- deeeeeeeeeee csak tudni akartam, hogy várjak e egy termetes farkast, aki a nyakamat szeretné venni. Tudod, jobb az ilyenre felkészülni, bár bíróm az izgalmakat.* Vonom meg a vállamat, mert szeretem tudni, hogy van e ellenfelem vagy nincs. Mondjuk mindig akad, bár nem éppen ebben a vonatkoztatásban. Én aztán nem félek senkitől, nem olyan fából faragtak kérem szépen. Csak elmosolyodom a szavaira. Van benne valami, én mindig megtalálom az érdekes személyeket ez így igaz. A kérdés inkább az szokott lenni, hogy megélik e a holnapot vagy sem. Általában nem, de ez jelen estemben azt hiszem, hogy nem áll fent. Halkan felnevetek, mert régen kaptam már ilyen kedves szavakat. Főleg mióta itt vagyok.* - Ez felelőtlen kijelentés volt, bár érthető, lemaradtál dolgokról, de nem is baj. Legalább egy farkas van aki pozitívnak gondol. Ezt fel kell jegyeznem valahova, de komolyan.* Úgy is utol fogja érni a hírem és az lep meg, hogy még nem lett figyelmeztetve. Gondolom még nem találkozott bizonyos emberekkel. Nekem kellene felvilágosítani? Nem kizárt, de erre majd később térek ki ha érdekli, mert megérkeztünk. A rendelést is leadom és látom, hogy egy kicsit sikerült meglepni. Az soha nem baj, bár nem értem az okát egyelőre.* - Mást? Csak nem valaki beelőzött? Azt hiszem, akkor le kell köröznöm az illetőt* jegyzem meg játékosan, de érdekel, hogy mire céloz. Nem tudom, kivel találkozott ideáig. A vissza kérdezésre fejet csóválok. Mi? Hogy tovább áll csak ezért? Hát ha így gondolja nem fogom vissza. Szabad nő, azt csinál amit szeretne. Azonban hangos volt és ezt, rajtam kívül még a pincér is hallotta, aki az asztalhoz tipeg, de bánatára mehet is tovább. Csak most kerül az arcomra egy vigyor.* - Cseles, már azt hittem, hogy magamat kell szórakoztatnom, ami nem túl mókás.* Kicsit közelebb csúszom hozzá, de nem sokat. Bármikor arrébb mehet, de szándékomban áll csökkenteni ezt a hatalmas távolságot kettőnk között. Figyelek a válaszára, mert sok mindent le lehet belőle szűrni és azt kell mondjam, hogy egyre jobban tetszik a stílusa.* - Kihátrálni? Az nem az én stílusom, bocsi.* Kacsintok rá s én olyat nem ismerek. Legyen az harc vagy csak egy város nézés. Csak a gyávák futamodnak meg és én nem vagyok az. Soha nem is voltam, nem olyan nevelést kaptam. Az italok is megérkeztem, melyből iszunk is. Figyelem bájos arcát és a „grimasz” egy kis mosolyt eredményez nálam Hát igen, a nők annyira nem szeretik ezt az italt, ahogy az évek alatt megfigyeltem. A célomat elértem, mert hallom ahogy édes hangján nevet. Igen, vannak ilyen egyszerű és kis céljaim is. Keresem a tekintetét s mikor megvan egy percre fogva taratom.* - Elveszősek. Mikor bele nézek, el lehet benne veszni, akár csak maci a málnásba, de azt még nem tudom, hogy nekem ez menyire jó, lehet, hogy egyszer megfejtem Hart.* Soha nem lehet tudni, de tényleg olyan szépe az íriszei melyekhez nekem már régen volt szerencsém. A szemöldököm felhúzom a talán válaszra és megváróm amíg kifejti egy kicsit részletesebben. * - Okos és szép is. Kész főnyeremény vagy ezek szerint* jegyzem meg kissé elgondolkodva s megint a pohárért nyúlok. A kérdésre csak akkor válaszolok miután a torkomon végig száguldott a nedű.* - Engem is valaki értékesnek gondolt sok év tízeddel ez előtt. Katona voltam és ha nem harap be akkor már por lennék valahol a nagyvilágban.* Fejtem ki röviden, hogy is lettem én farkas. Nagyon régen volt már, de z emlékeim nem tudnak fakulni sajnos. Pedig sokszor kívántam, de hát ez a keresztem.* [color=lighblue]- A szomszéd faluból érkeztem erre a hideg vidékre.* hagyok egy kis szünetet, de van egy sejtsem, hogy nem egészen erre gondolt.* - Olaszországból származom, jártál már arra?* Kérdezek rá, mert soha nem lehet tudni, kit merről sodort ide az élet. Még közelebb csúszom hozzá és a kezemet felteszem a karfára. Elég kényelmes így és kellemes is.* - Gondolom nem Chikágoi csaj vagy….* Mondjuk arra felé még nem jártam. Valahogy mindig kimaradt az útjaimból, pedig sok felé megvetettem már a lábamat rövidebb – hosszabb időre.* - Szereztél már munkát, vagy csak most fogsz majd neki állni, várj, várj, meddig maradsz? Azért ez elég fontos kérdés* Vigyorodom el és nem is tudom, honnan vettem, hogy itt lesz egy ideig. Talán, mert az lenne a logikus, ha már falkatag, bár ez nálam is képlékeny.*
- Felelőtlen? Miért is? - sandítok felé komoly, mégis őszintén érdeklődő ábrázattal. Engem aztán nehéz kiábrándítani a véleményemből, de ész érvekkel meggyőzhető vagyok. Na meg, sok dolgot láttam, megéltem már. Szépet és ocsmányat egyaránt. Sokan háromszáz év alatt nem élnek annyit, mint amennyit én az elmúlt százban. - Birokra kelnél értem? Húha... - mosolyodom el, aprót biccentve is, hogy ez bizony nem semmi. Könnyed, kecses mozdulattal dőlök hátra a boxban és úgy tekintek a másikra. - Félek, ha megsúgom, ki az illető, mégiscsak leteszel rólam. - És még adom is alá a lovat, na szépen vagyunk Emily! Mi a fene ütött beléd ma, hogy ennyire nem bírsz magaddal? Nem szoktál te ilyen... ilyen kacérkodós lenni. Tessék takarékra csavarni magad! - Pedig néha jó dolog a magány. - súgom szinte csak a szavakat, ahogy tekintetemmel arcát fürkészem, mikor közelebb ül kicsit hozzám. Széles mosoly kerül pengevékonnyá váló ajkaimra. Van bennük valami sajátos báj, mint ahogy a pengeélen megcsillanó fagyos fényben is akad. - Ez esetben örömmel venném a társaságodat. - jegyzem meg, mikor közli, hogy nem óhajt az amatőr városnéző ötletből kihátrálni. Miközben válaszolok, végigtapogatom a zsebeimet farmeromon, majd táskámba nyúlok és lőn, előkapok egy tollat, meg egy papírzsepit és felé nyújtom. - Megadod a számod? És akkor tudunk majd egyeztetni. - szinte már ártatlannak tetsző, apró mosoly ül képemen. Tisztában vagyok vele, hogy a pasik reszortja elkérni a csaj számát, de épp ezért nem adom meg soha nekik ezt az örömet. Imádom nézni a reakciójukat, mikor a lehető legnagyobb lazasággal kérem el tőlük én az övékét és cserébe nem kapják meg az enyémet. Csak "majd hívom" őket... már amelyik megérdemli. - Szóval elveszősek... - fordulok felé, amennyire a helyzet engedi és tekintetét fürkészve azon kell kapjam magam, hogy inkább az ő kellemesen meleg árnyalatú tekintete az, amiben el lehet veszni. Távolba repít, messzi, ismeretlen mediterrán tájakra. Szinte érzem bőrömön a fülledt meleg levegő simogatását, hallom a távolban a tenger bús moraját, miközben koktélt szürcsölünk egy eldugott kis hotel balkonán ülve... Mikor lettem ennyire érzelgős?! Azt hiszem, a levegő teszi. Korán kezdem, ha máris agyamra ment az itteni hideg. - Azért csak vigyázz azzal a megfejtéssel, hisz ha egyszer elveszel... soha nem szabadulsz onnét. - veheti fenyegetésnek is, nehéz a hanglejtésemből kitalálni ugyanis, hogy játékos kacérságnak vagy véresen komoly dolognak szántam. Elégedettnek tetsző ábrázattal fordulok vissza poharamhoz és annak tartalmához. Felvont szemöldökére apró somolygás a válasz, meg az, hogy lehúzom a pohár tartalmát, újabb fintor keretében. Felkuncogok arra, hogy főnyeremény lennék. - Erről nem nekem kellene nyilatkoznom, azt hiszem. - Akik megtehetnék, már nem élnek. Na puff, ez van. Nem tud róla a srác, nem fáj a feje miatta.
- Katona? - fordulok újfent érdeklődve felé. Kicsit összeszűkítem tekintetem és méricskélve figyelem, felmérem. Majd könnyed sóhaj után közlöm a "diagnózist". - Jól állhat az egyenruha. El is mosolyodnék, de nem igazán tudom hova tenni ezt a szomszéd falus megszólalást. De elkönyvelem magamban, hogy ő "Raffaello, a szomszéd srác". Vagy a katonának jobban örülne? - Sajnos nem. A Beharapóm oda valósi volt, de sose vitt el és mutatta meg a hazáját. Tőle tudok egy egészen kicsit olaszul... csak alap dolgokat. - Ezt mondjuk nem tudom, miért tettem hozzá. Nyilván csak a puszta társalgás kedvéért, vagy hogy kifejezzem, Olaszhonhoz való kötődésem mennyire minimális. Jah, hogy a Cosa Nostra is onnét indult útjára, aminek tagja voltam/vagyok? Mint előbb mondtam, amiről szomszédfiú nem tud, az nem fáj neki. - New Jerseyből származom, de tizenhat éves koromban elköltöztünk Chicago-ba, mert kellett a helyi fakabátoknak egy törvényszéki patológus. Vagyis apám. - Magyarázok, közben kezemmel is gesztikulálok. - Az elődjét a nyílt utcán lőtték le, szóval rendkívül... tolongtak az állásért. - Szélesedik ki mosolyom, el is vigyorodok a végére. Még azt is hihetné hülyítem, pedig nem. Bár ha kicsit is levágta, hogy mennyire nem viccelek bizonyos dolgokban, akkor rájöhet, hogy ez bizony egy "igaz történet alapján" sztori. - A katonai kórházba jelentkeztem át, de csak jövő héten gondoltam bemenni, megérdeklődni, döntöttek-e már. Szóval addig biztosan. - fürkészem tekintetét, hogy mire akar ezzel kilyukadni. Talán adna okot, hogy maradjak tovább? Amíg ez ki nem derül, meghagyom inkább abban a hitében, hogy nem tudom, maradok-e egyáltalán. Mert ez így... szórakoztató.
- Hát nekem nincs valami jó hírem erre felé és akkor még finoman fogalmaztam, de majd biztosan hallasz ezt meg azt is. Aminek persze a fele sem igaz.* Vonok vállat. Már beszélnek mindent és előszeretettel színeznek ki bármit, csakhogy még izgalmasabb vagy brutálisabb legyen a történet. Engem mondjuk nem érdekel, soha nem foglalkoztam a pletykával. A kérdésre elvigyorodom és a hajamba túrok finoman.* - Hát ha megéri akkor miért ne tenném?* Dobom vissza a labdát. Hogy valóban képes lennék, rá az maradjon az én kicsi titkom. Nem kell mindenkinek tudnia róla és még neki sem. Hm, hm, hm ez felkérés egy keringőre azt hiszem és most már egyre jobban érdekel, hogy ki az akivel versenyeznem kéne. Valóban kéne vagy csak jól osztja a lapokat? Jó kérdés, de ezt mindjárt kiderítem. Közelebb hajolok hozzá és súgom neki a szavakat.* - Nincs olyan a városban akitől félnék, kedves, szóval mond csak nyugodtan.* Komolyan beszélek és ezt láthatja is. Nem félek senkitől és ez így van rendjén. Soha nem voltam egy félős férfi. Még egy kicsit ott maradok hát ha megsúgja a nevet, de aztán vissza helyezkedem az eredeti pózba.* - Ezzel egyet tudok érteni és ez az, amit egy falkában soha nem fogsz érezni.* Biggyesztem le az ajkamat, mert nagyon is hiányzik a szabad életem. Én szeretek magányos farkas lenni, de van itt még dolgom, amit végre kell hajtanom. Mehetnének gyorsabban is a dolgok, de hát lassú víz partot most szokták volt mondani. Mielőtt nagyon elkalandoznék ismét a szöszi arcát kezdem el fürkészni, most hogy közelebb jöttem még a rezdüléseit is érezhetem, ha csak nem húzza fel teljesen a pajzsát. Az enyém egyre gyengébb szándékosan, de ennek is meg van az oka. Most már még jobban körül tud ölelni az illata és hagyom is hadd férkőzőn be a tudatomba és esetleg vesse meg lábait.* - Akkor az első randik helyét még ki gondolom, persze ha nem félsz velem randizni* Egy sejtelmes mosoly és kíváncsian várom a válaszát. Nem tudom, hogy gondolta egész pontosan ezt a város nézést, de szívesen randiznék vele. Mindenhez két farkas kell ugyebár. Figyelem ahogy a zsebébe kutat és egy toll is előkerül. Az egyik szemöldökömet fel emelem, mert még nem volt arra példa, hogy egy nő elkérje a számomat. Azt én szoktam általában, ha egy kicsit is érdekes a csaj. Ez persze még nem jelenti azt, hogy fel is hívóm.* - Hm, erre sem volt még példa. Add a kezed* nyújtom felé az enyémet s kíváncsian váróm, hogy oda adja e vagy sem.…..* - Igen, határozottan annak tudom mondani őket. Egy sejtelmesen fagyos tekintetet mindig felkelti az érdeklődésemet.* Szépek a szemei és nagyon úgy tűnik, hogy ezzel nem csak én vagyok tisztában. Árad a csajból az erotika, de ezt nem közlöm vele. Nem a szexualitásra gondolok, hanem valami egészen másra. Szavaira megint csak mosolyogni tudok és jó pár kérdőjel ébred bennem.* - Lehet nem is akarnék szabadulni* Megy vissza neki megint csak a labda, mert hát kitudja. Lehet olyat találok ami nekem nagyon is jó. Attól meg minek szabadulnék? Szerintem lehetne főnyeremény, bár még annyira azért nem ismerem, hogy az én főnyereményem lenne. Van rá esély, hogy ez így lesz, de arra is hogy nem. Az élet túl kiszámíthatatlan. A vissza kérdezésre bólintok egyet. Katona bizony, az voltam, vagyok és leszek is amíg csak élek, bár mára egy kissé átalakította ezt a fogalmat, de aki ennyit él mint én, az is ezt tenné. Máskülönben nem élné meg a holnapot.* - Akár csak neked a fehér köpeny* Emelem meg a poharamat és döntöm magamban a maradék inni valómat. A vége már nem volt olyan hideg mint az eleje, de sokáig melegítettem, pedig nem akartam. Az is kiderül, hogy még nem járt a szülőhazámba, nagy kár, mert szép.* - Ezek szerint nem vagy valami nagy világutazó. Hm,* Tűnődöm el, hogy én menyi helyen megfordultam már és mg kitudja, hova sodor az élet. Remélem hamarosan a következő állomásra. Figyelek minden egyes szóra melyet velem szándékozik megosztani és úgy fest, hogy követte a családi hagyományt. Én is követtem volna, ha apám nem teszi tönkre az életét vagy a bátyám nem hagy el. Mivel így alakult jártam a magam útját, már elég fiatalon és lettem aki lettem.* - Uh, és egy percig sem fordult meg a fejedben a veszély vagy szereted azt?* Ha nekem kéne válaszolni élből rávágnám, hogy nem. Nem olyannak tűnik aki csak úgy félne valamitől, legyen az golyó vagy akár egy másik farkas.* - Ezek szerint jövő hétig van időm élvezni a társaságodat és esetleg meggyőzni arról, hogy maradj. A falkának jól jönne a tudásod…* Mióta gondolok én a fakára? Megfertőznek azzal, hogy hozzájuk tartozom, még akkor is ha nem akarok. Fújj* -….én is nyugodtabban feküdnék a boncasztalodon ha egyszer oda jutok.* Nah ez jó suta bók volt, beismerem, de szerintem kihámozható, hogy mire akarok kilyukadni vagy nem.* - Még egy kör Hart vagy máshoz lenne kedved?* Mind a két kezemet az asztal lapja felett fonom egymásba és érdeklődve pillantok rá.*
Kijelentésére aprón feljebb vontam szemöldököm, ajkamon kellemes, szórakozott mosoly ült. Nem igaz a fele sem? Hüm... Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél ugyebár. Biztos van valami alapjuk a szóbeszédeknek, főleg, ha már így külön fel is hívja rá a figyelmemet Raffaello. - Igazán? És ez esetben nem lenne jobb, ha inkább tőled hallanám őket, mint mástól, teljesen más verzióban? - firtatom, s mikor közelebb hajol, ösztönösen kiszélesedik szép ívű pengevékony ajkaim mosolya. - Egy szóval sem mondtam, hogy félnél. De mi értelme lenne bolygatni a hierarchiát? - súgom vissza, leheletem szinte simogatja nyakán a pihéket. Szavaimat félreértelmezheti ugyan, kétféleképp is - vagy felbecsülöm, vagy nagyon le - de valójában egy harmadik verzió játszik. - Nem? Akkor majd előteremtem. - jelentem ki hűvös határozottsággal. Azzal sose volt baj, hogy kijusson nekem némi magányból. Nem vagyok az a társasági személy a látszat ellenére túlzottan. Miközben ezt a megállapítást teszem, szinte farkasszemet (haha) nézek a férfival, s nem, pajzsom nem vontam fel - így eshet meg, hogy amint a "randi" szó elhangzik, apró zavart érezhet a másik is az erőben. Kis zavar ez, pillanatnyi, de eléggé jelentős ebben a pillanatban ahhoz, hogy ne lehessen ne észrevenni. Bárminemű válasz helyett inkább a toll után kezdtem kutatni. Ezt veheti igennek is akár. Szerintem annak fogja, elnézve szemtelen magabiztosságát.
Nem akarna szabadulni a tekintetemtől? Hajajj, édesapám, kezdheted gyűjteni a temetésedre valót, mert ha egyszer talán komolyabban gondolom a dolgot a mostaninál, akkor teszek róla, hogy ha akarnál, se szabadulj! Onnét pedig az eddigi tapasztalat alapján egyenes az út az örök vadászmezőkre. Minden nő az igazit keresi, no! Én is. Köpenyes bókján felkuncogtam és finoman dőltem hátra hátammal a box háttámlájához. - Alapvetően nem lenne veszélyes a szakma, csak az akkori kor tette azzá. Bár tizennyolc éves fejjel még igazán mindegy volt nekem ez és igazából... nem. Nem félek a veszélytől. - Az élet viharai megtanítják az embert rá, hogyan állja meg a helyét egy istenes golyózápor közepén is. - Egész biztosan értékelni fogják. - biccentek aprót a falkát illetően, a mondatának következő fele azonban sokkal jobban tetszik. Kedvem lenne odabökni, hogy mondták ezt már páran, de... nem teszem. Miért rontanám el ilyennel a kis játékomat? Játékunkat. - Ha oda kerülsz, akkor már nem is tudsz máshogy feküdni, csak nyugodtan! - nevetem, majd lassú mozdulattal hajolva felé súgom neki, a mondat végét szinte már a fülébe, egészen közelről, cirógatón, hogy: - Hacsak nem fétised az élve boncolás. - még el is mosolyodom ártatlannak tetszőn, ahogy visszahajolok eredeti, előbbi helyzetembe. Kérdésére vállat vonok aprón. - Az attól függ, hogy le akarsz e itatni. Egyébként jó az előbbi. - mosolyodom el aprón. És hogy merre innét? Nos, fogalmam sincs, de a táncparkett kifejezetten taszít. Nem az én stílusom és ezer éve nem táncoltam egyébként is. Jó, ezer nincs, de rég volt már... Ezen a falkás party-n is csak azért teszem majd tiszteletem, hogy mindenki lelke nyugodt legyen. Az enyémen kívül persze.
- Végül is nem titok.* Vonom meg a vállaimat, mert nem titkolok én semmit. Helyesbítve sok mindent igen, de ezt pont nem. Ennek ellenre még sem osztom meg vele. Válasz helyett egy sejtelmes vigyor jelenik meg a képemen.* - Majd kiszelektálod amit igaznak gondolsz. Ugye nem gondoltad, hogy az első találkozásnál kiadom magamat kedves Hart.* Legyen csak kíváncsi és ha úgy van érdeklődjön utánam egy kicsit. Az soha nem lehet baj. Tetszik benne ez a titokzatosság, bár az nem, hogy kissé lebecsül. Ezzel sincs semmi gond, mert szeretek bizonyítani és ha lesz rá alakalom akkor azt meg is teszem. Egy De Luca-nál nincsen nagyobb farkas a városban, mert még ha lenne is, azt csúnyán szét szednénk a bátyóval. Ebben biztos vagyok. Ahogy szavai súrolják a nyakamat egy bizsergető érzés szánkázik végig a testemen.* -Hmmmm* Csak ennyi jön ki belőlem ami a magánosságot illeti. Elképzelésem sincs, hogy miképp akarja magának azt a bizonyos magányt létre hozni, de azért nekem is akad pár ötletem. Valami frappáns válaszon gondolkodom, mikor megérzem a zavart benne. Nocsak, nem gondoltam volna, hogy képes vagyok zavart kelteni benne. Ez nekem csak jó, de bánom, hogy nem látok bele a fejébe. Kíváncsi lennék, milyen gondolatok tarkítja a buksiját. Egy biztos, ezt igennek veszem és egy szemtelen vigyor ül ki az arcomra. Szóval fél velem randizni és ez mulatat. Pedig nem szokásom farkast enni, csak kivételes esetekben. Őt pedig nem éppen úgy enném meg, ahogy az áldozataimat szoktam. Mikor a tollat felé nyújtja én elveszem azt és apró, puha kezébe csúsztatom az enyémet. Finoman ráíróm a telefon számomat a kéz fejére. Ha akar úgy is megjegyzi és csörög, ha pedig nem akkor így jártam. Ezen nem aggódom. Amint az utolsó szám is helyet kap a kézfején közelebb hajolok hozzá és a csókkal zárom. Közben pedig azokban a fagyosan csillogó íriszekbe pillantok egy ideig, majd kezét elengedem, ha még nem húzta el. Ahogy sejtettem, nem fél a veszélytől.* - Akkor elég korán bee kerültél a mókus kerékbe.* Jelentem ki határozottan és ez nem meglepő. Minden valamire való farkas korán megtapasztja az élet árnyoldalát és onnan már nincs vissza út. A bókom nem valami eget rengető ezt én is tudom, de nem kell mindig lehozni a csillagokat, csak azoknak kik arra érdemesek. Vajon a mellettem ülő személy érdemes arra? Ezt nem tudhatom, de ha úgy van, majd kiderítem. Mondjuk nehezen tudom magamat elképzelni, mint csillag vadász, de hát lehet abban is remekelnék. Az hogy a falka érdekeit néztem egy kicsit megrémít vagy nem is ez a megfelelő szó rá. Inkább sokkol, mert ez úgy terjed mint egy vírus. Nem akartam én csatlakozni, még is itt vagyok. Nem érdekel a falka még is utalást tettem rá. Kész agyrém, ez tuti valami farkaskor, mely betegé tesz. Igen, kézzel-lábbal és manccsal is harcolok ez ellen, bár lehet nem járnék vele rosszul. Inkább hagyjuk, mert van sokkal élvezetesebb dolog is jelen pillanatban a környezettem, mellyel foglalkozni akarok. Az pedig nem más, mint a szőke boncnok!* - Erre azért nem vennék mérget. Még nem volt olyan, hogy valaki csak azért feküdt fel az asztalodra, hogy a közeledben legyen?* Kérdezek vissza egy vigyorral az arcomon. Azt hiszem én nem lennék ennyire örült, mert ha azt akarom, hogy valaki hozzám érjen azt elérem máskép vagy egyszerűen fogom és magamhoz húzom. Sok elmebeteg szaladgál a világban.* -Hmmm. Ez jó kérdés kedves, még senki nem akart élve boncolni, csak azért. Próba cseresznye* Gondolom ez most egy kicsit megfogja lepni vagy kinézte belőlem, hogy tudok ennyire perverz lenni? Kacsintok rá és kitudja még az is lehet élvezném. Szeretem a vad dolgokat, bár ez lehet nálam már a határ széle. Bárrrrrrrr a határokat meg kell szegni ugyebár, mert abban van izgalom. Ennek ellenére nem gondolom, hogy azt nagyon élvezném, ha valaki matatna bennem, fájdalomcsillapító nélkül.* - Úriembernek ilyen meg sem fordul a fejében, kivéve azt akarja a kedves delikvens. Hart azt szeretnéd, ha leitatnálak?* Nézek rá komolyan és közelebb is hajolok hozzá. Azt nem mondom, hogy nem fordult meg a fejembe, de én olyan vagyok aki kihasználja a szembejövőket? Aham, olyan, de ezt most mindegy. Elég ha ezt az infót, csak én tudom. Gondolja csak azt, hogy talpig úriember vagyok, ami részben igaz is. Intek a pincérnek s mikor oda jön, kérek még egy kört magunknak. Biztos ami biztos.* - Jól sejtem, hogy nem vonz a tánc? Csak mert más már régen riszálna a csípőjét amit be kell valljak, hogy nekem sem kenyerem.* Nem igazán szeretem ezeket a mai táncokat, mert lehet, hogy a szemnek kényeztető, de sokszor lealacsonyítja a csajokat. Egy nőnek legyen tartása és ne kellesse magát a testével. Egy igazi nőnek, vannak más módszerei is, hogy valakinek elcsavarja a fejét. Azt hiszem Hart-ot ebbe a kategóriába tudnám sorolni, ha kéne, de nem kell. Még közelebb húzódom hozzá, és az egyik kezemet a válla fölött karfára teszem.* - Nem vagy éhes? Tudok egy jó helyet a közelben, ahol megtaláljuk a nekünk való falatot, bár nem tudom, mit szeretsz.* Oh nem, abszolút nem emberi étekre gondolok. Nem csípem a mű kaját, hiszen farkas vagyok. Ehetünk is valami finomat és véreset legyen az ember vagy valami állat. A hölgytől függ, hogy mire van igénye. Az ital közben megérkezik s megint csak az egyik poharat feléje nyújtom. *
Apró, - szerintem szinte már gyomorforgatóan - kedves mosollyal pillantok rá a kézfejemre írt telefonszámról. Mikor kezet csókol, aprón szalad fel szemöldököm, szinte észrevétlenül. Nocsak... nem veszett még ki az úriember nevű alfaj az emberiség sorai közül? Kár, hogy ezzel a randis dologgal kissé elszúrja az egész összképet a srác. Szavaira felkacagok, nevetésem halkan gyöngyöző, mégis talán ezzel a halk, nem hivalkodó hangszínével uralja a teret köröttünk. - Nem jellemző, azt kell mondjam, szóval mindenképpen egyedi ötlet lenne. - kuncogom. Inkább az ágyamba kéredzkednének be a pasasok többnyire... olyan unalmasan kiszámíthatóak néha, de komolyan! És bizony, meglepetten vonom fel szemöldököm, mikor szinte tálcán kínálja magát. - Te aztán nem aprózod el, hallod... felajánlani, hogy együtt fedezzük fel a várost, randira hívni, megadni a számod, majd ez. Csak nem sietsz valahová? - firtatom játékos számonkéréssel, direkt húzva a fejét kicsit. Többre egyelőre nem nagyon tűnik érdemesnek valamiért. Nehéz lenne ezt megfogalmazni. Az embert vagy megfogja valami a másikban, vagy nem. Innét egyéni döntés kérdése, hogy elhajtja e a francba, vagy játszik vele kicsit. Én azt hiszem, inkább azt mondanám, hogy adok neki újabb esélyt. Nem tudom miért, nem szokásom és mégis... - Sok mindent szeretnék én az életben, de a jó dolgoknak idő kell, úgy tartják. És különben sem lenne az olyan egyszerű. - felelem rafinált, cinkos kis mosollyal ajkaim szegletében arra, hogy szeretném-e, ha leitatna. Furán győzi meg a srác a nőket, az már egyszer biztos. - Az ilyen elektromos vacak nem igazán. Jobb szeretem a... latinosabb ritmusú számokat. Vagy igazából bármit, csak legyen rendes ritmusa, ne ilyen mű dolog legyen. - felelek, majd a második kör-t kihozó pincérnek megköszönöm csendesen az elém letett italt. Csak egy pillanatig tekintek felé, aztán figyelmemmel a beszélgetőpartnernek adózom tovább. Sőt, ahogy karját megérzem magam mögött, finoman dőlök felé, szinte a vállára, hogy füléhez hajolva súgjam bele. - Ha te azt tudnád... - Nyitva hagyom játékosan a mondatot, s a következő pillanatban nem csak elhajolok. - Mit szólnál hozzá, ha most ki-ki menne a maga vadászösvényére és holnap epedezve várnám, hogy felhívhassalak? - cseppnyi irónia nélkül sikerül kiejteni a szavakat, ó igen! Egyébként komoly valahol a kérdés. A jó dolgokból miért halmoznánk fel sokat egyszerre? Kell hagyni máskorra is...
//Nem tudom, húznád e tovább, részemről zárhatunk is akár. A betolis party-n majd úgyis egymásba futunk remélem. //
* Volt egy sejtésem, hogy nem sokan fekszenek fel önszántukból az asztalra. Nos, szerintem én sem, bár az attól függ. Ennek részleteibe most nem mennék bele inkább. A játékos számonkérésre csak elvigyorodom.* - Én ugyan nem sietek sehova kedves. Tudod hogy szokták ezt mondani, a szó elszáll az írás megmarad.* Nem tudom ebből mit szűr le, de ez már nem az én gondom. A kezére pillantok, melyen ott díszeleg a számom. Oh nem, meg sem fordul a fejembe, hogy majd használja is, mert a férfinak kell először lépni, még akkor is, ha ebben a modern világban már máshogy van. Haladok én a korral, de vannak olyan erkölcseim vagy normáim ha úgy tetszik, melyből nem engedek. Nem is ez a lényeg. Érzem, hogy rafinált egy csaj, de ezzel semmi baj nincs. Nem csak a szavaiból gondolom ezt, hanem a kisugárzásából is. Valami titok vagy inkább rejtély lengi körül, mely kíváncsiságot kelt bennem. Ez van.* - Teljes mértékben egyet értek, jó „munkához” idő kell.* Én aztán tényleg nem sietek sehova, bár nem gondolom, hogy kettőnk között lenne valami. Pár átszórakozott délutánt leszámítva. Nem szokásom tervezni, érdekes és szívesen megismerném ha hagyja, de ennyi pont mondat vége.* - Latinosabb…... Én is jobban kedvelem, mint ezt a mai kort.* Jegyzem meg elgondolkodva és az jár a fejembe, hogy ismerek e vagyis inkább tudok e latinos számokat játszani. Végül is a gitár meg van hozzá, bár nem tudom, ez most hogy jutott eszembe. Nem szoktam senkinek játszani, csak kivételes esetben vagy kivételes személynek. Az italok kiérkeznek s én meg is húzom az enyémet. Érzem ahogy közelebb jön és szavai súrolják a fülemet. Egy sejtelemes mosoly lesz úrrá az arcomon, de semmit nem válaszolok a nyitottan hagyott dologra. A következő szavakra pedig bólintok egyet majd felnevetek.* - Rendben van Hart! Nem tartalak vissza, csak bele ne halj abba a nagy epedezésbe* Vigyorgok rá, mert poénra veszem a dolgot. Szinte biztos vagyok benne, hogy az első dolga lesz lemosni a számomat a mosdóba és ezzel be is fejeződött történet. Az lehet már csak ilyen. Jönnek-mennek mint a villamos csúcsforgalomba.* - Akkor további jó járást a vadászösvényen kedves* Búcsúzom el tőle és mielőtt arrébb csúsznék vagy felállna végig simítok a kéz fején ha hagyja. Csak ez után mászok beljebb és fogom meg a poharamat. Figyelem amíg elmegy és alaposan szemügyre veszem a virgácsait. A fejemet csóválom meg a gondolatomra, majd ismét bele iszok a poharamba.*
//részemről is mehet a zárás. Köszöntem a játékot Hart. Hogy mikor találkozunk azt soha nem lehet tudni. Talán a betoli party-n egymásba botlunk //
Hogy mi vett rá arra, hogy ma "kirúgjak a hámból"? Nem mi, hanem ki és Chrystal. Állítom, hogy nem normális az a nő, ha azt gondolja, hogy egy ilyen helyen jól fogom magam érezni. Ennek ellenére, tekintettel arra a rengeteg veszekedésre, ami az elmúlt egy-két hétben közöttünk zajlott, és javarészt én szítottam mindet, most megérdemli, hogy egy kicsit a kedvére tegyek. Csak azt nem értem, hogy miért nem próbál más programot találni annál, hogy a barátaival és velem eljöjjön kicsit iszogatni. Míg ők négyesben - rajta kívül két nőszemély és egy srác - jól mulatnak, addig én csak nagy komoran lötyögtetem a poharamban lévő itókát ide-oda, hogy azok hullámként verődjenek vissza egyik falról a másikra. Tudom gyerekes, de jelenleg nem találok ennél jobb elfoglaltságot, és bevallom, nem is vagyok jelen a témában. Az agytekervényeim megállás nélkül a falka ügyein járnak, valamint azon a pár személyen, akikkel mostanában találkoztam. Közöttük a de Luca lány, az idegen magányos lányka, kinek kis híján megcirógattam a torkát csak, hogy ne beszéljen annyit. Ezektől eltekintve persze számtalan más dolog is van, ami még említésre érdemes lenne, de nincs értelme úgy ezeken morfondírozni, hogy a húgom és ismerősei tekintete, megállás nélkül az arcomat fürkészik. - Mi van? - bököm oda nekik vádlón, mire ők hangos nevetésbe kezdenek, minek hallatán gyilkos pillantással reagálok. Utálom mikor idétlen fruska módján nekiállnak vihorászni. - Csak nagyon elmerengtél... - válaszolja Chrystal, s ahogy lemondóan megrázom a fejem, elfordulok tőlük, hogy még csak véletlenül se kelljen őket látnom. Ettől eltekintve hallani és érezni ugyan úgy fogom őket, csak nem esek abba a csapdába, hogy megint okot adjak arra, hogy kiröhögjenek. Ha van valami, akkor ezt tudom a legjobban utálni. Azt, hogy nem adok rá okot, mégis hahotáznak. Magamhoz kapva a vodkát, kortyolok belőle egyet-kettőt, mikor is Chrys megáll mellettem. - Nem érzed itt jól magad igaz? - Válaszoljak is a kérdésre, vagy inkább hagyatkozol a megérzéseidre? - kérdezek vissza, mire elhúzza a száját, s bíztatóan megszorítja a karomat. - Nagyon sokat segítettél tényleg - már rég eltűnt a vonagló emberek között, mikor utána szólok, s a következő vihogás hallatán átülök egy üres asztalhoz.... nőkkel ne kezdjen az ember!
Nagyon kemény és hosszú napok tömkelege áll mögöttem, szerintem mindenki jobban jár, de főként én, ha nem kezdem el megszámolgatni őket. Talán egy végtelenségig tartana.. De nem akarok most ilyesmivel foglalkozni, nem ezért jöttem ide. Ma este szórakozni szeretnék. Lazítani végre kicsit, úgymond kiengedni a fáradt gőzt. Azt hiszem, nagyon is rám fér a dolog, arról nem is beszélve, hogy akármennyire nagyképűen hangzik, már igencsak megérdemlek egy kis pihenőt. És lám, a mai este kínálkozik a legjobbnak. Ma nem foglalkozom az őrült fogócskával, mit már több, mint száz éve játszom. A mai este csak az enyém. Hanyag mozdulattal pöccintem el a leégett cigicsikket, nem igazán érdekel, hol ér földet a még gyengén parázsló csonk. Sokkal inkább foglalkoztat, hova is kívánom betenni a lábam. Hallottam ezt-azt a helyről, ideje volt hát végre felkeresni és személyes tapasztalatokat is szerezni. Egyszerű, kék farmert húztam, szárait a kissé viseltes barna bakancsomba tuszkoltam. A kicsiny ruhatárban gyorsan leadom a szintén barna színű bőrdzsekim, így láthatóvá válik az egyszerű, laza szabású kávészín felsőm. A széles nyakkivágásnak hála olykor bizony még az egyik vállamról is lecsúszik a selymes anyag, de ezúttal ez egy cseppet sem érdekel. Lépteim egyből a bárpult felé visznek, nem cécózom sokat, whiskey-t rendelek, kellő mennyiségű jéggel; imádom. Amint kezembe fogom az italomat, tekintetem a tánctérre siklik. Ha kellőképpen levetkeztem az aggályaim, akkor talán még be is állok közéjük riszálni, elvégre szórakozni jöttem, nem igaz? Viszont ahhoz méh jó pár italra szükségem van, így amint az elsővel végeztem, máris kérem a következőt. Persze ezt nem fogom olyan gyorsan lehajtani, ujjaim között forgatom a hűvös poharat, tekintetem az asztalokra siklik, ott is inkább a mellettük ülő alakokra. Társaságot keresek, igen. És lám, mintha valami kifejezetten azt akarná, hogy rá figyeljek, talán az ösztön, vagy a tudatalatti, magam sem tudom, de az utóbbi időben gyakran hallgattam rá és eddig még nem igazán vezetett félre, így most is merek támaszkodni a megérzéseimre. Szóval a tekintetem egy markáns vonású alakon állapodik meg. Sokáig nem fixírozom, lábaim egyből mozdulnak, ellököm magam a pulttól és máris indulok felé. Láttam az előbbi kis jelenetet azzal a nővel, de ahogyan elnéztem, hová is tart, bizonyára nem a barátnője. No nem mintha azzal a szándékkal igyekeznék fejéle, hogy.. khm. Inkább hagyjuk, úgysem ilyesmi érdekel. Tehát a lényeg, hogy sokkal inkább nézem családtagnak a leányzót, így amikor közelebb érek, meg is merek kockáztatni egy megjegyzést. - Családi kirándulás? Egy cseppnyi pimaszság húzódik meg kérdésem mögött, de az ajkaimra húzódó bájos mosoly elveszi a szavak gúnyos élét. Így inkább hat viccelődésnek a két szócska, mint bunkó megjegyzésnek. A következő kérdést fel sem teszem, miszerint leülhetek-e az asztalhoz, egyből ledobom magam. Felesleges volna ilyennel húzni az időt, hiszen ha már kiszemeltem, akkor nem fogom itt hagyni. Furcsa, de valami érdekes dolog kezd bennem motoszkálni. Ismerős a szag, az érzés.. No mindegy, ennek egyelőre nem szentelek figyelmet, majd idővel. Íriszeim párosa a másik arcát fürkészi, minden leplezés nélkül. Pár percen belül úgyis kiderül, jól választottam-e és szórakozni fogunk, avagy másik társaság után kell keresgélnem.
Fogalmam sincs, hogy mit gondoltam akkor, mikor "világ körüli utazásra" indultam és úgy döntöttem, hogy elmegyek begyűjtöm a húgomat. Azt se tudtam merre induljak és hol keressem először, melyik kontinensen találhatom. Aztán bíztam a megérzéseimben, és ellátogattam szülőföldemre, ahol egy nem túl nagy, nem túl idős farkasokból álló, elszigetelve élő falkára bukkantam. Reménykedtem benne, hogy azt a lányt fogom találni akire mindig is emlékeztem, de sajnos nem ő volt az. Mármint a személy egy és ugyan az, viszont más ember lett, mint amilyenre én emlékeztem. Vad és megzabolázhatatlan, aki több mint százötven évvel idősebb volt az alfájánál, mégis úgy ugrált neki ide-oda, mintha egy setesuta kölyök lenne, aki azt se tudja, hogy miért van ezen a világon, nem pedig egy idős farkas. Mondjuk annyi biztos, hogy tanulás és erő terén a vérvonal ellenére tényleg visszamaradottabb volt az átlagnál tekintettel arra, hogy nem kapott túl sok kiképzést, de ez a csorba a mai napig kiküszöbölhető. Most viszont, hogy tényleg itt van velem, valami azt súgja, hogy jobb lett volna érintetlenül hagyni ott ahol volt, hogy boldoguljon a saját kis csapatával és abban az életformában éljen, amit megszokott. Itt sokkal inkább ki van szolgáltatva az életnek, idősebb és erősebb farkasok élnek zömivel. És nem is megszokott számára, hogy abban a tudatban kell éljen, bármikor ránk zúdulhat az Isteni hadd el had, és szembe kell szállni a másik falka tagjaival... neki nem túl kellemes ez a téma, hisz soha nem bántott senkit. És talán épp emiatt haragszik rám még akkor is, ha nem mondja ki, és ezért csinál nekem kellemetlenebbnél kellemetlenebb dolgokat, szitukat csak, hogy én is olyan rosszul érezzem magam, mint ahogy ő. Ez így nem fer. Soha nem az, ha valaki bosszúból tesz kárt a másikban még akkor se, ha megérdemli. Én Chrystalnak segíteni akartam azzal, hogy elhoztam onnan... és bár nem vallja be magának, de tényleg sokat fejlődött azóta. Amint átülök egy másik asztalhoz, hogy még csak véletlenül se fordulhasson meg a fejemben, hogy a jelenlévő viháncoló nőszemélyek miatt elhúzok innen, nem kell sok és egy ismeretlen nő rögtön csatlakozik hozzám. Már akkor felhúztam a pajzsom egészét, mikor ide beléptem, elvégre kitudja, hogy mikor mire kell számítani. Ennek ellenére mégis van valami ami azt mondatja velem, hogy ez a nő ismerősebb számomra, mint azt gondolnám. az okot nem tudom és nem is szeretném. - Kirándulás? Az annak számít, ha kényszerből vagyok itt, és szó szerint elcibáltak? - teszem fel a lehető legőszintébben a kérdést, miközben alaposabban szemügyre veszem. - Leghőbb vágyam, hogy lerázzam őket, de szerintem zokon vennék mondván, hogy soha nem "bulizok" velük. Mintha legalábbis most azt csinálnám - fintorgok némi undorral. - És maga? Csak így egyedül? - térek ki végül rá.
Megszokásból már szinte mindig felhúzott pajzzsal közlekedem akárhová is vigyen az utam, így ez alól a mai este sem kivétel. De ahogyan a férfi is érzi, úgy bennem is motoszkál az a bizsergető érzés, hogy ismerem már valahonnan az alakot. Csak azt nem tudnám megmondani, hogy honnan, mert akármennyire töröm a fejem, nem ugrik be egyetlen egy kép sem, amikor már láttam volna ezt az arcot. A másikkal ellentétben azonban engem nagyon is érdekel az ok, előbb utóbb úgyis kiderítem majd, de ma este csak szórakozni szeretnék, így ezt a témát egyelőre hanyagolom, majd később visszatérek rá. - Olyan kirándulásra gondoltam, melynek megtételéhez egy cseppnyi kedv sem akad, ám mégis, kezednél fogva húznak maguk után azok, kik akaratod ellenére is szeretnék, hogy megtedd. Hiszen mint azt már említettem, nem kell sokáig törni a fejem, hogy rájöjjek, a másik nem önszántából lépett be a bejárati ajtón. Az előbbi hölgyeményt látva, no meg hogy hova tartott, nem volt nehéz végleg összeilleszteni a kirakós darabkáit. - Hm, a jelekből ítélve nem igazán érdekled őket. Mondom őszintén, egyáltalán nem bántóan, csupán azt jelentem ki, amit látok. Egy férfi, aki egyedül ül és akitől távozik egy leányzó az asztaltársaság felé. Ez nekem elég egyértelmű, hogy nem igazán áll az illető a figyelem központjában. A kijelentés viszont egyértelművé teszi, hogy a velem szemben ülő tényleg nem akar bulizni. Vagy csak jól leplezi a dolgot, mindenesetre tényleg úgy cibálták ide. - Úgy tűnik igen. Vonom meg a vállam a kérdést hallva. Egyedül vagyok, sajnos még szinte senkit nem ismerek a városból, egy hónapja tán, hogy megérkeztem, az első hetek pedig a körbeszaglászással teltek, most jöhet majd az ismerkedés. Gond nélkül tegezem a másikat, úgy vélem, egy szórakozóhelyen nem szükséges a feszes illem tartása és amúgy sem szeretek magázódni. Mást se, azt pedig még inkább nem szívlelem, ha engem magáznak, csak öregít. Újabb kortyra emelem a poharam, az üveg végül gyengéden koppan az asztal lapján, alkarral támaszkodom meg magam is, kicsit előrébb dőlve, tekintetem továbbra is a másik arcán nyugtatom. Viszont hogy a beszélgetés ne üljön le, feldobom az első témát, mi eszembe jut és ami a legkézenfekvőbb megoldás. - Helybéli vagy?
Pimaszság lenne azt mondani, hogy "sziasztok én most mentem!"? Nem is értem, hogy miért rángattak ide, mikor gyakorlatilag rám se hederítenek, akkor is csak annyira, hogy feltűnjön jelen vannak és jól kiröhögjenek? Nem értem én a női nemet és félek, soha nem is fogom megérteni. Épp ezért nem is próbálkozok vele, mert felesleges. Az idegen nő megjelenése először kérdéseket vet fel bennem. Ő is ugyan azt fogja csinálni, mint amit Chrystalék? Vagy csak szimplán ülni fog velem szemben, iszogatni, és néha mond valamit, amire kénytelen leszek válaszolni? Nem lenne rossz kideríteni. Kérdése viszont meglep, és pozitívan is hat, mivel már most többet árult el magáról és ahogy hallom több értelem is szorult belé, mint abba a bandába akivel kénytelen voltam eljönni. - Ráadásul úgy, hogy "csak egy kabala vagy, és leszarjuk, hogy itt vagy, de miért ne alapon mégis elhozunk"? Igen, valami ilyesmiről van szó - bólintok egy keserű grimasz kíséretében - már az is megfordult a fejemben, hogy elhúzok innen a fenébe, de gondolom a húgom nem venné túl jó néven, ha egyik percről a másikra megszűnnék létezni. - A húgom már csak ilyen... megpróbált beolvasztani egy olyan társaságba, akikről még csak azt se tudom, hogy mi fán teremnek, nem szimpatikusak, elhív magukkal "bulizni" és mind vérig sértődik ha azt mondom, hogy nem fogok senkivel se vonaglani a színpadon. Nem tudom, hogy mennyi épkézláb szitu van ebben a helyzetben.... vagy szimplán én vagyok túlságosan introvertált ahhoz, hogy akárcsak hozzájuk merjek szólni - az igazi gond viszont az, hogy undorodok mind a három személytől. A húgommal persze nincs baj, de ezt az estét még le fogom verni rajta. Kérdésemre az a válasz érkezik, amire valóban vártam. Ennek ellenére meglep, hogy egy ilyen nő egyedül érkezik, s nincs mellette egy férfi, akivel jól szórakozhatnának az este. Tekintetemet le nem véve róla, kortyolok bele az italomba, és ezzel ki is ürítem a poharat. Nem vagyok nagy ivó, nem is érzem szükségét, de ha más nem, legalább ez legyen ma állandó. - Hát... valamilyen szinten igen - amúgy nem! - igazából nemrég jöttem Alaszkába. De mit számít, megtaláltam a helyemet. Magából viszont nem nézem ki, hogy született Alaszkai. Ugye jól érzem? - biccentem félre kíváncsian a fejem, miközben szemet szúr, ahogy Chrystal enyeleg egy idegen férfival. Egy pillanatra el is kalandozik a figyelmem, és már attól kezdek el rettegni, hogy megint kifog magának valami balekot, de ha már itt van ez a nő, akkor nem engedhetem, hogy a húgom körül járjon minden gondolatom. - Amúgy Dylan - nyújtok neki kezet.
- Azt is el tudom képzelni, hogy észre sem venné, ha lelépnél. Ahogy látom nagyon jól elvan a haverjaival. Legalábbis úgy vélem, hogy a baráti kör kíséretében érkezett. Fejem arrafelé fordítom, ahol még az előbb láttam a kis csapatot, csakhogy egy gyors pillantással mérjem fel, valóban jól érzik-e magukat és nem figyelnek errefelé, jobban mondva arra a férfira, akit magukkal cibáltak. Persze előbb utóbb nyilván kiderülne, hogy eltűnt az illető, de nem olyannak képzelem a másikat, hogy egy esetleges későbbi számonkérés miatt éjszaka álmatlanul fog forgolódni. Megérzés, leolvasható róla, én amúgy is sokszor ítélek első látásra, legyen az jó, avagy rossz, de ez van. - De mondd csak, mit értettél azon, hogy kabala? Megtoldhatnám a kérdésem egy olyasmi kijelentéssel, hogy „ha persze nem túl tolakodó a kérdésem”, de úgy érzem, ide ez most felesleges. Amúgy sem igazán érdekel, hogy kin taposok keresztül, no és mellesleg szintúgy nehéz elképzelnem a másikról, hogy egy ilyen kérdés mély nyomot hagyna benne, szerintem amúgy sem túl személyes a dolog, engem pedig érdekel, így rákérdezek. A következő pillanatban pedig az is kiderül, hogy miféle kapcsolat áll fenn a két személy között. Szóval testvérpárról van szó, méghozzá a férfi az idősebb. - A család olykor rendkívül fárasztó. Aprócska sóhaj kél az ajkaimról, a szavaim egyértelművé teszik, hogy tapasztalat áll a megjegyzésem mögött, nem holmi levegőbe fröcsögött okoskodás. Újabb korttyal küldöm le a torkomon az italom maradékát, így az én poharam is üresen koppan ismét az asztalon. - Ha ennyire nem érzed jól magad, miért mondtál egyáltalán igent a dologra? Már ne is haragudj, de nem tűnsz olyannak, aki tőrt döf a szívébe, ha megbántja a testvérét. Kúszik feljebb egy kicsit egyik szemöldököm. Őszinte a kérdésem és valóban érdekel a dolog. Tudom, hogy nem ismerjük egymást, de tényleg kíváncsi vagyok. Vagy telitalálatom van, vagy pedig a másik nagyon is jól leplezi, hogy valóban érdekli, mit gondol a húga róla. Hamarosan kiderül. Megkapom a válaszom, miszerint a férfi nem régen érkezett, ám mégis megtalálta a helyét. Milyen jó egyeseknek. Helyette viszont kapom magam is a kérdést, melynek hallatán mosolyra húzódnak ajkaim. Nem kerüli el a figyelmemet, hogy még mindig magáz, noha én már a kezdetektől fogva a személyesebb formulát használom. - Nagyon is. Bólintással toldom meg a szavaim, még inkább egyértelművé téve a másik igazát. A tekintetem nem veszem le a markáns vonásokról, noha inkább a szemeknek szentelek nagyobb figyelmet. Szeretek mások tekintetébe pillantani, olykor sokkal többet elárulnak, mint a gesztusok és a szavak. - Franciaországban születtem. Igaz, nem kérdezte, de ha sejtésem nem csal, előkerült volna ez a kérdés is, így ezt a kört megspórolom a másiknak. Valószínűleg úgyis lesz folytatás, feldobtam egy újabb témát, hiszen nem szeretnék csöndben kuksolni. Legalábbis remélem, hogy így lesz, hiszen alapból adja magát a dolog, elvégre Alaszka és az említett ország elég messze vannak egymástól, így jogos a kérdés, mely az idekeveredésem okát érinti. Már ha persze előkerül, ha nem, azt természetesen nem fogom bánni, amúgy sem tudom, mennyire lenne tanácsos elmondani az igazat. - Sarah. Rövid bemutatkozás, miközben elkapom a felém nyújtott kezet és határozottan, nő létemre egészen erősen szorítom meg. A bemutatkozást ezennel letudtuk, jöhet még egy kör, melyet nem halaszthatok későbbre. - És ha lehetne, tegeződhetnénk? A magázódástól még vénebbnek érzem magam. Szökik újabb kis mosoly az ajkaimra, valóban így gondolom a dolgot. Viszont a kijelentésem úgy hangzott, mintha alapjáraton lennék egy ősöreg vénség, de hát.. ha jobban belegondolunk, tényleg az vagyok. Mindegy, ezen felesleges gondolkodni. Visszahúzva a kezem továbbra is alkaromon való támaszkodást választom, kissé előredöntött felsőtesttel. Figyelek, nagyon is figyelek.
- Higgye el, én is... nem is értem, hogy mit gondolt akkor, mikor feltette a kérdést, hogy eljövök e velük. Csak tudja... van még mit lerónom nála, így inkább teszek a kedvébe, mint annak ellen. Nem szerencsés feldühíteni - ingatom a fejem ide-oda, na, nem mintha kérdezett volna bármit is efelől. Szeretem a húgomat, bár soha nem adnék ennek hangot, mégis úgy érzem, hogy testvéri kötelességem odafigyelni rá, és néha napján kicsit elmenni vele ide-oda, a kedvébe tenni. Az odafigyelés alatt azt értem, hogy háromszáz évet külön töltöttünk, és újabb hármat együtt. A mai napig nem tudom, hogy mi minden lakozik benne, hogy viszonyul a legtöbb emberhez, mivel nem járkálhatok vele sehova kézen fogva nem? Csupán meg akarok győződni róla, hogy tényleg nem árt senkinek. - Tudja, én vagyok a jóságosnak nem mondható testvér, aki mindig vigyáz a húgára, olykor pedig szerencsét is hozok neki, mivel én beszéltem be egy helyi laphoz, mint újságírót. Nem rég hoztam ide Walesből, nagyon sokáig nem találkoztunk előtte. Ikrekként pedig van közöttünk valami kötelék, ami... ami olyan mint egy kabala. Egy totem. Egymás tisztelete azt hiszem. Szeretete és odafigyelése. Csak sajnos engem nem tud zsebre vágni mint mondjuk egy pénzérmét vagy a nyakába akasztani mint egy nyakláncot - vonok vállak, miközben ujjaimmal a pohár oldalát bökdösöm. Nekem soha nem volt olyan családom, amilyenre most esetleg gondol. A falka az én családom, ott pedig nem a fárasztó jelzőt használnám első sorban. Így csak némi egyetértéssel a tekintetemben, biccentek. - Valóban nem, de sokkal jövök neki... elválasztottam a családjától, egy éven keresztül fújt rám, végül felengedett a haragja. Azóta próbálom megtartani a belém vetett hitét és ha ehhez az kell, hogy kellemetlenül érezzem magam, akkor hát... megteszem - csúszik ki dramatikus sóhaj a számon. Ezt a lehető legkomolyabban gondolom még akkor is, ha ez tőlem csöpögősnek is hat. Fontos számomra a húgom. - Francia szép hely... egyszer jártam ott, de valamiért nem tudtam megélni a nagyvárosokban soha - nem tudom, hogy mi a konkrét oka, a sok ember, vagy a kocsik, magas házak, bűz és még sorolhatnám. De ha valahol, akkor Fairbanksban érzem igazán otthon magam. Vagy Alaszka egyes részein, mindegy. Csak erdős legyen, nyugodt, és fajtársakkal teli. Bemutatkozásom viszonzását egy biccentéssel veszem tudomásul, s ami a kérését illeti, hát... - Akár még lehet is szó róla - nyögöm, bár bevallom, egy pillanatra elgondolkodtat az, amit mond. Még vénebbnek érzi magát? Nem lehet olyan idős, hacsak.... na mindegy, majd kiderül. - És mi volt az, ami Franciaországból ide, az Isten háta mögé vonzott? - érdeklődök, miközben tekintetem megakad a két poháron. - Esetleg hozzak még egy kört?
- Hm, igaz. Bólintok a feldühítést illetően, a véleményem komolyabb kifejtése azonban elmarad. Bár mindössze csak annyit fűztem volna hozzá, hogy a legtöbb lánytestvérnél nem szerencsés kihúzni a gyufát. Főként ha magamból indulok ki, de ez már más tészta. Jobb is, ha nem gondolok rá. Sokáig tartott, mire elértem azt a szintet, hogy nem gondolok minden nap a múltamra, a családomra, a falkámra, az öcsémre. Nem lenne tanácsos, ha most mégis átszakadna a gondosan felépített fal. Azonban amikor meghallom az „iker” szót, elfordítom a tekintetem, a poharamban maradt jégkockákat veszem szemügyre. - Nagyon is ismerős dolog. Nem pillantok fel, úgy hagyják el ajkaim a következő szavak, melyből akár össze is lehet rakni a dolgot, érzékeny terület és nagyon is van róla tapasztalat. Mély levegőt veszek és felemelem a fejem. Nem gondolok Thomas-ra, nem szabad. Azt sem engedhetem, hogy ismét búslakodni kezdjek. Így egy halovány mosolyt erőltetek ajkaimra és hagyom, had vonja el a figyelmem a másik tekintete, arcvonása, szavai. - Akkor igazán szerencsés a húgod, hogy ilyen bátyja van. Gyengéd, őszinte kis mosoly költözik arcomra, és éppen annyira komolyak a szavaim, mint a férfiéi. Újra csak a testvérem jut az eszembe, hiába, úgy látszik ez az este ilyen. Viszont inkább keserűséget érzek, főként ha arra gondolok, a végén mennyire eltávolodtunk Thomas-val. Próbáltam biztos támaszként állni mellette, de állandóan ellökött magától. Mindent megtettem volna érte, de úgy tűnik, nem volt rám szüksége.. Mielőtt még ismét túlságosan a múltamba merülnék felröppen Franciaország, tökéletes lehetőség a témaváltásra. Príma. - A nagyvárosok forgatagát magam sem szerettem túlzottan. Egy kicsiny város-félében laktunk. Tény, apám eleinte nem sokszor engedett el, a nagy nap után pedig természetesen egészen máshogy tekintettem a világra. A városok, a nyüzsgés, a kavalkád.. frusztrált minden, az erdőben éreztem igazán jól magam, ott voltam csak szabad. A tegeződést illető válasz hallatán egy pillanatra magam is elgondolkodom. Vagyis inkább azon, amilyen stílusban hallom a szavakat; lehet nincs ínyére a dolog, de most ez van. Néha tudok ám olyan lenni, hogy nem igazán érdekelnek mások, és ha nem is annyira durván, de ez a helyzet is hasonló. De hát, utána már minden okés, úgyhogy nem izgatom magam emiatt. Ha annyira ellenkezne, bizonyára szólna miatta. - Hm, hogy is fogalmazzak.. Egy pillanatra elgondolkodom, elvégre nem olyan egyszerű megfogalmazni a dolgot anélkül, hogy túl sokat árulnék el magamról vagy a célomról. - Nem mi, hanem inkább ki. Keresek valakit. Egy hanyag vállvonással jelzem, hogy annyira nem fontos a dolog, remélem is, hogy ezt a témát nem akarja majd tovább boncolgatni. Ha meg igen.. akkor kitalálok valamit, de ezen ráérek akkor gondolkodni, ha elkövetkezik a pillanat. - Hú, az jó volna, köszönöm. Bólintok és felé tolom az asztalon keresztül a megürült poharat. Még egy kör, maga a tökély, most valahogyan kívánom az italt, így hát egyértelmű, hogy kapok a felkínálkozó remek lehetőségen.
Lehet, hogy sokat számít nekem a húgom, fontos nekem, óvom és védem, de mégse szeretném az egekbe magasztalni főleg nem akkor, ha egy idegen nő - mivel annak számít - a társaságom. És azzal, hogy megállás nélkül beszélek Chrystalról, mintha valami megjelenne az arcán, a tekintetében, amit eddig nem szerettem volna látni. Mintha elkomorulna... érzékeny területre tapinthattam, ebben biztos vagyok. De általában ez nekem nem szokott érdekelni, vagy csak aligha, ennek ellenére most mégis inkább elharapom a mondandóm végét és már be is fejeztem a magam részéről. - Összeteheti mind a két mancsát - biccentek. Halvány, de őszinte mosolya meglep, nem sűrűn látok ilyet manapság az embereken. Illetve... felém irányulóan biztos nem. Ahogy beszél, egyre csak erősödik bennem a gondolat, hogy valahonnan ismerem. Megfoghatatlan és kellemetlen érzés. Mint amikor ember álmodik valamit, és pár nap múlva de ja vu érzés keríti hatalmába. Nem tudom pontosan, hogy ennek tényleg az álom az oka, vagy az játszik benne közre, vagy szimplán az emberi elme. Annyi biztos, hogy legszívesebben feltenném a kérdést, hogy ismerjük-e egymást valahonnan, de inkább nem akarom a sárba tiporni se a férfi becsületemet, se pedig az önértékelésemet, ha esetlegesen nemmel és nevetéssel válaszolna, és még még ennek örömére hülyének is nézne. Nem mellesleg egy ilyen nőre szerintem még én is emlékeznék. - Aha... szóval keresel valakit, akiről fogalmad sincs, hogy merre jár, él-e még, de gondoltad erre is körbeszaglászol?! - állítom és kérdezem is egyszerre, hisz nem tudom, mit fog rá reagálni. Én is tettem már ilyen fajta "kirándulásokat" többek között Chrystal miatt. De ott van még az az eset is, mikor megpróbáltam felkutatni Purcellt évtizedekkel ez előtt, de nem találtam... őt nem. Ugyan az a helyzet áll fenn, mint egykoron apámmal. Valaki szerint él még, valaki halottnak hiszi. Nem tudom mi lehet az igazság, de a mi esetünkben ez talán soha nem fog kiderülni. Miután felajánlom neki, hogy hozok még egy kört, már el is robogok a két pohárral, hogy aztán pár perc elteltével visszatérjek és elé csúsztathassam az övét. - Parancsolj - és ezzel már elé is tartom a sajátomat, hogy koccinthassunk. Hogy mire? Nem tudom... maradjunk a jól megszokott stratégiánál - Egészségünkre. Ha hozzákoccintja az enyémhez, egy-két kisebb kortyra valót el is tüntetek belőle már csak az illem kedvéért. Általában nálam egy ilyen adag van, hogy egy kerek napig tartani szokott. - És van is itt terve Alaszkában, vagy csak körülnéz, és ha nem találja az illetőt megy is tovább? – érdeklődök hozzám képest tapintatosan.
Egyetlen aprócska pillanatra ráncolódik a homlokom, mikor a reakciót hallom. Tudom, gyakori szóhasználat ez az összeteheti a mancsait dolog, de a mi világunkban lehet nem pusztán véletlen bukkannak ilyenek a felszínre. Elraktározom az információmorzsát, ám ahogyan a másikban, úgy bennem is egyre erősödik az érzés, miszerint már találkoztunk, és nem csupán az utcán ütköztünk véletlenül egymásnak az embertömegnek hála. Őszinte mosoly.. halovány volt ugyan, de valóban ott volt. Ritkán osztogatok ilyesmit, de az érzelem, mely a görbület mögött lapul meg, az az, ami igazán felfelé húzza az ajkak széleit. - Egészen biztosan él, erre a fejem merném tenni. Ez az első, mit a felém irányított mondatból kiragadok. Ugyanis az nem lehet, hogy nem él már az a tetű. Meg kell találnom, és ha erre az egész életem rámegy.. hát akkor rámegy. A bosszú nálam rengeteg mindent felülírt, mondhatni már csak ez éltet. Úgyhogy megyek, amíg elégtételt nem veszek. - Egyébként valahogy így van. Ismét mosolyra húzódnak ajkaim. Többet nem kívánok elmondani erről az egészről, már így is sokat tud a másik, ennyi is bőven elég lesz. Igen, igaza van, hiszen az illetőnek még csak a nevét sem tudom. Sőt, azt se, hogyan néz ki, csupán farkas alakban láttam. Az viszont biztos, hogy ezer közül is felismerném azt a fekete korcsot. Dylan hamarosan el is indul az újabb kör italért és nem is kell sok idő, hogy vissza is térjen velük. Megköszönöm a kezembe kerülő poharat és egy hálás mosollyal toldom meg a szavaimat. - Egészség. Egy koccintás után iszom meg magam is az első kortyot, hogy a pohár újból az asztalon végezze. Nem szándékozom sokat inni, még mázli, hogy egészen jól bírom az italt. De most valahogy kívánom az erőset, pláne így, jó sok jéggel; maga a tökély. - Nem fogok egyik napról a másikra eltűnni, sőt, valószínűleg egy ideig maradok, ha nyomra bukkanok, ha nem. Bár most elsősorban inkább munka után kutakodom. Megvonom a vállam, ezzel is jelezve, hogy nem túl komolyak és határozottak a terveim ezen a szinten. Vagyis ezt mutatom neki. Mert persze fejben már minden eldőlt, de ugyebár arról nem kell mindenkinek tudnia. Sőt, senkinek, ez csak rám tartozik és kész. A dolog viszont igaz is, elvégre tényleg állást keresek, jó lenne úgy elhelyezkedni, ahogyan az eddigi hosszú években is, ugyanis az információáramlás egyik legjobb helye az, ahol alkoholt is szolgáltatnak. - Te mivel foglalkozol? Itt az ideje, hogy eltereljem magamról a szót, nem kell többet engem elemezni. Egyrészt ez egy jó taktika, másrészt pedig tényleg kezd érdekelni a másik személye. Egy disco lehet nem épp az ilyen beszélgetések legjobb helyszíne, de ki kell használni az adódó alkalmakat. Azt hiszem nem fogok belehalni, ha mégsem rophatok egy keveset a táncparketten.
Nem tagadom, szemet szúr, hogy furcsállja az apró megjegyzést, legalábbis ami a mancsokat illeti. Lehet, hogy ez alapján sokat elárultam magunkról, de ha azt vesszük, rengeteg ember használja a kifejezést még akkor is, ha furcsa. Végül, mintha nem lenne tovább idő ezt ecsetelni, már el is húzunk egy másik téma irányába. Oda, ami nyilván személyes jellegű, ennek ellenére én mégis képes vagyok belekontárkodni. Valami viszont tényleg azt sugallja, hogy jobb, ha tudok róla. Ok? Nincs semmi féle ok, csak érzem. - Értettem, hölgyem! - már csak a tisztelgés hiányzik, amit majdnem meg is kísérlek, de végül inkább lemondok róla, helyette csak határozottan bólogatok jelezve, hogy tudomásul vettem. Nyilván bosszút akar állni valami miatt. De, hogy miért, ahhoz már tény semmi közöm az égvilágon. Én se mondom el neki azt, amihez nincs köze, úgyhogy ezt én se várom el a részéről. Nem kell sok hozzá, hogy megerősítse az állításomat. - Jól van... akkor sok sikerült hozzá - mosolyodok el bíztatóan, bár nem tudom, hogy mennyi élet szorult belé azon kívül, hogy nem sok. Valamiért nagyon rossz előérzetem van. Nem tart sokáig az a megtervezett manőverem, hogy elmenjek egy újabb kör italért, és vissza is érjek hozzá. Amint leteszem elé a sajátját, már meg is ragadom a magamét, hogy aztán felajánljam, hogy igyunk, meglepő módon az egészségünkre. Jobb ötlet hirtelen nem jutott eszembe. Ha azt mondom, hogy a találkozásunkra, azzal olyan, mintha azt mondanám, hogy sokat remélek a jövőre való tekintettel. Az első korty után elhúzom a szám, köszönhető ez a roppant keserű és tömény italnak, amit aztán száműzök is az asztal elképesztően üres magányába, jó messzire tőlem. Most nincs szükségem rá. - Hát, akkor ez ügyben sok sikert kívánok - törik meg a jég, s immáron nem csak bólogatok, mint amikor a legtöbb ember kitér erre a témára a jelenlétemben. Nem árt, ha néha emberi viselkedést tanúsítok. - Hegyi mentő vagyok. Mondjuk, ami azt illeti nem csak erre az egy pontra szakosodtam. Ha elveszik egy túrázó az erdő rejtekében, oda is olyan lelkesedéssel kibattyogok... - vallom be. Lehet, hogy jobbára a hegyekbe megyünk, mivel az a mi szakterületünk. De eddig akárhány eltűnést jelentettek az erdők, folyók és síkságok területéről, ott is megfordultam, hogy bebizonyítsam, nem csak magaslatokon vagyok jó "erő". Mondjuk az, hogy mindenhol képes vagyok rábukkanni elveszettekre, talán annak köszönhető, hogy az egyik énem egy idős farkas. Nem vagyok a legjobb nyom olvasó, de annyit én magam is tudok, amit egy jó túrázónak kell, valamint alapvető dolgokat, lábnyomokat, ruhadarabokat én is megtalálok. Ha pedig a farkasomra hagyatkozok, akkor szag után is tudok tájékozódni. Igaz elég bután nézne ki, ha kérnék egy ruhadarabot az eltűnt ismerőseitől, és beledugnám a képem, hogy megszagolgassam. Minden esetre a saját módszereim megvannak. Tekintetem titkon Chrystalt keresi, aki az előbb még egy idegen pasassal enyelgett, most viszont nem, hogy nem látom, de még csak a belőle áradó energiát se érzem. Hova lett ez a nőszemély? Egészen addig nem pillantok a nőre, mígnem megrezdül a telefon a zsebemben. Elővéve a készüléket, elolvasom a Chrystől érkezett sms-t. - Azért látom mégis jól érzed magad. - Úgy néz ki, örömet okoztál a húgomnak.... - jegyzem meg fintorogva.
- Köszönöm. Biccentek a jókívánság hallatán, habár annyira nem tűnik élettel telinek az a mosoly. Nem is baj, nem foglalkozom már ilyesmivel, láttam elég hasonlót ahhoz, hogy ne akadjak fent ilyesmin. Főként mivel én is nagyon gyakran jutalmazom ilyenben a velem társalgókat. Amúgy is, nem is igazán ismerjük egymást, úgyhogy pláne nem gond az ilyesmi. Dylan gyorsan visszatér, tekintetem pedig figyelemmel kíséri hogyan kerül az asztal szélére az első korty után a pohara. Az enyémet továbbra is ujjaim között forgatom az asztal lapján, alkarral támaszkodva meg. A pohár oldala hűvös és jól esik ujjaimnak, szemeim a benne lévő italra siklanak és pár pillanatig a keletkező aprócska hullámokat figyelem benne. - Köszönöm. Ismét csak ennyit mondok, többet amúgy sem tudnék. Bízom benne, hogy mihamarabb sikerül állást találnom magamnak, úgy sokkal egyszerűbb volna minden. Figyelmesen hallgatom viszont, hogy ő mivel tengeti mindennapjait. - Nahát, ez igen érdekesen hangzik. Mondom őszintén és tényleg így is gondolom. Az itteni erdő.. egyszer nekem is mindenképpen ki kell mennem kicsit körbeszaglászni és körülnézni, jobb lenne mielőbb, lehet az elkövetkezendő napokban sort is kerítek rá. - Sokan vesznek el és kell őket előkeríteni? Nem árt kicsit tájékozódni ilyen téren is, így hát rákérdezek erre is, baj úgysem lehet belőle. Viszont a szavaiból úgy veszem ki, hogy nagyon is ért a munkájához, ami príma. Valamiért megjegyzem ezt a kis információmorzsát is, magam sem tudom miért, de úgy vélem jobb, ha ez sem merül feledésbe. A belül mocorgó furcsa érzésem is csak erősödik, de okát nem tudom megfejteni. A szemkontaktust elveszítem, Dylan a tömegben keresgél, sejtem, hogy ki után kutat; had tegye csak. Addig újabb kortyra emelem a poharat az ajkaimhoz. Pillanatokon belül előkerül a férfi mobilja, türelmesen várakozom addig, míg elintézi a dolgait. A fintorgással kísért megjegyzés hallatán elmosolyodom. - Ez jót, vagy rosszat jelent?
Valamiért kellemesebb időtöltésnek tűnik ezzel a nővel társalogni, mint a húgommal és annak elfuserált barátaival, kikkel nem lenne egyáltalán semmi gondom, csak az a baj, hogy úgy viselkednek még harminc éves létükre is, mint egy-egy tizenéves kölyök. Az ember igazán tisztában lehetne néha a korával. No sebaj, nem az én problémám. Amint elregélem neki, hogy mivel is foglalkozok - ha már kérdezett felőle - rögtön kapok egy őszinte megjegyzést, mire biccentek. - Valóban az, csak ez is olyan szolga munka, mintha tűzoltó vagy rendőr lennék. Ha éppen a kijáró szabadidőmet tölteném valahol fenn a hegyekben túrázva, vagy csak otthon ülnék és filmet néznék, akkor is jön a telefon, hogy fogjam magam és húzzak befelé. És ez jobbára esténként van így, mikor már egy normális ember lefeküdni készülne. Szóval tény, hogy vannak benne érdekes dolgok, többek között kideríteni, hogy egy kislány mit keres fent Alaszka legnagyobb és legidősebb fájának tetején, de ha választanom kellene, ha újra felajánlanak egy munkát ezzel együtt, minden szó nélkül a másikat választom. Vallom be, és ez még csak véletlenül se azt jelenti, hogy nincs meg a kellő akaratom ahhoz, hogy kikecmeregjek az ágyamból és újult erővel vágjak neki az éjszakának, hogy segítsek a kislányon. Sokkal inkább az gátol meg, hogy ott van a falka. A falka, akik jelenleg az első az életemben, nem kerülhet a második helyre. Lassan beszélnem kellene Jennyvel, hogy csökkentse a munkaidőmet, mert vannak jelenleg fontosabb dolgaim is annál mint, hogy minden nap szaladjak és keressem az eltévedt turistákat. - A helyiekre csak nagyon ritkán jellemző, viszont a turisták előszeretettel tévednek el, és jön a bejelentés, hogy mit tudom én, már második napja a nyomukat se látták. Egy héten kettő biztosan van - húzom el a szám. Mikor elkezd rezegni a telefonom, először bocsánatkérően pillantok Sarahra, majd ismét szemügyre veszem a kijelzőt, hogy aztán fel is morranhassak. - Az ő részéről nyilván jót csak, mert látja, hogy van partnerem akivel beszélhetek és akivel tényleg szóba is állok, nem hagyom itt vagy hessegetem el - pillantok a telefonról Sarahra, miután már teszem is vissza a helyére a készüléket. - Bocsánat, nem szokásom társaságban a telefonnal foglalkozni... - veszem készhez az italomat, hogy egy húzással eltűntethessem. Félek, ha sokáig cicózok vele, akkor itt marad. - Mi lenne, ha lelépnénk? Kezdem kényelmetlenül érezni magam a vonagló népek között - intek a parkett felé, hol úgy tapadnak egymáshoz még azonos nemű egyedek is, mintha legalábbis az életük múlna ezen. Ha nemet mond rá, elvégre nem kötelező velem jönnie, maradhat, ameddig akar, én akkor is elhúzom a csíkot. Semmi kedvem tovább szagolni az izzadó remetéket.
Kicsiny megjegyzésemre egészen hosszú választ kapok, mely igencsak meglep. Mindenesetre figyelmesen hallgatom, valamiért érdekel a mondandó és furcsa mód a másik is. Nem tudom elmondani, hogy miért, talán közrejátszik benne az a furcsa érzés, mely ott legbelül motoszkál. Nem tudom, inkább nem foglalkozom vele, csak hallgatom, amit mond. Kicsiny kis kacaj szökik ajkaimról, ahogyan a leányos-fás sztorit hallom. Régen nevettem már és igaz, ez sem szívből jövő hahota, mindenesetre jól esik és hatalmas plusz pont Dylannek, még ha nem is viccnek szánta a dolgot. - Ezek a szolga munkák nekem is ismerősek, bár ahol eddig dolgoztam, az egy teljesen más világ. Vallom be magam is. A pultos élet, illetve a pincérkedés is hasonló, ugráltatják rendesen az embert és nem egyszer éreztetik, hogy sokkal lejjebb valóak a vendégeknél. Ilyen az élet, bár sosem voltam szenvedő alany. Olykor kézzel is ütöttem, bár leginkább csak visszaszólogattam nekik. Ilyen a természetem, nem egyszer rúgtak már ki emiatt. - Akkor ez egy elég vonzó hely a turistáknak. Jegyzem meg, hiszen nem ismerem még Fairbanks-t, és talán kapok helyeslést a válaszomra. Noha a turisták most nem igazán érdekelnek. Csörren a telefon, érkezik gondolom a kis üzenet. - Ó, ez igazán megtisztelő számomra. Mosolyodom el a szavakat hallva. Szóval alapjáraton nem olyan beszédes és társaságkedvelő alakot választottam magamnak, de úgy tűnik akkor jól teljesítettem, ha nem lettem lekoppintva. Nagyszerű érzés. - Ugyan, csak nyugodtan. Tényleg nem zavar a dolog, ha zavarna, minden bizonnyal szóvá tenném, de most könnyedén elsiklom a dolog felett. A kérdést hallva elmosolyodom. Bennem is megfordult már, hogy indulni kellene, táncolni már úgysem fogok és kellőképpen kikapcsolódtam a beszélgetés során. - Rendben, menjünk. Úgyis kezd kissé hangos lenni ez a disco-zene. Lehajtom az innivalót, egyszerre, majd magam is feltápászkodom és akkor indulhatunk is. Hogy együtt, avagy mindenki a maga útján, szerintem odakint úgyis kiderül.
Igazság szerint sikerül realizálnom magamban, hogy eddig csak a probléma első felével tudtunk foglalkozni. Azzal, hogy mi van akkor, ha valaki erőszakkal akarja elvenni Noritól azt, amit egyébként csak az általa HÍMnek tartott egyedekkel osztana meg. Hízelgőnek kellene lennie, hogy az én nevem is szerepel ebben a listában, de amennyire esetleg ő férfiként tekint rám, én annyira nem tartom őt nőnek. Amikor utoljára merő szórakozásból fiatal kölykökkel odáztam el az időmet, annak is vérfürdő lett a vége. Talán sok társammal ellentétben én nem vagyok az a fajta, aki körbekúrja az egész falkáját, ezzel tartva fenn a jogot a nőstényekre. Ha valaki kell, azt elveszem,legyen az farkas, kölyök vagy éppen halandó prostituált, oly mindegy. Na de visszatérve az eredeti témára, azért be kell ismerni, hogy az emberek közt is akadnak olyan típusok, mint amilyenek mi vagyunk, pusztán nem képesek farkassá változni. De markánsak, dominánsak, kemény kezűek, valódi férfiak, akikben én elsőre inkább a katonát látom. Aztán persze sose lehet tudni, hogy Nori mikor fut bele egy ilyenbe. Tök jó, hogy vannak elhatározásai az igényeit illetően, de ha még nem érezte, milyen az az állapot, akkor hiba lenne előre leszögezni, hogy az majd őt jól hidegen fogja hagyni. Vagy éppen a farkasát. - Szerintem nem szerettél volna minket fiatalabb korunkban ismerni. Ennyit teszek hozzá a dologhoz, de nem kezdem el ragozni, hogy milyenek voltunk és meddig mentünk el akkoriban, amikor ugyanekkora erőhöz fele ennyi ész és kontroll társult. Azt persze már eleve feltételeztem, hogy van rajta bugyi, csak jó volt kicsit heccelni a gyereket, ha már így együtt vagyunk és mert megtehetem. De azrt vigyorgok, főleg azon, ahogy Bradley-ről sztorizgat. Valahol remélem, hogy tíz éven belül azért túl tudunk majd lépni a folyamatos felemlegetésén.
Az Audi lustán berregő motorral gurul be az Upper előtti parkoló részbe, és amikor leállítom, egy szó nélkül lépek ki és csapom be magam mögött az ajtót. Meg is indulok befelé, gyanítom, hogy Nori a sarkamban lesz. Több szempontból is érdekes lesz a ma este, már ahogy érzem, sokan vannak itt, érdekel, hogy a gyerek miként fogja kezelni a fülledt tömeget. Első körben a pulthoz sétálok,kikérek magamnak egy üveg whiskyt, persze közben folyamatosan ellenőrzöm Nori farkasának rezdüléseit. - Te mit kérsz? Ha te is a narancslével jössz, mint Duncan, azonnal hazamegyünk. Kicsit azért fel kell emelnem a hangom ebben a hangzavarban, de nem zavar túlságosan. Ha megkaptuk az italokat, kisajátítok magunknak egy asztalt, és persze közben szemtanúja vagyok annak, hogy hányan szemtanúi Nori ruhájának és testének. Meg persze engem is megnéznek, és nem tudom, hogy vajon az apjának vagy a túlkoros pasijának tippelnek-e hirtelen, de a lány szempontjából igazából mindkettő necces. - Nem tudom, hogy mit értesz a "buli" fogalma alatt, de ne érezd magad hozzám láncolva, elvagyok én csendes megfigyelőként is. Vetem fel, ha már sikerül leülnünk és megbontani a piát - legalább is részemről. Nem bánnám, ha Nori is elkapatná magát egy kicsit, a tanulás nem csak karletépésekből és edzésekből kell, hogy álljon.
Végül is olyan dologról beszélgetnek, aminek semmi alapja nincs, hiszen még sosem volt hím az életében, mert lehet, Samuel próbálkozott volna, de na, ő nem is hím, csak egy kölyök. Ezen felül naná, hogy vannak igényei, még szép, melyik nősténynek nincsenek, és az, hogy magasra tette a mércét, persze, mert nem egy tökkelütött marhával akar összejönni. Nem, nem kerget nagy álmokat, szerelmet és ilyesmit, csak akkor már legyen olyan a választott egyed, akire azt tudja mondani, megérte. Most még kicsi, mert hiába kezd nőisedeni, hiába fejlődik itt-ott amott még mindig, akkor is kölyök, akkor is gyerek, akit a nagy hímek aztán olyan szinten nem vesznek komolyan, ahogyan azt kell. Semmi szüksége nincs arra, hogy most emberrel kezdjen, aki ha felidegesíti, akkor széttépi, más sem hiányzik, mint az, hogy élete első numeráját vérfürdővel zárja, pedig benne van a pakliban, mert valamire való HÍM az vele nem foglalkozik., csak legyint rá. -Miért? Van sejtésem róla, még őrültebbek, még agresszívebbek voltatok, akik nem gondolkodtak, csak mentek és zúztak, ugye? Jó, hát az a Bognár még mindig itt tart, azt hiszem. Ész az nuku, de megy. Ahogy a jelenlegi felállást nézi, ezt tudja elképzelni, elég csak arra a Corvinra ránézni, az is balhézik mindig, ha kell, ha nem. Övék volt a világ, és nem nagyon foglalkoztak mással, ha jól sejti. Most is így van, csak mintha megfontoltabbak lennének, kivéve a Balázst, mert ő valahol szerinte lemaradt. Ez a véleménye, ez van, és ki is szokta mondani, ha még egy pofon is rá a válasz, akkor is. Jesse is ilyen volt, lehet, ez a belépő? A másik falka Alfája az meg érdekes tag, az a Darren. Ő kevésbé tűnik véres kezűnek, és vele lehet játszani, mint a temetésen is, amikor szegény Ria majdnem infarktust kapott, mert olyan lazán csókolta vissza a hímet, hogy csak na. Két végén égeti a gyertyát, van ez így. A volt apját meg ideje elfelejtenie, ha fontos lett volna neki, akkor nem akar elmenni 4 hónap után, hanem vele marad, de nem, tehát erről ennyit. Ideje bulizni.
Az audi jó márka, ezt tudja, a németek sem hülyék, de inkább a luxus kategória, és nem nevezhető sportos vezetésre ideálisnak. Egy szót sem szól, csak Bradet heccelte mindig azzal, hogy nem megy a kocsija, lassú, most viszont olyan mindegy, csak érjenek már oda. Utál utazni. Amint begördülnek, már kint is van, ja, hogy még nem állt meg teljesen a kocsi, az nem probléma, ezt gyakorolta eleget, Samnél is így szállt ki, amikor összeszedték a buszmegállóban. Itt még nem járt, naná, hogy az apja sarkában van, de amikor meghallja a kérdést, vigyorogni kezd. -Az a kedvencem, de ezen kívül csak mézsört ittam, így azt kérek, ha az jó. Ő és az alkohol az két különböző fogalom, a sört is Ravennel kóstolta meg először, azóta imádja. Mindegy mit kap, azt fogja inni, buli van, akkor buli van. Hallja a megjegyzéseket, látja a tekinteteket, és legszívesebben olyan szépen beintene az összesnek, ahogyan az nősténytől nem illik, mert na. Helyette bájos kis mosollyal fordul a hangadók felé, semmi közük hozzá, hogy Castor neki kicsodája. Ennyi. Inkább leül az asztalhoz, egészen addig, amíg el nem hangzik az a bizonyos mondat. -Nem azt, hogy részegre iszom magam, de ha mehetek, hát akkor megyek. Szia! Felugrik, lehajtja az italát, és kis mocsok, mert hergeli a többi figyelő szempárt azzal, hogy még egy puszit is nyom az Alfa arcára, aztán simán a táncparketten köt ki. Mehet a buli, de ha valaki hozzányúl, az kinyúl, ezt érzi, mert őt aztán ne tapizza senki, aki neki nem jön be. Nahát. Egyedül is elszórakozik, de közben alaposan körbenéz, minden kis vészkijáratot, beugrót és ilyesmit, na meg a pultnál lévőket és a tánctéren lévőket is. Sosem lehet tudni, ki kicsoda, hát nem? Lehet, a ruha kicsit merész választás volt, mert akadnak olyan egyedek, akik máris ismerkedni akarnak, ami nem baj, mert kipróbálhatja azt, mire megy a külsejével és ha gondolkodik is mellé, bár a bundásának már az sem tetszik, hogy egyre többen kerülnek a közelükbe. A feladat adott, tánc közben még a farkasával is vív, nehogy már úgy döntsön, hogy ő megjelenik. Aktuális, megfelelő hímet keres, a választék nem túl bő, a fele túl ropi és kocka, egy része túl nagyfiúnak érzi magát, egy része meg már attól is vörös, hogy ránéz, marad a maradék, szerinte. Kár, hogy a magukat marha nagyfiúnak képzelő hímek úgy értelmezik azt, hogy leszakadt Castorról, hogy az felhívás keringőre.
Kezdőlap
// 
// 
