Nem szeretek az edzőtermekben izzadni miközben mindenki téged bámul és az izompacsirták meg próbálják bizonygatni egymásnak, hogy ő sokkal erősebb. Talán háromszor voltam egy edzőteremben, de mind a három alkalommal teljesen kiborultam az ottaniaktól. Ennyire ostoba népséggel is ritkán találkozik az ember főleg a férfiak terén. Szerintem az izzadsággal az agyuk is távozott. Viszont azért mozogni is kell, ha nem akarom, hogy teljesen legyengüljek, így a kinti futás mellett az úszás mellett döntöttem. Amikor a suli és a meló mellett van időm az uszodát is meglátogatom egy-két órára. Suli után ma is úgy döntöttem, hogy meglátogatom az uszodát. Mind a mellett, hogy megmozgat kikapcsol. Ilyenkor teljesen visszavonulhatok és ellazulhatok. Nem gondolok sem az iskolára, sem a munkára. Csak élvezem a békét. A bikinim sima barna színű, nincs semmi minta rajta, vagy mindenféle dísz. Sokaknak biztosan nem tetszene, de engem ez hidegen hagy. Nem divatbemutatóra jöttem. Aki szexis, díszes ruhákat akar látni az keresse fel a pláza cicák klubját. Nem ugrom be a vízbe, csak leülök a medence szélére, majd megkapaszkodva a perembe belemerülök. A víz kellemesen hideg. Kell egy kis idő míg teljesen megszokom, majd már indulok is. Azt észlelem, hogy utánam egy valaki szintén elmerül a vízben, de igazából nem foglalkozom vele. Ő jön mögöttem neki kell ügyelnie arra, hogy ne jöjjön nekem és úgy tűnik erről ő meg is feledkezett. Egy erősebb lökést érzem a lábamnál, amitől azonnal megállok és megfordulok. Mérges tekintettel pillantok a férfira aki azonnal bocsánatot is kér, majd elhív kávézni? Nah ez széép! Miért kell nekem az összes ilyen pancsert megtalálnom? -Hát ezt én sem! Azért vigyázz legközelebb. Egy idős néni lehet, hogy rosszabbul járt volna. Ha olyan gyors tempóban akarsz úszni, akkor ajánlom a hátsó részeket. Az majdnem mindig üres és pont az olyanoknak alakították ki, mint Ön.-Tudom, hogy ő magázott, de nem izgat. Nem látszik sokkal öregebbnek nálam.
*Lábaim verték az ütemet, ahogy szólt a rádióban a zene. Balász csak este érkezik hozzám, szóval no probléma. Nyugodtan lehet jó kedvem, hisz úgy is jön. Mindennap jön. Bár nem tudom, hogy ez most hízelgő vagy épp idegesítő, de mi tagadás, szerettem mikor ott volt. Leo meg… ma úszni ment vagy mi a szösz… Nekem sem ártana, de most komolyan törött karokkal? Vicces volna, tekintve, hogy még megrántani sem tudtam a vállam, nem még úszni. De itthon sem maradhatok… * - Hé Karókám… Gyere velem. * Szóltam az újonnan szerzet, Corvintól kölcsönzött biztonságisnak, aki még a nevét sem árulta el, annyira megragadt a feladatában. Igazából megfordult a fejemben, hogy Corvin megfenyegette, hogy nem szólhat hozzám, csak azért, hogy megkeserítse az életem. Mondjuk, elég bénán, de végül sikerült egy törölközött bedobnom, no meg egy bikinit. Senki ne kérdezze, hogy végül hogyan fogok átöltözni, de a lényeg, hogy menni fog. Mert mennie kell.* - Zárd be légyszi az ajtót. * Ó bizony ismertem ilyen szavakat is, csak épp nem sűrűn használtam. De nem azzal kéne önmagam adnom, aki a testi épségemért felel. Még a végén figyelmetlen lesz, merő véletlenségből és bajom esik. *
Az uszodába érve egyből az öltözőbe mentem, természetesen a díszkíséretem meg várt az ajtó előtt. Bent meg épp a takarító nő mosott fel. Ó hát nem vagyok én szégyenlős, meg is kértem, hogy segítsen átöltöznöm. Kiröhögött. Hát ez kész… mostanában mindenki röhög rajtam. Bár nem csoda… én is röhögnék magamon, ha épp nem én érezném a fájdalmat. Ami egész szépen kíséri a napjaimat. NA de azért segített, és így már teljes valóban, bikinben sétáltam be az uszoda részre, egyenesen a medencékhez. Nem meglepő, de egy szám szólt a hangszórókból. Énekelve haladtam előre, mit sem foglalkozva azzal, hogy kéne egy úszó sapka. De könyörgőm, a fenekem alá ért a hajam… nincs az a sapka ami megmarad ezen a hajkoronán, másrészt, nincs olyan ember akinek meg engedtem volna, hogy hozzá érjen. NAjó, de akadt de akkor is. * -"This flower needs somewhere to go No room to grow All these dusty roads I got two tickets and a dream 8:15 I'll save you a seat" * Szállt az ajkamról a szöveg, vigyorogva, miközben kiszúrtam Leot egy nővel. Csak a szemeimet forgattam meg, hogy már megint csajozik. Pedig számomra még csak szépnek sem tűnt a lány. De hát ízlések és pofonok, van akinek bejön az agyontetovált fleening. Nekem nem. De szemeim vidáman táncoltak, végre kimozdultam otthonról. Ideje volt, csak a karom van eltörve, de abból mindkettő és ezek most is a mellkasom előtt voltak rögzítve. Csodás látvány lehettem… Najó, alapjaimban jól nézek ki, táncos vagyok vagy mi a szösz, oda meg azért illik kinézni valahogy, de azért ilyen kézzel elég bizarr is lehetett a látvány. De még így is magamon éreztem a fürkésző tekinteteket. De ez nem érdekelt most sem, ahogy eddig sem. Ja igen, a biztonsági őr meg aztán ott volt mögöttem, mint egy jó kutya követett mindenhova. Frusztráló volt, de ez van.* - Drágám, a kislányt a bébicsőszre hagytam, mit szólnál ha segítenél egy kicsit? Nekem is jár a szórakozás. * Vigyorodtam el pofátlanul? Gyerek? Ugyan már… nincs nekünk olyanunk még külön, külön sem együtt meg végképp nem. De na ezt rajtunk kívül vajmi kevesen tudják. De egy fix… a nő, aki vele van nem. Azonban elkaptam a leányzó szavait és felkacagtam.* - Ugyan, hagyd csak… javíthatatlan bénázó. Csak három dologban jó, de abban profi. *Kacsintottam a lányra, még mindig kintről nem véletlen kétértelműen megfogalmazva. Szex, Zene és fegyverek. Ebben a háromban tökéletes Leonard. De nem részleteztem, az utolsót amúgy sem mondtam volna el, kitaláltam volna valami mást. Hisz héé… hozzám is ért, és még csak nem is hazudnék. De csak annyit tettem, hogy leültem a medence szélére és lábam a vízbe lógattam, elég béna mozdulat volt meg kell hagyni. De nem csúsztam el, nem estem bele… fél siker. Ha Leo segít akkor a csak rábízom magam, ha nem, hát nekem innen is jó. De legalább nem vagyok a négy fal között.*
Egyszer vagyok udvarias, akkor is félreértenek, szuper. Ez a lány kikbe futott bele eddig, azt nem tudom, de az arcára van írva, hogy már megint egy pasi van a közelében. Mégis mit vár tőlem? Elnézést kértem, és bocsánatkérésemet egy üdítővel is szerettem volna megpecsételni, na de ha félreért, arról én nem tehetek. A medencében, a víz kellős közepén még én sem szoktam csajozni, és most sem ez volt a tervem, mégis ki az az állat, aki ennyire paraszt módon akar valakit becserkészni? Én nem, az biztos, sokkal kifinomultabb módszereim vannak erre, ekkora tapló soha nem vagyok, megadom a módját, ha arról van szó. -Hidd el, én sem így gondoltam, belemerültem a gondolataimba, nem figyeltem a tempómra. Előtte felmértem, jól úszol, akkor nem érlek utol... tévedtem. Mielőtt félreértenél, az üdítőt nem randi meghívásnak szántam, hanem tényleges bocsánatkérésnek. Inkább ezt is előre leszögezem, mielőtt még a fejemhez vágja, és ha már letegezett, akkor én is megteszem. Azonban ismerős hangok ütik meg a fülemet, tudhattam volna, hogy Eve egy percet sem képes a fenekén nyugton ülni. Egyelőre nem fordulok meg, csak akkor, amikor megszólít. Majdnem felröhögök a megjegyzésén, és nem veszem zokon, hogy ezzel beleköpött a levesembe, lévén tényleg nem akartam felszedni a csajt, még ha meg is állapítottam, hogy a látvány maga nem rossz. -Drágám, dehogynem, viszont ha nem úszom le a tegnap esti vacsorádat, akkor azt vágod a fejemhez, hogy eltunyultam. Nem tehetem meg. Gyerek... csak az van nekünk kettőnknek, több is, hogyne. Mégis áldom az eszéért, mert most kihúzott egy kínos szituációból, amikor nem igazán tudtam volna megmagyarázni a hölgynek, hogy nem akarok tőle semmit. A medence széléhez úszom, könnyedén ülök fel Eve mellé. -Gyere. Hadd mutassam be életem értelmét, ő Eli, Eli a hölgy nevét nem tudom, azt nem mondhatom hogy 4-es pálya 25m, mert ott úsztam bele véletlenül. Az én hibám volt, nem figyeltem a tempóra, és utolértem. Hollywood-i 32 ott van, ahogy vigyorgok, szépen festhetünk egymás mellett, így 3-masban. Eve kezei eltörve, mintha minden nap agyonütném, vagy agyhelyen, és egy olyan nő, akivel itt kerültem közelebbi ismeretségbe... vagyis a lábával. Még mindig kérdőn nézek a lányra, hogy akkor most elfogadja a meghívásomat, vagy sem? Semmi hátsó szándék nincs bennem, persze ha ő úgy ítéli meg, akkor nem tudok mit tenni. -Megkérdezhetem, ki varrt ki? Szépen dolgozik, jó a vonalvezetése, az árnyékolása, profi. Fordulok ismét Grace felé, mert ugyan tetovált nőket sokat láttam, de a felének olyanok voltak a varrásai, hogy inkább hagytam a fenébe az egészet. Nem volt egyedi, nem volt stílusos, csak egymásra pakolt, értelmetlen valamik.
-Igen gondoltam és ez kedves tőled, de igazán nincs szükség erre. Balesetek sajnos mindig történnek és senki sem sérült meg. Majd legközelebb mind a ketten jobban odafigyelünk.-Bár most inkább csak a férfi hibája volt. Tudom nem mutatkoztam be neki, de nem igazán látom értelmét neki főleg, hogy nagy eséllyel ma fogom látni őt utoljára. Nem szándékozom vele most leállni trécselni. Úszni jöttünk ide. Az elmenésemet meggátolja egy latin nő, aki először a férfihoz intéz pár szót. Nah ezek szerint akkor ők ketten ismerik egymást. Remek! Akkor talán tényleg ideje lenne tovább evickélnem. Nem hiszem, hogy pont egy gyertyatartóra lenne szükségük. A nő utalásaira nem reagálok semmit. Bevallom túlságosan nem érdekel engem, hogy miben is tehetséges. De az jó, ha boldogok egymás mellett. -Grace!-Mutatkozom be végül, mikor a Leoként bemutatkozott férfi erősen utal arra, hogy igen valóban illene elárulnom a nevem. Nem tudom mit fog ezzel kezdeni, de ha ennyire akarja. -Szia Eli!-Köszönök oda azért a nőnek is, miután megtudtam az ő nevét is. Kezdem egyre kényelmetlenebbül érezni magam kettejük között. A férfi kérdésére a karjaimra pillantok, majd vissza fel rá. -Több ember műve ez, de leginkább Karen. Talán ismerős lehet a név...Van a városban egy tetováló szalonja, ami a nevét hordozza.-Lehet, hogy látta már az üzletet kívülről. Nem reklámozni akarom, de most egy név sokat nem mondhat neki. -Akkor ezek szerint téged is érdekelek a tetoválások?-Huu ezt a béna szöveget...De mégis mit mondhatnék nekik? Mosolyogni rájuk meg nem akarok, mint egy bolond.
*Leo válaszára a mosolyom vigyorrá szélesedet. Nem is tudok főzni. De ez most mellékes, ha már így vagyunk, akkor akár főzhettem is volna neki. Tényleg, én miért nem főztem? Ja igen, be van gipszelve a kezem. * - Eltunyulni? Ennél is jobban? Az kéne még… lecseréllek két fiatalabbra, te meg sörözhetsz a karosszékben. * Kacsintottam rá. Ugyanis Leo velem egyidős, és két tizenkét és fél évessel nem mennék semmire. Sőőőt… nem vagyok gyerek pesztra. Pontosan jó nekem ez az egy nagygyerek. Ó de még milyen jó… imádtam. Ahogy oda jött és megtalálta a helyét mellettem, fejem a vállára döntöttem és már nem is érdekelt az őr, meg semmi igazából. Ámbár tekintetem a leányzón függött. Leo szavaira elmosolyodtam.* - Ugyanmár… * Nos még mindig jobban járt Grace, hogy csak véletlen futott össze Leoval és nem Ő volt a cél. De nekem nem hazudna, szóval a csaj nem egy meló és lássuk be, véletlen neki megyek cucc már lejárt csajozási izé. Ámbár én beismerem, hogyha téves következtetést vonok le, azért mert elkaptam egy képet. A nő nevére csak biccentettem, de nem szóltam. Hűhaaa… tetoválások és egy semmit mondó válasz. Igazán érdekes téma, csak nehogy ásítanom kelljen… nem tudnám eltakarni a szám, hogy udvarias is maradjak. Nah de no… nem szól szám, nem fáj fejem. S ha csak Leo nem mászott el, végig a vállán pihentettem a fejecském, ha már nem tudtam a dereka köré fonni a karjaim. A víz lehűtötte a bőrét és ez nekem nagyon is kellemes volt. Imádtam mikor nedves a másik. Pláne a hajával játszadozni. Nah de hagyjuk is, hogy én miket szerettem a másikban, a másikon vagy épp vele csinálni. Nem mondom, széles volna a lista, de még hosszú is. Egy apró puszit leheltem a vállára, miközben kissé oldalra fordítottam a fejem. De nem akartam ám a szemébe nézni. Nem azért, mert túlságosan elvesznék bennük, az már megvolt… hanem mert az enyémben ott csillogott a fájdalom halvány szikrái. Lüktetni kezdett a kezem. Ja igen… asszem elfelejtettem bevenni a fájdalom csillapítóm. Na most már mindegy. Inkább a lábaimmal játszottam a víz felszínén, de ügyelve arra, hogy ne fröcsköljem le a nőt. Kell a frásznak egy hiszti roham… most még csak kivágni sem tudnám a nyelvét. * - Nem tudom hogy vagytok vele, de én éhes vagyok. * Ami pech, tekintve, hogy egymagam nem tudok enni. De szavaim megis erősítette a pocak(lakóm) morranása is.*
-Főleg én, lévén én voltam aki nem hozott magával szemüveget. Még ezt is képes vagyok elviccelni, pedig na, a lány nem úgy néz ki, mint aki nagyon vevő lenne bármi ilyesmire, de ne ítéljünk elhamarkodottan, ha egyszer nem ismerjük. Viszont a medence széle csak biztonságosabb, vagyis elméletben senkit nem tarolok le, hacsak Eve-t nem lököm a vízbe véletlenül, de nem tervezem. Még felázik a gipsze, és akkor még a medencét is takaríthatom. -Édesem, az már liliomtiprás, ha engem lecserélsz ilyen felállásban. Karosszékben sörözés? Erről jut eszembe, hol a távirányító? Na és a tévé? Biztosan normálisnak nézünk ki, de kit érdekel, hogy mit gondolnak rólunk mások? Nekünk jó így. Eve és a főzés, pláne ilyen trendi szerelésben, ahogy most van. Ahhoz nem kell agytrösztnek lennem, hogy a két nőstény már alapjáraton sem kedveli egymást, pedig még nem is találkoztak, pedig mit nem adnék egy igazi női bunyóért. Mondjuk iszapbirkózás, na az már felkeltené az érdeklődésemet, de mielőtt szemmel ölnék meg egymást, inkább átölelem a kislányt, ahogy mindig is, ha így odabújt hozzám. -Ugyanmár, ugyanmár, ez így volt. Ismersz. Ennyire amatőr nem vagyok, hogy így próbáljak csajozást kezdeményezni, nem vagyok már gyerek, aki hajhúzással mutatja ki, mennyire szereti a társát, akit utána elás a homokban. -Örvendek, Grace. Karen? Igen, ismerem. Portrékban profi, árnyékolása zseniális, egyedülálló. Érdekelnek persze, de még nem találtam olyan művészt, aki meg tudta volna valósítani az elképzeléseimet. Válogatok, és ugyan vannak szép tetkók, de az enyém egyedi lesz, és Eve tudja, miről beszélek. Azt nem tű fogja okozni, ahogy eddig sem, na de ezt nem kötöm a lány orrára. Ettől függetlenül már eljátszottam a gondolattal, és képben vagyok a legjobb művészek terén is, de az az én szakmámban maga a halálos ítélet, na de miért ne lennék bevállalós? Eve megjegyzésére bólintok, most, hogy úsztam pár hosszt, persze, hogy kajás vagyok. -Csatlakozom, drágám, pótolnom kell a hatalmas energiaveszteséget, amit a medencébe mászás, az onnan ki evickélés okozott. Grace? Veünk tartasz? Még nem ugrom fel, mert akkor félő, Eve tényleg a vízben köt ki, és akkor vizes lesz a haja, meg úgy mindene, és leolvad a gipsze, aztán nem szexis lesz, hanem rücskös. Még ülök, és várom, mit reagál újdonsült elgázolt ismerősöm.
Figyelem a számomra lökött párost. Nem is tudom felfogni, hogy miért is jöttek külön, nah meg a nő mit keres a medencék közelében, ha gipszbe van téve a keze? No mindegy. Már megtanultam, hogy nem kell megérteni a legtöbb ember logikáját, mert lehetetlen. Miközben figyelem őket elengedem a „kötelet” és ha már vízben vagyok akkor kihasználom az időd, még ha most nem is úszok, hanem csak lebegek. Karen munkáját jól ismerem nem kell leírnia nekem, de jó hallani, hogy mások is ilyen jól tudják, hogy hogyan is dolgozik. Nem hiába megy olyan jól az üzlet és már nem egy újságban jelent meg a neve. -Még nem volt?-Vonom fel a szemöldököm. Nah ez már sokkal érdekesebben hangzik! A kaja ötletére igazság szerint inkább elköszönnék, de így hogy felkeltette az érdeklődésemet a tetoválás iránt már inkább csatlakozom hozzájuk. -Mivel nagyon kíváncsivá tett így csatlakozom, ha valóban nem gond nektek!-Azzal oda is úszom a medence szélére, tenyereimet a földre helyezem és már ki is nyomom magam vízből, majd egyik térdemre támaszkodom és már ki is kászálódtam a vízből. -Kérnék öt percet amíg átöltözöm és megszárítom kicsit a hajam. –Mert azért így fürdőruhástul nem szeretnék leülni kajálni főleg nem csurom vizesen. A törölközőmet magamra tekerem, belebújok a papucsomban, majd miután megbeszéltük a találkozóhelyet el is vonulok az öltözőbe. Ahogy azt mondtam öt perc alatt valóban elkészülök. Nem viszem túlzásba, nem vagyok az a fajta nő, aki képes órákat a tükör előtt állni és készülődni. Persze ez nem azt jelenti, hogy csöppet sem érdekel a külsőm, de egy ilyen helyen mondjuk a sminknek semmi értelmét nem látom.
-Itt is vagyok!-Most már én is kezdek éhes lenni, aminek a gyomrom is hangot ad., de ami igazán érdekel az a férfi elképzelése a tetoválásról. -Mesélnél nekem arról a bizonyos ötletedről? Tudja én is tetováló művész vagyok. Igaz Karenhez képest még kezdő, de eddig egy vendégem sem jött vissza panaszkodni.-Nah meg az, hogy Karen mellett dolgozom is elárulja, hogy nem vagyok zöldfülű kezdő.
- Csak akkor követhetsz el bűnt, ha be is bizonyosodik. * Kacsintottam a férfire. Naná… mindent be kell bizonyítani, megesik az ilyesmi. Ahogy az is, hogy nem mindig sikerül. Ez miért volna másképp a liliomtiprással? Semmiért. Ámbár nekem még csak nem is az estem a fiatalok, szóval ez abszurd, ámbár szavaim igazak. * - A szobámba felvittem, megnézed? * Pislogtam rá ártatlan szemekkel, akarom mondani mű ártatlan szemekkel és ajkaim szegletébe egy halvány mosoly húzódott. Naná… hogy nem a tv lenne porondon a szobámban. Az alvás inkább. Még mielőtt itt félreértik nekem. A szavaim meg azért vannak, hogy félre lehessen érteni. Ez van. S ami azt illeti, kevés olyan nő van, akivel én jól kijövök. De uram bocsánat, ha szóra se méltatnak, akkor minek jó pofizzak? Még ha a víznek intéztem volna a szavaim, megértem, hogy kuss van. De hogy ennyire ignoráljanak… nos megesik, ámbár most először. Tök jól elvagyok én itt Leo karjai között, hisz Ő a lényeg. Mindig is Ő volt. Szóvak csak az ölelő karok között hallgattam a tetoválást és annak művészetét. Egészen addig, míg a pocakom nem jelzett, hogy éhes, no meg a karjaim, hogy fájnak. Leo csatlakozására elmosolyodtam, de a nő szavaira csak megvontam a vállaim. Nekem aztán mindegy, egyek, az a lényeg. Bár nem terveztem messzire menni. Az úszoda küldő részén található egy büfé. Nekem tökéletesen megfelel. 5 perc? Szárítással együtt? Hát vazz… ez jó. De hát biztos speedezik a hajizéja. De nekem aztán mindegy. Mielőtt csatlakoznék az öltözőbe nyomok egy puszit Leo arcára és szúrósan nézek a drága testőrömre, aki eddig is ott álldogált felettünk. De akárhogyis nézem, bizony várniuk kellett rám. Egyrészt én nem tudom öt perc alatt megszárítani a hajam, úgy, hogy még fel is öltözök. Másrészt pedig… nem is kellett ilyennel foglalkoznom, azonban elvolt törve a karom. Szóval bizony megint a takarító néni segítségére szorultam. Voltam én aranyoskámtól kezdve minden, azonban mégis ez volt az egyetlen ami úgymond feldobta a napom. Tipikus nagymama. Ahogy kiértem Leora pillantottam. S pontosan láthatta, hogy fájdalmaim vannak. Az arcomon nem látszott, tehát a nő semmit nem vet észre belőle. De a férfi már ismert egy ideje. Jó ideje. Persze megvártam, míg a Grace befejezi, s csak aztán szólaltam meg.* - Édes, mit szólsz egy kis Carbonara – Spagettihez? Rosa azt főzött ma. Fejébe vette, hogyha haza jössz, akkor biztos éhes leszel és ha már én nem tudlak ellátni, akkor legalább valaki lakasson jól. * Mosolyodtam el halványan. Hátha nem szólnak, hozzám ám legyen, azonban így… nos pech vagy sem, de nem szeretem az idegeneket az otthonomba. S ha tudtam volna, akkor a hasamra simítom a kezem. Mert hát… nem tudom. Ösztön, mely jelzi, hogy tényleg éhes vagyok. Remélem, hogy csak ennyi. De hova eszek ennyit?*
-Oké, akkor másképp kérdezem. Mit kezdenél te két gyorstüzelővel? Most komolyan? Vigyorognom kell ezen, eleve tudom, hogy a kislány nem rajong a kölykökért, tehát ez a veszély akkor sem fenyegetne, ha esetleg lenne köztünk valami, azaz egy párt alkotnánk, akkor sem. Az már egészen más kérdés, hogy nem vagyok féltékeny típus, mert aki menni akar, úgy is megy. Az ötletre visszakacsintok, kihagyhatatlan ajánlat. -Naná, este lesz valami rugby, azt látnom kell. Vagy lefestetted a képernyőt? Biztosan meccset néznék hasonló helyzetben, de bizony most ezt tenném, vagy aludnék, mert mi mást tennék? Oké, foglalkoznék a fegyvereimmel, ez is benne van a pakliban, mert a társaim, nem hanyagolhatom el őket. Na de ezt Grace-nek nem kell tudni, ha kell marha hitelesen tudjuk előadni, hogy ténylegesen közünk van egymáshoz. Pedig nincs, csak ökörködünk, mint mindig, évek óta. Bólintok, én semmit nem bánok, de hogy 5 perc alatt elkészül? Komolyan mondom, kész főnyeremény ez a csaj, azért is mérem az időt. Ilyet még nem láttam, hogy az 5 perc valóban annyi legyen, persze női időszámítással a fél óra is 5 perc, csak hatszor. Eve arcára viszonzom a pusziját, és én is eltűnök az öltözőben, hogy utána természetesen a lányokra várjak. Nem engednek be a női öltözőbe, ez van, a kislány kénytelen másként megoldani az öltözködést, de nem elveszett, menni fog neki. -Á. Valahogy senkinek a munkája nem tükrözi azt a stílust, amit én keresek. Egy fickó van, akinél azt láttam, majdnem 30 évnyi tapasztalat után, hogy na igen, ez bejön. Amit én keresek, az más, mint a megszokott. Az egyszer biztos, de nem ezekre a testtorzításokra gondolok, ami mostanában őrület lett a piacon, annak nem sok értelmét látom. Ugyan elég lenne csak néhány ellenfelemet megkérnem, ejtsenek rajtam vágásokat, de szisztematikusan, és máris kész az egyedi "tetoválásom", tinta nélkül. Kifizetődő, olcsó, és az aztán maradandó, a lézer sem szedi ki. -Nézd, nálam egy tetkó azt jelenti, hogy az a jel az életemről szól. Lehet szidni, de azzal nem értek egyet, hogy magamra varratok éppen valami aktuálisat, és 5-10 év múlva már az a múlt, és rég nem az az, amire azt mondanám, én vagyok. Nekem ezek az anyuci, apuci, gyerek, emlék stílusok nem jönnek be. Nálam egy tetoválás egészen másról szól. Sosem értettem az ilyesmit, az az igazság, bár lehet, én vagyok maradi, vagy nevezzenek aminek akarnak. A kiskutyám képe és ilyesmi... baromi jól fog festeni 100 éves koromban, nem mondom. Hű, milyen előrelátó vagyok... máris 100 évet jósolok magamnak? Kemény... easy rider, öcsém. Eve-re pillantok, nem kellenek szavak ahhoz, hogy értsem, mit miért mond. -Hm... szuper ötletnek tartom. Grace, ne haragudj, a meghívást majd bepótoljuk, és beugrom a szalonotokba is, de most azt hiszem, muszáj mennünk. Örültem a találkozásnak, majd beugrom a szalonba, ha neked is megfelel. A kislánynak fájdalmai vannak, de nem óhajtom kiteregetni, ha már ő maga is leplezni próbálja. Persze az, hogy éhes, és ennyire, felettébb furcsa, mégsem szólok egy szót sem. Grace-től elköszönök, és a célom az, hogy minél előbb hazavigyem Eve-t, hogy bevehesse a fájdalomcsillapítóját. Sejtem, hogy egy darab sincs nála. Ha nem tartanak vissza, akkor el is indulok, a testőr nem érdekel, én vezetek.
A meghívást elfogadom, így vissza is vonulok átöltözni. És, hogy miért fér bele öt percbe? Mert nem állok neki teljesen megszárítani a hajam, ha úgy is itt maradunk még lesz ideje bőven megszáradni és ahhoz, hogy felvegyem a ruháimat sem kell több óra. Leo szavaira összeráncolom a homlokon. Nem értem, miért kezd el erről beszélni. Egy szóval sem mondtam neki, hogy egy hello kittyt akarok felvarratni rá, vagy valami orbitális nagy b*romságot. -Ehm...Én sem szeretem, ha valaki egy hirtelen jött ötlet miatt varrat fel valamit magára. Az ilyeneket általában rövid időn belül megbánják. Én egyiket sem bántam meg az enyémek közül, ahogy te is mondtad nekem ezek örök érvényűek. Mellesleg meg én azt varratom fel amit kérnek tőlem! Nem fogok leállni vitázni a vendéggel. Nem értem, hogy most miért jöttél ezzel. Ezt most úgy mondtad, mintha nem tudnám, hogy mi egy valódi tetkó lényege.-Mindegy is ezen inkább nem akadok fenn. Inkább elkezdem szemügyre venni a büfé választékát és már épp kiválasztottam mikor Leo csaja az otthoni koszról kezd el dumálni. Ez most ugye csak vicc? Ilyen pofátlan embereket sem láttam még. Így faképnél hagyni, miután kirángatnak a vízből. Mondhatom szép. Ha ennyire zavarok akkor miért nem lehetett volna szólni? -Hát sziasztok!-Többet nem is tudok mondani nekik. Az, hogy ilyen módon ráznak le nem valami illedelmes, de hát mit várok el a mai világtól? Kevés ember ismeri a rendes etikettet, és még a végén téged néznek ostobának, ha próbálsz illedelmesen viselkedni. Nem várom meg, hogy eltűnjenek a szemem elől. Mivel csak „miattuk” ettem volna itt, így én is fogom magam és hazamegyek. Ha ezt tudtam volna nem csatlakozom hozzájuk és még úszkálok egy keveset a medencébe. Most biztosan egy jót röhögnek magukban....
Valamelyik nap megérdeklődtem Pandától, hogy nem lenne kedve néha eljárni úszni. Is. Megannyi más mellett, amit művelünk mostanság, mert hát szabadidőnk nem sok jut, az egyszer biztos, de az ilyesmire mindig akad, elvégre az úszás is testedzés, mi együtt vagyunk, és mindenki más meg örülhet, hogy nem hanyagoljuk el csöppet sem harcos létre termett kis testünket. Úgyhogy abban maradtunk, hogy egyelőre a péntek reggeleket itt kezdjük, csak azért nem a szombatot, mert a hétvégét milyen pocsék már hajnali keléssel indítani, nemde? Szóval még csak fel sem vetettem, úgyis leszavazott volna, maradt a péntek, legalább tudjuk, hogy már csak egy nap van a dolgos hétköznapokból. Vicc, annak is pocsék, elvégre tanonckodunk, plusz tudomásom szerint a munkaadójának elég jól megy, és szinte állandóan tömve van megrendelésekkel, következésképp Panda is sok időt tölt bent, illetve nekem hétvégére ott a diszkó, ahol még mindig dolgozom ugyan, de kezdem úgy érezni, hogy valamit valamiért alapon fel kell adnom, mert nem fogom bírni. Így eshetett meg, hogy most már ki tudja hányadik hosszt ússzuk a nagy medencében, egymás mögött, jó kiskacsákhoz méltó módon. Azt hiszem, az első negyed óra után döntök úgy, hogy ideje szusszanni egyet, szóval mihelyst a medence végére értem, megkapaszkodom az elválasztó bójában, illetve a rajtkő vasában, és bevárom a másik vöröst. Széles mosolyt villantok rá, amint felbukkan a feje a víz alól. Annyira fura egyébként, sokszor elgondolkodom azon, hogy New Yorkban tulajdonképpen soha nem volt igazi barátnőm, csak felszínes érdekkapcsolatok, és igazából Jackson mellett nem is kellett senki, inkább rá fordítottam az összes szabadidőmet. Aztán mikor terhes lettem, és kénytelen voltam elmarni magam mellől, rájöttem, hogy mennyire hiányzik valaki, akivel tökéletesen őszinte lehetnék. Talán, ha akkor mellettem lett volna Panda, nem hagyta volna, hogy anyám így kicsináljon. Ám erre fölösleges gondolnom, egyszerűen örülök, hogy most van nekem, és kevés dolog akad, amit egyedül kellene csinálnom. Hasonlóan zakkant, mint én, szinte mindenre rá lehet venni. - Időt kérek. Remélem, nem csak én vagyok ennyire puhány. Az igazság az, hogy bírnék még sokkal többet, de kicsit unom magam, főleg így, hogy itt csobog mögöttem. Ilyenkor jobb szeretek beszélgetni, de ez olykor nem jön össze, most sem kellene, de hát na, egy pár perces pihenőt beiktathatunk egyszer-kétszer, nemde?
Mindig is lusta disznó voltam, hogyha sportolásról volt szó. A tánc volt az egyetlen, amit hajlandó oltam művelni, de amellett sem jártam plusz edzésekre, kondiba, semmi ilyesmi helyre. Pedig kellett volna, legalábbis mondták az edzőim, de én inkább nemes egyszerűséggel hagytam, hogy rebellisnek kiáltsanak ki. Akkor se voltam hajlandó szabadidőt áldozni olyanra, amiről úgy gondoltam, hogy felesleges. Nonóval ez az úszás is csak azért buli, mertg vele csinálhatom és mert nem sportként gondolok rá, hanem egy alkalomként, amikor a legjobb barátnőmmel tölthetem az időm. Így sokkal kellemesebb még az is, hogy olyan puhánynak érzem magam, mint egy tengeri uborka, s momentán már a második hossz után gyalázatosan szégyenkezem a teljesítményem miatt. - Fú, basszus! Azt hittem, hogy már sose fogysz ki a szuflából. Támaszkodom ki minden kecsességetg mellőzve a partvonalra, legalább úgy fulladozva ott, mint egy partra vetett hal. Mit hal? Vízibálna, vagy az a randa tengeri tehén. - Hogy van benned ennyi? Engem már csak az vitt előre, hogy ne maradjak szégyenben. Lihegem-pihegem, már persze csak abban a pillanatban, amikor ki tudok nyögni akár egy két szótagos szót is. Ez az úszás durva. Ha eddig akármikor azt gondoltam volna, hogy elmegyek harcosnak, most adnám vissza az elhatározásomat. A reggeli úszás se megy, nem hogy a hajnali edzés. Visszasírom táncos korszakomat, de komolyan! - Lehet, hogy nekem is el kéne mennem ehhez a félelmetes Wanghoz, akihez jársz. Talán akkor nem érezném úgy, hogy kiég az összes izmom itt a vízben. Vagy mondjuk egyszerűbb lenne, hogyha újra táncolnék. Az legalább vérpezsdítő, s nem is voltam szar benne. Mélázom csak úgy, senki sem kérdezte alapon. Ábrándossá válik mosolyom, amint a táncot emlegetem. Hiába, még mindig a szerelmem a dolog, pedig évek óta nem versenyeztem már. Mozgatom meg kicsit tagjaimat, mert az rendben van, hogy pihenünk, de ha nem úszik az ember, akkor ez a vízh igazán hideg, s hiába támaszkodom kint a medence szélén, muszáj néha bevizezzem a karom, ha nem akarom, hogy amikor visszaereszkedem a vízbe, akkor mind lefagyjanak. - Van valami újság mostanság? Kérdem. Nem, mintha nem beszélnénk naponta. Egyszerűen csak minden érdekel, ami Naomival kapcsolatos.
Nem bírom ki, hogy ne nevessek fel, amikor meglátom a vergődését. Finoman meg is csóválom a fejem, ezek szerint őt senki nem csapkodja ostorral, hogy edzettebb legyen valamivel a mostani állapotánál. Én le sem bírok állni, bár kérdéses, mikor fogok napokra kidőlni a folyamatos megterheltségtől. - Hát, még bírtam volna. Vakarom meg a tarkóm, nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni, de nagyrészt amiatt álltam le kicsit, mert láttam, hogy egyre lassabb. A jelek szerint nem megy ez ugyanúgy mindkettőnknek. Igazság szerint, engem ez nem zavar, ő másban sokkal jobb nálam, ez is biztos. Én csak megszoktam, mert régebben is futottam minden reggel. - A maximalizmusom nem ismert határokat, meg ma nem futottam, maradt bennem némi energia. Meg sokat edzek… Muszáj. Hogy miért, nos, azzal is elő kellene hamarosan hozakodnom, s így is lesz, de egyelőre nem tudom, hogy ki bírom-e bökni csak úgy a dolgot. A múltkor, mikor rávettem magam, csak a Claudeját találtam otthon. - Akkor tényleg nem éreznéd úgy. Tényleg elég félelmetes, de a maga módján szerintem tök jó arc, és legalább megköveteli, hogy az ember odategye magát. Hát táncolj, ha az jól esik, nő lévén partnerednek sajnos nem tudok szegődni, de ha azt élvezed, akkor azt kell csinálnod. Én szeretek futni is és úszni is, valószínűleg ezért nem tűnik fel, hogy már fáradnak kéne lennem. Az arckifejezését látva pláne biztos vagyok abban, hogy újra kellene kezdenie, és ha rajtam múlik, bátorítani is fogom rá, elvégre mindenkinek kell, hogy legyen valami szívének kedves álma. Az enyém nehezen valósítható meg, de végül megoldom majd, ez biztos. - Ami azt illeti, van… több is, de szerintem ússzunk le még egy adagot, aztán utána kimászunk, és törülközőbe bugyolálva mesélek, az úgyis kellemesebb lesz. Az világos, hogy nem tartható hosszútávon ez a kikapaszkodás, szóval, ha beleegyezik, akkor ismét lendületet veszek, és meg sem állok addig, amíg le nem úszom ugyanazt a távot. Nekem nem gond, de nem fogok rá ferde szemmel nézni, ha időközben kiszáll. Teljesen érthető volna. Aztán ígéretemhez híven már ki is mászom a medencéből, belebújok a papucsomba és elindulok a törülközőink felé. Mit indulok, szaladok, azaz próbálok, de a nedves talajon inkább totyogásnak hat, aztán gyorsan bebugyolálom magam, és Pandának is odanyújtom az övét, ha ugyan nem ért már oda jóval előttem. - Van hírem Mayáról… Végok bele a közepébe, elvégre ez jóval húzósabb téma, minthogy összefutottam a kedves lakótársával, aki mellesleg igencsak jól néz ki, nem is emlékszem, hogy ezt valaha említette volna.
Nos igen, aki puhány az puhány, s én az vagyok, nincs ezen mit tagadnom. Szégyellnem sokkal inkább, de az meg ugye magánügy, és alap dolog is, szóval.. hát igen. Ez van, ezt kell szeretni. Nevetek csak saját magamon. - Alázz még, alázz! – tettetem a felháborodottat, de hallatszik a hangomból, hogy nem sértődött vagyok, csak szórakozom Naomival. Élvezem a társaságát, mint mindig, ezen szerintem soha, semmi nem tudna változtatni. - Miért lenne már muszáj? Úgy értem persze, ami kötelező azt én is csinálom, de nem akarok harcos lenni, szóval nincs az a hatalom, hogy muszájnak érezzem ezt a dolgot. Te tán azt a vonalat nézted ki magadnak? – vonom fel kérdőn a szemöldököm. Azon kívül, hogy szívom a vérét tényleg van bennem némi őszinte döbbenet. Nem nagyon tudom a legjobb barátnőmet harcosként elképzelni. Persze nyilván lenne hozzá tehetsége és úgy is imádnám, épp csak.. azért furcsa lenne, no. Inkább olyasmit gondolnék neki, amiben az eszét és a lelkét kell használnia és csillogtatnia. - Az egész Protektorátusban ő a fenyegetés eszköze, ha valami szigor kerül szóba szerintem rögtön csuklik, mert mindenki rá gondol, róla példálózik. Nem csinálnak kedvet hozzá, mit ne mondjak. Nem szép dolog ítélkezni, de teszem, s szerintem nem vethet rám senki követ, mert mindenkinek szokása. Mindazonáltal elhiszem Nonónak, hogy nem rossz arc a nő, s talán egyszer én is felkeresem egy edzés erejére, de az nem mostanában lesz. Nem akarnék gyöszösen elé állni, mert amit hallottam róla az alapján tuti vagyok benne, hogy izibe’ megesz. - Jól van te delfin! – képzelek ide egy kacsintást. Ellököm magam a medence falától, s nekilátok a koncentrációnak, hogy ne dögöljek bele a további hosszokba. Egész kellemesen feltöltött ez a kis pihenő, szóval bírom még, de azért kellemesebb kint ülni a parton – azt leszámítva, hogy megfagyok még törülközőben is az elején. - Hűha! – kerekednek el a szemeim. Magam köré csavarom a törülközőt, leülök az egyik nyugágyra a kettő közül, amit elfoglaltunk a holminkkal akkor, amikor betettük magunkat az uszodatérbe. - Jók vagy rosszak? – teszem fel a kérdést kissé félve. Jót nem igazán tudok elképzelni, de ezt nem akarom csak úgy odavágni neki. Elvégre a lánya, nyilván szereti. És épp ez az, ami miatt minden hírtől félek – féltem Nonót – Maiát illetőn.
Hát erre kénytelen vagyok felnevetni, ez a nő megveszett. Felvont szemöldökkel mutatok végig magamon, vasággyal negyven, ahogy mondani szokták, bár zörgő csontjaim felett mintha itt-ott izmosodnék kicsit, a remény legalábbis megvan rá. - Dilis vagy. Közröhej tárgya azért nem lennék. Majd megérted… Most így nem nyögném be, hogy miért muszáj a muszáj, de hamarosan elméletileg úgyis előkerül a téma, akkor majd lábjegyzetben odaszúrom, hogy mellesleg ezért nem árt jobb kondiban is lennem, hogy majd megvédhessem a lányomat ily módon is, ha arra kerül a sor, hogy végre a karjaimba zárhatom. - Ez tény, de legalább ellustulni sem lehet mellette. Szerintem még ő is a hasát fogná a röhögéstől, ha harcos vágynék lenni. Úristen, még én magam is. Vicc. A második hossz is ugyanúgy megy, mint az előző etap, szeretek úszni, ez van, bár strandolni jobban, esetleg tengerparton süttetni a hasamat, erről jut eszembe… meg kell majd kérdeznem, hogy nincs-e kedvünk a nyáron elszublimálni valami rohadt meleg helyre, mert nekem a hócipellőm tele van már ettől a klímától. Sosem fogom megszokni. - Hát, elég nagy hűha, igen. Sóhajtok fel, még magam sem tudom, mit kellene kezdenem ezzel az egésszel, de még van időm eldönteni, lévén jelen haszontalan állapotomban nem kockáztatnám, hogy magamhoz próbáljam venni, nem lenne értelme. Talán a következő vizsgám után sem lesz, de ott lüktet bennem a félsz, hogy lekések az egész életéről. - Nem tudom eldönteni. Nyögtem ki végül, majd ideje volt kitálalni, szóval már kezdtem is bele a dolog felvázolásába. - Tudod, tavaly februárban elmentünk Mandyvel New Yorkba, hogy megnézzem Mayát, messziről. Nos, ő akkor megtudott pár dolgot, amiket a vizsgám után osztott meg velem. Mayát egyszer már megtámadták vérfarkasok, de megúszta, és nem is vált azzá, viszont azóta az Őrzők vigyáznak rá, a Protektorátus védelmét élvezi, és egy Őrzőpár neveli. Szóval azt mondta, hogy elméletileg van rá esély, hogy visszakaphassam. Csak hát… nem tudok mit kezdeni ezzel az egésszel, én már belenyugodtam, hogy jó ott neki, erre kiderült, hogy ezek szerint mégsem. Talán hamis boldogság az övé, az agyába ültetett képek sora… Azóta pedig pláne nem vagyok nyugodt, hogy az öcsém mentora bekattant, és majdnem Noenak is baja esett. Talán sehol sincs biztonságban, persze, nem is lehet, hisz jó eséllyel mágiaérzékeny, az meg elég vonzó a farkasok számára is. Újabb sóhaj. Fogalmam sincs, mit csináljak.
- Ugyan! Kicsi a bors, de erős. Hogy lesnének, ha lecukaharáznád őket, vagy mit csinálnál velük. Jegyzem meg, összekeverve az úszásművészetet – azt hiszem legalábbis – a harcművészettel. Egyikben sem vagyok éppen jó, ahogy az már világosan kiderült. De legalább jól szórakozunk. - Szereznél neki egy jó napot! Nevetek fel. - De amilyeneket hallok róla, biztos kiképezne, s olyan lennél, mint valami mini Terminátor. Vetítem előre vázolt jövőjét, bár egy percig sem gondolom komolyan, hogy harcosnak állna. Én se tenném. Szerintem mi egyszerűen nem vagyunk olyanok, akiknek ez feküdne, s ehhez nem sok köze van annak, hogy Nonó elég vékony – nekem mondjuk van azért némi farszerkezetem, s nem fúj el a szél, de a táncban sose akadályozott, s azért kövérnek nem mondhatom magam – vagy én elég tohonya lótojás vagyok. Bevackolom magam a törülközőbe, felhúzott lábaimat is átölelem vele, mert nem óhajtok itt megfagyni. A felütés már nem hangzik jól, feléled bennem az aggodalom azonnal. Annyira megérdemelné Naomi, hogy csak jó hírekkel legyen tele, de valahogy nem akarnak eljutni hozzá. Legalább mondjuk ez a Connor-dolog révbe ért, az is valami. Bár én attól is féltem, maradjon magunk között. - Tudom. Már akkor is úgy voltam vele, hogy csak kínzod magad, de elmentem volna veled, ha mehetek. Jegyzem meg. Nem ez a habos-babos igazság, de legalább igazság, s a mi barátságunk megérdemli, hogy az őszinteség legyen táptalaja. Figyelmesen hallgatom, amit mesél nekem. Durva. Nem igazság, hogy az élet folyamatosan a kését forgatja benne! - Anyja lánya. Szalad ki a számon, de meg is bánom, s már szívnám is vissza. Egyszerűen erről az egész őrző-vérfarkas-mágiaérzékenység dologról ez jutott eszembe, s mint mindig, megint nem tudtam lakatot tenni a pofámra. Pedig én aztán nem szeretnék az lenni, aki megint belerúg Nonóba ezt a helyzetet illetőn. - Bocsánat! Próbálom menteni a menthetőt, s inkább más úton-módon reagálni a hallottakra. - És szeretnéd? Mármint szeretnéd magadhoz venni, vagy inkább hagynád békében nyugodni a dolgokat? Nem a kislány szemszögéből nézem, hanem Naomiéból, ez egyértelmű. Nem vagyok gyerekgyűlölő, Hopeot is imádom, de ez nem jelent semmit. Nonó a barátnőm, s az ő lelke érdekel igazán. - Beszéltetek Noeval azóta? Lovagolom meg ezt a szálat is.
- Öööö, az nem valami torna elem? Cukahara legalábbis tornász volt legjobb tudomásom szerint. Már hogy, élni még él, csak már egy ideje visszavonult, mert vén hozzá, mint az országút, de nem akarok túlságosan okoskodónak tűnni. Azt sem vágom, honnan maradt meg bennem, biztos olvastam valamilyen cikket. - Ezt inkább nem képzelem el. Borzasztó lenne. Nem, ez egy pillanatig sem szerepelt bennem jövőképként, egyszerűen nem tudom, és nem is akarom elképzelni. Nekem a mágiára kell helyeznem a hangsúlyt, ez teljesen bizonyos, és nyilván a harcosok is használnak, de közel sem olyan intenzitással. Egyre inkább formálódik bennem az is, hogy megmaradok az eleve eltervezett vonalamon, és mágusként óhajtok majd tevékenykedni a jövőben, maximum néha besegítek Abigailnek. - Tudnom kellett, és egy darabig jó is volt, megbékéltem vele, boldognak tűnt… Ám most, hogy tudom, hazugság van mögötte, egyszerűen nem bírom megemészteni a dolgot, nem is akarom. Nem fogom kibírni, hogy ne tegyek semmit. Lehetnék csendesen a közelében, áthelyeztethetném magam, de egyrészt nem bírnám, rendkívül lélektépő lenne, másrészt a szívem szakadna bele abba, ha itt kellene hagynom a Nagyiéket, Pandát, Connort, Mandyt… és még sok-sok barátot, akik az elmúlt másfél évben a szívemhez nőttek. - Ne hülyéskedj, semmi baj, igazad van. Azt azért remélem, hogy nem szerelmes mellé egy 3 éves vérfarkas totyogóba, mert az aztán extrém módon durva lenne. Annyira nem lehet nagy baj, ha poénkodok, igaz? Áhh… csak palástolok, próbálom nem túldramatizálni, erősnek maradni, holott minden pillanatban úgy érzem, hogy Mayát akarom, végre magam mellett tudni, megölelni, elmondani neki mindent, elérni, hogy megbocsásson, hogy egyszer, talán évek múlva, de szeressen. Nem hiszek abban, hogy a szíve mélyén tudja, máshoz tartozik, és előbb-utóbb rájönne, én vagyok az. Csodák nincsenek, meg kell majd küzdenem minden egyes morzsáért, ha egyszer majd a gondjaimra bízzák. - Semmit sem szeretnék jobban annál, minthogy valóban az én kicsikém legyen. Belehalok ebbe… minden egyes nap, ami nélküle múlik el, csak növeli a fájdalmamat. Nyelek egyet, nem fogok sírni, nem szabad már megint, és utálom, hogy ismét a problémáimmal kell, hogy traktáljam, van neki is épp elég. Mindenesetre, nem tudnám titokban tartani előtte, főleg, ha el kell majd utazzak New Yorkba, idővel meg fogom tenni, a kérdés csak az, meddig bírom még halogatni. - Beszéltem, nagyon felzaklatták a történtek, és senki sem ért semmit az esettel kapcsolatban… Tök fura az egész. De legalább jól van és egészséges, ez a lényeg.
Szórakozottan vakarom meg vizes fejbúbomat, ami azért úszósapkában elég vicces mutatvány, lévén a szilikont vakarászni nem olyan kellemes. Még nyikorog is, szóval hamar abbahagyom. - Hát a hócipőm se tudja. Akkor tornaelem. Én mondjuk még valami úszóizére tippeltem volna, de lehet csak azért, mert a cukahara hasonlít a csukafejesre. Bár.. – köszörülök röhögve torkot - ..így kimondva nem annyira. Seráfütty! Újabb nevetést hallatok. - Ami azt illeti, én se akarom elképzelni. A Terminátor rém ronda volt, te meg nem vagy ronda, szóval amúgy is esélytelen a dolog. Itt van az a pont, amikor Nonónak ideje elképzelni egy kacsintást tőlem, ugyanis még mindig nem tanultam meg kacsintani – szerintem már soha nem is fogok – de ez a mondta megkívánná a dolgot, hát jelzem is a hanghordozásommal. - Lehet, hogy ettől még boldog is. Gyerek, nem hiszem, hogy a történtekből olyan nagyon sokat felfog, s nem azért, mert butának akarom ezzel titulálni, hanem azért, mert a gyerekeknek alaptermészetben pozitív és könnyed a világlátásuk, ha komolyak, akkor is. Fejtem ki ekképp nézeteimet a gyerekekről. Akaratlanul is eszembe jut Hope és az, hogy őt is boldognak látom. Nem akarom elkeseríteni Naomit azzal, hogy azt mondom cseppet sem lehet megbékülni szerintem a helyzettel, legfeljebb eltemetni magunkban. Neki még nehezebb lehet, hiszen Mayát ő hozta világra, a szíve alatt hordta, míg nekem Hope „csak” a nővérem lánya, akik a szomszédban lakik. Igyekszem tényleg csak szomszédként gondolni rá, de nem sokkal könnyebb úgy sem, ami azt illeti. Felnyerítek azon, amit mond. - Hát azért az beteg lenne! Bírom, hogy van humora, s ebben a helyzetben is képes meglátni azt, amin nevetni lehet. Pedig tisztában vagyok azzal, hogy mennyire idegtépő lehet neki az egész. Nagyon szeretnék neki segíteni, de nem vehetem le a válláról a terheket, viszont adok neki akármikor egy plusz vállat, ha szüksége van rá, amire ráborulhat és egy kicsit elfelejtheti, hogy erősnek kell lennie. Ezt – is – jelenti a barátság. - Szerintem meg tudnál adni mindent neki. Te vagy az édesanyja! Minél később vennéd magadhoz, annál nehezebben fogadná el az igazságot szerintem. – fejtem ki véleményemet komolyan. Sem sürgetni nem akarom, sem elijeszteni, épp csak szeretném, ha tudná, hogy én mit gondolok. Mert tévedhetek is, de inkább tévedjek, semmint igazam legyen, s tartsam magamban, hogy aztán később sérülés történjen belőle. - Az a lényeg, hogy jól van! – könnyebbülök meg a hallottaktól. Az kéne még, hogy Nonó testvérének is baja essen! Nem érdemel ez a család ennyi szenvedést. - Mandy elmondta a véleményét Mayával kapcsolatban? – kérdezek rá erre is, ugyanis nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy egy nálunk tapasztaltabb személy mit gondol a kérdéskörről. Örülök, hogy Naominak a mentora egyben a barátja is, a bizalom fontos a mentor-tanonc kapcsolatban, s az egyértelmű, hogy megvan közöttük.
Ez a nő még mindig tök dilis, de ha nem ilyen lenne, fele ennyire sem értenénk meg jól egymást, szóval, hála az égnek, hogy ilyen. Annak meg csak örülök, hogy szerinte nem vagyok rém ronda, igazi bók. Tudom én, nevezett már gyönyörűnek is, de a nem vagyok rondát valahogy könnyebb a magamévá tenni. - Annak tűnt, de az egy dolog, hogy egy szerető családban, hazugságban nő fel, az meg egy másik, hogy már most kapcsolatba került a világunkkal, és előbb-utóbb ki fog ez derülni a számára is, és ha már így is, úgyis meg kell tudnia, hát tudja meg mellettem. Vagy… nagyon önző vagyok már megint, igaz? Mindenkivel ezt csinálom, Connort sem bírtam békén hagyni. Szörnyű nőszemély vagyok. Hajtom le a fejem, majd inkább hátravágom magam a nyugágyon, szerencsére elég stabil darab, máskülönben megadná magát a heves mozdulat miatt, nem, a kilóimnak ehhez semmi köze, az szánalmasan kevés. - Igen, úgyhogy azért teljesen ne legyen az anyja lánya. Istenem, de fura erről beszélni, hiszen nem tudom, hogy milyen, lehetséges, hogy nem is hasonlít rám a külsejétől eltekintve, márpedig akkor nem is biztos, hogy jól kijönnénk, meg aztán, hogy is magyarázhatnám meg egy nyolc és fél évesnek, hogy miért nem mellettem élt addig. Ám az én életem eddig sem épp hemzsegett az egyszerűségtől. - Én is így hiszem, ezért érzem úgy, hogy sürget az idő, és hogy semmiképpen sem szeretném túl sokáig halogatni. A nyáron lesz kilenc… szeretném, ha akkor már mellettem lehetne. Lehet ostobaság, de már tervezgetem, hogy megveszem a lakást, amit bérelek, van egy kihasználatlan szobája, jó lenne gyerekszobának, kis kertje is van, nagyobb két embernek úgysem kellene... Szeretem azt a lakást, és meg tudnám venni, még ha hozzá is kellene nyúlnom ahhoz a pénzhez, amit apa csorgatott folyamatosan a számlámra, nem tudom, mennyi van rajta pontosan, de ha a bűntudatot veszem alapul, akkor rohadt sok… - Igen, szerencsére, nem hiszem, hogy még egy csapást kibírtam volna ilyen hamar. Augusztus nem volt ám rég, anya szinte még ki sem hűlt. Nincs nap, hogy ne gondolnék arra, mennyire elcsesztük mi ketten, és hogy már soha nem lesz lehetőségünk helyrehozni. Pocsék érzés. - El. Azt mondta, hogy úgy gondolja, hogy egy gyereknek az anyja mellett van a helye, még a körülményeket figyelembe véve is, és ha úgy döntök, minden követ megmozgatna az ügy érdekében, ha arra lenne szükségem. Mellettem áll, ha nem így lenne, el sem mondta volna, egyszerűen titokban tartja, hisz akkor nincs belőle „probléma”. A macskakaparás egyezményes jelét mutatom az ujjaimmal, elvégre ez közel sem probléma, de biztosan van olyan, aki szerint fölösleges macera, lelkileg és intézni való ügyeket tekintve is. Engem azonban ez jelenleg nem érdekel, csak azt tudom, hogy akarom a lányomat, és hacsak ő maga nem mondja azt, hogy nem szeretne megismerni, akkor nem fogom feladni. Még egyszer nem.
- Szerintem ez nem önzőség. Mármint te vagy az anyja, s nem azért hagytad el, mert ahhoz volt kedved, hanem mert magad is gyerek voltál. Nyilván zabos lesz meg minden, de ha meg nem vagy őrzőügyben őszinte hozzá, akkor megint megette a fene. A gyerekek amúgy csippantják az ilyesmit, mármint a misztikumot, szóval szerintem még menő is leszel ezzel a szemében. Jegyzem mosolyogva. Nem akarok én semmiféle gyereket ledegradálni, de emlékszem arra, amikor én voltam gyerek és valljuk be, ölni tudtam volna, hogy valamivel kitűnhessek az átlagosok közül. Az pedig szintén nem mellékes, hogy Mayának is fel kell készülnie erre a világra, de az tudás nélkül nem megy. - Mi az, hogy Connort se tudtad békén hagyni? Miért kellett volna? Van valami gáz közöttetek? Erre muszáj némi aggodalommal rákérdeznem. Esküszöm megkeresem már azt a nyavalyást és megtanítom kesztyűbe dudálni. Nehezére esne hosszútávon boldoggá tennie a barátnőmet? Komolyan nem értem mi baj van a férfiakkal - oké, Connor nekem csak a fiú kategóriát meríti ki, de nem érzem úgy, hogy ebbe itt és mostg bele kéne menjek - mostanában. - Szerintem ez egy nagyszerű ötlet! Mosolygok bátorítón Naomira. - Minél hamarabb elkezditek, annál kevésbé lesz sokáig nehéz. Teszem még hozzá, mert hamis ábrándokat nem akarom, hogy kergessen. Nem ismerem ugyan a lányát, de a kilencévesek nagyon gonoszak tudnak lenni - ha csak arra gondolok én milyen voltam - amíg úgy nem érzik, hogy megérdemli a másik fél a szereteüket. Mondjuk szerencsére mivel gyerekek, még talán hamarabb bocsátanak meg bizonyos dolgokat. - Nagyon rendes tőle! Kezdem megkedvelni ezt a Mandyt is. Aki Nonóval jó arc, azt én is bírom, ez már csak így működik. - Ha valami kell, én is szívesen segítek. Teszem hozzá, mert bár biztos tudja, nem győzöm ismételni, el ne felejtse. - Ezt amúgy kivel kellene egyeztesd? Hogy érti Mandy, hogy megmozgatna köveket?
- Ez azért nem vígasztal. Tudod, annak örültem volna, hogyha távol maradhatunk ettől az egésztől, és úgy lehetünk együtt. Ezért mondtam először nemet, de így alakult, nincs mit tenni. Igaz, akkor meg ti nem lennétek mellettem… Értem ezt rá, Mandyre, és Connorra, valamit valamiért, bár a szívem nem tudna több felé szakadni, ha Maya miatt választás elé kerülnék, csak úgy tudnék dönteni, hogy neki jó legyen, bármennyire is lelket tépő ezt beismerni magamnak. - Nem, dehogy, nincs gáz, csak tele van a hócipőm azzal, hogy mindenki azzal jön, hogy mennyire vigyáznunk kell, meg mennyire nem lesz egyszerű. Mintha mi nem tudnánk… Fogalmam sincs, talán hagynom kellett volna, hogy megtalálja a párját… a sajátjai között. Nyelek egyet, belepusztulnék, tudom, de azt is, hogy sokáig így nem fog menni, legjobb esetben is évekbe kerül, mire megtanulom, hogyan kell lecsendesíteni egy farkast, és az sem biztos, hogy ő magától hamarabb fogja utalni a benne élő vérszomjas fenevadat. Csupán ez a bajom, de ezzel szerintem újat nem mondanék, és arról sem fogok beszélni, hogy mennyire szeretném úgy rendesen megcsókolni, érinteni, érezni… Nem tehetem, veszélyes lenne rám nézve, és ki tudja, ő mit kapna azért, ha bántana. Nem akarom megtudni. - Komolyan így gondolod? Buta kérdés, hisz akkor nem mondaná, mindenesetre nagyon örülök neki, hogy nem tartja marhaságnak, bár miért is tartaná, elég sok dologról hasonlóképpen vélekedünk. - Ne is mond, elég félelmetes azért, mármint, bírom a gyerekeket, kijövök velük, de a semmiből megbirkózni egy kilenc évessel, aki ráadásul nem is tudja, hogy ki vagyok, nem igazán lesz egyszerű dolog. Csóválom meg a fejem, nem vagyok én a végtelenségig naiv lélek, tudom, hogy nehéz lesz, azt is, hogy lehet, sosem fog megszeretni, de nem akarok erre gondolni. Én hiszek abban, hogy születésekor, vagy már egyenesen a fogantatáskor a gyermek választja ki, kihez akar kerülni. Ő engem választott, nem véletlenül, összetartozunk. - Köszönöm! Simogatom meg törülközőbe bugyolált felkarját, kezdek összefagyni, lehet nem ártana elkezdeni átöltözni. - Hát, jogilag szerintem ez az egész kisilabizálhatatlan már, azt sem tudom, hogy került az őrzőkhöz, de ha benne van a kezük, akkor New Yorkban biztos tudnak majd segíteni, attól még közel sem biztos, hogy sikerülne. Szóval azt hiszem, valami ilyesmire gondolt, mindenesetre, ez úgysem most fog kiderülni. Felpattantam gyorsan, őt is húzva magam után, elég volt a vacogásból, és a száraz fürtöket is jobban csíptem. - Gyere, melegedjünk meg, addig elmesélhetem, hogyan lambériáztam a kedves lakótársaddal a minap, mert te az istennek sem akartál hazajönni. Csípem nevetve oldalba, a hálaadásnapi vacsin már rég túl vagyunk, a Maya téma után pedig valahogy nem kattognék a Valentin-nap közelségén sem, főleg nem úgy, hogy ő úgy áll ilyen téren, ahogy. Marad hát Claude.
- Talán jobb lett volna, mert nem sérülsz meg se testileg se lelkileg, de őszintén az a véleményem, hogy a tudatlanság nem mindig jó opció. Volt választásod és helyesen döntöttél ak-kor és ott, de talán így még helyesebb lesz. Mármint.. úgy értem, hogy célravezetőbb és jobb a jövő-re nézve. Elgondolkodva billentem oldalra a fejemet, megdörzsölöm magamat a törülközővel. - Nézd a dolgok jó oldalát! Ha őrző lesz ő is, akkor sokkal többet lehettek együtt. Hosszabb idő adatik majd nektek, mint egy átlagos emberi anya-lánya párosnak. Elvégre ki tudja meddig élnek az őrzők. Lásd a múmiát, vagy ha már itt tartunk, akár a mentoromat. Van abban valami idegen és rideg, hogy Dimitrist nem neveztem a nevén. Tudatosan igyekszem ek-képpen távol maradni tőle, nem szeretném, hogy minden egyes alkalommal, amikor személye felme-rül – és basszus, mindig én hozom fel, amilyen egy gyökár vagyok – darabokra hulljak. Tovább kéne lépnem, de itt ez a rohadék Valentin nap, amit rühellek ugyan, de úgy várom, hogy kapjak tőle leg-alább egy smst. Álmodik a nyomor, nem igaz? - Egyáltalán működhet? Nem úgy értem, hogy a falka meg a farkasok meg az őr-zők szabályai szerint. Hanem szerinted. Úgy érzed, hogy működhet? Ezt még így nem kérdeztem emlékeim szerint, hát itt az ideje. Azt, hogy nem lesz egyszerű azt ők is tudják és nyilván hallotta már eleget, ezt el is mondta. Amit én kérdezek, az egyértelműen arra vo-natkozik, hogy megéri-e számára. Hogy akar-e próbálkozni, vagy jobbnak látja-e hagyni az egészet. Mert akárhogy dönt én mellette leszek, ez nem vitás, de nem árt, hogyha ilyen aspektusból is átbe-széljük a dolgokat. - Komolyan! Hajolok oda, hogy adjak neki egy puszit, amolyan baráti biztatásból születendő. - Ez a hazudós, lázadni kezdős kor, de teher alatt nő a pálma, ha ezen túllendültök, akkor smafu lesz a kamaszkora. Kacsintok rá. A humoros oldaláról próbálom megfogni ezt, hiszen már nem az a kérdés, hogy magá-hoz veszi-e Mayát, hanem az, hogy mi lesz akkor, amikor ez megtörténik vele. Naomit véleményem szerint csak szeretni lehet, így nem féltem, szerintem nem lesz gond. De azért jobb az óvatosság, s nem árt felkészülni az esetleges legrosszabbra sem. - A jogot mindig utáltam. Húzom el a szám. Na ez az, amiben Mandy biztos jobban fog tudni neki segíteni, mint ahogy bizo-nyos az is, hogy előbb csinálnám meg az összes őrző könyvelését, mint hogy egyetlen törvényköny-vet is elolvassak. Felpattanok vele, s már kedélyesen indulnék is utána, amikor elejti a megjegyzést a lakótársamról. Elkerekedett szemekkel próbálom összekaparni a földről az államat. - Hogy mit csináltatok? Az egy dolog, hogy fel se tűnt, hogy valami lambériaügyi változás állt be volna a házon, ez az én szégyenem. De hogy találkoztak Claudedal és az a dög el se mesélte! Komolyan ez a pasi.. kész va-gyok tőle teljesen. Egy fekete lyuk, ha információáramlásról van szó. - Ha tudtam volna, hogy otthon van és te épp hozzám tartasz, eskü inkább a bejá-rattól rángatlak el. Forgatom meg a szememet. - Normálisan viselkedett? Kérdezek rá. Nem vagyok én az anyja, de azért ez eléggé úgy hangzott, mint aki a neveletlen fiának viselt dolgaira kérdez rá. Jesszus! Vajon mivel égethetett?
A szavaira egy pillanatra lefagyok, és eltátom a számat, majd becsukom, aztán nemes egyszerűséggel rávetem magam, hogy megöleljem. Nekem ez miért nem jutott eddig soha eszembe? Úgy értem, Connornál folyton ezen jár az eszem, hogyhogy a lányommal kapcsolatban nem gondoltam rá? Megszorongatom, talán kicsit erősebben is, mint szeretném, de magával visz az érzelmeim erőteljes lendülete. Végül elengedem, és mielőtt sokkot kapna, el is magyarázom azért. - Te egy zseni vagy, elképesztő, komolyan, én nem tudom, nekem ez eddig miért nem esett le. Így még több idő is jutna nekünk, mint amennyi emberként jutna, bőven behozhatnánk a lemaradást. Ez csodálatos, atya ég, nem hittem volna, hogy ilyen hamar változni fog a véleményem erről az egészről. Meglehet, már megint önző vagyok, le kellene szoknom róla. Nyilvánvalóan, ha Maya nem akarná, nem kényszeríteném rá, csak akkor hazudhatnék neki egy életen keresztül. Nem túl bíztató elképzelés, de egyelőre talán nem is kellene erre gondolnom, hisz még megölelni sem volt lehetőségem soha. Az kissé összeszorítja a szívemet, hogy érezhetően ingatag talajra tévedünk a mentorának emlegetése kapcsán, és sajnos fogalmam sincs, hogy tehetném ezt elviselhetőbbé a számára. Sajnos az ő helyzete ilyen szempontból még rosszabb… - Én… nagyon szeretném, hogy működjön, azért, mert mások szerint lehetetlen, talán csak még jobban. Lehet, hogy túlságosan naiv és reménykedő vagyok, nem tudom, de ha nem lehetnénk együtt, arra sokkal inkább rámennék, mint az egyszer majd talán lehet ebből normális kapcsolat is kérdéskörre. Sóhaj szalad ki, újabb, néha úgy érzem, másra már képes sem vagyok. Azt tudom, hogy szeretném, ha az életem része lenne, és jelen pillanatban ez elég, s ha már itt tartunk, ha már majd két éve megvagyok mindenféle intim dolog nélkül, akkor talán kibírom még egy darabig. A Chenának menni biztos nem fogok miatta. - Elég durva belegondolni, hogy nem rég voltam én is kamasz, és ő meg pár év múlva lesz az. Nem vagyok bolond, tudom, hogy 16 évesen nem voltam még érett egy gyerekre, de segítséggel ment volna, és ezért haragszom mérhetetlenül a szüleimre. Kiállhattak volna mellettem. - Nem is egy könnyed, szeretnivaló téma, az biztos. Vonok vállat könnyedén, ezt a részét biztos, hogy nem én fogom kézben tartani, mert hülyébb vagyok hozzá, mint a sült hal a lélegzéshez, szóval hagyjuk is, kár emlegetni. Én örülök, hogy Mandy felajánlotta a segítségét, elvégre, ő most van egy hasonló helyzet közepén, ha azt elérik, hogy hozzájuk kerüljön Cathy, akkor biztosan nem lehet olyan bonyolult nekem visszaszereznem a kislányomat. Elvégre, nem önként mondtam le róla. A reakciójára elnevetem magam, de nem ismétlem meg, lévén jól hallotta, ebben biztos vagyok. - Miért? Ideje volt már megismernem a lakótársadat, ha már te nem vagy hajlandó bemutatni. És ez határozottan NEM azt jelenti, hogy neked meg kell keresned Connort. Öltök nyelvet, még mielőtt ő vágná hozzám eme kis apróságot, amiben mellesleg tökéletesen igaza van, de mivel ezek ketten körberöhögték egymást előttem, valahogy nem szeretném összeereszteni őket. - Jól igen, bár elsőre belenyúlt a Connor témába, majdnem csúnyán összekaptunk rajta, de utána minden simán ment. Egész kedvelhető figura. Ecsetelem, a hangulatom is jobb kicsit, szóval biztosan nem szépítem a dolgokat, de annyira már ismerhet, hogy egyáltalán nem is tenném, az őszinteség híve vagyok. - Na, gyere, menet közben is hallasz ám. Kuncogom el magam, és ha még mindig nem indulna meg, akkor húzom szépen magam után, ideje felöltözni tisztességes, meleg ruházatba. - Képzeld, majdnem elvágódtam az ajtód előtt, szerencsére elkapott, viszont az határozottan vicces volt, hogy a kanapéra akart letenni… Szerintem az a kanapé lassan kiállítási tárgy lehetne. Aztán valamiért meggondolta magát, és a fotelbe pakolt le.
Viszonzom az ölelést, belefeledkezem és közben határtalan boldogsággal ver a szívem, mert úgy sejtem, hogy tudtam olyasmit mondani, amivel megnyugtattam valamelyest. Szerencséje van, én továbbra is így gondolom, mert amellett, hogy csodálatos személyiségnek tartom őt, olyannak, akivel a lánya könnyen békélne meg, még övék a hosszú élet is. Nem, mintha ne szült volna amúgy is fiatalon, s nem lenne bőséggel idejük bepótolni az elmaradt és kihagyott kilenc évet. De azért más innen nézve, mint az őrzőségi pozitívumból. - Jó néha a panda a háznál, nem igaz? Vagy a medence partján. – mosolygok rá, s csettintek nyelvemmel. Kacsintás helyett pont megteszi, megszokhatta már mindenki, aki ismer engem, hogy én aztán nem vagyok képes kacsintani. - Én is szeretném, hogy működjön, mert nagyon fontos vagy nekem, de nem igazán ezt kérdeztem. Hanem azt, hogy elhiszed-e, hogy működhet. – igazítom kissé félve helyre. Nem akarok a témán különösen sokat lovagolni, hiszen azt, hogy mit szeretne már átrágtuk párszor. Viszont az tényleg nem mindegy, hogy mit hisz, mert ha már eljut oda, hogy ő maga sem fog hinni benne, akkor fel kell hívjam majd kedvesen a figyelmét arra, hogy hagynia kellene a csudába az egészet. Akkor és csak akkor, ha már reménytelennek látja. Annyira fiatal még, kaphatna mást is Connoron kívül, s bár nem ismerem a kölyköt, sajnos egyre inkább az a véleményem, hogy sokkal jobb lenne, ha Naomi életébe belépne valaki más, akiért megdobbanhat szépreményű szíve. Olyan valaki, aki boldoggá is teszi. Most és mindörökké, s nem majd valamikor. - A mai gyerekek állítólag sokkal korábban érnek. Már az általános alsó tagozatában kamaszodás jeleit produkálják, ami azért meredek. – osztom meg Naomival véleményemet. Ezzel nem elriasztani akarom, csak hallottam hírét, hogy ez így van, hát kiszaladt a számon. Bátorító mosolyom viszont azt jelezheti barátnőm számára, hogy nagyon is úgy gondolom, képes lesz majd felnevelni Mayát. - Te sem kerested Claudeot, ha jól vettem ki a szavaidból, egyszerűen csak otthon volt, amikor engem kerestél, szóval miért is ne akadhatnék én is össze Connorral valamikor? – játszom picit a gondolattal, széles vigyorral a képes felemen húzom az agyát. - Hja, lehengerlő a modora, hogyha elszalad a nyelve. – húzom el a szám. Ki más is nyúlhatott volna bele a Connort illető témába, ha nem Mr. Belelátok Az Érzelmeidbe? Gratulálok majd Claudenak, ha legközelebb találkozunk. Bár a majdnem azért elég bíztató ott az összekapás előtagjaként. - Hogy a hová? – köhögök és fuldoklom menet közben, ahogy a kanapé szóba kerül. - Tényleg el kéne égessem. Az a hely egy erkölcsi fertő. – morgom az orrom alatt, miközben kifelé haladunk az öltözők irányába. Nem itt mindenki előtt fogom kifejteni, hogy milyen újkeletű bajaim is vannak a kanapéval, de hallható a hangomon, hogy a kutya a kanapét tekintve nem a múltban van csak elföldelve. - Amúgy nem is te lettél volna, ha nem tanyázol el! – nevetek fel. - Nem csodálom, hogy meggondolta magát. Arra a kanapéra még nem tudott úgy leülni nővel, hogy ne vízszintben kössön ki utána. Megóvta az erkölcseidet. – próbálom elviccelni, de még én is hallom, hogy ez azért gáz. Én vagyok gáz. Meg hülye. És bár nem mondtam még semmit, de máris mentem elsüllyedek, hacsak a kanapéra meg Claudera gondolok a közelmúltból.
Kezdőlap
//
600. 
Gracca! 
//
