- Semmi gond. Legyintek egyet és egészen belefeledkezek az italomba. Vagyis feledkeznék, ha nem lenne, illetve nem maradt volna a nyakamon egy zavaró tényező. Méghozzá egy ember nőstény. Mit nőstény? Fiatal szuka. Felsóhajtok. Miért van az az érzésem, hogyha ellenkeznék, akkor sem lennék képes elhajtani az asztaltól? Pompás. Kap egy bájvigyort, amikor leül és rendel magának egy koktélt. Aztán fürkészni kezdem az arcát, és ha már itt van, akkor miért ne gondolkozhatnék el azon, hogy mi a fenét keres egy ázsiai Alaszkában? A zenei kérdésére csak megvonom a vállam. Nem én szerveztem a mai műsort, nekem ebbe nincs beleszólásom. Én is intek a pincérnek, hogy hozzon még egy kört. - Mit keres maga itt? Már ne is haragudjon, de süt magáról, hogy nem ezekbe a körökbe való. Túlságosan siet, és kapkod. Nem ráérős, inkább heves, ami arra enged következtetni, hogy nem sok fogalma van a burzsoázia diszkrét bájairól.
Eh nem valami kedves egy fickó. Lehet, hogy nem bántásnak szánta, de eléggé rosszul fogalmazott. Mellesleg meg miért ne jöhetne ide egy sima hétköznapi ember? Vagy ez egy annyira elit hely, hogy nem néznek jó szemmel az átlagosokra? De hagyjuk is. Szórakozni jöttem, még ha erre a zenére táncolni nem is nagyon lehet. -Öhm ha nem bántásnak szánta máskor fogalmazzon kicsit finomabban. Mellesleg meg csak megláttam a plakátjukat kint az utcán és gondoltam megnézem. Nem hittem, hogy ilyen helyen lesz majd. Tudja még sosem jártam itt. Sőt még a várost sem ismerem teljesen. A térkép szerint ez a hely a lakásomtól úgy félórányira van...Nah nekem sikerült egy óra alatt eljutnom ide.-Előveszem a mosolyom, reménykedve, hogy a pasasnak is jobb lesz majd a kedve. -Mellesleg meg miből gondolja, hogy nem ezekbe a körökbe tartozom?-Csak kíváncsiságból, hogy vajon más hogyan lát engem. Szerintem az érdekes és legalább tanulni is lehet belőle.
- És gondolja, hogy a hazaút menni fog? Kérdeztem tőle, és közben felvontam a szemöldökömet. Baromira nem tetszett, hogy egy halandó csak úgy helyre tesz, pedig ha tudná, hogy kivel beszél... Ha csak egy árnyalatnyi sejtése lenne róla... Na de mindegy. Mielőtt lefejelem az asztalt, inkább felfogom, hogy nem úszom meg a helyzetet, egy darabig mindenképpen bájcsevegnem kell vele, úgyhogy, akkor inkább igyekszem jó pofát vágni a dologhoz. - Hogy miből gondolom? Most először, de legalább őszintén kacagok fel a kérdésén. - Nézze, hölgyem. Maga egy kedves, ártatlan, fiatal és védtelen lány. Ennyi, és nem több. Nagyon közvetlen és beszédes, ami jó ugyan, de az elit nem ilyen. Ők kimértek, lassan mozdulnak az italért, és soha nem mondanak többet annál, mint amennyi feltétlenül szükséges. Higgyen nekem. Volt már kaszinóm, ez a hely részben az enyém, és én vagyok a Holiday Inn igazgatója. Tudom, miről beszélek. Tessék, ennyi még nekem is jár. Ha már azzal nem tudok előtte felemelkedni, hogy én vagy az Alfahím, akkor legalább az emberek közötti anyagi fölényem legyen meg.
-Látja ezen még nem gondolkoztam el...De azt hiszem menni fog..Ha nem akkor meg sétálok egy jót!-Megrántom a vállam a mondatom végén. Nagyon nem izgat a dolog. Bár igaz azért nem szeretném az egész estémet az utcán eltölteni, de annyira béna én sem lehetek. Érdeklődve hallgatom végig őt, majd elfintorodom és sajnálkozva nézek rá. -Oh értem. Nos rossz lehet nekik...Csak annyit mondani amennyit kell? De akkor hol marad a szórakozás? Nem azt mondom, hogy mindig folyamatosan pofázni kell. Higgye el én is tudok csöndben maradni, de az ilyen embereknek nem hiszem, hogy vannak igazi barátai. És lassan mozogni? Mire bepiálnak megvénülnek. Sajnálom őket. Nem lehet valami vidám életük. De nem is értem miért kell ilyenné válni ahogy több pénz kerül a kezébe. Oké tudom....tudom. A pénz ma szinte mindennél fontosabb....De én inkább vagyok szegény sok igaz baráttal, mint gazdag és magányos. És ha tényleg az ő tulajdonosa is akkor csak gratulálni tudok. Igaz még nem ismerem az egész helyet, de szimpatikus a sok karót nyeltek kivételével.-
Az a baj, hogy Mortimer olyan csúnyán megtiltotta az emberölést. Ennek a lánynak nem kell különösebben semmit sem tennie azért, hogy olthatatlan vágyat érezzek az iránt, hogy jobban megismerjem belülről... - Mindenki úgy boldogul, ahogy tud. De ha olyan sok barátja van, mit keres itt teljesen egyedül? Húzom egy kicsit az agyát. Egyébként valahol igaza van abban, amit mondott, ennek ellenére farkasként egyébként sincs az embernek sok barátja. Hűséges alattvalói, azok vannak, na de barátok... Bár azt hiszem, hogy ebben a vérfrissített falkában elég sokkal rendelkezem. Mindegy. Kiiszom a poharamat, körbenézek, sehol senki érdekes. De lehet, hogy mégis, ennek ellenére minden receptoromat lebénítja ez a halandó, aki még csak nem is befolyásos, hogy megérje vele csevegni. Megnyalom a szám szélét. - Hisz maga a mesékben, kedves... Ja igen, mert hogy az egy dolog, hogy engem egy félpucéran rohángászó erdei trollnak titulált, de ennek ellenére valahogy elfelejtett bemutatkozni. Felveszem a sármosabb arcomat, és egész kedvesnek hangzik már a kérdésem.
-Ez egy hosszú történet és nem tartozik Önre!-Jah még pont neki fogom kivesézni az egész múltam. Be is aludna jó hamar. -Mellesleg meg bízom abban, hogy majd itt is lesznek barátaim. Nem érdekel, ha naiv kislánynak néz. Szerintem a nyitottsággal igen is előbb szerezz az ember barátokat mint ezzel a lassú, kimért tempóval.-Nekem is sikerült a legjobb helyet kiválasztani. Legközelebb nem dőlök be a plakátoknak. Majd ha az utcáról megtetszik egy hely akkor benézek és lesz ami lesz... -Masako, Masako Saito! És elnézést, illetlen voltam. Megzavartam az estélyét és még be sem mutatkoztam.-Kezemet felé nyújtom egy kézrázásra, majd válaszolok is a kérdésére. -Nem hiszek bennük. Nincsen Boldogan élnek, míg meg nem halnak ezt azért én is nagyon jól tudom. És azt is, hogy a boszorkányok sem léteznek. Azért ennyire hülye nem vagyok.-Igaz régen hittem bennük, de sok pofon után rájön az ember, hogy az élet nem egy mese...Bár bizonyos szemszögből még talán jobb is...
Micsoda tűz! Uram bocsá', hogy érdeklődöm. Végtére is, ő ült mellém, a beszélőkéjével sincs gond. Akkor nem kérdezek, majd inkább csak hallgatom a szavai végeláthatatlan árját, mert úgy tűnik, beszél magától is. A felém nyújtott kezet elfogadom, és annak ellenére, hogy belül minden idegszálam ellenkezik a dolog ellen, az arcomra barátságos mosoly ül ki. Aztán hallgatom a mesés kérdésre adott választ. Nem hazudik. Mert ugye hallottam én már beavatott emberekről - hogy ne menjek messzire, ott van például Gabe fia -, de úgy tűnik, hogy Masako nem tartozik ezek közé az emberek közé. - Ez úgy hangzik, mintha kiábrándult volna... Teszem hozzá, amikor befejezi a mesékről szóló monológját. De megint kérdezek. - Megkérdezhetem, hogy hova valós? Tudja, van egy nevelt fiam, aki Kínából érkezett. Talán lehetne közös témájuk. Itt dolgozik az Orfeumban. Nem is értem, hogy Liu miért csak most jutott az eszembe! Talán ha sokáig bosszant, a végén még elcsábítom ezt a nőt, bemutatom neki, aztán ha kell, még össze is adom őket.
-Nos az élet nem egy habos torta.-Többet erről inkább nem is beszélnék. Felejteni szeretnék még pedig jó sokat. Nah ez is kezdi...Azért mert őseim ázsiaiak csak ázsiaiakkal lehetek jóban? Pff mekkora egy b*rom. -New Jeryes-ből jöttem és ott is születtem. Mellesleg meg japán vagyok, bár nem sűrűn mentem ki. Jól érzem magam a bolygó ezen felén. És miből gondolja, hogy közös témánk lehetne? Talán hasonló a személyiségünk?-Bár ezt nem tudom elhinni...Akkor biztos nem lenne a nevelt fia. Nem úgy tűnik, mint aki hosszú távon el tudna viselni egy ilyen személyt, mint én. Mivel a koktélom elfogyott rendelek egy másikat. Biztos arany árban van, de néha az ember megérdemli ezt a kis kényeztetést. Nah meg kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ebből az estéből.
Végre valami, amiben egyet értünk. Az élet még a legnagyobb jóindulattal sem habos torta, sőt, még csak nem is valamiféle odaégett péksütemény. Az élet kemény, és jóval véresebb és sötétebb annál, mint amit Masako el tudna képzelni. Úgyhogy csak mosolyogva bólintok a kijelentésére, mert ebbe nem tudok belekötni, kivételesen. Aztán amikor Liuről érdeklődik, kissé elgondolkozom. Nem, nem hiszem, hogy lenne közös témájuk, ellenben gondoltam, hogy mesélek róla valamit. - Tudja, ő kínai, nem japán. Nagy harcművész, egykor sanyarú sorsa volt, most pedig azért dolgozik nekem, hogy el tudja tartani a testvéreit, akik Kínában élnek. Ő nem olyan, mint maga... Jó vágású, ám csendesebb típus. Tisztelettudó, és jó ember. Sugárzik belőle az a keleti bölcsesség és nyugalom. De gondolom, maga azért nyitottabb, mert itt született... Iszom ki a whisky maradékát, és én is rendelek még egyet, amikor látom, hogy Masako is kér. - Kérjen, amit akar. A ház vendége. Mivel foglalkozik, ha szabad érdeklődnöm? Erre még kíváncsi vagyok. De ha a válasza nem érdekel, akkor én hamarosan felkelek, és a távozás mezejére lépek. Ellenkező esetben megfontolom, hogy mit lehetne kezdeni ezzel az embernősténnyel...
-Ezt szomorúan hallom. Vagyis azt, hogy neki kell eltartania a családját. De félre ne értsen! Jó dolog amit tesz, nem is kicsit. Gondolom nem kis munkával jár fenntartani egy családot.-Ezek szerint ő is elvesztette a szüleit. Ebben azért hasonlóak vagyunk, bár nekem senkit sem kell eltartanom. -Igen nyitottabb, szeretem a kultúránkat, de nagybátyám nagy szomorúságára nem ez az életem.-Ha rajta múlna már rég összeházasodtam volna egy japánnal és már talán terhes is lennék az első gyerekkel....Még csak az kellene....Fiatal vagyok én még ahhoz, hogy anya legyek...Különben is most a munkám jobban érdekel. -Ez kedves Öntől, de nem fogadhatom el!-Haveroktól is nehezen fogadom el a meghívást, nemhogy egy idegentől. Ilyenkor mindig azt érzem, hogy tartozom és ez rossz. -Divattervező vagyok! New Jersey-ben már van egy boltom, amit pár hónapja nyitottam meg. Azt tervezem, hogy majd idővel itt is nyitok egyet.-De ahhoz sikeresnek kell lennie a másiknak, vagy keresnem kell majd egy jól fizető állást...Ez idővel majd úgy is kialakul remélem.
Hát még milyen szomorú lenne, ha tudná, hogy Liunak majd szembesülni kell azzal, hogy soha többet nem láthatja őket, és hogy az elmúlás még akkor éri utol őket, amikor Liu továbbra sem több egy fiatal farkasnál. De ebbe persze nem fogom beavatni Masako kisasszonyt... - Sajnálatos. De nem keres rosszul. Edzéseket tart, és néha itt dolgozik biztonsági emberként. Teszem hozzá, mert azért lássuk be: amióta átharaptam Liut, azóta nem nagyon kell őt sajnálni semmiért. Fene jó dolga van, még akkor is, ha ezt ő maga nem hajlandó beismerni. Ha nem, hát nem. Nem erőszak a disznótor. Így próbáljon rendes lenni az ember... Hát még a farkas. Ha nem fogadja el a meghívásom, nem tudok mit tenni, erőltetni nem fogom a dolgot. Úgyhogy megvonom a vállam, és egy féloldalas mosolyt küldök neki, amolyan "maga tudja" kifejezéssel. Divattervező... Azt hiszem, hogy ha nagyon akarnék, akkor tudnék munkát adni neki, de... Akarok én ilyet? Kell ez most nekem? Megdörzsölöm az államat, és közben hosszasan elmerengek a nő arcán. - És mit gondol, szívesen tervezne elegáns estélyiket, és fellépő ruhákat? Teszem fel mégis a kérdést. Lehet, hogy azt mondja, hogy ki nem állhatja az ilyen göncöket, akkor pedig nincs is miről beszélnünk.
Pont erről beszéltem az előbb...Jól keres és eltartja a családját, de mégsem lehet velük...Én ezt sosem akarnám....Bár ki igen? -Gondolom kínai harcművészeteket nagyon is jól tudja.-Hányszor akartam én is megtanulni valamilyen harcművészetet, de aztán mindig rá kellett jönnöm, hogy ez nem nekem való...Pedig legalább valamilyen szinten megvédhetném magam...Bár ahhoz elég egy jól irányzott rúgás főleg pasiknál. épp belekortyolok a koktélomba, mikor felteszi az újabb kérdését, vagy inkább ajánlatát. A nagy meglepetésre sikerül szépen félrenyelnem és egy értelmes válasz helyett csak köhögni tudok. -Ne haragudjon....-Miután sikeresen kiköhögtem magam megtörlöm a szemeim, majd érdeklődve pillantok rá. -Mégis pontosabban mire gondol? Estélyit már terveztem nem egyet, de fellépőruhákat nem nagyon. Kiknek vagy milyen stílusú fellépésekhez kellenének a ruhák? Nah meg csak úgy felajánlja? És mi van, ha tök béna vagyok? Persze én nem akarom visszautasítani ezt, csak meglepett nem is kicsit. És nem is tudja, hogy milyen a stílusom...Bár ha kell tervezek egyet és megmutatom Önnek. Így legalább eldöntheti, hogy megéri e vagy sem.-Nem mintha le akarnám beszélni róla, csak nos fura, hogy ilyen könnyen munkát kap az ember ebben a szakmában.
Kuc-kuc. Ennyire megleptem volna? Meglehet. Úgy látszik, hogy a kisasszony nincs ahhoz szokva, hogy üzleti tárgyalásokon vegyen részt. Jó, ez sem volt az, ennek ellenére nem értem, hogy miért kell ennyire látványosan padlót fogni attól, hogy a munkája után érdeklődöm. Ő kaphatna pénzt, és mi is jól járnánk. Vagy nem ez a lényeg? - Én ugyan nem haragszom... Vonom meg végül a vállamat, és várom, hogy folytassa. És folytatja, hát persze hogy... Ilyen beszélőkével csodálkoznék, ha nem tudna megszólalni. - Első sorban a orfeum dolgozóinak, táncosainak tervezhetne valami elegáns göncöt. Aztán persze... - dörzsölöm össze az ujjaimat - Jómagam mániákus rajongással viselek öltönyöket. Végigsimítok a most rajtam levő fekete öltöny gallérján, mielőtt folytatom. - Tudja, ebben a városban nem olyan egyszerű ilyen professzionális és minőségi darabokat beszerezni. Komolyan, mint évszázadokkal ezelőtt... Más, messzi vidékről kell rendelnem, ha igazán igényes darabokat akarok felvenni. De ha magának nem túl nagy feladat, akkor megspórolhatna nekem rengeteg pénzt és időt. Feltéve, ha olyan munkát végez, amit hajlandó vagyok magamra aggatni. Nem érdekel, ha azt gondolja, hogy egy sznob seggfej vagyok. De ebből soha nem engedtem, amióta csak alkalmam van arra, hogy minőségi darabokat viseljek.
-Hmm értem! Nos ha az Önnek is jó, akkor megtervezek egy öltönyt és a dolgozóknak is valami egyenruhát és ha tetszik majd Önnek, akkor meg is valósítom őket. Beszerzem a szükséges anyagokat meg minden...De árat csak utána tudok mondani. Nem tudom mennyire fogok tudni jó minőségű anyagot találni. Bár öltönyből mutathatok már kész terveket is amit a boltomból meg is rendelhetek...-Ahogy körbe nézek máris megrajzolódik a fejemben egy jó kis egyenruha, ami mind a mellett, hogy nagyon elegáns, de még kényelmes is. Imádni fogják a dolgozók! -Már csak azt kéne megbeszélnünk, hogy mikorra szeretné látni a terveimet...Holnapra nem ígérek semmit, de mondjuk szerintem öt napon belül tudok alkotni valamit....Viszont ha van valami elvárása az egyenruhákhoz, akkor azt kérem mondja el. Értem ez alatt, hogy csak fekete lehet, nőknek szoknya,ing....Meg ilyenek.-Ezek szerint nem fogok unatkozni, ami egy remek dolog. Nah meg legalább nem kell munkát keresnem. Azzal is biztosan hónapok telnének el. Úgy tűnik eddig minden tökéletesen alakul itt. Remélem ilyen is marad.
Csak egyetlen mondat volt, ami zavart az újabb monológjában. Méghozzá az, hogy esetleg nem fog tudni jó minőségű anyagot találni. Ő a tervező nem? Oldja meg, portölő textilért egy centet sem vagyok hajlandó kifizetni. Arról nem is beszélve, hogy egy zsákot egyedül is magamra tudnék húzni, ha arról lenne szó... Megköszörülöm a torkomat. - Akkor egyezzünk ki az öt napos határidőben. Szeretném, ha a Holiday Inn Express-ben keresne, az irodámban. Egyébként nem tudom, hogy amikor bejött, látta-e a hely tábáját. Szerepel rajta egy farkas maszkja. Az mindenképp legyen rajta a ruhán. Feketét akarok, arany mintával, ami kissé feldobná az öltözetet. Egyelőre ennyit tudok mondani, a többit magára bízom. A fellépőruhák pedig természetesen az előadások szerint alakulnak, erről majd akkor adok részletes tájékoztatást, ha a tervei megfelelnek.
Amint elkezdi mondani a részleteket előkapom a táskámból a telefonomat és gyorsan le is jegyzetelem a fontos információkat. Már csak az a kérdés, hogy hol van az a hely. -Öhm tudna mondani egy utca címet? Vagy ha valakit megkérdezek az utcán az tudni fogja, hogy hol van? Gondolom elég híres az e hely.-Csak azt nem tudom, hogy mennyire, és hogy az összes lakó tud e róla. -A farkast lefényképezem majd kifelé menet...Bár ha van esetleg önnek egy papírja vagy bármi amin rajta van ez a logó és elvihetem az is nagy segítség lenne. Vagy ha van interneten honlapjuk az is elég nekem.-Pár percig még a telefonommal szórakozom, majd a szemébe nézek. -Oké akkor öt nap múlva ott. Hányra menjek? Reggel, délután? Nekem teljesen mindegy mikor.-Bár jó lenne ha nem kellene hajnalok hajnalán felkelnem, de a munkáért mindent ugyebár! Kezdek izgatott lenni. Remélem tetszeni fog neki a munkám. Ez biztosan csak jót tenne nekem. Rögtön belevágni a divattervezésbe úgy, hogy még egy hónap sem telt el. Remek!
- A kijáratnál egy kis asztalon talál majd néhány szórólapot,valamint Holiday Inn katalógust. Azokból vihet, és mindent megtalál rajta, ami egyelőre fontos lehet. Adom ki a tájékoztatás hátralevő részét, majd lehajtom a maradék italt. Én nem fogok fizetni, tekintve, hogy tisztemnél fogva a ház vendége vagyok, még akkor is, ha ez a hely nem közvetlenül az enyém, hanem Duncané. De mivel Duncan az enyém, így a hely is, valamilyen fokon. Úgyhogy erről ennyit. Felkelek az asztaltól, mint aki jól végezte dolgát. Kezd fájni a fejem, és gyaníthatóan nem az alkoholtól. Egyébként is túl sok itt az ember, nem bírom hosszútávon a tömeget, úgy meg végképp nem, hogy az első cserfes halandó belém botlik, és lecövekel az asztalomnál. - Legyen délután négy. Mr de Lucát keresse, majd odavezetik. Biccentek egyet felé, majd hanyagul zsebre vágom a kezeimet, és megindulok kifelé a helyről. Egyenesen az Audim felé, és biztos vagyok benne, hogy tíz percig semmi mást nem fogok csinálni, mint ülök a volánnál és hallgatom a csendet és élvezem a magányt. Persze ez csak akkor kivitelezhető, ha Masako nem kér meg, hogy vigyem haza... Vagy valami hasonló.
-Értettem, akkor azokból mindenképpen veszek!-Csak el ne felejtsem nagy örömömben. De jó lenne, ha tetszene neki a munkám. Bár igaz elég nehéz egy főnöknek tűnik, de hátha idővel jobb fej lesz majd. -Rendben! Mr. de Luca...Felírva!-Széles mosollyal arcomon pillantok fel rá, majd nézem a távolodó testét. -Öhm köszönöm és viszontlátásra!-Azért elköszönni elköszönhetett volna...nah ő sem valami lovagias egy ember. Megiszom a maradék koktélom, majd egy sokk után ki is fizetem a fogyasztásom. Ez már pofátlanul nagy összeg volt. Ennyiért otthon két liter koktélt összekeverek...No de nem panaszkodom. Egyenlőre minden jól alakul itt, szóval inkább hálát adhatok az égnek. Széles vigyorral a számon sétálok ki az utcára ahol meg is pillantom a "főnököt". Vidáman integetek neki egyet, majd elteszem a szórólapokat a táskámba és elindulok hazafelé...Vagy legalább is megpróbálok.
Kezdőlap
