Hirtelen fordulok és állok félre az autóval, ezzel elindítva egy olyan lavinát kettősünknél, amitől csak a közre való tekintettel levésünk tartott vissza eddig. Szerintem totál jófejek voltunk mindenkivel ma, itt az ideje végre önzőnek lenni. Tenyereim szemtelen könnyedéssel szaladnak felsője alá, ahogy csípőjéről derekára simítok, mikor már ölemben, velem szemközt foglal helyet. Tovább is haladnék utamon, minden porcikáját feltérképezve testének, kiélvezve sietős mohóságunk közepette is a pillanatot... mégis fel kell hagyjak a dologgal egy időre, ahogy megérzem a kabát húzását. Előre dőlök kissé, épp csak annyira, hogy lerángathassa rólam a felesleges ruhaneműt. Persze, nem könnyítettem túlzottan meg dolgát, hisz mindeközben ajkai helyett immáron nyakát fedezem fel csókjaimmal. Tevékenységemet csupán a póló lekerültéig szakítom meg, melyet az övé követ hasonló röppályát írva le, majd landolva valahol a kocsi hátsó felében. Birtokló és mégis kínzóan lassúnak tetsző a mozdulat, amivel oldalán, hátán simítok felfelé a melltartó kapcsáig. Az mondjuk lehet nem díjnyertes ötlet, hogy közben jobbommal azt a kis kart keresem vakon az ülés mellett, amivel le lehet fektetni ezt a vackot a nagyobb tér reményében... Meglelem, minek következtében a szék hanyatt bukik és vele együtt mi is, magamra rántva a nőstényt (és bízva abban, hogy nem fejel meg izomból egyúttal). Belekuncogok vállát érő csókomba, ám egyúttal - ha ő is partner benne, mert másként nehéz mindezt kivitelezni - fordítanék a felálláson, közben megoldva a melltartó kapcsát is egy mozdulattal.
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
Apró remegés fut rajtam végig, ahogyan tenyerei a bőrömhöz érnek, de nem hagyok fel azzal a célommal, hogy megszabadítsam a kabátjától. Kizökkenek ugyan kissé a mozdulatból, amikor ajkai a nyakamat érik, apró sóhaj szökik ki belőlem az első ilyet megérezve, könnyű volna belefelejtkezni a pillanatba és teljes átadni magam neki, de még nem engedhetem el magam, túlságosan zavar mind a kabát, mind a rajta lévő póló. Zavaró tényezők, nincsen szükség rájuk, így hát szépen sorjában ítélem távozásra őket, éppen úgy, ahogyan Kyle teszi az én felsőmmel. Sokkal kényelmesebb. Ujjaim felfedezőkörútra indulnak a mellkasán, egészen más a dolog, mint amikor a medencében ácsorogva kapaszkodtam belé, most lassú, cirógató a mozdulat és vinném is tovább, csakhogy hirtelen változik meg a helyzetünk. Képes volnék megtartani magamat, csakhogy Kyle ránt magával, én pedig túl későn kapcsolok, hogy félreránthassam a fejemet, aminek következtében csodálatos módon sikerül lefejelnem. Belesajog az egész koponyám, azt sem vagyok képes megállapítani, hol érte őt a homlokom, de remélhetőleg nem pont az orrát sikerült eltalálnom, hiszen ha nekem fáj, neki valószínűleg még rosszabb. - Baszki.. - csúszik ki a számon a nevetős kijelentés, hogy a következő pillanatban már kuncogásom mossa el a szavamat. Tenyerem siklik a homlokára, feltehetőleg ott érte a találat, nem is mi lennénk, komolyan mondom, ha minden zökkenőmentes és „szokásos” volna, hiszen alapjáraton nem vagyok egy szokásos páros, szerintem. Hacsak másképpen nem tesz, csókkal próbálom kárpótolni, csekély vigasz ugyan, de a semminél több és valószínűleg lesz még lehetőségem növelni valamivel. Nem ellenkezem, amikor újabb helyzetváltoztatást szeretne eszközölni, ám ezúttal résen vagyok, nehogy újabb meglepetés érhessen minket. Egyikünk számára sem volna túl szerencsés, ha valamilyen véletlen baki folytán kiütném pár órára… Mosolyogva igyekszem visszasüppedni a fejelés előtti állapotba, amikor lekerül a melltartóm is, ujjaim már az övének csatjával hadakoznak, próbálva minél gyorsabban az én javamra fordítani a kis meccset és távozásra ítélni azon ruhadarabot is.
Lekerülnek a pólók rólunk, ölelőn vonom közelebb testét, miközben mellkasomon simít végig tenyere idegőrlő lassúsággal. Mindebbe az 'rondít bele' csupán, hogy elfelejtek szólni a helyzetváltoztatásról. Az igazat megvallva én magam se ilyen hirtelenre terveztem fejben, hogy belesajdul a szemöldökcsontom is. Felszisszenek fájón, mire érkezik egy halk baszki és beelőznek a mozdulattal, hogy homlokomhoz kapjak. Hasfalam, mellkasom nevetéstől rázkódik meg finoman, becsatlakozva jókedvébe a nősténynek. - Aucs. - Fűzöm hozzá komolytalanul, képemen még akkor is vigyor ül, mikor csókját viszonozom. Ki lenne képes haragudni huzamosabb ideig, ha ilyen az engesztelés? Na ugye! Fordul a felállás, ezúttal balesetmentesen megússzuk a dolgot, s ahogy bal karomon támaszkodva letekintek rá, akaratlanul is elidőzik pillantásom rajta. Alakján, vonásain, lényének egészén. Pillanatnyi révedésem épp elég időt biztosít ahhoz, hogy megoldja övemet, van valami jólesően felszabadult sóhajomban, ahogy lehajolva hozzá ajkai után kapok, csókjaimmal borítva be nyakát, vállát, kulcscsontját... - Lássuk be, igencsak szűkös volt már a farmer, kifejezetten üdítő, ahogy enged a cipzárja. Szabad, nem támaszkodó kezemmel a melltartó pántját fejtem le válláról, igyekezve végleg megszabadítani a kebelkaranténtól a nőt. Ahogy a ruhadarabot valahova magam mögé, mondjuk a műszerfal tetejére száműzném, úgy sikerül egyazon mozdulattal megszólaltatnom könyökömmel a dudát a kormányon. Mindennek következtében támaszkodó karom kissé megrogy, én pedig kacagva bukok Joana ikrei közé. Leheletem csiklandozza bőrét, ahogy igyekszem úrrá lenni rázkódó nevetésemen. Ha voltak is vadak a környéken, már biztos, hogy nincs egy sem! Leszámítva ezt az egyet itt, karjaim között, akinek tekintetével jó kedéllyel csillogó pillantásom találkozik, mintha csak azt kérdeném: Hol is tartottunk? - Néma kérdésre néma a válasz, immáron csókommal adózok kebleinek, miközben lerúgom magamról valahogy azt a francos farmert is, igyekezve nem hagyni sokáig árválkodni egyedül: megy utána Jo nadrágja is fehérneműstől egy hirtelenebb mozdulatsor következtében.
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
Némileg azért megkönnyebbülök, amikor a felszisszenés után meghallom a nevetését, a komolytalan megjegyzés pedig végképp elűzi aggodalmam. Egyrészt azért, mert ezek szerint nem okoztam nagy kárt, másrészt pedig azért is, mert nem vette zokon ezt a kis „bakit” és orrolt meg rám azért, amit mondjuk végeredményben közösen hoztunk össze. Szarul érintett volna, ha sikerül leamortizálom, az már csak mellékes, hogy milyen körülmények között és hol. Mosoly ül ajkaimon, amikor a vigyorgó képéhez hajolok, hogy megadhassam neki azt a bizonyos engesztelő csókot. A felcserélődött helyzetben enyhén billentem oldalra a fejem, hogy lágy görbülettel az ajkaimon viszonozzam a pillantását és időzzek el markáns vonásain, mintha csak képtelen volnék betelni velük. Ez idő alatt persze kezem sem tétlen, sikerül kioldanom az övet és a zipzár is lekerül, lejjebb is csak annyira vagyok képes tolni, amennyire nyújtózkodás nélkül elérek, mert nem akarok túlzottan ficeregni alatta, merthogy igencsak tetszik a helyzet. Sóhaj szakad fel ajkaimról, amint elengedi azt és a nyakamat, vállamat veszi célba a csókjaival. Hátán szaladnak fel ujjaim, hogy míg az egyik lapocka tájékon pihen meg, addig a másik a tincsek közé szántson. Csak annyi ideig húzom vissza a karjaimat, amíg lehúzza róluk a melltartóm pántjait. Száműzetésre ítélve azon ruhadarab is, csakhogy ez se menjen baki nélkül, Kyle sikeresen megszólaltatja a dudát, kuncogásom az övével együtt harsan fel és ahogyan kebleim közé bukik, kezeim emelkednek, hogy visszataláljanak előbbi helyükre; egyik a hátára, nagyjából lapockatájékon, a másik pedig a tarkójára, hogy ujjaimmal borzoljam a rövidre nyírt tincseket kicsit. Lehelete csiklandozza bőrömet, mellkasomat csituló nevetésem rázza. Tekintetem ugyanúgy csillog, mint az övé, ajkaimon széles mosoly játszik, ám a kimondatlan kérdésre válaszolni sincs időm, megleli ő a folytatást, minek köszönhetően újabb sóhaj szakad fel belőlem, a tarkóján matató kezem ujjai a tincsek közé szántanak, finoman markolva rá a hajára, közel sem fájóan. Megemelem kissé a csípőm, amikor hirtelen lerántaná rólam a nadrágomat, könnyebb dolga legyen, lábaimmal lesodrom teljesen magamról, hogy az övét követve puffanjon az is valahol odalent. Vágytól fűtött a mozdulat, amivel csípőm ismét megemelem kissé, hogy ezúttal már mindenféle akadály nélkül dörzsöljem ölem az övének. Mintha eddig nem lett volna teljesen egyértelmű, hogy bizonyos tekintetben olykor elég kis piszok tudok lenni. És türelmetlen..
Érintése nyomán égnek merednek tarkómon a pihék a dolog kellemes értelmében, s ahogy mozdul, akképpen mozdulok én magam is és veszem birtokba kebleit mohó csókjaimmal. Halk morranásszerű sóhaj hallatszik felőlem, ahogy rövidre nyírt tincseimbe markol követelőző hévvel. Bármennyire is feszít a vágy, nem okozok fájdalmat, de valahogy le kell vezessem ezt az elemi feszültséget, ami kettőnk között pattanó szikrák formájában éled. Tenyerem vágyakozón simít végig oldalán, hogy ujjaimat a nadrágja szegélyébe akasztva szabadítsam meg a felesleges anyagtól. Sokat segít a műveletben, ahogy csípőjét megemeli, bár közben meg én magam kénytelen vagyok nyelni egy nagyot a két csók közötti levegővételben, ahogy hozzám simul teste. Mintha kezdene kicsit fülledt lenni a levegő idebent... Szinte megveszek a közelségétől, a vágy vezette heves érintésektől, mozdulatoktól, ahogy pedig csípője ismét az enyémnek feszül, immáron leplezetlen mezítelenséggel, ujjaim görcsösen markolnak oldalába. Mohó csókok el nem mondhatják mindazt, mit csak két felhevült test érthet meg. Az elemi, ösztönös vonzás kínzó játékát, a pillanatot, amikor férfi és nő végre kiegészül a másik féllel. Az ütem ismerős, magától értetődő és mégis újszerű, sajátos. Ezen a ponton csókjaink már megszakadnak, képtelenség két ilyen mértékű feszültséget fenntartani ép ésszel. Finoman borostás képem a nőéhez simul, mély forró fújtatás és halk nyögés kíséri minden egyes taktusát ennek a testi (és lelki?) összhangnak. Arcomat Joana hajába temetem, van hogy felemelem fejemet, s ajkaim forró arcát súrolják, de nem csókolnak, csak épp a közelsége, a tekintete, vágytól fűtött vonásai azok, amikkel képtelenség betelnem... A kocsi is követi a ritmust, a lengéscsillapítókat most igazán próbára tesszük, s a kinti fagyos időjárás meg a benti hőség kettőse párát von az ablaküvegen körénk, amint kiteljesedő tevékenységünk szinte teljesen érzéketlenné tesz bennünket a külvilágra. Hogy egyáltalán létezhet ezen a pléhdobozon kívül is világ? Abszurd.
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
Szinte pillanatok alatt válik fullasztóvá a levegő idebent, mégis úgy kapok olykor utána, mint éhező a morzsáért. Szükségem van rá, éppen úgy, ahogyan Kyle-ra is, fürdök a mindent átjáró érzésben, a kettőnk közötti feszültségben, akarom őt, szükségem van rá, szinte már-már követelő, birtokló jelentősége van a mozdulatnak, amivel a tincseibe markolok. Bizsereg a bőröm, ahogyan végigsimít rajta, örömmel szabadulok meg a nadrágomtól, nem kell, arra nincs szükségem, hát a csípőm is megemelem, könnyebb legyen a mozdulat, szinte vele együtt nyelek egy nagyot én is, amikor testem az övének simul. Ezúttal más, mint az uszodában, sokkal erősebb, sokkal mélyebb töltete van a dologban, nincs a víz, mi elménk, vágyaink hűtené, izzik a levegő, izzik a bőröm, én pedig minden egyes cseppjét élvezem. Minden egyes érintést, csókot, sóhajt, nyögést. Sóhajtásba torkolló morranás szökik ajkaimról, ahogyan az oldalamba mar, egyetlen pillanatra szorulnak erősebbre a még mindig a tincsekbe markoló ujjak, aztán egyből eleresztem, tarkójára siklanak ujjaim, ismét a tincsekkel játszadozom kicsit. Körmeim szántanak végig hátán, amikor elérkezik a várva várt pillanat, nyögéssé erősödik a vágy, mit eddig csak sóhajok formájában adtam a tudtára. Egyből simítom tenyerem az általam okozott pirosodó csíkokra, másik kezem játszadozó ujjai ráfognak a tarkójára, mintha valami kapaszkodóra volna szükségem, de mégsem görcsösen feszülnek rá az ujjaim. Hamar sikerül felvennem a ritmusát, ezen a ponton teljesen átengedem neki az irányítást, magamat. Elszáll a józan ész, kiteljesedik a vágy, a szenvedély, mintha valóban kiegészülnénk egymással, ismerős és mégis teljesen új az élmény, más a mozdulat, más a sóhaj, máshogy simul egymásnak arcunk. Halk nyögéseim kiegészítik az övét, olykor sikerül az arcára fókuszálnom, amikor felemeli a fejét, bőröm újfent bizseregni kezd, ahogyan ajkait arcom bőréhez érinti. Kiteljesedik a pillanat, hátravetett fejjel szökik a rövid sikkantás, ujjaim a bőrébe marnak vállánál-tarkójánál és a lapockájánál, talán kissé erősebben, mint az egészséges volna, de ebben a pillanatban ember/farkas legyen a talpán, aki képes ilyesmire figyelni, vagy éppen észrevenni azt. Szinte felrobban a világ, megszűnik az én, megszűnik az ő, végleg elolvadnak a határok és nincs más, csak a pillanat, csak ő és én. Nem eresztem, nem engedem, hátán, nyakán fonva át a karjaimat húzom magamhoz közelebb, magamra őt, arcom simul az övének, mellkasom szapora emelkedése párosul zihálásom mellé, szívem olyan vadul ver a bordáim alatt, mintha menten szeretne kiszakadni onnan. Fújtatásom halk pihegéssé szelídül idővel, ahogyan a légvétel is valamelyest kezd közelíteni a megszokott ritmusához. Mégsem akaródzik elengedni őt, mert túl jó, túl kellemes, szeretnék minél többet belőle, szeretném az utolsó cseppeket is, kiélvezni mindezt addig, amíg csak lehet.
A verejtékben úszó pillanatok szinte egyként követelik az utolsó taktust. A zihálás egyre hevesebb, az érintések egyre követelőbbek, keményebbek. Fülemben dübörög szívverésünk őrült ritmusa, majd egyetlen pattanásig feszülő pillanatban kiteljesednek mind idáig űzött vágyaink. Izmaim görcsösen rándulnak össze, tenyeremmel gerincén simítva fel hátán szorítom magamhoz a nőt, miközben arcomat nyakához fúrva adózom tompa nyögéssel a gyönyör oltárán. Joana sikoltása most rendkívül távolinak hangzik, de talán érthető, hogy mindezek után eltompulnak kissé az érzékek...
Saját zihálásomra leszek először figyelmes. Vajon végig ilyen hangosan nyeltem a levegőt? Fejemet kiemelem Jo nyakából, csillogó a tekintet, amivel lepillantok rá, még mindig sűrűn kapkodva a levegőt. Mindez eltörpül az érzések kavalkádja mellett, a hátamat díszítő, néhol mélyebb karmolásnyomokat sem igazán érzékelem addig, míg egy óvatos mozdulattal felé nem nyúlok, hogy kisöpörjek pár kócos tincset arcából. Felszisszenek a hirtelen belém nyilalló, váratlan fájdalomtól. Izmaim összerezzennek, ám ezúttal nem a vágy őrjítő voltától. Épp csak annyira távolodok el tőle, hogy kicsusszanjak belőle, máris újfent közel húz magához. - Talán el sem engedett igazán. Verejtékes nyakába csókolok, s nem én lennék, ha nem dörmögném fülébe jóllakott óvodás fáradt-elégedett hangon, hogy: - Lógsz még egy masszázzsal... - Persze, komolyabban vehető lenne, ha nem rázkódna finoman nevetéstől vállam. Persze húzódik és fáj is kissé, de kit érdekel ez jelen pillanatban?
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
Zihálásom talán túlszárnyalja az övét, fogalmam sincsen, melyikünk kapkod hangosabban levegő után, nem is számít, ez az, ami a legkevésbé érdekel ebben a helyzetben. A túlcsorduló érzések a verejtékemmel együtt tapadnak bőrömre, mélyen issza magát csontomba a bizsergés, a kellemes fajtából, amit a nap minden egyes percében képes volnék elviselni. Csillogó pillantása találkozik ragyogó tekintetemmel, hasonló érzések ülnek meg a barnáimban, ajkaimra halovány mosoly húzódik, az összképbe pedig a sűrű pihegés sem rondít bele. Az arcomba lógó kócos tincsek sem zavarnak addig, amíg ki nem simítja őket onnan, ám abban a pillanatban máris valami más válik fontosabbá. Felszisszenése átfurakszik az elmémre telepedett mámoros ködön, aggódó pillantásomban néma a kérdés, képtelen vagyok megszólalni, megtörni a pillanatot, mégsem tudom annyiban hagyni azt, amit hallottam. Nem eresztem, éppen csak annyira engedem el magamtól, amíg kicsusszan belőlem, egyből húzom is vissza, mosoly szökik ajkaimra a csókot követően, a kérdése pedig néhány pillanatra távolabb fújja az előbbi szisszenés okozta aggodalmam. Halk nevetésem rázza a vállaim és a mellkasomat. - Milyen telhetetlen itt valaki - kissé rekedt hangon, halkan sikerül megszólalnom, de a jókedv és az elégedettség színtisztán érezhető benne. Azt gondolnám, hogy egy ilyen után egy időre nem is szeretne többet, erre tessék, néhány pillanat elég neki, hogy máris többet akarjon; képtelen volnék hibáztatni őt érte. - De ne aggódj, nem felejtettem ám el! - erősebb kissé a hang, a játékos él ott bújik a szavak mögött. Nyakán pihenő kezem azonban mégis mozdul, bármennyire is szeretném hosszabbra nyújtani a pillanatot, arcára simítok rá, mintegy próbálva jelezni neki, örülnék, ha felemelné a fejét, mindössze annyira, hogy a szemeibe tudjak nézni. Ha ez megtörténik, másik kezem is közelebb vonom, ezáltal két tenyeremmel fogva közre arcát. - Minden rendben? - ráncolódik kissé a verejtéktől csillogó homlok és hiába játszik halvány mosoly ajkimon, tekintetemben némi aggodalom tör ismét a felszínre. Nem feledtem az előbbi szisszenést és habár sejtem, hogy én okoztam, emellett szimplán az is mozgatórugó, hogy igenis érdekel, mit érez.
Kiszúrom, hogyne szúrnám ki az az óvatossá váló, aggódó élű pillantást, amit felém küld, mégis elütöm egy (félig) komolytalan poénnal. Szeretem, mikor jókedvű és mosolyog, önkéntelenül mosolyra húzódik a körötte levők szája is tőle és ez most sincsen másként. Mint törékeny kincset, úgy őrzőm karjaim közt, testemmel takarva el a kocsi immáron hűvös levegőjétől, amennyire csak tudom. Telhetetlen, nagyétkű... mindegy, hogy minek nevez, nem lő nagyon mellé az igazat megvallva. Ez is olyan dolog, amit nem írok ki a homlokomra értelemszerűen. - Nagyon helyes! - Tekintetem le rá könnyed mosollyal, s hajoltam könnyed, lágy csókért ajkaihoz, elhajolva tőle, mikor mozdulataival erre "kér". Világos pillantásom kérdő fénnyel fürkészi bájos vonásait, ahogy tenyereivel fogja közre borostás képemet. - Mi? - Ráncolódik kissé homlokom a kérdés hallatán, de gyorsan kapcsolok ismerősként köszöntve tekintetében az aggódó csillanást. - Ja, hogy az a pár karcolás...! Meg se kottyan, komolyan! - Legyintenék, ha más lenne a felállás, így csak mosoly költözik képemre Joana megnyugtatásául. Na meg a kéretlen hozzáfűzni való: - Már el is felejtettem, ti nőstények mennyire vérmesek tudtok lenni... - Hogy ez most rasszista vagy inkább szexista megjegyzés, arról lehetne vitát nyitni, de egy biztos: abszolúte komolytalan, poénnak szánom csupán. Tupilek látja lelkem, hogy semmi bajom a bundásokkal! Akkor nagy eséllyel nem tartanánk mi sem itt, szóval bízok benne, Jo sem éli meg sértésként a dolgot. Tenyerem combján simít fel csípőjére, derekára cirógatón, mintha ezzel is bizonyosságot szeretnék arról adni neki, minden a legnagyobb rendben.
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
Szélesebbé vált a mosolyom a helyeslésre, mely a könnyed csók közben sem olvadt le a képemről. Mindössze akkor szelídült némileg, amikor két tenyerem közé vontam az arcát, hogy a tekintetébe tudjak nézni. Ajkaim nyíltak, hogy válaszoljak az első kérdést hallva, de megelőz, hamarabb leesik neki, mire is céloztam a kérdésemmel, minthogy pontosítani tudtam volna rajta. - Egészen biztosan? - hunyorítottam egy kissé, de tagadni sem tudtam volna, hogy azért megkönnyebbültem kissé. - Nekem nyugodtan elmondhatod, nem foglak puhánynak tartani! - kunkorodott feljebb szám széle, így, hogy már nem aggódtam érte, könnyebben ment a szurkálódás és képtelen lettem volna egy ilyesmit kihagyni. - Aucs - szisszenek fel ezúttal én, ám semmi fájdalom nem színezi sem a vonásaim, sem a hangszínem, mindössze a szavaira adott reakció része csupán; komolytalan, poénos, pont mi maga a kijelentés. - Viszont most szólok, jobb, ha hozzászoksz - vigyorodtam el aztán, szemeimben huncut fény csillant, ahogyan nyaka köré fonódó karjaim segítségével húztam közelebb, hogy ezúttal én legyek az, aki csókot kér tőle. És, hogy nehogy véletlenül rácáfoljak az előbbi megállapítására, búcsúzóul finoman haraptam ajkába, hogy aztán kuncogva keressem a tekintetét. - Szeretnéd akkor azt a masszázst? - kérdezem, mintegy utalva ezzel arra, hogy bármennyire is jó itt heverészni, ha a masszázs mellett dönt, akkor kénytelenek leszünk tovább haladni. Mindazonáltal semmi kifogásom nem volt a további heverészés ellen, de hát valamit valamiért, ugyebár, a döntés pedig immár az ő kezében pihent.
- Komolyan. - Bólintottam, csupán csak gondolatban téve hozzá, hogy nekem igazán elhiheti, kevés alacsonyabb fájdalomküszöbbel bíró pasast ismerek a protektorátusban magamnál, még a Wilburn gyerek is jobban bírja a dolgot, pedig csak nemrégiben kezdte az egészet! De ezt azért így mégsem öltöm formába, megteszi ő kicsit másként, még ha csak játékosan is, mire oldalába csípek finom figyelmeztetéssel, hasonlóan komolytalan céllal, mint amilyenek szavai. - Na megállj! - Nevetek fel kissé, éltelen visszaszólásomra adott reakciójára meg úgy fest, állandósul képemen a mosoly, mely valami fura, nyertesen idült kis görbületté avanzsálódik azon megjegyzése kapcsán, hogy szokjak hozzá a dologhoz. Szerintem a szívem ki is hagy egy ütemet pár pillanatra, de nem a riadtság végett. - Igyekszem. - Súgom felé, ezúttal nem kapkodva el azt a csókot, amiért lehajolok hozzá, magához húz. Harapdálós kedvét apró fejcsóválással honorálom, tekintetem is azt üzeni felé: Hihetetlen vagy... - És valahol tényleg az, meg az egész helyzet is, mégis olyan természetes, mintha világ életemben farkasnőstényekkel időztem volna, pedig Tupilek látja lelkemet, dehogy! - Hülye lennék kihagyni! - Húzódott mosoly képemre csibészes fénnyel kérdésére. Mondjuk teleportálni is szeretnék jelen helyzetben, olyannyira kényelmes az egész felállás, de sajnos ez nem jár egyikőnk fajtájával sem, ekképpen szépen ráérősen lekászálódunk egymásról idővel, hogy gyűrött, megtépázott ruháinkat összevadászva immáron tényleg elérjük a lakot.
// Nem tudom, hogy vagy vele, vigyük tovább ezt a szálat vagy kezdjünk újat, de szerintem bőven megérettünk egy témaváltásra. //
Kezdőlap
//
