~ ÉN hoztam a nyakunkra!? ~ horkantam fel. ~ Érdekes, nekem nem rémlik, hogy meghívót írtam volna nekik! Nem csak én vagyok a falkában, nem én okoztam egyedül azokat a haláleseteket, és nem én hagytam magam a bársonyszékben! ~ utaltam ezzel arra, hogy az Amarok egy büdös szóval nem próbált meg lecserélni. ~ Szóval befejezheted a vádaskodást, mert ettől marhára nem jutunk előrébb, csak felhúzol! Pontosítok: már felhúzott. ~ A fenébe, ki mondta, hogy egyedül kell? ~ Megálltam előtte, és pár nagyobb fújtatással igyekeztem apasztani indulataim. ~ Sajnálom. Nem akarlak vallatni, de több hónapra eltűntél, azt se tudtuk, élsz-e még egyáltalán. Többet ilyet légy szíves, ne csinálj... Láttam, hogy milyen hatást váltott ki belőle a hír. Még jó, hogy nem az egyetemen tudta meg, az ősök szelleme tudja, mit tett volna ott helyben. Így azonban a fenyegetés nekem szólt - soha többé nem leszek postás! -, és felkészültem, hogy esetleg valóban rám ront. Nos, ez egyelőre szerencsére nem történt meg, de ki tudja. Az ördög nem alszik, pláne, ha Ian ingerült. Inkább biztonságra játszom. ~ Nyugi, azért még nincs itt a világ vége ~ ültem le, s úgy néztem, ahogy most ő kezdett el mászkálni. ~ Az a kaszinó pedig valószínűleg több fejtörést, mint hasznot hoz majd nekik. Fairbanks nem Chicago, itt nincs annyi ember, sem olyan vagyonos. Most az újdonság varázsa vonzó lehet, de ez nem tart sokáig. Az ittenieknek sem idejük, sem pénzük megkopasztatni magukat. Az a komplexum túl sok már a városnak. A vidámpark és a cirkusz sem véletlenül tart csak időszakosan nyitva. ~ Egy csónakban evezünk pajtás ~ viszonoztam komolyan a pillantását. ~ De ami a legjobb, hogy még egy irányba is. Shayen ki fogja deríteni, ki tanítja a lányod, ne aggódj. Óvatosak leszünk, nem lesz baj. Ráadásul az egyetemen ott vannak az Őrzők is, ha a betolakodók ártani akarnának neki, akkor ott mindenképp biztonságban van. Bíztam Mortimerben, és valóban úgy gondoltam, hogy ma a legbiztonságosabb hely egy embernek Fairbanksben az egyetem. ~ Arról a betolakodóról pedig gondoskodni fogunk. ~ Felálltam és pár másodpercig a holdat fürkésztem. ~ Már csak azért is megvédjük a lányod, mert még egyszer nem szeretném, ha felszívódnál.
Az ő-ugyan-nem-vétkes-semmiben című, roppant színvonalas előadása bennem is megmozgat valamit. Például: odabent felszaladnak az ember szemöldökei, én a farkas viszont csak felhorkanok tapsvihar és ováció helyett. Én magyarázzam el az összefüggést a falka meg az atanerk között? Ez komoly? Az, hogy zabolátlanul tombolt a falka, erre idehívják a vendégeket, csakis az ő kudarca. Senki másé. Nem a tanács ludas, mint ahogy sugallja nekem, hanem ő maga, mert nem érte fel ésszel, hogy a dolgoknak lehetnek igen komoly következményei is. És tessék! De nem, Vinc nem látja be... Áh, nem is tépem tovább a szám! Azzal sem, hogy miért léceltem le egy éve. Tudta, hogy meghalt a lányom anyja. Azt hiszem, ő volt az egyetlen aki tudott róla. Igaz, Vincent nem tudja mit jelent ez. Nem számít, most nem akarok erre gondolni. Még mindig képes lennék felnyüszíteni, mint egy kölyökkutya. Pláne így Holdtöltekor, amikor tombolnak az állati ösztönök... ~Te tényleg bizalmat mersz szavazni az őrzőknek? Mert én nem. ~ Igaz, Mortimer átkozottul jól bánik a szavakkal, de ha minket sem tudtak kordában tartani, akkor két falkát még úgyse fognak. Ha itt elszabadul a pokol, még több civil pusztul el. Megesküszöm a Holdra, hogy mindenkit lemészárolok ebben a városban, ha Kendrának egy haja szála is görbül... Egek! Miért nem tud ő is a Howardra járni, vagy a YEAL-re, mint minden rendes gyerek? Nem, ő vérfarkasok között tanul. Áh! ~Jobb is, ha Shayen néz utána. Ha én szorongatom meg a kutya tökeit, az őrzők sem tudják majd visszaköpni rá.~ Iszonyat dühös vagyok. Fújtatok, vicsorgok, morgok, járkálok fel-alá, de már nem karom megütni a bajtársamat, és azt hiszem, ez már valami. Amit Vinc eddig felvázolt (remélem, hogy csak egy töredéke a nagy tervnek), jobbára csak a puhatolózásról szól. A helyzet máris mérgesedik, ennél jóval többre lesz szükségünk. ~Kissé utána jártam a de Luca hordának. Azt hiszem, találtam valamit ami a hasznunkra lehet. Ha nagyon okosak és óvatosak vagyunk...~ Ha látom rajta, hogy érdekli a dolog, akkor beavatom, és vázolom az elképzelésemet. Ha nem érdekli, vagy leoltja az ötletet, várok nyitott vagyok más javaslatokra is.
~ Évek óta ismerem Mortimert. Bízom benne. ~ Jelentettem ki határozottan. Igaz, hogy öreg nem mindig mondott el mindent, voltak piszkos húzásai, de nem egy elvetemült pszichopata. Amit tesz, okkal, és azért, hogy javítson az aktuális helyzeten. Most éppen a mi kárunkra, de ki tudja... nem akkora baj, hogy kicsit fel kell szívni magunkat. Ian ideges. Nem csodálom, az lett volna a furcsa, ha nem. Láttam rajta, hogy ide-oda cikáztak a gondolatai, s ha ember alakban lettem volna, elmosolyodok azon, amit üzent. ~ Nem hagyjuk, hogy baja essen a lányodnak. Viszont azt nehéz lesz elkerülni, hogy a betolakodó rájöjjön, ki az apja. Te bejelentkezett vendég voltál a hotelben, gondolom a neved is megadtad. Az egyetemi rendszerben pedig biztosan ott a lányé is. Ez volt az igazi probléma. Lehettünk mi akármilyen elővigyázatosak, mindkettejük neve a betolakodók rendelkezésére állt, és ha elsőre nem is tűnik fel, biztos, hogy észre fogják venni. A Vaughn, nem egy olyan hétköznapi név, mint az Adams mondjuk. Hát ezt bebuktuk... ~ Imádom a hasznos dolgokat, főleg, ha azok de Lucáknak ártanak ~ vigyorodtam el, ami jelen alakban egy vicsor lett. Na nem baj, a hanglejtésemből úgyis levette.
Még mindig nagy szükség lett volna arra a kis bunyótudásra, ami csak úgy nem fog beszállni a fejembe meg a végtagjaimba, meg a... Na ja. Szóval lényeg a lényeg, megkértem Olent, hogy segítsen már nekem egy icipicit edzegetni. Legalább csak annyit mutasson meg, hogy a rúgásokat hogy kéne, na meg a kezemmel hogy tudnék nagyobb lendületet venni.. Ilyen kis apróságok. Rábólintott persze, de gondolom nem volt túl lelkes, hogy engem kell okosítania. Pontosan ezért csempésztem bele a táskámba három üveg vodkát. Kétlem, hogy mindet meginnánk, de persze jó minden eshetőségre felkészülni. Azt beszéltük meg, hogy túrához készülve öltözünk, mert innen egyenesen valami szép kis napos tisztásra mennénk. Ezért volt rajtam bakancs meg egy fekete kicsit bővebb fazonú vászonnadrág. Olyan szexi katonás, csak erről leszöktek a terepminták. Felülre egy világoskék trikó, és rá egy szintén fekete pulcsi. Már elég jó idő van ehhez, de azért a tatyiban lapul a vodkák között egy vastagabb pulcsi is. Már csak azért is, hogy ne koccanjanak össze az üvegek lépten-nyomon. Míg várakoztam egy kicsit kezdtem izgulni, hogy mégis mi lesz, ha béna leszek? Rosszul esek és megint eltörik valamim? Áhh... Csak vigyáz rám a drága Tark. Kínomba rágyújtottam egy cigire, és ellenőriztem, hogy a kis kontyom egyben van-e még. Közben kiszúrtam már messziről Olent és el is indultam felé, hiszen úgy is arra kell mennünk - Na indulhatunk, Uram? - vigyorogtam rá, pedig még volt köztünk vagy 10 méter.
Azt hittem végre lesz egy kis nyugtom... Hittem, valóban. Máskor értesítem magamat, hogy ilyenkor célszerű belőnöm egy templomot...! Végre lett volna lehetőségem kicsit elnyúlni, kicsit relaxre kapcsolni, vagy Shayent nyunyózgatni, neeeem... Túl szép lett volna... Feleslegesen ezen tovább pörgetnem a fogaskerekeket, mert igent mondtam Dottynak, minek után felkeresett a remekre szabott ötletével, hogy segítsek neki. Világomról nem tudtam, de sebaj... Néha én is játszhatok jótevőt. Csak tudnám, hogy melyik profilomból látszom Mentornak? Jó, tudom, baromi nyers vagyok ma, majd kinövöm magamból estig. Igaz ez a túra-móka végképp nem volt a kedvemre való, de legyen... Terepbakancs, mert jól áll, bőrdzseki, mert csípem, atléta, mert tehetséges vagyok ahhoz, hogy jól öltözötten engedjem szarrá fagyni magamat (ez nyomokban tartalmaz túlzást...), és persze egy laza farmer, amibe még mozogni is képes voltam. Ennyire tellett, ha tetszik sajnos, ha nem... A sporttáskát is megpakoltam, ugyan már nem emlékszem mivel, de arra tisztán emlékszem, hogy valami belekerült. Aztán neki indultam a megbeszéltek szerint, a "randi" színterére. Már messziről észleltem Dottyt, mégsem siettem el a mozdulatokat. Egyfolytában azon kattogtam, hogy most mégis mit tudnék én neki mutatni? Nem vagyok sem tanár, sem edző, még csak bokszzsák sem. Logikára építve, nyilván volt rá tök egyértelmű válaszom, de minek is az? Imádom magam túl kattogni! Mindegy... ha megunom építek neki mászókát... Még akkor sem gyorsítottam a tempón, mikor már láttam, hogy ő közeledik, azzal a széles, ezerfogas vigyorral a száján. Lehet követ egy bohóc? Ezért már csak nem fordulok hátra, de a lehetőséget fenntartom. Helyette én magam is elengedtem egy laza mosolyt. - Ennél jobban nem tudok indulni. - vártam meg míg öt méterre csökken közöttünk a távolság. Nem volt kedvem feljebb emelni a hangom, sem megismételni a szavakat. - De haladhatunk. Követhetsz előttem. - vigyorodtam el pimaszul, miközben kivettem a cigit a kezéből, csak úgy egyszerűen, mintha megtehetném, és beleszívtam. Nem vagyok aktív dohányos, de most igazán megérdemeltem! Ennek Dotty persze nyilván kevésbé örült... Pláne hogy ilyen g*cire bunkó módba kapcsolva tudom magam előadni. - Nem kell az egész ne aggódj, csak megkínáltam magam. - nyújtottam vissza neki a fél szálat, elterítve arcomon egy ártatlan mosolyt. - Bocs, amúgy. - nevettem fel, kezeimet zsebre vágva, felzárkózva Dotty mellé. Teljesen illedelmesen elnézést is kértem, szóval egy szava nem lehet! Max megpróbál tarkón csapni... jó esetben...! - Egyébként értékelem, hogy engem kértél fel segíteni, még ha baromira nem is látszom lelkesnek. - ezúttal már normálisra vettem a figurát, mert mégis csak tudok jó arc lenni, és ha kevésbé lennék nyűgös, talán elsőre is ment volna. Féloldalasan pillantottam fel rá, sunyi vonásokkal öltöztetve fel a képemet, amint magunk mögött hagytuk az utat...
- Ne is indulj ennél jobban mert lemaradok. Inkább az irányt változtasd. - mutatom közben a kezemmel, hogy forduljon meg, mert az ösvény nem ebben az irányban van. De neki esze ágában sincsen, mivel ahogy közelebb ér, első célpontként kiszemeli a cigimet. Azt hittem, hogy fogja és elnyomja a homlokomon vagy valami, de ehelyett beleszív. Ejnye már! Ezért talán jobban haragszok, mintha valaki csak simán eltapossa. - Hékás! - mondtam picit durcásan, de aztán inkább csak megfelelő irányba forgattam a pasit, miután visszavettem a cigimet. - Máris, követlek előtted, csak először megtanulok osztódni.. - nevettem fel, ezzel már el is tüntetve a pillanatnyi hisztim, majd végül megelőztem, és jókedvűen lépdeltem előtte, picit gyorsabb tempót diktálva, mint egy túrán szoktam. Természetesen rögtön felzárkózott mellém, amin ismét nevetnem kellett, bár lehet, hogy ez úgy tűnt, mintha a kedveskedő mondatát röhögném telibe. - Bocs, nem ezen.. Szóval én meg köszönöm, hogy elvállaltál, és azt is, hogy ilyen hamar időt szakítottál egy kis oktatásra. - mosolyogtam fel rá, aztán egy utolsó slukkot szívtam a cigiből, és becéloztam az egyik ösvény melletti kukát. Természetesen bele ment - Háh! - elégedetten túrtam hátra a kósza tincseimet, amik nem voltak elég hosszúak ahhoz, hogy egybefogjam őket. Persze a divat tehet az egészről. - És mi a helyzet veled, mostanság? Ritkán futunk össze... - pillantottam fel rá, és a táskám szíját húzogatva igyekeztem elkerülni, hogy valamelyik lépésemnél összeütődjenek az üvegek. Nem terveztem messze menni túlságosan, csak egy kicsit eldugottabb részt szerettem volna találni, hogy az erre bóklászó turisták még véletlenül se lássanak olyat, amit nem kéne. Persze ilyen hely akadt ne mis egy, de én egy tisztás mellett döntöttem, amin egy kicsit át kellett törni a susnyáson, de megérte. Ahogy elértük az utolsó fákat, én letettem a táskám az árnyékba és nagyot nyújtózva szippantottam egy kiadósat a friss levegőből. - A bemelegítés és társai fölöslegesek, vagy azért fussak néhány kört? - pillogtam fel megint Olenre kissé tanácstalanul, hiszen halvány segédfogalmam nem volt, hogy mégis mit is akarunk most csinálni, azon kívül, hogy megmutat néhány ütést. Oké volt egy elképzelésem, de jelenleg most ő a tanárbácsi, szóval nem fogok beleszólni a módszerébe, míg nem törik csontom.
Hát persze, az ösvény nem több irányú, totál világos. Legközelebb mohákat fogok nézegetni, hátha megtudom merre van észak, és akkor megyek délre! Mindenesetre megfordultam a tengelyem körül és haladtam tovább mellette. A cigi utáni sikkantásos "decuki" jelenetre nem reagáltam, szimplán szívtam annyi füstöt a tüdőmbe, amennyire szükségem volt. Nem tetszik, hát ne nézzed! Úgysem szándékoztam lenyelni egyben az egészet. De nem is vettem a szívemre, ezt a jól irányzott "hékást", elvégre edzés előtt jobb lett volna ha rá se gyújt. De az ő dolga mennyire akar tüdőt köpni utána. - Kihagynám. Ha csak ki nem derül, hogy foszforeszkálni is tudsz! - vigyorogtam el magam, egyenletesen sétálva, olykor el-elpillantva a távolba. Ismertem a helyet, nagyjából, bár ide nem sűrűn tévedtem el, talán háromszor... Úti térképet pedig sajnos nem rajzolgattam magamnak. Az újabb nevetésre oldalasan emeltem rá tekintetemet, először nem igazán értettem mi olyan oltárian, meganagyon vicces, de hát nem kellett sokáig várakoznom, hogy beavasson. - Nem para. Épp ráértem, mondjuk így. - nem, tulajdonképpen marhára átfordulnék jelen esetben a bal oldalamra, de a falkát mindig szem előtt tartottam. Annak pedig nem árt, ha olyan tagjai vannak, akik tudják is használni azt, amit kaptak. A nagy örömködésre megráztam a fejem, mikor sikeresen betalálta a csikkel a kukát. Hát jó, nem volt rossz, de ez esetben ha legközelebb nem esik el egy fűszálban, azt illene megtapsolni? - Velem? - mosolyodtam el. Nem, nem azért mert "jaj de aranyos, hogy érdeklődik", hanem mert furcsa volt, hogy érdeklődik. - Élek. Legalábbis, azt hiszem... - emeltem fel kissé szórakozottan egyik szemöldökömet, látványos, profi pantomim munkát gyakorolva magamon, megpaskolgatva mellkasomat, és karomat, hogy valóban létezek-e. - Egyébként, minden rendben. Minden a helyén van. Ha elvonatkoztatunk ettől a bárgyú falkától... - nem kellett kifejtenem, úgyis tudta mire utalok. Ha ez a csürhe nem lenne ilyen átkozottul betokosodott, és csőlátású, tökéletesen ellennék a hétköznapokban. - Nálad? Hogy vagy mióta megcsócsáltak? - nem volt titok, a hír azért így-úgy-amúgy de elterjedt, hogy Castorral volt némi arcoskodás. És, hogy elég csúnyán helybe hagyta Dottyt. Sejtem, hogy ezért van ez a mostani formáljuk az izmokat, erősítsük amit lehet találkozó. Mikor megérkeztünk nem tudtam eldönteni, hogy ugráljak örömömbe, hogy végre kiválasztotta a megfelelő helyet, vagy azonmód ledobjam magam a fa tövébe, mint akinek ennyi testépítés elég volt. Persze viccelek, és kicsit szívni is akartam a vérét... - Mondjuk fogd meg a ledobott cumódat és fuss át vele a másik fáig. - először komoly képet vágtam, majd elröhögtem magam, csak úgy lazán. - Dehogy, mi vagy te kiscsoportos, hogy be kell melegíts? Inkább csak nyújts rá az izmokra, ha nem akarod meghúzni őket. - vágtam le én is a táskámat az övé mellé, ropogtatva párat ízületeimen. Végül a kabátom is lekerült, és amennyiben Doro is felkészült, és neki kezdett a kilazításnak, én is ekképp tettem. - Tulajdonképpen harcolni akarsz megtanulni, vagy jógázni? - egyenesedtem fölé, csuklóimat körbe-körbe forgatva. Nem volt szüksége állóképességre, arra a farkasa fel volt készülve. Inkább csak elő kellett belőle rángatni azt, ami ott rejlett benne. - Na, kész vagy? - pillantottam fel rá már-már egész kedvesen, levetkőzve lassan a flegma, gúnyos stílusomat, amit a reggeli kikelés is magával hozott.
- Foszforeszkálni? Na azt eddig még nem, de ha nagykislány leszek, megpróbálkozok azzal is. - vigyorogtam, int a tejbe tök megint.Ez, úgy érzem, egy ilyen nap lesz. Bevallom, picit bővebb választ vártam, bár mindegy, az utóbbi időben kezdtem megszokni, hogy nem vagyok jó beszélgetőpartner, mert mindenkiből csak 1-2 mondatot tudok kihúzni. De most nem is ezért jöttünk. - Hát megvagyok, köszönöm. Mos már azért jobb, mint a szobában szenvedni. Hiányoztak a kiadós séták. Na meg... Nem jó érzés a lelkecskémnek, hogy a "bárgyú falka" Alfája püfölt el aztán hozott félig haza... - komorodok picit el visszagondolva az estére. Már ami megmaradt belőle, hiszen kissé kómás állapotba voltam. Na jó ez enyhe kifejezés. De már nincs mit tenni... Vagyis de, azét vagyok most pont itt. Igaz, egy edzéssel nem váltom meg a világot, az alfát meg sokkal se nyomom le, maximum 200 év múlva, de azért próbálkozni szabad. A felvetésére, hogy futkározzak a cuccommal, csak felvontam a szemöldököm. Már pont azon voltam ,hogy megemlítem, lapul benne egy kis életelixír, amiért kár lenne, mikor elhörögte magát. - Jól van na, azt hiszed értek én ehhez? Annak idején, még melegítettem. - morcoskodtam megint egy sort, de aztán nekiálltam nyújtani, ahogy azt javasolta. Hajlongtam, terpesztettem, húztam a kezeim ide-oda ahogyan az kell. - Nem, mert az életbe ki nem csomóznám magam. - mértem végig Olent, aztán én is megszabadítottam magam a pulóvertől, hiszen kétlem, hogy szükség lenne rá, sőt csak zavarna a mozgásban. Még kiropogtattam a karjaim és a nyakam, majd egy nagy levegő után bólintottam. - Igen, kész vagyok. - lelkiekben megpróbáltam felkészülni, hogy most első lépésként átdob a vállán, mint egy zsákot, majd hanyatt vetődik velem, ahogyan azt a birkózók szokták. Remélem tényleg nem ketrecharc stílusban nyomja, mert akkor hiába a fene nagy tanulási vágyam, testalkatilag nem arra terveztek. Olen nm egy nagydarab, de a szuszt is kipréselné belőlem, ha akarná, az zázas.
Bebaszna, ha tudna foszforeszkálni. Lehet én lepődnék meg jobban! Mindenesetre a vigyort viszonoztam, némi idétlen arcjátékkal. Talán még egy halk nevetés is kifutott fogaim alól. Lökött egy csaj ez, meg kell hagyni. De úgy szép az élet, ha vannak benne bolondok. Én se panaszkodhatok ez ügyben a magam részéről... Figyelmesen hallgattam, amint az elmúlt időről beszélt, miként élte meg. Nyilván nem lehetett könnyű, és valójában az is csoda, hogy Castor nem tépte darabokra. Persze, szó se róla, örülök, hogy nem így van. - Lélek... Fura, hogy még valakinek van olyan... - morogtam magam elé. Az én kráteres lelkem valahogy nem tudja ezt átérezni, de azért megértem a gondját. Bár, nem nevezném megalázónak, pláne Dorot tekintve. - Egyszerűen csak örülj neki, hogy még élsz... - pillantottam fel rá, számat némileg oldalra húzva, mégis az inkább halovány vigyornak hatott, mint sem szánásnak. Hiszen nem sajnálom, vagyis nem úgy. A múlt és annak minden árnya mögöttünk van. Most pedig azért vagyunk itt, hogy amin lehet, javítsunk. Ha már egyszer elvállaltam... Mikor megérkeztünk, nem akartam sokáig váratni a dolgot. Véges a nap, és nincs kedvem hetekig vele bohóckodni, akad jobb dolgom is. - Annak idején még tornadresszben is feszítettél az ugrálókötél előtt. Nem jelent semmit. Vagy hoztál magaddal? - vontam fel egyik szemöldökömet szórakozottan. Szükségtelen volt órákig lazítanunk, ez is nyilvánvaló volt, de azért valóban nem ártott, így én magam is addig csesztettem minden ízületemet, ameddig ő. - Gordiuszi csomó válna belőled, tök világos. - nevettem fel, még egyet nyújtóztatva lábaimon, majd végleg befejeztem a műveletet, várva arra, hogy elkészüljön. Hál' égnek, ez sem telt bele több száz percbe. Jól van, ha így haladunk, nem is lesz gond. - Remek. Akkor kezdjünk az alapokkal. - tekintetemet oldalra vezettem, mintha csak a tájban gyönyörködnék, mikor hirtelen, egyetlen, pontos mozdulatot követően fogtam rá csuklójára, majd rántottam meg azt, kissé hátra csavarva, letessékelve törékeny testét a talajra. - Összpontosíts... Mindig készülj fel arra, hogy senki se hímes tojás és igenis megtámadhat. - engedtem el végül, hogy újra felállhasson. Az első, és legfontosabb, hogy védekezni tudjon, aztán jöhet az, hogy miként harcoljon. - Próbáljuk meg újra... Hegyezd ki minden érzékedet, és próbálj meg kitérni, felmérni, hogy mit fogok lépni, hogy hol indul meg bennem a vérkeringés... - néhány másodpercig farkasszemet néztem vele, olykor felé torpantva egyet, vagy csak lökve egy fülest az épp lendülő kezemmel. Na, nem úgy, mintha a majonézes doboz alját ütögetném, hogy jöjjön ki belőle a tartalma. Gyorsan, és majdhogynem folytonosan. Olykor pár lélegzetvételnyi megszakítással. - Figyeeelj oda... - magyaráztam magam elé, utasításként hívva fel a figyelmét, hogy több taslit nyelt be, mint védett le. Végül újfent mozdulatot váltottam, és vállára rántva egyet, megfordítottam háttal, hogy térdhajlatába ékeljem térdemet. Hogy a műveletet mennyire tudta védni, az csak attól függött, mennyire is tud az én fejemben járkálni. Mennyire érzi meg az izmok sorozatosan változó rángását. Mennyire gyors, és szemfüles... Ez még csak reflex teszt... A java csak ezután jön...
A mormogása eljutott hozzám is, igaz ez nem meglepő, csend volt és béke, nekem meg irtó jó fülem, így persze nem hagytam szó nélkül sem - Áh, benned is lapul egy, még ha nem is érzed, majd előrángatja azt még valami vagy valaki... - én sem mnodtam túl hangosan, mintha csak magamnak dünnyögtem volna, de aztán egy mély levegővel erőt vettem magamon - Örülök is, még jó, de... Mindegy, az első engem ért támadásom volt... És többre nincs is szükségem. - Milyen vicces így végiggondolni az egészet... Néhány hónapja még Ash-el ittunk és trécseltünk mindenféléről, sőt, még Cast is emlegette, erre most... Remélem végtelenül büszke az Alfájára. - Ugrókötelet? Na azt nem, de ígérem legközelebb csak azzal jövök ide ki. Sőt mi több, a tornadresszemet is megkeresem...- vigyorogtam látva magam előtt a képet, meg Olen arckifejezését. Kíváncsian vártam utána már komolyabban, hogy mit is ért az alapokon. Vártam a váratlant, de nem eléggé, hiszen szempillantás alatt kapta el a karomat, és nyomott a földre egy csavarintással. Már épp azon voltam, hogy ütögetni kezdem a földet, ahogy azt némelyik küzdősport edzésen illetve meccsen szokták, de nem volt rá szükség, elengedett. A homlokomat ráncolva nyomkodtma meg kicsit a csuklóm, aztán bólintottam - Nemis, Ingrid tuti nem támadna meg. - Persze nem hagyhattam ki, hogy ne szájaljak vissza legalább csak egy kicsit, de utána újra rá koncentráltam, és tettem amit kért. Mély levegőt vettem, a szememet le sem vettem róla, a pislogásomat is lecsökkentettem a lehető legkevesebbre. Ha erősen koncentráltam szinte csak a szívdobogását hallottam, de nem mentem vele sokra. Sorba kaptam a pofonokat, és ötből maximum egyet ha sikerült hárítanom. Lehet, hogy túlkoncentráltam volna a dolgot? Mikor megelégeltem a bénaságom, inkább csak a kezeire koncentráltam, és sikerült néhánnyal több elől elhajolnom, de így is csengett már a fülem egy-két ütéstől. A másik mozdulata viszont váratlanul ért, hirtelen nem is erre számítottam, annyira megszoktam már a pofonjait. Háttal álltam neki, és bár elkaptam a kezét, hogy közelebb rántsam, nem bizonyult túl jó ötletnek, mert ígyis-úgyis a térdeimre estem, és reméltem, hogy azért ő a talpán marad. - Reménytelen vagyok, ugye?
Nem állt szándékomba, még az ő orrára se kötni, hogy éppenséggel akad valaki, aki erősen visszahozta az életkedvemet. Úgyis tudni fogja, vagy már tudja, hogy mi van köztem meg Shayen között. Kitárgyalni viszont nem voltam hajlandó, miként is melengeti ez a lyukacsos lelkemet és szívemet. Mert a lehető legjobban, ez kétségtelen. Na, de most nem erre kell koncentrálnom, így is a nap 24 órájában nála járok, szóval most ideje lesz kicsit azzal is foglalkoznom, ami a falka érdeke, vagy jelenesetben Dottyé. - Pedig még lesz pár. És azért vagyunk itt, hogy ennyire ne üsd meg a bokádat. Vagy akár sehogy se. - nos, igen. Elkerülhetetlen, hogy ezen a helyen ne keveredjen még egy vagy akár még több bunyóba. Viszont, azon már tudunk segíteni, hogy meg tudja magát védeni. - Hát, tőlem abba jössz ide ki legközelebb, amibe nem szégyellsz. Csak, ha ezt az összeállítást választod, ne engem hívj el piknikezni! - nevettem fel halkan, fejemet megcsóválva. Azért, bármennyire is elvagyok ezzel a kis huligánnal, még tornadresszben nem igazán szeretném megnézni. Végképp nem ugrálókötéllel. Még a végén belegabalyodna húsz féle képpen a kötélbe, és bogozhatnám ki... Nem, köszönöm, kihagyom. - Miért, Ingrid egy hímes tojás? - kérdeztem szórakozottan, miközben igyekeztem a lehető legjobban kihozni belőle a reflexeket. Elég bajosnak tűnt eleinte, ahány pofont benyalt, de aztán egészen kezdett belejönni. Aminek igazán örültem. Igazából féltem tőle, hogy ő is amolyan lassú víz partot most típus, és hát végül is nagyjából így van. De ennél jóval könnyebb dolgom lesz vele, mint arra számítottam. Mikor "támadásba" lendültem, hogy újfent a földre terítsem szegényt, úgy tűnt egy pillanatra sikerül megakadályoznia. Legalábbis, miként karomat elkapta, számítottam rá. Mégis valahogy elsiklott az egész felett, és újra a talajra kényszerült. Majdnem engem is magával rántott, és talán egyedül a vérvonalamnak köszönhetem, hogy kitértem a rántás előtt, amivel magával cibálhatott volna. Igen, ez nálam már ösztönös... Az övét pedig előhozzuk idővel, hogy érezze milyen mélységeket is tud általa feltárni, önmagában. - Nem vagy az. Csak figyelmetlen. Gyere, állj fel. - nyújtottam felé kezemet, s amennyiben elfogadta, úgy felhúztam őt az avarból. - Próbáld meg a képességeidet használni, a farkasodét. Engedd őt kijjebb, hagy szerepeljen. - nyilván nem azt kértem, hogy változzon át, egyszerűen ez körülbelül olyan, mint mikor egy pillanatra a farkasod szemén át próbálod nézni az erdőt, emberi alakban. Nem nehéz, csak tudni kell használni. És ő sem kölyök már, hogy ez ne menjen neki. Vagy csak nehezen... - Zárd ki a külvilágot, velem foglalkozz. - hát, ez elég elbarmoltul hangozz, aláírom. De mertem remélni, hogy most ő sem veszi elő a poénosabbik oldalát, és kezd el oltogatni, mert akkor úgy megedzem, hogy féllábon megy haza... Újfent elkezdtem pofozgatni, hol az arcán, hol az oldalán érve őt, vagy a combján. Mindegy volt, neki védenie kellett, nekem meg folyamatosan fokozva az ütemet, gyorsítanom. Aztán abbahagytam, az egyik tört másodpercben, mikor már egészen jól ment neki. - Látod, ez nem is rossz... Viszont, ezek csak ütések... Ha valaki rád akar vetődni, és leteríteni a földre... Mindig próbálj meg védekezni. Ilyenkor legtöbbször a torkodnak esnek, és azzal vannak elfoglalva. Mindegy mit teszel... Rúgd le, marj belé, ahol éred... de a legfontosabb: sose engedd, hogy elcsócsálgassa az éppen szájába akadó testrészedet... - természetes arról beszéltem, mikor farkas alakban van a keringő, de azt egyelőre még nem akartam eljátszani, az még nem most jön... Talán nem is ma. - Így viszont akár nevezhetjük a védekezést, egyben támadásnak is. - léptem egyet felé, hirtelen kapva el tarkóját. Csak szorítottam... mértékkel. - Szabadítsd ki magadat... - úgy álltam előtte, mint valami bekövesült cölöp, ahogy rendületlenül tartottam nyakának ívét. Lehet, hogy jóval erősebb vagyok, de ki tudja magát ásni a szorításomból. Ha kellően ügyes... Főleg, ha tudatosult benne az ez előtti mondatom lényege...
Ó jajj, de lelkesen bíztat itt engem valaki. Ha az a célja, hogy beparázzak már így az edzés elején, akkor remekül halad vele, mert még néhány ilyen mondat, és a gondolataim elszállnak jó messze innen, és senki az életbe vissza nem rángatja nekem egy ideig. - De azért csak reménykedhetek abban egy icipicit, hogy nem az Alfával akasztom össze a bajszom megint...A többiektől egyelőre nem félek. Nagyot tudok rúgni. - Magabiztos voltam. Hogy mire fel, azt nem tudom. Talán, mert a társaság felét sem láttam? Lehet, hogy többet kéne kimozdulnom a kis burokból. Jó tudom, hogy akkor mi történik... Iszok, smárolok egy patakban egy idegennel, vagy agyonvernek, esetleg lespanolok az ellenséggel. Ja meg karambolozok. Ó, jó nekem idefenn, meg az erdőben... - Jó, tudod, hogy mire gondoltam. Igyekeztem, a lehető legjobban, de ez valahogy... Persze tanítottak még régebben és rajta vagyok a küzdősport keresésen is, de olyan... Ilyenkor érzem, hogy nem vagyok száz százalékig farkasnak való, bár ez nem csoda, apám nem gondolta át ezt a dolgot teljesen. Nem is volt neki mivel... - Jó de mire figyeljek? Egyszerűen nem érzem, hogy mikor hová akarsz ütni vagy mit fogsz csinálni. Azt hittem könnyebb előre látni az emberek mozdulatait, de egyáltalán nem az... - sóhajtottam fel, miközben elfogadtam a kezét és felálltam. A tanácsát is megfogadtam, hiszen azért voltam itt, hogy ő képezzen, ne én rinyáljak, hogy nem tetszik az ötlete. Felzargattam a fenevadat, engedtem a pórázon, és ő engedelmesen mászott egyre közelebb a felszínhez. Megremegtem, és a megfelelő pillanatban visszafogtam, épp csak két pillantás között tűntek fel a szemei. Kordában tudom tartani, de mostanában elég nyűgös, ami mondjuk nem csoda. Lehet, hogy többször kéne szabadjára engednem, hogy kicsit ő is kikapcsolódhasson. Az érzékszerveim élesedtek, vagyis inkább Olen került mindegyik középpontjába. Ment, bár nem hibátlanul, de jobban. Talán, mert a farkasnak nem tetszett a rendszer, és gyorsabban odakapott, mint én az előző körben. Így is kaptam néhányat, de ez még élesben is túlélhető. Bár ott már nem lennék én sem ilyen békés. A hímet most ismerjük, de egy betolakodóval szemben... Oda a póráz, a ketrec, a pajzs, a minden. Gyakorolni kéne még a féken tartást ahhoz, hogy menjen is vész esetén. - Persze, a nyakamhoz nem engedhetem őket, ez tiszta... A fejem nem fog visszanőni. - nyeltem egyet alig hallhatóan. - És igyekszek, mármint igyekeztem a múltkor is, de ha az oldalamnak rohan és felemel... akkor mit lehet csinálni? Ismét gyors volt, elkapott, de én most nem tétlenkedtem, a tenyerem élével a könyökhajlatába ütöttem, hogy hátha erre lazul a fogása, majd kissé oldalra fordulva rúgásra emeltem a lábamat egyenesen a gyomrát célozva. Ez csak elég lesz ahhoz, hogy eleresszen. - Bocsánat a nyers stílusért - mosolyodtam el, és rugóztam egyet, hogy kiroppanjanak a térdeim. - Ilyet még csinálhatunk, ez tetszett. - bátorkodtam vigyorra váltani, és reménykedni, hogy ezt nem veszi zokon.
Reméljük, hogy nem az alfával fog fogócskázni legközelebb. De sajnos idővel elkerülhetetlen lesz, hogy bunyóba keveredjen. Törvényszerűen uralkodik a mi társadalmunkban a dominancia harc. Ez van. Ezt ő is pontosan tudja. - Nem elég, ha rúgsz... Ha ő átvedlik, szívhatod. Legyél mindig felkészülve... És kész cselekedni. - szúrtam oda csak amolyan jó tanács gyanánt. Az a legnagyobb baj Doroval, hogy nem hiszi el azt, amire valójába képes. Vincent az apja, ez pedig már magába erőt jelent. Csak el kell nála érni, hogy használja azt, amit kapott. Ez ennyire egyszerű. - Azért nem látod előre, mert még mindig az embert látod bennem... Átalakuljak, hogy felfogd mit csinálunk? - kissé érdesen szóltam, de csak tanító jelleggel, ahogy füstszín íriszeim a szemébe villantak némi ezüstös cirkával vegyítve. - Csak érezz... Próbálj belém látni, legyűrni a pajzsomat. Lehet nem könnyű a köztünk lévő kor miatt, de tudsz rajta koptatni, ha nagyon akarsz... - biztatnom kell, hiszen csak így jutunk előrébb. És nem mellesleg, valóban így van, ahogy mondom. Éreztem ahogy a tanácsomnak engedve, hosszabb pórázra engedte farkasát, hogy segítsen neki. Egy elégedett, elismerő mosollyal konstatáltam csupán a jelenség kézzel megfoghatatlan erejét. Ezúttal már érzékelhetően jobban védekezett, és jobban rám tudott koncentrálni, ez pedig már haladás. Ezt ő is elteheti magának piros pontnak. - Persze, hogy nem nő vissza. Nem az a lényeg, hogy minduntalan védekezz. Támadj, tápláljon a dühöd, a fájdalmad, és irányítson az eszed, az érzékeid. - lélekbe mászó hangon beszéltem, ahogy fojtón tapasztottam szemeimet az övébe. - Mit kell csinálni?! Alakulj át, és tépd le a lábát, fejét, mindenét, amit csak lehet. Ő a kaja, ő a préda. És nem te. Te támadsz! - némi méreggel íriszeimben dobbantottam is egyet, na nem kisfiú módjára. Inkább veszélykeltően, és idegesen. Mindettől függetlenül totál nyugodt voltam. - Ha pedig már ő is át van alakulva, kapaszkodj, a karmaid életbeszélyesek. Darabold, ahol éred, kíméletlenül, hagy fájjon neki, mikor felemel. És ha a torkát éred, ne sajnáld, csak szakítsd ki onnan. - fejemet kissé felemeltem, szavaim súlya erőszakosan csapódtak alá, keményen. Nem móka, és nem szórakozás a harc. Nincs benne könyörület. Ameddig te irányítasz, te vezetsz. - Ésszel, mindig ésszel Dotty. Az erőd adott hozzá. - mosolyodtam el végül egész kedvesen, elismerően, hogy tudom mi lakozik benne. Kezem eközben ugyebár szorította tarkóját, a föld felé akarva őt taszítani. Persze csak mértékkel. Nem az a lényeg, hogy lenyomjam, hanem, hogy gondolkozzon és támadjon. Örömmel fogadtam, ahogy a szavaim a mozdulataim következtében ő is cselekedett majdhogynem azonnal. Tetszett a reakció sorozat, ahogy könyökömet kiütve gyomorszájon rúgott. Ujjaim elengedték, s nem csak azért mert jó fej gyerek vagyok. Elég erőteljesen vitte be az ütéseket, és bár különösebben még nem tudott volna a talajra lökni ezzel, ettől még elsőre nem is rossz! - Egész jó féle volt. - egyenesedtem ki, halovány mosollyal az arcomon. - A stílus pedig majdnem tökéletes. Kicsit durvábban tolod el, és meg is tapsollak. - nevettem el magam, de valóban erre volt még szükség. - A könyököt pedig jobb, ha kívülről ütöd fel, hogy a csont törjön. Erre azért nem ajánlom fel magam, de nem számít semmi más, mint hogy leszedáld a másikat. Támadj, folyamatosan, és roncsold, ahogy ő is meg kívánná veled tenni. Sose ijedj meg attól, hogy nagyobb és erősebb nálad, ameddig te ügyesebb vagy! - minden ebben rejlik. A hinta is csak akkor basz pofán, ha elé állsz, és hagyod... De ha oda is löknek, akkor mi van? Letéped láncostul... - Gyere, folytassuk. És, ne kímélj. - persze azért a csontjaimat ne törje darabokra, ha lehet, de ettől még olyan erővel akarom, hogy megüssön, ahogy csak tud. Elé léptem, és a rugózó lábait megpróbáltam kirúgni hirtelen, és pontosan irányítva a mozgásomat. Ha sikerült úgy fölé magasodtam, és alkarom szélét torkára szorítottam, miközben kezeit leszorítottam. Ha nem, úgy ráfogtam nyakára, és eképpen vágtam a földhöz, hogy lefoghassam torkánál tartva őt. A végeredmény ugyanaz. A lényeg, hogy ki tud-e szabadulni... - Nah! Teríts le. - vigyorogtam a tökfej kis képébe. Biztos voltam benne, hogy van esze ahhoz, hogy ebből is kijusson, hisz nem nehéz. Több lehetősége is akad. De a kijelentésemből érezhető, hogy miként kell/kellene mozdulnia.
Csak a homlokom ráncolva néztem rá. - Ez badarság, hogy a halálba lehet valaki mindig felkészülve? - nem először mondták ezt már nekem, és nem is utoljára kötök bele - Ha éppen a fincsi eperfagyimon nyammogok a nappali közepén, akkor nem éppen azon járatom a kis agyamat, hogy hűha mi lesz, ha megtámadnak, ergo nem vagyok felkészülve... És és csak akkor nem fog váratlanul érni egy támadás, ha például benyögöm az illetőnek, hogy 'Vagy felnyalod a padlót, vagy kitörlöd a seggem, más választásod nincs.' - sóhajtottam fel, mikor feltűnt, hogy hadarni kezdtem - Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit. Nem adtam fel, bár totál esélytelennek gondoltam a dolgot. Még szép, hogy az embert láttam benne, hiszen emberként állt épp itt előttem. Persze tudtam hogy itt a farkas, fenn a felszín közelébe, és csak arra vár, hogy kitörjek, aztán legyűrjön. Igazság szerint egész jó úton haladt a felbuzdításom terén. Düh, fájdalom, pipa. Ész? Helyenként fellelhető. Érzékek... Egyre jobbak. A dobbantására régen tanult mozdulatsorozatok ugrottak be, melyeket ki is próbáltam most rajta, hogy eleget tegyek kérésének, és én is támadjak. A tanácsait jó volt hallgatni, de szemeim előtt az a 'fantasztikus' este lebegett, és hiába voltak karmaim meg fogaim, minden nőiesség nélkül, lószart sem értek, erőm ide vagy oda. A dicsérete jól esett, tanácsait újfent elraktároztam. Durvábban, az menni fog, nem kell féltenem a nemlétező műkörmeimet. - Csak ha nagyobb meg erősebb, akkor gyorsabb is... Legközelebb ha elvállalsz menjünk vízpartra. - Nem tudom mire fel ez a hirtelen témaváltás - Stégen még nem csináltam, mindenhol máshol már igen. Talán ösztönzőbb lenne a gyorsaságomra, hogy ha hatvanadjára is belepottyanok a vízbe. Elmosolyodni sem volt időm a kijelentésére, már meg is próbált kigáncsolni, de most figyeltem. Elugrottam, így pont elkerült, de a fene nagy örömködés, hogy 'jaj végre sikerült valami elsőre' elvonta annyira a figyelmemet, hogy ne tudjam gyorsan lereagálni a felém tartó kezeket. Pillanatokon belül nagyot döndült a hátam a földön. Most volt egy kis hatásszünet, míg összekaptam magam, de utána nagy szemekkel és teljesen őszinte arccal meredtem a férfira - Vegyél feleségül! - halkítottam le a hangom és a helyzethez képest sikerült egész érzékien előadnom. Tuti, hogy néhány pofon komoly rövidzárlatot okozott nekem odabenn... Ha sikerült meglepnem legalább csak egy kicsit, akkor a helyzetet kihasználva rúgtam egyet a támaszkodó lábába, így ha minden igaz le kell támaszkodnia a másik kezével is, nehogy rám essen. Ha ez megtörtént, akkor a térdemet a csípőjéhez illesztve taszítottam egyet rajta, akárcsak a kezemmel amit a vállára helyeztem időközben. A másik kezemmel a nyakamat fogó karját kaptam el, majd próbáltam leszedni, és bíztam benne, hogy elég lesz ennyi ahhoz, hogy leforduljon rólam. Itt volt az ideje, hogy végre ő feküdjön hanyatt, és én szorítsam le, még ha csak néhány másodpercig is.
A szemeim kissé elkerekedtek... Már a témakifejtés végett. Eleinte nem is akartam rá reagálni, elvégre azt kérte vegyem semmisbe a szavait, de mégis úgy gondoltam, nem árt, ha felvilágosítom. - Tök mindegy mit csinálsz. Eper fagyizol, a képeden szétmálló nyálkás cukormázba üldögélsz, vagy éppen falat mászol sífelszerelésbe, vagy a halastóba eljátszod a hattyú halálát. Totál mindegy! Most sem lehetsz benne biztos, hogy öt perc múlva nem-e támadnak ránk. Mindig észben kell tartanod, hogy akárhol vagy, akármit csinálsz, rád törhetnek. A mi világunkban, nem a béke az első számú időjárás jelentés, ezt te is tudod. - morrantam egyet halkan, ahogy pillantásomat elvezettem róla. Ezt felesleges boncolgatnunk ezer felé, mert a vége mindig ugyanez lesz. Akármikor bekövetkezhet egy nem várt támadás. A farkasoknál ez annyira egyértelmű, mint ahogy a pirítós kenyérre ráolvad a vaj. A lényeg, hogy te ne olvadj apró pócsójává... A dobbantásomat követő támadásai tetszettek, s bár védtem őket, azért be is engedtem párat, csak, hogy erősítsem enne a lehetőséget. Ezt vártam, ezért vagyunk itt. És láthatólag is jó úton járunk a piros pont felé. Mindjárt hozok is egy baromi nagy táblát ajándékba neki, tele vörös pöttyel, ha ezen múlik! A következő szavaira felrántottam egyik szemöldökömet, majd mire annak a végére ért, már a másik is a homlokomra szaladt. El is nevettem magam halkan, ösztönösen. - Szóval stégen akarod csinálni? - vágtam egy szórakozott képet. - Végül is megoldható, bár akkor már inkább vízbe kéne. - kissé belementem én is a kétértelműségbe, így gyorsan helyre ráztam azt, mielőtt elúsznánk a lényeg mellett. - Egyébként, ha vízben edzünk, akkor nagyobb erőkifejtés is kell, az ötlet ebből a szempontból jó. Bár, ha következő alkalommal is elvállalak, jobban örülnék, ha farkas alakba próbálnánk meg a támadásokat, és a védekezéseket. Aztán tőlem jöhet a vizes futam is. - vontam vállat kedélyesen. Ahogy elugrott a gáncsolásom elől, noha végül így is a földre szorítottam. Ettől függetlenül, igazán szép volt a mozdulat. Még egy petty a táblára! Vártam a reakciót, miként a földre szorítottam, ám a 'felszólításra' akaratlanul is értetlen, már-már idétlen képet vágva kerekedtek el szemeim. Mi a picsa? Kellően meglepett, és még a fejemet is meg kellett ráznom, hogy jól hallottam-e a szavait. - Hogy miii... - ...a f@sz? Fejeztem volna be a mondatomat, ám támasztó lábamat rúgása zökkentette ki stabilitásából, így kezeit tartó karomat muszáj volt elrántanom, és leoldanom róla a 'bilincset', hogy megtartsam magamat, mielőtt képen nyalom szerencsétlent. Szééép! Igazán, okos ötlet volt! Miként az is, ahogy megtaszított csípőmnél és vállamnál. Ahogy ujjaimat hirtelen oldotta le nyakáról - melyekkel nyilván nem fogtam annál szorosabban, mint, hogy az az 'illusztrációt' megbontsa -, így könnyen ellökött onnan, a lendület következtében pedig sikeresen lepördültem róla. Ő pedig kicsit átvehette a leszorító szerepét. - Ügyes volt. - nyögtem ki, egy ravasz félmosollyal képemen. Tényleg az volt, ezt pedig ő is nyugodtan elkönyvelheti magában. - Látod, csak hinned kell magadban... Gyakorlás, és összpontosítás. Ennyi. Most pedig, figyelj! - azzal, ahogy az utolsó szó is legördült ajkaimról, karjaimat kitéptem fogságukból, és nyakán átkeresztezve azokat, rántottam le magamról át, hogy egy X-et formálva velük zárjam satuba torkát. Kivételesen nem fogtam le őt tovább, inkább ellöktem magam, és két lábra egyenesedtem, megragadva karjánál fogva, hogy felrántsam. - Minden támadásnál, amit rád mérnek - nyilván nem adom hozzá a bundámat -, támadj vissza, azonnal. Fájdalmat kell okoznod ahhoz, hogy a másik fél engedjen az erejéből, ha csak egy pillanatra is. És az a pillanat... a tied lesz! - mosolyodtam el, ahogy leporoltam magam. - Még egy dolgot szeretnék, ha csinálnál, aztán pihentünk. - léptem felé egyet. - Támadj meg! Adj bele minden erőt, de ésszel cselekedj! Nem fogok visszatámadni. - rámarkoltam felsőjére, majd taszítottam rajta egyet, így adva neki egy 'düh löketet', jelezvén: kezdhetjük. Én pedig? Pár centit hátráltam, és vártam...
Sejtettem, hogy nem fogja szó nélkül hagyni, hiába is kértem meg rá. Kész paranoia lenne az életem, ha mindig azon járatnám az agyam egy kis részét, hogy éppen mikor ugrik nekem egy vérszomjas dög, vagy esetleg mikor állít valaki egy ezüst tőrt a szívembe az utcán. - Oké, de... akkor is. - bosszankodtam egy csöppet. Minden flottul ment eddig, de azért kíváncsi vagyok, hogy mit fog szólni az edzés után tervezett programomhoz. Kétlem, hogy annyira megütközne azon, hogy a táskámba lapul néhány üveg, de azért még tartok attól, hogy talán visszautasítja a visszautasíthatatlant, és egyedül kell berúgnom. Az hatalmas tragédia lenne, na meg hiába cipeltem ki a sok üveget. Lehet, hogy meg tudnám inni, de nem akarom. Eléggé.. veszélyes lenne, sajna már tapasztaltam. És Hiába a mi területünk, sosem lehet tudni, hisze az imént hangzott el. - Vízbe? Na, ott se csináltam. Úgy érzem itt lesz az ideje. De a farkasosba is benne vagyok. Ha csak! - emeltem fel a mutatóujjam - Nem tervezed, hogy megszabadítasz néhány végtagtól. Az valahogy nem jönne be túlságosan. Az elterelő hadműveletem sikeres volt, mikor már én térdeltem fölötte kitört belőlem a röhögés. A döbbenetet az arcodon esküszöm, hogy videóra kellett volna venni - nem bírtam abbahagyni, egészen addig, míg újra akcióba nem lendült. Na igen, ez megint váratlanul ért, hiába figyelmezetett. Sebaj, most elengedett, sőt, fel is húzott. - Oké, igyekszek. - én is lesöprögettem a nadrágom meg a hátam, ahol elértem, de úgyis a földön végzem még ma, ha nem is az egyik cseles fogásától, akkor a piától. Ahogy elkapta a pólómat, egy régi kis fogás jutott az eszembe, még a nagybátyám mutatta. Kezeim ökölbe szorultak, egyik alkarommal lentről felfelé kezdtem nyomni az engem tartó kezén a könyökét, majd ugyanekkor a másik kezemmel pedig csuklónál kezdtem lefelé nyomni. Hirtelen és erősen ütöttem meg, de nem annyira, hogy eltörjön, maximum fájjon. Nem akartam leamortizálni szerencsétlent. Oké, lehet, hogy most túlzottan elbíztam magam, de szerintem sikerült volna. Ha elengedett, akkor lendítettem is a karom, hogy mellkason üssem, majd utána a lábam, hogy a térdhajlatába rúgjak. Szép volt az elképzelés, de éreztem magamon, hogy szörnyen lassú vagyok hozzá. Nos, mindjárt kiderül, hogy mi is sül ki belőle.
A mobilom valahol a táskám mélyén egy csipogással és némi rezgéssel jelezte, hogy új sms-t kaptam. Rögtön el is kezdtem kutatni utána a végtelennek tűnő kiegészítő belsejében, majd pár másodpercen belül a kezembe is akadt a kívánt tárgy. A billentyűzár feloldása után láttam, hogy a küldő nem más, mint Darren. Kíváncsian nyomtam meg a képernyő azon részét, amivel el tudom olvasni az üzenetet. Megtudtam, hogy a hím csatlakozni kívánó farkasokkal akar megismertetni. Számat halvány mosolyra húzva kezdtem bele a válaszba. „16:00 –kor várlak a tisztás közepén. Mindkettőt hozd magaddal! Mili” Amint ellenőriztem, hogy nincs-e elírás a szövegben rögtön a küldésre kattintottam, majd a készülék jelzett, hogy az sms el lett küldve. Nem láttam értelmét sokáig várni ezzel a találkozóval ráadásul sokkal egyszerűbb, ha mindkét újoncot egyszerre ismerem meg. Az idő manapság fontos tényező, főleg a mi esetünkben. Ez volt az első alkalom, hogy csatlakozási kérelmet kellett elbírálnom, ezért kissé izgatott voltam. Természetesen pozitív értelemben. Reménykedtem benne, hogy a hím használható farkasokkal ismertet meg, akik képességei előnyt jelentenek a rivális falkával való küzdelem során.
Már tíz perccel négy előtt a megbeszélt helyen várakoztam. Szeretek mindenhova hamarabb odaérni, hogy megfelelően felkészülhessek. Meglehet, jelenleg ezt a két vendégnek kellene megtennie, hiszen pár perc múlva őket fogom mustrálni. Bíztam Darren időérzékében és hogy nem várat sokáig. Egy hosszú fekete kabátban álltam a havas táj közepén, ami teljesen egybeolvadt az esti sötétséggel. Általában világosabb színű ruhadarabokat választok. Ez az öltözet Vincent halála miatt van rajtam. Még mindig nehéz elhinni, hogy nincs köztünk. Az ő halála sajnos nem csak morális veszteség. Az egyik legerősebb tarkunkat is nélkülöznünk kell, pedig rá nagyon nagy szükségünk lett volna az összecsapás során. A gyász mellett haragszok is rá, amiért ilyen helyzetbe hozott. Teltek a percek, miközben újra átismételtem magamban milyen szempontokat is fogok figyelembe venni a „vizsgáztatás” során. Erősen küzdenem kell a bizalmatlanságommal szemben, ami minden frissen csatlakozottal szemben fenn áll egy ideig. Nem engedhetem meg magamnak, hogy senki másnak ne adjak lehetőséget a bekerülésre. Teljesen mereven álltam ott az erdő közepén. Ha nem lélegeznék, valaki azt hihetné, hogy csak egy fagyott madárijesztő vagyok. A mentális pajzsom kivételesen nem olyan erős, mint lenni szokott így már távolról lehet érzékelni, hogy a közelben vagyok. Biztos voltam benne, hogy Darren segítség nélkül is megtalál. Ez a nyitottság jelenleg teljesen más célt szolgál. Már az elejétől szerettem volna tudni a jövevények minden egyes érzéséről.
Miután megkaptam Militől a felszállási engedélyt, először Sakarihoz repültem, hogy megtudjam, mi is pontosan Yetta címe, aztán továbbmentem az őparáznaságomat felszedő szépséghez, hogy onnan roboghassunk tovább a kocsijában Jamie-ért. Annak örültem, hogy Jamie nem lakott túl messze, így kevés időt töltöttem kettesben Yettával a szűk térben, így nem fajulhattak el a dolgok, mert lehet, ezúttal kicsit nagyobbat engedtem volna a gyeplőn. Hé, üssön agyon, akit hidegen hagy és nem eunuch! - Kisfarkas, ő Yetta, Yetta, Jamie - mutattam be őket egymásnak, amikor Jamie bedobta magát a hátsó ülésre. - A helyzet a következő: az Atanerkünk, alfánk, Mili beleegyezett, hogy megnéz titeket. Nem tudom, mi alapján fog dönteni, de ne pánikoljatok - ez elsősorban Jamie-nek szólt -, ne feleseljetek ha nem muszáj - ez Yettának -, és mosoly! - Elvigyorodtam a végére. - Nem lesz gond. Ők kértek felvételt, mégis izgultam én is egy kicsit. Szerettem volna, ha közénk tartozhatnának, az eddigiek alapján nem láttam bennük kivetnivalót. Jamie miatt mondjuk aggódtam, száz év alatti, és valljuk be, nem egy nagy harcos fenegyerek, de egyrészt ezt ő is érezte magán, másrészt nem akartam azzal lelombozni, hogy ezt még ki is mondom. A hegyre érve már határozottan ideges(féle) vagyok, picit szórakozott, úgyhogy amikor kiszálltam a kocsiból, jól bevertem a fejem. Ebből pukli lesz. Volt még pár percünk négyig, de Milit ismerve, lehet már ott volt a találka helyén. Nem akartam sokáig váratna, intettem a két jómadárnak, hogy kövessenek, és megindultam az erdő felé. A séta jót tett nekem, jobb volt, mint a kocsiban üldögélni, mindemellett Mili keresése is lekötött kis időre, így nem agyaltam azon, mit beszélhettek a hátam mögött, vagy mi lesz az Atanerk reakciója. Éreztem Mili energiáját, tökéletes iránytű volt, így különösebb fölösleges bóklászás nélkül eljutottunk hozzá. - Szia, Mili! - köszöntem széles mosollyal az arcomon, pedig most lettem csak igazán ideges! Csak tudnám, mitől. - Ők itt Yetta és Jamie. Mindketten szeretnének a falkához csatlakozni - sétáltam továbbra is felé, de a másik két farkasnak egy kézmozdulattal jeleztem, hogy álljanak meg. - Kíváncsiak vagyunk, mit szólsz - értem közvetlenül elé, majd megkerültem, és egy tisztás széli fatönkről lesöpörtem a havat, majd leültem, onnan figyeltem tovább a felvételit. Nem mondtam semmi többet elöljáróban Milinek róluk, hadd alkosson véleményt minden felvezető nélkül, csak a két farkasra támaszkodva. Hogy a legvégén se mondok neki semmit, az a döntésétől is függött, de egy biztos: nem mások előtt fogom protezsálni Yettát és a Kisfarkast.
//Innentől tőlem függetlenül nyugodtan mehet a buli, nem írok, majd csak a legvégén, közben meg ha olyan a helyzet - de akkor előre vonyítok. ^^//
Lazára vettem ma a figurát látszatra, de azért izgulok. Hogy a fenébe ne tenném, elvégre, ha elbukok, söpörhetek vissza Jersey-be atyámhoz... anélkül, hogy megismertem volna a bátyámat úgy igazán. Márpedig most, hogy végre rá találtam, igazán nem hagyhatom veszni a dolgot. - Heló! A Kisfarkas szimpibb, de ráveszem magam a Jamie-re, ha a másik a 'Nagyfarkas' kiváltsága. - szélesedik ki mosolyom barátságosan, mikor a srác bedobja magát a kocsiba. A mondat végén persze Darren felé sandítok, jelentőségteljesen megemelve kicsit szemöldökeimet. Nem is én lennék, ha nem kacérkodnám el a helyzetet finom árnyaltsággal. - Megnéz... - horkanok rosszallóan. A teljes pedigré-met nem kérte le az őrzőktől egészen véletlenül? Nekik már tuti megvan, visszavezetve időszámításunk kezdetéig a vérvonalam, az összes stiklim és ki tudja, még mik és miért kellenek rólunk. Persze, a rosszallásom menten "igenlésbe" csap át Darren feddésére. - Nem feleselünk, vágom... tényleg! - emelem egy pillanatra fel a kormányról kezeimet megadóan, hogy aztán az útra koncentráljak inkább. Oké, eddig ment a "vegyük lazán" dolog tényleg, de most, hogy közeledünk a célhoz és ki kell szállni a kocsiból, már csak a látszatot őrizgetem.
Ahogy lépdelünk a hűvösben, kedvem lenne felvonni a pajzsom, bedobozolni magam mentálisan, de valami belső ösztön azt súgja, nem feltétlen lenne jó pont, mert még azt hinnék, bizalmatlan vagyok. Pedig nem! Vagyis de... de csak mert ők is azok ezzel az egész befogadós-mustrás hülyeséggel. Hihetetlen, mit meg nem teszek a bátyámért... Egyébként nem vettem ünneplősre a figurát: farmeromhoz magas szárú csizmát, motorosdzsekit és egy fehér sálat vettem fel. Szőke tincseim kiengedve borítják vállaimat, hogy már csak a törött glóriám hiányzik a képből. De az sajnos otthon maradt! - Heló! - intek is a kezemmel a nőstény felé, lopva mérve végig előbb a ruházatát, küllemét - mert mi csajok ezt már csak így szoktuk - és csak aztán "farkas téren". Szóval ő lenne a helyiek vezetője. Darrennek meg kedvem lenne odaszúrni, hogy beszéljen csak a maga nevében, de ugyebár nincs feleselés. És mi is volt még? Ja igen... mosoly! Azt Milagros kapja a köszönés-intés kombó mellé. Kedves, nem túl őszinte, de nem is erőltetett mosoly ez. Inkább amolyan feszültségoldó.
- Szia Darren és Yetta. Motyogom egészen halkan és gyorsan, ahogy félszegen beülök a hátsó ülésre és finoman berántom a kocsi ajtaját. Ha tovább tartom nyitva a szám, esélyes, hogy kiszalad rajta az a kevés reggeli is, amit Masa képes volt leerőltetni a torkomon. Hiszen már tegnap este óta teljesen ideges vagyok. Nagyon félek tőle, hogy egész egyszerűen nem lesz ennek jó vége, és a falkavezér páros lábbal fog kirúgni engem. Ráadásul most itt ez a szőke nőstény, akiből ugyan nagyon finom illatok áradnak, csak még jobban feszélyez. Sok ez így nekem... Amikor Darren röviden instruál, akkor is csak bólogatni tudok. Még sosem mentem egyetlen falkavezérhez sem oda a sajátomon kívül. Semmilyen tapasztalattal nem rendelkezem. Lehet, hogy egészen más illemek és szokások uralkodnak errefelé, és amint valamit rosszul csinálok, kinevetnek vagy kivágnak. Csak bámulok kifelé az ablakon, csendesen. A kezem az ölemben kulcsolom össze és figyelem a tájat. Majdnem elhaladunk Darren műhelye előtt is, szóval ismerős a környék. De nem sokkal később már egészen másfelé kanyarodunk és ez kezd egy kicsit ijesztő lenni.
Igazság szerint egyáltalán semmi kedvem sincs kiszállni az autóból, de amit muszáj, azt muszáj. Egy egyszer, sötétkék és vadtag, belül plüss kapucnis pulóvert viselek, a nyakam fekete sállal van körbekötve, hasonló, fekete ötujjas szövetkesztyűvel kombinálva. Alul egyszerű kék farmer és egy piszkos-fehér edzőcipő. Alulöltözöttnek érzem magam, de.. De nekem nincsenek ilyen szép, drága és elegáns ruháim. A fenébe is, még mobiltelefonom sincs! Utolsóként kullogok Darren és Yetta mögött, az általuk kitaposott hóban lépdelek. Az, hogy erre figyelek, eltereli kissé a figyelmemet. De aztán megérzem az erős vezetőt és ökölbe szorul a gyomrom. Tudom, a szemébe kell néznem akkor is, ha úgy érzem, belepusztulok! Tudat alatt egészen közel állok meg Yettához, és ha csak nem lép odébb, a karom az övéhez ér hozzá. Egyáltalán nem direkt csinálom így. Közben pedig fogalmam sincs, hogy miként üdvözöljem az előttünk álló vezért. Yetta egy diszkrét és szolidnak cseppet sem mondható helóval és egy intéssel kezdi, de én azért ennyire nem vagyok bátor. - Jó napot kívánok. Ösztönösen húzom be a nyakam egészen a vállamig és még a felső testem is összegörnyed kissé. A bennem szunnyadó (igen csak biztonsági zónába menekülő) Fehér Galléros kívánja kifejezni kushadását, ennek ellenére az emberi felemmel mégis rábírom magam arra, hogyha Milagros rám néz, csak akkor szakítsam meg a szemkontaktust, amikor már veszélyesnek érzem tovább fenntartani. A teljes lényemmel és szellememmel az alárendeltségemet fejezem ki, nincs benne semmi álca vagy jópofizás. Csak önmagamat adom, azt a jó szívű, segítőkész és alázatos, egykor meggyötört valakit, aki jelenleg vagyok. De a szememben talán ott csillan valahol az a farkas, akivé Darren szárnyai alatt válhatok, bár úgy érzem, hogy ahhoz még célszerű lenne túlélni a mai találkozást.
Már távolról megéreztem a három közeledőt energiáik alapján. Ez után pár másodperccel az orromban éreztem a szagukat és lépteik egyre közelebbről hallható neszére is felfigyeltem. Nem volt szükség ahhoz, hogy az órámra nézzek, az időérzékem elárulta, hogy pontosak. Egy pozitív pont számukra. Meglehet, ezt az érdemet inkább Darren számlájára lehetne írni. Őszinte kíváncsisággal vártam, hogy végre arcokat is kapcsolhassak a két bemutatásra szánt farkashoz. Ez a kis összejövetel hirtelen szervezés eredménye, és mindössze csak két mobiltelefon üzenet kapcsán rendeztük el a találkozót, amikben nem tértünk ki arra, milyen kaliberű jövevényekre számítsak. Talán jobb is így. Legalább alkalmam nyílik rá, hogy ténylegesen az első benyomás alapján ítéljek, ahelyett hogy már előre beskatulyáztam volna őket a koruk, nemük vagy esetleg a múltjuk miatt. Éppen emiatt alaposan végigmértem őket attól a pillanattól kezdve, hogy bekerültek a látóterembe egészen addig, amíg el nem helyezkedtek előttem és meg nem történt az a bizonyos üdvözlés. - Sziasztok! – Köszöntöttem őket derűsen, majd tekintetem Darrenre tévedt, aki röviden felvezette, miért is vagyunk itt. Abban a mondatban pedig benne is volt a két újonc neve. Yetta és Jamie. - Örvendek a szerencsének! A nevem Milagros Villanueva – Tudtam le saját részről a bemutatkozást, hiszen az Ikkuma által használt becenevet nem találtam elég hivatalosnak. Természetesen a jövőben, ha úgy alakul az egyszerűség kedvéért hívhatnak úgy, de ez jelenleg mégis csak egy fontos esemény. Ilyen rövid idő alatt is sikerült egy képet kialakítanom mindkettőjükről. A nőstény szőke hajával, öltözködésével és az üdvözlés stílusával is sokat elárult magáról. Egy energikus, talpraesett minden bizonnyal nagyvárosi lány. A korát a kisugárzása alapján körülbelül százötven év körülire saccoltam. A hím, Jamie még nem lépett túl a százon. Yettából is sugárzott az izgatottság, de az ő félelmei eltörpültek a fiatalabb farkashoz képest. Azt már rögtön leszűrtem, hogy nem ő lesz az, akitől esetleges párbaj kihívásra kell majd számítanom, ha ezen a mustrán átmegy. Ezt a tartása és a hangvétele is alátámasztotta. Ráadásul észrevettem, hogy próbál az idősebb nőstény közelében maradni, mintha egyfajta védelmet remélne tőle. Bevallom, ez kicsit aggasztott, de bíztam a mentorként is tevékenykedő hím ítéletében. Ő látott benne valamit, ezért nem írtam le rögtön az elején. Röviden a kettő tűz és víz. Érdekes párosítás annyi szent. Darren közben elhelyezkedett egyfajta megfigyelő pozícióba. Ezt egyértelmű jelnek vettem, miszerint nincs több mondanivalója és kezdhetjük a tesztet. - Rendben van, akkor lássunk hozzá – Fordultam ismét feléjük bíztató mosollyal az arcomon. Nem éreztem szükséget annak, hogy még jobban megijesszem őket a kelleténél. - Kezdjük egy kis ismerkedéssel. Kérlek, áruljátok el, mi a motivációtok? Miért szeretnétek a falkánkhoz csatlakozni? Utána pedig azt szeretném megtudni, milyen erősségetek vagy erősségeitek vannak, amivel a csapat hasznos tagjai lehettek? – Tettem fel nekik két egyszerű kérdést. Szakmai ártalom, de kissé úgy hangzik ez az egész, mint egy állás interjú. Amit kértem tőlük kicsit motivációs beszédre hasonlít, amit a leendő alkalmazottaimtól is elvárok. Fontosnak tartom, hogy tisztában legyek a szándékaikkal, mert az sok mindent befolyásol. Valaki csak a harc kedvéért jön a városba, és a háború után lehet, hogy tovább áll. Ráadásul egy jó motiváció hatékonyabbá teheti őket az elkövetkező csatában. Amennyiben itt akarnak letelepedni és hosszabb távra terveznek, sokkal vehemensebben védik majd a területet, mert a sajátjuknak érzik. Az erősségek kérdése, pedig magától értetődő. Senkit nem fogok felvenni csak azért, mert itt akar élni. Ez mégis csak az Őslakos falka, aminek a tagjának lenni egyfajta presztízs, amit ki kell érdemelni.
Ahogy Jamie karja hozzám ér, kedvem lenne szórakozottan összefűzni az ujjainkat és lazán meglóbálni a karunkat elmosolyodva biztatóan. Mint az oviban a világraszóló "szerelmesek" szokták. Helyette azonban csak épp hogy felé sandítok és gondolataimat kizárólag neki címzem. ~ Héé... minden oké? ~ Nem vagyok anyáskodó típus, inkább a lány a szomszédból, a jófej barátnő, haver, tudomisénmi. A másik bizonytalanságát és nonverbális jelzéseit azonban nehéz lenne figyelmen kívül hagyni még akkor is, ha valami karót nyelt gyilkológépnek kiképzett valaki lennék. Hangom egyébként bátorítón csendül, az iménti feszültségem - a vizsgadrukk, ugye - gyorsan elült szerencsére, elvégre itt van ez a nőstény, aki bár kissé karót nyeltnek tetszik, de láthatóan igyekszik jófej lenni és talán az is a közelebbi ismerőseivel. Nem mellesleg jó bőr is mellé, szóval mi bajom származhat ebből a kis találkozóból? Semmi. - Ez egyszerű: a bátyám közétek tartozik és ha már az elmúlt több, mint száz évben nem volt alkalmam megismerni, most pótolnám. - Nem mintha ebben megakadályozna azzal, ha nem vesz be a falkába, egyszerűen csak így könnyebb és talán kevésbé érzem magam elveszettnek ebben a városban. Falkához tartozni jó, rengeteg előnnyel is jár és atyám sem lesz zabos szerintem érte, ha a távollétemben mások malmára hajtok hasznot az övé helyett. Jersey nyugis kis porfészeknek tűnik e mellett a városka mellett. - Olen Nacrosh. A hotelben is ismerik, szóval biztosan te... maga is tudja, kiről van szó. - A pontosításnál azért kiszélesedik a mosolyom. Mégiscsak egy nálam jóvalta idősebbel beszélek, ráadásul atanerk is. Egyébként tekintetem állja, sőt, talán keresi is Milagrosét, ha már hozzá beszélek. Igazából akkor sem nagyon pillantok más felé, mikor Jamie adja elő a miérteket, csak először, mikor jelzés értékűen, kedves mosollyal "adom át a szót" neki. De aztán tekintetem visszavándorol a kellemes bőrtónusú nőre. - Az erősségeimről apa tudna inkább beszélni, de ő most nincs itt. Dee üdvözletét küldi Jersey-ből! Vagyis... küldené, ha tudná, hogy a helyi alfával beszélek épp. - szélesedik ki mosolyom és aprót szusszanok. Fókuszálj kislány! Erősségek... - Odahaza információszerzéssel foglalkoztam a falkán belül, éppen ezért elég sok lábon állok és nyitottnak tartom magam minden új öö... ötletre! - azért kissé el kell merengenem, az előttem állót szemlélve, hogy mire is vagyok nyitott. Rá mindenképpen, bár sejtem, nem nagyon értékelné, ha ezt benyögném.
Nagyon igyekezem nem összerezzenni, ahogy Yetta hangja megszólal a fejemben. Kellemetlen lenne az Atanerk felé, ha ilyen kiderülne, hogy egész más dolgokkal foglalkozunk, mint az ő jelenléte. ~Aaa...aha! Bocsánat.~ Küldöm vissza neki a választ gyorsan, és csak ekkor tűnik fel, hogy hozzáérek a karjához. De nem húzódom el, az nagyon kellemetlen lenne. Így legalább mindenki azt gondolhatja, hogy tudatosan vonultam a nőstény fedezékébe és nem kellene rájönniük, hogy még arra is képtelen voltam, hogy odafigyeljek, mit csinálok. Az Atanerk, Milagros hangja egyáltalán nem vad, vagy kemény és ez némileg megkönnyíti a lelkemre csomózott nehezékek súlyát. Ettől függetlenül pontosan tisztában vagyok azzal, hogyha akarna, fél pillanat alatt a másvilágra küldhetne, így nem hogy nem bízom el magam, hanem inkább nagyot nyelek és hallgatom a hozzánk intézett szavait, majd érdeklődő kérdéseit. Teljességgel letaglóznak, és örülök neki, hogy a nőstényé az elsőbbség a válaszadásban. Én nem tudom, hogy ilyenkor mit kell mondani, mi számít jó pontnak. Hátha Yetta válaszából hirtelen meríthetek valami ötletet. Igazság szerint már előre elkönyveltem magamnak, hogy nem fognak befogadni, és ez most csak még jobban megerősödik bennem. Yettának, ahogy hallom, rokona van itt, és sok tapasztalat régről. Nekem pedig igazából... Az állásomon kívül semmim sincs ebben a városban, amire azt mondhatom, hogy csak az enyém és én értem el. Úgy látszik, hogy Yetta kifogyott a mondandójából. Nem tudom, hogy Milagros válaszol-e neki, mielőtt megszólalnék, de ha nem, akkor is néhány pillanat szünetet tartok, mielőtt megszólalnék. Az agyam lázasan kattog, keresi a megfelelő szavakat. Egyedül Masakóra és Darrenre tudok gondolni, akikből és akik miatt erőt tudok meríteni. Az ígéretből, amit Masának tettem, hogy megvédem őt, bármibe is kerüljön, és abból az ígéretből, amit Darren tett nekem, hogy felkészít mindenre, ami előttem áll. - Én... - kezdem erőtlenül, majd megköszörülöm a torkom és újra nekifutok, ezúttal sokkal határozottabban, mint eddig - Én magam miatt szeretnék csatlakozni. Mert Darren azt mondta, képes kitanítani, én pedig nem akarok olyan farkas lenni életem végéig, aki mindenkinek csak az útjában van. És ha ez sikerül, minden erőmmel viszonozni szeretném a szívességet. Persze ezzel nincsenek kisegítve, hiszen talán évek hosszú és verejtékes munkája lesz, mire én addig eljutok, hogy képes leszek akár csak magamat megvédeni, nem hogy a társaimat. Úgyhogy eddig, ha hasznosnak nem is bizonyultam, legalább Milagros elkönyvelhet őszintének, bár hazudni.. Annak semmi értelme nem lenne. Megnyalom a szám szélét, és kissé kiegyenesedve folytatom a beszédemet. - Az előző klánban, ahova tartoztam nem voltak viszályok, így én csak valamiféle eszköz voltam arra, hogy az idősebbek kedvében járjak. - nem Jamie, ne vörösödj el - Így, ha más erősségem nincs jelenleg, a parancsteljesítés remekül megy. A végsőkig engedelmeskedem a felettem állóknak. Mivel ártalmatlan vagyok, így elég könnyen ismerkedem másokkal, akik az esetek nagy részében hülyének néznek, pedig nem vagyok az. Kétkezi munkákat, feladatokat, mások segítését jól csinálom, azt hiszem. A szavaim hirtelen apadnak el, mert eszembe jut, hogy a túlélésért még arra is képes voltam, hogy eldobjam a nem is létező büszkeségemet, és házőrző ebnek álljak az ember szolgálatába. Ha Milagros ezt tudná, biztosan megvetne, ahogy mindenki más is. Elég rosszul áll a szénám, úgy érzem. De azt már nem merem kimondani, hogy ha mást nem, arra jó lennék a falkának, hogy mindenki kiélhesse rajtam a harcok okozta feszültségét ilyen-olyan módon. Lopva Darren felé pillantok. Tudom, hogy ő nem beszélhet helyettem, de én egész egyszerűen szégyenlem fényezni magamat, és fogalmam sincs, hogy az olyan idealisztikus jellemzők, mint a jó szív, nagylelkűség, áldozatkészség mennyire vonzóak egy háborús helyzetben. Bár, annyira én sem vagyok ostoba, hogy ne tudjam, hogy a háborúkba nem csak katonák kellenek a sikerhez.
Kezdőlap
//
