicsit ezt én is érzem. Azt nem tudom, hogy jó vagy rossz hatással van rám ez. Azt hiszem még nem is kell ezt elöntenem. Gondoltam hogy valami ilyet fogok hallani, de mikor hozzá fűzni, hogy patológus, azért nézek egyet. Nem, valóban nem gondoltam volna, hogy ezzel foglalkozik.* - Hát akkor már teljesen biztos vagyok benne, hogy jó társaság vagyok. Nincs hulla humorom, azzal nem tudok szolgálni sajnos.* Mondom könnyedé és figyelem az arcát, hogy erre mit reagál. Van egy sejtésem, hogy ezt nem csak én sütöttem el már neki, bár kitudja. Ismét meglepetést okoz, mert az angyali arcból nem gondoltam volna, hogy az alvilággal is foglalkozott vagy csak azzal? Talán jobb lesz vigyázni vele, ha szeretném a fejemet a helyén hagyni. Semmi gond nincs azzal, hogy belém karol és hagyom is neki, megjegyzésére csak elmosolyodom.* - Nem félsz hogy ez után a beszólás után még a végén elrabollak és megmutatom milyen férfi is tudok lenni?* Pillantok rá fél oldalasan egy csibészes mosollyal a képemen. Lehet szurkálódni, de ha kell, nagyon szívesen bebizonyítom, hogy mennyire is vagyok férfi. Kivezetem hát ebből az unalmas hotelbe és csak akkor rázom le magamról puha kacsóját, mikor egy fekete Honda elé érkezünk. Sokak szerint nem olyan jó márka, de én ezt szeretem és amúgy sem érdekel mit gondolnak. A kocsit kiriasztom és kinyitom az ajtót a hölgynek.* - Csak a hölgy után!* Ha beszállt akkor rácsukom az ajtót és a helyemre megyek. A sötétített ablakot félig lehúzom és beindítom a kocsit, mely szépen engedelmeskedik is nekem.* - Szóval mit keres ebben az unalmas városban egy ilyen érdekes csaj, mint Te?* Teszem fel a kérdést, mert érdekesnek gondolom az első benyomás hatására. Olykor pedig rá pillantok vezetés közben. Egy kanyar jön, amit gond nélkül veszek be és megyek tovább. Nem vagyunk messze és nem is szeretem a csiga tempót. Tudom, hogy hova megyünk és szerintem kellemes kis hely, mg akkor is ha nem szívesen vendég vagyok, bizonyos oknál fogva. Elég gyorsan oda érünk s le is parkolok.* - Megérkeztünk. Oda fogunk bemenni.* Bökök a fejemmel a Upper bejárata felé. Kiszállok és jó fiú módjára kinyitom ismét a kocsi ajtót neki, majd a kezemet nyújtom felé. Ha elfogadja akkor az enyémbe zárom az övét és jó úton haladok egy kellemes vagy inkább jó buli felé. Régen lazítottam már, csak úgy, tény és való. A kocsit beriasztom és mehetünk is. Ismerem a járást és egyenesen az asztalok felé vezetem.* - Mit szeretnél inni?* Kérdezem meg, már nálam nem kérdés ez a dolog. Én mindig ugyan azt iszok és nem szoktam ettől eltérni. Válogatós vagyok és csak a minőségre utazom, de nem csak a piák terén igaz ez.*
Van egy kisugárzása és magabiztos. Ez tetszetős, lássuk be. Én magam lennék a legjobban meglepve, ha nem omlanának utána a nők. Ezzel a kiállással elég besétálnia egy helyre és csettintenie, azon mondat keretében, hogy: "Hölgyeim, mit isznak ma este?" - A halottakban eleve az a jó, hogy nem beszélnek. - Se marhaságokat, se vissza az embernek. Hát ki látott már holtat panaszkodni?! Visszakérdezésére felkuncogok és könnyed mozdulattal söpröm hátra vállamról szőke hajzuhatagom, miközben belé karolva kifelé lépdelek. - Próbálkozni lehet, csődör... - Szeretem mindennek megadni a módját és lássuk be, az, hogy leszólít egy magányosnak tetsző nőt, az még előjátéknak is kevés. Nem csak egy kellemesen eltöltött éjszakához, de bármi máshoz is. Elkapom a pillantását, csibészes mosolyát - de ez utóbbit nem viszonozom, csak a tekintetét állom egy pillanat törtrészéig. Majd beszállok a kocsiba...
- Érdekes? - vigyorodom el, miközben az utat, a mellettünk elhaladó várost kémlelem. Tekintetem minduntalan visszasiklik a másikra, olykor talán a visszapillantóban is találkozik fagyosan titokzatos pillantásom a másik tekintetével. - Ezt még senki se mondta rám. - Vallom be neki, apró vállvonás keretében. Sok mindent mondtak már, de ez valahogy kimaradt a repertoárból. És hogy kérdésére is válaszoljak, megadón szusszanok és kitekintek az ablakon. - Meguntam Chicago-t. Már nemigen köt oda semmi, így hát... eljöttem ide, megnézni, mi lett az enyémekből. És hogy milyen új arcok akadnak errefelé. - pillantok végül vissza rá, akaratlanul is elmosolyodva aprón, kimérten. Mona Lisa sírva fakadna, ha látná, hogy valaki a "Legtitokzatosabb Mosoly" címére pályázik. Bár én inkább kiismerhetetlennek nevezném a sajátomat. Ahogy érzem, lassul a kocsi és le is parkolunk a kavicsos parkolóba, szinte kíváncsian kapom fejem a hely felé, már a kocsiból felmérve kívülről magamnak. És bemegyünk... Kéz a kézben! Teremtőm, hova süllyedek?...
Belépve kellemes közeg fogad, nem kell csalódnom hirtelen jött idegenvezetőmben, aki láthatóan ismeri a járást, én pedig - mintha nem is az "új csaj" lennék a városban - magabiztosan követe, hogy lazán huppanjak le mellé. Talán kicsit nagyon is mellé sikerül, sebaj. Kicsit helyezkedünk és máris megleljük az elfogadhatóan ideális távolságot egymás közt. Kérdésére nem kell sokat merengenem, hisz sejtem, hogy caffee corretto-t itt nem adnak, de még csak jobb minőségű grappát se. - Amit te iszol az jó nekem is. - "A szokásos." Gőzöm nincs, mi lehet, de ha ő megissza, akkor én miért ne bírnám? Tekintetem körbejáratom a helyen, már amennyit innen belátni. - Mesélj magadról! - kérem, majd hozzáteszem, mielőtt még naivan azt hinné, hogy ő maga érdekelne, hogy: - Biztos van pár érdekes sztorid a hellyel kapcsolatban... - szép ívű ajkaimmal szélesen elmosolyodva pillantok felé.
- Ezek szerintem jobban szereted a csendet. Szívesen maradnék csendbe a társaságodban, de akkor csak a pillantatott tudnám élvezni. Az is elég jó lenne, de akkor soha nem indulunk el.* vigyorodom el, mert ha csendre vágyik, megkaphatja, de akkor semmi izgalmas nincs a szobor játékban. Azt nem mondom, hogy nem lennék képes gyönyörködni a vonásaiban, csak az a baj, hogy jobban szeretek cselekedni, mint lesni.* - Ezek szerint szabad a préda. Ez tetszik Hart.* Oh nem, dehogy fogom lerohanni az nem az n műfajom, még akkor sem, ha éppen kedvem lenne hozzá. Tekintetünk egy kicsit összefonódik és ez további mosolyt eredményez az orcámon. Nem kell rá válaszolni, hogy sejtsem a válaszát. Biztos vagyok benne, hogy a félelem nála egy olyan dolog, amit csak ritkán érez. Kissé meglepetnek érzem, de nem válaszolok rögtön a vissza kérdezésre.* - Hm* Ennyi jön ki belőlem és egy kicsit elgondolkodom a „vallomásán” vagy fogalmazhattam volna úgy, hogy pár kérdést ébreszt bennem ez a dolog, de végül elmosolyodom.* - Pedig van egy érdekes kisugárzásod és úgy tűnik mások nem figyelnek rád annyira mint én.* jegyzem meg komolyan, bár mindig is érzékenyebb voltam az energiákra, ami nem véletlen. A vérvonalam tehet róla, de én ezt nem bánom, mert hamarabb megérzek dolgokat mint azt sokan gondolnák. Nem, soha nem dicsekszem a vérvonallal, mert senkinek nincs köze hozzá. Azt is érzékelem, hogy nem szívesen beszél Chiago-ról és nem is akarom faggatni. Inkább témát is váltok rögtön.* - Tetszenek az új arcok erre felé?* Nézek rá egy pillanatra és elcsípem azt a Mona Lisa-s mosolyt. Tetszik! Megkapom a kezét, és nem gondoltam volna, hogy nem ereszti el. Én aztán nem fogom ez egyértelmű, de nem kulcsolok rá a finom ujjaira. Az asztalnál helyet foglalok mellette vagyis inkább szinte behuppan az ölembe. Nem bánom, csak valahogy nem gondoltam volna, hogy ilyen gyors. Diszkréten egy kicsit arrébb csusszanok, hogy ne legyen kényelmetlen egyikünknek sem. Meg kell találni a megfelelő közelséget és nem biztos, hogy nagyon jó taktika ha bele mászok az intim-szférájába és kitudja, hogy oda egyáltalán be engedne, bár a jeleiből nincs kétségem. Na de, nem a nyúl viszi a puskát szerencséje, így adjuk meg a módját mindennek. Persze sokan nem érdemesek rá, de tényleg van benne valami ami kíváncsiságot kelt bennem és nem a szerszámom. Egy pillanatra felemelem a szemöldökömet, mikor azt mondja amit én. Oké, nekem mindegy! Intek is a pincérsrácnak, hogy tolja ide a képét és jön is.* - Két dupla whiskyt kérünk jég nélkül.* Én mást nem szoktam inni és nem azért van, mert le akarnám itatni. Nem áll szándékomba, de kíváncsi vagyok mennyire bírja ezt a testes italt. Farkas, tehát lényegesebben többet fog bírni, mint egy nyámnyila ember, ebben biztos vagyok. Soha nem szeretem ezt kérdést, bár tudnám magamat fényezni. Jah, hogy nem is én érdeklem. Cseles, cseles és ez mosolyt eredményez.* - Lássuk csak, mi történt a hellyel és velem. Olyan kapcsolatunk van, hogy el sem fogod hinni a nagy egymásra találást. Csak most miattad rövid s tömör leszek, nehogy untassalak, mert még a végén, egy másik asztalhoz ülsz.* Vezetem fel a nagy sztorit és nézem azokat a jég kék íriszeket amik fagyosak ugyan, de van bennük szépség is elrejtve, csak meg kell találni.* - Szóval…..semmi érdekessel nem tudok előállni. Annyira én sem ismerem a várost. Egyszer voltam a hegyekben, ott találsz pár kecskét, de nem valami ízletesek.* Vonom meg a vállaimat, mert tényleg nem sok helyre jutottam el, amitől érdemes lenne beszámolni. Nem éppen a helynek megismerésével voltam elfoglalva* - De szívesen megnéznék veled párat. Azonban ha tapasztalt idegenvezetőre vágysz akkor adj fel egy hirdetést..* Hát ez a szomorú helyez. Lehazudhattam volna neki a csillagos eget is, de az, nem az én stílusom. A pincér közben megérkezik és az asztalra helyezi a két inni valót. Az egyik a hölgy elé tolom és érzem, hogy megint hideg a pohár. Hát igen, van ahol megadják a módját. Az enyémet a kezembe veszem és rá pillantok.* - Salute!* Iszok az italból és hagyom, hogy a markáns íz átjárja a torkomat teljesen. Megunhatatlan az z világ számomra.* - Mondták már, hogy élvesszősek az íriszeid?* A poharamat az asztalra helyez és teljesen felé fordulok, hogy még jobban lássam a vonásokat, melyekbe még nem találtam hibát, nem mintha keresnék benne.* - Hogy lettél az ami vagy? Tuti, hogy valaki melletted akart maradni az idők végezetéig vagy tévedek?
- Így is fogalmazhatunk. Bár jobban belegondolva, nincs problémám a társasággal, ha az... kellőképpen értelmes. - Biztató a mosolyom, amit produkálok e kijelentésre. Eddig nem csalódtam a másikban. A legtöbb kannal nem lehet igazán elbeszélgetni, mert csökött befogadóképességül az erőszakon, a véren és a szexen kívül mást már nem bír el. Amelyiknek meg igen, ők vagy kölykök még, vagy "puhák". A kettő kategória metszetéből miért van olyan kevés? Arra, hogy szabad lenne a préda, kicsit mintha elkomolyodnék. Elpillantok a másikról, ki a kocsi ablakán. Pár hónapja még nem jelentettem volna ki ezt ilyen könnyen, noha Matteo-val amolyan vadházasság volt a mienk... - Ha nem lenne az, már nem is érdekelne? - szerintem megvan annak is a maga izgalma. Valahol mélyen minden nőben lakik egy hercegnő, aki szeretné, ha küzdenének érte. Az én belső kis váram lakója elég morbid egy nőszemély lehet. - Vagy csak neked van különös érzéked az ilyesmit meglátni. - Dobom vissza a labdát a suta bókkal együtt, miközben ugye meg is érkezünk végre és belibegünk a helyre, miközben nem hagyom válasz nélkül: - Őszintén szólva, te vagy az első olyan, akivel összefutok, akit nem ismertem régről. Így nehéz lenne biztosra mondani bármit is, bár az kétségtelen, hogy nem negatív irányba billented a mérleget.
Helyet foglalunk, a rendelésére pedig nekem szalad meg kicsit a szemöldököm. No nem azért, mert bajom lenne vele, hanem mert Castor is ezzel kínált. - Lehet errefelé egyáltalán mást is kapni? - Ebből azt hiszem leszűrheti, nem ő az első, aki italra hív meg. Ejj, nem jó pont ez nekem. Vagy fene tudja. Titkon örülne a májam, ha valami versengés félét ébresztene a dolog a srácban, de nem lovalom bele magam tévképzetekbe erről, se másról, mint valami elsőbálazó tinilány. - Nem? - kerekedik el tekintetem, mikor közli, annyira mégse ismeri a várost. Komoly képpel pillantok rá. - Akkor bizony engem átvertek. Fizetnék! - ezt már körbetekintve, hátha valamelyik pincér meghallja. Ha még oda is jönne a szerencsétlen, nevetve hajtom el és fordulok vissza Raffaello felé. - Szerintem a megismerésben fontos, hogy az ember maga jöjjön rá dolgokra, fedezze fel és tapasztalja meg azokat, szóval maradnék az első verziónál. Persze, csak ha nem hátrálsz ki! - dobtam egy kis olajat képzeletben az őrlángon égő tűzre, ami a versengős dolgot illeti. Majd elmosolyodva tekintve a mellettem ülőre emelem italom, s vele egyszerre húzom le a pohár tartalmának egy részét. Nőies, szinte már idegenül bájos fintor fut át képemen, ahogy a nedű "végigmarja" torkomat. - Hogy micsodák? - ráncolom a szemöldököm, felkacagva fordulva felé. Nevetésem halk, keveredik a zenével. Mint hűvös selyem érintése a tarkón, úgy kúszik körénk hangja. A kérdésére elmerengek és aprón dőlök jobbra, majd balra, amolyan "Talán."-kifejezést öltve ezzel magamra. - Túl okos voltam és túl sok mindenre jöttem rá. De a beharapóm úgy vélte, gazdaságosabb nem megölni. És egyébként igaza lett. - minek szerénykedjek, mikor ez nyilvánvaló, így 82 év farkaskodással mögöttem. - Na és te...? - Kereshetnék valami frappáns bókot, de minek vigyem túlzásba? Így is meglepően kedves voltam ma már. Magamhoz képest meg főleg! - Honnan érkeztél?
- deeeeeeeeeee csak tudni akartam, hogy várjak e egy termetes farkast, aki a nyakamat szeretné venni. Tudod, jobb az ilyenre felkészülni, bár bíróm az izgalmakat.* Vonom meg a vállamat, mert szeretem tudni, hogy van e ellenfelem vagy nincs. Mondjuk mindig akad, bár nem éppen ebben a vonatkoztatásban. Én aztán nem félek senkitől, nem olyan fából faragtak kérem szépen. Csak elmosolyodom a szavaira. Van benne valami, én mindig megtalálom az érdekes személyeket ez így igaz. A kérdés inkább az szokott lenni, hogy megélik e a holnapot vagy sem. Általában nem, de ez jelen estemben azt hiszem, hogy nem áll fent. Halkan felnevetek, mert régen kaptam már ilyen kedves szavakat. Főleg mióta itt vagyok.* - Ez felelőtlen kijelentés volt, bár érthető, lemaradtál dolgokról, de nem is baj. Legalább egy farkas van aki pozitívnak gondol. Ezt fel kell jegyeznem valahova, de komolyan.* Úgy is utol fogja érni a hírem és az lep meg, hogy még nem lett figyelmeztetve. Gondolom még nem találkozott bizonyos emberekkel. Nekem kellene felvilágosítani? Nem kizárt, de erre majd később térek ki ha érdekli, mert megérkeztünk. A rendelést is leadom és látom, hogy egy kicsit sikerült meglepni. Az soha nem baj, bár nem értem az okát egyelőre.* - Mást? Csak nem valaki beelőzött? Azt hiszem, akkor le kell köröznöm az illetőt* jegyzem meg játékosan, de érdekel, hogy mire céloz. Nem tudom, kivel találkozott ideáig. A vissza kérdezésre fejet csóválok. Mi? Hogy tovább áll csak ezért? Hát ha így gondolja nem fogom vissza. Szabad nő, azt csinál amit szeretne. Azonban hangos volt és ezt, rajtam kívül még a pincér is hallotta, aki az asztalhoz tipeg, de bánatára mehet is tovább. Csak most kerül az arcomra egy vigyor.* - Cseles, már azt hittem, hogy magamat kell szórakoztatnom, ami nem túl mókás.* Kicsit közelebb csúszom hozzá, de nem sokat. Bármikor arrébb mehet, de szándékomban áll csökkenteni ezt a hatalmas távolságot kettőnk között. Figyelek a válaszára, mert sok mindent le lehet belőle szűrni és azt kell mondjam, hogy egyre jobban tetszik a stílusa.* - Kihátrálni? Az nem az én stílusom, bocsi.* Kacsintok rá s én olyat nem ismerek. Legyen az harc vagy csak egy város nézés. Csak a gyávák futamodnak meg és én nem vagyok az. Soha nem is voltam, nem olyan nevelést kaptam. Az italok is megérkeztem, melyből iszunk is. Figyelem bájos arcát és a „grimasz” egy kis mosolyt eredményez nálam Hát igen, a nők annyira nem szeretik ezt az italt, ahogy az évek alatt megfigyeltem. A célomat elértem, mert hallom ahogy édes hangján nevet. Igen, vannak ilyen egyszerű és kis céljaim is. Keresem a tekintetét s mikor megvan egy percre fogva taratom.* - Elveszősek. Mikor bele nézek, el lehet benne veszni, akár csak maci a málnásba, de azt még nem tudom, hogy nekem ez menyire jó, lehet, hogy egyszer megfejtem Hart.* Soha nem lehet tudni, de tényleg olyan szépe az íriszei melyekhez nekem már régen volt szerencsém. A szemöldököm felhúzom a talán válaszra és megváróm amíg kifejti egy kicsit részletesebben. * - Okos és szép is. Kész főnyeremény vagy ezek szerint* jegyzem meg kissé elgondolkodva s megint a pohárért nyúlok. A kérdésre csak akkor válaszolok miután a torkomon végig száguldott a nedű.* - Engem is valaki értékesnek gondolt sok év tízeddel ez előtt. Katona voltam és ha nem harap be akkor már por lennék valahol a nagyvilágban.* Fejtem ki röviden, hogy is lettem én farkas. Nagyon régen volt már, de z emlékeim nem tudnak fakulni sajnos. Pedig sokszor kívántam, de hát ez a keresztem.* [color=lighblue]- A szomszéd faluból érkeztem erre a hideg vidékre.* hagyok egy kis szünetet, de van egy sejtsem, hogy nem egészen erre gondolt.* - Olaszországból származom, jártál már arra?* Kérdezek rá, mert soha nem lehet tudni, kit merről sodort ide az élet. Még közelebb csúszom hozzá és a kezemet felteszem a karfára. Elég kényelmes így és kellemes is.* - Gondolom nem Chikágoi csaj vagy….* Mondjuk arra felé még nem jártam. Valahogy mindig kimaradt az útjaimból, pedig sok felé megvetettem már a lábamat rövidebb – hosszabb időre.* - Szereztél már munkát, vagy csak most fogsz majd neki állni, várj, várj, meddig maradsz? Azért ez elég fontos kérdés* Vigyorodom el és nem is tudom, honnan vettem, hogy itt lesz egy ideig. Talán, mert az lenne a logikus, ha már falkatag, bár ez nálam is képlékeny.*
- Felelőtlen? Miért is? - sandítok felé komoly, mégis őszintén érdeklődő ábrázattal. Engem aztán nehéz kiábrándítani a véleményemből, de ész érvekkel meggyőzhető vagyok. Na meg, sok dolgot láttam, megéltem már. Szépet és ocsmányat egyaránt. Sokan háromszáz év alatt nem élnek annyit, mint amennyit én az elmúlt százban. - Birokra kelnél értem? Húha... - mosolyodom el, aprót biccentve is, hogy ez bizony nem semmi. Könnyed, kecses mozdulattal dőlök hátra a boxban és úgy tekintek a másikra. - Félek, ha megsúgom, ki az illető, mégiscsak leteszel rólam. - És még adom is alá a lovat, na szépen vagyunk Emily! Mi a fene ütött beléd ma, hogy ennyire nem bírsz magaddal? Nem szoktál te ilyen... ilyen kacérkodós lenni. Tessék takarékra csavarni magad! - Pedig néha jó dolog a magány. - súgom szinte csak a szavakat, ahogy tekintetemmel arcát fürkészem, mikor közelebb ül kicsit hozzám. Széles mosoly kerül pengevékonnyá váló ajkaimra. Van bennük valami sajátos báj, mint ahogy a pengeélen megcsillanó fagyos fényben is akad. - Ez esetben örömmel venném a társaságodat. - jegyzem meg, mikor közli, hogy nem óhajt az amatőr városnéző ötletből kihátrálni. Miközben válaszolok, végigtapogatom a zsebeimet farmeromon, majd táskámba nyúlok és lőn, előkapok egy tollat, meg egy papírzsepit és felé nyújtom. - Megadod a számod? És akkor tudunk majd egyeztetni. - szinte már ártatlannak tetsző, apró mosoly ül képemen. Tisztában vagyok vele, hogy a pasik reszortja elkérni a csaj számát, de épp ezért nem adom meg soha nekik ezt az örömet. Imádom nézni a reakciójukat, mikor a lehető legnagyobb lazasággal kérem el tőlük én az övékét és cserébe nem kapják meg az enyémet. Csak "majd hívom" őket... már amelyik megérdemli. - Szóval elveszősek... - fordulok felé, amennyire a helyzet engedi és tekintetét fürkészve azon kell kapjam magam, hogy inkább az ő kellemesen meleg árnyalatú tekintete az, amiben el lehet veszni. Távolba repít, messzi, ismeretlen mediterrán tájakra. Szinte érzem bőrömön a fülledt meleg levegő simogatását, hallom a távolban a tenger bús moraját, miközben koktélt szürcsölünk egy eldugott kis hotel balkonán ülve... Mikor lettem ennyire érzelgős?! Azt hiszem, a levegő teszi. Korán kezdem, ha máris agyamra ment az itteni hideg. - Azért csak vigyázz azzal a megfejtéssel, hisz ha egyszer elveszel... soha nem szabadulsz onnét. - veheti fenyegetésnek is, nehéz a hanglejtésemből kitalálni ugyanis, hogy játékos kacérságnak vagy véresen komoly dolognak szántam. Elégedettnek tetsző ábrázattal fordulok vissza poharamhoz és annak tartalmához. Felvont szemöldökére apró somolygás a válasz, meg az, hogy lehúzom a pohár tartalmát, újabb fintor keretében. Felkuncogok arra, hogy főnyeremény lennék. - Erről nem nekem kellene nyilatkoznom, azt hiszem. - Akik megtehetnék, már nem élnek. Na puff, ez van. Nem tud róla a srác, nem fáj a feje miatta.
- Katona? - fordulok újfent érdeklődve felé. Kicsit összeszűkítem tekintetem és méricskélve figyelem, felmérem. Majd könnyed sóhaj után közlöm a "diagnózist". - Jól állhat az egyenruha. El is mosolyodnék, de nem igazán tudom hova tenni ezt a szomszéd falus megszólalást. De elkönyvelem magamban, hogy ő "Raffaello, a szomszéd srác". Vagy a katonának jobban örülne? - Sajnos nem. A Beharapóm oda valósi volt, de sose vitt el és mutatta meg a hazáját. Tőle tudok egy egészen kicsit olaszul... csak alap dolgokat. - Ezt mondjuk nem tudom, miért tettem hozzá. Nyilván csak a puszta társalgás kedvéért, vagy hogy kifejezzem, Olaszhonhoz való kötődésem mennyire minimális. Jah, hogy a Cosa Nostra is onnét indult útjára, aminek tagja voltam/vagyok? Mint előbb mondtam, amiről szomszédfiú nem tud, az nem fáj neki. - New Jerseyből származom, de tizenhat éves koromban elköltöztünk Chicago-ba, mert kellett a helyi fakabátoknak egy törvényszéki patológus. Vagyis apám. - Magyarázok, közben kezemmel is gesztikulálok. - Az elődjét a nyílt utcán lőtték le, szóval rendkívül... tolongtak az állásért. - Szélesedik ki mosolyom, el is vigyorodok a végére. Még azt is hihetné hülyítem, pedig nem. Bár ha kicsit is levágta, hogy mennyire nem viccelek bizonyos dolgokban, akkor rájöhet, hogy ez bizony egy "igaz történet alapján" sztori. - A katonai kórházba jelentkeztem át, de csak jövő héten gondoltam bemenni, megérdeklődni, döntöttek-e már. Szóval addig biztosan. - fürkészem tekintetét, hogy mire akar ezzel kilyukadni. Talán adna okot, hogy maradjak tovább? Amíg ez ki nem derül, meghagyom inkább abban a hitében, hogy nem tudom, maradok-e egyáltalán. Mert ez így... szórakoztató.
- Hát nekem nincs valami jó hírem erre felé és akkor még finoman fogalmaztam, de majd biztosan hallasz ezt meg azt is. Aminek persze a fele sem igaz.* Vonok vállat. Már beszélnek mindent és előszeretettel színeznek ki bármit, csakhogy még izgalmasabb vagy brutálisabb legyen a történet. Engem mondjuk nem érdekel, soha nem foglalkoztam a pletykával. A kérdésre elvigyorodom és a hajamba túrok finoman.* - Hát ha megéri akkor miért ne tenném?* Dobom vissza a labdát. Hogy valóban képes lennék, rá az maradjon az én kicsi titkom. Nem kell mindenkinek tudnia róla és még neki sem. Hm, hm, hm ez felkérés egy keringőre azt hiszem és most már egyre jobban érdekel, hogy ki az akivel versenyeznem kéne. Valóban kéne vagy csak jól osztja a lapokat? Jó kérdés, de ezt mindjárt kiderítem. Közelebb hajolok hozzá és súgom neki a szavakat.* - Nincs olyan a városban akitől félnék, kedves, szóval mond csak nyugodtan.* Komolyan beszélek és ezt láthatja is. Nem félek senkitől és ez így van rendjén. Soha nem voltam egy félős férfi. Még egy kicsit ott maradok hát ha megsúgja a nevet, de aztán vissza helyezkedem az eredeti pózba.* - Ezzel egyet tudok érteni és ez az, amit egy falkában soha nem fogsz érezni.* Biggyesztem le az ajkamat, mert nagyon is hiányzik a szabad életem. Én szeretek magányos farkas lenni, de van itt még dolgom, amit végre kell hajtanom. Mehetnének gyorsabban is a dolgok, de hát lassú víz partot most szokták volt mondani. Mielőtt nagyon elkalandoznék ismét a szöszi arcát kezdem el fürkészni, most hogy közelebb jöttem még a rezdüléseit is érezhetem, ha csak nem húzza fel teljesen a pajzsát. Az enyém egyre gyengébb szándékosan, de ennek is meg van az oka. Most már még jobban körül tud ölelni az illata és hagyom is hadd férkőzőn be a tudatomba és esetleg vesse meg lábait.* - Akkor az első randik helyét még ki gondolom, persze ha nem félsz velem randizni* Egy sejtelmes mosoly és kíváncsian várom a válaszát. Nem tudom, hogy gondolta egész pontosan ezt a város nézést, de szívesen randiznék vele. Mindenhez két farkas kell ugyebár. Figyelem ahogy a zsebébe kutat és egy toll is előkerül. Az egyik szemöldökömet fel emelem, mert még nem volt arra példa, hogy egy nő elkérje a számomat. Azt én szoktam általában, ha egy kicsit is érdekes a csaj. Ez persze még nem jelenti azt, hogy fel is hívóm.* - Hm, erre sem volt még példa. Add a kezed* nyújtom felé az enyémet s kíváncsian váróm, hogy oda adja e vagy sem.…..* - Igen, határozottan annak tudom mondani őket. Egy sejtelmesen fagyos tekintetet mindig felkelti az érdeklődésemet.* Szépek a szemei és nagyon úgy tűnik, hogy ezzel nem csak én vagyok tisztában. Árad a csajból az erotika, de ezt nem közlöm vele. Nem a szexualitásra gondolok, hanem valami egészen másra. Szavaira megint csak mosolyogni tudok és jó pár kérdőjel ébred bennem.* - Lehet nem is akarnék szabadulni* Megy vissza neki megint csak a labda, mert hát kitudja. Lehet olyat találok ami nekem nagyon is jó. Attól meg minek szabadulnék? Szerintem lehetne főnyeremény, bár még annyira azért nem ismerem, hogy az én főnyereményem lenne. Van rá esély, hogy ez így lesz, de arra is hogy nem. Az élet túl kiszámíthatatlan. A vissza kérdezésre bólintok egyet. Katona bizony, az voltam, vagyok és leszek is amíg csak élek, bár mára egy kissé átalakította ezt a fogalmat, de aki ennyit él mint én, az is ezt tenné. Máskülönben nem élné meg a holnapot.* - Akár csak neked a fehér köpeny* Emelem meg a poharamat és döntöm magamban a maradék inni valómat. A vége már nem volt olyan hideg mint az eleje, de sokáig melegítettem, pedig nem akartam. Az is kiderül, hogy még nem járt a szülőhazámba, nagy kár, mert szép.* - Ezek szerint nem vagy valami nagy világutazó. Hm,* Tűnődöm el, hogy én menyi helyen megfordultam már és mg kitudja, hova sodor az élet. Remélem hamarosan a következő állomásra. Figyelek minden egyes szóra melyet velem szándékozik megosztani és úgy fest, hogy követte a családi hagyományt. Én is követtem volna, ha apám nem teszi tönkre az életét vagy a bátyám nem hagy el. Mivel így alakult jártam a magam útját, már elég fiatalon és lettem aki lettem.* - Uh, és egy percig sem fordult meg a fejedben a veszély vagy szereted azt?* Ha nekem kéne válaszolni élből rávágnám, hogy nem. Nem olyannak tűnik aki csak úgy félne valamitől, legyen az golyó vagy akár egy másik farkas.* - Ezek szerint jövő hétig van időm élvezni a társaságodat és esetleg meggyőzni arról, hogy maradj. A falkának jól jönne a tudásod…* Mióta gondolok én a fakára? Megfertőznek azzal, hogy hozzájuk tartozom, még akkor is ha nem akarok. Fújj* -….én is nyugodtabban feküdnék a boncasztalodon ha egyszer oda jutok.* Nah ez jó suta bók volt, beismerem, de szerintem kihámozható, hogy mire akarok kilyukadni vagy nem.* - Még egy kör Hart vagy máshoz lenne kedved?* Mind a két kezemet az asztal lapja felett fonom egymásba és érdeklődve pillantok rá.*
Kijelentésére aprón feljebb vontam szemöldököm, ajkamon kellemes, szórakozott mosoly ült. Nem igaz a fele sem? Hüm... Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél ugyebár. Biztos van valami alapjuk a szóbeszédeknek, főleg, ha már így külön fel is hívja rá a figyelmemet Raffaello. - Igazán? És ez esetben nem lenne jobb, ha inkább tőled hallanám őket, mint mástól, teljesen más verzióban? - firtatom, s mikor közelebb hajol, ösztönösen kiszélesedik szép ívű pengevékony ajkaim mosolya. - Egy szóval sem mondtam, hogy félnél. De mi értelme lenne bolygatni a hierarchiát? - súgom vissza, leheletem szinte simogatja nyakán a pihéket. Szavaimat félreértelmezheti ugyan, kétféleképp is - vagy felbecsülöm, vagy nagyon le - de valójában egy harmadik verzió játszik. - Nem? Akkor majd előteremtem. - jelentem ki hűvös határozottsággal. Azzal sose volt baj, hogy kijusson nekem némi magányból. Nem vagyok az a társasági személy a látszat ellenére túlzottan. Miközben ezt a megállapítást teszem, szinte farkasszemet (haha) nézek a férfival, s nem, pajzsom nem vontam fel - így eshet meg, hogy amint a "randi" szó elhangzik, apró zavart érezhet a másik is az erőben. Kis zavar ez, pillanatnyi, de eléggé jelentős ebben a pillanatban ahhoz, hogy ne lehessen ne észrevenni. Bárminemű válasz helyett inkább a toll után kezdtem kutatni. Ezt veheti igennek is akár. Szerintem annak fogja, elnézve szemtelen magabiztosságát.
Nem akarna szabadulni a tekintetemtől? Hajajj, édesapám, kezdheted gyűjteni a temetésedre valót, mert ha egyszer talán komolyabban gondolom a dolgot a mostaninál, akkor teszek róla, hogy ha akarnál, se szabadulj! Onnét pedig az eddigi tapasztalat alapján egyenes az út az örök vadászmezőkre. Minden nő az igazit keresi, no! Én is. Köpenyes bókján felkuncogtam és finoman dőltem hátra hátammal a box háttámlájához. - Alapvetően nem lenne veszélyes a szakma, csak az akkori kor tette azzá. Bár tizennyolc éves fejjel még igazán mindegy volt nekem ez és igazából... nem. Nem félek a veszélytől. - Az élet viharai megtanítják az embert rá, hogyan állja meg a helyét egy istenes golyózápor közepén is. - Egész biztosan értékelni fogják. - biccentek aprót a falkát illetően, a mondatának következő fele azonban sokkal jobban tetszik. Kedvem lenne odabökni, hogy mondták ezt már páran, de... nem teszem. Miért rontanám el ilyennel a kis játékomat? Játékunkat. - Ha oda kerülsz, akkor már nem is tudsz máshogy feküdni, csak nyugodtan! - nevetem, majd lassú mozdulattal hajolva felé súgom neki, a mondat végét szinte már a fülébe, egészen közelről, cirógatón, hogy: - Hacsak nem fétised az élve boncolás. - még el is mosolyodom ártatlannak tetszőn, ahogy visszahajolok eredeti, előbbi helyzetembe. Kérdésére vállat vonok aprón. - Az attól függ, hogy le akarsz e itatni. Egyébként jó az előbbi. - mosolyodom el aprón. És hogy merre innét? Nos, fogalmam sincs, de a táncparkett kifejezetten taszít. Nem az én stílusom és ezer éve nem táncoltam egyébként is. Jó, ezer nincs, de rég volt már... Ezen a falkás party-n is csak azért teszem majd tiszteletem, hogy mindenki lelke nyugodt legyen. Az enyémen kívül persze.
- Végül is nem titok.* Vonom meg a vállaimat, mert nem titkolok én semmit. Helyesbítve sok mindent igen, de ezt pont nem. Ennek ellenre még sem osztom meg vele. Válasz helyett egy sejtelmes vigyor jelenik meg a képemen.* - Majd kiszelektálod amit igaznak gondolsz. Ugye nem gondoltad, hogy az első találkozásnál kiadom magamat kedves Hart.* Legyen csak kíváncsi és ha úgy van érdeklődjön utánam egy kicsit. Az soha nem lehet baj. Tetszik benne ez a titokzatosság, bár az nem, hogy kissé lebecsül. Ezzel sincs semmi gond, mert szeretek bizonyítani és ha lesz rá alakalom akkor azt meg is teszem. Egy De Luca-nál nincsen nagyobb farkas a városban, mert még ha lenne is, azt csúnyán szét szednénk a bátyóval. Ebben biztos vagyok. Ahogy szavai súrolják a nyakamat egy bizsergető érzés szánkázik végig a testemen.* -Hmmmm* Csak ennyi jön ki belőlem ami a magánosságot illeti. Elképzelésem sincs, hogy miképp akarja magának azt a bizonyos magányt létre hozni, de azért nekem is akad pár ötletem. Valami frappáns válaszon gondolkodom, mikor megérzem a zavart benne. Nocsak, nem gondoltam volna, hogy képes vagyok zavart kelteni benne. Ez nekem csak jó, de bánom, hogy nem látok bele a fejébe. Kíváncsi lennék, milyen gondolatok tarkítja a buksiját. Egy biztos, ezt igennek veszem és egy szemtelen vigyor ül ki az arcomra. Szóval fél velem randizni és ez mulatat. Pedig nem szokásom farkast enni, csak kivételes esetekben. Őt pedig nem éppen úgy enném meg, ahogy az áldozataimat szoktam. Mikor a tollat felé nyújtja én elveszem azt és apró, puha kezébe csúsztatom az enyémet. Finoman ráíróm a telefon számomat a kéz fejére. Ha akar úgy is megjegyzi és csörög, ha pedig nem akkor így jártam. Ezen nem aggódom. Amint az utolsó szám is helyet kap a kézfején közelebb hajolok hozzá és a csókkal zárom. Közben pedig azokban a fagyosan csillogó íriszekbe pillantok egy ideig, majd kezét elengedem, ha még nem húzta el. Ahogy sejtettem, nem fél a veszélytől.* - Akkor elég korán bee kerültél a mókus kerékbe.* Jelentem ki határozottan és ez nem meglepő. Minden valamire való farkas korán megtapasztja az élet árnyoldalát és onnan már nincs vissza út. A bókom nem valami eget rengető ezt én is tudom, de nem kell mindig lehozni a csillagokat, csak azoknak kik arra érdemesek. Vajon a mellettem ülő személy érdemes arra? Ezt nem tudhatom, de ha úgy van, majd kiderítem. Mondjuk nehezen tudom magamat elképzelni, mint csillag vadász, de hát lehet abban is remekelnék. Az hogy a falka érdekeit néztem egy kicsit megrémít vagy nem is ez a megfelelő szó rá. Inkább sokkol, mert ez úgy terjed mint egy vírus. Nem akartam én csatlakozni, még is itt vagyok. Nem érdekel a falka még is utalást tettem rá. Kész agyrém, ez tuti valami farkaskor, mely betegé tesz. Igen, kézzel-lábbal és manccsal is harcolok ez ellen, bár lehet nem járnék vele rosszul. Inkább hagyjuk, mert van sokkal élvezetesebb dolog is jelen pillanatban a környezettem, mellyel foglalkozni akarok. Az pedig nem más, mint a szőke boncnok!* - Erre azért nem vennék mérget. Még nem volt olyan, hogy valaki csak azért feküdt fel az asztalodra, hogy a közeledben legyen?* Kérdezek vissza egy vigyorral az arcomon. Azt hiszem én nem lennék ennyire örült, mert ha azt akarom, hogy valaki hozzám érjen azt elérem máskép vagy egyszerűen fogom és magamhoz húzom. Sok elmebeteg szaladgál a világban.* -Hmmm. Ez jó kérdés kedves, még senki nem akart élve boncolni, csak azért. Próba cseresznye* Gondolom ez most egy kicsit megfogja lepni vagy kinézte belőlem, hogy tudok ennyire perverz lenni? Kacsintok rá és kitudja még az is lehet élvezném. Szeretem a vad dolgokat, bár ez lehet nálam már a határ széle. Bárrrrrrrr a határokat meg kell szegni ugyebár, mert abban van izgalom. Ennek ellenére nem gondolom, hogy azt nagyon élvezném, ha valaki matatna bennem, fájdalomcsillapító nélkül.* - Úriembernek ilyen meg sem fordul a fejében, kivéve azt akarja a kedves delikvens. Hart azt szeretnéd, ha leitatnálak?* Nézek rá komolyan és közelebb is hajolok hozzá. Azt nem mondom, hogy nem fordult meg a fejembe, de én olyan vagyok aki kihasználja a szembejövőket? Aham, olyan, de ezt most mindegy. Elég ha ezt az infót, csak én tudom. Gondolja csak azt, hogy talpig úriember vagyok, ami részben igaz is. Intek a pincérnek s mikor oda jön, kérek még egy kört magunknak. Biztos ami biztos.* - Jól sejtem, hogy nem vonz a tánc? Csak mert más már régen riszálna a csípőjét amit be kell valljak, hogy nekem sem kenyerem.* Nem igazán szeretem ezeket a mai táncokat, mert lehet, hogy a szemnek kényeztető, de sokszor lealacsonyítja a csajokat. Egy nőnek legyen tartása és ne kellesse magát a testével. Egy igazi nőnek, vannak más módszerei is, hogy valakinek elcsavarja a fejét. Azt hiszem Hart-ot ebbe a kategóriába tudnám sorolni, ha kéne, de nem kell. Még közelebb húzódom hozzá, és az egyik kezemet a válla fölött karfára teszem.* - Nem vagy éhes? Tudok egy jó helyet a közelben, ahol megtaláljuk a nekünk való falatot, bár nem tudom, mit szeretsz.* Oh nem, abszolút nem emberi étekre gondolok. Nem csípem a mű kaját, hiszen farkas vagyok. Ehetünk is valami finomat és véreset legyen az ember vagy valami állat. A hölgytől függ, hogy mire van igénye. Az ital közben megérkezik s megint csak az egyik poharat feléje nyújtom. *
Apró, - szerintem szinte már gyomorforgatóan - kedves mosollyal pillantok rá a kézfejemre írt telefonszámról. Mikor kezet csókol, aprón szalad fel szemöldököm, szinte észrevétlenül. Nocsak... nem veszett még ki az úriember nevű alfaj az emberiség sorai közül? Kár, hogy ezzel a randis dologgal kissé elszúrja az egész összképet a srác. Szavaira felkacagok, nevetésem halkan gyöngyöző, mégis talán ezzel a halk, nem hivalkodó hangszínével uralja a teret köröttünk. - Nem jellemző, azt kell mondjam, szóval mindenképpen egyedi ötlet lenne. - kuncogom. Inkább az ágyamba kéredzkednének be a pasasok többnyire... olyan unalmasan kiszámíthatóak néha, de komolyan! És bizony, meglepetten vonom fel szemöldököm, mikor szinte tálcán kínálja magát. - Te aztán nem aprózod el, hallod... felajánlani, hogy együtt fedezzük fel a várost, randira hívni, megadni a számod, majd ez. Csak nem sietsz valahová? - firtatom játékos számonkéréssel, direkt húzva a fejét kicsit. Többre egyelőre nem nagyon tűnik érdemesnek valamiért. Nehéz lenne ezt megfogalmazni. Az embert vagy megfogja valami a másikban, vagy nem. Innét egyéni döntés kérdése, hogy elhajtja e a francba, vagy játszik vele kicsit. Én azt hiszem, inkább azt mondanám, hogy adok neki újabb esélyt. Nem tudom miért, nem szokásom és mégis... - Sok mindent szeretnék én az életben, de a jó dolgoknak idő kell, úgy tartják. És különben sem lenne az olyan egyszerű. - felelem rafinált, cinkos kis mosollyal ajkaim szegletében arra, hogy szeretném-e, ha leitatna. Furán győzi meg a srác a nőket, az már egyszer biztos. - Az ilyen elektromos vacak nem igazán. Jobb szeretem a... latinosabb ritmusú számokat. Vagy igazából bármit, csak legyen rendes ritmusa, ne ilyen mű dolog legyen. - felelek, majd a második kör-t kihozó pincérnek megköszönöm csendesen az elém letett italt. Csak egy pillanatig tekintek felé, aztán figyelmemmel a beszélgetőpartnernek adózom tovább. Sőt, ahogy karját megérzem magam mögött, finoman dőlök felé, szinte a vállára, hogy füléhez hajolva súgjam bele. - Ha te azt tudnád... - Nyitva hagyom játékosan a mondatot, s a következő pillanatban nem csak elhajolok. - Mit szólnál hozzá, ha most ki-ki menne a maga vadászösvényére és holnap epedezve várnám, hogy felhívhassalak? - cseppnyi irónia nélkül sikerül kiejteni a szavakat, ó igen! Egyébként komoly valahol a kérdés. A jó dolgokból miért halmoznánk fel sokat egyszerre? Kell hagyni máskorra is...
//Nem tudom, húznád e tovább, részemről zárhatunk is akár. A betolis party-n majd úgyis egymásba futunk remélem. //
* Volt egy sejtésem, hogy nem sokan fekszenek fel önszántukból az asztalra. Nos, szerintem én sem, bár az attól függ. Ennek részleteibe most nem mennék bele inkább. A játékos számonkérésre csak elvigyorodom.* - Én ugyan nem sietek sehova kedves. Tudod hogy szokták ezt mondani, a szó elszáll az írás megmarad.* Nem tudom ebből mit szűr le, de ez már nem az én gondom. A kezére pillantok, melyen ott díszeleg a számom. Oh nem, meg sem fordul a fejembe, hogy majd használja is, mert a férfinak kell először lépni, még akkor is, ha ebben a modern világban már máshogy van. Haladok én a korral, de vannak olyan erkölcseim vagy normáim ha úgy tetszik, melyből nem engedek. Nem is ez a lényeg. Érzem, hogy rafinált egy csaj, de ezzel semmi baj nincs. Nem csak a szavaiból gondolom ezt, hanem a kisugárzásából is. Valami titok vagy inkább rejtély lengi körül, mely kíváncsiságot kelt bennem. Ez van.* - Teljes mértékben egyet értek, jó „munkához” idő kell.* Én aztán tényleg nem sietek sehova, bár nem gondolom, hogy kettőnk között lenne valami. Pár átszórakozott délutánt leszámítva. Nem szokásom tervezni, érdekes és szívesen megismerném ha hagyja, de ennyi pont mondat vége.* - Latinosabb…... Én is jobban kedvelem, mint ezt a mai kort.* Jegyzem meg elgondolkodva és az jár a fejembe, hogy ismerek e vagyis inkább tudok e latinos számokat játszani. Végül is a gitár meg van hozzá, bár nem tudom, ez most hogy jutott eszembe. Nem szoktam senkinek játszani, csak kivételes esetben vagy kivételes személynek. Az italok kiérkeznek s én meg is húzom az enyémet. Érzem ahogy közelebb jön és szavai súrolják a fülemet. Egy sejtelemes mosoly lesz úrrá az arcomon, de semmit nem válaszolok a nyitottan hagyott dologra. A következő szavakra pedig bólintok egyet majd felnevetek.* - Rendben van Hart! Nem tartalak vissza, csak bele ne halj abba a nagy epedezésbe* Vigyorgok rá, mert poénra veszem a dolgot. Szinte biztos vagyok benne, hogy az első dolga lesz lemosni a számomat a mosdóba és ezzel be is fejeződött történet. Az lehet már csak ilyen. Jönnek-mennek mint a villamos csúcsforgalomba.* - Akkor további jó járást a vadászösvényen kedves* Búcsúzom el tőle és mielőtt arrébb csúsznék vagy felállna végig simítok a kéz fején ha hagyja. Csak ez után mászok beljebb és fogom meg a poharamat. Figyelem amíg elmegy és alaposan szemügyre veszem a virgácsait. A fejemet csóválom meg a gondolatomra, majd ismét bele iszok a poharamba.*
//részemről is mehet a zárás. Köszöntem a játékot Hart. Hogy mikor találkozunk azt soha nem lehet tudni. Talán a betoli party-n egymásba botlunk //
Hogy mi vett rá arra, hogy ma "kirúgjak a hámból"? Nem mi, hanem ki és Chrystal. Állítom, hogy nem normális az a nő, ha azt gondolja, hogy egy ilyen helyen jól fogom magam érezni. Ennek ellenére, tekintettel arra a rengeteg veszekedésre, ami az elmúlt egy-két hétben közöttünk zajlott, és javarészt én szítottam mindet, most megérdemli, hogy egy kicsit a kedvére tegyek. Csak azt nem értem, hogy miért nem próbál más programot találni annál, hogy a barátaival és velem eljöjjön kicsit iszogatni. Míg ők négyesben - rajta kívül két nőszemély és egy srác - jól mulatnak, addig én csak nagy komoran lötyögtetem a poharamban lévő itókát ide-oda, hogy azok hullámként verődjenek vissza egyik falról a másikra. Tudom gyerekes, de jelenleg nem találok ennél jobb elfoglaltságot, és bevallom, nem is vagyok jelen a témában. Az agytekervényeim megállás nélkül a falka ügyein járnak, valamint azon a pár személyen, akikkel mostanában találkoztam. Közöttük a de Luca lány, az idegen magányos lányka, kinek kis híján megcirógattam a torkát csak, hogy ne beszéljen annyit. Ezektől eltekintve persze számtalan más dolog is van, ami még említésre érdemes lenne, de nincs értelme úgy ezeken morfondírozni, hogy a húgom és ismerősei tekintete, megállás nélkül az arcomat fürkészik. - Mi van? - bököm oda nekik vádlón, mire ők hangos nevetésbe kezdenek, minek hallatán gyilkos pillantással reagálok. Utálom mikor idétlen fruska módján nekiállnak vihorászni. - Csak nagyon elmerengtél... - válaszolja Chrystal, s ahogy lemondóan megrázom a fejem, elfordulok tőlük, hogy még csak véletlenül se kelljen őket látnom. Ettől eltekintve hallani és érezni ugyan úgy fogom őket, csak nem esek abba a csapdába, hogy megint okot adjak arra, hogy kiröhögjenek. Ha van valami, akkor ezt tudom a legjobban utálni. Azt, hogy nem adok rá okot, mégis hahotáznak. Magamhoz kapva a vodkát, kortyolok belőle egyet-kettőt, mikor is Chrys megáll mellettem. - Nem érzed itt jól magad igaz? - Válaszoljak is a kérdésre, vagy inkább hagyatkozol a megérzéseidre? - kérdezek vissza, mire elhúzza a száját, s bíztatóan megszorítja a karomat. - Nagyon sokat segítettél tényleg - már rég eltűnt a vonagló emberek között, mikor utána szólok, s a következő vihogás hallatán átülök egy üres asztalhoz.... nőkkel ne kezdjen az ember!
Nagyon kemény és hosszú napok tömkelege áll mögöttem, szerintem mindenki jobban jár, de főként én, ha nem kezdem el megszámolgatni őket. Talán egy végtelenségig tartana.. De nem akarok most ilyesmivel foglalkozni, nem ezért jöttem ide. Ma este szórakozni szeretnék. Lazítani végre kicsit, úgymond kiengedni a fáradt gőzt. Azt hiszem, nagyon is rám fér a dolog, arról nem is beszélve, hogy akármennyire nagyképűen hangzik, már igencsak megérdemlek egy kis pihenőt. És lám, a mai este kínálkozik a legjobbnak. Ma nem foglalkozom az őrült fogócskával, mit már több, mint száz éve játszom. A mai este csak az enyém. Hanyag mozdulattal pöccintem el a leégett cigicsikket, nem igazán érdekel, hol ér földet a még gyengén parázsló csonk. Sokkal inkább foglalkoztat, hova is kívánom betenni a lábam. Hallottam ezt-azt a helyről, ideje volt hát végre felkeresni és személyes tapasztalatokat is szerezni. Egyszerű, kék farmert húztam, szárait a kissé viseltes barna bakancsomba tuszkoltam. A kicsiny ruhatárban gyorsan leadom a szintén barna színű bőrdzsekim, így láthatóvá válik az egyszerű, laza szabású kávészín felsőm. A széles nyakkivágásnak hála olykor bizony még az egyik vállamról is lecsúszik a selymes anyag, de ezúttal ez egy cseppet sem érdekel. Lépteim egyből a bárpult felé visznek, nem cécózom sokat, whiskey-t rendelek, kellő mennyiségű jéggel; imádom. Amint kezembe fogom az italomat, tekintetem a tánctérre siklik. Ha kellőképpen levetkeztem az aggályaim, akkor talán még be is állok közéjük riszálni, elvégre szórakozni jöttem, nem igaz? Viszont ahhoz méh jó pár italra szükségem van, így amint az elsővel végeztem, máris kérem a következőt. Persze ezt nem fogom olyan gyorsan lehajtani, ujjaim között forgatom a hűvös poharat, tekintetem az asztalokra siklik, ott is inkább a mellettük ülő alakokra. Társaságot keresek, igen. És lám, mintha valami kifejezetten azt akarná, hogy rá figyeljek, talán az ösztön, vagy a tudatalatti, magam sem tudom, de az utóbbi időben gyakran hallgattam rá és eddig még nem igazán vezetett félre, így most is merek támaszkodni a megérzéseimre. Szóval a tekintetem egy markáns vonású alakon állapodik meg. Sokáig nem fixírozom, lábaim egyből mozdulnak, ellököm magam a pulttól és máris indulok felé. Láttam az előbbi kis jelenetet azzal a nővel, de ahogyan elnéztem, hová is tart, bizonyára nem a barátnője. No nem mintha azzal a szándékkal igyekeznék fejéle, hogy.. khm. Inkább hagyjuk, úgysem ilyesmi érdekel. Tehát a lényeg, hogy sokkal inkább nézem családtagnak a leányzót, így amikor közelebb érek, meg is merek kockáztatni egy megjegyzést. - Családi kirándulás? Egy cseppnyi pimaszság húzódik meg kérdésem mögött, de az ajkaimra húzódó bájos mosoly elveszi a szavak gúnyos élét. Így inkább hat viccelődésnek a két szócska, mint bunkó megjegyzésnek. A következő kérdést fel sem teszem, miszerint leülhetek-e az asztalhoz, egyből ledobom magam. Felesleges volna ilyennel húzni az időt, hiszen ha már kiszemeltem, akkor nem fogom itt hagyni. Furcsa, de valami érdekes dolog kezd bennem motoszkálni. Ismerős a szag, az érzés.. No mindegy, ennek egyelőre nem szentelek figyelmet, majd idővel. Íriszeim párosa a másik arcát fürkészi, minden leplezés nélkül. Pár percen belül úgyis kiderül, jól választottam-e és szórakozni fogunk, avagy másik társaság után kell keresgélnem.
Kezdőlap
// 
// 
