- Na jól van, máris megnyugodtam - megkönnyebbült sóhajt követően dőltem hátra az ülésben. Nyilván nem okozott volna álmatlanságot, hogyha ijesztően hatottam volna a kislányra, de azért mégis jó tudni, hogy nincs annyira rusnya képem, hogy egy gyerkőc megijedjen tőlem. Derékból fordultam kissé a férfi felé, hogy végig rajta legeltethessem a szemem őt láthassam, mégiscsak kellemesebb úgy kommunikálni, hogy nem az ablaknak beszélek. Bár tőle nyilván nem zavar, hiszen vezet, fordított helyzetben is így lenne. - Nahát! Ez esetben kifejezetten pozitív, hogy néhány szót sikerült előcsalogatni belőle - mondtam elgondolkodva, mielőtt még rátértem volna magára a kislányra, hogyan is került ő a képbe. - Az adoptált lányod? - őszinte meghökkenés és csodálkozás ül ki az arcomra, ahogyan visszakérdezek, mert erről nem hogy nem tudtam, de még csak nem is néztem volna ki belőle. Mármint.. biztosan nagyon jó apuka, ha újra gyerek lehetnék és választhatnék egy másik apukát magamnak, tuti őt választanám. És míg Kyle csak egyre jobban vigyorog, én próbálom feldolgozni a hallottakat. - Min vigyorogsz? - kérdezek enyhén hunyorítva. - És milyen érzés apának lenni? - toldottam meg még egy kérdéssel, ezúttal már mosolyra görbülő ajkakkal. - Érthető - bólintottam egyetértően, amikor Kyle a kislány hallgatagságának okát tárja fel előttem, nem olyan meglepő, hogy annyira sokkolta a dolog, hogy inkább meg sem szólalt többet. - Ebben az esetben viszont akkor jó hatással vagytok rá, hogy legalább már néhány szót beszél. Mióta van nálatok? - érdeklődöm tovább, cseppet sem faggató jelleggel, mert tényleg érdekel, amúgy is azon vagyunk, hogy szépen lassan megismerjük egymást, akkor nem árt, ha ezzel is teljesen képben vagyok. - Bevetem a kiskutya szemeket, talán sikerül vele meghatnom akit meg kell - válaszoltam szélesedő vigyorral. Fogalmam sem volt, hogyan mennek errefelé a dolgok, hiszen nagyon rég jártam ilyen helyen utoljára, nem vagyok az az úszós típus, inkább az erdőben futkorászok, vagy a konditeremben edzek, azok kézenfekvőbb megoldások, mint az uszoda. - Reméljük a legjobbakat - csaptam a vállamra a táskámat, hogy aztán meginduljunk befelé. Az öltözőknél elváltak útjaink, nem siettem el az átöltözést, mégsem húztam órákig a dolgot, amúgy sem vagyok egy pepecselős fajta, ami az öltözködést illeti. Majd kifelé lesz szép a loboncom megszárítani, de amiatt majd aggódom akkor, ha eljutunk odáig. Mire kilépek az öltözőből az úszómedence részére, nem meglepő, hogy rövid keresgélés után egyből sikerül kiszúrnom a férfit, nekik az ilyesmi mindig is gyorsabban ment. Egyszerű fürdőrucit húztam, lábamon a flipflap papucs, két kezemben a törölköző. Tökéletesen eligazgattam a tükör előtt, hogy Kyle semmit se sejthessen, mosolyogva lépdelek közelebb, még a vonásaimon is uralkodok, nehogy lebukjak és észrevegye, hogy mesterkedem valamiben. Amikor már ott állok előtte egy-két lépésnyire, akkor dobom csak le a törölközőt a padra, hogy azzal a mozdulattal szegezzem neki a megtöltött vízi pisztolyomat. - Fel a kezekkel! - adom egyből az utasítást szélesen vigyorogva, bár ez csak a hatás kedvéért kell, mert akár felteszi a pracliját, akár nem, én bizony lövök, egyenesen a mellkasára. Mégse legyek olyan bunkó, hogy kapásból a képébe adom az áldást. Egy-két lövés után viszont úgy ítélem, nem lesz már akkor meglepetés, úgyhogy feljebb irányozva a műanyag fegyverrel az orrát veszem célba és ha esetleg a csodálkozástól a száját is eltátja, hát bizony abba is megpróbálok beletalálni. Nevetve eresztem végül le a pisztolyt és dobom le a papucsomat is, készen állva arra, hogyha esetleg szeretné valahogyan megtorolni aljas támadásom. A pisztolyt viszont önként nem adom!
Aprót bólintottam megerősítően az előcsalogatott szavak kapcsán, hisz valóban határozott pozitívum mindaz, hogy egy kvázi idegennek ennyire is, de megnyilvánult a kislány. - Hja, hát tudod, pároknak könnyebben adnak gyereket, mint egy egyedülálló nőnek, aki ráadásul eléggé rendszertelen beosztásban dolgozik. - Fejtem ki kicsit jobban ezt az adoptált dolgot, vigyorom is lényegében ennek szól, kétségtelenül élveztem eljátszani a Mandy-párja szerepet, amikor kellett. Az életem, az informátori munkám része, régen volt már lehetőségem ilyesmire, holott annak idején, mielőtt a városba jöttem volna, jószerével ebből éltem, sokszor még az őrzőtársak sem tudták, hogy közéjük tartozom valójában. Persze, vagyok olyan mocsok, hogy mindezt nem fejtem ki a mellettem ülő nőnek, csak még szélesebbé válik a vigyor képemen kérdésére, ahogy rá tekintek. Kérdése ha meg is lep kissé, valahol teljesen logikusan következik a témából, ekképpen nem maradok adósa, erre amúgy is szívesebben válaszolok, minthogy olyasmit fejtegessek, aminek a jelenben nem sok jelentősége van - segítettem, mert így éreztem helyesnek, de ennyi az egész. - Én imádom, azt kell mondjam. Kicsit azért eleinte paráztam, de olyan ez, mint a biciklizés... Egyszer ráéreztél, másodszorra már nem is tűnik olyan nagy dolognak! - Suta mosolyom közepette végig se gondolom, mennyire lehet ez esetleg riasztó a másik számára, de... ha most nem fut el, akkor talán már soha, nem igaz? Készséggel válaszolok arra a kérdésére is különben, mióta van nálunk Cathy, nem feltételezem róla, hogy visszaélne az információval - miért tenné? - és ugyan így könnyedén ugratom a kiskutya tekintet kapcsán, egészen addig, míg el nem válnak útjaink az öltözőknél...
Az érkező jelleméből kiindulva akár gyanakodhatnék is, hogy valami készül ellenem a gondosan eligazított törölköző mögött. Már csak azért is, mert fordítva lehet, én is bejátszottam volna valami hasonlót, ha előbb gondolkozom ezen, de az igazság az... hogy nem igazán akad értelmes gondolat a fejemben, amikor megpillantom a nőt. Egyszerűen... hú! Nagyon egyben van, ha élhetek ilyen kicsit primitívebb megfogalmazással vele kapcsolatosan. Nagyot nyelek, mázli, hogy már nem vagyok tizenéves kamasz, aki képtelen kontrollálni magát, így is elég cink, hogy képtelen vagyok levenni világos tekintetemet alakjáról, illetve a testét díszítő tetoválásokról. Épp csak feljebb szalad kissé szemöldököm mozdulatára, ahogy megválik a törölközőtől, észlelve a fegyvert pedig előbuggyanó nevetéssel lépek közelebb, megadóan emelve fel a kezeimet, ha már ilyen orvul nekem szegezi azt a stukkert. - Ha csak ennyi a szíved vágya... - Bukik ki belőlem, hangsúlyom a "Neked bármit!" közhelyhez hasonlatos, ám annyira még sem vagyok kezes bárány, hogy kivárjam, míg az orromat veszi célba. Alig emelkedik a fegyver a kezében, bizony azt a kevés távolságot is megszüntetem, ami van közöttünk, hogy derekánál ragadva meg, egy "Na megállj!" felszólalással rántsam a mellettünk levő medence vizébe. Mit nekem papucs, meg vízipisztoly, a bosszú az bosszú kérem!
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
- Hja, igen, ez teljesen érthető - töprengtem el egy picit a hallottakon, miközben alsó ajkam kezdtem el rágcsálni. Arra pedig, hogy párként nevezi magukat, csak azért nem reagálok, mert egyrészt egyáltalán nem vagyok féltékenykedős típus, másrészről pedig nekem hozott csokit, engem hívott el paintballozni és velem robog az uszoda felé, úgyhogy nem fogom felfújni azt, amit teljesen felesleges volna. Arra, hogy a következő kérdésemre nem válaszol, csak még szélesebben vigyorog, hasonlóval reagálok, csak én a szemeimet húzom össze kissé, hunyorogva ezáltal a férfire, amolyan „Jössz te még az én utcámba” töltettel bíró gesztusnak szánva mindezt. Mégis mindez sehol sincsen ahhoz képest, ami ezután jön. Én már rég feldolgoztam, hogy nekem nem lehet gyerekem, éppen ezért nem tölt el keserűséggel, hogy más élvezi a szülő szerepet. Csakhogy amit ezután közöl velem… Eleinte csak bámulok magam elé, mintha komoly problémát okozna feldolgozni a hallottakat, vagy mintha el sem jutottak volna a szavai a tudatomig. Aztán hirtelen változik az arckifejezésem, grimaszolok és elfordulok tőle, hogy belesüppedjek az ülésbe. Egek, ez most komolyan megtörténik? - Először azt hittem, csak viccelődsz, de azért az ilyesmivel való poénkodást még belőled sem nézem ki, szóval.. Második gyerek? Roppant mód lemaradva érzem magam… - nyögöm végül csak ki, de telibe rákérdezni az istenért sem szeretnék, hogy mégis ki az, vagy mi is a sztori pontosan. Érdekel, persze, hogy érdekel, csak valamiért.. mégsem szeretnék tudni róla. Épp elég mellbevágó hír volt ez is, de biztos nem fogok emiatt világgá szaladni, nekem is vannak olyan „titkaim”, amikkel minden bizonnyal kellőképpen lesokkolhatnám őt, ha eléjük tárnám és egyik sem olyan kellemes téma, mint egy gyerkőc. Majd megbarátkozok a hírrel, csak sikerüljön felfognom teljes mértékben.
Vak volnék, ha nem venném észre, milyen reakciót vált ki belőle a megjelenésem, ráadásul az energiáit is színtisztán érzem, hála égnek nem vagyok az a pirulós fajta, legalábbis nem ennyitől fogok zavarba jönni. Ő sem maradt ki a sorból, amikor a jóképűséget osztogatták, azt azért meg kell hagyni. No és ő sem panaszkodhat a fürdőnacis megjelenésére, a képemen uralkodó mosoly pedig egyértelműen jelzi, hogy igenis tetszik, amit látok. Azonban ráérek később is legeltetni rajta a szemimet, inkább akcióba lendülök, mielőtt lebuknék és odaveszne a meglepetés ereje, úgyhogy elhajítom a törölközőt és szegezem is neki a pisztolyt. Meglepően engedelmesnek bizonyul, mégis vagyok olyan naiv a jelen helyzetben - biztos a Pazar felsőtest vonta el a figyelmem -, hogy nem számítok az idő előtt érkező ellentámadásra. Lövöldözök én, ám alighogy megemelem a fegyvert, máris mellettem terem, hogy elkapva a derekamat rántson magával, egyenesen a medencébe. Még mázli, hogy nem úszik senki abban a sávban, nem biztos, hogy örült volna, ha rázuhanunk. Kis sikkantással egybekötött nevetéssel repülünk, hogy aztán a vízbe csapódva merüljünk el. Nem érdekel sem a papucsom, sem a hajam, nem én vagyok az a típus, aki hisztizni kezd, ha vizes lesz a haja, amúgy is uszodába jöttünk, ez a legkevesebb. A papucsot meg majd kihalásszuk, most a legkevésbé az érdekel, mennyire van neki is úszhatnékja. Amint tudom, fellököm magam a víz tetejére, igyekezve egyből mozdulni, hogy nemes egyszerűséggel felugorhassak a hátára, ha nem fog már vissza a derekamnál fogva. Akkor viszont lábaimat a dereka köré kulcsolom, éppen csak, hogy ne legyen olyan egyszerű, ha le akarna varázsolni magáról, de ne is kelljen túlságosan előrködnie, ha mégis ilyesmit forgatna a buksijában. Egyik kezemmel a vállán átnyúlva kapaszkodom meg ily módon a mellkasában, míg a másikban még mindig a stukker, azt illesztem a halántékához. A vizesen arcomra, nyakamra, vállamra tapadó hajam ugyan egy csöppet zavaró tényező, de hála égnek még egészen jól látok így is. - Megvagy! Azt hiszem, itt az ideje, hogy megadd magad - duruzsolom halkan a fülébe. Igyekszem teljesen komoly hangot megütni, de jókedvem süt a szavakból, hangszínem pedig széles mosolyról árulkodik.
Sajnálatos - vagy nem sajnálatos - módon, nem vagyok farkas, ekképpen nem rendelkezem mindazokkal a 'csalásokkal', amikkel a másik érzelmeit, hangulati világát olvasni tudnám. De ennek ellenére, vagy inkább éppen eme hiányosság végett sokkal könnyedebben olvasok a testbeszédből, vonásainak apró rezdüléseiből. Az ajakharapdálásra ugyan nem gyanakszom még, a szélesedő vigyorra adott válasz reakciója is tökéletesen arról győz meg, nem érinti mélyen a téma, ugyanakkor az a megadó, számomra szinte már beletörődőnek tetsző mozdulat, amivel az anyósülés háttámlájába süpped, igencsak arról árulkodik, hogy nem teljesen kerek a történet, mint azt mutatja. A parkolóban állva kikapcsolom biztonsági övemet és felé fordulok, könyökömmel támaszkodva meg a saját ülésem háttámláján, ekképpen kissé felé is hajolva, úgy keresve pillantását, fürkészve vonásait. Apró, szeretetteljes mosoly szökik képemre hallva szavait, s tőlem számára talán idegen nyugodtsággal, komoly csendességgel szólalok meg: - Miért lennél lemaradva, Jo? Ugyan már...! Emlékszel mivel pofátlankodtam oda hozzád a csokival? Hogy szeretnélek megismerni. Visszafelé sem volt elvárás, hogy kapásból mindent tudj rólam! - Húzódik félsódéros mosoly képemre, bízva benne, hogy ha máshol nem, hát az üveg tükrében elkapom tekintetét. - Cathy papíron valóban a lányom és imádom, de tisztában van vele, hogy nem én vagyok az apja, szerintem soha nem is fog annak hívni. Nem is várom el tőle! - Nevetek fel röpketeg, halk kacajjal. Én érezném furám magamat, ami azt illeti, sokkal inkább gondviselő, nevelő vagyok a számára az én értelmezésemben. - Ami Lenát illeti... ő már vagy ötven éves történet. Szerelemgyerek volt, egyszerűen... láttad rajta, a mosolyában, a tekintetében, ahogy rá néztél! - Szusszanva süppedek vissza saját ülésembe én magam is, ahogy kifelé bámulok a szélvédőn, szeretettel és némi apai lelkesedéssel beszélve lányomról. Fura "szerelem" a miénk, az édesanyja már akkor viccelődött féltékenykedéssel, mikor még a világra sem jött. - Kilenc-tíz éves volt, amikor áthelyeztek máshová, de azóta is tartom vele a kapcsolatot. Telefonon, főként. - Sandítok oldalt Joanára, s hacsak olyasmit nem kérdez, ami további időzésre késztet bennünket a fűtött kocsiban, biztató mosollyal paskolom meg combját és javaslom: lépjünk befelé. (Ha kérdez, értelemszerűen a választ követően teszem mindezt.)
Nevetésem keveredik az ő sikkantós meglepődöttségével, s megvan az a helyzeti előnyöm, hogy tudom, mi készül, így időben csukom be számat és szememet ahhoz, hogy megússzam némi klóros víz benyelése nélkül az akciót. Elengedem mindeközben persze, amit ő orvul ki is használ. A felszínre érve szememből a vizet törölném ki egy ösztönös mozdulattal, ám azzal együtt a hátam felől érkezik "támadás". Vigyor kúszik képemre önkéntelenül is, kezeimmel kissé hátra nyúlva combjaira fogva segítem a kapaszkodását - mintha nem kapaszkodna azokkal eleve derekam körül... - hogy felnevessek a stukkert megérezve halántékomnál. Azért amikor lehelete tarkómat, víztől nyirkos nyakamat éri, kissé megakad a kacajom. Még nyelek is egy aprót, mielőtt válaszolnék neki. - Ugyan már, Don... vagyis Donna. Biztos meg tudunk egyezni valamiben az életemért cserébe! - Rosszabb vagyok, mint egy piaci kofa ilyen téren, informátor betegség lehet ez is, hogy képes vagyok lyukat beszélni bárki hasába a leglehetetlenebb szituációkban is. Azért mégiscsak kellemesebb így, hogy nem komoly a fenyegetés, Jo teste meg jószerével a hátamhoz tapad... Köhöm. Persze, nem én lennék, ha nem próbálkoznék be valami kizökkentéssel, ami ez esetben abból áll, hogy jobbommal finoman formás hátsójába csípek.
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
Van valami egészen furcsa, mégis megmagyarázhatatlanul kellemes abban, ahogyan felém fordulva megtámaszkodik a háttámlán és rám mosolyog. Nem tudnám megmagyarázni, pontosan micsoda és éles ellentétben áll a zavarommal, de meglehetősen könnyebbé teszi a helyzetemet. Tekintetem az övét keresi és mivel feltehetőleg engem néz, így nem is lesz túl nehéz rátalálni és abba kapaszkodni. Aprót bólintok, igen, emlékszem. - Tudom és igazad van, csak.. - ismét az alsó ajkam kezdem csócsálni kissé, magam is keresem a megfelelő szavakat, nehezen bukkanok rájuk, az az igazság és nem azért, mert nem tudom, mit mondhatnék erre, egyszerűen csak neki van igaza, mégis próbálom kimenteni magam valahogy, csak tudnám, miért érzem ennek szükségét vele szemben. - Csak attól még, mert nem vagyok lemaradva, még érezhetem magam annak, nem? - mosoly szalad a képemre, ám a zavartabbik fajtából, nehéz engem ilyen állapotba sodorni, most mégis sikerült. És fogalmam sincsen, miért érzek ilyesmit, vagy miért érint így ez az egész gyerek téma. Aztán csak csendesen hallgatom a szavait, aprócska mosoly ül szám szegletében. Van valami egészen csodálatraméltó abban, ahogyan a lányairól beszél, mert habár Cathy csak papíron a lánya, azt hiszem a szavai alapján méltán nevezhetem így és sorolhatom ugyanabba a „kategóriába” - ejj de csúnya szó erre - mint Lenát. Ezek szerint így hívják a másik lányát. Én soha nem tapasztaltam meg, milyen az, amikor egy apa szereti a gyermekeit, hiszen a saját bőrömön ezt nem tapasztaltam meg, de minden bizonnyal Kyle nagyszerű apa, szerencsések a lányai. - Tudnak arról, hogy.. tisztában vannak az igazsággal? - egészen furcsa érzés, hogy nem találom a szavakat, fogalmam sincsen, mi ütött belém, de bizonyára így is érteni fogja a kérdésemet. Szeretném megismerni Kyle-t és úgy vélem, ebbe a lányai is beletartoznak, de egyelőre ennél többet nem tudok kérdezni, hiába szeretnék. Talán idővel majd, de most még meg kell barátkoznom a gondolattal. Biztató mosolya és combom paskolása eléri hatását, visszanyerem magabiztosságom és határozottan szállok immár ki a kocsiból, hogy befelé orientálódjunk inkább.
Benyelek ugyan egy adag vizet és a szemem is kap belőle, de kutya legyek, ha ennyi kifogna rajtam, volt már rosszabban is részem, Tark mivoltom sajnos, vagy nem sajnos, de most is jelen van, éppen ezért tudok egyből cselekedni, amint a felszínre lököm magam. Ugyan a víznek és a hajamnak hála nem túl tökéletes a látásom és sűrűn kell pislogjak, hogy ne csípjen az a fránya víz, de egészen hamar kapcsolok és lendülök ismét támadásba. Combomon megérezve kezeit bizseregni kezd a bőröm a tenyere alatt, de a „harc” hevében szinte észre sem veszem, annyira arra koncentrálok, hogy véghez vihessem a kis tervemet és ne dobjon le idő előtt magáról. - Mit ér a tulajdon életed, mondd csak? Mit adnál érte? - megyek bele a játékba, közelebb hajolva a füléhez, had csiklandozza csak leheletem a nyakát. - Remélem tisztában vagy vele, hogy elég nagyok az igényeim - pimaszság csendül a szavamban, de most is szélesen vigyorgok, a huncutság és vidámság ott vibrál a hangomban. A fenékbe csípése váratlanul ér, hirtelen ugrok egyet, teljesen kizökkenve a fogva tartói pozíciómból, leugrani ugyan nem ugrok róla, de lábaim szorítása is enyhül és a pisztoly is lejjebb csusszan, lévén úgy, stukkerrel a kezemben fogok rá a vállára, mintha csak attól tartanék ledob magáról, holott én ugrottam csak meg kissé. Feleszmélek én, persze, de attól félek, túlságosan későn akarnám szorosabbra vonni lábaim szorítását, kellett nekem belemenni az alkudozásba!
Csak? - Kérdezném, de csupán pillantásomba költözik némileg kérdő fény, energiáim rezzennek kíváncsian, ráfeszülve arra, hogyan is folytatódik a mondata a nősténynek. Mosolyom kiszélesedő, hallva, miként is vágja ki magát az egészből. Ezzel ugyanis nem tudok szembe szállni. Nem is akarok igazán, ami azt illeti! - De! Érezheted. - Megfogalmazódik bennem egy kérdésbe oltott lehetséges magyarázat a téma kapcsán, mégis mi válthatja ki mindezt az érzést belőle, de... megtartom magamnak a dolgot. Talán majd egyszer rákérdezek, ki tudja... Idővel. Helyette inkább a lányokról beszélek, Cathyhez fűződő viszonyomat téve kicsit tisztába számára és igyekezve szavakba önteni a Lenával való kapcsolatomat, bármennyire is lehetetlen teljes mértékben átadni. Talán neki egyszerűbb valahol, hiszen nem csak hallja, de érzi is felőlem a kiejtett szavak mögötti benyomásokat, érzelmeket. - Az édesanyja nem. Eleinte ő sem tudott, de jó ideje már tisztában van a dolgokkal. Pechére sikerült pont egy őrzőt kifognia férjnek! - Nevettem fel kissé, fejemet csóválva, majd ezt remek végszónak ítélve meg indítottam kettősünkön az uszoda felé, bízva a könnyedebb hangulatban odabent, hiába nem éreztem kényelmetlennek a múltamról sem beszélgetni Joanával.
Odabent aztán igencsak gyorsan megkezdjük az uszoda rendjének bomlasztását, mázli, hogy esténként tényleg gyér a forgalom, a legtöbben leússzák a maguknak kiszabott hosszt és lépnek is haza a családjukhoz, háziállataikhoz. Előkerül egy vízipisztoly és kreálunk munkát a takarítóknak is azzal, hogy kifröcskölünk egy nagy adag vizet a becsapódásunkkal. Joana a hátamon, én az életemért "küzdök", meg kicsit a józan eszemért is eme testi közelségben, ahogy a fülembe sugdos hozzám simulva. - Hát ez roppant jó kérdés, Miss... Remek gofrit tudok készíteni! Állítólag. Meg akadnak egyéb... kvalitásaim is, amiket... biztos... tudna hasznosítani. - Hehegem el az egészet, - ádámcsutkám fel-alá jár közben - mert tényleg nem egyszerű eme helyzetben megfelelő érvekkel előhozakodni. Valahol ott lesz elég, amikor hozzátoldja, mekkora igényei is vannak. - Basszus már, Jo! - Nevetek fel. - Felhívlak minden reggel, hogy elmondjam, mennyire dögös vagy, ha ezen múlik, csak ne lőj! - Komolytalan az egész, ahogy nevetős vigyor ül képemen, mégis komolyan gondolom a szavakat. Már... ami a dögös felét illeti. És van képem mindezt megtoldani azzal, hogy a hátsójába csípek. Számítok rá, hogy megugrik, így nem ránt hátra kettősünket, a vízben valamivel könnyedebben tartok ellent a mozdulatnak, na meg ő sem teljes erejéből mozdul vélhetően - szép is lenne, magára rántana itt - hanem a lábai kicsúsznak kezeim közül. Igaz, én is inkább azzal vagyok elfoglalva, hogy a fegyvert tartó keze felé nyúljak ugyan azon kezemmel és megkíséreljem elcsaklizni tőle a vízfröcskölő kis célszerszámot. Nem egyszerű úgy, hogy közben a másik karjával jószerével rajtad lóg az illető, de hátha...
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
Halvány mosoly jelenik meg arcomon, átsuhan a képemen a hála is, egyetlen pillanat csupán az utóbbi, talán ott sem volt igazán, de tényleg hálás vagyok azért, mert nem faggat tovább, egy jól irányzott kérdésből már nem biztos, hogy ki tudnám magam vágni. Nem is kellene feszélyezve és zavarban éreznem magam erre az egészre, lehet csak egyet aludnom kell majd rá és máris másként állok majd ehhez az egészhez. Ki tudja, idővel biztosan kiderül majd. - Akkor jól belenyúlt a tutiba - mosolyodtam el szélesebben, felhangzó nevetése is sokban segített, hogy tovagördüljek a téma okozta érzéseim felett, egy valami nem hagy nyugodni, úgyhogy muszáj vagyok rákérdezni. - De ha jól veszem ki a szavaidból, akkor Lena nem Őrző? - teszem fel a kérdést már miközben az uszoda felé ballagunk.
Engem különösebben az sem zavarna, ha tömve volna az uszoda és bőven akadna nézőközönségünk, így is kapunk egy-két csúnya pillantást az úszkáló idősebb korosztálytól, hogy nem kellene sikongatni, meg hepajkodni, amikor valaki nyugodt úszásra vágyna. Nem látom az arcukat és a pillantások is elkerülnek, az energiáik meg nem érdekelnek, most csak Kyle-ra figyelek és arra, hogy sikerüljön végrehajtani a kis támadásom. Ha zavarja őket, hogy jól érezzük magunkat, akkor majd úgyis szólnak érte. - Hm… - mindössze ennyivel reagálom le a felajánlott javakat és nem vagyok rest még hozzáfűzni, hogy igencsak nagyok az igényeim, úgy találjon ki valamit, mert nem érem be holmi aprósággal! Az újabb szavakat hallva kuncogni kezdek, de továbbra sem veszem el a pisztolyt a halántékától, egészen kellemes a hátán csücsülni, ráadásul érzem a belőle áradó érzelmeket is, úgyhogy vagyok olyan piszok, hogy kihasználjam még egy kicsit a helyzetemet. - Beértem volna a gofrival is, de ez sokkal vonzóbb ajánlatnak tűnik - válaszolom nevetős hangon, mielőtt még a fenekembe csípne. Nem kerüli el egyébként a figyelmemet, hogy azt mondta, dögös vagyok, kifejezetten jól is esik, talán még megjegyzést is tettem volna rá, ha nem támad ő is orvul rám. A nagy igyekezetben, hogy le ne essek róla, azt sem veszem észre időben, hogy megfoszt fegyveremtől, szóval szívhatom a fogam, amiért nem figyeltem eléggé. Volt fegyver, nincs fegyver. Nem fogok azonban megszeppenni és próbálva kihasználni helyzeti előnyömet, hogy a háta mögött vagyok, máris cselekszem. - Hajajj - bukik ki belőlem és első gondolatom az, hogy nemes egyszerűséggel lejjebb húzom a nadrágját, hogy amíg ő azzal van elfoglalva, én szépen eliszkoljak előle, de nem volna túl sportszerű és kár volna ilyen hamar a tudtára adni, milyen kis piszok vagyok - bár ezt már lehet így is tudja. Úgyhogy inkább máshogyan próbálom hátráltatni, eleresztem a lábaimmal, hogy óvatosan deréktájt a hátára illesztve a talpaimat rúgjam el magam tőle. Nem viszem bele farkasságom adta erőfölényemet, hiszen nem kívánom eltörni a gerincét, mindössze ezáltal szeretném elérni, hogy őt kicsit előre taszítsam és magamnak pedig megadjam az úszáshoz a kezdeti löketet. Ha pedig sikerül, akkor máris menekülőre fogom, nem mintha ne tudnám, hogy könnyedén utolérhetne, ha szeretne, de ha nem állít meg, akkor bizony a medence széléig úszok. Csak tudnám, hova és minek menekülök előle.
- Nem, ő nem az. - Tekintettem Joanára szelíd őszinteséggel, de erről meg én nem szándékoztam bővebben nyilatkozni (még?) felé, ennek finom jelzéseként pedig megpaskoltam combját, hogy megindítsam kettősünket befelé, hogy felbolygassuk kicsit az uszoda rendjét. A paintball pályán nem volt probléma abból, hogy szabadjára engedtük lazább, gyermetegebb énünket, itt már azért akadtak, akik rosszallóan méregettek bennünket, el se merem képzelni ilyen szintugrással mi lesz a következő hely, ahol összefutunk. Könyvtár? Savannah ziher, hogy páros lábbal átkozna ki mindkettőnket onnét... A nőstény közelsége vérlázító, mázli, hogy hűvös a víz, amiben "harcunkat" vívjuk, bár korántsem a fair play szabályai szerint: a hozzátoldott megjegyzésére már szentül meg vagyok győződve róla ugyanis, hogy direkt húz, piszokmód kihasználva a helyzetet. Bosszankodhatnék miatta, de ad egy: idő nincs ilyesmire, s meg sem fordul a fejemben, illetve ad kettő: ha arra kérném, "kapcsolja ki" farkas létének velejáróját, azzal mintha azt akarnám, vágja le a fél karját értem. Akarja a radai...! - Tudom én, hogy nem egyszerű a választás! - Szélesedik vigyorom, mintha magam lennék a lottóötös főnyereménye, holott az egoizmusom egészséges mértékű, csak a szám nagy mellé olykor. Mázli, hogy jelen helyzetben, ha akarná, se vehetné szerintem vérmesen komolyan a kósza megjegyzést. Megszerzem a fegyvert tőle a következőkben némi megküzdés árán, gyerekes örömöm közepette azonban nem számolok azzal, hogy ő bizony elrúgja magát és én leszek a startkő szerepére kárhoztatva. Lelassít a közeg ellenállása, mégis sikerül benyelnem némi fizet. Prüszkölve, fejemet zárva dörgölöm szemem, nagyokat pislogva fordulok felé, hogy a fegyverrel vegyem célba a fejét, igaz, nem sokat érezhet belőle, mikor már így is csurom víz a haja. Akkor iramodok csupán utána ráérős karcsapásokkal - igyekezve nem elhagyni a gyilkos eszközt közben - mikor lőtávon kívülre ér. Hiába tempózom ugyanakkor kicsit, látva, hogy a medence széléhez ér lassacskán, ha be is érem, megelőzni nem tudom. - Könnyedén eljut a medence széléig. Mondjuk nem tudom, mit remél tőle, mert sehol nem látom kiírva, hogy az valamiféle "vár" lenne, mint gyerekként a fogócskában. Mögötte érkezve bizony orvul kihasználom, hogy míg ő a megfordulással van elfoglalva, addig kezemmel mellette kapaszkodjak meg a medence szélén, s a fegyvert neki szegezzem, azzal találhassa magát szemközt mellkas magasságában. - Hogy is volt... azt hiszem ideje, hogy megadd magad? - Szélesedik vigyor a képemre sokadjára ma már.
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
Egy bólintással vettem csupán tudomásul, hogy a nagyobbik lánya nem Őrző, de ennél jobban nem faggattam, véleményem szerint lezárt a témát a combom megpaskolásával. Kíváncsi lettem volna, persze, de vannak azok a helyzetek, amikor jobb nem feszegetni egy témát, majd idővel talán visszatérünk rá. Ő sem erőltette az én esetemben az előbb, nem lenne túl szép dolog, ha én meg kierőszakolnám belőle a választ. Odabent mondhatnám azt, hogy akkor én most felcsapom a pajzsom, hogy bizony ne érezzem a Kyle felől áradó energiákat, már csak azért se, mert nem fair, hogy csak én rendelkezem ilyen „képességgel” és képes is vagyok piszok dög módjára kihasználni. De egyrészt az a baj, hogy nem olyan egyszerű az, másrészről pedig farkas ösztön, amire a Tarkságom csak rádob egy lapáttal, hogy szeretek tisztában lenni a környezetemmel és figyelni minden apró rezdülésre. Mert habár én most nagyon Kyle-al vagyok elfoglalva, a farkasom figyel és nyilván nem lesz szükség ilyesmire egy uszodában, de a megszokás az bizony megszokás. - Nem, egyáltalán nem, vonzóbbnál vonzóbb ajánlatokat sorakoztattál fel elém - válaszoltam nevetős hangon, cseppet sem éreztem egoista megjegyzésnek azt, amit, elvégre nőből vagyok és szemem is van, ezek mellé pedig az én szám is elég nagy, hogy olykor én is elkottyintsak egy-egy ehhez hasonlatos megjegyzést. Menekülök, tovább fokozva ezzel a játék izgalmát, a fejemet ért lövések csak mosolyom szélesbítik, mert sokat nem számít, hiszen csurom víz a hajam, legfeljebb elkönyvelhetem magamban, hogy jól céloz. No és persze azt, hogy míg én a mellkasára céloztam, ő egyből fejre megy, hát micsoda dolog ez! Hamar elérem a medence szélét, csakhogy Kyle is van olyan gyors, mint én, alighogy leér a lábujjam a medence aljára, máris megjelenik mellettem a kéz és alig fordulok meg, vele találom szemközt magam. És a mellkasomra tartott fegyverrel. Legalább most nem a szemem közé illesztette a stukker végét. - Szép kis csapdába sodortam magam - sóhajtottam, de szám szegletében játékos mosoly üldögélt. Mehettem volna más irányba is, de egyrészt csak ez a sáv szabad, az meg már túl nagy rendbontás lett volna, ha keresztbe indulok meg a medencében. - Megadom magam, megadom magam! - csapom fel mindkét kezem, előrántva őket a víz alól úgy, hogy jelentős mennyiségű vizet fröcsköljek rá. - Sajna nincs fehér zászlóm, így be kell érned a feltartott kezeimmel - széles vigyor terpeszkedik a képemen, nem voltam annyira genyó, hogy a locsolásból származó meglepettséget kihasználva elszedjem tőle a fegyvert, legyen gyereknap és had érezze ő előnyben magát. - Egyébként pedig úgy volt, hogy itt az ideje, hogy megadd magad - pontosítottam picikét az elhangzott mondaton, pimasz fény csillant a szememben. - És ez akkor azt jelenti, hogy nem kapok gofrit és a reggeli hívásokra se számítsak? - biggyesztettem le kislányosan a szám szélét, miközben kezeimet továbbra is enyhén felfelé tartottam, beleragadva a megadás pozíciójába.
Látni ugyan nem látja, tekintve, hogy hátamon kapaszkodik épp, de rezdüléseimből könnyedén kiolvashatja azt a képemre kúszó félvigyort, mit szavaival vált ki belőlem. Kár, hogy mindez kevés, nem ússza meg az orvtámadást hátsója és még a fegyverről is le kell, hogy mondjon. Minő áldozat! - Pontosan erről árulkodik mosolya, ahogy a medence szélét elérve felém fordul. Mellkasom fel-le jár, ahogy a tempózástól kissé még szaporábban szedem a levegőt, széles vállaimmal szinte kitakarom a térben levők elől, hiába ő az, aki jobb erőben van kettőnk közül. Kiszélesedő vigyorral lelem meg pillantását. És lefröcsköl, hát találomra én is megküldöm a fegyverrel, nem igazán célozva semerre, azon kívül, hogy felé. Felnevetek a megjegyzésére, de lássa kivel van dolga, felemelem a fegyvert tartó kezemet, a hüvelykujjamra akasztva a műanyag kis játékot, lássa: beérem én azokkal is. Mondjuk a labdát, amit szavaival ad, vétek lenne kihagyni... - Lenne jelöltem a zászló szerepére, de ismerlek már ennyire, így inkább nem adok ötleteket! - Még a végén tényleg kicsinál itt teljesen, nem mintha ellenemre lenne a dolog, de engem errefelé ismernek, a fenébe is. - Bizony, azt. Sőt, örvendetes lenne, ha átpasszolnád nekem őket, megtoldva egy bikinis masszázzsal az egészet! - Nevetős a hangom, pofátlanságom meg határokat feszeget. Vagy nem, ez menten kiderül.
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
A lefröcsköléssel együtt érkező kis vízsugár nem sokat nyom a latba, valahol a nyakamnál ér a találat, csak kicsit rezzenek össze, hiszen hiába kevés a víz, mi bőröm éri, enyhén csíp. Mondjuk csak amolyan szúnyogcsípés méretű a dolog, de na, hirtelen ér. Megjátszott, hatalmas sóhajtással adok hangot a nyugalmamnak, amikor a hüvelykujjára akasztja a fegyvert és nem kell többé attól „rettegnek”, vajon mikor lő képen a műanyag vacakkal. Határozottan jó ötlet volt bedobni az utolsó pillanatban a táskámba. A zászlós megjegyzésére felnevetek, de nem én volnék, ha nem csapnám vissza a labdát. - Sajnos kifordítva sem fehér, a fekete zászló meg.. nos, nem szeretnék fekete zászlót lengetni - húzom el a számat, hogy aztán nem sokkal később már szélesen vigyorogjak. Minden gond nélkül lengetném a bugyogómat zászló gyanánt, de túl sok itt az öreg nyanya, így kénytelen vagyok letenni róla. - Hm.. - gondolkodom el, miközben felkönyökölök a feltehetően még mindig a mellettem medenceszélre támaszkodó karjára - amennyiben nem kapaszkodik már azzal, úgy nem könyököl sehova. Elréved a tekintetem egy pillanatra, mintha csak nagyon gondolkodnék, vagy mintha éppen elképzelném, miként masszírozgatom a széles vállait. - Túl telhetetlen vagy - sóhajtok végül fel és íriszeimmel az övét keresem. - De, hogy lásd nagylelkűségemet, kettőt is választhatsz! A harmadik az enyém, elvégre az elején én csaltalak tőrbe! - nevetős hangon próbálok alkut kötni vele, szerintem egészen fair ajánlatot kínálva neki. Gofri, reggeli hívás, vagy masszázs, ebből bárhogyan választ kettőt, azzal csak jól jár! Meg én is, akármelyik is jusson nekem.
Vigyor villan képemen a megjátszott sóhajra, amivel sokkal inkább "megfog", az a képére kiülő mosolya, mely egyszerre idéz szemtelen bájt és szeretni való vadócságot. Olyasmi, ami önkéntelenül is mosolyt csal mások képére, s mégse mered igazán rábízni magad, hiszen sosem tudhatod, mit rejteget a számodra. - Nem unalmas, miként Jo maga sem az. Akkor esélyesen nem is lennénk most itt, azt hiszem. - Háh! Azért ez megnyugtató. Állítólag a vízi hullák a legrondábbak mind közül... - Ciccenek, azt meg már nem is tudnám felidézni, ki említette ezt a szerkesztőségben. Esélyesen valamely bűnügyes, én nekem hála az égnek nem volt szerencsém ilyesmihez még - bár a kékre-lilára fagyott Lynx se volt épp felemelő látvány, ami azt illeti, de erről meg automatikusan jön a gondolata annak, hogy... Fú, de szar ötlet volt halottakat emlegetni! - El is űznék magamtól mindenféle ezzel kapcsolatos gondolatot, mielőtt csomót kötne gyomrom magára, ahogy a nőstény életteli arcát fürkészem. Mázli, hogy a dumája nem ereszt, s ha leülne is hangulatom, hát visszaránt, mint valami gumipók, oda, ahol kiszélesedő vigyorral lövök el egy újabb szemtelenkedő megjegyzést. Felhorkanok halk nevetéssel, ahogy a kézfejemre könyököl, s míg játékosan elmereng az opciókon, bizony nem vagyok rest azon fáradozni, hogy kiszabadítsam azt onnét. - Ha pedig összejön, nem viszem messzire, éppen csak derekára simít, hátán pihentetve tenyeremet, miközben válaszom szinte magáról értetődően érkezik a javaslatra: - A hívás a tiéd, ez nem is kérdés. - Kettőnk közül mégiscsak őt illetné bárki előbb a dögös jelzővel, nem igaz? A világ hetero férfinépessége 100%-osan egyetért velem, ezt kimutatások nélkül is biztosra merem állítani! Szavaim közepette (hacsak nem szabadította ki magát időközben tenyerem öleléséből) közelebb vonom magamhoz, akképpen tekintek le rá, s osztok meg egy hatalmas titkot - lol - vele, közel hajolva hozzá. - A juharszirupos a kedvencem. Csak hogy tudd! ... Már nem masszázs tekintetében!
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
- Hát, akkor még nem láttál szé… - hirtelen harapom el a mondatot, még a szám is nyitva marad egy pillanat erejéig, majd gyorsan csukom is be, erősen préselve össze az ajkaimat. Nyilván nem most kellene boncolgatnom, milyen volt, amikor ifjú farkasként kellett ilyen módon kiiktatni valakit. - Igen, biztos úgy van, szerintem nem fogunk ezen hajba kapni - kuncogtam végül fel, próbálva átgördíteni ezt az egész hullás témát a mélyvölgyön. Éreztem az energiáit, nem kellett sok nekem se, hogy gondolatban visszaszaladjak kicsit, pár hónappal ezelőttre. Még mázli, hogy már sikeresen túljutottan azon az időszakon, legalábbis társaságban már nem hagyom, hogy felülkerekedjen rajtam, így most is képes vagyok megőrizni pozitívságomat és gyorsan továbbterelni a témát, bízva abban, hogy rántom őt is magammal. Nem most van itt a helye az ilyesmi beszélgetésnek. Nem zavartatom magam, amikor felhorkant és látszólag az sem tud kizökkenteni a „merengésemből”, hogy kiráncigálja könyököm alól a kezét. Nem ellenkezem, had tegye csak, arra sem szerettem volna reagálni, hogy derekamra, hátamra siklik a tenyere, de akaratlanul is leheletnyit feljebb szalad szám széle az elrévedésem közepette. Ő pedig, Informátor lévén nyilván van olyan szemfüles, hogy ne kerülje el a figyelmét, de én bizony még jó pár hosszúra nyúlt pillanatig nem mozdulok, mintha tényleg semmi sem történne körülöttem és annyira elmerültem volna a gondolataimban. Aztán közlöm vele az alkut. - Ajh, ez nem ér! - biggyesztem le ismét a szám szélét, megjátszott durcival reagálva a választására. - És ha a dögös helyett jóképűt, vagy szexit mondok? - próbálkozok még, bevetve a híres-neves kiskutya szemeket is, ahogyan pedig közelebb von magához, tenyereim siklanak a mellkasára. Nem tartok ellen, mindössze így kényelmesebb és sokkal egyszerűbb felnéznem rá, hiszen mégiscsak vagy egy fejjel magasabb nálam, a nyakam pedig nem szeretném kitörni. - Jól van, legyen, viszont akkor a gofrit együtt sütjük! - módosítanék még valamicskét az egyezségünkön, nem tudom, így gondolta-e, nem árt leszögezni még most. Amúgy is sokkal nagyobb buli együtt sütögetni, megannyi csintalankodásra alkalmas lehetőség lapul egy sütési folyamatban! Közelebb hajol, furcsa bizsergés indul útjára bennem, a szavait hallva azonban kénytelen vagyok felnevetni. - Pedig ezer örömmel masszírozlak akár juharsziruppal is! - válaszolok továbbra is nevetésem közé szúrva be a szavakat. - De okés, megjegyeztem! - toldom még hozzá, csillapodó nevetéssel immár. Aztán két kezem feljebb vándorol, persze nem egyből felrántom, szépen végigsimítok a mellkasán, hogy aztán nyakának tövére simuljanak a tenyereim. - És mikor szeretnéd a masszázst? - lévén én nem nagyon tudok közelebb hajolni hozzá, mert hiába állnék lábujjhegyre, az sem sokat érne, így csak a hangom fogom kissé duruzsolósabbá, ajkaim szegletében kis huncut mosoly játszik. Ujjaimmal enyhén nyomok rá az izmokra, mintha itt helyben állnék neki az ígéretemnek, miközben tekintetét egyetlen pillanatra sem szándékozom elereszteni.
Úgy lészen bizony, ahogy azt kivitelezni szeretné a nőstény - könnyedén ránt magával vissza jelen szituációba még az előtt, hogy igazán mélyrepülésbe kezdene az egész hangulat, lévén én magam is elengedném a közelmúlt keserű béklyóit. Sem a hely, sem pedig az idő nem alkalmas rá - de ha az lesz, talán mindketten képesek leszünk beszélni róla, vagy bármi más kényes, határokat feszegető témáról, úgy vélem. Vagy legalábbis szeretnék ebben hinni azok után, amit a kocsiban tapasztaltam felőle. De! Mint mondottam volt, nem most. Szusszanva szabadítom ki kézfejemet, elégtétel cserébe az az apró gesztus, amivel ha kizökkenteni teljesen nem is, de talán egy gondolati vakvágányra sikerül elterelnem a nőt. Felnevetek egyezkedése hallatán. - Ha ennyire szeretnéd, felmondhatod csengőhangnak a telefonomra, de a választásom végleges! - Jegyzem meg végül, roppant határozottnak tetszőn. Nincs apelláta ebben, de azt be kell látnom, hogy a gofrikészítés folyamatát kár lenne kihagynom, hát rábólintok a dologra. - Látod, mondtam én, hogy ki tudunk egyezni... - Szélesedik vigyorom kissé, most, hogy így fele-fele arányra kihoztuk jószerével a lehetséges opciókat. Nem mintha ne járnánk mindketten mind a hárommal jól... Nevetése belőlem is halk kacajt vált ki, nem eresztem mindeközben, sőt, szórakozott mozdulattal a fegyót bikinije hátsó pántjába akasztom, el ne ússzon, felszabaduló tenyeremet pedig derekának még szabad oldalán pihentetném, ha nem érkezne a kérdése és mellé érezném meg felfelé araszoló ujjait a tarkómnál. Leplezetlen sóhaj szökik ki belőlem Ne kísérts... - Mondanám válaszul, de adva vagyon a kérdés: Miért ne? Szóval ahelyett, hogy időpontot egyeztetnék a Joana-Wellnessbe, tenyerem nyakára, tarkójára siklik, én magam pedig ajkaiért hajolok hozzá, csókkal "váltva ki" azt a masszázst.
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
- Még mit nem! - tetetett felháborodással reagálok a szavaira. - Az egy plusz „jutalomnak” minősülne és az már nem lenne fair! - most én vagyok olyan kis pimasz, hogy úgy állítsam be, olyan nagy jutalom lenne neki, ha Joana-csengőhangja lenne, pedig én magam sem vagyok egoista, legalábbis ennyire nem, de ebben a helyzetben úgy vélem, megengedhetek magamnak ennyit. - Persze, hogy kiegyeztünk, de azt te sem tagadhatod, hogy jobban jártál, mint én azzal a telefonhívással - vigyorogtam szélesen. - Bár ha nem csak annyit közölsz, hogy dögös vagyok, hanem szóval is tartasz egy kicsit, akkor azt hiszem máris jobban érzem magam - fűztem még hozzá, csakhogy kerekebb legyen a dolog. Én már az első variációval is bőven beértem volna, lévén nem voltam telhetetlen, de ha már lehetséges, hogy többet hozzak ki a dologból, akkor bolond volnék kihagyni! Csak szélesedik a vigyorom, ahogyan a stukkert a bikinim hátsó pántjába akasztja, bár jelen pillanatban az sem érdekelt volna, ha az is elúszik. A papucsaimat is össze kell még halásznunk, azt sem tudom, merre úszkálnak éppen, de ahogyan a vízi pisztoly, úgy a pacsker sem érdekel túlzottan. Nagyot lódul a ketyegőm odabent, ahogyan megérzem az ujjait a nyakamon-tarkómon, bizsereg a bőröm a tenyerei alatt és szinte felrobban a világom, amikor megcsókol. Ha nem fogna és nem vízben állnánk, tuti összeesnék, mert a lábaim megroggyannak, érzem, ahogyan kiszökik az erő az izmaimból. Jelen pillanatban még arra sincs szabad gondolatom, hogy azon morgolódjak, mégis miért viselkedem úgy, mint egy tizenéves tinilány, holott már háromszáz éves vagyok! Közelebb húzódom hozzá, egyik kezem továbbra is a tarkóján, míg a másik felfelé indul, ujjaimmal szántok a hajába, játszadozva aztán a tincsekkel, masszírozva kicsit fejét ezáltal. Akkor sem mozdulok és nem is hajolok el tőle, amikor elválnak ajkain, szívem vadul verde odabent, mintha ki akarna robbanni a helyéről, ajkaimra pedig széles mosoly kúszik, ahogyan kissé erőtlen, mégis nevetős hangon mondom ajkaira a szavaimat. - Ezt már igazán kipróbálhattuk volna előbb is..
- Franc... - Szisszenek, csupán gondolatban téve hozzá szórakozottan a "talán majd máskor" szóösszetételt, mikor oly könnyedén elüti javaslatomat a hívásjelző kapcsán. - Mintha te nem ehetnél a gofriból, amit közösen csinálunk... - Világítok rá, eme lényegi pontra, bár a masszázzsal tényleg nem tudok vitatkozni, hacsak nem... de bizony, hogy megszaladnak korhatáros tartalmak felé gondolataim, ami a viszonzást illeti, így gondolatelterelés címén nem igazán gondolkozok azon, rábólintsak-e alkudozására a hívások kapcsán. - Majd igyekszem kreatív lenni és mindig mással indítani a napod, hogy ne legyen olyan egysíkú a dolog! - Persze, a szóval tartással sincsen semmi probléma, hisz nem a lelkemet adom el vele épp (bár manapság sose lehet tudni, miféle angyali alakot öltenek mindenféle démoni lények). Mikor csókom viszonzásra lel, mintha ledobnék valamiféle láncot, kósza félszt és kimondatlan bizonytalanságot magamról. Érintésére égnek merednek tarkómon a nyirkos pihék, én magam önkéntelenül is a medence falának préselem kissé, hogy elhajolva se eresszem igazán el. Homlokom finoman dől az övének, miközben mosolyra görbül szám széle. - Ezzel nem tudok vitatkozni... - Így is áldom a vizet, hogy éppen annyira hűvös, mint amennyire gondolataim nem, noha igyekszem megzabolázni őket, mielőtt végérvényesen kényelmetlenné válna a fürdőshortban a helyzet. - Sokkal jobban örültél volna a csokik helyett annak, ha egyszerűen lekaplak, értem én! - Szélesedik képemen vigyorrá az a mosoly.
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
- Mintha ne tenném meg, ha szépen megkérnél - szemforgatva húzódik pimasz mosolyra szám - Persze nyilván nem „ingyen”… - cukkolom tovább, cseppet sem gondolva komolyan a szavaimat, de ha már annyira belemerültünk az alkudozásba - jobban mondva én -, akkor kár lenne kihagyni egy ilyen lehetőséget. - Oké, ott a pont, ezzel nem tudok vitatkozni - és nem is akarok, ami azt illeti. A masszázs nekem is eszembe ötlik, hogy azzal bizony kétségtelenül jól járt, de még azelőtt tovább fűzöm a szavaimat, mielőtt én is olyan vizekre eveznék a viszonzás tekintetében, ami nem biztos, hogy jelen pillanatban túl kifizetődő lenne. Majd gondolok erre akkor, ha ténylegesen eljutunk a masszírozásig. - Áll az alku! - még a kezem is nyújtanám felé, hogy kézrázással pecsételjük meg a megköttetett alkunkat, de ő máshogyan gondolja a dolgot és inkább közelebb von magához. Gondolkodás nélkül viszonzom a csókját, mintha kikapcsolták volna a józan eszemet, de nem is számít, mert azt hiszem most, ide egyáltalán nem kell, nincs szükség rá. A hátam a medence falának simul, hűvös ugyan, de kellőképpen melegít a másik oldalról a Kyle testéből áradó melegség, hogy ne érjen kellemetlenül a dolog. Továbbra is a tarkójába kapaszkodva motyogom el a szavaimat, ahogyan a homlokát az enyémnek dönti, a szavait hallva pedig még szélesebbre szalad a görbület a képemen. Felkacagok az újabb szavakat meghallva, még a fejem is hátravetem kissé, hogy aztán a szemeibe tudjak nézni. - Gondolatolvasó lettél, vagy mi a szösz? - dobok rá még egy lapáttal, viccelődve kicsit a dolgon, hiszen elmondhatatlanul örültem a csokiknak akkor ott, a teraszon ücsörögve. Határozottan kellemes élményként él emlékeimben az a délután. - Mit gondolsz, mi legyen? Szeretnéd most a masszázst, vagy inkább úszkáljunk még kicsit, hogy aztán valami nyugisabb helyre vonulva gyömöszöljem meg kicsit a hátad és a vállaid? - bízom rá a döntést, elvégre mégiscsak ő a „nyertese” a mai kis csatározásunknak. Sokat sejtetően pillantok el oldalra, ahol az egyik idősebb hölgyemény most is bosszús tekintettel méreget minket. Nyilván vagyok olyan piszok, hogy a hangszínemmel is rájátsszak, mennyire is volna tanácsos nyugodt helyre vonulni, aztán értelmezi majd ő úgy, ahogyan akarja.
Vigyorára hasonló a válaszom, felnevetek kissé hozzáfűzésére a dolog kapcsán. Na igen, pontosan ettől "tartok". - Nem én mondtam ki! - Nevetek fel rövid, könnyed kacajjal kommentálva szavait, főleg, mikor úgy fest, végleg felhagy a dologgal. Jól is teszi, mert nem nagyon adok neki lehetőséget további alkudozásra. Háta a medence falának koccan, ha nem a vízben, nyilvános helyen lennénk, nem csupán gondolataim szaladnának meg, erre enged utalni (energiáim mellett) simításom birtoklóbb volta, amivel derekát, csípőjét éri tenyerem csókunk közepette. Utána sem adok alább a közelségből, homlokunk összeér, ahogy elveszek újra és újra apró rezdüléseiben, melyek energiáinak ismerete nélkül is árulkodnak róla, mennyire kedvére való a helyzet. Persze, nem vagyok béka - igaz, hercegnek sem vallom magam - hogy egyetlen csóktól megváltozzak, magamat nem hazudtolva meg teszek megjegyzést szavaira szórakozottan. - Naná, hogy! És most arra gondolsz, jó lenne pótolni, szóval... - Szórakozottan szélesedik ki vigyorom, csókot lopok újfent tőle, könnyed, röpke fajtából valót. - Ezt a csokikért. - Majd újabbat: - Ezt meg a paintballért. - Rázkódik meg finoman vállam a nevetéstől, ahogy csillogó tekintettel pillantok le rá, majd szavai közepette ahogy oldalt sandít, akaratlanul is lekövetem pillantását, s látva az öreglány képét, kedvem lenne megjegyzést tenni, de helyette nyakához hajolok, fülébe súgva: - Nem tudom, van-e kedved úszni kicsit, én minden esetre maradnék még pár hosszra, ha... nem bánod. - Szélesedik ki vigyorom cinkosan, szerintem nem kell részleteznem a dolgot neki. Köhöm. Úgyis idő míg az ő haja megszárad, addig talán én is ki tudok problémamentesen kászálódni a medencéből.
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
Kifejezetten szomorú, hogy ennyire nyilvános helyen vagyunk, az energiáiból sem kellene olvasnom, hogy tudjam, hasonló véleményen van ő is, mint én. Birtoklóbb a simítása, mire válaszként jobban simulok hozzá, ujjaim is kissé határozottabban szántanak a tincsei közé. A vérem vadul száguld az ereimben, minden egyes érintésére megremeg a bőröm, határozottan kellemes a kialakult helyzet, minden porcikám ezt kiáltja a férfi felé. - Tényleg gondolatolvasó vagy… - szélesedő mosollyal jegyzem meg a szavait követően, a röpke csók után felkuncogok, hogy aztán egy újabbal tapassza be a számat. Csillogó tekintete hasonmásra lel a saját barnáimban, már ami a csillogást illeti. - Ezt meg csak úgy - húzom lejjebb ezúttal én a fejét a tarkójánál fogva, hogy lábujjhegyre emelkedve kérjek tőle ezúttal én csókot, valamivel hosszabbat, mint amilyen az előbbi két, röpke, könnyed csók volt. - Máris jobban érzem magam - nevetős hangomon kelnek a szavak, mielőtt még arra térnék ki, akkor most hogyan is tovább. Ahogyan a nyakamhoz hajol, kellemes borzongás fut rajtam végig, lehelete cirógatja a bőrömet. Szavai végeztével a tarkóján pihenő ujjaim lefutnak a mellkasára, két tenyeremmel támaszkodom meg rajta, továbbra is az arcát fürkészve. - Azt mondtad, képes vagy gondolatot olvasni, szóval… - hagyom befejezetlenül a mondatot, pimasz mosollyal a szám szegletében, huncut csillanással a tekintetemben. - Tizenöt-húsz perc alatt összekapom magam - adom azért a tudtára, hogy mégis mire számítson, a hajam megszárítása sajnos nem meg egy-két pillanat alatt, bármennyire is szeretném. Leakasztom a bikini felsőmre aggatott stukkert, aztán ha közben elengedett, szomorú szívvel ugyan, de a medence széle felé indulok. Máris végigfut rajtam a libabőr, hiányzik a közelsége, testének melege, de az a tudat vigasztal, hogy talán tényleg nem kell túl sokat várnom az esetleges folytatásra. - Megtennéd, hogy összevadászod majd a papucsomat? - fordulok még felé, már a medence szélénél állva. A stukkert nemes egyszerűséggel a bugyim szélébe akasztom ezúttal, hogy két kezemmel a hajamból csavarhassam ki a tetemes vízmennyiséget, amíg még a válaszára várok. Az egyik papucsom mintha az egyik középső sávelválasztó gumókra akadt volna fel, a másikat viszont hirtelenjében nem is látom. Mindegy, bízom benne, hogy lesz olyan kedves, hogy összeszedi nekem őket. - A bejáratnál várlak - kacsintottam még rá és ha nem volt tartott vissza, akkor elrobogtam az öltöző irányába, hogy ígéretemhez híven nagyjából tizennyolc perc múlva már teljes harckészültségben, felöltözve várjak rá, hogy a megbeszéltekhez híven valami nyugisabb hely után nézhessünk.
Az én vérem is száguld, pofátlanul délnek, hogy már az államokat kezdeném sorolni fejben figyelemelterelésként. Nebraska, Texas, Alabama... - Minden próbálkozásomat sutba vágja, mikor a nő kezdeményez csókot, melyet nem átallok ráérős mélységekbe nyújtani. Sóhajjal válok el ajkaitól, mosolykezdemény íve szökik szám szegletébe megjegyzésére, közelebb hajolva roppantmód "pajzán titkokat" osztok meg vele - legalábbis a mellettük tovacsorgó vénkisasszony elméjében esélyesen. Hogy valójában miről társalgunk az meg igazán nem tartozik rá. Tenyereinek simítása bőrömet perzseli, mintha csak termikus kölcsönhatásba lépne a hűvös vízzel forró érintése, testeink hője. Látszat nyugalmam ellenére kissé megfeszül állkapcsom, hangosabb, mélyebb sóhajjal varázsolok félsódéros vigyort képemre megjegyzése kapcsán, míg konkrét válaszára biccentek csupán. Annyira természetes lenne puszit nyomni képére, mielőtt útjára engedem, meg is tenném talán, már csak a hecc kedvéért is más esetében, de ő... Ő, és nem pedig más! Amennyire ösztönösen jönne a mozdulat, annyira sutának érezném, így helyette egyszerűen elengedem, hagy menjen. Mert ez nem suta, Prescott, de most komolyan? Furcsa hiányérzetet hagy maga után a pillanat, de már nincs mit tennem, elszaladt, nekem pedig nem maradt más, mint Joana kifelé kászálódó alakja. Nem mintha panaszkodnék, roppant... remek a kilátás. (És persze mindez cseppet sem segít a fürdőshortban szó szerint fennálló helyzeten.) - Sokba fog kerülni neked ez...! - Jegyeztem meg nevetve felé, hogy a helyszínegyeztetésre értően szalutáljak felé szórakozottan, aztán pedig ellökjem magam hátrafelé a medence szélétől, eleinte egyszerűen csak sodródva, míg a saját lendületem visz. Tüdőmből sóhaj szakad fel, ahogy az uszoda plafonját bámulom, majd képemre széles, nyertes vigyor szökik, ahogy karcsapásokkal igyekszem gyorsítani magamat...
Nem igazán számolom, hány hosszt úsztam, s hány percig időztem még a medencében, de valóban megvan az az előnye a rövid hajnak, hogy elég rajta végigtörölni és jószerével meg is szárad. Ennek nyugodt tudatában, na meg férfiméltóságomat megőrizve hagyom magam mögött idővel az uszoda belterét, s majdhogynem Joanával egyszerre lépek ki az előtérbe. Pillantásom leplezetlen időzik rajta, ahogy vigyor húzódik képemre, s mellé lépve önkéntelenül is hátára, derekára siklik tenyerem minduntalan - amikor kinyitom az ajtót előtte, tartva azt és elhalad mellettem, vagy mikor a kocsit elérve a parkolóban felé nyújtom az összevadászott papucsokat, nem kérve váltságdíjat értük. Vagyis úgy tűnik, megússza vám nélkül a dolgot, ám ahelyett, hogy indítanék, miután mindketten beszálltunk és sztereóban csapódtak a kocsiajtók utánunk, pillantásom rajta időzik ráérősen. - Merre lesz a fuvar, kisasszony? - Firtatom szórakozottan törve meg a pillanat csendjét, ám nem eresztve őt pillantásommal.
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
- Állok elébe! - kacsintok rá magabiztosan, ajkaimon pimasz mosoly játszik, ami nevetéssé erősödik, amikor a szalutálását látom. Aztán már hátat is fordítok, hogy a törölközőmet felkapva induljak az öltözők felé, mielőtt még olyasmi csinálnék, amit lehet nem itt az uszoda közepén kellene. Érzem a belőle áradó energiákat, most is és még a medencében állva sem kerülte el a figyelmemet, ahogyan a medence falánál történő „változások” is érezhetőek voltak - és itt nem a letapogatható energiákra célzok. Szomorú, hogy nem tudtuk kihasználni a fennálló - haha - helyzetet, de bízom benne, hogy a türelem rózsát terem. Vagy ki tudja, éppen mit, ugyebár…
Nagyszerű érzékünk van az időzítéshez, úgy tűnik, mert szinte egyszerre lépünk ki az öltözők ajtaján, a recepciónál ücsörgő néni értetlen pillantásával pedig éppen úgy nem törődöm, mint a bentiekkel. Minő borzalom, hogy még egy órát sem töltöttünk odabent, de uram bocsá’, jobb dolgunk akadt. Átveszem a felém nyújtott papucsokat, halványan emelkedik feljebb szemöldököm, ahogyan a lábbeli eltevése után a férfire nézek. - Csak így? Semmi ellenszolgáltatás kérése? - teszem fel végül a kérdésemet, mert lehet most nem kért semmit, de ki tudja, mikor szeretné behajtani rajtam a „tartozásom”, akkor pedig jobb most tisztázni, nehogy később azt találjam mondani, hogy bocsi, lekésett róla. Csukódnak mögöttünk az ajtók, várnám, hogy induljunk, ám ehelyett inkább engem néz és még kérdez is. Derékból fordulok felé, hogy könyökömmel megtámaszkodva a szék támláján öklömnek dönthessem az arcom és így szemlélhessem a vonásait. - Hm, fogós kérdés. Ha nem berzenkedsz feljönni a hegyre, akkor javasolnám a Lakbéli kis kuckómat, nyugodt és csendes kis birodalom, teljes mértékben mentes mindenféle ócsároló pillantástól. Bár lehet, amíg elérünk az ajtómig, kapunk egy-két pillantást, de az semmiképpen sem a rosszalló fajtából való lesz - szélesedik vigyorom, ismerem a falkatársaimat és Informátor lévén nyilván neki is van rálátása arra, miféle szerzetek a hegyen élő népek. - Ha nem felel meg, akkor teljességgel rád bízom a döntést, én mindenre nyitott vagyok - passzoltam át a labdát, hogy nyugodtan döntsön ő, felőlem autókázhatunk is, de a benti reakcióinkból ítélve egyikünknek sem lenne túl sok türelme ahhoz, hogy órákig koptassuk az aszfaltot a négykerekű alatt. Én felajánlottam egy lehetséges helyszínt a folytatáshoz, ott minden probléma nélkül sort keríthetünk a masszázsra (is).
A visszavett papucsok mellé járó kérdésre könnyeden emelkednek, majd esnek vissza alapállásba vállaim, képemen pedig széles vigyor ül meg, ahogy a nőre tekintek le. - Néha én is lehetek önzetlen, nem? - Húzom nevetős éllel, miközben tartom neki a visszacsapódós ajtót a kijáratnál. Különös ellentétpáros a miénk. Én nagy darab vagyok, ő nem, mégis ha harcra kerülne a sor, messze túlszárnyalna. Farkas és őrző. Őrző és farkas. - Őrület, mennyire nincs ezeknek jelentősége a vele való találkozások során számomra! Botorság részemről nem számolni mindezekkel? Meglehet, de tényleg nem efféle gondolatok cikáznak elmémben, ahogy elérjük a kocsit.
Felém fordul, s ajkaim szegletébe a rajtakapottak csibészes mosolya kúszik. Szavait hallva könnyeden nevetek fel, elpillantva a szélvédőn a sötét kinti világba pár pillanatig. - Nem is gondoltam, hogy ennyire érdekel mások véleménye. - Jegyzem meg, hangomból hiányzik a rosszallás és az értékítélet bárminemű formája. Puszta megállapítás, amit elraktározok magamban, amolyan "Ezt jó tudni." alapon. Tarkómhoz nyúlok, megvakarva azt. - Megfelelni megfelel - hogyne felelne, mikor jószerével a lakására hívott fel! Át is suhan képemen egy röpketeg, lottónyerteseket idéző mosolykezdemény. - De miből gondolod, hogy elérünk egyáltalán a lakig? - Szélesedik szemtelen vigyorom felé. Anyám, mint valami kiéhezett némber hormontúltengéses kamasz...! Határozottan kihívás szaga van az egésznek, ami azt illeti, mégsem igyekszem ekképpen beállítani a dolgot, mert nem szándékozom magam alatt vágni a fát. Sejtem, halál nyugodtan rátenne egy lapáttal. Költőinek szánt kérdésemmel együtt el is lököm magam kissé az üléstől, hogy "irányba" legyek és (hacsak Jo keresztül nem húzza a dolgot valamivel) bizony a kimondatlanság ellenére teszek egy próbát a farkaslakhoz való eljutással...
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
- Dehogynem - pillantottam rá mosolyogva, miközben elhaladtam mellette, miközben az ajtót tartotta nekem. - Szóval köszönöm - őszinte volt mind a görbület, mind a tekintet, amit kapott tőlem. Nem mondom, hogy nem vagyok hozzászokva a kedvességhez, de ki ne örülne ilyesminek? Na ugye… Kényelmesen vackoltam be magam az ülésbe, derékból fordulva felé, megtámaszkodva a háttámlán. Nevetését hallva feljebb szaladt szemöldököm, szám szegletében mosoly játszott, ami teljes görbületté teljesedett, amikor meghallottam a szavait. - Szó sincs erről - oszlattam el máris a tévhitet - Szerinted nem kaptam még elég hideget a nyakamba? - kérdeztem halkan felnevetve, szerintem érteni fogja, hogy a tetoválásimra és a túlzottan nagyszájú és életvidám stílusomra gondolok, sajnos manapság már nem értékelik annyira az ilyesmit. - Egyébként is csak a jó híredet védem - bokszoltam játékosan a vállába. Az pedig, hogy elhiszi-e a szavaimat, rajta múlik. - Hogy miből? - töprengtem el egy pillanatig, egyik kezem mutatóujjával ütögetve az államat. - Jó kérdés. Egyszerűen csak nem szeretnék nézőközönséget és az sem volna előnyös, ha közszeméremsértéssel vádolnának minket - pillantottam ki a szélvédőn sóhajtva, tekintetem pedig az uszodából kitévedő, betévedő egyének felé vándorolt. Nem voltak sokan, ez tény és igaz, hogy sötét volt odakint, de a gyéren pislákoló parkoló lámpák azért adtak némi fényt és sajnos a kocsi ablaka sem volt sötétített fehér hátsóm látványát pedig meghagynám Kyle-nak, ha lehetséges. Szám szélén pajkos mosoly játszott, egészen szórakoztató volt látni és érezni, hogy ő is ennyire kiéhezett sem bír már sokáig magával. Nem is fordultam el tőle, továbbra is a markáns vonásokat figyeltem, ahogyan kigurultunk a parkolóból, megszólalni azonban nem szólaltam, egészen addig, amíg a város széléhez nem közeledtünk. - De felcsavartad a fűtést, egek! - sóhajtottam, majd lekaptam a fejemről a sapkát, hogy aztán a kabátom cipzárját húzzam le és szabaduljak is meg a ruhadarabtól. - Most már sokkal jobb - túrtam egyik kezemmel a szőke tincsekbe, hogy aztán a mozdulat végeztével a combjára simuljon a tenyerem. A pimasz mosoly továbbra is ott volt a képemen, én a magam részéről nem voltam kíváncsi rá, hogy eljutunk-e a lakig, vagyis pontosabb kifejezés lett volna, ha úgy fogalmazok, nem szerettem volna, hogy eljussunk a lakig.
- Az én jó híremet? Elmégy te a... - Nevetek játékosan kapva csuklója után, ahogy vállamba bokszol, de épp csak elkapom, biztosan tartva, míg tekintetünk találkozik, majd el is engedem. Játék az egész. - Így már mindjárt világos a probléma! - Felnevetek magyarázatára, majd ezzel együtt gázt is adok, hogy kikeveredjünk a parkolóból. Tekintetét magamon érzem, kellemesen bizsergeti tarkóm, talán még gyomrom is beleremeg kissé, ahogy elmémbe szökik a fürdőruhás Joana képe. Szívem szerint megfejelném a kormányt, hogy ennyire nem lehet valaki... és de, mégis lehet. Amióta csak kiszúrtam a csajt, minduntalan felötlött bennem létének gondolata egy-egy témafelvetés kapcsán, legyen szó a hegyi falkáról vagy a tetoválásokról... apróságok, mégis valahogy ismeretlenségünkben hozzá kötöttem fejben. Sose nyomoztam utána, bár megtehettem volna a Krónikák Termében valami botcsinálta indokkal, de... én ezt a nőt szerettem volna megismerni, magamnak fedezni fel, nem holmi papírkötegek alapján kapni képet róla. És most itt van, közelebb, mint valaha azt gondoltam volna! Mindketten pontosan tudjuk, merre tartunk épp. Legalábbis ma estére, többen nem is gondolkozom jelen helyzetben. Mondom, már ez is nagy szám az én hülye fejemnek. A fűtésre tett megjegyzésére oldalt tekintek. - Persze, fogd még rám, hogy nem bírsz a véreddel...! - csibészes vigyor szökik képemre, ahogy vezetés közbeni lopott pillantásokkal együtt. Persze, mindezt a vidulós jókedvet gyorsan belém fagyasztja a mozdulata, amivel ujjai combomra szaladnak. Nagyot nyelek, ő meg - nem kell gondolatolvasónak lenni hozzá, hogy tudjam - élvezi az egész helyzetet, erről árulkodik az is, hogy nem rest kissé feljebb tornászni tenyerét a kelleténél combomon. Hirtelen kanyarodom a hegyhez vezető szerpentinen balra, kiszúrva az első adandó csapást, ahol esélyesen a nemzeti park dolgozói járnak jobb napokon. A hóban minden esetre akad keréknyomnak csapás, különben sem szándékozom messzire jutni a csalitosban, mert ezt képtelenség tovább így... - Mondtam én, hogy nem bírsz magaddal. - Kattan a kézifék feddő szavaim közepette, másik karommal pedig felhagyok a kormánymarkolászással, ugyanis félig-meddig a nő felé fordulva nyúlok tarkójáért, hogy közelebb vonva csókot követeljek tőle a mohóbbik fajtából. Mondjuk így ülve, félig kicsavarodva ez elég kényelmetlen, de elsőre nem igazán érdekel. Aztán is csak annyi időre vagyok hajlandó megválni a másik pezsgő közelségétől, míg hátrább állítom az ülésemet, hogy egészen egyszerűen ölembe vonhassam a nőt birtokló öleléssel anélkül, hogy a kormánynak a hátába kellene épülnie.
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
- Egy köszönöm is megtette volna - nevettem vele együtt és az sem lepett meg, hogy elkapta a csuklómat, csak még szélesebbre vonta a görbületet a képemen. Könnyed volt a légkör az autóban, mégis fűszerezte az a némi kis vágyakozás, ami még kellemesebbé tette a légkört. Számomra legalábbis egészen biztosan és bíztam benne, hogy Kyle is hasonlóan érez. Türelmes várakozásnak cseppet sem volt mondható, ahogyan őt szemléltem, mégis igyekeztem nyugton megülni, legalább addig, amíg kiérünk a városból, hiszen elég kellemetlen volna, ha balesetet okoznánk, bár amennyire nem voltam képes olykor a komoly oldalukról szemlélni a dolgokat, valószínűleg azt is élveztem volna. Azonban ahogyan a város széle felé közeledtünk, egyből akcióba lendültem, egyrészt mert nem igazán bírtam már tovább, másrészről pedig kifejezetten élveztem a kis akcióm generálta helyzetet. - Húha, micsoda vádak! - válaszoltam nevetve, mégsem próbálva tagadni az elhangzottakat, hiszen.. tényleg igaz volt, nem túlzottan bírtam tovább a véremmel és rántottam volna őt is magammal, hiszen nehezen tudtam elképzelni az eddig történtek alapján, hogy képes volna higgadtan tűrni az ostromomat, amíg felérünk a lakig. Feljebb is szaladt szám széle, amikor nagyot nyelt, a hirtelen kanyarodásnál pedig kis híján az ülésből is kiborultam, még szerencse, hogy volt egy szabad kezem, amivel meg tudtam kapaszkodni, de a combját semmi pénzért el nem engedtem volna. - És én egy pillanatig sem tagadtam - válaszoltam némi bocsánatkéréssel a hangomban, igyekezve ártatlan kifejezést ölteni a vonásaimra. Nem sokáig maradt meg ugyan, mert egyből engedtem a húzásnak, amivel közelebb vont magához és hogy ne legyen túl kényelmetlen a helyzet, az eddig a combján nyugvó kezem átlépett támasztó szerepbe, ahogyan kicsit közelebb hajoltam hozzá. Apró harapással búcsúztam ajkaitól, ahogyan elhajolt tőlem, majd amikor szabaddá vált a terep és ölébe vont, mentem én minden ellenkezés nélkül. Nem is nagyon törődtem azzal, az autónak éppen melyik részén sikerül térdeimmel megtámaszkodnom, mindössze arra ügyeltem, lehetőleg ne pont a kézifékre tehénkedjek rá, nem vágytam ilyen jellegű meglepetésekre. Az ölébe ültem, két oldalán támaszkodva a térdeimmel, kezeim pedig az arcára futottak, két oldalról fogva közre azt, amikor újabb csókra hajoltam közelebb. Az ő előbbi mohósága most köszöntött vissza nálam, kezeim az arcáról a nyakára-tarkójára vándoroltak, hogy aztán pillanatokon belül haladjanak tovább, megpróbálva lesodorni róla a kabátot, hiszen ha ezt vesszük, rajta több ruha volt, mint rajtam, ezen pedig sürgősen változtatni kell! Ha segített és elemelkedett kicsit az üléstől, akkor el is hajítottam a kabátját, valahová az enyém mellé, hogy eztán ujjaim a pólójának szegélyénél kössenek ki, becsusszanva az anyag alá simuljanak a hasfalra, egyre feljebb és feljebb haladva, ezáltal húzva feljebb ezt a ruhadarabot is, eltökélt szándékom volt ettől is megszabadítani és ha sikerült, nem volt más hátra, mint a nadrágja. Nem voltam követelőző, mohó és türelmetlen viszont annál inkább, ám semmiben sem kívántam gyorsabban haladni, mint ő, de az eddig történtekből ítélve talán teljesen megfelelő lesz a tempó, amit belőttem magunknak. Ha rajtam múlt, akkor ajkaitól is csak annyi időre távolodtam el, míg lehúztam róla a pólóját.
Kezdőlap
