Ma egészen jó napom van. Vannak napok, amikor valahogy könnyebb minden, mint máskor és felszabadultabb is vagyok és a kedvem is egészen felfelé ívelő. Ilyenkor pedig nem tudok megmaradni a négy fal között, hiába szeretek egyébként oda elbújni mások elől. Meg amúgy is szeretek odakint csámpázni, sokáig nem tudok bezárva maradni egy helyre. Most még jó idő is van, szóval egy nagy adag csokis zabpehely után – ami a reggelim volt olyan dél magasságában – farmerben és pulcsiban, a cigimet és némi füvet is zsebre vágva indulok el kifelé a lakból. A városig nem tervezek lemenni, Payne megígérte, hogy eljön velem, szóval megvárom, amíg lesz rá ideje, meg valami Horatio is jönni fog, ő lesz a gardedám. Én nem mertem bevállalni, hogy visszafogom a kis nőstény farkasát, ha bármi gázosan alakul. A korom és az erőm ugyan meglenne hozzá, de a farkasom habitusa, mentalitása abszolút megakadályozza a dolgot. Ismerem már ennyire, hogy tudjam, nem fogna vissza egy dühöngő kölyköt, szóval a magam részéről örülök, hogy velünk jön a hím is. Mentorként gondolom úgyis hozzá van szokva a kölykök féken tartásához. Kényelmes tempóban gyalogolok le a lak lépcsőjén előbb, majd be a fák közé. Most még a fülhallgatót sem tolom be hallójárataimba, hogy ilyen módon is elszeparáljam magam, mint máskor. Nálam van ugyan, de a zsebemben – a kapucnis pulcsim első, kenguruzsebében, vagy mi annak a neve – a telómmal meg a cigimmel meg a kezeimmel együtt, merthogy azokat is oda csúsztattam. Nincs nagyon hideg ugyan, de azért rajtam van a füles sapim is, csakúgy. Nincs oka minek vettem fel. Mert így esett jól, aztán kész. A pajzsomat nem húzom fel teljesen, mint általában, rést hagyok, de csak ennyit. A kilátóhoz érve kiszedem a zsebemből a füves cigit és rágyújtok. Basszus, ez most nagyon jól esik.
Sokszor vagyok távol a Laktól, s akárki kérdezi, senkinek nem mondom meg hol is töltöm az időm. Nem változtam meg április óta, még mindig az vagyok, aki voltam, épp csak talán valahol a meghunyázkodás és a megalázkodás leple alatt felöltöttem magamra némi büszke rebellisséget is. Mert nem azt teszem, amit elvárnak tőlem és bár bizonyára fülemet és farkamat is behúznám csendesen, hogyha bizonyos személyek rákérdeznének arra mi is a távollétem oka és helye, most csendes magányomban mégis élvezem, hogy rendet bontok, hogy szabályt szegek. Mert ettől nem leszek domináns, még csak semleges sem, de rossz katonának lenni legalább oly' élvezetes. Egont követtem, amikor éppen nem nála, az ő küszöbén töltöttem az időm. Most viszont elkezdett hiányozni valami, valaki, akinek piszok vagyok csak a körme alatt, de mégis, akiről elhiszem, hogy a maga módján fontos vagyok neki. Tudni szeretném hát, hogy mi az, ami változott az életében, hogy ki az, akit maga mellé emelt. Mert féltékeny vagyok érdekel, hogy mi van vele, hogy ki van vele. És bár tudom, hogy sose vonnám kérdőre, ettől függetlenül zavar a homály, amiben tapogatózom. Talán túl soká voltam távol.. itt az ideje annak, hogy visszaszerezzem a helyem azon a bizonyos lábtörlőn. Igaz, Nessa mama? Zsebembe süllyesztett kezekkel haladok, teszem egyik lábamat a másik után és bár érzem, hogy valami az utamba kerül, mégsem nézek fel egészen addig, amíg neki nem ütközöm. Nem véletlenül. Próbálkozom, feszegetem a határaimat, mert talán van valaki, akivel szemben megtehetem. Orrlikait a kis fekete szélesre tárja, issza magába a szagot, melyet a számára idegen hordoz, s elfintorodom belé. De mégis mosolygok, angyalként rebegek bocsánatot, amiért belegyalogoltam a személyes terébe és őszintén így is gondolom. Nem akartam ezt. Nem akartam semmibe venni, vagy tolakodónak bizonyulni. Hiába, ez van akkor, mindig ez van, amikor összevész bennem a nagyravágyás és a valódi jellemem. Néha vadász akarok lenni, pedig csak préda vagyok, királynővé szeretnék válni, de csak gyalog vagyok ezen a sakktáblán. - Nem így akartam, sajnálom! Rebegem és fikarcnyi hazugság sincs a lesütött szemű mondatban. Óvatosan pillantok rá, félreállva az útjából, s most először nézem meg magamnak. - Helyes sapi. Dicséretem kéretlen és nem is helyén való, de kicsúszik, hát közöttünk marad. Nem tudom mi egyebet kellene reagálnom még. Belefagyok a pillanatba, azt hiszem.
Feltűnik a nőstény közeledése – hacsak nincs a feje búbjáig fent a pajzsa, mert akkor nem tűnik fel –, de nem mozdulok el, meg ilyenek, mert hát idősebb, szóval feleslegesnek tartom, megszökni nem nagyon tudnék előle, ha velem van dolga, meg amúgy falkaszaga is van, szóval ki tudja ki az és miért bóklászik erre. Aztán meg nekem jön. - Bocsánat, nem volt szándékos. – fülem-farkam behúzva lépek el a nősténytől. Igen, én még a szubok között is szub vagyok. Falkasom is a földig hajolva hátrál és én is inkább a cipőm orrát találom érdekesnek, éppen csak a nőstényre pillantva, hogy legalább az arcát lássam, kit kerüljek el, ha esetleg valahogyan a tyúkszemére léptem volna valamikor. - Köszönöm. – emelem feljebb a tekintetem félszegen. Ha el akarja venni, neki fogom adni, akkor is, ha nagyon megszerettem ezt a sapit, mostanában gyakran hordom. Nekem tökre tetszik. A füves cigi még a kezemben van, körbe leng az illata. - Falkatag vagy te is. – nem kérdezem, mert hát tisztán érzem ezt. Inkább csakúgy megjegyzem a dolgot. - Segíthetek valamiben esetleg? – pillogok rá, mert nem tudom még, hogy miért sétált belém. Az is lehet, hogy nem vett észre. Velem is megesik olykor, szóval nem lenne ebben semmi extra. Mármint nekem nem.
Elkerekednének még a farkas szemei is, ha ugyan lenne képes ilyesmire az állat biológiája. Enélkül mondjuk úgy, hogy csak kamillázik a nagy hátrálásra, s tükörben kábé ugyanazt csinálja ő is. Elég szép látványt nyújtanak így ketten, nem különben a cipőorrot bámulóval él magam. Nem erre mondják, hogy két hülye egy pár, kérem? Ha hallanám a gondolatait, akkor most életemben először lennék büszke arra, hogy nem én vagyok a szubok szubja és ki tudja, talán tényleg eloroznám tőle azt a sapkát, ékes bizonyítékául annak, hogy van akit még én is le tudok dominálni. Mondjuk fiatalabb, mint én, így azért annyira nagy dicsőség nem lenne. (De.) Így viszont a sapka marad az övé. - Ez így igaz. Már egy ideje. Te csak nemrég, mert még nem ismerlek. Nem mintha törvényszerű lenne, hogy mindenkit ismerek, de meg kell vallani, az előbbiek után, azokból kiindulva egész felmerészedek, s még a sosem hitt nagyzási hóbort is előtör belőlem. - Úgy nézek ki, mint aki segítségre szorul? Meghökkenésemben semmi támadó él nincs, inkább amolyan összeszégyellem magam jellegű bennem ez az egész. Eddig nem hittem, hogy elesettnek tűnnék, de ha ő mondja. Basszus! Hát ciki. - Ginevra vagyok, hát téged hogy hívnak? Térek rá inkább erre, új nevem hangoztatásából - talán - baj nem lehet.
- Január óta. De keveset vagyok a lakáson kívül, szóval tényleg alig párakkal találkoztam eddig. – tényleg jobban szeretek a fejem búbjáig felhúzott pajzsban, a szobám négy fala közé zárva lenni és úgy tenni, mintha nem is léteznék. Meg a gépemre rácsavarodni és dolgozni vagy csak játszani és ennyi. Meg betépni. Meg Nessával lenni, bárhogyan, ahogyan csak szeretné. És így nem igazán szoktam felbukkanni a falkatársak között, főleg, mert frusztrál a tömeg és a sok energia és ezek miatt inkább ki se dugom az orrom. Csak nagy ritkán. - Nem. Bocsánat. – nem néztem én semmilyennek sem, inkább csak a jól neveltség és az abszolút megalázkodás az oka az egésznek. A leghalványabb mértékben sincs bennem, hogy bárkit le akarnék dominálni. Nem akarok. Soha nem is akartam. Meg udvariatlan se lenni, ezért kérdeztem, de lehet, akkor most pont ezzel voltam az, amit meg nagyon sajnálok, mert nem volt célom az ilyesmi a legkevésbé sem. - JT vagyok. – pislogok rá a nőstényre. Nem tudom, hogy kezet nyújtsak-e neki vagy az se jó ötlet, ezért inkább csak zsebre dugott kezekkel állok továbbra is előtte. - Tök szép neved van. – nem kérdezte vagy kérte a véleményem, de eléggé tetszik, szóval gondoltam, akkor már vele is megosztom. Max kifejezi nem tetszését a kéretlen megnyilvánulásom miatt. - Ööö… kérsz egy cigit? – nem mondhatni, hogy nagyon jó lennék a spontán beszélgetésekben, de valahol el kell kezdeni, nem igaz? Szóval kiveszem a zsebemből a dobozt és felé nyújtom, hogyha elfogadja, akkor tudjon is venni belőle. Ha meg nem, akkor csak visszateszem a zsebembe.
- Kikkel például? És miért vagy keveset a lakáson kívül? Talán nem szeretsz beszélgetni? Vagy esetleg nem jöhetsz ki? Sok kérdésem van, szeretek beszélni, mindig szerettem. Bár érzem, hogy elég sánta az egész, hiszen ha nem szeretne beszélgetni, akkor velem sem állt volna szóba és hogyha nem jöhetne ki, akkor most sem lenne itt. Fogalmazok hát egy újabb kérdést, hátha arra már magamban sem lesz elképzelhetetlen a válaszadás. - És hol laksz? Egyedül? Nem rossz így? Érzem rajta a szagát, az ő szagát, Nessáét, de nem illik nyíltan rákérdezni, hát maradok ennyiben és tettetem magam hülyének, mondjuk úgy. Pedig az nem vagyok, soha nem voltam, de ő nem ismer, honnan is tudhatná? - Ez egy név? Szalad ki a számon, de bele is pirulok. Torokköszörülve folytatom. - Úgy értem, hogy persze, név, de minek a rövidítése? Van egy őrző csajszi, vele lakott az amerikai franciám, ő például P. S., mert Pandora Scarlet. Azt hiszem. Nem tudom, Claude mindig csak azt mondta róla, hogy Scarlet. Nagyon szépe hangzott a francia akcentusával, mindig azt hittem, hogy tényleg szereti. Romantikus filmekbe illőn kalandozom el olyan tájra, amilyenhez semmi közöm sincsen. Nem szégyellem el viszont emiatt magamat, hiszen JT valószínűleg nem fogja tudni kikről beszélek, szóval édes mindegy az egész. Ha Philt emlegettem volna, mint P. S. rokona az cikibb lenne, hiszen őt ismerheti. - Köszönöm. Nemrég kaptam. Egyébként Ginettenek vagy Ginnienek is szólíthatsz. Mások is teszik. Ezen a ponton nem tudom, hogy meg kellene-e dicsérnem rajta valamit az egál kedvéért, vagy sem. Valamiért elég természetellenes ez a beszélgetés és rá kell jöjjek, hogy olyanokkal sokkal könnyebb, akik markánsabb jellemek, mint én. Így most kissé kínban vagyok. - Orvosi céllal szívod? Célzok ezzel arra, hogyha füves, akkor felismerem a szagát, bár én magam sosem szívtam egyetlen szálat se belőle. Távol álljon tőlem, hogy gyanúsítsam bármivel, én csak érdeklődöm és közben el is felejtem, hogy nem válaszoltam a kérdésére igazán. - És honnan jöttél januárban ide?
Kicsit olyan, mintha egy vallató lámpa világítana az arcomba ezzel a sok kérdéssel, de mér megszoktam az ilyesmit, szóval eszemben sincs megtagadni a válaszadást. - Nessa hozott a falkába, találkoztam Madisonnal és Payne-el, meg egy hímmel, akinek elfelejtettem a nevét, de morf és szőke és bűvész. – sorolom fel, mint a leckét. Meg az egyik főmuftival is a csatlakozásomkor, de azt meg Nessa intézte jobbára, én meg csak díszként voltam jelen, hogy hát rólam van szó. - Hát… igazából a tömeg eléggé frusztrál meg szívesebben vagyok a szobámban, de kijöhetek amúgy. – csak nem annyira akarok. Amikor meg akarok, akkor is inkább egyedül lennék, mint társaságban. Illetve most már elkezdtem megismerni párakat, szóval egész sok farkassal találkoztam már. Mármint magamhoz képest a havi egy átlag az nem rossz. - A Lakban élek én is, Nessa lakásában. És nem rossz, igazából nagyon jó. Nessa csodálatos nőstény. – a tekintetemben megjelenik a csodálat, ahogy róla beszélek. Mindig is több, volt nekem, mint bárki, akit eddig ismertem és most hihetetlen, hogy vele lehetek, hogy nála lakhatok, hogy láthatom, hogy megérinthetem… egyszerűen leírhatatlanul fantasztikus az egész. - Aham. Tényleg ez a nevem és csak ennyi. Mint a Junior vagy a John csak rövidebb. – már megszoktam, hogy mindenki fennakad a nevemen. De tényleg ennyi, amit használok és nem több, nem kevesebb. A vezetéknevemet szoktam változtatni, de a JT-t mindig megtartom, az állandó. Kedvelem és emlékeztet az emberi életemre. - Őt nem ismerem. – nem tudom ki ez utóirat lány, sose hallottam még a nevét, de majd eztán figyelni fogok. - Melyiket akarod? Mert úgy szólítanálak, ahogy szereted. – nekem aztán mindegy, csak ne húzzam ki a gyufát senkinél se, szóval, ha választ egy keresztnevet, akkor az nekem tökre megteszi. - Ezt? Jaaa, nem. Csak szeretem. – meg kedélybeteg vagyok. Pontosabban bipoláris depresszióval küzdök és a fű segít ellazulni és kevésbé antiszociálisnak lenni, de nem orvosi céllal szívom, hanem tapasztalatból tudom, hogy jobb így. - A Yukon vidékéről. És te? Mármint nem januárban, hanem amúgy. És régóta vagy a falka tagja? És miért kaptál új nevet? – kérdezek vissza kíváncsiságból, de ha rendre utasít, hogy semmi közöm hozzá, akkor befogom és elfogadom, hogy nem válaszolja meg.
Megakadok a név hallatán, pedig nem kellene. Nem kellene, mert igazság szerint ez is olyan dolog, hogy tudom, érzem rajta. Mégis valahol rosszul esik hallani, felüti bennem a fejét a féltékenység, emiatt felrántom a pajzsomat az egekig, hadd takarja el szégyenemet. - Szóval Nessával. Öhm.. hozzá igyekeztem épp. Utalok vissza egy előző kérdésére, mert így talán vállalhatóbb lesz a hozzászólásom. Nem tudom, szerintem nem az, de ettől függetlenül már visszaszívni nem tudom, szóval marad, amilyen volt az elejtett megjegyzés, épp csak enyhén pirulok bele. - Nem tudom, hozzá még nem volt szerencsém. Nem szeretem sem a bűvészeket, sem a bohócokat. Mind olyan furák nekem. Nem mondom, hogy közönségesek, de azok. Ez a véleményme róluk, így tényleg nincs semmi fogalmam ki lehet ez az emlegetett morf. - Payne aranyos. Madisonról nem beszélek, már csak Lili miatt sem. Nem, mintha szégyen lenne, hogy nem ismerem, de valahol mégis az. Mert Lili kölyke és mégsem tudok róla semmit. Mert rá is féltékeny vagyok. Talán máglyán kéne lassan elégnem ennyi borzalom miatt. - Hogyhogy nála laksz? Ez az. amit tőle sose mernék megkérdezni, ellenben JT itt az élő példa arra, hogy talán valahonnan válaszokat kaphatok. Ennyi erővel engem is magához költöztethetett volna, de nem tette soha. Mennyivel érek kevesebbet a hímnél? Szomorú vagyok, s ezt nehezen tudom mosolyom mögé rejteni. - Igen, az. Nagyon rendes és erős meg határozott meg példakép. Ragyognak fel lélektükreim. Végre valamiben mélységesen egyetértünk, Nessa csodálatos. Még akkor is, ha legtöbbször átgyalogol rajtam. De nem baj, mert közben pedig azért a maga módján figyel rám, azt hiszem. - Legyen akkor Ginnie. Úgy kevesebben neveznek. És a Ginette fájdalmasabb - de ezt nem teszem hozzá. Mosolyomba kezd visszatérni az őszinte jókedv. - Hát ez nem hangzott túl jól. Ha szereted, akkor függő vagy, nem? Távol álljon tőlem, hogy ítélkezzem, én még sosem szívtam. Viszont tény, hogy levontam a magam következtetéseit. - Párizsból, de az már nagyon régen volt. Sok-sok évtizede élek itt és nagyon megfelel ez a hely. A nevemet pedig azért kaptam, mert.. Ezen a ponton megakadok. Erről nem beszéltem még senkinek, senki olyannak, aki nem ismer. A hangomba beleköltözik megint a letört bilifüle, farkasom is szomorkásan lógatja le füleit, fejét. - ..a régit valaki olyantól kaptam, aki már nincs itt és akire nem szeretnék emlékezni, mert rosszul esik. Tudod, áprilisban volt az az őrület és nekem el kellett volna menni, de nem mentem, csak hagytam egy búcsúlevelet, melyben azt kértem, hogyha túlélem az áprilist, akkor adjanak nekem új nevet. Ezt kaptam. Szeretnéd tudni a régit? Nessa úgyis elmondhatja neki.. bár nem hiszem, hogy én lennék a téma, de az most mindegy. Valahogy közösséget érzek JTvel a nőstény miatt, akivel lakik, így nem - sem - esik nehezemre őszintének lenni vele. - És miért jöttél ide januárban? Kerestél valamit?
Hát a pajzs felrántását azt nem értem, de nem is firtatom, mert hát lehet, hogy neki sok mások társasága. Én is szoktam totál pajzs mögé rejtőzni, szóval ebből a szempontból több, mint megértem a dolgot. Meg amúgy se tartozik rám, hogy miért is csinálta. - Igen. Nincs most otthon. – így akkor nem kell felmennie a lakik, ha nem akar, szóval ezért mondom neki. Nem tudom merre jár, de a lakás tök üres volt, amikor eljöttem. Bár, ha megbeszélték a találkozót, akkor nem szóltam, nincs beleszólásom. - Ahogy leszálltam a buszról, miután megérkeztem, ő volt az első, akivel találkoztam. – véletlen botlottam bele a srácba. Amúgy sok véleményem nincs róla, velem kedves volt és jófej és segített megtalálni Josh házát és ennyi. Többet nem tudok róla. - Igen, tényleg az. – meg az exem is, ez azonban nem olyasmi, amit kiteregetnék egy idegennek, hiába falkatag. Régen voltunk egy pár és azóta sok minden történt. - Hát, mert azt mondta. Még kölyök koromból ismerem, és ide hozott. – ez a teljes igazság. Nem tudom, hogy pontosan mire is gondol, hogy miért lakom a nősténynél. Mert ezt akarja, ezt várja tőlem és én nem mondanék neki soha nemet. Meg sem fordult a fejemben, hogy ellenkezzek vele, akár csak egy minimális szinten is. - És gyönyörű és fantasztikus. – csak egyetérteni tudok Nessával kapcsolatban. A legcsodálatosabb nőstény, akivel valaha is találkoztam életemben és eszméletlen mázlis vagyok, hogy magához vett. - Okés, akkor Ginnie. Amúgy nagyon örülök, hogy találkoztunk. – nyújtok neki kezet kis habozás és hezitálás után, maximum nem fogadja el a gesztust. - Csak szeretem. – vonom meg a vállam, ami igaz is, de ez nem olyasmi, amiről beszélni szeretnék. Illetve nagyon nem szeretnék. Érdeklődve hallgatom, hogy honnan is származik. Sose jártam még Európában, de New Orleansban egyszer igen, ott is sokan beszélnek franciául. - Ó, akkor téged is érintett a vörös hold? Bocs, nem akartam belemászni a dolgaidba, ez az egész áprilisi őrület nekem még nagyon új. – nem voltam itt, amikor történt, és amit Payne mesélt, azok után áldom is az eget érte. - Igen, persze! – ha hajlandó velem megosztani, akkor tényleg érdekel, hogy mi volt a régi neve. - Nem igazán. Csak felültem egy buszra és ez volt a végállomása. És te? Kerestél valamit, amikor idejöttél?
- Az nagy kár. Biggyednek le csalódottan ajkaim. Mondjuk sejthettem volna, hiszen nem hívott, szóval nem is kellene itthon legyen. Áh, ez van, hogyha önállósítom magam és elfelejtem, hogy mindent előre meg kell beszélni, mert ha nem így teszek, akkor csak csalódás ér. Sebaj, van ez így, a lényeg, hogy még hazajöhet, amíg JTvel társalgok, szóval nem nagyon izgatom fel magam. Azon viszont izgatom magam, hogy vajon minek a rövidítése lehet a J és a T. Láthatólag nem akarta megosztani velem, szóval nem firtatom, de kifúrja az oldalamat a kíváncsiság. - Azt mondta. Óh. Ez ismerős. Elnevetem magam valami éledő cinkossággal ebben a megjegyzésben. Hiszen ha nem csak nekem mond dolgokat, amik aztán úgy lesznek, akkor van bennünk valami közös ezzel a hímmel és ez valahol nagyn jól hangzik. Olyan jól, hogy egész elragadtatom tőle magam. - Bizony. Az. Olyan, amilyen én nyilván nem vagyok. Játszom ki a női eszköztár egy olyan fegyverét, amit nem mernék soha, senkivel szemben, aki egy kicsit is érettebbnek tűnik a hímnél. Nyilvánvaló választ várok, azt, hogy engem is szépnek lásson, de fel sem tűnik milyen szinten provokálom. Hogy versenyezni akarnék Nessával? Aligha. De ettől még kíváncsi, nos az vagyok. - Mi a jó benne? Ezt az alkoholról is milliószor megkérdeztem már. Mert érdekel, de nem annyira, hogy fogyasszam is. Általában nem kapok választ az ezirányú kérdéseimre, kíváncsi vagyok arra, hogy most fogok-e. - Idén nem annyira, mint tavaly. Jegyzem meg keserűen. Mi az nekem, hogy összetalálkoztam Sangilakkal! Nem fájt annyira, mint a Papa elvesztése. De ezt nem fogom bevallani, ezt még Nessának sem mondtam el, nem mondhatom senkinek. Lilinek akartam, de ő becsukta a füleit. Hát nem akarok a terhére lenni vele. - Véronique Sauveterre néven születtem, aztán a teremtőm nevezett el Geneviéve Duboisnak. Te azt a nevedet viseled, amit születésedkor kaptál? Megrázom a fejemet. Nagyon rég volt, de azt tudom, hogy nem kerestem semmit. Semmit se kerestem, de megtaláltam olyanokat, akikkel teljesebb lett az életem. Fantasztikus egy hely ez, leszámítva az április és Castort. - Pontosan nem tudom mi hozott ide, de annyira befogadó volt a falka, hogy itt maradtam. És rengeteg régi ismerőst találtam ám. Kicsi a világ nagyon..
- Hát… átadhatom neki, hogy kerested. – óvatoskodva, lábujjhegyen vagy cetlire írva, de igen, akár ezt is lehet, bár nyilván nem muszáj, erőltetni semmiképpen sem fogom, ha a nőstény nem akarja, csak felajánlottam a dolgot. Csak egy bágyatag mosoly jelenik meg az arcomon arra, hogy neki is ismerős ez az azt mondta dolog Nessától. Én mondjuk nem bánom. Bár, ha bánnám se ellenkeznék vagy tennék máshogyan, minthogy azt mondja nekem, de ez már egy más kérdés. - Ezt most nem igazán értem. – billentem oldalra a fejemet. Tőlem általában senki sem akar direkt módon kihúzni semmilyen bókot, főleg nem egy farkas, ezért kicsit zavarba is jövök. Mert nem tudok másra gondolni, minthogy ezt most félreértettem és nem is azért mondta és akkor meg tényleg nem vagyok képben. - Kevésbé vagyok feszült és zárkózott tőle. – és akkor ez még csak a finoman megfogalmazott változat, mert enélkül valószínűleg háromszor annyit ülnék a szobámban vagy lennék a szabadban, de elszeparálódva mindenkitől, mint most. És azért ezt most sem művelem kicsiben, fél év alatt négy farkast ismertem meg a falkában. Vagyis ennyivel elegyedtem szóba. - Értem. – vagyis annyira nagyon nem értem, de akkor gondolom tavaly durvábban érintette a dolog, mint idén, de valahogy úgy érzem erre nem kellene most rákérdeznem, szóval inkább visszavonulót fújva hagyom az egész témát ennyiben. - Miért nevezett el a teremtőd máshogyan? – még egy dolog, amit nem értek és nyilván közöm sincs hozzá természetesen, de ha már megosztotta velem, hogy nem ő választott másik nevet, hanem kapta, akkor gondoltam kicsit kíváncsiskodok. Max nem mondja el. - Hát… igen. – nem hazudok, már emberként is JT volt a becenevem, amennyire vissza tudok emlékezni. Talán a suliban ragadt rám, de otthon is így hívtak utána és a Joel Thomasból van, szóval végül is igen, a születési nevem beceneve. - Payne is említette, hogy itt sok ismerős fut össze. Neked is család vagy barátok? – mármint akikkel újra sikerült találkoznia. Nekem is van, mert Nessát is ismertem, meg Payne-t is korábban, szóval, ha úgy vesszük, akkor arányaiban tényleg igaz, hogy kicsi a világ és rengeteg ismerős talál itt egymásra.
- Semmi, semmi, igazán nem kell értened, csak fecsegtem össze is meg vissza is. Esik le, amikor megjegyzi, hogy nem érti, hogy esélyesen halálra égettem magam. Arcélem rózsaszínné színeződéséből látszik is zavarom, s bár a farkas nem hátrál túl messzire, azért ő is inkább lesunyja füleit és igyekszik láthatatlanná válni, mert szégyelli, hogy nem csak nőstényként, de nőként is bukunk állandóan. Mert nekem mindig túl hamar jár a pofám. Van ez így. - Te vagy az első, aki megmondta és nem azzal jött, hogy nekem is ki kellene próbálnom és akkor majd rájövök. Egyszerre vagyok döbbent és lenyűgözött, s ha ez nem lett volna világos, akkor a mondandóm egy wáo és egy köszönöm is egyben. A farkas is közelebb szökken, de nem nyomakszik a másik személyes terébe. Ej, jó lenne, ha el tudná dönteni, hogy akkor most mégis mi a fenét akar. Tisztára szöcskének tűnik, amióta itt vagyunk JTvel. - Mert nem akartam viselni a régi nevem. Mert az anyám nem szeretett, nem is akart engem és olyantól szerettem volna nevet kapni, aki törődik velem. Tíz voltam, logikusnak tűnt. A Teremtőm nevelt fel onnantól, minden téren ő lett a Papám. Nem akarok róla beszélni, nem akartam, de mégis minduntalan előkúszik belőlem, s rajongással teli szomorúság költözik a hangomba. PEdig nem jó így, nem leszek tőle erős, de sebaj, legalább nem akarom magam olyannak eladni, amilyen nem vagyok, ez is valami. - Család is és barátok is. Lili például, aki velem élt még Franciaországban és egyszerre a nővérem meg az anyukám, meg a legjobb barátom is. Ahogy már említettem, nekem a vér szerinti család - az anya, aki szült - semmit nem jelent. Bezzeg a farkasok! - Szerinted máshol is ilyen? Amiatt lehet, mert túl soká élünk és akarva-akaratlanul mindenütt újra összefutunk? Ezt se kérdeztem még soha, senkitől. Hiába, 131 év nem elég mindenre..
- Oké. – vonom meg a vállamat. Ha nem kell értenem, akkor nem firtatom tovább a dolgot. Ha egyértelműen felhúzzák a falat előttem, akkor hátrálással reagálok mindig. - Azt nem tudom, hogy másnak milyen vagy miért használja vagy szereti. Én ezért szívom. – újabb vállvonást prezentálok, de nem érdektelenség vagy flegmaság miatt, hanem ilyen „ez van” jelleggel. Farkasom a másik megugrására hátrál a biztonság kedvéért, lehajtott fejjel, de azért a nőstény figyelve. - Ó értem. Így már abszolút érthető és logikus is. – bólintok egyet röviden. Az meglep, hogy ennyire beavat, de valahol örülök is neki, jól esik. Pedig nem is ismerjük egymást. - Az ő kölyke Madi, ugye? – ráncolom össze a szemöldökeimet elgondolkozva, ahogy a nőstényt említi, ezt a Lili nevűt. - Én sok helyen megfordultam már, igaz csak az Államokban, de ilyen nagy egymásra találásokból keveset láttam. Persze nem lehetetlen és igen, van abban valami, hogy sokáig élünk és így nagyobb az esély az ilyesmire. – vakarom meg a tarkóm szabad kezemmel. Passz őszintén szólva, mert az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem mindenhol voltam falkatag, ahol éltem, szóval lehet csak szimplán nem láttam eleget, nem tudom. - És te Nessát innen, a falkából ismered? Vagy korábbról? – csak szimplán érdeklődök, egyszerű kíváncsiságból fakadóan.
Nehéz dolog a hímekkel, ezalól egyetlen szub sem kivétel, azt már meg kell mondjam. JT visszahúzódóssága sem teszi könnyebbé a társalgást, mert még neki is képes vagyok olyasmit mondani, amivel grande halálra égetem magam, szóval tényleg jobb lenne, ha elsüllyednék. - Nem is azért mondtam, mert azt gondoltam, hogy neked tudni kellene. Én csak.. Annyit vonogatja a vállát, hogy komolyan elgondolkodom azon, akar-e egyáltalán velem beszélgetni. Arra jutok, hogy nem igazán, de ettől még képtelen vagyok befogni a lepénylesőmet. - ..tudod én nem iszom alkoholt, nem is ittam soha. Következésképpen sose voltam részeg. Ugyanez vonatkozik más szenvedélycikkekre is, mint például ez a szívós izé. De ettől még érdekel, hogy milyen érzés ezeket a dolgokat csinálni, viszont én nem akarom tenni, szóval ezért szoktam kérdezni, hogy milyen. Mondjuk ezáltal is meg kívánok ismerni másokat. De ezt általában kicsit se értékelik. És hülyének is néznek, tenném még hozzá, de moderálom magam. Hiába, én nagyon nyitott vagyok, már legalábbis olyan dolgokban, amikből tudom, hogy semmi bajom nem származhat. Így is tartogatok magamnak elég titkot, fejvesztőseket, szóval így kompenzálok. Ezért is avatom be szívbaj nélkül. - Ühümm, az övé. Jegyzem meg és bár szégyellem magam miatta, de van ebben egy ahngyányi féltékenység is. Szeretem Lilit, de nem örülök neki, hogy kölyke van. Hogy itt van a kölyke. Dehát van ez így, nem kell nekem mindennek és mindenkine örvendezni. - Csak innen a falkából. Ő már akkor is nagy és erős és csodálatosan akaratos volt, amikor idejöttem. Fejtem ki nézeteimet Nessa kapcsán. Igen, hát nem minden a kor, mert van akivel bezzeg nem ilyen a viszonya, mint amilyen velem, pedig a nőstény még fiatalabb, mint én. De hát na. Tudom kezelni a helyzetet. - Mennyit mesélt neked a városról? Farkasszinten érdekel, nem idegenvezetőként, de ezt nem ragzom egyelőre még.
Nem nyugtat meg a tudat, hogy a telefonom nagyobb, mint egy tű. Ezt se könnyű megtalálni egy szénakazalban, nekem ráadásul egy egész erdőt kell átnéznem. Még a kilátó a legkönnyebb része. Olyan jól megvoltam a mobil nélkül, hogy egészen ma délutánig nem kerestem. Maeve szólt a bentin, hogy nem tud elérni, akkor döbbentem rá. Műszak után mindenhol megnéztem, kabátzsebben, asztali fiókban, elemózsiás zacskóban, de még a fürdőköntös mellett is. Arra jutottam, hogy egyszer, valamikor, óvatlan pillanatomban letettem vagy elejtettem. Úgyhogy a mai napot nyomozásra szántam. Mae-t nem fárasztom a hülyeségemmel. Mondtam neki, hova jövök és hogy este lesz finom vacsi, mire hazaér. Ha sokáig keresgélek, úgy lesz finom vacsi, hogy rendelek valamit. Hjaj, az se biztos, hogy itt van a kütyü. Most jut eszembe, hogy megkérhettem volna valamelyik technikai gurut, hogy keressen rá gps alapján. Mivel itt vagyok a füves-havas semmi közepén, ahol még vezetékes telefont se ismernek hírből, ez a gondolat nem túl hasznos. Marad a járkálás lehajtott fővel, mintha ménkű nagy bánat nyomná a nyakamat. Meg kéne csörgetni, de nem hoztam másik telefont, amivel megtehetném. Amúgy is lemerült. Nem kéne elkalandoznom, mert az lesz a vége, hogy itt van és mégse látom. Maeve jár az eszemben, az út, amin elindultunk és a cél, ami felé tartunk. Nem lesz könnyű, még mindig azt érzem. Neki az első szerelem hozta az első csalódást és mindkettő túl nagy hatással volt rá. Én tudom, hogy mit akarok és már ő is, de megvan a bizonytalanság. Damoklész kardja bármikor lesújthat, tönkre téve, amit felépítettünk és amit újra építgetünk. Az is aggasztó, ami azzal az őrzővel és Darren feleségével történt. Alignak módszerváltással élt, most nem Vörös Hold volt, hanem valami egészen más. Köze lehet az ősök eltűnéséhez. Ezt Mae-vel meg tudom beszélni, de ő se tud túl sokat. A titok pedig titok. Hopp! Ott a lépcsőn csillog valami! Az első emeleten vagy szinten. Hogy hívják ezt? Szorgos léptekkel igyekszem a kilátó felé, hátha a telefonommal játszik a napfény. Jó lenne, ha nem kéne estig keresgélnem itt.
A hozzászólást Balthazar Bluefox összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Dec. 11, 2017 10:14 pm-kor.
Itt volt az ideje annak, hogy kimozduljak és végre ne festék szagot szimatoljak. Igaz, eddig nyomoztam is, hogy vajon ki lehetett Cukipofa és már azon agyaltam, hogy mivel is kellene őt részben köszönteni, másrészt meg milyen őrült spontán dologra kellene rávenni őt. Ahogyan lassan ideje lenne munkát is találnom, vagyis a kigondoltra jelentkezni és valahogy bekerülni a mentősök közé. Tudom, hogy nem lesz egyszerű, de nem éppen arról voltam híres, hogy hátraarcot csináljak. Szerencsére sikerült igazán meleg télikabátot is szerezni, egy hatalmas szálat és sapkát. Akár szégyen, akár nem, de még farkaslétemre se igazán bírom ezt a hideget. És még lesz rosszabb is, meg jobb is, de inkább elsőre számítok, mintsem az utolsóra. Erre mondják, hogy farkasordító hideg. A helyiek vajon mennyi idő alatt szokta hozzá? Ahh, inkább nem akarom tudni, mert a végén még túlzottan úgy érezném, hogy velem van a gond, hogy ennyire beöltözök, pedig még a tél se tombol javában. Hó ropogott a csizmatalpa alatt, ahogyan a kilátó felé vettem az irányt, hiszen mindig is szerettem a magaslatról is megnézni egy vidéket és biztos voltam abban, hogy remek lehet a kilátás onnan. A táj pedig könnyedén ragadott magával, egészen addig, amíg egy adag havat nem sodort a képembe a tetőről. Sietve hátráltam meg és próbáltam lesöpörni a havat, illetve újra látni, amikor is valamin megcsúsztam, hirtelen nem is értettem, hogy mi történik, de elég hamar sikerült megéreznem a fapadlót a fenekem alatt, majd egy kisebb fájdalmas morgást is egy kisebb koppanást követően. Sietve pillantottam körbe, de nem láttam senkit se, így a lépcsőhöz másztam és akkor pillantottam meg egy hímet, amint vélhetően a fejét dörzsöli. Még láttam valami apró tárgyat a mélybe zuhanni. Egy telefon lett volna? Nem kizárt, hiszen de felfelé nem is láttam, most meg azon csúsztam volna meg? Lehet még az is kevésbé volt fájdalmas, mintha a cipőmmel találja szemben magát, ahogyan elestem. - Bocsi! – kaptam észbe, ahogyan a hatalmas kapucni is az arcomba hullott a vöröslő tincseimmel egyetemben. – Egyben vagy? – kérdeztem meg barátságosan, miközben próbáltam ismét jó látásiviszonyokhoz jutni. Ahelyett, hogy elfutott volna, akkor sietve másztam arrébb kicsit az útből, hogy ő is felérjen az első szintre. - Ha netán a telefonod volt az, akkor ígérem kifizetem és veszek másikat. Nem láttam, éppen egy adag havat kaptam az arcomba, aztán minden olyan hirtelen történt. – nem csak kicsit gyorsan beszéltem, hanem még mellé egy hangyányit hadonásztam is, de mivel eddig csak Mr. Morgó Cukipofihoz volt szerencsém, így fogalmam sem volt, hogy netán ez a hím mennyire is veszi a szívére a történteket, így nem csoda, hogy próbáltam menteni a menthetőt és nem egyből a mínusz tízedikről indítani.
A pajzsomat nem felejtettem el felhúzni, de nem is erőltettem nagyon. Ez a mi területünk, de betévedhet egy ügyes kóbor. Vagy akár egy rosszkedvű falkatag. Mi is történne akkor? Lehet, hogy nem lenne olyan bajos az a találkozás. Na de! Annyira koncentráltam a telefonomra, hogy észre se vettem, valaki van még ott fent. Mikor kicsit jobban figyeltem volna a szagokra vagy az energiákra, akkor már közel jártam. Most meg nagyon érzem a fejem búbját. Milyen események vezettek ehhez? Valami hirtelennek hallatszó mozdulat odafent, egy nagy koppanás és egy kicsi. Utóbbi volt a fejem és a telefon találkozása. - Helló! - nézek fel hunyorogva. - Te ki vagy? Nem ismerlek. A farkasom elindul felé, érdeklődik. Nem egy szélvédett hely ez, lehet, hogy közelebb kéne mennem. Egyáltalán falkatag? Nem hallottam újoncról. Aranyos feje van, fiatalnak néz ki, pedig benne van a korban. Ahogy én is, bár előrébb járok. - Én igen. És te? Elárulom: egész nap ezt a nyavalyás telefont kerestem, igazából kösz, hogy lerúgtad vagy nem is tudom, mit csináltál, mert így nem kellett felmásznom oda. Hülyeségeket dumálok, ahogy lehajolok, hogy megnézzem, mi maradt a cuccból. - Hó? Az itt elég gyakori. Mit csinálsz itt amúgy? Pásztázod a környéket? Keresed, hol van szarvasgombatelep? Olyat éppen nem tudok, de vaddisznót láttam arrafelé - mutatok az egyik irányba, ahol tényleg nyargalt egy koca. Most ezt kéne jelentenem? Az ilyesmiben nem vagyok jó. Kérdezek, aztán lesz valami. Lehet, hogy már ismerik, csak én maradtam le. - Ha nincs nálad töltő és egy egész áramfejlesztő, ami be tudná üzemelni, akkor nem fog kiderülni, hogy még működik-e, mert tegnap hagytam el és már régen lemerült. Egyébként ha nem működik, akkor is figyelembe kell venni a tényezőt, hogy egy egész napot és egy éjszakát kint volt a hidegben, szélfúvásban. Most nincs rajta hó, de szerintem csak azért, mert a zuhanás közben leesett. Szóval...nem tudom. Be van repedve, rendesen, az egyik lyukban valami koszt látok. Oda már nem dugok headsetet, az is biztos. Én nem fogom vele kifizettetni, bárki is ő. De ki ő?
Kis vöröském, vagyis a farkasom kíváncsian fürkészi a közeledő hímet, de ne mozdul meg. Csak továbbra is lustán henyélve figyeli az eseményeket. Sose volt olyan, aki az első szóra ugrana, vagy csak mások kíváncsiságát ki akarná szolgálni azzal, hogy meg is mutassa magát. Inkább csak vár, hogy vajon a másik mennyire is bátor, mennyire is jön közel. - Celaena. – mutatkozom be sietve, de hirtelen le se eszik, hogy feltétlenül nem is tudnak mások még a betoppanásomról. Nem igazán kerestem még a többieket, lefoglalt az, hogy a lakásomat olyanná varázsoljam, amilyenné szeretném, meg még túlzottan is fázom kint, mint most is teszem. Na jó, most annyira nem, de inkább nem számolnám meg, hogy mennyi réteg ruhát is viselek. – De sokan csak Foxienak hívnak. Könnyebb és egyszerűbb is megjegyezni. – teszem még hozzá széles mosollyal az arcomon. - Remekül, csak fenékre ültem, de amúgy nem veszéses. - kisebb legyintés is társul a szavaim mellé. Az újabb szavaira egy kisebb kuncogást is megengedek magamnak és megrázom a fejemet is. – Nem vagyok egy nagy gombázó, meg itt szerintem nem is igazán teremnek, de azért köszi. – simítom ki arcomból a vöröslő tincseimet, aminek köszönhetően még inkább láthatóvá válnak a szeplőim. – Majd észben tartom, de éhes se vagyok. Csak meg akartam nézni magamnak a vidéket, meg ez jó ötletnek tűnt, hogy szoktassam magam a hideghez. – hangom még mindig barátságos, miközben a hímet fürkészem. - Ezek szerint szereted elhagyni a cuccaidat? Netán valaki szólt miatta? – ha pedig felmászott volna ő is mellém, akkor arrébb csúsztam, hogy helyet hagyjak neki. – Te gondolom, a hegyiek között élsz, vagy tévednék? Én lent a városban. Régóta élsz már itt? - kíváncsiskodtam tovább, miközben kicsit megigazítottam a sapkámat és a kabátomat is. – Itt mindig ennyire hideg van, vagyis gondolom lesz még rosszabb is, mi? – tettem fel a költői kérdést, majd felállva a földről a korláthoz sétáltam és újra a messzeségbe pillantottam. – Szeretsz snowboardozni, vagy síelni? – pillantottam hátra, vagy oldalra a hímre, attól függően, hogy merre is van.
A fehér farkas megáll, úgy egy méterre a másiktól. Onnan nézi, nézegeti. Leül és szemmel tartja. Ennyi elég neki. - Én Balthazar vagyok. Ilyenkor irigylem a kangukat, akik mindenről tudnak. Még Celaena cipőméretét is megmondanák, én meg azt se tudom, hozzánk tartozik-e? - Foxie? Ne szórakozz velem, légy szíves! Ismersz? Egy betegem adta ezt a becenevet, egész pontosan Dr. Foxy és nem tetszett. Szeretem a vicces neveket, de ez nem az. Fura, nem érzek gúnyolódást, az a mosoly is őszinte. Lehet, hogy nem ismer. - Akkor jó. Figyelem, ahogy jókat nevetgél. Mondok itt mindent, se eleje, se vége. Megindult az agyam, ömlik belőle mindenféle. Celaena-nak meg tetszik ez a hordalékos folyó. Ilyen szeplős tagunk nincs, azt hiszem. Talán a mexikóinak a kölyke, de ő is inkább csak vörös. Azt hiszem. - Mert vörös vagy, azért lettél róka? - kérdezek rá arra, ami majdnem tuti. - Jobb, mint a gyufa. Ami egyébként tévedés, mert a vörösfoszforhoz még egy csomó mindent hozzákevernek, ezért lesz más a színe. Még százötven éve, mikor az első gyu... Állj! Szerintem mindent tud, ami a vörösséggel kapcsolatos. Okosnak tűnik és annyira domináns benne ez a szín, hogy már mindenfélét a fejéhez vághattak. - Honnan érkeztél, Celaena? Kicsit rázogatom a telefont, hozzádörzsölöm a kabátomhoz. Remek ötlet volt, most az lett koszos... - Nem szeretem, csak szoktam. Megvizsgálom a nőstényt, mielőtt felmennék. Amit eddig láttam belőle, ahhoz hozzá jön még a vérvonala, ha mutatja és a kora. Nincs mitől tartanom. Ha lenne, akkor azért lenne, mert még sokan számítanak rám. Már nem csak magamnak vagyok. Felelősséggel tartozom. Elindulok felfelé a lépcsőkön. Fogom a korlátot, mert nem akarok elcsúszni, ahogy a nőstény tette. - Igen! Szóval belvárosi vagy? Akkor azért nem voltál ismerős. Én már vagy 100 éve jöttem. Te a napokban? Kiket ismersz már? Mike-ot biztos, ott ő a malguk. - Mikor szélfúvás és hóvihar van, azt talán nehezebb elviselni. Sokkal hidegebb szerintem már nem lesz. Itt fent eleve nehéz a levegő és szeles is a hely, de csodás a kilátás. Nem? - kérdezem, ahogy felérek hozzá. Megállok egy kicsit távolabb és a korlátra könyökölök. Gyönyörű a vidék, kedvem támadt végigszaladgálni rajta. - Síelni szoktam néha, snowboardot próbáltam, de az nem igazán érdekel. Neked ezek a sportjaid? Ujjaimmal dobolok a korláton. Egyujjas kesztyűben ez nem valami izgalmas. A zsebemhez nyúlok. - Azt hiszem, útközben megint elejtettem a telefont. Mindegy. Majd ha távozom, úgyis arra fogok menni - mosolyodom el teljes nyugalommal. Szerintem már csak kacat. Szép volt, Balthazar... - Hogy kerültél ide, Celaena? Mi hozott közénk?
- Ismerlek? – úgy nézek rá, mint borjú az újkapura. Mégis honnan kellene ismernem őt? Miért akadt fent ennyire ezen a néven? Ha látná a farkasomat, akkor ő is értené, hogy miért hívnak Foxienak sokan, hiszen a bundám túlzottan is hasonlít rám, vagyis vörös és mellé még tényleg olyan, mint a rókáké. Talán még természetre is kicsit. – Nem, arra biztosan emlékeznék, ha mi már találkoztunk volna. – teszem még hozzá komolyan, mert nem értem, hogy mi történhetett hirtelen. Aztán pedig mintha hirtelen nem tudna lakatot tenni a szájára, csak dőlnek belőle a szavak, de én csöppet se bánom. Sőt, egészen mulattat és szórakoztató az egész helyzet. Ezt pedig nem is vagyok rest kimutatni. Végre nem egy karót nyelt egyed, hanem van humora és még beszélőkéje is egészen jó. - Igen, de legfőképpen azért, mert a farkasom is teljesen vörös. – kicsit más szín is megjelent vénségére a bundájában, de ezért lettem róka. – Bár szeretem ezt a nevet, de az is igaz, hogy csak az ismerőseimnek engedem meg, viszont most már te is az vagy. – jó, nem ismerem olyan jól, mint másokat itt, de attól még nem egy idegen most már. Azt hiszem, hogy nem csak ő tud beszélni-beszélni soha véget nem érősen, hanem én is. - Nos, a gyufához se hasonlítottak még. – kuncogom el magam, ahogyan hirtelen elhallgat. Egészen szórakoztató. Talán végre emberemre akadtam, már csak az kellene, hogy szeresse az őrültségeket, akkor tuti befutó nálam eddig megismert egyedek között. - Szerintem az többet mond, hogy a chicagói falkából, de az elmúlt egy évben keleten voltam, a fronton. Akkor még nem éreztem úgy, hogy jönnék Mike együtt. – avatom be a részletekbe, hiszen így talán több mindent fog érteni, hogy miért pont ez a vidék, ez a falka. - Nem eszem embert, se farkast, így nincs miért aggódnod. – de ha továbbra is túlzottan fürkész, akkor kisebb sóhaj keretében engedek a pajzsomon, hogy több mindent leszűrhessen. Ha neki ettől jobb, de szerintem még egy kamasznak is veszélyesebb feje tud lenni, mint nekem van. Inkább kis ártatlannak, vagy cukinak szoktak leírni. - Napokban? Dehogy, már egy vagy két hete itt vagyok, de nem nagyon járkáltam eddig. Lefoglalt a lakásom átalakítása. – mosolyodom el, ahogyan fürkészem őt. Nem lehet sokkal idősebb nálam, legalábbis az érzékeim ezt súgják, ha ő is mutat magából valamit. - Kilátás csodálatos, de attól még pokolian hideg van itt. Nehéz megszokni? – nekem tuti az lesz, most is jó pár réteg ruha van rajtam, meg a kabátom is a lehető legmelegebb, hatalmas sál és sapka. Jahh, első pillanatra lehet ezek alapján senki se hinné el, hogy farkas vagyok, de hát nem minden farkas rajonghat ezért a hidegért. - Sportjaim? Nekem nincs ilyen, amihez éppen kedvet kapok, azt csinálom. Siklóernyőzés? Biztosan veszélyes lehet, de remek érzés is. Szeretnéd egyszer kipróbálni? – pillantok rá, miközben láthatja az íriszeimben, hogy nem csak úgy kérdezem, hanem tényleg fontolgatom a dolgot. Persze, sziklának csapódni nem lenne buli, de attól még lenne ebben is őrültség. Főleg ilyen időjárásban. - Régi ismerősöl és ideje volt magam mögött hagyni a frontot, megkeresni a családomat. – rántom meg a vállaimat. – Téged mi tart itt? – ha már őt az érdekli, hogy én miért jöttem, akkor engem meg az, hogy ő miért marad ennyire hosszú ideje itt. A mi fajtánknak ez azért veszélyes is tud lenni, ha sokáig van egy helyben.
Azt hiszem, a céltábla mögé lőttem. Nem hinném, hogy hazudik. - Igen? Miért emlékeznél rá? Tudom, hogy nyomot szoktam hagyni az emberekben, még a farkasokban is, kíváncsi vagyok, hogy rövid érintkezésünk alatt eddig mivel maradtam igazán emlékezetes. - Bocsi akkor, csak a teljes nevem Balthazar Bluefox és azt hittem, ez valami vicc akar lenni. Mikor az Északi-sarkon, illetve ahhoz elég közel jártam, akkor hittek sarki rókának. Nem a tudósok, hanem az egyiknek a felesége, szerintem így megbocsátható. Fehér farkas vagy sarki róka, majdnem ugyanaz, ugye? Megint mondom és mondom, a nősténynek pedig ez tetszik valamennyire. Kezdek megijedni. Ha Maeve-nek elmesélem, mi történt, megint görcs áll a gyomrába, pedig olyanról szó sem lesz, ami miatt ennek be kéne következnie. A régi sebek így is felszakadnak... De el fogom mondani, nem titokzatoskodom. - Aha, aha. Ha ez megnyugtat...mármint kell nyugtatás vagy szereted, hogy ő vörös? Van itt másik vörös is. De olyan is van, aki mindig úgy néz ki, mintha paintball pályáról jött volna. Willow-nak például egész érdekes farkasa van, de akad teljesen tarka, egyenesen foltos is. Az omegánk ilyen. Maeve nagy "kedvence". - Foxie, jó. Engem lehet BB-nek is hívni, például. Már sok becenevet kaptam, ez az egyik legegyszerűbb és szeretem is. - Jaaa!? Akkor te nagyon sok farkast ismerhetsz innen. Elképedek, mikor azt mondja, hogy a fronton volt. - Bocs, de belőled nem nézem ki, hogy aknákat telepítesz és lövöldözöl. Esetleg orvos vagy? A vérvonalából sok gyógyító került már ki. Ha kiderül, hogy nem orvos, csak katona, akkor máris hátat fordítok, mert valamit nagyon nem láttam jól. Látni akarok, kíváncsi vagyok. Kutakodom, csak akkor nyugszom, mikor már megmutatja a korát is. Értem már. - Akkor a belvárosban laksz, gondolom. Mike-kal rendezted le a csatlakozást? Én is elárulom a koromat és a vérvonalamat is láthatja. Mikor már a korláton vagyunk, lehet nézelődni. Szép a táj, mindig is szép volt. - Kicsit nehezebb így, hogy a tél közepén jöttél. Ha júliusban érkezel, akkor szép lassan csúszol bele. Akkor se érdemes rövidnadrágban szaladgálni, de jobb. Nekem nem volt olyan nehéz, mert ennél északabbról jöttem ide, úgyhogy saját kézből nem tudom, milyen lehet. Jó nagy utat jártam be, a déli államoktól a sarkvidékig. Foxie fázós, azt látom rajta. - Én is így szoktam. Sok mindenhez szokott kedvem lenni. Azt is próbáltam már. Tudod, mi az, ami még érdekesebb? Helikopter alján utazni. Már a felszállás is... Egész beindult a gondolattól, hogy ernyőzhet. Mutatnék emlékképet, de azt hiszem, most inkább megkeresem a telefonomat. Mégis. - Családot? Mármint farkasként? Kiket ismersz itt, ha szabad kérdezni? Lerohanok a lépcsőn és hamar meg is lelem a készüléket. Söprögetem, tisztogatom kicsit, úgy jövök vissza. - A feleségem - mosolygok rá, megmutatva a jegygyűrűt is. - Előtte meg a falka tartott itt. Nagyon jó falka, én rendkívül kedvelem. Az egyik legjobb, amit láttam.
Visszakönyökölök a korlátra és a tájba meredek. - Te hol éltél még Chicago-n kívül?
- Elég jól emlékszem az arcokra, akikhez már volt szerencsém. Ha a név nem is marad meg, de azért az arc igen. – rántom meg a vállaimat, hiszen ez az embereknél se ritka, hogy valaki emlékszik valakire, de a neve nem rémlik, vagy éppen az se, hogy honnan is ismeri, csak tudja, hogy már találkoztak. Olykor ez eléggé átok tud lenni. Főleg akkor, amikor a másik fél jobban emlékszik rá. - Aww, értem. A kékróka, valaha volt már kék színed, vagy nem vagy az a kísérletezős fajta, vagy honnan jött ez a név? – kicsit talán túl gyorsan is hadartam el a dolgokat, de szemmel láthatóan se őt, se engem nem kell félteni, ha éppen beszélni kell. Tudom, hogy olykor olyan vagyok, mint a szélvész és nem ártana lakatot tenni a számra is, de most igyekeztem rövid és tömör lenni. - Wooow, valóban? Egyszer látnom kell azt a farkast is, biztosan érdekes lehet olyat látni, mint aki most jött a paintball pályáról. Nem cukkolják ők a többiek? – lelkesedtem be megint, majd megrántottam a vállaimat. – Nem sokszor adok mások véleményére, pláne nem a kinézetemmel kapcsolatban. Egyébként meg szeretem, hogy olyan kisvörös, mint én. Talán ennek köszönhetően is még inkább megtaláltuk az összhangot, mert sorstársak voltunk. – avatom be mosolyogva, hiszen régen se törődtem igazán mások piszkálódásával a kinézetem miatt. Tudom, hogy vannak szeplőim, ahogyan azzal is, hogy mennyire is vörös a hajam. Ahogyan a farkasom is eléggé tojt magasról a másikra, míg meg nem elégelte és le nem győzte a kis piszkálókat. Jó kis mulatságok voltak azok is, igaz, a felnőttek annyira nem díjazták. - BB, mint a pezsgő? Mármint ha jól rémlik, akkor valamelyik országban van ilyen pezsgő. Te is annyira pezsdítő vagy, mint az az ital? – remek, megint beszélek itt zöldeket, talán a felét se érti, ahogyan lehet nem is fogja fel heccelésnek, hanem a szívére fogja venni. Banyek, ez szép kis bemutatkozás lesz. – Bocsi, néha beszélek össze-vissza, mint a túlpörgött duracellnyuszi. – legyintek is egyet lemondóan a szavaim mellé, mert ilyen vagyok. Nem véletlen, hogy sokan elkerülnének inkább. - Valahogy úgy, bár ahogy hallottam sokan távoztak, így még nem tartottam terepszemlét egészen mostanáig. – mosolyodom el, majd a kesztyűmre tapadt havat kicsit megfújom, ami bohókásan kezd el szállni. - Pedig utóbbit megtettem, hiszen ott tudni kell bánni a fegyverrel, de amúgy katonaorvos voltam. Elláttam a sérülteket és segédkeztem a mentésekben is, hiszen egy orvos mindig jól jön. Te jártál már a fronton, vagy valamilyen háborúban? – íriszeimben pedig kíváncsiság csillan, hiszen sokan nem szeretnek erről beszélni, én se fogom faggatni, de attól még érdekelt. – Nem volt gyalog galopp, de örülök annak, hogy rövid időre a részese lehettem. - - Igen, vele. – bólintok is egyet a szavaim mellé, miután kicsit mélyebbre is bepillantást engedtünk a másiknak. Mindig érdekes új farkasokat megismerni, én legalábbis szeretek. - Jesszusom, hogy nem fagytál meg? Szerintem nekem egy-két év simán lesz mire megszokom ezt az időjárást. Sose jártam még ennyire hideg helyen és részben emiatt is haboztam eddig, de hát farkasok vagyunk. – aprót sóhajtok és halovány mosoly kúszik arcomra. Nem minden farkas szereti a hideget, erre én és a farkasom vagyunk az élőpélda, de ha ketten is azt mondják, hogy meg lehet barátkozni vele, akkor nekem is menni fog. Nehogy már a hideg fogjon kirajtunk, amikor annyi mindent túléltünk már. - Uhh, olyat is csináltál? Egyszer el kell vinned magaddal! Meg akár valamelyik hegyről is leszánkázhatnánk, ha szeretsz veszélyesen élni és szereted az őrültségeket is. – lelkesedek be ismét, talán túlzottan is, de ha már akad egy olyan hím, aki vevő az őrültségekre, akkor nehogy már pont rá ne csapjak le ilyen téren. - Igen, az. Neked a falka nem a családod, vagy bizonyos tagjai? – pillantok rá meglepetten, majd elgondolkozom. – Ott van Mike, meg Daniela is itt van, ha jól hallottam és a többi chicagói is tuti ismerem, most már téged is, meg van az a Cukipofi, akivel a városba érkezésemkor találkoztam. Nem tudom a nevét, de eléggé olyan, mint aki túl sok fagyott nyelt. Nem tudnál segíteni? Megmutatom és elmondhatnád a nevét, mert megígértem, hogy beköszönők neki. – vágok igazán édi arcot, hátha tud segíteni. Nem tudom, hogy mennyire hatja meg ez a nézés, de a remény hal meg utoljára, ha ő nem, akkor majd másképpen kiderítem. Kíváncsian követem őt, hogy mit is csinál, és egy kicsit meg is mosolyogtat, hogy mennyire is védi még a telefont. Szerencsére a sál mögül nem látszik a mosolyom. - Gratulálok! – bukik ki egyből ajkaim között. – Itt ismerted meg, vagy régebb óta ismeritek egymást? Ezt örömmel hallom, mert szeretem, ha jó egy társaság. Remélem, hogy sikerül majd bekerülnöm közéjük. – tényleg szeretnék jó tagja lenni a helyi falkának és olyan, akit ha mindenki nem is, de azért a többség kedvel. - Sky szigete, Anglia, aztán rövid ideig Európa, Amerika, majd végül ott kötöttem ki. – sorolom röviden és nem igazán akarok az első helyre kitérni. Ezért is próbáltam azt gyorsan mondani és kicsit talán el is harapva a szavakat. Sose lehet tudni, hogy ki az, aki inkább kíváncsi lenne, hogy milyen volt az apám és stb, míg valaki inkább a fejemet venné azért, mert Stuart vagyok. – Te? -
- Aha, szóval nem szenvedsz prozopagnóziában. Az jó dolog. Nekem sincs ilyen betegségem, úgyhogy ha száz év múlva találkozunk és én már kopasz leszek, te meg szőke, akkor is meg foglak ismerni, akár Kuala Lumpurban is. Azt hiszem, elég pontosan írtam le a diagnózist és annak hiányát is. Úgy néz ki, egyszerűen csak jó az arcmemóriája, nem mással loptam be magam a szívébe. - Kék? Nem, azt hiszem, olyan nem volt. Ne kérdezd, hogy a sarki rókát miért hívják kéknek, mikor fehér. Valamiért ez így alakult. Én nem vagyok nyelvész. Talál olyat is a falkában, ha akar. Dől belőle a szó, kezd szórakoztató lenni. Arra gondolok, hogy egy partin mennyire népszerű lehet ez a csaj. A hímek biztos imádják, a nőstények irigyelnék, hogy ilyen szabadon mer viselkedni. - Majd ha elmegyünk közös vadászatra, fogod látni, sok másikkal együtt. Többet nem ígérhetek. Nem akarok. Mindenki csinálja saját magának a balhét. Lester elég jó ebben. - Az jó, ha szereted magad és őt is. Mi is jól megvagyunk. Sura olyan farkast adott nekem, aki erős, de békés. Hogy hasonlítana rám? Nem igazán. Sokkal nyugisabb, nem hajtja őt a kísérletező vágy. Csak jön utánam és ez jobb, mint ha én caplatnék utána. Rápillantok a nőstény arcára. Elég jellegzetes. Aranyos, kicsit gyermeki ezekkel a szeplőkkel. Nem említem meg őket, nem akarom megsérteni. - Ezt már más is mondta! Szilveszterre beszerzek egy ilyet, komolyan. Ryllis is ezzel bombázott és ő élt is ott, ahol ezt gyártják. Rendelni fogok egyet. - Attól függ. Nem mindenkit pezsdít az a fajta alkohol. Kihallok valami olyan célzást, aminek nem akarok eleget tenni. Gyanakodva méregetem a nőstényt. Nem értem, mit akar. Össze-vissza beszél. Ahogy én szoktam. - Abban is kimerül az elem időnként és akkor a dobverő a levegőben marad a kezével együtt. Emlékszem a kis figurákra. Lehet, hogy Mae örülne egy ilyennek. - Ööö...jól hallottad, ilyen is volt. Nem megyek bele, hogy hányan mentek el, kik és miért. Ha hallotta, hall majd mást is. Nem most és nem itt, nem tőlem. - És el is találtál valakit? Mert lövöldözni lehet akárhol. Én sose próbáltam. Más dolgok érdekeltek. - Nem. Orvos vagyok, gyógyító és kutató, de sose vonzott a front. Mikor be kellett volna vonulnom, mindig kitaláltam valamit. Szerintem nekem elég lenne egy pszichológiai alkalmassági vizsgálat, amin a kérdésekre őszintén felelek. Már meg is bánnák, hogy be akartak volna sorozni. - Mi a rangod? Foxie...közlegény? Közleány? Hadnagy? Lehet, hogy most megsértem. Nem akartam. Fogalmam sincs, meddig juthatott. A katonaorvosok rangjait se igazán ismerem. - Mit szerettél benne? - kérdem teljes őszinteséggel és nyíltsággal. Mike-ot ismeri, ez tiszta. Nem tudok nem hinni neki. Olyan kis érintetlen és kendőzetlen. Figyelem őt, kutatom, miket mond és hogyan. - Sok mindent csináltam, kíváncsi természet vagyok. Bocsánat, de miért vinnélek magammal? Hegyről lefelé, az is jó móka, szánkó nélkül is. De ha te is gyógyító vagy és egyszerre ketten kidőlünk, akkor ki gyógyít meg minket? Csábító az ajánlat, hogy legyen valaki, aki megint vevő a hülyeségeimre. Mindent Mae-vel se csinálhatok, Horatio komoly pozícióba került, alig beszélünk. Sorra tűnnek el a hülyeségpartnerek. Jó lenne egy új. De már óvatos vagyok, ezt érezheti is. - Aha, aha. Fogalmam sincs, ki az a Daniela? Ennyi új jön, akiről nem tudok. Bele kéne rázódnom a falka dolgaiba. Nem volt olyan jó ötlet ez a kettéoszlás. - Cukipofa, aki fagyott karót nyelt? Ilyenből van egy pár. Rocky-t is mondhatnám vagy még néhány farkast. De senkit nem fogok néven nevezni. Még mindig lehet szó arról, hogy ismer néhány ittenit és az egész csak hazugság. Bármilyen aranyos, bármilyen cuki. A falkámat nem árulom el. Cukipofa. Még ez is... - Köszönöm! - mosolyodom el őszintén, boldogan és szerelmesen. Büszke vagyok rá, hogy Maeve a feleségem. Aki nem ismeri őt igazán, nem tudja, miért olyan nagy dolog ez. - Itt ismertem meg. Ő is gyógyító, te is megismered majd. Akár szakmabeliként, akár úgy, hogy ő fogja ellátni. Bármi lehetséges. - Mert még nem vagy közöttünk? - kérdezem kis gyanakvással. Itt vagyunk a semmi közepén, mondhat, amit akar. Szeretnék neki hinni, de miért lennék teljesen óvatlan és naiv? Ha most megint összeesküvésre gyanakodnék, akkor gyanús lenne Sky szigete. Skye szigete. Nem, amennyire tudom, ő sose birtokolt egy egész szigetet. Uralkodó típus, de inkább a saját életén és még egy-két másikén forgatja a jogart, nem egy egész tartomány felett. - Én is éltem Európában, meg itt is sokat. Angliában pont nem. Szeretted? Ahogy megint babusgatni kezdem a telefont, észreveszek valamit. - Celaena, találtam még egy okot, hogy ne kelljen kifizetned a kárt, amit ebben a telefonban tettél... A sarkát nézegetem. Volt ott egy karcolás, ami most nincs. Egy telefon se eshet akkorát, hogy kisimuljon. - Ez itt nem az enyém. Ami azt jelenti, hogy talán épségben van a telefonom. Valahol máshol. Szemeimmel a mezőt kutatom. Innen fentről hátha meglátom a saját telómat. Mennyi esély volt rá, hogy két ugyanilyet hagy el valaki?
Kezdőlap
//
//
//
