Ugyan, azért nem kell túlzásokba esni, egyetlen szó, na jó, kettő hagyta el az ajkaimat, a drága szülő megnevezése plusz a hozzá tartozó jelző. Nem cifráztam túl a dolgot, arról nem is beszélve, hogy az obszcén kifejezésem szerintem nem éppen túl ritka, elég sokat hallottam magam is manapság. De mindegy, inkább lapozzunk, felesleges ezen rágódni annyit. Szar a kedvem, mert nem éppen kellemes, amikor egy nagy adag sáros víz borít be. Igen, ez is víz, az is víz, ami felülről hullik, de nem mindegy, hogy mekkora mennyiségben és milyen tisztán kapom. Oké, nem állítom, hogy az eső olyan patyolat lenne, de nyilván nem olyan sáros, mint amit az autó kereke csap fel. - Jó szemed van akkor. Isten ments, hogy én vénasszony legyek, vagy csak hasonlítsak is egyre. Élvezem a fiatal éveimet és ez nekem pont így jó. Brr, vénség. Inkább nem is gondolok rá. - Nem mindegy, hogy a vízben mennyi a sár. Jegyzem meg mellékesen, ám a csatornás megjegyzésére akaratlanul is elmosolyodom. Na még csak az kéne, ha a trutyi is elborítana, akkor sikítanék, vagy nem tudom, de az borzalmas volna. - Ott a pont. Erre nem is gondoltam, így valóban más kicsit a helyzet, csak mindennek meg kell látni a jó oldalát. Hangot is adok a dolognak, hogy a másik jól beszélt, mert tényleg egyetértek vele és hálát adhatok azért, hogy nem kell még dagonyáznom is. A következő megjegyzést hallva azonban kissé feljebb kúszik a szemöldököm. Csak annyit jegyeztem meg, hogy legalább ő jól szórakozik, semmiféle irónia vagy gúny nem volt a hangomban. Vagy lehet, hogy észre sem vettem? Jó kérdés, mindenesetre a másik ezúttal félreértette a szavaim. - Mondtam is egy szóval akár, hogy zavarna az, hogy te jól szórakozol? Teszem is fel a kérdést, miközben ajkaimra halovány mosoly kúszik. Úristen, még elképzelni is rossz, hogy sírna, karjába kapna, vagy zsebkendőt nyújtana. Nincs szükségem sajnálatra, megvagyok én ám anélkül is, ahogyan vállak sem kellenek, amiken elsírhatom a bánatom. Ugyan, minek az? Azért annyira puhány még én sem vagyok. Ha neki tetszett a látvány, hát had nevessen, engem tényleg nem érdekel. Hogy én vagyok a jókedv tárgya? Szintúgy nem izgat túlságosan, legalább nem vagyok olyan kis szürke pont, akit az emberek észre sem vesznek.
Jót mulatok az ember nőstény szenvedésén, ez a szememben nem más holmi kényeskedésnél. Sáros is lett, na és? Futás után elméletben zuhanyozni szoktak, akkor meg nem teljesen mindegy? Maximum ruhástól áll be a kabinba, le sem kell vetkőzni indításul, ráér később. A káromkodása meg... hát lehet, kissé agresszív a csajszi, de még nem akart megcsapni, tehát fontosabb a dohogás, mint az, hogy nekem essen, ez is jó. -Aha, arra még nem volt panasz, pedig gondolkodtam szemüvegen, hátha akkor komolyabb lesz a képem egy kicsit. Poénból megtenném, tutira van valami olyan, ami passzol az egyéniségemhez, de azt hiszem az első adandó alkalommal elhagynám, mert nincs rá szükségem. A szemem tényleg jó, nem kaparták ki, így teljes a siker. -Esőben nem mindegy? Így is mosógépbe dobod a ruhát, meg úgy is. Akkor meg? Ha pedig a sárba iszap is keveredik, akkor már ingyenes pakolásod is van. Most már széles a vigyorom, nem is lehetne más, mert ennek az egésznek is van jó oldala. Na meg hülyeségből ki ne menne bele egy sárdobálós buliba? Én tuti, Ed is... és nőstényeket is ismerek, akik vevők a poénra. Hm... sárbirkózás nőstények között, na az jó látvány, kár, hogy nem annyira népszerű. -Na látod? Addig örülj, amíg onnan nem bugyog fel semmi. Az élet apró örömei, de hab lenne a tortán, és akkor biztos, hogy hangosan röhögnék, de most az is megteszi, hogy egy mosolyt csaltam a nőstény arcára. Nem kell mindenben az armageddont látni, lehetett volna sokkal rosszabb is a helyzet. -Azt nem, de gondolom, hogy bosszant, te itt keseregsz, én meg vigyorgok. De ennek is van egy jó oldala, nem azt nézem, mennyire feszül rajtad a vizes ruha. Hiszen azt is figyelhetném, de kihagyom, ennyire már nem akarok pofátlannak látszani, de azért a vigyorom marad. Végül is a kis nőstény felhívta magára a figyelmet, ezt is értékelhetné nyugodtan.
Nem szokásom csak úgy embereknek esni, bármennyire is ez látszik rajtam, bár szerintem amúgy sem nézek egy agresszív szukának. Mondjuk nem tudom, nem szoktam magam túl gyakran bámulni a tükörben, bár anyám elmondása szerint, ha csúnyán nézek az tényleg félelmetes. Oké, ahogy gondolja. - Őő, már ne is haragudj, de nem hiszem, hogy komolyabb képed lenne egy szemüvegtől. Oké, tény, hogy nekem elsőre azok a nagy szódásszifon szemüvegek ugrottak be, de ahogyan azt a másikra képzelem.. Na most aztán türtőztetnem kell magamat, hogy ne röhögjek fel hangosan. Csipkelődöm, nem hiszem, hogy az előbbiek után kapnék érte egy sallert, vagy a másik megsértődne rajta és sarkon fordulna, ha pedig ez mégis megtörténik.. akkor az már nálam a no comment kategória. Már épp nyitnám a számat, hogy érveljek amellett, igenis nekem van igazam, mert szívás, hogy sáros lettem, így végigvonulni a városon nem éppen kellemes, de végül csak egy mosoly marad. Igen, ingyenes pakolás. Megcsóválom egy kicsit a fejem, most jönne az a megszólalás, hogy „hallod, te milyen egy lökött vagy..” de azt hiszem inkább kihagyom, mert nem tudom, milyen messzire mehetek el. - Te nem akarod kipróbálni? Kúszik feljebb a szemöldökön. Két lehetőség is van, vagy áll az út mellett, elég sok az őrült, pár percen belül szerintem őt is érné az áldás, vagy pedig meghempergőzik a földön, amott látok egy nagyobb pocsolyát. Persze csak viccelek, amúgy sem hiszem, hogy be merné vállalni a dolgot. A sárdobálós buli valóban igazán őrült ötlet, én pedig vagyok annyira zakkant, hogy nem is mondanék rá nemet. Na, itt is van, megkaptam, most már tényleg nem lehet okom panaszkodni amiatt, hogy sáros lett a ruhám, ha egy sárcsatába önként mennék bele. - Örülök én, örülök. Plusz egy pont, mert tényleg nem öntött még el a trutyi. A vicc pedig az egészben az, hogy egy férfinak kellett erre felhívni a figyelmemet. Ha nem jött volna, akkor még mindig morognék és rosszkedvűen kocognék hazafele. Ám így máris jó kedvem kerekedett. Szóval hála érte.. hm, nem is tudom a nevét. Ismét nyitnám a számat, hogy bemutatkozzak, amikor is kapom a válaszomat. - Miért, ennyire feszülne rajtam? Pimaszkodom egy kicsit tovább, szemügyre véve saját magamat azzal, hogy lefelé fordítom a tekintetemet, elérve ezzel és a kérdéssel együtt, hogy ő is végignézzen rajtam. Kacérkodnék vele? Fogalmam sincs, mit csinálok éppen, a reakciójára viszont annál kíváncsibb vagyok. Igen, én is látom, mennyire rám tapadt a nedves gönc, na, most aztán örülhetnek a férfiak. Nem hagyom sokáig azonban így, csupán pár másodperc az egész, máris felpillantok. - Egyébként Payne vagyok. Nyújtom felé a nedves, kissé sáros kezemet, ideje végre, hogy megtudjam az én drága jótevőm nevét.
-Ezt miből gondolod? Nem is láttál még szemüvegben. Hidd el nekem, úgy marha komoly képem van, mint egy orvosnak, vagy mit tudom én kinek. Biztos így van, de szemüveget nem hordok, maximum poénból, na de ezek után be fogok szerezni egyet, már csak a hecc kedvéért is. Aztán ezzel fogom riogatni Edet és a többieket is, hogy lássák, milyen értelmes ábrázatot tudok varázsolni magamnak, idióta szemüvegekkel. De az, hogy ez az idegen nőstény arra tippel, hogy nem változnék tőle semmit, az azért elgondolkodtató. -A sarat? Hát dehogynem. Nézd csak, állati jó játékok vannak ilyenkor. Ha már úgy is sáros vagy, teljesen mindegy. Persze hogy bemutatom kedvencemet, a hason csúszást, azaz nekifutok, és elvágódok, hadd szóljon, és így csúszok métereket, aztán megismétlem a mutatványt hanyatt is. Jó buli, én élvezem. Ja, hogy a nőstény most full hülyének néz? Ki érdekel apuskám, hát nem teljesen mindegy már? Így is vizes voltam és bokáig sáros, most meg egészen. Felállok, hát biztos csodásan festek, de a futás már megvolt, akkor meg hol itt a probléma? -Na, így néz ki. Ajánlom. Ingyenes szórakozás pakolással egybekötve. Ha most jönne a bugyogás, akkor még le is mosná a felét. Tehát ha kiönt, az sem mindig rossz dolog. Csak jó csatornát kell találni, mert nem cunamit sem akarok a nyakamba, ha lehet, egyebet meg még inkább nem. Viszont tart a fedele rendesen, egészen addig, amíg a víz úgy nem dönt, hogy elege volt a bezártságból. Akkor lehet, meglepetés ér minket. -Annyira nem, mint szeretném. Nem kell nekem mutatni, hova nézzek, megteszem anélkül is, de sajnos bő a ruházat, tehát túl sokat takar egy hím számára. Kár érte, de azért sejtet valamit, mert csurom víz. Naná, hogy legeltetem a szemem rajta, bár nem túl pofátlanul, de elég látványosan. -Bocs, Ryan vagyok. Az ő keze kicsit sáros, az enyém nagyon, hát sarat cserélünk jobb híján, vagyis azt hiszem, kissé kikenem, de zsebkendőt nem próbálok meg átnyújtani, mert mire kiszedném a zsebemből, maximum darabokban tehetném.
Amikor rákérdezek, hogy nem akarná-e kipróbálni a sarat, egészen meglepő választ kapok, hát még a reakció. Anyám, ez az ember nem komplett, az biztos. Először csak tágra nyílt szemekkel lesem, ahogyan lendületet vesz, az elhasalás és csúszás pillanatában pedig felnevetek. Rég nevettem már ilyen sokáig és ilyen jóízűen, szóval ez az alak tud valamit, azt meg kell hagyni. Hanyatt is véghez viszi a mutatványt, ami még inkább dob a jó kedvemen. Basszuskulacs, a fene gondolta volna, hogy ilyen módon fogja kipróbálni a sarat, én azt hittem, majd beleugrik a pocsolyába, vagy abban hempereg meg, netán kiáll az út szélére, hogy ő is kapjon ez adagot. De ez.. csak lesek nagyokat, miközben rohadt jól szórakozom az egészen. - Te nem vagy komplett. Mondom neki, csillapodó nevetésem közben, viccelődve és kedvesen, mikor visszajön mellém. Szórakozás sárpakolással egybekötve? Bakker, ez kész. Fogalmam sincsen, mikor találkoztam olyan emberrel, aki ilyen idiótának tűnik, mégis full szimpatikus. Egyáltalán nem zavar, hogy legelteti rajtam a szemét, ha tetszik neki, hát tegye csak nyugodtan, ennyibe senki nem hal bele. Viszont még ennél is jobban tapadjon? Micsoda elvárások.. A futóruhám amúgy sem volt túl bő szabású, hát még így, hogy vizes, én érzem rendesen, hogy rám tapadnak a nedves darabok. - Örvendek. És valóban örvendek a találkozásnak, nem is vagyok rest kezet fogni vele, nem érdekel a sár. Hogy az övén több van, az nem zavar, kézfogás után a nadrágomba törlöm a felesleget, annak már úgyis mindegy. Főleg, ha a másikra pillantok, akkor hozzá képest én patyolat tiszta vagyok. Úgyhogy nem kell zsepi, jobb híján megteszi a nadrágom, az amúgy is vizes, szóval még jobb is, mint egy száraz törlőkendő, vagy törölköző. - Szép lettél. Nem bírom megállni, hogy megjegyezzem, de továbbra is ott a vigyor a képemen, az elején ő szórakozott jól rajtam, nos, most megfordult a helyzet és ha jól sejtem, ő sem az a fajta lesz, aki durrogva elvonul azért, mert valaki mosolyog rajta.
Bemutatom a Ryan-verziót, így kell ezt csinálni, nem kényeskedni, mert a vízben vizes lett. Sosem értettem az ilyesmit. Ez olyan, mint amikor az emberek kirohannak a vízből, mert esni kezdett az eső. Na ezt magyarázza meg valaki, mert hülye legyek, ha értem. A vízben nem lesz elég vizes ezek szerint, vagy tudom is én. Most viszont az vagyok, és ha már telibe fröcskölte az autó a nőstényt, hát megmutatom, mennyivel jobban járt csak azzal, mert legalább nem taknyolt el mellé. Már ez is jó, vagy nem? -Na, erről beszélek. Nem kell ide kozmetikus, de azért remélem, kutyaürülék nem volt benne. A bőröm viszont olyan lesz, mint a babapopsi, az garantált. Azt tudom, sosem voltam, de nem is tagadtam, mert minek? Mire lemosom magamról a cuccot, hát el fogok folyatni pár liter vizet, ez nem kérdés, vagyis így megyek a zuhany alá, és ha már nem tömény fekete lé megy ki belőlem, akkor még le is vetkőzhetek. A nőstény kinevet, de nem zavar, én is röhögök saját magamon. -Én is, Payne. Ha pedig így beletörölted a kezed a nadrágodba... már nem teljesen mindegy, hogyan nézel ki? Örülj neki, hogy nem vagy még sárosabb, bár... ez változhat. Oda pillantok, ahol az előbb én csúsztam hason, a lehetőség adott, én nem tartom vissza tőle.Letörölni a kezemet felesleges, mindenhol saras vagyok, így maradok az alkotásnál. Szép kis jeleket húzok bele, a hasamra pedig egy macit. Ez az egyetlen, amit tudok, ezért. -Ugye? Ha még jeleket is rajzolok magamra, sokkal jobb, nézd csak. Főleg amikor megszárad és szépen lepereg rólam. Na az csúcs. Saját magamon is tudok vigyorogni, nem okoz gondot, de így már a nőstény is láthatja, nem olyan rossz dolog az eső, illetve lehetne még durvább is a kinézete. Ehhez képest az autó fröcskölése szinte semmi.
A kutyaürülék említésekor elhúzom a szám. Na ebben én is reménykedem, mert noha én nem vagyok nyakig sáros és nem hempergőztem a földön, Ryan megtette, én meg furcsamód sajnálnám egy egészen kissé, ha kakiban dagonyázott volna. Hogy babapopsi sima lesz-e a bőre, azzal is mernék ám vitatkozni, de legalább ő így gondolja, nem fogom kitéríteni ebből a hitből, mert ki tudja, a végén még neki lesz igaza. - Szép hozzáállás. Bólintok elismerően, eddig még nem sok olyan emberrel találkoztam, akik ilyen normálisan reagálták volna le azt, hogy idiótának nevezem őket. Ryan beismeri, hogy az és nem is akarja tagadni, ezért jár neki egy képzeletbeli piros pont, mert megérdemli és becsülendő az ilyen hozzáállás. Legalábbis az én szememben.. mert az, hogy mások miként viszonyulnak az ilyen alakokhoz.. nos, már nem rám tartozik. Az sem zavarja, hogy kinevetem, bár ajánlom is neki, elvégre én is ilyesmit kaptam tőle az elején. - Melletted állva patyolat tisztának érzem magam. Vigyorogva válaszolok neki, mert igen, most már kábé tök mindegy, hogyan nézek ki. Az oldalra pillantással egybekötött szavak hallatán azonban kissé magasabbra kőszik szemöldököm. - Annyira azért nem vagyok bevállalós, hogy önszántamból ugorjak a sárba. Na már csak akkor röhögnék nagyot, ha kiforgatná a szavaim és maga lökne a pocsolyába. Inkább nem is gondolok ilyesmire, még a végén megérzi a gondolataim és tényleg megcsinálja. Figyelmem a készülő művekre terelődik, mosolyom pedig egyre szélesebben virít az arcomon. A sárból kibontakozik egy maci, milyen bájos. - Egy őstehetség veszett el benned, úgy érzem. Emelem egyik kezem az államhoz, még hunyorgok is egy kicsit, mintha kritikus szemmel méregetném a sármedvét. Sokáig azonban nem bírom, mosolyom marad meg, így pillantok a másikra. - Ennyire tapasztalt vagy már? Persze, én is voltam már sáros és tapasztaltam a száraz sár előnyeit és hátrányait, nade ennyire még soha nem borított trutymó, mint most Ryan-t. Arra viszont tényleg kíváncsi lennék, milyen lenne, ha megszáradna és mondjuk mellbe vágnám. Porfelhő, lavina, netán mindkettő?
Tudni kell esni, taknyolni és csúszni is, megvan ennek a technikája, hogy ne egy halom szarban kössünk ki, de erről nem tartok kiselőadást, mert Payne a végén kitér a maradék hitéből is, az meg nem szándékom. Viszont az máris jó, hogy nem kesereg amiatt, mert egy állat halandó menőzés közben telibe fröcskölte. Vannak rosszabb esetek is, ez még a jobbik oldala. -Ugye? Minek tagadjam? Nekem jó így. Más meg nem fog belehalni abba, hogy én nem vagyok 100-as, de ha mégis, akkor az bizonyíték arra, hogy ő sem volt az. Lehet, rendezek egy körkérdést, és találok olyanokat, akik hajlandóak lennének flemmingek módjára levonulni egy magas szikláról a hír hallatán. -Még. Zavar? Könnyen segíthetünk rajta, nem tart semeddig. A magamon lévő sárból rá is kenek egy kicsit, és máris jobb a látvány, nem mondhatja, hogy nem. Egy pofont meg elviselek, ember nem tud akkorát ütni, hogy az fájjon, de maximum azt mondom majd, hogy au. -Ó, ezen ne múljék, megmutatom, hogyan kell. Lehet, ilyet nem illik, de megfogom a felsőjét és a nadrágját, kicsit felemelem vízszintesbe, és végighúzom a sárban, hogy érezze a törődést. Ha most begurul és nekem ugrik, hát na. Benne van a pakliban, hiszen nőstény, de csak nem áll neki hisztizni. -Na, most már nem vagy tiszta, és azt sem mondhatod, hogy nem voltam önfeláldozó, és nem segítettem a problémádon. Én vagyok az aranyhal, egy kívánságodat teljesítettem.Neked is rajzoljak macit? Így kell rátenni egy lapáttal arra, hogy ha eddig nem nézett teljesen hibbantnak, hát most már megtehesse szabadon.Kikentem, alkothatok. így most rajta kezdek el macifejet alkotni, mindenféle hátsó gondolat nélkül. Az enyémet is befejezem, de az övére szempillákat is rajzolok, mert nőstény. -Aha, az őskorban tuti értékeltek volna, de ma? Ma már az emberek csak a vonalakat értik, meg az odadobott pacákat a vásznon. Mekkora kár érte... rosszkor születtem, én már tudom. Kihúzom magam, hogy alaposan szemügyre tudja venni az alkotásomat, és szegény medvém egy kicsit se torzuljon el. Most így úgy néz ki, mint aki vigyorog, hát nem arc? Tudok én, kérem szépen, tudok én, csak győzzenek követni. -Naná. Ha teljesen megszárad, és hozzáérsz, lepereg, darabokban, kisebb port hagyva maga után. Nagy buli, de most már te is kipróbálhatod majd. Szegény nőstény ha tudná, Eddel mi mit szívattuk egymást, és verekedtünk esőben, sárban, hóban, fagyban és mindenféle körülmények között... mindent tudunk a száradási folyamatokról, komolyan mindent.
Elmosolyodom a szavain, az ilyen hozzáállás tényleg becsülendő. Ha valakinek eddig a képébe mondtam, hogy nem komplett – már pedig én elég gyakran teszek ilyesmit, ha így gondolom, elvégre ilyen a természetem – mind csak tagadta, hogy ugyan, vele nincs semmi baj. Erre tessék, itt van Ryan, akitől még csak egy bosszús pillantást sem kapok a megjegyzésemért, sőt, azt mondja, neki jó így. Mennyivel szimpatikusabbnak tűnik így egy ember! - Ryan, ne..! De késő, még hátrálnék is, de nem jön össze a dolog, a sárkupac rajtam landol. Pompás, már én is úgy nézek ki, mint ő. Na jó, azért ő még mindig durvább, de most már nem tűnök tisztának mellette. A kezdeti csodálkozás a nagy, megdöbbent képem viszont lassacskán átváltozik, de nem válik paprikavörössé, sőt. Mosolyra kunkorodik szám széle. - Szemét! Mondom neki, miközben kezemet magamon alulról felfele húzva próbálom leszedni a sarat magamról, hogy a tenyerembe gyűljön egy szép kis adag, ezzel veszem célba a másikat. No azért nem fejre, annyira nem vagyok köcsög, mellkas tájék felé repül az ajándék, akár talál, akár nem, ajkaimon megmarad a mosoly. Ó, és mi ez a kis gombóc ahhoz képest, amivel most ő lep meg? Ijedtté válik ábrázatom, ahogy a pólómnál és a lábamnál fogva felemel a földről, egyik kezem fonódik a pulcsimra markoló karra, míg másikkal a vállában kapaszkodom meg, biztos, ami biztos, el ne ejtsen és a mozdulat amúgy is ösztönös, mint szándékos. - Nehehhee! Halk kis kiáltásom vége nevetésbe torkollik, most már valóban csupa sár vagyok, csodálatos. Akkor sem engedem el rögtön, amikor már a talpamon állok, még mindig nevetek, kell pár pillanat, amíg észhez térek, ezért is kapaszkodom meg benne, mert ha rögön elengedném, valószínűleg szépen dőlnék vissza a sárba. Szóval amint már minden okés, akkor eresztem el, egy picikét lépve csak hátrébb. - Azt ne mondd, hogy a következő a sárbunyó lesz, abban csúnyán alulmaradnék. Testalkatilag is a másik alatt állok, ő férfi, én nő, nem kell sokáig gondolkodni, hogy ki kerülne ki vesztesen egy ilyenből. - Aranyhalra bukkantam, milyen mázlim van, még meghálálnom sem kell akkor az önfeláldozást.. Mosolyodom el újfent, elvégre a mese szerint az aranyhalat csak vissza kell dobni a vízbe és teljesíti a három kívánságot. Hát, valószínűleg úgysem enném meg a másikat, úgyhogy lényegében ha így tekintünk a dolgokra, tényleg nem tartozom semmivel. Segítek is neki, had tudjon csak alkotni, a pulcsim alját fogom meg, hogy kicsit előrébb húzva feszítsem ki az anyagot és az ne tapadjon gyűrötten rám, így neki is könnyebb alkotni. Tekintetemmel követek minden mozzanatot, szépen formálódik a macifej a pulcsimon, még szempillákat is kapok. - Nekem tetszik, én értékelem. Vigyorodom el, amikor készen lesz a mestermű, elengedem a pulcsit is, nem fog túlságosan eltorzulni az a szép munka. Tekintetem Ryan arcára siklik, az utcán elhaladó pár személlyel nem foglalkozom, nézzenek csak ránk úgy, mintha óvodások lennénk, engem nem érdekel túlságosan. - Bezony, de akkor oda a szép alkotásod..
Nem tudom, mit vár tőlem, de hogy én marhára nem fogom megcáfolni, hogy idióta vagyok, az tuti, mert az vagyok, nem akarok felnőni, mert minek? A végén olyan besavanyodott pofám lesz mint Victornak, na azt meg nem szeretném. -Payne, deeee. Nézd milyen szép pacádd lesz neked is. Hát nem gyönyörűséges? A ruhádnak meg már úgy is mindegy. Én bizony kikenem, és még a nyelvemet is kidugom, úgy koncentrálok, hogy szép pakolást vigyek fel a felsőjére. -Most mé? Eddig az volt a baj, hogy kicsit vagy piszkos, nem? Tessék, így járj egy nőstény kedvében. Ha nem teszed meg, az a baj, ha megteszed, az a baj, na de hogy simán lehulladékoz miatta, hát szép. Kérdő tekintettel nézek rá, akkor most mi legyen, kidobjam magam valamelyik kukába? Rendben, ha most azért morog, mert még nem elég sáros, akkor teszek róla, hogy az legyen, és máris nem fogja érdekelni az a tapló autós, aki lefröcskölte nem is olyan régen. Szépen végighúzom a sárban, de nem engedem el, arra vigyázok, hogy le ne ejtsem, de nem is nehéz, sőt, mintha semmit sem fognék. -Na, kérem szépen, most már ugyanolyan mocskos vagy, mint én, hát nem öröm? Nem állom meg, hogy ne kezdjek el nevetni rajta, a döbbent arca átvált vidámba, és ő is nevet. Ennyi az egész. Amúgy is mosógépbe megy minden, akkor miért ne élvezze ki az ember a dagonyázást? -Á, nem bunyózunk, azt félreértenék, jó így, de várj csak, még nem készült el a medvéd. Gyors alkotásba kezdek, és nagyon figyelek, hogy ne csesszem el a maci fejét. Nem macskát akarok én, medvét. Segít is, én pedig tényleg mindent beleadok, apait, anyait, meg amit kell, még szebb is lett, mint az enyém. Egy lépést hátrébb lépek, úgy szemlélem a nagy művet. -Ezek azok a szemek, amikbe simán bele tudnék szeretni. Komoly, mi? Tetszik? Örülök neki, igyekeztem. Ezennel kijelenthetjük, hogy a felsőink macitestvérek lettek. Komoly pofával mondom a mondókámat, és nem, nem ittam semmit, nem szívtam semmit, alapjáraton vagyok lökött, és kimondottan élvezem. Amit szerettem volna, azt elértem, a nőstény ne sopánkodik a vizes ruhán, a sáros ruhán és a szemét időjáráson sem. Csodás. -Ez a sorsa, a kiállítás mindig változik, nincs két egyforma kép, egyforma alkotás, ettől egyedi. Még egy ilyen szép macija senkinek sem lesz, mint neked. A tekintetem is mosolyog, ahogy Payne-re pillantok, ökörködök, igen, azt szoktam.
- Dehogy volt baj.. Csupán megjegyeztem, hogy mellette patyolat tisztának érzem magam, az az én szótáramban nem egyenlő azzal, hogy zavarna is a dolog. De már olyan mindegy, ez van, így jártam, legalább jól szórakozunk, mert azt meg kell hagyni, hogy Ryan szórakoztató egy figura. Mekkora mázli, hogy pont vele futottam össze, mert tessék, a jó pár perccel ezelőtti rossz kedvem már sehol, mintha elfújták volna. Tök király érzés. Majd felkap és végighúz a sárban, a nevetés pedig szépen felbugyog belőlem. Hát ez kész. Most már én is csupa sár vagyok, elől is, hátul is, bár őszintén szólva már egy cseppet sem bánom. - Ennél nagyobb öröm nem is érhetett volna. Ajkaimon széles mosoly és ezúttal semmiféle irónia nincsen a hangomban, komolyan gondolom minden egyes szavam, a szemem is nevet, ennél nem is kell egyértelműbb dolog. Ám a macim még nem készült el, amúgy is, amikor a felsőmnél fogva mártogatott bele a sárba, úgyis elkenődött a dolog, de segítek neki, alulról feszítve ki a felsőm, hogyan simább legyen a felület és könnyebben tudjon alkotni. - Profi munka. Vigyorod el a megjegyzése hallatán, miszerint ezekbe a szemekbe még bele is tudna szeretni. A tekintetem Ryan arcára siklik, továbbra is ott az íves görbület az ajkaimon, a felsőink macitestvérek lettek, hát én meghalok! - Ó, már ezért megérte felkelni. Már csak a fénykép hiányzik. Bólintok elismerően, fel sem merül bennem a gondolat, hogy a másik részeg lenne, esetleg szívott volna valamit. Totál normális ez, vevő vagyok az ökörködésekre, végre valaki, aki nem olyan befásult, savanyú pofás akárki. - Bizony, hogy nem. Bár lehet ki sem mosom, hanem elrakom emlékbe. Bakker, egy ilyen mesteri alkotást csak úgy a kukába dobni? Na ne már..
-Ugyan már, ha egy ruha kicsit piszkos vagy nagyon piszkos, az tök mindegy. Mivel mosógépbe teszed, így is úgy is energiát használsz arra, hogy ismét tiszta legyen. Akkor meg minek kímélnéd a gépet, és hagynád, hogy ne dolgozzon meg az áramért? Na ugye? Most mondja azt, hogy nincs igazam. Kimosná a ruhát, vagy felvenné újra? Nőstény, tutira nem bújik bele még egyszer, amíg nem tiszta, nem? Akkor meg hol itt a probléma, végezzünk teljes munkát, nem ám félbehagyni itt a dolgokat. Persze meg is mutatom neki, mire gondoltam egészen pontosan, és most már tényleg nem mondhatja, hogy azért bosszankodik, mert lefröcskölte egy autós. -Látod? Kellett velem összefutnod. Ha nem jövök erre, még mindig azért morogsz Payne, mert vizes vagy, hiszen az eső nem áztatott el eléggé. Na kérem szépen, most már nem csak vizesebb vagy, hanem sárosabb is. Nézd mindig a jó oldalát, mindentől lehet kicsit rosszabb, és ha így fogod fel, soha semmin nem fogsz bosszankodni. Vigyorogva készítem a macit közben, mert az kell, ez itt az egyenmedve szakkör. Most már van medvehúgom is, hát nem szép ez a nap? De. Aminek meg végképp örülök, hogy nem hisztit váltott ki a megmozdulásom, hanem nevetést. Nem elveszett nőstény, ez is azt mutatja. -Igyekeztem, köszike. Fénykép? Van nálam telefon, nálad? Lefényképezem neked, az enyémet is, de ha gondolod, akkor csak én a tiédet, te az enyémet, és akkor elküldjük egymásnak. Ha nincs teló nálad, akkor mindkettőt én, és elküldöm neked, hogy láthasd szemből is. Hogyan csajozzunk burkoltan? Hát így. Nem ám azt mondom neki, hogy hé, szeretném a telefonszámodat, neeeem. Sokkal viccesebb módját választom, mert így szórakoztatóbb, érdekesebb, és nem snassz. Azt hiszem, így még senki nem akarta tudatni vele, hogy szívesen megismerné sárpakolás nélkül is. -Á, nem kell, ha van fénykép, akkor nyugodtan. Másodszorra amúgy is másképp festene az a macilány. Lehet, tiszta sár vagyok, és azzal, hogy a gatyámba törlöm a kezem, sokat nem segítek a helyzeten, de azért előhalászom a telefonomat.
Szavait hallva szépen lassan kúszik feljebb szemöldököm és a szám széle is kunkorodik felfele. Nicsak, nem gondoltam volna, hogy még egy ilyen „kioktatást” is kapok tőle. Hát ez kész.. - Anyáám, nagyon jó háziasszony válna belőled. Cukkolom még egy kicsit, ügyesen próbálva elterelni rólam a szót, mert hát be kell lássam, mégiscsak egy kisebb fejmosást kaptam, legalábbis én így éltem meg a dolgot. Ám az, hogy a lelkemre vegyem, na kössz, inkább kihagyom. A következő szavak hallatán azonban valamennyire redukálódik ajkam íve, csak egy szolidabb mosoly marad. Na tessék, megint kapok a fejemre. Viszont azt meg kell állapítanom, hogy tényleg igaza van. Bakker, milyen belegondolni, hogy kb tíz perce még azért káromkodtam, mert lefröcskölt egy autós és sár plecsnis lett a ruhám. Most pedig, csak kell végignézni rajtam, elől-hátul csupa sár vagyok, még a lófarokba kötött hajam is sokkal barnább, arról nem is beszélve, hogy egy tök cuki macifej virít a pulcsimon. - Rendben, apuci, köszönöm a jó tanácsot. Igen, utoljára ilyeneket az apámtól kaptam, nem véletlen hát, hogy Ryan-t is hozzá hasonlítom, mert tényleg kissé olyan a szituáció, mintha egy apa tanítaná a lányát. No azért csak a szitu olyan, Ryan évezredekkel felülmúlja az apámat, hála az égnek! A gondolaton mégis elmosolyodom, viszont szavait nem felejtem, tessék, beismerem, hogy észhez térített, ami rettentő jó érzés, máris másképpen látom a világot. - Naná, hogy van! Bár nem éppen a legjobb masina, de a képen szerintem fog látszódni, aminek kell. Régebbi készülék, aminél még nem volt olyan fontos, hogy jóféle fényképezőt szereljenek bele, nem úgy, mint a mai ketyeréknél. De hát, ez van, ilyenkor bezzeg nincsen itt a fényképezőm. Megoldjuk, ebben egy pillanatig sem kételkedem. - De ha gondolod, fényképezzél mindent te és majd eljuttatod a képeket. Nekem igazándiból teljesen mindegy, kinek a kezében kattan el a készülék, a lényeg, hogy meglegyenek a képek és majd eljussanak hozzám. Viszont, valami még felötlik bennem, nem is vagyok rest egyből megosztani vele. - Ó, közös képet is hozzunk akkor össze, ha már fotózkodunk, elvégre a macitesóknak egy képen is kellene szerepelniük, vagy netán tévedek? Csúszik feljebb egyik szemöldököm, ahogyan a másikra pillantok, persze igazándiból ez is oly`mindegy, ha a két kép megvan, semmibe sem kerül összepakolgatni őket, csak ismerni kell az ilyen dolgokat, amit én már elégszer használtam, úgyhogy elboldogulnék vele. - Ha fénykép van, akkor valóban mehet a mosásba a cucc. Végül pedig így, vagy úgy, de csak fotózásra kerül a sor, úgyhogy pózolok. A hülye fej természetesen nem maradhat el, mert hát miért ne, egyik kezemmel pisztolyt formálva mutatok a pulcsimon díszelgő cuki macifejre, ehhez grimaszolok még valami szépet, csakhogy meglegyen a kép hatása. Eztán jöhet Ryan, az én kezembe kerül a mobil és kattintok is, a biztonság kedvéért többet is készítve, lehessen miből válogatni.
-Háziasszony? Akkor kérlek szépen előbb-utóbb éhen halna a család, leomlana a ház és ilyesmi. A kütyük jöhetnek, de más egyéb, nekem? Ááá, kizárt, bár nagyon szépen tudok mosolyogni, ha egy nő kétségbeesetten szorongatja a mosógép csövét, hogy nem működik. Na jó, nem akarok én kiselőadást tartani arról, hogy hogyan is működik egy modern bigyó, és ha már dolgoztatjuk, akkor azért neki se legyen könnyű dolga. Látom én, hogy kezd durcássá válni, a vigyorom ennek ellenére mit sem változik. Majd pont amiatt fogok sírva fakadni, meg sajnálkozva ölelgetni ezt a nőstényt, mert éppen bedurcázik itt nekem, mert kimondom a frankót. Most nincs igazam? Tetőtől talpig sáros, és nem is káromkodik, akkor meg? Lehetett volna rosszabb is, például az az autó nem csak fröcsköl, hanem felhajt a járdára, és nem folytatom. Tehát ha innen nézem a dolgokat, így a legjobb. -Nincs mit, bármikor. Mindenre van gyógyír, ezt garantálhatom. Ez az egyik mottóm, ha nyakig ülsz a szarban, akkor kenj a fejedre is, és máris vidámabban látod a világot. Ha ellep, akkor ússz benne, és rájössz, nem beton. Az apját nem ismerem, fél órával ezelőttig Payne-t sem ismertem, de ez már valahol jó jel, mert ha egy nőstény az apját látja benned, akkor tutira van esélyed arra, hogy elhívd egy randira. Vagy nem, de az most nem számít. -Az a lényeg. Mondanám, hogy előszedem a tiédet is, de nem hiszem, értékelnéd, ha itt nyúlkálni kezdenék. Egen, az a legjobb. Lefényképezem, aztán elküldöm neked az összes képet. No... itt is van. Mosolyt kérek, meg majd egy telefonszámot is, ha lehet. Ugyan a nőstény nem úgy néz ki, mint aki letapizásnak venné, mire megtalálom a készülékét, de azért nem kockáztatok, nem vagyok én tapló. A saját telefonomat halászom elő, állítom be, és vigyorogva kezdem fényképezni Payne-t. Komolyan jól néz ki, tényleg, pár kattintás után meg is mutatom neki. -Még szép, még a végén megsértődnének, hogy elválasztjuk őket egymástól. Lekonyulna a mosolyuk, ugye azt én sem szeretném. Végül átadom neki a telót, hogy engem is lefotózzon, persze képtelen vagyok komoly ábrázatot vágni, no meg testhelyzetet felvenni, így van ott minden, ahogyan a medvém fejével is szórakozom. Aztán meg jöhet a közös kép, hiszen macitestvérek lettünk. Azonnal bepózolok a nőstény mellé, megigazítom a fölsőm, hogy a medve látszódjon rendesen, megvárom, míg ő is hasonlóképpen tesz, és már kattintok is. -Bizony, mehet, most már megörökítettünk mindent. Hova küldhetem a képeket? Vagy keressem Payne-t a 30.000 fős városban, 29.900 ember között? Még nem teszem el a telefont, ha megkapom a számát, akkor természetesen elmentem, és ha hazaértem, akkor bizony-bizony a képekkel fogom szórakoztatni, azaz átküldöm neki az összeset. Ha nemet mond, akkor meg megkeresem, nem fogok én kétségbe esni, nem olyan nagy a város.
- Afelől semmi kétségem. Láttam már azt a szép mosolyt, nem nehéz elképzelni, hogy akkor is görbül a szája, amikor az említett szituáció megvalósul. Mosolyom kissé lohad a következő szavakat hallva, ám durcássá válni? Egek, soha.. Eszméletlen ritka az olyan alkalom, amikor durcizok, vagy hisztizek, ahhoz ennél jóval több kell. Most csupán már nem vigyorgok olyan erőteljesen, mint Ryan. - Az tuti. Megmutatta, hogy arra az esetre is van megoldás, ha telibe kap egy kocsi, bár azért ha egyedül lennék, érdekesen néznék ki, ahogyan a sárban fetrengek. Bár ha legközelebb ilyen történik, elég lesz a most történtekre gondolnom, a macifejre és máris szebb lesz a világ. - Ha csak a zsebemnél nyúlkálsz, akkor semmi gond. Teli fogas vigyor kap, de nyúlkálni nem is kell, mert Ryan mindent lefotóz, így a tökéletes. A telefon előkerülése után pózolok, na nem ám normálisan, grimaszolva és vigyorogva, csakhogy nagyobb legyen a hatás és legyen miért pluszba röhögni, ha visszanézzük a képeket. - Király! Nyilvánítom ki a tetszésem, amikor megmutatja, mit is fotózott. Kit érdekel, hogy mondjuk éppen belepislogtam a képbe, legalább úgy nézek ki, mint aki beszívott, de pont ez a lényeg. Minél idiótábban nézek ki rajta, annál jobb. - Az nagy csapás lenne.. Oké, a közös kép témát le is dumáltuk, megkapom a telefont és készítek róla én is pár képet, hatalmas vigyorral a képemen, mert ugye ő sem képes komoly fejet vágni, pont így a tökéletes. Megmutatom neki a képeket, majd oda is adom a telefont, jöhet a közös kép. Megigazítom a felsőm, nekidőlök Ryannek, grimaszolok és jöhet is a kép. Pazar. - Úgy kihívás is van a feladatban. Kacsintok is a pimasz vigyorom mellé, keressen csak nyugodtan, úgy sokkal poénosabb a dolog, amúgy sem hiszem, hogy nehéz feladat lenne neki, tekintve például elég, ha most követ majd hazáig. Na jó, csak hülyéskedem, ez bizonyára elég egyértelmű, elég csak a fejemre nézni. - Csak vicceltem, persze, hogy megadom a számom. Ha Ryan készen áll, akkor mondom is a számokat, így máris tök egyszerű elküldeni a képeket.
-Nekem sem. Ebben legalább egyetértünk, mert hát na, ha nálam kajálni akar valaki, akkor kenyeret talál, lekvárt már Ednél. Néminemű magvak a szekrényben, és kész is. A hűtő meg üres, csak a söröket tárolom ott. Közben rájövök, hogy míg én a héziasszonykodásról nyomom a vakert, ő a mosolyomra gondol. Szuper, de azért vigyorgok, mert most már olyan mindegy, minek magyarázkodjak. Bólogatok, ha problémája akad, és nem tudja, mi lehetne az adott helyzetnél is rosszabb, jöjjön hozzám nyugodtan, megmutatom én. Bár az sem lepne meg, ha a mostani akcióm után inkább meg sem kísérli a dolgot, és messzire elkerül... de csak nem, hát mosolygott a végén. -Hé, ha nyúlkálni akarok, akkor szólok, nem vagyok én kretén, hogy ilyen pitiáner módon használjak ki egy alkalmat. Ne mááá. Tényleg csak fényképezek, és még a telefonja után sem kutatok, nem kell az. A pózolásnak ott kell lennie, ahogy a közös képeknek is, és mindennek, így teljes az egész. Miután végzek, megmutatom a végeredményt, majd rajtam a sor, hogy minél őrültebbnek tűnjek, aztán bevágódjak Payne mellé, és megörökítsük a macijainkat. -Jó lesz ez, vigyooooort. Hol átölelem, hol csak én dőlök neki, vagy ő nekem, és a medvékre mutatok, van itt minden, csak normális kép nincs, de minek azt? Így sokkal emlékezetesebb az egész. Arra nem számítok, hogy megadja a számát, felkészültem rá, hogy nyomozzak. -Ugye? Akkor csinljuk azt, hogy te előrerohansz, én meg úgy teszek, mint aki nem utánad indul el, csak kicsit, és máris tudni fogom, hol laksz. Így megfelel? Találékony vagyok, ha erre is nemet mond, akkor tényleg megkeresem magam, na de nem is kell könyörögnöm, kapok telefonszámot végül. Bemelegítem az ujjaimat, intek neki, még egy pár pillanat, mert nem szeretnék meghúzódni, majd rajtra készen várom a számot, hogy pötyöghessem. Jobb vagyok, mint egy gyors- és gépíró, esküszöm.
Ha ezentúl valamikor rossz kedvem lesz, csak erre a napra gondolok és máris szebben fogom látni a világot. Vagy egy nagyon kétségbeesett helyzetben még talán nekiállok azon gondolkodni, vajon Ryan mit csinálna? Hehe, már a gondolaton is mosolyogok, ahogyan ezen a felvetésen kattog az agyam, érdekes dolog, de majd a jövő úgyis hozza, lehet egyszer tényleg bekövetkezik a dolog, hogy megpróbálom alkalmazni a „Ryan-nézetet”. - Hehe, nem-e? Pedig kinéztem volna belőled. Pimaszkodom egy kicsit, habár ahogyan ezelőtt is, úgy most is ott a széles mosoly az ajkaimon, ami elveszi a szavaim bántó élét; csak poénkodom, egyáltalán nem kell komolyan venni a szavaim. Jön végül a fényképezés, készen vannak az egyéni képek, jöhet a csoportos pózolás. - Nem kell azt mondani. Vigyorgok én anélkül is úgy, mint a tejbetök, ezzel viszont szépen elintézem, hogy az első képbe beledumáljak. Sebaj, így biztosan jobb lesz az összhatás. Ryan részéről is megvan a pózolás, ökörködünk össze-vissza, ő dől nekem, aztán én neki, átölel, én pedig még azt is eljátszom, hogy a vállába bokszolok. Jók lesznek a képek, érzem én, könnyesre fogom röhögni magam rajtuk, amikor majd visszanézem őket. - Ez lenne aztán a nagy nyomozás. De ha szeretnéd eljátszani, akkor felőlem lehet. Vigyorgok rá ismét, igazándiból nekem mindegy, ha ő így szeretné, felőlem csinálhatjuk így is. De biztos, ami biztos, azért megadom neki a telefonszámom és lássanak csodát, nem is tiltakozik annyira ellene. Amit viszont leművel előtte.. Ismét kitör belőlem a nevetés, hát én kész vagyok, mintha valami kabaréban lennénk, eszméletlen jó. - Gratulálok, öné a főnyeremény! Ha megvan a szám elmentésével, még meg is tapsolom. Tényleg lepipálna egy gyorsírót, az tuti. - Viszont nekem lassan indulnom kellene. Húzom el a számat, mert tényleg eszméletlen jól éreztem magam, nagyon szar lesz visszazökkenni az otthoni teendőkbe egy ilyen találkozás után, de ami muszáj, az muszáj. - Egy élmény volt és akkor várom a képeket. Kacsintok is még mellé, majd ha nem tartóztat, akkor búcsúzom tőle és amerről jöttem, arra szépen lassan elindulok hazafele. A sarokról még visszanézek és ha Ryan még mindig ott van, akkor integetek neki még egyszer, hatalmas vigyorral a képemen.
// Ha nincsen más, akkor részemről ennyi volna. Köszönöm, eszméletlen élveztem! Az esetleges folytatást pedig izgatottan várom. //
Műfelháborodást produkálok, a mellkasom előtt összefonom a karjaimat, miután egy adag sárgolyóval megdobom Payne-t. Kinézte volna belőlem, hogy azonnal letapizom? Oké, nagy volt a kísértés, de azért azt nem iszappakolással egybekötve tenném meg... vagy a jó ég tudja. Most, hogy így mondja, eszembe jut valami. -Az addig oké, hogy azt mondtam, így mehetsz a zuhany alá, mert olyan mindegy, de most hót tutira azt mondanád rólam, mindent megnézek tapintással, amikor telefont keresek? Mi vagyok én? Rendőr? Bár ha szépen megkérsz rá, hogy tenyérlenyomatot hagyjak rajtad, megteszem, eskü, meg én. És akkor nekem is lesz csillagom, no meg nem örökké tartó kéznyomom. Alá is írom. Kéred? Még ezt is felajánlom, mert egyrészt marha lovagias vagyok ám, csak a páncélomat hagytam el valamerre, másrészt meg ez egy visszautasíthatatlan ajánlat, ha a saját szemszögemből nézem. A nőstényt azért megkérdezem róla, mielőtt válaszul tökön rúg, pedig nem vizes pólózik, hanem vizes melegítőzik, és az sem éppen rossz látvány, na de a képek, azok kellenek. -Jaj már, nem lelőni a poént, mindig ezt szokták mondani a kattintás előtt, ráadásul már öreg vagyok, nem árt, ha emlékeztetem magam rá. Gondold el, ha összekeverem a dolgokat, és mondjuk lehúzom a sliccemet, mert azt hiszem, üríteni kell. Az azért ciki lenne. Öreg vagyok, aha, emberi léptékkel nézve valóban, kész múmia, őskövület, de farkasok között még fiatal. Az lehet, a példám kicsit erős volt, de így máris egyértelmű, hogy egy hímnek muszáj ismételgetnie mindent, mert mégis csak egy hím. Jó pár kép készül, nem hagyunk ki semmi lehetőséget, de kell valami az utókor számára is, meg nem fosztanám őket az élménytől. -Ez kérlek szépen hatalmas nyomozás lenne, tényleg. Úgy követni téged, hogy ne legyen túl feltűnő, de célba érjek? Tudod milyen fárasztó? Ráadásul figyelni rád, az útra, hogy ne nyaljam fel pofával, és még arra is, hogy ha útkereszteződés jön... hatalmas kihívás. Mindezt olyan komoly képpel adom elő, hogy simán elmehetek egy tragikomédia főszerepére is pályázni. Pár másodpercig aggodalmas arcot vágok, aztán elröhögöm magam. Nesze neked nyomkövetés, persze ha arról lenne szó, akkor azért csak kinyomoznám, hol lakik Payne. Miután bemelegítek, és megkapom a számot is, fülig érő szájjal lesek a nőstényre. -Várjááá, mentek. Khm... köszönöm, köszönöm... a szüleimnek, a menedzseremnek, a kiskutyámnak, és mindenkinek, aki segített abban, hogy ezt a sikert elérhessem. Hatalmas lendülettel nyomok rá a mentésre, nehogy elbaltázzam a dolgot, aztán megkönnyebbülve sóhajtok fel. Megvan a kód, azaz a telefonszám, tehát most már meg is köszönhetem az egészet. Nem marad el. -Máris? Nem akarsz futni? Hülye kérdés, de most pont illene a környezetbe a dolog, és az emberek sajnálkozó mosolyát is kivívhatnánk. Jaj szegények elestek, így is, meg úgy is. Nem csodaszép, amikor társaink legalább ennyit megtesznek? Dehogynem. Na de ha indulnia kell, hát nem marad más hátra, mint a búcsúzás, bár elkísérhetném, na de minél előbb át szeretném küldeni a képeket. -Köszönöm az élményt Payne. Mivel nem akarom, hogy azzal szúrjam el, hogy akkor itt rád ragadok, engedelmeddel nem kísérlek haza, viszont van egy előnye is. Annál előbb érkeznek a képek. Könnyes búcsút veszek a nősténytől, azaz megvárom míg eltűnik szem elől, addig meg lelkesen integetek neki a pólómmal, és kurvára nem érdekel, ki néz hülyének így félmeztelenül a hideg esőben. Utána indulok visszafelé, szépen komótosan, öregurasan... ennyit a futásról, viszont mozogtam.
Meglehetősen fáradtan léptem ki az Upper ajtaján, miután leadtam a műszakom. Szerintem senki nem irigyelte volna el a fekete karikáimat, amik most már egész jól látszottak, lévén letöröltem magamról az összes mázt az öltözőben. Ilyenkor már úgysem tudok gyerekeket ijesztgetni vele, nemde? Hajnali négy volt, minden hideg, csendes, üres… Összébb húztam magamon a kabátot, mintha az bármin segíthetne, de tudtam, hogy ettől úgysem lesz jobb. Most hagytam, hogy szarul érezzem magam, míg hazafelé tartok, nem kell senkire mosolyognom, nem kell senkivel mézesmázosan és kedvesen beszélgetnem, miközben belül… fogalmam sincs, mi van. Nem lennék így magam alatt, ha elengedtem volna, amit láttam, ha nem írom le az egészet pontról pontra otthon, hogy ne engedjem kicsúszni a kezeim közül a dolgot. És most mit érek vele? Ugyanolyan hülyének érzem magam, kezdem azt hinni, hogy tényleg csak valami túlságosan realisztikus álom volt, én meg valamiért szeretek szenvedni, azért ültetem át a mindennapjaimba. Nem, még mindig megvan a virág. Már elszáradt, de megvan, az sem hazugság, és mivel semmilyen rejtélyes, kutya tappanccsal megáldott udvarló nem bukkant elő azóta, elég hatásos emlékeztető, csak éppen legalább 16 órája nem voltam otthon. Remekül el tudom magam ugyanis foglalni azzal, hogy a munkába temetkezem. A havat rugdostam magam előtt, a csizmám szerencsére jól bírta a strapát, különben már lefagytak volna a lábujjaim. Néha lehajolok, a kezembe gyűjtök egy kis havat, golyót formázok belőle, majd nekidobom az egyik padnak. Csodás szórakozás így az éjszaka közepén. Nem akarok hazamenni… hiába tudom, hogy Milo otthon van egyedül, még róla is csak Connor jut eszembe. Már ha létezik egyáltalán, és nem őrültem meg mégiscsak. Gondolkodtam rajta, hogy beutaltatom magam a pszichiátriára, mint ahogy azon is, hogy elhagyom a várost. Lehet, hogy a kettő együtt működőképes dolog lenne. Viszont ezzel csak az a baj, hogyha én megbolondulok, akkor még csak Maya közelébe sem fognak engedni sosem, úgyhogy ezt valahogy ki kellene hagyni az életem hátralevő részéről. Elfelejteni képtelen vagyok, és nem is akarom. Nem tudom, miért, egyszerűen… ez olyan dolog, amiről szeretnék tudni. Hogy óvatosabb vagyok-e? Nem hiszem, elvégre, honnan a bánatból tudhatnám, hogy valaki vérfarkas-e vagy sem? Csak egy valakiről tudom, hogy az, de talán ez pont egyel több a kelleténél. Nem baj, ez már így marad… Én nem bánom, mármint, azért mégiscsak, mert valószínűleg ezért nem fogom többet látni Connort, és… nem is tudom, miért akarom látni. Talán mert ő az egyetlen, aki tud Mayáról, még ha pontosan nem is tudja, mi történt? Vagy mert… kedvelem? Biztosan kedvelem, mert mielőtt kiborultam, tök jól elszórakoztattuk egymást, de sok mindenki mással is így vagyok, mégsem érzek kongó ürességet, amiért nem látom őket. Mély sóhaj szökik ki az ajkaimból, fehér párafelhőt vegyítve a lámpák fényétől delejes éjszakai sötétségbe. Valamiért végigfut a hátamon a hideg, nem, még véletlenül sem azért, mert olyan hideg van, hogy meg lehet fagyni, hanem mert olyan érzésem van, mintha figyelnének. Volt már ilyen párszor, de sosem láttam senkit… biztos most is csak képzelődöm.
Lehet, hogy fanatikus vagyok, vagy tudja a franc, de mivel tudom, hogy Naomi hol lakik, ezért elkezdtem figyelni. Azt is tudom, hol dolgozik - a patikát legalább is -, és sikerült azt is megtudni, hogy egy Upper Deck nevű diszkóba jár. Hogy dolgozik-e vagy levezeti-e a miattam összegyűlt feszültséget, na, hát arról fogalmam sincs. De ez már a második éjjel, hogy hajnal 4 óra tájban látom onnan hazaindulni. Fogadok, hogy Colin tudja, hogy kiszökdösöm, csak nem szól. Nem nézem hülyének, tényleg nem. De mindig azt csinálom, hogy kimegyek brunyálni, lehúzom a wc-t, és ha még ennek hatására is tovább horkol, kiugrom a fürdőszoba ablakán, és aztán utánam az özönvíz! Ha már Colin nem... Azt viszont nem tudom, hogy mikor és hogy fogom megszólítani. Vagy hogy egyáltalán mit mondhatnék neki. Látszólag nem roppant össze, legalább is jár, él, mászkál. De a szeme alatt lévő karikák és az őt körüllengő negatív energiák azért elárulják nekem, hogy nem felejtette el azt, amit látott. Ennek egy részem örül, a másik pedig piszkosul sajnálja. Amikor látom, hogy elkezd hógolyóval dobálni egy padot, elmosolyodom. Nekidöntöm az oldalamat egy fának, ami mögött eddig rejtőztem, és csak figyelem a mozdulatait. Basszus. Filmes, szomorúan mosolygós, merengő tekintet... És a látszólagos nyugalom, hogyha nem is szólok hozzá, legalább tudom, hogy él. Erős csaj, ez fix. Persze a kérdéseim továbbra is ugyan azok. Mit csináljak? Meddig bírom még ki, hogy nem szólok hozzá, csak figyelem? Addig úgyse nyugszom meg, amíg nem hallom a hangját, akkor is, ha tényleg elzavar a fenébe. Valahol parázok attól, hogy félni fog tőlem, ha újra meglát. De hát a farkas alakomtól sem félt. Bár, attól még félhet az emberi alakomtól, attól, ami bennem él. Nem. Nem csinálhatom ezt a végtelenségig. Nem lehetek ennyire gyáva, hogy napok óta csak nézem és figyelem őt, és nem merek elé állni. Össze kell szednem magam. Mély, hangtalan levegőt veszek, és kilépek a fák közül. Hangtalanul próbálok közlekedni, ami talán működik, már csak az intézetes múltam miatt is, van benne gyakorlatom. A szívem a torkomban dobog, basszus, baromira félek. Csak nézem a haját, erősen fókuszálok a tarkójára, de mégis olyan, mintha hangyák zizegnének a látóteremben. Borzasztó. Ha sikerül úgy három méterre a lány közelébe jutnom, megtorpanok. Nagyjából tíz másodperc kell, amíg össze tudom szedni magamat, és addig ha észrevesz, ha nem, az első reakcióm iszonyat költőire sikeredik. - Miért járkálsz ilyen későn egyedül? Nem, nem vagyok szemrehányó, kérdőre se akarom vonni, esküszöm, ezt még az aggodalmasan csengő hangom is elárulhatja, hiszen éppen hogy csak össze tudtam rakni ezt az öt szóból álló kérdést. De ha rám figyel, akkor már nem mozdulok, nem lépek felé, és ha esetleg a szemembe nézne, automatikusan oldalra fordítom a fejem, mert nem... Nem akarom látni a nem is tudom mit a tekintetében.
A hozzászólást Connor Harris összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jan. 19, 2014 4:47 pm-kor.
A halk csattanások valahogy kellemesen tompák a füleimnek, mehetnék ugyan egyenesen haza, de minek? Hogy újra ne tudjak aludni, csak mindig le-lecsukódjon a fejem, hogy az első rémképre felriadjak? Nem tudok aludni, nappal zombi vagyok, de még jó, hogy feltalálták a sminket, és nem látja senki. Magamat nem csapom be, csak kb mindenki mást, akivel találkozom. A nagyiékhoz oda sem merem dugni az orrom, mert az öreglánynak nagyjából öt másodperc kellene ahhoz, hogy kiszagolja, valami bajom van. Az nem hiányzik. Az sem segített túl sokat, hogy két napja felvásároltam a fél csokiboltot. Nos, tegnap estére már hányni tudtam volna a csokitól. Nesze nekem boldogsághormon, tutira kamu az egész. Úgyhogy elég volt a csokiból, de pánikszerűen próbálom minden fölösleges dologgal elfoglalni magam otthon, hogy ne gondoljak erre az egészre. Ma főzni akarok… remélem, nem fog az egész a kukában landolni, mert bizony a nagyi segítsége nélkül ez könnyen előfordulhat. Nem hallom, hogy jön valaki, nagyban köszönhető a bolyhos fülvédőnek is szerintem, vagy csak szimplán túlzottan el vagyok foglalva a hógolyókkal. A kezemben van egy, amikor meghallom a hangját, egy kicsit megugrok ijedtemben, de a következő pillanatban, ahogy felé fordulok, már repül is neki a hógolyó… már ha nem áll el előle, vagy valami, ki tudja, mire képes. Emlékszem, hogy milyen könnyedén felemelt, biztos gyorsnak is sokkal gyorsabb. - Rám hozod a frászt… Fura látvány lehet, hogy az arcomon a mosoly és a fapofa váltakozik, de fogalmam sincs, hogy kellene viselkednem. Létezik ilyesmire normális reakció? Tuti nem, mert ez az egész nem normális… - Azért, mert… ilyenkor végzek a munkában. Felelem végül felvont szemöldökkel, de a következő pillanatban már el is indulok felé… mert… csinálom, amit szeretnék. Nem tudom, miért, csak azt tudom, hogy jól esne, maximum, hülyének néz, de szerintem ebben eddig sem volt hiba. Szóval, ahogy odaérek, megölelem, nem félek, nem érdekel, mi lesz, csak azt tudom, hogy napok óta még csak mosolyogni sem bírtam, és most megy. Ha ellök, akkor ellök, de ha meg sem próbálom, akkor maximum emészthetném majd maga miattam, nemde? Én pedig sosem gondolkoztam azon, hogy megtegyem-e, amit szeretnék, mert túl rövid az élet ahhoz, hogy másképp cselekedjek. Az én életem legalábbis túl rövid. - Jól vagy? Kérdezem halkan, lehet, hogy emiatt sem néz épp normálisnak, elvégre, gondolom nem sok híja volt, hogy a vacsija legyek, de amit láttam, az bizony mocskosul fájhatott, én meg aggódom… miatta jobban, mint magam miatt. Tényleg valami gond van odabenn, de hát ez van.
Repül a golyó, ki tudja hol áll meg... Ki tudja hol áll meg, s engem hogyan talál pofán. Mivel oldalra fordítottam a csábos képemet, így a bal orcám kapja telibe az áldást. Egy kicsit csíp ugyan, de túl fogom élni. Könnyedén kiléphettem volna, de minek? Azt hiszem, hogy ez volt a legkevesebb, amit köszöntés gyanánt kaphattam tőle. Érzem, ahogy az olvadó hólé folyik le a bőrömön, bele a nyakamba és a vállam gödrébe. Valami furcsa, szomorú és ideges komolyság festi az arcomat vagy tíz évvel idősebbre annál, mint amennyi igazából vagyok. - Ez jogos volt. Persze tudom, hogy valószínűleg nem direkt csinálta, csak védelmi reflex olt nála, de akkor is. Arra, hogy rá hozom a frászt, csak egy villanásnyit rándul meg a szám szeglete. Hát igen. Végül is, mi várhatna tőlem azok után, hogy pillanatokon múlt, hogy felzabáljam? - Oh. Fejfájás csillapítót árulsz a részeg diszkópatkányoknak? Kedves gesztus. Ez sokkal viccesebben hangzott volna akkor, ha épp nem viselkedem búval baszott kreténként. Így még talán bunkónak is tűnhetett, de nagyon nagyon remélem, hogy nem érti félre, mert eszem ágában sincs megbántani. Mr kérnék is valami bocsánatféleséget, amikor arra eszmélek fel, hogy Naomi a nyakamban lóg és megölel. Én pedig csak állok, teljes mértékben letaglózva az események által. Az életnek kurva szar a humora, mondtam már? Ahh, édes kisjézus az égben... De persze kapcsolok, és az eddig olyan élettelenül lógatott karjaim Naomi hátára záródnak, és lehunyt szemekkel lélegzem be az illatát, és talán ezt a kifordított pillanatot is, ami nem tudom, hogy miért alakult így, de ez... Ez sokkal rosszabb annál, mintha fel akarna pofozni. De vagyok annyira önző, hogy örüljek is neki és kihasználjam a lehetőséget. Furcsa, hogy alig ismerem és mégis jól esik ez az egész, mintha csak erre vártam volna azóta, hogy elváltunk egymástól a gyógyszertárnál, és nem akarok belőle kizökkenni. És... jó lenne, ha valaki közölné velem, hogy mikor kezdtem el könnyezni. - Te normális vagy...? Bukik ki belőlem a nevetős-sírós kérdés, miközben az orcámat a fülvédője csiklandozza. - Nem, tudod mit? Nem, egyáltalán nem vagyok jól. Nem tudok aludni, nem tudok enni, nem tudok semmit se csinálni azon kívül, hogy a kettőnk dolgán kattogok. De... ez nem is lenne baj. - újabb keserű nevetés, de ha csak nem akar eltolni magától, én bizony nem engedtem még el - Ha minden jól megy, nekem lesz pár évszázadom túltenni magam ezen, neked viszont... Neked... Neked majdnem nem volt egy perced sem. Úgyhogy szerintem inkább veled kellene foglalkoznunk. Felsóhajtok, és szinte látom magam kívülről, és szeretnék rohadtul elsüllyedni ezért a teljességgel férfiatlan tacskó hozzáállásért, amit tanúsítok.
Nem mozdul el, amiért valahol örülök, mert marhára ciki lett volna, hisz tudom, nagyon is jól célzok, szóval tényleg nem esne jól a kis lelkemnek. Bár azt hiszem, annak már tök mindegy. - Nem, inkább még részegebbé teszem őket. Vonok vállat, mert hullára hidegen hagy, hogy ki mennyire teszi tönkre magát egy ilyen alkoholmámoros estén. Nekem csak ki kell szolgálnom őket, és kész, a többi legyen az ő bajuk. Maximum akkor zavar a dolog, ha pont a pultot hányják le. Oké, vettem azért a lényeget, szarul van, látom az arcán. Le is pacsizhatnánk, de helyette én ölelgetem, hátha még ki is fut a világból, mert úgy látszik, vagy bőgök, vagy ezt művelem. Már akkor is meg akartam ölelni… de nem mertem kísérteni a sorsomat, ha már életben maradtam. Talán csak azt pótolom be. Nem, igazából nem gondolom így, egyszerűen csak szükségem van rá, és ahogy így elnézem, szerintem neki is. - Nem, nem vagyok. Felelem látszólag könnyedén, nincs bennem semmi normális. Talán sosem volt, vagy csak azóta, hogy hagytam, az anyám tönkretegye az életem. Sír… úristen, ha nem én sírok, akkor ő? Hát ez milyen már? Tök szánalmasak vagyunk, komolyan. Ez hogy történt? Mármint, nem tudom, mi ez, de fura. Nagyon fura. - Alapíthatnánk klubot. Nem akarom én elviccelni, de máshogy nincs kedvem közölni, hogy én is ugyanilyen szarul vagyok, mondjuk, ezt úgyis látja a csinos kis karikáimtól. Szerintem egy pandamaci is megirigyelne lassan. Én sem megyek sehová, és valahol nagyon zavar az a keserű nevetés. Nem kezdhetnénk újra, vagy valami? Mondjuk onnan, hogy át akar verni a gyógyszertárban, és esetleg nem jön be a nő a gyerekkel, amitől rögtön taccsra vágódom, ő meg utánam jön, és megfogja a kezem, hogy elinduljon ez a marha nagy lavina? - Akkor tényleg csak az én életem túl rövid. Nem tévedtem azzal kapcsolatban, hogy ők biztosan tovább élnek. Milyen már ez… nem fair? Mondjuk, eddig sosem jutott eszembe, hogy tovább akarnék élni. Csakis abban az esetben fordulhatna elő, ha Maya velem lenne. - Connor, ne csináld ezt… itt vagyok, élek, jó, nem virulok, de egyben vagyok. Végül nem történt baj… Velem kellene foglalkoznunk? Az igencsak sok időbe telne, míg engem rendbe hoznánk, ha egyáltalán lehetséges. Nem is akarok erre gondolni, meg nem akarom éppenséggel, hogy én legyek a téma, mert… nem igazán hiszem, hogy segítene. - Nekem leginkább egy 24 órás alvásra lenne most szükségem, de örülök, ha felet le tudok aludni egyben. Jegyzem meg, aztán azt hiszem, lassan jobb lenne elengednem, mielőtt össze fagyunk, vagy valami, de elég nehezen megy, és inkább csak azért teszem, mert van egy elég komoly kérdésem, amit mindenképpen fel akarok tenni neki, mielőtt még bármivel is elkezdünk foglalkozni… - Ugye… nekem erről az egészről nem szabadna tudnom? Lesz bajom belőle?
Furcsa belegondolni, hogy amíg napközben gyógyítja az embereket, még ha közvetetten is, éjszakánként pedig nyomorba taszítja őket. Jó, nem mondom, hogy most nem bírnék elviselni én is valami töményet, még ha meg is fulladnék tőle... Persze, hogy nem normális. Édes Istenem, ha normális lenne, akkor valószínűleg már abban a pillanatban felhúzta volna a nyúlcipőt, hogy egyáltalán meglátott,és felismert. Akkor nem csimpaszkodna rajtam, és én sem tehetném meg, hogy úgy húzom magamhoz, mint utoljára ötéves koromban az alvósmacimat. - Jah... Szipogom a nyakába a beleegyezésemet a klubalapítós ötletére. Aztán persze a kifakadásom után leesik, hogy valószínűleg sikerülhetett megint sokkolnom ezzel a pár évszázados megjegyzésemmel. Elszomorodom. De végül is, ha már látta az igazi arcomat, nem hiszem, hogy bármit is titkolnom kellene előle. A baj már megtörtént, és ha csak nem harapja be valaki, vagy törlik ki az Őrzők az emlékeit, akkor ez már amúgy sem lehet rosszabb. - Ha így folytatom, az enyém a tiednél is rövidebb lesz. Nem tudom, hogy Colin képes lenne-e megölni. De ha nem is ő... Talán addig fogom kísérteni a sorsot, amíg bele nem futok valaki olyannak a karjaiba, aki gondolkodás nélkül félre tesz az útjából. Vagy éppen az Őrzők, ha kiderül, hogy passzióból halandó embereket avatok be a nagy titokba. - Hát... csak magadnak köszönheted, mert hogy nekem nem, az is biztos. - dünnyögöm haragosan, hiszen tényleg marhára nem az én érdemem, hogy még életben van - Nekem teljesen... Mindegy. Ha nem történik ez a múltkori, én akkor is váltok. És ez már mindig így lesz, nem tehetek ellene a világon semmit, csak reménykedhetek benne, hogy idővel jobb lesz. Na jó, azért ez így nem teljesen igaz. A múltkor, amikor Naomi miatt váltottam alakot, ezerszer rosszabb volt az átlagosnál, mert életemben először harcoltam ellene, küzdöttem, megpróbáltam visszafogni, és a farkasom ezt úgy bosszulta meg, hogy csak még jobban szétkapott. Kedves kis bolyhoska. - Látod? Ez a baj, hogy nem élsz. - fakadok ki, amikor elenged és elmeséli, hogy nem tud aludni - Persze biológiailag ver a szíved, lélegzel, de nem élsz. És ez... Ez miattam van. A kérdésére kicsit elkussolok, és próbálok nem kiborulni. Először is, ledörzsölöm a szemeimet meg az arcomat, fújtatok párat,látszik, hogy veszettül forognak a kerekek odabent. - Nem, nem szabadna. És ha őszinte akarok lenni, erre mindketten rábaszhatunk, én mondjuk egy kicsit jobban, mint te, de ettől függetlenül... Amíg nem beszélünk, nincs gáz. Tudok pár sima embert, akik ismerik a világunkat, és nem lett semmi bajuk. Minden attól függ, hogy kezeljük ezt az egészet. Próbálok tényleg nagyon összeszedett és komoly lenni, és vége eljutok odáig, hogy képes vagyok a szemébe nézni és állom is a tekintetét. Örülök, hogy látom, és még pislogni sem nagyon pislogok, mert azzal is értékes tizedmásodperceket vesztegetek el. - Talán tudok... Segítséget szerezni. De előtte... - nem, ne kérdezze senki, hogy miért, de odanyúlok Naomi kezeihez, és finoman megfogom őket - Szeretnék veled végre teljesen őszinte lenni. Aztán majd eldöntöd, mihez akarsz kezdeni a dologgal. Féloldalasan elmosolyodom, mert hát... Ez a jut is, marad is elve, nem igaz? Bár, ha őszinte akarok lenni, akkor egy részem minden sejtemmel tiltakozik Naomi emléktörlése ellen, mert nem akarom, hogy engem is elfelejtsen.
Kezdőlap
//
Az esetleges folytatást pedig izgatottan várom. 
//
