- Szerintem ez nem önzőség. Mármint te vagy az anyja, s nem azért hagytad el, mert ahhoz volt kedved, hanem mert magad is gyerek voltál. Nyilván zabos lesz meg minden, de ha meg nem vagy őrzőügyben őszinte hozzá, akkor megint megette a fene. A gyerekek amúgy csippantják az ilyesmit, mármint a misztikumot, szóval szerintem még menő is leszel ezzel a szemében. Jegyzem mosolyogva. Nem akarok én semmiféle gyereket ledegradálni, de emlékszem arra, amikor én voltam gyerek és valljuk be, ölni tudtam volna, hogy valamivel kitűnhessek az átlagosok közül. Az pedig szintén nem mellékes, hogy Mayának is fel kell készülnie erre a világra, de az tudás nélkül nem megy. - Mi az, hogy Connort se tudtad békén hagyni? Miért kellett volna? Van valami gáz közöttetek? Erre muszáj némi aggodalommal rákérdeznem. Esküszöm megkeresem már azt a nyavalyást és megtanítom kesztyűbe dudálni. Nehezére esne hosszútávon boldoggá tennie a barátnőmet? Komolyan nem értem mi baj van a férfiakkal - oké, Connor nekem csak a fiú kategóriát meríti ki, de nem érzem úgy, hogy ebbe itt és mostg bele kéne menjek - mostanában. - Szerintem ez egy nagyszerű ötlet! Mosolygok bátorítón Naomira. - Minél hamarabb elkezditek, annál kevésbé lesz sokáig nehéz. Teszem még hozzá, mert hamis ábrándokat nem akarom, hogy kergessen. Nem ismerem ugyan a lányát, de a kilencévesek nagyon gonoszak tudnak lenni - ha csak arra gondolok én milyen voltam - amíg úgy nem érzik, hogy megérdemli a másik fél a szereteüket. Mondjuk szerencsére mivel gyerekek, még talán hamarabb bocsátanak meg bizonyos dolgokat. - Nagyon rendes tőle! Kezdem megkedvelni ezt a Mandyt is. Aki Nonóval jó arc, azt én is bírom, ez már csak így működik. - Ha valami kell, én is szívesen segítek. Teszem hozzá, mert bár biztos tudja, nem győzöm ismételni, el ne felejtse. - Ezt amúgy kivel kellene egyeztesd? Hogy érti Mandy, hogy megmozgatna köveket?
- Ez azért nem vígasztal. Tudod, annak örültem volna, hogyha távol maradhatunk ettől az egésztől, és úgy lehetünk együtt. Ezért mondtam először nemet, de így alakult, nincs mit tenni. Igaz, akkor meg ti nem lennétek mellettem… Értem ezt rá, Mandyre, és Connorra, valamit valamiért, bár a szívem nem tudna több felé szakadni, ha Maya miatt választás elé kerülnék, csak úgy tudnék dönteni, hogy neki jó legyen, bármennyire is lelket tépő ezt beismerni magamnak. - Nem, dehogy, nincs gáz, csak tele van a hócipőm azzal, hogy mindenki azzal jön, hogy mennyire vigyáznunk kell, meg mennyire nem lesz egyszerű. Mintha mi nem tudnánk… Fogalmam sincs, talán hagynom kellett volna, hogy megtalálja a párját… a sajátjai között. Nyelek egyet, belepusztulnék, tudom, de azt is, hogy sokáig így nem fog menni, legjobb esetben is évekbe kerül, mire megtanulom, hogyan kell lecsendesíteni egy farkast, és az sem biztos, hogy ő magától hamarabb fogja utalni a benne élő vérszomjas fenevadat. Csupán ez a bajom, de ezzel szerintem újat nem mondanék, és arról sem fogok beszélni, hogy mennyire szeretném úgy rendesen megcsókolni, érinteni, érezni… Nem tehetem, veszélyes lenne rám nézve, és ki tudja, ő mit kapna azért, ha bántana. Nem akarom megtudni. - Komolyan így gondolod? Buta kérdés, hisz akkor nem mondaná, mindenesetre nagyon örülök neki, hogy nem tartja marhaságnak, bár miért is tartaná, elég sok dologról hasonlóképpen vélekedünk. - Ne is mond, elég félelmetes azért, mármint, bírom a gyerekeket, kijövök velük, de a semmiből megbirkózni egy kilenc évessel, aki ráadásul nem is tudja, hogy ki vagyok, nem igazán lesz egyszerű dolog. Csóválom meg a fejem, nem vagyok én a végtelenségig naiv lélek, tudom, hogy nehéz lesz, azt is, hogy lehet, sosem fog megszeretni, de nem akarok erre gondolni. Én hiszek abban, hogy születésekor, vagy már egyenesen a fogantatáskor a gyermek választja ki, kihez akar kerülni. Ő engem választott, nem véletlenül, összetartozunk. - Köszönöm! Simogatom meg törülközőbe bugyolált felkarját, kezdek összefagyni, lehet nem ártana elkezdeni átöltözni. - Hát, jogilag szerintem ez az egész kisilabizálhatatlan már, azt sem tudom, hogy került az őrzőkhöz, de ha benne van a kezük, akkor New Yorkban biztos tudnak majd segíteni, attól még közel sem biztos, hogy sikerülne. Szóval azt hiszem, valami ilyesmire gondolt, mindenesetre, ez úgysem most fog kiderülni. Felpattantam gyorsan, őt is húzva magam után, elég volt a vacogásból, és a száraz fürtöket is jobban csíptem. - Gyere, melegedjünk meg, addig elmesélhetem, hogyan lambériáztam a kedves lakótársaddal a minap, mert te az istennek sem akartál hazajönni. Csípem nevetve oldalba, a hálaadásnapi vacsin már rég túl vagyunk, a Maya téma után pedig valahogy nem kattognék a Valentin-nap közelségén sem, főleg nem úgy, hogy ő úgy áll ilyen téren, ahogy. Marad hát Claude.
- Talán jobb lett volna, mert nem sérülsz meg se testileg se lelkileg, de őszintén az a véleményem, hogy a tudatlanság nem mindig jó opció. Volt választásod és helyesen döntöttél ak-kor és ott, de talán így még helyesebb lesz. Mármint.. úgy értem, hogy célravezetőbb és jobb a jövő-re nézve. Elgondolkodva billentem oldalra a fejemet, megdörzsölöm magamat a törülközővel. - Nézd a dolgok jó oldalát! Ha őrző lesz ő is, akkor sokkal többet lehettek együtt. Hosszabb idő adatik majd nektek, mint egy átlagos emberi anya-lánya párosnak. Elvégre ki tudja meddig élnek az őrzők. Lásd a múmiát, vagy ha már itt tartunk, akár a mentoromat. Van abban valami idegen és rideg, hogy Dimitrist nem neveztem a nevén. Tudatosan igyekszem ek-képpen távol maradni tőle, nem szeretném, hogy minden egyes alkalommal, amikor személye felme-rül – és basszus, mindig én hozom fel, amilyen egy gyökár vagyok – darabokra hulljak. Tovább kéne lépnem, de itt ez a rohadék Valentin nap, amit rühellek ugyan, de úgy várom, hogy kapjak tőle leg-alább egy smst. Álmodik a nyomor, nem igaz? - Egyáltalán működhet? Nem úgy értem, hogy a falka meg a farkasok meg az őr-zők szabályai szerint. Hanem szerinted. Úgy érzed, hogy működhet? Ezt még így nem kérdeztem emlékeim szerint, hát itt az ideje. Azt, hogy nem lesz egyszerű azt ők is tudják és nyilván hallotta már eleget, ezt el is mondta. Amit én kérdezek, az egyértelműen arra vo-natkozik, hogy megéri-e számára. Hogy akar-e próbálkozni, vagy jobbnak látja-e hagyni az egészet. Mert akárhogy dönt én mellette leszek, ez nem vitás, de nem árt, hogyha ilyen aspektusból is átbe-széljük a dolgokat. - Komolyan! Hajolok oda, hogy adjak neki egy puszit, amolyan baráti biztatásból születendő. - Ez a hazudós, lázadni kezdős kor, de teher alatt nő a pálma, ha ezen túllendültök, akkor smafu lesz a kamaszkora. Kacsintok rá. A humoros oldaláról próbálom megfogni ezt, hiszen már nem az a kérdés, hogy magá-hoz veszi-e Mayát, hanem az, hogy mi lesz akkor, amikor ez megtörténik vele. Naomit véleményem szerint csak szeretni lehet, így nem féltem, szerintem nem lesz gond. De azért jobb az óvatosság, s nem árt felkészülni az esetleges legrosszabbra sem. - A jogot mindig utáltam. Húzom el a szám. Na ez az, amiben Mandy biztos jobban fog tudni neki segíteni, mint ahogy bizo-nyos az is, hogy előbb csinálnám meg az összes őrző könyvelését, mint hogy egyetlen törvényköny-vet is elolvassak. Felpattanok vele, s már kedélyesen indulnék is utána, amikor elejti a megjegyzést a lakótársamról. Elkerekedett szemekkel próbálom összekaparni a földről az államat. - Hogy mit csináltatok? Az egy dolog, hogy fel se tűnt, hogy valami lambériaügyi változás állt be volna a házon, ez az én szégyenem. De hogy találkoztak Claudedal és az a dög el se mesélte! Komolyan ez a pasi.. kész va-gyok tőle teljesen. Egy fekete lyuk, ha információáramlásról van szó. - Ha tudtam volna, hogy otthon van és te épp hozzám tartasz, eskü inkább a bejá-rattól rángatlak el. Forgatom meg a szememet. - Normálisan viselkedett? Kérdezek rá. Nem vagyok én az anyja, de azért ez eléggé úgy hangzott, mint aki a neveletlen fiának viselt dolgaira kérdez rá. Jesszus! Vajon mivel égethetett?
A szavaira egy pillanatra lefagyok, és eltátom a számat, majd becsukom, aztán nemes egyszerűséggel rávetem magam, hogy megöleljem. Nekem ez miért nem jutott eddig soha eszembe? Úgy értem, Connornál folyton ezen jár az eszem, hogyhogy a lányommal kapcsolatban nem gondoltam rá? Megszorongatom, talán kicsit erősebben is, mint szeretném, de magával visz az érzelmeim erőteljes lendülete. Végül elengedem, és mielőtt sokkot kapna, el is magyarázom azért. - Te egy zseni vagy, elképesztő, komolyan, én nem tudom, nekem ez eddig miért nem esett le. Így még több idő is jutna nekünk, mint amennyi emberként jutna, bőven behozhatnánk a lemaradást. Ez csodálatos, atya ég, nem hittem volna, hogy ilyen hamar változni fog a véleményem erről az egészről. Meglehet, már megint önző vagyok, le kellene szoknom róla. Nyilvánvalóan, ha Maya nem akarná, nem kényszeríteném rá, csak akkor hazudhatnék neki egy életen keresztül. Nem túl bíztató elképzelés, de egyelőre talán nem is kellene erre gondolnom, hisz még megölelni sem volt lehetőségem soha. Az kissé összeszorítja a szívemet, hogy érezhetően ingatag talajra tévedünk a mentorának emlegetése kapcsán, és sajnos fogalmam sincs, hogy tehetném ezt elviselhetőbbé a számára. Sajnos az ő helyzete ilyen szempontból még rosszabb… - Én… nagyon szeretném, hogy működjön, azért, mert mások szerint lehetetlen, talán csak még jobban. Lehet, hogy túlságosan naiv és reménykedő vagyok, nem tudom, de ha nem lehetnénk együtt, arra sokkal inkább rámennék, mint az egyszer majd talán lehet ebből normális kapcsolat is kérdéskörre. Sóhaj szalad ki, újabb, néha úgy érzem, másra már képes sem vagyok. Azt tudom, hogy szeretném, ha az életem része lenne, és jelen pillanatban ez elég, s ha már itt tartunk, ha már majd két éve megvagyok mindenféle intim dolog nélkül, akkor talán kibírom még egy darabig. A Chenának menni biztos nem fogok miatta. - Elég durva belegondolni, hogy nem rég voltam én is kamasz, és ő meg pár év múlva lesz az. Nem vagyok bolond, tudom, hogy 16 évesen nem voltam még érett egy gyerekre, de segítséggel ment volna, és ezért haragszom mérhetetlenül a szüleimre. Kiállhattak volna mellettem. - Nem is egy könnyed, szeretnivaló téma, az biztos. Vonok vállat könnyedén, ezt a részét biztos, hogy nem én fogom kézben tartani, mert hülyébb vagyok hozzá, mint a sült hal a lélegzéshez, szóval hagyjuk is, kár emlegetni. Én örülök, hogy Mandy felajánlotta a segítségét, elvégre, ő most van egy hasonló helyzet közepén, ha azt elérik, hogy hozzájuk kerüljön Cathy, akkor biztosan nem lehet olyan bonyolult nekem visszaszereznem a kislányomat. Elvégre, nem önként mondtam le róla. A reakciójára elnevetem magam, de nem ismétlem meg, lévén jól hallotta, ebben biztos vagyok. - Miért? Ideje volt már megismernem a lakótársadat, ha már te nem vagy hajlandó bemutatni. És ez határozottan NEM azt jelenti, hogy neked meg kell keresned Connort. Öltök nyelvet, még mielőtt ő vágná hozzám eme kis apróságot, amiben mellesleg tökéletesen igaza van, de mivel ezek ketten körberöhögték egymást előttem, valahogy nem szeretném összeereszteni őket. - Jól igen, bár elsőre belenyúlt a Connor témába, majdnem csúnyán összekaptunk rajta, de utána minden simán ment. Egész kedvelhető figura. Ecsetelem, a hangulatom is jobb kicsit, szóval biztosan nem szépítem a dolgokat, de annyira már ismerhet, hogy egyáltalán nem is tenném, az őszinteség híve vagyok. - Na, gyere, menet közben is hallasz ám. Kuncogom el magam, és ha még mindig nem indulna meg, akkor húzom szépen magam után, ideje felöltözni tisztességes, meleg ruházatba. - Képzeld, majdnem elvágódtam az ajtód előtt, szerencsére elkapott, viszont az határozottan vicces volt, hogy a kanapéra akart letenni… Szerintem az a kanapé lassan kiállítási tárgy lehetne. Aztán valamiért meggondolta magát, és a fotelbe pakolt le.
Viszonzom az ölelést, belefeledkezem és közben határtalan boldogsággal ver a szívem, mert úgy sejtem, hogy tudtam olyasmit mondani, amivel megnyugtattam valamelyest. Szerencséje van, én továbbra is így gondolom, mert amellett, hogy csodálatos személyiségnek tartom őt, olyannak, akivel a lánya könnyen békélne meg, még övék a hosszú élet is. Nem, mintha ne szült volna amúgy is fiatalon, s nem lenne bőséggel idejük bepótolni az elmaradt és kihagyott kilenc évet. De azért más innen nézve, mint az őrzőségi pozitívumból. - Jó néha a panda a háznál, nem igaz? Vagy a medence partján. – mosolygok rá, s csettintek nyelvemmel. Kacsintás helyett pont megteszi, megszokhatta már mindenki, aki ismer engem, hogy én aztán nem vagyok képes kacsintani. - Én is szeretném, hogy működjön, mert nagyon fontos vagy nekem, de nem igazán ezt kérdeztem. Hanem azt, hogy elhiszed-e, hogy működhet. – igazítom kissé félve helyre. Nem akarok a témán különösen sokat lovagolni, hiszen azt, hogy mit szeretne már átrágtuk párszor. Viszont az tényleg nem mindegy, hogy mit hisz, mert ha már eljut oda, hogy ő maga sem fog hinni benne, akkor fel kell hívjam majd kedvesen a figyelmét arra, hogy hagynia kellene a csudába az egészet. Akkor és csak akkor, ha már reménytelennek látja. Annyira fiatal még, kaphatna mást is Connoron kívül, s bár nem ismerem a kölyköt, sajnos egyre inkább az a véleményem, hogy sokkal jobb lenne, ha Naomi életébe belépne valaki más, akiért megdobbanhat szépreményű szíve. Olyan valaki, aki boldoggá is teszi. Most és mindörökké, s nem majd valamikor. - A mai gyerekek állítólag sokkal korábban érnek. Már az általános alsó tagozatában kamaszodás jeleit produkálják, ami azért meredek. – osztom meg Naomival véleményemet. Ezzel nem elriasztani akarom, csak hallottam hírét, hogy ez így van, hát kiszaladt a számon. Bátorító mosolyom viszont azt jelezheti barátnőm számára, hogy nagyon is úgy gondolom, képes lesz majd felnevelni Mayát. - Te sem kerested Claudeot, ha jól vettem ki a szavaidból, egyszerűen csak otthon volt, amikor engem kerestél, szóval miért is ne akadhatnék én is össze Connorral valamikor? – játszom picit a gondolattal, széles vigyorral a képes felemen húzom az agyát. - Hja, lehengerlő a modora, hogyha elszalad a nyelve. – húzom el a szám. Ki más is nyúlhatott volna bele a Connort illető témába, ha nem Mr. Belelátok Az Érzelmeidbe? Gratulálok majd Claudenak, ha legközelebb találkozunk. Bár a majdnem azért elég bíztató ott az összekapás előtagjaként. - Hogy a hová? – köhögök és fuldoklom menet közben, ahogy a kanapé szóba kerül. - Tényleg el kéne égessem. Az a hely egy erkölcsi fertő. – morgom az orrom alatt, miközben kifelé haladunk az öltözők irányába. Nem itt mindenki előtt fogom kifejteni, hogy milyen újkeletű bajaim is vannak a kanapéval, de hallható a hangomon, hogy a kutya a kanapét tekintve nem a múltban van csak elföldelve. - Amúgy nem is te lettél volna, ha nem tanyázol el! – nevetek fel. - Nem csodálom, hogy meggondolta magát. Arra a kanapéra még nem tudott úgy leülni nővel, hogy ne vízszintben kössön ki utána. Megóvta az erkölcseidet. – próbálom elviccelni, de még én is hallom, hogy ez azért gáz. Én vagyok gáz. Meg hülye. És bár nem mondtam még semmit, de máris mentem elsüllyedek, hacsak a kanapéra meg Claudera gondolok a közelmúltból.
- Magától értetődik. Ha tehetném, sosem engednélek el. Ez nyilvánvalóan lehetetlen, meg aztán, ki tudja, mennyire volna úgy egyáltalán jó ötlet, tudvalevő, hogy lakva ismerszik meg igazán valaki, olyankor buknak ki a személyisége kellemetlenebb része, ami nem baj, mert mindenkinek vannak, de én jól elvoltam ebben az idilli kis buborékban, amiben mi ketten léteztünk, ha együtt voltunk. - Ha nem hinném el, bele sem kezdtem volna. Ezek szerint… Te sem hiszel benne, néha azt hiszem, rajtunk kívül senki sem. Valamilyen szinten fájt kimondani, mert a véleményére sokkal jobban adtam, mint másokéra, de ez nem fog megingatni, talán ha kerek perec a szemembe vágná, hogy őrültséget csináljak, és sosem leszek boldog, elgondolkodnék rajta, de jelenleg csak az motoszkál bennem, hogy akkor is meg fogom mutatni mindenkinek, hogy ez a mi kapcsolatunk Connorral nem volt eleve hamvába holt ötlet - Ez tényleg durván hangzik, bár tény, rohanó világban élünk, csak épp nem tudom, hová sietünk lelkileg és fizikailag is. Koravén, hamar kiégett társadalmunk lesz, ha ez így megy tovább. Nem vagyok annyira nyerő az ilyen szinten mélyenszántó témákban, de ennyit azért hozzá tudtam tenni, és bízom abban, hogy az Őrzők, akik vigyáznak a kislányomra, gondoskodnak arról, hogy nyugodt élete legyen, hogy lehessen legalább egy kicsit gyerek, és ne fiatal felnőtt, aki olyan dolgokon agyal, amiken még nem kellene neki. - Akadj, mit bánom én, de tutira nem akarok tudni róla. Csóválom meg a fejem, és nagyon remélem, hogy egy ilyen találkozásnak nem lenne rossz vége, már csak azért sem, mert elméletileg és gyakorlatilag is mindkettejüknek fontos vagyok, már csak a két szép szememért is vissza kellene fogniuk magukat. Már azt is gyűlölöm, hogy Connor és Mandy nem kedveli egymást, sőt, Panda sincs oda a Mentoromért, és fordítva sem mondható el a totális szimpátia, nem hiányzik, hogy még Panda és Connor is egymásnak feszüljön. - Kétségkívül az, le a kanapékkal. Ezt már megvitattuk a múltkor, most is csak kuncogni vagyok képes rajta, de az jólesik, mint mindig. - Tényleg nem, néha csodálkozom, hogy még nem csapott el egy kamion, vagy nem esett rám egy repülő, ilyen apróságok… Csóválom meg a fejem, meglehetősen rosszul jövök ki a balszerencsével, vagy éppenséggel jól, de talán ez a hátulütője a látomásaimnak és megérzéseimnek, elvégre, a valamit valamiért elve biztosan érvényesül ebben is. - Uhhh… Ne már, ezt kihagyhattad volna. Nem akarok arra gondolni, hogy a lakótársad meg én… Brr, egyébként sem közösködnék sosem olyannal, akivel te már… khm. Kanapét avattál. Erről jut eszembe, én még sosem műveltem ilyesmit. Súgom oda kuncogva, mert bár sok helyen csináltam már, de valahogy ez pont kimaradt, cserébe volt motorháztető, az neki tutira kimaradt, de ezt úgysem ecseteltem még neki sosem, a feslett erkölcseim valahogy New Yorkban maradtak, és igazából cseppet sem bánom. - Van itt valahol még egy kutya elásva? Érdeklődöm, mert ismerem már annyira, hogy kiszúrjam, ha valami nem igazán kerek, márpedig most bűzlik a dolog, annyi szent.
- Soha nem is kell. Ha már öregek leszünk és át akarnak minket helyezni, akkor akkora cirkuszt csinálok, hogyha nem veled egy helyre pakolnának, amit még nem látott az Őrző társadalom! – szögezem le. Teljes mellszélességgel komolyan gondolom azt, amit mondok, el sem tudom képzelni, hogy Naomi nélkül legyek. Bár tulajdonképpen abban sem vagyok biztos, hogy képes lennék Fairbanksen kívül bárhol máshol élni. Annyi minden köt ide, annyi szép és nem oylan szép emlék, hogy furcsa lenne, ha nem ez lenne az otthonom. Nem volt véletlen az sem, hogy Prue halála után nem költöztem el. Mondhatom, hogy Hope miatt, de ez nem igaz teljesen. Nagyobb részt gáyvaságból. Viszont, ha már Hope szóba került, valamit muszáj megkérdeznem Nonótól. - Ha majd Maya nálad lesz, bemutathatom neki a szomszéd kislányt? Hátha.. tudod hátha jóban lehetnének. Szeretném, hogyha Hopenak is megadatna az, ami nekem. Maya biztosan olyan csodálatos, amilyen te vagy, s egy ilyen barát mindenkinek jár. Talán túl szentimentálisra sikerül az, amit kérdezek, s érzem én, hogy hülyén hangzott, de ettől még nem tudom leállítani magam. Ajkaimon mosoly játszik, de nem kevés felhő suhan át pillantásom mélyén, megmutatva ezzel lelkem borongósabb egét. Tudom én, hogy nem feltétlenül lesznek barátnők, hiszen a gyerekeknek is van önálló akarata. De olyan jó volt kimondani. Kicsit elképzeltem így, s ez azért nagyon jólesett. - Nem ismerem őt, nem tudom, hogy hihetek-e neki, hihetek-e benne. De nem azért, mert vérfarkas, hanem azért, mert férfiból van. – megvonom a vállamat. Felsóhajtok. Félreértett és ez rosszul esik, főleg azért, mert csak őt féltem, s nem győztem kifejezni, hogy azt szeretném, ami neki jó. Ha azt kéri tőlem, hogy látatlanban szeressem Connort, hát úgy teszek – sőt, kérnie sem kell – de ettől még nem fogom kevésbé félteni. Naomi miatt fogom Connort kedvelni, s nem maga miatt. - Szeretném, hogyha boldog lennél vele. – direkt nem tagolom a mondatot, hozzáteszem, hogy vele, s nem azt mondom, hogy „vagy vele, vagy mással”. Őrá vágyik, őt kívánom neki. Nem teszem hozzá, hogyha valamik nem sikerülne, akkor hozzám bármikor jöhet. Tudja, s felesleges is erről beszélni. Mindazonáltal pedig pláne nem mondok olyat, hogy sikertelen lehet a kapcsolatuk, mert nem akarom, hogy azt érezze, így gondolom. Őrző vagyok, de nem olyan régen, kölyök farkassal nem is volt még dolgom – Phil nem számít annyira kölyöknek azért – szóval a tankönyvekből szerzett ismereteim vajmi kevés okot adnak arra, hogy ítélkezzem. Ezért is mondtam, hogy csak „mezei” pasiként gondolok Connorra. A pasik pedig mind disznók. De ez most nem ide tartozik. - Miért nem? – vonom fel szemöldökömet. - Nem hiszem, hogy tragédia lenne belőle, civilizált emberek vagyunk és hogyha a szimatom nem csal, mindketten szeretünk téged. – széttárom karjaimat, amolyan „mi a fene baj lehetne?” módon. Éles a nyelvem, az mondjuk lehet, hogy gondot okozna, de nem vagyok hülye, tudnám türtőztetni magam. Nem haragszom én Connorra, nem hiszem hát, hogy veszekedésbe fúlhatna az egész találkozás. Hagyom a témát elsikkadni a semmiben, hiszen hát na, nem hiszem, hogy valaha lesz belőle valami. Morogva bokszolom vállba Naomit. Összevonom a szemöldököm. - Ez nem vicces! Ha bajod esne, én.. – nem folytatom. Lesütöm szemeimet, gyengeségemet inkább nem hangoztatom. De igen, belehalnék, ha valami történne vele. Fontosabb számomra, mint amilyen fontos valaha lehetne bárki. Már ő a testvérem és valamiért érzem, hogy Prue sem bánja ezt. Francba már! Túl sokat gondolok a nővérem szellemére, s arra, hogy mit csinálhat, mit mondhatna nekem. Felnevetek. Azért ez a kanapét avattam elég szépen hangzik. - Jó kódszó, megvéve! – vigyorgok. Minden tini barátnőnek van kódkifejezése erre-arra, hát lám, mi nem vagyunk tinik, de sikerült összehozni ezt-azt. Mondjuk, hogy pont a szexre? Azért ez egy kicsit izé, de sebaj, ettől még szórakoztató. A rajtakapottak reflexéből húzom be nyakam vállaim közé. Gondolatban letépem a ragtapaszt, az emlék ragtapaszát. - A kanapé és a szobája között félúton valahova eltemettük, jah. Eb került a levetett ruháink alá. – elhúzom a szám. - Mondjuk így belegondolva ez azért nagyon undorító. Apámék szobájában alszik, szóval lényegében abban az ágyban sikerült.. khm.. ahol anyáméknak anno. – tenyereimbe temetem arcomat. Erőteljesen ég a fejem, s ennek nem sok köze van azért ahhoz, hogy ki hált az ágyban fényévekkel ezelőtt. - Azt hiszem, hogy nagyon nagy szart sikerült kavarjak.. – vallom be végül csendesen. Sírva ugyan nem fakadok, de a hangomba beletelepszik a kétségbeesés. Nem a szex miatt, hanem amiatt, amit magával hozott. Túl a test szintjén..
- Csalódnék is, ha nem így tennél. Nekem is nehezemre esne elszakadni tőle, ha már Őrzők is egyszerre lettünk, szép lenne, ha ugyanoda helyeznének bennünket, ebben valószínűleg ott lesz a bökkenő, hogy mindketten mágusnak készülünk, és relatíve kicsit az esélye szerintem, hogy két azonos kasztút, vélhetőleg nagyon hasonló tudásszinttel bárhol szívesen látnának egyszerre. Mindenesetre ez még nagyon a jövő zenéje. - Persze, hogy bemutathatod, bár van köztük pár év, de ettől még később lehetnek majd jóban, most is, csak gondolom egy kamaszt egész mások érdekelnek, mint egy elsőst. Ettől még nagyon örülnék, ha ismerné egymást a két leányzó, annak még jobban, ha Hope tudná, kicsoda is valójában Panda, de nyilvánvalóan ez nem lehetséges, így a jobb mindenkinek. Megsimogatom a barátnőm kezét. - Ki tudja, lehet, csak huszonévesen találnak majd igazán egymásra, mint mi. Mosolyogtam rá szeretettel telin, elvégre, mi is rég ismerjük egymást, de eleinte közel sem volt ennyire pozitív a kapcsolatunk. Fel kellett nőnünk hozzá, no meg az sem ártott, hogy egy városban lakunk immár. - S mint tudjuk, minden férfi disznó, ugye? Vagy legalábbis a legtöbben. Nézd… nem mondhatom, hogy nem fogok sérülni, mert úgy hiszem, fogok, de őszintén úgy érzem, megéri. Most ezt akarom, és amíg boldoggá tesz, addig nem fogok azon gondolkodni, hogy van-e értelme. Azt hiszem, ennyivel lezárhatjuk a témát, zavar némileg, hogy ilyen lefolyású volt, de nem hibáztathatom, ő is elég faramuci helyzetbe került, s abban nem nagyon volt semmiféle pozitív végkifejlet, így hát nem kellene meglepnie, hogy a férfiakról ez a véleménye. - Szeretem. Nem akartam szeretni, de így van, éppen ezért nem gondolkodom azon, mi lesz holnap, mert nem számít. Csak a most. Érted? Nyomok egy puszit az arcára, részemről nincsen semmi probléma, és attól még, hogy kétségei vannak, nem fogom kevésbé a barátomnak tartani, vagy számítani minden körülmények között a véleményére. Legalább valakinek még akad némi józan esze. - Mert te kiröhögted őt, ő meg kiröhögött téged. Jobb, ha nem röhögitek szembe egymást. Mondjuk még akár jól is elsülhetne, de fene tudja. Mindenesetre, meglátjuk, előbb-utóbb óhatatlanul is össze fogtok futni szerintem, de a magam részéről nem siettetném a dolgot. Őszintén, megzakkannék, ha még ti sem kedvelnétek egymást. Remélem, érti, hogy mire célzok, elvégre meséltem már neki a Mandy-Connor dolgot, illetve az is tiszta sor, hogy ő meg Mandy nem szimpatizáltak különösképpen egymással. - Na, azért valld be, hogy egy kicsikét vicces, hogy mennyire béna tudok lenni. Csóválom meg a fejemet, tény és való, és jobb ha én is nevetek rajta, mintha másként tennék, egyszerűen jobb így, mint siránkozni. Immár közös kódszavunk is akad a vizsgálgattunk már meztelenül kanapét témakörre, lehetséges, hogy így kicsit könnyebb lesz majd emlegetni, és nem akarok majd menten felgyulladni a hallatán. - Jaj te… Nem akarom én megmondani, mit tegyen, vagy mit ne, felnőtt nő, egészséges vágyakkal és szükségletekkel, bár úgy érzem, ezzel inkább bizonyítani akart valamit, és nem biztos, hogy ez a jó irány volna, de nem mondhatom meg, mit tegyen. - Azt hiszed? Kérdezek halkan vissza, és hála istennek, hogy már nem emlékszem Panda szüleinek arcberendezésére, különben lehet menten meg kellene látogatnom a klotyómanót. Senkinek a szüleit nem akarom elképzelni szexuális aktus közben. Fúj. - Tudod, mi nők máshogy működünk. Általában, ha ágyba kerülünk, ott érzések is vannak. A főtér után még lehet nem volt, de azóta együtt laktok… Más volt most? Vagy miért szégyelled magad? Ő… hogy gondolkodik… rólatok? Ismerem, elég jól, s bár nem látok érzései és gondolatai közé, de úgy sejtem, ha csak a szex lenne a probléma, akkor nem viselné meg ennyire látványosan.
- Remélem, hogy soha az életben nem kell csalódnod bennem! Jegyzem meg csendesen, megengedve magunknak ennyi érzelgősséget. Nem, mintha kínos lenne Naomi társaságában érzelegni, egyszerűen csak az előbbi vicces cirkusz szóval való dobálózás után akár fura is lehet ez a hirtelen pálfordulás. Persze ismer, tudja, hogy ilyen vagyok. Ezért is nincs magyarázkodási kényszerem a társaságában, s remélem, hogy neki sincs velem szemben. Borsó, meg a héja, én így gondolok magunkra. Mint a testvérek. És köszönettel tartozom a sorsnak azért, amiért adott nekem még egy esélyt arra, hogy testvérem legyen. - Sajnos ez a mai világban cseppet sem biztos. Félelmetesen durva, hogy mennyire korán érnek a gyerekek. Múltkorában pont hallottam, ahogy beszélgetett két nő a boltban, az egyik tanító volt. Az mesélte, hogy a másodikosai a nyelvórán azzal játszottak, hogy egy párnát próbáltak megszülni. Fiúk, természetesen. Kész voltam tőle, de komolyan! Osztok meg vele egy friss élményt. - Persze nem, mintha Mayából vagy Hopeból kinéznék ilyesmit! De komolyan, nem értem! Csak én lettem szenilis, vagy a mi kölyökkorunkban ez nem fordult elő? Elengedem a filozofálást a gyerekkorról, mosollyal fogadom a szavait. Igen, lehet, hogy csak később lesznek jóban, az is lehet, hogy soha, de ha már az esély megvan, az nekem elég. Hope-ot messziről szeretni nagyon nehéz, de próbálkozom. Ez a témafelvetés is próbálta azt jelezni, hogy nem akarok én rátelepedni, de a legjobbat szeretném neki. Meg Naominak és Mayának is. - Nagyon feministán hangzana, ha erre azt mondanám, hogy igen? Billentem enyhén oldalra a fejemet. Kis mosoly bujkál szám szegletében. - Amúgy nem, nem mind az. Vallom be cseppet sem kelletlenül. Ez az igazság. Rendesek is akadnak közöttük, s amíg ez a Connor szereti Naomit és nem bántja, addig én is kedvelem őt. Nem akartam a kérdéssel rosszat, s bár azt látom, hogy nem úgy sült el, ahogy szántam, igyekszem azért elmagyarázni mire is gondoltam. aztán hagyom, hogy lapozzunk. Felesleges lenne még mélyebbre ásnom magam, ha már bevettem a fogalmazásellenes tablettámat. Valahogy nem mindig megy át az az infó, amire pontosan gondolok egy-egy megnyilvánulásomkor. - Hogyne érteném? Ha boldog vagy, nekem csak az számít, semmi más! Ennyit azért még tudnia kell. Ki kell mondjam, mert így teljes az egész. - Legalább nevetésízű találkozásunk lenne. Húzom Nonó agyát kicsit. Tény, hogy tudna elsülni elég rosszul is a dolog, már ha csak azt vesszük figyelembe, hogy emberek vagyunk, s nem őrzők és nem farkas. Esélyesen egyik pasinak se esik jól, ha kiröhögik, bár mentségemre legyen mondva, nem terveztem pofánhahotázni ok nélkül Connort. - Amíg téged boldoggá tesz és nem bánt, addig én kedvelem. Hogyha velem sudribunkó lenne, akkor is. Mondjuk az elmondásod alapján nem gondolom, hogy az lenne. Mosolyodom el. Nem siettetek én semmit, isten őrizz, de jó tudni azért, hogy nem kell fejvesztve meneküljek, ha esetleg mégis összejönne egy találkozó valami véletlen folytán, hisz barátnőmnek sincs annyira ellenére a dolog. - Vannak basszus, vannak. Nem akartam tudomásul venni, hogy ennek rossz vége is lehet. Beszélgettünk csak, semmi más, aztán mondhatnám, hogy csak elkavart minket a testiség, de már az elején tudnom kellett volna, hogy nem szabad belemennem. Olyan furcsákat mondott. Olyan.. érzelmes volt. De nem vettem komolyan. Felsóhajtok. Ez így még gázabbul hangzik, mint ahogy fejben élt bennem. - Meséltem neki Dimiről. Nem gondoltam, hogy ezután még.. hát szóval, azt mondta, hogy a szerelmet nem lehet megrendelni, az jön. Azt, hogy „szeret”, nem merem kimondani. Inkább pontosan próbáltam tőle idézni. Hátha Naomi jobban kibogozza a szálakat. Én akkor és ott nem voltma olyan lelkiállapotban, hogy különösebben sokat agyaljak rajta, azóta meg egyre nagyobb hülyeségek jutottak eszembe az egészről. S az sem segít semmit, hogy közben tanulok Dimivel is. - Nekem meg sikerült elég hülyén reagálni. Közöltem vele, hogy ne beszéljünk a szerelemről inkább. Nagyon kínosan érzem magam miatta, mert mi van, ha most aztán örökre elrontottam valamit? Képes vagyok két szék közül a pad alá esni..
- Nem tudsz olyat tenni, hogy ez komolyan megtörténjen. Apróságok lehetnek, mikor önmagát ostorozta az elhívásunk után, közel állt hozzá, de épp annyira okozhattam én is csalódást azzal, hogy kezet mertem rá emelni. Őszintén, bármennyire is szégyelltem magam utána, ma is ugyanúgy megtenném. - Hogy micsoda? Ilyen komolyan van? Eldobom az agyam… És ezt vajon honnan tudják a kis drágák? Vajon ki mutatja meg nekik, hogy ez miként megy? Vagy túlságosan elrugaszkodom a valóságtól, és egyszerűen ezt látják a tv-ben, mert hagyják nekik? Elképesztő, és az én kicsikém is egy ilyen világban nő fel. - A mi kölyökkorunkban teljesen más világ volt, ha csak azt nézzük, hogy szüleink óta mennyit fejlődött a világ, talán megérthetjük azt is, miért teljesen mások a mostani gyerekek. Szomorú, de a technika fejlődése rájuk nincs jó hatással. Ilyen szempontból, ha tehetném, beszüntetném a mobiltelefonokat, tableteket, mert sokan úgy rá vannak nőve a készülékeikre, hogy az borzalom, és sokszor már az egészen kicsik is rendelkeznek velük. - Nem feministán, csak csalódottan, ami tökéletesen érthető lenne tőled. Én ne érteném meg? Hisz olykor úgy érzem, egyszerűen együtt rezgünk egymás mellett ebben az elcseszett világban. Ezzel nem a pasi fronton megesett szerencsétlen helyzeteit emlegetném fel, egyszerűen csak most lenne oka így kifejeznie önmagát, s én tökéletesen megérteném. Ettől még én magam sem gondolkodom így, ott van például nagypapa, aki a legcsodálatosabb férfiember a világon a szememben, és Jackson is mindig tökéletesen, szépen bánt velem, őt én tettem tönkre, s talán nyomot hagytam rajta egy életre, és miattam nem képes bízni a nőkben. Ilyen szempontból pont én vagyok a disznó. - Jó volna, tényleg, nevetni egy jót gondtalanul… csak nem egymáson. Öltöttem nyelvet, hisz te jó ég, ha Connor tudná, hogy Pandának elmondtam az első csókunk közepette megeső testében végbemenő nem épp jelentéktelen változás tényét, szerintem rohadtul kiakadna. Szóval ez olyasmi, ami holt biztos, hogy nem derülhet ki soha, de soha. - Nem, igazából nagyon édes, és tökre óvatos, meg szerintem nagyon parázik, hogy valamit rosszul csinál. Annyira szerethető, hogy az félelmetes. Ez is nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy most itt tartok érzelmileg, de már nem küzdök ellene, jó így, és kész, ha pozitívan állunk az élethez, jó dolgokat vonzunk be, legalábbis én ezt szerettem volna hinni. - Cseberből vederbe? Szúrom közbe halkan, közbe persze már tudom, amit tudni vélek, és ilyen szempontból Claudera nem tudok haragudni, sőt, sokkal inkább érzem úgy, hogyha ez a dolog bukik, az Panda miatt fog megtörténni, nem a hím miatt. Ám akárhogyan is történjen, én ott leszek mellette, ez a dolgom. - A szerelem tényleg jön, ha kell, ha nem, nézz csak meg engem… Álmomban nem gondoltam volna, hogy valaha egy tőlem hat évvel fiatalabb párom lesz. Na jó, ötven évesen bevette volna a gyomrom, az tuti. Ami azt illeti, ahogy végignézek Mandyn, aki hatvanöt jelenleg, verhetem a kis popsim a földhöz, mert még ötven évesen is tök jó formában leszek, és nem kell majd azon hisztériáznom, hogy Connornak nem fogok már kelleni. Hahh, de fene optimista lettem nagy hirtelen kettőnket illetően. - Először is, az a tiszta, hogy előbb kivered a fejedből Dimit. Valamikor elmehetnénk egy búfelejtő, ereszd el a hajam ivászatra megint, de visszatérve a komoly dolgokhoz, hümm, nem, nem hiszem, hogy örökre elrontottál volna valamit. Elég jól ismer, nem? Ráadásul, pszichó, még az is lehet, hogy jobban érti, mi megy végbe benned, mint te magad, és ha… úgy érez, ahogy ez hangzott, akkor bizonyára tud várni, míg tisztába jössz magaddal. Ha nem, akkor ő baja, a legcsodálatosabb nőt veszti, akit ismerek. Kacsintok rá mosolygós arccal, és igyekszem felszenvedni magamra a harisnyám fölé még a farmeromat is, kész horror az ilyesmi úszás után…
Az a pofon nagyon emlékezetes volt, mindkettőnk számára. Szerintem szükségem volt rá és nem bánom, hogy megtette. Inkább ő adjon nekem, mint az élet, szóval nagyon hálás vagyok érte. Arról nem is beszélve, hogy teljesen jogos volt, szóval na. Nem mondom, hogy viszonoznám, mert szerintem spse lennék képes Naomit felpofozni, de soha ne mondjam hogy soha ugyebár. Mindig jön új, s még újabb meglepetése az életnek. - Van hát! És még cifrábbak is. Elég durva, hogy a mai gyerekek mennyire nem gyerekek. Ez az X generáció, vagy minek mondják. Szerintem az elektromos babysitter neveli fel őket. Televíziő, tablet, mobiltelefon. Hallod én azt nem értem, minek tablet egy gyereknek? Meg minek mobiltelefon egy olyan kisgyereknek, akit anya-apa visz a suliba, anya-apa hoz el a suliból, s soha nincsen egyedül hagyva? Értetlenül tárom szét karjaimat. Tényleg nem vágom az ilyesmit, nekem nem hiányzott a gyerekkoromból semmi ilyesmi. Oké, hogy tizennégy voltam, amikor először mobilt kaptam, de az úgy szerintem még reális is. Akkorban kezdtem egyedül járni suliba is meg edzésekre is, s a hétvégékeg Anchorageban töltöttem Brighttal. Anyám szentül hitte, hogy együtt voltunk, pedig nagyon nem. Csak ott voltak jó edzők, ezért óráztunk náluk és nyilván nem utaztunk napi 12 órát 1-1 edzésért kocsival, szóval ott aludtunk Bright nagyszüleinél. Vajon mi lehet velük? Lehet meg kéne őket is látogassam majd valamikor. - Megígérem, hogy moderálom magam, s nem fogok nevetni rajta és azt se veszem magamra, ha rajtam nevet. Eljöhetnétek hozzám valamikor. Ott csak nem tör elő belőle a másik énje, vagy ha mégis, hát Claude biztos tudja kezelni. Jut eszembe egy ötlet, s fel is dobom. Aztg nem javaslom, hogy Phillel négyesben talizzunk, mert nem tudom mit reagálna egymásra a két kölyök. Az kéne még, hogy mindkettőnek elguruljon a gyógyszere. Akkor ott lennénk, ahol a part szakad. - Jó lehet azért. Tudom bonyolult, de legalább tudjátok, hogy szeretitek egymást, s ennek nagyon örülök. Ölemem meg Nonót. Nem tudom, most így szentimentális rohamot kaptam. A megjegyzésére elhúzom a szám, kelletlenül bólintok. - Eléggé. Röhögnöm kellene magamon, de azért annyira nem vicces a szituáció. Mindenesetre tálalom annak rendje és módja szerint, mert milyen barátság lenne ez, ha nem lennénk őszinték egymáshoz? - Ötven évesen is hat évvel fiatalabb párod lesz, s ugyanilyen csini leszel, mint most. Kacsintanék rá, de aztg nem tudok, így csak marad a megjegyzés ízében a mimikai hiányosság. Ezzel előrevetítettem neki aztg is, hogy kívánom, hogy addig még mindig Connorral legyen, boldogságban együtt. - Igazán tisztességtelen dolog tőle, hogy ezzel nem korábban állt elő. Ha nem ismerem meg Dimit, akkor simán boldogok lehetnénk Claudedal vagy már rég kiderült volna, hogy nem vagyunk egymásnak valók. De jött ez a hülye görög, aki helyes, vicces, spontán.. áh! Megrázom a fejem dühösen. - Tök mindegy mennyire helyes, nem kellek neki. De ha most engedek Claudenak, attól félek, hogy az meg olyan lenne, mintha csak azért kéne, mert Dimitrist nem kaphatom meg. Az ér, ha egy kicsit mindkettőt szeretem? Ezért nem szabad egyikükkel sem kezdenem.. se azzal amelyiknek kellek, se azzal, amelyiknek nem. Könnyeket csal a szemembe az, amit mond. Megölelem, a válla mögött nézek el, így legalább nem láthatja, hogy elérzékenyültem. Nem a pasik témája miatt, hanem mert csodálatosnak tart engem, s ez nagyon sokat jelent. - Na, ideje indulni, mert elkésünk a munkából. Egyébként meg naná, hogy elmegyünk búfelejteni! Csak nem tudom.. az Upperben te ájultál el, az o'Connorsba én nem teszem a lábamat. Leruccanunk Anchorageba vagy GoldenWolf? Adok Nonónak egy puszit, s nekilátok én is felölteni a bundabugyit. Majdnem szó szerint.
- Ez egy nagyon jó kérdés, és gőzöm sincs róla, hogy miért kell ezeket a dolgokat erőltetni. Sajnos, ha egy valaki elkezdi, a többi gyerek is sírni fog miatta, hogy de hát ha másnak van, neki miért nem lehet. Nekem ez a tablet dolog nem is vonzó, sosem akartam. Egyébként, telefonom is viszonylag későn lett, mikor gimibe mentem, bár emlékszem, mennyire felszívtam azon az arcomat, hogy az öcsém is kapott egyet nem sokkal utána. Nem voltunk jó tesók nagyon sokáig, ez sajnos tény, tipikusan azon testvérek táborát erősítjük, akiknek jót tett a távolság. Telefonon, illetve facebookon tök jól elvagyunk egymással, főleg, mióta tudom, hogy ő is Őrző lett. Azóta valahogy jobban érezzük, hogy tulajdonképpen mégiscsak hasonlóak vagyunk, és őt mégsem hibáztathatom örökké azért, mert anya őt akarta, ezért jobban is szerette mindig, én meg csak úgy becsúsztam. - A falka miatt nem olyan jó ötlet, hogy egy magányos közelében ólálkodjon. Nem biztos, hogy díjaznák, én pedig nem szeretném, hogy baja essen. Szóval egyelőre azt mondom, hogy nem, aztán majd megkérdezem, hogy mennyire tartja megvalósíthatónak a dolgot. Azt inkább nem emlegetem, hogy Claude társaságában nekem is elgurult kis híján a gyógyszerem, akkor ki tudja, Connorral mi lenne, bár legalább vissza tudná fogni, ami azért jó pont, de mindenképpen kikérem erről a szerelmem véleményét előtte. - Ennek én is nagyon örülök, bár elég fájdalmas út vezetett eddig. Ezt felemlegetni nem fogom, ismeri a történetünket, olvasta a soraimat az emléktörlésem előttről is, szóval tudja, hogy én egyszer már eldobtam Connort, noha előtte sosem fogalmazódott meg bennem, hogy szeretném, de nagyon hamar lett szörnyen fontos, talán kicsit meg is ijedtem tőle, utólag már nehéz értelmezni, hogy mi lehetett valójában a sorok mögött. Azt tudom csak, hogy az akkori Naomi nem akarta, hogy ne legyen az életem része. - Szavadon foglak. Őszintén, ha még huszonöt év múlva is együtt leszünk Connorral, már bizonyosan tudni fogom, hogy megért minden áldozatot és lemondást, most is így hiszem, de a jövőbe nem láthatok, a mi életünkbe bármikor beüthet egy-egy olyan esemény, ami szétválasztó erővel bírhat, bár őszintén remélem, hogy ez nem fog megtörténni. - Tudod, ahogy mondani szokás, a szerelem nem válogat, csak épp az a kellemetlen helyzet, mikor Cupido hülye nyilacskái nem találják el a másik felet is. Őszintén azt kívántam, hogy Dimi viszonozza, amit érzel… Nem akarom befejezni, kimondani, hogy de a jelek szerint nincs így, mert őszintén, ebben nem lehetek biztos, annyira nem ismerem a mágusok vezetőjét, azt persze tudom, hogy fontos számára Panda, annyira, hogy ne akarja csak kihasználni kanapéügyileg, ami azért ilyen szempontból valóban nem könnyíti meg a barátnőm dolgát. Megölelem, és megsimogatom a haját, kis butus, hogy azt hiszi, nem tudom, hogy könnyezik, ennél azért már jobban ismerem, de nem említem meg, hagyom, hogy az ölelésbe temetkezzen az elérzékenyülése elől, közben tovább mondom a magamét. - Szerintem nem lehetetlen, de azt nem mondom, hogy Claude-ot is felejtsd el. Csak… tarts egy kis szünetet, távolságot, nem is tudom. Nagyon hülye ötlet volna hogy pár hétre, esetleg hónapra hozzám költözz, hogy el tudd dönteni, mit akarsz valójában? Claude mellett ez nem fog megtörténni, mert mindig ott lesz a kísértés, és ha többször egymásba bonyolódnak még, akkor Panda az életben nem fogja tudni eldönteni, hogy csak búfelejtő, vagy tényleg lehetne valami annál komolyabb is. - Anchorageba sosem engednek el minket ketten, és nem vinnék magammal harmadik kereket dadának, ha nem túl nagy gond. Legyen akkor a GoldenWolf, ott még úgysem voltam… Viszonzom a puszit, aztán irány kifelé, s hagyom, hogy emésztgesse az ajánlatomat, ez örök érvényű, bármikor igénybe veheti, akkor is, ha nincs másra szüksége, csak mondjuk a közelségemre, ő az, akit sosem küldenék el, bármilyen rákfene is rágja a lelkemet.
- Praktikus dolog, nekem megfordult a fejemben, hogy be kéne szerezzek egyet, mert a határidőnaplómat mindig otthon felejtem, s az legalább kéznél lenne, de rájöttem, hogy azt is ugyanúgy otthon felejteném, szal inkább telefonra töltöttem le határidőnaplót, mert az tuti nálam van. Nekem is gimi első évében lett meg az első mobilom, amit el is hagytam egy illegális sátorozás alkalmával, s utána egy fél évig nem kaptam újat bümtetésből, szóval a későnél is később tehettem szert olyanra, amit rendesen használtam is. Hozzáteszem, nem tudnék már telefon nélkül létezni, de azért a gyerekemnek nem vennék tíz éves kora előtt, sőt, inkább tizenkettő. – elhúzom a számat. - Nem, mintha lenne gyerekem valaha, szóval hagyjuk is. Felnevetek. Én és a gyereknevelés az három, Hope-ot is inkább ellöktem magamtól ahelyett, hogy felneveltem volna, mert úgy hittem ezzel teszek jót neki. Nem vagyok már biztos benne, vagyis nem mindig vagyok biztos. Igyekszem inkább nem gondolkodni rajta amúgy. - Nem, mintha ne lenne a nyakunkon vagy hatszázezer magányos. – megforgatom a szemem. - Nem Connor ellen szól, tökre megértem, hogy miért mondod. Egyszerűen csak amiket hallani, hogy mennyien vannak a városban.. nem mind olyan buzeráns, mint azok, akik Alicet megtámadták. Örülök, hogy nem vagyok farkas. Ez a hierarchia nekem mindennél bonyolultabb és berzenkedem is ellene rendesen, szóval tuti én lennék az a kölyök, akit első nap széttépnek. Nem egyszerű a jellemem, ezt Nonó is tudja, így nem kell ecseteljem, hogy mire is mondom ezt. Elég csak azt végiggondolni, hogy mit reagáltam az utcán a szájhúzó öreg nénikre. Biztos is, hogy ezt tenném falkán belül is – nem az öreg nénikre – és az is biztos a tanulmányaimból, hogy ki lenne cakkozva a valagam. - Szerinted nekem lehet bajom belőle? – jut eszembe a kérdés. Mi ugyan nem élünk falkában, de hát azért jó ezt tudni, s mivel fogalmam sincs róla, hogy Abigail is egy kóborral kavar, így a kérdésem teljesen logikusnak tűnik. Közben nekilátok hajat szárítani, elvégre ezek a fránya, vörhenyes tincsek túl vastagszálúak, nem lesznek szárazak olyan hamar. - Fogj is! – mosolygok rá. Kacsintás megint elmarad, de ide kell képzelni. Komolyan meg kéne tanuljak kacsintani, de szerintem esélytelen. Hacsak nincs erre valamik varázslat. Majd jól megkérdezem Dimit, hadd röhögjön. - Az kéne még, hogy most hirtelen rádöbbenjen, hogy mégis viszonozná! – szörnyedek el. Igen hamar leesik, hogy az még neccesebb helyzet lenne, mint ez így. Két pasit szeretni úgy, hogy mindkettő szeret engem? Basszus, tipikus lenne, nagyon! Szerencsétlenség a köbön. - Talán így kellett lennie. Nem vagyok hozzá való. Dilisnek elég dilis vagyok, de talán pont ez a baj. Neki olyasmi nő kellene, mint a könyvtáros. Csak persze fiatalabb. Olyan, aki helyreteszi, s nem csak él bele a káoszába röhögve. Rosszul esik ezt így kimondani,d e próbálom reálisan látni a dolgokat. Ettől még nem vagyok kevésbé belehabarodva, sőt. De igyekszem elépíteni magamban, mantrázok, ha úgy tetszik. - Félek, hogy megbántanám vele. – sóhajtok. - De ha az ér, akkor minél többet szeretnék nálad lebzselni, talán az is segít. Nem szeretném, hogy Claude tudja, mennyire vívódom. Hülyén érzem magam az egésztől, főleg amiatt, mert róla is nagyon sokára beszéltem le magam, s most úgy vagyok vele, hogyha kitartóbb lettem volna, akkor talán nem jutunk ide. És akkor jön a kérdés: ha nem vagyok kitartó Dimitriszt illetőn, hova jutok? Nem szeretnék ezen gondolkodni, így inkább marad az öltözködés. - Azért kíváncsi lennék rá, kit sóznának a nyakunkba, hogy vigyázzon ránk. – eljátszom a gondolattal és a lehetséges személyekkel, végül elfintorodom. - Rendben van, akkor Golden. Én se voltam még, pedig itt élek egy ideje és a hely is megvan egy ideje. Minekután döntésre jutottunk, már csak a napot kell egyeztetni, s akkor arra bőven van időnk, míg elkísérem Nonót munkába, majd én is ellépek a Fotóstúdió felé.
Tempózok nyugodtan a vízben. Egyre jobban megy, előtte eddig nagyjából egy darab faként lebegtem a víz tetején. Csapkodni nem mertem, mint a fuldokló bulldog a gazdi után, így maradt a nyeletlen balta effekt. Most már szét tudom tárni a kezem és csak lebegek. A csudiklassz úszósapimban, amit az után cseréltem le, hogy beázott egy alkalommal és utána ültem mint Szent Jakab a templomban a kézszárító alatt, mert már a hajszárítót is kiégettem. Mind a hármat. Kiúszok a lépcsőhöz, és felmászok rajta. Kirázom a fülemből a vizet, pontosabban kiugrálom. Már nagyban slattyognék az öltözők felé, hogy lezuhanyozzak, amikor csapkodást hallok a vízben. A hang felé fordulok, a következő pillanatban már ugrok is a vízbe, nem érdekel, hogy a törülköző és a papucsom is lelkes kísérőtársam lesz a beugrásig, hogy aztán a víz felszínén vad táncba kezdjenek. A törülköző nem. Az süllyed. Pedig nem is balta. Már ketten sietünk, s karolunk alá a magát bálnának képzelő emberke alá, hogy minél előbb a felszínre, majd kifelé kerüljön a vízből. Iszonyat nehéz a bálna is, amikor a vízből kikerül, de hogy egy ember versenyezzen vele, azt már csak a kedves nej jajveszékelése üti feljebb. A vízben maradok, hogy el tudjak sunnyogni, és meg is teszem: a víz alá bukom, miután látom, hogy újraélesztés nem kell, harákol a bálna, szépen, hangosan. Kimászok megint, nem tett jót megemelni az embert, hiába, nem vagyok én emelőgép. Nyúlnék a törülköző után, de csak akkor jut eszembe…. A víz fölé hajolok, valahol lent lebeg. Vizesen. - Nem. Te nem tudsz megfulladni. Ergó nem ugrok utánad. – megfordulnék, hogy indulok vissza, erre falba ütközöm, majdnem elveszítve az egyensúlyom. - Ember, hát nem látsz? – nem mondom, hogy közben már levetem a hajkötegről a sapit. mert nem vettem le.
Ideje volt már egy újabb kiruccanásnak. „Otthon” gondolkodtam is, hogy mit csináltam már régen, és szerintem vízben – a fürdésen túl – nem igazán tartózkodtam. Azt viszont nem tudom, hogy itt, Fairbanksben egyáltalán van-e bármiféle strand. Vagy, ha van is, akkor nyitva van-e így tavasz vége fele, vagy csak az igazán jó időkbe nyit ki. Nem jártam még nyáron Alaszkában, szóval nem tudom, hogy akkor milyen idő van, valamint nem nézek időjárás előrejelzéseket sem. Na mindegy, majd meglátjuk. Egyelőre tökéletesen megteszi nekem a városban található uszoda is. Egy kis úszkálás jót fog tenni, biztosan. Ha meg megunom, akkor eljövök onnan, ilyen egyszerű. Csak akkor meg a rá kidobott pénz lesz felesleges. Mindegy, járulékos veszteség. Legalább, ha nem tetszik tudni fogom, hogy ide sem jövök többet. Átvedlődve, hajamat összefogva, törölközővel a kezemben indulok meg a medence felé. Odaérve csak a nagy medencéhez – ami számomra még így is kicsinek tűnik – látok egy nem mindennapi esetet. Főként egy uszodában. Bár, uszodákba sem járok. Elég termetes jószágot vetett a partra két fiatalember, én pedig csak felhúzott szemöldökkel néztem az egész szituációt. Miután a körben levők mind megnyugodtak, hogy megmarad az úszni nem tudó halacska, leraktam egy megfelelő helyre a törülközőt, aztán megindultam volna a medence felé. Viszont a kis, magát vízimentőnek képzelő gyerkőc fordulásból nekem jön. Reflexből nyúlok a karja után, hogy ne essen hátra, miután kiegyenesedett pedig elengedem. Legalább a reflexeim még jók. - Rendkívül impresszív volt az előbb bemutatott kis mentőakció. Kicsi a bors, de erős, huh? - Ha a nyakam 400 év alatt nem állt ki egyszer sem, hogy állandóan lefele kellett nézegetnem, remélhetőleg most, emberként sem fog ez másként lenni. Bár, enyhén megszoktam már, a láthatóan most is beálló 20 cm különbséget.
Az észrevétlen elsurranás sikeres, a törülközőért viszont szólnom kell. Ezt azonban máris kiveri a fejemből az ütközés heve, vissza is pattanok az ürgéről, mintha parancsba adták volna. És végre valaki nem a hajamba kapaszkodik, én se tudok az övébe. Turbán találkozó! Ez jut az eszembe, ahogy felnézek rá. - Nahát, ez a város háromajtós szekrények találkozója lett! – vigyorodom el. Lesterről is így pattanok le folyton. Lester ugye, a mostani neve, ha jól emlékszem… Mindenki ilyen dromedár méretű itt? Hol éltem én eddig? De inkább ilyenek legyenek, mint ecetes citromba harapott morgómedvék. - Az a tizen… hét centi senkit sem fog a földhöz vágni, haver. – csapkodom meg a vállát továbbra is vigyorogva. - Kössz a macskamentés megelőzését. És máskor is, bár a bemutató elég élesre sikerült a mindennapi gyakorlat helyett. – bökök a hátam mögé, akihez már mentőt hívtak. - Az a pár centi meg hamar lefaragható. – azzal a súlyommal fogva lerántom a vízbe. Magammal együtt. Ha felbukkanok a víz felszínén, keresem a másikat. - Egy hossz, ki ér előbb a másik végébe? – mutatok a túlsó felére a medencének, figyelmen kívül hagyva a szúrós szemmel bámuló úszómester tekintetét.
Nem igazán félek attól, hogy a hajam vizes lesz. Hát, most akkor olyan lesz, belehalok talán? Pontosan. Na meg amennyiszer járok ilyen helyekre, felesleges lenne vennem is. Fürdőnadrág az még valamelyest oké, mert nem igazán fogok én már sehova nőni, legalábbis ha 4 évszázadon keresztül ekkora voltam, csak nem most kezdek el összemenni, vagy megnőni. - Ezt bóknak fogom fel. - Talán ez szerencséje közé tartozik, hogy nem vagyok már… annyira indulatos, mint korábban. Mondjuk ennyitől még akkor sem fojtottam volna a tóba. Bár, ki tudja, lehet a végén ott fogja végezni, én meg a börtönben. Ezt követően viszont próbálom felfogni, hogy mégis mi a fenéről zagyvál ez a kölyök itt előttem. Próbálom felfogni, hogy milyen macskákról meg centikről beszél, de az biztos, hogy nem fognak álmatlan éjszakáim lenni miatta. - Mi a…? - Folytatnám én, csak ez a kis Pöttöm Panna leránt magával a vízbe. Kicsit meglepődök. Közel jár ahhoz, hogy belefojtsam a vízbe, de túl nagy a közönség, túl sok a tanú. Felérve a felszínre újra inkább pörögnek az események. - Régen úsztam már, de legyen. - Vonok vállat. Nem fogok belehalni. Úgy is ezért jöttem uszodába, hogy ÚSSZAK. Tétje nem hiszem, hogy lenne, na meg legalább lesz egy kis izgalom is.
A bókra felnevetek. Vicces, még ha takargatni is takargatja. - Vedd. Annak szántam. Az értelmes nézésre csak felvonom gyanakodva a szemöldököm, s olyan képet is vágok. Biztos érti a nyelvet? Szépen beszélt az előbb, tehát biztosan. No de sebaj, most úszni jöttem és feltételezem, ő is. Hogy mentsem a menthetőt, inkább a víz. - Szuperrr! Egy-kettő, há…. – nagy levegőt veszek, s elrugaszkodva, nem a víz felszínén úszok, hanem a vízben, és néha bukkanok csak ki, mint a delfinek, hogy levegőt vegyek. Amikor megérintem a falat a túloldalon, diadalittasan nézek körbe. Nem a nyerés érdekel, jó dolog az, inkább az, hogy már egy teljes távot le tudok úszni így. Sokat segít a búvárkodás. Keresem a másikat, miközben az arcomról simítom le a vizet. A hajam meg dög nehéz lett így. - Vesztes fizet. – rakom ki az alkarjaimat a medence szélére. – Vagy megyünk még egy távot, s aki ott nyer, az meg egy sütit fizet. – édesszájú vagyok, nem tagadom.
Csak morgok magamban az egészre, de hát én mentem bele. Nem tehetek róla, még mindig olyan vagyok néha, mint egy morcos vénember. No de ilyen ez. 400 évig így éltem, nagyrészt változtam már AZÓTA, de teljes mértékben nem fogok tudni megváltozni. És nem is akarok. Ha vérfarkas nem is vagyok már, de nem akarok elgyengülni. Nem igazán akarok versenyezni a gyerekkel, mert hát valóban régen is úsztam, meg hát az adrenalin nem teng túl bennem jelen pillanatban. Nincs okom arra, hogy legyőzzem. Pláne nem úszásban. De hát hadd legyen gyereknapja. Elrugaszkodok én is, egyszerű gyorsúszással megyek végig a távon, de legnagyobb meglepetésemre, annyira nem is hagyott le a kölyök. Egyik szemöldökömet megrándítom arra, amit mond, aztán vállat rándítok. Egy sütibe nem fogok belehalni. Remélhetőleg. Nekirugaszkodunk hát egy újabb körnek, amiben hagyom nyerni a kölyköt. Aztán feljőve a víz alól a vállára csapunk. - Úgy látszik, berozsdásodtam. Na gyere. - Aztán elkezdek kimászni a vízből. Ennyi úszás pont elég volt nekem az elkövetkezendő 15 évre. Vicces, hogy néhány hónapja ezt 150 évnek mondtam volna, de hát ilyen ez a világ. Egyrészt még mindig valamelyest igazságtalannak tartom, amit Ei… Hope tett, de lényegtelen. Túlléptem már a gyász időszakomon.
Totálisan nincs bennem versenyszellem, szerintem a másik irányba mentem, amikor osztogatták, de azt veszettül nem csípi a hajas burám, ha valaki direkt hagy nyerni. Ingyen nyalókát osztogasson másnak a tündérporos csillámpóni. A haragtartás azonban messze van tőlem, mint ide a Fiastyúk, ezért csak vigyorgok rá, amikor megcsapja a vállam. Persze, előtte ettől lesüllyedek a vízben, és újra kitempózom magam a felszínre. - Látom, hogy te sem álltál sorba a versenyszellemért. Ritka pillangó vagy. – csapdosom meg elismerően a vállát, az erővel ellentétben az én csapkodásom rája hatású. Elektromos. Csak megfelelően kell ütni és megy ez! - Járj többet úszni. Bár a víz rozsdásít, állítólag. – kicsavarom a közben kihalászott törülközőt. Fognak nekem örülni. Meg annak, ahogy hajat állok szárítani, rövid időn belül. Bár, ha akarok enni sütit, akkor egy ideig mellőznöm kell. Az öltözőben kitalálom, melyiket fogom bekebelezni, de majd csak a pultnál vallok színt.
Nem volt egyszerű, de csak sikerült végül összeegyeztetnünk egy estét, amikor mind a ketten ráértünk emberi időben Joanával. - A macerásabb tényező mondjuk én voltam, éljen a lapzárták sűrű határideje és hasonló finomságok... De! De végre túl vagyok mindenen, szóval itt az ideje, hogy revansot vegyek a győzelmén beváltsam ígéretemet és meginvitáljam valahová - újfent. Felszedtem meló után a megbeszélt helyen, csak az nem volt bekalkulálva, hogy nekem kell Cathyt is elhoznom Jacksonéktól. Ha már nem mondtam nemet Mandynek, magamra vessek... Mázli, hogy Cat nem kifejezetten csacsogós mai napig, de azért szórakozottal megjegyzem Joanának, hogy nehogy említse, hova is megyünk, mert még a végén jönne velünk a kislány... Épp most raktam ki különben az "anyjánál", beletelik pár percbe azért, míg egyeztetek Mandyvel és elbúcsúzok Tücsöktől is. Képemen szórakozott mosollyal lépdelek vissza a kocsihoz, elnézést kérve Joanától a nem tervezett kerülőért. - Bocs, nem gondoltam volna, hogy még ezt is nekem kell... - Szusszanva zuhantam vissza a kormány mögötti ülésre, biztonsági övemet is bekapcsolva. Alapvetően nem teher a kislány, sőt, imádom, de nem egészen így lett kalkulálva a mai este, ami azt illeti. - Azért majdnem csúnyán elszóltad magad ott a kettes sugárútnál, mikor a pirosnál várakoztunk! - Nevetősen indítottam tovább a verdát az uszoda felé, ahogy pedig oldalt pillantok Joanára, a tekintetemben kérdés is ül. Azt próbálom eldönteni, direkt húzta e az idegeimet, vagy véletlen szólta el majdhogynem magát a kislány előtt. Gonosz dolog kihagyni a mókából, tudom én, de több okból sem lett volna ma nyerő a társasága. Pontosítok: több lehetséges okot is fel tudnék sorolni rá.
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
Nem volt különösebb problémám a gyerkőc jelenlétével, bár tény, hogy habár általában jól megtalálom a közös hangot mindenkivel, Cathy elég nehéz diónak bizonyult, merthogy nem éppen az a csacsogós típus. Feltaláltam magam, mert amíg autókáztunk, különböző állatokat formáltam a kezemből, az az árnyjátékos fajta, mondjuk mivel árnyéka nem volt, kicsit nehezebb volt a feladat, de azt hiszem így is egészen jól helytálltam és nem volt kínos a szituáció. Az én részemről legalábbis biztosan nem. Még integettem is a pöttöm lánykának, amikor megérkeztünk, aztán türelmesen várakoztam, míg Kyle visszatért. - Nem történt semmi. Tündéri teremtés, ráadásul gondolom a csacsogással sem megy az idegeidre. Vagy csak tőlem ijedt meg ennyire? - érdeklődtem kíváncsian, ajkaimon széles mosollyal. Nem voltam kifejezett gyerek-barát teremtés, nem véletlenül nem viseltem a mentor titulust, éppen ezért nem is vettem volna annyira a lelkemre, ha nem sikerült volna jó képet alkotnom magamról a lány szemében. - Egyébként kicsoda-micsoda ő neked? - faggatóztam tovább, mert arról még nem volt szó köztünk, hogy ki is a leányzó, nem árt tájékozódni kicsit ezen a téren. - Képzelődsz - legyintettem mosolyogva. - Végig tökéletesen a kezemben tartottam a dolgokat! - tereltem a dolgot, mert tényleg majdnem elszóltam magam. És nem direkt lett volna, puszta véletlen, hogy majdnem kicsusszant az információ. Még jó, hogy időben észbe kaptam és sikerült másfelé kanyarodnom a mondandómban. - Amúgy.. Szerinted kötelező az úszósapka? - tettem fel a kérdést grimaszolva, mert nem sok kedvem volt felhúzni azt a borzadályt a fejemre, de egy uszodában általában szükséges az a felszerelés is. Megérkezésünket követően jókedvűen pattantam ki a járműből, hogy vállamra csapva a táskámat egyik vállpántját várjam be Kyle-t és együtt indulhassunk befelé.
- Nem, dehogy! - Tekintek oldalt Joanára, miközben fél szemmel azért az úton a figyelmem az éppenséggel egyenes szakaszon. A választ azért már az útnak fejtem ki bővebben, s mégsem neki igazán, hanem a mellettem ülőnek. A korai sötétedésnek köszönhetően fekete égbolt tükröt csinál az üvegből, pontosan látom Jo alakját tükröződni a sajátom mellett a kocsi szélvédőjén. - Amúgy sem beszél valami sokat, alig pár hónappal ez előttig még ennyit se volt hajlandó megszólalni, mint amennyit most hallottál tőle. - Szusszanok tarkómig simítva hátra. Már a parkolóban vagyunk, azon töröm a fejemet, hol lesz helyünk, de szerencsére nem egy nagyáruház, hogy tömegverekedés legyen a helyekért, sőt! Így hétköznap este tényleg nem járnak sokan - ezért szeretek én ilyenkor jönni, ami azt illeti. - Nos, ez kissé lehet bonyolult kör lesz dee... - Vigyor kúszik képemre pár pillanatra kérdését hallva. - Az adoptált lányom. Mandy nagyon szerette volna, ha vele marad és egyedülállóként az ő munkájával nem épp a legszerencsésebb esélyekkel nézett elébe a dolognak, szóval... Segítettem neki kicsit! - Vállat vontam, iménti vigyorom pedig nemcsak visszamászik, de jóval szélesebb is lesz arcomon, ahogy oldalt tekintek a másikra, miután beparkoltam egy szimpatikusan üres helyre. - Egyébként valószínűleg valami trauma van a szótlanság mögött. A legkézenfekvőbb, hogy az erős mágiaérzékenysége végett látott olyan dolgokat, amiket, ha elmesél egy mezei embernek, az egyszerűen idiótának nézi szegényt, így ő inkább nem beszélt. - Én se beszéltem volna a helyében lehet, dacból se, az adott illetővel. Annak pedig, hogy mindezt ilyen egyszerűen és kételyek nélkül megoszthatom Joanával, van valami végtelenül természetes, könnyed érzete. - Hja, láttam mennyire! - Nevettem én is, vele együtt, hogy a kérdését hallva kikapcsoljam övemet és féloldalasan testemmel is felé fordulva vegyem szemügyre őt. - Hát nem is tudom... Talán, ha szépen kéred, nem. - Szélesedett vigyorom, ő meg kiszállt táskástól, hát én sem várattam volna sokáig hiába. - Nem hiszem, hogy kell amúgy, ilyenkor már nem igazán szokták figyelembe venni. - Mondjuk én könnyen vagyok a rövidre nyírt sérómmal, de mi a legrosszabb, ami történet? Közlik, hogy hagyjuk el a medencét, na és? Nem ezen áll vagy bukik az este hangulata, sőt, szerintem mindketten kifejezetten élveznénk is az effajta finom provokálást az uszodai személyzet irányába. Odabent különben elválnak útjaink, a koedukált öltöző nem divat errefelé sem, hát marad nekem a férfisors: korán elkészülni és odabent a medencéknél várni a hölgyre, befoglalva egy szimpatikus padot a törölközőinknek mindeközben.
Kezdőlap
//
